ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
JÁRMŰVEZETŐ-KÉPZÉS
VEZETÉSI GYAKORLAT OKTATÁSÁRA
vonatkozó SZERZŐDÉSHEZ
verziószám: 1.2 hatályos:
2020. január 1-től
1. Bevezetés
Az Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) alkalmazásának célja
1.1 Az ÁSZF alkalmazásának a célja, hogy az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft.-nek és a vele szerződött partnereknek a közúti gépjárművezetők, valamint a közlekedési szakemberek gyakorlati képzésére kiterjedő együttműködési feltételeit meghatározza, továbbá a felek jogviszonyából eredő jogokat és kötelezettségeket megállapítsa.
Az ÁSZF hatálya
1.2 Az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. jogosult az ÁSZF rendelkezéseit egyoldalúan felülvizsgálni és módosítani. A módosításról, annak hatályba lépése előtt előzetesen értesíti a Vállalkozót a xxx.xxxx.xx honlapon keresztül, vagy az Oktató által az e-Titán Rendszerben rögzített e-mail címére küldött elektronikus levélben.
1.3 Az ÁSZF módosításának hatályba lépését követően a felek jogviszonyára az ÁSZF megváltozott rendelkezéseit kell alkalmazni. Amennyiben a Vállalkozó az ÁSZF megváltozott rendelkezéseivel nem ért egyet, úgy jogosult az ÁSZF megjelenését követően, a szerződést 15 napos felmondási idővel megszüntetni. Az ÁSZF módosítás elfogadásának minősül, ha a Vállalkozó a szerződés felmondására vonatkozó nyilatkozatot elmulasztja, illetve ha az ÁSZF hatályba lépését követően az Oktató az e- Titán Rendszert továbbra is használja.
2. Fogalom meghatározások
2.1 EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Oktató Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság: a jelen ÁSZF tekintetében az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft.
2.2 EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft.: postacíme: a jelen ÁSZF tekintetében: 4400 Nyíregyháza, Xxxxxx xx 0. Pf.249.
2.3 Vállalkozó: az a személy, aki az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft.-vel szerződést kötött járművezető képzés vezetési gyakorlat oktatásában történő közreműködésre. A Vállalkozó képviseletére a Szerződés teljesítése során az általa megjelölt egy vagy több Oktató is jogosult.
2.4 Oktató: az az érvényes gyakorlati szakoktatói engedéllyel és igazolvánnyal rendelkező személy, aki az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. és Vállalkozó között létrejött szerződés és a Vállalkozóval fennálló jogviszonya alapján a jelen ÁSZF rendelkezései szerint személyesen közreműködik az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft.-vel képzési jogviszonyban álló Tanulók gyakorlati oktatásában, a Tanulókkal való kapcsolattartásban, a Tanulókkal és a teljesítéssel kapcsolatos adminisztrációs feladatok ellátásában, továbbá a szerződés teljesítése érdekében a jelen ÁSZF rendelkezései szerint jogosult az e-Titán Rendszer korlátozott használatára. A jelen ÁSZF-ben az Oktatóra vonatkozóan megállapított kötelezettségek és feltételek értelemszerűen a Vállalkozóra (is) vonatkoznak.
2.5 Tanuló: az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft.-vel képzési jogviszonyban álló személy, akinek az elméleti képzését az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. végzi e-learning képzés keretében, a gyakorlati oktatását és egyéb adminisztrációs feladatokat pedig a Vállalkozó személyes közreműködőjeként az Oktató.
2.6 Szerződés: az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. és a Vállalkozó között létrejött egyedi szerződés, és annak valamennyi melléklete
2.7 e-TitánRendszer v. Rendszer: az SDA Informatika Zrt. szellemi tulajdonát képező és általa fejlesztett e-Titán Elektronikus Oktató Rendszer, amely magában foglalja a Nemzeti Közlekedési Hatóság által akkreditált, zárt rendszerű távoktatási képzésmenedzsment rendszert is.
2.8 Egyedi autentikáció: az e-Titán Rendszerben az Oktatónak, továbbá a Tanulónak a választott felhasználónéven és jelszón alapuló egyéni azonosítása
2.9 Díjsablon:Az e-Titán Rendszerben alkalmazott,összetartozó és egymásra épülő díjak (díjtételek) csoportosítása, amelyek tartalmazzák Oktató tevékenységéért az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. részére a Tanuló által fizetendő ellenértéket (Tanulói óradíj), illetve abból a Vállalkozó részére fizetendő összeget gyakorlati óránkénti részletezésben
2.10 Teljesítésigazolás: az Oktató által az e-TitánRendszer használatával készített, egyedi azonosítóval ellátott kimutatás, amely felsorolja és összegzi az Oktató által az előző elszámolás óta teljesített gyakorlati órákat és azok alapján a Vállalkozót megillető óradíjakat
2.11 E-kuponkód: a Szolgáltató által előállított egyedi azonosító, amelynek felhasználásával a szolgáltatás a Szolgáltató által meghatározott, egyes akciókhoz kapcsolódó, speciális feltételekkel szabályozott kedvezményekkel vehető igénybe
Amennyiben a Vállalkozó egyéni vállalkozóként, egyéni cégként, vagy egyszemélyes társaságként nem kíván további Oktatót személyes közreműködőként bevonni a Szerződés teljesítésébe, úgy a Szerződésnek és az ÁSZF-nek az Oktatóra vonatkozó rendelkezéseit értelemszerűen alkalmazni kell a Vállalkozóra.
3. Felek jogai és kötelezettségei
3.1 Oktató bevonása a szerződéses teljesítésébe
3.1.1 A Vállalkozó feladata és lehetősége, hogy a szerződés teljesítéséhez – a jelen ÁSZF-ben az Oktatóra vonatkozóan megállapított kötelezettségeket és feltételeket figyelembe véve és betartva – a Vállalkozó nevében személyesen közreműködő Oktatót ajánljon fel az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. részére.
3.1.2 A Vállalkozó felel azért, hogy a személyes közreműködőjeként eljáró személy(ek) folyamatosan megfeleljen(ek) a feladatvégzéssel kapcsolatosan a jelen ÁSZF-ben meghatározott és egyéb jogszabályi feltételeknek.
3.1.3 A Vállalkozó köteles az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft.-t mentesíteni minden
hátrányos következmény alól, ha személyes közreműködőjeként eljáró személy 3.1.2 pont szerinti jogosulatlanul végzi feladatát, és erre alapítottan igényt érvényesítenének az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft.-vel szemben.
3.1.4 A Vállalkozó köteles a Szerződés teljesítésébe általa bevonni kívánt Oktató szakoktatói igazolványának, vezetői engedélyének, gépjárműve oktatói és forgalmi engedélyének – Oktató által aláírt – másolatát a EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. postacímére elküldeni.
3.1.5 Amennyiben az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. elfogadja a Vállalkozó személyes közreműködésre felajánlott Oktatóját, akkor az Oktató adatait rögzíti az e-Titán Rendszerben és biztosítja számára a hozzáférését a Rendszerhez. Az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. által a Vállalkozó személyes közreműködőjeként az e-Titán Rendszerben regisztrált Oktatóra (szakoktatókra) és tevékenységére a Szerződés és az ÁSZF rendelkezései lesznek irányadóak.
3.1.6 Az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. indoklás nélkül jogosult a Vállalkozó által felajánlott Oktató személyes közreműködését visszautasítani. Az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. jogosult továbbá az olyan Oktató további személyes közreműködését is visszautasítani, akit az e-Titán Rendszerben már regisztrált. Az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. a döntését ez utóbbi esetben indokolni is köteles.
3.1.7 A Szerződés teljesítésébe bevont Oktató részére az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. lehetőséget biztosít az oktatott kategória e-learning tananyagának megismerésére.
3.2 Az e-Titán Rendszer használata
3.2.1 Az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. tájékoztatja a Vállalkozót, hogy az SDA Informatika Zrt, mint az eTitán Rendszer jogtulajdonosának engedélyével biztosítja, hogy az Oktató az e-Titán Rendszernek az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. által meghatározott funkcióit díjmentesen használhassa.
3.2.2 Amennyiben a Szerződésből vagy az ÁSZF-ből más nem következik, és lehetséges a Felek a Szerződés teljesítése érdekében tett nyilatkozataikat az e-Titán Rendszeren keresztül, elektronikus úton közlik egymással.
3.2.3 Az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. a Szerződés megkötését követően az Oktatónak a Vállalkozó által közölt e-mail címére elektronikus levélben küldi el az e-Titán Rendszer használatához szükséges regisztrációs URL-t, amelynek használatával az Oktató beléphet az e-Titán Rendszerbe.
3.2.4 Az Oktató az e-Titán Rendszerhez kizárólag egyedi autentikációval férhet hozzá. Az egyedi autentikációhoz használt felhasználónév és jelszó titokban tartásáért a felhasználónevet és jelszót megadó személy felel. A Vállalkozó köteles haladéktalanul értesíteni az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft.-t és a megadott jelszót megváltoztatni, ha az érdekkörében eljáró személy felhasználóneve és/vagy jelszava illetéktelenül harmadik személy tudomására jutott. Az értesítés és/vagy a jelszó megváltoztatásának késedelméből vagy elmulasztásából eredő károkért az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. nem felel.
3.2.5 Az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. kizárja a felelősségét a Vállalkozó személyes közreműködőjeként eljáró személy egyedi autentikációhoz használt felhasználónevének és/vagy jelszavának más személy által történő felhasználása következményeként felmerülő károkért és veszteségekért, függetlenül attól, hogy ez a felhasználás akár Vállalkozó, vagy az Oktató tudomásával, akár anélkül történik. A Vállalkozó viszont felelőssé tehető más személy által a felhasználónév és jelszó felhasználásával az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft.-nek vagy más félnek okozott károkért.
3.2.6 Oktató az oktatási tevékenységhez kapcsolódó személyes és szakmai adatait az e-Titán Rendszerben rögzíti. Az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. jogosult statisztikai adatokat képezni az Oktatónak a szerződés teljesítése során végzett gyakorlati oktatásával, és az ezzel kapcsolatos tanulói véleményekkel, valamint tanulói vizsgaeredményességével összefüggésben. Az EUROCAR- PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. jogosult ezeket az adatokat az e-Titán Rendszerben tárolni, továbbá az Oktató által megadott adatokat, illetve az általa küldött képeket és az Oktató statisztikai adatait a képzésre jelentkezők számára, az oktató kiválasztásának megkönnyítése céljából hozzáférhetővé tenni.
3.2.7 Vállalkozó tudomásul veszi, hogy az e-Titán Rendszer használata és a Rendszerhez kapcsolódó számítógép(ek) egyes adatai és IP címei naplózásra kerülnek.
3.3 Tanulói jelentkezés, Tanuló és Oktató összerendelése és ennek módosítása
3.3.1 A képzésre jelentkező Tanulók adataikat önállóan rögzíthetik a xxx.xxxxxxxx.xx webes regisztrációs felületén, vagy rögzítheti azokat az Oktató a 3.3.2 pont szerint, továbbá rögzítheti azokat az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. adminisztrátora is.
3.3.2 Az Oktató az e-Titán Rendszerben egyedi autentikációját követően jogosult regisztrálni a Tanulókat a személyes és képzési adatok megadásával. A Tanulók adatainak e-Titán Rendszerben történő szakszerű és helyes rögzítéséért, az adatok valódiságáért az Oktató felel. A jogosulatlanul, vagy helytelen, téves adatokból származó károkért az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft.-t nem terheli felelősség.
3.3.3 A Tanulókkal a képzési szerződést minden esetben az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. köti meg. A Tanulónak azokat az okiratait, nyilatkozatait és igazolásait, amelyek a képzési szerződéshez, a tanfolyam megkezdéséhez, a vizsgára jelentkezéshez szükségesek, ajánlott, tértivevényes küldeményként postai úton kell megküldeni az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. postacímére.
3.3.4 Az e-Titán Rendszerben a Tanulói-Oktatói összerendeléssel a Tanuló az Oktatónak gyakorlati képzésre kijelölt tanulójának minősül. Az összerendelést követően a Tanuló gyakorlati képzését a Tanuló ellenkező, 3.3.6 pont szerinti döntéséig a vele összerendelt Oktató végzi.
3.3.5 Az Oktató által a 3.3.2 pont szerint regisztrált Tanuló gyakorlati képzését a Tanulót regisztráló Oktató végezheti a Tanuló ellenkező, 3.3.6 pont szerinti döntéséig. Ezen Tanuló vonatkozásában az Oktatóra vonatkozó Díjsablonban megadott és saját tanulóra megállapított – magasabb díjtétel – illeti meg a Vállalkozót.
3.3.6 Amennyiben a Tanuló az Oktatónak, vagy az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft.-nek jelzi, hogy a gyakorlati képzést más oktatónál kívánja folytatni, úgy az Oktató haladéktalanul, de legkésőbb egy munkanapon belül a birtokában lévő iratokat a Tanulónak visszaadja, és a vezetési karton(oka)t az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. postacímére ajánlott, tértivevényes küldeményként megküldi. Az oktató személyének változására kizárólag az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. hozzájárulásával kerülhet sor.
3.3.7 A Tanuló regisztrálását, illetve ezt követően az elméleti (e-learning) képzés díjának megfizetését követően a Tanuló megkezdheti az elméleti képzést. A képzés díja bankkártyával, átutalással, illetve az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. ügyfélszolgálatán készpénzben fizethető meg. Átutalással történő fizetés esetén minden esetben fel kell tüntetni a Tanuló nevét, a Tanuló azonosító kódját és a képzés kódját. Az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. a Tanuló részére a regisztráció során megadott e-mail címére elektronikus levélben küldi meg a regisztrációs URL-t, melynek használatával és az adatainak, valamint az általa választott felhasználónevének és jelszavának megadásával a Tanuló részt vehet az elméleti képzésben.
3.3/A. E-kuponkód felhasználásának eltérő feltételei
3.3/A.1 Az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. jogosult kedvezményeket biztosítani az általa a Tanulóknak nyújtott szolgáltatás igénybevételéhez, továbbá jogosult egyes akciói során egyedi feltételek és kikötések alkalmazására, valamint jogosult országosan, vagy regionálisan meghirdetett akciókhoz csatlakozni.
3.3/A/2 Az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. a kedvezmények nyújtását, illetve az akcióban történő részvételt feltételek teljesítéséhez kötheti. A feltételeket az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. a honlapján teszi közzé.
3.3/A/3 Az a Vállalkozó, aki részt kíván venni a Szolgáltató által meghirdetett akcióban, annak előzetesen el kell fogadnia az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. által meghatározott feltételeket. A Vállalkozó a feltételek elfogadásáról és vállalásáról az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. által meghatározott formában köteles nyilatkozatot tenni.
3.3/A/4 Az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. e-mail üzenetben értesíti azokat a Vállalkozókat, akik jogosulttá váltak az akcióban történő részvételre.
3.3/A/5 Azok a Vállalkozók, akik részt vesznek a meghirdetett akcióban, a Tanuló adatainak 3.3.2 pont szerinti regisztrálása során rögzítik az e-Titán Rendszerben a Tanuló által megadott e-kuponkódot.
3.3/A/6 Az e-kuponkód csak akkor jogosít kedvezmények igénybevételére, ha annak rögzítését követően az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. igazolja az e-Titán Rendszeren keresztül annak érvényességét. Az ekuponkód érvényességének igazolása hiányában az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. által biztosított kedvezmény nem vehető igénybe.
3.3/A/7 Az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. jogosult ellenőrizni az akcióban történő részvételnek a Vállalkozó által vállalt feltételeinek betartását.
3.3/A/8 Az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. fenntartja a jogot, hogy azon Vállalkozók tekintetében, akik megsértik az akcióban történő részvétel feltételeit, vagy már nem felelnek meg a feltételeknek, megvonja az akcióban történő részvétel lehetőségét.
3.4 Oktatói adminisztráció
3.4.1 Az Oktató az e-Titán Rendszerben köteles az általa módosítható – elsősorban személyével és a tevékenységével kapcsolatos – adatokat folyamatosan karbantartani és naprakészen vezetni. Az Oktató köteles továbbá a szakoktatói igazolványában, vezetői engedélyében, gépjárművének oktatói engedélyében, vagy forgalmi engedélyében rögzített adatoknak a változásáról haladéktalanul értesíteni az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft.-t, valamint azoknak az igazolványainak/engedélyeinek az általa aláírt másolatát az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft.-nek postai úton eljuttatni, amelyek adataiban a változás bekövetkezett.
3.4.2 Az Oktató köteles az adminisztrációs feladatait az e-TitánRendszerre és az adminisztrációra vonatkozó mindenkori felhasználói kézikönyv és egyéb oktatási anyagokban foglaltak szerint végezni. A EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. a felhasználói kézikönyveket és egyéb oktatási anyagokat az Oktató számára hozzáférhetővé teszi.
3.4.3 Vállalkozó tudomásul veszi, hogy nevében az Oktató jogosult és köteles az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft.
által az e-Titán Rendszerben az Oktatónak felajánlott – oktatott kategóriánkénti – díjsablonok közül egyet a saját maga számára kiválasztani, vagy egyéni döntése szerint a kiválasztást módosítani. Az Oktató által az e-Titán Rendszerben az adott kategóriára vonatkozóan kiválasztott új díjsablon azonnal érvénybe lép és az e-Titán Rendszerben megjelenik. A kiválasztott új díjsablon adatai csak az Oktatóval az új díjsablon kiválasztását követően összerendelt Tanulókra vonatkoznak.
3.4.4 Vállalkozó tudomásul veszi, hogy az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. az e-Titán Rendszerben az Oktató által kiválasztott díjsablon Tanulói díját, egyéb adatok mellett a képzésre jelentkezők, illetve regisztrált Tanulók számára hozzáférhetővé teheti.
3.4.5 Az Oktató köteles az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft.-nek az e-Titán Rendszeren keresztül a TanulóiOktatói összerendelést követően küldött értesítése alapján haladéktalanul felvenni a kapcsolatot a Tanulóval.
3.4.6 Az Oktató köteles az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft.-vel képzési jogviszonyban álló Tanulók gyakorlati oktatása során a vezetési karton adatait rögzíteni az e-Titán Rendszerben. Az Oktató által rögzített adatok képezik az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. és az Oktató közötti elszámolás alapját.
3.4.7 A vezetési karton adatait az Oktatónak az e-Titán Rendszerben legkésőbb a tárgynapot követő 2, azaz két napon belül kell rögzítenie. Ennek ismételt elmulasztása esetén az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. jogosult a Szerződést rendkívüli felmondással is megszüntetni.
3.4.8 Az Oktató köteles havi óra- és vizsgaösszesítő lapot az adott hónapot követő 10. napig a közlekedési hatóság által a Bizonylati Albumban meghatározott módon a közlekedési hatóságnak elektronikus úton megküldeni. Amennyiben az Oktató ezt ismételten elmulasztja, úgy az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. jogosult a Szerződést rendkívüli felmondással is megszüntetni.
3.4.9 Az Oktató köteles a Tanuló oktatásának befejezéséig, vagy a Tanuló sikeres vizsgájáig a birtokában lévő iratokat (ideértve, de nem kizárólagosan: bizonyítvány, és orvosi igazolás) a Tanulónak visszaadni. Az Oktató a Tanuló sikeres vizsgáját követő két munkanapon belül a vezetési karton(oka)t az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. postacímére ajánlott, tértivevényes küldeményként megküldi.
3.4.10 Az Oktató a gyakorlati képzés mellett a vizsgáztatással összefüggő adminisztrációs feladatokat is ellátja. Így különösen, de nem kizárólagosan az Oktató köteles az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. által adott meghatalmazás alapján eljárni a Tanulók vizsgára jelentése során. A vizsgák helyéről és időpontjáról a Tanulót köteles tájékoztatni, elektronikus levélben, vagy személyesen, vagy telefonon.
3.5 Gyakorlati képzés
3.5.1 Az Oktató köteles a Tanulót az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon oktatni. A gyakorlati oktatáshoz szükséges járművet az Oktató biztosítja. Az Oktató köteles a gyakorlati oktatás során a Tanulóval egyeztetett időpontokban, valamint a gyakorlati vizsgán felkészülten, kifogástalan üzemi állapotban lévő, és – a vonatkozó jogszabályok előírásának megfelelően – érvényes műszaki vizsgával rendelkező járművel megjelenni. Az Oktató a mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezések maradéktalan betartásával köteles ellátni feladatait.
3.5.2 A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a gyakorlati oktatás során a Tanuló, vagy harmadik személyek által okozott károkért az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft.-vel szemben semmilyen igényt nem érvényesíthet. A Vállalkozó tudomásul veszi továbbá, hogy ha a Tanuló, vagy harmadik
személyek az Oktató tevékenységére, vagy magatartására alapítottan igényt érvényesítenének az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft.vel szemben, úgy a Vállalkozó köteles az EUROCAR- PARTNER AUTÓSISKOLA Kft.-t mentesíteni minden hátrányos következmény alól.
3.5.3 Az Oktató gyakorlati órát csak abban az esetben tarthat, ha az e-Titán Rendszerben előzetesen meggyőződik arról, hogy annak díját a Tanuló már megfizette az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft.-nek. A jelen pont szerinti rendelkezések megsértése esetén az EUROCAR- PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. jogosult a jelen szerződést rendkívüli felmondással megszüntetni.
3.5.4 Felek rögzítik, hogy sem a Vállalkozó, sem az Oktató, sem az érdekkörükben eljáró személy a Tanulótól nem kérhet, és nem fogadhat el a Szerződéssel összefüggő tevékenységük ellátásáért sem díjazást, sem pedig bármilyen ellenszolgáltatást. A jelen pont szerinti rendelkezések megsértése esetén az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. jogosult a jelen szerződést rendkívüli felmondással megszüntetni.
4. Díjazás, elszámolás, számlázás fizetési feltételek
4.1 Díjazás
4.1.1 A Vállalkozót díjazás illeti meg a Szerződés alapján a személyesen közreműködő Oktató(i) által nyújtott szolgáltatásokért.
4.1.2 A Vállalkozó személyes közreműködőjeként tevékenységet végző Oktatót megillető díj elszámolása az e-Titán Rendszerben a Tanulói-Oktatói összerendeléskor érvénybe lévő díjsablon adatai szerint történik. A díjsablon megváltoztatására visszamenőleg nincs lehetőség.
4.1.3 Az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. által a jelen szerződés alapján a Vállalkozónak fizetett díj magában foglal minden olyan költséget, járulékot és adót, amely a szerződés teljesítése során a Vállalkozónál, vagy a személyesen közreműködő Oktatójánál felmerült. A Vállalkozó, illetve az Oktató további díjak és költségek megtérítésére nem jogosultak.
4.2 Elszámolás
4.2.1 Vállalkozót megillető díj elszámolása kizárólag Oktatónként külön-külön történhet.
4.2.2 Vállalkozót megillető díj elszámolása az Oktató által választott – Oktatói-Tanulói összerendelésekor rögzítésre kerülő– díjsablonnak megfelelően, az általa az e-Titán Rendszerben rögzített oktatási tevékenységének, azaz a vezetési karton általa rögzített adatai alapján történik.
4.2.3 Abban az esetben, ha a Tanuló a gyakorlati óra díját előzetesen nem fizette meg, az Oktató által tartott gyakorlati óra díjának elszámolására az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft.-vel szemben az Oktató nem jogosult, illetve az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. ilyen esetben a díj megfizetését megtagadja.
4.2.4 Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a Tanuló az e-Titán Rendszerben megismerheti, ellenőrizheti és vitathatja az Oktató által rögzített adatokat. A Tanuló által vitatott tételek esetén az EUROCAR- PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. kivizsgálja az adatrögzítés helyességét és dönt az Oktató által rögzített adatok elszámolhatóságáról.
4.2.5 A Vállalkozót megillető díj elszámolására – eltérő megállapodás hiányában –tizennégy naponként (kéthetente) legfeljebb egy alkalommal kerülhet sor.
4.2.6 A díj elszámolását az Oktató az e-Titán Rendszerben kezdeményezheti. Az elszámolás kezdeményezése esetén, az ÁSZF-ben rögzített további feltételek teljesülése esetén, az e-Titán Rendszer egyedi azonosítóval ellátott Teljesítésigazolást hoz létre Oktatóként külön-külön. Az Oktató a személyére szóló Teljesítésigazolást az e-Titán Rendszerben megtekintheti és kinyomtathatja.
4.3 Számlázás fizetési feltételek
4.3.1 A Vállalkozó az e-Titán Rendszer által kiállított Teljesítésigazolás alapján és Teljesítésigazolásonként jogosult átutalásos számlát kiállítani az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA
Kft. részére. A Vállalkozó által kiállított számlán fel kell tüntetni a Teljesítésigazolás egyedi azonosítóját. A Vállalkozó kizárólag a Teljesítésigazoláson szereplő összeget állíthatja számlába. A Vállalkozó a számláján kizárólag az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. részére megadott, hivatalos és a cégkivonatában szereplő bankszámlaszámát szerepeltetheti.
4.3.2 Amennyiben a Vállalkozó a 4.3.1 ponttól eltérően állítja ki a számlát, úgy az a Szerződés tekintetében nem minősül szabályosnak, és ez alapján nem érvényesíthető követelés az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft.-vel szemben. A tartalmilag nem megfelelő vagy hiányos számlákat az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. ajánlott, tértivevényes postai levélben küldi vissza a Vállalkozó részére. Ebben az esetben a Vállalkozó jogosult a számlát ismételten kiállítani és az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft.-nek benyújtani.
4.3.3 A Vállalkozó által helyesen kiállított számlát az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. részére kizárólag ajánlott, tértivevényes postai levélben küldheti meg az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. postacímére.
4.3.4 A Vállalkozó által helyesen kiállított számlát az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. a kézhezvételtől számított 15, azaz tizenöt napon belül a banki átutalással egyenlíti ki.
5. A szerződés időbeli hatálya, megszüntetése
5.1 Felek között a Szerződés határozatlan időtartamra jön létre.
5.2 A Szerződés megszüntethető írásba foglalt közös megegyezéssel, továbbá rendes felmondással, illetve súlyos szerződésszegés esetén rendkívüli felmondással.
5.3 A Szerződést bármelyik fél, indoklás nélkül, a másik félhez eljuttatott rendes felmondással, 60 napos felmondási idővel megszüntetheti. A felmondási idő alatt az Oktató nem jogosult az e-Titán Rendszerben újabb Tanulót regisztrálni.
5.4 Bármelyik fél jogosult a Szerződést rendkívüli felmondással megszüntetni a másik fél súlyos szerződésszegése esetén. A rendkívüli felmondást írásba kell foglalni és meg kell indokolni. Az ELenz Autósiskola Zrt. különösen akkor jogosult a szerződést rendkívüli felmondással megszüntetni, ha:
5.4.1 az Oktató jogosulatlanul ad meg adatokat, vagy valótlan adatokat ad meg,
5.4.2 az Oktató elmulasztja az adataiban bekövetkezett változásokat bejelenteni, illetve megváltozott adatokat tartalmazó igazolványainak/engedélyeinek általa aláírt másolatát nem küldi el az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft.-nek
5.4.3 az Oktató ismételten elmulasztja az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. e-Titán Rendszeren keresztül küldött értesítése alapján felvenni a kapcsolatot a Tanulókkal,
5.4.4 az Oktató ismételten elmulasztja szabályosan rögzíteni a vezetési karton adatait az e-Titán Rendszerben,
5.4.5 az Oktató ismételten elmulasztja a közlekedési hatóság felé fennálló adatközlési kötelezettsége teljesítését,
5.4.6 az Oktató a Tanulótól a jelen ÁSZF 3.5.4 pontjában írt eset kivételével a tevékenysége ellátásáért, vagy azzal összefüggésben díjazást, vagy bármilyen ellenszolgáltatást kér, vagy fogad el,
5.4.7 az Oktató anélkül tart gyakorlati órát, hogy az e-Titán Rendszerben előzetesen meggyőződött volna arról, hogy a Tanuló a gyakorlati óra díját már megfizette az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft.nek.
5.4.8 az Oktató vagy a Vállalkozó veszélyezteti, akadályozza vagy lehetetlenné teszi az EUROCAR- PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. tevékenységét, vagy az EUROCAR-PARTNER
AUTÓSISKOLA Kft. jóhírnevét, vagy érdekét sértő közlést tesz, vagy ilyen magatartást tanúsít,
5.4.9 tudomására jut, hogy a Vállalkozó, vagy az Oktató kezdeményezésére a Tanuló, az EUROCAR- PARTNER AUTÓSISKOLA Kft.-vel megkötött szerződése megszüntetését követően, gyakorlati képezésre vonatkozóan a Vállalkozóval, vagy az Oktatóval képzési szerződést kíván kötni, vagy ilyen szerződést köt,
5.4.10 a Vállalkozó adószáma jogerősen felfüggesztésre, vagy törlésre kerül,
5.4.11 az Oktató szakoktatói engedélyét a közlekedési hatóság visszavonta, a szakoktatók névjegyzékéből törölte.
5.5 A szerződés megszüntetése esetén az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. korlátozhatja, illetve megszüntetheti az Oktatónak az e-Titán Rendszerhez történő hozzáférését, jogosultságát, illetve az e- Titán Rendszerben történő megjelenését.
5.6 A Vállalkozó akkor jogosult a szerződést rendkívüli felmondással megszüntetni, ha az EUROCAR- PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. saját döntése szerint – anélkül, hogy erre akár a szerződés rendelkezései vagy hatósági intézkedés alapján jogosult vagy köteles lenne – egyoldalúan felfüggeszti a képzési tevékenységét.
5.7 A szerződés megszűnik akkor is, ha az Oktató, vagy a Vállalkozó több személyesen közreműködő Oktatóinak mindegyike 180 napig egyedi autentikációt követően nem lép be az e-Titán Rendszerbe.
5.8 A szerződés megszűnése esetén az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. és a Vállalkozó elszámolnak. A szerződés megszűnéséig az Oktató közreműködése alapján számított díjat az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. az ÁSZF. 4. fejezete szerint fizeti meg.
5.9 A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a szerződést az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. a Vállalkozó vagy az Oktató súlyos szerződésszegésére tekintettel rendkívüli felmondással szüntette meg, úgy a megszüntetést követően 2 évig az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. nem köt ismételten szerződést a Vállalkozóval és/vagy az Oktatóval.
6. Vis maior
6.1 Egyik Fél sem felelős a jelen szerződés szerinti kötelezettségeinek nem szerződésszerű teljesítéséért, a teljesítés késedelméért vagy a nem teljesítésért, ha ezek bekövetkezése vis maior következménye. Vis maiornak minősülnek a fél érdekkörén, ellenőrzésén, irányításán, illetve befolyásolási lehetőségén kívül eső, előre nem látható körülmények, amelyek megakadályozzák a Szerződés teljesítését.
6.2 Ha a vis maior nem teszi lehetetlenné a szerződés teljesítését, de késlelteti azt: a teljesítési határidő meghosszabbodik a vis maior okozta késedelem időtartamával. Amennyiben a vis maior időtartama meghaladja a 30 napot, mindkét Félnek jogában áll a jelen szerződést azonnali hatállyal felmondani.
6.3 Az a fél, akinek érdekkörében a vis maior bekövetkezik, köteles a vis maior tényéről, okáról és várható időtartamáról a másik Felet e-mailben, vagy az e-Titán Rendszerben küldött üzenettel, és lehetőség szerint ajánlott levélben haladéktalanul értesíteni. Az értesítést elmulasztó Fél az ebből eredő kárért felel.
7. Egyéb rendelkezések
7.1 A szerződés teljesítése során a felek a papíralapú dokumentumokat, nyilatkozatokat és okiratokat stb. postai küldeményeket kizárólag ajánlott, tértivevényes küldeményként adják postára. Az ennek elmulasztásából eredő károkért a mulasztó felet terheli felelősség.
7.2 Oktató a szerződés hatálya alatt csak olyan adatokat rögzíthet az e-Titán Rendszerben, amelyek tekintetében rendelkezik az erre vonatkozó felhatalmazással. Az ezzel kapcsolatos, valamint az adatok téves megadásából eredő károkért az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft.-t nem terheli felelősség, ilyen igényekért az Oktató és a Vállalkozó áll helyt.
7.3 Vállalkozó tudomásul veszi, hogy esetleges nem szerződésszerű teljesítése, vagy szerződésszegő magatartása esetén az EUROCAR-PARTNER AUTÓSISKOLA Kft. előzetes figyelmeztetés nélkül is jogosult az Oktató eTitán Rendszerhez történő hozzáférését korlátozni, felfüggeszteni, vagy megszüntetni.
Nyíregyháza, 2019. december 30.