A DRAEXLMAIER Cégcsoport Áruk, Szolgáltatások és
A DRAEXLMAIER Cégcsoport Áruk, Szolgáltatások és
Termelési Eszközök Közvetett Adásvételének Általános Szerződési Feltételei
1. verzió, Megjelenés Időpontja 2015. január 1.
A következő általános szerződési feltételek ("Általános Szerződési Feltételek") irányadóak bármely a jelen dokumentum átadásával egyidejűleg vagy azt követően a vevőnek az eladóval közölt árukra, szolgáltatásokra és termelési eszközökre vonatkozó megrendeléseire ("Megrendelés"), illetve az ilyen megrendelések alapján létrejövő adásvételi szerződésekre ("Adásvételi Szerződés"). A Megrendelés címzettje a továbbiakban mint "Beszállító", a Vevő vagy bármely kapcsolt vállalkozása a továbbiakban mint "Vevő" kerül megjelölésre. Az Adásvételi Szerződés jelent minden olyan szerződést, amely a Megrendelés Beszállító általi elfogadásával vagy áruk, szolgáltatások és termelési eszközök adásvételére vonatkozó szerződés Vevő és Beszállító általi aláírásával jön létre.
1. A SZERZŐDÉS TÁRGYA: Az Adásvételi Szerződés tárgya áruknak, és termelési eszközöknek (a továbbiakban együttesen mint "Áruk") és/vagy szolgáltatásoknak a Megrendelésben megjelölt vagy az ott hivatkozott minőségben, áron és időben történő átadása vagy teljesítése.
2. A MEGRENDELÉS ELFOGADÁSA:
2.1. Amennyiben a felek között egy írásban megkötött szerződés eltérően nem rendelkezik, a Megrendelést akkor kell elfogadottnak tekinteni, amikor a Beszállító előbb (a) írásban jóváhagyja; (b) megfelelő árukat ad át előírt határidőn belül; (c) szolgáltatásokat nyújt az előírt határidőn belül; vagy (d) munkálatokat kezd az árun a Vevő speciális követelményeinek kielégítése érdekében.
2.2. Amennyiben a Megrendelésre ettől eltérő időkeret nem került meghatározásra, a Beszállító köteles valamennyi Megrendelést az átvételtől számított két napon belül a Vevőnek címezett írásbeli nyilatkozatával elfogadni vagy elutasítani. Azon Megrendelések, amelyek a 2.2. Szakaszban meghatározott időkereten belül nem kerülnek kifejezetten elutasításra elfogadottnak tekintendők.
3. IRÁNYADÓ FELTÉTELEK: Bármely Adásvételi Szerződésre csakis és kizárólag a jelen Általános Szerződési Feltételek, illetve - adott esetben - a következőkben hivatkozott dokumentumok irányadóak. A Beszállító által átadott vagy javasolt bármely feltétel csak a Vevő kifejezett írásbeli beleegyezését követően bír kötelező erővel. Ezen általános szerződési feltételeket a Vevő dokumentumai - úgymint Adásvételi Szerződés, Szolgáltatási Szerződés, Fuvarozási Szerződés, Termelési Eszköz Szerződés ("Szerződések") - módosíthatják és egészíthetik ki, mely dokumentumok az általános szerződési feltételek részévé hivatkozás útján válnak, és amelyek közül az egymásnak ellentmondó feltételek esetén az előbb említett dokumentum rendelkezései felülírják a később említett dokumentum rendelkezéseit, feltéve, hogy az ellentmondás nincs hatással a többi dokumentumra ("Adásvételi Dokumentáció").
(1) egyedi Adásvételi Szerződés;
(2) Szerződések;
(3) Jelen Áruk, Szolgáltatások és Termelési Eszközök Közvetett Adásvételének Általános Szerződési Feltételei
Az Adásvételi Dokumentáció bármely eleme akkor és olyan formában alkalmazandó, amilyen formában a Beszállítóval az Adásvételi Szerződést megelőzően közlésre került azzal, hogy a Szerződéseknek az aláírt változata az irányadó.
4. CSOMAGOLÁS, MEGJELÖLÉS ÉS SZÁLLÍTÁS: (a) Amennyiben az Adásvételi Dokumentáció eltérően nem rendelkezik, a Beszállító saját költségén köteles valamennyi árut az Adásvételi Dokumentációban meghatározottak szerint megfelelően csomagolni, megjelölni és szállítani; vagy ha mindez az Adásvételi Dokumentációban nem került meghatározásra, a határidőben történő és károsodás mentes szállítást biztosító, kialakult és elfogadott gyakorlatnak megfelelően úgy eljárni, hogy a legalacsonyabb szállítási költségek, a fuvarozási követelmények és az átadás helyére történő károsodásmentes szállítás biztosított legyen. A Beszállítót terheli a kárveszély az áruknak a meghatározott átadási ponton történő átadásáig, tekintetet nélkül a megvizsgálás helyére; (b) a Vevő nem tartozik fizetési vagy megtérítési kötelezettséggel a Beszállítónak a konténerek visszaszállításáért, csomagolásért vagy a raklapokért illetve más csomagoló anyagokért; (c) a Beszállító köteles gondoskodni a fuvarlevélről és - a Vevő utasításainak megfelelően - az átadási pontra szállítás útvonaláról; (d) A Beszállító köteles a Vevőnek átadni a mindenkor alkalmazandó vámszabályoknak megfelelő Beszállítói nyilatkozatát. Kérelemre a Beszállító köteles átadni a Vevőnek a vámhatóságok által jóváhagyott áruk szállítására vonatkozó INF 4 adatlapot (Tanács 1207/2001/EK Rendelet).
5. SZÁLLÍTÁSI HATÁRIDŐ:
5.1. Az idő kiemelkedő jelentőséggel rendelkezik valamennyi Adásvétel vonatkozásában, ezért a Beszállító felelős a tervezett szállítási határidő szigorú betartásáért. A Beszállító kijelenti, hogy amennyiben a szállítás bármely okból a szállítás tervezett időpontját követően valósul meg, a Beszállító felelős a késedelem miatt a Vevőnél felmerülő bármely veszteségért, költségért vagy kiadásért, ideértve különösen a sürgősségi szállítási és a más szállítási költségeket (ideértve a légi és a hétvégi szállítás költségeit). A Beszállító továbbá kijelenti, hogy felelős az ilyen késedelem kapcsán a Vevőnél felmerült bármely kárért, tapadó kárért és következmény kárért, ideértve különösen a túlóráért kifizetett béreket és a munkavállalók juttatásaival kapcsolatban felmerülő költségeket, illetve járulékos működési és leállási költségeket, sürgősségi szállítási és más szállítási költségeket (ideértve a légi és a hétvégi szállítás költségeit), illetőleg más olyan költségeket, kiadásokat, díjakat és veszteségeket, amelyek a Vevő bármely más olyan szerződésszegése kapcsán merültek fel, amely szerződésszegések a késedelemre vezethetőek vissza.
5.2. A Vevő jogosult visszautasítani és a Beszállító költségére illetve kockázatára visszaküldeni (i) bármely olyan Áru (vagy árurészlet) teljesítést, ami a szállítási határidőt megelőzően történt, (ii) bármely részteljesítést vagy (iii) bármilyen többletteljesítést. Mindez alkalmazandó a szállítási határidőt, határnapot vagy sorrendet követően érkezett szállításokra. is. A Vevő jogosult - választása szerint - a fenti esetekben meghatározott szállításokat elfogadni, feltéve hogy az elfogadott fizetési feltételek változatlanok maradnak.
6. MEGVIZSGÁLÁS ÉS VISSZAUTASÍTÁS:
6.1. A Beszállító kijelenti, hogy a Vevő jogosult az árukat és azok kialakítását az általa szükségesnek tartott mértékben bármikor és bárhol - ideértve a gyártás időtartamát - megvizsgálni és kipróbálni; hogy a Vevő - az előzetesen teljesített kifizetések és próbák ellenére - jogosult a Beszállítót a megrendelt áruk vagy szolgáltatások visszautasításáról, illetve kijavításának vagy kicserélésesének szükségességéről értesíteni. A Beszállító mindemellett kijelenti, hogy saját költségén azonnal megtesz minden szükséges lépést annak érdekében, hogy a teljesítése megfeleljen az Adásvételi Szerződés összes feltételének.
6.2. Abban az esetben, ha a Megrendelés kiterjed a megrendelt áruk összeállítására vagy összeszerelésére, a Vevő jogosult a Beszállítót felszólítani arra, hogy az áruk végső elfogadását megelőzően próbákkal igazolja azt, hogy az áruk az átadott követelményeknek megfelelnek és alkalmasak a jelzett használatra. A Vevő által teljesített kifizetések nem minősülnek az áruk elfogadásának, ahogy az áruk végső elfogadása sem minősül a látens hibák Vevő általi tudomásul vételének vagy a Vevői jogosultságok korlátozásának, ideértve különösen a Vevő 8. Szakaszban meghatározott jogosultságainak és/vagy a termékfelelősségi szabályok alkalmazásának korlátozását.
6.3. Az áruk és szolgáltatások ellenértékének megfizetése semmilyen körülmények között nem tekinthető az áruk és szolgáltatások elfogadásának illetve nem korlátozza a Vevő egyetlen jogosultságát sem, ideértve különösen a Vevő 8. és a 14. Szakaszokban foglalt jogait.
7. TULAJDONJOG ÉS FIZETÉSI FELTÉTELEK:
7.1. A Vevő az áruk és szolgáltatások tehermentes tulajdonjogát a megvásárolt áruk és szolgáltatások elfogadására vonatkozó nyilatkozatával szerzi meg. A jogcímet úgy kell tekinteni, mint ami a Vevő Megrendelésen megjelölt címe szerinti gazdasági tevékenységének helyén száll át. A kárveszély az átadáskor száll át a Vevőre.
7.2. Amennyiben a Vevő és a Beszállító a Megrendelésben vagy az Adásvételi Dokumentációban ettől eltérően meg nem állapodnak, a fizetési feltételek szerinti összeg az áruk leszállítása és/vagy a szolgáltatások teljesítése és a megfelelően kiállított számviteli bizonylat átvételétől számított 60 (hatvan) naptári napon belül teljesítendőek. Amennyiben azonban a Megrendelésre vagy az Adásvételi Dokumentáció bármely elemére a német jog irányadó és ettől eltérően a Vevő és a Beszállító nem állapodtak meg, a fizetési feltételek szerinti összeg az áruk leszállítása és/vagy a szolgáltatások teljesítése és a megfelelően kiállított számviteli bizonylat átvételétől számított 30 (harminc) naptári napon belül teljesítendőek.
8. SZAVATOSSÁG: A Beszállító szavatol azért, hogy az átadott áruk és nyújtott szolgáltatások (1) a vonatkozó Megrendelésnek, illetve a Vevő által átadott vagy meghatározott specifikációnak, műszaki rajznak, leírásnak vagy mintának megfelelnek; (2) a legkorszerűbb minőségi követelményeket, alapanyag kívánalmakat és kivitelezési előírásokat hibátlanul kielégítik; (3) a legújabb mérnöki és technológiai fejlesztéseket magukban foglalják; (4) a
meghatározott célokra alkalmasak és megfelelőek, ideértve különösen a meghatározott kapacitás kezelésére való alkalmasságot; (5) a használat helyén irányadó, a meghatározott használatra és - adott esetben - a vonatkozó jogszabályoknak és előírásoknak megfelelnek, ideértve az OSHA munkahelyi és egészségbiztonsági követelményeket amennyiben az adott jogrendszerben alkalmazandóak; és (6) rendelkeznek mindazon megjelölésekkel, minősítésekkel és tanúsítványokkal, amelyek a szándékolt használati helyen való használathoz szükségesek. Mindemellett a Beszállító az adásvételtől számított 15 éven belül gondoskodni köteles az áruk pótalkatrészekkel való ellátását. A Beszállító felelős a hibás, eltérő és nem-megfelelő árukkal és szolgáltatásokkal kapcsolatban ésszerűen felmerült valamennyi költség (ideértve a büntetéseket és károkat) teljes visszatérítéséért és megtérítésért. A Beszállító kifejezetten kijelenti, hogy kártalanítja és mentesíti a Vevőt minden olyan igény, veszteség, fedezeti ügyleti költség, kár, tapadó kár és következmény kár, illetve egyezségi megállapodás szerinti költség vonatkozásában, ideértve a peres eljárások költségét és az ügyvédi díjat, amely a Beszállító szavatosságaival jogaival összefüggésben vagy azok megsértéséből a végső elfogadástól számított 36 hónapon belül merül fel. A Beszállító kijelenti, hogy bármely Termelési Eszközre a tervezett termelési ciklus időtartamára akár 36 hónapot meghaladó szavatosság vállal, ha a felek írásban ettől eltérően nem állapodnak meg. A jelen 8. Szakasz a felek között kötött bármely szerződés megszűnését követően is hatályban marad.
9. A BESZÁLLÍTÓ TELJESÍTÉSÉNEK ÁTRUHÁZÁSA: A Beszállító a Vevő kifejezett előzetes írásbeli hozzájárulásának hiányában köteles tartózkodni kötelezettségei átruházásától, delegálásától vagy alvállalkozói szerződés megkötésétől. A Vevő kifejezett előzetes írásbeli hozzájárulásának megadását bármely okból megtagadhatja. A hozzájárulás semmilyen körülmények között nem tekinthető a szerződés megújításának, és a Beszállító Vevő irányában mindenkor felelősséggel tartozik a az Adásvételi Dokumentációban szereplő bármely feltételnek a teljesítő és/vagy az alvállalkozó általi megszegéséért.
10. A VEVŐ FELMONDÁSI JOGA: A Vevő a Beszállítóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával - saját belátása szerint - jogosult az Adásvételi Szerződést részében vagy egészben felmondani, amely nyilatkozat átvételét követően a Beszállító a nyilatkozatban megjelölt napon és mértékben haladéktalanul köteles abbahagyni a munkát illetve köteles a felmondott Adásvételi Szerződés mértékéig valamennyi megrendelést és/vagy szerződést felmondottnak tekinteni. A Beszállító az Adásvételi Szerződést felmondó nyilatkozat átvételét követően haladéktalanul köteles tájékoztatni a Vevőt a rendelkezésre álló vagy a felmondást megelőzően megvásárolt és átvett alapanyagok illetve az elvégzett munka mennyiségéről, továbbá ezeknek a Beszállító általi lehető legkedvezőbb értékesítéséről. A Beszállító a fenti áruk és szolgáltatások tulajdonának és birtokának az átruházása során köteles a Vevő instrukcióinak megfelelően eljárni. A Vevő köteles kifizetni a Beszállítónak az elkészült munka és/vagy a Vevő által elfogadott áruk vételárát, illetve a folyamatban lévő munka és a feldolgozatlan alapanyagok azon részének költségeit, amelyek a felmondott munkához tartoznak; a Vevő saját belátása szerint lefolytatandó ellenőrzése alapján.
11. FELMONDÁS SZERZŐDÉSSZEGÉS ESETÉN: Ha a Beszállító (a) az Adásvételi Dokumentációban meghatározott (vagy a Vevő által írásban ettől eltérően kifejezetten jóváhagyott) időpontban elmulasztja az áru átadását vagy a szolgáltatás teljesítését, (b) elmulasztja az Adásvételi Szerződés bármely más előírásának teljesítését és (ha mulasztása pótolható) a Vevőnek a hibás teljesítést meghatározó nyilatkozata átvételétől számított 10 napon belül a hibát nem orvosolja, (c) fizetésképtelenné válik, a hitelezők javára engedményez illetve csőd vagy végelszámolási eljárást kezdeményez maga ellen, vagy (d) egyesül más társasággal és/vagy kisajátításra vagy államosításra kerül, Vevő a Beszállítónak címzett írásbeli nyilatkozatával jogosult az Adásvételi Szerződés egészének vagy bármely részének felmondására bármilyen felelősség nélkül, kivéve az átadott és elfogadott befejezett áruk vagy bejezett szolgáltatások Adásvételi Dokumentációban meghatározott áráért való felelősséget. Tekintettel a befejezett, folyamatban lévő vagy máskülönben befejezetlen Adásvételi Szerződés szerinti munkára a Vevő fenntartja magának a jogot arra, hogy tehermentes tulajdont szerezzen és birtokába vegye az ilyen munka bármely részét vagy égészét a Beszállítónak címzett nyilatkozatát követően haladéktalanul, tekintet nélkül arra, hogy a felek megállapodtak-e a végső árban vagy nem. Ha a hibás teljesítésről szóló értesítést követően kiderül, hogy a Beszállító nem szegte meg a szerződést a felmondással érintett munkákat a
10. Xxxxxxx szerint felmondott munkáknak kell tekinteni, és a felek jogaira és kötelezettségeire az említett 10. Szakasz rendelkezései irányadóak.
12. SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS: A Vevő a Beszállítóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával bármikor jogosult megváltoztatni akár az Adásvételi Szerződés tárgyát. Amennyiben bármely módosítás az Adásvételi Szerződés bármely részének teljesítése vonatkozásában a költségek vagy az időkeret megnövekedését vagy csökkenését eredményezi, akkor a vételárat, a szállítási határidőt vagy mindkettőt méltányosan ki kell igazítani, feltéve, hogy a módosítást a Vevő adott megrendelésen megjelölt értékesítési képviselője jóváhagyta.
13. TITOKTARTÁS: A Beszállító köteles szigorúan titokban tartani az Adásvételi Szerződés összes feltételét, illetve azon tényeket, hogy a Vevőnek értékesít; hogy a Vevő áruk és szolgáltatások értékesítése kapcsán felkereste a Beszállítót, továbbá minden más a nyilvánosság számára könnyen el nem érhető lehetséges vagy tényleges Adásvételi Szerződés kapcsán tudomására jutott információt. A Beszállító továbbá kijelenti, hogy a Vevő nevét semmilyen módon nem használja fel, ideértve különösen a Vevő nevének reklámokban, más marketing anyagokon vagy kiadványokon való feltüntetését a Vevő előzetes írásbeli jóváhagyásának beszerzését megelőzően.
14. SZELLEMI TULAJDONJOG: A Beszállító szavatol azért (és kijelenti), hogy az áruk és/vagy szolgáltatások adásvétele vagy használata nem sérti, vagy nem eredményezi harmadik személy szabadalmi, szerzői, védjegy, szolgáltatási védjegy vagy más szellemi tulajdonhoz fűződő jogának sérelmét. A Beszállító ezennel kötelezettséget vállal arra, hogy kártalanítja és mentesíti a Vevőt a fenti bármely jogosultság bármely országban történő megsértéséből származó összes (akár tényleges, akár fenyegető) kérelemmel/igénnyel/keresettel és követeléssel szemben ideértve különösen az ügyvédi díjat és a bírósági eljárás költségeit. Az összes olyan minta, állvány, festék, öntvény, sablon, speciális csap, teszt berendezés, műszer, műszaki rajz, terv, specifikáció amit a Vevő adott át a Beszállítónak továbbra is a Vevő tulajdonában marad. A Beszállító köteles az Adásvételi Szerződésre vonatkozó szabályokkal megegyező mértékű titoktartásra és a Beszállító az Adásvételi Szerződés teljesítésének kivételével köteles tartózkodni a fenti jogok bármilyen más használatától illetve köteles erre irányuló kérés vagy a vonatkozó Adásvételi Szerződés felmondása esetén az összes fenti alapanyagot haladéktalanul visszajuttatni a Vevőnek.
15. VIS MAIOR: Természeti csapás, tűzvész, baleset, sztrájk, kormányzati cselekmények vagy más a Vevő ellenőrzésén kívül eső események, feltételek bekövetkezése esetén bármely Adásvételi Szerződés alá van vetve a Vevő módosításának.
16. JOGORVOSLATOK: Az Adásvételi Dokumentációban a Vevő számára fenntartott jogosultságok és jogorvoslatok együttesen is érvényesíthetőek, emellett a jogszabályok vagy az irányadó gyakorlat által biztosított további jogosultságok és jogorvoslatok is igénybe vehetőek. Egyetlen szerződésszegés vagy hibás teljesítés esetén tett joglemondó nyilatkozat sem értelmezhető bármely más vagy jövőbeni szerződésszegésre vagy hibás teljesítésre kiható joglemondó nyilatkozatként.
17. BIZTOSÍTÁS:
17.1. A Vevő indokolt kérelmére és bármely más esetben a Beszállító köteles - saját költségén - megfelelő összegű és a Vevő számára elfogadható biztosítást fenntartani, különösen azért, hogy védelmet nyújtson az árukkal és/vagy szolgáltatásokkal, illetve az Adásvételi Szerződéssel kapcsolatban felmerülő esetleges kockázatokkal szemben. A Beszállító haladéktalanul köteles a biztosítási összeget, a kötvényszámot és a lejárat időpontját tartalmazó igazolást átadni, továbbá köteles felhívni a biztosító társaságot, brókert vagy ügynököt, hogy megfelelő módon írásban értesítse a Vevőt a biztosítási kötvény lejáratáról vagy megszűnéséről.
17.2. Amennyiben az irányadó jogrendszerekben (pl. Amerikai Egyesült Államok, Egyesült Királyság) lehetséges, a Beszállító köteles gondoskodni arról, hogy a Vevő az általános felelősségbiztosítás biztosítási kötvényén - mint további biztosított - személy feltüntetésre kerüljön, ha a szolgáltatás teljesítési helye a Vevő helyisége.
17.3. A Vevő, a Beszállítóval kötött szerződés alapján, jogosul a biztosítás érvényesítésére. A Beszállító köteles megtéríteni a Vevőnek minden olyan költségét és kiadását, amely a biztosítás érvényesítésével kapcsolatban merült fel.
18. DOKUMENTÁCIÓ/VEVŐ TULAJDONA:
18.1. Minden olyan dokumentáció, készlet, alapanyag, felszerelés, szerszám, kapcsolódó szoftver és más dolog (ideértve azok bármely növedékét, tartozékát, módosítását, javítását, felújítását és kicserélését), amelyet a Vevő a Beszállítónak - a Beszállító szolgáltatásai teljesítésére érdekében - akár közvetlenül akár közvetetten átadott, vagy amelyért a Vevő a Beszállítónak fizetett (ide nem értve az amortizációért fizetendő díjat) („Vevő Tulajdona”) továbbra is a Vevő tulajdonát képezi. Mindemellett a Vevő tulajdonába tartozó valamennyi jogosultság, jogcím és jogi érdek továbbra is a Vevő tulajdonában marad a Beszállítónak biztosított korlátozott birtoklási jog mellett. A Vevő - saját belátása szerint - bármikor jogosult a Vevői Xxxxxxxxx azonnal birtokba venni.
18.2. A Beszállító köteles a Vevő Tulajdonát megfelelő gondossággal és körültekintéssel kezelni illetve folyamatosan üzemképes állapotban tartani. Eltérő írásbeli megállapodás hiányában a Vevői Tulajdont kifogástalan állapotban tartásához szükséges folyamatos javítási, fenntartási és készenlétben tartási költségeket teljes mértékben a Beszállító viseli.
18.3. A Vevő kérelmére a Beszállító köteles a leszállított áruk tartalmát a Vevő tudomására hozni.
19. JOGSZABÁLYOKNAK VALÓ MEGFELELŐSÉG/BIZTONSÁG:
19.1. A Beszállító kijelenti, hogy az Adásvételi Szerződés teljesítése során valamennyi alkalmazandó szövetségi, állami és helyi jogszabálynak és előírásnak megfelel, illetve biztosítja alvállalkozói és beszállítói megfelelőségét is, ideértve különösen az alkalmazandó környezetvédelmi jogszabályokat és előírásokat, munkajogi esély egyenlőséget biztosító jogszabályokat és előírásokat, a munkahelyi biztonságról és egészségmegőrzésről szóló törvényt, tisztességes munkaügyi normákról szóló törvényt. A Beszállító üzleti tevékenységét korrupció és a büntető törvénykönyvben tilalmazott magatartások elkövetése nélkül köteles folytatni, illetve köteles mindent megtenni annak érdekében, hogy az ilyen cselekmények előfordulása elkerülhető legyen. A Beszállító köteles megfelelni az alkalmazandó korrupcióellenes jogszabályoknak, ideértve különösen az Egyesült Királyság korrupció megelőzéséről szóló törvényét.
19.2. A Beszállító kizárólagosan felelős valamennyi munkaüggyel kapcsolatos jogszabályi előírás betartásáért, úgymint a saját személyzetével és a Vevő által átadott egyedi Megrendelések tárgyaként meghatározott szolgáltatások nyújtása érdekében a Beszállító által felvett vagy kinevezett munkavállalóival kapcsolatos valamennyi ügyért. Semmilyen kötelmi jogi, munkajogi vagy más jogviszony nem jön létre a Vevő és a Beszállító személyzete illetve felvett vagy kinevezett munkavállalói között. Következésképpen a Beszállító kizárólagosan felelős azért, hogy kártalanítsa a Vevőt mindazon igényekért és követelésekért, amelyeket a Beszállító személyzete vagy felvett illetve kinevezett munkavállalói nyújtanak be a Vevővel szemben.
19.3. A Beszállító köteles megtenni minden szükséges megelőző intézkedést a Vevő felszereléseinek megóvása érdekében, továbbá köteles megtéríteni a Vevő minden olyan kárát és/vagy sérelmét, amelyet a Beszállító személyzete és/vagy a Beszállító által felvett illetve kinevezett munkavállalók foglalkozási baleseteiből erednek.
19.4. A Beszállító kötelezettséget vállal arra, hogy az adott Megrendelés teljesítéséhez szükséges bármely tevékenységet a saját felszereléseivel és eszközeivel és/vagy ezek tulajdonosának a használatára való felhatalmazása mellett valósítja meg. A Beszállító a Vevő kérelmére bármikor köteles megfelelő bizonyítékot adni arra, hogy a Beszállító által a szolgáltatás teljesítése során a Vevő helyiségeiben használt felszerelések és eszközök a tulajdonát képezik. A Vevő egyetlen a Beszállító által a Vevő megrendelésében meghatározott szolgáltatás teljesítéséhez felhasznált áruért és/vagy alapanyagért sem tartozik felelősséggel.
19.5. A Beszállító köteles beszerezni a Megrendelés tárgyához kapcsolódóan a hatóságok vagy hivatalok által előírt valamennyi engedélyt, jogosítványt, továbbá köteles az ilyen eljárások költségét megfizetni.
20. IRÁNYADÓ JOGSZABÁLY, JOGHATÓSÁG: Az Adásvételi Szerződés feltételei - ideértve a jelen Általános Szerződési Feltételeket - azon ország (amennyiben alkalmazandó az adott államot és tartományt is ideértve) jogrendszere szerint értelmezendőek, amelyben a Vevőnek a Megrendelésen
feltüntetett gazdasági tevékenységének helye található. A Vevő gazdasági tevékenységének helye szerint illetékes rendes bíróságok rendelkeznek kizárólagos joghatósággal. Az Egyesült Nemzetek Egyezménye Áruk Nemzetközi Adásvételi Szerződéseiről (CISG) rendelkezései alkalmazását a felek ezennel kifejezetten kizárják.
21. MÓDOSÍTÁS/RÉSZLEGES ÉRVÉNYTELENSÉG:
21.1. A Vevő és a Beszállító kifejezett, írásbeli megállapodásának hiányában a jelen Általános Szerződési Feltételek egyetlen módosítása vagy kiegészítése sem tekinthető érvényesnek vagy kötelező erejűnek.
21.2. Ha a jelen Általános Szerződési Feltételek bármely előírása érvénytelen vagy kikényszeríthetetlen, illetőleg annak bizonyul, az adott előírás érvénytelensége a többi előírás érvényességét nem érinti.
22. FORRÁS ADÓ:
22.1. Amennyiben jogszabály előírja, hogy a Vevő köteles a Beszállító által nyújtott szolgáltatásokkal (úgymint áruk szállítása, szolgáltatás teljesítése, jogok engedélyezése) kapcsolatos forrásadó és/vagy bármely más hasonló vám vagy illeték visszatartására, és köteles ezen visszatartott összeg megfizetésére az államnak, vagy kormányzati szerveknek, a Vevő jogosult levonni a forrásadónak és/vagy bármely más hasonló vámnak vagy illetéknek az esedékes összegét a szerződés szerint fizetendő ellenszolgáltatásból. Ebben az esetben a Vevő a szerződés szerinti ellenértéknek a forrásadóval és/vagy bármely más hasonló vámmal vagy illetékkel csökkentett összegével tartozik.
22.2. Abban az esetben, ha a Vevő a szerződés szerint ellenérték bruttó összegét a forrásadó és/vagy bármely más hasonló vám vagy illeték összegének levonása nélkül már megfizette, a Beszállító köteles visszatéríteni a Vevőnek a szerződéses ellenértékkel kapcsolatban kifizetett forrásadó és/vagy bármely más hasonló vám vagy illeték összegét, és köteles a Vevőt mindezért kártalanítani.
22.3. Addig a mértékig ameddig kormányközi megállapodások részben vagy egészben korlátozzák a forrásadó és/vagy bármely más hasonló vám vagy illeték levonási jogát, a Beszállító köteles haladéktalanul mindazon okiratokat (pl. illetőség igazolás, mentességi igazolás) átadni, amelyek előfeltételként szükséges a Vevőnek a forrásadó alóli teljes vagy részleges mentessége alól.
23. A VEVŐ BELÉPÉSI JOGOSULTSÁGA:
A Vevő jogosult a Beszállító üzleti tevékenységének helyére munkaidőben a jelen Szerződés szerinti Beszállítói teljesítés vizsgálata érdekében - 24 (huszonnégy) órával korábban küldött értesítést követően - belépni. Ezen jogosultság különösen megilleti a Vevő képviseletében eljáró mindazon személyeket, akik az ellenőrzési eredmények gyakorlati megvalósításának figyelemmel kíséréséért vagy a Beszállító minősítéséért felelősek. A belépési jog továbbá megilleti a Vevő vásárlóit, és hatóságok vizsgálat lefolytatására kötelezett képviselőit vagy delegáltjait, feltéve hogy ezen személyeket a Vevő képviselője elkíséri. A Beszállító köteles biztosítani, hogy a Vevő a Beszállító alvállalkozóinak és beszállítóinak a helyiségei vonatkozásában is azonos mértékű belépési jogosultsággal rendelkezzen.