Az AIRTRONICS KFT Általános Szállítási Feltételei
Az AIRTRONICS KFT Általános Szállítási Feltételei
Ezen dokumentum az AIRTRONICS KFT, mint Szállító által általános érvénnyel alkalmazott szállítási feltételeit tartalmazza, és érvényes mindazon szállításoknál, ahol ettől kifejezetten eltérő feltételekben írásban nem állapodnak meg a felek. A jelen dokumentum tartalmazza a szállítással kapcsolatos, illetve a berendezések tárolásával, illetve beépítésével kapcsolatos fontosabb irányelveket, de nem helyettesíti a szállított berendezések kezelési, karbantartási utasításában foglaltakat.
I. Az Általános Szállítási Feltételek (továbbiakban ÁSZF) érvényességi köre
A jelen dokumentumban rögzített feltételek a szerződés mellékletének és ezáltal a szerződés részének tekintendők és alkalmazandók, amennyiben az AIRTRONICS KFT, továbbiakban Szállító az ajánlatában, vagy más módon hivatkozott rá, továbbá Megrendelő az ajánlat elfogadásakor (megrendelés) ezzel ellentétes feltételeket nem kötött ki. Ez esetben a két fél által egyedileg aláírt kondíciók érvényesek. Megrendelő az ajánlat elfogadása után nem jogosult jelen feltételektől eltérő feltételeket kikötni, vagy azt követelni.
Amennyiben a szerződésben és az ÁSZF-ben foglaltak egyes pontokban eltérnek, úgy az érintett feltételek vonatkozásában automatikusan a szerződésben foglaltak tekintendők érvényesnek.
II. Az ajánlat, szerződés
a. Eltérő nyilatkozat hiányában Szállító ajánlati kötöttségének időtartama 30 nap.
b. Amennyiben Megrendelő Szállító ajánlatát a lényeges feltételek tekintetében (műszaki tartalom, határidő, ár, fizetési feltételek, jótállás) elfogadta és a szállítást írásban megrendelte, a szállítási szerződés a Felek között létrejött. Amennyiben a megrendelés az ajánlattól eltér, úgy a megrendelés kézhezvételét követően Szállító annak kézhezvételét és a megrendelés elfogadását 3 munkanapon belül visszaigazolja/visszaigazolhatja. Ilyen esetben a szerződés ezen visszaigazolás megküldésével jön létre a felek között. Amennyiben a szerződés részét képező dokumentumok között ellentmondás lépne fel, úgy azok az alábbi sorrendben (csökkenő prioritás) tekintendők érvényesnek. Megrendelés visszaigazolás, megrendelés, szállító megfelelő verziószámú ajánlata. Ha a megrendelés a lényeges feltételekben eltér az ajánlattól, és Szállító azt fenti megrendelés visszaigazolásának megküldésével nem fogadja el, úgy a szerződés nem jött létre. Ebben az esetben felek között kétoldalúan aláírt szállítási szerződést kell kötni. Szállító csak e szerződés mindkét fél általi aláírását követően kezdi meg a teljesítést. A kétoldalúan aláírt szállítási Szerződés – hacsak a Szerződés másképp nem rendelkezik -érvénytelenít minden azt megelőzően keletkezett dokumentumot.
c. Szóbeli megrendelést Szállító nem fogad el. Szerződésmódosítás, illetve bármilyen – a szerződést érintő - kommunikáció is csak írásban lehetséges.
d. Szállító az árut harmadik személynek csak a Megrendelővel kötött írásbeli megállapodás alapján szolgáltatja ki.
e. A szerződés a Szállító jóváhagyása nélkül nem ruházható át.
III. Szállítási határidő
a. A Szállító hibájából bekövetkező szállítási késedelem esetén a Megrendelő a Szállítót akkor kötelezheti kötbér megfizetésére, ha azt az ajánlatban, megrendelésben, megrendelés visszaigazolásában, vagy a Szállítási Szerződésben kifejezetten rögzítették.
b. A Szállítási határidő automatikusan meghosszabbodik azon időtartammal, amely alatt a Megrendelő saját kötelezettségét nem teljesíti, pl. a vételár megfizetésével késedelembe esik.
c. A késedelem jogkövetkezményei nem alkalmazhatók, ha a Szállító a szállítási határidővel a Szállító és/vagy a Gyártó hatókörén kívül eső vis major okból (természeti katasztrófa, sztrájk, háborús események, kormányzati szintű döntések, rendkívüli havazás, embargó, közúti baleset, útblokád stb.) késik. A Szállító köteles valószínűsíteni, hogy a késedelem rajta kívül álló okból következett be.
d. A szerződés létrejöttét követően Szállító haladéktalanul megkezdi a teljesítést. A Szállító ajánlatában megadott határidő a várható szállítási határidőt jelenti, melyet gyártó a hivatalos megrendelést követően a pillanatnyi gyártási kapacitásának függvényében igazol vissza. A gyártó visszaigazolásának kézhezvételét követően Szállító jogosult az ajánlatban megadott határidőt korrigálni. Szállító teljesítésének napja az áru megérkezésekor küldött dátuma.
IV. Vételár
a. A vételár a Szerződésben, ajánlatvisszaigazolásban, megrendelésben részletezett szállítási paritással értendő.
b. A szerződésben esetlgesen rögzített, a vételár képzéséhez alapul szolgáló devizaárfolyam megváltozásából-, illetve a vámrendelkezések megváltoztatásából eredő kockázat a vételár teljes kiegyenlítéséig terjedő időn belül Megrendelő terhére esik. A vételárnak ill. részleteinek Szállító számláján való jóváírása napjára vonatkoztatott árfolyamok a Szállító szerződésben megjelölt számlavezető bankjának (UNICREDIT BANK) deviza eladási árfolyama, -mint referencia árfolyam -különbségéből adódó, a vételárra vetített arányos differenciát Szállító utólag külön számlában érvényesítheti. Amennyiben a szerződés a referencia árfolyamot nem rögzíti, úgy az ár fix forintárnak minősül.
c. Késedelmes fizetés esetén a késedelmi kamat a fizetés esedékessége napján érvényes jegybanki alapkamat kétszerese.Vevő tudomásul veszi, hogy amennyiben 30 napot meghaladó fizetési késedelembe esik, úgy Airtronics Kft a pénzügyi követelést átadja egy követeléskezelő cégnek, és ezen eljárás minden költsége a Vevőt terheli.
d. A Szállító által az ajánlatokban adott bármely árengedmény kizárólag a fizetési határidő betartása esetén érvényes. Késedelmes fizetés esetén Szállító jogosult az árengedmény összegének utólagos árkülönbözeti számla formájában történő benyújtására, és megrendelő köteles azt 15 naptári napon belül Szállítónak kifizetni.
e. A szerződés szerinti vételár teljes kiegyenlítéséig az áru Szállító tulajdonát képezi és azzal szabadon rendelkezhet, beleértve a berendezés leállítását, leszerelését és a beépítési helyéről történő elszállítását is. Amennyiben Megrendelő a Szállító által szállított berendezéseket továbbértékesíti, Megrendelő errőla tényről köteles Vevőjét írásban tájékoztatni. Ezen értesítés elmulasztása Megrendelő részéről súlyos szerződésszegésnek minősül.
V. Átadás-átvétel
a. Az áru megérkezésekor Szállító értesítést küld a Megrendelőnek (a továbbiakban Értesítő), megjelölve abban az átadás pontos helyét és idejét. Szállító jogosult az előteljesítésre. A teljesítés időpontja Szállító értesítésének a dátuma.
b. Megrendelő –egyéb írásos megállapodás hiányában - legkésőbb az Értesítő keltét követő 3. munkanapon köteles az árut átvenni és szükség szerint elszállítani. E határidő elteltével az áruval összefüggő minden költség, teher, kárveszély és egyéb kockázat automatikusan átszáll a Megrendelőre, és Szállító jogosult az áru átadás-átvételekor esedékes számlájának – az Értesítőt, mint a teljesítés dokumentumát mellékelve -a tényleges átadás-átvételt megelőző benyújtására.
c. Amennyiben Megrendelő az átvett szállítmányban mennyiségi vagy minőségi hiányt észlel, azt írásban az átvételtől számított 48 órán belül kell közölnie a Szállítóval.
d. A vételár tartalmazza az áruval kapcsolatos -Szállító budapesti telephelyéig terjedő -valamennyi szállítmányozási költséget (fuvar, lerakás, tárolás, állagmegóvás) az előzőekben megjelölt napig, de – egyéb írásos megállapodás hiányában - nem tartalmazza az árunak a nevezett telephelyről való elszállításával kapcsolatos költségeket. Az elszállítással kapcsolatban a Szállító által külön megállapodás alapján nyújtott szolgáltatások (szállítójármű biztosítása, targonca ill. daruköltség, rakodó személyzet) költségeit Szállító utólag külön számlázza ki, amelyet Megrendelő viselni köteles.
VI. Tulajdonjog fenntartás
a. A szerződés szerinti vételár teljes kiegyenlítéséig az áru Szállító tulajdonát képezi és azzal szabadon rendelkezhet, beleértve a berendezés leállítását, leszerelését és a beépítési helyéről történő elszállítását is. Amennyiben Megrendelő a Szállító által szállított berendezéseket továbbértékesíti, Megrendelő erről a tényről köteles Vevőjét írásban tájékoztani.
b. Megrendelő a vételár teljes kiegyenlítéséig köteles az árut úgy megjelölni, tárolni és őrizni, hogy Szállító tulajdonjoga 3. személyek számára egyértelműen látható legyen. Megrendelő nem jogosult az árut bármilyen formában megterhelni vagy harmadik személynek biztosítékként átadni.
c. A tulajdonjog-fenntartás érvényesítése érdekében a vevő köteles a Szállító kérésére legkésőbb 3 munkanapon belül minden vonatkozó tájékoztatást megadni .
d. Amennyiben Megrendelő a tulajdonjog-fenntartás alatt álló árut továbbértékesíti, az áru ellenértékéből az eladó követelésének megfelelő vételárrész a Szállítót illeti, Vevő az így megkapott összegből semmilyen más tartozását nem egyenlítheti ki. Megrendelő az ilyen vételár-követelését a Szállítási Szerződés létrejöttével a Szállítóra engedményezi, aki jogosult követelését saját nevében beszedni. Ha a Megrendelő Vevője átutalással fizet, akkor a Megrendelő már a Szállítási Szerződés létrejöttével engedményezi a bankjával szembeni követelését a Szállítóra.
VII. Elállás a szerződéstől
a. Megrendelő a megrendeléstől számított 8 napon belül elállhat a szerződéstől. Megrendelő tartozik ez esetben a vételár 10%-át bánatpénz címén Szállító számlája alapján az elállás napjától számított 8 naptári napon belül megfizetni.
b. Megrendelőnek a Szállító súlyos szerződésszegéséből eredő elállási jogán kívüli elállási lehetőségét felek kifejezetten kizárják.
c. Szállító elállhat a szerződéstől, ha Megrendelő az elszállítási határidő lejártát követő 15 napon belül nem veszi át az árut, vagy 15 napot meghaladó fizetési késedelembe esik. Ez esetben a Szállító jogosult másnak értékesíteni a terméket. Az előleggel csak akkor köteles elszámolni, ha az új vevőtől a vételár befolyt, annak időpontjától számított 15 napon belül. Szállítónak a Megrendelő szerződésszegése miatt történő elállása esetén Megrendelő a vételár 20
%-át meghiúsulási kötbér címén köteles megfizetni.
VIII. Jótállás
a. Szállító az általa leszállított berendezésekre az üzembehelyezéstől számított 12, de legfeljebb azok Megrendelő általi átvételétől -késedelmes átvétel esetén az Értesítő keltétől számított 3. munkanaptól - kezdődően 18 hónap jótállást vállal. Ettől eltérő mértékű jótállásra a Szállítási Szerződésben, vagy megrendelés visszaigazolásban a Felek írásban megállapodhatnak. A kiterjesztett garancia feltétele a berendezések Szállító által – külön karbntartási szerződés alapján – végzett rendszeres karbantartása.
b. A jótállás feltétele a berendezéseknek Szállító klímaszervize, vagy OMKT által regisztrált cég, illetve szerelő által dokumentált üzembehelyezés és rendszeres karbantartás. Szállító jótállási kötelezettsége megszűnik, ha Megrendelő fizetési kötelezettségének nem tesz eleget, vagy ha a szakszerűtlen használat megvalósult. Az I. sz. melléklet tartalmazza az egyes berendezéstípusoknál előírt minimális karbantartási időközöket, illetve egyéb esetleges tárolási, és egyéb feltételeket. Ezek be nem tartása a jótállás automatikus megvonását eredményezi. A leszállított berendezések beüzemeléséről, illetve karbantartásáról a munkalap másolatával a Szállítót minden esetben ( a beüzemelést, illetve minden karbantartást követően) írásban a munkalap keltétől számított 8 napon belül tájékoztatni kell, ellenkező esetben a jótállás automatikusan megszűnik. Amennyiben a Megrendelő a szállító által leszállított berendezés(eke)t továbbértékesíti, úgy a fenti jótállási feltételekről köteles a Vevőjét tájékoztatni. Ennek elmaradásából eredő bármilyen követelés a Megrendelőt terheli.
c. Szállító nem tartozik felelősséggel rendszertervezési hibából, szakszerűtlen szerelésből és mozgatásból, vagy nem rendeltetésszerű használatból eredő hibákért és károkért. A jótállás érvényét veszti, ha az árut jogosulatlanul üzembehelyezték, vagy átalakították.
d. A jótállás alá tartozó hiba esetén Szállító köteles a szükséges intézkedéseket a Gyártóval együttműködve soron kívül megtenni. A Szállító javít vagy cserél a saját elhatározása szerint, semmilyen körülmények között nem kötelezhető azonban kár, és azon belül elmaradt haszon megtérítésére A jótállási idő a hiba bejelentésétől annak elhárításáig tartó időtartammal – amennyiben az több, mint 3 munkanap – meghosszabbodik.
e. A jótállás nem terjed ki a gyorsan kopó alkatrészekre (mint pl. tömítés, csapágy, ékszíj, szűrő).
IX. Dokumentáció
a. Az áruk gépkönyve a Szállító honlapjáról letölthető. Kifejezett kérésre, a Szállító a gépkönyvet, gyártóművi CE nyilatkozatot a Megrendelőnek átadja.
b. Egyéb dokumentációkat – hacsak a szerződés erről másképp nem rendelkezik – Szállító nem köteles Megrendelő részére átadni. A vételár kiegyenlítésének bármely dokumentáció hiányára való hivatkozással történő megtagadásának lehetőségét Xxxxx kifejezetten kizárják, hacsak erről írásban kifejezetten meg nem állapodtak.
X. Vitás kérdések rendezése
a. Megrendelő fizetési késedelme esetén Szállító jogosult a Megrendelővel folyamatban lévő szerződései teljesítéseinek a felfüggesztésére és nem köteles azt folytatni mindaddig, amíg Megrendelő a vételár hátralékot, vagy más szerződéses viszonyból származó fennálló lejárt tartozását ki nem egyenlíti és a még hátralévő teljesítési részek tekintetében fizetési bankgaranciával, vagy más, Szállító által elfogadott módon Szállító részére fizetési biztosítékot nem nyújt. Az ilyen okból származó teljesítési késedelem kizárja Megrendelő kötbér és kártérítési igényét.
b. A Szállítási Szerződéssel kapcsolatban felmerülő minden vita esetén a Fővárosi Bíróság illetékes, azzal, hogy Szállító saját választása alapján jogosult jogait a Fővárosi Bíróság helyett a Magyar Kereskedelmi Kamara mellett szervezett állandó választott Bíróság előtt is érvényesíteni.
I. sz. melléklet.
Géptípusok, és minimális karbantartási gyakoriság, illetve egyéb előírások
I. Folyadékhűtő berendezések:
Minimális karbantartási gyakoriság: hőszivattyús berendezéseknél negyedéves, csak hűtős gépeknél féléves. Egyéb előírások: - beltéri gépek átmenetileg sem tárolhatók szabadban
- a szükséges védelmi elemek beépítése mindig szükséges ( pl. külső áramlásőr, szűrő közvetlenül a gép visszatérő csonkjánál.
- emelést csak a megfelelő szakképesítéssel rendelkező cég végezheti a gyári emelési pontokon
II. Sugárzóernyők:
Minimális karbantartási gyakoriság: éves
Egyéb előírások: - átmenetileg sem tárolhatók szabadban
III. Fan coil berendezések:
Minimális karbantartási gyakoriság: negyedéves
Egyéb előírások: - beltéri gépek, átmenetileg sem tárolhatók szabadban
- a szűrők rendszeres (maximum negyedéves) ellenőrzése, tisztítása, illetve szükség esetén cseréje kötelező. Elpiszkolódott szűrővel a gép nem üzemeltethető, ez a ventilátor meghibásodásához vezet!
- a hőcserélő csonkjának elcsavarodásából származó meghibásodás semmilyen esetben nem garanciális!
IV. Mini légkezelők ( Energy SMART, ENERGY Plus, OCEAN), illetve építőelemes légkezelők:
Minimális karbantartási gyakoriság: negyedéves
Egyéb előírások: - beltéri gépek, átmenetileg sem tárolhatók szabadban
- a szűrők rendszeres (maximum negyedéves) ellenőrzése, tisztítása, illetve szükség esetén cseréje kötelező. Elpiszkolódott szűrővel a gép nem üzemeltethető, ez a ventilátor meghibásodásához vezet!
V. Termoventilátorok, kapulégfüggönyök:
Minimális karbantartási gyakoriság: éves
Egyéb előírások: - beltéri gépek, átmenetileg sem tárolhatók szabadban
- a szükséges védelmi elemek beépítése mindig szükséges ( pl. szűrő) , vagy vízoldali szelep a hűtős gépeknél (amely lezár, ha nincs hűtési igény)
VI. Párásító berendezések:
Minimális karbantartási gyakoriság: negyedéves
Egyéb előírások: - beltéri gépek, átmenetileg sem tárolhatók szabadban
- amennyiben kültéri llégkezelőbe építik be, gondoskodni kell az időjárás- és fagyvédelemről
- az adott készülék minden esetben csak a párásítók gépkönyvében részletezett paraméterű vízzel
használható ( merülőelektródás párásítónál teljesen lágyított víz használata nem megengedett!)
- a szükséges védelmi elemek beépítése mindig szükséges ( pl. szűrő,esetleg vízlágyító)