Megszületett a 2018. évi bérmegállapodás!
„Még ha jó vágányon is vagy, elgázolnak, ha csak egy helyben ülsz!” (Xxxx Xxxxxx)
Megszületett a 2018. évi bérmegállapodás!
Ez történt 2017-ben: bér, perek, sztrájk!
a MÁV Zrt-nél!
2018. január 19-én létrejött a 2018. évi bérmegállapodás
Gólyahírl í
alábbi tagtársainknak gYermekük született, ezért gYermekvállalási támOgatásban részesültek:
A MÁV Zrt. Humánerőforrás Vezérigazgató-helyettesi Szerve- zet közleménye szerint az idei bér- fejlesztés munkaköri kategórián- kénti konkrét megvalósításáról a munkáltató és az érdekképvisele- tek – konszenzus alapján – az aláb- biak szerint állapodtak meg.
A
Valamennyi nem vezető beosztá- sú (nem premizált) munkavállaló 2018. január 1-jétől alanyi jogú bér- fejlesztésben részesül, amennyiben a garantált bérminimum emelésé- vel béremelése nem érte el az aláb- bi százalékos mértéket:
6 MMK: 10,0%
7 MMK: 10,0%
8 MMK: 10,0%
9 MMK: 10,0%
10 MMK: 10,0%
11 MMK: 12,0%
12 MMK: 12,0%
13 MMK: 12,0%
14 MMK: 11,0%
15 MMK: 9,5%
16 MMK: 9,0%
17 MMK: 9,0%
Alanyi jogú emelés (%) MMK-sze- rint (Figyelem: MÁV Zrt.)
A MÁV Zrt. és a vasutas érdekképviseletek által 2017-ben kötött, a tulajdonos Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által jóváhagyott, három évre szóló bérmegállapodás 2018-ra átlagosan 12 száza- lékos bérfejlesztést határozott meg.
• főiskolai végzettség (bachelor, Bsc-, BA) esetén 300 000 Ft/hó;
• egyetemi végzettség (master, MSc-, MA) esetén 340 000 Ft/hó.
A 2017 novemberében kötött megállapodással bevezetett vas- utas életpályához kötődő bértábla értékei az adott kategóriához tar- tozó alapbérsávok alanyi jogú bér-
• a munkavállalók méltányos érdekeire.
A differenciált béremelés lehető- séget ad a munkáltatói jogkörgya- korlók számára a kiemelkedő telje- sítményt nyújtó munkavállalók elis- merésére.
Fontos kiemelni, hogy tovább nő a munkáltató által nyújtott önkén-
November
Xxxxxxx Xxxxx Xxxxxx, akinek 2017. 10. 08-án Xxxx néven kislá- nya született.
Xxxxxx Xxxxxx, akinek 2017.
09. 30-án Xxxxx Xxxxx néven kisfia született.
Xxxx Xxxxx, akinek 2017. 10. 22-én Xxxx Xxxxx néven kisfia született.
Xxxx Xxxxxx Xxxxxx Xxxxx, akinek 2017. 10. 02-án Xxxx né- ven kislánya született.
Xxxxx Xxxx, akinek 2017. 09. 29-én Maja és Melánia néven kislányai születtek.
December
Xxxxxxxxxxxx Xxxxx, akinek 2017. 10. 26-án Xxxxxx Xxxxx néven kisfia született.
Xxxxxx Xxxxxx, akinek 2017.
11. 07-én Xxxx Xxxxxxx néven kislánya született.
Xxxxxx Xxxxx, akinek 2017.
08. 27-én Xxxxxx néven kisfia született.
Xxxxxxxxxx Xxxxxx, akinek 2017. 09. 02-án Xxxxxxxx néven kislánya született.
Xxxx Xxxxxxx, akinek 2017.
08. 11-én Xxxxxx néven kislánya született.
Xxxxxxx Xxxxxxx Xxxxx, akinek 2017. 06. 28-án Xxxx Xxxxxx néven kisfia született.
Xxxx Xxxxxx, akinek 2017. 11. 08-án Xxxxxx néven kislánya született.
Xxxxxxx Xxxxxx és Xxxxxxx Xxxxxx, akiknek 2017. 05. 23-án Xxxx néven kisfiuk született.
Köteles Xxxxxx, akinek 2017.
01. 05-én Xxxx Xxxxx néven kislá- nya született.
Xxxxxx Xxxx, akinek 2017.
11. 17-én Xxxx Xxxx néven kislá- nya született.
Xxxxxxx Xxxxxxxx Xxxxxxx, akinek 2017. 02. 03-án Xxxxxx néven kislánya született.
Xxxxx Xxxxxx, akinek 2017.
06. 19-én Nóra és Gréta néven kislányai születtek.
Xxxx Xxxxxxx, akinek 2017. 07. 24-én Xxxxx Xxxxxx néven kislá- nya született.
Xxxx Xxxxxxx Xxxxxxxx, akinek 2017. 10. 31-én Xxxx Xxxxx néven kislánya született.
Xxxxxx Xxxxx Xxxxxx, akinek 2017. 11. 03-án Xxxxxx néven kis- lánya született.
Xxxxx Xxxxxx és Xxxx Xxxxxxx Xxxxxxxxx, akiknek 2017. 11.
29-én Xxxx Xxxxxx néven kisfiuk született.
Xxxxxx Xxxx Xxxxxx, akinek
2017. 09. 12-én Xxxx néven kisfia született.
Für Xxxxx Xxxxxx, akinek 2017. 11. 28-án Xxxxxxxx néven kislánya született.
Xxxxxxxx Xxxxx Xxxxxxx, aki- nek 2017. 11. 15-én Xxxxxx Xxxx néven kisfia született.
Xxxxxx Xxxxxxxxxxx, akinek 2017. 11. 05-én Dominika néven kislánya született.
Xxxxxxxx Xxxxx, akinek 2017. 05. 09-én Xxxxx néven kisfia született.
Gombos Ács Xxxxxx Xxxx, aki- nek 2017. 06. 29-én Xxxxxx Xxxxx néven kisfia született.
Xxxxx Xxxxxx, akinek 2017.
03. 02-án Xxxxx néven kisfia született.
Xxxxxx Xxxxx Xxxxxx, akinek 2017. 07. 31-én Xxxxx néven kislánya született.
Január
Xxxxx Xxx, akinek 2017. 09. 14-én Xxx néven kisfia szüle- tett.
Bangáné Csendes Erzsébet, akinek 2017. 05. 09-én Xxxxxxx Xxxxx néven kisfia született.
Xxxxxx Xxxxxxxx, akinek 2017.
07. 16-án Xxxxxx néven kislánya született.
Xxxxxx Xxxxxxxx, akinek 2017. 09. 27-én Xxxx néven kis- fia született.
Xxxxx Xxxxx Xxxxxxxxx, aki- nek 2017. 12. 07-én Xxxxxx néven kisfia született.
Xxxxxx Xxxxxx, akinek 2017.
10. 13-án Xxxxx néven kislánya született.
Xxxxxx Xxxxxx, akinek 2017.
12. 06-án Xxxxxxxxx Xxxxx néven kisfia született.
Xxxx Xxxxxxx, akinek 2017.
09. 24-én Xxxx Xxxx néven kis- lánya született.
Xxxxxx Xxxxxx, akinek 2017.
09. 29-én Xxxxx néven kisfia született.
Gratulálunk
és sok boldogságot kívánunk!
Az alanyi jogon megvalósuló bérfejlesztéssel tovább javul a vas- utas munkavállalók bérpiaci hely- zete. A százalékos eltérések a bér- sávtorlódást kerülik el.
2018. január 1-jétől a váltókezelői munkaköröket (a váltókezelő-gya- kornoki munkakör kivételével), va- lamint a gurítóberendezés-kezelő, a váltóállító táblakezelő, valamint a vonat fel- és átvevő munkaköröket a 9-es MMK-kategóriába sorolták át, így esetükben az alanyi jogú alapbéremelés már ennek megfe- lelően valósul meg.
A felsőfokú állami iskolai vég- zettséget igénylő munkakörökben a „diplomás minimálbér” az alábbi- ak szerint emelkedik:
fejlesztésének százalékos mértéké- vel emelkednek.
A munkáltató és az érdekképvi- seletek közös szándéka alapján a munkáltatói jogkörgyakorlók – az alanyi jogú alapbéremelésen túl – jogosultak az irányításuk alá tarto- zó munkavállalók részére differen- ciált alapbéremelést biztosítani. Ennek végrehajtása során:
• az egy munkavállalónak bizto- sított alapbéremelés nem lehet ke- vesebb 3000 Ft/hó összegnél;
• a 6-14-es, illetve a 15-17-es MMK-csoportokra meghatározott differenciálási keret csak a megje- lölt MMK-csoporton belül használ- ható fel.
A differenciálás végrehajtása so- rán a munkáltatói jogkörgyakorlók kötelesek különös figyelemmel lenni:
• a munkakör munkaerőpiaci helyzetére;
• a munkakör leterheltségére;
• a munkakört betöltő munkavál- laló állami iskolai végzettségére, szaktudására, tapasztalatára, és a feladatokhoz való hozzáállásra;
• a bérfeszültségek kezelésére;
• az utánpótlás biztosítására;
tes nyugdíjpénztári tagdíj-kiegé- szítés, amelynek mértéke önkéntes nyugdíjpénztári tagság esetén 2018. január 1-jétől a munkavállaló alapbérének 3,5 százaléka.
A MÁV Zrt. vasúti járművezetői- nek balesetmentességét ösztönző bérpótlék biztosítására kötött meg- állapodást változatlan feltételekkel további egy évre, 2018. december 31-ig meghosszabbították.
A Kollektív Szerződésben foglal- tak szerint a Választható Béren Kívüli Juttatás (VBKJ) rendszeré- ben 2018-ban is bruttó 271 400 Ft juttatásban, valamint alanyi jogú béren kívüli juttatásban – SZÉP- kártya vendéglátás alszámlára tör- ténő utalás nettó 92 900 Ft érték- ben – részesülnek a munkavállalók. A választható juttatások köre két új elemmel bővül: valamennyi mun- kavállalónak lehetősége lesz diák- hitel-törlesztési támogatás, vala- mint mobilitási célú lakhatási tá- mogatás igénybevételére is.
Az igényelhető munkabérelőleg felső határa 150 000 Ft-ról 240
000 Ft-ra változik.
A rendkívüli élethelyzethez kap- csolódó segélyjuttatásokra a ko- rábbi 3100 Ft/fő keretösszeg he- lyett 2018-ban 3300 Ft/fő munka- vállalói keretösszeg áll rendelke- zésre. Ehhez kapcsolódóan a te-
Tudtad? Szakszervezetünk szociális és segélyezési alapjából támogatja gyermeket vállaló, alacsony jövedelemmel rendelkező tag-
jait. A támogatás a 2017. október 1. utáni születések esetén 10.000 forint.
A támogatást a gyermekvállalási támogatási kérelem benyújtásával kell igényelni, a gyermek születési anyakönyvi kivonatának másolatával. Ha mindkét szülő tagunk, akkor a támogatásra természetesen mindketten jogosultak.
metési segély mértéke a korábbi
55 000 Ft-ról 60 000 Ft-ra emel- kedik.
2 MIÚJSÁG
További információ és igénylőlap: xxx.xxxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxx
MIÚJSÁG 3
BÉRMEGÁLLAPODÁS BÉRMEGÁLLAPODÁS
Mint Xxxxxx Xxxxxx, a VDSzSz Szolidaritás alelnöke elmondta, a keretmegállapodásnak meg- felelően átlagosan 12%-os bért osztottak fel a felek a MÁV Zrt. munkavállalói között.
„Örülünk annak, hogy a MÁV Zrt. nem óhajtott semmilyen formában kifarolni érdemi, lényegi módosítá‐ sokat eszközölni a keretmegállapo‐ dásban foglaltakon, így egy konst‐ ruktív és viszonylag gyors tárgya‐ lást követően eredményre jutot‐ tunk. Xxxxx is kifejezetten örü‐ lünk, hogy egy régóta húzódó probléma végére pontot tudtunk tenni, így a váltókezelő, a gurító‐
foglaltak miképpen valósulnak meg.
Épp ezért javaslom a tisztségvi- selőinknek, hogy kezdeményez- zenek időben egyeztetéseket, ille- tőleg konzultációt a munkáltatói
megállapodás 1. számú melléklete rendelkezik. Ami fontos: azok ese- tében, akik elérték az életkor alapján járó fizetésnövelést, a munkáltató vállalta, hogy az idő- tartamot betöltő hónapot követő
Megszületett a 2018. évi bérmegállapodás a MÁV-Startnál is,
e
tisztségviselőink felelőssége igen nagy lesz!
Az alanyi jogú bérfejlesztések már a februári bérkifizetéseknél megjelennek, míg a differenciálással érintett bérnövekmény pedig – január elsejéig visszamenőleges hatállyal – a márciusi kifizetéseknél jelentkezik.
Eredményesen zárult január 23- án a MÁV-Start Zrt-nél tartott VÉT- ülés: megszületett a a 2018. évi bérmegállapodás hasonló tarta- lommal, mint a MÁV Zrt-nél. Xxxxxx Xxxxxx, a VDSzSz Szolidari- tás alelnöke a dokumentum alapos tanulmányozására kért mindenkit.
berendezést kezelő, váltóállító táb‐ lakezelő és a vonat fel‐ és átvevő munkakörök esetében egységesí‐ teni lehetett a [munkavállalók] besorolását: mindannyian a 9. MMK‐osztályba kerültek.”
Ez áttörést jelent Xxxxxx Xxxxxx szerint, hiszen a munkáltató im- máron befogadta azt a Kúria által 2014-ben hozott döntést, amely lényegében kimondja, hogy a munkavégzés során nem igazán lehet különbséget tenni csak azért, mert valaki eltérő iskolai végzettséggel rendelkezik.
„Ez önmagában nem indokolja, hogy lényegi megkülönböztetést lehessen tenni az adott munkakört betöltő munkavállalók között. Hangsúlyozom, lényegit. És itt lé‐ nyegi volt, ezért volt szükség arra, hogy ezt rendezzük, és ez úgy tűnik, sikerült. Reméljük, hogy az érintettek nem fognak elégedetle‐ nek maradni.”
A differenciálás során a munkál- tatói jogkörgyakorlónak a megál- lapodásban foglalt szempontokat különösen figyelembe kell venni, talán a legfontosabb, hogy a mél- tányos érdekeket kötelező figye- lembe vennie.
Ezt annál is inkább hangsúlyo- zom, mert bár a megállapodás erről nem szól, de teljesen evi- dens, hogy ezt a megállapodást a szakszervezetek és a munkáltató kötötte, tehát az aláíróknak joguk van ellenőrizni, hogy az abban
jogkörgyakorlókkal, hogy a diffe-
renciálás elvei tisztázottak legye- nek mindkét fél számára. Ne utó- lag kelljen viaskodni, veszekedni, hogy nem a megállapodásnak megfelelően történtek. Ebben nincs semmi újdonság, ehhez a szakszervezeti tisztségviselőnek nem csak, hogy joga van, hanem kötelessége is a tagjai érdekei védelmében. (...) Azért nem lett még egyszer külön ez kihangsú- lyozva a megállapodásban, mert ez triviális, és gyengítette volna a jogainkat, úgy vélem.”
A VBKJ gyakorlatilag változat- lan azzal a könnyítéssel, hogy a munkáltató vállalta – ez ugyan nincsen a megállapodásban, de a végrehajtási utasításban szerepel- ni fog – hogy a havi 8 ezer forin- tos kifizetés, illetve a SZÉP-kártya utalás utolsó részletét november- ben teljesíti.
A bérintézkedéseket értelem- szerűen január elsejétől kell vég- rehajtani – ebből fakadóan a feb- ruárban esedékes bérkifizetésnél a megállapodásba foglalt ered- ménynek már meg kell jelennie a fizetési szalagon, illetve az átuta- lási értesítőn.
Közös álláspont a VSZ-szel
Megállapodásunk régi-új eleme, hogy az MMK-osztályok minimális és maximális sávhatárait tartal- mazza, illetőleg a kor haladtával járó fizetési „ugrásokról" is a bér-
hó elsejétől már az emelt jövedel-
met biztosítja számukra. Ezt szin- tén a megállapodás tartalmazza.
„Úgy gondolom, hogy jelen bérme‐ gállapodás segíteni fogja azt az utat mielőbb bejárni, amelynek végén a régóta várt bértarifa‐ rendszer megalkotásra, aláírásra kerülhet. Mint arról már többször szóltunk, úgy tervezzük, hogy a tárgyalásokat mielőbb elkezdve még lehetőleg ebben a félévben pontot tudunk tenni erre az i‐betű‐ re is.”
– jelentette ki Xxxxxx Xxxxxx, a VDSzSz Szolidaritás alelnöke.
A megállapodás tartalmazza, hogy a konszernkörbe bevont gazdasági társaságok esetében is hasonló elvek mentén kell a bér- megállapodásokat megkötni.
A MÁV Zrt-nél a bérmegállapo- dás megkötésében nagy segítség volt az, hogy a VSZ-szel mindvé- gig partneri, őszinte, nyitott tár- gyalásokat, háttértárgyalásokat tudtunk folytatni – emelte ki Xxxxxx Xxxxxx. Ennek eredménye- ként pedig a bérmegállapodás létrejötte előtti tárgyaláson szak- szervezetünk és a VSZ elnöke egyaránt közös álláspontot tol- mácsolt a munkáltató felé az egyes bérelemekre, bérintézkedé- sekre vonatkozó követelések kap- csán.
Szükséges kiemelni a differenciá- lás mértékét, amit a felek MMK- osztályonként határoztak meg: a
14. MMK-osztályig 0,5% differenci- álásra nyílik lehetőség, a 15. MMK- osztályban 1%-ra, a 16-17 MMK ese- tében pedig 1,25%-ra.
Tekintettel arra, hogy a MÁV- Start esetében kevéssé harmoni- kus a viszony a munkáltató és a szakszervezetek között – ez külö- nösképpen vonatkozik Bárány Ba- lázs érzése szerint a VDSzSz Szoli- daritásra:
„abban állapodtunk meg a VÉT‐en jelenlévő MÁV‐Start küldöttséggel, hogy (…) a végrehajtási utasításban szerepeltetni fogják: a differenciá‐ lás megkezdése előtt a munkáltatói jogkörgyakorló egyeztetést kell, hogy kezdeményezzen. Tehát neki kell kezdeményezni egyeztetést az aláíró szakszervezetekkel adott szol‐ gálati helyeken, hogy a differenciá‐ lás szempontjai úgy érvényesülje‐ nek, ahogy az a megállapodásban rögzítve van. Tehát tisztségviselőink felelőssége igen nagy lesz, egyfelől azért, hogy ezen a megbeszélésen felkészülve jelenjenek meg, másfe‐ lől pedig a tagjaink érdekeit jól tud‐ ják képviselni, és el tudják tántoríta‐ ni a munkáltatót, ha esetlegesen a tagjaink kárára (...) próbálna csele‐ kedni. Úgy véljük, hogy ez az érdemi
tárgyalás legkésőbb a jövő hét
folyamán el kell, hogy kezdődjék.”
Épp emiatt is az alanyi jogú bér- fejlesztések már a februári bérkifi- zetéseknél megjelennek, míg a dif- ferenciálással érintett bérnövek- mény pedig – január elsejéig visz- szamenőleges hatállyal – a márciu- si kifizetéseknél jelentkezik.
„Összességében úgy értékelem, hogy a [január 23‐án megszületett] bérmegállapodás a MÁV‐Start Zrt‐ nél jól szolgálja a tagjaink érdekeit, és ahogy már arra utaltam – hang‐ súlyozom, egyben nagy felelősséget ró a tisztségviselőinkre azért, mert a differencálás során módjuk nyílik arra, hogy a hosszú idő óta fennálló bérproblémákon valamelyest javít‐ sanak, vagy akár adott esetben meg is tudják szüntetni, teljességgel elsi‐ mítani adott munkakörökben meg‐ lévő, munkatársak közötti bérfe‐ szültséget. Nem tökéletes a megál‐ lapodás, ahogy nem is lehet az, de jó mérföldkő az oly sokak által remélt bértarifa‐rendszer [megvaló‐ sítása felé vezető úton.]”
És a végére egy rövid történet az állhatatosságról, az egymásért, önmagunkért való kiállásról:
A személyzetirányítók esetében tavaly hosszas tárgyalásokat köve- tően egyezség született, ami nem volt teljes, hiszen vita merült fel, hogy esetükben a készenléti jelle- gű munkakör marad-e vagy meg-
szűnik, és minden személyzetirá-
nyító a továbbiakban hagyomá- nyos foglalkoztatásban végzi majd a munkáját. Ha az utóbbi követke- zik be, akkor a munkahelyen töltött idő megnövekszik azzal, hogy a munkaközi szünet nem a munkaidő része.
A vitát nem tudtuk lezárni – oly- annyira, hogy elég komoly konflik- tus kerekedett: Budapest térségé- ben a személyzetirányítók javaré- sze nem írta alá a munkaszerző- dés-módosítást, ahogy Pécs eseté- ben sem. Volt, ahol viszont aláírták, és tudomásul vették a munkáltató
„egyoldalú” döntését.
„De pont azért, mert pár helyen ellenálltak a tagjaink, a munkáltató egyezkedni volt kénytelen, és ennek az lett az eredménye, hogy 15 ezer forinttal meg lett emelve az összes személyzetirányító alapkeresete, majd az így megemelt alapbérre épül rá a 12%‐os bérfejlesztés. Így jelenleg a személyzetirányítók 296.800 forint alapbérrel számol‐ hatnak január elsejéig visszamenő‐ legesen.
Tehát látjátok, hogy érdemes a saját érdekeiteket is szem előtt tart‐ va cselekedni, és nem feladni, és nem megijedni a fenyegetéstől, a kilátásba helyezett esetleges szank‐ cióktól. Köszönje ezt mindenki azon keveseknek, akik kitartottak, és nem voltak hajlandóak megalkud‐ ni.”
„Nem tökéletes a megállapodás, ahogy nem is lehet az, de jó mérföldkő az oly sokak által remélt bértarifa- rendszer megvalósítása felé vezető úton...”
– emelte ki Xxxxxx Xxxxxx, a VDSzSz Szolidaritás alelnöke.
Mindezek mellett a VDSzSz Szolidaritás változatlanul küzd azért, hogy a 2012. július elsejétől önkényesen meg- emelt munkaidőt akár visszamenőlegesen is kompenzál- ják a munkáltatók, illetve adott munkakörökben – hiszen erre a jogalkotó később lehetőséget teremtett – újra bevezessék a csökkentett napi rendes munkaidőt.
4 MIÚJSÁG
Mint Xxxxxx Xxxxxx fogalmazott:
„Ez ügyben a MÁV Zrt‐t és a MÁV‐Start Zrt‐t is rendre fel‐ keressük. Már eljutottunk oda egyébként, hogy úgy isten‐ igazából nem vitatják kérésünk jogalapját, hanem hivat‐ koznak a nyilvánvaló munkaerő‐hiányra, ami gyakorlati‐ lag ezt az intézkedést, ha bevezetnék, gátolná.”
MIÚJSÁG 5
n
ILYEN VOLT 2017:
VISSZATEKINTÉS
„Előbb-utóbb el fog jönni az a pillanat, amikor a szolidaritás hatni fog, és nem kell senkinek attól tartani, hogy magára hagyják.”
Xxxxxx Xxxxx esetében azonban nem lángolt a szolidaritás Xxxxxx Xxxxxx, szakszervezetünk alelnöke szerint, aki értékelte a 2017. esztendőt. Utasellátó‐ nál foglalkoztatott tagjaink azonban a
VISSZATEKINTÉS: BÉR
Mi történt 2017-ben? I. rész: bér
2017
A bérmegállapodás csak tűzoltás volt
Mivel a minimálbért, a garantált bérminimumot a szabályok- nak megfelelően csak alkalmazni kellett, ezért a tárgyaláso- kon a minimálbérre, garantált bérminimumra való ráálláson felüli bérfejlesztés volt a nagy kérdés: 2017. január 1. után nem lehetett a legalacsonyabb havi alapbér 161.000 forintnál kevesebb.
2017‐ben a bértárgyalások nem a szokványos módon zajlottak: hosszasan tárgyaltunk a munkáltatóval, létre is jött a megállapodás a munkáltató és az összes képviselettel rendelkező szak‐
szolidaritás szép példáját mutatták meg
tavaly nyáron. A VDSzSz Szolidaritás által kezdeményezett készenléti perek kap‐ csán több milliárd forint jutott tagjaink‐ hoz, a vasutas munkavállalókhoz, ami nagy fegyvertény.
Xxxxxx Xxxxxx, a VDSzSz Szolidaritás alelnöke eredményesnek értékelte a tavalyi munkát, ami nyilván nem volt tökéletes, hiszen egy sor probléma húzódott át 2018‐ra,
„de az fontos, hogy jó úton haladunk. Hiszen ha mást nem nézünk, a készenlé‐ ti perek kapcsán több milliárd forint jutott tagjainkhoz, a vasutas munkavál‐ lalókhoz azért, mert a munkáltató ko‐ rábban helytelenül alkalmazta és szá‐ molta el a Munka törvénykönyvében foglalt rendelkezések alapján a készen‐ léti jellegű munkakörben foglalkozta‐ tottaknál a szombati munkavégzést abban az esetben, ha azt közvetlenül követő vasárnap is munkára osztották be őket. Ez nagy fegyvertény, hiszen (...) több milliárd forintot kellett a munkálta‐ tónak kifizetni, és fog is még kifizetni, hiszen azt vállalta, hogy a második jog‐ erős ítéletet követően 2018. áprilisáig rendezi végleg ezt a kérdést, az ezekkel kapcsolatos kifizetéseket.
Ugyanakkor meg tudtuk kötni három évre a bérmegállapodást, amely – ha nem is mindenki számára – de sokaknak hozott érezhető jövedelemnövekményt. Persze, ebben soha nem lehet senki elé‐ gedett, nem is kell, hogy azok legyenek, épp ezért törekszünk arra, hogy – ahogy a megállapodás is tartalmazza – 2018 májusáig tető alá hozzuk a MÁV‐társa‐ ságoknál egyaránt érvényes bértarifa‐ rendszert. Ami ugyan – fontos hangsú‐ lyozzam – mindigis létezett, csak eddig utasítás formájában, és a reményeink – illetve a megállapodásban foglaltak‐ alapján 2018‐ban már a velünk kötött megállapodás kell, hogy tartalmazza a bérszabályozást. A megállapodást érte‐ lemszerűen sok‐sok tárgyalásnak kell megelőznie, de idő van rá, hiszen – ahogy mondtam – májusig kell ebben
6 MIÚJSÁG
egyezségre jutnunk. Nem kétlem, hogy sikerülni fog. (...)
Szakszervezetünk a szolidaritás szép példáját is megmutatta tavaly nyáron:
Sokan emlékeznek arra, hogy az Utas‐ ellátónál komoly problémák keletkeztek amiatt, hogy váratlanul a munkáltató bejelentette a járatritkításokat. Ez mun‐ kahelyeket veszélyeztetett, több tucat tagunk került volna az utcára. A tárgya‐ lások nem vezettek eredményre, a mun‐ káltató arrogáns volt, lekezelő, így nem volt más választásunk, mint kollektív munkaügyi vitát kezdeményezni, és ennek keretében – mivel még mindig nem vettek bennünket komolyan – sztrájkot hirdettünk.
A sztrájk kilenc napig tartott, az Utas‐ ellátó Központnál foglalkoztatott tagja‐ ink túlnyomó része részt vett benne. A hosszas küzdelem eredménnyel zárult, hiszen a munkáltató velünk egyezségre jutott, melynek eredményeként (...) el tudom mondani, hogy egyetlenegy tagunk sem került az utcára, mindenki‐ nek meg tudtuk találni a számára az adott helyzetben optimális, további lehetőségeket (...). Az ügy szép példája annak, hogy mit tesz az összefogás, mit tesz az, hogyha nem engedjük el egy‐ más kezét akkor, amikor baj van. A munkáltató meghátrált, és azt gondo‐ lom, hogy ráadásul még hasznot is húzott belőle, hiszen kénytelen volt érdemi tárgyalásokba bocsátkozni, ami egy sor olyan körülményt, tényt tárt fel, ami egyébként rejtve maradt volna.
Megemlítem Xxxxxx Xxxxxxxxx vezető
ügyvivő tagtársunkat, aki mint jó vezér vezette csapatát a nem könnyű küzde‐ lemben. Cselekedete méltán szolgálhat példaként az összes tisztségviselőnk szá‐ mára.
Sajnos, a munkáltatói önkény azért ki‐ kitör a palackból: mindannyian emlékez‐ tek Xxxxxx Xxxxx tagtársunk ügyére, akit a MÁV‐Start vezérigazgatója
„jóvoltából” 2016. júliusában azonnali
hatállyal elbocsátottak csak azért, mert betartotta a Kollektív Szerződésben fog‐ laltakat, tehát munkaviszonyra vonat‐ kozó szabály szerint járt el. Perre vittük a dolgot, és [2017‐ben] elsőfokon meg‐ nyertük. A végső döntés várat magára, januárban fog ebben ítéletet hozni a Fővárosi Törvényszék.
Ugyancsak nehezen tudjuk fogadni azt a döntést, amellyel tagtársunkat – csak azért, mert a VDSzSz Szolidaritás munkaidő‐kedvezményt kért számára – nem azonnali hatállyal bár, de elbocsá‐ totta a MÁV‐Start Zrt. a kötelékéből. Reméljük, hogy a MÁV‐Start vezérigaz‐ gatója átgondolja mindkét esetet, (...) és igyekszik konszolidálni maga körül a helyzetet, a helyzetét, és rendezni töb‐ bek között két tagtársunk ügyét is. Ez tényleg fontos lenne, hiszen a közös munka csak akkor hozhat eredményt, ha nem terhelik belső feszültségek, zavarok, fölösleges indulatok.
Xxxxxx Xxxxx példája – jól mondom: példája – mindenki számára azért köve‐ tendő, hiszen ő kiállt a jogaiért, kiállt azért a Kollektív Szerződésért, amit megkötöttünk a munkáltatóval, és vál‐ lalta azt, amit szerintem egy civil társa‐ dalomban kell vállalni. És biztos vagyok benne, hogy siker koronázza tettét, cse‐ lekedetét, és a munkáltató kénytelen lesz tőle bocsánatot kérni – ha nem is ténylegesen, de legalább gondolatban a másodfokú döntés láttán. Annak nyilván nem örülök, hogy Xxxxxx Xxxxx ügyében a szolidaritás nem lángolt: parázslott, négyszemközti, többszemközti beszélge‐ tésekben mindenki igazat adott neki, sajnálta, fel volt háborodva a munkálta‐ tó magatartásán, és bizony a tárgyalás‐ ra is azért sokan eljöttek a kollegák közül, ami erőt adott számára. De ez nem volt elég.
„Ő kiállt a jogaiért, kiállt azért a Kollektív Szerződésért, amit meg- kötöttünk a munkáltatóval...”
Azt reméltük, hogy a közösség bátrab‐ ban kiáll érte, hiszen nem csak magáért cselekedett, hanem mindenkiért. Úgy tűnik, még ez az idő nem érkezett el szakszervezetünknél, de nem kétséges: előbb‐utóbb el fog jönni az a pillanat, amikor a szolidaritás hatni fog, és nem kell senkinek attól tartani, hogy magára hagyják. (...)”
szervezet között: utóbbiak közül min‐ denki azonos álláspontot képviselt, füg‐ getlenül attól, hogy utána ki mit nyilat‐ kozott a sajtóban. Tehát kvázi megálla‐ podás jött létre, hiszen már csak a tulaj‐ donosnak kellett mindezt jóváhagyni a vállalatok üzleti tervében: ez a MÁV ese‐ tében évente 13,5 milliárd forint pluszt jelentett, ennyivel több állami költségté‐ rítés kellett a MÁV‐csoportnak ahhoz, hogy ezt a bért elő tudja állítani.
Hiszen az 5%‐os járulékcsökkenés csak arra volt elég, hogy a minimálbérre és a garantált bérminimumra történő ráállást fedezze. Ez egyébként szégyen‐ letes módon 11800 embert érintett a MÁV‐csoportnál.
Ennyien voltak ugyanis azok, akiknek valamennyit hozzá kellett tenni a jöve‐ delméhez ahhoz, hogy egyáltalán elér‐ jék a minimálbért vagy a garantált bér‐ minimumot.
A bérmegállapodás értelmében 2017‐ ben átlagosan 13%‐os, 2018‐ban 12%‐ os és 2019‐ben legalább 5%‐os béreme‐ lést kell végrehajtni. A „legalább” szó azért került a megfogalmazásba, mert az 5%‐ot mindenképpen meg kell kapnia mindenkinek. Jelenleg azonban nem ismerjük, hogy 2019‐ben mennyi lesz a minimálbér‐, garantált bérminimum‐ emelés mértéke, ahogy az infláció mér‐ téke sem ismeretes. Ezért az aláíró felek hagytak maguknak egy lehetőséget, hogy amennyiben ezek a mutatók vál‐ toznak, akkor ezt még módosítani lehes‐ sen – de csak úgy, hogy öt százaléknál több legyen.
A MÁV‐nál a 10‐es kiemelt, a 11‐es, a 11‐es kiemelt, a 12‐es, a 12‐es kiemelt, plusz a vezető váltókezelők és a főren‐ delkezők 14%‐os béremelésben része‐ sültek. A többiek 10 százalékot kaptak. Akinek 155 ezer forint volt a fizetése, az nem 161 ezret kapott tehát, hanem – MMK‐től függően – 10 vagy 14 százalék‐ kal többet: az alapja meghaladhatja a 170 ezer forintot is.
A MÁV‐Startnál nincsen kiemelt kate‐ gória, a kocsivizsgálók, a jegyvizsgálók, a személyszállítási ügyeletesek, a gépé‐ szeknél egy csomó munkakör szintén 14%‐os bérfejlesztésben részesült.
Arról is megállapodás született, hogy a felek megkezdik az új bér‐és besorolá‐ si rendszer kidolgozását. De ezt nem úgy kell elképzelni, hogy kiteszünk egy táblá‐ zatot, és mindenki keres egymilliót, hanem úgy, hogy – mint Xxxxxx Xxxxxx fogalmazott:
„el kell dönteni: megtartjuk‐e a mostani munkakör‐értékelésen ala‐ puló besorolási rendszert. Ha meg‐ tartjuk, melyiket, milyen feltételek‐ kel; újra kell értékelni a munkakörö‐ ket, hiszen rengeteg változás tör‐ tént: vannak, amelyek megszűntek, vannak, amiket összevontak (...)”.
Létrejött a szintén hároméves együtt‐ működési megállapodás is: ebben apró elmozdulások történtek, az egészség‐ megőrzést, a szűrővizsgálatokat, az or‐ vosi kezeléseket hangsúlyozottabban támogatja a munkáltató. Egyszóval kezd a MÁV‐csoport gondoskodó munkálta‐ tóvá válni. Sokan mondták a bérfejlesz‐ tés kritikusai közül: gyakorlatilag annyi történt, hogy a magyar kormány elővet‐ te a kasszakulcsot, és szétosztotta a pénzeket az emberek között, és ez milyen frankó. És egyébként senki nem csinált semmit ez ügyben, a MÁV mind‐ össze csak odaadta az állam pénzét. Ez azonban nem így volt, két okból sem: mivel a Magyar Államvasutak a magyar állam tulajdonában van, máshonnan nem is kaphatna pénzt. Másrészt ez a folyamat sokkal régebben kezdődött, hiszen 2016. őszén – amikor még szó sem volt a minimálbér‐emelésről – a MÁV‐val hosszas tárgyalássorozatot kezdtünk arról, hogy tarthatatlan, ami a MÁV‐csoportnál van.
Még bőven a minimálbér‐ és a garan‐
tált bérminimum‐emelés előtt a MÁV levéllel fordult a tulajdonoshoz, és jelez‐ te: 2019‐ig a munkáltató számítása sze‐ rint 3500 munkavállaló hagyja el a válla‐ latot, 30%‐os jövedelemnövekedésre van szükség.
Ezt követően született meg 2016. dec‐ emberében a megállapodás a Ver‐ senyszféra és a Kormány Állandó Kon‐ zultációs Fórumán (VKF) a minimálbér‐ emelésről, és mint Xxxxxx Xxxxxx, a VDSzSz Szolidaritás elnöke hangsúlyoz‐ ta:
„akkor vált nyilvánvalóvá, hogy a magyar állam semmit nem akar tenni ezen kívül. Tehát esze ágában nem volt, hogy a minimálbér‐ és a garantált bérminimum‐emelésen felül bármilyen pénzt adjon a többi munkavállalónak. Akkor kezdtünk el ezen dolgozni, 2016. decemberében, a köztulajdonban lévő vállalatok érdekegyeztetési fórumának megte‐ remtésén. Hiszen a versenyszférá‐ ban az államot nem érdekli, mennyi a minimálbér, mert nem az állam fizeti ki. (...) Xxxxxx, csak elfelejt‐ keztek arról, hogy a magyar állam‐ nak is vannak munkavállalói. Nem is kevés: közel kétszázezer. A négy nagy, állami tulajdonú vállalatnál – Volán, Posta, vízközművek, MÁV‐ csoport – közel százezer munkavál‐ laló van.”
A VDSzSz Szolidaritás elnöke szerint jó volt az időzítés, hiszen a kialakult hely‐ zetet elkezdték végre komolyan venni az állami képviselők is: akkor vált számukra nyilvánvalóvá, hogy semmit nem tettek, ha a minimálbér‐ és a garantált bérmini‐ mum‐emelésen túl nem került volna sor jövedelem‐növekedésekre. Ez esetben az említett állami vállalatoknál nem hogy csökkent, hanem még tovább nőtt volna a bérfeszültség.
Az említett hosszú, egy-két hónapos tárgyalássorozat eredménye a 2017- ben létrejött bérmegállapodás, ami afféle tűzoltás volt: nem oldotta meg a helyzetet.
MIÚJSÁG 7
VISSZATEKINTÉS: BÉR VISSZATEKINTÉS: BÉR
2017. március 13-án
e
került fel tehát a pont az i-re:
Ekkor született meg a három évre szóló bérmeg- állapodás és az együttműködési megállapodás a MÁV Zrt-nél, a MÁV-Startnál és a MÁV-SZK-nál is. Ez azért volt fontos pillanat, mert hosszú ideje nem volt példa arra, hogy több éves megállapo-
Eközben a MÁV‐Startnál hosszabb viták helyett a munkáltató inkább intézkedett, és a bérmegállapodásnak megfelelően pót‐ lólag a 10‐12. MMK‐osztályba tartozó összes munkavállaló január elsejétől 14%‐os alapbérfejlesztésben részesült.
Ettől függetlenül előszeretettel trükközött a MÁV‐Start vezér‐ igazgatója a megemelt napi rendes munkaidővel! A látszat az volt, mintha ezért a munkavállalók kedvezőbb díjazásban része‐ sültek volna, pedig épp az ellenkezője történt. Így azonban a MÁV‐Start rendkívüli munkavégzést spórolt meg, ráadásul a rendkívüli munkavégzés rendes munkaidővé alakításával a
kötelezően teljesítendő munkaidőt is megnövelte.
További 4% alapbéremelés egyes kiemelt jelentőségű munkakörökben a MÁV-nál!
S
Szeptemberben megállapodtunk a MÁV Zrt. vezetésével, hogy többek között a kocsimester, gurításvezető, kocsirendező, sarus, vonali kocsirendező, vágányfék kezelő, sarus csapatveze‐ tő, tolatásvezető I., biztosítóberendezési műhelyi mechanikai
előkészítő, karbantartó szakmunkás I., tartalékos vonali tolatás‐ vezető, tolatásvezető II., villamoshálózat szerelő I., vonali tola‐ tásvezető, egyéb vasúti járművezető, felsővezeték szerelő‐vas‐ úti járművezető munkaköröket betöltő munkavállalók részére további 4%‐os alapbéremelés járjon július elsejétől visszame‐ nőlegesen! Ez jelentős előrelépés volt, hiszen a bérmegállapo‐ dásokon felül jött létre az egyezség.
Az intézkedés 1300 munkavállalót érintett, a megemelt bért a szeptemberi fizetéssel októberben kapták meg az érintettek.
dások rendezzék a vasutas munkavállalók sor- sát. Mint Xxxxxx Xxxxxx, a VDSzSz Szolidaritás alelnöke mondta,
Én nem mondom, hogy ez tökéletes [megállapodás], és nem lehetett volna jobb, hiszen mindennél van jobb. (…) Van egy‐két olyan munkakör, ami a továbbiakban gondo‐ zást igényel, de az idő (...) tényleg sürgetett minket”
A hibákra ráébredve – ígéretünknek megfelelően – eljár‐ tunk a munkáltatók irányába, nem feledkeztünk meg az elegy‐ rendezőkról, kocsirendezőkről, tolatásvezetőkről sem. A MÁV már akkor is nyitottnak tűnt a probléma rendezésére. Mint akkor Xxxxxx Xxxxxx fogalmazott:
A MÁV‐Start vezérigazgatója 2017‐ben tovább erőltette a megemelt napi rendes munkaidőt: csaléteknek már egy bér‐ táblázatot is beterjesztett a 8,4 óra napi rendes munkaidőre (ezt a VSZ és az MTSZSZ aláírta, a VDSzSz Szolidaritás sem a VÉT‐ülés napján, sem később nem írta alá, és nem is fogja). Tehát azok a jegyvizsgálók, akik hajlandóak lennének az emelt munkadidőben munkát végezni, a MÁV‐Start szerint kedvezőbb bérstruktúrát, magasabb alapbért kaphatnának.
Szerintünk azonban ez egyet jelent az érintett munkavállalók becsapásával, hiszen a munkáltató azzal, hogy a készenléti jel‐ legű munkakörben foglalkoztatott jegyvizsgálók esetében a napi rendes munkaidő felemelésével egyfelől rendkívüli mun‐ kavégzést spórolt meg. Másrészt a rendkívüli munkavégzés ren‐
Július: az ajánlók részére a MÁV Zrt. 35 ezer forint „ajánlási bónuszt” folyósít!
A MÁV Zrt. a hiánymunkakörökre vonatkozó álláshirdetések esetében bevezette a munkavállalói ajánlás lehetőségét. Az ilyen pozíciókra – meghatározott területen – a MÁV Zrt. bármely munkavál- lalója ajánlhat jelentkezőt ismerősei köréből egy ajánlószelvény kitöltésével.
A program célja, hogy a MÁV Zrt. által évente felülvizsgált és közzétett munkakörökre a vasutas kollégák tapasztalatára támasz‐ kodva keressenek új jelentkezőket. Ha a munkatárs által ajánlott jelöltet felveszik, próbaideje lejár, és az előírt hatósági vizsgát vagy más, a munkakör betöltéséhez szükséges követelményt sikeresen teljesíti, az ajánló részére 35 ezer forint „ajánlási bónuszt” folyósítanak.
„Szeretnénk azt elérni, hogy részükre is a plusz 4% (...) biz‐ tosított legyen. Úgy vesszük észre, hogy a MÁV Zrt. veze‐ tése nyitott a probléma rendezésére, és ennek eredmé‐ nyeképpen a közeljövőben valamilyen megoldást talá‐ lunk. és én azt tudom csak mondani például a kocsirende‐ zők esetében, hogy nincsenek elfelejtve, és igyekszünk javítani bérpozícióikat. Erre az elkövetkező időszak lehe‐ tőséget fog nyújtani, bizton állítom.
...A MÁV-Start vezérigazgatója 2017-ben tovább erőltette a megemelt napi rendes munkaidőt: csaléteknek már egy bértáblázatot is beterjesztett a 8,4 óra napi rendes munkaidőre...
Tehát összességében a MÁV Zrt‐nél a bér‐ és együttműkö‐ dési megállapodás – úgy vélem, hogy a szakszervezet tag‐ jainak az érdekeit jól szolgálja.”
Júniusban aztán megszületett
M
a bérmegállapodás SZK-ra vonatkozó kiegészítése…
Menetközben derült ki ugyanis, hogy a bérfejlesz- tés során nem használták fel a 13%-os bértöme- get, csak 12 százalékot. És ezt utólag egy bérmeg- állapodás-kiegészítéssel próbálták rendezni: a munkáltatói jogkörgyakorlóknak lehetősége lett volna a differenciálásra, és kényük-kedvük sze- rint osztották volna szét a fennmaradó 1%-ot.
Ez számunkra elfogadhatatlan volt, ráadásul érthetetlen is, hiszen a bérmegállapodások aláírásakor az egyéni, munkáltatói jogkörgyakorlóra bízott differenciálás gondolatát elvetettük – az SZK esetében hangsúlyozottan, amit akkor tudomásul is vettek. Ennek ellenére két‐három hónap elteltével derült csak ki, hogy becsaptak minket, majd került sor végül a bérmegállapodás kiegészítésére.
8 MIÚJSÁG
des munkaidővé „alakításával” az eltölthető munkaidőt is meg‐ növelte. Mindezt ügyes trükkel teszi: az a látszat, mintha ezért a munkavállaló kedvezőbb díjazásban részesülne.
Álláspontunk szerint ez azoban nem igaz, hiszen ha rendkívü‐ li munkavégzéssel váltja ki az emelt munkaidőt, akkor a mun‐ kavállaló rosszabbul semmiképp sem jár. Másfelől pedig az idő‐ korlát kényszeríti arra a munkáltatót, hogy gondoskodjon a lét‐ számpótlásról. Mint Xxxxxx Xxxxxx fogalmazott,
„egymással szembeni feszültséget generálni szükségtelen, nem szolgálja sem a MÁV‐Start – de ami a legfőbb: [sem] a vasutasok érdekeit.”
Rábólintott a kormány: új, háromoldalú egyeztető fórum alakul, ahol a vasutas bérekről is döntenek!
F
Xxxxxx Xxxxx, az NFM parlamenti államtitkára október 25-én, sajtótájékoztató keretében jelen- tette ezt be. Többek között elmondta, hogy az eddigi egyeztetések egyik fontos hozadéka az állami vagy állami többségi tulajdonban lévő vál- lalatok, a közszolgáltató vállalatok – MÁV, Posta, Volánok – egyeztető fórumának intézményesíté- se.
Hozzátette: ennek kézzel fogható eredménye a hároméves bérmegállapodás, amit a fórum résztvevői közösen hoztak lét‐ re. Emlékeztetett arra, hogy a megállapodás értelmében átla‐ gosan három év alatt 30 százalékkal emelkedik az érintett mun‐ katerületeken dolgozók, mintegy 250 ezer ember bére.
pal egy időben kerül sor azok részére, akik a megelőző naptári év június 1. napja és a tárgyév május 31. napja között töltötték be a megállapodásban felsorolt szolgálati idejüket.
Az egyeztetések során a munkáltató vállalta, hogy vala‐ mennyi, a fenti vasutas munkaviszonnyal rendelkező mun‐ kavállaló (így a GYES‐en, GYED‐en lévő, tartós beteg, stb. is) részesül a kifizetésben, valamint akinek a Bérmegálla‐ podás hatálya alatt nyugdíjazására tekintettel szűnik meg a munkaviszonya, és egyszeri kifizetés még nem illette meg, a munkaviszony megszűnéskor a még el nem ért, következő szolgálati időhöz tartozó összeg kerül kifizetés‐ re.
A munkáltató és az érdekképviseletek együttes célja, hogy a három év lejártát követően közösen felülvizsgálják a rendszer tapasztalatait és annak jövőbeni fenntartásá‐ nak lehetőségét, így letéve egy hosszú távú szenioritási rendszer alapjait.
A szolgálati idő elismerése
A MÁV-csoport és az érdekképviseletek között 2017. március 13-án létrejött bérmeg- állapodásban az aláírók vállalták, hogy a MÁV-csoportnál munkaviszonyban eltöltött időhöz kapcsolódó juttatást, a szenioritás rendszerét is bevezetik.
A legalább 15 éves folyamatos, vagy ilyennek elismert vasutas munkaviszonnyal rendelkező munkavállalók ese‐ tében 3 évente ismeri el a munkáltató a vállalati elkötele‐ zettséget. Ez azt jelenti, a megállapodás ideje alatt min‐ den, legalább tizenöt éves vasutas munkaviszonnyal ren‐ delkező munkavállaló biztosan részesül a juttatásban.
A juttatás kifizetésére minden évben az adott naptári év június hónapra járó munkabérével együtt, a Vasutasnap‐
Kézzel fogható eredmény
a hároméves bérmegállapodás
A VDSzSz Szolidaritás és három másik ágazati szakszervezet (a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége, a Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége, a Vízügyi Szakszervezetek Országos Ágazati Szövetsége) kezdte még 2016‐ban közösen gründolni ezt a fórumot a Munkástanácsokkal egyetemben. Később felhí‐ vásunkra más szakszervezetek is csatlakoztak kezdeményezé‐ sünkhöz.
MIÚJSÁG 9
VISSZATEKINTÉS: PER VISSZATEKINTÉS: PER
Mi történt 2017-ben? II. rész: Perek
2017-ben folytatódott Németh
Augusztusban azonban kiderült: a Start bocsánatkérés helyett inkább megfel- lebbezi az elsőfokú ítéletet!
„a vezérigazgató nagy büszkén közölte velem, hogy bizony ő megfellebbeztette az ítéletet. Mitöbb akár a Kúri‐ ához is elmegy, és talán még magasabbra is, hogyha nem a számára kedvező döntéssel zárul ez a méltatlan, és egész egyszerűen számomra elképesztő ügy. Xxxxxxxx,
A
Zsolt vezető jegyvizsgáló tag- társunk pere. Mint arról a MiÚj- ság hasábjain is beszámol- tunk, a MÁV-Start embertelen módon bánt el vele: csak azért, mert betartotta a rá vonatkozó előírásokat, munkaviszonyra vonatkozó szabályt, a MÁV- Start vezérigazgatója jogelle- nesen küldette el azonnali hatályú felmentéssel még 2016. júliusában, Vasutasnap alkalmából.
A Xxxxxx Xxxxx munkaviszonyának helyreállítása érdekében folytatott tár‐ gyalások a MÁV‐Starttal sorra ered‐ ménytelennek bizonyultak.
Xxxxxx Xxxxxx, a VDSzSz Szolidaritás alelnöke elmondta, hogy a 2017. évi
Xxxxxx Xxxxx
bérmegállapodás aláírásakor a MÁV‐ Start vezérigazgatójával folytatott rövid beszélgetés során elhangzott Xxxxxx Xxxxxx részéről: megfontolja Xxxxxx Xxxxx ügyében korábbi álláspontja felül‐ vizsgálatát, aminek eredeményeképpen akár Xxxxxx Xxxxxxx vissza is veszi a MÁV‐Starthoz.
Azóta sem történt változás az ügyben a MÁV‐Start részéről: a tárgyalásokon a munkáltató jogi képviselője páratlan vehemenciával védte a Start álláspont‐ ját, azt sugallva, hogy tagtársunk előre megfontolt, gonosz szándékkal tagadta meg a vonat továbbítását.
2017. májusban aztán az első- fokon eljáró Bíróság kimondta: jogellenesen bocsátotta el a MÁV-Start Xxxxxx Xxxxxxx!
„Bűne” annyi volt, hogy betartotta a munkaviszonyra vonatkozó szabályt – a KSZ 9. sz. mellékletében foglaltakat – , és nem volt hajlandó az előírt létszám‐ normától eltérően továbbítani a vona‐ tot.
A bíróság több tárgyalási fordulót követően megállapította, hogy Xxxxxx Xxxxx nem vétett, nem szegett meg munkaviszonyra vonatkozó szabályt, sőt: azt betartva cselekedett.
Egyébként mindenki számára tanulsá‐ gos az ügy – szögezte le a VDSzSz Szoli‐ daritás alelnöke az egyik nagy tanulsá‐ got:
Magyarországon a munkavállalót sem érheti bántódás az esetben, ha a ma‐ gyar törvények szerint cselekszik, az viszont számolhat a következményekkel, aki a törvény megtartóival szemben retorziót alkalmaz.
Bár a bíróság szerint Xxxxx a munkaviszonyra vonatkozó szabályok tökéletes megtartásával, a vasút, a MÁV-Start érdekeit szem előtt tartva cse- lekedett, a vállalat vezérigazgatója nagy büszkén közölte, hogy megfellebbeztette az ítéletet. Xxxxxx Xxxxxx, a VDSzSz Szolidaritás alelnöke ennek előzményeit is felidézte:
Jogerős ítélet:
jogellenesen mondott fel a MÁV!
Évek óta tartó per ért véget jogerősen, a mun- káltató ugyanis az egyedi elbírálás tartalmi követelményeinek nem tett eleget annál az
Pihenőidő: heti 42 órát ki kell jelölnie, és ki is kell adnia a munkáltatónak!
A
Xxxx Xxxxxx mozdonyvezető tagtársunk, a Báta- széki Mozdonyvezető Tagcsoport ügyvivő-helyet- tese a VDSzSz Szolidaritás kezdeményezésére keresettel fordult a Szekszárdi Munkaügyi Bíró- sághoz, ahol szakszervezetünk képviselte. 2016. október 6-án került sor a ki nem adott pihenőidő miatt indított per első tárgyalására:
Az a gyakorlat honosodott meg ugyanis a MÁV‐Startnál, hogy a mozdonyvezetők esetében a pihenőidőket nem jelölték ki előre a havi vezénylésekben, épp ezért a munkavállaló nem
hogy bocsánatot kérne Xxxxxx Xxxxxxxx, tovább vegzálja tagtársunkat.”
Xxxxxx Xxxxxxx kívül 2017. augusztusban másik tagtársun‐ kat szintén elbocsátotta a MÁV‐Start Zrt. – igaz, nem azonnal hatállyal.
Az ő bűne mindössze annyi volt, hogy a VDSzSz Szolidaritás munkaidő‐kedvezményt kért számára. Természetesen, szak‐ szervezetünk őt is képviseli a bíróságon, a fejleményekről beszámolunk.
ötven év feletti munkatársánál, akit rendes fel- mondással, létszámleépítés címén bocsátott el a MÁV Zrt.
A bíróság jogerősen megállapította a felmondás jogellenes voltát, és a kereseti kérelemben foglaltaknak megfelelő ítéle‐ tet hozott.
Xxxx Xxxxxx ügyivő‐helyettes szerint a munkáltató ráadásul el is ismerte a jogsértést: több esetben nem valósult meg a mini‐ mum 42 órás heti pihenőidő.
Xxxxxx Xxxxx kirúgása után szakszervezetünk kérte, hogy a jegyvizsgálók vállaljanak szolida- ritást vele: minél többen mondjanak nemet a 16 óra napi beosztható munkaidőre, a napi rendes munkaidő 8,4 órára emelésére és a 200 óra feletti rendkívüli munkavégzésre! Ezzel kapcso- xxxxxx Xxxxx xxxxxxxx:
Jól esett ez a kezdeményezés, és bíztam is benne, hogy esetleg valami történik ezirányban, dehát aztán józan ésszel átgondoltam, hogy Magyarorszá‐ gon vagyok, itt a szolidaritás nem nagyon dívik, saj‐ nos.
Köszönöm szépen annak a 40 embernek, aki kiállt mellettem, és aláírta ezt a 12 órás munkaidő‐beosz‐ tást, és külön köszönöm a záhonyiaknak is, akik szin‐
10 MIÚJSÁG
tén szolidaritást vállaltak velem, szintén negyvenen, és emiatt aláírták a 12 órás foglalkoztatást a 16 órás helyett.
És vajon mit gondolt Zsolt azokról, akik nem adták jelét sem a szolidaritásnak?...
Mindenki a maga sikerének a kovácsa, semmi rosz‐ szat nem tudok róluk se elmondani, hogy miért nem írták alá, miért nem segítettek, miért nem vállaltak szolidaritást velem. Sajnáltam, de tudomásul vet‐ tem. (...) Minden valószínűség szerint segített volna.
És hogy mi változott volna szerinte, ha a Nyugatiban nem negyvenen tesznek úgy, ahogy a VDSzSz Szolidaritás kérte, és a jegyvizsgálók kétharmada, vagy még többen úgy döntenek, hogy Xxxxx mellé állnak? Xxxxx szerint
nem közlekedtek volna a vonatok, mert nem lett volna rá ember. Röviden ennyi. És ez már a munkál‐ tatót is elgondolkodtatta volna szerintem.
tudhatta, mikor veheti igénybe jogos pihenőidejét. Ezt aztán a munkáltató kénye‐kedve szerint osztogatta, sajátosan értel‐ mezve a Kollektív Szerződésben foglaltakat.
Az eljárás kezdetén Xxxxxxxx Xxxx, a VDSzSz Szolidaritás Báta‐ széki Mozdonyvezető Tagcsoport vezető ügyvivője kijelentette: el kell érni, hogy a heti pihenőidőt ne vasárnap‐hétfőn adják ki, mert ez két hétnek számít: nem érvényesül a heti két egybe‐ függően kiadandó pihenőidő, a kétszer 48 óra, illetve a munka‐ időkeret heti átlagában meg kell lennie a 48 órának.
A probléma – akárcsak a készenléti jellegű munkakörben fog‐ lalkoztatottak esetében – ezúttal is sok vasutast érintett: ha a munkáltató adott időszakban a kötelezőnél kevesebb heti pihe‐ nőnapot osztott be a munkavállaló számára, abban az esetben a munkavállaló „pihenőnapi” rendkívüli munkavégzést teljesí‐ tett, és eszerint illette meg díjazás (túlórapótlék)!
A munkaviszonyra vonatkozó szabályok pihenőidőkről szóló rendelkezése kimondja, hogy a munkavállalót hetenként leg‐ alább 40 (Munka törvénykönyve) vagy 42 (Kollektív Szerződés) órát kitevő, egy naptári napot magában foglaló megszakítás nélküli heti pihenőidő illeti meg.
2015. januári elsejéig visszamenőlegesen adtuk be tagtár‐ sunk vezényléseit a bíróságra, bár szerinte bármely kollégáét be lehetett volna adni: volt, akinek 12, másnak 15‐16, és 20 óra sérelmes, ki nem adott heti pihenőideje van – és a vasárnapi‐ hétfői pihenő is komoly gond – jegyezte meg akkor a vezető ügyvivő‐helyettes.
Noha a pihenőnapokat (de különösen a pihenőidőket) azok kezdő és befejező időpontjainak feltüntetésével a munkaidő‐ beosztásban kell kijelölni, és arról a munkavállalót kimutatha‐ tóan értesíteni kell, meglehetősen gyakori volt, hogy a munkál‐ tató erre az alapvető kötelezettségre fittyet hányt.
A Munka törvénykönyve ugyanis egyértelműen rögzíti, hogy a pihenőidők egy részét biztosítani kell. Az Mt. szerint heti 40 órát, a MÁV Zrt. és a MÁV‐Start Zrt. Kollektív Szerződései sze‐ rint 42 órát biztosítani kell: nem csak ki kell jelölni, hanem biz‐ tosítani is kell.
A pihenőidők maximális értéke a munkaidőkeret átlagában heti 48 óra, tehát ez azt jelenti, hogy a 42 óra fölött 6 órában gazdálkodhat a munkáltató, át is helyezheti, de a 42 órát ki kell
MIÚJSÁG 11
VISSZATEKINTÉS: PER VISSZATEKINTÉS: PER
jelölnie, és ki is kell adnia. Ha nem így jár el, akkor jogellenes gyakorlatot folytat. Erre felhívtuk a munkáltatók figyelmét.
2017. augusztusában
a bíróság kimondta, hogy a MÁV‐Start minden naptári héten köteles kijelölni és kiadni a heti pihenőidőt a munkavállalók részére. A keresetben foglaltaknak a bíróság részben helyt adott, és megállapította, hogy a MÁV‐Start Zrt. a Kollektív Szer‐ ződésben foglaltaktól eltérően alkalmazta a pihenőidőre vonat‐ kozó szabályokat. Ezzel tagtársunkat megkárosította, ezért
Újraszámfejtés
A
A VDSzSz Szolidaritás által a készenléti jellegű munkakörökben foglalkoztatottak érdekében indított, majd jogerősen megnyert pert követően a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója 2016. március- ban kijelentette, hogy az ítéletben foglaltaknak a MÁV vállalatcsoport maradéktalanul eleget tesz. Vállalta, hogy az érintett vasutas munkavállalók esetében három évre visszamenőlegesen elvég- zik az újraszámfejtést, az elmaradt bért pedig 2016. december 31-ig megfizetik. A MÁV Zrt. humánpolitikai vezérigazgató-helyettesének nyi- latkozata szerint 2016. vége helyett már július első heteiben minden érintett számára kifizetik az elmaradt pótlékot.
Az újraszámfejtés során alkalmazandó algoritmussal kapcsolat‐ ban azonban különféle nyugtalanító híresztelések kaptak szárnyra. Eszerint a MÁV vállalatcsoport arra törekedett, hogy különböző jogi indokok alapján a józan paraszti ésszel számított kifizetések‐ hez képest jóval alacsonyabb mértékű elmaradt jövedelmet fizes‐ sen ki.
2016. májusában
konzultációt kezdeményezett a VDSzSz Szolidaritás az újraszám‐ fejtés során használt algoritmus miatt. Szakszervezetünk semmi‐ nemű tájékoztatást nem kapott az alkalmazott számítási eljárások‐ ról.
Xxxxxx Xxxxxx, a VDSzSz Szolidaritás elnöke Xxxxxxx‐Xxxx Xxxxxx, a MÁV Zrt. humánerőforrás vezérigazgató‐helyettese részére írt
részére egy viszonylag jelentős összegű díjazást állapított meg, amit az ítélet jogerőre emelkedésekor a MÁV‐Startnak ki kell fizetnie.
A bíróság továbbá kimondta, hogy a MÁV‐Startnak nincs lehetősége arra, hogy a heti pihenőidőt egyenlőtlenül adja ki a munkavállalók részére: azt a Kollektív Szerződésben foglaltak szerint minden héten teljes egészében biztosítani kell. Ennek a MÁV‐Start nem tett eleget, ezért munkaviszonyra vonatkozó szabályt sértett, és az ítéletbe foglalt összeget köteles megfi‐ zetni tagtársunknak. A MÁV‐Start fellebbezett.
levelében 2016. májusában kezdeményezte, hogy a munkáltató konzultáció keretében tárja szakszervezetünk elé a számfejtéshez használt, használni kívánt algoritmust.
Annyi előrelépés történt, hogy a nyár folyamán a munkáltató képviselői elismerték: az érintett időszakban (2013‐2016) teljesí‐ tett kereten felüli munkaidőket (túlórákat) egyidejűleg levonták az újraszámfejtés során, ezzel az eljárással több tízezer forint kár is érhette egyes vasutasokat (a korábban a munkaidő‐kereten felül elszámolt rendkívüli munkavégzés és az alapbér függvényében).
Azaz, ha valaki például 2014. szeptemberében úgy dolgozott 27‐ én (szombaton) nappal, majd 28‐án (vasárnap) éjszaka, hogy idő‐ közben 30‐ára – a „hosszú szabadján” is bevezényelték, akkor ez a nap „elszállt”, mivel a munkáltató a szombati napon teljesített ren‐ des munkaidőt kivonta a havi teljesített munkaidőből (ez persze a hónap során máskor is előfordulhatott).
A munkáltató xxxxxxxx álláspontja szerint ugyanis a szombat, mint „rendes” munkaidő, nem volt, nem lehetett része a havi ledolgozott munkaidőnek, ha ezt rendkívüli munkaidőként utólag már egyszer elszámolták. Érdekes módon ezt az álláspontjukat a bíróságok előtt egyszer sem tudták megfelelően alátámasztani, noha kísérletet azért tettek rá. Ettől a bíróságon elálltak, ehhez képest mégis ezzel a vasutasokat megrövidítő ötletükkel éltek visz‐ sza.
A feketeleves: 2016. nyarának végefelé aztán egyre többen jelezték, hogy a részükre március- ban felkínált egyéni megállapodásban szereplő összeget a munkáltatók úgy tekintették, mintha kifizették volna – annak ellenére, hogy azt az érintett munkavállalók nem írták alá, így meg sem kaphatták az átalányt.
b
Xxxxxx Xxxxxx, a VDSzSz Szolidaritás alelnöke augusztus 28‐án hangsúlyozta: amíg nem látjuk az elszámolást, addig nem lehet érdemben nyilatkozni arról, hogy milyen okból kapott kevesebbet a vasutasok egy része. Szeptemberben azonban már sokan meg‐ kapták az értesítőt, ezeket központi és területi irodáinkon munka‐ társaink nézték át a lehetséges okok után kutatva. A VDSzSz Szoli‐ daritás ugyanakkor jelezte: amennyiben másképp nem orvosolha‐ tó a dolog, úgy szokás szerint próbapert kezdeményezünk!
Az biztos rosszul járt, aki többet dolgozott!
r
2016. szeptemberben a VDSzSz Szolidaritás a mielőbbi rendezés érdekében konzultációt kez- deményezett a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójá- val. Az elszámolást átnézve ugyanis kiderült – hiszen az algoritmust mindenféle híresztelés ellenére nem ismertette velünk a munkáltató – alapvetően az volt a probléma, hogy azok eseté- ben, akik korábban az elszámolt időszakban óra- kereten felül teljesítettek rendkívüli munkavég- zést, a munkáltató az akkor kifizetett összeget betudta – közel három év után is akár – a bíróság ítéletén alapuló, újraszámfejtett összegbe. Ez a helyzet tarthatatlan és méltánytalan.
Reményünket fejeztük ki, hogy ezt a munkáltató is belátja, és nem kell újabb per indítására kényszerülnünk. Épp ezért Halasi Zol‐ tán, a VDSzSz Szolidaritás elnöke – a fenti problémákat taglalva – levélben fordult Xxxxx Xxxxxxxx, a MÁV Zrt. elnök‐vezérigazgatójá‐ hoz, és konzultációt kért annak érdekében, hogy az ügyet mielőbb megnyugtatóan lezárhassuk – megelőzve az újabb peres eljárást.
Mindhiába: újabb pert indított a VDSzSz Szolidaritás a hibás elszámolás miatt. 2016. november 8‐án kezdődött a per összesen több százmillió forint pótlólagos kifizetése érdekében! Vezető
jegyvizsgáló tagtársunk a VDSzSz Szolidaritás kezdeményezésére
időből. Ezt az elsőfokú döntés értelmében pótol- nia kell.
b
Xxxxxx Xxxxxx, a VDSzSz Szolidaritás alelnöke szerint ez azt jelen‐ ti, hogy az ítélet jogerőre emelkedése esetén az alperes MÁV‐ Startnak minden egyes érintett munkavállaló esetében újra át kell tekinteni a már korábban újraszámfejtett, rendkívüli munkavég‐ zéssel kapcsolatos elszámolást, és azon rendkívüli munkaidőket, amiket korábban levont arra hivatkozva, hogy a havi órakereten felül teljesített munkavégzést be kell számítani a szombati napo‐ kon teljesített rendkívüli munkavégzésbe. Ezt immáron nem tehe‐ ti meg: egybe kell számítani, és a különbözetet pedig ki kell fizetni az érintett munkavállalóknak.
A bíróság jogellenesnek ítélte a munkáltató által követett gya‐ korlatot. A törvény szerint nem lehetett volna beosztani a munka‐ vállalókat a vasárnapot közvetlenül megelőző szombatokra abban az esetben, ha vasárnap dolgoztak. Ha viszont ez mégis megtör‐ tént, és beosztotta őket, akkor azt rendkívüli munkavégzésként kell számukra kifizetni – függetlenül attól, hogy egyébként az órake‐ rettel miként állnak. Ugyanis a bírósági ítélet indoklásában az is elhangzott, hogy az alperes előnyök megszerzése végett nem hivatkozhat saját felróható magatartására. Ergó utólag ezt nem lehet beszámítani a havi munkaidőkeretbe – bármennyire is követ‐ te a munkáltató ezt a gyakorlatot.
A saját felróható magatartás ez esetben értelemszerűen azt jelenti, hogy a munkáltató nem oszthatta volna be szombati napra a vasutas munkavállalót munkavégzésre, ha utóbbit készenléti jel‐ legű munkakörben foglalkoztatják, és a szombatot követő vasár‐ nap munkavégzésre volt vezényelve. Mivel ezt a munkáltató mégis megtette, felróható számára, és ezt az időt a munkáltató a továb‐ biakban nem számíthatja be a már teljesített – akár kereten felüli
– munkavégzésbe. Ezt minden körülmények között rendkívüli munkavégzésként kell elszámolnia – állapította meg és mondta ki a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság.
A MÁV-Start fellebbezett.
m
2017. októberében jogerősen lezárult a Szegedi Törvényszéken a készenléti jellegű munkakörben indított második perünk is. És ahogy első alka- lommal, ezúttal is a bíróság megállapította, hogy nem volt hiábavaló a keresetünk: a MÁV-Start nem a törvényeknek megfelelően számolta el a készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatot- tak esetében a szombati munkavégzésnél felme- rült rendkívüli munkavégzések díjazását. Ezt a másodfokú döntés egyszer s mindenkorra jog-
A munkáltató 2016. július 11-én arról tájékozta-
Augusztus 11‐én Xxxxx Xxxxxxxx, a MÁV Zrt. elnök‐vezérigazga‐
t
keresettel fordult a Szegedi Munkaügyi Bírósághoz, ahol szakszer‐ vezetünk képviseli, korábban ugyanitt született számunkra kedve‐
erősen helyretette.
Mindez azt jelenti, hogy mindenki esetében újra kell számfejte‐
tott minket, hogy postai úton minden érintett részére eljuttat egy tájékoztató levelet a 2013 és 2015 közötti időszakra vonatkozó időkimuta- tási lap és bérkarton társaságában.
Ez azonban a munkáltató hírlevelében megjelent tájékoztatás szerint technikai okok miatt késett.
Ez így ment augusztusig, amikor jött a bejelentés: augusztus végéig kifizetik a munkáltatók a 2013‐2015 közti időszakból elmaradt túlórapótlékot, az idei első három hónapot pedig a 2016. augusztusi munkabérrel együtt kapja meg a mintegy 13 ezer érintett vasutas.
12 MIÚJSÁG
ójával folytatott megbeszélésünk alkalmával azt a tájékoztatást
kaptuk, hogy végre‐valahára elhárultak a rendszerbeli akadályok, és még 2016. augusztus folyamán minden érintett munkavállaló
– 13 ezer vasutas – megkapja a 2013 április 1. és 2015. decem‐ ber 31. közti időszakra vonatkozó újraszámfejtési értesítőjét, az idei évre vonatkozó pedig az augusztusi bérjegyzékkel együtt érkezik.
A 2013. április 1. és 2015. december 31. közötti időszakra járó elmaradt túlórapótlékot a munkáltatók 2016. augusztus 31‐ig egy összegben, külön jegyzéken kifizetik a késedelmi kamatokkal együtt.
A 2016. január 1. és március 31. közti időszak elmaradt túlóra‐ pótlékát a 2016. augusztusi munkabérrel együtt fizetik ki a mun‐ káltatók.
ző és igazságos döntés a készenléti jellegű munkakörben foglal‐
koztatottak hétvégi munkavégzéséről…
2017. februárban elsőfokon ismét pert nyert a VDSzSz Szolidaritás!
A jogalapban és a követelt összegben is igazat adott szakszervezetünknek a Szegedi Közigazga- tási és Munkaügyi Bíróság: a munkáltató helyte- lenül járt el, amikor az elszámolás során a mun- kaidőkereten túl teljesített rendkívüli munkavég- zést levonta a már teljesített rendkívüli munka-
ni a már korábban kiszámoltakat, és a különbözetet ki kell fizetni.
A bíróság hangsúlyozta, hogy marasztalható magatartására senki nem hivatkozhat előnyök megszerzése végett, márpedig itt a munkáltató hibázott, hiszen nem az előírásoknak, a jogszabályok‐ nak megfelelően határozta meg, hogy mi minősül a szombati mun‐ kavégzésből rendkívüli munkavégzésnek.
A Bíróság arra is rámutatott, hogy utólagosan nincs helye átmi‐ nősíteni a munkaidőt rendkívüli avagy rendes munkaidővé. A mun‐ káltatónak külön kell vezetni és nyilvántartani a rendes és rendkí‐ vüli munkavégzés idejét, ezt azonban elmulasztotta, és a mulasz‐ tását arra használta, hogy utólagosan megpróbálta a rendkívüli munkavégzést rendes munkaidőnek betudni. Ez okozta lényegé‐ ben a jelentős eltéréseket: érintett tagtársunk esetében például
170.000 forint volt a különbözet.
MIÚJSÁG 13
VISSZATEKINTÉS: SZTRÁJK
Mi történt 2017-ben?
III. rész: Sztrájk az Utasellátónál!
2017. augusztus elején Xxxxxx Xxxxxxxxx, a VDSzSz Szolidaritás Utasellátó Alapszervezet
Téged is vár a Vodafone VDSzSz Szolidaritás-flotta!
vezető ügyvivője és Xxxxxxxx Xxxxxx vezető ügyvivő-helyettes levélben fordult Xxxxxx Xxx- ráshoz. Ebben drámai állapotokról tájékoztatták a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatóját, egyúttal az Utasellátó 2012-2017. közötti éves bevételeinek, járat-elmaradásainak mielőbbi megvizsgálására kérték. Részlet:
„A gazdasági mutatók mielőbbi megvizsgálására kérjük a Vezérigazgató urat, hogy hasonlítsa össze a 2012‐től 2017 félévig az Utasellátó éves bevételeit, járat‐elmaradásait (nyilván a 2015. őszi migránsproblémát külön kezelve), mert jelentős visszaesést jeleznek a kollégák, mint a lét‐ szám miatt (két járat is csökkentett létszámmal megy), mind az árukészlet szűkös volta miatt.”
A
Augusztus 11.: a tárgyalások ered- ménytelensége miatt kollektív munka- ügyi vitát kezdeményezett a VDSzSz Szolidaritás Utasellátó Alapszervezete!
A munkahelyek megőrzése és a tisztességes munkáltatás kikényszerítése érdekében Xxxxxx Xxxxxxxxx, az Utasellátó Köz‐ pontnál működő alapszervezetünk vezető ügyvivője kollektív munkaügyi vitát kezdeményezett a Xxxxxxx vezetésével.
Egyfelől a munkáltató folyamatosan becsapott minket, nem teljesítette törvényből fakadó együttműködési kötelezettségét. Többször szóvá tettük a tárgyalásokon, hogy tarthatatlanok az Utasellátónál uralkodó munkáltatási viszonyok: 24 órán túli szolgálatokra vezényelték a munkavállalókat, ami még a MÁV‐
Start szerint is jogellenes.
Másfelől külföldi társvasutaktól kellett megtudni, hogy a MÁV‐Start példátlan módon, a menetrendi időszakon belül mikor és mennyivel csökkenti a háló‐, fekvő‐, étkezőkocsik szá‐ mát adott vonatokban, vagy tervezi egyes vonatok megszünte‐ tését
Ezekkel a lépésekkel munkahelyeket sodort veszélybe a mun‐ káltató – olyannyira, hogy az augusztusi konzultációk során maga a központvezető jelentette ki, hogy a csoportos létszám‐ leépítés – az előzetes számítások szerint is – elkerülhetetlen. És minderről csak azért nyilatkozott, mert VDSzSz Szolidaritás tár‐ gyalódelegációja rákérdezett. Érdemi válasz azonban így sem érkezett.
Volt viszont fenyegetőzés, a munkáltató megtorlásokat helye‐ zett kilátásba, egyszóval a szokásos munkahelyi terror uralko‐ dott az Utasellátó Központban. Ez ellen pedig fel kellett lép‐ nünk…
Már csak azért is, mert a tárgyalások továbbra sem vezettek eredményre, így augusztus 28‐án sztrájkfelhívást adott ki a VDSzSz Szolidaritás Utasellátó Alapszervezete:
14 MIÚJSÁG
„augusztus 29‐én 08:00 órától 23:00 óráig tartó sztrájk kezdődik a MÁV‐START Zrt. Utasellátó Központ működési területén, beleértve a vonatokban közlekedő étkező, háló és fekvőhelyes vasúti járműveket!”
m
Szeptember 6-án felfüggesztette a sztrájkot a VDSzSz Szolidaritás a MÁV- START Zrt. Utasellátó Központnál!
Megállapodás jött létre ugyanis Xxxxx Xxxxx, a MÁV Zrt. elnök‐vezérigazgatója és Xxxxxx Xxxxxx, a VDSzSz Szolidaritás elnöke között. A VDSzSz Szolidaritás által kezdeményezett kol‐ lektív munkaügyi vita mielőbbi lezárása érdekében létrejött egyezség értelmében valóra vált szakszervezetünk augusztus 31‐én, a MÁV‐START Zrt. részére tett ajánlata: a vállalat ismét közlekedtetni kezdte a székelyföldi magyarságot az anyaország‐ gal összekötő Corona Intercity járatán az augusztus 28‐án váratlanul kivett étkezőkocsit, egyúttal garantálta, hogy a sze‐ relvény szeptember 9 után is hálókocsival közlekedik majd.
A munkáltató vállalta, hogy a sztrájkot kezdeményező VDSzSz Szolidaritás a munkáltatóval közösen megvizsgálja, hogy a nem‐ zetközi forgalomban közlekedő háló‐, és étkezőkocsik jövőbeni gazdaságos üzemeltetéséhez milyen intézkedések szükségesek. Ennek tükrében intenzív, érdemi tárgyalásokat folytatnak a munkáltatási szabályok megfelelő tartalommal történő kialakí‐ tása és a létszámleépítés elkerülése érdekében.
(Folytatás a 19. oldalon)
A VDSzSz Szolidaritás flottaszerződéséhez szükség van a VDSzSz tagkártyára, vagy az azt helyettesítő papíralapú „Tagsági kedvezmény igénybevételére szóló” igazolásra. Az igazolást a VDSzSz Szolidaritás területi vezetőitől, valamint az irodavezetőktől kérhe‐ ted. Az „átszerződést” a Vodafone márkaképviseletein az előfizető intézheti személyazonosságát igazoló iga‐ zolvány birtokában. Amennyiben korábbi flottáinkhoz tartoztál pl: LIGA, akkor a telefonos ügyfélszolgálaton (1270) keresztül is lehet szerződést módosítani.
A kedvezményes flottában két előfizetési csomag közül választhatsz:
2.199 Ft havi előfizetési díj (200 perc normál díjas belföldi lebeszélhetőséggel, ingyenes csoporton belüli beszélgetés, 8,89 Ft/percdíj, 500 MB adatforgalom)
6.941 Ft havi előfizetési díj (korlátlan belföldi, nem emeltdíjas hívások, 1 GB adatforgalom)
A VDSzSz Szolidaritás FLOTTAKÓDJA: 1a02u
MIÚJSÁG 15
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xx 000. E‐mail: xxxx@xxxxxx.xx
Telefon: 06‐1‐351‐1111
Részletek: xxx.xxxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx
2018
Mi történt 2017-ben? III. rész: Sztrájk az Utasellátónál!
(Folytatás a 14. oldalról)
Úgy működtették az Utasellátót, hogy nem is lehetett volna nyereséges: „az a csoda, hogy eddig nem ment csődbe!”
Pár évvel a vasúti személyszállítás liberalizációja előtt a MÁV‐ Start teljesen lemaradt a nemzetközi versenyben. Nem tudni, hogy ez szándékosan történt‐e, vagy csak a menedzsment tehetetlensége okozta. Az viszont 2017. nyarán biztosnak tűnt, hogy az Utasellátó központ vezetése csoportos létszámleépí‐ tésre készül: több mint félszáz vasutas elbocsátását – többsé‐ gében hálókocsi‐kalauzok, étkezőkocsikon szolgálatot teljesítő szakácsok, felszolgálók – tervezték.
A sztrájk az Utasellátónál nem volt nagyon látványos akció, hiszen naponta 8‐10 embert érintett, akik többsége sztrájkolt, emiatt pedig jelentősen akadozott a vonatokon az étkező‐ és hálókocsi‐szolgáltatás. Mivel a nemzetközi személyszállítás nem a közszolgáltatás része, ezért nem kellett megállapodni a még elégséges szolgáltatásról: a vonatok egy részéből kisorozták a hálókocsikat, étkezőkocsikat, de ettől még a vonatok közleked‐ tek – ez is az Utasellátónál tartott sztrájk egyik sajátossága volt.
VISSZATEKINTÉS: SZTRÁJK
A sztrájk következtében a szolgálatkiesések mértéke hektiku‐ san alakult, a munkáltató mindent bevetett: nyugdíjasokat hívott vissza dolgozni, mindenkit megpróbált felültetni a vonat‐ ra, ennek ellenére a munkavállalók, tagjaink megmutatták: nem értenek egyet a szolgáltatások megszüntetésével.
Ami már inkább következmény: a tulajdonos ugyanis úgy működtette az Utasellátót, hogy az nem is lehetett volna nye‐ reséges – kész csoda, hogy addig nem ment csődbe. Félő, hogy a MÁV‐Start kiszorul erről a piacról, mert nem lesznek utasok, mert azok inkább más közlekedési eszközök után néznek (repü‐ lő, busz, saját autó), és nem eltekintenek az olyan teljesít‐ ménytúráktól, amikor egy 14 órás út alatt nem lehet egy vizet, vagy kávét sem venni. Egy szendvicsről már nem is beszélve.
Ha azonban így lesz, és az utasok elfordulnak a vasúttól, akkor nem csak a hálókocsi és az étkezőkocsi fog megszűnni, hanem a vonatra sem lesz szükség: ezzel gyakorlatilag kizárja magát a MÁV‐Start a nemzetközi fuvarozásból. Ebben hatalmas felelősség terheli a MÁV‐Startot, mivel a vállalat nem gondos‐ kodott arról, hogy megfelelő színvonalú étkező‐ és hálókocsik álljon rendelkezésre: teljesen lemaradt a versenyben.
Tény, hogy a MÁV‐Start Zrt. vezetése által készített éves üzle‐ ti beszámolókban, üzleti jelentésekben soha nem szerepelt, hogy a nemzetközi személyszállítás veszteségbe forduló pénz‐ ügyi eredményeinek hátterében az Utasellátó állna – ezzel pedig nem csak a munkavállalókat, hanem a tulajdonost is megtévesztették. Ráadásul ezen kívül ugyanazok sütötték most a tevékenységre a gazdaságtalanság bélyegét, akik egyébként ezt a szolgáltatást 2014. júliusban bevezették. Tették mindezt pár évvel a személyszállítási piac megnyitása előtt.
Az viszont 2017. nyarán biztosnak tűnt, hogy az Utasellátó központ vezetése csoportos
létszámleépítésre készül: több mint félszáz
xxxxxxx elbocsátását – többségében hálókocsi-
kalauzok, étkezőkocsikon szolgálatot teljesítő
xxxxxxxxx, felszolgálók – tervezték.
MIÚJSÁG 19
Olvasnivaló
Szegedi?
Állok a Szegedre tartó vonat végén fess kalauzegyenru‐ hámban, a lélegzetelállítóan piszkos és hangos, de mégis szép pályaudvaron, azon gondolkodva, hogy az idő nem áll meg, telnek a másodpercek, a percek, múlik az életem, miközben keringek az űrben a Föld nevű bolygóval együtt, és mikor indulunk már, amikor odalép hozzám egy szigorú tekintetű hölgy, és rám mutatva harsányan kérdezi: – Sze‐ gedi?
– Igen! Az vagyok! Honnan tetszik tudni? Látszik rajtam? Csinosak a szegedi fiúk, ugye? – mosolygok felélénkülve, bájosan.
Megvető pillantás a válasz, e szavak kíséretében: – Khrrr! A vonatra gondoltam!
– Ja! Igen! Ez az a vonat! – lehelem szomorúan lehajtva busa fejemet. A hölgy elégedetten bólint, én pedig szolgál‐ tatói mosolyommal válaszolok neki. Megint kerek a világ!
A vonat nem vár!
(Régi vicc, új köntösben)
Rögtön szeretném leszögezni az elején, hogy igazából jó szándékú ember vagyok, és kalauz. Tudom, van akinek a kettő nem összeegyeztethető, de higgyétek el, a kalauz is embernek látszó tárgy. Szóval, a vicc, új köntösben!
Állok a vonat végén, a Nyugati pályaudvar megszokott arcát mutatja. Káosz. Idegesen rohanó emberek, gurulós bőröndök nyikorgó hangjai, feszült arcok, síró gyermekek, csak a hajléktalanok ülnek nyugodtan a padokon, mellet‐ tük műanyagpalackos bor. Jön a forgalmi szolgálattevő, megfújja sípját, és kéri a jelzést tőlem, hogy minden rend‐ ben, mehetünk. A síp hangjára még nagyobb lesz a káosz! Mindenki egyszerre akar felszállni, pár futóbajnok még rohan több kocsihosszt, csak ők tudják miért, a búcsúzók még csókolják egymást, az összes ajtó nyitva, és ekkor a semmiből felbukkan egy úriember, és egy hölgy, kezükben nehéz csomagok, szemükben ott bujkál egy Kérdés, melyet az úr fel is tesz nekem: – Elnézést! A vonat nem vár?
„Ez az érdekképviseleti
szervezet nyugodtan
tükörbe nézhet!”
Xxxxxx néz ki, és milyen egy kalauz?
Egyáltalán nem szerény véleményem szerint az emberek többsége azt sem tudja, hogyan néz ki, és milyen egy kala‐ uz! Tényleg! Hát ugyebár van két szeme általában, meg két füle jó esetben. Olyan emberszerű kinézete van, de ez ne tévesszen meg senkit! Amikor felveszi egy kalauz az egyen‐ ruhát, akkor átváltozik valami mássá, genetikailag módosul az atomszerkezete, és elkezd menetjegyeket kéregetni, meg valami kedvezményre jogosító igazolványokat. Szóval jelentős változáson mennek keresztül akár öt perc alatt is, attól függően, női avagy férfi egyeddel van dolgunk az átöl‐ tözés tekintetében.
A kalauznak jól áll az egyenruha, és ezt ő is tudja magá‐ ról! Izmos testükön csak úgy feszül, kiemelve azt, amit ki kell emelni, és ehhez járul még kellemes illatuk, és az őrjí‐ tően vadító orgánumú hangjuk, mellyel ha belelehelik a hangosbemondóba, hogy „Tisztelt utasaink, XY állomás következik” az utasok gerincén kéjes borzongás fut végig, és hálát adnak Istennek, hogy vettek helyjegyet.
Szóval, egy kalauz okos, én például ismertem olyan kala‐ uzt, aki már felfedezése előtt bebizonyította nekem öt sör után, hogy a Higgs‐bozon létezik, újabb öt sör után pedig megépített elméletben egy időgépet, utána elaludt, mert azért egy kalauz is eltud fáradni ennyi szellemi munka után ám!
Okos, jóképű, jóindulatú, segítőkész, igazságos, bátor, de mindenekfelett szerény, ilyen egy kalauz!
Segítőkészségük is határtalan! Egyszer a saját szemem‐ mel láttam, amint egy férfi egyed felsegített egy fiatal mini‐ szoknyás hölgyet, nem kímélve fájós derekát sem, a höl‐ gyet a fenekénél fogva tolta fel a peronra, és testével óvta a leeséstől! Egyszóval, önfeláldozóak is! Talán nincs is annyi pozitív jelző, melyet rájuk aggatott a nép az idők folyamán! A „bunkó kalauz” például azt jelenti lefordítva, hogy „Ön milyen jól néz ki ma, és jobban sugárzik, mint a Csernobili
4‐es reaktor a robbanás után!”.
Hát igen! Sokan tekintenek úgy egy kalauzra, mint egy mitológiai hősre, pedig én még egy hősről sem hallottam,
Rendhagyó módon kezdődött a VDSzSz Szolidaritás évzáró ünnepsége, hiszen – mint Xxxxxx Xxxxxx, szakszervezetünk elnöke megnyitójában mondta:
Hiszen a munkáltatóval nem pacsizik le, nem köt elvtelen megállapodásokat,
hanem karakánul kiáll vasutas tagjai érdekei mellett. Többek között erről is beszélt
Xxxxxx Xxxxxx, a VDSzSz Szolidaritás elnöke szakszervezetünk évzáró ünnepségén.
Meg arról, hogy a becsületességnek, a tisztességnek csak hosszútávon mutatkoz-
nak meg az eredményei. Persze, eredmények így is vannak...
„egy érdekképviseleti szervezet vagyunk, és a nevünkben benne van az, hogy „Szolidaritás”. És hogy a szolidaritásnak milyen jó és szép eredményei lehetnek... engedjétek meg, hogy köszöntsem közöttünk Burkus Vanesszát és Édesany‐ ját! Örülünk, hogy tudtunk neki segíteni a lehetőségeink szerint abban, hogy itt találkozhassunk. Én az kívánom nekik, hogy (...) ismerjék meg azok tisztségviselőit, akik egy kicsit próbáltak segíteni.”
M
Mint mondta, sokadik olyan rendezvény ez, ahol a VDSzSz Szolidaritás vezetése szeretné megköszönni mindazon tisztségviselők tevékenységét, akik ezt a kül‐ detést nem hivatásszerűen, hanem a munkájuk mellett látják el.
Évzáró ünnep
„Valamikor két és fél évvel ezelőtt arra szövetkez‐ tünk, hogy normális mederbe tereljük a szakszerve‐ zeti dolgainkat, én azt hiszem, hogy ez (...) nagyon jó úton halad. Nem akarunk arrogánsak, dicsekvő‐ ek, luxuséletet folytatók és gőgösek lenni. Nekünk egy dolgunk van: hogy a tagjaink érdekeit képvisel‐
dást kötöttünk, hogy elindítottunk egy bér‐ és beso‐ rolási rendszer alapjait megteremtő megállapo‐ dást, hogy évvégi kifizetés van ismét a MÁV‐nál, hogy a MÁV minden háború és vita nélkül teljesíti a készenléti jellegű munkakörökben fennálló elszá‐ molási probléma [rendezését, és] a bírósági ítélet után újból fizet minden cirkusz nélkül: azt gondo‐ lom, hogy ez a mi erőnk, a mi szakszervezeti erőnk, hogy ehhez nem kellett semmilyen – akár kénysze‐ rítő – eszközt sem bevetni.”
Meghökkenve nézek rájuk, majd szöget üt fejembe a kérdés! Átkarolom barátságosan az úr vállát, és azt mon‐ dom neki: – Xxxxxx meg együtt!
Ott állunk, és nézzük együtt a vonatot érdeklődve. Feszült pillanatok! Megkérdem: – Lát rajta bástyát?
– Nem! – rázza meg fejét.
– Akkor nem vár! – mondom megkönnyebbülten, és én is a xxxxxxx xxxxx. Mehetünk! Minden rendben! A vonat nem vár!
20 MIÚJSÁG
aki fél kézzel meg tudna állítani egy robogó vonatot úgy,
hogy egy izzadságcsepp sem gyöngyözne a homlokán. Erre csak egy kalauz képes! Xxxxxx, van az a kis piros kar, és ha azt meghúzza, akkor aztán borul mindenki, és vonat csiko‐ rogva, de megszelídülve megáll.
Nem véletlen, hogy valóságos mítosz övezi egy kalauz életét! A sarki kocsmákban suttogva terjesztik legendáju‐ kat, a társadalom pedig úgy tekint rájuk, mint az igazi nem‐ zeti öntudat képviselőire, akik szerényen bár, de erkölcsö‐ sen példát mutatnak a mai fiatalságnak helytállásból, és jóképűségből.
Mondtam már, hogy én is kalauz vagyok?
(Xxxxxxxx Xxxxxxx tagtársunk novellái)
jük. Semmi más. És ezt tesszük. Én azt gondolom, hogy ez rövid távon egy nagyon gyenge program, de a becsületességnek, a tisztességnek csak hosszú‐ távon vannak eredményei.”
Jelezte, hogy a tavalyi évhez képest azért már látszanak idén ezek az eredmények. Persze, elégedett szakszerve‐ zeti tisztségviselő nem létezik, de azért így is el kell ismerni a pozitív változásokat. Hiszen
„a vasúti ágazat elindult egy olyan úton, amin esély van arra, hogy jelentősen változzanak az itteni jövedelmek, munkáltatási feltételek. És ha csak arról beszélünk, hogy hároméves bérmegállapo‐
Xx Xxxxxx Xxxxxx szerint szakszervezetünk ma már a munka világában is megfelelő helyet foglal el, hiszen
„a közfeladatot ellátó vállalatok konzultációs fóru‐ mának megalakításában nagyon jelentős szerepet játszunk. Xxxxxxxxxx szerint ez már a kormány által elfogadott intézmény – ezt csak aprópénzre kell váltani – , ahol az állami vállalatok jövőjéről tudunk tárgyalni. Csomó olyan problémát meg tudunk oldani, ami ma még vállalati szinten meg‐ oldhatatlan, és biztos vagyok abban, hogy jövő januárban a mostani bérmegállapodáson felüli bérekről is tudunk még tárgyalni. (...)
MIÚJSÁG 21
Évzáró ünnepség Évzáró ünnepség
Minden gondolatunk, minden intézkedésünk, az összes ügyhöz való hozzáállásunk arról szól, hogy a vasutas mun‐ kavállalók munkakörülménye, bérezése és a helyzete jobb legyen. És ehhez kelletek Ti, tisztségviselők, akik munká‐ tok mellett ezt a feladatot is végzitek. Én azt gondolom, hogy ez az érdekképviseleti szervezet az, ami nyugodtan a tükörbe nézhet, a munkáltatóval nem pacsizik össze, a munkáltatóval nem köt elvtelen megállapodásokat, hanem igenis karakánul kiállunk [vasutas tagjaink] érde‐ kei mellett.”
Mint említette, ez hosszútávú befektetés, ami csakis hosszútá‐ von hozza meg az eredményeit. A megnyitót követően sor került a kitüntetések átadására is.
„Kiemelkedő szak- szervezeti munkáért”
Xxxxxxx Xxxxx (Záhony): kiemelkedő szakszervezeti tevékenységéért részesült kitüntetésben. Közel 20 esz‐ tendeje, hogy Eperjeskén a Biztosítóberendezési sza‐
kasznál lévő VDSzSz‐tagok alapszervezetét, majd tagcsoportját vezeti. A tagság megelégedettségére segíti a tagjait, védi érde‐ keiket, és képviseli őket.
Xxxxx Xxxxxx (Miskolc): Több éve hatékonyan közreműködik a tagtoborzásban és a helyi érdek‐ egyeztetésben. Állandó, szoros kapcsolatot ápol a tagsággal, min‐ dig figyelembe veszi véleményüket és érdekeiket. Több ciklus óta üzemi tanácstag.
1986. óta dolgozik a MÁV‐nál, 1992. óta a VDSzSz Szolidaritás tagja. Hét éve alapszervezeti vezető ügyvivő, a TSZVI celldö‐ mölki telephelyén dolgozik. Munkatársai, kollégái és alapszer‐ vezetének tagjai egyaránt elismerik munkáját. Szakszervezeti tevékenysége tagjainak létszámában is megmutatkozik, jó szervező és csapatépítő.
Xxxxx Xxxxxx (Szeged): A vésztői forgalmi csomóponthoz tartozó tagok képviseletét látja el eredmé‐ nyesen a munkáltatónál, nagyon sokat dolgozik a tagság megtartá‐ sáért, a taglétszám növeléséért, a minél összetartóbb közösségért. Vezetése alatt jelentősen növeke‐ dett a taglétszám.
Baranyainé Xxxxx Xxxxxxx (Debrecen): 1992 óta áll a MÁV alkalmazásában. Tíz éven át volt az üzemi tanács tagja, s közben alapszervezeti vezető ügyvivői fel‐ adatokat is ellátott, illetve jelen‐ leg is ellát. Aktívan kivette a ré‐ szét a szakszervezeti rendezvé‐ nyek szervezésében, lebonyolítá‐
sában, szívén viseli a tagcsoportjához tartozó tagok problémá‐ inak megnyugtató rendezését.
Xxxxxxx Xxxxxx (Debrecen): A Fényeslitke TEB Tagcsoport vezető ügyvivő tisztséget látja el. Több mint 10 éve az üzemi tanács tagja, illetve annak elnöke.
Minden demonstráción, félpályás
útlezáráson az elsők között vett részt. Nyílt őszinte, nagyon segítő‐
Xxxxxx Xxxxxx (Miskolc): A szakmai munka segítésén kívül jelentős érdemei vannak a tag‐ megtartásban és a szervező mun‐ kában. A hozzá forduló tagok ügyes‐bajos dolgait mindig segí‐ tőkészen oldja meg, az alapszer‐ vezeti hovatartozástól függetle‐ nül.
Xxxxxx Xxxxx (Miskolc): Fia‐ tal, ambiciózus talpraesett tagcso‐ port vezető ügyvivő. Kitűnő szer‐ vező, aki csomópontján megvá‐ lasztása óta segíti a tagok munká‐
ját.
Xxxxx Xxxxxxxx Xxxxxxx (Mis‐ kolc): Szakmai tudása jelentős előnyére válik a személypénztáro‐ soknál végzett szakszervezeti munka során, ami példamutató segítő‐ és tagszervező‐készséggel párosul.
Xxxxx Xxxxxxx Xxxxxx (Mis‐ kolc): A Cargós alapszervezet osz‐ lopos tagja, nagyban kiveszi részét a rendezvények, kirándulások szervezéséből, a tagok ügyes‐bajos dolgainak intézésében.
Xxxxxx Xxxxxx (Miskolc): Az a
tisztségviselő, aki szakmai tapasz‐
múltjának és jelenének meghatározó tisztségviselője. Minden esetben tiszta szívvel és hittel közvetítette követeléseinket, nézeteinket, hozzáállásunkat a munkáltatóval összefüggő ese‐ tekben. Az sem riasztotta el a szakszervezeti élettől, hogy a 2000. évi sztrájkunk miatt a MÁV felmondott neki, majd 12 hónap után – szakszervezetünknek köszönhetően – újra visz‐ szavették eredeti munkakörébe.
Xxxxx Xxxxxxxx Ibolya (Pécs): A MÁV Zrt. Kaposvár PGF alapszer‐ vezeti vezető ügyvivője, aki kis lét‐ számú alapszervezete csendes, de segítőkész, megbízható vezető tisztségviselője.
Xxxxxxxx Xxxxxx (Pécs): Meg‐ alakulása óta tagja szakszerveze‐ tünknek, a Cargo létrejötte óta a
Xxxxx Xxxxx (Pécs): A MÁV Zrt. Nagykanizsa Forgalmi Csomópont Fonyód tagcsoport vezető ügyvi‐ vője. Szervezői munkájának kö‐ szönhetően a tagcsoport létszá‐ ma folyamatosan gyarapodik:
kész ember, akiről minden túlzás nélkül elmondható: lehet rá számítani.
„Eredményes szakszervezeti munkáért”
Xxxxx Xxxxxx (Záhony): Több
mint öt éve vezeti a MÁV‐START Zrt. JBI Debrecen Záhony Gépé‐
Xxxxx Xxxxxxxx Xxxx
xxxxxxx révén a kezdetektől fogva aktívan részt vesz az érdekvédel‐ mi munkában.
(Mis‐
Központi Üzemi Tanács tagja,
sokat tett – és tesz – a vasutas közösség építéséért, egyben tar‐ tásáért. Életfilozófiája: „Csak akkor lehet kivenni valamiből, ha
előbb bele is teszünk.”
Xxxxx Xxxxxx (Pécs): A MÁV Zrt.
egyre nagyobb, erősebb, össze‐
tartóbb közösséget hozott létre, a helyi rendezvények, versenyek fő szervezője. A vasúton betöl‐ tött munkaköréből kifolyólag (VBO) tagjaink már azelőtt a védelmét élvezhetik, hogy tudo‐
másuk lenne erről.
Xxxxxx Xxxxxxxxx (Budapest):
szeti Tagcsoportját.
Az előző tagcsoportvezető tevé‐ kenysége miatt a sokan elhagyták érdekképviseletünket, azonban a tisztújítást követően újraszervezte a tagcsoportot, és azóta is igyek‐ szik a tagság érdekében tevékeny‐
kolc): Több éve sikeresen tevé‐
kenykedik szakszervezetünk tag‐ szervező és érdekvédelmi munká‐ jában.
Xxxxxx Xxxxxxx Xxxxxxxx
(Pécs): MÁV Zrt. Dombóvár For‐
Pécs TBF alapszervezeti vezető ügyvivője. 1997. óta tagtársunk, az alapszervezet megalakulása óta vezető tisztségviselő. A tagok egy‐ hangú szavazata is bizonyítja, hogy szakszervezeti munkáját lelkiisme‐ retesen végzi, képviseli csapatának
Az Utasellátó Szervezetet három éve vezeti, tagjainak száma folya‐ matosan növekszik. Általa mérv‐ adó szereplője vagyunk az érdek‐ egyeztetési fórumnak, ahol preci‐ zitása, képzettsége és tájékozott‐
sága nagyban megkönnyíti tagjaink érdekeinek képviseletét.
Gyakran kerül konfliktusba a munkáltatóval, amelyet magas szintű szakmai tudásával és elhi‐ vatottságával igyekszik megolda‐ ni. Vezetésével 9 napig tartó sztrájkot tartottak tagjaink az Uta‐ sellátó Szervezetnél.
Xxxxxxxxxx Xxxxx (Szombat‐
kedni, gondjaikat, problémáikat megoldani.
galmi Csomópont Rétszilas tag‐ csoport tagja. Nagymértékben segíti alapszervezeti vezető ügyvi‐ vő – Xxxxxx Xxxxxx tisztségviselőnk
– szakszervezeti munkáját. Annak ellenére, hogy nem vezető tiszt‐ ségviselő, mindig szívén viseli a
többiek sorsát, felvállalja és képvi‐ seli az adott problémákat. Xxxxx mások és saját maga igazáért, nem riad vissza a konfliktusoktól.
Xxxxx Xxxxxx (Pécs): A MÁV
Zrt. Nagykanizsa Forgalmi Csomó‐ pont alapszervezeti vezető ügyvi‐
érdekeit a munkáltatóval szemben. A munkáltató is elismeri szakmai tudását, hozzáértését, hiszen nagyon ritkán fordul elő, hogy ellentétek alakulnának ki köztük.
Xxxxxxxx Xxxxxx (Budapest): Az Utasellátó Alapszervezet veze‐ tő ügyvivő‐helyetteseként harcos küldetésként végzi feladatát. Kulcsfontosságú szereplője volt a munkáltatóval folytatott tárgyalá‐ soknak, ahol sikeresen képviselte kollégái érdekét. 41 év vasúti szol‐ gálat után egészségben és bol‐ dogságban bővelkedő nyugdíjas éveket kívánunk neki!
22 MIÚJSÁG
hely): Vezető jegyvizsgálóként
vője. Szakszervezetünk viharos
(Folytatás a 24. oldalon)
MIÚJSÁG 23
Évzáró ünnepség Évzáró ünnepség
Xxxx Xxxxx: Rákosrendező For‐ galmi Csomóponton kiemelkedő szervezési és érdekvédelmi mun‐ kájával látja el a vezető ügyvivői feladatokat. Szakszervezeti tevé‐ kenységében az elköteleződés és a közösség iránti segítőkészség vezérli. Aktívan részt vesz az Ifjú‐ sági Tagozat munkájában, lelke‐
sen segít abban, hogy minél magasabb színvonalúak legyenek a képzések és a közösségi rendezvények. Irányítása alatt folya‐ matosan emelkedik a tagok létszáma, azon ténykedik, hogy minél több fiatal vasutas csatlakozzon szakszervezetünkhöz.
Xxxxxxxx Xxxxxx (Budapest): A Budapest JBI Keleti Kocsivizsgáló tagcsoport tisztségviselőjeként fel‐ készültségével, elismert szakmai
xxxx eredményesen képviselni a munkáltatóval folytatott tár‐ gyalások során. Az eredményes szakszervezeti munka mellett sikeresen bonyolítja le a csapatépítő rendezvényeket, mely a régi és új tagok számára egyaránt összetartó erejű, ezáltal a taglétszám is növekszik.
Xxxx Xxxxxx (Szeged): A MÁV‐ Start Zrt. Szeged JBI Szeged tag‐ csoport vezető‐helyettese. A tag‐ csoporton belül a szentesi telep‐ helyhez tartozó tagjainkat képvise‐ li a közvetlen munkáltatói képvise‐ lőnél, illetve a vezető ügyvivővel együtt a JBI igazgatójánál. Megvá‐ lasztott üzemi tanácsi képviselő‐
ként a munkahelyen felmerülő szociális és szakmai problémák mielőbbi megoldásán fáradozik.
Xxxxxx Xxxxxx (Debrecen):
Xxxx Xxxxxx (Debrecen): A
xxxxx. 27 évig vezette, és példaértékűen látta el tisztségét – tagtársai, tisztségviselői, kollégái, mun‐ katársai elismerő nagy‐nagy megelégedésére. Sze‐ mélye és neve szakszervezetünkkel összefonódott, s ezt az értéket valamint azt, hogy tagjai lehettünk a vezetése alatt lévő szervezetnek tisztelettel köszön‐ jük. Nyugdíjas éveire jó egészséget és sok boldogsá‐ got kívánunk!
„Az év szervezője”
1. Xxxxx Xxxxx (Budapest): A Budapest Jármű‐ biztosítási Igazgatóság
vezető ügyvivőjeként hosszú évek óta a leg‐ eredményesebb szerve‐ zési munkát végzők kö‐ zött szerepel.
Xxxxxxxxx eredményének köszön‐
tudásával segíti a tagság magas színvonalú érdekképviseletét.
Azon fáradozik, hogy a helyi közös‐ ség problémáit minél eredménye‐ sebben rendezze. A tagság biza‐
lommal fordulhat hozzá, mert elszánt érdekvédőként részt vesz a helyi problémák feltárásában és megoldásában.
Xxxxxx Xxxxxx (Budapest): A Budapest JBI Keleti Műhelyében segíti a vezető ügyvivő munkáját, aktívan részt vesz abban, hogy az újonnan odaérkező kollégák meg‐ ismerjék szakszervezetünket és hozzánk csatlakozzanak. Nem csupán a helyi szakszervezeti
2003 óta a VDSzSz Szolidaritás tagja, Püspökladány Szesza Tag‐ csoport vezető ügyvivői tisztségét 2013 óta látja el. Rendszeresen szervez családi napokat csapat‐ építő jelleggel a tagcsoport tagjai számára, ahol lehetőséget bizto‐ sít a szakszervezeti vezetőkkel
való találkozásra, az aktuális érdekvédelmi kérdések megvita‐ tására is. 2013 óta az üzemi tanács tagja. Szakszervezeti érdek‐ védelmi tevékenységét a harcosság jellemzi.
„Életút elismerés”
Xxxxxxxxxx Xxxxxx (Miskolc):
Az a tisztségviselő, akire szakszer‐
Debrecen Cargo Alapszervezet számvizsgáló bizottsági tagja volt. Az üzemi tanács tagjaként sokat segített a Cargos szakszervezeti tagtársak problémáinak megoldá‐ sában. A MÁV‐Starthoz 2011‐ben személypénztárosként került, ahol felvállalta a személypénztá‐
rosok érdekvédelmét, 2017‐ben – 40 éves munkaviszony után
– jól megérdemelt nyugdíjba vonult.
Xxxxxx Xxxxxx (Szombat‐ hely) életútja:
„Ez egy olyan életút, ami miatt az „Életút”‐elismerést
hetően egy év alatt 22 tag csatla‐ kozott szakszervezetünkhöz. Kivá‐ ló „építési” tevékenységét nem csupán a szervezésben, hanem
székházunkban is megtapasztalhatjuk, hiszen folyamatosan segíti az épület fenntartásával, üzemeltetésével kapcsolatos feladatainkat.
2. Xxxxxxxx Xxxxxxxx Xxxxxx (Debrecen): A MÁV‐START Zrt. Debreceni Szesza Tagcsoport ügyvivőjének választották 2015. októberében. A szakszervezeti munkából aktívan kiveszi a részét, készséges, emberszerető, jóindu‐
lattal megáldott, maximálisan to‐
közösség életében van meghatá‐
rozó szerepe, hanem az üzemi tanácsban is hosszú ideje értékes és dicséretes munkát végez, bátran felvállalva tagjaink problémáit.
Xxxxxxx Xxxxxx (Szombat‐ hely): rendelkező forgalmi szolgá‐ lattevő Celldömölk állomáson, 1995. óta a VDSzSz Szolidaritás tagja, azóta alapszervezeti vezető
vezetünk alapításától mindig le‐ het számítani. Nagy odaadással végzi érdekvédelmi munkáját a tagok véleményének kikérésével, aktívan részt vesz a tagszervezés‐ ben.
Xxxxx Xxxxxx (Pécs): MÁV‐Start Zrt. Pécs TSZVI alapszervezeti ve‐
zető ügyvivő volt nyugdíjba vonu‐
létrehozta a VDSzSz Szolida‐ ritás!” – Xxxxxx Xxxxxx, a VDSzSz Szolidaritás elnöke szakszervezetünk évzáró ün‐ nepségén köszönte meg Fá‐ xxxx Xxxxxxxxx, amit az eltelt évtizedek alatt tett a vasutasságért.
Xxxxxx Xxxxxx 1965‐ben kezdte pályafutását a MÁV‐nál. Több
leráns: egy igazi egyéniség. Tag‐
csoport‐ügyvivőként nagyon fon‐ tos feladatának tartja, hogy a tagcsoport tagjai mindig friss információval rendelkezzenek a szakszervezetet érintő, a tago‐ kat érdeklő ügyekről, és meg is tesz mindent annak érdeké‐ ben, hogy a tagcsoporton belüli belső információ‐áramlás gyors, hatékony, és zökkenőmentes legyen.
3. Xxxxxxx Xxxxx (Budapest):
Országos szinten a legnagyobb
ügyvivő. Az üzemi tanács tagja, aktívan részt vesz a szakszervezeti munkában, jó szervező és csapat‐ építő. Szombathely terület legna‐
gyobb létszámú alapszervezetét vezeti. Kollégái és Alapszerve‐ zetének tagjai felnéznek rá, bizalommal fordulnak hozzá szak‐
szervezeti, szakmai és egyéb prob‐ lémáikkal.
lásáig. Mindigis szakszervezetünk egyik meghatározó tagja volt, és az is marad…
Segítő, eredményes munkáját a KMVB (Központi Munkavédelmi Bizottság) sok‐sok éven át élvez‐
hette. A tagok érdekeit mindig harcosan védte a munkáltató‐
val szemben. A pécsi területi szervezet pótolhatatlan, szeretett
munkakörben dolgozott, végigjárta az ún. „ranglétrát”. Beosztott és vezető pozícióban egyaránt dolgozott. 1989‐ben alapítótagként lépett be a VDSzSz Szolidaritás jogelődjébe. Szombathely állomáson térfőnökként dolgozott akkoriban, megalakította a VDSzSz Szolidaritás Alapszervezetét, majd alapszervezeti vezető ügyvivőnek választották. Elnökségi tag, majd területi vezető ügyvivő – ezt a tisztségét 1991‐től 2016. december 31‐ig töltötte be. Függetlenített területi vezető csak
alapszervezet, a Budapest TSZVI vezető ügyvivője. Az elmúlt egy évben 16 új taggal gyarapította a tagcsoport létszámát. A 2016‐ban elért eredményéhez hasonlóan 2017‐ben is sikeres szervezési munkájával kiérdemelte az év szervezője elismerést.
Xxxx Xxxxx (Szeged): MÁV‐ Start Zrt.. Szeged TSZVI Mezőtúr tagcsoport vezetője. Aktív közre‐ működésével valósul meg a mun‐ kahelyi érdekvédelem, a pénztá‐ ros és utazószolgálatot ellátó tag‐ jaink részére az információk eljut‐
tatása valamint a szakszervezeti rendezvények sikeres lebo‐ nyolítása.
Xxxxxx Xxxxxx (Szeged): MÁV‐
tisztségviselője, akinek hosszú, boldog nyugdíjas éveket kívá‐ nunk.
1993‐ban lett – egészen addig munka mellett látta el tisztsé‐ gét. Az Üzemi Tanács tagja és elnöke volt 2012‐ig Szombathely állomáson. A Központi Üzemi Tanács tagjaként több ciklusban tevékenykedett, két ciklusban társelnöki tisztséget látott el. Szakszervezeti munkája során kiemelkedő eredményeket ért el. Érdekképviseleti és munkáltatói körökben egyaránt elis‐ merték munkáját, amit több kitüntetéssel is jutalmaztak. Kap‐ csolata a munkáltatói oldallal mindig korrekt és példaértékű volt.
Tárgyalásai és a megállapodások során minden esetben komp‐ romisszumkész volt, tagjaink és a munkavállalók érdekeit tar‐
totta mindig szem előtt. Nagyon jó szervező, csapatépítő és‐
„Elnöki elismerés”
Xx. Xxxxxxx Xxxx (Szeged): kol‐ léganőnk az elmúlt időszakban kiemelkedő jelentőségű munkajo‐ gi ügyeket vitt sikerre (készenléti perek, pihenőidő). Sikerei értékét csak növeli az, hogy ezekben a perekben a munkáltató minden esetben a nehéztüzérséget is be‐ vetette. A szakmai sikereken túl,
mindezt olyan szakmai és emberi
Start Zrt. Szeged TSZVI Baja tag‐ csoport vezetője. Az elmúlt idő‐ szakban harcos és szakmailag is felkészült tevékenységének kö‐
összetartó készsége, problémamegoldó és segítő tevékenysé‐ ge, szakmai hozzáértése megmutatkozott tagságának létszá‐
alázattal tette, ami valamennyi szakszervezeti tisztségviselő számára példamutató. (Fotók: Xxxxx Xxxxx)
szönhetően sikerült a tagok érde‐
24 MIÚJSÁG
GRATULÁLUNK A KITÜNTETETTEKNEK!
MIÚJSÁG 25
SZOLGÁLTATÁSAINK SZOLGÁLTATÁSAINK
Legyél Te is szakszervezeti tag, hogy megfelelően tudjuk együtt a munkavállalók érdekeit képviselni!
IGEN!
Érdemes… Szükséges…
Megéri szakszervezeti tagnak lenni?
Lépj be Te is, erősítsd szakszervezetünket, tartozz hozzánk!
Csoportos baleset-, élet- és egészségbiztosítás
A biztosítási díjat nem kell külön befizetned, mert a tagdíjad ezt is magában foglalja.
A VDSzSz Szolidaritás a Signal Biztosítón keresztül az aláb‐ bi szolgáltatásokat nyújtja 2017.03.01‐től:
katasztrófavédelem végrehajtását végző szerv által kiállított szak‐ vélemény, jegyzőkönyv, önkormányzati igazolás, stb.)
A segély csak szociálisan rászoruló tag részére adható. Részle‐ tek: xxx.xxxxxx.xx/xxxxxxxxxx
Kártérítési támogatás
A VDSzSz Szolidaritás tagja részére támogatást fizethet, amennyiben munkáltatói eljárás keretében kártérítésre kötelezik a munkaviszonyból származó kötelezettségeinek vétkes megszegésével okozott kár esetén, amennyiben szakszervezetünk képviseletét igénybe veszi az eljárás során.
Mértéke: legfeljebb a kiszabott kártérítés összege, ami naptári évente akár a 200 ezer forintot is elérheti.
Igénylés: a honlapunkról letölthető „Kártérítési Támogatás Kérőlap” benyújtásával, mellékelni kell a munkáltató kártérítési határozatát vagy annak hitelesített másolatát.
A dokumentumok másolatának hitelesítése a VDSzSz Szolidari‐ tás központjának a titkárságán vagy a területi szervezetek irodái‐
ban történik!
Hatékony érdekvédelem
A kollektív szerződés és az egyéb kollektív megál‐ lapodások megkötése révén szakszervezetünk‐ nek befolyása van a munkaviszonyra vonatko‐ zó szabályok, a munkavállalókat megillető jut‐ tatások, továbbá a foglalkoztatás jogi keretei‐ nek alakítására.
Erőfeszítéseinknek jelentős szerepe van abban, hogy a vasutas munkavállalók sok tekintetben kedvezőbb jogi keretek között dolgozhatnak a Munka törvénykönyve általános szabályaihoz képest. Így például:
– kedvezőbb műszakpótlék szabályok: a megszakítás nélküli munkarendben dolgozók a teljes ledolgozott munkaidejükre műszakpótlékban részesülnek, nem csak az Mt. szerinti 18:00 és 06:00 óra között teljesített munkaidőre
– magasabb „túlóra” pótlék
– kedvezőbb ügyeleti és készenléti díjazás
– hosszú munkaviszony alapján többlet végkielégítés és kedve‐ zőbb felmondási idő szabályok
– készenléti jellegű munkakörökben a munkaközi szünet fizetett munkaidőnek minősül
– az öngondoskodás elősegítése érdekében a munkáltatók magánnyugdíj‐pénztári hozzájárulást fizetnek a vasutas munkavál‐ lalók részére
– bérkiegészítés a munkaköri egészségi alkalmatlanság miatti más munkakörbe kerülés esetén
– lakáson töltött napi pihenőidő: a napi pihenőidőt lakáson töl‐ tött időként kell számolni, nem a két szolgálat közötti időként
– ösztönzött nyugdíjazás lehetősége
– alanyi jogú és választható béren kívüli javadalmazási rendszer. Te is tehetsz magadért, a munkafeltételek, munkakörülmé‐ nyeid javításáért!
Szakszervezetünk folyamatosan figyelemmel kíséri, hogy mik a tagjaink által legfontosabbnak ítélt igények, elvárások. Állandó törekvésünk, hogy ezek bekerüljenek a kollektív szerződésekbe, ezáltal jogilag számon kérhetővé és kikényszeríthetővé váljanak! Szakszervezetünk tagjaként a Te véleményedre is számítunk.
A VDSzSz Szolidaritás sokat tesz azért, hogy a munkáltatókkal betartassa a munkaviszonyra vonatkozó szabályokat. Ennek érde‐ kében szakértőink és jogászaink a jogellenes munkáltatás ellen fel‐ lépnek: képviselik tagjainkat a munkáltatói jogkörgyakorlókkal szemben, és szükség esetén a bíróságon is!
Teszünk azért, hogy a vasutas tagjaink számára az egészséges és biztonságos munkavégzés jogszabályokban, munkavédelmi sza‐
26 MIÚJSÁG
bályzatokban rögzített feltételei adottak legyenek. A munkavédel‐ mi szabályzatok, helyi függelékek kiadása, módosítása során a munkavédelmi bizottságokba választott tagjaink egyetértési jogot gyakorolnak. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy tagjaink XXI. szá‐ zadban elvárható munkakörülmények között végezhessék munká‐ jukat!
Ne dobd el a pénzed! Legyél vasutas nyugdíjpénztári tag. Elér‐ tük ugyanis, hogy 2018‐tól a havi alapbéred 3,5%‐nak megfelelő tagdíj‐hozzájárulást fizet a munkáltató, ha tag vagy. Máskülönben éves szinten a személyi alapbéred 42%‐tól esel el! Megéri? Célunk, hogy ugyanezt az Egészségpénztárnál is megvalósítsuk.
Tudtad? Tagdíjad már eleve levonja a munkáltató az adóala‐ podból.
Ingyenes segítség, képviselet, munkajogi tanácsadás valamennyi tagtársunk számára!
Területi szervezeteinken ügyvédekkel is bizto‐ sítjuk tagjaink munkajogi védelmét!
A VDSzSz Szolidaritás Alapszabálya értelmében a védelem csak a belépést követő három hónap eltel‐ tével jár automatikusan tagjaink részére, ezért inkább ne halogasd a döntést! Képviseletet már a munkálta‐ tói eljárás megindítását megelőző meghallgatások,
jegyzőkönyvezés esetén is kérhetsz – és célszerű is kérni. A mun‐ kajogi védelem baleset esetén különösen fontos, és tagjaink szá‐ mára térítésmentes! Ezen kívül ingyenes munkavédelmi, munka‐ biztonsági tanácsadást is nyújtunk tagjaink részére!
Egyedülálló módon a VDSzSz Szolidaritás tagjai számára is ingyenes munkajogi tanácsadást és perképviseletet biztosít a jog‐ erős ítélet kihirdetéséig. Emellett képzett és tapasztalt ügyvédek ingyenesen tanácsokat adnak munkajoggal, társadalom‐biztosítás‐ sal, családjoggal összefüggő kérdésekben is.
Szakszervezetünk az érdekvédelmi, érdekképviseleti tevékeny‐ sége mellett a következő szolgáltatásokat biztosítja tagjai számára:
Biztosítási, segélyezési és támogatási rendszer
„Szociális politikánk alapvető célja, hogy szakszervezetünk
– anyagi lehetőségeinek figyelembe vételével – tagjai, elhunyt tagjai továbbá meghatározott hozzátartozói részé‐ re anyagi segítséget nyújtson.”
A szolgáltatás kárbejelentése: 302476494. kötvényszám feltün‐ tetésével elektronikusan az xxxx@xxxxxx.xx vagy 06‐40/405‐405 telefonszámon történik.
Mi a tennivaló bajban?
A káreseményt 5 munkanapon belül, írásban jelentsd be a Signal IDUNA Biztosítónak az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
Ügyfélszolgálati iroda:
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx x. 50., Levélcím: 1519 Budapest, Pf.
260. Telefon: 06‐40/405‐405
Email: xxxx@xxxxxx.xx, xxxxxxxxxx@xxxxxx.xx Online kárbejelentés: xxx.xxxxxx.xx
A biztosító az összes irat beérkezésétől számított 30 napon belül bírálja el az igényt, a jogosság elismerését követő 30 napon belül fizet!
Részletek: xxx.xxxxxx.xx/xxxxxxxxxx
Temetési segély
A házastárs, szülő vagy gyermek elhalálozása esetén segélyre vagy jogosult, ha a temetésről Te gondoskodsz. Összege 2017. júniustól: 30 000 Ft
A segélyt a honlapunkról letölthető „Temetési segélykérő lap” benyújtásával kell igényelni, mellékelni kell a halotti anyakönyvi kivonat, illete a temetési költségeket igazoló számla eredetijét vagy hitelesített másolatát.
Bővebben: xxx.xxxxxx.xx/xxxxxxxx
Rendkívüli szociális segély
Ha a lakhatásul szolgáló ingatlanban elemi kár miatt jelen‐ tős anyagi kár keletkezett, ami miatt tagtársunk és a vele egy háztartásban élő eltartottak létfenntartása súlyosan veszélybe kerül.
Elemi kár az 1995. évi CXVII. törvény alapján: az elemi csapás (így különösen a jégeső, az árvíz, a belvíz, a fagy, a homokverés, az aszály, a hó‐, a jég‐ és a széltörés, a vihar, a földrengés, valamint a természeti vagy a biológiai eredetű tűz) okozta kár.
A segélyt a honlapunkról letölthető „Rendkívüli szociális segélykérő lap” benyújtásával igényelheted. Mellékelni kell az elemi kár megtörténtét alátámasztó igazolást. (Pl. biztosító,
Részletek: xxx.xxxxxx.xx/xxxxxxxxxx
Gyermekvállalási támogatás
Szakszervezetünk szociális és segélyezési alapjából támo‐ gatja a gyermeket vállaló, alacsony jövedelemmel rendel‐ kező tagjait, amennyiben gyermeke születik. A támogatás a 2017. október 1. utáni születések esetén 10 ezer forint.
A támogatást a gyermekvállalási támogatást kérelem benyúj‐ tásával kell igényelni, a gyermek születési anyakönyvi kivonatá‐ nak másolatával.
Ha mindkét szülő tagunk, akkor a támogatásra mindkét tag jogosult. Részletek: xxx.xxxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxx
Alapítvány a Vasutasokért
Kiemelt figyelmet fordítunk a nehéz élethelyzetbe került tagjaink megsegítésére. Az alapítvány támogatást nyújt a saját, vagy gyermeke súlyos betegsége miatt rászoruló kol‐ légáknak. Ha segíteni kívánod az alapítvány munkáját, adód 1 %‐át ajánld az „Alapítvány A Vasutasokért” javára. Adószám: 18077524‐1‐42
Bővebben: xxx.xxxxxx.xx/xxxxxxxxxx
Érdekvédelem + szociális gondoskodás = VDSzSz Szolidaritás Ajándékcsomagunkért küldd el ezt az szlogent emailen a rejt‐
xxxx@xxxxxx.xx címre, vagy postán a 1146 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xx
172. címre!
Tagkártya
A VDSzSz Szolidaritás tagjai a MAKASZ Országos Kedvez‐ ménykártya Programban több ezer szolgáltatónál jogosul‐ tak kedvezményes vásárlásra, vagy szolgáltatás igénybe‐ vételére. Magyarország legtöbb és legnagyobb számú azonnali kedvezményt nyújtó, országos kedvezménykártya Program.
A kedvezmények – a teljesség igénye nélkül – a gépkocsi vásár‐ lástól, tankolástól, parkolástól, banki és biztosítási szolgáltatásokig, az újság előfizetésig, könyvvásárlásig, játék, papír‐írószerek vásár‐ lásáig, egészségügyi szolgáltatásokon át, a nyelvtanulásig, az uta‐ zásig, fürdőkig, sportolásig, éttermek és színházjegyek kedvezmé‐
(Folytatás a 28. oldalon)
MIÚJSÁG 27
SZOLGÁLTATÁSAINK SZOLGÁLTATÁSAINK
(Folytatás a 27. oldalról)
nyein át, sok mindent magába foglal. Pl: Office Depot, K&H Bank, Láng autóalkatrész, MOL a MAKASZ‐MOL Green kártyával együtt, Líra Könyvesboltok, mobilparkolás, Praktiker áruházak havonta két meghirdetett hétvégén, Hunguest Hotels Zrt, fürdők: Kehidakus‐ tány, Berekfürdő, Ráckeve, Kecskemét, Komló‐Sikonda, Nagyatád, stb.
Bővebb információ a x00 0 000 0000‐es telefonszámon kérhe‐ tő, vagy a xxx.xxxxxx.xx‐n olvasható. Az aktuális kedvezmé‐ nyekről a xxx.xxxxxx.xx‐n történő regisztrációval (tagkártyád számával) tudsz aktuális hírekhez jutni.
Amennyiben okos telefonnal rendelkezel (androidos és IOS‐es alkalmazásnál is), a mobil applikáció letöltésével még könnyebben tájékozódhatsz az aktuális napi ajánlataikról.
Vodafone
Téged is vár a Vodafone VDSzSz Szolidaritás‐flotta!
A VDSzSz Szolidaritás flottaszerződéséhez szükség van a VDSzSz tagkártyára, vagy az azt helyettesítő papíralapú „Tagsági kedvez‐ mény igénybevételére szóló” igazolásra. Az igazolást a VDSzSz Szo‐ lidaritás területi vezetőitől, valamint az irodavezetőktől kérheted. Az „átszerződést” a Vodafone márkaképviseletein az előfizető intézheti személyazonosságát igazoló igazolvány birtokában. Amennyiben korábbi flottáinkhoz tartoztál pl: LIGA, akkor a telefo‐ nos ügyfélszolgálaton (1270) keresztül is lehet szerződést módosí‐ tani.
A kedvezményes flottában két előfizetési csomag közül választ‐ hatsz:
– 2.199 Ft havi előfizetési díj (200 perc normál díjas belföldi lebeszélhetőséggel, ingyenes csoporton belüli beszélgetés, 8,89 Ft/percdíj, 500 MB adatforgalom)
– 6.941 Ft havi előfizetési díj (korlátlan belföldi, nem emeltdíjas hívások, 1 GB adatforgalom)
A VDSzSz Szolidaritás FLOTTAKÓDJA: 1a02u
Bővebben: xxx.xxxxxx.xx/xxxxxxxx
Banki szolgáltatások
Bankszámlacsomagtól függő kedvezményekben részesülhetnek a VDSzSz
Szolidaritás tagjai! Így például a számlavezetési díj felét vagy egészét elengedik számukra, de meghatározott össze‐ gig díjmentes lehet a csoportos beszedési megbízás és a banki átutalás is.
Ezen kívül többek között elengedik a lakástakarékpénztári szer‐ ződéskötés díját, és kedvezményes kamattal vehetnek fel tagjaink lakásvásárlási hitelt és személyi kölcsönt!
A jogosultság igénybevételének feltétele a MAKASZ‐tagkártya felmutatása valamelyik OTP‐bankfiókban, ezzel éves szinten több
28 MIÚJSÁG
ezer forintot lehet megtakarítani. Fontos, hogy tagjaink közül az OTP‐s ügyfeleknek is megéri regisztrálniuk tagkártyájukkal.
A VDSzSz Szolidaritással kötött szerződés azonosító száma: MSZCS‐kód: 810001 (erre hivatkozz). A kedvezményeket a régi és új ügyfelek részére egyaránt biztosítja a bank.
Bővebb információ: xxx.xxxxxx.xx/xxx
Ingyenes számlavezetés, hitelkártya levásárolható kártya‐kibocsátási díjjal, személyi kölcsön kedvez‐
ményes kamattal, jelzáloghitel ingatlanvásárlásra és szabad felhasználásra, megtakarítások és befektetések
Részletes tájékoztatás a bankfiókokban, a tagsági viszony a MAKASZ‐tagkártya bemutatásával igazolható.
A szerződést az ország összes Erste‐fiókjában megköthetitek. A kedvezményeket a régi és új ügyfelek részére egyaránt biztosítja a bank. Azon tagjaink szerződését kérésre módosítja a bank, akik jelenleg is az Erste Bank ügyfelei.
Bővebb információ: xxx.xxxxxx.xx/xxxxx
Közösségi élet
A területi és társasági oktatások, csapatépítő rendezvények alkalmá‐ val évek óta rendszeres összejöveteleket szerve‐
zünk azok számára, akik szívesen részt vennének a szak‐ szervezeti munkában. A VDSzSz Szolidaritás alapszerveze‐ tei és területi szervezetei által szervezett rendezvényeken vehetnek részt tagjaink és hozzátartozóik. Rajtad is múlik, milyen lesz a közösségi élet az alapszervezetednél: a közös bográcsozás, a vetélkedők, a sportversenyek, vagy a hor‐ gászat csapattá kovácsolja a tagokat. Ifjúsági Tagozatunk várja soraiba az aktív, 35 év alatti vasutasokat, akiknek a rendszeresen szervezett találkozók alkalmával a szórako‐ zás mellett lehetőségük nyílik vezető tisztségviselőink által az érdekvédelem alapjainak megismerésére. Xxxx Xxxxx, ifjúsági tagozatvezető, 06/70‐455‐0849
A xxx.xxxxxx.xx honlapunkon és xxx.xxxxxxxx.xxx/xxxxxx oldalunkon naprakész híreket, videós hírösszefoglalókat találsz. Online játékainkon értékes nyereményekkel gazdagodhatsz.
Természetesen, gondoltunk azokra is, akik nem rendelkeznek internet‐hozzáféréssel: ők a havi rendszerességgel megjelenő MiÚjság című lapunkból tájékozódhatnak.
Pénztárcabarát üdülések belföldön és külföldön
Megállapodtunk a Mozdonyvezetők Vasútüzemi Dolgozók Segélyező Egyesületével (MVDSE) annak érdekében, hogy szakszervezetünk tagsága nagyon kedvező áron pihenhes‐ se ki magát az Egyesület önellátós üdülőiben.
Balatonkenese: Széchenyi u. 106. Üzemel: május 30.‐szeptember 12. között Egerszalók: Dolgozó u. 20.
Üzemel: április 18.‐október 03. között Hajdúszoboszló: Xxxxxxxxxx u. 66/a. Üzemel: április 18.‐ október 03. között.
Kapcsolattartók: Szijártóné Xxxxxxxxx Xxxx x00 0 000 0000;
+36‐70/321‐6798
Xxxxxxxx Xxxxx Xxxxx x00 0 000 0000; +36‐70/415‐6424
A Vasutasok és Közlekedési Dolgozók Jótékonysági Egyesü‐ letével (VKJE) megkötött szerződésünk alapján kedvező
árakon üdülhetnek tagjaink Balatonfüreden, a Hotel Anna‐ bellában és Mezőkövesden a Gold Panzióban.
Jelentkezni Xxxx Xxxxxxxxx lehet: +36‐70/455‐0893, biro.ildi‐ xx@xxxxxx.xx
Horvátországban, Vinjeracban apartmanok bérléséhez nyújtunk kedvezményt (10 euró/apartman/éj). Foglalással kapcsolatban keresd Xxxxx Xxxxxx: 06‐70/367‐36‐59.
Hullám Beach, Balatonmáriafürdő
A saját balatoni partszakasszal rendelkező Hullám Beachen egy földszinti 3 szobás, 6 ágyas apartman és 2 emeleti, 3 szobás, 7 ágyas apartman várja tagtársainkat és hozzátartozóikat! Jelentkez‐ ni Xxxx Xxxxxxx (+36‐20/978‐7992, xxxxxxxx@xxxxxxxxxxx.xx) lehet!
Bővebben: xxx.xxxxxx.xx/xxxxxx
VDSzSz Szolidaritás: 1146 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xx 000. xxxx@xxxxxx.xx,
xxx.xxxxxx.xx, xxxxxxxx.xxx/xxxxxx – 06‐1‐351‐1111
A VDSzSz Szolidaritás társasági vezető ügyvivői:
Xxxxxx Xxxxxx, elnök, társasági vezető ügyvivő, MÁV‐START ZRt., 06/70‐455‐0785 Xxxxxx Xxxxxx Xxxxx, alelnök, társasági vezető ügyvivő, MÁV ZRt., 06/30‐949‐7732 Xxxxx Xxxxx, társasági vezető ügyvivő, Rail Cargo Hungaria Zrt., (RCH), 06/70‐455‐0730 Xxxxxxxx Xxxx, kistársasági vezető ügyvivő, 06/70‐455‐0902
A VDSzSz Szolidaritás területi irodái:
Budapesti Területi Iroda: Xxxxxx Xxxxxxx területi vezető ügyvivő 06/70‐455‐0788, Xxxx Xxxxxx irodavezető 06/70‐455‐0893, Simonné xx.
Xxxxxx Xxxxxx jogtanácsos 06/30‐427‐5856
Debreceni Területi Iroda: Xxxxx Xxxxxx területi vezető ügyvivő 06/70‐455‐0811, xx. Xxxxx Xxxxxx területi vezető ügyvivő‐helyettes, területi jogász 06/70‐455‐0846, Xxxxxx Xxxxxxxx Xxxxxx irodavezető 06/70‐455‐0813
Miskolci Területi Iroda: Xxxx Xxxx Xxxxxx területi vezető ügyvivő 06/70‐455‐0831, Xxxxx Xxxxxx, területi vezető ügyvivő‐helyettes 06/70‐ 455‐0824, Xxxxxxxx Xxxxx Xxxxxxx területi irodavezető 06/70‐455‐0869, xx. Xxxxxx Xxxxx területi jogász 06/70‐455‐0903
Pécsi Területi Iroda: Xxxxxxx Xxxxxxxxx területi vezető ügyvivő 06/70‐450‐2904, Xxxx Xxxxxxxx irodavezető 06/70‐613‐7856, Xx. Xxxxxxx Xxxx jogtanácsos 06/70‐455‐0736
Szegedi Területi Iroda: Xxxxx Xxxx területi vezető ügyvivő 06/70‐455‐0737, Xx. Xxxxxxx Xxxx irodavezető, jogtanácsos 06/70‐455‐0736 Szombathelyi Területi Iroda: Xxxxxx Xxxxxxx területi vezető ügyvivő 06/70‐455‐0798, xx. Xxxxx Xxxx területi jogász 06/70‐455‐0773 Xxxxxxx Xxxxxxxx Xxxxx: Xxxxx Xxxx területi vezető ügyvivő 06/70‐455‐0841, Xxxxxxx Xxxxxx Xxxxx irodavezető 06/70‐455‐0739,
Simonné xx. Xxxxxx Xxxxxx területi jogász 06/30‐427‐5856
A VDSZSZ SZOLIDARITÁS ÉRDEKVÉDELMI LAPJA
Felelős kiadó: Xxxxxx Xxxxxx Főszerkesztő: Xxxxxx Xxxxxxxxx
Tervező szerkesztő: Xxxxxxx Xxxxxxxx
Nyomda: xxx.xxxxxxxxxxx.xx;
A szerkesztőség címe, telefonszámai: H-1146 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xx 000.
Tel.: 00-0-000-0000, E-mail: xxxx@xxxxxx.xx; E-mail: xxxx@xxxxxx.xx; B/SZL/43/91
MIÚJSÁG 29
Olvasnivaló
A féllábú, töpörödött öreg balladája
A kalauz bezárta maga mögött a vezérlőkocsi ajtaját, és fütyörészve elindult kifelé a vonatból. Hirtelen neszt hal‐ lott, de senkit nem látott, csak azt az iszonyatos bűzt érez‐ te, ami általában az éjszakai járatok jellemzője.
Kiért a peronra, és ott ült a féllábú töpörödött öreg egy kerekesszékben, zavarodott szemekkel, csonka lábán pisz‐ kos kötéssel, kezében egy nejlon szatyorral, melyben egy vörös lámpa villogott.
A kalauz majdnem elhányta magát a bűz miatt, de nagyot nyelt, majd köszönt udvariasan, közben azon gon‐ dolkodott: – Vajon hogy szállt fel az öreg egyedül?
Az öreg köszönés helyett azt mondta: – Jó leszek! Meg‐ ígérem!
– Xxx – mondta a kalauz meglepetten. Hová akar utaz‐ ni?
– A végállomásig! Jó leszek, ígérem!
A kalauz sajnálkozva nézte az öreget, és arra gondolt, de szar ez az élet néha, de azért nem is olyan rossz!
Eközben onnan száz kilométerre…
Kora este volt már, mikor kilépett a munkahely kapuján, odaköszönt a portásnak, aki meredten bámulta a tévét, felé sem nézve morgott valamit az orra alatt, amit lehetett éppen köszönésnek is venni. Felsóhajtott, még jó, hogy leg‐ alább észrevették!
A buszmegállóban rajta kívül csak hárman voltak, fiatal lányok, akik azon vitatkoztak, hangosan, trágár szavakat beleszőve beszédjükbe, ki is a menőbb a saját osztályában. Láthatóan ittasak voltak, kézről kézre járt egy műanyagpa‐ lack, melyben vörösbor lötyögött. Jött a busz, felszálltak rá. A lányok hangosan vihorásztak, már egy közös ismerősük volt terítéken, a legenyhébb kifejezés az volt rá, mennyire béna kis köcsög.
Igazából nem érdekelte ez a beszélgetés, de kénytelen volt hallgatni. Gondolataiba merülve kinézett az ablakon. Xxxxxx volt, várta már, hogy hazaérjen. Apjára gondolt, akit már legalább tíz éve nem látott. Mi lehet vajon vele?
A busz lassan megtelt, az emberek fásult tekintettel néz‐ tek ki a fejükből, semmit nem látva, csak a problémáikat. Senki nem mosolygott.
Ahogy közeledett a busz a lakótelep felé, egyre szürkéb‐ bek lettek a házak, csak a falfirkák vittek egy kis színt a lát‐ ványba. Xxxxxxx, majd leszállt, és elindult hazafelé, görnyed‐ ten, behúzott vállakkal. Ez is olyan nap volt mint a többi! Fárasztó.
... A vonat egy hirtelen rándulással elindult, közben a fél‐ lábú, töpörödött öreg álmodott. Álmában órák ketyegtek fülében hangosan, és látta az életét peregni szemei előtt. Néha felnyögött álmában. Néha mosolygott. Kint elsuhant a táj, de senki nem figyelte, pedig a telihold teljes fénnyel ragyogott.
A kalauz végzett a munkájával, és visszaballagott az öreghez. Xxxxxxx, és nézte az örömtől sugárzó arcát, nézte, ahogy a nyál is kicsurgott a szája szélén.
Az öreg szemei hirtelen felnyíltak, és így szólt: – Nemso‐ kára vége. Igen, már látom!
– Hogy mondja? – kérdezte a kalauz.
– Vége! Nem megy ez így tovább! Érzem a csonkomban!
– mosolyodott el az öreg. Hirtelen kialudtak a fények, csak a szatyorban villogott a vörös fény kísértetiesen.
– Felkapcsolom a villanyt‐ mondta a kalauz, és elindult a kapcsolószekrény felé.
– Jó! Hozz egy kis fényt az éjszakába! Gyere dolgozz a lámpagyárba! – vihogott az öreg, és fogatlan szája a füléig ért.
A kalauz megtorpant, és azt gondolta magában: – Nem mindegy? De! Kapcsol a fene villanyt! Jó így is!
Xxxxxxxx a vonat, és ők ott beszélgettek a sötétben, a villogó vörös fény mellett. Beszélgettek az élet nagy dol‐ gairól.
Meséltek egymásnak, és néha hallgattak is. Ott volt a csend. Majd egyszer csak az öreg áldásra emelte kezét, és kirepült kerekesszékével az éjszakába, és a kalauz nem cso‐ dálkozott.
Közben arrébb már több mint száz kilométerre a fiú hir‐ telen felriadt mély álmából. Felült, és meglátta!
– Apa! Te vagy az?
Az öreg bólintott, majd megborzolta a fiú izzadt haját.
– Aludj! Egyszer majd csak felébredsz! Szeretlek fiam! Aludj! Mire felébredsz, minden változik! A régi átadja helyét az újnak! Meglásd, minden jóra fordul! Szeretlek!
A fiú lehunyta szemét, és tovább álmodott, miközben az Idő feloldotta gyötrelmeit.
(Xxxxxxxx Xxxxxxx tagtársunk novellája)
Pokolgép
Fülbemászó
A „Fülbemászó” jeligével ellátott megfejtéseiteket postafordultával várjuk (vasúti postával) az alábbi címre: VDSzSz Szolidaritás, 1146 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xx 000. Emailben is elküldhetitek: xxxxxxxx@xxxxxx.xx. Az előző számban megjelent totó megfejtése: 1c, 2b, 3a, 4b, 5b, 6a, 7a, 8b, 9c, 10b, 11c, 12c, 13b, 13+1c. A nyertes Xxxxxxxx Xxxxxxxx, gratulálunk!
„Testemen a jel, mely belém égett”
1980-ban alakult a még napjainkban is koncertező népszerű heavy metal zenekar, a Pokolgép. A zenekart Xxxxxxxx Xxxxx gitá- ros és Xxxxx Xxxxx basszusgitáros alakította miután a katonaságtól leszereltek. Egyik koncertjük után kereste meg őket Xxxxxxxx Xxxxxx, aki közölte velük, hogy szívesen énekelne az együttesben. Ettől kezdve a zenekarnak két frontembere lett, mivel a másik éne- kes Xxxxxx Xxxxxx volt. A zenekar a „Pokolgép” nevet 1982-ben vette fel.
A banda szinte rockcirkuszként adta elő műsorát. Jelmezekben, maszkokban léptek színpadra, műsoruk látványosságát pirotechni- kával emelték. Az országos ismertséget az 1983-as Ki Mit Tud hozta meg számukra. A döntőben a „Jel” című mai napig egyik leg- népszerűbb slágerüket játszották. A szakma nem kedvelte őket, de a közönség mindig beszavazta őket. Végül második helyen végez- tek a versenyben.
A két zenekarvezető között konfliktusok alakultak ki, Paksi kivált a zenekarból. Kis ideig a Rockwell nevű bandában énekelt, majd megalakította a magyar metálzene másik emblematikus zenekarát, az Ossiant.
Ezidőtájt a zenekar tagjai folyamatosan cserélődtek: az Omega és a P. Xxx előzenekaraként turnéztak, persze, a X.Xxxxxxxx is vol- tak közös fellépéseik. 1985-ben megjelent egy „Start” válogatás nagylemez, melyen a „Heavy metal” című daluk kapott helyet. Ezt nem sokára az első önálló kislemez követte, a „Maszk” és a „Sátán” című dalokkal.
1986 történelmi év: ekkor jelent meg az első magyar heavy metal lemez „Totális metal” címmel. A zenekar akkori felállását tartja a zenei közösség a klasszikus Pokolgép felállásnak. A lemez hatal- mas sikert aratott, hivatalosan 90 ezer példányban kelt el! De a nem hivatalos adatok szerint a százezres példányszámot is meghaladta, de ez már aranylemez lett volna. Túl sok volt ez az akkori kultúrpo- litikának, nem számítottak ekkora népszerűségre.
A Motorhead első budapesti fellépésének előzenekara is a Pokol- gép volt. Egyszerűen ellepte a zenei palettát Magyarországon is a heavy metal.
Xxxxxxxx Xxxxxx (ének), Xxxxxxxx Xxxxx (gitár), Xxxxxx Xxxxxx (gitár), Xxxxxxx Xxxxxx (basszusgitár), Xxxxxx Xxxxxx (dobok): ez a talán legjobb Pokolgép-felállás, és 1990 ig tartott a sikeres menetelés ebben a formá- ban.
Aztán az 1990-es Körcsarnokban rendezett buli után Xxxxxxxx Xxxxxx énekes és Xxxxxx Xxxxxx elhagyta a zenekart, két hónap múlva új zenekart alakítottak Omen néven, így két új tag érkezett a zenekarba: Xxxxx Xxx a Codából és Xxx Xxxxx (gitáros) a Tritonból. A Pokolgép pedig dübörgött tovább, egészen 1995-ig, amikor ideiglenesen egy búcsúkoncerttel zárták le a zenekar pályafutását.
1999 és 2000.: Ezek a visszatérés évei: nagyon sok zenekar döntött ekkoriban a visszatérés mellett.
A Pokolgép is újjáalakult. „Csakazértis” cimmel új stúdiólemezt jelentet- tek meg, amit sorra követtek a lemezek, de a tagcserék nem maradtak el ebben az időszakban sem.
2010-ben Xxxxx Xxx is távozott a zenekarból, xxxxx Xxxx Xxxxxx lett, aki korábban a Griff és a Rubicon Rock zenekarban is énekelt.
A zenekar kitörölhetetlen a hazai rock történetéből. Ma is népes közön- ség előtt koncerteznek, a fesztiválok állandó résztvevői. A zenekar fennál- lásának 35. évfordulóját 2018. június 8-án ünnepli a Sportarénában, ahol jelen lesznek mindazon zenészek, akik valaha a Pokolgépben játszottak. A show nem áll meg. Ábrahám „Szakmunkás” Xxxxxx
ZENEI TOTÓ | A helyes megfejtést beküldők között ajándékcsomagot sorsolunk ki! Kalandra fel! | |||
1. Melyik legendás zenekar tagja volt Xxxxxx Xxxxxxxx? a) Bee Gees b) Byrds c) Beatles 2. Hány éves Xxxx XxXx, a napjainkban is népsze- rű extrém énekesnő? a) 45 éves b) 31 c) 40 3. Hány nagylemezt jelentetett meg a Wellhello együttes? a) kettőt b) egyet c) egyet se | 4. Vajon járt egyetemre Xxxxxx Xxxxxx, az Edda Művek frontembere? a) igen b) nem c) csak szakmunkásképző- be járt 5. Melyik évben alakult a Bon Jovi nevű rockzenekar? a) 1986 b) 1985 c) 1983 6. Mikor rendezték az első táncdalfesztivált Magyarországon? a) 1968 b) 1966 c) 1970 | 7. Mióta működik az ope- rettszínház Fővárosi Operettszínház néven? a) 1958 b) 1967 c) 1923 8. Megalakulásának hányadik évfordulóját ünnepli a Pokolgép együttes 2018-ban? a) 30 b) 40 c) 35 9. Hány tagból állt megalakulásakor a Kárpátia zenekar? a) három b) négy c) öt | 10. Mikor jelent meg Xxxxxx, a napjainkban is népszerű énekesnő első albuma „Kicsi lány” címmel? a) 1989 b) 1986 c) 1990 11. Mikor mutatták be a „Pál utcai fiúk” című musicalt? a) 2016 b) 2015 c) 2017 12. Mikor lehetett először Xxxxxxx Xxxxx hangját hal- lani a X.Xxxxx együttessel közös kislemezen? | a) 1980 b) 1978 c) 1982 13. Mikor kapta meg Xxxxx Xxxxxx az 5 millió eladott lemez után járó Gyémántlemez díjat? a) 2000 b) 2010 c) 2015 13+1. Melyik zenekarban kezdte pályafutását Xxxxxxxx Xxxxxx? a) Omen b) Pokolgép c) Kard |
30 MIÚJSÁG
MIÚJSÁG 31
Sokkal kedvezőbb biztosítási szolgáltatást
nyújt a VDSzSz Szolidaritás a tagjai
számára!
2017. március 1-től új, sokkal magasabb szolgáltatást jelentő szerződést kötöttünk a SIGNAL IDUNA Biztosító Zrt- vel: az ún. X2000 típusú Csoportos Baleset-, Élet- és Egész- ségbiztosítást.
A szolgáltatások a következők:
Szolgáltatási kárbejelentés: 302476494 köt- vényszám feltüntetésével elektronikusan a szemely- xxxxxxxxxxx@xxxxxx.xx vagy a 06 1 458 4200 tele- fonszámon történik. A tájékoztatás nem teljes körű, bővebben: xxxx://xxx.xxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxx-xxx- esetbiztositas/A1500.
Hívd a 06/00-000-000 telefonszámot, ahol további SIGNAL Biztosításoknál igénybe vehető kedvezmé- nyekről kapsz tájékoztatást.
Elérhető kedvezmények*:
• Lakásbiztosítás 10%
• Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás 10%
32 MIÚJSÁG
• CASCO (új szerződésnél) C2 bónusz vagy hozott Bónusz magasabb szintű (+1) beszámítása.
• A VDSzSz Szolidaritás tagjai és családtagjaik szá- mára a Platina balesetbiztosítás versenyképes díjakkal elérhető.
* A kedvezmények külön-külön is adhatóak, 2017 évre érvényesek és feltétele a VDSzSz Szolidaritás tagság megléte.
A tájékoztatás nem teljes körű, biztosítási szerző- dés megkötése esetén a vonatkozó szerződési felté- telekben foglaltak a mérvadóak.