A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács) 2010. július 15. (*)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács) 2010. július 15. (*)

„Tagállami kötelezettségszegés – 92/50/EGK irányelv és 2004/18/EK irányelv – Szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések – Az önkormányzati közszolgálatban foglalkoztatott munkavállalók foglalkoztatói nyugdíja – Szerződések közvetlen, uniós szintű közbeszerzési eljárás lefolytatása nélküli odaítélése a szociális partnerek által kötött kollektív szerződésben megjelölt nyugdíjszolgáltató intézmények részére”

A C-271/08. sz. ügyben,

az EK 226. cikk alapján kötelezettségszegés megállapítása iránt a Bírósághoz 2008. június 24-én

az Európai Bizottság (képviselik: G. Wilms és D. Xxxxxxx, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

felperesnek

a Németországi Szövetségi Köztársaság (képviselik: M. Lumma és N. Xxxx Xxxxxxxx, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen, támogatják:

a Dán Királyság (képviselik: B. Xxxx Xxxx és C. Xxxxxxxx Xxxxxxxxxx, meghatalmazotti minőségben),

a Svéd Királyság (képviselik: A. Falk és A. Xxxxxx, meghatalmazotti minőségben) beavatkozók,

benyújtott keresete tárgyában, A BÍRÓSÁG (nagytanács),

tagjai: V. Xxxxxxx elnök, X. Xxxxxxx, J. N. Xxxxx Xxxxxxxxx, X. Xxxxxxxx (előadó), J.-C. Bonichot és C. Toader tanácselnökök, K. Xxxxxxxxx, X. Xxxxx, Xxxxxx X., X. Arestis,

X. xxx Xxxxxxx, X. Arabadjiev és X.-X. Kasel bírák, főtanácsnok: V. Trstenjak,

hivatalvezető: Xxxxx X. xxxxxxxx,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2010. január 12-i tárgyalásra,

a főtanácsnok indítványának a 2010. április 14-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 Keresetével az Európai Közösségek Bizottsága annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság – mivel az 1218 munkavállalónál többet foglalkoztató önkormányzati közigazgatási szervek és önkormányzati vállalkozások közvetlenül, európai uniós szintű közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül ítéltek oda foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatásra irányuló szerződéseket az önkormányzati közszolgálatban foglalkoztatott munkavállalók vonatkozásában a munkabér egy részének nyugdíjelőtakarékosságra történő konverziójára vonatkozó kollektív szerződés (Tarifvertrag zur Entgeltungwandlung für Arbeitnehmer im Kommunalen öffentlichen Dienst, a továbbiakban: TV-EUmw/VKA) 6. §-a szerinti intézmények és vállalkozások részére – a 2006. január 31-ig terjedő időszakban nem teljesítette a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról szóló, 1992. június 18-i 92/50/EGK tanácsi irányelv (HL L 209., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet,

322. o.) együttesen értelmezett 8. cikkéből és III-VI. címéből eredő kötelezettségeit, és a 2006. február 1-jétől kezdődő időszakban az építési beruházásra, az árubeszerzésre és a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról szóló, 2004. március 31-i 2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 134., 114. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 7. kötet, 132. o.) együttesen értelmezett 20. és 23-55. cikkéből eredő kötelezettségeit.

2 Válaszában a Bizottság újrafogalmazta keresetének tárgyát, és a kifogásolt kötelezettségszegés megállapítását amiatt kérte a Bíróságtól, hogy a 2004. és 2005. évekre vonatkozó időszakban a több mint 2044 munkavállalót, a 2006. és 2007. évekre vonatkozó időszakban a több mint 1827 munkavállalót és a 2008. óta folyó időszakban a több mint 1783 munkavállalót foglalkoztató önkormányzati közigazgatási szervek és önkormányzati vállalkozások közvetlenül, uniós szintű közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül ítélték oda az ilyen szerződéseket a TV-EUmw/VKA 6. cikke szerinti intézmények és vállalkozások részére.

3 A tárgyaláson a Bizottság újfent újrafogalmazta keresetének tárgyát és az említett kötelezettségszegés megállapítását amiatt kérte a Bíróságtól, hogy a 2004. és 2005. évekre vonatkozó időszakban a több mint 2697 munkavállalót, illetve a 2006. és 2007. évekre vonatkozó időszakban a több mint 2402 munkavállalót foglalkoztató önkormányzati közigazgatási szervek és önkormányzati vállalkozások ilyen módon ítéltek oda szerződéseket.

Jogi háttér

Az uniós jog

A 92/50 irányelv

4 A 92/50 irányelv nyolcadik preambulumbekezdése kimondja, hogy „szolgáltatás teljesítésére ez az irányelv csak akkor alkalmazható, ha arra szerződést kötöttek; […] szolgáltatás más módon, pl. jogszabály, rendelet vagy munkaszerződés alapján történő teljesítésére nem alkalmazható”.

5 A 92/50 irányelv 1. cikke a) pontjának viii. alpontja értelmében a „szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződés” ezen irányelv alkalmazásában „egy szolgáltató és egy ajánlatkérő közötti visszterhes írásbeli szerződés” többek között a „munkaszerződés” kivételével.

6 A 92/50 irányelv 1. cikkének b) pontja értelmében:

„ajánlatkérő: az állam, a területi vagy települési önkormányzat, a közjogi intézmény, egy vagy több ilyen szervezet vagy közjogi szerv által alapított társulás.

Közjogi intézmény alatt értendő minden olyan intézmény:

– amely kifejezetten közfeladat ellátására jött létre, és amely nem ipari vagy kereskedelmi jellegű, továbbá

– amely jogi személyiséggel rendelkezik, valamint

– amelyet többségi részben az állam, vagy a területi vagy a települési önkormányzat, vagy egyéb közjogi intézmény finanszíroz; vagy amelynek irányítása e szervek felügyelete alatt áll; vagy olyan ügyviteli testülete, igazgatósága vagy felügyelőbizottsága van, amely tagjainak több mint a felét az állam, területi vagy települési önkormányzat, vagy egyéb közjogi intézmény nevezi ki.

[…]”

7 A 92/50 irányelv 7. cikkének (1), (4) és (5) bekezdése kimondja:

„(1) a) Ezt az irányelvet kell alkalmazni:

[…]

– – az I.A. mellékletben említett szolgáltatásokra irányuló közbeszerzési szerződésekre, […]

[…]

ii. amelyeket az 1. cikk b) pontjában felsorolt ajánlatkérők ítéltek oda, kivéve [az árubeszerzésre irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról szóló, 1993. június 14-i 93/36/EGK tanácsi irányelv (HL L 199., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 2. kötet, 110. o.)] I. mellékletében említetteket, és amelyek ÁFA [helyesen: HÉA] nélküli becsült értéke legalább 200 000 SDR [SDR: special drawing rights, különleges lehívási jogok] ECU-ben kifejezett értékének felel meg.

[…]

(4) A következő típusú szerződések becsült értékének megállapítása céljából – ahol lehet – figyelembe kell venni:

– biztosítási szolgáltatás esetén a fizetendő biztosítási díjat,

[…]

(5) Olyan szerződés esetében, amelyben nem tüntetik fel az ellenszolgáltatás teljes összegét, a becsült szerződési érték számításának alapja a következő:

– határozott időtartamú szerződésnél, ahol a szerződés időtartama 48 hónap vagy annál rövidebb, a szerződés teljes időtartamára vonatkozó érték,

– határozatlan időtartamú, vagy 48 hónapot meghaladó időtartamú szerződésnél a havi érték 48-szorosa.”

8 A német önkormányzati szervek és önkormányzati vállalkozások nem szerepelnek a 93/36 irányelv I. mellékletében.

9 A 92/50 irányelv 8. cikke értelmében „[a]zt a szerződést, amelynek tárgya az I. A. mellékletben felsorolt szolgáltatás, a III–VI. cím rendelkezéseinek megfelelően kell odaítélni”.

10 A 92/50 irányelv 8. cikkében hivatkozott címek a következőkre vonatkoznak: az odaítélési eljárás kiválasztása és a tervpályázatra alkalmazandó szabályok (III. cím), közös műszaki szabályok (IV. cím), közös közzétételi szabályok (V. cím), illetve közös részvételi szabályok, a minőség alapján történő kiválasztás feltételei és a szerződés odaítélésének feltételei (VI. cím).

11 A 92/50 irányelv I. A. mellékletében felsorolt „8. cikk szerinti szolgáltatások”

6. csoportjában szerepelnek a „pénzügyi szolgáltatások”, amelyek az a) pont alatt magukban foglalják a „biztosítási szolgáltatásokat” és b) pont alatt a „banki és befektetési szolgáltatásokat”.

A 2004/18 irányelv

12 A 2004/18 irányelv (28) preambulumbekezdése értelmében:

„A foglalkoztatás és a munkavégzés az egyenlő esélyek biztosításának kulcsfontosságú eleme és hozzájárul a társadalomba történő beilleszkedéshez. Ebben az összefüggésben a védett műhelyek és a védett munkahely-teremtési programok hatékonyan járulnak hozzá a fogyatékossággal élők munkaerőpiacra történő beilleszkedéséhez vagy újrabeilleszkedéséhez. Előfordulhat azonban, hogy ezek a műhelyek a szokásos versenyfeltételek mellett nem tudnak szerződéshez jutni. Következésképpen indokolt úgy rendelkezni, hogy a tagállamok a közbeszerzési eljárásban való részvétel jogát ilyen műhelyek számára tarthassák fenn, vagy a szerződések teljesítését a védett munkahely-teremtési programok keretébe illesztéshez köthessék.”

13 A 2004/18 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének a) és d) pontjában úgy határozza meg a

„közbeszerzési szerződés” fogalmát, mint amely „egy vagy több gazdasági szereplő és egy vagy több ajánlatkérő szerv által írásban megkötött visszterhes szerződés, amelynek tárgya az ezen irányelv szerinti építési beruházás kivitelezése, vagy áru szállítása, vagy szolgáltatás nyújtása”, és a „szolgáltatásra irányuló közbeszerzési szerződés” fogalmát, mint amely

„olyan, az építési beruházásra és az árubeszerzésre irányuló közbeszerzési szerződéstől eltérő közbeszerzési szerződés, amelynek tárgya a II. mellékletben említett szolgáltatások nyújtása”.

14 A 2004/18 irányelv 1. cikkének (5) bekezdése a következőképpen határozza meg a

„keretmegállapodás” fogalmát: „egy vagy több ajánlatkérő szerv és egy vagy több gazdasági szereplő között létrejött megállapodás, amelynek célja az egy adott időszakban odaítélendő szerződésekre irányadó feltételek megállapítása, különösen az árra és – szükség szerint – az előirányzott mennyiségre vonatkozóan”.

15 A 2004/18 irányelv 1. cikkének (9) bekezdésében az „ajánlatkérő szerv” fogalmát a 92/50 irányelv 1. cikkének b) pontjában szereplő meghatározáshoz nagyban hasonlóan határozza meg.

16 A 2004/18 irányelv 7. cikkének b) pontja értelmében ezt az irányelvet olyan szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződésekre kell alkalmazni, amelyek hozzáadottérték-adó (a továbbiakban: HÉA) nélküli becsült értéke eléri a 249 000 eurót. Ezt az összeget fokozatosan csökkentették a következőképpen: a 2004/17/EK és 2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelveknek a közbeszerzési eljárások értékhatárai tekintetében történő módosításáról szóló, 2004. október 28-i 1874/2004/EK bizottsági rendelettel (HL L 326., 17. o.) 236 000 euróra, majd a 2004/17/EK és 2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelveknek a közbeszerzési eljárásokban alkalmazandó értékhatárok tekintetében történő módosításáról szóló, 2005. december 19-i 2083/2005/EK bizottsági rendelettel (HL L 333., 28. o.) 211 000 euróra.

17 A 2004/18 irányelv 9. cikkének (1), (8) és (9) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1) Egy közbeszerzési szerződés becsült értékének kiszámítása az ajánlatkérő szerv által becsült, hozzáadottérték-adó nélküli teljes kifizetendő összegen alapul. E számítás során figyelembe kell venni a becsült teljes összeget, beleértve az opció bármely formáját és a szerződés esetleges meghosszabbítását.

[…]

(8) A szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések becsült szerződési értékének kiszámításához szükség szerint a következő értékeket kell figyelembe venni:

a) az alábbi szolgáltatások esetében:

i. biztosítási szolgáltatások: a fizetendő biztosítási díj és a díjazás egyéb módjai; […]

b) a teljes árat nem tartalmazó szolgáltatási szerződések esetében:

i. határozott időtartamú szerződés esetében, ha annak időtartama 48 hónap vagy annál kevesebb: a szerződés teljes időtartamára szóló összérték;

ii. határozatlan időtartamú vagy 48 hónapot meghaladó időtartamú szerződéseknél: a havi érték 48-szorosa.

(9) A keretmegállapodások […] tekintetében a figyelembe veendő érték a keretmegállapodás […] teljes időtartamára előirányzott valamennyi szerződés legnagyobb becsült, hozzáadottérték-adó nélküli értéke.”

18 A 2004/18 irányelv 16. cikkének e) pontja értelmében az irányelv nem alkalmazható azokra a „szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződésekre, amelyek tárgya: […] munkaviszony”.

19 A 2004/18 irányelv 20. cikke értelmében „[a] II A. mellékletben felsorolt szolgáltatások nyújtására irányuló szerződéseket a 23–55. cikkel összhangban kell odaítélni”.

20 A 2004/18 irányelv 23-55. cikke a következő rendelkezéseket tartalmazza: a leírásokra és az ajánlattételhez szükséges dokumentációra irányadó különös szabályok (23-27. cikk), eljárások (28-34. cikk), a közzététel és az átláthatóság szabályai (35-43. cikk) és az eljárás menete (44-55. cikk).

21 A 2004/18 irányelv II. A. mellékletében felsorolt szolgáltatások 6. csoportjában szerepelnek a „pénzügyi szolgáltatások”, amelyek az a) pont alatt magukban foglalják a

„biztosítási szolgáltatásokat” és b) pont alatt a „banki és befektetési szolgáltatásokat”.

22 A 2004/18 irányelv III. mellékletét képező, az 1. cikk (9) bekezdésének második albekezdésében említett közjogi intézmények és intézménykategóriák jegyzékének a Németországi Szövetségi Köztársaságra vonatkozó III. pontjában szerepelnek „[a] közjog hatálya alá tartozó és szövetségi, állami vagy helyi szervek által […] létrehozott testületek, intézmények és alapítványok”.

A nemzeti jog

23 A 2008. december 21-i törvény (BGBl. I, 2940. o.) 5. §-ával módosított, a foglalkoztatói nyugdíj javításáról szóló 1974. december 19-i törvénynek (Gesetz zur Verbesserung der betrieblichen Altersversorgung; BGBl. I, 3610. o.; a továbbiakban: BetrAVG) a „Munkáltatói kötelezettségvállalás a foglalkoztatói nyugdíjra” címet viselő 1. §-a a következőképpen rendelkezik:

„(1) A jelen törvény rendelkezéseit kell alkalmazni, amennyiben a munkáltató a munkavállaló javára a munkaviszonyra tekintettel kötelezettséget vállal öregségi, rokkantsági vagy hozzátartozói nyugdíj fizetésére (foglalkoztatói nyugdíj). A foglalkoztatói nyugdíj folyósítására sor kerülhet közvetlenül a munkáltató által vagy az 1b. § (2)–(4) bekezdésében felsorolt nyugdíjszolgáltató intézmények valamelyike útján. A munkáltató az általa vállalt ellátások teljesítéséért akkor is helytállással tartozik, ha a folyósítást nem közvetlenül végzi.

(2) Foglalkoztatói nyugdíjnak minősül az is, ha:

[…]

3. jövőbeli munkabér azonos értékű nyugellátási jogosultságra történő konverziójára kerül sor (munkabér-konverzió), vagy

4. a munkavállaló a munkabéréből levont hozzájárulást fizet a foglalkoztatói nyugdíj ellátásainak finanszírozására valamely nyugdíjalapba, nyugdíjpénztárba, vagy valamely

közvetlen biztosító részére, és a munkavállaló kötelezettségvállalása kiterjed az e hozzájárulásokból eredő ellátásokra is; a munkabér-konverzióra vonatkozó rendelkezések értelemszerűen alkalmazandók e tekintetben, amennyiben az e hozzájárulásokból eredő, munkáltató által vállalt ellátásokat tőkésítés útján finanszírozzák.”

24 A BetrAVG „Munkabér-konverzión alapuló foglalkoztatói nyugdíjjogosultság” című 1a.§-ának (1) bekezdése előírja:

„A munkavállaló kérheti a munkáltatótól, hogy a jövőbeli munkabéréből a mindenkori általános nyugdíjbiztosítás hozzájárulási plafonja legfeljebb 4 %-ának megfelelő összeget a munkabére konverziójával foglalkoztatói nyugdíj céljára használjanak fel. A munkavállaló ezen igényét megállapodással kell szabályozni. Amennyiben a munkáltató hozzájárul, hogy nyugdíjalapon vagy nyugdíjpénztáron [1b. § (3) bekezdése] keresztül gyakorolják e jogot, a foglalkoztatói nyugdíj-hozzájárulást ezen alapon vagy pénztáron keresztül kell teljesíteni; ellenkező esetben a munkavállaló kérheti, hogy a munkáltató kössön a javára egy közvetlen biztosítást [1b. § (2) bekezdése]. Amennyiben a munkavállaló él e jogával, köteles minden évben a szociális törvénykönyv negyedik könyve 18. §-a (1) bekezdésében előírt munkabér egy százhatvanad részének megfelelő összegű minimális hozzájárulást a foglalkoztatói nyugdíjra fordítani. Amennyiben a munkavállaló a mindenkori munkabérének egy részét a foglalkoztatói nyugdíj kiegészítésére fordítja, a munkáltató kérheti, hogy az adott naptári évben azonos havi összegeket fordítson e célra.”

25 A BetrAVG „Személyi hatály és kollektív szerződés útján eltérést engedő rendelkezés” című 17. §-ának (3) és (5) bekezdése kimondja:

„(3) A kollektív szerződések e törvény 1a. §-ának […] rendelkezéseitől eltérhetnek. Az eltérésről rendelkező kikötések a kollektív szerződés hatálya alá nem tartozó munkáltatókra és munkavállalókra is érvényesek, amennyiben azok megállapodnak a kollektív szerződés releváns rendelkezéseinek a köztük lévő jogviszonyra történő alkalmazásáról. Egyébként e törvény rendelkezéseitől a munkavállaló hátrányára nem lehet eltérni.

[...]

(5) Amennyiben a bérkövetelés kollektív szerződésen alapul, annak konverziójára csak akkor kerülhet sor, amennyiben azt a kollektív szerződés írja elő vagy a kollektív szerződés azt lehetővé teszi.”

26 A TV-EUmw/VKA-t 2003. február 18-án kötötték meg a Vereinigung der kommunalen Arbeitgeberverbände (az önkormányzati munkáltatói társulások szövetsége, a továbbiakban: VKA) és a Vereinte Dienstleistungsgewerkschaft eV (ver.di) (a szolgáltatói szektor egységes munkavállalói érdekképviseleti szerve) között. A VKA hasonló kollektív szerződést kötött egy másik munkavállalói érdekképviseleti szervezettel is, nevezetesen a dbb tarifunionnal.

27 A TV-EUmw/VKA 2. és 3. §-ában rendelkezik az 1. §-ában felsorolt kollektív szerződések hatálya alá tartozó munkavállalók azon jogáról, hogy munkáltatójuktól a BetrAVG-ben meghatározott keretek között jövőbeli munkabérük egy részének nyugdíjelőtakarékosságra történő konverzióját kérjék. A TV-EUmw/VKA 5. §-ának megfelelően az erre irányuló kérelmet írásban kell a munkáltatónak megküldeni. Ugyanezen § értelmében a munkavállaló a munkáltatóval a jövőbeli munkabére egy részének konverziójára vonatkozóan kötött megállapodáshoz legalább egy évig kötve van.

28 A TV-EUmw/VKA „Végrehajtási rendelkezések” című 6. §-a a következőképpen rendelkezik:

„A munkabér egy részének a konverzióját a BetrAVG-ben meghatározott végrehajtási szabályoknak megfelelően kell megvalósítani az állami kiegészítő nyugdíjbiztosítási intézményeknél, a második és harmadik mondatban tett fenntartással.

A munkáltató az első mondat szerinti foglalkoztatói nyugdíj keretében a Sparkasse pénzintézeti csoport vagy az önkormányzati biztosítótársaságok által javasolt végrehajtási szabályokat is választhatja.

Tartományi szintű kollektív szerződések szükség szerint meghatározhatnak az első és második mondattól eltérő szabályozást.”

29 A TV-EUmw/VKA 7. §-ának (1) bekezdése hatályba lépésének időpontját 2003. január 1-ben határozta meg. A TV-EUmw/VKA 7. §-ának (2) bekezdése értelmében e kollektív szerződés három hónapos felmondási idővel a naptári év végére mondható fel, és legkorábban 2008. december 31-ével.

A pert megelőző eljárás

30 Egy hozzá benyújtott panasz folytán a Bizottság 2005. október 18-án felszólító levelet intézett a Németországi Szövetségi Köztársasághoz, amelyben tájékoztatta arról, hogy mivel több önkormányzati közigazgatási szerv és önkormányzati vállalkozás uniós szintű közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül ítélt oda foglalkoztatói nyugdíjra vonatkozó szerződéseket a TV-EUmw/VKA 6. §-ában megnevezett intézmények és vállalkozások részére, e tagállam megsérthette a 92/50 irányelv együttesen értelmezett 8. cikkét és III-VI. címét, valamint mindenképpen a letelepedés szabadságának elvét és a szolgáltatásnyújtás szabadságának elvét.

31 2006. március 29-i levelében a Németországi Szövetségi Köztársaság vitatta, hogy az önkormányzati közigazgatási szervek és önkormányzati vállalkozások a 92/50 irányelv értelmében vett „ajánlatkérőként” járnak el, amikor munkáltatói jogkörüket gyakorolják a foglalkoztatói nyugdíjjal kapcsolatosan. E tagállam azt is kifejtette, hogy a szóban forgó foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatási szerződések munkaviszonnyal kapcsolatosak, következésképpen nem minősülnek közbeszerzési szerződéseknek, mivel az önkormányzati munkáltatók csupán kifizető szervezetként járnak el a munkabérük egy részének nyugdíjelőtakarékosságra történő konverziója mellett döntő munkavállalók és a nyugdíjszolgáltató intézmények közötti kölcsönös szolgáltatások teljesítése keretében. E tagállam arra is hivatkozott, hogy a közbeszerzési jog alkalmazása a vitatott szerződésekre ellentétes lenne a szociális partnereknek a német alkotmány (Grundgesetz) 9. §-ának

(3) bekezdésében deklarált függetlenségével.

32 A Bizottság, mivel e választ nem találta meggyőzőnek, 2006. július 4-én indokolással ellátott véleményt intézett a Németországi Szövetségi Köztársasághoz, amelyben kifejtette, hogy kifogásait úgy kell érteni, mint amelyek 2006. február 1-jétől a 2004/18 irányelv együttesen értelmezett 20. és 23-55. cikkének megsértésére is vonatkoznak, amely rendelkezések lényegében átvették a 92/50 irányelvnek a felszólító levélben hivatkozott rendelkezéseit.

33 Az említett indokolással ellátott véleményre adott 2006. november 15-i válaszában a Németországi Szövetségi Köztársaság fenntartotta álláspontját, és válaszához csatolt egy szakértői jelentést, amellyel azt kívánta bizonyítani, hogy a szóban forgó munkabér-konverzió a díjazás fogalmi körébe tartozik. E tagállam arra is hivatkozott, hogy az uniós közbeszerzési jog alkalmazásának értékhatárait a jelen esetben nem érték el, tekintettel arra, hogy minden szerződést egyedileg kell figyelembe venni. Végül e tagállam hangsúlyozta, hogy egyébként sem lenne képes orvosolni az uniós jog esetleges megsértését, mivel az állam nem adhat utasításokat a szociális partnerek számára.

34 2007. január 30-i levelében a Bizottság további tájékoztatást kért a Németországi Szövetségi Köztársaságtól annak érdekében, hogy értékelhesse különösen, hogy szociálpolitikai indokokkal igazolható-e a jelen esetben az uniós közbeszerzési jogtól való eltérés.

35 A Bizottság, mivel úgy ítélte meg, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság az e kérelemre küldött 2007. március 1-jei válaszában nem adott elő megfelelő igazolást, a jelen kereset benyújtása mellett döntött.

A keresetről

A 92/50 és a 2004/18 irányelvnek a TV-EUmw/VKA 6. §-ában szereplő intézmények vagy vállalkozások részére történő szerződés-odaítélésekre történő alkalmazhatóságáról

36 Mindenekelőtt meg kell vizsgálni, hogy – amint azt a Németországi Szövetségi Köztársaság, valamint a Dán Királyság és a Svéd Királyság állítja – a TV-EUmw/VKA

6. §-ában szereplő intézmények vagy vállalkozások részére történő szerződés-odaítélések (a továbbiakban: a vitatott szerződés-odaítélések) jellegüknél és tárgyuknál fogva a 92/50 és a 2004/18 irányelv hatályán kívül esnek-e. E tagállamok a Bíróság által a C-67/96. sz., Albany-ügyben 1999. szeptember 21-én hozott ítéletben [EBHT 1999., I-5751. o.] és a C-222/98. sz., van der Woude-ügyben 2000. szeptember 21-én hozott ítéletben [EBHT 2000., I-7111. o.] alkalmazott érvelésnek a jelen ügy körülményeire történő átültetését javasolva arra alapítják érvelésüket, hogy az említett odaítélések a szociális partnerek között létrejött kollektív szerződés, nevezetesen a TV-EUmw/VKA 6. §-ának végrehajtására irányultak.

37 E tekintetben egyfelől emlékeztetni kell arra, hogy a kollektív tárgyalások folytatásához való jogot, amelyet a jelen esetben a TV-EUmw/VKÁ-t aláíró felek gyakoroltak, elismerik mind a különböző nemzetközi okmányok rendelkezései, amelyek kidolgozásában a tagállamok együttműködtek, vagy amelyekhez csatlakoztak, mint a Torinóban, 1961. október 18-án kelt, majd Strasbourgban 1996. május 3-án felülvizsgált Európai Szociális Charta

6. cikke, mind pedig az említett tagállamok által közösségi szinten vagy az Európai Unió keretében kidolgozott okmányok, mint az Európai Tanács 1989. december 9-én Strasbourgban tartott ülésén elfogadott, a munkavállalók alapvető szociális jogairól szóló közösségi charta 12. pontja, és az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 28. cikke, amelyet az EUSZ 6. cikk ugyanolyan jogi kötőerővel ruház fel, mint amellyel a Szerződések rendelkeznek.

38 A Charta 52. cikkének (6) bekezdésével összefüggésben értelmezett említett

28. cikkéből következik, hogy a kollektív tárgyalások folytatásához való alapjog védelmének teljes mértékben figyelembe kell vennie a nemzeti jogszabályokat és gyakorlatot.

39 Emellett az EUMSZ 152. cikk értelmében az Unió az egyes nemzeti rendszerek különbözőségeinek figyelembevételével elismeri és támogatja a szociális partnerek uniós szintű szerepvállalását.

40 Másfelől meg kell állapítani, hogy – amint abban a jogvita felei is egyetértenek – a TV- EUmw/VKA általánosságban véve szociális célokat követ. Xxxxx célja ugyanis az érintett munkavállalók nyugdíjszínvonalának emelése a BetrAVG-nek megfelelően a nyugdíjelőtakarékosság alkalmazásának az érdekelt munkavállalók munkabérének részleges konverziója útján történő ösztönzésével.

41 Mindazonáltal a kollektív tárgyalások folytatásához való jog alapjogi jellege és a TV- EUmw/VKA általánosságban véve szociális célkitűzése önmagukban nem vonják magukkal az önkormányzati munkavállalók automatikus kivonását a közbeszerzések terén a letelepedés szabadsága és a szolgáltatásnyújtás szabadsága alkalmazásának biztosítására irányuló 92/50 és a 2004/18 irányelvből eredő követelmények tiszteletben tartásának kötelezettsége alól.

42 A Bíróság már határozott arról, hogy a kollektív szerződések rendelkezései nem esnek kívül a személyek szabad mozgására vonatkozó rendelkezések hatályán (lásd a C-438/05. sz. International Transport Workers’ federation és Finnish Seamen’s Union, ún. „Viking Line” ügyben 2007. december 11-én hozott ítélet [EBHT 2007., I-10779. o.] 54. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

43 Egyébiránt az olyan alapjog gyakorlása, mint a kollektív tárgyalások folytatásához való jog, bizonyos korlátozások alá eshet (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Viking Line ügyben hozott ítélet 44. pontját és a C-341/05. sz., Laval un Partneri ügyben 2007. december 18-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-11767. o.] 91. pontját). Közelebbről, jóllehet, a kollektív tárgyalások folytatásához való jog Németországban általánosságban véve alkotmányos védelem alatt áll a német alkotmány 9. §-ának (3) bekezdése értelmében a munkafeltételek és a gazdasági körülmények megőrzését és javítását célzó társulások alapításához való jog keretében, a Charta 28. cikkének értelmében ezt a jogot az uniós joggal összhangban kell gyakorolni.

44 A kollektív tárgyalások folytatásához való alapjog gyakorlásának tehát összhangban kell lennie az EUSZ-Szerződés által védelemben részesített szabadságokból eredő követelményekkel, amelyek a jelen esetben a 92/50 irányelv és a 2004/18 irányelv végrehajtására vonatkoznak, továbbá meg kell felelnie az arányosság elvének (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Viking Line ügyben hozott ítélet 46. pontját és a fent hivatkozott Laval un Partneri ügyben hozott ítélet 94. pontját).

45 Igaz, hogy többek között a fent hivatkozott Albany-ügyben és a fent hivatkozott van der Woude-ügyben a Bíróság kimondta, hogy a munkáltatókat és munkavállalókat képviselő szervezetek közötti kollektív szerződések, amelyek egy meghatározott ágazatban kiegészítő nyugdíjrendszert hoznak létre, amelyet egy olyan nyugdíjalap kezel, amelyhez kötelező a csatlakozás, a velük járó versenykorlátozó hatás ellenére nem tartoznak az EUMSZ 101. cikk

(1) bekezdésének hatálya alá.

46 Mindazonáltal az ilyen érvelés nem alkalmazható azon elkülönült kérdésre, amely a jelen ügy sajátja, és amely arra vonatkozik, hogy a szóban forgó munkabér-konverzióra irányuló intézkedés végrehajtásáért felelős nyugdíjszolgáltató intézmények kijelölése során tiszteletben kell-e tartani a letelepedés szabadságának és a szolgáltatásnyújtás szabadságának

a közbeszerzések területén való alkalmazására vonatkozó uniós szabályokat a közszolgálatban foglalkoztatott munkavállalókat érintő kollektív munkaügyi szerződés esetében.

47 E tekintetben nem tekinthető úgy, hogy a szociális partnerek szabadságának és a kollektív tárgyalások folytatásához való jognak a gyakorlásával magától értetődően vele járna a letelepedés szabadságának és a szolgáltatásnyújtás szabadságának a közbeszerzések területén való alkalmazását biztosító irányelvek megsértése (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Viking Line ügyben hozott ítélet 52. pontját).

48 Egyebekben az a körülmény, hogy valamely szerződés vagy tevékenység ki van véve a Szerződésnek a versenyre vonatkozó rendelkezései hatálya alól, nem jár automatikusan azzal a következménnyel, hogy ez a szerződés, illetve ez a tevékenység az ezen irányelvek rendelkezéseiből eredő követelmények tiszteletben tartásának kötelezettsége alól is ki lenne véve, mivel az említett rendelkezések mindegyike saját alkalmazási feltételeknek tesz eleget (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Viking Line ügyben hozott ítélet 53. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

49 Végül meg kell állapítani, hogy a szociális partnerek által meghatározott, az önkormányzati közszolgálatban foglalkoztatott munkavállalók nyugdíjszínvonalának emelésére irányuló céltól eltérően, intézményeknek és vállalkozásoknak a jelen ügyben szereplőhöz hasonló kollektív szerződésben történő kijelölése nem érinti a kollektív tárgyalások folytatásához való jog lényegét.

50 A fenti megfontolásokra tekintettel önmagában az a körülmény, hogy a vitatott szerződés-odaítélések egy kollektív szerződés alkalmazását szolgálják, nem vezet a jelen esetben szóban forgó szerződés-odaítéléseknek a 92/50, illetve a 2004/18 irányelv hatálya alól történő kivonásához.

51 Ennélfogva felmerül a kérdés, hogy a jelen esetben a kollektív tárgyalásokban résztvevő felek által követett szociális cél megvalósításához kapcsolódó követelmények összeegyeztethetők-e a 92/50, illetve a 2004/18 irányelvből eredő követelményekkel.

52 Az ilyen kérdés megválaszolásához szükség van annak az ügy iratai alapján történő megvizsgálására, hogy a TV-EUmw/VKA 6. §-a tartalmának meghatározásakor – amely §-ra a Bizottság a keresetlevelében a vitatott szerződés-odaítélések alapjaként tekintett – megfelelő egyensúlyt alakítottak-e ki a jelen ügyben felmerülő érdekek figyelembevétele során, nevezetesen egyfelől az érintett munkavállalók nyugdíjszínvonalának emelése, másfelől a letelepedés szabadságának és a szolgáltatásnyújtás szabadságának, valamint a verseny uniós szinten történő megnyitásának megvalósítása között (lásd analógia útján a C-112/00. sz., Xxxxxxxxxxxx-ügyben 2003. június 12-én hozott ítélet [EBHT 2003., I-5659. o.] 81. és

82. pontját).

53 E tekintetben jóllehet a TV-EUmw/VKA 6. §-a olyan kollektív szerződés részét képezi, amely – amint az a jelen ítélet 40. pontjában kifejtésre került - általánosságban véve szociális célokat követ, meg kell állapítani, hogy – amint a főtanácsnok is megjegyzi indítványának

176. pontjában – az említett § következménye az, hogy határozatlan időtartamra teljesen kizárja a 92/50 és a 2004/18 irányelvből eredő szabályok alkalmazását az önkormányzati munkavállalók nyugdíjelőtakarékossága terén, amit a Németországi Szövetségi Köztársaság sem cáfolt.

54 E tagállam azonban először is arra hivatkozik, hogy a TV-EUmw/VKA 6. §-a az e kollektív szerződést aláíró egyes felek érdekeit figyelembe vevő közös megoldást jelent. Hangsúlyozza, hogy az önkormányzati közszolgálatban bevezetett munkabér-konverzióra irányuló intézkedés végrehajtásával kizárólagosan megbízható nyugdíjszolgáltató intézményeknek és vállalkozásoknak az e kollektív szerződésben való kijelölése lehetővé teszi a munkavállalók bevonását és ez utóbbiak érdekeinek erőteljesebb figyelembevételét, mintha a nyugdíjszolgáltatót vagy nyugdíjszolgáltatókat az egyes önkormányzati munkáltatók közbeszerzési eljárás útján maguk választanák ki.

55 Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy lehetséges a közbeszerzési eljárások alkalmazásának, valamint az érintett önkormányzati közigazgatási szervek vagy önkormányzati vállalkozások esetében a munkavállalóknak vagy képviselőiknek a munkabér-konverzióra irányuló intézkedés végrehajtásával megbízandó intézmény vagy intézmények kiválasztására irányuló döntés meghozatalában való részvételét biztosító német szociális jogból eredő mechanizmusoknak az összehangolása, amit a Németországi Szövetségi Köztársaság a tárgyaláson nem vitatott.

56 Emellett a közbeszerzési eljárásokra vonatkozó szabályok alkalmazása nem zárja ki azt, hogy az eljárást megindító felhívásban az érintett munkavállalók érdekeit tükröző feltételeket írjanak elő az érdekelt ajánlattevők számára.

57 Másodszor a Németországi Szövetségi Köztársaság – amelyet e ponton a Dán Királyság is támogat – azzal érvel, hogy TV-EUmw/VKA 6. §-ában felsorolt intézmények és vállalkozások ajánlata a szolidaritás elvén alapszik. A tárgyaláson azt hangsúlyozták, hogy a nyugdíjszolgáltatásra irányuló szerződés a kockázatok megosztása révén lehetővé teszi a

„pozitív” és a „negatív” kockázatok közötti kompenzációt különösen, amikor a foglalkoztatói nyugdíj ellátásait a kedvezményezett haláláig fizetett életjáradék formájában teljesítik. Az is említésre került, hogy az említett intézmények és vállalkozások semmilyen egészségügyi szempontokon alapuló szelekciós eljárást nem alkalmaznak az érdekelt jelentkezőkkel szemben.

58 E tekintetben hangsúlyozni kell azonban, hogy az e szolidaritási szempontok megőrzésére irányuló cél nem jellegénél fogva összeegyeztethetetlen a közbeszerzési eljárások alkalmazásával. A kockázatok megosztása, amin minden biztosítási tevékenység nyugszik, ugyanis biztosítható egy uniós szinten meghirdetett közbeszerzési eljárás keretében kiválasztott nyugdíjszolgáltató intézmény vagy vállalkozás által is. Másfelől a közbeszerzési irányelvekben semmi sem tiltja azt, hogy egy önkormányzati munkáltató az eljárást megindító felhívásban meghatározza azokat a feltételeket, amelyeket az ajánlattevőknek be kell tartaniuk a munkabér-konverzió iránt érdeklődő munkavállalók egészségügyi szempontú szelekciójának mellőzése vagy korlátozása érdekében.

59 Harmadszor a Németországi Szövetségi Köztársaság a TV-EUmw/VKA 6. §-ában felsorolt intézmények és vállalkozások szakmai tapasztalatát és pénzügyi teljesítőképességét hangsúlyozza. Hozzáteszi, hogy azért is esett a választás ezen intézményekre és vállalkozásokra, hogy a munkabér-konverzióra irányuló intézkedést vonzóvá tegyék az önkormányzati közszolgálatban foglalkoztatott munkavállalók számára.

60 Azonban amellett, hogy az uniós közbeszerzési irányelvek is tartalmaznak olyan szabályokat, amelyek lehetővé teszik az ajánlatkérők számára, hogy meggyőződjenek az ajánlattevők szakmai és pénzügyi alkalmasságáról, nem vélelmezhető az sem, hogy e szakmai

tapasztalatra és pénzügyi teljesítőképességre vonatkozó szempontok az említett 6. §-ban felsoroltakon kívüli egyéb nyugdíjszolgáltató intézmények vagy vállalkozások esetében általánosságban véve hiányoznának.

61 E tekintetben hangsúlyozni kell különösen, hogy az életbiztosításról szóló, 2002. november 5-i 2002/83/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 345., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 6. kötet, 3. o.) értelmében a csoportos biztosítást nyújtó magánvállalkozásokra uniós szinten összehangolt prudenciális felügyeleti szabályok vonatkoznak, amelyek többek között azok pénzügyi teljesítőképességének biztosítására irányulnak.

62 A foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézményekre is ugyanilyen szabályok vonatkoznak a foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények tevékenységéről és felügyeletéről szóló, 2003. június 3-i 2003/41/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 235., 10. o.; ., magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 350. o.) értelmében. Ezen uniós szinten összehangolt szabályok célja az, hogy az említett intézmények ellátásaiból részesülő jövőbeli nyugdíjasok számára biztosítsák a magas szintű biztonságot (lásd ebben az értelemben a C-343/08. sz., Bizottság kontra Cseh Köztársaság ügyben 2010. január 14-én hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé] 45. pontját).

63 Hangsúlyozni kell azt is, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság által szolgáltatott információk alapján a nyugdíjszolgáltatási szerződéseket az önkormányzati munkáltatók a TV-EUmw/VKA 6. §-ának harmadik mondata értelmében közvetlenül ítélték oda az e 6. § első és második mondatában felsorolt intézményeken kívüli egyéb intézmények részére. A jelen eljárás során mégsem nyert bizonyítást, de még csak nem is állították azt, hogy ez a megoldás csökkentette volna az érintett munkavállalók érdeklődését a munkabér-konverziós intézkedés iránt.

64 Negyedszer az említett tagállam hangsúlyozza, hogy a TV-EUmw/VKA 6. §-a mentesíti az önkormányzati munkáltatókat a munkabér-konverzióra irányuló intézkedés végrehajtásáért felelős intézmény vagy intézmények kiválasztását célzó egyedi eljárás lefolytatása alól a saját szervezetük, illetve vállalkozásuk szintjén. Emellett e tagállam előadja, hogy az említett 6. § szerinti intézmények és vállalkozások által alkalmazott kezelési költségek igen alacsonyak.

65 Mindazonáltal az ilyen megfontolások nem teszik jogszerűvé az önkormányzati munkáltatók és azok munkavállalói érdekében az uniós szinten széles körű szolgáltatási kínálatból való választás lehetőségének biztosítására irányuló rendelkezések és eljárások mellőzését.

66 A jelen ítélet 53-65. pontjában kifejtett megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződésekre vonatkozó irányelvek tiszteletben tartása nem összeegyeztethetetlen a TV-EUmw/VKÁ-t aláíró felek által a kollektív tárgyalások folytatásához való joguk gyakorlása során követett szociális cél megvalósításával.

67 Következésképpen meg kell vizsgálni, hogy a vitatott szerződések odaítélése a 92/50 és a 2004/18 irányelv hatálya alá tartozik-e.

A szóban forgó szerződéseknek a 92/50 és a 2004/18 irányelv értelmében vett szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződésként való minősítéséről

68 Mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy a jelen eljárás felei között nem vitatott, hogy a szóban forgó szerződések a 92/50 irányelv I.A. melléklete, illetve a 2004/18 irányelv

II.A melléklete 6. kategóriájának a) pontja értelmében vett biztosítási szolgáltatásokra vonatkoznak.

69 Ugyanígy nem vitatott a felek között, hogy a szerződéseket a 92/50 irányelv 1. cikkének

a) pontja, illetve a 2004/18 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében írásban kötötték meg.

70 Ezzel szemben a Svéd Királyság által támogatott Németországi Szövetségi Köztársaság vitatja először is, hogy az e rendelkezések szerint az említett irányelvek értelmében vett

„közbeszerzési szerződés” minősítéshez szükséges egyéb feltételek a jelen esetben teljesülnek.

71 Állítása szerint az önkormányzati munkáltatók nem ajánlatkérőként járnak el akkor, amikor a foglalkoztatói nyugdíj területén valamely kollektív szerződésben meghatározott megoldást hajtanak végre anélkül, hogy olyan döntési önállósággal rendelkeznének e téren, amely alapján saját akaratuk szerint előnyben részesíthetnének valamely ajánlattevőt.

72 Emellett e tagállam álláspontja szerint a szóban forgó szerződések nem visszterhes szerződések. Kölcsönös szerződéses ellenszolgáltatás ugyanis csak a nyugdíjszolgáltató intézmény és a munkabér-konverziót választó munkavállaló közötti jogviszonyban létezik. A munkáltató szerepe arra korlátozódik, hogy az e konverzió címén a munkavállaló munkabéréből levont biztosítási díjat a munkavállaló javára ezen intézmény részére megfizesse. E szerződések célja a munkavállalók javára tett intézkedés végrehajtására irányul, nem pedig a hatóság javára kötendő szerződés odaítélésére.

73 E tekintetben mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy sem a 92/50 irányelv

1. cikknek b) pontja, sem a 2004/18 irányelv 1. cikkének (9) bekezdése nem tesz különbséget az ajánlatkérő által a közszükségletek kielégítésére vonatkozó feladatának végrehajtása során odaítélt közbeszerzési szerződések és az e feladattal kapcsolatban nem álló közbeszerzési szerződések között. E különbségtétel hiánya ezen irányelvek célkitűzésével magyarázható, amely azon kockázat kizárására irányul, hogy a nemzeti ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők bármilyen, az ajánlatkérők által lefolytatott közbeszerzési eljárás során előnyben részesüljenek (lásd analógia útján a C-44/96. sz., Mannesmann Anlagenbau Austria és társai ügyben 1998. január 15-én hozott ítélet [EBHT 1998., I-73. o.] 32. és 33. pontját).

74 Emellett emlékeztetni kell arra, hogy a TV-EUmw/VKÁ-nak, és különösen annak

6. §-ának a tárgyalásában többek között az önkormányzati munkáltatók képviselői is részt vettek. E munkáltatók így legalábbis közvetlenül befolyásolták e § tartalmát.

75 Végül a szóban forgó szerződések visszterhes jellegére vonatkozó feltétel szükségessé teszi annak vizsgálatát, hogy a szerződések hordoznak-e magukban az azokat aláíró önkormányzati munkáltatók számára közvetlen gazdasági érdeket (lásd analógia útján a C-451/08. sz., Xxxxxx Xxxxxx ügyben 2010. március 25-én hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé] 48. és 49. pontját).

76 E tekintetben meg kell jegyezni, hogy az önkormányzati közszolgálat terén a TV- EUmw/VKA 6. §-ából következően a munkáltatónak a munkabér-konverzióra irányuló intézkedés végrehajtása során az említett § első mondatában felsorolt közintézményekkel kell együttműködnie, illetve ennek hiányában meg kell határoznia az ugyanezen cikk második mondatában említett vállalkozások által javasolt, az ezen intézkedés végrehajtására vonatkozó szabályokat.

77 A BetrAVG 1. §-ának (1) bekezdése értelmében a munkáltató „az általa vállalt ellátások teljesítéséért akkor is helytállással tartozik, ha a folyósítást nem közvetlenül végzi”.

78 Így az önkormányzati munkáltató olyan biztosítási szakemberrel tárgyalja meg a csoportos biztosításra vonatkozó szerződés feltételeit, amelynek sajátos, a pénzügyi teljesítőképességének biztosítására irányuló prudenciális szabályoknak kell megfelelnie. Az ez utóbbi által nyújtott szolgáltatások lehetővé teszik a munkáltató számára, hogy teljesítse a munkabér-konverzióra irányuló intézkedés által bevezetett, időben halasztott díjazási forma megfelelő végrehajtására irányuló kötelezettségét. E szolgáltatások mentesítik továbbá a munkáltatót az ezen intézkedés kezelésével kapcsolatos terhek alól.

79 Az ilyen szerződés keretében az önkormányzati munkáltató a szóban forgó intézmény, illetve vállalkozás részére megfizeti az érdekeltek munkadíjából levont biztosítási díjat, amelyért cserébe a BetrAVG 1. cikkének (1) bekezdésében foglalt, a – munkáltató kötelezettségvállalása mellett - munkabér-konverziót választó munkavállalókkal szemben fennálló nyugellátások teljesítésére irányuló kötelezettségének megfelelő szolgáltatásokat kap.

80 Az a körülmény, hogy a nyugellátások végső kedvezményezettjei az említett intézkedést választó munkavállalók, nem kérdőjelezi meg az ilyen szerződés visszterhes jellegét.

81 Az e ponton a Dán Királyság és a Svéd Királyság által támogatott Németországi Szövetségi Köztársaság másodszor azzal érvel, hogy a 92/50 irányelv 1. cikke a) pontjának

viii. alpontjában a munkaszerződés, illetve a 2004/18 irányelv 16. cikkének e) pontjában a munkaviszony vonatkozásában előírt kivétel minden olyan szolgáltatásnyújtásra kiterjed, amelynek az alapját, mint a jelen esetben is, egy ilyen jellegű szerződés vagy az annak integráns részét képező kollektív szerződés képezi, és amely tárgyát tekintve a munkajog hatálya alá tartozik.

82 Mindazonáltal a jelen ítélet 4. és 12. pontjában hivatkozott megfontolásokra tekintettel e kivétel, amelyet a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződésekre vonatkozó irányelvektől való eltérésként szigorúan kell értelmezni, nem terjedhet ki az olyan szolgáltatásokra, amelyek, mint a jelen esetben, nem munkaszerződésen, hanem a munkáltató és egy biztosító vállalkozás között létrejött szerződésen alapulnak, és amely szolgáltatások emellett idegenek az uniós jogalkotó által a 2004/18 irányelv (28) preambulumbekezdésében kifejezésre juttatott sajátos szándéktól.

A szerződés értékének meghatározásáról és a 92/50, illetve a 2004/18 irányelvek alkalmazására irányadó értékhatárok meghaladásáról

83 Mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság nem vitatta, hogy a Bizottság által alkalmazott, a 2004. és 2005. évre vonatkozó 236 000 eurós,

illetve a 2006. és 2007. évre vonatkozó 211 000 eurós értékhatár releváns a jelen ügyben az értékük alapján a 92/50, illetve a 2004/18 irányelv hatálya alá tartozó szerződések meghatározására.

84 A Németországi Szövetségi Köztársaság vitatja ezzel szemben a Bizottság által arra alkalmazott számítási mód pontosságát, hogy munkavállalói létszámban kifejezve meghatározza azt a kritikus méretet, amelytől kezdve úgy kell tekinteni, hogy az önkormányzati munkáltatók a 92/50, illetve a 2004/18 irányelv alkalmazására irányadó értékhatárt elérő vagy meghaladó értékű nyugdíjszolgáltatási szerződéseket ítéltek oda.

85 Az említett tagállam először is arra hivatkozik, hogy a szerződés értékének az irányelvek értelmében történő kiszámítását a jelen esetben kizárólag a vállalkozás által a nyújtott szolgáltatások díjazásaként felszámított kezelési költségre kell alapozni, nem pedig a munkabér-konverzió keretében megfizetett biztosítási díjak teljes összegének figyelembevételével, hiszen ez utóbbi összeget lehetetlen pontosan meghatározni a nyugdíjszolgáltatási szerződés megkötésekor.

86 E tekintetben emlékeztetni kell azonban arra, hogy a 92/50 irányelv I.A. melléklete, illetve a 2004/18 irányelv II.A melléklete 6. kategóriájának a) pontja értelmében vett biztosítási szolgáltatásokra irányuló közbeszerzési szerződések esetében mind a 92/50 irányelv 7. cikke (4) bekezdésének első franciabekezdése, mind a 2004/18 irányelv 9. cikke

(8) bekezdése a) pontjának x. xxxxxxxx a szóban forgó közbeszerzési szerződés becsült értékének kiszámításához figyelembe veendő értékként említi a „fizetendő biztosítási díjat”.

87 A foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatások esetében a közbeszerzési szerződésnek a jelen ítélet előző pontjában hivatkozott rendelkezések értelmében vett „becsült értéke” ezért - amint azt a Bizottság helyesen megállapította – a biztosítási díj becsült értékének felel meg, ami jelen esetben nem más, mint a munkabér-konverzió címén az érintett önkormányzati közigazgatási szerv vagy önkormányzati vállalkozás érdekelt munkavállalóinak munkabéréből levont, és a foglalkoztatói nyugdíj ellátásainak finanszírozására szolgáló hozzájárulások összege. Az említett biztosítási díj ugyanis a jelen esetben a szolgáltató intézmény vagy vállalkozás által az önkormányzati munkáltató részére az ezen ellátások biztosításának keretében nyújtott szolgáltatások fő ellenszolgáltatását képezi.

88 Olyan körülmények fennállása esetére, mint amelyek a jelen ügyre jellemzők, amikor is a szóban forgó közbeszerzési szerződés odaítélésekor e biztosítási díj teljes összegének pontos meghatározása nem lehetséges, mivel minden egyes munkavállaló szabadon döntheti el, hogy él-e a munkabér-konverzióval vagy sem, illetve tekintettel az ilyen szerződés hosszú, sőt amint a tárgyalás során elhangzott, egyes esetekben határozatlan időtartamára, mind a 92/50 irányelv 7. cikke (5) bekezdésének második franciabekezdése, mind a 2004/18 irányelv

9. cikke (8) bekezdése b) pontjának ii. alpontja úgy rendelkezik, hogy az ilyen szerződés becsült értékének kiszámításához „a havi érték 48-szorosát” kell figyelembe venni.

89 Xxxxx a főtanácsnok indítványának 150. pontjában hangsúlyozta, a Bizottság ezért a jelen ügyben helyesen tette – és az önkormányzati munkáltatóknak is így kellett volna eljárniuk -, hogy először is a számításait munkavállalónként alkalmazott munkabér-konverzió becsült havi átlagos összegére alapozta, megszorozva ezt az összeget 48-cal, majd e szorzatot figyelembe véve meghatározta a munkabér-konverzióhoz történő egyedi, munkavállalói csatlakozásoknak az ahhoz szükséges számát, hogy a szerződés becsült értéke elérje az uniós közbeszerzési irányelvek alkalmazása tekintetében irányadó értékhatárt, és végül a

munkabér-konverzióhoz csatlakozó önkormányzati közszolgálatban foglalkoztatott munkavállalók részvételi arányának megbecslésével meghatározta azt a – munkavállalói létszámban kifejezett - kritikus méretet, amelytől kezdve az önkormányzati munkáltatók az említett értékhatárt meghaladó értékű szerződést ítéltek oda.

90 Másodszor a Németországi Szövetségi Köztársaság álláspontja szerint a Bizottság helytelenül járt el, amikor a számításaiban nem vette figyelembe azt, a már a pert megelőző eljárás során is többször hangsúlyozott körülményt, miszerint egyes önkormányzati munkáltatók a munkabér-konverziónak a saját szervük vagy vállalkozásuk szintjén történő végrehajtása érdekében több szerződést kötöttek több intézménnyel vagy vállalkozással. Álláspontja szerint e körülmény alapján a Bizottságnak a szerződés becsült értékét az önkormányzati munkáltató által aláírt egyes nyugdíjszolgáltatási szerződések alapján kellett volna kiszámítania.

91 Azonban akármi is legyen az az ok, ami miatt az önkormányzati munkáltatók e gyakorlat alkalmazása mellett döntöttek, és függetlenül attól, hogy a vitatott szerződések – amint azt a Bizottság állítja, a Németországi Szövetségi Köztársaság viszont vitatja – keretmegállapodásnak minősülnek-e a 2004/18 irányelv 1. cikkének (5) bekezdése értelmében, ugyanezen irányelvnek a közbeszerzési szerződés becsült értékének kiszámítására vonatkozó általános szabályt meghatározó 9. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy e számítás a szerződésnek az ajánlatkérő által becsült „teljes […] összeg[é]n” alapul.

92 A jelen esetben a vonatkozó számításnak következésképpen a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatásra irányuló közbeszerzési szerződésnek az érintett önkormányzati közigazgatási szerv vagy önkormányzati vállalkozás szintjére vonatkoztatott teljes becsült összegén kell alapulnia, amelyet a munkabér-konverzióhoz kapcsolódó biztosítási díjak alapján állapítanak meg.

93 Amint arra a Bizottság is hivatkozott, az ilyen szerződés esetében, amelynek tárgya teljesen egységes, a Németországi Szövetségi Köztársaság által javasolt megoldás, miszerint a számítást az érintett önkormányzati munkáltató által kötött egyes nyugdíjszolgáltatási szerződések alapján külön-külön kell elvégezni, e szerződés mesterséges feldarabolásához vezetne, amely által azt ki lehetne vonni az uniós közbeszerzési szabályok alkalmazási köréből, akkor is, ha e szerződés teljes becsült értéke elérné vagy meghaladná az e szabályozás alkalmazására irányadó értékhatárt.

94 Másfelől az ilyen számítási mód sértené a jogbiztonság elvét, mivel az egyes elkülönült szerződések megkötésekor azok egyedi értéke nem becsülhető meg, hiszen megközelítőleg sem látható előre, hogy a munkabér-konverzióhoz csatlakozni kívánó egyes munkavállalók utólagos ez irányú döntése milyen arányban fogja érinteni az egyes érintett vállalkozásokat. Az ilyen, a szerződés becsült értékének a megkötni kívánt nyugdíjszolgáltatási szerződések számának alapján történő tisztán matematikai felosztásán alapuló számítási mód így ahhoz vezethetne, hogy valamennyi szerződést kivonják az uniós közbeszerzési szabályozás hatálya alól annak ellenére, hogy később esetleg bebizonyosodik, hogy egyes szerződések értéke a csatlakozó munkavállalók száma, és az érintett vállalkozás számára fizetett biztosítási díj mértéke miatt eléri vagy meghaladja az alkalmazandó értékhatárt.

95 Harmadszor a Németországi Szövetségi Köztársaság a Bíróság előtti eljárás során mindvégig vitatta a Bizottság által az önkormányzati közszolgálatban foglalkoztatott

munkavállalóknak a munkabér-konverziós rendszerben való részvételi arányával kapcsolatban alkalmazott számok pontosságát.

96 E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a Bizottság a Bíróság előtti eljárás minden szakaszában a Németországi Szövetségi Köztársaság által szolgáltatott legmegbízhatóbb számadatokra kívánta alapozni számításait az önkormányzati munkavállalóknak a munkabér-konverziós rendszerben való részvételi arányát illetően, amely alapján végül a jelen ítélet 3. pontjában leírtaknak megfelelően határozta meg keresete tárgyát a 2004-2007. évekre vonatkozó időszak tekintetében.

97 E tekintetben először is hangsúlyozni kell, hogy a jelen jogvita tárgya az indokolással ellátott véleményben előírt határidő lejárta, azaz 2006. szeptember 4. utáni vitatott szerződés-odaítélésekre is kiterjedhet, mivel ezek a szerződés-odaítélések ugyanazt a magatartást valósítják meg, mint az említett indokolással ellátott véleményben említettek (lásd ebben az értelemben a 42/82. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 1983. március 22-én hozott ítélet [EBHT 1983., 1013. o.] 20. pontját; a 113/86. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 1988. február 4-én hozott ítélet [EBHT 1988., 607. o.] 11. pontját és a C-236/05. sz., Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyben 2006. november 9-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-10819. o.] 12. pontját).

98 Ezzel szemben a Bizottság által, a jelen eljárás során végzett számításai során választott az a megoldás, hogy a keresetével érintett teljes időszakra vonatkozóan a 2006. évre vonatkozó számadatokat alkalmazza, amely évben a fent említett indokolással ellátott véleményben előírt határidő lejárt, figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a 2004-ben vagy 2005-ben vitatott szerződéseket odaítélő önkormányzati munkavállalók a kérdéses szerződések értékét csak e két év valamelyikére vonatkozó becslések alapján tudták meghatározni. Következésképpen a 2004., illetve a 2005. évre vonatkozó számításai során a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie a megfelelő évre vonatkozó számadatokat.

99 A Németországi Szövetségi Köztársaság által a viszonválaszában szolgáltatott információk alapján megállapítható, hogy e számadatok a munkavállalónként alkalmazott munkabér-konverzió havi átlagos összegét, illetve az önkormányzati közszolgálatban foglalkoztatott munkavállalóknak a munkabér-konverziós rendszerben való részvételi arányát illetően a következők voltak:

– 2004-ben: 77,95 euró és 1,40% és

– 2005-ben: 89,14 euró és 1,76%.

100 Ezen adatokra, és a jelen ítélet 89. pontjában leírt, a jelen ügy körülményei között alkalmazandó számítási módszerre tekintettel, meg kell állapítani az állítólagos kötelezettségszegés megtörténtét annyiban, amennyiben:

– 2004-ben az akkor 4505 munkavállalónál többet foglalkoztató önkormányzati közigazgatási szervek vagy önkormányzati vállalkozások,

– 2005-ben az akkor 3133 munkavállalónál többet foglalkoztató önkormányzati közigazgatási szervek vagy önkormányzati vállalkozások, valamint

– 2006-ban és 2007-ben az akkor 2402 munkavállalónál többet foglalkoztató önkormányzati közigazgatási szervek vagy önkormányzati vállalkozások

a nyugdíjszolgáltatásra irányuló szerződéseket uniós szintű közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül, közvetlenül ítélték oda a TV-EUmw/VKA 6. §-ában felsorolt intézmények vagy vállalkozások részére.

101 Negyedszer a Németországi Szövetségi Köztársaság álláspontja szerint Berlin, Bréma és Hamburg városokról tévesen állították, hogy a VKA egyik regionális társulásának tagjai voltak, és következésképpen a TV-EUmw/VKA hatálya alá tartoztak.

102 E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság által a jelen eljárás során szolgáltatott információk nyomán a Bizottság kivonta Berlin városát keresetének tárgyából.

103 Ezzel szemben Bréma és Hamburg városát illetően e tagállam elismerte, hogy amint az a Bizottság által a válaszában szolgáltatott információkból kitűnik, e két város tagja a Kommunaler Arbeitgeberverband Bremen eV-nek (brémai önkormányzati munkáltatók társulása), illetve az Arbeitsrechtliche Vereinigung Hamburg eV-nek (hamburgi munkajogi egyesült), amelyek tagjai a VKA-nak.

104 Másfelől az említett tagállam semmilyen konkrétummal nem támasztotta alá a viszonválaszában szereplő azon állítást, miszerint az e két város által a közszolgálatban foglalkoztatottak nem tartoznak a TV-EUmw/VKA hatálya alá a jelen ítélet előző pontjában említett két regionális társulás tagjainak sajátos jogállása miatt.

105 A fenti megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság - mivel 2004-ben az akkor 4505 munkavállalónál többet foglalkoztató önkormányzati közigazgatási szervek vagy önkormányzati vállalkozások, 2005-ben az akkor 3133 munkavállalónál többet foglalkoztató önkormányzati közigazgatási szervek vagy önkormányzati vállalkozások, illetve 2006-ban és 2007-ben az akkor 2402 munkavállalónál többet foglalkoztató önkormányzati közigazgatási szervek vagy önkormányzati vállalkozások a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatásra irányuló szerződéseket európai uniós szintű közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül, közvetlenül ítélték oda az önkormányzati közszolgálatban foglalkoztatott munkavállalók vonatkozásában a munkabér egy részének nyugdíjelőtakarékosságra történő konverziójára vonatkozó kollektív szerződés 6. §-ában felsorolt intézmények vagy vállalkozások részére - a 2006. január 31-ig terjedő időszakban nem teljesítette a 92/50 irányelv együttesen értelmezett 8. cikkéből és III-VI. címéből, valamint a 2006. február 1-jétől kezdődő időszakban a 2004/18 irányelv együttesen értelmezett 20. és 23-55. cikkéből eredő kötelezettségeit.

106 A Bíróság a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

A költségekről

107 Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a értelmében a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. E szabályzat 69. cikkének 3. §-a szerint részleges pernyertesség esetén a Bíróság elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását, vagy határozhat úgy, hogy mindegyik fél maga viselje saját költségeit. Mivel a

jelen ügyben a Bizottság és a Németországi Szövetségi Köztársaság bizonyos kifogásaik tekintetében mindketten pervesztesek lettek, kötelezni kell őket saját költségeik viselésére.

108 Ugyanezen eljárási szabályzat 69. cikkének 4. §-a alapján a jogvitába beavatkozó Dán Királyság és Svéd Királyság maguk viselik saját költségeiket.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:

1) A Németországi Szövetségi Köztársaság - mivel 2004-ben az akkor 4505 munkavállalónál többet foglalkoztató önkormányzati közigazgatási szervek vagy önkormányzati vállalkozások, 2005-ben az akkor 3133 munkavállalónál többet foglalkoztató önkormányzati közigazgatási szervek vagy önkormányzati vállalkozások, illetve 2006-ban és 2007-ben az akkor 2402 munkavállalónál többet foglalkoztató önkormányzati közigazgatási szervek vagy önkormányzati vállalkozások a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatásra irányuló szerződéseket európai uniós szintű közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül, közvetlenül ítélték oda az önkormányzati közszolgálatban foglalkoztatott munkavállalók vonatkozásában a munkabér egy részének nyugdíjelőtakarékosságra történő konverziójára vonatkozó kollektív szerződés (Tarifvertrag zur Entgeltungwandlung für Arbeitnehmer im Kommunalen öffentlichen Dienst), 6. §-ában felsorolt intézmények vagy vállalkozások részére - a 2006. január 31-ig terjedő időszakban nem teljesítette a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról szóló, 1992. június 18-i 92/50/EGK tanácsi irányelv együttesen értelmezett 8. cikkéből és III-VI. címéből eredő kötelezettségeit, és a 2006. február 1-jétől kezdődő időszakban az építési beruházásra, az árubeszerzésre és a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról szóló, 2004. március 31-i 2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv együttesen értelmezett 20. és 23-55. cikkéből eredő kötelezettségeit.

2) A Bíróság a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

3) Az Európai Bizottság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Dán Királyság és a Svéd Királyság maguk viselik saját költségeiket.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: német.