A Magyar—Mongol szerződés keretében 1969-ben a Geofizikai Expedíció két cso­ portja végzett méréseket Mongólia vízszegény Övezetében.

4 GEOFIZIKAI KUTATÁSOK KÜLFÖLDÖN

41 KOMPLEX VÍZFÖLDTANI KUTATÁS MONGÓLIÁBAN*

A Magyar—Mongol szerződés keretében 1969-ben a Geofizikai Expedíció két cso­ portja végzett méréseket Mongólia vízszegény Övezetében.

A geofizikai csoportok feladata vízfúrások kitűzése volt olyan területeken, ahol geofizikai előkutatás még nem volt;

ahol előzetes kutatásra alapozva, vagy enélkiil már mélyítettek fúrásokat, de ezek meddők voltak (itt a régi fúrások eredménytelenségének okát is fel kellett deríteni);

ahol a vízellátás bővítésére új fúrásokat kellett telepíteni.

A kutatással együtt kellett a mongol szakemberek elméleti és gyakorlati kiképzését elvégezni.

A kutatások — a graviméterek kivételével — magyar gyártmányú műszerekkel, és csoportonként öt-öt magyar szakértő részvételével történtek. Az előző évek gyakorla­ tának megfelelően geoelektromos (VESZ, tellurikus) és gravitációs módszerekkel mér­ tünk.

Az Expedíciót a Mongol Vízgazdálkodási Tervező és Kutató Intézet irányította. Ez jelölte ki a csoportok közvetlen feladatait és a kutatási területeket,továbbá a cso­ portok működéséhez szükséges mongol szakembereket, segédszemélyzetet, pénzügyi, műszaki és egyéb feltételeket is biztosította.

Az I. csoport munkaterülete Ny-Mongólia Uvsz megyéjében Zavhan falu és Ca- gan-Hairhan falu körzetében volt. Itt a korábbi években végzett felderítő kutatások és szórványos fúrások nem jártak kielégítő eredménnyel. Kutatásunk előtt mindkét terü­ leten számos kis- és közepes mélységű meddő fúrást mélyítettek.

Az 1969. évi komplex geofizikai kutatás során a nagy kiterjedésű (Zavhan: 1600 km 2, Cagan-Hairhan: 1000 km 2) területen a vízföldtani szempontból számításba vehető va­ lamennyi szerkezetet felkutattuk és a legreményteljesebb területeken fúráspontokat tűz­ tünk ki, mégpedig a Zavhan területen 6, a Cagan-Hairhan területen 2 fúráspontot.

* Király E., Xxxxxxx X.

A kutatási területek a Ny-mongóliai nagy tavak vidékén, a hegységek tavak felé cső lejtőin fekszenek. A medencék, völgyek tengerszint feletti magassága 1000—1300 m között változik, a környező hegyek ennél 500—1000 m-rel emelkednek magasabbra. Az évi átlagos csapadékmennyiség alig haladja meg a 100 mm-t, ezért az enyhén lejtős területeket csak gyér növényzet fedi, nagy részük homokos, félsivatagi jellegű.

A Zavhan kutatási területet D-ről, Ny-ról és £-ról övező hegységet ópaleozóos mag­ más és átalakult kőzetek alkotják. Ez a kristályos alaphegység egyben a helyi medencék aljzata.

A vízföldtanilag kutatásra érdemes medencében, ezeket a képződményeket változó vastagságú — általában negyedidőszaki — kontinentális hordalékok (kavics, homok, agyag, lösz) fedik. A terület déli részén azonban neogén üledékek (konglomerátum, agyag, homokkő) is találhatók.

A geofizikai mérésekkel megállapítottuk, hogy a sík felszínű medence középső részén az alaphegység egy K —Ny csapású gerince csaknem a felszínig emelkedik. A gerinctől északra lévő medencerészben az aljzat felszíne erősen tagolt; maximális mélysége 350 m. Kőzetanyaga végtelen fajlagos ellenállású gránit, valamint 400—800 ohmm fajlagos el­ lenállású, kambriumi vulkáni eredetű kőzet.

A terület déli részén az aljzat délkeletre lejt, felszíne, viszonylag egyenletesen, 600 m mélységig süllyed. A két medencerészben az üledékes (hordalékos) összlet felépítése is eltérő.

Északon a medenceüledék-összlet alsó — 200—250 m vastag — része 60—80 ohmm fajlagos ellenállású, összetétele homokos, agyagos. Az összlet felső 100—150 m-ében, 150—200 ohmm-es kavicsos, görgeteges képződményt mutattunk ki.

Délen az aljzatra vastag, 6—12 ohmm-es ellenállású agyagréteg települt és csak a fel­ ső 50—200 m-ben található nagyobb ellenállású 35—50 ohmm-es agyagos homok. A vízzáró szint az északi részen a nagy ellenállású aljzat, a déli részen az agyag felszíne.

A vízzárószintet fedő képződmények helyi viszonylatban kielégítő víztárolók. Víz­ fúrást olyan helyen javasoltunk, ahol a mérések szerint:

1. megfelelő vízszintes és függőleges kiterjedésű, víztárolásra alkalmas réteg van,

2. a víztárolásra alkalmas réteg alatt vízzáróréteg települ,

3. a vízgyűjtőterület nagyobb mint 150 km 2.

Ezek a feltételek a területen három nagyobb egységnél teljesülnek. Mindháromra 2—2 fúrást javasoltunk: egy-egy mélyebbet, ill. egy-egy sekélyebbet.

A Cagan-Hairhan területen, 1600—1700 m magas hegységek között, négy — egy­ mástól kibúvással elválasztott — völgyrendszer alakult ki. A kibúvások tagolatlan ópa­ leozóos és újpaleozóos átalakult, valamint üledékes kőzetek.

A hegység déli és északi lejtőin negyedidőszaki, kontinentális üledékeket (kavics, homok, agyag, lösz) találunk.

A területen gravimétermérést és geoclektromos szondázást végeztünk. Xxxxxxxxxx mé­ rést eleve sem terveztünk, mivel a viszonylag szűk völgyekben jelentős áramtértorzu- lással kellett számolnunk.

A fiatal hordalékkal feltöltött völgyek körvonalait a topográfia is mutatja. Az 5—6 km széles és 10—20 km hosszú völgyekben azonban a hordalék vastagsága igen változa­ tos, helyenként a 400—500 m-t is eléri. Ez meg is magyarázza a korábbi, kismélységű fúrások eredménytelenségét. E fúrások ugyanis csak a hordalékos, ill. üledékes összlct felső, száraz, görgeteges részéig hatoltak.

A gravimétermérések az aljzat mélységváltozásának kvalitatív meghatározása mellett, az aljzat kőzetanyagának megismeréséhez nyújtottak segítséget. A geoelektromos szon­ dázásoknál ugyanis két körülmény nehezítette meg az értelmezést: 1 geoelektromos szempontból mind a gránit, mind pedig a mészkőösszetételű aljzat végtelen fajlagos ellenállású; 2 az egyik völgyben két geoelektromos szelvényben is 180—200 m-től lefelé többszáz méter vastag 8—10 ohmm-es réteget észleltünk.

Az 1 esetben a gránit határát gravitációsan azért lehetett kimutatni, mert a gránit sűrűsége kisebb, mint a mészkőé.

A 2 esetben, noha gravitációsan maximumot kaptunk, a vastag, kisellenállású kép­ ződményt valamilyen jólveze tő met amorfitnak értelmeztük, mert hordalék olyan vastag nem lehetett.

A területen 2 fúráspontot jelöltünk ki, amelyeknek várható maximális mélysége 170 m, ill. 300 m. Víztárolónak a 60—75 ohmm-es, agyagos, homokos képződményt véljük.

★

A II. csoport kutatási területét a Dél-Góbi tartomány északi részén lévő Mandal-obó falu környékén jelölték ki. A 2000 km 2-nyi kutatási terület a Közép- és Dél-Góbi tar­ tomány határa közelében húzódó vízszegény zóna része. Az övezet teljes felkutatása több évet vesz igénybe.

A terület az Ongijn-patak két oldalán elterülő, dél felé enyhén lejtő, egyenetlen síkság, amelyet ÉNy-on hegyvonulat határol. A síkság északi része gyér-füves puszta, déli része homokbuckás, bozótos félsivatag, délnyugati része járhatatlan, homokos sivatag.

A terület földtani felépítése, szerkezete, bonyolult, töredezett.

A helyi medencék aljzatának a középső paleozoikumtól krétáig terjedő magmás, át­ alakult és (néhol effuzivumokkal átszőtt) üledékes kőzetösszletet tekintjük. Erre konti­ nentális, fiatal üledék- ill. hordalékösszlet települ.

A területen az előző években három kutat fúrtak, amelyeket a VTKI mint működő kutakat tart nyilván. A valóságban azonban egyik kút sem működik, aminek természe­ tesen műszaki oka is lehet. A vízellátást ásott kutakból biztosítják.

Az előzetes kutatások szerint, víznyerésre két lehetőség kínálkozik:

ahol az aljzat 300 m-nél nincs mélyebben, közvetlenül az aljzat felett, ill. ennek felső fellazult részéből nyerhetünk vizet;

ahol az aljzat 300 m-nél mélyebben van, valahol a fedőösszletben kell víztárolásra al­ kalmas réteget találni.

A kutatás gravitációs, tellurikus és geoelektromos módszerrel történt.

A gravitációs mérések adataiból Bouguer-anomália és maradékanomália térképeket szerkesztettünk, valamint Skcels módszerével hatószámítást végeztünk.

A tellurikus mérések adataiból tellurikus izoareatérképet és tengelyiránytérképet szerkesztettünk. A medencealjzat domborzati változásait ezek kvalitatíve szemléltetik. Vízkutatás szempontjából a geoelektromos szondázások nyújtották a legtöbb eredményt. A VESZ—mérések adataiból szelvényeket szerkesztettünk, amelyek a fedőösszlet réteg­ zettségéről adnak szemléletes képet. A terület ENy-i részén — amely kb. egyötöde az egész területnek — teljes földtani szelvényt sikerült összeállítani, vagyis a medence- aljzatot, mint legalsó vízzáró szintet kutatni tudtuk. Az Ongijn-pataktól Ny-ra eső te­ rületrész többi részén nem tudtunk behatolni az aljzatig.

Ahol az aljzat meghatározható volt, ott szintvonalas térképen ábrázoltuk, valamint megszerkesztettük a kisellenállású vízzáró agyagos szint mélységtérképét.

A komplex értelmezés legfontosabb eredményei a következők:

kimutattuk a 300 m mélységet meg nem haladó medencealjzatot, s annak domborzati viszonyait;

meghatároztuk az aljzatra települő fedőösszlet belső szerkezetét, s ahol az aljzatot nem értük el, ott mindenesetre megvizsgáltuk a fedőösszletct 300 m mélységig.

Méréseink szerint a vízföldtanilag kedvező területek három típusba sorolhatók. Mindegyik típusra kutatófúrást (összesen hetet) javasoltunk. Ezeknek a fúrásoknak azt kell cldönteniök, hogy a jövőben melyik típust részesítsük előnyben.