Rendezvénytámogatói Általános Szerződési Feltételek
Rendezvénytámogatói Általános Szerződési Feltételek
PREAMBULUM
A Net Media Zrt. (a továbbiakban Szervező) az általa szervezett konferenciákon és egyéb rendezvényeken (továbbiakban együtt: Rendezvény) történő megjelenés biztosítását az alábbi Általános Szerződési Feltételek mellett vállalja.
A Szervező és Rendezvényen megjelenni kívánó természetes vagy jogi személy (a továbbiakban Támogató) arra köt szerződést, hogy a Szervező a Rendezvényen megjelenési lehetőséget biztosít a Támogatónak, amely megjelenési lehetőség ellenében díjat fizet a Szervezőnek.
A jelen Általános Szerződési Feltételekben foglalt rendelkezések valamennyi, a Szervező által a Rendezvénnyel összefüggésben nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó szerződésre alkalmazandók. A jelen Általános Szerződési Feltételekben foglalt bármely rendelkezéstől a Szervező és Támogató csak közös megegyezéssel térhet el. Ha a Szervező és a Támogató valamely, a jelen ÁSZF-ben foglalt rendelkezéstől eltérne, e megállapodásuk csak külön írásba foglalás esetén érvényes.
A jelen Általános Szerződési Feltételek alapján a felek között jogokat és kötelezettséget keletkeztető egyedi szerződés (továbbiakban: Egyedi Szerződés) a jelen Általános Szerződési Feltételek 1. sz. mellékletét képező Rendezvénytámogatói Szerződés felek általi megfelelő kitöltésével és aláírásával jön létre.
1. Az Egyedi Szerződés tárgya,
1.1 Az Egyedi Szerződés tárgyát a felek által az Egyedi Szerződésben megjelölt Rendezvénnyel kapcsolatosan a Támogató számára nyújtott, az Egyedi Szerződésben szolgáltatások képezik.
1.2. Szervező jelen Általános Szerződési Feltételekben és az Egyedi Szerződésben foglalt feltételekkel szervezi meg és bonyolítja le az Egyedi Szerződésben meghatározott Rendezvényt, Támogató pedig elfogadja azon felkérést, hogy jelen Általános Szerződési Feltételekben és az Egyedi Szerződésben foglalt feltételekkel hivatalos támogatója legyen a Rendezvénynek.
Szervező a Támogató számára az alábbi az alábbi szolgáltatásokat nyújthatja, melyből ténylegesen az Egyedi Szerződésben megjelöltek kerülnek Támogató számára teljesítésre.
A) A Rendezvény megszervezése:
• A megrendelés és a helyszíni előkészítés biztosítása: Szervező online jelentkeztetési felületet fejlesztett és biztosít a Rendezvény iránt érdeklődőknek annak érdekében, hogy a látogatói jelentkezés a lehető legkényelmesebb és legzökkenő-mentesebb legyen.
• A Rendezvény lebonyolítása: A Rendezvény helyszíne a rendezvény színvonalához méltó minőségi helyszín rendezvényterme, annak teljes technikai felszereltségével (hangosítás, vászon, projektor, léptető-lézerpointer, szükséges számú laptop és technikus bent a teremben, WIFI, pulpitus, regisztrációs asztal). A Rendezvény környezete a Szervező és az általa kiadott Portfolio online gazdasági újság nívójának megfelelően magas színvonalú. Szervező biztosítja a helyszíni regisztrációt, a rendezvényről dokumentációs csomagot ad a résztvevőknek. , Szervező a rendezvényről fotódokumentációt készít. Az ebből készített képgalériát és az előadások anyagát egy – speciálisan csak a látogatók által elérhető – weboldalon helyezi el, melyhez a linket a Rendezvényt követően kiküldött köszönő-levélben juttatja el a látogatóknak.
A Rendezvény magas tartalmi színvonalának biztosítása: A Rendezvény szakmai tartalmát a Portfolionak, Magyarország leghitelesebb gazdasági folyóiratának legjobb, az adott gazdasági ágazattal folyamatosan foglalkozó és abban magas szintű tudással rendelkező szakértői állítják össze és felügyelik. Az egyes előadásokat az adott téma nemzetközi és hazai szaktekintélyei és az adott terület magyarországi és/vagy uniós döntéshozói tartják.
• A Rendezvényt Szervező a Xxxxxxxxx.xx konferencia hírlevelében népszerűsíti, a Rendezvényről külön e-mailt küld több alkalommal (3-5).
• On-line Rendezvény esetén Szervező a Rendezvény lebonyolításához szükséges, dedikált online platformot biztosít a rendezvény megtartásához, online hozzáférési kódokat (meghívókat) küld ki a Rendezvény látogatóinak és biztosítja a Rendezvény tartama alatt a biztonságos lebonyolításhoz szükséges technikai felügyeletet.
B) Reklám közzététele
• Logó elhelyezés hírlevélben – Szervező az A) pontban hivatkozott, Rendezvényt népszerűsítő hírlevélben elhelyezi Támogató linkelhető logóját.
• Médiakampány – a Rendezvényt megelőző kampányban logóval (és linkkel) való megjelenés a Xxxxxxxxx.xx és a Xxxxxxxxxxx.xx oldalakon.
• Oldalszponzor – a konferencia oldalán állandó megjelenés (logó linkkel), kiemelt helyen és méretben.
• Támogató céglogójának helyszíni megjelenítése – a Rendezvény minden termében és a regisztrációs/kiállítási területen a támogató logójának kiemelt elhelyezése a konferencia dekoráción (a Rendezvény arculatát és az általános támogatók logóit tartalmazó dekoráción/vásznon).
• Welcome package – látogatói welcome package-ben opcionálisan szponzori anyag elhelyezési lehetőségét biztosítja Szervező.
C) Egyéb kapcsolódó szolgáltatások
• Kitelepülési lehetőség biztosítása: a Rendezvény helyszínén (konferenciaterem, regisztrációs és kiállítási terület) promóciós anyagok kihelyezési lehetőségét biztosítja Szervező valamint tájékoztató stand felállítását és egyéb promóciós tevékenységet.
FIGYELEM! A kitelepülés körében a Támogató által végzett esetleges Reklámadó-köteles tevékenység utáni reklámadó-bevallási és –befizetési kötelezettség a Támogatót terheli! Ennek elmulasztása következményeiért Támogató felel.
• Képgaléria – a konferenciát követően Támogató Rendezvényen résztvevő szakértője az esemény képgalériájában említésre kerül.
• Előadás, panelbeszélgetésben közreműködés lehetősége – a programban, a konferencia programjával releváns témában, Támogató szakértője előadást tart/ panelbeszélgetésen vesz részt.
• Tudósítás – a konferenciát követő cikkekben, Támogató Rendezvényen résztvevő szakértője is említésre kerül
• VIP jegyek – az Egyedi Szerződésben rögzített létszámú, Támogató által megjelölt személy részvételének biztosítása a Rendezvényen.
2. Felek jogai, kötelezettségei
2.1 A Szervező jogosult a Rendezvény megszervezése és lebonyolítása körében alvállalkozó igénybevételére. A Szervező a jogosan igénybe vett alvállalkozóért úgy felel, mintha a munkát saját maga végezte volna.
2.2 A Szervező kijelenti, hogy a reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény (továbbiakban: Reklámadó tv.) 3. § (1) bekezdése szerint ő a reklámadó alanya és 3.
§ (3) bekezdése alapján kijelenti, hogy - hacsak e szerződés kifejezetten másként nem rendelkezik – a Reklámadó tv. alapján a Általános szerződés Feltételek 1.2 B) pontjában említett reklám közzététel kapcsán az adókötelezettség a Szervezőt terheli, kijelenti továbbá, hogy minden egyes érintett adóévben a Reklámadó tv. szerinti összeghatárokra tekintettel vagy nem terheli adófizetési kötelezettség vagy az adóbevallási, adófizetési kötelezettségének eleget tesz.
3. Kijelentések és szavatosságvállalások
A Szervező az Egyedi Szerződés aláírásával szavatol azért, hogy
a) a hatályos magyar jogszabályok szerint alapított és működő gazdasági társaság, ellene nincs folyamatban és nem fenyeget csőd-, végrehajtási, felszámolási, végelszámolási, törlési vagy törvényességi felügyeleti eljárás vagy ezek bármelyikével egy tekintet alá eső olyan eljárás, amely az Egyedi Szerződés teljesítését akadályozná;
b) az Egyedi Szerződés teljesítésére műszakilag, gazdaságilag- és pénzügyileg alkalmas, továbbá rendelkezik a szükséges hozzájárulásokkal, jogosultságokkal és engedélyekkel,
c) szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal köztartozásmentes adózói adatbázisában, egyben,
d) az előbbiek szerinti alkalmasságát, illetve jogosultságát Egyedi Szerződés hatálya alatt fenntartja,
e) képviseletében Egyedi Szerződést arra jogosult és kellően felhatalmazott személy(ek) írja(írják) alá.
Támogató az Egyedi Szerződés aláírásával szavatol azért, hogy
a) a hatályos magyar jogszabályok szerint alapított és működő jogi személy, ellene nincs folyamatban és nem fenyeget csőd-, végrehajtási, felszámolási, végelszámolási, törlési vagy törvényességi felügyeleti eljárás vagy ezek bármelyikével egy tekintet alá eső olyan eljárás, amely az Egyedi Szerződés teljesítését akadályozná;
b) a Egyedi Szerződés teljesítésére pénzügyileg alkalmas, továbbá rendelkezik a teljesítéshez szükséges pénzügyi ás humán erőforrással,
c) Nem folyik ellene vagy tisztségviselője ellen olyan eljárás, amely alkalmas a Rendezvény jó hírnevének csorbítására, veszélyeztetésére vagy egyébként ilyen következménnyel járhat,
d) szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal köztartozásmentes adózói adatbázisában, egyben,
e) az előbbiek szerinti alkalmasságát, illetve jogosultságát Egyedi Szerződés hatálya alatt fenntartja,
f) képviseletében az Egyedi Szerződést arra jogosult és kellően felhatalmazott személy(ek) írja(írják) alá.
4. Kapcsolattartás
A Felek Egyedi Szerződéssel kapcsolatosan egymáshoz intézett értesítései, felszólításai az Egyedi Szerződés eltérő rendelkezése hiányában vagy ellenkező írásbeli közlésig akkor tekinthetők közöltnek, amennyiben azt a másik félnek az Egyedi Szerződésben meghatározott értesítési címére az átvételt igazolva személyesen adták át, az átadás napján, telefaxon vagy ha tértivevényes ajánlott levélben küldték meg, a tértivevénnyel igazolt átvétel napján az Egyedi Szerződésben rögzített címre:
Amennyiben valamely fél a neki szabályszerűen, az Egyedi Szerződés szerinti levelezési címre megcímzett tértivevényes ajánlott levél átvételét megtagadja vagy az „nem kereste”,
„elköltözött” vagy „ismeretlen” jelzéssel érkezik vissza a feladóhoz, és/vagy a címzett a személyes átvételt megtagadja, úgy az átvétel megtagadásának napján, a küldemény postai
úton történt megküldése esetén pedig a feladástól számított 5. (ötödik) napon, a küldemény kézbesítettnek tekintendő.
A Felek a postai úton megküldött küldeményeket egyidejűleg másolatban a másik az Egyedi Szerződésben meghatározott e-mail címére is kötelesek megküldeni.
5. Szervezőt megillető díjak és azok kifizetése
Támogató a Szervező által nyújtott szolgáltatások ellenében az Egyedi Szerződésben meghatározott díjak fizetésére köteles
A Felek megállapodnak, hogy a Szervező a Rendezvények tervezett időpontja előtt 60 nappal 15 napos fizetési határidejű díjbekérőt állít ki a fenti díjtételek 50%-ról, melyet Támogató köteles megfizetni. A díjbekérő kiegyenlítésének 15 napot meghaladó késedelme esetén Szervező jogosult a jelen szerződéstől, a Támogató súlyos szerződésszegésére tekintettel elállni. Ha ezen elállás a jelen Szerződés 6. pontja szerinti, a Rendezvény kezdő időpontját megelőző 80 napon belülre esik, úgy Szervezőt, az elállással egy időben megilleti a 6. pontban írt kötbérösszeg.
Szervező a Rendezvényt követő 8 napon belül a fenti díjtételekről külön-külön végszámlát küld a Támogató részére, aki köteles a végszámlák még ki nem egyenlített ellenértékét a számlák kézhezvételétől számított 30 (harminc) napon belül a Szervező számlájára átutalni.
Késedelmes fizetés esetén a Szervező jogosult a Ptk-ban meghatározott késedelmi kamatot felszámítani és a késdelem egyéb törvényes következményeit alkalmazni.
Késedelmes fizetés esetén a Szervező jogosult a Ptk-ban 6:155. §-ban meghatározott késedelmi kamatot felszámítani és a késdelem egyéb törvényes következményeit alkalmazni, így különösen a behajtással kapcsolatosan felmerült költségeinek vagy – választása szerint a 2016. évi IX. tv. szerinti behajtási költségátalánynak a megfizetését követelni. Részteljesítés esetén Szervező a befizetett összeget –saját döntési jogkörében eljárva – elsősorban behajtási kültsgre, ezen felül késedelmi kamatra és a fennmaradó részben tőketartozásra számol el – függetlenül attól, hogy Támogató az adott összeg átutalása esetén annak elszámolásáról hogyan rendelkezett. .
A Szervező köteles a reklám közzététele típusú elemeket tartalmazó számlán a közleménybe – a további előírásokon túlmenően – megjeleníteni, hogy „a jelen számlában érintett reklám közzététele szerinti reklámadó-kötelezettség a Szervezőt terheli”.
6. Szerződés időtartama, módosítása, megszüntetése
Az Egyedi Szerződés az aláírás napján lép hatályba. Hatályba lépésével hatályát veszíti a szerződő felek között az Egyedi Szerződésben rendezett bármely kérdéssel összefüggésben létrejött mindennemű szóbeli vagy írásos megegyezés.
A Felek jogosultak az Egyedi Szerződést írásban, közös megegyezéssel módosítani, valamint indokolás nélkül, a másik félhez intézett írásos felmondással felmondani.
Figyelemmel arra, hogy a Rendezvények támogatói – köztük a Támogató – részéről az Egyedi Szerződés szerinti szolgáltatások megrendelése a Rendezvények megtartásában és körülményeinek elhatározásában, valamint az 1.2 A) pontban részletezett feltételek megteremtésének Szervező általi elvállalásában igen jelentős szerepet játszott, Támogató, abban az esetben, ha Egyedi Szerződést a Rendezvény kezdő időpontját megelőző 80 napon belül olyan okból mondja fel, amely nem a Szervezőnek felróható, az alábbiak szerinti bánatpénzt köteles a felmondással egy időben Szervezőnek megfizetni Szervező Egyedi Szerződésben írt bankszámlájára az 1.2 A) pontban írtakhoz kapcsolódó szervezői költségekre és beruházásokra tekintettel .
A bánatpénz mértéke az alábbiak szerint számítandó ki
a) a Rendezvény kezdő időpontját megelőző 80 és 61 nap közötti felmondás esetén a bánatpénz mértéke a Szervezőt az Egyedi Szerződés alapján, az adott Rendezvény vonatkozásában megillető nettó (ÁFA nélküli) díjazás 70%-a + ÁFA
b) a Rendezvény kezdő időpontját megelőző 60 és 41 nap közötti felmondás esetén a bánatpénz mértéke a Szervezőt az Egyedi Szerződés alapján, az adott Rendezvény vonatkozásában megillető nettó (ÁFA nélküli) díjazás 80%-a + ÁFA
c) a Rendezvény kezdő időpontját megelőző 40 és 31 nap közötti felmondás esetén a bánatpénz mértéke a Szervezőt az Egyedi Szerződés alapján, az adott Rendezvény vonatkozásában megillető nettó (ÁFA nélküli) díjazás 90%-a + ÁFA
d) a Rendezvény kezdő időpontját megelőző 30 napon belüli felmondás esetén a bánatpénz mértéke a Szervezőt az Egyedi Szerződés alapján, az adott Rendezvény vonatkozásában megillető nettó (ÁFA nélküli) díjazás 100%-a + ÁFA
7. Üzleti Titok
A Felek kötelesek a szerződés teljesítése során tudomásukra jutott üzleti titkot – az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény rendelkezéseinek figyelembevételével-, valamint egymás tevékenységére vonatkozó alapvető fontosságú információkat megőrizni. Ezen túlmenően sem közölhetnek illetéktelen személlyel olyan adatot, amely szerződés teljesítésével összefüggésben jutott a tudomásukra. A titoktartás nem terjed ki a közérdekű adatok nyilvánosságára és a közérdekből nyilvános adatra vonatkozó, külön törvényben meghatározott adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettségre valamint a köztudomású adatokra, amennyiben azok nem valamely fél jelen szerződési rendelkezést megszegő magatartása miatt váltak köztudomásúvá.
8. Védjegyhasználat
8.2. Támogató kereskedelmi nevére és/vagy logójára az Egyedi Szerződés hatályba lépésétől a Rendezvény záró időpontjáig meghatározott formátumú, nem kizárólagos védjegy- és névhasználatot enged az Egyedi Szerződés tartama alatt Szervező részére a Rendezvény promóciója és marketing tevékenysége érdekében, feltéve, hogy Szervező nem változtatja meg, egészíti ki vagy módosítja a használatra átengedett védjegyeket, logókat és elnevezést.
8.3. Szervező a Rendezvény lezárultát követően is jogosult a 8.1 pont szerinti kereskedelmi nevet és/vagy logót a Rendezvény honlapján, illetve az arról szóló tudósításban, utánkövetésben, referencia-anyagon feltüntetni. A fentebb szabályozottakon túl Szervező a védjegy-, logó- illetve névhasználatra vonatkozó egyéb jogot nem szerez.
9. Szerzői jog, személyhez fűződő jogok
A Egyedi Szerződés alapján a Szervező által a Támogató részére tervezett, illetve elkészített minden termék, szellemi alkotás, elgondolás, know-how, továbbá az Egyedi Szerződés megfelelő fejezetében külön nevesített termékek (a továbbiakban együttesen: Szerzői művek) szerzői jog által védett műnek minősülnek, melyeken e szerződés hatályba lépésével, az Egyedi Szerződés szerint Támogatót terhelő fizetési kötelezettség szerződésszerű teljesítésének feltételével Támogató időben és területileg nem korlátozott, átruházható, nem kizárólagos felhasználói jogot szerez. Figyelemmel arra, hogy Szervező által biztosított felhasználói jog nem kizárólagos, valamint arra, hogy a védett szellemi tulajdonok jogosultja továbbra is Szervező marad, e produktumokat szervező jogosult – az Egyedi Szerződés védjegyhasználatra és üzleti titokra vonatkozó szabályainak keretei között – korlátozás nélkül felhasználni és erre másnak is engedélyt adni.
Támogató szavatol érte és biztosítja, hogy a Rendezvényre általa delegált előadó szakmai anyaga fölött Támogató kizárólagos rendelkezési joggal bír, és ezen anyagokat Szervező időben és területileg korlátozás-mentesen, ingyenesen jogosult a Rendezvényt követően a Rendezvény látogatói számára teljes terjedelmében elérhetővé tenni.
Támogató kijelenti és szavatol érte, hogy rendelkezik az általa delegált előadó / panelbeszélgetés-résztvevő feltétel nélküli hozzájárulásával ahhoz, hogy az előadásról,
panelbeszélgetésről kép-, video- és hangfelvétel készüljön és kerüljön közzétételre, mely felvételen Támogató előadója / panelbeszélgetés-résztvevője – esetlegesen névvel – felismerhetően megjelenítésre kerülhet.
Támogató e pont szerinti szavatosságainak megsértéséből származó mindennemű kárért és költségért felel.
10. Meghiúsulás
10.1 A Rendezvény elmaradása esetén – a 6. pontban írtak és az e pontban írt eset kivételével – Támogatónak fizetési kötelezettsége nem keletkezik. Felek egymással szemben a Rendezvény elmaradására hivatkozással követeléssel nem élhetnek.
Amennyiben a Rendezvény Támogatónak felróható okból marad el – ide értve azon esetet is, ha a Támogató az Egyedi Szerződést a Rendezvény kezdő időpontját megelőző 60 napon belül olyan okból mondja fel amely nem a Szervezőnek felróható és ezért a Rendezvény elmarad – Szervező követelheti, hogy a 6. pontban írtak szerinti összegű bánatpénzt és a Rendezvények elmaradásából származó igazolt kárának a 6. pontban írt bánatpénzt meghaladó összegét Támogató fizesse meg számára a meghiúsulástól számított 8 napon belül.
10.2 Járványhelyzettel összefüggő rendelkezések:
Felek kölcsönösen és egybehangzóan rögzítik, hogy nem tekintik az Egyedi Szerződés meghiúsulásának vagy bármely fél részéről egyoldalú elállási vagy felmondási oknak azt az esetet, ha akár a COVID járvány, akár egyéb járványos megbetegedések miatt
a) jogszabály vagy hatósági rendelkezés a Rendezvény tervezett létszámmal történő magtartását megtiltja, korlátozza vagy feltételekhez (pl. maximált létszám) köti és emiatt a Rendezvény elmarad vagy a tervezettnél kisebb létszámmal kerül megtartásra vagy
b) jogszabály vagy hatósági rendelkezés a Rendezvényen történő részvételt megtiltja, korlátozza vagy feltételekhez (pl. maximált létszám) köti és emiatt a Rendezvény elmarad vagy a tervezettnél kisebb létszámmal kerül megtartásra vagy
c) a Rendezvényen történő megjelentés a látogatók számára valós egészségügyi kockázatot jelentene és emiatt a Rendezvény elmarad vagy a tervezettnél kisebb létszámmal kerül megtartásra.
Ezen esetek bármelyikének bekövetkezése esetén Szervező jogosult a Rendezvény elhalasztásáról, törléséről vagy csökkentett látogatószámmal történő megtartásáról dönteni.
A Rendezvény e pont szerinti elhalasztása esetén az Egyedi Szerződés automatikusan, a felek külön nyilatkozata vagy intézkedése nélkül a megváltozott időpont és helyszínadatokkal módosul, míg az Egyedi Szerződés többi rendelkezése hatályában változatlanul fennmarad.
A Rendezvény csökkentett látogatószámmal történő megtartása esetén Szervező a megjelenni nem tudó látogatók számára a Rendezvényt online rendezvény formájában, az interneten történő csatlakozási lehetőséggel tartja meg. Az Egyedi Szerződés rendelkezései ez esetben változatlanul irányadóak a felekre, azzal, hogy Szervező jogosult a Támogatónak az Egyedi Szerződés alapján felajánlott VIP jegyek számát a korlátozás mértékének megfelelően
csökkenteni és a többi, az Egyedi Szerződés szabályozott VIP belépő helyett az on-line rendezvényhez történő hozzáférési lehetőséget biztosítani.
A Rendezvény e pont szerinti törlése esetén a Szervező a Rendezvényt online rendezvény formájában, az interneten történő csatlakozási lehetőséggel tarthatja meg, mellyel az Egyedi Szerződés vonatkozó rendelkezései automatikusan, a felek külön nyilatkozata vagy intézkedése nélkül a megváltozott időpont és megtartási mód adataival módosulnak, míg az Egyedi Szerződés többi rendelkezése hatályában változatlanul fennmarad.
11. Összeférhetetlenség
A Szervező kijelenti, hogy szerződéses feladatai ellátásához a Támogató munkavállalóját munkaviszony, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében nem alkalmazza. A Szervező biztosítja továbbá, hogy a Támogató munkavállalójának érdekeltségébe ne tartozzon, és ne legyen olyan vezető tisztségviselője, amely a Támogató munkavállalója.
12. Korrupcióellenes klauzula
A Felek kötelesek működésük során a hatályos jogszabályok szerint eljárni és céljuk, hogy a korrupcióellenes, a tisztességes piaci magatartást szabályozó, versenyjogi valamint fogyasztóvédelmi szabályoknak, továbbá az üzleti etika általánosan elfogadott szabályainak megfeleljenek, az Egyedi Szerződés megkötése és teljesítése során ezeknek megfelelően járjanak el.
A Felek kijelentik, hogy az Egyedi Szerződés megkötését megelőző tárgyalásokat, a szerződés feltételeinek kialakítását és az Egyedi Szerződésen alapuló vagy annak teljesítése során tanúsított bármely üzleti vagy egyéb magatartást sem közvetlenül, sem közvetetten nem befolyásolhatja a Felek, a Felek képviselője, megbízottja vagy velük bármilyen módon és formában kapcsolatban álló harmadik személyek részére történő értékkel bíró dolog átadása vagy átadásának ígérete, valamint bármilyen anyagi vagy személyes előny nyújtása vagy annak ígérete.
13. Egyéb rendelkezések
Ha a jelen Általános Szerződési Feltételek máshogy nem rendelkeznek, sem a Szervező sem a Támogató nem felel a szerződés szerinti kötelezettsége teljesítéséért azon esetekben, amikor olyan, bármely fél érdekkörén kívül eső, előre nem látható körülmény (vis maior) merül fel, amely megakadályozza a szerződés teljesítését, illetőleg a szolgáltatás igénybevételét. Ilyen körülmény különösen, de nem kizárólag: háborús cselekmény, lázadás, szabotázs, robbantásos merénylet, súlyos energiaellátási zavar vagy természeti katasztrófa, munkabeszüntetés, feltéve hogy az nem a Felek valamelyikénél történik a honvédelmi törvény (2011. évi CXIII. törvény), rendőrségi törvény (1994. évi XXXIV. törvény) alapján feljogosított szervek rendelkezésére tett intézkedés, jogszabályi vagy hatósági intézkedés vagy korlátozás, amely a Rendezvény megtartását kizárja vagy akadályozza.
Az Egyedi Szerződés hatályba lépésével a Xxxxx között azonos tárgyban történt bármilyen esetleges korábbi, az Egyedi Szerződéssel ellentétes kommunikáció, egyetértés, megegyezés vagy szerződés hatályát veszti.
Az Egyedi Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a 2013. évi V. tv. (Polgári Törvénykönyv) és hatályos magyar jogszabályok rendelkezései irányadóak.
Budapest, 2022. Net Média Zrt.