Contract
Allianz TOP 5
Szerződési feltételek
Befektetési egységekhez kötött élet- biztosítás
AHE-21385/F
Szerződési Feltételek
az Allianz TOP 5 befektetési egységekhez kötött életbiztosításhoz
1. Jelen Szerződési Feltételek azokat a feltételeket tartal- mazzák, amelyeket az Allianz Hungária Zrt. (a továbbiak- ban: biztosító) és a szerződő között a jelen Allianz TOP 5 Szerződési Feltételekre való hivatkozással létrejött befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerző- désre (a továbbiakban: szerződés) alkalmazni kell.
A biztosító és a szerződő között a jelen Szerződési Feltételek alapján létrejött szerződésre az itt nem szabá- lyozott kérdésekben a Polgári törvénykönyv rendelkezései az irányadók.
I. Fogalmak
Eszközalap: A jelen Szerződési Feltételek alapján létre- jött szerződések keretében befizetett díjnak a biztosító általi befektetése céljából létrehozott és elkülönítetten kezelt eszközállomány. Az eszközalap befektetési egy- ségekből áll.
Befektetési egység: Az eszközalap befektetéseiben való részesedést megtestesítő elszámolási egység (a további- akban: egység).
Egységszámla: A biztosító által a szerződő részére létreho- zott elkülönített számla, amely az egységek nyilvántar- tására szolgál.
Eszközalap értékelése: Az eszközalap értékének megállapí- tása a befektetési eszközök adott napi pénzpiaci kereske- dését követően.
Eszközalap értéke: Az eszközalap értékelésekor meglévő befektetési eszközök aktuális piaci értékének és az esz- közalap fennálló hatályos kötelezettségeinek a külön- bözete.
AHE-21385/F
Eszközalap egységeinek árfolyama: Az eszközalap értéké- nek és az eszközalapban lévő egységek darabszámának hányadosaként meghatározott érték, amely alapján a megfizetett díjak egységre, valamint kifizetéskor az egysé- gek forintra váltása történik.
Értékelési nap: Az a nap, amelynek pénzpiaci zárását követően sor kerül az eszközalap értékelésére.
Valamely értékelési nap árfolyama: Az eszközalap aznapra vonatkozó értékelése során kialakult eszközérték és az eszközalapban lévő egységdarabszám hányadosa.
Valamely naptári napra érvényes árfolyam: Az adott értéke- lési nap árfolyama. Ha az adott naptári nap nem értékelé- si nap, akkor az azt megelőző utolsó értékelési nap árfo- lyama.
Az egységszámla aktuális értéke: Az egységszámlán nyil- vántartott egységek számának és az egységek adott napra érvényes árfolyamának a szorzata.
Egyszeri díj: Az egyszeri díjfizetésű szerződés egy összeg- ben megfizetendő díja.
Megfizetett díj, a díj megfizetésének napja: A szerződés díja az azt követő napon tekintendő megfizetettnek, amikor a díj a szerződéshez való hozzárendeléséhez szükséges azonosító adatokkal beérkezett a biztosítónak a szerző- dés díjainak fogadására szolgáló bankszámlájára. A biz- tosítónak a szerződések díjait fogadó számlája számát a Kondíciós lista 2.1. pontja tartalmazza. Ha a díj rendelke- zik ugyan a szerződéshez való rendeléshez szükséges azonosító adatokkal, de nem a Kondíciós lista szerinti számú számlájára érkezik, akkor legkésőbb a beérkezésé- től számított 7. napon tekintendő megfizetettnek.
Értékesítési időszak: A szerződéskötésre vonatkozó ajánlat megtételére rendelkezésre álló időszak.
Baleset: A biztosított akaratán kívül hirtelen fellépő külső behatás.
Nem minősül balesetnek a fagyás, az agyvérzés, továbbá a nem baleseti eredetű vérzés. Nem tekinthető balesetnek az öngyilkosság még akkor sem, ha azt a biztosított tudatza- varban követte el.
Közlekedési baleset: Az a baleset, amelyet a járművel vagy gyalogosként közlekedő biztosított valamely közle- kedésben részt vevő jármű balesetével összefüggésben szenved el.
Közlekedési balesetből eredő halál: A közlekedési baleset következtében, a balesettől számított 1 éven belül, de még a kockázatviselési időszakban bekövetkező halál.
Kondíciós lista: A jelen Szerződési Feltételek elválasztha- tatlan részét képezi a Kondíciós lista (a jelen Szerződési Feltételek 1. számú melléklete).
Tájékoztató az Allianz TOP 5 eszközalapjáról: A jelen Szerződési Feltételek elválaszthatatlan részét képezi a Tájékoztató az Allianz TOP 5 eszközalapjáról (a további- akban: Befektetési melléklet, a jelen Szerződési Feltételek
2. számú melléklete).
II. Általános rendelkezések
A biztosítás tárgya
2. A biztosító a szerződés díjának megfizetése ellenében arra vállal kötelezettséget, hogy
a) a szerződő által megfizetett díjat egységekre váltja és befekteti a biztosító által létrehozott eszközalapba, valamint
b) a biztosítási esemény bekövetkezte esetén a 12. pont- ban meghatározott biztosítási szolgáltatást teljesíti a kedvezményezettnek, illetőleg az arra jogosultnak.
A szerződő
3. A szerződő az, aki a szerződés megkötésére ajánlatot tett, és a szerződés díját megfizeti. A szerződést jogi sze- mély is megkötheti.
4. A természetes személy szerződő halála esetén – ha a biztosított és a szerződő nem azonos személy –, illetve a jogi személy szerződő jogutód nélküli megszűnése ese- tén a halál, illetve a megszűnés időpontját követő hónap első napjától a szerződői jogok és kötelezettségek átszáll- nak a biztosítottra, ha ehhez az ajánlatban hozzájárult. Ezzel a biztosított a szerződő helyébe lép.
A biztosított
5. Biztosított az a természetes személy, akinek személyé- re a biztosító kockázatviselése a jelen Szerződési Feltételek 11. pontjában meghatározott biztosítási ese- mények tekintetében vonatkozik.
Biztosított lehet a természetes személy szerződő vagy a szerződőtől eltérő, a szerződő által megjelölt más termé- szetes személy is. A biztosított belépési korát a biztosító nem korlátozza.
AHE-21385/F
A kedvezményezett
6. Kedvezményezett az a személy, aki a biztosítási ese-
mény bekövetkezte esetén a biztosítási szolgáltatásra (kifizetésre) jogosult. Az elérési kifizetésre – ellenkező ren- delkezés hiányában – a mindenkori szerződő jogosult.
A kedvezményezett természetes és jogi személy is lehet. A kedvezményezett(ek) megjelölésére a szerződő jogosult.
7. Egy biztosítási szolgáltatásra vonatkozóan – több ked- vezményezett megjelölése esetén – a szerződő meghatá- rozhatja a kedvezményezés arányait. Ennek hiányában a kedvezményezés arányát a kedvezményezettek között egyenlőnek kell tekinteni.
8. A szerződő bármely kedvezményezett helyett – a bizto- sítóhoz intézett írásbeli nyilatkozattal, a biztosítási ese- mény bekövetkezte előtt – másik kedvezményezettet nevezhet meg.
A kedvezményezett kijelöléséhez, illetőleg a kedvezmé- nyezés megváltoztatásához – ha nem a szerződő a bizto- sított – a biztosított írásbeli hozzájárulása szükséges.
9. A kedvezményezett kijelölése hatályát veszti, ha a ked- vezményezett a biztosítási esemény bekövetkezte előtt meghal (illetve a jogi személy kedvezményezett jogutód nélkül megszűnik). Ha a szerződő ilyenkor nem tesz új nyi- latkozatot a kedvezményezett jelölésről, de korábban több kedvezményezettet is megjelölt, akkor a továbbiakban a kedvezményezett jelölés arányára a hatályban maradt jelölések egymáshoz viszonyított aránya az irányadó.
10. Ha a szerződő nem jelölt meg kedvezményezettet, vagy a kedvezményezett jelölés a biztosítási esemény bekövetkeztekor nincs hatályban, akkor a biztosító az elérési biztosítási szolgáltatást a szerződőnek, a halál esetére szóló biztosítási szolgáltatást a biztosított örökö- sének fizeti ki.
A biztosítási esemény
11. Biztosítási esemény a biztosított
a) életben léte a szerződés tartama lejáratának napján,
b) kockázatviselési időszakban bekövetkezett, közleke- dési balesetből eredő halála azzal a feltétellel, hogy a baleset is a kockázatviselési időszakban következett be, illetve
c) kockázatviselési időszakban bekövetkezett, nem köz- lekedési balesetből eredő halála.
A biztosítási szolgáltatás
12. A biztosító
a) a 11. a) pontban szereplő biztosítási esemény bekö- vetkezése esetén az egységszámlán meglévő egysé-
geknek a lejárat napjára érvényes árfolyamon számí- tott értékét fizeti ki. A lejárat napjára érvényes árfo- lyam a jelen Szerződési Feltételek 2. számú mellékleté- nek 1.5. pontja alapján kerül kiszámításra,
b) a 11. b) pontban szereplő biztosítási esemény bekövet- kezése esetén a biztosítási szolgáltatásra vonatkozó igény bejelentésének időpontjában az egységszámlán meglévő egységeknek 2 Ft-os árfolyamon számított értékét fizeti ki (kiemelt haláleseti szolgáltatást nyújt),
c) a 11. c) pontban szereplő biztosítási esemény bekö- vetkezése esetén a biztosítási szolgáltatásra vonatko- zó igény bejelentésének időpontjában az egységszám- lán meglévő egységeknek
I. a bejelentés napjára érvényes árfolyamon számított értékét, vagy
II. az 1 Ft-os árfolyamon számított értéket fizeti ki (haláleseti alapszolgáltatást nyújt), ha a bejelentés napjára érvényes árfolyam nem éri el az 1 Ft-ot.
A szerződés tartama, a biztosítási évforduló, a biztosítási időszak
13. A szerződés határozott tartamú, a tartam a biztosító által meghatározott lejárat időpontjáig tart.
A tartam kezdete az ajánlattétel (az aláírt ajánlatnak a biztosító vagy képviselője részére történt átadása) napját követő első nap 0 órája, ha a felek másként nem állapod- nak meg.
A szerződés tartama lejáratának időpontját a Kondíciós lista 1.2. pontja tartalmazza.
14. A biztosítási évforduló (a továbbiakban: évforduló) a tartamon belül minden évben a Befektetési melléklet sze- rinti befektetési időszak kezdetének megfelelő hónap és nap. A biztosítási év két egymást követő évforduló közötti időszak.
15. A biztosítási időszak egy hónap.
A biztosítási szerződés területi és időbeli hatálya
16. A biztosító kockázatviselése kiterjed a világ bármely pontján bekövetkezett biztosítási eseményre, és a szerző- dés tartamán belül a nap 24 órájában fennáll.
III. A szerződés létrejötte és hatálybalépése
AHE-21385/F
A szerződés létrejötte
17. A szerződés a felek írásbeli megállapodásával jön létre, mely a szerződő írásos ajánlattételéből (az aláírt
ajánlatnak a biztosító vagy képviselője részére történt átadásából) és a biztosító erre adott írásos elfogadó nyi- latkozatából áll.
18. A biztosító elfogadó nyilatkozatát a biztosítási köt- vény kiállítása pótolhatja. Ha a kötvény vagy az elfogadó nyilatkozat tartalma a szerződő ajánlatától eltér, és az eltérést a szerződő 15 napon belül nem kifogásolja, a szer- ződés a kötvény tartalma szerint jön létre. Ezt a rendelke- zést a lényeges eltérésekre csak akkor lehet alkalmazni, ha a biztosító az eltérésre a szerződő figyelmét a kötvény vagy az elfogadó nyilatkozat kiszolgáltatásakor írásban felhívja. Ha a felhívás elmarad, a szerződés az ajánlat tar- talmának megfelelően jön létre.
19. A szerződés akkor is létrejön, ha a biztosító az ajánlat- ra 15 napon belül nem nyilatkozik. Ilyen esetben a szer- ződés létrejöttének időpontja az ajánlatnak a biztosító vagy képviselője részére történő átadásának napja.
20. A biztosító az ajánlatot annak átadásától számított 15 napon belül írásban elutasíthatja. A szerződő ajánlatá- nak elutasítását a biztosító nem köteles megindokolni.
21. A szerződő ajánlatának megtételére az értékesítési időszakban van lehetőség. Az értékesítési időszak kezde- tének időpontját a Kondíciós lista 1.1. pontja tartalmazza.
A biztosító jogosult az értékesítési időszakot annak kezde- tét követően bármikor lezárni. Az értékesítési időszak lezá- rását követően több – a Kondíciós listában foglalt, az adott értékesítési időszakra vonatkozó feltételek szerinti – bizto- sítási ajánlat megtételére nincs lehetőség.
22. A szerződés megkötéséhez és módosításához – ha a szerződést nem ő köti meg – a biztosított írásbeli hozzá- járulása szükséges. Ha a biztosított kiskorú, és a szerző- dést nem a törvényes képviseletet gyakorló szülője köti meg, a szerződés érvényességéhez a gyámhatóság jóvá- hagyása szükséges.
A biztosított hozzájárulása nélkül kötött szerződésnek a kedvezményezett kijelölését tartalmazó része semmis; ilyen esetben kedvezményezettnek a biztosítottat, illető- leg a biztosított örökösét kell tekinteni.
23. A biztosító a jelen Szerződési Feltételek alapján létre- jövő szerződések esetén egészségi kockázatelbírálást nem alkalmaz.
A szerződés hatálybalépése, a kockázatviselés időtartama
24. A szerződés az azt követő napon 0 órakor lép hatályba, amikor a felek a díj megfizetésére vonatkozóan halasztás-
ban állapodtak meg (27. pont), feltéve, hogy a szerződés létrejött vagy létrejön.
A biztosító kockázatviselése a szerződés hatálybalépé- sével kezdődik meg, és a szerződés megszűnéséig tart.
IV. A szerződés díja
25. A szerződés díja a teljes tartamra egy összegben fize- tendő. A halasztott díj az ajánlattétel napjától számított
8. napig esedékes.
26. A biztosító meghatározhat minimális egyszeri díjat, amelyet a Kondíciós lista 3.1. pontja tartalmaz.
A fizetendő díjat – a minimális díj figyelembevételével – az ajánlattételkor a szerződő határozza meg.
A díj kizárólag forintban, banki átutalással fizethető meg.
27. A szerződő és a biztosító az egyszeri díj megfizetésére vonatkozóan díjhalasztásban állapodik meg. A halasztott díjat legkésőbb az ajánlattétel napjától számított 8. nap- pal bezárólag kell megfizetni.
28. Ha a szerződő a halasztott díj megfizetésére megálla- pított határidő lejártáig nem fizet díjat, a szerződés a halasztott díj megfizetésére megállapított határidő lejártá- tól számított 30 nap elteltével – a díjfizetés elmaradása miatt – megszűnik.
29. Ha a szerződő a halasztott díj megfizetésére megálla- pított határidő lejártáig a minimális egyszeri díjnál keve- sebbet fizet be, a szerződés a halasztott díj megfizetésére megállapított határidő lejártától számított 30 nap eltelté- vel – a díjfizetés elmaradása miatt – megszűnik, és a biz- tosító a befizetett díjat visszafizeti a szerződőnek.
30. Ha a halasztott díj megfizetésére megállapított határ- idő lejártáig a szerződő által befizetett díj meghaladja ugyan a minimális díjat, de kevesebb az ajánlatban sze- replő díjnál, akkor a szerződés a ténylegesen megfizetett díjjal jön létre.
V. A befektetési egységekkel kapcsolatos szabályok
Az egységszámla
AHE-21385/F
31. A szerződő által fizetett egyszeri díjat a biztosító a díj megfizetésének napját követő napra érvényes árfolyamon váltja egységekre. Az egységek a szerződő egységszámlá- jára kerülnek.
32. A biztosító évente egy alkalommal, – kivéve a szerződés létrejöttének évében – írásban tájékoztatja a szerződőt az egységszámla aktuális egyenlegéről, az egységszámla egyenlegének a szerződéskötés, illetve az utolsó írásbeli tájékoztatás időpontjától eltelt időszakban történt válto- zásairól, az egységek árfolyamáról, valamint a szolgálta- tási és visszavásárlási értékekről.
Az eszközalap és az egységek
33. A díjból képzett egységek a Befektetési mellékletben meghatározott eszközalapban kerülnek elhelyezésre.
A biztosító az egységek darabszámát 5 tizedesjegy pon- tossággal tartja nyilván az eszközalapban.
A befektetés kockázatát a szerződő viseli.
34. Az eszközalapba történő befektetés célja a befektetett eszközök értékének hosszú távú növelése. A befektetés eredményeként az eszközalap értéke és az eszközalap- ban lévő egységek értéke változik. A jelen Szerződési Feltételek szerinti életbiztosításra vonatkozó eszközalap befektetési jellemzőinek leírása a Befektetési melléklet 1. pontjában található.
35. Az egységek a szerződőnek az eszközalapon belül fel- halmozott befektetési eszközökben és azok hozamában való mindenkori arányos részesedése nyilvántartásához és a biztosítási szolgáltatások (12. pont) értékének a meghatározásához szolgálnak alapul.
36. A szerződőnek az eszközalap meghatározott hánya- dára eső és egységek formájában nyilvántartott részese- dése a szerződő számára az eszközalapban felhalmozott egyes befektetési eszközökön nem keletkeztet tulajdonjo- got.
Az eszközalap értékelése
37. A biztosító a Befektetési melléklet szerinti befektetési időszakban minden munkanapra vonatkozóan értékeli az eszközalapot, és meghatározza annak értékét. E sza- bály alóli kivételként a biztosító jogosult meghatározni olyan munkanapokat – naptári évente legfeljebb 5 napot
– amikor az eszközalap értékelésére nem kerül sor.
Az egységek árfolyama
38. A biztosító az eszközalap értékelése során megállapítja az egységek árfolyamát. Az egységek árfolyamát a biztosí- tó 6 tizedesjegy pontossággal tartja nyilván.
Tájékoztatás az ügyfelek részére
39. A biztosító minden munkanapon az ügyfelek széles köre számára hozzáférhető módon közzéteszi az egysé- gek aktuális árfolyamát, illetve rendszeresen tájékozta- tást nyújt az eszközalap nettó eszközértékéről és befekte- tési formák szerinti összetételéről
a) az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségeiben,
b) internetes honlapján (xxx.xxxxxxx.xx), valamint
c) telefonos ügyfélszolgálatán keresztül (telefonszám: 00-00-000-000).
VI. A költségek
40. A szerződéssel kapcsolatban felmerülő költség mérté- két a Kondíciós lista 4.1. pontja tartalmazza. A költség levonása havonta, az eszközalap árfolyamának csökken- tésével történik. A 39. pont szerint közzétett árfolyam a költséggel csökkentett árfolyam.
VII. A visszavásárlás és a pénzkivonás
41. A szerződés tartama során – az alábbiakban részlete- zett szabályok figyelembevételével – a szerződő kezdemé- nyezheti a szerződés visszavásárlását vagy részleges visz- szavásárlását (ez utóbbi a továbbiakban: pénzkivonás). Erre vonatkozó igényét a szerződőnek írásban kell beje- lentenie a biztosító felé.
42. Ahhoz, hogy a visszavásárlás vagy a pénzkivonás következtében a jelen Szerződési Feltételek alapján a biz- tosító kifizetést teljesítsen a szerződő számára, a követke- ző dokumentumok szükségesek:
a) a biztosító erre a célra kiadott és a szerződő által meg- felelően kitöltött rendelkező nyilatkozata,
b) a kifizetés igénybevételére jogosult természetes személy szerződő adóazonosító jele (ha azt korábban nem adta meg a biztosítónak),
c) a kifizetés igénybevételére jogosult szerződő személy- azonosságát igazoló okirat,
d) a kifizetés igénybevételére jogosult természetes sze- mély szerződő lakcímet igazoló kártyájának száma,
e) a kifizetés igénybevételére jogosult jogi személy szer- ződő esetében a képviseletre jogosult személy aláírási címpéldánya,
f) ha a kifizetés igénybevételére jogosult szerződő kisko- rú, akkor a képviseletében eljáró személy törvényes képviselői jogosultságának igazolása,
AHE-21385/F
g) ha a kifizetés igénybevételére jogosult szerződő gondnokság alatt áll, akkor a képviseletében eljáró gondnok személyazonosságát igazoló gyámhivatali határozat,
h) ha külön jogszabály előírja, gyámhivatali engedély a kifizetéshez,
i) a biztosítási kötvény, ennek hiányában kötvényelvesz- tési nyilatkozat,
j) pénzkivonás esetén a kifizetés igénybevételére jogo- sult szerződő bankszámlaszáma,
k) szükség esetén a rendelkező nyilatkozat benyújtását visszaigazoló irat,
l) meghatalmazott eljárása esetén meghatalmazás .
43. Ha a visszavásárlás vagy a pénzkivonás következté- ben a jelen Szerződési Feltételek alapján a biztosító kifi- zetést teljesít a szerződő számára, akkor erre legkésőbb
a) a visszavásárlás vagy a pénzkivonás esedékességének napjától, illetőleg
b) a kifizetéshez szükséges valamennyi dokumentum rendelkezésre állásának napjától
számított 5. munkanapon kerül sor. Ha a felsorolt idő- pontok különböző napokra esnek, a biztosító a legkésőb- bi időponttól számított 5. munkanapig köteles a kifizetést teljesíteni.
Ha a biztosító által teljesítendő kifizetés összegét adó vagy más közteher terheli és ennek viselésére és megfizetésére a biztosító, mint a jogszabály szerinti kifizető a kötelezett, akkor a kifizetésnek az adóval vagy egyéb közteherrel meg- növelt összege kerül az egységszámláról levonásra, az egy- ségek számának csökkentése formájában.
A szerződés visszavásárlása
44. A szerződő a tartam alatt bármikor kezdeményezheti a szerződés visszavásárlását. Ekkor a biztosító a szerző- dés visszavásárlási értékét fizeti ki a szerződőnek.
45. A szerződés visszavásárlásának esedékessége a vissza- vásárlásra vonatkozó rendelkező nyilatkozat biztosítóhoz történő beérkezésének napja.
46. A szerződés mindenkori visszavásárlási értéke a visz- szavásárlás esedékességekor a szerződő egységszámlá- xxx xxxxxxxxxxxxxx egységek visszavásárlási értéke.
Az egységek visszavásárlási értéke egyenlő az egységek – a visszavásárlás esedékességének napjára érvényes árfo- lyamon számított – értékének a Kondíciós lista 5.1. pont- jában meghatározott százalékával.
47. Visszavásárlás esetén a szerződés az 55. d) pontban foglaltak szerint megszűnik.
A szerződés visszavásárlását külön költség nem terheli.
48. Ha a szerződés az 55. d) pontban foglaltak következté- ben megszűnik, a biztosító a szerződés visszavásárlási értékét fizeti ki, amely a 46. pont szerint kerül megállapí- tásra.
A pénzkivonás
49. A szerződés tartama alatt a szerződő pénzkivonást kezdeményezhet. A szerződő kizárólag a Kondíciós lista
6.1. pontjában szereplő időpont eltelte után rendelkezhet a pénzkivonásról. A pénzkivonást a biztosító a szerződő egységszámláján lévő egységek számának csökkentésé- vel hajtja végre.
A pénzkivonással a későbbi biztosítási szolgáltatások össze- ge, valamint a szerződés visszavásárlási értéke csökken.
Pénzkivonáskor a biztosító a rendelkező nyilatkozatban sze- replő összeget fizeti ki. Az egységszámláról elvonandó egysé- gek darabszámát a jelen Szerződési Feltételek 46. pontja sze- rinti visszavásárlási érték alapján állapítja meg a biztosító.
A szerződő a tartam alatt tetszőleges számú pénzkivo- nást kezdeményezhet.
50. A pénzkivonás esedékessége a pénzkivonásra vonatko- zó rendelkező nyilatkozat biztosítóhoz történő beérkezé- sének napja.
51. Pénzkivonás esetén a biztosító az egységeknek az egy- ségszámláról történő kivonását a pénzkivonás esedékes- ségének napjára érvényes árfolyamon hajtja végre.
52. A pénzkivonásra vonatkozó rendelkező nyilatkozatban megadott összegnek meg kell haladnia a Kondíciós lista 6.2. pontjában foglalt minimálisan kivonható értéket. Ha a szer- ződő rendelkezése alapján esedékes pénzkivonás összege ezt az értéket nem éri el, a biztosító nem teljesít kifizetést.
A biztosító írásban értesíti a szerződőt, ha a jelen pont következtében nincs mód a szerződő pénzkivonásra vonatkozó igényének teljesítésére.
53. Pénzkivonással az egységszámlán elhelyezett egysé- geknek legfeljebb a Kondíciós lista 6.3. pontjában meg- határozott része vonható ki az egységszámláról. Ha a szerződő által kért pénzkivonás összege ezt az értéket meghaladja, a biztosító a pénzkivonást visszavásárlás- nak minősíti, és a jelen Szerződési Feltételek 46. pontja szerinti visszavásárlási értéket fizeti ki a szerződőnek. A visszavásárlási érték kifizetésével a szerződés az 55. d) pontban foglaltak szerint megszűnik.
A biztosító a szerződő rendelkezésének végrehajtását követően értesíti a szerződőt, ha a szerződő pénzkivonás- ra vonatkozó igényének teljesítése helyett a jelen pont alapján a szerződés visszavásárlására került sor.
54. A biztosító költséglevonás nélkül teljesíti a szerző- dő pénzkivonásra vonatkozó rendelkezésének végre- hajtását.
VIII. A szerződés megszűnésének esetei
55. A biztosító kockázatviselése véget ér, és a szerződés megszűnik
a) a szerződés tartama lejáratának napján 24 órakor,
b) a biztosított halálának a biztosítóhoz történő bejelen- tésével, a bejelentés hónapjának utolsó napján,
c) a díjfizetés elmaradása miatt a 28., valamint a 29. pont- ban foglalt esetben,
d) a szerződés visszavásárlása esetén, a visszavásárlás esedékessége hónapjának végével,
e) a kizárások, valamint a mentesülés 57. és 58. xxxxxxx foglalt eseteiben, a biztosított halálának a biztosító- hoz történő bejelentése hónapjának utolsó napjával,
f) az 56. pontban foglalt esetben.
Az életbiztosítási szerződés felmondása
56. Az életbiztosítási szerződést önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül megkötő természetes sze- mély szerződő a szerződés létrejöttéről és a szerződő fel- mondási jogáról szóló tájékoztatás kézhezvételétől szá- mított 30 napon belül a szerződést írásbeli nyilatkozattal
– indoklás nélkül – felmondhatja. A szerződő felmondó nyilatkozatának kézhezvételét követően a biztosító köte- les 15 napon belül a szerződő által a biztosítási szerző- déssel kapcsolatban bármely jogcímen részére teljesített befizetésekkel elszámolni. A biztosító a befizetett díjból képzett egységeknek – a szerződéskötéssel kapcsolatban felmerült költségei fedezetének érdekében csökkentett – a Kondíciós lista 5.1. pontja szerinti, a felmondás biztosí- tóhoz történő beérkezésének napjára érvényes árfolya- mon számított értékét köteles visszafizetni. A szerződő érvényesen nem mondhat le az őt megillető felmondási jogról.
IX. Kizárások, mentesülés
Kizárások
57. Nem minősül biztosítási eseménynek, ha a biztosított közlekedési balesetből eredő halála
a) harci eseményekben, háborús vagy polgárháborús cselekményekben való részvétellel összefüggés-
ben,
b) felkelésben, lázadásban, zavargásban való részvétellel összefüggésben (kivéve azt az esetet, ha erre hivatali vagy közszolgálati kötelezettség teljesítése miatt került sor),
AHE-21385/F
c) öngyilkosságával okozati összefüggésben következett be. A biztosító ebben az esetben a közlekedési baleseti halál- ra vonatkozó szolgáltatást nem teljesíti. A biztosító ebben az esetben a 12. c) pontban foglalt haláleseti szolgálta- tást fizeti ki.
A biztosító mentesülése
58. A biztosító mentesül a közlekedési balesetből eredő halálra vonatkozó szolgáltatási kötelezettség alól, ha a bizto- sítási esemény a biztosított olyan balesetével függ össze, amelyet a biztosított, a szerződő vagy a szerződővel, ille- tőleg a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó jogellenesen és szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozott, vagy a kedvezményezett szándékosan okozott.
Ebben az esetben a biztosító az egységszámlának a bizto- sított halálának bejelentése napjára érvényes árfolyamon számított értékét fizeti ki a szerződőnek, illetőleg, ha a szerződő és a biztosított azonos személy, akkor a szerző- dő örökösének.
Súlyosan gondatlan magatartás által okozottnak tekinten- dő a baleset különösen akkor, ha a baleset a biztosított, a szerződő vagy a szerződővel, illetőleg a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó
a) ittas állapotával, vagy kábító-, illetve egyéb bódulatot keltő szer hatása alatti állapotával okozati összefüg- gésben,
b) orvosi javaslat nélküli vagy nem az előírt adagolásban való gyógyszerszedése miatt,
c) jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett be.
Ittas állapotnak a jelen pont szempontjából az minősül, ha a biztosított, a szerződő vagy a szerződővel, illetőleg a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó vér- alkohol-koncentrációja meghaladja a 0,8 ezreléket.
Társaságunk mentesül a biztosítási szolgáltatás kifizeté- se alól abban az esetben is, ha a kockázatviselés ideje alatt bekövetkezett biztosítási esemény feltételek szerint történő bejelentésére nem kerül sor és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak.
Ebben az esetben a biztosító az egységszámlának a bizto- sított halála bejelentése napjára érvényes árfolyamon számított értékét fizeti ki a kedvezményezettnek.
X. A szerződő felek kötelezettségei a biztosítási esemény bekövetkezte után
59. A jelen Szerződési Feltételek szerint a kockázatviselés ideje alatt bekövetkezett, a jelen Szerződési Feltételek 11.
AHE-21385/F
b) és 11. c) pontjában foglalt biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 8 napon belül be kell jelenteni a biztosítónak, a szükséges felvilágosításokat meg kell adni, csatolni kell a biztosítási szolgáltatás kifizetéséhez szükséges iratokat, valamint lehetővé kell tenni a beje- lentés és felvilágosítások tartalmának ellenőrzését.
Ennek elmulasztása esetén, ha emiatt lényeges körülmé- nyek kideríthetetlenné válnak, a biztosító megtagadhatja a biztosítási szolgáltatás kifizetését. Ebben az esetben a biztosító az egységszámlának a biztosított halálának a biztosítóhoz történő bejelentése napjára érvényes árfo- lyamon számított értékét fizeti ki a kedvezményezettnek.
60. A biztosító a szerződés lejárati szolgáltatása esetében eltekint a jelen Szerződési Feltételek 11. a) pontjában fog- lalt lejárati biztosítási esemény bejelentésének szüksé- gességétől, ha a szerződés lejárati szolgáltatására a szer- ződő jogosult, a szerződő kifizetési bankszámlaszáma és adóazonosító jele a biztosító rendelkezésére áll, és a tar- tam alatt nem került sor haláleseti biztosítási esemény bejelentésére.
Minden egyéb esetben szükség van a lejárati biztosítási esemény bejelentésére, annak bekövetkeztétől számított 8 napon belül.
A szerződés lejárati szolgáltatásának kifizetéséhez szük- séges a szolgáltatásra jogosult személy
a) kifizetési bankszámlaszáma, valamint
b) adóazonosító jele.
Abban az esetben, ha a szerződés lejárati szolgáltatására a szerződő a jogosult és a kifizetéshez szükséges adatok a biztosító rendelkezésére állnak, akkor a biztosító a jelen Szerződési Feltételek 12. a) pontja szerinti lejárati szol- gáltatást a jelen pontban felsorolt adatok beérkezésének napja és a lejárat napja közül a későbbi időponttól szá- mított 5 munkanapon belül fizeti ki.
Abban az esetben, ha a szerződés lejárati szolgáltatására nem a szerződő jogosult, vagy a kifizetéshez szükséges adatok nem állnak a biztosító rendelkezésére, akkor a biztosító a jelen Szerződési Feltételek 12. a) pontja szerin- ti lejárati szolgáltatást a jelen pontban felsorolt adatok beérkezésének napjától számított 5 munkanapon belül fizeti ki.
A kifizetést a biztosító a jogosult személy kifizetési bank- számlaszámára való utalással teljesíti.
61. A biztosított halálának, illetve a haláleseti biztosítási eseménynek az igazolásához, valamint az ehhez kapcso- lódó biztosítási szolgáltatás kifizetéséhez az alábbi doku- mentumok benyújtása szükséges:
A) A haláleset bekövetkezését igazoló okiratok
a) a halotti anyakönyvi kivonat másolata,
b) a halál okát igazoló orvosi vagy hatósági bizonyítvány (halottvizsgálati bizonyítvány) másolata
B) Személyazonosító iratok
a) a közlekedési baleseti halál esetén a járművezető biztosított érvényes jogosítványa, vagy jogosítvány
hiányában a vezetésre jogosító irat kiállítására jogo- sult és illetékes minisztérium által kiadott hivatalos igazolás,
b) a szolgáltatás igénybevételére jogosult természetes személy személyazonosságát, jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet azonosítását szolgáló, igazoló iratok, okiratok, adatok (természetes személy esetén pl. személyazonosító igazolvány, útle- vél, lakcímet igazoló hatósági igazolvány, adóazonosító jel, jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendel- kező szervezet esetén pl. cégjegyzékszám, nyilvántartá- si szám, azonosító szám, adószám),
c) a szolgáltatás igénybevételére jogosult jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet nevében eljáró természetes személy eljárási jogosult- ságát igazoló dokumentumok,
C) Hatósági, hivatali okiratok
a) a bejelentett biztosítási esemény tekintetében indult bármilyen hatósági eljárás, vizsgálat során keletkezett helyszíni szemle jegyzőkönyve, szakvélemény, meg- hallgatási jegyzőkönyv, hatósági értesítés és igazolás,
b) a bejelentett biztosítási esemény tekintetében indult közigazgatási eljárás során keletkezett az eljárást lezáró jogerős határozat,
c) ha a szolgáltatásra jogosult a biztosított örököse, az öröklésről szóló jogerős közjegyzői vagy bírósági hatá- rozat, illetőleg jogerős öröklési bizonyítvány másolata,
d) ha a kifizetés igénybevételére jogosult személy kisko- rú, akkor a képviseletében eljáró személy törvényes képviselői jogosultságának igazolása,
e) ha a kifizetés igénybevételére jogosult személy gond- nokság alatt áll, akkor a képviseletében eljáró gond- nok személyazonosságát igazoló gyámhivatali határo- zat,
f) ha külön jogszabály előírja, gyámhivatali engedély a kifizetéshez,
D) Orvosi dokumentumok
a) a háziorvosi törzskarton és a kezelőkartonok másola- ta, a szakorvosi és kórházi kezelés dokumentumainak másolata,
b) Országos Egészségbiztosítási Pénztár által kiállított igazolások, valamint általa kezelt adatok,
c) a zárójelentések és ambuláns kezelőlapok másolata,
d) a boncolási jegyzőkönyv másolata,
e) a műtét(ek) részletes leírását tartalmazó műtéti leírás(ok) másolata,
f) az ittassági vizsgálat eredményének hivatalos igazolása,
AHE-21385/F
g) kábító, illetve egyéb bódulatot keltő szer hatásának vizsgálatáról készített hivatalos orvosi irat, vagy ható- sági határozat,
h) orvosi diagnosztikai eljárások dokumentumai (pl. xxxxxxx, MR, CT)
i) az orvosi kezeléssel kapcsolatos valamennyi irat másolata,
E) A biztosítási szerződéssel kapcsolatos dokumentumok
a) a haláleset utáni orvosi jelentés,
b) a biztosítási esemény leírását tartalmazó részletes bejelentés,
c) a biztosítási kötvény, ennek hiányában kötvényelvesz- tési nyilatkozat,
d) meghatalmazott eljárása esetén meghatalmazás,
e) adóköteles biztosítási szolgáltatás esetén a biztosító által levonandó adó mértékének megállapításához szükséges dokumentumok.
Külföldön bekövetkezett káresemény esetén a biztosító a dokumentumok magyar nyelvű – a szolgáltatás jogosult- jának költségén elkészített – hiteles fordításának bemu- tatását kérheti.
62. A biztosító megvizsgálja a biztosítási esemény bekö- vetkezte kapcsán benyújtott orvosi dokumentumok tar- talmát. Egyedi esetekben a biztosító független orvos szak- értőt is felkérhet véleményadásra.
63. A biztosító a haláleseti szolgáltatást a 61. pontban fel- sorolt okmányok kézhezvételének napjától számított 5 munkanapon belül fizeti ki.
A biztosítási szolgáltatás teljesítésének minősül a postá- ra történő feladás, a banki átutalás, valamint a szolgálta- tás jogosultjának kérése esetén a biztosítónál érvényben lévő más biztosítási szerződés díjára való elszámolás is. A kifizetés napja az az időpont, amikor a fizetendő összeg a biztosító számlájáról utalásra kerül.
A szolgáltatásra való jogosultság elbíráláshoz benyújtott dokumentumokat a biztosító a biztosított ezirányú kife- jezett kérelme hiányában nem köteles visszaküldeni.
XI. Egyéb rendelkezések
64. A szerződő és a biztosított köteles lakcímének, leve- lezési címének, székhelyének, e-mail címének, sms üze- net fogadására alkalmas telefonszámának, a szerződé- sen nyilvántartott kifizetési bankszámla-számának , valamint a szerződésre a biztosító bármely rendszerén keresztül megadott/rögzített értesítési címnek a szerző- dés tartama alatt bekövetkezett változását a biztosító- nak 5 munkanapon belül bejelenteni. A biztosító az általa ismert utolsó lakcímre, levelezési címre, székhely- re, e-mail címre, telefonszámra, valamint értesítési címre mindaddig joghatályosan küldhet nyilatkozatot, vagy értesítést (beleértve az e-mailben küldött, a bizto- sítási szerződéssel, illetve a szerződés módosításával kapcsolatos tájékoztatót, értéknövelésről szóló értesí- tőt), illetve a megadott bankszámlaszámra mindaddig joghatályosan teljesíthet kifizetést, amíg a lakcímre, leve- lezési címre, székhelyre , e-mail címre, telefonszámra,
bankszámlaszámra vagy értesítési címre vonatkozó változásbejelentés nem érkezett be a biztosítóhoz.
65. A biztosítóhoz intézett nyilatkozat a biztosítóval szem- ben akkor hatályos, ha azt írásban tették, és az a biztosító valamely szervezeti egységének a tudomására jut. A biz- tosító megbízottja kizárólag az ajánlatok átvételére jogo- sult, így szerződést a biztosító nevében nem köthet, és a szerződő, illetve a biztosított a jognyilatkozatait érvénye- sen nem intézheti hozzá.
Ha a szerződő a biztosítási szerződéssel kapcsolatos nyilatkozatát biztosítási alkuszhoz intézi, a nyilatkozat- hoz a biztosítóval szemben attól az időponttól kezdődő- en fűződik joghatály, amikor a nyilatkozat a biztosító- hoz beérkezett.
66. A szerződéssel kapcsolatos jognyilatkozat abban az időpontban tekintendő megérkezettnek, amikor azt a posta az érdekeltnek ajánlott levélben kézbesítette, illetve
– személyesen átadott nyilatkozat esetén – az átvételét az érdekelt írásban elismerte, illetőleg akkor is, ha a fenti esetekben az átvételt a címzett megtagadta.
67. Mindazon szolgáltatásokért, amelyek a jelen Szerződési Feltételekben nem szerepelnek, a biztosító jogosult külön költséget felszámítani.
68. A jelen Szerződési Feltételek szerint létrejött biztosítá- si szerződésből eredő igények az esedékességüktől szá- mított 2 év elteltével elévülnek.
A szolgáltatás iránti igény esedékességének időpontja a biztosítási esemény bekövetkezésének napja.
A személyes adatok kezelése
69. Személyes adat az olyan adat, adatból levonható következtetés, amely kapcsolatba hozható egy meghatá- rozott (azonosított vagy azonosítható) természetes sze- méllyel (a továbbiakban: érintett).
AHE-21385/F
A biztosító személyes adatokat a biztosítási szerződés létrejöttével, nyilvántartásával és a biztosítási szolgálta- tás teljesítésével összefüggésben kezel. E célokkal össze- függésben a biztosító a tudomására jutott adatokat a biz- tosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény (a továbbiakban: Bit.) értelmében az érintett külön hozzájárulása nélkül kezelheti. Ez a felhatalmazás kizárólag azokra a személyes adatokra vonatkozik, ame- lyek nem minősülnek különleges adatnak.
Ha a személyes adat egészségi állapotra, kóros szenve- délyre, illetve szexuális életre, bűnügyi személyes adatra vonatkozik, akkor az a hatályos jogszabályok értelmében
különleges adatnak minősül, és kizárólag az érintett írá- sos hozzájárulása alapján kezelhető.
A különleges adatok kezelésére vonatkozó írásos hozzájá- rulását az ügyfél az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 6.
§-ának (4) bekezdése értelmében a szerződés keretei között is megteheti. Az e rendelkezés alapján megadható hozzájárulást az ajánlat tartalmazza.
Az adatszolgáltatás önkéntes, de a biztosítási ajánlaton szereplő személyes adatok közlése nélkülözhetetlen a biztosítási szerződés létrejöttéhez.
Az adatkezelés időtartama: a biztosító a személyes (és azon belül a különleges) adatokat a biztosítási jogvi- szony fennállása alatt, valamint azon időtartam alatt kezelheti, ameddig a biztosítási jogviszonnyal kapcsolat- ban igény érvényesíthető.
A biztosító mint adatkezelő az adatok feldolgozásával a kötvények, egyéb ügyfeleknek szóló levelek, iratok nyom- tatása vonatkozásában – a Bit-nek megfelelő kiszervezési szerződés keretében az Állami Nyomda Nyrt-t (Cg. 01-10- 042030, 1102 Budapest, Halom u. 5.) bízza meg.
A biztosítási szolgáltatás teljesítéséhez – postai vagy banki átutalás esetén – igénybe vett Magyar Posta Zrt. és a biztosítási szolgáltatás jogosultja által megnevezett bank adatfeldolgozónak minősül. A Bit. 78. § (3) bekezdé- se alapján, amennyiben a kiszervezett tevékenység kere- tében a biztosító az ügyfeleinek személyes adatát is továbbítja e kiszervezett tevékenységet végző személyek- hez, úgy a kiszervezett tevékenységet végző a biztosító adatfeldolgozójának minősül.
A biztosító egyes biztosítási szolgáltatások során igénybe vesz külső közreműködőket olyan esetekben, amikor a biz- tosítási szolgáltatás nyújtásához szükség van a megbízott speciális szakértelmére, vagy amikor a külső cég bevoná- sával a biztosító a szolgáltatását azonos minőségben, ám alacsonyabb költségekkel és kedvezőbb áron nyújthatja. A (kiszervezett tevékenységet végző) megbízott személyes adatokat kezel, és a törvény alapján titoktartás kötelezi.
A biztosító az érintett személyes (és különleges) adatait, továbbá biztosítási titoknak minősülő adatait kizárólag az érintettől vagy annak törvényes képviselőjétől kapott írásos hozzájárulás alapján továbbíthatja harmadik személynek, kivéve, ha az adattovábbítás a Bit. által felsorolt szervezetek számára jogszabály alapján végzett megkeresés vagy köte- lező adatszolgáltatás teljesítése során történik.
A Bit. által meghatározott szervezetek felsorolását a jelen Általános Szerződési Feltételekhez tartozó ügyfél-tájé- koztató tartalmazza.
Tekintettel arra, hogy az információs önrendelkezési jog- ról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. tör- vény 6. §-ának (4) bekezdése értelmében a biztosítási szerződésnek félreérthetetlen módon tartalmaznia kell azt, hogy az érintett aláírásával hozzájárul különleges adatainak az Általános Szerződési Feltételekben foglaltak szerinti kezeléséhez, az e rendelkezés alapján megadott hozzájárulást az ajánlat tartalmazza.
Az ajánlat tartalmaz továbbá egy speciális adattovábbítá- si felhatalmazást a biztosítási ügynökök esetében. A biz- tosítási szerződések megkötésében biztosítási ügynökök (a Bit. értelmében függő biztosításközvetítők) működnek közre. E személyekkel a biztosítási szerződés megkötését követően megszűnhet a biztosító kapcsolata. Annak érdekében, hogy a biztosító ügyfeleit minél teljesebb kör- ben kiszolgálja, az ügyfél-adatokat – az ügyfél hozzájáru- lása esetén – a biztosítási szerződés kezelése és karban- tartása céljából más ügynöknek adjuk át.
Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezelé- séről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbíté- sét, illetve – a jogszabályban elrendelt adatkezelés kivéte- lével – törlését. A valóságnak meg nem felelő adatot a biz- tosító köteles helyesbíteni.
Az érintett kérelmére a biztosító tájékoztatást ad:
a) az általa kezelt adatokról, illetve
b) a megbízott adatfeldolgozó által feldolgozott adatok- ról,
c) az adatkezelés céljáról,
d) az adatkezelés jogalapjáról,
e) az adatkezelés időtartamáról,
f) az adatfeldolgozó
· nevéről,
· címéről (székhelyéről),
AHE-21385/F
· adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják meg vagy kaphatják meg az adatokat.
Az adatvédelmi kérdésekben történő tájékoztatás iránti kérelmeket a biztosító székhelyére, a biztosító adatvédel- mi felelőséhez (Fax: 000-0000; Levelezési cím: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx Xxx. 48-52., Stratégiai és Általános Igazgatás Divízió, Compliance osztály) kérjük eljuttatni.
A biztosítónak az érintettel szemben fennálló tájékozta- tási kötelezettségét kizárólag adatkezelést szabályozó jogszabály korlátozhatja.
A biztosító személyes adatokat a biztosítási jogviszony fennállásának idején, valamint addig kezelhet, ameddig a biztosítási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesít- hető.
A biztosító a létre nem jött biztosítási szerződéssel kap- csolatos személyes adatokat addig kezelheti, ameddig a szerződés létrejöttének meghiúsulásával kapcsolatban igény érvényesíthető.
A biztosító köteles törölni az ügyfeleivel, volt ügyfeleivel vagy a létre nem jött szerződéssel kapcsolatos minden olyan személyes adatot, amelynek kezelése esetében az adatkezelési cél megszűnt, vagy amelynek kezeléséhez az érintett hozzájárulása nem áll rendelkezésre, illetve amelynek kezeléséhez nincs törvényes alap.
Az érintett jogellenes adatkezelés esetén élhet tiltakozási jogával, illetve bírósághoz is fordulhat.
Budapest, 2013. május 8.
Allianz Hungária Zrt.
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx Xxxxxx xxxxx 00-00. Cégjegyzékszám: Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság, Cg. 00-00-000000