Általános Szerződési Feltételek
Általános Szerződési Feltételek
JOy By Honey hozta létre a Joy by Honey elnevezésű webáruházat, mely által az interneten keresztül elérhetővé válnak különböző ízesítésű mézei mind a kávéházak, éttermek, különböző vendéglátó létesítmények, mind lakossági fogyasztók részére.
Jelen dokumentum a Joy By Honey Webshopban történő vásárlás jogi feltételeit és szabályait tartalmazza az Eladó és Ön, mint Vásárló között. Az Ön megrendelésének Joy By Xxxxx általi jóváhagyásával a jogszabályok szerint távollevők közötti szerződéskötésre vonatkozó jogszabályi rendelkezések értelmében az alábbi szerződési feltételeket Ön elfogadja. Az elfogadással Ön és a Joy By Honey webshop üzemeltetője, Nagy Barna e.v. között az alábbi feltételek szerinti szerződéses jogviszony jön létre, ezért kiemelten kérjük, hogy Webshop útján történő rendelésének, vásárlásának véglegesítése előtt feltétlenül OLVASSA EL jelen Általános Szerződési Feltételeket tartalmazó dokumentumot!
Jelen dokumentum alapján létrejött szerződés nem kerül iktatásra (utólag nem hozzáférhető), kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik, magatartási kódexre nem utal. A webshop működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén a megadott elérhetőségeinken rendelkezésére állunk.
Jelen Ászf hatálya Eladó weblapján (xxxxx://xxx.xxxxxxxxxx.xx/) történő jogviszonyokra terjed ki. Jelen Ászf folyamatosan elérhető a következő weboldalról: xxxxx://xxx.xxxxxxxxxx.xx/XXXX és letölthető, továbbá bármikor kinyomtatható.
1. ELADÓ ADATAI:
Az Eladó neve: Xxxx Xxxxx egyéni vállalkozó
Az Eladó székhelye (és egyben a panaszügyintézés helye): 4032 Debrecen, Xxxxxxxx Xxxxxx u. 113.
Az Eladó telephelye: 0000 Xxxxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxx 00.
Az Eladó elérhetősége, az igénybe vevőkkel való kapcsolattartásra szolgáló, rendszeresen használt elektronikus levelezési címe: xxxx@xxxxxxxxxx.xx
Cégjegyzék szám: 09 09 030999
Adószáma: 27047563-2-09
Nyilvántartásban bejegyző hatóság neve: Debreceni Törvényszék Cégbírósága
Telefonszáma: x00 00 000 0000
A szerződés nyelve: magyar
A tárhelyszolgáltató neve, címe, e-mail címe:
Név: Magyar Hosting Kft.
Levelezési cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxx xxxx 00-00. E-mail cím: xxxx@xxxxxxxx.xx
Telefonszám: + 00 (0) 000-0000
2. ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK:
2.1.A jelen Általános Szerződési Feltételekben nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen ÁSZF értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel a Polgári
Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. (Elker. tv.) törvény, valamint a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet vonatkozó rendelkezéseire. A vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül is irányadók.
2.2. A jelen ÁSZF 2021. szeptember 1. napjától hatályos és visszavonásig hatályban marad. A Eladó jogosult egyoldalúan módosítani az ÁSZF-et (a módosításra okot adó körülmények: jogszabály-változás, üzleti érdek, vállalkozással kapcsolatos változások). A módosításokat az Eladó azok hatályba lépése előtt 12 (tizenkettő) nappal a weboldalon közzéteszi - mely idő alatt a Vásárló jogosult a szerződéstől elállni, vagy azt felmondani. Vásárlók a weboldal használatával elfogadják, hogy rájuk nézve a weboldal használatával kapcsolatos valamennyi szabályozás automatikusan érvényes.
2.3. Eladó fenntart magának minden jogot a weboldal, annak bármely részlete és az azon megjelenő tartalmak, valamint a weboldal terjesztésének tekintetében. Tilos a weboldalon megjelenő tartalmak vagy azok bármely részletének letöltése, elektronikus tárolása, feldolgozása és értékesítése az Eladó írásos hozzájárulása nélkül.
3. REGISZTRÁCIÓ, VÁSÁRLÁS
3.1. Vásárló a weboldalon történő vásárlásával/regisztrációjával kijelenti, hogy jelen ÁSZF, és a weboldalon közzétett Adatkezelési tájékoztató feltételeit megismerte és elfogadja, az adatkezelésekhez hozzájárul. Vásárló, amennyiben belép az Eladó által üzemeltetett weboldalra, vagy annak tartalmát bármilyen módon olvassa – akkor is, ha nem regisztrált Vásárlója a weboldalnak, az Adatkezelési Tájékoztatóban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3.2.Vásárló a vásárlás/regisztráció során köteles a saját, valós adatait megadni. A vásárlás/regisztráció során megadott valótlan, vagy más személyhez köthető adatok esetén a létrejövő elektronikus szerződés semmis. Eladó kizárja felelősségét, amennyiben Vásárló más nevében, más személy adataival veszi igénybe szolgáltatásait.
3.3. Az Eladót a Vásárló által tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli.
3.4. Az Eladót nem terheli felelősség az abból adódó károkért, ha Vásárló a jelszavát elfelejti, vagy az illetéktelenek számára bármely nem az Eladónak felróható okból hozzáférhetővé válik (ha van regisztráció az oldalon).
3.5. Amennyiben valamelyik termékünk elnyerte tetszését, úgy kérjük, hogy a megrendelés feladása előtt regisztráljon oldalunkon, amit a Regisztráció menüpontban tehet meg.
4. MEGVÁSÁROLHATÓ TERMÉKEK KÖRE
4.1. A megjelenített termékek online rendelhetők meg a webáruházon keresztül. A termékekre vonatkozóan megjelenített árak forintban értendők, tartalmazzák a törvényben előírt áfát,
azonban nem tartalmazzák a házhoz szállítás díját. Külön csomagolási költség nem kerül felszámításra.
4.2. Eladó méz termeléssel foglalkozik, ötféle ízesítésű mézet, valamint hagyományos mézet árul különféle kiszerelésben.
4.3. A webshopban Eladó részletesen feltünteti a termék nevét, leírását, a termékekről fotót jelenít meg. A termékek adatlapján megjelenített képek eltérhetnek a valóságostól, illusztrációként szerepelhetnek, így nem vállalunk felelősséget a kép és a tényleges termék közötti eltérés esetén.
4.4. Amennyiben akciós ár kerül bevezetésre, Eladó teljeskörűen tájékoztatja Vásárlókat az akcióról és annak pontos időtartamáról.
4.5. Amennyiben az Eladó minden gondossága ellenére hibás ár kerül a Webáruház felületére, különös tekintettel a nyilvánvalóan téves, pl. a termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő “0” Ft-os vagy “1” Ft-os árra, akkor az Eladó nem köteles a rendelést téves áron visszaigazolni és a terméket hibás áron szállítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, amelynek ismeretében a Vásárló elállhat vásárlási szándékától.
Tájékoztatásképpen a hazai bírói joggyakorlatnak megfelelően jelentős eltérésnek minősül
– az adott termék vagy szolgáltatás piaci értékétől akár pozitív-, akár negatív irányban minimum 50 %-ban történő eltérés. Tájékoztatjuk azonban a fogyasztókat, hogy a feltűnő értékaránytalanság (Ptk. 6:98. §) fogalmát a törvény nem határozza meg.
4.6. A 4.5. pontban ismertetett mértékű hibás ár esetén feltűnő értékaránytalanság áll fenn a termék valódi és feltüntetett ára között, amit egy átlagfogyasztónak is azonnal észlelnie szükséges. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) alapján a szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. Amennyiben a felek nem tudnak megállapodni a szerződéses feltételekben, azaz nincs meg a felek akaratát kölcsönösen és egybehangzóan kifejező nyilatkozat, abban az esetben nem beszélhetünk érvényesen létrejött szerződésről, amelyekből jogok és kötelezettségek fakadnának. Ennek alapján a hibás/téves áron visszaigazolt megrendelés semmis szerződésnek tekintendő.
5. RENDELÉS MENETE
5.1. Vásárló a regisztrációját követően bejelentkezik a webshopba/vagy regisztráció nélkül is megkezdheti a vásárlást.
5.2. Vásárló a megvásárolni kívánt termék, termékek darabszámát beállítja.
5.3. Vásárló kosárba helyezi a kiválasztott termékeket. Vásárló bármikor megtekintheti a kosár tartalmát a „kosár” ikonra kattintva.
5.4.Amennyiben Vásárló további terméket szeretne kosárba helyezni, kiválasztja a „vásárlás folytatása” gombot. Ha nem szeretne további terméket vásárolni, ellenőrzi a megvásárolni kívánt termék darabszámát. A „törlés” ikonra kattintva törölheti a kosár tartalmát.
5.5.Vásárló miután a kosárban a megvásárolni kívánt termékek megjelennek árral feltüntetve a tovább a pénztárhoz gombra kattintással folytathatja a vásárlást. A szállítási módok a pénztárnál lesznek megadva.
5.5.1. Fizetési módok:
Fizetés utánvétellel: Amennyiben a megrendelt termék futárszolgálattal kerül kiszállításra, lehetőség van arra, hogy a Vásárló a megrendelés végösszegét a futárnak teljesítse készpénzben a megrendelt termék(ek) átvételekor.
Fizetés átutalással: SimplePay rendszeren keresztüli kártyás fizetésre van lehetőség.
Elfogadott kártyatípusok: Visa*, MasterCard, Maestro*, AMEX.
* Maestro és Visa Electron kártyák esetében a kibocsátó bank határozza meg a kártya internetes használatát. Amennyiben a kibocsátó bank engedélyezte, abban az esetben a SimplePay rendszer képes elfogadni.
A fizetés lépései:
a) Vásárló a Webshopban összeállítja a megrendelését.
b) A Webshop online felületén elhelyezett „Megrendelés elküldése” gombra kattintva a Vásárló a SimplePay rendszerhez kapcsolódik.
c) A SimplePay rendszer online felületén a Vásárló egy, az OTP Mobil Kft. által üzemeltetett biztonságos online fizetési felületre kerül, ahol a vásárló megadja a kártyaadatait. A rendszer a vásárló kártya adatait nem tárolja, és azokhoz később sem fér hozzá.
d) A „Megrendelés véglegesítése” gombra történő kattintással a Vásárló elfogadja a xxx.xxxxxxxxxx.xx oldal ÁSZF-t és a SimplePay adatkezelési szabályzatát.
e) SimplePay a Vásárló által megadott kártyaadatokkal banki engedélyeztetésre (ún. authorizációra) továbbítja a tranzakciót. Amennyiben az engedélyezés sikeres, a vásárló kártyáját a vásárló bankja zárolja/megterheli a megrendelés ellenértékének összegével.
f) SimplePay ezután e-mailben visszaigazolja a Vásárlónak, hogy a Vásárló a Joy By Honey webáruház felé fennálló fizetési kötelezettségét teljesítette.
g) A tranzakció megtörténtéről a SimplePay értesíti a Joy By Honey webáruházat is, amely ez alapján teljesíti a megrendelést.
5.5.2.Szállítási költség:
A szállítási költség: Átalányár 1800, -Ft.
5.6. Amennyiben a webshopban hiba vagy hiányosság lép fel a termékeknél vagy az áraknál, fenntartjuk a jogot a korrekcióra. Ilyen esetben a hiba felismerése illetve módosítása után azonnal tájékoztatjuk a Vásárlót az új adatokról. Vásárló ezt követően még egyszer megerősítheti a megrendelést, vagy elállhat a szerződéstől.
5.7. A fizetendő végösszeg a megrendelés összesítése és visszaigazoló levél alapján minden költséget tartalmaz. A számlát (és ha tartozik a termékhez, a jótállási jegyet) a csomag tartalmazza. Vásárló köteles a csomagot kézbesítéskor a futár előtt megvizsgálni, és termékeken, csomagoláson észlelt esetleges sérülés esetén köteles jegyzőkönyv felvételét kérni, sérülés esetén a csomagot nem köteles átvenni. Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt Eladó nem fogad el! A csomagok kézbesítése munkanapokon történik 8-17 óra közötti időszakban.
5.8. Az adatok megadását követően Xxxxxxx a ”megrendelés elküldése” gombra kattintva tudja elküldeni megrendelését, előtte azonban még egyszer ellenőrizheti a megadott adatokat, illetve megjegyzést is küldhet a megrendelésével, vagy e-mailben jelezheti felénk egyéb, rendeléssel kapcsolatos kívánságát.
5.9. Vásárló a megrendeléssel tudomásul veszi, hogy fizetési kötelezettsége keletkezik.
5.10. Adatbeviteli hibák javítása: Vásárló a megrendelési folyamat lezárása előtt minden esetben vissza tud lépni az előző fázisba, ahol javítani tudja a bevitt adatokat. Részletesen: A rendelés során lehetőség van a kosár tartalmának megtekintésére, illetve módosítására, törlésére.
6. A MEGRENDELÉSEK FELDOLGOZÁSA ÉS TELJESÍTÉS
6.1. A megrendelések feldolgozása nyitvatartási időben történik. A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség a megrendelés leadására, amennyiben az a munkaidő lejárta után történik, az azt követő napon kerül feldolgozásra. Eladó minden esetben elektronikus úton visszaigazolja, hogy mikor tudja teljesíteni a megrendelését.
6.2. Általános teljesítési határidő, a szerződés létrejöttétől számított 1-7 munkanapon belül.
6.3. Az adásvételi szerződés alapján az Eladó dolog tulajdonjogának átruházására, a Vásárló a vételár megfizetésére és a dolog átvételére köteles.
6.4. Ha az eladó vállalkozás (jelen ÁSZF szerint: Xxxxx) és a vevő (jelen ÁSZF szerint: Vásárló) fogyasztó, és Eladó vállalja a dolog Vásárlóhoz történő eljuttatását, a kárveszély akkor száll át a vásárlóra, amikor a vásárló vagy az általa kijelölt harmadik személy birtokba veszi a dolgot. A kárveszély a fuvarozónak történő átadáskor átszáll a Vásárlóra, ha a fuvarozót a Vásárló bízta meg, feltéve, hogy a fuvarozót nem az Eladó ajánlotta.
6.5. Az Eladó a felek eltérő megállapodásának hiányában a szerződés megkötését követően késedelem nélkül, de legkésőbb harminc napon belül köteles a Vásárló rendelkezésére bocsátani a dolgot.
6.6. Az Eladó késedelme esetén a Vásárló jogosult póthatáridőt tűzni. Ha az Eladó a póthatáridőn belül nem teljesít, a Vásárló jogosult a szerződéstől elállni.
6.7. A Vásárló póthatáridő tűzése nélkül jogosult a szerződéstől elállni, ha
a. az Eladó a szerződés teljesítését megtagadta; vagy
b. a szerződést a felek megállapodása szerint vagy a szolgáltatás felismerhető rendeltetésénél fogva a meghatározott teljesítési időben - és nem máskor - kellett volna teljesíteni.
6.8. Ha Eladó a szerződésben vállalt kötelezettségét azért nem teljesíti, mert a szerződésben meghatározott termék nem áll rendelkezésére, köteles erről Vásárlót haladéktalanul tájékoztatni, valamint Vásárló által fizetett összeget haladéktalanul visszatéríteni.
7. ELÁLLÁS JOGA
7.1. Az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU számú irányelvének, továbbá a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet szabályozása értelmében Fogyasztó (jelen XXXX Xxxxxxx) a megrendelt termék kézhez vételétől számított 14 napon belül indokolás nélkül elállhat a szerződéstől, visszaküldheti a megrendelt terméket.
7.2. A Vásárló az elállási jogát gyakorolhatja az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozatával, vagy a 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet 2. mellékletében meghatározott nyilatkozat-minta útján. Vásárlónak írásban történő elállás esetén elegendő az elállási nyilatkozatot megküldenie 14 napon belül.
7.3. Az elállási jog gyakorlására nyitva álló idő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Xxxxxxx, vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi.
7.4. Vásárló a szerződés megkötésének napja, és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolhatja elállási jogát.
7.5. A termék visszaküldésének költségét a Vásárlónak kell viselnie, az Eladó nem vállalta e költség viselését.
7.6. Az elállási jog gyakorlása esetén a Vásárlót a termék visszajuttatásának költségén kívül más költség nem terheli.
7.7. Eladó a termék visszaérkezését/vagy az elállási nyilatkozat megérkeztét követően a fenti jogszabályok értelmében haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított 14 napon belül visszatéríti a kifizetett összeget a Vásárló részére, beleértve a szállítási díjat is.
7.8. A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Vásárló más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Vásárlót semmilyen többletköltség nem terheli.
7.9. Vásárló köteles az árukat indokolatlan késedelem nélkül, de a szerződéstől való elállására vonatkozó értesítés Eladó részére történő megküldésétől számított 14 napnál semmiféleképpen sem később visszaküldeni vagy Xxxxx címén leadni.
7.10.Vásárló akkor tartja be a határidőt, ha a 14 napos időszak letelte előtt visszaküldi, vagy átadja a termék(eke)t. A visszaküldés határidőben teljesítettnek minősül, ha a Vásárló a terméket a határidő lejárta előtt elküldi.
7.11. A visszatérítést Xxxxx mindaddig visszatarthatja, amíg vissza nem kapta az áru(ka)t, vagy Vásárló bizonyítékot nem szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy azokat visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.
7.12.Amennyiben Vásárló élni szeretne elállási jogával, annak jelzését megteheti Eladó elérhetőségeinek valamelyikén írásban postai úton vagy elektronikus úton az Eladó fentebb megadott elérhetőségén. Postai úton írásban történő jelzés alkalmával a postára adás időpontját vesszük figyelembe, illetve az elektronikus levél elküldésének időpontját. Postai úton történő jelzés esetén ajánlott küldeményként, csomagként való jelzést fogad el Eladó. A megrendelt terméket postai úton, személyesen, vagy futárszolgálat segítségével juttathatja vissza a Vásárló az Eladó részére.
7.13.A fogyasztó csak a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel.
7.14. A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet itt érhető el.
7.15. Az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU számú irányelve itt érhető el.
7.16. Fogyasztó egyéb panaszával is megkeresheti Eladót a jelen ÁSZF-ben található elérhetőségeken.
0.00.Xx elállási jog csak a Polgári Törvénykönyv szerinti fogyasztónak minősülő Vásárlókat illeti meg.
8. JÓTÁLLÁS
8.1. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) és az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX.22.) Xxxx. rendelet alapján Xxxxx által forgalmazott termék kapcsán jótállás nyújtására nem köteles.
9. SZAVATOSSÁG
9.1. Kellékszavatosság Határidők, bizonyítás
9.1.1 A Ptk.-ban foglaltak alapján minden új termékre 2 év, míg használt termékre 1 év kellékszavatosság vonatkozik fogyasztói szerződés esetén. A fogyasztói szerződés akkor jön létre, amikor az Eladótól a Vásárló terméket vásárol a weboldalon keresztül.
9.1.2. A szavatosság 2/1 évének első 6 hónapjában az esetleges hibák esetén a Eladó vagy a Vásárló igényének megfelelően intézi a termékkel kapcsolatos minőségi kifogást, vagy lehetősége van arra, hogy bebizonyítsa: a termék annak nem rendeltetésszerű használata miatt hibásodott meg, esetleg természetes kopás következménye, de mindenképpen mentes gyártási hibáktól.
9.1.3.A hibás termék esetén a Ptk. alapján a Vásárló hiba esetén kijavítást vagy kicserélést kérhet. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a termék javítható, vagy cserélhető (ugyanolyan termékre), akkor a Vásárló e két lehetőség közül választhat. Amennyiben a kicserélés költsége jóval meghaladja a javítás költségét és a termék a javítás után használatra alkalmas,
akkor a Eladó jogosult a javítást felajánlani. Amennyiben a termék kijavítása során megállapítást nyer, hogy nem lehet kijavítani a hibát, Eladó köteles 8 napon belül kicserélni az adott terméket.
9.1.4. Amennyiben a termék cseréjére nincs lehetőség, Eladó köteles a Vásárló által bemutatott, termék ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán - feltüntetett vételárat nyolc napon belül a Vásárló részére visszatéríteni. A Vásárló kérheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását is, a hibát a kötelezett költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy a szerződéstől elállhat, ha a kötelezett a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidővel nem tud eleget tenni, vagy ha a jogosultnak a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt.
9.1.5. Eladónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor a Eladó a Vásárlót tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról. A tájékoztatás a Vásárló előzetes hozzájárulása esetén, elektronikus úton vagy a Vásárló általi átvétel igazolására alkalmas más módon történik.
9.1.6. A Vásárló a választott kellékszavatossági jogáról másikra térhet át. Az áttéréssel okozott költséget köteles a kötelezettnek megfizetni, kivéve, ha az áttérésre a kötelezett adott okot, vagy az áttérés egyébként indokolt volt.
9.1.7. Jelentéktelen hiba esetén elállásnak nincs helye.
9.1.8. Amennyiben a terméket nem lehet javítani és cserélni sem, vagy ezek megfelelő határidővel nem biztosíthatóak, vagy ha a kijavítás/csere nem hozott eredményt, akkor a Vásárló kérhet árleszállítást, vagy elállhat a szerződéstől (visszakérheti a vételárat).
9.1.9. Ezektől eltérően lehetősége van a Vásárlónak arra is, hogy a hibás terméket kijavítsa, vagy mással kijavíttassa, amennyiben a kijavítást a Eladó nem vállalta, vagy megfelelő határidővel nem tudta elvállalni.
9.1.10. A kellékszavatossági igény érvényesítéséhez szükséges, hogy a szavatossági idő fennállása alatt a megvásárolt terméket küldje vissza Eladó székhelyére.
9.1.11. Amennyiben a terméket a Vásárló nem rendeltetésszerűen használta, vagy a hiba természetes kopás következménye, a szavatossági igényt a Eladó elutasítja.
9.1.12. A Eladó a nála bejelentett szavatossági vagy jótállási igényekről jegyzőkönyvet vesz fel. Vásárló, a Xxxxx kérésére a minőségi kifogással érintett termékeket tiszta állapotban köteles visszaküldeni, mivel a hiba megállapításához, illetve a hiba okának feltárásához feltétlenül szükséges pontosan látni a terméket.
9.1.13. A termék 6. hónap utáni meghibásodásai esetén a bizonyítási kényszer már a Vásárlót terheli, azaz vita esetén (vagyis ha a két fél nem tud megegyezni, hogy a hiba oka gyártási eredetű- vagy pedig más) a Vásárlónak kell szakvéleményt szereznie a hiba eredetéről.
9.2. Termékszavatosság
9.2.1. A Vásárlónak a kellékszavatossági jog mellett lehetősége van minőségi kifogással érintett termékével a termék gyártójához (amennyiben az nem egyezik meg a Eladóval) fordulni. Ezt a jogát úgy gyakorolhatja, ha ezzel párhuzamosan a Eladónál kellékszavatossági igényt nem érvényesített.
9.2.2.Termékszavatossággal összefüggésben felmerülő gyakori kérdések a 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet 3. számú melléklete alapján:
- Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával?
Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön - választása szerint – kellékszavatossági vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.
- Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján?
Termékszavatossági igényként Ön kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.
- Milyen esetben minősül a termék hibásnak?
A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
- Milyen határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti új termék esetén. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
- Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania.
- A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?
A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy: - a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy- a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy- a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered. A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
Felhívjuk figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.
10.VEGYES RENDELKEZÉSEK
10.1. Eladó kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.2. Ha a jelen ÁSZF bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Xxxxx az ÁSZF alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Eladó egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan az ÁSZF valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4. Eladó és Vásárló vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy az Eladó webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a Vásárlók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a Vásárló és az Eladó viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a Vásárló fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Eladó a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Vásárló állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Eladó – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Vásárló állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi Eladó letelepedési helyével vagy a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Eladó megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
11. PANASZKEZELÉS RENDJE
11.1. Webshopunk célja, hogy valamennyi megrendelést megfelelő minőségben, a megrendelő teljes megelégedettsége mellett teljesítsen. Amennyiben Vásárlónak mégis valamilyen panasza van a szerződéssel vagy annak teljesítésével kapcsolatban, úgy panaszát a fenti telefonon, e-mail címen, vagy levél útján is közölheti.
11.2. Eladó a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a vásárló a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Eladó a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy másolati példányát átadja a vásárlónak.
11.3. Az írásbeli panaszt az Eladó 30 napon belül írásban megválaszolja. A panaszt elutasító álláspontját megindokolja. A panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát öt évig megőrzi az Eladó, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatja.
11.4. Tájékozatjuk, hogy a panaszának elutasítása esetén panaszával hatósági vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti, az alábbiak szerint:
11.5. A Fogyasztó panasszal fordulhat a fogyasztóvédelmi hatósághoz:
11.6. A Fogyasztónak panasza esetén lehetősége van békéltető testülethez fordulni, melyek elérhetőségét itt találja:
Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület Címe: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
Telefonszáma: (76) 501-525, (76) 501-500
Fax száma: (76) 501-538 Név: Xxxxxx Xxxxxxx
E-mail cím: xxxxxx@xxxx.xxxxxxx.xx;
Baranya Megyei Békéltető Testület Címe: 7625 Pécs, Xxxxxxxxx Xxxx u. 36. Levelezési címe: 7602 Pécs, Pf. 109.
Telefonszáma: (72) 507-154
Fax száma: (72) 507-152 Név: Xx. Xxxxxx Xxxxxx
E-mail cím: xxxxxxxxx@xxxxx.xx;
Békés Megyei Békéltető Testület Címe: 5601 Békéscsaba, Penza ltp. 5.
Telefonszáma: (66) 324-976, 446-354, 451-775
Fax száma: (66) 324-976 Név: Xx. Xxxxx Xxxxxx
E-mail cím: xxxxx@xxxxx.xx;
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Békéltető Testület Címe: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1. Telefonszáma: (46) 501-091, 501-870
Fax száma: (46) 501-099 Név: Xx. Xxxxxxx Xxxxx
E-mail cím: xxxxx.xxxxxx@xxxxx.xx;
Budapesti Békéltető Testület
Címe: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
Telefonszáma: (0) 000-0000
Fax száma: (0) 000-0000
Név: Xx. Xxxxxxxxxxx Xxxxxx
E-mail cím: xxxxxxxxx.xxxxxxxx@xxxx.xx; Csongrád Megyei Békéltető Testület Címe: 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.
Telefonszáma: (62) 554-250/118 mellék Fax száma: (62) 426-149
Név: Xxxxxx Xxxxxx, Xxxxxx Xxxxxx
E-mail cím: xxxxxxxxx.xxxxxxxx@xxxxxx.xx;
Fejér Megyei Békéltető Testület
Címe: 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.
Telefonszáma: (22) 510-310
Fax száma: (22) 510-312 Név: Xxxxx Xxxxxx
E-mail cím: xxxxx@xxxxx.xx;
Győr-Moson-Sopron Megyei Békéltető Testület Címe: 0000 Xxxx, Xxxxx Xxxxxx xx 00/x. Telefonszáma: (96) 520-202; 520-217
Fax száma: (96) 520-218 Név: Xxxxxxx Xxxxxx
E-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx;
Hajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület Címe: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xxx 00. Telefonszáma: (52) 500-749
Fax száma: (52) 500-720 Név: Xx. Xxxxxx Xxxxx
E-mail cím: xxxx@xxxxx.xx;
Heves Megyei Békéltető Testület Címe: 0000 Xxxx, Xxxxxxxx xx 00. Levelezési címe: 3301 Eger, Pf. 440.
Telefonszáma: (36) 416-660/105 mellék Fax száma: (36) 323-615
Név: Pintérné Xxxx Xxxxx E-mail cím: xxxxx@xxxx.xx;
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Békéltető Testület Címe: 5000 Szolnok, Verseghy park 8. Telefonszáma: (56) 510-610
Fax száma: (56) 370-005
Név: Dr. Lajkóné xx. Xxxx Xxxxx
E-mail cím: xxxxxx@xxxxxxxx.xx;
Komárom-Esztergom Megyei Békéltető Testület Címe: 2800 Tatabánya, Xx xxx 00. Telefonszáma: (34) 513-010
Fax száma: (34) 316-259 Név: Xx. Xxxxxxxx Xxxxxx
E-mail cím: xxxxxx@xxxxxx.xx;
Nógrád Megyei Békéltető Testület
Címe: 0000 Xxxxxxxxxxx, Xxxxxxxxx xx 0/a Telefonszám: (32) 520-860
Fax száma: (32) 520-862 Név: Xx. Xxxxx Xxxx
E-mail cím: xxxx@xxxx.xx;
Pest Megyei Békéltető Testület
Címe: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 00-00. 2. em. 240.
Telefonszáma: (0)-000-0000
Fax száma: (0)-000-0000 Név: xx. Xxxxxxx Xxxxxx
E-mail cím: xxxxxxxxxxx@xxxxx.xx Honlap cím: xxx.xxxxxxxxxxxxxx.xx
Somogy Megyei Békéltető Testület Címe: 0000 Xxxxxxxx, Xxxx xxxx 0.
Telefonszáma: (82) 501-000
Fax száma: (82) 501-046 Név: Xx. Xxxxx Xxxxxx
E-mail cím: xxxx@xxxx.xx;
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Békéltető Testület Címe: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2. Telefonszáma: (42) 311-544, (42) 420-180
Fax száma: (42) 311-750
Név: Görömbeiné xx. Xxxxxx Xxxxxxx E-mail cím: xxxxxxxxx@xxxxxxx.xx;
Tolna Megyei Békéltető Testület
Címe: 7100 Szekszárd, Arany J. u. 23-25. Telefonszáma: (74) 411-661
Fax száma: (74) 411-456 Név: Xxxxxx Xxxxx
E-mail cím: xxxxxx@xxxxx.xx;
Vas Megyei Békéltető Testület
Címe: 9700 Szombathely, Xxxxxx xxx 0.
Telefonszáma: (94) 312-356
Fax száma: (94) 316-936 Név: Xx. Xxxxxxx Xxxxxx
E-mail cím: xxxxxx.xxx@xxxxx.xx
Veszprém Megyei Békéltető Testület Címe: 8200 Veszprém, Budapest u. 3.
Telefonszáma: (88) 429-008
Fax száma: (88) 412-150 Név: Xx. Xxxxx Xxxxxx
E-mail cím: xxxx@xxxxxxxxxxxxxxx.xx
Zala Megyei Békéltető Testület
Címe: 0000 Xxxxxxxxxxxx, Xxxxxx xxxx 00.
Telefonszáma: (92) 550-513
Fax száma: (92) 550-525 Név: xx. Xxxxxx Xxxxx
E-mail cím: xxxxxxxxxxx@xxxxx.xx
11.7. A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése. A békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a fogyasztó vagy a Xxxxx kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.
11.8. Online adásvételi vagy online szolgáltatási szerződéssel összefüggő határon átnyúló fogyasztói jogvita esetén az eljárásra kizárólag a fővárosi kereskedelmi és iparkamara mellett működő békéltető testület illetékes.
11.10. Eladót a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli. Ennek keretében köteles a válasziratát megküldeni a békéltető testület számára és a meghallgatáson egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételét biztosítani. Amennyiben a vállalkozás/Eladó székhelye vagy telephelye nem a területileg illetékes békéltető testületet működtető kamara szerinti megyébe van bejegyezve, a vállalkozás együttműködési kötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki.
11.11. Amennyiben a fogyasztó nem fordul békéltető testülethez, vagy az eljárás nem vezetett eredményre, úgy a fogyasztónak a jogvita rendezése érdekében lehetősége van bírósághoz fordulni. A pert keresetlevéllel kell megindítani, amelyben az alábbi információkat kell feltüntetni:
• az eljáró bíróságot;
• a feleknek, valamint a felek képviselőinek nevét, lakóhelyét és perbeli állását;
• az érvényesíteni kívánt jogot, az annak alapjául szolgáló tényeknek és azok bizonyítékainak előadásával;• azokat az adatokat, amelyekből a bíróság hatásköre és illetékessége megállapítható;
• a bíróság döntésére irányuló határozott kereseti kérelmet.
A keresetlevélhez csatolni kell azt az okiratot, illetve annak másolatát amelynek tartalmára bizonyítékként hivatkozik.
12. SZERZŐI JOGOK
12.1. Miután a https:// xxx.xxxxxxxxxx.xx /, mint weboldal szerzői jogi műnek minősül, tilos a xxxxx://xxx.xxxxxxxxxx.xx/ weboldalon megjelenő tartalmak vagy azok bármely részletének letöltése (többszörözése), újra nyilvánossághoz történő közvetítése, más módon való felhasználása, elektronikus tárolása, feldolgozása és értékesítése a Eladó írásos hozzájárulása nélkül.
12.2. A https:// xxx.xxxxxxxxxx.xx /weboldalról és annak adatbázisából bármilyen anyagot átvenni írásos hozzájárulás esetén is csak az adott weboldalra való hivatkozással lehet.
12.3. A Eladó fenntartja minden jogát szolgáltatásának valamennyi elemére, a domain-neveire, az azokkal képzett másodlagos domain nevekre valamint az internetes reklámfelületeire.
12.4. Tilos a xxxxx://xxx.xxxxxxxxxx.xx/ weboldal tartalmának, illetve egyes részeinek adaptációja vagy visszafejtése; a Vásárlói azonosítók és jelszavak tisztességtelen módon történő létesítése; bármely olyan alkalmazás használata, amellyel a https:// xxx.xxxxxxxxxx.xx/, weboldalon vagy azok bármely része módosítható vagy indexelhető.
12.5. A xxxxx://xxx.xxxxxxxxxx.xx/ név szerzői jogi védelmet élvez, felhasználása a hivatkozás kivételével kizárólag a Eladó írásos hozzájárulásával lehetséges.
12.6. Vásárló tudomásul veszi, hogy a felhasználási engedély nélküli felhasználás esetén Eladót kötbér illeti meg. A kötbér összege képenként bruttó 45.000 Ft, illetve szavanként bruttó
13.000 Ft. Vásárló tudomásul veszi, hogy ezen kötbérkikötés nem túlzó, és ennek tudatában böngészi az oldalt. A szerzői jogi jogsértés esetén Eladó közjegyzői ténytanúsítást alkalmaz, melynek összegét szintén a jogsértő Vásárlóra hárítja.
13. ADATVÉDELEM
A weboldal adatkezelési tájékoztatója elérhető a következő oldalon: xxxxx://xxx.xxxxxxxxxx.xx/Xxxxxxxxxxx
14. VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK
Eladó a méz előállítása és forgalmazása során köteles betartani a következő jogszabályi rendelkezéseket:
- 20/2021. (V.17.) AM rendelet az élelmiszerek és az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagok és tárgyak előállításáról és forgalomba hozataláról,
- 852/2004/EK rendelet II. számú melléklet (általános higéniai követelmények)
- Magyar Élelmiszerkönyv 1-3-2001/110 Méz előírásai (jelölési szabályok)