TÁJÉKOZTATÓ A SZAKKÉPZÉSI MUNKASZERZŐDÉSRŐL
TÁJÉKOZTATÓ A SZAKKÉPZÉSI MUNKASZERZŐDÉSRŐL
Szakképzési munkaszerződést kizárólag a Szakmajegyzék szerinti szakma oktatására lehet kötni, felmenő rendszerben került bevezetésre, elsőként a 2020. szeptember 1-jétől megkezdett szakképző iskolai és technikumi tanulmányok esetében volt rá lehetőség (beleértve az iskolarendszerű felnőttképzést is).
A Szakmajegyzékben foglalt szakmák oktatása kizárólag iskolarendszerben lehetséges, ennek megfelelően a tanulók tanulói jogviszonnyal, a felnőttek (a törvény megnevezése szerint képzésben részt vevő személyek) felnőttképzési jogviszonnyal rendelkeznek. A tanulók, illetve képzésben részt vevő személyek a képzésüket ágazati alapoktatással kezdik, amelyet ágazati alapvizsga zár és csak a sikeres vizsgát követően lesznek jogosultak a szakképzési munkaszerződés megkötésére.
A szakképzési munkaszerződéseket a szakirányú oktatás megkezdése előtt kell megkötni. A szerződések a szakirányú oktatás egészére (vagy átkötés esetén a hátralévő részére) köthetők, valamint évente egy alkalommal van lehetőség rövidebb időre, legalább 4, legfeljebb 12 hét egybefüggő időszakra is szerződni.
A szakképzési munkaszerződés a tanuló és a duális képzőhely között jön létre, (a tanulószerződéshez képest) új pozícióba helyezi a tanulókat és a képzőket, munkavállalói és munkáltatói szerepbe kerülnek – vagyis munkaviszony jön létre –, azonban a szerződés célja a szakképzési feladatok ellátása, elméleti és gyakorlati ismeretek tanítása-tanulása, szakmai vizsgára történő felkészítés-felkészülés vállalati-, gazdasági-, vagyis valós munkaerő-piaci környezetben. A jogszabály lehetővé teszi, hogy a duális képző az egyenlő bánásmód követelményeit szem előtt tartva kiválasztási eljárást folytasson le a hozzá szerződéskötési szándékkal jelentkező tanulókkal. Törvényes képviselővel együtt már a 15. életévét betöltött tanulók is jogosultak szakképzési munkaszerződést kötni. További előírás a tanulókra nézve az egészségügyi és pályaalkalmassági feltételeknek való megfelelés. (A tanulók szerződési jogosultságát befolyásolhatja még, hogy pl. fenntartói megállapodással rendelkező iskolában tanulnak-e, van- e már államilag elismert szakképesítésük stb.) A munkaviszony alapján a szerződés időtartama alatt a tanulók társadalombiztosítási szempontból biztosítottak lesznek, továbbá ez az időtartam beleszámít a nyugellátáshoz szükséges szolgálati időbe is. A szerződésnek központilag kiadott formanyomtatványa nincs, azonban a kötelező tartalmi elemeit a Szkr. rögzíti, továbbá a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény munkaszerződésre vonatkozó iránymutatásait is figyelembe kell venni – a Szkt-ben foglalt kivételeket szem előtt tartva. A szakképzési munkaszerződésben kell meghatározni a duális képző és tanuló alapadatain túl a felek szakirányú oktatáshoz kapcsolódó kötelezettségvállalásait és jogait is. A tanulószerződéstől eltérően a szakképzési munkaszerződést nem kell megküldeni a területileg illetékes kamarának ellenjegyzésre. A szakképzési munkaszerződés módosítását és megszüntetését is írásba kell foglalni. A megszűnéshez kapcsolódó opciók a tanulószerződéshez képest nem változtak (közös megegyezés, rendes vagy azonnali hatályú felmondás, illetve bizonyos esetekben automatikus megszűnés pl. tanulói jogviszony megszüntetése miatt).
Munkabér és egyéb juttatások
A munkabér mértéke a költségvetési törvényben meghatározott önköltséghez kötött. Ennek megfelelően a munkabér alsó és felső határa a költségvetési törvényben megállapított önköltség egyhavi mértékének a 100%-a és a 168%-a, azaz 100.000 Ft és 168.000 Ft. A bér megállapításánál figyelembe kell venni a tanuló szakmai felkészültségét és tanulmányi
eredményeit. Az így megállapított és kifizetett munkabér nyugdíjalapot képező jövedelemnek számít, havi mértékű munkabér. Kizárólag hónap közben kötött vagy megszüntetett szerződés, betegség vagy igazolatlan mulasztás esetén csökken. Készpénzes átadás-átvételre nincs lehetőség, a duális képző a tárgyhót követő hónap 10. napjáig átutalással teljesíti a kifizetést. Az egyéb juttatások közül a ledolgozott napokra arányosítva (maximális összege az önköltség 168%-a, azaz 100 000 Ft) ) ugyanazon juttatások illetik meg a tanulót, mint az általa választott szakmának megfelelő munkakörben, szakképzettséggel rendelkező alkalmazottat.
A szakképzési munkaszerződéshez kapcsolódó jogok és kötelezettségek
A szakirányú oktatást 6 és 22 óra között kell megszervezni, időtartama – azaz a napi munkaidő
– legfeljebb 8 óra lehet, fiatal munkavállaló esetén pedig a napi 7 órát nem lépheti túl. A szakirányú oktatás végét úgy kell meghatározni, hogy a következő (akár iskolában, akár képzőhelyen töltött nap követi) nap előtt legalább 16 órát folyamatosan pihenni tudjon a tanuló. Képzési időn belül, ha a napi óraszám meghaladja a 4,5 órát, akkor minimum 30 perc, ha meghaladja a 6 órát, akkor legalább 45 perc szünetet kell biztosítani. A jogszabály külön meghatározza, hogy mely napokra nem szervezhető szakirányú oktatás (pl. tanuló kötelező megjelenése iskolai rendezvényen stb.), valamint fenntartja a régi, 2011. évi Szakképzési törvényből ismert kivételszabályt is, mely szerint a heti pihenőnapokon és a munkaszüneti napokon rendeltetésük folytán is működő duális képzők iskolai hozzájárulással továbbra is szervezhetnek gyakorlatot a munkaidőnaptárban meghatározott munkanapoktól eltérően is.
A munkaviszonyból adódóan szabadság is érvényesíthető, azonban a kiadásnál figyelembe kell venni az őszi, téli és tavaszi szünetet, valamint azt, hogy a nyári szünetben minimum 15 munkanapot egybefüggően kell kiadni a tanuló kérésének megfelelően. A szabadság mértéke életkortól függ, a 18. életév betöltése évének utolsó napjáig évente 45 munkanap, ezt követően
30 munkanap/év. A szabadság idejére távolléti díj illeti meg a tanulókat. Szintén a munkaviszonyhoz kapcsolódik a munkaidő-beosztás szerinti napokra járó naptári évenként 15 munkanap betegszabadság, majd ezt követően érvényesíthető táppénz. A munkaszerződés aláírásával a felekre nézve kártérítési felelősség is keletkezik. A duális képzőnek felelősségbiztosítást kell kötnie a tanulók részére a tanulók által okozott, de meg nem térített károk fedezetére. A tanulók által jogellenesen okozott kárt a tanulóknak meg kell téríteniük a Polgári törvénykönyv előírásainak megfelelően, azonban a kártérítés mértékét a Szkt. szabályozza. A gondatlan károkozásra vonatkozó mérték nem lehet több, mint a károkozás napján érvényes minimálbér egyhavi összegének fele; szándékos károkozásnál, pedig legfeljebb a károkozás napján érvényes minimálbér ötszöröse lehet. Egyrészt a károkozás elkerülése, másrészt az egészséges és biztonságos, jogszabályokban előírt képzési feltételek biztosítása érdekében munkavédelmi oktatásban kell részesíteni a tanulókat.
A saját munkavállaló szakirányú oktatására vonatkozó lehetőség továbbra is fennáll, így ha valaki olyan szakmát szeretne iskolarendszerű képzésben megszerezni, melynek feltételei a munkáltatójánál is adottak, nincs akadálya annak, hogy ugyanazon a helyen dolgozzon és teljesítse a szakirányú oktatás követelményeit. A korábbi tanuló-előszerződés megfelelőjeként lehetőség van szakképzési előszerződés kötésére is, mellyel a felek a későbbi szakképzési munkaszerződés kötésére vonatkozóan vállalnak írásos kötelezettséget. Az előszerződéssel rendelkező tanulót a szakképző intézménybe történő felvételi eljárás során előnyben kell részesíteni.
Forrás: xxxxx://xxxxxxxxxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxxxx