Felhasználói szerződés
mely létrejött egyfelől Xxxxxxxx Xxxxx egyéni vállalkozó, mint a Xxxx Xxxx Xxxx nevű Web-áruház (a továbbiakban: Web-áruház) üzemeltetője (részletesen lásd a 2. pontban; továbbiakban: Eladó), másfelől a Web- áruház felhasználói, vásárlói között (a továbbiakban: Felhasználó, Vásárló), akik azzal, hogy a Web-áruház internetes oldalán (xxx.xxxxxxxxxxxx.xx, a továbbiakban: Weblap) böngésznek, regisztrálnak ill. termékeket rendelnek meg, jelen szerződésben foglaltakat elfogadják.
A Szerződésre különösen az alábbi jogszabályok vonatkoznak:
• 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről;
• 2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről;
• 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (PTK);
• 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet az egyes tartós fogyasztási cikkekre
vonatkozó kötelező jótállásról;
• 45/2014 (II.26) kormányrendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól;
• 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól
1. A szerződés hatálya, elfogadása, megváltoztatása
Az Eladó és Vásárló között létrejövő szerződés tartalmát - a vonatkozó kötelező érvényű jogszabályok rendelkezései mellett - a jelen Felhasználói szerződés (a továbbiakban: Szerződés), valamint a Weblapon található további tájékoztatások határozzák meg. Ennek megfelelően jelen Szerződés tartalmazza az Eladót és a Vásárlót illető jogokat és kötelezettségeket, a szerződés létrejöttének feltételeit, a teljesítési határidőket, a szállítási és fizetési feltételeket, a felelősségi szabályokat, valamint az elállási jog gyakorlásának feltételeit.
Vásárló a megrendelése véglegesítése előtt köteles megismerni a jelen Szerződés rendelkezéseit. A Web-áruházon keresztül történő vásárlással Vásárló elfogadja a jelen Szerződés rendelkezéseit, így ez maradéktalanul a Vásárló és az Eladó között létrejövő szerződés részét képezi.
A jelen Szerződés rendelkezéseit az Eladó a vonatkozó jogszabályok keretei között jogosult megváltoztatni. Kérjük, hogy a Szerződés rendelkezéseit minden vásárlás előtt szíveskedjen elolvasni! A Szerződés esetleges módosítása a honlapon történő
megjelenéstől érvényes. Az esetleges változtatások a már addig létrejött szerződéseket (visszaigazolt megrendeléseket) nem érintik.
A szerződés nyelve, a szerződés formája
A jelen Szerződés nyelve a magyar nyelv.
A jelen Szerződés nem minősül írásba foglalt szerződésnek, az Eladó nem iktatja.
2. Eladó adatai
Eladó: az oldal üzemeltetője.
Az oldal üzemeltetője: | Xxxxxxxx Xxxxx e.v. |
Vállalkozói nyilvántartási szám: | 57433482 |
Székhelye: | 1124 Budapest Tamási Áron u. 37. II/2. |
Elérhetőségek: | |
Nyilvántartásba vevő szerv: | Belügyminisztérium Nyilvántartások Vezetéséért Felelős Helyettes Államtitkár Okmányfelügyeleti Főosztály |
Bejelentésköteles kereskedelmi tevékenység nyilvántartási száma: | 329263/B/1 |
Kereskedői statisztikai szám: | 79134772-7410-231-01 |
Adószám: | 79134772-1-43 |
Tárhely szolgáltató: | Xxxxxxx.Xx Szolgáltató Kft. 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx Xxxxxx xxxxx 00-00. telefon: x00 0 000-0-000 |
3. A szerződés tárgya
A Web-áruházban szereplő valamennyi árucikk, valamint azok értékesítése,
interneten keresztül történő megvásárlása.
4. Böngészés
A Web-áruházban Feng Shui eszközök, kellékek, kiegészítők, valamint szakkönyvek találhatók, közöttük tetszés szerint barangolhat a felhasználó, személyazonossága feltüntetése nélkül is megismerkedhet a termékekkel, árakkal, regisztrációs kényszer nélkül tájékozódhat a részletekről.
A főkategóriák alkategóriák listáját, vagy az abba sorolt árucikkek listáját tartalmazzák. A listában a termék nevére, vagy képére kattintva az adott termék leíró oldalára jut a felhasználó, ahol részletes leírás mellett képeket is lát az árucikkről. Bővebben lásd a 6. pontban (Az árucikk bemutatása).
5. Keresés
Az előző pontban ismertetett fő- és alkategóriák mellett többféle keresési lehetőség segíti a legteljesebb körű eligazodást az árucikkek között. Három legördülő menü és egy keresőmező közül választhat a felhasználó.
• Keresés életterületek szerint - a főkategóriák legördülő menüje a Xxxx Xxxx nyolc életterületét, valamint az ezekbe szorosan nem sorolható további főkategóriákat tartalmazza.
• Keresés termékek szerint - az árucikkek fajtáit listázó legördülő menü. A listában olyan neveket talál a felhasználó, melyek segítségével akkor is rátalálhat a keresett árucikkre, ha nem ismeri a főkategóriák jelentését.
• Nem csak Feng Shui! - néhány népszerű keresési kategóriát tartalmazó legördülő menü, melyben leginkább olyan árucikk-csoportok találhatók, melyek nem kapcsolódnak szorosan a Feng Shui tanrendszerébe.
• Keresett szöveg - szöveges keresőmező. A beírt szöveget a termékek nevében és leírásában, sőt a cikkszámok között is keresi.
A keresések eredményeként megjelenő találati listában az árucikk nevére, vagy
képére kattintva jut el a felhasználó az árucikket részletesen bemutató terméklapra.
5.1. Nem aktív termékek
Átmeneti készlethiány miatt bizonyos termékek nem jelennek meg a felhasználók számára sem a kategória-listákban, sem a találati eredményekben. Külső hivatkozásokról (pl. Google keresés, régebben küldött hírlevélben található link, egyéb oldalakról ide mutató hivatkozások) azonban előfordulhat, hogy a felhasználó nem aktív termék oldalára jut.
A nem aktív termékek oldalán jól látható figyelmeztetés jelenik meg arról, hogy a termék jelenleg nem rendelhető meg. Bár a termék ára és minden egyéb tulajdonsága elérhető az ilyen termék oldalán, Web-áruház rendszere technikailag nem teszi lehetővé az ilyen termék megrendelését (nem jelenik meg a Kosár gomb).
A nem aktív termékek oldalán talál egy linket a felhasználó, melyre kattintva hasonló termékeket listáz a rendszer a Web-áruház kínálatából.
6. Az árucikk bemutatása
A Web-áruház a kínálatában szereplő valamennyi árucikket az arról készült oldalon
részletesen bemutatja fényképpel és a legjellemzőbb anyag, és méret tulajdonságok
feltüntetésével, valamint használatukra vonatkozó tanácsokkal együtt. Az általános (egy gyűjtő kategória minden elemére vonatkozó) leírások az adott kategória főoldalán jelennek meg (lásd a 4. pontban), a kategóriában szereplő egyes termékek leírásánál többnyire csupán az általánostól eltérő, egyedi tulajdonságok kerülnek ismertetésre. A Felhasználónak azonban innen is van lehetősége az általános leírás elolvasására az erre a célra szolgáló hivatkozásra kattintva.
Az egyes árucikkeket bemutató képek a megvilágítás és egyéb technikai tényezők
miatt kis mértékben eltérhetnek az árucikk tényleges megjelenésétől.
6.1. Vételár
A Web-áruház kategória- és találati listáiban (lásd 4. pont és 5. pont), valamint az egyes árucikkekről készült terméklapon (lásd 6. pont) szereplő ár az árucikk vételára. A feltüntetett összegek az általános forgalmi adót igen (jelenleg AM), viszont az egyéb költségeket (csomagolás, kiszállítás, stb.) nem tartalmazza. A vásárlás folyamatában azonban - a megrendelés véglegesítése előtt, az átvételi mód kiválasztásánál - a Weblap tájékoztatja a Vásárlót a szállítás költségéről. A Web- áruházban történő vásárlás egyéb (pl. adminisztrációs, csomagolási, stb.) költségekkel nem jár. Bővebben lásd a 9.1 pontban (A vásárlás költségei).
Eladó kötelezettséget vállal arra, hogy:
• az általa üzemeltetett Web-áruházban mindig az árucikk valós és tényleges vételárát tünteti fel;
• ha a megrendelt termék ára a megrendelés leadása és kiszámlázása között megváltozik, azt mindig a megrendelés pillanatában érvényes áron számlázza a vásárló felé.
Eladó kijelenti, hogy 2.500 Ft alatti megrendelést utánvéttel nem teljesít.
A vásárlás egyéb költségeit és a fizetés módját az határozza meg, hogy a Vásárló a vásárlás során melyik átvételi módot választja a rendelkezésre álló lehetőségek közül.
7. Kosár
A böngészés, vagy keresés során megnyíló termék-listákban, valamint az egyes árucikkeket bemutató termék oldalon minden árucikk mellett megtalálható egy mennyiség mező és a Kosár gomb. A Kosár gombra kattintva a mennyiség mezőben szereplő darabszámú termék a kosárba kerül (ez alapértelmezés szerint 1 db. termék, ám ezt az összeget a felhasználó szabadon módosíthatja).
A kosár tartalmát minden oldal tetején megtalálja a felhasználó a Weblap egy kiemelt területén szembeötlő formátumban összesített formában (Kosara x db. terméket tartalmaz összesen y Ft értékben), valamint a Személyes menü Kosár (x) pontjában (x = a kosárban lévő termékek darabszáma). Mindkettő csak akkor látszik, ha a kosár nem üres. Ezek bármelyikére kattintva megnyílik a kosár
tartalmát részletesen bemutató oldal, ahol a következő felhasználói tevékenységekre
van lehetőség:
• Darabszám módosítása: a kosárban található valamennyi termék darabszámát külön-külön módosíthatja a felhasználó a listasorokban található mennyiség mezők értékének módosításával. A mennyiség mezők értékét nem lehet 0-ra állítani. A kosárból való törlésre a Törlés funkció használható.
• Törlés a kosárból: a kosárban lévő termékek bármelyikét eltávolíthatja a felhasználó a kosárból a listasorok végén található Törlés gombra kattintva. A kosárban található utolsó termék törlése után az oldalon a következő felirat jelenik meg: "A kosár még üres".
• Összesítés: a listasorok alján a Weblap összesíti a kosárban található termékek vételárának összegét tekintettel a darabszámokra. Az összesítés mindig az aktuális végösszeget mutatja, minden módosításkor frissül, így a felhasználó előre kalkulálhat leadandó megrendelése végösszegével.
• Információk: a kosár tartalmát bemutató lista után Felhasználó megtalálja a legfontosabb információkat az átvételi mód kiválasztásáról, a kézbesítés várható dátumáról, a személyes átvétel lehetőségéről, valamint Eladó elérhetőségéről
A kosár tartalmát részletező oldal alján Felhasználó eldöntheti, hogy folytatja-e a böngészést a Xxxxxx a boltba feliratú gombra kattintva, vagy leadja megrendelését a Megrendelés gombra kattintva.
Sem a termék kosárba helyezése, sem a kosárban végzett műveletek nem köteleznek vásárlásra. A kosár tartalmát azonban mindaddig megőrzi a rendszer, amíg a Felhasználó
• a Web-áruházban tartózkodik,
• ki nem jelentkezik,
• nem törli a kosár tartalmát.
A kosár tartalmát Weblap a felhasználó böngészőjének átmeneti memóriájában tárolja, így a kosár tartalmáról, valamint a kosárban végzett műveletekről Eladónak nincs tudomása.
8. Megrendelés
A megrendelést felhasználó kétféleképpen kezdeményezheti:
• a kosár tartalmát bemutató oldal alján a Megrendelés gombra kattintva (lásd
a 7. pontban),
• a Személyes menüben található Megrendelés leadása menüpontra
kattintva (csak akkor látszik, ha a kosár nem üres).
A megrendelést Felhasználó 3 lépésben adja le. A 3. lépésig azonban Felhasználó nem minősül Vásárlónak, minden cselekedete az önkéntességen alapul, és bármikor módosítható, vagy visszavonható.
Ha a Felhasználó eddig a lépésig nem jelentkezett be a Web-áruházba, a rendszer itt kínálja fel neki a választás lehetőségét: regisztrált felhasználóként kíván-e vásárolni, vagy csupán a legszükségesebb adatok megadásával. Választásának megfelelően a következők történhetnek:
• Vásárlás regisztrációval:
o Ha már korábban regisztrált, beléphet létező felhasználónevével és jelszavával.
o Ha most kíván regisztrálni, a rendszer az új vásárlók adatlapjára irányítja, amit kitöltve regisztrálhat a Web-áruházban.
• Vásárlás regisztráció nélkül: a Felhasználó adatainak bekérése, melyek a
számlázáshoz, kiszállításhoz és az alapvető kapcsolattartáshoz szükségesek.
A regisztráció, ill. az adatok megadása után a megrendelés leadásának 2. lépéséhez jut a Felhasználó.
8.1. Megrendelés regisztrációval
A Web-áruház regisztrált felhasználója a regisztrációkor a megfelelő jelölőnégyzet bejelölésével kijelenti, hogy fiókja végleges törléséig hozzájárul ahhoz, hogy megadott személyes adatait Eladó - mint Web-áruház adatkezelője - az Adatkezelési tájékoztatójában ismertetett módon kezelje és tárolja.
A regisztráció előnyei:
• későbbi vásárlások során nem szükséges újra megadni személyes adatait,
• használhatja a Havi lakáshoroszkóp szolgáltatást (a szükséges előfizetés megléte esetén),
• használhatja a Feng Shui Akadémia Online tartalmakat (a szükséges előfizetés megléte esetén),
• további adatok megadása nélkül jelentkezhet tanfolyamokra, rendezvényekre
A regisztrált felhasználó bármikor módosíthatja saját adatait, valamint törölheti fiókjával együtt valamennyi vásárlási, és előfizetői adatát, valamint a rendezvényekre való jelentkezéseit.
8.2. Megrendelés regisztráció nélkül
A regisztráció nélküli vásárláskor
• csak a számla kiállításához és a megrendelt termékek kézbesítéséhez legszükségesebb személyes adatok megadása kötelező,
• a megadott adatokat Eladó a sikeres kézbesítést követően a Határidők lejártával haladéktalanul, külön értesítés és kérés nélkül, véglegesen törli a rendszerből.
• Ugyanazon Vásárló egy későbbi vásárlás esetén új vásárlónak minősül, így
adatainak megadására újra szüksége lesz.
8.3. Megrendelés 1. lépése: a kosár tartalmának áttekintése
A kosár tartalmát Felhasználó bármikor áttekintheti, módosíthatja, törölheti (lásd részletesen a 7. pontban), ám ez egyben a megrendelés leadásának 1. lépése is (a kosár tartalma még a 2. lépésben is módosítható).
A megrendelés leadásának 2. lépéséhez az oldal alján található Megrendelés
gombra kattintva jut a Felhasználó.
8.4. Megrendelés 2. lépése: adatok egyeztetése
2/1. A kosár tartalma:
A megrendelés leadásának 2. lépésében továbbra is látszik a kosár tartalma, ami
még itt is módosítható a 7. pontban leírtak szerint.
2/2. Számlázási adatok:
A számlázási adatokat Felhasználó a regisztráció, vagy az adatok bekérése során adta meg. Az itt megjelenő adatokat a módosít gombra kattintva Felhasználó itt még meg tudja változtatni.
2/3. Megrendelt termékek átvételi módja:
Felhasználó háromféle átvételi mód közül választhat az erre a célra szolgáló legördülő menüből:
1. Házhoz szállítás:
o Ez a lehetőség 4.000 Ft alatti vásárlás esetén nem választható.
o A rendszer tájékoztat a szállítási díjakról. A szállítási díj mértéke függ a megrendelt termékek árának végösszegétől (a szállítási díjak táblázatát lásd a Szállítás, fizetés oldalon). A rendszer ugyanekkor tájékoztat a kiszállítás várható dátumáról is.
o A megrendelt termékek vételárán kívül a vásárlást a szállítási díj összege is terheli, amit Vásárló a kézbesítéskor a kézbesítést végző futárnak a megrendelt termékek vételárával együtt készpénzben fizet meg.
2. Csomagautomatába való kézbesítés:
o Ez a lehetőség 4.000 Ft alatti vásárlás esetén nem választható.
o A rendszer tájékoztat a szállítási díjakról. A szállítási díj mértéke függ a megrendelt termékek árának végösszegétől (a szállítási díjak táblázatát lásd a Szállítás, fizetés oldalon).
o A csomagautomatába való kézbesítési forma előfeltétele, hogy a Vásárló a termékek vételárát a szolgáltatás díjával együtt banki
átutalással előre megfizesse. E célból Eladó díjbekérőt küld Vásárlónak, és a megrendelést az átutalás teljesülése után adja át a futárnak.
3. Személyes átvétel:
o A rendszer tájékoztat a személyes átvétel részleteiről: megrendelt termékek személyesen átvehetők Eladó telephelyén (lást a 2. pontban) minden hétfőn 10 - 18 óra között (vagy a Weboldal zöld információs sávjában feltüntetett időpontban); valamint Eladó telephelyének megközelítéséről és elérhetőségeiről.
o A rendszer elrejti a szállítási cím pontosítására vonatkozó 2/4. pontot, helyébe a 2/5. pont lép a megrendeléssel kapcsolatos megjegyzések megadásának lehetőségével.
o Személyes átvétel esetén a vásárlást a megrendelt termékek vételárán kívül egyéb költségek nem terhelik.
4. Megrendelés külföldről:
o Magyarország határain kívül eső címre Eladó nem vállalja a megrendelés elküldését. Erről a rendszer értesíti a felhasználót a lehetőség kiválasztásakor.
2/4. Szállítási cím:
A szállítási cím alapértelmezés szerint megegyezik a regisztrációkor / adatok bekérésekor megadott számlázási címmel. Mind a regisztrált felhasználó, mind a regisztráció nélkül vásárló megadhat azonban ettől eltérő szállítási címet (regisztrált felhasználó akár többet is). A regisztrált felhasználó itt választhatja ki, hogy a korábban megadott szállítási címek közül melyikre kéri a megrendelés kézbesítését.
A megrendelés véglegesítése előtt valamennyi szállítási cím módosítható a módosít
gombra kattintva.
Ez a pont elrejtésre kerül, amennyiben Felhasználó a 2/3. pontnál a Személyes átvétel lehetőséget választja.
2/5. Megjegyzés:
Felhasználó szöveges üzenetet írhat megrendelése részleteinek, vagy megadott adatainak pontosítása céljából. Itt adhatja meg a futárnak szánt üzenetét is, amit Xxxxx a megrendeléssel együtt átad a futárcégnek.
Felhasználói szerződés elfogadása
Felhasználó a jelölőnégyzet bejelölésével kijelenti, hogy e Szerződés tartalmát
megismerte és azt önmagára nézve is kötelezőnek ismeri el.
A Felhasználói szerződés elfogadása minden vásárlás előtt kötelező. A jelölőnégyzet bejelölése nélkül a megrendelés folyamata nem folytatható, Felhasználó hibaüzenetet kap és a megrendelés nem kerül rögzítésre.
Bejelölt jelölőnégyzet esetén a rendszer rögzíti a Felhasználó döntésének időpontját,
ezzel Xxxxx esetleges vitás kérdéseknél bizonyíthatja, hogy a megrendelés
leadásának időpontjában érvényben lévő Felhasználói szerződést Felhasználó
elfogadta.
A Felhasználó a jelölőnégyzet mellett található linkre kattintva bármikor elolvashatja jelen Szerződést. Megadott adatait és a kosár tartalmát a rendszer megjegyzi, amíg e dokumentumot olvassa.
Adatkezelési tájékoztató elfogadása
Az Adatkezelési tájékoztató elfogadásával Felhasználó hozzájárul megadott adatai
kezeléséhez és a tájékoztatóban meghatározott ideig történő tárolásához.
A regisztrált felhasználó az Adatkezelési tájékoztatót a a regisztráció folyamatában elfogadta, így itt számára ez már nem kötelező. A rendszer a regisztrált felhasználó számára itt a korábbi elfogadás időpontját írja ki továbbra is biztosítva az Adatkezelési tájékoztató linkjét, melyre kattintva azt bármikor újra elolvashatja, tanulmányozhatja.
A nem regisztrált felhasználó a számlázáshoz, kiszállításhoz szükséges adatok bekérésekor fogadhatja el az Adatkezelési tájékoztatót. Amennyiben ezt nem teszi meg az erre a célra szolgáló jelölőnégyzet bejelölésével, a megrendelés folyamata leáll, hibaüzenetet kap, és a megrendelés nem kerül rögzítésre. A nem regisztrált felhasználó ezen a helyen az Adatkezelési tájékoztató elfogadásának (néhány másodperccel korábbi) időpontját látja, amikor kijelentette, hogy az Adatkezelési tájékoztató tartalmát megismerte, és hozzájárult adatai kezeléséhez és meghatározott ideig történő tárolásához.
A rendszer rögzíti a Felhasználó döntésének időpontját, ezzel Xxxxx esetleges vitás kérdéseknél bizonyíthatja, hogy a megrendelés leadásának időpontjában érvényben lévő Adatkezelési tájékoztatót Felhasználó elfogadta. Az itt található linkre kattintva bármikor elolvashatja az Adatkezelési tájékoztatót. Megadott adatait és a kosár tartalmát a rendszer megjegyzi, amíg a dokumentumot olvassa.
Megrendelés leadása
Felhasználó a Megrendelés leadása feliratú gombra kattintva véglegesítheti megrendelését. Ebben a pillanatban válik Felhasználóból Vásárlóvá, és innentől kezdve érvényes rá jelen Szerződés valamennyi pontja.
8.5. Megrendelés 3. lépése: visszaigazolás
A Megrendelés leadása feliratú gombra kattintva Felhasználó véglegesítette megrendelését. Ekkor a következő dolgok történnek:
• A rendszer adatbázisban rögzíti a megrendelés adatait.
• A megnyíló oldalon a rendszer összefoglalja a megrendelés részleteit.
• Automatikus értesítő e-mailt küld a Vásárlónak a megadott e-mail címére. Az
értesítő e-mail tartalmazza a megrendelés valamennyi rögzített adatát.
• Automatikus értesítő e-mailt küld az Eladó e-mail címére. Az értesítő e-mail tartalmazza a megrendelés valamennyi rögzített adatát.
• A megnyíló oldal lehetőséget biztosít a megrendelés részleteinek kinyomtatására.
Sem a megrendelés visszaigazoló oldala, sem a Vásárló e-mail címére küldött visszaigazoló üzenet nem minősül számlának.
A megrendelés beérkezése után az Eladó áttekinti a megrendelést, Vásárló választásának megfelelően előkészíti a megrendelt termékeket szállításra (csomagolás), vagy személyes átvételre, valamint elkészíti a számláját. A kézbesítésre váró megrendeléseket átadja a futárszolgálatnak.
8.6. A megrendelés módosítása
A Vásárló a megrendelés feldolgozásáig bármikor módosíthatja megrendelését (a megrendelés folyamatában megadott személyes adatait, a megrendelt termékekre vonatkozó adatokat, valamint az átvétel módjára vonatkozó döntését is) a megrendelést visszaigazoló e-mailre válaszolva, vagy az Eladó 2. pontban található telefonszámán. Erre nézve a megrendelést visszaigazoló e-mailben világos tájékoztatást kap a vásárló.
8.7. A megrendelés lemondása
Vásárló a megrendelését lemondhatja a következők szerint:
• Választott átvételi mód: Futárszolgálat:
A visszaigazoló levélre küldött válaszlevélben a megrendelés feldolgozásának végéig (amíg a csomagot Eladó nem adta át a futárcégnek). A futár minden héten a keddi nap folyamán veszi át a megrendeléseket.
Az eladó 2. pontban található telefonszámán a fentebb tárgyalt időpontig.
• Választott átvételi mód: Személyes átvétel:
A visszaigazoló levélre küldött válaszlevélben a megrendelt termékek átvétele előtt bármikor.
Az eladó 2. pontban található telefonszámán a megrendelt termékek átvétele előtt bármikor.
• Választott átvételi mód: Megrendelés külföldről:
Minden ilyen megjelöléssel leadott megrendelés egyedi feldolgozással történik a Vásárlóval történő egyeztetést követően (lásd a 8.4. pontban), így a Vásárlónak a megrendelés postára adásáig bármikor módja van a megrendelés lemondására.
A megrendelést a Vásárló a megrendelés feldolgozásának folyamatában minden
következmény nélkül megteheti.
8.8. Előrendelés
Bizonyos esetekben Xxxxx még fizikailag nem rendelkezik az adott termékkel (pl. a
gyártása, beszerzése már folyamatban van, de a termék még nincs raktáron).
Ilyenkor a termék a Weblapon "Előrendelhető" megjelöléssel szerepel. A Felhasználó ebben az esetben is leadhatja megrendelését a termékre, de ilyenkor Eladót természetesen nem köti a 9.2. pontban közölt határidő. Eladó az előrendelést akkor teljesíti (ekkor viszont a lehető legrövidebb határidőn belül), amikor a termék ténylegesen fizikailag is a birtokába kerül.
9. Vásárlás
A felhasználó azzal, hogy a Web-áruházban megrendeli az Eladó által kínált árucikkek valamelyikét, e Szerződés szerint Vásárlónak minősül, és érvényesek rá az ebben foglaltak. Vásárló kijelenti, hogy
• önmagára nézve is érvényesnek fogadja el a jelen szerződésben foglaltakat,
• az adott árucikket a Weblapon közzétett leírásból megismerte,
• a vásárlás kezdeményezésekor kitöltött regisztrációs adatlapot, vagy adatkérő űrlapot a valóságnak megfelelő adatokkal és pontosan töltötte ki,
• a feltüntetett vételárat és a vásárlás egyéb költségeit megfizeti (lásd a 9.1. pontban)
Felhasználó a vásárlás megkezdése előtt eldöntheti, hogy regisztrációval, vagy
regisztráció nélkül kíván-e vásárolni.
9.1. A vásárlás költségei
A vásárlás költsége függ a megrendelt termékek Vásárló által kiválasztott átvételi módjától (lásd a 8.4. pontban)
• Választott átvételi mód: Házhoz szállítás
Eladó csomagolási és adminisztrációs díjat nem számol fel, a vásárlás egyetlen költsége - természetesen a vételáron felül - a szállítási díj. A szállítási díj összege függ a megrendelt termékek vételárának összegétől (lásd a Szállítás, fizetés menüpontban). A szállítási díj a vásárlót terheli, ám a Szállítás, fizetés menüpontban meghatározott feltételek teljesülése esetén Eladó ezt átvállalja. A szállítási díj a csomag kézhezvételekor a vételárral együtt a kézbesítő futárnak készpénzben fizetendő. Ez az összeg a megrendelésről kiállított számlán szerepel, és alanyi adómentes.
• Választott átvételi mód: Csomagautomatába való kézbesítés
Eladó csomagolási és adminisztrációs díjat nem számol fel, a vásárlás egyetlen költsége - természetesen a vételáron felül - a szállítási díj. A szállítási díj összege függ a megrendelt termékek vételárának összegétől (lásd a Szállítás, fizetés menüpontban). A szállítási díj a vásárlót terheli, ám a Szállítás, fizetés menüpontban meghatározott feltételek teljesülése esetén Eladó ezt átvállalja. A szállítási díj a csomag feladása előtt banki átutalással fizetendő. Ez az összeg a megrendelésről kiállított számlán szerepel, és alanyi adómentes.
• Választott átvételi mód: Személyes átvétel
A vásárlás a termékek vételárán felül nem jár további költségekkel.
• Választott átvételi mód: Megrendelés külföldről
Magyarország határain kívül eső címre Eladó nem vállalja a megrendelés elküldését. Erről a rendszer értesíti a felhasználót a lehetőség kiválasztásakor.
9.2. Határidők
• Eladó vállalja, hogy a megrendelés beérkezésétől számított 10 naptári napon
belül a megrendelést teljesíti.
Magyarázat: A futárcég munkatársa hetente egy alkalommal érkezik Xxxxx telephelyére a megrendelések felvétele céljából. Ez rendszerint kedden történik. Ha a megrendelés a futár távozása után érkezik, a megrendelés kézbesítésére már csak a következő héten van lehetőség. Így tehát a fentebb említett 10 naptári nap a maximális szállítási határidő; az esetek túlnyomó többségében azonban a feladást követően egy-két napon belül a Vásárló megkapja a megrendelt terméket.
Ez alól kivételt képeznek az Előrendelések.
• A vásárló vállalja, hogy a megrendelt árucikk vételárát és a vásárlás egyéb költségeit az árucikk kézhezvételekor megfizeti.
• A vásárlónak 14 nap áll rendelkezésére arra, hogy a vásárlástól elálljon, és a megvásárolt árucikket a Web-áruháznak visszajuttassa. Ez alól kivételt képeznek a Web-áruházban található könyvek.
Az elállási jogról további részletek a 9.3. pontban!
9.3. Elállási jog
• A megrendelt áru kézhezvételétől számított 14 munkanapon belül a Vásárlónak joga van elállni vásárlási szándékától. Ebben az esetben az Eladó köteles a Vásárló által kifizetett vételárat visszatéríteni legkésőbb az elállást, illetve az áru visszaszolgáltatását követő 30 naptári napon belül. A visszatérítés a szállítási költségre nem vonatkozik, továbbá a Vásárló viseli az áru visszaszolgáltatásának költségeit. Az előzőekben írt elállási jogot nem jogosult a Vásárló gyakorolni a Web-áruházban kínált könyvek esetében.
• Ha a megrendelt árucikk hibás, vagy a szállítás során megsérült, akkor azt az
Eladó 14 munkanapon belül díjmentesen kicseréli.
A 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól értelmében a Vásárló 14 munkanapon belül indoklás nélkül elállhat a vásárlási szándékától. Ismertető a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014 (II.26.) Korm. rendeletből: A Vásárló a szerződéstől 14 munkanapon belül
indokolás nélkül elállhat. A Vásárló az elállási jogát gyakorolhatja:
• A termék kézhezvételének napjától számított 14 munkanap elteltéig.
• Írásban történő elállás esetén azt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilatkozatát a határidő lejárta előtt elküldi.
• Eladó a Vásárló által kifizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb az
elállásról való tudomásszerzéstől számított 14 naptári napon belül visszatéríti.
• A Vásárló viseli az elállási jog gyakorlása miatt a termék visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségeket. A Vásárlót ezen felül egyéb költség nem terheli.
Eladó követelheti a termék nem rendeltetésszerű használatából eredő kárának megtérítését.
Amennyiben élni szeretne elállási jogával, annak jelzését megteheti az Eladó 2. pontban található elérhetőségein írásban, vagy telefonon. A megrendelt terméket a Vásárló postai úton, vagy futárszolgálat segítségével juttassa vissza Eladó címére. Fontos, hogy a termék visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségek a Vásárlót terhelik. Xxxxx szerint Xxxxx értesíti a vele szerződésben álló futárszolgálatot a Vásárló csomagfeladási szándékáról, annak díját a csomag feladásakor a Vásárló a futárnak köteles megfizetni. A termék visszaérkezését követő 30 naptári napon belül Xxxxx a Vásárló által megadott bankszámla számra visszatéríti a termék vételárát. (Egyeztetés alapján postai úton történő visszajuttatás is lehetséges!)
9.4. Jótállás, garancia
Eladó felhívja Xxxxxxx figyelmét, hogy a 151/2003. kormányrendelet alapján a Web- áruházban kínált termékek nem minősülnek tartós fogyasztási cikknek, ezért ezekre a termékekre garancia nem vonatkozik. Eladó ennek ellenére felelősséget vállal azért, hogy eladáskor hibátlan terméket adott át a Vevőnek, azaz nincs a terméknek olyan rejtett hibája, ami csak később fog kiderülni.
Szavatossági igényét a Vásárló az ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal
(számla) érvényesítheti. Szavatosság nem érvényesíthető az alábbi esetekben:
• Nem rendeltetésszerű használat, a fogyasztó hibájából vagy durva, gondatlan kezelés miatt bekövetkezett sérülések (törés, szakadás, vízzel való érintkezés hatására fellépő oxidáció).
• Erős vegyszerek, vegyi anyagok hatására az árucikk felületén bekövetkezett elváltozás (elszíneződés, maródás).
• Mindennapi használatból adódó sérülések (karcolódás, kopás)
• Erős napfény, közvetlen hőhatás miatt fellépő kifakulás.
Lásd még: 151/2003. Korm. rendelet. Jótállás, szavatosság szabályai.
Vásárló szavatossági igényét az Eladó 2. pontban ismertetett elérhetőségeinek bármelyikén bejelentheti.
10. Előfizetéses online tartalmak
A Web-áruház rendszerén belül elérhető a Feng Shui Akadémia teljes online tananyaga, valamint a Havi lakáshoroszkóp tájékoztató rendszer számai. Ezek az előfizetési díj megfizetése fejében válnak elérhetővé az Akadémia hallgatói ill. a Havi lakáshoroszkóp előfizetői számára meghatározott ideig.
Az említett online tartalmak szellemi terméknek minősülnek és szerzői jogvédelem alatt állnak: azokat adathordozón rögzíteni, terjeszteni, nyilvánosan vetíteni, vagy bemutatni, kívülálló jogosulatlan személy számára hozzáférhetővé tenni szigorúan tilos!
A Felhasználók azzal, hogy a Web-áruházban előfizetéses online tartalmat rendelnek meg, e szerződés jelen pontjának érvényességét elfogadják, és a benne foglaltakat önmagukra nézve kötelező érvényűnek tekintik.
11. Adatkezelés
Eladó az internetes vásárlások során birtokába került személyes adatokat bizalmasan kezeli, azokat harmadik (adatkezelésben, vagy feldolgozásban nem érintett) félnek nem szolgáltatja ki, de még saját marketing-tevékenysége során sem használja fel, hacsak ahhoz adatszolgáltató hozzá nem járult (feliratkozás hírlevélre).
Az adatkezelésre vonatkozó részletes tájékoztatót a következő linkre kattintva elolvashatja: xxxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx.xx/?xxxxxxxxxxxx/xxxxx&xxxxxxxxxxxxxxxx&
12. Panaszügyintézés és jogérvényesítési lehetőségek
Vásárló a megvásárolt termékekkel, vagy az Eladó tevékenységével kapcsolatos
fogyasztói kifogásait az Eladó 2. pontban ismertetett elérhetőségein terjesztheti elő.
Vásárló szóban, vagy írásban közölheti Eladóval panaszát, amely a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében, vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történő forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére, vagy mulasztására vonatkozik.
A szóbeli panaszt Xxxxx köteles azonnal megvizsgálni, és szükség szerint orvosolni. Ha Vásárló a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, Eladó a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a Vásárlónak átadni; telefonon, vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a Vásárlónak legkésőbb 30 napon belül - az írásbeli panaszra adott válaszra vonatkozó előírásoknak megfelelően - az érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni.
Egyebekben pedig az írásbeli panaszra vonatkozóan az alábbiak szerint köteles eljárni. Az írásbeli panaszt a vállalkozás - ha az Európai Unió közvetlenül
alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik - a beérkezését követően harminc napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. Ennél rövidebb határidőt jogszabály, hosszabb határidőt törvény állapíthat meg. A panaszt elutasító álláspontját Xxxxx indokolni köteles. A telefonon, vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panaszt Eladó köteles egyedi azonosítószámmal ellátni.
A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat:
1. a Vásárló neve, lakcíme,
2. a panasz előterjesztésének helye, ideje, módja,
3. a Vásárló panaszának részletes leírása, a Vásárló által bemutatott iratok, dokumentumok és egyéb bizonyítékok jegyzéke,
4. Eladó nyilatkozata a Vásárló panaszával kapcsolatos álláspontjáról,
amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása lehetséges,
5. a jegyzőkönyvet felvevő személy és - telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz kivételével - a Vásárló aláírása,
6. a jegyzőkönyv felvételének helye, ideje,
7. telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a panasz egyedi azonosítószáma.
Eladó a panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát öt évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni.
A panasz elutasítása esetén Eladó köteles a Vásárlót írásban tájékoztatni arról, hogy panaszával - annak jellege szerint - mely hatóság, vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell továbbá az illetékes hatóság, illetve a Vásárló lakóhelye, vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület székhelyét, telefonos és internetes elérhetőségét, valamint levelezési címét. A tájékoztatásnak arra is ki kell terjednie, hogy Xxxxx a fogyasztói jogvita rendezése érdekében igénybe veszi-e a békéltető testületi eljárást.
Amennyiben az Eladó és a Vásárló között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita a tárgyalások során nem rendeződik, az alábbi jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva a Vásárló számára:
Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságoknál. Amennyiben a Vásárló fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról. A fogyasztóvédelmi elsőfokú hatósági feladatokat a fogyasztó lakóhelye szerint illetékes járási hivatalok látják el, ezek listája itt található: xxxx://xxxxxxxxx.xxx.xx/
Bírósági eljárás. Ügyfél jogosult a fogyasztói jogvitából származó követelésének bíróság előtti érvényesítésére polgári eljárás keretében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény rendelkezései szerint.
Eladó tájékoztatja Xxxxxxxx, hogy Xxxxxxxx szemben fogyasztói panasszal élhet. Amennyiben Vásárló fogyasztói panaszát Xxxxx elutasítja, úgy Vásárló jogosult a lakóhelye, vagy tartózkodási helye szerint illetékes Békéltető Testülethez is fordulni: a békéltető testület eljárása megindításának feltétele, hogy a Vásárló az Eladóval közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését. Az eljárásra - a Vásárló erre irányuló kérelme alapján - az illetékes testület helyett a Vásárló kérelmében megjelölt békéltető testület illetékes.
Az Eladót a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli.
Ennek keretében fennáll az Eladónak a békéltető testület felhívására történő
válaszirat megküldési kötelezettsége, továbbá kötelezettségként kerül rögzítésre a békéltető testület előtti megjelenési kötelezettség ("meghallgatáson egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételének biztosítása").
Amennyiben Eladó székhelye, vagy telephelye nem a területileg illetékes békéltető testületet működtető kamara szerinti megyébe van bejegyezve, Eladó együttműködési kötelezettsége a Vásárló igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki.
A fenti együttműködési kötelezettség megszegése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság rendelkezik hatáskörrel, amely alapján a jogszabályváltozás következtében az Eladó jogsértő magatartása esetén kötelező bírságkiszabás alkalmazandó, bírságtól való eltekintésre nincs lehetőség. A fogyasztóvédelemről szóló törvény mellett módosításra került a kis- és középvállalkozásokról szóló törvény vonatkozó rendelkezése is, így a kis- és középvállalkozások esetén sem mellőzhető majd a bírság kiszabása.
A bírság mértéke kis- és középvállalkozások esetén 15 ezer forinttól 500 ezer forintig terjedhet, míg a számviteli törvény hatálya alá tartozó, 100 millió forintot meghaladó éves nettó árbevétellel rendelkező, nem kis- és középvállalkozás esetén 15 ezer forinttól, a vállalkozás éves nettó árbevételének 5%-áig, de legfeljebb 500 millió forintig terjedhet. A kötelező bírság bevezetésével a jogalkotó a békéltető testületekkel való együttműködés nyomatékosítását, illetve a vállalkozásoknak a békéltető testületi eljárásban való aktív részvételének biztosítását célozza.
A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése. A békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a Vásárló, vagy az Eladó kérésére tanácsot ad a Vásárlót megillető jogokkal és a Vásárlót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.
A békéltető testület eljárása a Vásárló kérelmére indul. A kérelmet a békéltető testület elnökéhez kell írásban benyújtani: az írásbeliség követelményének levél, távirat, távgépíró, vagy telefax útján, továbbá bármely egyéb olyan eszközzel is eleget lehet tenni, amely a címzett számára lehetővé teszi a neki címzett adatoknak
az adat céljának megfelelő ideig történő tartós tárolását, és a tárolt adatok
változatlan formában és tartalommal történő megjelenítését.
A kérelemnek tartalmaznia kell
1. a Vásárló nevét, lakóhelyét, vagy tartózkodási helyét,
2. a fogyasztói jogvitával érintett Eladó nevét, székhelyét, vagy érintett telephelyét,
3. ha a Vásárló az illetékességet az illetékes békéltető testület helyett
kérelmezett testület megjelölését,
4. a Vásárló álláspontjának rövid leírását, az azt alátámasztó tényeket és azok
bizonyítékait,
5. a Vásárló nyilatkozatát arról, hogy az érintett Eladóval közvetlenül megkísérelte a vitás ügy rendezését
6. a Vásárló nyilatkozatát arra nézve, hogy az ügyben más békéltető testület eljárását nem kezdeményezte, közvetítői eljárás nem indult, keresetlevél beadására, illetve fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem előterjesztésére nem került sor,
7. a testület döntésére irányuló indítványt,
8. a Vásárló aláírását.
A kérelemhez csatolni kell azt az okiratot, illetve annak másolatát (kivonatát), amelynek tartalmára a Vásárló bizonyítékként hivatkozik, így különösen az Eladó írásbeli nyilatkozatát a panasz elutasításáról, ennek hiányában a Vásárló rendelkezésére álló egyéb írásos bizonyítékot az előírt egyeztetés megkísérléséről.
Ha a Vásárló meghatalmazott útján jár el, a kérelemhez csatolni kell a
meghatalmazást.
A Békéltető Testületekről bővebb információ itt érhető el: xxxx://xxx.xxxxxxxxxx.xx
A területileg illetékes Békéltető Testületekről bővebb információ itt érhető el: xxxx://xxx.xxxxxxxxxx.xx/xxxxx.xxx?xxxxxxxxxxxxx
12.1. Területileg illetékes békéltető testületek
Baranya Megyei Békéltető Testület
Cím: 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36.
Telefonszám: 00-00-000-000
Fax: 00-00-000-000
E-mail: xxxxx@xxxxx.xx; xxxxxxx@xxxxx.xx
Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület
Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
Telefonszám: 00-00-000-000; 00-00-000-000, 00-00-000-000
Fax: 00-00-000-000
E-mail: xxxxxxxxxx@xxxxxxxxxxxxxx.xx; xxxxxxx.xxxxxx@xxxxxx.xx Xxxxxx: xxx.xxxxxxxxxxxxxx.xx
Békés Megyei Békéltető Testület
Cím: 5600 Békéscsaba, Penza ltp. 5.
Telefonszám: 00-00-000-000
Fax: 00-00-000-000
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Békéltető Testület
Cím: 0000 Xxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 1. Telefonszám:00-00-000-000;00-00-000-000 Fax: 00-00-000-000
Budapesti Békéltető Testület
Cím: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. III. em. 310.
Telefonszám: 00-0-000-0000
Fax: 00-0-000-0000
E-mail: xxxxxxxxx.xxxxxxxx@xxxx.xx
Csongrád Megyei Békéltető Testület
Cím: 0000 Xxxxxx, Xxxxxxx xxx. 8-12. Telefonszám: 00-00-000-000/118 Fax: 00-00-000-000
E-mail: xxxxxxxxx.xxxxxxxx@xxxxxx.xx
Fejér Megyei Békéltető Testület
Cím: 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.
Telefonszám:00-00-000-000 Fax: 00-00-000-000
Győr-Moson-Sopron Megyei Békéltető Testület
Cím: 0000 Xxxx, Xxxxx Xxxxxx xx 00/x.
Telefonszám: 00-00-000-000
Fax: 00-00-000-000
E-mail: xxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx
Hajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület
Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxxx x. 13-15.
Telefonszám: 00-00-000-000
Fax: 00-00-000-000
Heves Megyei Békéltető Testület
Cím: 0000 Xxxx, Xxxxxxxx xx 00.
Telefonszám: 00-00-000-000
Fax: 00-00-000-000
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Békéltető Testület
Cím: 5000 Szolnok, Verseghy park 8. III. emelet 305-306.
Telefonszám: 00-00-000-000, 00-00-000-0000
Fax: 00-00-000-000
E-mail: xxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxxx.xx
Komárom-Esztergom Megyei Békéltető Testület
Cím: 0000 Xxxxxxxxx, Xx xxx 00.
Telefonszám: 00-00-000-000
Fax: 00-00-000-000
Nógrád Megyei Békéltető Testület Cím: 0000 Xxxxxxxxxxx, Xxxxxxxxx xx 0/X. Telefonszám: 00-00-000-000
Fax: 00-00-000-000
Pest Megyei Békéltető Testület
Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx Xxxxx xxx 0-0. III. emelet 331.
Telefonszám: 00-0-000-0000
Fax: 00-0-000-0000
Somogy Megyei Békéltető Testület
Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxx x.0.
Telefonszám: 00-00-000-000
Fax: 00-00-000-000
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Békéltető Testület
Cím: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.
Telefonszám: 00-00-000-000
Fax: 00-00-000-000
Tolna Megyei Békéltető Testület
Cím: 7100 Xxxxxxxxx, Xxxxx X. u. 23-25. III. emelet
Telefonszám: 00-00-000-000
Fax: 00-00-000-000
Vas Megyei Békéltető Testület
Cím: 0000 Xxxxxxxxxxx, Xxxxxx xxx 0.
Telefonszám: 00-00-000-000
Fax: 00-00-000-000
Veszprém Megyei Békéltető Testület
Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xxx 0. xxxxxxxxx 000.
Telefonszám: 00-00-000-000
Fax: 00-00-000-000
E-mail: xxxxxxxxx@xxxxxxxxxxxxxxx.xx
Zala Megyei Békéltető Testület
Cím: 8900 Zalaegerszeg, Petőfi u. 24.
Telefonszám: 00-00-000-000
Fax: 00-00-000-000
12.2. Online vitarendezési platform
Az Európai Bizottság létrehozott egy honlapot, amelybe a fogyasztók beregisztrálhatnak, így ezen keresztül lehetőségük nyílik arra, hogy online vásárláshoz kapcsolódó jogvitáikat ezen keresztül rendezzék egy kérelem kitöltésével, elkerülve a bírósági eljárást. Így a fogyasztók tudják érvényesíteni jogaikat anélkül, hogy például a távolság meggátolná őket ebben.
Ha Ön panaszt kíván tenni egy, az interneten vásárolt termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatban, és nem akar feltétlenül bírósághoz fordulni, igénybe veheti az online vitarendezés eszközét.
A portálon Ön és a kereskedő, akivel szemben panasszal élt, közösen kiválaszthatják
a panasz kezelésével megbízni kívánt vitarendezési testületet.
Az online vitarendezési platform itt érhető el: xxxxx://xxxxxxx.xx.xxxxxx.xx/xxx/xxxx/?xxxxxxxxxx.xxxx.xxxx&xxxxXX