M31GYOHA95321
M31GYOHA95321
Berendezésvásárlási Célú Kölcsönszerződés és Opciós szerződés Általános Szerződési Feltételei
(0.xx. melléklet – hatályos 2004 02.20-tól)
I. Értelmező rendelkezések
1. Szerződés: Részben táblázat formátumú, részben szöveges szerződés, amely az Adós és a Hitelező között létrejött kétoldalú kölcsönügylet, annak biztosítékául az Adós és a Hitelező között létrejött vételi jogi (opciós) megállapodás valamint esetlegesen a Hitelező és a Készfizető kezes között létrejött kezességi megállapodás kondícióit és változó adatait tartalmazza. A Szerződés elválaszthatatlan részét képezi a jelen Berendezésvásárlási Célú Kölcsönszerződés és Opciós szerződés Általános Szerződési Feltételei (továbbiakban: KÁSZF), amely mind a Kölcsönszerződés, mind a Készfizető kezesség, mind pedig az Opciós szerződés valamennyi közös rendelkezését tartalmazza. Amennyiben jelen KÁSZF "Szerződést" említ, azon a táblázat formátumú, kondíciókat és adatokat tartalmazó egységes szerkezetbe foglalt szerződést kell érteni, ahol viszont jelen KÁSZF nevesítve elhatárolja egymástól az egyes szerződéseket, ott az adott rendelkezés kizárólag a nevesített (pl. Kölcsön, Opciós stb.) szerződésre vonatkozik. Amennyiben azonban jelen KÁSZF "jelen Megállapodást" említ, akkor az adott rendelkezés a Szerződésre és annak valamennyi mellékletére (KÁSZF, Opciós Szerződés stb.) irányadó.
2. Adásvételi Szerződés: A Szállító és az Adós között bármilyen alakisággal létrejött kétoldalú megállapodás, melynek értelmében az Adós a Szállítótól a Hitelező által nyújtott Kölcsön felhasználásával a Berendezést megvásárolja.
3. Szállító: Az a természetes személy, gazdálkodó vagy egyéb szervezet, amelyet Adós választott ki, és amelytől Adós megvásárolja a Berendezést, függetlenül attól, hogy az fő tevékenységét illetően berendezések kereskedelmével foglalkozik-e vagy sem ill., hogy berendezés forgalmazási tevékenységre vonatkozóan rendelkezik-e engedéllyel vagy sem.
4. Hitelező: Raiffeisen Lízing Zrt. (adatai a Szerződésben), aki a Kölcsönt az Adósnak kifejezetten és kizárólag abból a célból nyújtja, hogy Xxxx a Kölcsönből a Berendezést megvásárolja. Hitelező jelen pontban foglalt tevékenységét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének I601/2003. számú engedélye alapján végzi.
5. Adós: Az a természetes személy, gazdálkodó vagy egyéb szervezet, akinek a Kölcsönt a Szerződésben és a KÁSZF-ban foglalt feltételekkel Hitelező azért nyújtja, hogy annak felhasználásával a Szerződésben meghatározott Berendezést a Szállítótól megvásárolja.
6. Felek: Hitelező, Adós és a Készfizető kezes(ek) együttesen.
7. Berendezés: Mindazon gépek, gép részek, bevezethetõ fejlesztések, kiegészítõk vagy tartozékok mennyiségtől és típustól független együttes elnevezése, amelyek a Szerződésben kerülnek felsorolásra és amelyeknek megvásárlása a Kölcsön folyósításának célja és amelyek az Opciós Szerződés tárgyai. Több Berendezés esetén jelen KÁSZF-ban foglalt rendelkezések minden Berendezésre értelemszerűen alkalmazandók.
8. Kérelmi adatlap és dokumentáció: A kérelmi adatlap az Adós és a Szállító által aláírt, a Hitelezőhöz intézett formanyomtatvány, amely a hitelkérelem elbírálásához szükséges információkat és adatokat tartalmazza. A kérelmi dokumentáció a kérelmi adatlapon szereplő információk és adatok igazolásául szolgáló eredeti vagy másolati okiratok, nyilatkozatok és egyéb dokumentumok összessége.
9. Törlesztő részlet kalkuláció: Az a számítás, amelyet a Szerződés aláírása előtt, - deviza alapú finanszírozás esetén a Szerződésben írt árfolyam alapulvételével - a jövőbeni törlesztő részletek mértékének és esedékességének k ö z e l í t ő meghatározása és tájékozódás céljából végez el az Adós részére a Hitelező, vagy a Hitelező útmutatásainak megfelelően a Szállító. Adós tudomással bír arról, hogy a devizaárfolyamokat a pénzügyi intézmények - korlátozások között - saját maguk jogosultak meghatározni. Erre való tekintettel Xxxx tudja, hogy deviza alapú finanszírozás esetén az ajánlatban illetve a szerződésben a magyar forint (HUF) árfolyama a Szerződésben meghatározott devizanemhez viszonyítottan eltérhet a Raiffeisen Bank Zrt. vagy bármely
más hitelintézet által akár az ajánlatadás, akár a szerződéskötés napján közzétett HUF és a Szerződésben meghatározott más devizanem árfolyamtól.
10. Rendszeres törlesztő részlet: A fizetendő törlesztő részletek mértékét és esedékességét a Szerződés határozza meg.
11. Kölcsön: A Berendezés bruttó vételárának az Adós által az I.12. pont szerint megfizetett saját résszel csökkentett része. Ezen összeget Hitelező a jelen Megállapodás alapján az Adósnak oly módon folyósítja, hogy abból levonja a Szerződés Xxxx általi aláírásakor felszámítandó kezelési költség összegét – feltéve, hogy azt Adós nem fizette még meg Hitelezőnek –, s az így kapott összeget közvetlenül Szállítónak vagy az arra jogosult harmadik személynek utalja át.
12. Saját rész: Xxxx által a Berendezés vételárából Szállítónak közvetlenül megfizetett összeg, amely nem része a Hitelező által folyósított Kölcsönnek.
13. A Kölcsön kamata: Mértéke (éves %) és jellege (Fix vagy Változó) a Kölcsönszerződésben kerül rögzítésre. A kamatszámítás során 360 nap minősül egy évnek.
14. Kölcsön futamidő: A folyósítás napjától az utolsó törlesztő részlet esedékességének időpontjáig tart. A kölcsön futamidejének utolsó napja nem egyezik meg feltétlenül a Kölcsönszerződés hatályának utolsó napjával, mely a Teljes tartozás megfizetésének napja.
15. Folyósítási értesítő: A Hitelező által Adósnak a Kölcsön folyósítását követő 30 napon belül - ha több részletben történt a folyósítás az utolsó részfolyósítást követően - megküldött olyan írásbeli értesítés, amely tartalmazza a folyósított Kölcsön nagyságát, részfolyósítás esetén az egyes részfolyósítások együttes összegét, és ily módon a teljes Kölcsönt.
16. Terhelési értesítő: Hitelező által meghatározott rendszerességgel Adósnak megküldött pénzügyi kimutatás, amely tartalmazza az Adós Hitelezővel szembeni esedékes tartozását. Adós a terhelési értesítőn feltüntetett esedékes tartozását a terhelési értesítőhöz elválaszthatóan rögzített csekk, vagy a terhelési értesítőhöz csatolt számla alapján átutalással, vagy Hitelezővel történő külön megállapodás alapján bármely más módon fizeti meg.
17. Teljes tartozás: Esetenként pontosan meghatározott időpontban Adósnak Hitelezővel szemben fennálló valamennyi tartozása, amely magában foglalja különösen: (a.) az Adós által még meg nem fizetett teljes tőkekintlévőséget (esedékes, késedelmes és még nem esedékes összesen); (b.) annak járulékait (kamat, késedelmi kamat stb.); (c.) az V.7. pontban részletesen meghatározott mértékű kezelési költséget; (d.) a biztosítónak meg nem fizetett vagy a Hitelező által Adós helyett a V.2. pont alapján megfizetett biztosítási díjat, és az önrészt a VII.4. pont szerint (e.) a Berendezéssel kapcsolatos, Hitelező által esetlegesen Xxxx helyett megfizetett közterheket, egyéb költségeket és a jelen Megállapodásból eredően a hatósági (korlátozó) bejegyzések Hitelezőt terhelő nyilvántartásba vétele miatti díjakat, illetékeket, költségeket [V.1.]; (f) Hitelezőnek az Opciós szerződésből eredő hitelezői vételi jog gyakorlása esetén a Berendezés birtokba vételével, és a Berendezés értékesítésével [Opciós Szerződés 11. pontja és jelen XXXXX XX.6. és 7. pontjai], valamint az egyéb biztosítékok érvényesítésével kapcsolatosan felmerült minden költségét, (g.) Adósnak Hitelezővel szemben a jelen Megállapodással összefüggésben keletkezett minden egyéb, a fentiekben nem felsorolt fizetési kötelezettségét.
Adós bármely okból fennálló tartozására ill. annak összegszerűsége megállapítására - Adós eredményes ellenkező tartalmú bizonyításáig - Hitelező könyvelése és kimutatásai az irányadók.
18. Raiffeisen Bankcsoport: Az ausztriai Raiffeisen Bankcsoport, annak ausztriai és magyarországi vállalatai, leánycégei, az általuk ellenőrzött pénzügyi intézmények, befektetési vállalkozások és járulékos vállalkozások összessége, így különösen a Raiffeisen Bank Zrt.; Raiffeisen Értékpapír és Befektetési Rt.; Raiffeisen Property Lízing Zrt.; Raiffeisen Ingatlan Zrt.; Raiffeisen Lízing Zrt.; Raiffeisen Autó Lízing Kft.
19. Hirdetmények kifüggesztésének helyszíne: Amennyiben Hitelező valamely információt Hirdetményben hoz az Adós tudomására, akkor azok a Raiffeisen Bank Zrt. fiókjaiban az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségekben tekinthetőek meg és ott hozzáférhetőek, illetve igényelhetőek.
II. A Kölcsön nyújtásának célja: Berendezés adásvétele
1. A Kölcsön nyújtásának célja. Felek rögzítik, hogy Hitelező Xxxxxxx a Kölcsönt kifejezetten és kizárólag abból a célból nyújtja, hogy Adós annak felhasználásával a Szerződésben meghatározott Berendezést megvásárolja.
2. A Szállító és a Berendezés kiválasztása, a Berendezésre vonatkozó Adásvételi Szerződés megkötése. Felek rögzítik, hogy a Szállító személyét Xxxx egyedül és kizárólagosan a Hitelező által gyakorolt bármilyen befolyásolás nélkül választotta ki. A Szállító és Adós között létrejött Adásvételi Szerződés tárgyát, azaz a Berendezés típusát, felszereltségét, fajtáját, állapotát valamint minden feltételét, így a vételárat, a szállítás, az átadás-átvétel, az üzembe helyezés módját és idejét, a garanciavállalás, szervizelés feltételeit, az egyéb műszaki paramétereket stb. Adós egyedül és kizárólagosan a Hitelező által gyakorolt bármilyen befolyásolás nélkül tárgyalta le a Szállítóval. Felek rögzítik, hogy függetlenül attól, hogy az Adásvételi Szerződés megkötése milyen formában történik, a Kölcsön folyósításakor Hitelező az Adós és a Szállító közötti adásvételi ügylet megkötését csak az alábbi dokumentumok valamelyikének bemutatásával tekinti megtörténtnek: (a.) érvényes Adásvételi Szerződés vagy bizományosi szerződés alapján megkötött érvényes Adásvételi Szerződés valamint (b.) ezeken kívül gazdálkodó szervezet Szállító esetén Szállító által kibocsátott, a Berendezés eladását igazoló helyesen kiállított számla. Adós haladéktalanul tájékoztatni köteles a Hitelezőt, amennyiben a Berendezés adásvételének feltételeiben vagy a Berendezés vételárában változás következik be.
3. Új Berendezés. Adós a Szállítóval kötendő Adásvételi Szerződés aláírása előtt köteles meggyőződni arról, hogy a Berendezés első forgalomba hozatala során Szállító szavatol-e azért, hogy az új és kifogástalan állapotban van, illetve hogy Szállító a Berendezés szervizkönyvében és a jogszabályban meghatározott garanciákat a Berendezésre biztosítja.
4. Használt Berendezés. Amennyiben a II.2. pont szerint Xxxx által kiválasztott Berendezés használt, Adós is szavatol Hitelezővel szemben a Berendezésnek, mint a Kölcsönszerződés fő biztosítékának eredetéért, és azért, hogy a Berendezés műszaki állapota a Hitelező felé közölttel azonos, illetve, hogy a Berendezés piaci értéke a Szerződés szerinti vételárával megegyezik. Adós kijelenti, hogy Szállító a Berendezés gyártási évéről, műszaki állapotáról, a korábbi és esetlegesen fennálló sérüléseiről részletesen tájékoztatta, Adós ezt tudomásul vette, és a Berendezést ezen ismeretek birtokában vásárolta meg a Kölcsön felhasználásával.
5. Jogszavatosság. Adós kijelenti, hogy a Szállító kiválasztásánál és a Berendezésre vonatkozó Adásvételi Szerződés megkötésekor meggyőződött arról, hogy a Szállító szavatol azért, hogy a Berendezés a magyarországi forgalomba hozatalhoz, üzembe helyezéshez és üzemben tartáshoz szükséges engedélyekkel rendelkezik, továbbá, hogy Adós Berendezésre korlátozásmentes tulajdonjogot szerezhet, azon harmadik személynek használati, vagy a használatot korlátozó joga vagy ilyen jogra igénye nincs.
6. Szállító nem szerződésszerű teljesítése vagy nemteljesítése. Tekintettel a jelen II. fejezetben foglaltakra, Xxxx és Készfizető kezes(ek) tudomásul veszik, hogy Xxxx és a Készfizető kezes(ek) Hitelezővel szemben semmilyen jogcímen semmilyen polgári jogi igényt (pl. törlesztő részlet csökkentést, megfizetésének felfüggesztését, megszüntetését, beszámítást, kártérítést stb.) nem érvényesíthetnek Hitelezővel szemben az Adósnak az Adásvételi Szerződés megkötéséből (pl. Szállító téves tájékoztatása) vagy az Adásvételi szerződés bármely okból történő megszűnéséből eredő esetleges felmerülő kárainak megtérítése iránt. Hitelező jogosult azonban a meghiúsulás következtében felmerült kárát az Adóssal és Készfizető kezes(ek)sel szemben érvényesíteni.
III. A Kölcsön folyósításának időpontja és a Berendezés átadás- átvétele
1. Az átadás-átvételi eljárás. Az Adós által a Szállító, mint hitelezői teljesítési segéd közreműködésével vagy az Adós által közvetlenül a Hitelezőhöz eljuttatott és általa elfogadott kérelmi adatlap alapján indul a Berendezés átadás-átvételi eljárása, amely az "Átadás-átvételi jegyzőkönyv" (2. számú Melléklet) aláírásával zárul le. Adós tudomásul veszi, hogy - az Adós megbízásából - Szállító végzi a Berendezéssel kapcsolatos valamennyi közlekedési igazgatási hatósági és egyéb ügyintézést, így többek között – közúti forgalomban résztvevő Berendezés esetén - a Hitelező korlátozó bejegyzését tartalmazó forgalmi engedély és a törzskönyv beszerzését, míg Xxxx köteles megkötni a Berendezésre jelen KÁSZF-ban előírt biztosításokat és visel minden V.1. pontban meghatározott valamint a hatósági előírásokból következő (vizsgáztatás, rendszámtábla, üzembehelyezés, stb.) költséget.
2. A Berendezés őrzése. Adós az Adásvételi Szerződés megkötése során meggyőződött arról, hogy Szállító vállalja a Berendezés átadás-átvételéig a kárveszély viselése mellett a Berendezés telephelyén történő ingyenes tárolását és őrzését, valamint, hogy haladéktalanul értesíti az Adóst arról, hogy a Berendezés tényleges átadás-átvételére a Szerződésben tervezett időpontként meghatározott átadás-átvételi időponthoz képest mikor került sor.
3. Biztosítások. Adós köteles saját költségére, a Hitelező által megadott feltételekkel teljes körű (lopásra és töréskárra is kiterjedő) vagyon- illetve – közúti forgalomban résztvevő Berendezés esetén - CASCO és – amennyiben jogszabály a Berendezés vonatkozásában kötelezően előírja saját nevében - gépjármű felelősségbiztosítást kötni, azokat köteles a Kölcsönszerződés hatálya alatt fenntartani és azok díjait, valamint egyéb költségét hiánytalanul határidőben a Biztosító számára megfizetni. A vagyon- illetve CASCO biztosításban Adós által biztosítási káresemény bekövetkezése esetére vállalt önrész százalékban meghatározott értéke nem lehet magasabb, mint a Kölcsönszerződésben meghatározott saját résznek a Berendezés vételárára vetített százalékos értéke. Adós teljes polgári jogi felelőssége tudatában kijelenti, hogy a Berendezést külföldre csak abban az esetben viszi, ha az adott országra a vagyon- illetve CASCO biztosítás területi hatálya kiterjed. A jelen pont szerinti biztosítási szerződések hatályának a Szerződés Teljes tartozás megfizetésével történő megszűnését követő fenntartásáról és ennek érdekében a biztosítási szerződések módosításáról – különösen a biztosítási szerződések alanyai vonatkozásában – Adós köteles a biztosító társasággal megállapodni.
Adós köteles a Berendezés vonatkozásában megkötött biztosítási szerződések kapcsán – ide értve a Hitelező által megkötött biztosítási szerződéseket is - a biztosító által előírt valamennyi feltételt (így különösen változások bejelentésének kötelezettsége, káresemény során követendő eljárás) megismerni és azoknak a biztosítási szerződés megszűnéséig eleget tenni.
4. A biztosítási szerződések alanyai. Már a biztosítási ajánlatokban is, valamint később a biztosítási szerződésekben (kötvényekben) Adós köteles a
„Díjfizető” rovatába Adóst, a „Szerződő” rovatába Adóst, illetőleg Felek ilyen megállapodása esetén Hitelezőt, a „ Berendezés tulajdonosa” rovatába Adóst, és – a biztosító társaságok gyakorlatának megfelelően – a
„Biztosított” vagy „Kedvezményezett” rovatába Hitelezőt megjelöltetni. Ezen utóbbi megjelölés célja, hogy a biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosítási összeg közvetlenül Hitelezőnek kerüljön megfizetésre.
5. A biztosítások megkötése. A biztosításokat Adós köteles a Hitelező által ajánlott biztosítási alkuszon keresztül, vagy Hitelező előzetes írásbeli hozzájárulása alapján más módon megkötni. Hitelező ezen hozzájárulásának feltétele többek között, hogy Xxxx a biztosítást Hitelező elvárásainak megfelelő tartalommal kösse meg, valamint, hogy a kölcsön folyósításáig az adott biztosítótól egy olyan nyilatkozatot szerezzen be, mely szerint az adott biztosító társaság feltétlen és visszavonhatatlan kötelezettséget vállal arra, hogy az Adós által megkötött biztosítást díjnemfizetés miatt vagy bármely más okból nem mondja fel addig, míg Hitelezőnek (Kedvezményezettnek) a felmondás szándékáról és annak okáról – legkésőbb a biztosítási szerződés megszűnte előtt 30 nappal – írásban értesítve lehetőséget nem ad a felmondási ok megszüntetésére valamint, hogy az adott biztosító társaság tudomásul veszi, mely szerint biztosítási kártérítést csak Hitelezőnek vagy Hitelező meghatalmazása alapján az általa esetenként megjelölt személynek ill. gazdálkodó szervezetnek fizethet ki, valamint, hogy az adott biztosító társaság külön fedezetet nyújt – Hitelező ilyen irányú igénye esetén - a Berendezés alkoholos, vagy kábítószeres ill. jogosítvány nélküli vezetésével, hitelezői vételi jog gyakorlása illetve a hitelezői jelzálogjog érvényesítése
esetére a Berendezés birtokba vételének meghiúsulásával okozott károkra, valamint Hitelezőnek – vételi joga gyakorlását illetve jelzálogjoga érvényesítését követően - a Berendezés értékesítése esetén az értékesítésből adódó pénzügyi veszteség – azaz a fennálló Teljes tartozás és az értékesítésből Hitelezőhöz befolyt vételár különbözete – megtérítésére. Amennyiben Hitelező rendelkezik valamely biztosító társasággal olyan keretmegállapodással, amelyben a jelen pontban foglalt, a biztosításokat megkötő biztosító társaság által az előzőek szerinti nyilatkozatban vállalandó feltételek rögzítésre kerültek, úgy ezen biztosító társaság esetében a fenti nyilatkozat Adós kérelmére, Hitelező jóváhagyása esetén nem szükséges, feltéve, hogy Adós a biztosítást a keretmegállapodással rendelkező biztosítási társaságnál köti meg.
Adós köteles a biztosítások megkötése során a biztosító által előírt valamennyi feltételt (így különösen változások bejelentésének kötelezettsége, káresemény során követendő eljárás) megismerni és azoknak a biztosítási szerződés megszűnéséig eleget tenni.
6. A Kölcsön folyósításának időpontja. Hitelező fenntartja magának a jogot, hogy a Kölcsönt a III.9. pontban foglalt átadás-átvételt és a Hitelező javára szóló, a Berendezést, mint ingót terhelő jelzálogjognak első ranghelyen a zálogjogi nyilvántartásba történő bejegyzésének illetve - közúti forgalomba helyezett Berendezések esetén - a korlátozó bejegyzéseknek (pl. zálogjog, elidegenítési és terhelési tilalom) az illetékes hatóság általi bejegyzésének megtörténtét követően folyósítsa az Adósnak a III.8. pontban meghatározott módon, azonban Xxxx a Szerződés aláírásával hozzájárulását kifejezve kijelenti, hogy tudatában van annak, hogy a Szállító Adós nevére kiállított számlájának, vagy a teljes bruttó vételárat tartalmazó Adásvételi Szerződésnek (akkor is, ha az bizományosi szerződés alapján került megkötésre) Hitelező részére történő megküldése alapján a Kölcsön folyósítása megelőzheti a fenti eseményeket, így különösen a Berendezésre vonatkozó III.9. pont szerinti átadás-átvételt. Tekintettel a Kölcsön nyújtásának céljára [II.1.], Xxxx kijelenti, hogy amennyiben a vételár megfizetését követően a Berendezés átadása bármely okból nem vagy nem szerződésszerűen történik meg, az nem mentesíti őt a Kölcsön visszafizetése, azaz a Hitelező felé fennálló Teljes tartozásának megfizetése alól.
7. A Kölcsön folyósításának feltételei. Hitelező a Kölcsönt a III.8. pont rendelkezéseinek megfelelően a Szállítónak vagy az arra jogosult harmadik személynek történő átutalással jelen Megállapodás hatálybalépését követően - tekintettel a III.6. pontban foglaltakra - akkor folyósítja, ha
(a.) Hitelező a kérelmi dokumentációt, a kérelmi adatlapot és jelen Megállapodás Felek által aláírt eredeti példányait hiánytalanul és megfelelő formában kézhez vette, és a kérelmi dokumentáció adatai nem térnek el a kérelmi adatlapon feltüntetett adatoktól;
(b.) a Szerződésben foglalt adat(ok) megegyeznek a Hitelező által kibocsátott a Szerződésben feltüntethető adat(ok)at tartalmazó ún. finanszírozási ígérvénnyel, és a Szerződést Hitelező nevében a Xxxxxxxx által meghatalmazott személy írta alá;
(c.) Adós a Szerződésben meghatározott saját részt, valamint - amennyiben Hitelező felszámolta - a kezelési költséget megfizette, s a megfizetés tényét Hitelező felé hitelt érdemlő módon igazolták;
(d.) a Berendezés érvényes – a III.3. pontban előírt – biztosításokkal rendelkezik; azok tartalma elfogadható Hitelező számára, s ennek tényét Hitelező felé hitelt érdemlő módon igazolták;
(e.) a Szerződéshez a Hitelező által is meghatározott egyéb, az (a.) illetve (b.) és (c.) pontok alá nem sorolható, kötelezően benyújtandó dokumentumok hiánytalanul mellékelve lettek;
(f.) Szállító megküldte – használt és közúti forgalomban résztvevő Berendezés esetén - az eredetiségvizsgálatról felvett Hitelező számára megfelelő biztonságot jelentő - „A”, vagy „C” minősítésű eredménnyel zárult - tartalmú szakvélemény másolatát;
(g.) amennyiben Xxxx a Berendezés vásárlásához harmadik személy, vagy szervezet által nyújtott támogatást (pl. XXXXXX támogatás) vesz igénybe, Xxxx hitel érdemlő módon igazolta Hitelező részére, hogy a támogatásnak az Adós által a Raiffeisen Bank Zrt.-nél vezetett bankszámlára történő átutaltatásáról gondoskodott és ezen bankszámla vonatkozásában a Hitelező részére azonnali beszedési megbízásra szóló felhatalmazást adott; (g.) nem merül fel a gyanú, hogy Xxxx vagy Szállító vagy a Készfizető kezes(ek) hamis adatokat szolgáltatott; illetve Hitelező nem jutott olyan bármilyen jellegű információ birtokába, amelynek ismeretében jelen Megállapodás teljesítése többé már nem áll érdekében (érdekmúlás).
8. A Kölcsön folyósításának módja. Amennyiben a Kölcsön folyósításának feltételei együttesen fennállnak, Adós kifejezetten felhatalmazza Hitelezőt, hogy a Kölcsönt oly módon folyósítsa az Adósnak, hogy azt közvetlenül Szállítónak vagy az arra jogosult harmadik személynek utalja át.
9. Az átadás-átvétel napja, az átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírása. A Berendezés Adós birtokába adása az "Átadás-Átvételi Jegyzőkönyv" Szállító és Adós (cégszerű) aláírásával történik. Az “Átadás - átvételi jegyzőkönyv” a Berendezés valamennyi lényeges adatára, tulajdonságaira, tartozékaira, valamint állapotára, illetve Szállító és Xxxx által tett valamennyi lényeges nyilatkozatra kiterjed, különös tekintettel arra a Szállítói nyilatkozatra, hogy felé a Berendezés teljes vételárából mekkora összeg és ki által került megfizetésre.
10. Az átadás-átvételt követő kötelezettségek. Adós haladéktalanul köteles a III.9. pontban rögzített átadás - átvétel megtörténtét közölni Hitelezővel és (a.) az erről szóló jegyzőkönyvet eredetiben (b.) közúti forgalomban résztvevő Berendezés esetén a Hitelező javára szóló korlátozó bejegyzéseket
- így különösen a zálogjogot, az elidegenítési és terhelési tilalmat -, valamint az Adós tulajdonjogát tartalmazó forgalmi engedély valamennyi oldalának másolatát (c.) közúti forgalomban résztvevő Berendezés esetén a Berendezés tulajdonjoga illetve a korlátozó bejegyzések nyilvántartásba vételéhez szükséges dokumentumok illetékes hatóság általi átvételének igazolását a Hitelező által meghatározott formában (d.) és - amennyiben a birtokában van
– a közúti forgalomban résztvevő Berendezés törzskönyvét Hitelező részére azonnal tértivevényes postai úton vagy személyesen eljuttatni.
11. Egyéb dokumentumok. (a.) A biztosítási ajánlat biztosító általi elfogadását követően kiállított biztosítási kötvényeket Adós köteles annak kézhezvétele után másolatban Hitelezőnek haladéktalanul eljuttatni tértivevényes postai úton vagy személyesen. Hitelező fenntartja azt a jogát, hogy a biztosítási kötvény módosítását írja elő kötelező jelleggel Adós számára akkor, ha az megítélése szerint a Hitelező által meghatározott feltételektől eltérő tartalommal került kiállításra, illetve számára kedvezőtlen feltételeket tartalmaz. (b.) Amennyiben a forgalomba helyezett új Berendezés törzskönyve tévesen Adósnak kerül kézbesítésre, úgy ő azt tértivevényes értékküldeményként Hitelezőnek köteles haladéktalanul megküldeni.
IV. A Szerződés megszűnése elállással
1. Hitelező elállási joga. Hitelező jogosult jelen Megállapodástól Adóshoz intézett egyoldalú nyilatkozattal elállni:
(a.) ha a Kölcsön folyósításának III.7. pontban rögzített bármely feltétele nem teljesül;
(b.) ha a Kölcsön folyósítását követően, de még az átadás-átvételt megelőzően a Szerződés teljesítése akár Szállító akár pedig Adós hibájából vagy bármi más ok miatt meghiúsul [III.6.];
(c.) ha Adós bármilyen okból kifolyólag a Berendezést vagy azok tartozékait részben vagy egészében nem veszi át; vagy a Szállító a Berendezést vagy azok tartozékait részben vagy egészében nem adja át a Szerződésben rögzített feltételek szerint (és ez a Hitelező tudomására jut), különös tekintettel az átadás-átvétel Adásvételi Szerződésben rögzített tervezett időpontjára;
(d.) ha az átadás-átvételt követő kötelezettségeit Szállító vagy Xxxx nem vagy nem szerződésszerűen teljesíti [III.10.és11.];
(e.) ha Adós nem kötötte meg a jelen KÁSZF-ben számára előírt biztosításokat a Berendezésre vonatkozóan;
(f.) ha a Kölcsön folyósítását követően felmerül a gyanú, hogy Adós vagy Szállító hamis adatokat szolgáltatott; vagy Hitelező olyan bármilyen jellegű információ birtokába jutott, amely ismeretében a Szerződést nem kötötte volna meg vagy a kölcsönt nem folyósította volna.
2. Eredeti állapot helyreállítása. Jelen Megállapodás Hitelező IV.1. pontban meghatározott okból történő elállása folytán megkötésének napjára visszamenőleges hatállyal megszűnik. Ebben az esetben Xxxxx az eredeti állapotot helyreállítják, s Xxxx köteles Hitelezőnek a Teljes tartozás összegét valamint az eredeti állapot helyreállításával a Hitelezőnek felmerült kárát haladéktalanul megfizetni. Amennyiben az eredeti állapot helyreállítása nem lehetséges, s ennek következtében a Teljes tartozás megfizetése iránti követelésén túlmenően Hitelezőnek kára keletkezik, Adós és a Készfizető kezes(ek) kötelesek azt haladéktalanul Hitelezőnek megtéríteni.
3. Adós követelése. Az Adós Hitelezőtől Hitelező elállása következtében kamatot, kártérítést, kártalanítást vagy elmaradt hasznot nem követelhet.
V. A törlesztő részlet ill. egyéb fizetési kötelezettségek teljesítése
1. (Köz)teherviselés. Adós visel minden, jelen Megállapodással illetve Berendezéssel összefüggő, a jelen Megállapodás hatálya alatt Magyarországon és külföldön fennálló és keletkező adót, illetéket, díjat, vámot, bírságot valamint egyéb költséget, ideértve az üzembe- és forgalomba helyezési, az üzem- és forgalomba helyezéssel kapcsolatos hatósági és tartozékköltségeket, az engedélyeztetési költségeket, biztosítási és egyéb díjat, hatóság által előírt és kivetett fizetési kötelezettséget valamint mindazon költségeket, amelyek a Szerződéssel vagy a Berendezéssel összefüggésben igazolhatóan felmerülhetnek.
2. Biztosítási díj. Adós a biztosítási titok alóli felmentésként feltétel nélkül és visszavonhatatlanul hozzájárulását adja ahhoz, hogy a Berendezésre vonatkozó valamennyi általa megkötött biztosításról, a biztosítási kötvény kiállításának elmaradásáról és annak okáról, a biztosítások megszűnéséről és annak okáról, a biztosító társaságok bármely adatot, információt, tényt átadjanak Hitelezőnek. Abban az esetben, ha az Adós nem tett eleget biztosítási díjfizetési kötelezettségének, Hitelezőnek jogában áll a díjak fizetése, mely esetben azonban Adós köteles a Hitelező jelen pontban rögzítettekkel kapcsolatban felmerült összes kiadását haladéktalanul megtéríteni. Amennyiben a biztosító jelen pont alapján téves összegű díjat követelt, és azt a Hitelező megfizette, Xxxx köteles Hitelezőnek a téves összeget megfizetni, azonban az ebből adódó kárának megtérítését Hitelezőtől nem, hanem kizárólag a biztosítótól követelheti.
3. A törlesztő részlet megfizetése. Adós köteles a törlesztő részleteket a Szerződés szerinti esedékességig, a Hitelező által megküldött terhelési értesítőben közölt összegnek megfelelő mértékben megfizetni. Amennyiben terhelési értesítőt Hitelező a jelen Megállapodás megkötését követően Xxxx számára még nem küldött, akkor a fizetendő törlesztő részlet mértéke megegyezik a Szerződésben meghatározott összeggel. Amennyiben azonban Xxxx kapott már terhelési értesítőt - figyelembe véve az V.5. pont rendelkezéseit -, akkor a fizetendő törlesztő részlet mértéke megegyezik az utoljára kézhez vett terhelési értesítőn megjelölt törlesztő részlet nagyságával, feltéve, hogy az rendszeres törlesztő részlet volt. Adós semmilyen esetben sem mentesül törlesztő részlet fizetési kötelezettsége alól és - Felek ellentétes tartalmú írásbeli megállapodása hiányában - nem módosul a törlesztő részlet esedékessége sem, így Adós nem hivatkozhat jogszerűen különösen arra, hogy Hitelező terhelési értesítőjét nem vette időben kézhez; vagy, hogy Szállító hibásan teljesített; vagy ő a Berendezést nem vette át vagy nem helyezte üzembe; vagy, hogy a Berendezés birtokából kikerült (pl. ellopták, lefoglalták); vagy az rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná vált, meghibásodott, megrongálódott vagy megsemmisült (pl. totálkáros lett).
Adós jogosult a Kölcsön futamidő alatt részbeni – a Szerződést módosító - előtörlesztésre, mely szándékáról a Hitelezőt írásban és kellő időben – legalább a következő törlesztő részlet esedékességet megelőző 15. napig - előre kell értesítenie. Ezen részbeni előtörlesztés az V. 7. d) pont szerinti szerződésmódosításnak minősül és Adós köteles az ott meghatározott kezelési költséget Hitelező részére a részbeni előtörlesztéssel egyidejűleg megfizetni illetve Felek a X.3. pontban foglaltak szerint járnak el.
4. A törlesztő részlet devizaneme. Hitelező és Adós a törlesztő részletet a Szerződésben magyar forintban (HUF) vagy a Szerződésben rögzített más devizanemben határozzák meg.
Adós kijelenti, hogy ismeri és elfogadja a törlesztő részlet kalkulációnál alkalmazott HUF és a Szerződésben rögzített más devizanem árfolyamát, tisztában van az esetleges jövőbeni árfolyamváltozásnak a fizetendő törlesztő részletek nagyságára gyakorolt hatásával, viseli az ebből adódó esetleges kockázatokat beleértve az esetleges árfolyamveszteséget is és ezen változásokat figyelembe véve képes a törlesztő részletek futamidő alatti pontos törlesztésére. Xxxx elfogadja, hogy a fentiek tekintetében Hitelezővel szemben sem most, sem a jövőben semmiféle igény támasztására nem jogosult.
Amennyiben a törlesztő részlet nem magyar forintban, hanem más devizanemben került a Szerződésben rögzítésre, akkor az esedékes törlesztő részlet összege mindig az esedékesség napjára érvényes (az esedékesség napja előtt két banki munkanappal közzétett) Raiffeisen Bank Zrt. deviza eladási árfolyam alapján kalkulált forint érték. A törlesztő
részletek a terhelési értesítő kiállításának napján közzétett Raiffeisen Bank Zrt. deviza eladási árfolyamán forintra átszámítva kerülnek terhelésre, és Xxxx az ily módon kiszámított összeget köteles az V. 8. pont szerinti határidőre kiegyenlíteni. Hitelező az Adós által az előbbi mértékben és módon megfizetett összeghez képest felmerülő árfolyam-különbözettel (amely a terhelési értesítőn szereplő forintösszeg és az esedékesség napján érvényes {az esedékesség napja előtt két banki munkanappal közzétett} árfolyammal számított forintösszeg közötti különbözetet jelenti) a következő esedékes terhelési értesítőn külön soron számol el az Adóssal, kivéve a legutolsó terhelési értesítőn szereplő forintösszeg és az esedékesség napján érvényes árfolyammal számított forintösszeg közötti különbözetet.
Amennyiben a jelen Megállapodásban meghatározott esetekben a Teljes tartozás megfizetésére vagy előtörlesztésre kerül sor, Hitelező a Teljes tartozás illetve az előtörlesztés forintösszegét a jelen pontban rögzítettek szerint az esedékesség napjára érvényes (az esedékesség napja előtt két banki munkanappal közzétett) Raiffeisen Bank Zrt. által közzétett deviza eladási árfolyamon, ha azonban a számítás a közzététel előtt történik, akkor a számítás napján közzétett árfolyamon számítja ki. Abban az esetben azonban, ha az esedékesség napja és a Teljes tartozás megfizetésének ill. az előtörlesztés napja közötti árfolyam Hitelező hátrányára jelentősen eltér, Hitelező jogosult a különbséget Adóstól követelni, s Adós azt a módosított végelszámolás kibocsátásától számított 8 napon belül Hitelezőnek köteles megfizetni.
5. A törlesztő részlet mértékének módosulása. Hitelező fenntartja magának a jogot, hogy az esedékes törlesztő részletek mértékét az alábbiakban felsorolt események bármelyikének esetleges bekövetkezése folytán újra meghatározza és azt növelje vagy csökkentse az alábbi esetekben:
(a.) az Adásvételi Szerződésben meghatározott vételár és annak következtében Szerződésben rögzített Kölcsön összege módosításra kerül; (b.) változó kamatozás esetén: a kölcsön futamidejének kezdetéig, illetve a kölcsön futamideje alatt Hitelező refinanszírozási kamatlábai megváltoznak; (c.) fix kamatozás esetén a kölcsön futamidő kezdetéig Hitelező refinanszírozási kamatlábai megváltoznak;
(d.) nem magyar forintban, hanem más devizanemben meghatározott törlesztő részletű Kölcsön esetén a vételár megfizetése napjáig a Szerződésben rögzített devizanem forinthoz viszonyított árfolyama jelentősen eltér a törlesztő részlet kalkulációban [I.9.] alapul vett árfolyamtól.
Hitelező a Kölcsönszerződésben meghatározott törlesztő részlet jelen pontban meghatározott okból történő mértékének megváltozásáról a terhelési értesítő megküldésével értesíti Xxxxx. A jelen pont alapján bekövetkező törlesztő részlet módosulás nem minősül szerződésmódosításnak, azonban a terhelési értesítő kézhezvételétől kezdődően meghatározza a törlesztő részletek nagyságát [V.3. pont].
6. Addicionális költségek megtérítése. Amennyiben (a) bármilyen elnevezésű vagy tartalmú jogszabály vagy jegybanki rendelkezések megváltozása, bevezetése, ezek értelmezésében vagy alkalmazásában bekövetkezett változás, illetve (b) más, pl. tőkemegfelelési vagy tartalékolási előírásoknak való megfelelés miatt a Hitelezőnél addicionális költségek merülnek fel a jelen Megállapodás megkötésével illetve a Szerződésből eredő kötelezettségek vállalásával, fenntartásával vagy teljesítésével összefüggésben, vagy a Kölcsön nyújtásával és/vagy fenntartásával kapcsolatos költségei a Hitelezőnek megnövekednek akkor az Adós időről időre, a Hitelező ez irányú kérésére haladéktalanul köteles megfizetni a Hitelező részére azt az összeget, amely a Hitelezőt ilyen okból fellépő költség illetve megnövekedett költség kifizetése illetve viselése folytán ért.
A megnövekedett költségről a Hitelező köteles írásban értesíteni az Adóst és magyarázatot adni azon eseményről, amely alapján igényét érvényesíteni jogosult, feltéve, hogy ez nem kötelezi a Hitelezőt arra, hogy bármilyen bizalmas információt hozzon nyilvánosságra.
7. Kezelési költség mértéke. (a.) a Szerződés aláírásával egyidejűleg fizetendő kezelési költség: a Szerződésben rögzített összeg + ÁFA (b.) amennyiben a jelen Megállapodás teljesítése során a Berendezés átadás- átvétele a Hitelező érdekkörén kívül felmerült okból meghiúsul: a Berendezés bruttó vételárának 3%-a (c.) a Szerződés futamidőn belüli megszűnése (beleértve az előtörlesztéssel történő megszűnés esetét is)
esetén: amennyiben a Kölcsön futamidőből (-) kevesebb, mint egy év telt el a Kölcsön összegének 3%-a+ÁFA, de legalább 25.000,-Ft + ÁFA, (-) több, mint egy de kevesebb mint két év telt el a Kölcsön összegének 2%- a+ÁFA, de legalább 25.000,-Ft + ÁFA, (-) több, mint két év telt el a Kölcsön összegének 1%-a + ÁFA, de legalább 25.000,-Ft + ÁFA; (d.) a Szerződés futamidőn belüli módosítása esetén Hitelező, a Szerződés módosítása időpontjában fennálló tőkekintlévősége 1%-a + ÁFA, de legalább 25.000,-Ft + ÁFA. Szerződésmódosításnak minősül a Szerződés bármely lényeges feltételének változtatása, így különösen - de ezekre nem korlátozva – törlesztő részletek összegének változása, átütemezése, a futamidő változtatása, Adós személyének változása.
8. A törlesztő részlet esedékessége. Az Adós által Hitelezőnek fizetendő törlesztő részletek esedékességét a Szerződés tartalmazza. Adós a jelen Megállapodásban rögzített fizetési kötelezettségeinek köteles úgy eleget tenni, hogy legkésőbb az esedékesség időpontjában a fizetendő összeg a Hitelező bankszámláján jóváírásra kerüljön. Amennyiben a Szerződésben a törlesztő részletekre vonatkozóan rögzített, vagy a Hitelező által a jelen Megállapodás alapján kibocsátott terhelési értesítőn feltüntetett esedékesség napja munkaszüneti napra esik, úgy az esedékesség napja az azt követő első banki munkanap.
9. A törlesztő részlet és egyéb fizetési kötelezettségek teljesítésének módja. Adós a törlesztő részleteket, és egyéb fizetési kötelezettségeit köteles átutalással vagy postai utalványon történő befizetéssel teljesíteni - Hitelező Adóshoz intézett ezzel ellentétes tartalmú írásbeli értesítésig - a Hitelező Raiffeisen Bank Zrt-nél vezetett 12001008-00122638-00100005 számú bankszámlájára.
10. Adós fizetési kötelezettségeinek késedelme. Adós késedelmes fizetése esetén a késedelmes összeg után Hitelező a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű, de minimum évi 20% késedelmi kamatot jogosult felszámítani a tényleges fizetés napjáig. Az így felszámított késedelmi kamatról Hitelező külön értesítést – a végelszámolás és az esetleges fizetési felszólítások kivételével – nem küld.
11. Hitelező bankszámlájára beérkezett összegek jóváírása. Adós tudomásul veszi, hogy az általa törlesztő részlet jogcímén a Hitelezőhöz átutalt összeg az alábbi sorrendben kerül jóváírásra Hitelező bankszámláján az egyes hitelezői követelések keletkezési sorrendjét is figyelembe véve: költség, rendelkezésre tartási jutalék, kamat (beleértve a késedelmi kamatot is), tőke.
12. Jogok és kötelezettségek átruházása. Adós hozzájárul ahhoz, hogy Hitelező a jelen Megállapodásból eredő jogait, kötelezettségeit ill. követelését harmadik személyre átruházza.
13. Egyenleg értesítő megküldése. Hitelező évente egyszer "Egyenleg értesítőt" küld Adósnak az Adóssal szemben fennálló követeléseiről. Amennyiben az Egyenleg értesítő megküldésével együtt Hitelező felhívást intéz Adóshoz, hogy az nyilatkozzon arról, hogy az Egyenleg értesítőn feltüntetett tartozását elismeri-e, vagy vitatja, ennek a felhívásnak Adós köteles eleget tenni. Amennyiben Adós az Egyenleg értesítőn meghatározott határidőn beül nem nyilatkozik, úgy Hitelező jogosult ezt a tényt Xxxx jóváhagyásának tekinteni.
VI. A Berendezés használata
1. Hitelező ellenőrzési joga. Hitelező jogosult a Berendezést, mint a Kölcsönszerződés elsődleges biztosítékát Adósnál bármikor ellenőrizni, annak műszaki állapotáról, az üzemeltetés módjáról a helyszínen tájékozódni. Adós köteles az ellenőrzés feltételeit biztosítani, valamint a Berendezéssel vagy annak használatával kapcsolatban Hitelező illetve bármely hatóság, felügyeleti szerv kérésére ill. felszólítására adatokat szolgáltatni.
2. A Berendezés használata. Adós a Berendezést annak átadás-átvételétől kezdődően saját költségére és kockázatára üzemelteti, ennek keretében (a.) biztosítja a Berendezés megőrzését, (b.) fizeti az üzemeltetéssel, karbantartással és fenntartással járó valamennyi járulékos költséget, (c.) felel biztonságos működtetéséért, a Berendezéssel kapcsolatos egészségvédelmi, tűzrendészeti és munkavédelmi előírások betartásáért, (d.) gondoskodik az állagmegóvásról, a kezelési utasításban, gépkönyvekben foglaltak betartásáról, a szak- és kezelőszemélyzetről, (e.) elvégezteti a műszaki dokumentációkban és jogszabályokban előírt, a
jótállás megőrzéséhez szükséges műszaki vizsgákat, felülvizsgálatokat, javításokat márkaszervizben, valamint a mindennapi szokásoknak megfelelően az előzőeken túlmenően szükséges karbantartási munkálatokat szakszervizben. Adós mindezeken túlmenően köteles beszerezni a Berendezés üzemeltetéséhez szükséges hatósági, munkavédelmi, biztonságtechnikai, környezetvédelmi stb. engedélyeket, hozzájárulásokat és köteles eleget tenni a Berendezés üzemeltetésével kapcsolatos hatósági statisztikai adatszolgáltatási előírásoknak. Adós a Berendezéssel közúti közlekedési szolgáltatást kizárólag Hitelező előzetes írásbeli hozzájárulásával végezhet; Adós tudomásul veszi, hogy Hitelező ezen hozzájárulás megadását megtagadhatja. Xxxx feltétel nélkül és visszavonhatatlanul hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben Hitelező a Berendezésre vonatkozó vételi jogával él [IX.5.] Hitelező a Berendezésre – közúti szolgáltatás Adós által történő végzéséhez – kiadott sárga alapszínű rendszám kicserélése érdekében szükséges hatósági eljárást lefolytassa.
3. Megváltozott adatok forgalmi engedélybe történő bejegyeztetése. Adós tudomásul veszi, hogy a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény értelmében 15 napon belül köteles bejelenteni a forgalmi engedély, a rendszámtábla, címke eltűnését, megrongálódását, valamint a járműazonosító adatokban (pl. motorszám, alvázszám) bekövetkezett változást a közlekedési igazgatási hatóságnak Hitelező egyidejű írásbeli értesítése mellett.
4. Érték- és állagbefolyásoló változtatások. Adós a Berendezés bármiféle átalakítását, műszaki paramétereinek megváltoztatását Hitelező előzetes írásbeli hozzájárulásával végezheti el. Adós a Berendezésen olyan módosítást, amely a szokásos használat körén túlmegy, a tárgyak és tartozékaik állagában vagy értékében a normál amortizációt, kopást meghaladó változást okoz, kizárólag Hitelező előzetes írásbeli hozzájárulásával tehet. Adós nem hajthat végre semmilyen esetben sem olyan átalakítást, mely lehetővé tenné, hogy az eredetileg "haszongépjármű" besorolású Berendezés "személygépjármű" minősítést kapjon, vagy ilyen felhasználási céllal üzemelhessen. Xxxx köteles megakadályozni azt is, hogy harmadik személy a Berendezésen a jelen pontban írt változtatást végezzen. Adós jelen Megállapodás aláírásával tudomásul veszi és elismeri, hogy köteles megfizetni mindazt a kárt, ami Hitelezőt jelen pont Adós általi megszegése folytán éri.
VII. Kárveszély viselése, káresemény bekövetkezése
1. Teljes felelősség. Adós a Xxxxxxxxxx XXX.9 pont szerinti átadás-átvételét követően - összhangban a törlesztő részlet megfizetésére vonatkozó V.3. pont rendelkezéseivel - a Kölcsönszerződés megszűnéséig vétkességétől függetlenül viseli a kárveszélyt, amely kiterjed a külső elháríthatatlan ok miatt bekövetkező, a harmadik személynek felróható és Adós saját érdekkörében felmerült ok miatti károkra is, így különösen – de ezekre nem korlátozva - a Berendezés, mint a Kölcsönszerződés elsődleges biztosítékának meghibásodásából, a rendeltetésszerű használatra való alkalmatlanná válásából, megsemmisüléséből, ellopásából, vagy a Berendezésnek bármilyen más módon a birtokából való kikerülésből származó károkra is. Adós felel továbbá az általa okozott, vagy a Berendezés, mint veszélyes üzem működtetéséből származó károkért, balesetekért.
2. Meghatalmazások a biztosító előtti eljáráshoz. A Hitelező a Szerződés aláírásával meghatalmazza és egyben kötelezi az Adóst, hogy az illetékes biztosítónál kizárólag a kárrendezés megindítása és lefolytatása érdekében eljárjon. Adós a jelen pontban foglaltan rá ruházott kötelezettség teljesítését vállalja. Egyéb esetekben Xxxx köteles Hitelező külön írásbeli meghatalmazását beszerezni, és Xxxx csak Hitelező külön írásbeli meghatalmazásával jogosult (a.) a biztosító által fizetendő kártérítési összeg felvételére, (b.) joglemondó nyilatkozat megtételére (c.) egyezség kötésére (d.) a biztosító azon ajánlatának elfogadására, hogy az számla nélkül egy megállapodott kártérítési összeget fizessen ki. Adós a jelen pontban foglalt kötelezettségeinek megszegésével Hitelezőnek okozott károkat megtéríteni köteles.
3. Biztosító előtti eljárás. Káresemény bekövetkeztekor Xxxx köteles késedelem nélkül a biztosítónál kárbejelentést tenni, valamint Hitelezőt haladéktalanul, de legkésőbb 48 órán belül írásban, a Hitelező formanyomtatványán értesíteni és a biztosítással kapcsolatos kárügyintézési eljárást intézni. Adós köteles továbbá a kárfelvételi jegyzőkönyv - és amennyiben büntetőeljárás kezdeményezésére irányuló feljelentést tett - a
rendőrségi feljelentés másolatát is haladéktalanul megküldeni Hitelező számára.
4. Biztosító által fizetett kártérítési összeg engedményezése részleges kár esetén. Részleges töréskár esetén a mielőbbi megjavítás érdekében Adós a biztosítótól az egyébként Hitelezőnek járó kártérítési összeget - a Berendezés teljes körű megjavítása és az ezt igazoló, már kifizetett javítási számla bemutatása után - Hitelező VII.2. pontban foglalt írásbeli meghatalmazásával felveheti. Hitelező meghatalmazásának (amely magában foglalja az adott kártérítési összeg Adósra történő engedményezését is) feltétele többek között annak megállapítása, hogy Xxxx minden tőle elvárhatót megtett a kárrendezés érdekében [VII.3.], Adósnak Hitelezővel szemben nincs fennálló tartozása és a javítás márkaszervizben [lásd: VI.2.e.) pont] történt. Hitelező jogosult Adós kérésére a jelen pontban meghatározott feltételek fennállása esetén a biztosító által fizetett kártérítési összeget a Berendezés javítását végző szervizre engedményezni és azt közvetlenül a szerviznek (annak számlája alapján) átutalni. Amennyiben Hitelező a szerviz számlája alapján Xxxx helyett megfizette a biztosítási kötvényben meghatározott, és Adóst terhelő önrészt, valamint az általános forgalmi adót, akkor ezen összeget Hitelező Adósra terheli, aki köteles azt Hitelezőnek haladéktalanul megfizetni.
5. A biztosító által fizetett kártérítési összeg felhasználása részleges kár esetén. Adós által felvett kártérítési összeg kizárólag a Berendezésen okozott törési károk illetve rongálódások márkaszervizben történő javítására használható fel és Adós köteles Hitelezővel a kifizetést követő 3 napon belül elszámolni. Ezen határidőt Hitelező írásban jogosult módosítani. Adós a Berendezést a károsodást megelőző állagának (teljesítmény-értékének) megfelelő állapotban, a gyakorlatból eredő elvárható időn belül köteles helyreállíttatni és tudomásul veszi, hogy Hitelezőt a helyreállítás semmilyen költsége nem terheli és vele szemben nem támaszthat igényt a díjfizetés csökkentésére, vagy megszüntetésére, illetve bármiféle kártérítésre vagy kártalanításra.
6. Totálkár és lopás. Lopás, vagy totálkár esetén a Kölcsönszerződés a biztosító által fizetett kártérítés Hitelező számláján történő jóváírásának vagy a kárigény biztosító általi elutasításának napján az Adós Teljes tartozása egy összegben esedékessé válik, függetlenül attól, hogy Adós esetleg vitatja biztosító kártérítés mértékére vagy annak elutasítására vonatkozó álláspontját. Hitelező kijelenti, Xxxx tudomásul veszi, hogy annak a kérdésnek az eldöntése során, mely szerint a Berendezés totálkáros-e vagy sem, Hitelező a kárrendezésben eljáró biztosító hivatalos állásfoglalását fogadja el. A Berendezés roncsot Adós akkor jogosult megtartani, ha Teljes tartozását Hitelezőnek megfizette, ellenkező esetben azt értékesíteni köteles, de csak Hitelező írásbeli engedélyével jogosult a totálkár miatti Berendezés roncsot saját maga által kiválasztott harmadik személynek a Hitelező által meghatározott minimális vételáron illetve szerződéses feltételekkel eladni, amennyiben ilyen vevőjelöltje Adósnak nincs, a Berendezés roncs értékesítésében Adós jelen Megállapodással történő felhatalmazása alapján Hitelező működik közre. A biztosító által fizetett kártérítésből illetve a Berendezés roncs vételárából Hitelező jogosult megtartani a Kölcsönszerződés megszűnésének napján fennálló, Adós Teljes tartozásának megfelelő összeget, de az ezt követően fennmaradó kártérítési összeg illetve vételár Adóst illeti. Amennyiben azonban a biztosító által fizetett kártérítés és a Berendezés roncs Hitelező által kézhez vett eladási ára nem fedezi Adós Teljes tartozását, úgy a különbözetet Adós köteles haladéktalanul Hitelező részére megfizetni.
7. Felhatalmazás a rendőrség illetve közlekedési igazgatási hatóság előtti eljáráshoz. Amennyiben a kárrendezéssel kapcsolatban bármely típusú rendőrségi vagy egyéb (pl. közlekedési igazgatási) hatósági eljárás megindítására van szükség, Hitelező kötelezi az Adóst, hogy az illetékes rendőrségnél ill. hatóságnál eljárjon.
VIII. A Kölcsönszerződés biztosítékai
1. Hitelező vételi joga a Berendezésre. Adós jelen KÁSZF-tól külön megszövegezett Opciós Szerződéssel vételi jogot biztosít Hitelezőnek a Kölcsönszerződésben meghatározott futamidő lejártát követő 12. hónap végéig, de legfeljebb 5 évig a Berendezésre. Adós kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben a Kölcsön futamideje hosszabb mint 4 év, akkor Hitelező első írásbeli felhívására Hitelezőnél megjelenik, és változatlan tartalommal újabb opciós szerződést köt, melynek hatálya a Kölcsönszerződés hatályának megszűnését követő 1 évig tart.
2. Elidegenítési és terhelési tilalom. Adós tudomásul veszi, hogy mindaddig, amíg Xxxx meg nem fizette Hitelező felé Teljes tartozását, addig a Teljes tartozás megfizetésének és a Hitelező vételi jogának biztosítására a Berendezés vonatkozásában elidegenítési és terhelési tilalom áll fenn, melyet
– közúti forgalomban résztvevő Berendezés esetén – Hitelező a Berendezés forgalmi engedélyébe bejegyeztet (korlátozó bejegyzés). Adós tudomásul veszi, hogy a Berendezés tulajdonjogát érintő korlátozás (elidegenítési, terhelési tilalom stb.) esetén a törzskönyv kizárólag a korlátozás jogosítottja részére adható ki, illetve a törzskönyv kiadása a korlátozás megszűnéséig, illetve az adott Berendezés tulajdonjogának változásáig a korlátozás jogosítottjának, tehát a Hitelezőnek a kérelmére felfüggeszthető. A Törzskönyvet a Teljes tartozás megfizetéséig Hitelező őrzi.
3. Adós korlátozott rendelkezési joga a Berendezés felett. Adós Hitelező előzetes írásbeli hozzájárulása hiányában a Berendezést harmadik személy birtokába, használatába, illetve - írásbeli szerződéssel vagy anélkül - bérbe, biztosítékul át nem adhatja. Amennyiben Xxxx a jelen pontban foglalt kötelezettségét megszegi, felelős minden olyan, a Hitelezőt ért kárért, amely e nélkül nem következett volna be. Jelen korlátozás nem vonatkozik a természetes személy Adós élettársára valamint közeli hozzátartozóira, akik a következők: Adós (a.) házastársa; (b.) egyeneságbeli rokona; (c.) örökbefogadott, mostoha- és nevelt gyermeke; (d.) örökbefogadott, mostoha- és nevelő szülője; (e.) testvére. Adós a jelen pontban foglalt személyek magatartásáért is azonban úgy felel, mintha saját maga járt volna el.
4. Adós adatszolgáltatási kötelezettsége. Adósnak - attól függően, hogy természetes személy vagy gazdálkodó szervezet - a jelen Megállapodás hatálya alatt Hitelezővel szemben tájékoztatási kötelezettsége áll fenn az alábbi tények és események vonatkozásában:
(a.) csődeljárás kezdeményezésére vonatkozó döntés meghozatala (még a bírósági beadás előtt), ill. felszámolási eljárás megindítása iránti kérelem beadásának elhatározása, illetve egyéb hitelezők ilyen irányú szándéka esetén az arról történt tudomásszerzést követően haladéktalanul,
(b.) bármilyen bírósági, vagy hatósági kötelezés (jogerős voltától függetlenül), mely az Adós 500 ezer Ft-ot meghaladó fizetési kötelezettségét írja elő,
(c.) Adóssal szemben folyamatba tett végrehajtási eljárás, foglalási cselekmény,
(d.) Xxxx nevében, székhelyében ill. lakcímében, telefonszámában, társasági formájában, képviseletében, munkahelyében beállott bármely változás.
5. Biztosítékok. Adós köteles a Hitelezővel történt megegyezés szerinti biztosítékokat a Hitelező rendelkezésére bocsátani, különös tekintettel az ingó és ingatlan jelzálogjogoknak a megfelelő nyilvántartásokba a Hitelező javára történő bejegyzésére. Hitelező jogosult addicionális biztosítékot kérni a Adóstól, amennyiben az Adós pénzügyi helyzetében negatív változás következik be, vagy ha a Hitelező megítélése szerint a meglévő biztosítékok értékének csökkenése olyan mértékű, vagy más olyan körülmény merül fel, amely ezt indokolttá teszi.
IX. A Kölcsönszerződés megszűnése
1. Teljes tartozás megfizetése. A Szerződés a Teljes tartozás megfizetésével és annak napjával szűnik meg. Amennyiben Adós Teljes tartozását hiánytalanul és határidőre megfizette, és az a Hitelező bankszámláján jóváírásra került, Hitelező ennek megállapítása után haladéktalanul átadja Adósnak mindazon dokumentumokat és nyilatkozatokat, amelyek a – közúti forgalomban résztvevő Berendezés esetén – a Berendezés forgalmi engedélyébe Hitelező javára bejegyezett korlátozó bejegyezések törléséhez szükségesek, amely hatósági eljárás költségeit Adós viseli.
2. A Teljes tartozás futamidő lejárata előtti megfizetése (előtörlesztés). Amennyiben Xxxx úgy dönt, hogy a Teljes tartozását a futamidő lejárta előtt önként meg kívánja fizetni, ezt a szándékát Hitelezőhöz intézett írásbeli előtörlesztési kérelem formájában jelezheti Hitelezőnek. A jelen pontban rögzített előtörlesztés feltétele, hogy bejelentéséhez mellékelje az utolsó vagyon- illetve CASCO és – amennyiben jogszabály a Berendezés vonatkozásában kötelezően előírja érvényes gépjármű felelősségbiztosítás meglétét - gépjármű felelősségbiztosítási díj befizetését igazoló dokumentum (pl. csekk, bankszámlakivonat) másolatát. Adós előtörlesztési kérelmének Hitelező általi kézhezvételét követő 15 munkanapon belül Hitelező megküldi
Adósnak a Kölcsönszerződés előtörlesztéssel történő megszüntetéséhez szükséges végelszámolást (amely tartalmazza a legutolsó esedékes törlesztő részlet esedékessége és a végelszámolásban meghatározott esedékesség közötti időszakra számított kamatot is), közölve abban a végelszámolásban meghatározott összeg megfizetésének határidejét. Ha Adós a végelszámolást írásban elfogadta és a végelszámolásban meghatározott összeget határidőre megfizette, a Szerződés a IX.1. pont szerint megszűnik.
3. Természetes személy Xxxx halála. Amennyiben a természetes személy Adós meghal, úgy - az Adós valószínűsített Örökösével (aki ezt ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzéssel igazolja) vagy az Adós Örökösével (aki ezt öröklési bizonyítvánnyal vagy teljes hatályú, jogerős hagyatékátadó végzéssel igazolja) történő ellenkező tartalmú megállapodás hiányában - a Kölcsönszerződés az Adós halálának Hitelező általi tudomásszerzését követően, de a halál napjára visszamenőleges hatállyal megszűnik és Adós Teljes tartozása egy összegben esedékessé válik. A Berendezés birtokosa köteles gondoskodni a Berendezés Hitelező által megjelölt telephelyre történő szállításáról is, ahol az a hagyatéki eljárás lezárásáig elhelyezésre kerül. A Teljes tartozást megfizetni az Örökös köteles. Amennyiben a Kölcsönszerződés jelen pontban foglaltak folytán megszűnik, és a Berendezés birtokosa a Xxxxxxxxxxx nem szállítja a Hitelező által megjelölt telephelyre, a további eljárásra a IX.7. pont rendelkezései az irányadók.
Amennyiben Xxxx Örököse a Teljes tartozást a hagyatéki eljárás lezárását követő XX napon belül megfizeti Hitelezőnek, Hitelező a Berendezést átadja Adós Örökösének, amennyiben azonban Örökös a Teljes tartozást a fenti határidőn belül nem fizeti meg Hitelezőnek, Hitelező jogosult a Berendezésre fennálló vételi jogával élni, mely esetben a Szerződésben külön megszövegezett tartalmú Opciós szerződés lép hatályba illetve az egyéb biztosítékokat érvényesíteni. A postai úton küldött vételi jog gyakorlásáról szóló értesítés a feladástól számított 3. napon kézhez vettnek tekintendő.
4. Hitelező azonnali hatályú felmondása. Hitelező a Kölcsönszerződést ajánlott levélben tett bejelentéssel vagy kézbesítő útján azonnali hatállyal felmondhatja, ha az alábbi esetek bármelyike bekövetkezik:
(a.) A Ptk. 525. §-ban meghatározott bármely esemény bekövetkezik, azaz a Kölcsönnek a jelen Megállapodásban meghatározott célra fordítása lehetetlen; az Adós a kölcsönösszeget a jelen Megállapodásban meghatározott céljától eltérően használja, vagy a Kölcsön igénybevételére jogosulatlanul került sor;
(b.) a Kölcsönre nyújtott biztosíték értéke jelentősen csökkent, és azt az Adós a Hitelező felszólítására nem egészíti ki;
(c.) az Adós vagyoni helyzetének romlása vagy a fedezet elvonására irányuló magatartása veszélyezteti a Kölcsön visszafizetésének lehetőségét, vagy jelentősen nő a negatív változás esélye;
(d.) az Adós más súlyos szerződésszegést követett el;
(e.) Adós nem teszi lehetővé, hogy Hitelező éljen ellenőrzési jogával, vagy az ügylet fedezetével vagy biztosítékával, illetve magával a Berendezéssel kapcsolatos vizsgálatot bármilyen módon akadályozza [pl. VI.1.];
(f.) Adós Hitelező előzetes írásbeli felszólításának ellenére nem tesz eleget határidőre bármely fizetési kötelezettségének;
(g.) Adós illetve - Adós tudtával vagy anélkül - harmadik személy a Berendezést Hitelező engedélye nélkül átalakítja, annak műszaki paramétereit megváltoztatja, azon olyan módosítást végez, amely a szokásos használat körén túlmegy, a tárgyak és tartozékaik állagában vagy értékében a normál amortizációt, kopást meghaladó változást okoz, vagy más módon veszélyezteti a Berendezés értékét [pl. VI.4.] vagy értékesíthetőségét;
(h.) Adós nem tesz eleget a biztosításokkal kapcsolatos kötelezettségeinek [pl. III.3-5.; V.2.; VII.2-6;];
(i.) a Berendezést ellopják vagy totálkáros lesz;
(j.) Hitelező vizsgálata szerint Xxxx, vagy Készfizető kezes(ek) gazdasági viszonyaiban, illetve jogi státuszában olyan jelentős visszaesés, illetve változás következik be, amely jövőbeli kötelezettségeik teljesítését veszélyeztetheti;
(k.) Adós a Raiffeisen Bankcsoport tagjaival, tulajdonosaival, érdekeltségeivel vagy más hitelintézettel vagy pénzügyi vállalkozással vagy a Hitelezővel kötött bármely finanszírozási szerződését jelentősen megszegi;
(l.) Adós vagy a Készfizető kezes(ek) ellen büntetőeljárás indul, vagy a Berendezéssel, vagy a Szerződés megkötésével kapcsolatosan bűncselekmény alapos gyanúja merül fel;
(m.)Adós vagy a Készfizető kezes(ek) korlátozottan cselekvőképessé vagy cselekvőképtelenné válik, ismeretlen helyre, vagy külföldre távozik;
(n.) Adós vagy a Készfizető kezes Hitelező részére hamis adatokat szolgáltatott, adatszolgáltatási kötelezettségét megszegi, rosszhiszeműen jár el, vagy más súlyos szerződésszegést követ el [pl. VIII.2.]
(o.) Adós megszegi a Berendezés feletti korlátozott rendelkezési jogára vonatkozó rendelkezéseket [VIII.3.]
(p.) Adós nem tesz eleget bejelentési, értesítési vagy adatszolgáltatási kötelezettségének [pl. VI.3. és VIII.4.]
(r.) Adós a Berendezés vásárlásához harmadik személy, vagy szervezet által nyújtott támogatást (pl. SAPARD támogatás) vesz igénybe és az ennek kapcsán kötött támogatási szerződéstől a támogatást nyújtó szervezet eláll, vagy a támogatási szerződés egyéb módon az Adós érdekkörébe eső okból anélkül, hogy tartalma szerint teljesülne megszűnik illetve, ha egyébként Xxxx a támogatás visszafizetésére válik kötelezetté.
5. Hitelező azonnali hatályú felmondásának jogkövetkezményei. Amennyiben Hitelező a Kölcsönszerződést azonnali hatállyal felmondja, az azonnali hatályú felmondás kézbesítésének napján a Kölcsönszerződés megszűnik, Adós Teljes tartozása egy összegben esedékessé válik, és ezzel egyidejűleg, amennyiben Hitelező vételi jogát külön nyilatkozatnak az Adós részére történő megküldésével gyakorolja a Szerződésben külön megszövegezett tartalmú Opciós Szerződés hatályba lép illetve Hitelező jogosulttá válik a Szerződésben kikötött valamennyi biztosíték egyidejű igénybevételére és a Szerződésben rögzített bármely jogosultságának gyakorlására, melynek során Hitelező a kikötött biztosítékokat illetve jogokat saját belátása szerinti sorrendben veszi igénybe, valamint jogosult választani, hogy a biztosítékok közül melyiket veszi igénybe, az igénybe nem vett biztosítékokról nem mond le, azokat folyamatosan érvényesítheti, és az egyes biztosítékok illetve jogok érvényesítése vagy igénybevétele nem jelenti az egyéb vagy további biztosítékok illetve jogok érvényesíthetőségének vagy igénybevehetőségének megszűntét és mivel a Szerződésben kikötött jogok illetve biztosítékok kumulatív jellegűek (egyszerre és egymástól függetlenül vehetők igénybe) és mindaddig érvényesíthetők, ameddig Hitelezőnek követelése áll fenn a Szerződés alapján. A postai úton küldött azonnali hatályú felmondásról szóló értesítés, valamint a vételi jog gyakorlásáról szóló külön nyilatkozat a feladástól számított 3. munkanapon kézhez vettnek tekintendő. Adós – amennyiben Hitelező vételi jogát gyakorolja - köteles a Berendezést Hitelező jelen pontban meghatározott módon történő – a vételi jog gyakorlásáról szóló - értesítésétől számított 1 napon belül Hitelező birtokába adni az értesítésben meghatározott feltételekkel és helyen; amennyiben Hitelező helyszínt nem ad meg, akkor Hitelező székhelyén.
6. A Berendezés forgalomból történő kivonása. Adós tudomásul veszi, hogy amennyiben a közúti forgalomban résztvevő Berendezést a hitelezői vételi jog gyakorlása esetén önként nem adja a IX.5. pontban meghatározott határidőn belül a Hitelező birtokába, a Hitelező, mint a törzskönyvvel jogszerűen rendelkező és egyebekben az Opciós Szerződés hatálybalépése következtében tulajdonos, jogosult a Berendezést a közlekedési igazgatási hatósághoz intézett kérelem útján a forgalomból kivonni.
7. A Berendezés Hitelező részére történő birtokba adása az Opciós Szerződés hatálybalépése esetén. Amennyiben az Opciós Szerződés hatályba lép és ezt követően a Berendezés Hitelező részére történő birtokba adása nem történik meg a IX.5. pontban meghatározott határidőben, akkor Hitelező jogosulttá válik a Berendezést saját maga, vagy igazolt meghatalmazottja útján Adós költségére elszállíttatni, és Xxxx pedig beleegyezik, hogy nem tesz ellenlépéseket és nem emel kifogást a Berendezés elszállítása ellen. Xxxx egyúttal feltétlenül és visszavonhatatlanul hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben bármilyen módon ellenállást tanúsítana a Berendezés Hitelező vagy írásbeli meghatalmazottja által történő elszállításával szemben, Hitelező vagy írásbeli meghatalmazottja jogosult Adós vagy annak megbízottja ellenállását megtörni és a Xxxxxxxxxxx saját birtokába vonni. Adós kifejezetten megerősíti, hogy az ellenállás előzőek szerinti megtörése nem minősül tilos önhatalomnak. Amennyiben Adós az Opciós Szerződés hatályba lépése esetén nem adja a Berendezést a Hitelező birtokába, úgy a Szerződés aláírásával felhatalmazza Hitelezőt, hogy a Berendezés birtokbavételét akár rendvédelmi hatóság igénybevételével akár belföldön, akár külföldön is érvényesítse.
8. A Berendezés értékesítése - elszámolás a vételi jog gyakorlása esetén. Amennyiben Hitelező élt vételi jogával és a Berendezés az Opciós Szerződésben, vagy a IX.3. pontban meghatározott bármely módon a
Hitelező birtokába kerül, Hitelező, mint a Berendezés tulajdonosa jogosult az Opciós Szerződés 6. pontjában meghatározott és Xxxxxxx fizetendő opciós vételárba az Adós vele szemben fennálló Teljes tartozását - amely tartalmazza a Berendezés Hitelező birtokába kerülésével, az esetleges igazságügyi szakértői eljárással és szakvéleménnyel, valamint a vételi jog gyakorlásával felmerülő valamennyi költséget is - beszámítani. Amennyiben az opciós vételár nem fedezi az Adós jelen pontban rögzítettek szerint Teljes tartozását, úgy a Teljes tartozás és az opciós vételár közötti különbözetet Adós köteles megfizetni
Hitelező, mint a Berendezés tulajdonosa, jogosult a Berendezést értékesíteni az azonnal elérhető piaci áron, az általa leghatékonyabbnak tartott módon. Amennyiben a jelen pont első bekezdésében rögzített elszámolás Xxxx és Hitelező között még nem történt meg, akkor az értékesítés során kapott vételár ismeretében számolnak el egymással. Ebben az esetben, ha a Berendezés értékesítése során kapott vételár alacsonyabb az Opciós szerződés 6. pontjában meghatározott opciós vételárnál, akkor a tényleges vételár és az opciós vételár közötti különbözetet, valamint az opciós vételár és a Teljes tartozás közötti különbözetet is köteles Adós megfizetni.
Abban az esetben, ha Hitelező a Berendezést olyan áron értékesíti, amely meghaladja az Adósnak az opciós vételár beszámítása előtt Hitelezővel szemben fennálló Teljes Tartozását, úgy Hitelező a különbözetet Adósnak a Berendezés eladását követő 15 banki munkanapon belül visszafizeti. Hitelező a jelen pontban rögzített bármelyik típusú elszámolásról Adósnak írásbeli kimutatást küld.
Adós - kivéve a nem egyéni vállalkozó természetes személy Adóst - a Berendezés IX.5. pont szerinti birtokba adásával egyidejûleg, illetve a Berendezés IX.7. pont szerinti birtokbavételét követõ 3 munkanapon belül köteles az Opciós szerzõdés 6. pontjában meghatározott opciós vételárról a mindenkori hatályos jogszabályoknak megfelelõ számlát küldeni Hitelezõ részére. Amennyiben Xxxx ezen számlaadási kötelezettségének nem tesz eleget, Hitelezõ a jelen pontban részletezett elszámolás során az opciós vételár ÁFA-tartalmát nem köteles megfizetni Adós részére. A jelen pont szerinti számlaadási kötelezettség késedelmes teljesítése esetén a Teljes tartozás összege megnõ az opciós vételár ÁFA-tartalmának a Berendezés Hitelezõ birtokába kerülésének napjától a fenti számla Hitelezõ általi kézhezvételének napjáig számított késedelmi kamatával.
X. Záró rendelkezések
1. Jogvita eldöntése. Felek között a Szerződés tárgyát képező bármilyen ügy kapcsán felmerülő vita esetén Felek kölcsönösen megegyeznek abban, hogy tárgyalásokat kezdenek a békés rendezés érdekében. Abban az esetben, ha a Felek nem tudnak írásos megegyezésre jutni, és a jogvita jogszabály szerint választottbíróság előtt eldönthető, akkor a 10 millió forint vagy afeletti perértékű jogvita esetén Felek a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság kizárólagosságát kötik ki. A Szerződés és a KÁSZF a választott bíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény szempontjából egyben választottbírósági szerződésnek minősül. 10 millió forint alatti perértékű vagy választottbíróság elé nem vihető jogvita esetére Felek kikötik – tekintettel a mindenkori hatásköri szabályokra - a Budai Központi Kerületi Bíróság illetve a Fővárosi Bíróság kizárólagos illetékességét.
2. Értesítés. Xxxx és Xxxxxxxxxx kezes(ek) tudomásul veszik, hogy Hitelezőhöz intézett minden nyilatkozatuk - feltéve, hogy az nem közvetlen kárveszély elhárítását célozza - csak írásban érvényes és hatályos. Az írásbeli értesítés módja lehet: (a.) személyes átadás, a kézbesítés megtörténtét tanúsító módon; (b.) ajánlott vagy tértivevényes postai küldemény; (c.) telefax üzenet. A telefax üzeneteket haladéktalanul ajánlott postai küldeménnyel kell megerősíteni. Ellenkező bizonyításig a beérkezés időpontjának a telefax activity report-ban megjelölt időpontot kell tekinteni. A Hitelező által Adósnak, vagy a Készfizető kezes(ek)nek küldött postai küldemény a feladástól számított harmadik munkanapon kézbesítettnek tekintendő.
3. Szerződésmódosítás. A Szerződés bármely részét érintő módosítás kizárólag írásban, Xxxxx által kölcsönösen aláírva érvényes és hatályos, kivéve a jelen KÁSZF Lízingbe adó általi olyan egyoldalú módosítását, amely az Adóst hátrányosan nem érinti. Az ilyen jellegű módosításokat Hitelező Hirdetményben teszi közzé vagy írásban értesíti Xxxxx.
4. A banktitok megtartásának kötelezettsége. Felek rögzítik, hogy Hitelező köteles a Szerződéssel összefüggésben tudomására jutott valamennyi banktitoknak minősülő adatot és információt megőrizni, illetőleg azokat kizárólag a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló jogszabály banktitokra vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően - így pl. az ezen rendelkezésekben meghatározott formájú, Adós által adott felhatalmazás esetén - adhatja ki harmadik személynek.
5. Adatszolgáltatás. Adós tudomással bír arról, hogy Hitelező jogosult a Kölcsön folyósítását megelőzően illetve a jelen Megállapodás hatálya alatt az Adós kötelezettségeinek ellenőrzése céljából az Adós személyi, jövedelmi és kockázati adataira vonatkozó tájékoztatást, adatokat és ilyen információt tartalmazó dokumentumokat az Adóstól bekérni. Az Adós vállalja, hogy a Hitelezővel jelen Megállapodás alapján fennálló üzleti kapcsolata során a Hitelező rendelkezésére bocsátja a Hitelező által előírt adatokat és információkat, illetve dokumentumokat (így pénzügyi kimutatásait, különös tekintettel éves beszámolójára annak elkészültét követően haladéktalanul, de legkésőbb a tárgyévet követő év június 30-ig) és egyben felhatalmazza a Hitelezőt arra, hogy ezen adatok, információk, illetve dokumentumok – ideértve a természetes személy személyazonosító, lakcím és a bemutatott személyi igazolvány adatainak, valamint a jövedelemre vonatkozó adatok - valódiságát, hitelességét az adatszolgáltatónál – ideértve a BM Központi Hivatalát, valamint az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalt – ellenőrizze. Az Adós tudomással bír arról, hogy a BM Központi Xxxxxxxx a személyazonosító igazolvány esetleges elvesztéséről, ellopásáról, megsemmisüléséről, találásáról, megkerüléséről adatokat szolgáltat a Hitelező részére.
Az Adós tudomással bír arról, hogy a Hitelezővel szemben fennálló vagy a jövőben keletkező bármely fizetési kötelezettségének nemteljesítése esetén a Hitelező jogosult követelések behajtásával foglalkozó harmadik személynek megbízást adni a tartozás beszedésére. Az Adós ezennel felhatalmazza Hitelezőt arra, hogy a Hitelező a megbízottja részére az Adósra valamint az Adós fennálló kötelezettségére vonatkozó valamennyi szükséges információt és adatot átadja és a követelés beszedésével megbízott harmadik személy ezeket az adatokat és információkat nyilvántartsa és kezelje.
Adós a jelen Megállapodás aláírásával kijelenti, hogy a jelen pontban foglalt felhatalmazások az e pontban részletezett adatok tekintetében a banktitok alóli felmentésnek minősülnek és ezen felhatalmazások kiterjednek valamennyi, a jelen Megállapodással összefüggő adatra és információra.
6. Adatszolgáltatás Készfizető kezes(ek) és Szállító részére. Adós a Szerződés aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy Hitelező a Szerződés hatálya alatt Készfizető kezes(ek) és Szállító részére az Adósra valamint az Adós fennálló kötelezettségére vonatkozó valamennyi szükséges információt és adatot átadjon.
Adós a Szerződés aláírásával kijelenti, hogy a jelen pontban foglalt hozzájárulás az e pontban részletezett adatok tekintetében a banktitok alóli felmentésnek minősül és ezen hozzájárulás kiterjed valamennyi, a Szerződéssel összefüggő adatra és információra.
7. Információs rendszer, adatkezelés és adatszolgáltatás harmadik személy részére. Hitelező az Adóstól tudomására jutott adatokat a Hitelező és az Adós közötti üzleti kapcsolat fennállása alatt, valamint az üzleti kapcsolat megszűnését követő 10 (tíz) évig tartja nyilván, amelynek keretében Hitelező az Adós adatait jogosult rögzíteni, feldolgozni, belső munkafolyamatai során saját szervezeti egységein belül kezelni és felhasználni. Üzleti kapcsolaton a Hitelező és az Adós közötti Szerződés vagy teljes egészében nem rendezett elszámolási jogviszony értendő. Amennyiben a Hitelező és az Adós között 10 éven belül újabb üzleti kapcsolat létesül, a 10 éves határidőt a legutolsó üzleti kapcsolat végétől kell számítani.
Hitelező az Adósról tudomására jutott adatokat – beleértve az Adós személyes és pénzügyi adatait, valamint a kötelezettségeinek teljesítésére, fizetőkészségére vonatkozó információkat - jogosult a Raiffeisen Bankcsoport tagjai részére kockázatelemzési és marketing célokból átadni.
Hitelező az Adós adatait átadhatja továbbá a Hitelezővel szerződéses jogviszonyban álló ügynökök, közreműködők, a Hitelező üzemszerű működésével kapcsolatos járulékos tevékenységet végző vállalkozások, valamint a Hitelező megbízásából fogyasztói, illetve ügyfél-elégedettségi felmérést, kutatást végző szervezetek, részére ezen ügynökök,
közreműködők, vállalkozások és szervezetek feladatainak teljesítéséhez szükséges mértékben és időtartamra.
Hitelező biztosítja, hogy az általa átadott adatokat a Raiffeisen Bankcsoport tagjai, valamint a jelen pontban felsorolt egyéb személyek, szervezetek és vállalkozások a mindenkor hatályos adatvédelmi szabályok és a banktitokra vonatkozó törvényi rendelkezések betartása mellett kezelik.
Adós kijelenti, hogy a Szerződés aláírásával a jelen pontban foglalt adatkezeléshez hozzájárult, illetve a jelen pontban foglalt adatátadásokra a Hitelezőt felhatalmazta és ezen felhatalmazás az e pontban részletezett adatok tekintetében a banktitok alóli felmentésnek minősül és kiterjed valamennyi, a Szerződéssel összefüggő adatra és információra.
8. GIRODAT. Adós a Szerződés aláírásával felhatalmazza a Hitelezőt arra, hogy a Szerződés tárgyát képező ügylettel kapcsolatos – saját személyére és/vagy a kölcsönügyletre vonatkozó – információkat, személyes adatait a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény szerint, a jelen szerződéses jogviszony szerinti elszámolás, kötelezettségek és jogosultságok teljesítésének igazolása, kockázatelemzési és értékelési célokra nyilvántartsa, feldolgozza és kezelje, a GIRODAT Információ Szolgáltató Rt.-nek, a központi hitelinformációs rendszernek továbbítsa. Adós tudomásul veszi, hogy a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően, amennyiben a Szerződésben vállalt kötelezettségeinek kilencven napot, összegszerűségében pedig a minimálbért meghaladóan nem tesz eleget, a Hitelező a törvény által meghatározott – a Szerződés megkötéséhez vagy módosításához szükséges azonosító (név, leánykori név, anyja neve, születési hely, idő, állampolgárság, lakcím, postacím, személyazonosító okmány száma) és a kötelezettség mibenlétére és az attól való eltérésre vonatkozó lényeges – adatokat továbbíthatja a központi hitelinformációs rendszer részére adatkezelés és nyilvántartás céljára. Adós tudomásul veszi, hogy adatszolgáltatása önkéntes, az adatok szolgáltatása hozzájárulásán alapul. A központi hitelinformációs rendszer a természetes személyekre vonatkozó azonosító adatokat az Adós tartozásának megszűnését követően legfeljebb öt évig tarthatja nyilván és kezelheti azzal, hogy Adós a róla nyilvántartott adatokba való betekintés jogát a vele szerződő hiteladat- szolgáltató közvetítésével gyakorolhatja. Adós tudomással bír arról, hogy a Szerződés megszűnését követően bármikor jogosult a fenti hozzájárulását írásban visszavonni és kezdeményezni Raiffeisen Bankcsoport valamint a
Raiffeisen Autó Lízing Kft. ill. ezek tagjai és tulajdonosai által nyilvántartott adatainak törlését.
Hitelező a központi hitelinformációs rendszer részére történő adatszolgáltatás során a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvényben előírtaknak megfelelően jár el és biztosítja Xxxx részére, hogy a róla nyilvántartott adatokba való betekintési jogát Hitelező közvetítésével gyakorolja.
9. Telefonos információszolgáltatás Adós részére. Amennyiben Hitelező telefonos információszolgáltatás igénybevételéhez szükséges jelszót biztosít Adós részére, úgy Adós a jelszó felhasználásával, a Hitelező által megadott telefonszámon tájékoztatást kérhet a Szerződéssel kapcsolatban, így különösen a Hitelezővel szemben fennálló Teljes Tartozásának mindenkori mértékéről, a már befizetett, esedékes, és még nem esedékes törlesztő részletek számáról, együttes összegéről stb.
Adós a jelszó átvételét követően felel annak biztonságos megőrzéséért, rendeltetés- és jogszerű használatáért. Amennyiben Xxxx a jelszót nem titkosan, vagy nem megfelelő gondossággal kezeli, vagy más tudomására hozza, az ebből eredő károk az Adóst terhelik, és Adós Hitelezővel szemben semmilyen polgári jogi igényt nem érvényesíthet.
Adós köteles a jelszó harmadik személy általi jogosulatlan használatának tényét - az arról történő tudomásszerzést követően - haladéktalanul a Hitelezőnek bejelenteni, a bejelentést megelőzően bekövetkezett károkért Hitelező nem felel.
Adós jogosult a jelszót letiltani, ezen jogosultságának gyakorlásához elháríthatatlan akadályoztatása esetén más személyt is igénybe vehet. Hitelező a letiltást kérő illetékességét nem vizsgálja, az ebből eredő károkért, valamint a letiltást megelőzően a jelszóval összefüggésben bekövetkezett károkért Hitelező nem felel.
10. Adós kötelezettségvállalási jogosultsága. Adós kijelenti, hogy a Szerződésben foglalt kötelezettségek vállalásához szükséges hatósági, valamint egyéb engedélyekkel rendelkezik, és a Szerződés aláírói – amennyiben nem magánszemélyek – társaságuk, intézményük, szervezetük nevében az ehhez szükséges felhatalmazással rendelkeznek.
11. Irányadó jog. Jelen Megállapodásra a Polgári Törvénykönyv, valamint az egyéb vonatkozó jogszabályok az irányadóak.
Adós | Hitelező |
Aláírás dátuma: | Aláírás dátuma: |
Előttünk, mint tanúk előtt:
Név: | Név: |
Cím: | Cím: |
Aláírás: | Aláírás: |