KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM
ELSŐ RÉSZ DOKUMENTÁCIÓ
„KERETMEGÁLLAPODÁS A XXXXXXX XXXXX KATOLIKUS EGYETEM KÉPVISELŐI RÉSZÉRE HIVATALOS BEL- ÉS KÜLFÖLDI UTAZÁS SZERVEZÉSE, UTAZÁSI SZOLGÁLTATÁS NYÚJTÁSA
TÁRGYÁBAN”
tárgyú, a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 81. § (1) bekezdés szerint, nyílt eljárással induló, a Kbt. 105.§ (1) bekezdés a) pont szerinti keretmegállapodásos eljáráshoz
2016. december
Az ellenjegyzés a közbeszerzési dokumentum valamennyi oldalára kiterjed.
I. FEJEZET ALAPVETŐ INFORMÁCIÓK
1. Bevezető
Tisztelt Gazdasági Szereplő!
Köszönettel vettük, hogy a Közbeszerzési Dokumentumok átvételével jelezte részvételi szándékát. Kérjük, hogy a közbeszerzési eljárást megindító ajánlati felhívás részletes áttanulmányozását követően, annak kiegészítéseként jelen Közbeszerzési Dokumentumok (úm. Dokumentáció, Műszaki Leírás, Szerződéstervezet, esetleges módosítás(ok), kiegészítő tájékoztatás(ok)) tartalmát is gondosan tanulmányozzák át a megfelelő ajánlat elkészítése érdekében. (A jelen eljárásban az eljárást megindító felhívás és az ajánlati felhívás fogalmak szinonim fogalmakként értendőek és kezelendőek.)
Az Ajánlatkérő az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2016. december 09. napján megjelent, TED 2016/S 238-433601 hirdetménnyel a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 81. § (1) bekezdés szerint, nyílt eljárással induló, a Kbt. 105.§ (1) bekezdés a) pont szerinti keretmegállapodásos közbeszerzési eljárást kezdett. (Kbt. Második rész).
Az Ajánlatkérő a Kbt. 57. § (1) bek. alapján az ajánlat megtételének elősegítése érdekében Közbeszerzési Dokumentumokat (úm. Dokumentáció, Műszaki Leírás, Szerződéstervezet) készít. A Közbeszerzési Dokumentumok a közbeszerzési eljárást megindító felhívással együtt kezelendők. Amennyiben a közbeszerzési eljárást megindító felhívás és a Közbeszerzési Dokumentumok között eltérés adódik, a közbeszerzési eljárást megindító felhívás az irányadó. A Közbeszerzési Dokumentumok másra nem ruházható át, nem tehető közzé. Ajánlatkérő tájékoztatja a T. Gazdasági Szereplőket, hogy a Kbt. 57. § (2) bek. értelmében „A közbeszerzési dokumentumokat ajánlatonként …. legalább egy ajánlattevőnek, … vagy az ajánlatban, … megnevezett alvállalkozónak elektronikus úton el kell érnie, az ajánlattételi határidő lejártáig…”
A Közbeszerzési Dokumentumok önmagukban nem pótolják a törvényi előírásokat. A Közbeszerzési Dokumentumok felhasználását megelőzően kérjük, hogy annak tartalmát a mindenkor hatályos vonatkozó jogszabályi előírásokkal egyeztetni szíveskedjenek. Ennek elmaradásából eredő hiányosságokért, vagy egyéb hibákért a felelősség teljes mértékben a T. Gazdasági Szereplőt terheli! A Közbeszerzési Dokumentumok – a hiánypótlás és felvilágosítás kérés lehetőségére figyelemmel – nem megfelelő felhasználásból eredő esetleges érvénytelenségért az Ajánlatkérő felelősséget nem vállal.
A Közbeszerzési Dokumentumok (úm. Dokumentáció, Műszaki Leírás, Szerződéstervezet) nem mindenben ismétli meg az ajánlati felhívásban foglaltakat, a Közbeszerzési Dokumentumok az ajánlati felhívással együtt kezelendők, ugyanakkor Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét, hogy a közbeszerzési hirdetmények közzétételére használandó hirdetményminták létrehozásáról és a 842/2011/EK végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 1986/2015/EU rendelet alapján a TED-en, (Tenders Electronic Daily) a
„Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához" c. kiadvány online változatában korlátozták a megjelenő hirdetmények egyes pontjaiban szerepeltethető karakterek számát,
amelyre tekintettel a Közbeszerzési Dokumentumok alapos és körültekintő áttanulmányozása a megfelelő ajánlattétel elengedhetetlen feltétele.
Az ajánlattevőknek a Közbeszerzési Dokumentumokban közölt információkat bizalmas anyagként kell kezelniük, amelyről harmadik félnek semmiféle részletet ki nem szolgáltathatnak, hacsak ezen harmadik fél nem készít és nyújt be ajánlatot az ajánlattevő számára a munka egy részére vonatkozóan, valamint a Kbt. által szükséges és megengedett békéltetési és jogorvoslati eljárásokban való felhasználását.
Sem a Közbeszerzési Dokumentumokat, sem annak részeit, vagy másolatait nem lehet másra felhasználni, mint az abban leírt munkák céljára.
A szerződés odaítélésére lefolytatott eljárás a Kbt., valamint a kapcsolódó végrehajtási rendeletek alapján kerül lebonyolításra. Az eljárást megindító felhívásban, valamint a Közbeszerzési Dokumentumokban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Kbt. és annak végrehajtási rendeletei az irányadóak. További irányadó jogszabályok: az utazásszervező és -közvetítő tevékenységről szóló 213/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet.
Az Ajánlatkérő feltételezi, hogy ajánlattevő ismeri a jelen közbeszerzési eljárásra, illetőleg a nyertessel kötendő vállalkozási szerződésre vonatkozó hatályos magyar törvényeket és jogi előírásokat. Az ajánlattevő ajánlatának benyújtásával elismeri, hogy tisztában van a hatályos, valamint az ajánlat megtételekor ismert, a teljesítésre kihatóan hatályossá váló törvényekkel és jogszabályokkal, és ajánlatát ezek figyelembevételével állítja össze.
Gazdasági szereplő a Közbeszerzési Dokumentumok letöltését követően köteles a regisztációs lap kitöltésével Ajánlatkérő számára megadni azon kapcsolattartási pontokat, amelyeken Ajánlatkérő és a gazdasági szereplő között tájékoztatás az ajánlattétel időszakában megtörténhet. Ennek körében szükséges megadni a gazdasági szerepelő nevét, székhelyét, telefonszámát, telefaxszámát, email címét és kapcsolattartójának nevét. A kitöltött és cégszerűen aláírt regisztrációs lapot kérjük megküldeni Ajánlatkérő képviselője részére a xxxxxxxxxxxx@xxxxxxxxxx.xx email címre, vagy +36-1-343.55.21 fax számra. Ezen túlmenően a dokumentáció letöltését igazoló regisztrációs adatlapot az ajánlat részeként is csatolni szükséges.
Ajánlattevő felelőssége, hogy a regisztrációs lapon megadott telefax számra, email címre az ajánlattevő részére az iratok kézbesíthetőek legyenek.
Felhívjuk Ajánlattevő figyelmét arra, hogy a regisztráció nélküli letöltés esetén az Ajánlatkérő az eljárás során nyújtott tájékoztatások megküldésének elmaradásáért felelősséget nem vállal!
A Közbeszerzési Dokumentumok „Első Rész Dokumentáció” megnevezésű része számos mintát tartalmaz, amelyeket Ajánlatkérő állított össze. Ajánlattevők számára a minták alkalmazása – az egységes európai közbeszerzési dokumentum kivételével – csak ajánlott, nem kötelező.
Ajánlattevő köteles a Közbeszerzési Dokumentumok és a Kbt. követelményeivel teljes mértékben összhangban lévő ajánlatot benyújtani. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a nyilatkozatminták a Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők tekintetében irányadóak. Ajánlatkérő ugyanakkor felhívja a T. Ajánlattevők figyelmét arra, hogy a minták az ajánlattétel megkönnyítése mellett a bírálat gyorsítását is szolgálják. Amennyiben Ajánlattevő más mintákat kíván alkalmazni, arra lehetősége van, de azok adattartalmának teljességéért, az előírásoknak való megfelelőségéért Ajánlattevő felel. A
formanyomtatványok alanyaként ajánlattevőt jelölte meg Ajánlatkérő. Amennyiben valamely nyilatkozatot csatolni szükséges az alkalmasság igazolásában részt vevő egyéb szervezetre vonatkozóan, és az Ajánlattevő Ajánlatkérő által adott nyilatkozatmintát kívánja alkalmazni, a nyilatkozat alanyaként értelemszerűen az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet jelölendő meg.
A nyilatkozatminták tekintetében az ajánlatkérő által a minták használatához készített lábjegyzetek és a magyarázatként feltüntetett részek az ajánlat elkészítése során elhagyhatók.
Az Ajánlatkérő feltételezi, hogy ajánlattevő ismeri a jelen közbeszerzési eljárásra vonatkozó hatályos magyar jogi előírásokat, továbbá a felhívásban és a Közbeszerzési Dokumentumokban megfogalmazott előírásokat. Az ajánlattevő ajánlatának benyújtásával elismeri, hogy tisztában van a hatályos, valamint az ajánlat benyújtásakor ismert jogszabályokkal.
2.Felelős Akkreditált Közbeszerzési Szaktanácsadó
A Kbt. 27. § (3) bekezdése és a 14/2016 (V. 25.) MvM rendelet 6. § (7) bek. alapján az eljárásba bevont felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó
xx. Xxxxxx Xxxxx Xxxxxx lajstromszáma 00323
levelezési címe: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xx 00-00. e-mail címe: xxxxxxxxxxxx@xxxxxxxxxx.xx
3.1 Értelmező rendelkezések és egyéb információk
1. Ajánlati Felhívás: Európai Unió Hivatalos Lapjában [*] napján megjelent, [*] számú ajánlati felhívás A Felhívás kizárólag tájékoztató jelleggel a Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapjában, a Közbeszerzési Értesítőben is megjelent. Az ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdésekben jelen közbeszerzési dokumentum rendelkezései az irányadóak és kötelezőek az ajánlat összeállítására és benyújtására vonatkozóan. Az iratok esetleges ellentmondása esetén az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent ajánlati felhívás az irányadóJelen dokumentáció nem mindenben ismétli meg a felhívásban foglaltakat, a dokumentáció a felhívással együtt kezelendő, ugyanakkor Ajánlatkérő felhívja az érdeklődő gazdasági szereplők figyelmét, hogy a közbeszerzési hirdetmények közzétételére használandó hirdetményminták létrehozásáról és a 842/2011/EK végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 1986/2015/EU rendelet alapján a TED-en, (Tenders Electronic Daily) a „Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához" c. kiadvány online változatában korlátozásra került a megjelenő hirdetmények egyes pontjaiban szerepeltethető karakterek száma, amelyre tekintettel a jelen dokumentáció alapos és körültekintő áttanulmányozása a megfelelő ajánlattétel elengedhetetlen feltétele
2. Kbt.: jelenti a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvényt;
3. Ajánlatkérő és képviselője:
Ajánlatkérő (a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződésben Megrendelő):
Xxxxxxx Xxxxx Katolikus Egyetem Székhely: 1088 Budapest, Szentkirályi u. 28. Kapcsolattartó: Xxxxxxxx Xxxxxx
Telefon: 00-00-000-0000
Telefax: 00 0 000-0000
Email: xxxxxxxx.xxxxxx@xxxx.xx
Ajánlatkérő megbízásából az eljárás során eljáró szervezet, illetve felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó:
Az eljáró szervezet:
Stockbauer Kft.
Székhely: 1149 Budapest, Xxxxx Xxxxx u. 40. fszt. 1. Telephely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xx 00.-00. OKISZ irodaház Telefon: +36/30/00.00.000
Fax: +36-1-343.55.21
E-mail: xxxxxxxxxxxx@xxxxxxxxxx.xx
A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Név: xx. Xxxxxx Xxxxx Xxxxxx
Lajstromszáma: 00323
Levelezési címe: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xx 00.-00. OKISZ irodaház Telefon: +36/30/00.00.000
E-mail címe: xxxxxxxxxxxx@xxxxxxxxxx.xx
4. Xxxxxxxxxxx: Az a gazdasági szereplő, aki (amely) a közbeszerzési eljárásban ajánlatot nyújt be.
5. Gazdasági szereplő: bármely természetes személy, jogi személy, egyéni cég vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, vagy ilyen személyek vagy szervezetek csoportja, aki, illetve amely a piacon építési beruházások kivitelezését, áruk szállítását vagy szolgáltatások nyújtását kínálja.
6. Kapacitást biztosító szervezet: A Kbt. 65.§ (7) bekezdésében meghatározott fogalommal bír.
7. Alvállalkozó: az a gazdasági szereplő, aki (amely) a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítésében az ajánlattevő˝ által bevontan közvetlenül vesz részt, kivéve
a) azon gazdasági szereplőt, amely tevékenységét kizárólagos jog alapján végzi,
b) a szerződés teljesítéséhez igénybe venni kívánt gyártót, forgalmazót, alkatrész vagy alapanyag eladóját,
c) építési beruházás esetén az építőanyag-eladót;
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a Kbt. 36. § (1) bek-ben foglaltakra:
A Kbt. 36. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevő ugyanabban a közbeszerzési eljárásban - részajánlat-tételi lehetőség biztosítása esetén ugyanazon rész tekintetében -
a) nem tehet másik ajánlatot más ajánlattevővel közösen,
b) más ajánlattevő alvállalkozójaként nem vehet részt,
c) más ajánlattevő szerződés teljesítésére való alkalmasságát nem igazolhatja [Kbt. 65.
§ (7) bekezdés].
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a Kbt. 138. § (1) bekezdés utolsó mondatában foglaltakra:
„…. szolgáltatás megrendelése esetén az alvállalkozói teljesítés összesített aránya nem haladhatja meg a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők) saját teljesítésének arányát.”
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a Kbt. 138. § (5) bekezdésben foglaltakra:
„… szolgáltatás megrendelése esetén a teljesítésben részt vevő alvállalkozó nem vehet igénybe saját teljesítésének 50%-át meghaladó mértékben további közreműködőt.”
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a Kbt. 138. § (3) bekezdés második és harmadik mondatában foglaltakra:
„A nyertes ajánlattevő legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjában köteles az ajánlatkérőnek valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni, amely részt vesz a szerződés teljesítésében, és - ha a megelőző közbeszerzési eljárásban az adott alvállalkozót még nem nevezte meg - a bejelentéssel együtt nyilatkozni arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll kizáró okok hatálya alatt. A nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles az ajánlatkérőnek minden további, a teljesítésbe bevonni kívánt alvállalkozót előzetesen bejelenteni, és a bejelentéssel együtt nyilatkozni arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll kizáró okok hatálya alatt.”
8. Ctv.: A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény.
9. Cégmásolat, cégkivonat, cégbizonyítvány: A cégjegyzék adatairól cégmásolat, cégkivonat vagy cégbizonyítvány kiadása kérhető. A cégmásolat a cégjegyzék valamennyi fennálló és törölt adatát, a cégkivonat a cégjegyzék fennálló adatait, a cégbizonyítvány pedig - a kérelemtől függően - a cégjegyzék egyes fennálló vagy törölt adatait tanúsítja hitelesen, illetve azt, hogy valamely meghatározott bejegyzés a cégjegyzékben nem szerepel(t) (a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 12. §).
10. Kapcsolattartás nyelve: Az eljárás, a kapcsolattartás és a levelezés nyelve a magyar, joghatás kiváltására csak a magyar nyelvű okiratok alkalmasak. Ajánlatkérő az idegen nyelvű okiratok, dokumentumok ajánlattevő általi felelős magyar fordítását is kéri benyújtani (Kbt 47. § (2) bek.), apostille hitelesítés nélkül (azaz a 24/1986 MT rendelet szerinti hiteles fordítás nem előírás). Felelős magyar fordítás alatt az ajánlatkérő az
olyan fordítást érti, amely tekintetében az ajánlattevő képviseletére jogosult személy nyilatkozik, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek (tartalmi egyezőség), és az erre vonatkozó a nyilatkozatát valamennyi fordításhoz csatolja. A tartalmi egyezőségre vonatkozó nyilatkozat Ajánlatkérő által elfogadott szövege lehet a következő: “Felelősségem tudatában kijelentem, hogy az ide csatolt idegen nyelvű irat magyar fordítása az eredeti szöveg tartalmával mindenben megegyezik.” A fordítás tartalmának a helyességéért és megfelelőségéért az ajánlattevő a felelős. Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevőnek is magyar nyelven kell benyújtani az ajánlatot, annak valamennyi dokumentumával együtt.
11. Közbeszerzési dokumentum: Az általános és speciális követelményeket tartalmazó jelen dokumentáció, az eljárást megindító felhívás, a műszaki leírás, a kiegészítő tájékoztatás, javasolt szerződéses feltételek, a gazdasági szereplők által benyújtandó dokumentumok mintái, árazatlan költségvetés.
12. Közös ajánlattevők: Több gazdasági szereplő közösen is tehet ajánlatot, amely esetben a közös ajánlattevők kötelesek maguk közül egy, a közbeszerzési eljárásban a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni. Az egy közös ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő(k) személyében az ajánlattételi határidő lejárta után változás nem következhet be. Közös ajánlat benyújtása esetén az ajánlatnak tartalmazni kell a valamennyi közös ajánlattevő által aláírt Együttműködési Megállapodást legalább az alábbi tartalommal:
a) a közbeszerzés tárgyát, amelyre a szerződés irányul,
b) a közös ajánlattevők megnevezését (ha van ilyen), valamint az ajánlattevők adatait (név, székhely),
c) a vezető közös ajánlattevő (a képviselő) megjelölését képviseletre történő meghatalmazását azzal, hogy a képviselő korlátozás nélkül jogosult valamennyi közös ajánlattevőt képviselni az ajánlatkérővel szemben a jelen közbeszerzési eljárásban és az ajánlatkérő felé megteendő, illetve megtehető jognyilatkozatok tekintetében;
d) a közös ajánlattevők vezetőjének kifejezett nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a közös ajánlattevők vezetését elfogadja.
e) annak a természetes személynek a megnevezését, aki a közös ajánlattevők képviseletében nyilatkozatot tenni és aláírni jogosult;
f) a képviselő felel az ajánlatkérővel való kapcsolattartásért, a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés közös ajánlattevők közti koordinálásért és a közös ajánlattevők általi végrehajtásáért;
g) az ajánlattevők közötti együttműködés szabályait, a feladatmegosztást, az ellenszolgáltatásból való részesedésük mértékét, nyertes ajánlattételük esetére a szerződés aláírásának módját;
h) valamennyi közös ajánlattevő nyilatkozatát arról, hogy egyetemleges felelősséget vállalnak a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés szerződésszerű teljesítéséért,
i) hogy bármely közös ajánlattevő ellen indult csőd- vagy felszámolási eljárás esetén a közös ajánlattevők vezetője, vagy megmaradt tagjai ezt a tényt 5 munkanapon belül bejelentik a Megbízónak, és egyidejűleg nyilatkoznak, hogy a szerződést a kieső közös ajánlattevő nélkül is teljesítik, illetőleg a tag kiesése mennyiben hátráltatja a teljesítést,
j) hogy a közös ajánlattevők nyertes ajánlattevőként történő kihirdetésének esetére a megállapodás hatályának beállta (hatálya, teljesítése, alkalmazhatósága vagy végrehajthatósága) vagy annak megszűnése nem függ valamely további feltételtől vagy időponttól; hatálybalépése nem függ harmadik személy beleegyezésétől, illetve hatósági jóváhagyástól, továbbá, hogy nyertesség esetén a közös ajánlattételt létrehozó
megállapodás érvényes marad a megállapodásból fakadó valamennyi kötelezettség szerződésszerű teljesítéséig és végezetül, hogy a megállapodás valamennyi közös ajánlattevő aláírásával lép hatályba.
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a közös ajánlattevők képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését.
Ahol e törvény az ajánlatkérő számára az ajánlattevők értesítését írja elő, valamint a kiegészítő tájékoztatás megadása [Kbt. 56. §], a hiánypótlás [Kbt. 71. §], a felvilágosítás [Kbt. 71. §] és indokolás [Kbt. 72. §] kérése esetében az ajánlatkérő a közös ajánlattevőknek szóló értesítését, tájékoztatását, illetve felhívását a Kbt. 35. §
(2) bekezdés szerinti képviselőnek küldi meg. A közös ajánlattevők a szerződés teljesítéséért az ajánlatkérő felé egyetemlegesen felelnek.
Amennyiben az ajánlatkérő ajánlati biztosíték nyújtását írja elő, a közös ajánlattevőknek a biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk. Az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös ajánlattevő részéről történt megsértése [54. § (4) bekezdése] esetén a biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg.
Az egy közös ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő(k) személyében az ajánlattételi határidő lejárta után változás nem következhet be.
Ajánlatkérő nem követeli meg és nem teszi lehetővé a Kbt. 35. § (8) bekezdése alapján projekttársaság létrehozását. Ajánlatkérő a nem közös ajánlattevők tekintetében is kizárja a projekttársaság alapításának a lehetőségét.
Egyéb szabályok:
A Közbeszerzési Döntőbizottság a konzorciumok jog- és ügyfélképességével kapcsolatosan a következőkben ismertetett bírósági ítéletekre és döntőbizottsági joggyakorlatra hívta fel a közbeszerzési eljárásokban részt vevők figyelmét:
A Fővárosi Ítélőtábla 3.Kf.27.267/2009/11. ítélete szerint a konzorciumoknak jogképességük, önálló jogalanyiságuk nincs, saját nevük alatt jogok szerzésére és kötelezettségek vállalására nem jogosultak. A konzorciumot polgári jogi szerződés hozza létre, a konzorciumi szerződés a szerződő felek között kötelmi jogviszonyt keletkeztet. A konzorciumi szerződéssel nem jön létre a szerződő felektől elkülönült jogi személy. Sem a Kbt., sem más jogszabály a konzorciumot jogalanyisággal, jogképességgel nem ruházza fel, ezért harmadik személyek felé szerződéses nyilatkozatot a tagok személyesen vagy képviselő útján tehetnek.
13. Összeférhetetlenség: Az összeférhetetlenség vonatkozásában a Kbt. 25.§-a irányadó.
14. Pénzmosásról szóló törvény: A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény.
15. Szabályozott tőzsde: A szabályozott tőzsde alatt a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 5. § (1) bekezdés 114. pontjában meghatározott piacot kell érteni. (A szabályozott tőzsdék listája egyebekben megtalálható az alábbi linken: xxxx://xxxxxx.xxxxxx.xx/XxxXxxXxxx/XxxXxxXxxx.xx?xxxxXX:X:0000:000:0000:0000:XX: PDF
16. Szerződés: a közbeszerzési eljárás nyertese és az ajánlatkérő között létrejött szerződés.
17. Üzleti titok: A gazdasági szereplő az ajánlatban, hiánypótlásban, valamint a Kbt. 72. § szerinti indokolásban elkülönített módon elhelyezett, üzleti titkot (ideértve a védett ismeretet is) [Ptk. 2:47. §] tartalmazó iratok nyilvánosságra hozatalát megtilthatja. Az üzleti titkot tartalmazó irat kizárólag olyan információkat tartalmazhat, amelyek nyilvánosságra hozatala a gazdasági szereplő üzleti tevékenysége szempontjából aránytalan sérelmet okozna. A gazdasági szereplő az üzleti titkot tartalmazó, elkülönített irathoz indokolást köteles csatolni, amelyben részletesen alátámasztja, hogy az adott információ vagy adat nyilvánosságra hozatala miért és milyen módon okozna számára aránytalan sérelmet. A gazdasági szereplő által adott indokolás nem megfelelő, amennyiben az általánosság szintjén kerül megfogalmazásra. Az üzleti titok vonatkozásában, egyebekben a Kbt. 45.§-a irányadó.
18. Ajánlattétel költségei: Minden költség, amely az ajánlat elkészítésével és benyújtásával függ össze, az ajánlattevőket terheli. Az ajánlatkérő nem felel, és nem fizet olyan kiadásokért és veszteségekért, amelyek az ajánlat elkészítésével kapcsolatban az ajánlattevők részéről felmerülhetnek.
19. Irányadó idő: Az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő (amelyet ajánlatkérő vagy a 180-as „pontos idő” telefonszám felhívásával, vagy a xxx.xxxxxxxxx.xx weboldal budapesti idő adata alapján ellenőriz).
20. Kommunikáció: Az eljárás során az ajánlattevők joghatályos kommunikációt ajánlatkérővel kizárólag írásban a Kbt. 41. § (1), (2), (4) és (5) bek.-eire figyelemmel folytathatnak. Minden ettől eltérő úton történő kommunikációt ajánlatkérő figyelmen kívül hagy.
3.2. Jelen közbeszerzési eljárás fajtája
A közbeszerzési eljárás egyszakaszos, a Kbt. Második Rész 81. § (1) bekezdés szerint nyílt eljárással induló, a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerinti keretmegállapodásos közbeszerzési eljárás, amely eljárásban ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumban meghatározott feladatok ellátására kér ajánlatot.
3.3. A Közbeszerzési Dokumentumokkal kapcsolatos információk
Ajánlatkérő a jelen közbeszerzési eljárásban alkalmazott Közbeszerzési Dokumentumokat - a regisztrálási adatok megkérésének kivételével - korlátlanul és teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elektronikusan hozzáférhetővé teszi a gazdasági szereplők számára a Kbt. 39.§
Ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a közbeszerzési eljárásban keletkezett Közbeszerzési Dokumentumok – a közvetlen megküldés mellett – a fenti linken is elérhetőek lesznek.
Az ajánlattevőnek az ajánlatot a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie és benyújtania.
3.4. Az Ajánlat
Ajánlattevő köteles a közbeszerzés tárgyát képező feladatokat a Közbeszerzési Dokumentum és mellékletei, valamint az annak részét képező szerződéstervezet rendelkezései szerint, a vonatkozó jogszabályok és egyéb előírások és minőségi követelmények betartása mellett megvalósítani.
Ajánlattevő feladata kiterjed a műszaki leírásban meghatározott valamennyi feladatra, abban az esetben is, ha azt a szerződés nem tartalmazza, illetve esetleges azon feladatokra is, amelyeket a szerződés tartalmaz, azonban a műszaki leírás nem.
Az Ajánlattevőknek a munkák egészére kell ajánlatot benyújtaniuk.
Részekre történő ajánlattétel nem lehetséges. Ajánlatkérő a többváltozatú (alternatív) ajánlat lehetőségét kizárja.
Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy ajánlatukat a Közbeszerzési Dokumentum, a Kbt. előírásai és egyéb jogszabályi rendelkezések együttes figyelembevételével kell elkészíteniük. Az ajánlattevő felelős azért, hogy ellenőrizze a Közbeszerzési Dokumentumok teljes letöltését / átvételét. Az ajánlatkérő semmilyen kifogást sem fogad el, amelynek indoka az, hogy az ajánlattevő elmulasztotta az iratok valamely részének letöltését / átvételét.
Az ajánlatnak tartalmaznia kell jelen felhívásban vagy a Közbeszerzési Dokumentumokban külön ki nem emelt egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat és más dokumentumokat is, amelyeket a Kbt. kötelezően előír.
3.5. Az alkalmasság igazolásával kapcsolatos információk
Ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy az ajánlati felhívásban terjedelmi korlátok miatt nincs lehetőség részletes szabályokat rögzíteni az alkalmassági feltételeknek való megfelelőség igazolása tekintetében.
Az ajánlattevőknek – illetve adott esetben a kapacitást biztosító szervezeteknek – az ajánlatban csatolni kell az egységes európai közbeszerzési dokumentumot az alkalmassági követelményeknek való megfelelőség igazolására. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban elegendő arról nyilatkozni, hogy a gazdasági szereplő megfelel az alkalmassági követelményeknek, nem szükséges részletesen bemutatni a követelményeknek való megfelelést.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja ajánlattevőnek az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. rész α pont szerinti egyszerű nyilatkozatát, azaz nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását.
A Kbt. 69. § (4) bekezdése alapján felhívott ajánlattevőnek szükséges lesz majd csatolni az alkalmasság igazolására kért dokumentumokat is.
Felhívjuk Ajánlattevő figyelmét, hogy amennyiben Ajánlattevő az ajánlatok elbírálásának első szakaszában (előzetes vizsgálat) benyújtja azon dokumentumo(ka)t, amely(ek)
benyújtása az utólagos vizsgálat során lenne szükséges az értékelési szempontokra figyelemmel a Kbt. 69. § (4) bekezdés alapján felhívott ajánlattevő részéről, úgy azon dokumentumo(ka)t Ajánlatkérő az előzetes vizsgálat során nem veszi figyelemben (figyelmen kívül hagyja.)
Az alkalmasság igazolására szolgáló dokumentumok másolatban is benyújthatók.
A pénzügyi alkalmasság igazolásával kapcsolatos valamennyi tudnivalót az ajánlati felhívás rögzíti.
A műszaki alkalmasság igazolásával összefüggésben ajánlatkérő az alábbiakat közli:
- referenciák:
Amennyiben ajánlattevő a referenciát konzorciumban teljesítette, úgy a referencia- igazolásból egyértelműen ki kell derülnie, hogy az ajánlattevő a referencia mely részeit teljesítette. A csatolt igazolás(ok)ból derüljenek ki egyértelműen az előírt alkalmassági minimumkövetelmények!
Amennyiben a teljesítésben való részvétel alvállalkozóként történt, csak az általa elvégzett feladatokra hivatkozhat a referencia igazolás a saját teljesítés nettó összegének feltüntetésével
- szakemberek:
A végzettség az iskolai oklevél egyszerű másolatban történő benyújtásával, a szakmagyakorlási jogosultság - amennyiben a nyilvántartásokban a vonatkozó adatok, illetve tények ingyenes ellenőrzésére nincsen mód - a regisztrációt igazoló dokumentumok, egyszerű másolatban történő benyújtásával, a szakmai gyakorlat (a korábbi projektek ismertetésénél a tapasztalatszerzés kezdő és végidőpontjait legalább hónapban feltüntetve) az önéletrajz saját kezűleg aláírt példányának benyújtásával igazolandó.
A szakmai önéletrajz részletesen – dátumokkal (év/hó) - térjen ki a szakember által végzett szakmai gyakorlatra. Ajánlatkérő a szakmai tapasztalat alatt a nemzetközi utazásszervezői munka/feladatkörben, illetve ilyen feladat ellátása során szerzett tapasztalatot érti.
Amennyiben a szakember egyazon időben több tárgyi projektben is részt vett, úgy az egyes projektek során szerzett tapasztalatának hónapszáma nem összeadható, vagyis egy évben maximálisan 12 hónap számítható függetlenül attól, hogy a szakember esetleg egy időben több projekten is dolgozott.
A szakembereknek nyilatkozniuk szükséges a tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fognak állni.
3.6. A kizáró okok igazolásához kapcsolódó információk
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (közös ajánlattevő), alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) – (2) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyik fennáll.
A Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő a Kbt. 62. §- a tekintetében a következő írásbeli, egységes európai dokumentumba1 foglalt nyilatkozatokat; továbbá az alábbi igazolásokat / nyilatkozatokat köteles elfogadni, illetve a következőképpen ellenőrizni a kizáró okok hiányát [321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 8; 10; 12-16. §].
- A Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pontja alapján: az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült:
aa. a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi
IV. törvény), illetve a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) szerinti bűnszervezetben részvétel, ideértve a bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetését is;
ab. az 1978. évi IV. törvény szerinti vesztegetés, befolyással üzérkedés, befolyás vásárlása, vesztegetés nemzetközi kapcsolatokban, befolyás vásárlása nemzetközi kapcsolatokban, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, illetve a Btk. XXVII. fejezetében meghatározott korrupciós bűncselekmények, valamint a Btk. szerinti hűtlen kezelés vagy hanyag kezelés;
ac. az 1978. évi IV. törvény szerinti költségvetési csalás, európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése, illetve a Btk. szerinti költségvetési csalás;
ad. az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti terrorcselekmény, valamint ehhez kapcsolódó felbujtás, bűnsegély vagy kísérlet;
ae. az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti pénzmosás, valamint a Btk. szerinti terrorizmus finanszírozása;
af. az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti emberkereskedelem, valamint a Btk. szerinti kényszermunka;
ag. az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban;
ah. a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a)-g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény;
1. A kizáró ok hiányának ajánlatban történő igazolása:
Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő:
aa)-af) alpontok: Az egységes európai dokumentumba foglalt nyilatkozat tételével történik a kizáró ok előzetes igazolása, az érintett kizáró okra vonatkozó nyilatkozatot a formanyomtatvány III. részének „A” szakaszában kell feltüntetni.
ag) alpont: Az egységes európai dokumentumba foglalt nyilatkozat tételével történik a kizáró ok előzetes igazolása, az érintett kizáró okra vonatkozó nyilatkozatot a formanyomtatvány III. részének „D” szakaszában kell feltüntetni.
1 Ha az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér a kizáró okok hiányát, valamint az alkalmassági feltételeket igazoló adatbázisokhoz, a gazdasági szereplőknek ezen adatbázisok elérhetőségét is fel kell tüntetniük a formanyomtatvány megfelelő részeiben. A gazdasági szereplőknek a formanyomtatványban fel kell tüntetniük azt is, hogy a III. és IV. Fejezet szerinti igazolások kiállítására mely szerv jogosult.
Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő:
aa)-af) alpontok: Az egységes európai dokumentumba foglalt nyilatkozat tételével történik a kizáró ok előzetes igazolása, az érintett kizáró okra vonatkozó nyilatkozatot a formanyomtatvány III. részének „A” szakaszában kell feltüntetni.
ag) alpont: Az egységes európai dokumentumba foglalt nyilatkozat tételével történik a kizáró ok előzetes igazolása, az érintett kizáró okra vonatkozó nyilatkozatot a formanyomtatvány III. részének „D” szakaszában kell feltüntetni.
ah) alpont: Az egységes európai dokumentumban az ah) alpontban említett személyes joga szerinti hasonló bűncselekményekről is nyilatkozat szükséges.
A megtett nyilatkozatok a Kbt. 62. § (2) bekezdésében említett személyekre is vonatkoznak.
2. A kizáró ok Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti, ajánlatkérői felhívásra történő igazolási módja:
Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
A Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pontja tekintetében kizárólag természetes személy gazdasági szereplő köteles igazolni, igazolási mód: közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozat.
Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
A gazdasági szereplő, illetve személy tagállama vagy letelepedése szerinti országa illetékes igazságügyi vagy közigazgatási hatósága által kibocsátott okirat, amely igazolja az említett követelmények teljesítését.
Ha az illetékes bíróság vagy hatóság nem bocsát ki ilyen kivonatot vagy igazolást, vagy azok nem terjednek ki az e pontokban hivatkozott esetek mindegyikére, az ajánlatkérő elfogadja az ajánlattevő eskü alatt tett nyilatkozatát, vagy ha ilyen nyilatkozat nem ismert az érintett országban, az ajánlattevő által az illetékes bíróság, hatóság, kamara vagy szakmai szervezet előtt tett vagy közjegyző által hitelesített nyilatkozatot.
- A Kbt. 62. § (1) bekezdés b) pontja alapján: egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének nem tett eleget, kivéve, ha tartozását és az esetleges kamatot és bírságot az ajánlat benyújtásának időpontjáig megfizette vagy ezek megfizetésére halasztást kapott;
1. A kizáró ok hiányának ajánlatban történő igazolása:
Az egységes európai dokumentumba foglalt nyilatkozat tételével történik a kizáró ok előzetes igazolása, az érintett kizáró okra vonatkozó nyilatkozatot a formanyomtatvány
III. részének „B” szakaszában kell feltüntetni, azzal, hogy csak az egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulék tartozást és a tartozás lejártának időpontját kötelező feltüntetni.
2. A kizáró ok Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti, ajánlatkérői felhívásra történő igazolási módja2:
2 A Kbt. 62. § (1) bekezdés b) pontja szerinti köztartozást nyilvántartó hatóságok igazolásának [8. § b) pont] azt kell tartalmaznia, hogy az igazolás kiállításának időpontjában
Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) szerinti köztartozásmentes adózói adatbázisból az ajánlatkérő ellenőrzi, ha a gazdasági szereplő az adatbázisban nem szerepel, az illetékes adó- és vámhivatal igazolását vagy az Art. szerinti együttes adóigazolást szükséges csatolni.
Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
A letelepedése szerinti ország illetékes hatóságainak igazolása; továbbá a kizáró ok hiányát magyarországi köztartozással kapcsolatban az Art. szerinti köztartozásmentes adózói adatbázisból az ajánlatkérő is ellenőrzi; ha az ajánlattevő, az adatbázisban nem szerepel, az illetékes adó- és vámhivatal igazolását vagy az Art. szerinti együttes adóigazolást is be kell nyújtani; amennyiben a gazdasági szereplő Magyarországon nem végez adóköteles tevékenységet, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal erről szóló igazolás.
Ha az illetékes bíróság vagy hatóság nem bocsát ki ilyen kivonatot vagy igazolást, vagy azok nem terjednek ki az e pontokban hivatkozott esetek mindegyikére, az ajánlatkérő elfogadja az ajánlattevő eskü alatt tett nyilatkozatát, vagy ha ilyen nyilatkozat nem ismert az érintett országban, az ajánlattevő által az illetékes bíróság, hatóság, kamara vagy szakmai szervezet előtt tett vagy közjegyző által hitelesített nyilatkozatot.
- A Kbt. 62. § (1) bekezdés c) pontja alapján: végelszámolás alatt áll, vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, az ellene indított felszámolási eljárást jogerősen elrendelték, vagy ha a gazdasági szereplő személyes joga szerinti hasonló eljárás van folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van;
van-e a gazdasági szereplőnek a hatóság által nyilvántartott köztartozása, illetve ha van, milyen időpontban járt le a gazdasági szereplő arra vonatkozó fizetési kötelezettsége és annak megfizetésére halasztást kapott-e, illetve milyen időtartamú halasztást kapott.(2) Az (1) bekezdés szerinti hatósági igazolást - ha az igazolás egyébként bizonyítja azt, hogy a gazdasági szereplőnek nincs egy évnél régebben lejárt köztartozása - az ajánlatkérő köteles elfogadni akkor is, ha nem közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki, vagy más közbeszerzési vagy egyéb eljárásában való felhasználás céljából állították ki, vagy ha a kiállító hatóság egy évnél rövidebb érvényességi időt írt az igazolásra és az már lejárt.
(3) Ha jogszabály a Kbt. 62. § (1) bekezdés b) pontjának hatálya alá tartozó új közterhet állapít meg, az ezzel kapcsolatos igazolást csak azokban az eljárásokban kell csatolni, amelyekben az ajánlattételi határidő a köztartozásról szóló rendelkezés hatálybalépését követő egy évnél későbbi időpontra esik.
1. A kizáró ok hiányának ajánlatban történő igazolása:
Az egységes európai dokumentumba foglalt nyilatkozat tételével történik a kizáró ok előzetes igazolása, az érintett kizáró okra vonatkozó nyilatkozatot a formanyomtatvány
III. részének „C” szakaszában kell feltüntetni.
2. A kizáró ok Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti, ajánlatkérői felhívásra történő igazolási módja:
Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
A céginformációs és az elektronikus cégeljárásban közreműködő szolgálattól (a továbbiakban: céginformációs szolgálat) ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzék-adatok alapján az ajánlatkérő ellenőrzi.
Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
A letelepedése szerinti ország illetékes hatóságainak igazolása.
Ha az illetékes bíróság vagy hatóság nem bocsát ki ilyen kivonatot vagy igazolást, vagy azok nem terjednek ki az e pontokban hivatkozott esetek mindegyikére, az ajánlatkérő elfogadja az ajánlattevő eskü alatt tett nyilatkozatát, vagy ha ilyen nyilatkozat nem ismert az érintett országban, az ajánlattevő által az illetékes bíróság, hatóság, kamara vagy szakmai szervezet előtt tett vagy közjegyző által hitelesített nyilatkozatot.
- A Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pontja alapján: tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették;
1. A kizáró ok hiányának ajánlatban történő igazolása:
Az egységes európai dokumentumba foglalt nyilatkozat tételével történik a kizáró ok előzetes igazolása, az érintett kizáró okra vonatkozó nyilatkozatot a formanyomtatvány
III. részének „C” szakaszában kell feltüntetni.
2. A kizáró ok Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti, ajánlatkérői felhívásra történő igazolási módja:
Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
A céginformációs és az elektronikus cégeljárásban közreműködő szolgálattól (a továbbiakban: céginformációs szolgálat) ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzék-adatok alapján az ajánlatkérő ellenőrzi; továbbá a Kbt. 62. § (1) bekezdés
d) pontja tekintetében, ha a gazdasági szereplő a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény értelmében nem minősül cégnek, vagy ha az adott szervezet tevékenységének felfüggesztésére a cégbíróságon kívül más hatóság is jogosult, közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozat benyújtása szükséges.
Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
A letelepedése szerinti ország illetékes hatóságainak igazolása.
Ha az illetékes bíróság vagy hatóság nem bocsát ki ilyen kivonatot vagy igazolást, vagy azok nem terjednek ki az e pontokban hivatkozott esetek mindegyikére, az ajánlatkérő elfogadja az ajánlattevő eskü alatt tett nyilatkozatát, vagy ha ilyen nyilatkozat nem ismert az érintett országban, az ajánlattevő által az illetékes bíróság,
hatóság, kamara vagy szakmai szervezet előtt tett vagy közjegyző által hitelesített nyilatkozatot.
- A Kbt. 62. § (1) bekezdés e) pontja alapján: gazdasági, illetve szakmai tevékenységével kapcsolatban bűncselekmény elkövetése az elmúlt három éven belül jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert;
1. A kizáró ok hiányának ajánlatban történő igazolása:
Az egységes európai dokumentumba foglalt nyilatkozat tételével történik a kizáró ok előzetes igazolása, az érintett kizáró okra vonatkozó nyilatkozatot a formanyomtatvány
III. részének „D” szakaszában kell feltüntetni.
2. A kizáró ok Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti, ajánlatkérői felhívásra történő igazolási módja:
Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
A Kbt. 62. § (1) bekezdés e) pontja tekintetében, amelyet kizárólag természetes személy gazdasági szereplő köteles igazolni, közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozat.
Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
A gazdasági szereplő, illetve személy tagállama vagy letelepedése szerinti országa illetékes igazságügyi vagy közigazgatási hatósága által kibocsátott okirat, amely igazolja az említett követelmények teljesítését.
Ha az illetékes bíróság vagy hatóság nem bocsát ki ilyen kivonatot vagy igazolást, vagy azok nem terjednek ki az e pontokban hivatkozott esetek mindegyikére, az ajánlatkérő elfogadja az ajánlattevő eskü alatt tett nyilatkozatát, vagy ha ilyen nyilatkozat nem ismert az érintett országban, az ajánlattevő által az illetékes bíróság, hatóság, kamara vagy szakmai szervezet előtt tett vagy közjegyző által hitelesített nyilatkozatot.
- A Kbt. 62. § (1) bekezdés f) pontja alapján: tevékenységét a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. § (2) bekezdés
b) pontja alapján vagy az adott közbeszerzési eljárásban releváns módon c) vagy g) pontja alapján a bíróság jogerős ítéletében korlátozta, az eltiltás ideje alatt, vagy ha az ajánlattevő tevékenységét más bíróság hasonló okból és módon jogerősen korlátozta;
1. A kizáró ok hiányának ajánlatban történő igazolása:
Az egységes európai dokumentumba foglalt nyilatkozat tételével történik a kizáró ok előzetes igazolása, az érintett kizáró okra vonatkozó nyilatkozatot a formanyomtatvány
III. részének „D” szakaszában kell feltüntetni.
2. A kizáró ok Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti, ajánlatkérői felhívásra történő igazolási módja:
Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
A kizáró ok hiányát a céginformációs szolgálattól ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzék-adatok alapján az ajánlatkérő ellenőrzi; továbbá ha a nem természetes
személy gazdasági szereplő nem minősül cégnek, közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozat benyújtása szükséges.
Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
A gazdasági szereplő, illetve személy tagállama vagy letelepedése szerinti országa illetékes igazságügyi vagy közigazgatási hatósága által kibocsátott okirat, amely igazolja az említett követelmények teljesítését.
Ha az illetékes bíróság vagy hatóság nem bocsát ki ilyen kivonatot vagy igazolást, vagy azok nem terjednek ki az e pontokban hivatkozott esetek mindegyikére, az ajánlatkérő elfogadja az ajánlattevő eskü alatt tett nyilatkozatát, vagy ha ilyen nyilatkozat nem ismert az érintett országban, az ajánlattevő által az illetékes bíróság, hatóság, kamara vagy szakmai szervezet előtt tett vagy közjegyző által hitelesített nyilatkozatot.
- A Kbt. 62. § (1) bekezdés g) pontja alapján: közbeszerzési eljárásokban való részvételtől a 165. § (2) bekezdés f) pontja alapján jogerősen eltiltásra került, a Közbeszerzési Döntőbizottság vagy - a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatának felülvizsgálata esetén - a bíróság által jogerősen megállapított időtartam végéig;
1. A kizáró ok hiányának ajánlatban történő igazolása:
Az egységes európai dokumentumba foglalt nyilatkozat tételével történik a kizáró ok előzetes igazolása, az érintett kizáró okra vonatkozó nyilatkozatot a formanyomtatvány
III. részének „D” szakaszában kell feltüntetni.
2. A kizáró ok Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti, ajánlatkérői felhívásra történő igazolási módja:
Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
A kizáró ok hiányát a Hatóság honlapján elérhető nyilvántartásból, valamint a céginformációs szolgálattól ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzék-adatok alapján az ajánlatkérő ellenőrzi.
Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
A letelepedése szerinti ország illetékes hatóságainak igazolása, továbbá a Közbeszerzési Döntőbizottság által alkalmazott eltiltásra vonatkozóan a kizáró ok hiányát az ajánlatkérő a Hatóság honlapján elérhető nyilvántartásból ellenőrzi.
Ha az illetékes bíróság vagy hatóság nem bocsát ki ilyen kivonatot vagy igazolást, vagy azok nem terjednek ki az e pontokban hivatkozott esetek mindegyikére, az ajánlatkérő elfogadja az ajánlattevő eskü alatt tett nyilatkozatát, vagy ha ilyen nyilatkozat nem ismert az érintett országban, az ajánlattevő által az illetékes bíróság, hatóság, kamara vagy szakmai szervezet előtt tett vagy közjegyző által hitelesített nyilatkozatot.
- A Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja alapján: korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott vagy hamis nyilatkozatot tett, ezért az eljárásból kizárták, és a kizárás tekintetében jogorvoslatra nem került sor az érintett közbeszerzési eljárás lezárulásától számított három évig;
1. A kizáró ok hiányának ajánlatban történő igazolása:
Az egységes európai dokumentumba foglalt nyilatkozat tételével történik a kizáró ok előzetes igazolása, az érintett kizáró okra vonatkozó nyilatkozatot a formanyomtatvány
III. részének „C” szakaszában kell feltüntetni.
2. A kizáró ok Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti, ajánlatkérői felhívásra történő igazolási módja:
Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
Külön igazolás nem szükséges, a kizáró ok hiányának igazolásaként az ajánlatkérő elfogadja az eljárásban benyújtott egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatot.
Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
A kizáró ok hiányának igazolásaként az ajánlatkérő elfogadja az eljárásban benyújtott egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatot.
- A Kbt. 62. § (1) bekezdés i) pontja alapján: az adott eljárásban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során a valóságnak nem megfelelő adatot szolgáltat (a továbbiakban: hamis adat), illetve hamis adatot tartalmazó nyilatkozatot tesz, vagy a közbeszerzési eljárásban előzetes igazolásként benyújtott nyilatkozata ellenére nem tud eleget tenni az alkalmasságot, a kizáró okokat vagy a 82. § (5) bekezdése szerinti kritériumokat érintő igazolási kötelezettségének (a továbbiakban együtt: hamis nyilatkozat), amennyiben
ia. a hamis adat vagy nyilatkozat érdemben befolyásolja az ajánlatkérőnek a kizárásra, az alkalmasság fennállására, az ajánlat műszaki leírásnak való megfelelőségére vagy az ajánlatok értékelésére vonatkozó döntését, és
ib. a gazdasági szereplő szándékosan szolgáltatott hamis adatot vagy tett hamis nyilatkozatot, vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett egyértelműen fel kellett volna ismernie, hogy az általa szolgáltatott adat a valóságnak, illetve nyilatkozata a rendelkezésére álló igazolások tartalmának nem felel meg;
1. A kizáró ok hiányának ajánlatban történő igazolása:
Az egységes európai dokumentumba foglalt nyilatkozat tételével történik a kizáró ok előzetes igazolása, az érintett kizáró okra vonatkozó nyilatkozatot a formanyomtatvány
III. részének „C” szakaszában kell feltüntetni.
2. A kizáró ok Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti, ajánlatkérői felhívásra történő igazolási módja:
Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
Nem szükséges igazolás benyújtása, a kizáró ok megvalósulását az ajánlatkérő ellenőrzi az eljárás során.
Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
Nem szükséges igazolás benyújtása, a kizáró ok megvalósulását az ajánlatkérő ellenőrzi az eljárás során.
- A Kbt. 62. § (1) bekezdés j) pontja alapján: esetében az ajánlatkérő bizonyítani tudja, hogy az adott eljárásban megkísérelte jogtalanul befolyásolni az ajánlatkérő döntéshozatali folyamatát, vagy olyan bizalmas információt kísérelt megszerezni, amely jogtalan előnyt biztosítana számára a közbeszerzési eljárásban, vagy korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásból ebből az okból kizárták, és a kizárás tekintetében jogorvoslatra nem került sor az érintett közbeszerzési eljárás lezárulásától számított három évig;
1. A kizáró ok hiányának ajánlatban történő igazolása:
Az egységes európai dokumentumba foglalt nyilatkozat tételével történik a kizáró ok előzetes igazolása, az érintett kizáró okra vonatkozó nyilatkozatot a formanyomtatvány
III. részének „C” szakaszában kell feltüntetni.
2. A kizáró ok Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti, ajánlatkérői felhívásra történő igazolási módja:
Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
Az adott eljárásban a kizáró ok megvalósulását az ajánlatkérő ellenőrzi az eljárás során; továbbá korábbi közbeszerzési eljárásra vonatkozóan pedig az ajánlatkérő elfogadja az eljárásban benyújtott egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatot.
Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
Az adott eljárásban a kizáró ok megvalósulását az ajánlatkérő ellenőrzi az eljárás során; korábbi közbeszerzési eljárásra vonatkozóan pedig az ajánlatkérő elfogadja az eljárásban benyújtott egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatot.
- A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pontja alapján: tekintetében a következő feltételek valamelyike megvalósul:
ka. nem az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség vagy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában, a Kereskedelmi Világszervezet közbeszerzési megállapodásban részes államban vagy az EUMSZ 198. cikkében említett tengerentúli országok és területek bármelyikében vagy nem olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, amellyel Magyarországnak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van, vagy amellyel az Európai Uniónak kétoldalú megállapodása van a közbeszerzés terén,
kb. olyan szabályozott tőzsdén nem jegyzett társaság, amely a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény 3. § r) pont ra)-rb) vagy rc)-rd) alpontja szerinti tényleges tulajdonosát nem képes megnevezni, vagy
kc. a gazdasági szereplőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amelynek tekintetében a kb) alpont szerinti feltétel fennáll;
1. A kizáró ok hiányának ajánlatban történő igazolása:
Az egységes európai dokumentumba foglalt nyilatkozat tételével történik a kizáró ok előzetes igazolása, az érintett kizáró okra vonatkozó nyilatkozatot a formanyomtatvány
III. részének „D” szakaszában kell feltüntetni.
2. A kizáró ok Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti, ajánlatkérői felhívásra történő igazolási módja:
Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
ka) alpont: Nem szükséges igazolás vagy nyilatkozat benyújtása, a céginformációs szolgálattól ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzék-adatok alapján az ajánlatkérő azt ellenőrzi, hogy valóban Magyarországon bejegyzett gazdasági szereplőről van szó.
kb) alpont: Ajánlattevő nyilatkozata arról, hogy olyan társaságnak minősül-e, melyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén, vagy amelyet szabályozott tőzsdén jegyeznek; ha az ajánlattevőt nem jegyzik szabályozott tőzsdén, akkor a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § r) pont ra)-rb) vagy rc)-rd) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani; ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3. § r) pont ra)-rb) vagy rc)-rd) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni.
kc) alpont: Az ajánlattevő nyilatkozata arról, hogy van-e olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely az ajánlattevőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik; ha van ilyen szervezet, az ajánlattevő azt nyilatkozatban megnevezi (cégnév, székhely), továbbá nyilatkozik, hogy annak vonatkozásában a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontjában hivatkozott kizáró feltétel nem áll fenn.
Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
ka) alpont: az érintett ország illetékes hatósága által kiállított adóilletőség-igazolást. Ha az illetékes bíróság vagy hatóság nem bocsát ki ilyen kivonatot vagy igazolást, vagy azok nem terjednek ki az e pontokban hivatkozott esetek mindegyikére, az ajánlatkérő elfogadja az ajánlattevő eskü alatt tett nyilatkozatát, vagy ha ilyen nyilatkozat nem ismert az érintett országban, az ajánlattevő által az illetékes bíróság, hatóság, kamara vagy szakmai szervezet előtt tett vagy közjegyző által hitelesített nyilatkozatot.
kb) alpont: az ajánlattevő nyilatkozata arról, hogy olyan társaságnak minősül-e, melyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén vagy amelyet szabályozott tőzsdén jegyeznek; ha az ajánlattevőt nem jegyzik szabályozott tőzsdén, akkor a pénzmosásról szóló törvény 3. § r) pont ra)-rb) vagy rc)-rd) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani; ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3. § r) pont ra)-rb) vagy rc)-rd) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni.
kc) alpont: az ajánlattevő nyilatkozata arról, hogy van-e olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely az ajánlattevőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik; ha van ilyen szervezet, az ajánlattevő azt nyilatkozatban megnevezi (cégnév, székhely),
továbbá nyilatkozik, hogy annak vonatkozásában a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontjában hivatkozott kizáró feltétel nem áll fenn.
- A Kbt. 62. § (1) bekezdés l) pontja alapján: harmadik országbeli állampolgár Magyarországon engedélyhez kötött foglalkoztatása esetén a munkaügyi hatóság által a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény 7/A. §-a alapján két évnél nem régebben jogerőre emelkedett közigazgatási - vagy annak felülvizsgálata esetén bírósági
- határozatban megállapított és a központi költségvetésbe történő befizetésre kötelezéssel vagy az idegenrendészeti hatóság által a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerinti közrendvédelmi bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el;
1. A kizáró ok hiányának ajánlatban történő igazolása:
Az egységes európai dokumentumba foglalt nyilatkozat tételével történik a kizáró ok előzetes igazolása, az érintett kizáró okra vonatkozó nyilatkozatot a formanyomtatvány
III. részének „D” szakaszában kell feltüntetni.
2. A kizáró ok Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti, ajánlatkérői felhívásra történő igazolási módja:
Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
A kizáró okok hiányát az ajánlatkérő ellenőrzi a munkaügyi hatóságnak a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény 8/C. §-a szerint vezetett nyilvántartásából nyilvánosságra hozott adatokból, valamint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal honlapján közzétett adatokból.
Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
A kizáró okok hiányát az ajánlatkérő ellenőrzi a munkaügyi hatóságnak a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény 8/C. §-a szerint vezetett nyilvántartásából nyilvánosságra hozott adatokból, valamint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal honlapján közzétett adatokból.
- A Kbt. 62. § (1) bekezdés m) pontja alapján: esetében a 25. § szerinti összeférhetetlenségből, illetve a közbeszerzési eljárás előkészítésében való előzetes bevonásból eredő versenytorzulást a gazdasági szereplő kizárásán kívül nem lehet más módon orvosolni;
1. A kizáró ok hiányának ajánlatban történő igazolása:
Az egységes európai dokumentumba foglalt nyilatkozat tételével történik a kizáró ok előzetes igazolása, az érintett kizáró okra vonatkozó nyilatkozatot a formanyomtatvány
III. részének „C” szakaszában kell feltüntetni.
2. A kizáró ok Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti, ajánlatkérői felhívásra történő igazolási módja:
Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
A kizáró ok megvalósulását az ajánlatkérő ellenőrzi az eljárás során.
Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
A kizáró ok megvalósulását az ajánlatkérő ellenőrzi az eljárás során.
- A Kbt. 62. § (1) bekezdés n) pontja alapján: a Tpvt. 11. §-a, vagy az EUMSZ 101. cikke szerinti - három évnél nem régebben meghozott - jogerős és végrehajtható versenyfelügyeleti határozatban vagy a versenyfelügyeleti határozat bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság jogerős és végrehajtható határozatában megállapított és bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el; vagy ha az ajánlattevő ilyen jogszabálysértését más versenyhatóság vagy bíróság - három évnél nem régebben - jogerősen megállapította és egyúttal bírságot szabott ki;
1. A kizáró ok hiányának ajánlatban történő igazolása:
Az egységes európai dokumentumba foglalt nyilatkozat tételével történik a kizáró ok előzetes igazolása, az érintett kizáró okra vonatkozó nyilatkozatot a formanyomtatvány
III. részének „C” szakaszában kell feltüntetni, azzal, hogy ha a gazdasági szereplő bírságelengedésben részesült, vagy az ajánlat benyújtását megelőzően a jogsértést a Gazdasági Versenyhivatalnak bejelentette, ezt a tényt a formanyomtatványban feltünteti.
2. A kizáró ok Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti, ajánlatkérői felhívásra történő igazolási módja:
Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
A Gazdasági Versenyhivatal (a továbbiakban: GVH) döntései, illetve az ezt felülvizsgáló bírósági döntések tekintetében a jogsértés megtörténtét az ajánlatkérő a GVH honlapján található, döntéseket tartalmazó adatbázisokból ellenőrzi; az ajánlatkérő ezen felül nem kér külön igazolást, a GVH honlapján található adatbázisokban nem szereplő esetleges jogsértés hiányának igazolásaként az ajánlatkérő elfogadja az eljárásban benyújtott egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatot.
Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
A kizáró ok hiányának igazolásaként az ajánlatkérő elfogadja az eljárásban benyújtott egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatot; továbbá Magyarországon elkövetett korábbi jogsértés tekintetében az ajánlatkérő az n) pontban található kizáró ok hiányát a GVH honlapján található, döntéseket tartalmazó adatbázisokból ellenőrzi.
- A Kbt. 62. § (1) bekezdés o) pontja alapján: esetében az ajánlatkérő bizonyítani tudja, hogy az adott közbeszerzési eljárásban az ajánlattevő a Tpvt. 11. §-a, vagy az EUMSZ
101. cikkébe ütköző jogsértést követett el, kivéve, ha a gazdasági szereplő az ajánlat, tárgyalásos eljárásban és versenypárbeszédben végleges ajánlat benyújtását megelőzően a Gazdasági Versenyhivatal számára a Tpvt. 11. §-ába vagy az EUMSZ 101. cikkébe ütköző magatartást feltárja és a Tpvt. 78/A. § (2) bekezdésében foglalt, a bírság mellőzésére vonatkozó feltételek fennállását a Gazdasági Versenyhivatal a Tpvt. 78/C. §
(2) bekezdése szerinti végzésében megállapította;
1. A kizáró ok hiányának ajánlatban történő igazolása:
Az egységes európai dokumentumba foglalt nyilatkozat tételével történik a kizáró ok előzetes igazolása, az érintett kizáró okra vonatkozó nyilatkozatot a formanyomtatvány
III. részének „C” szakaszában kell feltüntetni, azzal, hogy ha a gazdasági szereplő bírságelengedésben részesült, vagy az ajánlat benyújtását megelőzően a jogsértést a Gazdasági Versenyhivatalnak bejelentette, ezt a tényt a formanyomtatványban feltünteti.
2. A kizáró ok Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti, ajánlatkérői felhívásra történő igazolási módja:
Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
Az ajánlatkérő elfogadja igazolásként az eljárásban benyújtott egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatot.
Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
A kizáró ok hiányának igazolásaként az ajánlatkérő elfogadja az eljárásban benyújtott egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatot.
- A Kbt. 62. § (1) bekezdés p) pontja alapján: a 135. § (7)-(9) bekezdése szerinti előleget nem a szerződésnek megfelelően használta fel, és ezt három évnél nem régebben meghozott, jogerős bírósági, közigazgatási (vagy annak felülvizsgálata esetén bírósági határozat) megállapította.
1. A kizáró ok hiányának ajánlatban történő igazolása:
Az egységes európai dokumentumba foglalt nyilatkozat tételével történik a kizáró ok előzetes igazolása, az érintett kizáró okra vonatkozó nyilatkozatot a formanyomtatvány
III. részének „D” szakaszában kell feltüntetni.
2. A kizáró ok Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti, ajánlatkérői felhívásra történő igazolási módja:
Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
A kizáró ok hiányának igazolásaként az ajánlatkérő elfogadja az eljárásban benyújtott egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatot.
Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
A kizáró ok hiányának igazolásaként az ajánlatkérő elfogadja az eljárásban benyújtott egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatot.
- A Kbt. 62. § (2) bekezdés a) pontja alapján: vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve személyes joga szerint az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy olyan személy, akivel szemben az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt az elmúlt öt évben jogerős ítéletet hoztak és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült, vagy
1. A kizáró ok hiányának ajánlatban történő igazolása:
Az egységes európai dokumentumba foglalt nyilatkozat tételével történik a kizáró ok előzetes igazolása, az érintett kizáró okra vonatkozó nyilatkozatot a formanyomtatvány
III. részének „A” és „D” szakaszában kell feltüntetni, figyelemmel arra, hogy a Kbt.
62. § (1) bekezdés a) pont aa)-af) alpontok továbbá a Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ag) alpont és a Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ah) alpont kapcsán megtett nyilatkozat a Kbt. 62. § (2) bekezdésében említett személyekre is vonatkozik.
2. A kizáró ok Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti, ajánlatkérői felhívásra történő igazolási módja:
Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
A Kbt. 62. § (2) bekezdésében említett személyek esetén közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozat.
Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
A gazdasági szereplő, illetve személy tagállama vagy letelepedése szerinti országa illetékes igazságügyi vagy közigazgatási hatósága által kibocsátott okirat, amely igazolja az említett követelmények teljesítését.
Ha az illetékes bíróság vagy hatóság nem bocsát ki ilyen kivonatot vagy igazolást, vagy azok nem terjednek ki az e pontokban hivatkozott esetek mindegyikére, az ajánlatkérő elfogadja az ajánlattevő eskü alatt tett nyilatkozatát, vagy ha ilyen nyilatkozat nem ismert az érintett országban, az ajánlattevő által az illetékes bíróság, hatóság, kamara vagy szakmai szervezet előtt tett vagy közjegyző által hitelesített nyilatkozatot.
- A Kbt. 62. § (2) bekezdés b) pontja alapján: az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt a jogerős ítéletet az elmúlt öt évben - vagy ha ez rövidebb az adott bűncselekmény kapcsán az elítélt büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesüléséhez szükséges időn belül - olyan személlyel szemben hozták, aki a bűncselekmény elkövetésekor a gazdasági szereplő vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy volt.
1. A kizáró ok hiányának ajánlatban történő igazolása:
Az egységes európai dokumentumba foglalt nyilatkozat tételével történik a kizáró ok előzetes igazolása, az érintett kizáró okra vonatkozó nyilatkozatot a formanyomtatvány
III. részének „A” és „D” szakaszában kell feltüntetni, figyelemmel arra, hogy a Kbt.
62. § (1) bekezdés a) pont aa)-af) alpontok továbbá a Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ag) alpont és a Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ah) alpont kapcsán megtett nyilatkozat a Kbt. 62. § (2) bekezdésében említett személyekre is vonatkozik.
2. A kizáró ok Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti, ajánlatkérői felhívásra történő igazolási módja:
Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében
A Kbt. 62. § (2) bekezdésében említett személyek esetén közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozat.
Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében:
A gazdasági szereplő, illetve személy tagállama vagy letelepedése szerinti országa illetékes igazságügyi vagy közigazgatási hatósága által kibocsátott okirat, amely igazolja az említett követelmények teljesítését.
Ha az illetékes bíróság vagy hatóság nem bocsát ki ilyen kivonatot vagy igazolást, vagy azok nem terjednek ki az e pontokban hivatkozott esetek mindegyikére, az ajánlatkérő elfogadja az ajánlattevő eskü alatt tett nyilatkozatát, vagy ha ilyen nyilatkozat nem ismert az érintett országban, az ajánlattevő által az illetékes bíróság, hatóság, kamara vagy szakmai szervezet előtt tett vagy közjegyző által hitelesített nyilatkozatot.
Ha az érintett gazdasági szereplő a Kbt. 62. § (1) bekezdése a), c)-e), g)-p) pontjai, a Kbt. 62. § (2) bekezdése alapján kizáró ok hatálya alá esik, azonban olyan intézkedéseket hozott, amelyek a Kbt. 64. §-a alapján igazolják megbízhatóságát és ezt a Közbeszerzési Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) Kbt. 188. § (4) bekezdése szerinti - vagy bírósági felülvizsgálat esetén a bíróság Kbt. 188. § (5) bekezdése szerinti - jogerős határozatával igazolni tudja, köteles mind a kizáró ok fennállását, mind a megtett intézkedések rövid leírását feltüntetni a formanyomtatványon. A formanyomtatványhoz a Hatóság Kbt. 188. § (4) bekezdése szerinti - vagy bírósági felülvizsgálat esetén a bíróság Kbt. 188. § (5) bekezdése szerinti - jogerős határozatát is csatolni kell
3.7. Az ajánlati felhívás „VI.3. További információk” pontjával kapcsolatos információk
Ajánlatkérő felhívja az érdeklődő gazdasági szereplők figyelmét, hogy a közbeszerzési hirdetmények közzétételére használandó hirdetményminták létrehozásáról és a 842/2011/EK végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 1986/2015/EU rendelet alapján a TED-en, (Tenders Electronic Daily) a „Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához" c. kiadvány online változatában korlátozták a megjelenő hirdetmények egyes pontjaiban szerepeltethető karakterek számát, amelyre tekintettel Ajánlatkérő az alábbi további tájékoztatást adja:
3.7.1. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 57. § (2) bekezdésében foglaltakra, amely szerint Közbeszerzési Dokumentumokat ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak elektronikus úton el kell érnie az ajánlattételi határidő lejártáig.
3.7.2. Az ajánlatkérő a Kbt. 71. § szerint teljes körben biztosítja a hiánypótlás lehetőségét. A Kbt. 71.§ (6) bekezdés szerinti korlátozást ajánlatkérő nem alkalmazza.
3.7.3. Ajánlattevő és alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet tekintetében az ajánlathoz csatolni kell a cégaláírási nyilatkozat (közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldány) vagy a Ctv. 9. §-a szerinti, ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-minta vagy a letelepedése szerinti országában elfogadott más, a cégjegyzésre jogosultságot igazoló dokumentum egyszerű másolata minden, az az ajánlatot aláíró (vagy arra meghatalmazást
adó), cég képviseleti jogosultsággal rendelkező személytől; a cégkivonatban vagy a letelepedés országában elfogadott más, a cégjegyzésre jogosultságot igazoló dokumentumban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazás eredeti vagy egyszerű másolati példánya, (ajánlatkérő kizárólag azon személy(ek) aláírási címpéldányát, aláírás mintáját kéri benyújtani, aki(k) az ajánlatban kötelezettségvállaló nyilatkozatot tesz(nek), vagy mint cégjegyzésre jogosult képviselő(k) meghatalmazást ad(nak) olyan személy(ek)nek, aki(k) az ajánlatban meghatalmazottként ír(nak) alá), Nem magyarországi gazdasági szereplők esetében - ha aláírási címpéldány/ ügyvéd által ellenjegyzett aláírásminta nem ismert - közjegyző által hitelesített aláírási minta, továbbá
3.7.4. Ajánlattevő és alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet tekintetében az ajánlathoz csatolni kell a folyamatban lévő cégbírósági változásbejegyzési eljárás esetén a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelem és annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolás [=ún. „e-tértivevény” és/vagy az „Informatikai vizsgálat eredménye” elnevezésű dokumentum 1-1 nyomtatott példányát, továbbá .xml file-ként nyomtatva a „Változásbejegyzési kérelem” elnevezésű dokumentum 1 nyomatott példánya (mellékletek nélkül)]. Amennyiben ajánlattevő, az ajánlatban nevesített alvállalkozó szervezet és alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet tekintetében nincs folyamatban lévő cégbírósági változásbejegyzési eljárás, abban az esetben az erre vonatkozó nemleges tartalmú nyilatkozat benyújtása szükséges.
3.7.5. Ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (6) bekezdése alapján az ajánlatban meg kell jelölnie:
a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni,
b) az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat. (A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell!)
3.7.6. Az ajánlatnak tartalmazni kell az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti nyilatkozatát (adott esetben nemlegest is), továbbá a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratát.
3.7.7. Az ajánlatnak tartalmazni kell az ajánlattevő a Kbt. 66. § (2) bekezdés szerinti nyilatkozatát, eredeti példányban.
3.7.8. Az ajánlatnak tartalmazni kell az ajánlattevő Kbt. 66. § (4) bekezdése szerint nyilatkozatát, amelyben nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e.
3.7.9. Az ajánlatnak tartalmazni kell a Kbt. 66. § (5) bekezdés szerinti felolvasólapot, amelyben ajánlattevő feltünteti a Kbt. 68. § (4) bekezdés szerinti információkat. Ajánlatkérő valamennyi értesítést (így különösen: összegezés) a felolvasólapon megadott faxszámra, e-
mail címre küldi meg az ajánlattevő részére. Ajánlatkérő felhívja T. xxxxxxxxxxx figyelmét, hogy kapcsolattartási adataikat szíveskedjenek a felolvasólapon úgy megadni, hogy Ajánlatkérő nem vállal felelősséget azért, ha a megküldött értesítések a címzett oldalán nem jutnak el a megfelelő kapcsolattartóhoz.
3.7.10. Több gazdasági szereplő közösen is nyújthat be ajánlatot. Közös ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő(k) személyében az ajánlattételi határidő lejára után változás nem következhet be. Közös ajánlat benyújtása esetén az ajánlatnak tartalmaznia kell a valamennyi közös ajánlattevő által aláírt Együttműködési Megállapodást. A közös ajánlattevők közötti Együttműködési Megállapodás egyéb tartalmi előírásait a Közbeszerzési Dokumentum „Első Rész Dokumentáció” I. Fejezet, Alapvető Információk 3.1 pont Értelmező Rendelkezések 12.) pontja tartalmazza.
3.7.11. Az ajánlatot papír alapon 1 példányban és a papír alapú példánnyal mindenben megegyező 1 példányban elektronikus adathordozón (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható pdf. file formátumban) kell benyújtani. Amennyiben az ajánlat papír alapú példánya és az elektronikus példánya között eltérés van, a papír alapú példány az irányadó. Csatolandó az ajánlathoz ajánlattevő cégszerűen aláírt nyilatkozata a tekintetben, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott példánya mindenben megegyezik a papír alapú ajánlati példánnyal.
3.7.12. Az ajánlati felhívás IV.2.4. pontjában és VI.3. pont 11.) alpontjában ajánlatkérő az ajánlatok magyar nyelven történő benyújtását írta elő. Amennyiben az ajánlatban nem magyar nyelvű dokumentumok kerülnek csatolásra, abban az esetben ezen idegen nyelvű okiratokról, dokumentumokról felelős magyar fordítás benyújtása szükséges (Kbt 47. § (2) bek.), azaz a 24/1986. (VI.26.) MT rendelet szerinti hiteles fordítás nem előírás), apostille hitelesítés nélkül. Felelős magyar fordítás alatt ajánlatkérő az olyan fordítást érti, amely tekintetében az ajánlattevő képviseletére jogosult személy nyilatkozik, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek, és a nyilatkozatát valamennyi fordításhoz csatolja. A fordítás tartalmának a helyességéért az ajánlattevő a felelős. (lásd még Közbeszerzési Dokumentum „Első Rész Dokumentáció” I. Fejezet, Alapvető Információk 3.1 pont Értelmező Rendelkezések 10.) pontját)
A közbeszerzési eljárásban joghatás kiváltására csak a magyar nyelvű okiratok, dokumentumok alkalmasak.
3.7.13. A nyertes ajánlat szerinti alvállalkozónak és szakembernek az ajánlattevő teljesítésében való közreműködésével kapcsolatban ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a Kbt. 138. § rendelkezéseire.
3.7.14. Az ajánlattétellel (Ajánlat elkészítésével, benyújtásával) kapcsolatosan felmerülő valamennyi költség és kockázat az ajánlattevőt terheli.
3.7.15. Árfolyamok: A különböző devizák magyar forintra történő átváltásánál ajánlattevőnek az árbevétel tekintetében a számviteli jogszabályok szerinti beszámoló fordulónapján (ha ez
nem munkanap, akkor az azt megelőző munkanapon), a referenciák tekintetében pedig a teljesítés napján (ha ez nem munkanap, akkor az azt megelőző munkanapon) érvényes hivatalos, Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alapul venni. Amennyiben valamely devizát a Magyar Nemzeti Bank nem jegyez, vagy adott napon nem jegyez, az adott devizára ajánlattevő saját nemzeti bankja (központi bankja) által, a forgalom tekintetében a beszámoló fordulónapján (ha ez nem munkanap, akkor az azt megelőző munkanapon), a referenciák tekintetében pedig a teljesítés napján (ha ez nem munkanap, akkor az azt megelőző munkanapon) érvényes középárfolyamon számított EUR ellenértéket kell ajánlattevőnek alapul venni, majd a fentiek alapján magyar forintra váltani. Az ajánlatban szereplő, nem magyar forintban megadott összegek tekintetében az átszámítást tartalmazó iratot közvetlenül a kérdéses dokumentum mögé kell csatolni.
3.7.16. Amennyiben ajánlattevő – átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlathoz csatolni kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat egyszerű másolatban, így különösen a szétválási, kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat, figyelemmel a Kbt. 65. § (11) bekezdésében foglaltakra.
3.7.17. A dokumentumok benyújtásának formája: A Kbt. 47. § (2) bekezdése alapján a dokumentumok egyszerű másolatban is benyújthatók, ugyanakkor lehetőség van a dokumentumok eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtására is. Az alkalmasság megítéléséhez szükséges dokumentumokat szintén elegendő egyszerű másolatban benyújtani.
3.7.18. A jelen felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésről szóló 2015. évi CXLIII. törvény, továbbá a 321/2015. (X.30.) valamint a 213/1996 (XII. 23.) Kormányrendelet előírásai szerint kell eljárni.
3.7.19. Irányadó idő: A felhívásban és dokumentációban valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő. Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő lejártát a vagy a 180-as telefonszám felhívásával, vagy a xxx.xxxxxxxxx.xx weboldal Budapesti idő adata alapján állapítja meg.
3.7.20. A III.1.2.) és a III.1.3.) pontok szerinti valamennyi alkalmassági feltétel és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb.
3.7.21. Ajánlatkérő a Kbt. 73.§ (4) bekezdése alapján felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy érvénytelen az ajánlat, ha nem felel meg azoknak a környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeknek, amelyeket a jogszabályok vagy kötelezően alkalmazandó kollektív szerződés, illetve a Kbt. 4. számú mellékletében felsorolt környezetvédelmi, szociális és munkajogi rendelkezések írnak elő. Az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat a Kbt. 73.§ (4) bekezdés szerinti azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Ajánlattevőknek e feltételekről külön nyilatkoznia nem kell.
3.7.22. Ajánlatkérő az eljárás nyertesével köti meg a szerződést, vagy – a nyertes visszalépése esetén – a Kbt. 131. § (4) bek. szerint jár el. A szerződéskötés tervezett időpontja: az írásbeli összegezés megküldésének napjától számított tizenegyedik napon. Ha ez nem munkanap, úgy az azt követő legközelebbi munkanapon (Kbt. 48. § (3) bek.). Időpont: 10:00 óra
3.7.23. Az írásbeli összegezés megküldésének időpontja: A Kbt. 70. § és 79. § (2) bek. szerint.
3.7.24. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlatoknak az ajánlati felhívás IV.2.2) pontban foglalt határidőig az ajánlati xxxxxxxx X.3) pontban megjelölt helyiségbe be kell érkeznie a Közbeszerzési Dokumentumokban meghatározottak szerint.
3.7.25. Ajánlatkérő ajánlati biztosíték nyújtását nem írja elő.
3.7.26. Alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet/személy bevonása tekintetében ajánlattevő nyilatkozni köteles az EEKD II. rész C. pontja szerint. Igen válasz esetén ajánlattevőnek csatolni kell a Kbt. 65. § (7) bek. szerinti nyilatkozatot, valamint a kapacitást nyújtó szervezet által aláírt EEKD-t a Kbt. 67. § (3) bek. megfelelően.
3.8. Kiegészítő tájékoztatás
Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatások kapcsán (kérdés és válaszadás) a Kbt. 56. § szerint jár el az alábbiak figyelembevételével:
Ajánlattevő - a megfelelő ajánlattétel érdekében - a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet telefax útján vagy e-mail útján az ajánlattételi határidőt megelőzően, ésszerű időben (főszabály szerint a Kbt. 56. § (3) bek. szerinti, az ajánlattételi határidőt megelőző 10 napos határidőben). A kiegészítő tájékoztatás kérés esetében a jelen dokumentáció II. 1.1. pont 3.) alpontjában megjelölt kapcsolattartó részére kell a telefax üzenetet vagy e-mail üzenetet megküldeni.
Ajánlatkérő kéri a fentiek szerint megküldött kérdéseket a jelen dokumentáció II. 1.1. pont 3.) alpontjában megjelölt e-mail címre .doc vagy azzal egyenértékű, szerkeszthető formátumban is megküldeni. Ajánlatkérő a kérés beérkezését követően, az ajánlattételi határidőt megelőző ésszerű határidőn belül megadja (főszabály szerint ajánlatkérő a Kbt. 56. § (2) bek. szerint, az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal adja meg) a kiegészítő tájékoztatást.
Az ajánlattevő felelőssége, hogy a kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérdések határidőben megérkezzenek az ajánlatkérőhöz. Az ajánlattevőnek az írásbeli kérdésen fel kell tüntetni az eljárás tárgyát és azt a telefax számot, e-mail címet, amelyre a választ kéri.
Az ajánlattevő kizárólagos felelőssége, hogy olyan elérhetőséget adjon meg, amely a megküldendő dokumentumok fogadására 24 órában alkalmas. Ugyancsak az ajánlattevő felelőssége, hogy a szervezeti egységén belül a kiegészítő tájékoztatás időben az arra jogosulthoz kerüljön.
Amennyiben az ajánlatkérő úgy ítéli meg, hogy a későn érkezett kérdés megválaszolása a megfelelő ajánlattételhez szükséges és a válaszadáshoz nem áll megfelelő idő rendelkezésére, úgy a Kbt. 52. § (3) bekezdésében foglaltak szerint élhet az ajánlattételi határidő meghosszabbításának lehetőségével.
Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást megküldi, illetve az ajánlati felhívás szerint hozzáférhetővé teszi valamennyi gazdasági szereplő részére, amely érdeklődését az eljárás iránt az ajánlatkérőnél jelezte. (Ajánlatkérő a Kbt. 56. § rendelkezései szerint adja meg a kért tájékoztatást. A kérésre adott tájékoztatás tartalmát valamennyi ajánlattevővel ismerteti az Ajánlatkérő. E kötelezettségének az Ajánlatkérő oly módon tesz eleget, hogy a dokumentáció letöltése révén, vagy a dokumentációba betekintést kérés révén, illetve kiegészítő tájékoztatás iránti kérdésfeltevés révén már ismertté vált ajánlattevők címére írásban megküldi, illetve az ajánlati felhívás szerint hozzáférhetővé teszi a kiegészítő tájékoztatást.
A később letöltött dokumentációval együtt a kiegészítő tájékoztatás is átadásra kerül, illetve letölthető az érdeklődő gazdasági szereplők részére.)
Ajánlatkérő fenntartja annak a jogát, hogy bizonyos kérdéscsoportokat a következetes válaszadás, nyomon követhetőség és megfelelő tájékoztatás érdekében együtt válaszoljon meg.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az előzőek szerint írásban feltett kérdés(ek)re adott válasz(oka)t tartalmazó tájékoztatás a közbeszerzési dokumentum szerves részét képezi, a tájékoztatásban rögzítettek ajánlatba történő beépítése valamennyi ajánlattevő számára kötelező! Az ajánlattevő köteles az ajánlatában külön nyilatkozatban feltüntetni, hogy ajánlata elkészítése során a kiegészítő tájékoztatásokat figyelembe vette.
Az Ajánlatkérőt nem kötik a hivatalos kiegészítő tájékoztatásokon túl, akár szóban, akár írásban közölt olyan magyarázatok és felvilágosítások, amelyeket alkalmazottai, vagy képviselői illetéktelenül tettek meg az eljárás folyamán.
A kapcsolattartó személlyel közöltek az ajánlattevő, illetve közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevő vonatkozásában joghatályos közlésnek minősülnek.
Az Ajánlatkérő által közzétett kiegészítő tájékoztatások minden további jogcselekmény nélkül az ajánlat részét képezik, azok tartalma a felek közötti jogviszonyra irányadó. Ajánlattevő köteles ajánlatát a kiegészítő (értelmező) tájékoztatás figyelembevételével elkészíteni és benyújtani.
Ajánlatkérő helyszíni bejárást, illetve konzultációt nem tart.
3.9. Az ajánlatok formai követelményei
Az ajánlatot papír alapon 1 példányban és a papír alapú példánnyal mindenben megegyező 1 példányban elektronikus adathordozón (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható .pdf file formátumban, valamint az árazott tételes költségvetést az ajánlatkérő által hozzáférhetővé tett
.xls formátumban is a költségvetés ajánlatkérő általi ellenőrzése céljából) kell benyújtani. Amennyiben az egyes példányok között eltérés van, a papír alapú példány az irányadó. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy az elektronikus adathordozón benyújtott ajánlat tartalma megegyezik a papír alapon benyújtott ajánlat tartalmával.
Az ajánlatban lévő, minden – az ajánlattevő, az alvállalkozó szervezet és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet által készített – dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az adott szervezetnél erre jogosult(ak)nak (cégszerű aláírás) vagy olyan személynek, vagy személyeknek, aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak. (Nem minősül cégszerű aláírásnak a nyilatkozat aláírás bélyegzővel történő ellátása.)
Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen – az ajánlat beadása előtt – módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni.
Az ajánlatot lehetőség szerint az alábbiak figyelembe vételével kéri ajánlatkérő benyújtani:
a) Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni (Ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is köteles elfogadni, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható és az iratok helyére egyértelműen lehet hivatkozni);
b) Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, amely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak
c) Az ajánlatot – sérülésmentesen nem bontható módon – össze kell fűzni. (például: az Ajánlat eredeti példányát zsinórral, lapozhatóan össze kell fűzni, a csomót matricával az ajánlat első vagy hátsó lapjához rögzíteni, a matricát le kell bélyegezni, vagy az ajánlattevő részéről erre jogosultnak alá kell írni, úgy hogy a bélyegző, illetőleg az aláírás legalább egy része a matricán legyen, másik része pedig az ajánlat lapján)
d) Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen - az ajánlat beadása előtt - módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni.
e) Amennyiben az ajánlat példánya több elkülönülő részből áll, egyértelműen jelölni kell a kötetek számát.
f) Az ajánlatot becsomagolt állapotban kell benyújtani, a csomagolásnak biztosítani kell a következőket:
f.1) az ajánlat egyes példányai együtt maradjanak (papír alapú ajánlat + elektronikus adathordozó)
f.2) egyértelműen látható legyen, hogy a csomag lezárását követően abból semmit ki nem vettek, és/vagy abba semmit be nem tettek, (Az ajánlat csomagolása akkor nem minősül zártnak, ha abból roncsolás nélkül az ajánlat bármely lapja kivehető.)
f.3) a csomagolás külső felületén megjelölhetőek legyenek a következő pontban felsorolt adatok,
f.4) az ajánlatot tartalmazó csomagon fel kell tüntetni az alábbi adatokat és feliratokat: AJÁNLAT – "Keretmegállapodás a Xxxxxxx Xxxxx Katolikus Egyetem képviselői részére hivatalos bel- és külföldi utazási szolgáltatás nyújtása tárgyában"
Továbbá: Ajánlattételi határidő előtt felbontani tilos
g) Amennyiben az ajánlat papír alapú példánya és az elektronikus adathordozón beadott példánya között eltérés van, úgy az eredeti, papír alapú példányt bírálja és értékeli ajánlatkérő, azaz az eredeti, papír alapú példányt tekinti irányadónak.
h) Az ajánlat ne tartalmazzon semmilyen olyan anyagot, amelyet az ajánlatkérő nem kért be (pl. prospektus, reklámanyag, stb.). Amennyiben az ajánlattevő ilyen jellegű anyagokat is be kíván nyújtani, úgy ezeket – ha benyújtását feltétlenül szükségesnek tartja – lehetőleg az ajánlattól elkülönítve csatolja.
3.10. Az ajánlatok benyújtásának módja
Az ajánlattevőnek az ajánlatát (papír alapú és elektronikus példányt tartalmazó adathordozót) borítékban (csomagban) kell elhelyezni és lezárni.
A borítékon (csomagon) fel kell tüntetni az alábbiakat:
3.10.1. Címzés
Személyesen, gyorsposta vagy futár útján történő benyújtás esetén:
Stockbauer Tanácsadó Kft., 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx 00-00. OKISZ IRODAHÁZ Inkubátorház, I. emeleti titkárság (Xxxx Xxxxx)
Postai úton történő benyújtás esetén:
Stockbauer Tanácsadó Kft., 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx 00-00. OKISZ IRODAHÁZ Inkubátorház, I. emeleti titkárság (Xxxx Xxxxx)
Ajánlatkérő felhívja a T. Ajánlattevő figyelmét, hogy az ajánlatnak a személyesen (futár vagy gyorsposta útján) és a postai úton történő megküldés esetén is be kell érkeznie a 1146 Budapest, Thököly 58-60. OKISZ IRODAHÁZ Inkubátorház, I. emeleti titkárság címre az ajánlattételi határidő lejártának napján 10.00 óráig, ellenkező esetben az ajánlat nem érvényes. Ennek figyelembevételével döntsön ajánlattevő a postára adás időpontjáról!
3.10.2. A következő feliratokat:
Eljárás tárgya: „AJÁNLAT – Keretmegállapodás a Xxxxxxx Xxxxx Katolikus Egyetem képviselői részére hivatalos bel- és külföldi utazási szolgáltatás nyújtása tárgyában” – Ajánlattételi határidő előtt felbontani tilos!”
Az ajánlattevő cégbejegyzési okmányokban szereplő nevét és székhelyét; az ajánlattétel határidejét.
Amennyiben a boríték/csomag nincs lezárva és a fentieknek megfelelő jelölésekkel ellátva, az ajánlatkérő nem vállal felelősséget az ajánlat elirányításáért, vagy idő előtti felbontásáért.
A postai úton benyújtott ajánlat ajánlattételi határidőre történő beérkezéséért, illetve az ajánlat elvesztéséért ajánlatkérő nem vállal felelősséget, ennek kockázata az ajánlattevőt terheli.
3.11. Az ajánlattételi határidő, ajánlatok bontása
Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának napján 10.00 óráig be kell érkeznie az előírt 1146 Budapest, Thököly 58-60. OKISZ IRODAHÁZ Inkubátorház, I. emeleti titkárság címre, ellenkező esetben az ajánlat nem érvényes.
A postai úton benyújtott ajánlat esetében az esetleges késedelemből, roncsolódásból eredő kockázatot az ajánlattevő viseli. Az ajánlatkérő által rögzített határidő lejárta után beérkező ajánlatot az ajánlatkérő a Kbt. 73. § (1) bekezdés a) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja.
Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 68. § (1) bekezdése alapján az ajánlattételi határidő lejártának időpontjában az ajánlati felhívás IV.2.7) pontjában meghatározott időben és helyen bontja fel. Az ajánlatok felbontásán a Kbt. 68. § (3) bekezdése alapján az ajánlati felhívás
IV.2.7. pontjában meghatározott szervezet(ek) lehetnek jelen. Az Ajánlattevők a bontásra külön meghívót nem kapnak.
A személyesen benyújtott ajánlat átvételét ajánlatkérő képviselője a helyszínen írásban visszaigazolja. Az ajánlat akkor minősül az ajánlattételi határidőn belül beérkezettnek, ha az ajánlatot tartalmazó zárt és sértetlen csomag legkésőbb az ajánlati felhívásban meghatározott ajánlattételi határidő lejártáig a lentiekben megjelölt helyen – átvételi elismervénnyel dokumentáltan – az ajánlatkérő képviselőjének birtokában van. A benyújtás teljesítésének a küldemény tényleges kézbesítése minősül.
3.12. Hiánypótlás, felvilágosítás kérés a Kbt. 71 § szerint.
Ajánlatkérő az összes ajánlattevő számára azonos feltételekkel biztosítja a hiánypótlás lehetőségét, valamint az ajánlatokban található, nem egyértelmű kijelentések, nyilatkozatok, igazolások tartalmának tisztázása érdekében az ajánlattevőktől felvilágosítást kér.
A hiányok pótlása csak arra irányulhat, hogy az ajánlat megfeleljen a közbeszerzési dokumentumok vagy a jogszabályok előírásainak. A hiánypótlás során az ajánlatban szereplő iratokat - ideértve a Kbt. 69. § (4)-(5) bekezdése szerint benyújtandó dokumentumokat is - módosítani és kiegészíteni is lehet.
Mindaddig, amíg bármely ajánlattevő számára hiánypótlásra vagy felvilágosítás nyújtására határidő van folyamatban, az ajánlattevő pótolhat olyan hiányokat, amelyekre nézve az ajánlatkérő nem hívta fel hiánypótlásra.
Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) bek. szerinti korlátozással nem él, azaz újabb hiánypótlást rendel el, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
A hiánypótlás vagy a felvilágosítás megadása:
a) nem járhat a Kbt. 2. § (1)-(3) és (5) bekezdésében foglalt alapelvek sérelmével és
b) az ajánlatban a beszerzés tárgyának jellemzőire, az ajánlattevő szerződéses kötelezettsége végrehajtásának módjára vagy a szerződés más feltételeire vonatkozó dokumentum tekintetében csak olyan nem jelentős, egyedi részletkérdésre vonatkozó hiba javítható vagy hiány pótolható, továbbá átalánydíjas szerződés esetén az árazott költségvetés (részletes árajánlat) valamely tétele és egységára pótolható, módosítható, kiegészíthető vagy
törölhető, amelynek változása a teljes ajánlati árat vagy annak értékelés alá eső részösszegét és az ajánlattevők között az értékeléskor kialakuló sorrendet nem befolyásolja.
3.13. Az ajánlati kötöttség:
Az ajánlati kötöttség ideje: az ajánlattételi határidő lejártától számított 30 nap. Az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történő megküldése napjától a nyertes ajánlattevő és – amennyiben ajánlatkérő az ajánlatok értékelése során a következő ajánlatot tevő szervezetet (személyt) is megjelölte az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben – a második legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő ajánlati kötöttsége további 30 nappal meghosszabbodik.
3.14. Kbt. 73. § (5) bekezdés szerinti tájékoztatás:
Ajánlatkérő a Kbt. 73. § (5) bekezdésben előírtaknak megfelelően az alábbiak szerint adja meg azoknak a szervezeteknek a nevét amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat a Kbt.
73. § (4) bekezdés szerinti azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni
Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ)
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxxx xx 0-0.
Postai cím: 1437 Budapest, Pf. 839.
Tel.: x00-0-000-0000
Fax: x00-0-000-0000
Nemzetgazdasági Minisztérium, Foglalkoztatáspolitikáért Felelős Államtitkárság
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xxxxx xxx 0-0
Postai cím: 1369 Budapest Pf.: 481.
Telefon: +36 (l) 000-0000
Fax: +36 (l) 000-0000
NAV
1054 Budapest, Széchenyi u. 2.
Tel.: x00- 0-000-0000
Fax: +36-1- 000-0000
Nemzetgazdasági Minisztérium
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xxxxx xxx 0-0.
Postai cím: 1369 Budapest Pf.: 481.
Telefax: x00-0-000-0000
Telefon:
XXX (Xxxxxx xxxxx xxx 0-0.): x00 0 000-0000, NGM (Xxxxxx Xxxx u. 2): x00 0 000-0000,
NGM (Honvéd u. 13-15): x00 0 000-0000
E-mail:xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xxx.xx
Honlap: xxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx
Földművelésügyi Minisztérium 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx Xxxxx xxx 00. Postai cím: 1860 Budapest
Telefon: 00-0-000-0000
Telefax: 00-0-000-0000
Honlap: xxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx
Közbeszerzési Hatóság
0000 Xxxxxxxx, Xxxxx xxxx 0.
Postafiók cím: 1525. Pf. 166.
Telefon: 00-0-000-0000
Telefax: 00-0-000-0000
Honlap: xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx.xx/
II. FEJEZET
NYERTES AJÁNLATTEVŐ KIVÁLASZTÁSA
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő kiválasztása esetében a Kbt. 76.§ (2) bekezdés c) pontja alapján legjobb ár - érték megjelenítő szempontrendszert alkalmazza az alábbiak szerint:
Rész-szempontok
1. Minőségi kritérium (%, illetve naptári nap)
12 | Repülőjegy esetén az utas számára a műszaki leírás szerinti saját elektronikus felület biztosítása igen/nem | 20 |
13 | Szálláshelyfoglalás esetén listaárából adott kedvezmény mértéke (%- ban egész számban meghatározva) | 20 |
2. Ajánlati ár (nettó Ft)
Részszempont: | Súlyszám: | |
1 | Repülőjegy foglalásának és kiállításának kezelési költsége hagyományos módon (nettó Ft/jegy – fix díj) | 20 |
2 | On-line repülőjegy foglalásnak kezelési költsége (nettó Ft/jegy – fix díj) | 20 |
3 | Repülőjegy módosítás és törlés esetén a légitársaságok által alkalmazott díjazáson felüli díjazás mértéke (nettó Ft/jegy – fix díj) | 8 |
4 | Reptéri szolgáltatás megrendelés, Túlsúly-jegy kiállítás, Reptéri transzfer ügyintézés kezelési költsége (nettó Ft/utas – fix díj) | 8 |
5 | Hagyományos módon történő szállásfoglalás kezelési költsége (nettó Ft/szállásfoglalás – fix díj) | 20 |
6 | On-line módon történő szállásfoglalás kezelési költsége (nettó Ft/szállásfoglalás – fix díj) | 20 |
7 | Autóbérlés kezelési költsége (nettó Ft/autóbérlés – fix díj) | 10 |
8 | Hagyományos módon történő belföldi, és külföldi vonat és autóbusz menetjegy, helyjegy, továbbá hajó és kompjegyek foglalás és kiállítás kezelési költsége (nettó Ft/jegy – fix díj) | 10 |
9 | On-line módon történő belföldi, és külföldi vonat és autóbusz menetjegy, helyjegy, továbbá hajó és kompjegyek foglalás és kiállítás kezelési költsége (nettó Ft/jegy – fix díj) | 10 |
10 | Vízumügyintézés (nettó Ft/vízum) | 2 |
11 | Eseti futárszolgálat díja budapesti szállítási címre (nettó Ft/alkalom) | 8 |
Az értékelés a Közbeszerzések Hatóságának KÉ. 2012. évi 61. szám 2012.06.01-jei útmutatója szerint történik:
Értékelési ponttartomány:
Az adható pontszám a részszempontok esetén 1-10 pont, ahol az 1 pont a legrosszabb, a 10 pont a legjobb érték.
Értékelési módszer:
A „legjobb ár-érték arány” értékelési szempontja esetén a módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot:
• az 1.-11. értékelési részszempontoknál relatív értékelés fordított arányosítás,
• a 13. értékelési részszempontnál relatív értékelés egyenes arányosítás
• a 12. értékelési részszempontoknál abszolút értékelés pontozás.
Fordított arányosítás esetén: a legalacsonyabb értéket megajánló ajánlat kapja a 10 pontot – mint az ajánlatkérő számára legkedvezőbb ajánlat – a többi ajánlat pontszámát ajánlatkérő a legkedvezőbb ajánlathoz viszonyítva fordított arányosítással számítja ki a következő képlet alapján:
P = (AJÁNLATlegjobb/AJÁNLATvizsgált) × (PONTSZÁMmax – PONTSZÁMmin) + PONTSZÁMmin
Egyenes arányosítás esetén: a legmagasabb értéket megajánló ajánlat kapja a 10 pontot – mint az ajánlatkérő számára legkedvezőbb ajánlat – a többi ajánlat pontszámát a legkedvezőbb ajánlathoz viszonyítva egyenes arányosítással számítja ki a következő képlet alapján:
P = (AJÁNLATvizsgált/AJÁNLATlegjobb) × (PONTSZÁMmax – PONTSZÁMmin) + PONTSZÁMmin
Pontozás esetén: Az igen válasz kapja a legmagasabb pontszámot (10 pontot), míg a nem válasz esetén 1 pontot kap az ajánlat.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy
- ott, ahol az ajánlatot számadattal (Forint vagy százalék) kell megadni, ott az ajánlatot csak egész szám formátumban fogad el (tört szám, tizedesjegy nem megengedett)
- ott, ahol az ajánlatot számadattal (Forint vagy százalék) kell megadni, ott az ajánlatot 0, azaz nulla értéktől pozitív irányban eltérő értékben lehet megadni. Ennek indoka az, hogy 0-val matematikai műveletet, számítást végezni nem lehet.
- ott, ahol az ajánlatot szöveges módon kell megadni, ott ajánlatként egyértelmű igen/nem választ fogad el ajánlatként.
Ajánlatkérő az adott részszempont esetében az adott ajánlat fenti módszerrel megállapított pontszámát (2 tizedesjegyre kerekítve) a részszempont súlyszámával megszorozva állapítja meg az adott ajánlat összpontszámát.
A módszer (módszerek) rövid ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja a fenti ponthatárok közötti pontszámot:
1.-11. részszempont: Ajánlati ár
Az ajánlati árat nettó összegben, magyar forintban (HUF) kell feltüntetni, amely magában foglalja a teljes költséget, illetőleg a feladat végrehajtása során, annak érdekében felmerülő valamennyi díjat és fizetendő ellenszolgáltatást.
A felolvasólapon az ártáblázatban felsorolt tételek egységárainak ellenértékének összegét kell egy számadattal feltüntetni nettó Ft + áfa formátumban, 0, azaz nullától eltérő, egész számban kifejezve (tört szám/tizedesjegy (azaz fillér) nem megengedett) ajánlatkérő ezt az összeget értékeli és hasonlítja össze.
Az Ajánlattevőnek az értékelési szempontra egyetlen egész számadattal (egész számra kerekítve, például: 123.456.789,- Ft.), nettó módon megadva kell ajánlatot tenniük. Az összehasonlító ár a nettó ajánlati ár.
A megajánlott ajánlati árnak minden, a feladat ellátásával kapcsolatos feladat elvégzésére fedezetet kell nyújtania.
A nyertes Ajánlattevő az ajánlatban megjelölt árakon túlmenően semmilyen jogcímen, semmilyen összeget nem számíthat fel.
A legalacsonyabb megajánlás a legkedvezőbb, ez kapja a legmagasabb pontszámot!
12. részszempont: Repülőjegy esetén az utas számára a műszaki leírás szerinti saját elektronikus felület biztosítása igen/nem
Ajánlatkérő számára kiemelkedő jelentőséggel bír az a körülmény, hogy ajánlattevő rendelkezik-e az „Repülőjegy esetén az utas számára a műszaki leírás szerinti saját elektronikus felület biztosítása” szolgáltatással, ezért azt az értékelés tárgyává teszi.
A szolgáltatással kapcsolatos elvárásokat a Közbeszerzési Dokumentum „Második Rész Műszaki Leírás” II. fejezete tartalmazza.
Amennyiben ajánlattevő rendelkezik ilyen szolgáltatással úgy a felolvasólapon az „igen” választ tüntesse fel, ellenkező esetben (amennyiben nem rendelkezik az ajánlattétel időpontjában ilyen szolgáltatással), a „nem” választ.
A pontozás:
Az ajánlattevő által megajánlott ajánlati elem | Kapható pontszám |
igen válasz esetén | 10 pont |
nem válasz esetén | 1 pont |
Az igen válasz a legkedvezőbb, ez kapja a legmagasabb pontszámot!
13. részszempont: Szálláshelyfoglalás esetén listaárából adott kedvezmény mértéke (%-ban egész számban meghatározva)
Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bek.-sel összefüggésben kötelezően elvárt értéket nem határoz meg.
Ajánlatkérő az ajánlattevő által vállalt minél kedvezőbb mértékre (nagyobb értékű kedvezményre) várja az ajánlattevői megajánlásokat. (Ajánlat)
A legkedvezőbb vállalás a minél magasabb mértékű (nagyobb értékű) vállalás.
Az ajánlatokat 0, azaz nulla értéktől eltérő értékű, egyetlen egész (tört szám/tizedesjegy nem megengedett) számadattal, % formában kifejezve kell megadni. pl.: 2%
Ajánlatkérő felhívja a t. Ajánlattevők figyelmét a Kbt. 72. § (7) bek-ben foglaltakra, amelynek értelmében a lehetetlen, túlzó, teljesíthetetlennek ítélt kötelezettségvállalásokat vizsgálni fogja, illetve az ilyennek ítélt ajánlatot érvénytelennek nyilvánítja.
A legmagasabb értékű megajánlás a legkedvezőbb, ez kapja a legmagasabb pontszámot!
III. FEJEZET
AZ AJÁNLATI ÁR MEGADÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK
1. Az ajánlati ár – Díj – megadása
Ajánlatkérő a Közbeszerzési Dokumentumban felolvasólapot biztosít az ajánlattevő részére. Felolvasólap benyújtandó az ajánlattevő – közös ajánlattétel esetén az ajánlattevők képviselője – által cégszerűen aláírva. Ajánlattevő – közös ajánlattétel esetén valamennyi ajánlattevő – nevét, székhelyét a cégbíróságnál bejegyzett formában kéri ajánlatkérő megadni, amely alapján ajánlatkérő ellenőrizni képes a közhiteles nyilvántartásokban.
Ajánlattevőnek az adott tevékenységre megajánlott Díj adatot (HUF) a felolvasólapon kell szerepeltetni. A nettó díjnak tartalmaznia kell a teljes költséget, illetőleg a feladat végrehajtása során, annak érdekében felmerülő valamennyi díjat és fizetendő ellenszolgáltatást.
Ajánlatkérő az adott tevékenyég Nettó Díj összegét értékeli az ajánlatok értékelése során.
Az ajánlattevőnek ajánlatában meg kell adnia a díj mértékét, egyetlen egész számadattal
meghatározva.
Az ajánlatban szereplő valamennyi árnak fix árnak kell lennie, vagyis az Ajánlattevők semmilyen formában és semmilyen hivatkozással sem tehetnek változó árat tartalmazó ajánlatot.
A díjat úgy kell megadni, hogy azok tartalmazzanak minden járulékos költséget, függetlenül azok formájától és forrásától. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell mindazokat a költségeket, amelyek az ajánlat tárgyának eredményfelelős megvalósításához, az ajánlati feltételekben rögzített feltételek betartásához szükségesek.
A nettó árakat úgy kell megadni, hogy azok tartalmazzanak minden járulékos költséget, függetlenül azok formájától és forrásától, pl. VÁM, különböző díjak és illetékek, stb.
Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a szerződés időtartama alatti árváltozásból eredő vállalkozói kockázatot és vállalkozói hasznot is.
Az ajánlattevők csak magyar forintban (HUF) tehetnek ajánlatot és a szerződéskötés valutaneme is csak ez lehet.
i. Repülőjegy foglalásának és kiállításának kezelési költsége hagyományos módon:
Ezen értékelési részszempont esetén az összehasonlítás alapját Ajánlattevő által végzett repülőjegyek foglalási és kiállítási kezelési költsége adja. Nettó forint értékben kell megadni , fix díjként, egy (1) db jegyre vonatkoztatva.
A repülőjegy foglalás és kiállítás kezelési költségét a Felolvasólapon kell megadni.
ii. On-line repülőjegy foglalásának kezelési költsége:
Ezen értékelési részszempont esetében az összehasonlítás alapját az Ajánlattevő által üzemeltetett online rendszerben Ajánlatkérő munkatársai által végzett on- line repülőjegy foglalások kezelési költsége adja. Nettó forint értékben kell megadni, fix díjként, egy (1) db jegyre vonatkozóan.
Az on-line repülőjegy foglalás és kiállítás kezelési költségét Felolvasólapon kell megadni.
iii. Repülőjegy módosítás és törlés esetén a légitársaságok által alkalmazott díjazáson felüli díjazás mértéke:
Ezen értékelési részszempont esetében az összehasonlítás alapját vagy a hagyományos, vagy pedig az on-line rendszerben lefoglalt repülőjegyek módosításának, törlésének olyan költsége képezi, amelyet ajánlattevő kíván alkalmazni a légitársaságok által alkalmazott díjazáson felül. A módosítás, törlés költségét Nettó forint értékben kell megadni, fix díjként, egy (1) db jegyre vonatkozóan.
A repülőjegy módosítás, törlés költségét Felolvasólapon kell megadni.
iv. Reptéri szolgáltatás megrendelés/ Túlsúly-jegy kiállítás/ Reptéri transzfer ügyintézés kezelési költsége
Ezen értékelési részszempont esetében az összehasonlítás alapját a reptéri szolgáltatások, ezen belül a konkrét reptéri szolgáltatások megrendelésének, a túlsúly jegy kiállításának és a reptéri transzfer ügyintézésének kezelési költsége képzi.
A konkrét reptéri szolgáltatások körében megrendelhető szolgáltatásokhoz az alábbi szolgáltatások tartozhatnak:
• Business váró foglalása
• VIP váró foglalása
A kezelési költség mértékét nettó Ft-ban kell kalkulálni egy utasra vetítve. Az
ajánlatot a Felolvasólapon kell megadni.
v. Hagyományos módon történő szállásfoglalás kezelési költsége hagyományos módon:
Ezen értékelési részszempont esetén az összehasonlítás alapját a hagyományos módon történő bel- és külföldi szállások foglalásának kezelési költsége képezi. Az ajánlatot nettó Ft-ban kell megadni, fix díjként, 1 fő egyszeri szállásfoglalására vonatkoztatva. A szállásfoglalás kezelési költségét a Felolvasólapon kell megadni.
vi. On-line módon történő szállásfoglalás kezelési költsége:
Ezen részszempont esetében az összehasonlítás alapját az Ajánlattevő által üzemeltetett online rendszerben Ajánlatkérő munkatársai által végzett on-line foglalási rendszerben történő bel- és külföldi szállások foglalásának kezelési költsége képezi. Az ajánlatot nettó Ft-ban kell megadni, fix díjként, egy fő egyszeri szállásfoglalására vonatkoztatva. Az on-line szállásfoglalás kezelési költségét a Felolvasólapon kell megadni.
vii. Autóbérlés kezelési költsége:
Ezen részszempont esetében az összehasonlítás alapját az Ajánlattevő által lebonyolított autóbérlés kezelési költségének mértéke képezi. Az ajánlatot nettó Ft-ban kell megadni, fix díjként egy db gépjármű bérlésére vonatkoztatva. Az autóbérlés kezelési költségét a Felolvasólapon kell megadni.
viii. Hagyományos módon történő bel- és külföldi autóbusz és vasúti menetjegy, helyjegyek, továbbá hajó és kompjegyek foglalás és kiállítás kezelési költsége Ezen részszempont esetében az összehasonlítás alapját a bel- és külföldre szóló
autóbusz és vasúti menetjegy illetve helyjegy (vasút esetén továbbá még hálókocsi- és couchette-jegyek), valamint hajó és kompjegyek foglalásának és a jegykiállításának kezelési költségének mértéke képezi. Az ajánlatot nettó Ft-ban kell megadni, fix díjként egy db jegyre vonatkoztatva. A menetjegy és helyjegy foglalás és kiállítás kezelési költségét a Felolvasólapon kell megadni.
ix. On-line módon történő bel- és külföldi autóbusz és vasúti menetjegy, helyjegyek, továbbá hajó és kompjegyek foglalás és kiállítás kezelési költsége
Ezen részszempont esetében az összehasonlítás alapját a bel- és külföldre szóló autóbusz és vasúti menetjegy illetve helyjegy (vasút esetén továbbá még hálókocsi- és couchette-jegyek), valamint hajó és kompjegyek Ajánlattevő által üzemeltetett online rendszerben Ajánlatkérő munkatársai által végzett on-line foglalási rendszerben történő foglalás és a jegykiállítás kezelési költségének mértéke képezi. Az ajánlatot nettó Ft-ban kell megadni, fix díjként egy db jegyre vonatkoztatva. A menetjegy és helyjegy foglalás és kiállítás kezelési költségét a Felolvasólapon kell megadni.
x. Vízumügyintézés kezelési költsége:
Ezen részszempont esetében az összehasonlítás alapját az Ajánlattevő által lebonyolított vízumügyintézés kezelési költségének mértéke képezi. Az ajánlatot nettó Ft-ban kell megadni, fix díjként 1 fő egyszeri vízumügyintézésére vonatkoztatva. A vízumügyintézés kezelési költségét a Felolvasólapon kell megadni.
xi. Eseti futárszolgálat díja budapesti szállítási címre feladat költsége: Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot, hogy egyedi megrendelések esetén a megrendelt dokumentumokat, úti okmányokat az ajánlattevő által biztosított futárszolgáltatással juttattassa el a Megrendelő jelen Keretmegállapodásban megjelölt budapesti szállítási címére. Ezen részszempont esetében az összehasonlítás alapját az Ajánlattevő által biztosított futárszolgáltatás költségének mértéke képezi. Az ajánlatot nettó Ft-ban kell megadni, fix díjként futárszolgált/alkalom mértékegységre vonatkoztatva. A futárszolgáltatás biztosításának költségét a Felolvasólapon kell megadni.
Mindenféle, az ajánlati felhívásban és a Közbeszerzési Dokumentumokban (Szerződés tervezetben) foglaltakkal ellentétes, vagy azoknak nem megfelelő, értékelési részszemponttal, vagy a szerződés teljesítésével kapcsolatos ajánlattevői kikötés (különösen, de nem kizárólagosan az ajánlati ár milyen valuta árfolyam mellett érvényes, vagy az ajánlat a felhívástól eltérően meddig érvényes) az ajánlat érvénytelenségét vonhatja maga után.
IV. FEJEZET
AZ AJÁNLAT ÉS A KBT 69. § (4) BEK SZERINTI IRAT
ÖSSZETÉTELE, A BENYÚJTANDÓ IRATOK JEGYZÉKE, IRATOK JAVASOLT SORRENDJE
IV.1.
Az ajánlatban az alábbi dokumentumokat kell csatolnia:
Ajánlatkérő kéri az ajánlattevőket, hogy az ajánlatukban szereplő iratok, lehetőség szerint az alábbi sorrendben fűzzék össze. Az ajánlatot ajánlatkérő kéri tartalomjegyzékkel, továbbá oldalszámozással ellátni, amely teljes részletességgel mutatja, hogy az ajánlatban lévő dokumentumok az ajánlat mely oldalán találhatóak meg.
Az ajánlatnak tartalmaznia kell az alábbi dokumentumokat:
1. Felolvasólap
A felolvasólapot a melléklet szerinti javasolt tartalommal. A felolvasólapon fel kell tüntetni a Kbt. 68.§ (4) bekezdése szerinti információkat, figyelemmel a Kbt. 66.§ (5) bekezdésére.
2. Képviseleti jog igazolása
A képviseleti jog igazolására az ajánlathoz csatolandó Ajánlattevő és alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet tekintetében az ajánlathoz csatolni kell a cégaláírási nyilatkozat (közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldány) vagy a Ctv. 9. §-a szerinti, ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-minta vagy a letelepedése szerinti országában elfogadott más, a cégjegyzésre jogosultságot igazoló dokumentum egyszerű másolata minden, az az ajánlatot aláíró (vagy arra meghatalmazást adó), cég képviseleti jogosultsággal rendelkező személytől; a cégkivonatban vagy a letelepedés országában elfogadott más, a cégjegyzésre jogosultságot igazoló dokumentumban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazás eredeti vagy egyszerű másolati példánya, (ajánlatkérő kizárólag azon személy(ek) aláírási címpéldányát, aláírás mintáját kéri benyújtani, aki(k) az ajánlatban kötelezettségvállaló nyilatkozatot tesz(nek), vagy mint cégjegyzésre jogosult képviselő(k) meghatalmazást ad(nak) olyan személy(ek)nek, aki(k) az ajánlatban meghatalmazottként ír(nak) alá), Nem magyarországi gazdasági szereplők esetében - ha aláírási címpéldány/ ügyvéd által ellenjegyzett aláírásminta nem ismert - közjegyző által hitelesített aláírási minta.
3. Ajánlati nyilatkozat
A Kbt. 66. § (2) bekezdése alapján kell elkészíteni. Az ajánlat papír alapon benyújtott eredeti példányának a nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia.
4. Közös ajánlattevők együttműködési megállapodása
Közös ajánlattétel esetében csatolni kell az együttműködési megállapodást legalább a Közbeszerzési Dokumentumokban foglalt tartalommal.
5. Nyilatkozat a Kbt. 66.§ (4) bekezdése szerint (Kkv. nyilatkozat)
Ajánlattevőnek a Kbt. 66.§ (4) bekezdése alapján nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e.
6. Egységes európai közbeszerzési dokumentum
Ajánlattevőnek és a kapacitást biztosító szervezetnek az ajánlat benyújtásakor a kizáró okok fenn nem állása és az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt nyilatkozatát kell benyújtani.
7. Nyilatkozat alvállalkozók igénybe vételéről
Ajánlattevőnek a nyilatkozatot a Kbt. 66.§ (6) bekezdése szerinti tartalommal kell elkészítenie. (Nemleges is csatolandó)
8. Nyilatkozat a Kbt. 65. § (7) bekezdéséről
Az ajánlatban, meg kell jelölni azt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő az adott szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. Csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Ajánlatkérő a szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot fordulat alatt a felek kétoldalú (felek által együttesen aláírt), írásba foglalt megállapodását érti (a kapacitásszervezet egyoldalú nyilatkozata nem fogadható el), amelyből a bevonás módja egyértelműen kiderül. (Nemleges is csatolandó, azaz ha ajánlattevő nem vesz igénybe kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetet, az erre vonatkozó nemleges nyilatkozat is csatolandó, iratminta megfelelő.)
9. Nyilatkozat üzleti titokról
A gazdasági szereplő az üzleti titkot tartalmazó, elkülönített irathoz indokolást köteles csatolni, amelyben részletesen alátámasztja, hogy az adott információ, vagy adat nyilvánosságra hozatala miért és milyen módon okozna számára aránytalan sérelmet. A gazdasági szereplő által adott indokolás nem megfelelő, amennyiben az általánosság szintjén kerül megfogalmazásra.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlat érvénytelen ha (Kbt. 73. § (1) bekezdés:
f) az ajánlattevő
fa) valamely adatot a 44. § (2)-(3) bekezdésébe ütköző módon minősít üzleti titoknak és ezt az ajánlatkérő hiánypótlási felhívását követően sem javítja; vagy
fb) a 44. § (1) bekezdése szerinti indokolás a hiánypótlást követően sem megfelelő.
10. Nyilatkozat ajánlati példányok vonatkozásában
Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy a benyújtott ajánlat elektronikus példánya (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható .pdf fájl) mindenben megegyezik a papír alapú példánnyal.
11. Nyilatkozat a vagyoni biztosítékról
Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy a szerződéskötés időpontjára a szerződéstervezetben foglaltaknak megfelelő vagyoni biztosítékot rendelkezésre bocsájtja. Közös ajánlattétel esetében a közös ajánlattevők mindegyikének rendelkeznie kell az előírtak szerinti vagyoni biztosítékkal.
12. Nyilatkozat folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról
Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő (közös ajánlattevő) szervezet, az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozó és alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet tekintetében egy nyilatkozatot a változásbejegyzési eljárás vonatkozásában, abban az esetben, is, amennyiben nincs ilyen eljárás folyamatban. (Nemleges nyilatkozat is csatolandó). folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelem és annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolás [=ún. „e-tértivevény” és/vagy az „Informatikai vizsgálat eredménye” elnevezésű dokumentum 1-1 nyomtatott példányát, továbbá .xml file-ként nyomtatva a „Változásbejegyzési kérelem” elnevezésű dokumentum 1 nyomatott példányát (mellékletek nélkül)], vagy a letelepedés országában elfogadott más, a változásbejegyzési kérelemről és annak érkeztetéséről szóló dokumentum másolatát. Amennyiben ajánlattevő, az ajánlatban nevesített alvállalkozó szervezet és alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet tekintetében nincs folyamatban lévő cégbírósági változásbejegyzési eljárás, abban az esetben az erre vonatkozó nemleges tartalmú nyilatkozat benyújtása szükséges. Amennyiben ajánlattevő – átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlathoz csatolni kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat egyszerű másolatban, így különösen a szétválási, kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat.
13. Nyilatkozat kizáró okokról alvállalkozók vonatkozásában
14. Regisztrációs adatlap a közbeszerzési dokumentumok letöltéséről
IV.2
A Kbt. 69.§ (4) bekezdése szerint az igazolások benyújtására felhívott szervezetnek az alábbi dokumentumokat kell csatolnia:
1. Kizáró okok igazolása
Xxxxxxxxxxxxxx 321/2015 (X.30.) rendelet 17.§ (1) bekezdése alapján a kizáró okok vonatkozásában egyszerű nyilatkozatot kell benyújtania, kivéve a Kbt. 62.§ (1) bekezdés
k) pont kb) alpontját.
2. Nyilatkozat a Kbt. 62.§ (1) k) pont kb) alpontja szerint
Xxxxxxxxxxxxxx 321/2015 (X.30.) rendelet alapján a kizáró okok vonatkozásában egyszerű nyilatkozatot kell benyújtania, kivéve a Kbt. 62.§ (1) bekezdés k) pont kb) alpontját.
3. Nyilatkozat a Kbt. 62.§ (1) bekezdés k) pont kc) alpont szerinti kizáró okról
Ajánlattevőnek a Kbt. 62.§ (1) bekezdés k) pont kc) alpontja vonatkozásában 321/2015 (X.30.) rendelet alapján külön nyilatkozatot kell benyújtania.
4. Nyilatkozat kizáró okokról kapacitást biztosító szervezetek vonatkozásában
Az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában a gazdasági szereplő vagy ajánlattevő nyilatkozatot nyújt be arról, hogy az érintett gazdasági szereplők vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok.
5. Nyilatkozat árbevételről
Xxxxxxxxxxxxxx a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 19.§ (1) bekezdés c) pontja szerinti nyilatkozatot kell csatolnia az ajánlati felhívás szerinti pénzügyi - gazdasági alkalmassági követelmény igazolására.
6. Referenciaigazolás
Ajánlattevőnek az eljárást megindító felhívásban előírt referenciával kapcsolatos követelményt a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 22.§ (3) bekezdése alapján a másik fél által adott igazolással kell igazolni. A referencia tartalma vonatkozásában a jelen dokumentáció útmutatót tartalmaz.
7. Nyilatkozat szakemberekről
Ajánlattevőnek a Kbt. 69. § (4) bek. szerinti igazolások benyújtása keretében nyilatkoznia kell az ajánlati felhívásban előírt szakemberek vonatkozásában. Ajánlatkérő nyilatkozatmintát mellékel.
8. Szakemberek önéletrajza
Ajánlatkérő az ajánlat egyszerűbb elkészítése érdekében, az ajánlatban bemutatott szakemberek vonatkozásában önéletrajz mintát mellékel. Az önéletrajz aláírásával a
szakember egyben nyilatkozik arról is, hogy a teljesítés időtartama alatt rendelkezésre fog állni
9. Felszereltség bemutatása
V. FEJEZET IRATMINTÁK
AZ AJÁNLAT BENYÚJTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES DOKUMENTUM - MINTÁK
1. számú melléklet
FELOLVASÓLAP
Az ajánlattevő neve:3 (cégbíróságnál bejegyzett formában) | |
Az ajánlattevő címe, székhelye: (cégbíróságnál bejegyzett formában) | |
Az ajánlattevő telefon-, fax száma: | |
Az ajánlattevő e-mail címe: |
1.
ÉRTÉKELÉSI SZEMPONT | AJÁNLAT | |
12 | Repülőjegy esetén az utas számára a műszaki leírás szerinti saját elektronikus felület biztosítása igen/nem | |
13 | Szálláshelyfoglalás esetén listaárából adott kedvezmény mértéke (%- ban egész számban meghatározva) |
3 Közös ajánlattétel esetén a táblázat a szükséges sorokkal értelemszerűen bővítendő oly módon, hogy a táblázatban ajánlatkérő által kért adatok mindegyike feltüntetendő!
2. Ajánlati ár
ÉRTÉKELÉSI SZEMPONT | AJÁNLAT | |
1 | Repülőjegy foglalásának és kiállításának kezelési költsége hagyományos módon (nettó Ft/jegy – fix díj) | |
2 | On-line repülőjegy foglalásnak kezelési költsége (nettó Ft/jegy – fix díj) | |
3 | Repülőjegy módosítás és törlés esetén a légitársaságok által alkalmazott díjazáson felüli díjazás mértéke (nettó Ft/jegy – fix díj) | |
4 | Reptéri szolgáltatás megrendelés, Túlsúly-jegy kiállítás, Reptéri transzfer ügyintézés kezelési költsége (nettó Ft/utas – fix díj) | |
5 | Hagyományos módon történő szállásfoglalás kezelési költsége (nettó Ft/szállásfoglalás – fix díj) | |
6 | On-line módon történő szállásfoglalás kezelési költsége (nettó Ft/szállásfoglalás – fix díj) | |
7 | Autóbérlés kezelési költsége (nettó Ft/autóbérlés – fix díj) | |
8 | Hagyományos módon történő belföldi, és külföldi vonat és autóbusz menetjegy, helyjegy, továbbá hajó és kompjegyek foglalás és kiállítás kezelési költsége (nettó Ft/jegy – fix díj) | |
9 | On-line módon történő belföldi, és külföldi vonat és autóbusz menetjegy, helyjegy, továbbá hajó és kompjegyek foglalás és kiállítás kezelési költsége (nettó Ft/jegy – fix díj) | |
10 | Vízumügyintézés (nettó Ft/vízum) | |
11 | Eseti futárszolgálat díja budapesti szállítási címre (nettó Ft/alkalom) |
A fenti ajánlatot „Keretmegállapodás a Xxxxxxx Xxxxx Katolikus Egyetem munkatársai részére hivatalos bel- és külföldi utazás szervezése, utazási szolgáltatás nyújtása tárgyában” megnevezésű közbeszerzési eljárás részeként tettük.
……………………….. 2016. hó …… nap
…………………………….. cégszerű aláírás
Jelen nyilatkozatot közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők által nyilatkozattételre feljogosított személy(ek) által aláírtan kell benyújtani. A nyilatkozatnak egyértelműen tartalmazni kell a közös ajánlattevők megjelölését.
2. számú melléklet
KÉPVISELETI JOG IGAZOLÁSA
3. számú melléklet
AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT4
a Kbt. 66. § (2) bekezdése alapján
Alulírott……………………….., mint a(z) (ajánlattevő
neve, címe) cégjegyzésre jogosult vezetője/meghatalmazott képviselője* kijelentem, hogy miután „Keretmegállapodás a Xxxxxxx Xxxxx Katolikus Egyetem munkatársai részére hivatalos bel- és külföldi utazás szervezése, utazási szolgáltatás nyújtása tárgyában” megnevezésű közbeszerzési eljárás ajánlati felhívásának, valamint a közbeszerzési dokumentumainak a feltételeit megismertük ezúton nyilatkozunk, hogy a megismert feltételeket elfogadjuk, és a közbeszerzés tárgyára ajánlatot teszünk a Felolvasólapon szereplő ellenszolgáltatás ellenében.
Ajánlatunk elfogadása esetén vállaljuk a keretmegállapodás megkötését a Közbeszerzési Dokumentumban közölt tervezet feltételei alapján, valamint az ott meghatározottak teljesítését a szerződés hatálya alatt.
Kijelentjük, hogy ajánlatunkat az ajánlattételi határidő lejártától számított 30 napig terjedő időszakra érvényben tartjuk, az addig ránk nézve kötelező érvényű, ezen időszak lejárta előtt bármikor elfogadható. Tudomásul vesszük, hogy ajánlatunkat ezen ajánlati kötöttség időtartama alatt nem változtathatjuk meg.
Elfogadjuk, hogy ajánlatunkat érvénytelennek nyilvánítják, ha fennállnak a Kbt.-ben meghatározott összeférhetetlenségi követelmények.
Tudatában vagyunk annak, hogy közös ajánlat esetén a közösen ajánlatot tevők személye nem változhat sem a közbeszerzési eljárás, sem az annak alapján megkötött szerződés teljesítése során. Xxxxx is tudatában vagyunk, hogy a közös ajánlattevők egyetemlegesen felelősek mind a közbeszerzési eljárás, mind az annak eredményeként megkötött szerződés teljesítése során.
Tudomásul vesszük, hogy Önök a legjobb ár-érték arányú ajánlatot kívánják kiválasztani.
Kijelentjük, hogy a fent említett közbeszerzési eljárásban elektronikus formában benyújtott ajánlat (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható .pdf fájl) teljes mértékben megegyezik a papír alapon benyújtott (eredeti) ajánlattal, továbbá a jelen ajánlat részét képező valamennyi dokumentum tartalma megfelel a valóságnak, azok tartalmáért felelősséget vállalunk.
…………………….. 2016. ……………… hó …… nap
………………..………………...... cégszerű aláírás
* A megfelelő szövegrész értelemszerűen aláhúzandó!
Jelen nyilatkozatot közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők által nyilatkozattételre feljogosított személy(ek) által aláírtan kell benyújtani. A nyilatkozatnak egyértelműen tartalmazni kell a közös ajánlattevők megjelölését.
4. számú melléklet
KÖZÖS AJÁNLATTÉTEL ESETÉBEN KÉRJÜK CSATOLJÁK AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁST
5. számú melléklet
AJÁNLATTEVŐ NYILATKOZATA
a Kbt. 66. § (4) bekezdésére figyelemmel
Alulírott……………………….., mint a(z) (ajánlattevő
neve, címe) cégjegyzésre jogosult vezetője/ meghatalmazott képviselője∗ „Keretmegállapodás a Xxxxxxx Xxxxx Katolikus Egyetem munkatársai részére hivatalos bel- és külföldi utazás szervezése, utazási szolgáltatás nyújtása tárgyában” megnevezésű közbeszerzési eljárásban
n y i l a t k o z o m,
hogy a(z) ….......................................... xxxxxxxxxxx a kis-és középvállalkozásokról szóló 2004. évi XXXIV. (Kkvt.) törvény 2-3. §-ai értelmében:
a) mikrovállalkozásnak minősül
b) kisvállalkozásnak minősül
c) középvállalkozásnak minősül
d) nem tartozik a Kkvt. hatálya alá. ∗
…………………….. 2016. ……………… hó …… nap
∗ A megfelelő szövegrész értelemszerűen aláhúzandó!
……..………………...... cégszerű aláírás
Közös ajánlat esetén a nyilatkozatot minden egyes ajánlattevő részéről külön-külön csatolni kell az ajánlathoz.
6. számú melléklet
EGYSÉGES EURÓPAI KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM
Külön dokumentumként csatolva a Közbeszerzési Dokumentum részeként
7. számú melléklet
AJÁNLATTEVŐ NYILATKOZATA *
a Kbt. 66.§ (6) bekezdése szerint
Xxxxxxxxx ….............................., mint a(z) …..................................................(ajánlattevő neve,
címe) cégjegyzésre jogosult vezetője/meghatalmazott képviselője* „Keretmegállapodás a Xxxxxxx Xxxxx Katolikus Egyetem munkatársai részére hivatalos bel- és külföldi utazás szervezése, utazási szolgáltatás nyújtása tárgyában” megnevezésű közbeszerzési eljárásban a Kbt. 66.§ (6) bekezdése alapján az alábbi nyilatkozatot teszem:
1) a Kbt. 66.§ (6) bekezdés a) pontjában foglaltaknak megfelelően nyilatkozom, hogy cégünk nyertessége esetén alvállalkozó(ka)t nem kíván igénybe venni / igénybe kíván venni az alábbi részek teljesítéséhez∗:
A közbeszerzésnek azon része/részei, amelynek teljesítésében alvállalkozó közreműködni fog:
2) a Kbt. 66. § (1) bekezdésének b) pontjában foglaltaknak megfelelően nyilatkozom, hogy társaságunk nyertessége esetén a fenti részek (1. xxxx) tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlatok benyújtásakor már ismert alvállalkozó(k)at az alábbiak szerint jelölöm meg:
Az igénybe venni kívánt alvállalkozó(i)nk (név, cím, cégjegyzék szám) | A közbeszerzésnek az 1. pont szerinti azon része/részei, amelynek teljesítésében az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozó közreműködni fog |
…………………… 2016. ……………. hó ………nap.
……..………………...... cégszerű aláírás
* A megfelelő szövegrész értelemszerűen aláhúzandó!
Jelen nyilatkozatot közös ajánlat esetén minden egyes ajánlattevő részéről külön-külön csatolni kell az ajánlathoz.
8. számú melléklet
NYILATKOZAT
a Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az ajánlattevő részéről
8.1)
Xxxxxxxxx ….............................., mint a(z) …..................................................(ajánlattevő neve,
címe) cégjegyzésre jogosult vezetője/meghatalmazott képviselője* „Keretmegállapodás a Xxxxxxx Xxxxx Katolikus Egyetem munkatársai részére hivatalos bel- és külföldi utazás szervezése, utazási szolgáltatás nyújtása tárgyában” megnevezésű közbeszerzési eljárásban a Kbt. 65. § (7) bekezdésében foglaltaknak megfelelően – nyilatkozom, hogy az előírt alkalmassági követelményeknek történő megfeleléshez más szervezet(ek) (vagy személy(ek)) kapacitásaira
8.1.a) támaszkodunk
8.1.b) nem támaszkodunk*
8.2)
A 8.1.a) pontban írt válaszunkra tekintettel alulírott ….............................., mint a(z)
…..................................................(ajánlattevő neve, címe) cégjegyzésre jogosult vezetője/ meghatalmazott képviselője∗ nyilatkozom, hogy az eljárást megindító felhívásban meghatározott alkalmassági követelményeknek az alábbiak szerint kívánunk más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva megfelelni az alábbi alkalmassági követelmény(ek) esetében:
Az Ajánlati felhívás vonatkozó pontja, azon alkalmassági követelmény(ek) megjelölése, melynek történő megfelelés igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrásaira vagy arra is támaszkodik | A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet neve, székhelye5 |
P1) alkalmassági feltétel (közbeszerzés tárgya szerinti árbevétel) | |
M1) alkalmassági feltétel (referencia) | |
M2.) alkalmassági feltétel (szakember) | |
M3) alkalmassági feltétel (felszereltség) |
……………………….., 2016. ......………hó… nap
……..………………...... cégszerű aláírás
∗ A megfelelő szövegrész értelemszerűen aláhúzandó!
5 A táblázatot csak akkor kell kitölteni, ha az ajánlattevő az alkalmassági feltételeknek történő megfelelés érdekében bármely más szervezet (személy) kapacitására vagy arra is támaszkodva felel meg.
∗∗ Jelen nyilatkozatot közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők által nyilatkozattételre feljogosított személy(ek) által aláírtan kell benyújtani. A nyilatkozatnak egyértelműen tartalmazni kell a közös ajánlattevők megjelölését.
∗∗∗ Amennyiben az ajánlattevő bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva felel meg a műszaki szakmai alkalmassági követelményeknek, az ajánlatban csatolni kell a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
∗∗∗∗ A külön jogszabályban foglaltak szerint előírt, szakemberek - azok végzettségére, képzettségére - rendelkezésre állására vonatkozó követelmény, valamint a releváns szakmai tapasztalatot igazoló referenciákra vonatkozó követelmény teljesítésének igazolására a gazdasági szereplő csak akkor veheti igénybe más szervezet kapacitásait, ha az adott szervezet valósítja meg azt az építési beruházást, szolgáltatást vagy szállítást amelyhez e kapacitásokra szükség van. A csatolandó kötelezettségvállalásnak ezt kell alátámasztania.
9. számú melléklet
AJÁNLATTEVŐ NYILATKOZATA**
(Csak üzleti titok esetén kell az ajánlathoz csatolni!)
Xxxxxxxxx ….............................., mint a(z) …..................................................(ajánlattevő neve,
címe) cégjegyzésre jogosult vezetője/meghatalmazott képviselője*
n y i l a t k o z o m, hogy
„Keretmegállapodás a Xxxxxxx Xxxxx Katolikus Egyetem munkatársai részére hivatalos bel- és külföldi utazás szervezése, utazási szolgáltatás nyújtása tárgyában” indított közbeszerzési eljárásban a benyújtott ajánlatunk üzleti titkot tartalmaz.
Az üzleti titoknak minősülő információkat és adatokat az ajánlatunk elválaszthatatlan részét képező fejezetében/külön kötetben* különítettük el, amelynek során a Kbt. 44. §-ban foglaltaknak megfelelően jártunk el.
VAGY
Ajánlatunk üzleti titkot nem tartalmaz.*
…………………….. 2016. hó …… nap
……..………………...... cégszerű aláírás
* A megfelelő szövegrész értelemszerűen aláhúzandó!
Jelen nyilatkozatot közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők által nyilatkozattételre feljogosított személy(ek) által aláírtan kell benyújtani. A nyilatkozatnak egyértelműen tartalmazni kell a közös ajánlattevők megjelölését.
10. számú melléklet
AJÁNLATTEVŐ NYILATKOZATA
Alulírott………............., mint a(z) ………….. (ajánlattevő neve, címe), mint ajánlattevő
cégjegyzésre jogosult vezetője / meghatalmazott képviselője*
n y i l a t k o z o m,
hogy „Keretmegállapodás a Xxxxxxx Xxxxx Katolikus Egyetem munkatársai részére hivatalos bel- és külföldi utazás szervezése, utazási szolgáltatás nyújtása tárgyában” indított közbeszerzési eljárásban a benyújtott ajánlatunk elektronikus példánya (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható .pdf file) mindenben megegyezik a papír alapú példánnyal.
…………………… 2016. hónap ……nap
…………………………….. cégszerű aláírás
* A megfelelő szövegrész értelemszerűen aláhúzandó!
Jelen nyilatkozatot közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők által nyilatkozattételre feljogosított személy(ek) által aláírtan kell benyújtani. A nyilatkozatnak egyértelműen tartalmazni kell a közös ajánlattevők megjelölését.
11. számú melléklet
Ajánlattevő nyilatkozata a vagyoni biztosíték tekintetében
Xxxxxxxxx ................................., mint a(z) ...................................................... (ajánlattevő neve,
címe) cégjegyzésre jogosult vezetője/meghatalmazott képviselője*
n y i l a t k o z o m,
hogy amennyiben „Keretmegállapodás a Xxxxxxx Xxxxx Katolikus Egyetem munkatársai részére hivatalos bel- és külföldi utazás szervezése, utazási szolgáltatás nyújtása tárgyában” megnevezésű közbeszerzési eljárásban társaságunkat/szervezetünket nyertesként hirdeti ki ajánlatkérő, a szerződéskötés időpontjára rendelkezni fogunk a szerződéstervezetben előírt feltételeknek megfelelően, a közbeszerzés tárgyát képező munkára nézve az utazásszervező és -közvetítő tevékenységről szóló 213/1996. (XII.23.) Kormányrendelet előírásainak megfelelő vagyoni biztosítékkal.
A fentiek szerinti vagyoni biztosítékra vonatkozó igazolásnak a nyertes ajánlattevő által a Megrendelő részére történő benyújtása a Keretmegállapodás megkötésének feltétele. A benyújtás elmulasztása ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt.
131. § (4) bekezdése alapján, amelynek következtében a második legkedvezőbb ajánlatot nyújtóval köti meg ajánlatkérő a szerződést. Tudomásul veszem, hogy közös ajánlattétel esetében a közös ajánlattevők mindegyikének rendelkeznie kell az előírtak szerinti vagyoni biztosítékkal.
…………………….. 2016. hó …… nap
……..………………...... cégszerű aláírás
* A megfelelő szövegrész értelemszerűen aláhúzandó!
Jelen nyilatkozatot közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők által nyilatkozattételre feljogosított személy által aláírtan kell benyújtani. A nyilatkozatnak egyértelműen tartalmazni kell a közös ajánlattevők megjelölését.
12. számú melléklet
AJÁNLATTEVŐ NYILATKOZATA
Folyamatban lévő cégbírósági változásbejegyzési eljárásról
Alulírott………............., mint a(z) (ajánlattevő neve, címe) cégjegyzésre jogosult
vezetője / meghatalmazott képviselője*
n y i l a t k o z o m ,
hogy „Keretmegállapodás a Xxxxxxx Xxxxx Katolikus Egyetem munkatársai részére hivatalos bel- és külföldi utazás szervezése, utazási szolgáltatás nyújtása tárgyában” indított közbeszerzési eljárás kapcsán
1.) A ……………….. (ajánlattevő neve) tekintetében cégbírósági változásbejegyzési eljárás folyamatban VAN / NINCS*.
2.) Az ajánlatban nevesített alvállalkozó szervezet: (alvállalkozó(k)
neve) tekintetében változásbejegyzési eljárás folyamatban VAN / NINCS*.
3.) Az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet (más szervezet(ek)
neve) tekintetében cégbírósági változásbejegyzési eljárás folyamatban VAN / NINCS*.
…………………… 2016. ……………. hó nap.
……..………………...... cégszerű aláírás
Megjegyzés: Amennyiben a „VAN” válasz megjelölésre kerül, csatolandó a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelem és annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolás [=ún. „e-tértivevény” és/vagy az „Informatikai vizsgálat eredménye” elnevezésű dokumentum 1-1 nyomtatott példányát, továbbá .xml file-ként nyomtatva a
„Változásbejegyzési kérelem” elnevezésű dokumentum 1 nyomatott példánya (mellékletek nélkül)].
* A megfelelő szövegrész értelemszerűen aláhúzandó!
Jelen nyilatkozatot közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők által nyilatkozattételre feljogosított személy(ek) által aláírtan kell benyújtani. A nyilatkozatnak egyértelműen tartalmazni kell a közös ajánlattevők megjelölését.
13. számú melléklet
AJÁNLATTEVŐ NYILATKOZATA
a Kbt. 67.§ (4) bekezdése szerint
Xxxxxxxxx, ................................., mint a(z) ......................................................(ajánlattevő neve,
címe) cégjegyzésre jogosult vezetője/meghatalmazott képviselője∗ „Keretmegállapodás a Xxxxxxx Xxxxx Katolikus Egyetem munkatársai részére hivatalos bel- és külföldi utazás szervezése, utazási szolgáltatás nyújtása tárgyában” megnevezésű közbeszerzési eljárásban a Kbt. 67.§ (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelően
n y i l a t k o z o m,
hogy a szerződés teljesítéséhez nem veszünk igénybe a Kbt. 62.§ (1) és (2) bekezdésében, illetve a Kbt. 63.§ (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alá tartozó alvállalkozót.
.........................., 2016. .......................hó. nap
................................................................
cégszerű aláírás
∗ A megfelelő szövegrész értelemszerűen aláhúzandó!
Közös ajánlat esetén a nyilatkozatot minden egyes ajánlattevő részéről külön-külön csatolni kell az ajánlathoz.
A KBT. 69.§ (4) BEKEZDÉSE SZERINT FELHÍVOTT AJÁNLATTEVŐ ÁLTAL BENYÚJTANDÓ DOKUMENTUMOK - MINTÁK
1. számú melléklet
KÉRJÜK, CSATOLJÁK A KBT. 62. (1) BEKEZDÉSE SZERINTI KIZÁRÓ OKOKRA VONATOZÓ IGAZOLÁSOKAT
2. számú melléklet
AJÁNLATTEVŐ NYILATKOZATA
a Kbt. 62.§ (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében
Alulírott ………..……, mint a(z) …………………………….. (ajánlattevő neve, címe) cégjegyzésre jogosult vezetője/meghatalmazott képviselője ∗ „Keretmegállapodás a Xxxxxxx Xxxxx Katolikus Egyetem munkatársai részére hivatalos bel- és külföldi utazás szervezése, utazási szolgáltatás nyújtása tárgyában” megnevezésű közbeszerzési eljárásban a Kbt. 62.§ (1) bekezdés k) pont kb) pontja tekintetében
a z a l á b b i a k r ó l n y i l a t k o z o m :
1.) Az általam képviselt társaság, mint ajánlattevő olyan társaságnak minősül, melyet
szabályozott tőzsdén jegyeznek. VAGY
2.) Az általam képviselt társaság, mint ajánlattevő olyan társaságnak minősül, melyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén, ezért a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény 3.§ r) pont ra)- rb) vagy rc)-rd) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos nevét és állandó lakóhelyét az alábbiak szerint adom meg:
Tényleges tulajdonos neve | Tényleges tulajdonos állandó lakóhelye |
VAGY
3.) Az általam képviselt társaság, mint ajánlattevő olyan társaságnak minősül, melyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén. Az általam képviselt társaságnak nincsen a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény 3.§ r) pont ra)-rb) vagy rc)-rd) alpontja szerint definiált tényleges tulajdonosa, ezért a társaság tulajdonosa vezető tisztségviselőjének a nevét és az állandó lakóhelyét az alábbiak szerint adom meg:
Vezető tisztségviselő(k) neve | Vezető tisztségviselő(k) állandó lakóhelye |
...................................... 2016. ………………hó… nap.
∗ A megfelelő szövegrész értelemszerűen aláhúzandó!
……......................................
cégszerű aláírás
A nyilatkozat kitöltésekor vagy az 1) pont vagy a 2.) pont vagy a 3.) pont aláhúzandó/kitöltendő! Jelen nyilatkozatot közös ajánlat esetén minden egyes ajánlattevő részéről külön-külön csatolni kell az ajánlathoz.
3. számú melléklet
AJÁNLATTEVŐ NYILATKOZATA
a Kbt. 62.§ (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében
Xxxxxxxxx, ….............................., mint a(z) (xxxxxxxxxxx neve,
címe) cégjegyzésre jogosult vezetője/meghatalmazott képviselője∗ a Kbt. 62.§ (1) bekezdés
k) pont kc) alpontjában foglaltaknak megfelelően
a z a l á b b i a k r ó l n y i l a t k o z o m :
1) Nincs olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amelyik az ajánlattevő vonatkozásában közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik.
vagy
2) Van olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet (továbbiakban: szervezet), amelyik az ajánlattevő vonatkozásában közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik, ezen szervezet(ek) megnevezése az alábbi:
- szervezet (1) neve: …………………………………………………………………….
- szervezet (2) neve:……………………………………………………………………..
- szervezet (..) neve:……………………………………………………………………..
Egyúttal nyilatkozom, hogy a fenti szervezet(ek) vonatkozásában a Kbt. 62. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró feltételek nem állnak fenn.
A több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati hányaddal rendelkező szervezet társulásként adózik, a társulás tulajdonos társasága(i) (továbbiakban: szervezet):
- szervezet (1) neve: …………………………………………………………………….
- szervezet (2) neve:……………………………………………………………………..
- szervezet (..) neve:……………………………………………………………………..
Egyúttal nyilatkozom, hogy ezen szervezet(ek) vonatkozásában a Kbt. 62. § (1) bekezdésében hivatkozott kizáró feltétel nem áll fenn.
Jelen nyilatkozatot „Keretmegállapodás a Xxxxxxx Xxxxx Katolikus Egyetem munkatársai részére hivatalos bel- és külföldi utazás szervezése, utazási szolgáltatás nyújtása tárgyában” megnevezésű közbeszerzési eljárására benyújtott ajánlatunk részeként tettük.
.........................., 2016. ........................hó nap
∗ A megfelelő szövegrész aláhúzandó!
................................................................
cégszerű aláírás
A nyilatkozat kitöltésekor vagy az 1) pont vagy a 2) pontból a megfelelő szövegrész aláhúzandó/kitöltendő!
Közös ajánlat esetén a nyilatkozatot minden egyes ajánlattevő részéről külön – külön csatolni kell az ajánlathoz.
4. számú melléklet
Nyilatkozat a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19.§ (1) bekezdés c) pontja szerint
Xxxxxxxxx ….............................., mint a(z) ….................................................. (név, cím)
xxxxxxxxxxx/ alvállalkozó/ az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő* cégjegyzésre jogosult vezetője/meghatalmazott képviselője* „Keretmegállapodás a Xxxxxxx Xxxxx Katolikus Egyetem munkatársai részére hivatalos bel- és külföldi utazás szervezése, utazási szolgáltatás nyújtása tárgyában” megnevezésű közbeszerzési eljárásban
n y i l a t k o z o m, hogy
az eljárást megindító felhívás feladásának időpontját közvetlenül megelőző három lezárt üzleti évben utazásszervezési tevékenységből származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételünk összege, továbbá ugyanezen időszakban a teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételünk összege az alábbiak szerint alakult.
A három lezárt üzleti év (évszám) | utazásszervezési tevékenységből - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétel (HUF-ban) | Teljes - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétel (HUF-ban) | |
1. | ……. üzleti év | ||
2. | …….. üzleti év | ||
3. | …….. üzleti év | ||
Összesen |
…………………… 2016. ……………. hó ………nap.
……..………………...... cégszerű aláírás
* A megfelelő szövegrész értelemszerűen aláhúzandó!
5. számú melléklet
ÚTMUTATÓ
a műszaki, illetve szakmai alkalmasság igazolására benyújtandó referencia igazolás tartalmára vonatkozóan, amelyből az eljárást megindító xxxxxxxx XXX.1.3 M1) pontja szerinti alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelés megállapítható
Xxxxxxxxxxx (a szerződést teljesítő kedvezményezett) neve
A szerződést kötő másik fél (megrendelő) neve és címe, valamint a referenciát adó személy neve és elérhetősége (telefon vagy e-mail);
A teljesítés helye;
A referencia munka rövid ismertetése (szerződés tárgya, a minimumkövetelménynek megfelelően részletezett tartalommal - utalás annak időtartamára);
A referenciaszerződés szerinti nettó ellenszolgáltatás teljes összege (HUF-ban):
Nyilatkozat arról, hogy a szerződés teljesítése az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt;
Amennyiben a teljesítés közös ajánlattevőként történt, ellenszolgáltatásként az igazolást benyújtó ajánlattevő saját teljesítésének nettó összegét is kéri ajánlatkérő megadni (HUF- ban);
Dátum Cégszerű aláírás
6. számú melléklet
Nyilatkozat szakemberekről
Alulírott……………………….., mint a(z) (név, cím) ajánlattevő /alvállalkozó/az
alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő∗ cégjegyzésre jogosult vezetője/meghatalmazott képviselője∗ „Keretmegállapodás a Xxxxxxx Xxxxx Katolikus Egyetem munkatársai részére hivatalos bel- és külföldi utazás szervezése, utazási szolgáltatás nyújtása tárgyában” megnevezésű közbeszerzési eljárás vonatkozásában ismertetem a teljesítésbe bevonni kívánt szakembereket:
A felhívás III.1.3) M2) pontja szerinti pozíció megjelölése | A szakember neve | |
1. | ||
2. | ||
3. |
Jelen nyilatkozathoz csatolom a szakemberek végzettségét igazoló dokumentumok másolatát, továbbá a szakemberek által aláírt szakmai önéletrajzokat, amely tartalmazza a szakember rendelkezésre állási nyilatkozatát is.
Nyilatkozom, hogy nyertességünk esetén az általunk bemutatott szakemberek a szerződés teljes időtartama alatt rendelkezésre fognak állni.
………………………… 2016. …………….. hó nap
……..………………...... cégszerű aláírás
* A megfelelő szövegrész értelemszerűen aláhúzandó!
7. számú melléklet
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
SZEMÉLYES ADATOK | |
Név: | |
Cím: | |
Munkáltató, foglalkoztató neve, amelynél a szakember jelenleg munkaviszonyban, ill egyéb foglalkoztatási jogiszonyban áll* |
ISKOLAI VÉGZETTSÉG (Kezdje a legfrissebbel, és úgy haladjon az időben visszafelé!) | |
Mettől meddig (év) | Intézmény megnevezése / Végzettség |
SZAKMAI TAPASZTALAT (Kezdje a legfrissebbel, és úgy haladjon az időben visszafelé!) | |
Mettől meddig (év, hó) | Projekt, feladat megnevezése, végzett tevékenység |
A táblázatok további sorokkal bővíthetők.
Kijelentem továbbá, hogy amennyiben jelen közbeszerzési eljárásban ajánlatkérő a
…………………………….. ajánlattevőt hirdeti ki az eljárás nyerteseként, az ajánlattevő rendelkezésére állok, közreműködök a teljesítésben az ajánlatban szereplő beosztásban (pozícióban), és nincs más olyan kötelezettségem a teljesítés időszakában, amely a szerződés teljesítésében való munkavégzésemet bármilyen szempontból akadályozná.
…………………….. 2016. hó …… nap
................................................................
szakember aláírása
* Az alábbiak szerint annak a megjelölése, hogy a szakember az ajánlattevő saját munkavállalója vagy a szakember (vagy a szakember munkaadója) alvállalkozóként kerül bevonásra a szerződés teljesítésébe:
- amennyiben a szakember az ajánlattevő saját munkavállalója, az ajánlattevő nevét kell beírni,
- amennyiben a szakember más szervezet munkavállalója, és ez a szervezet alvállalkozóként kerül bevonásra a szerződés teljesítésébe, a szervezet nevét kell beírni,
- amennyiben a szakember, mint természetes személy kerül alvállalkozóként bevonásra, csak a szakember nevét kell beírni.
∗ A megfelelő szövegrész értelemszerűen aláhúzandó!
8. számú melléklet
Nyilatkozat a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés i) pontja szerint
Xxxxxxxxx ….............................., mint a(z) ….................................................. (név, cím)
xxxxxxxxxxx/ alvállalkozó/ az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő* cégjegyzésre jogosult vezetője/meghatalmazott képviselője* „Keretmegállapodás a Xxxxxxx Xxxxx Katolikus Egyetem munkatársai részére hivatalos bel- és külföldi utazás szervezése, utazási szolgáltatás nyújtása tárgyában” megnevezésű közbeszerzési eljárásban
n y i l a t k o z o m, hogy
rendelkezem az ajánlati xxxxxxxx XXX.1.3 pont M3 alpontjában előírt felszereltséggel az alábbiak szerint:
a hét legalább hat napján: munkanapokon 8 órát (pl. 09:00-17:00) illetve szabadnapon legalább 4 órát (pl. 09:00-13:00) nyitva tartó budapesti ügyfélszolgálati iroda címe:
az on-line foglalási rendszer bemutatás:
a hét minden napján 0-24 órában működő telefonos ügyfélszolgálat elérhetősége az alábbi telefonszámon biztosított:
…………………… 2016. ……………. hó ………nap.
……..………………...... cégszerű aláírás