ÁSzF
Általános Szállítási Feltételek
ÁSzF
Kérjük a jelen Általános Szállítási Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) megrendelés előtti gondos áttanulmányozását.
1. Az ÁSZF tárgyi és időbeli hatálya
Az ÁSZF hatálya kiterjed minden, a FabroStone Kft. /7030 Paks, Kölesdi út 50./ továbbiakban: Gyártó) általi termékértékesítésre vonatkozó szerződésre, illetve az azokkal összefüggő szállításokra és pótszállításokra is. Ettől eltérni csak a Gyártó írásbeli nyilatkozatával lehet. A Gyártóval szerződő fél (a továbbiakban: Vevő) beszerzési feltételei nem érvényesek akkor sem, ha a Gyártó ezeknek nem mondott ellent.
Jelen ÁSZF 2020. január 1.-től visszavonásig hatályos.
2. Ajánlat és szerződéskötés
A Gyártó ajánlati kötöttsége – ha a Gyártó ettől írásban eltérően nem rendelkezik – 30 napra korlátozódik. A költségelemek megváltozása feljogosítja a Gyártót az ajánlat módosítására. A termékek konkrét adásvételére vonatkozó szerződés (továbbiakban: Szerződés) a Vevő megrendelésének a Xxxxxx általi írásbeli visszaigazolásával jön létre. A Gyártó jogosult a Szerződéstől jogkövetkezmény nélkül elállni, vagy a már megkezdett árukiszolgálást felfüggeszteni, ha a termékek kiszolgálását megelőzően:
a) a Szerződés szerinti fizetési feltételeket a Vevő nem tartja be,
b) a Vevő fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe kerül, vagy
c) a Vevővel szemben csődeljárás vagy felszámolási eljárás indul.
3. Megrendelés folyamata
3.1. A Vevő megrendelésének tartalmaznia kell a Gyártó termékismertetője alapján megvásárolni kívánt áru termékszámát, megnevezését, színét, mennyiségét, a termékek kívánt (el)szállítási időpontját, valamint a szállítás módját (gyári átadás vagy Gyártói fuvarszervezés), illetve a szállítás egyedi körülményeit (súly-, méret-, időbeli vagy egyéb korlátozások, a szállítás helye, megközelíthetőség, átvevő cég neve stb.).Katalógus vagy internetes termék megtekintés alapján történő rendelés felvételt a Gyártó nem támogatja. A megrendelést e-mail útján vagy a Gyártó által működtetett partner portálon a xxx.xxxxxxxxx.xx rendszeren keresztül kell leadni. Vevő köteles a megrendelésén feltüntetni az egyedi megállapodás számát (ajánlatszám), időszakos ajánlat alapján leadott megrendelés esetén arra való hivatkozással. A Gyártó a Vevő megrendelését 1 munkanapon belül e-mail vagy online rendelési rendszer útján visszaigazolja. A Gyártó a vissza-igazolásban rögzíti a termékek kiszolgálásának várható időpontját a naptári hét megadásával. A Gyártó fenntartja magának azt a jogot, hogy a visszaigazolást a Vevő megrendelésétől eltérő mennyiségi paraméterekkel tegye meg. Ha a Gyártó módosított visszaigazolását a Vevő 2 napon belül írásban nem kifogásolja, akkor az a Vevő által elfogadottnak minősül és a Szerződés a Gyártó visszaigazolásának megfelelő tartalommal létrejön. Amennyiben a Vevő a Gyártói visszaigazolást nem fogadja el, és ezt a Gyártó felé a fenti határidőn belül e-mail útján jelzi, a Gyártó a Vevő megrendelését belső adminisztrációjából törli, a Szerződés pedig nem jön létre. Ebben az esetben a termékek kiszolgálására kizárólag új megrendelés esetén van lehetőség.
3.2. Gyártói fuvarszervezés esetén a szállítás várható időpontjáról Gyártó a szállítást megelőzően az online rendelési rendszerben jelzi a tervezett szállítási dátumot a Vevőnek.
Amennyiben az áru átvétele akadályba ütközik, Vevő ezt köteles azonnal jelezni Gyártónak. Gyári átadás esetén a Vevő az elszállítást megelőzően köteles egyeztetni Gyártóval a visszaigazolt termékek elszállítási időpontjáról. Vevő csak a szabályszerűen visszaigazolt termékeket szállíthatja el.
3.3. A Gyártó tájékoztatja a Vevőt, hogy az adatvédelmi előírások megtartásával kezeli a megrendeléssel, termékértesítéssel és egyéb kapcsolódó tevékenységekkel kapcsolatos személyes adatokat, ennek megfelelően marketing célú adatkezelést (pl. hírlevél küldés) csak megfelelő jogalappal (pl. az érintett hozzájárulásával) végez, amelynek az alapja a felek közötti viszonteladói szerződés, a partner portálra való bejelentkezés.
4. Árak és elszámolás
A Gyártó mindenkori Árjegyzéke tartalmazza a termékek nettó és bruttó listaárát. Az elszámolás alapja a Gyártó által kiállított számla, illetve szállítólevél. Az árak a gyárban történő felrakási költséget is tartalmazzák. Az Árjegyzékben szereplő árak nem tartalmazzák a raklap árát, a csomagolási és a szállítási költséget; ezek a díjak az Árjegyzékben külön, a „Logisztikai tarifák” részben kerülnek részletezésre. A Gyártó 2020. január 1-től a csomagoláshoz használatos Euro raklapot 2800 Ft+áfa összegért kiszámlázza, csereraklap lehetőség megszűnt. Visszavételi ár, ha a vevő a Paks Kölesdi út 50 alatti telephelyre visszaszállítja, 2.600 Ft + ÁFA (br. 3.302 Ft) Raklap visszavételi idő az eladástól számított 3 hónap. A raklap visszavételt a Vevő által kialított számla ellenében tudjuk visszaváltani. A Gyártó a raklap visszaszállítás esetén fenntartja magának a jogot, hogy a raklapot fenntartással vegye át, hogy a használhatatlan raklapokat kiválogassa belőle.
A Gyártó az árak változtatásának jogát minden korlátozás nélkül fenntartja. A számlát elfogadottnak tekintik a felek, ha azt a Vevő a kézhezvételtől számított 3 napon belül írásban nem kifogásolja.
5. A Vevő visszalépése
Amennyiben a Vevő a megrendelt termékeket a Szerződés szerinti határidőben nem veszi át, illetve csak a termékek egy részét veszi át, a Gyártó az át nem vett termékek Szerződésben szereplő bruttó vételárának 20%-ának megfelelő összegű kötbért jogosult érvényesíteni. A Gyártó ilyen esetben követelheti a kötbért meghaladó veszteségét is.
6. Szállítási idő
A Gyártó a megadott szállítási határidőket mód és lehetőség szerint betartja. Amennyiben ez nem lehetséges, akkor a Vevővel egyeztetve újabb szállítási időpontot tűz ki. Ennek elmulasztása esetén a Vevőt megilleti a Szerződéstől való elállás joga. A Vevő erre az esetre lemond kártérítési igénye érvényesítésének jogáról. Amennyiben a termékek Szerződés szerinti határidőben történő kiszolgálása a Vevő miatt hiúsul meg, a Gyártónak jogában áll az árut a Vevő költségére és veszélyére raktározni, az áru értékét leszámlázni, és a számlát a Szerződés szerinti esedékességgel érvényesíteni, vagy a Szerződéstől 30 nap elteltével elállni, és az árut másnak eladni.
7. Gyártói fuvarszervezés
Amennyiben a terméket a Vevő a Gyártó fuvarszervezésével rendeli meg, azt a Gyártó a Tarifatáblázatban foglalt feltételek szerint teljesíti az alábbi körülmények figyelembevételével:
-bruttó 50.000 Ft értékű rendelés alatt bruttó 5.000 Ft
- bruttó 50.000 Ft értékű rendelés felett bruttó 2.500 Ft
logisztikai és csomagolási díjat számol fel a Gyártó a szerződött partner Telephelyére szállítva.
A Gyártó amennyiben a végfelhasználó címére történik a szállítás, egyszeri bruttó 12.700 Ft logisztikai és csomagolási díjjat számít fel.
a) a szállítás szilárd útburkolattal megközelíthető helyre történhet, a nem megfelelő megközelíthetőség többletköltséggel jár, amely a Vevőt terheli,
b) építkezési (projekt) helyszín esetén a termékek lerakodása az építkezés (projekt) helyszínéül szolgáló ingatlanon kívülre történik,
c) ha a tehergépkocsi állásideje meghaladja a jármű-egységenkénti 1 órát, a Gyártó a Vevő felé többletköltséget számol fel,
d) az építkezési vagy szállítási cím pontatlan megjelölése vagy a behajtó út használhatatlansága, ill. az úthasználati díj vagy súlykorlátozások miatt felmerülő többletköltség is a Vevőt terheli,
e) Budapest közigazgatási területén kívülre eső kirakodási (átvételi) cím esetén a behajtási engedély beszerzése a Vevő feladata,
f) a 10 tonna alatti megrendelések esetén a szállítási határidő meghosszabbodhat.
g) a Gyártó saját fuvareszközével vagy alvállalkozói fuvareszközzel szállítja ki a Vevő részére a megrendelést. A szállítást a Megrendelő telephelyére vagy egyedi szállításnál telekhatárig szállítja. Amennyiben a szállítást végző sofőr nem tartja megfelelőnek a Vevő által meghatározott rakodási helyhez szükséges beállást a tehergépjárművel, akkor azt megtagadhatja.
8. Raklapok
A Gyártó termékei raklapra csomagolva kerülnek átadásra, és csak raklapon szállíthatók. A raklapok eladási és visszavételi árára, illetve a csomagolási költség mértékére vonatkozóan a Gyártó honlapján szereplő mindenkori aktuális tájékoztatás az irányadó. Az ép raklapok visszavételét a Gyártó az aktuális jogszabályi feltételeknek megfelelően, a vásárlást igazoló számla vagy szállítólevél ellenében végzi. A selejt raklapok árát a Gyártó nem téríti meg, és azokat nem is tárolja. Raklap visszavételi idő – a Vevő által korábban vásárolt és a Xxxxxx által nyilvántartott mennyiség erejéig – az eladástól számított 3 hónap és az átvétel a Gyártó telephelyén történik, a Vevő által kialított számla alapján.
9. Fizetés, fizetési feltételek
Az áru ellenértékének kiegyenlítése a felek írásbeli megállapodásától függően történhet előre utalással, átutalással és inkasszóval. Átutalásos és inkasszós fizetési mód kizárólag a Gyártóval megkötött, erre vonatkozó Partneri keretszerződés, vagy egyéb írásbeli megállapodás esetén alkalmazható. Az átutalásos és inkasszós fizetés feltételeit a Partneri keretszerződés, vagy a Gyártóval kötött egyéb írásbeli meg-állapodás tartalmazza. Fizetési határidő a számlán feltüntetett határidő. Árkedvezményt csak akkor lehet érvényesíteni, ha azt a Partneri keretszerződés, vagy a Gyártóval kötött egyéb írásbeli megállapodás rögzíti. A Vevő fizetéseit mindig a legkorábbi tartozásra kell könyvelni. A jogalap nélkül történt árcsökkentés különbözetét a Vevőnek utólag meg kell fizetnie a Gyártó részére. A fizetések akkor számítanak kiegyenlítettnek, amikor a Gyártó számláján a jóváírás megtörtént. Fizetési késedelem esetén a Vevő köteles a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben (a továbbiakban: Ptk.) meghatározott mértékű késedelmi kamatot megfizetni. Fizetési késedelem esetén a Vevő köteles megtéríteni a Gyártó késedelemmel összefüggésben felmerült egyéb kárát, költségét (pl. fizetési felszólítás) is. A Vevő , fizetési késedelme, fizetési szándékával kapcsolatos kétely, fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete, vagy a Vevővel szembeni csődeljárás vagy felszámolási eljárás indítása esetén a Gyártó jogosult a Szerződésben rögzített fizetési feltételek felfüggesztésére, előre történő fizetés kikötésére, valamint a Szerződéstől érdekmúlás bizonyítása nélkül történő elállásra. A Vevő kártérítési igénye ilyen esetben kizárt. Fizetési késedelem esetén a Gyártó jogosult arra, hogy a még nem esedékes számlákat (is) lejárttá tegye. A Vevő az átvett termékek ellenértékét köteles minden esetben a Gyártónak megfizetni; a Vevő a Gyártóval szemben keletkezett ellenköveteléseit beszámítással , vagy vélt reklamációval nem érvényesítheti.
10. Tulajdonjog fenntartása
A Gyártó által kiadott termékek a vételár teljes kiegyenlítéséig a Gyártó tulajdonában maradnak. Amennyiben a leigazolt átutalás, vagy a teljes értéktől eltérő összeg érkezik meg a gyártó bankszámlájára, a gyártónak jogában áll azt a fuvarszervezésből kivenni, és továbbértékesíteni. A tovább értékesítésből adódó alacsonyabb árbevétel,esetleg a harmadik fél által követelt költség, Vevőt terhelik.
11. Visszáru, és annak megtérítése
A Vevő megrendelése alapján többletként szállított árut a Gyártó csak írásos egyeztetés után és csak akkor veszi vissza, ha az áru sértetlen és még eredeti csomagolásban van. Gyártó a termékek visszavételére nem köteles. A visszaszállításkor mellékelni kell a tétel
számlamásolatát is. A Gyártó az általa nem kifogásolt visszárut 20% stornó díj levonásával írja jóvá. A Gyártó által visszaszállított áru szállítási költsége a Vevőt terheli. A Gyártó ömlesztett árut nem vesz vissza, és nem térít meg.
12. Szavatosság
A Gyártó a teljesítés időpontjától számított 1 év szavatosságot vállal. [Ptk. 6:163. § (1)]. Ezen túlmenő szavatossági igényeket a Vevő csak a Gyártó kifejezett írásbeli kötelezettségvállalása alapján támaszthat. A töréskárt a Gyártó abban az esetben téríti meg, ha az az adott fuvareszközzel szállított mennyiség 1%-át meghaladja. Az árut a Vevő, vagy annak megbízottja általi átvételkor mennyiség és minőség szerint fel kell mérni, és az esetleges kifogásokról a helyszínen jegyzőkönyvet kell felvenni, illetve a szállítólevélen azokat feltüntetni. Amennyiben a Vevő az itt leírtak szerint nem jelzi kifogását, a teljesítés elfogadottnak minősül. Átvételt követően csak a rejtett – átvételkor nem észrevehető, pl. gyártási – hibákból eredő kifogás terjeszthető elő. Minőségi kifogás alá eső termékeket továbbértékesíteni, beépíteni, vagy egyébként felhasználni tilos. A hibás termékek beépítésére visszavezethető többlet-költségek a Gyártóra nem háríthatóak át. Az eleve beépített, és ismert hibával rendelkező beépített termékért a gyártó felelősséget nem vállal. Szavatossági igényét a Vevő kizárólag írásban, a számla és a szállítólevél csatolásával együtt jelentheti be, a hiba pontos leírásával és az azt igazoló fotókkal.
A Vevő a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a Gyártóval közölni (Ptk. 6:162. §). A betontermékek esetében esetlegesen előforduló úgynevezett mész- vagy só kivirágzás, más színeltérés, burkolóköveknél a színkomponensek arányának, illetve a darabsúly kisebb mértékű eltérése nem képezheti minőségi kifogás alapját. Antikolt burkolatok esetén az antikolás nem az egyes kövek felületén, hanem a teljes burkolt felületen jelentkezik.
A tájékoztató anyagokban szereplő tulajdonságoktól való eltérés, amennyiben ez nem befolyásolja a termék használati értékét, nem képezheti kifogás alapját.
A kifogáson alapuló fizetési visszatartások – a minőségi kifogás megalapozatlansága esetén – késedelmes fizetésnek minősülnek és az erre vonatkozó jogkövetkezményeket vonják maguk után.
13. Termékekkel kapcsolatos felelősség
a) A Gyártó termékeit a Vevő csakis kifogástalan állapotban, és kizárólag a Gyártó útmutatásainak, valamint a vonatkozó jogszabályok előírásainak megfelelően értékesítheti tovább.
b) A Gyártó a felhasználási és alkalmazási körre vonatkozó adatokat és egyéb termékinformációkat is átadja a termékekkel együtt a Vevőnek. A leszállított áru minden egyes csomagolási egységében, legyen az doboz, vagy raklap, teljesítés igazolást helyez el. A dokumentum tartalmazza a termék méreteit, és műszaki információit. A Gyártó tájékoztatja a Vevőt, hogy a jelen pont szerinti információk, valamint a Gyártó termékeinek teljesítmény-nyilatkozatai elérhetőek a xxx.xxxxxxxxx.xx weboldalon is.
c) A Vevő köteles a vele szerződő vevőket, fogyasztókat, végfelhasználókat a termékről, annak tulajdonságairól, teljesítmény- nyilatkozatának elérhetőségéről tájékoztatni. (Ehhez a Gyártó a megfelelő segítséget megadja.)
d) A Vevő a termékekkel kapcsolatos vásárlói panaszokról köteles azonnal írásban tájékoztatni a Gyártót, a hatékony ügyintézés és a szavatossági igények elbírálása érdekében.
14. Teljesítés
Gyári átadás esetén a Szerződés teljesítésének helye a Gyártó 7030 Paks Kölesdi út 50. telephelye. Az átvételt követően a Vevő (vagy fuvarozója, megbízottja stb.) felelős azért a kárért, amely a terméknek a szállítás során történő teljes vagy részleges elvesztéséből, megsemmisüléséből vagy megsérüléséből keletkezik. A Gyártó által a Vevő telephelyére kiszállított termék szállítási sérüléséért a Gyártó felelősséget nem vállal. Gyártói fuvarszervezés esetén a Szerződés teljesítésének a helye a Vevő által a megrendelésben megadott szállítási cím. A kárveszély a termék átadásával száll át a Vevőre. Gyártói fuvarszervezés esetén a Vevő köteles biztosítani azt, hogy a szállítási cím egy 17 m hosszú, 40 tonna össztömegű járműszerelvénnyel, illetve az áru rendeltetésszerű szállítására alkalmas járművel az időjárási viszonyoktól függetlenül biztonságosan megközelíthető legyen, beleértve a lerakodás feltételeit is. Amennyiben a szállítási cím behajtási engedély köteles, annak ügyintézét és költségeit a Gyártó nem vállalja.
15. Irányadó jog
Jogvita esetén a jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a hatályos magyar jogszabályok, különösen a Ptk. vonatkozó rendelkezései az irányadók.
16. Egyéb rendelkezések
A tájékoztató anyagokban (katalógusokban, weboldalon, marketing kiadványokban stb.) szereplő termékfotók csak tájékoztató jellegűek. Gyártó fenntartja a jogot, hogy a Vevő részére kihelyezett mintatermékeket egy-oldalúan megváltoztassa. A termékek teljesítmény-nyilatkozata és alkalmazástechnikai útmutatója. a Gyártó honlapján megtalálható. A Vevő, a termékek továbbértékesítése során köteles a megfelelő alkalmazástechnikára felhívni a vele szerződő vevők, fogyasztók, végfelhasználók figyelmét. Vevő köteles a termékekre vonatkozó, Gyártó honlapján közzétett tárolási, felhasználási, karbantartási, lerakási, alkalmazástechnikai útmutatók előírásait betartani. A jelen ÁSZF csak írásban módosítható. A Gyártó köteles a módosításról írásban tájékoztatni a Vevőket. Írásbeli tájékoztatásnak minősül az elektronikus levél útján való tájékoztatás, illetve a Gyártó honlapján való közzététel is