Általános Szerződési Feltételek
Általános Szerződési Feltételek
a 2018. évi kis összegű pályázatokat megvalósító Végső kedvezményezettekkel kötendő
támogatási szerződések megvalósításához és kifizetéséhez
Hatályos: 2018. január 1-től
Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: „ÁSZF”) hatálya a program keretében meghirdetett pályázati felhívások kapcsán támogatásban részesített Végső kedvezményezettre és a Prosperitati Alapítványra, mint támogató (a továbbiakban: „Támogató”) között megkötött támogatási szerződésre (a továbbiakban: „Támogatási Szerződés”) terjed ki. Xxxxx XXXX-et a Végső kedvezményezett a Támogatás Szerződés aláírásával fogadja el. A Támogató egyoldalúan módosíthatja az ÁSZF-et a pályázati kiírás és a hatályos jogszabályok szellemében, amely módosításról köteles írásos formában értesíteni a végső kedvezményezettet. Az ÁSZF módosítása az xxx.xxxxxxxxxxxx.xx honlapon történő megjelentetése napján lép hatályba.
1. Elszámolhatósági szabályok
1.1 A támogatás összege csak a nyertes pályázatokban meghatározott költségek fedezetére használható fel.
1.2 A Végső kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a támogatott tevékenység megvalósítása során a támogatás terhére irányuló szerződést kizárólag írásban köthet. Írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is.
1.3 Amennyiben a támogatott tevékenység nem szolgálja közvetlenül a projekt célját, illetve a támogatási cél megvalósítását, a támogatás terhére történő elszámolásra nincs lehetőség.
1.4 A támogatásból létrejött vagyont a Végső kedvezményezett a végső kedvezményezetti beszámoló Támogató általi elfogadásától számított fenntartási időszakon belül – amely eszközbeszerzés esetén 5 év, ingatlan, létesítmény esetén 7 év, valamint szolgáltatás, vagy élő állat vásárlása esetén 3 év - kizárólag a Támogató előzetes engedélyével idegenítheti el, adhatja bérbe, vagy terhelheti meg.
1.5 Végső kedvezményezett tudomásul veszi, hogy ha a támogatott tevékenység után általános forgalmi adó fizetési kötelezettsége keletkezik, a támogatás összege fedezetet biztosít/ a támogatott tevékenység rendeltetésszerű elvégzése során a Végső kedvezményezettre áthárított vagy az általa fizetendő általános forgalmi adó összegére nézve, kivéve, ha a végső kedvezményezett az előzetesen felszámított vagy a termék beszerzése, a szolgáltatás igénybevétele után általa fizetendő általános forgalmi adó levonására jogosult. Az a végső kedvezményezett, aki az általános forgalmi adó visszaigénylésére jogosult, csak abban az esetben igényelhet támogatást a bruttó összeg alapján, ha a büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozik, hogy nem vonja és a jövőben sem fogja levonni, vagy visszaigényelni az áfát, valamint az áfa-t nem hárítja át a projekt keretében felmerült költségekkel kapcsolatban. Amennyiben a Szerződés megkötését követően a végső kedvezményezett adólevonási vagy visszaigénylési jogosultságában változás következik be, végső kedvezményezett köteles ennek tényét 8 napon belül bejelenteni. A változás bejelentéséig igénybe vett jogosulatlan áfa összeget köteles a Támogató részére visszafizetni. A bejelentés Támogató általi elfogadásával a Szerződés módosul.
1.6 A támogatás nem használható fel adók módjára behajtandó köztartozás törlesztésére, más közterhek, illetékek, további egyéb adónemek, adókötelezettségek, jövedéki adó, vám megfizetésére. Az értékcsökkenési leírás sem szerepelhet az elszámolható költségek között.
1.7 A Támogató részére minden papír alapon benyújtásra kerülő dokumentumot, eredeti vagy hiteles másolati példányban a Végső kedvezményezett vagy a Végső kedvezményezett részéről cégjegyzésre jogosult személy aláírásával/hitelesítésével ellátottan kell benyújtani.
1.8 Egy projekt akkor minősül befejezettnek, ha a Támogató a Végső kedvezményezettnek a támogatott tevékenység befejezését tanúsító, hatósági engedélyekkel és bizonylatokkal alátámasztott tartalmi jelentést és pénzügyi beszámolót Támogató jóváhagyta.
1.9 A pénzügyi és szakmai előrehaladást, megvalósulást igazoló, végső kedvezményezett által a Támogatónak benyújtandó dokumentumok körét a jelen ÁSZF 1. sz. melléklete tartalmazza.
2. A támogatás folyósítása
2.1 A Támogatási Szerződés hatályba lépését és az önrész kifizetésének igazolását követően a kifizetések a projekt terhére, szerb dinárban történnek.
3. Biztosítékok
3.1 Végső kedvezményezett a támogatás visszavonása, a Támogatási Szerződés felmondása vagy az attól történő elállás esetén visszafizetendő támogatás visszakövetelése céljából biztosítékadásra kötelezett.
3.2 A támogatás – ideértve a bármely jogcímen igényelt előleg - folyósı́tására mindaddig nem kerülhet sor, amíg a biztosítékok a Támogatási Szerződésben meghatározottak szerint rendelkezésre nem állnak.
3.3 A biztosítékoknak a projekt fenntartási időszakát is magába foglaló határozott időre rendelkezésre kell állniuk.
3.4 A Támogató a biztosíték rendelkezésre állásának igazolását határidő tűzésével bármikor kérheti a végső kedvezményezettől. Amennyiben azt a végső kedvezményezett nem tudja igazolni, a Támogató jogosult a a végső kedvezményezettel szemben a szerződésszegés következményeit alkalmazni.
3.5 Ha a Támogatási Szerződés módosításra kerül, – szükség esetén – a biztosítékokra vonatkozó dokumentumokat is módosítani kell.
4. A végső kedvezményezett kötelezettségei
4.1 A végső kedvezményezett köteles a támogatás felhasználását elkülönítetten és naprakészen nyilvántartani, az ellenőrzésre feljogosított szervek megkeresésére az ellenőrzés lefolytatásához szükséges tájékoztatást megadni, az ellenőrzésben közreműködni. A végső kedvezményezett a pályázat beadásától számított 10 évig köteles biztosítani a Támogató által írásban meghatalmazott, illetőleg jogszabály alapján ellenőrzésre jogosult személy számára azt, hogy bármikor adatbekérés, vagy helyszíni ellenőrzés keretében teljes körű vizsgálatot végezzen a támogatás összegének felhasználásával kapcsolatosan.
4.2 Végső kedvezményezett vállalja, hogy a Támogató, az általa ellenőrzéssel megbízott szerv vagy személy, a magyar Állami Számvevőszék, a magyar Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, a Magyar
Államkincstár továbbá az erre feljogosított egyéb szervek képviselőit ellenőrzési munkájukban a helyszínen is – a megfelelő dokumentumok, számlák, a projekt megvalósítását igazoló okmányok, bizonylatok rendelkezésre bocsátásával, valamint a teljesítés vizsgálatában – segíti, részükre megadja a jelen jogviszonnyal összefüggő adatokra vonatkozóan, az általuk kért tartalmú tájékoztatást, beleértve a Feladatok megvalósításában közreműködő teljesítési segédekkel megkötött szerződéseit és megállapodásait is. Végső kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a támogatás ellenőrzése kiterjedhet a támogatott tevékenység megvalósítására kötött vállalkozási szerződésben részes olyan felekre is, akik a támogatási jogviszony teljesítésében közvetlen módon közreműködnek.
4.3 Végső kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a Támogató nyilvántartja a végső kedvezményezettel kötött Támogatási Szerződés lényeges tartalmi elemeit, valamint a Támogatási Szerződés teljesítésével és a költségvetési támogatás felhasználásával kapcsolatos adatokat.
4.4 A Támogató a végső kedvezményezettnek nyújtott támogatás felhasználásának feltételeit, így a Támogatási Szerződést – a személyes adatok tiszteletben tartásával – köteles a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tenni. Végső kedvezményezett hozzájárul a támogatási igényében foglalt adatainak, valamint a támogatásra vonatkozó adatoknak, így különösen a támogatás végső kedvezményezettjének megnevezése, a támogatás tárgya, a támogatás összegének nyilvánosságra hozatalához.
4.5 Végső kedvezményezett vállalja, hogy közérdekű adat megismerésére irányuló megkeresés esetén a Támogatóval együttműködik.
5. Beszámolási és adatszolgáltatási kötelezettség
5.1 A végső kedvezményezett a Támogatási Szerződés 4.1. pontjában meghatározott határidőn belül köteles elszámolni a projekt keretében felmerült és elszámolni kívánt költségekről, a
projekt pénzügyi, műszaki, illetve szakmai előrehaladásának - részletes szakmai beszámoló keretében történő̋ - bemutatásával a projekt eredményességéről, hatékonyságáról.
5.2 Amennyiben a Végső kedvezményezett elszámolási kötelezettségét határidőre nem teljesíti, vagy a pénzügyi beszámoló és tartalmi jelentés nem felel meg a Támogatási Szerződésben foglaltaknak, a Támogató írásban felszólítja a végső kedvezményezettet a hiány pótlására.
5.3 A Támogató a pénzügyi beszámolót és tartalmi jelentést annak beérkezését követő 30 – hiánypótlás, kiegészítés esetén 45 - napon belül ellenőrzi és legkésőbb az ellenőrzés befejezésétől számított 8 napon belül annak eredményét, illetve esetleges észrevételeit írásban, vagy egyéb dokumentálható módon közli a Végső kedvezményezettel.
b. a támogatott tevékenység összköltsége a tervezetthez képest csökken;
c. a Támogatási Szerződést vagy annak teljesítését érintő bármely lényeges adat, körülmény megváltozik.
5.5 Végső kedvezményezett köteles a Támogatási Szerződés időtartama alatt adataiban, valamint a képviselőjének személyében, adataiban bekövetkező bármilyen változást, illetőleg egyéb, a projekt szempontjából lényeges információt a Támogatóval a változást követő 8 napon belül írásban, vagy egyéb dokumentálható módon közölni különösen, ha:
a. a támogatás egyéb - a pályázatban ismertetett vagy a Támogatási Szerződésben rögzített
- feltételeiben változás következik be;
b. adólevonási jogosultságában, más adataiban változás következik be;
c. vele szemben felszámolási-, végelszámolási, csődeljárás, vagy a megszüntetésére irányuló jogszabályban meghatározott egyéb eljárás indult;
d. lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozása, vagy az államháztartás bármely alrendszerével szemben lejárt esedékességű, meg nem fizetett tartozása keletkezik.
5.6 A Támogató́ bármikor jogosult a Végső kedvezményezettől a projektre, illetve a jogszabályokban foglalt kötelezettségek teljesülésére vonatkozóan adatot, információt kérni, a Végső kedvezményezett pedig köteles azt haladéktalanul megadni.
6. Szerződésmódosítás
6.1 A Végső kedvezményezett vagy a Támogató kezdeményezésére a Támogatási Szerződés közös megegyezéssel módosítható. A Támogatási Szerződés módosításra csak írásban, valamennyi szerződő fél – az eredeti Támogatási Szerződéssel megegyező módon történő - aláírásával történhet, kivéve, ha a Támogatási Szerződés eltérően rendelkezik.
6.2 A Végső kedvezményezett a Támogatási Szerződés módosításra irányuló kérelmet indokolással, a kérelmet alátámasztó dokumentumokkal köteles a Támogató részére eljuttatni. Amennyiben a módosítás a támogatás feltételeinek olyan változására vonatkozik, amelyhez a Támogató előzetes jóváhagyása szükséges, a Végső kedvezményezett köteles azt olyan időpontban elterjeszteni, amely lehetővé teszi, hogy a Támogató a hozzájárulásról vagy elutasításról megalapozott döntést tudjon hozni.
6.4 A szerződésmódosítás elbírálásáig a támogatás folyósítását a Támogató felfüggeszti, ha a módosítás a kifizetést befolyásoló alapadatokra, körülményekre vonatkozik. Így különösen a költségtervet érintő szerződésmódosításban kért módosítások csak a szerződésmódosítás hatályba lépését követően, illetve változás-bejelentés elfogadását követően válnak elszámolhatóvá.
6.5 A Támogatási Szerződés kizárólag abban az esetben módosítható, ha a módosítás nem változtatja meg a projekt alapvető célját, továbbá́ ha a támogatott tevekénység az igy módosított feltételekkel is támogatható́ lett volna.
6.6 A pályázatban vagy a támogatói döntésben az elszámolható költségek tekintetében meghatározott maximális egységárakat, fajlagos költségek mértékét nem lehet túllépni.
6.7 Módosítás nem irányulhat a támogatási döntésben meghatározott összegen felüli többlet- támogatás biztosítására. A projektben megvalósításra kerülő beruházások/eszközök jellege és típusa csak abban az esetben változhat, ha egy vele azonos/magasabb technikai jellemzőkkel bíró és azonos/magasabb funkciójú műszaki tartalom kerül beszerzésre a projekt
megvalósításához. Ezt a Kedvezményezettnek műszaki leírás vagy specifikáció benyújtásával kell igazolnia a Támogató felé. Az eredetileg benyújtott költségvetéshez képest bekövetkező költségnövekedést a végső kedvezményezett saját forrásból köteles finanszírozni.
6.8 Ha a támogatott tevékenység összköltsége változatlan műszaki, szakmai tartalom mellett csökken a tervezetthez képest, a támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni szükséges.
6.9 Az áfa levonási jogosultságban vagy egyes beszerzett termékek, szolgáltatások áfa kulcsában bekövetkezett változás, továbbá eltérő áfa levonási jogosultságú tevékenységek közötti költségátcsoportosítás eredményeként felszabaduló, le nem vonható áfára megítélt támogatást nem lehet más költségre átcsoportosítani, azzal a megítélt támogatás összegét csökkenteni kell.
6.10 A Támogatási Szerződés módosítását a Támogató, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma (a továbbiakban: KKM) részére jóváhagyásra köteles megküldeni. A Támogatási Szerződés módosítása – a fenti 6.3 pont szerinti módosítás kivételével - mindaddig nem léphet hatályba, ameddig a módosítást a KKM jóvá nem hagyja.
7. Támogatás folyósı́tásának felfüggesztése
7.1 A Támogató́ felfüggeszti a támogatás folyósítását, ha
a. a Támogatási Szerződés megkötését követően a Végső kedvezményezett olyan nyilatkozatot tesz, vagy a Támogató́ olyan körülményről szerez tudomást, amely a támogatás visszavonását, a Szerződéstől történő elállást teheti szükségessé́,
b. a Végső kedvezményezettnek a Támogatási Szerződés megkötését követően az adóhatóságok tájékoztatása szerint lejárt esedékességű̋ , meg nem fizetett köztartozása
van és köztartozását a Támogató́ által szabott határidőben nem rendezi vagy késedelmét nem menti ki,
c. a Támogatónak a Végső kedvezményezettel szemben bármilyen jogcímen követelése áll fenn,
d. a Végső kedvezményezett által elvégzett tevekénység eltér a céltól, illetve a Támogatási Szerződésben meghatározott célokhoz mert előrehaladás nem kielégítő̋ , és a Támogató́ a Végső kedvezményezett beszámolóját elutasítja,
e. az tervezett vagy rendkívüli helyszíni ellenőrzés megállapításai alapján indokolt,
f. a Támogatási Szerződés vagy az ÁSZF beszámolási kötelezettséget ír elő̋ a végső kedvezményezett számára és azt a Végső kedvezményezett elmulasztja vagy nem megfelelő̋ módon teljesíti,
g. a Támogatási Szerződés módosítása van folyamatban, amennyiben a módosítást kifizetést befolyásoló adatokra/körülményekre vonatkozik.
h. kifizetést érintő változás-bejelentés elbírálásáig,
i. szabálytalansági eljárás van folyamatban (a szabálytalansági eljárás lezárulásáig),
j. biztosíték hiánya esetében,
7.2 Ha a Végső kedvezményezett a felfüggesztésre okot adó́ körülményt a Támogató́ által kitűzött határidőn belül nem szűnteti meg, az szerződésszegésnek minősül.
7.3 A támogatás felfüggesztése esetén a Végső kedvezményezettet kártalanítás, kártérítés, illetve késedelmi kamat nem illeti meg. A Végső kedvezményezettet a vele szemben alkalmazott szankciók nem mentesítik a Támogatási Szerződésben, valamint az ÁSZF-ben foglalt
kötelezettségei teljesítése alól.
8. A Végső kedvezményezett általi szerződésszegés esetei és jogkövetkezményei
8.1 A Végső kedvezményezett kötelezettséget vállal arra, hogy ha a projekt részben vagy egészben meghiúsul, vagy a támogatást szabálytalanul használja fel, a támogatást - a Támogató́ döntésében, vagy a döntés ellen benyújtott jogorvoslat alapján hozott döntésben foglaltaknak megfelelően - visszafizeti és tudomásul veszi, hogy ennek elmulasztása esetén annak összege behajtásra kerül.
8.2 A Szerződés Végső Kedvezményezett általi megszegésének minősül, ha
a) Támogatási Szerződésben meghatározott projekt megvalósítás kezdő időponttól számított hat hónapon belül a vissza nem térítendő támogatás felhasználása nem kezdődik meg, illetve a Végső kedvezményezett a vissza nem térítendő támogatás igénybevételét neki felróható okból nem kezdeményezi, és késedelmét ezen idő alatt írásban sem menti ki;
b) hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy a Végső kedvezményezett a támogatásról szóló döntést érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltatott a támogatási igény benyújtásakor;
c) az alábbi körülmények közül valamelyik a támogatási döntés meghozatalát követően következik be, vagy jut a Támogató tudomására:
• Végső kedvezményezett jogerős végzéssel elrendelt felszámolási, csőd-, vagy egyéb - a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott - eljárás alatt áll;
• Végső kedvezményezett a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott vagy ilyen nyilatkozatot tett;
• a Támogatási Szerződésben meghatározott önrész nem áll a végső kedvezményezett rendelkezésére, továbbá azt nem igazolja, vagy arról nem nyilatkozik, vagy
• Végső kedvezményezett a jelen Támogatási Szerződés megkötésének feltételeként meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, dokumentumokat nem nyújtja be, vagy a megtett bármely nyilatkozatát visszavonja;
d) Támogatási Szerződésben meghatározott projekt megvalósítása, amelyre a Támogatást jóváhagyták, meghiúsul, tartós akadályba ütközik, vagy a Támogatási Szerződésben foglalt ütemezéshez képest jelentős késedelmet szenved;
e) a Végső kedvezményezett neki felróható okból megszegi a Támogatási Szerződésben foglalt kötelezettségeit, így különösen nem tesz eleget a projekt ellenőrzésére vonatkozó tűrési kötelezettségének, és ennek következtében a támogatás szabályszerű felhasználását nem lehet ellenőrizni,
f) a Végső kedvezményezett a Támogatási Szerződés megkötéséhez tett alábbi nyilatkozatok bármelyikét visszavonja:
• a támogatási igényben foglalt adatok, információk és dokumentumok teljeskörűek, valósak és hitelesek, valamint arra vonatkozóan, hogy az adott tárgyban támogatási igényt korábban vagy egyidejűleg mikor és hol nyújtott be;
• nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolás, felszámolás alatt, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban;
• az önrész rendelkezésre állásáról tett nyilatkozatot;
• átláthatóságról és összeférhetetlenségről és a rendezett munkaügyi kapcsolatokról tett nyilatkozatot;
• nem áll fenn harmadik személy irányában olyan kötelezettsége, amely a támogatás céljának megvalósulását meghiúsíthatja;
• a Támogató által a Támogatási Szerződés szerint előírt biztosítékokat rendelkezésre bocsátja legkésőbb a támogatás folyósításának megkezdéséig;
• a támogatás tekintetében adólevonási joggal rendelkezik-e;
• ha a támogatott projekt hatósági engedélyhez kötött, annak megvalósításához szükséges hatósági engedélyekkel rendelkezik;
• a törvényes képviselő hitelesített aláírási címpéldányát;
• a létesítő okiratának vagy jogszabályban meghatározott nyilvántartásba vételét igazoló okiratának eredeti példányát;
• a Végső kedvezményezett a Támogatási Szerződés szerinti határidő elmulasztását követő felszólítás szerinti határidőig sem teljesítette vagy nem megfelelően teljesítette a részbeszámolási, beszámolási kötelezettségét a Támogató felé;
g) a biztosíték megszűnik, megsemmisül vagy értéke egyébként számottevően csökken, és a végső kedvezményezett megfelelő új biztosíték, vagy a biztosíték értéke csökkenésének megfelelő további biztosíték nyújtásáról a Támogató által megszabott ésszerű határidőn belül nem intézkedik;
h) a Végső kedvezményezett a támogatott projekt megvalósításához szükséges hatósági engedéllyel nem rendelkezik.
8.3 Amennyiben a Támogató nem gyakorolja az elállás, felmondás jogát – jogosulatlanul igénybe vett támogatás esetén – az nem érinti a Támogató visszakövetelési jogát, a végső kedvezményezett visszafizetési kötelezettségét és a folyósítás felfüggesztését.
8.4 A Támogató az elállás, felmondás jogát a Végső kedvezményezetthez intézett, egyoldalú, írásbeli nyilatkozattal gyakorolja.
8.5 A Támogatási Szerződéstől történő elállás esetén a Végső kedvezményezett az addig folyósított támogatás összegét késedelmi kamattal növelt mértékben köteles visszafizetni a Támogató által megjelölt bankszámlára, az elállás kézhezvételétől számított 30 napon belül. A kamatszámítás kezdő időpontja a támogatás – vagy annak egyes részletei – folyósításának napja, utolsó napja pedig a visszafizetési kötelezettség teljesítésének napja. A kamat mértékét az alkalmazandó jogszabály határozza meg és a végső kedvezményezett késedelmi kamat fizetésére is köteles amennyiben bármely visszafizetési kötelezettségét elmulasztja határidőben teljesíteni. A késedelmi kamat mértéke a vonatkozó jogszabály által meghatározott mértékű kamat.
9. A jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszatérítése és a támogatás jogosulatlan
igénybevételének jogkövetkezményei
9.1 Abban az esetben, ha a Végső kedvezményezett a szerződésben vállalt kötelezettségét nem, vagy csak részben teljesíti, illetve a támogatott tevékenység megvalósítása meghiúsul, vagy tartós akadályba ütközik, az igénybe nem vett támogatás a Végső kedvezményezettet nem illeti meg.
9.2 A támogatás jogosulatlan igénybe vétele esetén a Végső kedvezményezettet a támogatás részben vagy egészben történő visszafizetésének kötelezettsége terheli. A végső kedvezményezett az igénybe vett támogatás összegét ügyleti, késedelem esetén késedelmi kamattal növelten köteles visszafizetni, az erről szóló írásbeli értesítés kézhezvételétől számított 30 napon belül. A kamat mértéke megegyezik a visszafizetési kötelezettség előírásának napján vagy a szerződéstől való elállás időpontjában érvényes kamattal. Az ügyleti kamatszámítás kezdő időpontja a pályázati támogatás folyósításának napja, utolsó napja a visszafizetési kötelezettség teljesítésének napja. A késedelmi kamat számításának kezdő időpontja a Kedvezményezett késedelembe esésének napja, utolsó napja a visszafizetési kötelezettség teljesítésének napja.
9.3 Végső kedvezményezett tudomásul veszi, hogy abban az esetben, ha a jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatással összefüggésben keletkező visszafizetési kötelezettségét a Támogató által meghatározott határnapig nem teljesíti, illetve annak részletekben történő teljesítése esetén a részletfizetési kötelezettségét elmulasztja, a Támogató kezdeményezi az állami adóhatóságnál a végső kedvezményezett adószámának törlését.
9.4 Amennyiben a támogatás jogosulatlan igénybe vételére okot adó körülmény bekövetkezése, illetve a támogatás jogosulatlan igénybe vétele – a Támogató által elismerten - a végső kedvezményezettnek nem róható fel és a jelen ÁSZF 5.4 a) szerinti bejelentési kötelezettségének haladéktalanul, de a bejelentésre okot adó körülmény bekövetkezésétől számított legfeljebb 8 napon belül eleget tesz, a már felvett támogatással el kell számolnia és a támogatásnak a teljesítéssel arányban nem álló részét a Támogató erről szóló értesítésének kézhezvételétől számított 30 napon belül vissza kell fizetnie.
10. A Projekt fenntartása
10.1 A projekt fenntartási időszak kezdete a projektre benyújtott Záró Beszámoló elfogadását követő nap.
10.2 A támogatott beruházással létrehozott vagyon a fenntartási időszak utolsó évére vonatkozó fenntartási jelentés elfogadásáig csak a Támogató előzetes jóváhagyásával és a foglalkoztatási, illetve a szolgáltatási és az egyéb kötelezettségek átvállalásával, átruházásával idegeníthető el, adható bérbe, illetve terhelhető meg.
10.3 Ha a Végső kedvezményezettnek továbbfoglalkoztatási kötelezettsége áll fenn, akkor a projekt befejezését követően a felhívásban meghatározott időpontban a kötelezettség teljesítéséről be kell számolnia a Támogatónak.
10.4 A Végső kedvezményezettnek a fenntartási időszak tartama alatt, minden év december 15. napjáig projekt fenntartási jelentésben kell beszámolnia a projekt fenntartásáról.
10.5 A Végső kedvezményezett tudomásul veszi, hogy fenntartási időszak során Támogató bármikor jogosult a projekt fenntartását a helyszínen ellenőrizni.
10.6 A Végső kedvezményezett köteles projekt szintű elkülönített számviteli nyilvántartást vezetni, a projekttel kapcsolatos minden dokumentumot a projekt helyszínén elkülönítetten nyilvántartani, megőrizni.
11. Tájékoztatás és nyilvánosság
11.1 A Végső kedvezményezett a projekt megvalósı́tása során köteles a jelen ÁSZF-ben, illetve a Támogatási Szerződésben meghatározott tájékoztatási és nyilvánossági kötelezettségeinek eleget tenni, a projektről és a támogatásról információt nyújtani.
11.2 A Végső kedvezményezett a Támogatási Szerződés aláírásával vállalja, hogy a Támogató́ elektronikus és nyomtatott kiadványaiban, média-megjelenéseiben és egyéb tájékoztató́ jellegű̋ rendezvényein projektjét bemutatja.
11.3 Ha a Végső kedvezményezett projektjének megvalósulásáról a sajtó́ képviselői is beszámolnak, a Végső kedvezményezett köteles az eseményről a Támogatót értesíteni az átadás napját megelőző̋ legkésőbb 5 nappal. A Végső kedvezményezett köteles továbbá́ bármely, a projekttel
kapcsolatban szervezett nyilvános, a sajtó́ részvételével zajló́ rendezvényről a Támogatót értesíteni, a rendezvény napját megelőző̋ legkésőbb 10 nappal.
11.4 A Végső kedvezményezett a Támogatási Szerződés aláírásával hozzájárulását adja ahhoz, hogy a Támogató́ a kezelésében levő̋ , a támogatás felhasználására vonatkozó adatokat a Támogató́
nyilvánosságra hozhatja, kivéve azokat az adatokat, melynek nyilvánosságra hozatalát jogszabály kifejezetten megtiltja.
11.5 A felek kijelentik, hogy a Támogatási Szerződés teljesítése keretében a Támogatási Szerződés hatályba lépése előtt és az ezt követően tudomásukra jutott bizalmas információk átadására vagy nyilvánosságra hozatalára egyik fél sem jogosult, kivéve a Támogatási Szerződés lényeges tartalmi elemeire, azaz a Felek személyére, a Támogatási Szerződés tárgyára és az ellenszolgáltatás mértékére vonatkozó információkat, illetve mindazon rendelkezéseket, amelyek nyilvánosságra hozatalát jogszabály írja elő.
12. A Támogatási Szerződés megszűnése
A Támogatási Szerződés a teljesítést (beleértvé az ellenőrzéstűrési, valamint a dokumentum- megőrzési kötelezettséget is) megelőzően csak a Támogató vagy a Végső kedvezményezett általi, a Támogatási Szerződésben meghatározott esetekben és módon történő elállás, felmondás, a felek közös megállapodásukkal történő megszüntetés vagy felbontás, illetve a jogszabályban meghatározott egyéb okból szűnik meg.
1. sz. melléklet
Pénzügyi és szakmai előrehaladást, megvalósulást alátámasztó dokumentumok köre
Föld és ingatlan vásárlása
- Közjegyző előtt hitelesített adásvételi szerződés – az általános részben foglaltakon kívül:
- Számla (abban az esetben, amennyiben a föld- és ingatlanvásárlásról számla is kiállításra került)
- Bankkivonat (végső kedvezményezetti önerő eladó részére történt megfizetéséről)
- 30 napnál nem régebbi Tulajdoni lap
- Értékbecslés vagy jogszabály alapján felhatalmazott hivatalos szerv nyilatkozata
- Jelzálogszerződés – nem kifizetési feltétel, záró beszámoló jóváhagyásának feltétele
Építés/beruházás
- Kiviteli terv (első kifizetési kérelem benyújtásakor)
- Kivitelezői szerződés (fizetési ütemezéssel)
- Számla
- Bankkivonat (végső kedvezményezetti önerő Szállító részére történt megfizetéséről)
- Jogerős hatósági engedélyek / Végső kedvezményezett nyilatkozata, hogy a beruházás nem engedélyköteles (első kifizetési kérelem benyújtásakor)
- Mérnök/műszaki ellenőr igazolása a teljesítésről,
- Engedélyköteles építési beruházásnál, felújításnál építési napló
- Nem engedélyköteles építési beruházásnál kivitelező nyilatkozata a kivitelezés megkezdésről
- Üzembe helyezéshez szükséges okmányok
- Műszaki-átadás átvételi jegyzőkönyv(ek)+jelenléti ív(ek), és megvalósulási terv
- Jogerős működési engedély, jogerős használatbavételi engedély (záró beszámoló benyújtásakor)
Eszköz / immateriális javak beszerzése
- Szállítói szerződés/Adásvételi szerződés
- Számla
- Bankkivonat (végső kedvezményezetti önerő Szállító részére történt megfizetéséről)
- Átadás-átvételi jegyzőkönyv (ha a számlán az egyes tételek beazonosíthatók és a végső kedvezményezett az átvételt a számlán aláírásával igazolja, akkor külön átadás-átvételi jegyzőkönyvet nem kell benyújtani)
- Üzembe helyezési okmányok (Pl.: tárgyi eszközök nyilvántartási lapja, nyilvántartási kartonja, analitikus nyilvántartása)
- Szállítólevél/Immateriális javakhoz kapcsolódóan tételes átadás-átvételi jegyzőkönyv
- Használt eszközök esetén Nyilatkozat az eladótól, hogy az eszköz korábbi beszerzése az előző 3 év során nem támogatás igénybevételével történt
- Törzskönyv (tenyészállatok esetén)
Szolgáltatás
- Szerződés
- Számla
- Bankkivonat (végső kedvezményezetti önerő Szállító részére történt megfizetéséről)
- Teljesítésigazolás az elvégzett szolgáltatásról
- Minta a tárgyiasult szolgáltatásról, a végtermékről (pl. tanúsítvány) (amennyiben releváns, elektronikusan vagy nyomtatott formában) – nem kifizetési feltétel, záró beszámoló
jóváhagyásának feltétele