MÉRLEGKÖR TAGSÁGI SZERZŐDÉS
formázott: Betűtípus: 8 pt
ALTEO Energiakereskedő Zrt.
Üzletszabályzat
5. sz. melléklete
formázott
MÉRLEGKÖR TAGSÁGI SZERZŐDÉS
mely létrejött egyrészről:
Az ALTEO Energiakereskedő Zrt (székhely: 1131 – Budapest, Babér u. 1-5.), mint villamos energia kereskedelmi engedélyesi Mérlegkör Felelős, a továbbiakban: Mérlegkör Felelős,
másrészről
a . (székhely: .), mint
……………..engedélyes Mérlegkör Tag, a továbbiakban: Mérlegkör Tag,
együttesen: a Felek
között az alulírott helyen, időben és az alábbi tartalommal:
1. PREAMBULUM:
A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény (VET) 21.§ (2) bekezdése alapján a termelő, a villamosenergia-kereskedő, az egyetemes szolgáltató, a felhasználó, az elosztó hálózati engedélyes köteles mérlegkört alakítani, vagy az érintettek megállapodása esetén – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában
– bármely mérlegkörhöz csatlakozni. A Mérlegkör Felelős előbbiek alapján önálló mérlegkör alapítására jogosult.
Jelen szerződés a Mérlegkör Felelős, valamint a , mint Mérlegkör Tag közötti jogviszony - jogok és kötelességek – valamint a kiegyenlítő energia elszámolásának részletes szabályait határozza meg a Mérlegkör Felelős által létrehozott mMérlegkör tekintetében.
1.1. A mérlegkör működésének alapelvei:
A mérlegkör működésének, különösen a mérlegkör kiegyenlítő energia költségének tagok közötti elszámolásának meghatározó alapelvei a következők:
a) a Mérlegkör Felelős a Kereskedelmi Szabályzatban leírt, a mérlegkörre és az Átviteli Rendszerirányítóra vonatkozó menetrend készítési, elszámolási és fizetési szabályok betartásával végzi tevékenységét;
b) a Mérlegkör Tagok mindenkor a Mérlegkör Tagsági Szerződésben foglaltak szerint járnak el, különösen a Mérlegkör Felelős számára szükséges pontos menetrendi információk határidőre történő szolgáltatása tekintetében;
c) a Mérlegkör Felelős az Átviteli Rendszerirányító felé a Mérlegkör Tagok érdekében végzett tevékenységek költségeinek fedezésére tagsági koordinációs díjat szed;
formázott: Középre zárt, Jobb: 0 cm, Szegély: Fent: (Szegély nélkül), Tabulátorok: 8 cm, Középre zárt + 16 cm, Jobbra zárt
d) az elszámolás rendszere a Mérlegkör Tagok számára átlátható (transzparens) és mindenfajta rejtett megkülönböztetéstől mentes;
e) az elszámolási rendszer az okozathelyesség elvére épül;
147
formázott: Betűtípus: 8 pt
ALTEO Energiakereskedő Zrt.
Üzletszabályzat
5. sz. melléklete
2. FOGALOM-MEGHATÁROZÁSOK ÉS RÖVIDÍTÉSEK
A jelen szerződésben használt fogalmak alatt a VET-ben, a VET végrehajtásáról szóló 273/2007. (X.19.) Kormány rendeletben (VET Vhr), az egyéb kapcsolódó villamos-energia jogszabályokban, valamint a villamosenergia-ellátási szabályzatokban, különösen a Kereskedelmi Szabályzatban és az Átviteli Rendszerirányító Üzletszabályzatában szereplő fogalmakat kell érteni.
3. A MÉRLEGKÖR TAGSÁG FELTÉTELEI
3.1. Engedélyek és kizáró okok
3.1.1. A Mérlegkör Tagnak rendelkeznie kell:
a) a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal által kiadott érvényes működési engedéllyel vagy
b) az Átviteli Rendszerirányítóval és /vagy az elosztó hálózati engedélyessel megkötött hálózathasználati szerződéssel.
3.1.2. A Mérlegkör Tag egyidejűleg nem lehet más mérlegkörnek is tagja.
3.2. Pénzügyi biztosíték
3.2.1. A pénzügyi biztosíték Mérlegkör Felelős által történő megkövetelésénél a Mérlegkör Felelős fenntartja a jogot magának, hogy mindenkor megvizsgálja a Mérlegkör Xxxxx pénzügyi stabilitásának megbízhatóságát, és ennek eredményeként határozza meg a pénzügyi biztosíték használatának szükségességét.
3.2.2. A Mérlegkör Tag az elszámolási időszakban felmerülő kiegyenlítő energia előzetesen becsült költségeire köteles pénzügyi biztosítékot nyújtani a Mérlegkör Felelős számára. Abban az esetben, ha a Mérlegkör Tagnak nem merül fel kiegyenlítő energia költségfizetési kötelezettsége, nem kell pénzügyi biztosítékot nyújtania.
3.2.3. A pénzügyi biztosíték értéke a mérlegkör tagság első 3 hónapjára a Mérlegkör Tag becsült havi villamos energia forgalom 1/10 részének és az Átviteli Rendszerirányító által a szerződéskötés napjára közzétett, vagy átlagos legmagasabb felszabályozási díjának szorzata.
A Mérlegkör Tag jelen szerződés aláírásával feltétel nélkül hozzájárulását adja ahhoz, hogy a Mérlegkör Felelős a kiegyenlítő energia díjának és a Tagsági Koordinációs Díjnak nemfizetése esetén a pénzügyi biztosítékot a számlakövetelés erejéig lehívja.
3.2.4. A pénzügyi biztosíték értéke ezt követően a Mérlegkör Tag előző 3 elszámolási időszakára vonatkozó, a Mérlegkör Felelős felé fennálló kötelezettségeinek összege.
3.2.5. A pénzügyi biztosíték lehet óvadék vagy bankgarancia.
formázott: Középre zárt, Jobb: 0 cm, Szegély: Fent: (Szegély nélkül), Tabulátorok: 8 cm, Középre zárt + 16 cm, Jobbra zárt
Az óvadékot készpénzzel vagy átutalással, magyar forintban kell teljesíteni. Az óvadék teljesítését a készpénz befizetését igazoló eredeti banki bizonylatokkal, banki átutalás esetében a
148
formázott: Betűtípus: 8 pt
ALTEO Energiakereskedő Zrt.
Üzletszabályzat
5. sz. melléklete
terhelés napján kelt bankszámlakivonattal és annak mellékletével, vagy a terhelés/átutalás megtörténtéről szóló más banki bizonylat eredeti példányával kell igazolnia a Mérlegkör Tagnak a mérlegkör felelős felé a szerződés megkötésekor. A Mérlegkör Felelős az óvadék összegének átlátható és elkülönített kezelését elkülönített ügyfélszámlán kezeli, az óvadék összegét csak az esetlegesen felmerülő követelés kielégítésére használhatja fel.
3.2.6. A pénzügyi biztosíték teljes összege, illetve a bankgarancia a szerződés szerződésszerű megszűnése esetén (rendes felmondás) visszajár. A Mérlegkör Felelőst a részére nyújtott pénzügyi biztosíték után kamatfizetési kötelezettség nem terheli. A pénzügyi biztosítéknak a szerződés megszűnéséig biztosítottnak kell lennie.
4. FELEK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI A Mérlegkör Felelős jogai és kötelezettségei
a) a menetrendek fogadása,
b) a menetrendek ellenőrzése,
c) a menetrendek véglegesítése,
d) a menetrendek megküldése az Átviteli Rendszerirányítónak,
e) a módosítási kérelmek továbbítása az Átviteli Rendszerirányító részére,
f) a menetrend bejelentés pótlása az Átviteli Rendszerirányító részére,
g) felszólítás a menetrend újraküldésére,
h) értesítés menetrend módosítás elfogadásáról,
i) a fennmaradt kiegyenlítetlenségek (inkonzisztenciák) feloldása,
j) a Mérlegkör Xxxxx képviselete az Átviteli Rendszerirányító felé,
k) utasításadási jog azokban az esetekben, amikor az Átviteli Rendszerirányító a Mérlegkör Felelősön keresztül utasítja a Mérlegkör Tagokat
l) az igénybe vett kiegyenlítő energia költségének elszámolása a Mérlegkör Tagokkal,
m) tagsági koordinációs díj beszedése
n) a mérlegkör-szerződés rendes és rendkívüli felmondása
o) adatszolgáltatás,
p) pénzügyi biztosíték kikötése.
A Mérlegkör Tag jogai és kötelezettségei
a) a menetrend bejelentése,
b) a menetrend bejelentés pótlása,
c) a menetrend módosítása,
d) a mérlegkör szerződés rendes, illetve rendkívüli felmondása,
e) adatszolgáltatás, ideértve azon szükséges adatok átadását is, amely a mérlegkör-felelős jogszabályokban és ellátási szabályzatokban rögzített kötelezettségeinek teljesítéséhez szükséges
f) utasításteljesítési kötelezettség azokban az esetekben, amikor az Átviteli Rendszerirányító a Mérlegkör Felelősön keresztül, vagy közvetlenül utasítja a Mérlegkör Tagokat
g) a kiegyenlítő energia költség Mérlegkör Tagra eső részének megtérítése,
formázott: Középre zárt, Jobb: 0 cm, Szegély: Fent: (Szegély nélkül), Tabulátorok: 8 cm, Középre zárt + 16 cm, Jobbra zárt
h) tagsági koordinációs díj megfizetése.
149
formázott: Betűtípus: 8 pt
ALTEO Energiakereskedő Zrt.
Üzletszabályzat
5. sz. melléklete
5. A MENETRENDEK TARTALMA
5.1. Menetrend kialakítása
5.1.1. A menetrend a Mérlegkör Tagnak a Mérlegkörön belül és más mérlegkörök között történő egyeztetett villamosenergia-értékesítéseit, illetve vásárlásait tartalmazza a mindenkor hatályos Kereskedelmi Szabályzat szerinti elszámolási mérési időintervallumos bontásban.
5.1.2. A Mérlegkör Tag menetrendjét a Kereskedelmi Szabályzat szerint kell megadni.
5.2. A menetrendek általános tartalmi elemei
A menetrendek általános tartalmi elemeit a mindenkor hatályos Kereskedelmi Szabályzat határozza meg.
5.3. A menetrend oszlopok fejléceinek elemei
A mindenkor hatályos Kereskedelmi Szabályzat rendelkezései szerint kerül meghatározásra.
5.4. Kódok kialakítása
A Mérlegkör Tagok a mindenkor hatályos Kereskedelmi Szabályzat szerint, az Átviteli Rendszerirányító által alkalmazott kódokat kötelesek alkalmazni.
formázott: Középre zárt, Jobb: 0 cm, Szegély: Fent: (Szegély nélkül), Tabulátorok: 8 cm, Középre zárt + 16 cm, Jobbra zárt
150
formázott: Betűtípus: 8 pt
ALTEO Energiakereskedő Zrt.
Üzletszabályzat
5. sz. melléklete
formázott: Normál, Sorkizárt
5.5. Téli-nyári időszámítás figyelembevétele
A téli-nyári időszámítással kapcsolatos menetrendadási kötelezettségeket a mindenkor hatályos Kereskedelmi Szabályzat határozza meg.
5.6. Xxxxxxxxxxxx szemben támasztott követelmények
5.6.1. Formai követelmények
a) A Mérlegkör Tag által küldött menetrend legyen a Mérlegkör Felelős informatikai rendszerébe továbbkonvertálható, MS Excel formátumú fájl.
b) A menetrend a jelen Szerződés megkötésekor a Mérlegkör Felelős által átadott elektronikus minta szerint készül.
5.6.2. Tartalmi követelmények
a) A menetrend értékek a mindenkor hatályos Kereskedelmi Szabályzattal legyenek összhangban.
b) Más mérlegkörökkel való forgalom esetén a menetrend értékek az érintett mérlegkör felelősökkel legyenek egyeztetve.
5.7. A Menetrend-adás folyamata
5.7.1. A menetrend-adás folyamata három fő fázisból áll:
a) A menetrend meghatározása, a formai és tartalmi követelmények teljesítésével;
b) A menetrend elfogadása;
c) A menetrend napon belüli módosítása.
5.8. A menetrend meghatározása
5.8.1. Az Mérlegkör Tag minden munkanap 8.30 óráig köteles megadni a következő időszakra (a Kereskedelmi Szabályzatban foglaltak szerint) vonatkozó menetrendjét.
5.8.2. A Mérlegkörön kívüli értékesítés, illetve vásárlás esetén a Mérlegkör Tag minden munkanap 9.30 óráig köteles eljuttatni a menetrendet a Mérlegkör Felelőshöz a következő munkanapra és az azt megelőző szabad- és munkaszüneti napokra.
5.8.3. Mérlegkör Felelős a Mérlegkör Tagot a felkészülés érdekében minden munkanap 11.00 óráig tájékoztatja a másnapi várható üzemállapotról, ami azonban az Átviteli Rendszerirányítóval történő menetrend egyeztetés alapján változhat. A Mérlegkör Felelős az esetleges változásokról a lehető legrövidebb időn belül értesíti a Mérlegkör Tagokat.
formázott: Középre zárt, Jobb: 0 cm, Szegély: Fent: (Szegély nélkül), Tabulátorok: 8 cm, Középre zárt + 16 cm, Jobbra zárt
151
formázott: Betűtípus: 8 pt
ALTEO Energiakereskedő Zrt.
Üzletszabályzat
5. sz. melléklete
5.8.4. Mérlegkör Felelős a Mérlegkör Tagnak minden munkanap 14.00 óráig megküldi a Mérlegkör Tag Mérlegkörön belüli és Mérlegkörön kívüli értékesítésének menetrendjeit mérlegkörön belüli egyeztetésre, melyeket a Mérlegkör Tag 14.30 óráig köteles visszaigazolni.
5.8.5. Mind a Mérlegkörön belüli, mind a Mérlegkörön kívüli értékesítés esetén a Mérlegkör Felelős minden munkanap 17.00 óráig köteles eljuttatni a menetrendet a Mérlegkör Taghoz a következő munkanapra és az azt megelőző szabad- és munkaszüneti napokra.
5.8.6. Mind a Mérlegkörön belüli, mind a Mérlegkörön kívüli értékesítés esetén a Mérlegkör Tag a menetrend beérkezését követően, legkésőbb 17.15 óráig az adott munkanapon visszaigazolja Mérlegkör Felelős által részére adott menetrend beérkezését és elfogadását. Amennyiben a Mérlegkör Tag a megadott határideig nem igazolja vissza a menetrend elfogadását, úgy azt a Mérlegkör Felelős elfogadottnak tekinti.
5.9. A menetrend elfogadása
a) A menetrend elfogadásának határideje a menetrend-bejelentés napján 17.15 óra.
b) Egy menetrend akkor tekinthető elfogadottnak és véglegesnek, ha a Átviteli Rendszerirányító az elfogadott menetrendet megküldi a Mérlegkör Felelősnek, a Mérlegkör Felelős pedig a Mérlegkör Tagnak.
5.10. Formai és tartalmi követelmények biztosítása
5.10.1 A Mérlegkör Felelős a menetrendeket az előírt formai és tartalmi követelmények alapján állítja össze, illetve ellenőrzi. Ha egy adott menetrend nem felel meg az 5.6. „Menetrenddel szemben támasztott követelmények” pontban meghatározott előírásoknak, akkor a Mérlegkör Felelős és az érintett Mérlegkör Tag köteles a hiányosságokat a Kereskedelmi Szabályzatban foglaltaknak megfelelően, a lehető leghatékonyabb módon együttműködve kiküszöbölni.
5.10.2 Megküldött menetrendek formai követelményeinek ellenőrzése
A Mérlegkör Felelős a megküldött menetrendek formai követelményeinek meglétét ellenőrzi annak érdekében, hogy a menetrend konvertálható-e a Mérlegkör Felelős informatikai rendszerébe.
5.11. A menetrend napon belüli módosítása
a) A Mérlegkörön belüli értékesítés esetén a Mérlegkör Felelős jogosult a nap folyamán módosítani az egyeztetett és jóváhagyott menetrendet mindenkor figyelembe véve az 5.8.1. bekezdés rendelkezéseit. A Mérlegkör Xxxxxx, ha úgy ítéli meg, hogy az egyeztetett menetrendjétől a nap folyamán jelentősen el fog térni, köteles ezt, ennek okát és megváltozott üzemviteli paramétereit bejelenteni a Mérlegkör Felelősnek. A Mérlegkör Tagnak lehetősége van a versenypiaci menetrendje napon belüli, az érintett mérlegkör felelősével egyeztetett módosítását kérni.
formázott: Középre zárt, Jobb: 0 cm, Szegély: Fent: (Szegély nélkül), Tabulátorok: 8 cm, Középre zárt + 16 cm, Jobbra zárt
b) A menetrend módosítás minimális mértékét és szabályait a mindenkor hatályos Kereskedelmi Szabályzat határozza meg.
152
formázott: Betűtípus: 8 pt
ALTEO Energiakereskedő Zrt.
Üzletszabályzat
5. sz. melléklete
c) A menetrend módosítás elrendelésének, illetve kérelmezésének határideje a módosítani kívánt menetrend időintervallum kezdete előtt legkésőbb 2 óra.
d) A Mérlegkörön kívüli értékesítés esetén a menetrend módosítást a Mérlegkör Tagnak írásban indokolnia kell. A módosítási kérelem a következő esetekben tekinthető indokoltnak:
i. Részleges vagy teljes erőművi kiesés miatti módosítás;
ii. Jelentős mértékű hálózati csatlakozási üzemzavar miatti módosítás;
iii. Határkeresztező vezetéken megszerzett kapacitásjog korlátozás miatti módosítás;
iv. Mérlegkörön kívüli vevő részéről érkező módosítási igény miatti módosítás.
e) Az indoklás alapján a Mérlegkör Felelős elbírálja a menetrend módosítási kérelmet. Ezt követően köteles az Átviteli Rendszerirányítóhoz továbbítani a menetrend módosítási esetekben az adott kérelmet.
A Mérlegkör Felelős a menetrend módosítását egyezteti az Átviteli Rendszerirányítóval és az Átviteli Rendszerirányító döntésétől függően hagyja jóvá a módosítási igényt.
Mérlegkörön belüli értékesítés esetén a Mérlegkör Tag köteles haladéktalanul visszaigazolni a menetrend módosítás tudomásulvételét. Amennyiben a módosítani kívánt menetrend intervallum kezdete előtt 35 perccel nem igazolja vissza a módosítás tényét, úgy azt elfogadottnak kell tekinteni.
6. A KIEGYENLÍTŐ ENERGIA KÖLTSÉGÉNEK ELSZÁMOLÁSA
6.1. Az elszámolás alapelvei:
6.1.1. A kiegyenlítő energia költségének mérlegkörön belüli elszámolásánál a Mérlegkör Felelős minden Mérlegkör Tagnál ugyanazon „okozathelyességi elv”, illetve az arra épülő algoritmus alapján jár el, függetlenül attól, hogy az adott Mérlegkör Tag maga készíti, vagy a kereskedőjével készítteti el a menetrendjét, illetve, hogy az adott Mérlegkör Tag végfelhasználó, vagy más engedélyes.
A Mérlegkör Felelős a Mérlegkör Tagokkal az Átviteli Rendszerirányító adatszolgáltatása alapján számol el.
6.1.2. A mérlegkör, valamint ezen belül a Mérlegkör Tagok tényleges teljesítmény-igénybevételi adatait az Átviteli Rendszerirányító a Kereskedelmi Szabályzatban rögzített rendszerességgel és tartalommal a Mérlegkör Felelős rendelkezésére bocsátja.
6.2. A kiegyenlítő energia költség mérlegkörön belüli elszámolása
6.2.1. A Mérlegkör Felelős a Mérlegkörön mérlegkörön belüli értékesítéshez és vásárláshoz kapcsolódó, jóváhagyott menetrendtől való eltérésre figyelemmel minden Mérlegkör Tagnál ugyanazon „okozathelyességi elv”, illetve az arra épülő algoritmus alapján számolja el a mérlegkörön belüli kiegyenlítő energia költségét.
6.2.2. A kiegyenlítő energia elszámolásának időszaka egy hónap.
formázott: Középre zárt, Jobb: 0 cm, Szegély: Fent: (Szegély nélkül), Tabulátorok: 8 cm, Középre zárt + 16 cm, Jobbra zárt
6.2.3. A kiegyenlítő energia Mérlegkör Tagokkal való elszámolási folyamata három fő fázisból áll:
153
formázott: Betűtípus: 8 pt
ALTEO Energiakereskedő Zrt.
Üzletszabályzat
5. sz. melléklete
a) Elszámolási mérési adatok gyűjtése és feldolgozása
b) A Mérlegkör Tag által igénybe vett kiegyenlítő energia mennyiségének meghatározása
c) Pénzügyi elszámolás a Mérlegkör Tagokkal
6.2.4. Elszámolási mérési adatok gyűjtése és feldolgozása, az igénybe vett kiegyenlítő energia mennyiségének meghatározása, a pénzügyi elszámolás a Mérlegkör Tagokkal a Kereskedelmi Szabályzat mindenkor hatályos, vonatkozó rendelkezései szerint történik.
6.2.5. A Mérlegkör Felelős a Mérlegkör Tagoknak tagsági díjat számít fel. A tagsági díj mértéke
………….. Ft/hónap, melyről a Mérlegkör Felelős negyedéves gyakorisággal külön számlát állít ki.
7. SZÁMLÁZÁS, SZÁMLAKIFOGÁS
A Mérlegkör Felelős az elszámolási időszak lezárását követő harmadik hét kedd 15 óráig kiállítja és dokumentáltan elküldi a Mérlegkör Ttagnak a kiegyenlítő energia igénybevételére vonatkozó számlát, melyet a Mérlegkör Ttag a kézhezvételtől számított 8 banki napon belül köteles kiegyenlíteni.
A Mérlegkör Felelős a Tagsági Koordinációs Díjra vonatkozó negyedéves számlát az adott negyedév utolsó napjától számított 5 napon belül jogosult benyújtani, melyet a Mérlegkör Tag a kézhezvételtől számított 8 banki napon belül köteles kiegyenlíteni.
formázott: Behúzás: Bal: 1,5 cm
7.1. Közös számlázási szabályok
A számlákat minden esetben a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően kell kiállítani, és csak minden vonatkozó előírást betartva kiállított számla fogadható el.
formázott: Középre zárt, Jobb: 0 cm, Szegély: Fent: (Szegély nélkül), Tabulátorok: 8 cm, Középre zárt + 16 cm, Jobbra zárt
154
formázott: Betűtípus: 8 pt
ALTEO Energiakereskedő Zrt.
Üzletszabályzat
5. sz. melléklete
formázott: Behúzás: Bal: 1,51 cm
A számláknak legalább a következő adatokat kell tartalmaznia:
a) a számla sorszáma;
b) a számla kibocsátójának neve, címe és adóigazgatási azonosító száma;
c) a vevő neve és címe;
d) a teljesítés időpontja;
e) a számla kibocsátásának kelte;
f) a fizetés módja és határideje;
g) a termék (szolgáltatás) megnevezése, valamint besorolási száma, amely legalább szükséges az e törvény szerinti hivatkozás beazonosításához;
h) a termék, szolgáltatás – amennyiben ez utóbbi természetes mértékegységben kifejezhető – mennyiségi egysége és mennyisége;
i) a termék, szolgáltatás – amennyiben ez utóbbi egységre vetíthető – adó nélkül számított egységára;
j) a termék (szolgáltatás) adó nélkül számított ellenértéke tételenként és összesen;
k) a felszámított adó százalékos mértéke;
l) az áthárított adó összege tételenként és összesen;
m) a termék (szolgáltatás) adóval együtt számított ellenértéke tételenként és összesen;
n) a számla végösszege;
o) a Megállapodás száma.
7.2. Számlakifogás
Amennyiben a Mérlegkör Tag számlakifogással él, úgy köteles a nem vitatott összeget a 7. pontban megállapított időpontig befizetni. A Felek a jelen Megállapodásban foglalt fizetési kötelezettségeikkel kapcsolatos számlákra vonatkozó kifogásaikat a számla kézhezvételétől számított 5 (öt) munkanapon belül közölhetik a jogosulttal a számla eredeti példányának ajánlott postai küldeményként történő dokumentált visszaküldésével és a kifogás külön levélben megszövegezett egyidejű közlésével (a „Számlakifogás”).
A Sszámlakifogásnak tartalmaznia kell a vitatott számla számát, keltét, esedékességét, a számla végösszegét, a vitatott összeget és a vita alapját. Amennyiben a kötelezett a jogosult számlájában foglalt összeg vonatkozásában a fenti határidőn belül Számlakifogást nem terjeszt elő, úgy a számlában foglalt fizetési kötelezettséget az 5. (ötödik) munkanapot követő napon elismertnek kell tekinteni.
Felek megtesznek mindent a vitatott összeg rendezése érdekében, a lehető legrövidebb időn belül. A Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a Számlakifogásokkal kapcsolatos jogvitáikat megkísérlik békés úton rendezni és ennek érdekében a Számlakifogás jogosult általi kézhezvételétől számított 5 (öt) munkanapon belül egyeztető megbeszélést tartanak, amelyről írásban jegyzőkönyvet vesznek fel.
formázott: Középre zárt, Jobb: 0 cm, Szegély: Fent: (Szegély nélkül), Tabulátorok: 8 cm, Középre zárt + 16 cm, Jobbra zárt
155
formázott: Betűtípus: 8 pt
ALTEO Energiakereskedő Zrt.
Üzletszabályzat
5. sz. melléklete
1. Eredményes Számlakifogás
Amennyiben a vitatott számla jogosultja a kötelezett kifogását elismeri, úgy a vitatott számlát köteles kijavítani és a helyesbítő számlát az egyeztetés lezárását követő 1 munkanapon belül a kötelezettnek benyújtani. A kötelezett fizetési kötelezettségének teljesítésével a helyesbítő számla kézhezvételének időpontjáig nem esik késedelembe. A helyesbítő számlában meghatározott összegnek a jogosult bankszámlájára történő átutalására a kötelezettnek 7 munkanap áll rendelkezésére.
Amennyiben az egyeztető megbeszélés eredményeképpen a kötelezett a vitatott számlában foglalt összeg egy részét elismeri, úgy annak vonatkozásában a jogosult az eredeti teljesítési időponttól kezdődően a mindenkori jegybanki alapkamat + 3% késedelmi kamatot érvényesíthet oly módon, hogy annak összegét a kötelezett által elismert számlaösszeget tartalmazó új számlában feltünteti.
2. Eredménytelen Számlakifogás
Amennyiben a kötelezett a számlakifogás során elismeri fizetési kötelezettségét (eredménytelen számlakifogás), akkor a vita befejezése vagy megegyezés esetén a befejezéstől vagy megegyezéstől számított 4 (négy) munkanapon belül kell kifizetni a számlakifogás tartalmául megjelölt összeget a számla eredeti esedékessége és a tényleges fizetés dátuma közötti időszakra esedékes mindenkori jegybanki alapkamat + 3%-kal megnövelt kamatával együtt.
Amennyiben a Számlakifogás kézhezvételétől számított 5 (öt) munkanapon belül a Felek a Számlakifogásban foglalt vitát nem tudják rendezni, úgy a számla vitatott része vonatkozásában a Felek a polgári jog általános szabályai szerint jogosultak jogvitát kezdeményezni.
8. SZERZŐDÉSSZEGÉS ÉS JOGKÖVETKEZMÉNYEI A Mérlegkör Felelős súlyos szerződésszegése
8.1.1. A Mérlegkör Felelős súlyos szerződésszegésének minősül az olyan jellegű - kizárólag a
Mérlegkör Felelősnek felróható – mulasztás, amely miatt a Mérlegkör Xxxxx által megfelelő formában és határidőben megküldött menetrendek összesítését követően:
a) a Mérlegkör Felelős az Átviteli Rendszerirányító részére nem küldi meg határidőben az összesített menetrendet vagy
b) a Mérlegkör Felelős hibás adatszolgáltatást ad az Átviteli Rendszerirányító részére (kivéve, ha a hibás adatszolgáltatás valamely Mérlegkör Tag hibás adatszolgáltatására vezethető vissza).
formázott: Középre zárt, Jobb: 0 cm, Szegély: Fent: (Szegély nélkül), Tabulátorok: 8 cm, Középre zárt + 16 cm, Jobbra zárt
8.1.2. Amennyiben a Mérlegkör Felelős fenti magatartásával közvetlen ok-okozati összefüggésben a Mérlegkör Tagoknak kára származik, a Mérlegkör Felelős köteles a Mérlegkör Tagok igazolt kárát megtéríteni.
156
formázott: Betűtípus: 8 pt
ALTEO Energiakereskedő Zrt.
Üzletszabályzat
5. sz. melléklete
A Mérlegkör Tagok súlyos szerződésszegése
8.2.1. A Mérlegkör Tagok súlyos szerződésszegésének minősül:
a) 6 hónap alatt több mint kétszer saját hibájukból nem jelentenek be időben menetrendet;
b) 6 hónap alatt több, mint kétszer saját hibájából nem egyeztet menetrendet;
c) 6 hónap alatt több mint kétszer saját hibájukból hibásan (formai, tartalmi hiba) jelentenek be menetrendet;
d) az Átviteli Rendszerirányító Mérlegkör Felelősön keresztül adott utasítását nem megfelelően teljesíti;
e) a kiegyenlítő energia díj Mérlegkör Tagra eső részét nem fizeti meg;
f) Tagsági Koordinációs Díj fizetési kötelezettségét nem teljesíti;
g) ha a pénzügyi biztosíték nyújtására vonatkozó kötelezettségét nem teljesíti, vagy ha pénzügyi biztosíték a meghatározott érték alá csökken és azt a Mérlegkör Tag a felszólítás kézhezvételétől számított 8 banki napon belül nem egészíti ki.
8.2.2. A Mérlegkör Tag súlyos szerződésszegése esetén a Mérlegkör Felelős a szerződést írásban az elszámolási ciklus végére rendkívüli felmondással felmondhatja.
8.2.3. A 8.2.1. a), b) és c) pontok esetében a Mérlegkör Tag köteles a Mérlegkör Felelős minden közvetlen és közvetett kárát megtéríteni.
A Mérlegkör Tag szerződésszegésének jogkövetkezményei:
8.3.1. A Mérlegkör Tagot szerződésszegése esetén:
a) kötbérfizetési kötelezettség,
b) kártérítési kötelezettség terheli.
A Mérlegkör Tag kötbérfizetési kötelezettsége:
8.4.1. A nem megfelelő formai és tartalmi menetrendek beadása hibás teljesítésnek minősül, amely után a Mérlegkör Tagnak kötbért kell fizetnie.
8.4.2. A kötbér mértéke minden egyes formailag nem megfelelő menetrend beadása után: ,-
Ft. (azaz …… forint). Abban az esetben, ha a Mérlegkör Tag 1 hónapon belül több, mint két alkalommal saját hibájából késedelmesen, vagy hibásan küld menetrendet a Mérlegkör Felelősnek, ,-Ft/két alkalom/hó összegű kötbért köteles megfizetni.
8.4.3. A Mérlegkör Felelős a kötbéren túlmenően kártérítésre is jogosult.
8.4.4. A Mérlegkör Tag menetrend adásának tartalmi hibája, miatt keletkező közvetlen kárt a Mérlegkör tag köteles megtéríteni, figyelemmel a 8.4.5. pontban foglaltakra.
formázott: Középre zárt, Jobb: 0 cm, Szegély: Fent: (Szegély nélkül), Tabulátorok: 8 cm, Középre zárt + 16 cm, Jobbra zárt
8.4.5. A Mérlegkör Tag által fizetendő kötbér és a kártérítés minimálisan olyan mértékű, mint annak a kötbér- és kártérítési igénynek az összege, amelyet a Mérlegkör Tag magatartása miatt a Mérlegkör Felelősnek kell az Átviteli Rendszerirányító felé megfizetnie.
157
formázott: Betűtípus: 8 pt
ALTEO Energiakereskedő Zrt.
Üzletszabályzat
5. sz. melléklete
9. ADATVÉDELEM
Felek kötelesek üzleti titokként, bizalmasan kezelni minden egymásnak átadott, üzleti titoknak minősülő információt, valamint minden olyan információt, dokumentációt, adatot, amelyeket írásban üzleti titoknak minősítettek, vagy jogszabály annak minősít.
Felek az ilyen információt – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - kizárólag a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulásával hozhatják harmadik fél tudomására.
Felek a kapott információt kizárólag a jelen szerződés teljesítése céljából használhatják fel.
10. SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA
Felek megállapodnak abban, hogy a szerződés jogszabályok, illetve kötelezően betartandó szabályzatok által érintett rendelkezéseit időről időre, legalább háromévente, a jogszabályi változások miatt felülvizsgálják annak érdekében, hogy azok mindenkor összhangban legyenek a jogszabályokkal és az ellátási szabályzatokkal.
A szerződésmódosítási igényét bármely Félnek – az ok megjelölésével – írásban kell a másik Fél részére megküldeni.
11. MEGSZŰNÉS, FELMONDÁS Megszűnés esetei:
Jelen Mérlegkör Tagsági Szerződés a következő esetekben szűnhet meg:
a) Xxxxxx felmondással a felmondás másik félhez történő kézbesítését követő harmadik hónap utolsó napjával,
b) Rendkívüli felmondással a Mérlegkör Felelős részéről,
c) Rendkívüli felmondással a Mérlegkör Tag részéről,
d) Automatikusan, bármely engedélyes szerződő fél működési engedélyének megszűnésével,
e) Xxxxx közös megegyezésével.
Rendkívüli felmondás a Mérlegkör Felelős részéről
Mérlegkör Felelős jogosult a szerződést 30 napos felmondási idővel, írásban felmondani, amennyiben a Mérlegkör Tag a jelen szerződésben vállalt kötelezettségeit súlyosan megszegi és az így kialakult helyzetet a Mérlegkör Tag a Mérlegkör Felelős felszólítása ellenére sem orvosolja haladéktalanul.
Rendkívüli felmondás Mérlegkör Tag részéről
formázott: Középre zárt, Jobb: 0 cm, Szegély: Fent: (Szegély nélkül), Tabulátorok: 8 cm, Középre zárt + 16 cm, Jobbra zárt
Mérlegkör Tag jogosult a szerződést 30 napos felmondási idővel, írásban felmondani, amennyiben Mérlegkör Felelős a jelen szerződésben vállalt kötelezettségeit súlyosan megszegi és az így kialakult helyzetet a Mérlegkör Tag felszólítása ellenére sem orvosolja haladéktalanul.
158
formázott: Betűtípus: 8 pt
ALTEO Energiakereskedő Zrt.
Üzletszabályzat
5. sz. melléklete
A felmondás következményei
a) a Felek kötelesek egymással pénzügyileg elszámolni;
b) a Mérlegkör Felelős a többi Mérlegkör Xxxxx és az Átviteli Rendszerirányítót köteles tájékoztatni;
c) mindkét Fél köteles a másik Fél részére mindazokat az információkat megadni, amelyek a Mérlegköri Tagság megszűnése következtében, vagy azzal összefüggésben jogszabályban, vagy ellátási-szabályzatban meghatározott feladatok ellátásához szükségesek.
12. FELEK KÖZÖTTI KAPCSOLATTARTÁS
A Felek a jelen szerződésben foglalt kötelezettségeik teljesítése érdekében a nyilatkozattételre jogosult személyeket és kapcsolattartókat jelölnek ki, amelyet a 1. sz. melléklet tartalmaz.
Értesítések
Minden, az egyik Fél által a másiknak küldött értesítésnek, nyilatkozatnak vagy számlának írásban kell megtörténnie és levélben (expressz, ajánlott küldeményként vagy futárral, bérmentesítve), faxon, vagy e-mailen (digitalizált hitelesítéssel ellátva) kell kézbesíteni.
13. A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA
Jelen szerződést a Felek határozatlan időtartamra kötik.
A Felek nevében aláíró képviselők rendelkeznek minden olyan jogszabályi és egyéb szervezeti felhatalmazással, melynek alapján a szerződés aláírására jogosultak.
Felek a jelen szerződést annak értelmezése és elolvasása után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írják alá.
Kelt: Budapest, 20 .
Mérlegkör Felelős Mérlegkör Tag
Mellékletek
1. Nyilatkozattételre jogosult személyek és kapcsolattartó személyek
formázott: Középre zárt, Jobb: 0 cm, Szegély: Fent: (Szegély nélkül), Tabulátorok: 8 cm, Középre zárt + 16 cm, Jobbra zárt
159
formázott: Betűtípus: 8 pt
ALTEO Energiakereskedő Zrt.
Üzletszabályzat
5. sz. melléklete
1. sz. melléklet Nyilatkozattételre jogosult személyek és kapcsolattartó személyek
A Mérlegkör Felelős részéről nyilatkozattételre jogosult személy:
név:
cím:
e-mail:
telefon:
telefax:
A Mérlegkör Felelős részéről kapcsolattartó személyek:
név:
cím:
e-mail:
telefon:
telefax:
A Mérlegkör Tag részéről nyilatkozattételre jogosult személy:
név:
cím:
e-mail:
telefon:
A Méregkör Tag részéről kapcsolattartó személyek:
név:
cím:
e-mail: telefon: telefax:
formázott: Középre zárt, Jobb: 0 cm, Szegély: Fent: (Szegély nélkül), Tabulátorok: 8 cm, Középre zárt + 16 cm, Jobbra zárt
160