ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
Kérlek Benneteket, hogy arra való tekintettel, hogy jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: „ÁSZF”) tartalmazzák a honlap használatával kapcsolatos szabályokat, továbbá a hangszerek, kiegészítő eszközök bérlése, alapozó óra szolgáltatás igénybevétele esetén létrejövő bérleti jogviszony elemeit, szíveskedjetek figyelmesen elolvasni, hiszen ezek a jogok és kötelezettségek a szerződés részévé válnak. Abban az esetben, ha kérdés merül fel az ÁSZF bármely pontjával kapcsolatban, a lenti elérhetőségek valamelyikén keressetek fel.
1. Fogalommeghatározások:
Általános szerződési feltétel: Általános szerződési feltételnek minősül az a szerződési feltétel, amelyet az alkalmazója több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, a másik fél közreműködése nélkül előre meghatározott, és amelyet a felek egyedileg nem tárgyaltak meg.
Adatkezelési tájékoztató: A Bérbeadó által a szolgáltatások igénybevételével, avagy az arra való igények leadásával, a hírlevélre való feliratkozással és a számlázással kezelt személyes adatok körét, azok felhasználását, kezelését, jogalapját rögzítő, az adatkezelés célját, módját, alapelveit meghatározó dokumentum, mely tartalmazza továbbá a Felek jogait és
kötelezettségeit, illetve a jogérvényesítési lehetőségeket is
Bérbeadó: az a Vállalkozó, aki jelen ÁSZF alapján a hangszer(eke)t, kiegészítő eszközöket bérbe adja, az alapozó óra szolgáltatást nyújtja
Bérlő: aki jelen ÁSZF alapján a hangszer(eke)t, kiegészítő eszközöket bérbe veszi, az alapozó óra szolgáltatást igénybe veszi. Jelen ÁSZF vonatkozásában Bérlő alatt értendő az a személy is, aki a foglalás folyamatát elindította, azonban a Felek között a bérlet bármely okból nem jött létre, Bérlő egyben Fogyasztónak is minősül
Fogyasztó: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy, azaz a Bérlő
Felek: Vállalkozó és Fogyasztó, azaz Bérbeadó és Bérlő
Honlap: A xxxxxxxxxxxxxxxx.xxx domain és az ehhez kapcsolodó aldomaineken elérhető weboldalak
A honlaphoz tartozó tárhely biztosítója: cégnév: Hostinger International Ltd. székhely: Jonavos G. 60C,, Kaunas, Kaunas County, Lithuania kapcsolat: xxxxx@xxxxxxxxx.xxx webhely: xxxxx://xxx.xxxxxxxxx.xxx/
Korm. rend.: A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Kormányrendelet
Ptk.: A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény.
Szolgáltatás: Egyfelől, a Bérbeadó által nyújtott hangszerbérleti szolgáltatás, mely alapján határozott időre, ellenszolgáltatás fejében adja bérbe a hangszereket, illetve kiegészítőket (pld.:
hangszerállvány), továbbá a Bérbeadó által nyújtott képzés alapozó óra keretében bemutatja a hangszer használatának alapjait
Vállalkozó: a Bérbeadó, azaz a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében eljáró személy, jelen ÁSZF és a létrejövő egyes bérleti jogviszonyok szerinti Vállalkozó:
Xxxxxx Xxxxxx egyéni vállalkozó
székhely: 0000 Xxxxx, Xxxxxxxxx xxxx 00. xxxxxxxxxxxx szerv: Nemzeti Adó- és Vámhivatal
e.v.ny. szám: | 55508728 |
adószám: | 56817335-1-25 |
telefonszám: | x00 00 000 0000 |
e-mail cím: |
II. Általános rendelkezések 2.1.
Bérbeadó tehát az alábbi szolgáltatásokat nyújtja jogviszony létrejötte esetén. Bérbeadó határozott idejű hangszer-, illetve ezt kiegészítő eszközbérletet nyújt. A jelen ÁSZF-ben a hangszerbérletre meghatározott szabályokat a kiegészítő eszközök bérletére is alkalmazni kell. Kiegészítő eszköz önállóan nem bérelhető. Alapozó óra igénybevétele esetén képzést tart a bérbe vett hangszer, illetve ezt kiegészítő eszköz használatáról. Az alapozó óra nem tartozik a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény hatálya alá és kizárólag hangszer bérlete esetén vehető igénybe, ebből fakadóan ezen szolgáltatás osztja a hangszer és kiegészítő eszköz bérlet sorsát, azzal, hogy Bérlő külön is jogosult az alapozó óra szolgáltatástól elállni.
2.2.
Bérlő tudomásul veszi és elfogadja, hogy a jelen ÁSZF-ben rögzített rendelkezések a bérleti jogviszony létrejötte esetén a bérleti szerződés részévé válnak. Bérlő az ÁSZF elfogadásával egyrészről kijelenti, hogy azt magára nézve kötelezőnek ismeri el, továbbá nyilatkozik, hogy nagykorú és cselekvőképes természetes személy, akinek ügyleti akarata sem korlátozva, sem pedig kizárva nincs.
2.3.
A xxx.xxxxxxxxxxxxxxxx.xxx honlapon található „Foglalás” menüpontra kattintva a rendszer átírányítja a Bérlőt jelen honlapra/webshopba (xxx.xxxxxxxx.xxxx). A kívánt termékek kosárba helyezését követően a fizetési folyamat megkezdése előtt az ÁSZF és az adatkezelési tájékoztató is megjelenik, mely tudomásul vételét és megismerését előbbiek szerint megjelenő ablakban a Bérlő egy további checkbox (jelölőnégyzet) kipipálásával tanúsítja. Az adatkezelési tájékoztató a holnapon folyamatosan elérhető.
2.4.
Bérbeadó vállalja, hogy az ÁSZF-et és az Adatvédelmi tájékoztatót jelen honlapon letölthető formában folyamatosan elérhetően tartja. A honlapon való folyamatos elérési lehetőségen túl a webshopban a foglalási igény leadását megelőzően mindkét dokumentum megjelenik.
2.5.
Bérbeadó jogosult a Honlap bármely részét megváltoztatni vagy akár megszüntetni. Jogosult továbbá a jelen ÁSZF-ben megjelölt szolgáltatását más domain-név alá áthelyezni.
2.6.
Abban az esetben, ha a szerződéses jogok és kötelezettségek, kikötések közül bármely rendelkezés érvénytelennek bizonyulna, az nem befolyásolja a többi rendelkezés érvényességét. Ha valamely rendelkezés érvénytelennek bizonyulna, helyébe a Felek ügyleti akaratának megfelelő jogszabályi rendelkezés lép.
2.7.
A bérleti jogviszony során megadott adatok valóságáért a Bérlő felel, ezen kötelezettség megsértéséből fakadó károkért való felelősségét Bérbeadó kizárja.
2.8.
Bérbeadó jogosult a jelen ÁSZF rendelkezéseit egyoldalúan módosítani, azzal, hogy a módosítás a már létrejött bérleti jogviszonyokat Bérlő oldaláról hátrányosan nem érintheti. Az újonnan létrejövő jogviszonyokra mindig az aktuálisan, a honlapon elérhető ÁSZF rendelkezései az irányadóak, azaz attól függetlenül, hogy Bérlő a szolgáltatást korábban igénybe vette, köteles az ÁSZF újbóli megismerésére.
2.9.
A létrejövő szerződés nyelve magyar, a szerződés megkötése nem írásba foglaltan történik, de az érvényes és hatályos a jelen ÁSZF-ben foglaltak szerint. A későbbiekben létrejövő átadásátvételi jegyzőkönyvek írásos formában jönnek létre. A létrejövő jogviszony tartalmát képezi a háttérjogszabályokon kívül a jelen ÁSZF, az e-mail útján tett nyilatkozatok és az írásbeli átadásátvételi jegyzőkönyvek is. Bérbeadó az e-mail-es levelezést és az átadás-átvételi jegyzőkönyvet is tárolja, igény esetén azokat továbbítja Bérlő részére.
2.10.
Felek kötelezik magukat, hogy a létrejövő bérleti jogviszony egésze alatt egymással szemben együttműködve, jóhiszeműen és tisztességesen járnak el, vitás helyzet esetén pedig törekednek a peren kívüli megállapodásra. Abban az esetben, ha ez nem vezet eredményre, Felek között a magyar jog és a magyar bíróságok joghatása az irányadó.
III. Foglalás 3.1.
Bérlő a webshop felületén tájékozódhat Bérbeadó által szolgáltatása keretében bérbeadandó hangszerekről és a kiegészítő eszközök és szolgáltatások listájáról.
3.2.
Bérlő a hangszer és az időpont kiválasztását, a termékek kosárba helyezését, majd a szolgáltatás teljes díjának rendezését követően aktív foglalást ad le. A foglalási elküldése előtt a felugró ablakban jelen ÁSZF ismételten megjelenik, melyet a Bérlő ismételten megismerhet és a checkbox kipipálásával nyilatkozatot tesz az elfogadása tárgyában (lásd: 2.2. pont).
3.3.
Bérlő a foglalást követően a megadott email címre azonnal kap egy automatikus visszaigazolást, mely összefoglalja a bérlés adatait és tájékoztatja a Bérlőt a hangszer, illetve kiegészítő eszköz átvételének módjáról.
3.4.
Bérbeadó a leadott és visszaigazolt foglalásokat manuálisan dolgozza fel és küldi ki a számlát a Bérlőnek.
IV. A bérleti jogviszony létrejötte 4.1.
Bérlő - miután meggyőződött az általa foglalni kívánt hangszerről és időtartamról, az igénybeveendő alapozó óra/ magánóra szolgáltatásról, illetve a helyes kapcsolattartási adatokról – a kosárba helyezett tételek kifizetésével véglegesítheti foglalási igényét.
4.2.
A Felek közötti bérleti jogviszony a visszaigazoló e-mail Bérlő levelezőrendszerében történő megjelenésével jön létre.
4.3.
Abban az esetben, ha Bérlő a foglalási igényhez képest rövidebb időtartamra tudja csak a kiválasztott hangszer, kiegészítő eszköz bérletét biztosítani, vagy az alapozó óra szolgáltatást csak eltérő időpontban tudja nyújtani, úgy Bérbeadó ezt válasz e-mailjében jelzi Bérlő felé. Ezt követően Bérlő köteles a válasz e-mail levelezőrendszerében történő megjelenést követően 24 órán belül (amennyiben munkaszüneti napra esik, úgy a következő munkanapon 8:00-ig bezárólag) válaszolni, hogy a foglalási igénynél kevesebb bérleti időtartamra a hangszert, kiegészítő eszközt kívánja-e bérelni, illetve az alapozó óra szolgáltatást más időpontban kívánja-e igénybe venni. Ebben az esetben a szerződést a Bérlő e-mail-en tett és Xxxxxxxxxxx címzett, a rövidebb időtartamra vonatkozó elfogadó nyilatkozata hozza létre.
V. Az átadás-átvétel 5.1.
Bérlő a hangszert, kiegészítő eszközt a Bérbeadóval előre egyeztetett időpontban, a Bérbeadó által a visszaigazoló e-mail-ben megjelölt helyszínen veszi birtokba, melyről átadás-átvételi jegyzőkönyvet vesznek fel. Az átadás-átvételi jegyzőkönyv a szerződés részévé válik. Abban az esetben, ha Bérlő igénybe veszi az alapozó óra szolgáltatást, ezt Xxxxxxxx a felek eltérő megállapodásának hiányában az átadás-átvételt megelőzően biztosítja.
5.2.
Felek az átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírásával egyidejűleg a hangszer állapotáról videófelvételt készítenek. A videófelvételt Xxxxxxxx a You Tube videómegosztó portálra az átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírásával egyidejűleg feltölti. A videó tartalmának módosítása annak feltöltését követően nem lehetséges. A videófelvétel kétséget kizáróan fogja igazolni, hogy Xxxxxxxx a hangszert rendeltetésszerű, használatra alkalmas állapotban átadta Bérlő részére, illetve igazolja a hangszer átadás-átvételkori állapotát is.
5.3.
A Bérlő a hangszert, illetve kiegészítő eszközt kizárólag rendeltetésének megfelelően jelen ÁSZF rendelkezéseinek megfelelően jogosult használni. Bérlő a hangszert, illetve kiegészítő eszközt nem jogosult harmadik személy birtokába és/vagy használatába adni.
5.4.
Bérbeadó szavatosságot vállal azért, hogy a bérleti jogviszony időtartama alatt a hangszer, illetve kiegészítő eszköz rendeltetésszerű használatra alkalmas, továbbá harmadik személynek olyan joga, amely a Bérlőt a hangszer, illetve kiegészítő eszköz birtoklásában, rendeltetésszerű használatában akadályozná, illetve korlátozná nem áll fenn.
5.5.
A hangszereket Bérbeadó hangszertokkal együtt adja bérbe, melynek értéke 70.000,- Ft, azaz hetvenezer forint.
VI. A bérlet időtartama 6.1.
A bérlet időtartama napokban kerül meghatározásra, egy napnál rövidebb időre a hangszer, illetve kiegészítő eszköz nem bérelhető. A bérlet időtartama általánosan a foglalási igényben megjelölt időtartam alapján a visszaigazoló e-mailben (mely az ajánlat elfogadását jelenti) megjelölt időtartam.
6.2.
Amennyiben a hangszer, illetve kiegészítő eszköz a foglalási igényhez képest kevesebb napra bérelhető, vagy az alapozó óra szolgáltatást csak eltérő időpontban tudja nyújtani, úgy válasz email- ben Bérbeadó megjelöli a bérletre/alapozó óra szolgáltatásra elérhető időtartamot. Ekkor Bérlő a válasz e-mail levelezőrendszerében történő megjelenést követően 24 órán belül (amennyiben munkaszüneti napra esik, úgy a következő munkanapon 8:00-ig bezárólag) köteles válaszolni, hogy a foglalási igénynél kevesebb bérleti időtartamra a bérletet, illetve eltérő időpontban az alapozó óra
szolgáltatást kívánja-e igénybe venni. Ebben az esetben a szerződést a Bérlő e-mail-en tett elfogadó nyilatkozata hozza létre, legfeljebb a Bérbeadó válasz e-mailjében megjelölt időtartamra.
6.3.
Abban az esetben, ha a hangszer a Bérlő által megjelölt idősávban nem elérhető, úgy a foglalási igény (ajánlat) elutasításra kerül.
VII. A bérlet időtartamának meghosszabbítása 7.1.
Amennyiben Bérlő a bérlet időtartamát meg kívánja hosszabbítani, úgy a Bérlőnek az erre vonatkozó nyilatkozatát e-mail útján (mely újabb ajánlatnak minősül), legkésőbb a bérlet határidejének utolsó napján, 12:00-ig kell megtennie, mely nyilatkozatnak tartalmaznia kell a hosszabbítás időtartamára vonatkozó igényt is. Bérlő ezen nyilatkozata nem eredményezi a bérlet automatikus meghosszabbítását és Bérbeadót nem kötelezi a bérlet meghosszabbítására. Bérbeadó a bérlet meghosszabbításával kapcsolatos nyilatkozatát haladéktalanul, de legkésőbb a bérlet határidejének utolsó napján, 18:00-ig kell megtennie.
7.2.
Abban az esetben, ha a hosszabbítási igényt Bérbeadó elfogadja, úgy a Felek közötti bérleti jogviszony Bérbeadó e-mail útján tett nyilatkozatának Bérlő levelezőrendszerében történő megjelenésével meghosszabbodik.
7.3.
Amennyiben a hosszabbítási igényhez képest Bérbeadó a hangszer, illetve kiegészítő eszköz bérletét kevesebb időtartamra tudja biztosítani, úgy ezzel kapcsolatban -megjelölve a hosszabbításra elérhető időtartamot- e-mail útján nyilatkozatot küld Bérlő részére, aki köteles a válasz e-mail levelezőrendszerében történő megjelenést követően 24 órán belül nyilatkozni, hogy a foglalási igénynél kevesebb bérleti időtartamra kívánja-e igénybe venni a szolgáltatást. Ha igénybe kívánja venni, akkor ez esetben Bérlő nyilatkozatának Bérbeadó levelezőrendszerében történő megjelenése hosszabbítja meg a bérleti jogviszonyt.
7.4.
Továbbá, amennyiben Bérbeadó a bérleti idő meghosszabbítását nem tudja biztosítani, előbbiek szerinti határidőn belül ezzel kapcsolatosan is nyilatkozatot tesz, ebben az esetben pedig Bérlő köteles a XI. fejezetbe foglaltak, azaz a hangszer visszaadásának szabályai szerint eljárni.
7.5.
A hosszabbítás további feltétele a módosítás előtt keletkezett bérleti díj megfizetése. Abban az esetben, ha a módosítás előtt keletkezett bérleti díjat Bérlő határidőben nem fizeti meg, úgy a hosszabbítás kizárt. A félreértések elkerülése végett a hosszabbítás akkor is kizárt, ha a Bérbeadó a hosszabbítási igényt ugyan visszaigazolta -mivel az alap bérleti jogviszonyból fakadó bérleti díj megfizetésére a határidő még fennállt- de Bérlő a módosítás előtt keletkezett bérleti díjat nem rendezi.
VIII. A bérleti díj és annak megfizetése 8.1.
A bérleti díjak mértéke az egyes hangszerek, kiegészítő eszközök és az alapozó óra szolgáltatás vonatkozásában a webshopban automatikusan kalkulálásra kerülnek a kívánt bérleti időtartam beállítása és a kívánt hangszer és kiegészítők kiválasztása után. Ahol jelen fejezetben különös rendelkezés nem jelenik meg, ott a bérleti díjra vonatkozó szabályok az alapozó óra és magánóra szolgáltatás díjára is érvényesek.
8.2.
Bérbeadó a foglalási, illetve hosszabbítási igényt visszaigazoló nyilatkozatában a bérleti díj mértékét tájékoztatásul ismételten megjelöli.
8.3.
Bérlő a foglalási igény beküldésével egyetemben előre rendezi teljes egészében a bérleti díjat és az opcionálisan választott plusz kiegészítők vagy szolgáltatások díját. Bérlő az összeget a Stripe szolgáltatón keresztül tudja teljesíteni online bankkártyás fizetéssel, mely után a rendszer automatikusan kiküld Bérlő email címére egy visszaigazolást a sikeres foglalásról és a befizetett összegről. Tekintettel arra, hogy foglalást a nap 24 órájában bármikor leadhat a Bérlő, és hogy Xxxxxxxx manuálisan állítja ki a számlát a fizetéskor megadott adatok alapján, pár óra eltérés fennállhat a fizetés és a számla megküldése között.
8.4.
A bérleti időtartam hosszabbítása esetén Bérlő ugyanúgy jár el, mintha egy új foglalási igényt adna le.
IX. A szerződés teljesítése 9.1.
Bérlő először a jelen ÁSZF elfogadásával, majd az átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírásával tudomásul veszi és kifejezetten elfogadja, hogy Xxxxxxxx a hangszer, illetve kiegészítő eszköz átadásával, továbbá az alapozó óra / magánóra szolgáltatás nyújtásával a bérleti szerződést maradéktalanul teljesíti. A Korm. rend. 29. § (1) bek. a) pontja szerint ez azt jelenti, hogy Bérlő elveszíti a Korm. rend. alapján fennálló elállási, illetve felmondási jogát, azonban ez nem érinti Bérlőnek a jelen
ÁSZF-en, illetve a jelen ÁSZF-ben nem szabályozott esetekben a Ptk-n és egyéb jogszabályon alapuló elállási, illetve felmondási jogát.
9.2.
Bérlő a bérleti díj maradéktalan megfizetésével és a hangszer, illetve a kiegészítő eszköz visszaadásával teljesíti a bérleti szerződést.
X. A bérleti jogviszony megszűnése és megszüntetése (elállási és felmondási jogok) 10.1.
Felek közötti bérleti jogviszony megszűnik a bérleti idő lejártával. A bérleti jogviszony Felek között a bérleti idő lejártát követő továbbhasználat esetén sem alakul át határozatlan idejű bérleti szerződéssé, Bérlő a hangszert, illetve a kiegészítő eszközt a meghatározott időtartamon belül köteles Bérbeadó részére visszaadni.
10.2.
Bérlőt a Korm. rend. alapján általánosan mindegyik szolgáltatás vonatkozásában külön-külön indokolás nélküli elállási, illetve felmondási jog illeti meg a szerződés megkötésétől számított 14. napon belül. Azonban abban az esetben, ha a szerződés létrejöttétől a birtokbaadásig 14 napnál kevesebb van hátra, úgy értelemszerűen Bérlőt erre az időszakra illeti meg elállási jog. Tekintettel arra, hogy a Bérlő jelöli meg foglalási igényével az általa kívánt bérleti időtartam kezdőnapját, így ez abban az esetben, ha a két dátum között 14 napnál kevesebb a különbség, kifejezett kérésének minősül a tekintetben, hogy Bérbeadó a szolgáltatás nyújtását (hangszer birtokba és használatba adása, továbbá igény esetén az ezt megelőző alapozó óra szolgáltatás) már a Korm. rend.-ben megjelölt 14 napon belül kezdje meg. Jelen ÁSZF elfogadásával Bérlő kifejezetten tudomásul veszi, hogy Xxxxxxxx teljesítését követően nem jogosult gyakorolni a Korm. rend. szerinti elállási és felmondási jogát, azzal, hogy Xxxxxxxx teljesítését követően a 9.1. xxxxxxx írtak az irányadóak.
10.3.
Ameddig az előzőek szerint Bérlőnek fennáll az elállási joga, addig ezt Korm. rend. 2. számú mellékletben található nyilatkozat-minta felhasználásával vagy az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján gyakorolhatja.
10.4.
Abban az esetben, ha Bérlő az előlegszámla, illetve a számla alapján határidőben elmulaszt teljesíteni, úgy tudomásul veszi, hogy Xxxxxxxx jogosult a létrejött bérleti jogviszonytól az átadás-átvételt megelőzően elállni.
10.5.
A határozott idejű bérleti jogviszony rendes felmondással nem szüntethető meg.
10.6.
Felek a másik fél súlyos szerződésszegéséről való tudomásszerzéstől számított 5 (öt) napon belül jogosultak írásban, vagy e-mail útján (a megadott kapcsolattartási e-mail címek között) felszólítást küldeni a másik félnek a szerződésszegő állapot megszüntetése céljából. Amennyiben a szerződésszegő fél a szerződésszegő állapotot a felszólítás ellenére haladéktalanul, de legfeljebb 2 (kettő) napon belül nem szünteti meg, úgy a másik Fél jogosult a bérleti jogviszonyt azonnali hatállyal – felmondási idő közbeiktatása nélkül – felmondással megszüntetni. Az azonnali hatályú felmondásra vonatkozó e-mail-en továbbított nyilatkozatot a XII. pontban meghatározott kapcsolattartási forma szerint a megadott és a megjelölt e-mail címek között megtett, érvényes és hatályos jognyilatkozatnak kell tekinteni. Feleket az alábbi, súlyos szerződésszegések esetén megilleti az azonnali hatályú felmondás joga.
Különösen, de nem kizárólag, az alábbi esetek minősülnek a Bérbeadó részéről súlyos szerződésszegésnek:
• ha a Bérbeadó a hangszer zavartalan birtoklását és/vagy használatát Bérlő számára nem biztosítja;
• ha a hangszer rendeltetésszerű használatra alkalmatlan és azt Bérbeadó a Bérlő felszólítása ellenére nem teszi arra alkalmassá
Különösen, de nem kizárólag, az alábbi esetek minősülnek a Bérlő részéről súlyos szerződésszegésnek:
• ha a Bérlő a hangszert nem rendeltetésszerűen birtokolja és használja;
• ha a Bérlő a hangszer használatát harmadik személynek jogosulatlanul átengedi;
• ha a Bérlő a hangszerben kárt okoz;
• ha a Bérlő a Bérbeadói szerződésteljesítés előtt nem jelzi elállási szándékát és a birtokbaadáson nem jelenik meg
• ha a Bérlő a jelen ÁSZF-ben foglaltak szerint a hangszert, kiegészítő eszközt nem adja vissza
10.7.
A Felek közti bérleti jogviszony bármely okból történő megszűnése esetén Bérlő a jelen ÁSZF elfogadásával és a jogviszony létrejöttével kötelezettséget vállal arra, hogy a bérleti jogviszony szerinti határozott bérleti idő lejárta előtt, a bérlési időtartamon belül Bérbeadó részére a hangszert, illetve a kiegészítő eszközt visszaadja.
XI. A hangszer visszaadása 11.1.
A bérlet időtartamának lejárta esetén Bérlő a hangszert, illetve a kiegészítő eszközt még a bérlési időn belül visszaadja Bérbeadó részére. A hangszer, illetve a kiegészítő eszköz visszaadásáról Xxxxx szintén átadás-átvételi jegyzőkönyvet fognak felvenni, vagy ha Bérlő ezt külön nem kéri, Xxxxxxxxxxx lehetősége van elektronikus levelezés útján is visszaigazolni a hangszer visszavételét és annak kifogástalan állapotát. Ezen átadásátvételi jegyzőkönyv is a Felek közötti szerződéses jogviszony elválaszthatatlan részét fogja képezni. Az állapot vizsgálatánál a hangszernek a Bérlő részére történő átadás-átvételkori egyidejűleg felveendő videófelvételen megjelenő állapota adja az összehasonlítás alapját.
11.2.
Amennyiben a hangszer, illetve a kiegészítő eszköz állapotában bármely okból változás állt be (nagy mértékben elhangolódott, megrongálódott stb.), a visszaadással egyidejűleg felveendő átadás-átvételi jegyzőkönyvben Felek az állapotot rögzítik. Bármely, a birtokátadást követően Xxxxx általi nem rendeltetésszerű használatból, állagmegóvási kötelezettség elmulasztásából eredő kár megtérítésére Bérlő a köteles. Ilyen károk és a hozzájuk tartozó kártérítési összegek lehetnek:
- karcolás - 30 000 Ft
- horpadás - mérettől függően 50-70 000 Ft
- drasztikus elhangolódás - 50 000 Ft
- javíthatatlan elhangolódás és/vagy károk esetén Bérlő köteles megvásárolni az adott hangszert annak sérülés előtti piaci árán.
11.3.
Abban az esetben, ha Bérlő a hangszer, illetve a kiegészítő eszköz visszaadásával késedelembe esik, úgy Bérlő használati díj fizetésére köteles, melynek mértéke naponta a bérleti díj egy napra számított összegével egyezik meg.
XII. Kapcsolattartás 12.1.
Felek a bérleti jogviszonnyal összefüggésben elsősorban e-mail útján tartanak kapcsolatot.
Az e-mail útján megküldött elektronikus levél alapvetően akkor minősül kézbesítettnek, ha az a címzett e-mail postafiókjába igazolható módon megérkezik. Azonban Xxxxx a megadott e-mail címek között küldött levelet legkésőbb annak megküldését követő napon 12:00-kor kézbesítettnek tekintik. Ha a másik fél megjelölt e-mail címéről ezt megelőzően válaszlevél érkezik, úgy azzal az e-mail megküldését visszaigazolja és kézbesítés idejének Xxxxx a válaszlevél megküldése előtti percet tekintik.
12.2.
Felek a foglalási igény leadásához használt e-mail címet és Bérbeadó xxxxxxxxxxxxxxxx@xxxxx.xxx e-mail címe közötti elektronikus levelezést az előbbiek szerint Xxxxx között megtett érvényes és hatályos, illetve az előbbiek szerint kézbesített jognyilatkozatnak tekintik. A birtokbaadáskor az átadás-átvételi jegyzőkönyvön Felek postai címe is rögzítésre kerül, mint esetleges további kapcsolattartási forma.
XIII. Adatkezelés 13.1.
A bérleti jogviszony létrejöttéhez, illetve a hangszer, illetve a kiegészítő eszköz átvételéhez, az alapozó óra szolgáltatás igénybevételéhez, a hírlevél igénybevételéhez és a számlázáshoz szükséges néhány személyes adat megadása, melyekről Bérbeadó -az adatkezelés céljáról, módjáról, alapelvéről, Bérlőt illető jogokról, kötelezettségekről és az ezekkel kapcsolatos jogérvényesítési lehetőségekről - a jelen ÁSZF elválaszthatatlan mellékletét képező Adatkezelési tájékoztatóban ad tájékoztatást, mely szintén folyamatosan elérhető a honlapon.
13.2.
Bérlő tudomásul veszi és elfogadja, hogy az ÁSZF elfogadásával annak mellékleteinek rendelkezéseit is magára nézve kötelezőnek ismeri el.
XIV. Szerzői jogok 14.1.
A Honlap egésze, így különösen, de nem kizárólag annak szövegei, grafikus elemei, technikai megoldásai, beágyazott videói, illetve a Bérbeadó által nyújtott szolgáltatáshoz fűződő egyéb elemek a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, melyek kizárólagos jogosultja Bérbeadó. A Vállalkozás szellemi tulajdonának bármilyen megsértése a jogsértő felelősségre vonását vonja maga után. A bérleti jogviszonynak nem tárgya bárminemű szellemi alkotáshoz fűződő jogátruházás, így Bérlő a honlap használatával/szolgáltatás igénybevételével semmilyen ilyen jogot nem szerez.
14.2.
Minden Honlapon szereplő, előzőekben részletezett informatikai megoldás, grafikai elem, videó stb. engedély nélküli felhasználása, a Honlap bárminemű módosítása tilos. Bármely ilyen jellegű jogsértés kártérítési felelősséget von maga után.
XV. Panaszkezelés, jogérvényesítés 15.1.
Bérlő a Bérbeadóval szembeni panaszait a fenti elérhetőségek bármelyikén jogosult megtenni. Bérbeadó kötelezettséget vállal, hogy a beérkezett panaszt annak megtételétől számított 8 (nyolc) napon belül megválaszolja. Bérlő részéről az e-mail-es panaszbejelentés megtettnek minősül.
15.2.
Amennyiben Xxxxxxxx a panaszt elutasítja, úgy tájékoztatja Bérlőt ennek indokairól, illetve a további jogérvényesítési lehetőségeiről. A Bérlő panasszal élhet a fogyasztóvédelmi hatóságnál, továbbá a békéltető testületnél, valamint bírósági eljárást is kezdeményezhet. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság honlapja: xxxx://xxx.xxx.xx/
15.3.
Amennyiben a jogvita továbbra is fennáll, a Bérlő jogosult a Békéltető Testületnél eljárást kezdeményezni. Az eljárásra főszabály szerint a Bérlő lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület illetékes, azonban a Bérlő jogosult más Békéltető Testületet is illetékesének megjelölni kérelmében. A békéltető testület eljárása megindításának feltétele, hogy a fogyasztó az érintett vállalkozással közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését.
15.4.
A kérelem kötelező tartalmi elemei az alábbiak:
• a fogyasztó nevét, lakóhelyét vagy tartózkodási helyét,
• a fogyasztói jogvitával érintett vállalkozás nevét, székhelyét vagy érintett telephelyét,
• ha a fogyasztó az illetékességet az Fgytv. 20. § (3) bekezdésére kívánja alapítani - a 20. §
(1) és (2) bekezdése szerint illetékes békéltető testület helyett kérelmezett testület megjelölését,
• a fogyasztó álláspontjának rövid leírását, az azt alátámasztó tényeket és azok bizonyítékait,
• a fogyasztó nyilatkozatát az előzetes egyeztetési feltétel teljesítéséről,
• a fogyasztó nyilatkozatát arra nézve, hogy az ügyben más békéltető testület eljárását nem kezdeményezte, közvetítői eljárás nem indult, keresetlevél beadására, illetve fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem előterjesztésére nem került sor,
• a testület döntésére irányuló indítvány,
• a fogyasztó aláírását.
A kérelemhez csatolni kell azt az okiratot, illetve annak másolatát (kivonatát), amelynek tartalmára a fogyasztó bizonyítékként hivatkozik, így különösen a vállalkozás írásbeli nyilatkozatát a panasz elutasításáról, ennek hiányában a fogyasztó rendelkezésére álló egyéb írásos bizonyítékot az előírt, Vállalkozóval kötelező egyeztetés megkísérléséről.
15.5.
A fenti illetékességi szabályok szerint illetékes Békéltető Testület közvetlen elérhetősége az alábbi honlapon található meg: xxxxx://xxxxxxxxxx.xx/xxxxxxx
Budapest, 2024. január 29.