RIGÓ MÁTÉ

XXXX XXXX

„A JÓ PARTI”

HÁZASSÁGI SZERZŐDÉSEK A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI BUDAPESTEN

A két világháború közötti jogi szakíró sommás megfogalmazása szerint a házassági szerződés segítségével „a felek a házasság vagyonjogi hatásait a törvénytől eltérő mó- don szabályozhatják, amennyiben a törvény mást nem rendel”.1 Mivel azonban a tör- vény nem rendelkezett arról, hogy a házasságba hozott tőke és vagyon kinek a keze- lése alatt álljon a házasság során, illetve kihez kerüljön a házasság felbontását köve- tően, minden olyan esetben, ahol jelentősebb anyagi javak transzferjét jelentette a há- zasságkötés, a vagyonos fél erősen érdekelt volt abban, hogy szerződésben rögzítsék a hitvesek rendelkezési és követelési jogát. Jelen tanulmány közel kétszáz budapesti, közvetlenül erzsébetvárosi közjegyzők előtt kötött két világháború közötti házassági szerződés, illetve házasfelek közötti vagyoni megállapodás elemzésére épül. Azt vizs- gálom, mennyiben a vagyonosság, illetve a vagyontalanság határozta meg a nők ha- talmi helyzetét a házasságon belül: milyen esetekben és miért állhatott elő a hitvesek közötti hatalmi-vagyoni egyenrangúság, milyen körülmények között váltak a közép- osztálybeli feleségek anyagi értelemben kiszolgáltatottá férjeiknek?

Összhangban a Monarchia időszakára összpontosító kutatások eredményeivel,2 a két világháború közötti jogfelfogásról és jogalkalmazásról is elmondható, hogy első- sorban a férfi dominanciát segítette elő a házasságon belül: „a férjet illeti a döntő szó a házasélet ügyeiben” – írta a házasságról szóló jogi szakirodalmat összegző Xxxxxx Xxxxxx 1942-ben.3 Az elvált nőt illető tartásjogról szóló munka szerint „azt, hogy a család egységes vezetés és irányítás alatt álljon, a család akcióképessége és szerveze-

Megjelent: Pesti Hírlap, 1929. június 11. 29.

ti ’alkotmánya’ követelheti meg..., a [család vezetésére] a teremtő alkotta a férfit”.4 A jog normatív családképe ellenére a két világháború között a fővárosban egyre inkább a párok elhatározásától függött, hogy mi módon éltek ezzel a jogi eszközzel, az ugyanis önmagában nem döntött a „férfiuralomról”. A tanulmány első felében, a ko- rabeli házasság jogi kereteinek a tisztázása után, a házassági szerződést kötők tár- sadalmi helyzetét, Budapesten belüli lakóhelyi jellemzőit elemzem. A dolgozat máso- dik felében egyes szerződések elemzésén keresztül vizsgálom, hogy mennyiben kü- lönbözött a hozománnyal és a hozomány nélkül házasodó, illetve a dolgozó és a ház- tartásbeli feleségek hatalmi helyzete a házasságon belül: milyen esetekben és milyen mértékben állhatott elő a felek között egyenrangú helyzet, mennyiben és milyen kö- rülmények között módosították a törvény általános rendelkezéseit a férj vagy a fele- ség javára az egyes párok?

Melyek tehát azok az általános jogi keretek és adományozási szokások, amelyek egyaránt jellemezték a városiak és falusiak házasságkötését ez időszakban, melyek- hez képest a fővárosi házassági szerződések eltérést mutatnak? A házasságra vonatko- zó általános rendelkezések közül törvényen alapul a női szabadvagyon, a közszer- zemény és a hitbér intézménye, míg a hozományadásról és a jegyajándékról a párok közötti szerződésnek kellett rendelkeznie. Legnépszerűbb kétségkívül a hozomány volt, amely a középosztálybeli házassági hirdetések és házassági szerződések szinte elengedhetetlen kelléke. A hozományt a feleség „hozta a házasságba” abból a célból, hogy közösen élvezze a házaspár a hasznát.5 A hozomány lehetett készpénz, üzlet, részvény vagy bármi más, melyből üzleti haszon származhatott; a feleség által birto- kolt vagy harmadik személy által a feleség javára adományozott egyéb ingatlanok és ingóságok, mint például Xxxxxx Xxxxxx xxxxxxxxxxx mérnök és Felvidékről származó felesége esetében egy Fiat sportkocsi, a kiházasítási tárgyak körébe tartoztak.6

Ahhoz, hogy a hozományadás ténye később bizonyítható legyen, házassági szer- ződésben, azaz közjegyző által hitelesített megállapodásban kellett dokumentálni az adományozást. Minden más, a párok közötti kevésbé átfogó érvényű vagyonjogi egyezséget házassági megállapodásnak nevezett a szaknyelv.

A hozomány fölött elviekben közös rendelkezés illette meg a férjet és a feleséget, ez alól a férj, mint egyedüli családfenntartó az esetben bújhatott ki, ha a házassági ter- hek viselésére fordította a hozományt, illetve ha a hozományi jövedelem menedzse- lése megkívánta annak csonkítását. Mindkét eset magától értetődően elég széles moz- gásteret biztosított a férjnek, ráadásul elszámolási kötelezettséggel is csak válás ese- tén tartozott, amennyiben a házassági szerződés nem rendelkezett másképp.

A házasodó párok között – kivéve a jogilag nemesnek és honoráciornak minősü- lőket – a törvény értelmében ún. közszerzemény jött létre; ez „az a tiszta vagyonér- ték, mely mindegyik házastársnak a szerzeményi közösség megszűntekor meglévő vagyonában különvagyonának és adósságoknak levonásával megmarad.”7 A közszer- zeménynek semmilyen jelentősége nem volt a házasság idején, hiszen nem jelentett egyenrangú beleszólást a két házasfélnek az elviekben közös tulajdonú vagyon keze- lésében, emiatt mindössze az esetleges válás utáni osztozkodásnál lehetett jelentő- sége. E lehetőséget kiküszöbölendő számos „közrendű” pár rendelkezett arról, hogy válás esetén a nő semmilyen igényt ne formálhasson a közszerzeményre. Erre legtöbb

esetben akkor került sor, amikor a feleség – férjéhez képest – csekély vagy semmi- lyen vagyonnal sem rendelkezett.

A korszakban egyre kevésbé létezett a hitbér, amely a Hármaskönyv értelmében

„nem egyéb, mint amit a feleségnek szűzessége vesztéséért... a férj javaiból adnak.”8 A megvizsgált közel kétszáz házassági szerződés közül mindössze hat esetében szere- pel hitbér, elmondható tehát, hogy csekély volt az elterjedtsége a vizsgált időszakban. A hitbérnél jóval gyakoribb a nőtartásdíj kikötése a házassági szerződésekben, amely hűen tükrözte a modernizáció és a hagyományban gyökerező férfi központú társada- lomkép közötti feszültséget. A „nőtartás”, melyet a férj fizethetett válás alatt és után feleségének, a férfi nő általi eltartását sugallta olyan korban, melyben a nők rend- szerint akkor kaptak a válásuk alatt és után nőtartásdíjat a férjüktől, ha azt korábbi ho- zományukkal már előtte lerótták hitvesüknek.

A férj társadalmi állása határozta meg a család és a feleség társadalmi állását, ab- ban az értelemben, hogy a feleség köteles volt igényeit – pl. vásárlási és reprezen- tációs szokásait – ehhez igazítani. Fordított esetben ez akkor érvényesült, ha a férj rokkantsága esetén a feleség vált családfenntartóvá.

A két háború közötti polgári házasság jogi kereteit egyfelől az 1894. évi XXX I. törvény, másfelől a különböző kúriai – tehát legfelsőbb szinten meghozott bírói – határozatok és más vonatkozó törvények szabályozták. Bár több kísérlet történt az egységes magánjogi kódex kidolgozására (1900, 1913, 1914, 1915, 1928), amely a házassággal kapcsolatos törvényeket és joggyakorlatot kodifikálta volna, – ez még- sem született meg. Emiatt a különböző törvényeket és határozatokat tematikusan, pl. a házasság körébe tartozó törvényeket összegyűjtve adták ki, a „magánjogi kódex ja- vaslata” címmel; ez utóbbi – nem törvényerejű szöveg – határozta meg a házassággal kapcsolatos bírói gyakorlatot is.9 A házassággal kapcsolatban nagyobb módosítások a faji törvényekkel, mindenekelőtt a III. zsidótörvénnyel (1941. évi XV. tc.) követ- keztek be csupán, ez azonban már túlmutat a dolgozat tárgykörén.

A házasság, amely a kor egyetlen jogilag bevett és társadalmilag elfogadott csalá- di együttélési formája, érvényességét tekintve számos feltételhez kötődött, melyek az intézmény feletti társadalmi (családi és nyilvános) kontrollt kívánták érvényre juttat- ni. Ezt szolgálta az a kötelezettség, hogy a tervezett házasságot az anyakönyvvezető által, vagy újsághirdetés útján ki kellett hirdetni. Míg az érzelmek ellenőrizhetetlen csapongását hozó szerelmi viszony a korabeli társadalom agyonhallgatott liaison- jának maradhatott, addig a házasságot nagy üggyel-bajjal lehetett teljesen eltitkolni.10 A valamelyik helyi lapban két hétig folyamatosan megjelenő hirdetés mind a házasu- landók nevét és társadalmi állását, mind vallását, születési helyét és az idejét tartal- mazta. A cél az volt, hogy az anyakönyvvezető tudomást szerezhessen a lehetséges házassági akadályokról, a korábbi házasságról, illetve a korábbi házastárs élete elleni bűncselekményről, közeli rokonságról stb. Emiatt, ha a pár mindössze negyedéve

lakott adott helységben, akkor korábbi lakóhelyükön is hirdetni kellett, és csak az utolsó kihirdetés utáni „türelmi idő” – kezdetben három hónap, majd négy nap – le- telte után lehetett törvényesen házasságot kötni.11

További kötöttséget jelentett, ha bármelyik fél elvált vagy özvegy volt, ez esetben ugyanis tíz hónapot kellett várni a volt hitves halálának időpontja, illetve a válás ki-

mondása után; kivéve, ha a nő időközben szült, illetve ha a korábbi partnerről bizo- nyítást nyert, hogy már a házasság elején sem tudott a hitvesével szexuális életet élni.12 Korántsem meglepő, hogy a törvény megtiltotta a házastárs élete ellen törő har- madik személlyel kötendő házasságot.13 A további engedélyeztetési kötelezettségek a csendőrség, illetve a honvédség tagjaira vonatkoztak.

A magánjogi törvényjavaslat értelmében a férfi döntött arról, hogy hol legyen a közös háztartás, ő rendelkezett továbbá a lakás kiválasztásáról és a cseléd felfogadás- ról is, és csak a feleség „megokolt tanácsait és ellenvetéseit” kellett – méltányossági alapon – figyelembe vennie.14 A feleség köteles volt férje nevét viselni, annál is in- kább, mivel bármilyen fontosabb adásvételi ügyben csak férje nevében és terhére jár- hatott el; minden, a feleség által történő vásárlásért a férj is felelősséggel tartozott.15 Ezt a kezességet vagy közjegyzői megállapodás útján, vagy „kihirdetés” által szün- tethette meg a férj. Utóbbira példa egy Pestkörnyéki kereskedő eljárása, aki egysze- rűen feladott az ország második legolvasottabb napilapjában, a Pesti Hírlapban egy hirdetést, melyben közhírré tette, hogy feleségéért, „Xxxxxx Xxxxxxx született Neu- mann Mielért mai naptól kezdve sem erkölcsi, sem anyagi felelősséget” nem vállal.16 A férj nem csak felesége vásárlásaiért, hanem annak nyilvánosság előtt tanúsított

viselkedéséért is felelősséggel tartozott. Xxxxxxx Xxxx iparkamarai tisztviselő és Ga- lavits Xxxxx válóperéből kiderül, a feleség „nem megfelelő” viselkedése a pár laká- sának és a férj állásának az elvesztését eredményezte.17 Míg ugyanis a férj mintegy két hónapon keresztül a szüleinél nyaralt Monoron a gyerekekkel, addig a feleség „út- levél-szerzés ürügyén” a fővárosban maradt, és „nem követte” hitvesét – adta elő a férj a bíróságon. Feltételezhető, hogy korábbi nézeteltérések álltak az ügy hátterében, hiszen ekkor már – a feleség részéről bizonyítottan is – megszűnt az egymás iránti

„házastársi hűség”. Xxxxxxxx Xxxxxx titkos kéjelgés vádjával a rendőrség is előállítot- ta az Erzsébet körúti EMKE kávéházban, melyet a férj beszámolója szerint felesége

„nyilvános találkahely”-ként használt. A feleség feltételezhetően a közös lakásra vi- hette klienseit, hiszen az „erkölcstelen életmód” vádja szolgált a főbérletből való eltá- volítás indítékaként is. Mindeközben a hazatérő férjet nem pusztán a lakás elvesz- tésének a ténye fogadta, hanem állásának az elvesztéséé is: névtelen levél érkezett az iparkamarához, amely Xxxxxxx feleségének viselkedését taglalta, emiatt a férjet ha- marosan eltávolították onnan. A Salamon-Galavits pár esete bizonyítja, hogy a férj

„felelősségvállalása” felesége iránt nem puszta jogi absztrakció, hanem a minden- napokban élő elvárás; egyértelmű továbbá, hogy a feleség normaszegő viselkedése nem csak a férj pénztárcáját, hanem alkalomadtán annak társadalmi állását is érint- heti. Xxxxxx megérte tehát közjegyző előtt megállapodni a férji felelősség mértékéről, illetve újsághirdetésben megtagadni e kötelezettséget, mint a véletlenre, vagy az el- húzódó válóperre bízni az események alakulását.

Mint ahogy Európában mindenhol ez időszakban, így Magyarországon is az egyik fél vétkességének a kimondásával lehetett csupán elválni.18

1908 1922–1926 1933 1936 1939

Férj vétkessége miatt 218 962 998 1324 1246

Feleség vétkessége miatt 191 613 510 588 505

Mindkettő vétkessége miatt 5 4 9 7 6

Egyik sem – 17 16 4 21

1. ábra. Budapesti házasságok felbontásának okai válóperek esetében.19

A legtöbb budapesti válópert a feleségek kezdeményezték, és a két világháború között egyre nagyobb arányban közülük kerültek ki a válóperek nyertesei is (ld. az 1. táblázatot). Míg a századfordulón közel azonos arányban bontották fel a házasságot a férj és a feleség vétkessége miatt, addig az 1930-as évek elejére közel kétszer, az évti- zed végén pedig két és félszer múlta felül a „vétkes” férjek aránya a „vétkes” fele- ségekét. Mivel közös megegyezés alapján nem lehetett elválni, ennek álcázására használták mint legelterjedtebb bontó okot az egyik fél tartós elköltözését, amely azonban semmit sem fedett fel a bíróság előtt a párkapcsolat intimitásából.20

HÁZASSÁGI SZERZŐDÉSEK

A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT BUDAPESTEN

A házassági szerződések megszövegezése nem tartozott a két világháború közötti budapesti közjegyzők leggyakoribb feladatai közé. A vizsgált több mint másfélszáz házassági szerződés túlnyomó többsége erzsébetvárosi, ugyanakkor városban min- denhol komoly hírnévvel rendelkező közjegyzőknél köttetett. Legátfogóbban Xxxxxx Xxxx Xxxxxxxx körúti praxisát vizsgáltuk, ezen belül az összes nála kötött házassági szerződést sikerült nyomon követni. Xxxxxx és Andrássy úti kollégája, Xxxxxxxxxx Xxxxxxxx irodájában évente átlagosan kétezer ügyfél fordult meg, a házasságuk vagyo- ni rendezéséért közjegyzőhöz fordulók évente húsz-harminc esetet jelentettek csupán, tehát körülbelül minden második hétre esett egy házassági szerződés.

Nem minden házasulandó pár, jószerivel csak a töredékük kötött házassági szerző-

2. ábra. A szerződést kötők lakóhelye.

(Első oszlop: vőlegények, második oszlop: menyasszonyok)

dést. Mivel az első világháború előtti házassági szerződésekről nem készült átfogó ki- mutatás, nem tudható, hogy Xxxxxx X. Kaplan Németországra kidolgozott álláspont- ja – amely szerint az első világháború utáni csőd, illetve a világválság felemésztette a középosztály jelentős részének a hozományra félretett megtakarításait – megállja-e vajon a helyét a magyarországi társadalomtörténet vonatkozásában is. Az elemzett szerződések mindenesetre bizonyítják, hogy különböző társadalmi hátterű családok továbbra is jelentős hozománnyal voltak képesek támogatni a lányok házasságát. És vajon a város mely részeiből kerültek ki a Lukács Izsó közjegyző előtt házassági szer- ződést kötő párok?21

A közjegyzőségek kialakításakor területi korlátozás érvényesült: a törvény értel- mében „a közjegyzők számát és székhelyeit az illető közjegyzői kamara meghall- gatása mellett az igazságügyminister határozza meg”.22 Ez azonban nem jelentette azt, hogy egy-egy közjegyző a szűkebb értelemben vett körzetét látta el csupán. Az 1930 és 1934 között Xxxxxx Izsó előtt kötött házassági szerződést kötő férjek és feleségek

lakhelye, ezt tünteti fel a 2. ábra, ugyancsak szórt, vagyis sem Lukács ügyfeleinek a köre, sem a házassági szerződést kötők személyi állománya nem teljesen homogén te- rületi csoport. A kisebb, pl. a budai közjegyzőségekkel ellentétben Xxxxxx Xxxxxxxx körúti irodája olyan nagy hírnévvel rendelkezett, hogy nemcsak más városrészekből, hanem még vidékről is vonzotta az ügyfeleket.

A térkép eredményeit a Lukácsnál és további VII. kerületi közjegyzőknél 1930 és 1943 között felvett házassági szerződések összesített adatai szintén megerősítik. A vőlegények és menyasszonyok házasság előtti lakhelyeinek az összevetése mutatja, hogy a közjegyzői iroda városon belüli elhelyezkedése nincs szoros összefüggésben ügyfélkörével: csak minden hatodik kliens lakott az Erzsébetvárosban, tehát a Lukács irodájával azonos kerületben. Ezzel együtt a házassági szerződések összessége alap- xxx elmondható, hogy a szerződéskötők jelentős része a pesti belterületről, a Xxxxx- Xxxxxxxx- és Lipótvárosból került ki (ezt az első ábra is tükrözi). Ez összhangban áll azzal, hogy az 1941-es népszámlálással való összevetés tanúsága szerint a házassági szerződést kötők körében felülreprezentáltak a zsidó származásúak, ezekben a kerü- letekben figyelhető meg ugyanis a zsidóságnak a városi arányszámához (20%)23 vi- szonyított magasabb jelenléte.

A házasság előtt megkötött szerződések feltüntetik a menyasszonyok és vőlegé- nyek – ekkor még különböző – lakhelyét, amiből kiderül, milyen szerepe volt a váro- son belül a lakóhelynek az ismerkedésnél, illetve a házasságkötésnél. A házassági szerződést kötők főként a saját szűkebb városrészükből, illetve annak környékéről vá- lasztottak maguknak párt. Különösen igaz ez a teréz- és erzsébetvárosiakra, míg a budaiak esetében éppen fordított tendencia érvényesült: a kisebb lakosságszám miatt nagy arányban választottak maguknak Pestről házastársat. Az egész mintához viszo- nyítva elenyésző ugyanakkor a pestiek és budaiak, illetve a fővárosiak és a vidékiek közötti házasság

Messzebbre mutató következtetéseket nagyobb elemszámú házassági anyakönyvi vizsgálat után lehetne csupán megfogalmazni; már pusztán azért is, mert a mostani minta főleg a vagyonos és középosztálybeli lakosságra vonatkozik. A nagyfokú térbe- li közelség feltehetően abból következett, hogy a megismerkedés-összeismertetés lokális információs hálózatokon – pl. egy templomon és a hozzá kapcsolódó intéz- ményeken, a munkahelyen vagy a szomszédsági kapcsolatokon – keresztül történt. Az azonos vagy szomszédos kerületből házasulók nagy száma arra utal, hogy a há- zasulandók és családjaik esetében – hiszen legtöbb házasságot családi jóváhagyás előzött meg – akarva-akaratlanul térbeli koncentráció jött létre a városon belül. A tér- beli koncentráció ugyanakkor a hasonló társadalomszerkezetű városrészekből válasz- tott pár megtalálását is jelentette: ritka egy külső munkáskerület és egy belvárosi, túl- nyomóan középosztálybeli környezet „találkozása”. Ez egyben a különböző helyzetű

társadalmi csoportok fővároson belüli korabeli elkülönülését mutatja. Ez a szeparáció elsősorban nem kerületi alapú, hanem a belterületet és a külterületet, illetve kisebb mértékben, de a Duna jobb- és balpartján lakókat különíti el egymástól a házasság tekintetében.

Menyasszony lakóhelye

A férj lakóhelye

Azonos Szomsz. Azonos Másik Vidékiek kerület kerület part part

Budapestre Vidékre

alkotó foglalkozási csoportok és „élethivatások” heterogenitása, illetve a csoportok közötti átjárhatóság mellett érvelt ennek során.27 Ebből kiindulva jelen dolgozat tá- gabb értelemben használja a középosztály megjelölést, amelybe a tisztviselő és a ke- reskedő elemek is beleértendőek.

Már a két világháború közötti szociológiai irodalom is bizonytalan volt a tekin-

Buda 0 1 0 10 0 0

IV. 0 2 0 0 0 0

V. 3 1 6 2 0 3

VI. 3 4 3 3 0 3

VII. 5 1 4 0 0 1

VIII. 0 1 3 0 0 0

IX. 0 1 0 0 0 1

Pest külső 0 0 3 0 0 1

Vidék 0 0 0 0 7 3

3. ábra. Menyasszonyok párválasztása lakóhelyük szerint

Bár a bérházak kialakítása – legalábbis a belterületeken – kedvezett a társadalmi heterogenitásnak, úgy tűnik, a lokális „elitek” elsősorban a lokális „elitekkel” háza- sodtak, nem pedig a saját városrészük alacsonyabb presztízsű, illetve más, vagy külső városrészek hasonló státuszú rétegeivel. Mindez azt bizonyítja, hogy a nagyvá- rosiasság és modernizáció nem szakította szét a szomszédsági, illetve a lokális tár- sadalmi hálózatok szövetét, amelyek kiemelten jelen lehettek a fővárosiak házaso- dásának meghatározásában. További kutatást igényel annak kiderítése, hogy a túlnyo- mó részt vagyonos párok esetében felvett házassági szerződések alapján kimutatha- tóan hol laktak a vagyonos rétegek a két háború közötti Budapesten. Az a feltétele- zés, mely szerint a vagyonos, főként izraelita rétegek az Erzsébet- és Terézvárosból a Lipótváros „elegánsabb” bérleményeibe, vagy a Svábhegyre és a Rózsadombra köl- töztek ekkoriban, nem empirikus kutatásokon, hanem hipotézisen alapul csupán.24 A vizsgált 210 házassági megállapodás megmutatja, hogy a VI. és VII. kerületben is él- tek komoly vagyonnal rendelkező családok a két világháború között.

FOGLALKOZÁSSZERKEZET A HÁZASSÁGI SZERZŐDÉSEKBEN

A házassági szerződést kötők foglalkozási csoportjainak elemzéséhez elengedhetet- len a fogalmak rövid körülhatárolása, hiszen a két világháború közötti társadalmat leíró legtöbb fogalom diffúz használata jellemzi a szakirodalmat és a kortárs diskur- zust egyaránt. A foglalkozásszerkezeti elemzéshez elengedhetetlen „középosztály” és

„polgárság” fogalma és jellege a legvitatottabb, körülük számos történész-vita is ki- bontakozott már az elmúlt évtizedben, mindenekelőtt Xxxxx Xxxxx és Xxxxxx Xxxxxx részvételével.25 Ennek során Gyáni határozottan cáfolta Xxxxx Xxxxxx 1940-es évek- ben írt esszéjének történetírói kánonná vált tézisét a magyar társadalom,26 így a kö- zéposztály és a polgárság „kettős” – történeti és modern – „struktúrájáról”, az ezeket

tetben, hogy milyen csoportokból áll a középosztály és a polgárság, és milyen életkö- rülmények jellemzik e társadalmi formációt. Xxxx Xxxxxx, akire Erdei leginkább tá- maszkodott Xxxxxx Xxxxxx mellett, bizonytalanul jegyzi meg, hogy „nálunk a közép- osztály hívó szóra csaknem kizárólagosan a hivatalnok fogalma jelenik meg előttünk. Középosztályunk lényegileg tisztviselő osztály és az, amit külföldön középosztálynak neveznek, vagy egyáltalában hiányzik, vagy csírájában van csak meg”.28 A kortárs

társadalom-leírás ezzel szemben középosztályba sorolta az úri-tisztviselői, a polgári és az értelmiségi középosztályt is,29 miközben cáfolatot nyert az egyes csoportok monolitikus elkülönülésének a ténye, illetve az, hogy létezne szilárd kontúrjuk. A konkrét elemzés során a középosztály kevéssé analizálható, túlontúl absztrakt fogal- ma nem szolgálhat tehát megfelelő kiinduló pontként. Ily megfontolásból elsősorban a korabeli statisztikákban és önmeghatározásokban szereplő foglalkozási csopor- tokból, mint empirikusan megragadható egységekből indulok majd ki.

A tanulmányban érintett további kérdés a foglalkozási csoport és az életmód összefüggése; az egyes foglalkozási kategóriákon belül is nagy eltérések adódhattak mind a jövedelem, mind a lakásszínvonal és a vagyon tekintetében. A foglalkozás mögött rejlő életszínvonalra – amennyiben ez lehetséges – az 1941-es népszámlálás lakbért, lakásméretet és komfortfokozatot feltüntető rovat ainak a segítségével, vala- mint az egyes házak állapotának, korának és státuszának a felmérésével következ- tettem.

Ez azért is szükséges, mert már a korabeli statisztikai és szociológiai irodalom is megállapította, hogy a „boldog békeidők” Monarchia korabeli társadalmához képest az akkor még szilárd társadalmi státuszt jelölő foglalkozások egyre kevésbé bizto- sították a hozzájuk kapcsolt vagy csak elvárt életszínvonalat. Ez mindenekelőtt a tisztviselő-probléma kapcsán jelentkezett a korabeli szociológiai irodalomban, amely Weisnél egyet jelentett a „középosztály” problémájával. Xxxx megjegyzi, „az élveze- ti és szórakozási kiadások jóformán megszűntek; az átlag középosztálybeli emberre nézve színház, hangverseny, műcsarnok vagy éppen könyv és képvásárlás lehetet- lenné, szép múlt emlékévé vált”.30 Weisre is támaszkodva Xxxxx Xxxxx a tágabb ér-

4. ábra. Foglalkozás-szerkezet a házassági szerződésekben .

telemben vett középosztály szegényes – többnyire kétszobás – lakáskörülményeit, és az elterjedt albérlőtartást emeli ki.31

Bár Xxxx nem tér ki a kereskedők elszegényedésére, megteszi ezt helyette a sta- tisztikus Xxxx Xxxxx, illetve a zsidótörvények ellen tiltakozó munkák szerzői is utal- nak rá az 1930-as évek végén; az utóbbiak a zsidó kereskedők feltételezett gazdag- ságának az ellenbizonyítékaként hivatkoznak a statisztikákra.32 Az elszegényedés a kereskedők és tisztviselők esetében elsősorban relatíve, a háború előtti időszakhoz viszonyítva értendő csupán. A két világháború között nem jellemző már bizonyos kö- zéposztálybeli foglalkozási csoportok egészére a korábban még megvolt biztos eg- zisztencia. Ennek ellenére – mint ahogy a házassági szerződések is jól mutatják – a középosztály némely szegmensei továbbra is jelentős vagyon felett rendelkeztek.

A kereskedőkre egyharmados arányuk miatt érdemes kitérnünk, amely a saját üzemmel rendelkezőkkel és a cégvezetőkkel kiegészülve a kereskedelemből élők egyértelmű többségét jelzi választott mintánkban. A 4. ábra mutatja, hogy húsz férj- ből tizenhét nem állami fizetésből, hanem saját üzleti tevékenységéből, piaci alapú jö- vedelemből élt.

Foglalkozás Férfi Nő Ebből izraelita

orvos 3732 527 1620 43,4 %

ügyvéd 3608 5 1600 44,4 % kereskedelmi

és hitelélet,

önálló 20468 7811 16289 57,6 %

5. ábra. Szabadfoglalkozású értelmiségiek és kereskedelmi foglalkozásúak nem és felekezeti megoszlása Budapesten (1934)33

A nagyobb üzemmel és gyárral rendelkezők nyolc százalékos hányada, valamint a cégvezetők, részvénytársasági igazgatók tizenkét százalékos képviseltsége szintén magas. A szabadfoglalkozású értelmiségiek – orvosok, ügyvédek, önálló mérnökök – és a magántisztviselők csoportjának közel egyharmados aránya azért figyelemre mél- tó, mert az állami tisztviselők csoportja úgyszólván jelentéktelen (ld. a 8. ábrát). Hi- ányzik továbbá a fővárosi alkalmazottak – hivatalnokok, tanárok, tanítók – és a bu- dapesti munkásság a házassági szerződést kötők köréből.

Az 1941-es népszámlálást segítségül híva a szerződést kötők felekezeti hovatarto- zása jelzi: az érintettek jelentős része zsidó családból származott – közvetve a statisz- tikák is erősítik meg. A fenti táblázat szerint azon szakmák képviseltetik magukat – a budapesti és országos átlaghoz képest – kiemelkedő mértékben a házassági szerződé- sekben melyekben a felekezeti arányszámhoz képest a zsidó koncentráció statisztika- ilag is kellőképpen érzékelhető. A budapesti kereskedők többsége, az ügyvédek, orvosok és magántisztviselők közel fele izraelita felekezetű, mely arány lényegesen nagyobb a zsidótörvények által érintett kikeresztelkedett lakosság beszámításával. A puszta számadatokból is látszik, hogy a többszázezres fővárosi munkaerőpiacon ezek a foglalkozások – ideértve a legszámosabb önálló kereskedőket is – kisebbséget

alkottak, tehát a kétszázezres pesti zsidóságon belül is kivételes értéknek – mondhat- ni „hiánycikknek” – számíthatott az ilyen foglalkozást űző férj. Mindez különösen a szabad foglalkozású értelmiségiek csoportjára érvényes, akik csupán néhányezer keresőt jelentettek.

HOZOMÁNY A HÁZASSÁGI SZERZŐDÉSEKBEN

A megvizsgált szerződésekből kitűnik, hogy minden tíz párból nyolc akkor járult köz- jegyző elé házassági szerződés kötése végett, ha a feleség vagy a családja hozomány, netán egyéb támogatás formájában járult hozzá a családalapítás és fenntartás költsé- geihez. Ha számításba vesszük, hogy a hozománnyal nem rendelkező feleségek jelen- tős része második házasságát kötötte, akkor a hozománnyal rendelkezők aránya ennél is magasabbra is tehető az először házasodók körében.

S hogyan befolyásolta vajon a nő helyzetét a hozomány vagy annak hiánya a há- zasság idején és azt követően. Miért volt jó hozománnyal belevágni a házasságba, miként növelte meg e tény a házas nő presztízsét? Elsőként azzal foglalkozunk, hogy mit érhettek a korabeli Magyarországon a hozományoknak az itt vizsgált dokumen- tumokban szereplő összegei és mit ért a férjek foglalkozása az akkori házassági pia- con.

Az 5. ábrából és táblázatból látszik, hogy az alacsony mintabeli (10 000 pengőig terjedő), továbbá a közepes nagyságú (10 000 és 20 000 pengő közé eső), illetve az ezt meghaladó, már szinte tetemes értékű hozományok közel egyformán képviseltet- ték magukat a szerződő felek körében; a házassági szerződést kötő férjek túlnyomó többsége ugyanakkor jellegzetesen középosztálybeli foglalkozást űzött. Tovább csök- kenne a hozomány nélküli, vagy csak csekély hozománnyal rendelkező feleségek ará- nya, ha a nem készpénz-értékben kifejezett juttatásokat is be lehetne számítani, ezek értékének a pontos meghatározása azonban lehetetlen. További torzító tényező, hogy számos megállapodás tulajdonképpen házassági pótszerződésnek minősült, melyet a közelgő válóper egyszerűbb lebonyolítása céljából kötöttek a felek. Ezekben az ira- tokban természetesen egyáltalán nem esik szó a feleség által a férjének adandó hozo- mányról.

A hozományok nemcsak relatív, hanem abszolút összehasonlításához érdemes fi-

6. ábra. Hozományok nagyságrendbeli megoszlása

Megjelent: Pesti Hírlap, 1929. június 15,

32.

xxxxxxxx venni, hogy egy kezdő banki tisztviselő ekkoriban évi 1 700 pengőt, a ve- zérigazgató is csak alig több mint 7 000 pengőt kapott kézhez, legalábbis a statiszti- kák szerint.34 Egy férfi magántisztviselő ugyanakkor tízéves munkaviszonnyal közel 4 000 pengős évi jövedelmet húzott, míg női kollégája hasonló körülmények között alig 2 500-at. Egy kezdő fővárosi tisztviselőnek – számolva az előreléptetésekkel is

– mintegy tíz éves jövedelmét tette ki egy 30 000 pengős hozomány.

A hozományok nagyságrendje a vezető értelmiségiek, politikusok éves jövedel- méhez közelített. Ekkoriban Tamási Áron évente 15–20 000 pengőt kapott a Révai Irodalmi Intézettől, míg Xxxxxxxxxxx Xxxxx jövedelme 18 000 pengőre rúgott.35 Eköz- ben Xxxxx Xxxxxxxx lapkiadónak, a százezres példányszámú Friss Újság megjelen- tetőjének egyedül a lapból befolyó jövedelme 110 000 pengő körül mozgott.36

Fontos még megemlíteni, hogy nem állt egyenes arányban a hozomány nagysága a férjek utólagosan rekonstruálható társadalmi állásával. Nem állítható, hogy egyér- telműen a „nagypolgári” férjek kapták volna a „zsíros” hozományokat. A tizenhárom 30 000 pengőnél nagyobb, átlagosan 53 000 pengőt kitevő hozomány – összesen min- tegy háromnegyed millió pengő – egytől-egyig középosztálybeli foglalkozást űző fér- jek családalapítását támogatta. Négy kereskedőt és egy kereskedelmi utt, két orvost és mérnököt, valamint egy hírlapíró művészettörténészt találunk soraikban.

A közjegyzői iratok önmagukban nem elegendők a társadalmi helyzet meghatá-

rozására, nélkülözhetetlen ehhez az 1941-es népszámlálással való összevetés. Óva- tosságra int a társadalomtörténeti kategóriák kontextualizáció nélküli használatával szemben, hogy a látszólag nagypolgári státuszt jelölő egzisztenciák mögött is a kö- zéposztály élet- és lakáskörülményei, illetve üzleti horizontjai tűnnek fel a két világ- háború között. Xxxxx Xxxxxx „részvénytársasági igazgató”, a „Star” textil és kötött- árugyár többségi tulajdonosa például két szoba-hallos lakásban élt az Attila úton, amely az újonnan kiépült Xxxxxx út presztízsét tekintve is, nagypolgárinak mégsem mondható.37 Ugyanez áll a Dob utcában lakó Xxxxx Xxxxx „részvénytársasági igazga- tóra” is, jóllehet a szülei szintén ugyanezt a foglalkozást jelölték meg a szerződés ta- nújaként. Az eleganciát és presztízst sugalló foglalkozásnév mögött szegényes lakás- körülmények álltak. Skrek a korabeli Budapest belterületi lakáspiacának legalján el- helyezkedő, elöregedett (1863-ban épült), egyemeletes bérházban lakott, ahol a hely- ségek és lakások nagy része sötét belső udvarra nézett.38 Kevéssé valószínű, hogy a Pannónia utcában lakó Xx. Xxxx Xxxx, egy „könyvnyomdai műintézet tulajdonosa”,39 valamint bérháztulajdonos nagypolgári egzisztencia lett volna, különösen Löbl 125000 pengős jelzálogtartozásának a tükrében.

Abból, hogy a legnagyobb összegű hozományokat a társadalom középrétegeibe tartozó férjek kapták, számos következtetés adódhat. Módosítandó azon állítás, mely szerint a középosztály teljes egészében elszegényedett volna.40 Vállalkozás és megta- karítás révén nem csak néhány kivételes család, hanem minden kilencedik hozományt adó feleség kifejezetten nagy összegű, 30 000 pengőnél nagyobb hozományt vitt be házasságába. Ez a vagyon nem az arisztokrata, de még csak nem is a nagypolgár, ha- nem a középosztálybeli férjek tekintélyét gyarapította. Meg kell még említeni, hogy az összes házasuló „középosztálybeli” párnak a jelentős hozománnyal, tehát tőkével rendelkező családok feltételezhetően a töredékét alkották csupán; nagy részük nem dokumentálta vagyoni helyzetét a házasságkötéskor. Nem tudjuk, hogy milyenek vol- tak e párok anyagi életkörülményei, nem jelenthető ki tehát kategorikusan, hogy milyen arányt képviselnek a komoly hozománnyal rendelkezők magukon a középré- tegeken belül.

A házassági szerződések vagyoni rendelkezéseit a férj-feleség viszonyának va- gyoni egyenrangúsága, illetve különbsége alapján két nagyobb és négy kisebb cso- portra bontjuk. Az első két csoportot a presztízsbeli összhang esetei alkotják. Ez a férj jelentős vagyonából vagy jól fizető állásából adódhat, amihez feleségének a megfe- lelő hozománya járul végül. A második esetben egyik fél sem rendelkezett vagyon- nal; ez azonban nem feltétlenül jelentette a házasfelek teljes egyenrangúságát, hiszen a férj szerződésben megjelenő elsőrendű értéke a foglalkozása és nem pedig a vagyona. Az utolsó két esetet egyértelműen a férj és feleség közötti vagyoni egyen- lőtlenség jellemzi. Ez alapján eldönthető, hogy milyen más tényezők játszhattak még szerepet a házasságkötéskor az ehhez hasonló esetekben, és hogy mennyiben használ- ták ki vagyonilag domináns helyzetüket a házasfelek.

HOZOMÁNY NÉLKÜL

HÁZASODÓ FELESÉGEK HÁZASSÁGI SZERZŐDÉSEI

A vagyoni kérdések rendezése mellett a házassági szerződések részben a feleségek és férjek egymás közötti viszonyainak az alapvonásait is visszatükrözték. Természe- tesen ezen viszonyok csak az adott időpontról, a házasságkötés időpontjáról tanús- kodnak, és ideálisnak képzelt partneri viszonyt sejtetnek; ez sok esetben csak az egyik fél – vagy ügyvédeinek – az álláspontját rögzítette, s nem mindkettőét. Ki lehetett kerülni egyértelmű vesztesként vagy nyertesként a házassági szerződésből.

Xxxxxx határozta meg vajon a hozomány és a vagyon hiánya „a feleség értéket” a házasságra lépéskor, és milyen más tényezők eshettek latba a hozomány nagysága mellett? Milyen lehetőségek álltak a hozomány nélkül házasodó feleségek előtt az 1930-as évek Budapestjén? Összefoglalva elmondható, néhány szerelmi házasságot dokumentáló szerződés kivételével az a tanulság szűrhető le a dokumentumokból, hogy a házasság – vagy a későbbi válás – a vagyontalan feleség számára rendszerint

Megjelent: Pesti Hírlap, 1929,

június 26. 28.

nem hozott gazdagodást, mivel a férjek végsőkig a maguk számára biztosították a va- gyont.

„Xxxxxxx Xxxxxxxx a házasságba semmilyen néven nevezendő vagyontárgyat nem visz” – ezzel a tömör állítással kezdődik Xxxxxxx Xxxxxx kőbányai fakereskedő és józsefvárosi feleségének 1939-es házassági szerződése. Vagyontalansága miatt a to- vábbiakban mintha el is tűnne a feleség a kurta iratból: a szerződés mindössze a férj ötvenezer pengős cégvagyonának az ismertetéséből áll, a feleség ezzel szemben sem- milyen követelést sem támasztott. Különös vagyoni kicsinyesség jellemzi a feltehe- tően Xxxxxxx kezdeményezésére készült szerződést, hiszen sem a közszerzemény, sem a nőtartás lehetőségét nem biztosította a vagyonilag kiszolgáltatott feleség szá- mára.

Hasonló, de a vagyontalan feleség – Xxxxxx Xxxxxxxx – javára némileg kedve- zőbb szerződést kötött a jóval szerényebb ferencvárosi egzisztencia, Xxx Xxxxx fű- szerkereskedő (Xxxxxx xxxx 00.) 1935-ben. A cél itt is ugyanaz: az esetleges válás ese- tén minimálisra csökkenteni a férjet és üzletét közvetlenül érintő anyagi csőd le- hetőségét. Kun ezt egyfelől a havi harminc pengős jelképes nőtartásdíj kikötésével éri el. Összehasonlításképpen: ez ekkoriban egy belső-terézvárosi lakásban kivett ágy- bérletet fedezett, ugyanakkor az 1935-ös fővárosi statisztika számításai szerint egy női ruha készítésének a felét, egy cipő árának a másfélszeresét tette ki.41 A férj mind- ezt tovább szigorította azzal, hogy a teljes nőtartásdíj összegét 400 pengőben maxi- malizálta, az esetleges válóper végeredményének figyelembevétele nélkül. Bárhogy végződött volna a házasság, a férj alig több mint egy évig fizetett volna csupán nőtar- tásdíjat. A közszerzemény kielégítésére Kun kétszobás lakásuk bútorainak a felét –

800 pengő értékben – a feleségére íratta, aki viszont ennek fejében lemondott a férj fűszerüzletével szembeni esetleges követeléseiről. Világos, válás esetén a feleség képtelen lett volna eltartani magát, amire csak munka és egy újabb házasságra lépés biztosított volna számára lehetőséget. Egy esetleges válás esetén – még ha az a férj hibájából történt volna is – Kun viszont kisebb anyagi veszteség árán folytathatta vol- na vállalkozását, és megmaradhatott volna a lakásban is; a feleség így erősen ellenér- dekelt volt a frigy felbontásában, hiszen ezzel teljes egzisztenciáját számolta volna föl egyik napról a másikra.

Annak bizonyítására, hogy a férj javát és biztonságát aránytalan mértékben szol- gáló szerződés nem a „kispolgári”, a napi megélhetési gondokkal küszködő rétegek megkülönböztető jegye, érdemes lesz szemügyre venni Xxxxx Xxxx „bőrnagykeres- kedő” és Xxxx Xxxxx „úrnő” – Csanády utcai lakosok – házassági szerződéseit. Külön szerencse, ha adott pár egymással kötött megállapodásai végig követhetőek; ez a helyzet a Stern–Haas pár esetében. Az 1929-ben Xxxxxx Xxxx közjegyző előtt kötött megállapodásuk rögzítette, a feleség csupán kelengyét hozott a házasságba. Ennek el- lenére az akkor 42 éves férj nagyvonalú ideiglenes és végleges nőtartásdíjat állapított meg számára, melynek rendelkezései 11 év múlva, a válásuk előtt aktuálissá is váltak volna. Ennek az eredeti, feltehetően a házasodás hevében született nagyvonalú meg- állapodásnak az értelmében Xxxx Xxxxxxx mintegy 500, illetve 600 pengő ideiglenes és végleges nőtartásdíj illette meg, attól függően, hogy melyik fél hibájából bomlik fel házasságuk. A megállapodás kimondta továbbá, hogy a feleséget minimum 40 000

pengő közszerzemény illeti meg, melyet az elválás után két hónapon belül kell a férj- nek kifizetnie.

Bizonyára a szerződés hatályba lépését megakadályozandó, és valószínűsíthetően Xxxxx Xxxx javaslatára az ekkor már különélő pár 1940-ben újra felkereste Xxxxxx Xxxxx az Erzsébet körúton.42 Míg a házasságkötéskor Xxxxx, most a feleség tett a férje javára némi engedményt. Megegyezésük kimondta, a férj anyagi helyzete rosszabb, mint volt a házasságkötéskor, és semmilyen közszerzemény sem keletkezett. Xxxx mindössze a kelengyéjével, az ékszereivel, a szalonberendezésével, valamint a tulaj- donában álló „Márffy és Mannheimer” képekkel, illetve egy „álló galambot” ábrázo- ló dísztárggyal távozhatott az újlipótvárosi lakásból. Egy évvel később újra felbukkan Xxxxx Xxxx, ezúttal az 1941-es népszámlálás lakásívei között. Mint elvált, izraelita vallású lakó szerepel egy Galamb utcai lakásban, ahova 1938 augusztusában költö - zött be, nem tudható azonban, hogy akkor még a feleségével vagy külön lakott-e ott. A lipótvárosi bérlemény mind három szoba-hallos méreténél, mind évi 2500 pengős lakbérénél fogva a fővárosi lakásállomány középső szegmensének a felső részébe tar-

tozott.43 Valószínűtlen tehát, hogy albérlők nélkül, a cselédjével lakó Xxxxx a csőd szé- lén állt volna egy évvel korábbi válása idején, melyből a nőtartás és a közszerzemény fizetésének a kötelezettsége nélkül került ki. Az 1940-es pótmegállapodás feltehető- en Stern ügyvédeinek a leleményességét mutatja; az okiratban a feleség szolidáris magatartását hangsúlyozzák a nehéz helyzetbe került férjével szemben , s ily módon felülírják a nagyvonalú házassági szerződés korábbi rendelkezéseit. Arról lehetett szó

– amit számos hasonló házassági pótszerződés is megerősít –, hogy az együttélés megromlásával, a válást megelőzően a férj nyomására a felek visszavonták a feleség- nek korábban tett engedményeket, ekképp érvénytelenítve a házassági szerződést. Annak ellenére, hogy hozomány nélkül is lehetett „jó partit” kötni, az esetleges válás után legtöbb esetben a feleség ugyanolyan vagyontalan állapotba került, mint amilyen a házassága előtt is volt.

A hozomány nélkül házasodó feleségek esetében a férj nem pusztán a család „fe- je”, mivel ő kezeli a javakat, hanem – átvitt értelemben – is ő maga a család. Válás esetén nála marad a családi vagyon, halála esetén pedig az özvegyi jog jár csupán a feleségének, hiszen még a gyerekei is többet örökölnek nála. Az említett példák arra is rávilágítanak, hogy lehetséges ugyan a „beházasodás”, illetve a vagyonosabb part- nerrel kötött házasság, ez azonban nem automatikusan jelenti a közös családi vagyon létrejöttét; nem, hiszen a vagyonos férj továbbra is maga kezeli a házasság előtti ja- vait és munkája jövedelmét oly esetben, ha a feleség semmilyen hozományt sem visz a házasságba. A feleségnek ahhoz, hogy férje vagyonából még annak életében, vagy leginkább a halála után jelentősen részesedjen, rendszerint magának is be kell fektet- ni a hozományt a férj vállalkozásába, vagy a férj egyéb anyagi érdekeltségébe.

HOZOMÁNY NÉLKÜL HÁZASODÓ, DOLGOZÓ FELESÉGEK HÁZASSÁGI SZERZŐDÉSEI: AZ EGYENRANGÚSÁG ESÉLYEI

A vagyontalan és hozomány nélkül házasodó feleség abban az esetben maradhatott anyagi értelemben független a házasságon belül, ha családon kívüli, formális kereső foglalkozást is folytatott. Nemcsak a törvényekhez képest, hanem a bevett közép- osztálybeli házas együttélés – dolgozó férjre és otthonteremtő feleségre épülő – mo- delljéhez viszonyítva is újnak számított a női munkavállalást elismerő család. A kö- zéposztálybeli feleség munkába állása készületlenül érte a patriarchális modellben gondolkodó jogi szabályozást, a párok kénytelenek voltak emiatt egyedi módon sza- bályozni viszonyaikat.

Xxxxxx Xxxx, Elemér utcai44 magántisztviselő és Újlipótvárosban lakó kolleginája, Xxxxx Xxxxx – Xxxxxxx Xxxx xxxxxxxxxxx mérnök, illetve egy újlipótvárosi ismerős, bizonyos Xxxxxx Xxxxx jelenlétében megkötött – házassági szerződése kifejezetten ösztönözte a női munkába állást azzal, hogy a pár a nőtartásdíj minden lehetőségét kizárta.45 Nem véletlen, hiszen a válóperes bírói joggyakorlat, illetve a törvény értel- mében a feleség még akkor is jó eséllyel perelhette volna nőtartásdíjra a férjet, ha semmilyen hozományt nem hozott a házasságba, és akkor is, ha dolgozott. A rövid szerződés legfőbb célja az lehetett, hogy jogilag körülbástyázza a korban kevéssé el- terjedt, két keresőre építő „modern” együttélési formát, hiszen a hatályos törvények ezt nem tették lehetővé.

Legtöbb ilyen megállapodásra magántisztviselő párok között akad példa: a dol- gozó, középosztálybeli asszonyok ritkaságát mutatja, hogy a házassági szerződésbe is bele kellett foglalni a feleség önálló keresetének a tényét. Xxxxx Xxxxxx magántiszt- viselő (lakik az Erzsébet téren) és Xxxxxxx Xxxxxx Xxxx Xxxxx magántisztviselő nő, Pozsonyi úti lakos 1936-ban megkötött házassági szerződése is ennek ékes bizo- nyítéka.46 Az okirat kimondja, a férj saját jövedelméből viseli a házasság költségeit, míg a feleség – feltehetően alacsonyabb – fizetéséből kizárólag a „saját ruházko- dásának költségeit” köteles fedezni. Arra az esetre, ha a férj hibájából bomlana fel az

„életközösség”, Xxxxx havi 100 pengő nőtartásdíjat kötött ki felesége számára. Meg- állapítja továbbá a szerződés, hogy a négy szobás Erzsébet téri lakás, melyben a férj a szüleivel együtt lakik és amely valószínűsíthetően a pár első otthonaként szolgál, bútorait tekintve kizárólag az ő tulajdonát képezi. A felek nem létesítettek közszer- zeményt, ez által mindkét fél szabadon rendelkezhetett a jövedelmével a házasság idején.

Bár mind a férj, mind a feleség relatív vagyontalansága kizárja az érdekházas- ságot, és feltételezi az érzelmek elsődlegességét a házasság létrejöttében, mégsem szabad együttélésüket a felek egyenrangúságán alapuló, a ’60-as évektől elterjedő há- zasság-modellel összetéveszteni. Leginkább azért nem, mert a megállapodás tovább- ra sem egyenrangú partnerviszonyt rögzít; a családfenntartás kötelessége ezúttal is a férfit terheli, míg a feleség anyagi hatásköre és felelősségvállalása csak saját kiadá- sainak egy részére vonatkozik. Ennek ellenére Xxxxxxx Xxxxxx mégiscsak függetlenül rendelkezhetett a jövedelme felett – ezt szolgálta a közszerzemény elvetése is: ennek értelmében nem volt ugyanis köteles a felét a háztartásra költeni, a férjének azt át-

adni. Nemcsak az idejével rendelkezhetett szabadabban, hanem a pénzével is, mely összehasonlíthatatlanul függetlenebb helyzetet teremtett részére, mint az ugyancsak hozomány nélkül házasodó, de nem dolgozó feleségeknek.

Xxxxxxxxxx hasonló értelmű, ám titkos házassági szerződést kötött Xxxxxx Xxxxx hevesi földbirtokos és újlipótvárosi felesége, Xxxxxxx Xxxxxxxx (lakik a Felka utcá- ban).47 A szerződés kimondta, „Xx. Xxxxxx Xxxxx személyes és családi körülményei miatt közös otthont fenntartani és ebben vele együtt élni nem tud. Míg ezen gátló körülmények tartanak, férje gazdaságának lakhelyén külön lakását is fenntarthatja, ahova őt felesége nem is követheti, kivéve ha férje erre kifejezetten felszólítja...míg ezen gátló körülmények fennforognak, házasságuk tényét igyekeznek mindenki előtt titokban tartani.”

Bár teljesen elkülönítik a vagyonukat, és közszerzeményt sem állapítanak meg, Xxxxxx kötelességet vállalt arra nézve, hogy két szobás lakást tart fenn Pesten saját jö- vedelméből felesége részére, jóllehet ahhoz is hozzájárult, „hogy felesége kozme- tikai, vagy más polgári tisztességgel összefüggő kereseti tevékenységet folytasson”. Ha a férj hibájából következne be a válás, 10 000 pengőt fizet feleségének, míg nőtar- tásdíjnak 200 pengőt köt ki a szerződés.

A Xxxxxx – Xxxxxxx pár esetében is a hagyományos ideál és a modern, a nagy- városi, középosztálybeli társadalmi realitás feszül egymásnak. Xxxxxx igyekezett megfelelni a feleségét eltartó, patriarchális férjideálnak, ugyanakkor elismerte a fele- sége önálló kereseti tevékenységét is. A családon kívül dolgozó középosztálybeli fe- leség szerepének az újszerűségét mutatja, hogy munkába állását – csakúgy, mint az előző iratban – külön szerződési pontba kellett foglalni.

A „kozmetikai tevékenység” feltételezhetően nem tartozott a középosztálybeli

„úrinő” megszokott foglalkozási körébe, a társadalmi realitás – mindenekelőtt a fővá- rosi nők előtt megnyíló harmadik szektorbeli álláslehetőség – azonban felülírta ezt az elvárást. A szerződésbe feltehetően emiatt az ellentmondás miatt került be olyan ki- tétel, hogy a házasság esetleges felbontásának okaként ne a feleség „polgári tisztes- séggel” nem összeférő foglalkozása szerepelhessen. Az iratból nem derül ki, a fele- ség azonban feltehetően már a házasság előtt is dolgozott. Az 1937-es Gazdacímtár48 szerint Xxxxxx Xxxxx 145 hold földbirtokkal rendelkezett Heves határában, amely nagy valószínűséggel lehetővé tette volna a pesti lakás fenntartásán kívül felesége távháztartásának a finanszírozását is; a munkájához és részleges anyagi függetlensé- géhez azonban a feleség erősen ragaszkodhatott.

Azt, hogy a középosztálybeli nők egyre nagyobb arányban vállaltak otthonon kí- vüli kereső tevékenységet, kihívást jelentett a férfi-központú polgári családeszmény- nek és konfliktust szült a családon belül. Munkájuk során a feleségek ki voltak ugyan- is téve annak, hogy könnyen „hírbe hozzák” őket, és hogy házasságon kívüli nemi vi- szonyt létesítenek. Az utóbbira példa egy másik kozmetikus feleség, Xxxxx Xxxxx, és a férje Xxxxxx Xxxxxx „cégvezető” közötti megállapodás.49 E szerint 1939 júniusában Harmatnak „olyan körülmény jutott tudomására, amelyekből azt vélelmezte, hogy felesége nem mindig tanúsított olyan magatartást mint amilyet egy férjes asszonynak tanúsítania kell”. Ez okból a férj elköltözött a Xxxxxx xxxxxx közös lakásból és a Li- pótvárosban vett ki magának bérleményt. A gyanú tárgya „Dr. Xxxxxxx Xxxxxx”, aki-

vel szemben felesége – Xxxxxx szerint – házas nőhöz méltatlan magatartást tanúsí- tott. Ezért minden társadalmi érintkezést megszakított vele, beleértve „még a beszé- des viszonyt is”. A szerződés utolsó kitétele szerint „a felek kölcsönösen megállapod- nak abban, ha a jövőben újból bekövetkeznék, hogy Xxxxxx Xxxxxx a különélést meg- indokoltnak találja, úgy... Xxxxx Xxxxx férjén sem a különélés alatt, sem esetleges bon- tóper befejezte után sem ideiglenes sem végleges nőtartásdíjat nem igényel s erről a követelési lehetőségről kifejezetten lemond”.50

A Harmat javaslatára készült megállapodásban egyrészt tetten érhető a frusztráció azzal kapcsolatban, hogy a kor Budapestjén, elsősorban a középosztálybeli feleségek egy része számára már rendelkezésre állt azon érzelmi-anyagi szabadság, amely a családok többségében továbbra is férfi privilégium maradt. Nem valószínű azonban, hogy csak a feleségek hírnevének a féltése, illetve a férj féltékenysége állt a köz- jegyző előtt rögzített megállapodás hátterében. Harmat aligha remélhette, hogy fele- sége véget vet a közjegyzői okirat hatására a férje által gyanított szerelmi viszonynak. A férj célja nem is ez volt, hanem az csupán, hogy saját belátásától függően és nőtar- tásdíj fizetése nélkül bármikor kiléphessen a házasságából. A megállapodás tehát lé- nyegileg ugyanazt a célt kívánta elérni, mint számos hozomány nélkül házasodó, il- letve dolgozó feleséggel felvett irat, melyek próbálták minimalizálni az elvált fele- séggel szembeni anyagi felelősség vállalását.

A VAGYONOS FELESÉGEK HELYE A CSALÁDI GAZDASÁGBAN

Attól függően, hogy milyen megállapodást kötött a feleség és a férj az előbbi va- gyonával kapcsolatban, a tehetős feleségek között is jelentős különbségek adódhattak az anyagi függetlenség tekintetében. A két háború közötti családi jövedelem és va- gyonkezelés két világosan elváló gyakorlata különböztethető meg a házassági szer- ződések vizsgálata alapján, ezáltal a vagyonos feleségek két eltérő csoportja külön- böztethető meg. 1.) A pénzügyi irányítás szempontjából ezúttal egypólusú modellnek elkeresztelt változatban, amely a szerződések többségét alkotja, a feleség hozományt visz a házasságba, melyet a férj maga kezel. Ez nem zárja ki a különvagyonok meg- létét, a jövedelmek tekintetében azonban a férj szerzési és rendelkezési elsőbbsége érvényesül. Válás esetén a hozomány, vagy annak egy része visszakerül a feleség tu- lajdonába. Amennyiben nem ez következik be, akkor a feleség nőtartást élvezhet volt férjétől. 2.) A feleség számára nagyobb teret nyújt a „kétpólusú modell”, ez esetben a feleség nem visz a házasságába hozományt, saját maga kezeli jövedelmeit, és ebből járul hozzá házassága költségeihez.

Mint ahogy már utaltunk rá, a férjek többsége saját anyagi érdekeinek a körülbás- tyázására használja a hitves vagyontalanságát. Abban az esetben azonban, amikor a nő jelentősebb vagyonnal rendelkezik, a házasfelek vagyoni szeparációja a nő jogait is szolgálja. Az ellenben már az egyes párok és a házasulandók családjai közöi belső különbségeken múlik, hogy mennyire sikerül az egyes szerződéseknek megvédeni- ük a nők jogait.

A hozományi tőkében rejlő hatalmi jogosítványokat Xxxxxxxxxx Xxxxx terézvárosi,

Megjelent: Pesti Hírlap, 1929,

június 27. 28.

Xxxxxxx Xxxxxx utca 21 alatti lakos51 kevésbé tudja kiaknázni Xxxxxxx Xxxx Xxxxxx utcában lakó kereskedővel 1940-ben kötött házassága során. A feleség abszolút érték- ben csekélynek mondható, egy kiskereskedő számára azonban nem jelentéktelen tíz- ezer pengős hozományából a férj bútorokat és árut vásárolt vállalkozása számára; a fennmaradó – meghatározatlan – összegről közösen rendelkeznek. Amennyiben el- válnak, a férj hétezer pengőt szolgáltat csupán vissza feleségének, azt is csak a válás után egy év elteltével. Ez kevésbé kedvez a feleségnek, „de a minimum 200 pengőt”, a férj jövedelmeinek kétötödét kitevő nőtartásdíj is kétélű. Egyfelől nagyvonalú aján- lat, hiszen meghaladja egy kezdő magántisztviselő fizetését, másfelől nem kárpótol- ja a feleséget közszerzeményéért az esetleges válás esetén, tehát a hozományából és az üzletvitelből keletkező profitot egyedül a férj élvezi. A szerződés szokatlanul rész- letes rendelkezéseket tartalmaz a még meg sem született gyermekeknek az esetleges válás utáni státuszáról: míg a lányok a feleséghez, addig fiúk 10 éves koruk után az apjukhoz kerülnének. Xxxxxxx alaposságát jellemzi, hogy a házassági szerződésbe kö- vetkező házasságának a kilátását is bele foglalja; akkor ugyanis a fiúgyermekek neve- lőintézetbe vagy ismét az anyjukhoz kerülnének.

A nagyobb hozomány, illetve az értékes kelengye nagyobb önállóságról tanúsko- dó szerződés megkötését eredményezte Xxxxx Xxxxxx – ekkor vagyontalan – magán-

tisztviselő és Xxxxxxxx Xxxxxxxx, Xxxxxx xxxxxx lakosok esetében.52 Szendrői hozo- mányáról az 1928-ban megkötött házassági szerződés is kimondja, „a házastársak kö- zös előzetes megbeszélése alapján fog gyümölcsöztetni”, amely meg is történt a há- zaspár 1941-es külön költözése után. A terézvárosi villanegyedben lévő otthonból a józsefvárosi Kisfaludy-közbe költöző férj és a jóval elegánsabb környéken maradó feleség megállapodott Lukács Izsó előtt, hogy az 50 000 pengő hozomány feletti ren- delkezési jog átkerül a feleséghez. A dokumentumból burkoltan kiviláglik, hogy a tő- ke egy férjhez közel álló személynél vagy vállalatnál van befektetve; az 1941-es meg- állapodás egyik célja, hogy a feleség továbbra is ugyanannál az adósnál tartsa a pénz- összeget. Xxxxx feltehetően egyből a feleség elköltözése után azonnal kiszolgáltatta neki a hozomány jövedelmeit, hiszen Xxxxxxxx ennek fejében lemondott az ideiglenes és végleges nőtartásdíjról: a szerződésben szereplő előirányzott kamatlábakkal szá- molva a hozomány utáni haszon évi 3000 pengő körül lehetett. A Grósz–Szendrői házaspár mind a kapcsolat viharainak, mind nyugalmasabb időszakainak a vagyon- jogi következményeit tudatosan dokumentálta a közjegyző előtt. Egy év múlva, 1942- ben ismét okiratot készíttettek Xxxxxx Xxxxxxx, amely megerősítette az előző okirat rendelkezéseit tekintettel arra, hogy a pár ismét összeköltözött a Benczúr utcai lakás- ban. Az ekkori megállapodás egyértelműen kimondta, egyedül a feleség jogosult a hozományt kezelni, melynek fejében nem várhat viszont nőtartásdíjat férjétől.

A három megállapodás Xxxxx Xxxxxx és Xxxxxxxx Xxxxxxxx között bepillantást nyújt a házassági szerződések időbeli tartósságába és jövőjébe. Ez azért fontos, mert a megállapodásokat számos pár, viszonyuk megváltozott jellegénél fogva, folyama- tosan változtatta; az egymást követő szerződések nyomon követése kutatói szerencse kérdése. Az is kitűnik a példából, hogy akár a házasság alatt is meg lehet vonni a férj- től a feleség hozománya fölötti rendelkezés jogát, melynek eredményeként a patri- archális viszony a férj kárára módosul.

A fenti megállapodásokból látszik, amennyiben a feleség rendelkezni kívánt a va- gyonával, illetve (mint Xxxxxxxx), veszélyben lévőnek érezte a hozományát, minden lehetősége megvolt rá, hogy eredményesen közbelépjen. A vizsgált házassági szerző- dés tanúsága szerint a kapcsolat krízisének hatására olyan vagyoni-hatalmi helyzet is előállhatott a párok között, ami a hozomány nélküli feleségek és vagyonos férjeik esetében keletkezett. Xxxxx Xxxxxx ugyanis csak az együttélés idején élvezhette fele- sége vagyonát és jövedelmeit, válás esetén – csakúgy mint számos elvált asszony, semmiben nem részesült volna. A legutolsó megállapodás értelmében a férj ráadásul rosszabbul járt, mint egy hozomány nélküli feleség, akinek tartásdíjat kötöttek ki a szerződésben: ez ugyanis a férfira nem vonatkozott. Xxxxxxxx Xxxxxxxxxxx tizen- három évbe tellett házasságkötése után, míg egyedül rendelkezhetett végre a hozo- mányával.

A feleségek önérvényesítő magatartása nem volt feltétlenül szabályszerű, inkább a normaszegés körébe tartozott. A Grósz – Xxxxxxxx megállapodás ellenpontja a fe- leség hozományának teljes bekebelezése, xxxxx Xxxxxxx Xxxxxx építész és Xxxxx Xxxx, egy Benczúr utcai három szoba-hallos lakásban élő pár házassági szerződése szolgál példaként.53 A közjegyzői okirat megkötése a férj cége szempontjából volt inkább fontos, ezt támasztja alá az egyetlen tanú, Xxxxx Xxxxx építész, a férj üzlettársának a

jelenléte is. A dokumentum kimondja, a feleség, Xxxxx Xxxx 10 000 dolláros hozomá- nya a férj kezelésébe, nagy valószínűséggel a cégébe kerül, melynek ellensúlyozá- saként válás esetén a férj havi 400 pengő nőtartásdíj megfizetésére tesz ígéretet. A szerződés burkoltan megfosztja a feleséget hozományától, amikor kimondja, hogy a férj céges érdekeltsége különvagyont képez; ez a kikötés válás esetén megnehezíthe- ti a feleség számára a hozomány visszakövetelését.

Látható, a vagyonilag egypólusú, tehát férfi-központú modell sem jelentette feltét- lenül a javak és jövedelmek egyedüli kezelését, hiszen a kapcsolatból következően a vagyon feletti rendelkezés állandó harc tárgyát képezte a férj és a feleség között. Ezeket a belső küzdelmeket ritkán dokumentálták olyan alapossággal, mint a Grósz- Szendrői megállapodásokban. Azt, hogy mennyiben érvényesült a nők rendelkezési joga a hozomány felett, nemcsak az egyéni leleményesség, hanem a férj és feleség családjának a helyzete, mindenekelőtt a férj státusza határozta meg. A fenti példákból kiindulva joggal feltételezhető, hogy Xxxxxxxx Xxxxxxxxxxx nagyobb lehetősége nyílt magántisztviselő férjével szemben a hozományi követelést érvényesíteni, mint az utolsó szerződésben szereplő Xxxxx Xxxxxxx cégtulajdonos férjével szemben. Míg a hozományt a saját karrierjükbe fektető kereskedők vagy szabadfoglalkozású értelmi- ségiek esetében jóval nehezebb volt kivonni az egyszer már befektetett tőkét, melyet a férjek már az elején igyekeztek bebiztosítani maguknak, ahogyan a Stepper-szerző-

dés is mutatja, addig a tisztviselők esetén a hozományt nagy valószínűséggel köny- nyebben vissza lehetett követelni.

VAGYONOS BUDAPESTI NŐK HOZOMÁNY NÉLKÜL: A NŐI ÖNÁLLÓSÁG ELŐHÍRNÖKEI?

Amikor a feleségek megtartották korábbi vagyonukat, és nem adták át hozomány for- májában a férjüknek, hanem abból járultak hozzá a háztartás költségeihez, anyagi ér- telemben „kétpólusú modell” jött létre a párok között. Az átnézett szerződések alap- ján a vagyonos középosztály felső szegmenseiben volt rá példa, ahol a férj vállal- kozása és vagyona nem feltétlenül kívánta a hozomány formájában történő tőkein- jekciót. Bár a feleségek vagyona nem került közvetlenül a férjek tulajdonába, számos esetben részben ellenőrizésük alá vonták azt. A kétpólusú modell a második há- zasságot kötő, középkorú párok esetében is gyakran előfordul.

A Xxxxx Xxxxxx parkban a szüleivel együtt lakó Xxxxxxxxxx Xxxxxx építészmérnök és Xxxxx Xxx (Xxxxxx Xxxxxx xxxx 00.) házassága arra az esetre példa, amikor a fele- ség tetemes vagyona – egy Szemere utcai bérház és egy balatoni villa –, mégsem kerül a férj kizárólagos rendelkezésébe.54 Lázárovits felvehette ugyan a „házasság költségeire” a bérház jövedelmeit, papíron ugyanakkor a Visegrádi utcában bérelt saját üzemének a fejlesztésére, annak megvásárlására nem használhatta felesége ingatlanból eredő jövedelmét. Mind a férj, mind a feleség családi háttere nyomon követhető az 1941-es népszámlás lakásíveiben, amely döntő jövedelmi és vagyoni különbségekről árulkodik. A feleség oldaláról egy biztos egzisztenciájú, tősgyökeres budapesti zsidó család képe bontakozik ki.

Xxxxx Xxx 1876-ban született apja, Xxxxx Xxxxxxx nyugalmazott részvénytársasági igazgató, aki 1934 óta a Rózsadomb alján lévő négy szoba hallos lakásban lakik, a család pedig élvezi még a bérház jövedelmeinek a kétharmadát is. Lánya elköltözése után a nála tizenkét évvel fiatalabb felesége, Xxxx Xxxx – feltehetően a zsidótörvények miatt nyugdíjazott – tanítónő és annak húga élnek együtt az összkomfortos, telefon- nal felszerelt lakásban.

Bár az újonnan épült Xxxxx Xxxxxx park elegáns helynek számít a korban, ez jó- szerivel elfedte az ugyancsak izraelita Lázárovits család szerényebb körülményeit, és kisebb mobilizálható emberi és anyagi erőforrásait. A férj idős apja – az 1941-es nép- számlálás tanúsága alapján55 – a „Feketekőrösi Ármentesítő és Belvízrendező társ. nyugalmazott igazgató főmérnöke” hatvanéves korában, 1932-ben költözik család- jával a fővárosba, a Xxxxx Xxxxxx park alacsony presztízsű, földszinti két szoba hallos, 1560 pengő bérű lakásába. Lázárovitsék otthonának épületen belüli alacsonyabb stá- tuszára utal, hogy a fölöttük lakó egyszobás garzonlakásnak is közel ilyen összegű volt a bére.

Nem tudható biztosan, ám valószínűsíthető, hogy a férj és feleség egyaránt együtt lakott házasságra lépésük előtt a szüleivel. Annak ellenére, hogy számos fontos tár- sadalmi jellemző kötötte össze a párt – felekezet, középosztálybeli háttér, műveltség

– tévedés xxxxx Xxxxx kettős társadalom koncepciója nyomán azt feltételezni, hogy a két család azonos társadalmi miliőt képviselt (a polgári „zsidó” osztályt). Félrevezető lenne, ha a házasság ténye feledtetné velünk a budai és pesti családok társadalmi ar- culatának a szembeszökő különbségeit, amiket a házassági szerződés is megerősít. Lázárovitsnak – a kor középosztályán belül alacsony presztízst élvező mérnöki hát- tere56 nem versenyezhet Xxxxx Xxx családjának eleganciájával. Ha ugyanis Xxxxxxxxxx azt a társadalmi közeget, vagy annál magasabbat testesítené meg, amelybe a felesége családja tartozik, akkor feltehetően vagyoni értelemben is „beveszik a társaságba”. Ez esetben részesülne hozományban, illetve részt kapna a bérházvagyon részvényeiből is, mindez azonban nem történik meg. Nem utolsósorban azért nem, mert a feleség családja félti kijátszani vagyoni aduit az „újonnan érkezett”, első generációs buda- pesti egzisztenciának.

Hasonló bizalmatlanságot látni a kiskorú árvalány, Xxxxx Xxxxx (VI. Xxxxxx csá- xxxx xx 00/b.)57 és Xxxxxxx Xxxxxx Kossuth téren lakó magántisztviselő házassági szerződésében is a férjjel kapcsolatban. Itt az ügyvéd gyám – árulkodóan a szerződés egyedüli tanúja, feltehetően a kiötlője – ragaszkodik a vagyon megosztásához, mert félti a fiatal feleség tetemes vagyonát, amely többek között egy Dohány utcai Zsina- gógára néző bérházból és egy betéti társaság „törzstőkéjéből” áll. A források nem en- gednek ugyanakkor bepillantást a vagyon további sorsába, feltehető azonban, hogy a feleség árvaságánál fogva az előbb-utóbb átkerült férje tulajdonába vagy kezelésébe. A vagyonukat külön kezelték és a jövedelmeiből közösen tartották fenn háztar- tásukat Xxxxxx Xxxxxx gyáros (Xxxxxxx xx 0.) és Xxxxx Xxxxx (Xxxxxxxxxx xx 0/a.), bankárcsaládból származó felesége is. 1942-ben megkötött házassági szerződésük szétválasztja egymástól a felek vagyonát.58 A feleségnek 80 000 pengő értékű külön- vagyona volt ekkor, melyet saját családjának a bankházánál helyezett el; a férj tulaj- donát egy zuglói gyár és annak árukészlete tette ki. A pár közszerzeményt állapított,

a feleség a férj után azonban csak a 20 000 pengőt kitevő hitbért örökölte volna, a férj pedig nem vállalt kötelezettséget a válás esetén fizetendő nőtartásra.

Szerződésük egyik lehetséges olvasata szerint azért nem fektette a feleség a férj gyárába a tőkéjét, mivel saját családi bankjuk nem bírt volna el ilyen magas összegű tőkekivonást. A szerződés ennek ellenére arra is utal, hogy a vagyonos párok, illetve a kellő önérvényesítő képességgel rendelkező feleségek körében nem számít elsőd- legesen fontosnak a hozomány, és hogy a férjes asszonyok is hasonlóan szabadon ren- delkezhetnek vagyonuk felett.

Utolsó példaként álljon itt egy kevésbé vagyonos pár házassági szerződése, melyet Xxxxxxxx Xxxxx „fuvaros” és Xxxxx Xxxxx „fuvaros” kötött egymással 1934-ben Lu- kács Izsó előtt.59 A két önálló, feltehetően középkorú „kisvállalkozót” összekötő ok- irat célja világos: a feleség vállalkozását kívánja megvédeni attól, hogy a férj bekebe- lezze, illetve attól, hogy a feleség rendelkezési joga elvesszen vállalkozása felett. A szerződés a „kötendő házasságra való tekintettel” kijelenti, a „tíz darab ló és nyolc kocsi”, amely a feleség tulajdonában áll, továbbra is kizárólagos rendelkezésében ma- rad. A két vállalkozás különállását mutatja, hogy a szerződés aláírásakor egy házban, feltételezhetően egy lakásban élő felek nem létesítettek közszerzeményt, hanem mindkét fél a saját vagyonából fedezi a háztartás költségeit.

Az iménti példák jelzik, hogy bár nem igazán elterjedt a vagyoni értelemben két- pólusú család a két világháború közötti Budapesten, ennek ellenére a társadalmilag bevett – szerződés formájában intézményesíthető – gyakorlatok közé tartozott. Mivel a hozomány a feleség családja által gyűjtött tőkének tekinthető, a hozományadás el- maradása mögött is a feleség családjának az érdekei rejlenek. Ez különösen abban az esetben valószínű, amikor – ezt a Lázárovits–Káldi szerződés is tanúsítja – a feleség, illetve családja jelentős vagyonnal és jövedelemmel rendelkezik. A szerződések ez esetben védik a családi vagyont és jövedelmet a férjjel szemben, ennélfogva a fele- ség is nagyobb döntési szabadságra tesz szert saját vagyona felett, mintha hozomány- ként a férje kezelné azt. Hiba lenne azonban arra következtetni ebből, hogy elsősor- ban a feleségnek a házasságon belüli nagyobb személyes önállóságát és függetlensé- gét szolgálták az itt elemzett szerződések.

ÖSSZEGZÉS

Jelen tanulmány a két háború között házassági szerződést kötő párok egymás közti hatalmi viszonyait elemezte, társadalomtörténeti eszközökkel alkalmazásával. Tá- gabb értelemben a két háború közötti vagyonos középosztályi család jellegének, a há- zaspárok közötti vagyoni viszonyoknak és az együttélési modelleknek a rekonstruk- ciója volt a kitűzött cél. A férfiközpontú jogi keretek normativitásából, jóllehet nem azok mindenhatóságából kiindulva igyekeztem bemutatni, hogy miként használták a férjek és a feleségek önnön érdekeik elősegítésére mindeme jogi eszközöket, hogyan alakították olykor egymástól is gyökeresen eltérő módon családi életüket és vagyoni viszonyaikat.

A léptékváltó megközelítés célja az alapvető tendenciák megragadása volt. A ta-

nulmány főbb állításai a házassági szerződések mikroelemzésén át bontakoznak ki. A kvalitatív elemzésekre támaszkodva bizton állítható, hogy a budapesti középosztály körében létre jött házasságok többnyire az anyagi tényezők primátusán alapultak; ezek befolyásolták elsősorban a feleségek családon belüli helyét, szerepét és xxxxxx a házasság évei során, de azon kívül (azután) is. Mindamellett számos más tényező – mint az egyéni leleményesség, a családi érdek és a foglalkozás maga – szintén köz- rehatott az irányban, hogy milyen szerződések köttettek, és mennyiben a férj, vagy éppen a feleség érdekei érvényesültek bennük. A kutatás további állomásaként az áttekintett és elemzett házassági szerződések megfelelő kiindulópontul szolgálhatnak a két háború közötti középosztálybeli városi családok életmódjának, családi szerepe- inek és a városon belüli kapcsolati hálóinak a megismeréséhez.

JEGYZETEK

1. S ándor 1942, 254.

2. Gyáni 1995, 12–34., Nagy 2007.

3. S ándor 1942, 61.

4. Cziglányi 1939, 141. 5. S ándor 1942, 237.

6. VII. 198. 1935/431.

7. S ándor 1942, 245.

8. Werbőczy 1990.

9. Lábady 1997.

10. Gyáni 2008. 152–161. A korabeli házasélet és szerelmi viszonyok irodalmi ábrázolásához ld. pl. Déry 1976.

11. 1894. XXXI. 55.§.

12. S ándor 1942, 61., Gerő 1935.

13. 1894. XXXI. 24. §.

14. S ándor 1942, 219.

15. Vö. Herczeg 1896.

16. Pesti Hírlap, 1929. június 29., 28.

17. BFL, VII. 2., 1344. doboz.

18. Vö. Phillips 2004. A két háború közötti házassági jog elsősorban a dualizmus korban ki- alakult szabályozáson nyugodott, ehhez ld. Xxxxxxxxx 1907., Herczeg 1896., Vámbéry 1902.

19. Forrás: Illyefalvi 1928., Illyefalvi 1934., 70.; Illyefalvi 1936, 91., Illyefalvi 1940, 75.

Thirring 1908, 40.

20. Vö. Révay 1920.

21. Xxxxxx 1985, 121–163.

22. 1874. XXXV. tc. 5. §.

23. Illyefalvi 1936, 48.

24. Laczkó 1998.

25. Gyáni 1997, 266–276., Karády 1998., Gyáni 1998., Xxxx 2007, 3–15.

26. Xxxxx – Xxxxxx – Xxxx 2006, 226.

27. Gyáni – Kövér 2003. 262. Romsics 2000. 28. Weis 1942, 104.

29. Uo., 258–291.

30. Uo., 119.

31. Gyáni 1999. 117–118.

32. Xxxxx 1938., Zentay 1939. 33. Illyefalvi 1936, 56., 76.

34. Vö. Illyefalvi 1936, 70.

35. Zentay 1936., Petőcz 2007, 79.

36. Zolnay 1986. 203.

37. BFL VII 198, 180/ 1936.

38. Déry 2006, 181.

39. BFL VII. 198; 1716/1935.

40. Weis 1942. 118–119.

41. Illyefalvi 1936, 36.

42. BFL VII. 198. 338/1940.

43. A két háború közötti budapesti lakáspiac változásaihoz ld. Nagy – Rigó 2009.

44. Jelenleg VII. kerület, Xxxxx Xxxxxx utca. 45. BFL VII. 198., 1054/1934.

46. BFL VII. 198., 1043/ 1936.

47. BFL VII. 198., 50/1932.

48. Gazdacímtár 1937. 137. 49. BFL VII. 198., 50/1932. 50. BFL VII. 196., 226/1939.

51. Jelenleg Szófia utca.

52. BFL VII. 198, 1941/137.; 1942/237.

53. BFL VII. 198., 894/1932.

54. BFL VII. 198, 1941/34.

55. BFL IV 1419.j. Az 1941-es népszámlálás lakásívei. Xxxxx Xxxxxx park 35. 56. Xxxxxx 1992, 237–244.

57. Ma Bajcsy-Zsxxxxxxxx xx 00/x. 58. BFL VII. 198. 1942/ 581.

59. BFL VII. 198., 850/1934.

RÖVIDÍTÉSEK

VII. 196. Xxxxxxx Xxxxxxx közjegyző iratai. 226/1939.

BFL IV 1419.j. Az 1941-es népszámlálás lakásívei. Xxxxx Xxxxxx park 35.; Kexxxx Xxxxxx xxxx 00.; IV. Gaxxxx xxxx 0.

Ezer év törvényei, 1000; 2003.

Cziglányi 1939.

Xxxxxxxxx Xxxxx: A tartásjog rendszere és szociálpolitikája. Pécs: Dunántúli Pécsi Egyetemi Könyvkiadó, 1939.

Déry 2006.

Xxxx Xxxxxx: Terézváros-Erzsébetváros. VI–VII. kerület, Budapest: Terc, 2006.

Xxxxxxxxx 1907.

Xxxxxxxxx X.: A nő joga a váláshoz a magyar jog szerint. Budapest, 1907.

Gerő 1935.

Xxxx Xxxx.: Házasság-felbontó okok. Budapest, 1935.

Herczeg 1896.

Herczeg M.: Magyar házassági jog. Budapest, 1896.

Lábady 1997.

Xxxxxx Xxxxx: A magyar magánjog (polgári jog) általános része. Budapest–Pécs, 1997.

Illyefalvi 1928., Illyefalvi 1934., Illyefalvi 1936, Illyefalvi 1940,

Illefalvy I. Lajos: Budapest Székesfőváros Statisztikai és Közigazgatási Évkönyve. Budapest. Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatalának Kiadása.

Gazdacímtár. Magyarország földbirtokosai és földbérlői. Budapest: Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal, 1937.

Pesti Hírlap, 1929. június 29.

Révay 1920.

Xxxxx Xxxxx: A hűtlen elhagyás. S. l. : s. n., 1920.

FORRÁSOK

BFL

Budapest Főváros Levéltára

VII. 198. Xxxxxx Xxxx közjegyző iratai: 50/1932.; 894/1932.; 850/1934.; 1054/1934.; 431/ 1935.; 1043/1936.; 34/1941.; 137/1941.; 237/1942.; 581/1942.

Xxxxxx 1942

Xxxxxx Xxxxxx: A házassági jogszabályok egységes szerkezetben. Budapest: Bethlen Rt. 1942.

Xxxxx 1938.

Szabó H. Xxxxxx: Mit mondanak a számok a zsidókérdésben? [Budapest] Tábor kiadás, 1938.

Thirring 1908.

Xxxxxxxx Xxxxxxx: Budapest Székesfőváros Statisztikai Évkönyve, Budapest: Budapest Szé- kesfőváros Statisztikai Hivatalának Kiadása. 1908.

Vámbéry 1902.

Xxxxxxx Xxxxxxx: A házasság védelme a büntetőjogban. Budapest: Politzer, 1902.

Weis 1942.

Xxxx Xxxxxx: Hazánk társadalomrajza. Budapest: Franklin, 1942.

Werbőczy 1990.

Xxxxxxxx Xxxxxx: Hármaskönyv. I. rész, 93. cikk. Budapest: Téka, 1990.

Zentay 1939.

Xxxxxx Xxxxx (Szerk.): Napjaink problémái: népek és népcsoportok: a zsidók megoszlása ná- lunk és külföldön. Budapest: [Hungária Hírlapnyomda Rt.], 1939.

Zolnay 1986.

Xxxxxx Xxxxxx: Hírünk és hamvunk. Budapest: Magvető, 1986.

FELHASZNÁLT IRODALOM

Bódy 2007.

Xxxx Xxxxxxx: „Polgárság és polgárosodás fogalma. Xxxxx Xxxxxx kettőstársadalom-koncep- ciójában és a társadalomtörténet-írásban, Rövid historiográfiai áttekintés”. Kommentár, 3. sz.

Csiki – Xxxxxx – Xxxx 2006.

Xxxxx Xxxxx – Xxxxxx Xxxxxx –X xxx Xxxxxx: „A magyar társadalomtörténet-írás a kezdetek- tõl napjainkig” In: Xxxx Xxxxxxx – Ö. Xxxxxx Xxxxxx (Szerk.): Bevezetés a társadalomtörté- netbe, Osiris, Budapest, 2006.

Déry 2006.

Xxxx Xxxxx: A befejezetlen mondat. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1976.

Gyáni 1995.

Xxxxx Xxxxx: Hétköznapi Budapest. Budapest: Városháza. 1995.

Gyáni 1997.

Xxxxx Xxxxx: „Polgárosodás mint zsidó identitás. Recenzió Xxxxxx Xxxxxx: Zsidóság, polgáro- sodás, asszimiláció c. könyvéről”, BUKSZ 1997. ősz.

Gyáni 1998.

Xxxxx Xxxxx: „Forráskritika és bizonyítás. Viszontválasz Xxxxxx Xxxxxxxxx”, BUKSZ 1998. tavasz.

Gyáni 1999.

Xxxxx Xxxxx: Az utca és a szalon, társadalmi térhasználat Budapesten, 1870-1930. Budapest, Új Mandátum Könyvkiadó, 1999.

Gyáni – Kövér 2003.

Xxxxx Xxxxx – Xxxxx Xxxxxx: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig. Budapest: Osiris, 2003.

Gyáni 2008.

Xxxxx Xxxxx: „Szerelem és politikai ethosz konfliktusa. Xxxxxx Xxxx polgármester különös házassága”. In Parasztok és Polgárok. Tanulmányok Xxxx Xxxxxx 65. születésnapjára. (Szerk.: Xxxxx et al.). Budapest, Korall, (2008).

Kaplan 1985.

Xxxxxx, Xxxxxx A : The Marriage Bargain. Women and Dowries in European History. New York: Xxxxxxxxxx. 1985.

Karády 1998.

Xxxxxx Xxxxxx: „Zsidó és nem zsidó polgárosodás. Válasz Xxxxx Xxxxxxxx”, BUKSZ 1998. tavasz.

Xxxxxx 1992.

Xxxxxx Xxxxx: „Interwar Antisemitism in the Professions: The Case of the Engineers.” In Xxxxxxx Xxxxxx (Szerk.): Jews in the Hungarian Economy 1760–1945. Jeruzsálem: Magnus Press, 1992.

Laczkó 1998.

Xxxxxx Xxxxxx: „A két háború között”. In Budapesti Negyed, 20–21. (1998/2–3). URL: http:// xxx.xxxxxxxx.xx/xxxxxx/xxxxxxxx/xxx/00_00/xxxxx.xxxx

Nagy – Rigó 2009.

Xxxx Xxxxx – Xxxx Xxxx: „Nagymező és Klauzál utcai bérházak 1941-ben: az elöregedő és a korszerű lakásállomány hatása a bérlőkörökre”. In: Xxxxxx Xxxxx (Szerk.): Broadwaytől in- nen és túl. Budapest: Műcsarnok, 2009. (Megjelenés alatt)

Nagy 2007.

Nagy S ándor: „’Elváltak’ és ’válások.’ Családi állapot és jogintézmény a 19. század második felében Budapest (Pest-Buda) példáján”. Korall, 2007/30. URL:xxxx://xxx.xxxxx.xxx/xxxx/ issuedetails.aspx?issueid=64030a53-2f52-4973-b0d8-957f22b4c67d&articleId=e521ebb8-c3f7- 4376-8fd0-1c698cb1e57b. Letöltve: 2009. márc. 3.

Petőcz 2007.

Xxxxxx Xxxxxx: „A Tamási-élmény”. Tiszatáj. LXI. évf. 8. sz., 2007. augusztus.

Phillips 2004.

Phillips, Xxxxxxxx: Amit Isten összekötött…A válás rövid története. Budapest: Osiris. 2004.

Romsics 2000.

Xxxxxxx Xxxxxxx: „A kettős társadalom és ami utána következik. Xxxxx Xxxxx ’Magyarország társadalomtörténete a Horthy-korban’ c. művéről”. Korall, 2000. 1. szám. URL:xxxx://xxx. xxxxxx.xxx/xxxxxxxx/xxxxxx_0_xxxxx/xxxxxx_xxxxxxxxxx_00.xxx?xxxxxxxXXx0. Letöltve 2009.

január 18.

XXXX XXXX

THE PERFECT MATCH: VISIONS OF MARRIAGE, PROSPERITY AND GENDER ROLES IN INTERWAR BUDAPEST

ABSTRACT

Gender roles increasingly changed and diversified throughout the first decades of the 20th cen- tury in Europe, which transformations were all the more pronounced in urban regions. In the present study, marriage contracts of Budapest couples are put under scrutiny and the ways in which they reflect the changing social roles of men and women in the interwar period. Through the analysis of two hundred marriage contracts, as well as contemporary legal changes, statis- tics, and sociologically informed literature, it is argued that no matter how sweeping the chan- ges in gender roles were in many respects, these did not get automatically reflected in the finan- cial arrangements between middle class couples. While women holding middle class jobs after marriage – especially private company officials – often institutionalized their financial inde- pendence and equal position through these contracts, the majority of couples solidified the man’s financial dominance in marriage. Through a qualitative analysis of marriage contracts, I argue that the seeming defense of the wife’s dowry and property in many cases served more the wife’s family’s interests than the freedom and equality of the wife herself.