T Á M O G A T Á S I S Z E R Z Ő D É S
T Á M O G A T Á S I S Z E R Z Ő D É S
a távhővel ellátott lakóépületek lakásonkénti hőfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelése céljából nyújtott támogatásra
a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I.31.) Korm. rendelet (a továbbiakban Korm. rendelet) szerinti pályázat alapján
amely létrejött egyfelől a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (1054 Budapest, Akadémia
u. 3.; képviseli az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1113 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xx 00.; Cégjegyzékszám: 01- 09-914691; KSH szám: 20783185-7219-113-01) a továbbiakban: Támogató
másfelől a(z) ( ; Adószám:
-_- ; KSH szám: ), a továbbiakban: Kedvezményezett
a továbbiakban együtt: Szerződő Felek
között alulírott napon és helyen a következő feltételek mellett.
I. A szerződés célja
A Szerződő Felek célja, hogy - az NFM Lakóépületek és környezetük felújításának támogatása előirányzatából nyújtott – vissza nem térítendő támogatás felhasználásával és a lakóépületek tulajdonosaival a lakóépületek lakásonkénti hőfogyasztásának szabá- lyozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelésével a távhővel ellátott lakóépületek energiafelhasználását csökkentsék
Szakfeladat száma és megnevezése: 889941 Állami lakástámogatások jogszabály alapján.
II. Előzmények
A Kedvezményezettnek a Korm. rendelet VIII. fejezet 2. címe alapján benyújtott pályáza- tát a döntésre jogosult miniszter elfogadta. Ez alapján a Támogató a Kedvezményezettel a jelen szerződésben foglalt feltételekkel támogatási szerződést köt.
III. Támogatási jogcím
A Támogató a Kedvezményezettnek a távhővel ellátott lakóépületek energia- megtakarítást eredményező felújításához az alábbi jogcím szerint nyújt vissza nem térí- tendő támogatást:
A lakások hőleadóinak egyedi szabályozásához szükséges berendezések (termo- sztatikus szelepek, strangszabályozók) beszerelése
és
A lakások egyedi hőfogyasztásának mérésére, vagy az épület hőfogyasztásának la- kásonkénti költségmegosztására alkalmas mérőeszközök (hőmennyiségmé-
rők és/vagy költségmegosztók) beszerelése
és
Az épület fűtési rendszerének az átalakítása.
(fenti jogcímekből a nem kívánt rész törlendő)
IV. A támogatott program részletes adatai
1. A felújítás helyszíne:
Helyrajzi szám Természetbeni cím
2. A támogatott programmal érintett lakások száma: db.
2.1 A támogatott program, beruházás műszaki tartalmának szöveges leírása:
2.2 A támogatott program, beruházás és tervezett kivitelezési időpontja:
A beruházás
201 év hónap nap
tervezett kezdő időpontja:
201 év hónap nap
tervezett befejezési idő- pontja:
201 év hónap nap
tervezett ünnepélyes átadá- sa
2.3 Az állami támogatás folyósításának feltétele a területileg illetékes távhőszolgáltató által kiállított üzembe helyezési jegyzőkönyv megküldése.
201 év hónap nap
A területileg illetékes távhőszolgáltató által kiál- lított üzembe helyezési jegyzőkönyv megszerzésé- nek tervezett időpontja
3. A támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költségből Kedvezményezettet terhelő költséghányad nem lehet kevesebb, mint a támogatott felújítási költség 50
%-a. Az önkormányzat, mint támogató – az adott épület esetében – részben vagy egészben átvállalhatja a Kedvezményezettet terhelő saját részt.
3.1 Az állami támogatás mértéke a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség maximum 50 %-a, de legfeljebb lakásonként 77 000 forint.
3.2 A lakóépületben lévő, nem lakáscélú ingatlanok – üzlet, iroda, stb. – tulajdonosaira jutó költségek fedezetére és általában véve az egyéb, nem lakóépület tekintetében állami támogatás nem vehető igénybe. A módosított Korm. rendelet hatálybalépését (2008. 10. 11.) követően beadott pályázatok vonatkozásában a jogi személynek mi- nősülő, illetve annak nem minősülő gazdasági társaság tulajdonában lévő ingatla- nok tulajdonosaira jutó költségek fedezetére állami támogatás nem vehető igénybe.
3.3 A Kedvezményezett saját forrásaként vehető figyelembe:
a) a saját pénzeszköz (a lakóépület felújítására megképzett pénzeszköz, illetve a tulajdonosok egyszeri hozzájárulása),
A Kedvezményezett készpénzben vállalt saját erejének elhelyezésére szolgáló el- különített számla adatai:
Hitelintézet neve:
Elkülönített számla száma: _ _ _ _ _ _ _ _ - _ _ _ _ _ _ _ _ - _ _ _ _ _ _ _ _
b) a projekt finanszírozására felvenni tervezett, vagy felvett bankhitel, A Kedvezményezett saját forrásaként felvett bankhitel számla adatai:
Hitelintézet neve:
Hitelszámla száma: _ _ _ _ _ _ _ _ - _ _ _ _ _ _ _ _ - _ _ _ _ _ _ _ _
c) az ESCO típusú vállalkozói szerződés által biztosított fedezet,
A Kedvezményezett saját forrásaként beszámított ESCO típusú vállalkozó szer- ződés kelte:
201 év hónap nap
4. A támogatott program teljes beruházási költsége:
,- Ft,
azaz forint.
4.1. A Kedvezményezett által biztosított saját erő a teljes beruházási költség vonatko- zásában
,- Ft,
azaz forint,
5. A támogatott program támogatás szempontjából elismert beruházási költsége:
,- Ft,
azaz forint.
A támogatás szempontjából elismert beruházási költség tartalmazhatja:
a) a tervezési, engedélyezési és használatbavételi költségeket,
b) a lebonyolítás és a beruházás egyéb költségeit, valamint
c) az általános forgalmi adót.
A költségmegosztás a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség
vonatkozásában a következő:
5.1 A Kedvezményezett saját forrásként a lakóépület a támogatás szempontjából elis- merhető felújítási költségének százalékát biztosítja a Korm. rendelet 29. §
(2) bekezdésével összhangban.
A Kedvezményezett által biztosított saját erő
,- Ft,
azaz forint,
5.2 Az önkormányzati támogatás a lakóépület a támogatás szempontjából elismerhető felújítási költségének 00,00 százaléka.
Az önkormányzati támogatás összege:
,- Ft,
azaz forint.
A Kedvezményezett és az Önkormányzat között létrejött támogatási szerződés kel- te:
201 év hónap nap
5.3 Az állami támogatás a lakóépület a támogatás szempontjából elismerhető felújítási költségének 00,00 százaléka.
Az állami támogatás összege:
,- Ft,
azaz forint
.
6. Amennyiben a Kedvezményezett a tervezési és engedélyeztetési költségeket, mint a felújítással kapcsolatos költségek egy részét a jelen szerződés aláírásakor már kifi- zette, úgy a jelen szerződés alapját képező pályázat benyújtását megelőző 24 hóna- pon belüli, számlával igazolt és megfizetett költségeik a támogatás alapját képező költségek közé beszámítanak, kivéve a nem lakáscélú ingatlanokra eső költségek.
7. A Kedvezményezett kijelenti, hogy a jelen szerződés szerinti beruházás megvalósí- tása során az általa megfizetett, illetve megfizetendő általános forgalmi adó vissza- igénylésére nem jogosult.
8. A Kedvezményezett képviseletére jogosult személy:
(név), (beosztása), akinek megbízó levele (kinevezési okmánya) a jelen szerződés mindenkori mellék- letét képezi. A jogosult személyében történt változást a Kedvezményezett haladék- talanul köteles a Támogatónak bejelenteni.
9. A Kedvezményezett a jelen szerződés szerint támogatott program lebonyolítására felelős személyt köteles kijelölni, aki a beruházást saját hatáskörben, folyamatosan ellenőrzi (így különösen a tervezést, előkészítést, lebonyolítást, a megvalósulás műszaki és minőségi követelményeinek betartását, illetve az egyéb hatósági enge- délyek beszerzését).
A támogatott program lebonyolítására kijelölt felelős személy neve:
beosztása:
telefon és telefax száma:
nincsenek / .
10. A pályázati felhívásban megjelölt – a programhoz kapcsolódó – egyéb adatok, in- formációk:
(nem kívánt rész törlendő)
V. A Kedvezményezett kötelezettségei
1. A Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a támogatás kedvezményezettjének megnevezését, a támogatás tárgyát, a támogatás összegét, a támogatott program megvalósítási helyét a Támogató a Korm. rendelet 39. § (5) bekezdése szerint köte- les közzétenni.
2. A Kedvezményezett kijelenti, hogy a jelen szerződés alapját képező pályázatban foglalt adatok, információk és dokumentumok teljes körűek, valódiak és hitelesek. Kijelenti továbbá, hogy a jelen szerződés szerinti program megvalósításához szük- séges saját forrásai teljes egészében és korlátozásmentesen a rendelkezésére állnak.
3. A Kedvezményezett kijelenti, hogy 60 napnál régebbi köztartozása nincs és nem áll felszámolási eljárás alatt. (a kékkel jelölt szöveg csak lakásszövetkezet esetén al- kalmazandó)
4. A Támogató felhívja a Kedvezményezett figyelmét arra, hogy az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 13/B. §-ának feltételei szerint az árubeszerzési, építési beruházási és szolgáltatás-megrendelési célra jutta- tott támogatás felhasználása tekintetében közbeszerzési eljárást kell lefolytatni a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény rendelkezései alapján, ameny- nyiben a közbeszerzés feltételei fennállnak. A Kedvezményezett köteles a támoga- tott program beruházójának figyelmét erre írásban is felhívni.
5. A Kedvezményezett köteles a támogatás felhasználását ellenőrzés céljából elkülö- nítetten nyilvántartani.
6. A Kedvezményezett hozzájárul ahhoz, hogy a pályázat alapján támogatott program megvalósulásának szabályszerűségét, a támogatás rendeltetésszerű felhasználását a jogszabályokban meghatározott szervek – köztük a Kormányzati Ellenőrzési Hiva- talról szóló 312/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet alapján a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, valamint az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény alapján az Állami Számvevőszék – ellenőrizzék.
7. A Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a beruházást a támogatási szerződés megkötésétől számított 2 éven belül meg kell valósítania, és a beruházásnak a meg- valósulás befejezését követően 10 évig fenn kell maradnia.
8. A Kedvezményezett kijelenti, hogy a pályázat tárgyának megvalósításához más költségvetési előirányzatból (ideértve a területfejlesztési tanácsok rendelkezési jog- körében kezelt támogatásokat is) nem nyert el támogatást.
VI. A támogatás folyósítása
1. A támogatás egyösszegű folyósítása a támogatott program befejezése után, a beru- házás elkészültét igazoló helyszíni ellenőrzést követően, a jelen szerződésben meg- határozott forrásösszetétel szerint utólagosan (a Kedvezményezett által vállalt saját forrás és az Önkormányzati támogatás kifizetését követően), a Kedvezményezett által benyújtott számlák és a teljesítést igazoló dokumentumok alapján történik, az alábbiak figyelembe vételével:
a) ha a jelen szerződés alapját képező pályázatban foglalt támogatott program összköltsége nő, akkor azok fizetésére a Kedvezményezett köteles, a támoga- tás összege nem emelkedik;
b) ha a jelen szerződés alapját képező pályázatban foglalt támogatott program összköltsége csökken a tervezetthez képest, a támogatás összege azonos arányban csökken.
2. Az állami támogatás folyósítása a Kedvezményezett IV. 3.3. a) pontban megjelölt elkülönített számlájára történik.
201 év hónap nap
Az állami támogatás lehí- vásának legkorábbi idő- pontja:
201 év hónap nap
Az állami támogatás lehí- vásának legkésőbbi idő- pontja:
3. A támogatás folyósítása a Kedvezményezett képviseletére jogosult (IV./8. pont) és a lebonyolítására kijelölt felelős személy (IV./9. pont) által együttesen aláírt – az 1. számú melléklet szerinti – teljesítésigazolás alapján történik.
4. Az állami támogatás folyósításának feltétele a területileg illetékes távhőszolgáltató által kiállított üzembe helyezési jegyzőkönyv megküldése.
5. A jelen szerződésben vállalt kötelezettségek teljesülését, az elvégzett munka mű- szaki tartalmát a Támogató, illetve annak megbízottjai a számla utalványozása előtt a helyszínen is ellenőrizhetik.
6. A támogatást a Magyar Államkincstár a Támogató rendelkezése, utalványozása alapján folyósítja a Kedvezményezett részére.
7. A Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a támogatás kifizetését a Támogató nem utalványozhatja, illetve a Magyar Államkincstár nem folyósíthatja, ha az Ked- vezményezettnek az utalványozás időpontját megelőző nappal bezárólag 60 napnál régebbi, lejárt köztartozása van.
8. A Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a Támogató köteles felfüggeszteni az esedékes támogatás folyósítását a lejárt köztartozás fennállásáig.
9. A támogatott program akkor tekinthető befejezettnek, illetve megvalósultnak, ha a jelen szerződésben megjelölt feladat a szerződésben meghatározottak szerint és a hatósági engedélyekben foglaltaknak megfelelően teljesült. Erről a tényről a Ked- vezményezett a befejezéstől számított 60 napon belül a 2. számú melléklet szerinti szakmai beszámolóval, bizonylatokkal és hatósági nyilatkozatokkal alátámasztva számol be a Támogatónak.
10. A jelen szerződés alapján támogatott program műszaki tartalma az alapját képező pályázatban leírthoz képest csak rendkívül indokolt esetben és csak a Támogató engedélyével módosítható. Engedély nélküli eltérés esetén a Kedvezményezett a támogatásra nem jogosult, illetve a már igénybevett támogatás összegét – az állam- háztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet (a további- akban: Ámr.) 88. § (4) bekezdésében meghatározott mértékű kamatokkal együtt – köteles visszafizetni.
VII. A támogatással való elszámolás szabályai, a felhasználás ellenőrzése és biztosítékai
1. A Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a jelen szerződés alapján nyújtott tá- mogatás feltételéül vállalt kötelezettségei teljesítését, valamint a támogatás rendel- tetésszerű felhasználását a jogszabályban erre feljogosított szervek ellenőrzik.
2. A Kedvezményezett a jelen szerződés aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy a Támo- gató, vagy megbízottja a támogatás rendeltetésszerű felhasználását, a jelen szerző- dés betartását, a szerződésben rögzített cél megvalósulását, az elvégzett munka mű- szaki tartalmát a számla kifizetése előtt a helyszínen is ellenőrizze.
3. A Kedvezményezett köteles a támogatás forrásainak felhasználását – ellenőrzés céljából – elkülönítetten nyilvántartani.
4. A Kedvezményezett hozzájárul ahhoz, hogy a Támogató illetve annak megbízottja a vállalt kötelezettségének betartását bármikor ellenőrizhesse.
5. A támogatás felhasználásának, elszámolásának, valamint ellenőrzésének rendjére – a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben – az Áht. és az Ámr. rendelke- zései az irányadók.
VIII. A szerződésszegés jogkövetkezményei Elállás
1. A Támogató jogosult a szerződéstől elállni, ha az alábbiakban felsorolt feltételek közül legalább egy bekövetkezik:
a) a beruházás szerződésben rögzített megvalósítási időszak kezdő időpontjától számított három hónapon belül a szerződés teljesítése a Kedvezményezettnek felróható okból nem kezdődik meg, illetve a Kedvezményezett a támogatás igénybevételét nem kezdeményezi, és késedelmét ezen idő alatt írásban sem menti ki;
b) ha hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy a Kedvezményezett a pályázat szakmai, pénzügyi tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltatott;
c) amennyiben a támogatott program meghiúsulását, vagy tartós akadályoztatá- sát előidéző körülmény a Kedvezményezettnek felróható okból következett be;
d) amennyiben a Kedvezményezett a támogatott program megvalósításának meghiúsulásáról, tartós akadályba ütközéséről, vagy a szerződésben foglalt szerződésben foglalt kivitelezési határidőhöz képest késedelembe eséséről a Támogatót 1 hónapon túli késedelemmel értesíti.
A szerződés megszüntetésének egyéb esetei
2. A Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a támogatás nem rendeltetésszerű fel- használása vagy a támogatási szerződésben foglalt bármely egyéb kötelezettségé- nek neki felróható módon történő nem teljesítése, vagy részbeni teljesítése esetén, továbbá a szerződéses nyilatkozatai bármelyikének visszavonása vagy az abban foglaltak megszegése esetén a támogatás visszavonható.
3. A támogatás visszavonása esetén, a Kedvezményezett a visszavont támogatás ösz- szegét az igénybevétel napjától az Ámr. 88. § (4) bekezdésében meghatározott mér- tékű kamatokkal növelt összegben köteles visszafizetni.
4. A támogatás visszavonása esetén a jogosulatlanul igénybe vett összeg az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. tv. (a továbbiakban: Art.) rendelkezései szerint adótartozásnak (Art. 178. §. 4.) illetőleg köztartozásnak (Art. 178. §. 20.) minősül. A Támogató a fenti 3. pontban foglalt eljárás sikertelensége esetén jogosult a köz- tartozás beszedése érdekében az állami adóhatóságot megkeresni.
IX. Egyéb rendelkezések
1. Amennyiben a támogatott program megvalósítása a Kedvezményezettnek fel nem róható okból meghiúsul, vagy tartós akadályba ütközik, a jelentési kötelezettség tel- jesítése mellett az igénybe nem vett támogatásról a Kedvezményezettnek le kell mondania.
2. A jelen szerződés alapján nyújtott támogatás folyósítása – a Korm. rendelet 34. §
(5) bekezdése alapján – a következő évekre átvihető.
3. A támogatás alapját képező pályázat és annak mellékletei, valamint a pályázathoz csatolt valamennyi dokumentum jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik.
4. Az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: XXX Xxxx) a jelen szerződés aláírása és teljesítése során jogosult a Támogató nevében eljárni. Ezért az ÉMI Nkft-nek a jelen szerződéssel kapcsolatos jognyilatkozatai, írásos kérései, kérdései úgy tekintendők, mintha azo- kat a Támogató maga tette volna. További következményként a Kedvezményezett minden olyan adatot, információt, dokumentumot, beszámolót, amelyet a szerződés a Támogató számára rendel megküldeni, közvetlenül az ÉMI Nkft-hez kell eljuttat- nia, továbbá – az ok megjelölésével – a szerződés módosítását is az ÉMI Nkft-nél kell kezdeményeznie.
5. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk., az Áht., az Ámr., az Art., a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény, az Ökade., valamint a Korm. rendelet, továbbá a pályázati kiírásban foglaltak az irányadók.
6. A szerződés 4, egymással mindenben megegyező példányban készült, amelyből 2 példány Támogatót, 2 példány Kedvezményezettet illet. Minden egyes példány a hozzá tartozó 1-2. számú melléklettel együtt 13 számozott oldalt tartalmaz.
7. Jelen szerződés a Szerződő Felek kölcsönös aláírásával lép hatályba. Eltérő idő- pontban és helyen történő aláírás esetén a szerződés hatályba lépésének napja az a nap, amikor az utoljára aláíró fél azt aláírja.
8. Szerződő Xxxxx a jelen szerződést annak átolvasását és értelmezését követően, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írták alá.
Mellékletek:
1. sz. melléklet: Teljesítésigazolás
2. sz. melléklet: Beszámoló
, 20 . év hó . nap Budapest, 20 . év hó . nap
Kedvezményezett
képviseli:
(név) (beosztás)
(név) (beosztás)
Támogató
képviseli: az
ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.
A kötelezettségvállalásról szóló döntést a döntésre jogosult miniszter illetékes szervezeti egysége részé- ről ellenjegyezték. A támogatási szerződés adatai az analitikus kimutatásokban rögzítésre kerültek.
pénzügyi vezető / pénzügyi asszisztens
ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.
1. számú melléklet
Teljesítésigazolás
A Kedvezményezett neve:
A pályázat kódja: LFP-2009-LA-9-00-00-00
Igazoljuk, hogy a fenti azonosító számú támogatási szerződés, a IV. 2.1 pontban megha- tározott műszaki tartalom maradéktalanul és a hiteles másolatban mellékelt számlá(k)ban feltüntetett tartalommal és minőségben teljesült.
A támogatás folyósításának kérésével egy időben nyilatkozom, hogy a támogatás feltéte- léül vállalt kötelezettségeket a támogatási szerződésnek megfelelően teljesítettük, a fent felsorolt ráfordítások rendeltetésszerűen és maradéktalanul a támogatási szerződésben meghatározott feladatra kerültek felhasználásra és a Kedvezményezettnek nincs 60 nap- nál régebben esedékessé vált rendezetlen köztartozása.
A műszaki teljesítéshez kapcsolódó ráfordítások készpénzben kifizetendő ellenértékét az alábbi számlák összege határozza meg:
1. A műszaki ütem teljesítéséhez kapcsolódó ráfordítások:
A számla bruttó összegéből | |||||
A számla sorszáma1 | A számla kiállítója | A számla kiállítójának bankszámlaszáma | A számla bruttó összege Ft | a támogatás szempontjából elismerhető összeg | a támogatás szempontjából nem elismer- hető összeg |
Ft | Ft | ||||
Mindösszesen: |
1 A Kedvezményezett, mint vevő nevére kiállított számla sorszáma.
2. Az igényelt támogatás összegének meghatározása:
Sor sz. | Megnevezés | Számszerű adat | ||
1. | A készpénzes ráfordítások összege a pályázat szerint | ,- Ft | ||
2. | Az 1. sorból a támogatás szempontjából elismerhető készpénzes ráfordítások összege a pályázat szerint | ,- Ft | ||
3. | Az állami támogatás összege | ,- Ft | ||
4. | Az állami támogatás aránya pályázat szerint (3./2.) | , % | ||
A támogatott program várható ráfordításai | ||||
5. | A támogatott program várható összes készpénzes ráfordítása2 | ,- Ft | ||
6. | Az 5. sorból a támogatott program várható, a támogatás szempontjából elis- merhető készpénzes ráfordítása | ,- Ft | ||
7. | Az állami támogatás várható összege (6.*8.) | ,- Ft | ||
8. | Az állami támogatás várható aránya3 (3./6. vagy 4.) | , % | ||
A támogatott program tényleges ráfordításai | ||||
9. | Jelen támogatáslehíváshoz csatolt számlák szerinti bruttó ráfordítások össze- sen4: | ,- Ft | ||
10. | A 9. sor összegéből a Kedvezményezett által már megfizetett saját erő5 | ,- Ft | ||
11. | A 9. sor összegéből a Kedvezményezett által már megfizetett Önkormányza- ti támogatás6 | ,- Ft | ||
12. | A 9. sorból a támogatás szempontjából elismerhető ráfordítások | ,- Ft | ||
13. | Az igényelt állami támogatás összege (3./2.*12., max. 3.) | ,- Ft | ||
14. | Az állami támogatás aránya (13./12. ) | , % |
Az igényelt állami támogatás összegének (13. sor) kiszámítása: 3. sor összege osztva a 2. sor összegével és szorozva a 12. sor összegével. Ha ez az összeg nagyobb, mint a 3. sorban szereplő összeg, akkor a ténylegesen igényelhető állami támogatás a 3. sorban szereplő összeg.
Az állami támogatás arányának (14. sor) kiszámítása: 13. sor összege osztva a 12. sor össze- gével és szorozva százzal.
A fentiek alapján kérjük, hogy a szerződés szerint járó
,- Ft, azaz
forint
összegű támogatás átutalásáról a támogatási szerződésben foglaltak szerint intézkedni szíveskedjenek.
2 A támogatási szerződéshez kapcsolódóan megküldött szerződések szerinti összes várható készpénzes ráfordítást tüntesse fel a már teljesített kifizetések és a megkötött szerződések szerint.
3 Ha a 3. és az 6. sor hányadosa által meghatározott százalékos arány nagyobb, mint a 4. sorban szereplő százalékos
xxxxx, akkor ebbe a sorba csak a 4. sorban szereplő százalékos arány írható!)
4 Az 1. számú táblázat „Mindösszesen” sorának „A számla bruttó összege” rovatában feltüntetett összeg.
5 A támogatáslehíváshoz csatolt bankszámlakivonatok, illetve kiadási pénztárbizonylatok szerint összesen.
6 A támogatáslehíváshoz csatolt bankszámlakivonatok, illetve kiadási pénztárbizonylatok szerint összesen.
3. Mellékletek hiteles másolatban7:
Megnevezés | Darab |
Műszaki teljesítést igazoló jegyzőkönyv, felmérés, átadás-átvételi jegyzőkönyv8 | |
Vállalkozói számla9 | |
Bankszámlakivonat10 | |
Kifizetési pénztárbizonylat11 | |
A területileg illetékes távhőszolgáltató által kiállított üzembe helyezési jegyzőkönyv |
, 201 . év hó .
Az aláírók nevének és beosztásának olvasható feltüntetése nélkül a Teljesítésigazolás nem fogadható el!
a lebonyolításra kijelölt felelős személy
aláírása
név:
beosztás:
a Kedvezményezett képviseletére jogosult
személy
aláírása és bélyegzőlenyomata
név:
beosztás:
ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. teljesítésigazolása:
A teljesítést igazolom, a jelen teljesítésigazolás és a mellékelt dokumentumok alapján
,- Ft összegű támogatás folyósítható.
Budapest, 201 . év hó .
ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs
Nonprofit Kft. képviselője
név: beosztás:
7 Hiteles másolat alatt értjük azokat a Kedvezményezett által kiállított dokumentumokat, amelyeket másolatban úgy küldenek meg, hogy annak minden információt tartalmazó oldalát „A másolat hiteles” szöveggel, keltezéssel, a hi- telesítő aláírásával és bélyegzőlenyomatával látnak el.
8 A csatolt számlák mögött álló elvégzett munkálatokat, teljesítményeket igazoló, a lebonyolításért felelős személy
által is aláírt jegyzőkönyvek, felmérések hiteles másolatai.
9 Az 1. számú táblázatban felsorolt számlák hiteles másolatai.
10 A 2. számú táblázat 10. és 11. sorában feltüntetett kifizetéseket igazoló bankszámlakivonatok hiteles másolatai
(ha a kifizetés átutalással történt.).
11 A 2. számú táblázat 10. és 11. sorában feltüntetett kifizetéseket igazoló kiadási pénztárbizonylatok hiteles másola-
tai (ha a kifizetés készpénzben, pénztáron keresztül történt.)
2. számú melléklet Beszámoló
az LFP-2009-LA-9-00-00-00 azonosító számú támogatási szerződés szerinti beruházás befejezéséről
A Kedvezményezett nevében bejelentem, hogy a hivatkozott támogatási szerződésben foglalt beruházást befejeztük. A támogatott program tervezett és tényleges adatai a következők:
Megnevezés | Tervezett | Tényleges |
Kezdés időpontja (év / hó / nap) | ||
Befejezés időpontja (év / hó / nap) | ||
Teljes bekerülési költség (Ft) | ||
A támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség (Ft) | ||
Készpénzes saját erő (Ft) | ||
Önkormányzati támogatás (Ft) | ||
Állami támogatás (Ft) | ||
Lakások száma (db.) |
Mellékletek hiteles másolatban12:
Megnevezés | Darab |
Bankszámlakivonat13 | |
Kifizetési pénztárbizonylat14 |
, 201 . év hó .
Az aláíró nevének és beosztásának olvasható feltüntetése nélkül a Beszámoló nem fogadható el!
a Kedvezményezett képviseletére jogosult személy aláírása és bélyegzőlenyomata
név:
beosztás:
12 Hiteles másolat alatt értjük azokat a Kedvezményezett által kiállított dokumentumokat, amelyeket másolatban úgy küldenek meg, hogy annak minden információt tartalmazó oldalát „A másolat hiteles” szöveggel, keltezéssel, a hi- telesítő aláírásával és bélyegzőlenyomatával látnak el.
13 Az állami támogatás kifizetését igazoló bankszámlakivonatok hiteles másolatai (ha a kifizetés átutalással tör-
tént.).
14 Az állami támogatás kifizetését igazoló kiadási pénztárbizonylatok hiteles másolatai (ha a kifizetés készpénzben,
pénztáron keresztül történt.)