PANNON TAKARÉK BANK ZRT.
PANNON TAKARÉK BANK ZRT.
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
a jogelőd Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezetnél megnyitott
külföldi, konvertibilis pénznemben nyilvántartott lakossági fizetési számlák és
lekötött betétszámlák vezetéséhez
- kétoldalú módosítással egységes szerkezetben -
Kiadás időpontja: 2017.06.09. Hatályba lépés időpontja: 2017.06.10.
Alkalmazandó: A jogelőd Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezetnél 2015. szeptember 1. napja
előtt megkötött azon lakossági devizaszámla szerződések esetében, melyeknél ezen módosított általános szerződési feltételek alkalmazásáról 2016. július 28. napját követően a számlatulajdonos ügyfél a Bankkal kétoldalúan megállapodott.
Az általános szerződési feltételek jelen módosításával a felelősségi és kárviselési szabályok az ügyfelek számára kedvezően módosultak. Továbbá az általános szerződési feltételek jelen módosítását indokolta – az OBA biztosítottságra vonatkozó rendelkezések tekintetében – a jogszabályi előírásoknak való megfelelés.
Pannon Takarék Bank Zrt.
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
külföldi, konvertibilis pénznemben nyilvántartott fizetési számlák és lekötött betétszámlák vezetéséhez természetes személyek részére
A Pannon Takarék Bank Zrt. (0000 Xxxxxxx, Xxxxxxx xx 00., Xx. 00-00-000000, tevékenységi engedély száma: EN-I-1525/2010. (2010. december 10.), valamint H-EN- I-817/2013. (2013. augusztus 5.)), mint a Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezet (székhelye: 9023 Győr, Sport u. 4/A., S.W.I.F.T. kódja: XXXXXXXX, cégjegyzékszáma: 08-02-000917) általános jogutódja, (a továbbiakban: Számlavezető hely, Takarékszövetkezet vagy Bank) képviseletében eljáró kirendeltség (a továbbiakban: Kirendeltség) a devizakorlátozások megszüntetéséről, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2001. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Dtv.), a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény, a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. Törvény (a továbbiakban: Ptv), a pénzforgalom lebonyolításáról szóló 18/2009. (VIII. 6) MNB rendelet és egyéb hatályos jogszabályi előírások figyelembevételével külföldi, konvertibilis pénznemben fizetési számlát (a továbbiakban: fizetési számla) nyit és vezet, valamint lekötött számlát kezel.
1) Fogalom meghatározások:
A jelen Általános Szerződési Feltételek alkalmazása tekintetében:
Pénzforgalmi Keretszerződés:
a Számlatulajdonos és a Kirendeltség között létrejött szerződés, melynek alapján a Kirendeltség a Számlatulajdonos számára, pénzforgalmának lebonyolítása érdekében folyószámla (a továbbiakban: pénzforgalmi számla) nyitására és vezetésére, a Számlatulajdonos díj fizetésére köteles.
Fizetési számla:
Fizetési műveletek teljesítésére szolgáló, a pénzforgalmi szolgáltató egy ügyfele nevére megnyitott számla. (Ptv)
Pénzforgalmi Keretszerződés alapján külföldi, konvertibilis pénznemben megnyitott látra szóló számla, amely - elnevezésétől és pénznemétől függetlenül - a számlatulajdonos pénzköveteléseinek és pénztartozásainak nyilvántartására, kezelésére szolgál, és amelynek terhére vagy javára – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – a pénzforgalmi jogszabályokban meghatározott bármely fizetési mód alkalmazható.
Számlatulajdonos:
A kirendeltséggel Pénzforgalmi/Betéti Keretszerződést kötő fél.
Betéti Keretszerződés:
a Számlatulajdonos és a Kirendeltség között létrejött szerződés, melynek alapján a Számlatulajdonos a külföldi konvertibilis pénznemben rendelkezésre álló szabad pénzeszközeit a Kirendeltség a vonatkozó aktuális Hirdetményében szereplő lekötött betéti konstrukciók közül kiválasztott lekötési formában, az általa megadott futamidőre elhelyezheti. A Betéti Keretszerződés megkötésének nem feltétele betét elhelyezése.
Lekötött betétszámla:
a Számlatulajdonos által a magasabb hozam elérése céljából külföldi konvertibilis pénznemben rendelkezésre álló szabad pénzeszközeinek elhelyezése érdekében Betéti Keretszerződés alapján nyitott betétszámla. Betét elhelyezésének, a lekötött betétszámla megnyitásának nem feltétele, hogy az ügyfél a Kirendeltségnél fizetési számlával rendelkezzen.
1
2) Pénzforgalmi, illetve Betéti Keretszerződés megkötése és a fizetési számla megnyitása
A Kirendeltség fizetési számlát nyit és vezet a természetes személy ügyfeleknek [a továbbiakban: Számlatulajdonos(ok)nak].
A Kirendeltség fizetési számlát kis- és nagykorú személynek egyaránt nyithat. Kiskorúak részére az alábbi módon vezethető fizetési számla:
a) a 14. életévét be nem töltött kiskorú (a Ptk szerint cselekvőképtelen természetes személy) nevében a törvényes képviselője nyithatja meg a Xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx a deviza számlát, a számlaszerződést ő írhatja alá, és csak ő rendelkezhet érvényesen a számla felett a kiskorú nevében,
b) a 14. életévet betöltött, de 18. életévét be nem töltött kiskorú (a Ptk. 2:12. § szerint korlátozottan cselekvőképes személy) jognyilatkozatot tehet, tehát saját nevében nyithat Takarékszövetkezetnél deviza számlát, a szerződést aláírhatja, de a szerződés csak a törvényes képviselője hozzájárulásával vagy utólagos jóváhagyásával válik érvényessé.
A 14. életévét be nem töltött természetes személy azonosításához szükséges a személyi azonosítót igazoló hatósági igazolványa vagy útlevele, diákigazolványa.
A fizetési számla a Számlatulajdonos devizaállományának kezelésére szolgál.
A Kirendeltség Hirdetményben teszi közzé, hogy mely külföldi konvertibilis pénznemekben nyit fizetési, illetve lekötött betét számlát.
Egy Számlatulajdonosnak több azonos, illetve különböző pénznemben megnyitott látra szóló fizetési számlája lehet.
A fizetési számla, illetve lekötött betétszámla vezetését a Kirendeltség a Számlatulajdonossal, vagy törvényes képviselőjével megkötött Pénzforgalmi Keretszerződés, illetve Betéti Keretszerződés alapján és annak keretei között vállalja.
A Kirendeltség a Pénzforgalmi Keretszerződésben, illetve jelen Általános Szerződési Feltételekben meghatározott módon, a fizetési számlán nyilvántartja a Számlatulajdonos rendelkezésére álló pénzeszközöket, teljesíti az azok terhére érkező fizetési megbízásokat, továbbá jóváírja a Számlatulajdonos javára érkező pénzeszközöket.
A Kirendeltség Xxxxxx Xxxxxxxxxxxxxx alapján lekötött betéti számlát nyit. A lekötött betéti számlán elhelyezett összeget a Kirendeltség lekötött betétként kezeli. A betétlekötés és a betéti műveletek kezdeményezésének, végrehajtásának szabályait a Betéti Keretszerződés tartalmazza.
A Kirendeltség a Pénzforgalmi Keretszerződés, illetve a Betéti Keretszerződés megkötésekor, amennyiben a fizetési számla nyitása vagy devizabetét elhelyezése a Számlatulajdonosnak a Számlavezető hellyel az első üzleti kapcsolata, akkor a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről és megakadályozásáról szóló jogszabályoknak megfelelően a Számlatulajdonos, képviselője, meghatalmazottja azonosítását a Kirendeltség elvégzi, és a jogszabályok által előírt adatokat rögzíti. A Számlatulajdonos, képviselője, meghatalmazottja a jogszabályban meghatározott személyi azonosító okmányokat, egyéb okiratokat köteles a Kirendeltségnek bemutatni, illetve a rendelkezésére bocsátani.
A szerződéses kapcsolat fennállása alatt a Számlatulajdonos, képviselője, meghatalmazottja köteles az általa a Kirendeltség rendelkezésére bocsátott azonosító adatokban bekövetkezett bármely változásról 5 (öt) munkanapon belül értesíteni a Kirendeltséget. A tájékoztatási kötelezettség elmulasztásából származó károk kockázatát a Számlatulajdonos viseli.
A Kirendeltség a Pénzforgalmi Keretszerződés vagy Betéti Keretszerződés megkötésekor és minden további előírt nyilatkozattételi esetben a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről és megakadályozásáról szóló jogszabályokban előírt írásbeli nyilatkozatot is bekéri.
A Kirendeltség a rendelkezésére bocsátott adatokat a jogszabályokban foglaltaknak megfelelően kezeli.
A Kirendeltség a fizetési számla megnyitását, illetve betét elhelyezését a jogszabályokkal összhangban meghatározott igazoló okmányok benyújtásához köti.
A természetes személyek számlanyitásához szükséges a személyazonosság igazolására szolgáló okmány (személyi igazolványa – külföldiek esetében feltéve, hogy, az magyarországi tartózkodásra jogosít , egyébként érvényes tartózkodási engedélye -, útlevél, arcképes vezetői engedély) bemutatása a Kirendeltségnek. A belföldi természetes személyeknek a fentieken túl a lakcímet igazoló hatósági igazolványukat is be kell mutatniuk.
3) Rendelkezés a fizetési számla felett
A fizetési számla felett teljes körűen a Számlatulajdonos, illetve a 14. életévét be nem töltött kiskorú esetében a törvényes képviselője, valamint a meghatalmazás erejéig a meghatalmazottak rendelkezhet(nek).
A Számlatulajdonos, vagy törvényes képviselője a fizetési számla felett rendelkezésre jogosultak nevét és aláírás mintáját, valamint a rendelkezés módjára vonatkozó egyéb kikötéseket az erre a célra szolgáló és a Kirendeltség által rendelkezésre bocsátott nyomtatványon (a továbbiakban: aláírás bejelentő karton) köteles bejelenteni (állandó meghatalmazottak).
Az aláírás bejelentését 2 (kettő) vagy 3 (három) példányban (a felhasználás céljától függően) kell megtenni.
A számla feletti rendelkezési jogosultság attól a naptól kezdve hatályos, amikor a Számlatulajdonos a megfelelően kitöltött aláírás bejelentő kartont a Kirendeltségnél benyújtotta, és azt a Kirendeltség érvénybe helyezte.
Amennyiben a devizakülföldi Számlatulajdonos számlája feletti rendelkezésre vonatkozó meghatalmazást – nyilatkozatot – külföldön állították ki, azt teljes bizonyító erejű magánokiratként a Kirendeltség csak akkor köteles elfogadni, ha azt a kiállítás helye szerint illetékes magyar külképviseleti hatóság hitelesítette.
A számla feletti rendelkezésre vonatkozó meghatalmazás lehet eseti (egy alkalomra szóló) is, mely a meghatalmazó okiratban meghatározott megbízás egyszeri elvégzésére jogosít. Az eseti meghatalmazást a Számlatulajdonos közokiratban, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban köteles megadni oly módon, hogy az egyértelműen tartalmazza a meghatalmazott személyazonosságának megállapításához szükséges adatokat és a rendelkezési jog tartalmát.
A Kirendeltség a számla feletti rendelkezésre meghatalmazott személy azonosítását a vonatkozó jogszabályok alapján elvégezi és a jogszabályok által előírt adatokat rögzíti. A Kirendeltség rendelkezésre jogosult személytől csak azután fogad el rendelkezést, ha azonosítása már megtörtént.
A Számlatulajdonos egyéb kikötése hiányában, az elsőként megnyitott fizetési számla, vagy lekötött betétszámla felett bejelentett személyek rendelkezhetnek a további megnyitásra kerülő összes fizetési számla, illetve lekötött betétszámla felett.
Amennyiben a Számlatulajdonos az első fizetési számlájára, vagy lekötött betétszámlájára vonatkozó bejelentéstől eltérő rendelkezést kíván megadni, a következő fizetési számlájára vonatkozóan, akkor
külön aláírás bejelentő kartont kell benyújtania szintén 2 (kettő) vagy 3 (három) példányban, amelyen fel kell tüntetni az új fizetési számla számát.
Amennyiben a Számlatulajdonosnak több fizetési számlája és/vagy lekötött betétszámlája van a Kirendeltségen, és az aláírás bejelentő kartonon bejelentett rendelkezni jogosult személyek az egyes számlák esetében eltérnek, úgy a Számlatulajdonos köteles megjelölni azt az aláírás bejelentő
kartont, amelyen azok a természetes személyek szerepelnek, akik az új, megnyitásra kerülő fizetési számla felett is rendelkezhetnek.
A rendelkezésre bejelentett személyekben történt változásokat, új személyek bejelentését a Számlatulajdonos kizárólag új aláírás bejelentő karton kitöltésével kezdeményezheti.
A számla feletti rendelkezési joggal meghatalmazott személyek rendelkezési jogosultságát a Kirendeltség mindaddig érvényben lévőnek tekinti, amíg az aláírási jogban beállott változást (módosítás, törlés) a Számlatulajdonos a Számlavezető hellyel írásban nem közli.
4) A fizetési megbízások teljesítésének általános szabályai
A Kirendeltség a fizetési megbízások teljesítése során - jogszabályban meghatározott eseteket kivéve - kizárólag a megbízó fizetési megbízásban foglalt rendelkezései szerint jár el.
A Számlatulajdonosnak a fizetési megbízásokat az erre a célra rendszeresített formanyomtatványokon, az egyes fizetési módok esetében a hatályos pénzforgalmi jogszabályokban rögzített, a teljesítéshez szükséges adattartalom feltüntetése mellett kell megadnia. A Kirendeltség - térítés ellenében - a nyomtatványokat a Számlatulajdonos rendelkezésére bocsátja, és csak az e nyomtatványokon adott megbízásokat fogadja el teljesítésre.
A nyomtatványokat jól olvasható módon, javítás nélkül, csak fekete vagy kék színű tintával író tollal, illetve írógéppel vagy nyomtatóval lehet kiállítani, és azt követően a bejelentett módon aláírni. A Kirendeltségen kifüggesztett kitöltési útmutató nyújt segítséget a nyomtatványok kitöltéséhez.
Ha a fizetési megbízás a jogszabályokban előírt követelményeknek nem felel meg, a Kirendeltség a fizetési megbízás teljesítését visszautasítja.
A hiányosan vagy pontatlanul adott megbízásokért a Kirendeltség felelősséget nem vállal és az ezzel kapcsolatosan felmerülő költségekkel a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláját megterheli.
A Kirendeltség szóban vagy telefonon keresztül közölt, illetve e-mail üzenet formájában továbbított fizetési megbízást nem fogad el. A Kirendeltség átveszi a személyesen benyújtott, postai úton feladott, illetve – vonatkozó szerződés kiegészítés megkötése esetében, az abban foglalt rendelkezéseknek megfelelően –elektronikus úton érkezett megbízásokat.
A fizetési megbízásokat a Kirendeltség azok beérkezésének sorrendjében átvettnek tekinti, a fizetési megbízás beérkezésének időpontját (év, hó, nap, óra, perc) a fizetési megbízáson/megbízásban rögzíti és tárolja. A fizetési megbízásokat a Kirendeltség – a hatályos pénzforgalmi jogszabályok vagy a Számlatulajdonos eltérő rendelkezésének hiányában - az átvétel sorrendjében teljesíti. Az átvétel sorrendjére vonatkozóan a Kirendeltség nyilvántartása az irányadó. A készpénzfizetési megbízásokat – a hatályos pénzforgalmi jogszabályok által kötelezően sorba állított fizetési megbízások kivételével – a Kirendeltség azonnal lekönyveli, tekintet nélkül az egyéb beérkezett, rögzített tételekre.
A Kirendeltség a fizetési megbízásokat akkor teljesíti, ha a megbízáson lévő aláírás(ok)nak a számla felett rendelkezésre jogosult(ak) bejelentett aláírásával való azonosság megállapítható.
Amennyiben a hatályos jogszabályok alapján az azonosításnak a kötelező esete áll fenn, a Kirendeltség akkor teljesíti a megbízást, ha az azonosítandó személy azonosítását el tudta végezni.
A Kirendeltség a Számlatulajdonos fizetési megbízásainak teljesítése érdekében jogosult "közreműködő" tevékenységét igénybe venni. Ha a közreműködő felelősségét jogszabály vagy üzletszabályzat korlátozza, a Kirendeltség felelőssége a közreműködő felelősségéhez igazodik.
A Kirendeltség nem felel az olyan károkért, amelyek erőhatalom, bel- vagy külföldi hatósági rendelkezés, szükséges hatósági engedély megtagadása vagy késedelmes megadása folytán következnek be.
A Kirendeltség a megbízási díjak, jutalékok, kamatok mértékét, továbbá az alkalmazott árfolyamokat, az egyes fizetési módoknál alkalmazott teljesítési határidőket, egyes egyéb számlavezetési feltételeket Hirdetményeiben teszi közzé.
5) Fizetési megbízások jóváhagyása
Fizetési megbízások teljesítését - a hatósági átutalás és az átutalási végzés alapján végzett átutalás kivételével – a Kirendeltség akkor hajthatja végre, ha a Számlatulajdonos, mint fizető fél azt előzetesen jóváhagyta. A fizetési megbízás jóváhagyása, több fizetési művelet teljesítésére vonatkozó együttes jóváhagyása a Számlatulajdonos előzetes nyilatkozata alapján történik. A fizetési megbízás teljesítés Számlatulajdonos általi előzetes jóváhagyásának a Kirendeltség a fizetési megbízás Kirendeltségen bejelentett módon történő aláírásának és Kirendeltséghez történő benyújtásának együttes megtörténtét tekinti.
Felhatalmazó levélen alapuló beszedési megbízás teljesítésének Számlatulajdonos általi előzetes jóváhagyása a Felhatalmazó levél Számlatulajdonos által - a Kirendeltségnél bejelentett módon történő
- aláírásával és a Felhatalmazó levél Kirendeltség által történő nyilvántartásba vételével együttesen valósul meg. A Kirendeltség kizárólag olyan Felhatalmazó levelet fogad be a Számlatulajdonostól, amelyen a teljesítés felső értékhatára is rögzítésre került.
A Felhatalmazó levél tartalmi ellenőrzése során a Kirendeltség – a többi kötelező tartalmi elem megfelelése esetében is - csak azt fogadja el, amely esetében a teljesítés felső értékhatáraként rögzített összeg az adott helyzetben elvárható. Ellenkező esetben a Kirendeltség a Felhatalmazó levél átvételét megtagadja. A Felhatalmazó levélben rögzített értékhatár összeg megfelelősségének bizonyítása a Számlatulajdonos kötelessége.
A tartalmilag helyes Felhatalmazó levél nyilvántartásba vételéről, illetve átvételének elutasításáról
– a vonatkozó belső eljárási rendnek megfelelően – egyszerűsített bírálati eljárás során a Kirendeltség vagy a Takarékszövetkezet dönt. A felhatalmazó levél nyilvántartásba vételi díját, valamint a felhatalmazó levelek elbírálásához szükséges kockázati döntés díját az aktuális Hirdetmény tartalmazza. A befogadó, illetve elutasító döntés meghozataláig a Kirendeltség nem teljesíti a szóban forgó Felhatalmazó levél alapján benyújtott fizetési megbízásokat, azok teljesítését a Felhatalmazó levél hiányára hivatkozva visszautasítja. A nyilvántartásba vett Felhatalmazó levelet a Kirendeltség a Felhatalmazó levél alapján benyújtott beszedési megbízás teljesítés Számlatulajdonos által történő előzetes jóváhagyásának tekinti.
A Takarékszövetkezet a fizetési számlán történt téves jóváírás helyesbítése és a számlavezetés körében a Számlatulajdonossal szemben keletkezett esedékes követelése érvényesítése céljából jogosult a fizetési számlát megterhelni.
A Takarékszövetkezet a számlavezetési szolgáltatással összefüggésben keletkezett követelései biztosítékául zálogjog illeti meg a Számlatulajdonos számlakövetelése felett. Ennek alapján a Kirendeltség jogosult a számlavezetéssel összefüggésben keletkezett követelései összegével
csökkenteni a fizetési számla egyenlegét. A zálogjog a Pénzforgalmi Keretszerződés megkötésével, a zálogjognak a hitelbiztosítéki nyilvántartásba való bejegyzése nélkül létrejön.
A Számlatulajdonos a Pénzforgalmi Keretszerződés aláírásával előzetesen jóváhagyja egyrészt a Kirendeltség téves bejegyzésének a pénzforgalmi számlán történő helyesbítését, másrészt a számlavezetéshez kapcsolódó, a Pénzforgalmi Keretszerződésben, valamint a Pénzforgalmi Keretszerződés mellékletét képező aktuális Hirdetményben foglalt jutalék, költség és díj pénzforgalmi számlán történő elszámolását.
A fizetési megbízás teljesítését a Kirendeltség által történt átvételét követően a Számlatulajdonos nem vonhatja vissza. Kivételt képeznek a Számlatulajdonos által terhelési nap megadásával kezdeményezett átutalási megbízások, ahol a Számlatulajdonos a fizetési megbízás teljesítését a Kirendeltséghez eljuttatott, a Kirendeltségnél bejelentett módon aláírt rendelkező levél formájában a terhelési napot megelőző Takarékszövetkezeti munkanap végéig külön indoklás nélkül visszavonhatja.
A fizetési megbízás kedvezményezettje által közvetlenül vagy számlavezető pénzforgalmi szolgáltatóján keresztül benyújtott fizetési megbízás visszavonását a teljesítés napján kizárólag a Kedvezményezett, az általa kiállított írásbeli hozzájáruló nyilatkozat Kirendeltséghez történő benyújtásával kezdeményezheti.
6) Fizetési módok
A Számlatulajdonos fizetési számlájával kapcsolatban - ha a fizetési módot jogszabály kötelezően nem írja elő - a következő fizetési módok alkalmazhatók:
a) fizetési számlák közötti fizetési módok:
aa) átutalás különösen
1. egyszerű átutalás,
2. csoportos átutalás,
3. rendszeres átutalás,
4. hatósági átutalás, átutalási végzés.
ab) beszedés különösen
1. a felhatalmazó levélen alapuló beszedés,
2. váltóbeszedés,
3. csekkbeszedés,
4. csoportos beszedés,
5. határidős beszedés
6. okmányos beszedés.
b) fizetési számlához kötődő készpénzfizetési módok:
ba) készpénzbefizetés fizetési számlára, bb) készpénzkifizetés fizetési számláról.
Ha a Számlatulajdonosok egymás között más fizetési módban nem állapodnak meg, a fizetési számláról történő kifizetést egyszerű átutalással kell teljesíteni.
7) A fizetési megbízások teljesítésének szabályai Általános szabályok:
A Kirendeltség a fizetési megbízás teljesítési határidejét – a Számlatulajdonos/Kedvezményezett által megjelölt későbbi időpont (teljesítési dátum), vagy jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - a fizetési megbízás átvételétől számítja.
A fizetési megbízás átvételének időpontja az az időpont, amikor az Ügyfél, mint Fizető fél közvetlenül vagy a Kedvezményezett által vagy a Kedvezményezetten keresztül közvetve benyújtott fizetési megbízása Kirendeltséghez beérkezett. A Takarékszövetkezethez nem munkanapon beérkezett fizetési megbízást a Takarékszövetkezet a következő banki munkanapon átvettnek tekinteni.
Ha a Kirendeltség törvény vagy a Számlatulajdonossal történt megállapodás alapján a fizetési megbízást sorba állítja, akkor a teljesítési határidők számítása szempontjából a fizetési megbízás átvételének időpontja az az időpont, amikor a teljesítéshez (részteljesítéshez) szükséges fedezet a Fizető fél Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján rendelkezésre áll.
A teljesítési határidő számítása szempontjából az átutalási végzés átvételének időpontja az az időpont, amikor az átutalási végzés alapján a Kirendeltség átutalási kötelezettsége – ide értve az átutalási végzésen alapuló kifizetést és az átutalási végzésben megjelölt pénzösszeg visszatartását is - beáll.
Ha a fizetési megbízás benyújtása „Terhelési nap” feltüntetésével történik, a fizetési megbízás átvételi időpontja az az időpont, amikor a terhelési napon a fizetési megbízás teljesítéséhez vagy részteljesítéshez szükséges fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján rendelkezésre áll.
A Kirendeltség a fizetési megbízások teljesítése során - jogszabályban meghatározott eseteket kivéve - kizárólag a fizetési műveletet kezdeményező Számlatulajdonos által a fizetési megbízásban foglalt rendelkezései szerint jár el.
A hatályos pénzforgalmi jogszabályok, illetve a felek eltérő rendelkezésének hiányában a fizetési megbízás teljesülésének időpontja az a nap, amikor a pénzösszeget az átutalás, illetve a beszedési megbízás kedvezményezettjének a fizetési számláján jóváírják.
A fizetési számlára történő készpénzbefizetés vagy a fizetési számláról történő készpénzkifizetés akkor teljesül, amikor a készpénzt a kifizető hely (Kirendeltség vagy kijelölt Takarékszövetkezet/Takarékszövetkezet) pénztáránál be- vagy kifizetik.
Amennyiben a fizetési megbízás a hatályos pénzforgalmi jogszabályok előírásaiba ütközik, és a Kirendeltség ezt észleli, akkor a fizetési megbízás teljesítését megtagadja. Ha a Kirendeltség a hatályos pénzforgalmi jogszabályok előírásai alapján a fizetési megbízás teljesítését legkésőbb a fizetési megbízás átvételét követő Takarékszövetkezeti munkanapon visszautasítja, a visszautasítás okát közli és az okmányokkal vagy ellenjegyzéssel ellátott fizetési megbízást és az okmányokat visszaküldi, egyéb papír alapú és elektronikusan benyújtott megbízások esetén a visszautasításról szóló értesítést küld.
. A fizetési számlával rendelkező ügyfelek fizetési megbízásait a bank a mindenkor hatályos „A Számlatulajdonos fizetési számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről” szóló hirdetményben foglaltak szerint teljesíti.
A fizetési megbízások átvételének, teljesítésének pontos rendjére, valamint a fizetési megbízások jóváírásának várható időpontjára „A Számlatulajdonos fizetési számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről” szóló hirdetményben foglaltak az irányadók.
Részletes szabályok
a.) Jóváírások a számlán
A Kirendeltség a fizetési számlán a hatályos pénzforgalmi jogszabályok előírásainak megfelelően, korlátozás nélkül teljesíthet jóváírást.
A Kirendeltség a fizetési számlák javára érkező deviza- illetve forintösszegeket az aktuális Hirdetményben meghatározott árfolyamok alkalmazásával és értéknappal számolja el a Számlatulajdonossal.
A Számlatulajdonos fizetési számláján történő jóváírás értéknapja nem lehet későbbi, mint az a munkanap, amikor a szóban forgó fizetési művelet összege a Kirendeltség nostro számláján jóváírásra került.
A Kirendeltség az átutalással fizetési számlára érkező összegeket a megadott pénznemben írja jóvá a Számlatulajdonos megbízásban megjelölt fizetési számláján.
Amennyiben az átutalt összeg pénzneme eltér a megbízásban megjelölt fizetési számla pénznemétől, de az engedélyezett pénznemek egyike - és az átutalás külön rendelkezést nem tartalmaz - a Kirendeltség automatikusan, konverziós tranzakcióként jóváírja az összeget az átutalásban megjelölt fizetési számlán.
A Kirendeltség a fizetési számlára történő valuta és forint befizetéseket a befizetés napján írja jóvá a Számlatulajdonos számláján. Ha a befizetett összeg pénzneme eltér a fizetési számla pénznemétől, a Kirendeltség a befizetett forintot, valutát az általa jegyzett és üzleti helyiségeiben megtekinthető deviza eladási, illetve valutavételi/deviza eladási árfolyamon konvertálja. Valuta befizetés bármilyen típusú fizetési számlára nem honos (nem a számlát vezető kirendeltség), de deviza számlavezető kirendeltségben is végezhető.
A fizetési számla megnyitása előtt történő átutalás, valamint pontatlan, vagy hiányos megbízás esetén a Kirendeltség a beérkezett összeget a számlanyitásig, illetve a fizetési megbízás pontosításáig függő számlán tartja.
A függő számlán az összeg nem kamatozik. Az ebből eredő költségek és esetleges veszteségek a Számlatulajdonost terhelik.
b.) Terhelések a számlán
A Kirendeltség azon pénznemekben teljesít átutalást, amelyekben valamely külföldi pénzforgalmi szolgáltatónál (Takarékszövetkezetnél) nostro számlát vezet.
Átutalási megbízás csak honos fiókban adható le.
Honos fiók az a Kirendeltség, amelynél az ügyfél megnyitotta a fizetési számláját.
A Kirendeltség tárgynapi feldolgozásra az aktuális Hirdetményében közzétett időpontig beadott átutalási megbízásokat veszi át. Ezen időpont után benyújtott átutalási megbízásokat a Kirendeltség a következő Takarékszövetkezeti munkanapon érkezettnek tekinti és a teljesítési határidőket attól a naptól számítja. Amennyiben a következő nap munkaszüneti nap, akkor a feldolgozás az azt követő első Takarékszövetkezeti munkanapon történik meg.
Amennyiben a Számlatulajdonos az átutalási megbízást terhelési nappal tölti ki, úgy a Kirendeltség az átutalási megbízásban feltüntetett Takarékszövetkezeti munkanapon dolgozza fel a megbízást.
A Kirendeltség a hatályban lévő szabályoknak megfelelően – kötelezettség elvállalása esetén - ragaszkodik ahhoz, hogy mind a megbízásra, mind a kapcsolódó jutalékra, díjra a fedezet biztosított legyen.
Ezen kívül a fizetési megbízás teljesítésének előfeltétele az, hogy a Számlatulajdonos fizetési számláján legyen számlaegyenleg. Amennyiben az átutalási megbízás fedezete nem áll teljes egészében rendelkezésre a fizetésre kötelezett Számlatulajdonos fizetési számláján, akkor a Kirendeltség részteljesítést nem végez.
Külön megállapodás hiányában olyan átutalási megbízásokat, amelyek összege meghaladja a terhelendő számla egyenlegét, a Kirendeltség a Számlatulajdonos egyidejű értesítése mellett visszaküldi, illetve a Számlatulajdonossal történt megállapodás alapján sorba állítja. A Kirendeltség fedezetlen átutalási megbízás esetén részteljesítést nem végez.
Ilyen esetben a Kirendeltség akkor is kéri a Számlatulajdonos ismételt rendelkezését, ha az eredeti fizetési megbízás más fizetési számláról történő konverzióval egyébként teljesíthető lenne.
A Kirendeltség a Számlatulajdonos átutalási megbízásait az aktuális Hirdetményben meghatározott árfolyamok alkalmazásával és teljesítési nappal teljesíti.
A Kirendeltség a Számlatulajdonos valuta kifizetési megbízását a vonatkozó aktuális Hirdetményben meghatározott devizaértékig a megbízás napján teljesíti. Ezen értékhatárt meghaladó megbízások pénztári kifizetését a Kirendeltség három munkanappal előbb történt értesítése esetén tudja vállalni.
A Kirendeltség a téves bejegyzés helyesbítését nem tekinti fizetési műveletnek. A téves számlavezetői bejegyzésből eredő bármely irányú eltérés a fizetési számla egyenlegében nem eredményezhet a Számlatulajdonos vagyonában beálló változást. Ennek megfelelően a Kirendeltség joga és kötelessége a saját tévedésén alapuló jóváírás vagy terhelés esetén a téves bejegyzést – elévülési időn belül – a Számlatulajdonos külön rendelkezése nélkül minden egyéb, a Számlatulajdonos számláját érintő fizetési megbízást – az előnyösen rangsorolt hatósági átutalást és átutalási végzést, valamint az egyéb szerződési viszonyból származó zárolást megelőzően - helyesbíteni. A helyesbítésről a Kirendeltség az ok megjelölésével utólag tájékoztatja a Számlatulajdonost.
A fizetési megbízások közül a Kirendeltség először - a Számlatulajdonos rendelkezése és az általa meghatározott sorrendre tekintet nélkül - a hatályos pénzforgalmi jogszabályokban foglaltak alapján benyújtott hatósági átutalás és átutalási végzés megbízásokat teljesíti, az ott meghatározott módon.
A Számlatulajdonos és a Kirendeltség között létrejött egyéb pénzforgalmi szolgáltatásra vagy kiegészítő pénzforgalmi szolgáltatásra vonatkozó szerződés alapján keletkező Takarékszövetkezeti követeléseket a Kirendeltség beszámítási jogával élve – a vonatkozó szerződésben rögzített hozzájáruló ügyfélnyilatkozat alapján – az előnyösen rangsorolt hatósági átutalást és átutalási végzést követően, de még a Számlatulajdonos által kezdeményezett megbízások előtt teljesíti.
A Számlatulajdonos külön, eseti rendelkezése nélkül, de a Számlatulajdonos Pénzforgalmi Keretszerződésben rögzített felhatalmazása alapján a Kirendeltség beszámítási jogával élve megterhelheti a Számlatulajdonos nála vezetett pénzforgalmi számláját a számlavezetési tevékenysége körében keletkezett esedékes követelésével. A Kirendeltség a Számlatulajdonossal szemben –a pénzforgalmi szolgáltatói tevékenysége körében keletkezett esedékes követelését - a hatályos pénzforgalmi jogszabályokban felsorolt előnyösen rangsorolt hatósági átutalást és átutalási végzést követően, de még a Számlatulajdonos által kezdeményezett fizetési megbízásokat megelőzően teljesíti.
A fizetési számlához kötődő készpénzfizetési megbízásokat, valamint a Számlatulajdonosnak a Felhatalmazó levélben rögzített ez irányú rendelkezésének megfelelően a felhatalmazó levél alapján kezdeményezett beszedési megbízás teljesítéseket a számlán kötelezően sorba állított hatósági átutalás és az átutalási végzés teljesítését követően, a szükséges fedezet megléte esetén a Kirendeltség azonnal lekönyveli, tekintet nélkül a Kirendeltség nyilvántartásában rögzített egyéb ügyfélmegbízásokra.
c) Fizetési megbízások sorba állítása:
1) A Kirendeltség téves bejegyzésének helyesbítését szolgáló terhelő tranzakció – az előnyösen rangsorolt hatósági átutalást és átutalási végzést is megelőzve – a pénzügyi fedezet rendelkezésre állásáig vagy az elévülési időpontig a Számlatulajdonos fizetési számláján sorba állításra kerül. A Kirendeltség a sorba állítás időtartama alatt a rendelkezésre álló részfedezet erejéig részfizetést teljesít.
2) A hatósági átutalás és átutalási végzés alapján teljesítendő átutalás teljesítése szempontjából a Számlatulajdonos részére vezetett valamennyi fizetési számla (látra szóló fizetési számla, valamint lekötött betét számlái) pénznemtől függetlenül egy fizetési számlának minősül. A hatósági átutalás és átutalási végzés teljesítése során a megbízásban szereplő összeg pénznemével azonos pénznemben vezetett fizetési számlát veszi a Kirendeltség elsődlegesen figyelembe, függetlenül attól, hogy a megbízásban feltüntetett terhelendő számla nem azonos a teljesítésre - jogszabály által kijelölt - fizetési számlával/számlákkal.
Ha a fizető fél Számlatulajdonos részére a Kirendeltség nem vezet ilyen pénznemben fizetési számlát vagy az azonos pénznemben vezetett fizetési számlán nem, vagy csak részben volt fedezet, akkor a Kirendeltség a Számlatulajdonosnak – ha ilyen fizetési számla létezik - a Takarékszövetkezetnél kezelt, forintban nyilvántartott fizetési számláit, majd a Kirendeltség, valamint a Takarékszövetkezet által az egyéb pénznemekben vezetett fizetési számláit vonja be a teljesítésbe. Pénznemek közötti átváltás esetén a Kirendeltség az általa jegyzett - a fizetési számla megterhelésének napján érvényes - devizavételi árfolyamot alkalmazza. Amennyiben a Kirendeltség által nem jegyzett pénznemre szóló hatósági átutalási megbízást és átutalási végzést fogad be a Kirendeltség teljesítésre, úgy ez esetben a fizetési megbízást forintban teljesíti. A forintra történő átváltást a Kirendeltség a Magyar Nemzeti Bank által közzétett, a terhelés napján érvényes hivatalos devizaárfolyamon végzi el.
Amennyiben a hatósági átutalás és átutalási végzés a fedezet összevonást követően pénzügyi fedezet hiánya miatt részben vagy egészben nem teljesíthető, abban az esetben, mint ún. előnyösen rangsorolt fizetési megbízásokat a Kirendeltség az azonnali visszaküldést kérő rendelkezése hiányában a teljesítéshez szükséges fedezet biztosításáig - de legfeljebb azonban 35 (harmincöt) napig – a Számlatulajdonosnak a megbízásban szereplő összeg pénznemével azonos pénznemben vezetett fizetési számláján, ennek hiányában a hatósági átutalás és átutalási végzés megbízásban feltüntetett terhelendő fizetési számlán sorba állítja. A sorba állítás időtartamának számítása a fizetési megbízás átvételét követő naptári napon kezdődik. A Kirendeltség a sorba állítás időtartama alatt a hatósági átutalásra és az átutalási végzésre a rendelkezésre álló részfedezet erejéig részfizetést teljesít. A sorba állítás időtartamának elteltét követően a Kirendeltség a fizetési megbízás teljesítését visszautasítja, a megbízást törli a nyilvántartásából.
3) A Számlatulajdonos és a Kirendeltség között létrejött egyéb pénzforgalmi szolgáltatásra vagy kiegészítő pénzforgalmi szolgáltatásra vonatkozó szerződés alapján a Számlatulajdonos fizetési számláján nyilvántartott, a Kirendeltség, mint kedvezményezett javára rögzített követelést a pénzügyi fedezet rendelkezésre állásáig vagy az elévülési időpontig a Kirendeltség sorba állítja. A Kirendeltség beszámítási jogával élve a sorba állítás időtartama alatt a rendelkezésre álló részfedezet erejéig – a vonatkozó szerződésben rögzített hozzájáruló nyilatkozat alapján a Számlatulajdonos által kezdeményezett megbízások teljesítése előtt - részfizetést teljesít.
4) A Számlatulajdonos fizetési számlájára érkező, felhatalmazó levélen alapuló beszedési megbízásokat fedezethiány esetében, mint vissza nem utasított fizetési megbízásokat a Kirendeltség a Számlatulajdonos fizetési számláján a Számlatulajdonos által a Felhatalmazó levélben rögzített időtartamig, de legfeljebb 35 (harmincöt) napig sorba állítja. A sorba állítás időtartamának számítása a fizetési megbízás átvételét követő naptári napon kezdődik. A sorba állítás időtartama alatt a Kirendeltség a pénzforgalmi számla tényleges egyenlegéig részfizetést teljesít. A sorba állítás időtartamának elteltét követően a Kirendeltség a fizetési megbízás teljesítését visszautasítja, a megbízást törli a nyilvántartásából.
5) A fedezethiány miatt nem teljesíthető csoportos beszedési megbízást a Kirendeltség visszautasítja vagy a Számlatulajdonossal kötött külön megállapodás (Sorbaállítási szerződés) alapján a terhelési naptól számított négy munkanap időtartamra állítja sorba a Számlatulajdonos fizetési számláján. A sorba állítási idő alatt a Kirendeltség részfizetést nem teljesít, a teljes fedezet hiányában a sorba állítási időszak lejártát követően a csoportos beszedési megbízás teljesítését a Kirendeltség visszautasítja, a megbízást törli a nyilvántartásából.
6) A Kirendeltség – a hatályos pénzforgalmi jogszabályok eltérő rendelkezése hiányában, illetve ha a Számlatulajdonossal másként nem állapodik meg – a fizetési számlán pénzügyi fedezet hiánya miatt nem teljesíthető átutalási és beszedési megbízásokat visszautasítja.
7) A Számlatulajdonossal kötött külön megállapodás (Sorbaállítási szerződés) alapján a Kirendeltség a Számlatulajdonos fizetési számlája terhére átvett, Számlatulajdonos által kezdeményezett fizetési megbízásokat 35 (harmincöt) napig sorba állítja és az abban meghatározott módon teljesíti. A sorba állítás időtartamának számítása a fizetési megbízás átvételét követő naptári napon kezdődik.
8) Fizetési megbízások utólagos helyesbítése
A Számlatulajdonos a fizetési megbízás teljesítését követően haladéktalanul, de legfeljebb a fizetési megbízás teljesítését követő 60. (hatvanadik) napig kezdeményezheti az általa előzetesen jóvá nem hagyott vagy a jóváhagyott, de hibásan teljesített fizetési megbízás utólagos helyesbítését.
A jóvá nem hagyott vagy a jóváhagyott, de hibásan teljesített fizetési megbízás helyesbítése iránti kérelem esetén a Kirendeltség köteles bizonyítani, hogy a kifogásolt fizetési megbízást a Számlatulajdonos, mint fizető fél előzetesen jóváhagyta, a fizetési megbízás a Számlatulajdonos által benyújtott megbízásnak megfelelően került rögzítésre, teljesítésre és a teljesítést műszaki hiba vagy üzemzavar nem akadályozta.
A Számlatulajdonos által előzetesen jóvá nem hagyott fizetési megbízás teljesítése esetén a Kirendeltség haladéktalanul megtéríti a fizető fél Számlatulajdonos részére a fizetési megbízás összegét, helyreállítja a fizetési számla megterhelés előtti állapotát, valamint megtéríti a Számlatulajdonos jogosnak minősített kártérítési követelését.
A Kirendeltség mentesül a fentiek szerinti kárviselési felelőssége alól, ha bizonyítja, hogy a Számlatulajdonos által előzetesen jóvá nem hagyott fizetési megbízással összefüggésben keletkezett kárt a fizető fél Számlatulajdonos csalárd módon eljárva okozta.
A Kirendeltség visszatéríti a kedvezményezett által vagy rajta keresztül kezdeményezett, és a fizető fél Számlatulajdonos által előzetesen jóváhagyott fizetési megbízás összegét, ha:
a) a jóváhagyás időpontjában a Számlatulajdonos a fizetési megbízás összegét nem ismerte, és
b) a fizetési megbízás összege meghaladta azt az összeget, amely a fizető fél Számlatulajdonos részéről az adott helyzetben ésszerűen elvárható volt.
A fentiekben rögzített feltételek együttes fennállása tekintetében a bizonyítási kötelezettség kizárólag a fizető fél Számlatulajdonost terheli. A fizető fél Számlatulajdonos részéről a fizetési megbízás adott helyzetben ésszerűen elvárható összegének megítélése során a Kirendeltség a Számlatulajdonos ugyanazon kedvezményezett részére teljesített korábbi fizetési megbízásait, valamint a fizetési megbízás kezdeményezésének körülményeit veszi figyelembe. E körben figyelembe veszi egyebek mellett a Számlatulajdonos által esetlegesen a Bank rendelkezésére bocsátott, a vitatott fizetési megbízás kedvezményezettje által kiállított, a hibás beszedés elismeréséről szóló nyilatkozatot.
A fizető fél Számlatulajdonos nem hivatkozhat a visszafizetési feltételek b) pontjára, ha a fizetési megbízás teljesítése a fizetési megbízásban rögzített követelés pénzneme és a megbízásban megadott terhelendő fizetési számla pénzneme különbözött, ezért a Kirendeltség a megbízás teljesítése napján aktuális Hirdetményben rögzített árfolyamot alkalmazta az átváltás során.
A fizető fél Számlatulajdonos továbbá nem jogosult a visszatérítésre, ha az előzetes jóváhagyást közvetlenül a Kirendeltségnek adta meg, és a fizetési megbízás benyújtására vonatkozó előzetes tájékoztatási kötelezettséget a Kirendeltség vagy a kedvezményezett a fizetési megbízás teljesítésének esedékességét megelőzően 28 (huszonnyolc) nappal teljesítette.
A kedvezményezett által vagy rajta keresztül kezdeményezett, és a fizető fél Számlatulajdonos által előzetesen jóváhagyott fizetési megbízás visszatérítésére vonatkozó igényét a Számlatulajdonos a terhelés napjától számított 56 (ötvenhat) napig érvényesítheti. A Kirendeltség a Számlatulajdonos visszatérítésre vonatkozó igényének elbírálását lehetővé tevő dokumentumok átvételének számított 10 (tíz) munkanapon belül a fizetési megbízás összegét visszatéríti vagy az igényt indokolással ellátva elutasítja. A visszatérítés elutasítása esetén a Kirendeltség egyidejűleg tájékoztatja a Számlatulajdonost a jogvita peren kívüli elintézésére rendelkezésre álló fórumokról.
Amennyiben a Számlatulajdonos a fizetési megbízáson hibás pénzforgalmi jelzőszámot tüntet fel, akkor ezen megbízás nem teljesítéséért vagy hibás teljesítéséért a Kirendeltséget nem terheli felelősség. A Kirendeltség azonban köteles a Számlatulajdonos helytelen adatközlése miatt hibásan teljesített fizetési megbízás összegének visszaszerzése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást tanúsítani.
A Számlatulajdonos által kezdeményezett, de a Kirendeltség által hibásan teljesített fizetési megbízásért a Kirendeltség felel kivéve, ha bizonyítja, hogy a fizetési megbízás összege a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójához már beérkezett. Ebben az esetben ugyanis a fizetési művelet hibás teljesítésének rendezéséért a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója felel. A kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója haladéktalanul jóváírja a kedvezményezett fizetési számláján, illetve a kedvezményezett rendelkezésére bocsátja a fizetési megbízás összegét.
A Kirendeltség a fizetési megbízás nem teljesítése vagy hibás teljesítéséből adódó felelősségének fennállása esetén a nem teljesített vagy hibásan teljesített fizetési megbízás összegét haladéktalanul visszatéríti a Számlatulajdonos részére, és a pénzforgalmi számlát olyan állapotba hozza, mintha a hibásan teljesített fizetési megbízásra nem került volna sor. Ezen kívül a Számlatulajdonos kérésére - a fizetési megbízás nem teljesítéséért vagy hibás teljesítéséért való felelősség kérdésétől függetlenül - a nem teljesített vagy hibásan teljesített fizetési megbízás nyomon követése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást tanúsít. , valamint a szóban forgó fizetési megbízás nyomon követésének eredményéről a Számlatulajdonost tájékoztatja.
9) Xxxxxxx, árfolyamok, jutalékok, költségek
Ha a Számlatulajdonos a fizetési számlán lévő összeg lekötéséről és betéti számlára történő helyezéséről nem rendelkezik, azt a Kirendeltség látra szóló ügyfélkövetelésként kezeli.
A Kirendeltség a fizetési számlán fennálló számlakövetelés után az egyenleg nagyságától függően, a követelés pénznemében mindenkor a vonatkozó aktuális Hirdetményben közzétett módon, gyakorisággal és mértékben kamatot fizet a Számlatulajdonosnak. A megnyitott számlák közül csak azok a fizetési számlák kamatoznak, amelyek pénznemére vonatkozóan a Kirendeltség kamatot jegyez. A lekötött betétszámlák esetén a kamat jóváírása a Betéti Keretszerződésben rögzített esedékességkor történik.
A hatályos kamatmértékeket és az Egységesített Betéti Kamatláb Mutatót (a továbbiakban: EBKM) a Kirendeltség Hirdetményében, elektronikus úton a Takarékszövetkezet xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx honlapján és az üzleti célra nyitva álló helyiségében teszi közzé. A kamatozás kezdő napja a jóváírás napja, a kamatozás utolsó napja a terhelést megelőző munkanap.
A látra szóló betét kamata a naptári év utolsó napján, illetve a számla megszüntetésekor kerül jóváírásra. Lekötött betétszámlák esetén a kamat jóváírása a Betéti Keretszerződésben rögzített esedékességkor történik.
A fizetési számlák esetében a kamatszámításnál használt viszonyszám értéke általában 360 nap. Ez alól kivételt képeznek az GBP pénznemben vezetett fizetési számlák, ahol a kamatszámítás alapja 365 nap.
A kamatszámítás az alábbi képlet alapján történik:
a fizetési számla napi záróegyenlege × a kamat mérték (%) 100 x 360 vagy 365
A Számlatulajdonos devizabetétjét – külön szerződés alapján - a Kirendeltség üzlethelyiségében kifüggesztett, a lekötés napján érvényes kamat mellett megbízásával leköttetheti, amennyiben a számla egyenlege pénznemenként meghaladja az aktuális Hirdetményben meghatározott minimális lekötési összeghatárt. A Kirendeltség lekötött deviza-betétszámlát a Számlatulajdonossal, illetve a képviselőjével kötött, külön szerződés (Xxxxxx Xxxxxxxxxxxxxx) alapján nyit, melyre az abban foglalt rendelkezések az irányadók.
Egyedi kondíciókkal rendelkező látra szóló betét esetén a Számlatulajdonos Pénzforgalmi Keretszerződése mellé egyedi kondíciós táblát kap elválaszthatatlan mellékletként, amely tartalmazza az EBKM mértékét.
A Kirendeltség a fizetési számla kezelésével kapcsolatos szolgáltatások után jutalékot, a Számlatulajdonos kérésére teljesített egyéb szolgáltatásokért díjat számít fel.
A jutalékok és díjak mértékét az aktuális Hirdetmény tartalmazza.
A Kirendeltség az aktuális Hirdetményt az ügyfelek részére nyitva álló helyiségeiben kifüggeszti, valamint a xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx honlapon közzéteszi.
A Számlatulajdonos fizetési számláinak vezetéséért, a pénzforgalom lebonyolításáért a tartozik forgalom után felszámítandó forgalmi jutalék számítási módja:
tartozik forgalom×jutalék (%) 100
vagy
tartozik forgalom×jutalék (‰) 1000
A Kirendeltség a díjakat az aktuális Hirdetményben meghatározott gyakorisággal, a jutalékokat pedig a megbízás teljesítésének a napján számítja fel a számla pénznemében. A Kirendeltség az aktuális Hirdetményben meghatározott esetekben a jutalékok minimális és/vagy maximális mértékét is meghatározza abszolút értékben.
A díj összege forintban is befizethető vagy átutalható. A Kirendeltség a fizetési számla pénznemének deviza eladási árfolyamán számítja ki a forintban befizetendő vagy átutalandó összeget.
A Számlatulajdonos a Pénzforgalmi Keretszerződés aláírásával felhatalmazza a Kirendeltséget arra, hogy a Kirendeltség a jutalékok és a díjak összegével pénzforgalmi számláját, illetve - amennyiben a Számlatulajdonos nem rendelkezik fizetési számlával, akkor - a lekötött betétszámláját külön rendelkezése nélkül megterhelje.
A díj összege forintban is befizethető vagy átutalható. A Kirendeltség a fizetési számla pénznemének deviza-eladási árfolyamán számítja ki a forintban befizetendő vagy átutalandó összeget.
A Kirendeltség jogosult a nála fizetési számlán vagy - Betéti Keretszerződés alapján - a lekötött betétben elhelyezett összeg után járó kamat, továbbá a jutalék és díj mértékét egyoldalúan, bármikor, betét esetén a lekötési időn belül is módosítani.
A Számlatulajdonos tudomásul veszi, hogy a Kirendeltség a hatályos adójogszabályok rendelkezései szerinti terheket (pl.: kamatadó) az adójogszabályokban meghatározottak szerint levonja. A
Kirendeltség az adott jogszabály(ok) alapján történő terhelésről a jelen ponton kívül más formában előzetesen nem értesíti a Számlatulajdonost.
11) A Takarékszövetkezet titoktartási kötelezettsége
A Takarékszövetkezet kötelezettséget vállal arra, hogy a Számlatulajdonos gazdasági helyzetéről, üzleti kapcsolatairól és terveiről tudomására jutott adatokat Takarékszövetkezet titokként kezeli, azokról harmadik személy részére – jogszabályokban meghatározott esetek kivételével – csak a Számlatulajdonos jogszabálynak megfelelő, írásbeli meghatalmazása, illetve rendelkezése esetén és kizárólag a meghatalmazásban, illetve rendelkezésben meghatározott keretek között ad felvilágosítást.
A Számlatulajdonosra, a pénzforgalmi számlá(i)ra és ezen számlá(ko)n lebonyolított fizetési műveletekre, tranzakciókra vonatkozó adatokat – a banktitokra vonatkozó jogszabályi előírások betartása mellett – a fizetéssel kapcsolatos csalások, visszaélések megelőzése, vizsgálata és felderítése céljából a Takarékszövetkezet jogosult kezelni és szükség esetén, illetve, ha a jogszabály kifejezetten úgy rendelkezik az illetékes hatóságok részére továbbítani.
12) A Számlatulajdonosok tájékoztatása
A Kirendeltség és a Számlatulajdonos közötti Pénzforgalmi Keretszerződés megkötése, valamint a Keretszerződés fennállása alatt a kapcsolattartás és a tájékoztatási kötelezettség teljesítése magyar nyelven történik.
A Kirendeltség a Számlatulajdonosnak szóló írásbeli értesítéseket és okmányokat magyar nyelven a Számlatulajdonos által e célra megadott címre köteles küldeni. A Kirendeltség – a pénzforgalmi rendelkezésekben és jogszabályokban előírt kivételekkel – általában nem köteles a Számlatulajdonosoknak szóló iratokat ajánlott, tértivevényes, illetve értékküldeményként postára adni.
A Kirendeltség a Pénzforgalmi Keretszerződés fennállása alatt a Számlatulajdonos kérésére és költségére bármikor köteles a Pénzforgalmi Keretszerződés pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény szerinti adatait, kötelező tartalmi elemeit (Általános Szerződési Feltételek, Tájékoztató, Hirdetmény) rendelkezésre bocsátani.
A Kirendeltség a Pénzforgalmi Keretszerződésben, valamint az annak elválaszthatatlan mellékleteiben foglalt szerződési feltételek rendelkezésre bocsátásának, valamint Pénzforgalmi Keretszerződéshez kapcsolódó tájékoztatási kötelezettségének a vonatkozó jogszabályokban előírt esetekben és gyakorisággal tesz eleget, valamint a Számlatulajdonos külön ez irányú kérelme alapján postai vagy elektronikus úton, vagy a Számlavezető hellyel egyeztetett egyéb tartós adathordozón értesíti a Számlatulajdonost.
A Kirendeltség a Számlatulajdonos kérésére a Számlatulajdonos által kezdeményezett – a Pénzforgalmi Keretszerződésen alapuló - fizetési megbízás Kirendeltséghez történő benyújtását megelőzően a szolgáltatás teljesítésének időtartamáról, valamint tételesen a Takarékszövetkezet részére fizetendő valamennyi díjról, költségről vagy fizetési kötelezettségről az aktuális vonatkozó Hirdetmény útján tájékoztatja a Számlatulajdonost.
A Kirendeltség a Pénzforgalmi Keretszerződés módosulásáról, úgymint a megbízási díjak, jutalékok mértékének, az egyes fizetési módoknál alkalmazott teljesítési határidőknek, egyes egyéb számlavezetési feltételeknek a változásáról a módosítás hatályba lépését megelőzően, Hirdetmény útján értesíti a Számlatulajdonost. A Kirendeltség a Hirdetményt az ügyfelek részére nyitva álló helyiségeiben, valamint a Takarékszövetkezet honlapján teszi közzé.
A Kirendeltség a fizetési megbízások teljesítéséről, a Számlatulajdonos fizetési számlájának javára/terhére elszámolt fizetési megbízás azonosítását lehetővé tevő adatokról(a fizetési megbízás átvételének napjáról vagy a teljesítés értéknapjáról, a fizetési megbízáson eredetileg megadott pénznemben számított összegről, a teljesítés során alkalmazott átváltási árfolyamról) a fizetési számla egyenlegének ezzel összefüggő változásairól, valamint tételesen a Kirendeltség részére fizetendő díjról, költségről és a tárgynapon teljesített fizetési műveletek után a Takarékszövetkezetet terhelő tranzakciós illeték összegéről utólag, magyar nyelven a Számlatulajdonost az általa megadott címre postai úton továbbított ügyfélforgalmi értesítővel tájékoztatja vagy az elkészített ügyfélforgalmi értesítőt a Számlatulajdonos külön nyilatkozatára – annak személyes átvételig – a Kirendeltségen rendelkezésre tartja („visszatartott levelezés”).
A fizetési számláról ügyfélforgalmi értesítő havonta készül.
Az ügyfélforgalmi értesítő Kirendeltségen tartása esetén a Kirendeltség minden kivonatot tudomásul vettnek tekint.
A Kirendeltség - a pénzforgalmi jogszabályokban előírt kivételekkel – általában nem köteles a Számlatulajdonosnak szóló iratokat ajánlott, tértivevényes, illetve értékküldeményként postára adni.
A Kirendeltség a Számlatulajdonos első kérését követő további kérésekre a Számlatulajdonos költségére másolatot ad az általa küldött ügyfélforgalmi értesítőről.
A Kirendeltség fenntartja magának a jogot, hogy a számlával kapcsolatos levelezést a számlaegyenleg kimerülését eredményező utolsó kifizetés dátumát követő 10 (tíz) év eltelte után megsemmisítse.
13) A Pénzforgalmi Keretszerződés módosítása
A Bank a szerződés alapján felszámított díjakat, költségeket és jutalékokat – beleértve a százalékos mértékben meghatározottak minimum és maximum értékét is – jogosult minden évben legfeljebb a KSH által közzétett előző éves fogyasztói árindex változásának mértékével módosítani.
Nem minősül egyoldalú szerződésmódosításnak, ha a Bank új szolgáltatásokat, pénzügyi eszközöket, ügyleteket vezet be, melyeket az Ügyfél számára elérhetővé tesz, és amelyeket az Ügyfél kifejezetten elfogad vagy igénybe vesz vagy arra szerződést köt.
Nem minősül továbbá egyoldalú szerződésmódosításnak, ha a felszámított kamat, díj, költség vagy jutalék – beleértve a százalékos mértékben meghatározottak minimum és maximum értékét is – ún. automatikus értékkövetéssel módosulnak.
A Bank jogosult a kamat, díj, költség, vagy jutalék, valamint egyéb szerződéses feltétel egyoldalú, a Számlatulajdonos számára kedvezőtlen módosítására, ha az alábbi feltételek vagy körülmények bekövetkeznek (oklista).
1) A jogi, szabályozói környezet megváltozása
a) a Bank tevékenységére, működési feltételeire vonatkozó, a jogviszonyokat szorosan és közvetlenül érintő vagy ahhoz kapcsolódó jogszabályváltozás, jegybanki rendelkezés, vagy a Bankra kötelező egyéb szabályozók megváltozása;
b) a Bank tevékenységéhez kapcsolható közteher- (pl. adó-, illeték-) változása; a kötelező tartalékolási szabályok változása;
c) kötelező betétbiztosítás összegének, vagy díjának változása, kötelező intézményvédelem díjának változása.
2) A pénzpiaci feltételek, a makrogazdasági környezet módosulása
a) a Bank forrásköltségeinek változása/pénzpiaci forrásszerzési lehetőségek változása, így:
• Magyarország hitelbesorolásának, illetve az országkockázati felár változása (credit default swap), a Bank forrásai kockázati kamatfelárának változása;
• jegybanki alapkamat, a jegybanki repo- és betéti kamatlábak változása;
• a bankközi pénzpiaci kamatlábak/hitelkamatok változása;
• a Magyar Állam vagy a Bank által kibocsátott kötvény és SWAP hozamgörbék egymáshoz képest történő elmozdulása;
• a magyarországi hitelintézetek által kínált hasonló feltételű és kondíciójú termékek átlagos kondícióinak változása, mely alapján a Bank évente egy alkalommal, legfeljebb a KSH által közzétett előző éves fogyasztói árindex mértékét 10 százalékponttal meghaladó mértékben jogosult módosítani;
• a Bank lekötött ügyfélbetéteinek kamatának változása.
3) Az adott szolgáltatás, illetve az Ügyfél kockázati megítélésének megváltozása:
a) az adott szolgáltatás kockázatának, illetve kockázati tényezőinek változása portfolió szinten;
b) az Ügyfél pénzügyi helyzetében, fizetőképességi stabilitásában bekövetkező változásra figyelemmel az Ügyfél kockázati megítélésének változása, új kockázati kategóriába történő átsorolása;
A Bank vállalja, hogy az Ügyfél kockázati megítélésének változása alapján nem érvényesít egyoldalú szerződésmódosítást azon Ügyfeleknél, akik szerződési kötelezettségeiket folyamatosan teljesítették, a szerződés fennállása alatt nem estek fizetési késedelembe.
c) az adott szolgáltatás fedezetéül szolgáló dolog értékében bekövetkezett, legalább 10 %-os változás.
4) A Bank működési feltételeiben, a szolgáltatás nyújtásával kapcsolatban bekövetkezett változás, így:
a) a Bank üzleti- és/vagy termékpolitikájának megváltozása, új pénzügyi termék vagy szolgáltatás bevezetése, meglévő termékekkel kapcsolatos szolgáltatások módosítása, bővítése, fejlesztése, illetve valamely termék vagy szolgáltatás kivezetése, megszüntetése;
b) az adott termékhez közvetlenül kapcsolódó, harmadik fél által biztosított szolgáltatások díjaiban
/ költségeiben bekövetkezett változás;
c) a Bank által igénybevett technikai eszközök, ingatlanok használatáért, ill. bérletéért fizetett bankköltségek hátrányos változása;
d) dologi, informatikai, illetőleg biztonságtechnikai feltételeinek biztosításáért fizetett bankköltségek hátrányos változása;
e) számítástechnikai, illetve adatvédelmi alkalmazások követelményeinek változásából eredő bankköltségek hátrányos változása, továbbá az informatikai környezet továbbfejlesztése esetén;
f) banki szolgáltatásokra vonatkozó külső és belső folyamatokban, eljárásokban, banki szolgáltatások igénybevételében, valamint informatikai és biztonságtechnikai feltételekben történő változás;
g) a Bank által az Ügyfelek érdekében megkötött járulékos szolgáltatások (pl. biztosítás) fenntartási költségeinek, díjainak változása;
h) postai-, távközlési-, internet- szolgáltatás feltételeiben, illetve szolgáltatási díjaiban történő hátrányos változás;
i) külső szolgáltató által biztosított szolgáltatások elvégzéséért felszámított, a bankközi elszámolásokhoz kapcsolódó díjak, jutalékok, költségek hátrányos változása;
j) környezetvédelmi szempontok érvényesítéséből eredő költségek érvényesítése;
k) üzletpolitikai vagy más okból az adott szolgáltatás költségei alatti áron nyújtott szolgáltatások díjainak, költségeinek érvényesítése;
l ) a Bank átalakulásban (egyesülésben vagy szétválásban) vesz részt és az egységes ügyfélkiszolgálás érdekében végrehajtandó informatikai környezetváltozás és ezzel összefüggésben a banküzemi feltételek megváltozása teszi ezt szükségessé.
A pénzügyi-, kiegészítő pénzügyi szolgáltatás egyoldalú módosításának lehetősége az 1-4) pontokban meghatározott esetekben is megilleti a Bankot, függetlenül attól, hogy a KSH fogyasztói árindex mértékkel történő módosítás lehetőségével élt-e. A szolgáltatás módosításánál az oklista 1.a) és 1.b) pontjában meghatározott okok a pénzügyi-; kiegészítő pénzügyi szolgáltatási jogviszonyokat szorosan és közvetlenül érintően kell, hogy fennálljanak.
A fentiekben meghatározott feltételek illetőleg körülmények egyidejűleg egymással ellentétes irányban vagy arányaiban eltérő mértékben változhatnak, melyek együttes hatásait figyelembe véve alakítja ki a Bank a szerződésmódosítási döntéseit.
A Bank egyoldalú szerződésmódosítási jogát megalapozó, fent felsorolt egy vagy több feltételt vagy körülményt érintő változás bekövetkezése önmagában nem jelenti azt, hogy a Bank ténylegesen gyakorolni is fogja egyoldalú szerződésmódosítási jogosultságát. A Bank fenntartja magának a jogot, hogy a bekövetkezett kedvezőtlen változások mértékénél az Ügyfelek számára kedvezőbb mértékben, illetőleg a változások bekövetkezésének időpontjától az Ügyfél számára kedvezőbb időpontban, továbbá az egyes ügyfélkörre vagy termékkörre eltérő mértékben érvényesítse a változások hatásait.
Amennyiben az egyoldalú szerződésmódosítási okok kedvező változása a kamat-, díj-, jutalék vagy költségelem csökkentését teszi indokolttá, úgy (valamint bármely egyéb okból) a Bankot megilleti a szerződés Ügyfél javára történő egyoldalú módosításának joga.
Az Ügyfél számára nem kedvezőtlen változás érvényesítése során a Bank annak az egy vagy több feltételnek, vagy körülménynek a változását veszi figyelembe, amelyre alapítottan a Bank egyoldalúan, az Ügyfél hátrányára korábban már módosította a kamatot, vagy díjat. A módosítás mértékének meghatározása körében a Bank figyelembe veszi egyrészt az egyidejűleg esetlegesen bekövetkező kedvezőtlen változások, valamint a korábbi kedvezőtlen változások Ügyfélre át nem hárított mértékének hatásait is.
A Keretszerződést érintő kamat, díj, költség, jutalék vagy egyéb szerződési feltétel módosításáról a Bank az Ügyfeleit a bankfiókban / kirendeltségen kifüggesztett Hirdetményben, a Bank honlapján való egyidejű közléssel, valamint az Ügyfelek számára kedvezőtlen módosítások esetén:
értesítő levél postai küldeményként - akár a bankszámlakivonattal együttesen vagy annak részeként - történő küldése útján
kizárólag elektronikus csatornán keresztüli számlakivonat kérés esetén az elektronikus csatornán (tartós adathordozón) elektronikus üzenetben értesíti az alábbi határidők mellett:
Az Ügyfelek számára kedvezőtlen egyoldalú módosításokról legkésőbb a módosítás hatálybalépése előtt 2 hónappal, míg az Ügyfelek számára kedvezőtlen változást nem jelentő módosításokról legkésőbb a hatálybalépés napját megelőző napon.
A Bank a betéti kamatok kedvezőtlen változásáról a hatályba lépést megelőzően 15 nappal Hirdetményben ad tájékoztatást.
Amennyiben az Ügyfél a Bank által közölt egyoldalú módosítást nem fogadja el, jogosult a módosítással érintett valamennyi szerződés díj-, költség-, vagy egyéb fizetési kötelezettségmentes felmondására. Ha az Ügyfél él a felmondási jogával, a felmondással érintett szerződésből eredő valamennyi tartozása egy összegben esedékessé válik, melyet – annak valamennyi járulékaival egyetemben – legkésőbb a felmondás alapjául szolgáló módosítás hatálybalépését megelőző napig teljes összegben köteles a Bank részére visszafizetni. Amennyiben az Ügyfél visszafizetési kötelezettségének e határnapig nem, vagy csak részben tesz eleget, a Bank úgy tekinti, hogy felmondását visszavonta, és a módosítás hatálybalépése napjától a szerződésre a módosult kondíciók vonatkoznak.
A kamat, díj, költség vagy jutalék, illetve egyéb szerződési feltétel egyoldalú módosítása esetén – a módosítás hatályba lépésétől - a Bank jogosult a módosított szerződési feltételt alkalmazni.
Ha a Számlatulajdonos a módosítás hatálybalépéséig írásban a szerződést nem mondja fel, úgy a Bank a módosítást általa elfogadottnak tekinti.
A szerződés megszűnése esetén a felek kötelesek egymással elszámolni.
A Bank jogosult a referencia kamatlábak és referencia átváltási árfolyamok változása miatti kamatlábak és átváltási árfolyamok azonnali módosítására a Számlatulajdonos előzetes értesítése nélkül is. A Bank a Számlatulajdonost a kamatlábak és átváltási árfolyamok módosulásáról legkésőbb a hatályba lépés időpontjában a xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx honlapon közzétett, valamint az ügyféltérben kifüggesztett aktuális Hirdetmény formájában tájékoztatja.
14) A Pénzforgalmi Keretszerződés felmondása
A Pénzforgalmi Keretszerződés hatályára vonatkozóan a Keretszerződésben foglaltak az irányadók.
A Pénzforgalmi Keretszerződést bármelyik Fél írásban felmondhatja. A Pénzforgalmi Keretszerződés felmondása nem vonja maga után a Betéti Keretszerződés felmondását. A Pénzforgalmi Keretszerződés megszűnése esetén – a Számlatulajdonos ellentétes rendelkezése hiányában – a Betéti Keretszerződés érvényben marad.
A Számlatulajdonos írásban kezdeményezheti a Pénzforgalmi Keretszerződés azonnali felmondását. A Kirendeltség a Pénzforgalmi Keretszerződésnek a Számlatulajdonos által történő megszüntetését ahhoz a feltételhez köti, hogy a Számlatulajdonos köteles a Számlavezető hellyel szemben fennálló minden tartozását visszafizetni.
A Kirendeltség a Pénzforgalmi Keretszerződés felmondása esetén a vonatkozó fizetési számla/számlák egyenlegét, valamint a megszolgált kamat összegét a számlavezetéssel és a pénzforgalom lebonyolításával kapcsolatos, az aktuális Hirdetményben rögzített jutalékok, díjak és költségek kiegyenlítését követően a Számlatulajdonos kérése szerint készpénzben kifizeti, vagy átutalási megbízás formájában a Számlatulajdonos által írásban közölt fizetési számlára átutalja. A Kirendeltség a pénzforgalmi számlán fennálló esetleges hiteltartozást a kapcsolódó szerződésben foglaltak szerint rendezi.
A Kirendeltség két hónap felmondási idő mellett kezdeményezheti a Pénzforgalmi Keretszerződés felmondását. Kivételt képez, ha a Számlatulajdonos a Pénzforgalmi Keretszerződésben rögzített kötelezettségét súlyosan vagy ismételten megszegte. Ebben az esetben a felmondási időt a Kirendeltség a Számlatulajdonos részére megküldött felmondó levélben rögzíti. Továbbá Felek kötelesek egymással szemben a felmondási idő utolsó napjáig elszámolni.
Amennyiben a számlavezetéssel és a pénzforgalom lebonyolításával kapcsolatos költségek fedezetére a hónap utolsó napján történő záráskor a pénzforgalmi számlán nincs fedezet és a Számlatulajdonos a költséghátralékot a Kirendeltség felszólításának kézhezvételétől számított 15 (tizenöt) napon belül nem rendezi, a Kirendeltség a Pénzforgalmi Keretszerződést felmondja és a Számlatulajdonos fizetési számláját a 15 (tizenöt) napos felmondási idő lejártát követő banki munkanapon megszüntetni. A Kirendeltség az általa megküldésre kerülő felszólító levelet a hónap utolsó napját követő hónap 10. napján kézhez vettnek tekinti.
A Számlatulajdonos köteles a Számlavezető hellyel szemben fennálló minden tartozását a számlamegszüntetéshez kapcsolódóan is felmerülő költségek figyelembe vételével rendezni.
15) Egyéb rendelkezések
A jelen Keretszerződés tárgyát képező fizetési számlán elhelyezett összegek az Országos Betétbiztosítási Alap (a továbbiakban: OBA) által a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló, 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban Hpt.) alapján biztosítva vannak.
A Hpt. 213. § (1) bekezdése értelmében az OBA által nyújtott biztosítás nem terjed ki a költségvetési szerv, a tartósan száz százalékban állami tulajdonban lévő gazdasági társaság, a helyi önkormányzat, a biztosító, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, valamint a magánnyugdíjpénztár, a befektetési alap, a befektetési alapkezelő, a Nyugdíjbiztosítási Alap, valamint ezek kezelő szervezetei és a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv, az elkülönített állami pénzalap, a pénzügyi intézmény, az MNB, a befektetési vállalkozás, a tőzsdetag, az árutőzsdei szolgáltató, a kötelező vagy önkéntes betétbiztosítási, intézményvédelmi, befektetővédelmi alap, illetve a Pénztárak Garancia Alapja, a kockázati tőketársaság és a kockázati tőkealap betéteire, valamint a felsoroltak külföldi megfelelőinek betéteire.
A biztosított betétesek esetében az OBA a betétes részére a befagyott betét(ek)nek először a tőke, majd kamat összegét személyenként és pénzforgalmi szolgáltatónként összevontan, legfeljebb a hatályos törvénynek az OBA tevékenységére vonatkozó részében meghatározott összegig fizeti ki kártalanításként.
Ha a Banknak a betétes Ügyféllel szemben a kártalanítás kezdő időpontját megelőzően lejárt követelése van, azt a Bank az OBA által fizetendő kártalanítás megállapítása során az Ügyfél követelésébe beszámítja, mely esetben az OBA a Hpt. szerint járó kártalanítási összegből a Bankot megillető összeg levonása után fennmaradó összeget fizeti ki az Ügyfél részére.
A betétbiztosítás és a kártalanítás további feltételeit a Hpt. 209-220. §-aiba foglaltak tartalmazzák.
A számlavezetéssel, illetve a fizetési számlát érintő pénzforgalom lebonyolításával kapcsolatos mindennemű reklamációt a Számlatulajdonosnak írásban kell megküldenie a Takarékszövetkezetnek. A reklamáció bejelentésének határideje a kérdéses fizetési megbízás teljesítését követő 60. (hatvanadik) nap. Ha a Takarékszövetkezetnek a panasz egyértelmű elbírálásához szüksége van a Számlatulajdonos birtokában lévő bármely dokumentum, bizonylat eredeti példányára, úgy a panasz elbírálásának kezdő napja az a banki munkanap, amikor a Számlatulajdonos a Takarékszövetkezet rendelkezésére bocsátotta, átadta a szükséges dokumentumo(ka)t. A reklamációt a Takarékszövetkezet a birtokában lévő dokumentumok, bizonylatok alapján bírálja el (lásd 8. fejezet).
A Számlatulajdonos és a Kirendeltség között létrejövő jogviszonyra a magyar jog előírásai az irányadók. A Kirendeltség felelőssége szándékos kötelességmulasztásra és/vagy súlyos gondatlanságra korlátozódik, melyet a károsultnak kell bizonyítania.
A Pénzforgalmi Keretszerződésből eredő jogviták peren kívüli elintézésére a Számlatulajdonos békéltető testülethez fordulhat. A Pénzforgalmi Keretszerződésből eredő jogviták peren kívüli elintézésére rendelkezésre álló fórum a Magyar Nemzeti Bank mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület (cím: Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Békéltető Testület, 1013 Budapest, Krisztina krt. 39., Levélcím: 1525 Budapest BKKP, Pf. 172.).
Az Általános Szerződési Feltételekben nem szabályozott kérdésekben a Pénzforgalmi Keretszerződésben, a Takarékszövetkezet Pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó Általános Üzletszabályzatában, a pénzforgalomról szóló hatályos jogszabályokban, a Hpt-ben, valamint a Polgári Törvénykönyvben foglaltak az irányadók.