Contract
II.1.3) A szerződés típusa: Építési beruházás II.1.4) A közbeszerzés rövid ismertetése: Balatonszemes 2711, 2613, 2712 hrsz szőlőhegyi bekötő út felújítása. Balatonszemes külterületi (zártkert) út jelenleg meglévő földút, mely nehezen járható mezőgazdasági földút. Felső rétegében humuszos, alatta változóan homokos és kötöttebb agyagos talaj is található. Esőzések során és utána keréknyomokban erősen felázott göröngyös földúton a forgalom hatására oly mértékű süllyedések keletkeztek, hogy a nyomvonalon nehezen, lépésben lehet közlekedni. A régi, tényleges nyomvonalon idővel elvadult növényzet is kialakult, melyet irtani és rendezni szükséges. A kedvezőtlen állapot hosszú időn keresztül alakult ki, leginkább az időjárás, az esőzések okozta talajerózió miatt. Jellemzően a tavaszi és az őszi csapadékosabb időszakban nehezen járható. Földárok nyomai nincsenek, nem is voltak a területen a csapadékvíz szépen mindig elszikkad, illetve némi hosszirányú útlejtés elvezette a vizet, csak a keréknyomokkal deformálódott útról, a kátyúkból már nem folyik le a csapadékvíz. A felújítandó út jelenleg is a Balatonszemes Önkormányzat tulajdonában van. Az elvégzendő munkák részletezését a Műszaki dokumentumok és Árazatlan költségvetés tartalmazza. Az építéssel érintett területeken nem található műemlék, illetve nincs nyilvántartott műemléki érték. A kivitelezés építési engedélyhez kötött. Az építési engedély rendelkezésre áll, annak jogerőre emelkedése tárgyi szerződés hatályba lépésének feltétele. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a műszaki leírás – ha a szerződés tárgya indokolja és/vagy jogszabályban így rendelkezik – hivatkozhat meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra. Az ilyen hivatkozás csak kivételesen fordulhat elő, ha nem lehetséges a szerződés tárgyának kellően pontos és érthető leírása. Ilyenkor minden esetben az ilyen megnevezés esetén a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell alatta, azaz az adott típussal egyenértékű teljesítést/ajánlatot is elfogad az Ajánlatkérő, ez esetben azonban az ajánlattevőnek ajánlatában műszaki dokumentációval alátámasztva be kell mutatnia az eltérést és az egyenértékűség fennállását. A műszaki dokumentációban megadott paraméterek tekintetében Ajánlatkérő egyenértékűnek fogadja el azokat a megajánlásokat is, amelyek a megjelölt funkcionális paraméterek tekintetében azonos, vagy jobb tulajdonságokkal rendelkeznek. Ha az ajánlattevő az ajánlatadás során nem tér el esetlegesen megjelölt ezen gyártmányoktól, típusoktól akkor erről kell benyújtani (nemleges tartalmú) nyilatkozatot. A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46.§ (4) bekezdése értelmében nem nyilvánítható érvénytelennek az ajánlat, amely megfelel valamely európai szabványt, európai műszaki engedélyt, közös műszaki előírásokat, nemzetközi szabványokat vagy valamely európai szabványügyi szervezet által létrehozott egyéb műszaki ajánlásokat átültető nemzeti szabványnak, ha ezek a leírások az Ajánlatkérő által megállapított teljesítményre, illetve funkcionális követelményekre vonatkoznak. Az ajánlattevő ajánlatában megfelelő módon, bármely megfelelő eszközzel köteles bizonyítani, hogy a szabványnak megfelelő termék, szolgáltatás vagy építési beruházás megfelel az Ajánlatkérő által meghatározott teljesítmény-, illetve funkcionális követelményeknek. | |
II.1.5) Becsült érték: Érték áfa nélkül: Pénznem: (ÁFA nélkül; Keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer esetében a szerződéseknek a keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer teljes időtartamára vonatkozó becsült összértéke) II.1.6) Részekre vonatkozó információk Részajánlat tételére lehetőség van Nem A részajánlat tétel kizárásának indoka(i) Ajánlatkérő megvizsgálta a beszerzését abból a szempontból, hogy a részajánlat tétel lehetősége biztosítható-e, de az gazdasági, műszaki és minőségi, valamint a szerződés teljesítésével kapcsolatos valamennyi szempontot figyelembe véve észszerűtlen lenne tekintettel arra, hogy a kivitelezési munka egy egységet, egy folytatólagos útszakaszt képez, a biztonságos és hatékony munkavégzés abban az esetben biztosítható, ha az egy egységként valósul meg. A különböző munkafázisok egymásra épülnek, a biztonságos és hatékony munkavégzés abban az esetben biztosítható, ha az egy egységként valósul meg. Jelen építési beruházás, olyan gazdasági és műszaki egységet alkot, amely gazdasági műszaki szempontból költséghatékonyabban megoldható az építés részegységekre való szétbontása nélkül, egységes koordinációval. Ajánlatkérő szempontjából továbbá fontos és egységesen kezelendő az érvényesíthető és esetlegesen érvényesítendő jótállási és szavatossági igénye. Így a munkálatok összehangolása egyszerűbb, és költséghatékonyabb a beszerzés. A jelen eljárás tárgya homogén, nem bontható részekre, műszakilag/szakmailag egy egységes egészet képez, a szerződésszerű teljesítéshez minden elem teljesítése szükséges, egységes egészként kezelve (várható mennyiségi kedvezmény(ek). A részajánlattételi lehetőség biztosítása esetén a párhuzamos munkavégzés nem megoldható, tekintettel arra, hogy egy-egy munkaterület nem lehet több kivitelező birtokában, azok munkanemenként egymástól nem lehatárolhatóak, és ez esetben a teljesítési határidő az elvárthoz képest a megrendelő számára hátrányosan kitolódna. A gördülékeny és összehangolt munkavégzés érdekében indokolt egy generál kivitelező alkalmazása a beruházás megvalósítására, így elkerülhető, hogy az egymás munkavégzését zavaró kivitelezők egymásra hivatkozva közölnének folyamatosan akadályt. |
II.2) A közbeszerzés ismertetése
II.2.1) Elnevezés:
2711,2613,2712 hrsz szőlőhegyi bekötő út felújítás
II.2.2) További CPV-kód(ok):
Fő CPV-kód:
45000000-7
45233142-6
45453100-8
II.2.3) A teljesítés helye:
NUTS-kód:
HU232 Somogy
A teljesítés helye:
Magyarország, 8636 Balatonszemes, HRSZ 2711, 2613, 2712
II.2.4) A közbeszerzés mennyisége:
Balatonszemes 2711, 2613, 2712 hrsz szőlőhegyi bekötő út felújítása.
Az út teljes hosszában változó esésű, vízszintes, helyenként enyhén emelkedik, de összeségében 15 métert esik. A környező területek elsősorban mezőgazdasági területek, szántók, szőlők, elfásodott útkísérő növényekkel.
Az út javítását elsősorban mezőgazdasági érdek megközelítését szolgálják és indokolják.
Az építési beruházás mennyisége:
A vízszintes vonalvezetés: Megtartja a jelenlegi állapotot, végig a telekhatárok felezővonalában halad, az előzőekben leírtak miatt, betartva a mezőgazdasági utak tervezési előírásait és a csatolt helyszínrajzokat. A forgalmi sáv szélessége 3 m, a telekhatárok szabta lehetőség szerint. A korona szélesség 4,00 m és 7,00 m között változik. A 2711 hrsz 1010m, a 2613 hrsz 20m, 2712 hrsz 162,2 m hosszú. Összesen 1192,2 m hosszban. A vonalvezetés meghatározhatatlan sugarú ívekben halad egyenes szakaszokkal, ezért a helyszínrajzon nincsenek feltüntetve az ív adatok, és a hossz szelvényen teljes hosszban egyenesként van megjelölve a tervezett út. A 0+450-es szelvényben 5,5m széles és 20m hosszú 0,5m padkával ellátott kitérő készül.
Pályaszerkezet: (Mintakeresztszelvény) A meglévő helyenként javított földút nyomvájus, kátyúsodott. A tervezett szakaszokon tükörkészítéssel földkitermeléssel profilba kell rendezni a tükröt, majd tömöríteni kell. Az alapozás 25 cm vtg. NZ 55/100 zúzottkő, majd 15 cm 0/22-es kiékelés után a tervezett kötőréteg 6 cm AC 11, a kopóréteg 4 cm AC11 aszfalt. Az aszfalt burkolat terítésekor 3D automata finisher alkalmazása tervezett, mely jelenleg a legkorszerűbb technológiák közé tartozik. A 3D automata finisher lehetővé teszi az ún. zászlós eljárással szembeni még pontosabb munkavégzést, hiszen a Leica vezérléssel ellátott, szintvezérelt finisher alkalmazásával a személyi hibák kikerülhetők.
A keresztszelvényt egyoldali 2%-os eséssel kell kiképezni a terep lejtésnek megfelelően A padkákat 0,5 szélességben 5% eséssel kell kialakítani. A terepet a padkához kell igazítani.
Hossz-szelvény: Az engedélyezési tervhez szükséges magassági és vízszintes adatokat a hosszszelvény tartalmazza. A Hossz-szelvény megfelel a 20 km/h sebességnek és az ide vonatkozó paramétereknek, és messzemenően alkalmazkodik a meglévő hossz-szelvényhez.
Vízelvezetés: Az aszfaltburkolat és a terepviszonyok miatt több csapadékvízzel nem kell számolni a jelenleginél.
Az aszfaltburkolatot 2 % oldaleséssel kell építeni a 2711 és a2613 hrsz szakaszon. Vízelvezető árok kiépítése nem szükséges, a burkolaton keletkező csapadék víz a padkában, és a mellette lévő területen elszikkasztásra kerül.
A 2712 hrsz szakaszon a vízelvezetés a burkolat közepén 2-2 % középre vezetett vápában történik, majd a 0+145-ös szelvényben bal oldal irányába 2% egyoldalú eséssel a csatlakozó út árkába van vezetve a csapadék víz.
Részletesen a műszaki leírásban.
(az építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás jellege és mennyisége, illetve az igények és követelmények meghatározása)
II.2.5) Értékelési szempontok
Az alábbi értékelési szempontok:
Igen
Minőségi szempont:
Igen
Megnevezés Súlyszám / Jelentőség
2. A felhívás III.1.3) M/2.1. pontjában meghatározott szakember alkalmassági 20
minimumkövetelményen felüli, felelős műszaki vezetőként szerzett szakmai többlettapasztalata
3. Többletjótállás időtartama, a minimum 36 hónapos jótállási időn felül 10
hónapokban megadva (min. 0 xxxxx, xxx. 24 hónap)
Költség szempont: Ár szempont:
Nem Igen
Megnevezés Súlyszám / Jelentőség 1. Egyösszegű nettó ajánlati ár (HUF) 70 II.2.6) Becsült érték: Érték áfa nélkül: Pénznem: (keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer esetében ennek a résznek a keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer teljes időtartamára vonatkozó becsült összértéke) II.2.7) A szerződés, keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer időtartama Időtartam hónapban: vagy napban: vagy Kezdés dátuma – Befejezés dátuma: 2022.08.01 - 2022.11.30 A szerződés meghosszabbítható Nem II.2.8) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó gazdasági szereplők számának korlátozására vonatkozó információ (nyílt eljárás kivételével) A gazdasági szereplők tervezett száma (keretszáma): vagy Tervezett minimum: / Maximális szám: A jelentkezők számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok: | ||
II.2.9) Változatokra (alternatív ajánlatokra) vonatkozó információk Elfogadhatók változatok (alternatív ajánlatok) II.2.10) Opciókra vonatkozó információ Opciók: II.2.11) Információ az elektronikus katalógusokról Az ajánlatokat elektronikus katalógus formájában kell benyújtani, vagy azoknak elektronikus katalógust kell tartalmazniuk II.2.12) Európai uniós alapokra vonatkozó információk A közbeszerzés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos Projekt száma vagy hivatkozási száma: VP6-7.2.1.1-21 kódszámú felhívás. A kérelem száma: | Nem | |
Nem | ||
Nem | ||
Igen | ||
II.2.13) További információ: A felhívás II.2.7) pontjában meghatározott kezdési időpont a közbeszerzési eljárás lefolytatásának függvényében módosulhat, figyelemmel a szerződés hatályba lépésének időpontjára. |
III. szakasz: Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
III.1.1) Kizáró okok és a szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság
A kizáró okok felsorolása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdése szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontjának alapján az ajánlatkérőnek az eljárásból ki kell zárnia azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, akinek részéről a kizáró ok az eljárás során következik be.
Öntisztázás a Kbt. 64. § szerint biztosított.
A VI.3.2) pont (AJÁNLATI BIZTOSÍTÉK) folytatása karakterkorlát miatt:
Az ajánlati biztosíték teljesíthető az ajánlattevő választása szerint az alábbi módok egyikén:
- Ajánlatkérő 11743040-15396437 számú fizetési számlájára történő befizetéssel; ez esetben az ajánlathoz csatolni kell a befizetés
/átutalás tényét bizonyító. egyszerű másolatú banki visszaigazolást, internetes utalás esetén a kinyomtatott átutalási igazolás egyszerű másolatát. Közleményként fel kell tüntetni az eljárás rövid megnevezését, és az átutalás jogcímét (Szőlőhegyi bekötő út felújítása, Ajánlati biztosíték) Ajánlatkérő az átutalás tényét ellenőrzi, és csak az ajánlattételi határidőig megtörtént (ajánlatkérő számlájára beérkezett) tényleges utalást fogadja el teljesített ajánlati biztosítéknak.
- Pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia biztosításával vagy készfizető kezesség biztosításával; ez esetben az ajánlathoz csatolni kell az ajánlati kötöttség lejártáig érvényben lévő, feltétlen és visszavonhatatlan - pénzügyi intézmény vagy
III.1) Részvételi feltételek
biztosító által vállalt – garanciára vonatkozó nyilatkozatot oly módon, hogy az elektronikus okiratként feleljen meg a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek.
- Pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel; ez esetben az ajánlathoz csatolni kell, az ajánlati kötöttség lejártáig érvényben lévő, - pénzügyi intézmény vagy biztosító által - feltétlen és visszavonhatatlan kötelezvényt oly módon, hogy az elektronikus okiratként feleljen meg a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek.
- Pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia biztosításával vagy készfizető kezesség biztosításával vagy biztosítási szerződés alapján kiállított kötelezvénnyel kapcsolatosan kifejezetten előírja Ajánlatkérő, hogy a dokumentum elektronikus okiratként feleljen meg a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek.
Garancia biztosításával vagy biztosítási szerződés nyújtása esetén a garancia vagy biztosítási szerződés szövegezésének kötelezően tartalmaznia kell a következőket:
- a Kbt. 54. § (4) bekezdése szerinti fordulatot: „Ha az Ajánlattevő az ajánlatát az ajánlati kötöttség ideje alatt visszavonja vagy a szerződés megkötése az Ajánlattevő érdekkörében felmerült okból hiúsul meg, az ajánlati biztosíték az Ajánlatkérőt illeti meg, kivéve a 131. § (9) bekezdése szerinti esetben. Az ajánlati biztosíték az Ajánlatkérőt illeti meg abban az esetben is, ha az ajánlattevő az ajánlati kötöttséggel terhelt ajánlatához az Ajánlatkérő felhívására nem vagy nem megfelelően nyújtja be az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát alátámasztó igazolásokat, és ajánlata ezen okból érvénytelennek minősül.”
- valamint amennyiben releváns: „Az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös ajánlattevő részéről történt megsértése esetén a biztosíték az Ajánlatkérőt illeti meg”.
Az ajánlati biztosíték a Kbt. 54.§ (5)-(7) bekezdéseiben foglaltak szerinti feltételek esetén visszafizetésre kerül.
A Kbt. 73. § (6) bekezdés b) pontja alapján az ajánlat érvénytelen, ha az ajánlattevő az ajánlati biztosítékot határidőre nem vagy az előírt mértéknél kisebb összegben bocsátja rendelkezésre.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet közös ajánlattevők esetén a Kbt. 35. § (5) bekezdésében foglaltakra. Az ajánlati biztosíték nem válhat szerződést biztosító mellékkötelezettséggé.
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a Kbt. 114/A. § (1) bekezdés alapján jár el, így az ajánlattevő a benyújtandó ajánlatában köteles az ajánlatkérő által előírt kizáró okoknak való megfelelésre vonatkozó, ajánlatkérő által előírt igazolásokat csatolni.
A kizáró okok igazolására ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. § (1)-(2) bekezdése szerint kell igazolnia, hogy ő maga, illetve adott esetben a szerződés teljesítésében résztvevő alvállalkozó, az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 17. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek ajánlatában egyszerű nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot vagy részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti kizáró ok hiánya a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonos nevének és lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozat benyújtásával igazolható. Ha a gazdasági szereplőnek nincs a 2017. LIII. törvény 3. §
38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot kell benyújtania.
Az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában az ajánlattevőnek nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy az érintett gazdasági szereplők vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdése szerint a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 13. § szerint a folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás akkor ajánlattevő nyilatkozata, hogy nincs változásbejegyzés folyamatban.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69.§ (11a) bekezdésében foglaltakra.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 27. §-a alapján elfogadja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékén való szereplés tényét az előírt kizáró okok tekintetében.
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]:
A Kbt. 65. § (1) bek. c) pontja alapján ajánlattevő, kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet, alvállalkozó a szerződés teljesítésére alkalmatlan, amennyiben nem szerepel az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 39. § (7) bekezdése alapján a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által vezetett építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében, illetve nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetén a 2014/24/EU irányelv XI. mellékletében felsorolt hasonló nyilvántartásban.
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása:
Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a Kbt. 69. § (11) bekezdése alapján a névjegyzékben szereplés tényét az ajánlatkérő ellenőrzi az MKIK által vezetett nyilvántartásból; amennyiben az elektronikus névjegyzékben az ajánlattevő nem szerepel, az ajánlattevő részéről csatolandó az építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében történő szereplés tényét igazoló kamara által kiállított igazolás. Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a 2014/24/EU irányelv XI. mellékletében felsorolt hasonló nyilvántartás szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell benyújtani. Ajánlatkérő külön felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (9) bekezdésében foglaltakra, mely szerint a Kbt. 65.§ (1) bekezdés c) pontja szerinti követelmény igazolására akkor vehető igénybe más szervezet kapacitása, ha az adott szervezet valósítja meg azt a feladatot, amelyre vonatkozóan a nyilvántartásban szereplés, szervezeti tagság vagy engedéllyel rendelkezés kötelezettsége fennáll. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet kötelezettségvállalását tartalmazó szerződéses/előszerződéses okiratnak ezt (is) alá kell támasztania.
III.1.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
P/1. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a Kbt. 114/A. § (1) bekezdés alapján jár el, így az ajánlattevő a benyújtandó ajánlatában
köteles az ajánlatkérő által előírt gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelésre vonatkozó, ajánlatkérő által előírt igazolásokat csatolni.
Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét, hogy a Kbt. 114./A. § (1) bekezdésben foglaltakkal élve nem alkalmazza a Kbt.
67. § (1) bekezdés, a 69. § (2)-(9) bekezdés, valamint a 114. § (2) bekezdés rendelkezéseit.
Ajánlattevőknek - ajánlatkérő külön felhívása nélkül - az alkalmassági feltételeknek való megfelelésüket az alábbiakban meghatározott módon kell igazolniuk:
P.1) A Korm.rendelet 19. § (1) bekezdés c) pont alapján az előző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó, a közbeszerzés tárgya szerinti (útburkolat építés és/vagy út felújítás) teljesítéséből származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló - nyilatkozatát, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Ha az ajánlattevő a P.1) pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
Azokban az esetekben, amelyekben a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is köteles az ajánlatkérő elfogadni az a felhívásban előírt egyéb igazolási módok helyett.
Ajánlattevők legyenek figyelemmel a Kbt. 65. § (6) és (8) és (11) bekezdéseiben foglaltakra, és a Korm.rendelet 19. § (7) bekezdésére.
Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása:
P.1) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha a nyilatkozata alapján a közbeszerzés tárgya szerinti (útburkolat építés és/vagy út felújítás) az előző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évből származó ÁFA nélkül számított árbevétele összesen nem éri el a nettó 60.000.000, - Ft-ot.
Azon gazdasági szereplők esetében, akik nem rendelkeznek legalább három lezárt üzleti évvel a felhívás feladásának a napját megelőzően, értelemszerűen a felhívás feladásának a napjáig már lezárt, előző egy vagy két üzleti évükben elért összes nettó árbevételének kell megfelelnie a fenti követelménynek.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján a P.1) pontban meghatározott követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7)-(8), valamint (11) és (12) bekezdéseire.
A minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbb: P.1) pont
III.1.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a Kbt. 114/A. § (1) bekezdés alapján jár el, így az ajánlattevő a benyújtandó ajánlatában köteles az ajánlatkérő által előírt műszaki, illetve szakmai alkalmassági követelményeknek való megfelelésre vonatkozó, ajánlatkérő által előírt igazolásokat csatolni. Ezen igazolásokban az ajánlattevő köteles megadni az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat.
Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét, hogy a Kbt. 114./A. § (1) bekezdésben foglaltakkal élve nem alkalmazza a Kbt.
67. § (1) bekezdés, a 69. § (2)-(9) bekezdés, valamint a 114. § (2) bekezdés rendelkezéseit.
Ajánlattevőknek - ajánlatkérő külön felhívása nélkül - az alkalmassági feltételeknek való megfelelésüket az alábbiakban meghatározott módon kell igazolniuk:
M.1): A 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 21. § (2) bek. a) pontja alapján csatolnia kell az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított megelőző öt év vonatkozásában a közbeszerzés tárgya szerinti referenciaigazolást. A referenciaigazolást olyan adattartalommal kell csatolni, hogy abból az alkalmasság megállapítható legyen.
A referenciaigazolásnak tartalmaznia kell legalább az alábbi adatokat:
-az építési beruházás tárgya, mennyisége
-teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja év/hónap/nap bontásban)
-teljesítés helye
-a szerződést kötő másik fél neve, címe, kapcsolattartó neve, elérhetősége (telefonszáma és/vagy email címe)
-továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és szerződésnek megfelelően történt-e
A referenciát a 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 22. § (3) bek. szerint kell igazolni (a szerződést kötő másik fél által kiadott igazolással).
A 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 21/A. § alapján az ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
A 22. § (4) bek. szerint ebben az esetben a teljesítés ideje alatt a részteljesítés idejét kell érteni, az adatokat a részteljesítés vonatkozásában olyan módon kell megadni, hogy abban a részteljesítéssel érintett szerződés teljes tárgya is szerepel. Amennyiben az alkalmasságot igazolni kívánó a teljesítést közös ajánlattevőként végezte, az ismertetésben szerepelnie kell, hogy a teljesítésben milyen arányban (százalékban) vett részt. Ha a nyertes közös ajánlattevőként teljesített építési beruházásra vonatkozó referencia igazolás - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével, úgy az ajánlatkérő a referencia igazolást bármelyik, a teljesítésben részt vett ajánlattevő részéről az ismertetett építési beruházás tekintetében olyan arányban köteles
elfogadni, amilyen arányban az igazolást benyújtó ajánlattevő az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült. A fentiekre tekintettel ajánlattevő nyilatkozni köteles arról, hogy a referencia igazolás nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével, továbbá az igazolást benyújtó által végzett teljesítés arányáról.
M.2) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján Ajánlattevő ismertesse azoknak a szakembernek a nevét,
végzettségét/képzettségét, gyakorlatát, akiket Ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe. Az előírt végzettség a végzettséget igazoló dokumentum egyszerű másolatban történő benyújtásával (amennyiben a bemutatott szakember érvényes jogosultsága szerepel a szakmavégzési jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartásban, úgy a végzettséget igazoló dokumentum benyújtása nem szükséges), a szakmai gyakorlat a szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtásával igazolandó, amelyben nyilatkozni szükséges a tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fog állni. Az önéletrajznak az egyes szakmai tapasztalatok időtartamát év
/hónap pontossággal kell tartalmaznia.
Az időben párhuzamos gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele a szakember szakmai tapasztalatába.
Építési beruházás közbeszerzése esetén, ha a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozó kivitelezői névjegyzékében megjelenített, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés szerinti dokumentumok bizonyítják, hogy a gazdasági szereplő megfelel az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek, a követelmény és a megfelelést igazoló dokumentum helyének pontos megjelölését is köteles elfogadni az ajánlatkérő a 21. § (2) bekezdésében meghatározott dokumentumok benyújtása helyett.
A Kbt. 65. § (6) bekezdés szerint az előírt alkalmassági követelményeknek a közös Ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. A Kbt.
65. § (7) bekezdésnek megfelelően az előírt alkalmassági követelményeknek az Ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül.
Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az Ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. Csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Alkalmassági minimumkövetelmény(ek):
M.1): Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított öt megelőző évben nem rendelkezik az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített - legalább 800 m hosszúságú útépítési és/vagy útfelújítási tárgyú referenciával.
Az alkalmassági követelményben előírtak több szerződésből is teljesíthetők.
Az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb nyolc éven belül megkezdett építési beruházásokat veszi figyelembe.
M.2.1): Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem mutat be az alábbi követelményeknek megfelelő, a teljesítésbe bevonni kívánt szakembert: 1 fő, az építésügyi és építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti MV-KÉ jogosultsággal, vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai gyakorlati idővel rendelkező szakembert.
Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy az M.2.1. pontban megjelölt szakembereknek a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti névjegyzékbe vétellel kell rendelkezniük a szerződéskötés időpontjáig!
Ajánlatkérő az M.2.1) pontban foglaltakkal egyenértékű jogosultságot/végzettséget elfogadja. Az egyenértékűség bizonyítása az Ajánlattevő feladata!
Ajánlatkérő az M.2.1) alpont vonatkozásában a Kbt. 65. § (10) bekezdését alkalmazza. A minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbb: M.1) -M.2) pontok
A Kbt. 65. § (9) bek. alapján a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet szerint előírt szakemberek – azok végzettségére, képzettségére - rendelkezésre állására vonatkozó követelmény, valamint a releváns szakmai tapasztalatot igazoló referenciákra vonatkozó követelmény teljesítésének igazolására az Ajánlattevő csak akkor veheti igénybe más szervezet kapacitásait, ha az adott szervezet valósítja meg azt az építési beruházást, amelyhez e kapacitásokra szükség van. A Kbt. 65. § (7) bek. szerint csatolandó kötelezettségvállalásnak ezt kell alátámasztania.
A Kbt. 65. § (11) bekezdése szerint nem használhatja fel a gazdasági szereplő alkalmassága igazolására azokat az adatokat, amelyek felhasználására jogutódlás eredményeként - a jogelőd (7) bek. szerinti bevonása nélkül - maga lenne jogosult, ha a jogelőd gazdasági szereplő tekintetében az eljárásban alkalmazandó valamely kizáró ok fennáll, vagy - ha a jogelőd megszűnt - megszűnése hiányában fennállna.
A gazdasági szereplő ebben az esetben is élhet a Kbt. 64. § szerinti lehetőséggel.
III.1.5) Fenntartott szerződésekre vonatkozó információk
A szerződés védett műhelyek és olyan gazdasági szereplők számára fenntartott, amelyek célja a fogyatékkal élő vagy Nem hátrányos helyzetű személyek társadalmi és szakmai integrációja
A szerződés teljesítése védett munkahely-teremtési programok keretében történik: A szerződés a Kbt. 114. § (11) bekezdése szerint fenntartott
Nem Igen
III.1.6) A szerződés biztosítékai:
Késedelmi kötbér mértéke: a nettó vállalkozói díj 0,5 %-a naptári naponta. A késedelmi kötbér maximum összege, nettó vállalkozói díj 10 %-a, amely a kötbérterhes határidőket követő napon külön bejelentés nélkül esedékes. A késedelemi kötbér alapja a teljes nettó vállalkozói díj, maximális mértéke 20 naptári napi tétel.
Hibás teljesítési kötbér: a hibás teljesítéssel érintett rész szerződés szerinti nettó ellenértékének 10 %-a. Meghiúsulási kötbér: a nettó vállalkozói díj 25%-a.
A meghiúsulási kötbér érvényesítése a késedelmi kötbér és a hibás teljesítési kötbér érvényesítését kizárja.
Jótállás: 36 hónap, értékelési részszempont. A jótállási kötelezettség kezdetének időpontja: a műszaki átadás-átvételi eljárás sikeres lezárásának az időpontja.
A Ptk. 6:186. § (1) és 6:187. § megfelelően irányadó. Teljesítési biztosíték: A nyertes ajánlattevőként szerződő fél a szerződésben meghatározott kötelezettségei teljesítésének elmaradásával kapcsolatos ajánlatkérői igények biztosítása érdekében köteles az egyösszegű nettó vállalkozási díj 5%-ának megfelelő összegű teljesítési biztosítékot a szerződés megkötéséig, legkésőbb a szerződés aláírásával egyidejűleg az ajánlatkérő részére a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pont figyelembevételével, a nyertes ajánlattevőként szerződő fél választása szerint átadni. A teljesítési biztosíték ajánlatkérő részére történő rendelkezésre bocsátása a szerződés aláírásának feltétele. A teljesítési biztosítéknak a szerződésben foglalt összegnek és időtartamnak megfelelően folyamatosan, a szerződés időtartamát követő banki napig az ajánlatkérő rendelkezésére kell állnia. Jólteljesítési biztosíték: A nyertes ajánlattevőként szerződő fél a szerződésben meghatározott kötelezettségei teljesítésének elmaradásával kapcsolatos ajánlatkérői igények biztosítása érdekében köteles az egyösszegű nettó vállalkozási díj 5%-ának megfelelő összegű jólteljesítési biztosítékot nyújtani legkésőbb a jótállási kötelezettség kezdetének időpontjában, az ajánlatkérő részére a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pont figyelembevételével, a nyertes ajánlattevőként szerződő fél választása szerint. A jólteljesítési biztosíték ajánlatkérő részére történő rendelkezésre bocsátása a végszámla benyújtásának feltétele. A biztosítéknak a vállalt jótállási idő lejártáig kell lehívhatónak lennie (okirati forma esetén további 30 nap lehívhatósággal). A biztosíték teljesíthető: Az ajánlattevőként szerződő fél választása szerint nyújthatóak óvadékként az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérőként szerződő fél fizetési számlájára történő befizetésével, átutalásával, pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel. | |
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésére, illetve a Ptk. 6:187. § (2) bekezdésére. Ajánlatkérő együttesen nem érvényesíthet meghiúsulási és késedelmi kötbért. A meghiúsulási kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja. (Ptk. 6:187. (1) bekezdés). Részletesen a szerződéstervezetben. | |
III.1.7) Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei és / vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre: | |
Ajánlatkérő kijelenti, hogy a szükséges pénzügyi fedezet EU-s forrásból és az Ajánlatkérő saját költségvetéséből biztosított. A pénzügyi fedezet tehát a VP6-7.2.1.1-21 Kisméretű infrastruktúra fejlesztése a vidéki térségekben- Külterületi helyi közutak fejlesztése" című projekt keretében létrejött támogatási szerződés és Ajánlatkérő költségvetése biztosítja. A kérelem száma: 3297715303. Támogatás intenzitása: 95,000000%, Ajánlatkérő költségvetése: 5,000000 % Finanszírozás módja: utófinanszírozás. | |
A nyertes ajánlattevő a Kbt. 135. § (7) bekezdése szerinti esetben előleg kifizetését kérheti. Az előleg fizetése esetén a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. § (1) bekezdése irányadó. Előleg igénybevétele esetén az előleggel való elszámolás a végszámlába beszámítás útján történik. Fizetendő díjként az előleg összegével csökkentett összeg tüntethető fel. | |
Teljesítés igazolása a Kbt. 135. § szerint. Irányadó a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30-32/A. §. | |
Részszámlázás a szerződéstervezet szerint. (Nyertes ajánlattevő 1 db részszámla és 1 db végszámla benyújtására jogosult.) | |
Irányadó a Ptk. 6:130. § (1)-(3), 2017. évi CL. tv., fizetés átutalással, 60 napos határidővel. | |
Az ajánlattétel, a kifizetés, elszámolás pénzneme: HUF. Késedelmes fizetés esetén Ajánlatkérő a Ptk. 6:155. § szerinti mértékű, és a késedelem időtartamához igazodó késedelmi kamatot továbbá költségátalányt fizet. A szerződés keretében elvégzendő tevékenységek építési engedélyköteles tevékenységek, ezért a megkötendő szerződés vállalási ára fordított adózású. A teljesítésigazoláson és a számlán is fel kell tüntetni, hogy az ÁFA törvény 142. § (1) bekezdés b) pontja alapján az áfa bevallására és megfizetésére a Megrendelő kötelezett, és a tételek csak nettó értéken tüntethetők fel. A nyertes ajánlattevő egy számla kiállítására jogosult szerződésszerű teljesítést követően. Elektronikus számla kiállítása esetén a Kbt. 27/A. §-ában foglaltak az irányadók, azaz olyan elektronikus számla nyújtható be, amely megfelel az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának. Tartalékkeret: nincs. Részletesen a szerződéstervezetben. A kifizetésre vonatkozó főbb jogszabályok: Kbt. 135. § (1), (3), (5)-(7), (10)-(11); 322/2015 (X.30.) Korm. rendelet; 2007. évi CXXVII. törvény 2013.évi V. törvény 6:130.§ (1)-(3), 6:155. § (1) 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet | |
III.1.8) A nyertes közös ajánlattevők által létrehozandó gazdálkodó szervezet: | |
Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattevő(k)től nem követeli meg, valamint a nyertes ajánlattevő(k)nek nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását. |
III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk
A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve
(csak szolgáltatásmegrendelés esetében)
Nem
III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek:
III.2) A szerződéssel kapcsolatos feltételek
III.2.3) A szerződés teljesítésében közreműködő személyekkel kapcsolatos információ
Az ajánlattevőknek közölniük kell a szerződés teljesítésében közreműködő személyek nevét és szakképzettségét
Nem
IV. szakasz: Eljárás
IV.1) Meghatározás
IV.1.1) Az eljárás fajtája
Nyílt eljárás
Igen
Gyorsított eljárás
Nem
Meghívásos eljárás
Nem
Tárgyalásos eljárás
Nem
Versenypárbeszéd
Nem
Innovációs partnerség
Nem
IV.1.2) Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk
A hirdetmény keretmegállapodás megkötésére irányul
Nem
Keretmegállapodás egy ajánlattevővel Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A hirdetmény dinamikus beszerzési rendszer létrehozására irányul
Nem
A dinamikus beszerzési rendszert további beszerzők is alkalmazhatják
Nem
IV.1.3) A megoldások, illetve ajánlatok számának a tárgyalásos eljárás vagy a versenypárbeszéd során történő
csökkentésére irányuló információ
Több fordulóban lebonyolítandó tárgyalások igénybe vétele annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a
megvitatandó megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát.
Nem
IV.1.4) Információ a tárgyalásról
(klasszikus ajánlatkérők esetében; kizárólag tárgyalásos eljárás esetében)
Ajánlatkérő fenntartja a jogot arra, hogy a szerződést az eredeti ajánlat alapján, tárgyalások lefolytatása nélkül ítélje Nem oda.
IV.1.5) Elektronikus árlejtésre vonatkozó információk
Elektronikus árlejtést fognak alkalmazni
Nem
IV.2.1) Az adott eljárásra vonatkozó korábbi közzététel
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben:
(Ké-szám/évszám)
IV.2.2) Ajánlattételi, részvételi vagy regisztrációs kérelem benyújtási határidő
Dátum, helyi idő:
2022.07.25
10:00
óra/perc
IV.2.3) Az ajánlattételi vagy részvételi felhívás kiválasztott jelentkezők részére történő megküldésének tervezett napja (részvételi felhívás esetében)
Dátum:
IV.2.4) Azok a nyelvek, amelyeken az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújthatók:
HU
IV.2.5) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama: (ajánlati felhívás esetében)
Az ajánlati kötöttség végső dátuma:
vagy Az időtartam hónapban:
vagy napban:
60
(az ajánlattételi határidő lejártától számítva)
IV.2) Adminisztratív információk
IV.2.6) Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések felbontásának feltételei
Dátum, helyi idő:
2022.07.25
12:00
óra/perc
Hely:
xxxxx://xxx.xxx.xx
Információk a jogosultakról és a bontási eljárásról:
424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15.§ szerint, figyelemmel a Kbt. 68. § szakaszára
VI. szakasz: Kiegészítő információk
VI.1) A közbeszerzés ismétlődő jellegére vonatkozó információk
A közbeszerzés ismétlődő jellegű:
Nem
VI.2) Információ az elektronikus munkafolyamatokról
A megrendelés elektronikus úton történik:
Nem
Elektronikusan benyújtott számlákat elfogadnak:
Igen
A fizetés elektronikus úton történik:
Igen
VI.3.1) Feltételes közbeszerzés
Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét, hogy az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja, ha valamely meghatározott, ellenőrzési körén kívül eső, bizonytalan jövőbeli esemény az ajánlattételi, illetve részvételi határidő
lejártát követően következik be.
Nem
Ajánlatkérő ellenőrzési körén kívül eső, bizonytalan jövőbeli esemény meghatározása:
VI.3.2) Az ajánlati biztosíték (ajánlati felhívás esetében)
Az eljárásban való részvétel ajánlati biztosíték adásához kötött:
Igen
Az ajánlati biztosíték mértéke:
800 000 HUF
A befizetés helye:
11743040-15396437
vagy az ajánlatkérő fizetési számlaszáma:
11743040-15396437
Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának Az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásának határideje azonos az
módja:
ajánlat benyújtásának határidejével és az ajánlati kötöttség teljes idejére érvényesnek kell lennie. Az ajánlati biztosítéknak az ajánlati kötöttség időtartama alatt fenn kell állnia, azaz az ajánlattételi határidőtől számított 30 naptári nap időtartamig, az ajánlati kötöttség meghosszabbítása esetén annak tartamáig, az ajánlati kötöttség lejártának napján 24:00 óráig. Ha az ajánlattevő az ajánlatát az ajánlati kötöttség ideje alatt visszavonja vagy a szerződés megkötése az ajánlattevő érdekkörében felmerült okból hiúsul meg, az ajánlati biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg, kivéve a Kbt. 131. §
(9) bekezdése szerinti esetben.
Folytatás a III.1.1) pontban karakterkorlát miatt.
VI.3.3) Konzultációra vonatkozó információk
Kiegészítő tájékoztatást ajánlatkérő konzultáció formájában is megadja.
Nem
VI.3.4) Ajánlat érvénytelenségére vonatkozó összeg ár vagy költség esetében
Ajánlatkérő az alábbi értéket meghaladó árat vagy költséget tartalmazó ajánlatot a bírálat során érvénytelenné nyilvánítja
VI.3.5) Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám:
0
-
10
VI.3.6) A módszer(ek) meghatározása, amellyel a VI.3.5) pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot megadásra kerül:
Ár: fordított arányosítás, Szakember, Jótállás: Arányosítás
VI.3.7) Életciklusköltség-számítási módszer alkalmazására vonatkozó információ
VI.3) További információk:
Ajánlatkérő az áru, szolgáltatás vagy építési beruházás értékeléskor figyelembe vett költségét életciklusköltség- számítási módszer alkalmazásával határozza meg.
Nem
VI.3.8) A bírálatra vonatkozó további információk
Az ajánlatkérő előírja a kizáró okok, az alkalmassági követelmények, valamint a Kbt. 82. § (5) bekezdése szerinti objektív kritériumok tekintetében a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott igazolásoknak a részvételi jelentkezésben vagy az ajánlatban történő benyújtását.
Igen
VI.3.9) További információk:
1. Ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia, amelyen fel kell tüntetni az Ajánlattevő nevét, címét, azokat a főbb számszerűsíthető adatokat, amelyek értékelésre kerülnek. (Űrlap, használata kötelező)
2. Csatolni kell:
- Azon cégjegyzésre jogosult személy(ek) hiteles cégaláírási nyilatkozatát (a közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldány), illetve az ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintáját (2006. évi V. törvény 9. §), akik az eljárásban részt vesznek, az ajánlatban nyilatkozatot tesznek.
- A cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében az erre vonatkozó, a meghatalmazott aláírását is tartalmazó meghatalmazást, csatolni kell a cégjegyzésre jogosult meghatalmazó hiteles cégaláírási nyilatkozatát (a közjegyzői aláírás- hitelesítéssel ellátott címpéldány), illetve az ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintáját;
- Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás estén csatolni kell a benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a Cégbíróság által megküldött igazolást [Kr. 13. §.] Amennyiben nincs változásbejegyzési eljárás folyamatban, akkor erről is nyilatkozni kell az ajánlatban (űrlap);
- Árazott költségvetést (az árazatlan költségvetést AK az KD között az AT rendelkezésére bocsátja, további információ a KD-ban) - szakmai ajánlat;
- Organizációs tervet - szakmai ajánlat;
- Kbt. 66. § (2) bek. szerinti nyilatkozatot (űrlap);
- Kbt. 66. § (6) bek. a) és b) pontja alapján tett nyilatkozatot, nemleges esetben is csatolni kell (űrlap);
- nyilatkozat közös Ajánlattevőkről, képviselő Ajánlattevő megjelölése (adott esetben),
- meghatalmazás (adott esetben);
- nyilatkozat a kizáró okok fenn nem állásáról (űrlap);
- nyilatkozat Kbt. 67. § (4) bek. szerint (űrlap);
- nyilatkozat Kbt. 65. § (7) bek. szerint (űrlap);
- nyilatkozat üzleti titok EKR űrlap + indokolás
- ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos dokumentum
- nyilatkozat a teljesítésbe bevonni kívánt szakember bemutatása
- szakmai önéletrajz, rendelkezésre állási nyilatkozat egyszerű másolatban az értékelés alátámasztására
- Kbt. 114/A. § (1) bek. alapján a kizáró okok és alkalmassági követelmények igazolását
- szakmai ajánlat.
3. Ajánlattevő köteles – legkésőbb a szerződéskötés időpontjára – a KD-ben meghatározott kártérítési limitű felelősségbiztosítással rendelkezni.
4. AK jelen eljárásban nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját.
5. A KD-ban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., a kapcsolódó végrehajtási rendeletek és a Ptk. az irányadók.
6. Az eljárás a Kbt. 114. § (11) bekezdése alapján fenntartott.
7. Közös ajánlattétel esetén megállapodás csatolása kötelező az KD alapján.
8. A részletes fizetési feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza.
9. Az eljárás és az ajánlattétel nyelve a magyar.
10. Közös ajánlattétel esetén irányadó a Kbt. 35. §-a.
11. Ajánlatkérő a hiánypótlásra a Kbt. 71. § szerint teljes körben lehetőséget biztosít.
12. A Kbt. 114. § (6) bek. szerint a kiegészítő tájékoztatást-t Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő lejárta előtt ésszerű időben köteles megadni. Ajánlatkérő észszerű időnek az Ajánlattételi határidő lejárta előtti 3. munkanapot tekinti. Ajánlatkérő minden esetben észszerűnek tekinti, ha a kiegészítő tájékoztatás kérés legkésőbb az Ajánlattételi határidő lejárta előtti 5. munkanapon Ajánlatkérőhöz beérkezik.
13. Az ajánlattevőknek az ajánlatukhoz csatolniuk kell az értékelés körében a felhívás III.1.3) M.2. pontjában meghatározott szakember és szakmai többlettapasztalata bemutatását, rendelkezésre állási nyilatkozatát (név, képzettség/ végzettség, szakmai többlettapasztalat).
14. Szerződéskötési feltétel: A 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. §-a alapján az ajánlattevő köteles − legkésőbb a szerződéskötés időpontjára – a közbeszerzés tárgyát képező projektre, a szerződés teljes időtartamát lefedő összkockázatú vagyon- és felelősségbiztosítás (C.A.R.) típusú felelősségbiztosítási szerződést kötni vagy meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni, a kockázati hely megjelölésével és a vállalandó kockázati összeggel, melynek minimális kártérítési összege 60.000.000, - Ft/év és 8.000.000, - Ft
/káresemény. Továbbá a nyertes ajánlattevőnek a szerződés teljesítéséhez legkésőbb a szerződéskötés időpontjáig rendelkeznie kell 1 fő szakemberrel, aki a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti MV-KÉ (vagy azzal egyenértékű) jogosultsággal rendelkező szakemberrel.
15. Ajánlatkérő a Kbt. 114/A. § (1) bekezdése alapján előírja, hogy kizáró okok, az alkalmassági követelmények, valamint a 82. § (5) bekezdése szerinti objektív kritériumok tekintetében a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott igazolásokat a gazdasági szereplők a részvételi jelentkezésükben vagy az ajánlatukban nyújtsák be.
16. Az ajánlatkérő szakmai ajánlatot kér be.
A szakmai ajánlat részeként az ajánlatban benyújtandó:
• Árazott költségvetés
• Organizációs terv (indikatív) (Részletesen a KD-ban)
17. AT köteles megfelelni a körny.véd., szoc. és munkajogi követelményeknek, amelyeket a jogszabályok vagy kötelezően alkalmazandó kollektív szerződés, illetve a Kbt. 4. mellékletben felsorolt körny.véd., szoc. és munkajogi rendelkezések írnak elő.
AK az KD-ban tájékoztatásként megjelölte azoknak a szervezeteknek (hatóságoknak) a nevét és címét (elérhetőségét), amelyektől AT megfelelő tájékozódást kaphat. (Kbt. 73. § (4)-(5) bek.)
18. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdésében foglaltakat.
19. FAKSZ: xx. Xxxxx Xxxxx, lajstromszám: 00761
20. A közbeszerzési dokumentumok elérhetőek a xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxx/xxxxxxxx oldalon, EKR azonosítószám: EKR000948162022 Ajánlatkérő a Kbt. 50. § (2) bekezdés c) pontja szerinti esetben a xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx honlap elérhetőségen teszi közzé a közbeszerzési dokumentumokat.
VI.4) E hirdetmény feladásának dátuma:
2022.07.05
(A rendszer automatikusan tölti)