InterNet-X Magyarország Kft.
InterNet-X Magyarország Kft.
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI
INTERNET SZOLGÁLTATÁSRA
Tartalomjegyzék
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK INTERNET SZOLGÁLTATÁSRA 3
1. A Szolgáltató neve és címe 3
1.1. A Szolgáltató megnevezése, telephelyei és fióktelepei: 3
1.2. ÁSZF hatálya 3
2. Az ügyfélszolgálat és hibabejelentő elérhetősége 3
3. A Szolgáltató által nyújtott előfizetői szolgáltatások leírása 3
3.1. A szolgáltatások meghatározása, célja, általános jellemzői és rövid leírása 3
4. Az előfizetői szerződések megkötésére vonatkozó eljárás, az előfizetői szerződések igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének esetleges időbeli és földrajzi korlátai 3
4.1. A Szolgáltató jelen ÁSZF-ben megjelölt szolgáltatása csak előfizetői hozzáférési pont létesítését követően illetve a Szolgáltató vagy jogelőde által jogszerűen kiépített előfizetői hozzáférési pont meglétének igazolását követően írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehetők igénybe. 3
4.2. Az előfizetői szerződés két, egymástól elválaszthatatlan részből áll: 3
4.3. Az előfizetői szerződéskötés formai és eljárási szabályai 3
4.4. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei, földrajzi, időbeli és esetleges egyéb korlátai 3
4.5. A szolgáltatásnak időbeli korlátja nincs. 3
5. Az előfizetői hozzáférési pont létesítésének és a szolgáltatás igénybevételre való rendelkezésre állásának vállalási ideje (célértéke), szolgáltatások esetén a végberendezés hálózati végponthoz csatlakoztatásának ideje, az igénybejelentéstől számítva 3
5.2. A szolgáltatás rendelkezésre állása, minőségi célértékek 3
6. A szolgáltatások minőségi célértékei, a minőségi célértékek értelmezése és teljesülésük mérésének módszere 3
7. Az előfizetői szerződés megkötéséhez szükséges előfizetői adatok listája, az előfizetői jogviszony létrejötte, a legrövidebb szerződési időszak 3
7.1. Az előfizetői szerződés megkötésekor az Előfizető köteles nyilatkozni arról, hogy a szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy nem egyéni előfizetőként kívánja igénybe venni. Az Előfizető az előfizetői szerződés hatálya alatt az ügyfélszolgálat igénybevételével nyilatkozatát a 7.2. pontban leírt adatok rendelkezésre bocsátása mellett bármikor visszavonhatja, vagy módosíthatja. 3
7.2. A szerződés megkötésének előfeltétele, hogy az Előfizető a személyének azonosításához szükséges adatait a Szolgáltató rendelkezésére bocsássa: 3
7.3. Az előfizetői jogviszony létrejöttének napja: lásd a 3. pontban foglaltakat 3
7.4. A legrövidebb szerződési időszak, a szerződés tartama 3
8. Az Előfizetői szerződés módosításának egyes esetei és a szerződésmódosítás feltételei, a Szolgáltató joga egyoldalú szerződésmódosításra, az Előfizetőt a Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosításainak eseteiben megillető jogok, egyoldalú szerződésmódosítás esetén az Előfizető tájékoztatásának módja, a díjfizetéshez kötött szerződésmódosítás esetei és a fizetendő díj mértéke, az áthelyezés és az átírás teljesítésének határideje 3
8.1. Egyoldalú szerződésmódosítás 3
8.2. Kétoldalú szerződésmódosítás 3
8.3. Változás az Előfizető adataiban 3
8.4. Átírás 3
8.5. Áthelyezés 3
9. Az előfizetői szolgáltatás szünetelésének esetei, az Előfizető által kérhető szünetelés leghosszabb időtartama, a díjfizetéshez kötött szünetelés esetei és a fizetendő díj mértéke 3
9.1. A szolgáltatás az Előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt, és/vagy a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt szünetelhet. 3
9.2. Szolgáltatás szünetelése az Előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt: 3
9.3. A szolgáltatás szünetelése a Szolgáltató érdekkörében bekövetkező ok esetén. 3
10. Az előfizetői szolgáltatás korlátozásának, így különösen az előfizető által indított vagy az előfizetőnél végződtetett forgalom korlátozásának, az előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzői csökkentésének az esetei és feltételei 3
10.1. A Szolgáltató az előfizetői szolgáltatást az Előfizető előzetes vagy egyidejű értesítése mellett az alábbi esetekben korlátozhatja, vagy csökkentheti annak minőségi vagy más jellemzőit 3
10.2. Amennyiben az Előfizető több előfizetéssel is rendelkezik, és azok bármelyikével kapcsolatban megszegi a jelen általános szerződési feltételekben, illetve az egyedi előfizetői szerződésben foglaltakat, úgy a Szolgáltató jogosult a fentebb ismertetett szankciót az Előfizető összes előfizetésén egyidejűleg azonnali hatállyal alkalmazni 3
10.3. A Szolgáltató a szolgáltatás igénybe vehetőségének újbóli biztosításáért a 2. mellékletben szereplő díjat számolhat fel. 3
11. Az előfizetői szerződés megszűnésének esetei és feltételei, azon határidő megjelölése, ameddig az Előfizető díjfizetési kötelezettségének eleget tehet anélkül, hogy a Szolgáltató a szerződést felmondaná 3
11.1. A szerződés felmondásának szabályai az Előfizető részéről 3
11.2. A szerződés felmondásának szabályai a Szolgáltató részéről 3
11.3. A Szerződés azonnali hatályú megszüntetése a Szolgáltató részéről 3
11.4. Az előfizetői szerződés megszűnésének egyéb esetei, illetve következményei 3
12. A hibabejelentő elérhetősége, a vállalt hibaelhárítási célértékek, a hibabejelentések nyilvántartásba vételének menete 3
12.2. Hibaelhárítási célértékek 3
12.3. Kártérítés, kötbér 3
12.4. XXXXXXXX (Műszaki tanácsadó szolgálat): 3
13. Az ügyfélszolgálat működése, az előfizetői bejelentések, panaszok intézése
(DÍJREKLAMÁCIÓ, KÖTBÉR ÉS KÁRTÉRÍTÉSI IGÉNYEK INTÉZÉSE). 3
13.2. VIS MAIOR 3
13.3. Hangfelvételek készítése és kezelése 3
14. Az előfizető jogai az előfizetői szolgáltatás hibás teljesítése esetén, az előfizetőt megillető kötbér mértéke, a hiba kijavításának átmeneti vagy tartós lehetetlensége esetén az előfizetőt megillető díjcsökkentés mértéke, az előfizetői szolgáltatással kapcsolatos viták rendezésének módja 3
14.1. A jelen fejezetben rendezett kérdések a 12.-13. pontban szabályozottak. 3
14.2. Az előfizetői szolgáltatással kapcsolatos viták rendezésének módja 3
15. Előfizetői végberendezés (készülékek) csatlakoztatásának feltételei 3
16. Adatkezelés, adatbiztonság 3
17. Előfizetői szolgáltatások díja, ezen belül egyszeri díjak, rendszeres és forgalmi díjak, díjazási időszakok, kedvezmények és díjfizetés nélküli szolgáltatások, a kedvezményre jogosultság elvesztése esetén a kedvezmény visszafizetésének feltételei, a díjfizetés és a
számlázás módja és ideje, a díjnak az Előfizető igénye szerinti előre történő megfizetésére vonatkozó szabályok 3
18. A szolgáltató választással kapcsolatos eljárás részletes szabályai, a szolgáltató választást biztosító összekapcsolási szerződésekben foglaltakkal összhangban 3
19. Felügyeleti szervek elérhetősége 3
19.1. Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Hivatala Igazgatósága 3
19.2. NMHH ügyfélszolgálati irodák címe 3
19.3. Nemzeti fogyasztóvédelmi Hatóság 3
19.4. Területi Fogyasztóvédelmi Felügyelőségek 3
20. Az Általános Szerződési Feltételek elérhetősége 3
20.1. A Szolgáltató Előfizető-értesítési kötelezettségének következőképpen tehet eleget:3
20.2. A Szolgáltató az Általános Szerződési Feltételek módosításáról az előfizetőt a módosítás hatályba lépését megelőzően 30 nappal köteles értesíteni. 3
20.3. A Szolgáltató köteles az általános szerződési feltételeket és azok változásait az ügyfélszolgálatán közzétenni. 3
21. 1. melléklet – Internet Szolgáltatások leírása és díjazása 3
21.1. Mikrohullámú hálózatokon nyújtott Internet szolgáltatás 3
21.2. Saját optikai vagy vezetékes hálózaton nyújtott Internet hozzáférési szolgáltatás 3
21.3. Betárcsázós (Dial-up) 3
2011.04.30-al megszűnt 3
21.4. Bérelt vonali Internet hozzáférés szolgáltatás termékdefiníció 3
22. 2. MELLÉKLET - A DÍJAZÁS ÉS SZÁMLÁZÁS ALAPELVEI 3
22.1. A számlázás módja, rendszeressége és a számlák kézbesítésének időpontja 3
22.2. Előfizetési díjak 3
22.3. Egyszeri díjak 3
22.4. Egyéb áruk és szolgáltatások igénybevételének számlázása 3
22.5. Kedvezmények 3
22.6. Hó közi díjfizetés 3
22.7. A számlázási időszak módosítása 3
22.8. Késedelmi kamat 3
22.9. Feltételes kedvezmény 3
22.10. Szünetelés 3
22.11. Közvetített szolgáltatás 3
22.12. A Szolgáltató az Előfizető részére kétféle konstrukcióban számláz 3
23. 3. a. melléklet – Személyes adatok kezelése 3
23.1. A személyes adatok kezelésének jogi háttere 3
23.2. A személyes adatokkal kapcsolatos fogalmak és értelmezésük 3
23.3. A Szolgáltató által kezelt személyes adatok köre, az adatkezelés jogcíme, célja és az adatkezelés időtartama 3
23.4. A Szolgáltató adatkezeléssel kapcsolatos további előírásai 3
23.5. A Szolgáltató általános adatkezelésre vonatkozó gyakorlata 3
23.6. A Szolgáltató adatvédelmi felelőse 3
24. 3. b. melléklet – Adatbiztonsági tájékoztató 3
25. 4. sz. melléklet: Minőségi mutatók 3
25.1. Mikrohullámú Internet hozzáférés 3
25.2. Vezetékes hálózat (XLAN, CLAN) Internet hozzáférés 3
25.3. Bérelt vonali internet hozzáférés 3
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK INTERNET SZOLGÁLTATÁSRA
1. A Szolgáltató neve és címe
1.1. A Szolgáltató megnevezése, telephelyei és fióktelepei:
A Szolgáltató neve, címe, szervezeti felépítése: InterNet-X Magyarország Kft. Cégjegyzékszám: 00-00-000000
Adószám: 13617345-2-04
Bankszámlaszám: 10700165-43281103-51100005
Székhely: 5600 Békéscsaba, Baross u. 9-21.
A Szolgáltató központi telephelye: 5600 Békéscsaba, Jókai u. 23/7. A továbbiakban: Szolgáltató vagy InterNet-X
1.2. ÁSZF hatálya
Az Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF) az Elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény és az elektronikus hírközlési előfizetői szerződésekre és azok megkötésére vonatkozó részletes szabályokról szóló 16/2003. (XII. 27). IHM rendelet alapján 2011. szeptember 19.-től határozatlan ideig hatályos. Az utolsó módosítás ideje 2011. augusztus 19.
2. Az ügyfélszolgálat és hibabejelentő elérhetősége
Telefonszámaink: 66/333-333 (hálózaton belül díjmentes)
40/102-700 (helyi hívás díjával hívható belföldről)
Fax számunk: 66/333-339
E-mail címünk: xxxx@xxxxxxxx-x.xx,
Weboldalunk: xxxx://xxx.xxxxxxxx-x.xx
Postacímünk: 5601 Békéscsaba Postafiók 2. Személyes ügyfélszolgálat elérhetősége: 5600 Békéscsaba, Jókai u 23/7. A személyes ügyfélszolgálat nyitvatartási ideje: H-P 08.00-17.00h
A telefonos ügyfélszolgálat non-stop elérhető. H-P 08.00-17.00h között személyesen veszik fel kollégáink a telefont, minden egyéb időben üzenetrögzítő, fax, e-mail áll az előfizetők rendelkezésére hiba vagy panasz bejelentésére.
3. A Szolgáltató által nyújtott előfizetői szolgáltatások leírása
3.1. A szolgáltatások meghatározása, célja, általános jellemzői és rövid leírása
Az Internet szolgáltatás az 1. számú melléklet szerinti távközlő hálózatokon és IP protokollon keresztüli kapcsolódás az Internet hálózatra, illetve az adattovábbítás (jel, kép, adat, hang- továbbítás) lehetősége az Internet hálózaton belül.
Az egyes szolgáltatás-típusok részletes leírása jelen ÁSZF 1. sz. mellékletét képezi. A Szolgáltató fenntartja a jogot arra, hogy az egyes szolgáltatástípusokon belül a szolgáltatástípusok elemeiből szolgáltatáscsomagokat állítson össze. A szolgáltatáscsomagok leírását, valamint díjait a Szolgáltató ügyfélszolgálatán elérhetővé teszi, azok változásáról az Előfizetőket 30 nappal a változás hatályba lépése előtt értesíti.
4. Az előfizetői szerződések megkötésére vonatkozó eljárás, az előfizetői szerződések igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének esetleges időbeli és földrajzi korlátai
4.1. A Szolgáltató jelen ÁSZF-ben megjelölt szolgáltatása csak előfizetői hozzáférési pont létesítését követően illetve a Szolgáltató vagy jogelőde által jogszerűen kiépített előfizetői hozzáférési pont meglétének igazolását követően írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehetők igénybe.
4.2. Az előfizetői szerződés két, egymástól elválaszthatatlan részből áll:
a) a jelen Általános Szerződési Feltételekből, mely a Szolgáltató szolgáltatása igénybe vételének általános feltételeit tartalmazza,
b) az egyedi előfizetői szerződés, amely az előfizetőre és a konkrétan igénybe venni kívánt szolgáltatásra vonatkozó egyedi, vagy csak az adott előfizetőre vonatkozó speciális adatokat és feltételeket tartalmazza.
4.3. Az előfizetői szerződéskötés formai és eljárási szabályai
4.3.1. Az igénylő szóban, elektronikus úton (levélben vagy adatlap kitöltésével) vagy írásban jelzi a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szándékát, majd a Szolgáltató tájékoztatja az igénylőt a szolgáltatás igénybevételének feltételeiről.
4.3.2. A Szolgáltató, Előfizető, illetőleg igénylő (a továbbiakban együtt: felek) az előfizetői szerződést írásban, szóban vagy ráutaló magatartással - így különösen az előfizetői szolgáltatás igénybevételével - köthetik meg.
4.3.2.1. Írásbeli szerződéskötés:
Írásbeli szerződéskötés esetén az Előfizető ajánlatát az egyedi előfizetői szerződés Előfizető által aláírt példányának Szolgáltatóhoz való eljuttatásával teszi meg.
A szerződés beérkezését követően a Szolgáltató a szerződés általa aláírt példányának megküldésével/átadásával fogadja el és igazolja a Szolgáltatói jogviszony létrejöttét (-visszaigazolás ). A szerződés a visszaigazolás Xxxxxxxxx részére történő rendelkezésre bocsátása napján (Szolgáltató általi megküldés napja) jön létre.
Ha a felek az előfizetői szerződést írásban kötik meg, a Szolgáltató köteles a szerződés megkötésével egyidejűleg az egyedi előfizetői szerződést, az általános szerződési feltételek kivonatát, valamint - az Előfizető kérése esetén - az általános szerződési feltételek egy példányát az Előfizető rendelkezésére bocsátani.
Emellett Szolgáltató jogosult a szerződés elektronikus úton történő visszaigazolására, amely esetben a szerződés ráutaló magatartással jön létre.
4.3.2.2. Szóbeli vagy ráutaló magatartással történő szerződéskötés:
Szóbeli szerződéskötés esetén (ide értve a telefonon és az ügyfélkapcsolaton történő szerződéskötés esetét is) a Szolgáltató a szerződés feltételeit is tartalmazó visszaigazolást küld
48 órán belül. A visszaigazolás Előfizető részére való, elektronikus úton vagy nyomtatott formában (postai úton vagy kézben átadva) történő hozzáférhetővé tételével jön létre a szerződés.
Szóbeli vagy ráutaló magatartással történő szerződéskötés esetén az általános szerződési feltételek a xxx.xxxxxxxx-x.xx honlapon érhetők el.
4.4. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei, földrajzi, időbeli és esetleges egyéb korlátai
4.4.1. A szolgáltatás igénybevételének általános feltételei
A Szolgáltató a szolgáltatásait Bács, Békés illetve Csongrád Megyében nyújtja.
A szolgáltatás igénybevételének tárgyi feltétele az Előfizető részéről, hogy az Előfizető rendelkezzék megfelelő előfizetői szolgáltatás-hozzáférési ponttal és a szolgáltatástípus- leírásánál részletezett megfelelő végberendezéssel.
A forgalom Szolgáltató hálózatában történő áramlása és belső útvonala nem tartozik az Előfizető hatáskörébe.
Amennyiben az Előfizető olyan internet alkalmazást rendel meg, melyhez domain név regisztrációra van szükség, a kért alkalmazás teljes értékűen csak a domain név bejegyzést követően teljesíthető a Szolgáltató részéről. A domain név bejegyzést a Szolgáltató az arra jogosult szervnél kezdeményezi erre irányuló igény esetén a vonatkozó szabályzat rendelkezései alapján. A domain regisztrációs folyamat az Előfizető és a Szolgáltató közötti, a jelen ÁSZF-ben szabályozottól eltérő jogviszony.
Az Előfizető a szolgáltatás igénybevételét, avagy használatát saját felelősségére másnak átengedheti.
Az Előfizető nem jogosult arra, hogy az előfizetői szerződés megkötésével az őt megillető jogokat egészében vagy részben harmadik személyre ruházza át.
Az Előfizető teljes körű felelősséggel tartozik minden olyan szolgáltatás használatáért, amelynek során a hozzáférés jelszaván keresztül történik.
Az Előfizető a Szolgáltató által biztosított induló szoftvercsomagot kereskedelmi célra nem használhatja.
Az Előfizető köteles a jelen ÁSZF 10. és 11. pontjában részletezett internet etikai szabályokban előírtakat betartani.
Az előfizetőt jelszavának titokban tartásával kapcsolatosan teljes körű felelősség terheli. A Szolgáltató köteles az Előfizető jelszavát harmadik fél felé titokban tartani. A Szolgáltató az Előfizető jelszavát csak az előfizetővel közli, annak 13.2. pont szerinti azonosítását követően.
4.4.2. A szolgáltatás elérhetősége más hálózatokból
A szolgáltatás elérhetősége a Szolgáltató által egyéb hálózati Szolgáltatókkal megkötött hálózati szerződések szerint változik. A mindenkori aktuális szolgáltatási terület az egyes szolgáltatástípusok vonatkozásában az ügyfélszolgálaton, ezen belül a xxx.xxxxxxxx-x.xx honlapon is megtekinthető.
4.4.3. A szolgáltatás igénybevételének egyéb korlátai
4.4.3.1. A szolgáltatás-típusoknak megfelelően a szolgáltatás elérhetőségének különös feltételeit, korlátait az egyes szolgáltatás-típusok leírásai tartalmazzák (1. sz. melléklet).
4.4.3.2. A Szolgáltató az Európai Unió területén nem bejegyzett jogi személlyel, továbbá az Európai Unió területén tartózkodási engedéllyel nem rendelkező külföldi természetes személlyel csak a felek egyező akarata esetén köt előfizetői szerződést.
4.4.3.3. A Szolgáltató 18 év életkort be nem töltött természetes személlyel nem köt előfizetői szerződést.
4.4.3.4. A Szolgáltató bizonyos szolgáltatásai esetében csak az általa meghatározott földrajzi területeken szolgáltat. (pl. a KábelTV alapú IP szolgáltatás). A földrajzi területeket a Szolgáltató határozza meg, és azok körét szabadon változtathatja, ezek felsorolása a Szolgáltató ügyfélszolgálatán, illetve a xxx.xxxxxxxx-x.xx honlapon is folyamatosan elérhető.
4.5. A szolgáltatásnak időbeli korlátja nincs.
4.5.1. A távközlési szolgáltatásokat az Előfizető csak a Szolgáltatónak a hírközlési hatósághoz tett bejelentése alapján nyilvántartott területen veheti igénybe.
4.5.2. Minden Előfizető csak a rá vonatkozóan a Szolgáltatónál nyilvántartott előfizetői hozzáférési ponton keresztül veheti igénybe az általa előfizetett szolgáltatásokat.
5. Az előfizetői hozzáférési pont létesítésének és a szolgáltatás igénybevételre való rendelkezésre állásának vállalási ideje (célértéke), szolgáltatások esetén a végberendezés hálózati végponthoz csatlakoztatásának ideje, az igénybejelentéstől számítva
5.1.1. A szolgáltatás igénybevételét a szolgáltató az előzetes felmérést követően a szerződéses jogviszony létrejöttét követő 7. napon megkezdi amennyiben kizáró okok nem álnak fenn és egyéb technikai problémák nem merülnek fel.
5.1.2. A szerződés tárgyát képező szolgáltatás igénybevételét a Szolgáltató az egyes függelékekben meghatározott esetek kivételével a felek eltérő megállapodása hiányában legfeljebb a szerződéses jogviszony létrejöttét követő 30 napon belül lehetővé teszi.
5.2. A szolgáltatás rendelkezésre állása, minőségi célértékek
Lásd a 6. pontban foglaltakat és az 4-es számú melléklet.
6. A szolgáltatások minőségi célértékei, a minőségi célértékek értelmezése és teljesülésük mérésének módszere
A Szolgáltató biztosítja az Előfizető részére a szolgáltatás rendelkezésre állását az egyes szolgáltatástípusok leírását tartalmazó 1. és 4. sz. melléklet szerinti mértékben. A rendelkezésre állás csak teljes naptári hónapra vonatkozik, töredék hónapra nem.
A rendelkezésre állási célérték számítása szolgáltatás típusonként, a Szolgáltató statisztikája alapján történik. A hibás teljesítési statisztika számításának alapja az adott hónapban a Szolgáltatóhoz érkező hibabejelentések (a Szolgáltató érdekkörében bekövetkező hibák esetében) időpontjai és a hibaelhárítások között eltelt összes idő. Az összes hibásan teljesített órák száma egyenlő a hibabejelentések nyilvántartásai alapján összesített hibásan teljesített órák számával. Egy adott szolgáltatás rendelkezésre állása a hónapban hibásan teljesített összesített időnek az adott hónapra számolt százalékos értéke az összes előfizetői hozzáférési pontra vonatkoztatva.
A rendelkezésre állás számításánál nem kell figyelembe venni azokat az időszakokat, amikor a szolgáltatás kiesés
• az Előfizető érdekkörében keletkező ok miatt történt,
• VIS MAIOR miatt történt (jelen ÁSZF 13. 4. pontja szerint),
• a Szolgáltató érdekkörén kívül eső egyéb ok miatt (különösen: időjárási viszonyok, baleset, tűzeset, súlyos energia ellátási zavar, rongálás, lopás) történt, illetve
• a szünetelés idejét, ha az Előfizető kérése alapján történt,
• az előre bejelentett karbantartás miatti szünetelést,
• az előfizetői szerződésszegése miatti szolgáltatás korlátozásának idejét.
A Szolgáltató bizonyos szolgáltatásai esetén 24 órás, folyamatos kapcsolatot tesz lehetővé. A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy 24 óra folyamatos kapcsolat biztosítását követően az összeköttetést megszakítsa, anélkül, hogy ezzel a szolgáltatást hibásan teljesítené.
7. Az előfizetői szerződés megkötéséhez szükséges előfizetői adatok listája, az előfizetői jogviszony létrejötte, a legrövidebb szerződési időszak
7.1. Az előfizetői szerződés megkötésekor az Előfizető köteles nyilatkozni arról, hogy a szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy nem egyéni előfizetőként kívánja igénybe venni. Az Előfizető az előfizetői szerződés hatálya alatt az ügyfélszolgálat igénybevételével nyilatkozatát a 7.2. pontban leírt adatok rendelkezésre bocsátása mellett bármikor visszavonhatja, vagy módosíthatja.
7.2. A szerződés megkötésének előfeltétele, hogy az Előfizető a személyének azonosításához szükséges adatait a Szolgáltató rendelkezésére bocsássa:
Ezek az adatok természetes személy Előfizető esetén a következők:
Neve, lakóhelye, tartózkodási helye, leánykori neve, anyja neve, születési helye és ideje, személyi igazolvány száma vagy egyéb személyi azonosító okmánya száma, szolgáltatástól függően az Internet szolgáltatás nyújtásához szükséges távbeszélő állomás száma. Korlátozottan cselekvőképes személy esetén a törvényes képviselő fenti adatai is szükségesek.
Nem természetes személy Előfizető esetén az adatok a következők:
Neve, cégjegyzékszáma vagy egyéb nyilvántartási száma, adószáma, közösségi adószáma, bankszámlaszáma, a nem természetes személy nevében eljáró képviselő neve, személyi igazolvány száma vagy útlevél száma, szolgáltatástól függően az Internet szolgáltatás nyújtásához szükséges távbeszélő állomás száma.
A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a megadott adatok valódiságát ellenőrizze, akár írásbeli megkereséssel is (üdvözlő levél). Amennyiben az előfizetői szerződés megkötéséhez szükséges adatokat az Előfizető nem vagy hamisan adja meg, továbbá ha az egyéni előfizetői minőségre vonatkozó nyilatkozatát nem adja meg, úgy a Szolgáltató azt bontó feltételnek tekinti, és az előfizetői szerződés hatálya megszűnik, amelyről lehetőség szerint a szerződéskötéssel azonos módon értesíti az előfizetőt.
7.3. Az előfizetői jogviszony létrejöttének napja: lásd a 3. pontban foglaltakat
7.4. A legrövidebb szerződési időszak, a szerződés tartama
A szerződés határozatlan időre jön létre. A Szolgáltató és az Előfizető egyező akaratával határozott idejű szerződés is köthető, melynek időtartama szolgáltatásonként eltérő lehet.
A határozott idejű szerződés automatikusan, az előfizetői szerződésben meghatározott feltételek mellett határozatlan idejű szerződéssé alakul, ha a határozott idő lejárata előtt a szerződéses jogviszony megszüntetése céljából az Előfizető írásbeli nyilatkozatot nem terjeszt elő, illetve ráutaló magatartással - ha a határozott idő lejáratát követően az Előfizető a szolgáltatást továbbra is, legalább egy alkalommal igénybe veszi.
Legrövidebb szerződési időszak határozott idejű szerződés esetén: egyéni előfizetők esetén 6 hónap, egyéb előfizetők esetén egyedi megállapodás szabályozza.
Ettől az egyedi megállapodásban eltérés lehetséges.
8. Az Előfizetői szerződés módosításának egyes esetei és a szerződésmódosítás feltételei, a Szolgáltató joga egyoldalú szerződésmódosításra, az Előfizetőt a Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosításainak eseteiben megillető jogok, egyoldalú szerződésmódosítás esetén az Előfizető tájékoztatásának módja, a díjfizetéshez kötött szerződésmódosítás esetei és a fizetendő díj mértéke, az áthelyezés és az átírás teljesítésének határideje
8.1. Egyoldalú szerződésmódosítás
A szerződés általában a felek egyező akaratával módosítható. A szerződés módosítására a szerződéskötésre vonatkozó általános szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy a Szolgáltató - amennyiben az Előfizető módosítási kérelmét elfogadja - a kérelmet a kérelem benyújtásának az ügyfél azonosítással kapcsolatban előírt kötelezettségeket kielégítő formában történő beérkezésétől számított, lehetőség szerinti 5 napon belül, de legfeljebb 30 napon belül teljesíti, kivéve az áthelyezést. A módosított díjfizetési kötelezettség kezdő időpontja az előfizetői módosításra vonatkozó igény teljesítésének időpontjával esik egybe. E pontban foglalt rendelkezésektől a Szolgáltató és az Előfizető egyező akarata esetén el lehet térni.
A Szolgáltató jogosult negyedévente egy alkalommal az ÁSZF-et egyoldalúan módosítani, ha a szolgáltatás minőségi javítása érdekében a beérkezett ügyféligények alapján ez szükséges, azzal, hogy a módosítás nem eredményezheti a szerződés feltételeinek lényeges módosítását. A Szolgáltató emellett jogosult az ÁSZF-et egyoldalúan módosítani, ha azt jogszabályváltozás vagy hatósági döntés indokolja; vagy a körülményekben bekövetkezett lényeges változás indokolja.
Lényeges módosításnak minősül különösen a szolgáltatás igénybevételének feltételeire (IV. Fejezet) vagy minőségi célértékeire (VI. Fejezet) vonatkozó módosítás.
Ekkor a Szolgáltató köteles az ÁSZF megváltozását a módosítás hatályba lépését megelőzően 30 nappal az ügyfélszolgálatán közzétenni, és erről az előfizetőt értesíteni az előfizetőket megillető felmondás feltételeiről szóló tájékoztatással együtt. Ebben az esetben az Előfizető jogosult a módosítás tárgyában megküldött értesítést követő 8 napon belül a szerződés azonnali hatályú
felmondására, mely esetben az előfizetői szerződés rendes felmondására vonatkozó következmények érvényesek.
Amennyiben az egyoldalú módosítás az Előfizető számára hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, az Előfizető az értesítéstől számított 15 napon belül további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani az előfizetői szerződést. Nem mondhatja fel az Előfizető az előfizetői szerződést ilyen esetben azonban akkor, ha kötelezettséget vállalt arra, hogy a szolgáltatást meghatározott időtartam alatt igénybe veszi és az előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a módosítás a kapott kedvezményeket nem érinti. Amennyiben a módosítás a kapott kedvezményeket érinti, és az Előfizető felmondja az előfizetői szerződést, a Szolgáltató az előfizetőtől nem követelheti a szerződés felmondását követő időszakra eső kedvezmény összegét.
A Szolgáltató nem köteles a jelen pontban foglalt értesítési határidőt az általános szerződési feltételek azon módosításaira alkalmazni, amikor az általános szerződési feltételek módosítása új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé, és a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó általános szerződéses feltételeket nem érinti, vagy ha a módosítással kizárólag valamely előfizetői díj csökken.
A szolgáltatási díjak minden év január 1. napjától a Központi Statisztikai Hivatal által megállapított előző évi fogyasztói árindex mértékének figyelembe vételével módosulhatnak, valamint a szolgáltatás díját a Szolgáltató jogosult év elején és év közben is egyoldalúan módosítani, amennyiben azt a gazdálkodását, illetőleg a szolgáltatást befolyásoló körülmények indokolják. Ezek különösen az alábbiak lehetnek:
- üzemeltetési, működési költségek emelkedése,
- hálózat műszaki korszerűsítése,
- jogszabály módosulása.
A Szolgáltató vállalja, hogy egy adott szolgáltatáscsomag előfizetési díját éves átlagban nem emelheti az infláció mértékének kétszeres összegénél nagyobb mértékben, kivéve ha gazdasági működése tisztességes üzleti nyereséggel az adott területen nem biztosított (csúszó árklauzula).
A Szolgáltató díjmódosítás esetén a hatálybalépést megelőzően 30 nappal köteles az előfizetőt értesíteni és a változásról az ügyfélszolgálatán tájékoztatót közzétenni.
8.2. Kétoldalú szerződésmódosítás
Minden más esetben a Szolgáltató jogosult kétoldalú módosítást kezdeményezni, ebben az esetben az előfizetői nyilatkozattétel elmulasztása - mint ráutaló magatartás - a külön jogszabályban meghatározott esetek kivételével elfogadásnak minősül. Vita esetén a Szolgáltatót terheli annak bizonyítása, hogy a módosításról az előfizetőt a törvényben előírt módon és időpontban értesítette.
8.3. Változás az Előfizető adataiban
Az Előfizető köteles az adataiban, valamint képviselőjének személyében, továbbá jogállásában, gazdálkodásában bekövetkezett változásokról a Szolgáltatót a változás bekövetkeztétől számított legfeljebb 8 napon belül írásban tájékoztatni. Az Előfizető köteles az ellene megindult felszámolási, végelszámolási, illetve csődeljárásról a Szolgáltatót az eljárás megindítását követően haladéktalanul írásban tájékoztatni. A Szolgáltató az említett előfizetői adatok megváltozására vonatkozó bejelentés elmulasztásából eredő károkért nem vállal felelősséget, azonban az ezzel kapcsolatosan felmerülő kárának megtérítését követelheti az előfizetőtől.
8.4. Átírás
A Szolgáltató az Előfizető kérésére az általános szerződési feltételekben foglaltak szerint módosíthatja az előfizetői szerződést, ha az Előfizető személyében szerződés, öröklés vagy jogutódlás következtében változás következik be, és helyhez kötött szolgáltatás esetében a szolgáltatás igénybevételének helye nem változik (átírás). Átírás esetén az Előfizető nem köteles belépési díjat fizetni. Az átírás esetén fizetendő díj összege jelen ÁSZF 2. sz. mellékletében található. Az átírás teljesítésének határideje az átírás kérelmezésétől számított 15 nap. Ezen határidő be nem tartása esetén a Szolgáltató minden késedelmes nap után az átírás díjának egyharmadával megegyező összegű kötbérre kötelezhető, melynek összegét a Szolgáltatónak a kötbérigény jogosságának megállapítását követően kibocsátott számlán kell jóváírnia. Nem lehet a jelen pontot alkalmazni, ha az előfizetőnek vagy a kérelemben megjelölt jogutódjának az átíráskor díjtartozása volt
8.5. Áthelyezés
Az áthelyezés szabályait jelen ÁSZF 1. sz. melléklete tartalmazza.
9. Az előfizetői szolgáltatás szünetelésének esetei, az Előfizető által kérhető szünetelés leghosszabb időtartama, a díjfizetéshez kötött szünetelés esetei és a fizetendő díj mértéke
9.1. A szolgáltatás az Előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt, és/vagy a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt szünetelhet.
9.2. Szolgáltatás szünetelése az Előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt:
9.2.1. Az előfizetőnek a szüneteltetésre vonatkozó kérelme alapján a Szolgáltató a szolgáltatás nyújtását köteles szüneteltetni, amennyiben ezt a szolgáltatás sajátosságai lehetővé teszik. Az Előfizető ilyen irányú kérelmének végrehajtását a Szolgáltató a kérelem kézhezvételét követő legfeljebb 15 napon belül teljesíti. Ekkor a szünetelés a kezdő időpontjától a visszakapcsolás, vagy az előfizetői szerződés megszűnésének időpontjáig tart. A szüneteltetés ideje beleszámít az
éves rendelkezésre állás idejébe. A szüneteltetés az előfizetői jogviszony folytonosságát nem érinti.
Ha az előfizetői szolgáltatás az Előfizető kérésére szünetel, a szünetelés időtartamára az előfizetőt csak csökkentett díj fizetésére lehet kötelezni, amely mértékét a 2. sz. melléklet tartalmazza.
9.2.2. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató részére az esetleges díjtartozás megfizetésének céljából vagyoni biztosítékot nem adott és a Szolgáltató által az Előfizető részére kiállított számlában szereplő díjat az ott jelzett fizetési határidő lejáratáig nem egyenlíti ki, úgy a Szolgáltató a szolgáltatás nyújtását korlátozhatja. Ekkor a korlátozás a kezdő időpontjától a visszakapcsolás, vagy az előfizetői szerződés felmondás útján történő megszűnésének időpontjáig tart. A korlátozás ideje beleszámít az éves rendelkezésre állás idejébe. Amennyiben az Előfizető több előfizetéssel is rendelkezik, és azok bármelyikével kapcsolatban megszegi a jelen általános szerződési feltételekben, illetve az egyedi előfizetői szerződésben foglaltakat, úgy a Szolgáltató jogosult a fentebb ismertetett szankciót az Előfizető összes előfizetésén egyidejűleg azonnali hatállyal alkalmazni.
Amennyiben az Előfizető a díjtartozást kiegyenlíti, úgy a Szolgáltató köteles a korlátozást megelőző állapot visszaállításáról gondoskodni.
9.2.3. Amennyiben az Előfizető a szolgáltatás használata során a szolgáltatást oly módon veszi igénybe, hogy annak következtében a szolgáltatást, vagy annak minőségét bármilyen módon befolyásolja, illetve a jelen általános szerződési feltételek 10. és 11. pontjait képező Internet etikai szabályok dokumentumban foglaltakat megszegi, úgy a Szolgáltató a szolgáltatás nyújtását korlátozhatja.
9.2.4. Ha az Előfizető a szolgáltatáshoz használt berendezést a szerződésben foglaltaktól eltérően üzemelteti, átalakítja, vagy ahhoz jogosulatlanul más berendezést kapcsol, úgy a Szolgáltató a szolgáltatás nyújtását korlátozhatja.
9.2.5. A Szolgáltató a szolgáltatás igénybe vehetőségének újbóli biztosításáért a 2. mellékletben szereplő díjat számolhat fel.
A szolgáltatásnak az Előfizető érdekkörében felmerülő szünetelésével kapcsolatban okozott károkért a Szolgáltató nem vállal felelősséget.
9.3. A szolgáltatás szünetelése a Szolgáltató érdekkörében bekövetkező ok esetén.
Ha az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésére az Előfizető előzetes, 15 nappal korábban történő értesítése mellett a hálózat-átalakítása, felújítása, cseréje, karbantartása miatt - más műszaki megoldás hiányában - kerül sor, ez alkalmanként és naptári hónaponként az 1 napot nem
haladhatja meg (-rendszeres karbantartás). Az ilyen szüneteltetés időtartama a rendelkezésre állás időtartamába nem számít bele.
Rendszeres karbantartásnak nevezzük azon technikai eszközeink üzemképes állapotban való tartására vonatkozó karbantartási tevékenységeit, amely biztosítja a karbantartás hatására a minőségi célértékek elérésének folyamatos fenntartását. A rendszeres karbantartás biztosítja az üzemelés hatására fokozatosan csökkenő üzembiztonság időszakonkénti növelését, lassítva ezzel a technikai eszközök elhasználódásának folyamatát. Rendszeres karbantartásba tartoznak azok a tevékenységek, amelyek a szolgáltatás nyújtásához szükséges kiszolgáló eszközök meghibásodásának megelőzése érdekében karbantartási munkákat igényelnek. (pl. diszkbővítés, stb.)
Rendszeres karbantartási munkálatokat minden héten szerdán 24.00-06.00 között lehet elvégezni, ettől eltérő időpontban végzett karbantartás az Előfizető 15 nappal korábban történő értesítése mellett lehetséges.
Ha a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szünetelésre - ide nem értve az általános szerződési feltételekben meghatározott rendszeres karbantartást -, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik, a szünetelés időtartama alatt az Előfizető a szünetelés időtartamára vonatkozó díj fizetésére nem köteles.
10. Az előfizetői szolgáltatás korlátozásának, így különösen az előfizető által indított vagy az előfizetőnél végződtetett forgalom korlátozásának, az előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzői csökkentésének az esetei és feltételei
10.1. A Szolgáltató az előfizetői szolgáltatást az Előfizető előzetes vagy egyidejű értesítése mellett az alábbi esetekben korlátozhatja, vagy csökkentheti annak minőségi vagy más jellemzőit:
a.) Amennyiben az előfizetőnek a díjtartozásról szóló felszólításban megjelölt - de legalább 30 napos - határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása van és az Előfizető a Szolgáltató részére az esetleges díjtartozás megfizetésének céljából vagyoni biztosítékot nem adott Amennyiben az Előfizető a díjtartozást kiegyenlíti, illetve a díjtartozás kiegyenlítését követően a visszakapcsolási igényt a Szolgáltatónak jelzi, úgy a Szolgáltató köteles a szolgáltatás korlátozását, minőségi vagy más jellemzőinek csökkentését haladéktalanul megszüntetni.
b.) Amennyiben az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha
a. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési ponthoz megfelelőségi tanúsítvánnyal nem rendelkező végberendezést vagy nem megfelelő INTERFÉSSZEL rendelkező végberendezést csatlakoztatott.
b. Az Előfizető a számára nyújtott szolgáltatást felhasználva kéretlen levelet küld. Kéretlen levélnek minősülnek azok az elektronikus üzenetek, amelyek :
1. kereskedelmi vagy egyéb információt tartalmaznak és a címzettek nem kérték kifejezetten, hogy ezen e-mail-eket megkapják
2. Olyan tömegesen küldött, nagy mennyiségű e-mail, amelyeknek tartalma egymással nagymértékben azonos és a címzettek nem kérték kifejezetten, hogy ezen e-mail-eket megkapják
3. Az olyan e-mail-eket, amelyek több mint 25 címzettet tartalmaznak a
-címzettek listában (To, Cc, Bcc)
A Szolgáltató az ilyen kéretlen kereskedelmi vagy kéretlen tömeges e-mail-ek illetve nagy mennyiségű levelek átvételét illetve továbbítását a hálózatának és rendszereinek védelme érdekében szoftveres és/vagy hardveres eszközök segítségével megtagadhatja.
c. Az Előfizető a számára nyújtott szolgáltatást felhasználva olyan elektronikus levelet küld, amely:
1. feladójának e-mail címét szándékosan hamisan adják meg vagy elfedik.
2. vírussal fertőzött csatolt állományt tartalmaz
3. amely csatolt állományként olyan végrehajtódó állományt tartalmaz, amely a címzett(ek) vagy a Szolgáltató érdekeivel ellentétes tevékenységet fejt ki és ezen tevékenység a címzett jóhiszemű akarata ellenére is végbemehet
4. amely tartalma a társadalmi értékekre és az emberi méltóságra nézve sértő. Ilyen például a félrevezető, trágár, szexuális, erőszakos tartalmú, a törvényellenes cselekedetre felbujtó illetve vallási, politikai ellentétet szító e- mail
d. Az Előfizető a számára nyújtott szolgáltatást felhasználva jogosulatlan adatszerzésre, adatküldésre vagy más számítógépes rendszerekbe történő behatolásra tesz kísérletet illetve hajt végre, különösen:
1. az Internet használók személyi számítógépén vagy szerverén tárolt, illetve internetezés közben használt nem nyilvános vagy üzleti titkot képező adatok, állományok engedély nélküli megtekintése, megszerzése vagy az erre irányuló kísérlet,
2. az Internet használók személyi számítógépén vagy szerverén tárolt adatok, állományok engedély nélküli megváltoztatása vagy az erre irányuló kísérlet,
3. az Internet használók személyi számítógépére vagy szerverére olyan adatok, állományok engedély nélküli feltöltése vagy ennek kísérlete, amely az előfizetőt kompromittálhatja, illetve a számítógép működését hátrányosan befolyásolhatja,
4. mások tulajdonát képező számítógépek és azok erőforrásainak engedély nélküli felhasználása saját célra (pl. proxy, e-mail szerverek, nyomtatók, hálózati átjárók és egyéb kapcsolt hardvereszközök).
e. Az Előfizető a számára nyújtott szolgáltatást felhasználva Szolgáltató szerverén olyan adatokat, információkat tárol vagy továbbít, amely:
1. jogosulatlanul megszerzett, illetve szerzői jogokat sért
2. a társadalmi értékekre és az emberi méltóságra nézve sértő. Ilyen például a félrevezető, trágár, szexuális, erőszakos tartalmú, a törvényellenes cselekedetre felbujtó illetve vallási, politikai ellentétet szító tartalom,
3. az Alkotmányba vagy a hatályos törvényekbe, jogszabályokba ütköznek,
4. az Előfizető által kínált termék tulajdonságairól vagy szolgáltatás tartalmáról, illetve ezek áráról bárkit félrevezethetnek.
Abban az esetben, ha a Szolgáltató eszközeinek használatával olyan közzététel valósul meg, amely a fenti szabályokba nem ütközik ugyan, de jelentős társadalmi ellenállást vált ki vagy jelentős mértékben sérti a Szolgáltató üzleti érdekeit, az Internet-X fenntartja magának a jogot, hogy a közzétevőt azonosítsa, s vele tárgyalásokat kezdjen a közzététel megszüntetésére.
c.) Amennyiben az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti vagy azt a hálózati szerződésekről szóló kormányrendelet szerinti hálózati szolgáltatás céljára használja.
d.) Az előfizetői hozzáférést nyújtó Szolgáltató a híváskezdeményezés forgalmi szolgáltatást igénybevevő közvetítő Szolgáltató megkeresése esetén is korlátozhatja az előfizetői hozzáférést biztosító szolgáltatás igénybevételét, ha a jelen bekezdés a.) és c.) pontjaiban meghatározott feltételek az Előfizető által a közvetítőválasztás bevezetésének és alkalmazásának feltételeiről szóló jogszabály szerint választott közvetítő Szolgáltató vonatkozásában állnak fenn.
10.2. Amennyiben az Előfizető több előfizetéssel is rendelkezik, és azok bármelyikével kapcsolatban megszegi a jelen általános szerződési feltételekben, illetve az egyedi előfizetői szerződésben foglaltakat, úgy a Szolgáltató jogosult a fentebb ismertetett szankciót az Előfizető összes előfizetésén egyidejűleg azonnali hatállyal alkalmazni.
10.3. A Szolgáltató a szolgáltatás igénybe vehetőségének újbóli biztosításáért a 2. mellékletben szereplő díjat számolhat fel.
11. Az előfizetői szerződés megszűnésének esetei és feltételei, azon határidő megjelölése, ameddig az Előfizető díjfizetési
kötelezettségének eleget tehet anélkül, hogy a Szolgáltató a szerződést felmondaná
11.1. A szerződés felmondásának szabályai az Előfizető részéről
Az Előfizető bármikor, indoklás nélkül, a 13.2. pontban részletezett, az ügyfél azonosítással kapcsolatban előírt kötelezettségeket kielégítő formában írásban, 8 napos felmondási idővel jogosult a szerződést jogkövetkezmények nélkül felmondani. Az előfizetői szerződés megszűnésének napja az írásbeli felmondásnak a Szolgáltatóhoz való megérkezését követő 8. nap.
A szerződés Xxxxxxxxx részéről történő felmondása az előfizetőt nem mentesíti az előfizetői szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési kötelezettségeinek teljesítése alól.
Határozott vagy határozatlan idejű szerződést az Előfizető a Szolgáltató súlyos szerződésszegése esetén jogosult azonnali hatállyal felmondani, amennyiben az Előfizető előzetes írásbeli felszólítása ellenére a Szolgáltató 15 napon belül szerződésszegését nem orvosolja. Azonnali hatályú felmondás esetén a szerződés a felmondás időpontjában szűnik meg.
Amennyiben a szolgáltató és az előfizető között határozott idejű szerződés jött létre és ezért az előfizető díjkedvezményben részesült akkor az előfizető csak a szerződésben vállalt feltételek betartásával mondhatja fel jogkövetkezmények nélkül.
11.2. A szerződés felmondásának szabályai a Szolgáltató részéről
11.2.1. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának felmondási ideje a 11.2.4. és 11.2.5. pontban meghatározottak kivételével 60 nap.
A Szolgáltató az előfizetői szerződés felmondását írásban, térti vevényes levélben köteles megküldeni, kivéve, ha az előfizetőt a felmondásról azért nem tudja így értesíteni, mert a szolgáltatás sajátosságai következtében a Szolgáltató nem rendelkezik az Előfizető e módon történő értesítéséhez szükséges adatokkal. Ez utóbbi esetben a Szolgáltató az előfizetőt a szerződés felmondásáról egyéb módon is értesítheti.
11.2.2. Ha a felmondás indoka az Előfizető szerződésszegése és az Előfizető a felmondási idő alatt a szerződésszegést megszünteti, és az Előfizető ezzel együtt nem kéri kifejezetten a szerződés megszüntetését, úgy az előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával. Erről a Szolgáltató köteles az előfizetőt haladéktalanul értesíteni.
11.2.3. A felmondásnak tartalmaznia kell:
A felmondás indokát, a felmondási időt, a felmondási idő lejártának napját,
Ha a felmondás indoka az Előfizető szerződésszegése, akkor az Előfizető tájékoztatását arról, hogy a szerződésszegés megszüntetése egyben a Szolgáltató részéről történő felmondást is semmissé teszi.
11.2.4. A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszegése esetén az előfizetői szerződést 15 napos határidővel mondhatja fel a következő esetekben:
a.) az előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követő 3 napon belül sem szünteti meg. A Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését veszélyeztető cselekmények különösen:
1. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési ponthoz megfelelőségi tanúsítvánnyal nem rendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott.
2. Az Előfizető a számára nyújtott szolgáltatást felhasználva kéretlen levelet küld. Kéretlen levélnek minősülnek azok az elektronikus üzenetek , amelyek :
a. kereskedelmi vagy egyéb információt tartalmaz és a címzettek nem kérték kifejezetten, hogy ezen e-mail-eket megkapják
b. Olyan tömegesen küldött, nagy mennyiségű e-mail, amelyeknek tartalma egymással nagymértékben azonos és a címzettek nem kérték kifejezetten, hogy ezen e-mail-eket megkapják
c. Az olyan e-mail-eket, amelyek több mint 20 címzettet tartalmaznak a
-címzettek listában (To, Cc, Bcc)
A Szolgáltató az ilyen kéretlen kereskedelmi vagy kéretlen tömeges e-mail-ek illetve nagy mennyiségű levelek átvételét illetve továbbítását a hálózatának és rendszereinek védelme érdekében szoftveres és/vagy hardveres eszközök segítségével megtagadhatja.
3. Az Előfizető a számára nyújtott szolgáltatást felhasználva olyan elektronikus levelet küld, amely:
a. feladójának e-mail címét szándékosan hamisan adják meg vagy elfedik.
b. vírussal fertőzött csatolt állományt tartalmaz
c. amely csatolt állományként olyan végrehajtódó állományt tartalmaz, amely a címzett(ek) vagy a Szolgáltató érdekeivel ellentétes tevékenységet fejt ki és ezen tevékenység a címzett jóhiszemű akarata ellenére is végbemehet.
d. amely tartalma a társadalmi értékekre és az emberi méltóságra nézve sértő. Ilyen például a félrevezető, trágár, szexuális, erőszakos tartalmú, a törvényellenes cselekedetre felbujtó illetve vallási, politikai ellentétet szító e- mail.
4. Az Előfizető a számára nyújtott szolgáltatást felhasználva jogosulatlan adatszerzésre, adatküldésre vagy más számítógépes rendszerekbe történő behatolásra tesz kísérletet illetve hajt végre, különösen :
a. az Internet használók személyi számítógépén vagy szerverén tárolt, illetve internetezés közben használt nem nyilvános vagy üzleti titkot képező adatok,
állományok engedély nélküli megtekintése, megszerzése vagy az erre irányuló kísérlet,
b. az Internet használók személyi számítógépén vagy szerverén tárolt adatok, állományok engedély nélküli megváltoztatása vagy az erre irányuló kísérlet,
c. az Internet használók személyi számítógépére vagy szerverére olyan adatok, állományok engedély nélküli feltöltése vagy ennek kísérlete, amely az előfizetőt kompromittálhatja, illetve a számítógép működését hátrányosan befolyásolhatja,
d. mások tulajdonát képező számítógépek és azok erőforrásainak engedély nélküli felhasználása saját célra (pl. proxy, e-mail szerverek, nyomtatók, hálózati átjárók és egyéb kapcsolt hardvereszközök).
5. Az Előfizető a számára nyújtott szolgáltatást felhasználva Szolgáltató szerverén olyan adatokat, információkat tárol vagy továbbít, amely:
a. jogosulatlanul megszerzett, illetve szerzői jogokat sért
b. a társadalmi értékekre és az emberi méltóságra nézve sértő. Ilyen például a félrevezető, trágár, szexuális, erőszakos tartalmú, a törvényellenes cselekedetre felbujtó illetve vallási, politikai ellentétet szító tartalom,
c. az Alkotmányba vagy a hatályos törvényekbe, jogszabályokba ütköznek,
d. az Előfizető által kínált termék tulajdonságairól vagy szolgáltatás tartalmáról, illetve ezek áráról bárkit félrevezethetnek.
Abban az esetben, ha a Szolgáltató eszközeinek használatával olyan közzététel valósul meg, amely a fenti szabályokba nem ütközik ugyan, de jelentős társadalmi ellenállást vált ki vagy jelentős mértékben sérti a Szolgáltató üzleti érdekeit, a Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a közzétevőt azonosítsa, s vele tárgyalásokat kezdjen a közzététel megszüntetésére.
b.) ha az Előfizető a szolgáltatáshoz használt berendezést a szerződésben foglaltaktól eltérően üzemelteti, átalakítja, vagy ahhoz jogosulatlanul más berendezést kapcsol,
c.) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a Szolgáltató számára, hogy a bejelentett, vagy a Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy
d.) az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti vagy azt továbbra is a hálózati szerződésekről szóló kormányrendelet szerinti hálózati szolgáltatás céljára használja.
e.) az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja.
f.) az Előfizető a szolgáltatás használata során a jelen ÁSZF 10. és 11. pontjait képező Internet etikai szabályok elnevezésű dokumentumban foglaltakat megszegi és ezt a felszólításban megjelölt határidő alatt sem szünteti meg.
11.2.5. A Szolgáltató 30 napos felmondási idővel mondhatja fel az előfizetői szerződést a következő esetekben
A Szolgáltató az előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően sem egyenlítette ki. Nem jogosult a Szolgáltató felmondani a szerződést, ha a díjtartozás összege nem haladja meg az Előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget, illetve havi előfizetési díj hiányában, vagy 5000 Ft-nál alacsonyabb havi előfizetési díj esetén az 5000 Ft-ot, vagy ha az Előfizető a díjtartozás összegszerűségét vitatja, és a vita rendezése érdekében a hatósághoz vagy a jogvita elbírálására jogosult más szervezethez kérelmet terjesztett elő, feltéve, hogy az Előfizető a szolgáltatás igénybevétele után a nem vitatott, illetve az esedékes, nem vitatott további díjakat folyamatosan megfizeti.
11.3. A Szerződés azonnali hatályú megszüntetése a Szolgáltató részéről
Ha az Előfizető írásban akként nyilatkozik, hogy a szolgáltatást nem kívánja igénybe venni, és a szerződés megszűnését kívánja, ezzel szemben ténylegesen használja azt, és a díját a kiállított számlán feltüntetett fizetési határidőig nem fizeti meg, akkor a Szolgáltató jogosult arra, hogy az előfizetőt a szolgáltatásból kizárja és az előfizetői szerződést azonnali hatállyal megszüntesse. A szerződés ilyen formában történő megszüntetése nem mentesíti az előfizetőt a tényleges használat díjainak megfizetése alól.
11.4. Az előfizetői szerződés megszűnésének egyéb esetei, illetve következményei
Az előfizetői szerződés a Xxxxx közös akaratával is megszüntethető, illetve megszűnik bármely szerződő Fél jogutód nélküli megszűnése, illetve az egyéni Előfizető halála esetén.
Az előfizetői szerződés megszűnését követően a Szolgáltató az előfizetővel csak abban az esetben köt új előfizetői szerződést, ha az előfizetőnek a szolgáltatás igénybevételéből eredő díjtartozása nem áll fenn, vagy a korábbi előfizetői szerződés megszűnését nem az Előfizető hibájából eredő, 1 éven belüli felmondás okozta. Ha az Előfizető tartozását csak jelentős késedelemmel egyenlítette ki, és a szerződést a Szolgáltató a díjfizetési kötelezettség megszegése miatt szüntette meg, úgy a Szolgáltató jogosult arra, hogy az újabb szerződéskötést az Előfizető által korábban felhalmozott tartozás legfeljebb kétszeres összegének megfelelő előleg megfizetéséhez kösse.
Az Előfizető tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató az Előfizető által használt olyan email címeket és a hozzájuk tartozó, a Szolgáltató szerverén tárolt tartalmat, melyet az Előfizető több mint 6 hónapja nem töltött le, a Szolgáltatónak jogában áll törölni akkor, ha az Előfizető és a
Szolgáltató között nincs hatályban lévő hozzáférési (ACCESS) szolgáltatásról szóló előfizetői szerződés.
Az Előfizető tudomásul veszi, hogy az előfizetői szerződés megszűnését követő 6 hónap letelte után az Előfizető e-mail címét / e-mail címeit a Szolgáltató újra felhasználhatja. Az Előfizető a Szolgáltatóval szemben erre hivatkozással semmiféle kártérítési igényt nem érvényesíthet.
A szerződés megszűnése az előfizetőt nem mentesíti az előfizetői szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési kötelezettségeinek teljesítése alól. Az Előfizető túlfizetése esetén a Szolgáltató a túlfizetés mértékéig, az Előfizető írásbeli kérésére az abban meghatározott bankszámlaszámra vagy postai címre teljesítve köteles a díjvisszatérítésre. Bruttó 1000 Ft alatti túlfizetést a Szolgáltató nem fizet vissza, az a következő számlából jóváírásra kerül, illetve személyesen az ügyfélszolgálaton felvehető.
Az előfizetői szerződés megszűnése esetén Előfizető kötelezettséget vállal arra, hogy a szolgáltatás hozzáférési pont leszerelése céljából teljes körűen együttműködik a Szolgáltatóval és az előzetesen egyeztetett időpontban lehetőséget biztosít a használatába bocsátott eszközök visszavételezésére. Kötelezettséget vállal továbbá arra, hogy e végberendezéseket, illetve technikai eszközöket a szerződés megszűnésekor üzemképes, sértetlen állapotban bocsátja a Szolgáltató rendelkezésére. Amennyiben erre az egyeztetés kezdeményezését követő 30 napon belül saját hibájából nem kerül sor, úgy kötelezettséget vállal a végberendezések értékének teljes körű megtérítésére.
A Szolgáltató - a másik Szolgáltató kérelmére - köteles felmondani az előfizetői szerződést, ha a Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatát másik Szolgáltató használja, vagy a díjat másik Szolgáltató helyett szedi be, és a 11.2.4. vagy 11.2.5. pontban foglalt feltételek teljesültek, valamint a harmadik Szolgáltató nem jogosult vagy nem képes a szolgáltatás korlátozására, illetve megszüntetésére.
A Szolgáltató jogosult a szerződés felmondása helyett biztosítékot kérni vagy a jelen általános szerződési feltételek szerint korlátozni a szolgáltatások körét, illetve használatát. Amennyiben az Előfizető a korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak.
12. A hibabejelentő elérhetősége, a vállalt hibaelhárítási célértékek, a hibabejelentések nyilvántartásba vételének menete
12.1.1. A Szolgáltató hibabejelentő szolgálata az ügyfélszolgálattal azonos elérhetőségű, eljárása a hibabejelentés és egyéb bejelentések során azonos.
Az ügyfélszolgálati szolgáltatás addig áll a használó rendelkezésére, amíg az Előfizető a jelen ÁSZF-nek megfelelően fizeti az Internet szolgáltatás díját.
12.1.2. A Szolgáltató köteles ügyfélszolgálatot működtetni, ahol az Előfizető közvetlenül jelezheti a szolgáltatás meghibásodását.
12.1.3. Az Előfizető a hibát az ügyfélszolgálati helyeken, címeken, telefonszámokon és e- mail címen jelentheti be. A Szolgáltató a hiba bejelentése után haladéktalanul megkezdi a hibabehatárolást.
12.1.4. A Szolgáltató köteles a hibabejelentéseket, a hibabehatároló eljárás eredményét és a hibaelhárítás alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon, hangfelvétellel vagy egyéb elektronikus úton rögzíteni, és az adatkezelési szabályok betartásával azt legalább egy évig megőrizni. A Szolgáltatónak a hibabejelentést az Előfizető részére vissza kell igazolnia, és azt a rögzítésen túl nyilvántartásba kell vennie.
A nyilvántartásnak tartalmaznia kell:
a.) az Előfizető értesítési címét vagy más azonosítóját, b.) az előfizetői hívószámot vagy más azonosítót,
c.) a hibajelenség leírását,
d.) a hibabejelentés időpontját (év, hónap, nap, óra),
e.) a hiba okában behatárolására tett intézkedéseket és azok eredményét, f.) a hiba okát,
g.) a hiba elhárításának módját és időpontját (év, hónap, nap, óra), eredményét (eredménytelenségét és annak okát)
h.) az Előfizető értesítésének módját és időpontját.
Az elvégzett vizsgálat alapján a Szolgáltató haladéktalanul és megfelelő indokolással köteles az előfizetőt értesíteni arról, hogy
a.) a hiba a vizsgálat alatt nem volt észlelhető, vagy a hiba az Előfizető érdekkörébe tartozó okból merült fel;
b.) a hiba kijavítását megkezdte;
c.) a hiba kijavítását 48 órán belül nem tudja vállalni, ezért az Előfizető részére hány százalék díjcsökkentést nyújt.
Amennyiben az Internet szolgáltatás hibája, hibás működése más Szolgáltató (pl. helyi távközlési Szolgáltató, vagy műsorelosztó) hatáskörében felmerülő hiba miatt következett be, úgy a Szolgáltató vállalja azt, hogy erről mind az érintett Szolgáltatót, mind az előfizetőt értesíti.
12.2. Hibaelhárítási célértékek
A Szolgáltató köteles az Előfizető által bejelentett, a hibabehatároló eljárása eredményeként valósnak bizonyult hibát annak bejelentésétől legfeljebb 72 órán belül kijavítani.
Ha a kivizsgálás vagy kijavítás kizárólag a helyszínen, az Előfizető helyiségében és az Előfizető által meghatározott időpontban lehetséges, vagy ha a kijavítás időpontjában a Szolgáltató és az Előfizető megállapodott, és a hiba kijavítása a meghatározott időpontban a Szolgáltató érdekkörén kívül eső okok miatt nem volt lehetséges, úgy a hiba kijavítására a jelen pont szerinti rendelkezésre álló határidő a Szolgáltató érdekkörén kívül eső okból alkalmatlannak bizonyult időponttól az Előfizető által megjelölt új alkalmas időpontig terjedő időszakkal meghosszabbodik.
12.3. Kártérítés, kötbér
12.3.1. Az előfizetői szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében az elektronikus hírközlési Szolgáltató a felhasználó vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével
12.3.2. Nem kell a Szolgáltatónak megtérítenie a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.
12.3.3. Ha a hiba következtében az előfizetői szolgáltatást nem lehet igénybe venni, a kötbér mértéke minden késedelmes nap után a hiba bejelentését megelőző, az előző hat hónapban az Előfizető által az előfizetői szerződés alapján az adott előfizetői szolgáltatással kapcsolatban kifizetett (előre fizetett díjú szolgáltatás esetén felhasznált) díj átlaga alapján egy napra vetített összeg nyolcszorosa.
12.3.4. Hat hónapnál rövidebb időtartamú előfizetői jogviszony esetén a vetítési alap az előfizetői jogviszony teljes hossza alatt kifizetett (felhasznált) díj átlaga alapján egy napra vetített összeg. Ha a hiba következtében az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató által vállalt minőséghez képest gyengébb minőségben képes csak igénybe venni, a Szolgáltatónak a 12.3.3. pontban meghatározott kötbér felét kell fizetnie.
A Szolgáltató a kötbért havi, vagy annál rövidebb díjfizetési kötelezettség esetén a következő elszámolás alkalmával az Előfizető számláján egy összegben jóváírja, és az előfizetői jogviszony megszűnése esetén az Előfizető választása szerint a bejelentés elbírálásától számított harminc napon belül az Előfizető által írásban vagy elektronikus levélben jelzett bankszámlára vagy magyarországi címre az Előfizető részére egy összegben, a kötbér jóváírását követően előálló túlfizetéssel megegyező összegben visszafizeti, amennyiben a kötbér összege 100 Ft-nál magasabb.
Havinál hosszabb díjfizetési kötelezettség esetén a Szolgáltató a kötbért a bejelentés elbírálásától számított harminc napon belül helyesbítő számlán írja jóvá az előfizetőnek és az előfizetői
jogviszony megszűnése esetén az Előfizető választása szerint az Előfizető által írásban vagy elektronikus levélben jelzett bankszámlára vagy magyarországi címre bejelentés elbírálásától számított harminc napon belül azt az Előfizető részére egy összegben a kötbér jóváírását követően előálló túlfizetéssel megegyező összegben visszafizeti, amennyiben a kötbér összege 100 Ft-nál magasabb.
12.3.5. A kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség teljesítéseként az Előfizető vállalja, hogy a Szolgáltatót haladéktalanul értesíti, ha észleli, hogy a Szolgáltató szolgáltatása nem vagy nem kielégítően működik, továbbá ha a Szolgáltató számlázása eltér a szerződésben foglaltaktól. A Szolgáltató nem felel azokért a károkért és/vagy költségekért, melyek abból kifolyólag merülnek fel, hogy az Előfizető a fenti kötelezettségét nem, vagy csak késedelmesen teljesíti.
12.3.6. A Szolgáltató mindent megtesz a szolgáltatás mindenkori hatékonyságának és folyamatosságának biztosítása érdekében. A Szolgáltató a jelen szerződés alapján nem tartozik felelősséggel azokért a károkért, amelyeket a szolgáltatása érdekkörén kívül eső meghibásodásából vagy elégtelenségéből adódtak.
12.3.7. Az Internet hozzáférés részeként az Előfizető által használatba vett technikai eszközök, illetve berendezések használatával kapcsolatosan az Előfizető köteles gondoskodni a szolgáltatás működéséhez szükséges technikai feltételekről, így különösen kapcsolt vonali hozzáférés esetén saját előfizetésű közcélú távbeszélő szolgáltatásról. Az Előfizető köteles a Szolgáltató részére lehetővé tenni, hogy a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges műszaki berendezések (végberendezés) elhelyezését és üzembe állítását a felek által előzetesen egyeztetett időpontban véghez vigye. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által felszerelt, használatba adott műszaki berendezések üzemeltetési feltételeit a szerződés időtartama alatt biztosítani, valamint a hibaelhárítás érdekében a Szolgáltatóval együttműködni. Amennyiben a hibabejelentést követő vizsgálat megállapításai szerint a hiba nem a Szolgáltató által használatba adott műszaki berendezésből adódott, úgy az átvizsgálással és a kiszállással kapcsolatos költségeket a Szolgáltató számlája alapján köteles az Előfizető a Szolgáltató számára megfizetni. Az Előfizető köteles a szerződés hatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a Szolgáltató által felszerelt technikai eszközök és berendezések teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongálódásáért, rendeletszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért - felróhatóságtól függetlenül- helytállni.
12.3.8. A Szolgáltató induló szoftvercsomagot biztosíthat (starter kit). A Szolgáltató a szoftver használatából, vagy használhatatlanságából eredő károkért - ideértve a következményi károkat is - nem vállal felelősséget. A szoftvercsomag (starter kit) használatáért a teljes kockázatot az Előfizető viseli. A szoftver átadás-átvételére előzetesen egyeztetett időpontban kerül sor a Szolgáltató ügyfélszolgálatán. A
szoftvercsomag tartalmazza a szoftver termékhasználati dokumentációját. Amennyiben a szoftvercsomag (starter kit) használhatatlan, úgy azt a Szolgáltató előfizetői igény esetén díjmentesen kicseréli. Az induló szoftvercsomagot az Előfizető kereskedelmi célra nem használhatja.
12.4. XXXXXXXX (Műszaki tanácsadó szolgálat):
A HELPDESK szolgáltatás a Szolgáltató előfizetői által elérhető segítő szolgáltatása, amely lehetővé teszi, hogy az előfizetők bejelenthessék az Internet szolgáltatással kapcsolatos problémáikat. A Szolgáltató képviselője, ha ez lehetséges, azonnal szóban válaszol a feltett kérdésekre. Szükség szerint egyeztetett időpontban visszahívja és tájékoztatja az előfizetőt. A Szolgáltató képviselője az ügyfél tájékoztatásával egyidejűleg mindent megtesz annak érdekében, hogy az Előfizető problémájára a lehető leggyorsabban válasz, illetve megoldás szülessen. A Szolgáltató HELPDESK csoportja az ügyfélszolgálattal megegyező módon érhető el.
13. Az ügyfélszolgálat működése, az előfizetői bejelentések, panaszok intézése (díjreklamáció, kötbér és kártérítési igények intézése).
13.1.1. Az Előfizető a szolgáltatással kapcsolatos észrevételeit az ügyfélszolgálaton teheti meg. Az ügyfélszolgálat az előfizetőnek a szolgáltatással kapcsolatban - írásban, e-mail-en vagy személyesen tett - észrevételét, reklamációját kivizsgálja. Díjreklamáció esetében erről az észrevétel, reklamáció az ügyfél azonosítással kapcsolatban előírt kötelezettségeket kielégítő formában történő benyújtásától számított 30 napon belül, egyéb esetben 60 napon belül, a bejelentéssel megegyező módon, általában írásban vagy e-mail-en tájékoztatja az előfizetőt. Telefonon érkező észrevétel, reklamáció esetén a Szolgáltató az észrevétel, reklamáció természetétől függően, - indokolt esetben - írásban vagy e-mail-en válaszol. A Szolgáltató a számla esedékességétől számított 6 hónapon túl számlareklamációt nem fogad el.
13.1.2. Előfizetői bejelentések, panaszok kezelése
Előfizetői panaszokkal, bejelentésekkel a Szolgáltató érdemben csak azt követően kezd el foglalkozni, hogy az Előfizető előfizetői minőségét az ügyfél azonosítóval és a hozzá tartozó jelszóval igazolta. Az ügyfél azonosító hiányában szóbeli bejelentések, panaszok esetén a Szolgáltató igazolásként az előfizetői jelszó mellett legalább 3, a Szolgáltató által az adott bejelentés fogadásakor kiválasztott és az Előfizető által megadott, csak az előfizetőre jellemző adat helyes visszamondását fogadja el.
Írásbeli bejelentések, panaszok esetén igazolásként a Szolgáltató nyilvántartásában szereplő névvel és címmel ellátott postai leveleket, elektronikus úton történő megkeresés esetén pedig az Előfizető egyedi email címéről érkező megkereséseket fogadja el a Szolgáltató.
13.1.2.1. Ha az Előfizető a Szolgáltató által felszámított díj összegét vitatja, a Szolgáltató a díjreklamációt haladéktalanul nyilvántartásba veszi és legfeljebb 30 napon belül megvizsgálja. E határidő elmulasztása esetén a Szolgáltató a bejelentés megvizsgálásának befejezéséig nem jogosult az Előfizető szerződést a 11.2.5. pontban foglaltak szerint felmondani.
13.1.2.2. Ha az Előfizető a bejelentését a díjfizetési határidő lejárta előtt nyújtja be a Szolgáltatóhoz, úgy a bejelentésben érintett díjtétel vonatkozásában a díjfizetési határidő a díjreklamáció megvizsgálásának időtartamával meghosszabbodik.
13.1.2.3. Attól a naptól, amikortól a Szolgáltató számlázási rendszerének zártságát a miniszter által kijelölt tanúsító szervezet tanúsítja, a Szolgáltató akkor is a 13.1.2.1. pont szerint jogosult eljárni, ha az Előfizető a bejelentést a díjfizetési határidő lejárta előtt nyújtja be. A tanúsítás megtörténtéről a Szolgáltató értesíti az előfizetőt és ügyfélszolgálatán tájékoztatást ad.
13.1.2.4. Ha a Szolgáltató az előfizetői bejelentésnek helyt ad, havi díjfizetési kötelezettség esetén a következő havi elszámolás alkalmával, egyébként a bejelentés elbírálásától számított harminc napon belül a díjkülönbözetet és annak a díj befizetésének napjától járó kamatait az Előfizető számláján egy összegben jóváírja vagy azt az Előfizető választása szerint az Előfizető által írásban vagy elektronikus levélben jelzett bankszámlára vagy magyarországi címre az Előfizető részére egy összegben visszafizeti, amennyiben az előfizetőnek nincs a Szolgáltatóval szemben fennálló lejárt díjtartozása. A díjkülönbözet jóváírása vagy visszafizetése esetén az előfizetőt megillető kamat mértéke megegyezik a Szolgáltatót az Előfizető díjfizetési késedelme esetén megillető kamat mértékével. Bruttó 100 Ft alatti túlfizetést a Szolgáltató nem térít vissza.
13.1.2.5. Az Előfizető kérésére a Szolgáltatónak biztosítania kell, hogy az Előfizető az adatkezelési szabályok figyelembe vételével, a kezelt adatok törléséig díjmentesen megismerhesse a fizetendő díj számításához szükséges forgalmazási és számlázási adatokra vonatkozó kimutatást.
13.1.2.6. Az előre fizetett díjú előfizetői szolgáltatások kivételével a Szolgáltató az Előfizető részére kiállított számlához csatolt mellékletben az Előfizető által fizetendő díjakat külön jogszabályban meghatározott bontásban köteles feltüntetni.
13.1.2.7. A Szolgáltató az Előfizető kérésére a kiállított számlához köteles a 13.1.2.6. pontban meghatározottaknál részletesebb számlamellékletet csatolni (részletező), amely magában foglalja a díj kiszámításához szükséges forgalmazási és számlázási adatokat tartalmazó kimutatást.
13.1.2.8. A 13.1.2.6. és a 13.1.2.7. pontokban meghatározott számlamelléklet - egyéni Előfizető részére elektronikus vagy nyomtatott, más Előfizető részére elektronikus formában történő - kiadását a Szolgáltató külön díj fizetéséhez nem kötheti.
13.2. VIS MAIOR
Egyik fél sem felel a szerződés szerinti kötelezettsége teljesítéséért azon esetekben, amikor olyan, bármely fél érdekkörén kívül eső, előre nem látható körülmények (VIS MAIOR) merülnek fel, amelyek megakadályozzák a szerződés teljesítését, illetőleg a szolgáltatás igénybevételét. Ilyen körülmények különösen: háborús cselekmények, lázadás, szabotázs, robbantásos merénylet, súlyos energia-ellátási zavar vagy természeti katasztrófa, munkabeszüntetés, a honvédelmi törvény, rendőrségi törvény alapján feljogosított szervek rendelkezésére tett intézkedés.
13.3. Hangfelvételek készítése és kezelése
A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy az ügyfélszolgálati telefonszámokra érkezett hívásokról hangfelvételt készítsen, amiről a hívó felet minden esetben a hangrögzítést megelőzően tájékoztatja. Amennyiben a hívó fél a hangrögzítéshez nem járul hozzá, akkor az adott ügy csak személyesen intézhető. A Szolgáltató - amennyiben a Szolgáltató a beszélgetést rögzítette - a hanganyagot a hívó fél kérésére a tárolási időn belül rendelkezésre bocsátja. A Szolgáltató a rögzített hanganyagokat a rögzítés napját követően maximum 1 évig tárolja.
14. Az előfizető jogai az előfizetői szolgáltatás hibás teljesítése esetén, az előfizetőt megillető kötbér mértéke, a hiba kijavításának átmeneti vagy tartós lehetetlensége esetén az előfizetőt megillető díjcsökkentés mértéke, az előfizetői szolgáltatással kapcsolatos viták rendezésének módja
14.1. A jelen fejezetben rendezett kérdések a 12.-13. pontban szabályozottak.
14.2. Az előfizetői szolgáltatással kapcsolatos viták rendezésének módja
Ha az Előfizető a hibás teljesítéssel kapcsolatos Szolgáltatói állásfoglalást vitatja, a Nemzeti Hírközlési Hatóságtól kérheti, hogy az nyilatkozzék a Szolgáltató által végzett hiba megállapítás és hibakijavítás megfelelőségéről, továbbá az Előfizető a területileg illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőséghez is fordulhat. Az Előfizető követelését - az előzőektől függetlenül - bíróság előtt is érvényesítheti.
Az Előfizető a Szolgáltatóval szemben fennálló követelését az elévülési időn belül bíróságon érvényesítheti. Az elévülési idő 1 év.
Az Előfizető jogviszonyból eredő esetleges vitás kérdéseik rendezésére szerződő felek a Szolgáltató székhelye szerint illetékes bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.
15. Előfizetői végberendezés (készülékek) csatlakoztatásának feltételei
A szolgáltatások igénybevételének részletes feltételeit a jelen ÁSZF 1. sz. mellékleteiben található szolgáltatás leírások tartalmazzák.
Az Előfizető számítógépében a hardverek okozta károkért a Szolgáltató nem vállal felelősséget.
16. Adatkezelés, adatbiztonság
A Szolgáltató adatkezelésre, illetve adatbiztonságra vonatkozó rendelkezéseit jelen ÁSZF 3/b. számú mellékletét képező adatbiztonsági szabályzat tartalmazza.
17. Előfizetői szolgáltatások díja, ezen belül egyszeri díjak, rendszeres és forgalmi díjak, díjazási időszakok, kedvezmények és díjfizetés nélküli szolgáltatások, a kedvezményre jogosultság elvesztése esetén a kedvezmény visszafizetésének feltételei, a díjfizetés és a számlázás módja és ideje, a díjnak az Előfizető igénye szerinti előre történő megfizetésére vonatkozó szabályok
A díjazás és számlázás alapelveit jelen ÁSZF 2. számú melléklete tartalmazza.
18. A szolgáltató választással kapcsolatos eljárás részletes szabályai, a szolgáltató választást biztosító összekapcsolási szerződésekben foglaltakkal összhangban
A szolgáltatás tekintetében nem értelmezhető.
19. Felügyeleti szervek elérhetősége
Az előfizetői szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos viták rendezése végett az Előfizető a fogyasztóvédelmi szervekhez, szervezetekhez, hatósághoz vagy bírósághoz fordulhat.
Ha az Előfizető a hibás teljesítéssel kapcsolatos Szolgáltatói állásfoglalást vitatja, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Hivatalától (NMHH) illetve a Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselőjétől kérheti, hogy nyilatkozzék a Szolgáltató által végzett hiba megállapítás és hibakijavítás megfelelőségéről, továbbá az Előfizető a területileg illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőséghez is fordulhat.
Az Előfizető a 12. 4. és a 13. 3. 1. pontokban meghatározott bejelentésének elutasítása esetén jogosult a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Hivatalának illetve a Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselőjének vizsgálatát kérni, vagy a 14. 2. pont szerint eljárni.
Az előfizetői panasz elutasítása esetén követendő eljárást egyebekben a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. Törvény 38. § (3) bekezdése tartalmazza.
Az Előfizető követelését - az előzőektől függetlenül - bíróság előtt is érvényesítheti.
19.1. Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Hivatala Igazgatósága
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx x. 23-25. Telefon: (0) 000-0000, Telefax: (0) 000-0000. Webcím: xxx.xxx.xx
19.2. NMHH ügyfélszolgálati irodák címe
Budapesti Iroda
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 106. Telefon: (0) 000-0000
Szegedi Iroda
6721 Szeged, Csongrádi sgt. 15. Telefon: (62) 568-300
Pécsi Iroda
0000 Xxxx, Xxxxxxxxx x. 53. Telefon: (72) 508-800
Soproni Iroda
0000 Xxxxxx, Xxxxxxx X. x. 26. Telefon: (99) 518-500
Debreceni Iroda
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx x. 43. Telefon: (52) 522-122
Miskolci Iroda
3529 Miskolc, Csabai kapu 17. Telefon: (46) 555-500
19.3. Nemzeti fogyasztóvédelmi Hatóság
1088 Budapest, József krt. 6. Telefon: (0) 000-0000, FAX: (0) 000-0000
19.4. Területi Fogyasztóvédelmi Felügyelőségek
NFH Észak-alföldi Regionális Felügyelősége
0000 Xxxxxxxx, Xxxxx Xxxx x. 36. Levélcím: 4002 Debrecen, Pf. 475.
Telefonszám: x00 00 000 000 Telefax: x00 00 000 000 E-mail: xxxxxxx_xxx_xxxxxxxx@xxx.xx
Szolnoki Kirendeltség
0000 Xxxxxxx, Xxxxxxx X. xx 0. Levélcím: 5001 Szolnok, Pf. 218.
Telefonszám: x00 00 000 000 Telefax: +36 56 514 306 E-mail: xxxxxxx_xxx_xxxxxxx@xxx.xx
Nyíregyházi Kirendeltség
4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 299.
Telefonszám: x00 00 000 000, x00 00 000 000 Telefax: +36 42 504 398
E-mail: xxxxxxx_xxx_xxxxxxxxxxx@xxx.xx
NFH Dél-alföldi Regionális Felügyelősége
6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 17. Levélcím: 6701 Szeged, Pf. 12.
Telefonszám: x00 00 000 000 Telefax: x00 00 000 000 E-mail: xxxxxxx_xxx_xxxxxx@xxx.xx
Kecskeméti Kirendeltség
6000 Kecskemét, Deák X. xxx 0. Levélcím: 6001 Kecskemét, Pf. 209.
Telefonszám: x00 00 000 000 Telefax: x00 00 000 000 E-mail: xxxxxxx_xxx_xxxxxxxxx@xxx.xx
Békéscsabai Kirendeltség
5600 Békéscsaba, Xxxxxx A. u. 2-4. Levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 284.
Telefonszám: x00 00 000 000, x00 00 000 000 Telefax: x00 00 000 000
E-mail: xxxxxxx_xxx_xxxxxxxxxx@xxx.xx
NFH Észak-magyarországi Regionális Felügyelősége
3300 Eger, Kossuth L. u. 9. Levélcím: 3301 Eger, Pf. 81.
Telefonszám: x00 00 000 000 Telefax: x00 00 000 000 E-mail: xxxxxxx_xxx_xxxx@xxx.xx
Miskolci Kirendeltség
0000 Xxxxxxx, Xxxxxxxx xxx 0. Levélcím: 3501 Miskolc, Pf. 589.
Telefonszám: x00 00 000 000 Telefax: x00 00 000 000 E-mail: xxxxxxx_xxx_xxxxxxx@xxx.xx
Salgótarjáni Kirendeltség
0000 Xxxxxxxxxxx, Xxxxxxx xx 00. Levélcím: 3101 Salgótarján, Pf. 308.
Telefonszám: x00 00 000 000 Központi szám: x00 00 000 000 Telefax: x00 00 000 000 E-mail: xxxxxxx_xxx_xxxxxxxxxxx@xxx.xx
NFH Közép-magyarországi Regionális Felügyelősége
1052 Budapest, Városház u. 7. Levélcím: 1364 Budapest, Pf. 144.
Telefonszám: x00 0 000 0000 Telefax: x00 0 000 0000 E-mail: xxxxxxx_xxx_xxxxxxxx@xxx.xx
Fogyasztókapcsolati Iroda 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xxx. 6.
Telefonszám: + 36 1 459 4999, x00 0 000 0000, x00 0 000 0000, x00 0 000 0000
NFH Dél-dunántúli Regionális Felügyelősége
7400 Kaposvár, Fő u. 57. Levélcím: 7401 Kaposvár, Pf. 76.
Telefonszám: x00 00 000 000 Telefax: x00 00 000 000 E-mail: xxxxxxx_xxx_xxxxxxxx@xxx.xx
Pécsi Kirendeltség
7622 Pécs, Bajcsy-Zs. u. 14-16. Levélcím: 7602 Pécs, Pf. 900.
Telefonszám: x00 00 000 000, x00 00 000 000 Telefax: x00 00 000 000
E-mail: xxxxxxx_xxx_xxxx@xxx.xx
Szekszárdi Kirendeltség
0000 Xxxxxxxxx, Xxxxx Xxxxxx xxx 00-00. Levélcím: 7101 Szekszárd, Pf. 294.
Telefonszám: x00 00 000 000 Telefax: x00 00 000 000
E-mail: xxxxxxx_xxx_xxxxxxxxx@xxx.xx xxxxxxxxxxxxxxx.xxxxx@xxx.xx
NFH Közép-dunántúli Regionális Felügyelősége
8000 Székesfehérvár, Xxxx xxx 00-00. Levélcím: 8050 Székesfehérvár, Pf. 936.
Telefonszám: x00 00 000 000 Telefax: x00 00 000 000 E-mail: xxxxxxx_xxx_xxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx
Tatabányai Kirendeltség
0000 Xxxxxxxxx, Xx xxx 0. Levélcím: 2801 Tatabánya, Pf. 1607.
Telefonszám: x00 00 000 000 Telefax: x00 00 000 000 E-mail: xxxxxxx_xxx_xxxxxxxxx@xxx.xx
Veszprémi Kirendeltség
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xxx 0. Levélcím: 8210 Veszprém, Pf. 2184.
Telefonszám: x00 00 000 000 Telefax: x00 00 000 000 E-mail: xxxxxxx_xxx_xxxxxxxx@xxx.xx
NFH Nyugat-dunántúli Regionális Felügyelősége
0000 Xxxx, Xxxxx xx 00. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 311.
Telefonszám: x00 00 000 000 Telefax: x00 00 000 000 E-mail: xxxxxxx_xxxx_xxxx@xxx.xx
Szombathelyi Kirendeltség
0000 Xxxxxxxxxxx, Xxxxxx Xxxx xx 0. Levélcím: 9701 Szombathely, Pf. 29.
Telefonszám: x00 00 000 000 Telefax: x00 00 000 000 E-mail: xxxxxxx_xxxx_xxxxxxxxxxx@xxx.xx
Zalaegerszegi Kirendeltség
8900 Zalaegerszeg, Xxxxxxxxxxx X. xx 00. Levélcím: 8901 Zalaegerszeg, Pf. 558.
Telefonszám: x00 00 000 000 Telefax: x00 00 000 000 E-mail: xxxxxxx_xxxx_xxxxxxxxxxxx@xxx.xx
20. Az Általános Szerződési Feltételek elérhetősége
20.1. A Szolgáltató Előfizető-értesítési kötelezettségének következőképpen tehet eleget:
a.) Közvetlen, írásbeli értesítéssel (értesítés levélben); vagy b.) elektronikus levélben; vagy
c.) egyéb elektronikus hírközlési úton; vagy
d.) az EHT. 136. § (1) bekezdése és a 132. § (4) bekezdésében meghatározott esetekben az értesítendő ügyfelek körétől függően országos vagy megyei napilapban, legalább két alkalommal feladott közlemény útján, amellyel egyidejűleg a Szolgáltató köteles az értesítést ügyfélszolgálatán is közzétenni.
Az értesítési módok közül - amennyiben a közvetlen írásbeli értesítés a jelen ÁSZF szerint nem kifejezett kötelezettség - a szolgáltató elsősorban az elektronikus levélben történő értesítéssel él.
A közvetlen írásbeli értesítés alkalmazása esetén a Szolgáltató kézbesítettnek tekinti azt a küldeményt, amely az Előfizető címéről két egymást követő alkalommal -nem kereste vagy címzett ismeretlen okkal tér vissza a Szolgáltatóhoz.
20.2. A Szolgáltató az Általános Szerződési Feltételek módosításáról az előfizetőt a módosítás hatályba lépését megelőzően 30 nappal köteles értesíteni.
A 20.2. pontban meghatározott értesítésnek legalább a következőket kell tartalmaznia: a.) pontos utalást az általános szerződési feltételek módosított rendelkezéseire; b.) a módosítások lényegének rövid leírását;
c.) a módosítások hatálybalépésének időpontját;
d.) a közzétett általános szerződési feltételek elérhetőségét;
e.) ha a Szolgáltató az előfizetői szolgáltatások díját módosítja, akkor a módosított díj összegét;
f.) azt a feltételt, jogszabályváltozást vagy hatósági döntést, lényeges körülményt, amellyel a Szolgáltató a módosítást indokolja;
g.) az előfizetőt az általános szerződési feltételek egyoldalú módosítása esetén megillető jogosítványokat.
20.3. A Szolgáltató köteles az általános szerződési feltételeket és azok változásait az ügyfélszolgálatán közzétenni.
Az általános szerződési feltételek valamennyi ügyfélszolgálaton megtekinthetők, azokról másolat kérhető, illetve az Internetről PDF (Acrobat Reader) formátumban elérhető.
A Szolgáltató nem köteles a 20.2. pontban foglaltakat az általános szerződési feltételek azon módosításaira alkalmazni, amikor az általános szerződési feltételek módosítása új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé, és a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó általános szerződéses feltételeket nem érinti.
21. 1. melléklet – Internet Szolgáltatások leírása és díjazása
21.1. Mikrohullámú hálózatokon nyújtott Internet szolgáltatás
21.1.1. RLAN (2,4GHz) szolgáltatás leírása
Csomag neve | Letöltési sebesség1 és adatmennyiség2 | Kiépítés Díja | Havidíjak | ||
Kötetlen | 1 éves | 2 éves | |||
NR-512/5 | max 512/96 kbps, 5 000 MB (min 64/32 kbps) | 30 000 Ft | 5 600 Ft | 5 000 Ft | 4 000 Ft |
NR-512/15 | max 512/96 kbps, 15 000 MB (min 64/32 kbps) | 30 000 Ft | 9 000 Ft | 7 500 Ft | 6 000 Ft |
NR-256 | max 256/96 kbps korlátlan3 (min 64/32 kbps) | ||||
NR-512/30 | max 512/128 kbps 30 000 MB (min 64/32 kbps) | 25 000 Ft | 12 500 Ft | 10 600 Ft | 9 000 Ft |
NR-384 | max 384/128 kbps korlátlan4 (min 64/32 kbps) | ||||
eszközbérlet | - | 12 500 Ft | - | 1 500 Ft | 1000 Ft |
1: az adott díjcsomagokkal elérhető névleges sávszélesség, amely a mikrohullámú technológiából és a terhelésnek megfelelően változhat.
2: adatmennyiség túllépés: 125.-Ft (100 Ft + 25%ÁFA) / megkezdett 100 MB a csomagban foglalt adatmennyiség felett.
3: 40 gigabájt elérése esetén sebesség korlátozás lép életbe 128 kbps letöltési sebességre
4: 60 gigabájt elérése esetén sebesség korlátozás lép életbe 128 kbps letöltési sebességre
MAX: Az adott díjcsomagokkal elérhető névleges sebesség, amely a mikrohullámú technológiának és a terhelésnek megfelelően változhat.
MIN: Az adott díjcsomagok garantált sebessége. A fenti díjak 25% ÁFA-t tartalmazzák
Alapszolgáltatások: Internet hozzáférés egy felhasználó részére a csomagban foglalt névleges sávszélességen a megjelölt adatmennyiség letöltésére (a feltölés díjmentes). Minden csomaghoz díjmentesen tartozik 1 db postafiók 50Megabyte tárhellyel.
Kiépítési díjak: A kiépítési díja tartalmazza a mikrohullámú vevőberendezést, a szerelvényeket és az egy végponthoz történő kiépítés munkadíját (antenna meglévő árbócra, vagy fali oldaltartóra elhelyezése, maximum 25m UTP kábel végződtetve, Patch kábel a számítógéphez csatlakozáshoz). Minden szerződéskötést kiépítési felmérés előz meg, amely során kollégáink a megvalósítás lehetőségeit vizsgálják meg. Hálózatunkkal kompatibilis vevőeszközét mástól is megveheti, meglevő készülékét is használhatja, ennek felszerelését igény esetén az Internet-X nettó 10.000 Ft-ért vállalja. Saját eszköz önálló felszerelése esetén a hálózatba kapcsolási díj nettó 4.000 Ft. A számítógépben 10/100 Mbps Ethernet hálózati csatlakozó szükséges. Kedvezményes kiépítési díjakért kérje akciós ajánlatunkat.
21.1.2. 5G szolgáltatás leírása
Csomag neve | Sebesség -korlátlan csomagok- | Választható szerződés időtartam | DÍJAK bruttó árak, 25% ÁFA tartalommal | ||
Belépési díj | Szolgáltatás havidíja | Kihelyezett eszköz Havidíja | |||
AM-2 | max 2048/512 kbps (min 256/64 kbps) | 1 éves 2 éves | 12 500 Ft | 4 125 Ft | az első 12 hónapban 1 500 Ft* 0 Ft |
AM-4 | max 4096/768 kbps (min 256/96 kbps) | 1 éves 2 éves | 12 500 Ft | 6 000 Ft | az első 12 hónapban 1 500 Ft* 0 Ft |
AM-8 | max 8192/1024 kbps (min 384/128 kbps) | 1 éves 2 éves | 12 500 Ft | 8 990 Ft | az első 12 hónapban 1 500 Ft* 0 Ft |
AM-B5 | BUSINESS max 5120/1280 kbps (min 512/192 kbps) | 1 éves 2 éves | 12 500 Ft (10eFt+ÁFA) | 8 500 Ft (6 800Ft+ÁFA) | az első 12 hónapban 1 500 Ft* (1200Ft+ÁFA) 0 Ft |
AM-B8 | BUSINESS max 8192/2048 kbps (min 1024/256 kbps) | 1 éves 2 éves | 12 500 Ft (10eFt+ÁFA) | 13 500 Ft (10 800Ft+ÁFA) | az első 12 hónapban 1 500 Ft* (1200Ft+ÁFA) 0 Ft |
AM-B16 | BUSINESS max 16384/4096 kbps (min 2048/512 kbps) | 1 éves 2 éves | 12 500 Ft (10eFt+ÁFA) | 18 500 Ft (14 800Ft+ÁFA) | az első 12 hónapban 1 500 Ft* (1200Ft+ÁFA) 0 Ft |
MAX: Az adott díjcsomagokkal elérhető névleges sebesség, amely a mikrohullámú technológiának és a terhelésnek megfelelően változhat.
MIN: Az adott díjcsomagok garantált sebessége. A fenti díjak 25% ÁFA-t tartalmazzák
* A kihelyezett eszköz a hűségidő lejártával az előfizető tulajdonába kerül. A hűségidőt követő időszakra eszközdíjat
már nem kell fizetni.
Az InterNet-X fenntartja magának a jogot, hogy korlátlan csomagos ügyfeleinek letöltési sebességét adott havi 60 GB letöltés után 128 kbps-re csökkentse.
Alapszolgáltatások: Internet hozzáférés egy felhasználó részére a csomagban foglalt névleges sávszélességen a megjelölt adatmennyiség letöltésére (a feltöltés díjmentes). Minden csomaghoz díjmentesen tartozik 1 db postafiók 50 megabyte tárhellyel (díjmentes kéretlen levél és vírusszűrés). A szolgáltatás, kompatibilitás miatt, csak az InterNet-X által biztosított vevőberendezéssel vehető igénybe, amelyet bérelni lehet. Az egyszeri költség a berendezés konfigurálását és üzembe helyezését biztosítja. A business csomagokhoz 3 db postafiók kérhető.
Kiépítési díjak: A belépési díj kedvezmény nélkül összesen 50 000 Ft (nettó 40 000 + 25% ÁFA). A belépési díja tartalmazza a mikrohullámú vevőberendezést, és az egy végponthoz történő kiépítés munkadíját (antenna meglévő árbócra, vagy meglévő fali oldaltartóra helyezve, maximum 25m UTP kábel végződtetve, valamint patch kábel a számítógéphez csatlakozáshoz). Minden szerződéskötést kiépítési felmérés előz meg, amely során munkatársaink a megvalósítás lehetőségeit vizsgálják meg.
21.1.3. Egyéb díjak
Megnevezés Ár
Szerződésmódosítás díjmentes
Szerződésmódosítás, tulajdonos váltással (új tulajdonos által fizetendő) 1 250 Ft Hozzáférés áthelyezés új címre – műszaki megvalósíthatóság esetén 12 500 Ft Szabálytalan vételezés felderítési, elhárítási díj (vétkes részére) 25 000 Ft Első felszólító levél kezelési költsége egyéni előfizetőnél 625 Ft
Első felszólító levél kezelési költsége közületi előfizetőnél 625 Ft
Második felszólító levél kezelési költsége egyéni előfizetőnél | 1 250 Ft |
Második felszólító levél kezelési költsége közületi előfizetőnél | 1 250 Ft |
Fizetési meghagyás kezelési költsége egyéni előfizetőnél | 6 250 Ft |
Fizetési meghagyás kezelési költsége közületi előfizetőnél | 6 250 Ft |
Ki- és visszakapcsolási díj - előfizető kérésére történő szüneteltetésnél | 1 250 Ft |
Ki- és visszakapcsolási díj – díjhátralékos előfizető esetében | 3 125 Ft |
Kiszállási díj, nem hibaelhárításkor - előfizető kérésére | 3 750 Ft |
Előfizetői csomag lefelé módosításának díja | 5 000 Ft |
A közölt árak tartalmazzák a hatályos ÁFA (25%) összegét.
A mikrohullámú hálózatokon nyújtott Internet szolgáltatást a Szolgáltató meghatározott, hálózati szerződésekkel lefedett helyeken biztosítja, amelyekről az ügyfélszolgálaton tájékoztatást ad.
21.1.4. A szolgáltatás használatához szükséges hardver és szoftver eszközök
Hardver
A rendszer a 2,4 Ghz-es illetve 5GHz-es szabad frekvenciasávot (ISM - INDUSTRIAL, SCIENTIFIC AND MEDICAL) használja az ügyfelek kiszolgálására, amelyen a legmodernebb technológiájú, szabványos 802.11a/b/g (Wi-Fi) WIRELESS eszközök működnek mind ügyféloldalon, mind a távközlési központunkban és átjátszó állomásainkon.
A beltéri vevőegység elhelyezése mellett szükséges egy kültéri antenna elhelyezése is, amelyek a rálátás, távolság és zajviszonyok függvényében 5 és 12 dBi teljesítmény között kerülnek telepítésre.
A kihelyezett egység hardware-esen kódolja a rajta átmenő forgalmat 128 bites kódolás segítségével (WEP2).
Szoftver
A rendszer összehangolása után a végponti számítógépre telepíteni kell az erre a célra alkalmas meghajtó programot (DRIVER), amelynek az összes WINDOWS-OS verzióján kívül LINUX és BSD változata is megtalálható. A szolgáltatás igénybevételéhez szükség van PPPoE (PPP over Ethernet) programra is, melyet a mai népszerű operációs rendszerek (WinXP, Win2000, Linux, Mac) tartalmaznak.
21.1.5. Rendelkezésre állás:
A Szolgáltató biztosítja az Előfizető részére a szolgáltatás havi 85% rendelkezésre állását. Xxxx a Szolgáltató az Előfizető számára az előfizetői szolgáltatás-hozzáférési pont tekintetében adott hónapra vonatkozóan a teljes lehetséges üzemidő 85%-ában biztosítja az Internet-szolgáltatást.
21.1.6. Egyedi feltételek
Amennyiben a mikrohullámú hálózatokon nyújtott Internet-hozzáférési szolgáltatást az Internet- X a hozzá beérkezett megrendeléstől számított 30 napon belül műszaki okok miatt - nem létesíti,
vagy a megrendelés a joghatás kiváltására nem alkalmas, úgy erről a Szolgáltató a megrendelés beérkezésétől számított 30 napon belül az előzetes valamint a helyszíni felmérés alapján értesítést ad. A felmérési idő az Előfizetővel történő egyeztetés alapján - az Előfizető kívánságára - túllépheti a 30 napos határidőt.
Amennyiben az Előfizető az Igénybejelentőn vagy a szerződésben nyilatkozva kéri a Szolgáltatót, hogy a szolgáltatás kiépítésének akadálya elmúltával a szolgáltatás igénybevételének lehetőségéről tájékoztassa, úgy arról a Szolgáltató a nevezett műszaki akadályok elhárulta után az Előfizetőt telefonon vagy írásban értesíti.
Az Előfizető a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges használatára bocsátott technikai eszközök Szolgáltató általi felszerelésében köteles együttműködni és a szerződés hatálya alatt felelősséget vállalni a hivatkozott eszközök rendeltetésszerű használatáért és épségben való megőrzéséért. Az Előfizető a szerződés hatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a Szolgáltató által felszerelt végberendezések és technikai eszközök teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongálódásáért, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért a felróhatóságtól függetlenül felelősséggel tartozik.
Előfizető a fentieken túl tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató az Előfizető hálózatát bármikor ellenőrizheti.
Az Előfizető felel a szolgáltatás átadási és a szolgáltatás hozzáférési pontja közötti, saját tulajdonában lévő hálózatrész, illetve hálózati eszköz Internet szolgáltatásra való műszaki alkalmasságáért. Ha az említett szakasz, vagy berendezés műszaki alkalmatlansága miatt a szolgáltatás nem létesíthető, illetve nem nyújtható, azért a Szolgáltató nem felelős. Az említett hálózatrész, illetve hálózati eszköz Internet szolgáltatásra alkalmassá tétele mindenkor az Előfizető kötelezettsége. Előfizető a fentieken túl tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató az Előfizető hálózatát előzetes időpont egyeztetést követően bármikor ellenőrizheti.
Alvállalkozók:
Az Internet-X a szolgáltatás kiépítéséhez alvállalkozót is igénybe vesz. Az igénybejelentés/szerződés aláírásával az Előfizető hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltató az Előfizető által igényelt szolgáltatás kiépítéséhez szükséges hozzáférés és adapter vagy router telepítéséhez az adatait a Szolgáltató alvállalkozóinak a feladat elvégzése céljából átadja.
21.1.7. Feltételes kedvezmények
A szerződés határozatlan időre jön létre. Amennyiben az Előfizető az ezzel kapcsolatos kötelezettségei ismeretében úgy rendelkezik, hogy egy meghatározott időszakban a Szolgáltatást a szerződés alapján a Szolgáltatótól veszi igénybe és a határozott időszak alatt a szerződés felmondására vonatkozó nyilatkozatot nem terjeszt elő, illetve kötelezettségeit nem szegi meg, úgy a határozott kedvezményes időszakra a Szolgáltatást a Szolgáltató kedvezményes díjon nyújtja. A határozott kedvezményes időszak lejárata előtti előfizetői felmondás, az ugyanezen időszak alatt műszaki feltételek hiánya miatt meghiúsuló áthelyezés, illetve az előfizetői kötelezettségszegés, valamint az Előfizető érdekkörében felmerülő ok eredményeképpen történő szerződés megszűnése esetén a Szolgáltató az Előfizetőt kötbér és feltételes kedvezmény
fizetésére kötelezheti az alábbi feltételekkel: Az Előfizető köteles a Szolgáltató részére egy összegben megfizetni az elkötelezettség-vállaláskor érvényes határozatlan idejű csomag egyszeri és havi díjai, valamint az általa kedvezményes feltételekkel igénybe vett csomag egyszeri és havi díjai között lévő árkülönbözetet a tényleges használat teljes időtartamára.
A fenti szerződés megszűnés esetén a Szolgáltató jogosult az egyedi előfizetői szerződésben szereplő kötbért is érvényesíteni.
A kedvezmények elvesztése esetén, az esetleges behajtási eljárás során a szerződés a kedvezmények vonatkozásában is - tartozás-elismerésnek minősül, amely polgári peres eljárásban felhasználható.
21.1.8. Áthelyezés
Előfizető tudomásul veszi, hogy a szolgáltatás műszakilag meghatározott helyeken nyújtható.
A szolgáltatás hozzáférési pont áthelyezésére a szükséges műszaki feltételek fennállása esetén közös megegyezés alapján külön díjfizetési kötelezettség mellett nyílik lehetőség. E megegyezésnek természetesen feltétele, hogy a szolgáltatás, az új helyszínen létesíthető legyen. Ennek hiányában a szolgáltatási pont áthelyezésére nincs lehetőség.
A Szolgáltató az Előfizető áthelyezési igényének beérkezésétől számított 15 napon belül köteles az előfizetőnek visszajelezni.
A Szolgáltató a fenti határidőn belül az áthelyezési igényt indoklással együtt elutasíthatja, amennyiben annak műszaki vagy gazdasági akadálya van, illetve az az Előfizető díjtartozása vagy egyéb szerződésszegése miatt nem lehetséges.
Amennyiben a Szolgáltató az áthelyezési igényt elfogadja, köteles azt a visszajelzéstől számított legrövidebb időn de maximum 60 napon belül teljesíteni.
Amennyiben a Szolgáltató az áthelyezési igényt elfogadja, de az áthelyezés mégsem teljesíthető, az Előfizető ez irányú nyilatkozata esetén a Szolgáltató értesítésétől számított 15 napon belül a szerződést a feltételes kedvezmények elvesztése nélkül felmondhatja. Felmondás hiányában a Szolgáltató köteles a szolgáltatásnak az áthelyezést megelőző feltételek szerinti nyújtására és jogosult a szolgáltatás további számlázására.
A Szolgáltató jogosult a jogviszony szüneteltetésére a visszajelzés dátumától kezdve az áthelyezés megtörténtéig.
21.2. Saját optikai vagy vezetékes hálózaton nyújtott Internet hozzáférési szolgáltatás
21.2.1. X-LAN Internet hozzáférési szolgáltatás leírása
Csomag neve | Sebesség -korlátlan csomagok*- | Szerződés időtartam | Díjak (Bruttó, 25% ÁFÁ-t tartalmaz) | |
Egyszeri | Havi | |||
X-LAN-22 | max 22/11 Mbps (min 4,4/2,2 Mbps) | 1 éves | 12 500 Ft | 5 500 Ft |
X-LAN-44 | max 44/22 Mbps (min 6,6/3,3 Mbps) | 1 éves | 12 500 Ft | 7 500 Ft |
X-LAN-77 | max 77/33 Mbps (min 8,8/4,4 Mbps) | 1 éves | 12 500 Ft | 12 000 Ft |
X-LAN-133* | max 133/44 Mbps (min 11/5,5 Mbps) | 1 éves | 12 500 Ft | 24 000 Ft |
* Az InterNet-X fenntartja magának a jogot, hogy ügyfelei sávszélességét adott havi 1Terabyte (kb. 240 DVD tartalom) letöltés után 10 Mbps-re csökkentse.
MAX: Az adott díjcsomagokkal elérhető névleges sebesség, amely a hálózat terhelésnek megfelelően változhat.
MIN: Az adott díjcsomagok garantált sebessége.
* Gigabites (1000Mbps) ethernet interfészen A fenti díjak 25% ÁFA-t tartalmazzák
Szolgáltatás feltétele:
InterNet-X hálózati elérés a megfelelő műszaki paraméterekkel, amelyet munkatársaink vizsgálnak meg, előzetes információt Ügyfélszolgálatunktól kaphat.
Alapszolgáltatások: Internet hozzáférés egy felhasználó részére a csomagban foglalt névleges sávszélességen. Minden csomaghoz díjmentesen tartozik 1 db postafiók 50 MB tárhellyel, igény esetén 50 Megabyte felhasználói webtárterületet biztosítunk.
Kiépítési díjak: A kiépítési díja tartalmazza az egy végponthoz történő kiépítés munkadíját, helyiségen belül maximum 12m UTP vezetékkel. Minden szerződéskötést kiépítési felmérés előz meg, amely során kollégáink a megvalósítás lehetőségeit vizsgálják megA szolgáltatáshoz egy, a számítógépben lévő 10/100 Mbps Ethernet hálózati csatlakozó szükséges, melynek biztosítása nem része a szolgáltatásunknak.
21.2.2. CLAN Vezetékes Internet hozzáférési szolgáltatás leírása
Csomag neve | Sebesség -korlátlan csomagok- | Szerződés időtartam | Bruttó Díjak (a 25% ÁFÁ-t tartalmazák) | |
Egyszeri*** | Havi | |||
CL-2 | max 2048/512 kbps (min 128/64 kbps) | 2 éves** | 6 250 Ft | 4 000 Ft |
CL-4 | max 4096/768 kbps (min 256/96 kbps) | 1 éves | 6 250 Ft | 6 000 Ft |
CL-8 | max 8192/1024 kbps (min 384/128 kbps) | 1 éves | 6 250 Ft | 8 990 Ft |
CL-B2 | BUSINESS max 2048/512 kbps (min 256/128 kbps | 1 éves | 6 250 Ft (5 000Ft+ÁFA) | 5 500 Ft (4 400Ft+ÁFA) |
CL-B5 | BUSINESS max 5120/1280 kbps (min 512/192 kbps) | 1 éves | 6 250 Ft (5 000Ft+ÁFA) | 8 500 Ft (6 800Ft+ÁFA) |
CL-B8 | BUSINESS max 8192/2048 kbps (min 1024/256 kbps) | 1 éves | 6 250 Ft (5 000Ft+ÁFA) | 13 500 Ft (10 800Ft+ÁFA) |
CL-B16 | BUSINESS max 16384/4096 kbps (min 2048/512 kbps) | 1 éves | 6 250 Ft (5 000Ft+ÁFA) | 18 500 Ft (14 800Ft+ÁFA) |
Az InterNet-X fenntartja magának a jogot, hogy korlátlan ügyfelei sávszélességét adott havi 60 GB letöltés után 128 kbps-re csökkentse.
** 1 évnél rövidebb, hátralévő hűségidővel rendelkező, meglévő ügyfeleink részére 1 éves szerződéssel is igényelhető csomagmódosítás keretében
*** Azonos címen lévő ügyfelek csoportos bekötése esetén kedvezmény kapható, amelyről előzetesen kell tájékoztatást kérni.
MAX: Az adott díjcsomagokkal elérhető névleges sebesség, amely a hálózat terhelésnek megfelelően változhat.
MIN: Az adott díjcsomagok garantált sebessége. A fenti díjak 25% ÁFA-t tartalmazzák
Szolgáltatás feltétele:
Saját InterNet-X hálózati elérés a megfelelő műszaki paraméterekkel, amelyet munkatársaink vizsgálnak meg, előzetes információt Ügyfélszolgálatunktól kaphat.
Alapszolgáltatások: Internet hozzáférés egy felhasználó részére a csomagban foglalt névleges sávszélességen a megjelölt adatmennyiség letöltésére (a feltölés díjmentes). Minden csomaghoz díjmentesen tartozik 1 db postafiók 50 MB tárhellyel, igény esetén 20 Megabyte felhasználói webtárterületet biztosítunk.
Kiépítési díjak: A kiépítési díja tartalmazza az egy végponthoz történő kiépítés munkadíját, helyiségen belül maximum 15m UTP vezetékkel. Minden szerződéskötést kiépítési felmérés előz meg, amely során kollégáink a megvalósítás lehetőségeit vizsgálják meg. A szolgáltatáshoz egy, a számítógépben lévő 10/100 Mbps Ethernet hálózati csatlakozó szükséges, melynek biztosítása nem része a szolgáltatásunknak.
21.2.3. Egyéb díjak:
Megnevezés Ár
Szerződésmódosítás díjmentes
Szerződésmódosítás, tulajdonos váltással (új tulajdonos által fizetendő) 1 250 Ft Hozzáférés áthelyezés új címre – műszaki megvalósíthatóság esetén 12 500 Ft Szabálytalan vételezés felderítési, elhárítási díj (vétkes részére) 25 000 Ft Első felszólító levél kezelési költsége egyéni előfizetőnél 625 Ft
Első felszólító levél kezelési költsége közületi előfizetőnél 625 Ft
Második felszólító levél kezelési költsége egyéni előfizetőnél 1 250 Ft
Második felszólító levél kezelési költsége közületi előfizetőnél 1 250 Ft
Fizetési meghagyás kezelési költsége egyéni előfizetőnél 6 250 Ft
Fizetési meghagyás kezelési költsége közületi előfizetőnél 6 250 Ft Ki- és visszakapcsolási díj - előfizető kérésére történő szüneteltetésnél 1 250 Ft Ki- és visszakapcsolási díj – díjhátralékos előfizető esetében 3 125 Ft
Kiszállási díj, nem hibaelhárításkor - előfizető kérésére 3 750 Ft
Előfizetői csomag lefelé módosításának díja 5 000 Ft
A közölt árak tartalmazzák a hatályos ÁFA (25%) összegét.
21.2.4. A szolgáltatás használatához szükséges szoftver és hardver eszközök:
Szoftver
Műsorelosztó hálózaton keresztüli Internet elérés esetén szükség van egy olyan programcsomagra, amely Ethernet IEEE802.3 protokollt használva képes a Szolgáltató berendezéseivel kommunikálni. Ilyen programcsomagok léteznek Windows és más (Linux, Unix, Macintosh stb.) operációs rendszerekhez is.
Hardver
A kábelmodemhez való csatlakozás Ethernet IEEE802.3 szabványnak megfelelő RJ45-ös aljzaton vagy USB interfészen keresztül történik, egy időben csak egy interfészen keresztül történő csatlakozást biztosít a Szolgáltató. Az Ethernet eszköznek FCC CLASS tanúsítvánnyal kell rendelkeznie A végberendezés beszerezhető a kereskedelmi forgalomban, egyes szolgáltatáscsomagok esetén a Szolgáltató is biztosíthatja azt.
21.2.5. Rendelkezésre állás:
A Szolgáltató biztosítja az Előfizető részére a szolgáltatás havi 90% rendelkezésre állását. Xxxx a Szolgáltató az Előfizető számára az előfizetői szolgáltatás hozzáférési pont tekintetében adott hónapra vonatkozóan a teljes lehetséges üzemidő 90%-ában biztosítja az Internet-szolgáltatást.
21.2.6. Egyedi feltételek:
Az InterNet-X műsorelosztó hálózatokon, illetve vezetékes hálózatokon nyújtott Internet szolgáltatása kizárólag olyan előfizetésre rendelhető meg, amely korlátozásmentesen használható. Amennyiben a kábeltelevíziós szolgáltatás vonatkozásában előírt korlátozás nélküli rendelkezésre állás az Előfizető érdekkörében felmerült okból nem teljesül, úgy a szerződés ellehetetlenülés okán megszűnik.
A szerződés létrejöttének feltétele, hogy a kábeltelevíziós előfizetés a műsorelosztó hálózatokon nyújtott Internet szolgáltatási csomag Előfizetőjének tulajdonában legyen, vagy a kábeltelevíziós előfizetés tulajdonosának írásban kell nyilatkoznia arról, hogy hozzájárul, hogy az Előfizető a műsorelosztó hálózatokon nyújtott Internet szolgáltatási csomag adott kábeltelevíziós előfizetésre megrendelje.
Amennyiben az Internet hozzáférési szolgáltatást a Szolgáltató a hozzá beérkezett megrendeléstől számított 30 napon belül műszaki okok miatt - nem létesíti, vagy a megrendelés a joghatás kiváltására nem alkalmas, úgy erről a Szolgáltató a megrendelés beérkezésétől számított 30 napon belül az előzetes valamint a helyszíni felmérés alapján értesítést ad. A felmérési idő az Előfizetővel történő egyeztetés alapján - az Előfizető kívánságára - túllépheti a 30 napos határidőt
A kábelmodemet a Szolgáltató biztosítja az előfizetőnek a szolgáltatás igénybevételének teljes időtartama alatt, az eszköz a szolgáltatás része. E kábelmodem a Szolgáltató tulajdona és a szolgáltatás részét képezi. A hálózatra kizárólag ilyen, a Szolgáltató tulajdonát képező, vagy a szolgáltatás létesítését követően tőle megvásárolt eszközzel lehet csatlakozni. Az Előfizető a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges használatára bocsátott technikai eszközök Szolgáltató általi felszerelésében köteles együttműködni és a szerződés hatálya alatt felelősséget vállalni a hivatkozott eszközök rendeltetésszerű használatáért és épségben való megőrzéséért. Az Előfizető
a szerződés hatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a Szolgáltató által felszerelt végberendezések és technikai eszközök teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongálódásáért, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért - a felróhatóságtól függetlenül - felelősséggel tartozik.
Előfizető a fentieken túl tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató az Előfizető hálózatát bármikor ellenőrizheti.
Az Előfizető felel a szolgáltatás átadási és a szolgáltatás hozzáférési pontja közötti, saját tulajdonában lévő hálózatrész, illetve hálózati eszköz Internet-szolgáltatásra való műszaki alkalmasságáért. Ha az említett szakasz, vagy berendezés műszaki alkalmatlansága miatt a szolgáltatás nem létesíthető, illetve nem nyújtható, azért a Szolgáltató nem felelős. Az említett hálózatrész, illetve hálózati eszköz Internet-szolgáltatásra alkalmassá tétele mindenkor az Előfizető kötelezettsége. Előfizető a fentieken túl tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató az Előfizető hálózatát előzetes időpont egyeztetést követően bármikor ellenőrizheti.
Alvállalkozók:
Az InterNet-X a szolgáltatás kiépítéséhez alvállalkozót is igénybe vesz. Az igénybejelentés/szerződés aláírásával az Előfizető hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltató az Előfizető által igényelt szolgáltatás kiépítéséhez szükséges hozzáférés és adapter vagy router telepítéséhez az adatait a Szolgáltató alvállalkozóinak a feladat elvégzése céljából átadja.
21.2.7. Feltételes kedvezmények:
A szolgáltatási szerződés határozatlan időre jön létre. Amennyiben az Előfizető az ezzel kapcsolatos kötelezettségei ismeretében úgy rendelkezik, hogy egy meghatározott időszakban a Szolgáltatást a szerződés alapján a Szolgáltatótól veszi igénybe és a határozott időszak alatt a szerződés felmondására vonatkozó nyilatkozatot nem terjeszt elő, illetve kötelezettségeit nem szegi meg, úgy a határozott kedvezményes időszakra a Szolgáltatást a Szolgáltató kedvezményes díjon nyújtja. A határozott kedvezményes időszak lejárata előtti előfizetői felmondás, az ugyanezen időszak alatt műszaki feltételek hiánya miatt meghiúsuló áthelyezés, illetve az előfizetői kötelezettségszegés, valamint az Előfizető érdekkörében felmerülő ok eredményeképpen történő szerződés megszűnése esetén a Szolgáltató az Előfizetőt kötbér és feltételes kedvezmény fizetésére kötelezheti az alábbi feltételekkel: Az Előfizető köteles a Szolgáltató részére egy összegben megfizetni a elkötelezettség vállaláskor érvényes határozatlan idejű csomag egyszeri és havi díjai, valamint az általa kedvezményes feltételekkel igénybe vett csomag egyszeri és havi díjai között lévő árkülönbözetet a tényleges használat teljes időtartamára.
A fenti szerződés megszűnés esetén a Szolgáltató jogosult az egyedi előfizetői szerződésben szereplő kötbért is érvényesíteni.
A kedvezmények elvesztése esetén, az esetleges behajtási eljárás során a szerződés a
kedvezmények vonatkozásában is - tartozás-elismerésnek minősül, amely polgári peres eljárásban felhasználható.
21.2.8. Áthelyezés:
Előfizető tudomásul veszi, hogy a szolgáltatás műszakilag meghatározott helyeken nyújtható.
A szolgáltatás hozzáférési pont áthelyezésére - a szükséges műszaki feltételek fennállása esetén - közös megegyezés alapján, külön díjfizetési kötelezettség mellett nyílik lehetőség. E megegyezésnek természetesen feltétele, hogy a szolgáltatás az új helyszínen létesíthető legyen. Ennek hiányában a szolgáltatási pont áthelyezésére nincs lehetőség.
A Szolgáltató az Előfizető áthelyezési igényének beérkezésétől számított 15 napon belül köteles az előfizetőnek visszajelezni.
A Szolgáltató a fenti határidőn belül az áthelyezési igényt indoklással együtt elutasíthatja, amennyiben annak műszaki vagy gazdasági akadálya van, illetve az az Előfizető díjtartozása vagy egyéb szerződésszegése miatt nem lehetséges.
Amennyiben a Szolgáltató az áthelyezési igényt elfogadja, köteles azt a visszajelzéstől számított legrövidebb időn de maximum 60 napon belül teljesíteni.
Amennyiben a Szolgáltató az áthelyezési igényt elfogadja, de az áthelyezés mégsem teljesíthető, az Előfizető ez irányú nyilatkozata esetén a Szolgáltató értesítésétől számított 15 napon belül a szerződést a feltételes kedvezmények elvesztése nélkül felmondhatja. Felmondás hiányában a Szolgáltató köteles a szolgáltatásnak az áthelyezést megelőző feltételek szerinti nyújtására és jogosult a szolgáltatás további számlázására.
A Szolgáltató jogosult a jogviszony szüneteltetésére a visszajelzés dátumától kezdve az áthelyezés megtörténtéig.
21.3. Betárcsázós (Dial-up) 2011.04.30-al megszűnt
21.4. Bérelt vonali Internet hozzáférés szolgáltatás termékdefiníció
21.4.1. A szolgáltatás leírása:
Előfizető igénye szerinti garantált sebességű (sávszélességű) digitális bérelt vonali összeköttetésen keresztül állandó, szimmetrikus Internet kapcsolatban áll a Szolgáltató IP gerinchálózatával. A bérelt vonali Internet szolgáltatások része a digitális bérelt vonali távközlési szolgáltatás, amelyet az InterNet-X az ilyen szolgáltatást nyújtó távközlési Szolgáltatóktól (Magyar Telekom, Antenna Távközlési Rt.) szerződéses alapon vesz igénybe és építi be saját szolgáltatásába, vagy ezen szolgáltatáselemet az Előfizető/használó biztosítja.
A bérelt vonali összeköttetés többféle technológiával is megvalósítható (menedzselt bérelt vonal, ATM, FR, mikrohullámú összeköttetés).
A szolgáltatás igénybevétele és a szolgáltatás díja csak egyedi felmérés és egyedi megállapodás alapján történhet.
A szolgáltatás ára a szolgáltató telephelyétől való távolság és az igényelt sávszélesség határozza meg mely minden esetben egyedi megállapodás függvénye.
21.4.2. A szolgáltatás használatához szükséges szoftver és hardver eszközök:
Szoftver
Az előfizetőnek rendelkeznie kell egy olyan programcsomaggal, amely tartalmazza az Internet hálózati szolgáltatás igénybevételéhez szükséges felhasználói programokat.
Hardver
A Szolgáltatás bármely, szükség esetén a hírközlési hatóság engedélyével rendelkező, megfelelő szoftver-elemekkel ellátott, egyénileg a kereskedelemben beszerezhető számítástechnikai berendezések segítségével vehető igénybe. Az előfizetőnek olyan eszközzel kell rendelkeznie, amely alkalmas az egyedi előfizetői szerződésben meghatározott csatlakozóval (Interface) történő együttműködésre.
Szolgáltató fenntartja magának a jogot arra, hogy az Előfizető által biztosított csatlakozó berendezést a Szolgáltatás használatbavétele előtt megvizsgálja, valamint a Szolgáltatás teljes futamideje alatt bármikor ellenőrizheti. Abban az esetben, ha a Szolgáltató véleménye alapján ezen berendezések nem alkalmasak a Szolgáltatás használatára, Szolgáltató jogosult kérni az Előfizetőtől a Szolgáltatás vételére alkalmas berendezések biztosítását. Amennyiben az Előfizető ezen kötelezettségének nem tesz eleget, illetve írásban kifejezetten ragaszkodik az általa biztosított berendezések beépítéséhez, abban az esetben Szolgáltató a Szolgáltatás minőségéért nem vállal felelősséget.
Egyes szolgáltatáscsomagok esetén a Szolgáltató is biztosíthatja e berendezéseket vagy egy részüket.
21.4.3. Rendelkezésre állás:
A Szolgáltató biztosítja az Előfizető részére a szolgáltatás havi 99% rendelkezésre állását. A rendelkezésre állás a Szolgáltató az Előfizető számára az előfizetői szolgáltatás-hozzáférési pont tekintetében adott hónapra vonatkozóan a teljes lehetséges üzemidő 99 %-ban biztosítja az Internet-szolgáltatást, azzal, hogy a nem tervezett üzemszünet esetén a szolgáltatás kiesési idő egyszeri alkalommal a 15 órát nem haladhatja meg.
21.4.4. Egyedi feltételek:
A Szolgáltató feladata a Szolgáltatás átadási interfészig történő eljuttatásához szükséges valamennyi berendezés telepítése, valamint az ehhez szükséges kábelezés. Az Előfizető által biztosított berendezések, valamint a Szolgáltató által szállított berendezések közötti összeköttetés megteremtése nem a Szolgáltató feladata.
Az Előfizető a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges használatára bocsátott technikai eszközök Szolgáltató általi felszerelésében köteles együttműködni és a szerződés hatálya alatt felelősséget vállalni a hivatkozott eszközök rendeltetésszerű használatáért és épségben való megőrzéséért. Az Előfizető a szerződés hatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a Szolgáltató által felszerelt végberendezések és technikai eszközök teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongálódásáért, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért a felróhatóság függvényében felelősséggel tartozik.
Az Előfizető köteles a Szolgáltató által előzetesen megjelölt időpontra helyiségeit, a Szolgáltatás fogadására alkalmas állapotban a Szolgáltató rendelkezésére bocsátani. Ennek megtörténtéig a Szolgáltató a munkavégzést megtagadhatja. A munkahely rendeltetésszerű állapotban tartásáért, a munka-, baleset-, tőz- és vagyonvédelmi szabályok betartásáért mindenkor az Előfizető felelős.
Az Előfizetőt terhelik a helyszínen szükséges szerelési munkálatok, valamint a Szolgáltatás eredeti telepítése után az Előfizető részéről felmerülő esetleges egyéb változtatások költségei.
A szolgáltatási szerződés megkötése, illetve annak minden módosítása írásban történik.
A szerződés hatályba lépésének, azaz a Szolgáltatásnyújtás megkezdésének napja az a nap, amelyen a Szolgáltató és az Előfizető közös megegyezéssel megállapodnak.
Alvállalkozók:
Az Internet-X a szolgáltatás kiépítéséhez alvállalkozót is igénybe vesz. Az igénybejelentés/szerződés aláírásával az Előfizető hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltató az Előfizető által igényelt szolgáltatás kiépítéséhez szükséges hozzáférés és adapter vagy router telepítéséhez az adatait a Szolgáltató alvállalkozóinak a feladat elvégzése céljából átadja.
21.4.5. Feltételes kedvezmények:
A Szerződés határozatlan időre jön létre. Amennyiben az Előfizető az ezzel kapcsolatos kötelezettségei ismeretében úgy rendelkezik, hogy egy meghatározott időszakban a Szolgáltatást
a jelen szerződés alapján a Szolgáltatótól igénybe veszi és a határozott időszak alatt a szerződés felmondására vonatkozó nyilatkozatot nem terjeszt elő, illetve kötelezettségeit nem szegi meg, úgy a határozott kedvezményes időszakra a Szolgáltatás kedvezményes díjon kerül meghatározásra. A határozott kedvezményes időszak lejárata előtti előfizetői felmondás, illetve az előfizetői kötelezettségszegés, valamint az Előfizető érdekkörében felmerülő ok eredményeképpen történő szerződés megszűnés esetén a Szolgáltató az Előfizetőt kötbér és feltételes kedvezmény fizetésére kötelezheti az alábbi feltételekkel:
Határozott időre (1,2,3 évre) vonatkozó kedvezmény esetén:
A szerződés megszűnésekor hátralevő (szerződéses időtávból – 12, 24, 36 hónap – kivonva a szolgáltatás időtartamát) havidíjak összegének 67%-át egy összegben kell megfizetni.
A fenti szerződés megszűnés esetén a Szolgáltató jogosult az egyedi előfizetői szerződésben szereplő kötbért is érvényesíteni.
A kedvezmények elvesztése esetén, az esetleges behajtási eljárás során a szerződés a kedvezmények vonatkozásában is - tartozás-elismerésnek minősül, amely polgári peres eljárásban felhasználható.
21.4.6. Áthelyezés:
Előfizető tudomásul veszi, hogy a szolgáltatás műszakilag meghatározott helyeken nyújtható.
A szolgáltatás hozzáférési pont áthelyezésére a szükséges műszaki feltételek fennállása esetén közös megegyezés alapján, külön díjfizetési kötelezettség mellett nyílik lehetőség. E megegyezésnek természetesen feltétele, hogy a szolgáltatás az új helyszínen létesíthető legyen. Ennek hiányában a szolgáltatási pont áthelyezésére nincs lehetőség.
A Szolgáltató az Előfizető áthelyezési igényének beérkezésétől számított 15 napon belül köteles az előfizetőnek visszajelezni.
A Szolgáltató a fenti határidőn belül az áthelyezési igényt indoklással együtt elutasíthatja, amennyiben annak műszaki vagy gazdasági akadálya van, illetve az az Előfizető díjtartozása vagy egyéb szerződésszegése miatt nem lehetséges.
Amennyiben a Szolgáltató az áthelyezési igényt elfogadja, köteles azt a visszajelzéstől számított legrövidebb időn, de maximum 60 napon belül teljesíteni.
Amennyiben a Szolgáltató az áthelyezési igényt elfogadja, de az áthelyezés mégsem teljesíthető, az Előfizető ez irányú nyilatkozata esetén a Szolgáltató értesítésétől számított 15 napon belül a szerződést a feltételes kedvezmények elvesztése nélkül felmondhatja. Felmondás hiányában a Szolgáltató köteles a szolgáltatásnak az áthelyezést megelőző feltételek szerinti nyújtására és jogosult a szolgáltatás további számlázására.
A Szolgáltató jogosult a jogviszony szüneteltetésére a visszajelzés dátumától kezdve az áthelyezés megtörténtéig.
22. 2. melléklet - A díjazás és számlázás alapelvei
A Szolgáltató az egyes szolgáltatás-típusok alapul vételével, azok elemei felhasználásával képzett szolgáltatás-csomagok árát a mindenkor hatályos vonatkozó jogszabályi árszabályozás rendelkezései figyelembe vételével szabadon állapítja meg.
22.1. A számlázás módja, rendszeressége és a számlák kézbesítésének időpontja
A Szolgáltató számlát bocsát ki az Előfizető számára, amely tartalmazza az előfizetési és/vagy egyszeri díjakat. A számlát az Előfizető a számlán feltüntetett fizetési határidőn belül köteles kiegyenlíteni.
A számlák kiküldése postai úton, a fizetési határidőt legalább 8 nappal megelőzően történik.
A Szolgáltató a jelen melléklet 6. pontja alapján hónap közben is kérheti a felmerült díjak kiegyenlítését.
Amennyiben az Előfizető a számlát az előfizetői szerződésben megjelölt számlázási időszakot követő 15 napon belül nem kapja kézhez, úgy ezt 5 napon belül az ügyfélszolgálatnál köteles jelezni. Ha az Előfizető által megadott címadatok megegyeznek a Szolgáltató által nyilvántartott és a számlán levelezési címként feltüntetett címmel, úgy a Szolgáltató a számlát annak kiküldését követő 5. munkanapon kézbesítettnek tekinti.
A Szolgáltató az előfizetőnek kiállított számlán szereplő egyenleget elfogadottnak tekinti, amennyiben az Előfizető a számla ellen nem nyújt be reklamációt a 13. 1 pontban foglaltaknak megfelelően.
22.2. Előfizetési díjak
Havi előfizetési díj minden megkezdett számlázási időszakra számított díj, amelyet az Előfizető a szolgáltatás rendelkezésre állásáért, illetve a szolgáltatás keretében a Szolgáltató által az Előfizető telephelyén biztosított berendezések rendelkezésre állásáért fizet. Havi előfizetési teljes díjának számlázására jogosult a Szolgáltató abban az esetben is, ha a Szolgáltató az Előfizető érdekkörében felmerülő okok miatt a szolgáltatás korlátozására vagy szüneteltetésére kényszerül.
A havi előfizetési díjat a Szolgáltató jogosult előre, arra a számlázási időszakra számlázni, melybe a számla kiállítási dátuma beleesik.
Hó közi vásárlás, szüneteltetés és lemondás esetén a havi előfizetési díj időarányos része fizetendő. Ekkor a szolgáltatás alapdíjában benne foglalt forgalmi időmennyiség és a kedvezmények mennyisége is időarányosan csökkennek.
Az Előfizető és a Szolgáltató egyező akarata esetén az Előfizető a havi előfizetés tekintetében 6 és 12 hónapra előre is kifizetheti az előfizetési díjakat. Amennyiben a 6 vagy 12 hónapra előre fizetett díjkedvezményt is tartalmaz, és a megkezdett 6 illetve 12 hónapos időszak lejárta előtt a Szolgáltató a szolgáltatást az Előfizető érdekkörében felmerülő ok miatt szüneteltetni kényszerül,
vagy ha a szünetletetést az Előfizető kéri, úgy a Szolgáltató jogosult a díjkedvezményt törölni és az Előfizető számára a kérdéses időszak kezdetétől a szüneteltetés kezdő napjáig a havi rendszerességgel fizetendő előfizetési díjak és kedvezmények arányos részét számlázni.
A 12 hónapos díjfizetési konstrukcióban a Szolgáltató a folyamatos díjakat egy évnyi időszakra előre számlázza az előfizetőnek. Az egy év számítása a szolgáltatás rendelkezésre állásának hónapjának első napjától számított napon kezdődik és 1 évig tart. Amennyiben a szolgáltatás rendelkezésre állása a tárgyhó első napjától eltérő napon kezdődik meg, úgy a Szolgáltató ennek megfelelően az éves díj időarányos részét számlázza az Előfizető felé. A továbbiakban is minden olyan alkalommal, amikor a szolgáltatás rendelkezésre állása, s ezzel együtt az ahhoz tartozó folyamatos díjak számlázása is szünetel vagy megszűnik, a Szolgáltató az előre számlázott díjakból a szünetelés vagy megszűnés kezdő napjától az előre számlázott éves díj záró napjáig tartó időszak időarányos részének jóváírását eszközli az Előfizető számláján.
A 6 hónapos díjfizetési konstrukcióban a Szolgáltató a folyamatos díjakat 6 hónapnyi időszakra előre számlázza az előfizetőnek. A 6 hónap számítása a szolgáltatás rendelkezésre állásának hónapjának első napjától számított napon kezdődik és 6 hónapig tart. Amennyiben a szolgáltatás rendelkezésre állása a tárgyhó első napjától eltérő napon kezdődik meg, úgy a Szolgáltató ennek megfelelően a 6 havi díj időarányos részét számlázza az Előfizető felé. A továbbiakban is minden olyan alkalommal, amikor a szolgáltatás rendelkezésre állása, s ezzel együtt az ahhoz tartozó folyamatos díjak számlázása is szünetel vagy megszűnik, a Szolgáltató az előre számlázott díjakból a szünetelés vagy megszűnés kezdő napjától az előre számlázott 6 havi díj záró napjáig tartó időszak időarányos részének jóváírását eszközöli az Előfizető számláján.
Havi díjfizetési konstrukcióban a havi díjat a Szolgáltató a szolgáltatás rendelkezésre állásának napjától a szerződés hatályba lépésének hónapjára rákövetkező hónap végéig tartó időszakra részarányosan számlázza.
22.3. Egyszeri díjak
A Szolgáltató a választott szolgáltatás díjazási feltételeinek megfelelően egyszeri díjat számíthat fel.
Egyszeri díjak az alábbiak lehetnek, különösen:
▪ átírási díj
▪ áthelyezési díj
▪ korlátozásból való visszakapcsolás díja
▪ Előfizető kérésére történt szüneteltetésből visszakapcsolás díja
▪ díjtartozás miatti szüneteltetésből vagy korlátozásból visszakapcsolás díja
▪ Előfizető kérésére történő szüneteltetés díja
▪ díjtartozás miatti szüneteltetés vagy korlátozás díja
▪ szolgáltatás Előfizető kérésére történő módosításának díja
A fenti díjak mértékét a Szolgáltató mindenkori díjtáblázata tartalmazza.
22.4. Egyéb áruk és szolgáltatások igénybevételének számlázása
A Szolgáltató jogosult az Előfizetővel a jelen ÁSZF alapján az általa nyújtott szolgáltatással együtt saját nevében vásárolt árukat és szolgáltatásokat változatlan formában továbbértékesíteni és továbbszámlázni, valamint az ellenértéket az Előfizetővel szemben az Előfizető elektronikus hírközlési szolgáltatással kapcsolatos számlájában vagy az előre fizetett követelése terhére - érvényesíteni. Az ilyen szolgáltatások/áruk igénybevételének feltételeit az azokra vonatkozó, az igénybevételkor elfogadásra kerülő felhasználási feltételek tartalmazzák. Ebben az esetben a Szolgáltató egyértelműen köteles feltüntetni a kiállított számlán a továbbértékesítés tényét.
22.5. Kedvezmények
A Szolgáltató eseti kedvezményeket kínálhat valamennyi Előfizető, vagy az egyenlő elbánás elvét nem sértve az előfizetők meghatározott csoportja számára.
22.6. Hó közi díjfizetés
Ha az Előfizető saját elhatározásából a szolgáltatás igénybevétele előtt a Szolgáltató által meghatározott összeget előlegként a Szolgáltatónál befizeti, úgy a Szolgáltató addig nem jogosult a szolgáltatás nyújtását feltételező újabb előleget kérni, amíg az Előfizető által befizetett előleg az Előfizető által bonyolított forgalmat fedezi. Az előleg teljes felhasználását követően az Előfizető újabb előleget fizethet be.
Az előző bekezdésben foglaltak kivételével az Előfizető bruttó 10.000,-Ft összeghatárig használhatja a szolgáltatást anélkül, hogy tőle a Szolgáltató hó közi díjfizetést követelne. Ilyenkor további igénybevételre csak abban az esetben van lehetőség, ha az Előfizető az addig felmerült díjat járulékaival együtt kiegyenlíti.
22.7. A számlázási időszak módosítása
A Szolgáltatónak jogában áll a számlázási időszakot módosítani. Az erről szóló értesítést írásban vagy elektronikus úton legkésőbb 30 nappal a bevezetést megelőzően kell megküldeni az Előfizető részére. Az Előfizető a mindenkor érvényes számlázási ciklusokról a Szolgáltató honlapján (xxx.xxxxxxxx-x.xx) vagy az ügyfélszolgálattól szerezhet tudomást.
22.8. Késedelmi kamat
A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a mindenkor hatályos jogszabályokban meghatározott mértékű, jogi személyek, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok esetén pedig a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű késedelmi kamatot számítson fel a késedelem első napjától a tartozás kiegyenlítésének napjáig terjedő időszakra abban az esetben, ha az Előfizető a számlán feltüntetett fizetési határidőt elmulasztja.
22.9. Feltételes kedvezmény
A feltételes kedvezmények igénybevételének feltételeit az egyes szolgáltatásokról szóló mellékletek tartalmazzák.
22.10. Szünetelés
A Szolgáltató az általános szerződési feltételek 9.2.2.-9.2.4. pontjaiban meghatározott eseteitől eltérő, Előfizető érdekkörében felmerülő szüneteltetés esetén jogosult az Előfizető részére havonta csökkentett díjat számlázni, ami nem lehet több mint a szolgáltatásért fizetendő havi díj 75%-a. Az egyes szolgáltatáscsomagok szüneteltetése esetén fizetendő díj mértékéről a Szolgáltató az ügyfélszolgálati helyén (xxx.xxxxxxxx-x.xx) tájékoztatja az előfizetőt. A megállapított szüneteltetési díjat a szüneteltetési igény befogadásakor elkészített számla alapján, annak fizetési határidején belül kell megfizetni.
Szolgáltatás szünetelésének kérhető legkisebb összefüggő időtartama egy hónap lehet. A szünetelés kezdete az előfizető által megjelölt hónap első napja. A szolgáltatás szünetelését egy naptári éven belül többször is lehet kérni, de az összességében nem haladhatja meg a hat hónapot. A szünetelés időtartama az előfizető által vállalt hűségidőbe nem számít bele.
22.11. Közvetített szolgáltatás
Ha a Szolgáltató a jelen ÁSZF alapján nyújtott szolgáltatásaival kapcsolatban az Előfizető részére közvetített szolgáltatást is nyújt (pl. egyéb távközlési Szolgáltatók vagy végberendezés- szállítók), úgy a közvetített szolgáltatás tényét a Szolgáltató egyértelműen jelzi a számlában.
22.12. A Szolgáltató az Előfizető részére kétféle konstrukcióban számláz
▪ hagyományos elszámolási módon, mely alapján a Szolgáltató az Előfizető részére az Internet-hozzáférés díját, valamint egyéb, a fent meghatározott díjakat számlázza ki, de a szolgáltatás igénybevételével összefüggő távközlési díjat a távközlési Szolgáltató számlázza ki az Előfizető és a távközlési Szolgáltató között létrejött külön előfizetői szerződés alapján.
▪ fordított elszámolási módon, amely esetben az Előfizető a szolgáltatással kapcsolatos Internet-használati és az azzal összefüggő távközlési díjait a Szolgáltató számlázza ki az Előfizető részére a Szolgáltató és a távközlési Szolgáltató között létrejött szerződés rendelkezései alapján.
A hagyományos elszámolási módot a Szolgáltató jogosult megszüntetni abban az esetben, ha a technológiai, szerződéses és/vagy jogszabályi feltételek már nem állnak rendelkezésre.
23. 3. a. melléklet – Személyes adatok kezelése
Az előfizetők személyes adatainak kezelése, a személyes adatok védelme
Az Internet-X Magyarország Kft. Szolgáltató (a továbbiakban: Szolgáltató , vagy Internet-X) az előfizetők személyes adatait bizalmasan, a hatályos jogszabályi előírásokkal összhangban kezeli, gondoskodik azok biztonságáról, valamint megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, valamint kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. Törvény, valamint az egyéb hatályos jogszabályok adat-és titokvédelmi rendelkezéseinek érvényre juttatásához szükségesek.
Az Internet-X elkötelezi magát az előfizetők személyes adatainak oly módon történő kezelése mellett, amely a vonatkozó hatályos jogszabályoknak teljes körűen eleget téve járul hozzá az előfizetők számára garantált biztonságos internetezési lehetőségek megteremtéséhez.
23.1. A személyes adatok kezelésének jogi háttere
Az előfizetők személyes adatainak kezelésével kapcsolatos jogszabályai előírásokat Szolgáltató az adatkezelés minden fázisában köteles betartani. Szolgáltató által végzett adatkezelésre elsősorban az alábbi jogszabályokban rögzített rendelkezések az irányadóak:
▪ A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. Törvény;
▪ Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény. (a továbbiakban EHT.) XVII. fejezetében foglalt rendelkezések;
▪ A kutatás és a közvetlen üzletszerzés célját szolgáló név- és lakcímadatok kezeléséről szóló 1995. évi CXIX. Törvény, (a továbbiakban DM. Törvény);
▪ Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. Törvény. (a továbbiakban: Eker törvény);
▪ Az elektronikus hírközlési előfizetői szerződésekről szóló 16/2003. (XII. 27) IHM rendelet;
▪ Az elektronikus hírközlési Szolgáltató adatkezelésének különös feltételeiről, az elektronikus hírközlési szolgáltatások adatbiztonságáról, valamint az azonosító kijelzés és hívásátirányítás szabályairól szóló 226./2003. (XII. 13.) korm. rendelet.
23.2. A személyes adatokkal kapcsolatos fogalmak és értelmezésük
Személyes adat: bármely meghatározott (azonosított vagy azonosítható) természetes személlyel (a továbbiakban: érintett) kapcsolatba hozható adat, az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. A személy különösen akkor tekinthető azonosíthatónak,
ha őt - közvetlenül vagy közvetve - név, azonosító jel, illetőleg egy vagy több, fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző tényező alapján azonosítani lehet;
Adatkezelés:az alkalmazott eljárástól függetlenül a személyes adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így például gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása. Adatkezelésnek számít a fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése is;
Adatfeldolgozás: az adatkezelési műveletek, technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől.
Adattovábbítás: ha az adatot meghatározott harmadik személy számára hozzáférhetővé; teszik; Nyilvánosságra hozatal: ha az adatot bárki számára hozzáférhetővé teszik;
adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely a személyes adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az általa megbízott adatfeldolgozóval végrehajtatja;
adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely az adatkezelő megbízásából - beleértve a jogszabály rendelkezése alapján történő megbízást is - személyes adatok feldolgozását végzi;
Adattörlés: az adatok felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállításuk többé nem lehetséges;
Közvetlen üzletszerzés: azoknak a közvetlen megkeresés módszerével végzett tájékoztató tevékenységeknek és kiegészítő szolgáltatásoknak az összessége, amelyeknek célja az érintett részére termékek vagy szolgáltatások ajánlása, hirdetések továbbítása, a fogyasztók vagy kereskedelmi partnerek tájékoztatása, üzletkötés (vásárlás) előmozdítása érdekében.
23.3. A Szolgáltató által kezelt személyes adatok köre, az adatkezelés jogcíme, célja és az adatkezelés időtartama
Az előfizetők személyes adatainak kezelésére a Szolgáltató két esetben jogosult: egyrészt, ha az adatkezeléshez az Előfizető az előfizetői jogviszony létrehozásakor, vagy fennállása alatt bármikor hozzájárul; másrészt, ha az adatok kezelését törvény elrendeli. Az adatkezeléssel és az előfizetők személyes adatainak a védelmével kapcsolatos jogszabályi előírások kizárólag a természetes személy előfizetőkre, és így a magát egyéni előfizetőnek deklaráló természetes személyre vonatkoznak, tekintettel arra, hogy a személyes adatok is kizárólag természetes személyek vonatkozásában értelmezhetőek (a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. Tv. 2.§ 1.) pont). Ennek ellenére a jelen ÁSZF
3/a. számú melléklete a nem természetes előfizetőkkel kapcsolatban is tartalmaz adatvédelmi és adatkezelési szabályokat. A Szolgáltató, illetve a Szolgáltató megbízása alapján az adatfeldolgozó által végzett adatkezelés, illetve adatfeldolgozás az alábbiakban található előfizetői adatokra terjed ki. A táblázatban található Előfizető hozzájárulása típusú jogcím csak a jogszabály által előírt adatkezeléshez képest felmerülő jogcímbeli különbségre utal; az Előfizető ebben az esetben is köteles megadni az érintett személyes adatát ahhoz, hogy a Szolgáltató a szerződéses ajánlatát megtehesse, illetve, hogy szerződésszerűen teljesíthessen:
Adat megnevezése | Az adatkezelés jogcíme | Az adatkezelés célja/időtartama*** | |||||
az előfizető neve (cégszerű megnevezése), címe (lakóhely, tartózkodási hely, székhely) | EHT. 129. § (6) bekezdés b) pontja | az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése, a szerződésszerű teljesítés érdekében /a szerződés megszűnéséig. | |||||
a természetes személy előfizető esetén az Előfizető leánykori neve, anyja neve, születési helye és ideje | EHT. 129. § (6) bekezdés c) pontja | az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében /a szerződés megszűnéséig | |||||
Korlátozottan cselekvőképes természetes személy esetén a törvényes képviselő neve, lakóhelye (tartózkodási helye), leánykori neve, anyja neve, születési helye és ideje is; | EHT. 129. bekezdés | § | (7) | az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében /a szerződés megszűnéséig | |||
az előfizető számlázási címe (amennyiben eltér a lakhelytől/tartózkodási helytől), | az előfizető hozzájárulása | az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve a hírközlési szolgáltatás elérhetővé tétele, valamint az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése/a szerződés megszűnéséig | |||||
az előfizető személyi igazolvány száma | az előfizető hozzájárulása | az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve a hírközlési szolgáltatás elérhetővé tétele, valamint az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése/a szerződés megszűnéséig | |||||
Nem természetes személy Előfizető esetén az Előfizető cégjegyzékszáma vagy más nyilvántartási száma, valamint az Előfizető bankszámlaszáma | EHT. 129. § (6) bekezdés d) pontja | az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése, a szerződésszerű teljesítés érdekében /a szerződés megszűnéséig. | |||||
az előfizetői hozzáférési pont | az előfizető | a | szolgáltatás | elérhetővé | tétele | az | előfizetői |
létesítési címe (amennyiben eltér a lakhelytől/tartózkodási vagy a székhelytől) | hozzájárulása | szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében, hibaelhárítás, karbantartás/a szerződés megszűnéséig |
előfizető e-mail címe(i) | az előfizető hozzájárulása | a szolgáltatás elérhetővé tétele, az előfizetői szerződés teljesítésének az elősegítésére irányuló együttműködés, illetve az előfizetői szerződés szerződésszerű teljesítése érdekében történő figyelemmel kísérése /a szerződés megszűnéséig. |
kapcsolattartó személy neve és telefonszáma | a kapcsolattartó személy hozzájárulása | az előfizetői szerződés teljesítésének az elősegítésére irányuló együttműködés, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében /a szerződés megszűnéséig |
az előfizető aláírása írásbeli szerződés esetén | az előfizető hozzájárulása | az előfizetői szerződés érvényessége alatt tett előfizetői nyilatkozatok, illetve jogcselekmények érvényességének az ellenőrzése /a szerződés megszűnéséig |
az Internet szolgáltatás nyújtásához szükséges távbeszélő állomás száma vagy a szolgáltatás azonosítója | EHT. 157. § (2) bekezdés b) pontja illetve 157. §. (8) bekezdés | a szolgáltatás elérhetővé tétele, az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződés teljesítése érdekében az EHT 143. §. (2) bekezdésében szereplő elévülésig illetve a nemzetbiztonság, a honvédelem és a közbiztonság védelme, a közvádas bűncselekmények, valamint az elektronikus hírközlési rendszer jogosulatlan vagy jogsértő felhasználásának üldözése céljából az arra hatáskörrel rendelkező nemzetbiztonsági szerveknek, nyomozó hatóságoknak, az ügyésznek, valamint a bíróságnak átadás céljából három évig |
Az Előfizető aláírása | Az Előfizető hozzájárulása | Az előfizetői szerződés létrejötte érdekében, illetve az érvényessége alatt tett előfizetői nyilatkozatok, illetve jogcselekmények érvényességének az ellenőrzése a szerződés megszűnéséig |
Nem természetes személy Előfizető esetén az alkalmazott (tag) neve (amennyiben a létesítést az Előfizető az alkalmazott/tag által használt helyiségbe kéri | Az alkalmazott/tag hozzájárulása | Az előfizetői szerződés teljesítésének az elősegítésére irányuló együttműködés, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződés megszűnéséig |
az Internet szolgáltatás nyújtásához szükséges | EHT. 157. § (2) bekezdés c) pontja | a szolgáltatás elérhetővé tétele, az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások |
távbeszélő állomás típusa illetve jellege (analóg/ISDN/helyhez kötött alkalmazású GSM alapú, illetve ikerállomás/fővonal) | illetve 157. §. (8) bekezdés | díjának kiszámlázása és beszedése, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében az EHT 143. §. (2) bekezdésében szereplő elévülésig illetve a nemzetbiztonság, a honvédelem és a közbiztonság védelme, a közvádas bűncselekmények, valamint az elektronikus hírközlési rendszer jogosulatlan vagy jogsértő felhasználásának üldözése céljából az arra hatáskörrel rendelkező nemzetbiztonsági szerveknek, nyomozó hatóságoknak, az ügyésznek, valamint a bíróságnak átadás céljából három évig |
az elszámolási időszakban elszámolható összes egység száma | EHT. 157. § (2) bekezdés d) pontja illetve 157. §. (8) bekezdés | az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése, a szerződésszerű teljesítés érdekében az EHT 143. §. (2) bekezdésében szereplő elévülésig illetve a nemzetbiztonság, a honvédelem és a közbiztonság védelme, a közvádas bűncselekmények, valamint az elektronikus hírközlési rendszer jogosulatlan vagy jogsértő felhasználásának üldözése céljából az arra hatáskörrel rendelkező nemzetbiztonsági szerveknek, nyomozó hatóságoknak, az ügyésznek, valamint a bíróságnak átadás céljából három évig |
a forgalom vagy egyéb szolgáltatás típusa kezdő időpontja és időtartama, továbbá a letöltött és/vagy feltöltött adat terjedelme valamint a szolgáltatás során alkalmazott IP azonosítók | EHT. 157. § (2) bekezdés f) pontja illetve 157. §. (8) bekezdés | az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében az EHT 143. §. (2) bekezdésében szereplő elévülésig (a Szolgáltató az adatot az elévülést követő 1 év után 30 napon belül törölni köteles)illetve a nemzetbiztonság, a honvédelem és a közbiztonság védelme, a közvádas bűncselekmények, valamint az elektronikus hírközlési rendszer jogosulatlan vagy jogsértő felhasználásának üldözése céljából az arra hatáskörrel rendelkező nemzetbiztonsági szerveknek, nyomozó hatóságoknak, az ügyésznek, valamint a bíróságnak átadás céljából három évig |
a díjfizetéssel és a díjtartozással összefüggő adatok | EHT. 157. § (2) bekezdés h) pontja illetve 157. §. (8) bekezdés | az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében az EHT 143. §. (2) bekezdésében szereplő elévülésig illetve a nemzetbiztonság, a honvédelem és a közbiztonság |
védelme, a közvádas bűncselekmények, valamint az elektronikus hírközlési rendszer jogosulatlan vagy jogsértő felhasználásának üldözése céljából az arra hatáskörrel rendelkező nemzetbiztonsági szerveknek, nyomozó hatóságoknak, az ügyésznek, valamint a bíróságnak átadás céljából három évig | ||
A hívás vagy egyéb szolgáltatás dátuma | EHT. 157. § (2) bekezdés g) pontja illetve 157. §. (8) bekezdés | az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében az EHT 143. §. (2) bekezdésében szereplő elévülésig, illetve a nemzetbiztonság, a honvédelem és a közbiztonság védelme, a közvádas bűncselekmények, valamint az elektronikus hírközlési rendszer jogosulatlan vagy jogsértő felhasználásának üldözése céljából az arra hatáskörrel rendelkező nemzetbiztonsági szerveknek, nyomozó hatóságoknak, az ügyésznek, valamint a bíróságnak átadás céljából három évig |
a tartozás hátrahagyása esetén az előfizetői szerződés felmondásának eseményei | EHT. 157. § (2) bekezdés i) pontja illetve 157. §. (8) bekezdés | az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében az EHT 143. §. (2) bekezdésében szereplő elévülésig, illetve a nemzetbiztonság, a honvédelem és a közbiztonság védelme, a közvádas bűncselekmények, valamint az elektronikus hírközlési rendszer jogosulatlan vagy jogsértő felhasználásának üldözése céljából az arra hatáskörrel rendelkező nemzetbiztonsági szerveknek, nyomozó hatóságoknak, az ügyésznek, valamint a bíróságnak átadás céljából három évig |
Előfizető hozzájárulása szerinti szermélyes adatok | előfizető hozzájárulása ** | tudományos, közvélemény vagy piackutatás, valamint direktmarketing tevékenység folytatása céljából / az előfizető hozzájárulásának visszavonásáig, illetve a szerződés megszűnéséig. |
közös adatállománnyal kapcsolatos adatkezeléshez jogszabályban előírt adatok | EHT. 158. § | szolgáltatás elérhetővé tétele, az előfizetői szerződés teljesítésének az elősegítésére irányuló együttműködés, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében / a szerződésből adódó jogok és kötelezettségek elévüléséig |
Előfizető neve, e-mail címe lakcíme, nem természetes személy előfizető esetén a nem | Az EHT 160. és 161. §.és előfizetői | Elektronikus címtár létrehozatala és működtetése céljából az előfizető hozzájárulásának |
természetes személy neve, székhelye/telephelye, használó (k) neve, email-címe | hozzájárulás** | visszavonásáig, illetve a szerződés megszűnéséig |
* Az előfizető/használó/kapcsolattartó személy a csillaggal jelölt hozzájárulását nem köteles megadni.
** az Előfizető hozzájáruló nyilatkozatának módosítására, illetőleg visszavonására az 5. pont 13. alpontja ad iránymutatást
*** Az EHT 157.§. (3) bekezdése más törvény előírása esetén lehetővé teszi a táblázatban megnevezett, adatkezelésre nyitva álló időtartamoktól való eltérés lehetőségét
23.4. A Szolgáltató adatkezeléssel kapcsolatos további előírásai
1) A Szolgáltató természetes személy előfizetői e-mail címét személyes adatként kezeli.
2) A Szolgáltató jelen szabályzatban említett alkalmazottai, alvállalkozói és megbízottjai a Szolgáltatóval azonos adatvédelmi és titoktartási kötelezettség teljesítésére kötelesek. A mindenkori alvállalkozók és megbízottak neve, címe, illetve egyéb szükséges adatai és az adatkezelés célja megtalálhatóak a Szolgáltató internetes ügyfélszolgálatán, mely a xxx.xxxxxxxx-x.xx internetes cím alatt érhető el.
3) Az előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg az előfizető feltétlen hozzájárulását adja a jelen szabályzatban részletezett Szolgáltató általi adatkezelési gyakorlathoz.
4) A Szolgáltatónak az előfizető személyes adatait védenie kell, különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, nyilvánosságra hozás, törlés, sérülés, megsemmisülés ellen, illetve egyéb adatait is törlés, illetőleg sérülés, megsemmisülés ellen.
5) Az Előfizető köteles minden tőle elvárhatót megtenni személyes adatainak, különösen a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatások igénybevételéhez szükséges bejelentkezési azonosító, illetve jelszó / jelszavak védelme érdekében. Az Előfizető felelősséggel tartozik minden olyan eseményért, tevékenységért, mely bejelentkezési azonosítójának, illetve jelszavának felhasználásával valósult meg.
6) A személyes adatoknak a jelen szabályzatban foglaltaktól eltérő használata miatt a Szolgáltatót nem terheli semmilyen felelősség akkor, ha az, vagy az abból származó kár az előfizető szándékos vagy gondatlan magatartásából származott, illetve ha a Szolgáltató a jelen szabályzatban foglalt rendelkezések szerint járt el.
23.5. A Szolgáltató általános adatkezelésre vonatkozó gyakorlata
A Szolgáltató a személyes adatokat elsősorban az alábbiakban bemutatott tevékenységek kapcsán kezeli.
23.5.1. Előfizetői szerződések megkötése, tárolása, őrzése
a.) Az előfizetői szerződés megkötésének feltétele, hogy az előfizető a hatályos jogszabályi előírásokon alapuló általános szerződési feltételek 7. fejezetében meghatározott személyes adatait a Szolgáltató részére átadja.
b.) Az írásbeli (papír alapú) előfizetői szerződések, illetve a szerződéses jogviszony kialakításával kapcsolatos egyéb szükséges dokumentumok (továbbiakban együttesen: előfizetői szerződések ) eredeti és elektronikus másolati példányát a Szolgáltató biztonságos helyen tárolja és őrzi.
c.) Az előfizetői szerződés írásbeli megkötése esetén a Szolgáltató az előfizetői szerződésről elektronikus úton másolatot készíthet. A Szolgáltató garantálja, hogy mind az eredeti, mind pedig az elektronikus másolati példányt csak az arra feljogosított alkalmazottak, továbbá a szerződések elektronikus másolatának elkészítésében és a biztonságos tárolásban, illetve őrzésben részt vevő megbízottai és alvállalkozói részére teszi elérhetővé.
23.5.2. Ügyfélkapcsolati és számlázó rendszer működtetése
a.) A Szolgáltató ügyfélkapcsolati és számlázó rendszerét megfelelő felhatalmazás esetén
- a Szolgáltató alkalmazottai, megbízottjai, illetve alvállalkozói csak egyedi azonosítójuk és jelszavuk megadása után érhetik el.
b.) Az előfizető személyes adatait a Szolgáltató a szerződéses jogviszony létrejöttét követően jogosult rögzíteni ügyfélkapcsolati és számlázó rendszerében. A személyes adatok e kezelésének célja, hogy, a Szolgáltató az általános szerződési feltételekben rögzített jogait gyakorolhassa és kötelezettségeit teljesíthesse. A Szolgáltató e cél elérése érdekében alvállalkozói és megbízottai munkáját is igénybe veheti.
c.) Az előfizetői szerződés adatainak a Szolgáltató ügyfélkapcsolati és számlázó rendszerében történő rögzítését követően a Szolgáltató minden, az előfizető egyértelmű azonosítását igénylő, harmadik személy általi megkereséssel kapcsolatos ügyfélkapcsolati tevékenység ellátását csak az előfizető személyes adataival történő azonosítást követően jogosult végrehajtani. Amennyiben a személyes adatokra történő rákérdezés, illetve a személyazonosítás nem ad megfelelő bizonyosságot az előfizető nevében jogszerűen eljáró fél személyének azonosítására, úgy a Szolgáltató jogosult az ügyfélkapcsolati tevékenység ellátását további, nem személyes adatok egyeztetéséhez, illetve egyéb eseti feltételek teljesüléséhez kötni.
d.) Az előfizető a forgalmi adataira vonatkozó részletes információkat kérésre elérheti.
23.5.3. Adatbiztonság
Az adatbiztonság keretében Szolgáltató a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott elektronikus hírközlő eszközök üzemeltetése vonatkozásában garantálja, hogy a kezelt adatok az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás), az adatok
hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége), az adatok változatlanok (adatintegritás), valamint az adatok a jogosulatlan hozzáférés ellen védettek (adat bizalmassága).
Szolgáltató a megfelelő műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodik az adatkezelés biztonságának a védelméről, amelynek a keretében felállított védelmi szint az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak mindenkor megfelelő védelmi szintet képvisel.
Szolgáltató a kezelt személyes ügyféladatokat megfelelő szervezési és műszaki (informatikai) intézkedésekkel védi az illetéktelen hozzáférések és felhasználások ellen. Az adatbiztonság keretében az egyes személyes adatokat kezelő informatikai rendszerekhez csak a megfelelő szintű hozzáférés-jogosultsággal rendelkező személyek üzemeltethetik. Megfelelő szintű hozzáférés-jogosultságnak tekinthető az a hozzáférés, aminek a terjedelme igazodik az ún. NEED TO KNOW elvhez, melynek lényege, hogy kizárólag olyan terjedelmű hozzáférés engedélyezhető, amely a munka elvégzéséhez elengedhetetlenül szükséges és csak olyan személy részére, akinek az adatok kezelése/feldolgozása a munkaköri feladata. A hozzáférés- jogosultságokat, valamint azok felhasználását Szolgáltató meghatározott rendszerességgel felülvizsgálja.
23.5.4. Szerződésmódosítás
a.) A Szolgáltató az előfizetői szerződés adatainak módosítását a Szolgáltató ügyfélkapcsolati és számlázó rendszerében történő rögzítését követően csak azonosítás után jogosult végrehajtani.
b.) Az előfizető az általános szerződési feltételek 7. 2. pontjában leírt adatok rendelkezésre bocsátása mellett bármikor indoklás nélkül, az ügyfélszolgálat igénybevételével módosíthatja az adatkezelésre vonatkozó korábbi nyilatkozatait.
23.5.5. Reklamációkezelés / Hibabejelentés
A Szolgáltató a reklamációkkal kapcsolatos bejelentést, kommunikációt a megkeresés formájától függően szóban azonosítást követően általában telefonon, míg elektronikus úton (e-mailen) és írásban az előfizetőnek a Szolgáltató ügyfélkapcsolati és számlázó rendszerében nyilvántartott egyedi azonosító számán rögzített e-mail címén vagy levelezési címén folytatja. A Szolgáltató elsősorban az előfizető által a Szolgáltatóhoz való forduláskor használt e-mail címet vagy levelezési címet használja a válaszadásra, ha azt az előfizetőnek a Szolgáltató ügyfélkapcsolati és számlázó rendszerében nyilvántartott egyedi azonosító számán rögzített e-mail címével vagy levelezési címével azonosnak találja. Amennyiben ez nem áll fenn, úgy a Szolgáltató kizárólag az előfizetőnek a Szolgáltató ügyfélkapcsolati és számlázó rendszerében nyilvántartott egyedi azonosító számán rögzített e-mail címére vagy levelezési címére adja meg a reklamációval kapcsolatos Szolgáltatói tájékoztatást az általános szerződési feltételek 12. és 13. fejezetében foglaltaknak megfelelően.
23.5.6. Követelés behajtás
Amennyiben az előfizető az előfizetői szerződésben foglalt kötelezettségeinek nem, vagy nem megfelelően tesz eleget, úgy a Szolgáltató jogosult a szükséges személyes adatokat alvállalkozójának és megbízottjának előfizető azonosítás és/vagy követelés-érvényesítés céljából átadni.
23.5.7. Piackutatás
Az előfizető hozzájárulhat ahhoz, hogy személyes, illetve egyéb adatait a Szolgáltató tudományos, közvélemény- vagy piackutatás, valamint direkt marketing céljából kezelje, illetve szigorú adat- és titokvédelmi szabályok betartása mellett harmadik személyek számára továbbítsa. Az előfizető ezen hozzájárulását az előfizetői szerződés megkötésekor vagy szóban az 6. pontban részletezett azonosítást követően feltétel nélkül bármikor módosíthatja, vagy visszavonhatja.
Szolgáltató saját üzletszerzési céljából kizárólag az Előfizető kifejezett előzetes hozzájárulásával
- kezelheti az Előfizető azonosító (név, cím, telefonszám) és az Előfizető forgalmi adatait. A hozzájárulás megadása, illetve visszavonása az előfizetői jogviszony fennállása alatt bármikor lehetséges.
Közvetlen üzletszerzés vagy tájékoztatás célját szolgáló közlés telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton nem továbbítható annak az előfizetőnek, aki úgy nyilatkozott, hogy nem kíván ilyen közlést fogadni. E rendelkezés nem érinti az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény alapján az igénybevevőt megillető jogokat.
Az Előfizető kifejezett hozzájárulása ellenére sem lehetséges olyan közvetlen üzletszerzési célú küldemény továbbítása, amelyből nem ismerhetők fel a feladó azonosító adatai.
23.5.8. Közös adatállomány (Fekete lista)
Az elektronikus hírközlési Szolgáltatók a díjfizetési, illetőleg a szerződésből eredő egyéb kötelezettségek kijátszásának megelőzése, illetve az EHT. 118. § (4) bekezdésében meghatározott feltételek fennállása esetén a szerződéskötés megtagadásának céljából jogosultak az EHT. 157. § szerint jogszerűen kezelhető adatok köréből az Előfizető azonosításához szükséges adatokat, valamint az adatátadásnak a (3) bekezdés szerinti indokáról szóló tájékoztatást másik elektronikus hírközlési Szolgáltatónak átadni vagy attól átvenni, illetőleg - azzal az adattartalommal - közös adatállományt létrehozni.
A Szolgáltató a 14. pontban meghatározott célból csak a 129. § (7) bekezdésének b)-f) pontjában foglalt előfizetői adatokat adhatja tovább.
Az Előfizető adatai a 118. § (4) bekezdés szerinti feltételek fennállása esetén, illetőleg abban az esetben adhatók át, illetve kerülhetnek be a közös adatállományba, ha
a.) számlatartozás miatt a Szolgáltató a szerződést felmondta, vagy a szolgáltatás igénybevételi lehetőségét az Előfizető számára részben vagy egészben korlátozta, vagy
b.) számlatartozása miatt a Szolgáltató bírósági vagy hatósági eljárást kezdeményezett az Előfizető ellen, illetve az Előfizető tartózkodási helye ismeretlen, vagy
c.) az igénylő, illetve az Előfizető kár okozása érdekében a Szolgáltatót megtévesztette vagy a megtévesztésére törekszik (így különösen, ha az azonosítására szolgáló dokumentum nyilvánvalóan hamis, hamisított vagy érvénytelen).
A Szolgáltató köteles az előfizetőt haladéktalanul tájékoztatni az adatátadás tényéről.
A közös adatállomány kezelésére, annak időtartama tekintetében a 157. § (3) bekezdését kell alkalmazni. Az adatok kizárólag a 14. pontban meghatározott célra használhatók fel.
Amint megszűnnek az adatok jogszerű kezelésének vagy átadásának feltételei, a Szolgáltató köteles haladéktalanul intézkedni az Előfizető adatainak a közös adatbázisból történő törlése iránt, és értesítést küldeni a korábban értesített Szolgáltatóknak és az érintett előfizetőnek a törlés tényéről.
Az adatállományból adatot igényelhet
a.) az elektronikus hírközlési Szolgáltató kizárólag az (1) bekezdés szerinti célra, b.) a 157. § (5) bekezdésben foglalt szerv, illetve hatóság,
c.) bármely fogyasztó annak tekintetében, hogy a nyilvántartás milyen rá vonatkozó adatot tartalmaz.
A közös adatállomány létrehozása, valamint az adatkezelő és az adatfeldolgozó megbízása, valamint azok jogai és kötelezettségei tekintetében az érintetteknek írásban kell megállapodniuk.
23.5.9. Előfizetői címtár
a.) A Szolgáltató előfizetői listában tartja nyilván az Előfizető azonosításához és az általa igénybe vett szolgáltatáshoz szükséges azon adatokat, amelynek a Szolgáltató általi adatkezelését e törvény vagy külön jogszabály lehetővé teszi.
b.) A Szolgáltató valamennyi előfizetőjéről évente elektronikus formában előfizetői névjegyzéket köteles készíteni. Az elektronikus hírközlési Szolgáltató vagy más információs Szolgáltató létrehozhat címtárakat, amelyben az előfizetőkre vonatkozó adatok meghatározott csoportosításban szerepelnek.
c.) Az előfizetői névjegyzékek vagy címtárak az Előfizető önkéntes és egyértelmű hozzájárulása nélkül csak annyi adatot tartalmazhatnak róla, amennyi azonosításához feltétlenül szükséges.
d.) Az Előfizető számára külön költség nélkül biztosítani kell azt a jogot, hogy kérésére:
▪ kimaradjon a nyomtatott vagy elektronikus névjegyzékből;
▪ az előfizetői névjegyzékben feltüntessék, hogy személyes adatai nem használhatók fel közvetlen üzletszerzési célra;
▪ lakcímét csak részben tüntessék fel az előfizetői névjegyzékben.
e.) Az elektronikus hírközlési Szolgáltatók az előfizetői névjegyzékben és a címtárban levő adatokat arra használhatják, hogy szolgáltatásként tájékoztatást nyújtsanak azok adataiból. A szolgáltatás nyújtása keretében nem lehet több adatot közölni, mint amennyi az előfizetői névjegyzékben és címtárban megjelenik, kivéve, ha az érintett további adatok szolgáltatásához hozzájárult.
f.) Technikai megoldásokkal kell biztosítani az előfizetői névjegyzékből és a címtárból történő lekérdezés biztonságát és az azzal való visszaélés megakadályozását, különösen az adatok jogosulatlan vagy indokolatlan mértékű letöltését.
g.) Tilos az elektronikus előfizetői névjegyzékben és címtárakban levő adatok összekapcsolása más adattal vagy nyilvántartással, kivéve, ha az elektronikus hírközlési Szolgáltató részére működtetési okokból szükséges.
23.5.10. Egyebek
a.) Az Előfizető hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltató a személyes, illetve egyéb adatait a szolgáltatás minőségének javításához, fejlesztéséhez, továbbá az előfizetői érdekek figyelemmel kísérése és érvényesítése céljából a szolgáltatás nyújtásával és igénybevételével kapcsolatos tájékoztatási tevékenységének megvalósítása céljából felhasználja.
b.) Az adatkezelés időtartamának lejártával az Előfizető személyes adatait a Szolgáltató az érintettel történő beazonosítást a továbbiakban lehetetlenné tevő módon törölni köteles.
23.6. A Szolgáltató adatvédelmi felelőse
Xxxxx Xxxxx Xxyvezető igazgató
5600 Békéscsaba, Baross u. 9-21
Tel: 00 00 000-000
E-mail: xxxxxxxxxxx@xxxxxxxx-x.xx
24. 3. b. melléklet – Adatbiztonsági tájékoztató
A szolgáltatás igénybevételének és használatának szerződésszerű teljesítését, s így biztonságát szolgálja, ha a belépési jelszót az előfizetők időről időre megváltoztatják. Amennyiben a jelszó idegen harmadik személyek tudomására jutott vagy juthat, úgy a jelszót haladéktalanul meg kell változtatni. Az adott felhasználónév/jelszó ismeretében az azokkal elérhető minden szolgáltatás és adat illetéktelenek számára is használhatóvá válik, és azok eléréséből a felhasználót ki is zárhatja. A szolgáltatások használata ezekben az esetekben az Előfizető költségére történik. A jelszó megváltoztatására minden költség nélkül az ügyfélszolgálaton nyílik lehetőség
A jelszó illetéktelen harmadik személyek számára történő hozzáférhetővé tételét számítógépes vírus is eredményezheti. Léteznek ugyanis olyan vírusok, amelyek nem törölnek adatokat, ellenben ismeretlen címzettek részére továbbítják az előfizetői jelszavakat. A legtöbb vírus e- mail-hez csatolt PROGRAMFILE-BAN jut el az előfizetőkhöz. Ennek elkerülése érdekében javasolt, hogy minden olyan PROGRAMFILE, amely e-mail-ben ismeretlen címről érkezik az előfizetőhöz, törlésre kerüljön, a dokumentum megnyitása nélkül.
A Szolgáltató a vírusok kiszűrésére vírusirtó program telepítését javasolja az előfizetők számára.
A Szolgáltató időről időre központosított vírusirtó megoldást alkalmazhat, melynek során a Szolgáltató által használt vírusirtó program a vírusos levelekből a rendszer által felismert vírusok irtását elvégzi és az irtás megtörténtének tényét e-mail-ben jelzi a címzettnek.
Ha a talált vírus a program által nem írtható, úgy az eredeti csatolt FILE nevéhez további kiterjesztést hozzáadva a program csatol egy FILE-T, amelyben jelezzük a címzettnek, hogy az eredeti csatolt FILE vírussal fertőzött volt. Az utóbbi esetben az eredeti csatolmány törlésre kerül.
A szolgáltatás igénybevételével továbbított küldemények titkosságát és a személyes adatok biztonságát fenyegető technológiák elleni védekezés lehetőségére is kínál megoldást a Szolgáltató. A hivatkozott technológiák alkalmazása során is elsősorban a belépési azonosítók és a jelszavak titokban tartása kerül veszélybe. A megfelelő védekezés hatásos eszköze a személyi tűzfal-szoftverek használata, melyek minden, az Internetről érkező, az Előfizető számítógépére küldött hálózati adatot ellenőriznek. Amennyiben azokat a felhasználó nem kérte, a programjelzést ad, illetve megakadályozza ezen adatok bejutását a számítógépre.
A Szolgáltató ügyfélszolgálatán keresztül az Előfizető kérése és igénye esetén a fentebbiekben nem említett, a szolgáltatás igénybevételével továbbított küldemények titkosságának és a személyes adatok biztonságának megőrzése érdekében egyéb létező megoldásokról és lehetséges szolgáltatásokról is tájékoztatást nyújt, valamint megad minden szükséges információt és segítséget az előfizetők által önállóan végrehajtandó intézkedések maradéktalan teljesülése érdekében.
25. 4. sz. melléklet: Minőségi mutatók
Az Internet szolgáltatásnak a megfelelő, valamint a nem elfogadható szintjét meghatározó számszerű követelmények
229/2008. Kormány Rendelet (IX. 12.) szerint
25.1. Mikrohullámú Internet hozzáférés
Minőségi mutató megnevezése | Vállalt célérték | Vállalt minimálérték |
A szolgáltatáshoz való új hozzáférés létesítésének vállalási határideje | 25 [nap] | 30 [nap] |
A bejelentett minőségi panaszok hibaelhárítási határideje | 72 [óra] | 72 [óra] |
A szolgáltatás rendelkezésre állása | 90 [%] | 90 [%] |
Telefonos ügyfélszolgálat ügyintézőjének bejelentkezési aránya (120s) | 75 [%] | 75 [%] |
NR-256 csomag esetén garantált (átlagosan elvárható) le/feltöltési sebesség | 64/32 [Kbps] | 64/32 [Kbps] |
NR-384 csomag esetén garantált (átlagosan elvárható) le/feltöltési sebesség | 64/32 [Kbps] | 64/32 [Kbps] |
NR-512 csomag esetén garantált (átlagosan elvárható) le/feltöltési sebesség | 64/32 [Kbps] | 64/32 [Kbps] |
AM-2 csomag esetén garantált (átlagosan elvárható) le/feltöltési sebesség | 256/64 [Kbps] | 256/64 [Kbps] |
AM-4 csomag esetén garantált (átlagosan elvárható) le/feltöltési sebesség | 256/96 [Kbps] | 256/96 [Kbps] |
AM-8 csomag esetén garantált (átlagosan elvárható) le/feltöltési sebesség | 384/128 [Kbps] | 384/128 [Kbps] |
AM-B5 csomag esetén garantált (átlagosan elvárható) le/feltöltési sebesség | 512/192 [Kbps] | 512/192 [Kbps] |
AM-B8 csomag esetén garantált (átlagosan elvárható) le/feltöltési sebesség | 1024/256 [Kbps] | 1024/256 [Kbps] |
AM-B16 csomag esetén garantált (átlagosan elvárható) le/feltöltési sebesség | 2048/512 [Kbps] | 2048/512 [Kbps] |
Minőségi mutatók neve, meghatározása, értelmezése
25.1.1. Új hozzáférési létesítési idő
A szolgáltatáshoz létesített új hozzáféréseknek az esetek 80 %-ában teljesített határideje megkezdett naptári napban [nap]
Értelmező kiegészítések:
Új hozzáférés létesítésnek minősül az első hozzáférés létesítés, az áthelyezés, az előfizetőnél további hozzáférés létesítés, ha a létesítés fizikai megvalósítást igényel helyhez kötött előfizetői hozzáférés igénybevétele esetén. Amennyiben a szolgáltató és az előfizető megegyezik, hogy több vonal vagy szolgáltatási tétel megrendelését lépcsőzetesen teljesíti, akkor minden egyes jóváhagyott szállítási időpont külön megrendelésnek számít mérési szempontból. Amikor egy igénybejelentő többféle helyszínen létesített szolgáltatást rendel, akkor a szolgáltatásnak az egyes helyszíneken történő biztosítása külön megrendelésnek számít mérési szempontból.
Kizárt esetek:
▪ visszavont megrendelések,
▪ az új előfizetői hozzáférési (fizikai) pont létesítése nélküli bekapcsolás,
▪ azok az esetek, amikor a szolgáltatást az előfizetőnek kell aktiválnia (pl. pre-paid szolgáltatás),
▪ ha a létesítés az előfizetői hozzáférési ponthoz való bejutástól függ és ez nem lehetséges a megkívánt időben,
▪ ha az igénylő halasztást, vagy későbbi időpontot kért a létesítésre.
A mért jellemzők:
A mutató számításához a megvalósult létesítések (teljesült megrendelések) kerülnek felhasználásra. A következő év(ek)re áthúzódó létesítések a megvalósulás évében kerülnek figyelembe vételre.
A szolgáltatáshoz való új hozzáférés létesítések ideje: Az adatgyűjtési időszakban megvalósult létesítés időpontja és az érvényes megrendelés időpontja között eltelt idő napokban.
Érvényesnek tekinthető a megrendelés, ha azt mindkét fél elfogadta. A megrendelés egyben lehet előfizetői szerződés is. Ha a szerződéskötést megrendelés előzi meg, a számításnál az érvényes megrendelés szolgáltatóhoz történő beérkezésének időpontját kell figyelembe venni.
Az alapadatok forrása:
A szolgáltató támogató rendszere, nyilvántartásai.
Minőségi mutató származtatása:
Számítással, a létesítési idő szerint növekvő sorrendbe téve az eseteket, a darabszám szerinti alsó 80 %-nak az időbeli felső korlátja.
25.1.2. Minőségi panasz hibaelhárítási ideje
A minőségi panaszok alapján indított hibaelhárításnak az esetek 80 %-ában teljesített határideje megkezdett órában [óra]
Értelmező kiegészítések:
A megkezdett órákba beleszámítanak az ünnep- és munkaszüneti napok is.
Minőségi panasz: a szolgáltató hibabehatároló eljárása eredményeként valósnak bizonyult, az érdekkörébe tartozó, szolgáltatásminőséggel összefüggő hibákra vonatkozó előfizetői bejelentés (hibabejelentés).
Hibabejelentés: a szolgáltatás igénybe nem vehetőségéről, vagy csökkent minőségéről szóló bejelentés, amelyet az előfizető tesz és a szolgáltató által a szolgáltatáshoz használt elektronikus hírközlő hálózatnak, illetőleg annak meghibásodásának tulajdonítható. Többvonalas, többcsatornás előfizetői hozzáférésről bejelentett hibákat egy hibának kell tekinteni, a bekapcsolt, érintett vonalak, csatornák számától függetlenül. A hibaelhárítási idő csak azokra az esetekre vonatkozik, ahol a szolgáltató az előfizetővel az ÁSZF szerinti hibaelhárítási feltételekkel szerződik.
Kizárt esetek:
▪ végberendezés hibája,
▪ ha a javítás az előfizető telephelyének elérésétől függ és ez a hozzáférés a szolgáltató érdekkörén kívül eső okok miatt nem lehetséges a megkívánt időben,
▪ az előfizető kéri a javítás elhalasztását,
▪ nem helyhez-kötött szolgáltatás esetén a szolgáltató által az ellátottként közzétett területen kívül eső (ellátatlan) területre vonatkozó panasz.
A mért jellemzők:
Bejelentett minőségi panaszok hibaelhárítási ideje: Az adatgyűjtési időszakban a szolgáltató hálózatában, vagy bármely azzal összekapcsolt hálózatban, a - szolgáltatót terhelő - hibák kijavítási ideje, amely a hibafelvételtől a szolgáltatás megfelelő minőségű ismételt rendelkezésre állásáig eltelt megkezdett órák száma.
Az alapadatok forrása:
A szolgáltató támogató rendszere, nyilvántartásai, a minőségi panaszokról vezetett nyilvántartások.
Minőségi mutató származtatása:
Számítással, a hibaelhárítási idő szerint növekvő sorrendbe téve az eseteket, a darabszám szerinti alsó 80 %-nak az időbeli felső korlátja.
25.1.3. A szolgáltatás rendelkezésre állása
A szolgáltatás-igénybevehetőség tényleges időtartamának aránya az adatgyűjtési időszak teljes elvi szolgáltatási idejéhez képest. [%]
Értelmező kiegészítések:
Szolgáltatás igénybevehetőség tényleges időtartama az az időszak, amikor az előfizetők a szolgáltatást valóban igénybe vehetik, függetlenül attól, hogy a szolgáltatás kiesését az egyes előfizetők érzékelték-e. Szolgáltatás-kiesésnek nevezzük, amikor a szolgáltatás az előfizető számára nem igénybe vehető.
A szolgáltatás-kiesés időtartamába tartozik:
▪ a szolgáltatás váratlan meghibásodás miatti szünetelése,
▪ a szolgáltatás tervezett átalakítás, felújítás, karbantartás miatti szünetelése.
Kizárt esetek:
▪ a szolgáltatás előfizető kérésére történő szünetelése,
▪ a szolgáltatás Magyar Köztársaság honvédelmi, nemzetbiztonsági, gazdasági és közbiztonsági érdekeinek védelmében a jogszabályok által előírt módon történő szünetelése.
A mért jellemzők: Szolgáltatás-kiesés teljes időtartama (SZKT): a szolgáltatás-kiesés regisztrálásától a szolgáltatás helyreállításáig eltelt összes idő.
Teljes elvi szolgáltatási időtartam (SZT): Az az időtartam, amely esetben a szolgáltató minden előfizető számára a teljes szolgáltatás-nyújtási időszakban szolgáltatás-kiesés nélkül lenne képes szolgáltatni.
Az alapadatok forrása:
A szolgáltató támogató rendszere, nyilvántartásai, a tervezett karbantartás és váratlan szolgáltatás-kiesés esetén vezetett nyilvántartások.
Minőségi mutató (RA) származtatása:
Az adatgyűjtési időszakban a szolgáltatás-kiesés teljes időtartama és a teljes elvi szolgáltatási időtartam hányadosát ki kell vonni 1-ből és az eredményt szorozni kell 100-zal.
Szolgáltatás-kiesés teljes időtartama: a regisztrált szolgáltatás-kiesésben érintett előfizetői szám szorozva a szolgáltatás-kiesés idejével hozzáadva a tervezett átalakításban, felújításban, karbantartásban érintett előfizetői számnak és a tevékenységre fordított időnek a szorzatát.
Teljes elvi szolgáltatási időtartam: az adatgyűjtési időszakban a szolgáltatás nyújtására fordított napok száma szorozva 24 órával, és szorozva az átlagos előfizetői számmal.
25.1.4. A garantált (átlagosan elvárható) le- és feltöltési sebesség:
Az az átlagos le-, illetve feltöltési sebesség, amelyet a szolgáltató az előfizetői számára a szolgáltatás igénybevétele esetén a vizsgált esetek 90 %-ában garantál. [kbit/s / kbit/s]
Értelmező kiegészítések:
Az értékpár a hazai ellenőrzött referencia szerver felé és felől mért le és feltöltési sebesség az előfizetői interfészen. Internet szolgáltatás esetén a tesztmérések a BIX hálóra közvetlenül (maximum 1 hop távolságra) kapcsolt referencia szerver(ek)en kerülnek elvégezésre. (A referencia szerverre mesterséges tesztforgalom kerül generálásra kiválasztott helyeken telepített hozzáférési pontokról. A tesztforgalom egyszerű TCP (FTP) forgalomból áll. Nem történik meg a pontos lemásolása a használt hálózati protokolloknak (http, mail, stb.). A tesztvizsgálat időpontja: a mérés forgalmas időszakban kerül végzésre. A tesztvizsgálat időtartama: 5 perc. Amíg független szervezet által működtetett referencia szerver nem áll rendelkezésre, a Szolgáltató által biztosított vizsgáló szerverrel kerül a vizsgálat elvégzésre.
A mért jellemzők:
A letöltési sebesség: a szolgáltató hálózatán, a vizsgálat során mért adattovábbítási (szolgáltató- előfizetői irány) sebesség. [kbit/s]
A feltöltési sebesség: a szolgáltató hálózatán, a vizsgálat során mért adattovábbítási (előfizető- szolgáltató irány) sebesség. [kbit/s]
Az alapadatok forrása:
Az igazoló adatok előállításához használt tesztrendszer.
Minőségi mutató származtatása:
Az egyes mintavételek során mért értékeket sebesség szempontjából csökkenő sorrendbe állítva az esetek 90 %-ában elért, illetve meghaladott érték. A sorrendbe állításkor az összes mért érték figyelembe vételre kerül.
Az előfizetői csatlakozások, szolgáltatási terület és szolgáltatáscsomagok tekintetében a mintavételi eljárás reprezentatív, a vizsgálathoz felhasznált teszt mérések minimális darabszáma: az átlagos előfizető szám 1 %-a, de legfeljebb 50 db.
25.1.5. Forgalommérésen alapuló számlázás esetén a bejelentett számlapanaszok kivizsgálási és elintézési határideje:
Forgalommérésen alapuló számlázás esetén a bejelentett számlapanaszok kivizsgálásának és elintézésének az esetek 80 %-ában teljesített határideje megkezdett naptári napban [nap]
Értelmező kiegészítések:
A mutató csak forgalommérésen alapuló számlázás esetében értelmezett. Számlapanasz a szolgáltatás igénybevételéről kiállított számla elleni reklamáció, melyben az előfizető a felszámított díj(ak) összegét vitatja.
Kizárt esetek:
▪ a számlára irányuló lekérdezéssel (információkéréssel),
▪ a számla kiállításával,
▪ a hibabejelentéssel kapcsolatos panasz
A mért jellemzők:
A bejelentett számlapanaszok kivizsgálásának és elintézésének ideje: Az adatgyűjtési időszakban a kiállított számlákat érintő számlapanaszok szolgáltató általi fogadásától,
a.) a panasz elutasítása esetén: az előfizetőnek kézbesített - a panasz elutasítását tartalmazó - válaszlevél elküldéséig,
b.) a panasz elfogadása esetén: a jóváírás, visszafizetés megtörténtéig, vagy a panasz elfogadásáról történő értesítésig eltelt megkezdett napok száma.
Minőségi mutató származtatása:
Számítással, a számlapanaszok kivizsgálási ideje szerint növekvő sorrendbe téve az eseteket, a darabszám szerinti alsó 80 %-nak az időbeli felső korlátja.
25.2. Vezetékes hálózat (XLAN, CLAN) Internet hozzáférés
Minőségi mutató megnevezése | Vállalt célérték | Vállalt minimálérték |
A szolgáltatáshoz való új hozzáférés létesítésének vállalási határideje | 25 [nap] | 30 [nap] |
A bejelentett minőségi panaszok hibaelhárítási határideje | 72 [óra] | 72 [óra] |
A szolgáltatás rendelkezésre állása | 90 [%] | 90 [%] |
Telefonos ügyfélszolgálat ügyintézőjének bejelentkezési aránya (120s) | 75 [%] | 75 [%] |
CL-2 csomag esetén garantált (átlagosan elvárható) le/feltöltési sebesség | 128/64 [kbps] | 128/64 [kbps] |
CL-4 csomag esetén garantált (átlagosan elvárható) le/feltöltési sebesség | 256/96 [kbps] | 256/96 [kbps] |
CL-8 csomag esetén garantált (átlagosan elvárható) le/feltöltési sebesség | 384/128 [kbps] | 384/128 [kbps] |
CL-B2 csomag esetén garantált (átlagosan elvárható) le/feltöltési sebesség | 256/128 [kbps] | 256/128 [kbps] |
CL-B5 csomag esetén garantált (átlagosan elvárható) le/feltöltési sebesség | 512/192 [kbps] | 512/192 [kbps] |
CL-B8 csomag esetén garantált (átlagosan elvárható) le/feltöltési sebesség | 1024/256 [kbps] | 1024/256 [kbps] |
CL-B16 csomag esetén garantált (átlagosan elvárható) le/feltöltési sebesség | 2048/512 [kbps] | 2048/512 [kbps] |
X-LAN-22 csomag esetén garantált (átlagosan elvárható) le/feltöltési sebesség | 4,4/2,2 [Mbps] | 4,4/2,2 [Mbps] |
X-LAN-44 csomag esetén garantált (átlagosan elvárható) le/feltöltési sebesség | 6,6/3,3 [Mbps] | 6,6/3,3 [Mbps] |
X-LAN-77 csomag esetén garantált (átlagosan elvárható) le/feltöltési sebesség | 8,8/4,4 [Mbps] | 8,8/4,4 [Mbps] |
X-LAN-133 csomag esetén garantált (átlagosan elvárható) le/feltöltési sebesség | 11/5,5 [Mbps] | 11/5,5 [Mbps] |
Minőségi mutatók neve, meghatározása, értelmezése
25.2.1. Új hozzáférési létesítési idő:
A szolgáltatáshoz létesített új hozzáféréseknek az esetek 80%-ában teljesített határideje megkezdett naptári napban [nap]
Értelmező kiegészítések:
Új hozzáférés létesítésnek minősül az első hozzáférés létesítés, az áthelyezés, az előfizetőnél további hozzáférés létesítés, ha a létesítés fizikai megvalósítást igényel helyhez kötött előfizetői hozzáférés igénybevétele esetén. Amennyiben a szolgáltató és az előfizető megegyezik, hogy több vonal vagy szolgáltatási tétel megrendelését lépcsőzetesen teljesíti, akkor minden egyes jóváhagyott szállítási időpont külön megrendelésnek számít mérési szempontból. Amikor egy igénybejelentő többféle helyszínen létesített szolgáltatást rendel, akkor a szolgáltatásnak az egyes helyszíneken történő biztosítása külön megrendelésnek számít mérési szempontból.
Kizárt esetek:
▪ visszavont megrendelések,
▪ az új előfizetői hozzáférési (fizikai) pont létesítése nélküli bekapcsolás,
▪ azok az esetek, amikor a szolgáltatást az előfizetőnek kell aktiválnia (pl. pre-paid szolgáltatás),
▪ ha a létesítés az előfizetői hozzáférési ponthoz való bejutástól függ és ez nem lehetséges a megkívánt időben,
▪ ha az igénylő halasztást, vagy későbbi időpontot kért a létesítésre.
A mért jellemzők:
A mutató számításához a megvalósult létesítések (teljesült megrendelések) kerülnek felhasználásra. A következő év-(ek)re áthúzódó létesítések a megvalósulás évében kerülnek figyelembe vételre.
A szolgáltatáshoz való új hozzáférés létesítések ideje: Az adatgyűjtési időszakban megvalósult létesítés időpontja és az érvényes megrendelés időpontja között eltelt idő napokban.
Érvényesnek tekinthető a megrendelés, ha azt mindkét fél elfogadta. A megrendelés egyben lehet előfizetői szerződés is. Ha a szerződéskötést megrendelés előzi meg, a számításnál az érvényes megrendelés szolgáltatóhoz történő beérkezésének időpontját kell figyelembe venni.
Az alapadatok forrása:
A szolgáltató támogató rendszere, nyilvántartásai.
Minőségi mutató származtatása:
Számítással, a létesítési idő szerint növekvő sorrendbe téve az eseteket, a darabszám szerinti alsó 80%-nak az időbeli felső korlátja.
25.2.2. Minőségi panasz hibaelhárítási ideje:
A minőségi panaszok alapján indított hibaelhárításnak az esetek 80%-ában teljesített határideje megkezdett órában [óra]
Értelmező kiegészítések:
A megkezdett órákba beleszámítanak az ünnep- és munkaszüneti napok is.
Minőségi panasz: a szolgáltató hibabehatároló eljárása eredményeként valósnak bizonyult, az érdekkörébe tartozó, szolgáltatásminőséggel összefüggő hibákra vonatkozó előfizetői bejelentés (hibabejelentés).
Hibabejelentés: a szolgáltatás igénybe nem vehetőségéről, vagy csökkent minőségéről szóló bejelentés, amelyet az előfizető tesz és a szolgáltató által a szolgáltatáshoz használt elektronikus hírközlő hálózatnak, illetőleg annak meghibásodásának tulajdonítható. Többvonalas, többcsatornás előfizetői hozzáférésről bejelentett hibákat egy hibának kell tekinteni, a bekapcsolt, érintett vonalak, csatornák számától függetlenül. A hibaelhárítási idő csak azokra az esetekre vonatkozik, ahol a szolgáltató az előfizetővel az ÁSZF szerinti hibaelhárítási feltételekkel szerződik.
Kizárt esetek:
▪ végberendezés hibája,
▪ ha a javítás az előfizető telephelyének elérésétől függ és ez a hozzáférés - a szolgáltató érdekkörén kívül eső okok miatt - nem lehetséges a megkívánt időben,
▪ az előfizető kéri a javítás elhalasztását,
▪ nem helyhez-kötött szolgáltatás esetén a szolgáltató által az ellátottként közzétett területen kívül eső (ellátatlan) területre vonatkozó panasz.
A mért jellemzők:
Bejelentett minőségi panaszok hibaelhárítási ideje: Az adatgyűjtési időszakban a szolgáltató hálózatában, vagy bármely azzal összekapcsolt hálózatban, a - szolgáltatót terhelő - hibák
kijavítási ideje, amely a hibafelvételtől a szolgáltatás megfelelő minőségű ismételt rendelkezésre állásáig eltelt megkezdett órák száma.
Az alapadatok forrása:
A szolgáltató támogató rendszere, nyilvántartásai, a minőségi panaszokról vezetett nyilvántartások.
Minőségi mutató származtatása:
Számítással, a hibaelhárítási idő szerint növekvő sorrendbe téve az eseteket, a darabszám szerinti alsó 80%-nak az időbeli felső korlátja.
25.2.3. A szolgáltatás rendelkezésre állása:
A szolgáltatás-igénybevehetőség tényleges időtartamának aránya az adatgyűjtési időszak teljes elvi szolgáltatási idejéhez képest. [%]
Értelmező kiegészítések:
Szolgáltatás igénybevehetőség tényleges időtartama az az időszak, amikor az előfizetők a szolgáltatást valóban igénybe vehetik, függetlenül attól, hogy a szolgáltatás kiesését az egyes előfizetők érzékelték-e. Szolgáltatás-kiesésnek nevezzük, amikor a szolgáltatás az előfizető számára nem igénybe vehető.
A szolgáltatás-kiesés időtartamába tartozik:
▪ a szolgáltatás váratlan meghibásodás miatti szünetelése,
▪ a szolgáltatás tervezett átalakítás, felújítás, karbantartás miatti szünetelése.
Kizárt esetek:
▪ a szolgáltatás előfizető kérésére történő szünetelése,
▪ a szolgáltatás Magyar Köztársaság honvédelmi, nemzetbiztonsági, gazdasági és közbiztonsági érdekeinek védelmében a jogszabályok által előírt módon történő szünetelése.
A mért jellemzők: Szolgáltatás-kiesés teljes időtartama (SZKT): a szolgáltatás-kiesés regisztrálásától a szolgáltatás helyreállításáig eltelt összes idő.
Teljes elvi szolgáltatási időtartam (SZT): Az az időtartam, amely esetben a szolgáltató minden előfizető számára a teljes szolgáltatás-nyújtási időszakban szolgáltatás-kiesés nélkül lenne képes szolgáltatni.
Az alapadatok forrása:
A szolgáltató támogató rendszere, nyilvántartásai, a tervezett karbantartás és váratlan szolgáltatás-kiesés esetén vezetett nyilvántartások.
Minőségi mutató (RA) származtatása:
Az adatgyűjtési időszakban a szolgáltatás-kiesés teljes időtartama és a teljes elvi szolgáltatási időtartam hányadosát ki kell vonni 1-ből és az eredményt szorozni kell 100-zal.
Szolgáltatás-kiesés teljes időtartama: a regisztrált szolgáltatás-kiesésben érintett előfizetői szám szorozva a szolgáltatás-kiesés idejével hozzáadva a tervezett átalakításban, felújításban, karbantartásban érintett előfizetői számnak és a tevékenységre fordított időnek a szorzatát.
Teljes elvi szolgáltatási időtartam: az adatgyűjtési időszakban a szolgáltatás nyújtására fordított napok száma szorozva 24 órával, és szorozva az átlagos előfizetői számmal.
25.2.4. A garantált (átlagosan elvárható) le- és feltöltési sebesség:
Az az átlagos le-, illetve feltöltési sebesség, amelyet a szolgáltató az előfizetői számára a szolgáltatás igénybevétele esetén a vizsgált esetek 90%-ában garantál. [kbit/s / kbit/s]
Értelmező kiegészítések:
Az értékpár a hazai ellenőrzött referencia szerver felé és felől mért le és feltöltési sebesség az előfizetői interfészen. Internet szolgáltatás esetén a tesztmérések a BIX hálóra kapcsolt referencia szerver(ek)en kerülnek elvégezésre. (A referencia szerverre mesterséges tesztforgalom kerül generálásra kiválasztott helyeken telepített hozzáférési pontokról. A tesztforgalom egyszerű TCP (FTP) forgalomból áll. Nem történik meg a pontos lemásolása a használt hálózati protokolloknak (http, mail, stb.). A tesztvizsgálat időpontja: a mérés forgalmas időszakban kerül végzésre. A tesztvizsgálat időtartama: 3 perc. Amíg független szervezet által működtetett referencia szerver nem áll rendelkezésre, a Szolgáltató által biztosított vizsgáló szerverrel kerül a vizsgálat elvégzésre.
A mért jellemzők:
A letöltési sebesség: a szolgáltató hálózatán, a vizsgálat során mért adattovábbítási (szolgáltató- előfizetői irány) sebesség. [kbit/s]
A feltöltési sebesség: a szolgáltató hálózatán, a vizsgálat során mért adattovábbítási (előfizető- szolgáltató irány) sebesség. [kbit/s]
Az alapadatok forrása:
Az igazoló adatok előállításához használt tesztrendszer.
Minőségi mutató származtatása:
Az egyes mintavételek során mért értékeket sebesség szempontjából csökkenő sorrendbe állítva az esetek 90%-ában elért, illetve meghaladott érték. A sorrendbe állításkor az összes mért érték figyelembe vételre kerül.
Az előfizetői csatlakozások, szolgáltatási terület és szolgáltatáscsomagok tekintetében a mintavételi eljárás reprezentatív, a vizsgálathoz felhasznált teszt mérések minimális darabszáma: az átlagos előfizető szám 1%-a, de legfeljebb 50 db.
25.2.5. Forgalommérésen alapuló számlázás esetén a bejelentett számlapanaszok kivizsgálási és elintézési határideje:
Forgalommérésen alapuló számlázás esetén a bejelentett számlapanaszok kivizsgálásának és elintézésének az esetek 80%-ában teljesített határideje megkezdett naptári napban [nap]
Értelmező kiegészítések:
A mutató csak forgalommérésen alapuló számlázás esetében értelmezett. Számlapanasz a szolgáltatás igénybevételéről kiállított számla elleni reklamáció, melyben az előfizető a felszámított díj(ak) összegét vitatja.
Kizárt esetek:
▪ a számlára irányuló lekérdezéssel (információkéréssel),
▪ a számla kiállításával,
▪ a hibabejelentéssel kapcsolatos panasz
A mért jellemzők:
A bejelentett számlapanaszok kivizsgálásának és elintézésének ideje: Az adatgyűjtési időszakban a kiállított számlákat érintő számlapanaszok szolgáltató általi fogadásától,
a.) a panasz elutasítása esetén: az előfizetőnek kézbesített - a panasz elutasítását tartalmazó - válaszlevél elküldéséig,
b.) a panasz elfogadása esetén: a jóváírás, visszafizetés megtörténtéig, vagy a panasz elfogadásáról történő értesítésig eltelt megkezdett napok száma.
Minőségi mutató származtatása:
Számítással, a számlapanaszok kivizsgálási ideje szerint növekvő sorrendbe téve az eseteket, a darabszám szerinti alsó 80 %-nak az időbeli felső korlátja.
25.3. Bérelt vonali internet hozzáférés
Minőségi mutató megnevezése | Vállalt célérték | Vállalt minimálérték |
A szolgáltatáshoz való új hozzáférés létesítésének vállalási határideje | 30 [nap] | 120 [nap] |
A bejelentett minőségi panaszok hibaelhárítási határideje | 24 [óra] | 48 [óra] |
A szolgáltatás rendelkezésre állása | 99 [%] | 98 [%] |
Telefonos ügyfélszolgálat ügyintézőjének bejelentkezési aránya (120s) | 75 [%] | 75 [%] |
Garantált (átlagosan elvárható) le/feltöltési sebesség adott csatlakozás esetén | Egyedi szolgáltatási szerződésben vállaltak szerint |
Minőségi mutatók neve, meghatározása, értelmezése
25.3.1. Új hozzáférési létesítési idő:
A szolgáltatáshoz létesített új hozzáféréseknek az esetek 80 %-ában teljesített határideje megkezdett naptári napban [nap]
Értelmező kiegészítések:
Új hozzáférés létesítésnek minősül az első hozzáférés létesítés, az áthelyezés, az előfizetőnél további hozzáférés létesítés, ha a létesítés fizikai megvalósítást igényel helyhez kötött előfizetői hozzáférés igénybevétele esetén. Amennyiben a szolgáltató és az előfizető megegyezik, hogy több vonal vagy szolgáltatási tétel megrendelését lépcsőzetesen teljesíti, akkor minden egyes jóváhagyott szállítási időpont külön megrendelésnek számít mérési szempontból. Amikor egy igénybejelentő többféle helyszínen létesített szolgáltatást rendel, akkor a szolgáltatásnak az egyes helyszíneken történő biztosítása külön megrendelésnek számít mérési szempontból.
Kizárt esetek:
▪ visszavont megrendelések,
▪ az új előfizetői hozzáférési (fizikai) pont létesítése nélküli bekapcsolás,
▪ azok az esetek, amikor a szolgáltatást az előfizetőnek kell aktiválnia (pl. pre-paid szolgáltatás),
▪ ha a létesítés az előfizetői hozzáférési ponthoz való bejutástól függ és ez nem lehetséges a megkívánt időben,
▪ ha az igénylő halasztást, vagy későbbi időpontot kért a létesítésre.
A mért jellemzők:
A mutató számításához a megvalósult létesítések (teljesült megrendelések) kerülnek felhasználásra. A következő év(ek)re áthúzódó létesítések a megvalósulás évében kerülnek figyelembe vételre.
A szolgáltatáshoz való új hozzáférés létesítések ideje: Az adatgyűjtési időszakban megvalósult létesítés időpontja és az érvényes megrendelés időpontja között eltelt idő napokban.
Érvényesnek tekinthető a megrendelés, ha azt mindkét fél elfogadta. A megrendelés egyben lehet előfizetői szerződés is. Ha a szerződéskötést megrendelés előzi meg, a számításnál az érvényes megrendelés szolgáltatóhoz történő beérkezésének időpontját kell figyelembe venni.
Az alapadatok forrása:
A szolgáltató támogató rendszere, nyilvántartásai.
Minőségi mutató származtatása:
Számítással, a létesítési idő szerint növekvő sorrendbe téve az eseteket, a darabszám szerinti alsó 80 %-nak az időbeli felső korlátja.
25.3.2. Minőségi panasz hibaelhárítási ideje:
A minőségi panaszok alapján indított hibaelhárításnak az esetek 80 %-ában teljesített határideje megkezdett órában [óra]
Értelmező kiegészítések:
A megkezdett órákba beleszámítanak az ünnep- és munkaszüneti napok is.
Minőségi panasz: a szolgáltató hibabehatároló eljárása eredményeként valósnak bizonyult, az érdekkörébe tartozó, szolgáltatásminőséggel összefüggő hibákra vonatkozó előfizetői bejelentés (hibabejelentés).
Hibabejelentés: a szolgáltatás igénybe nem vehetőségéről, vagy csökkent minőségéről szóló bejelentés, amelyet az előfizető tesz és a szolgáltató által a szolgáltatáshoz használt elektronikus hírközlő hálózatnak, illetőleg annak meghibásodásának tulajdonítható. Többvonalas, többcsatornás előfizetői hozzáférésről bejelentett hibákat egy hibának kell tekinteni, a bekapcsolt, érintett vonalak, csatornák számától függetlenül. A hibaelhárítási idő csak azokra az esetekre vonatkozik, ahol a szolgáltató az előfizetővel az ÁSZF szerinti hibaelhárítási feltételekkel szerződik.
Kizárt esetek:
▪ végberendezés hibája,
▪ ha a javítás az előfizető telephelyének elérésétől függ és ez a hozzáférés a szolgáltató érdekkörén kívül eső okok miatt nem lehetséges a megkívánt időben,
▪ az előfizető kéri a javítás elhalasztását,
▪ nem helyhez-kötött szolgáltatás esetén a szolgáltató által az ellátottként közzétett területen kívül eső (ellátatlan) területre vonatkozó panasz.
A mért jellemzők:
Bejelentett minőségi panaszok hibaelhárítási ideje: Az adatgyűjtési időszakban a szolgáltató hálózatában, vagy bármely azzal összekapcsolt hálózatban, a - szolgáltatót terhelő - hibák kijavítási ideje, amely a hibafelvételtől a szolgáltatás megfelelő minőségű ismételt rendelkezésre állásáig eltelt megkezdett órák száma.
Az alapadatok forrása:
A szolgáltató támogató rendszere, nyilvántartásai, a minőségi panaszokról vezetett nyilvántartások.
Minőségi mutató származtatása:
Számítással, a hibaelhárítási idő szerint növekvő sorrendbe téve az eseteket, a darabszám szerinti alsó 80 %-nak az időbeli felső korlátja.
25.3.3. A szolgáltatás rendelkezésre állása:
A szolgáltatás-igénybevehetőség tényleges időtartamának aránya az adatgyűjtési időszak teljes elvi szolgáltatási idejéhez képest. [%]
Értelmező kiegészítések:
Szolgáltatás igénybevehetőség tényleges időtartama az az időszak, amikor az előfizetők a szolgáltatást valóban igénybe vehetik, függetlenül attól, hogy a szolgáltatás kiesését az egyes előfizetők érzékelték-e. Szolgáltatás-kiesésnek nevezzük, amikor a szolgáltatás az előfizető számára nem igénybe vehető.
A szolgáltatás-kiesés időtartamába tartozik:
▪ a szolgáltatás váratlan meghibásodás miatti szünetelése,
▪ a szolgáltatás tervezett átalakítás, felújítás, karbantartás miatti szünetelése.
Kizárt esetek:
▪ a szolgáltatás előfizető kérésére történő szünetelése,
▪ a szolgáltatás Magyar Köztársaság honvédelmi, nemzetbiztonsági, gazdasági és közbiztonsági érdekeinek védelmében a jogszabályok által előírt módon történő szünetelése.
A mért jellemzők: Szolgáltatás-kiesés teljes időtartama (SZKT): a szolgáltatás-kiesés regisztrálásától a szolgáltatás helyreállításáig eltelt összes idő.
Teljes elvi szolgáltatási időtartam (SZT): Az az időtartam, amely esetben a szolgáltató minden előfizető számára a teljes szolgáltatás-nyújtási időszakban szolgáltatás-kiesés nélkül lenne képes szolgáltatni.
Az alapadatok forrása:
A szolgáltató támogató rendszere, nyilvántartásai, a tervezett karbantartás és váratlan szolgáltatás-kiesés esetén vezetett nyilvántartások.
Minőségi mutató (RA) származtatása:
Az adatgyűjtési időszakban a szolgáltatás-kiesés teljes időtartama és a teljes elvi szolgáltatási időtartam hányadosát ki kell vonni 1-ből és az eredményt szorozni kell 100-zal.
Szolgáltatás-kiesés teljes időtartama: a regisztrált szolgáltatás-kiesésben érintett előfizetői szám szorozva a szolgáltatás-kiesés idejével hozzáadva a tervezett átalakításban, felújításban, karbantartásban érintett előfizetői számnak és a tevékenységre fordított időnek a szorzatát.
Teljes elvi szolgáltatási időtartam: az adatgyűjtési időszakban a szolgáltatás nyújtására fordított napok száma szorozva 24 órával, és szorozva az átlagos előfizetői számmal.
25.3.4. A garantált (átlagosan elvárható) le- és feltöltési sebesség:
Az az átlagos le-, illetve feltöltési sebesség, amelyet a szolgáltató az előfizetői számára a szolgáltatás igénybevétele esetén a vizsgált esetek 90 %-ában garantál. [kbit/s / kbit/s]
Értelmező kiegészítések:
Az értékpár a hazai ellenőrzött referencia szerver felé és felől mért le és feltöltési sebesség az előfizetői interfészen. Internet szolgáltatás esetén a tesztmérések a BIX hálóra kapcsolt referencia szerver(ek)en kerülnek elvégezésre. (A referencia szerverre mesterséges tesztforgalom kerül generálásra kiválasztott helyeken telepített hozzáférési pontokról. A tesztforgalom egyszerű TCP (FTP) forgalomból áll. Nem történik meg a pontos lemásolása a használt hálózati protokolloknak (http, mail, stb.). A tesztvizsgálat időpontja: a mérés forgalmas időszakban kerül végzésre. A tesztvizsgálat időtartama: 3 perc. Amíg független szervezet által működtetett referencia szerver nem áll rendelkezésre, a Szolgáltató által biztosított vizsgáló szerverrel kerül a vizsgálat elvégzésre.
A mért jellemzők:
A letöltési sebesség: a szolgáltató hálózatán, a vizsgálat során mért adattovábbítási (szolgáltató- előfizetői irány) sebesség. [kbit/s]
A feltöltési sebesség: a szolgáltató hálózatán, a vizsgálat során mért adattovábbítási (előfizető- szolgáltató irány) sebesség. [kbit/s]
Az alapadatok forrása:
Az igazoló adatok előállításához használt tesztrendszer.
Minőségi mutató származtatása:
Az egyes mintavételek során mért értékeket sebesség szempontjából csökkenő sorrendbe állítva az esetek 90 %-ában elért, illetve meghaladott érték. A sorrendbe állításkor az összes mért érték figyelembe vételre kerül.
Az előfizetői csatlakozások, szolgáltatási terület és szolgáltatáscsomagok tekintetében a mintavételi eljárás reprezentatív, a vizsgálathoz felhasznált teszt mérések minimális darabszáma: az átlagos előfizető szám 1 %-a, de legfeljebb 50 db.
25.3.5. Forgalommérésen alapuló számlázás esetén a bejelentett számlapanaszok kivizsgálási és elintézési határideje:
Forgalommérésen alapuló számlázás esetén a bejelentett számlapanaszok kivizsgálásának és elintézésének az esetek 80 %-ában teljesített határideje megkezdett naptári napban [nap]
Értelmező kiegészítések:
A mutató csak forgalommérésen alapuló számlázás esetében értelmezett. Számlapanasz a szolgáltatás igénybevételéről kiállított számla elleni reklamáció, melyben az előfizető a felszámított díj(ak) összegét vitatja.
Kizárt esetek:
▪ a számlára irányuló lekérdezéssel (információkéréssel),
▪ a számla kiállításával,
▪ a hibabejelentéssel kapcsolatos panasz
A mért jellemzők:
A bejelentett számlapanaszok kivizsgálásának és elintézésének ideje: Az adatgyűjtési időszakban a kiállított számlákat érintő számlapanaszok szolgáltató általi fogadásától,
a.) a panasz elutasítása esetén: az előfizetőnek kézbesített - a panasz elutasítását tartalmazó - válaszlevél elküldéséig,
b.) a panasz elfogadása esetén: a jóváírás, visszafizetés megtörténtéig, vagy a panasz elfogadásáról történő értesítésig eltelt megkezdett napok száma.
Minőségi mutató származtatása:
Számítással, a számlapanaszok kivizsgálási ideje szerint növekvő sorrendbe téve az eseteket, a darabszám szerinti alsó 80 %-nak az időbeli felső korlátja.