székhely: 1062 Budapest, Andrássy út 98. sz.
MASTERCARD BANKKÁRTYÁKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
Hatályos 2014. február 01.napjától
székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xx 00. sz.
Cégjegyzékvezető és Cégjegyzékszám: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága Cg.00-00-000000 Tevékenységi engedély száma: 563/1995. és E-I-709/2008.
„ÁSZF”: jelen MasterCard típusú, chippel ellátott Bankkártyákra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeket.
„Fizetési számla”: A Számlatulajdonos Banknál vezetett Fizetési számlája vagy Pénzforgalmi számlája, amelyhez kapcsolódóan a Bank a Bankkártyát kibocsátotta és amely számlán a Bankkártyával lebonyolított Tranzakciók, valamint a Bankkártyával összefüggő, vonatkozó Hirdetményben meghatározott díjak, költségek és egyéb tételek elszámolása megtörténik.
„Bankkártya szerződés”: A Bank és a Számlatulajdonos között létrejött, Bankkártya kibocsátására és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások nyújtására vonatkozó szerződés, amely a Bankkártya Igénylőlapból, jelen ÁSZF-ből, az Üzletszabályzatból, „A Pénzforgalom Általános Feltételei” c. szabályzatból és a Bankkártyával kapcsolatos szolgáltatásokra vonatkozó mindenkori hatályos Hirdetményből áll. A Bankkártya szerződés a Keretszerződés részét képezi.
„Bankkártya limitek”: egyrészt a Tranzakciók számára vonatkozó Bank által meghatározott megkötés, másrészt azon összeghatár, amelyet a Számlatulajdonos a vonatkozó Hirdetményben meghatározott esetben és módon a Bankkártyával történő napi használatra vonatkozóan jogosult meghatározni. A Bankkártyákra vonatkozó alap limitek típusait és az egyes limittípusokhoz kapcsolódó összegeket, valamint a használati gyakoriságokat a vonatkozó Hirdetmény tartalmazza. Az egyes Bankkártyákhoz tartozó, alaplimittől eltérő egyedi kártyahasználati limiteket a Bank a Számlatulajdonos kérelmére módosítja a vonatkozó Hirdetményben foglalt korlátok figyelembevételével.
„Bizonylat”: A Bankkártya elfogadóhelyeken a Tranzakció lebonyolítását igazoló, a Kártyabirtokos rendelkezésére bocsátott dokumentum.
„Business kártya”: a Pénzforgalmi számlához igényelhető Bankkártya.
„Dombornyomott Bankkártya”: olyan dombornyomással készült Bankkártya, amely elektronikus, papír alapú és virtuális elfogadói környezetben egyaránt alkalmas tranzakciók lebonyolítására. Dombornyomott kártyával lehetőség van imprinter használatával végzett Tranzakcióra. (Imprinter: dombornyomott bankkártyák manuális (papír alapú) elfogadására alkalmas eszköz.)
”Elektronikus Bankkártya”: olyan mélynyomással készült Bankkártya, amely elektronikus és – esetlegesen – interneten történő vásárlásra alkalmas.
„Elfogadó Bank vagy Elfogadóhely Bankja”: A Bankkártya elfogadóhellyel kártyaelfogadói szerződéses jogviszonyban álló Bank.
„Ellenőrző kód”: A Bankkártya hátoldalán, az aláírás helyéül szolgáló mezőt közvetlenül követően nyomtatott 3 jegyű kód, melyet „Card-not present tranzakció” esetében kell megadni. Nemzetközi Kártyaszervezettől függően eltérő lehet a megnevezése, vagy CVV2 (Card Verification Value – kártya ellenőrző érték) vagy CVC2 (Card Verification Code – kártya ellenőrző kód) néven ismert.
„Előengedélyezés (elő-authorizáció)”: Olyan engedélyezés, melyet nem követ közvetlenül a Tranzakció lebonyolítása. Előengedélyezés a Tranzakció tényleges összege helyett annak várható összegére történik, ebben az esetben a számla egyenlege a várható összeg erejéig kerül zárolásra. A zárolás nem jelent tényleges terhelést, csupán arra szolgál, hogy a Tranzakció tényleges összegének terheléséig biztosítsa a szükséges fedezetet. A zárolást az előengedélyezést kezdeményező kereskedői elfogadóhely tudja megszüntetni vagy az előengedélyezés befejezésével – mely a Tranzakció tényleges terhelését eredményezi, vagy a korábban végrehajtott előengedélyezés törlését kezdeményezheti az Elfogadó bankon keresztül a kibocsátó banknál abban az esetben, ha például a fizetés nem az előengedélyezés során használt bankkártyával történik meg. Jellemzően
az alábbi kereskedői elfogadóhelyek végezhetnek előengedélyezést: szállodák, autókölcsönzők, utazási irodák. Az előengedélyezés befejezése (completion) tranzakciót az esetben hajtja végre az elfogadóhely, ha a szolgáltatás/termék tényleges árának kifizetése ugyanazon bankkártya használatával történik meg, mint amelyet az előengedélyezés során használtak. Ez pénzügyi tranzakcióként érvényesíti az előengedélyezést. A két tranzakció összege eltérhet egymástól.
A Bankkártyát kibocsátó Bank, illetve annak megbízottja által az elfogadóhelyre továbbított üzenet, melyben az engedélykérés alapján engedélyezi, vagy visszautasítja a Tranzakció lebonyolítását.
„Érintés nélküli (Contactless) Tranzakció”: PayPass kártyával végrehajtott érintés nélküli vásárlási Tranzakció, melynek során elegendő az érintés nélküli fizetésre alkalmas Bankkártyát az érintés nélküli elfogadásra képes terminál elé helyezni, amely működésbe hozza a terminál olvasóját. A fizetés sikeres megtörténtét hang és a felvillanó fény jelzi.
„Érvénytelenítés, Érvényteleníteni”: a Bankkártyának további Tranzakciók végzésére használhatatlanná tétele (pl. a mágnescsík vagy a chip fizikai érvénytelenítésével és a Bankkártyán szereplő adatok felismerhetetlenné tételével.)
„Felek”: együttesen a Bank és az Ügyfél.
„Felhasználható egyenleg”: A Fizetési számla azon adott időpontbeli egyenlege, amely a Bankkártyával végezhető Tranzakciók engedélyezésére rendelkezésre áll.
„Főkártya”: a Bank által a lakossági forint alapú Fizetési számla Számlatulajdonosa részére kibocsátott Bankkártya.
„Főkártya birtokos”: a Bank által a lakossági Fizetési számla Számlatulajdonosa részére kibocsátott Bankkártya birtokosa.
„Hirdetmény”: A Bank pénzforgalmi Hirdetményei („Hirdetmény a MagNet Bank zrt-nél alkalmazott pénzforgalmi díjakról, jutalékokról és költségekről” – magánszemélyek, illetve vállalkozások, vállalkozók és egyéb szervezetek részére)
„Internetes vásárlás (e-commerce)”: Olyan CNP (Card-not-present), azaz Bankkártya fizikai jelenlétét nem igénylő virtuális tranzakciótípus, amely termék vagy szolgáltatás megvásárlására nyújt lehetőséget. Ennek során a Kártyabirtokos internetes portálon, úgynevezett virtuális POS terminálon keresztül adja meg Bankkártyájának számát, lejárati idejét, illetve az ún CVV2/CVC2 kódot a kereskedő számára (egyes Elfogadó bank ennél több adatot is bekérhet, például a kibocsátó bank nevét, a Kártyabirtokos Bankkártyán található nevét stb.) Ez a Kártyabirtokos által megadandó adatkör egészül ki az Internetes biztonsági kódszolgáltatást nyújtó Bankkártya elfogadóhelyen az Internetes biztonsági kóddal.
„Készpénzfelvétel”: Az ATM-eken végzett készpénzfelvételi Tranzakció, valamint az erre jogosult Kereskedő által készpénznek a Kártyabirtokos rendelkezésére történő bocsátását, a postahivatalokban a Bankkártyával végzett bármely Tranzakciót, amelyet a Nemzetközi kártyaszervezet – időről időre- a Készpénzfelvétellel azonosan rendel kezelni.
„Logo”: A Bankkártya típusát azonosító, a kártyaelfogadás körét jelző embléma, amely megjelenik a Bankkártyán és a Bankkártya elfogadóhelyen egyaránt.
”Megújított kártya”: A lejárt Bankkártya helyébe lépő, a Bank által automatikusan legyártott Bankkártya. A hozzá tartozó PIN kód megegyezik a lejárt Bankkártya PIN kódjával, kártyaszáma azonos a lejárt Bankkártyáéval.
„Nemzetközi kártyaszervezet”: VISA International Inc., MasterCard International Inc., amelyekhez történt csatlakozás révén közvetlenül vagy a kártyaszervezethez csatlakozott más pénzintézetekkel kötött megállapodás alapján közvetve a Bank a Nemzetközi kártyaszervezet vonatkozó szabályainak figyelembevétel mellett Bankkártyával kapcsolatos tevékenységét ellátja.
„Off-line tranzakció”: a Bank engedélyező központja felé nem azonnal, vagy egyáltalán nem továbbított Tranzakció.
„On-line tranzakció”: a Bank engedélyező központja felé engedélyezés céljából, elektronikus úton azonnal továbbított és a központ által azonnal elbírált Tranzakció.
„PayPass Kártya”: érintés nélküli vásárlásra alkalmas kártya.
„Pótkártya”: a Bankkártya jelen ÁSZF XIII.1. pontjában meghatározott okból történő cseréje esetén kibocsátott új Bankkártya.
„Társkártya”: a Bank által a Fizetési számla Számlatulajdonosának rendelkezése alapján a Társkártya birtokos részére kibocsátott Bankkártya.
„Terhelés napja”: Az a nap, amikor a Bank a számlavezető rendszerében elszámolja az adott Tranzakciót.
„Tranzakció”: a Bankkártyával kezdeményezett, a Bankkártya rendeltetésszerű használatához kapcsolódó minden olyan művelet -. mely jelenti a Bankkártya rendeltetésszerű használatával lebonyolított vásárlásokat, készpénzfelvételeket, ATM-en bonyolított vásárlásokat, egyenleglekérdezést és az ezekkel kapcsolatos számlaterheléseket, illetve jóváírásokat - - függetlenül attól, hogy a tényleges terhelés vagy jóváírás megtörtént-e a Bankszámlán.
„Számlakivonat”: jelenti a Számlatulajdonos Bankszámlájáról – jogszabályban, illetve a vonatkozó Keretszerződésben meghatározott gyakorisággal – készített, a Bankszámlához kapcsolódó, az egyes bankműveletek azonosítására szolgáló valamennyi adatot tartalmazó dokumentumot.
„Ügyfél”: jelenti a a Számlatulajdonost valamint a Kártyabirtokosokat.
„Üzletszabályzat” a Bank „A Pénzforgalmi Üzletág Üzletszabályzata” elnevezésű szabályzata
„Vállalati ügyfél”: jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, egyéb szerv vagy szervezet.
„Zárolt összeg”: a Bankszámlához kibocsátott Bankkártyákkal végzett Tranzakciók összege, amelyet a Bank a Bankszámlán zárol és amely csökkenti a Fizetési számla Felhasználható egyenlegének összegét. A zárolás a Tranzakció elszámolási szakaszának befejezéséig – a Tranzakció tényleges összegének terheléséig -, illetve a Tranzakció meghiúsulásáig, de legfeljebb 15 napig áll fenn. A Bank a zárolás alatt lévő összeget a zárolás lejárta előtt feloldja, amennyiben a terhelésről szóló értesítés a Bankba beérkezik és a terhelés adatai egyértelműen beazonosítják a zárolt összeghez kapcsolódó Tranzakciót. A Bank jogosult a zárolás lejárata után beérkező terhelések összegével megterhelni a Bankszámlát. A zárolásban lévő tranzakciós adatok, összegek helyességéért az elfogadó felel. A zárolás
• nem jelent terhelést, csupán a Tranzakció engedélyezett összegének fedezetét hivatott biztosítani,
• a Bank által meghatározott ideig, de legkésőbb a Tranzakció elszámolási szakaszának befejezéséig (a Tranzakció tényleges összegének terheléséig), illetve a Tranzakció meghiúsulásáig áll fenn.
II.1. A Bank, mint Kártyakibocsátó a Közvetítő Bankkal kötött közvetítői megállapodás keretében bocsát ki Bankkártyát ügyfelei részére. Az igényelhető Bankkártya típusokat és az igénylési feltételeket a Bank mindenkori vonatkozó Hirdetménye tartalmazza. A Számlatulajdonos a Bankkártya igénylés benyújtásával egyidejűleg köteles a vonatkozó Hirdetményben közzétett bankkártya-igénylési feltételeknek megfelelni.
II.2. A forint alapú Bankszámlával rendelkező Számlatulajdonos Bankkártyát a Bank által e célra rendszeresített nyomtatvány (Bankkártya Igénylőlap) megfelelő kitöltésével és annak a Bank bármely bankfiókjában személyesen történő benyújtásával igényelheti a jelen ÁSZF-ben és az Üzletszabályzatban meghatározott szerződéskötési feltételeknek megfelelően. Egy Bankszámlához több különböző típusú Bankkártya igényelhető. Egy Bankszámlához egy Kártyabirtokos ugyanazon bankkártya típuson belül csak egy Bankkártyát igényelhet.
II.3. Az Ügyfél köteles a Bank által meghatározott, a Bankkártya igényléséhez szükséges valamennyi adatot, információt, dokumentumot a Bank rendelkezésére bocsátani. Az Ügyfél a Bankkártya Igénylőlap aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a Bank ellenőrizze. A Bank jogosult az igénylésben közölt adatok valódiságáról okiratok bekérésével is meggyőződni.
II.4. A Bankkártya szerződés akkor jön létre és lép hatályba, amikor a Számlatulajdonos által a Bankhoz jelen ÁSZF szerint szabályszerűen kitöltött és benyújtott Bankkártya Igénylőlap elnevezésű nyomtatvány a Bank részéről aláírásra kerül. A Bank az általa aláírt Bankkártya szerződés egy eredeti példányát a Számlatulajdonos rendelkezésére bocsátja. A Bank a Bankkártya szolgáltatást a Bankkártyának a Kártyabirtokos általi átvételét követően nyújtja.
II.5. A Bank a Bankkártya igénylés elfogadása esetén a Bankkártya elkészítéséről a kártyaigénylés átvételét követő 30 Munkanapon belül gondoskodik.
II.6. A Bankkártya kötelezően tartalmazza a Bank nevét, a Bank logoját, a Bankkártya típusától függően hologramot, chipet, a Bankkártya használatára jogosult személy nevét, ha a Számlatulajdonos Vállalati ügyfél, úgy annak a megnevezését, az aláírására szolgáló helyet, illetve CVV2-t vagy CVC2-t, a Logót, a Bankkártya számát, a Bankkártya lejárati idejét, a mágnescsíkot, a Bankkártyán keresztül biztosított szolgáltatást hirdető logot.
II.7. A Bankkártyákat a Bank a Számlatulajdonos által a Bankkártya szerződésben megadott 20 karaktert meg nem haladó, a személyazonosító okmánnyal egyező tartalmú névre személyesíti meg. A Bankkártyán szereplő név csak abban az esetben térhet el a Kártyabirtokos személyi azonosító okmányban szereplő névétől, ha az a 20 karaktert meghaladja, s az eltérés kizárólag a szükséges rövidítésből adódhat, amelyet az Ügyféllel történő egyeztetés során a Bank eljáró ügyintézője dönt el. A Bank nem fogad el olyan kérést, melyben a Kártyabirtokos olyan nevet kíván a Bankkártyára íratni, amely nem azonosítható a személyi azonosító okmányban szereplő névvel.
A Vállalati ügyfél Számlatulajdonos megnevezése vonatkozásában az előzőekben említett szabályok is értelemszerűen irányadóak.
III.1. A Társkártya igénylésére vonatkozóan a II. pontban foglaltak irányadóak azzal, hogy Társkártya igénylése esetén a Bankkártya szerződést a Társkártya birtokos is aláírásával köteles ellátni. Társkártya birtokos lehet a 14. életévet betöltött, korlátozottan cselekvőképes természetes személy is, akinek törvényes képviselőjeként a Számlatulajdonos jár el.
A Társkártya birtokos nem lehet az adott számla vonatkozásában Számlatulajdonos.
III.2. Vállalati Ügyfél csak Business kártyát jogosult igényelni. A Business kártya igénylésére, használatára, a Tranzakciók elszámolására, a Bankkártya szerződés megszüntetésére, a Bankkártya használatával, letiltásával kapcsolatban felmerült költségek elszámolására, viselésére, továbbá a Bank és a Számlatulajdonos felelősségére az általános szabályok továbbá a Társkártyára vonatkozó szabályok az irányadóak jelen ÁSZF-ben és a Bankkártya szerződésben rögzített eltérésekkel.
III.3. A Business kártya igénylésére a Számlatulajdonos képviselője jogosult. Amennyiben a Számlatulajdonost képviselők képviseleti joga a Fizetési számla vonatkozásában együttes, úgy Társkártya birtokost a Számlatulajdonos együttes képviselői csak egybehangzó akaratnyilatkozattal jelölhetnek. A Bank a Vállalati ügyfél képviselői által Társkártya birtokosként megjelölt személyek Fizetési számla feletti rendelkezési jogosultságát nem vizsgálja, e jogosultság hiányából eredő károkért a felelősségét kizárja. Abban az esetben, ha olyan személy részére igényelnek Bankkártyát, akinek a Pénzforgalmi számla felett együttes rendelkezési joga van, e személy Bankkártya használatát a Bank a Számlatulajdonos által felhatalmazott személyek együttes rendelkezésének tekinti és az ebből adódó esetleges károkért kizárólag a Számlatulajdonos tartozik felelősséggel.
III.4. A Társkártya birtokos a Társkártyát kizárólag a Bankkártya szerződés szerint használhatja. A Számlatulajdonos felelős a Társkártya birtokos kártyahasználatáért és köteles gondoskodni arról, hogy a Társkártya birtokos a Bankkártya Szerződés feltételeit megismerje és betartsa.
III.5. A Bank nem vizsgálja, hogy a Számlatulajdonos mely személyek részére kér Társkártyát, az kizárólag a Számlatulajdonos felelőssége.
III.6. A Számlatulajdonos és a Társkártya birtokos egymás közötti, a Társkártya használatával kapcsolatos megállapodása a Bankkal szemben hatálytalan. A Bank nem részese a Számlatulajdonos és a Társkártya birtokos között, a Társkártya használatával kapcsolatban felmerülő jogvitának.
III.7. A Társkártya birtokos jogosult a jelen ÁSZF-ben megjelölt Tranzakciók végzésére, a birtokában lévő Társkártya letiltásának kezdeményezésére, a Társkártya Bank részére történő visszaadására, de ezen túlmenően nem tehet érvényesen a Bankkártya szerződés fennállására, megszűnésére, módosítására vonatkozó semminemű nyilatkozatot. A Társkártya birtokos a Fizetési számla felett csak a Társkártyájával jogosult rendelkezni.
III.8. A Számlatulajdonos Bejelentés útján a kártyaletiltás szabályainak alkalmazásával letilthatja a Társkártya használatát, továbbá a Társkártya használatát jelen ÁSZF szerinti limit-meghatározás útján korlátozhatja.
III.9. A Társkártya lejárati ideje független a Számlatulajdonos és más Társkártya birtokos kártyájának lejárati idejétől. A kapcsolódó Fizetési számla szerződés bármilyen módon való megszűnésének időpontjában a Társkártyát - a rajta feltüntetett lejárati időponttól függetlenül - lejártnak kell tekinteni. A Társkártya birtokos halála esetén a Bank - amennyiben annak tényéről hivatalos tudomást szerez - a Társkártya birtokos Társkártyáját érvényteleníti.
III.10. Valamennyi Társkártyával végzett Tranzakció, Hirdetmény szerinti kapcsolódó díjak, költségek és jutalékok elszámolása a Számlatulajdonos Bankszámlájának terhére történik.
III.11. A Társkártya birtokos által a Számlatulajdonosnak okozott kárért a Bank nem vállal felelősséget.
III.12. A Társkártyával kapcsolatos banki követelések tekintetében a Számlatulajdonos és Társkártya birtokos a Bankkal szemben egyetemlegesen kötelezettek.
III.13. Társkártyához kapcsolódó jelen ÁSZF szerinti kártyahasználati limiteket a Hirdetményben meghatározott összeghatárokon belül kizárólag a Számlatulajdonos határozhat meg.
III.14. A Számlatulajdonos teljes felelősséggel tartozik a Társkártya birtokosok Bankkártyával eszközölt Tranzakcióiért.
IV.1. A Kártyabirtokos a Bankkártyát a Kártyakibocsátó értesítése alapján személyesen veheti át az általa előzetesen megjelölt bankfiókban, vagy azt a Bank által meghatározott körben a Bank alkalmazottja kézbesíti. A Bank az elkészült Bankkártya átvételének lehetőségéről történő értesítést telefonon vagy SMS üzenet formájában teszi meg a Kártyabirtokos felé.
IV.2. A Bankkártya átvételekor a Kártyabirtokos köteles magát személyazonosításra alkalmas hatósági igazolvány bemutatásával igazolni.
IV.3. A Kártyabirtokosnak a Bankkártyát annak átvételekor – az azon szereplő adatok helyességének és a Bankkártya sértetlenségének vizsgálata után –a Bankkártya hátoldalán található aláíró sávon alá kell írnia. Az aláírás elmulasztásából vagy a Bizonylatokon a Bankkártyán megjelölt aláírástól eltérő módon történő aláírásból származó károkért a Bank nem vállal felelősséget.
IV.4. A Bank inaktív (nem aktivált) állapotban adja át a Bankkártyát a Kártyabirtokos részére, az ily módon használatában korlátozott. A Bankkártya aktiválását a Kártyabirtokos PIN kód megadásával végzett
ATM tranzakció útján kezdeményezheti azzal, hogy a Bank az aktiválást legkésőbb a Bankkártya átvételét követő Munkanap 16 00 órájáig mindenképpen elvégzi.
IV.5. Amennyiben a Kártyabirtokos a Bank értesítése ellenére az elkészült Bankkártyát a Bank értesítésétől számított 60 (hatvan) napon belül nem veszi át, a Bank őrzési díjat számíthat fel a vonatkozó Hirdetményben foglaltak szerint. A Bank az elkészült Bankkártya át nem vételéből eredő károkért (különösen: a Bankkártya használati idejének rövidülése) felelősséget nem vállal. Amennyiben a Kártyabirtokos a Bankkártyát annak elkészültéről történő értesítést követő 180 (egyszáznyolcvan) napig nem veszi át, a Bank azt Érvényteleníti – ezzel egyidejűleg a vonatkozó Bankkártya szerződés is megszűnik.
IV.6. A Bank Bankkártya kibocsátása, vagy Pótkártya kibocsátása pótlása esetén PIN kódot mellékel, melyet a Kártyabirtokos zárt borítékban kap kézhez a Kártyabirtokos rendelkezése szerinti bankfiókban. A PIN kódot tartalmazó borítékot kizárólag a Kártyabirtokos nyithatja fel annak tartalmát csak Ő ismerheti. A PIN boríték sértetlenségét a PIN boríték átvételkor a PIN boríték átvételére vonatkozó elismervényen a PIN boríték átvételére jogosult személy igazolja. A Kártyabirtokos felelős a Bankkártya és a PIN kód megőrzéséért, ideértve annak egymástól elkülönített tárolásáért. Tilos a PIN kódot harmadik személynek – ideértve a Bank alkalmazottait is – átadni, a Bankkártyára ráírni. Amennyiben a Kártyabirtokos a PIN kódot nem titkosan, vagy nem megfelelő gondossággal kezeli, vagy más tudomására hozza, az súlyos szerződésszegésnek minősül és az ebből eredő károk a Számlatulajdonost terhelik, a Bank ezekért felelősségét kizárja.
IV.7. A Kártyabirtokos jogosult a Bankkártyához tartozó PIN kód újranyomtatását (vonatkozó Hirdetmény szerinti PIN kód pótlás díja ellenében) igényelni a Banktól, melyet szintén zárt borítékban kap kézhez.
IV.8. A Kártyabirtokosnak kizárólag a PIN kód ismeretében van lehetősége készpénzfelvételre bankjegykiadó automatáknál, illetve egyes pénztári kifizető helyeken, továbbá Vásárlás ATM/POS terminál segítségével Tranzakciók lebonyolítására (kivételt képeznek ez alól azon Paypass Tranzakciók, amelyek összege az érintés nélküli fizetési értékhatárt nem haladja meg).
IV.9. A Számlatulajdonos nem jogosult megismerni a Társkártyához kapcsolódó PIN kódot.
V.1. A Banknál igényelhető Bankkártya típusok felsorolását, azok felhasználási lehetőségeit a Bank Hirdetménye tartalmazza.
V.2. A Bank által kibocsátott Bankkártya a Bank tulajdonát képezi, azt a Kártyabirtokos másra át nem ruházhatja. Tilos a Bankkártyát ügyleti biztosítékként zálogba adni, óvadékként harmadik személynél elhelyezni, vagy használatra másnak átengedni.
V.3. A Kártyabirtokos a Bankkártya szerződés aláírásával tudomásul veszi, hogy a Bankkártyát nem használhatja jogellenes célra, ideértve olyan áruk és szolgáltatások ellenértékének kiegyenlítését, amelynek vételét (igénybevételét) jogszabály tiltja.
V.4. A Bank nem vállal felelősséget az abból eredő kárért, hogy a Bankkártya elfogadóhely a Bankkártya elfogadását megtagadja.
V.5. A Bankkártyával végzett fizetési művelet visszavonhatatlan megbízás. Nem vonhatóak vissza azon fizetési megbízások sem, melyeknél a megbízás megadása idején a fizetendő összeg megállapításának módszere ismert, azonban a konkrét összeg nem állapítható meg előzetesen (pld.: szállás fizetése, autókölcsönzés stb.), beleértve azon fizetési megbízásokat, amelyeknél a Kártyabirtokos a fizetési megbízás megadásakor felhatalmazza a Bankkártya elfogadót az utólagos költségek terhelésére.
V.6. A Bank a Bankkártyával végrehajtott, pénzügyileg teljesített megbízásokkal legkésőbb a megbízás tényleges időpontját követő 5 (öt) évig terhelheti meg a Bankszámlát.
V.7. A Bankkártyával kapcsolatos Tranzakciókról, azok adatairól a Bank a Számlakivonat megküldésével tájékoztatja a Számlatulajdonost.
V.8. A Bank a megbízást a Számlatulajdonos által előzetesen jóváhagyottnak tekinti, amennyiben azt a Kártyabirtokos elektronikusan a megfelelő PIN kóddal kezdeményezte, illetve utólagosan jóváhagyottnak, amennyiben a Kártyabirtokos megbízásra vonatkozó bizonylatot aláírta. Interneten keresztül végzett megbízás esetén a fizetési művelet jóváhagyásának minősül, ha a fizetésre szolgáló internetes oldalon az adott Tranzakció és a Bankkártya számát és lejárati idejét megadják és a szerződési feltételeket elfogadják. Kétség esetén az ellenkező bizonyításig a jóváhagyást a Kártyabirtokostól származónak kell tekintetni.
V.9. A Kártyabirtokos azonosítása a Bankkártya és az azon található aláírással megegyező aláírás, és/vagy a PIN kód vagy a chipen található adatok ellenőrzése alapján történik. A Kártyával történő fizetés az Elfogadó bank által meghatározott szabályok szerint történik. A Bankkártya elfogadóhely a bankjával megkötött szerződés szerint köteles elfogadni minden, általa jelzett kártyaszervezethez tartozó kártyát.
Pénztári/kereskedői elfogadás esetén a Bankkártya elfogadóhely előírásai az irányadóak, így az adott Bankkártya elfogadóhely
• kérheti a személyazonosságot igazoló okmány felmutatását,
• ellenőrizheti a Bankkártyán és a bizonylaton szereplő aláírások megfelelését,
• kérheti a Bankkártya PIN kóddal való azonosítását.
A Bankkártya elfogadóhely visszaélés gyanúja esetén indokolás nélkül elutasíthatja a Bankkártya elfogadását, illetve bevonhatja azt.
Amennyiben a PIN kód többször hibásan kerül megadásra a Bankkártya elfogadóhellyel szerződésben álló, a pénztárat, a készpénzkiadó automatát üzemeltető elfogadó hitelintézet (vagy erre feljogosított vállalkozás) a Bankkártyát bevonhatja.
V.10. A Bank nem vállal felelősséget az abból eredő károkért, hogy a Bankkártya elfogadóhely a Bankkártya elfogadását megtagadja. A Bank nem felel a Kártyabirtokos és az Bankkártya elfogadóhely közötti, a kártyahasználat alapjául szolgáló jogügyletből eredő igényekért és kötelezettségekért. A Bank nem felel az idegen elfogadóhelyi Bankkártya elfogadó eszköz vagy készülék (ATM, POS készülék stb.) üzemzavarából eredő esetleges károkért.
V.11. Az ATM, a bankpénztári és a postai POS terminál a Bankkártya behelyezését, majd a PIN kód megadását követően használható. A PIN kód többszöri helytelen megadása estén az ATM, illetve a POS terminál a Bankkártya használatát az utolsó helytelen PIN kód megadásától számított 24 órán keresztül korlátozhatja, illetve a Bankkártyát bevonhatja, ebből eredő esetleges károkért a Kártyakibocsátó nem felel. A fentiek szerinti korlátozás a 24 óra elteltét követően automatikusan feloldásra kerül.
V.12. Az ATM, a bankpénztári és postai, illetve Bankkártya elfogadóhelyi POS terminál a Bankkártya használatáról Bizonylatot nyomtat(hat). A Bankkártya használat során keletkező Bizonylat egy példánya a Kártyabirtokost illeti meg. A Kártyabirtokos a kártyahasználatkor keletkező Bizonylaton feltüntetett adatok valódiságát köteles ellenőrizni. Kártyabirtokos POS terminál esetén köteles a bizonylatot aláírni, a PIN kód felhasználást igénylő Tranzakciók esetében a PIN kódját felhasználni, melynek elmulasztásából eredő kárét a Bank nem felel. A Kártyabirtokos köteles a Bizonylat őt megillető példányát, valamint a Bankkártya használatával összefüggő és rendelkezésére álló valamennyi dokumentumot azok a keletkezésüktől számított 3 (három) hónapig megőrizni és szükség szerint a Bank rendelkezésére bocsátani. A Kártyabirtokos Bankkártya használata akkor is a Bank részére adott fizetési megbízásnak minősül, ha a Bankkártya használat során nem keletkezik a fentiek szerinti Bizonylat. A fizetési megbízás összegeként ebben az esetben a Bank a Bankkártya elfogadóhely által benyújtott terhelési megbízás összegét fogadja el.
V.13. A Tranzakciók teljesítési feltétele, hogy a Tranzakció teljesítésére és a Tranzakcióhoz kapcsolódó költségek beszedésére elegendő fedezet álljon rendelkezésre a Bankszámlán.
V.14. A Bank felhívja a Kártyabirtokos figyelmét arra, hogy súlyos gondatlanság a Bankkártya nem biztonságos helyen vagy nem megfelelő módon való őrzése, őrizetlenül hagyása, elvesztése, illetéktelen
személynek való átadása, mely lehetővé teszi illetéktelen személy hozzáférését a Bankkártyához, és lehetővé válhat illetéktelen személy számára a Bankkártya használata.
A Bank felhívja a Kártyabirtokos figyelmét arra, hogy súlyos gondatlanságnak minősül továbbá a Bankkártya fizetésre történő átadása úgy, hogy a Kártyabirtokos nem látja, hogy mi történik a Bankkártyával. Xxxxxxxxxx az a veszély, hogy többször is lehúzzák a Bankkártyát a POS terminálon, így a tényleges számlánál nagyobb összeggel terhelik meg a Bankkártyához tartozó Bankszámlát. Fennállhat a veszély, hogy olyan berendezésbe helyezik a Bankkártyát, mely rögzíti a Bankkártya adatait és az így megszerzett adatokat később visszaélésre használhatják.
V.15. A Bank felhívja a Kártyabirtokos figyelmét arra, hogy ATM-ből történő készpénzfelvétel esetén a Tranzakció megindítása előtt győződjön meg arról, nincs-e az ATM pénzkiadó nyílása idegen tárggyal eltorlaszolva. Amennyiben a Tranzakció során a készpénzt nem tudja kivenni, annak ellenére, hogy az ATM nem utasította vissza a Tranzakciót, illetve nem jelezte, hogy üzemen kívül van, úgy haladéktalanul értesítse az ATM-et üzemeltető hitelintézetet, illetve vállalkozást, továbbá az eseményt jelentse be írásban a Kártyakibocsátónál is. Amennyiben az a gyanú merül fel, hogy visszaélés szándékával eltorlaszolták a pénzkiadó nyílást, és a Kártyabirtokos az akadályt képező idegen tárgyat eltávolítani és a kiadott pénzt kivenni nem tudja, úgy lehetőség szerint várja meg a javításra jogosítottat a helyszínen, valamint figyelmeztesse az ATM-et használni kívánókat, ezzel megakadályozva azt is, hogy az ATM-ből az akadály kiszedésével valaki a korábban már kiadni előkészített pénzt jogtalanul eltulajdonítsa.
V.16. A Bank nem tartozik felelősséggel a Számlatulajdonost vagy a Kártyabirtokost ért azon károkért, amelyek az alábbi okok miatt következtek be:
a) A Bankkártya rendeltetésszerű használata a Banknak fel nem róható okból meghiúsul.
b) Nemzetközi Kártyaszervezet a Bankkártya szerződést érintő rendelkezést hoz, vagy intézkedést tesz.
c) A Bankkártya megrongálódásából fakadó kár.
d) Olyan Tranzakciók teljesítéséért, melyek esetén a Kártyabirtokos azonosítása nem valamely PIN-kóddal történik, és a Tranzakció igazolásaként megadott aláírás a Kártyabirtokos aláírás- mintájához oly mértékben hasonlít, hogy az ilyen esetben elvárható gondosság mellett sem megállapítható az aláírások eltérése.
e) Internetes vásárlás esetén a Bank nem vállal felelősséget a Kártyabirtokos és a Bankkártya azonosításáért, a hálózaton megadott adatok hitelességéért. A Bank nem vállal felelősséget a Bankkártyával megrendelt áruk, szolgáltatások átadásáért vagy teljesítéséért. A Bank a beérkezett Tranzakciókat – azok vizsgálata nélkül számolja el.
V.17. A Bank – sem az általa, sem pedig a más által üzemeltetett – Bankkártya elfogadóhelyre vonatkozó előírásokból, korlátozásokból, illetve a bankjegykiadó automaták, egyéb berendezések üzemzavarából, a kommunikációs eszköz, adatfeldolgozó rendszer adatátviteli hibájából származó esetleges költségekért és károkért felelősséget nem vállal. Ez nem érinti a Bank jogszabályok alapján fennálló felelősségét.
A Bank által kibocsátott Bankkártya nem minden esetben használható szerencsejáték/sportfogadás típusú tranzakciók lebonyolítására, az ebből eredő visszautasítások vonatkozásában a Bank nem tartozik felelősséggel.
V.18. A Bank nem felel az adott limit túllépésért abban az esetben, ha – a Bankkártyához tartozó Nemzetközi Kártyaszervezet eljárási szabályai alapján – a Tranzakciót annak teljesítése előtt nem a Bank, hanem az Elfogadóhely, vagy a Nemzetközi Kártyaszervezet maga ellenőrzi, hagyja jóvá és kizárólag ennek következtében válik egy, vagy több Tranzakció Limit felettivé.
V.19. A Bank nem felel a Kártyabirtokos által elszenvedett, vagy nála felmerült azon kárért, amely abból ered, hogy a Nemzetközi Kártyaszervezet szabályai szerint erre feljogosított személy, szervezet a bankkártya elfogadása során hibázik, vagy mulaszt, vagy egy adott Tranzakciót nem engedélyez, vagy a Bankkártya, vagy a PIN-kód elfogadását megtagadja.
V.20. A Kártyabirtokos köteles gondoskodni arról, hogy a nála lévő érvénytelen (pl. lejárt, megszűnt) Bankkártya ne kerülhessen harmadik személy birtokába, azt köteles további Tranzakciók végzésére Érvénytelenítés útján használhatatlanná tenni. E kötelessége elmulasztásából eredő esetleges károkért a Bank nem vállal felelősséget. Ha a Kártyabirtokos vagy más személy lejárt Bankkártyával kárt okoz a Banknak a Számlatulajdonos köteles azt megtéríteni. A Kártyabirtokos a lejárt, vagy a továbbiakban használni nem kívánt Bankkártyáját leadhatja a Bank bármely fiókjában.
V.21. Amennyiben a Bankkártya szerződés megszüntetését, vagy a Keretszerződés megszüntetését vagy a Bankkártya újragyártását kezdeményezték, úgy a Számlatulajdonos és a Kártyabirtokos köteles gondoskodni arról, hogy a nem a Banknál lévő, de még érvényes (pl. nem lejárt) bankkártya ne kerülhessen harmadik személy birtokába, ennek érdekében kötelesek azt legkésőbb a megszűnés napjáig illetőleg az újragyártott bankkártya átvételig a Bank bármely fiókjában a Bank részére átadni, illetve Érvényteleníteni.
VI.1. A Bankkártya a vonatkozó Hirdetményben meghatározott díj, költség, jutalék felszámítása mellett használható:
• Vásárlás POS terminál segítségével Tranzakcióra a Bankkártyán feltüntetett logóval ellátott Bankkártya Elfogadóhelyeken,
• készpénzfelvételi Tranzakció a Bankkártyán feltüntetett logóval ellátott ATM-eken, illetve postai kifizetőhelyeken keresztül,
• egyenleg lekérdezése Tranzakcióra,
• Áruk és szolgáltatások ellenértékének kiegyenlítése a Bankkártya fizikai jelenléte nélkül ( Internetes vásárlás) Tranzakcióra,
• Vásárlás ATM-eken Tranzakcióra.
Az adott Bankkártya funkcionális felhasználhatóságát a vonatkozó Hirdetmény tartalmazza.
VI.2. Vásárlás POS terminál segítségével
A Bankkártyával áruk és szolgáltatások ellenértékének kiegyenlítése céljából Tranzakció hajtható végre a rajta feltüntetett logoval ellátott Bankkártya elfogadóhelyeken, az adott napon még Felhasználható egyenleg vagy a Bankkártyához tartozó napi vásárlási limit erejéig, a napi vásárlási tranzakciószám limitnek megfelelő alkalommal.
A Bank nem részese a Kártyabirtokos és a Bankkártya elfogadóhely között a vásárlással kapcsolatban esetlegesen felmerülő jogvitának.
VI.3. Készpénzfelvétel ATM-ből
A Bankkártyával készpénz vehető fel - a PIN kód egyidejű megadása mellett- a Bankkártyán található logóval ellátott bankjegykiadó automatákból a Felhasználható egyenleg, illetve a napi készpénzfelvételi limit mértékéig és napi készpénzfelvételi tranzakciószám limitnek megfelelő alkalommal. Az ATM-ből alkalmanként felvehető készpénz összegét a készpénzfelvétel gyakoriságát az automata üzembentartója korlátozhatja. A Bank saját ATM-jei tranzakciónként a Hirdetményben meghatározott maximum értékben, meghatározott maximum számú bankjegyet adnak ki, figyelembe véve az ATM berendezés pillanatnyi bankjegy-készlet mennyiségét is. Ezen korlátozás érintheti a napi készpénzfelvételi limit egy tranzakción keresztüli felvételének lehetőségét. A Kártyabirtokos tudomásul veszi, hogy amennyiben Bankkártyáját a Bank vagy más Bank által üzemeltetett automatánál használja készpénzfelvételre, a Bank vagy a más bank által megállapított napi limit összege eltérhet a Kártyabirtokos napi Készpénzfelvételi limitjének összegétől.
Az ATM napló formájában rögzít minden műveletet. A napló – ellenkező bizonyításig – igazolja a készpénzfelvétel megtörténtét. A készpénzfelvételről vagy más Tranzakcióról a Kártyabirtokos az ATM berendezést üzemeltető bank előírásai szerint bizonylatot kaphat.
A készpénzfelvétel valutanemét minden esetben az adott ország szabályai határozzák meg.
VI.4. Készpénzfelvétel POS terminál segítségével
A meghatározott logóval ellátott hitelintézeti pénztárban és postahivataloknál, illetve minden más, hitelintézettel erre kifejezetten szerződést kötő Bankkártya elfogadóhelyen a Bankkártyával készpénz vehető fel a Felhasználható egyenleg, illetve a Készpénzfelvételi napi limit mértékéig és a készpénzfelvételi napi tranzakciószám limitnek megfelelő alkalommal. A Bankkártya használat során kiadandó maximális készpénz-mennyiséget a Bankkártyát elfogadó hitelintézet, illetve postahivatal határozza meg. A Bankkártyát elfogadó idegen hitelintézetek, illetve postahivatal által meghatározott limitből származó reklamációkért a Bank felelősséget nem vállal. A postahivatalokban Bankkártyával végrehajtott művelet idegen bankfiókban végrehajtott készpénzfelvételi tranzakciónak minősül.
VI.5. Áruk és szolgáltatások ellenértékének kiegyenlítése a Bankkártya fizikai jelenléte nélkül (Internetes vásárlás)
Interneten rendelhető szolgáltatások ellenértékének kiegyenlítésére a Bank által kibocsátott kártyák közül a dombornyomott és az erre alkalmas elektronikus Bankkártyák használhatóak.
Az Interneten Bankkártyával történő fizetés a Bankkártya elfogadóhely honlapjának fizetési moduljában megjelenő formanyomtatvány kártya- és tranzakció adatokkal való kitöltésével történik. Az adatok megadását követően a Bankkártya elfogadóhely a megrendelést elfogadja vagy visszautasítja. A Bank saját döntése alapján korlátozhatja egyes Bankkártya elfogadóhelyekkel kapcsolatos megrendelések elfogadását.
Az internetes vásárlások az Elfogadó bank által meghatározott szabályok szerint kerülnek végrehajtásra. Ezen tranzakciótípusok esetében az elsődleges azonosító a Bankkártya száma, annak lejárati ideje, illetve – az esetek döntő többségében – a kártya hátoldalán található CVV2/CVC2 kód. A Bankkártya elfogadóhely és annak bankja nem kérheti be a kártyához tartozó PIN kódot, annak megadása esetén a Bank nem tartozik felelősséggel a Kártyabirtokost/Számlatulajdonost ért ebből eredő kárért.
VI.6. Felhasználható egyenleg lekérdezése ATM-en
A Bankkártya segítségével a Kártyabirtokos az ATM-eken – ha a Bankkártya elfogadóhely ezt a szolgáltatást felajánlja –lekérdezheti aktuális Felhasználható egyenlegét, melyet az ilyen eszköz a Tranzakció bizonylatán is megjeleníthet.
VI.7. Vásárlás ATM-en (mobiltelefon egyenleg feltöltés)
A Bankkártyával az e szolgáltatásokat biztosító ATM-ek segítségével lehetőség nyílik az ATM-et üzemeltető bank által meghatározott szolgáltatók által kibocsátott mobiltelefon kártyák egyenlegének feltöltésére és fogyasztói számlák kiegyenlítésére, illetve fogadás a Szerencsejáték zrt. játékaira lebonyolítására (Az ATM-en történő mobiltelefon egyenleg feltöltés, illetve fogadás a napi vásárlási tranzakció és tranzakciószám limiteket módosítja. A Bank nem vállal felelősséget a telefonszám, vagy szolgáltató felé továbbított egyéb azonosító ATM-en történő hibás megadásából származó károkért. A Bank nem részese a Kártyabirtokos és a szolgáltatók között a vásárlással kapcsolatban esetlegesen felmerülő jogvitának.
VII.1. A Bank a Hirdetményében a Bankkártya használat korlátozására Napi limiteket (az az összeg vagy darabszám, amely felett a Kártyabirtokos egy naptári nap folyamán a Bankkártyával rendelkezhet/Tranzakciót végezhet) határozhat meg a Tranzakció összeg és a Tranzakció darabszáma száma vonatkozásában az alábbiak szerint:
Alaplimit – amely a Bank által meghatározott limitösszeg, melyet a Számlatulajdonos ellenkező rendelkezése hiányában a Bank a Bankkártyához rendel. Ezen belül minimális és maximális limitösszeg kerül meghatározásra.
Minimális limitösszeg – az a legkisebb összeg, melynek beállítását a Bankkártyához a Számlatulajdonos kérheti.
Maximális limitösszeg – az a legnagyobb összeg, melynek beállítását a Bankkártyához a Számlatulajdonos kérheti.
A napi limitet a Számlatulajdonos az Alaplimittől eltérően a Minimális és Maximális limitösszeg között szabadon határozhatja meg.
A napi limit meghatározása során a Vásárlási és a Készpénzfelvételi Tranzakciók összegére és darabszámára vonatkozóan külön-külön meghatározható limitek állíthatóak be.
A fentiekben hivatkozott limitek mértékét a vonatkozó Hirdetmény tartalmazza. Az engedélyezési folyamatban résztvevő rendszerek részleges, vagy teljes üzemszünete esetén a használati limitek ettől eltérőek lehetnek.
VII.2. A Számlatulajdonos jogosult arra, hogy a Bankkártya szerződés megkötésekor az adott bankkártyára vonatkozó, Hirdetményben rögzített Alaplimitektől eltérő, jelen ÁSZF szerinti limitek meghatározását és beállítását kérje a Banktól a Bankkártya tekintetében. A Számlatulajdonos által ily módon kért és a Bank által elfogadott limiteket a Bankkártya szerződés tartalmazza. Amennyiben a Számlatulajdonos fentiek szerinti jogával nem él, úgy az adott Bankkártya vonatkozásában a Hirdetményben meghatározott Alaplimitek az irányadóak.
VII.3. A Számlatulajdonos jogosult arra, hogy írásban a Bank bármely fiókjában, illetve amennyiben netbank szolgáltatást vesz igénybe, úgy Netbankon keresztül kezdeményezze a Bankkártyára irányadó limitek módosítását. Amennyiben a Számlatulajdonos a limitek megváltoztatását a vonatkozó Hirdetményben meghatározott keretek között kéri, úgy a Bank ezt beállítja és ezen beállítások legkésőbb a kérelem Bank általi kézhezvételét követő Munkanap 16 00 órájától érvényesek. Abban az esetben, ha a Számlatulajdonos nem a vonatkozó Hirdetmény keretei között kérelmezi a limitmódosítást, úgy a Bank a kérelem benyújtásától számított 5 Munkanapon belül dönt a limitmódosítás elfogadásáról, azzal, hogy a módosítás - pozitív banki jóváhagyás esetén - legkésőbb az elfogadást követő Munkanap 16 00 órájától érvényes és a döntésről a Bank az Üzletszabályzatban meghatározott módon értesíti a Számlatulajdonost. Netbank útján történő limitmódosítás kezdeményezés esetén a fentiekben rögzített határidőktől eltérően a módosítás a Bank által e tárgyban megküldött visszaigazolást követően érvényes. A limitek módosítása az adott kártyákhoz tartozó Hirdetményben közzétett díj felszámítása mellett történik.
VIII.1. A Számlatulajdonos a Bankkártya szerződéssel kapcsolatban keletkező, a Számlatulajdonost a Bankkal szemben terhelő fizetési kötelezettségek, valamint a mindenkori hatályos Hirdetményben meghatározott kamatok, díjak, jutalékok és költségek megfizetésének biztosítására azok esedékességekor megfelelő mértékű fedezetet nyújtani. A Számlatulajdonos a Bankkártya szerződés aláírásával felhatalmazza a Bankot arra, hogy a Bank a Bankkártyával végrehajtott Tranzakciók összegével és a Bankkártya használattal, letiltással kapcsolatban felmerülő díjakkal, kamatokkal, költségekkel megterhelje a Fizetési számláját.
VIII.2. A Bankkártya használat engedélyezését a Bank a hozzá beérkezett engedélykérések alapján a Fizetési számla felhasználható egyenlege Zárolásával, az engedélyt kérő jogosultságának vizsgálata nélkül hajtja végre.
VIII.3. A Kártyabirtokos kötelezettséget vállal arra, hogy a Bankkártyát legfeljebb a Fizetési számlán rendelkezésre álló összeg erejéig használja, a Kártyabirtokosnak mindig tisztában kell lennie a Fizetési számla mindenkori egyenlegével. Amennyiben a Bankszámlán nincs megfelelő fedezet, úgy a Számlatulajdonos és a Kártyabirtokos egyetemlegesen felelős a Bankkártya használatából eredő, bármilyen jogcímen keletkezett tartozás esedékességkori megfizetéséért.
VIII.4. Amennyiben a Fizetési számla Felhasználható egyenlege nem nyújt fedezetet a teljesült Tranzakció terhelésére, úgy a Bank kényszerhitelt nyújt a Számlatulajdonos részére a fedezetlen összeg erejéig - oly módon, hogy a tartozás összegével a Fizetési számla negatív egyenleget mutat -. A Számlatulajdonos a kényszerhitel összege után az annak megfizetéséig terjedő időre a Hirdetményben meghatározott kényszerhitel kamatlábnak megfelelő mértékű kamatot is köteles megfizetni. A kényszerhitel nyújtásáról, annak összegéről a Bank a Számlakivonat útján értesíti a Számlatulajdonost. Amennyiben a hivatkozott értesítéstől számított 30 napon belül a Számlatulajdonos a kényszerhitel összegét és a
kényszerhitel után felszámított kamatokat nem fizeti meg, úgy a Bank jogosult a Bankkártyát minden előzetes értesítés nélkül letiltani, az ebből eredő kárért a Kártyakibocsátó nem felel. A letiltásról a Bank a Számlatulajdonost írásban értesíti.
VIII.5 Amennyiben a bankkártya rendszer offline üzemmódra vált, úgy a Felhasználható egyenleg a Bank által authorizáció céljából ezt megelőzően továbbított, utolsó Felhasználható egyenleg.
IX.1. Számlatulajdonos a Bankkártya szerződés aláírásával hozzájárulását adja ahhoz, hogy a Bankkártya szerződés hatályba lépését követően külön rendelkezése nélkül a Bank a Bankkártyával történő Tranzakciók és az ezekhez kapcsolódó Hirdetmény szerinti díjak, jutalékok, költségek, kamatok összegével a Fizetési számlát megterhelje (illetve jóváírandó Tranzakciók esetén jóváírja).
IX.2. A Bank engedélyező központja felé továbbított Tranzakciókat a Bank abban az esetben tiltja meg, ha
• a Bankkártyát letiltották, vagy a Bankkártya használata más okból nem lehetséges, továbbá
• ha a Tranzakció összege meghaladja a Fizetési számla Felhasználható egyenlegét vagy a Bankkártyához kapcsolódó vonatkozó limit mértékét.
IX.3. Amennyiben egy Fizetési számlához több Bankkártya tartozik, annak egyenlegét bármelyik Bankkártyával eszközölt Tranzakció megváltoztatja.
IX.4. A Bank mind a forintban, mind az idegen pénznemben felmerült Tranzakciókat a Fizetési számla devizanemére átváltva számítja fel.
• Amennyiben a Tranzakció devizaneme megegyezik a Bankkártya mögött álló Fizetési számla devizanemével a Tranzakció összege kerül terhelésre, jóváírásra.
• Amennyiben a Tranzakció devizaneme eltér a Bankkártya mögött álló Fizetési számla devizanemétől, úgy a Tranzakció eredeti devizanemében meghatározott összegét a Nemzetközi Kártyaszervezet saját árfolyamával váltja át a Bank elszámolási devizanemébe (EUR), a Bank pedig a Nemzetközi kártyaszervezet által ily módon a Bankra terhelt/jóváírt Tranzakció összegét a kapott tranzakciós állomány banki kártyarendszerbe történő feldolgozáskor – a Tranzakció irányának megfelelő érvényes tárgynapi kártyaforgalmi deviza vételi/eladási árfolyamon.
X.1. A Bank a Bankkártya kibocsátás és használat díjait, költségeit, jutalékait és azok megfizetésének esedékességét a Hirdetményben teszi közzé.
X.2. A Bank díjmentes bankkártya használatot biztosíthat a Ügyfelei (vagy Ügyfelei meghatározott csoportja) részére, melynek feltételeit a Hirdetményben teszi közé.
XI.1. A Bankkártya az előlapján feltüntetett érvényességi idő utolsó hónapja záró napjának 24 00 órájáig érvényes.
XI.2. A Bank legkésőbb a Bankkártya lejáratának napját megelőző legalább 10 nappal automatikusan külön kérés nélkül Megújított kártyát bocsát a Kártyabirtokos rendelkezésére – a Hirdetményben meghatározott kártya-kibocsátási díj megfizetése ellenében, ha:
a.) a Számlatulajdonos és a Kártyabirtokos személyi, pénzügyi és munkahelyi adatai kedvezőtlen irányban nem változtak, valamint a lejárt Bankkártya érvényességi időszaka alatti Bankkártya használat alapján az új Bankkártya kibocsátását a Bank biztonságosnak ítéli,
b.) ha a Bankkártya lejáratának napját megelőző legalább 45. napig a Bankhoz írásbeli formában beérkezően nem tesz a Számlatulajdonos vagy a Kártyabirtokos olyan nyilatkozatot, amelyben kártyája megújítását nem kéri,
c.) megfizetésre kerül a Bankkal szemben fennálló Bankkártya szerződésből eredően keletkezett tartozás.
Amennyiben a fenti a.) és c.) pontokban foglalt feltételek vagy azok valamelyike nem teljesül, úgy a Bank jogosult a Bankkártya kibocsátását megtagadni és a Bankkártya Szerződést azonnali hatállyal felmondani. A Bank ezen túlmenően fenntartja magának a jogot arra, hogy a Bankkártya megújítását indokolás nélkül elutasítsa.
XI.3. A régi, lejárt Bankkártya le nem adásából keletkező esetleges károk minden esetben a Számlatulajdonost terhelik. A Megújított Bankkártya átvételét követő Munkanap 24 00 órájáig a még esetlegesen érvényes korábbi Bankkártya használhatósága megszűnik.
XI.4. A Megújított kártya elkészültéről történő értesítés (azzal, hogy az értesítés a Kártyabirtokos részére történik) és az átvétel szabályai, Bankkártya aktiválás és Bankkártya át nem vételére vonatkozó rendelkezések megegyeznek a IV. pontban írottakkal.
XI.5. A Megújított kártya adatai, a kártyaszám és a PIN kód megegyezik a korábbi Bankkártya adataival.
XII.1. Amennyiben a Bank értesítést kap arról, hogy az által kibocsátott Bankkártyával gyanúsnak ítélt fizetési műveletet hajtottak végre a Bankkártya használatát jogosult korlátozni mindaddig, amíg a Kártyabirtokos annak jogszerűségét meg nem erősíti. A Bankkártya használat – előzőekben említett ok miatt átmeneti felfüggesztéséről a Bank a Számlatulajdonost és a Kártyabirtokost minden esetben a felfüggesztést követően a lehető legrövidebb időn belül tájékoztatja az általa megadott telefonszámon vagy SMS üzenet útján. Ha az előzőekben hivatkozott csatornákon nem sikerül elérni a Kártyabirtokost/Számlatulajdonost úgy a Bank a Kártyabirtokost erről legkésőbb a felfüggesztést következő Munkanapon elküldött levélben tájékoztatja. A Bank egyedi elbírálás alapján dönthet a felfüggesztés vagy a XII. 13. pontban foglalt letiltás alkalmazásáról.
XII.2. A Bankkártya letiltása a Számlatulajdonos, a Kártyabirtokos vagy a Bank rendelkezése alapján történhet meg.
XII.3. A Kártyabirtokos felelős Bankkártyájának biztonságos őrzéséért. A Kártyabirtokos, illetve a Számlatulajdonos köteles a Banknak haladéktalanul bejelenteni (továbbiakban: Bejelentés), ha észlelte, hogy
a.) A Bankkártya kikerült a birtokából, vagy a Bankkártyát nem találja,
b.) A Bankkártya és/vagy a használatához szükséges PIN kód vagy más hasonló azonosító adatai jogosulatlan harmadik személy tudomására jutottak.
c.) A Számlakivonaton jogosulatlan műveletet tüntettek fel.
d.) Amennyiben a Kártyabirtokos tudomására jut elektronikus számlakivonat vagy mobiltelefon SMS értesítés alapján, hogy Bankkártyájával jogosulatlan, harmadik személytől származó Tranzakciókat végeztek.
Az elvesztés, ellopás vagy PIN kód kitudódása bejelentésének elmulasztásból vagy késedelmes megtételéből származó károk a Számlatulajdonost és Kártyabirtokost egyetemlegesen terhelik.
XII.4. A letiltás bejelentése történhet:
a.) telefonon a (+36) 1-766-4544-es telefonszámon elérhető Közvetítő Bank Ügyfélszolgálatán az év minden napján, napi 24 órában,
b.) személyesen vagy telefonon nyitvatartási időben a Bank bármely bankfiókjában, c.) Netbank útján, amennyiben az Ügyfél netbank szolgáltatást vesz igénybe
XII.5. A Bejelentésnek tartalmaznia kell legalább
• a Kártyabirtokos azonosító adatait,
• a letiltás iránti kérelmet,
• a bejelentő személy adatait, amennyiben az nem a Kártyabirtokos,
• a bejelentés alapjául szolgáló esemény megjelölését,
• az esetleges hatósági intézkedések tényét.
A személyesen vagy telefonon megtett Bejelentés esetében a bejelentő személyazonosságának ellenőrzése céljából a Bank jogosult, de nem köteles további – a Bankszámlával kapcsolatosan általa nyilvántartott – adatot kérni, egyebekben a bejelentő személyét nem vizsgálja. A Bank a Bejelentést és egyben a Bankkártya letiltása iránti kérelmet hatálytalannak tekintheti, ha a Bejelentésből a Bankkártya, a Fizetési számla vagy a bejelentő nem azonosítható, illetve ha a Bejelentés körülményei és tartalma arra engednek következtetni, hogy az abban foglaltak nem valósak.
XII.6. A Bankkártya letiltás költsége minden esetben a Számlatulajdonost terheli, kivéve a Bank kezdeményezésére történő letiltást.
XII.7. A Kártyabirtokos a Bankkártya és/vagy a PIN kód eltulajdonítása vagy jogosulatlan használata esetén köteles haladéktalanul büntető feljelentést tenni az illetékes nyomozó hatóságnál.
XII.8. A Bejelentés időpontja a letiltás Bankhoz, illetve a Közvetítő Bank felé megtett Bejelentés esetén a Közvetítő Bankhoz történő beérkezésének időpontja. Netbank útján történő letiltás esetén a Bankhoz történő Bejelentés időpontja a Bank által küldött visszaigazolás időpontja. A Bankkártya letiltása, költség és kockázatvállalás tekintetében irányadó időpontként a magyarországi érvényes időt kell tekinteni.
XII.9. A Bank a hozzá beérkezett Bejelentés alapján azonnal intézkedik a Bankkártya letiltás érdekében.
XII.10. Az olyan jóvá nem hagyott Tranzakciók vonatkozásában, amelyek a Kártyabirtokos birtokából kikerült vagy ellopott Bankkártyával történtek vagy a Bankkártya jogosulatlan használatából erednek a Számlatulajdonos viseli 45.000,- Ft-nak (negyvenötezer forintnak) megfelelő összeg mértékéig a kárt a Bankkártya letiltásra vonatkozó bejelentés megtételét megelőzően.
Nem terheli a Számlatulajdonost az előzőekben meghatározott felelősség, ha a kárt készpénz- helyettesítő fizetőeszköznek minősülő olyan személyre szabott eljárással okozták, amely információtechnológiai eszköz vagy távközlési eszköz használatával történt vagy a személyes biztonsági elemek – így a PIN kód vagy egyéb kód – nélkül használták, vagy a Bank nem biztosította a Bejelentés megtételének lehetőségét az Ügyfél részére.
XII.11. A Bankkártya letiltására vonatkozó Bejelentést követően a Bank viseli a kárt az olyan jóvá nem hagyott Tranzakciók vonatkozásában, amelyek a Kártyabirtokos birtokából kikerült vagy ellopott Bankkártyával történtek, vagy a Bankkártya jogosulatlan használatából erednek.
XII.12. A Bank mentesül a felelőssége alól, ha bizonyítja, hogy a jóvá nem hagyott Tranzakcióval összefüggésben keletkezett kárt az Ügyfél csalárd módon eljárva okozta, vagy a kárt azon kötelezettségének szándékos vagy súlyosan gondatlan megszegésével okozta, hogy a Bankkártyát nem a Bankkártya szerződésben meghatározottak szerint használta vagy a Bankkártya használatához szükséges személyes biztonsági elemek (PIN kód) vagy egyéb kód biztonságban tartása érdekében nem az adott helyzetben elvárható magatartást tanúsította.
Ezen rendelkezés vonatkozásában szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásnak minősül különösen, de nem taxatíve a következő eljárás vagy mulasztás:
• a Bankkártya jogosulatlan harmadik személyre való átruházása vagy átadása, hozzáférhetővé tétele,
• a PIN kód használatával történt jogosulatlan Tranzakció,
• a PIN kód bármilyen írott, vagy elektronikus úton, kódoltan vagy kódolatlanul történő tárolása, harmadik személlyel történő megismertetése,
• a Bankkártya számának jogosulatlan harmadik személlyel történő megismertetése, a Bankkártya bármely jogosulatlan személy általi birtokba vétele, eltulajdonítása, ha az a Bankkártya birtokosának szándékos magatartása vagy súlyos gondatlansága miatt következett be, így különösen, ha a Bankkártya tárolására használt helyiség vagy dolog megfelelő őrizet nélkül hagyása miatt következett be,
• a Bejelentés elmulasztása vagy késedelmes, hiányos teljesítése,
• a Bankkártya eltulajdonítását, vagy jogosulatlan használatát a Kártyabirtokos nem jelenti haladéktalanul az illetékes nyomozó hatóságnak.
• A Bankkártya rendeltetésszerű és biztonságos használatára vonatkozó előírások megsértése.
XII.13. A Bank jogosult letiltani a Bankkártyát, a Bankkártya jogosulatlan vagy csalárd módon történő használatának gyanúja esetén, vagy a Bankkártya biztonsága érdekében különösen, de nem kizárólag az alábbi esetekben:
• a Bankkártya elvesztéséről, ellopásáról szerez tudomást és a Bankkártyát még nem tiltották le,
• a Bank szabálytalan Bankkártya használatról szerez tudomást,
• a Bankkártyával való visszaélés gyanúja merül fel, amelynek során a Bank olyan tényről, körülményről szerez tudomást, amely valószínűsíti, hogy illetéktelen által olyan jogosulatlan használatra kerülhet sor, amely a Kártyabirtokosnak kárt okozhat,
• ha a Keretszerződés (vagy Bankkártya szerződés) azonnali hatályú felmondásának feltételei fennállnak.
• Ügyfél által kezdeményezett felmondás esetén, ha az Ügyfél a Bankkártyát nem adta le.
• Nemzetközi Kártyaszervezeti értesítése visszaélésre lehetőséget adó esetről, amelyben megjelent a Bankkártya száma (pld. Internetes elfogadó adatbázisának feltörése esetén).
• Bankkártya elfogadóhelyről történt értesítések esetén (pld. bankkártya másolás ATM-nél preparált eszközzel), vagy értesítés személyazonossággal, jogosultsággal kapcsolatban felmerült kétely esetén.
• rendőrségi megkeresés útján történt értesülés a Bankkártya használatot illetően.
A Bank által eszközölt letiltás esetén lehetőség szerint a letiltást megelőzően, de legkésőbb a letiltást követően haladéktalanul, írásban az Üzletszabályzatban meghatározott módon tájékoztatja a Számlatulajdonost és a Kártyabirtokost a letiltás tényéről és okáról, kivéve ha ez a Bank működésének biztonságát veszélyezteti, vagy ha a tájékoztatási kötelezettség teljesítését jogszabály kizárja.
XII.14. A letiltás végleges és visszavonhatatlan, annak megtételét követően a Bankkártya nem használható, így pld. a már letiltott Bankkártya esetleges megtalálása esetén sem használható továbbá. A letiltott Bankkártyát a Számlatulajdonos/Kártyabirtokos – amennyiben az rendelkezésére áll – köteles Érvényteleníteni.
XII.15. A Bejelentésekről a Bank nyilvántartást vezet, amely a Bejelentéstől számított 18 (tizennyolc) hónapig biztosítja a Bejelentések időpontjának és tartalmának bizonyítását.
XII.16. Letiltás esetén új Bankkártya kibocsátása minden esetben a vonatkozó Hirdetményben meghatározott díj ellenében történik.
XII.17. Amennyiben az ATM a Bankkártyát bevonta, úgy annak a Kártyabirtokos részére történő visszaszolgáltatásáról az elfogadó Bank dönt.
XIII.1. A Bank a Számlatulajdonos és Kártyabirtokos kérelmére Pótkártyát bocsát a Kártyabirtokos rendelkezésre, ha
• a Bankkártya rendeltetésszerű használatra alkalmatlan, vagy
• a Bankkártya birtokos vonatkozásában névváltozás következett be.
XIII.2. A Pótkártyát külön igényelni szükséges. A Pótkártya igénylés a Számlatulajdonos és Kártyabirtokos által megtett írásbeli nyilatkozattal történhet a Bank bármely fiókjában. Pótkártya igénylésének módja megegyezik az új kártyaigénylésének módjával.
XIII.3. A Pótkártya rendelkezésre bocsátása a vonatkozó Hirdetményben közzétett mértékű Pótkártya díj felszámítása mellett történik, kivéve a gyártási hiba alapján rendeltetésszerű használatra alkalmatlan Bankkártya miatti Pótkártya igénylést.
XIII.4. A Pótkártya a pótolt Bankkártya helyébe lép. Pótkártya igénylés esetén a Pótkártya új kártyaszámmal és PIN kóddal készül.
XIII.5. A Pótkártya elkészültéről történő értesítés és az átvétel szabályai, Bankkártya aktiválás és Bankkártya át nem vételére vonatkozó rendelkezések megegyeznek a IV.. pontban írottakkal.
XIV.1. A panaszügyintézés szabályait (panasz benyújtásának lehetőségei, válaszadás határideje, panaszkezelési eljárás) és a jogorvoslati lehetőségeket a Bank honlapján (xxx.xxxxxxxxxx.xx) és fiókjaiban is elérhető Panaszkezelési Szabályzata tartalmazza. A reklamációk kivizsgálására a Panaszkezelési Szabályzatban foglaltak irányadóak, kivéve, ha a jelen ÁSZF másképpen nem rendelkezik.
XIV.2. A Számlatulajdonos által kifogásolt Tranzakció helyesbítésének kérésére a Panaszkezelési szabályzatban foglalt módon a Tranzakció Terhelési napjától számított 90 (kilencven) napon belül van mód, azzal, hogy a reklamációra irányuló bejelentésben a Számlatulajdonosnak meg kell jelölnie a kifogásolt tételt és annak vélt helyes értékét, valamint mellékelnie szükséges a Tranzakciót dokumentáló Bizonylatot, továbbá minden a reklamáció jogosságát alátámasztó dokumentumot (pld.: annak igazolását, hogy a Számlatulajdonos az eset kapcsán felvette a kapcsolatot az elfogadóhellyel/szolgáltatóval). Fentiek hiányában a reklamáció elutasításra kerül, az ebből eredő károk a Számlatulajdonost terhelik. Kizárólag terhelt Tranzakció esetén van lehetőség reklamáció benyújtására.
XIV.3. Ha a benyújtott reklamáció alapja jogosulatlan visszaélés gyanúja, úgy a Számlatulajdonosnak a reklamáció megtételével egyidejűleg a Bank részére át kell adnia az eset kapcsán megtett rendőrségi büntetőfeljelentés másolati példányát is.
XIV.4. A reklamáció a Bankkal szembeni kötelezettségek teljesítésére nem jelent halasztási lehetőséget.
XIV.5. Amennyiben nem a Bank minősül elfogadó Banknak, úgy a Bank a Számlatulajdonos reklamációját a Közvetítő Bankon keresztül a Nemzetközi kártyaszervezet irányadó szabályai szerint továbbítja az Elfogadó bankhoz. Olyan reklamáció esetében, ahol a Nemzetközi kártyaszervezet, vagy egyéb szolgáltató bevonása szükséges a reklamáció elbírálásához, a reklamáció kivizsgálási határideje a Nemzetközi kártyaszervezet vagy szolgáltató eljárásától függően 30 (harminc) napnál hosszabb (maximum 120 –egyszázhúsz- nap) is lehet.
XIV.6. A reklamáció kivizsgálásának érdemi befejezéséig az érintett Fizetési számlaszerződés nem szüntethető meg.
XIV.7. A Számlatulajdonos reklamációja esetén amennyiben a reklamált összeg a Számlatulajdonos Fizetési számláján a Bank által jóváírásra kerül a reklamáció jogosságának kivizsgálása előtt, úgy erre az esetre a Számlatulajdonos felhatalmazza a Bankot, hogy az így jóváírt összeget a Számlatulajdonos Fizetési számláján zárolja a jóváírástól számított legfeljebb 45 napig. Amennyiben a reklamáció jogosságának kivizsgálása során megállapítást nyer, hogy a Számlatulajdonos reklamációja jogos volt, úgy a Bank a zárolás feloldásával az érintett összeget a Számlatulajdonos számára hozzáférhetővé teszi, amennyiben azonban megállapítást nyer, hogy nem volt jogos a reklamáció, úgy a Számlatulajdonos erre az esetre felhatalmazza a Bankot, hogy az előzetesen jóváírt összeget a beszámítási jogával élve beszedje, azaz a reklamált összeggel a Számlatulajdonos Fizetési számláját megterhelje.
XV.1. A Bank által kibocsátott valamennyi MasterCard típusú chippel ellátott Bankkártyák érintés nélküli fizetési funkcióval (Paypass) rendelkező Bankkártyák.
Az érintés nélküli kártyát elfogadó kereskedőknél az országonként meghatározott limitösszeg erejéig végzett PayPass Tranzakciók esetében nem történik meg a Kártyabirtokos PIN kód és/vagy aláírás alapú azonosítása. Az országonként meghatározott limit feletti PayPass Tranzakciók PIN kód megadásával valósulnak meg. A Magyarországra érvényes limit összegét a Hirdetmény tartalmazza.
XV.2. Az érintés nélküli fizetésre alkalmas kártya érintés nélküli fizetésre történő használata esetén a Tranzakcióról a Hirdetményben meghatározott összeg limit alatt alapesetben nem készül Bizonylat, azonban a Bankkártya elfogadóhely beállítása alapján és/vagy a Kártyabirtokos kérésére a Bizonylat előállításra kerül. A Hirdetményben meghatározott összeglimit meghaladásától kezdődően végzett, érintés nélküli fizetési tranzakció esetén kötelezően készül Bizonylat. A Bizonylat tartalmazza a Bankkártya adatait, a vásárlás időpontját és összegét, valamint a Bankkártya elfogadóhely megnevezését.
XVI.1. A Bankkártya szerződés határozatlan időre jön létre.
XVI:2. A Bankkártya szerződés módosítása történhet
a.) a Xxxxx kétoldalú, egybehangzó akaratnyilatkozatával,
b.) a Bank által egyoldalúan. Az egyoldalú szerződésmódosítás vonatkozó szabályait az Üzletszabályzat V.2. pontja tartalmazza.
XVI.3. A Bankkártya szerződés megszűnése:
a.) Amennyiben új Bankkártya nem kerül kiadásra, a Bankkártya érvényességi idejének lejártával, ha a Bankkártya szerződés alapján több Bankkártya kerül kibocsátásra, az utoljára lejáró érvényességi idejű Bankkártya érvényességi idejének lejártával.
b.) A Felek erre irányuló közös megegyezésével.
c.) A Keretszerződés megszűnésével (a Keretszerződés megszűnésének eseteiről az Üzletszabályzat
V.3. pontja rendelkezik).
d.) A jelen pontban foglaltak szerinti felmondással.
e.) A Bankkártya szerződést aláírt Kártyabirtokos halála esetén. f.) A Számlatulajdonos halálával.
g.) Vállalati ügyfél jogutód nélküli megszűnésével.
h.) Vállalati ügyfél esetén, ha a Vállalati ügyféllel szemben csőd, vagy felszámolási eljárás indul, a csőd vagy felszámolási eljárás kezdő időpontjával.
XVI.4. A Bankkártya szerződést a Számlatulajdonos bármikor azonnali hatállyal felmondhatja, ha abból eredően a Bankkal szemben nem áll fenn tartozása.
XVI.5. A Bankkártya szerződést a Bank akkor mondhatja fel azonnali hatállyal
• ha a Számlatulajdonos a Bankkártya szerződés vagy a Bankkal kötött bármely szerződése bármely rendelkezését súlyosan, vagy kisebb mértékben ismételten megszegi,
• ha a Bank vizsgálata alapján a Számlatulajdonos gazdasági viszonyaiban, illetve jogi státuszában olyan jelentős változás következik be, amely kötelezettségei teljesítését veszélyezteti,
• a Bankkártyával való visszaélés alapos gyanúja esetén,
• amennyiben a Kártyabirtokos Bankkártyáját két alkalommal elveszítette és az elvesztett Bankkártyákkal az elvesztés bejelentését követően bármilyen sikeres vagy sikertelen tranzakció történt,
• adott Bankkártyával történt egy éven belüli (amely év az első visszaélés bejelentésétől számítandó) többszöri visszaélés bejelentése esetén,
• amennyiben a Számlatulajdonos vagy Kártyabirtokos nem tesz eleget a jelen ÁSZF-ben előírt bejelentési kötelezettségének,
• a Fizetési számlán a szükséges fedezet esedékességkor nem áll rendelkezésre.
XVI.6. A Bankkártya szerződés megszűnése nem szünteti meg a Számlatulajdonos Bankkal szembeni, Bankkártya szerződéssel összefüggő tartozását.
XVI.7. Folyamatban lévő reklamációs eljárás esetén a reklamáció lezárásáig a Fizetési számlaszerződést a Számlatulajdonos egyoldalúan nem szüntetheti meg.
XVI.8. A Bank legkésőbb a Bankkártya szerződés megszűnésekor elszámol a Számlatulajdonossal. A Bankkártya szerződés megszűnésekor a Számlatulajdonos (Kártyabirtokos) köteles az összes, a Bankkártya szerződéshez kapcsolódóan kibocsátott, érvényes Bankkártyát a Bank részére, haladéktalanul visszaszolgáltatni, vagy azokat Érvényteleníteni. A Bankkártyák Bank részére történő visszaszolgáltatásának elmulasztásából eredő összes kár, időkorlátozás nélkül a Számlatulajdonost terheli.
XVII.1.A Bank a Közvetítő Bankkal kötött ügynöki megállapodás keretében lehetőséget nyújt SMS (Short Message Service) üzenetküldési szolgáltatás (a jelen fejezetben a továbbiakban: szolgáltatás) igénybevételére a Bankkártyával rendelkező Ügyfelek részére, a Bankkártyával végzett Tranzakciók adataira vonatkozóan, a Bankkártya szerződésben megadott belföldi mobil telefonszámra. A szolgáltatást a Bank az Ügyfél által a Bankkártya szerződésben választottak szerint, magyar vagy angol nyelven nyújtja.
XXXX.0.Xx SMS üzenet a Bankkártyával végzett Tranzakciót követően azonnal megérkezik a Bankkártya szerződésben megadott mobil telefonszámra. A Bank tájékoztatja az Ügyfelet arról, hogy az Ügyfél egy mobil telefonszám megadására jogosult –valamennyi Bankkártya szerződése vonatkozásában -, azzal, hogy amennyiben a megadott mobil telefonszámot megváltoztatja az valamennyi Bankkártya szerződéséhez igénybe vett SMS szolgáltatás vonatkozásában érvényes lesz.
XVII.3.Bankkártyához kapcsolódó SMS szolgáltatás igénylése:
A szolgáltatást a Számlatulajdonos és Kártyabirtokos a Bankkártya igénylésekor a Bankkártya Igénylőlapon történő megjelöléssel vagy azt követően közösen igényelheti, ha az igénylésre a Bankkártya szerződés megkötését követően kerül sor, úgy a Bankkártya szerződés módosításával.
XVII.4.A Számlatulajdonos a szolgáltatás igénylésével egyidejűleg hozzájárul ahhoz, hogy a Bank a küldött SMS üzenetek Hirdetményben közzétett díját – beleértve a sikertelen és stornózott fizetési műveleteket is – az igénylésben megadott fizetési számlán a Tranzakció végrehajtását követő hónap 2. Munkanapján a közvetítő adatszolgáltatása alapján terhelje.
XVII.5. A Bank a szolgáltatást az igénylés átvételét követően legkésőbb a 3. Munkanap 00 00 órájától nyújtja.
XVII.6. Az Ügyfél a kérelem aláírásával a Bankot feloldja banktitoktartási kötelezettsége alól, és hozzájárul ahhoz, hogy Fizetési számlája egyenlegével, és forgalmával kapcsolatos információk a telefonhálózatra kerüljenek.
XVII.7. Felelősség a bankkártyához kapcsolódó SMS szolgáltatás esetén:
A Bank kizárja a felelősségét az SMS üzenet továbbításában és vételében bekövetkezett minden olyan késedelemért, illetve hibás teljesítésért, amely nem a Bank érdekkörében merült fel, így különösen:
• a szolgáltatást érintő – a mobil távközlési szolgáltató társaságok működésében bekövetkezett bármely okból történő – meghibásodás, működésképtelenség, vagy karbantartás esete;
• Ügyfél hiányos, pontatlan vagy nem megfelelő adatszolgáltatása, vagy adatszolgáltatás, adatváltozás bejelentésének elmulasztása, késedelmes teljesítése;
• a Bank vagy a mobil távközlési szolgáltató társaságok működési körén belül vagy kívül eső elháríthatatlan ok;
• a kérelemben megadott mobil telefonszámhoz tartozó mobil telefonkészülék tulajdonosának, használójának olyan szándékos vagy gondatlan magatartása, amely az SMS küldést lelassítja, megnehezíti vagy lehetetlenné teszi.
A Bank nem felel továbbá azokért a károkért, amelyek az Ügyfél érdekkörében felmerült okokból keletkeztek, így különösen amennyiben a szolgáltatás keretében nyújtott információk megőrzése az Ügyfél nem megfelelő eljárása, vagy a megfelelő eljárás hiánya miatt – így például a mobil telefonkészülék elvesztése esetén – nem lehetséges. Nem jelenti a banktitok megsértését az ilyen módon harmadik személy tudomására jutott információ, adat.
Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy az SMS üzenetek a normál telefonbeszélgetések között alacsony prioritással kerülnek továbbításra, ezért az SMS üzenet továbbításáért időbeli felelősséget sem a mobil szolgáltatók, sem a Bank nem vállal. Az Ügyfél tudomásul veszi továbbá, hogy a szolgáltatás keretében közölt információk tájékoztató jellegűek.
A Bank az üzenetek tartalmáért nem vállal felelősséget.
XVIII.1.Jelen általános szerződési feltételek hatálya kiterjed a Bank által kibocsátott MasterCard típusú, chippel ellátott bankkártyákra.
XVIII.2.A Bankkártya szerződéssel kapcsolatos adatokra és azok harmadik személy, illetve egyéb szervezetek részére történő kiadására, a banktitokra vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezések az irányadóak. Az Ügyfél feloldja a banktitoktartási kötelezettsége alól a Bankot, az elfogadói, illetve működtetői körbe tartozó hitelintézeteket és szolgáltatók a Közvetítő Bank és közreműködői, továbbá a MasterCard körbe tartozó hitelintézetek és szolgáltatók számára – a Bankkártya használatával, a végzett műveletek nyilvántartásával, elszámolásával, a Bankkártya letiltásával, jogok és kötelezettségek érvényesítésével kapcsolatos körben – szolgáltatandó adatok és információk tekintetében. Az Ügyfél a Bankkártya szerződés aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy a Bank, a Közvetítő Bank és közreműködői, a Bankkártya szerződés teljesítése érdekében átadott személyes adatait e célból kezelje, illetve feldolgozza az Üzletszabályzatban meghatározottak szerint.
XXXXX.0.Xx Ügyfél kijelenti, hogy tudomásul vette azon tájékoztatást, hogy a Kártyakibocsátó, a Közvetítő Bank és közreműködje a távbeszélővonalain elhangzott beszélgetéseket folyamatosan rögzíti. Az Ügyfél hozzájárul a vele folytatott telefonbeszélgetések rögzítéséhez, valamint hozzájárulását adja ahhoz, hogy amennyiben a telefonbeszélgetés tartalmának megismerésére szükség van valamely kérdés tisztázásához, úgy a Bank a rögzített telefonbeszélgetést felhasználja, ideértve azt is, hogy a kérdésben érintett, vagy a kérdés tisztázásában résztvevő személy, illetve személyek a beszélgetést meghallgathassák, illetve annak tartalmát más módon megismerhessék.
XVIII.4.A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben az Üzletszabályzat, „A Pénzforgalom Általános Szerződési Feltételei” c. szabályzat, a Hirdetmény, a Polgári Törvénykönyv, valamint a Bankkártyára vonatkozó jogszabályok (különösen, de nem kizárólag a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény – rövidítve: Pft.- rendelkezései) az alkalmazandóak.
Jelen módosított Általános Szerződési Feltételeket a Bank Igazgatósága 2013. november 28. napján meghozott 131128/1. számú határozatával elfogadta, azzal, hogy hatályba lépésének napjául 2014. február 01. napját jelölte meg. A hivatkozott határozattal elfogadott módosítások a szövegben dőlt betűvel jelölve.
Budapest, 2013. november 28.
Xxx Xxxxx
az Igazgatóság elnöke