PORSCHE TELJES KÖRŰ CASCO SZABÁLYZAT
PORSCHE TELJES KÖRŰ CASCO SZABÁLYZAT
1 PORSCHE TELJES KÖRŰ CASCO SZERZŐDÉS ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI
A Porsche Versicherung AG. Magyarországi Fióktelepe (továbbiakban Biztosító) és a Szerződő között létrejött szerződés alapján – az egyes biztosítási elemek Különös Feltételeiben meghatározott módon és esetekben – a Biztosító megtéríti a jelen szerződés kockázati körébe tartozó károkat, illetve egyéb szolgáltatást nyújt.
A felek jogviszonyára a magyar jog érvényes, és az ajánlatban, a kötvényben foglaltakat, az Általános és Különös Feltételeket, valamint a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. A jelen Általános Feltételek kerülnek alkalmazásra minden olyan esetben, amikor a Szerződő és a Biztosító között Porsche Casco biztosítás jön létre, de csak annyiban nyernek alkalmazást, amennyiben a Különös Feltételek, a Függelék, valamint az ajánlat és a kötvény ettől eltérően nem rendelkeznek.
1.1 A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS ALANYAI
1.1.1 A Szerződő
A Szerződő az a magánszemély vagy gazdálkodó szervezet, amely az ajánlatot megtette, a kötvényen, biztosítási szerződésben Szerződőként szerepel. A Szerződő teljesíti a díjfizetési kötelezettséget, ő a Biztosító jognyilatkozatainak címzettje, a Szerződő jogosult és köteles a biztosítással kapcsolatos jognyilatkozatok megtételére.
1.1.2 A Biztosított
A gépjármű tulajdonosa, vagy a forgalmi engedélybe bejegyzett üzembentartó, aki a vagyontárgy megóvásában érdekelt. Biztosított az, akit az ajánlaton és a kötvényen Biztosítottként feltüntettek, vagy aki a biztosítás Különös Feltételei szerint Biztosítottnak minősül. A vagyontárgy megóvásában való érdekeltségnek a biztosítási szerződés teljes időbeli hatálya alatt fenn kell állnia. Kedvezményezett hiányában a Biztosított jogosult a Biztosító szolgáltatására.
1.1.3 A Biztosító
Porsche Versicherung AG. Magyarországi Fióktelepe. 1139 Budapest, Fáy u. 27.
1.1.4 Engedményes
A biztosítási ajánlaton, kötvényen feltüntetett magánszemély, gazdálkodó szervezet, aki a Biztosító szolgáltatására biztosítási esemény bekövetkeztekor a Biztosítottal szembeni mindenkori követelése erejéig jogosult.
1.2 A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS LÉTREJÖTTE
1.2.4 A Biztosító akkor is köteles a szerződésről kötvényt kiállítani, ha a szerződés az
1.2.3. pontban meghatározott módon jött létre.
1.2.6 A szerződéskötéstől a Szerződő az ajánlattétel napjától számított 15 napon belül
– írásbeli nyilatkozat tételével - visszaléphet. A Biztosító az ezen időszak alatt bekövetkezett károkért helytállni nem tartozik. A biztosítási ajánlat aláírásakor fizetett első biztosítási díjat az ajánlattól való visszalépés esetén a Biztosító kamatok nélkül haladéktalanul visszafizeti.
1.3 A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS IDŐBELI HATÁLYA
Biztosító díj iránti igényét bírósági úton érvényesíti, feltéve, hogy a biztosítási szerződés létrejött.
1.3.6 Határozott időtartamú szerződés esetén:
• a biztosítási időszak a szerződésben meghatározott időtartam,
• a biztosítási szerződés minimális időtartama egy hónap, maximális időtartama 12 hónap, amely a záró nap 24:00 órakor szűnik meg.
1.4 A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS TERÜLETI HATÁLYA
1.5 A BIZTOSÍTÁS DÍJA
1.5.1 A biztosítás díja egy biztosítási időszakra (évre) vonatkozik.
1.5.7 Az első díj a biztosítási ajánlat aláírásának napján esedékes, kivéve, ha:
• a felek írásban halasztott első díjfizetésben állapodtak meg, ebben az esetben a biztosítás első díját az ajánlat aláírásának napjától számított 30 napon belül, vagy az ajánlaton megjelölt ettől eltérő határidőn belül kell megfizetni, vagy
• a kockázatviselés kezdetének időpontja nem az ajánlat aláírásának hónapjára esik, ekkor az első díj a Biztosító kockázatviselése kezdetének napján esedékes.
Halasztott díjfizetés esetén a díjnak az ajánlaton megjelölt határidőn belül a
Biztosító számlájára meg kell érkeznie.
1.6 BÓNUSZRENDSZER
1.6.3 Az egyes bónuszosztályokhoz tartozó díjszorzók:
osztály díjszorzó osztály díjszorzó osztály díjszorzó
P0 | 1.00 | P4 | 0.80 | P8 | 0.60 |
P1 | 0.95 | P5 | 0.75 | P9 | 0.55 |
P2 | 0.90 | P6 | 0.70 | P10 | 0.50 |
P3 | 0.85 | P7 | 0.65 |
1.6.4 Az osztályba sorolás mindig a következő év biztosítási díját határozza meg.
• a Szerződő a káresemény miatti igénye érvényesítésétől még a kifizetés előtt elállt,
• a Szerződő a kifizetett összeget a Biztosítónak a megfigyelési időszakon belül teljes összegében visszafizette,
• a kifizetett összeg teljes körűen akár más Biztosítótól vagy egyéb módon megtérült.
1.6.6 Egy kár esetén az ügyfél besorolása az alábbi módon változik:
• Töréskár és teljes lopáskár esetén:
▪ Egy kár esetén 2 fokozatot lép vissza, míg két kár esetén 4 fokozatot, és három kár esetén alapkategóriába kerül.
• Minden egyéb jogcímen történő kárkifizetés, illetve szolgáltatásnyújtás esetén:
▪ Egy kár esetén 1 fokozatot lép vissza, míg két kár esetén 2 fokozatot, és három kár esetén alapkategóriába kerül.
1.6.8 A bónuszrendszer szempontjából az első megfigyelési időszak az évforduló előtt
3 hónappal zárul. A tartam során a következő megfigyelési időszakok mindegyike 12 hónap tartamú, minden biztosítási időszakban az évfordulót megelőző negyedik hónap utolsó napján zárulnak. A megfigyelési időszakban bekövetkezett és kifizetett károkra vonatkozik a megfigyelés. A bónuszbesorolás szempontjából a megfigyelési időszak alatt bekövetkezett, de csak a megfigyelési időszak után kifizetett károk a következő megfigyelési időszakban bekövetkezett kárként veendők figyelembe. Amennyiben egy káresemény kapcsán több részletben kerül sor kifizetésre, úgy a bónuszbesorolás szempontjából csak az első kifizetés az irányadó.
1.7 DÍJKEDVEZMÉNY, PÓTDÍJFIZETÉS
Üzleti kedvezményt vagy pótdíjat a Biztosító jogosult meghatározni. Az esetlegesen meghatározott kedvezmény illetve pótdíj mértékét az ajánlat és a kötvény is tartalmazza.
1.8 A BIZTOSÍTOTT KÖZLÉSI ÉS VÁLTOZÁSBEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉGE
1.8.2 A közlésre illetőleg változás bejelentésére irányuló kötelezettség egyaránt terheli a Szerződő felet és a Biztosítottat: egyikük sem védekezhet olyan körülmény vagy változás nem tudásával, amelyet bármelyikük elmulasztott a Biztosítóval közölni, vagy neki bejelenteni, noha arról tudnia kellett és a közlésre, illetve bejelentésre köteles lett volna.
1.8.3 Amennyiben a Szerződő és a Biztosított személye nem azonos, úgy a Szerződő köteles tájékoztatni a Biztosítottat a biztosítási szerződés tartalmáról, illetve minden, a biztosítási szerződéssel kapcsolatos változásról.
1.8.4 Az adatok valóságtartalmáért a Szerződő és a Biztosított is felelős. A közölt adatok ellenőrzését a Biztosító részére lehetővé kell tenni. A Biztosító ellenőrzési lehetősége a Szerződőt és Biztosítottat a közlési kötelezettség alól nem mentesíti.
a) a Szerződő és a Biztosított lakhelyének, székhelyének változása,
b) a gépjármű forgalmi rendszámának, alvázszámának, motorszámának, illetve a felépítmény jellegének hatósági engedéllyel történő megváltoztatása,
c) a gépjármű kulcsainak, távirányítójának elvesztése, megrongálódása, illetve azokról másolat készítése,
d) az ajtó xxxxx, kormányzár cseréje,
e) a gépjármű vagyonvédelmi rendszerében bekövetkezett változás,
f) gazdálkodó szervezet esetén a változás-bejelentési kötelezettség körébe tartozik átalakulásának, felszámolási-, csőd- vagy végelszámolási eljárása megindulásának bejelentése,
g) a gépjármű tulajdonjogának megváltozása (forgalmi engedély, adásvételi, ajándékozási szerződés bemutatásával),
h) a gépjármű feletti rendelkezési jog vagy tulajdonjog bármilyen korlátozása, megterhelése, különös tekintettel a zálogjogra vagy óvadékra.
i) a biztosított vagyontárgy más számára ellenérték fejében történő használatba adása,
j) a járművel iparjogosítvány alapján folytatandó közúti személy- vagy árufuvarozói tevékenység, vagy bér-gépkocsiként való üzemeltetés megkezdését,
k) a gépjármű forgalomból való kivonása,
l) érdekeltség megszűnése (pl.: felelősségi totálkár...stb).
A Ptk. hatályos szabályozása szerint egy biztosított vagyontárgyra ugyanolyan kockázatra csak egy biztosítás köthető. Így amennyiben ugyanazon vagyontárgyra azonos kockázatra további biztosítás kötésére kerül sor, azt be kell jelenteni a biztosítónak.
▪ javaslatot tehet a szerződés módosítására, vagy
▪ amennyiben a kockázatot a biztosítási feltételek, vagy belső szabályozása értelmében nem vállalhatja a szerződést 30 napra írásban felmondhatja.
Ha a Szerződő a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül írásban nem válaszol, a szerződés a módosító javaslat közlésétől számított 30. napon megszűnik. Erre a következményre a Szerződőt a módosító javaslat
megtételekor figyelmeztetni kell. Ha a biztosító e xxxxxxxx nem él, a szerzõdés az eredeti tartalommal hatályban marad.
1.9 A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE, MEGSZÜNTETÉSE
1.9.1 Díjnemfizetés
1.9.1.1 A biztosítási szerződés megszűnik, ha a Biztosító és a Szerződő a szerződés megkötésekor az első díjra vonatkozóan díjfizetési halasztásban állapodtak meg, - és amennyiben az első díjat addig nem fizették meg, és halasztást sem kapott, illetőleg a Biztosító a díjkövetelést bírsági úton nem érvényesítette. Ebben az esetben a szerződés megszűnésének időpontjára az ajánlaton feltüntetett határidő irányadó, de maximum a halasztás utolsó napjának 24. órája.
1.9.1.2 A biztosítási díj, illetve díjrészlet esedékességétől számított 30. nap elteltével a szerződés és ezzel együtt a Biztosító kockázatviselése is megszűnik, ha addig a hátralékos díjat nem fizették meg, és halasztást sem kapott, illetőleg a Biztosító a díjkövetelést bírsági úton nem érvényesítette.
1.9.1.3 Az 1.9.1.1. és az 1.9.1.2. xxxxxx rendelkezéseit kell értelemszerűen alkalmazni akkor is, ha az első halasztott vagy folytatólagos díj lehívására a szerződő mulasztása következtében előállt folyószámlahiány miatt nem kerülhetett sor.
1.9.1.4 A szerződésnek 1.9.1.1. és az 1.9.1.2. pontok szerinti megszűnéséig fennállott kockázatviselésére tekintettel, a Biztosítót megilleti az időarányos (az első illetve a folytatólagos díjfizetés esetén 1 havi) díjrészlet. A díj késedelmes befizetése a megszűnt szerződést, és a Biztosító kockázatviselését nem lépteti újból hatályba. A megszűnés után befizetett díjat (díjrészletet) a Biztosító – a megszűnésig őt megillető, arányos (első, illetve folytatólagos díjfizetés esetén 1 havi) díjrészlet kivételével – a Biztosítóhoz történt beérkezéstől számított 15 napon elül köteles visszautalni a – díjnemfizetéssel megszűnt szerződés – Szerződője részére.
1.9.1.5 A szerződés megszűnését követő 90 napon belül az elmaradt díjak egyidejű megfizetése és kockázat-elbírálói szemle elvégzése mellett a Felek a szerződést közös megállapodással, az eredeti tartalommal ismét hatályba léptethetik (reaktiválás). Az újra hatályba léptetés, és az elmaradt díj utólagos megfizetése révén sem terjed ki a Biztosító kockázatviselése arra az időszakra, amely a
szerződés megszűnése és az újra érvénybe helyezés időpontja között telt el. A feleknek meg kell állapodniuk az újra érvénybe helyezés időpontjában is.
1.9.2 Érdekmúlás
1.9.2.1 Érdekmúlás címén megszűnik a szerződés:
1.9.2.1.3 A más biztosítás alapján rendezett totálkár esetén, a káresemény napjának
24.00. órájában.
1.9.2.1.4 Garanciális gépkocsi csere esetén a csere napjának 24.00. órájában.
1.9.2.2 A Biztosítót a díj az 1.5.6. pontban foglaltak szerint a biztosítási időszak végéig vagy a kockázatviselés utolsó napjával bezárólag megilleti, azonban a szolgáltatás összegéből való díjlevonás nem helyezi újból hatályba az érdekmúlás miatt megszűnt szerződést, és nem eredményezi a Biztosító további kockázatviselését.
1.9.2.3 A fentiek szerint az 1.9.2.1.1. pont esetében a Biztosítót – szolgáltatása folytán
– a biztosítási év végéig illeti meg a díj, azaz az addig kiegyenlítetlen díjat jogosult a szolgáltatás összegéből levonni. Az 1.9.2.1.2., 1.9.2.1.3. és 1.9.2.1.4. pontban foglalt esetekben a kockázatviselés végéig illeti meg a Biztosítót a díj, az azt követő időszakra esetlegesen előre befizetett díjat a Biztosító a közlést követő 15 napon belül a Szerződőnek, vagy az ajánlaton szereplő díjvisszatérítésre jogosultnak visszautalja.
1.9.3 Lejárat
Határozott idejű szerződés esetén a biztosítási időtartam lejártával.
1.9.4 A biztosítási szerződés felmondása
1.9.4.1 A határozatlan időtartamú biztosítási szerződést a biztosítási év végére mindkét Fél írásban felmondhatja. Az alapbiztosítás (töréskár, lopáskár, elemi- és tűzkár, üvegkár elem) felmondásával megszűnik a biztosítási szerződés, ideértve a kiegészítő biztosításokat is. Felmondás esetén az egyik fél nyilatkozatának az évfordulót megelőzően 30 nappal kell a másik félhez megérkezni.
1.9.4.2 Az egyes kiegészítő biztosítások vonatkozásában a biztosítási év végére mindkét fél által külön-külön is gyakorolható a felmondás joga és az csak az adott kiegészítő biztosítást szünteti meg. Felmondás esetén az egyik Fél nyilatkozatának az évfordulót megelőzően 30 nappal kell a másik félhez megérkezni.
1.9.5 A biztosítási szerződés megszüntetése
A felek írásba foglalt közös megegyezésével a biztosítási szerződést bármikor megszüntethetik.
1.9.6 Lehetetlenülés
Ha a biztosítás hatályának (kockázatviselésének) kezdete előtt a biztosítási esemény bekövetkezett, vagy bekövetkezése lehetetlenné vált (nem e szerződés szerinti biztosítási esemény miatt), a biztosítási érdek megszűnt, a szerződés vagy annak megfelelő része nem válik hatályossá.
1.10 ELÉVÜLÉS
A biztosítási szerződésből eredő igények esedékességétől számított két év alatt elévülnek.
1.11 KÁRBEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉG
Szerződő/Biztosított részéről szükséges a Biztosító felé minden káreseménnyel kapcsolatos felvilágosítást megadni, és lehetővé kell tennie a kárbejelentés tartalmának ellenőrzését. A bejelentést minden esetben írásban is rögzíteni kell, a Biztosító által rendszeresített formanyomtatványon.
• a biztosítási kötvényt és a díjfizetésről szóló igazolást,
• a járművet vezető személy vezetői engedélyét,
• a forgalmi engedélyt vagy a forgalombantartási engedélyt,
• törzskönyv (kivéve érvényes hitel esetén)
• szabálysértési vagy büntetőeljárás esetén a jogerős határozatot, ítéletet,
• lopáskár esetén a rendőrségi feljelentés igazolását, a nyomozást felfüggesztő/megszüntető határozatot vagy igazolást,
• tűz- vagy robbanáskár esetén az elsőfokú tűzrendészeti hatóság bizonyítványát,
• a gépjármű teljes lopáskára esetén a gépjárműhöz tartozó összes kulccsal (beleértve az elektronikus kódkulcsokat is) és a vagyonvédelmi rendszerek működéséhez szükséges eszközökkel is el kell számolni,
• forgalomból kivonó határozatot műszaki totálkár vagy lopáskár esetén,
• minden egyéb iratot, amelyet a Biztosító a kárigény elbírálásához, továbbá a jogosultság, a biztosítási esemény és a kárösszeg megállapításához szükségesnek tart.
1.12 A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSI KÖTELEZETTSÉGE
A Biztosító csak a jelen szerződés hatálya alatt, és a jelen szerződésben meghatározott módon bekövetkezett és bejelentett károkért áll helyt.
1.12.5 A biztosítás nem vezethet gazdagodáshoz. A túlbiztosítás elkerülése érdekében a biztosítási összeg nem haladhatja meg a vagyontárgy(ak) biztosításkötési időpontjában érvényes értékét (új gépjárműnél listaár, használt gépjárműnél
Eurotax szerinti utolsó új ár). Az ezen felüli összegre vonatkozó megállapodás semmis.
1.12.6 Többszörös biztosításról beszélünk, ha a Szerződő/Biztosított a szerződéskötés időpontjában ugyanazon vagyontárgy(ak)ra és ugyanazon kockázatok ellen másik biztosítótársaságnál már rendelkezik vagyonbiztosítási szerződéssel. A Biztosító ilyen esetben csak a másik, korábbi biztosítási szerződés alapján meg nem térült károkra nyújt, a különös feltételekben meghatározottak szerint biztosítási szolgáltatást.
1.12.7 Ha a biztosítási összeg alacsonyabb, mint az utánpótlási érték (új gépjárműnél listaár, használt gépjárműnél Eurotax szerinti utolsó új ár), alulbiztosításról beszélünk. Ebben az esetben a Biztosító a kárt csak a biztosítási összegnek az utánpótlási értékhez viszonyított arányában téríti meg.
1.12.11Amennyiben a Biztosító a kárt megtérítette, őt illetik meg azok a jogok, amelyek a Szerződőt/Biztosítottat illették meg a kárért felelős személlyel szemben, kivéve, ha a kárért felelős személy a Szerződővel/Biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó (törvényi engedmény).
A Szerződő/Biztosított köteles minden segítséget megadni a Biztosítónak a törvényi engedmények gyakorlásához és ennek elmulasztásából fakadó hátrányokért felel.
1.13 ÖNRÉSZESEDÉS
1.13.2 Az önrészesedés alatti károkat a Biztosító nem téríti meg.
1.13.3 Az ajánlaton, illetve a biztosító által módosításokkal elfogadott ajánlaton, kötvényen meghatározott, a szerződő által vállalt minimális önrészesedés kétszerese kerül a szolgáltatás kifizetésekor levonásra:
• ha a bekövetkezett kárt megelőzően a Biztosító már legalább két másik, ugyanebben a biztosítási időszakban bekövetkezett kár miatt teljesített szolgáltatást,
• ha kétséget kizárólag megállapítható, hogy az ajánlaton bármely díjat érintő adat a valóságnak nem megfelelő módon került felvételre.
1.14 KÁRMEGELŐZÉS, KÁRENYHÍTÉS
1.14.1 A szerződő felek megállapodnak, hogy a Szerződő/Biztosított köteles a kárt tőle telhetően megelőzni, illetve enyhíteni. A kármegelőzési kötelezettség körében a Szerződő/Biztosított köteles:
• Mindazon zárakat (a gépkocsi gyújtáskapcsolóját és a tárolásra szolgáló helyiség zárait is beleértve) haladéktalanul kicserélni, vagy megjavítani, melynek kulcsához illetéktelenek
▪ Elvesztés
▪ lopás, rablás, vagy ezek kísérlete, vagy
▪ rongálás útján
hozzájuthattak, illetve az említett zárak bármilyen egyéb okból (pl. kopás) az eredeti kulcsok nélkül is működtethetővé váltak.
• Az ajánlaton, vagy annak mellékletét képező extra tartozék jegyzéken felvett vagyonvédelmi rendszer(eke)t mindig üzemképes állapotban
tartani.
• A sérült szélvédőt vagy ablakot kicseréltetni, ha a sérülés folytán a gépjármű jogtalan behatolás ellen nem megfelelően védetté válik. A sérült jármű üvegezésének javítási költsége a Szerződőt terheli, ha arra a szerződés egyébként nem nyújt fedezetet.
• A nem megfelelően zárható jármű biztonságos tárolásáról annak kijavításáig gondoskodni.
A jármű zárszerkezetek fentiek szerint indokolt és számlával igazolt javítási költségének 50%-t a kicserélt elemek leadása és a kijavított gépkocsi bemutatása esetén a Biztosító viseli.
Ha a zár sérülése az alap casco biztosítási szerződés értelmében biztosítási eseménynek minősül, a Biztosító a szerződés szerinti helyreállítási költségen felül a fentiek szerint szükségessé vált – azzal összefüggésben felmerült – kármegelőzési költségeinek 50%-át is megtéríti.
1.15 A KÜLFÖLDÖN BEKÖVETKEZETT KÁROK ESETÉN NYÚJTOTT SZOLGÁLTATÁSOK
a) Ha rendelkezik Mobilitásgaranciával, úgy tárcsázza a következő számot: Audi gépkocsinál: 00 00 (0) 000-0000
Seat gépkocsinál: 00 00 (0) 000-0000
Skoda gépkocsinál: 00 00 (0) 000-0000
VW gépkocsinál: 00 00 (0) 000-0000
b) Ha nem rendelkezik Mobilitásgaranciával 8-18 óra között hívja a 00 00 (0) 000-0000 számot.
1.16 A BIZTOSÍTÁSSAL NEM FEDEZETT KÁRESEMÉNYEK (kizárások)
• polgárháború, felkelés, lázongás, terrorizmus, politikai puccs, forradalom, sztrájk, vagy polgári mozgalommal közvetlen, vagy közvetett okozati összefüggésbe hozható események,
• népi megmozdulás (sztrájkkal, tüntetéssel, bármiféle egyéb tömegmegmozdulás stb.) közvetlen, vagy közvetett okozati összefüggésbe hozható események,
• külső háború, invázió, külföldi ellenség támadása, fegyveres zavargással közvetlen, vagy közvetett okozati összefüggésbe hozható események, tekintet nélkül arra, hogy volt-e hivatalos hadüzenet
• a Szerződő/Biztosított által elkövetett szándékos bűncselekmény, vagy annak kísérlete,
• gépjárműverseny, vagy arra való felkészülés,
• gyúlékony, robbanó, korrodáló vagy maró anyagoknak a biztosított járműben történő szállítása idézett elő, vagy súlyosbított,
• atommag szerkezetének módosulása, radioaktív sugárzás, vagy egyéb ionizáló sugárforrás,
• környezetszennyezés,
• különleges* jármű munkavégzése közben, vagy közlekedése előkészítése során
*Különleges járműnek tekintjük azt a járművet, amely felszereltsége, vagy a ráépített munkagép segítségével, a személy és áruszállításon kívül más munka végzésére is képes. (pl. xxxx, leengedhető hátfal, billenőplató segítségével rakodás … stb.)
1.17 A BIZTOSÍTÓ MENTESÜLÉSE
a) A jelen szabályzat alapján súlyosan gondatlanul okozottnak minősül a káresemény, különösen ha:
• a járművet az 1.1.1. pontban felsorolt személyek, illetve – amennyiben a járművet az előbb jelzett személyek engedélyével használták – más személy az adott kategóriára érvényes gépjárművezetői engedély nélkül, elmulasztott orvosi vizsgálat miatt lejárt gépjárművezetői engedéllyel, vagy 0,8 ezrelék véralkoholszintet, illetve 0,5 mg/l légalkoholszintet elérő alkoholos, vagy kábítószeres befolyásoltság állapotában vezette
• a gépjárművet a forgalmi engedélyben meghatározott értékhez képest túlterhelték, vagy üzemeltetését, vontatását szakszerűtlenül végezték,
• a gépjármű a káresemény időpontjában súlyosan elhanyagolt, a gépjármű műszaki vizsga előírásainak nem megfelelő állapotban volt (különösen a fék, a kormány, a futómű és a gumiabroncsok), és ez az állapot közrehatott a kár bekövetkezésénél,
• a tűzrendészeti előírásokat súlyosan megsértették.
b) Súlyosan gondatlanul okozottnak tekinthetők az a) pontban említett esetek akkor is, ha azokról az ott felsorolt személy nem tudott, de kellő körültekintéssel tudnia kellett volna.
Súlyos gondatlanság fenti követelményei érvényesülnek a kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettségek súlyos, vagy ismételt megsértése körében is.
További korlátozások az egyes biztosítási elemeknél találhatók.
a) a Szerződő/Biztosított vagy hozzátartozója, továbbá a gépjárművezetői képzésre, vizsgáztatásra használt gépjárművet vezető személy nem rendelkezett gépjárművezetői engedéllyel, de annak megszerzése érdekében folytatott gyakorlás (vizsga) során következett be a kár, feltéve, hogy a gépjárművezetés (vizsgáztatás) hatóság által engedéllyel ellátott oktató (vizsgáztató) felügyelete mellett történt,
b) a gépjárművet az elmulasztott orvosi vizsgálat miatt lejárt vezetői engedéllyel vezették, de azt a káresemény után 30 napon belül, változatlan feltételekkel meghosszabbították. Indokolt akadályoztatás (pl. személysérülés, kórházi
ápolás stb.) esetén e 30 napos határidőt az akadály megszűnésétől kell számítani.
1.18 ADÓZÁSI SZABÁLYOK
1.19 VEGYES RENDELKEZÉSEK
a) a járművet 0,8 ezrelék véralkoholszintet, illetve 0,5 mg/l légalkoholszintet elérő alkoholos, vagy kábítószeres befolyásoltság állapotában, vagy érvényes gépjárművezetői engedély nélkül vezették, illetve, ha a kárt jogellenesen és szándékosan okozták,
b) a bekövetkezett káresetért olyan személy felelős, akit a biztosított járművel kapcsolatos javítással, karbantartással, őrzéssel, vagy egyéb szolgáltatások elvégzésével bíztak meg, és a munkát nem a Biztosított műhelyében (telephelyén) végezték (pl. javító, próbaút stb.).
• A Biztosító ügyfeleinek azon biztosítási titkait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy az e törvény által meghatározott egyéb cél lehet.
• Az előző bekezdésben meghatározott céltól eltérő célból végzett adatkezelést a biztosító csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet, a hozzájárulást a Biztosító az ajánlat aláírásával egyidejűleg szerzi be. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható előny.
• A biztosítási titok tekintetében, időbeli korlátozás nélkül – ha törvény másként nem rendelkezik – titoktartási kötelezettség terheli a Biztosító tulajdonosait, vezetőit, alkalmazottait és mindazokat, akik ahhoz a biztosítóval kapcsolatos tevékenységük során bármilyen módon hozzájutottak.
1.19.5 Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha
a) a biztosító, a biztosításközvetítő és a biztosítási szaktanácsadó ügyfele vagy annak törvényes képviselője a kiszolgáltatható biztosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad,
b) a törvény alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn.
a) a feladatkörében eljáró Felügyelettel,
b) a folyamatban lévő büntetőeljárás keretében eljáró nyomozó-hatósággal és ügyészséggel,
c) büntetőügyben, polgári ügyben, valamint a csődeljárás, illetve a felszámolási eljárás ügyében eljáró bírósággal, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró önálló bíró sági végrehajtóval,
d) a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzővel,
e) a feladatkörében eljáró adó hatósággal, ha adóügyben, az adóhatóság felhívására a biztosítót törvényben meghatározott körben nyilatkozattételi kötelezettség, illetve, ha biztosítási szerződésből eredő adókötelezettség alá eső kifizetésről törvényben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség terheli.
f) a feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálattal,
g) biztosítóval, a biztosításközvetítővel, a szaktanácsadóval, a harmadik országbeli biztosító, független biztosításközvetítő vagy szaktanácsadó magyarországi képviseletével, ezek érdek-képviseleti szervezeteivel ill. a biztosítási, biztosításközvetítői, szaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos verseny-felügyeleti feladatkörében eljáró Gazdasági Versenyhivatallal,
h) a feladatkörében eljáró gyámhatósággal,
i) az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 108.§ (2) bekezdésében foglalt egészségügyi hatósággal,
j) a külön törvényben meghatározott feltételek megléte esetén a titkosszolgálati eszközök alkalmazására, titkos információgyűjtésre felhatalmazott szervvel,
k) a viszontbiztosítóval valamint közös kockázatvállalás (együttbiztosítás) esetén a kockázatvállaló biztosítókkal,
l) az e törvényben szabályozott adattovábbítások során átadott adatok tekintetében a kötvénynyilvántartást vezető Hivatallal,
m) az állomány-átruházás keretében átadásra kerülő biztosítási szerződési állomány tekintetében az átvevő biztosítóval,
n) a kárrendezéshez és a megtérítési igény érvényesítéséhez szükséges adatok tekintetében a Kártalanítási Számlát kezelő szervezettel, az Információs Központtal, a Kártalanítási Szervezettel és a kárrendezési megbízottal,
o) a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges adatok tekintetében a kiszervezett tevékenységet végzővel,
p) a nyomozóhatóság valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálat részére akkor is köteles haladéktalanul tájékoztatást adni, ha adat merül fel arra, hogy a biztosítási ügylet
▪ kábítószer-kereskedelemmel,
▪ terrorizmussal,
▪ illegális fegyverkereskedelemmel vagy
▪ a pénzmosás bűncselekményével
q) az európai uniós támogatások felhasználásának szabályszerűségét ellenőrző Európai Csalásellenes Hivatallal (OLAF),
r) fióktelep esetében - ha a magyar jogszabályok által támasztott követelményeket kielégítő adatkezelés feltételei minden egyes adatra nézve teljesülnek, valamint a harmadik országbeli biztosító székhelye szerinti állam rendelkezik a magyar jogszabályok által támasztott követelményeket kielégítő adatvédelmi jogszabállyal - a harmadik országbeli biztosítóval, biztosításközvetítővel, szaktanácsadóval szemben, ha az a)-q) pontban
megjelölt szerv vagy személy írásbeli megkereséssel fordul hozzá, amely tartalmazza az ügyfél nevét vagy a biztosítási szerződés megjelölését, a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját. A cél és a jogalap igazolásának minősül az adat megismerésére jogosító jogszabályi rendelkezés, illetőleg európai közösségi jogi norma megjelölése is.
1.19.9 A szerződés módosítása – jelen szerződési feltételek közepette – kizárólag írásban történhet.
2 PORSCHE TELJES KÖRŰ CASCO SZERZŐDÉS KÜLÖNÖS FELTÉTELEI
A jelen Különös Feltételek szerint alapbiztosításnak minősülő elemek:
• Töréskár-biztosítás
• Lopáskár-biztosítás
• Elemi és tűzkár-biztosítás
• Üvegkár-biztosítás
Az alapbiztosítási elemek csak együttesen köthetőek meg, a szerződés hatálya alatt sem lehetséges külön-külön történő megszüntetésük.
A jelen Különös Feltételek szerint kiegészítő biztosításnak minősülő elemek:
• Kiegészítő poggyászbiztosítás
• Kiegészítő kölcsöngépjármű-szolgáltatás
• Kiegészítő avulásbiztosítás (maximum a gépjármű 6 éves koráig)
Kiegészítő biztosítást csak az alapbiztosítással rendelkező Szerződő köthet. A kiegészítő biztosítás külön díj ellenében akár az alap-biztosítással egyidejűleg, akár annak hatálya alatt bármikor megköthető. A kiegészítő biztosítások az alapbiztosítás hatályban maradása mellett évfordulóval megszűnhetnek. A kiegészítő biztosítások év közbeni megkötése esetén a díjfizetés kezdete a kiegészítő biztosításra vonatkozó ajánlaton megjelölt kockázatviselési kezdet.
A kiegészítő biztosításokra az Általános Feltételeket, az alapbiztosítás Különös Feltételeit és a kiegészítő biztosítások Különös Feltételeit együttesen kell alkalmazni.
Az alapbiztosítás különös feltételei
2.1 TÖRÉSKÁR-BIZTOSÍTÁS
A Biztosító és a Szerződő/Biztosított között létrejött töréskár-biztosítási szerződés alapján a Biztosító az alábbi feltételekben meghatározott módon és esetekben – önrészesedés levonásával, a törvényes belföldi fizetőeszközben – megtéríti a jelen szerződéssel biztosított gépjárműben a 2.1.2. pont alatt részletezett biztosítási esemény kapcsán keletkezett töréskárt.
A töréskár-biztosítás jelen Különös Feltételeit, valamint az Általános Feltételeket együttesen kell alkalmazni.
2.1.1 A biztosított vagyontárgy
A biztosított vagyontárgy, a káridőpontban érvényes magyar Eurotax katalógus szerinti gyári alapkivitelezésű gépjármű és alapkivitelezésű tartozékai, valamint a katalógusok szerinti gyári kivitelezésű járműhöz nem tartozó, utólag felszerelt vagy beépített, a jogszabály által nem tiltott alkatrészek, tartozékok és komfortfokozó berendezések, amelyek a biztosítási ajánlaton, állapotlapon, valamint a kötvényen fel vannak sorolva (a továbbiakban: extra tartozékok).
A katalógusban nem szereplő gépjárművek esetében, a biztosítási ajánlat felvételekor elkészített állapotlap szerinti kivitelű gépjármű a biztosított vagyontárgy.
2.1.1.1 Külön díj felszámítása nélkül, számla alapján a Biztosító – értékhatártól függetlenül – fedezetet nyújt a gépjármű töréskár-biztosítás feltételeiben meghatározott biztosítási események kapcsán károsodott, a közúti közlekedésre vonatkozó mindenkori hatályos jogszabályok előírása szerinti kötelező tartozékokra, biztonsági felszerelésekre, valamint a vagyonvédelmi eszközökre (indításgátló, riasztó stb.).
2.1.2 Biztosítási esemény
A biztosított vagyontárgyakban bármilyen kívülről ható, hirtelen fellépő, erőhatás által keletkezett törés, egyéb sérülés, kivéve az 2.1.3. pontban felsoroltakat.
2.1.3 A biztosítással nem fedezett káresemények
Nem téríti meg a Biztosító a biztosított vagyontárgyakban keletkezett olyan töréskárt az Általános Feltételek 1.16. pontjában foglaltakon túlmenően, amely:
• nem baleseti jelleggel következett be (pl. műszaki hiba, alkatrészleválás, anyagfáradás, anyaghiba, hűtőfolyadék megfagyás, nem megfelelő kenés miatt, stb.),
• a gépjárművet, alkatrészét, tartozékát közúti közlekedésben való részvétel során ért töréskárra, ha a jármű – hatósági jelzés, vagy útvonalengedély hiányában, illetve lejárt forgalmi engedély miatt – nem vehetett volna részt a közúti közlekedésben, vagy a közúti baleset nem az útvonalengedély területi és/vagy időbeli hatálya alatt következett be.
• a biztosított vagyontárgy külső erővel történő mozgatása során keletkezett,
• a szállítmány elmozdulásával keletkezett.
• helyzetváltozással nem járó munkavégzés során, azzal összefüggésben keletkezik (pl: rakodás...stb).
2.1.4 Biztosítási szolgáltatások
a) A Biztosító a biztosított vagyontárgyakat ért törés esetén legfeljebb a magyarországi hivatalos márkaszervizek munkadíjai szerinti helyreállítás igazolt költségeit téríti meg. Ha az alkatrész vagy tartozék nem javítható, a kárösszeg megállapításának alapja legfeljebb, a magyarországi márkakereskedés által forgalomba hozott új alkatrésznek vagy tartozéknak a fogyasztói ára, csökkentve az elhasználódás százalékos mértékével (avulás).
b) Ha a sérült alkatrész javítható, akkor a javítás költségeit, amennyiben nem javítható, akkor a csere költségeit téríti meg a Biztosító, a fentiekben meghatározott módon.
c) Teljes kár (totálkár) esetén a Biztosító a gépjármű maradványértékkel csökkentett káridőponti értékét téríti meg.
d) A járműmaradványt (roncsot) a Biztosító nem köteles átvenni.
e) A káridőponti érték alapján történő (c pont szerinti) teljes kár (totálkár) térítése csak akkor indokolt, ha a sérült jármű helyreállítása gazdaságtalan, azaz helyreállításának várható költsége eléri a káridőponti értékének a 80%-át.
f) A gépjármű káridőponti értéke az az összeg, amelynek megfizetése ellenében a Szerződő
/Biztosított azonos használati értékű gépjárműhöz juthat, a térítés azonban nem lehet magasabb, mint az adott járműnek a káresemény napján érvényes magyar Eurotax katalógusban feltüntetett használt eladási ára.
g) Amennyiben a gépjármű a magyar Eurotax katalógusban nem szerepel, akkor a káridőponti érték meghatározásának az adott gépjármű modelljének és felszereltségének leginkább megfelelő, a káresemény napján érvényes magyar Eurotax katalógusban
feltüntetett használt gépjármű eladási árát kell figyelembe venni.
h) A Biztosító a káresemény folytán sérült felületek fényezésének – a javítási technológia szerinti – költségeit téríti meg. A karosszéria teljes fényezését a Biztosító akkor téríti meg, ha a sérült rész a teljes külső felületnek több, mint 70%-a.
i) A Biztosító abban az esetben, ha a különleges fényezés nem széria felszereltség, illetve nem lett külön extraként biztosítva, normál fényezés helyreállításának költségét téríti meg.
j) A Biztosító megtéríti a belföldi biztosítási esemény kapcsán megsérült gépjármű mentéséhez, vagy helyreállításához indokolt szállítás (eseményenként maximum 2 alkalom), valamint az indokolt tárolás költségét (eseményenként legfeljebb 10 naptári napot), de maximum 100.000 Ft-t.
k) A Biztosító a biztosítási esemény kapcsán megsérült légzsákot és tartozékait csak a járműtípusnak megfelelő magyarországi márkaszerviz által kiállított számla ellenében téríti meg.
l) Extra tartozékok esetén a térítés felső határa az ajánlaton, állapotlapon, kötvényen szereplő biztosítási összeg, csökkentve az elhasználódás százalékos mértékével (avulás).
2.1.5 A Biztosító szolgáltatása nem terjed ki
a) a gépjárműben keletkezett értékcsökkenésre,
b) a sérült gépjármű más gépjárművel történő pótlásának járulékos költségeire (pl.: bérautó), kivéve, ha erre megfelelő kiegészítő biztosítást kötött,
c) a gépjárműhasználat kiesése miatt felmerült járulékos károkra (pl. elmaradt haszon stb.),
d) a gépjármű szállítmányára,
e) a gépjármű helyreállításával kapcsolatban szükségessé váló forgalomba helyezés előtti vizsga díjára,
f) hajtó, kenő, teljesítménynövelő, kopáscsökkentő olajadalék anyagokra, üzemanyagra,
g) ablaküvegkárra, ha csak az sérült,
h) a biztosított vagyontárgyak ellopásával (a gépjármű önkényes elvétele), elrablásával, valamint e cselekményekkel vagy kísérletükkel összefüggésben keletkezett,
i) a helyreállítás során a járművön végzett változtatásokkal, teljesítménynöveléssel, minőségjavítással, továbbá kopás vagy elhasználódás miatti javításokkal kapcsolatos költségekre,
j) a hatóságilag engedélyezett (foglalkozásszerű) bérbeadással (vagy azzal is) hasznosított gépjármű kárára, ha az a bérleti szerződés tartama alatt következett be.
2.1.6 Önrészesedés
A Biztosító az Általános Feltételek 1.13 pontjában szabályozottakat az alábbi módosításokkal veszi figyelembe:
Az önrészesedést a Biztosító minden egyes káreseményből keletkező térítéskor figyelembe veszi.
Káresemény esetén az ajánlaton, illetve a biztosító által módosításokkal elfogadott ajánlaton, kötvényen megjelölt önrészesedés kerül levonásra.
2.2 ELEMI- ÉS TŰZKÁR BIZTOSÍTÁS
A Biztosító és a Szerződő között létrejött elemi és tűzkár-biztosítási szerződés alapján a Biztosító az alábbi feltételekben meghatározott módon és esetekben megtéríti – önrészesedés levonásával a törvényes belföldi fizetőeszközben – a jelen szerződéssel biztosított gépjárműben a 2.2.2. pont alatti biztosítási esemény kapcsán keletkezett kárt.
Az elemi és tűzkár-biztosítás jelen Különös Feltételeit, valamint az Általános Feltételeket együttesen kell alkalmazni.
2.2.1 A biztosított vagyontárgy
A biztosított vagyontárgy meghatározása azonos a Különös Feltételek 2.1.1. pontjában foglaltakkal.
2.2.1.1 Külön díj felszámítása nélkül, a Biztosító – értékhatártól függetlenül – fedezetet nyújt a gépjármű elemi és tűzkár-biztosítás feltételeiben meghatározott biztosítási események kapcsán károsodott, a közúti közlekedésre vonatkozó mindenkori hatályos jogszabályok előírása szerinti kötelező tartozékokra, biztonsági felszerelésekre, valamint a vagyonvédelmi eszközökre (indításgátló, riasztó stb.).
2.2.2 Biztosítási esemény
a) A biztosított járművet, alkatrészét, közvetlenül károsító villámcsapás, a Mercalli-Sieberg táblázat alapján legalább 5-ös fokozatú jelzett földrengés, földcsuszamlás, kő- és földomlás, természetes üreg, vagy talajszint alatti építmény beomlása, legalább 15 m/s sebességű szélvihar, felhőszakadás, árvíz (kivéve az árterületen, hullámtéren bekövetkező károk), egyéb vízelöntés, jégverés, lezúduló hótömeg és hónyomás (a továbbiakban: elemi kár).
b) A gépjárműben, alkatrészeiben, tartozékaiban – a gépjármű elektromos berendezéseinek meghibásodása vagy külső tűz átterjedése folytán – keletkezett tűz, önrobbanás, robbanás által okozott kár.
2.2.3 A biztosítással nem fedezett káresemények
Nem téríti meg a Biztosító az Általános Feltételek 1.16. pontjában foglaltakon túlmenően
a) a biztosított vagyontárgyakban keletkezett olyan tűzkárt, amelyet gyúlékony, robbanó, korrodáló vagy maró anyagoknak a biztosított járműben való szállítása idézett elő vagy súlyosbított,
b) a hatósági engedély nélkül átalakított gépjárműben ezen átalakítással, vagy
c) a járműnek az alapcasco biztosítás fedezeti körébe nem tartozó töréskárában okozati összefüggésben következtek be.
d) a biztosított vagyontárgyak ellopásával (a gépjármű önkényes elvétele), elrablásával, valamint e cselekményekkel vagy kísérletükkel összefüggésben keletkezett károkat,
e) a gépjárművön hatósági engedély nélküli átalakítást hajtottak végre,
f) az árvíz által az árterületen, hullámtéren okozott károkat,
g) a belvíz által okozott károkat.
2.2.4 Biztosítási szolgáltatások
A Biztosító szolgáltatására a Különös Feltételek 2.1.4. pontjában foglalt feltételek megfelelően irányadóak.
2.2.5 A Biztosító szolgáltatása nem terjed ki
A Különös Feltételek 2.1.5. pontjában meghatározottakra elemi és tűzkár esetén sem terjed ki a Biztosító szolgáltatása.
2.2.6 Önrészesedés
Az önrészesedést a Biztosító minden egyes káreseményből keletkező térítéskor figyelembe veszi. A szerződésre vonatkozó önrészesedés az ajánlaton, illetve a biztosító által módosításokkal elfogadott ajánlaton és a kötvényen megjelölt értékben, az Általános Feltételek 1.13 pontjában, valamint a Különös Feltételek 2.1.6 pontjában szabályozottak figyelembe vételével kerül levonásra.
2.3 ÜVEGKÁR-BIZTOSÍTÁS
A Biztosító és a Szerződő között létrejött üvegkár-biztosítási szerződés alapján a Biztosító az alábbi feltételekben meghatározott módon és esetekben megtéríti a jelen szerződéssel biztosított gépjármű üvegeiben a 2.3.2. pont alatti biztosítási esemény kapcsán keletkezett töréskárt.
Az üvegkár-biztosítás jelen Különös Feltételeit, valamint az Általános Feltételeket együttesen kell alkalmazni.
2.3.1 Biztosított vagyontárgy
A biztosított vagyontárgyak a gépjármű ablaküvegei és tetőablakai, amennyiben a biztosított gépjármű alaptartozékai vagy extra berendezésként biztosításra került. Az üvegkár-biztosítás nem terjed ki a gépjármű visszapillantó tükreire és lámpa testeinek üvegezésére.
2.3.2 Biztosítási esemény
A biztosított gépjármű utastér üvegezésében a gépjármű egyéb károsodása nélkül bármilyen kívülről ható, hirtelen fellépő, baleseti jellegű erőhatás okozta sérülés (törés, repedés), amennyiben egyéb karosszériasérülés nem történik.
2.3.3 A biztosítással nem fedezett káresemények
Nem téríti meg a Biztosító az üvegkár-biztosítás által biztosított vagyontárgyakban keletkezett olyan károsodást, amely az Általános Feltételek 1.15. pontjában foglaltakon túlmenően, nem baleseti jelleggel következett be (pl. műszaki hiba, ablaktörlő karcolása, anyagfáradás, anyaghiba stb.). Továbbá kizárt a Biztosító kockázatviseléséből az üvegezésre ragasztott védő (hő/fény/biztonsági) fóliázás és dekoráció kivéve, ha erről külön megállapodás született.
2.3.4 Biztosítási szolgáltatások
a) A gépjármű ablaküvegeinek törése esetén a Biztosító fizetési kötelezettsége csak akkor áll be, ha a sérült üveg az üzembentartásra vonatkozó hatósági előírásoknak nem felel meg.
b) Ha a sérült üveg javítható, akkor a javítás költségeit, amennyiben nem javítható, akkor a csere költségeit téríti meg a Biztosító.
c) Ha a sérült üveg javítható, de azt a helyreállítás során újjal pótolták, a Biztosító az ebből eredő többletköltséget nem viseli.
d) Ha az üveg nem javítható, a kárösszeg megállapításának az alapja a belföldi kereskedelmi forgalomba hozott új alkatrésznek vagy tartozéknak az átlagos fogyasztói ára.
2.3.5 Önrészesedés
A Biztosító az Általános Feltételek 1.13 pontjában szabályozottakat az alábbi módosításokkal veszi figyelembe:
• Amennyiben az üveg javítható, akkor a Biztosító a szolgáltatás összegéből nem von le önrészesedést.
• Amennyiben az üveg nem javítható, akkor a Biztosító a szolgáltatás összegéből a kötvényen megjelölt mértékű önrészesedést vonja le.
Az önrészesedést a Biztosító minden egyes káreseményből keletkező térítéskor figyelembe veszi.
Káresemény esetén az ajánlaton, illetve a biztosító által módosításokkal elfogadott ajánlaton, kötvényen megjelölt önrészesedés kerül levonásra.
2.4 LOPÁSKÁR-BIZTOSÍTÁS
A Biztosító és a Szerződő között létrejött lopáskár-biztosítási szerződés alapján a Biztosító az alábbi feltételekben meghatározott módon és esetekben – önrészesedés levonásával a törvényes belföldi fizetőeszközben – megtéríti a jelen szerződéssel biztosított gépjárműben a 2.4.2. pont alatti biztosítási esemény kapcsán keletkezett kárt.
A lopáskár-biztosítás jelen Különös Feltételeit, valamint az Általános Feltételeket együttesen kell alkalmazni.
2.4.1 A biztosított vagyontárgy
A biztosított vagyontárgy meghatározása azonos a Különös Feltételek 2.1.1. pontjában foglaltakkal.
2.4.1.1 Külön díj felszámítása nélkül, a Biztosító – értékhatártól függetlenül – fedezetet nyújt a gépjármű lopáskár-biztosítás feltételeiben meghatározott biztosítási események kapcsán károsodott, a közúti közlekedésre vonatkozó mindenkori hatályos jogszabályok előírása szerinti kötelező tartozékokra, biztonsági felszerelésekre, valamint a vagyonvédelmi eszközökre (indításgátló, riasztó stb.).
2.4.2 Biztosítási esemény
a) Ha a megfelelően lezárt, a Biztosító által előírt, a lopás időpontjában is működő vagyonvédelmi eszközzel ellátott gépjárművet ellopják, vagy jogtalan használat céljából – a rábízott gépjármű jogtalan használatát, elsikkasztását kivéve – önkényesen elveszik, illetve a gépjárművet a Szerződőtől/Biztosítottól vagy a gépjármű jogszerű használójától a velük szemben alkalmazott erőszakkal vagy fenyegetéssel elveszik és az nem, vagy olyan állapotban került meg, hogy helyreállítása nem gazdaságos (teljes lopáskár).
b) Ha a megfelelően lezárt, a Biztosító által előírt, a lopás időpontjában is működő vagyonvédelmi eszközzel ellátott gépjárművet ellopják, vagy jogtalan használat céljából – a rábízott gépjármű jogtalan használatát, elsikkasztását kivéve – önkényesen elveszik, illetve a gépjárművet a Szerződőtől/Biztosítottól vagy a gépjármű jogszerű használójától a velük szemben alkalmazott erőszakkal vagy fenyegetéssel elveszik, és az olyan állapotban került meg, hogy helyreállítható. (részlopás)
c) Ha a teljes gépjármű eltulajdonítása nélkül annak biztosított alkatrészeit, tartozékait ellopta (lelopta), továbbá a jogtalan behatolással vagy annak lopási szándékára utaló kísérletével okozott kárt a megfelelően lezárt gépjárműben, alkatrészeiben, vagy tartozékaiban (részlopás).
Nem tekinthető megfelelően lezártnak a gépjármű, ha bármelyik zárbetét hiányzik, vagy oly módon rongálódott, hogy a zár a jármű kulcsainak használata nélkül is működtethető, ha a gépjármű ablakai nincsenek zárt állapotban, illetve a Biztosító által előírt vagyonvédelmi berendezés nem volt bekapcsolva vagy nem volt működőképes állapotban.
2.4.3 Biztosító mentesülése
Az Általános Feltételek 1.16. pontjában meghatározott eseteken túlmenően, mentesül a Biztosító a lopáskárok és az ennek következtében keletkezett töréskárok megfizetése alól:
a) amennyiben a Szerződő/Biztosított nem tett rendőrségi feljelentést,
b) ha a gépjármű törzskönyve a lopáskor a járműben volt, és ez a lopást, vagy a gépjármű értékesítését elősegítette, abban közrehatott, vagy megkönnyítette.
c) ha az ajánlaton feltüntetett számú és típusú, a gépjárműhöz tartozó összes kulcsot (beleértve az elektronikus kódkulcsokat is) és a vagyonvédelmi rendszerek működéséhez szükséges eszközöket a Szerződő/Biztosított nem tudja a Biztosító részére átadni.
d) kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettségének elmulasztása közrehatott a biztosítási esemény bekövetkeztében.
2.4.4 Biztosítási szolgáltatások
a) Teljes lopáskár esetén a Biztosító a gépjármű káridőponti értékét* téríti meg (a 2.4.6. pontban foglalt önrészesedés levonásával)
*A gépjármű káridőponti értéke az az összeg, amelynek megfizetése ellenében a Biztosított (Szerződő) azonos használati értékű gépjárműhöz juthat, a térítés azonban nem lehet magasabb, mint az adott járműnek a káresemény napján érvényes magyar Eurotax katalógusban feltüntetett használt eladási ára.
b) Külső tartozékok lopáskárának esetében a térítés felső határa káreseményenként bruttó
250.000 Ft. A Biztosító helyreállítási, vagy pótlási költséget csak számla alapján térít.
c) A nem gyárilag beszerelt (a magyar Eurotax katalógus szerinti gyári alapkivitelű gépjárműnek nem tartozéka) elektroakusztikai berendezések károsodása esetén a
kártérítés felső határa káreseményenként az ajánlaton feltüntetett biztosítási összeg, azonban maximum bruttó 150.000 Ft. A Biztosító helyreállítási vagy pótlási költséget csak számla alapján térít.
d) A Biztosító szolgáltatására egyébként a Különös Feltételek 2.1.4. pontjában foglalt feltételek megfelelően irányadóak.
2.4.5 A Biztosító szolgáltatása nem terjed ki
a) a gépjárműben keletkezett értékcsökkenésre,
b) a sérült gépjármű más gépjárművel történő pótlásának járulékos költségeire (pl.: bérautó), kivéve, ha erre megfelelő kiegészítő biztosítást kötött,
c) a gépjárműhasználat kiesése miatt felmerült járulékos, illetve következményi károkra,
d) a gépjármű szállítmányára,
e) a gépjármű helyreállításával kapcsolatban szükségessé váló forgalomba helyezés előtti vizsga díjára,
f) hajtó, kenő, teljesítménynövelő, kopáscsökkentő olajadalék anyagokra, üzemanyagra,
g) üvegkárra, ha csak az sérült,
h) a biztosított gépjárműtől elkülönítve (pl. garázsban, műhelyben, lakásban) tartott bármely alkatrészére, tartozékára, pót- vagy tartalék alkatrészére,
i) a rendeltetésszerű használathoz jogszabályban kötelezően előírtak kivételével a gépjármű olyan alkatrészeire, tartozékaira, amelyeket le-, illetve kiszerelt állapotban vagy tartalékként, a gépjárműben tároltak a káresemény időpontjában.
2.4.6 Önrészesedés
A Biztosító az Általános Feltételek 1.13 pontjában szabályozottakat az alábbi módosításokkal veszi figyelembe:
Az önrészesedést a Biztosító minden egyes káreseményből keletkező térítéskor figyelembe veszi.
Káresemény esetén az ajánlaton, illetve a biztosító által módosításokkal elfogadott ajánlaton, kötvényen megjelölt önrészesedés kerül levonásra.
A kiegészítő biztosítások különös feltételei
2.5 KIEGÉSZÍTŐ POGGYÁSZBIZTOSÍTÁS
A Biztosító és a Szerződő között létrejött poggyászbiztosítási szerződése alapján a Biztosító az alábbi feltételekben meghatározott módon és esetekben – a törvényes belföldi fizetőeszközben – megtéríti a jelen szerződéssel biztosított, járműben illetve a járműre szerelt zárt szekrényben belföldön szállított személyi használatú vagyontárgyakban a 2.5.3. pont alatti biztosítási esemény kapcsán keletkezett károkat.
A poggyászbiztosítás jelen Különös Feltételeit, valamint az Általános Feltételeket együttesen kell alkalmazni.
2.5.1 Biztosított vagyontárgyak
A biztosított járműben, illetve a járműre szerelt zárt poggyászszekrényben vagy zárt tartó szerkezetben belföldön szállított olyan személyi használatú vagyontárgyak (pl. ruha, egyéb személyes használatú tárgyak stb.), amelyek nincsenek a járműbe beépítve (a továbbiakban: szállított vagyontárgyak).
A biztosítás nem terjed ki a biztosított járműben vagy a járművön díj ellenében szállított vagyontárgyakra, és a biztosított járműben díj ellenében szállított személyek vagyontárgyaira.
2.5.2 A biztosítás területi hatálya
A poggyászbiztosítás csak Magyarország területén bekövetkezett káreseményekre nyújt fedezetet, ezért a jelen szerződés szempontjából nem alkalmazható az Általános Feltételek 1.4.1 pontja.
2.5.3 Biztosítási események
a) A biztosított vagyontárgyakban bármilyen kívülről ható, hirtelen fellépő, erőhatás által keletkezett törés, egyéb sérülés (a továbbiakban: töréskár).
b) A biztosított járművet, alkatrészét károsító villámcsapás, a Mercalli-Sieberg táblázat alapján legalább 5-ös fokozatúnak jelzett földrengés, földcsuszamlás, kő- és földomlás, természetes üreg, vagy talajszint alatti építmény beomlása, legalább 15 m/s sebességű szélvihar, felhőszakadás, árvíz (kivéve az árterület, hullámtér), egyéb vízelöntés, jégverés, lezúduló hótömeg és hónyomás (a továbbiakban: elemi kár).
c) A gépjárműben, alkatrészben, tartozékban – a gépjármű elektromos berendezéseinek meghibásodása vagy külső tűz átterjedése folytán – keletkezett tűz, illetve önrobbanás által okozott kár (a továbbiakban: tűzkár).
2.5.4 A biztosítással nem fedezett káresemények
a) Nem téríti meg a Biztosító az ékszerekben, nemesfémekben, drágakövekben, takarékbetétben, értékpapírokban, okmányokban, valamint a készpénzben és pénzt helyettesítő eszközökben keletkezett kárt, továbbá a Biztosított/Szerződő szellemi tevékenységével összefüggő alkotásokban, valamint ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi
tevékenységhez kapcsolódó anyagokban, termékekben, szállított munkaeszközökben keletkezett kárt.
b) A gépjármű kesztyűtartójából, illetve a csomagtartóból – dolog elleni erőszakkal – biztosított vagyontárgyak ellopása (a gépjármű önkényes elvétele), elrablása, valamint e cselekményekkel vagy kísérletükkel összefüggésben keletkezett sérülése (a továbbiakban lopáskár).
2.5.5 Biztosítási szolgáltatások
a) A szállított vagyontárgyakban keletkezett törés-, illetve elemi és tűzkár esetén a kárt a Biztosító csak akkor téríti, ha a szállító gépjármű ugyanazon eseménnyel okozati összefüggésben, egyidejűleg sérült.
b) A Biztosító a biztosítási esemény kapcsán megtéríti a vagyontárgy törése kapcsán keletkezett kárt, maximum az ajánlaton megjelölt összegig. Következményi károkra, elmaradt haszonra nem terjed ki a biztosítási fedezet.
c) A Biztosító egy biztosítási időszakon belül, legfeljebb két biztosítási esemény miatt vállal helytállási kötelezettséget.
d) Ha a biztosított vagyontárgy nem javítható, a kárösszeg megállapításának az alapja a biztosított vagyontárgy belföldi kereskedelmi forgalomba hozott új fogyasztói ára, csökkentve az elhasználódás százalékos mértékével (avulás).
2.5.6 Mentesülés
a) a járműben, vagy járművön szállított vagyontárgy nem volt megfelelően rögzítve,
b) ha a szállított vagyontárgy károsodása és a biztosított jármű károsodása között nincs okozati összefüggés, illetve a gépjármű nem sérült,
c) nem téríti a Biztosító a vagyontárgyakban keletkezett károkat, ha a tárgyakat nem a KRESZ előírásainak megfelelően szállították,
2.5.7 Önrészesedés
A Biztosító a poggyászbiztosítás szolgáltatásból nem von le önrészesedést.
2.6 KIEGÉSZÍTŐ KÖLCSÖNGÉPJÁRMŰ-SZOLGÁLTATÁS
A Biztosító és a Szerződő között létrejött kölcsöngépjármű-szolgáltatási szerződés alapján a Biztosító az alábbi feltételekben meghatározott módon és esetekben – törvényes belföldi fizetőeszközben – szolgáltatást nyújt.
A kölcsöngépjármű-szolgáltatás jelen Külön Feltételeit, valamint az Általános Feltételeket együttesen kell alkalmazni.
2.6.1 Biztosítási esemény
A Különös Feltételek 2.1.2., 2.2.2 és a 2.4.2. pontjaiban meghatározott biztosítási események.
2.6.2 Biztosítási szolgáltatás
Azon, a Különös Feltételek 2.1.2. és a 2.4.2. pontjai szerinti biztosítási események bekövetkeztekor, amelyben a Biztosító szolgáltatási kötelezettsége fellép, igénybe vehető bérgépjármű a Biztosító költségére.
a) Teljes lopáskár vagy totálkár esetén a kárbejelentést követő naptól maximum a kártérítési összeg utalásának napjáig, és maximum az ajánlaton meghatározott összeghatárig. A Szerződő a biztosított gépjárművel azonos árkategóriájú, Magyarországon forgalomba helyezett bérautót vehet igénybe. Ha ezen időszakon belül az ellopott gépjármű megkerül és forgalomképes állapotban van, akkor a Biztosító kölcsöngépjármű-szolgáltatása a gépjármű ügyfél részére történő visszaszolgáltatása napján megszűnik.
b) Töréskár vagy részlopáskár esetén a kárbejelentést követő naptól a biztosított gépjárművel azonos árkategóriájú, Magyarországon forgalomba helyezett bérautót vehet igénybe a szakszerű javítás elvégzéséhez a Biztosító által meghatározott optimálisan szükséges időre, de maximum az ajánlaton meghatározott összeghatárig.
Optimális javítási idő alatt az az idő értendő, amely a gépjármű javításához technológiailag szükséges. Az optimális javítási idő számításánál nem vehető figyelembe a javító kapacitásbeli hiányosságaiból és az alkatrészellátás zavaraiból eredő késedelem.
A Biztosító csak a kölcsöngépjármű – számlával igazolt – bérleti díját fizeti meg maximum a szerződésben meghatározott összeghatárig. A benzinköltség és a bérgépjármű használata miatt vagy során felmerült egyéb költségek (sérülések okozása a bérgépjármű állagában, autópálya matrica, kaució, stb.) nem kerülnek megtérítésre.
2.6.3 Önrészesedés
A Biztosító a kölcsöngépjármű-szolgáltatásból nem von le önrészesedést.
2.7 KIEGÉSZÍTŐ AVULÁSBIZTOSÍTÁS
A Biztosító és a Szerződő között létrejött avulásbiztosítási szerződés alapján a Biztosító az alábbi feltételekben meghatározott módon és esetekben – törvényes belföldi fizetőeszközben – szolgáltatást nyújt.
Az avulásbiztosítási szerződés jelen Külön Feltételeit, valamint az Általános Feltételeket együttesen kell alkalmazni.
2.7.1 Biztosítási esemény
A Különös Feltételek 2.1.2., 2.2.2 és a 2.4.2. pontjaiban meghatározott biztosítási események.
2.7.2 Biztosítási szolgáltatás
A Különös Feltételek 2.1.4, 2.2.4 és a 2.4.4 pontjaiban foglaltaktól eltérően az alkatrészek és fényezés költségeiből a biztosító az elhasználódási foknak megfelelő levonást
(értékemelkedést) csak a következők szerint érvényesít, amennyiben a gépjármű javítására az adott gépjárműtípusnak megfelelő magyarországi márkaszervizben, számla ellenében kerül sor:
- a sérült akkumulátort, gumiabroncsot, a kopó alkatrészeket, továbbá a kipufogó rendszer elemeit (pl. kipufogó csöveket, dobokat, katalizátort, stb. és ezek felfüggesztő elemeit) az elhasználódásukkal arányos anyagköltség levonásával,
- az elektroakusztikai berendezéseket és tartozékait (pl. rádió, hangszóró stb.) káridőponti értékükön,
- a gépjármű teljes (külső, vagy külső és belső) fényezésének összköltségét értékemelkedés levonásával,
- a többi alkatrészt, tartozékot pedig – feltéve, hogy azok a káresemény bekövetkezése előtt sértetlenek voltak – értékemelkedés levonása nélkül téríti meg.
A gépjármű nem gyári alkatrészeire a biztosítás nem vonatkozik. A gépjármű javítása során lecserélésre került alkatrészeket és tartozékokat a javítást végző márkaszervizben le kell adni.
2.7.3 Önrészesedés
A Biztosító az avulásbiztosításból nem von le önrészesedést.
TÍPUSZÁRADÉKOK
Z1. Első díj halasztott fizetése 30: A felek a biztosítás első díjának megfizetésére vonatkozóan halasztásban állapodnak meg. A kockázatviselés kezdete (a szerződés hatályba lépése) – a biztosítási szerződés létrejötte esetén – a biztosítási ajánlaton feltüntetett időpont (év, hó, nap, óra, perc), feltéve, ha az első díj az ajánlat keltének napjától számított legkésőbb 30. napon a Biztosító számlájára érkezik. Amennyiben az ajánlat keltének napjától számított 30. napon az első díj nem érkezik meg a Biztosító számlájára, a szerződés megszűnik.
Z2. Első díj halasztott fizetése 60: A felek a biztosítás első díjának megfizetésére vonatkozóan halasztásban állapodnak meg. A kockázatviselés kezdete (a szerződés hatályba lépése) – a biztosítási szerződés létrejötte esetén – a biztosítási ajánlaton feltüntetett időpont (év, hó, nap, óra, perc), feltéve, ha az első díj az ajánlat keltének napjától számított legkésőbb 60. napon a Biztosító számlájára érkezik. Amennyiben az ajánlat keltének napjától számított 60. napon az első díj nem érkezik meg a Biztosító számlájára, a szerződés megszűnik.
Z3. Első díj halasztott fizetése 90:: A felek a biztosítás első díjának megfizetésére vonatkozóan halasztásban állapodnak meg. A kockázatviselés kezdete (a szerződés hatályba lépése) – a biztosítási szerződés létrejötte esetén – a biztosítási ajánlaton feltüntetett időpont (év, hó, nap, óra, perc), feltéve, ha az első díj az ajánlat keltének napjától számított legkésőbb 90. napon a Biztosító számlájára érkezik. Amennyiben az ajánlat keltének napjától számított 90. napon az első díj nem érkezik meg a Biztosító számlájára, a szerződés megszűnik.
Z4. Folytatólagos díj 60: A gépjármű finanszírozási szerződés érvényességének hatálya alatt az Általános Feltételek 1.9.1.1. pontjában meghatározottaktól eltérően, a határozatlan idejű szerződések esetén a folytatólagos biztosítási díj nem fizetésekor a kockázatviselés a biztosítási díj esedékességétől számított 60. nap elteltével szűnik meg. A gépjármű finanszírozási szerződés megszűnését követően a casco biztosítási szerződés vonatkozásában az Általános Feltételek 1.9.1.1. pontban foglaltak érvényesek.
Z5. Folytatólagos díj 90: A gépjármű finanszírozási szerződés érvényességének hatálya alatt az Általános Feltételek 1.9.1.1. pontjában meghatározottaktól eltérően, a határozatlan idejű szerződések esetén a folytatólagos biztosítási díj nem fizetésekor a kockázatviselés a biztosítási díj esedékességétől számított 90. nap elteltével szűnik meg. A gépjármű finanszírozási szerződés megszűnését követően a casco biztosítási szerződés vonatkozásában az Általános Feltételek 1.9.1.1. pontban foglaltak érvényesek.
Z6. Műholdkövető: Lopáskár biztosítási eseményre fedezet kizárólag abban az esetben áll fenn, amennyiben a gépjárműbe MABISZ minősítéssel rendelkező országos területi lefedettségű műholdas, elektronikus gépjárműkövető, nyilvántartó és azonosító rendszerrel rendelkezik, amely a casco biztosítási szerződés fennállásának tartama alatt igazoltan működőképes. A rendszer beszereléséről és működéséről szóló szerződést a biztosítási ajánlathoz csatolni kell.
Z7. Lopás kizárás: A biztosítás az előírt vagyonvédelmi rendszer hiánya miatt lopáskockázatra nem terjed ki.
Z8. Magyarországi hatály: A Porsche Casco biztosítás Általános Feltételeinek területi hatályra vonatkozó fejezetével ellentétben a biztosítási védelem csak Magyarország területére terjed ki.
Z9. Ajánlattal megegyező kötvény
A Porsche Casco szerződés a biztosítási szabályzatban foglalt feltételekkel, valamint az ajánlaton és az állapotlapon szereplő adattartalommal jött létre.
Z10. Ajánlattól eltérő kötvény
A Porsche Casco szerződés a biztosítási szabályzatban foglalt feltételekkel, valamint a Biztosító által módosított ajánlatnak és az állapotlapnak megfelelő adattartalommal jött létre.