VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS
(továbbiakban: Szerződés)
amely létrejött egyrészről
cégnév: Visegrád Város Önkormányzata székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xx xxxx 00. xxxxxxxxxx cím: 0000 Xxxxxxxx, Xx xxxx 00. adószám: 15731089-2-13
bankszámlaszám: 11742087-15393788 képviseli: Xxxx Xxxxx polgármester
mint megrendelő – a továbbiakban: Megrendelő – másrészről a
cégnév:
székhely:
cégjegyzékszám:
adószáma:
bankszámlaszám:
képviseli:
mint Vállalkozó – a továbbiakban: Vállalkozó –
(a továbbiakban együttesen: Fél, vagy Felek) között, alulírott helyen és napon, az alábbi feltételek szerint:
Előzmények
Megrendelő „Visegrádi Egészségház felújítása” tárgyban, építési beruházásra vonatkozó közbeszerzési eljárást (Harmadik Rész, nemzeti eljárásrend) folytatott le, amely közbeszerzési eljárás nyertese Vállalkozó lett.
Felek rögzítik, hogy jelen szerződést a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény alapján, a fent hivatkozott közbeszerzési eljárásra tekintettel írják alá.
Felek jelen Szerződést a fent hivatkozott Közbeszerzési Eljárás dokumentumaiban, a Vállalkozó ajánlatában és annak mellékleteiben, továbbá a műszaki tervdokumentációban, és a költségvetési kiírásokban rögzített feltételeknek megfelelően kötik. Felek rögzítik, hogy ezek a dokumentumok a Szerződés elválaszthatatlan mellékletét képezik, abban az esetben is, ha azok fizikailag nem kerültek csatolásra.
I.
Általános rendelkezések
1.1 Vállalkozó a jelen Szerződés aláírásával kijelenti és szavatolja, hogy a Szerződésben foglalt feladat elvégzésére képes és alkalmas, valamint tevékenységi körében a Szerződés tárgyát képező feladat végrehajtásával kapcsolatos tevékenységek szerepelnek.
1.2 A Vállalkozó fő kötelezettségei
A Vállalkozó kötelezettsége a jelen Szerződésben meghatározott munkáknak a vonatkozó jogszabályokban, magyar szabványokban, műszaki előírásokban, a technika mai állásának megfelelően, a Vállalkozó által megismert tervekben, valamint a Szerződés szerinti munkákra vonatkozó tender műszaki specifikációban előírt műszaki tartalomban és kifogástalan minőségben, a jelen Szerződésben meghatározott és a megjelölt véghatáridőig, valamint a jelen Szerződésben meghatározott mennyiségben történő teljes körű elvégzése.
A Vállalkozó kötelezettsége továbbá, hogy a feladat elvégzéséhez szükséges megfelelő létszámú és szakmai összetételű szakembert biztosítson a munka megkezdésétől annak teljes folyamatán keresztül a befejezéséig.
A Vállalkozó kötelezettsége továbbá, hogy a munka elvégzéséhez szükséges biztonságos gépeket, eszközöket, berendezéseket megfelelő mennyiségben, minőségben, összetételben, kapacitásban biztosítsa a munka megkezdésétől annak teljes folyamatán keresztül a befejezésig. A Vállalkozó kötelezettsége továbbá, hogy a vállalkozásban szereplő megkezdett kivitelezés elkészült szerkezeteit, a továbbépítés- szerelésüket megelőzően ellenőrizze. A megvalósuló létesítmény tervezett műszaki teljesítményének biztosítása érdekében.
A Vállalkozó fő kötelezettsége továbbá - amennyiben tevékenysége ellátásához a Felek Vállalkozói anyagszolgáltatásban is megállapodnak -, hogy a munka ütemezése vagy az ütemezéstől eltérően a Megrendelői utasítás szerint megfelelő mennyiségű és minőségű anyagot szolgáltasson.
A Vállalkozó kötelezettsége továbbá, hogy a tevékenysége, munkavégzése megkezdéséhez, ellátásához és átadásához szükséges és szokásos dokumentumok (építési és felmérési napló stb.) elkészítése, a Megrendelővel történő jóváhagyatása, igazoltatása.
A Vállalkozó kötelezettsége továbbá, hogy a feltárt, megállapított hibákat a megjelölt határidőben és megfelelő minőségben kijavítsa, illetőleg jótállási, szavatossági kötelezettségeinek eleget tegyen.
A Vállalkozó kötelezettsége továbbá mindazon információk átadása, dokumentációk (bizonylatok, minősítések, stb.) vezetése, megőrzése, megfelelő mennyiségben és formában történő átadása, amelyeknek elkészítését, átadását, megőrzését a Megrendelő igényli, és/vagy jogszabályok előírják, ideértve a Megrendelő utasításainak betartását a minőségbiztosítással kapcsolatban.
A Vállalkozó köteles megtenni a jogszabályban előírt intézkedéseket a környezet védelmére a munkaterületen és azon kívül, valamint elkerülni a személyek, közvagyon vagy egyebek károsodását és sérülését, amely légszennyezés, zaj, vagy egyéb okból a Vállalkozó tevékenysége következtében keletkezik.
Vállalkozó jótáll a szerződésben foglalt kötelezettségeinek szerződésszerű teljesítéséért, továbbá az alkalmazott megoldások, eljárások alkalmasságáért és minőségéért függetlenül attól, hogy azokat saját maga vagy alvállalkozója, esetleg egyéb jogszerűen bevont harmadik személy alkalmazza.
Felek megállapodnak, hogy az átadás-átvételi igazolás kiadásának feltétele az építési munkák teljes körű elvégzése. Valamint az üzembe helyezési eljáráshoz szükséges valamennyi dokumentum elkészítése és átadása Megrendelőnek.
1.3 A Megrendelő fő kötelezettsége
Megrendelő írásos teljesítésigazolása alapján a Vállalkozó díjának (szerződéses ár) határidőben és hiánytalanul történő kifizetése.
A Megrendelő köteles a tervdokumentáció átadására, a munkaterület folyamatos biztosítására, a technológiai utasítások általa történő elfogadhatóságát követő jóváhagyására.
Megrendelő a munkaterületet jelen szerződés aláírását követően Vállalkozó rendelkezésére bocsátja a Xxxxx közös helyszíni bejárása alkalmával megismert és naplóban rögzített állapotban.
1.4. Minőségi követelmények
Vállalkozó a kivitelezési munkákat, Tervdokumentáció, a vonatkozó Magyar Szabványok, előírások, műszaki irányelvek, technológiai utasítások, alkalmazástechnológiai útmutatók szerint, azok betartásával végzi. A jelen pontban megjelölt műszaki dokumentációkat, előírásokat az építési területen tartja a Megrendelő számára hozzáférhetővé teszi. A Műszaki ellenőr, szemrevételezéssel feltárt minőségi bizonytalanság esetén az elkészült szerkezetet minősíteni kell. A felek rögzítik, hogy az MSZ 04-803-as szabványsorozat szerint az osztályba sorolás és az MSZ EN szabványok szerinti megfelelőség igazolása (minősítés) a Vállalkozó feladata, amelyet köteles mérési jegyzőkönyvekkel alátámasztani.
Amennyiben a munkák megítélésében véleménykülönbség van, a szerződő felek igazságügyi szakértő bevonásával határozzák meg a minőséget a 16.8 pontban foglaltak szerint. A szakértő költségeit, a minőséget tévesen megítélő fél fizeti, de a vizsgálatok költségét a Megrendelő előlegezi meg, a megbízást a Megrendelő adja.
Vállalkozó köteles minden felhasznált anyagról és szerkezetről a gyártó- és forgalmazó vállalatoktól a teljesítmény-nyilatkozatot beszerezni és azoknak a másolatát az esedékes (szakasz) számlához csatolni. Ennek elmulasztása esetén a szakaszelszámoláshoz tartozó teljesítési igazolás kiadását, a hiány pótlásáig a Megrendelő jogosult megtagadni.
A Vállalkozó az elkészült szerkezetek minőségét próbákkal (nyomáspróbák, vízpróbák, beton szilárdság vizsgálatok, geodéziai bemérések, stb.) köteles ellenőrizni, amely vizsgálatok eredményét – eltakarást és a soron következő elszámolást megelőzően - naplómellékletként csatolja.
Gépészeti vezetékek szerelési munkáinak elvégzése után, de a csőhálózat eltakarása előtt a Vállalkozó köteles hiteles műszerekkel nyomáspróbát tartani, amely időpontjáról előzetesen tájékoztatja a Műszaki ellenőrt. A nyomáspróbáknál betartja a gyártói-, vagy a vonatkozó szabványokban rögzített, nyomáspróbákra vonatkozó előírásokat (időtartam, túlnyomás, stb.). A nyomáspróbák eredményét külön jegyzőkönyvbe kell rögzíteni és azokat mellékletként az építési naplóhoz kell csatolni. Ennek elmulasztása esetén a szakaszelszámoláshoz tartozó teljesítési igazolás kiadását, a hiány pótlásáig a Megrendelő jogosult megtagadni.
A jelen pontban rögzített teljesítmény-nyilatkozatok, mérési eredmények teljes körű szolgáltatásáig a Megrendelő a teljesítésigazolás kiállítását jogosult megtagadni.
II.
A Szerződés tárgya és a teljesítési határidő
A Megrendelő megrendelése alapján a Vállalkozó vállalja a „Visegrádi Egészségház felújítása” kivitelezését a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező az 1. számú mellékletben rögzített műszaki tartalom (specifikáció) és az ahhoz tartozó költségvetés szerint.
2.1 A munka megkezdésének időpontja: ……
Teljesítési határidő naptári nap (ajánlat szerint)
A munka befejezésének időpontja (ajánlat szerint).
Megrendelő előteljesítést elfogad.
2.2 A Vállalkozó kijelenti, hogy a munkaterületet ismeri, a munkaterületet a 2.1. pontban szereplő kezdési időpontig veszi át a Megrendelőtől. A munkaterület átvételét a felek az építési naplóban rögzítik.
2.3 A Vállalkozó a munkaterülettel közvetlen összeköttetésben álló utakat úgy köteles használni, hogy azok károsodását megelőzze. Az utakban bekövetkezett kárt haladéktalanul köteles a Megrendelő felé jelezni. Vállalkozó a vonatkozó munkák kivitelezése során az általa, vagy alvállalkozói által az utakban, csatorna-hálózatban, csövekben, vezetékekben, illetve közművekben vagy harmadik személyek vagyontárgyában okozott mindennemű kárért felel, és azokat köteles saját költségén a Megrendelő által előírt módon és határidőn belül helyreállítani. Vállalkozó felelős és helytállásra köteles továbbá a kivitelezés során esetlegesen általa elkövetett birtokháborítás kapcsán előállt harmadik személy(ek) által támasztott kártérítési követelésekért. A közlekedési szabályok be nem tartásából eredő bírságok, stb. egyebekben a Vállalkozót terhelik. Vállalkozó az általa okozott károkat köteles közvetlenül megtéríteni, illetve Megrendelőt mentesíteni minden kárigény, követelés alól amelyek az általa okozott károkkal kapcsolatban merülnek fel.
2.4 A munkaterületet a munka befejezésekor a Vállalkozó megtisztítva - a hulladékot, a Megrendelő által megjelölt hulladéklerakó helyre szállítva köteles a Megrendelő részére átadni. A lerakóhelyi díjakat a Vállalkozó viseli.
2.5 Vevő a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerint értékelte az ajánlatokat. A Kbt. 131. §
(2) bekezdése alapján Felek rögzítik, hogy Eladó közbeszerzési ajánlatának alábbi elemei kerültek értékelésre:
a) nettó ajánlati ár Ft;
b) Az alap jótállási időtartamon (amely 12 hónap) felül vállalt többlet jótállás időtartama hónapban (min. 0 hónap max. 12 hónap) hónap;
III.
Szerződéses ár
3.1 Megrendelő köteles a Vállalkozó által igazoltan elvégzett munka díját tételes elszámolás és a Vállalkozó ajánlata szerinti egységárak alapján kifizetni. Az ajánlatban szereplő nettó egységárakat a Szerződés 1. számú mellékleteként csatolt árazott költségvetés tartalmazza. A tételes elszámolásra a Megrendelő képviseletében eljáró műszaki ellenőr által igazolt mennyiségekkel, a Szerződés 1. számú mellékletében rögzített nettó egységárak alapján kerül sor.
3.2 A kifizetések pénzneme magyar forint (HUF).
3.3 Felek megállapodnak, hogy Vállalkozó az egységárakat úgy határozta meg, hogy azok tartalmazzák a munkaegységekhez kapcsolódó költségeket, beleértve az összes adót, illeték vagy egyéb járulékos költség fedezetét is, a mindenkori magyar jogszabályoknak vagy egyéb vonatkozó előírásoknak megfelelően. A vállalkozási díj kifizetése az egységárak alapján történik, egyéb költségtérítésre Megrendelő nem biztosít lehetőséget.
3.4 Felek rögzítik, hogy a fenti tételes elszámolás figyelembevételével a Vállalkozó által becsült (előirányzott) vállalkozói díj összege – a Vállalkozói ajánlatban rögzítettekkel egyezően –: nettó ……………. Ft, azaz ……………………….…………………………………………….
forint, melynek részletezését jelen szerződés 1. számú melléklete tartalmazza.
3.5 Amennyiben a szerződés tárgya szerinti tevékenység az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 142. § (1) b) pontja alá tartozik, az adót a szolgáltatás igénybe vevője fizeti.
3.6 Megrendelő az ajánlatban szereplő egységárak valamint a Megrendelő képviseletében eljáró műszaki ellenőr által igazolt feladatok és mennyiségek alapján számolja el az elvégzett munkákat a rendelkezésre álló fedezet összegéig: nettó ………………………… Ft, azaz
………………………………………………………………….. forint.
3.7 Jelen Szerződés hatálya alatt a Vállalkozó árait (sem a munkadíjat, sem az anyagárait) semmiféle jogcímen nem emelheti.
3.8 Megrendelő tartalékkeretet nem biztosít.
3.9 Felek megállapodnak, hogy a pótmunkák értékét az alábbiak szerint állapítják meg:
3.9.1 Vállalkozó ajánlata részét képező tételes költségvetésben szereplő, és annak megfeleltethető tétel esetén az abban feltüntetett ár,
3.9.2 Vállalkozó ajánlatában nem szereplő tétel esetén TERC ETALON, vagy TERC VIP programrendszer, avagy azzal egyenértékű program által megállapítható ár
+ ajánlatban munkanemenként meghatározott rezsióradíj. Nem besorolható, egyedi tételek esetében az árat piaci alapú költségelemzéssel szükséges meghatározni.
3.9.3 A pótmunka igény felmerülését követően a pótmunka vonatkozásában – a Megrendelő utasításának megfelelően – Vállalkozó elkészíti az árajánlatot/elszámolást, amelyet a Megrendelő műszaki ellenőre részére megküld. A műszaki ellenőr 5 munkanapon belül nyilatkozik a pótmunka szükségességéről és 10 munkanapon belül az árajánlat/elszámolást helyességéről, majd azt e határidőn belül írásban elfogadásra javasolja a Megrendelő részére, amelyről egyidejűleg értesíti a
Vállalkozót. A Megrendelő részéről nyilatkozattételre jogosult személy a műszaki ellenőr nyilatkozatának kézhezvételétől számított 5 munkanapon belül nyilatkozik a pótmunka elrendelésének szükségességéről és annak szükségessége esetén ezen határidőn belül, a pénzügyi fedezet rendelkezésre állásának vizsgálatát követően írásban megrendeli annak elvégzését Vállalkozótól jelen szerződésben foglalt rendelkezések szerint. Amennyiben az árajánlatnak/elszámolásnak a Vállalkozó által a Megrendelő műszaki ellenőre részére történő megküldését követő 20 munkanapon belül a Vállalkozó részére válasz nem érkezik, úgy a fenti nyilatkozatok megadottnak és a pótmunka megrendeltnek tekintendő és felek azt jelen szerződésben foglalt rendelkezések szerint kezelik.
3.10 Vállalkozó a pótmunkáról megállapított díj összegéről – a munka elvégzését követően - jogosult, de nem köteles külön számlát benyújtani. Amennyiben a pótmunkáról külön számla nem kerül benyújtásra, akkor köteles azt az adott számlán belül külön soron feltüntetni. A számla kifizetésére egyebekben a fentebb rögzített feltételek irányadóak.
3.11 Felek megállapodnak, hogy a pótmunka, valamint többletmunka elszámolása a Ptk.-ban foglaltak betartása mellett lehetséges feltéve, hogy azt Megrendelő előzetesen írásban megrendelte és arra vonatkozó szerződésmódosítás aláírásra került.
3.12 Figyelemmel a Ptk. 6:245. § (1) bekezdésében foglaltakra, Megrendelő csak olyan többletmunka költségét köteles megtéríteni Vállalkozónak, amely a szerződés megkötésének időpontjában nem volt előrelátható.
3.13 Felek megállapodnak, hogy az Elmaradó tétel(ek) díjára a Vállalkozó nem jogosult. Az Elmaradó tétel díja a Vállalkozó nyertes ajánlatában meghatározott egységár(ak) alapulvételével került megállapításra a pótmunka megrendelésre vonatkozó szabályok figyelembevételével. Az Elmaradó tétel díját az Elmaradó tétellel érintett rész-, illetve végszámla tekintetében kell elszámolni, vagyis Vállalkozó e díjjal csökkentett összeg számlázására jogosult. A jelen pont alkalmazása a Vállalkozó szerződésszerű (rész)teljesítésének igazolását nem érinti, feltéve, hogy az Elmaradó tétel nem a Vállalkozó szerződésszegésének következménye.
IV.
Számlázási, fizetési feltételek
4.1 Megrendelő az általa elfogadott tételeket írásban igazolja, ezek képezik az elszámolás alapját. Vállalkozó az igazolt teljesítést követően, annak alapján állíthat ki 2 (kettő) példányban, cégszerűen aláírt, a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő, teljesítés igazolással egyező mértékű, alakilag és tartalmilag hibátlan számlát. A számlához a teljesítési igazolás egy eredeti példányát csatolni kell.
4.2 A Megrendelő a számla átvételét követő 8 (nyolc) napon belül ellenőrzi a számla alaki és tartalmi megfelelőségét. Amennyiben a számla alakilag vagy tartalmilag hibás, úgy annak befogadását megtagadja. Ebben az esetben a Vállalkozónak új, megfelelően kiállított számlát kell benyújtania.
4.3 Megrendelő a Vállalkozó részére a szerződés értéke 5%-ának megfelelő előleg igénylésének lehetőségét biztosítja. Az előleg kifizetése legkésőbb az építési munkaterület átadását követő 15 napon belül történik.
A kivitelezés 25, 50 és 75%-os készültségénél részszámla, 100%-os készültségi fokát elérve végszámla nyújtható be A vállalkozói előleg és a számla kifizetése az igazolt teljesítést (vállalkozói előleg esetén előlegbekérő levél beérkezését) követően a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdései alapján valamint alvállalkozó igénybevétele esetén a 322/2015. Korm. rendelet 32/A. valamint 32/B. §-ának rendelkezései szerint történik. Az előleg mértéke a számlákból egyenlő mértékben kerül levonásra. A kifizetések pénzneme: HUF. Késedelmes fizetés esetén
Ajánlatkérő a Ptk.-ban meghatározott (6:155. §) mértékű, és a késedelem időtartamához igazodó késedelmi kamatot fizet.
Az általános forgalmi adó megfizetése a mindenkor hatályos jogszabályok szerint kerül megfizetésre. A kifizetések pénzneme: HUF.
4.4 A Vállalkozó köteles számláin a jogszabályok által előírt adatokon túl feltüntetni a Megrendelő szerződésszámát. E nélkül a Megrendelő a számlát formai hibára utalva jogosult visszaküldeni. Az elszámoláshoz csatolni kell minden olyan iratot, igazolást, nyilatkozatot, amely az elszámolás hitelességét és esedékességét alátámasztja és amit a műszaki ellenőr szükségesnek tart a végszámla igazolásához.
4.5 A Vállalkozó a jelen Szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit harmadik személyre át nem ruházhatja, a Megrendelővel kapcsolatos követelésére zálogjogot nem alapíthat, e jelen Szerződés teljesítését direkt vagy indirekt módon – tekintet nélkül az átruházás jogcímére – másnak nem engedheti át. Vállalkozó a szerződésből eredő bármely követelésének engedményezésére, faktorálására, zálogjog alapítására kizárólag a Megrendelő által meghatározott, és az irányadó jogszabályok feltételei szerint, a Megrendelő előzetes írásbeli jóváhagyása alapján jogosult. E rendelkezések megszegése a jelen szerződés azonnali hatályú megrendelői felmondását eredményezheti.
A Vállalkozó jegyzett tőkéjének csökkenését, cégformájának megváltozását, más társaságba történő beolvadását, szétválását köteles 3 (három) napon belül írásban bejelenteni Megrendelő részére.
Megrendelő fizetési kötelezettségének csak akkor tesz eleget, ha a Vállalkozó a számla esedékességét megelőzően bemutat egy 30 napnál nem régebbi nemlegesnek minősülő együttes adóigazolást, mellyel igazolja, hogy az állami adóhatóságnál és a vámhatóságnál nyilvántartott köztartozása nincs. Nincs szükség adóigazolásra, ha Vállalkozó szerepel a köztartozásmentes adatbázisban.
4.6 Az esetlegesen elrendelt pótmunkák, valamint az esetleges szerződésmódosítás következtében a Vállalkozót megillető ellenérték, valamint a Vállalkozót a szerződés alapján megillető egyéb követelések elszámolása a Megrendelő döntése alapján tételes elszámolás alapján, a Kbt. előírásainak figyelembe vételével történik a Vállalkozó részletes árelemzésével, árbontásával kialakított, a műszaki ellenőr által felülvizsgált és elfogadásra javasolt egységárak alapulvételével.
V.
A munka végrehajtásával kapcsolatos feltételek
5.1. A Vállalkozó a jelen Szerződés aláírásával kijelenti, hogy a munka végrehajtásához szükséges terveket, műszaki dokumentációkat a feladat elvégzéséhez szükséges mélységben, teljes körűen megismerte, ellenőrizte, ezen ismeretek birtokában alakította ki árait. Vállalkozó kellően nagy szakmai tapasztalatára alapozva és az építési helyszín ismeretében állapította meg az árait és figyelembe vette a kivitelezési munka funkciójának, céljainak megfelelő és rendeltetésszerű használatához szükséges kivitelezési munkákat, kalkulálni tudta a műszaki bizonytalanságokat is és figyelembe is vette azokat.
5.2. A munkavégzés személyi feltételei
5.2.1 A Vállalkozó a jelen Szerződés szerinti feladat teljesítéséhez szükséges (technikai és személyi feltételeket) létszámot (a munkaterület átadás-átvételével egy időben az Építési Naplóban megjelölt) felelős műszaki vezető útján a Megrendelőnek megadja. A felelős (szakágankénti) műszaki vezető(k) kijelölésére a 191/2009. (IX.15.) Korm. rendelet előírásai irányadók. Munkaerőt kizárólag a hatályos jogszabályok szigorú betartásával alkalmazhat.
A Vállalkozó az azonos műszakban dolgozók létszámát (a (szakági) felelős műszaki vezető(k) és helyettese(k) nevének és lakcímének, telefonszámának, (valamint kamarai azonosító számának) megjelölésével, összetételét egy példányban a Megrendelőnek és egy példányban a
Megrendelő helyszíni képviselőjének cégszerűen aláírt formában – a Megrendelő külön írásban dokumentált kérése esetén - köteles átadni. A Vállalkozó egyéb munkavállalóinak olyan dokumentumot ad ki, amely igazolja, hogy a munkaterületen az ő érdekkörében tevékenykedik. Ezen dokumentumot a munkavégzés ideje alatt a munkavállalók kötelesek maguknál tartani, és az esetleges ellenőrzések során az ellenőrző személynek felmutatni. Ezen igazolásnak tartalmaznia kell a munkavállaló nevét, beosztását, az őt foglalkoztató cég megnevezését. Ilyen igazolás hiányában a Vállalkozó a Megrendelő utasítására az ellenőrzött személyt a munkaterületről köteles eltávolítani, és a további belépést a munkaterületre megakadályozni. Amennyiben Vállalkozó az itt szabályozott kötelezettségeit megszegi, úgy az ebből eredő jogkövetkezményekért teljes kártérítési felelősséggel tartozik az ellenőrző hatóságok felé.
5.2.3 A munka határidőben, megfelelő mennyiségben és minőségben történő elvégzéséhez szükséges létszámot a Vállalkozó köteles folyamatosan rendelkezésre bocsátani. Amennyiben bármely oknál fogva ezen létszám mennyisége, szakmai összetétele változna, úgy a kieső személyt/személyeket a Vállalkozó köteles ugyanolyan mennyiségű és szakmai képzettségű személyekkel pótolni. A munka helyszíni felügyelete saját dolgozók tekintetében a Vállalkozó feladata. A Vállalkozó köteles olyan mennyiségű és szakmai összetételű szakembereket biztosítani, hogy a munka megfelelő szervezettsége, mennyiségi és minőségi ellenőrzése jelen Szerződés hatálya alatt folyamatosan fennálljon. A Vállalkozó köteles jognyilatkozat tételére jogosult képviselőt a munkavégzés során folyamatosan a munkaterületen biztosítani.
5.2.4 Amennyiben a munka megfelelő minőségű, mennyiségű elvégzéséhez szükséges létszám a helyszínen az adott műszakban bármely oknál fogva nem áll rendelkezésre, és/vagy az azonos műszakban munkát végzők között a Vállalkozó műszaki vezetője, képviselője, ellenőre, bármely oknál fogva megfelelő létszámban és összetételben nincs jelen, és/vagy ezen feltételek hiánya a munka megfelelő mennyiségben, határidőben, vagy minőségben történő elvégzését veszélyezteti, illetőleg kapcsolódó munkafeladatok kezdését, folytatását, vagy befejezését befolyásolja, ez alapot adhat a Megrendelő kártérítési, kötbér igényének érvényesítésére.
5.2.5 A Vállalkozó pihenőnapokon, hivatalos munkaszüneti napokon, illetőleg éjszaka főszabály szerint munkát nem végezhet. Ilyen rendkívüli munkavégzésre, vagy a munkavégzés intenzitásának fokozására csak a jogszabályok és helyi rendeletek betartása mellett megrendelői utasítás alapján kerülhet sor.
5.2.6 A Vállalkozó kijelenti, hogy épületszerelési (CAR) biztosítással rendelkezik, amelyben minimum 1.000.000,- Ft/káresemény és legalább 10.000.000,- Ft/év forint összeghatárig felelősségbiztosítási fedezettel. Vállalkozó köteles csoportos munkahelyi balesetbiztosítást kötni legalább a kivitelezésben közreműködő létszámra. Amennyiben a biztosítási kötvény olyan rendelkezéseket, kizárásokat tartalmaz, amelyek alapján a biztosító helytállási kötelezettsége nem várható, a Megrendelő kötelezheti a Vállalkozót a biztosítási szerződés módosítására, kiegészítésére. A biztosítás hiánya, módosítások, kiegészítések elmaradása esetén a Megrendelő a megfelelő biztosítást saját javára és a Vállalkozó költségére megkötheti. A biztosítás fennállását, érvényességét a Megrendelő jelen Szerződés hatálya alatt, akár a díjfizetési bizonylatok bekérésével is, bármikor vizsgálhatja. A teljesítésbe bevont alvállalkozó számára Vállalkozónak a biztosítási kötelezettséget – jelen Szerződésben foglaltakkal egyezően
– elő kell írnia.
5.2.7 Külföldiek munkavégzése, foglalkoztatása esetén az ehhez szükséges engedélyeket a saját költségén a Vállalkozó szerzi be. Külföldiek foglalkoztatását a Vállalkozó a bejelentő lapon külön köteles megjelölni, állampolgárság, név, anyja neve, útlevél száma és betűjele, magyarországi és külföldi lakcím, szakképzettség, a tartózkodási (munkavállalási) engedély keltének, lejáratának és számának megjelölésével. E rendelkezés megszegéséből eredő valamennyi bírság, intézkedés költsége, kár és egyéb költség a Vállalkozót terheli.
Amennyiben ezen kötelezettség megszegése miatt a munkálatokat akár csak időleges is leállítják, vagy hatósági vizsgálat, határozat alapján le kell állítani, illetőleg a foglalkoztatottak összlétszáma, szakmai összetétele oly módon változik, hogy a munka határidőben történő elvégzése veszélybe kerül, ez alapot adhat a Megrendelő részéről a Vállalkozó teljes kártérítési felelőssége fennállása mellett a jelen Szerződés azonnali hatályú felmondására.
5.2.8 A munkaterületről a munkavégzéshez szükséges személy és gépszállítás, a munka és védőeszközökkel történő ellátás, az elsősegélynyújtás, étkeztetés, tisztálkodás megszervezése,
feltételeinek megteremtése és költségei a Vállalkozót terhelik. A személyek, gépek szállítását a Vállalkozónak úgy kell teljesítenie, hogy a megfelelő mennyiségű, kapacitású, összetételű gép, berendezés, szállítóeszköz és munkaerő biztonságos munkavégzésre alkalmas állapotban a munkakezdés időpontjára munkakészen a helyszínen legyen.
A jogszabályoknak és jelen Szerződésben foglaltaknak megfelelő munkavégzéshez szükséges szakmai, baleseti, kármegelőzési, kárbejelentési, kárenyhítési kötelezettségek betartása a Vállalkozó feladata. Munkabalesetet a Megrendelő képviselőjének haladéktalanul jelezni kell, és szükség esetén le kell folytatni mindazon eljárást - ideértve a helyszín biztosítását is -, meg kell tenni mindazon értesítést, amelyet jogszabály ilyen esetben előír.
A Megrendelő nem felel a munkabalesetből eredő károkért, költségekért, az azonnali, vagy a jövőben benyújtott, peres vagy peres eljáráson kívüli anyagi kihatású igényekért, amelyeket a Vállalkozóval szemben támasztanak, kivéve, ha ezen balesetet közvetlenül a Megrendelő okozta. Közös károkozás esetén a Megrendelő anyagi felelőssége csak a biztosító teljesítését meghaladó, azon felül keletkezett, bizonyított károk tekintetében állhat fenn.
A munkaterületen a Vállalkozónak fokozott figyelemmel és gondossággal kell a munkát végeznie, megszerveznie. A munkavégzők a munkaterületen csak biztonságos munkavégzésre alkalmas állapotban tartózkodhatnak. Munkavégzésre alkalmatlan állapot észlelése esetén a Vállalkozó e személy/eket haladéktalanul köteles vagy saját hatáskörében, vagy a Megrendelő felhívására eltávolítani, és biztonságos munkavégzésre alkalmas, megfelelő személlyel pótolni. Amennyiben a biztonságos munkavégzésre alkalmas állapot megítélésében a Megrendelő és a Vállalkozó között vita támad, a Megrendelő képviselőjének döntése irányadó.
5.2.9 Magatartási okból (szakmai, fizikai, magatartásbeli alkalmatlanság, alkoholos állapot) bekövetkező nem megfelelő minőségű vagy mennyiségű munkavégzés, mások munkavégzésének zavarása, akadályozása, súlyosan gondatlan, vagy szándékos károkozás esetén a Vállalkozó vagy saját hatáskörben, vagy a Megrendelő ilyen irányú felhívása esetén köteles az alkalmatlan személy(eke)t a munkaterületről eltávolítani.
Ezen személyek sem a jelen szerződés hatálya alatt, sem a jelen szerződés megszűnése után a munkaterületre nem léphetnek be, ott semmiféle tevékenységet nem folytathatnak. A Vállalkozó, vagy a Megrendelő ilyen irányú vitája esetén a Megrendelő képviselőjének döntése az irányadó. Károkozás esetén a Vállalkozót azonnali kártérítési kötelezettség terheli.
VI.
Gépekkel, berendezésekkel kapcsolatos rendelkezések
6.1 A Vállalkozó a munkát saját vagy üzemeltetésében levő gépei, berendezései (a továbbiakban: gép) felhasználásával végzi. A Vállalkozó kijelenti, hogy a jelen szerződésben foglalt feladat megfelelő minőségben, mennyiségben és határidőben történő ellátásához szükséges saját vagy alvállalkozói üzemeltetésében levő üzemképes és a szükséges hatósági engedélyekkel bíró gépparkkal rendelkezik.
6.2 A gépek karbantartásáról, üzemképességéről, a biztonságos üzemeléshez szükséges jogi, hatósági előfeltételek fenntartásáról a Vállalkozónak folyamatosan gondoskodnia kell.
6.3 Amennyiben a Megrendelő úgy ítéli meg, hogy a Vállalkozó gépparkja a feladat határidőben, megfelelő minőségben, mennyiségben történő elvégzéséhez nem megfelelő, kötelezheti a Vállalkozót a géppark megfelelő minőségben, mennyiségben, összetételben, kapacitásban történő kiegészítésére.
A Megrendelő a jelen szerződés teljesítése folyamán a nem megfelelő gép (pl. üzemképtelen, rendszeres javításra szoruló, balesetveszélyes, az előírt biztonsági felülvizsgálattal és használati utasítással nem rendelkezik) munkaterületről történő eltávolítására utasítást adhat, amelyet a Vállalkozónak haladéktalanul végre kell hajtania.
6.4 A Vállalkozót a gépek, berendezések folyamatos rendelkezésre bocsátásának kötelezettségéből származó felelősség a jelen szerződés egész hatálya alatt terheli. Ezen kötelezettség megszegéséből eredő valamennyi költségért és kárért a Vállalkozó felelős.
6.5 A gépekkel, berendezésekkel kapcsolatos biztosítási eseményt a Vállalkozónak a Megrendelő, a biztosító - üzemi baleset esetén a jogszabályban előírt szervezetek - felé haladéktalanul jelenteni kell.
VII.
Anyagokkal kapcsolatos rendelkezések
7.1 Anyagokat beszerezni, felhasználni, beépíteni csak a tervekben, mennyiségi, minőségi kiírásban meghatározott mértékben, minőségben és a Megrendelő előzetes jóváhagyása alapján lehet. Az ezzel kapcsolatos minden költség Vállalkozót terheli.
7.2 Anyag alatt mind a természetben fellelhető, mind a gyártott anyagokat érteni kell.
7.3 Amennyiben az anyagok beépítését a Vállalkozó végzi, és a beépítés utáni ellenőrzés során derül ki, hogy a beépített anyag minősége és/vagy mennyisége nem megfelelő, az ezzel kapcsolatos kártérítési felelősség alól a Vállalkozót a Megrendelő előzetes ellenőrzésének lefolytatása, az anyag minőségének és/vagy mennyiségének elfogadása nem mentesíti. Az esetleges bontással, újraépítéssel kapcsolatos valamennyi kár és költség a Vállalkozót terheli, ideértve a késedelemből, és/vagy más Vállalkozók munkájának ellehetetlenítésével, késedelmével stb. kapcsolatos károkat is.
7.4 Veszélyes anyag alkalmazása esetén a Vállalkozónak rendelkeznie kell a jogszabályban előírt feltételekkel (biztonsági adatlap, kockázatbecslés, OTH bejelentés).
Vállalkozó tudomásul veszi, hogy veszélyes anyagokat csak arra jogosultsággal rendelkező Vállalkozó szállíthat. Ilyen anyag szállítása esetén Megrendelő felé a jogosultságot igazolni kell.
VIII.
Munkavégzéssel kapcsolatos rendelkezések
8. A Szerződés műszaki tartalma
8.1 Az elvégzendő munkák műszaki tartalmát a műszaki specifikáció tartalmazza.
Vállalkozó köteles a munkaterületet folyamatosan tisztántartani és tevékenysége során keletkező hulladékot szükség szerint, de legalább hetente saját költségén elszállítani. Vállalkozó köteles továbbá a tevékenysége miatt a munkaterületen kívül (közterület, építési terület más részei) keletkező szennyeződések saját költségen történő eltávolítására. A keletkezett szennyeződés nem lépheti túl a magyar szabványban megengedett határértékeket. Ha Vállalkozó e kötelezettségeit nem teljesíti Megrendelő jogosult a Vállalkozó költségére – a következő teljesítményt elszámoló számlába történő beszámítás útján - a szükséges intézkedéseket megtenni.
Vállalkozó köteles a zaj és rezgésártalmaktól az építés, felvonulás, szállítás és egyéb érintett területek környezetében élő lakosságot és az építményeket megvédeni. A keletkezett zaj és rezgés mértéke a magyar jogszabályokban előírt mértékeket nem haladhatja meg.
A munka befejezésekor Vállalkozó köteles a munkaterületet megtisztítani és onnan berendezéseit, gépeit eltávolítani. A munkaterület megtisztítása nélkül a munka nem jelenthető készre, illetőleg nem vehető át.
8.2 A Vállalkozó köteles a hatályos munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi előírások betartására és betartatására. Munkabalesetet a Megrendelőnek és az illetékes szerveknek haladéktalanul jelentenie kell. Köteles a jogszabályokban előírt oktatások megszervezésére, és lebonyolítására bizonylatolására. Üzemi balesetet a Megrendelőnek és az illetékes szerveknek haladéktalanul jelentenie kell.
A Vállalkozó részére átadott munkaterület őrzése a Vállalkozó feladata, ezen kötelezettsége elmulasztásából vagy nem megfelelő teljesítéséből eredő károkért teljes körű vagyoni felelősség terheli. Vállalkozó köteles a létesítés, építés ideiglenes helyigényét és hatásterületét minimalizálni.
8.3 Megrendelő helyszíni képviselője (építési, felmérési naplóbejegyzésre jogosult)
név: cím:
telefonszám:
Megrendelő által megbízott építési műszaki ellenőr név:
cím:
telefonszám:
A Vállalkozó helyszíni képviselője, MV-É jelölésű jogosultsággal felelős műszaki vezetője (építési, felmérési naplóbejegyzésre jogosult)
név: ……….
cím: ………..
telefonszám:…………
A Vállalkozó felügyeletre, képviseletre jogosult képviselőjének folyamatosan a helyszínen kell tartózkodniuk a munkavégzés során.
Teljesítés igazolásra jogosult:
Megrendelő részéről:
telefonszám:
Vállalkozó részéről: ……………………….
telefon: ……………………
A fent megnevezett képviselők személyének változásáról Szerződő Fél köteles a másik Szerződő Felet haladék nélkül, ám legkésőbb kettő (2) munkanapon belül értesíteni.
A fenti kapcsolattartók személyében bekövetkezett változás nem minősül szerződésmódosításnak.
Felek megállapodnak abban, hogy az értesítéseket a következők figyelembevételével tekintik közöltnek:
- A személyesen átadott irat, átvételi igazolás ellenében történő átadás esetében az átadás időpontjában.
- E-mail formájában az olvasási visszaigazolás fejlécében jelzett időpontban, amennyiben az időpont munkaidőn kívüli, a következő munkanapon, de legkésőbb az elküldést követő második munkanapon.
- Postai úton történő továbbítás esetén
o A dokumentum átvételének tértivevényen jelölt napján.
o Amennyiben a tértivevényes levél kézbesítése bármely okból meghiúsul (ide nem értve a feladónak felróható okokat pl. hibás címzés), úgy a Felek a levelet kézbesítettnek tekintik a másodszori kézbesítés megkísérlését követő 5. munkanapon.
o Amennyiben a küldemény átvételét a Fél megtagadja, azt a megtagadás napján Xxxxx kézbesítettnek tekintik.
8.4 A Vállalkozónak a Megrendelő utasításait, az utasításban megjelölt módon, mértékben és határidőben végre kell hajtania. A Megrendelő és a Vállalkozó képviselői a kapcsolatot elsősorban írásban (építési, felmérési napló) tartják. A Vállalkozó köteles haladéktalanul a Megrendelő minden olyan utasítását végrehajtani, amely életben és/vagy vagyonban keletkező kárt, vagy más károsodást előz meg, hárít el vagy enyhít.
8.5 A Vállalkozó csak a Megrendelő utasítására jogosult a jelen Szerződés szerinti bármely munka mennyiségét növelni, vagy csökkenteni, bármely munkát elhagyni, bármely munka jellegét, minőségét vagy fajtáját megváltoztatni, pótmunkát elvégezni, a kivitelezés technológiai előírásain vagy időrendi sorrendjén változtatni. Az ilyen változtatásokból eredő költségek
mértékéről - az egységárak alapulvételével, kivéve a többletmunka díját, amely része a szerződéses árnak - a Felek közösen döntenek.
8.6 Az Építési beruházás semmilyen részét nem szabad befedni, vagy eltakarni a Megrendelő előzetes engedélye nélkül. A Megrendelő számára lehetővé kell tenni, hogy az eltakarásra kerülő részeket ellenőrizze, felülvizsgálja. Ezen kötelezettség megszegése esetén a Vállalkozó saját költségén köteles a szükséges kibontásokat vagy feltárásokat elvégezni, majd köteles ezen részeket kijavítani és helyreállítani.
8.7 Műszaki, minőségi, technológiai kérdésekben a Megrendelő véleménye irányadó. A Vállalkozó együttműködési kötelezettsége kiterjed a tervekben fellelt műszaki hiányosságokkal kapcsolatos észrevételezésre, tekintet nélkül arra, hogy az a minőséggel, mennyiséggel, anyaggal vagy technológiával kapcsolatos.
8.8 A Megrendelő a munkát úgy köteles szervezni, hogy az a jelen szerződés teljesítését ne akadályozza vagy késleltesse. Ha a munkaterület átvétele, a folyamatos teljesítés, vagy a munkaterület átadása ilyen oknál fogva késik, a Vállalkozó a beálló késedelem jogkövetkezményeiért csak annyiban felelős, amennyiben ilyen késedelem előállásában, elhárításának, mérséklésének elmulasztásában, közrehatott. Ilyen esetben a Megrendelő a kötbér összegét - a Vállalkozói közrehatás figyelembe vételével mérsékelheti, vagy Vállalkozói közrehatás hiányában kötbért nem érvényesít.
IX.
Teljesítés
9.1 A Vállalkozó teljesítése akkor tekinthető szerződésszerűnek, ha a munkát az előírt határidőben megfelelő mennyiségben és minőségben elvégezte.
9.2 A teljesítés igazolására (a műszaki ellenőr igazolás és kifizetési javaslata alapján) Megrendelő ill. 8.3 pontban teljesítés igazolásra kijelölt képviselője jogosult, a Szerződés 2.1 pontjában írt teljesítési határidők figyelembevételével.
A Vállalkozó építési illetve felmérési napló vezetésére kötelezett. A Megrendelő (műszaki ellenőr) az építési naplót (a műszaki indokoltság alapján, de minimum) 8 (nyolc) naponta ellenőrzi. Az építési napló vezetésére a 191/2009. (IX.15.) Korm. rendelet előírásai irányadók.
A Vállalkozó készre jelentése alapján, a műszaki ellenőr javaslatára a véghatáridő, illetve műszaki átadás-átvételi eljárást hirdet meg a Megrendelő, amelyről külön jegyzőkönyv készül. A teljesítés igazolás az elfogadott és műszaki ellenőr által jóváhagyott építési, felmérési napló alapján kerül kiállításra külön jegyzőkönyvben. A Vállalkozó a műszaki ellenőr által elfogadott és ellenjegyzett átadási dokumentáció részeként a megvalósulási terveket – papír alapon és CD/DVD-n digitális formában (szerkeszthető doc/xls/dwg/stb. és pdf formátumban egyaránt) – és minősítési dokumentációt a sikeres, hiba és hiánymentes műszaki átadás-átvétel lezárását követően, 5 napon belül a pénzügyi teljesítés részeként a teljesítés igazolás alapfeltételeként készíti el és adja át Megrendelőnek 3 eredeti példányban.
A teljesítés igazolására nyitva álló határidő a Kbt. 135. § (1) bek. szerinti 15 (tizenöt) nap. Az igazolt teljesítés alapján és annak mértéke szerint jogosult a Vállalkozó számla (rész-számla) kiállítására.
Határidőben teljesít a Vállalkozó, ha a műszaki átadás-átvételi eljárás jelen szerződésben előírt befejezési határidőn belül, vagy a határnapon megkezdődik, és annak alapján a munkát a Megrendelő hiba és hiánymentesen átveszi. A Megrendelő jogalap nélkül nem tagadhatja meg az elvégzett munka átvételét.
Az átadás-átvételi eljárás időtartama alatt Vállalkozó viseli a kárfelelősséget és a megvalósult beruházás őrzésének, megóvásának költségeit. Megrendelőre a kárveszély a sikeres műszaki átadás-átvételi eljárás lezárását követően száll át.
X.
Hibás teljesítés
10.1 A Vállalkozó hibásan teljesít, ha a munkát nem megfelelő mennyiségben, minőségben végzi.
10.2 Hibás teljesítés esetén a Vállalkozó a Megrendelő felszólítására köteles a hiba kijavítását haladéktalanul megkezdeni, és a Megrendelő által megjelölt határidőn belül teljes körűen befejezni.
10.3 Amennyiben a Vállalkozó a hiba javítását megtagadja, nem kezdi meg, a hiba javítását nem megfelelő minőségben, mennyiségben végzi, vagy határidőben nem fejezi be, vagy a hiba megfelelő minőségű, mennyiségű, határidejű javítása tőle el nem várható, a Megrendelő jogosult a hibát saját maga és/vagy más Vállalkozó igénybevételével kijavíttatni.
XI.
Xxxxxxxx, jótállási biztosíték
11.1 Késedelmi kötbér
A szerződésben meghatározott teljesítési határidő Vállalkozónak felróható késedelmes teljesítése esetére a Vállalkozó késedelmi kötbért köteles fizetni a Megrendelőnek a szerződés szerinti nettó ellenszolgáltatás, mint kötbéralap 0,5 %-ának megfelelő mértékben a késedelem minden naptári napja után, amely eltelik a vonatkozó befejezési határidő (megvalósítási idő) és az építési munkákra kiadott átadás-átvételi igazolás szerinti tényleges befejezési időpont között. A késedelemmel érintett napok legmagasabb értéke: 30 nap – ezt követően a Megrendelő jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani.
A hibák kijavítására, a hiányok pótlására vállalt és a műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyvekben rögzített határidőkre történő elvégzésének elmulasztása esetén a Vállalkozó késedelmi kötbért köteles fizetni a Megrendelőnek, amelynek mértéke a szerződés szerinti nettó ellenszolgáltatás, mint vetítési alapnak az 0,5 %-a a késedelem minden naptári napja után. A késedelmi kötbérek legmagasabb összege az itt írt vetítési alap 30 %-a.
11.2 Meghiúsulási kötbér
A Vállalkozónak felróható lehetetlenülés, a Vállalkozó által a teljesítés jogos ok nélküli megtagadása és a Vállalkozó felróható magatartása miatt a Megrendelő által jogszerűen gyakorolt elállás, felmondás (meghiúsulás) esetén a Vállalkozó kötbér és kártérítési felelősséggel tartozik. A meghiúsulási kötbér mértéke 10 %, alapja a szerződés szerinti nettó ellenszolgáltatás.
Amennyiben Vállalkozó a megkötött Szerződés teljesítését annak rendelkezései szerint határidőben bármely okból nem kezdi meg és/vagy a Szerződéstől eláll, vagy (illetve) azt felmondja úgy ez esetben Megrendelő felé meghiúsulási kötbér és kártérítési felelősséggel tartozik.
11.3 A Megrendelő jogosult a kötbért meghaladó kárát és a szerződésszegésből eredő egyéb jogait is a Vállalkozóval szemben érvényesíteni, a kötbérek összegét levonhatja a Vállalkozónak esedékes, vagy esedékessé váló pénzösszegből.
11.4 Amennyiben a Vállalkozó teljesítése során - az időjárási viszonyok kivételével - olyan előre nem látható fizikai akadályok vagy feltételek merülnek fel, amelyeket a Vállalkozó az elvárható legnagyobb szakmai gondossággal sem láthatott előre, úgy a Vállalkozó arról haladéktalanul köteles értesíteni a Megrendelőt.
Vis maior/havaria esetén Vállalkozó köteles, annak írásbeli bejelentésétől számított 1 órán belül a balesetveszély közvetlen elhárítása érdekében felvonulni.
11.5 Jótállási kötelezettség, biztosíték
Azon szerkezetekre, amelyekre a 181/2003.(XI.5.) Korm. rendelet 1. § (3) bekezdése szerint, jogszabály alapján a jótállási kötelezettség nem vonatkozik, Vállalkozó ….. hónap jótállási kötelezettséget vállal 1, amelynek a kezdő időpontja a sikeres műszaki átadás-átvétel lezárásának az időpontja.
XII.
Alvállalkozásba adás feltételei
12.1. A Vállalkozó a szerződéses kötelezettségének teljesítése érdekében más vállalkozót (alvállalkozót) a Kbt. szabályainak megfelelően igénybe vehet. A Vállalkozó köteles az általa a teljesítésbe bevonni kívánt alvállalkozót a Megrendelőnek előzetesen írásban bejelenteni.
A Vállalkozó jótáll azért, hogy a bevont alvállalkozó, szervezet rendelkezik minden olyan képesítéssel, engedéllyel és jogosítvánnyal, amellyel a Vállalkozó maga is rendelkezik és/vagy amely a Szerződés szerinti feladatai teljesítéséhez szükséges. Az alvállalkozó a Szerződés tárgyát képező munkát jelen Szerződésben foglaltakkal és a jogszabályi előírásoknak mindenben megfelelő kapacitással végezheti.
Vállalkozó legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjában köteles a Megrendelőnek valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni, amely részt vesz a szerződés teljesítésében, és - ha a megelőző közbeszerzési eljárásban az adott alvállalkozót még nem nevezte meg - a bejelentéssel együtt nyilatkozni arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll kizáró okok hatálya alatt. A Vállalkozó a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles az ajánlatkérőnek minden további, a teljesítésbe bevonni kívánt alvállalkozót előzetesen bejelenteni, és a bejelentéssel együtt nyilatkozni arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll kizáró okok hatálya alatt.
A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a Megrendelő felé írásban bejelentett, alvállalkozó bevonása esetén az alvállalkozóval írásban köteles megkötni az alvállalkozói szerződést.
A Vállalkozó a bevont alvállalkozóval kizárólag olyan feltételekkel köthet szerződést, amelyek a jelen szerződéssel összhangban vannak, az alvállalkozói szerződés a jelen szerződés rendelkezéseivel nem lehet ellentétes.
A Vállalkozóra vonatkozó feltételek és előírások (így különösen a személyi és eszközállományra, az élet, baleset, vagyon, felelősségbiztosításra stb.) a bevont alvállalkozókra is irányadóak.
Vállalkozó köteles a szerződés teljes időtartama alatt a teljesítéshez igénybe vett alvállalkozóival megfelelő kapcsolatot fenntartani, esedékes követeléseiket határidőben kielégíteni.
XIII.
A Szerződés hatálybalépése
13.1 Jelen szerződés mindkét fél általi aláírásának napján lép hatályba.
XIV.
A szerződés megszüntetésére vonatkozó Kbt.- ből fakadó sajátos rendelkezések:
1 A kipontozott részbe az alap jótállás 12 hónapos időtartamának és a nyertes ajánlattevő ajánlatában, a Felolvasólapon a 2. értékelési szempontnál megadott alap jótálláson felül vállalt többlet jótálás időtartamának az összesített időtartamát kell beírni. (Tehát például: amennyiben az ajánlattevő az ajánlatában a 2. értékelési szempont kapcsán 2 hónap megajánlást tett, akkor ez a 2 hónap a 12 hónap alap jótállási időtartamhoz hozzáadódik. Tehát a kipontozott részbe a vállalt jótállási kötelezettséghez 14 hónap fog beírásra kerülni.)
14.1 Megrendelő szerződést felmondhatja, vagy - a Ptk.-ban foglaltak szerint - a szerződéstől elállhat, ha:
a) feltétlenül szükséges a szerződés olyan lényeges módosítása, amely esetében a Kbt. 141. § alapján új közbeszerzési eljárást kell lefolytatni;
b) az Vállalkozó nem biztosítja a 138. §-ban foglaltak betartását, vagy Vállalkozóként szerződő fél személyében érvényesen olyan jogutódlás következett be, amely nem felel meg a 139. §-ban foglaltaknak; vagy
c) az EUMSZ 258. cikke alapján a közbeszerzés szabályainak megszegése miatt kötelezettségszegési eljárás indult vagy az Európai Unió Bírósága az EUMSZ 258. cikke alapján indított eljárásban kimondta, hogy az Európai Unió jogából eredő valamely kötelezettség tekintetében kötelezettségszegés történt, és a bíróság által megállapított jogsértés miatt a szerződés nem semmis.
14.2 Megrendelő köteles a szerződést felmondani, vagy - a Ptk.-ban foglaltak szerint - attól elállni, ha a szerződés megkötését követően jut tudomására, hogy a szerződő fél tekintetében a közbeszerzési eljárás során kizáró ok állt fenn, és ezért ki kellett volna zárni a közbeszerzési eljárásból.
14.3 Megrendelő jogosult és egyben köteles a szerződést felmondani - ha szükséges olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon -, ha
a) Vállalkozóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely tekintetében fennáll a 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel;
b) Vállalkozó közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerint jogképes szervezetben, amely tekintetében fennáll a 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel.
XV.
Ellenőrzés
15.1 Általános rendelkezések
15.1.1 A Megrendelő jogosult ellenőrizni a Vállalkozó Szerződésben meghatározott kötelezettségei, ideértve különösen a kivitelezési munkák megfelelő minőségben, a vonatkozó jogszabályoknak és más előírásoknak, a Szerződés rendelkezéseinek, valamint az Ütemtervnek megfelelően történő elvégzését („Ellenőrzés”).
Az Ellenőrzés keretében a Felek által lefolytatandó ellenőrzések körébe különösen a következő vizsgálatok, ellenőrzési eljárások tartoznak:
a) A Műszaki Átadás-Átvételi Eljárást megelőző vizsgálatok:
Kooperációs Egyeztetések alkalmával tartott bejárás;
Eseti ellenőrzések;
Mintafelületek ellenőrzése;
Előzetes Bejárás.
b) Műszaki Átadás-Átvételi Eljárás.
c) A Műszaki Átadás-Átvételi Eljárást követő vizsgálat a Garanciális Bejárás.
15.1.2 A Megrendelő saját mérlegelési jogkörében bármikor – a Vállalkozó előzetes értesítése nélkül is – elrendelhet és/vagy lefolytathat rendkívüli vizsgálatot is, illetve bármikor kijelölhet vagy feljogosíthat bármely harmadik személyt rendkívüli vizsgálat lefolytatására. A Vállalkozót az ilyen rendkívüli vizsgálatok tekintetében is szigorú együttműködési kötelezettség terheli.
15.1.3 A Megrendelő saját mérlegelési jogkörében eljárva bármikor kijelölhet vagy feljogosíthat bármely harmadik személyt arra, hogy a vizsgálatokon helyette vagy vele együtt részt vegyen.
15.1.4 Amennyiben a Megrendelő saját mérlegelési jogkörében döntve valamely vizsgálat vagy más ellenőrzési eljárás eredményét nem megfelelőnek minősíti, akkor elrendelheti az ilyen eljárás megismétlését akár több alkalommal is.
15.1.5 A Vállalkozót valamennyi ellenőrző vizsgálat során szigorú együttműködési kötelezettség terheli, amely kiterjed a vizsgálatokon való – a Megrendelő igénye szerinti – jelenlétre is. A Megrendelő a Vállalkozó távollétében is jogosult a vizsgálatokat érvényesen lefolytatni.
15.1.6 A Vállalkozó köteles – a Megrendelő kifejezett kérése nélkül is – átadni a Megrendelő részére valamennyi, az Ellenőrzéshez szükséges dokumentumot és információt, ideértve különösen:
(i) vizsgálati jegyzőkönyveket;
(ii) a valamennyi anyagra vonatkozó teljesítmény-nyilatkozatokat;
(iii) a Vállalkozó által elvégzett munka megfelelő minőségben történő elvégzését, illetve a Vállalkozó által a kivitelezés során beépített anyagok, gépek és berendezések megfelelő minőségben történő beépítését igazoló bármely egyéb dokumentumokat.
Az Ellenőrzés valamennyi, helyi feltételének biztosítása a Vállalkozó feladata, kivéve a Garanciális Bejárás feltételeit, amelyek a Megrendelőt terhelik.
15.2 Kooperációs Egyeztetések
15.2.1 Kooperációs Egyeztetések jelentik a Felek által, előzetes kezdeményezésre megszervezett és lefolytatott, a kivitelezés helyzetére, a kivitelezési munkákkal kapcsolatos eseményekre, a kivitelezési munkák minőségére, az ütemterv betartására és más hasonló körülményekre vonatkozó általános jellegű egyeztetéseket.
15.2.2 A Kooperációs Egyeztetések elsősorban az építési helyszínen zajlanak, az építési napló és a Szerződés teljesítéséhez kapcsolódó más szükséges dokumentumok alapul vételével.
15.2.3 A Kooperációs Egyeztetések eredményét a Felek a Műszaki ellenőr által készített külön jegyzőkönyvben rögzítik.
15.3 Eseti ellenőrzések
15.3.1 Az Eseti ellenőrzések jelentik a Műszaki ellenőr által kezdeményezett, az ütemtervhez igazított, az egyes szerkezetek elkészítését követően vagy munkarészek lezárásakor, befejezésekor lefolytatott ellenőrzési eljárásokat. Az ütemvizsgálatok a készültségi állapothoz igazodnak, amely készültségről a Műszaki ellenőr előzetesen értesíti a Vállalkozót, illetve ide tartoznak az eltakart szerkezetek ellenőrzései, az eltakarási engedélyek kiadásai is.
15.3.2 Az eltakarásra kerülő szerkezetek megépítését, vagy a Műszaki ellenőr által előzetesen, Eseti ellenőrzésre kijelölt munkák elvégzését a Vállalkozó, a Műszaki ellenőr felé e-mailen készrejelenti. A Műszaki ellenőr 5 (öt) munkanapon belül megtartja az ellenőrzést.
15.3.3 Amennyiben a Vállalkozó elmulasztja a Műszaki ellenőr értesítését, akkor a Műszaki ellenőr utasítására a Vállalkozó saját költségén köteles az eltakart munkarész feltárására, majd az ellenőrzést követően a visszabontott munka ismételt elvégzésére (az ellenőrzött munkarész ismételt eltakarására).
15.3.4 A Vállalkozó az adott munkarész készrejelentéséről (e-mail formájában) szóló írásbeli értesítésével egyidejűleg a Műszaki ellenőr rendelkezésére bocsátja az adott munkarészhez vagy szerkezethez kapcsolódó vizsgálati eredményeket, teljesítmény-nyilatkozatokat és bármely egyéb kapcsolódó dokumentumokat és információt.
15.3.5 A Felek az Eseti ellenőrzésről jegyzőkönyvet vesznek fel, vagy az ellenőrzés eredményét az építési naplóban rögzítik.
15.3.6 Amennyiben a Műszaki ellenőr az Eseti ellenőrzést eredménytelennek minősíti, vagy az elkészült szerkezet, vagy munkarész nem felel meg a szerződésben rögzített követelményeknek és a Vállalkozó a hibák kijavítását 5 (öt) munkanapon belül (a teljesítési igazolás kiadását megelőzően) nem kezdi meg és elvárható időn belül nem javítja ki, akkor a Megrendelő megtagadhatja a soron következő teljesítési igazolás kiadását és a javításokat a Vállalkozó költségére más vállalkozóval elvégezteti, ennek költését a soron következő elszámolásnál levonja a Vállalkozótól.
15.4 Mintafelületek ellenőrzése
15.4.1 Vállalkozó a beépítésre kerülő, véglegesen látható anyagok és berendezési tárgyak mintáját Megrendelő részére a beszállítás megrendelését megelőzően köteles bemutatni. Vállalkozó a beszállítás megrendelésétől számított 2 (kettő) héttel megelőzően e-mailen értesíti a Megrendelőt, aki lemondhat erről a jogáról, az érintett beszállítással kapcsolatban.
15.4.2 Vállalkozó a véglegesen látható felületekből és a tervdokumentációban külön kijelölt szerkezetek vonatkozásában mintát készít –a Megrendelő, a Vállalkozó megkeresésére felmentheti a Vállalkozót a minta/mintafelület készítése alól - bemutatásra alkalmas állapotban tartja és ezt Megrendelővel elfogadtatja, az alábbiak szerint:
A Vállalkozó a minta/mintafelület készítése előtt köteles a Megrendelőt vagy képviselőjét írásban nyilatkoztatni a minta/mintafelülettel szemben elvárt követelményekről.
15.4.3 A Megrendelő vagy képviselője, amennyiben nyilatkozni kíván, úgy a nyilatkozattételre vonatkozó felhívás kézhezvételétől számított 5 (öt) munkanapon belül köteles szolgáltatni a Vállalkozó részére a minta/mintafelülettel szemben elvárt követelményeket.
15.5 Előzetes Bejárás
15.5.1 A Felek a kivitelezési munkák teljes körű befejezéséről szóló készrejelentés Megrendelő általi átvételét követő 15 (tizenöt) napig Előzetes Bejárást tartanak, amelynek célja a Műszaki Átadás- Átvételi Eljárás előkészítése, valamint az esetleges hibák, hiányosságok felmérése. Az Előzetes Bejárásról a Felek jegyzőkönyvet vesznek fel.
15.5.2 Amennyiben az Előzetes Bejárás folyamán a Megrendelő vagy a képviseletében eljáró személy a Vállalkozó hibás teljesítését állapítja meg, akkor a Vállalkozó köteles a hibásan teljesített munkát díjmentesen, saját költségén kijavítani vagy a szerződésszerű teljesítést más módon megvalósítani.
15.6 Műszaki Átadás-Átvételi Eljárás
15.6.1 A Kivitelezési Munkák teljes körű befejezéséről a Vállalkozó köteles haladéktalanul írásban értesíteni a Megrendelőt („Készrejelentés”).
15.6.2 A Műszaki Átadás-Átvételi Eljárást a Megrendelő bonyolítja le, illetve hívja össze az általa meghatározott időpontra. A Megrendelő a Műszaki Átadás-Átvételi Eljárás időpontjának meghatározásánál figyelembe veszi az Előzetes Bejárás eredményét. A Műszaki Átadás-Átvételi Eljárást nem lehet a Készrejelentés Megrendelő általi kézhezvételét követő 15 (tizenöt) napnál korábbi időpontra kitűzni.
15.6.3 A Műszaki Átadás-Átvételi Eljárás lefolytatására az Eseti ellenőrzésekre vonatkozó rendelkezések az irányadók.
15.6.4 A Felek megállapodnak abban, hogy a teljes létesítményre vonatkozó teljesítésigazolás kiállítására és a végszámla kiállítására akkor nyílik lehetőség, ha
a Műszaki Átadás-Átvételi Eljárás alkalmával megállapításra kerül, hogy a létesítmény megvalósítása a szerződésszerűen megtörtént;
a létesítmény a vonatkozó jogszabályokban és más előírásokban, valamint a jelen Szerződésben meghatározottaknak mindenben megfelel és üzemeltetésre alkalmas;
a Vállalkozó valamennyi hibát és hiányosságot kijavított;
a létesítmény környezetében – ideértve különösen az építési helyszínnel szomszédos építményeket, kerítéseket és más létesítményeket – a kivitelezési munkák során keletkezett
károk a Vállalkozó által rendezésre kerültek és a Vállalkozó felé a szomszédos létesítmények tulajdonosainak, kezelőinek nincs vitatott, vagy nem vitatott kártérítési igényük;
a Vállalkozó a nyilatkozattételre jogosultak aláírásával ellátott, nyomtatott formátumban átadta az Átadási Dokumentációt, amelynek részei:
a) Megvalósulási tervdokumentáció
b) Teljesítmény-nyilatkozatok
c) Kivitelezői nyilatkozat
d) Mérési- és vizsgálati jegyzőkönyvek
e) Karbantartási leírás
f) A mozgó alkatrészekkel rendelkező- és a rendszereket alkotó berendezések használati- és kezelési utasításai.
15.6.5 Amennyiben a Megrendelő vagy a képviseletében eljáró személy, megfelelőnek minősíti a létesítményt, akkor a Megrendelő a teljesítésigazolás kibocsátásához szükséges feltételek beállását követő 3 (három) munkanapon belül köteles kibocsátani a teljesítésigazolást. A létesítménnyel kapcsolatos kárveszélyviselés a végső teljesítésigazolás Vállalkozó általi átvételét követően száll át a Megrendelőre.
15.7 Garanciális Bejárás
15.7.1 A Garanciális Bejárás megszervezése és lebonyolítása a Megrendelő feladata. A Vállalkozó köteles jelen lenni a Garanciális Bejáráson. A Garanciális Bejárás időpontjáról a Megrendelő 15 (tizenöt) nappal korábban köteles értesíteni a Vállalkozót. Amennyiben a Vállalkozó az ilyen értesítés ellenére nem jelenik meg a Garanciális Bejáráson és a kijelölt időponttal kapcsolatban módosítást nem kér, akkor úgy kell tekinteni, hogy lemondott a részvétel jogáról és a Garanciális Bejárás a Vállalkozó jelenléte nélkül is érvényes, a vizsgálat eredményét pedig a Vállalkozó köteles elfogadni. A Vállalkozó által kezdeményezett időpont módosítás az eredetileg kijelölt időpontot követő 15 napon belül kell, hogy legyen.
A Garanciális Bejárásra a Műszaki Átadás-Átvételi Eljárást megelőző vizsgálatokkal kapcsolatos rendelkezések megfelelően irányadók.
XVI.
Egyéb rendelkezések
16.1 A Felek kijelentik, hogy mindketten elsősorban a jelen Szerződés megfelelő teljesítésében érdekeltek, ennek alapján megtesznek minden általában elvárható intézkedést, amely a jogok jóhiszemű gyakorlásán alapszik, illetőleg tartózkodnak minden olyan magatartástól, vagy tevékenységtől, amely a jelen Szerződés teljesítését gátolná, vagy veszélyeztetné. Vállalkozó köteles a Megrendelőnek haladéktalanul bejelenteni, ha végelszámolás, csőd vagy felszámolási eljárás alá kerül.
A Felek egymáshoz intézett nyilatkozataikat írásban, a másik Fél székhelyére címezve, ajánlott levél, telefax útján teszik meg. A szóban megtett nyilatkozatokat haladéktalanul írásban is meg kell erősíteni.
16.2 A jelen Szerződés tartalmát a felek üzleti titokként kezelik, arról kívülálló harmadik személynek sem szóban, sem írásban a másik Fél előzetes írásbeli beleegyezése nélkül felvilágosítást nem adnak, kivételt képez ez alól, ha külön jogszabályi rendelkezés alapján a szerződő Fél köteles a jogszabályi rendelkezés szerinti mértékben nyilvánosságra, illetőleg hatóság tudomására hozni.
16.3 A jelen Szerződés megszűnése esetén a Felek egymással elszámolnak. A Megrendelő az általa igazolt teljesítést köteles a Vállalkozó részére kifizetni a jelen Szerződésben foglalt feltételek szerint.
16.4 A Szerződés bármely rendelkezésének érvénytelensége nem eredményezi az egész Szerződés érvénytelenségét. A szerződő felek megállapodnak, hogy ilyen esetben haladéktalanul egyeztetéseket tartanak az érintett rendelkezés más megfelelő rendelkezéssel történő helyettesítésére azzal, hogy amennyiben nem jön létre közöttük megállapodás, úgy az érvénytelen rendelkezést figyelmen kívül kell hagyni.
16.5 Megrendelő a Kbt. 136. § (1) bekezdése szerint szerződéses feltételként előírja, hogy a Vállalkozó
a. nem fizethet, illetve számolhat el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, amelyek a 62. § (1) bekezdés k) pont ka)-kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és amelyek a Vállalkozó adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak;
b. a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megrendelő számára megismerhetővé teszi és a 143. § (3) bekezdése szerinti ügyletekről a Megrendelőt haladéktalanul értesíti.
16.6 A külföldi adóilletőségű nyertes ajánlattevő köteles a szerződéshez arra vonatkozó meghatalmazást csatolni, hogy az illetősége szerinti adóhatóságtól a magyar adóhatóság közvetlenül beszerezhet a nyertes ajánlattevőre vonatkozó adatokat az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül.
16.7 A jelen Szerződés öt, egymással szó szerint megegyező eredeti példányban készült. A jelen Szerződés aláírását megelőzően keletkezett dokumentumoknak csak annyiban van relevanciája, amennyiben a Felek szerződéskötési akaratát igazolja. Bármely előzményi irat és a jelen Szerződés ellentmondása esetén a jelen Szerződés rendelkezései az irányadók.
16.8 A jelen Szerződés alapján felmerülő vitás kérdéseket a felek megpróbálják peres eljáráson kívül, tárgyalások útján rendezni. A műszaki tényállások tekintetében keletkezett véleményeltérések esetén mindkét fél kérheti szakértő kijelölését. A szakértőt Felek közösen jelölik ki. Amennyiben Felek 5 munkanapon belül nem tudnak megegyezni egy igazságügyi szakértő személyében, bármelyik fél független szakértő kijelölését kérheti közjegyzőtől. Felek kötelesek a közjegyzői költségeket – beleértve a szakértő költségeit is – a nyertesség, illetve veszteség arányában viselni.
A vita eldöntésének szakértő elé rendelése esetén a következő rendelkezések alkalmazandók:
(a) A szakértő meghívja a Feleket egy szóbeli vitára és lehetővé teszi az álláspontok írásbeli rögzítését.
(b) Amennyiben jelen Szerződés másként nem rendelkezik, Felek a szakértő költségeket – beleértve a kirendelés költségét is – a nyertesség, illetve veszteség arányában viselik.
(c) A vita a munkák előrehaladasát és a teljesítési határidőket nem érinti kivéve ha a szakértő a Vállalkozó részére dönt és megállapítja, hogy a vita eldöntéséig a Vállalkozó nem tudott volna teljesíteni.
(d) A szakértő döntését Felek magukra kötelezőnek és véglegesnek ismerik el.
16.9 Jelen szerződés módosítása kapcsán a Kbt. 141. §-a irányadó.
16.10 A Vállalkozó képviseletében eljáró aláíró kijelenti, hogy az általa képviselt szervezet a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bek. szerint átlátható szervezetnek minősül. Kijelenti továbbá, hogy amennyiben ezen állapotában változás történik, azt haladéktalanul közli Megrendelővel.
16.11 A jelen Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk., és a hatályos építésügyi jogszabályok, szabványok valamint más kötelező erejű rendelkezések előírásai az irányadóak.
Jelen szerződés 5 példányban készült, amelyből 3 példány a Megrendelőt, 2 példány a Vállalkozót illeti.
A Felek cégjegyzésre jogosult képviselői a jelen szerződést – elolvasás és értelmezés után – mint ügyleti akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írták alá.
Visegrád, 2022 hó …. nap
Megrendelő Vállalkozó
Pénzügyi ellenjegyzés: