AZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK MÓDOSÍTÁSÁNAK KIVONATA
AZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK MÓDOSÍTÁSÁNAK KIVONATA
Az INTEGRANET Kft. 2015. december 1. napjától kezdődően az Általános szerződési feltételeit a jogszabályi előírásoknak és a felügyeleti hatóságok előírásainak megfelelően módosítja.
A módosítások hatálybalépésének ideje: 2015. december 1.
A módosított és egységes szerkezetbe foglalt Általános szerződési feltételek verziószáma: 2.6.
Az Általános szerződési feltételek módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megtalálható az INTEGRANET Kft. honlapján (xxx.xxxxxxxxxx.xx) és irodájában (7400 Kaposvár, Kossuth L. u. 20. a/1.)
Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy amennyiben a jelen módosításokat nem kívánják elfogadni, úgy az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 132.§ (4) és (5) bekezdéseiben foglaltak szerint élhetnek felmondási jogukkal. Amennyiben a módosítás az előfizető számára hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, az előfizető az értesítéstől számított 15 napon belül további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú előfizetői szerződést. Nem mondhatja fel az előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést ilyen esetben akkor, ha az előfizetői szerződést a határozott időtartamból eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a módosítás a kapott kedvezményeket nem érinti.
Az Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) módosításának okai
1. Jogszabályváltozás, az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (Eht.) 132.§ (2) bek. b) pontjának figyelembevételével az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól szóló 2/2015.(III.30.) NMHH rendeletnek való megfelelés és a vonatkozó jogszabályok alapján történő kisebb pontosítások.
A módosítások lényegének rövid leírása
A módosítások az újonnan hatályba lépett az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól szóló 2/2015.(III.30.) NMHH rendeletnek való megfelelést szolgálják. Ennek körében:
• A fejezetek címe és számozása a rendeletben megjelöltek szerint módosul: számos fejezet az új struktúrának megfelelően – jelentős részben változatlan tartalommal – áthelyezésre kerül az ÁSZF rendszerén belül.
• Kiegészül az ÁSZF a rendeletben előírt fejezetekkel, melyek jelentős részben érdemi változással nem járnak, mivel a szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat nem érintik.
• Xxxxxxxxx az ÁSZF a forgalommérésre és irányításra, más szolgáltatásokhoz való hozzáférésre vonatkozó rendelkezésekkel, mely szerint a szolgáltató nem él ezen a téren korlátozásokkal.
• Módosítja az ÁSZF az előfizetői szerződés megkötésének a menetét arra figyelemmel, hogy a felhasználó ajánlat helyett igényt nyújt be a szolgáltatással kapcsolatban. Pontosításra kerülnek a szolgáltatás nyújtásának megkezdésére vonatkozó rendelkezések.
• Pontosításra kerülnek a felügyeleti szervekhez fordulás esetkörei.
• Részletesen szabályozásra kerülnek a határozott időtartamú szerződésekre vonatkozó különös szabályok és a megszüntetésükre vonatkozó rendelkezések.
• Pontosabb szabályozásra kerülnek az előfizető rendkívüli felmondásának esetkörei, figyelemmel a határozott idejű szerződések megszüntetésére is.
• Pontosításra kerül a szolgáltató által kezelt adatok köre.
Az Általános Szerződési Feltételek módosított rendelkezései és a módosítások tartalma:
1. A jogszabályi változással összhangban módosult a fejezetek címe. (ÁSZF 1.3.; 2.1.; 3.1.; 5.; 5.3.; 6.1.; 6.3.; 6.6; 7.1. és xxxxxxxxx; 11.; 12. fejezet és alpontjai; 14. fejezet)
2. Az ÁSZF 2.1. pontjában a jogszabályi rendelkezésekkel összhangban módosul a szerződéskötés menete, mely szerint a felhasználó ajánlattétel helyett igényt nyújt be a szolgáltatónak. A hiánymentes igény megvizsgálására vonatkozó rendelkezéseket a szolgáltató az ÁSZF 2.1.1. „Igénybejelentés” pontjában az alábbiak szerint módosítja:
„A szolgáltató – amennyiben szükséges és a szerződés megkötésére egyidejűleg nem kerül sor – haladéktalanul, de legfeljebb 15 napon belül elvégzi az igény teljesíthetősége érdekében szükséges vizsgálatait, és ezen határidőn belül igazolható módon nyilatkozik és értesíti a felhasználót arról, hogy
- az igényt teljesítés, és annak elfogadásával egyidejűleg az általa aláírt egyedi előfizetői szerződést átadja, megküldi,
- a szolgáltatás nyújtását műszaki lehetőség hiányában az igénybejelentéstől számított 30 napon belül nem tudja biztosítani, de ezzel egyidejűleg megjelöli a szolgáltatás nyújtásának megkezdésére vállalt kötelezettség teljesítésének legkésőbbi időpontját (év, hónap, nap pontossággal), amely nem haladhatja meg az igénybejelentéstől számított 90 napot,
- az igény teljesíthető, de az előfizetői szolgáltatás nyújtása helyi hurok átengedésével valósul meg, ezzel egyidejűleg megjelöli a szolgáltatás nyújtásának megkezdésére vállalt kötelezettség teljesítésének legkésőbbi időpontját (év, hónap, nap pontossággal), amely nem haladhatja meg az átengedő szolgáltató helyi hurok átengedésére irányuló referenciaajánlatában foglalt létesítési határidőtől számított 15 napot vagy
- az igényt nem teljesíti.
Amennyiben a szolgáltató az igényt teljesíti, az erről szóló értesítéssel egyidejűleg ajánlatot tesz az igénybejelentést tévőnek az igénybejelentés alapján a szolgáltató általános szerződési feltételeiben meghatározottak szerinti előfizetői szerződés megkötésére.”
3. Az ÁSZF 2.1.2. Az előfizetői szerződés megkötése pontját a 2/2015.(III.30.) NMHH rendelet szövegének megfelelően, az alábbiak szerint határozza meg a szolgáltató:
„A szolgáltató az előfizetői szerződést írásban köti meg. Az előfizetői szerződés jelenlévők között az előfizető szolgáltatói ajánlatot elfogadó, az előfizetői szerződés megkötésére irányuló jognyilatkozatának a megtételével – így különösen a szerződés aláírásával – jön létre.
Az előfizetői szerződés távollévők között az előfizető szolgáltatói ajánlatot elfogadó, előfizetői szerződés megkötésére irányuló jognyilatkozatának hatályosulásával, így különösen a szolgáltató által kiküldött egyedi előfizetői szerződés aláírt példányának a szolgáltatóhoz történő visszaérkezésével jön létre. A távollévők között írásban megkötött előfizetői szerződés létrejöttét követően a szolgáltató a megkötött előfizetői szerződés létrejöttének időpontjáról haladéktalanul, de legfeljebb 8 napon belül értesíti az előfizetőt.
Az előfizetői szerződés létrejöhet ráutaló magatartással is, amennyiben az igénylő igénybejelentése alapján a szolgáltató a kért előfizetői szolgáltatást írásos szerződés létrejöttének elmaradása – vagy aláírásának elhúzódása - esetén is teljesítette, az igénylő az előfizetői szolgáltatást bizonyítható módon igénybe vette. Nem tekinthető
ráutaló magatartásnak a szolgáltatás jogosulatlan igénybevétele. Ráutaló magatartással csak akkor jön létre előfizetői szerződés, ha az előfizető számára az elfogadó nyilatkozat megtételekor az ajánlat és az előfizetői szerződés lényeges tartalma ismert volt. Szerződéskötésre irányuló, ráutaló magatartással tett jognyilatkozatnak kizárólag az a tevőleges magatartás minősül, amely minden kétséget kizáróan kifejezi az előfizetői szerződés megkötésére irányuló akaratot. A nyilatkozattétel elmulasztása, vagy valamilyen magatartástól tartózkodás nem minősül előfizetői szerződés megkötésére irányuló jognyilatkozatnak.
Az előfizetői szerződés szóban, vagy ráutaló magatartással történő megkötése ese- tén az előfizetői szerződés létrejöttét követően a szolgáltató a megkötött előfizetői szerződésről legfeljebb 8 napon belül legalább a 2/2015.(III.30.) NMHH rendelet 11.
§ (1) bekezdése szerinti adatokat tartalmazó dokumentumot ad az előfizetőnek, amennyiben arra az előfizetői szerződés létrejöttét megelőzően nem került sor. A szolgáltató a dokumentumot ingyenesen, a felek megegyezése szerint tartós adat- hordozón vagy elektronikus levélben írásos formában, megegyezés hiányában papí- ron, nyomtatott formában köteles az előfizető részére igazolható módon átadni vagy megküldeni. Az előfizetői szerződés megkötése előtt a szolgáltató köteles az előfize- tőt igazolható módon tájékoztatni arról, hogy az előfizetői szerződés fennállása alatt, vagy annak megszűnését követően elévülési időn belül, az előfizető évente egyszer ingyenesen kérheti az előfizetői szerződés általa megjelölt időpontjában hatályos tar- talmáról szóló, legalább a 2/2015.(III.30.) NMHH rendelet 11. § (1) bekezdés szerin- ti elemeket tartalmazó dokumentum átadását. E dokumentumot a szolgáltató a kére- lem beérkezésétől számított 8 napon belül ingyenesen, az előfizető választása szerint papíron, nyomtatott formában, vagy más tartós adathordozón, vagy elektronikus le- vélben köteles az előfizető részére igazolható módon átadni vagy megküldeni.
Az üzlethelyiségen kívül kötött és a távollévők között megkötött előfizetői szerződés esetén az előfizető az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények és indokolás nélkül elállhat az előfizetői szerződéstől. Ha a szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésé- től számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg.
Az írásban megkötött egyedi előfizetői szerződésnek az Eht. 129. § (5) bekezdése alapján a szolgáltatás jellegére figyelemmel a 2/2015.(III.30.) NMHH rendelet 11.§
(1) bekezdésében foglaltakat kell tartalmaznia.”
4. Az előfizetői szerződés megkötéshez szükséges adatok listája az ÁSZF 2.2. pontjába került át. Az egyéni előfizető szükséges személyes adatai pontosításra kerültek: az előfizető születési neve, anyja születési neve, születési helye és ideje. Üzleti előfizető esetén az előfizető cégjegyzékszáma vagy más nyilvántartási száma, valamint szükség esetén az előfizető pénzforgalmi számlaszáma is szükséges adat.
5. Az ÁSZF 2.3. pontjának első mondata kiegészül az alábbiak szerint:
„Az előfizető a szolgáltatásokat az ÁSZF 2.1. pontja szerint megkötött előfizetői szerződés alapján az ÁSZF 3.1.1. pontjában meghatározott módokon veheti igénybe.”
6. A szolgáltatás megkezdésére vállalt határidőt az ÁSZF 2.4. pontjában a szolgáltató az alábbiak szerint pontosítja, valamint kiegészíti az előfizető elállására vonatkozó rendelkezéssel:
„Az előfizetői szerződés alapján a szolgáltató a szolgáltatást az előfizetői szerződés megkötésétől számított 15 napon belül, vagy a felek előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban, de legfeljebb az előfizetői szerződés megkötésétől számított 90 napon belül köteles megkezdeni. Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése ezen időpontban az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges, a felek megállapodhatnak a szolgáltatás nyújtása
megkezdésének újabb időpontjában, mely nem lehet későbbi, mint az előfizetői szerződés megkötésétől számított 90 nap.
Ha a szolgáltató a határidőt túllépi, akkor az előfizetői hozzáférési pont létesítését megelőzően az előfizető jogosult az előfizetői szerződéstől hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállni. Az előfizető elállása esetén a felek kötelesek egymással elszámolni, a szolgáltató köteles az adott előfizetői szerződés alapján befizetett díjakat legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszafizetni az előfizető számára, az előfizető pedig köteles a szolgáltató tulajdonában lévő, a szolgáltató által részére átadott eszközöket a szolgáltatónak visszaszolgáltatni.”
7. Az ÁSZF kiegészül a „2.5. Mobil internet-hozzáférés, mobil rádiótelefon, műholdas, valamint földfelszíni digitális műsorterjesztési szolgáltatást nyújtó szolgáltatások esetén a 8.§ (2) bekezdésében meghatározott felmondás feltételei” ponttal az alábbiak szerint:
„A szolgáltató nem nyújt mobil internet-hozzáférés, mobil rádiótelefon, műholdas, valamint földfelszíni digitális műsorterjesztési szolgáltatást, így az általa nyújtott szolgáltatásokra ezen pont nem értelmezhető.”
8. Az ÁSZF kiegészül a „3.3. A segélyhívó szolgáltatásokhoz való hozzáférésre, a segélyhívó szolgáltatások használatára, valamint a hívó helyre vonatkozó információhoz való hozzáférésre, és az információk felhasználására vonatkozó leírás” ponttal, mely szerint az a nyújtott szolgáltatás tekintetében nem értelmezhető.
9. Az ÁSZF 4. fejezetében módosul a pontok számozása és valamennyi szolgáltatásminőségi célérték a 4.1. pontban kerül meghatározásra.
10. AZ ÁSZF kiegészül a „4.2. Amennyiben a szolgáltató hálózatában forgalommérést, irányítást, menedzselést alkalmaz és ez hatással van a szolgáltatás minőségére vagy az elektronikus hírközlési szolgáltatás útján elérhető más szolgáltatásokhoz, tartalmakhoz, alkalmazásokhoz történő hozzáférésre, az erre vonatkozó szabályok részletes ismertetése” ponttal az alábbiak szerint:
„A szolgáltató nem alkalmaz a hálózatában olyan forgalommérést, irányítást, menedzselést, amely hatással lenne a szolgáltatás minőségére vagy az elektronikus hírközlési szolgáltatás útján elérhető más szolgáltatásokhoz, tartalmakhoz, alkalmazásokhoz történő hozzáférésre.”
11. Az ÁSZF 6.1.1. pontjában pontosításra kerül a helyszíni vizsgálat időpontjának megjelölése, mely 8 és 20 óra közé eshet, valamint az év, hónap, nap, 4 órás időszak megadásával lehetséges.
12. Az ÁSZF 6.2. pontjába kerültek áthelyezésre az előfizető jogai a szolgáltató hibás teljesítése esetén.
13. Az ÁSZF 6.3.7. pontjában a panasz elutasítására vonatkozó rendelkezések kiegészülnek az alábbi mondattal: „A panasz elutasítása esetén a szolgáltató írásban tájékoztatja arról, hogy panaszával - annak jellege szerint - mely hatóság vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell továbbá az illetékes hatóság, illetve az előfizető lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület székhelyét, telefonos és internetes elérhetőségét, valamint levelezési címét. A tájékoztatásnak arra is ki kell terjednie, hogy a szolgáltató a fogyasztói jogvita rendezése érdekében igénybe veszi-e a békéltető testületi eljárást.”
14. A felügyeleti szervek és elérhetőségük az ÁSZF 1.5. pontjából – a feladataik részletezése mellett – az ÁSZF 6.6. pontjába került át. A felügyeleti szerveknél részletezésre kerültek a Gazdasági Versenyhivatal és a bíróság feladatai az alábbi kiegészítések szerint:
„A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése miatt a Gazdasági Versenyhivatal jár el. A Gazdasági Versenyhivatal illetékessége országos.”
„Az előfizető az előfizetői jogviszonyával kapcsolatos polgári jogi igényét jogosult bíróság előtt érvényesíteni.”
15. Az ügyfelek értesítésére vonatkozó rendelkezések – változatlan tartalommal – az ÁSZF 6.7. pontjába kerültek áthelyezésre.
16. A késedelmi kamat alapjául szolgáló jegybanki alapkamat a naptári félév első napján irányadó mértékben jön számításba, a jegybanki alapkamat kétszeresében meghatározva az ÁSZF 7.1.4.2. pontjában.
17. Az akciós díjakra vonatkozó rendelkezés az ÁSZF 7.1.4.3. pontjában lett feltüntetve.
18. A kötbér meghatározására és mértékére vonatkozó szabályok az ÁSZF 7.4. pontjába kerültek át, a korábbi szabályozással egyező tartalommal. A kötbérfizetés módja az ÁSZF 7.4.2. pontjában került szabályozásra az alábbiak szerint:
„A szolgáltató a kötbért havi díjfizetési kötelezettség esetén a következő havi elszámolás alkalmával, egyébként a bejelentés elbírálásától számított harminc napon belül az előfizető számláján egy összegben jóváírja, vagy azt az előfizető választása szerint az előfizető által írásban vagy elektronikus levélben jelzett bankszámlára vagy magyarországi címre az előfizető részére egy összegben visszafizeti, amennyiben az előfizetőnek nincs a szolgáltatóval szemben fennálló lejárt tartozása. A szolgáltató a kötbér összegének meghatározására általa alkalmazott számításról az előfizetőt olyan módon tájékoztatja, hogy abból az előfizető számára ellenőrizhető legyen a számítás helyessége.”
19. Az ÁSZF kiegészült a 8. fejezettel az alábbiak szerint:
„8. A számhordozással, a szünetmentes szolgáltatóváltással, a közvetítőválasztással kapcsolatos eljárások részletes szabályai
8.1. A telefonszolgáltatók esetében a számhordozással kapcsolatos eljárások részletes szabályai
A szolgáltató által nyújtott szolgáltatások tekintetében nem értelmezhető.
8.2. Internet-hozzáférés szolgáltatók esetében a szünetmentes szolgáltatóváltással kapcsolatos eljárás részletes szabályai, amennyiben a szolgáltatás sajátosságai lehetővé teszik
Szolgáltatóváltás a szolgáltató által nyújtott ADSL szolgáltatások biztosított. Határozatlan idejű szerződés esetén és határozott idejű szerződés megszűnése esetén az előfizetőnek lehetősége van áttérni más szolgáltató ADSL internet szolgáltatás csomagjára. A szolgáltatóváltási igényt az új szolgáltatónál kell jelezni, amely a szükséges egyeztetéseket elvégzi és menedzseli az átállást. A korábbi internet szolgáltatás megszüntetéséről az előfizető köteles gondoskodni.
8.3. A közvetítőválasztással kapcsolatos eljárás részletes szabályai a közvetítőválasztást biztosító hálózati szerződésekben foglaltakkal összhangban
A szolgáltató által nyújtott szolgáltatások tekintetében nem értelmezhető.”
20. Az ÁSZF 9.1. pontjában a szerződés időtartamának meghatározása kiegészül az alábbi mondattal:
„A határozott idejű előfizetői szerződés megkötését megelőzően a szolgáltató igazolható módon tájékoztatja az előfizetőt a határozott idejű előfizetői szerződés teljes időtartama alatt minimálisan terhelő valamennyi költség összegéről szolgáltatásonként, vagy szolgáltatáselemenként külön-külön, valamint összesítve.”
21. Az ÁSZF 9.2.1. pontjában szabályozásra kerül a határozott idejű szerződések módosítása az alábbiak szerint:
„A határozott idejű szerződés ráutaló magatartással nem módosítható.
A szolgáltató a határozott időre kötött előfizetői szerződést nem jogosult egyoldalúan az alapvető díjszabás (rendszeres díjak, különösen előfizetési díj, forgalmi díj), az előfizetői szerződés időtartama, megszüntetésének jogkövetkezményei, vagy a szol- gáltatásminőségi követelmények célértéke tekintetében módosítani. Kivételt képez ez alól ha a módosítást jogszabályváltozás vagy hatósági döntés indokolja, illetőleg ha a módosítás következtében a szerződési feltételek kizárólag az előfizető számára előnyös módon változnak meg. Egyebekben a határozott idejű szerződések az ÁSZF
12.1. pontjában foglaltak szerint módosíthatóak.”
22. A határozott időtartamú szerződések megszűnésére vonatkozó rendelkezések ÁSZF
9.2.2. pontjában az alábbiaknak megfelelően módosulnak:
„A határozott időtartamú előfizetői szerződés a meghatározott idő elteltével megszűnik. A felek a határozott időtartamú előfizetői szerződésben szabadon megállapodhatnak a határozott időtartamú előfizetői szerződés megszűnését követő új előfizetői szerződés szerződéses feltételeiről, amely esetben a létrejövő új szerződés csak határozatlan időtartamú lehet. A felek a határozott idejű szerződés időtartamának meghosszabbításáról a szerződés megkötésekor és az előfizető kifejezett nyilatkozata esetén a határozott idő elteltét megelőzően szerződésmódosítással dönthetnek.
A határozott idejű szerződés megszűnését legalább 30, legfeljebb 60 nappal megelőzően a szolgáltató tájékoztatja az előfizetőt a szerződésből hátralevő napok számáról és a szerződés megszűnésének időpontjáról a számlalevél mellékletében, számlalevél hiányában írásban, postai úton vagy a szolgáltatás jellegéhez igazodó elektronikus úton. A szolgáltató egyidejűleg tájékoztatja az előfizetőt a szerződésmódosítás és a határozatlan idejű új szerződés megkötésének a lehetőségéről.
A határozott időtartamú előfizetői szerződés esetén a felek megállapodnak, hogy amennyiben a határozott időtartamú előfizetői szerződés megszűnését követően az előfizető továbbhasználja a szolgáltató által nyújtott előfizetői szolgáltatást, az új előfizetői szerződés határozatlan időtartamú lesz, amelynek feltételei megegyeznek az előfizető által használt díjcsomagnak határozatlan időtartamra vonatkozó változatának igénybevételi feltételeivel.
Határozott tartamú szerződés esetén a felek vállalják, hogy az egyedi előfizetői szerződésben meghatározott határozott tartamon belül az igényelt szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződést rendes felmondással nem szüntetik meg. Amennyiben az előfizető a szerződést a határozott időtartamból eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, az előfizető rendes felmondása esetén köteles megfizetni a szolgáltatónak a határozott idejű szerződés kapcsán biztosított kedvezmények összegét a szerződés megszűnését követő 15 napon belül a szolgáltató számlája alapján. A kedvezmények összegét a szolgáltatásnyújtás megkezdésétől a felmondási idő lejártáig jogosult a szolgáltató felszámítani. Nem alkalmazható ez a jogkövetkezmény az előfizető az ÁSZF 12.4.2. pontjában szabályozott rendkívüli felmondása esetén.
Az előfizetői szerződés megszüntetéséről és megszűnéséről egyebekben az ÁSZF 12. fejezete rendelkezik.”
23. A szolgáltató által kezelt adatok köre az ÁSZF 10.1.2. pontjában pontosításra kerül, így a természetes személy anyja születési nevét, szükség esetén tartózkodási helyét és kiskorú vagy cselekvőképességében korlátozott személy esetében a törvényes képviselő adatai is kezelendőek. Nem természetes személynél a cégjegyzékszámot vagy egyéb nyilvántartási számot is nyilvántartja a szolgáltató. A szolgáltató adatként kezeli továbbá a szolgáltatás igénybevételének az időtartamát. Az adatkezelés jogalapját az Eht. 157.§ (1)-(4) bekezdése, az Eht. 159/A.§ (1) bekezdése és a számviteli törvény rendelkezései képezik.
24. Az adatok átadásának köre kiegészül a fogyasztóvédelemről szóló törvény alapján a fogyasztóvédelmi hatóságok részére történő átadási esettel az ÁSZF 10.1.3.
pontjában. Az adatok átadásának a jogalapját az Eht. 157.§ (9)-(10) és a 159/A.§ képezi.
25. Az ÁSZF 10.2.1. pontjában pontosításra kerül a Hatóság elnevezése Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságra.
26. Az előfizetői nyilatkozatoknál a „nem egyéni előfizető” megnevezés „üzleti előfizetőre” módosul az ÁSZF 11.1. pontjában.
27. Az előfizetői szerződés módosításának esetei az ÁSZF 8. fejezete helyett az ÁSZF
12.1. és 12.2. pontjába kerültek áthelyezésre változatlan tartalommal.
28. A szolgáltatás felmondásának és megszüntetésének feltételei a 12.3.; 12.4. és 12.5. pontban kerültek át.
29. A szolgáltató rendkívüli felmondására vonatkozó 12.3.2. pont kiegészült a határozott időtartamú szerződések felmondására vonatkozó alábbi rendelkezéssel:
„Ha a szolgáltató határozott idejű előfizetői szerződést szüntet meg rendkívüli felmondással, a szolgáltató követelheti az előfizetőtől azokat a kedvezményeket, melyek figyelembevételével az előfizető határozott idejű szerződést kötött. Az előfizető a szerződés megszűnését követő 15 napon belül tartozik megfizetni a szolgáltatásnyújtás megkezdésétől a felmondási idő lejártáig számított kedvezmények összegét a szolgáltató számlája alapján.”
30. Az előfizető rendes felmondására vonatkozó rendelkezéseknél az ÁSZF 12.4.1. pontjában a határozott időtartamú szerződések felmondásának szabályozása az alábbiak szerint alakul:
„A határozott idejű előfizetői szerződés a határozott idő lejárta előtti felmondása esetén, amennyiben az előfizető a szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, az előfizető köteles megfizetni a szolgáltatónak a határozott idejű szerződés kapcsán biztosított kedvezmények összegét a szerződés megszűnését követő 15 napon belül a szolgáltató számlája alapján. A kedvezmények összegét a szolgáltatásnyújtás megkezdésétől a felmondási idő lejártáig jogosult a szolgáltató felszámítani.”
31. Az előfizető rendkívüli felmondásának esetei az ÁSZF 12.4.2. pontjában az alábbiak szerint módosulnak:
„Az előfizető az ok megjelölésével írásban határozatlan és határozott idejű szerződés esetében is rendkívüli felmondással élhet, ha
- a szolgáltató a hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen elteltét követően a hibát 15 napig nem tudja elhárítani,
- az előfizetői szolgáltatás vonatkozásában az előfizető a felmondását megelő- ző 90 nap alatt több mint 10 hibabejelentést tett, amely alapján a szolgálta- tó valós, érdekkörébe tartozó hibát hárított el,
- a szolgáltató az előfizetői szerződést a 2/2015. (III.30.) NMHH rendelet 27.
§ (4) bekezdésébe ütközően módosítja,
- a szolgáltató a szolgáltatást 30 napig nem az előfizetői szerződés szerint teljesíti, és emiatt a 24. §-ban foglaltak rendelkezések alkalmazásának van helye.
Az előfizető rendkívüli felmondása esetén az előfizetői szerződés a felmondó nyilat- kozat szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napon szűnik meg.”
32. A szerződés megszűnésének egyéb eseteit az ÁSZF 12.5. pontja – a jogviszony megszüntetése esetén követendő eljárás változatlanul hagyása mellett – az alábbiaknak megfelelően határozza meg:
„12.5.1. Közös megegyezés
A felek az előfizetői szerződést közös megegyezéssel bármelyik fél kezdeményezésére, bármikor megszüntethetik.
12.5.2. Az előfizetői szerződés megszűnésének esetei Az előfizető szerződés megszűnik:
- az előfizető halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével,
- a szolgáltató jogutód nélküli megszűnésével,
- határozott idejű szerződés esetén a határozott idő lejártával.
A határozott idejű szerződés megszűnése esetén új szerződés kötéséről és a szerződés időtartamának a módosításáról az ÁSZF 9.2.2. pontja rendelkezik.”
33. AZ ÁSZF kiegészül a 15. fejezettel az alábbiak szerint:
„Műsorterjesztési előfizetői szolgáltatás nyújtása esetén a díjcsomagba tartozó médiaszolgáltatások felsorolása, valamint- amennyiben a szolgáltató fel kívánja tüntetni – az Eht. 132.§ (2a) bekezdés a) pontja szerinti adatok, továbbá a kiegészítő médiaszolgáltatások felsorolása és meghatározása
A szolgáltató műsorterjesztési előfizetői szolgáltatást nem nyújt előfizetőinek, a szolgáltató által nyújtott szolgáltatások vonatkozásában nem értelmezhető.”
34. A fejezetek megváltozott számozására figyelemmel az ÁSZF szövegén belül a rájuk történő hivatkozási is az új fejezetszámoknak megfelelően módosulnak.