ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
a Külgazdasági és Külügyminisztérium vállalkozási típusú szerződéseihez
I. Általános rendelkezések, fogalmak
1. Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) hatálya a Külgazdasági és Külügyminisztérium (a továbbiakban: Megrendelő) által kötött vállalkozási szerződésekre (a továbbiakban: szerződés) terjed ki, a 2. pontban meghatározott kivétellel.
2. Az ÁSZF hatálya nem terjed ki:
a) a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény alapján lefolytatott közbeszerzési eljárás,
b) a központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről szóló 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet szerinti, illetve az egyéb központosított közbeszerzési eljárás
eredményeként megkötött szerződésekre.
3. Az ÁSZF hatálya a 2019. május 1. napját követően megkötött szerződésekre terjed ki.
4. A szerződés az ÁSZF-től eltérő feltételeket meghatározhat. Amennyiben az ÁSZF és a szerződés azonos tárgyú rendelkezései között bármilyen eltérés van, a szerződés rendelkezései az irányadóak.
5. Az ÁSZF szerződési feltételnek minősül, amelyeket a Vállalkozó az ÁSZF tartalmának megismerését követően a szerződés aláírásával fogad el.
6. Az ÁSZF-ben használt fogalmak a szerződésben használt fogalmak szerint értelmezendőek.
7. Az ÁSZF alkalmazásában:
a) Vállalkozó: a Megrendelővel szerződést kötő fél, magánszemély vagy szolgáltató;
b) Magánszemély: a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. évi törvény hatálya alá tartozó magánszemély, a 7.c) pontban foglalt kivétellel;
c) Szolgáltató: a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 7. § 6. pontjában meghatározott gazdálkodó szervezet, továbbá a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 8:1. § (1) bekezdés 4. pontja szerinti vállalkozás, valamint az a magánszemély, aki az adóhatóságnál költségelszámolásra bejelentkezett és ezért adószámmal rendelkezik;
d) Kapcsolattartó: a Megrendelő szerződésben megjelölt kapcsolattartója.
8. Az ÁSZF-ben dőlt betűvel jelölt általános szerződési feltételek a szokásos szerződési gyakorlattól, illetve a szerződésre vonatkozó jogszabályoktól lényegesen eltérnek.
II. Együttműködés, kapcsolattartás, értesítés
9. A szerződő felek (a továbbiakban: Felek) a szerződés teljesítése érdekében együttműködési kötelezettséget vállalnak, melynek keretében kötelesek a szerződés teljesítését befolyásoló minden lényeges körülményt egymással haladéktalanul közölni.
10. A szerződés teljesítése során mindennemű értesítést írásban is meg kell erősíteni, és azokat az érdekelt Felek kapcsolattartóinak szerződésben megadott postai vagy e-mail címére, illetve telefax számára kell eljuttatni. Bármely Fél által észlelt, a szerződésszerű teljesítését lehetetlenné tévő akadály felmerülése, illetve szerződésmódosítás kezdeményezése esetén az értesítést aláírt levélben is meg kell erősíteni.
11. A postai úton megküldött iratokat a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni, ha a címzett az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az iratot nem vette át, (az a feladóhoz „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza), az iratot a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni.
III. Felek jogai és kötelezettségei
12. A Vállalkozó felelős az általa nyújtott tevékenység minőségi megfelelőségéért, szakszerűségéért és teljes körűségéért. A Vállalkozó a szerződés aláírásával kötelezettséget vállal arra, hogy a teljesítés során a lehető legnagyobb mértékű pontossággal és gyorsasággal jár el.
13. A Vállalkozó felel minden olyan hiányosságért, kárért, amely abból ered, hogy feladatait gondatlanul, hiányosan vagy szakmailag nem megalapozottan teljesíti.
14. A Vállalkozó a szerződés aláírásával kifejezetten kijelenti, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges szakmai, technikai és humán erőforrásokkal rendelkezik és azokat a szerződés teljes időtartama alatt biztosítja.
15. A Vállalkozó tevékenysége végrehajtása során közreműködőket csak a Megrendelő előzetes jóváhagyásával vonhat be. A Vállalkozó a közreműködők teljesítéséért úgy felel, mintha a tevékenységet maga végezte volna el.
16. A Megrendelő köteles a Vállalkozó részére minden olyan információt, adatot biztosítani, amelyek a szerződés alapján nyújtandó szolgáltatások teljesítéséhez szükségesek. Ezzel összefüggésben bármilyen hozzáférési lehetőséget a Vállalkozó kizárólag a szerződés alapján nyújtandó szolgáltatások teljesítése céljából jogosult igénybe venni, és köteles betartani a Megrendelő biztonsági előírásaihoz. Ezen előírásokról történő tájékoztatás a Megrendelő kötelezettsége.
17. Amennyiben a szerződéses kötelezettségei teljesítése érdekében a Vállalkozó számára szükségessé válhat a Megrendelő által használt épületekbe történő belépése, a Vállalkozó a szerződés aláírásával elfogadja a vonatkozó biztonsági és más előírásokat, amelyek a Megrendelő által használt épületekbe történő be- és kiléptetésre, valamint ott tartózkodásra vonatkoznak.
18. A szerződés teljesítése során a Vállalkozó által elkészített és a Megrendelő részére átadott valamennyi dokumentum minden korlátozástól mentes tulajdonjoga a Megrendelőt illeti. Amennyiben a szerződés teljesítése során szerzői jogi védelemmel rendelkező szellemi alkotás keletkezik, annak kizárólagos és korlátlan – területi korlátozás nélküli, a mű teljes védelmi idejére szóló és minden ismert felhasználási módra vonatkozó – felhasználási joga minden külön díjazás nélkül a Megrendelőt illeti. A Megrendelő felhasználási joga kiterjed arra, hogy a szellemi alkotás felhasználására vonatkozó engedélyt harmadik személyre átruházza, továbbá harmadik személynek a szellemi alkotás további felhasználására engedélyt adjon.
19. A Vállalkozó a szerződés aláírásával nyilatkozik, hogy az általa megadott és a szerződésben foglalt adatok – különösen a személyes, illetve cégadatok, valamint a kapcsolattartásra vonatkozó adatok
– teljes körűek, valódiak és hitelesek. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy az általa megadott adatokban bekövetkező valamennyi változásról köteles haladéktalanul, de legkésőbb 5 napon belül írásban értesíteni a Megrendelőt. Ennek elmaradásából eredő felelősség a Vállalkozót terheli.
IV. Díjazás és a teljesítés igazolása
20. A Vállalkozó a Megrendelő által meghatározott időközönként és tartalommal köteles a szerződés szerint ellátott feladatok teljesítéséről írásbeli összesítőt készíteni, amelyet a Megrendelő által előzetesen meghatározott időpontban köteles Megrendelő kapcsolattartója részére átadni.
21. A Megrendelő az összesítő alapján, annak átvételétől számított 30 napon belül írásban nyilatkozik a teljesítés elfogadásáról. Amennyiben az összesítő hiányos, illetve egyéb okból nem alkalmas a feladat teljesítésének ellenőrzésére, úgy Megrendelő 2 munkanapos határidő tűzésével Vállalkozót hiánypótlásra hívja fel. Amennyiben Vállalkozó az összesítő benyújtására vagy a hiánypótlásra vonatkozó kötelezettségét elmulasztja, az súlyos szerződésszegésnek minősül.
22. A Megrendelő a szerződésszerű teljesítésről (részteljesítésről) teljesítésigazolást állít ki.
23. A vállalkozói díj a szerződésben meghatározott feladatok teljesítésével kapcsolatban felmerült költségekre és egyéb díjakra tekintettel került megállapításra, ezért a Vállalkozó – a Ptk. 6:245. §
(1) bekezdésben foglaltak kivételével – a vállalkozói díjon felül költségtérítési, illetve egyéb, más jogcímen keletkezett díjigénnyel nem léphet fel.
24. Rendkívül indokolt esetben – a Megrendelő előzetes írásbeli jóváhagyása alapján – a feladat teljesítése érdekében szükséges külföldi kiküldetéssel összefüggésben felmerült költségek megtérítésére a Megrendelő ideiglenes külföldi kiküldetés rendjét szabályozó, mindenkor hatályos miniszteri utasítások rendelkezései szerint kerülhet sor.
25. A Felek előleg fizetését kizárják. A vállalkozói díjra a Vállalkozó utólag, a szerződésben rögzített ütemezés szerint, a (rész)teljesítés igazolását követően jogosult.
26. A Megrendelő a vállalkozási díjat a teljesítésigazolásban foglaltak szerint a Vállalkozónak a szerződésben megjelölt számlaszámára történő átutalással, a Ptk. 6:130. § (1) bekezdése szerint számított 30 napon belül teljesíti a Magyar Államkincstár útján.
Szolgáltató szerződő fél esetén:
27. A Vállalkozó a szerződés aláírásával tudomásul veszi, hogy a számlát a Külgazdasági és Külügyminisztérium nevére és címére (1027 Budapest, Bem rakpart 47.) köteles kiállítani és a Megrendelő kapcsolattartója nevének feltüntetésével megküldeni. A számlán Vállalkozó köteles a szerződésen feltüntetett iktatószámot is szerepeltetni.
28. A Vállalkozó a szerződés aláírásával tudomásul veszi, hogy a Megrendelő csak a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény és az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény rendelkezéseinek megfelelő számla és a teljesítésigazolás birtokában teljesít kifizetést.
29. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a számla nem a 27-28. pontokban rögzítettek szerint kerül kiállításra, illetve a számla annak kiállításától számított 10 napon túl érkezik Megrendelő részére, abban az esetben a számlát a Megrendelő visszaküldi a Vállalkozó részére, amely esetben a Megrendelő késedelme kizárt.
Magánszemély szerződő fél esetén:
30. A Vállalkozó a szerződés aláírásával kötelezettséget vállal arra, hogy a vállalkozói díj kifizetéséhez szükséges adó- és társadalombiztosítási jogszabályokban előírt nyilatkozatokat megteszi, ezzel összefüggésben keletkezett adatszolgáltatási és okirat-csatolási kötelezettségének eleget tesz.
31. A Vállalkozó legkésőbb a teljesítés (első részteljesítés) igazolásának időpontjáig a kifizetéshez szükséges, az alkalmazandó adó- és társadalombiztosítási jogszabályokban előírt jognyilatkozatokat megteszi. A jognyilatkozatok hiánya a Megrendelő késedelmét kizárja.
V. Kötbér érvényesítése
32. Vállalkozó teljesítése akkor szerződésszerű, ha a Vállalkozó a szerződésben (és mellékletében) meghatározott egyes feladatait, a feladatok összességét vagy az egész szerződést határidőben, maradéktalanul, a szerződésben meghatározott mennyiségi és minőségi követelmények szerint, a megfelelő szakmai színvonalon teljesíti. A megfelelő szakmai színvonal alatt a szerződésben (és a hozzá kapcsolódó mellékletben) előírt műszaki, szakmai követelmények, illetve – szerződéses rendelkezés hiányában – a szakmai gyakorlatnak megfelelő, általánosan elvárható követelmények teljesítését kell érteni.
33. A Vállalkozó késedelembe esik, ha a szerződésben, vagy Megrendelő által meghatározott határidőben nem teljesít. Csak a szerződésszerű szolgáltatás minősül teljesítésnek. Vállalkozó késedelmes teljesítése esetén, ha a késedelem a Vállalkozónak felróható, a Megrendelő késedelmi kötbérre jogosult. A késedelmi kötbér mértéke naponta a teljes bruttó vállalkozói díjának (kötbéralap) 1 %-a, maximális mértéke a kötbéralap 15 %-a.
34. Amennyiben a Vállalkozó hibásan teljesít, Megrendelő a késedelmi kötbérrel azonos mértékű hibás teljesítési kötbérre jogosult arra az időre, amely a hibás teljesítéstől a kifogástalan minőségben történő teljesítésig eltelt. A hibás teljesítési kötbér maximális mértéke a szerződésben meghatározott teljes bruttó vállalkozási díj (kötbéralap) 15 %-a.
35. A Megrendelőnek jogában áll az esedékessé vált kötbért a vállalkozói díjból visszatartani.
36. Amennyiben a szerződés a Megrendelőnek felróható okból meghiúsul, a Vállalkozó a saját, igazolható költségei megtérítésére tarthat igényt. Ebben az esetben Vállalkozó csak azoknak a károknak a megtérítését kérheti, melyek a szerződés meghiúsulásával közvetlen összefüggésben állnak és amely károk más módon nem térülnek meg.
37. Amennyiben a teljesítés Vállalkozónak felróható bármely okból meghiúsul, a Megrendelő elállhat a szerződéstől és a Vállalkozó meghiúsulási kötbért köteles fizetni a Megrendelő számára. A meghiúsulási kötbér alapja a szerződésben meghatározott teljes bruttó vállalkozási díj (kötbéralap), mértéke a kötbéralap 20 %-a.
38. A Megrendelő kötbérigényének érvényesítése nem jelenti a Megrendelő egyéb igényeinek elvesztését. Megrendelő a kötbért meghaladó kárt is érvényesítheti Vállalkozóval szemben.
39. A Megrendelő kötbérigényét írásban köteles közölni Vállalkozóval, külön megjelölve annak jogalapját és összegét. Megrendelő jelen pont szerinti írásbeli tájékoztatás hiányában is jogosult kötbér igényének érvényesítésére.
40. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy nem szerződésszerű teljesítése esetén a teljesítés/részteljesítés elfogadása a Megrendelő részéről nem minősül a szerződésszegésből eredő jogok érvényesítéséről való lemondásnak.
VI. Titoktartás
41. A Vállalkozót a szerződés teljesítése keretében a szerződés hatályba lépése előtt és az ezt követően tudomására jutott minősített adatot képező információk tekintetében büntetőjogi felelősség terheli. Egyéb bizalmas információk átadására vagy nyilvánosságra hozatalára egyik fél sem jogosult, kivéve a szerződés lényeges tartalmi elemeire, azaz a Felek személyére, a szerződés tárgyára és az
ellenszolgáltatás mértékére vonatkozó információkat, illetve mindazon rendelkezéseket, amelyek nyilvánosságra hozatalát jogszabály írja elő.
42. A szerződéssel és annak teljesítésével kapcsolatos, vagy az egymásról, különösen egymás működéséről, szervezetéről tudomásukra jutott, birtokukba került információ, illetőleg más módon megismert, nyilvánosan nem hozzáférhető minden olyan tény, adat, terv, okirat, dokumentum, eljárás (a továbbiakban: adat) üzleti titoknak minősül, amelyek nyilvánosságra hozatala a felek hivatali, üzleti vagy egyéb érdekeit sértené.
43. A minősített adatokra vonatkozó titoktartási kötelezettség mind a két Felet a szerződés lejárta, illetve bármi okból történő megszűnése esetén a minősítés tartamáig kötelezi; más, a szerződéssel kapcsolatban keletkezett titok és egyéb, a teljesítés során keletkezett bizalmas információk tekintetében a szerződéskötéskor hatályos jogszabályok által előírt rendelkezések alapján kell eljárni.
44. A Xxxxx mindent megtesznek annak érdekében, hogy a fenti kötelezettségekről az érintett munkavállalóikat, vagy egyéb közreműködőket tájékoztassák, a fenti előírásokat betartsák és betartassák. Az adatok jogosulatlan nyilvánosságra hozatalából származó hátrányok, valamint az ezek kiküszöböléséhez szükséges költségek – az egyéb felelősségén túl – azt a felet terhelik, akinek a jogosulatlan nyilvánosságra hozatal tekintetében felelőssége fennáll.
VII. A szerződés módosítása, megszűnése, megszüntetése
45. A szerződés bármely fél kezdeményezésére közös megegyezéssel bármikor módosítható. A módosítás kizárólag írásban érvényes.
46. A szerződés határozott időtartamra jön létre és a határozott idő lejártával vagy a Felek szerződésszerű teljesítésével szűnik meg, illetőleg, ha a szerződést bármelyik fél írásban felmondja. A felmondási idő mindkét fél részéről – az arról szóló értesítés kézhezvételétől számított – 30 nap.
47. A Felek a szerződést közös megegyezéssel bármikor megszüntethetik. Az erről szóló megállapodás kizárólag írásban, a felek együttes aláírásával érvényes.
48. A szerződést bármelyik Xxx azonnali hatállyal felmondhatja a másik Félhez eljuttatott írásbeli értesítéssel, ha a másik Fél a szerződésben vállalt lényeges kötelezettségét súlyosan megsérti, és azt nem orvosolja az erre vonatkozó írásbeli felszólítást követő 8 napon belül. A kötelezettség teljesítésére felhívó írásbeli felszólítást nem kell megküldeni, ha a szerződésszegés olyan súlyú, hogy a sérelmet szenvedett Xxxxxx a továbbiakban nem várható el a szerződés fenntartása.
VIII. Egyéb rendelkezések
49. Amennyiben Vállalkozó jelen szerződésen alapuló tevékenysége a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Kit.) szerinti további jogviszonynak minősül, Vállalkozó a szerződés aláírásával kijelenti, hogy a további jogviszony létesítése kapcsán nem áll fenn vele szemben összeférhetetlenségi ok, illetve a Kit. 95. § (5)-(7) bekezdései szerinti esetben a szükséges előzetes bejelentést megtette vagy előzetes engedélyt megkapta. Amennyiben Vállalkozó kormányzati szolgálati jogviszonya Megrendelőnél áll fenn, Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a vállalkozási díj kizárólag abban az esetben illeti meg, ha a jelen szerződésben rögzített feladat mellett a kormányzati szolgálati jogviszonyához kapcsolódó munkakörébe tartozó feladatainak is maradéktalanul eleget tett.
50. A Vállalkozó képviselője a szerződés aláírásával nyilatkozik arról, hogy az általa képviselt szervezet a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontja alapján átlátható szervezetnek minősül. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy jelen pontban foglalt nyilatkozat tartalmának változása esetén arról haladéktalanul köteles – a szerződésben megjelölt
kapcsolattartó útján – a Megrendelő képviseletében eljárt kötelezettségvállalót írásban tájékoztatni. (Jelen pont Szolgáltató szerződő fél esetén alkalmazandó!)
51. A Vállalkozó a szerződés aláírásával tudomásul veszi
a) az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény 5. § (5) bekezdésében, továbbá a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalról szóló 355/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet 3. §-ában foglaltakat, azaz az Állami Számvevőszék, illetve a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal ellenőrzési jogosultságát, valamint
b) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény
32. §-ában valamint 1. számú mellékletének III./4. pontjában, továbbá a minisztériumok és a Miniszterelnöki Hivatal által kötött, a nettó ötmillió forintot el nem érő értékű szerződésekre vonatkozó adatok közzétételéről szóló 85/2010. (III. 25.) Korm. rendelet 1. §-ában foglaltakat, amelyek alapján a szerződés lényeges tartalmáról szóló tájékoztatást, illetőleg a nyilvánosságra hozatalt a Megrendelő még az üzleti titokra való hivatkozással sem tagadhatja meg, továbbá
c) minden olyan szervezet, hatóság, egyéb személy ellenőrzési jogosultságát, amelyeket jogszabály erre jogosít, illetve kötelez (ilyen szervek különösen a közreműködő szervezetek, a Kormány európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt tagja, az Európai Bizottság illetékes szervei és az Európai Számvevőszék).
52. Az ÁSZF-ben és a szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk., a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, továbbá az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény rendelkezései az irányadók.
53. Az ÁSZF-fel és a szerződéssel kapcsolatban felmerült vitás kérdéseket Felek egymás között tárgyalások útján kísérelik meg rendezni.