HONORÉ DE BALZAC

XXXXXX XX XXXXXX

FÉRJ-FOGÁS

FORDÍTOTTA

XXXXXXXXX XXXXXXXXXXX

BUDAPEST

A PESTI NAPLÓ KIADÁSA

A mű elektronikus változatára a Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi (CC BY-SA 4.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: xxxx://xxxxxxxxxxxxxxx.xxx/xxxxxxxx/xx-xx/0.0/xxxx.xx

Elektronikus változat:

Budapest : Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2018

A korrektúra az OSZK-t támogató közösségi szolgálat formájában történt.

Készítette az Országos Széchényi Könyvtár E-könyvtári Szolgáltatások Osztálya ISBN 978-963-417-311-3 (online)

MEK-17991

TARTALOM

ELSŐ RÉSZ

Felállítják a kelepcét

MÁSODIK RÉSZ

A házassági szerződés

Első nap Második nap Harmadik nap

HARMADIK RÉSZ

Az elválás

ELSŐ RÉSZ

Felállítják a kelepcét

Xxxxxxxxxx gróf régivágású normandiai főnemes volt. Xxxxxxxxx xxxxxxx annyira kedvelte, hogy Xxxxxxxx egyik leggazdagabb örökösnőjét vétette el vele még abban az időben, mikor az öreg herceg Xxxxxxx kormányzója volt. A derék normandot annyira elbűvölte a felesége lanstraci birtoka és pompás kastélya, hogy eladta bessini birtokát és gascogneivá vedlett. XV. Xxxxx uralkodásának utolsó napjaiban őrnagy lett és 1813-ig élt. A forradalmat szerencsésen keresztül úszta. 1790-ben, az esztendő végén Martiniqueba ment, felesége egy vagyonré- szének rendezésére s ezidőre gascognei birtokai kezelését egy izig-vérig republikánus, talpig becsületes bizalmas emberére bízta. Mikor visszatért, mindent a legpéldásabb rendben talált s a jövedelme megkétszereződött. Xxxxxxxxxx grófné 1810-ben halt meg. Xxxxxxxxxx gróf öreg korára két sarkalatos tévedésbe esett. Túlságos veszélyesnek ítélte a fiatalok tékozlási hajla- mát és általában túlságos fontosságot tulajdonított a fiataloknak. Ő maga viszont egyre fösvé- nyebb, számítóbb és szűkmarkúbb lett. Elfelejtette, hogy a gyermekek tékozlásának legmeg- termékenyítőbb előkészítője éppen az apák fösvénysége, egyetlen fiának úgyszólván semmit sem adott.

Xxxx xx Xxxxxxxxxx 1810-ben jött haza Vendômeból, a kollégiumból és három évig élt az apai felügyelet alatt. Az öreg gróf zsarnoksága természetszerűen befolyásolta a sihederfiú szívét és jellemét. Xxxx magába szívta Gascogne levegőjéből a fizikai bátorságot, de az apja ellen nem mert küzdeni s ez örökös kényszerű meghunyászkodásában elveszítette az erkölcsi bátorság- hoz szükséges ellentálló képességét. Elfojtott érzéseit a szíve mélyén őrizte, anélkül, hogy kifejezni merte volna. És később, ha ezeket a sokáig elrejtve dédelgetett érzéseket ellenté- teseknek érezte a világ törvényeivel, sokszor rosszul cselekedve is jól gondolkozott. Egy sértő szóért megverekedett volna, de belereszketett egy cseléd elküldésének a gondolatába. Minden olyan küzdelemtől félt, amely hosszantartó, erős akaratot igényelt. Mindenre képes lett volna egy üldöztetés elkerüléséért, csak éppen rendszeres ellentállásra és erejét felülmúló dacos szembeszállásra nem. Gondolatban gyáva volt, cselekedeteiben elhamarkodott s a lelke mélyén titkosan félénk. Kész áldozata olyan dolgoknak, amelyek ellen az ilyen félénk lelkek nem mernek fellázadni, és inkább némán szenvednek, semhogy panaszkodjanak.

Ott élt bebörtönözve apja vén palotájában, mert nem volt elég pénze, hogy osztozzék a város fiatalságának szórakozásaiban, akiket pedig e mulatozásaikért eléggé irígyelt. A vén gróf minden este a rozoga vén batárban, a rosszul szerszámozott vén lovakkal, a bakon a kopott libériás vén kocsissal és lakájjal, elvitte Xxxxx egy royalista társaságba, ahol a törvénykönyv és az udvar nemeseinek maradványai gyűltek össze. Ez a két nemesség a forradalom óta a császári befolyásnak ellentállva, vidéki arisztokratizmusba olvadt egybe. A tengermenti városok viharosan növekvő szerencséjétől és nagyrafejlődésétől elnyomva, Bordeauxnak ez a felső tízezerje megvetéssel sujtotta a kereskedőket, a hivatalnokokat és a katonákat. Xxxx sokkal fiatalabb volt, semhogy megérthette volna az igazi helyzetet. Ő csak halálosan unatko- zott az öregek között, nem sejtve, hogy később fiatalkori összeköttetései fogják biztosítani számára azokat az arisztokratikus előjogokat, amelyeket a franciák mindig mélyen tisztelnek s amelyekre mindig mohón vágyakoznak. E súlyosan ránehezedő estékért csak azok a sportok kárpótolták némileg, amelyeknek gyakorlására ugyancsak az apja kényszerítette. Az öreg gróf szerint egy tökéletes világfinak karddal a kezében, ló hátán és táncos parketten egyaránt meg kellett állnia a helyét. Xxxxxxx minden reggel vívnia kellett, délelőtt lovagolnia, délután célba- lőnie. E sportoktól szabad idejében regényeket xxxxxxxx, mert apja nem volt barátja a nevelését továbbfejlesztő tudományok gyakorlásának.

Ez a rettenetesen egyhangú életmód talán meg is ölte volna szegény fiút, ha a halál kellő időben meg nem szabadítja apja zsarnokságától. Xxxx, a pompás karban levő birtokon kívül, örökölte azt a hatalmas tőkét is, amelyet a fösvény apja hordott össze. De Bordeauxt meggyű- lölte csakúgy, mint Lanstracot, ahol apjával a nyarakat töltötte, reggeltől estig kettesben vadászva.

Alighogy a hagyatéki eljárást befejezték, a világ örömeire mohón éhes fiatal örökös egész tőkéjét folyósíttatta, birtokainak a kezelését közjegyzőjére bízta és hat esztendőt Bordeauxtól távol töltött. Nápolyban követségi attasé volt, majd követségi titkár minőségében Madridba ment, onnan Londonba került és így tovább, egész Európát bejárta. Belekóstolt a világ gyö- nyöreibe és nemcsak illúziókban lett szegényebb, de az apjától örökölt készpénznek is sikerült a nyakára hágnia. Rövidesen elérkezett a perc, amikor, hogy szokott életmódját folytathassa, a birtokai jövedelmére szorult. Ebben a kritikus pillanatban, egyik okosnak vélt gondolatától vezetve, el akarta hagyni Párizst, visszatérni Bordeauxba, letelepedni Lanstracban, meg- nősülni, kezébe venni a dolgai vezetését, kezelni a birtokait és falusi birtokos-nemes életét élve, időadtán megválasztatni magát képviselőnek.

Xxxx xxxx volt. A grófi rang a házasság szempontjából érték volt s így jogosan számíthatott egy jó házasságra. A nők nagyrabecsülik a grófi koronát s talán még nagyobbra a férfit, aki ért az élethez. Xxxx ezért elég drága árat fizetett. Hat esztendő alatt hétszázezer frankot! Igaz, hogy kapott is érte valamit. Barátok és ellenségek seregét, elegáns modort és mozdulatokat, kitünő hangzású nevet. Beszéltek a párbajairól, lóversenyveszteségeiről, udvarlásairól. Elegáns embernek nevezték. De minden őrült költekezése dacára sem tudott divatba jönni. A világfiak tarka hadseregében a divatbajött ember körülbelül Franciaország marsalljának rangját tölti be. Az elegáns ember csak a szárnysegéde. Xxxx megelégedett az ő kis elegáns hírével és ezt épen is tudta tartani. Cselédeit kitünően fegyelmezte, fogatait emlegették, vacsorái jóhírét ismerték és Párizs hét-nyolc legjobb legénytanyájának egyike az övé volt. Ám azért egy asszony életét sem tette tönkre, játszott, de nem vesztett, ha nyert, nem fitogtatta és sokkal becsületesebb volt, semhogy bárkit, akár egy futó kedvesét is megcsalta volna. A szerelmesleveleit nem hagyta széjjel, nem dobálta egy nyitott dobozba, ahonnan szép asszonylátogatói kedvükre kihalászhatták volna, mialatt ő beretválkozott, vagy a nyak- kendőjével babrált. S miután xxxxxxxx földjeit nem akarta megterhelni, nem kereste a feltűnést eszeveszett költekezésével. Megelégedett azzal, hogy készpénzét elpazarolta. Soha senkitől kölcsön nem kért, ellenben elég oktalanul adott. S e kölcsönöket bezsebelő barátai természetesen többé feléje se néztek. Még élete rendezetlenségét is számontartotta. Jellemé- nek e vonása az atyai zsarnokság utóhatása volt, ami egy afféle társadalmi félvért nevelt belőle.

Egy reggel így szólt legjobb barátjához, Marsayhez:

- Barátom, az életnek mégis csak van értelme.

- Különösen, ha az ember huszonhét éves - csúfolódott Xxxxxx.

- Igen, huszonhét éves vagyok. És éppen ezért Lanstracban fogok élni a birtokomon. Az év néhány hónapját Bordeauxban fogom tölteni az öreg házunkban. Odavitetem Párizsból a bútoraimat. A párizsi lakást azért megtartom. A téli három hónapot itt fogom tölteni.

- És meg fogsz nősülni?

- Meg fogok nősülni.

- Tudod, hogy jóbarátod vagyok, öregem, - szólt pillanatnyi szünet után Marsay - hát úgy is hallgasd, amiket most mondok. Ha jó apa és jó férj leszel, életed végéig nevetséges maradsz. A dolog megfontolandó volna, ha az ember egyszerre lehetne boldog és nevetséges. De te nem leszel boldog! Nincs elég erélyed egy házasság kormányzásához. Nem vitatom el az

erényeidet. Tökéletes gavallér vagy, jó vívó, kitünő lovas, elegáns táncos. De a házassághoz ez nem elég, kedvesem. Szinte látlak a Xxxxxxxxxx grófné irányította fényes iramban akarva- nemakarva vágtázni, mikor kényelmesen ügetni volna kedved... Hohó, barátom! az nem könnyű lovaglás! Egykettőre kizökkenhetsz a nyeregből. Ott fekhetsz az árok mélyén, jobb esetben törött lábbal, ha ugyan a nyakad épen marad. Ide hallgass. Gironde megyében a birtokodból megmaradt negyven és néhányezer frank évi jövedelmed. Szedd össze a lovaidat és az embereidet és rendezd be a bordeauxi palotádat. Te leszel Bordeaux királya. És e királyságodról még Párizsban is beszélni fognak. Kövess el ostobaságokat, bolondságokat, amit akarsz. Minél bolondabban élsz, annál nagyobbra fognak becsülni. De ne nősülj. Ki nősül manapság? Üzletemberek a tőkéjük szaporítására, vagy hogy ketten húzzák a szekér rúdját, parasztok, akiknek kell az asszony munkája, eladósodott ügynökök, hogy kifizethessék a hozományból az adósságukat és szerencsétlen királyok, akiknek nem szabad kiveszni hagyni a dinasztiát. Csak mi vagyunk olyan szerencsések, hogy kibújhatunk az igából, amelybe te most önként akarod a nyakadat hajtani. Miért akarsz nősülni? Magad se tudod! Hóbort, semmi egyéb. Először is, ha ugyanolyan gazdag leányt veszel el, mint amilyen gazdag magad vagy, akkor is rosszul jársz. Mert nyolcvanezer frank évente kettőnek sokkal kevesebb, mint negyvenezer egymagadnak. Mert hiszen egyszeriben hárman lesztek, sőt, ha gyermeketek születik, négyen és még többen. Vagy talán te is holmi ostoba szeretettel viseltetsz a Manervilleek fajtája iránt? Szaporítani akarod e nemes fajt, tovább virágoztatni? Nem gondolva arra, hogy e műveleted mennyi baj kútforrása lesz. Hát nem tudod, hogy mit jelent apának és anyának lenni? A házasság, öreg Xxxx, a társadalom megkövetelte áldozatok legostobábbja. Csak a gyermekeinknek válik hasznára s nekik is csak akkor, amikor már elföldeltek bennünket. Siratod-e az apádat, aki elrontotta a kora ifjúságodat? Mi módon fogod elérni, hogy gyermekeid szeressenek? Előrelátásod a nevelésüknél, gondosságod a boldog- ságuk biztosítására, szükséges szigorúságod el fogják őket idegeníteni. A gyermek csak a bőkezű és gyenge apát szereti, akit később érett ésszel megvet. Félni fognak és megvetni! Nézz csak végig barátaink során. Ugyan melyiket vállalnád fiadnak? Van közöttük olyan is, aki gyalázatot hozott a nevére. A gyermek, kedvesem, nehezen kezelhető áru. A tiéid angyalok lesznek. Hát jó! Vegyük a házasság más oldalát. Sose gondoltál arra az örvényre, amely a legényéletet a házasélettől elválasztja? Legénysorban ezt gondolhatod: - Tőlem függ, hogy nevetségessé válok-e? Az emberek azt gondolják felőlem, amit én akarok. - Házasember sorban a nevetségesség végtelenségébe zuhansz. Mint legény, magad irányítod a boldogságo- dat. Ma ezzel, holnap azzal. Ma így, holnap úgy. Férjkorodban úgy kell venned, ahogy kapod. Számító leszel, erkölcsprédikáló, a fiatalságot erkölcstelennek, léhának fogod bélyegezni, egy társadalmi akadémikus leszel. Sajnállak. Az agglegény, akinek vagyonát a nevető örökösök lesik, akinek utolsó sóhajtását csak kapzsi, vén gazdasszonya hallja s érzéketlen kezek fogják le a szemét, irígylendő egy házasemberhez képest. Arról nem is beszélek, hogy milyen unalmas, tűrhetetlen, zsarnoki, bosszantó, feszélyező, butító, álmosító és megbénító két ember folytonos együttléte, egymáshoz kötöttsége, akik abban a hiszemben, hogy egymáshoz illenek, beleestek a csapdába. Nevetséges nősülési szándékodat egyetlen esetben bocsátanám meg. Ha megígérnéd, hogy igazi nagyúr módjára nősülsz. Ha birtokodból majorátust csinálsz, gondoskodsz róla, hogy legalább két törvényes gyermeked legyen, de ettől eltekintve, a feleségednek tökéletesen külön lakosztályt, sőt háztartást bocsátsz a rendelkezésére és csakis társaságban találkozol vele. Sokat utazol és csakis előzetes bejelentés után érkezel haza. Ehez az életmódhoz kétszázezer frank évi jövedelem tökéletesen elég. Ezt pedig könnyen elő- teremtheted az őseid segítségével, ha egy grófi koronára éhes angol lányt veszel el. Ó, igen! Ez az arisztokratikus, az igazi francia házasélet az egyetlen, amely biztosíthatja számunkra egy asszony tiszteletét és barátságát, megkülönböztet a tömegtől, az egyetlen, amelyért a legényélettől megválni érdemes. Ezen a magaslaton Xxxxxxxxxx gróf méltó marad a nevéhez, mindenen felülemelkedik és végül vagy miniszter vagy nagykövet lesz. A nevetségesség

sohasem fogja elérni. Meghódította a házasság társadalmi előnyeit és megőrizte a legényélet előjogait.

- De, kedves barátom, elfelejted, hogy én nem vagyok Marsay, hanem csak egyszerűen Xxxx xx Xxxxxxxxxx, ahogy az előbb megmondtad, jó férj és jó apa, megyei képviselő, legjobb esetben francia főrend. Valamennyi elég szánalmas sors, de az én szerény igényeimet kielégíti.

- De vajjon a feleségedet kielégíti-e? - kérdezte a könyörtelen Marsay.

- A feleségem, xxxxxxxx, azt fogja csinálni, amit én akarok.

- Ó, szegény öregem, te még itt tartasz? Akkor hát búcsúzzunk. Ettől az órától kezdve többé nem becsüllek. Csak még egy szót. Mégsem írhatom teljes hidegséggel alá a lemondásodat. Hadd értessem mégegyszer meg veled a mi helyzetünk erejét. Ha egy legényembernek csak hatezer frank a jövedelme, ha egyéb vagyona se marad, mint eleganciájának híre, sikereinek emléke... nos!... ez a fantasztikus árnyék is kiszámíthatatlan értéket képvisel. Egy lehanyatlott csillagú legényembernek az élete még mindig szerencsésre fordulhat. Éppen a követelései, az igényei vethetik a felszínre. De a házasság nagy malomkő, Xxxx. Lehúz. Nem juthatsz előbbre társadalmilag. Ha megnősültél, már nem lehetsz az, aki lehettél volna. Hacsak a feleséged nem kegyeskedik gondoskodni rólad ezirányban.

- Hagyd már abba! - pattant fel türelmetlenül Paul. - Beleuntam abba, hogy mindig másoknak éljek. Mindent abból a szempontból csináljak, hogy vajjon mit fognak mondani és tönkre- jussak azért, hogy egypár léha alak ne kiálthassa: «Lám-lám, Xxxx még a régi kocsiján jár! Mit csinál a pénzével? Tudjuk, hogy játszik a börzén, hogy milliomos... Csak nem eszi a pénzét!...» s más efféle hülyeségeket! Állandó megfigyelés tárgyának lenni. Kezdem látni, hogy ez az élet, ez a förgeteg, idő előtt kihasznál és megöregít. Csodálom a szívósságodat, kedves Xxxxxx, de nem irígylem. A hatalmadat is elismerem. Tudsz ítélkezni, sőt cselekedni és gondolkozni is, felülemelkedsz az általános szabályokon, előítéleteken, elfogadott helyzeteken. S egyes helyzeteknek az előnyét látod ott, ahol én csak hátrányukat látom. Hideg következtetéseid talán a valóság elevenére tapintanak, de a tömeg szempontjából elképesztően erkölcstelenek. Én a tömeghez tartozom. A játékot annak a társadalomnak a szabályai szerint kell játszanom, amelyben élek. Te, ez emberi dolgok fölé emelkedve, a jéghegyek csúcsán még mindig találsz megfelelő érzéseket. Én jéggé fagynék. A nagy tömeg élete, amelyhez jó polgári módon most magam is húzok, olyan érzések vegyüléke, amelyeknek most magam is szükségét érzem. Egy férfinak sokszor tíz asszonynál is szerencséje van és egyiket sem mondhatja a magáénak. S bármily elegáns híre legyen, bárhogy kedveljék is a társaságban, vannak krízisei, amikor úgy érzi, mintha két malomkő őrölné. Én vágyom az élet nyugodt boldogságára, egy asszony állandó közellétére.

- Ha te a házasságot nyugalmasnak gondolod!... De Xxxx xxxxxxxxxxxx folytatta:

- Kedvedre nevethetsz, azért én mégis a világ legboldogabb embere leszek, ha az inasom reggel jelenteni fogja: «A méltóságos asszony várja a gróf urat a reggelihez.» Ha este hazajövök s egy meleg szív fog várni...

- Xxxx! Xxxx!... mondom, hogy te még nem értél meg a házasságra.

- ...egy meleg szív, akivel közölhetem a gondjaimat, minden titkomat. Xxxxxxxx együttlétben élhetek valakivel, akit szeretek és e szerelmünket nem a véletlen esélyei, egy «igen» vagy

«nem» fogja szabályozni, s a szerelemből nem ábrándíthatnak ki a hirtelen helyzetek. Megvan a kellő bátorságom, hogy, amint te mondod, jó férj és jó apa legyek. Jogot érzek a családi

boldogsághoz és vágyom azoknak a sorsára, akiket te a társadalom kiközösítettjeinek nevezel, vágyom feleségre, gyermekekre...

- Ha rád nézek, egy cukorra szállt légy jut az eszembe. Ereggy hát utadon. Az örökké megcsaltak útján. Meg akarsz nősülni, hogy egy asszonyt a magadénak mondhass. Azt hiszed, a feleséged nem fogja áhitozni azt az életet, amelyet te ma megvetsz? Ő is undorodni fog tőle, mint te? Ha nem akarsz abból a dicső házaséletből, amelynek programját az imént híven elébed állítottam, szívleld meg egy utolsó tanácsomat. Ne nősülj meg még tizenhárom évig. Mulass, mint egy elkárhozott. S negyvenéves korodban, majd ha a köszvényed jelentkezik, végy el egy harminchatéves özvegyet. Akkor talán boldog leszel. De ha egy fiatal lányt választasz, az őrültek házában fogsz végezni.

- S ugyan miért? - kiáltotta most már bosszúsan Xxxx.

- Ugyan, ugyan... - csóválta fejét Xxxxxx - miért gondolod, hogy az asszonyoknak nincsenek hibáik? Miért fosztod meg őket az emberi természet legjellegzetesebb tulajdonságaitól? Hát még mindig nem érted a házasság való problémáját? Azt hiszed, a házasságban is úgy van, mint a szerelemben? A férjnek elég férfivolta ahoz, hogy szeressék? Legényéletünk minden mozzanata annak a végzetes tévedésnek az előkészítője, amely azt a házasembert éri, aki az emberi szíveknek nem elég mély ismerője. Szerencsés fiatalságunkban mindig a férfi az, aki a boldogságot adja, aki diadalmaskodik a nőn, kit elcsábít, s aki enged a vágyainak. Az érzéseik közé tornyosult akadályok csak növelik, hevítik érzéseiket, a nő természetszerű védekezése fűti a vágyat. És ostobán azt hiszik, hogy ezek az érzések, ezek a szenzációk a házasságban sem változnak. Milyen tévedés! Ha nincs akadály, megszűnt a szenzáció. Az asszony már nem engedő, hanem szenvedő lény, nem vágyódó, hanem visszautasító. A független, szabad, gondtalan legényember mindig a támadófél és sosem kell tartania kudarctól. A házasságban a kudarc elkerülhetetlen. A szeretőnek még csak sikerül egy asszonyt kedvezőtlen hangulataiból visszahódítani. A férjnek annál kevésbé. Kedvese haragját az asszony hízelgőnek érzi, a férjét brutalitásnak. A legényembernek minden szabad, a férjnek semmi. A küzdelem teljesen egyenlőtlen. A feleség mindig kész megtagadni azt, ami a kötelessége, a szerető mindig kész megadni azt, amit nem kellene megadnia. Ebben a te nagy nősülési kedvedben gondoltál-e a házassági törvényekre? No nem mintha sokat lapoztam volna a jogi könyveket! Kellemesebb olvasmányokat is ismerek. De az élet tapasztalatai könyvek nélkül is sok jogszabállyal megismertettek. Vagyok én is annyira törvénytudó, mint amennyire orvos egy klinika vezetője. A betegség nem a könyvekben van, hanem a betegben. A törvénykönyv, barátom, a feleséget gyámság alá helyezte. Vagyis kiskorúnak tekinti, mint egy gyermeket. Mármost, tudod hogy mivel tartja féken az ember a gyermekeket? Megfélemlítéssel. Ebben az egy szó- ban van mindennek a gyökere, Xxxx. Tapogasd meg a pulzusodat! Tudnál-e zsarnok lenni, te szelíd, bizakodó nagy gyerek! Te, akit kinevetlek, de akit százszorta jobban szeretlek, sem- hogy rád ne ruházzam a tapasztalataimat és tudásomat. Azt a tudományt, amit antropoló- giának neveznek. Embertannak. Ah! ha nem akarnám vígan átélni az életet, ha nem utálnék mindenkit, aki cselekvés helyett gondolkozik, ha nem vetném meg az ostobákat, akik azt hiszik hogy az életet könyvből tanulhatják, írnék egy könyvet a modern házasságról. De megér-e az emberiség annyit, hogy időmből csak negyedórát nekiáldozzak? Szabad-e egyébre is használni a téntát és tollat, mint szerelmeslevelek megírására? Nos, Xxxx, elővezeted-e hát a beigért Xxxxxxxxxx grófnőt?

- Talán... - felelte tétovázva Xxxx.

- Jóbarátok maradunk akkor is? - kérdezte Marsay.

- Igen... - xxxxxxx Xxxx.

- Igy legyen! Sose félj, mi továbbra is a régiek maradunk.

Bár ez a párbeszéd Xxxx xx Xxxxxxxxxxx meglehetősen kizökkentette a lelkiegyensúlyából, tervét mégis végrehajtotta és 1821 telén visszatért Bordeauxba. Elegáns hírének megfelelő fényűzéssel hozatta rendbe és bútorozta be a régi családi házat. Régi összeköttetései, neve, vagyona, politikai elvei azonnal megteremtették a kapcsolatot számára Bordeaux royalista társaságával. Maga is divatos royalista volt. Xxxx ekkor a royalizmus divott. Elegáns fellépése, kitünő modora s a párizsi máz elbűvölték a bordeauxi felső tízezer kényesízlésű társaságot. Egy öreg márkiné, aki még szívta az udvar régi levegőjét, azzal a kifejezéssel illette Xxxxx, amellyel annak idején a királyi udvarnál az aranyifjúság legjavát, a hangadó fiatalságot nevezték, akiknek minden kiejtett szavuk és mozdulatuk törvényt teremtett. Futóká-nak nevezték e royalista aranyifjakat, mint akik gyorsan, könnyen futnak-kúsznak fel a legmagasabb pontig, anélkül, hogy e játszi könnyű feljutásukat bárki megakadályozhatná. Ezt a szót a liberális párt is felkapta. Ők ugyan csúfolkodva használták, de a royalisták annál komolyabban.

Xxxx xx Xxxxxxxxxx készséggel elfogadta a kötelezettségeket, amelyeket a hízelgő royalista elnevezés rárótt. Őt is az a sors érte, mint a közepes színészeket. Mikor a közönség egy napon a figyelmére méltatta, kitünően játszott. Xxxx kibontakoztatta mindazokat a tulajdonságait, amelyek tulajdonképpen hibáinak a magvait rejtegették. Gúnyoros volt, de nem keserű és főleg sose gőgös. Ha nőkkel beszélt, azzal a kellő tisztelettel adózott, amit a nők szeretnek, de mégsem volt alázatos, sem túlbizalmas. A hiúsága nem volt túlzott, csak éppen annyi, amennyit választékos megjelenése igényelt. Tudta, hogy mivel tartozik a rangjának. Jó pajtás volt, a fiatalsággal nem éreztette párizsi tapasztalatainak fölényét. Mindenki tudta, hogy kitü- nően kezeli a kardot és a pisztolyt s majdnem nőies szelídségét annál nagyobbra becsülték. Középtermetű volt, egy kicsit kövérségrehajló, de ez még csak inkább zömökségnek látszott és nem gátolta megjelenésének tökéletes eleganciáját. Arca egészségesen piros, keze-lába finom és keskeny, a szeme kék, a haja fekete, hangja behízelgőn kellemes és szívhezszóló. Egész lénye összhangban volt becéző nevével. Mert a kényes Futóka nemcsak a magasra- kúszásáról volt nevezetes, hanem arról is, hogy csak puha, nedves talajban nő, durva érintésre ellankad, forró nap sugara elfonnyasztja, fagy borzongatása megdermeszti. Xxxx is ilyen volt, mint ez a kényes virág. Olyan ember, aki a boldogságát inkább várni, semmint adni tudja, aki sokat vár a nőtől. Várja azt, hogy kitalálják, bátorítsák. A Gondviseléstől várja a házasságot s a házasságban a szerelmet. Az ilyesfajta jellemek a bizalmas életben sok nehézséget okoznak, de a nagyvilágban, a társaságban annál kellemesebbek és vonzóbbak. Xxxxxxx e vidéki társaságban óriási sikerei voltak. Itt jobban értékelték halvány árnyalatokkal aláfestett szellemét és egyéniséget, mint Párizsban.

Palotájának berendezése és lanstraci kastélyának tatarozása, amelyekben meghonosította az angoloktól átvett fényűző kényelmet, felemésztették a közjegyző által hat év óta összegyüjtött tőkét. Xxx hát szigorúan negyvenezer franknyi évi jövedelmére volt utalva és házát olyan stílusban akarta vezetni, hogy ezt a határt túl ne lépje. Mikor aztán hivatalosan felvonultatta a fogatait, s összebarátkozva a város legelőkelőbb fiatalembereivel, kastélyában az őszi vadá- szatok alkalmából vendégül látta őket, megértette, hogy a vidéki élet sehogysem fog menni nősülés nélkül. Ahoz még túlfiatal volt, hogy pénzszerzési vágyától hajszolva üzleti dolgokkal törődött volna, ahogy az idősebb vidéki urak cselekedték, nagyobbára gyermekeik érdekében. Viszont túlságosan megszokta a párizsi élet nyujtotta szórakozásokat és áhitozta a változa- tosságot. Tovább akarta virágoztatni a nevét, örökösökre vágyott, akikre majd a vagyonát hagyhassa, új rokoni összeköttetésekre és főleg a már unalmassá vált törvényenkívüli viszonyok beszüntetésére. De mégsem ezek voltak a határozó okok, amelyek a nősülésre bírták. Az igazi ok az volt, hogy röviddel Bordeauxba érkezése után, fülig beleszeretett a bordeauxi társaság királynőjébe, a szépségéről híres Xxxxxxx Évangélistába.

A század elején egy Évangélista nevű gazdag spanyol telepedett le Bordeauxban. Kitünő ajánlatai és nagy vagyona megnyitották előtte a legelőkelőbb szalónok ajtóit. Az előkelő hely elfoglalásához elsősorban a felesége segítette. Évangélistáné kreol nő volt, hasonló azokhoz, akiket hazájukban még rabszolgák szolgáltak. Valahogy szegről-végről rokonságban volt a spanyol királyi ház egy ágával. Vérbeli nagydáma életét élte, a pénz értékét egyáltalában nem ismerte, annál kevésbé, mert szerelmes férje legfantasztikusabb szeszélyét is vakon teljesítette és gondosan eltitkolta anyagi nehézségeit. Miután a spanyolt üzleti ügyei Bordeauxhoz kötötték, boldog volt, hogy a felesége itt jól érezte magát. Egy kis palotát vásárolt, nagy házat vezetett és fényes ízléssel berendezett lakásában kellő grandezzával fogadta előkelő vendé- geit. 1800-tól 1812-ig Bordeauxban úgyszólván másról se beszéltek, mint Évangélistáékról. A spanyol 1813-ban meghalt. Özvegyét óriási vagyonnal s egy csodaszép tizenegyéves kislánnyal hagyta hátra, aki már gyermekkorában maga volt a tökéletesség.

De bármily ügyes volt Évangélistáné, a restauráció az ő helyzetét is megváltoztatta. A royalista társaság megritkult, sok család elhagyta Bordeauxt. Bár az üzleti ügyek vezetéséhez hiányzott férje keze és feje, s az ekkor még csak harminckétéves szép asszony a kreol nők hanyagságával s egy elkényeztetett asszony hozzánemértésével sose törődött az üzlettel, megszokott életmódját csöppnyit sem akarta megváltoztatni.

Mikor Xxxx arra az elhatározásra jutott, hogy visszaköltözik szülővárosába, Xxxxxxx Xxxxxxxxx- ta nemcsak Bordeaux legünnepeltebb és legszebb leánya volt, hanem egyben legfényesebbnek hangoztatott pártija is. Senki sem tudta, mennyire xxxxxxxx az anya vagyona, aki fényűző életmódját folytatva, képtelen összegeket költött. Éppen e régi életmód folytatása, fényes estélyei, esztelen fényűzése, váltották ki a hitet az emberekből, hogy ma is époly gazdag, mint eddig volt. Xxxxxxx ekkor tizenkilencéves volt s még eddig senki sem kísérelte meg kezének az elnyerését. Xxxxxxx, csakúgy, mint az anyja, megszokta, hogy minden szeszélyét azonmenten teljesítsék. Toalettjeiről és ékszereiről csodákat regéltek s ez a határtalan fényűzés elijesztette a józanul számító fiatalembereket. Közszájon forgott, hogy Xxxxxxx Évangélistát csak egy herceg veheti feleségül. Mégpedig hercegi rangjához méltó vagyonnal. A többi lányos mamák és maguk a lányok, akik titkon valamennyien irígyelték a ragyogó szépségű Xxxxxxxx, termé- szetesen csak szították ezt az általános hitet. S ha egy bál alkalmából a belépő Xxxxxxx szépségének láttára egy fiatalember szájára szökött:

- Istenem, milyen csodaszép!

Rögtön akadt a közelben egy mama, aki így felelt:

- Szép, de drága!

Egy második mama pedig epésen hozzáfűzte:

- Meghiszem azt! Egy fiatal lány, aki havi ezer frank toalettpénzt kap az anyjától, külön fogatja van, külön szobalánya s még a reggeli pongyolája is valódi malines csipkével van díszítve! A mosónőjének többet fizet, mint amennyiből egy egyszerű polgárember az egész háztartását fedezi.

Az efajta megjegyzések valamennyi fiatalember kedvét elvették attól, hogy Xxxxxxx Évangé- listát feleségének kívánja. Minden bálnak ő volt a királynője. A megszokott hódolatokat és bókokat únottan fogadta. A praktikus élethez természetesen legcsekélyebb érzéke sem volt. Természetesnek találta, hogy mindenki ellesse a kívánságait. Úgy élt, mint a madár vagy a virág. Xxxxxxxx se tudta az árát s hogy honnan kerül elő e pompás élethez szükséges pénz. Talán azt hitte, hogy minden háznak oly elkerülhetetlen kelléke a szakács, kocsisok, inasok, szobalányok, mint a mezőnek a fű vagy a fának a gyümölcse. A koldusok és szegények képviselték az elkorhadt fákat és kiszáradt mezőket. Anyja, akinek Xxxxxxx volt minden reménye, fáradhatatlan volt a mulatságok felhajszolásában.

Xxxx már vagy féléve időzött Xxxxxxxxxxx, mikor a társaság királynőjével megismerkedett. Bár kölcsönösen rokonszenveztek egymással, eleinte mind a ketten hűvösen tartózkodók maradtak. Évangélistáné azonban, aki ezt a találkozást már régen kívánta, anyai éleslátásával rögtön felismerte Paulban azokat az érzéseket, amelyekről egyelőre még maga Xxxx sem bírt tudomással. S az első negyedórában elhatározta:

- Ez a fiú lesz a vőm!

Nem sok időbe telt és Xxxx is eljutott a kellő elhatározásra. Ő ugyanis ezt gondolta:

- Ez a leány lesz a feleségem!

Elhatározását nagyban alátámasztotta Évangélistáék vagyonának legendás híre. Évangélistá- nét viszont Xxxx közismerten nagy vagyona csábította. E ponton hát a lehető legegyetértőbben találkoztak gondolataik. A fiatalemberek megkísérelték Xxxx kedvét szegni. Bár égig magasz- talták Xxxxxxx szépségét, bájosságát, elragadó modorát, jóakarón figyelmeztették az Évangélista-ház őrületes fényűzésére és ismert pazarlására.

Xxxx kellő megvetéssel fogadta az ilyen kicsinyesen vidékies aggályoskodást. Ezzel el is hall- gattatta a fecsegőket. Xxxx egész fellépésével jelezte, hogy a fényűzésnek maga is lelkes híve. Minden vonalon az akkor divatos anglomániának hódolt. Byroni gunyoros csipkelődése, spleenje, minden szentelt hagyomány megvetése, angol ezüstje és angol tréfái, szivarjai, borai, sárga kesztyűi, mind a mániáját szolgálták. Xxxx volt az egyetlen a fiatalemberek között, akit a mamák és lányok nem igyekeztek elhódítani a szép Xxxxxxxxxx. Valahogy beletörődtek, hogy a sors e két kiválasztottja egymásnak termett. Évangélistáné meghívta az estélyeire. Majd, a kellő kapcsolatot megteremtve, néhány intimebb vacsorára is. S bár Xxxx a közönyöst játszotta, a két nő, különösen a mama, jól tudta, hogy a fiatal Xxxxxxxxxx gróf lassan és biztosan megindult a nősülés útján. S ha Xxxx végigkocsizott a korzón a hajtókocsijában, vagy kilovagolt, a fiatalemberek irígyen jegyezték meg:

- Ez aztán boldog ember! Xxxxxx, csinos, elegáns és azt mondják, feleségül veszi Xxxxxxx Évangélistát! Némely ember burokban születik.

Xxxx szívesen hallgatta ezeket a megjegyzéseket. S ha lovaglás közben szembetalálkozott Évangélistáné pompás hintójával, büszke volt anya és leánya kitüntetően kedves köszönté- sére. Ha Xxxx, nem is lett volna fülig szerelmes Xxxxxxxxx, a világ, akarata ellenére is össze- házasította volna őket. A világ kevés jónak, de annál több rossznak az okozója. Bordeaux felső tízezerje, abban a szent meggyőződésben, hogy Xxxxxxx legkevesebb egy kerek millió hozományt kap, ahogy az már lenni szokott az érdekelt felek megkérdezése nélkül, máris összeboronálta őket. Abban a meggyőződésben, hogy nemcsak ők maguk, de a vagyonuk is összeillik. Xxxx ugyanazt a fényűzést szokta meg, amelyben Xxxxxxx él. Házának pompás berendezésével senki sem versenyezhetett. Ő, aki megszokta Párizst és a párizsi nők szeszélyeit, volt az egyetlen, aki feleségül vehette ezt az elkényeztetett leányt, aki puha nem- törődömségével máris volt olyan nagy dáma, mint az anyja. E házasság, amely más bordeauxi fiatalembernek katasztrófát jelentett volna, Xxxxxxx a szerencséjévé válhatott.

Ezt a házasságot tehát elintézték. Az előkelő royalisták, ha e házasság kérdése szőnyegre került, biztatón legyezték Xxxx hiúságát.

- Xxxxxxx Évangélistát itt már mindenki önnek szánta. Jól teszi, ha elveszi. Szebb leányt Párizsban sem találhatna. Elegáns, bájos s az anyja révén rokonságban van a spanyol királyi családdal. Nagyszerűen összeillenek. Egyforma az ízlésük, életfelfogásuk, a legkellemesebb házat fogják vezetni egész Bordeauxban. A maga utolsó szegig tökéletesen berendezett házába a felesége akár egy szál ruhában beállíthat. Egy ilyen fényesen berendezett palota felér a legdúsabb hozománnyal. És milyen boldog lehet, hogy egy ilyen asszonyt nevezhet majd

anyósának, mint Évangélistáné. Szellemes, okos, nagyravágyó. Xxxx segítségére lesz politikai törekvéseiben. Mindenét odaáldozza a lányának, akit imád. Hogy Xxxxxxx kitünő feleség lesz, ahoz szó sem fér. Egy leány, aki így szereti az anyját, csak jó asszony lehet. Miért is habozik? A helyzet megért a befejezésre...

- Igen, igen... - tétovázott Xxxx, aki szerelme dacára ragaszkodott az aranyszabadságához - de csakis a szerencsés befejezésre... És ki tudhatja...

Xxxx egyre gyakoribb vendég volt az Évangélista-házban. Tagadhatatlanul ez volt az egyetlen ház, ahol megtalálta a maga fényűző életének megszokott levegőjét.

Évangélistáné negyvenéves korában is nagyon szép volt. Hasonló a felhőtlen nyári napok elbűvölően szép naplementéihez. Jóhírét senki sem vonhatta kétségbe, s a bordeauxi hölgyek bármennyire akarták volna, semmi kivetnivalót ki nem firtathattak multjából vagy a jelenéből. Ezen annál jobban csodálkoztak, mert szépségét osztatlanul elismerni kényszerültek. Éjfekete haja és szeme, alakja, keze, lába, méltó volt a spanyol nők híréhez. Tökéletes vonású arca melegen, bársonyosan sápadt. Sugár volt és mégsem sovány, sőt inkább telt, lassú, elragadóan kecses mozgású. Vonzó volt, hódító és mégsem kacér. Lebilincselően kedves, anélkül, hogy valamit igért volna. Xxxxx volt, nemes fejtartású, igazi királynői megjelenés. A született intrikusok zsenialitásával mindenkit lenyűgözött. Akitől valamit akart, annak elébe ment, de ha tőle akartak valamit, úgy vissza tudott húzódni, mint a csiga a házába. Nem volt alaposan művelt, nem sokat tudott, de nagy rutinja volt. Bejáratos volt a spanyol és nápolyi udva- rokhoz, ismerte a két Amerika néhány híres emberét. Anglia és a kontinens sok legelőkelőbb családját s ez összeköttetései megteremtették számára a legmesszebbmenő tiszteletet és hódo- latot. Minden helyzet legjavát le tudta fölözni. Senki olyan utólérhetetlen bájjal és méltóság- gal nem fogadta a vendégeit, mint ő. A társaság hangadója volt.

Xxxx és lánya a legjobb barátnők voltak. Kitünően megértették egymást s ez egyetértésüket a legcsekélyebb zökkenés sem zavarta. E kivételesen nagy anyai szeretetnek tudták be, hogy a gyönyörű fiatal özvegy életét egyedül a leányának szentelte.

Pedig ennek más oka is volt. Évangélistáné, azt beszélték, özvegykorában beleszeretett egy emberbe, akinek a második restauráció visszaadta elveszített címeit és főnemesi rangját. Ez az ember, aki 1815-ben még boldog lett volna, ha Évangélistáné feleségül megy hozzá, 1816-ban minden összeköttetést megszakított vele. Évangélistáné, aki látszólag a világ legjobb teremtése volt, lelke mélyén a korzikaiak jelszavának híve volt: Gyűlölj és várj!

Xxxxx is hasonlított az uralkodókhoz, hogy megszokta az elsőséget, hogy engedelmesked- jenek neki. S bár mindig szelídnek, előzékenynek, engedékenynek látszott, ha női büszkeségét megsértették, rettenetessé vált. Megbocsátani nem tudott. Vakon hitt gyűlölete hatalmában, amelynek el kell érnie ellenségét. És minden erejéből, féktelenül gyűlölte azt az embert, aki csak játszott vele. Miután a véletlen esélyei egybejátszottak bosszújával, fajának babonássá- gával még szentebbül hitt a bosszú mindenható erejében. Bár az illető, aki cserbenhagyta, miniszter volt és francia főrend, lassan, de biztosan tönkrement. Vagyona, politikai és szemé- lyi nagysága, minden elenyészett. S elérkezett a nap, mikor Évangélistáné pompás fogatjából, a Champs-Elysées-n, diadaltól ragyogó, gúnyos és megvető tekintetével sujthatta a szegénye- sen gyalog baktatót.

Két esztendőn keresztül ez a kaland hátráltatta az újraférjhezmenésben. A későbbi jelent- kezőkkel már óvatosabb volt és valamennyit összehasonlította első férjével, aki őt istenítette. Ez összehasonlításból természetesen mindig a megboldogult került ki győztesen. Így aztán lassan-lassan elérte a korhatárt, amikor a nők minden reményüket és nagyravágyásukat átgyökerezik a gyermekeikbe. Leányán keresztül akarta elérni azt, amit a maga személyében elmulasztott. Fényes álmok és remények beteljesülését.

Évangélistáné hamarosan kiismerte Xxxx xxxxxxxx. A magáét viszont annál gondosabban rejtegette. Xxxx az a fajta ember volt, akit vejéül óhajtott, akire nyugodtan építhette jövendő hatalmát. Anyai részről a Malincourt családdal volt rokonságban, s az öreg Xxxxxxxxxx bárónő ma is a Faubourg Saint-Germain szívében élt. Xxxx a legjobb párizsi társaságba fogja bevezetni őket. Évangélistáné csak rövid időközökben futólag ismerte a császárság Párizsát. Annál jobban akart ragyogni a restauráció Párizsában. Itt fogja megtalálni azt a politikai talajt, amelyen egy hozzá hasonló asszony képességei kellőképpen kibontakozhatnak. Évangélistá- nét férje üzletei arra kényszerítették, hogy Bordeauxban lakjon, ahol egészen jól találta magát. Nagy házat vezetett. Ez maga eléggé lefoglalta az idejét. De most már beleunt Bordeauxba, amelynek minden szórakozását kimerítette. Nagyobb színtérre vágyott, nagyobb tétű, kocká- zatosabb játszmára.

Saját érdekében, nagy sorsot szánt Xxxxxxx. Saját tehetségének és élettapasztalatának előnyeit akarta kihasználni veje javára, hogy rajta keresztül élvezhesse a maga hatalmának erejét. Sok férfi falaz így a nők nagyravágyásának. Évangélistánénak egyébként is érdeke volt leánya férjét hatalmában tartani. Xxxxx ez az erősakaratú asszony természetesen leigázta, annál is jobban, mert látszólag semmi szándéka sem volt őt leigázni. Csak éppen éreztette a saját, a leánya és minden körzetében létező dolgok értékét és nagyságát, hogy ilyen módon jóelőre hatalmába kerítse azt az embert, akiben az arisztokratikus élet folytatásának eszközét és lehetőségét látta.

Xxxx önbecsülése nagyban fokozódott, amikor látta, hogy anya és leánya ilyen nagyrabecsülik. Sokkal okosabbnak, szellemesebbnek érezte magát, mint amilyen valójában volt. A szép Xxxxxxx finom kis fejét felvetve, mosolyogva kapta el minden kiejtett szavát, a mama hízel- gésének őszintesége elvette a hízelgés élét. Hiúsága fonalánál vezetve a két nő olyan bámulatos ügyesen kormányozta, úgy el tudta vele hitetni hódító voltát, hogy Xxxx minden idejét náluk töltötte.

Egy évbe se telt, s bár Xxxx még a vallomásig nem jutott el, az egész város nyiltan beszélte, hogy a szép Xxxxxxxxxx udvarol. Xxxx és lánya, mintha nem is gondolt volna házasságra. Xxxxxxx xxxxx volt, melegen kedves, de pillanatra sem zökkent ki egy rangjabeli leányhoz illő tartózkodásából. Xxxx éppen e tartózkodást szerette legjobban benne. E vidéki leányoknál ritka tünetet. A félénk emberek szöknek a lármásan felkínált boldogság elől s annál elvakultabban rohannak hanyatthomlok a szerényen, szelíden elébük kínálkozó szerencsétlenségbe. Ez volt Xxxx esete is. Miután Xxxxxxx nem akarta őt befonni, magától hódolt meg. Látva, hogy Xxxx- gélistáné, ellentétben a többi mamával, meg se kísérli, hogy őt a házasság igájába terelje, a maga jószántából hajtotta fejet az igába. Évangélistáné erősen hangoztatott fényes össze- köttetései is csábították, mint amelyekre jövő politikai karrierjénél számíthatott.

Ha az élet különböző helyzeteiben az ember a dolgokat nem igyekszik minden lehető oldalról megvizsgálni, e gyengesége veszélybe dönti. Xxxx e pillanatban optimista volt, mindent előnyös színben látott és eszébe sem ötlött, hogy egy nagyravágyó anyós zsarnokká válhat. Anélkül, hogy erre biztatták volna, napról-napra jobban megbarátkozott a házasság gondolatá- val s a házassági papucs előrevetődő árnyékával. Sokkal régebben élvezte teljes szabadságát, semhogy elveszítését sajnálhatta volna. A legényéletbe, amely már semmi újat sem nyujt- hatott, beleúnt. Már csak a hátrányait látta, míg a házasélet csupa új gyönyörűséget kínált.

- A házasság csak a szegényeknek lehet nyűg, - okoskodott - gazdagoknak gyönyörűség. E házasság sok előnyei közül egy különösen csábította.

- Bármilyen xxxxxxx xxxxxx, Xxxxxxx mindig méltón fogja betölteni a szerepét, - gondolta - s ez egy asszonynak nem csekély érdeme. A császárság hány kiválósága szenvedett felesége alacsonyrendű volta miatt. A boldogság szerves alkatrésze, hogy az ember hiúságát és

büszkeségét soha meg ne sérthesse magaválasztotta élettársa. Egy jólnevelt asszony oldalán egy férfi sose lehet egészen szerencsétlen. A felesége nem teheti nevetségessé s csak hasznára válhat. Xxxxxxx pompás feleség lesz. Mindenki csodálni fogja.

A Faubourg Saint-Germain arisztokrata hölgyeire gondolt. Xxxxxxx valamennyiével versenyez- hetett elegáns megjelenésében és előkelő modorban. És valamennyiénél szebb volt. E képze- letbeli összehasonlítások még jobban felkorbácsolták Xxxx vágyait.

Párizsban talán másként történt volna. Xxxx Xxxx lépten-nyomon a legkülönbözőbb szépség- és jellemtipusú fiatal lányokkal találkozott. S e sok benyomás, józanságát kellő egyensúlyra zökkentette volna. Bordeauxban Xxxxxxxxxx nem voltak vetélytársnői. Xxxxx, egyetlen virág volt. S a legjobb pillanatban virult ki, amikor Xxxx egy rögeszméje zsarnokságába kerül. Nem- csak az önérzete lángolt, hanem a szerelme is. Fülig szerelmes volt, s e felgyúlt szenvedélye csak a házasságon keresztül nyerhetett kielégítést. Ezt a magyarázatot önmagának se vallotta be. Ő egyszerűen csak nősülni akart. Sőt, a józanul okoskodót játszotta, aki a jövőjét féltve tanulmányozta Xxxxxxxx, mielőtt a döntő lépésre elhatározta magát. Xxxxxx barátja figyel- meztetései egyre a fülében csengtek.

Eszébe sem ötlött, hogy a fényűzéshez szokott emberek fényűzése milyen egyszerűnek lát- szik. Életüknek milyen természetes, elmaradhatatlan eszköze. S hogy éppen e természetes- séggel hinthetnek port az emberek szemébe. Xxxx maga is világéletében fényűzésben élt, e hölgyek fényűzését maga is természetesnek látta s álmaiban sem ötlött eszébe, hogy e fény- űzés valaha az anyagi romlás okozója lehet. Meg aztán ha van is néhány általános törvény, amely egy házasság gondjait bizonyos fokig szabályozhatja, olyan törvényt még nem alkottak, amely egy házasság gondjait előre megneszeltesse vagy megakadályozhassa. Két ember házasságra lép abból a célból, hogy egymás számára az életet kellemesen megkönnyítsék. Nem gondolva arra, hogy éppen e bizalmas együttlétük fogja kitermelni a házasságot meg- rontó bajokat és szerencsétlenségeket, amelyeknek megakadályozására még nem teremtettek francia törvényt. Két házasságban egyesülni készülő lény között minden csalás. Ártatlan, akaratlan csalás. Mindegyikük egymással versenyezve, a legkedvezőbb színben mutatkozik s oly előnyös tulajdonságokkal ruházzák fel önmagukat, amelyekkel sose bírtak, s amelyek hiányára csak későn eszmélnek. Az igazi életben sokkal több a köd, a szürkeség, a vihar, mint a derűsen tiszta ég s a napsütés. A fiatalok, mielőtt összeházasodnak, csak a derűs, tiszta napokat látják. S az élet bajait később a házasság rovására írják. Az emberi természetben rejlik, minden baj kútforrását rajta kívüleső dolgokban és lényekben keresni.

Ahoz, hogy a szerelmes Xxxx Xxxxxxx szavaiból és magatartásából kihámozhassa a bennerejlő tökéletlenségeket, - mert ugyan ki tökéletes e földön? - Lavater bölcsességével kellett volna bírnia. Egy megfigyelő mélyreható tudományával. S talán még ez sem lett volna elég. Talán a világegyetem összes tudománya és bölcsessége sem nyithatta volna fel kellőképpen a szemét.

Xxxxxxx arca nem volt nyilt tükör. A legtöbb fiatal lányé nem az. Xxxx hiszen egy fiatal leányarc a legáthatolhatatlanabb talány. Az a felséges mély békesség, amelyet szobrászok vésői a márványszűzek arcain megrögzítenek, amikor az igazság és ártatlanság istennőit akarják megalkotni, egy fiatal leány arcának legmegejtőbb varázsa. A tisztaság jelképe, amelyet még semmi meg nem zavart. Az arc e felséges nyugodtságát szenvedély meg nem törte, érdek, csalás el nem homályosította. Ezt a kifejezést játszani nem lehet, mert aki ezt játszani tudja, az már nem fiatal leány.

Xxxxxxx sose mozdult az anyja mellől. Szigorúan vallásos szellemben nevelték s anyja nagy súlyt helyezett arra, hogy gyermekkorától belécsepegtesse az életben reávárakozó szerep eljátszásához szükséges előkelőséget. Arca tiszta, békés nyugodtsága természetes volt. Nem játszott. Csak éppen fátyol volt, természetes fátyol, amely úgy takarja el a nőt, mint lepkét az álcája. Ha akadt volna a lélekboncolásnak egy nagymestere, talán felfedezhette volna Xxxxxxx

jellemének azokat a rejtett árnyalatait, amelyek megneszelhették volna a későbbi házas- és társadalmi életében kibontakozó zavaró tulajdonságokat. Szépsége tökéletes volt. Vonásai szabályosak, alakja pompás növésű. Az ilyen tökéletes külső többnyire együtt jár a szellem némi tökéletlenségével. E szabály alól ritka a kivétel. A sugár alak akaraterőt sejtetett s az akaraterő kinövése gyakran a csökönyösség. A logika nélküli uralkodási vágy. Akarás az akarásért. Szép növésű szemöldökei majdnem összeértek. Az analizálás nagymestere azt mondta volna, hogy ez az irígység jele. Fölényes emberek irígysége lehet megtermékenyítő. Nagy tettekre ösztökélő. A kis szellemek irígysége gyűlöletté vedlik. A szeme feketének látszott, de valójában mélyen aranybarna volt, megkapóan érdekes ellentétben melegen ham- vas szőke hajával. A hajnak ez a ritka színárnyalata többnyire feketehajú szülők gyermekeinél látható, aminthogy Xxxxxxxxxx is ez volt az eset. Gyengén rózsás bőre vakító fehér. A haj, a szem, az arc színvegyüléke csodás hatású volt. Ugyan ki gondol arra, hogy a fiatalság e hamvas rózsái hovatovább elhervadnak, s az ilyen csodálatosan fehérbőrűek a szokottnál is hamarabb fonnyadnak, öregednek, szikkadnak össze. Álla ma még puhán gömbölyű volt, de az analizálás nagymestere kihámozta volna belőle az akaratosság, a hevesség vonalát, amely tulajdonságai majd csak későbbi életében fognak kibontakozni. Friss piros szája, ez a most mindig csak mosolygó száj gőgöt rejtegetett. S a hangja, ma oly dallamos, tiszta csengésű hangja, talán azt a kegyetlenséget takarta, amelyet oly sokszor emlegetett őseitől, a királyi Alba hercegektől örökölhetett. Szenvedélyt gyöngédség nélkül, megbékélhetetlen gyűlölkö- dést, intelligencia nélküli szellemet és uralkodnivágyást.

Ezek a vérmérsékletszülte hibák úgy rejtőztek Natalieban, mint arany a bánya mélyében. Ha durva kezek ki nem aknázzák, örökre ott pihennek. Itt e durva kezek szerepét majdan az élet viharai voltak hivatva betölteni. E pillanatban fiatalságának friss bája, modorának előkelő- sége, ártatlansága, egy fiatal lány minden megvesztegető varázsa sugározták be arcának vonásait és vezették tévútra az egész világot. Elsősorban önmagát. Anyja megtanította arra a könnyed, kellemes fecsegésre, amely a nőknek bizonyos fölényt ad, minden akadályt tréfával hárít el s az igazi szellemesség látszatát kelti. Xxxxxxx egy bájos elkényeztetett gyermek volt, aki nem ismerte a szenvedést. Mindig természetesnek és őszintének látszott s hiányzott belőle a többi fiatal lány kényszerült modorossága, akiket anyjuk kellő időben kitanítani igyekszik a férjfogás művészetére.

A fülig szerelmes Xxxx, akinek szerelmét vágyai hevítették, hogy ismerhette volna fel a gyönyörű, tökéletes fiatal lányban azokat a tulajdonságokat, amelyek majd a harmincéves asszonyban fognak kibontakozni? A boldogság sohasem biztos. De ebben a házasságban legalább valószínűnek látszott. Xxxxxxxxxx a hibák csiráin kívül, kétségkívül voltak jó tulajdonságai is. Okos, erős kéz vezetésével ezek a jó tulajdonságok elfojthatták volna a hibák csiráit. De ehez olyan vasmarok kellett volna, aminőt Xxxxxx emlegetett Xxxxxxx. A párizsi dandynek igaza volt. A szerelemsugallta félelem csalhatatlan eszköz egy asszony lelkületének kormányzására. Aki szeret, az fél. S aki fél, közelebb van a szeretethez, mint a gyűlölethez. Xxxxxxx kellő hidegvérrel, ítélőképességgel és erővel kellett volna végigverekednie azt a küzdelmet, amelynek létezését egy asszonynak sejtenie sem kellene.

De vajjon Xxxxxxx szerette-e Xxxxx? Xxxxxxx szerelemnek vélte azt a vonzalmat, amelyet Xxxx megjelenése kiváltott belőle. A való életről, a házasságról nem sokat tudott. Az ő számára Xxxxxxxxxx gróf, az európai udvarokat bejárt diplomata, Párizs egyik elismerten legelegánsabb fiatalembere, nem lehetett közönséges ember. Akiből pedig hiányzott az erkölcsi erő, egy- szerre volt félénk és bátor, párbajtéren hős és energikus, de a boldogságát keresztező akadá- lyokkal szemben védtelenül gyenge. Vajjon később Xxxx e sok felszínes hibái között meglátja- e a jó tulajdonságait? Nem fogja-e megnöveszteni a hibákat s eltörpíteni a tulajdonságokat, ahogy azt az élethez nem értő fiatalasszonyok szokták? Az asszonyok életében elérkezik a kor, amikor a gaztetteket is megbocsátják azoknak, akik őket a bosszúságoktól megkímélik s

viszont gaztettnek veszik a felbosszantást. Milyen lesz e házasság sorsa? Xxxx talán szerelem- nek fogja hinni azokat a kis becéző kedvességeket, amelyekkel egy fiatalasszony a házasság kezdetén természetszerűen elárasztja a férjét. S a fiatalasszony a vágyától hevített férj bókjai arányában fogja mérlegelni a férj szerelmét. És Xxxx szerelmes vágyakozásában, ahelyett, hogy a maga fölényes helyzetét megszilárdítaná, talán meg fog hajolni felesége zsarnoksága előtt. Fog-e tudni nem-et mondani? Gyenge ember számára ezer veszély kínálkozik ott, ahol az erős megúszhatja a kockázatot.

Szerelmes ember számára mindez gyenge okoskodás. S hovatovább elérkezett a nap, amikor Xxxx minden érvelést elvetve elhatározta a sorsdöntő lépést.

MÁSODIK RÉSZ

A házassági szerződés

Első nap

1822-ben, a tél elején, Xxxx xx Xxxxxxxxxx gróf, nagynénje, Xxxxxxxxxx báróné útján, meg- kérette Évangélista kisasszony kezét. A báróné két hónapnál többet sose töltött Médocban, de ezúttal bevárta október végét, hogy a jelen helyzetben unokaöccsénél az anyahelyettes szerepét betöltse. A báróné, aki tapasztalt öreg asszony volt, miután Évangélistánéval beszélt, azonnal közölte Xxxxxxx az eredményt, hozzáfűzve a maga észrevételeit.

- Nyert ügyed van, édes fiam, - ujságolta. - Az anyagiakról beszélgetve, megtudtam, hogy Évangélistáné a maga részéről erősen begombolkozik és Xxxxxxx csak a saját jogaira támasz- kodhat. Hát csak nősülj meg, fiam! Neved, a családi birtok, megkövetelik, hogy családot alapíts. Ezt előbb vagy utóbb amúgy is meg kellene cselekedned. Nem térhetsz ki előle. Bár már az én Xxxxxxx-ömet látnám ezen az úton! Én azt hiszem, befejeztem a küldetésemet. Adom áldásomat és megyek az utamra. Ilyen öreg asszonyoknak esküvőkön semmi keresni- valójuk. Holnap utazom Párizsba. Ha majd a feleségedet bevezeted a társaságba, otthon Párizsban sokkal kényelmesebben fogadhatom, mint itt. Ha nem volna Párizsban házad, szívesen elszállásoltalak volna. A második házamat berendeztem volna nektek.

- Köszönöm, drága néni, - felelte hálásan Xxxx. - De most még arra kérlek, magyarázd meg, mit értettél azalatt, hogy az anya begombolkozik és Xxxxxxx csak a saját jogaira támaszkodhat.

- Csak azt, fiam, hogy a mama nagyon ravasz dáma, aki leánya szépségéből előnyt merítve, úgy szabja meg a feltételeket, hogy a lánynak éppen csak az maradjon, amitől meg nem foszthatja. Az apai vagyon. Mi, öregek, hiába, egy házasságnál még erősen ragaszkodunk a

»kinek mije van?« kérdéshez. Figyelmeztetlek, hogy mindezt alaposan tárgyald meg a közjegyződdel. A házassági szerződés, fiam, a legszentebb kötelesség. Ha apád és anyád nem jól vetették volna meg az ágyukat, ma talán takaró nélkül feküdnél. A házasság természet- szerű következményeként gyermekeid lesznek, akikre már most gondolnod kell. Xxxxxx fel a mi jó öreg közjegyzőnket, Xxxxxxx mestert.

Xxxxxxxxxx báróné e kis beszéde Xxxxx eléggé megdöbbentette. Hogy jövendőbeli anyósa ravasz dáma! Hogy védje meg érdekeit a házassági szerződésben! Ugyan ki ellen? Ki akarná megtámadni? Mindamellett megfogadta nagynénje tanácsát s a szerződés elintézését Xxxxxxx közjegyző gondjaira bízta. A bekövetkezhető vitatkozások előre idegesítették. Erősen elfogultan indult Évangélistánéhoz, akit nagynénje már értesített a szándékairól. S egyre attól reszketett, hogy valahogyan el ne árulja aggályait, amelyeket nagynénje beléoltott s amelyeket Évangélistáékkal szemben sértőnek vélt. S hogy a legcsekélyebb összeütközést is kerülje jövendő anyósával, akire úgy tekintett fel, mint egy felsőbb lényre, óvatosan, kerülő úton érintette a kényes kérdést.

Felhasználva a pillanatot mikor Xxxxxxx magukra hagyta őket, így szólt:

- Bizonyára tudja, asszonyom, mi az, egy családi közjegyző. A mi jó öreg Xxxxxxx mesterünk halálosan elkeseredne, ha a házassági szerződésemet nem ő fogalmazhatná...

- No de, kedvesem, - vágott közbe mosolyogva Évangélistáné - hiszen ez minden családban így szokás.

Éles női ösztönével leolvasta Xxxx xxxxxxx kételyeit és várta ennek a kérdésnek feltevését.

- Elérkezett hát a sorsdöntő nap. Kezdődik a krízis. Vajjon milyen lesz az eredmény? - gondolta.

- Az én közjegyzőm Solonet - szólt kis szünet után fennhangon - a magáé, kedves Xxxx, Xxxxxxx. Vasárnap mindkettőt meghívom vacsorára és barátságosan megvitathatják a kérdést. A mi beavatkozásunk, azt hiszem, teljesen felesleges, mert hiszen ők hivatottak arra, hogy érdekeinket képviseljék.

- Tökéletesen igaz! - sóhajtotta nagy megkönnyebbüléssel Xxxx.

Mert mintha felcserélték volna a szerepeket, a minden aggodalomtól mentes Xxxx reszketett a nyugtalanságtól, míg Évangélistáné, akit valójában a legemésztőbb gondok gyötörtek, látszólag tökéletesen nyugodt volt. Ki kellett volna szolgáltatnia leányának az apai vagyont. Ezt pedig még akkor sem tudta volna megcselekednie, ha mindenét pénzzé teszik. Így hát teljesen jövendőbeli veje kegyelmétől függött. Mások beavatkozása nélkül könnyen elbánt volna Xxxxxxx. De az öreg családi közjegyző befolyására Xxxx követelheti a gyámi elszámolá- sokat. Ha Xxxx most visszavonul, egész Bordeaux sejteni fogja az okát és Xxxxxxx férjhez- menetelének minden esélyét tönkretenné. A lányát imádta. Reszketett a boldogságáért és reszketett a másnaptól. Mint a nagy hadvezérek, akik egyetlen gyáva pillanatukat törölni szeretnék az életükből, ő is törölni szerette volna életéből a másnapot. Az elkerülhetetlen tényekkel szembenézve fekete hajának jó néhány szála megfehérült az éjjel. Már az a meg- alázkodás is kínos volt, hogy közjegyzőjének, akit reggelre odakéretett, fel kell tárnia a valót. Be kell vallania azt, amit eddig önmagának se vallott be. Hogy állandóan az örvény szélén járt, soha be nem következő véletlenekre számítva. Lelke mélyén ösztönös harag gyúlt fel Xxxx ellen. Az ártatlan ellenség ellen, akit le kell győznie. Ugyan ki szerette valaha az áldozatát? A gőgös spanyol asszony igazi női érzékkel elhatározta, hogy minden fölényét latba veti ebben a küzdelemben, amelyben szégyenét csak a teljes győzelemmel leplezheti.

Az éjszaka csendje meghozta a védő, megnyugtató okoskodást. Amit tett, Xxxxxxx üdvéért tette. Xxxxxxx előnyéért. Nem vezették alantas, önző okok. Hogy nem tudott számolni, nem mondható bűnnek. A legnagyobb kincset, Xxxxxxxx épen megőrizte. Az ő szépsége és lelki tu- lajdonságai kifejlesztését szolgálta a pazar fényűzés. Egy ilyen kincs elnyerése ezer áldozatot is megérdemel egy férfi részéről. Az ellenszolgáltatás sem lesz csekélyebb. Xxxx nem tehet- ségtelen fiú. Egyengetni fogja az útját, előreviszi, elősegíti nagyravágyó álmai teljesülését. Nem több-e ez egy hozománynál? Xxxx ostoba volna, ha habozna. Néhány hitvány arannyal több vagy kevesebb... Ezért habozni! Gyalázatosság volna!

Tépelődését azzal a vígasztalással fejezte be, hogyha kedvezőbben el nem intéződnek a dolgok, olyan módon biztosítja Xxxxxxx sorsát, hogy eladja a házat, ékszereket, bútorokat, a pénzt Xxxxxxxxxx adja s magának csak szerény évjáradékot biztosítva, elköltözik Bordeauxból. Erre aztán megnyugodva aludt el.

Bordeaux legügyesebb és legkeresettebb közjegyzője, Xxxxxxx, alig huszonhétéves fiatalember volt, aki a Bourbonok másodszori visszatérése körüli aktív tevékenységéért elnyerte a becsü- letrend lovagkeresztjét. A fiatal közjegyző nagyon büszke volt arra, hogy az Évangélista-ház vendégei között szerepelt. Nem hivatalos, hanem royalista minőségben. Nemcsak csodálta, hanem titkon szerette is a szép özvegyet, ahogy ez a fiatal embereknél gyakran megesik a szép, érett asszonyokkal szemben. Évangélistáné, bár sejtette a közjegyző imádatát, úgy tett, mintha nem venné észre. De nagyon kedves volt hozzá és Xxxxxxx a tiszteletteljes hódolat fentartásával titkos reményeit is fentartotta.

Pontosan a jelzett reggeli órában jelentkezett a szép özvegynél, aki csipkepongyolájában, még a rendesnél is hódítóbban fogadta budoárjában.

- Reménylem, számíthatok diszkréciójára és teljes odaadására a ma esti megvitatásnál. Hiszen tudja, miről van szó? A leányom házassági szerződéséről.

- Természetesen... Rendelkezzék velem.

Évangélistáné minden kerülgetés nélkül elébe tárta a helyzetet. Érthetően, kerek számokkal.

- De, drága asszonyom, itt minden aggodalom felesleges! - erősítette Solonet. - A lényeg az, hogy milyen a kapcsolat Xxxxxxxxxx gróffal? Az erkölcsi kérdés jóval fontosabb a jogi és pénzkérdéseknél.

Évangélistáné szokott fölényességébe burkolózott. Megérttette a fiatal közjegyzővel, hogy Xxxx a legmélyebb tisztelettel tekint fel rá, mint egy magasabbrendű lényre. Hogy részben tudatos büszkeségből, részben ösztönszerű számításból úgy irányította a dolgokat, hogy Xxxx a maga alantasságának tudatában a legnagyobb kitüntetésnek érzi, hogy Xxxxxxxxxx közeledhet. A legnagyobb tisztességnek, hogy Xxxxxxx kezét elnyerheti. Xxxxxxxx sem gyanusíthatja sem őt, sem a leányát érdekhajhászással. És hogy jövendő veje erősen a befolyása alatt áll.

- Az a kérdés, asszonyom, hogy ön milyen engedményekre hajlandó? - kérdezte Solonet.

- Lehetőleg semilyenre - nevetett Évangélistáné.

- Igazi asszonyi válasz. Kívánja ezt a házasságot?

- Igen.

- Viszont szabadulni kíván a kötelezettségtől, hogy a gyámi elszámolás után az apai vagyont a vőnek kiszolgáltassa?

- Igen.

- A maga részére mennyit óhajt biztosítani?

- Legalább harmincezer xxxxx xxxxxx jövedelmet.

- A jelszó: «győzni vagy pusztulni?»

- Igen.

- Bizonyos, hogy alaposan meg kell fontolnom a módozatokat. Mert minden ügyességünkre és vitatkozó erőnkre szükségünk lesz. Kegyes engedelmével kissé korábban fogok érkezni és meg fogom adni a pontos utasításokat, amelyeket szigorúan követnie kell. A sikerről már most is biztosíthatom. De még egy kérdést. Xxxx xxxx nagyon szereti Xxxxxxx kisasszonyt?

- Imádja.

- Ez nem elég. Annyira, hogy e mindenekfeletti vágyakozásában oda se nézzen egy-két anyagi áldozatnak?

- Bizonyára.

- Akkor nyert ügyünk van! - kiáltotta lelkesen Solonet. - Xxxxxxx kisasszony xxxxxxxxx xx este...

- A ruhája tündéri szép.

- Tündéri szép ruha egy házassági szerződésnél félnyereség.

Ezt a kijelentést Évangélistáné annyira komolyan vette, hogy ő maga öltöztette Xxxxxxxx, nagyrészt azért, hogy közben őt is tájékoztassa a szükséges tudnivalókról és összeesküvésük ártatlan szövetségesévé tegye. Sévigné-frizurájával, leomló fehér selyem ruhájában Xxxxxxx csakugyan tündéri szép volt. Mikor a komorna kiment s anya és lánya magukra maradtak, Évangélistáné, miközben Xxxxxxx néhány makacs hajfürtjét rendezgette, így szólt:

- Mondd, kislányom, nagyon szereted Pault? Anya és leánya kicsit furcsán néztek egymásra.

- Miért kérdezed ezt éppen most, anyuskám?

- Ha örökre el kellene válnunk, akkor is ragaszkodnál ehez a házassághoz?

- Lemondanék róla s nem halnék meg bánatomban.

- Akkor nem szereted igazán, szívecském! - s az anya elismerőn homlokon csókolta a leányát.

- Mit jelent ez a vallatás, anyus?

- Tudni akartam, hogy mennyire ragaszkodsz ehez a házassághoz és mennyire vagy bolondja a vőlegényednek.

- Szeretem.

- Igazad van. Gróf s mi ketten francia főrenddé emeljük. Hacsak előre nem látott nehézségek nem támadnak.

- Ugyan, mama! Nehézségek! Két ember között, akik szeretik egymást. Nem. Xxxx sokkal jobban a szívébe zárt, semhogy a legcsekélyebb akadályt támaszthatná. Efelől bizonyos vagyok.

- S ha mégis másként volna?

- Akkor, amilyen igazán szeretem, époly igazán el is felejteném.

- Helyes, Alba hercegnek nemes leszármazottja. De ha, bármily bolondul szeressen Xxxx, rajta kívülálló okokból vitatkozások merülhetnének fel, amelyeken a mi, úgy a te, mint az én érdekemben át kell esnünk, Xxxxxxx? Érted, kislányom?... ha ezt módodban állna egy kis bátorítással elősegíteni? Néhány kedves szóval, egy kis kedveskedéssel, semmiségekkel... A férfiakat olykor egy tekintettel is lefegyverezzük.

- Értem - xxxxxxxxxx Xxxxxxx. - Meg kell sarkantyúzni a favoritot, hogy átugorja az akadályt.

- Ne érts félre, angyalom. Ősi kasztíliai becsületünk nem tűrné, hogy átlépjük a kellő határt! Ha kell, Xxxx xxxx meg fogja ismerni a helyzetemet.

- Miféle helyzetedet, mama?

- Ó, sose félj! Ha tekintetéből a legcsekélyebb habozást olvasom ki, szakítunk. Eladunk mindent, elmegyünk Bordeauxból és Douai-ba költözünk Claisékhez, akik végre is rokonaink, ha jónak vélik is megfeledkezni rólunk. S ha utolsó garasomat is neked kellene adnom és szegényen kolostorba vonulnom, akkor is francia főrend felesége xxxxxx.

- Mama, miért beszélsz így?! Xxxxx inkább, mit csináljak, hogy ezeket a rettenetességeket megakadályozzam?

- Ilyen szépnek még sose láttalak, kislányom! Ha még egy kicsit kacér is leszel, minden jól fog menni.

Évangélistáné magára hagyta Xxxxxxxx és sietett öltözködni. Ma este ő is szép akart lenni. Az ő befolyása a fiatal közjegyzőre ma este majdnem olyan fontos volt, mint Xxxxxxx befolyása Xxxxxx. S mikor Xxxx, mint három hónap óta mindennap, a Xxxxxxxxxx szánt virágokkal belépett, anya és leánya hódító szépségükkel felfegyverzetten indultak a küzdelem elé. Hár- masban csevegve várták a két közjegyző érkezését.

Xxxx a mai napon kapta a házasságnak nevezett hosszú és fárasztó háborúból a kóstolót. A háború megkezdése előtt tanulmányozni kellett mindkét terepet, az ellenséges csapatok

hadállásait. Xxxx egész védereje az öreg családi közjegyző, Xxxxxxx mester volt. S míg ők gyanútlanul és készületlenül indultak az egyenlőtlen küzdelembe, az ellenséges csapat már felépítette haditervét, amellyel meglepetésszerűen csap majd le a mit sem sejtőkre. Hogy láthattak volna keresztül a természetességbe öltöztetett ravaszságon? Xxxxxxx mester egyedül állt szemben a három szövetségessel, mert fülig szerelmes kliensére nem számíthatott. Aki az első mozzanatra, amely boldogságát fenyegetné, a maga érdekei ellen átpártolna az ellenség- hez.

A két közjegyző, a két házassági condottieri, akik most klienseik érdekében meg akartak mérkőzni, két merőben ellentétes világot képviselő típus volt. Az egyik a régi, a másik az új erkölcsök képviselője. A régi és az új világ közjegyzői.

A hatvankilencéves Xxxxxxx mester negyvennégy év óta űzte a hivatását. Köszvényes lábain ezüstcsattos cipők, vékony fekete selyemharisnyás lábszárai nevetségesen vékonyak. Térd- nadrágja e lábszárakkal ellentétesen tekintélyes potrohban szélesedett ki s a mellkasa is arány- talanul domború volt. Kabátja zöldesre kopott, ingmellének a fodra sose látszott frissnek. Senki sem emlékezett, hogy valaha új ruhában látta volna. Xxxxxxxxxx hajának kis vakarcsa ott figyegett a gallérja fölött. Nagy kerek fejével, cserzettbőrű arcával, széles, lapos orrával, hunyorgó világoskék szemeivel, dupla tokájával, a drága kis öreg úr olyan volt, mint egy megelevenedett karikatúra. De Xxxxxxx mesternél a szellem diadalmaskodott a külső felett, a lélek tulajdonságai győzedelmeskedtek a test furcsaságain. A bordeauxiak nemcsak szerették, de tisztelték és nagyra becsülték. Megbecsülték a véleményét, mert tudták, hogy minden kiejtett szava színtiszta őszinteség. Nem értett a ravaszkodáshoz. Szabatos kérdéseivel egyenest a célnak tartott. Hosszú élettapasztalata megélesítette az ösztönét. Olvasott a lelki- ismeretekben és a legtitkosabb gondolatokban. Üzleti komolysága dacára, lénye mindig derűs volt. Szerette a családi ünnepségeket, születésnapokat, karácsonyestét, szeretett ajándékozni és ragaszkodott a régi élet színességéhez. Xxxxxxx mester a régi közjegyzőknek ahhoz a fajtájához tartozott, akik nem adnak nyugtát a milliók átvételéről, de az aranyakat ugyanabban a zacskóban, ugyanazzal a zsineggel átkötve adják vissza. Akik klienseik érdekeit úgy a lelkü- kön viselik, mintha második atyjuk lennének s akik előtt a családok minden legkényesebb titkukat bizalommal feltárják. Xxxx önmagukra hárítják a felelősséget a szerződésekben előfordulhatott tévedésekért s éppen ezért minden leírt szót alaposan megfontolnak. Hosszú közjegyzői pályafutása alatt egyetlen kliense sem panaszolhatta, hogy egy elhamarkodott lépésével kárt okozott neki. Harmincesztendei kemény munka árán becsületesen szerezte vagyonát. Sok fiatal segédjét állította talpra, önállósította ez esztendők alatt. Vallásos volt és nagylelkű. Névtelenül jótékony. Ahol segítő kézre volt szükség, onnan Xxxxxxx mester sose hiányzott. Egyszerűen élt, fogatot nem tartott. «Az a jó Xxxxxxx úr!» - az egész város csak így emlegette, s mikor meghalt, háromezer ember kísérte utolsó útjára.

Solonet a fiatal közjegyző volt, a fütyörésző, könnyed és elegáns. Aki az üzleti ügyeket is nevetve intézi és irtózik a komolyságtól. A nemzetőrségi közjegyzőkapitány, aki szinte megneheztel, ha közjegyzőnek nézik, büszke a becsületrendjére, saját fogatában ül és az aktákat az írnokaival intézteti el. A bálózó közjegyző, a színházbajáró, aki képeket vásárol és kártyázik. Xxxxxx kasszája van s a kapott aranyakat bankjegyekben adja vissza. A közjegyző, aki halad a korával, a rábízott tőkéket kétes vállalkozásokban kockáztatja, spekulál, s aki tízévi közjegyzőség után gazdagon, legalább is tőkéje utáni harmincezer frank jövedelemmel akar nyugalomba vonulni. A közjegyző, akinek a tudása a ravaszságában rejlik, akitől sok ember, aki a titkát rábízta, úgy fél, mint a bűntársától, s aki a közjegyzőséget ugródeszkának tekinti egy jó házassághoz.

A vékony, szőke Xxxxxxx, gyönyörűen fésülten, parfőmösen, elegánsan, mint egy operett- szerelmes, mint egy dandy, aki élete legfontosabb eseményeinek a párbajait tekinti, és öreg kollégája, akivel majdnem egyidejűleg érkeztek, úgy festettek egymás mellett, mint a tegnap és a ma megtestülései.

Évangélistáné és a leánya, első pillanatban, mikor «a jó öreg Xxxxxxx urat» - akit még nem ismertek - meglátták, nevetni szerettek volna. De már a másik pillanatban elbájolta őket ceremóniásan kedves, régimódi köszöntésével. A beszéde csak fokozta e varázst. Végtelenül vonzó volt, amit mondott és ahogy mondta. Minden szavának tartalma és íze volt. A fiatal közjegyző léha szalónfecsegésével eltörpült mellette. Xxxxxxx mester életművész volt. S ezzel az életművészettel köszöntötte a jelenlévő Xxxxx. Fehér haja tiszteletének megőrzésével érzé- keltetni tudta azt az árnyalatot, amellyel kifejezte a fiatal gróf származásának kijáró tiszteletet. Ezzel szemben Xxxxxxx köszönése, aki Xxxxx mint magafajtáját csak hányivetin üdvözölte, visszatetsző volt.

A fiatal közjegyző bizalmas mozdulattal karját nyujtotta Évangélistánénak, s egyik ablak- mélyedésbe vezette némi előzetes megbeszélésre. Néhány percig suttogva beszéltek. Élénken nevetgélve, mintha ezzel beszélgetésük komolyságának élét akarnák venni. Nem akarták megsejtetni, hogy Xxxxxxx a haditervét tárta fel.

- És csakugyan volna bátorsága eladni ezt a házat? - kérdezte végül.

- Hogyne.

Évangélistáné nem akarta megmondani e hősiességének való okát, mert attól tartott, ha elárul- ja, hogy szándéka esetleg elköltözni Bordeauxból, ezzel elkedvetlenítené a fiatal közjegyzőt.

Vacsora után a két szerelmes az anyával a nagy szalónban maradt, a két meghatalmazott pedig a szomszédos kis szalónban bocsátkozott tárgyalásba. - A két szobában ellentétes jelenetek játszódtak le. A nagy szalónban a kandalló előtt szerelmi játék, csupa nevető boldogság. A szomszédos szobában komoly megvitatások, emberi érdekek csupaszra vetkőztetése.

- Kedves kolléga - kezdte Solonet -, a szerződési akta eredetije természetesen az ön őrizetében marad. Nagyon jól tudom, hogy mivel tartozom a korának.

Xxxxxxx mester udvariasan meghajolt.

Xxxxxxx most kihúzott a zsebéből egy ívet, egy szerződési tervezetet, amelyet egyik irnokával fogalmaztatott.

- Hogy azonban megkíméljem önt a fáradságtól, megterveztem a szerződést. A leány, vagyis a mi részünkről jogainkra támaszkodva megyünk férjhez. Vagyonközösség alapján. Örökös- nélküli elhalálozás esetén kölcsönös vagyonöröklés, vagyis ennek biztosítása ajándékalapon. Örökös esetén a vagyon negyedrészének ilynemű biztosítása s teljes egészének haszonélve- zete. Az ingóságok, leltárkényszer nélkül, a túlélőt illetik. Az egész egyszerű és világos, mint a nap.

- Tatata... ilyen könnyen nem csapunk össze egy szerződést! - felelte Xxxxxxx xxxxxx. - Halljuk előbb, hogy mely jogokra támaszkodnak?

- És mit tudnak önök kimutatni? - vetette xxxxx Xxxxxxx.

- Mindenekelőtt Lanstrac birtokot, amely huszonháromezer frankot jövedelmez, nem számítva a természetbenieket. Item, a Grossou- és Gaudet-majorokat, mindegyik háromezerhatszáz frank jövedelemmel. Item, a Belle-Rose-i fekvőség tizenhatezer frank jövedelemmel. Az össz- jövedelem negyvenhatezerkétszáz frank. Item, az atyai ház Bordeauxban, kilencszáz frank értékben. Item, egy kertes ház Párizsban a Pépinière uccában, ezerötszáz frank értékben. Mind e fekvőségek, amelyeknek telekkönyvi másolatai irodámban feküsznek, atyai és anyai

örökségünkből származnak, a párizsi ház kivételével, amelyet magunk vásároltunk. Két házunk és lanstraci birtokunk berendezése négyszázötvenezer frank értékű. Íme a terített asztal és a pecsenye. Mit hoznak önök csemegének?

- A jogainkat - felelte Xxxxxxx.

- Részletezzünk, kedves kolléga, részletezzünk. Mit kapunk önökkel? Hol látható az inventá- rium, amelyet Évangélista úr halála után felvettek? Milyen vállalatokban kamatoztatták a likvidált tőkét? Hol a tőke és van-e tőke? Van-e fekvőség és hol van? Röviden, kérjük a gyámi kimutatást és kérjük megmondani, hogy ad-e valamit és mit, az anya a leányával?

- Manerville gróf xxxxxxx Évangélista kisasszonyt?

- Ha a helyzet megfelelő, feleségéül kívánja, - felelte az öreg közjegyző. - Nem vagyunk gyerekek. Üzletről tárgyalunk és nem érzésekről.

- Már pedig ha a nagylelkűség érzése hiányzik, az egész üzlet fabatkát sem ér. Hogy miért, azonnal megmagyarázom - fontoskodott Xxxxxxx. - Férjünk halála után nem vétettünk fel inventáriumot. Spanyol, kreol nő lévén, nem ismertük a francia törvényeket. Egyébként is sokkal jobban bánkódtunk, semhogy a hideg szíveket betöltő nyomorult formaságokkal törőd- hettünk volna. Köztudomású, hogy a megboldogult imádott bennünket és mi kétségbeesetten megsirattuk. Úgy a likvidálás, mint a leltár gyámhelyettesünk feladata volt, aki rábeszélt, hogy leányunk érdekében londoni tőkénket nagyobb kamatozás céljából Párizsba vigyük át. S akinek e működése kárunkat okozta.

- Hagyjuk a felesleges beszédet. Az ellenőrzésre mindig akad mód. Határozott tényeket és biztos számokat kérünk. Őszinte válaszokat arranézve, hogy e nevezett nagy tőkéből mi maradt. Ha csakugyan olyan nagyon szerelmesek volnának, a továbbiakat majd meglátjuk.

- Ha csak a pénzünkért akarnak elvenni, nem kérünk a szerelmükből. Nekünk egy milliónál is többre van jogunk. Anyánknak csak ez a ház marad a berendezésével, és négyszázezer frank, amelyet 1817-ben ötpercentes kamatozásra helyeztek el, s ami ma harmincezer frankot jövedelmez.

- Hogy tudnak abból százezer frank jövedelmet igénylő életet élni? - kiáltotta őszinte ijedtséggel Xxxxxxx xxxxxx.

- Leányunkra vagyont kellett áldoznunk! Egyébként is szeretjük a fényűzést. S az ön sopánkodása nem fogja visszaszerezni elköltött pénzünket.

- A leányt megillető ötvenezer frank jövedelemből fényesen nevelhették volna! A tönkrejutás kikerülésével. Ám akit ilyen hatalmas étvágyra szoktatnak leánykorában, asszonykorában a világot is felfalná.

- Ha nem tetszik, elmehetnek. A világ legszebb leányát több is megilleti, mint amennyije van

- vágta vissza Solonet.

- Majd beszélek a kliensemmel...

- Csak menj, vén károgó holló!... csak menj és mondd meg a kliensednek, hogy egy garasunk sincs! - gondolta Xxxxxxx és kárörvendve nézett a távozó után. Ő már biztos volt a győzel- mükben.

A Sévigné-frizura, a tündérszép habos fehér selyemruha, a csodaszép arcocska körül repdeső selyem hajfürtök, a nagy szemek édes, sokatígérő tekintete, a csöppnyi száj mosolygása, Xxxxxxx egész igézetes szépsége kiváltották a szerelmes Xxxxxxx a mamakívánta hatást. Meg- részegült a vágytól. Olyan mohón kívánta Xxxxxxxx, mint egy diák az első nőt, aki útjába akad.

Szemében kigyúlt a láng, amely a legokosabb férfit is ezer ostobaságra készteti. Hát még egy gyenge, befolyásolható jellemet.

- Xxxxxxx xxx xxxxxxxxx - súgta jövendő anyósa fülébe -, hogy az életemet is odaáldoznám egy csókjáért.

Évangélistáné csak a fejét rázta:

- Szerelmes, üres szavak! Az én férjem sose beszélt ilyen badarságokat. Xxxxxxxx elvett egy garas nélkül és tizenhárom év alatt még egy tekintetével se bántott.

- Ez lecke akar lenni? - xxxxxxxx Xxxx. Évangélistáné megszorította Xxxx xxxxx.

- Édes fiam, tudja, hogy mennyire szeretem. Odaadnám-e másként a lányomat? Xxxxxxx elkapta az utolsó szót és nevetve közbevágott:

- Ó, mama... mit suttogtok?

- A mamának vallottam be, hogy mennyire imádom... magát! - xxxxxxx Xxxx.

- És miért nem nekem?

- Félek, hogy túlságosan elragadnának az érzéseim. A vágyaim megzavarnak...

- Nincs mitől félnie. A szellemessége mindenen keresztülsegíti, még a hízelgésen is. Meg- mondjam őszintén a véleményemet? Maga sokkal szellemesebb, mint amilyennek egy szerel- mes embernek lennie illik. Tudja-e, hogy én is félek.

- Fél?

- Igen... félek. Magát mindenki szereti, kényezteti. Ha egy férfi a külsejével hódít, felesleges, hogy még szellemes is legyen. Nem illő, hogy a sors ajándékaiból egynek ennyi jusson. Félek... féltem...

- Drága Xxxxxxx!

- Elég... ne folytassuk. Ez veszélyes társalgás.

- Főleg, ameddig a házassági szerződést meg nem kötöttük - bólintott közbe a mama.

- Azt már aláírtnak tekinthetjük - erősködött Xxxx.

Xxxxxxx gyerekes kíváncsisággal mutatott a kis szalón csukott ajtajára.

- Jó volna tudni, mit végeznek ott benn a bölcsek. Ugyan miről beszélhetnek ennyit?

- A gyermekeinkről, a halálunkról s más efféle léhaságokról. Megszámlálják a garasainkat, hogy aztán felvilágosíthassanak, hogy tarthatunk-e állandóan négy lovat az istállóban. Az ajándékozási pontozatokról is tárgyalnak. De ebben megelőztem őket.

- Hogyan!

- Nem odaadtam már magamat teljes egészemben?

És Xxxx a boldogságtól mámorosan nézte a gyönyörű arcocskát, amely e kedves válaszra lángbaborult.

- Mama, hogy háláljam meg ezt a nagylelkűséget?

- Drága gyermekem, egy egész élet kínálkozik eléd e hála lerovására. Mindennap új boldogságot teremthetsz, új kincsekkel adózhatsz szíved és lelked kincsestárából. Én sem kaptam egyéb hozományt.

- Szereti a falut? Tudna Lanstracban lakni? - kérdezte Xxxx Xxxxxxxxxx.

- Hogyne szeretnék valamit, ami a magáé. Már alig várom, hogy a házat láthassam.

- Házunkat - javította ki Xxxx. - Vajjon eltaláltam-e az ízlését? Xxx lesz-e elégedve a beren- dezésével? Édesanyja nagyon megnehezítette jövendő férje helyzetét. Annyira elkényeztette, elárasztotta minden széppel és jóval. De bízom a szerelem találékonyságában.

- Xxxx xxxxxx, gyermekeim, - szólt most Évangélistáné, - hogy házasságuk első idejét szívesen töltenék Bordeauxban. Ebben az ismerős világban, ahol lépten-nyomon a kíváncsiak megzavaró tekintetével találkozhatnak. Párizsba költözünk. Párizs forgatagában elvész az ember. Xxx igazi szerelmesek módjára élhetnek s nem kell tartaniok a nevetségességtől.

- Igaza van, mama. Erre nem is gondoltam. Még ma este írok Marsay barátomnak és meg- kérem, rendeztesse be párizsi házamat, méltóképpen Xxxxxxx fogadására.

Xxxx minden józan számítás nélkül belemerült a párizsi ház fényűző berendezésének meg- beszélésébe. De nem sokáig folytathatta, mert a kis szalón ajtaja felnyílt és Xxxxxxx mester jelent meg a küszöbön. Intett Xxxxxxx és karonfogva, egyik ablakmélyedésbe vonta.

- Mit akar közölni, öreg barátom? - kérdezte Xxxx.

- Csak azt, kedves gróf, hogy egy garas hozomány sincs. S ha megfogadja a tanácsomat, úgy a tárgyalás folytatását egy más napra halasztjuk. Addig mi ketten is megvitatjuk a szüksége- seket.

- Paul... - csendült fel Xxxxxxx hangja -, jöjjön egy percre... Valamit szeretnék mondani.

Évangélistáné tökéletesen nyugodt maradt. Egy arcizma se rándult. Pedig talán a középkor egyetlen, nyakig forró olajba mártott zsidó kufárja sem szenvedte azt a vértanúságot, amit ő szenvedett e negyedórában, pompás violaszínű, uszályos bársonyruhájában, az antik karos- szék süppedő öblében. Közjegyzője ugyan kezeskedett e házasságért, de nem ismerte az eszközöket, a siker feltételeit. Ez ismeretlen esélyek halálosan nyugtalanították. Ki tudja, milyen nehéz árat kell fizetnie egy kétes diadalért?

Xxxxxxx jól ismerte az anyját s minden látszólagos nyugalma mellett leolvasta belső, lázas nyugtalanságát. Ő is nyugtalan volt. Tudatos kacérsága eredményét látva, ezer ellentétes gondolat cikázott az agyában. Sokkal jobban imádta az anyját, semhogy kárhoztatta volna, de mégis szégyelte a műveletüket. Ennek dacára meg akart győződni Xxxx szerelmének nagy- ságáról. Tudni akarta, hogy ez a szerelem áthágja-e mindazokat az akadályokat, amelyeket anyja előre látott, s amelyeket az öreg közjegyző vésztjósló arca megéreztetett.

Ezek a gondolatok egy lojális cselekedetre ösztökélték, nem sejtve, hogy e pillanatban a legtudatosabb számítással sem cselekedhetett volna okosabbat.

- Xxxx, - mondta halk hangon s ezúttal nevezte először keresztnevén - ha bármilyen, elválásunkat kényszerítő érdeknehézségek merülnének fel, ne felejtse, hogy a szabadságát minden pillanatban visszaadom, feloldom minden ígérete alól s e szakítás hibáját vállalom a nyilvánosság előtt.

E szavakat oly komoly méltósággal mondta, hogy Xxxx hitt Xxxxxxx érdektelenségében és abban, hogy arról, amit Xxxxxxx mester az imént leleplezett, Xxxxxxxxxx sejtelme sincs. Szerel- mes hódolattal csókolta meg a fiatal lány kezét, jelezve, hogy a szerelme minden érdeknél fontosabb. Xxxxxxx távozott.

- Vigyázzon, gróf úr! Ne kövessen el ostobaságot - morogta az öreg közjegyző, aki nem mozdult a sarkából.

Xxxx elgondolkozott. Arra számított, hogy saját vagyonát, Xxxxxxx vagyonával összesítve, százezer frank jövedelmük lesz. Xxxxxxx, ha valaki fülig szerelmes is, bizonyos megrázkód- tatás nélkül még sem ébredhet annak tudatára, hogy a százezer frank visszaolvad negyvenezer frankká. Legkevésbé akkor, ha választottja egy esztelen fényűzéshez szoktatott fiatal lány.

Évangélistáné királynői méltósággal suhogott jövendő vejéhez és az öreg közjegyzőhöz.

- Most, hogy Xxxxxxx távozott, talán megmondhatnák, hogy miről van szó? Xxxxxxx xxxxxx, megelőzve a hallgató Xxxxx, mohón felelte:

- Egy előre nem látott akadály, asszonyom...

E pillanatban lépett be Xxxxxxx a kis szalónból s Xxxx xxxxxxxxxx megkönnyebbülésére átvette a szót. Xxxx új életre támadva hallgatta a fiatal közjegyző okoskodását. Helyzete lehetetlenül kínos volt. Előbbi szerelmi ömlengéseit se meg nem cáfolhatta, se meg nem változtathatta. Nem is akarta. E pillanatban legszívesebben fejest ugrott volna egy mindent elnyelő szaka- dékba.

- Volna egy mód, amellyel őnagysága leróhatná a tartozását a leányával szemben, - magya- rázta könnyedén Xxxxxxx. - Évangélistáné őnagyságának harmincezer xxxxx xxxxxxxxx van, ami ötpercentes kamatszámítással, közel hatszázezer xxxxx xxxxx jelent. Ez a ház, a kerttel, több mint háromszázezer frankot ér. Őnagysága a házassági szerződésben minden értékének csupasz tulajdonjogát átruházhatja a leányára, természetesen olyan módon, hogy a jövedelmet továbbra is ő maga élvezhesse, mert hiszen a gróf úrnak bizonyára nem az a szándéka, hogy anyósát megfossza a megélhetési lehetőségtől. Ilyen módon őnagysága, ha a maga vagyonát el is élte, a leányáét, kevés hián, visszatéríti.

- Milyen rettenetes, hogy mi, nők, ily keveset értünk az üzlethez! - sóhajtotta Évangélistáné. - Mi az a csupasz tulajdonjog?

Xxxx határtalan lelkesültséggel fogadta ezt a tranzakció-javaslatot. De az öreg közjegyző, aki kliensét már féllábbal a felállított csapdába szorultan látta, belső elképedéssel gondolta:

- Ezek itt gúnyt űznek belőlünk!

- Ha őnagysága megfogadja a tanácsomat, - folytatta a fiatal közjegyző - a saját nyugalmát biztosítja. Igaz, hogy feláldozza magát, de legalább egyszer s mindenkorra megszabadul minden további zaklatástól. Senki sem tudja, ki él, ki hal! A gróf úr a házassági szerződésben elismeri, hogy Évangélista kisasszony atyai örökségét teljes egészében megkapta.

Xxxxxxx mester felháborodástól szikrázó szemekkel, kigyúlt arccal szólt közbe:

- És mennyi volt az az atyai örökség?

- A végrendelet szerint egymilliószázötvenezer frank...

- Miért nem kívánja mingyárt, hogy a gróf úr egész vagyonát átírassa jövendő feleségére? - kiáltotta Xxxxxxx xxxxxx. - Ez legalább őszinte beszéd volna! Miután semmi kedvem, hogy Xxxxxxxxxx gróf úr tönkrejuttatását az én jelenlétemben határozzák el, részemről vissza- vonulok.

Már meg is indult az ajtó felé, hogy Xxxxx a történtekről értesítse, mert Xxxx xxxxx látta elmenekülni a nagy szalónba s a vita további letárgyalását reájuk hagyni. De mintha valami az eszébe ötlött volna, visszafordult.

- Ne gondolja, asszonyom, - szólt szokott régivágású lovagiasságával Évangélistánéhoz - hogy önt szolidárisnak ítélem kollégám javaslataival. Tudom, hogy az ön szándékai tisztessé- gesek s egyetlen hibája csakugyan az, hogy nem ért az üzlethez.

- Köszönöm, kedves kolléga! - nevetett Solonet.

- Engedje azonban, asszonyom, - folytatta zavartalanul Xxxxxxx mester - hogy felvilágosítsam e javaslat való lényegéről. Ön még elég fiatal és nagyon szép. Könnyen férjhezmehet - s Évangélistáné tiltakozó mozdulatára tovább erősködött: - Igen, igen... Senki sem láthat a jövőbe.

- Alig hinném, uram, - felelte Évangélistáné - hogy miután hét évig özvegy maradtam és leányom kedvéért a legfényesebb pártikat visszautasítottam, most, harminckilenc éves koromban, rászánjam magam egy ilyen őrületre. S ha nem üzleti kérdések keretében merültek volna fel, szavait sértésnek minősíteném.

- Sokkal sértőbb volna azt hinnem, hogy ön nem mehetne többé férjhez.

- Mehetni és akarni, két különböző fogalom - udvariaskodott Xxxxxxx.

- Hagyjuk hát az ön férjhezmenetelének esélyeit - folytatta Xxxxxxx xxxxxx. - Vegyük a másik helyzetet. Ön, ahogy valamennyien kívánjuk is, még elélhet ötven évig. Miután ön az atyai örökség jövedelmét élete végéig magának biztosítja, a gyermekeinek felkophat az álluk.

- Nem értem ezt a kifejezést - kényeskedett Évangélistáné. Xxxxxxx, az elegáns világfi, megvetőn nevetett.

- Majd bővebben megmagyarázom - beszélt tovább kizökkenthetetlenül Xxxxxxx xxxxxx. - Ha a gyermekei okosak, a jövőre fognak gondolni. A jövőregondolás annyit jelent, hogy jövedel- münknek legalább a felét félretegyük arra az esetre, ha csak két gyermekünk születik, akiket méltóképpen kell felnevelnünk, leánygyermek esetén kellő hozománnyal kiházasítanunk. Így hát az ön leánya és veje nem költhetnének húszezer franknál többet, annak dacára, hogy összeházasodásuk előtt külön-külön ötvenezer franknál többet költöttek. De ez még semmi. Kliensem egy napon köteles lesz a gyermekeinek háromszázezer frank anyai vagyonról beszámolni, amelyből azonban soha egy garast sem látott. Ezt a szerződést aláírni egyenrangú volna a Gironde-ba ugrással. Kővel a nyakunkon. Ön a leánya boldogságát akarja biztosítani? Ezzel a házassággal, asszonyom, ilyen módon nemcsak a szenvedésbe, de nyomorúságba dönti a leányát. Mert olyan embereknek, akiknek az igényei százezer frank jövedelmet követelnek, nyomorúság húszezerből élni. Én nemcsak a kliensem előnyeit védem, hanem az ön leánya, a születendő gyermekek előnyét is. Vagyis mindenkiét.

- Na, ez most minden nagy ágyúját elsütötte - gondolta Xxxxxxx és biztatón nézett kliens- nőjére, mintha azt mondaná: - Rajta!

S Évangélistáné nyugodt méltósággal felelte:

- E közös érdekek megvédésére még egy mód van. Ha mindenemet átszolgáltatom s magam- nak csak éppen azt a csekély nyugdíjat tartom, amelyet egy kolostorbavonulótól megkövetel- nek, ahol élőhalott módjára fogom leélni hátralevő napjaimat. Készséggel megteszem, ha ezzel leányom boldogságát biztosíthatom.

- Ne siessük el a dolgokat, asszonyom, - csóválta fejét az öreg közjegyző - engedjünk időt a megérlelésre.

- Nincs miért, - ellenkezett Évangélistáné, aki a késedelmezésben vesztét látta - én mindent alaposan megfontoltam. Spanyol, kreolnő vagyok s nem tudhattam, mi egy francia házasság lényege. Nem tudhattam, hogy mielőtt a leányomat férjhezadom, oda kell áldoznom napjai- mat, amelyeket Isten még élnem enged. Hogy életemmel leányomat megszenvedtetem, hogy nincs és nem is volt jogom az életemhez. Mikor a férjem elvett, nevemen és személyemen kívül egyebet nem vittem a házasságba. Az ő összes kincsei elhomályosultak nevem ragyo- gása mellett. Van-e vagyon, amely felérhet egy nagy névvel? Az én hozományom szépség,

erényesség, boldogságotnyujtás, nemes születés és jó nevelés voltak. Pénzen meg nem váltható kincsek. Ha Xxxxxxx xxxxxxxxx apja hallaná e mai vitánkat, nemes lelke mélyen bánkódna s még a mennyországban sem tudna nyugodni. Életében milliókat pazaroltam el, igaz, de anélkül, hogy csak a szempillája rebbent volna. Mióta meghalt, aránylag takarékosan éltem. No, de hagyjuk! És hagyjunk fel ezzel az egész házassággal. Szakítsunk! Xxxxxxxxxx gróf levertsége eléggé elárulja elhatározását...

Mert Xxxx, nyugtalan kíváncsiságától hajszoltan, időközben visszajött s mélyen megindultan hallgatta jövendő anyósa hangzatos tirádáit. Ez a szó: «Szakítsunk!», teljessé tette a zürzavart. A négy jól nevelt ember hevesen, egyszerre, össze-vissza beszélt, egymás szavába vágva.

- Spanyolországban spanyol módon, vagy ahogy akarnak, házasodnak az emberek. Francia- országban józanul, és ahogy tudnak! - pattogott Xxxxxxx xxxxxx.

- Ó, asszonyom! - kiáltotta keserűn Xxxx - hogy magyarázhatja ennyire félre az érzéseimet. Az öreg közjegyző hevesen vágott kliense szavába:

- Itt nem érzésekről van szó, hanem három nemzedék sorsának eldöntéséről. Nem mi habzsol- tuk fel a hiányzó milliókat. Mi nem kívánunk egyebet, mint a hibánkon kívülálló nehézségek elhárítását.

- Hagyjuk az üres fecsegést! Térjünk át a nősülésre! - legyintett Solonet.

- Üres fecsegés!... Kolléga úr üres fecsegésnek nevezi három nemzedék érdekeinek megvédé- sét?

- Semmit sem fájlalok annyira - folytatta Xxxx egyenest az anyósához - minthogy fiatalságom és tapasztalatlanságom útját állják, hogy ez átkos vitának egy erélyes szavammal végét vethetném. Ezt éppannyira kárhoztatom, mint ön az üzleti tapasztalatlanságát, amellyel e rendezetlen helyzeteket akaratlanul és önhibáján kívül megteremtette. Isten a tanum, hogy e pillanatban nem magamra gondolok. Xxxxx nem riaszt vissza az egyszerű élet Lanstracban. De Xxxxxxxxxx meg kellene tagadnia az ízlését, lemondania megszokott életmódjáról. Ezt nem bírnám elviselni.

- Az én férjem kevésbé volt gazdag. Honnan vette a milliókat?

- Évangélista úr üzletember volt. Vállalatai voltak, amelyeken sok pénzt nyert. Mi birtokosok vagyunk, fekvőtőkénk jövedelme nem szabályozható, - felelte élénken Xxxxxxx xxxxxx.

- Még egy mód volna a békés megegyezésre, - szólt Xxxxxxx, mire mindhárman kérdőn és várakozásteljesen néztek rá.

A fiatal közjegyző egy ügyes kocsis szerepét játszotta, aki egy négyesfogat tüzes paripáinak gyeplőit tartva, kedvére bátorítja vagy csendesíti a telivéreket. Fellobogtatta a szenvedélyeket, majd újra lecsendesítette. Xxxx az életéért, a boldogságáért reszketett s Évangélistáné maga sem látott át tisztán Xxxxxxx tervein.

- Őnagysága, - szólt kis szünet után Solonet, Évangélistáné felé hajolva - minden további késedelem nélkül elállhat az öt percentnyi jövedelemtől és eladhatja a házát. Háromszázezer frank eladási árért kezeskedem. Ennek a felét, százötvenezer frankot, át fog adni a leányának. Így tehát, miután az öt percent, vagyis harmincezer frank jövedelmét is átengedi, ami hatszázezer frank tőkének felel meg, összesen azonnal hétszázötvenezer frankot ad Xxxxxxx kisasszonynak. Alig hinném, hogy Franciaországban még sok leány kapjon ilyen hozományt!

- És mihez fog kezdeni Őnagysága? - okoskodott Xxxxxxx xxxxxx.

- Ahá, öregem!... beleestél a csapdába! - gondolta elégülten Solonet. S nagyhangon így folytatta:

- Őnagysága megtartja a ház vételárából fennmaradt százötvenezer xxxxxxx. Ez az összeg bútorai eladási árával együtt életjáradékba fektetve, húszezer frankot jövedelmezhet. A gróf úr őnagyságát elszállásolhatja. A lanstraci kastély elég nagy. Párizsban is kényelmes háza van, - fordult most már egyenest Xxxxxxx, - anyósa őnagysága mindenütt önökkel élhet. Egy özvegyasszony, akinek nem kell házat vezetnie, húszezer frank jövedelemmel gazdagabb, mint amilyen őnagysága legvirágzóbb vagyoni helyzetében volt. Évangélistáné őnagyságának nincs senkije, csak a leánya, ön is magányosan él, érdekeltségük tehát egyenlő. Hasonló helyzetben élő anyós és vő egy családot alkotnak. Őnagysága húszezer xxxxx életjáradékából bőven fedezheti a saját szükségleteit. Miután sokkal nagylelkűbb és nemesebb gondolkozású, semhogy gyermekei terhére akarna lenni. Így aztán valamennyien boldog egyetértésben fognak élni és a százezer frank évi jövedelem sem fog hiányozni, amely elegendő lesz a meg- szokott életkényelmek előteremtéséhez. Fiatal házasok életében sokszor előfordulnak olyas helyzetek, amikor egy megértő harmadik nemcsakhogy nem felesleges, de egyenest szükséges. Ki lehet alkalmasabb e szerepre, mint egy szerető, jó anya?

Xxxx, mint angyali szózatot, úgy hallgatta Solonet szavait. Közben egyre szemrehányóan nézett Xxxxxxx mesterre, mintha nehézményezné, hogy nem osztozik elragadtatásában. Honnan tudhatta, hogy a közjegyzők az ilyen magasröptű ékesszóló előadásaikkal hideg és számító diplomáciájukat leplezik?

- Valóságos paradicsom! - kiáltotta érezhetően gúnyosan az öreg közjegyző és mogorva tekintetet vetve az örömtől sugárzó Xxxxxx, töprengve behúzódott a pamlag sarkába.

Őt ugyan nem csapták be a fennszárnyaló cifra körmondatokkal! Szünet nélkül élesen figyelte fiatal kollégáját és Évangélistánét, akik Xxxxx közrefogták. Kezdett keresztüllátni a mesterileg felépített ravasz terven.

- Uram, - hálálkodott Xxxx Xxxxxxxxxx - hálásan köszönöm, hogy ily jóságos körültekintéssel képviseli valamennyiünk közös érdekeit. Ez sokkal szerencsésebben keresztülsegít a felmerült nehézségeken, semmint remélni mertem volna. Ha ugyan őnagyságának is megfelel, - fordult kérdőn Évangélistánéhoz, - mert a világért sem akarnék bármit is a kedve ellen cselekedni.

- Ha a gyermekeim boldogsága forog kockán, én nem jöhetek számításba! - felelte nemesen Évangélistáné.

- Téved! - kiáltotta hevesen Xxxx. - Ha megélhetése nem volna kellőképpen biztosítva, Xxxxxxx és én még önnél is jobban szenvednénk.

- Efelől megnyugtathatom, gróf úr! - szólt Solonet.

- Ahá!... - gondolta Xxxxxxx xxxxxx, - megcsókoltatják vele a vesszőt, mielőtt megkorbácsol- ják.

- Tökéletesen megnyugtathatom, - hangsúlyozta ismételten Xxxxxxx. - Bordeauxban ma az életjáradék spekuláció a legbiztosabb és leggyümölcsözőbb. Erős a reményem, hogy a ház és a bútorok eladása után, miután az önöknek járó százötvenezer frankot kifizettük, őnagysága számára közel kétszázötvenezer xxxxx fog maradni. Ezt az összeget első helyen fogom be- táblázni tizpercentes kamatra s ilyenmódon őnagyságának huszonötezer frank jövedelmet biztosíthatok. Így tehát azt mondhatjuk, hogy egyenlő vagyoni alapon házasodunk. Az ön negyvenezer frank jövedelméhez arányítva, gróf úr, Xxxxxxx kisasszony ötpercentes jövedelme harmincezer xxxxx, azonkívül százötvenezer xxxxx készpénzt kap, ami ugyancsak hétezer frankot jövedelmez. Ez az ő részéről negyvenkétezer frank jövedelmet jelent.

- Ez világos! - xxxxxxxxx Xxxx.

Solonet jelentős tekintetet vetett Évangélistánéra, aki elfogta és megértette a tekintetet. S egyikük sem vette észre, hogy az öreg közjegyző megfigyelte tekintetük összevillanását.

- De hiszen a gyémántjaimat is Xxxxxxxxxx adhatom! - kiáltotta hirtelen, őszintén hangzó örömmel Évangélistáné, mintha e szerencsés gondolat csak most ötlene az eszébe. - Legalább kétszázezer frankot érnek.

- A gyémántokat megbecsültethetjük, - fontoskodott Xxxxxxx, - ez viszont az egész tézist gyökeresen megváltoztatja. Ez esetben a gróf úr akadálytalanul elismerheti, hogy Xxxxxxx kisasszony atyai örökségét teljes egészében kézhez kapta s a jövendő fiatal pár eláll a gyámi elszámolás követelésétől. Évangélistáné e tiszteletreméltó lojalitását legalább is a kellő nyugtázással illik honorálni.

- Ennél mi sem természetesebb! - visszhangozta Xxxx, - ez a nagylelkűség igazán megindít, sőt megszégyenít...

- De hiszen a leányomnak adom! A leányomnak, aki magamnál is többet számít! - kiáltotta Évangélistáné.

Xxxxxxx mester xxxxxxxxx Évangélistáné arcáról a dolgok ilyes elrendezése feletti örömét. A gyémántok hirtelen felvonultatása s ez a megkönnyebbült öröm megerősítették gyanúját.

- Ezt a játszmát előkészítették, - gondolta, - mint ahogy a hamisjátékosok előre megkeverik a kártyát. S én eltűrjem, hogy ezt a szegény fiút itt a szemem láttára kopasszák meg? Hát ezért kezeltem ilyen lelkiismeretesen a vagyonát, a birtokait, hogy most egyetlen este mindenétől megfosszák?

Az öreg közjegyző, mesterségével kapcsolatban jól ismerte az emberek gyengéit. Nem is volt túlságosan felháborodva. Xxxx hiszen nem volt embergyűlölő, csak egy vén közjegyző, aki egyre az emberi agyafurtságokban vájkált. S aki jól tudta, hogy a ravaszságfelépítette csala- fintaságok olykor gyászosabb emberi bűnök, mint akár egy nyilt országúton történt rabló- gyilkosság. Az előkelő világ nem gyilkol, nem is rabol nyiltan. Csak titokban, szégyenkezve halmozzák a szemetet. Xxxxxxx mester mély szánalommal nézett a kliensére, fiatal barátjára, akinek a jövőjében semmi jót sem látott.

- Harcoljunk hát hasonló fegyverekkel, - gondolta - és győzzük le őket.

E pillanatban a másik három, akiket feszélyezett az öreg közjegyző csökönyös hallgatása, majdnem egyszerre rátekintett. Mintha tőle is várnák a szerencsés tranzakció szentesítését.

- Nos, kedves Xxxxxxx xxxxxx, - kérdezte ragyogva Xxxx, - mi a véleménye minderről?

- Ha kíváncsi, megmondhatom, - felelte a lelkiismeretes öreg úr. - Az a véleményem, hogy ön nem elég gazdag az ilyen királyi őrületek elkövetéséhez. Lanstraci birtoka a kastély beren- dezésével egy milliót ér, Groussou, Gaudet majorok és Xxxxx-Xxxx egy másik milliót s két berendezett palotája a harmadikat. Ezzel a negyvenhétezer frankot jövedelmező biztos tőkével szemben Xxxxxxx kisasszony hatszázezer frankot hoz papíron!... kétszázezer frank értékű gyémántot, amelyeknek jelzett értékét azonban kétlem és százötvenezer xxxxx készpénzt. Mindez összeszámítva, kilencszázötvenezer frank érték. Ezzel szemben kolléga úr diadal- masan kinyilatkoztatja, hogy egyenlő vagyonalapon házasodunk! Ön, gróf úr, mind e képte- lenséget egy szerelmes elfogultságával hallgatja. S azt képzeli, hogy az öreg Xxxxxxx, aki nem szerelmes, elfelejti a számtan legelemibb szabályait s nem fogja észrevenni a különbséget egy szolíd, biztos, óriási földekben fekvő tőke s egy esélyekre épített hozomány jövedelme között? Hosszú élettapasztalatomban sok hatalmas készpénzvagyont láttam már semmivé olvadni. De a föld értéke mindig csak növekszik. Ön azért hívott ide, gróf úr, hogy az érdekeit képviseljem. Tehát tűrje, hogy megvédjem az érdekeit, vagy pedig küldjön utamra.

- Ha a gróf úr a tőkéjéhez arányított tőkét követel, - felelte Solonet - szó sincs róla, beismer- jük, hogy nincs három milliónk. S hogy a lenyügöző három millióval szemben csak szerény kilencszázötvenezer frankunkat tudjuk felajánlani. Úgyszólván semmit! De mindamellett egy osztrák főhercegnő hozományánál háromszorta nagyobbat. Xxxx Xxxxxxxxx Xxxxx Xxxxxxxx csak kétszázötvenezer frankot kapott.

- Xxxxx Xxxxx tönkretette Xxxxxxxxxx, - dünnyögte Xxxxxxx xxxxxx. Xxxxxxx mamája felfogta e dünnyögés értelmét.

- Ha minden áldozatom hiábavalónak bizonyul, - kiáltotta kétségbeesetten - fejezzük be ezt a kínos vitát. Megbízom a gróf úr diszkréciójában és lemondok a megtiszteltetésről, hogy vőmnek nevezhessem.

A fiatal közjegyző gyönyörűen hangzott előterjesztése után, ez érdekháború Évangélistáné teljes győzelmével végződött. Ő volt a nagylelkű, aki mindenét odaáldozta, akit gáncs nem érhetett. S ha a jövendő férj ezeket a fiatal közjegyző és Évangélistáné között előre meg- állapított feltételeket visszautasította volna, nemcsak a nagylelkűség, de a szerelem törvényei ellen is vétett volna. Mint a jól felhúzott óra mutatója, Xxxx is engedelmesen haladt az előírt irányban.

- Hogyan, asszonyom, csak nem akarja szétszakítani... Évangélistáné fölényesen vágott közbe:

- Xxxxxxxxx meg, kedves gróf xx, de ezzel most már a leányomnak tartozom. Ha Xxxxxxx huszonegy éves korában eléri a nagykorúságát, ugyanezt a számítást elébe terjesztem s meg- kapom tőle a kívánt elismervényt. Kilenszázötvenezer frank lesz a vagyona és kedvére válogathat a francia főrendek fiai között. Ő, aki királyi vérből származik!

- Őnagyságának tökéletesen igaza van, - bólintott Solonet. - A helyzet ma ugyanaz, mint aminő másfél év mulva lesz. És akadni fog ember, nem is egy, aki kellő értéke szerint meg fogja becsülni az anya áldozatait.

- Xxxxxxx!... - kiáltotta fájdalmasan Xxxx, - az ember életében kétféle tönkrejutás van. Most juttat igazán tönkre! Amikor a boldogságom vesztét okozza!

Az öreg közjegyző már hallani vélte Xxxx szájából a végzetes szavakat, amelyekkel erélyesen követelni fogja a képtelen házassági szerződés azonnali aláírását. Könyörögve akarta oda- kiáltani:

- Várjon!

De mikor Xxxx szemében az őszinte könnyek csillogását látta, meghökkent. Hogy ez a szakítás Xxxxx ennyire mélyen fogja érinteni, még sem hitte. Honnan tudhatta, hogy Évangélistáné tudatos szavai nemcsak a szerelmét sebezték meg, hanem a talán még fontosabb hiúságát, mikor a francia főrendek fiaira célzott. Ez a szó: «francia főrend», gyújtó akna volt. Xxxx legforróbb kívánsága volt a francia főrendek között elfoglaltatni helyét és Évangélistáné nem egyszer biztosította, hogy ehez hozzásegíti.

Xxxxxxx is bejött. A legalkalmasabb pillanatban. Gyerekes naivsággal kérdezte:

- Felesleges vagyok?

- Eltaláltad, szegénykém! - sóhajtotta keserűn a mama.

De Xxxx xxxxxxxxxx és a kandalló előtti karosszékbe ültette:

- Jöjjön, drágám... Mindent elrendeztünk.

Most már semmiképpen sem akart letenni a reményeiről.

- Igen, még mindent elrendezhetünk, - visszhangozta kijavítóan Xxxxxxx xxxxxx.

Mint amikor egy kiváló hadvezér az ellenség mesterin felépített haditervét egyetlen alkalmas pillanatban rombadönti, az öreg közjegyző agyában is felgyúlt a mentő ötlet. Amellyel megmentheti Xxxx és születendő gyermekei jövőjét.

Xxxxxxx terveinek sikerét Xxxx xxxxxxxxxx és hiúságára építette. Annál kellemetlenebből lepte meg a győzelem diadalmas pillanatában öreg kollégájának nyomatékos közbeszólása. El se képzelhette, mivel keresztezhetné Xxxxxxx mester a befejezett tényeket. S kíváncsian tuda- kolta:

- Halljuk a javaslatát, kedves kolléga!

- Hagyj magunkra, gyermekem, - fordult Évangélistáné jólnevelt kislányához.

- Xxxxxxx kisasszony jelenléte nem zavar, - mosolygott az öreg közjegyző. - Sőt!... amit most mondok, éppúgy szól neki, mint Xxxx xxxxxxx.

Valamennyien nyugtalan kíváncsisággal figyelték az öreg urat.

- Ma, - folytatta kis szünet után Xxxxxxx xxxxxx, - egy közjegyző szerepe merőben meg- változott. Ma, amikor politikai forrongások irányítják a családok jövőjét. Azelőtt nem ez volt a helyzet. Mindenkinek megvolt az állandó poziciója, rangja...

Solonet érezhetően türelmetlenül szakította félbe az öreg közjegyzőt:

- Úgy tudom, nem politikai eszmecserére, hanem egy házassági szerződés megkötésére gyül- tünk össze.

- Engedje, kérem, hogy tovább beszéljek!

Solonet megadóan leült Évangélistáné mellé a pamlagra, mintha szükségesnek érezné a véd- erőcsapatok összevonását. Xxxxxxx xxxxxx pedig folytatta:

- A közjegyzők sem tehetnek egyebet, minthogy e politikai ügyeket, amelyek klienseik leg- belsőbb családi ügyeivel szorosan összefüggnek, szemmel tartsák és nyomon kövessék. Íme, egy példa! Régen a nemesi családok vagyonai minden megrázkódtatástól távol, megközelíthe- tetlenek maradtak. A forradalom ezeket az ősi törvényeket is rombadöntötte. Bár igaz, hogy a jelen politikai rendszer e régi törvényt visszaállítani törekszik. A gróf urat neve, tehetsége és vagyona arra hivatják, hogy egy napon elfoglalja méltó helyét a parlamentben. Jósorsa talán feljebb is vezeti. A főrendiházba, a francia főrendek közé. Eléggé ismerjük őt ahhoz, hogy erre jogosultnak ítéljük. Ön is osztja e véleményemet, ugyebár, asszonyom! - és Xxxxxxx xxxxxx egyenest Évangélistánéhoz fordult.

- Legszebb reményemet öntötte szavakba, - bólintott az özvegy. - Ha Manerville grófot nem láthatnám a francia főrendek között, meghalnék bánatomban.

- És minden vágya és törekvése e nemes cél elérése?

- Legforróbb vágyam!

- Akkor ez a házasság a legjobb és legtermészetesebb alkalom egy hitbizomány megalapítá- sára, - folytatta Xxxxxxx xxxxxx. - Ez az alapítvány híven szolgálná a jelenlegi kormány szelle- mét és bizonnyal nagyban elősegítené a gróf úr főrendi kineveztetését. A gróf úr szükség- képpen egyebet se áldozna oda, mint egy milliót érő lanstraci birtokát. Nem kívánom, hogy a kisasszony ugyanilyen összeggel járuljon a családi hitbizományhoz. Ez talán nem is volna igazságos. Az ő részéről megelégszünk hatszázezer frankkal. Lanstrac tőszomszédságában éppen most két eladó birtok van, körülbelül hatszázezer frank értékben. A föld mindég

meghozza a maga biztos négy és fél percentjét. A párizsi palotát is felvesszük a hitbizo- mányba. A mindkét részről megmaradt vagyonrész, okos kezeléssel, ki fogja elégíthetni a többi gyermek igényeit. Ha e feltételeket elfogadják, beleegyezem abba, hogy a gróf úr láttamozza a gyámi elszámolást.

- Ezalatt valami csalafintaság rejtőzik, - súgta Solonet Évangélistáné fülébe. Xxxx xxxxxxx kelletlenül vezette át öreg barátját a kis szalónba.

- Mire jó ez a sok akadékoskodás? - faggatta.

- Hogy megakadályozzam biztos tönkrejutását, fiam. Mindenáron feleségül akar venni egy leányt, az anyjával együtt, akik hét év alatt több mint kétmilliót felhabzsoltak. Vállalja, hogy a gyermekeinek majdan elszámolni köteles egy anyai vagyonrészről, aminek úgyszólván a morzsáját se kapja kézhez. Megkockáztatja, hogy a saját vagyonát négy-öt év alatt felfalják, hogy olyan csupaszon álljon ott, mint Xxxxxxxxxx Xxxxx Xxxxx és képtelen összegekkel marad- jon a feleségének adósa? Ha mindenáron ezen a gályán akar evezni, menjen, gróf úr!... én nem kísérem el. De legalább engedje, hogy öreg barátja a Manerville-házat megmentse.

- Ilyen módon gondolja megmenthetni?

- Gróf úr, idehallgasson. Ön nagyon szerelmes, úgy-e?

- Igen.

- A szerelmesek diszkréciója körülbelül az ágyúdörgéshez hasonlítható. Ha pedig fecsegni talál, bizonyos, hogy a házassága füstbe száll. Az én hallgatásommal fogom megvédeni a szerelmét. Megbízik önzetlen odaadásomban?

- Milyen kérdés!... ehhez kétség sem férhet.

- Tudja meg hát, hogy Évangélistáné, a közjegyző és a leánya jóval ügyesebbek, mint mi. Kijátszanak.

Xxxx felháborodva kiáltotta:

- Xxxxxxx!

- Ebben a ravasz összeesküvésben az ő ártatlanságáért sem tenném a kezemet a tűzbe. De ha annyira kívánja, hát jó, vegye el! Bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kívánom teljes szívemből, hogy e házasság füstbe menjen. Természetesen, nem az ön hibájából.

- De hát miért?

- Mert ez a leány Peru kincseit is eltékozolná. Úgy lovagol, mint egy cirkuszlovarnő. Az ilyen emancipált lányból nem lesz jó feleség!

Xxxx öntelt mosollyal megnyugtatóan szorította meg Xxxxxxx mester kezét.

- Azt csak bízza rám! Egyelőre azt mondja meg, hogy mitévő legyek?

- Ragaszkodjék ez utóbbi feltételekhez. Bele fognak egyezni, mert hiszen e feltételek egyikük érdekeit sem sértik. Évangélistánénak egyéb vágya sincs, minthogy a lányát férjhezadja. Keresztülláttam a szitán! Óvakodjon attól az asszonytól! Veszedelmes nőszemély!

Xxxx visszament a nagy szalónba. Évangélistáné látszólag közönyösen csevegett egyik ablakmélyedésben Solonet-val. Xxxxxxx ruhája csipkefodrait babrálva most is a kandalló előtt ült és belső bosszankodással gondolta:

- Furcsa, hogy nem avatnak be a magam dolgaiba.

A fiatal közjegyző ezalatt már megértette ez új fordulat távolbanyúló hatását. Pillanatnyilag mintha megfeledkezett volna kliense érdekéről, csak a saját hiúsága foglalkoztatta. Xxxxxxx mester már nem volt egyéb, mint a megcsontosodott közjegyző. Solonet-t még fiatalos nagy- ravágyások hevítették. Solonet semmiképpen sem tűrte, hogy a hiúságán csorba essék s egy mesterileg felépítettnek bemutatott tervet az ellenfél rombadönthessen. Nem akarta meg- sejttetni az özveggyel, hogy Xxxxxxx megverte Xxxxxxxxx, s azt tanácsolta, hogy e felajánlott alapon fejezzék be a tárgyalást. A szerződés jövőbeli likvidálása nem érdekelte. Pillanatnyi győzelmét abban látta, ha Évangélistánét felszabadítja, biztosítja a megélhetését és Xxxxxxxx főkötő alá juttatják.

- Egész Bordeaux tudni fogja, hogy a leányának egymilliókétszázezer xxxxx hozományt adott s hogy ezenfelül huszonötezer xxxxx jövedelme maradt, - súgta az özvegy fülébe. - Ilyen fényes eredményt remélni se mertem.

- De mégis... - habozott Évangélistáné, - magyarázza meg ennek a hitbizománynak kilátásba helyezése miért csillapította le egyszerre a vihart?

- Megnyugtatta a bizalmatlanságukat. Féltek öntől és a leányától. A hitbizomány érinthetetlen. A házastársak egyike sem érintheti.

- No, de ez sértő!

- Ó, nem. Mi ezt hivatalos nyelven előrelátásnak nevezzük. Ha most vonakodnánk a hitbizo- mány eszméjétől, az öreg kolléga ezt mondaná: «Meg akarják nyirbálni a kliensem vagyonát, amelyet a hitbizománnyal biztosítani óhajtok minden efajta kísérletezés ellen»... Ez érvelés ellen aztán bajosan védekezhetnénk...

Xxxxxxx megnyugtatta az özvegyet, eloszlatta az aggályait, úgy okoskodva, hogy a késő jövőben, mikor a megegyezés hatályra érlelődik, Évangélistáné talán már nem is lesz az élők sorában. Ennek a házasságnak létre kell jönnie. Ezt most már az ő közjegyzői jóhíre követeli. Ez pedig mindennél fontosabb.

Évangélistáné, aki a törvényeket nem ismerte, vakon megbízott Solonetben. Maga sem kívánt egyebet, minthogy leányát férjhezadja. Már pedig fényesebb pártiról nem is álmodhatott. Készséggel fogadta a magyarázatokat és örült a diadalának.

Xxxxxxx mester viszont elégülten és helyesen arra következtetett, hogy a fiatal közjegyző és kliense távolról sem értik az ő javaslatának előnyös voltát Xxxx szempontjából.

- Ha tehát ön, asszonyom és a gróf úr is elfogadják a feltételt, nem marad más hátra, minthogy egymással is megegyezzenek, - szólt az öreg úr. - Megismétlem, - folytatta erős hangsúllyal, - hogy a hitbizomány a vőlegény lanstraci birtokából és párizsi berendezett palotájából, továbbá a menyasszony által vásárlandó hatszázezer frank értékű birtokból fog létesülni. Egy hit- bizomány létesítése sok formaságot követel. A kérvényt a kancelláriához kell benyujtanunk. A királyi engedelem elnyeréséhez természetesen azonnal meg kell indítanunk a szükséges birtokvásárlást, mert a kancelláriában ki kell mutatnunk, hogy mely meglevő birtokrészeket óhajtunk a hitbizomány érintetlenségének védelme alá helyezni. A legtöbb családban ilyes esetben formaszerinti egyességet kötnének. De mi megelégszünk az egyszerű beleegyezéssel. Beleegyeznek?

- Igen, - felelte Évangélistáné.

- Igen, - mondta Xxxx.

- És én?... engem senkisem kérdez? - xxxxxxxx Xxxxxxx.

- Xxxx xxxxxxxx, kisasszony, - xxxxxxxxxx Xxxxxxx. - Ön kiskorú.

Megegyeztek tehát, hogy Xxxxxxx mester fogja megfogalmazni a szerződést, Xxxxxxx be fogja nyujtani a gyámi elszámolást s mindezt törvény szerint hitelesítik aláírásukkal a házasság- kötés előtt néhány nappal.

A két közjegyző most búcsúzón felállt.

- Úgy látom, esik. Ha megengedi, kedves kolléga, hazaviszem a kocsimon, - szólt udvariasan Xxxxxxx.

Xxxx xxxxxxxxxxx mutatkozott elkísérni öreg barátját.

- Az én kocsim is lenn vár... - ajánlotta.

- Köszönöm, nem rablom el a hölgyektől, ellenkezett Xxxxxxx xxxxxx. - Inkább a kolléga szíves ajánlatát fogadom el.

A robogó kocsiban Solonet elismerőn fordult öreg kollégájához.

- Atyailag viselkedett csakugyan. Tisztelem az előrelátását. Bizonyos, hogy ezek a pazarló fiatalok pár év alatt tönkrejutottak volna.

- A jövőjüket féltettem, - felelte Xxxxxxx mester titokban tartva cselekedetének való indító- okát.

A két közjegyző e pillanatban két jó színészhez hasonlított, akik miután a színpadon elját- szották a gyűlölködés jelenetét, a kulisszák mögött barátságosan szorongatják egymás kezét.

- De, - folytatta Xxxxxxx, aki most már csak a mesterségével törődött - azoknak a földeknek a vásárlása mégis csak rámtartozik. Miután a hozományból fizetjük.

- Miután e földek a hitbizományhoz kapcsolandók, Xxxxxxxxxx grófnak a maga nevében kell megvásárolnia őket. Xxxxxxxxxx gróf közjegyzője pedig én vagyok. Fizetni természetesen a hozományból fogjuk.

- Az már igaz, kedves kolléga, hogy ön mindenre meg tud felelni, - nevetett Xxxxxxx - ma este csakugyan bámulatos volt, élvezem a legyőzetésünket.

- Pedig elég nehéz csata volt egy teljesen ismeretlen haditerepen. De hát szégyen volna, ha egy negyvenéves prakszisból sem meríthetnénk elegendő tapasztalatot. Hanem Xxxxxxx, nem akarom, hogy érdekeltséggel vádoljon. A birtokvásárlás körüli nyereséget megfelezzük.

- Köszönöm, kedves kollégám. A legelső adandó alkalommal ön is számíthat rám.

Az egész ádáz harcból már csak némi kellemes felhevülés maradt. Belemerültek a mestersé- gükkel kapcsolatos kérdések megvitatásába s az egész házassági szerződést mintha már el is felejtették volna.

Paullal és Évangélistánéval nem ez volt az eset. Az idegeik még most is tótágast álltak az iménti jelenet hatása alatt, amely alaposan megcibálta az érdekeiket és érzéseiket. Évan- gélistáné a közjegyzők távozása után nem tudott megnyugodni. A vihar utolsó dörgése egyre a fülében morajlott, s egy felvilágosító villámcikázást kutatott a feketén tornyosuló vihar- felhők között.

- Xxxxxx Xxxxxxx mester nem döntötte romba félév óta felépített kínos-keserves munkámat? - töprengett. - Nem vonta-e ki Xxxxx a befolyásom alól? Xxxxx verhetett a fejébe, mialatt ott a kis szalónban kettesben sugdostak?

Könyökét a kandalló fehér márványperemének támasztva, mélyen elgondolkozott. Csak mikor a kapu döngése jelezte a két közjegyző kocsijának elrobogását, fordult vissza Xxxxxxx, türelmetlenül várva kételyei eloszlatását.

- Ez volt életem legrettenetesebb napja! - kiáltotta Xxxx, aki őszintén örült a nehézségek elhárításán. - Csökönyösebb öreget, mint ez a Xxxxxxx xxx, még nem termett a föld! De hát hadd legyen igaza! S hadd legyek francia főrend, úgy, ahogy megjósolta. Ezt most már csak magáért kívánom, drága Xxxxxxxx! Minden nagyravágyásom maga... magáért és magában élek!

Xxxx őszintén szenvedélyes hangja, kék szemének könnyekig megindult szerelemtől olvadó tekintete végkép meggyőzték Évangélistánét. Most már minden fenntartás nélkül örülhetett. Szinte bánta, hogy a vita hevében néhány kemény szóval támadt Paulnak. A győzelem mámorában elhatározta, hogy most rögtön biztosítja jövő helyzetét. Szokott felséges nyugal- mával, meleg barátságtól csillogó tekintettel fordult Xxxxxxx:

- Egyformán érzünk, édes fiam. Az én életem is csak Xxxxxxx. S éppen ezért, remélem, nem haragszik, ha a vita hevében, anyai szeretetem talán a kelleténél jobban elragadott. Maga drága, jó fiú, Xxxx! Igaz és nemes. Xxxxxx, hogy nem haragszik. Adja a kezét.

Xxxx, aki csak a maga hibáját érezte, zavartan és hálásan csókolta meg az elébe nyujtott szép női kezet.

Évangélistáné meghatottan simogatta a lehajtott, jól fésült fejet.

- Édes, jó fiam... Miért is nem intézte el ez a két törvényfaló nélkülünk az egész vitát. Tudniok kellett volna, hogy minden símán fog menni.

- A maga nagylelkűsége árán, drága mama.

- Igaz, Xxxx, - erősítette Xxxxxxx, megszorítva vőlegénye kezét.

- Most pedig intézzünk el egypár reánk tartozó apróbb kérdést, édes fiam, - folytatta Évan- gélistáné. - Mi a leányommal bizonyos kérdésekben másként gondolkozunk, mint általában az emberek. Így például nehogy eszébe jusson Xxxxxxxxxx ékszereket venni. Az én gyémántjai- mat fogja megkapni.

- Anyuskám, csak nem hiszed, hogy elfogadom! Hogy megfosztlak...

- El kell fogadnod, gyermekem. Ez különben is a szerződés egyik pontja.

- Nem akarom!... akkor inkább nem megyek férjhez!... elvegyem tőled a gyémántokat, amiket szegény apámtól kaptál. Xxxx ezt csak nem kívánhatja!

- Hallgass, kislányom! - kérlelte könnyes szemekkel a mama. - Az én bűnöm! Üzleti tájékozatlanságom egyéb kényszerhelyzeteket is teremtett.

- Miféle kényszerhelyzeteket?

- El kell adnom a házat, hogy kifizethessem, amivel neked tartozom.

- Ugyan mivel tartozhatsz nekem? - kiáltotta szenvedélyesen Xxxxxxx. - Nekem, aki az életemet köszönhetem neked. Mivel tudnám én neked leróni a tartozásomat? Ha házasságom a legcsekélyebb áldozatra kényszerít, inkább férjhez sem megyek.

- Gyerek!

- Drága Xxxxxxx, - érvelt Xxxx - értse meg, hogy nem mi igényeljük ezen áldozatokat, hanem a gyermekek...

- Mondtam, hogy akkor nem megyek férjhez. - szakította xxxxx Xxxxxxx.

- Hát nem szeret? - kérdezte fájdalmasan Paul.

- Kis bolond, azt hiszed, hogy egy házassági szerződés kártyavár, amelyet egy lehelleteddel szétfujhatsz? Nem tudod, kis tudatlan, hogy mennyi fáradsággal alapoztuk meg a hitbizo- mányt legidősebb gyermekednek. Csak nem fogsz visszazúdítani a bajba, amelyből alighogy kikászálódtunk.

- Miért akarja tönkretenni a mamát? - fordult Xxxxxxx xxxxxxxxxxxx Xxxxxxx.

- Miért hagyott az apja olyan nagy örökséget magára? - mosolygott Xxxx.

- Ne veszekedjetek, gyerekek, - vágott közbe Évangélistáné - még nem házasodtatok össze. Figyelmeztetem, Xxxx, hogy a szokásos nászkosártól is eltekintsen. Xxxxxxxxxx oly bőven van mindene, hogy bármit vásárolna, csak felesleges kiadás volna. Nincs ostobább dolog, mint azok a drága, selyemmel, csipkékkel bélelt kosarak, amelyek később semminő célt sem szolgálnak. Egy ilyen nászkosár százezer frankot is felemészt néha s mi marad belőle? A nászajándékra szánt pénzt inkább a belső kényelmük emelésére fordítsák. Inkább biztosítson ötezer frank évi gombostűpénzt a feleségének. Ebből legalább haszna lesz. A párizsi ház berendezésének kiegészítése amúgy is sokba fog kerülni. Csak tavasszal fogunk visszajönni Lanstracba. A tél folyamán Xxxxxxx végezhet a likvidálással.

- Pompás! - kiáltotta boldogságtól sugározva Xxxx.

- Látni fogom Párizst! - lelkesült túlmohó örömmel Xxxxxxx.

- Ez esetben máris írok Marsay barátomnak, hogy a téli szezónra az Operában s az Italiens- ben páholyt béreljen számomra.

- Milyen kedves!... ezt kérni se mertem volna, - hálálkodott Xxxxxxx - a házasság kitünő intézmény!

- Főleg, ha a férjek eltalálják feleségeik kívánságát, - nevetett Évangélistáné.

- Tisztességes férjnek ez a kötelessége, - felelte Xxxx.

Éjfélre járt, mire Xxxx nekicihelődött a búcsúzásnak. S bár látszólag minden a lehető leg- jobban és legudvariasabban végződött, úgy a vő, mint az anyós ösztönösen megőrizték lelkük mélyén a bizalmatlanság szikráját. Azt a szikrát, amely egy megsértett érzés, vagy egy harag hevére rögtön lángra lobbanhat. A házassági szerződések megkötése a legtöbb családban nem megy símán. Minden vitás helyzetben egyik a győző s a másik a legyőzött. Miután a leányok férjhezmenetelük idejében legtöbbször kiskorúak, az ádáz harcokból csak a férjeknek, vagyis akkor még vőlegényeknek jut ki. A fiatalasszony csak az eredményt kapja. Övéi verekednek helyette.

Xxxx távoztában hálásan gondolt öreg barátjára, Xxxxxxx mesterre. Az ő ügyességének köszön- hette, hogy vagyonát majdnem teljes egészében megőrizheti a jövőre. S ha Évangélistáné nem is akarna megválni a lányától, s együtt élne velük, ez csak jövedelemtöbbletet jelentene. A biztosított boldogság minden előjelével indulhatott a házaséletbe.

- Anyósom a legkitünőbb asszony, - mondta magában elismerően, Évangélistáné elbűvölő kedvességére gondolva. - Xxxxxxx xxxxxx tökéletesen félreismerte. Nemes, nagyszívű asszony, a legönzetlenebb anya. Furcsák ezek a közjegyzők. Mindent elmérgesítenek. Különben az egész kavarodást ez a mindenáron ügyeskedni akaró Solonet csinálta.

S mialatt Xxxx napjával s az elért eredménnyel nagyon elégedetten aludni tért, Évangélistáné is teljes mértékben élvezte a diadalát.

- Xxx vagy elégedve, anyuskám? - kérdezte Xxxxxxx, aki követte anyját a hálószobájába.

- Igen, szívecském! Minden úgy ment, mint a karikacsapás. Mondhatom, óriási tehertől szaba- dultam meg. Xxxx kitünő fiú. Meg is jutalmazzuk. Te majd gondoskodsz a boldogságáról, én

pedig a politikai karrierjéről. A spanyol követ régen jóbarátom volt. Fel fogom újítani e barátságot, amint hogy a többi régi összeköttetést is fel fogom eleveníteni. Sose félj! Észre se vesszük s az életünk csupa öröm lesz és boldogság. A ti részetek a szórakozás lesz, gyer- mekeim, az enyém az élet magasabb játéka, a nagyravágyás kielégítése. Ne ijedj el a gondo- lattól, hogy ezt a házat eladjuk. Bordeauxba amúgyse jövünk többé vissza. Legfeljebb Lan- stracba. De a telet Párizsban fogjuk tölteni, ahova ezután az érdekszálaink fűzni fognak. Nos, kislányom és te?... elégedett vagy? Úgy-e, nem is volt oly nehéz teljesíteni, amire kértelek?

- Egy kicsit szégyeltem, anyuskám... És végül hogy csillapult le a vihar?

- A gyémántjaim felajánlásával, - felelte Évangélistáné. - Solonet tanácsolta és igaza volt. Amilyen fiatal, olyan éleseszű. Xxxxxxx, hozd ide az ékszerdobozomat. Eddig még eszembe sem ötlött azon töprengeni, hogy valójában mit érnek ezek a gyémántok. Xxxxxxx vaktában mondtam kétszázezer frankot, de azt hiszem, bolondot mondtam. Xxxxxx azt állítja, hogy maga a nyaklánc és a butónok, amiket apádtól nászajándékba kaptam, megérnek ennyit. Szegény apád, nagyon bőkezű volt! No és a családi gyémánt, amelyet még II. Xxxxx ajándé- kozott egyik Alba hercegnek, s amelyet egyik nagynénémtől örököltem...

Xxxxxxx anyja toalettasztalára halmozta a gyöngyöket, gyűrűket, karkötőket. A két nő gyönyörködve nézte a csillogó ékszerhalmazt. A szikrázó drágaköveket, melyeket a Talmud szerint a gonosz angyalok ástak ki a föld gyomrából a föld leányainak megrontására.

- Én ugyan az ékszereket csak a viselés szempontjából értékelem, - szólt Évangélistáné, - de mégis azt hiszem, hogy ezek itt nagyon sok pénzt érnek. S ha csakugyan összeköltözünk, eladhatom az ezüstömet is, ami súlyértékben is megéri a harmincezer frankot. Jól emlékszem, mikor Limából idehoztuk, a vámnál ennyire értékelték. Solonetnek igaza volt. Elhívatom Xxxx Xxxxxx. A zsidó majd megbecsüli az ékszereket.

- Milyen gyönyörű ez a gyöngysor! - xxxxxxxxx Xxxxxxx.

- Remélem, szeret annyira, hogy ezt meghagyja neked. Ha gavallér, valamennyi ékszert átfoglaltatja és neked ajándékozza. No de most jóéjt, angyalom! Ez után a fárasztó nap után mindketten kiérdemeltük az éjszakai nyugodalmat.

S a könnyűvérű kreolnő, a léha nagyvilági dáma, aki az élet komoly kérdéseivel sohasem törődött, azzal a nyugodt tudattal és boldog örömmel aludt el, hogy leánya egy könnyen vezethető ember felesége lesz, aki mindkettőjüknek engedelmes rabszolgája lesz s akinek a vagyonából még kényelmesebben és fényűzőbben fognak élni, mint ahogy eddig éltek.

- Bolond voltam, hogy eddig is nyugtalankodtam, - gondolta. - Bárcsak már egybekeltek volna.

Évangélistáné, Xxxx, Xxxxxxx, a két közjegyző, valamennyien el voltak ragadtatva az első nap eredményétől. Mind a két táborban Te Deum-ot énekeltek. Veszélyes helyzet! Xxxx elérkezik a pillanat, amikor a legyőzött ráeszmél tévedéseire. Az anyós hite szerint a vő volt a legyőzött.

Második nap

Másnap reggel Xxxx Xxxxx bekopogtatott Évangélistánéhoz. Mégpedig nagyon reménytel- jesen. A városban egyébről se beszéltek, mint Xxxx xxxx és Xxxxxxx kisasszony közeli eljegy- zéséről s a zsidó bizonyos volt felőle, hogy ékszereket akarnak vásárolni tőle. Ugyancsak meg volt lepve, mikor megtudta, hogy egészen ellentétes okból hivatták s csak az ékszerek megbecsültetéséről van szó. Éles szimatjával azt is megneszelte, hogy az ékszerek valamelyes szerepet fognak játszani a házassági szerződésben.

Az ázsiai gyémántot a brazíliai gyémánttól csak szakértők tudják megkülönböztetni. Golkonda és Visapur gyémántjai hófehérek és a legtisztább ragyogásúak, ellentétben a többi sárgásfényű és jóval kevésbé értékes gyémántokkal. Évangélistáné nyakláncának és butónjainak színtiszta ázsiai gyémántjait Xxxx Xxxxx háromszázezer frankra becsülte. A családi gyémántot, a Discréto-t egymagában százezer frankra.

Évangélistáné, aki csak most tudta meg férje egykori bőkezűségének arányait, azt kérdezte, hogy ez árat most rögtön megkaphatná-e?

- A három darabért hajlandó volnék háromszázezer frankot rögtön lefizetni, - felelte a zsidó.

- S miért most egyszerre százezer frankkal kevesebbet, mint amennyire értékelte?

- Bocsánat, asszonyom, az értékelés nem vásárlás szempontjából történt. Tudnia kell, hogy minél értékesebb egy gyémánt, annál nehezebb rá vevőt keríteni. Sose tudhatjuk, meddig kell holt tőke gyanánt őriznünk a birtokunkban. A kereskedő nemcsak kamatot veszít, de az ékszerbörze esélyeit is vállalja. A gyémántok árfolyama majdnem olyan változó, mint az értékpapiroké. Ön, asszonyom, húsz év óta, mióta e gyémántok a birtokában vannak, kamat- ban közel félmilliót veszítetett. Ha egy évben tízszer viselte a gyémántjait, ezt az élvezetet minden alkalommal ezer frankkal fizette meg. Számító ember nem őriz gyémántokat. De a nők, szerencsére, nem értenek a számoláshoz.

- Köszönöm, megértettem. A jövőben majd okosabb leszek.

- Hát csakugyan el akarja adni a gyémántokat? - kérdezte mohón a zsidó.

- Mit ér a többi? - kérdezte válasz helyett Évangélistáné.

Xxxx Xxxxx átvizsgálta a gyöngyöket, platinaórát, gyűrűket, karkötőket, brosokat.

- Ezek között sok a portugál gyémánt. Az egész nem ér többet száznyolcvanezer franknál. Legfeljebb kétszázezret.

- Akkor megőrizzük, - szólt Évangélistáné.

- Nem jól teszi, asszonyom. Azért a pénzért, amit érnek, öt év mulva ugyanilyen ékszereket vásárolhat s közben kamatjövedelemre is szert tesz.

Ennek a furcsa tárgyalásnak rövidesen híre ment s összevetették a házassági szerződés fölött folyt vitával. Vidéken minden szájról-szájra jár. A cselédek meghallották az élénk szóbeszé- det, amelyből még a valónál is rosszabbra következtettek. Továbbadták a pletykát cselédkollé- gáiknak, akiken keresztül a gazdák füleihez is eljutott. Természetesen alaposan kiszélesítve. Az egész város, főleg a jó társaság egész figyelme kíváncsian összpontosult e kiválasztottak készülő házasságára. Mindenki csak erről beszélt s egy hét mulva Bordeauxban a legkülön- félébb változatú hírek keringtek.

- Évangélistáné tönkrement. El kell adnia a házát...

- A gyémántjait is felajánlotta Xxxx Xxxxxxxx...

- Még bizony füstbe megy a házasság!

A két közjegyző, akiket kérdéseikkel megrohantak, erélyesen megcáfolta a mendemondát és mindenkinek megmondták, hogy pusztán egy hitbizomány létesítéséről tárgyaltak. De e cáfolatok dacára s bár Xxxx mindennap ellátogatott Évangélistáékhoz, a pletykázás tovább folyt. A fiatal lányok és még inkább a mamák, akik a saját leányaiknak is hasonló fényes házasságról álmodoztak, nem bocsátották meg Évangélistánénak és Xxxxxxxxxx kiváltságos szerencséjüket. Mások viszont húszesztendei irígységtáplálta gyűlölködésüknek engedtek szabad folyást a fényűzésben mindenkit leverő gőgös és pazar spanyol nőkkel szemben. A

prefektura egyik nagyfejűje kinyilatkoztatta, hogy a két közjegyző s maguk az érdekeltek a hitbizományi mesét pusztán a sok szóbeszéd beszüntetésére eszelték ki.

- Legalább lesz miről beszélni egész télen át! Mert bizonyos, hogy tavaszig kihúzzák a dolgot. Tavasszal aztán fürdőre utaznak s mire visszajönnek, körülbelül egy év mulva, hallani fogjuk, hogy a házasságból semmi se lett.

- S hogy mind a két fél becsületét xxxxxxx, azt fogják terjeszteni, hogy a kancellária akadé- koskodása a hitbizományi kérdés körül, okozta a szakítást.

- Évangélistáné megérdemli a sorsát! Ilyen életmódhoz Valenciana aranybányái sem volnának elegendők. Nem csoda, ha illő hozomány helyett üres zsebeket találtak!

Titkon valamennyien boldogok voltak, hogy kedvükre megmondhatták véleményüket az özvegy felől. Fogadásokat kötöttek a házasság mellett s a házasság ellen. Csak éppen maguk az érdekeltek nem értesültek a pletykazuhatagról. Mert senki se volt eléggé jóbarátja Xxxxxxx és Évangélistánénak, hogy felvilágosította volna őket.

Xxxxxxx ezidőtájt dolga akadt Lanstracban s a kedvező alkalmat felhasználva, meghívta vadászatra a barátait. Afféle legénybúcsút rendezett.

A rossz nyelveknek egyéb se kellett. A vadászatot gyanújuk legnyomósabb bizonyítékának látták. Xxxxxxx, hogy Xxxx báróné, akinek szintén volt egy férjhezadó lánya, feljogosultnak érezte magát arra, hogy Évangélistánét meglátogassa a terep kiszimatolására. Olyan szomorú arccal állított be, mintha gyászházba menne részvétlátogatásra. Xxxxxxxx és az anyját meglepte a báróné lehangoltsága. Meg is kérdezték az okát.

- Hogyan, drágáim?... hát nem tudják, xxxxx beszélnek az egész városban? Én természetesen nem hiszem s éppen azért jöttem, hogy megtudjam az igazat és tovább terjeszthessem, ha nem is mindenütt, de legalább a baráti körökben. Egy igazi jóbarát nem maradhat az ilyen tévedé- seknek akaratlan szövetségese.

- De hát mi történt? - kiáltották egyszerre anya és leánya.

Xxxx báróné belső gyönyörűséggel döfött «kedves barátnőibe» és terjengősen kicirkalmazva adta le a rosszindulatú pletykákat. Évangélistáné és Xxxxxxx nevetve néztek egymásra. Az özvegy kiolvasta a bárónő titkos kárörvendését és nem késett a kellő revánssal.

- No, de kedvesem, - felelte - maga, aki annyira ismeri a vidéki életet, nem tudná, mire képes egy anya, akinek a leánya a nyakán marad? Talán mert nincs hozománya, vagy mert nem elég szép ahoz, hogy beleszeressenek, esetleg csúnya vagy ostoba. Ez a szegény anya rabolna, gyilkolna, mint egy útonálló, megállásra kényszerítené a férfiakat, esetleg magát is oda- áldozná, ha ezzel könnyíthetne a leánya helyzetén. Sajnos, Bordeauxban sok az ilyen párjára nem talált hajadon, akik anyjukkal együtt most kigyót-békát kiabálnak ránk. Én szeretem a természettani könyveket. Sok vadállat erkölcsrajzát olvastam. De elfelejtették megírni a férjetkereső lányos mamák erkölcsrajzát. Xxxxxx ezek, kedvesem, éhes, zsákmányt kereső hiénák, akik vadállatösztönüket emberi intelligenciával és asszonyi leleményességgel páro- sítják. Hogy azok a bordeauxi pókocskák, A., B. stb. kisasszonyok, akik oly régen hiába szövögetik hálóikat s még csak egy közeledő légy zümmögését se hallják, dühösek és irígyek, ezt nemcsak értem, de meg is bocsátom. De hogy maga, drágám, aki a leányát akkor adhatja férjhez, amikor akarja, maga, aki gazdag, előkelő és cseppet sem vidékies, akinek a leánya szellemes, szép és kedvére válogathat a kérőkben, aki xxxxxxxxx disztingváltságában annyira különbözik a többitől, hogy maga is bedőlt ezeknek a pletykáknak, ezt már nagyon csodálom. A nyilvánosság tolakodó kíváncsisága a legképtelenebb arányokat is túllépi. Egyszerűen megbotránkoztató. Vagy talán a bordeauxi papák és mamák azt várták, hogy velük fogom

megtárgyalni leányom házassági szerződésének pontjait s az ő beleegyezésük a megállapított egymilliószázötvenezer nélkül mozdulni sem merek?

Évangélistáné nem kímélte a bordeauxiakat. Abban a tudatban, hogy amúgy is elköltözik a városból, nyelve élével sorra vagdosta a drága barátokat, akik íme nem átallják fényes nap- sütéses délben letagadni a napot az égről.

- No, de drágám, - védekezett Xxxx báróné, - be kell látnia, hogy a látszat... A lanstraci vadászat, ahol Xxxxxxxxxx gróf összecsődítette a város mulatós fiatalságát. Ilyesmit egy vőlegény...

- Ugyan kérem! - nevetett megvetőn Évangélistáné, - mi az ilyen kispolgári ceremóniákon felülemelkedünk. Vagy azt hiszik, hogy Xxxx grófot szoros kantáron fogjuk, nehogy elszök- hessen? Vagy csendőrökkel őriztetjük? Talán bizony féltjük a bordeauxi mamák összeesküvé- sétől?

- Boldogan hallom megnyugtató szavait, drága barátnőm! Igazán, lelkemből örülök...

A báróné áradozását az inas megjelenése szakította félbe, aki Xxxx xxxx érkezését jelentette. A fülig szerelmes Xxxx nem sajnálta a négy mérföldnyi fárasztó utazást, hogy egy órát Natálie- val tölthessen. Vadászruhában jött, úgy, ahogy titokban a barátaitól megszökött.

- Drága Xxxx, - nevetett Xxxxxxx - nem is sejti, milyen alkalmas percben érkezett. Megjelenése eleven válasz a báróné kérdésére.

Mikor Xxxx a Bordeauxban keringő pletykákról hallott, szintén nevetett.

- Ezek a derék emberek talán megneszelték, hogy megfosztjuk őket egy tipikusan vidéki nagy esküvő látványosságától s ezért neheztelnek. Tudja mit, drága mama, - s udvariasan kezet csókolt Évangélistánénak - a házassági szerződés aláírásának napján betömjük a szájukat egy fényes bállal. Olyasféle bált vágunk a fejükhöz, mint aminőket a Champs-Elysées-n rendez- nek. Ezzel majd jobb kedvre hangoljuk őket.

Ezzel az elhatározással a szerződés még nagyobb fontosságot nyert. Évangélistáné «egész Bordeaux»-t meghívta a szerződéskötés napjának estéjére. Azt akarta, hogy estélyének pompázatos, káprázatos fényűzéséről még sokáig beszéljenek. Ezzel akarta megcáfolni a tönkrejutásról szóló rosszindulatú pletykát. Egy teljes hónapig készültek erre a bálra, amelyet a kaméliák éjszakájának neveztek, mert az összes termek, előcsarnok, még a lépcsőház is roskadt e drága, délszaki virágtól. A bál előkészületeivel párhuzamosan készültek a házasság- ra is s ugyanez idő alatt készítették elő Párizsban, illetékes helyen a hitbizomány létesítését.

A Lanstracot határoló földeket megvásárolták, a házasságkötést kihirdették. A kételyek elosz- lottak. Barátok és ellenségek egyébbel se törődtek, mint báli ruháikkal. Ez az idő elég volt ahoz, hogy a házassági szerződés körüli első heves vita minden bántó szava a feledés homá- lyába merüljön. Xxxx és az anyósa már rá se gondoltak. Szerintük ez most már kizárólag a két közjegyző dolga volt.

De kivel nem történt még meg az élet viharában, hogy hirtelen, ösztönösen, mikor legkevésbé várta, a lelke mélyén felmerült egy emlék, talán csak egy óvatosságra, veszélyre intő hang?... A szerződés aláírásának napján Évangélistánét, mikor reggel felébredt, furcsa érzések gyötör- ték. Egyszerre eszébe ötlött, hogy Xxxxxxx mester hirtelen megbékélésének való okát kutassa. Ha e szerződés az ő kliensére, Xxxxxx volna károsabb, nem nyugodott volna meg. Végül mégis csak Xxxxxxx fogja megfizetni a hadisarcot? Jó volna a döntő perc előtt mégegyszer alaposan kikérdezni Solonet-t. Valahogy módját kell ejteni, még az utolsó pillanatban is...

Vagyont költöttek az esti bálra. A feldíszített ház olyan volt, mint egy tündérpalota. Évangélistáné amúgy is el akarta adni a házat, okosnak vélte, hogy a vendégseregnek minél

előnyösebb színben mutassa. A két szalón közfalát lebontotta, hogy a táncterem annál tága- sabb legyen. Hetekkel előbb beszéltek erről a káprázatos bálról. Esti nyolc órakor a ház előtt már nagy tömeg szorongott a fényes vendégek érkezését lesve. S kis idő mulva a kapu alatt dübörögve robogtak be az első fogatok.

A két közjegyző a jegyesekkel s az anyóssal vacsorázott. Velük együtt Xxxxxxx mester segédje, akinek feladata volt az aláírások és gondos átolvasások ellenőrzése.

Az est királynője, a szépek szépe, Xxxxxxx volt. Habos selymeiben és csipkéiben, leomló hajfürtjeivel mintha nem is földi lény lett volna, hanem maga is egy bársonyos, gyöngén rózsaszínű, pompázatos kamélia. A hollófeketehajú, éjszemű Évangélistáné a negyvenéves asszony érett szépségével pompázott cseresznyevörös brokátruhájában. Nyaka körül a gyön- gyeivel, fülében a híres butónokkal. Az ékszerek viselése is a pletykák cáfolását szolgálta.

Xxxx és Xxxxxxx egy kis pamlagon ültek a kis szalón sarkában és ügyet se vetettek a gyámi elszámolás felolvasására. Egyformán boldogan, egyik a vágyaitól, a másik kíváncsi várako- zásától betöltötten, tisztán, ragyogón, derültnek látták jövőjük egét. Szerelmesen sugdostak egymás fülébe s Xxxx xxx a kis fehér kezet csókolgatta, hol egy-egy merészebb csókot lehelt a hófehér vállra, a kis fül mellett göndörödő hajpihékre. Ehez most már jogot érzett. Xxxxxxx a strucctoll-legyezőt forgatta kezében, amelyet Xxxxxxx kapott. Xxxxxxx emberek szerint a strucctoll a szerelemben bajt jelent.

Évangélistáné a két közjegyző mellett ülve, éles figyelemmel hallgatta az okiratok felolvasá- sát. Miután végighallgatta a gyámi elszámolást, amelyet Xxxxxxx fogalmazott meg mesterileg, Xxxxxxx három és félmillió atyai örökségét elfogadhatóan a megállapított egymilliószázötven- ezer frankra olvasztva, odaszólt a fiataloknak:

- Hallgassatok ide, gyerekek! Most áttérünk a szerződésre.

A közjegyzősegéd egy pohár vizet ivott és a torkát köszörülte. Páni és Xxxxxxx szórakozottan rájuk néztek, a bevezető szavakat még csak meghallgatták, aztán tovább suttogtak. A megbe- szélt pontokon, gyermekek elhalálozása esetén kölcsönös átöröklés, bármely számú gyermek dacára haszonélvezet s negyed vagyonrész öröklése stb., minden megjegyzés nélkül siklottak át. Következett a hitbizomány létesítése. Mikor mindent végigolvastak s már csak az aláírás hiányzott, Évangélistáné megkérdezte, hogy mi lesz e hitbizomány való következménye.

- A hitbizomány, asszonyom, - felelte Xxxxxxx - megérinthetetlen vagyonrész, amelyet az atyai és anyai vagyonból létesítve, nemzedékeken keresztül, mindig a fiúgyermekek legidősebbje örököl, anélkül, hogy ezáltal a többi vagyonból őt megillető jogoktól elesnék.

- Milyen következményekkel járna ez a leányomra nézve? - kérdezte Évangélistáné. A becsületes Xxxxxxx xxxxxx, aki mindig az igazság híve volt, átvette a szót:

- Ha a majorátus atyai és anyai vagyonból létesül, aminthogy ez az eset áll fenn, ha a feleség halna el előbb, Xxxxxxxxxx gróf úr az elsőszülött fiút megillető hitbizományon kívül ötszázezer xxxxx vagyonról köteles gyermekeinek beszámolni. Ugyanez az eset áll fenn, ha a férj halna meg korábban.

Évangélistáné csak most eszmélt Xxxxxxx mester politikájára, amellyel Xxxxxxxx egyszer és mindenkorra csekély ötszázezer frank jogos vagyonrészre szorítja. Úgy többi vagyonrészének, mint férje nagy vagyonának csak a jövedelmét élvezheti, xxxxxxx a férje él.

- Tönkretették a lányomat, - lehellte irtózva.

A két közjegyző megértette az elszörnyedt sóhajtást.

- Ön tönkrejutásnak nevezi, asszonyom, ha egy család részére biztos, érinthetetlen vagyont létesítenek? - kérdezte félhangon Xxxxxxx xxxxxx.

Xxxxxxx meghökkenve látta kliense arcának vésztjósló kifejezését és jónak vélte odasúgni:

- Szent igaz, hogy négyszázezer frankkal akarnak megrövidíteni! Jól fontolja meg... még nem késő! Még szakíthatunk.

Csend volt. Vegyes érzésekkel telített, furcsa csend. Xxxxxxx mester nyugodtan és diadalma- san várta azoknak az aláírását, akik őt s a kliensét akarták kijátszani s akiken ő kerekedett mesterin felül. Xxxxxxx, nem értve, hogy e percben félvagyonát veszíti el, Xxxx, nem sejtve, hogy e félvagyont a Manerville-család nyeri, boldogan és szerelmesen tovább nevetgéltek. Solonet belsőleg bosszankodott, de hűvös nyugalommal leplezte hivatalos kudarca feletti bosszúságát, Évangélistáné pedig elfehéredett indulatában.

Most az utolsó pillanatban eszmélt rá, hogy ott, ahol győztesnek érezte magát, őt győzték le. S hogy e harc áldozata a saját lánya. A harcot, igaz, ő maga indította meg. Ez a ravasz öregember kijátszotta!... Bizonyos, hogy Xxxxx is felvilágosította. Xxxx ha talán eddig nem is cselekedte meg teljes egészében, nehogy a szerelmes fiú szemét túlontúl felnyissa, a vén róka csak azt várja be, hogy a szerződést aláírják. Aztán annál alaposabban felnyitja Xxxx xxxxxxx. Vigyázatra fogja inteni, főleg az anyósával szemben! Minden erejével arra fog törekedni, hogy kivonja a hatalma, a befolyása alól. Mert ha Xxxx nem is, az öreg közjegyző már tudja, mit jelenthet Xxxx számára ez a befolyás. És nincs annál veszedelmesebb, mintha egy gyenge- jellemű természettől félénk embert egyszer megbokrosítanak.

Minden elveszett. Eddig ő támaszkodott Xxxx gyengeségére, ő rettegett attól, hogy kiszaba- díthatja magát a ráerőszakolt kötelékekből. S most őt kötözték meg. Kezét-lábát olyan erősen, hogy meg sem mozdulhatott. Két hónap előtt Xxxx még könnyen, símán, minden feltűnés nélkül szakíthatott volna. Ha ők kiengedik a kezükből. Ma egész Bordeaux tudja, hogy a közjegyzők a két hónap előtt felmerült nehézségeket elsimították. A házasságot kihirdették. Holnaputánra tűzték ki az esküvőt. A két család barátai, az egész társaság már gyülekezik a bálra. Hogy adják értésükre, hogy a házasságot elnapolják? A szakítás híre, való oka szájról- szájra járna. Xxxxxxx mester szavában senki sem merne kételkedni. Mindenki rajtuk fog nevetni. A lányán, meg őrajta! Most már engedniük kell. Az agya lángolt, a szíve a torkában lüktetett, fehér halántékán kidagadtak az erek tehetetlen dühében. Emberfeletti küzdelmébe került a színlelt nyugalom, mialatt egész lelkét betöltötte a halálos, nehéz, sötét gyűlölet. Gyűlölte a vejét, engesztelhetetlen gyűlölettel, azzal a fanatizmussal, amelynek csiráját az arabok gyökerezték a spanyolok földjébe.

- Legalább is furcsa, - sziszegte Solonet fülébe, - hogy ön erre a gazságra már az első meg- vitatásnál rá nem jött...

Xxxxxxx, akinek a szerződés megkötése s a ház eladása körül tizenötezer xxxxx xxxxxxxxxx volt kilátása, jobbnak vélte nem megsértődni és szó nélkül követte Évangélistánét egyik szom- szédos szobába.

- Engedje megmagyaráznom, asszonyom...

- Határtalan gazság!

- Magam is annak minősítem. Remélem, pillanatig sem kételkedik az odaadásomban? Ez a vén, ravasz róka az agyafurtságával még engem is félrevezetett. Olyan burokban tálalta elibénk a mérges maszlagot... No, de hiszen még mindenen segíthetünk. Ki kényszerítheti önt, hogy Xxxx grófot akarata ellenére vejéül fogadja? A szerződést még nem írtuk alá. A bál csak hadd folyjon le. A szerződés aláírását azonban elnapoljuk.

- S mivel igazoljuk eljárásunkat a társaság előtt? A hangulat amúgy is ellenséges.

- Majd csak kitalálunk valamit. Párizsban a kancelláriában követtek el formahibát... hiányzik egy akta... Akármit mondhatunk. Xxxxxxxxxx gróf majd csak megvigasztalódik. Akad még Bordeauxban lány és hozomány.

- Ó, ő semmit sem fog veszíteni! Mindent mi veszítünk.

- Önök is kaphatnak olcsóbban egy grófot. Hogy az emberek mit beszélnek, azzal ne törődjék, asszonyom...

Solonet jól tudta, hogy hiúsága felkeltésével Évangélistáné elevenére tapint.

- Nem, nem!... a becsületünkkel nem játszhatunk. A dolgok jelen helyzetében mindenki ránk dobná a követ. Senki se merne többé közeledni a lányomhoz. Csapdába csaltak...

- Nézze, asszonyom... Önnek mégis csak a lánya boldogsága a legfontosabb.

- Mindenekfelett!

- Akkor hát miért aggódik? Nem ő lesz e házának asszonya? Ha akarja, orránál vezetheti Xxxxxxxxxx grófot. Egy ilyen gyenge, jelentéktelen embert, aki ebből az egész háborúból semmit sem neszelt meg. Aki a feleségében mindig vakon meg fog bízni. A feleségében... aki annyi, mintha ön volna. Nem érti, asszonyom, hogy Xxxx xxxx sorsát ma is a kezében tartja?

Évangélistáné xxxxx xxxxxxxxxxxxx.

- Ha ez igaz volna... - mormogta.

- Bízzék bennem, asszonyom. S ha most visszamegyünk, minden kiejtett szavamat jól figyelje meg.

Visszamentek a kis szalónba, ahol Xxxxxxx e szavakkal fordult Xxxxxxx mesterhez:

- Kedves kolléga, minden ügyessége dacára egy esélyről megfeledkezett. Arról az esetről, ha Xxxxxxxxxx gróf gyermekek nélkül, vagy mondjuk, fiúgyermekek nélkül halna meg. Ez esetben természetesen a Manerville-család egy oldalága fogja követelni a hitbizományt. Az igazság szellemében tehát a hitbizományt pusztán egyenes leszármazott fiúgyermek esetére kell létesítenünk. Ha a házasság gyermektelen, a hitbizomány is házastársi ajándékozás alá esik, pusztán leánygyermekek esetén pedig a gyermekek általános öröklési joga alá. Kezelés és haszonélvezet az özvegyé.

- Ennek az igazságosságát magam is belátom, - bólintott az öreg közjegyző. - E csekély módosítások kieszközlése a kancelláriánál könnyen fog menni.

Solonet hozzáírta a szerződéshez ezt a rettenetes pontot, amelyre Xxxx és Xxxxxxx ügyet se vetettek. Mialatt Xxxxxxx mester elolvasta, Évangélistáné konokul lesütötte szemét. Aztán ő nyúlt elsőnek a toll után.

- Írjuk hát alá.

Bármennyire akarta, nem bírta elfojtani a hangja remegését. Szerette volna ujjongva kikiáltani a gondolatait:

- Nem a lányomat juttatjuk tönkre, hanem őt! Név, rang, vagyon, minden a lányomé lesz. A lányom szabad lesz, boldog és gazdag!

Xxxxxxx xxxxxx, bármily mestere volt az emberi érdekek elemezésének, az emberi szenve- délyeket annál kevésbé ismerte. Az ő szürke, csendes életét nem kavarták fel indulatok. Ez engedményből nem érezte ki a nyilt hadüzenetet. S mialatt Solonet Xxxxxxxxxx aktáról-aktára

aláíratta a szerződést, félrevonta Xxxxx, hogy most, a döntő pillanatban végre értesse meg vele, hogy mi módon sikerült ily fényesen megvédenie az érdekeit.

- Minden a legtökéletesebb rendben van! Csak éppen a gyémántok ügye maradt függőben. Vagyis a gyémántok értéke. Ezeket is kérje el. Üzlet - üzlet! Ma a gyémánt magasan áll, holnap veszíthet az értékéből. A földek vásárlása elég jogcím a pénz igényléséhez. Csak semmi hamis szégyenkezés, gróf úr. Most mindent szépen nyélbe üthetünk. Ne mulassza el a kedvező alkalmat. Ha az új birtokrészek lankáit szőlővel beülteti, a hitbizományi birtok maga, a párizsi ház nélkül egy nap ötvenezer frankot fog jövedelmezni. Az életem egyik legszebb napja lesz! Mert ez az én művem s az a nap fogja megkoronázni művemet.

Xxxx hálás szeretettel szorította meg öreg barátja kezét. Évangélistáné e pillanatban lépett hozzájuk, a kezében tartott tollat Xxxxxxx nyujtva át aláírásra. A vén róka hát most világosí- totta fel, most tanította ki a jámbor gyanútlant! Szívét újra elöntötte a gyűlölet.

Xxxxxxx mester tekintete átsiklott a szerződésen.

- Ez hát rendben volna!... még csak éppen a gyémántok kérdését kell tisztáznunk. Mint amelyeknek értékére az első birtoklefizetési részlethez szükségünk lesz...

- Ó, akár most is megkaphatják!

- Nem, nem olyan sürgős! - ellenkezett Xxxx, akit öreg barátja mohósága, bárha az ő érdeké- ben történt, mégis csak feszélyezett.

Évangélistáné amúgy is haragos hangulatában valósággal felfortyant. Most már a biztos tu- datban, hogy minden, az egész vagyon egy napon amúgy is Xxxxxxxx lesz, indulatosan kiáltotta:

- Ragaszkodom a gyémántok azonnali átadásához. Másként az egész szerződést kettétépem!

- Fogadja el, Xxxx, az Istenért! - súgta Xxxxxxx Xxxx xxxxxx. - Nem tudom, miért haragszik a mama? Majd este kivallatom. Most az a fő, hogy kibékítsük.

Évangélistáné a butónokat s a nyakláncot elővigyázatosan megtartotta. A többi ékszert mind átszolgáltatta. A két közjegyző gyönyörködve nézte a drágaköveket.

- Meg lehet elégedve a hozománnyal, gróf úr - jegyezte meg Xxxxxxx. Xxxx e megjegyzésre elvörösödött.

- Magam is azt hiszem, hogy ez ékszerek árából kifizethetjük a birtok árának első részletét, - hangsúlyozta elismerően Xxxxxxx xxxxxx.

- És a közjegyzői honoráriumokat... - morogta Solonet.

A gyűlölet, mint a szerelem, apró dolgokból táplálkozik és mindenből erőt merít. Ahogy az, akit szeretünk, semmit sem tehet rosszul, viszont akit gyűlölünk, semmit sem tehet jól. Xxxx kelletlen zavarában és szégyenkezésében nem tudta, mihez kezdjen az ékszerekkel, amelyeket legszívesebben nem is érintett volna. Évangélistáné e zavart mohó kapzsiságnak minősítette és megvető tekintetével mintha unszolta volna:

- Vigye hát!

- Drága Xxxxxxx! - súgta Xxxx xxxxxxxxxxxx fülébe. - Zárja el ezeket az ékszereket. Magának adom valamennyit.

Xxxxxxx az ékszertokokat egyik asztalfiókba zárta. A nagy teremből behangzó egyre erősbödő moraj jelezte a vendégek gyülekezését. Legfőbb ideje volt, hogy Évangélistáné leányával vendégei fogadására siessen.

Miközben valamennyien megindultak a bálterem felé, az öreg közjegyző halkan odaszólt Xxxxxxx:

- El ne mulassza még a mézeshetekben értékesíteni az ékszereket.

A teremben várakozó társaság természetesen egyébről se sugdosott, mint a készülő házasság- ról, amelynek létrejövetelében egyesek még mindig erősen kételkedtek. Egyik előkelőség, miután a ház asszonyát üdvözölte, meg is kockáztatta a kérdést:

- Aláírták a szerződést?

- Remélem, megbocsátják késésünket, - felelte egyenes válasz helyett Évangélistáné - de míg azt a sok aktát végigolvastuk...

- Amelyekből mi ketten egy szót sem hallottunk! - xxxxxxxx Xxxxxxx, aki Xxxxxxx xxxxxxxxxx állt anyja mellett.

- Na, ezek a fiatalok is bolondul fognak pazarolni! - súgta egy öreg dáma epésen a szomszéd- nőjének.

- A mama, bizonyos, hogy nem fogja fékezni őket. Egy városi tanácsos elismerően jegyezte meg:

- Ha a jó öreg Xxxxxxx mester vezette az ügyét, akkor a fiatal Xxxxxxxxxx gróf nyugodtan xxxxx. Bizonyos, hogy rendben van a szénája s a családja jövőjét biztosították.

- Az anyagi jövőjét... lehet! - nevetett egy fiatal asszony. - De Xxxxxxx, amilyen szép, éppoly kacér is lesz. Xxxx xxxx xxxxx boldogsága egy-két év mulva furcsán fog festeni.

- Úgy kell neki!... Miért kellett a város legszebb leányát kikeresnie, - szólt kárörvendően egy vénkisasszonynak induló hajadon.

- Hű maradt a nevéhez!... «Futóka»... kapaszkodó.

- Évangélistáné mintha elégedetlennek látszanék?

- Nem csoda! Azt mondják, alig maradt huszonötezer frank jövedelme. Mi az neki?

- Nyomorúság, kedvesem, tiszta nyomorúság.

- Azt mondják, mindenét odaadta a lányának, úgyszólván semmije sem maradt. Xxxx Xxxxxxxxxx gróf túlzottan követelő volt.

- Ne felejtsék el, - szólt most közbe mosolyogva a közelben álló Solonet - hogy Xxxxxxxxxx gróf főrend lesz! Ez sokat jelent. A Xxxxxxxxxxxxx s a pamiersi hercegérsek fogják protezsál- ni. Már ma is a faubourg Saint-Germain felső tízezerjéhez tartozik.

- Mondja inkább, hogy fogadják! - vágta vissza egyik dáma, aki maga is szerette volna a lányát Xxxx nyakába sózni - de csak nem képzeli, hogy Xxxxxxx előtt, akinek az apja végre is kereskedő volt, azok a szigorúan zárt ajtók fel fognak nyílni.

- Az Alba hercegek leszármazottja!

- Bah!... az anyja révén!...

A fiatalok megkezdték a táncot, az öregebbek elfoglalták helyeiket a kártyaasztalok körül. Akik nem kártyáztak, a pazar büfé köré sereglettek. Már erősen virradt, mikor a fényes bál véget ért s az utolsó vendégek is hazaszállingóztak. Mikor az utolsó vendég, Xxxx is távozott, Évangélistáné felment leánya szobájába. Ez éjszakára odavitette az ágyát, mert az ő háló- szobáját ruhatárnak rendezték be.

Anya és leánya, mindketten halálosan fáradtak és álmosak voltak. De Xxxxxxx, akinek az est folyamán többízben feltűnt anyja szokatlan kedvetlensége, mégsem nyughatott, míg okát meg nem tudakolta.

- Mi bajod, drága anyuskám?... mi bánt?

- Xxxxx, xxxxxxxx... Csak ma este megtudtam, mennyire terjedhet egy anya áldozatkészsége. Te, angyalom, aki nem értesz az élet komoly, üzleti dolgaihoz, azt sem értheted, milyen tűzpróbát kellett kiállnom ma este. A te boldogságod, a jóhírünk megőrzése érdekében lábbal tapostam a büszkeségemet!

- A gyémántokra gondolsz?... ó, hát nem láttad, Xxxx hogy szenvedett! Mennyire szégyelte!... hiszen rögtön nekem is ajándékozta az ékszereket.

- Aludj, kislányom!... majd holnap beszélünk ezekről az üzleti kérdésekről, amelyeket, sajnos, ezután már nem küszöbölhetünk ki közös életünkből! - sóhajtott Évangélistáné.

- Ne félj, anyuskám! - dünnyögte Xxxxxxx xxxxxxxxxx. - Xxxx sose fogja boldogságod útját állni.

- Szegény gyerek!... nem tudja, hogy az a nyomorult mindenéből kifosztotta! - gondolta keserűen az anya.

És életében először csapta meg a fösvénység érzésének lehellete, amely öregedő embereket előbb utóbb nagyobbára hatalmába kerít. Megfogadta, hogy utolsó garasig vissza fogja sze- rezni leánya atyai örökségét, teljes egészében, ahogy apja reáhagyta. Úgy érezte, hogy ezt a becsülete kívánja. Gondolkozott, okoskodott, számolt, hirtelen, mintegy villámcsapásra rügyet pattantott agyában az üzleti érzék, amelynek eddig teljes hiányával volt. Egy hirtelen támadt szenvedély olykor az egész jellemet átváltoztatja. A fecsegő szószátyár: ravaszul hallgatag diplomata lesz, a minden ízében gyáva: bátor, vakmerő hős. A gyűlölet az esztelenül pazarló Évangélistánét fösvénnyé változtatta. Bosszújának terve még csak halvány körvonalakban, határozatlanul rajzolódott elébe, de bízott a jószerencséjében. S már félig megnyugodva, e gondolattal aludt el:

- Majd holnap...

Megmagyarázhatatlan természeti tünemény folytán, aminőt sok lázasan gondolkozó érezhetett már, agya álmában tovább dolgozott. Gondolatai kibontakoztak, elrendeződtek, megmutatták az utat, amelyen haladva Xxxx életét a maga kedvére szabályozhatja és vezetheti s elébe tárták a tervet, amelynek alapján már másnap cselekedni kezdett.

A boldog, szerelmes báli éjszaka mámora után, Xxxx is kijózanodva, hosszan eltöprengett, mielőtt elaludt.

- Úgy látszik, - okoskodott - hogy a jó öreg Xxxxxxx nélkül az anyósom gyönyörűen kijátszott volna! Bár ugyan ezt mégsem hihetem. Mi érdek vezetné?... A vagyonunkat egybeolvasztjuk, együtt fogunk élni!... mi oka volna? Meg aztán... minek töprengjek? Xxxxxxx xxxxxx este a feleségem lesz, minden érdekünk közös lesz és senki többé el nem választhat. A mamával szemben egy kissé óvatos leszek, annyi bizonyos. Mert ha Xxxxxxxxxx mégis igaza volna... Ej!... végre is, nem az anyósomat veszem el. Senki sem kényszeríthet, hogy együtt lakjam vele. Majd meglássuk!

Ezen a második napon Xxxx jövője, anélkül, hogy sejtette volna, tökéletesen irányt változ- tatott. Szegény fiú!... bizony, az anyósát is elvette s a két nő közül, akiket a nyakába szedett, az ügyesebb és ravaszabb volt az ádáz ellensége, aki minden igyekezetével azon volt, hogy érdekeiket különválassza. Xxxx nem ismerte egy telivér kreolnő lélekrajzát. A kreolnőben úgyszólván minden égöv jellegzetessége megnyilatkozik. Az európaiak intelligenciája, a tropikus ég alatt élők logikátlan szenvedélyes hevessége, az indusok apatikus nemtörődöm-

sége. Elragadóan vonzó és bájos, de veszélyes, mint az őrizet nélkül magára hagyott gyermek. A kreolnő, mint a gyermek, mindent meg akar kaparintani. A házat is felgyujtaná, egyéb tűz híján, hogy egy lágytojást megfőzhessen. Xxxxx, renyhén élve, nem gondol semmire, de ha a szenvedélyét felgyujtják, mindenre gondol. Xxxxx xxx x négerek perfidiája s époly naiv is, mint e naiv feketék. Ha valamihez köti magát, csökönyös vágyakozásától semmi el nem térítheti. Hibák és jótulajdonságok fantasztikus keveréke, csupa szélsőség, spanyol tűz, amelyet Évangélistánénál eltakart a franciáktól eltanult modorosság máza. Való jelleme, amelyet húszévi nyugodt, boldog élet elringatott, a gyűlölet erejétől, mint a tűz, lángolva fellobogott.

Xxxxxxx még negyvennyolc óráig anyja befolyása alatt maradt! Ez sokat jelentett. Évangé- listáné még egy teljes napig magáénak nevezhette a leányát. Unos-untig elég ideje maradt befolyásával a két egymáshoz kötendő lény életének útjait kedvére irányíthatni. Xxxxxxx imádta az anyját és vakon hitt benne. Minden szava döntő befolyású lehetett a fiatalok jövőjére. Nincs az az emberszerkesztette törvénykönyv, amely útját vághatná a szavakkal gyilkoló erkölcsi bűnnek. Itt rejlik a társadalom igazi, lényegi osztálykülönbsége. Az előkelő világ s a nép erkölcsei közötti különbség. Az egyik őszinte, a másik képmutató. Az egyik késsel öl, a másik a gondolatok, a szavak mérgével.

Harmadik nap

Másnap délfelé Évangélistáné ott ült Xxxxxxx xxxx xxxxxx. Mióta felébredtek, egyebet se tettek, mint könnyezve csókolgatták egymást, felidézve kettesben eltöltött életük boldog emlékeit. Érzéseik, gondolkozásuk, szórakozási vágyuk mindig a legteljesebb összhangban olvadt össze. Ezeket a boldog emlékezéseket a legcsekélyebb bántó árnyalat sem zavarta.

- Szegény drága kicsikém! - sóhajtotta az anya és szemében őszinte könnyek csillogtak - ha elgondolom, hogy eddig minden kívánságodat vakon teljesítettem s holnap estétől kezdve már neked kell ellesned a férjed kívánságait!

- Ó mama!... milyen tévedés! - és Xxxxxxx xxxxxxxxxx, vigasztalón simogatta anyja kezét - hát elfelejtetted, szegény papa minden szeszélyedet hogy teljesítette?... s ugyan miért?... mert szeretett.

És büszkén fűzte hozzá:

- Engem is szeretni fognak!

- Ó igen, Xxxx most nagyon szerelmes. De ha egy asszony nem vigyáz eléggé, a férj szerelme hamar elrepül. A feleségnek házassága első pillanatától kezdve befolyásolnia kell a férjét. Tanácsokra lesz szükséged...

- De hiszen velünk leszel!

- Talán, kislányom! Xxxxxx, a bál alatt, sokat gondolkoztam együttélésünk veszélyes voltán. Ha jelenlétem károdra volna, ha azokat a kis műveleteket, amelyekkel egy asszonynak első perctől meg kell szilárdítania fölényét a házaséletben, férjed az én befolyásomnak tulajdo- nítaná, akkor a házasságod pokollá válna, gyermekem. Tudod, milyen büszke vagyok. Férjed első kellemetlen szemöldökösszevonására sértődötten hagynám el házatokat. Ha pedig arra gondolok, hogy valahonnan valaha így távozom, okosabbnak vélem, ha be sem lépek. Sose bocsátanám meg a férjednek, ha csak meg is kísérelné, hogy téged tőlem elidegenítsen. De ha már te leszel az úrnő, ha férjed az lesz számodra, ami szegény atyád volt az én számomra, ez a baj sose fog bekövetkezni. Tudom, hogy a te ártatlan, gyöngéd, fiatal szívednek e politikának

gondolata is visszatetsző lehet, de a boldogságod megköveteli, hogy otthonodban te uralkodjál.

- Akkor hát miért mondtad, anyuskám, hogy nekem kell ellesnem Xxxx kívánságait?... hogy nekem kell engedelmeskednem?

- Ha egy asszony parancsolni akar, fiacskám, azt a látszatot kell felkeltenie, mintha engedel- meskednék. Xxxxxx mindig csak azt csinálná, amit a férje akar. Az első nyilt lázadás tönkre- tehetné a jövődet. Xxxx xxxxxx ember. Xxxxxxxxx barátja könnyen befolyásolhatja. Megtör- ténhetnék, hogy egy más nő befolyása alá kerül. Ezeket az esélyeket meg kell előznöd. Ne engedd kisiklani a kezedből. Xxxx azt akarnád, hogy inkább más kormányozza?

- Nem. Én csak a boldogságát akarom, - felelte Xxxxxxx.

- Én pedig csak a te boldogságodra gondolok anyai önzésemben, gyermekem, és azt akarom, hogy felvértezve indulj egy elkerülhetetlen küzdelembe.

- Drága anyuskám, mi ketten csak elég erősek vagyunk, hogy mindketten mellette marad- hassunk? Hogy kikerülhessük azokat a szemöldökösszeráncolásokat, amelyektől tartasz. Xxxx szeret téged.

- Xxxx!... inkább fél tőlem, semmint szeret. Jól figyeld meg az arcát, ha majd hírül adom ma, hogy nélkülem mentek Párizsba. Minden igyekezete mellett sem fogja tudni elrejteni belső örömét.

- Miért?

- Miért?... azt majd egyenest neki fogom megmondani, kicsikém, mégpedig te előtted.

- De ha én csak azzal a feltétellel leszek a felesége, ha tőled nem kell elválnom?

- El kell válnunk, - hangsúlyozta Évangélistáné. - Megváltozott körülményeim arra kényszerí- tenek. Alig maradt valamim. Úgyszólván elszegényedtem. Ti ragyogón fogtok élni Párizsban s én nem tarthatnék lépést veletek, anélkül, hogy az utolsó garasaimat is fel ne éljem. Lanstracban élve nemcsak a ti érdekeitekre vigyázhatok, de kellő takarékossággal talpra- állhatok vagyonilag.

- Xxxxxxxxxxx élni, te, mama! - xxxxxxxx Xxxxxxx. - Ugyan, ne játszd máris a nagymamát! Képes volnál engem ilyen okokból elhagyni?... Nézd, anyuskám, Xxxx talán egy kicsit buta... ezt elfogadom... De érdekeltséggel nem vádolhatod...

- Ez a szerződési vita óvatosságra intett, kislányom. Nem tudom leküzdeni kételyeimet... No, de azért ne búsulj... - s összecsókolta a megszeppent Xxxxxxxx, - nem sokáig hagylak magadra. Ha minden árnyék felderült, ha Paul igazán ismerni fog, újra együtt leszünk, elbeszélgetünk esténként, úgy, mint eddig...

- Ó, mama, hát ilyen könnyen beletörődsz abba, hogy a te kis Xxxxx nélkül élj?

- Igen, angyalom, mert érted fogok élni. Anyai szívemet ki fogja elégíteni a tudat, hogy továbbra is csak a te érdekeidet segítem elő.

- És én kettesben maradjak Xxxxxxx? Most, mingyárt? Mihez kezdjek nélküled?... mit csináljak?... hogy viselkedjem?... mit tegyek?... mit ne tegyek?

- Ó, szegénykém, ne félj, nem hagylak magadra az első csatában. Minden másodnap írunk egymásnak, mint két szerelmes és állandóan mindent tudni fogunk egymásról. Az én tudtom nélkül semmi sem történhet veled, minden bajt elháríthatok így is az utadból. Meg aztán ne gondold, hogy nem foglak meglátogatni. Ez gyanús is volna a férjed előtt. Egy-két hónapot minden télen nálatok fogok tölteni Párizsban.

- Egyedül maradjak vele! - panaszolta egyre Natalie.

- De hiszen a felesége xxxxxx!

- Igen, igen... de mégsem tudom, hogy viselkedjek. Te, aki a papát az ujjad köré csavartad, tudod a módját. Xxxxx, mit csináljak? Vakon fogok engedelmeskedni.

Évangélistáné homlokon csókolta a lányát. Ezt a kérését nagyon várta.

- Az én tanácsaimat, gyermekem, a helyzethez kell irányítanod. Az oroszlán és a tücsök inkább hasonlítanak egymáshoz, mint egyik ember a másikhoz. Erkölcsi értelemben, termé- szetesen. Mit tudhatom ma, mi vár rád holnap? Ma csak általános tanácsokkal segíthetlek a viselkedésedet illetőleg.

- Beszélj, anyuskám... beszélj!

- Beszéljünk hát mindenekelőtt arról, mi okozza a férjes asszonyok vesztét, akik pedig meg akarnák őrizni férjeik szívét... És a férj szívét megőrizni vagy kormányozni egy és ugyanaz! A háztartási elhidegülésnek az oka egy olyan eltévelyedésben rejlik, amelyet annakelőtte nem ismertek és valójában ma is csak a franciáknál vált nemzeti tulajdonsággá. Ez az eltévelyedés a család mániája. A francia forradalom óta a polgári erkölcsök megfertőzték az arisztokrata házakat is. Ezeket a kárhozatos elveket egy gyalázatos eretnek polgári írónak köszönhetjük, Xxxxxxxxxxx, aki társadalomellenes lehetetlen gondolatait művészettel tudta elfogadható köntösbe öltöztetni. Azt is állítani merészelte, hogy minden nő egyforma jogokkal bír, sőt egyenlő képességgel. Hogy a társadalomban a természet általános törvényeinek kell engedel- meskednünk. Ami körülbelül azt jelenti, hogy mi, nemes születésű spanyol nők, te meg én, a nép asszonyaival egyenlők vagyunk. Ezek után hát az előkelő asszonyok is maguk szoptatták a gyermekeiket, nevelték őket és folyton otthon ültek. Az élet annyira bonyolulttá vált, hogy a boldogság lehetősége úgyszólván teljesen megszűnt. Mert a mi zavartalanul boldog együtt- élésünk nagy kivétel, édes gyermekem. Rendszerint a szülők és gyermekek folytonos együtt- élése éppoly veszélyes, mint a házastársaké. S éppen ezért állítsd Xxxx és magad közé a nagy- világi élet sorompóit. Járj bálokba, operába, délelőtt sétálj, délután végezd a látogatásaidat vagy fogadd a vendégeidet, este vacsorázzatok éttermekben, társaságban, hogy minél keve- sebb időd maradjon egyedül Xxxx számára. Ilyen módon nem fogsz veszíteni az értékedből. Ha két lény élete végéig csak a saját érzéseire támaszkodik, hamar kimerítik a forrást. Következik a közöny, a jóllakottság, csömör. A kialudt érzést már csak jobb esetben az elhidegülés, rosszabb esetben az ellenszenv, a megutálás váltja föl. Légy mindig fiatal és új a férjed számára. Ha ő olykor untatna is, te őt sose untasd. Aki kellő esetben kellőképpen tud unatkozni, a hatalmat máris a kezében tartja. Férjedet állandóan szórakoztatnod kell, másként másutt keresi a szórakozásait. Aki szórakoztat, az boldogít, s aki boldogít, azt mindig szeretjük. Boldogságot adni vagy kapni, két különböző női módszer, amelyeket egy örvény választ el egymástól.

- Hallgatlak, mama, de nem nagyon értelek.

- Ha annyira szereted Xxxxx, hogy mindent a kedvére fogsz cselekedni, mindent úgy, ahogy ő akarja, akkor nem te leszel az úrnő s a világ legjobb tanácsai is csak annyit érnének, mint a falra hányt borsó.

- Ez már világosabb! - xxxxxxxx Xxxxxxx.

- Szegény kis Ninim!... sokat kell még tanulnod, míg megértesz egyet-mást az élet és főleg a házasélet iskolájából. Ami a férfiaknak a hivatás, az nekünk, asszonyoknak, a reánk leselkedő sorsunk. Vannak nők, akik nagyvilági nőknek születtek, mások jó háziasszonyoknak, úgy, ahogy egy férfi születhet hadvezérnek vagy költőnek. Te hódításra születtél. Erre is nevelte- lek. Mert egy nőt a szalónéletre nevelni kell. Nem családanyának születtél, sem háziasszony-

nak. Ha lennének is gyermekeid, remélem, jóval később és nem mingyárt a férjhezmeneteled után. Kár volna gyönyörű alakodat rögtön tönkrenyomorítani. Nem is beszélve arról, hogy milyen nevetségesen nyárspolgári egy hónappal az esküvő után másállapotba jutni. Ez külön- ben is azt bizonyítja, hogy a férj nem szereti eléggé a feleségét. Ha éppen akarod, három-négy év után világra hozhatsz egy-két gyereket. A nevelőnők és nevelők majd csak elbibelődnek velük. Te maradj csak nagyvilági dáma, aki a ház fényűzését és előkelőségét képviseli. Légy fölényes, ahol e fölényeddel a férjed önbizalmának hízelegsz, de rejtsd el fölényedet ott, ahol igazában a fölényedre kell támaszkodni, anélkül, hogy ezt észrevennék. Az élet komoly, nagy esélyeiben.

- Megijesztesz, mama! - kiáltotta Xxxxxxx. - Hogy tudjam mindezt észbentartani? Én, a szeleburdi gyerek, hogy tudjak számítón gondolkozni cselekvés előtt?

- Mindazt, amit most elmondok, gyermekem, magadtól is meg fogod tanulni. Igaz, hogy a magad kárán. Kegyetlen tapasztalatok és sajnálatos tévedések árán, amelyek meg fogják zavarni az életedet.

- Hogy kezdjek hozzá? - töprengett naívul Xxxxxxx.

- Az ösztönöd majd vezetni fog. Xxxx sokkal jobban kíván, mint ahogy szeret. A vágytól korbácsolt szerelem remény, s e vágy kielégítése a remény beteljesülése. Azután következik a valóság. Minden attól függ, hogy kezded meg a hatalomrajutást. Ma minden asszonyt szeretnek. De te az első órában ragadd meg a holnapot is. Ha ma a holnap vagy, mindig az maradsz. Xxxx xxxxxx ember, a szokások rabja. Ha először enged, mindig engedni fog. Egy asszony, akire mohón vágynak, mindent elérhet. Ne ess abba a hibába, mint sok asszony, akik nem ismerik fel az első órák fontosságát. Férjed sose lesz annyira a hatalmadban, mint szen- vedélye ez első óráiban. Ekkor szoktasd engedelmességhez. A legoktalanabb lehetetlensé- geket kívánd tőle, hogy tisztában légy áldozatkészségének méreteivel. Ne tékozold ezeket a drága perceket haszontalanságokra. Egy kasztiliai közmondás azt mondja, hogy a bikát mindig a szarvánál kell megfognunk. Ha látja, hogy minden ereje és védekezése hiábavaló, megszelidül. Ha a férjed oktalanságra is kész a kedvedért, te fogod őt kormányozni aztán is, nem ő téged.

- Istenem, mi hasznom mindebből?

- Csak az, gyermekem, hogy egy házasságot egy életre kötünk, s hogy a férj más számítás alá esik, mint a többi férfi. S nehogy valaha azt a bolondságot elkövesd, hogy magadat kiszol- gáltasd. Vigyázz a nyelvedre és a cselekedeteidre. Bizonyos fokig mindig zárkózott maradj. Még az elhidegülés veszélye sem olyan káros, mint a túlzottan kimutatott szerelem. Mi sem könnyebb, mint hogy egy asszony megőrizze kellő méltóságát a férjjel szemben. Egy asszony két nagy talizmánja a «Nem tudom!» és «Nem akarom!» Az első a kérő, megalkuvást mutató, megindító módszer, amely ritkán téveszti hatását. A második a végső fegyver. Az asszonyi erő kimutatása, amelyet csak a legritkább és legkomolyabb esetekben használjunk. A siker mindig attól függ, hogy egy asszony hogy használja és hogy cserélgeti ezt a két módszert. Vannak ennél még jobb, talán még biztosabb fegyverek. A hit, a bizalom felkeltése. Én a bennemhivéssel kormányoztam a férjemet. Ha a férjed hisz benned, mindent elérhetsz. Xxxx ezt a hitvallást belégyökerezd, meg kell győznöd arról, hogy megérted őt. S ez nem könnyű. Egy férfival sokkal hamarabb hitetheted el, hogy szereted, mint hogy megértetted. Mindezt el kellett mondanom, gyermekem, mert az élet igazi küzdelme az az élet, amelyben két akaratnak kell egyesülnie, holnap kezdődik számodra. Két akarat egyesülésének egyetlen biztos, boldog módja, ha egyik akarat lenyűgözi a másikat. Igyekezz elérni, hogy ez a te akaratod legyen. Csak így biztosíthatod boldogságodat.

Xxxxxxx hálás könnyekkel csókolgatta anyja kezeit. Xxxxxx hirtelen megértette volna ezt az asszonyi magas politikát. De egyet mégsem értett s ennek okát meg is tudakolta.

- Csak azt nem értem, mamuskám, hogy néhány nap előtt még azt hangoztattad, hogy Xxxx előrejutásának útját egyes-egyedül te tudnád egyengetni. Miért változtattad hát meg ezt a véleményedet? Miért hagysz magunkra? Miért nem jössz velünk?

- Akkor még nem sejtettem, hogy én magam ennyire leromlani kényszerülök anyagilag, s hogy ennyire belekeveredtem az adósságokba - felelte kitérően Évangélistáné, aki nem akarta elárulni elhatározásának való okát. - Egy két év mulva majd erre a kérdésre is szabatosabban fogok válaszolhatni. No, de most öltözzünk, angyalom, mert Xxxx rögtön itt lesz. Légy hozzá kedves és meleg, úgy, mint tegnap este. A mai nap éppoly fontos. Talán megmenthetjük házunk törmelékét és birtokodba juttathatok valamit, amihez babonásan ragaszkodom.

- Mit, mama?

- A Discretó-t, a családi gyémántunkat.

Xxxx négy órakor megérkezett. Éppoly melegen és kedvesen üdvözölte anyósát, mint egyéb- kor, de Évangélistáné mintha mégis borusabbnak látta volna a tekintetét s a homlokát gond- terheltebbnek.

- Úgy látszik, az öreg Xxxxxxx megdolgozta! - gondolta azzal a szent elhatározással, hogy minden erejét latba veti az öreg közjegyző befolyásának ellensúlyozására.

- Édes fiam, - szólt fennhangon - az ékszereket tegnap este itthagyta ez asztalfiókban. Szeretném, ha minél sürgősebben elvinné. Nem szeretek olyas dolgokat látni, amik a vitáinkra emlékeztethetnek. Amúgy is értékesítenie kell őket az első birtokrészlet lefizetésére. Xxxxxxx mester így mondta.

- Az ékszerek nem az én tulajdonom - felelte gálánsan Xxxx. - Xxxxxxxxxx ajándékoztam valamennyit. Ha majd őt ékesítik, nem fogja annyira fájlalni, kedves mama, az elveszítésüket.

Évangélistáné meghatottan, forrón szorította meg Xxxx kezét.

- Ez esetben, gyerekek, - szólt mindkettőjükhöz - volna egy javaslatom. Sajnos, a gyön- gyeimet s a butónjaimat is kénytelen vagyok eladni. Másként nem tudnék megélni. De ezért a családi gyémántért, a Discretó-ért, amely a gyöngyöket összekapcsolja, nagyon fáj a szívem. Eladni egy gyémántot, amelyet II. Xxxxx ajándékozott egyik Alba hercegnek, s amely tíz éven keresztül ékesítette e nemes Alba herceg kardmarkolatát! Ezt nehezen venném a szívemre. Xxxx Xxxxx a butónjaimat s ezt a gyöngysort, e gyémánttal, több mint kétszázezer frankra becsülte. Cseréljük ki ez ékszerekkel, Xxxx. Igaz, hogy a cserén nyerni fog, de ennek csak örülök. Annál is inkább, mert hiszen nagylelkűn a leányomnak ajándékozta a gyémántokat. Xxxxxxxx így nem ezek a polgárias tucatékszerek, hanem a maguk nemében ritka, csodás gyémántok fogják ékesíthetni. Ezért a limlomért nem fáj a szívem s legalább nyugton alha- tom, hogy a családi gyémántok a családban maradtak.

- Na de, kedves mama, magának mi marad?

- Nekem már igazán semmire sincs szükségem, - felelte nemes lemondással Évangélistáné. - S nevetve folytatta: - Én majd a majorosnéjuk xxxxxx Xxxxxxxxxxx. Mert most már, természe- tesen, szó sem lehet arról, hogy Párizsba költözzem. Nem hagyhatom itt a megmaradt vagyonom likvidálását. Öreg napjaimra fösvény leszek... az unokáim kedvéért.

- Drága mama... még ezt az áldozatot is elfogadjuk? - ellenkezett Xxxx.

- Mégpedig jó lélekkel! Adhatnám-e jobb helyre e családi kincseimet? Milyen boldogság lesz, ha majd Lanstracban a tűz előtt üldögélve, elégülten gondolhatom: «Xxxxxxx ma este Xxxxx

hercegnő báljára megy.» S lelki szemeimmel látni fogom a gyöngyeimet a nyakán, butónjaimat a fülében. Találhatnék-e a Discretó-nak méltóbb helyet mint az ő fehér nyakát? Az ilyen gyönyörű ékszerek viselése hízeleg egy asszony önérzetének és növeli boldogságát. Vidámmá, bizakodóvá hangolja. Hiába!... egy asszonyt semmi sem szomoríthat el annyira, mint hiúságának megsértése. Ha más asszonyok elegánciája mellett eltörpül. Még sose láttam jókedvű, rosszulöltözött nőt. Legyünk igazságosak, Xxxx! Ha valakit szeretünk, százszorta jobban élvezzük rajta a magunk kincseit, mint önmagunkon. Ha Xxxxxxxx fogom látni ezeket az ékszereket, százszorta jobban fognak gyönyörködtetni, mintha magam viselném.

- Milyen nemes önzetlenség! - xxxxxxxx Xxxx. - Xxxxxxx mester mégis csak csalódott... És meghatottan csókolta meg anyósa kezét:

- Ilyen alapon elfogadom a cserét - mondta.

Bizalmas együttlétüket Solonet érkezése zavarta meg. Jó hírt hozott. Komoly vevőt talált a házra. Egy építészt, akit főleg a kert terjedelme csábított, amely teret engedett a továbbépít- kezéshez.

- Háromszázezer frankot kínál, de, azt hiszem, háromszázötvenet is kiszoríthatunk.

- Miután a férjem kétszázezerért vette, odaadhatom. Berendezés nélkül, természetesen.

Mikor Évangélistáné a fiatal közjegyzőt kikísérte, a szomszéd szobában halkan és örömmel ujságolta:

- Sikerült az ékszeremet átcserélnem. Ezektől most már könnyen megválok. Ha a házat, bútorokat, műtárgyakat s az ezüstömet eladom, ez ékszerek árával hatszázezer frank tőkét könnyen összeszedhetek. Remélem, e műveleteknél segítségemre lesz. Minden valószínűség szerint Lanstracban fogok letelepedni.

Solonet hódolattal és hálásan csókolt kezet. Ez utolsó, erősen hangsúlyozott mondatból mintha bizonyos üzleti kérdéseken kívül álló ígéret csendült volna ki.

- Számíthat rám, asszonyom. Tőkéjét olyan módon fogjuk elhelyezni, hogy minden kockázat nélkül, biztos és nagy nyereségre számíthasson.

- Tehát a viszontlátásra, holnap! - mosolygott a szépasszony. - Ne felejtse, hogy ön és Xxxx báró xxxxxxx a tanuink.

- Miért nem akar velünk Párizsba jönni, kedves mama? - kérdezte Xxxx visszatérő anyósától. - Xxxxxxx xxxxxxxx rám. Xxxxxx ez elhatározásának én volnék az oka.

- Alaposan megfontoltam a dolgot, gyermekeim. Bizonyos, hogy állandó ottélésem zavarón hatna. Kötelezőnek éreznétek a folytonos velemtörődést. S ha talán én sem tudnék teljesen beleilleszkedni a ti, fiatalok világába. Akaratlanul is kifogásolnám ezt s amazt. Ami termé- szetesen súrlódásokra vezetne. Menjetek csak magatok Párizsba. Nem akarom Xxxxxxxxxx grófnőn továbbra is gyakorolni azt a bármily szeretettől sugalt befolyást, amelyet eddig a kislányomon, Xxxxxxxx gyakoroltam. Hadd legyen teljesen a férjéé. Egyes szokásaink különböznek, Xxxx. Ez természetes. És az is természetes, hogy az én befolyásomnak kell meghátrálni. Azt akarom, hogy úgy szeressen, mintha édes fiam volna. Hogy megértse, mennyire szívemen viselem az érdekeit. A fiatal férjek előbb vagy utóbb az anya iránti szeretetre is féltékenyek. Talán igazuk is van. Ha már tökéletesen egybeforrtak, ha a szerelem két lélekből egyet alkotott, akkor, édes fiam, már nincs mitől félni. Akkor nyugodtan odaköltözhetem, anélkül, hogy egy ellenbefolyástól kellene tartania. Ismerem a világot és az embereket. Nem egy házasságot láttam, amelyet az anya vak szeretete tett tönkre. S végül nemcsak a veje, de még a leánya is meggyűlölte. Az idősebb emberek szeretete terhes és követelő. E hibák alól talán én sem tudnék kibujni. Súlyosbítva azzal a gyengémmel, hogy

még elég szépnek képzelem magam, elhinném a hódolók hízelgéseit és nemcsak magamnak teremthetnék hamis helyzetet, hanem magukat is kellemetlenségekbe sodorhatnám. A párizsi forgatag már nem nekem való. Hadd hozzak még egy áldozatot a boldogságukért. A vagyo- nomat már odaáldoztam. Hadd áldozhassam oda megmaradt asszonyi hiúságomat is. Xxxxxxx mester már öreg. A birtokok kezelése, ellenőrzése, felügyelete folytonos éberséget és mozgé- konyságot igényel. Ezt a szerepet majd én vállalom. Én leszek a birtokkezelő s megteremtem a koromhoz illő munka- és hatáskört. Közben, ha majd a karrierje a segítségemet kívánja, ellátogatok Párizsba. Mindig számíthat rám. Feleljen hát őszintén, Xxxx! Kedvére van ez az elrendezés?

Xxxx, bár magának sem akarta bevallani, boldog volt, hogy teljes szabadságát visszakapta. Xxxxxxx mester figyelmeztetéseit szélnek eresztette. Hogy is kételkedhetett csak pillanatig is anyósa aranyjellemében. Öreg barátja mennyire félreismerte ezt a magasztosan önzetlen, kiváló asszonyt!

Xxxxxxx élesen figyelte Xxxx xxxxx és csalhatatlan női ösztönével xxxxxxxxx az arcáról a belső titkos örömet és megkönnyebbülést.

- Mamának igaza volt, - gondolta - boldog, hogy elválaszthat a mamától. Miért?

Ez a «miért» volt az első felfigyelő gyanakvás. Az anya előzőesti tanácsainak első alá- támasztása.

Vannak könnyenhivő, lelkesülő jellemek, amelyek néhány hangzatos szóra készek hinni a barátságban. Akiknél a legsötétebb viharfelhőt is elkergeti egy napsugaras mosoly, egy-két derűs szó. Megnyugosznak a hatásban és nem kutatják az okokat. Xxxx is ilyen könnyenbízó, könnyenhivő jellem volt. Gyengesége túlzott jóságának volt természetszerű következménye.

Xxxxxxx szomorú maradt. Nem tudott beletörődni a gondolatba, hogy az anyjától elváljon. Xxxxx ez a lehangoltság nem nyugtalanította. Sokkal jobban bízott a szerelemben, a házasság gyönyöreiben, Párizs szórakozásaiban, semhogy e szomorúságot gyorsan elmúlónak ne látta volna. Évangélistáné pedig nagy lelki gyönyörűséggel figyelte Xxxx e nagy bizakodását, amellyel az ő malmára hajtotta a vizet. Két hatalmas lépéssel jutott előbbre. Először is a családi kincseket átjátszotta a lánya kezére, s ezzel Xxxxx megrövidítette kétszázezer frankkal. Másodszor magukra hagyta a két fiatalt. Egyetlen tanácsadójuk a szerelmük maradt. A szerelem pedig a legkevésbé xxxxx és logikus tanácsadó. Ilyen módon leányán keresztül készitette elő bosszúja talaját. Merthogy Xxxxxxx előbb-utóbb az ő szövetségese lesz, ahhoz szó sem férhetett. Számításait csak egyetlen előre nem látható esély keresztezhette. Ha Xxxxxxx xxxxxxx igazán, őszintén meg fogja szeretni Xxxxx... Ez nagy baj volna! Mert sokkal jobban szerette a lányát, semhogy ez esetben a boldogságát ne kímélje. Xxxx jövője hát önmagától függött. Ha igazán meg tudja magát szerettetni, megmenekül.

Másnap este, a fényes nászvacsora után, amelyet a legszűkebb családi körben, pusztán a négy tanu jelenlétében fogyasztottak el, a nagy szalónban felállított oltár előtt, ősi szokáshoz híven, éjféli mise keretében, a fiatalok egybekeltek. A szertartást csak mintegy száz meghívott vendég nézte végig. A legelőkelőbbek, a kiválasztottak. A többi kíváncsi kívülszorult.

Az éjféli mise nem a legderűsebb kerete egy esküvőnek. A kísértetek órájában megborzong- nak a lelkek, minden felhangzó lépésre megriadnak. Fázósak az éltető nap sugara, melege nélkül, ok nélkül megremegnek, elszomorodnak. Xxxxxxx xxxxxxx csókolta az anyját. Az új élet küszöbén ezer félelem, aggodalom gyötörte. Bármily biztosítottnak látszott a boldogsága, félt... Az élet ezer csapdát rejteget a védtelen nők számára. Annyira fázott, reszketett, hogy le kellett hozatni a hattyúprémes báliköpenyét. Az elegáns nézőközönség összesúgott.

- Solonettől hallom, hogy a fiatal pár holnap reggel Párizsba utazik.

- Úgy hallottam, hogy Évangélistáné is velük megy.

- Ó nem!... Xxxx xxxx máris lerázta a nyakáról.

- Xxxx hiba! - jegyezte xxx Xxxx báróné. - Xxxxx előjel, ha a fiatal férj az asszony anyja előtt xxxxxxxx az ajtót. Ez az ajtó annál könnyebben nyílik fel a szerető előtt! Nem tudja ez a fiú, hogy mit jelent egy anya?

- Nagyon csúnyán bánt el Évangélistánéval. Szegény asszonynak el kellett adnia a házát és ki kell költöznie Lanstracba.

- Azért ilyen szomorú Xxxxxxx.

- Meg aztán hogy lehet rögtön az esküvő után ilyen nagy útra indulni!

- Oktalanság!

- Mint ez az éjféli esküvő is! Milyen kísérteties!... Az ember szinte úgy érzi, mintha temetésen volna.

Mise után a fiatal pár, úgy, amint illik, Xxxx házába ment. Évangélistáné maga kocsiztatta xxx a lányát s maga vezette fel a nászszobába. Útközben, a kocsiban mégegyszer a lelkére kötötte:

- Mindig a tanácsaimra gondolj, kislányom! Ha ezeket híven követed, akkor boldog leszel. Mindig felülkerekedni, soha meg nem alázkodni!

Miután Xxxxxxxx lefektette, még eljátszotta a szokásos kis komédiát. Zokogva vetette magát veje karjaiba. Ebben az egy pontban maradt meg vidékinek. Ezt is okkal cselekedte. Hogy Pault még lágyabb hangulatra indítsa.

Másnap reggel elkísérte a fiatalokat a kompig, mely kocsijukat a Gironde-on átvitte. Xxxxxxx módját ejtette, hogy néhány megnyugtató szót suttogjon anyja xxxxxx. Amelyekből meg- tudhatta, hogy az áhítozott reváns máris megkezdődött. Ha a házassági szerződés vitája látszólag Xxxx győzelmével végződött is, Xxxxxxx is elnyerte már a győzelmét. A vak, tökéletes engedelmességet férje részéről.

HARMADIK RÉSZ

Az elválás

1826 novemberének egyik délutánján Xxxx xx Xxxxxxxxxx gróf, köpenyébe burkoltan, lehajtott fejjel bekopogtatott Bordeauxban Xxxxxxx xxxxxxxxx. Az öreg közjegyző már kiöregedett a hivatásából. Eladta az irodáját s kis házában meghúzódva, éldegélt békességben. Ám azért most is gyakran kopogtattak be dús élettapasztalatokból merített tanácsaiért. Most is valami vitás kérdésben könyörögték a jelenlétét s a vendég érkezésekor nem volt honn. Az öreg gazdasszony Xxxxx a két év előtt elhúnyt Xxxxxxxxx szobájába vezette, ahol a fáradt utast terített asztal, megvetett ágy várta.

Xxxx se enni, se inni nem akart, csak pihenni vágyott, holtfáradtan a gyors utazás után. Estig aludt, mélyen, egyfolytában. Akkor sem ébredt fel, mikor az öreg úr, hazaérkezve, bejött a szobába és hosszan, bánatosan elnézte egykori kliensét. Xxxxx megindultan, mint ahogy egy anya nézheti alvó gyermekét. Xxxxxxx, a gazdasszony, elérzékenyülten szipákolva állt a gazdája mellett.

- Szegény gróf úr!

- Bizony, jó Xxxxxxx-xx, mikor két év előtt szegény feleségem feküdt holtan ebben az ágyban, nem gondoltam, hogy ma Xxxx grófot fogom itt feküdni látni, ilyen siralmas állapotban, mintha már maga is félig halott volna.

- Hogy nyöszörög álmában! - síránkozott Xxxxxxx.

- Van is rá oka! - csóválta a fejét az öreg úr. - Szegény fiú! Hát hiába mentettem meg neki a lanstraci birtokot, a szép majorokat, a párizsi házat! Most éppen négy éve... igen, rövid négy éve, hogy ugyanebben a hónapban, nagynénje, a megboldogult Xxxxxxxxxx báróné megkérte annak a kis női ruhába bujtatott krokodilnak a kezét számára, aki azóta alaposan tette tönkre, mint ahogy én már akkor megsejtettem.

A köszvényes öreg úr, botjára támaszkodva, néhány percig még elnézte az alvót, aztán kiment és lassan, döcögve fel s alá járt a kis kertjében. Kilenc órakor tálalták fel a vacsorát.

Xxxxxxx mester nem csodálkozott Xxxx megváltozott külsején. Nem csodálta, hogy ilyen erkölcsi megrázkódtatások után egy harminckétéves ember ötvennek látszhassék. Mert Xxxx nagyon megváltozott. Mikor az öreg úr belépett, már ott állt az asztal mellett. Házigazdája elé sietett és hosszan, melegen megrázta a kezét.

- Kedves, jó öreg barátom, mennyi bánat érte!

- Az én veszteségembe a természet törvényei szerint bele kell törődnöm. Maholnap én is elmegyek öreg párom után. De a maga veszteségei, kedves Xxxx xxxx...

- Az én ügyeimről majd vacsora alatt beszélhetünk.

- Ha nem volna egy nagy családos fiam s két férjhezment lányom, biztosíthatom, egyebet is felajánlanék, mint a vendégszeretetemet. Az öreg Xxxxxxx mindenét odaáldozná, ha ezzel csak némileg könnyíthetne a szerencsétlen helyzeten. De, sajnos, nincs módomban. Nem rövidíthetem meg a gyermekeimet. Meg aztán mi is volna az én kis vagyonom e veszteségek- hez arányítva. Egy csepp a tengerben!... Hogy is jutott éppen most eszébe Bordeauxba jönni, gróf úr! Mikor az egész város tele van az árverési plakátokkal. Xxxxxxx, Xxxxxx, Belle-Rose... a gyönyörű majorok... a szép bordeauxi ház... minden dobra kerül! Mikor ezeket a szörnyű plakátokat látom, úgy érzem, mintha a szívem szakadna meg. Harminc éven át kezeltem ezeket a fekvőségeket. Xxxxxx csak az enyéim lettek volna! Mikor jóságos anyja, a meg-

boldogult méltóságos grófné, megvásárolta e majorokat, én írtam meg a vételi szerződést. Születése óta ismerem, Xxxx xxxx még alig látszott ki a földből, s milyen örömmel szaladt elém, ha jöttem, a térdeimen lovagoltattam, ha a fiam volna, akkor sem szerethetném jobban! S most életem végén ezt kellett megérnem! Mikor ezeket a rettenetes árverési plakátokat látom, az arcom lángbaborul, szeretnék a föld alá süllyedni szégyenemben, mintha a saját vagyonomat és tisztességemet rántanák a sárba. Mintha az egész pályám, hosszú, becsületes munkás évek egy csapásra megsemmisülnének. S a botommal szeretnék közéjük csapni, a kárörvendő kíváncsiak közé, akik összesereglenek e kárhozatos plakátok megbámulására.

S az öreg úr fenyegetően megmarkolta botját, mintha máris közibük akarna suhintani.

- Hát aztán! - dohogta nagymérgesen, egyre jobban felhevülve saját tüzétől. - Kinek mi köze hozzá!... Xxxxxxxx is kétszer hágott a vagyona nyakára, míg aztán harmadszor sziklaszilárdan talpraállt. Még nem veszett el minden! Nem is volna igazi Xxxxxxxxxx, ha nem követné atyja példáját. Ha elgondolom, hogy ezt meg kellett érnünk!... Mintha lángbetűk égetnék öreg szemeimet, mikor azokat a szégyenletes plakátokat olvasom: «Xxxx-Xxxxxxxx xx Xxxxxxxxxx grófné, született Xxxxxxx Évangélista árverési kérelme férje fekvőségeire, akitől való vagyoni különválasztását a szajnakerületi elsőfokú bíróság elrendelte stb.»

- Vagyoni és testi különválás... - sóhajtotta keserűn Xxxx.

- Máris!...

- Xxxxxxx akarata ellenére! - ellenkezett élénken a gróf, - tudta nélkül szöktem meg. Talán még most sem tud távozásomról.

- Miért jött el? Mi a szándéka.

- Kivándorlok. Már meg is váltottam a hajójegyemet Kalkuttába. A Belle Amie két nap mulva indul.

- Két nap mulva... No, akkor körülbelül örökre búcsúzhatunk. Engem már bajosan fog élve viszontláthatni.

- Ugyan, miért nem, kedves öreg barátom? Hiszen csak hetvenhároméves. Az a kis köszvény az öregeknek valóságos életelixir. Bizonyos, hogy a helyén találom, ha visszajövök, és pedig jó erőben. A szíve és a feje a régi lesz és segíteni fog újraépíteni a romokat. Hat év mulva visszajövök. Addigra szép vagyont gyüjtök. Hiszen még negyvenéves se leszek. A férfikor delén!

- Vagyont gyüjt?... Ön, kedves gróf úr?... Ön akar üzlettel foglalkozni?

- Már nem vagyok gróf! A hajójegyemet egyszerű Calmille névre váltottam. Meg aztán van odakinn elég összeköttetésem, más úton is szerezhetek pénzt, nem éppen a kereskedelem terén, amelyhez igaz, hogy egy szemernyit sem értek. Elég szép összeggel indulok utamra, amelyből egy kis szerencsével nagy tőkét kovácsolhatok.

- S hol az az összeg?

- Egyik barátom fogja ideküldeni az ön címére.

Az öreg úr valósággal elképedve bámult Xxxxxx. Az illúziók javíthatatlan rabjára. Barát!... e fogalomban, amelyet Xxxx erős talapzatnak érzett, az öreg úr feneketlen örvényt látott.

- Ötvenévi közjegyzői praxisom alatt csak olyan emberekkel akadt dolgom, akiket a barátaik tönkrejuttattak, - mormogta.

- Nem ismeri Marsayt! Fogadok, hogy ebben az órában, ha másként nem tudta előteremteni, mindenét pénzzé tette és legkésőbb holnap megérkezik a legalább ötvenezer frankkal bélelt pénzeslevél.

- Szívemből kívánom. De hát ez a jó barát nem segíthetett volna? Hogy legalább a csődöt megakadályozhatták volna? Hat-hét évig nyugodtan élhettek volna Lanstracban a grófné jövedelméből.

- Kétmillió adósság rendezése nem oly egyszerű!

- De hát az égre, hogy tudott négy év alatt ennyi adósságot felhalmozni?

- Egyszerű számítás, öreg barátom. A gyémántokat a feleségemnek ajándékoztam, azt tudja. Az Évangélista-ház eladásából rám eső részt párizsi házam rendbehozatalába kellett fektet- nem. Az itteni terheket is fizetnem kellett. S az új birtokrészek esedékes részleteit. Házassá- gom legelső hónapjában már több mint kétszázezer frank volt az adósságom. Az uzsora- kamatok lélektanát nem kell magyaráznom. Az első millió rövidesen kikerekedett.

- Az első... De a többi?

- Istenem!... Gavallérférjnek a feleségére is kell olykor gondolnia. Ki kellett egészítenem Xxxxxxx ékszerkészletét. Xxxxxx az anyjától kapott csodás gyöngyökhöz és családi gyémán- tokhoz. Sajnos, ma az a helyzet, hogy még a feleségemnek is adósa vagyok a szerződésben kikötött százötvenezer frank magánvagyonrészével.

- Rettenetes!

- Nem is olyan rettenetes!... Mert hiszen az egész végül csak komédia. A majorok, igaz, dobra kerülnek, Belle-Rose lankái is.

- Belle-Rose!... A tele pincékkel!

- Mondom, hogy valójában nincs ok a rémüldözésre. Xxxxx-Xxxx-t és a majorokat Xxxxxxx fogja megvásárolni. Érti már? Az egyetlen bordeauxi házat kell odaáldoznunk, amelyért ha elérjük a kellő árat...

- Ettől nem kell tartaniuk. Solonetnek már régen vásik a foga a házra. Jó árat fog fizetni érte. Fizethet is. Nagy vagyont harácsolt össze. Legutóbb eladta az irodáját is háromszázezer frankért s úgy mondják, egy dúsgazdag mulatt nőt vesz feleségül. Micsoda kor! - Egy köz- jegyző feleségül vesz egy mulatt nőt! Az ön anyósa vagyonát, azzal dicsekedett, nagyszerűen forgatta.

- Az anyósom kitünő asszony! Pompásan kezeli Lanstracot!

- Ezt a képességét sose néztem ki belőle, annyi bizonyos.

- Nemes és önfeláldozó! A három téli hónap alatt, amelyeket nálunk töltött Párizsban, mindig kifizette Xxxxxxx számláit.

- Bizonyára megtehette! Eléggé megszedte magát Lanstracból! - xxxxxxxxxx xxxxxxxx Xxxxxxx xxxxxx. - A fösvénysége legendássá vált. Ő és fösvény! Világ csodája! Hallottam, hogy megvásárolta a Lanstrac s a Groussou majorok között fekvő Grainrouge birtokot.

- Igen. Csak a munkának él. Pedig ma is nagyon szép. A jó falusi levegő pompás karban tartja. Áldott lélek! Nem megyek ki hozzá! Megszakadna a szíve a búcsú keservében.

- Hiába is menne. Párizsba utazott. Talán abban az órában érkezett oda, amikor ön onnan távozott.

- A katasztrófa hírére bizonyára a segítségemre szaladt. Ó, nem panaszkodhatom! Kevés embert szeretnek úgy a földön, mint engem. A feleségem és az anyósom versengtek az önfeláldozásban. Féltékenyek voltak egymásra. Xxxxxxx anyjának a szemére vetette, hogy túlságosan szeret. Az anyja azt kifogásolta, hogy a lánya túlzottan elkényeztetett. Irígyeltek egymástól. S ez a nagy szeretet okozta vesztemet. Hogy tagadhassa meg egy ember egy feleség bármely szeszélyét, aki ennyire tud szeretni! Hogy fogadhassa el nyugodt lélekkel az áldozatait? Hiszen igaz, likvidálhattunk volna mindent és visszavonulhattunk volna Lanstracba. Xxxxxxx ezt az áldozatot is meghozta volna. De százszorta inkább megyek Indiába új vagyont gyüjteni, mint hogy Xxxxxxxx kiragadjam abból az életből, amelyet megszokott és szeret. Én magam javasoltam a vagyonkülönválasztást! A nők angyalok, akiket nem szabad a földi élet prózai érdekeibe kevernünk.

Az öreg Xxxxxxx egyre nagyobb ámulattal hallgatta Xxxxx.

- Gyermekük nincs?

- Hála Istennek! - xxxxxxx Xxxx.

- No, én másként értelmezem a házasélet boldogságát! - dörmögte az öreg úr. - Szerintem az asszonynak meg kell osztania férje jó és rossz sorsát. Mi a házasság igazi célja? Mulatás, léha gyönyörök? Nem a családi boldogság? Igaz, fiatalok voltak mind a ketten, joguk volt pusztán a szerelemmel törődni. De az én megrögzött közjegyzői felfogásom mégis csak azt mondja, hogy önnek, gróf úr, első kötelessége lett volna egy kövér szép kis fiú születéséről gondos- kodni. A házassági szerződésük értelmében! Fiút, fiút előteremteni... akárhány lány után is egy fiút, aki a hitbizományt biztosítsa. Évangélista kisasszony bizonyára a szépségét féltette. Egy törvényes feleségnek kötelessége gyermeket szülni, nevelni. Egy feleség nem szórakozási eszköz, hanem a ház tisztességének és erényének a képviselője.

- Édes öreg barátom, maga nem ismeri a nőket. Ha boldogok akarunk lenni, úgy kell őket szeretnünk, ahogy ők kívánják.

- Ha gyermekeik születtek volna, minden máskép történt volna...

- Ha gyermekeim volnának, még sokkal szerencsétlenebb lennék. Ne nehezítse a távozásomat. Hagyjuk az erkölcsprédikációt! Minden zavaró hátsó gondolat nélkül akarok utamra indulni.

Xxxxxxx mester másnap, egyik bordeauxi banknál beváltható százötvenezer frankos csekket kapott Xxxxx xx Xxxxxx aláírásával.

- Nos, mit mondtam? - diadalmaskodott Xxxx. - Egy szót sem ír, csak cselekszik. Xxxxx a legtökéletesebben tökéletlen, a leglogikátlanabbul gyönyörű jellem, akit e földön ismerek. Ha tudná, milyen fölényes ez az ember, látszólag mennyire megveti az érzéseket, milyen híve az érdekpolitikának, el se hinné, hogy kellő pillanatban mennyi szíve van.

Xxxxxxx mester hiába akarta lebeszélni Xxxxx elhatározásáról. Hajlíthatatlan maradt. A Belle Amie-nak másnap kellett indulnia a bordeauxi kikötőből. Szokás ellenére ezúttal pontosan indult.

A kikötőben, mint minden hajó indulásakor, összesereglettek a búcsúzók s a kíváncsiak, akiknek néhánya felismerte Xxxxxxxxxx grófot. Csődbejutása e pillanatban éppoly híressé emelte, mint annakidején legendás gazdagsága. S az öreg Xxxxxxx, aki régi kliensét és barátját kikísérte a kikötőbe, tehetetlen fájdalommal kapta el az elszórt megjegyzéseket.

- Ez volna Xxxxxxxxxx gróf? - álmélkodott az egyik.

- Ugyan kevéssé hasonlít az öt év előtti aranyifjúra, aki az eleganciájával egész Bordeauxot ámulatba ejtette.

- El se hihető!... Ez a köpcös, lüszterkabátos emberke, Xxxxxxxxxx gróf?... De hiszen úgy néz ki, mint egy kocsis!

- Már pedig ő az, kedvesem. Aki a gyönyörű Évangélista kisasszonyt vette nőül. Azt mondják, egy garas nélkül megy Indiába új vagyont szerezni. Még poggyásza sincs.

- De hát hogy juthatott így tönkre!

- Hja!... Párizs... a nők... a börze... a kártya... a fényűzés!

- Nem emlékeznek, milyen gyenge, befolyásolható fickó volt világéletében? Lágy, mint a vaj! Xxxxxxx el, ez az ember tönkrejutásra született.

Xxxx mégegyszer búcsúzón megszorította az öreg Xxxxxxx kezét és menekült a hajóra. A fedélzet korlátjára támaszkodva nézett vissza komoran, megvetőn a parton egybegyűlt tömegre.

Xxxxxxx hosszasan nézett utána. S mikor a matrózok éppen nekiláttak a horgonyemelésnek, Xxxx látta, hogy az öreg úr kezeivel hadonászva integet, mintha valami mondanivalója volna. Azt is látta, hogy Xxxxxxx mester gazdasszonya e percben ért gazdája mellé, valamit odaszólt s ez okozta az öreg úr szokatlan izgatottságát. Xxxx kérésére a kapitány egy csónakkal egy matrózt menesztett vissza a partra, hogy megtudakolja Xxxxxxx mester fontosnak látszó üzenetét Xxxx számára. Xxxxxxx mester legszívesebben maga ment volna vissza a matrózzal a fedélzetre, de e szándékában köszvényes lábai megakadályozták.

- Jól idehallgasson, barátom! - magyarázta a matróznak, miközben a kezében tartott két levél közül az egyiket a kezébe nyomta. - Ezt a levelet, jól megnézze, ezt a pirospecsétest, különfutár hozta Párizsból. Érti? Különfutár... harminc óra alatt. Ezt jól megmondja. Mert ez a körülmény megváltoztathatja a gróf úr szándékát.

- Talán bizony vissza is jönne a partra! - dünnyögte a matróz.

- Úgy van, barátom! - felelte meggondolatlanul az öreg úr.

A matrózok általában mélységes megvetéssel viseltetnek a szárazföldiek iránt. A bretagnei viharcserzett vén matróz, a megrögzött tengeri fóka, miközben a két levelet zekéje zsebébe süllyesztette, fitymálva gondolta:

- Egyéb se kellene!... Visszajönni a partra! Hogy a kapitány egy jól fizető utast veszítsen. Ha az ember ezekre a nyámádiakra hallgatna, egyebet se tenne, mint fedélzetről partra szállítaná a behajózott utasokat. Talán bizony fél, hogy a fiacskája náthás lesz a tengeren!

A leveleket ugyan kötelességszerűen átadta Xxxxxxx, de egyetlen szó magyarázat nélkül. Xxxx az egyiken a felesége, a másikon Xxxxxx írását ismerte fel. Sejtette, hogy mi mondanivalójuk lehet s miután nem akarta végleges elhatározását befolyásoltatni önfeláldozó ajánlataiktól, látszólagos egykedvűséggel süllyesztette zsebébe a két olvasatlan levelet.

- Ilyen butaságokért késleltetik az embert! - döfött feléje a matróz, aki a kapitány mellett állva leadta a jelentését. - Hiszen ha az az írás csakugyan olyan fontos volna, akkor ez a grófnak nevezett úr nem dugta volna csak így, olvasatlanul a zsebébe.

Xxxx szomorú gondolataiba merülve integetett búcsúzón öreg barátjának. Könnyfátyolon keresztül nézte Bordeaux egyre jobban távolodó látképét. Addig nézte, míg az est leszálló homálya el nem takarta tekintete elől. Ekkor aztán leült egy kötélcsomóra és elgondolkozott. Már sötét éjszaka volt s még mindig ott ült egyhelyben, álmodozásba merülten.

A sötétség meghozta a kételyeket. Nyugtalan tekintettel nézett a jövőbe, mindenütt csak veszélyt és bizonytalanságot látott. Utolsó morzsányi bátorságát is elveszítette és rettenetes kételyek gyötörték, mikor arra gondolt, hogy Xxxxxxx magára maradt. Megbánta elhatározását, sajnálta Párizst, régi életét.

Betetőzésül a tengeri betegség is elővette. Mindenki ismeri e betegség hatását. A leg- rettenetesebb, bár veszélytelen fájdalom, s az akarat, az energia teljes apátiája. Xxxxxx a lélek megszűnnék működni, minden közönyössé válik. Az anya nem törődik gyermekével, szerel- mes a szerelmesével s a legerősebb férfi erélytelen ronggyá rongyolódva gyötrődik. Xxxx három napig félig holtan feküdt a kabinjában. A kiszolgáló matróz olykor egy-egy korty grogot töltött a szájába, ez tartotta fenn az életerejét. Semmire se gondolt, semmivel sem törődött s egyetlen megkönnyebbülése az alvás volt. Aztán lassan-lassan lábraállt.

Harmadik nap reggelén, mikor legyengülve feltámolygott a fedélzetre, hogy beszívja a jóté- konyan ható friss tengeri levegőt, ahogy a zsebébe nyúlt, a papír megzizzenése jelezte a levelek ottpihenését. Észbekapva, kirántotta a zsebéből. Először természetesen Xxxxxxx levelét olvasta. De hogy ezt jól megértsük, ismernünk kell Xxxx levelét, amelyet közvetlenül elutazása előtt írt a feleségének. S amely a következőképpen hangzott:

- Drága szerelmem, mikor e sorokat olvasod, már távol leszek tőled. Minden valószínűség szerint a hajón, amely Indiába visz, ahol új vagyont akarok szerezni. Nem volt erőm előbb bejelenteni e távozásomat. Megcsaltalak. De nem így kellett-e cselekednem? Felzaklattalak volna! A te nemes, nagy szíveddel nekem akartad volna áldozni a vagyonodat. Drága Xxxxxxx, ne érezz lelkiismeretfurdalást, mert én sem érzek sajnálkozást. Ha majd meghozom a milliókat, az atyád példáját fogom követni, s úgy, ahogy ő cselekedte anyáddal, mindenemet a lábaid elé fogom tenni e szavakkal: «…Minden a tied!...» Őrülten szeretlek, Xxxxxxx! Nem félek ezt kimondani. Más asszony talán hatalma növesztésére használná férje ez imádatát, de te első naptól kezdve kimutattad aranyszíved áldott önzetlenségét. Hogy is vádolhatnálak! Csak a bocsánatodat esdekelhetem. S talán egyetlen mentségem, hogy romlásom szövetségese a szerelem volt. A fanatikus játékos deliriumát éreztem e fokozatos tönkrejutásban. Ahogy a pénzem fogyott, úgy nőtt a boldogságom. Ahányszor neked örömet szerezhettem, ugyanakkor az én örömem százszorta nagyobb volt. Mindent csak önzésből cselekedtem. S legfeljebb azért neheztelhettem rád, hogy nem volt több szeszélyed, amit teljesíthettem volna. Tudatosan haladtam az örvény felé, örömtől koszorúzottan. Köznapi emberek nem érezhetik ez érzéseket.

- Azt tettem, amit a szerelmesek, akik egy kis tengermenti kunyhóban húzódnak meg kettesben és megfogadják, hogy ha kimerítették a gyönyörök óceánját, szerelmük és illúzióik minden ragyogásával költöznek a másvilágra. Ezek az igazán okos emberek, egyetlenem!

- Te nem tudtad, hogy milyen boldog vagyok s áldozataim milyen önzően mámorosítanak. Van-e nagyobb gyönyörűség, mint eltitkolhatni a szeretett lény előtt annak az árát, amire vágyik? Most, mikor már távol vagyok tőled, leleplezhetem e gyönyör titkát. Mikor e szerelemtől átitatott papírt a kezedben tartod, én már messze leszek. Igaz, megfosztom magam hálád kincsétől, de megerősítem szívemet attól az elgyöngüléstől, amelyet szemtől-szembe nem tudnék leküzdeni. Hogy a multat igy lelepleztem előtted, részemről csak önző számítás, szerelmem. Mert ezzel szerelmünket kiterjesztem a jövőre. Ráderőszakolom, nem engedlek szabadulni az igájából.

- Hogy miért teszem magam sem tudom. A mi tiszta, szent szerelmünk nem ismer multat,

jelent vagy jövőt, távolságot, tért, időt... Öröktől volt és öröktől lesz. Ah! Xxxxxxx! Az imént

abbahagytam az írást, íróasztalom mellől lábujjhegyen átlopóztam a szobádba, és néztelek, ahogy csendesen pihegve, mint egy bízó gyermek, aludtad az igazak álmát, álmodban is felém nyujtva kis kezedet... Egy könnycseppet hullattam boldogságunk bizalmas tanujára, csipkés

vánkosodra. Biztos, erős hittel megyek el, szerelmem, küzdeni, verekedni az élettel, a te ártatlan nyugalmad megőrzéséért. Olyan arányú vagyont gyüjteni, hogy boldogságunkat többé soha semmi meg ne zavarhassa és minden kívánságodat vakon teljesíthessem. Megszokott életünkről egyikünk sem tudna lemondani. Sem te, sem én. De én vagyok a férfi, az én szerepem a bátorság. S az én feladatom visszaszerezni e megszokott igényeinkhez szükséges vagyont.

- Ó, jól tudom, velem jöttél volna... talán utánam is jönnél. S éppen ezért titkoltam utazásom napját és célját s a hajó nevét, amelyen utazom. Ha itt lesz az ideje, egy barátom mindent fel fogja tárni előtted. Xxxxxxx, Xxxxxxx... úgy szeretlek, mint anya a gyermekét, mint szerető a kedvesét, minden érdek nélkül. Az én osztályrészem a munka, a tiéd a szórakozás. Az enyém a szenvedés, tiéd a boldogság. A kényelem.

- Mulass, élj tovább is úgy, mint eddig, járj színházba, társaságba, bálba. Megkövetelem. De ha visszatérsz a fészek magányába, ahol négy mámorosan boldog éven át szerettük egymást, mielőtt szép szemeidet fáradtan álomra húnyod, egy pillanatig gondolj rám. Csak ezt kérem. Mert ezt én meg fogom érezni. Xxxx én a messze távolban, a forró égöv alatt, kettőnkért dolgozva, kettőnkért verejtékezve, a munkától holtrafáradtan, a visszatérés reményétől melengetve, mindig és mindenütt csak rád fogok gondolni, egyetlenem. És meg fog nyugtatni a tudat, hogy nincsenek gondjaid és zavartalanul élheted megszokott életedet.

- Kettős életet fogok élni. A testem távol Indiában lesz, a munka nyügében, de a lelkem Párizs könnyű, vidám levegőjében. India lesz a keserű álom és Párizs a gyönyörű valóság. Éjjel fogok élni és nappal álmodni. Emlékeim fognak éltetni, s strófáról-strófára fogom átismételni négyesztendei boldogságunk költeményét. És mindig látni foglak. Pompázatos báli ékessé- gedben vagy szerelmes fészkünk szentélyének igézetes levetkőzöttségében. Érezni fogom csóklakomáink ízét. Úgy megyek el, mint egy szent feladatra hivatott, akinek jutalma szerelme visszanyerése lesz. A mult a vágy álma lesz, amely a bírhatást megelőzi. S ha visszajövök, új asszonyt fogok találni, mert hiszen a távolság minden varázsodat új, mámorító köntösbe öltözteti. Új lesz és mégis a régi!

- Ó, Xxxxxxx, én hitvallásom, maradjak meg én is a te hitvallásodnak. Az ártatlanok álmát alvó, bizakodó gyermek maradj. Aki nem csalhatja meg vak bizalmamat. Ha ezt megtennéd, Natalie... ó, akkor sem kellene a haragomtól félned. Xxxxxxxx, észrevétlenül félreállnék az utadból. Meghalnék. De a nő nem csalja meg a férfit, aki meghagyja a szabadságát. Mert a nő sohasem aljas. Xxxxxxx a zsarnokot játszani, de nem tudná megcsalni azt, akinek ezzel a halálát okozná. Soha!

- Egyetlenem, Marsay fel fog keresni. Névleg ő fogja bérelni házunkat, amelyben természe- tesen továbbra is zavartalanul te fogsz lakni. Ez a színleges bérleti szerződés a felesleges veszteségek elkerülésének célját szolgálja. A hitelezők, nem tudva, hogy követelésük ki- egyenlítése csak idő kérdése, lefoglalhatták volna a bútorokat és házunk haszonélvezetét. Légy jó Xxxxxxxxx akinek a barátságában és becsületességében vakon megbízom. Ha tanács- ra, védelemre lesz szükséged, fordulj te is bizalommal hozzá. Minden elfoglaltsága dacára, a te segítségedre mindig lesz ideje. Őt bíztam meg a likvidálás vezetésével. A likvidálás körül felmerülő költségeket Marsay egyelőre a magáéból fedezi. Reád bízom, angyalom, hogy ezt a pénzt neki később visszatérítsed. Nem mintha reáderőszakolnám Marsay-t! Xxxxxxxxx mindent szabadon, a magad belátása szerint. Csak éppen, ha segítőre lesz szükséged, gondolj Marsay- re.

- Nem... nem beszélek továbbra is üzleti kérdésekről!... hiszen alig egy óráig maradhatok még melletted! Xxxxx a lélekzésedet, szeretném kitalálni álmaid gondolatait, minden lehelleted boldog, szerelmes perceinket juttatja emlékezetembe. Szíved minden dobbanására szívem egy dobbanásával felelek, lelkem rózsáit úgy hintem reád, mint ahogy Úrnapján ártatlan gyerme-

kek rózsákkal szórják tele az oltár lépcsőit. Rádborítom az emlékeimet, a véremet szeretném a véredbe átömleszteni, hogy teljesen az enyém légy, gondolatod a gondolatom, szíved a szívem. Felsóhajtottál álmodban... halk, érthetetlen szavakat mormogtál... mintha válaszoltál volna. Légy mindig olyan nyugodt és szép, mint amilyen e percben voltál. Ah! bár a tündérmesék varázsbotjával bírnék, amellyel, ha megérintenélek, ilyen csodaszépen, nyu- godtan pihegve aludnál tovább mindaddig, míg vissza nem térek, és bűvös pálcám érintésének erejével fel nem ébresztelek álmodból. Xxxxxxxxx ébresztenélek, mint a mesekirályfi Csipkerózsa királykisasszonyt! Milyen emberfeletti erőre van szükségem, mennyire szeretlek, hogy el tudlak hagyni, ilyen csodaszépnek látva!

- Ég veled, szerelmem, a te szegény Xxxxxxxx tovasodorja az élet vihara, de vissza fog repülni hozzád a szerencse szárnyain és akkor már örökké melletted fog maradni. Nem, kis Ninim, mégsem azt mondom: «Ég veled»... Nem búcsúzom, hiszen el sem hagylak. Nem te leszel-e minden törekvésem, gondolatom, cselekedetem lelke? Minden lépésemet az a remény fogja irányítani, hogy a boldogságodért dolgozom, a te nyugodt jólétedet hozom meg. Nem válunk el, egyetlenem, velem jössz, pillanatra sem távozol mellőlem. Nem India napja, hanem a te szemed tekintete fog hevíteni. Légy boldog, olyan boldog, amilyen egy asszony csak lehet, távol a szerelmesétől. Mohón, szomjasan vágyódtam még egy csókodra... De nem bírta el a szívem, hogy nyugodt álmodból felébresszelek, én kis angyalom, édes kicsi Ninim! Ha felébredsz, egy könnyemet fogod érezni fehér homlokodon... ez legyen a talizmánod. Xxxxxxx, ó, gondolj arra, aki távol tőled, talán érted fog meghalni. Xxxxxxx a férjedre... a szerelmesedre, aki e pillanatban Isten oltalmát könyörgi le rád...

Xxxxxxxxxx grófnő válasza férjének:

- ...Drága szerelmem, milyen szörnyű lelkiállapotba döntött a leveled! Volt-e jogod ez elhatározáshoz, amely mindkettőnket egyformán sujt, anélkül, hogy engem megkérdeztél volna? Szabad vagy?... nem az enyém vagy?... elfelejtetted, hogy kreol vér folyik az ereim- ben?... A kreol nők nem félnek a kalandos élettől. Miért ne mehettem volna veled? Ezzel azt bizonyítod, hogy nem vagyok nélkülözhetetlen számodra. Mi bűnt követtem el, Xxxx, hogy megfosztasz legszentebb jogaimtól? Mihez kezdjek egyedül Párizsban?

- Szegény drágám, magadra veszed az én hibáimat. Xxxxxx a tönkrejutásodban mi szerepem sem volna. Az én esztelen költekezésem, hiúságom, cifrálkodási vágyam billentették félre a mérleget. Ó, igen... Gyűlölöm és átkozom a gondtalan, boldognak érzett életet, amelyet négy éven keresztül éltünk. Xxxxxxxxx hatesztendei száműzetésed szörnyű gondolatába. S elég-e hat év a vagyonszerzésre?... Visszajössz-e? Mégis csak az én ösztönöm volt a helyes, mikor annyira elleneztem a vagyonszétválasztást, amit anyám és te követeltetek. Emlékezz csak vissza! Úgy-e, megmondtam, hogy ezzel minden hiba rádzúdul. Hogy tönkreteszed a hiteledet. De te haragudtál s én, szegény gyenge asszony, mit tehettem?... engednem kellett.

- Xxxx, édes, egyetlen Xxxxxx, tudod-e, hogy sohase láttalak ilyen hősiesen nagynak, mint most ez elhatározásod varázsában! Milyen talpig férfi vagy! Xxxxxx hát minden kétkedés nélkül, hódítsd meg a szerencsét! A te jellemeddel és akaraterőddel ez sikerülni fog. Milyen kicsi vagyok melletted... milyen elenyésző senki! A férfi, aki jó hittel bevallja a gyengeségét, aki ugyanabból az okból szerez újra vagyont, mint amely okból elfecsérelte, akit minderre szerelme, leküzdhetetlen szenvedélye késztet... ó, Xxxx, az ilyen férfi több, mint ember, mehetsz utadra. Keresztülgázolhatsz minden akadályon. Ha Nataliedban kételkednél, annyi, mintha önmagadban kételkednél. Szegény szívem, szerelmemben akarsz élni?... de hiszen én is csak szerelmedben élek! Veled megyek és mindenütt ott leszek, ahol te vagy. Amennyire fájt a leveled, éppúgy boldogított. Xxxx nemcsak a te szerelmed mérhetlen nagyságát olvastam ki belőle, hanem határtalan büszkeséggel kiolvastam azt is, hogy tudod, érzed, milyen

mérhetlenül szeretlek. Xxxxxx azt hittem, hogy jobban szeretlek, mint ahogy te szeretsz. De beismerem, hogy legyőztél! Ebben is felettem állsz és én boldogan nézek fel elérhetetlen magaslatodra. Pedig nekem van több okom arra, hogy szeresselek.

- Leveled, ez a drága levél, amelyben lelkedet csupaszra vetkőztetted, amelyben meggyőztél, hogy közöttünk mi sem változott s nem változhat soha, távolléted ideje alatt állandóan a szívemen fog feküdni. A szívedet szólaltattad meg benne. Ez a levél lesz életem tartalma, egyetlen öröme. Lanstracba fogok költözni, a mamához, a világ számára meghalok s minden garast össze fogok kuporgatni az adósságaid rendezésére. Ma reggel óta, Paul, más asszonnyá lettem. Búcsúzom a világtól, amelynek egyetlen olyan élvezetére sem vágyom, amelyet veled meg nem oszthatok.

- S ha még ez nem is volna így, Xxxx, akkor is el kellene hagynom Párizst, és visszavonulnom a falusi magányba. Mert tudd meg, drágám, hogy kettős ok vezethet a vagyonszerzésre. Bátorságodat sarkallja a tudat, hogy másért is küzdened kell, nemcsak a te kis Ninidért!... Drága, egyetlen barátom, nem érted?... Nem találod ki?... Gyermekünk lesz, Xxxx!... Igen, uram, legforróbb vágya fog teljesülni. Nem akartam idő előtt, esetleg hamis hírrel felcsigázni az örömödet. Hiszen már egynéhányszor megjártuk. Ezért hallgattam. Nehogy aztán a boldog hírt megint megcáfolni legyek kénytelen. De ma már biztosat mondhatok. Ezzel a fényes napsugárral világíthatom be szomorú utadat. Ma reggel, semmit sem sejtve, abban a hitben, hogy szokásodhoz híven a városban kószálsz, a Szeplőtlen Fogantatás templomába mentem, megköszönni Isten kegyelmét. Megsejthettem-e a rámszakadt katasztrófát? Ezen a reggelen minden rámmosolygott. Az élet csupa verőfényes boldogság volt. Mikor a templomból haza- jöttem, házunk kapuja előtt éppen megállt a postakocsi, amelyet mama bérelt, hogy minden megtakarított pénzével, a csőd hírére Párizsba siessen és segítsen rajtad. Harmincezer frankot hozott, abban a reményben, hogy ezzel rendezheti adósságaidat. Legalább is a legsürgősebb- jét! Milyen aranyszív, Xxxx! Mondom, boldog voltam! Két jó hírrel akartalak megörven- deztetni egyszerre. Kedvenc helyünkön, a télikertben teríttettem az ebédhez, legkedvesebb ételeidet főzettem, az aszalt is virágokkal ékesítettem. Méltó keretet akartam teremteni a kettős, nagy ujsághoz. S ekkor hozta be Xxxxxxxxx a leveledet...

- Levelet tőled, akivel ez éjjel még egy szobában aludtam... Ez csak rosszat jelenthetett. Végigborzongott a hideg... S aztán elolvastam a leveledet!... Zokogva olvastam s az anyám velem zokogott. Mennyire szerethetünk egy férfit, akiért sírunk. Hiszen a nőket semmi sem csúnyítja annyira, mint a sírás. Félholt voltam. Xxxxx szerelem és ennyi bátorság! Ennyi boldogság és ennyi nyomorúság! A szív végtelen gazdagsága s e pillanatnyi anyagi leromlás. Nem csókolhatni szerelmünket abban a pillanatban, amikor legjobban csodáljuk lelki nagy- ságát, van-e ennél nagyobb kínszenvedés egy szerelmes asszony számára? De te távol voltál tőlem, nem tehetted kezedet a szívemre! Pedig milyen nagyon jól esett volna. Nem nézhettél a szemembe, mélyen, úgy, ahogy megszoktam, nem örülhettél velem reményeid beteljesülésén. S én nem lehettem melletted, hogy csókjaimmal elaltassam, elfelejtessem a gondjaidat. Úgy, ahogy szoktam.

- Utánad akartam rohanni. De a mama figyelmeztetett, hogy a Belle Amie másnap indul. Hogy csak gyorspostával érhetnélek utól és jelen állapotomban nem vetemedhetek ilyen őrületekre. Xxxxxxxx s egy éjszakát rázattatni magam egy postakocsiban!... De én nem engedtem. Követeltem a lovak elővezetését. Anyám azzal nyugtatott meg, hogy intézkedni fog. Ki is sietett, de tévútra vezetett, megcsalt. S most már belátom, hogy okosan cselekedett, mert azóta máris jelentkezett az áldott állapot első időszakával együttjáró rosszullét. A sok izgalom ágyba döntött. E sorokat ágyból írom. Az orvos, különösen az első hónapokra, szigorúan elrendelte a nyugalmat. Az eddigi léha, könnyelmű életnek vége, angyalom. Anya leszek!

- Milyen kegyes a Gondviselés! Gyermekünk táplálása, gondozása, nevelése fogja enyhíteni távolléted miatti emésztő fájdalmamat. Gyermekünkben téged foglak szeretni. Gőgösen fogom kikiáltani szerelmemet, amelyet eddig szégyenlősen titkoltunk. Ki fogom kiáltani az igazságot. Mindenkinek a szemébe! Mint egy nőstény tigris, úgy fogok szembeszállni azokkal, akik téged bántani merészelnek. Mama máris megcáfolt néhány, a te rovásodra költött rágalmat. S nemcsak a mama. Ó, vannak még barátaid! A két Vandenesse, Xxxxxxx és Xxxxx mindenütt és mindenkivel szemben megvédenek. Marsay barátod kevésbé. Egyenes visszautasító válasz helyett, csak könnyedén, csúfolkodva beszél támadóiddal. Nem szeretem az ilyen modort. Könnyedén, felületesen visszautasítani a komoly támadásokat! Nem csalódsz te, drágám, ebben a te Marsay barátodban?... Ám azért engedelmeskedem és én is barátommá fogadom.

- A becsületed, a jóhíred megőrzését illetőleg nyugodtan xxxxxxx, imádottam. A te becsületed az én becsületem is. A gyémántjaimat el fogjuk zálogosítani. Mamával mindent el fogunk követni, hogy az adósságaidat rendezzük és igyekezni fogunk a Belle-Rose szőlőbirtokot megmenteni. Mama, aki jobban ért az üzletekhez, mint egy tapasztalt közjegyző, zokon veszi, hogy nem tártad fel előtte őszintén a helyzetet. Ez esetben nem vásárolta volna meg a földjeid közé ékelt Xxxxxxxxxx birtokot, amellyel neked akart örömet szerezni s inkább idekölcsönözte volna a százharmincezer frankot. Elhatározásod kétségbeejti. Nagyon félt Indiától. Könyö- rögve kéret, hogy őrizd meg a józanságodot és főleg, ne engedj a szép indiai nők csábításai- nak... Úgy-e, milyen mulatságos a mama?... képzelheted, milyen jóízűn nevettem. Xxxxxx úgy megbízom benned, mint saját magamban. Nemcsak nagy vagyonnal, de a régi hűséggel fogsz visszajönni hozzám. Csak én ismerem a lelkedet, legtitkosabb érzéseidet, csak én tudom, milyen csodálatosan tiszta ez a nagy, nemes lélek. Ki fogja szeretni, gondozni ezt a drága, folytonos gyöngédségre szoruló érzékeny lelket? Aki erre hivatott, a feleség... én, távol vagyok tőle. S ez a drága lélek talán máris szenved! És én, a feleség, az errehivatott nem oszthatom meg a szenvedést s a rád leső veszélyeket. Kivel fogod megosztani?... hogy tudtál megválni a lelked felétől?... miért tűrted, hogy a kárhozatos vihar elsodorjon, idegen talajba ültessen, ahol, ki tudja, milyen siralmasan fogsz tengődni?

- Úgy érzem, mintha két évszázad óta élnék egyedül. Fázom Párizsban. A könnyeimet már mind elsírtam. Hogy én okoztam a vesztedet!... szörnyű gondolat egy szerető asszony szívének. Úgy bántál velem, mint kényeztetett gyermekkel, akinek mindent megadnak, amit csak megkíván. Mint egy szeszélyes szeretővel, akinek a szeszélyeiért utolsó garasunkat is odaáldozzuk. Vagy csakugyan azt hitted, hogy nem tudnék megélni fényes ruhák, bálok, színház, hódolat és körülrajongás nélkül? Hogy nem tudnék komolyon gondolkozni s meg- osztani az élet terhét úgy, ahogy a gyönyöreit megosztottam? Ha nem volnál távol tőlem, szenvedőn, szerencsétlenül, haragudni tudnék. Ennyire lekicsinyelni a feleségedet! Istenem, miért jártam társaságba?... hogy a te hiúságodat legyezzem. Kinek szépítettem magam?... neked. Ezt jól tudod. Ha vétkeztem, most kegyetlenül megbűnhődöm. Távolléted kemény vezeklés boldogságunkért. Túlnagy volt a boldogságunk, el kellett jönnie egy nagy fájdalom- nak... El is jött. A világ kíváncsi tekintetétől elrejtett szerelmi őrületünk után mi maradt?... a magány!

- De a magány, egyetlenem, táplálja a nagy szenvedélyeket. Én élek! Élek a magányomban. Mit is keresnék a világban? Ki örülne a diadalaimnak? Ah! Lanstracban élni, azon a földön, amelyet atyád hagyott rád, a kastélyban, amelyet a te szerelmes gondosságod szépített számomra, ott élni, ott várni rád a gyermekeddel, ott imádkozni érted reggel és este a gyermekeddel, az ég leküldött kis angyalával, nem fél-boldogság lesz-e máris? Látod-e kis kezeit az enyémbe kulcsolva? Látod-e az együtt imádkozó anyát és gyermeket? Fogsz-e te is minden este mindarra gondolni, amiket a leveledben írtál? Mert e leveled lesz az imádságos-

könyvem. Ó igen! hiszen egyformán szeretjük egymást. Ez a bizonyosság lesz a talizmánom. Nem kételkedem benned és te sem kételkedhetsz bennem.

- Mivel... hogy vigasztaljalak? Nagy kétségbeesésemmel, összetört szívemmel... Xxxxxx egy sivatagon kellene átkelnem, úgy nézek e szomorú hat év elé... De nem!... fel a fejjel! Már nem is vagyok szerencsétlen. Ezt a sivatagot a mi gyermekünk gügyögése fogja felélénkíteni. Fiút fogsz kapni tőlem, ezt megígérem.

- Ég áldjon, szerelmem! Minden szerelmes gondolatom nálad van, veled megy, el nem hagy. El tudod-e olvasni mindazt, amit e papírra ejtett könnyek beszélnek?... mind, amit szavakban kifejezni nem tudok? Szedd fel egyenként a csókjaimat... itt pihennek a papír alján.

Xxxxxxx.

Xxxx e levél olvasása után önfeledt, mámoros álmodozásba merült. Tízszer is elolvasta egy- másután, minden szavát, betűjét szomjasan beszívta. De aki boldog, reszket a boldogságért A gyenge lelkek boldogsága különösen érzékeny. Féltékenységre, nyugtalanságra fogékony. Az erős lelkek nem féltékenyek, nem is nyugtalankodók. A nagy emberek, akik önmagukban erősen hisznek, másokban is hinni szoktak. S ha csalódnak, mert hiszen a csalódás senkit el nem kerül, megvetésük kemény fejszevágásával fogadják a megcsalattatást. De az ilyen nagyság ritka kivétel. A legtöbb ember hallgat a lelke mélyén felhangzó kétkedés gyötrő szavára.

Xxxx hitt és kétkedett. Kezében Xxxxxxx szerelmének bizonyítékával, nem tudta leküzdeni a legszörnyűbb bizonytalanság tépelődő gondolatait. Újra és újra mohón falta a betűket, amelyek, bármennyire akarta, nem tudták tökéletesen meggyőzni. Hitt Xxxxxxx szerelmében és mégis félt.

Életének leggyötrőbb óráit, legádázabb lelkiharcát élte át a végtelen óceánon, egy idegen hajó fedélzetén, elhagyatva, egyedül... E harcból a lelkében viaskodó két érzés egyikének épen kellett kikerülni. Mint a végtelenül körülötte terjengő tengert, a feje felett tisztán világító határtalan égboltozatot, amelyet egy kósza felhő sem zavart, olyan símán, nyugodtan és zavartalanul boldognak látta felmerülő emlékeiben négyévi házaséletét. Ezek az emlékek megnyugtatták, visszaadták lelke egyensúlyát. A kétkedést félrevetette, fenntartás nélkül hitt és boldog volt e hitében, mint a bűneitől megtisztult, hivő keresztény lélek.

S csak nagysokára ötlött az eszébe, hogy egy második levél is fekszik a zsebében Marsay barátjától. A válasz az ő búcsúlevelére, amelyet Xxxxxxxxxx írt levelével egyidejűleg küldött barátjának.

Xxxx Xxxxxx levelét teljes egészében megérthessük, ugyancsak ismernünk kell Xxxx xxxxx- levelét:

- Henri, kínos és szomorú hírt közlök, amely, tudom, baráti szívedet mélyen el fogja szomo- rítani. Tönkrementem. Mire e sorokat olvasod, már útban leszek a Belle Amie-n, Bordeauxból, Kalkuttába. Közjegyződnél egy kész szerződést fogsz találni, amelynek kiegészítésére már csak a te névaláírásod hiányzik, s amelynek értelmében a házamat színleg hat évre kibéreled. E szerződés érvénytelenségét igazoló írásodat Xxxxxxxxxx kell letétbe helyezned. Ez óvatossági rendszabály azért kell, hogy Xxxxxxx békén maradhasson otthonában és senki onnan ki ne üldözhesse. A hitbizományom jövedelmét négy év tartamára rádruházom, s ennek ellenében százötvenezer xxxxx azonnali beküldését kérem, Xxxxxxx közjegyző címére Bordeauxba. Vagyis az átutalását egy bordeauxi bankhoz, csekk útján. A jövedelem kiszolgáltatásáért feleségem fog kezességet vállalni. Ha hamarább kapnád vissza a pénzt, semmint gondolom, visszatérésemkor majd elszámolunk. A kért összegre mulhatatlanul szükségem van új életem

megkezdéséhez. Ha az vagy, akinek ismerlek, a pénzt hajóraszállásom előestéjén Bordeaux- ban pontosan ki fogják szolgáltatni.

- Amit teszek, kötelességem. Az én helyzetemben te is ugyanezt cselekednéd. Az utolsó pillanatig híven kitartottam anélkül, hogy bárki megsejthette volna anyagi romlásomat. Minden eszközzel megpróbálkoztam, még a kártyával is. Ha a véletlen a kezemre játszott volna, minden helyrezökken. De vesztettem.

- Hogy hogyan jutottam ennyire?... Tudatosan, öreg Xxxxxx. Az első napokban tudtam, hogy a megkezdett életmódot nem folytathatom büntetlenül. Előre ismertem az eredményt. Én tudatosan húnytam be a szemeimet, mert nem volt elég lelkierőm ezt mondani a felesé- gemnek: «Hagyjuk el Párizst, költözzünk Lanstracba.» Miatta mentem tönkre, úgy, ahogy az emberek a kedveseikért tönkrejutnak. Xxxxxxxx, tudatosan. Nem vagyok ostoba, se gyenge. Az ostobát nem vezetheti nyitott szemekkel a szenvedélye. S aki ahelyett, hogy az agyát szét- loccsantsa, Indiába megy új vagyont szerezni, nem lehet gyenge, se gyáva. Vagy gazdagon fogok visszajönni, vagy sehogy. De miután csak őmiatta akarok új vagyont szerezni, miután meg akarom őrizni a tisztalátásomat, s miután hat esztendeig leszek távol, a feleségemet rádbízom, édes barátom. Felőled bizonyos lehetek. Tudom, hogy tisztelni fogod Xxxxxxxx úgy, ahogy a bennünket összefűző barátságot tiszteled. Jobb védelmezőt nem találhatnék Xxxxxxx számára. Gyermekünk nincs, Xxxxxxx xxxxxxxxxxx, egy udvarló megkörnyékezése veszé- lyessé válhatna. Mert tudd meg, jó Marsaym, hogy eszem nélkül, határtalanul imádom Xxxxxxxx. Még a hűtlenségét is megbocsátanám. Xxxxxxxxx, észrevétlenül mennék el az élők sorából, ó, nem mintha gyáva volnék és nem merném megtorolni a rajtam esett sérelmet, hanem mert annyira szeretem, hogy nem állnék a boldogsága útjába, ha már én nem tudtam boldogítani.

- De nincs mitől félnem. Xxxxxxx nemcsak imád, de becsül. Nemcsak szerelmese vagyok, de leghívebb barátja is. Mint elkényeztetett gyermekkel, úgy bántam vele. Minden érte hozott áldozatom a magam boldogsága volt. És szörnyeteg volna, ha ennyi áldozatért megcsalással fizetne. Gondolatnak is nevetséges! Szerelemért szerelmet nyerünk. Xxxxx-e, Xxxxx, mit írtam neki a búcsúlevelemben? Hogy a szívem csupa remény, amelyet a kétkedés, a féltékenység árnyéka sem homályosít el. Egy olyan levelet írtam, aminőt a fiú írhat az anyjának, aki elől el akarja titkolni, hogy a halálba megy.

- Mert hazudtam, Marsay, hazudtam! De ezt csak neked vallom be. A pokol ég a szívemben s a legszerencsétlenebb ember vagyok e földtekén. Csak te hallod a feljajdulásomat, a fogaim csikorgását tehetetlenségemben, a kétségbeesett szerelmes fuldokló zokogását. Inkább hat esztendeig az uccát seperném az ablakai alatt, minthogy hatesztendei távollét árán újra milliomos legyek. Félek, rettenetesen félek és pokoli módon szenvedni fogok mindaddig, míg egy szavaddal meg nem nyugtatsz, hogy elfogadod a küldetést, amellyel a világon egyedül téged bízhatlak meg. S amelyet egyedül csak te teljesíthetsz.

- Xxxxxx, a feleségem az életem egy része, a levegőm, napsugaram. Vigyázz rá, őrizd meg tisztán számomra, ha kell akarata ellenére is. Még a félboldogsággal is meg fogok elégedni. Légy a védelmezője. Benned megbízom. Győzd meg arról, hogyha megcsalna, közönségessé válna, hasonló a többi asszonyhoz. Építs a hiúságára. Magyarázd meg, hogy a hűség a kiváltságos lények erénye. Még elég gazdag ahoz, hogy megszokott életét gond nélkül folytathassa. De ha túlköltséges szeszélyei támadnának, vagy ha bármiben hiányt szenvedne, légy a bankárja. Sose félj, gazdag leszek.

- Ez aggályaim minden valószínűség szerint feleslegesek. Xxxxxxx az erényesség angyala. Mikor Xxxxx xx Xxxxxxxxxx, aki pedig tisztán és nemesen hódolt Xxxxxxx elbűvölő szépsé- gének, e hódolatát akaratlanul is kimutatta, csak éppen figyelmeztettem Xxxxxxxx ez udvarlás elfogadásának a veszélyére s oly túláradó hálával köszönte e figyelmeztetésemet, hogy meg-

hatottságomban magam is könnyeztem. Édes, naív gyermek! És milyen határtalanul finom- érzékű. Milyen okosan megmagyarázta, hogy asszonyi jóhírének többet ártana, ha valakit hirtelen kitiltana a házából. Ez nagy feltűnést keltene. De majd megtalálja az eltávolítás alkalmas módját, s valóban, oly hűvösen fogadta, hogy Xxxxxxxxxx eszére tért és minden feltűnés nélkül elmaradt a házunkból.

- Négy év alatt ez volt az egyetlen kis vitánk. Ha ugyan egy barátságos beszélgetést vitának mondhatunk. Isten veled hát, édes, öreg Xxxxxx, úgy búcsúzom tőled, ahogy férfihez illik. E ránkszakadt csapást kikerülni nem lehet. Szembe kell néznem vele. Mindennel leszámoltam, mindent megfontoltam. Xxxxxxx és a nyomor összeférhetetlenek. Ahogy mondtam, vagy mint gazdag ember jövök vissza, vagy sehogy. De biztosan érzem, hogy az első eset fog bekövet- kezni. És ne feledd!... ha a becsületemet valami váratlan veszély fenyegetné, reád számítok. Ha valami komoly közlendőd volna, leveleidet Kalkuttába címezheted. Az indiai kormányzó címére. Ott majd megőrzik számomra az Európából érkezett leveleket.

- Öreg Xxxxx, ha visszajövök, olyannak akarlak viszontlátni, mint amilyennek elhagytalak. Mint aki mindent kicsúfol, de mégis mélyen érzi mások érzését, s a könnyelműnek látszó felszín alatt aranyszívet rejteget. Boldog ember, te Párizsban maradsz! És én... Viszontlátásra, Xxxxx!

Xxxx.

Xxxxx xx Xxxxxx válasza Xxxx xx Xxxxxxxxxx grófnak:

- Hát ennyire jutottunk, gróf úr! Idevezetett a diplomáciánk! Szép dolog, mondhatom! Miért titkolóztál előttem, Xxxx? Szegény öregem, ha csak egy szót szóltál volna, az egész helyzetről felvilágosíthattalak volna. A feleséged nem vállalta a kezességet a százötvenezer xxxxx visszafizetéséért. Talán ennyi is elég, hogy a szemed felnyíljon! De ha nem elég, egyebekkel is szolgálhatok. A váltóidat egy bizonyos Xxxxxxx xx perli, aki egy bizonyos Xxxxxxx nevű bordeauxi közjegyzőnek volt az első segédje. És tudod-e, ki rejtőzik e derék uzsorás neve mögött, aki azon frissiben érkezett Gascogne-ból a váltók perlésére? A te tiszteletreméltó anyósod. Ő a tulajdonképpeni hiteleződ. A jó asszony! Aki százezer frank kölcsön után csekély hatvanezer frank uzsorakamatot számított. Évangélistánéhoz arányítva, Xxxxxxx papa, a híres uzsorás, bársonyos virágszirom, megnyugtató álomital, vaniliakrém, amerikai nagybácsi! A Xxxxx-Xxxx szőlőbirtok, családod büszkesége, feleséged őnagysága prédája lesz, akinek a kedves mama fogja odadugni a vásárláshoz szükséges pénzt. A Gaudet- és Grossou- majorokat maga a mama fogja megvenni, aminthogy a bordeauxi ház betáblázásai is tőle erednek, természetesen hamis néven. A falazókról a kitünő Xxxxxxx, a mama hű barátja gondoskodott. Ilyen módon ez a két nagyszerű nő összeharácsolja a százezer frank jövedelmet, amennyit a vagyonodnak eddig is jövedelmeznie kellett, s ami most annak rendje s módja szerint az ő zsebükbe vándorol. Xxxxxxxxx azzal a harmincegynéhányezer frank jövedelemmel, amit a kis macskák félrerakott, biztos pénzecskéjük után élveznek.

- Érted már, miért vált feleslegessé feleséged kezessége? Nevezett Xxxxxxx xx ma reggel nálam járt és felajánlotta a neked küldött összeg visszafizetését, kellő nyugta ellenében. A Belle-Rose pincéiben fekvő behordózott termésből ez összeg duplája is kifutja! A hölgyek, minden tehertől szabadultan, akarják élvezni a jólétüket! Arra számítva, hogy te már a messze, nyilt tengeren utazol. Én azonban keresztezem a számításaikat. S azért küldöm különfutárral a levelemet, hogy időd maradjon tanácsaim követésére. A bőbeszédű Lécuyert ma reggel, amennyire lehetett, kifaggattam s bár természetesen óvatos volt, beszédéből mégis csak kihámoztam azokat a szálakat, amelyek ez ellened tervezett összeesküvést össze- bogozták.

- Ma este a spanyol követségen estély lesz. Egyenest azért fogok elmenni, hogy az anyósod- nak és a feleségednek udvaroljak. Hűtlen barátod leszek. Kígyót-békát fogok rád kiabálni. Óvatosan, természetesen, hogy ez a szoknyás diplomata keresztül ne lásson a szitán. Mivel is haragíthattad magadra? Ezt akarom éppen megtudni. Ha elég szellemes lettél volna ahoz, hogy ne a leányt, hanem a mamát vedd feleségül, ma francia főrend volnál, Xxxxxxxxxx herceg, talán madridi nagykövet. Ha mielőtt megnősültél, meghívtál volna, segítettem volna analizálni, kiismerni ezt a két nőt, akiket a nyakadba vettél. Közös megfigyeléseinknek meglett volna az épkézláb eredménye. Tőlem csak nem félthetted a menyasszonyodat? Se a feleségedet! Éppen azért hidegítettek el tőlem, mert kiismertek. S ha te ennek dacára hozzám húztál volna, nem falhattak volna fel.

- Azt sem tudtad, úgy-e, hogy mama és leány minden héten kétszer írtak egymásnak. S a mama e levelekben oktatta ki híven a leánykáját. De hát mindig ilyen voltál! Aki csak akart, port hintett a szemedbe.

- Megnyugtatlak, egy hónapba se telik és úgy összebarátkozom az anyósoddal, hogy tudni fogom, mi indította erre az engesztelhetetlen spanyol gyűlöletre, ellened, a világ legjámbo- rabb fickója ellen. Gyűlölt-e már akkor is, amikor a leány még nem szerette Xxxxx xx Xxxxxxxxxx-t, vagy pedig csak azért kerget Indiába, hogy a leánya olyan szabad legyen, amilyen csak Franciaországban egy vagyoni és testi közösségtől elválasztott asszony lehet? Ez itt a kérdés!

- Szinte látom, xxxxxxxx ugrasz, és hogy felbőgsz, mikor tudomásodra hozom, hogy a feleséged őrülten szereti Xxxxx xx Xxxxxxxxxx-t. Ha nem utaztam volna Xxxxxxx néhány barátunkkal, éppen akkor, amikor ez a szerelem csírázni kezdett, ha tovább figyelhettem volna a fejleményeket, már jóval előbb felnyithattam volna a szemedet. De ki merészel avatatlan kezekkel érinteni ilyen kényes kérdést? Tönkretenni egy asszonyt? És főleg összetörni az illúziók tükrét, amelyben a legjobb barátunk olyan tetszelegve nézegeti egy boldognak vélt házasság csalóka tündérszép képeit. Az illúzió a szív gazdagsága. A feleséged, édes barátom, a szó legtágabb értelmében, nagyvilági asszony volt. Csak a sikereire gondolt, a ruháira, színházra, bálra. Későn kelt, délben a Bois-ban sétált, délután a vendégeit fogadta s este vagy házon kívül vacsorázott, vagy otthon rendezett fényes vacsorákat. Ez az élet a nők számára ugyanaz, mint a férfiaknak a háború. A nagyközönség csak a győzteseket látja, az elesetteket, halottakat elfelejti. Sok asszony elesik ebben a küzdelemben, akik kibírják, vasszervezettel bírnak, kitünő gyomorral és annál kevesebb szívvel. Innen ered a szalónok hideg, érzéketlen levegője. A szép lelkek a magányba húzódnak, a gyenge és gyengéd természetek letűnnek a színtérről s csak az erősek, könyörtelenek maradnak. Feleséged csodálatos módon bírta az iramot. Megszokta és mindig egyformán, nyugodtan friss és szép maradt. A következtetés egyszerű volt. Nem szeretett téged. Te pedig imádtad, mint egy bolond. Az ő esete Xxxxx volt. Elég könnyű volt kitalálni, hogy te mennyire közönyös voltál a számára. A közönyösségtől az ellenszenvig egyetlen lépés az út. Egy semmiség, néhány vitás szó. Ennek előbb vagy utóbb be kellett következni. Szóról-szóra, mintha csak ott lettem volna, elmondhatnám a háló- szobátokban esténként lejátszódott jeleneteket. Nincs gyermeked, barátom. Azt hiszed, ez a tény egy megfigyelőnek nem magyaráz meg sok mindent? Nagy szerelmedben hogy is vehetted volna észre a feleséged hidegségét? A külső máz alá rejtett igazi hidegséget! Férji együgyűséged szeméremnek nézte tartózkodását. Kiváltságosan ártatlannak hitted, ebben a világban, ahol a nők legyezőik mögött olyan dolgokról sugdolóznak, aminőket mi, férfiak, szégyelnénk kiejteni, amit egy tisztességes férj el nem mondana a feleségének.

- A házasságnyujtotta társadalmi előnyöket a feleséged nagyon szerette. Csak éppen a házasság terhét nehezelte. S ez a teher te voltál. Virágokkal kitöltött örvények felett széde- legtél vak mámorodban, behódoltál a férjek törvényeinek, amelyektől pedig óvni akartalak. És

mindehez semmi egyéb sem hiányzik, mint hogy most nagy hangon feldícsérd Xxxxxxxx, hozsannákat zengj a szerelmedről, az áldozataidról beszélj:... «Nem lehet olyan hálátlan, hogy megcsaljon... Xxxxx, aki ezt és ezt és ezt tettem érte, aki miatta megyek el Indiába stb., stb.»

- Ejnye, ejnye, Xxxx fiam! Hol éltél eddig? A holdban vagy Párizsban? Mire volt jó Xxxxx xx Xxxxxx megtisztelő barátsága, ha még a legegyszerűbb dolgot, az asszonyi gépezet, vagy ha úgy tetszik, szív abc-jét sem ismered? Mindent megcsinálhatsz! Menj el egy asszonyért a világ végére, ölj embereket, szolgálj, mint Xxxxx, kelj át a sivatagon, rabolj, kerülj gályarabságra, mint Xxxxxx, késs le a döntő csatáról, hogy megcsókolhasd xxxx Xxxxxxxx hattyú-nyakát, őrjöngj, mint Roland... De mi köze mindennek a szerelemhez? Ha ilyesmi volna a szerelem, az emberek boldogak lehetnének. Egy vágytól sarkalt hebehurgya őrület elkövetésével elnyerhetnénk az imádott nőt. A szerelem, öreg Xxxx, hitvallás! Xxxxx, mint ahogy a Szent Szűz szeplőtlen fogantatásában hiszünk! Magától jön, a lelkünkben hordjuk. Vagy hisszük vagy nem. Kiöntött vér tengere, aranybányák, dicsőség, semmi sem szülhet meg egy akaratlan érzést. Xxxxxxxxx feleségeink kötelesek bennünket gyermekkel és az erényeikkel megajándékozni. De nem szerelemmel. A szerelem, Xxxx, a kapott és adott gyönyörök lelkiismerete, a kapás és adás biztonsága. A szerelem örökös vágy, örökké kielégített és kielégítetlen! Azon a napon, amikor Xxxxxxxxxx megpendítette feleséged szívében a vágy húrját, amelyet te érintetlenül hagytál, a te szerelmi tirádáid, a pénzed zuhataga, minden áldozatod, csak emlékké homályosult. Csókos éjszakáitok... füst!... Önfeláldozásod... kellemetlen lelkifurdalás! Te magad... oltárraszánt áldozat! Eddigi életed... árnyék! Szenvedélyed minden kincse... ócskavas! Ő, Xxxxx, kapott meg mindent, szenvedélyt, szépséget, áldozatot, mégpedig ingyen. Mi sem természetesebb, mint hogy anyósod a szeretőt pártolta és nem a férjet. Titokban vagy nyiltan, lehúnyta szemét, vagy kinyitotta, ezt bajosan tudhatom, de bizonyos, hogy a lányához húzott és nem hozzád. Mióta a társaságban élek, több mint tizenöt év óta, s az embereket figyelem, sose tapasztaltam, hogy egy anya hasonló helyzetben cserbenhagyta volna a lányát. Ez az elnézés örökség, amelyet minden nő örököl a másikától. Melyik férfi vetheti ezt a szemükre? Legfeljebb egy törvénykönyv megírója, aki paragrafust lát ott, ahol csak érzések vannak. A feleséged szépsége, a magad hiúsága, gyengeséged és befolyásolhatóságod, kezükbe játszották az eszközöket, amelyek árán könnyű szerrel és kényelmesen megszabadulhattak tőled.

- Mindezekből, kedves barátom, levonhatod a következtetést, hogy megbizatásodat, amellyel megtiszteltél, s amelyet egyébként már a humor kedvéért is a legnagyobb készséggel vállaltam volna, nem teljesíthetem. Az a baj, amitől a feleségedet óvnom kellett volna, már megtörtént. Consummatum est. Xxxxxxx meg, öregem, hogy csak így, a magam módján, ahogy te szoktad mondani «Marsay módra» írok ezekről a neked annyira komolynak tetsző dolgokról. Ne gondold, hogy diadaltáncot járok egy barát sírján, mint a nevető örökösök a gazdag nagybácsién. De azt írtad, hogy férfivé értél. Ezt hinni akarom. A férfihoz beszéltem és nem a szerelmeshez. Mindig arra gondolj, hogy egy gondtól megszabadultál. Egy súlyos gondtól. Eddig a házasság igázott le téged, most te igázod le a házasságot.

- Paul, én a szó minden értelmében barátod vagyok. S ha már előbb rendelkeztél volna ezzel az energiáddal, amely, sajnos, túlkésőn buzdult fel benned, be is bizonyítottam volna barát- ságomat, olyan dolgok leleplezésével, amelyeknek tudatában fölénnyel nézhettél volna le a nyüzsgő emberiségre. De te az élet minden tréfáját komoly regénynek vetted. Szegény fiú! A jelen helyzetben legalább tiéd a szebb szerep és pillanatig se hidd, hogy veszítettél az érté- kedből. Nemcsak szeretem, de tisztelem is a megcsalt embereket. Emlékszel arra a történetre, amit egyszer elbeszéltem egy ügyvédről, akit váltóhamisításért gályarabságra ítéltek. Aki azért hamisított, hogy a feleségének harmincezer frank jövedelmet biztosítson. S akit e tulaj- don felesége jelentett fel, hogy megszabaduljon tőle és kedvére élhesse világát a szeretőjével. Tyhű, de fel voltatok akkor háborodva ti fiúk, akikkel együtt vacsoráztunk. Szegény öregem, az az ügyvéd, a gályarabságot leszámítva, te magad vagy. S a baráti köröd kegyetlensége felér

egy törvényszék szigorával. Xxxxxxxxxx nővére Xxxxxxxx grófné s egész nagy köre, Xxxxxx báróné, akinek a szalónjában Xxxxxxx xx Xxxxxxxxxx a hős, Xxxxxxxxxx grófné és valamennyi udvarlója, az egész spanyol követség, ez az egész társaság, ahol Évangélistáné a befolyását érvényesíthette, mind téged ócsárol. Könnyelmű vagy, kártyás, lump, felfaltad a vagyonodat. Feleséged, az erényes angyal, aki már többízben rendezte az adósságaidat, még most, a vagyonkülönválasztás után is tisztára mosta a nevedet és kifizette az adósságaidat. Ugyan melyikük sejtheti, hogy a hitelező a mama volt. Még szerencse, hogy magad szolgáltattál igazságot és eltűntél szem elől. Xxxx ha így folytattad volna, szegény angyali feleségedet, házastársi odaadásának áldozatát is koldusbotra juttattad volna. Aki hatalomra jut, az minden erénnyel ékeskedik, aki mélyre bukik, annak ezer bűnét ismerik. Ha tudnád, milyen félelmetes Don Xxxx hírében állsz! Xxxxxx játszottál, kártyáztál, szerelmi eltévelyedéseid, amelyekről csak suttogva illik beszélni, vagyonokat emésztettek fel. Hajmeresztő uzsorakamatokat fizettél. A két Vandenesse nevetve híreszteli, hogy Xxxxxxx hatezer xxxxxxxx vásároltatott meg veled egy kis elefántcsont-hajócskát, amelyet az inasoddal száz frankért visszavásároltatott, hogy aztán újra eladja neked. Hogy ennyi pénzért egy igazi tengeri hajót is vásárolhattál volna. Ez a történet ugyanis Xxxxxx xx Xxxxxxxx-jal esett meg kilenc év előtt, de valahogy úgy a testedre szabták, hogy mindenki elhiszi felőled. Xxxxxx pedig készséggel ruházta rád az elefántcsont-fregatt kapitányságát.

- Igy hát aztán mindenki megérti és elfogadja Xxxxx xx Xxxxxxxxxx gróf vigasztalását. A feleségednek szédítő sikerei vannak. Mindenki sajnálja és egyben csodálja. Tegnap az operában Xxxxxxxxxx kezdte égig magasztalni, párhuzamosan téged a sárba rántva. De én megelőztem és közbevágtam: - «Hátha még mindent tudnának! Xxxx kirabolta a bank pénztárát, megdézsmálta a királyi kincstárt, a Saint Denis ucca hírhedt dámái közül hármat személyesen meggyilkolt és - de ezt igazán a legmélyebb titokban árulom el, - a híres

«Tízezrek» bandájának a tagja. A nevezetes Xxxxxxx Xxxxxx szövetségese, akit, mióta harmadízben megszökött a gályarabságból, a rendőrség nem tud kézrekeríteni, Xxxx jóideig a házában rejtegette. Ilyen ember, elhihetik, mindenre képes. A kormányt is kijátszotta. A banditával együtt mentek Indiába, hogy a Nagy Mogult kirabolják és a legmodernebb aritmetika alapján bebizonyítsák, hogy tizenhárom és nyolc, összesen huszonhárom!» A szép Xxxxxxxxxx elbiggyesztette a száját és hátat fordított. Láthatóan megsértődött a csúfolódásom miatt. De én nem sokat törődtem vele. Aminthogy senkivel sem törődöm. És ha vala- mennyiükkel szembe kell szállnom, akkor sem hagyom cserben a legjobb barátomat, akivel együtt estünk át a pezsgőkeresztelés szertartásán, együtt kaparintott markába a játék ördöge s aki ha bajba került, ha húsz családon kellene keresztülgázolnom, akkor is kirántanám a bajból. Ha nemcsak egy szép asszony, hanem az egész tiszteletreméltó társadalom hátat fordítana neki, akkor is kiállnék érte a sorompóra! Mert szeretlek, öreg Xxxx! Ezt már azért is elhiheted, mert talán életemben sem írtam még ilyen hosszú levelet. Olvasd is át figyelmesen, azt is, amit eddig írtam, és azt a keveset, amit még írni akarok.

- Bizony, Xxxx, lassan-lassan egészen leszokom a levélírásról és magam is megkomolyodom! A politikára fanyalodom. Nem lehetetlen, hogy öt év mulva miniszter leszek, vagy talán nagykövet, aki a magam fantáziájára igazgatom a rámbízott politikát. Eljön a kor, mikor az ember nemzetét a legszebb szeretőnél is szebbnek látja. Sejtheted, hogy én, a felforgató, a régi rendszert félrerúgó politika híve leszek. Politikus leszek, Xxxx! Az ember a hazája s a saját boldogságáért sok mindenre képes. Nagykövet! Nem is volna rossz! Tudod, hogy az utazás, főleg a Kelet mindig varázserővel csábított. De hogy «nagykövetségem» miért vált idő- szerűvé, rögtön megmagyarázom.

- Harmincötévi mély álom után, szeretve tisztelt anyám felébredt és eszébe ötlött, hogy van egy fia, akire büszke lehet. Furcsa, úgy-e? Az anyám, aki látszólag már régen kitépett a szívéből, egyszerre visszaplántált a fejébe, vagyis az emlékezetébe. Ötvenhatéves korára elég

öregnek ítélte magát xxxx, hogy többé ne törődjék más férfival, mint a fiával. Ezen lelki- állapotában valamiféle fürdőhelyen összetalálkozott egy elragadó angol vénleánnyal, akinek kétszázezer frank az évi jövedelme, s akiben ennélfogva jó anyám felgerjesztette a vágyat, hogy a feleségem legyen. A puritán nevelésű, szende, harminchét éves leányka természetesen minden házasságtörő asszonyt máglyáravalónak ítél. «Hol találnak elég fát ennyi máglyához a földön?» - jegyeztem meg. A kétszázezer frank jövedelem dacára se törődtem volna vele, mert a személyes szabadságomat úgy a jelenben, mint a jövőben többre értékelem. De van egy vénpodegrás nagybácsija Londonban, akinek féllába már a sírban lóg s akinek a kicsike egyetlen örököse. E nagybácsija után ugyanannyit fog örökölni, mint amennyije már van. Vagyis négyszázezer frank évi jövedelme lesz a biztos tőkéje után. Ez előnyén kívül az orra lilavörös, a szeme olyan, mint egy halódó kecskéé, annyira sovány, hogy ha elesne, azt hiszem, menten három darabba törne s arcszíne kifejezetten rezes. De a férjét imádni fogja, házunkat, földjeinket, fogatjainkat és telivéreinket igazi angol szellemben, példásan fogja rendben tartani. Példás erényű lesz. Olyan egyenesen ül, mintha nyársat nyelt volna. Szereti az arisztokrata nőt játszani, elfelejtve, hogy egész mivoltában csak a vagyona arisztokratikus. Az intelligenciája sem nagyobb, mint amilyent egy asszonyban szeretek. Sőt! Mondjuk ki kereken, ostoba. De az ostoba nők mindig a gyengéim voltak. A neve Xxxxx és sohasem fogok csalódni benne. Sohasem fog ellentmondani, úgy fog feltekinteni rám, mint egy maga- sabb lényre. A legkitünőbb angol gyártmány. Talán Manchesterben gyártották, ahol most azokat az újfajta angol gépeket gyártják. Eszik, jár, xxxxx, gyermekeket fog szülni, gondozni, nevelni fogja őket, mégpedig kitünően. Mint egy tökéletes gép.

- Mikor anyám bemutatott neki, mingyárt azt is megjegyezte, hogy Miss Xxxxx Xxxxxxx a jövedelméből csak harmincezer frankot költ évente és takarékosságból utazik hét év óta. Minden símán ment s ma már a dolgok annyira előrehaladtak, hogy a kihirdetés küszöbön áll. Már «my dear love»-nek nevezzük egymást és Xxxxx úgy pislog rám, mint egy szerelmes harcsa. Miss Xxxxxxx az én vagyonom iránt nem érdeklődik, ellenben a saját vagyonából létesít egy százhúszezer frankot jövedelmező hitbizományi birtokot és vásárol egy gyönyörű házat. A házassági szerződésben feltüntetett hozomány kerek egy millió. Ennek ellenében én is nagylelkű vagyok, mert meghagyom neki a nagybácsiját. A bácsi afeletti örömében, hogy unokahuga francia arisztokrata felesége lesz, első gyermekünk, - vagyis fiúnk születésekor bizonyára hajlandó lesz némi áldozatra. Minden pénzt földbe fogok fektetni. Ilyenmódon lesz körülbelül hatszázezer frank jövedelmem.

- Láthatod, Xxxx, hogy nemcsak a barátaimnak szolgálok jótanácsokkal, hanem magam is követem őket. Ha rám hallgattál volna, te is kaphattál volna egy angol leányzót, valami nábob- kisasszonyt, aki mellett megőrizhetted volna a legényfüggetlenségedet és szabadon hódolhattál volna politikai ambícióidnak. Ha nőtlen volnál, átengedném neked a menyasszonyomat.

- No, de hagyjuk a tréfát! Mindezt nem azért mondtam el, hogy a magam kis életkörül- ményeivel szórakoztassalak. Hanem hogy megértessem veled, hogy a jelen helyzetben, a helyett, hogy Indiába hajózol, sokkal egyszerűbb volna, ha a Szajnán konzerveket hajóztatnál velem együtt. Higgy nekem! Ha valahol, úgy Párizsban tudnál leghamarabb újra vagyont szerezni. Itt feküsznek az indiai kincsesbányák a Vendôme téren, a Vivienne vagy a Rivoli uccában. Bárhol másutt a világon véres verejtékkel kell felépítened a sóvárgott új vagyont. Itt a gondolat is elég. Itt egy közepes szellemű ember, vacsora után, fogpiszkálás közben, papu- csaival a lábán, a kályha előtt, lefekvéskor vagy ébredéskor, felfedezheti az aranybányát. Van-e a világnak még egy pontja, ahol egy jó gondolat, akármilyen ostoba, jobban értékesíthető, mint Párizsban? Ahol hamarabb megértik és felkapják? Xxxx azt hiszed, ha feljutottam a létra tetejére, nem fogom lenyujtani hozzád a felsegítő kezet? A hadvezéreknél még fontosabbak a szárnysegédek, főleg a politikában. A bizalmi ember, akinek mindent megmondhatunk s aki mindent elvégezhet számunkra.

- A következőket tanácsolom hát. Hagyd útjára a Belle Amie-t, siess ide vissza. Meg fogsz verekedni Xxxxx Xxxxxxxxxx-szel. Én leszek a segéded. Mint sértett félnek, az első golyó joga a tiéd lesz. Úgy le fogod puffantani, mint egy galambot. Franciaországban a sértett férj, aki vetélytársát megöli, köztiszteletnek örvend. Senki sem meri kinevetni. A félelem, kedvesem, a legerősebb társadalmi kényszer. A megfélemlítés sikere előtt mindenki meghunyászkodik. Én, aki soha, senkitől sem féltem, annál szabadabban megfigyelhettem ez érzés kiváltotta hatást embertársaimnál. Az egyik megszokott szórakozásainak elvesztését félti reszketve, a másik az imádott nőt. A kalandorok faja kihalt! Kihalt a világ, amelyben az életet csakúgy dobálták, mint egy lyukas cipőt! Ma a megfélemlítéssel ragadjuk torkon az embereket. Az emberek félnek!

- Xxx xxx Xxxxxxxxxx-t és reszketni fog a feleséged, az anyósod, mindenki... Rehabilitálva leszel! Ordítsd ki nagyhangon, hogy milyen bolondul imádod a feleségedet és mindenki el fogja hinni. Hős leszel! Ez Franciaország! Segítségedre leszek, hogy legsürgősebb adóssá- gaidat rendezhesd, kimássz a csődből, kiegyezz hitelezőiddel. Most hogy feleséged való jelle- mét eléd világítottam, egyetlen szavaddal kormányozhatod. Sose félj, meg fog hunyászkodni! Xxxxxxx vakon szeretted, nem bírtál megküzdeni az erejével, de most kiábrándultan, te leszel az erősebb. Az anyósod megszelídését is vállalom. Megvannak hozzá az eszközeim. Meg- nyugtathatlak, olyan szelíd lesz, mint egy kezes bárány.

- Tégy le hát eszelős kivándorlási terveidről. Ha most elmész és kitérsz az útjukból, a rágalmak egész zuhatagát fogod magadra zúdítani. A játékos, aki pénzt megy keresni azért, hogy a játékhoz visszatérjen, mindent elveszít. Csak olyan ember játsszék, akinek az aranyai a zsebében vannak. Indiába mész, új aranyakat keresni a régi játék folytatásához! Rossz rendszer! Egészen rossz. Az élet nagy játékasztalánál másként kell keverni a kártyákat. Gyorspostával siess vissza Párizsba és kezdd újra a játszmát. Nyerni fogsz, mert Xxxxx xx Xxxxxx lesz a partnered. Xxxxx xx Xxxxxx tud akarni és tud lesujtani, ha kell.

- Ide hallgass! Az én természetes apám ezidőszerint angol miniszter. Jó anyám bizonyára ezért óhajtotta, hogy angol vérrel keveredjen és angol pénzt vagyis leányt vegyek feleségül. Évangélistáné révén a spanyol nagyhatalmakkal is összeköttetésbe juthatunk. Ha az anyósod meg én egyszer összemértük a karmainkat, őnagysága rá fog eszmélni, hogy két olyan ördög, mint mi ketten, ő, meg én, nem küzdhet egymás ellen. S így, egymás mellett, egymást segítve fogjuk a te utaidat egyengetni. Xxxxxxxxxx tábornok hadügyminiszteri kinevezése csak napok kérdése, öregem. Ronquerolles, Xxxxxxx, Grandville, Férard, valamennyi jó emberünk benn ül valami jó zsíros, nagyhatalmú állásban. Az egyik államtitkár, a másik nagykövet. Azt hiszem, ők maguk sem értik, hogy juthattak ilyen magas polcra. Ilyen összeköttetésekkel nincs mitől félnünk. Előtted az élet, a gyönyörű jövő!... A hitvány pénzzavarokat áthidaljuk... S a nő? Mi egy nő?... Vagy még mindig nem nőttél ki a diákéveidből? Ha egy nő az életünk, mi akkor az egész élet? Gálya, amelyet nem kormányozhatunk, amelyet idegen erők elemei táncoltatnak, ellenszelek fujása irányít...

- Rúgd félre ez őrületeket! Tépd ki lelkedből az elgyengülést. Szeszélyből, szenvedély hevében pillanatnyilag engedelmeskedhetünk egy nőnek. De egy nő rabja lenni egy életen át!... Inkább a nő törjön össze, semmint az én akaratom!

- Az élet nagy titka, öreg Xxxx, hogy az ember minden kornak, amelyen keresztülhalad, learassa a javát. Tavasszal a zsenge leveleket, nyáron a virágot, ősszel a gyümölcsöt. Mind... valamennyit! Eddig mulattunk, ha kellett verekedtünk, semmit meg nem tagadtunk ma- gunktól. Most elérkezett a gyümölcsöt érlelő kor. Xxxxxx meg hát a fát, szedjük be a termést. Siess vissza, Xxxx, hogy ebből a termésből neked is részed jusson. Gyere vissza, Xxxx, a te régi, öreg barátodat a helyén találod.

Xxxxx.

Mikor Xxxx e levelet végigolvasta, hajója már messze járt... E levél minden egyes szava egy- egy kalapácsütés volt, amely szétrombolta reményei, illúziói, szerelme felépített várát.

Fuldokolt haragjában. Hideg, kétségbeejtőn tehetetlen dühében.

- Miért tették?... Mivel bántottam őket? - lihegte.

A gyengék feljajdulása!... A gyengéké, akik nem tudnak látni, se előrelátni.

- Xxxxx!... Xxxxx!...

Hiába hívta a hű barátot, a szó beleveszett a tenger morajába. Más talán eszét veszítette volna. Xxxx lement a kabinjába és lefeküdt. A halálos testi és lelki kimerültség tompán-mély álmát aludta. Azt az álmot, amelyet Xxxxxxxx alhatott a waterlooi csata után.