Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. november 3-án tartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. november 3-án tartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének
49/2016. (XI. 03.) számú határozata
a Magyar Telekom Nyrt.-vel kötendő földhasználati szerződésről
Folyás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat tulajdonát képező, folyási 3753 helyrajzi számú beépítetlen területre a Magyar Telekom Nyrt.-vel (1013 Budapest, Krisztina krt. 55. szám) kötendő földhasználati szerződésről szóló 33/2016. (VII. 06.) számú határozatát kiegészíti azzal, hogy
- a földhasználat határozatlan időre szól,
- a használati jog ellenértéke bruttó 4,5 MFt, melyet a használó két részletben, a szerződés aláírásakor és a jogerős építési engedély kézhezvételét követően számla ellenében fizeti meg az önkormányzat részére.
Felhatalmazza a polgármestert, hogy a földhasználati szerződést kösse meg.
Határidő: 2016. november 20. Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. november 4.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. november 3-án tartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének
48/2016. (XI. 03.) számú határozata
a Hortobágy-menti Térségfejlesztő Társulás vagyonfelosztása tárgyában
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Hortobágy-menti Térségfejlesztő Társulás vagyonfelosztása tárgyú előterjesztést és az alábbi döntést hozta:
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testülete a Társulást 2016. december 31. napjával történő megszüntetéséhez kapcsolódóan a vagyonfelosztásról szóló megállapodást a jelen határozat melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja.
Határidő: 2016. november 20. Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. november 4.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Melléklet a 48/2016. (XI. 03.) számú határozathoz
Vagyonfelosztási megállapodás
amelyet kötöttek egyrészről
Hortobágy-menti Térségfejlesztő Társulás (képviseli: Xxxxxxxx Xxxxx elnök), 4065 Újszentmargita Rákóczi u. 125.. (továbbiakban: Társulás), adószáma: 15376910-2-09
másrészről
• Újszentmargita Község Önkormányzata (képviseli: Xxxxxxxx Xxxxx polgármester, 4065 Újszentmargita, Xxxxxxx xx 000. sz. )
• Folyás Község Önkormányzata (képviseli: Xxxxxx Xxxxxx polgármester, 4095 Folyás, Fő út 0.xx. )
• Újtikos Község Önkormányzata (képviseli: Xxxxxx Xxxxxx polgármester, 0000 Xxxxxxx, Xxxxx X. xx. 12. sz.)
• Tiszagyulaháza Község Önkormányzata (képviseli: Xxxx Xxxxxx polgármester, 4097 Tiszagyulaháza, Kossuth x.00.xx. )
Felek megállapítják, hogy a Hortobágy-menti Térségfejlesztő Társulás Tanácsa /2016.
(………..) számú határozatában foglalt javaslata alapján a települések képviselő-testületi határozataikkal a Társulás 2016. december 31. napjával történő, jogutód nélküli megszűnését határozták el.
A Megszüntető Megállapodást jóváhagyó határozatok száma:
Újszentmargita Község Önkormányzatának Képviselő-testülete /2016.( ) számú határozat
Folyás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete /2016.( ) számú határozat Újtikos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete /2016.( ) számú határozat Tiszagyulaháza Község Önkormányzatának Képviselő-testülete /2016.( ) számú határozat
I.Kötelezettségvállalások rendezése
1. Felek rögzítik, hogy a Társulás általános forgalmi adó fizetéséből eredő kötelezettségeit az alábbiak szerint a Társulás pénzeszközeinek terhére 2016.
december 31. napjáig teljesíteni kell:
• AI8SA 3216481 számú számla tekintetében: 10.692.000,- Ft
• AI8SA 3216482 számú számla tekintetében: 9.273.175,- Ft
• AI8SA 3216484 számú számla tekintetében: 1.188.000,- Ft
2. Felek rögzítik, hogy a fent rögzített kötelezettségeken túl a Társulásnak fennálló kötelezettsége nincs.
III. A Társulás vagyonának felosztása
1. A Társulás tagjai megállapítják, hogy a Társulás felosztható mérleg szerinti vagyona 2016. október 15-én (tájékoztató adat):
• Tárgyi eszközök értéke a szerződés melléklete szerint: 0,- Ft
• Bankszámlán lévő pénzvagyon: 62.841.844,- Ft
• Követelések: 0,- Ft, kötelezettségek: 21.153.175,- Ft
(Felek tudomásul veszik, hogy a 2016. december 31-i állapotot tükröző záró költségvetési beszámolóban foglalt vagyon kerül felosztásra a jelen tervezetben meghatározott felosztási módon.)
2. Felek megállapodnak abban, hogy a Társulás 1. pontban meghatározott vagyonát az alábbi módon osztják fel:
2.1. A Társulás általános forgalmi adó fizetési kötelezettségét a vagyonfelosztási megállapodás I.1. pontjában rögzítettek szerint a Társulás 2016. december 31. napjáig teljesíti.
2.2. A pénzeszközök felosztását Xxxxx az alábbi arányban határozzák meg:
- Újszentmargita Község Önkormányzata: 20.000.000,-Ft
- Folyás Község Önkormányzata: 7.000.000.- Ft
- Újtikos Község Önkormányzata: 7.000.000,-Ft
- Tiszagyulaháza Község Önkormányzata: 7.000.000,-Ft
2.3. A 2.2. pontban foglalt pénzeszközök átutalását a Felek részére a Hortobágy- menti Térségfejlesztő Társulás pénzforgalmi számlájáról 2016. november 30. napjáig teljesíti az Önkormányzatok itt megjelölt pénzforgalmi számláira történő átutalással:
- Újszentmargita Község Önkormányzata: 11738156-15375452
- Folyás Község Önkormányzata: 61200216-11055839
- Újtikos Község Önkormányzata: 61200230-10102055
- Tiszagyulaháza Község Önkormányzata: 61200230-10106547
2.4. A Társulás pénzforgalmi számlája 2016. december 31. napjával megszüntetésre kerül, az utolsó banki napon megtörténik a házipénztár lezárása és a pénzeszközök átvezetése a Társulás székhely önkormányzatához. Felek megállapodnak abban, hogy az így átvezetett pénzeszköz ettől a naptól Újszentmargita Község Önkormányzatát illeti.
IV. Záró rendelkezések
1. A Felek esetleges nézeteltéréseiket kölcsönös kompromisszumkészséggel, békés úton kívánják rendezni, amennyiben ez nem vezet eredményre, e megállapodásból eredő vagy azzal kapcsolatos jogvita eldöntésére a Társulás fennállása alatt a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kizárólagosan illetékes, a Társulás megszűnését követően pedig a polgári peres eljárást igénylő vagyonjogi jogvita esetén a pertárgy értékétől függően a Debreceni Járásbíróság vagy a Debreceni Törvényszék jogosult eljárni.
2. Xxxxx vagyonfelosztási szerződést a társult önkormányzatok képviselő-testületeinek képviseletében eljáró polgármesterek, mint önkormányzati akarattal egyezőt saját kezűleg aláírták.
Újszentmargita, 2016. ………………
…………………………………… ………………………………… Hortobágy-menti Térségfejlesztő Társulás
Xxxxxxxx Xxxxx elnök pénzügyi ellenjegyző
…………………………………… ………………………………… Újszentmargita Község Önkormányzata
Xxxxxxxx Xxxxx polgármester pénzügyi ellenjegyző
…………………………………… ………………………………… Folyás Község Önkormányzata
Xxxxxx Xxxxxx polgármester pénzügyi ellenjegyző
…………………………………… ………………………………… Újtikos Község Önkormányzata
Xxxxxx Xxxxxx polgármester pénzügyi ellenjegyző
…………………………………… ………………………………… Tiszagyulaháza Község Önkormányzata
Xxxx Xxxxxx polgármester pénzügyi ellenjegyző
Kivonat
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. november 3-án tartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének
47/2016. (XI. 03.) számú határozata
a Hortobágy-menti Térségfejlesztő Társulás megszüntetése tárgyában
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 42. § 5. pontjában biztosított jogkörében eljárva megtárgyalta a Hortobágy-menti Térségfejlesztő Társulás megszüntetése tárgyú előterjesztést és az alábbi döntést hozta:
Képviselő-testület a Társulást 2016. december 31. napjával – figyelemmel a Társulási megállapodás VII. pontjára - közös megegyezéssel megszünteteti, a megszüntetésről szóló megállapodást a jelen határozat melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja.
Határidő: 2016. november 20. Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. november 4.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Melléklet a 47/2016. (XI. 03.) számú határozathoz
MEGÁLLAPODÁS
A HORTOBÁGY-MENTI TÉRSÉGFEJLESZTŐ TÁRSULÁS MEGSZÜNTETÉSÉRŐL
A Hortobágy-menti Társulást létrehozó társulási megállapodás (a továbbiakban: Társulási megállapodás) I.2. pontjában részletesen megjelölt önkormányzatok képviselő-testületei a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 16.§, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény alapján megállapodást kötöttek.
A Társulást létrehozó önkormányzatok az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés k) pontjának, illetve a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 91. § b) pontjában, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 14. § (1)-(3) bekezdésében és a 167/E. § (3) bekezdés d) pontjában foglaltak figyelembe vételével a Hortobágy-menti Térségfejlesztő Társulást az alábbiak szerint megszüntetik:
I. A megszűnő Társulás neve, székhelye, működési területe, jogállása
1. A Társulás neve: Hortobágy-menti Térségfejlesztő Társulás
2. A Társulás székhelye: 4065 Újszentmargita, Rákóczi u. 125.
3. A Társulás működési területe: Magyarország Észak-Alföldi Régió
4. A Társulás jogállása: önálló jogi személyiséggel rendelkező teljes jogkörű önkormányzati szerv.
II. A Társulást megszüntető tagok neve, székhelye és képviselője
1. Újszentmargita Község Önkormányzata, 4065 Újszentmargita, Rákóczi u. 125., képviseli: Xxxxxxxx Xxxxx polgármester
2. Folyás Község Önkormányzata, 4095 Folyás, Kossuth u. 13. képviseli: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
3. Újtikos Községi Önkormányzat, 4096 Újtikos, Arany J. u. 12. képviseli: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
4. Tiszagyulaháza Község Önkormányzata, 4097 Tiszagyulaháza, Xxxxxxx u. 73. képviseli: Xxxx Xxxxxx polgármester
III. A Társulás megszüntetésének körülményei
1. A Társulás megszűnésének időpontja (hatálya): 2016. december 31.
2. A megszüntetés módja: alapító xxxxx általi, jogutód nélküli megszüntetés.
3. A Társulás megszüntetésének oka: az Mötv. 91. § b) pontja alapján a társulás megszűnik, ha a társulás tagjai az Mötv. 88. § (2) bekezdés szerinti többséggel azt elhatározzák.
(Az Mötv. 88. § (2) bekezdése szerint : „(2) A társulásban részt vevő képviselő- testületek mindegyikének minősített többséggel hozott döntése szükséges a társulási megállapodás jóváhagyásához, módosításához vagy a társulás megszüntetéséhez.”)
A tagok képviselő-testületei minősített többséggel hozott döntéssel a Társulás megszüntetéséről és jelen megszüntető megállapodás jóváhagyásáról döntenek.
4. A megszűnő Társulás által ellátott feladatok jövőbeni ellátásának módja: A Társulás elsősorban szélessávú-hálózat fejlesztési tevékenység ellátására, másodsorban az Észak-Alföldi Régió – ezen belül elsősorban a Hortobágy környéki térség – komfortosabbá-, lakhatóbbá- és az idegenforgalom számára célterületté tétele, fejlesztése céljából jött létre.
A Társulás által létrehozott szélessávú-hálózat értékesítését követően ezen feladat megszűnik. A Társulás tagjai területfejlesztési tevékenységük ellátásáról saját maguk gondoskodnak.
IV. A Társulás vagyonának felosztása
A Társulás vagyonmegosztásáról külön vagyonfelosztási megállapodás rendelkezik.
V. Iratkezelés
1. Az iratkezelésre a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 9/A. § (4) bekezdése az irányadó.
2. A megszűnő Társulás irattári anyagát jelenleg a Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Újszentmargitai Kirendeltsége kezeli, mely a megszűnés időpontját követően is gondoskodik annak további elhelyezéséről, biztonságos megőrzéséről, kezeléséről, használhatóságáról.
VII. A Társulás megszüntetésével összefüggő átmeneti rendelkezések
1. A kötelezettségvállalás rendje: a Társulási Tanács Elnöke a megszűnés időpontjáig 2016. december 31. napjáig, a 2016. évi jóváhagyott költségvetésben foglalt előirányzatok terheinek összegére vállalhat kötelezettséget.
2. A megszűnő Társulás általi kötelezettségvállalások határideje: 2016. december 31.
3. A Társulás tagjai kijelentik, hogy társfinanszírozott projektjük nincs, és egymással szemben a Társulással kapcsolatban további követelésük nincs.
4. A Társulás tagjai kijelentik, hogy a GVOP-4.4.2-05/1-2005-10-0002/4.0 azonosító jelű, szélessávú hálózat megépítésére irányuló projekt szerződés szerint megvalósult, annak fenntartási időszaka letelt, a Közreműködő Szervezet a projektet lezárta.
5. A Társulás alkalmazásában álló személyekkel kapcsolatos munkáltatói intézkedések: a Társulásnak jelenleg nincs alkalmazottja, a Társulás munkaszervezeti feladatait a Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Újszentmargitai Kirendeltsége állományában lévő köztisztviselők látják el 2016. december 31.napjáig.
6. A Társulás tagjai megállapodnak abban, hogy amennyiben közöttük e megállapodás aláírását követően a megállapodás tárgyára vonatkozóan olyan vitás kérdés keletkezne, amelyben egymással nem tudnak megegyezni, vitájukat a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság jogosult eldönti.
A Társulási Megállapodást az érintett önkormányzatok döntése alapján a polgármesterek aláírásukkal látják el:
Újszentmargita Község Önkormányzat Képviselő-testülete
Xxxxxxxx Xxxxx
Polgármester ph
Folyás Község Önkormányzat
Képviselő-testülete
Xxxxxx Xxxxxx
ph
Polgármester
Újtikos Község Önkormányzat
Képviselő-testülete
Xxxxxx Xxxxxx
ph
Polgármester
Tiszagyulaháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete
ph
Xxxx Xxxxxx
Polgármester
Kivonat
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. november 3-án tartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének
46/2016. (XI. 03.) számú határozata
Hajdúnánás – Folyás- Tiszagyulaháza - Újtikos Szociális és Gyermekjóléti Önkormányzati Társulás (4080 Hajdúnánás, Köztársaság tér 1. szám) megszüntetéséről
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 42. § 5. pontjában biztosított jogkörében eljárva megtárgyalta a Hajdúnánás-Folyás–Tiszagyulaháza-Újtikos Szociális és Gyermekjóléti Önkormányzati Társulás (4080 Hajdúnánás, Köztársaság tér 1. szám) megszüntetésével kapcsolatos előterjesztést és úgy dönt, hogy a Társulást - a határozat 1. számú mellékletét képező megszüntető megállapodással - 2016. december 31. napjával jogutód nélkül megszünteti.
A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a megszüntető megállapodás aláírására.
Határidő: 2016. november 20. Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. november 4.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Kivonat
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 27-én tartott rendes nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének
45/2016. (IX. 27.) számú határozata Szociális Szövetkezet létrehozásáról
Folyás Községi Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy alapító tagként részt vesz a Folyási Xxxxxx Szociális Szövetkezetben.
A képviselő-testület a Folyási Xxxxxx Szociális Szövetkezetbe Folyás Község Önkormányzata mindenkori alpolgármesterét jelöli Folyás Község Önkormányzata képviselőjeként.
A képviselő-testület hozzájárul ahhoz, hogy a Szövetkezet székhelyet létesítsen a Folyás Község Önkormányzata kizárólagos tulajdonában álló, 4095 Folyás, Bólyai J. utca 6. szám alatti ingatlanon és azt a cégbíróságon ekként bejegyeztesse.
A képviselő-testület a Xxxxxxx Xxxxxx Szociális Szövetkezet alapszabályának aláírására felhatalmazza Xxxxxxx Xxxxx alpolgármestert.
A képviselő-testület a Folyási Boróka Szociális Szövetkezetben a Folyás Község Önkormányzatára eső 30.000,- Ft vagyoni hozzájárulás összegét, továbbá az ügyvédi megbízás díját az önkormányzat 2016. évi költségvetésének általános tartaléka terhére biztosítja.
Felkéri a polgármestert, hogy a határozat végrehajtásához szükséges intézkedések megtételéről gondoskodjon.
Határidő: 2016. október 30. Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. szeptember 28.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx
aljegyző
Kivonat
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 27-én tartott rendes nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének
44/2016. (IX. 27.) számú határozata
települési önkormányzatok rendkívüli önkormányzati támogatására igény benyújtásáról
Folyás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény 3. melléklet III.1. pontja szerint a települési önkormányzatok rendkívüli önkormányzati támogatására igényt nyújt be.
Felkéri a polgármestert, hogy gondoskodjon a támogatási igény benyújtásáról.
Határidő: 2016. szeptember 30. Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. szeptember 28.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 27-én tartott rendes nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének
43/2016. (IX. 27.) számú határozata
közkifolyók megszüntetéséről
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testülete a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013 (II.27.) Kormányrendelet 81. § (4) bekezdésében meghatározott hatáskörében eljárva, a víziközmű- szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 58.§ (11) bekezdésében foglaltakat is figyelembe véve Folyás község közigazgatási területén az alábbi közterületi vízvételi helyet szünteti meg:
1. Xxxxxxx xxxx 0.
2. Xxxxxxx xxxx 00.
3. Xxxxxx xxxx 0.
4. Xxxx Xxxxxx xxxx 0.
5. Xxxxxxx xxxx 0.
6. Xxxx xxxx 0.
7. Xxxx xxxx 00.
8. Xxxxx Xxxxx xxxx 0.
9. Xxxx xxxx 00.
10. Xxxxx Xxxxxx xxxx 0.
Felkéri a polgármestert, hogy közterületi vízvételi helyek megszüntetésével kapcsolatos feladatokat lássa el.
Határidő: 2016. október 20. Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. szeptember 28.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 27-én tartott rendes nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének
42/2016. (IX. 27.) számú határozata
az önkormányzat tulajdonában lévő vízi közmű vagyon vagyonértékeléséről
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testülete a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. által a saját tulajdonában álló vízi közművekre elkészített vagyonértékelést, továbbá az abban szereplő vagyonleltárt elfogadja.
Az önkormányzat a vagyonértékelésben szereplő adatokat a vízi közművek vagyonértékelésének szabályairól és a víziközmű-szolgáltatók által közérdekből közzéteendő adatokról szóló 24/2013. (V. 29.) NFM rendelet 2.§ (2) bekezdése alapján a saját nyilvántartásain 2016. október 1-i fordulóponttal átvezeti.
A vagyonértékelés szerinti vagyonérték: 53.501.828 -Ft, azaz Ötvenhárommillió- ötszázegyezer-nyolcszázhuszonnyolc forint.
Felkési a polgármestert, hogy a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt.-t a vagyonértékelés elfogadásáról tájékoztassa.
Határidő: 2016. október 10 Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. szeptember 28.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Kivonat
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 27-én tartott rendes nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének
41/2016. (IX. 27.) számú határozata
a polgármesteri jelentésről
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testülete a polgármesteri jelentést elfogadta.
Határidő: - Felelős: -
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. szeptember 28.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Kivonat
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 27-én tartott rendes nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének
40/2016. (IX. 27.) számú határozata
a Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal 2015. július 1 és 2016. június 30. közötti időszakban végzett tevékenységéről szóló beszámolóról
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testülete a jegyzőnek Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvényt 81. § (3) bekezdés f) pontja alapján előterjesztett, a Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal 2015. július 1. és 2016. június 30. közötti időszakban végzett tevékenységéről szóló beszámolót megtárgyalta és azt elfogadja.
Felelős: - Határidő: -
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. szeptember 28.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Kivonat
Folyás Község Önkormányzata 2016. augusztus 25-én tartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének
38/2016. (VIII. 25.) számú határozata
a BORÓK-MED Bt. (0000 Xxxxxx, Xxxxx xxxx 0.xxxx) kérelméről
Folyás Község Önkormányzata képviselő-testülete megtárgyalta a BORÓK-MED Bt. (4028 Debrecen, Ajtó u. 7. szám) kérelmét és hozzájárul a házi orvosi rendelési idő módosításához a kérelemben foglaltaknak megfelelően.
Ennek megfelelően az egészségügyi feladatellátási szerződés 1. számú mellékletében a rendelési idő
kedd: 11.00 órától 13.00 óráig
csütörtök: 11.00 órától 13.00 óráig
Felkéri a polgármestert és az egészségügyi szolgáltatót, hogy a lakosságot tájékoztassa a változásról.
Felhatalmazza a polgármestert a határozatból eredő intézkedések megtételére.
Határidő: azonnal Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. szeptember 1.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Kivonat
Folyás Község Önkormányzata 2016. augusztus 25-én tartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének
37/2016. (VIII. 25.) számú határozata
önkormányzati tulajdonú ingatlanok további hasznosításáról
I./ Folyás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 13.§ (1) bekezdése alapján úgy határoz, hogy az alábbiakban felsorolt ingatlanokat versenytárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítés útján kívánja hasznosítani 180 Ft/m2 + ÁFA kiinduló licitár meghatározásával:
Helyrajzi szám | Cím | Művelési ág | Terület (m2) |
3570 | Xxxxxxx Xxxxxxx utca | kivett beépítetlen terület | 2259 |
3571/1 | Xxxxxxx Xxxxxxx utca | kivett beépítetlen terület | 2271 |
3712/1 | Béke utca | kivett beépítetlen terület | 1651 |
3713 | Béke utca | kivett beépítetlen terület | 2431 |
3714 | Béke utca | kivett beépítetlen terület | 2440 |
3715 | Béke utca | kivett beépítetlen terület | 2420 |
3716 | Béke utca | kivett beépítetlen terület | 2378 |
3717 | Béke utca | kivett beépítetlen terület | 2314 |
3718 | Béke utca | kivett beépítetlen terület | 2397 |
3719 | Béke utca | kivett beépítetlen terület | 2356 |
3720 | Béke utca | kivett beépítetlen terület | 2349 |
0000 | Xxxx xxxx | kivett beépítetlen terület | 2340 |
3722 | Béke utca | kivett beépítetlen terület | 2374 |
3723 | Béke utca | kivett beépítetlen terület | 2329 |
3724 | Béke utca | kivett beépítetlen terület | 2335 |
3725 | Béke utca | kivett beépítetlen terület | 2335 |
3726 | Béke utca | kivett beépítetlen terület | 2299 |
ÖSSZESEN | 3 ha 9278 m2 |
Felkéri a polgármestert, hogy a szükséges intézkedések megtételéről gondoskodjon, valamint felhatalmazza az adásvételi szerződés aláírására.
Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
Határidő: 2016. szeptember 3. – a pályázati felhívás megjelentetésére 2016. szeptember 30. – szerződéskötésre
II./ Folyás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a kizárólagos tulajdonában álló folyási 3711 hrsz-ú közút megnevezésű ingatlanát telekalakítási eljárás keretében meg kívánja osztani oly módon, hogy a folyási 3571/1 hrszú ingatlannal határos utcaszakasz önálló ingatlan legyen, melynek művelési ága kivett beépítetlen terület.
Az így kialakított új ingatlant az önkormányzat üzleti vagyonába sorolja be.
Felkéri a polgármestert, hogy a telekalakítási eljárást az önkormányzat képviseletében indítsa el és gondoskodjon az ahhoz szükséges intézkedések megtételéről.
Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
Határidő: 2016. szeptember 15.–az eljárás megindítására
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. szeptember 1.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének
36/2016. (VII. 06.) számú határozata
a Hajdú-Bihar megyei Kormányhivatal szakmai javaslatáról
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testülete a Hajdú-Bihar megyei Kormányhivatalnak a Helyi Építési Szabályzatról szóló 5/2006. (IX. 18.) önkormányzati rendeletre tett szakmai javaslatát megismerte, melynek alapján a rendeletmódosítás várható határidejét 2016. december 30-ban állapítja meg.
Felkéri a polgármestert a rendelet-módosításhoz szükséges intézkedések megtételére.
Határidő: azonnal és folyamatos Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. július 11.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének
35/2016. (VII. 06.) számú határozata igazgatási szünet elrendeléséről
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testülete a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 232. § (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján 2016. július 11-től július 23-ig igazgatási szünetet rendel el.
Felkéri a jegyzőt, hogy az igazgatási szünet időtartama alatt a zavartalan ügymenet és feladatellátás, valamint a lakossági ügyfélszolgálattal rendelkező szervek esetében a folyamatos feladatellátás biztosításáról, valamint a lakosság tájékoztatásáról gondoskodjon.
Határidő: 2016. július 10. - lakosság tájékoztatására Felelős: Xx. Xxxx Xxxx jegyző folyamatos - feladatellátás biztosítása
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. július 11.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Kivonat
Folyás Község Önkormányzata 2016. július 6-án tartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének
34/2016. (VII. 06.) számú határozata
a Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testülete a Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatát az alábbiak szerint módosítja:
Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának II. pontjában, a Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal „önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége” a kormányzati funkciójánál meghatározott álláskeretet a Közös Önkormányzati Hivatalnál foglalkoztatottak esetén 1 fővel csökkenti, az önkormányzatnál foglalkoztatottak esetén 2 fővel megemeli.
Felkéri a jegyzőt, hogy a Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatában foglaltaknak az intézmény dolgozói általi megismertetéséről, valamint a határozatból adódó szükséges intézkedések megtételéről gondoskodjon.
Határidő: azonnal Felelős: Xx. Xxxx Xxxx jegyző
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. július 11.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Kivonat
Folyás Község Önkormányzata 2016. július 6-án tartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének
33/2016. (VII. 06.) számú határozata a Magyar Telekom Nyrt. kérelméről
Folyás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a nemzeti vagyonról, és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 3/2013. (II. 15.) Önkormányzati Rendelet 17. § (4) bekezdése alapján úgy határoz, hogy az önkormányzat tulajdonát képező, Folyás 3753 helyrajzi számú, természetben a 4095 Folyás, Béke utcán lévő 7190 m2 alapterületű kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlan 200 m2 területű részére vonatkozóan az előterjesztés mellékletét képező földhasználati szerződést köti a Magyar Telekom Nyrt.-vel (1013 Budapest, Krisztina krt. 55. szám).
Felhatalmazza a polgármestert, hogy tegyen ajánlatot a szerződés 2030-ig, határozott időre történő megkötésére. Amennyiben a szerződő fél ezt nem fogadja el, felhatalmazza a polgármestert az eredeti ajánlat szerinti földhasználati szerződés megkötésére.
Határidő: 2016. július 31. Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
Felkéri a polgármestert, hogy a szerződés megkötéséről és az ingatlan új rendeletetéséről a lakosságot tájékoztassa.
Határidő: esedékességkor Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. július 11.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének
32/2016. (VII. 06.) számú határozata
az önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladat ellátására kötött közszolgáltatási szerződés módosításáról
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testülete
I./ a Hajdúsági Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.-vel (4220 Hajdúböszörmény, Xxxxxxx Xxxxxx u. 1. szám) 2014. június 30-án kelt közszolgáltatási szerződés 2016. június 31-val közös megegyezéssel történő megszüntetésével egyetért.
II./ Az önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladat ellátására a Hajdúsági Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.-vel (4220 Hajdúböszörmény, Xxxxxxx Xxxxxx u. 1. szám) a polgármester által 2024. június 30-ig terjedő időtartamra kötött szerződést utólagosan jóváhagyja.
Határidő: - Felelős: -
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. július 11.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének
31/2016. (VII. 06.) számú határozata
a polgármesteri jelentésről
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testülete a polgármesteri jelentést elfogadta.
Határidő: - Felelős: -
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. július 11.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
FOLYÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
30/2016. (V.26.) számú határozata
a 2015. június 29-én az önkormányzathoz érkezett névtelen bejelentés ügyében
Folyás Község Önkormányzata képviselő testülete a 2015. június 29-én az önkormányzathoz Xxxxxx Xxxxx iskolai végzettségéről érkezett bejelentés ügyében a beérkezett névtelen levelet megküldi a Rendőrségre további intézkedés megtételére.
Felhatalmazza a polgármestert a határozatból eredő szükséges intézkedések megtételére.
Határidő: azonnal Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. május 29.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
FOLYÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
29/2016. (V.26.) számú határozata büntető feljelentés megtételéről
Folyás Község Önkormányzata képviselő testülete az önkormányzatot és az egyes képviselőket külön-külön is ért méltatlan támadások miatt feljelentést tesz a Rendőrségen Xxxxxx Xxxxxxx Folyás, Béke utca 26. szám alatti és Szarkáné Xxxxx Xxxxxx Folyás, Kossuth utca 11/a szám alatti lakos ellen az alábbi indokok alapján:
A megnevezett két személy a tények teljes ismerete nélkül, valamint a lakosság megtévesztésével 2016. március 23.-án aláírásgyűjtést kezdeményezett a Folyás községben tervezett beruházás ellen. A testülethez eljuttatott aláírásgyűjtő ív és lakossági ellenállás azt eredményezte, hogy vevő visszalépett a beruházás megvalósításától. Ez a visszalépés az Önkormányzatnak és a településnek kárt okozott.
Folyamatosan nyomást gyakoroltak a testület tagjaira. Őket lakásukon, munkahelyükön gyakran felkeresték, zaklatták, a testület tagjait lejáratták, fenyegették, egyes tagjait nyilvánosan korruptnak, „bólogatójánosnak” nevezték.
A testület felhatalmazza a polgármestert a feljelentés megtételére annak részletes indokolásával.
Határidő: azonnal Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. május 29.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
FOLYÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
27/2016. (V.26.) számú határozata
a „Folyás Község Közösségi terének és Ravatalozójának fejlesztése” című támogatási kérelem benyújtásáról
1.) Folyás Község Önkormányzata képviselő testülete az előterjesztést megtárgyalta és támogatja „Folyás Község Közösségi terének és Ravatalozójának fejlesztése” című támogatási kérelem benyújtását a VP-6-7.4.1.1-16 „Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítése” című pályázati felhívásra.
2.) Vállalja az 1.) pontban meghatározott fejlesztés megvalósítását.
3.) A fejlesztéssel érintett ingatlan helyrajzi számai: Folyás Község belterülete 3847, 3686/3 és 3686/4 HRSZ.
4.) Felhatalmazza a polgármestert, hogy tegye meg a támogatási kérelemhez szükséges nyilatkozatot.
5.) Felkéri a polgármestert, hogy gondoskodjon a támogatási kérelem előkészítéséről és a pályázat benyújtásáról.
Határidő: azonnal Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. május 29.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Kivonat
Folyás Község Önkormányzata 2016. május 26-án tartott rendes nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének
26/2016. (V. 26.) számú határozata
az önkormányzat 2015. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról
Folyás Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Folyás Községi Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai ellátásáról készített - az előterjesztés melléklete szerinti - átfogó éves értékelést - a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 96. § (6) bekezdésében foglaltak alapján - megtárgyalta, és elfogadja azt.
Felkéri a polgármestert, hogy a tájékoztatót a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztálya (4025 Debrecen, Xxxxxxxx u. 25.) részére küldje meg.
Határidő: 2016. május 30. Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. május 29.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Kivonat
Folyás Község Önkormányzata 2016. május 26-án tartott rendes nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének
25/2016. (V. 26.) számú határozata
a polgármesteri jelentésről
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testülete a polgármesteri jelentést elfogadta.
Határidő: - Felelős: -
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. május 29.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Folyás Községi Önkormányzat
Képviselő-testületének
24/2016. (IV. 29.) számú határozata Folyás Község Egészségfejlesztési Tervéről
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testülete a Folyás Község Egészségfejlesztési Tervéről szóló előterjesztést megtárgyalta és az egészségfejlesztési tervet az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal elfogadja.
Határidő: azonnal Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. május 29.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Folyás Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
23/2016. (IV. 28.) számú határozata
a TOP-4.1.1-15 kódszámú „Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése” című pályázat benyújtása tárgyában
1.
Folyás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 107. §-ban biztosított jogkörében eljárva úgy határoz, hogy a megvalósítani kívánt, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében megjelent, TOP-4.1.1-15 kódszámú, „Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése” című pályázati felhívásra pályázatot (projektötletet) kíván benyújtani, és a projekt műszaki tartalmát, és költségvetését az alábbiak szerinti elfogadja:
A projekt műszaki tartalma:
- Alapellátás infrastruktúra fejlesztése (önállóan támogatható)
- Eszközbeszerzés (önállóan nem támogatható, választható tevékenységek)
- Megújuló energiaforrások használata (önállóan nem támogatható, választható tevékenységek)
- Egészségfejlesztési feladatok ellátására, megelőző ellátások nyújtására alkalmas multifunkciós helyiség kialakítása (önállóan nem támogatható, választható tevékenységek)
- Udvarfelújítás (önállóan nem támogatható, választható tevékenységek)
- Családbarát funkciók elhelyezését, kialakítását megvalósító fejlesztések (önállóan nem támogatható, választható tevékenységek)
- Önállóan nem támogatható, kötelezően megvalósítandó tevékenységek (akadálymentesítés, szórt azbeszt mentesítése, energiahatékonysági intézkedések, nyilvánosság biztosítása)
A teljes projekt költségvetése:
Támogatás: 45. MFt
Önerő: 0 Ft
Teljes bekerülési költség: 45. MFt
2.
Folyás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 107.§-a alapján felhatalmazza a polgármestert, hogy a pályázat előkészítéséhez, és benyújtásához szükséges tevékenységeket valósítsa meg, valamint a kapcsolódó szerződéseket kösse meg.
Határidő: esedékességkor Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. május 13.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Kivonat
Folyás Község Önkormányzata 2016. április 28-án tartott rendes nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Folyás Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
22/2016. (IV. 28.) számú határozata
a BORÓK-MED Bt. (0000 Xxxxxx, Xxxxx xxxx 0.xxxx) kérelméről
Folyás Község Önkormányzata képviselő-testülete megtárgyalta a BORÓK-MED Bt. (4028 Debrecen, Ajtó u. 7. szám) kérelmét és hozzájárul a házi orvosi rendelési idő módosításához a kérelemben foglaltaknak megfelelően.
Ennek megfelelően az egészségügyi feladatellátási szerződés 1. számú mellékletében a rendelési idő
tart.
kedd: 13.15 órától 15.00 óráig
csütörtök: 13.15 órától 15.00 óráig
Felkéri a polgármestert és az egészségügyi szolgáltatót, hogy a lakosságot tájékoztassa a változásról.
Felhatalmazza a polgármestert a határozatból eredő intézkedések megtételére.
Határidő: azonnal Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. május 13.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Kivonat
Folyás Község Önkormányzata 2016. április 28-án tartott rendes nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének
21/2016. (IV. 28.) számú határozata
a Hajdúsági Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Nonprofit Kft. társasági szerződésének módosításáról
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testülete megismerte a Hajdúsági Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Nonprofit Kft. (4220 Hajdúböszörmény, Radnóti u. 1. szám) Társasági Szerződése XVIII/2. pontjának módosítására vonatkozó javaslatot és azt elfogadja az alábbiak szerint:
„2. A könyvvizsgáló 2016. április 1. napjától 2021. március 31. napjáig a Rácz és Domján Könyvvizsgáló és Adótanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (4031 Debrecen, Vág u. 4., kamarai száma: 000550), kijelölt könyvvizsgáló: Xx. Xxxxxx Xxxx (4031 Debrecen, Vág u. 4., an: Xxxxx Xxxx, kamarai száma: 002617).”
A Társasági Szerződést az előterjesztés melléklete szerinti egységes szerkezetben elfogadja. Felkéri a polgármestert, a határozatból adódó szükséges intézkedések megtételére.
Határidő: azonnal Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. május 13.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Kivonat
Folyás Község Önkormányzata 2016. április 28-án tartott rendes nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének
20/2016. (IV. 28.) számú határozata
Folyás község közrend-, közbiztonsági helyzetéről
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testülete Xx. Xxxxxx Xxxxxx x. xxxxxxxxx rendőrségi tanácsos, Hajdúnánás Városi Rendőrkapitányság (4080 Hajdúnánás, Dorog u. 76. szám) kapitányságvezetőjének a Folyás község közrend-, közbiztonsági helyzetéről szóló tájékoztatóját megismerte, és azt elfogadja.
Határidő: - Felelős: -
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. május 13.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Kivonat
Folyás Község Önkormányzata 2016. április 28-án tartott rendes nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének
19/2016. (IV. 28.) számú határozata
a polgármesteri jelentésről
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testülete a polgármesteri jelentést elfogadta.
Határidő: - Felelős: -
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. május 13.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének
18/2016. (III. 24.) számú határozata
Hajdúsági Szilárd Hulladéklerakó és Hasznosító Társulás LOCAL AGENDA 21 Fenntartható Fejlődés Helyi Programjáról
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testülete Hajdúsági Szilárd Hulladéklerakó és Hasznosító Társulás LOCAL AGENDA 21 Fenntartható Fejlődés Helyi Programját elfogadja a következő módosításokkal:
- Rendszeresen megrendezésre kerülő ismétlődő események: között az 1848-49-es emlékezés dátuma helyesen március 15.
- Háziorvosi ellátás cím alatt helytelen az a megállapítás, hogy Folyás községben nincs háziorvosi ellátás, Polgár város egy háziorvosi körzetében szerepel Folyás község, heti egy alkalommal történő rendelési idővel.
- Zöldfelület rendszer táblázatát kiegészíteni javasolja a következő adatokkal:
Folyás- Összes zöldterület: 75000 m2
Játszóterek, tornapályák, pihenőhelyek száma (db): 4 db
Játszóterek, tornapályák, pihenőhelyek területe ( m2) 31525 m2
Felkéri a polgármestert, hogy a határozatot küldje meg a Hajdúsági Xxxxxxx Xxxxxxxxxxxxxx és Hasznosító Társulás elnökének.
Határidő: azonnal Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. március 30.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének
17/2016. (III. 24.) számú határozata ingatlan eladási árak meghatározásáról
Folyás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatiról szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 107.§-ában foglalt hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy a Folyás Község Önkormányzata tulajdonában lévő belterületi beépítetlen ingatlanok induló licitárát 180 Ft/m2 + ÁFA összegben határozza meg.
Ezen az áron alul önkormányzati tulajdonú beépítetlen belterületi ingatlant kizárólag a képviselő-testület egyedi döntése alapján lehet értékesíteni.
Felkéri a polgármestert, hogy az ingatlanok értékesítésére kiírt pályázatok során a testület által meghatározott feltételeket alkalmazza.
Határidő: esedékességkor Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. március 30.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Folyás Község Önkormányzat Képviselő-testületének
16/2016. (III. 24.) számú határozata
a GeneralCom Kft. (2040 Budaörs, Farkasréti u. 1. szám) ingatlanbérleti kérelméről
Folyás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 11. §-a alapján úgy határoz, hogy az önkormányzat tulajdonát képező Folyás, 3753 hrsz helyrajzi számú, természetben a 4095 Folyás, Béke utcán lévő 200 m2 alapterületű kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant 2020. december 31. napjáig tartó határozott időtartamra bérbe kívánja adni a Magyar Telekom Nyrt. részére.
Felkéri a polgármestert, hogy a szükséges intézkedések megtételéről gondoskodjon, valamint felhatalmazza a bérleti szerződés – kiemelten a bérleti díj – tekintetében szükséges további tárgyalások lefolytatására, valamint a bérleti szerződés aláírására.
Határidő: 2016. április 30. Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. március 30.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Kivonat
Folyás Község Önkormányzata 2016. március 24-én tartott rendes nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének
15/2016. (III. 24.) számú határozata
Folyás Község Önkormányzata 2016. évi közbeszerzési tervének elfogadására
Folyás Községi Önkormányzat Képviselő-testülete közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 42. § (1) foglaltakra figyelemmel elfogadja Folyás Község Önkormányzata 2016. évi összesített közbeszerzési tervét.
Felkéri a polgármestert, hogy az érintetteket tájékoztassa és gondoskodjon a község honlapján történő megjelenéséről.
A képviselő-testület kinyilvánítja azt a szándékát, hogy amennyiben a közbeszerzési eljárás lefolytatásának szükségessége előre nem látható okból, vagy egyéb változásból az év folyamán felmerülne, úgy a törvényi előírásoknak eleget téve, az önkormányzat közbeszerzési tervét az eljárás megindítása előtt módosítja.
Határidő: azonnal Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. március 30.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Kivonat
Folyás Község Önkormányzata 2016. március 24-én tartott rendes nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Folyás Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
14/2016. (III. 24.) számú határozata
a Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal
(4080 Hajdúnánás, Köztársaság tér 1. szám) alapító okiratának módosításáról
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testülete a Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal (4080 Hajdúnánás, Köztársaság tér 1. szám) alapító okiratát a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától az alábbiak szerint módosítja:
1. Az alapító okirat 2. pontja – mely a módosított okiratban az 1.3. pont alatt szerepel
- helyébe a következő rendelkezés lép:
1.3.1. székhelye: 0000 Xxxxxxxxxx, Xxxxxxxxxxx xxx 0.
1.3.2. telephelye(i):
Telephely megnevezése | Telephely címe | |
1 | Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal Folyási Kirendeltsége | 0000 Xxxxxx, Xxxxxxx xxxx 00. |
2 | Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal Tiszagyulaházai Kirendeltsége | 4097 Tiszagyulaháza, Xxxxxxx xxxx 00. |
3 | Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal Újtikosi Kirendeltsége | 0000 Xxxxxxx, Xxxxx Xxxxx xxxx 00. |
4 | 4080 Hajdúnánás, Xxxxxxxxx xxxx 00. | |
5 | 4080 Hajdúnánás, Xxxxxxx xxxx 0. | |
6 | 4080 Hajdúnánás, Xxxxxxx xxxx 000. | |
7 | 4080 Hajdúnánás, Xxxxxx xxxx 0. |
2. Az új számozás szerinti alapító okirat a következő 2.1. ponttal egészül ki:
2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 2013. március 01
4. Az alapító okirat 6. pontja – amely a módosított okiratban a 2.2. pont alatt szerepel
– helyébe a következő rendelkezés lép:
2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv
2.2.1. megnevezése: Hajdúnánás Városi Önkormányzat
2.2.3. székhelye: 0000 Xxxxxxxxxx, Xxxxxxxxxxx xxx 0.
2.2.4. megnevezése: Folyás Község Önkormányzata
2.2.5. székhelye: 0000 Xxxxxx, Xxxxxxx xxxx 00.
2.2.6. megnevezése: Tiszagyulaháza Község Önkormányzata
2.2.7. székhelye: 4097 Tiszagyulaháza, Xxxxxxx xxxx 00.
2.2.8. megnevezése: Újtikos Községi Önkormányzat
2.2.9. székhelye: 0000 Xxxxxxx, Xxxxx Xxxxx xxxx 00.
5. Az alapító okirat 8. pontja - mely a módosított okiratban a 2.3. pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép:
2.3. A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének
megnevezése | székhelye | |
1 | Hajdúnánási Polgármesteri Hivatal | 4080 Hajdúnánás, Xxxxxxxxxxx xxx 0. |
2 | Újtikos-Tiszagyulaháza Körjegyzőség | 0000 Xxxxxxx, Xxxxx Xxxxx xxxx 00. |
3 | Újszentmargita és Folyás Községek Körjegyzősége | 4065 Újszentmargita, Xxxxxxx xxxx 000. |
6. Az alapító okirat 9. pontja – mely a módosított okiratban az 5.1. pont alatt szerepel
– helyébe a következő rendelkezés lép:
5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A jegyző kinevezése a Mötv.
82. §-a, valamint a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezéseinek megfelelően történik.
Hajdúnánás város polgármestere –pályázat alapján határozatlan időre - nevezi ki a jegyzőt és a munkáltatói jogokat gyakorolja felette.
7. Az alapító okirat 3. pontjának „TEÁOR 8411 általános közigazgatás” szövegrésze, és a 4., 10., 12., 13. pontjai elhagyásra kerülnek.
8. Az alapító okirat záradéka helyébe a következő rendelkezés lép:
„6. Záró rendelkezés
Jelen alapító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. május 29. napján kelt alapító okiratát visszavonom.
Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.
A Képviselő-testület az alapító okiratot módosításokkal egységes szerkezetben a határozat melléklete szerinti tartalommal elfogadja.”
Felkéri a polgármestert, hogy az alapító okirat módosításából eredő szükséges intézkedéseket tegye meg.
Határidő: 2016. április 30. Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. március 30.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Kivonat
Folyás Község Önkormányzata 2016. március 24-én tartott rendes nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének
13/2016. (III. 24.) számú határozata
a polgármesteri jelentésről
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testülete a polgármesteri jelentést elfogadta.
Határidő: - Felelős: -
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. március 30.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének
12/2016. (III. 10.) számú határozata
Folyás község településrendezési eszközeinek 2016. évi módosításának tárgyában induló eljárásba bevonandó szervekről
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületet Folyás község településrendezési eszközeinek 2016. évi módosításának tárgyában induló eljárás során a Partnerségi Egyeztetés Szabályzata alapján az alábbi szerveket vonja be:
- I. fokú építésügyi hatóság,
- kérelmező
- Polgárőrség
Felkéri a polgármestert, hogy az eljárás során az egyeztetési eljárásba bevontakat a szabályzat szerint tájékoztassa.
Határidő: esedékességkor Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. március 16.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének
11/2016. (III. 10.) számú határozata
Folyás Község településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggő Partnerségi Egyeztetés Szabályairól
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testülete Folyás község településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggő Partnerségi Egyeztetés Szabályzatát a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 29.§-a alapján a határozat melléklete szerinti tartalommal elfogadja.
Felkéri a polgármestert, hogy a Szabályzatot a község honlapján tegye közzé.
Határidő: 2016. április 1. Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
Melléklet a 11/2016. (III. 10.) számú határozathoz
Folyás Község településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggő Partnerségi Egyeztetési
Szabályzata
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testülete Folyás község településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggő partnerségi egyeztetés szabályzatát a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 29.§-a alapján a az alábbiak szerint fogadja el:
A szabályzat elkészítésének a célja, hogy a településfejlesztési és településrendezési dokumentumok megalkotására irányuló eljárás során történő egyeztetéseknél biztosítani lehessen a minél szélesebb körű véleményezői partnerek bevonását, a vélemények megfelelő dokumentálási rendszerét és az elfogadott településrendezési eszközök nyilvánosságát.
I. Az egyeztetésben résztvevők (a továbbiakban: partnerek) köre:
1.) A Folyás község teljes lakossága az önkormányzat honlapján (xxx.xxxxxx.xx) való közzététel útján
2.) Az 1. sz. mellékelt a) pontjában meghatározott egyházak, 3.) Az 1. sz. melléklet b) pontjában felsorolt civil szervezetek,
4.) Az Az 1. sz. melléklet b) pontjában felsorolt gazdasági szervezetek
5.) Hajdúnánás Város Jegyzője 4080 Hajdúnánás, Xxxxxxxxxxx xxx 0. xxxx, mint I. fokú építésügyi hatóság
6.) A meghirdetés alapján a településrendezési eszközök véleményezési eljárásába bejelentkező szervezetek.
II. A partnerek tájékoztatásának módja és eszközei:
1. A tájékoztatás megindítása és a véleményezés lehetőségei:
a) Az Önkormányzat a az I. pont 2.), 3.) pontjában felsorolt partnereket írásban megkeresi, valamint a tájékoztatás elősegítésére az önkormányzat honlapján (xxx.xxxxxx.xx) külön helyet biztosít a partnerségi egyeztetés során keletkező dokumentációk egységes megjelentethetősége érdekében.
b) A településfejlesztési/településrendezési dokumentumtól és az egyeztetési eljárás módjától függően az 1. számú táblázatban meghatározott egyeztetési szakaszokban a polgármester az értelmezéshez szükséges részletezettségű és szükség esetén alátámasztó munkarészeket tartalmazó tájékoztatást tölt fel az önkormányzat honlapon biztosított helyre, melynek megjelenéséről felhívást tesz közzé az önkormányzat honlapjának főoldalán.
1. számú táblázat:
Dokumentum | Eljárás fajtája | Előzetes tájékoztatás | Elfogadás előtti tájékoztatás |
Településfejlesztési koncepció | - | van | van |
Integrált településfejlesztési stratégia | - | van | van |
Településrendezési eszközök (településszerkezeti terv és leírás, szabályozási tervek, helyi építési szabályzat) | Teljes eljárás | van | van |
Egyszerűsített eljárás | nincs | van | |
Tárgyalásos eljárás | nincs | van |
c) A közzétett tájékoztató alapján a partnerek a tájékoztatóban meghatározott határidőig írásos észrevételeket tehetnek az alábbi módokon:
• az írásos észrevétel Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatalának címére (4080 Hajdúnánás, Köztársaság tér 1. szám) történő megküldésével,
• elektronikus levélben történő megküldéssel xxxxxxx@xxxxxxxxxx.xx e-mail címre.
2. A javaslatok, vélemények dokumentálásának, nyilvántartásának módja:
a) A beérkezett véleményeket a Polgármesteri Hivatal táblázatban összegzi.
b) A véleményekről készített táblázatot az ügy aktájában lefűzve meg kell őrizni.
3. Az el nem fogadott javaslatok, vélemények indokolásának módja, a dokumentálásuk, nyilvántartásuk rendje:
a) Valamennyi beérkező véleményt tartalmazó táblázatot a Polgármesteri Hivatal megküldi a településfejlesztési dokumentum, ill. a településrendezési eszköz készítésével megbízott tervezőnek, aki az alapján szakmai javaslatot készít.
b) A tervezői szakmai javaslata alapján a Polgármesteri Hivatal valamennyi érdemi észrevételre választ állít össze, melyben külön megindokolja a beérkezett, de el nem fogadott véleményekre adott válaszát.
c) Az el nem fogadott javaslatok, vélemények indokolását tartalmazó táblázatot a Polgármesteri Xxxxxxx feltölti a II./1./a pontban meghatározott helyre, és erről hirdetményt jelentet meg a város honlapján.
d) Az el nem fogadott javaslatokról, véleményekről készített táblázatot az ügy aktájában lefűzve meg kell őrizni.
e) A szakmai szabályokról, településrendezéshez tartozó kérdésekről a főépítész; minden egyéb, tervet jelentősen befolyásoló kérdésről a Képviselő-testület jogosult dönteni.
4. Az elfogadott koncepció, stratégia és településrendezési eszközök nyilvánosságát biztosító intézkedések:
a) Valamennyi elfogadott koncepció, stratégia, és településrendezési eszköz jóváhagyásának kihirdetését követő 10 napon belül a Polgármesteri Hivatal az elfogadott településrendezési eszközt teljes terjedelmében feltölti a II./1./a pontban meghatározott helyre.
b) Az II./4./a pontban meghatározott intézkedésről a polgármester felhívást tesz közzé az önkormányzat honlapjának főoldalán.
III. A szabályok hatályossága:
A szabályzat Folyás község közigazgatási területére készülő településfejlesztési dokumentumokra és településrendezési eszközökre vonatkozik.
A szabályzat 2016. április 1-én. lép hatályba.
1 sz. melléklet a Folyás Község településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggő Partnerségi Egyeztetési Szabályzatához
a) Illetékes I. fokú építésügyi hatóság
Hajdúnánás Város Jegyzője 4080 Hajdúnánás, Xxxxxxxxxxx xxx 0. xxxx
b) Bevont egyházak:
Római Katolikus Egyházközség 4090 Polgár, Barankovics tér,
c) Bevont civil szervezetek:
Polgárőrség 0000 Xxxxxx, Xxxxxxx xxxx 00.
Folyás Településért Alapítvány 0000 Xxxxxx, Xxxxxxx xxxx 00. Póni- és Gyermeklovas Sportegyesület 4095 Folyás, Attila u. 2.
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. március 16.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének
10/2016. (III. 10.) számú határozata
Folyás község településrendezési eszközeinek 2016. évi módosításának tárgyában
I. Folyás Község Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta Hajdúnánás településrendezési eszközeinek módosítása tárgyában benyújtott kérelmeket és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVII. törvény 6. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva dönt az alábbiak szerint:
Xxxx Xxxx Újszentmargita, Xxxxxx xx 0. szám alatti lakos kérelmére, a Folyás, Attila utca – Xxxxxx Xxxxx utca – Béke utca által határolt területen, a 3712/1, 3713-3717, 3570, 3571/1, 3584/1-4 hrsz-ú ingatlanokat érintően az övezeti átsorolást határozza el.
II. A tervezett településrendezési eszközök módosítására az önkormányzat településrendezési szerződést kíván kötni Xxxx Xxxx Újszentmargita, Xxxxxx xx 0. szám alatti lakossal, a településrendezési eszközök megvalósítását eredményező tervezési díj, illetve az Önkormányzatot terhelő egyéb felmerülő költségek és ráfordítások kérelmező részére történő teljes áthárítása mellett.
Felhatalmazza a polgármestert, hogy a módosítások kidolgozásához szükséges munkák elkészítésről a kérelmezők költségére gondoskodjon.
Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a kérelmezőt tájékoztassa a Képviselő-testület döntéséről, illetve a településrendezési szerződést a döntésnek megfelelően készítse elő.
Felelős: polgármester
Határidő: 2016. április 15. - településrendezési szerződés megkötése
2016. április 15 - településrendezési eszközök módosítása véleményezési eljárásának megindítása
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. március 16.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Folyás Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
8/2016. (II. 18.) számú határozata
a polgármester 2016. évi szabadságának ütemezéséről
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testülete a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 225/C. §-ban foglaltak szerint Xxxxxx Xxxxxx polgármester 2016. évi szabadságának ütemezését a határozat melléklete szerint jóváhagyja.
Felkéri a polgármestert a szabadság igénybevételéről a képviselő-testület részére a következő ülésen adjon tájékoztatást.
Határidő: esedékességkor Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. február 25.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Melléklet a 8/2016. (II. 18.) számú határozathoz
A polgármester 2016. évi szabadságolási ütemterve
Jan. | Febr. | Márc. | Ápr. | Máj. | Jún. | Júl. | Aug. | Szept. | Okt. | Nov. | Dec. | |
1 | - | - | x | x | - | - | ||||||
2 | - | - | x | - | x | - | ||||||
3 | - | - | x | - | x | - | - | |||||
4 | - | x | - | - | ||||||||
5 | - | - | x | - | ||||||||
6 | - | - | - | - | ||||||||
7 | - | x | - | - | ||||||||
8 | x | - | - | |||||||||
9 | - | x | - | - | - | |||||||
10 | - | x | - | - | - | - | ||||||
11 | x | - | - | - | ||||||||
12 | - | - | - | |||||||||
13 | - | - | - | - | ||||||||
14 | - | - | - | |||||||||
15 | - | - | ||||||||||
16 | - | - | - | - | - | |||||||
17 | - | - | - | - | x | - | ||||||
18 | - | - | x | - | ||||||||
19 | - | - | x | - | x | |||||||
20 | - | - | - | x | - | x | ||||||
21 | - | - | - | x | x | |||||||
22 | - | - | x | |||||||||
23 | - | - | - | - | - | x | ||||||
24 | - | - | - | - | - | |||||||
25 | - | x | x | - | ||||||||
26 | - | - | x | x | - | - | ||||||
27 | - | - | x | - | x | - | x | |||||
28 | - | - | x | - | x | |||||||
29 | x | - | x | - | x | |||||||
30 | - | - | x | - | - | x | ||||||
31 | - | - | x | - | - | - | - | - | x |
Kivonat
Folyás Község Önkormányzata 2016. február 18-án tartott rendes nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Folyás Község Önkormányzat Képviselő-testületének
7/2016. (II. 18.) számú határozata
a költségvetéshez kapcsolódó feladatokról
I./ Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testülete Xxxxxx Xxxxxx xxxxxxxxxxx közalkalmazott részére a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 77.§ (1) és (2) bekezdése alapján havi 20.000 Ft kereset-kiegészítést állapít meg 2016. február 1-től 217. január 31-ig terjedő időtartamra.
Felkéri a polgármestert, hogy a határozatból eredő szükséges intézkedéseket tegye meg.
Határidő: azonnal és folyamatos Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
II./ Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testülete az önkormányzatnál foglalkoztatott közalkalmazottak részére 2016. január 1-től 2016. december 31-ig terjedő időtartamra 8000 Ft/hó/fő összegű étkezési utalványt biztosít.
Felkéri a polgármestert, hogy gondoskodjon a juttatás folyósításáról.
Határidő: azonnal és folyamatos Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. február 25.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Kivonat
Folyás Község Önkormányzata 2016. február 18-án tartott rendes nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Folyás Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
6/2016. (II.18.) számú határozata
az önkormányzat saját bevételeiről és adósságot keletkeztető ügyleteiről
Folyás Község Önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 29/A. § alapján az önkormányzat saját bevételeinek, valamint az adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek a költségvetési évet követő három évre várható összegét az alábbiak szerint állapítja meg:
Az önkormányzat saját bevételei
2016 | 2017 | 2018 | 2019 | |
Helyi adók | 3 700 | 3 700 | 3 700 | 3 700 |
Vagyonhasznosítás | 0 | 0 | 0 | 0 |
Vagyonértékesítés | 0 | 0 | 0 | 0 |
Bírság-, pótlék- és díjbevétel | 0 | 0 | 0 | 0 |
Összesen: | 3 700 | 3 700 | 3 700 | 3 700 |
Adósságot keletkeztető ügyletekből eredő fizetési kötelezettségek
2016 | 2017 | 2018 | 2019 | |
Hitelek tőketörlesztése | 1 038 | 1 038 | 1 038 | 1 038 |
Hitelek kamatfizetési kötelezettsége | 000 | 000 | 000 | 176 |
Összesen: | 1 479 | 1 391 | 1 303 | 1 214 |
Felelős: -
Határidő: -
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. február 25.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Folyás Község Önkormányzata 2016. február 18-án tartott rendes nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének
5/2016. (II. 18.) számú határozata
a polgármesteri jelentésről
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testülete a polgármesteri jelentést elfogadta.
Határidő: - Felelős: -
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. február 25.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Folyás Község Önkormányzata 2016. február 11-én tartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Folyás Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
3/2016. (II.11.) számú határozata
Hajdúsági Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
(4220 Hajdúböszörmény, Radnóti M. u. 1. szám) ügyvezetőjének visszahívásáról
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testülete megismerte Hajdúsági Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. (4220 Hajdúböszörmény, Radnóti M. u. 1. szám) ügyvezetőinek taggyűlés tartása nélkül döntéshozatalra vonatkozó az előterjesztéshez mellékelt indítványát.
A képviselő testület– figyelemmel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 3:110. § (1) bekezdésében foglaltakra – dönt arról, hogy támogatja az előterjesztéshez mellékelt határozati javaslatok elfogadását.
Felhatalmazza a polgármestert a taggyűlési határozati javaslat elfogadására.
Határidő: azonnal Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. február 15.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Folyás Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
2/2016. (I. 14.) számú határozata vízi közmű 2015. évi bérleti díjáról
Folyás Községi Önkormányzat Képviselő-testülete megállapítja, hogy a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt.-nek üzemeltetésre átadott vízi közművek használatáért fizetendő bérleti díj összege 2015. évre vonatkozóan
- ivóvíz szolgáltatás vizi közmű eszközei esetében: 100.000 Ft.
Felkéri a polgármestert, hogy a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt.-t tájékoztassa a bérleti díj mértékéről és a számla kiállításáról a szerződés szerint gondoskodjon.
Határidő: azonnal és esedékességkor Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. január 28.
Maginé dr. Xxxxxx Xxxxxxxx aljegyző
Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének
1/2016. (I. 14.) számú határozata önkormányzati tulajdonú ingatlanok további hasznosításáról
I. Folyás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 13.§ (1) bekezdése alapján úgy határoz, hogy az alábbiakban felsorolt ingatlanokat versenytárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítés útján kívánja hasznosítani 300.000,-Ft/telek kiinduló licitár meghatározásával:
− Folyás, 3584/1 hrsz-ú kivett beépítetlen terület megnevezésű 2239 m2 alapterületű ingatlan,
− Folyás, 3584/2 hrsz-ú kivett beépítetlen terület megnevezésű 2110 m2 alapterületű ingatlan,
− Folyás, 3584/3 hrsz-ú kivett beépítetlen terület megnevezésű 2189 m2 alapterületű ingatlan,
− Folyás, 3584/4 hrsz-ú kivett beépítetlen terület megnevezésű 2215 m2 alapterületű ingatlan,
− Folyás, 3570 hrsz-ú kivett beépítetlen terület megnevezésű 2259 m2 alapterületű ingatlan,
− Folyás, 3571/1 hrsz-ú kivett beépítetlen terület megnevezésű 2271 m2 alapterületű ingatlan,
− Folyás, 3712/1 hrsz-ú kivett beépítetlen terület megnevezésű 1651 m2 alapterületű ingatlan,
− Folyás, 3713 hrsz-ú kivett beépítetlen terület megnevezésű 2431 m2 alapterületű ingatlan,
− Folyás, 3714 hrsz-ú kivett beépítetlen terület megnevezésű 2440 m2 alapterületű ingatlan,
− Folyás, 3715 hrsz-ú kivett beépítetlen terület megnevezésű 2420 m2 alapterületű ingatlan,
− Folyás, 3716 hrsz-ú kivett beépítetlen terület megnevezésű 2378 m2 alapterületű ingatlan,
− Folyás, 3717 hrsz-ú kivett beépítetlen terület megnevezésű 2314 m2 alapterületű ingatlan.
Az értékesítésre azzal a feltétellel kerülhet sor, hogy az ingatlanok közművesítését a vevő saját költségén köteles elvégeztetni.
Amennyiben fenti ingatlanok valamelyikének külterületté nyilvánítása válik szükségessé, a képviselő-testület kinyilvánítja, hogy azzal egyetért, az ehhez szükséges eljárás teljes költségét a vevő köteles viselni.
Felkéri a polgármestert, hogy a szükséges intézkedések megtételéről gondoskodjon, valamint felhatalmazza az adásvételi szerződés aláírására.
Határidő: 2016. január 31. – a pályázati felhívás megjelentetésére
2016. február 28. - szerződéskötésre
Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
II. Folyás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a nemzeti vagyonról szóló 11. §
(18) bekezdése alapján úgy határoz, hogy az alább felsorolt ingatlanokat bérbe kívánja adni 20 éves határozott időtartamra Xxxx Xxxx, 4065 Újszentmargita, Zrínyi u. 3. szám alatti lakosnak 200.000,-Ft/év bérleti díj meghatározásával úgy, hogy a bérleti díjat évente az infláció mértékének megfelelően módosítani kell, valamint hogy a területalapú támogatás igénybevételére az önkormányzat jogosult.
− | Folyás, 3599 hrsz-ú | kivett | beépítetlen | terület | megnevezésű | 2129 |
− | alapterületű ingatlan, Folyás, 3600 hrsz-ú | kivett | beépítetlen | terület | megnevezésű | 2253 |
− | alapterületű ingatlan, Folyás, 3601 hrsz-ú | kivett | beépítetlen | terület | megnevezésű | 2208 |
− | alapterületű ingatlan, Folyás, 3602 hrsz-ú | kivett | beépítetlen | terület | megnevezésű | 2168 |
− | alapterületű ingatlan, Folyás, 3603 hrsz-ú | kivett | beépítetlen | terület | megnevezésű | 2099 |
− | alapterületű ingatlan, Folyás, 3604 hrsz-ú | kivett | beépítetlen | terület | megnevezésű | 2149 |
− | alapterületű ingatlan, Folyás, 3605 hrsz-ú | kivett | beépítetlen | terület | megnevezésű | 2178 |
− | alapterületű ingatlan, Folyás, 3606 hrsz-ú | kivett | beépítetlen | terület | megnevezésű | 2161 |
− | alapterületű ingatlan, Folyás, 3607 hrsz-ú | kivett | beépítetlen | terület | megnevezésű | 2098 |
− | alapterületű ingatlan, Folyás, 3608 hrsz-ú | kivett | beépítetlen | terület | megnevezésű | 2116 |
− | alapterületű ingatlan, Folyás, 3609 hrsz-ú | kivett | beépítetlen | terület | megnevezésű | 2188 |
− | alapterületű ingatlan, Folyás, 3610 hrsz-ú | kivett | beépítetlen | terület | megnevezésű | 2235 |
− | alapterületű ingatlan, Folyás, 3611 hrsz-ú | kivett | beépítetlen | terület | megnevezésű | 2161 |
− | alapterületű ingatlan, Folyás, 3612 hrsz-ú | kivett | beépítetlen | terület | megnevezésű | 2139 |
− | alapterületű ingatlan, Folyás, 3613 hrsz-ú | kivett | beépítetlen | terület | megnevezésű | 2265 |
− | alapterületű ingatlan, Folyás, 3615 hrsz-ú | kivett | beépítetlen | terület | megnevezésű | 2131 |
− | alapterületű ingatlan, Folyás, 3616 hrsz-ú | kivett | beépítetlen | terület | megnevezésű | 2139 |
− | alapterületű ingatlan, Folyás, 3617 hrsz-ú | kivett | beépítetlen | terület | megnevezésű | 2139 |
alapterületű ingatlan, |
m2 m2 m2 m2 m2 m2 m2 m2 m2 m2 m2 m2 m2 m2 m2 m2 m2 m2
− Folyás, 3618 hrsz-ú kivett beépítetlen terület megnevezésű 2178 m2 alapterületű ingatlan,
− Folyás, 3619 hrsz-ú kivett beépítetlen terület megnevezésű 2173 m2 alapterületű ingatlan,
− Folyás, 3718 hrsz-ú kivett beépítetlen terület megnevezésű 2397 m2 alapterületű ingatlan,
− Folyás, 3719 hrsz-ú kivett beépítetlen terület megnevezésű 2356 m2 alapterületű ingatlan,
− Folyás, 3720 hrsz-ú kivett beépítetlen terület megnevezésű 2349 m2 alapterületű ingatlan,
− Folyás, 3721 hrsz-ú kivett beépítetlen terület megnevezésű 2340 m2 alapterületű ingatlan,
− Folyás, 3722 hrsz-ú kivett beépítetlen terület megnevezésű 2374 m2 alapterületű ingatlan,
− Folyás, 3723 hrsz-ú kivett beépítetlen terület megnevezésű 2329 m2 alapterületű ingatlan,
− Folyás, 3724 hrsz-ú kivett beépítetlen terület megnevezésű 2335 m2 alapterületű ingatlan,
− Folyás, 3725 hrsz-ú kivett beépítetlen terület megnevezésű 2335 m2 alapterületű ingatlan,
− Folyás, 3726 hrsz-ú kivett beépítetlen terület megnevezésű 2299 m2 alapterületű ingatlan,
− Folyás, 3727 hrsz-ú kivett beépítetlen terület megnevezésű 2375 m2 alapterületű ingatlan.
Amennyiben fenti ingatlanok valamelyikének, vagy mindegyikének külterületté nyilvánítása válik szükségessé, a képviselő-testület kinyilvánítja, hogy azzal egyetért, az ehhez szükséges eljárás teljes költségét a vevő köteles viselni.
Felkéri a polgármestert, hogy a szükséges intézkedések megtételéről gondoskodjon, valamint felhatalmazza a bérleti szerződés aláírására.
Határidő: 2016. január 31. Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
A kivonat hiteles!
Folyás, 2016. január 28.