Egyé´b Szolgá´ltátá´sok Szérzo˝ dé´si Félté´téléi Tártálomjégyzé´k
Egyé´b Szolgá´ltátá´sok Szérzo˝ dé´si Xxxxx´téléi
Tártálomjégyzé´k
8. MOBILBEVÁLTÓ SZOLGÁLTATÁS 56
9. TECHNIKAI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS – OKOS SAROK 60
10. VODAFONE CLOUD SZOLGÁLTATÁS 65
11. VODAFONE PROTECT SZOLGÁLTATÁS 70
1. Bevezetés
1.1. A Vodafone Magyarország Zrt. (székhely: 1096 Budapest, Lechner Xxxx xxxxx 0., cégjegyzékszám: 01-10-044159) (a továbbiakban: „Szolgáltató”) a hírközlési szolgáltatások körébe nem tartozó egyéb szolgáltatásai szerződési feltételeit (a továbbiakban: “ESzSzF”) az alábbiakban foglalja össze.
1.2. A jelen ESzSzF 2012. január 1. napján lép hatályba határozatlan időre és visszavonásig érvényes.
1.3. A jelen ESzSzF érvényes minden olyan felhasználóra valamint a Szolgáltató minden olyan lakossági vagy üzleti előfizetőjére, aki bármely, a hírközlési szolgáltatások körébe nem tartozó, a Szolgáltató által vagy a Szolgáltató közvetítésével harmadik fél szolgáltató által nyújtott szolgáltatást vesz igénybe.
1.4. Minden olyan kérdésben, amelyet az ESzSzF nem szabályoz, elsődlegesen az előfizető és a Szolgáltató között fennálló előfizetői szerződés, másodsorban az előfizető besorolásától függően a Szolgáltató Lakossági Általános Szerződési Feltételei, illetve Üzleti Általános Szerződési Feltételei (együtt a továbbiakban: „Általános Szerződési Feltételek”) az irányadók.
1.5. A fenti 1.2 pontban foglaltak alól kivételt képeznek a Szolgáltató hírközlési szolgáltatási elemet tartalmazó szolgáltatásai a következők tekintetében: A jelen ESzSzF keretében szabályozott szolgáltatások esetenként rendelkeznek olyan elemmel, amely hírközlési szolgáltatásnak minősül. Ezen elemekre kizárólag az előfizető besorolásától függően a Szolgáltató Lakossági Általános Szerződési Feltételei, illetve Üzleti Általános Szerződési Feltételei vonatkozik. Ezen szolgáltatások egyéb elemeire azonban változatlanul a jelen ESzSzF vonatkozik elsődlegesen a fenti 1.2 pontnak megfelelően.
1.6. A Szolgáltató jogosult a jelen ESzSzF tartalmát egyoldalúan megváltoztatni, amely változtatásról a honlapján a megjelenést megelőzően 15 naptári nappal értesíti az ügyfeleit már létező szolgáltatáshoz kapcsolódó módosítás esetén.
1.7. Amennyiben a Szolgáltató a jelen ESzSzF tárgykörébe tartozóan új szolgáltatást vezet be, illetve új szolgáltatás közvetítéséről dönt, az új szolgáltatásra vonatkozó szerződési feltételeket legkésőbb az új szolgáltatás megjelenésének napjától kezdődően foglalja az ESzSzF-be.
1.8. A jelen ESzSzF-ben nagy kezdőbetűvel használt kifejezések az ESzSzF-ben ekként megjelölt definíciókkal, illetve ennek hiányában az Általános Szerződési Feltételekben foglalt ekként megjelölt kifejezésekkel.
1.9. Az alábbi szolgáltatások igénybevételével a jelen ESzSzF-ben foglalt feltételeket a felhasználó magára nézve kötelezőnek ismeri el.
2. MobilVásárlás
A MobilVásárlás szolgáltatások igénybevételének jelen ESzSzF-ben nem részletezett feltételei mindenben megegyeznek a MobilVásárlás szolgáltatásról a Lakossági Általános Szerződési Feltételek 3.1.2.27. pontjában, valamint az Üzleti Általános Szerződési Feltételek
3.1.2.23. pontjában leírtakkal.
Amennyiben a jelen ESzSzF egyes szolgáltatásokra vonatkozó része másként nem rendelkezik, a MobilVásárlás szolgáltatást mind Előre Fizető, mind Utólag Fizető Előfizetők igénybe vehetik.
Az Ügyfelek a mobilvásárlási szolgáltatások/termékek díját a MobilVásárlásnál megszokott módon, utólag fizető előfizetők esetén havi számlájukkal utólag, kártyás előfizetők az előre feltölthető egyenlegükből fizethetik ki, a következő feltételekkel:
• Feltöltő kártyás ügyfeleknek minimum a szolgáltatás értékének megfelelő összeggel, plusz 200 Ft egyenleggel kell rendelkezniük a tranzakció végrehajtásához a MobilVásárlás általános szabályai szerint.
• Havidíjas ügyfeleknek elegendő mobilvásárlásra rendelkezésre álló kerettel kell rendelkezniük a szolgáltatás összegének kifizetéséhez. A mobilvásárlásra rendelkezésre álló keret az Általános Szerződési Feltételekben leírtak alapján kiszámítható, illetve az ügyfélszolgálat felhívásával megismerhető.
Vodafone a MobilVásárlás szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfelek személyes adatait kizárólag a jelen ESzSzF-ben foglalt kötelezettségeinek teljesítéséhez használja fel. A Vodafone továbbítja az Előfizető tranzakcióhoz szükséges adatait a szolgáltatást biztosító partnernek kizárólag a tranzakció lebonyolítása céljából.
Az adatok az adattulajdonos előzetes tájékoztatása és engedélye nélkül egyéb harmadik személy részére nem kerülnek átadásra, ide nem értve a jogszabályokban meghatározott eseteket. Az adattulajdonos az adatvédelmi és elektronikus hírközlési jogszabályokban meghatározott módon és esetekben a Vodafone Magyarország Zrt. 1476 Budapest, Pf.:350. postai és az xxxxxxxxxxxxxxx.xx@xxxxxxxx.xxx elektronikus címeken keresztül kérheti a nyilvántartott személyes adatainak törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatását.
Vodafone fenntartja magának a jogot arra, hogy a szolgáltatások tartalmát, valamint az igénybevételi feltételeket módosítsa, illetve a szolgáltatást felfüggessze vagy megszüntesse.
Az előfizetői szerződésre, szolgáltatási feltételekre vonatkozóan a jelen ESzSzF-ben nem szabályozott kérdésekben az Általános Szerződési Feltételek változatlanul érvényben maradnak.
2.1. Mobil parkolás
2.1.1. Kültéri/felszíni parkolójegy vásárlás
A Szolgáltató a MobilVásárlás Szolgáltatás keretében elérhetővé teszi a lenti feltételek szerint a xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx oldalon meghatározott szolgáltatási területen parkolójegy SMS-en keresztül történő vásárlását. A szolgáltatási területet, a kialakított zónakódokat, és a szolgáltatás igénybevételének részletes feltételeit a xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx oldal tartalmazza.
Abban az esetben, ha az Előfizető az SMS-en keresztüli parkolójegy vásárlást veszi igénybe:
A mobiltelefonon keresztül történő parkolás elindítása a megadott zónához tartozó telefonszámra történő SMS elküldésével, majd leállítása az ugyanazon számra történő,
STOP szót tartalmazó SMS küldéssel történik. Az Előfizető a megadott zónához tartozó telefonszámra küldött normál díjas SMS-ben indíthatja el parkolását, azonban az Előfizető parkolása kizárólag akkor indul el, ha a parkolás megkezdését igazoló SMS a Szolgáltató számáról az Előfizető mobil rádiótelefon készülékére megérkezik.
Az SMS-en keresztüli parkolójegy vásárlás díjai:
Az Előfizető egyenlegére a ténylegesen igénybe vett, minden megkezdett perc után, perc alapon számított parkolási idő és az adott zónára vonatkozó parkolási díj alapján kalkulált parkolási díj kerül kiszámlázásra. Az adott zónára vonatkozó parkolási díj minden esetben megegyezik az adott területért felelős önkormányzat vagy egyéb szervezet által meghirdetett mindenkori aktuális parkolási díjjal. A tranzakció során a felhasznált SMS-ek, illetve minden sikeres parkolási tranzakció után az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című mellékletében megállapított SMS díjakat és tranzakciós díjat számít fel.
Az Előfizető személyes adatai, hívószáma és az az információ, hogy az Előfizető rendelkezik- e az adott tranzakció végrehajtásához elegendő egyenleggel, kizárólag a szolgáltatás nyújtásának céljából átadásra kerül az Első Mobilfizetés Elszámoló Szolgáltató Zrt. (1146 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xx 00. a. ép., Cégjegyzékszám: 01-10-045245) részére.
2.1.2. Beltéri MobilParkolás
A Szolgáltató ügyfelei SMS-ben fizethetik ki beltéri parkolásuk díját a MOM Park bevásárlóközpont mélygarázsában.
A beltéri MobilParkolás szolgáltatás lényeges elemeiben eltér a fenti 2.1.1. pontban megjelölt kültéri/felszíni mobilparkolás szolgáltatástól, különös tekintettel az alábbíakra:
- a beltéri mobilparkolás NEM „START/STOP” indítással és leállítással működik. A parkolási díjat csak a parkolás végén kell kifizetnie az Előfizetőnek.
- a beltéri mobilparkolás nem percalapú számlálással működik, hanem a parkolást üzemeltető cég által megadott díjat kell kifizetni.
A beltéri mobilparkolás díjtételei és érvényessége megegyezik SMS-ben történő fizetés és normál, parkoló automatánál történő fizetés esetén.
A parkolási díjakat az adott parkolóház mindenkori díjszabása határozza meg. A parkolási díjtételen felül az SMS-ben történő fizetés esetén a Szolgáltató az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című mellékletében megállapított tranzakciós díjat számít fel.
Az Előfizetők a beltéri parkolás díját a MobilVásárlásnál megszokott módon Utólag Fizető Előfizetők esetén havi számlájukkal utólag, Előre Fizető Előfizetők az előre feltölthető egyenlegükből fizethetik ki.
A parkolás folyamata egészen a díjfizetésig teljesen megegyezik a normál folyamattal:
- a parkolóházba történő megérkezéskor a sorompónál el kell venni a parkoló kártyát.
- A parkolóházból történő távozáskor a parkoló automatánál történő fizetés helyett alternatív fizetési lehetőség az SMS-ben történő díjfizetés.
- A parkolási díj kifizetéséhez a parkolóházban jelzett számra a parkoló kártya 6 vagy 10 számjegyből álló azonosítóját kell SMS-ben elküldeni. Az elküldött SMS árazása az Előfizető tarifacsomagja szerint normál díjon történik.
- Ezt követően az Előfizető egy jóváhagyást kérő SMS-t kap, melyet az SMS-ben leírtaknak megfelelően (a „nem” szó kivételével bármilyen szó, akár üres SMS
visszaküldésével) kell visszaigazolnia (pl.: „Ok”) a x00-00-000-0000 számra. Az elküldött SMS árazása az Előfizető tarifacsomagja szerint normál díjon történik.
- Amennyiben a visszaigazolás 5 percen belül nem történik meg, vagy az Előfizető a
„Nem” szót küldi vissza, a tranzakció sikertelenül zárul, melyről az Előfizető SMS-ben értesítést kap.
- Sikeres visszaigazolás esetén terhelésre kerül a parkolás díja és a tranzakciós díj, melyről az Előfizető SMS-ben értesül.
- A visszaigazoló SMS megküldésétől számított 10 percen belül az Előfizetőnek el kell hagynia a garázst. Ellenkező esetben a fent jelzett 10 perc elteltével ismét indul a parkolási díj számlálása. A már kifizetett összegen felüli parkolási díjat az Előfieztő egy ismételt SMS elküldésével tudja kifizetni. A visszaigazoló SMS-(eke)t távozásig meg kell őrizni.
- Ezután az Előfizető normál módon – a parkoló kártya segítségével - a sorompónál tud távozni.
- Amennyiben a sikeres tranzakcióról szóló visszaigazoló SMS megérkezett és mégsem nyílik a sorompó, az SMS-t be kell mutatni a kezelőnek, amely alapján az Előfizető távozhat.
A Beltéri MobilParkolás szolgáltatásnál a parkolóházak, bevásárlóközpontok illetve az üzletek parkolási akciói (pl.: mozilátogatók kedvezménye és Park Pont üzletek Bónusz kártyái) nem vehetők igénybe.
A parkolóházak parkolórendjének elfogadása és betartása a Beltéri MobilParkolás szolgáltatást igénybe vevőkre is minden esetben kötelező.
2.1.3. Zárttéri MobilParkolás
A Szolgáltató ügyfelei SMS-ben fizethetik ki zárttéri parkolásuk díját Budapesten a Mátyás téren (VIII. kerület) kialakított zárt parkolóban.
A zárttéri MobilParkolás szolgáltatás lényeges elemeiben eltér a fenti 2.1.1. pontban megjelölt kültéri/felszíni mobilparkolás szolgáltatástól, különös tekintettel az alábbiakra:
- a zárttéri mobilparkolás NEM „START/STOP” indítással és leállítással működik. Egy tranzakcióval 2 órás, határozott idejű parkolás vehető igénybe.
- a zárttéri mobilparkolás nem percalapú számlálással működik, hanem a parkolót üzemeltető cég által megadott díjat kell kifizetni.
- a Xxxxxx xxxx parkolóba kizárólag személygépkocsival (3.5 tonnát meg nem haladó össztömegű gépkocsik ) lehet behajtani.
- egy tranzakcióval minden esetben 2 órás, határozott idejű parkolás vehető igénybe, amely újabb 2 órás időtartamokkal meghosszabbítható.
- a parkolási idő lejáratát követően 5 percen belül lehet a parkolót elhagyni, ennek letelte után újabb 2 óra kifizetése válik szükségessé az alább részletezett folyamatok szerint.
- ugyanarról a telefonszámról egyszerre csak egy rendszámra indítható parkolás.
A parkolási díjakat Budapest Főváros VIII. kerület Józsefváros Önkormányzat Képviselő Testülete határozza meg. Az aktuális díjszabás a xxx.xxx.xx weboldalon tekinthető meg. A parkolási díjtételen felül az SMS-ben történő fizetés esetén a Szolgáltató az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című mellékletében megállapított tranzakciós díjat számít fel.
A szolgáltatást Előre Fizető és Utólag Fizető Előfizetők is igénybe vehetik a MobilVásárlás általános szabályai szerint.
A Xxxxxx xxxx zárttéri parkolás igénybevételének folyamata:
A parkolóba való behajtás előtt kell elküldenie az Előfizetőnek a gépjármű rendszámát SMS- ben a helyszínen feltüntetett telefonszámra (x00 00-000-0000).
Ezt követően az Előfizető egy jóváhagyást kérő SMS-t kap, melyet az SMS-ben leírtaknak megfelelően (a „nem” szó kivételével bármilyen szó, akár üres SMS visszaküldésével) kell visszaigazolnia (pl.: „Ok”) a x00-00-000-0000 számra. Az elküldött SMS árazása az Előfizető tarifacsomagja szerint normál díjon történik.
Amennyiben a visszaigazolás 3 percen belül nem történik meg, vagy az Előfizető a „Nem” szót küldi vissza, a tranzakció sikertelenül zárul, melyről az Előfizető SMS-ben értesítést kap.
Sikeres visszaigazolás esetén terhelésre kerül a parkolás díja és a tranzakciós díj, melyről az Előfizető SMS-ben értesül.
A visszaigazoló SMS-(eke)t távozásig meg kell őrizni.
Miután megkapta a sikeres vásárlásról szóló SMS-t, az ügyfél a sorompó elé hajthat. A sorompónál rendszámfelismerő kamera működik, így ha érvényben lévő parkolójegye van, a sorompó automatikusan felnyílik.
A visszaigazoló SMS megküldésétől számított 15 percen belül lehet behajtani a parkolóba, amennyiben ez bármilyen okból kifolyólag nem történik meg, úgy a tranzakció automatikusan törlődik, sem a parkolási díj, sem a tranzakciós díj nem terhelődik az Előfizető számláján.
Amennyiben a sikeres tranzakcióról szóló visszaigazoló SMS megérkezett és mégsem nyílik a sorompó, a kezelőtől kérhető segítség.
Egy tranzakcióval 2 órás, határozott idejű parkolás vehető igénybe. A 2 óra leteltét megelőzően értesítést küldünk arról, hogy az érvényességi idő hamarosan lejár. Ekkor lehetőség van a parkolási idő további 2 órával való meghosszabbítására. Ehhez a rendszámot kell a zóna telefonszámára elküldeni, majd a vásárlási szándékot a visszaigazolást kérő SMS-re válaszul meg kell erősíteni.
Hosszabbítani a parkolás alatt bármikor bármennyiszer lehet a rendszám elküldésével. A hosszabbítás során az új időszak az aktuális – már korábban kifizetett – időszak végétől számítódik. Minden hosszabbítás során újabb tranzakciós díj kerül felszámításra.
A parkolási idő lejártát követően a parkoló elhagyására 5 perc áll rendelkezésre. Ezen idő lejárta után újabb 2 óra kifizetése válik szükségessé a fenti parkolás meghosszabbítására vonatkozó szabályok szerint. Ebben az esetben az újabb 2 óra parkolási idő a korábbi időponttól kezdődik valamint terhelődik a tranzakciónkénti bruttó 75 Ft-os kényelmi díj.
Amennyiben az ügyfél távozni szeretne a parkolóból, a kijáratnál található sorompó elé kell hajtania a gépjárművével. A rendszer ekkor megállapítja, hogy a teljes parkolási idő ki van-e fizetve: Amennyiben igen, a sorompó felemelkedik és kihajthat a parkolóból. Ha a sorompóhoz hajtás pillanatában díjfizetési kötelezettsége van, SMS-ben értesítést küldünk a díjfizetési lehetőségekről.
Ha a díjfizetés bármilyen okból sikertelen, úgy a parkolási díjat a Józsefvárosi Közterület- felügyeletnél lehet kiegyenlíteni 30 percen belül, ennek hiányában a parkolóból nem lehet kihajtani.
További tájékoztatás kapható a kijáratnál található telefonon a gomb megnyomását követően, a 06(80)204-618 zöld számon, a xxx.xxx.xx oldalon vagy 08:00-17:00 óra között személyesen a Józsefvárosi Közterület-felügyelet irodájában (1084 Budapest, Német u. 17- 19.).
2.2. Autópálya használati jogosultság vásárlása
A Szolgáltató a MobilVásárlás Szolgáltatás keretében elérhetővé teszi az Előfizetők részére, hogy SMS-ben virtuális autópálya matricát vásároljanak.
Az autópálya matrica díjakat az Állami Autópálya Kezelő Zrt. mindenkori díjszabása határozza meg. Az Előfizető, az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról szóló 37/2007.(III.26.) GKM jrendeletben (továbbiakban: GKM Díjrendelet) meghatározott díjfizetés ellenében Autópálya használati jogosultságot vehet igénybe. Vásárlását meghatározott időtartamra, a 06 70 8100 100-as számra küldött, normál díjas speciális tartalmú szöveges üzenettel kezdeményezheti.
Az autópálya matrica díjtételen felül, a tranzakció során a felhasznált SMS-ek, illetve minden tranzakció után az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című mellékletében megállapított SMS díjakat és tranzakciós díjat számít fel.
Az Előfizető személyes adatai, hívószáma és az az információ, hogy az Előfizető rendelkezik- e az adott tranzakció végrehajtásához elegendő egyenleggel, kizárólag a szolgáltatás nyújtásának céljából átadásra kerül az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (1036 Budapest, Xxxxx u. 74-76., Cégjegyzékszám: 01-10-043108) részére.
A 06 70 8100 100-as normál díjas telefonszám felhívásával az Előfizető a szolgáltatás igénybevételének módjáról hallgathat meg részletes tájékoztatást.
A jármű típusától függ az autópálya-matrica típusa (illetve az autópályadíj) , ezért az autópálya matrica megvásárlásához szükséges, első SMS szövege a jármű típusa szerint különböző. Az egyes autópálya matricák megvásárlásához elküldendő SMS kódok a xxx.xxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxx honlapon vannak feltüntetve.
2.3. Mobil Lottó Szolgáltatás
A Szolgáltató a MobilVásárlás Szolgáltatás keretében elérhetővé teszi a lenti feltételek szerint a Szerencsejáték Zrt. által a Mobil Lottó Szolgáltatás körében nyújtott egyes termékeket, amelyek mindenkori pontos felsorolását a Szolgáltató honlapja (xxx.xxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxx) tartalmazza.
A szolgáltatást csak Utólag Fizető Előfizetők vehetik igénybe.
Az Előfizető mobil rádiótelefon készüléke segítségével szelvény(eke)t vásárolhat.
Az Előfizető a 1756-os számra küldött normál díjas SMS-ben jelezheti részvételi szándékát, azonban az Előfizető kizárólag akkor vesz részt a játékban, ha az abban való részvételét igazoló SMS a Szolgáltató számáról az Előfizető mobil rádiótelefon készülékére megérkezik.
Az Előfizető a Mobil Lottó szolgáltatást a Szerencsejáték Zrt. által rögzített feltételek alapján veheti igénybe, melyek a Szerencsejáték Zrt. honlapján megtalálhatóak (xxx.xxxxxxxxxxxxxx.xx).
A Szolgáltató felhívja az Előfizető figyelmét arra, hogy kizárólag a Szerencsejáték Zrt. felelősségi körébe tartozik a szerencsejáték lebonyolítása, az abban való részvétel feltételei, a nyereményre való jogosultság feltételeinek meghatározása, a nyeremény kifizetésének feltételei.
Az Előfizető a Mobil Xxxxx Szolgáltatás körében nyújtott termék díját/díjait fizeti meg a Szerencsejáték Zrt. által megszabott – a Szerencsejáték Zrt. honlapján megtekinthető – összegnek megfelelően. Ezen felül megfizetendőek az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című mellékletében megállapított SMS díjak a tranzakció során felhasznált SMS-ek vonatkozásában, és az esetlegesen felszámított tranzakciós díj, amennyiben az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című melléklete ezt tartalmazza.
Az Előfizető személyes adatai, hívószáma és az az információ, hogy az Előfizető rendelkezik- e az adott tranzakció végrehajtásához elegendő egyenleggel, kizárólag a szolgáltatás
nyújtásának céljából átadásra kerül a Szerencsejáték Zrt. (1015 Budapest, Csalogány u. 30- 32., Cégjegyzékszám: 01-10-041628) részére.
2.4. Állatkerti e-Belépő Szolgáltatás
A Szolgáltató a MobilVásárlás Szolgáltatás keretében elérhetővé teszi a lenti feltételek szerint a Fővárosi Állat- és Növénykert által az Állatkerti e-Belépő Szolgáltatás körében nyújtott egyes termékeket, amelyek mindenkori pontos felsorolását a Szolgáltató honlapja (xxx.xxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxx) tartalmazza.
Abban az esetben, ha az Előfizető az Állatkerti e-Belépő Szolgáltatást veszi igénybe:
Az Előfizető mobil rádiótelefon készüléke segítségével belépőjegyet vásárolhat a Fővárosi Állat- és Növénykertbe. Az Előfizető a 06 70 8 100 966-os számra küldött, az Előfizető díjcsomagjának megfelelő, normál díjas SMS-ben adhatja meg a megvásárolni kívánt belépőjegyek típusait és darabszámát.
Egy vásárlási tranzakcióban maximálisan 3 típusú belépőjegy adható meg, legfeljebb
7.500 Ft értékhatárig.
Az Állatkerti e-Belépő Szolgáltatás körében nyújtott termék díja megegyezik a Fővárosi Állat- és Növénykert által megszabott – a Fővárosi Állat- és Növénykert honlapján megtekinthető (xxx.xxxxxxxxxxx.xxx) – belépődíjak összegével. Ezen felül megfizetendőek az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című mellékletében megállapított SMS díjak a tranzakció során felhasznált SMS-ek vonatkozásában, és az esetlegesen felszámított tranzakciós díj, amennyiben az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című melléklete ezt tartalmazza.
Az Előfizető személyes adatai, hívószáma és az az információ, hogy az Előfizető rendelkezik- e az adott tranzakció végrehajtásához elegendő egyenleggel, kizárólag a szolgáltatás nyújtásának céljából átadásra kerül a Fővárosi Állat- és Növénykert (1146 Budapest, Állatkerti krt. 6-12., Cégjegyzékszám: 1230/C.1992.) részére.
2.5. Dallmayr automatából történő értékesítés szolgáltatás
A Szolgáltató a MobilVásárlás Szolgáltatás keretében elérhetővé teszi a lenti feltételek szerint az Alois Dallmayr Automaten-Service Kft (Dallmayr) által működtetett ún. „forró ital” automatából történő termékek vásárlását.
Az Előfizető e termékeket mobil rádiótelefon készüléke segítségével vásárolhatja meg.
Az Előfizető a 06 70 8 100 600-as számra küldött, az Előfizető díjcsomagjának megfelelő, normál díjas SMS-ben adhatja meg az automata kódját, melyből a terméket meg kívánja vásárolni.
A mindenkori termékárak az automatákon kerülnek feltüntetésre a Dallmayr által. Ezen felül megfizetendőek az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című mellékletében megállapított SMS díjak a tranzakció során felhasznált SMS-ek vonatkozásában, és az esetlegesen felszámított tranzakciós díj, amennyiben az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című melléklete ezt tartalmazza.
Az Előfizető személyes adatai, hívószáma és az az információ, hogy az Előfizető rendelkezik- e az adott tranzakció végrehajtásához elegendő egyenleggel, kizárólag a szolgáltatás nyújtásának céljából átadásra kerül a Dallmayr részére (1188 Budapest, Xxxxxxxxxx xx 00.) részére.
2.6. Önkiszolgáló autómosás
A Szolgáltató a MobilVásárlás Szolgáltatás keretében elérhetővé teszi kézi autómosás szolgáltatás SMS-en keresztül történő vásárlását. A szolgáltatási helyeket, kódokat, számokat, és a szolgáltatás igénybevételének részletes feltételeit a xxx.xxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxx oldal tartalmazza.
A szolgáltatás célja, hogy az Előfizető készpénz használata nélkül is kifizethesse a kézi autómosás díját kényelmesen, a mobil rádiótelefonja segítségével.
A mobil rádiótelefonon keresztül történő fizetés során a mosásról kapott bizonylat kódját kell a helyszínen megadott telefonszámra SMS-ben elküldeni.
Az Előfizető egyenlegére az autómosás szolgáltatást nyújtó szolgáltató által publikált díj kerül kiszámlázásra. Ezen felül megfizetendőek az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című mellékletében megállapított SMS díjak a tranzakció során felhasznált SMS- ek vonatkozásában, és az esetlegesen felszámított tranzakciós díj, amennyiben az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című melléklete ezt tartalmazza.
A szolgáltatás az alábbi helyszínen vehető igénybe:
• WIPARK-Krisztina Garázs -1 szint
• 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxxx Xxxx x. 15.
Az aktuális kézi autómosási szolgáltatási lista és a hozzá kapcsolódó árak megtalálhatók a xxxx://xxxxxxxxxxxxxxx.xxxxxxx.xx/xxxxxx.xxx?xxx00000000 oldalon. A Vodafone fenntartja a szolgáltatás portfólió és az egyes szolgáltatásokhoz tartozó árváltoztatás jogát.
Szolgáltatás igénybevételének folyamata:
1. Az Előfizető a Kézi autómosó helyszínén megrendeli az autótisztítási szolgáltatást, amiről egy munkalapot állítanak ki.
2. Az Előfizető az autótisztítást követően a díj kifizetéséhez egy SMS-ben elküldi a munkalap számát (10 számjegy) a +36 70-810-8101-es számra.
3. Az Előfizető ezt követően a vásárlás részleteire vonatkozóan visszaigazoló SMS-t kap, melyet az SMS-ben leírtaknak megfelelően („nem” szó kivételével tetszőleges szöveg) jóvá kell hagynia. Amennyiben az Előfizető válasz SMS-e csak a „nem” szót tartalmazza (kis- és nagy betűkre tekintet nélkül), akkor a tranzakcióra elutasításra kerül és sikertelenül zárul.
4. Az elküldött SMS árazása az Előfizető tarifacsomagja szerint normál díjon történik.
5. A visszaigazolás alapján az Előfizető egyenlegén a tranzakció összege befoglalásra kerül.
6. Következő lépésben az Előfizető SMS-ben értesül a sikeres vásárlás megtörténtéről.
A Vodafone, mint viszonteladó értékesíti a kézi autómosás szolgáltatást az Előfizető számára az Első Mobilfizetés Elszámoló Szolgáltató Zrt-vel történő együttműködésben, aki a Car park Kft. szerződött partnere.
2.7. Parkolójegy vásárlás Szegeden
A Szolgáltató a MobilVásárlás Szolgáltatás keretében elérhetővé teszi a lenti feltételek szerint Szeged városában parkolójegy SMS-en keresztül történő vásárlását. A szolgáltatás igénybevételének részletes feltételeit a xxx.xxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxx oldal tartalmazza.
A parkolás kezdetekor elegendő egy SMS elküldése a 00 00 0000 000 telefonszáma. A parkolójegy megvásárlásához az alábbi SMS kódok valamelyikét kell elküldeni a fenti számra:
Parkolószelvény típusa | SMS kód | Példa* |
"negyed" parkolószelvény | NE | ABC123,NE |
"felező" parkolószelvény | FE | ABC123,FE |
"egész" parkolószelvény | EG | ABC123,EG |
"napi" parkolószelvény" | NA | ABC123,NA |
* Az "ABC123" helyére az előfizetőnek a saját rendszámát kell beírnia.
A parkolójegy sikeres megvásárlásáról az Előfizető SMS-értesítést kap, amely tartalmazza a megadott rendszámot, a jegy típusát és a jegy érvényességét a különböző zónákban.
A különböző szelvénytípusok (negyed-, fél-, egész, illetve napijegy) a Szegeden található három (zöld, sárga, kék) parkolási zónában más-más parkolási időtartamra jogosítanak fel. A különböző zónákat a szegedi fizetőparkolók területén a parkolást jelző táblák mutatják.
Az SMS-ben vásárolt szelvények a hagyományos parkolójegyekkel azonos parkolási feltételekkel és parkolási zónákban érvényesek. A parkoló szelvények díjtételeit a városban hatályos parkolás rendelet szabályozza. A szegedi parkolójegyek aktuális díjai a xxxx://xxx.xxxxxxx.xx/ oldalon találhatók. Ezen felül megfizetendőek az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című mellékletében megállapított SMS díjak a tranzakció során felhasznált SMS-ek vonatkozásában, és az esetlegesen felszámított tranzakciós díj, amennyiben az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című melléklete ezt tartalmazza.
Az Előfizető személyes adatai, hívószáma és az az információ, hogy az Előfizető rendelkezik- e az adott tranzakció végrehajtásához elegendő egyenleggel, kizárólag a szolgáltatás nyújtásának céljából átadásra kerül a Szegedi Közlekedési Kft Szepark Parkolási Ágazat. (6720 Szeged, Zrínyi u. 4-8.. Cégjegyzékszám: 06 09 003072) részére.
2.8. Párkereső és közösségi oldalak adatbázisaihoz való hozzáférés
A Szolgáltató a MobilVásárlás Szolgáltatás keretében elérhetővé teszi a fenti feltételek szerint a Habostorta Kft oldalain különböző értéknövelt szolgáltatások igénybe vételének kifizetését SMS-en keresztül. A Habostorta Kft weboldalainak listáját és a szolgáltatás igénybevételének részletes feltételeit a xxx.xxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxx oldal tartalmazza. A szolgáltatás igénybevételének feltétele az előzetes regisztráció.
Az értéknövelt szolgáltatások vásárlása a Habostorta Kft weboldalain kezdeményezhető, majd a telefonszám megadása után a fizetés SMS segítségével véglegesíthető.
Az SMS-en keresztüli vásárlás díjai:
Az aktuális szolgáltatási lista és a hozzá kapcsolódó árak megtalálhatók a fent meghatározott Habostorta Kft weboldalain. Ezen felül megfizetendőek az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című mellékletében megállapított SMS díjak a tranzakció során felhasznált SMS-ek vonatkozásában, és az esetlegesen felszámított tranzakciós díj, amennyiben az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című melléklete ezt tartalmazza.
Egy vásárlási tranzakció indítására minimum bruttó 1.000 Ft és maximum bruttó 10.000 Ft között van lehetőség.
Az Előfizető a Kereskedő xxx.xxxxxxxxxx.xx, xxx.xxxxxxxxxx.xx, xxx.xxxxxxxx.xx, xxx.xxxxxxxxxx.xx, xxx.xxxxxxxxx.xx, xxx.xxxxxxxx.xx, xxx.xxxxxxxx.xx, xxx.xxxxxxxxx.xx, xxx.xxxxxxxx.xx, xxx.xxxxxxxxxx.xx, xxx.xxxxxxxxxxx.xx és xxx.xxxxxxxxxx.xx weboldaláról, illetve a xxx.xxxx.xx weboldalon lévő „Randilight” alkalmazásából (együttesen: Kereskedői weboldal) elérhető szolgáltatásokat veheti igénybe.
A fizetős (extra) szolgáltatások elérése (előfizetése) csak a Kereskedői weboldalon lehetséges, ahol a regisztrált felhasználók a fizetős (extra) szolgáltatásokat a Mobilvásárlási rendszeren keresztül is kifizethetik.
A szolgáltatásra mindenki előfizethet, aki a Kereskedői weboldalon regisztrált felhasználó, azaz kitöltötte a regisztrációs űrlapján a kötelező mezőket és adatlapja a moderátorok által elfogadásra került.
Az aktuális szolgáltatási lista és a hozzá kapcsolódó árak megtalálhatók a fent meghatározott weboldalakon.
Az adatbázis szolgáltatás feltételeit a Habostorta Kft. publikálja a szolgáltatás honlapján. A Habostorta Kft. szerződési feltételei szerint befizetett összeg az előfizetési perióduson belül történő előfizetés felmondása esetén sem jár vissza, sem teljes egészében, sem részarányosan. A szolgáltatással kapcsolatos panaszokat a Habostorta Kft. kezeli, a szolgáltatás weboldalán elérhető ügyfélszolgálatán keresztül.
Az Előfizető személyes adatai, hívószáma és az az információ, hogy az Előfizető rendelkezik-e az adott tranzakció végrehajtásához elegendő egyenleggel, kizárólag a szolgáltatás nyújtásának céljából átadásra kerül a Habostorta Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.. ( 1094 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xxxx 00.; Cégjegyzékszám: 01-09-687659) részére.
2.9. Percalapú Fesztiváljegy
A Szolgáltató a MobilVásárlás Szolgáltatás keretében elérhetővé teszi a fenti feltételek szerint a percalapú fesztiválbelépők vásárlását SMS-en keresztül. A Percalapú Fesztiváljegy lényege, hogy a fesztiválozó ténylegesen annyi időt fizet ki percalapon, amennyit a fesztiválon tölt. A szolgáltatás igénybevételének részletes feltételeit a xxx.xxxxxxxx.xx/xxxxxxxx oldal tartalmazza.
Abban az esetben, ha az Előfizető a Percalapú Fesztiváljegy szolgáltatást veszi igénybe:
A szolgáltatás elindításához fesztiváljegy befoglalásához a +36-70-810-9998-as számra a xxx.xxxxxxxx.xx/xxxxxxxx oldalon fesztiválonként meghatározott szót kell SMS-ben elküldeni. A fesztiválra való belépéshez a karszalag a fesztivál helyszínén a belépéshez szükséges tranzakciós kód bemutatásával vagy bediktálásával vehető át. A percszámlálás a karszalag felhelyezésekor indul, amiről fesztiválozó SMS-ben értesül.
Az SMS-en keresztüli vásárlás díjai:
Egy adott fesztiválra való belépés árazását a xxx.xxxxxxxx.xx/xxxxxxxx honlap tartalmazza. Ezen felül megfizetendőek az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című mellékletében megállapított SMS díjak a tranzakció során felhasznált SMS-ek vonatkozásában, és az esetlegesen felszámított tranzakciós díj, amennyiben az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című melléklete ezt tartalmazza.
A számlázás percalapú, minden megkezdett perc kiszámlázásra kerül. Egy előfizetéssel, egy telefonszámról egy adott napra egyszerre csak egy fesztiváljegy vásárolható SMS-ben. Amíg ez a tranzakció nem zárul le, párhuzamos tranzakció indítására nincs lehetőség.
Egy tranzakciós kód csak egyszer használható fel. Már felhasznált tranzakciós kód bemutatása/bemondása esetén az Előfizető nem jogosult a karszalag átvételére.
A fesztiválról történő távozáskor az Előfizető bármely Percalapú Fesztiváljegy Pontnál leadhatja a karszalagot, amellyel a percszámlálás leállításra kerül. Amennyiben az Előfizető a kilépésig nem használta fel a befoglalt összeget, a fennmaradó rész felszabadításra kerül az egyenlegén vagy a mobilvásárlásra rendelkezésre álló keretéből.
Amennyiben az Előfizető távozáskor nem jelenik meg a Percalapú Fesztiváljegy Ponton, nem mutatja be karszalagját, vagy karszalagja elveszett, megsemmisült, a percalapú fesztiváljegy maximális értéke kerül levonásra az Előfizető egyenlegéből, illetve a mobilvásárlásra rendelkezésre álló keretéből.
Amennyiben a látogató a karszalag leadása nélkül elhagyja a fesztivált, a percszámlálás tovább folytatódik, amíg a karszalag a Percalapú Fesztiváljegy Ponton leadásra kerül, illetve amíg a percszámlálás alapján számított érték eléri a lehetséges maximumot.
Sérült karszalag esetén a jegykezelők jegyzőkönyvet vesznek fel, amely alapján a Percalapú Fesztiváljegy Ponton új karszalagot kap a fesztiválozó. A percszámlálás az eredeti karszalag átvételének időpontjától folytatódik, de azt az időszakot, ami a sérült karszalag leadása és az új karszalag átvétele között eltelik, nem számlázzuk.
A rendezvények házirendjének elfogadása és betartása a Percalapú Fesztiváljegy vásárlókra is minden esetben kötelező.
Az Előfizető személyes adatai, hívószáma és az az információ, hogy az Előfizető rendelkezik- e az adott tranzakció végrehajtásához elegendő egyenleggel, kizárólag a szolgáltatás nyújtásának céljából átadásra kerül az Első Mobilfizetés Elszámoló Szolgáltató Zrt. (1146 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xx 00. a. ép,,Cégjegyzékszám: 01-10-045245) részére.
2.10. Utasbiztosítás szolgáltatás
A Szolgáltató a MobilVásárlás Szolgáltatás keretében elérhetővé teszi a lenti feltételek szerint utasbiztosítás vásárlását SMS-en keresztül. A Biztosító a biztosítási időtartamon belül, külföldön bekövetkezett, a biztosított személyét vagy vagyontárgyait ért káreseményekre nyújt fedezetet a szolgáltatások és fedezeti összegek táblázat szerinti biztosítási összegek erejéig, illetve az Utasbiztosítási Feltételekben (0.xx. melléklet) meghatározott biztosítási szolgáltatásokat nyújtja. A Szolgáltatást az UNION Biztosító nyújtja Vodafone Utólag Fizető Ügyfelei számára. A Vodafone és az UNION Biztosító csoportos biztosítási szerződést kötöttek, ahol a szerződő és a díjfizető a Vodafone. A biztosítási díjat a Vodafone továbbhárítja a biztosítottakra. A szolgáltatás igénybevételének részletes feltételeit valamint az Utasbiztosítási Feltételeket a xxx.xxxxxxxx.xx/xxxx oldal tartalmazza.
Előre Fizető Előfizetők számára az utasbiztosítás szolgáltatás nem elérhető. Abban az esetben, ha az Előfizető utasbiztosítás szolgáltatást vesz igénybe:
A biztosítás igényléséhez Előfizetőnek a személyes adatait és az utazásra vonatkozó adatokat kell elküldenie SMS-ben a 06 70 810 0888-as számra.
A biztosítási díjat az UNION Biztosító határozza meg, az aktuális árak a xxx.xxxxxxxx.xx/xxxx oldalon megtalálhatóak. Ezen felül megfizetendőek az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című mellékletében megállapított SMS díjak a tranzakció során felhasznált SMS-ek vonatkozásában, és az esetlegesen felszámított tranzakciós díj, amennyiben az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című melléklete ezt tartalmazza.
Egy vásárlási tranzakció (kosár) értékhatára: minimum bruttó 250 Ft, maximum bruttó
50.000 Ft
Az Előfizető személyes adatai, hívószáma és az az információ, hogy az Előfizető rendelkezik- e az adott tranzakció végrehajtásához elegendő egyenleggel, kizárólag a szolgáltatás nyújtásának céljából átadásra kerül az UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. (1082 Budapest, Baross u 1., Cégjegyzékszám: 01 10 041566) részére.
A szolgáltatás feltételei:
• A biztosítás egyéni és családi változatban egyaránt igényelhető.
• A biztosítás megrendeléséhez szükséges adatok:
o egyéni biztosítás esetén: név, születési év, utazás tartama (tól-ig)
o családi biztosítás esetén: név, saját és családtagok születési éve, utazás tartama (tól-ig)
• A biztosítottak életkora nem haladhatja meg a 70 évet.
Családi biztosítás a szülők (max. 2 fő) és 16 évnél nem idősebb gyermekeik számára igényelhető, függetlenül a gyermekek számától.
A biztosítás 1-30 napra igényelhető, az utazás előtt legkorábban 30 nappal.
Az utasbiztosítás igénylése az utazást megelőzően Magyarországról, vagy a határátlépést követő 2 órán belül külföldről is történhet. Az utasbiztosítás előre történő igénylésekor a kockázatviselés kezdete az utazás első napja 00 óra 00 perc, a kockázatviselés vége az utazás utolsó napja 24 óra 00 perc. Az utasbiztosítás külföldről történő igénybevétele esetén a kockázatviselés a biztosítási igény elfogadásakor (hónap, nap, óra, perc) kezdődik és az utazás utolsó napjának 24.00 órájáig tart.
A biztosítást nem magyar állampolgár is igénybe veheti, de ebben az esetben, a biztosítás nem lesz érvényes az állampolgársága szerinti országban a balesetből, illetve a betegségből eredő egészségügyi ellátásra. Az előfizető saját magán és családtagjain kívül más, vele azonos időben és azonos úti céllal együtt utazó, 70 év alatti személyeket is bevonhat az utasbiztosításba, de számukra kizárólag egyéni biztosítás igényelhető (külön SMS-ben küldve).
Az utasbiztosítást céges telefon használója is igényelheti (amennyiben ezt az Előfizető engedélyezi).
FEDEZETEK | BIZTOSÍTÁSI ÖSSZEG |
Egészségügyi | |
betegség vagy baleset esetén | 20 000 000 Ft |
betegszállítás, beteg hazaszállítása | 5 000 000 Ft |
sürgősségi fogászati ellátás | 50 000 Ft |
szemüveg pótlása | 50 000 Ft |
Utazási segítségnyújtás és biztosítás | |
Beteglátogatás | |
közlekedési költség Európában | 100 000 Ft |
közlekedési költség Európán kívül | 250 000 Ft |
szállásköltség max. 7 éjre | 40 000 Ft / éj |
tartózkodás meghosszabbítása | |
szállásköltség max. 7 éjre | 40 000 Ft / éj |
hozzátartozó szállásköltsége max. 7 éjre | 40 000 Ft / éj |
gyermek hazaszállítása | |
közlekedési költség Európában | 100 000 Ft |
közlekedési költség Európán kívül | 250 000 Ft |
holttest hazaszállítása | 5 000 000 Ft |
idő előtti utazás megszervezése | |
közlekedési költség Európában | 100 000 Ft |
közlekedési költség Európán kívül | 250 000 Ft |
személygépkocsi hazahozatala (csak Európán belül) | tényleges költség |
telefonköltség megtérítése | 15 000 Ft |
Jogvédelmi segítségnyújtás és biztosítás | |
óvadék jellegű költségek | 1 000 000 Ft |
ügyvédi (szakértői) költségek | 1 000 000 Ft |
Balesetbiztosítás | |
baleseti halál | 2 000 000 Ft |
baleseti rokkantság 3-100% | 3 000 000 Ft |
Poggyászbiztosítás | |
a) poggyászbiztosítási összeg | 200 000 Ft |
b) poggyászbiztosítási fedezet, amennyiben az eltulajdonítás a gépjármű lezárt csomagteréből történik | 50 000 Ft |
sporteszközök az a) és b) pontban foglalt limitek terhére | 20 000 Ft |
műszaki cikkek az a) pontban foglalt limit terhére | 50 000 Ft |
okmányok pótlása az a) pontban foglalt limit terhére | 20 000 Ft |
Útiokmányok pótlásával kapcsolatos utazási és konzulátusi költségek | 60 000 Ft |
Poggyászkésedelem (oda út során) | |
6 és 12 óra között | 12 000 Ft |
12 és 24 óra között | 25 000 Ft |
24 órán túl | 75 000 Ft |
2.10.1. Biztosítási díj:
A díjak földrajzi területtől függetlenek, minden országra egységesen érvényesek, és jelenleg az alábbiak.
Egyéni biztosítás | 490 Ft / fő / nap |
Családi biztosítás | 1 190 Ft / család / nap |
A Vodafone fenntartja az egyes szolgáltatásokhoz tartozó árváltoztatás jogát. Az aktuális biztosítási típusok és a hozzá kapcsolódó árak megtalálhatók a xxx.xxxxx.xx oldalon.
Tájékoztatás kérése SMS-ben a szolgáltatás igénybe vételéről: Amennyiben az Előfizető az
„E” betűt vagy „Egyéni” szót SMS-ben elküldi a x00000000000 telefonszámra, az UNION Biztosító tájékoztató üzenetet küld el részére az egyéni utasbiztosítás szolgáltatásról.
A biztosítási díjo felül megfizetendőek az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című mellékletében megállapított SMS díjak a tranzakció során felhasznált SMS-ek vonatkozásában, és az esetlegesen felszámított tranzakciós díj, amennyiben az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című melléklete ezt tartalmazza.
Amennyiben az Előfizető a „Cs” betűt vagy a „Családi” szót SMS-ben elküldi a
x00000000000 telefonszámra, az UNION Biztosító tájékoztató üzenetet küld részére a családi utasbiztosítás szolgáltatásról.
A szolgáltatás igénybevétele:
Az Előfizető a x00000000000 telefonszámra SMS-ben elküldi a szükséges adatokat a megfelelő formátumban.
Például: Minta Éva,1974,1970,2000,2002, 09.15-09.20.
A MobilVásárlási rendszer ezután az Előfizető telefonszámára SMS-ben jóváhagyási kérést küld, melyben az Előfizető tájékoztatást kap a vásárlás adatairól (szolgáltatás ára, megnevezése) és egyéb paramétereiről. A kapott üzenetet az Előfizetőnek - a MobilVásárlás mindenkori feltételeinek megfelelően - egy válasz SMS elküldésével – 5 percen belül kell jóváhagynia (a „nem” szó kivételével bármilyen szó, akár üres SMS visszaküldésével). Amennyiben a visszaigazolás 5 percen belül nem történik meg, vagy az Előfizető a „Nem” szót küldi vissza, a tranzakció sikertelenül zárul, melyről az Előfizető SMS-ben értesítést kap.
A visszaigazolás alapján kerül terhelésre a vásárlás díja, melyről az Előfizető SMS-ben értesítést kap a tranzakció részletes adataival és a Biztosítási kötvényszámmal.
2.10.2. Kárrendezés:
A kárrendezés a biztosított külföldről történő bejelentkezésével, vagy utólagos kárrendezés esetén, Magyarországon történő kárbejelentésével kezdődik.
Az UNION Biztosító utasbiztosítási vezérügynöksége, a Xxxxx Xxx. vagy segítségnyújtó partnere az Europe Assistance Magyarország Kft. ellenőrzi, hogy a bejelentő rendelkezik-e érvényes biztosítási fedezettel.
A fedezetellenőrzést követően utólagos kárrendezés esetén a kárbejelentő nyomtatványok és egyéb, a biztosítási feltételben megnevezett dokumentumok átvétele következik. Szükség esetén szakértő bevonására is sor kerülhet, elsősorban egészségügyi károk esetében. Az utólagos kárrendezést a Meira Kft. végzi.
Ha a biztosított a segítségnyújtó partnernél jelentkezett, a fedezet ellenőrzését követően történik a biztosítási és segítségnyújtási szolgáltatások nyújtása, azok pénzügyi rendezése közvetlenül a szolgáltatók felé. Az Europe Assistance Magyarország Kft. szükség esetén konzultál az UNION Biztosító vezérügynökségével. A kifizetések UNION Biztosítóval történő elszámolása a Meira Kft.-n keresztül történik.
Utólagos kárrendezés esetén a Meira Kft. a kárrendezéshez szükséges összes dokumentum átvételét követően legkésőbb 15 munkanapon belül teljesíti a kifizetéseket.
Vodafone nem vállal felelősséget azokért az esetekért, amikor az Előfizető a vásárlást kezdeményező SMS üzenetét nem a szolgáltatás telefonszámára küldi el.
Amennyiben az Előfizető helytelen formátumú SMS-t küld, úgy a kereskedői rendszer az első három alkalommal a hiba kijavítását elősegítő válaszüzenetet fog küldeni. Amennyiben az Előfizető 4 alkalommal egymás után helytelen formátumú SMS-t küld a szolgáltatás telefonszámára, abban az esetben a kereskedői rendszer már nem küld semmilyen választ az Előfizetőnek a helyes formátumról, viszont helyes formátum megadásával még csatlakozhat a csoportos utasbiztosításhoz az Előfizető.
Az Előfizetőnek az előzőleg SMS-ben megkötött biztosítását az Union Biztosító Ügyfélszolgálatán van lehetősége lemondani az utazás napját megelőző nap 24:00 óráig.
Union Biztosító Központi Ügyfélszolgálati Iroda:
0000 Xxxxxxxx, Xxxx xx 00. (Dózsa Gy. út-Váci út sarok) Nyitva tartás:
Hétfő: 8:30-17:30
Kedd: 8:30-17:30
Szerda: 8:30-17:30
Csütörtök: 8:00-20:00
Péntek: 8:30-16:00
Ügyfélszolgálat telefonszáma: (0) 000-0000
Az Union Biztosító egyéb ügyfélszolgálati elérhetőségeiről bővebb információ az alábbi linken érhető el: xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxx
Az Előfizető a biztosító szolgáltatásával kapcsolatos esetleges panaszával közvetlenül az UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. életbiztosítási ügyvezető igazgatójához vagy a biztosítók felügyeleti szervéhez, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez fordulhat (1013 Budapest, Krisztina krt. 39.).
Amennyiben az Előfizető a biztosító válaszával nem ért egyet, vagy az számára nem elfogadható, lehetősége van, hogy a hatályos jogszabályok alapján bírósági eljárást kezdeményezzen. A panaszügyintézés nem helyettesíti a peres eljárást.
A biztosítással kapcsolatos minden egyéb feltétellel kapcsolatosan az UNION Biztosító Általános Szerződési Feltételei az irányadók, amelyek innen érhetők el: xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxxx.xx/xxxxxx/xxxxxxxxxxxxxx_xxx_xxx
2.11. Cégbírósági céginformációk internetes letöltése
A Szolgáltató a MobilVásárlás Szolgáltatás keretében elérhetővé teszi az alábbi feltételek szerint a xxx.xxxxxxxxx.xx oldalon meghatározott céginformációs dokumentumok SMS-en keresztül történő vásárlását.
Az SMS-en keresztüli céginformációs dokumentum vásárlás díjai:
A vásárlás díjtételeire és érvényességére vonatkozóan minden esetben a xxx.xxxxxxxxx.xx oldalon feltüntetettek az irányadók. Ezen felül megfizetendőek az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című mellékletében megállapított SMS díjak a tranzakció során felhasznált SMS-ek vonatkozásában, és az esetlegesen felszámított tranzakciós díj, amennyiben az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című melléklete ezt tartalmazza.
Egy vásárlási tranzakció (kosár) értékhatára: maximum bruttó 15.000 Ft.
A vásárlás folyamata az alábbiak szerint alakul:
Az Előfizető a vásárlási tranzakciót a xxx.xxxxxxxxx.xx oldalon kezdeményezi. Amikor az Előfizető megadja e-mail címét és telefonszámát, elindul a vásárlási folyamat.
A Kereskedő a vásárlás ellenértékének kiegyenlítéséhez az Előfizetőtől megerősítést kér SMS-ben, (melyre 5 perc áll rendelkezésére) majd a sikeres megerősítést követően lebonyolítja a fizetési tranzakciót.
Sikeres vásárlás esetén az Előfizető e-mailben kapja meg a megvásárolt dokumentumokat, illetve az Előfizető böngészőjében megjelenik egy link, amelyre kattintva a dokumentumok letölthetővé válnak.
Amennyiben olyan dokumentumot (közhiteles cégkivonat) rendel meg az Előfizető, melyet fizikailag kézbesíteni kell, akkor a sikeres vásárlást követően a kereskedő futárral vagy postai úton juttatja el a megvásárolt dokumentumot.
A kiszállításról szóló információk nem tartoznak szorosan a MobilVásárlás folyamatához, így ez nem képezi részét a jelen ESzSzF-nek. (További információ elérhető: xxxx://xxx.xxxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxx_xxxx_xxxx.xxx oldalon.)
Az Előfizető személyes adatai, hívószáma és az az információ, hogy az Előfizető rendelkezik- e az adott tranzakció végrehajtásához elegendő egyenleggel, kizárólag a szolgáltatás nyújtásának céljából átadásra kerül a Voxinfo Kft. (1037 Budapest, Királylaki u. 132., Cégjegyzékszám: 01-09-562739) részére.
2.12. Xxxxxxx.xx hirdetéskezelési szolgáltatások
A Szolgáltató a MobilVásárlás Szolgáltatás keretében elérhetővé teszi az alábbi feltételek szerint a xxx.xxxxxxx.xx oldalon hirdetéskezelés (hirdetés előrébb sorolás) SMS-en keresztül történő vásárlását. Az előresorolás segítségével a hirdetés feladásának időpontja a sikeres fizetés időpontjára változik, így a listázásban is ennek megfelelően előrébb kerül az Előfizető hirdetésének pozíciója. Mivel a xxxxxxx.xx oldal tartalma 10 percenként frissül, így előfordulhat, hogy előresorolt hirdetésének megjelenítésekor más, frissebb hirdetések az adott Előfizető által feladott elé kerülnek.
A vásárlás díjtételeire és érvényességére vonatkozóan minden esetben a xxxxxxx.xx oldalon feltüntetettek az irányadók. Ezen felül megfizetendőek az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című mellékletében megállapított SMS díjak a tranzakció során felhasznált SMS-ek vonatkozásában, és az esetlegesen felszámított tranzakciós díj, amennyiben az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című melléklete ezt tartalmazza.
Egy vásárlási tranzakció (kosár) értékhatára: maximum bruttó 15.000 Ft.
A vásárlás folyamata az alábbiak szerint alakul:
Az Előfizető a már feladott hirdetéséhez tudja igénybe venni a hirdetés előrébb sorolási szolgáltatást. Ehhez az Előfizetőnek először meg kell nyitnia a már feladott hirdetését, és xxxxxxxx a Hirdetés kezelése menübe, ahol ki kell választania a hirdetés előrébb sorolás opciót, és megadnia telefonszámát.
A Kereskedő a vásárlás ellenértékének kiegyenlítéséhez az Előfizetőtől megerősítést kér SMS-ben, (melyre 3 perc áll rendelkezésére), majd a sikeres megerősítést követően lebonyolítja a fizetési tranzakciót.
Sikeres vásárlás esetén az Előfizető SMS-ben és e-mailben megkapja a hirdetéshez kapcsolódó tranzakciós azonosítót, amely információul szolgál a vásárlásról.
Az Előfizető személyes adatai, hívószáma és az az információ, hogy az Előfizető rendelkezik- e az adott tranzakció végrehajtásához elegendő egyenleggel, kizárólag a szolgáltatás nyújtásának céljából átadásra kerül a Schibsted Classified Media Hungary Kft. (1031 Budapest, Záhony u. 7., Cégjegyzékszám: 01-09-926009) részére.
2.13. Xxxxxxxxx.xx apróhirdetés kezelési szolgáltatás
A Szolgáltató a MobilVásárlás Szolgáltatás keretében elérhetővé teszi az alábbi feltételek szerint a xxxx://xxx.xxxxxxxxx.xx oldalon hirdetéskezelés (kiemelések) SMS-en keresztül történő vásárlását.
A vásárlás díjtételeire és érvényességére vonatkozóan minden esetben a xxxx://xxx.xxxxxxxxx.xx oldalon feltüntetettek az irányadók. Ezen felül megfizetendőek az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című mellékletében megállapított SMS díjak a tranzakció során felhasznált SMS-ek vonatkozásában és az esetlegesen felszámított tranzakciós díj, amennyiben az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című melléklete ezt tartalmazza.
Egy vásárlási tranzakció (kosár) bruttó értékhatára:
- Minimális ár: 150 Ft
- Maximális ár: 3.500 Ft
A vásárlás folyamata az alábbiak szerint alakul:
A hirdetni kívánó ügyfélnek először regisztráltatnia kell magát a xxxx://xxx.xxxxxxxxx.xx internetes honlapon.
A hirdetés kategóriája és szövege – a regisztráció során az ügyfél részéről megadott jelszóval történt bejelentkezést követően - az internetes honlapon adható meg.
A hirdetés publikálása előtt a felhasználó eldöntheti, hogy kiemelések nélkül vagy kiemelésekkel adja fel a hirdetését. Ha a felhasználó kiemelések nélkül adja fel a hirdetést, akkor ezt ingyenesen megteheti. Amennyiben a felhasználó a hirdetéskiemelés lehetőségével élni kíván, úgy az online felületen többféle kiemelési típus közül tud választani.
A hirdetések kezeléséért az ügyfélnek a xxx.xxxxxxxxx.xx honlapon megadott árakat kell fizetnie.
A mobillal történő vásárlás folyamata az alábbi szerint történik:
Egy adatbeviteli mezőben az ügyfélnek meg kell adnia azt a telefonszámot, amelynek terhére a vásárlást szeretné kezdeményezni. A telefonszám rögzítése, illetve a „Vásárlás” gombra való kattintást követően az ügyfél egy – a vásárlási szándék megerősítését kérő – SMS-t kap a megadott telefonszámra.
Amennyiben az ügyfél 5 percen belül visszaigazolja vásárlási szándékát (bármilyen üzenettel, kivéve a „nem” szót), úgy a sikeres vásárlásról telefonjára egy értesítő SMS-t kap és a hirdetés megjelentetése megtörténik a Kereskedő által üzemeltetett internetes honlapon (xxxx://xxx.xxxxxxxxx.xx).
Az Előfizető személyes adatai, hívószáma és az az információ, hogy az Előfizető rendelkezik- e az adott tranzakció végrehajtásához elegendő egyenleggel, kizárólag a szolgáltatás nyújtásának céljából átadásra kerül a Sanoma Media Budapest Zrt. (Székhely: 1037 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxxx xxxx 0., Cégjegyzékszám: 00-00-000000 ) részére.
2.14. Xxxxxx.xx prémium szolgáltatások
A Szolgáltató a MobilVásárlás Szolgáltatás keretében elérhetővé teszi az alábbi feltételek szerint a xxxx://xxx.xxxxxx.xx oldalon prémium szolgáltatások SMS-en keresztül történő vásárlását.
A vásárlás díjtételeire és érvényességére vonatkozóan minden esetben a xxxx://xxx.xxxxxx.xx oldalon feltüntetettek az irányadók. Ezen felül megfizetendőek az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című mellékletében megállapított SMS díjak a tranzakció során felhasznált SMS-ek vonatkozásában és az esetlegesen felszámított tranzakciós díj, amennyiben az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című melléklete ezt tartalmazza.
Egy vásárlási tranzakció (kosár) bruttó értékhatára:
- Minimális ár: 200 Ft
- Maximális ár: 5.000 Ft
A xxx.xxxxxx.xx oldalon kétféle prémium szolgáltatás választható:
• Adatlap kiemelés
• Power User szolgáltatáscsomagok
A szolgáltatások tartalmát a Kereskedő a xxx.xxxxxx.xx weboldalon teszi elérhetővé.
A prémium szolgáltatások igénybe vételéért az Előfizetőnek a xxxx://xxx.xxxxxx.xx honlapon megadott árakat kell fizetnie.
A vásárlás folyamata az alábbiak szerint alakul:
A szolgáltatást igénybe venni kívánó ügyfélnek először regisztráltatnia kell magát a xxxx://xxx.xxxxxx.xx internetes honlapon.
A szolgáltatások kiválasztása után egy adatbeviteli mezőben az ügyfélnek meg kell adnia azt a telefonszámot, amelynek terhére a vásárlást szeretné kezdeményezni. A telefonszám rögzítése, illetve a „Vásárlás” gombra való kattintást követően az ügyfél egy – a vásárlási szándék megerősítését kérő – SMS-t kap a megadott telefonszámra.
Amennyiben az ügyfél 5 percen belül visszaigazolja vásárlási szándékát egy ’OK’ vagy bármilyen egyéb (kivéve ’nem’) tartalmú válaszüzenetben, úgy a sikeres vásárlásról telefonjára egy értesítő SMS-t kap és a szolgáltatásokat igénybe veheti a Kereskedő által üzemeltetett internetes honlapon (xxxx://xxx.xxxxxx.xx).
Az Előfizető személyes adatai, hívószáma és az az információ, hogy az Előfizető rendelkezik- e az adott tranzakció végrehajtásához elegendő egyenleggel, kizárólag a szolgáltatás nyújtásának céljából átadásra kerül a Sanoma Media Budapest Zrt. (Székhely: 1037 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxxx xxxx 0., Cégjegyzékszám: 00-00-000000 ) részére.
2.15. Europ Assistance AutoSOS ‘Segítség az utakon’ szolgáltatás
A Szolgáltató a MobilVásárlás Szolgáltatás keretében elérhetővé teszi az alábbi feltételek szerint a xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx.xx oldalon, Assistance Holding Irish Branch vállalkozástól (a továbbiakban: „Biztosító”) „assistance” szolgáltatások SMS-en keresztül történő vásárlását.
A vásárlás díjtételeire és érvényességére, valamint a szolgáltatási csomagok összetételére és megnevezésére vonatkozóan minden esetben az Általános Biztosítási Feltételekben feltüntetettek az irányadók. Ezen felül megfizetendőek az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című mellékletében megállapított SMS díjak a tranzakció során felhasznált SMS-ek vonatkozásában és az esetlegesen felszámított tranzakciós díj, amennyiben az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című melléklete ezt tartalmazza.
Előre Fizető Előfizetők számára a szolgáltatás nem elérhető. Egy vásárlási tranzakció (kosár) bruttó értékhatára:
- Minimális ár: 5.500 Ft
- Maximális ár: 15.000 Ft
A vásárlás folyamata az alábbiak szerint alakul:
Az assistance szolgáltatást vásárolni kívánó ügyfélnek először ki kell választania a számára megfelelő szolgáltatási csomagot a xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx.xx internetes honlapon.
A csomag kiválasztását követően a ‘megrendelem’ gombra kell kattintania az ügyfélnek és ezt követően ki kell töltenie több lépésben a szerződéskötéshez szükséges személyes, valamint a járműre vonatkozó adatokat.
Az adatok rögzítésének utolsó lépéseként kell megadni a honlapon a fizetési módot. Amennyiben az ügyfél a ‘mobilvásárlás’ menüpontot választja, a „Fizetés” gombra való kattintást követően az ügyfél egy – a vásárlási szándék megerősítését kérő – SMS-t kap az általa megadott telefonszámra.
Amennyiben az ügyfél 3 percen belül visszaigazolja vásárlási szándékát egy ’OK’ vagy bármilyen egyéb (kivéve ’nem’) tartalmú válaszüzenettel, úgy a sikeres vásárlásról telefonjára egy értesítő SMS-t valamint e-mailt kap, mely tartalmazza az assistance kötvény azonosítóját is.
Az Előfizető személyes adatai, hívószáma és az az információ, hogy az Előfizető rendelkezik- e az adott tranzakció végrehajtásához elegendő egyenleggel, kizárólag a szolgáltatás nyújtásának céljából átadásra kerül az Europ Assistance Magyarország Kft. (Székhely: 0000, Xxxxxxxx, Xxxxx xxxx 00-00., Cégjegyzékszám: 01-09-565790) részére.
2.16. Vasúti menet- és helyjegy vásárlása
A Szolgáltató a MobilVásárlás Szolgáltatás keretében elérhetővé teszi az Előfizetők részére, hogy a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. internetes jegyvásárlási felületén kezdeményezett vasúti menetjegy és hely-, illetve pótjegy vásárlásuk díját SMS-ben egyenlíthessék ki.
A szolgáltatást mind Előre Fizető, mind Utólag Fizető Előfizetők igénybe vehetik, Előre Fizető ügyfelek aktuális egyenlegük terhére, míg az Utólag Fizető Előfizetők havi telefonszámlájukban megjelenítve, a Mobilvásárlást szabályozó mindenkori hatályos ESZSZF általános rendelkezései szerint.
Mobilvásárlás szolgáltatás keretében kizárólag teljes árú (vagy annak minősülő) menetjegy és hely-, illetve pótjegy fizethető ki mobilegyenleg terhére.
A menetjegyek és hely-, illetve pótjegyek díjait a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. mindenkori hatályos díjszabása (lsd. belföldi vasúti menetdíjtáblázat, xxx.xxx-xxxxx.xx) határozza meg.
Ezen felül megfizetendőek az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című mellékletében megállapított SMS díjak a tranzakció során felhasznált SMS-ek vonatkozásában, és az esetlegesen felszámított tranzakciós díj, amennyiben az Általános Szerződési Feltételek 1. számú Díjszabás című melléklete ezt tartalmazza.
Egy vásárlási tranzakció (kosár) értékhatára: maximum bruttó 7.500 Ft. A vásárlás lépései a következők:
1.Belépés
Az Előfizető Internet kapcsolata segítségével a MÁV-START honlapján (xxx.xxx-xxxxx.xx) keresztül tudja kiválasztani a megvásárolni kívánt menetjegyeket és hely-, illetve pótjegyeket.
2.Regisztráció
A vásárlás elindításához az Előfizetőnek a MÁV-START honlapon keresztül, email címe megadásával szükséges regisztrálnia.
3.Utazás kiválasztása
Az Előfizető kiválasztja a járatot (indulás helye, célállomás, dátum), a konkrét járat kiválasztása után pedig megadja a vásárolandó jegyek darabszámát, az utazási osztályt (1. osztály vagy 2. osztály), illetve a megvásárolni kívánt menetjegyek és hely-, illetve pótjegyek típusát, továbbá kiválasztja, hogy csak egy útra szóljon a jegy, vagy legyen menettérti. (Menettérti jegy kiválasztása esetén a korábban részletezett módon a visszaút adatait is meg lehet adni.)
4. Jegyek kiválasztása
A „Jegy a kosárba” gombra kattintva a jegyet a kosárba teszi az Előfizető, majd „Helyfoglalás és fizetés” gombra kattintva, a beérkezett igény alapján a rendszer megállapítja a fizetendő összeget és a fizetési tranzakcióhoz szükséges egyéb paramétereket, illetve az oldalon összegezve megjelennek a kiválasztott jegyek adatai. Előfizető a mobilvásárlás fizetési módot választva, mobil telefonszáma megadásával kezdeményezi a vásárlást.
5. Fizetési felhívás
Az Előfizető vásárlásra vonatkozó és annak adatait összefoglaló jóváhagyási kérést kap SMS-ben a +36708100000-es központi számról (illetve a honlapon is tájékoztatást kap teendőiről), melyben tájékozódik a vásárlás ellenértékéről.
6. Fizetés:
Amennyiben helyesek a visszaigazolt adatok, az Előfizetőnek tetszőleges tartalmú SMS üzenettel – kivéve a “Nem” szót, amely a tranzakció elutasítását jelenti – meg kell erősítenie a vásárlási szándékot. Amennyiben a megerősítő SMS nem érkezik meg 3 percen belül vagy a nem szót tartalmazza, abban az estben a vásárlás törlésre kerül.
7. Vásárlási értesítés:
A jóváhagyást követően az Előfizető a weboldalon tájékoztatást kap a sikeres vásárlásról, majd a MÁV-START Zrt.-től SMS-ben egy, a sikeres vásárlást nyugtázó üzenetet is kap a menetjegy kiváltásához szükséges – a MÁV-START informatikai rendszere által kiadott – 10 jegyű kóddal. A kód a vásárlást követően az Előfizetői felületeken megtekinthető.
8. Jegyátvétel:
Az utas a 10 jegyű azonosító kód segítségével kényelmesen és rugalmasan, akár a vonat indulása előtt közvetlenül is átveheti a jegyét a nagyobb vasútállomásokon elhelyezett jegykiadó kioszkokból. Amennyiben az ügyfél az „otthon nyomtatott jegy” szolgáltatás lehetőségével él, a válasz SMS-ben nem kap azonosító kódot, a jegyet saját nyomtatóján tudja kinyomtatni a „Korábbi vásárlások” menüpontból, a sikeres vásárlást követően.
A szolgáltatás keretein belül menetjegyet legkorábban a tervezett utazás időpontja előtt 15 nappal lehet elővételben megvásárolni. A 100 km-en felüli távolságra kiadott menettérti jegyek esetében a menetjegyek érvénytartama az érvénytartam első napjától számított 15.
nap 24 óráig tart. Egyéb jegyekre a hagyományos papír jegyekre érvényes szabályok érvényesek.
Minden egyéb esetben a MÁV-START Zrt. általános Üzletszabályzata az irányadó (xxxx://xxx.xxx-xxxxx.xx/xxxxxxxxx_xxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxx.xxx).
A vásárlással vagy a honlap használatával kapcsolatos probléma vagy kérdés esetén a MÁVDIREKT 06-40-494949-es 0:00-24:00 óráig hívható kék számán, illetve az xxxxxxxxxx@xxx-xxxxx.xx e-mail címen érdeklődhet.
Az Előfizető személyes adatai, hívószáma és az az információ, hogy az Előfizető rendelkezik-e az adott tranzakció végrehajtásához elegendő egyenleggel, kizárólag a szolgáltatás nyújtásának céljából átadásra kerül a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. (1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 54- 60., cégjegyzékszám: 01-10-045551) részére.
2.17. Hangfelvételek letöltése
A Szolgáltató ügyfelei SMS-ben fizethetik ki hangfelvételek letöltésének díját a xxx.xxxxx.xx és a xxx.xxxxx.xx oldalakon. A hangfelvételek felhasználhatóságának terjedelmét és módját xxx.xxxxx.xx, illetve a xxx.xxxxx.xx oldalak üzemeltetője határozza meg.
A hangfelvételek díjait a honlap üzemeltetője határozza meg. A hangfelvételek díjain felül az SMS-ben történő fizetés esetén a Szolgáltató az elküldött SMS-ekért az Előfizető díjcsomagja szerinti hálózaton belüli normál díjas SMS-ek díját számítja fel
A szolgáltatást Előre Fizető és Utólag Fizető Előfizetők is igénybe vehetik a MobilVásárlás általános szabályai szerint.
A hangfelvételek letöltésének igénybevételi folyamata:
A mobil vásárlás menete azonos a regisztrációt követő és az instant (regisztráció nélküli) fizetési mód esetén.
A megvásárolni kívánt hangfelvételek kiválasztása után a fizetési módok közül a mobilvásárlást kell kiválasztani. Amennyiben az ügyfél a regisztráció utáni vásárlást választotta, akkor a regisztrációkor megadott telefonszámra indul a vásárlás, ha az instant mobilvásárlást választotta, akkor közvetlenül a fizetéskor meg kell adnia a fizetéskor használni kívánt mobil telefonszámot. A telefonszám beírása után az Előfizető egy jóváhagyást kérő SMS-t kap, melyet az SMS-ben leírtaknak megfelelően (a „nem” szó kivételével bármilyen szó, akár üres SMS visszaküldésével) kell visszaigazolnia (pl.: „Ok”) a
x00-00-000-0000 számra. Az elküldött SMS árazása az Előfizető tarifacsomagja szerint normál díjon történik.
Sikeres visszaigazolás esetén terhelésre kerül a szolgáltatás díja és a tranzakciós díj, amennyiben van, melyről az Előfizető SMS-ben értesül.
Amennyiben a visszaigazolás 3 percen belül nem történik meg, vagy az Előfizető a „Nem” szót küldi vissza, a tranzakció sikertelenül zárul, melyről az Előfizető SMS-ben értesítést kap.
Sikeres fizetést követően a megvásárolt dalok a letöltés menüből, a letöltés gombra kattintva tölthetők le.
További tájékoztatás kapható a hanganyagok letöltésével és a honlappal kapcsolatban az adott oldalon a „Segítség" gombra kattintva, valamint a xxxxx.xx ügyfélszolgálata elérhető a xxxxxxx@xxxxx.xx e-mail címen vagy a 00-0-000-0000 telefonszámon.
3. Felvonó Távfelügyelet
3.1. Az Előfizető
Jelen szolgáltatás kizárólag Üzleti Előfizetők számára elérhető, ennek következtében az itt nem szabályozott kérdésekben az Előfizetői Szerződés és az Üzleti Általános Szerződési Feltételek az irányadók.
Az Előfizetői Szerződés a Felvonó Távfelügyelet szolgáltatás igénybevétele kapcsán a Szolgáltató által szokásosan használt előfizetői szerződések mintájára jött létre, ugyanakkor a jelen Felvonó Távfelügyelet szolgáltatás nem minősül hírközlési szolgáltatásnak.
3.2. A szolgáltatás tárgya
A Szolgáltató vállalja az Előfizető üzemeltetésében lévő, a az Előfizető és a Szolgáltató között létrejött Előfizetői Szerződés mellékletét képező listán felsorolt épületekben található felvonókban kétirányú hangkapcsolatot lehetővé tevő lift vészjelző rendszer (Jolla M2m 36- 81) kiépítését és üzemeltetését az előírások szerint, az alábbi feltételekkel.
3.3. A Szolgáltatás megkezdéséhez szükséges eszközök:
A szolgáltatás megkezdéséhez Előfizetőnek rendelkeznie kell a vészjelző rendszerrel kompatibilis (Jolla M2m 36-81) vészjelző berendezéssel.
Előfizető a Szolgáltató beszerelést végző partnerétől kedvezményes, legfeljebb 5.000 Ft + Áfa áron vásárolhat megfelelő eszközt.
Előfizetőnek a szolgáltatáshoz szükséges SIM kártyát a beszerelést végző partner szállítja ki a beszerelés időpontjában. A SIM kártya költségét a jelen Egyéb Szolgáltatások Szerződési Feltételeiben meghatározott szolgáltatás díja tartalmazza, az külön díjként nem kerül felszámításra.
Előfizető részére Szolgáltató beszerelő partnere kedvezményes áron biztosít a vészjelző berendezés használatához szükséges tabló alapmodellt, amennyiben ezt az igényét Előfizető jelzi Szolgáltató beszerelő partnere felé.
3.4. A vészjelző berendezés beszerelése és üzembe helyezése:
Szolgáltató vállalja, hogy az Előfizetői Szerződés mellékletében megadott létesítési címeken található felvonókba a vészjelző rendszer helyszíni elemét az előírásoknak megfelelően beszereli és a központi rendszerbe azt bekapcsolja.
A helyszíni elem beszerelésére az Előfizetői Szerződés mellékletében meghatározott műszaki kapcsolattartóval előzetesen egyeztetett időpontban kerül sor.
A helyszíni beszerelésre Szolgáltató a szerződés megkötésétől számított 12 munkanapon belül készen áll.
A helyszíni beszereléshez Előfizetőnek aktiválnia kell a szolgáltatást. Az aktiválás a 1270-es szám felhívásával, a szerződésen szereplő telefonszám és ügyfélbiztonsági kód megadását követően az adott felvonóhoz tartozó telefonszámhoz tartozó tiltás megszűntetésének kérésével végezhető el. A tiltás feloldását Szolgáltató legfeljebb 48 órán belül elvégzi. Szolgáltató csak abban az esetben vállalja a helyszíni beszerelést, ha annak tervezett időpontja előtt a szolgáltatás aktiválása megtörténik.
Előfizető köteles a szolgáltatást aktiválni a szerződés megkötését követő 60 napon belül. A helyszíni beszerelés ideje alatt a felvonó nem használható.
A helyszíni beszereléshez Előfizető biztosítja a felvonóhoz (elektronika, gépház stb.) való hozzáférést és amennyiben szükséges, a felvonó üzemeltetőjének, karbantartójának jelenlétét.
Mentéssel együtt igénybe vett szolgáltatás esetén a helyszíni beszereléskor Előfizető az Előfizetői Szerződés mellékletét képező kulcs átadási jegyzőkönyv kitöltése mellett átadja az épületbe történő bejutáshoz, illetve a mentéshez szükséges kulcsokat Szolgáltatónak. Szolgáltató vállalja, hogy az átvett kulcsokat megfelelően kezeli, csak jelen szolgáltatás céljára használja. Szolgáltató felelőssége, hogy a kulcsokhoz illetéktelen személyek ne jussanak hozzá. Szolgáltató teljes körű felelősséget vállal a kulcsok nem megfelelő kezeléséből származó károkért. A szerződés bármely okból történő megszűnésekor Előfizető kérésére Szolgáltató a kulcsokat jegyzőkönyv kitöltése mellett visszajuttatja Előfizetőnek. Előfizető vállalja, hogy amennyiben bármely érintett zár lecserélésre kerül, erről haladéktalanul értesíti Szolgáltatót és az új zárhoz tartozó kulcsot átadja a jelen pont szerinti kulcs átadási jegyzőkönyv felvételével. Egyúttal a használaton kívüli kulcsokat Szolgáltató visszajuttatja az Előfizetőnek.
A beszerelést követően a rendszer azonnal működőképes, azonban a tényleges működtetéshez a fenti módon elvégzett aktiválás szükséges.
Amennyiben adott felvonó esetén a helyszíni elem létesítése, vagy a központi rendszerbe történő bekapcsolása, illetve a műszakilag megbízható szolgáltatás nyújtása Szolgáltató megítélése szerint nem lehetséges, úgy Szolgáltató jogosult az Előfizetői Szerződéstől elállni.
3.5. Vészjelző berendezés üzemeltetése, karbantartása:
Szolgáltató vállalja, hogy az Előfizetői Szerződés mellékletében szereplő felvonókba szerelt, a rendszer helyszíni elemét biztosító eszköz működését legalább naponta távoli lekérdezéssel ellenőrzi, az eszközt a szerződés teljes időtartama alatt karbantartja, az esetleges meghibásodásokat a helyszínen javítja. A lift egyéb elemeinek karbantartásáért Szolgáltató nem felel, azért kifejezetten és kizárólagosan Előfizető felelős.
A szolgáltatási díj magában foglalja a rendeltetésszerű működés mellett, a vészjelző berendezésben bekövetkezett hibák helyszíni javítását, az alkatrészek vagy a teljes eszköz esetleges cseréjét (kivéve a mozgó alkatrészeket), a kiszállási- és munkadíjat és anyagköltséget.
Amennyiben a hibát a nem rendeltetésszerű használat, nem megfelelő üzemeltetési körülmények (pl. beázás, túlfeszültség, külső behatás), nem a Szolgáltató, vagy a Szolgáltató nevében eljáró személy általi szerelés, vagy a mozgó alkatrészek kopása okozza, a javítás költsége az Előfizetőt terheli. Ilyen esetekben Szolgáltató a javítás megkezdése előtt, vagy a hiba okának felderítésekor értesíti Előfizetőt arról, hogy a javítás költsége Xxxxxxxxxx terheli. Amennyiben a javítást Xxxxxxxxx nem igényli, csak a kiszállási díj kerül felszámításra.
Amennyiben Szolgáltató a rendszer automatikus ellenőrzése során hibát észlel, azt naplózza és haladéktalanul tájékoztatja az Előfizetői Szerződés mellékletében megadott műszaki kapcsolattartót.
Az automatikus ellenőrzés során észlelt vagy az Előfizető Szerződés törzsszövegében meghatározott kapcsolattartója által vagy az Előfizetői Szerződés mellékletében meghatározott műszaki kapcsolattartója által bejelentett hiba elhárítását Szolgáltató köteles az észleléstől/bejelentéstől számított 24 órán belül megkezdeni.
Nem megfelelően működő vészjelző berendezés esetén Előfizető felelőssége, hogy a felvonó üzemeltetését a jogszabályoknak megfelelően szüneteltesse. A felvonó üzemeltetésének
szüneteltetése abban az esetben is Xxxxxxxxx felelőssége, ha a berendezés működésképtelenségét a szolgáltatás Szolgáltató általi korlátozása vagy szüneteltetése okozza. Szolgáltató nem vállal felelősséget azokért a károkért, amelyek a működőképes vészjelző rendszer hiányából fakadtak, ha Előfizető tudhatott a hibáról, de nem állította le a felvonó működését.
Jelen szolgáltatás nem váltja ki a felvonó biztonságos működőképességének előírások szerinti rendszeres ellenőrzését. Szolgáltató kizárólag a vészjelzést és kétirányú hangkapcsolatot lehetővé tevő eszköz működőképességét ellenőrzi.
3.6. Adatvédelem, adatszolgáltatás, adatváltozás:
Előfizető tudomásul veszi, hogy a Felvonó Távfelügyeleti szolgáltatás nyújtásának feltétele, hogy a Szolgáltató a kapcsolattartó személyes adatait [születési név, születési hely és idő, telefonszám, e-mail cím-amennyiben ezeket szolgáltatta -, lakóhely, tartózkodási hely, elektronikus elérhetőségével kapcsolatos adatok– amennyiben ez rendelkezésre áll] illetve az Előfizetői Szerződéssel kapcsolatos egyéb adatokat kezelje és az Általános Szerződési Feltételekben, illetve az Előfizetői Szerződésben meghatározott adatkezelésen túl a szolgáltatás nyújtásában részt vevő Cardware Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 2049 Diósd, Panoráma u 3, cégjegyzékszám: 13 09 071978, adószám: 12134232-2-13) (a továbbiakban: „Cardware Kft.”) részére átadja, ehhez az adatátadáshoz és az átadott személyes és egyéb adatai Cardware Kft. általi, kizárólag jelen szerződésben foglalt szolgáltatáshoz kapcsolódó kezeléséhez hozzájárul.
Előfizető hozzájárul továbbá a fenti személyes adatok I-mobile Telecom Korlátolt felelősségű társaság (székhely. 0000 Xxxxxxxx, Xxxxx xxxx 00-00, xxxxxxxxxxxxxx: 00-00-000000, Adószám: 12020050-2-41) (a továbbiakban: „I-Mobile Kft.”) általi kezeléséhez, tekintettel arra, hogy I-Mobile Kft. a Szolgáltató nevében jogosult Előfizetővel az Előfizetői Szerződést megkötni.
A fenti 9.1 pontban meghatározott adatok kezelésének célja kizárólagosan az Előfizetői Szerződés teljesítéséhez kapcsolódó adatkezelést jelenti. A Szerződés szerinti szolgáltatás biztonságossága és visszaellenőrizhetősége végett történik.
Előfizető hozzájárul a riasztások során készült hangfelvételek tárolásához és célhoz kötött felhasználásához. Szolgáltató vállalja az adatok, hangfelvételek adatvédelmi törvénynek megfelelő kezelését. A hangfelvételek meghallgatása kizárólag célhoz kötötten (pl. panaszkezelés) történhet. A Szolgáltató a rögzített hanganyagokat az Előfizetői Szerződés megszűnését követő egy évig tárolhatja. Előfizető hozzájárul, hogy a rögzített hanganyagokhoz a szolgáltatás nyújtásában részt vevő Cardware Kft. a szolgáltatás nyújtásának céljából adatfeldolgozóként hozzáférjen.
Az Előfizető rendelkezésére álló vagy a rendelkezésére bocsátott személyes adatokat, ideértve a riasztás nyomán rögzített hangfelvételeket is, Előfizető kizárólag az Előfizetői Szerződésben és mellékleteiben meghatározott célra és terjedelemben jogosult kezelni. Ez alól kivételt képez, ha az Előfizető külön, a személyes adat tulajdonosától beszerzett hozzájárulás alapján jogosult a személyes adatok kezelésére.
Az adatok az adattulajdonos előzetes tájékoztatása és engedélye nélkül harmadik személy részére nem kerülnek átadásra, ide nem értve a fenti felhatalmazás alapján a Cardware Kft-t, az I-Mobile Kft-t, illetve a jogszabályokban meghatározott eseteket. Az adattulajdonos az adatvédelmi és elektronikus hírközlési jogszabályokban meghatározott módon és esetekben a Vodafone Magyarország Zrt. 1476 Budapest, Pf.:350. postai és az
xxxxxxxxxxxxxxx.xx@xxxxxxxx.xxx elektronikus címeken keresztül kérheti a nyilvántartott személyes adatainak törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatását.
Szolgáltató a vészhívások hangrögzítésének tényéről a felvonó fülkéjében elhelyezett felirattal tájékoztatja a felvonó utasait.
A Szolgáltató az Előfizető által átadott adatokban történő bármilyen módosítást csak írásban fogad el.
Az Előfizető az Előfizetői Szerződésben rögzített adataiban bekövetkezett változást köteles haladéktalanul bejelenteni a Szolgáltatónak. Előfizető köteles továbbá elérhetőségeit folyamatosan karban tartani a Jolla rendszerben a megfelelő értesítések érdekében.
3.7. Elállási jog:
A szerződéstől elállni írásbeli nyilatkozattal, a szolgáltatás teljesítésének megkezdése előtt, indokolt esetben lehetséges.
Az eszközök felszerelése és a sikeres teszt lefolytatása után a szerződéstől való elállásra az Előfizetőnek nincsen lehetősége.
Szolgáltató kifejezetten jogosult elállni a szerződéstől amennyiben adott felvonó esetén a helyszíni elem létesítése, vagy a központi rendszerbe történő bekapcsolása, illetve a műszakilag megbízható szolgáltatás nyújtása Szolgáltató megítélése szerint nem lehetséges.
Elállás esetén egyik fél sem tartozik a másik félnek bármilyen, az Előfizetői Szerződéshez kapcsolódóan felmerült költségei megtérítésére.
Előfizető tudomásul veszi, hogy Szolgáltatótól nem követelhet bíztatási kárt a Szolgáltató elállása esetén.
3.8. A szerződés megszűnése:
Szolgáltató jogosult írásbeli felszólítást követően 30 napra a szerződést felmondani, ha az Előfizető a szolgáltatást a szerződés megkötését követő 60 napon belül.nem aktiválta.
3.9. Előfizetés módosítása
Felvonó Távfelügyelet tarifával vásárolt előfizetés tarifáját átváltani más típusú tarifára nem lehet. Előfizető határozatlan idejű szerződéssel vásárolt előfizetését kizárólag ”Felvonó távfelügyelet BP”, „Felvonó távfelügyelet MO” és „Felvonó távfelügyelet N” tarifacsomagokra változtathatja meg. Határozott idejű szerződés esetén a tarifacsomagot kizárólag ”Felvonó távfelügyelet BP (5 év)”, „Felvonó távfelügyelet MO (5 év)” és „Felvonó távfelügyelet N (5 év)” tarifacsomagokra változtathatja meg.
Felvonó távfelügyelet tarifával vásárolt előfizetések felfüggesztését Előfizető nem kezdeményezheti.
A szolgáltatás helyének megváltoztatására Előfizetőnek lehetősége van az eszköz ki- és beszerelési költségének megfizetése mellett (30.000 Ft + Áfa/felvonó). Előfizető kötelessége a módosult adatok írásban történő bejelentése Szolgáltató felé.
3.10. Szolgáltatási díjak:
A felek a szolgáltatási díj összegét határozatlan időtartamú szerződés esetén az alábbiakban határozzák meg. A szolgáltatási havidíj adott felvonóhoz tartozó SIM kártya tiltásának megszüntetésétől fizetendő.
Felvonó távfelügyelet | Belépési díj | Havidíj |
Mentéssel Budapest közigazgatási területén belül (”Felvonó távfelügyelet BP”) | 80 500 Ft+áfa | 6 500 Ft+áfa |
Mentéssel az ország más területén („Felvonó távfelügyelet MO”) | 80 500 Ft+áfa | 9 400 Ft+áfa |
Mentés nélkül az ország bármely területén („Felvonó távfelügyelet N”) | 80 500 Ft+áfa | 4 500 Ft+áfa |
A belépési díj az első számlával fizetendő.
A felek a szolgáltatási díj összegét 60 hónapos határozott időtartamú szerződés esetén az alábbiakban határozzák meg. A szolgáltatási havidíj adott felvonóhoz tartozó SIM kártya tiltásának megszüntetésétől fizetendő.
Felvonó távfelügyelet | Belépési díj | Kedvezményes belépési díj | Havidíj |
Mentéssel Budapest közigazgatási területén belül ) (”Felvonó távfelügyelet BP (5 év)”) | 80500 Ft+Áfa | 0 Ft+áfa | 8000 Ft+áfa |
Mentéssel az ország más területén („Felvonó távfelügyelet MO (5 év)”) | 80500 Ft+Áfa | 0 Ft+áfa | 11 000 Ft+áfa |
Mentés nélkül az ország bármely területén („Felvonó távfelügyelet N (5 év)”) | 80500 Ft+Áfa | 0 Ft+áfa | 6 000 Ft+áfa |
A 7.3-as pontban meghatározott esetekben érvényesítendő díjak: Kiszállási díj:
• Kiszállási díj Budapesten: 6 000 Ft+Áfa/alkalom, vagy
• Kiszállási díj Budapesten kívül: 15 000 Ft+Áfa/alkalom; Munkadíj: 9 900 Ft+Áfa/alkalom/felvonó;
Anyagköltség: a hiba típusától függő összeg, az eszköz megvizsgálása után kerül megállapításra.
3.11. A mentés menete:
Szolgáltató vállalja, hogy az Előfizetői Szerződés mellékletében megadott felvonókból a beszerelt eszközökön indított vészhívást minden esetben, folyamatosan, az év minden napján, a nap 24 órájában központi rendszerében fogadja, naplózza, regisztrálja, a hívás helyét azonosítja és a vészhívást kezeli az előírásoknak megfelelően.
A beérkező vészhívásra a rendszer a fülke utasainak azonnal automatikus választ ad, amely tájékoztat arról, hogy a jelzést fogadták, a mentési folyamat megkezdődött.
Mentési szolgáltatással együtt értékesített szolgáltatás esetén a mentésért felelős személyzet lehetőleg azonnal, de legfeljebb 3 percen belül kétirányú, élő hangkapcsolatot létesít a felvonófülkében tartózkodókkal. A hangkapcsolat célja a fülkében rekedtek megnyugtatása
és a helyzet pontos felmérése. A hangkapcsolat a kapcsolat felépülésétől kezdődően 180 mp hosszan tart, majd automatikusan bontásra kerül. A bontást követően újabb vészjelzés küldésére, ezzel a kapcsolat újbóli felépítésére lehetőség van.
Mentési szolgáltatás nélkül értékesített szolgáltatás esetén a vészhívást követően a rendszer az 5.18-as pontban meghatározott módon élő hangkapcsolatot létesít az Előfizető által megadott mentési szám és a fülkében tartózkodók között. A hangkapcsolat a kapcsolat felépülésétől kezdődően 180 mp hosszan tart, majd automatikusan bontásra kerül. A bontást követően újabb vészjelzés küldésére, ezzel a kapcsolat újbóli felépítésére lehetőség van.
A hangkapcsolat bontására a 180 mp-es időszakon belül a fülke utasai részéről nincs lehetőség.
A vészjelzést adó felvonó azonosítását a mentőszemélyzet számára a rendszer automatikusan végzi.
Jelen szolgáltatási szerződés kifejezetten a felvonói vészhelyzetek, kiemelten a felvonóba rekedt utasok kimentésének megszervezésére szolgál. Egyéb bejelentések (másik felvonó működésképtelensége, ház infrastruktúrájával kapcsolatos problémák stb.) a felvonó vészjelzőjén keresztül nem kezelhetőek.
A központi rendszeren minden vészhívás és mentőcsapat riasztás ténye és adatai (eseménynapló), illetve a hangkapcsolatokban lefolytatott beszélgetések rögzítésre kerülnek. Az eseménynaplót és a rögzített hangfelvételeket Szolgáltató legalább egy évig, de legfeljebb a szerződés megszűnését követő egy évig őrzi meg. Előfizető az Előfizetői Szerződés 3. sz. mellékletében meghatározott felvonókra vonatkozó események naplóját jogosult megtekinteni, kikérni.
A felvonó felügyelet számítógépes felhasználói felülete internet (web) alapú. A rendszerhez való hozzáféréshez egy internet hozzáférésre és valamilyen böngésző programra (Internet Explorer, Opera, Mozilla stb.) van szükség.
A web alapú felhasználói interfész egy biztonságos kapcsolatot alakít ki az Előfizető számára (https, belépési jelszó használata) amely biztosítja az adatok titkosságát és biztonságát.
A rendszer adatbázisa (Továbbiakban: Jolla) alapkialakításban a xxxxx://xxx.xxxxx.xx felületen keresztül érhető el a megfelelő felhasználói név és jelszó megadása után.
Az Előfizető a felhasználónevet és jelszót legkésőbb a beszerelést követő 5 munkanapon belül e-mailben, a kapcsolattartó telefonján SMS-ben vagy a beszereléskor személyesen kapja meg Szolgáltatótól.
A kapcsolat biztonságos (httpS), az adatokat csak az arra jogosult láthatja.
A rendszerben megtekinthetőek az életjelek, hibaüzenetek és egyéb események, valamint az archivált riasztások, a felvonó azonosítójával, címével, a riasztás időpontjával és az esemény befejezésének időpontjával.
A rendszerben beállított alapértékek megváltoztatása az Előfizető felelőssége, a szolgáltatás megfelelő minőségét Szolgáltató az alapbeállításokkal vállalja.
3.12. A szolgáltatás terjedelme mentéssel előfizetett szolgáltatás esetén:
Szolgáltató vállalja, hogy az Előfizetői Szerződés mellékletében megadott felvonókból érkező vészhívás esetén minden esetben megfelelő képesítéssel, vizsgával rendelkező mentőszemélyzetet küld a helyszínre, aki a lehető leggyorsabban, de 90%-os biztonsággal
legfeljebb 30 percen belül megkezdi a helyszíni mentést és mindent megtesz a liftben rekedt személy(ek) szakszerű kimentése érdekében.
A mentőszemélyzet kiküldésétől Szolgáltató kizárólag akkor tekinthet el, ha a felvonóban tartózkodók egyértelműen jelzik, hogy vészhelyzet nem áll fenn, a felvonó rendeltetésszerűen működik, vagy a felvonót el tudták hagyni. A kiküldésre szintén nincs szükség, ha a felvonóvezérléssel megfelelően integrált helyszíni elem jelzi, hogy a felvonó mozgásban van, vagy emeleten szintben áll nyitott ajtókkal, illetve, ha a beérkező vészjelzések jellegéből, gyakoriságából vagy a vészjelző berendezés státuszjeleiből egyértelműen megállapítható, hogy a vészjelzést a vészjelző berendezés műszaki hibája okozta, a vészjelző gombot nem nyomták meg. Szolgáltató mentőszemélyzetet küld abban az esetben is, ha a vészjelzést követően a felvonó utasai nem jelentkeznek, nem válaszolnak a mentésért felelős személyzet kérdéseire.
A havidíj tartalmaz havonta és liftenként 4 kiszállást, ezen belül a szolgáltató díjat nem számol fel még téves riasztás esetén sem. Adott hónapban az 5. kiszállástól kezdve Szolgáltató jogosult kiszállásonként 3000 Ft + Áfa kivonulási díjat kiszámlázni Előfizetőnek.
Szolgáltató a szerződésben megadott, vagy a Jolla rendszerben beállított e-mail címre értesítést küld Előfizetőnek adott hónapban azonos felvonóhoz történt második, és minden azt követő vészjelzés miatti kiszállást követően. Amennyiben a téves riasztásokat a lift meghibásodása okozta, Előfizető felelőssége a hiba elhárításáról gondoskodni.
Amennyiben a mentés sikertelen, Szolgáltató értesíti a Tűzoltóságot, vagy más módon gondoskodik arról, hogy a mentési folyamat ne szakadjon meg. Szolgáltató vállalja, hogy mindent megtesz a mentés sikerességéért, de nem vállal felelősséget a mentés esetleges sikertelenségéért, illetve a mentés érdekében bekövetkezett, szükségesen okozott károkért, illetve sikertelenség miatt bekövetkező esetleges károkért.
3.13. Az Előfizető kötelezettségei mentési szolgáltatás nélkül előfizetett szolgáltatás esetén:
A megfelelő képesítéssel rendelkező mentőszemélyzet és annak folyamatos elérhetősége biztosítása az Előfizető felelőssége.
A mentésért és a mentőcsapatok szervezéséért minden esetben Előfizető felelős. Sikertelen mentés esetén Szolgáltatót semmilyen felelősség nem terheli.
A mentőcsapatok ügyeleti telefonszámai a Jolla rendszerben állíthatóak be és változtathatóak meg. A megfelelő telefonszámok beállítása az Előfizető felelőssége. A szolgáltatás indulásakor kezdőértéknek a kapcsolattartó telefonszáma kerül beállításra, ezt Xxxxxxxxx felelőssége megváltoztatni. (Amennyiben az Előfizetői Szerződés törzsszövegében megadott kapcsolattartóhoz és a szerződés 3. sz. mellékletben megadott műszaki kapcsolattartóhoz tartozó telefonszám eltér, a szolgáltatás indításakor a szerződéses kapcsolattartó telefonszáma kerül beállításra.)
A mentés során a központ a Jolla rendszerben beállított telefonszámokat a beállítás sorrendjében kezdi el tárcsázni, amennyiben a hívott szám nem elérhető, foglalt vagy nem válaszol, a központ a soron következő számot hívja fel a riasztással kapcsolatban. A riasztási láncba beállított előfizetéseken a hangposta szolgáltatást ki kell kapcsolni, amennyiben valamely előfizetésen a riasztáskor a hangposta bekapcsol, a központ a hívást sikeres hívásként zárja le, a riasztási lánc ezzel megszakad a mentés sikertelenségét okozva
Annak érdekében, hogy minden esetben legyen elérhető mentőszemélyzet, javasolt minél több hívószámot beállítani a riasztási láncba. A megadható telefonszámok száma 1-8 db között szabadon beállítható.
3.14. Az Előfizetőnek az Előfizetői Szerződés fenntartásával kapcsolatos kötelezettségei és megszegésük jogkövetkezményei 60 hónapos határozott idejű szerződés esetén:
Felhívjuk Előfizető figyelmét, hogy az Előfizetői Szerződést annak határozott időtartama alatt (60 hónap) rendes felmondással nem mondhatja fel.
Az Előfizető a Szolgáltató részére az aktuális havi számlájával egyidejűleg kötbért köteles fizetni a kapott kedvezményekre tekintettel, ha az Előfizetői Szerződés határozott időtartama alatt az Előfizető érdekkörében felmerülő okból a szolgáltatás korlátozására vagy az Előfizetői Szerződés megszüntetésére kerül sor. Az Előfizető érdekkörében felmerülő oknak számít többek között a szolgáltatás számlatartozás miatt történő korlátozása is.
A kötbér összege: amennyiben a jelen pontban meghatározott feltételek az Előfizetői Szerződés hatályba lépését követő egy éven belül következnek be, úgy egyedi előfizetői szerződésenként (hívószámonként) 82.000 Ft, amennyiben egy éven túl, de 2 (két) éven belül következnek be, úgy egyedi előfizetői szerződésenként (hívószámonként) 65.000 Ft, amennyiben két éven túl, de három éven belül következnek be, úgy egyedi előfizetői szerződésenként (hívószámonként) 48.000 Ft, amennyiben három éven túl, de négy éven belül következnek be, úgy egyedi előfizetői szerződésenként (hívószámonként) 31.000 Ft, amennyiben négy éven túl, de öt éven belül következnek be, úgy egyedi előfizetői szerződésenként (hívószámonként) 14.000 Ft.
Az Előfizető kötbérfizetés terhe mellett vállalja, hogy az Előfizetői Szerződés megkötését követően a határozott idejű szerződés ideje alatt nem vált tarifacsomagot. Előfizető Felvonó távfelügyelet tarifacsomagba aktivált előfizetését kizárólag ”Felvonó távfelügyelet BP (5 év)”,
„Felvonó távfelügyelet MO (5 év)” és „Felvonó távfelügyelet N (5 év)” tarifacsomagokra változtathatja meg. Amennyiben a fenti feltételek nem teljesülnek, úgy az Előfizető a fenti pontban írtak megfizetésén túl további 39.990 kötbért köteles fizetni
Tekintettel arra, hogy a felek között az Előfizetői Szerződés határozott időre jött létre, annak lejártát követően az Előfizetői Szerződés azonos feltételek mellett határozatlan idejű szerződésre módosul a következő feltételek szerint:
Abban az esetben változik az Előfizetői Szerződés határozatlan idejűvé, ha a határozott idő (60 hónap) lejártát megelőzően 60 nappal egyik fél sem intéz a másik félnek olyan tartalmú nyilatkozatot, amely az Előfizetői Szerződés megszűnésére irányulna.
Attól kezdődően, hogy az Előfizetői Szerződés a felek fenti nyilatkozatának elmaradása eredményeként határozatlan idejű szerződésre módosul, az Előfizetői Szerződést bármelyik fél felmondhatja írásban a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeinek a határozatlan idejű előfizetői szerződésre vonatkozó rendelkezései szerint.
4. Vodafone PC Security
A Vodafone PC Security szolgáltatást mind Előre Fizető, mind Utólag Fizető Előfizetők igénybe vehetik. A szolgáltatás tartalma: vírusirtó, tűzfal, böngészővédelem, spam- és adathalászat szűrés, tartalomszűrés és pop-up (felugró ablak) blokkoló, szülői felügyelet.
A szolgáltatás Utólag Fizető Előfizetők számára havidíjért, Előre Fizető Előfizetők számára időszaki díjért vehető igénybe.
A Vodafone PC Security szolgáltatás díjazása:
Előre Fizető Előfizetőknek:
Időszaki díj (30 napra) | |
Vodafone PC Security 1 gépre | 490 Ft |
Vodafone PC Security 3 gépre | 990 Ft |
Utólag Fizető Előfizetőknek:
Havidíj | |
Vodafone PC Security 1 gépre | 490 Ft |
Vodafone PC Security 3 gépre | 990 Ft |
Vodafone PC Security 10 gépre | 3090 Ft |
Vodafone PC Security 25 gépre | 6090 Ft |
A Vodafone PC Security csomagok (1 vagy több gépre) abban különböznek egymástól, hogy a kapott kulccsal hány gépen lehet egyidejűleg aktiválni a szolgáltatást.
A szolgáltatás megrendelése és lemondása
A szolgáltatás használatához elengedhetetlen:
• a PC Security alkalmazás letöltése a xxx.xxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxx oldalról és telepítése a számítógépen (egyes esetekben ez már előre telepítve van a megvásárolt eszközön),
• aktív Vodafone PC Security szolgáltatás megléte (a Vodafone egyes tarifacsomagjaihoz opcionálisan biztosíthatja a szolgáltatást),
• licenszkulcs beírása az alkalmazásba (megrendelhető, illetve a Vodafone egyes tarifacsomagjaihoz opcionálisan adott szolgáltatás mellé automatikusan jár).
A xxx.xxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxx oldalon megtalálható PC Security alkalmazás az első letöltés alkalmával egy 30 napos díjmentes próbaidőszakot biztosít az Előfizetőnek, mely időszak lejártával a szolgáltatás megáll, ha licenszkulccsal nem hosszabbítja meg az Előfizető a használatot.
A Vodafone bizonyos tarifacsomagjaihoz opcionálisan biztosítja a Vodafone PC Security szolgáltatást, ilyen esetben a szolgáltatás a tarifacsomaggal egyidőben kerül aktiválásra, és a
szolgáltatásra vonatkozó kedvezmény lejártával az automatikusan fizetőssé válik függetlenül attól, hogy maga az alkalmazás letöltésre került-e, illetve a licenszkulccsal élesítették-e.
A Vodafone PC Security szolgáltatás bármikor megrendelhető illetve lemondható, valamint a váltás is lehetséges egyik csomagról a másikra SMS-ben, Online Ügyfélszolgálaton (xxx.xxxxxxxx.xx/xxxxxx-xxxxxxxxxxxxxxx), továbbá Utólag Fizető Előfizetők részére további lehetőség biztosított telefonon a hálózaton belülről díjmentesen hívható 1270-es számon, illetve a Vodafone üzletekben.
A szolgáltatás megrendelése és lemondása SMS-ben a 1270-re küldött kóddal:
Megrendelés | Lemondás | |
Vodafone PC Security 1 gépre | PCVED | XPCVED |
Vodafone PC Security 3 gépre | PCVED3 | XPCVED |
Vodafone PC Security 10 gépre* | PCVED10 | XPCVED |
Vodafone PC Security 25 gépre* | PCVED25 | XPCVED |
*Előre Fizető Előfizetők számára nem elérhető
A szolgáltatás számlázása a megrendeléstől számítva automatikusan elindul, illetve ha az Előfizető tarifacsomag mellé kapta és a kedvezményes időszak letelt. A szolgáltatás ezen esetekben is bármikor tetszőlegesen lemondható a fenti lehetőségek egyikével.
A szolgáltatás egyidejűleg csak a szolgáltatásban foglalt mennyiségű 1, 3, 10 vagy 25 gépen használható, azonban pl. a „Vodafone PC Security 1 gépre” szolgáltatás bármikor áttehető másik gépre, ennek feltétele, hogy a már aktivált gépről először törölni kell az alkalmazást, majd a másik gépen újra telepíteni, és a már kapott licenszkulcs újra felhasználható.
A Vodafone PC Security szolgáltatás az alábbi operációs rendszereken futtatható:
• Windows XP 32-bit: Home, Professional és Media Center kiadások; minden Service Pack.
• Windows 2000 Professional SP4 és ennél újabb verzió;
• Windows 7
• Windows Vista 32-bit és 64-bit: Starter, Home Basic, Home Premium, Business, Ultimate, Enterprise; minden Service Pack.
Minimális hardver követelmények:
Windows 2000, XP vagy Windows 7 | Vista | |
Operációs rendszer | Microsoft Windows 2000, Microsoft Windows XP | Microsoft Windows Vista verziók |
vagy Microsoft Windows 7 | ||
Szabad tárhely | 600 MB | 600 MB |
Böngésző | Internet Explorer 5.0 vagy frissebb | Internet Explorer 7.0 vagy frissebb |
5. Készülékbiztosítás
A Szolgáltató az alábbiakban, mint külön Készülékbiztosítási Általános Szerződési Feltételekben határozza meg a készülékbiztosítás igénybevételének szerződéses kikötéseit.
Vodafone Készülékbiztosítás
Ügyféltájékoztató és Általános szerződési feltételek
1. Biztosítási szerződés
A jelen biztosítási konstrukció a Biztosító és Vodafone között létrejött Csoportos Készülékbiztosítási Szerződés, valamint a Biztosított(ak) által aláírt Nyilatkozat(ok) és a jelen Ügyfél-tájékoztató és Általános szerződési feltételek alapján jön létre. (a továbbiakban: a „Szerződés”).
A jelen Általános Szerződési Feltételek tartalmazza a Biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX törvény 166. §-ban valamint a 10-es mellékletében meghatározott ügyféltájékoztatási követelményekre vonatkozó információkat is.
2. Biztosítási fedezet
(i) A Vodafone által a Biztosító részére megfizetett havi biztosítási díj ellenében – amely díjat a Biztosított köteles megtéríteni a Vodafone-nak - a Biztosító vállalja, hogy a Biztosított helyett megtéríti a Nyilatkozatban meghatározott Készülék javításának, illetve azonos vagy hasonló paraméterekkel (hasonló árkategória és funkcionalitás, akár új, akár felújított) rendelkező készülékre történő cseréjének költségét az alábbi esetekben:
A jelen Szerződés szerinti biztosítási fedezet a Biztosított által a Nyilatkozatban választott csomagtól függően
a következő Biztosítási Eseményekre terjed ki:
a. Vodafone Készülékbiztosítás Alap csomag esetén a Készülék Véletlenszerű Károsodására és Rongálására,
b. Vodafone Készülékbiztosítás Extra csomag esetén a Készülék Véletlenszerű Károsodására, Rongálására és Lopásra.
(ii) A biztosítás abban az esetben is kiterjed a Készülékre, ha a biztosítási esemény akkor következik be, amikor a Készüléket a természetes személy Biztosított Hozzátartozója vagy a jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezet Biztosított munkavállalója vagy vele egyéb munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló munkatársa jogszerűen használta, feltéve, hogy ezt a Biztosított tudtával és hozzájárulásával tette.
3. Területi hatály
A biztosítási fedezet Magyarország egész területére kiterjed. Bárhol máshol a világban a biztosítási fedezet a külföldi tartózkodás kezdetétől számított összesen harminc (30) naptári napig áll fenn bármely 12 hónapos Biztosítási Időszak alatt.
4. Meghatározások
4.1. Véletlenszerű Károsodás vagy Károsodás: a Készülék olyan véletlenszerű, hirtelen vagy előre nem látható károsodása, sérülése - beleértve a vízzel vagy más folyadékkal való érintkezés miatti károsodást is -, amely megakadályozza a Készülék rendeltetésszerű működését.
4.2. Adminisztrátor: a Marsh Kft. (Cím:0000 Xxxxxxxx, Xxxx xxxx 00-00.Xxx:x00-0-000-00-00 elérhető munkanapokon 9.00-17.00 óráig), amely a Biztosító megbízásából a Biztosítottak által benyújtott kárigények feldolgozását, adminisztrációját és rendezését végzi.
4.3. Kockázatviselés kezdete: az adott Készülékre vonatkozó Nyilatkozaton szereplő fedezet kezdetének dátuma.
4.4. Nyilatkozat: a Csatlakozási, és Változásbejelentési Nyilatkozat elnevezésű, a Biztosított által megtett írásbeli vagy más módon rögzített jognyilatkozat, amelynek keretében a Biztosított kéri a Csoportos Készülékbiztosítási Szerződés által nyújtott biztosítási fedezet hatályának magára, mint Biztosítottra való kiterjesztését, rögzíti a Biztosított és a fedezetbe vont Készülék adatait, a Biztosított által választott csomag típusát és adatait, illetve az ezekben a későbbiekben bekövetkező bármilyen változást.
4.5. Önrész: az az összeg, amely minden egyes Biztosítási Esemény vonatkozásában a kárigény érvényesítése során a Biztosítottat terheli, és amelyet a Biztosított minden esetben köteles megfizetni a biztosítási szolgáltatás nyújtásakor. Az Önrész összegét a Biztosított által választott csomag alapján a Nyilatkozat tünteti föl.
4.6. Készülék: bármely, a Vodafone által forgalmazott, és Vodafone üzletben vagy Vodafone Online Shop-ban értékesített mobilkommunikációs vagy számítástechnikai eszköz, melyhez a Vodafone Készülékbiztosítási szolgáltatást nyújt a Biztosítottnak. A Készülékhez kapott vagy vásárolt egyéb tartozékok és kiegészítők nem képezik tárgyát a biztosítási fedezetnek. Nem képezik a Készülék részét az autós kiegészítők, fix installációs eszközök, szoftverek és letöltött tartalmak.
4.7. Biztosítási besorolás: A Készülék Vodafone internetes honlapján, xxx.xxxxxxxx.xx feltüntetett kategória besorolása, amely a biztosítási díj, alapja.
4.8. Bruttó biztosítási alapár: A Készülék Vodafone internetes honlapján, xxx.xxxxxxxx.xx feltüntetett, a csere napján érvényben lévő hivatalos biztosítási bruttó kiskereskedelmi ára.
4.9. Csoportos Készülékbiztosítási szerződés: a Vodafone által az előfizetői, mint Biztosítottak javára a Biztosítóval kötött csoportos vagyonbiztosítási szerződés, melyhez az Előfizetők önkéntesen csatlakozhatnak, a Nyilatkozat aláírásával.
4.10. Biztosító: az ACE European Group Ltd (székhelye: The ACE Building, 000 Xxxxxxxxxx Xxxxxx, Xxxxxx XX0X 0XX, Xxxxxxxx Xxxxxxxxx, xxxxxxxxxxxx cégbíróság neve: Companies House, cégjegyzékszáma: 1112892), amely a Magyar Köztársaság területén biztosítási tevékenységét az ACE European Group Ltd. Magyarországi Fióktelepén (1054 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0., Bank Center, Gránit Torony, cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság Cg. 00-00-000000; adószáma: 22384407-2-41, telefonszáma: (06 -1) 487-4087, levelezési címe: 1054 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0., Bank Center, Gránit Torony) keresztül fejti ki. A Biztosító tevékenységét az Egyesült Királyságban a Pénzügyi Szolgáltatások Felügyelete (FSA) (25 THE NORTH COLONNADE CANARY WHARF LONDON E14 5HS) engedélyével és felügyelete mellett folytatja. Az FSA nyilvántartási száma: FRN202803. Az ACE European Group Ltd. Magyarországi Fióktelepét a magyar Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nyilvántartásba vette.
4.11. Biztosított: az a Vodafone szolgáltatás Előfizetője, aki / amely a Vodafone felé tett Nyilatkozattal a Csoportos Készülékbiztosítási Szerződéshez csatlakozott, és akit ennek alapján a Vodafone a Biztosítónak Biztosítottként bejelentett.
4.12. Biztosítási esemény: a Biztosítónak a Biztosított felé fennálló, a jelen Szerződés szerinti szolgáltatási kötelezettségét kiváltó esemény. A jelen Szerződés értelmében biztosítási esemény a Véletlenszerű Károsodás, a Rongálás és a Lopás.
4.13. Rongálás: a Készülék Haxxxxxx xzemély általi szándékos megsemmisítése vagy károsítása.
4.14. Nyilvános hely: mások számára hozzáférhető vagy nyilvánosan látogatható helyiség vagy létesítmény (pl: könyvtár, park, étterem, üzletek, bevásárlóközpont, diszkó, éjszakai bár, szórakozó- vagy munkahely, vagy bármilyen egyéb hasonló jellegű létesítmény).
4.15. Biztosítási időszak: a Kockázatviselés kezdetétől számított 1 hónap. A biztosítás minden hónapban automatikusan megújul legfeljebb 59 hónapon keresztül feltéve, hogy a biztosítási díjakat a Biztosított határidőig megfizette, illetve ha a 17. szakaszban meghatározott egyéb oknál fogva nem szűnt meg a biztosítás.
4.16. Biztosítás tartama:
Valamely mobiltelefon-előfizetéshez (telefonszámhoz) tartozó Készülékre vonatkozó fedezet az adott mobiltelefon-előfizetésnél (telefonszámnál) fedezetbe vont Készülék fedezetbe vonásától számított 5 éves időtartamra jön létre. Amennyiben az 5 éven belül ugyanahhoz az előfizetéshez új Készüléket vásárol a Biztosított, és azt fedezetbe szeretné vonni, akkor az 5 éves tartam az új Készülék fedezetbe vonásának napjától újra indul. Az öt év leteltével a fedezet automatikusan megszűnik.
4.17. Hozzátartozó: a házastárs, a bejegyzett élettárs, az egyeneságbeli rokon, a testvér, az örökbefogadott, mostoha- és neveltgyermek; továbbá a házastárs, bejegyzett élettárs gyermeke, az örökbefogadó, a mostoha- és a nevelőszülő, a szülő házastársa; mindezen személyek akkor minősülnek a Biztosítási feltételek értelmében hozzátartozónak, ha a 14. életévüket már betöltötték;
4.18. Előfizető: Vodafone előfizetéssel (Vodafone SIM kártyával) rendelkező 18 éven felüli természetes személy, mikrovállalati ügyfél, vagy flottaügyfél, kivéve az egyedi megállapodással rendelkező jogi személy vagy jogi személyiség nélküli egyéb szervezet.
4.19. Lopás: a Készülék Haxxxxxx xzemély általi jogtalan eltulajdonítás céljából történő elvétele zsebtolvajlás, rablás, kifosztás vagy betörés útján.
Őrizetlen Készülék esetén a választott csomag függvényében a jelen biztosítás Lopás ellen abban az esetben nyújt fedezetet, ha az Őrizetlen Készüléket személy elleni erőszakkal vagy dolog elleni erőszakkal (a megőrzésre szolgáló zár vagy készülék nem rendeltetésszerű felnyitása útján) (betörés, zártörés) tulajdonítják el. Ha a Készülék nem Őrizetlen, akkor a Lopás elleni fedezet akkor terjed ki rá, ha a Készüléket zsebtolvajlás útján (a ruházaton lévő zsebből vagy szorosan a test mellett vagy kézben tartott kézitáskából vagy tokból) vagy személy elleni erőszakkal (pl. rablás, kifosztás) vagy a Biztosított, illetve a 2. szakaszban meghatározott személy önhibáján kívüli védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotát felhasználva tulajdonítják el, és ez a kárbejelentésből kifejezetten és nyilvánvalóan kiderül.
4.20. Harmadik személy: a Biztosítottól, illetve a 2. pont (ii) bekezdésében meghatározott személyektől, vagy a velük egy háztartásban élő, illetve a Készülék őrzését tevékenysége körében ellátó harmadik féltől eltérő személy.
4.21. Őrizetlen: ha a Biztosított, illetve a telefont a Biztosított tudtával és hozzájárulásával jogszerűen használó Hozzátartozója vagy munkavállalója vagy vele egyéb munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló munkatársa nincsen abban a helyzetben, hogy megakadályozza a Készülék Lopását, Rongálódását vagy Véletlenszerű Károsodását.
4.22. Vodafone: a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. (1096 Xxxxxxxx, Xxxxxxx Xxxx xxxxx 0.), amelyet a Cg. 00-00-000000 cégjegyzékszámon jegyzett be a Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság, adószáma: 11895927-2-44.
4.23. Vodafone Márkaképviselet: az összes Vodafone tulajdonában lévő üzlet
4.24. Vodafone Üzlet: az összes Vodafone Márkaképviselet és viszontértékesítő üzletet jelenti.
4.25. Online Shop: A Vodafone honlapján (xxx.xxxxxxxx.xx) elérhető értékesítési felület.
5. Csatlakozás a Csoportos Készülékbiztosítási Szerződéshez
5.1 A Csoportos Készülékbiztosítási Szerződés a Biztosító és a Vodafone mint szerződő fél írásbeli megállapodásával, a Csoportos Készülékbiztosítási Szerződés aláírásával jött létre.
5.2 A Biztosított a Vodefone-tól újonnan megvásárolt Készülék értékesítésével egy időben, vagy a készülékvásárlást követő legfeljebb 60 naptári napon belül Nyilatkozat megtételével csatlakozhat a Csoportos Készülékbiztosítási Szerződéshez. Akkor is ezen rendelkezések irányadóak, ha a Biztosított már csatlakozott a Csoportos Készülékbiztosítási Szerződéshez és a biztosítási fedezetet át kívánja vinni egy másik újonnan vásárolt Készülékre. Amennyiben a Biztosított a készülékvásárlástól számított 60 napon belül kíván biztosítást kötni, akkor ezt kizárólag személyesen, valamely Vodafone Üzletben teheti csak meg, az Online Shop-on keresztül nem.
5.3 Egy Vodafone-előfizetéshez egy időben csak egy fedezetbe vont Készülék tartozhat. Amennyiben a Biztosított akár személyesen akár az Online Shop-on keresztül szerződés-hosszabbítás keretében új készüléket vásárol és már van élő készülékbiztosítási jogviszonya, azonban az újonnan vásárolt készülékre is biztosítást kíván kötni, ebben az esetben a készülékbiztosítás a már meglévő készülékére vonatkozóan megszűnik és az újonnan vásárolt készülékre vehető a továbbiakban igénybe.
5.4 A csatlakozás feltétele, hogy a Biztosítottnak, mint a Mobiltelefon-szolgáltató ügyfelének a Vodafone felé ne álljon fenn lejárt tartozása. Ha a Biztosítottnak tartozása áll fenn a Vodafone felé, azt a Csoportos Készülékbiztosítási Szerződéshez való csatlakozás előtt rendeznie kell.
5.5 Amennyiben a Biztosító már egyszer felmondta az adott Biztosítottnak a Csoportos Készülékbiztosítási Szerződés alapján korábban fennálló biztosítási jogviszonyát, akkor az adott Biztosítottnak a Csoportos Készülékbiztosítási Szerződéshez történő újabb csatlakozása nem lehetséges.
6. A Biztosító szolgáltatása
A Biztosító a saját döntése alapján megjavíttatja vagy (akár új akár felújított) Készülékre kicserélteti a Biztosított Készülékét a kárrendezés napján érvényben lévő Bruttó Biztosítási Alapár értékéig. A Biztosító szolgáltatásának értéke nem haladhatja meg a Biztosító megítélése szerint ugyanolyan vagy hasonló műszaki paraméterű (ugyanolyan Bruttó Biztosítási Alapárú és hasonló műszaki paraméterekkel rendelkező) Készülék költségét. A Biztosító elsődlegesen ugyanolyan típusú Készülékre cseréli a megrongált vagy ellopott készüléket.
A Biztosított nem kérheti a szolgáltatás értékének pénzbeli megváltását vagy pénzbeli kártérítést. Ha a Készüléket nem lopták el és cserére szorul, a kicserélendő Készüléket a csere időpontjában a benne lévő akkumulátorral, valamint az eredetileg értékesített készülékcsomag tartalmából rendelkezésre álló tartozékaival (pl. dobozával, hálózati töltőjével, gyári mikrofonos fülhallgatóval, stb.) együtt át kell adni a Vodafone-nak. A Biztosító a kárelbíráláshoz bekért összes dokumentum beérkezését követően legfeljebb 15 napon belül teljesíti a szolgáltatást.
A biztosítási fedezet kizárólag az adott kárigény alapjául szolgáló Biztosítási esemény időpontjában Vodafone által regisztrált és általa jóváhagyott SIM-kártyával ellátott Készülékre érvényes.
7. Biztosítási díj
7.1 A biztosítási díj a Biztosító kockázatvállalásának ellenértéke. A Csoportos Biztosítási Szerződés rendszeres havi díjú. A havi díjat a Mobiltelefon-szolgáltató mint szerződő fél fizeti meg a Biztosítónak. A Biztosítási díj ellenértékét a Biztosítottak kötelesek megtéríteni a Vodafone-nak. A Biztosítottak által a Vodafone-nak fizetendő biztosítási díjat és annak megfizetési módját és feltételeit a Nyilatkozat tartalmazza. A részletekért lásd xxx.xxxxxxxx.xx honlapot.
7.2 A biztosítási díj a Biztosító és a Mobiltelefon-szolgáltató mint szerződő megállapodása alapján módosulhat (lásd a 16. fejezetet).
8. Nem fedezett károk
8.1 Kizárások
A Biztosító nem tartozik felelősséggel:
a)
(i) a Készülékhez adott akkumulátorok, töltők vagy hasonló eszközök Lopása, Rongálása vagy Károsodása esetén, kivéve, ha ezek az eszközök Károsodását, Rongálását vagy Lopását ugyanazon esemény idézte elő, mint magáét a Készülékét;
ii) Őrizetlenül hagyott Készülék Loxxxx, megkísérelt Lopás miatti károsodása esetén, kivéve, ha a Készülékhez való hozzáférés érdekében bizonyíthatóan személy vagy dolog elleni erőszakot alkalmaztak;
iii) Nyilvános helyen, vagy a Lopás vagy Rongálás időpontjában mások által megközelíthető helyen
Őrizetlenül hagyott Készülék ellopása vagy megrongálása esetén;
iv) Lopás esetén, ha a Készüléket egy Őrizetlenül hagyott gépjárműből lopják el, kivéve, ha a jármű be volt zárva, az összes biztonsági berendezés be volt kapcsolva, és a Készüléket a bezárt csomagtartóban vagy a jármű utasterének bármelyik csukott rekeszében (pl. kesztyűtartóban) helyezték el, és az így azt kívülről a gépjármű jogellenes felnyitása előtt nem lehetett látni;
v) Lopás esetén, ha a Készüléket bármilyen puhatetős vagy nyitott oldalú vagy tetejű járműből tulajdonították el;
vi) Készülék Loxxxx, megkísérelt Lopás miatti károsodása vagy Rongálása esetén, ha nem tettek
erről rendőrségi feljelentést annak felfedezését követő 48 órán belül;
vii) a Készülék Lopása, Rongálása vagy Véletlenszerű Károsodása esetén, ha a Készüléket
kertben, hátsó udvarban vagy sátorban hagyják, beleértve a Biztosított saját ingatlanát is;
viii) a Készülék Lopása, Rongálása vagy Véletlenszerű Károsodása esetén, ha egy jármű vagy épület külső részén hagyják a Készüléket;
ix) a Készülék Károsodása esetén, ha bármilyen jármű működtetése közben használják a
Készüléket (beleértve a motorkerékpárokat is);
x) állat által okozott károkért;
xi) bármilyen sporttevékenység végzése közben bekövetkezett károkért.
b) a Készülék bármilyen elvesztése vagy megmagyarázhatatlan eltűnése esetén
c) az alábbi költségekért:
(i) a megsérült vagy lepattogzott festés, karcolás vagy a polírozott felületek sérülése, vagy a Készülék kizárólag külső megjelenését érintő egyéb olyan károsodás miatti javítás költségéért, amely nem befolyásolja a Készülék megfelelő működését;
(ii) az olyan javítás vagy csere költségéért, amelyet a Készülék gyártója, szállítója, forgalmazója vagy értékesítője köteles teljesíteni az őket terhelő, illetve általuk vállalt jótállási/szavatossági kötelezettségek alapján, vagyis a Készülék garanciális meghibásodása esetén.
d) Az olyan kárért, amelyet az alábbi események idéztek elő, vagy amely az alábbi eseményeknek tulajdonítható:
(i) egy alkatrész tényleges törését vagy kiégését okozó hirtelen, előre nem látható, belső mechanikai vagy elektronikus hiba, amely miatt a Készülék rendeltetésszerű működésre képtelen;
(ii) túlfeszültség, a paraméterek helytelen beállítása vagy a gyártó által nem engedélyezett tartozék vagy berendezés használata;
(iii) a telefon idő és dátumfunkcióinak meghibásodása, amely részben vagy egészben akadályozza a Készülék megfelelő működését;
(iv) helytelen telepítés vagy újratelepítés, hibás szoftver vagy programozás, illetve véletlenül vagy szándékosan letöltött vírus. A jelen kizárás értelmében a „vírus” kifejezés megában foglalja a trójai vírusokat, férgeket, logikai bombákat vagy egyéb olyan programot vagy szoftvert, amely megakadályozza a Biztosított Készülékén lévő operációs rendszerszoftver vagy letöltött tartalom működését vagy megfelelő működését;
(v) Hosszú idő alatt, pl. a levegő páratartalmától vagy izzadságtól bekövetkezett nedvesedés vagy párásodás, ide nem értve a vízzel vagy bármilyen más folyadékkal történő véletlenszerű hirtelen érintkezést.
e) a rendes elhasználódás, az akkumulátor romlása, a Készülék értékének csökkenése, rovarok, kártevők, penész, légköri vagy klimatikus viszonyok, hatását fokozatosan kifejtő bármilyen ok, bármilyen tisztítási, javítási, módosítási vagy helyreállítási folyamat, továbbá bármilyen kormányzati vagy rendőri hatóság elkobzási vagy kisajátítási határozata által okozott Károsodás;
f) bármilyen típusú használatkiesésért, visszakapcsolási költségért vagy előfizetési díjért, a Készülék használatának kieséséből fakadó bármilyen költségért, a Készüléken vagy a SIM-kártyán tárolt adatok helyreállításáért;
g) ha a Biztosított módosítja, megváltoztatja vagy átalakítja a Készülékét;
h) Azoknak a Készülékeknek a károsodásáért
(i) amelyeknek az IMEI-számát már nem lehet azonosítani, és a sérülés természete nem támasztja alá az IMEI-szám megsemmisülését vagy azonosíthatatlanná válását, vagy;
(ii) amelyeknek illetéktelenül módosították az IMEI-számát vagy sorszámát, vagy ezen illetéktelen módosítást megkísérelték;
(iii) amelyekből eltávolították a Vodafone által beletett SIM-kártya zárolást (SIM lockot).
i) Az olyan károsodásért, amikor – a Lopás esetét kivéve – a Biztosított nem tudja bemutatni a sérült készüléket.
j) Az alábbi események által közvetve vagy közvetlenül okozott kárért:
(i) háború, megszállás, idegen hatalom ellenséges cselekménye (akár hadüzenettel, akár anélkül következik be), polgárháború, lázadás, forradalom, felkelés, katonai hatalomátvétel vagy egyéb hatalombitorlás, államosítás, elkobzás, lefoglalás, illetve a kormány vagy egyéb hatóság általi megsemmisítés;
(ii) ionizáló sugárzás; vagy nukleáris energiahordozó elégetéséből származó, vagy bármilyen robbanásveszélyes, nukleáris szerelvénynek vagy ilyen szerelvény nukleáris alkatrészének radioaktív, mérgező, robbanásveszélyes vagy egyéb veszélyes jellemzőjéből fakadó radioaktív szennyeződés;
(iii) hangsebességgel vagy hangsebességnél gyorsabban közlekedő repülőgép vagy egyéb légi eszköz által keltett nyomáshullámok;
(iv) terrorizmus, tekintet nélkül bármilyen azzal egyidejűleg vagy bármilyen sorrendben fellépő egyéb okra vagy eseményre, amely hozzájárul a kárhoz. A jelen kizárás alkalmazásában a terrorizmus bármilyen bármely személy vagy személyek bármely csoportja által végzett bármely cselekményt beleértve de nem kizárólag erőt, erőszakot vagy fenyegetést jelent, tekintet nélkül arra, hogy ezek a személyek egyedül vagy bármilyen politikai, vallási, ideológiai vagy hasonló célok iránt elkötelezett szervezet vagy kormány nevében vagy azzal kapcsolatban lépnek fel, beleértve azt a szándékot is, hogy befolyásoljanak bármilyen kormányt vagy megfélemlítsék a nyilvánosságot vagy annak egy részét.
8.2 Mentesülések
A Biztosító mentesül a szolgáltatási kötelezettség alól:
a) ha a Lopást vagy a Véletlenszerű Károsodást, Rongálást a Biztosított, vagy a 2. pont (ii) bekezdésében meghatározott személy szándékosan, vagy súlyosan gondatlanul okozta. A Biztosító a Biztosított által tanúsítandó kellő gondosság megszegésének tekinti, a súlyos gondatlanságból, szándékos vagy jogellenes cselekményből, nem rendeltetésszerű vagy helytelen használatból, vandalizmusból, helytelen tárolásból vagy egyéb olyan magatartásból adódó kárt, amelynek a bekövetkezését előre lehetett látni, és ezekben az esetekben nem téríti meg az okozott kárt.
b) amennyiben a Biztosított bármikor a biztosítás fennállása alatt nem tesz eleget a jelen biztosítással vagy fedezettel kapcsolatos lényeges (vagy a Biztosító saját megítélése alapján lényegesnek tekintett) körülményekre vonatkozó Biztosítóval szemben fennálló közlési kötelezettségének, illetve változás-bejelentési kötelezettségének, kivéve
(i) ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett lényeges körülményt a Biztosító már ismerte, vagy
(ii) az adott körülmény vagy a hozzá kapcsolódóan visszatartott információ nem hatott közre a
Biztosítási Esemény bekövetkezésében.
c) ha a Biztosított a Biztosítási Eseményt a 13. fejezetben (Kárbejelentés) meghatározott határidőn belül nem jelenti be a rendőrségnek vagy az Adminisztrátornak, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak.
A fenti körülmények fennállását az arra hivatkozó félnek kell bizonyítania.
9. Csomagváltási lehetőség
A Biztosított a Nyilatkozat megtételével és annak a Vodafone részére történő benyújtásával mobiltelefon- előfizetésenként (telefonszámonként) csak az adott előfizetés alapján fedezetbe vont Készülékre vonatkozó Kockázatviselés kezdetétől számított három hónap elteltével kezdeményezheti a választott biztosítási csomag módosítását. A módosítás feltétele, hogy a Készülékben a módosítás időpontjában ne álljon fenn kárigény alapjául szolgáló károsodás, és ezt a Biztosított a Nyilatkozatban kijelentse a Vodafone-nak (kármentességi nyilatkozat). Amennyiben a Biztosított csomagot vált, a választott új csomagra vonatkozó Biztosítási díj alapja a Készülék vásárláskori Biztosítási besorolása. Amennyiben a Biztosítottnak lejárt tartozása van a Vodafone- nal szemben a csomagváltás előtt a tartozását rendeznie kell. A módosítás további feltétele, hogy a Biztosított a Nyilatkozat megtételével egyidejűleg bemutassa a Készüléket a Vodafone-nak. A módosított biztosítási csomag szerinti szolgáltatások a bejelentés időpontjától azonnal igénybe vehetők.
10. Ésszerű óvintézkedések
A Biztosított köteles minden ésszerű óvintézkedést megtenni annak érdekében, hogy megvédje a Készülékét, és köteles azt megfelelő műszaki állapotban tartani.
11. Változásbejelentési kötelezettség
11.1 A Biztosított köteles haladéktalanul bejelenteni a Vodafone-nak, ha az adataiban vagy a Készüléke adataiban változás következik be. A bejelentés Nyilatkozat aláírásával és Vodafone részére történő benyújtásával történik. A változások a Nyilatkozat aláírásának napjától hatályosak.
11.2 A Biztosított a fentiektől függetlenül is köteles haladéktalanul írásban bejelenteni a Vodafone-nak a biztosítás szempontjából lényeges egyéb körülmények megváltozását.
12. Hamis adatok közlése
12.1 Amennyiben kiderül, hogy egy kárigény csaláson alapul, a biztosítási fedezet érvénytelenné válik, és a
Biztosító elutasítja a kárigényt.
12.2 Ha a Biztosított a kárbejelentés során félrevezető adatokat közöl, a Biztosító elutasítja a kárigényt és azonnali hatállyal felmondja az adott biztosítási szerződést és a Biztosított köteles visszafizetni a Biztosító által a biztosítással kapcsolatban közölt félrevezető információval kapcsolatban már kifizetett szolgáltatást. Ezekben az esetekben a Biztosító nem téríti vissza a Biztosítási díjat, sőt büntetőeljárást is kezdeményezhet.
13. Kárbejelentés
13.1 Amennyiben a Biztosítottnak a jelen Szerződés alapján kárigénye keletkezik minden esetben legelőször is fel kell hívnia az Adminisztrátort a (06 1) 477-4127-es telefonszámon, munkanapokon 9.00-17.00 óráig.
a) Lopás és Rongálás esetén a Biztosított:
(i) annak felfedezéstől számított 48 órán belül köteles feljelentést tenni a rendőrségen (külföldi tartózkodás esetén a tartózkodási hely szerint illetékes rendőrségen), és a feljelentésről jegyzőkönyvet kérni. A rendőrségi jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a Lopással, illetve Rongálással érintett Készülék IMEI- számát;
(ii) annak felfedezéstől számított 48 órán belül köteles a kárt az Adminisztrátornál telefonon (x00 0 000 00 00 telefonszámon) bejelenteni;
(iii) köteles követni az Adminisztrátor utasításait;
(iv) a fenti bejelentést követően 48 órán belül személyesen fel kell keresnie valamelyik kijelölt Vodafone márkaképviseletet, az ellopott Készüléket köteles a visszaélések elkerülése végett véglegesen letiltatni;
(v) Rongálás esetén köteles a megrongált Készüléket az eredetileg értékesített készülékcsomag tartalmából rendelkezésre álló tartozékaival együtt a Vodafone- részére átadni.
b) Véletlenszerű Károsodás esetén a Biztosított
(i) annak felfedezéstől számított 48 órán belül köteles a kárt az Adminisztrátornál telefonon (x00 0 000 00 00 telefonszámon) bejelenteni;
(ii) köteles követni az Adminisztrátor utasításait;
(iii) az Adminisztrátornak történő bejelentést követően 48 órán belül személyesen fel kell keresnie valamelyik kijelölt Vodafone márkaképviseletet, és át kell adnia a sérült Készüléket az eredetileg értékesített készülékcsomag tartalmából rendelkezésre álló tartozékaival együtt a Vodafone-nak.
c) A kárrendezés során a Biztosított az alábbi dokumentumokat és egyéb tárgyakat köteles bemutatni:
(i) személyazonosságot igazoló dokumentumát (személyi igazolványt, útlevelet vagy jogosítványt);
(ii) jótállási jegyet;
(iii) a vásárláskor kapott számlát vagy szolgáltatási szerződést;
(iv) Lopás vagy Rongálás esetén a rendőrségi jegyzőkönyvet;
(v) a sérült Készüléket, amennyiben ez alkalmazandó;
(vi) a Készülék összes meglévő gyári tartozékát;
(vii) az Adminisztrátor által közölt kárszámot.
13.2 A kárigény elbírálása során Biztosító kizárólag a Biztosítási esemény elsőként megjelölt okát veszi figyelembe és nem veszi figyelembe az okok semmilyen későbbi módosítását. A kárigény elbírálásához szükség lehet az Adminisztrátor által bekért további dokumentumok hiánytalan benyújtására. Véletlenszerű Károsodás és Rongálás esetén a kárigény végleges elbírálásához szükséges lehet továbbá a Készülék vizsgálata is.
13.3 Amennyiben a Készüléket cseréli a Biztosító, a Biztosított köteles a sérült Készüléket a Biztosítónak átadni. Amennyiben a Készüléket Lopás miatt cserélik, és a cserélt Készüléket később megtalálják vagy visszaszerzik, a Biztosított köteles erről a Biztosítót tájékoztatni, és át kell adnia a Biztosítónak a megkerült vagy visszaszerzett Készüléket. A Biztosító fenntartja a jogot, hogy behajtsa a Biztosítottól a Készülék cseréjének minden költségét, amennyiben a Biztosított a fenti kötelezettségét megszegi.
13.4 Amennyiben a Biztosító a Véletlenszerű Károsodásból vagy Rongálásból eredő kárigényt elutasította, az adott Készülékkel kapcsolatos bármilyen későbbi kárigény esetén a Biztosított köteles igazolni a Biztosítónak, hogy a Készüléket valamelyik szakszervizben már megjavították a kárigény alapjául szolgáló újabb esemény bekövetkezése előtt.
13.5 A káresemény körülményeit részletező kárbejelentő lapot az Adminisztrátor tölti ki. A kár okának pontos ismerete nélkül a kárigényt nem lehet elbírálni. Amennyiben a kárbejelentés hiányos, ellentmondásos és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a Biztosító a kárigényt elutasíthatja. Ha az Adminisztrátor által rögzített leírás és a Biztosított által a Vodafone márkaképviseletben elmondottak, illetve a Készüléken található sérülés(ek) között eltérés van, a kárigény elutasításra kerülhet.
13.6 Amennyiben az Adminisztrátor jóváhagyja a Biztosított kárigényét, egyeztetni kell azt a helyet és időpontot, ahol a Biztosított átveheti a megjavított, illetve új vagy felújított Készüléket.
13.7 Amennyiben a Készüléket kárigény alapján cserélik és a biztosítási fedezet továbbra is fennáll, azzal, hogy a lecserélt Készüléknek a Nyilatkozatban feltüntetett adatai helyett a helyébe lépő új Készülék adatait (típusát, IMEI számát) új Nyilatkozatban kell rögzíteni. A csere időpontjától a biztosítási fedezet a továbbiakban a lecserélt Készülék helyébe lépő új Készülékre áll fenn, a lecserélt Készülék és tartozékai tulajdonjoga pedig a Biztosítóra száll át. Amennyiben a fenti rendelkezések alapján a Biztosító kifizeti a csere szolgáltatás árát, a Biztosított köteles az Önrészt a Biztosítónak megfizetni.
14. A Biztosított lakóhelye
A Biztosított magyarországi lakóhellyel kell, hogy rendelkezzen a Kockázatviselés kezdetekor és végig a biztosítási fedezet fennállása alatt.
15. Készülékcsere
Ha a Biztosított lecseréli a Készülékét, és az új Készülékét ugyanazon előfizetés alapján fedezetbe kívánja vonni, a régi készülék fedezete automatikusan megszűnik, és új Nyilatkozatot kell aláírni. A Biztosító nem köteles helytállni olyan Készülékek cseréjéért, amelyek nincsenek a Vodafone-nál hivatalosan fedezetbe vonva.
16. A jelen Szerződés módosítása
A Biztosító a Vodafone-nal kötött Csoportos Készülékbiztosítási Szerződés alapján bármikor módosíthatja a jelen Szerződés biztosítási szolgáltatással, kizárásokkal, kockázatviseléssel, kárbejelentéssel, és kárrendezéssel kapcsolatos rendelkezéseit. A Biztosító erről köteles a Biztosítottat a Vodafone közreműködésével a tervezett módosítások hatályba lépését legalább 30 naptári nappal megelőzően írásban értesíteni. Amennyiben a Biztosított a módosítást elfogadja, illetve nem nyilatkozik a megváltoztatott rendelkezésekkel kapcsolatban, a módosítás hatálybalépésétől kezdve az új feltételeket kell alkalmazni. Amennyiben a Biztosított nem fogadja el a módosítást, jogában áll biztosítási jogviszonyát a 17. szakasz rendelkezései alapján felmondani.
17. A biztosítási jogviszony és a biztosítási fedezet megszűnése
17.1 Az adott Biztosítottra vonatkozó, jelen Szerződés szerinti biztosítási jogviszony (és így a Biztosítónak az adott Biztosítotthoz tartozó valamennyi Készülékre nézve fennálló kockázatviselése) megszűnik:
a) a Biztosított halálának vagy megszűnésének napján, kivéve, ha a jogutód tovább kívánja vinni a Vodafone- nál meglévő előfizetést, és a fedezetet is fenn kívánja tartani a jogutódlás folytán tulajdonába kerülő, az adott előfizetéshez tartozó Készülékre. Ebben az esetben a fedezet folyamatosan fennmarad, és a Biztosított megváltozott adatairól új Nyilatkozatot kell kitölteni;
b) a jelen Szerződés szerinti biztosítási jogviszony Biztosító általi, Vodafone-on keresztüli, felmondásával a Biztosítási Időszak végével. A Biztosító erről köteles a Biztosítottat a megszűnés időpontja előtt legalább 30 naptári nappal értesíteni;
c) a Csoportos Készülékbiztosítási Szerződés megszűnése esetén, amennyiben nincs jogfolytonos szolgáltatást nyújtó más biztosító, akkor azonnali hatállyal. A Biztosító erről köteles a Biztosítottat a Vodafone-on keresztül a megszűnés időpontja előtt legalább 30 naptári nappal értesíteni;
17.2 A Biztosító kockázatviselése az adott előfizetéshez (telefonszámhoz) tartozó Készülékre nézve megszűnik:
a) automatikusan az előfizetés alapján fedezetbe vont Készülék, illetve a helyébe lépő bármely későbbi Készülék Kockázatviselésének kezdetétől számított 5 év elteltével;
b) ha a Biztosított átruházza a Készülékét;
c) ha a Biztosított a Vodafone-nal fennálló előfizetői jogviszonyát más személyre ruházza át (előfizető- módosítás); az átruházás napján;
d) a Biztosított által a Vodafone-nal kötött előfizetési szerződés megszűnésének napján;
e) ha a Biztosított az adott előfizetéshez (telefonszámhoz) tartozó Készülékére vonatkozó biztosítási fedezetét megszünteti, a megszüntetést követő nap 0 órától;
f) Amennyiben a Biztosított nem fizeti ki a (Biztosítási díjat is tartalmazó) havi számláját, a lejárt számla fizetési határidejétől számított 31. naptári napon megszűnik a biztosítási fedezet;
g) ha a Biztosított a meglévő mobiltelefon-előfizetése alapján új Készüléket vásárol (minőségi készülékcserét hajt végre), és az előző Készülék fedezetben állt, a fedezetet újonnan vásárolt másik Készülékre át lehet vinni egy új Nyilatkozat kitöltésével, és ezzel egyidejűleg a korábbi Készülék automatikusan kikerül a biztosítási fedezetből;
h) Ha Biztosított által a Vodafone-nal kötött előfizetési szerződést az alábbi okok miatt felfüggesztik:
Ha Lopás vagy elveszés miatt függesztik fel az előfizetést, a biztosítási fedezet a felfüggesztés időpontjától számított 15 nap elteltét követően megszűnik. Az Előfizető érdekkörébe eső egyéb felfüggesztési okok (pl. csődeljárás vagy az előfizető személyes kérése) esetén a fedezet a felfüggesztést követő napon megszűnik;
A fenti 17.2 pontban meghatározott esetekben (a h. pont kivételével) a Biztosító kockázatviselése annak a napnak a végén 23.59 perckor szűnik meg, amely napon a megszűnést kiváltó esemény bekövetkezett.
17.3 A Biztosított bármikor indokolás nélkül, Biztosítóhoz intézett nyilatkozattal megszüntetheti a valamely mobiltelefon-előfizetéséhez (telefonszámához) tartozó Készülék vonatkozásában fennálló biztosítási fedezetet.
A Biztosított vagy személyesen bármelyik Vodafone Üzletben vagy a Vodafone-nak küldött írásos nyilatkozatával mondhatja fel a biztosítását. Ilyen esetben a biztosítási fedezet az adott Készülék vonatkozásában a jövőre nézve szűnik meg, a felmondást követő nap 0 órától (kivéve, ha addig az időpontig már kárt jelentettek).
17.4 A Biztosító jogosult a biztosítási jogviszonyt az adott Biztosított vonatkozásában indokolás nélkül, 30 napos felmondási idővel, az adott Biztosítotthoz intézett írásbeli nyilatkozattal, a Biztosítási Időszak végére írásban felmondani. Ilyen esetben a biztosítási jogviszony az adott Biztosított vonatkozásában (az adott Biztosítotthoz tartozó valamennyi Készülék tekintetében) a jövőre nézve szűnik meg, az adott Biztosítottra vonatkozó Biztosítási Időszak végével.
18. Elévülés
A jelen Szerződésből eredő követelések az esedékességtől számított 1 év alatt évülnek el.
19. Eljárás panasz esetén
A Biztosító mindig arra törekszik, hogy magas színvonalú szolgáltatást nyújtson ügyfeleinek. Amennyiben a Biztosított úgy gondolja, hogy nem első osztályú szolgáltatást kapott a Biztosítótól, a Vodafone-tól, vagy az Adminisztrátortól, vagy kérdése van ezzel a biztosítással kapcsolatban, kérjük, vegye fel a kapcsolatot közvetlenül a Biztosítóval (ACE European Group Limited Magyarországi Fióktelepe, cím: 1054 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0., Xxxx Xxxxxx, Gránit Torony Tel: 000-0000, e-mail: xxxxxxxxxx@xxxxxxxx.xxx).
Amennyiben nem elégedett a Biztosító válaszával, a Biztosított panaszával ezen kívül a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (1013 Budapest, Krisztina krt. 39., postacím: 1535 Budapest, Pf. 777, telefon: 00 0 000 0000), a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz (1088 Budapest, József krt.6.), valamint a helyi kereskedelmi és iparkamara mellett működő békéltető testületekhez is fordulhat (xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxx/xxxxxx/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxx.xxxx). Amennyiben a panaszt nem sikerül békés úton rendezni, a Biztosított a Szerződésből eredő igényei érvényesítése érdekében az illetékes bírósághoz is fordulhat.
A Biztosító a Panaszkezelési Szabályzata alapján kezeli a Biztosítottaktól érkező panaszokat. Ez a Szabályzat megtekinthető a xxx.xxxxxxxxx.xx honlapon.
20. Vodafone tevékenységével kapcsolatos tájékoztató
A Vodafone és a Biztosító között létrejött Csoportos Biztosítási Szerződésre, valamint a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény (a továbbiakban: „Bit”) 35. § (1) bekezdésében és a biztosítási közvetítésről szóló 2002/92/EK Irányelv (a továbbiakban: „Irányelv”) 1. cikkében foglalt feltételeknek való megfelelésre tekintettel Vodafone Készülékbiztosítással kapcsolatos tevékenysége nem minősül biztosításközvetítésnek és Vodafone sem minősül biztosításközvetítőnek.
21. Adatvédelem
Személyes adat az olyan adat, adatból levonható következtetés, amely kapcsolatba hozható egy meghatározott (azonosított vagy azonosítható) természetes személlyel (a továbbiakban: érintett). A Biztosító, Biztosító anyavállalata az ACE European Group Limited (székhelye Ace Building, 000 Xxxxxxxxxx Xxxxxx, Xxxxxx, XX0X 0XX, Xxxxxx Xxxxxxx), a Vodafone és az Adminisztrátor a személyes adatokat a Szerződés létrejöttével, nyilvántartásával és a biztosítási szolgáltatás teljesítésével összefüggésben kezel. E célokkal összefüggésben a Biztosító a tudomására jutott adatokat Bit. értelmében az érintett külön hozzájárulása nélkül kezelheti. Ez a felhatalmazás kizárólag azokra a személyes adatokra vonatkozik, amelyek nem minősülnek különleges adatnak.
A Biztosított a kárbejelentő nyomtatványon tett írásbeli nyilatkozatával hozzájárul ahhoz, hogy a Biztosító a Biztosított igénybejelentése során közölt személyes, valamint egyéb adatait a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges mértékben kezelje, azokat a tevékenység kiszervezése esetén a vele szerződéses kapcsolatban álló, a biztosítási titok megtartásának kötelezettségét előíró jogszabályi rendelkezéseket betartó más gazdálkodó szervezetnek, így különösen az Adminisztrátornak és a Bank Card Kft-nek (2151 Fót, Nyírfa u. 1) átadja. Az adatszolgáltatás önkéntes, de az ajánlattétel során igényelt személyes adatok közlése nélkülözhetetlen a biztosítási szerződés létrejöttéhez, valamint a kárrendezéshez.
Az adatkezelés időtartama: a Biztosító, és anyavállalata az ACE European Group Limited, valamint az Adminisztrátor, a Bank Card Kft. és a Vodafone a személyes adatokat a Szerződés fennállása alatt, valamint azon időtartam alatt kezelheti, ameddig a Szerződéssel kapcsolatban általa, vagy vele szemben igény érvényesíthető.
A Biztosító egyes biztosítási szolgáltatások nyújtása során igénybe vesz külső közreműködőket olyan esetekben, amikor a biztosítási szolgáltatás nyújtásához szükség van a megbízott speciális szakértelmére, vagy amikor a külső közreműködő bevonásával a Biztosító a szolgáltatását azonos minőségben, ám alacsonyabb költségekkel és kedvezőbb áron nyújthatja. A Biztosító megbízásából ilyen esetben eljáró külső közreműködő személyes adatokat kezel, és a törvény alapján titoktartás kötelezi. A Biztosító a Biztosított kárigényeinek feldolgozásával, adminisztrációjával és rendezésével az Adminisztrátort bízta meg, mely a hozzá kiszervezett kárrendezési tevékenység tekintetében a Biztosító adatfeldolgozójának minősül, s mely a kiszervezett tevékenység végzőjeként a Biztosítottak kifejezett felhatalmazása nélkül is jogosult a biztosítási titoknak minősülő ügyféladatok kezelésére.
Ha jogszabály másként nem rendelkezik, a Biztosító az érintett személyes adatait, továbbá biztosítási titoknak minősülő adatait kizárólag az érintettől vagy annak törvényes képviselőjétől kapott írásos hozzájárulás alapján továbbíthatja harmadik személynek.
A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn
a) a feladatkörében eljáró Felügyelettel,
b) a folyamatban lévő büntetőeljárás keretében eljáró nyomozó hatósággal és ügyészséggel,
c) büntetőügyben, polgári ügyben, valamint a csődeljárás, illetve a felszámolási eljárás ügyében eljáró bírósággal, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtóval,
d) a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzővel,
e) adóügyben az adóhatósággal,
f) a feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálattal,
g) a biztosítóval, a biztosításközvetítővel, a szaktanácsadóval, a harmadik országbeli biztosító, független biztosításközvetítő vagy szaktanácsadó magyarországi képviseletével, ezek érdek-képviseleti szervezeteivel, illetve a biztosítási, biztosításközvetítői, szaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos versenyfelügyeleti feladatkörében eljáró Gazdasági Versenyhivatallal,
h) a feladatkörében eljáró gyámhatósággal,
i) az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 108. § (2) bekezdésében foglalt egészségügyi hatósággal,
j) a külön törvényben meghatározott feltételek megléte esetén a titkosszolgálati eszközök alkalmazására, titkos információgyűjtésre felhatalmazott szervvel,
k) a viszontbiztosítóval (Multi Risk Indemnity Company Limited, székhely: 135 Triq Iz-Zerniq, Birkirkara Bkr. 4243, Malta), valamint közös kockázatvállalás (együttbiztosítás) esetén a kockázatvállaló biztosítókkal,
l) az állomány-átruházás keretében átadásra kerülő biztosítási szerződési állomány tekintetében az átvevő biztosítóval,
m) a feladatkörében eljáró országgyűlési biztossal,
n) a Biztosító anyavállalatával, az ACE European Group Limited-del (székhelye Ace Building, 000 Xxxxxxxxxx Xxxxxx, Xxxxxx, XX0X 0XX, Xxxxxx Xxxxxxx)
szemben, ha az a)-j) és n) pontokban megjelölt szerv vagy személy írásbeli megkereséssel fordul hozzá, amely tartalmazza az ügyfél nevét vagy a biztosítási szerződés megjelölését, a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját, azzal, hogy a k), l), és n) pontban megjelölt szerv vagy személy kizárólag a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját köteles megjelölni. A cél és a jogalap igazolásának minősül az adat megismerésére jogosító jogszabályi rendelkezés megjelölése is. Továbbá a biztosítási titkokra vonatkozó titoktartási követelmény nem alkalmazható akkor, amikor a Biztosító törvényes kötelezettségének tesz eleget az adatközléssel, különösen az alábbi jogszabályi előírások esetében: (i) pénzmosás elleni jogszabályok, (ii) az Európai Unió által a likvid eszközökkel és egyéb pénzügyi érdekeltségekkel kapcsolatban kivetett korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvény, és a (iii) közérdekű információkkal kapcsolatos előírások.
Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a jogszabályban elrendelt adatkezelés kivételével – törlését. A valóságnak meg nem felelő adatot a Biztosító köteles helyesbíteni.
Az érintett kérelmére a Biztosító tájékoztatást ad:
• az általa kezelt adatokról, illetve
• a megbízott adatfeldolgozó által feldolgozott adatokról,
• az adatkezelés céljáról,
• az adatkezelés jogalapjáról,
• az adatkezelés időtartamáról,
• az adatfeldolgozó nevéről, címéről (székhelyéről), adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá arról, hogy
• kik és milyen célból kapják meg vagy kaphatják meg az adatokat.
Az adatvédelmi kérdésekben történő tájékoztatás iránti kérelmeket a Biztosító adatvédelmi felelőséhez (ACE European Group Limited Magyarországi Fióktelepe 1054 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0., Bank Center, Gránit Torony) kérjük eljuttatni. A Biztosítónak az érintettel szemben fennálló tájékoztatási kötelezettségét kizárólag adatkezelést szabályozó jogszabály korlátozhatja.
A Biztosító a létre nem jött biztosítási jogviszonnyal kapcsolatos személyes adatokat addig kezelheti, ameddig a jogviszony létrejöttének meghiúsulásával kapcsolatban vele szemben, vagy általa igény érvényesíthető. A Biztosító köteles törölni az ügyfeleivel, volt ügyfeleivel vagy a létre nem jött szerződéssel kapcsolatos minden olyan személyes adatot, amelynek kezelése esetében az adatkezelési cél megszűnt, vagy amelynek kezeléséhez az érintett hozzájárulása nem áll rendelkezésre, illetve amelynek kezeléséhez nincs törvényes alap. Az érintett jogellenes adatkezelés esetén élhet tiltakozási jogával, illetve bírósághoz is fordulhat.
22. Irányadó jog
A jelen Szerződésre a magyar jog az irányadó. A magyar bíróságoknak kizárólagos hatáskörük van a biztosítási jogviszonyból, különösen a jelen Szerződésből fakadó bármilyen jogvita eldöntésében.
A jelen Szerződés megtalálható a xxx.xxxxxxxxx.xx és a xxx.xxxxxxxx.xx honlapon is.
Elérhetőségek Kárbejelentés Marsh Kft
Tel:x00-0-000-00-00
(munkanapokon 9.00-17.00 óráig, ettől eltérő időszakban üzenetrögzítő fogadja a hívásokat)
Biztosító
ACE European Group Limited Magyarországi Fióktelepe
Tel: + 00 0 000-0000
Fax: + 00 0 000-0000
E-mail: xxxxxxxxxx@xxxxxxxx.xxx
Vodafone ügyfélszolgálat
Tel: 1270 (lakossági ügyfelek részére, Vodafone hálózatából, belföldről díjmentesen hívható)Tel: 1788 (vállalati ügyfelek részére, Vodafone hálózatából, belföldről díjmentesen hívható)
Tel: x00-0-000-0000 (normál díjjal hívható)
A márkaboltok listája és elérhetősége megtalálható a xxx.xxxxxxxx.xx oldalon
6. Vodafone Mini Bázis
A Szolgáltató a xxx.xxxxxxxx.xx/xxxxxxxxx elérhetőségen határozza meg a Vodafone mini bázis igénybevételének feltételeit.
6.1. Általános leírás
A Vodafone Mini Bázis használatával a Vodafone előfizetői 3G/HSDPA lefedettséget biztosíthatnak otthonukban vagy irodájukban.
A Mini Bázis egy routerhez hasonló megjelenésű eszköz, melyet az elektromos hálózathoz történő csatlakoztatást követően a helyhez kötött internet hozzáférést biztosító szolgáltató végberendezéséhez (routerhez) kell csatlakoztatni.
A dobozban található telepítési útmutató alapján az előfizető saját maga is elvégezheti az eszköz Vodafone rendszerhez történő illesztését, ami az elektromos hálózathoz, valamint a routerhez történő csatlakoztatást jelenti. Az eszközt dinamikus IP cím osztására (DHCP) alkalmas routerhez kell csatlakoztatni, bizonyos esetekben (pl. bérelt vonal) külön ilyen eszköz közbeiktatása szükséges lehet.
A Mini Bázis a mobil hálózati lefedettséggel rosszul ellátott, vagy ezzel egyáltalán nem rendelkező területeken Vodafone 3G/HSDPA lefedettséget hoz létre, és a Mini Bázis ezt követően a Vodafone hálózati végpontjaként működik tovább. A Mini Bázis hang vagy adat hívásra (pl. mobil internet) egyaránt használható.
A Vodafone Magyarország Zrt. a Mini Bázis készülékek több típusát forgalmazza, ezek jellemzőiről kérjük tájékozódjon web oldalunkon.:
6.2. A szolgáltatást igénybevevők köre
A Mini Bázis által biztosított Vodafone hálózati lefedettség alap esetben minden olyan Vodafone előfizető részére elérhető, aki az adott Mini Bázis hatósugarán belül tartózkodik. Lakossági előfizetőinknek a vásárlás során minimum 1, maximum 30 Vodafone telefonszámot szükséges megadniuk, melyek csatlakozását az adott Mini Bázis eszközhöz engedélyezni szeretnék.
6.3. A szolgáltatás igénybevételének feltételei
A Mini Bázis használatához a végfelhasználóknak Vodafone előfizetéssel rendelkező 3G képes telefonnal vagy mobil szélessávú modemmel kell rendelkeznie.
Egy Mini Bázis egyidejűleg korlátozott számú (típustól és az előfizető internet kapcsolatának minőségétől függően 4 vagy 8) párhuzamos hívást tud kezelni, teljes kapacitás kihasználtság mellett. Az e feletti próbálkozás sikertelen hang vagy adathívást eredményez mindaddig, amíg legalább egy végfelhasználó a folyamatban levő hívást meg nem szakítja, ezzel új végfelhasználónak biztosítva a rendelkezésre állást. A kapacitás kihasználtság függ a Mini Bázis által lefedett területen tartózkodó személyek által folytatott jellemző tevékenységtől is: például telesales értékesítést vagy ügyfélszolgálati teendőket mobiltelefonon ellátó csapatnál magasabb az egyidejű hívásokat kezdeményező dolgozók aránya, mint átlagos irodai munkavégzésnél.
A Mini Bázis használata földrajzi területhez kötött, kizárólag a vásárláskor az előfizető által a Magyarország közigazgatási területén belül meghatározott címen működik. Külföldi cím megadása nem lehetséges, a Mini Bázis külföldön nem működik, a külföldi működés
megkísérlése az előfizető részéről súlyos szerződésszegő magatartásnak minősül. Adott földrajzi területen működtetett Mini Bázisok száma korlátozott, egynél több eszköz üzemeltetése ugyanazon a címen a Vodafone hálózati konfigurációs lehetőségeinek függvénye és minden esetben külön előzetes vizsgálatot igényel.
A Mini Bázis földrajzi helyének módosítására évente maximum 2 alkalommal van lehetőség. A változást a Vodafone - amennyiben azt jóváhagyja - 72 órán belül hajtja végre.
A Mini Bázis működéséhez helyhez kötött internet kapcsolat szükséges, amely lehet: ADSL, kábel, bérelt vonal. A helyhez kötött internet kapcsolat időszakos megszűnése esetén a Mini Bázis sem működik. Hanghívás esetén a helyhez kötött internet kapcsolatnak minimálisan 1Mbps letöltési és 256 Kbps feltöltési sebességgel kell rendelkeznie ahhoz, hogy a Mini Bázis megfelelően tudjon működni. Adatforgalom esetén a kapacitás szükséglet a forgalmazott adat mennyiségének függvénye. A Vodafone nem vállal felelősséget a helyhez kötött internet kapcsolat hibájából fakadó szolgáltatás kimaradásokért. A megfelelő helyhez kötött internet kapcsolat biztosítása az előfizető kötelessége.
6.4. A Mini Bázis készülék vásárlása, árazás
Vállalati előfizetők
A Vodafone web oldalán a Mini Bázis a megfelelő linket kiválasztva a „Megrendelem” gombra kattintva a készülékek az alábbi áron érhetők el:
xxxxx://xxx.xxxxxxxx.xx/xxxxxx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxx xxxxx://xxx.xxxxxxxx.xx/xxxxxx/xxxxx-xxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxx Kislüzleti
• Akár 4 egyidejű hívás kezelése
• Készülék elméleti hatósugara: 30-40 méter
• Készülék által biztosított elméleti maximális le- és feltöltési sebesség: 5,2 Mbps/1,4 Mbps
• Ára: 29.900 Ft + ÁFA
Vállalati
• Akár 8 egyidejű hívás kezelése
• Készülék elméleti hatósugara: 70-100 méter
• Készülék által biztosított elméleti maximális le- és feltöltési sebesség: 7,2 Mbps/1,4 Mbps
• Ára: 115.900 Ft + ÁFA
Mini Bázis Plusz
• Akár 8 egyidejű hívás kezelése
• Készülék elméleti hatósugara: 30-40 méter
• Készülék által biztosított elméleti maximális le- és feltöltési sebesség: 5,2 Mbps/1,4 Mbps
• Ára: 23.610 Ft + ÁFA
Lakossági előfizetők:
A Vodafone web oldalán a Mini Bázis a megfelelő linket kiválasztva a „Megrendelem” gombra kattintva a készülék az alábbi áron érhető el:
xxxxx://xxx.xxxxxxxx.xx/xxxxxxxxx/xxxxxxxxx-xxxxxxx/xxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxx
Lakossági
• Akár 4 egyidejű hívás kezelése
• Készülék elméleti hatósugara: 30-40 méter
• Készülék által biztosított elméleti maximális le- és feltöltési sebesség: 5,2 Mbps/1,4 Mbps
• Ára: 37.990 Ft Mini Bázis Plusz
• Akár 8 egyidejű hívás kezelése
• Készülék elméleti hatósugara: 30-40 méter
• Készülék által biztosított elméleti maximális le- és feltöltési sebesség: 5,2 Mbps/1,4 Mbps
• Ára: 29.990 Ft
6.5. Forgalmi díjak
A Mini Bázis használatával bonyolított hang-és adatforgalom díjazása az végfelhasználó által használt Vodafone tarifacsomagra érvényes díjszabás szerint történik. Az előfizető helyhez kötött internet előfizetésében a Mini Bázis használatával plusz adatforgalom keletkezik, amelynek többlet költsége lehet, ez a költség az ügyfelet terheli és a helyhez kötött internet szolgáltatást nyújtó félnek fizetendő (pl.: adatforgalmi korláttal rendelkező helyhez kötött internet előfizetés esetén túlforgalmazási díj).
6.6. Jogi feltételek
A Mini Bázis használata nem minősül a Vodafone elektronikus hírközlési szolgáltatásának.
A Mini Bázis működése közben a Vodafone elektronikus hírközlési hálózatának részét képezi. Vodafone fenntartja magának a jogot, hogy amennyiben úgy ítéli meg, hogy a Mini Bázist visszaélésszerűen vagy nem rendeltetésszerűen használják, vagy az a hálózatában zavart okoz a Mini Bázist a hálózatáról bármikor indokolás nélkül eltávolítsa, ezáltal a Mini Bázis nem lesz képes Vodafone hálózati lefedettséget biztosítani.
A Mini Bázis készülék megvásárlásával vagy a használatának megkezdésével előfizető lemond minden olyan igényéről, amely azzal kapcsolatos, hogy a tulajdonában álló Mini Bázist a Vodafone a hálózata részeként használja, illetve magára nézve kötelezőnek ismeri el a Mini Bázis használatának feltételeit. A Mini Bázis nem rendeltetésszerű vagy illetéktelen használatával okozott károkért a Vodafone a felelősségét teljes körűen kizárja.
7. AdatŐr
7.1. Az AdatŐr alkalmazás elérése, támogatott készülékek
Az AdatŐr alkalmazás a Pakk alkalmazáscsomag részeként, a Szolgáltató Előfizetői számára, a támogatott telefontípusokkal vehető igénybe. A támogatott készülékek listája a xxx.xxxxxxxx.xx/xxxx oldalon érhető el.
7.2. Adatforgalom
Az AdatŐr szolgáltatás adatforgalommal jár. Az AdatŐr menüben lévő aktív szolgáltatások (adatmentés, időzített adatmentés, visszaállítás) adatforgalmat generálnak és – felhasználói beállítástól függően – nemzetközi barangoláskor is működnek. A felhasználó az alkalmazás használatával magára vállalja a szolgáltatással járó adatforgalom költségét.
7.3. Regisztrációs információk
A regisztrációs SMS elküldéséhez, a szolgáltatás nyújtásához, valamint a szolgáltatáshoz kapcsolódó elszámoláshoz a felhasználónak meg kell adnia telefonszámát a Szolgáltató szerződött szolgáltatási partnerének, a Xxxxxx Xxx.-nek (1111 Budapest, Hosszúréti u. 21., xxxxxx@xxxxxx.xx). Ehhez a felhasználó a xxx.xxxxxxxx.xx/xxxx oldalon telefonszámának megadásával és a regisztráció véglegesítésével kifejezetten és önkéntesen hozzájárulását adja.
A Xxxxxx Xxx. a felhasználók telefonszámát a feltétlenül szükséges mértékig kezeli, azt a Szolgáltatón kívül más félnek nem adja ki, a szolgáltatás lemondását követően pedig legfeljebb 30 napon belül törli a rendszereiből és nyilvántartásaiból.
Azon szolgáltatások esetében, amelyek helymeghatározási adatok megállapítását és Xxxxxx általi megismerését teszik szükségessé, a Diovis Kft. csak olyan mértékben és ideig kezeli/tárolja a szolgáltatás igénybevételéhez használt készülék helymeghatározási adatait, ami a szolgáltatás technikai megvalósításához elengedhetetlenül szükséges. A Xxxxxx Xxx. ezeket az adatokat másnak nem adja át és nem teszi hozzáférhetővé, a szolgáltatás nyújtását követően a helymeghatározási adatok a Diovis Kft. rendszeréből azonnal törlésre kerülnek. A felhasználó ehhez az adatkezeléshez kifejezett és előzetes hozzájárulását adja azzal, hogy ezeket a szolgáltatásokat igénybe veszi.
7.4. Az AdatŐr alkalmazással elmenthető tételek, személyes adatok kezelése
Az AdatŐr alkalmazásban a felhasználó kiválaszthatja, hogy mely tételeket és milyen gyakorisággal kívánja menteni. A kiválasztható tételek (a telefonmemóriában):
• telefonkönyvi bejegyzések (Android operációs rendszer és Java környezet esetén is)
• SMS-ek (csak Android operációs rendszer esetén)
• naptár (csak Java környezet esetén)
Adatmentés | a. Android | b. iOS | c. Symbian | d. Java |
e. Telefonkönyv | f. √ | g. √ | h. √ | i. √ |
j. SMS | k. √ | l. − | m. √ | n. − |
o. Naptár | p. − | q. − | r. √ | s. √ |
Az adatok mentésének gyakorisága a felhasználótól függ: történhet manuálisan (kézzel indítva) vagy időzített módon. Alapbeállítás: heti, automatikus időzített mentés. A visszaállítás során a korábban elmentett öt állapotból lehet választani.
A felhasználó által kiválasztott adatok mentése a Szolgáltató szerződött partnere, a Xxxxxx Xxx. (1111 Budapest, Hosszúréti u. 21., xxxxxx@xxxxxx.xx) által üzemeltetett, az EU-ban található szerverre történik. Az adatok erős titkosítással, 256 bites https-csatornán érik el a szervert, ahol AES algoritmussal titkosítva tárolódnak. A felhasználó az adatmentéshez jelszót is beállíthat. A jelszó használata a maximális adatbiztonság érdekében javasolt. Az adatokhoz sem a Diovis Kft., sem a Szolgáltató, illetve más személyek sem férhetnek hozzá.
Az AdatŐr szolgáltatás lemondásához a felhasználónak SMS-t kell küldenie a x00 00 0000 000 számra, a következő szöveggel: „xxxxxx.xxxxxx@xxxxxxxx.xx<szóköz>lemondom az adator szolgaltatast”. A szolgáltatást lemondó ügyfelek szerverre mentett adatai a lemondástól számított 30 napon belül a szerverről törlésre kerülnek.
A Szolgáltató kifejezetten felhívja az Előfizető, felhasználó figyelmét arra, hogy a következő esetekben kizárólag a felhasználó aktív közreműködésével biztosítható, hogy más személy(ek) ne férjen(ek) hozzá a felhasználó személyes adataihoz. Ezért az alkalmazás letöltésével a felhasználó vállalja (legalább) a lentebb felsorolt esetekben a szolgáltatás lemondását, illetve elfogadja, hogy a szolgáltatás lemondásának elmaradása esetén a Szolgáltató semminemű felelősségét nem vállal a felhasználó személyes adatainak más felhasználó általi visszatöltéséért (restore):
• Telefonszámcsere
• Előfizetői jogviszony átírása
• Előfizetői szerződés megszüntetése
A felhasználó kijelenti, hogy kizárólag a saját adatait kezeli, harmadik személyek készülékein lévő, harmadik személyek személyes adatait kizárólag a jogosult kifejezett, előzetes, önkéntes hozzájárulásával kezelheti, kétség esetén ennek bizonyítása a felhasználót terheli. A felhasználó saját jogosulatlan adatkezeléséből, jogsértő magatartásából eredő következményekért maga felel mind a Szolgáltatóval, mind harmadik személyekkel szemben.
A szolgáltatás igénybevételével a szolgáltatási és adatkezelési feltételeket a felhasználó önkéntesen és kifejezetten elfogadja.
Vodafone Magyarország Zrt. 1476 Budapest, Pf. 350, xxxxxxxxxxxxxxx.xx@xxxxxxxx.xxx, xxx.xxxxxxxx.xx, telefon: 1270 – hálózaton belülről és belföldről díjmentesen, hálózaton kívülről és belföldről pedig a tarifacsomag szerinti normál díjjal hívható a 288-1270-en.
8. Mobilbeváltó Szolgáltatás
8.1. A Szolgáltatás
A továbbiakban jelen Mobilbeváltó Szolgáltatás vonatkozásában: „Szolgáltatás”. Xxxxx Xxxxxxxxxx (ide nem értve a beváltásra vonatkozó 8.9. pontot) a Mobile Phone Xchange Limited (Mobile Phone Xchange Ltd. Mountcliff House, 000 Xxxxx Xxxxxx, Xxxxxx, XX0 0XX, Egyesült Királyság, a továbbiakban: MPX vagy Vevő) általános szerződési feltételei alapján jött létre. Jelen Feltételek rendelkezései az MPX, illetve a Szolgáltató által módosíthatóak, amely változtatásokat Szolgáltató az ESZSZF-ben közzéteszi.
8.2. Az Eladó
A Szolgáltatás igénybevevője, az Eladó, aki/amely természetes vagy jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, aki/amely az eladásra felkínált és a 8.4. alpontban felsorolt per-, teher-, és igénymentes használt készülék (a továbbiakban jelen szolgáltatás vonatkozásában: „Használt Készülék(ek)”) kizárólagos tulajdonosa.
Az Eladó kizárólag cselekvőképes személy lehet, aki az Általános Szerződési Feltételekben az Utólag Fizető Előfizetőre meghatározott feltételeknek megfelel.
A Szolgáltatást akár a Szolgáltató előfizetői (mind Előre Fizető, mind Utólag Fizető Előfizetői), akár más elektronikus hírközlési szolgáltató ügyfelei is igénybe vehetik (a továbbiakban jelen szolgáltatás vonatkozásában: „Eladó”).
8.3. A Vevő
A Vevő az MPX (képviseletében és megbízásából eljár a Szolgáltató). A használt készülék adásvételi szerződés az Eladó és az MPX mint Vevő között jön létre.
8.4. A Szolgáltatás tárgya
A Szolgáltatás tárgyát képezi valamennyi gyártó által gyártott, illetve akár Magyarországon, akár külföldön forgalmazott használt mobiltelefon készülék, GSM modullal rendelkező táblagép adásvétele.
Az akkumulátor a Használt Készülék elengedhetetlen tartozékát képezi az eladás során, a nélkül nem lehetséges a Használt Készüléket eladásra felkínálni. A Használt Készülékhez tartozó egyéb tartozékok és kiegészítők (különösen, de nem kizárólag hálózati töltő, headset, használati útmutató, doboz, adatkártya, SIM kártya, stb.) nem képezik az adásvétel tárgyát, a vételárba nem számítanak bele, ezért azok átadása nem feltétele az adásvételnek.
8.5. A Szolgáltatás további feltételei
A Használt Készülékekkel kapcsolatban támasztott követelmények:
8.5.1. A Használt Készülék rendelkezzen egyedi IMEI azonosítóval (iPad esetén gyári számmal), illetve, hogy a Készülék IMEI száma a Használt Készülék belső rendszeréből lehívható módon ellenőrizhető legyen a *#06# billentyűkombinációval is. A Használt Készülék ellenőrzése többek között a Vevő rendszerében történik.
8.5.2. Az Eladó a Szolgáltatás igénybevételével büntetőjogi felelőssége tudatában kijelenti, továbbá szavatolja, hogy a Használt Készülék kizárólagos és jogszerű tulajdonában áll, valamint, hogy a Használt Készülék per-, teher- és igénymentes. Ezzel összhangban az Eladó tudomásul veszi, hogy a Használt Készülék nem származhat bűncselekményből. Amennyiben a Használt Készülék ellenőrzése (különösen az IMEI számmal történő ellenőrzés) során kiderül, hogy a Használt Készülék bűncselekményből származik, származhat, az jogkövetkezményeket vonhat maga után.
8.5.3. Amennyiben a Használt Készülékre ajánlott vételár meghaladja a 30.000,- (harmincezer) forintot, és Eladó a Vodafone saját ügyfele, abban az esetben ellenőrzésre kerül a Használt Készülékhez tartozó IMEI szám, annak érdekében, hogy az ahhoz tartozó előfizetéshez tartozik-e számlatartozás miatti tiltás. Amennyiben Eladó 3 (három) hónapnál kevesebb számlabefizetéssel rendelkezik, illetve az előfizetéshez számlatartozás miatti tiltás tartozik, a Használt Készülék értékese nem lehetséges ezen Szolgáltatás keretén belül.
8.5.4. Új, bontatlan csomagolású Használt Készülék értékesítésre felajánlása nem lehetséges, annak adásvételét az MPX megtagadja.
8.5.5. A Használt Készüléket feltöltött akkumulátorral és XXX zár nélkül kell eladásra felkínálni annak érdekében, hogy Vevő ellenőrizni tudja a Használt Készülék állapotát, ami alapján a vételár meghatározásra kerül.
8.5.6. Az eladni kívánt Használt Készülék állapotára vonatkozóan Vevő az alábbi szempontokból vizsgálja a Készüléket:
8.5.6.1. A Használt Készülék bekapcsolható legyen; és
8.5.6.2. A Használt Készülék érintőképernyője, LCD vagy egyéb kijelzője nem törött, folyadékkristályos, chip hiányos, és a normál használattól eltérő mértékben karcos; és
8.5.6.3. A Használt Készülék külső borítója, hátlapja és billentyűzete ép állapotú.
8.5.7. A Szolgáltatás igénybevételével Xxxxx kijelenti, hogy a Használt Készüléket nem elektronikus hulladékként ajánlja fel eladásra az MPX részére.
8.5.8. Az Eladó a Szolgáltatás igénybevételével kijelenti, hogy a Használt Készülékről valamennyi adatot törölt, és egyúttal tudomásul veszi, hogy a Használt Készüléken esetlegesen maradt adatokkal kapcsolatban a felelősség kizárólag az Eladót terheli, azokért a Szolgáltató, illetve a Vevő semmilyen felelősséget nem vállal.
8.5.9. A Használt Készülék szolgáltatótól függő hálózati korlátozást tartalmazhat, ide nem értve azt az esetet, amennyiben a Használt Készülék feketelistán (az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 158. §-ban meghatározott közös adatbázisban) szerepel.
8.6. A Vételár
8.6.1. A Használt Készülékért a Vevő által ajánlott vételárat a Használt Készülék állapota és egyes funkcióinak működőképessége befolyásolja. A Vételár az ÁFÁ-t tartalmazza.
8.6.2. Amennyiben a Használt Készülék működőképes, viszont a 8.5.6.2. és a 8.5.6.3. pontban meghatározottaknál nagyobb külső sérülésekkel rendelkezik, abban az esetben Vevő alacsonyabb ajánlati árat ajánlhat, illetve bizonyos esetekben elállhat vásárlási szándékától. Erre tekintettel Eladó nem jogosult kártérítési igénnyel vagy egyéb igénnyel fellépni Vevővel, Szolgáltatóval szemben.
8.6.3. A Vételár kiegyenlítése utalvány formájában történik (a továbbiakban jelen Szolgáltatás vonatkozásában: „Utalvány”). Az Utalvány beváltására jelen Xxxxxxxxxx irányadók.
8.7. Az Adásvételi szerződéssel kapcsolatos tudnivalók
Az adásvételi szerződéshez a következő adatok megadása szükséges az Eladó részéről:
8.7.1. Természetes személy:
a) Eladó neve
b) Eladó személyi igazolvány száma, útlevélszáma vagy vezetői engedélyének száma
c) Belföldi mobil telefonszáma
8.7.2. Jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság:
a) közjegyző által kiállított aláírási címpéldány vagy ügyvéd által cégbejegyzési vagy (cégképviseletet is érintő) változásbejegyzési eljárás során ellenjegyzett és a cégeljárásba becsatolt aláírás minta, és
b) cégbírósági végzés vagy 30 (harminc) napnál nem régebbi cégkivonat, és
c) a cégjegyzésre jogosult személyi igazolvány száma, útlevélszáma vagy vezetői engedélyének száma, és
d) belföldi mobil telefonszáma
e) amennyiben Eladó meghatalmazással jár el:
(i) a cégjegyzésre jogosult által kiállított szabályszerű meghatalmazás, és
(ii) a meghatalmazott személyi igazolvány száma, útlevélszáma vagy vezetői engedélyének száma.
8.7.3. A Használt Készülék tulajdonjoga az Adásvételi szerződés Xxxxx és Vevő általi aláírásával, a Használt Készülék és az Utalvány átadásával egyidejűleg száll át a Vevőre.
8.8. Adatkezeléssel, -feldolgozással kapcsolatos nyilatkozatok, tudnivalók
Az Eladó a Szolgáltatás igénybevételével hozzájárul, hogy a 8.7.1. illetve a 8.7.2. pontban megadott, személyes adatnak minősülő adatait az adásvételi szerződés megkötésétől számított maximum 1 (egy) évig az adásvételhez tartozó esetleges panaszkezelés céljából az MPX kezelje, és Szolgáltató adatfeldolgozóként feldolgozza.
Az adatkezelés helye: Mobile Phone Xchange Ltd. Mountcliff House, 000 Xxxxx Xxxxxx, Xxxxxx, XX0 0XX, Xxxxxxxx Xxxxxxxxx
Az adatok az érintett előzetes tájékoztatása és engedélye nélkül harmadik személy részére nem kerülnek átadásra, ide nem értve a jogszabályokban meghatározott eseteket. Az érintett az adatvédelmi jogszabályokban meghatározott módon és esetekben a Mobile Phone Xchange Ltd. (Mountcliff House, 000 Xxxxx Xxxxxx, Xxxxxx, XX0 0XX, Xxxxxxxx Xxxxxxxxx) postai és a XXXXXXXXX@xxx.xx.xx elektronikus címeken keresztül kérheti a nyilvántartott személyes adatainak törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatását.
8.9. Beváltási feltételek
8.9.1. Az Utalvány a Szolgáltató által meghatározott termékekre váltható be, a Szolgáltató által meghatározott és közzétett mindenkor hatályos jelen beváltási feltételek szerint.
8.9.2. Az Utalvány beváltható mobiltelefon készülék, tartozék (a viszonteladóknál a tartozék vásárlása nem elérhető), USB modem, netbook, táblagép Szolgáltatótól való vásárlása esetén, az Utalványon feltüntetett magyar forintban meghatározott összeg értékében.
8.9.3. Amennyiben az Utalványt Eladó nem az Adásvételi szerződés létrejöttével egyidejűleg használja fel, abban az esetben az Utalvány felhasználásakor köteles ismét igazolni személyazonosságát az adásvételi szerződésben megadott adatoknak megfelelően az ott feltüntetett dokumentumok bemutatásával, valamint köteles az Adásvételi szerződéssel egybeszerkesztett Utalványt, valamint a Szolgáltató által az Eladó választása szerint SMS- ben vagy e-mailben küldött biztonsági kódot bemutatni.
8.9.4. Az Utalvány tulajdonjoga nem átruházható, azt kizárólag az a személy jogosult felhasználni, aki az Adásvételi szerződésben Eladóként szerepel. Eladó tudomásul veszi, hogy az Utalvány meghatalmazással történő beváltására nincs lehetőség, az ilyen eljárás esetén Szolgáltató jogosult megtagadni a beváltást.
8.9.5. Az Eladó tudomásul veszi, hogy
a) az Utalvány készpénzre nem váltható be; és
b) az Utalvány elvesztése, megsemmisülése, vagy felismerhetetlenségig való megrongálódása esetén nincs mód annak pótlására, beváltására; és
c) az Utalvány kizárólag az Adásvételi szerződéssel együtt érvényes arról kizárólag Szolgáltató jogosult beváltáskor leválasztani; és
d) az Utalvány értékéből készpénz nem adható vissza; és
e) az Utalványon szereplő teljes összeg egyidejűleg váltható be, annak részletekben történő felhasználására nincsen mód, azonban az Utalvány beváltásakor egy Utalvány értékhatártól függően egyidejűleg több termék megvásárlására is felhasználható; és
f) az SMS-ben vagy e-mailben kiküldött biztonsági kód annak elvesztése esetén újraküldhető abban az esetben, ha az Eladó az Adásvételi szerződésnek megfelelően tudja magát igazolni; és
g) az Utalvány annak érvényességi idején belül váltható be.
8.9.6. Amennyiben a fenti előfeltételek nem teljesülnek, abban az esetben Szolgáltató jogosult az Utalvány beváltását megtagadni, és azzal kapcsolatban Xxxxx nem élhet követeléssel Szolgáltató felé.
8.10. Panaszkezelés
8.10.1 A kifejezetten az adásvételi tranzakcióhoz, adásvételi szerződéshez kapcsolódó panaszokkal (ide értve a Vételárhoz kapcsolódó kérdéseket) az Eladó közvetlenül az MPX- hez fordulhat telefonon vagy írásban a következő elérhetőségeken:
MPX székhelye: Mobile Phone Xchange Ltd. Mountcliff House, 000 Xxxxx Xxxxxx, Xxxxxx, XX0 0XX, Xxxxxxxx Xxxxxxxxx
A panaszügyintézés helye megegyezik az MPX székhelyével.
Hétfőtől péntekig 9 és 18 óra között hívható telefonszám: 00 44-208 732 3797 E-mail cím: XXXXXXXXX@xxx.xx.xx
Az írásbeli panasz kivizsgálási és megválaszolási határideje 30 (harminc) nap.
8.10.2. Az Utalvány beváltásához kapcsolódó panaszokkal (ide nem értve a Vételárhoz kapcsolódó kérdéseket) az Eladó a Szolgáltatóhoz fordulhat. A panaszkezelésre az Általános Szerződési Feltételek 6. számú „Ügyfélkapcsolat, hibaelhárítás, panaszkezelés, jogviták” megnevezésű pontja az irányadó.
9. Technikai segítségnyújtás – Okos Sarok
A Vodafone 50 kiemelt üzletében technikai segítségnyújtást végez Ügyfelei részére. Az üzletek listája a következő:
Név | Város | Cím | Hétfő | Kedd | Szerda | Csütörtök | Péntek |
Mammut | Budapest | Xxxxxxx xx 0-0. | 11:00-19:00 | 11:00-19:00 | 11:00-19:00 | 11:00-19:00 | 11:00-19:00 |
Allee | Budapest | Október 23. u. 6-10. | 10:00-18:00 | 10:00-18:00 | 10:00-18:00 | 10:00-18:00 | 10:00-18:00 |
Duna Pláza | Budapest | Váci u. 178. | 10:00-18:00 | 10:00-18:00 | 10:00-18:00 | 10:00-18:00 | 10:00-18:00 |
Westend | Budapest | Váci u. 1-3. | 11:00-19:00 | 11:00-19:00 | 11:00-19:00 | 11:00-19:00 | 11:00-19:00 |
Miskolc | Miskolc | Xxxxxxxxx xx 00. | 9:00-17:00 | 9:00-17:00 | 9:00-17:00 | 10:00-18:00 | - |
Szombathely | Szombathely | Savaria tér 1/c | - | 11:30-17:30 | - | 11:30-17:30 | - |
Győr | Győr | Xxxxxx X. xx 00. | 9:00-17:00 | - | 9:00-17:00 | - | 9:00-17:00 |
Szeged | Szeged | Londoni krt. 3. | 11:00-17:00 | 11:00-17:00 | - | 11:00-17:00 | 11:00-17:00 |
Békéscsaba | Békéscsaba | Xxxxxxxx xx 00-00. | 10:00-18:00 | - | 10:00-18:00 | 10:00-18:00 | 10:00-18:00 |
Europark | Budapest | Xxxxx xx 000. | 10:00-18:00 | 10:00-18:00 | 10:00-18:00 | 10:00-18:00 | 10:00-18:00 |
Kaposvár | Kaposvár | Xxxxxxxxx xxx 0. | - | - | 11:00-17:00 | - | 11:00-17:00 |
Árkád | Pécs | Bajcsy-Xxxxxxxxxx xxxx 00/0 | 12:00-18:00 | 12:00-18:00 | - | 12:00-18:00 | - |
Debrecen | Debrecen | Piac u. 20. | 11:00-17:00 | 11:00-17:00 | 11:00-17:00 | 11:00-17:00 | - |
Székesfehérvár | Székesfehérvár | Rákóczi u 1. | 13:00-17:00 | - | 10:00-14:00 | - | 13:00-17:00 |
Nyíregyháza | Nyíregyháza | Xxxx Xxxx xxx 0. | 14:00-18:00 | 14:00-18:00 | - | 11:00-15:00 | 11:00-15:00 |
Nagykanizsa | Nagykanizsa | Zrínyi M. u. 15. | - | - | 13:00-17:00 | - | - |
Eger | Eger | Xxxxxxxxxx xx 0. | 12:00-18:00 | - | 12:00-18:00 | - | 12:00-18:00 |
Szolnok | Szolnok | Xxxxxxx u. 25-29. | - | - | - | - | 13:00-17:00 |
Kecskemét | Kecskemét | Kisfaludy Ház- Xxxxxxxxx xx 0. | 11:00-17:00 | - | - | - | 11:00-17:00 |
Veszprém | Veszprém | Xxxxxx xxx 0. | 9:00-17:00 | - | 9:00-17:00 | - | 9:00-17:00 |
Zalagerszeg | Zalaegerszeg | Xxxxxxx X. xx 00. | 13:00-17:00 | - | - | - | - |
Aréna Pláza | Xxxxxxxx | Xxxxxxxx xx 0. | 11:00-19:00 | 11:00-19:00 | 11:00-19:00 | 11:00-19:00 | 11:00-19:00 |
Orosháza | Orosháza | Kossuth u.2-4 | 10:00-18:00 | ||||
Gyöngyös | Gyöngyös | Kossuth L. u.27. | 11:00-17:00 | ||||
Salgótarján | Salgótarján | Rákóczi u. 12. | 11:00-17:00 | ||||
Pécs | Pécs | Nagy Xxxxx xxxxxx xxxx 00. | 9:00-11:00 | 9:00-11:00 | |||
Gödöllő | Gödöllő | Szabadság tér 26/a | 11:00-19:00 | 11:00-19:00 | 11:00-19:00 | 11:00-19:00 | 11:00-19:00 |
Kiskunhalas | Kiskunhalas | Garbai S u. 2-4 | 13:00-17:00 | ||||
Westend | Budapest | Váci u. 1-3. | 13:00-17:00 | 13:00-17:00 |
Xxxxxx | Xxxxxx | Xxxxxxx Xxxxxx u. 4. | 13:00-17:00 | ||||
Jászberény | Jászberény | Xxxxxxxxx xxx 0. | 14:00-18:00 | ||||
Jászberény | Jászberény | Rákóczi u. 2/a. | 9:30-13:30 | ||||
Köki Terminál | Budapest | Vak Xxxxxxx xxxx 00/A-C | 11:00-19:00 | 11:00-19:00 | 11:00-19:00 | ||
Campona | Budapest | Nagytétényi u. 37-43. | 15:00-19:00 | 15:00-19:00 | 15:00-19:00 | ||
Pláza | Győr | Xxxxxxx Xxx u. 1. | 13:00-19:00 | ||||
Csepel Pláza | Budapest | II. Xxxxxxx Xxxxxx xx 000-000. | 13:00-19:00 | ||||
Pláza | Debrecen | 12:00-18:00 | |||||
Pláza | Székesfehérvár | Palotai u. 1-3 | 13:00-19:00 | ||||
Pláza | Miskolc | 12:00-18:00 | |||||
Sugár | Budapest | Örs vezér tere 24. | 15:00-19:00 | ||||
Szeged | Szeged | Xxxxxx xxxx 00. | 14:00-18:00 | 14:00-18:00 | 14:00-18:00 | ||
Árkád | Budapest | Örs vezér tere 25. | 15:00-19:00 | 15:00-19:00 | 12:00-16:00 | ||
Cegléd | Cegléd | Xxxxxxxxx xxx 0. | 13:00-17:00 | ||||
Pólus Center | Budapest | Xxxxxxxxxxxx xx 000. | 15:00-19:00 | 15:00-19:00 | 15:00-19:00 | ||
StopShop | Xxx | Xxxxx xx 00. | 15:00-19:00 | 14:00-19:00 |
Az elérhető szolgáltatások listáját, részletes leírását, valamint a szolgáltatások díját az alábbi táblázat tartalmazza.
Okos Sarok szolgáltatás | ||
Árlista A Vodafone képviseletein működő Profi Sarok szolgáltatás, technikai segítséget nyújt ügyfeleinknek. A szolgáltatások ingyenes és fizetős kategóriába soroltak. Az árak forintban értendők és az áfát tartalmazzák. | ||
Tevékenység | Tevékenység részletes leírása | Ár |
Kontakt és SMS másolás Cellebrite-al | Adatmásolás kizárólag a kontaktok és sms-ek érintően, ha legalább az egyik érintett készülék Vodafone-os. A másolás történhet mind SIM, mind készülékmemóriából. | Ingyenes |
Kontakt és SMS másolás PC-vel | Kontaktok és SMS-ek másolása a készülékgyártók publikus szoftvereivel és PC használatával. | Ingyenes |
Xxxxxxxxxx készülékek BIS beállítása | A nálunk vásárolt Xxxxxxxxxx készülékek BIS regisztrációjában és alapbeállításaiban nyújtunk díjmentes segítséget. | díjmentes |
A mobil alkalmazás üzletekhez elengedhetetlen email fókon felül és még egy fiók beállítása. | Egy emailfiók beállítása (POP3, IMAP, SMTP, Ecxhange).Emailcím, jelszó, szerverek nevei, portszámai, SSL…. | Ingyenes |
További email fiókok beállítása | Minden további, a mobil alkalmazás üzlethez nem szükséges emailfiókok beállítása. | Ingyenes |
Vodamail fiók beállítása | A Vodamail szolgáltatást igénybe vételéhez teljeskörű technikai támogatást nyújtunk | Ingyenes |
Vodafone internetes eszközök és a kapcsolódó VMC és VMB szoftver beállítása | Vodafonnál vásárolt laptopok, netbookok, USB stickek, beépített modemek, zsebwifik konfigurálása és a hozzájuk kapcsolódó, telepített-telepítendő VMC és VMB szoftverek beállításaiban díjmentesen segítünk. | Ingyenes |
USB Stick frissítése | Ha szükséges és indokolt, frissítjük USB sticked szoftverét díjmentesen | 1500 Ft. |
Szervizelés idejére biztosított támogatás | Szerviz-folymatainkban érintett, leadott USB sticked helyett kapott kölcsöneszközt bállítjuk laptopodra, illetve visszakapott-mejgavított eszközöd telepítését is díjmentesen kérheted. | Ingyenes |
Tartozék vásárlás támogatása | A nálunk vásárolt tartozékok használatában-beállításában segítséget nyújtunk. (eletronikus, internetes tartozékok, bluetooth headsetek...) | Ingyenes |
Készülék beállítása internetre, WAP-ra, MMS-re. | Ha itt vagy máshol vásárolt készülékeddel szeretnéd igénybevenni adatszolgáltatásainak (MMS,WAP,Internet), akkor segítünk a beállításokban. | Ingyenes |
Készülék testreszabás. | Háttérképet, csengőhangot állítunk be kérésedre. A letöltött fájlok árát nem tartalmazza a szolgáltatás. | Ingyenes |
Adatmásolás és adatmentés számítógéppel készülékről-adathordozóra. | Adatmásolás médiatartalommal (zene, kép, videó) együtt, mindezek lehetnek készülékmemóriában vagy memóriakártyán. A másoláshoz a számítógépet használunk és a tevékenység készülékről adathordozóra értendő. | 1500 Ft. |
Teljeskörű adatmásolás Cellebrite-al | Adatmásolás médiatartalommal (zene, kép, videó) együtt, mindezek lehetnek készülékmemóriában vagy memóriakártyán. A másoláshoz a Cellebrite termékeket használjuk és a tevékenység készülékről készülékre értendő. | 1 500 Ft |
Szoftverfrissítés garancia időn túl | Már nem garanciális eszközeidre, mobiltelefonjaidra a publikusan is elérhető módon szoftverfrissítést eszközlünk. | 1 500 Ft |
Használati utasítás nyomtatása. | Forgalmazott eszközeink használati utasításait, lehetőség szerint több nyelven is, kinyomtajuk számodra. | 1 500 Ft |
Biztonsági mentés és visszaállítás számítógéppel. | Ha bármely okból szükséged van a készülékeden tárolt adatokra ezt mi lementjük neked a pendriveodra, majd kérésedre visszaállítjuk. Mindehez a gyártók publikus szoftvereit használjuk. | 1500 Ft. |
Biztonsági mentés és visszaállítás Cellebrite-al. | Ha bármely okból szükséged van a készülékeden tárolt adatokra ezt mi lementjük neked a pendriveodra, majd kérésedre visszaállítjuk. Mindehez a Cellebrite készüléket használjuk. | 1500 Ft. |
Számítógép szerviz | Ha laptopod, netbookod nem megfelelő (operációs rendszer) beállítása miatt nem tudod igénybe venni internet szolgáltatásunkat, akkor segítünk. | 1500 Ft. |
Elérhető szolgáltatások és tevékenységek:
Elérhető szolgáltatások | A RED szolgáltatásban nem résztvevő Vodafone ügyfelek részére | RED Standard / RED SIM ONLY ügyfelek részére | RED SUPER ügyfelek részére |
Perfect Start Up - ingyenes | • Kontakt & sms másolás • Vodafone mobil alkalmazások telepítése • Számla magyarázat • Okostelefonok, laptopok, netbookok, USB stickek általános beállítása •Email fiók beállítása •Mobil alkalmazásüzlethez fiók létrehozása •Vásárolt tartozékok beállítása (bt- headset) | • Kontakt & sms másolás • Vodafone mobil alkalmazások telepítése • Számla magyarázat • Okostelefonok, laptopok, netbookok, USB stickek általános beállítása •Email fiók beállítása •Mobil alkalmazásüzlethez fiók létrehozása •Vásárolt tartozékok beállítása (bt- headset) | • Kontakt & sms másolás • Vodafone mobil alkalmazások telepítése • Számla magyarázat • Okostelefonok, laptopok, netbookok, USB stickek általános beállítása •Email fiók beállítása •Mobil alkalmazásüzlethez fiók létrehozása •Vásárolt tartozékok beállítása (bt- headset) |
Utólagos szolgáltatások - ingyenes | • Kontakt & sms másolás • Számla magyarázat • Okostelefonok, laptopok, netbookok, USB stickek általános beállítása •Email fiók beállítása •Mobil alkalmazásüzlethez fiók létrehozása •Vásárolt tartozékok beállítása (bt- headset) | •Kontakt & sms másolás •USB stick software frissítése •Kontaktok és tartalom másolása, biztonsági mentése és visszaállítása • Garancia időn túli készülék szoftver frissítés • Használati utasítás nyomtatása | •Kontakt & sms másolás •USB stick software frissítése •Kontaktok és tartalom, másolása biztonsági mentése és visszaállítása • Garancia időn túli készülék szoftver frissítés • Használati utasítás nyomtatása •Laptop és netbook szoftveres beállítása |
Utólagos szolgáltatások - 1500Ft/szolgáltatás | •USB stick software frissítése •Kontaktok és tartalom másolása, biztonsági mentése és visszaállítása • Garancia időn túli készülék szoftver frissítés • Használati utasítás nyomtatása •Laptop és netbook szoftveres beállítása | •Laptop és netbook szoftveres beállítása |
A szolgáltatások kizárólag a Vodafone Ügyfelei számára ingyenesek, nem Vodafone Ügyfelek részére díjkötelesek.
A készülékek, eszközök szoftverfrissítését, és adatmásolási, -mentési és -visszaállítási tevékenységeket a Szolgáltató a technikai és jogi korlátok figyelembevételével végzi, az esetleges adatvesztésért nem vállal felelősséget.
A biztonsági mentések, visszaállítások és másolások során az érintett adatokat a Szolgáltató kizárólag az Ügyfél tulajdonában lévő adathordozók igénybevételével kezeli, a Szolgáltató a biztonsági mentések, visszaállítások és másolások során nem tárol adatokat az eszközein.
A Szolgáltatás igénybevétele személyes adatok megadásához kötött. Az adatszolgáltatás a Szolgáltatás keretén belül minden esetben önkéntes, és az adatkezelés jogalapja az érintett személy tájékozott, határozott és előzetes hozzájárulása.
Amennyiben az igénybevevő nem járul hozzá a Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges adatai megadásához, akkor a Szolgáltatást nem tudja igénybe venni. A Szolgáltatás igénybevételéhez adatvédelmi nyilatkozat kitöltése szükséges.
Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatás nem teljes körű, így bizonyos, a készüléken tárolt tartalomtípusok nem kerülnek átmásolásra, mentésre, illetve visszaállításra , valamint, hogy a célkészüléken lévő adatok felülírásra kerülnek. A fentiekről a Szolgáltató a helyszínen tájékoztatást nyújt.
Az Ügyfél tudomásul veszi továbbá, hogy a szolgáltatási esemény hibáját kizárólag addig jogosult jelezni, amíg a Vodafone Magyarország Zrt. által üzemeltetett értékesítési pont területén tartózkodik.
10. Vodafone Cloud Szolgáltatás
A Vodafone Cloud, mint a Vodafone által továbbértékesített, valamint a szolgáltatáshoz és az alkalmazáshoz kapcsolódó mögöttes szerzői jog jogosultjaként a NewBay Software Limited (The Academy, 00 Xxxxxx Xxxxxx, Xxxxxx 0, Írország) által licencelt szolgáltatás (a továbbiakban ezen fejezet esetén: “Szolgáltatás”) lehetővé teszi a Szolgáltatás felhasználója (a továbbiakban ezen fejezet esetén: “Felhasználó”) digitális tartalmainak, így például fotóinak, videóinak vagy szöveges dokumentumainak tárolását biztonsági másolatként, amelyhez megfelelő eszközöket biztosít a Felhasználónak a hozzáférés érdekében, számítógépen és okostelefonon. A Szolgáltatás 2 Gigabyte tárhelyet biztosít díjmentesen a Felhasználónak adatai tárolásához. Tárhelybővítés igényelhető, amely az alábbiak szerint díjköteles. A tárhelybővítés részleteiről, a xxx.xxxxxxxx.xx/xxxxx weboldalon tájékozódhat. A Szolgáltatás használatához regisztrálni kell. A bővített tárhely díja 30 naponként fizetendő. Lemondása és a regisztráció törlése bármikor kérhető az alább részletezettek szerint. A Szolgáltatáshoz, amely tartalmazza az alkalmazást magát is, nem kizárólagos és nem átruházható felhasználási engedélyt biztosítunk, ami jogosítja a Felhasználót az alkalmazás letöltésére, telepítésére, frissítésére és használatára okostelefonján és számítógépén. Fenntartjuk a jogot a Szolgáltatás felfüggesztésére vagy megszüntetésére, amennyiben a Felhasználó megsérti a jelen Felhasználói Feltételeket. A Szolgáltatást személyes, nem üzleti célú felhasználásra biztosítjuk kizárólag a Felhasználó saját okostelefonján és számítógépén. A Szolgáltatást kizárólag egy okostelefonon használhatja, további okostelefonok használatához újabb regisztráció szükséges. A Szolgáltatás Vodafone-nak mind előre fizető előfizetői, mind utólag fizető előfizetői számára elérhető a jelen Szerződési Feltételekben meghatározott korlátozásokkal és díjszabás szerint.
10.1. Műszaki követelmények
A Szolgáltatás kliensprogramja kizárólag azon mobil okostelefonok esetén vehető igénybe, amelyeken az Android operációs rendszer 2.2-es vagy magasabb verziószámú változata vagy iOS operációs rendszer 5.0 vagy magasabb verziószáma fut. A szolgáltatás táblagépeken nem működik.
10.2. Felhasználói fiók kezelése:
A Szolgáltatás funkciói használhatóak okostelefonon és a xxx.xxxxx.xxxxxxxx.xx weboldalon keresztül is. A szolgáltatás használatához aktív felhasználói fiók szükséges. A felhasználói fiókba belépéssel történt minden, a felhasználói fiókban végrehajtott műveletért az a Felhasználó felelős, akinek a előfizetésére a felhasználói fiók létrehozásra került. Felhasználó köteles a felhasználói fiók jelszavát és PIN kódját körültekintően kezelni és tárolni a visszaélések megakadályozása érdekében, tekintettel arra, hogy ezért kizárólagosan Felhasználó felelős, valamint köteles kapcsolatba lépni a Vodafone-nal bármilyen biztonsági kockázat vagy rosszhiszemű használat gyanújának felmerülése esetén.
10.3. Szolgáltatás regisztrációja
A Szolgáltatás regisztrációját a xxx.xxxxx.xxxxxxxx.xx weboldalon végezheti el. A belépés gomb kiválasztása után adja meg telefonszámát. Készülékére szöveges üzenetben megerősítő kódot küldünk. A kódot és email címét a xxx.xxxxx.xxxxxxxx.xx belépési oldalán adja meg, ezzel erősítve meg a regisztrációt.
10.4. Szolgáltatás díjazása
A Szolgáltatás díjmentesen 2 Gigabyte tárhellyel érhető el. Lehetőség van további tárhely vásárlására, amely Android operációs rendszeren plusz 5 Gigabyte-os tárhely esetén 500 Ft havidíjért; plusz 15 Gigabyte-os tárhely esetén pedig 1000 Ft havidíjért vásárolható meg. iOS
operációs rendszeren (amely iPhone készülékekkel kompatibilis) a 2 Gigabyte díjmentes tárhely felett további 15 Gigabyte tárhely vásárolható, 6000 Ft éves díjért.
Vodafone Cloud szolgáltatás díjszabása, és tárhely bővítési lehetőségek | ||
Android operációs rendszeren | iPhone (iOS) operációs rendszeren | |
2GB | Díjmentes | Díjmentes |
+ 5 GB (Teljes tárhely: 7 GB) | 500 Ft / hónap | - |
+ 15 GB (Teljes tárhely: 17 GB) | 1000 Ft / hónap | 6000 Ft / év |
10.5. Általános szabályozás
A Szolgáltatást, kizárólag a Vodafone előrefizető előfizetői és utólag fizető előfizetői használhatják a Vodafone hálózatában (amennyiben a Szolgáltatást okostelefonon keresztül használja a Felhasználó), a Vodafone által az előfizető részére rendelkezésre bocsátott SIM kártyával.
Az okostelefonon, illetve bármely mobilhálózaton generált költségek kizárólag a Felhasználót terhelik. A Felhasználó a szolgáltatás igénybevételével ezt kifejezetten elfogadja. A Szolgáltatáshoz tartozó alkalmazás működéséhez szükséges rendszer erőforrások meglétének ellenőrzése a Felhasználóra hárul, beleértve a frissítések és javítások működéséhez szükséges erőforrásokat is.
Felhasználó tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatás hatékonysága és megfelelő működése számos, a Vodafone hatáskörén kívül eső ok következményeként változhat, egyes funkciók elérhetősége ennek megfelelően korlátozottá vagy nem elérhetővé válhat. Felhasználó kifejezetten elfogadja, hogy a más forrásból telepített alkalmazások az okostelefonon megakadályozhatják vagy korlátozhatják a Szolgáltatás működését. Az ezekből eredő bármely közvetlen vagy közvetett kárért Vodafone minden felelősségét kizárja.
10.6. Felhasználási engedély
A felhasználási engedélyt a szolgáltatáshoz és az alkalmazáshoz kapcsolódó mögöttes szerzői jog jogosultja a NewBay Software Limited (The Academy, 00 Xxxxxx Xxxxxx, Xxxxxx 0, Írország) nyújtja, aki a szolgáltatást nyújtó szervert az Európai Gazdasági Térség területén üzemelteti. A Felhasználó a Szolgáltatást az annak részét képező alkalmazást is ideértve, illetve azoknak bármely részét nem másolhatja le, nem módosíthatja, nem fejtheti vissza, illetve nem fordíthatja vissza (kivéve ha az a jog által kifejezetten megengedett). Ön nem jogosult a Szolgáltatást, illetve annak bármely részét átruházni, engedményezni, további felhasználását engedélyezni, kölcsönadni, bérbe adni, kibérelni vagy egyéb módon terjeszteni vagy azoknak részben vagy egészben történő használatát harmadik személy részére bármely módon lehetővé tenni.
Biztonsági másolat céljára a felhasználó jogosult egy darab másolatot készíteni a Szolgáltatás részét képező alkalmazásról. Kizárólag a felhasználó felelős azért, hogy az adatok biztonsági mentéséhez és adatvesztés megakadályozásához szükséges körültekintő és megfelelő lépéseket megtegye.
10.7. Szolgáltatás használatának megszüntetése
Vodafone fenntartja a jogot arra, hogy a Szolgáltatás nyújtását Felhasználó részére bármely időpontban felmondással megszüntesse azonnali hatállyal, indoklás nélkül. A Szolgáltatás szintén automatikusan megszűnik, amennyiben Felhasználó megszegi az ebben foglalt kikötéseket és
feltételeket vagy bármely más szerződés feltételeit, amely alapján Vodafone vagy harmadik félként annak beszállítója a Szolgáltatást a Felhasználó részére szolgáltatták. A Felhasználó bármikor megszüntetheti a közöttük fennálló jogviszonyt azzal, hogy törli a Szolgáltatás részét képező alkalmazást és az összes biztonsági másolatot valamennyi eszközről. Ebben az esetben is érvényes az alább az Extra tárhelyre vonatkozó rendelkezések.
A felek közötti jogviszony megszűnésekor Felhasználó köteles a Szolgáltatás használatát megszüntetni, illetve a Szolgáltatás részét képező alkalmazást és az összes biztonsági másolatot valamennyi eszközéről törölni.
A bővített tárhely, az úgynevezett Extra tárhely díja 30 naponként automatikusan megújul, amennyiben a Felhasználó nem kéri annak megszüntetését. A Felhasználó bármikor kérheti a Szolgáltatás törlését. A megkezdett utolsó 30 napos periódus havidíját kiszámlázzuk, a Szolgáltatás a
30. nap végén szűnik meg.
10.8. Tárhely korlátozásának folyamata
A Vodafone fenntartja a jogot a Szolgáltatás korlátozására, amennyiben a Felhasználó az ingyenes tárhelyen felüli, díjköteles tárhely kapacitást veszi igénybe, azonban annak díját kiegyenlíteni nem tudja. Ezek az esetek lehetnek:
- előre fizető előfizetőnél megfelelő egyenleg hiánya, amelyből a díj levonásra kerülhetne;
- utólag fizető előfizetőnél az általa igénybevett hírközlési szolgáltatást vonatkozásában lejárt határidejű számlatartozás miatti szolgáltatás korlátozása vagy megszűntetése a Vodafone hálózatán vagy egyébként az Extra tárhely díjának bármely okból nem kiegyenlített számlatartozása.
Amennyiben a fenti esetek valamelyike valósul meg a Felhasználó Cloud fiókja 30 napos passzív státuszra vált, amelyről tájékoztató e-mailt küldünk a regisztrált e-mail címre. A passzív státuszban a Felhasználó zavartalanul használhatja a Szolgáltatás minden funkcióját kivéve újabb adat feltöltését. A 30 napos periódus azonnal megszűnik, amennyiben a felsorolt akadályozó tényezők megszűnnek és helyre áll a normál használat minden feltétele.
Amennyiben a 30 nap elteltével sem hárulnak el a fenti akadályozó tényezők, a Cloud fiók archivált státuszba kerül, további 60 napra. A státuszváltásról értesítő emailt küldünk a regisztrált e-mail címre. Az archivált státuszban a Felhasználó nem fér hozzá adataihoz és kizárólag a Vodafone ügyfélszolgálatán keresztül kérheti a Szolgáltatás megújítását, amennyiben a felsorolt akadályozó tényezők mindegyike elhárult.
A 60 napos archivált státusz után, amennyiben a fenti korlátozó tényezők bármelyike fennáll, a Vodafone fenntartja a jogot a Felhasználó által feltöltött adatok végleges törlésére.
10.9. Terméktámogatás és garancia
A Szolgáltatás és annak részét képező alkalmazás az alkalmazandó jog által megengedett legteljesebb mértékig „ahogyan van” állapotban, a felhasználási engedély-kibocsátóktól származó, az alkalmazással kapcsolatos bármely jótállás, feltétel, tényállítás vagy kikötés vállalása nélkül kerül a Felhasználó részére átadásra. Sem Vodafone, sem a felhasználási engedély-kibocsátója nem garantálják, hogy a Szolgáltatás kielégíti a Felhasználó elvárásait, sem azt, hogy a Szolgáltatás működése hibamentes vagy megszakítás nélküli lesz. A jogszabály által megengedett mértékig mind Vodafone, mind a felhasználási engedély-kibocsátója kizárnak és visszautasítanak minden jótállást, tényállítást, feltételt és egyéb bármely természetű, kifejezett vagy beleértett kikötést, eredjen az jogszabályból, joggyakorlatból vagy másból. Jelen rendelkezések nem érintik a jogszabály alapján a Felhasználót kötelezően megillető jogokat.
A Szolgáltatás igénybevételéhez a Vodafone megfelelő technikai támogatást nyújt, ami segíti a Felhasználót. A Szolgáltatás használatának alapvető feltétele a megfelelő hálózati csatlakozás illetve megfelelő internet kapcsolat megléte. A Szolgáltatás igénybevétele esetén további támogatást nyújthat Vodafone ügyfélszolgálatán keresztül.
A Szolgáltatást a hatályos törvények keretein belül nyújtja Vodafone. Vodafone nem vállal felelősséget olyan tevékenységekért, amik nincsenek kifejezetten szabályozva jelen Felhasználási Feltételekben.
10.10. Felelősség korlátozása
Vodafone kizár minden felelősséget az egyes webhelyek, illetve hálózatok használatával kapcsolatos tartalomért, szolgáltatásokért, továbbá bármely, a Felhasználót ért esetleges veszteségért vagy kárért, ide értve a szolgáltatás során a Felhasználó által a szerverre feltöltött adatokkal kapcsolatos igényeket is. Felhasználó tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatást vagy bármely részét nem használhatja oly módon, amely abban az országban, ahol a Szolgáltatást használja, jogszabályba vagy más rendelkezésbe ütközik (ebbe korlátozás nélkül beleértve bármely import vagy export jogszabályokat és rendelkezéseket).
A Vodafone a törvény által megengedett legnagyobb mértékig korlátozza felelősségét minden olyan kárért vagy veszteségért (beleértve a közvetlen vagy közvetett károkat, az elmaradt hasznot, az elvárt nyereség csökkenését vagy az egyéb jogellenesség miatti vagy következményes károkat, legyen a kárigény alapja a jótállás megszegése, szerződés, szigorú felelősség, kártérítésre vonatkozó jogszabály vagy egyéb), amely a jelen ESzSzF szerinti Szolgáltatás igénybevételéből származik vagy azzal kapcsolatos.
10.11. Szolgáltatás korlátozása
Felhasználó szerződésszegése esetén Vodafone fenntartja a jogot a Szolgáltatás azonnali felfüggesztésére vagy megszűntetésére. Felhasználó szerződésszegésének tekintendő különösen a jelen ESzSzF bármely pontjának megsértése, valamint minden olyan eset, ha a Felhasználó a Szolgáltatás használata során megkísérli vagy végrehajtja a következő eseteket vagy bármely ezekhez hasonló esetet:
- Személyes adatok, magántitok, egyéb az adott személy érdekeit sértő információ gyűjtése más felhasználókról függetlenül ezen adatok gyűjtésének céljától;
- Jogellenes, zaklató, más felhasználók magánéletébe beavatkozó tartalom harmadik személyek számára elérhetővé tétele esetén;
- szerzői jogi jogsértés, vagy más szellemi alkotáshoz fűződő jog megsértése (beleértve olyan tartalom feltöltését, amelyhez a Felhasználónak nem volt joga), vagy titoktartási, munkavállalási vagy más adatok bizalmas kezelésére vonatkozó szerződés megszegésével üzleti titok vagy más bizalmas információ feltárása, nyilvánosságra hozatala;
- Becsmérlő, megfélemlítő magatartás esetén, amely harmadik személyek vagy csoportok ellne irányul;
- Vodafone jó hírnevének vagy a szolgáltatói partner hírnevének megsértése esetén, illetve bármely olyan magatartás tanúsítása esetén, amely ilyen hatás kiváltására alkalmas vagy alkalmas lehet.
10.12. Személyes adatok kezelése, hozzájárulás
A szolgáltatást nyújtó szervert a NewBay Software Limited (The Academy, 00 Xxxxxx Xxxxxx, Xxxxxx 0, Írország) üzemelteti. Regisztrációkor az ügyfél adatait közvetlenül a szervert üzemetető és a szolgáltatást nyújtó NewBay-nek adja meg. A szolgáltatás nyújtásának elősegítése, számlázás és panaszkezelés céljából a Vodafone Magyarország Zrt., továbbá a Vodafone Group Services Gmbh. technikai adatfeldolgozást végez, így feldolgozza az előfizető kapcsolási számát, a SIM-kártya azonosítóját, a számlázandó díjakat és a panasz során az ügyfél hozzájárulásával általa előzetesen megadott előre nem meghatározható adatokat. A Vodafone Magyarország Mobil Távközlési
Zártkörűen Működő Részvénytársaság minden szükséges intézkedést megtesz, hogy az ügyfelek személyes adatait illetéktelenektől megvédje, szem előtt tartva és alkalmazkodva a Vodafone Lakossági Általános Szerződési Feltételei 3-as mellékletében olvasható adatvédelmi elvekhez.
A Szolgáltatás alkalmazáson keresztül hozzáférhet a Felhasználó személyes adataihoz és a működés érdekében felhasználhatja azokat. Ezek az információk elengedhetetlenek a Szolgáltatás működtetése és fejlesztése érdekében, ezeket az adatokat minden esetben anonim módon kezeli a Vodafone. Az adatok törlésre kerülnek amennyiben a Felhasználó Cloud fiókja megszűnik.
A Felhasználó által feltöltött tartalmak feltöltése és tárolása titkosított csatornán történik, melyhez harmadik fél nem fér hozzá. Az adatokat tároló ezen Szolgáltatásra dedikált szerver az Európai Unió joghatósága alá tartozó területen található.
10.13. Adatok tulajdonjoga
A Vodafone nem támaszt tulajdonosi igényeket azon anyagokra és/vagy tartalmakra nézve, amelyeket a felhasználó a Szolgáltatás használata során tesz közzé vagy elérhetővé. Azonban az ilyen tartalmak közzétételével és elérhetővé tételével a Szolgáltatás olyan területein, ahol azok elérhetővé válnak a nyilvánosság vagy más felhasználók számára, akikkel a felhasználó megegyezett a tartalom megosztásában, a felhasználó globális, időben korlátlan, ingyenes és nem kizárólagos felhasználási jogot biztosít a Vodafone-nak arra, hogy az ilyen anyagokat a Szolgáltatás, és annak nyújtása keretében felhasználja, terjessze, reprodukálja, megváltoztassa, adaptálja, megjelentesse, lefordítsa, nyilvánosan előadja vagy közzétegye, kizárólag olyan célból, amelyre nézve a Tartalmat benyújtották vagy elérhetővé tették anélkül, hogy a felhasználóval szemben bármilyen fizetési vagy egyéb kötelezettsége keletkezne. A felhasználó tudomásul veszi, hogy bármely az általa benyújtott vagy közzétett Tartalomért kizárólag a felhasználó felel, az nem sértheti más személy jogait vagy jogszabályokat, nem járulhat hozzá vagy ösztönözhet más jogsértő vagy más módon jogellenes magatartást vagy lehet más módon obszcén, kifogásolható vagy jó ízlésbe ütköző. Azzal, hogy a Szolgáltatás olyan részein nyújt be vagy tesz közzé Tartalmakat, ahol az a nyilvánosság vagy más felhasználók számára elérhető, a felhasználó azt fejezi ki, hogy ezen Tartalmaknak ő a tulajdonosa és/vagy, hogy a felhasználó rendelkezik minden szükséges joggal, jogosultsággal és engedéllyel ezek terjesztéséhez, megjelenítéséhez.
10.14. Szoftverfrissítések
A Felhasználó elfogadja, hogy szoftverfrissítés vagy javítás folyamatát nem akadályozza meg vagy függeszti fel annak érdekében, hogy a Szolgáltatás mindig a legmagasabb minőségen működhessen. Az alkalmazás frissítése csak a Felhasználó engedélye után történik meg. Felhasználó tudomásul veszi, hogy kizárólag maga felel minden olyan közvetlen vagy közvetett kárért, amely azért következett be, mert a Felhasználó a Szoftver frissítését vagy javítását bármilyen módon akadályozta.
10.15. Kapcsolat
Bármilyen kérés esetén vegye fel a kapcsolatot a Vodafone Ügyfélszolgálatával a következő elérhetőségen: bármely Vodafone ügyfélszolgálati ponton, a 1270 ügyfélszolgálati számunkon vagy látogasson el a xxx.xxxxxxxx.xx/xxxxx weboldalra.
11. Vodafone Protect Szolgáltatás
A Szolgáltatás egy biztonsági megoldás okostelefonokra (olyan mobiltelefon, amely operációs rendszere teljes értékű és megfelelő interface-eket és platformot nyújt alkalmazásfejlesztők számára) díjmentes és díjköteles – továbbiakban prémium- megoldással. A díjmentes Szolgáltatás lehetővé teszi okostelefonja megtalálását, lezárását és teljes törlését távoli hozzáféréssel, amennyiben ellopták vagy elvesztette azt. A prémium Szolgáltatás web-böngészés védelmet, biztonsági ellenőrzést, McAfee mobil alkalmazás védelmet, hívás és sms szűrést biztosít. A Szolgáltatás használatához regisztrálni kell, a prémium megoldás bármikor aktiválható ezt követően. A prémium Szolgáltatás díja
30 naponként fizetendő. Lemondása és a regisztráció törlése bármikor kérhető az alább részletezettek szerint. Az Szolgáltatáshoz nem kizárólagos és nem átruházható licencet biztosítunk, ami jogosítja Önt az alkalmazás letöltésére, telepítésére, frissítésére és használatára okostelefonján. Fenntartjuk a jogot a Szolgáltatás felfüggesztésére vagy megszüntetésére, amennyiben a megállapodás feltételei sérülnek. A Szolgáltatást személyes, nem üzleti célú felhasználásra biztosítjuk kizárólag a felhasználó saját okostelefonján. A Szolgáltatást kizárólag egy okostelefonon használhatja, további okostelefonok használatához újabb regisztráció szükséges. A Szolgáltatás regisztrációjával a felhasználói információk, amelyek személyes adatokat is tartalmazhatnak, tárolásra kerülnek valamint földrajzi helyzete nyomon követhetővé válik a lenti „Adatvédelem” című fejezet és a McAfee adatvédelmi szabályzata szerint.
A Szolgáltatás mind Előre fizető előfizetők, mind Utólag fizető előfizetők számára elérhető a jelen felhasználási feltételekben meghatározott korlátozásokkal és díjszabás szerint.
11.1. Műszaki követelmények
A Szolgáltatás kizárólag azon mobil okostelefonok esetén vehető igénybe, amelyeken az Android operációs rendszer 2.2-es vagy magasabb verziószámú változata fut. A szolgáltatás táblagépeken nem működik. Felhasználói fiók kezelése:
A Szolgáltatás funkciói használhatóak okostelefonon és a xxxxx://xxxxxxx.xxxxxxxx.xx weboldalon keresztül is. A szolgáltatás használatához aktív felhasználói fiók szükséges. A felhasználói fiókba belépéssel történt minden, a felhasználói fiókban végrehajtott műveletért az a felhasználó felelős, akinek a nevén lévő előfizetésére a felhasználói fiók létrehozásra került. Felhívjuk a figyelmét, hogy a felhasználói fiók jelszavát és PIN kódját kezelje és tárolja körültekintően, valamint lépjen kapcsolatba a Vodafone-nal bármilyen biztonsági kockázat vagy rosszhiszemű használat gyanújának felmerülése esetén.
11.2. Felhasználói fiók kezelése:
A Szolgáltatás funkciói használhatóak okostelefonon és a xxxxx://xxxxxxx.xxxxxxxx.xx weboldalon keresztül is. A szolgáltatás használatához aktív felhasználói fiók szükséges. A felhasználói fiókba belépéssel történt minden, a felhasználói fiókban végrehajtott műveletért az a felhasználó felelős, akinek a nevén lévő előfizetésére a felhasználói fiók létrehozásra került. Felhívjuk a figyelmét, hogy a felhasználói fiók jelszavát és PIN kódját kezelje és tárolja körültekintően, valamint lépjen kapcsolatba a Vodafone-nal bármilyen biztonsági kockázat vagy rosszhiszemű használat gyanújának felmerülése esetén.
11.3. Szolgáltatás regisztrációja
A szolgáltatás regisztrációját a xxxxx://xxxxxxx.xxxxxxxx.xx weboldalon végezheti el. A belépés gomb kiválasztása után adja meg telefonszámát. Készülékére szöveges üzenetben megerősítő kódot küldünk. A kódot és email címét a xxxxx://xxxxxxx.xxxxxxxx.xx belépési oldalán adja meg, ezzel erősítve meg a regisztrációt.
11.4. Díjmentes Szolgáltatás
Díjmentes Szolgáltatás keretében három funkciója érhető el a Szolgáltatásnak, a Megtalálás, a zárolás és a törlés funkció, amely utóbbi esetén további korlátozás lehetséges a jelen pontban foglaltakon túlmenően is.
A felhasználó a Szolgáltatás használatával elfogadja, hogy a Szolgáltatást kizárólag saját célból használhatja és köteles tartózkodni bármely jogsértő magatartástól, üzleti célú felhasználástól, illetve, harmadik személyekkel szembeni zaklató és velük szembeni egyéb jogsértő magatartástól.
11.4.1. Megtalálás
A Megtalálás funkciót a xxxxx://xxxxxxx.xxxxxxxx.xx weboldalon veheti igénybe felhasználónevének és jelszavának megadása után. Segítségével készüléke földrajzi helyzetét határozhatja meg a honlapon található térkép segítségével. A Megtalálás funkció működéséhez elengedhetetlen, hogy a telefon be legyen kapcsolva, csatlakozzon a hálózatunkhoz és aktív adat-kapcsolattal kell rendelkeznie. A helymeghatározás pontossága nagyban függ a GPS és Wifi funkciók bekapcsolásától. Amennyiben készüléke a GPS segítségével nem azonosítható, a rendszer a mobiltelefon szolgáltatás cella információi alapján határozza meg annak helyét.
11.4.2. Zárolás
A Zárolás funkciót a xxxxx://xxxxxxx.xxxxxxxx.xx weboldalon veheti igénybe felhasználónevének és jelszavának megadása után. A Zárolás funkció segítségével a telefon használatát tilthatja le, védve ezzel készülékét a rosszhiszemű és illetéktelen használattól. A Zárolás funkció használatához az okostelefonnak bekapcsolva kell lennie, a SIM kártya megfelelő módon bele kell legyen helyezve, továbbá csatlakoznia kell a Vodafone hálózatához.
11.4.3. Törlés
A Törlés funkciót a xxxxx://xxxxxxx.xxxxxxxx.xx weboldalon veheti igénybe felhasználónevének és jelszavának megadása után. A Törlés funkció segítségével személyes adatait törölheti telefonjáról. A funkció használatakor mindig legyen körültekintő. A törölt adatok nem állíthatóak vissza.A Törlés funkció használatához az okostelefonnak bekapcsolva kell lennie, a SIM kártya megfelelő módon bele kell legyen helyezve, továbbá csatlakoznia kell a Vodafone hálózatához.
11.5. Prémium Szolgáltatás
A Prémium Szolgáltatás magába foglalja a fent részletezett díjmentes funkciókat, valamint további olyan funkcióit a Szolgáltatásnak, amelyek díjfizetés ellenében vehetők igénybe.
A Prémium Szolgáltatás előfizetési díjának megfizetése a Szolgáltatás 30 napos használatára jogosít díjfizetés szükséges. Ennek megfelelően a Szolgáltatás díja 30 naponta fizetendő.
A Prémium szolgáltatás díja 500 Ft, ami 30 naponta kerül kiszámlázásra.
A Szolgáltatás használatából eredő egyéb költségeket a havidíj nem tartalmazza és ezek a felhasználót terhelik, ide értve nem kizárólagosan a funkciók használata során keletkező adat és sms forgalomból eredő költségeket is. Ezek a költségek jelentősen magasabbak lehetnek, amennyiben külföldön használja a Szolgáltatást. Előre fizető előfizető esetében rendelkeznie kell aktív adat szolgáltatáshoz szükséges egyenleggel a funkciók használatához.
11.5.1. Internetbiztonság
A internetbiztonság funkció biztosítja a felhasználó számára a következőket:
• Kockázatos oldal blokkolása;
• Mobil adathalászat és böngésző védelem;
• Napi automatizált biztonsági frissítések, és
• Óránként internetes oldal-minősítés frissítés.
Amennyiben az internetbiztonság funkció beazonosítása alapján kockázatos vagy káros tartalmú internet cím (url) érkezik okostelefonjára szöveges üzenetben, az internetbiztonság funkció blokkolja az oldalt.
Az internetbiztonság funkció naponta automatikusan frissül így biztosítva a védelmet a legfrissebb adathalászati kockázatok ellen és biztosít biztonsági besorolást minden weboldalról minden támogatott böngészőhöz.
Az internetbiztonság funkció támogatott böngészője a mindenkori alapértelmezett Android operációs rendszerhez tartozó böngésző. Az internetbiztonság funkció más, utólag telepített böngészőre nem terjed ki.
11.5.2. Biztonsági ellenőrzés
Az okostelefonon található alkalmazásokat és állományokat ellenőrzi, vírusokat és kártékony szoftvereket keresve. Több lehetőséget is felajánl a megoldásra, de nem jelent teljes körű védelmet, célja a biztonsági kockázatok csökkentése. A hatékonyabb biztonsági ellenőrzés érdekében tartsa naprakészen az alkalmazást és frissítsen a legújabb verzióra.
A Biztonsági ellenőrzés három lehetőséget ajánl fel, amikor az adott állományt fertőzöttként azonosítja:
11.5.2.1. Törlés
Fertőzött állomány vagy üzenet esetében törlést hajt végre, fertőzött alkalmazás esetében megkezdi az alkalmazás eltávolítását a rendszerből.
11.5.2.2. Jelentés
Jelenti a fertőzést, illetve annak gyanúját a felhasználónak.
11.5.2.3. Figyelmen kívül hagyás
Abban az esetben alkalmazható, ha a felhasználó nem kívánja korlátozni az előzetesen kockázatosnak minősített állomány vagy alkalmazás működését. A figyelmen kívül hagyás választása esetén a biztonsági ellenőrzés mindaddig nem jelzi újra az állomány fertőzöttségét, amíg a felhasználó nem távolítja el az alkalmazást a biztonsági ellenőrzés alkalmazás-listájából.
11.5.3. Alkalmazásvédelem:
Ez a funkció ellenőrzi a telepített alkalmazásokat, továbbá ellenőrzi az alkalmazások és weboldalak hozzáférését az okostelefonon. Az alkalmazás védelem csak Android operációs rendszeren elérhető.
Minden mobil alkalmazás vizsgálata javasolt, ami hozzáféréssel rendelkezik az okostelefon funkcióihoz. Azokat az alkalmazásokat, melyek adat vagy hang alapú forgalom bonyolítására jogosító hozzáféréssel bírnak, az alkalmazás védelem potenciálisan kockázatosnak minősíti.
Az alkalmazás csoport a következő biztonsági besorolásokat különbözteti meg:
11.5.3.1. Helymeghatározás
Az alkalmazás képes kiolvasni a okostelefon GPS, WiFi vagy cella információs adatai és ez által meghatározni a földrajzi helyzetét.
11.5.3.2. Hálózat
Az alkalmazás adat vagy hang alapú forgalom bonyolítására képes. Képes szöveges üzenetet küldeni vagy hozzáférni a bejövő forgalmi adatokhoz és képes blokkolni is azokat.
11.5.3.3. Telefonkönyv
Az alkalmazás képes olvasni és írni a telefonkönyvben.
11.5.3.4. Felhasználói fiókok
Az alkalmazás hozzáfér az email postafiókhoz, közösségi profilokhoz (pl: Facebook, GoogleMail).
11.5.3.5. Naptár
Az alkalmazás képes olvasni és írni az okostelefon naptárában.
11.5.3.6. Okostelefon
Az alkalmazás hozzáfér az okostelefon azonosítójához, perifériáihoz és beállításaihoz.
Az alkalmazás védelem automatikusan ellenőrzi az újonnan telepített alkalmazásokat és alkalmazás frissítéseket, és jelez amennyiben újabb ellenőrzést szükséges indítani.
Ez a funkció listázza a megvizsgálandó alkalmazásokat, kockázati sorrendben.
Az alkalmazások listázott felületén lehetőség van egyszerre több alkalmazás kezelésére. Minden alkalmazás mellett megjelenik egy kapcsoló a ’Szerkesztés’ gomb megnyomása után. Amennyiben a felhasználó az ’Engedélyez’ gombot választja, a Szoftver nem korlátozza többé az alkalmazást, és az eltűnik a listából.
Az alkalmazás védelem funkció lehetővé teszi az ellenőrzés eredményének fontossági sorrendbe állítását. A felhasználó kiválaszthatja, milyen szempontokat részesít előnyben az ellenőrzés során. Pl.: helymeghatározási adatok vagy hálózati hozzáférés alapján. A felhasználó kikapcsolhatja a valós idejű biztonsági ellenőrzést.
11.5.4. Hívás és sms szűrés
A Hívás és sms szűrés funkciók segítségével blokkolhatja a bejövő hívásokat és szöveges üzeneteket, továbbá beállíthatja az engedélyezett és tiltott számok listáját is.
11.5.4.1. Bejövő hívások szabályainak beállítása
1. Minden szám engedélyezése
Minden bejövő hívás engedélyezve lesz
2. Csak az engedélyezett számok listája
Kizárólag az engedélyezett számok listájában szereplő számokról fogad bejövő hívást
3. Csak Tiltott számok
Kizárólag a tiltott számok listája kerül blokkolásra
4. Minden szám tiltása
Minden bejövő hívás blokkolva lesz
5. Rejtett szám tiltása
Minden bejövő hívás tiltása, ami rejtett számról érkezik
11.5.4.2. Kimenő hívások szabályainak beállítása
1. Minden szám engedélyezése
Minden kimenő hívás engedélyezve lesz
2. Engedélyezett számok listája
A telefonkönyv számai és az engedélyezett számok listájában szereplő számokra indított hívások engedélyezve lesznek
3. A tiltott számok listájának blokkolása
Tiltott lesz minden hívás, ami a tiltott számok listájában szerepel
4. Minden szám tiltása
Minden kimenő hívás tiltva lesz
11.5.4.3. Roaming hívások szabályainak beállítása
1. Minden szám engedélyezése
Minden kimenő hívás engedélyezve lesz Roaming közben
2. Csak az engedélyezett számok listája
A telefonkönyv számai és az engedélyezett számok listájában szereplő számokra indított hívások engedélyezve lesznek roaming során.
3. A tiltott számok listájának blokkolása
Tiltott lesz minden hívás, ami a tiltott számok listájában szerepel roaming során.
4. Minden szám tiltása
Minden bejövő hívás tiltva lesz roaming során.
11.5.4.4. SMS / MMS küldés szabályainak beállítása
1. Minden szám engedélyezése Minden üzenet engedélyezett
2. Csak az engedélyezett számok listája
A telefonkönyv telefonszámainak és az engedélyezett számok listájának számaira az üzenetküldés engedélyezett lesz.
3. Tiltott számok listájának blokkolása
A Tiltott számok listájában lévő számokra az üzenetküldés blokkolva lesz.
4. Minden szám tiltása
Minden üzenetküldés tiltva lesz.
11.6. Általános szabályozás
A Szolgáltatást, beleértve a Szoftvert is, kizárólag a Vodafone előrefizető előfizetői és utólag fizető előfizetői használhatják a Vodafone hálózatában, a Vodafone által az előfizető részére rendelkezésre bocsátott SIM kártyával.
Az okostelefonon, illetve bármely mobilhálózaton generált költségek kizárólag a felhasználót terhelik. Felhasználó a Szolgáltatás igénybevételével ezt kifejezetten elfogadja. A Szoftver működéséhez szükséges rendszer erőforrások meglétének ellenőrzése a felhasználóra hárul, beleértve a frissítések és javítások működéséhez szükséges erőforrásokat is.
A helymeghatározás funkció működéséhez elengedhetetlen, hogy az okostelefon be legyen kapcsolva, csatlakozzon a Vodafone hálózatához, és aktív adat-kapcsolattal kell rendelkeznie. A helymeghatározás pontossága jelentős mértékben függ a GPS és Wifi funkciók bekapcsolásától.
A Lezárás és Törlés funkciók használatához az okostelefonnak bekapcsolva kell lennie, a SIM kártya megfelelő módon bele kell legyen helyezve, továbbá csatlakoznia kell a Vodafone hálózatához.
Felhasználó tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatás hatékonysága és megfelelő működése számos, a Vodafone hatáskörén kívül eső ok következményeként változhat, egyes funkciók elérhetősége ennek megfelelően korlátozottá vagy nem elérhetővé válhat. Felhasználó kifejezetten elfogadja, hogy a más forrásból telepített alkalmazások az okostelefonon megakadályozhatják vagy korlátozhatják a Törlés funkció működését. Az ezekből eredő bármely közvetlen vagy közvetett kárért Vodafone minden felelősségét kizárja.
11.7. Felhasználási engedély
A felhasználási engedélyt a szolgáltatáshoz és a Szoftverhez kapcsolódó mögöttes szerzői jog jogosultja a McAfee Security S.à r.l. (székhely: 00, Xxxxxxxxx Xxxxx, X-0000 Xxxxxxxxxx cégjegyzékszám: LU23829441) nyújtja, aki a szolgáltatást nyújtó szervert az Európai Gazdasági Térség területén üzemelteti. A felhasználó a Szoftvert és a Szolgáltatást, illetve azoknak bármely részét nem másolhatja le, nem módosíthatja, nem fejtheti vissza, illetve nem fordíthatja vissza (kivéve ha az a jog által kifejezetten megengedett). A felhasználó nem jogosult a Szoftvert és a Szolgáltatást, illetve azoknak bármely részét átruházni, engedményezni, további felhasználását engedélyezni, kölcsönadni, bérbe adni, kibérelni vagy egyéb módon terjeszteni vagy azoknak részben vagy egészben történő használatát harmadik személy részére bármely módon lehetővé tenni.
Biztonsági másolat céljára a felhasználó jogosult egy darab másolatot készíteni a Szoftverről. Kizárólag a felhasználó felelős azért, hogy az adatok biztonsági mentéséhez és adatvesztés megakadályozásához szükséges körültekintő és megfelelő lépéseket megtegye.
11.8. Szolgáltatás használatának megszüntetése
Vodafone fenntartja a jogot arra, hogy a jelen Szerződési Feltételek elfogadásával a felek között létrejött jogviszonyt bármely időpontban felmondással megszüntesse azonnali hatállyal, indoklás nélkül. A jelen Szerződés szintén automatikusan megszűnik, amennyiben a felhasználó megszegi az
ebben foglalt kikötéseket és feltételeket vagy bármely más szerződés feltételeit, amely alapján mi vagy harmadik félként a viszonteladó a Szoftvert a felhasználó részére szolgáltatták. A felhasználó bármikor megszüntetheti a Szerződést azzal, hogy törli a Szoftvert és az összes biztonsági másolatot valamennyi eszközről.
Jelen Szerződés megszűnésekor a felhasználó köteles a Szoftver használatát megszüntetni, illetve a Szoftvert és az összes biztonsági másolatot valamennyi eszközéről törölni.
A Prémium Szolgáltatás 30 naponként automatikusan megújul, amennyiben a felhasználó nem kéri annak megszüntetését. A felhasználó bármikor kérheti a Szolgáltatás törlését. A megkezdett utolsó 30 napos periódus havidíját kiszámlázzuk, a Szolgáltatás a 30. nap végén szűnik meg.
11.9. Terméktámogatás és garancia
A Szoftver az alkalmazandó jog által megengedett legteljesebb mértékig „ahogyan van” állapotban, a felhasználási engedély-kibocsátóktól származó, a Szoftverrel kapcsolatos bármely jótállás, feltétel, tényállítás vagy kikötés vállalása nélkül kerül a felhasználó részére átadásra. Sem Vodafone, sem a felhasználási engedély-kibocsátója nem garantálják, hogy a Szoftver kielégíti a felhasználó elvárásait, sem azt, hogy a Szoftver működése hibamentes vagy megszakítás nélküli lesz. A jogszabály által megengedett mértékig mind Vodafone, mind a felhasználási engedély-kibocsátója kizárnak és visszautasítanak minden jótállást, tényállítást, feltételt és egyéb bármely természetű, kifejezett vagy beleértett kikötést, eredjen az jogszabályból, joggyakorlatból vagy másból. Jelen rendelkezések nem érintik a jogszabály alapján a felhasználót kötelezően megillető jogokat.
A Szolgáltatás igénybevételéhez a Vodafone megfelelő technikai támogatást nyújt, ami segíti a felhasználót a Megtalálás, Zárolás, Törlés funkciók használatában lopás vagy elvesztés esetén. A Szolgáltatás használatának alapvető feltétele a megfelelő hálózati csatlakozás. A Szolgáltatás igénybevétele esetén további támogatást nyújthat Vodafone ügyfélszolgálatán keresztül.
A Szolgáltatást a hatályos törvények keretein belül nyújtjuk. Nem vállalunk felelősséget olyan tevékenységekért, amik nincsenek kifejezetten szabályozva jelen dokumentumban.
11.10. Felelősség korlátozása
Vodafone kizár minden felelősséget az egyes webhelyek, illetve hálózatok használatával kapcsolatos tartalomért, szolgáltatásokért, továbbá bármely, a felhasználót ért esetleges veszteségért vagy kárért. A felhasználó tudomásul veszi, hogy a Szoftvert vagy bármely részét nem használhatja oly módon, amely abban az országban, ahol a Szolgáltatást használja, jogszabályba vagy más rendelkezésbe ütközik (ebbe korlátozás nélkül beleértve bármely import vagy export jogszabályokat és rendelkezéseket).
A Vodafone a törvény által megengedett legnagyobb mértékig korlátozza felelősségét minden olyan kárért vagy veszteségért (beleértve a közvetlen vagy közvetett károkat, az elmaradt hasznot, az elvárt nyereség csökkenését vagy az egyéb jogellenesség miatti vagy következményes károkat, legyen a kárigény alapja a jótállás megszegése, szerződés, szigorú felelősség, kártérítésre vonatkozó jogszabály vagy egyéb), amely a jelen Szerződési Feltételek szerinti Szolgáltatás igénybevételéből származik vagy azzal kapcsolatos.
11.11. Szolgáltatás korlátozása
Felhasználó szerződésszegése esetén Vodafone fenntarta a jogot a Szolgáltatás azonnali felfüggesztésére vagy megszűntetésére. Felhasználó szerződésszegésének tekintendő különösen a jelen Szerződési Feltételek bármely pontjának megsértése, valamint minden olyan eset, ha a
felhasználó a Szolgáltatás használata során megkísérli vagy végrehajtja a következő eseteket vagy bármely ezekhez hasonló esetet:
- A Szoftver és / vagy Szolgáltatás használata más személy nyomonkövetésére, helymeghatározására annak kifejezett engedélye és tudomása nélkül;
- Személyes adatok, magántitok, egyéb az adott személy érdekeit sértő információ gyűjtése más felhasználókról függetlenül ezen adatok gyűjtésének céljától;
- Jogellenes, zaklató, más felhasználók magánéletébe beavatkozó tartalom harmadik személyek számára elérhetővé tétele esetén;
- Becsmérlő, megfélemlítő magatartás esetén, amely harmadik személyek vagy csoportok ellne irányul;
- Vodafone jó hírnevének vagy a szolgáltatói partner hírnevének megsértése esetén, illetve bármely olyan magatartás tanúsítása esetén, amely ilyen hatás kiváltására alkalmas vagy alkalmas lehet.
11.12. Kapcsolat a McAfee-vel
Bizonyos funkciók működése a McAfee Security Sarl. szerverének és a Vodafone hálózatának kommunikációját igényelik. Ezek lehetnek: szoftverfrissítések, javító csomagok, az okostelefon helymeghatározási adatai vagy annak törléséhez szükséges információk. Ezek a funkciók szükségesek a helyes működéshez és forgalmi költségeket generálhatnak.
11.13. Személyes adatok kezelése, hozzájárulás
A Szolgáltatást nyújtó szervert a McAfee Security Sarl. üzemelteti. Regisztrációkor az ügyfél adatait közvetlenül a szervert üzemetető és a szolgáltatást nyújtó McAfee-nek adja meg. A Szolgáltatás nyújtásának elősegítése, számlázás és panaszkezelés céljából a Vodafone Magyarország Zrt., továbbá a Vodafone Group Services Gmbh. technikai adatfeldolgozást végez, így feldolgozza az előfizető kapcsolási számát, a SIM-kártya azonosítóját, a számlázandó díjakat és a panasz során az ügyfél hozzájárulásával általa előzetesen megadott előre nem meghatározható adatokat. A Szolgáltatás az alkalmazáson keresztül hozzáférhet a felhasználó személyes adataihoz (például: telefonazonosító vagy tartózkodási hely) és a működés érdekében felhasználhatja azokat. Ezek az információk elengedhetetlenek a Szolgáltatás működtetése és fejlesztése érdekében, ezeket az adatokat minden esetben anonim módon kezeli a Vodafone. Az adatok törlésre kerülnek amennyiben a felhasználó fiókja meszűnik. A Szolgáltatás használatával és a jelen Felhasználási Xxxxxxxxxx elfogadásával kifejezetten és a jelen feltételekkel egyidejűleg elfogadja az Adatvédelmi Nyilatkozatot. Az Adatvédelmi Nyilatkozat részletesen szabályozza a Vodafone és a McAfee bármely személyes adathoz történő hozzáférését, kezelését és feldolgozását, illetve esetlegesen harmadik fél számára feldolgozásba adását a Szolgáltatás nyújtásához szükséges mértékben és annak időtartama alatt. Egyéb célból a személyes adatokat semelyik fent megnevezett szervezet nem kezeli. Az Adatvédelmi Nyilatkozat elérhető a xxx.xxxxxxxx.xx oldalon, az Általános Szerződési Feltételek 3. Számú mellékletében.
11.14. Egyéb rendelkezések
11.14.1.Szoftverfrissítések
A felhasználó elfogadja, hogy szoftverfrissítés vagy javítás folyamatát nem akadályozza meg vagy függeszti fel annak érdekében, hogy a Szolgáltatás mindig a legmagasabb minőségen működhessen. Az alkalmazás frissítése csak a felhasználó engedélye után történik meg. Felhasználó tudomásul veszi, hogy kizárólag maga felel minden olyan közvetlen vagy közvetett kárért, amely azért következett be, mert a felhasználó a Szoftver frissítését vagy javítását bármilyen módon akadályozta.
11.14.2.Kapcsolat
Bármilyen kérés esetén vegye fel a kapcsolatot a Vodafone Ügyfélszolgálatával a következő elérhetőségen: bármely Vodafone ügyfélszolgálati ponton, a 1270 ügyfélszolgálati számunkon vagy látogasson el a xxx.xxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxx weboldalra.
12. Vodafone Contacts
A Vodafone Contacts szolgáltatást a Vodafone mint továbbértékesítő (a továbbiakban: „Vodafone”), valamint a szolgáltatáshoz és az alkalmazáshoz kapcsolódó mögöttes szerzői jog jogosultja az Onmobile Global Limited (00 Xxxxxxxxxxxx Xxxx, X.X.Xxxxx, 0xx Xxxxx, Xxxxxxxxx 560 076, India) mint a szolgáltatás nyújtója lehetővé teszi a felhasználó telefonján tárolt telefonkönyv tartalmak, így például névjegyek, telefonszámok tárolását biztonsági másolatként, amelyhez megfelelő eszközöket biztosít a felhasználónak a hozzáférés érdekében, számítógépen és okostelefonon. A szolgáltatás díjmentes és regisztrációhoz kötött, lemondása és a regisztráció törlése bármikor kérhető az alább részletezettek szerint.
A Szolgáltatás fő funkciói:
- Biztonsági másolat készítése és frissítése a telefon memóriájában tárolt telefonszámokról és névjegyekről;
- A biztonsági másolat exportálása és importálása digitális formátumban;
- A telefonkönyv tartalmainak frissítése, módosítása weboldalunkon keresztül.
A Szolgáltatáshoz, amely tartalmazza az alkalmazást magát is, nem kizárólagos és nem átruházható felhasználási engedélyt biztosítunk, ami jogosítja a felhasználót az alkalmazás letöltésére, telepítésére, frissítésére és használatára mobiltelefonján és számítógépén. Fenntartjuk a jogot a Szolgáltatás felfüggesztésére vagy megszüntetésére, amennyiben a felhasználó megsérti a jelen ESzSzF-et. A Szolgáltatást személyes, nem üzleti célú felhasználásra biztosítjuk kizárólag a felhasználó saját mobiltelefonján és számítógépén. A Szolgáltatást kizárólag egy mobiltelefonon használhatja, további mobiltelefonok használatához újabb regisztráció szükséges. A Szolgáltatás Vodafone-nak mind előre fizető előfizetői, mind utólag fizető előfizetői számára elérhető a jelen ESzSzF-ben meghatározott korlátozásokkal és díjszabás szerint.
1. Műszaki követelmények
A Szolgáltatás kliensprogramja kizárólag azon okostelefonok esetén vehető igénybe, amelyeken az Android operációs rendszer 2.2-es vagy magasabb verziószámú változata vagy iOS operációs rendszer 5.0 vagy magasabb verziószáma fut. A szolgáltatás táblagépeken nem működik. A szolgáltatás korlátozott üzemódban elérhető nem okostelefonok számára is a xxx.xxxxxxxx.xxxxxxxx.xx mobil weboldalon keresztül.
2. Felhasználói fiók kezelése:
A Szolgáltatás funkciói használhatóak okostelefonon és a xxx.xxxxxxxx.xxxxxxxx.xx weboldalon keresztül is. A Szolgáltatás használatához aktív felhasználói fiók szükséges. A felhasználói fiókba belépéssel történt minden, a felhasználói fiókban végrehajtott műveletért az a felhasználó felelős, akinek a előfizetésére a felhasználói fiók létrehozásra került. Felhívjuk a figyelmét, hogy a felhasználói fiók jelszavát és PIN kódját kezelje és tárolja körültekintően, valamint lépjen kapcsolatba a Vodafone-nal bármilyen biztonsági kockázat vagy rosszhiszemű használat gyanújának felmerülése esetén.
3. Szolgáltatás regisztrációja
A Szolgáltatás regisztrációját a xxx.xxxxxxxx.xxxxxxxx.xx weboldalon végezheti el. A belépés gomb kiválasztása után adja meg telefonszámát. Készülékére szöveges üzenetben megerősítő kódot küldünk. A kódot és email címét a xxx.xxxxxxxx.xxxxxxxx.xx belépési oldalán adja meg, ezzel erősítve meg a regisztrációt. A sikeres regisztráció feltétele, hogy a felhasználó elfogadja a Vodafone Contacts Felhasználási Feltételeit is a jelen ESzSzF felhasználóra kötelező volta mellett.
A Szolgáltatás használatának feltételei
1. Általános szabályozás
A Szolgáltatást, kizárólag a Vodafone előrefizető előfizetői és utólag fizető előfizetői használhatják a Vodafone hálózatában (amennyiben a Szolgáltatást telefonon keresztül használja a felhasználó), a Vodafone által az előfizető részére rendelkezésre bocsátott SIM kártyával.
A telefonon, illetve bármely mobilhálózaton generált költségek kizárólag a felhasználót terhelik. A felhasználó a Szolgáltatás igénybevételével ezt kifejezetten elfogadja. A Szolgáltatáshoz tartozó alkalmazás működéséhez szükséges rendszer erőforrások meglétének ellenőrzése a felhasználóra hárul, beleértve a frissítések és javítások működéséhez szükséges erőforrásokat is.
Felhasználó tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatás hatékonysága és megfelelő működése számos, a Vodafone hatáskörén kívül eső ok következményeként változhat, egyes funkciók elérhetősége ennek megfelelően korlátozottá vagy nem elérhetővé válhat. Felhasználó kifejezetten elfogadja, hogy a más forrásból telepített alkalmazások az okostelefonon megakadályozhatják vagy korlátozhatják a Szolgáltatás működését. Az ezekből eredő bármely közvetlen vagy közvetett kárért Vodafone minden felelősségét kizárja.
2. Felhasználási engedély
A felhasználási engedélyt a szolgáltatáshoz és az alkalmazáshoz kapcsolódó mögöttes szerzői jog jogosultja a Onmobile Global Limited (00 Xxxxxxxxxxxx Xxxx, X.X.Xxxxx, 0xx Xxxxx, Xxxxxxxxx 000 000, Xxxxx) nyújtja, aki a szolgáltatást nyújtó szervert az Európai Gazdasági Térség területén üzemelteti. A felhasználó a Szolgáltatást az annak részét képező alkalmazást is ideértve, illetve azoknak bármely részét nem másolhatja le, nem módosíthatja, nem fejtheti vissza, illetve nem fordíthatja vissza (kivéve ha az a jog által kifejezetten megengedett). A felhasználó nem jogosult a Szolgáltatást, illetve annak bármely részét átruházni, engedményezni, további felhasználását engedélyezni, kölcsönadni, bérbe adni, kibérelni vagy egyéb módon terjeszteni vagy azoknak részben vagy egészben történő használatát harmadik személy részére bármely módon lehetővé tenni. Kizárólag felhasználó felelős minden, a mobiltelefonján tárolt személyes adat harmadik fél számára történő átadásáért, illetve azokhoz hozzáférés biztosításáért a Szolgáltatás igénybevétele során.
Biztonsági másolat céljára a felhasználó jogosult egy darab másolatot készíteni a Szolgáltatás részét képező alkalmazásról. Kizárólag a felhasználó felelős azért, hogy az adatok biztonsági mentéséhez és adatvesztés megakadályozásához szükséges körültekintő és megfelelő lépéseket megtegye.
3. Szolgáltatás használatának megszüntetése
Vodafone fenntartja a jogot arra, hogy a jelen ESzSzF elfogadásával a felek között létrejött jogviszonyt bármely időpontban felmondással megszüntesse azonnali hatállyal, indoklás nélkül. A jelen ESzSzF hatálya a felhasználóra szintén automatikusan megszűnik, amennyiben felhasználó megszegi az ebben foglalt kikötéseket és feltételeket vagy bármely más szerződés feltételeit, amely alapján Vodafone vagy harmadik félként annak beszállítója a Szolgáltatást a felhasználó részére szolgáltatták. A felhasználó bármikor megszüntetheti a közöttük fennálló jogviszonyt azzal, hogy törli a Szolgáltatás részét képező alkalmazást és az összes biztonsági másolatot valamennyi eszközről.
Jelen ESzSzF elfogadása alapján megszűnésekor felhasználó köteles a Szolgáltatás használatát megszüntetni, illetve a Szolgáltatás részét képező alkalmazást és az összes biztonsági másolatot valamennyi eszközéről törölni.
4. Terméktámogatás és garancia
A Szolgáltatás és annak részét képező alkalmazás az alkalmazandó jog által megengedett legteljesebb mértékig „ahogyan van” állapotban, a felhasználási engedély-kibocsátóktól származó, az
alkalmazással kapcsolatos bármely jótállás, feltétel, tényállítás vagy kikötés vállalása nélkül kerül a felhasználó részére átadásra. Sem Vodafone, sem a felhasználási engedély-kibocsátója nem garantálják, hogy a Szolgáltatás kielégíti a felhasználó elvárásait, sem azt, hogy a Szolgáltatás működése hibamentes vagy megszakítás nélküli lesz. A jogszabály által megengedett mértékig mind Vodafone, mind a felhasználási engedély-kibocsátója kizárnak és visszautasítanak minden jótállást, tényállítást, feltételt és egyéb bármely természetű, kifejezett vagy beleértett kikötést, eredjen az jogszabályból, joggyakorlatból vagy másból. Jelen rendelkezések nem érintik a jogszabály alapján a felhasználót kötelezően megillető jogokat.
A Szolgáltatás igénybevételéhez a Vodafone megfelelő technikai támogatást nyújt, ami segíti a felhasználót. A Szolgáltatás használatának alapvető feltétele a megfelelő hálózati csatlakozás illetve megfelelő internet kapcsolat megléte. A Szolgáltatás igénybevétele esetén további támogatást nyújthat Vodafone ügyfélszolgálatán keresztül.
A Szolgáltatást a hatályos törvények keretein belül nyújtja Vodafone. Vodafone nem vállal felelősséget olyan tevékenységekért, amik nincsenek kifejezetten szabályozva jelen ESzSzFekben.
5. Felelősség korlátozása
Vodafone kizár minden felelősséget az egyes webhelyek, illetve hálózatok használatával kapcsolatos tartalomért, szolgáltatásokért, továbbá bármely, a felhasználót ért esetleges veszteségért vagy kárért, ideértve a szolgáltatás során a felhasználó által a szerverre feltöltött adatokkal kapcsolatos igényeket is. Felhasználó tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatást vagy bármely részét nem használhatja oly módon, amely abban az országban, ahol a Szolgáltatást használja, jogszabályba vagy más rendelkezésbe ütközik (ebbe korlátozás nélkül beleértve bármely import vagy export jogszabályokat és rendelkezéseket).
A Vodafone a törvény által megengedett legnagyobb mértékig korlátozza felelősségét minden olyan kárért vagy veszteségért (beleértve a közvetlen vagy közvetett károkat, az elmaradt hasznot, az elvárt nyereség csökkenését vagy az egyéb jogellenesség miatti vagy következményes károkat, legyen a kárigény alapja a jótállás megszegése, szerződés, szigorú felelősség, kártérítésre vonatkozó jogszabály vagy egyéb), amely a jelen ESzSzFek szerinti Szolgáltatás igénybevételéből származik vagy azzal kapcsolatos.
6. Szolgáltatás korlátozása
Felhasználó szerződésszegése esetén Vodafone fenntartja a jogot a Szolgáltatás azonnali felfüggesztésére vagy megszűntetésére. Felhasználó szerződésszegésének tekintendő különösen a jelen ESzSzF bármely pontjának megsértése.
7. Személyes adatok kezelése, hozzájárulás
A Szolgáltatást nyújtó szervert a Onmobile Global Limited (00 Xxxxxxxxxxxx Xxxx, X.X.Xxxxx, 0xx Xxxxx, Xxxxxxxxx 000 000, Xxxxx) üzemelteti. Regisztrációkor az ügyfél adatait közvetlenül a szervert üzemetető és a szolgáltatást nyújtónak adja meg. A Szolgáltatás nyújtásának elősegítése, számlázás és panaszkezelés céljából a Vodafone Magyarország Zrt., továbbá a Vodafone Group Services Gmbh. technikai adatfeldolgozást végez, így feldolgozza az előfizető kapcsolási számát, a SIM-kártya azonosítóját, a számlázandó díjakat és a panasz során az ügyfél hozzájárulásával általa előzetesen megadott előre nem meghatározható adatokat.
Felhasználó kijelenti, hogy minden névjegyet (beleértve a személyneveket, telefonszámokat, egyéb elérhetőségeket és minden egyéb személyes adatnak minősülő adatot) és más személyes adatot az adattulajdonos hozzájárulásával tárol készülékén, azokról az adattulajdonos jóváhagyásával készít biztonsági másolatot. Vodafone kizárja a felelősséget a felhasználó által elmentett személyes adatok jogszerű kezelése és továbbítása tekintetében.
A Vodafone, illetve a Szolgáltatás nyújtásában közreműködő felek nem jogosultak a biztonsági másolatként mentett személyes adatokat megismerni. Ennek megfelelően nem minősülnek adatkezelőnek, illetve adatfeldolgozónak.
A Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zártkörűen Működő Részvénytársaság minden szükséges intézkedést megtesz, hogy az ügyfelek személyes adatait illetéktelenektől megvédje, szem előtt tartva és alkalmazkodva a Vodafone Lakossági Általános Szerződési Feltételei 3-as mellékletében olvasható adatvédelmi elvekhez.
A Szolgáltatás alkalmazáson keresztül hozzáférhet a felhasználó személyes adataihoz és a működés érdekében felhasználhatja azokat. Ezek az információk elengedhetetlenek a Szolgáltatás működtetése és fejlesztése érdekében, ezeket az adatokat minden esetben anonim módon kezeli a Vodafone. Az adatok törlésre kerülnek amennyiben a felhasználó Contacts fiókja megszűnik.
A felhasználó által feltöltött tartalmak feltöltése és tárolása titkosított csatornán történik, melyhez harmadik fél nem fér hozzá. Az adatokat tároló ezen Szolgáltatásra dedikált szerver az Európai Unió joghatósága alá tartozó területen található.
7.1. Szoftverfrissítések
A felhasználó elfogadja, hogy szoftverfrissítés vagy javítás folyamatát nem akadályozza meg vagy függeszti fel annak érdekében, hogy a Szolgáltatás mindig a legmagasabb minőségen működhessen. Az alkalmazás frissítése csak a felhasználó engedélye után történik meg. Felhasználó tudomásul veszi, hogy kizárólag maga felel minden olyan közvetlen vagy közvetett kárért, amely azért következett be, mert a felhasználó a Szoftver frissítését vagy javítását bármilyen módon akadályozta.
7.2. Kapcsolat
Bármilyen kérés esetén vegye fel a kapcsolatot a Vodafone Ügyfélszolgálatával a következő elérhetőségen: bármely Vodafone ügyfélszolgálati ponton, a 1270 ügyfélszolgálati számunkon vagy látogasson el a xxx.xxxxxxxx.xx/xxxxxxxx weboldalra.
13. Mellékletek
13.1. 1. számú melléklet: Utasbiztosítási Feltételek
A biztosító a jelen biztosítási feltételek alapján arra vállal kötelezettséget, hogy a szerződő által megfizetendő biztosítási díj ellenében a jelen biztosítási feltételek szerint meghatározott biztosítási események bekövetkezése esetén a Vodafone mobil rádiótelefon szolgáltatásának előfizetőjére, illetve a társbiztosítottakra és együttbiztosítottakra a biztosítási szolgáltatások táblázatában meghatározott biztosítási összeg erejéig biztosítási szolgáltatást nyújt. A biztosítási feltételekre, illetve a feltételekben nem rendezett kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény és az egyéb hatályos magyar jogszabályok rendelkezései az irányadóak. A feltételekben nem szereplő, illetve az abból kizárt kockázatokra a biztosító nem nyújt térítést.
I. ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK
1. A szerződés alanyai
1.1. A biztosító: az UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt., amely a kockázatot viseli és a szolgáltatás teljesítésére kötelezettséget vállal a szerződő által fizetett díj ellenében.
1.2. A szerződő: a Vodafone Magyarország Zrt., amely az UNION Vodafone Csoportos Utasbiztosítást megköti és a biztosítási díj megfizetésére kötelezettséget vállal.
A szerződő kötelezettséget vállal továbbá arra, hogy tájékoztatja előfizetőit – az utazási biztosításhoz való csatlakozás lehetőségéről, feltételeiről, – a biztosítási feltételekről.
A biztosításhoz egyénileg és családi csomagban lehet csatlakozni.
1.3. Biztosított: olyan természetes személy, akinek életkora a kockázatviselés kezdetekor a 70. életévet nem haladja meg, s aki a csoportos biztosításhoz csatlakozott.
Családi Csomag esetén társbiztosított lehet a biztosított házastársa, bejegyzett élettársa, élettársa és azon egyeneságbeli leszármazói (gyermek, örökbefogadott, mostoha és nevelt gyermek), akiknek életkora a biztosítás megkötésekor a 16. életévet nem haladja meg.
Együttbiztosított lehet a biztosított előfizetővel azonos időben, és azonos úti céllal együtt utazó személy, akire családi biztosítás nem köthető, amennyiben az életkora a kockázatviselés kezdetekor a 70. életévet nem haladja meg.
Külföldi állampolgárságú személy a jelen feltételekben foglalt biztosítási szolgáltatásokra jogosult, de a biztosítás nem nyújt fedezetet a saját állampolgársága szerinti ország területén balesetéből, illetve megbetegedéséből eredő egészségügyi ellátásra.
Nem lehet biztosított:
– a tartós külföldi szolgálatot teljesítő vagy külföldön tartósan munkát vállaló előfizető és vele kint tartózkodó családtagjai,
– azon előfizetők, akik fizikai munkavégzés céljából utaznak külföldre.
1.4. A kedvezményezett: a kedvezményezett a biztosító szolgáltatásának jogosultja. A szolgáltatásra a biztosított életben léte esetén maga a biztosított jogosult. Biztosított halála esetére szóló szolgáltatás igénybevételére jogosult személy a biztosított örököse.
2. Csatlakozás a csoportos biztosításhoz
A biztosítottak csatlakozása a biztosítási szerződéshez SMS-ben, meghatározott adatok megküldése után történhet. A csatlakozási nyilatkozat elküldésére a Vodafone-nál mobil előfizetéssel rendelkező egyéni ügyfelek, illetve üzleti előfizetés esetén a telefon használója jogosult, feltéve, hogy a használó számára a mobilvásárlás nem tiltott.
3. A biztosítás időbeli hatálya
A biztosítás határozott időre, minimum 1, maximum 30 napra nyújt fedezetet, legkorábban az utazás megkezdése előtt 30 nappal igényelhető legkésőbb az utazás megkezdésének napján, a magyar határ átlépésétől számított 2 órán belül.
4. A kockázatviselés kezdete
4.1. Az egyes biztosítottakra a kockázatviselés a biztosított által előre meghatározott nap (hónap, nap) 0.00 órájakor kezdődik, és a biztosított által megadott utolsó nap 24.00 órájáig tart. Ez esetben azonban a csatlakozási nyilatkozatot még az utazás megkezdése előtt legkorábban 30 nappal, illetve legkésőbb az utazás napján Magyarországon tehetik meg.
4.2. A biztosítottak a csatlakozási nyilatkozatot az utazás megkezdése után a magyar határ átlépését követő két órán belül tehetik meg. Ebben az esetben a kockázatviselés a csatlakozási nyilatkozat elfogadásakor (hónap, nap, óra, perc) kezdődik, és a biztosított által megadott utolsó nap 24.00 órájáig tart.
5. A biztosítás területi hatálya
5.1. A biztosítás Magyarország kivételével a világ összes országára érvényes.
5.2. A feltétel III.6. pontjában foglalt személygépjármű hazahozatala szolgáltatás tekintetében a területi hatály Európa területére (ideértve Oroszország és Törökország európai területeit) korlátozódik.
6. A biztosítás díja
A biztosítási díj a biztosító kockázatviselésének ellenértéke.
A szerződő az általa a biztosító részére fizetendő díjat – a biztosítási fedezetbe tartozás ellenértékeként – a biztosítás díjhányadaként áthárítja a biztosítottra (a 2. sz. függelék szerint).
7. A biztosító kockázatviselése megszűnik a biztosított tekintetében
7.1. a biztosított a szerződő felé tett csatlakozási nyilatkozatának az utazás napját megelőző nap
24.00 óráig történt visszavonásával,
7.2. a csatlakozási nyilatkozatban meghatározott időtartam elteltével.
8. Biztosítási szolgáltatások
– Egészségügyi segítségnyújtás és biztosítás
– Utazási segítségnyújtás és biztosítás
– Jogvédelmi segítségnyújtás és biztosítás
– Baleset-biztosítás
– Poggyászbiztosítás
A biztosító a kárt a jelen szerződés feltételeiben meghatározott összeghatárokon belül a ténylegesen felmerült költségek erejéig, a kárrendezéshez szükséges összes dokumentum beérkezését követő 15 munkanapon belül rendezi.
9. A biztosított kötelezettsége
– a káreseményével kapcsolatban felmerült minden tényről, adatról a biztosítót tájékoztassa,
– a kárt a lehetőségekhez képest elhárítsa, illetve csökkentse, és ennek során a biztosító útmutatását kövesse,
– a biztosító számára minden olyan vizsgálatot engedélyezzen, amely a káresemény okaira, a kár mértékére és a kártérítés nagyságára vonatkozik.
10. A biztosító mentesülése
A biztosító mentesül a károk kifizetése alól, ha a biztosított nem tájékoztatja a biztosítót a valóságnak megfelelően, és emiatt a biztosítási eseménnyel összefüggő lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak.
11. Kizárások
11.1. Nem terjed ki a biztosítás azokra az eseményekre, amelyekre vonatkozóan
– a biztosított elmulasztja a biztosítási esemény feltételekben előírtaknak megfelelő bejelentését,
– amennyiben a biztosított kinttartózkodásának időtartama a 30 napot meghaladja, és a káresemény a 30. nap után következett be,
– a 2. pont szerinti csatlakozási nyilatkozat bármilyen, a biztosító érdekkörén kívüli technikai hiba folytán nem kerül továbbításra.
11.2. A biztosításból kizárt kockázatok:
– felmerült nem vagyoni károk,
– a biztosított által harmadik személynek okozott felelősségi károk,
– közvetve vagy közvetlenül, a jogszabály szerint ionizálónak minősülő sugárzás, nukleáris energia folytán bekövetkezett események,
– háborús, polgárháborús cselekménnyel, harci eseménnyel, terrorcselekménnyel, felkeléssel, lázadással, zavargással közvetlen vagy közvetett összefüggésben bekövetkezett események,
– a biztosító által felkért szolgáltató által okozott orvosi műhibákból eredő felelősségi károk,
– a következő veszélyes sportok gyakorlása (ideértve a versenyeken és edzéseken való részvételt) során felmerült károk: autó és motor-sport versenyek – ideértve a teszttúrákat és a rali- versenyeket is
–, szikla- és hegymászás, 5000 méter feletti túrázás, légi járművek vezetése, sportrepülés, sárkányrepülés, ejtőernyős ugrások, barlangászat, extrém sportok.
11.3. A biztosító nem zárja ki az alábbi veszélyes sportok kockázatát: a síelésből és snowboard- ozásból eredő kockázatokat, valamint a szabadidő eltöltésével összefüggő, hobbi szintű vadvízi evezés, a búvárkodás (40 m mélységig) kockázatát.
12. A biztosítási titok
12.1. Biztosítási titok minden olyan – államtitoknak nem minősülő –, a biztosító rendelkezésére álló adat, amely a biztosított, társbiztosított vagy együttbiztosított (továbbiakban együtt: biztosító ügyfelei) személyi körülményeire, vagyoni helyzetére, illetve gazdálkodására, vagy a biztosítóval kötött szerződéseire vonatkozik.
12.2. A biztosító köteles a tudomására jutott adatokat megőrizni, és a biztosítási törvény szerint biztosítási titokként kezelni.
12.3. A biztosító ügyfeleinek azon üzleti biztosítási titkait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a kárral, szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges.
12.4. A biztosítási titok tekintetében, időbeli korlátozás nélkül – ha a törvény másként nem rendelkezik – titoktartási kötelezettség terheli a biztosító tulajdonosait, vezetőit, alkalmazottait és mindazokat, akik ahhoz a biztosítóval kapcsolatos tevékenységük során bármilyen módon hozzájutottak.
12.5. Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha
a) a biztosító ügyfele vagy annak törvényes képviselője a kiszolgáltatható biztosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad, vagy
b) a biztosítási törvény alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn.
12.6. A titoktartási kötelezettség nem áll fenn:
a) a feladatkörében eljáró Felügyelettel,
b) a folyamatban lévő büntetőeljárás keretében eljáró nyomozó hatósággal és ügyészséggel,
c) büntetőügyben, polgári ügyben, valamint a csődeljárás, illetve felszámolási eljárás ügyében eljáró bírósággal, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtóval,
d) a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzővel,
e) adóügyben, az adóhatóság felhívására a biztosítót törvényben meghatározott körben nyilatkozattételi kötelezettség, illetve, ha biztosítási szerződésből eredő adókötelezettség alá eső kifizetésről törvényben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség terheli,
f) a feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálattal,
g) a biztosítóval, a biztosításközvetítővel, a szaktanácsadóval, a harmadik országbeli biztosító, független biztosításközvetítő vagy szaktanácsadó magyarországi képviseletével, ezek érdekképviseleti szervezeteivel, illetve a biztosítási, biztosításközvetítői, szaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos versenyfelügyeleti feladatkörében eljáró Gazdasági Versenyhivatallal,
h) feladatkörében eljáró gyámhatósággal,
i) az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 108. § (2) bekezdésében foglalt egészségügyi hatósággal,
j) a külön törvényben meghatározott feltételek megléte esetén a titkosszolgálati eszközök alkalmazására, titkos információ gyűjtésére felhatalmazott szervvel,
k) a viszontbiztosítóval, valamint közös kockázatvállalás (együttbiztosítás) esetén a kockázatvállaló biztosítókkal,
l) a törvényben szabályozott adattovábbítások során átadott adatok tekintetében a kötvénynyilvántartást vezető kötvénynyilvántartó szervvel,
m) az állomány átruházás keretében átadásra kerülő biztosítási szerződési állomány tekintetében az átvevő biztosítóval,
n) a kárrendezéshez és a megtérítési igény érvényesítéséhez szükséges adatok tekintetében, továbbá ezek egymásközti átadásával kapcsolatban a Kártalanítási Számlát, illetve a Kártalanítási
Alapot kezelő szervezettel, a Nemzeti Irodával, a levelezővel, az Információs Központtal, a Kártalanítási Szervezettel, kárrendezési megbízottal és a kárképviselővel, illetve a károkozóval, amennyiben az önrendelkezési jogával élve a közúti közlekedési balesetével kapcsolatos kárrendezés kárfelvételi jegyzőkönyvéből a balesetben érintett másik jármű javítási adataihoz kíván hozzáférni,
o) a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges adatok tekintetében a kiszervezett tevékenységet végzővel,
p) fióktelep esetében – ha a magyar jogszabályok által támasztott követelményeket kielégítő adatkezelés feltételei minden egyes adatra nézve teljesülnek, valamint a harmadik országbeli biztosító székhelye szerinti állam rendelkezik a magyar jogszabályok által támasztott követelményeket kielégítő adatvédelmi jogszabállyal – a harmadik országbeli biztosítóval, biztosításközvetítővel, szaktanácsadóval szemben,
q) a feladatkörében eljáró országgyűlési biztossal,
r) a kártörténetre vonatkozó adatra és a bonus-malus besorolásra nézve a 109/A. § (2) bekezdésében szabályozott esetekben a biztosítóval,
s) a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a káresetek igazolásának részletes szabályairól szóló rendeletben meghatározott kártörténeti adatra és bonus-malus besorolásra nézve a rendeletben szabályozott esetekben a biztosítóval szemben, ha az a)–j), n), r) és s) pontban megjelölt szerv vagy személy írásbeli megkereséssel fordul hozzá, amely tartalmazza az ügyfél nevét vagy a biztosítási szerződés megjelölését, a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját, azzal, hogy a k), l), m), p) és q) pontban megjelölt szerv vagy személy kizárólag a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját köteles megjelölni. A cél és a jogalap igazolásának minősül az adat megismerésére jogosító jogszabályi rendelkezés megjelölése is.
A biztosítási titoktartási kötelezettség az eljárás keretén kívül az előzőekben meghatározott szervek alkalmazottaira is kiterjed.
12.7. A biztosító a nyomozó hatóság, a nemzetbiztonsági szolgálat és az ügyészség írásbeli megkeresésére akkor is köteles haladéktalanul tájékoztatást adni, ha adat merül fel arra, hogy a biztosítási ügylet a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvényben foglaltak szerinti
a) kábítószerrel visszaéléssel,
b) terrorcselekménnyel,
c) robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaéléssel,
d) lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaéléssel,
e) pénzmosással,
f) bűnszövetségben vagy bűnszervezetben elkövetett bűncselekménnyel van összefüggésben.
12.8. A biztosító a nyomozó hatóságot a „halaszthatatlan intézkedés” jelzéssel ellátott, külön jogszabályban előírt ügyészi jóváhagyást nélkülöző megkeresésére is köteles tájékoztatást adni az általa kezelt, az adott üggyel összefüggő, biztosítási titoknak minősülő adatokról.
12.9. A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn abban az esetben, ha a magyar bűnüldöző szerv, illetőleg az Országos Rendőr-főkapitányság – a pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2003. évi XV. törvényben meghatározott feladatkörében eljárva, vagy nemzetközi kötelezettségvállalás alapján külföldi bűnüldöző szerv, illetőleg külföldi Pénzügyi Információs Egység írásbeli megkeresése teljesítése céljából – írásban kér biztosítási titoknak
minősülő adatot a biztosítótól, amennyiben a megkeresés tartalmazza a külföldi adatkérő által aláírt titoktartási záradékot.
12.10. Az ügyfél állapotával összefüggő adatokat a biztosító az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről szóló 1997. évi XLVII. törvény rendelkezései szerint, kizárólag az érintett írásbeli hozzájárulásával kezelheti. A szerződő/biztosított az ajánlattételkor felhatalmazza a biztosítót, hogy egészségi állapotára vonatkozó, a biztosítási szerződéssel közvetlen összefüggő adatokat beszerezze, azokat kezelje, és egyúttal felmenti az ezen adatokkal rendelkező, valamint a biztosítottat kezelő intézményeket, illetve személyeket a titoktartási kötelezettség alól. A biztosító a megadott adatokat a 2003. évi LX. törvény 153–161. §-a alapján biztosítási titokként kezeli időbeli korlátozás nélkül, és csak az ott megjelölt szerveknek és az ott meghatározott módon adja ki. Szerződő/biztosított hozzájárul ahhoz, hogy a biztosító a biztosítási titoknak minősülő adatokat a biztosítás megkötésében, a kárrendezésben és adatfeldolgozásban közreműködő alábbi partnerei
részére átadja:
1) az UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. utasbiztosítási vezérügynöksége a Xxxxx Xxx. (1137 Budapest, Xxxxx Xxxxxx krt. 22.) számára a biztosított, illetve a szerződő valamennyi biztosítási szerződésben szereplő adatát, a szerződések nyilvántartása és kárrendezése miatt,
2) a Europ Assistance Magyarország Kft. (1134 Budapest, Dévai u. 26-28.) számára a biztosított kárrendezéshez és segítségnyújtáshoz szükséges adatait.
13. Elévülés
Jelen szerződésből eredő biztosítási igények a káresemény bekövetkezésétől számított 2 év után elévülnek.
14. Jognyilatkozatok
14.1. A biztosító nyilatkozatait írásban juttatja el a szerződőnek, illetve kár bejelentése esetén a biztosítottnak, az általuk megadott és biztosító által ismert utolsó értesítési címre.
14.2. A biztosító a hozzá eljuttatott jognyilatkozatokat (a csatlakozási nyilatkozat kivételével) és bejelentéseket csak akkor köteles joghatályosnak tekinteni, ha azokat írásban juttatták el hozzá. A nyilatkozat akkor hatályos, ha az a biztosítóhoz megérkezett.
15. A kapcsolattartás és az ügyfél-tájékoztatás nyelve
A biztosító és a biztosított kapcsolattartása, valamint a biztosítottak tájékoztatása magyar nyelven történik.
16. Alkalmazandó jog
Az UNION-Vodafone Csoportos Utasbiztosításból, valamint a biztosítotti jogviszonyokból eredő jogviták eldöntése érdekében a felek az általános hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bírósághoz fordulhatnak. Az eljárások nyelve magyar. Jogvita esetén a magyar jog rendelkezései, elsősorban a Polgári Törvénykönyv, a Bit. és a vonatkozó hatályos magyar jogszabályok irányadóak.
17. Panaszügyintézésre jogosult szervek
A biztosító neve: UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.
Székhelye: 1082 Budapest, Baross u. 1.
Cégjegyzék száma: Fővárosi Bíróság Cg: 00-00-000000 A biztosítók felügyeleti szerve:
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
1013 Budapest, Krisztina krt. 39.
Postacím: 1535 Budapest 114., Pf. 777.
Panaszügyek intézésére társaságunk Vezérigazgatósága jogosult.
Vitás esetekben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséghez, a Békéltető Testülethez, valamint a bíróságokhoz lehet fordulni.
A panaszügyintézés nem helyettesíti a peres eljárást.
II. EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK
1. A biztosító a segítséget kérő telefonhívást követően egészségügyi szolgáltatásokat nyújt a biztosított részére, és a külföldön történt egészségügyi ellátás költségeit e biztosítás feltételei alapján átvállalja, ha a biztosított a biztosítás időtartama alatt külföldön megbetegszik vagy balesetet szenved, és emiatt azonnali orvosi ellátásra szorul.
Jelen szerződés értelmében megbetegedés: A biztosított egészségi állapotában hirtelen fellépő előre nem látható állapotromlás, akut megbetegedés, mely azonnali orvosi ellátás nélkül további egészségkárosodást okozna, halálhoz vezetne. A biztosító kockázatviselése azokra a biztosítási eseményekre nem terjed ki, amelyek olyan panaszok, megbetegedések, balesetek következményei, amelyek az utazás megkezdése előtt hat hónapon belül már fennálltak, és ezeket orvos is kezelte.
Jelen szerződés értelmében baleset:
A biztosított akaratán kívül hirtelen fellépő olyan külső erőbehatásból eredő nem várt körülmény, mely a biztosított testi sérülését, egészségkárosodását vagy halálát okozza.
Az öngyilkosság, öncsonkítás és annak kísérlete még akkor sem minősül balesetnek, ha azt a biztosított beszámítási képességének hiányában követte el. Hivatásszerű fizikai munkavégzés miatt bekövetkezett elhalálozás vagy egészségkárosodás e feltételek szerint nem minősül balesetnek.
Jelen szerződés értelmében kórház:
Az illetékes hatóság és szakmai felügyelet által elismert, engedélyezett fekvőbeteg ellátást nyújtó intézmény, amely állandó orvosi irányítás, felügyelet alatt áll. Jelen biztosítási szerződés értelmében nem minősülnek kórháznak a szanatóriumok, rehabilitációs intézetek, gyógyfürdők, gyógyüdülők, elmebetegek gyógy- és gondozó intézetei, geriátriai intézetek, szociális otthonok, illetve a kórházak fenti jellegű szolgáltatást nyújtó osztályai.
2. Egészségügyi segítségnyújtás
– Orvosi vizsgálat megszervezése,
– szükség esetén további szakorvosi vagy kórházi ellátás megszervezése,
– betegszállítás megszervezése járásképtelenség esetén,
– ha a kórházban tartózkodó vagy folyamatos járóbeteg-ellátásra szoruló beteg állapota lehetővé teszi, a beteg Magyarországra történő hazaszállítása és hazai egészségügyi intézményben történő elhelyezése.
A betegszállítás időpontját és módját a biztosító a kezelőorvossal egyezteti.
Az utazás egészségügyi hazaszállítás miatti megszakításából eredő károk a biztosítót nem terhelik.
3. Egészségügyi biztosítási szolgáltatások
A biztosító az egészségügyi szolgáltatás igénybevételének helyén érvényes átlagos egészségügyi díjszabások mértékéig az indokolt és szokásos, orvosválasztás nélküli általános ellátás költségeit
megbetegedés és baleset esetén a jelen biztosítási feltételek 1. sz. mellékletében rögzített összeghatárig fedezi, amennyiben a biztosított a biztosítónak vagy megbízottjának egészségügyi segítségnyújtási igényét haladéktalanul jelezte, illetve – amennyiben a biztosított állapota vagy a körülmények a biztosító azonnali értesítését nem tették lehetővé – az egészségügyi ellátást legkésőbb a biztosítási esemény bekövetkezését követő 48 órán belül bejelentette, és a biztosító a szolgáltatások igénybevételét jóváhagyta.
Ha a biztosított fentiek szerint nem értesítette a biztosítót vagy megbízottját, a biztosító a felmerült, számlával igazolt költségeket maximum 50 000 Ft összeghatárig utólag megtéríti.
A biztosító fentiek alapján az alábbiakban felsorolt egészségügyi szolgáltatások költségeit vállalja:
– orvosi vizsgálat,
– szakorvosi vizsgálat,
– egészségügyi gyógykezelés,
– laborvizsgálat, röntgen,
– kórházi gyógykezelés a beteg hazaszállíthatóságának időpontjáig,
– a magyar orvosi gyakorlat szerint halaszthatatlan műtét,
– kórházi intenzív ellátás,
– egy-, illetve kétágyas kórházi elhelyezés,
– betegszállítás, valamint a beteg hazaszállítása, amint a biztosított egészségi állapota azt lehetővé teszi, együttesen a jelen biztosítási feltételek 1. sz. mellékletében rögzítettek szerinti összeghatárig (A biztosított egészségi állapotától függően, a kezelőorvossal történt egyeztetést követően a hazaszállítás szükségességét, időpontját és módját a biztosító határozza meg.),
– sürgősségi szülészeti ellátás a terhesség 25. hete előtt,
– orvosi rendelvényre vásárolt gyógyszer költségeinek eredeti számlával igazolt utólagos megtérítése,
– művégtagok, mankók, rokkantkocsik és egyéb orvosi felszerelések, eszközök orvosi rendelvényre történő kölcsönzése,
– szemüveg orvos által rendelt pótlása, személyi sérülést is okozó, igazoltan orvosi ellátást igénylő baleset miatt a jelen biztosítási feltételek 1. sz. mellékletében rögzített összeghatárig,
– kizárólag sürgősségi fogászati ellátás, közvetlen fájdalomcsökkentő kezelés, ideiglenes gyökérkezelés, legfeljebb két fogra, foganként a jelen biztosítási feltételek 1. sz. mellékletében rögzített összeghatárig.
A biztosított a biztosítóval vagy annak megbízottjával szemben a biztosítási eseménnyel összefüggésben felmenti a vizsgálatot vagy kezelést végző orvost, egészségügyi intézményt az orvosi titoktartás alól.
4. A biztosításból kizárt egészségügyi szolgáltatások
– a biztosítás megkötésekor már valószínűsíthető ellátás,
– a biztosítás megkötésekor már fennálló egészségi állapot következményeként kapott ellátás, kivéve életveszély elhárítása esetén,
– a diagnózis megállapítása vagy a kezelés céljából nem szükséges szolgáltatás, nem akut megbetegedés vagy nem baleseti sérülés miatt kapott ellátás,
– a szolgáltatás igénybevételének helyén ésszerű és szokásos ellátási díjat meghaladó többletköltségek,
– az egészségügyi szempontból megvalósítható, de a biztosított döntése miatt meghiúsult hazaszállítás következtében felmerülő kórházi kezelés vagy egészségügyi ellátás többletköltségei,
– az egészségügyi szempontból szükséges, de a biztosított döntése miatt meghiúsult egészségügyi ellátás (műtét, kórházi kezelés) következtében felmerülő hazaszállítás költségei,
– 50 000 Ft összeghatárt meghaladó költségek, amennyiben a biztosított a feltételeknek megfelelően nem jelezte a biztosítónak egészségügyi ellátási igényét,
– amennyiben a biztosított külföldi állampolgár, az állampolgársága szerinti ország területén a megbetegedésből és balesetből eredő egészségügyi ellátás költségei,
– a biztosító hozzájárulása nélkül történt hazaszállítás költségei,
– az ésszerű kockázati szint túllépése nélkül halasztható műtét,
– utókezelés, rehabilitáció,
– dialízis,
– pszichiátriai kezelés, pszichiátriai jellegű megbetegedésből adódó kezelés,
– fizikoterápia, akupunktúra, természetgyógyász, illetve csontkovács által nyújtott kezelés,
– családtag által nyújtott kezelés, ápolás,
– alkoholos, illetve kábítószeres befolyásoltság miatt – vagy erre visszavezethető okokból – szükségessé vált orvosi, kórházi ellátás,
– védőoltás,
– halasztható szűrővizsgálatok és kivizsgálások,
– szexuális úton terjedő betegségek,
– szerzett immunhiányos betegség (AIDS), illetve ezzel összefüggő betegségek,
– kontaktlencse költsége,
– hivatásszerű fizikai munkavégzés során bekövetkezett baleset miatt felmerült egészségügyi ellátás költségei,
– kettőnél több fog kezelése,
– definitív fogászati ellátás, állkapocsorthopédiai ellátás, fogszabályozás, paradontológiai kezelés, fogkő-eltávolítás, végleges foggyökérkezelés, fogpótlás, fogkorona, híd,
– plasztikai (kozmetikai) beavatkozások.
5. A biztosító mentesülése
Mentesül a biztosító
– ha bizonyítást nyert, hogy a balesetet, illetve megbetegedést a biztosított jogellenesen, szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozta,
– ha a biztosított a kárbejelentési és kárenyhítési kötelezettségének nem tesz eleget, s emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak.
6. A kárrendezés módja
Ha a biztosított az egészségügyi segítségnyújtást a biztosító vagy megbízottja értesítését követően igénybe vette, a külföldi egészségügyi, gyógyító, kezelő szerv (személy) az eredeti számlát közvetlenül a biztosító részére nyújtja be.
Ha az egészségügyi ellátás ellenértékét a biztosított – a biztosító jóváhagyását követően a helyszínen kifizette, Magyarországra történő visszatérését követően a jogos költségeket a biztosító forint fizetőeszközben megtéríti.
A biztosító előzetes jóváhagyása nélkül igénybe vett egészségügyi szolgáltatások ellenértékét a biztosító maximum 50 000 Ft öszszeghatárig téríti meg.
A kárrendezés az alábbi iratok alapján történik:
– a betegellátás sürgősségét igazoló egészségügyi dokumentáció,
– a külföldi egészségügyi ellátás, betegszállítás eredeti számlái,
– a baleset külföldi egészségügyi dokumentációja,
– külföldön felvett hivatalos jegyzőkönyv vagy igazolás a baleset és a sérülés megtörténtéről és körülményeiről,
– a biztosító által rendszeresített, biztosított által kitöltött kárbejelentési formanyomtatvány.
A biztosító az egészségügyi ellátás költségeinek feltételek szerinti megtérítéséről a rendelkezésére bocsátott egészségügyi dokumentáció és az általa kijelölt orvosszakértő véleménye alapján dönt.
III. UTAZÁSI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS ÉS BIZTOSÍTÁS
1. Beteglátogatás
Amennyiben a biztosított az egészségügyi szolgáltatásokra jogosult és külföldön életveszélyes egészségi állapotban van, vagy 10 napnál hosszabb ideig kell kórházban maradnia, a biztosító egy, a biztosított által megjelölt, Magyarországon bejelentett állandó lakóhellyel rendelkező személy részére az oda- és visszautazást (saját személygépkocsi üzemanyagköltsége, vonat II. oszt., esetleg turistaosztályú repülőjegy) megszervezi, és annak költségeit a jelen biztosítási feltételek 1. sz. mellékletében rögzített összeghatárig átvállalja, valamint az 1. sz. mellékletben rögzített számú éjszakára és összeghatárig szállodai elhelyezést biztosít.
A biztosító előzetes hozzájárulása nélkül történt beteglátogatás költségeit a biztosító nem téríti.
2. Tartózkodás meghosszabbodása
Amennyiben a biztosított az egészségügyi szolgáltatásokra jogosult és kórházi elbocsátását követően külföldi tartózkodását orvosi javaslat alapján meg kell hosszabbítania, vagy amennyiben a hazautazás csak későbbi időpontban oldható meg, a biztosító maximum 7 éjszakára az 1. sz. melléklet szerinti szolgáltatási táblában meghatározott összeghatárig szállodai elhelyezést biztosít. A biztosító vállalja, hogy a biztosított kórházi tartózkodása alatt, vagy ha a kórházi elbocsátást követően tartózkodását meg kell hosszabbítania, egy vele együtt utazó hozzátartozója részére maximum 7 éjszakára az 1. sz. melléklet szerinti szolgáltatási táblában meghatározott összeghatárig szállodai elhelyezést biztosít, és megszervezi a biztosítottal együtt történő hazautazását, valamint annak költségeit átvállalja.
A biztosító hozzájárulása nélküli kint tartózkodás költségeit a biztosító nem téríti.
3. Gyermek hazaszállítása
Amennyiben a biztosított az egészségügyi szolgáltatásokra jogosult és külföldön történt balesete, megbetegedése, vagy elhalálozása miatt a vele együtt utazó 14 éven aluli gyermek külföldön felügyelet nélkül marad, a biztosító egy, Magyarországon bejelentett állandó lakóhellyel rendelkező
hozzátartozója részére megszervezi a gyermek hazakísérése céljából az oda- és visszautazást, és ennek költségeit a jelen biztosítási feltételek 1. sz. mellékletében rögzített összeghatárig átvállalja.
A biztosító előzetes hozzájárulása nélkül történt hazaszállítás költségeit a biztosító nem téríti.
4. Xxxxxxxx hazaszállítása
A biztosított külföldön történt elhalálozása esetén a biztosító intézkedik a holttest Magyarországra történő szállításáról, és ennek költségeit a jelen biztosítási feltételek 1. sz. mellékletében rögzített összeghatárig átvállalja.
A holttest hazaszállításának megszervezése érdekében a biztosított hozzátartozójának az alábbi dokumentumokat kell a lehető legrövidebb időn belül a biztosító rendelkezésére bocsátania:
– születési anyakönyvi kivonat,
– házassági anyakönyvi kivonat, esetleg a házastárs halotti anyakönyvi kivonata,
– temetői befogadó nyilatkozat vagy a mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezések szerinti dokumentáció.
A biztosító a hazaszállítást az alábbi iratok külföldi hatóságok által történő kiállítása után tudja teljesíteni:
– halál tényét igazoló okirat,
– halál okát igazoló hatósági vagy orvosi bizonyítvány,
– baleset esetén a halál körülményeit tisztázó hatósági jegyzőkönyv.
A biztosító hozzájárulása nélkül intézett hazaszállítás költségeit a biztosító nem téríti.
5. Idő előtti hazautazás megszervezése
Amennyiben a biztosított külföldi útjának ideje alatt a biztosított Magyarországon bejelentett állandó lakóhellyel rendelkező közvetlen hozzátartozója (házastárs vagy élettárs, gyermek, szülő, nagyszülő, testvér, jegyes) meghal, vagy életveszélyes egészségi állapotba kerül, illetve ha a biztosítás megkötését követően a biztosított lakásába betörést követtek el, vagy a lakását természeti csapás érte, a biztosító a biztosított számára az idő előtti hazautazást megszervezi, és annak többletköltségeit az 1. sz. melléklet szerinti szolgáltatási táblában meghatározott összeghatárig átvállalja, ha a biztosító értesítésekor a biztosítás érvénytartama még minimum 2 nap.
A biztosító előzetes hozzájárulása nélkül történt hazautazás költségeit a biztosító nem téríti.
6. Személygépkocsi hazahozatala
Amennyiben a biztosított egészségügyi szolgáltatásokra jogosult, és Európa területén bekövetkezett megbetegedése esetén, vagy – nem a személygépkocsijával történt – balesete miatt orvosi szakvélemény alapján nem javallott számára a gépkocsivezetés, a biztosító megszervezi a személygépkocsi Magyarországra – a biztosított lakhelyére – történő hazahozatalát és annak költségeit átvállalja.
E szolgáltatás feltétele, hogy a biztosítottal együtt kint tartózkodó útitársak a gépkocsit hazavezetni nem tudják.
A biztosító hozzájárulása nélkül történt hazahozatal költségeit a biztosító nem téríti.
7. Telefonköltség megtérítése
Amennyiben a biztosított külföldi tartózkodása során a biztosítónak vagy megbízottjának egészségügyi segítségnyújtási igényét saját számlája terhére jelenti be, a jogos és számlával igazolt
telefonköltségét a jelen biztosítási feltételek 1. sz. mellékletében rögzített összeghatárig a biztosító megtéríti.
8. A kárrendezés módja
Az utazási segítségnyújtás kapcsán felmerült költségeket a biztosító a megadott összeghatárok figyelembevételével közvetlenül rendezi.
Amennyiben a biztosított a biztosító által előzetesen elfogadott, biztosítási események kapcsán felmerült költségeket a helyszínen rendezte, azokat a kárbejelentő nyomtatvány és az eredeti számlák kézhezvételét követő 15 munkanapon belül a biztosító a megadott összeghatárok figyelembevételével forintban megtéríti.
IV. JOGVÉDELMI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS ÉS BIZTOSÍTÁS
1. Jogvédelmi szolgáltatások
A biztosító megtéríti a biztosítottal szemben, a biztosítás érvénytartama alatt külföldön elkövetett szabálysértés vagy gondatlan bűncselekmény miatt az elkövetés helyszínén indult eljárás költségeit az alábbiak szerint:
– a biztosító gondoskodik a biztosított terhére megállapított óvadék vagy hasonló biztosíték letételéről, és vállalja az ezzel kapcsolatban felmerülő költségeket, valamint
– a biztosító fedezi a biztosított védelmét külföldön ellátó ügyvéd számlával igazolt munkadíját, a szolgáltatás igénybevételének helyén szokásos és általában elfogadott ügyvédi díjszabás figyelembevételével, beleértve – ha a védelem azt igényli
– az ügyvéd által megbízott szakértő költségét a jelen biztosítási feltételek 2. sz. mellékletében rögzített összeghatárig.
– A biztosítás az ügyvédválasztás jogát nem foglalja magában. A megfelelő védelemről a biztosító megbízottja útján gondoskodik.
2. A jogvédelmi biztosításból kizárt kockázatok
– ha a biztosított a tulajdonos engedélye, vagy jogosítvány nélkül vezetett gépjárművel okozott kárt,
– ha a biztosított ellen szándékos bűncselekmény, cserbenhagyás vagy segítségnyújtás elmulasztásának gyanúja miatt folyik eljárás,
– ha a biztosított korábban kötött jogvédelmi biztosítása vagy felelősségbiztosítása a káreseményre fedezetet nyújt.
A biztosított terhére megállapított pénzbüntetés, bírság összegét a biztosító nem vállalja át.
3. A biztosító mentesülése
A biztosító mentesül fizetési kötelezettsége alól,
– ha bizonyítja, hogy a biztosított kárenyhítési kötelezettségét jogellenesen, szándékosan vagy súlyosan gondatlanul megszegi,
– ha a biztosított a kárbejelentési és tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak.
4. A szolgáltatás igénybevételének módja
A jogvédelmi szolgáltatás iránti igényéről a biztosított köteles a biztosító megbízottját azonnal értesíteni.
A jogvédelmi szolgáltatás igénybevételéhez a biztosító előzetes hozzájárulása szükséges.
Amennyiben az eljárás során nem a biztosító által megbízott ügyvéd jár el, vagy az ügyvéd közreműködéséhez a biztosító nem járul hozzá, a költségeket a biztosító nem fedezi.
5. A kárrendezés módja
A jogvédelmi szolgáltatások kapcsán felmerült költségeket a biztosító a megadott összeghatárok figyelembevételével közvetlenül rendezi.
Amennyiben a biztosított a biztosító által előzetesen elfogadott, a jogvédelmi szolgáltatások kapcsán felmerült költségeket a helyszínen rendezte, azokat a kárjelentő nyomtatvány, helyszíni rendőrségi vagy hatósági jegyzőkönyv és az eredeti számlák kézhezvételét követő 15 munkanapon belül a biztosító a megadott összeghatárok figyelembevételével forint fizetőeszközben megtéríti.
V. BALESET-BIZTOSÍTÁS
1. Balesetnek minősül a biztosított akaratán kívül, az utazás során hirtelen fellépő olyan külső behatásból eredő nem várt körülmény, amelynek következtében a biztosított egy éven belül meghal, vagy maradandó egészségkárosodást szenved.
Az öngyilkosság, öncsonkítás és annak kísérlete még akkor sem minősül balesetnek, ha azt a biztosított beszámítási képességének hiányában követte el. Hivatásszerű fizikai munkavégzés miatt bekövetkezett elhalálozás vagy egészségkárosodás jelen szerződés feltételei szerint nem minősül balesetnek.
a) Az egészségügyi segítségnyújtástól és biztosítástól függetlenül a biztosító a jelen biztosítási feltételek 1. sz. mellékletében rögzített baleset-biztosítási összegeket fizeti.
b) A biztosító a biztosított balesetből eredő maradandó egészségkárosodása esetén, amennyiben az egészségkárosodás mértéke eléri a 3%-ot, az egészségkárosodás mértékével arányos szolgáltatást nyújtja. A szerződésben a 100%-os biztosítási összeg kerül megjelölésre.
c) A baleset folytán bekövetkezett maradandó egészségkárosodásnak minősül az az egészségkárosodás, mely a biztosított tartós testi károsodásához vezet. Az adott balesetből visszamaradt, állandósult egészségkárosodás mértékét a végállapot kialakulását kialakulását követően a rendelkezésre álló szakorvosi iratok, a MABISZ baleseti útmutatója alapján a biztosító orvosa állapítja meg, szükség esetén személyes vizsgálattal.
d) Az alábbi táblázat csak tájékoztató jellegű a sérülések számtalan kombinációja miatt.
A maradandó egészségkárosodás mértékére vonatkozó táblázat
mindkét szem látóképességének elvesztése | 100% | |
mindkét kar vagy kéz elvesztése | 100% | |
mindkét láb elvesztése combtól | 100% | |
mindkét lábszár elvesztése, protézisre alkalmatlan | 100% | |
mindkét lábszár elvesztése, jó térdfunkcióval | 80% | |
egy oldali comb elvesztése | 80% | |
egy oldali felkar elvesztése | 80% | |
egy oldali alkar elvesztése | 70% | |
mindkét fül hallóképességének teljes elvesztése | 70% | |
egy oldali lábszár elvesztése | 70% |
egy oldali kézfej elvesztése csuklóból | 70% | |
egy oldali lábfej elvesztése a boka csatlakozásánál vagy felette | 40% | |
egy szem látóképességének teljes elvesztése | 35% | |
jobb hüvelykujj teljes elvesztése | 30% | |
egy fül hallóképességének teljes elvesztése | 25% | |
bal hüvelykujj teljes elvesztése | 25% | |
mutatóujj teljes elvesztése | 20% | |
nagylábujj teljes elvesztése | 10% | |
egyéb kézujj teljes elvesztése | 10% | |
egyéb lábujj teljes elvesztése | 3% |
Az egy balesetből eredő állandó részleges egészségkárosodás esetén teljesített összes kifizetés az állandó teljes megrokkanás esetére megállapított biztosítási összeget nem haladhatja meg.
A baleseti állandó egészségkárosodás mértékét a táblázatban felsorolt szervek, illetve végtagok elvesztése esetén azonnal, egyébként legkésőbb két évvel a baleset után kell megállapítani. A táblázatban fel nem sorolt esetekben a baleseti állandó egészségkárosodás fokát a biztosító által megbízott orvos állapítja meg.
2. A biztosító mentesülése
A biztosító mentesül a baleset-biztosítási összegek kifizetése alól:
– ha a biztosított halálát a kedvezményezett szándékos magatartása okozta,
– ha bizonyítást nyert, hogy a balesetet a biztosított jogellenesen, szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozta,
– ha a biztosított a kárbejelentési és tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak.
A balesetet súlyosan gondatlan magatartás által okozottnak kell tekinteni, ha az a biztosított:
a) ittas állapotában vagy kábítószeres befolyásoltság alatt, azzal közvetlen okozati összefüggésben következett be,
b) érvényes jogosítvány nélküli vagy ittas gépjárművezetés közben következett be,
c) ha egészségügyi szempontból szükséges, de a biztosított döntése miatt meghiúsult egészségügyi ellátás (műtét, kórházi kezelés) következtében baleseti rokkantság vagy baleseti halál következik be,
d) ha olyan lényeges körülmények ismeretlenek maradnak, melyek hiányában a baleseti definícióban megfogalmazottak nem bizonyíthatók.
3. A kárrendezés módja
A biztosítási szerződésben foglalt és a biztosítottat még életében megillető baleset-biztosítási összegeket a biztosító a biztosított részére nyújtja. A biztosított halála esetén nyújtandó baleset- biztosítási összegekre a biztosított, vagy a biztosított írásbeli hozzájárulásával a szerződő kedvezményezettet jelölhet meg. Xxxxx rendelkezés hiányában a kedvezményezett a biztosított örököse.
A kárrendezés az alábbi iratok alapján történik:
– helyszíni hivatalos jegyzőkönyv vagy igazolás a baleset és a sérülés megtörténtéről és körülményeiről,
– baleseti halál esetén boncolási jegyzőkönyv,
– halotti anyakönyvi kivonat,
– az örökös személyét megállapító hivatalos dokumentum (öröklési bizonyítvány, hagyatékátadó végzés),
– egészségkárosodás esetén az egészségkárosodás jellegét és mértékét igazoló orvosi szakvélemény,
– a baleset időpontja óta keletkezett orvosi iratok,
– a biztosító által rendszeresített kárbejelentési formanyomtatvány.
VI. POGGYÁSZBIZTOSÍTÁS
1. A poggyászbiztosítás kiterjed
a) a biztosított Magyarországról magával vitt útipoggyászának, ruházatának külföldön történt ellopására, elrablására, valamint az utazás során elszenvedett, orvossal igazolt sérüléssel járó balesetből, közúti balesetből vagy elemi csapásból eredő sérülésére, megsemmisülésére, a káridőpontra értékcsökkentett összegben, a jelen biztosítási feltételek 1. sz. mellékletében rögzített összeghatárig (baleset meghatározása a II.1. pontban).
b) A gépjármű lezárt csomagteréből történő eltulajdonítás esetén a jelen biztosítási feltételek 1. sz. mellékletében rögzített öszszeghatárig térít a biztosító.
Sporteszközök esetén a poggyászbiztosítás az 1. a) és 1. b) pontokban meghatározott limitek terhére, műszaki cikkek esetén az 1. a) pontban meghatározott limit terhére terjed ki.
A lopás, rablás tényét az illetékes rendőrségnél be kell jelenteni, és arról jegyzőkönyvet kell kérni.
2. A poggyászbiztosításból kizárt tárgyak
A biztosítás nem terjed ki az alábbi tárgyakra:
– ékszerekre, órára, nemesfémekre, művészeti tárgyakra, gyűjteményekre, készpénzre vagy készpénzkímélő fizetőeszközökre (pl. bank- vagy hitelkártya, szolgáltatás igénybevételére jogosító utalvány, síbérlet stb.), takarékbetétkönyvre, bélyegekre, egyéb értékpapírra, menetjegyre, okmányokra (kivéve útlevél vagy határátlépésnél elfogadott személyi igazolvány, jogosítvány, forgalmi engedély), okiratra, üzleti vagy magánjellegű dokumentumokra, nemes szőrmékre, a munkavégzés céljára szolgáló eszközökre, hangszerekre, a kulcsokra és indítókártyákra, a légiutazás alkalmával feladott és a gépjárműből eltulajdonított sporteszközökre, videokamerára, fényképezőgépre, számítógépre, szórakoztató elektronikai eszközökre (pl. CD lejátszó), mobiltelefonra, valamint minden egyéb műszaki cikkre és ezek tartozékaira a kiegészítőkkel együtt.
3. A poggyászbiztosításból kizárt események
A biztosítás nem terjed ki
– a poggyász elveszítésére, elhagyására, otthagyására, elejtésére, az őrizetlenül hagyott tárgyak ellopására,
– a gépjármű utasteréből eltulajdonított tárgyakra,
– a gépjármű merev burkolatú, zárszerkezettel biztosított pogygyászteréből 22 óra és 06 óra között eltulajdonított poggyászra,
– a gépjárművel történő utazás során a szálláshelyen késedelem nélkül el nem helyezett útipoggyászra,
– sátorozás vagy kempingezés közben bekövetkezett lopáskárra, ha a sátorozás vagy kempingezés nem az arra hatóságilag kijelölt területen történik,
– a fuvarozó felelősségbiztosítása vagy más biztosítás által megtérülő károk mértékéig.
4. A biztosító mentesülése
Mentesül a biztosító a poggyászkárok kifizetése alól
– amennyiben a kárt jogellenesen, szándékosan vagy súlyosan gondatlanul a biztosított okozta,
– ha a biztosított nem tett eleget a kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettségének,
– ha a biztosított a káresemény kapcsán valótlan adatokat közöl,
– ha a biztosított a kárbejelentési és tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak.
5. Útiokmányok pótlása
A biztosító megtéríti a biztosított külföldi útja során ellopott, elveszett, vagy megsemmisült útlevél vagy határátlépésnél elfogadott személyi igazolvány, jogosítvány és forgalmi engedély számlával igazolt újrabeszerzési költségeit a jelen biztosítási feltételek 1. sz. mellékletében rögzített összeghatárig.
6. Útiokmányok pótlásával kapcsolatos, külföldön felmerült utazási és konzulátusi költségek térítése
A biztosító megtéríti a biztosított külföldi útja során ellopott, elveszett, vagy megsemmisült útiokmányok pótlásával kapcsolatban külföldön felmerült, számlával igazolt utazási és konzulátusi költségeket a jelen biztosítási feltételek 1. sz. mellékletében rögzített összeghatárig.
7. Poggyászkésedelem (külföldön)
Amennyiben a biztosított a légi, illetve hajózási társasággal vagy ezek képviseletével külföldre történő kiutazása (oda út) során útipoggyászát a menetrend szerinti érkezési időponthoz képest késve késve kapja kézhez, a biztosító a jelen biztosítási feltételek 1. sz. mellékletében rögzített időtartam alapján megállapított összeghatárig megtéríti a biztosítottnak ezen időtartam alatt elengedhetetlenül szükséges és indokolt tisztálkodó szerek, higiéniás eszközök beszerzésének költségeit eredeti számla alapján, ha részére a fuvarozó kártérítést nem nyújtott. Amennyiben a poggyász végleg nem kerül elő, a poggyászkésedelemre kifizetett kártérítés a poggyászbiztosítási összeget terheli. A poggyász késedelmét a biztosított a fuvarozó felé történő bejelentéssel egyidejűleg köteles a biztosítónak jelezni. A késés időtartamáról a légi, illetve hajózási társaságtól, vagy azok képviseletétől írásbeli igazolás szükséges.
8. A poggyász kárrendezés módja
A poggyászkárokat, az okmányok beszerzési költségeit és a poggyász késedelmes kiadása esetén felmerült költségeket a biztosító az ügyfél-tájékoztatójában megjelölt irodájában leadott alábbi dokumentumok alapján, a biztosított hazaérkezését követően téríti meg:
– névre szóló eredeti rendőrségi jegyzőkönyv, esetleg határozat, (A poggyászkárt lopás és rablás esetén az illetékes rendőrségnél minden esetben be kell jelenteni, és az esemény körülményeiről jegyzőkönyv felvételét, az esetleges eljárás eredményéről határozatot kell kérni. A jegyzőkönyvben fel kell sorolni tételesen a károsodást, az ellopott poggyász- és ruhaféleségeket, a kárt összegszerűen is megjelölve.)
– a biztosító által rendszeresített, biztosított által kitöltött kárbejelentési formanyomtatvány,
– repülőtéri jegyzőkönyv a poggyász késedelméről, illetve hiányáról,
– az ellopott poggyász- és ruhaféleségek névre szóló eredeti beszerzéskori számlája, amelynek hiányában a biztosító a belföldi átlagárakat veszi alapul,
– az okmányok pótlása során felmerült költségek eredeti számlái,
– a poggyász késedelem alatt vásárolt cikkek eredeti számlái,
– a poggyász késedelmes kiadásáról szóló hivatalos igazolás,
– repülőjegy- és poggyászcímke másolat,
– a fuvarozó igazolása az általa nyújtott kártérítésről.
VII. EGYÉB RENDELKEZÉSEK
Jelen biztosítási feltételek együttesen érvényesek az 1. sz. függelékkel, amely az UNION-Vodafone Csoportos Utasbiztosítás termék szolgáltatásait rögzíti, és a 2. sz. függelékkel, amely a szerződő által fizetendő díjnak a biztosítottra biztosítási díjhányadként történő áthárítását rögzíti.