MUNKAVÉDELEM
Balatoni Hajózási Zrt.
MTV_SZ_009_D_009_Munkavédelmi kötelezettségek és felelősségek vállalkozók részére_v2
Munkavédelmi kötelezettségek és felelősségek vállalkozók részére
MUNKAVÉDELEM
1. A BAHART Zrt. (továbbiakban Megrendelő) területén és vízi járművein tevékenykedő Vállalkozók munkavállalói, illetve azok alvállalkozói kötelesek betartani a hatályban lévő érvényes jogszabályok, szabványok és egyéb rendelkezések munka-, tűz-, vagyon- és környezetvédelmi előírásait, illetve azok be nem tartásáért kötelesek a teljes körű felelősséget viselni.
2. A Vállalkozó a munkát csak a Megrendelővel kötött szerződésben (megrendelésben) meghatározott területen végezheti. A terület szükség szerinti elhatárolása, elkészítése a Vállalkozó feladata a mindenkori jogi szabályozóknak megfelelően. A Vállalkozó munkavállalói a szerződésben (megrendelésben) meghatározott munkaterületeken kívül más helyen nem tartózkodhatnak, a meghatározott munkaterületeken kívüli más területre nem léphetnek be, csak a Megrendelővel történő előzetes egyeztetés alapján, és annak jóváhagyását követően.
3. Az építésiengedély-kötelezett munkák esetében a Vállalkozónak Építési Naplót kötelező vezetni.
4. A Vállalkozó köteles a munkavégzése megkezdése előtt írásban kijelölni a munka irányításával és ellenőrzésével, valamint a munka-, tűz-, vagyon- és környezetvédelmi szabályok betartásának felügyeletével megbízott felelős vezetőt. A kijelölt felelős vezető személyéről a Vállalkozó írásban tájékoztatni köteles a Megrendelőt.
5. A Megrendelőnek kötelessége a Vállalkozó elé tárni a munkaterületen esetlegesen felmerülő helyi veszélyeket, veszélyeztetéseket. Amennyiben ezt Megrendelő elmulasztja Vállalkozó tudomására hozni, úgy az ebből fakadó károkért, balesetekért Megrendelő teljes felelősséggel tartozik.
6. A Vállalkozó azonnali kötelezettsége a Megrendelő elé tárni a munkavégzés során esetlegesen felmerülő veszélyeket, veszélyeztetéseket. Amennyiben a feltárt veszélyeket Vállalkozó elmulasztja Megrendelő tudomására hozni, úgy az ebből fakadó károkért, balesetekért Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik.
7. A Vállalkozónak munkavállalói részére a vállalt munka veszélyeiről dokumentált munka-
, tűz-, vagyon- és környezetvédelmi oktatást kell tartania. A helyi specifikációkról, körülményekről az adott munkaterület illetékes munkahelyi vezetője ad tájékoztatást a Vállalkozónak.
oldal 1 / 9
8. A Vállalkozó a munkavállalói munka-, tűz-, vagyon- és környezetvédelmi oktatásairól készült napló egy másolati példányát a Megrendelőnek átadja. A munkavállalóinak szakmai, illetve orvosi alkalmasságára vonatkozó dokumentációk hiteles másolatait a helyszínen tartja, Megrendelő kérésére bemutatja.
9. A Vállalkozó munkavállalóit ért sérüléseket, munkabaleseteket, úti baleseteket a Vállalkozó tartja nyilván, vizsgálja ki és jelenti be, illetve viseli azok teljes felelősségét.
10. A Vállalkozó munkavállalóit ért munkabalesetek esetén a Vállalkozónak azonnal értesítenie kell a Megrendelő képviselőjét. Ez alól az úti baleset mentesül.
11. A vonatkozó jogi szabályozók szerinti, az elsősegélynyújtáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételekről (megfelelő számú képzett elsősegélynyújtó, valamint megfelelő számú és tartalmú mentődoboz) a munkaterület jellegének, veszélyeinek és a munkavállalók létszámának megfelelően a Vállalkozó gondoskodik.
12. A Vállalkozó, illetve annak alvállalkozóinak munkavállalóinál mindennemű tudatmódosító, -befolyásoló szer fogyasztása, vagy annak hatása alatti munkavégzés a munka időtartama alatt tilos! Ennek biztosítása a Vállalkozó kötelessége és felelőssége. A Megrendelőnek jogában áll a Vállalkozó munkavállalóit a helyszínen ellenőrizni, a Vállalkozó munkavállalói kötelesek az alkoholszondás ellenőrzésnek, illetve orvosi felülvizsgálatnak alávetni magukat. Amennyiben akár Vállalkozói, akár Megrendelői részről kezdeményezett alkoholszondás, illetve orvosi vizsgálati ellenőrzést a Vállalkozó munkavállalója megtagadja, úgy kell tekinteni, mintha az alkoholos, illetve gyógyszer- vagy kábítószer miatti állapot bizonyított lenne.
13. Amennyiben a munkavállaló ittassága, gyógyszer vagy kábítószer hatása alatt állása bizonyított, a munkavállaló munkavégzését a Vállalkozónak azonnal fel kell függesztenie, a Megrendelő munkaterületéről el kell távolítania.
14. A Vállalkozó energiavételezésére a Megrendelő képviselőjén keresztül írásos engedély alapján kerülhet sor, amelyben meg kell határozni az energiavételezés műszaki és biztonságtechnikai feltételeit. Amennyiben erre nem kerül sor, akkor a Vállalkozó kötelessége a munkavégzés megkezdése előtt a biztonságos munkavégzés feltételeiről gondoskodni, illetve meggyőződni.
15. A Vállalkozó a munkavégzésre, a munkafolyamatokra, a munkahelyekre, a technológiákra, az anyagra, a munkaeszközökre, az egyéni védőeszközökre vonatkozó jogszabályokban és szabványokban meghatározottakat köteles a kivitelezés során maradéktalanul betartani, betartatni.
16. A munkavégzéshez szükséges egyéni és kollektív védőeszközöket, a védőitalt, a szükséges munkaruházatot, a tisztálkodási eszközöket a Vállalkozó a saját munkavállalói részére köteles biztosítani, illetve rendeltetésszerű használatukat megkövetelni.
17. Azt a Vállalkozói munkavállalót, aki az egyéni védőeszközt nem használja, illetve nem rendeltetésszerűen használja, a munkavégzéstől a Vállalkozónak el kell tiltania, a munkaterületről el kell távolítania.
18. A Vállalkozónak a veszélyforrások ellen védelmet nyújtó egyéni és kollektív védőeszközöket írásban kell meghatároznia, dokumentáltan igazolható módon kell kiadnia, illetve a használatáról ki kell oktatnia a munkavállalóit.
19. A Vállalkozó az egyéni védőeszközök minősítő bizonyítványait, felülvizsgálati dokumentációit illetőleg azok hiteles másolatait köteles a helyszínen tárolni, illetve a Megrendelő kérésére bemutatni.
20. A Vállalkozó biztosítja, és hozzáférhető helyen tárolja a munkatevékenysége során felhasznált veszélyes anyagok biztonsági adatlapjait.
21. A szociális ellátottság (öltöző, fürdő, étkezés stb.), valamint a dohányzóhely biztosítása a Vállalkozó és Megrendelő külön közös megállapodása szerint történik.
22. Ha a Megrendelő felelős vezetője, vagy annak szakterületi képviselője (munka-, tűz-, vagyon- és környezetvédelem) munkabiztonsági, tűzvédelmi, vagyonvédelmi, illetőleg környezetvédelmi mulasztásokat, hiányosságokat észlel a Vállalkozó tevékenységi körén belül, és ezeket írásban jelzi a Vállalkozónak, de ennek ellenére a Vállalkozó azokat 24 órán belül nem szünteti meg, illetve az ismételt helyszíni szemle során azok továbbra is fennállnak, úgy a Megrendelő a következő pontokat érvényesítheti:
a. A Vállalkozó további tevékenységeit azonnal hatállyal megtiltja, a veszélyek elhárítására irányuló tevékenységek kivételével. Ha a Megrendelőnek ez anyagi kárt okozott, akkor köteles a Vállalkozó azt a Megrendelőnek megtéríteni.
b. A Vállalkozó a veszélyek elhárítására tett intézkedéseit köteles a Megrendelő képviselőjével egyeztetni, késedelmes, szakszerűtlen intézkedés esetén a Megrendelő jogosult a veszélyhelyzetet, a szabálytalanságot a Vállalkozó költségére megszüntetni.
c. Az ellenőrzés költségét – alkalmanként 100.000,- Ft + Áfa – a Megrendelő a Vállalkozóra terheli, illetve jóváírja a teljesítés számlázási költségéből.
d. A későbbi együttműködés lehetőségét felülvizsgálja.
e. A Vállalkozót azonnal eltilthatja a további munkavégzéstől, és ezt a tényt jelzi Megrendelő felé.
23. A Vállalkozó a kivitelezési helyszínen csak olyan munkaeszközt tarthat és üzemeltethet, amely az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeit kielégíti, és rendelkezik az adott munkaeszközre mint termékre külön jogszabályban meghatározott megfelelőségi nyilatkozattal, illetve megfelelőségi tanúsítvánnyal, és a berendezésen a munkabiztonsági üzembe helyezési eljárást lefolytatták, üzemeltetését írásban elrendelték, azokon az időszakos munkabiztonsági felülvizsgálatokat elvégezték. Ezen felül a Vállalkozónak biztosítania kell, hogy a szerződött tevékenységet megfelelő számú és szakképzettségű, kioktatott munkavállaló végezze. A fenti munkabiztonsági dokumentációkat, illetve azok hiteles másolatait köteles a helyszínen tárolni, a Megrendelő kérésére bemutatni.
24. A Vállalkozónak anyagot, terméket mozgatnia csak az anyag, a termék tulajdonságainak megfelelő, arra alkalmas eszközzel, a kijelölt helyen és módon, a súly- és mérethatárok megtartásával szabad, az ebből eredeztethető károkért teljes anyagi felelősség terheli a Megrendelő felé.
25. Abban az esetben, ha a Megrendelő veszélyes gépeket – beleértve emelőgépeket, vagy más eszközöket – bocsát a Vállalkozó rendelkezésére, a Vállalkozó felelőssége, hogy
azokat ellenőrizze, és csak akkor vegye használatba, ha azok maradéktalanul megfelelnek a biztonsági előírásoknak. Az üzemeltetői jogokat és kötelezettségeket ebben az esetben a Vállalkozó gyakorolja, ezt írásban a gépek, berendezések, eszközök átadás-átvételi jegyzőkönyvében rögzíteni szükséges.
26. A Vállalkozó kötelezi magát arra, hogy olyan teherkötöző eszközöket, függesztékeket, emelőgépeket, emelő berendezéseket, darukat, veszélyes gépeket használ, amelyek megfelelnek a vonatkozó biztonsági előírásoknak, továbbá, hogy csak olyan személyek dolgoznak ezen eszközökkel, akik e munkavégzésre jogosító képzésben részt vettek, és erről eredményes és érvényes vizsgával, illetve orvosi alkalmassággal rendelkeznek.
27. A Vállalkozó köteles a munkaterületet rendben tartani, a munkavégzés során keletkező a hulladékokat (veszélyest is beleértve) és építési törmelékeket folyamatosan, az egyes tevékenységek befejezése után, de legalább műszakonként összetakarítani, a jogszabályoknak megfelelő módon gyűjteni és elszállíttatni, ártalmatlanítani.
28. A Vállalkozó köteles gondoskodni arról, hogy a munkavégzésével kapcsolatban tárolt, illetve mozgatott anyagok és a használt közlekedési utak megfeleljenek az egészséges és biztonságot nem veszélyeztető munkavégzés feltételeinek.
29. A Vállalkozó csak a munkajogi szabályoknak maradéktalanul megfelelő – a szükséges biztosításokkal, szakmai képesítésekkel, orvosi alkalmassági igazolással, a tevékenységre érvényes kockázatértékeléssel rendelkező – munkavállalókat foglalkoztathat. Amennyiben ezek hiánya – akár csak egy is – a Megrendelő tudomására jut, úgy az azonnali szerződésszegésnek minősül a Vállalkozó részéről. A fentiek elmulasztásából eredő mérhető kár esetén a Megrendelő fenntartja a jogot, hogy a Vállalkozó felé követeléssel léphet fel hitelrontás jogcímén.
30. A Vállalkozónak átadott munkaterületen ellenőrzést végző hatóságok vizsgálatainál a Vállalkozó csak saját tevékenységét és saját munkavállalóit érintően tehet nyilatkozatot, a vizsgálat során meghatározott kötelezettségeit azonnali hatállyal köteles végrehajtani.
31. Amennyiben a Vállalkozónak átadott munkaterületen tartott hatósági ellenőrzések következményeként a Megrendelővel szemben az ellenőrzést végző hatóság(ok) bírságot szab(nak) ki a Vállalkozó mulasztásából, szabálytalan munkavégzéséből eredően, úgy a Vállalkozó köteles a Megrendelőnek ilyen módon okozott kárát megtéríteni, a Megrendelő pedig jogosult a Vállalkozóval szemben bármilyen címen fennálló tartozásába a kártérítés címén fennálló követelését beszámítani.
32. Olyan munkahelyen, ahol különböző munkáltatók alkalmazásában álló munkavállalókat egyidejűleg foglalkoztatnak, azaz a kivitelezésben több önálló Vállalkozó vesz részt, ott a fő Vállalkozó munkavégzését köteles munkabiztonságilag úgy összehangolva szervezni, hogy az ott dolgozókra és a munkavégzés hatókörében tartózkodókra veszélyt ne jelentsen. Munkabiztonsági, tűzvédelmi, vagyonvédelmi és környezetvédelmi előírások be nem tartásából eredően, másoknak okozott kárért a fő Vállalkozót teljes körű felelősség terheli.
33. A Megrendelő ellenőrzését a Vállalkozó köteles eltűrni, annak eredményességéhez a maximális segítséget és lehetőséget biztosítani, a feltárt hiányosságok pótlásáról azonnal gondoskodni.
34. Akár a Vállalkozó, akár a Megrendelő előzetes kérésére rendkívüli szemle összehívható, az esetleges későbbi viták elkerülése érdekében.
35. A vállalkozási tevékenység alatt a Vállalkozó a saját eszközeinek, valamint az általa beszerzett, vagy a Megrendelő által számára biztosított anyagoknak a megóvásáról köteles gondoskodni. A munkaidő letelte után a helyszínen könnyen mozdítható kézi szerszámokat, eszközöket, megkezdett anyag rakatokat nem hagyhat. Ellenkező esetben, az esetlegesen bekövetkező kárért a Vállalkozó anyagi felelősséggel tartozik.
36. Az elvégzett munka Megrendelőnek történő műszaki átadása előtt a Vállalkozó köteles a munkaterületet megtisztítani, az esetleges szennyeződésektől mentesíteni, rendeltetésszerű állapotban átadni, valamint a munkavégzéséhez tartozó hulladékot, csomagoló anyagot elszállítani.
TŰZVÉDELEM
37. Vállalkozó köteles gondoskodni arról, hogy a szerződés tárgyát képező beruházási, építési stb. tervek tartalmazzák a hatályos tűzvédelemmel kapcsolatos jogszabályok, szabványok, szabályzatok, utasítások alkalmazásának feltételeit, és azokat érvényre juttassák. Új technológiai eljárás tervezésénél és kivitelezésénél, technológiai utasításban kidolgozásra kerüljenek a vonatkozó tűzvédelmi előírások; A szükséges tűzvédelmi dokumentációk, rajzok elkészüljenek, a tűzvédelmi szakértői vagy egyéb, tűzvédelemmel kapcsolatos nyilatkozatok a tervhez csatolva legyenek.
38. Vállalkozó köteles az engedélyezési, kivitelezési, átadási tervdokumentációk szakszerű és tűzvédelmi szempontból kifogástalan elkészítéséről gondoskodni, illetve arról, hogy a kivitelezés a jóváhagyott kiviteli terv szerint történjen, a szükségessé vált módosítások az építési naplóban bevezetésre, az átadási dokumentációban pedig átvezetésre kerüljenek.
39. A Vállalkozónak a munka megkezdése előtt munkavállalóit tűzvédelmi oktatásban kell részesítenie a megrendelés tárgyát képező munkával kapcsolatos tűzvédelmi jogszabályi előírásokban foglaltakról. Az oktatásokról nyilvántartást kell vezetni, és a dokumentumok 1-1 példányát a munkaterületen kell tartani.
40. Vállalkozó köteles a munkaterület átadás-átvételére a Megrendelő Munka- és Tűzvédelmi Felügyelőjét meghívni, továbbá tűrni és segíteni a munkavégzés ideje alatt a Munka- és Tűzvédelmi Felügyelő ellenőrzéseit, valamint köteles alávetni magát a munkaterületet érintő hatósági tűzvédelmi ellenőrzéseknek.
41. Közvetlen tűz- vagy robbanásveszély, illetve veszélyeztetés esetén Megrendelő a munkavégzést a veszély elhárításáig jogosult leállítani.
42. A Vállalkozó a rendelkezésére bocsátott területet csak a rendeltetésének megfelelően, a tűzvédelmi előírások betartásával használhatja.
43. A Vállalkozó köteles írásban kijelölni azt a személyt, akit – az átadott területre vonatkozóan – a tűzvédelmi előírások betartásával, illetve betartatásával megbíz, erről köteles írásban tájékoztatni a Megrendelő képviselőjét is.
44. Vállalkozó a munkaterületen csak olyan gépet, berendezést használhat/üzemeltethet, mely a tűzvédelmi előírásoknak megfelel, tűzvédelmi honosítással, tűz- vagy robbanásveszélyes környezetben tűzvédelmi megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkezik.
45. Az átadott munkaterületen kívül tűzveszélyes gépet, berendezést üzemeltetni, illetőleg bármilyen tűzveszélyes tevékenységet végezni csak a Megrendelő hozzájárulásával szabad, a kérelem beszerzése a Vállalkozó kötelessége.
46. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy az általa vagy megbízottja által végzett kivitelezési munkáknál a tűzvédelemi kötelezettségek és a felelősség kizárólag a vállalkozót terhelik.
47. Vállalkozó köteles gondoskodni arról, hogy a tűzvédelmi szakképesítéshez kötött munkafeladatokat/tevékenységeket csak érvényes tűzvédelmi szakvizsgával, továbbá az egyéb jogszabályban, rendeletben, szabványban meghatározott szakképesítéssel rendelkező munkavállalók végezzék.
48. A Vállalkozó köteles betartani az alkalomszerű tűzveszélyes tevékenység végzésére vonatkozó szabályokat, köteles meghatározni az alkalomszerű tűzveszélyes munkavégzés feltételeit, és ellenőrizni a feltételek szerinti munkavégzést. Az alkalomszerű tűzveszélyes munkavégzés engedélyét Vállalkozó adja ki saját munkavállalója részére, Megrendelő hozzájárulását követően.
49. Vállalkozó felelős a biztonságos munkavégzésről, illetőleg a terület védelmét szolgáló tűzvédelmi eszközökről, tűzoltó készülékekről, tűzoltó felszerelésekről gondoskodni, az eszközök meglétét, épségét, üzemképes állapotát szavatolni, valamint a tűzvédelmi figyelmeztető, jelző, tiltó táblákat, illetve feliratokat elhelyezni.
50. A vállalkozási szerződésben (megrendelésben) meghatározott munka befejezése után Vállalkozó biztosítja, hogy a műszaki átadás-átvétel és üzembe helyezési eljárás kellő időben megtartásra kerüljön, hogy a jogszabály által megkövetelt esetben erre az illetékes tűzvédelmi hatóság meghívást kapjon, illetve a szükséges tűzvédelmi engedélyek beszerzésre kerüljenek.
51. Vállalkozó köteles gondoskodni arról, hogy a villamos rendszerek; villámvédelmi berendezések; szellőzők, hőközlő berendezések, kazánok, valamint tüzelő- és fűtőberendezések kéményei; tűzjelző berendezések; tűzcsapok szerelvényei; hegesztő berendezések; vészlétrák; stb. üzembe helyezésekor a vonatkozó jogszabályban, rendeletben, szabványban előírt ellenőrzés megvalósuljon, a felülvizsgálatokról készült szakvélemény, jegyzőkönyv a Megrendelőnek átadásra kerüljön.
52. Vállalkozó elkészítteti a vonatkozó szabvány előírásai szerint a villamossági veszélyességi besorolást.
53. Vállalkozó köteles a bekövetkezett tűzesetről – az eloltott, illetve magától megszűnt tüzet is ide értve – a Megrendelőt haladéktalanul értesíteni.
KÖRNYEZETVÉDELEM
54. Vállalkozó a Balatoni Hajózási Zrt. (továbbiakban Megbízó) telephelyein végzett tevékenysége során köteles a tevékenységére vonatkozó környezetvédelmi, természetvédelmi és vízbázisvédelmi jogszabályokat maradéktalanul megismerni, azokat betartani, illetve azokat alvállalkozóival/közreműködőivel betartatni. Vállalkozó köteles a Megbízó Környezetvédelmi politikáját megismerni, munkája során az abban foglalt elveket követni.
55. Vállalkozó tevékenysége során - a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízbázisvédelmi előírások teljesítése mellett - a környezetre legkisebb kockázatot jelentő anyago(ka)t használja fel.
56. Vállalkozó feladata a saját, vagy alvállalkozója tevékenysége során keletkező hulladékok hatályos jogszabályoknak megfelelő gyűjtése, kezelése - ha a szerződés másképpen nem rendelkezik.
57. Vállalkozónak a tevékenysége során keletkező hulladékok gyűjtésére saját munkahelyi gyűjtő edényzetről kell gondoskodnia. Külön írásos megállapodás esetén Vállalkozó a Megbízó szelektív hulladékgyűjtési előírásait betartva, kihelyezett munkahelyi gyűjtőit használhatja. Amennyiben vállalkozó Megbízó hulladékgyűjtő edényeit használja, köteles a Megbízó telephelyein bevezetett szelektív hulladékgyűjtési rend szerint eljárni, hulladékokat hulladék fajtánkként a megfelelő gyűjtőedényekben elhelyezni.
58. Vállalkozó vagy alvállalkozója tevékenysége során termelt veszélyes hulladékokat köteles külön gyűjteni, illetve saját költségén a hatályos jogszabályoknak megfelelően elszállítani - ha a szerződés másképpen nem rendelkezik. A veszélyes hulladékokat, a környezetszennyezést kizáró módon fedett helyen, feliratozva, HAK kód feltüntetésével, fajtánkként elkülönítve kell gyűjteni. Amennyiben nincs mód a fedett helyen való gyűjtésre, úgy a hulladékokat a gyűjtő edényzetekkel és kármentő eszközökkel együtt le kell fedni. Veszélyes hulladék egy évnél hosszabb ideig nem gyűjthető a telephelyen. A veszélyes hulladék elszállításáról és ártalmatlanításáról szóló igazolást vállalkozó köteles beszerezni és Megbízó Környezetvédelmi munkatárs részére másolatban eljuttatni.
59. A veszélyes anyagokat, a vonatkozó előírásoknak megfelelő módon kell tárolni és használni. Amennyiben vállalkozó olyan tevékenységet folytat, ahol veszélyes anyag használata szükséges, illetve nem zárható ki veszélyes hulladék keletkezése, az esetleges károk azonnali elhárítása érdekében vállalkozó köteles a helyszínen kármentesítő anyagokat tartani. A tevékenységhez használt veszélyes anyagok, készítmények 16 pontos, magyar nyelvű Biztonságtechnikai Adatlapjáról gondoskodni kell, és az előírásoknak megfelelően minden érintett számára elérhető helyen kell elhelyezni. A veszélyes anyagok veszélyességéről tájékoztatni kell a Megbízó Környezetvédelmi munkatársát és a Munka – és Tűzvédelmi Felügyelőjét, továbbá az anyagot használó, vagy azzal érintkezésbe kerülő személyeket. A veszélyes anyag(ok) Biztonságtechnikai Adatlapját e-mail-ben el kell juttatni a xxxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxxxxxxxxxx.xx e-mail címre, melyről a Megbízó Környezetvédelmi munkatársa és a Munka –és Tűzvédelmi
60. Felügyelője határozatot hoz az adott veszélyes anyag felhasználásáról. Amennyiben a veszélyes anyag felhasználása elutasításra kerül, úgy egy alternatív anyagot kell meghatároznia a Vállalkozónak vagy annak alvállalkozójának.
61. A Vállalkozó a tőle elvárható módon köteles mindent elkövetni annak érdekében, hogy szennyező anyag/ok csapadékvíz csatornába, víznyelő aknába, árokba, vagy szikkasztó aknába valamint a munkavégzés területén található aknákba, üzemelő és üzemen kívüli műtárgyakba, szennyvízcsatornába tisztított szennyvíz kivezetésébe ne kerüljön, továbbá egyéb a Megbízó által üzemeltetett technológiák során keletkező hulladékokkal nem keveredhet. Amennyiben a Vállalkozó tevékenysége során keletkező hulladékok a Megbízó tevékenysége során keletkező hulladékkal keveredik és ennek következtében megváltozik a hulladék minősítése (nem veszélyesből hulladékból veszélyes hulladék lesz) és ez a Vállalkozó gondatlan tevékenységére felróható, úgy Vállalkozó köteles a szennyezett anyag hatályos jogszabályoknak megfelelő módon történő ártalmatlanításáról gondoskodni.
62. Vállalkozó köteles mindent elkövetni a zaj- és rezgéshatás csökkentése érdekében, illetve szükség esetén ideiglenes határérték túllépési engedélyt beszerezni.
63. A Vállalkozó a tőle elvárható módon köteles mindent elkövetni annak érdekében, hogy a környezetszennyező anyagok környezeti elemekbe való bejutását azok elszennyeződését megakadályozza. Vállalkozó az általa okozott környezetvédelmi károkat azonnal kezelni köteles (pl. olajfolyás felitatása és a szennyezett kármentő anyagok veszélyes hulladékként való kezelése). Vállalkozó az általa és/vagy alvállalkozói/közreműködői által okozott környezetvédelmi károkért teljes mértékben felelős. Vállalkozó tevékenységét köteles úgy végezni, hogy az ingatlanon, műtárgyakban, és épületekben kár ne keletkezzen. Amennyiben Vállalkozó tevékenységéből adódóan környezeti kár keletkezik, azt Vállalkozó köteles saját költségén megszüntetni, illetve a környezeti tényfeltárás és kármentesítés költségeit megtéríteni.
64. Vállalkozónak a munka során az árvízi, belvízi adottságokat figyelembe kell venni.
65. Vállalkozó feladata az eredeti környezeti állapot, illetve növényzet helyreállítása.
66. Vállalkozó kijelenti, hogy a szükséges hatósági engedélyekkel rendelkezik, továbbá, ha Vállalkozó alvállalkozót von be, úgy alvállalkozói a szükséges hatósági engedélyekkel rendelkeznek. Amennyiben Vállalkozó feladata tervezés, úgy köteles tervezői nyilatkozatot adni, melyben nyilatkozik, hogy a terv a hatályos vízbázisvédelmi- környezetvédelmi előírásoknak megfelelően készült.
67. Technológiai vegyszerek beszállítása esetén a technológia vegyszerek tárolására szolgáló csomagoló anyagok (műanyag kannák, hordók stb.) továbbá felhasznált anyagok melyek felhasználást követő maradékai veszélyes hulladéknak minősülnek (elemek, akkumulátorok, fénycső, irodatechnikai anyagok stb.), ezért elszállításuk és ártalmatlanításuk a Vállalkozó feladata - ha a szerződés másképpen nem rendelkezik. A Vállalkozó nyilatkozik, hogy a veszélyes hulladék hatályos jogszabályoknak megfelelő módon történő ártalmatlanításáról gondoskodik. A nyilatkozat a beszállítói szerződés mellékletét képezi.
68. Technológiai vegyszerek beszállítása esetén a technológia vegyszerek tárolására szolgáló csomagoló anyagok (műanyag kannák, hordók stb.) melyek nem minősülnek veszélyes
hulladéknak, de gyűjtésük, kezelésük külön elbánást igényel, ezért elszállításuk és ártalmatlanításuk a Vállalkozó feladata. A Vállalkozó nyilatkozik, hogy a nem veszélyes hulladék hatályos jogszabályoknak megfelelő módon történő ártalmatlanításáról gondoskodni. A nyilatkozat a beszállítói szerződés mellékletét képezi.
69. Vállalkozó a munkavégzés során köteles minden környezetet érintő rendkívüli körülményről és káreseményről a Balatoni Hajózási Zrt. Diszpécserét és Környezetvédelmi munkatársát értesíteni (Tel.: Diszpécser: 20/367-8493, Környezetvédelmi munkatárs: 84/310-050 122-es melléken). Vállalkozó, előzetes egyeztetés alapján köteles a Balatoni Hajózási Zrt. Környezetvédelmi munkatársát, környezetvédelmi ellenőrzés céljából tevékenységi területén fogadni, velük együttműködni. A Vállalkozó szerződésben foglalt tevékenységére vonatkozó környezetvédelmi előírások tekintetében Vállalkozó kérésére a Balatoni Hajózási Zrt. szerződésben megnevezett megbízottja/műszaki ellenőre, illetve a Környezetvédelmi munkatárs ad tájékoztatást.
JÁRVÁNY ELLENI VÉDEKEZÉS
70. Különösen veszélyes vírus esetén amennyiben az országos tisztifőorvos a fertőzés megelőzése érdekében ajánlásokat és/vagy kötelező szabályokat fogalmaz meg, úgy a Vállalkozó köteles azokat betartani, az ajánlásokhoz és/vagy a szabályok betartásához szükséges eszközöket saját részére biztosítani.
71. A Vállalkozó köteles betartani a fokozott higiéniai előírásokat és a távolságtartás szabályait.
72. A járványügyi kockázattal érintett országokból érkező Beszállítók az épületekbe nem léphetnek be. Az anyagok elhelyezése és dokumentumok átadása kizárólag szabadtéren, a kijelölt helyen lehetséges az aktuális járványügyi szabályok betartásával.
73. Amennyiben a Vállalkozó által foglalkoztatott személy az aktuális járványhoz kapcsolódó betegség tüneteit tapasztalják magukon, kollégáikon illetve a velük egy háztartásban élő személyeken, haladéktalanul kötelesek erről tájékoztatni a Megrendelő képviselőjét. A Vállalkozó köteles a személyes megbeszéléseket lemondani, a munkavégzést haladéktalanul felfüggeszteni úgy, hogy baleset- tűz- vagy környezeti veszély a megszakított munkavégzés miatt ne álljon fenn. Vállalkozó ezt követően a Megrendelő telephelyét haladéktalanul köteles elhagyni.
74. A Megrendelő telephelyére történő belépés előtt a Vállalkozó köteles nyilatkozni a Megrendelőnél rendszeresített járvánnyal kapcsolatos kérdőíven egészségi állapotáról, fertőzés kialakulásának kockázatáról. Megrendelő gondoskodik a kérdőív zárt őrzésétől, a személyes adatok védelméről.
A fentieket megértettem és tudomásul vettem.
Kelt.: ………………………………
…………………………………………. Vállalkozó (neve és cégszerű aláírása)