MAGÁNJOG

MAGÁNJOG

Xxxxxxx Xxxxxx

AZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEKBEN ALKALMAZOTT TISZTESSÉGTELEN KLAUZULÁK KÉRDÉSKÖRE

Összehasonlító jogi elemzés az európai, a francia és a ma-

∗

GYAR SZABÁLYOZÁS TÜKRÉBEN

BEVEZETÉS

Más területekhez képest viszonylag későn, egy évtizeddel a Római Szerződés aláírása után, jelent meg az első csírája1 annak az akkor még merész álomnak tűnő elképzelésnek, mely – folyamatos fejlődés eredményeképpen – zászlajára tűzte egy átfogó jellegű közösségi jogharmonizáció megvalósítását a magánjog területén.2 Az utóbbi évek tendenciájaként ez a harmonizáció a tagállamok ma- gánjogának a központi magját, a kötelmi jog általános részét is elérte. Ebben a folyamatban kiemelkedő jelentősége van az Európai Közösség (a továbbiakban: EK) által megalkotott, e tanulmányban tárgyalandó, a fogyasztókkal kötött szer- ződésekben tisztességtelennek minősülő feltételekről szóló irányelvnek3 (a to- vábbiakban: Irányelv), mely kötelezettséget jelent a tagállamokra nézve általános szerződési joguk egy fontos része arculatának átformálására.

Az irányelv mint közösségi jogharmonizációs eszköz sajátosságából adódóan a tagállamok maguk döntötték el, hogy hogyan viszik véghez ezen Irányelv transzpozícióját a belső jogukba. Ez adja a jelen összehasonlító jogi tanulmány létjogosultságát. Munkám így két célkitűzésen nyugszik: szándékom egyrészt az általános szerződési feltételekben alkalmazott tisztességtelen klauzulák proble- matikájának elemzése, s a szabályozásuk lehetőségeinek vizsgálata az EK ezen Irányelve nyomán, másrészt összehasonlító jogi elemzés arról, hogy egy alapító tagállam, Franciaország, és egy hamarosan csatlakozó ország, Magyarország, hogyan ültette át a fent nevezett Irányelvet a belső jogába, esetenként kitérve

∗ A szerző az ELTE ÁJK V. évfolyamos hallgatója. A dolgozat konzulense: Xxxxx Xxxxx és Xxxxxx Xxxxxx. A szerző köszönetet mond Xxxxxx Xxxxxxx professzor úrnak, az Institut des Hautes Etudes Européennes igazgatójának is, hogy lehetőséget nyújtott a strasbourgi Xxxxxx

Xxxxxxx Egyetemen az ezen tanulmány alapjául szolgáló kutatómunka jelentős részének elvég- zéséhez.

1

egyes más országok megoldásaira is. A jogösszehasonlítás azonban nem lehet öncélú: célunk ezzel elsősorban az, hogy megmutassuk, mennyiben szolgálhat modellként Magyarország számára a Franciaország általi transzpozíció és meny- nyiben használhatók fel az egyes jogi megoldások hazánkban. A téma jelentősé- gét növeli, hogy a szóban forgó Irányelv magyar jogba való átvétele révén első ízben került sor közösségi jogi elem közvetlen „beemelésére” a magyar Polgári Törvénykönyvbe.

A MAGÁNJOGI HARMONIZÁCIÓ ALAPJAI

A közösségi jogharmonizáció a magánjog területén a hatvanas évek végére nyú- lik vissza az első társasági jogi irányelv meghozatalával, s ma már több mint huszonöt olyan irányelvet4 tart számon az Európai Közösség, mely a magánjog valamely területét érinti (szerzői jog, iparjogvédelem, egyéni munkaviszony, stb.). A magánjog közösségi szintű harmonizációját alapvetően az EK dinami- kus fogyasztóvédelmi politikája legitimálja, mely utóbbinak jogi alapja a Római Szerződésen 95. (régi számozás szerinti 100/A. cikk) nyugszik.5 Ezen közösségi hatáskör legitimációjának megszilárdítása a Római Szerződés amszterdami mó- dosításával valósult meg.6 Ezzel összefüggésben két megjegyzést érdemes tenni: egyrészt a közösségi magánjogi harmonizáció csupán partikuláris területekre terjed ki, s kevéssé hatol a magánjog legbelső magjáig, az általános szerződési jogig, másrészt, ezen jogközelítés – összehasonlítva más területeken elért vív- mányokkal – igen lassúnak mondható. Ez a tempó persze érthető, ha arra gon- dolunk, hogy a Közösség négy különböző jogterületét (római/német, latin, skandináv és common law) kell valamilyen módon közös nevezőre hozni, s ezek mögött sokszor egymástól merőben eltérő jogi gondolkodás húzódik meg.

A fentiek kapcsán joggal merül föl a kérdés: hatékonyan lehet-e egy-egy szű- kebb területre koncentráló irányelvekkel „operálni” vagy célszerűbb volna va- lamely más eszközt választani az Európai Közösségben a jogharmonizáció megvalósítása érdekében?

A MAGÁNJOGI HARMONIZÁCIÓ MEGVALÓSÍTÁSÁNAK LEHETSÉGES IRÁNYAI

Vázoljuk fel tehát, hogy mely utak képzelhetők el az EK számára! Elképzelhető olyan nemzetközi szerződések megkötése, melyek az egyes tagállamok szerző- dési jogában fennálló eltérésekből adódó problémák megoldását szolgálják. En- nek egyik eszköze lehet olyan államközi egyezmény létrehozása, mely egységes nemzetközi magánjogi rendelkezések alapján utalja az adott szerződést valamely belső jog alkalmazási körébe. Erre vonatkozik a valamennyi tagállam által ratifi- kált 1980. évi Római Egyezmény a szerződésekre irányadó jog meghatározásáról,7 s

2

emellett áll az 1968. évi Brüsszeli Egyezmény,8 mely kijelöli, hogy az adott jogvitára mely bíróság illetékes.9

További opció nemzetközi szinten megalkotott, harmonizált anyagi jogi ren- delkezések bevezetése: ennek legfontosabb példáját a nemzetközi adásvételre vonatkozó Bécsi Vételi Egyezmény (CISG)10 képezi, melynek szabályai csak abban az esetben nem alkalmazhatóak az adott szerződésre, ha a felek más jog alkal- mazásában állapodtak meg.

Az Európai Bizottság a közelmúltban vázolta fel azokat a lehetséges elképze- léseket és javaslatokat, melyek az európai szerződési jog jövőjének kérdését érintik.11 Eszerint az EK azt az utat is választhatja, hogy egyáltalán nem dolgoz ki jogszabályokat ezen a területen, hanem a „laissez faire, laissez passer” elve alap- ján a piacra bízza a legalkalmasabb megoldások kialakulását. További lehetőség olyan közös szerződési jogi alapelvek kimunkálásának a támogatása az EK ré- széről, mely a nemzeti jogrendek közelítéséhez vezet. Ezen túlmenően a hatá- lyos jogszabályok javítása és finomítása is lehetséges. További opció új, mindent átfogó közösségi szintű jogi előírások kibocsátása. Ezektől függetlenül más megoldások is elképzelhetők, sőt a fenti elképzeléseket akár kombinálni is lehet egymással. Előfeltétel azonban, hogy az EK által hozott intézkedések meghoza- talának összhangban kell állniuk a szubszidiaritás és az arányosság elvével.12

Az Európai Parlament megítélése szerint az EK szempontjából releváns ma- gánjogi kérdések harmonizálásának legalkalmasabb módja a civilisztika egyes területeinek egy Európai Magánjogi Törvénykönyv („Europäisches Zivilgesetzbuch”;

„Code Civil Européen”; „European Civil Code”) formájában13 való egységesítése lenne. A felvetés ennek kapcsán magától adódik: mennyi idő szükséges az egy- séges közösségi magánjog kialakítására? Ha azt vesszük alapul, hogy a német Bürgerliches Gesetzbuch 25 év alatt készült el, az új holland Ptk. pedig negyven év munkájának a gyümölcse, s ezt még ma is csiszolják és finomítják, akkor talán érezhető a közösségi szintű magánjogi harmonizáció munkájának nagyságrend- je,14 ahol tizenöt (sőt az EK keleti bővítésével már huszonöt) különböző jog- rendszerrel rendelkező állam konszenzusát kell(ene) megteremteni.

Az eddig elmondottak fényében láthatjuk tehát, hogy a jogharmonizáció nem valósítható meg egyik napról a másikra, hanem csak egy hosszabb folyamat eredményeként, melyet állandó változás jellemez. Azonban már most célként jelölhető meg egy olyan közös európai jogi gondolkodás kialakítása, amelyhez az alapok lerakása a négy jogterület közösségiesítésével biztosítható.15

Az a megfontolás, hogy a tagállamok túlnyomó többségének szerződési joga hasonló koncepciókon és szabályozáson nyugszik16 jelenti a kiindulási pontját azon kezdeményezéseknek, melyeket egyrészt a Lando-Bizottság,17 másrészt pedig a Rómában székelő Institute for the International Unification of Private Law (UNIDROIT)18 neve fémjelez.19 Mindkettőről elmondható, hogy fennállásuk óta

3

nemzetközi elismerésre tettek szert, sőt nemegyszer a hivatkozási pont szerepét is betöltik.20

A KÖZÖSSÉGI HARMONIZÁCIÓ TERJESZKEDÉSE A KÖTELMI JOG ÁLTALÁNOS RÉSZE FELÉ

A fent kifejtettek alapján különös figyelmet érdemel a közösségi jogharmonizá- ció terjeszkedése a nemzeti magánjogok központi területe, a kötelmi jog általá- nos része felé. Ami az általános szerződési feltételeket (a továbbiakban: ÁSZF- ek) illeti, ezek ténylegesen a nemzeti magánjogok szívében helyezkednek el. Érthető tehát a tagállamok aggodalma az EK-nak ezen „féltve őrzött” szférájá- ban való előretörése kapcsán, hiszen a záróhatás elvének értelmében a tagállam- ok a brüsszeli jogalkotás terjeszkedésével fokozatosan lemondanak azon szuve- renitásukról, hogy az adott területen a jogukat a közösségi jogszabály tartalmá- val és céljával ellentétesen változtathassák. Éppen ezért jelent mérföldkövet, hogy az EK megalkotta az általunk elemzendő Irányelvet a fogyasztókkal kötött szerződésekben tisztességtelennek minősülő feltételekről. Ezen Irányelv meg- születését egyes szerzők egyenesen az egységes közösségi magánjog korszaká- nak nyitányaként („beginning of the era of a unified European Private Law”)21 értéke- lik, de még a „visszafogottabbak” is mérföldkő jelentőségűnek tartják.22

AZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEKRŐL ÁLTALÁBAN AZ ÁSZF-EK JELENTŐSÉGE ÉS SZEREPE A GAZDASÁGI ÉLETBEN

Hajlamosak vagyunk – talán hamis prekoncepciók alapján – úgy tekinteni, hogy az ÁSZF-ek alapvetően negatív jelenségei a gazdasági életnek. Mint minden sztereotípiában úgy ebben is van igazság, a dolog azonban ennél árnyaltabb. Először is vegyük szemügyre az ÁSZF-ek kialakulásának indítékait: a gazdasági életben létrejövő, nagy számú, hasonló típusú szerződéses kapcsolat váltja ki a szerződések szabványosításának igényét: ez úgy értendő, hogy egy vállalkozónak számos partnerrel van ugyanolyan vagy hasonló típusú szerződéses viszonya. Ez kezdetben a következő kötelmi kapcsolatoknál jelenik meg: munkaszerződés, biztosítási szerződés, fuvarozás és közszolgáltatások. Ennek tulajdonképpen csak fokozódása az, hogy a technika, a termelés s így ezek következtében a gaz- dasági kapcsolatok fejlődésével elemi szükség keletkezik a kötelmi viszonyok fokozatos ésszerűsítésére is, mely abban nyilvánul meg, hogy a hasonló típusú szerződéses kapcsolatok standardizálódnak. Az egyik fél diktál (pontosabban a piaci körülményeknek megfelelően kikalkulálja az árat), melyre a másik félnek – a vásárlónak – kétféle válasza lehet: vagy elfogadja a szerződési feltételeket vagy

4

nem szerződik. A tömegtermelés nagyságának a növekedése azt eredményezi tehát, hogy a gazdasági szereplők a szerződéses kapcsolatokat mindinkább ki- vonják a jogszabályok adta diszpozitív alternatívák alól, s egy ettől quasi függet- len rendszer jön létre.23

Gazdasági jelentőségét tekintve egyértelműnek tűnnek – s bővebb kifejtésre nem is szorulnak – az ÁSZF-eket tartalmazó szerződések jellemzői, melyek közül a következőket kell kiemelni: költségcsökkentő, időmegtakarító, bizonyta- lanságot és rizikót kiküszöbölő szerep, ily módon az ÁSZF-ek a hatékonyság növelésének eszközét képezik. Ezek az előnyök ugyan úgy tűnhetnek, hogy csak az ÁSZF-et készítő oldalán jelentkeznek, azonban ha a gazdálkodó szervezet oldalán ezáltal költségcsökkenés következik be, akkor az az árra is csökkentő hatással lesz, ami pedig már a fogyasztó oldalán (is) előny.

Itt érdemes kitérni arra is, hogy az ÁSZF-eket rendszerint az „átlag- fogyasztó” számára egyáltalán nem vagy csak nehezen érthető szaknyelvi for- mában fogalmazzák meg. Elvileg egy, a mindennapi életben előforduló szerző- dést egy nem jogvégzett személynek is értenie kellene. A precíz és jogilag egyér- telmű terminus technicusok használata azonban a jogbiztonság követelménye.

További sajátossága – mely már az ÁSZF-ek árnyoldalát érinti – hogy még ha egyenlően kétoldalú, szinallagmatikus kötelmekről beszélünk is, a tapasztalat azt mutatja, hogy az általános szerződési feltételeket kidolgozó fél a mérleg nyelvét valamelyest mindig a saját oldalára billenti.24 Magyarán ez azt jelenti, hogy a szerződés megkötésével az ÁSZF-eket megszabó fél jár jobban a szer- ződéskötéssel. Ennek korlátját egyrészt a törvényi tilalom jelentheti, vagy adott esetben a piaci verseny szabhatja meg. Ez utóbbi a gyakorlatban úgy érvényesül, hogy – mivel a másik piaci szereplő jobb általános szerződési feltételeket kínál számomra, ezért inkább vele szerződöm. A megváltozott körülmények miatt azonban a kiszolgáltatott fogyasztó védelmében már nem elegendő kizárólag a piac önkontrolljára hagyatkozni. Ennek kisegítésére hozott létre a jogalkotó törvényi korlátokat – így például, mint később látni fogjuk, az ÁSZF-ekben alkalmazott tisztességtelen klauzula tilalmát.

Az ÁSZF-ek jogrendszerbeli elhelyezkedése és fogalma

A francia jog szabályozása

Az általános szerződési feltételek („conditions générales”) kérdését a francia jog külön nem vonja szabályozása alá, hanem annak megítélésére, hogy azok egyál- talán a szerződés részévé váltak – e és, amennyiben igen, akkor milyen tarta- lommal,25 a szerződési jog általános és az egyes szerződésekre vonatkozó külö- nös – tehát szintén a Code civilben található – szabályai irányadók. Azokat a szer- ződéseket, melyek esetében a szerződési feltételeket az egyik fél előre meghatá-

5

rozta („rédigé par avance”) a jogtudomány „contrat d’adhésion”-nak26 nevezi (szem- ben a konszenzuális típusú „contrat de gré á gré”-vel27). Az uralkodó nézet szerint az ilyen típusú szerződések lényege abban áll, hogy az egyik fél előre megállapít- ja a szerződési feltételeket, a másik pedig – a francia szóhasználattal élve – csat- lakozik („adhérer”), anélkül, hogy ezeket módosíthatná.28 A jogtudomány egyes képviselői azonban elégtelennek ítélték a contrat d’adhésion-nak ezt az alapvetően jogi megközelítését és egy olyan meghatározást adtak erre, amely definíciójába vonja, hogy az egyik fél saját gazdasági helyzetének („situation de puissance économique”) kihasználásával írja elő a feltételeket, sőt fogalmi körébe vonja az olyan szerződéseket is, amelyeket kifejezetten visszaélésszerűen („par […] un abus de puissance économique”) oktrojált az egyik fél a másikra.29 Ez talán jobban megfelel a gazdasági élet valóságának, azonban megítélésem szerint ez a megha- tározás abból a szempontból bírálható, hogy szinte alapesetté teszi a visszaélés- szerűen köttetett contrat d’adhésion-t, holott a tisztességtelen klauzulá(ka)t tartal- mazó szabványszerződéseket – legalábbis elvileg – kivételeknek kellene tekinte- nünk.

Ami az ilyen típusú szerződéseket formailag illeti: megjelenhetnek ún. „cont- rat-type” formájában, ahol az egyik fél csak aláírja a másik által előre kidolgozott formanyomtatványt; olyan általános szerződési feltételekként, melyekre a szer- ződésben hivatkozás történik; vagy olyan kifüggesztett hirdetményként (pl. egy uszodában), amely a közönség, tehát a szerződő felek számára tartalmilag meg- ismerhető.30

Előzetesen már itt megjegyzendő, hogy az 1978-ban hatályba lépett fogyasz- tóvédelmi törvény31 alapvetően nem töri meg az általános szerződési jog alkal- mazásának a dominanciáját az ÁSZF-ek területén, ugyanis kizárólag abban az esetben avatkozik be a felek szerződéses viszonyába, amennyiben meghatáro- zott szerződésekben már elfogadhatatlan mértékben borul fel a szerződéses egyensúly („équilibre contractuel”). Ennek egyik esete a tisztességtelen feltétel(ek) („clause(s) abusive(s)”) alkalmazása szabványszerződésekben. Ez esetben a jogal- kotó abból a megfontolásból indul ki, hogy mivel a szerződést módosítás nélkül elfogadni kénytelen személy nincs olyan helyzetben, hogy ellenszegüljön, ezért számára ez esetben különleges jogszabályi védelem biztosítandó.

Az ÁSZF-ek jogrendszerbeli elhelyezkedése más országok jogában

Anélkül, hogy részletesebb elemzésükbe bocsátkoznánk, fontosnak tartjuk a kitérést arra, hogy két, egymástól merőben eltérő jogi tradícióval rendelkező EK-beli tagállam – Németország és az Egyesült Királyság – milyen jogi választ adott az ÁSZF-ek gazdasági életben való megjelenésének kihívásaira.

6

Német jog

Németországban a joggyakorlatot alapul véve alkottak meg egy különálló jog- szabályt, az 1976-ban elfogadott, majd 1977-ben hatályba lépett, az általános szerződési feltételeket szabályozó törvényt32 (Gesetz zur Regelung des Rechts der Allgemeinen Geschäftsbedingungen).33 A német jogalkotó a közelmúltban jelentős lépésre szánta el magát: a kötelmi jog reformja (Schuldrechtsreform) keretében az ÁSZF-ekre vonatkozó szabályozást – kisebb módosításokkal – beépítette a BGB-be34 (305-310. § BGB).35

Angol jog

Az angol jogban a gazdasági életben megjelenő ún. „standard form contract” vagy

„contract of adhesion”36 kontrolljára folyamatosan kialakult egy esetjog.37 Ezt alapul véve hozták meg az egymást kiegészítő Unfair Contract Terms Act 1977 – et (en- nek hatálya alá tartoznak mind a fogyasztói szerződéseknek, mind pedig a gaz- dálkodó szervezetek egymás közötti szerződéseinek tisztességtelen szerződési feltételei, azonban ez a törvény kizárólag a felelősség szabványszerződésekben való jogszerűtlen korlátozásának vagy kizárásának kérdésével foglalkozik38) és az 1994-ben elfogadott Unfair Terms in Consumer Contracts Regulations-t,39 mely utób- bi az általunk vizsgált Irányelv átvételét valósította meg a szigetországban, s amely exemplifikatíve nevesíti40 azokat a blankettaszerződésekben alkalmazott klauzulákat, melyek – bizonyos feltételek fennállása esetén41 – tisztességtelennek és ennek alapján semmisnek minősíthetőek. A felsorolás – az Irányelvben al- kalmazott módszerhez hasonlóan – csak iránymutató és nem kimerítő jellegű („indicative and non-exhausting list”).

A magyar jog vonatkozó rendelkezései

Amikor az ÁSZF-ek kodifikálásának mikéntje a hetvenes évek második felében felmerült, a magyar jogalkotó a Polgári Törvénykönyvbe (Ptk. 209. §) illesztés mellett döntött.42 Az ÁSZF-eknek a magánjogban ekként való szabályozása 1977-ben – ha figyelembe vesszük, hogy egyes nyugati államok is ekkor tettek hasonló lépéseket – nemcsak a szocialista országok között volt úttörő, hanem még a fejlett piacgazdaságokhoz viszonyítva is modernnek számított. Igaz, el kell ismerni, hogy a magyar kodifikáció a nyugatiakhoz képest szűkebb maradt, így például nem került sor az ÁSZF definíciójának, sem az „indokolatlan egyoldalú előny” fogalmának a meghatározására. Továbbá azáltal, hogy a jogalkotó az átfo- gó technikai jellegű rendezést nem valósította meg,43 a fogyasztók intézményes érdekvédelme nem oldódhatott meg.44 Ezeket a hiányosságokat igyekezett pó- tolni a Legfelsőbb Bíróság a GK 37. sz. kollégiumi állásfoglalásával.45

Az ÁSZF-ekkel kapcsolatos szabályozás újabb stációját a Ptk-t módosító 1997. évi CXLIX. törvény46 jelentette, mely a Preambuluma szerint „egyes szerző-

7

dési szabályok, különösen az általános szerződési feltételekre vonatkozó szabályozás korsze- rűsítésére érdekében, figyelemmel a fogyasztóvédelmi szempontokra” született. Ezen tör- vény iktatta be a 209/A-209/D. §-okat Polgári Törvénykönyvünkbe, s ezzel immáron a közösségi vívmányokra, az ún. acquis communautaire-re, konkrétan pedig az általunk tárgyalt Irányelvre támaszkodva adott új inspirációt a hazai fogyasztóvédelem számára. A Ptk. módosítás jogi alapját Magyarország azon vállalása jelentette, melyet az Európai Megállapodásban47 a közösségi joganyag- gal való harmonizációval kapcsolatban tett.

Egy szerződéses kikötés általános szerződési feltétel mivolta a Ptk. 209/C. §- a alapján csak akkor állapítható meg, amennyiben az két együttes követelmény- nek megfelel: teljesül az egyik kritérium, ha azt az egyik fél előre és egyoldalúan határozta meg, mégpedig úgy, hogy annak megalkotásában a másik nem mű- ködhetett közre. A másik kritérium az ilyen típusú szerződés előfordulásának gyakorisága, amikor a törvény arra utal, hogy a kidolgozó e feltételt több szer- ződés megkötése céljából munkálta ki. A törvényi definíció nem tartalmaz rest- rikciót sem a formát, sem a felek mibenlétét illetően: eszerint tehát mindegy, hogy blankettát vagy más típusú szerződést alkalmaz-e az ÁSZF-eket kidolgozó fél, másrészt szintén nem releváns, hogy az ÁSZF-ek létrehozója gazdasági sze- replő vagy pedig magánszemély. Ha tehát az adott kikötés megfelel a fenti – Ptk. 209/C. § szerinti – kettős kritériumnak, akkor az ÁSZF-nek minősül. Ami pedig az első kritériumot illeti, a jogirodalomban felmerült a kérdés, hogy pon- tos-e a Ptk. „nem működhetett közre” szóhasználata? Egyetérthetünk Xxxxx Xxxxx véleményével,48 hiszen az imént az idézett megfogalmazás alapján nem egyértelmű, hogy a lehetőség, az engedély, a jogosultság vagy a kompetencia hiányzott-e az ÁSZF-eket elfogadó fél oldalán vagy hogy ezen személynek a beleszólása objektíve megvalósíthatatlan volt-e a szerződési klauzulák létrehozá- sában. Az ehelyett alkalmazható „nem volt módja a klauzula tartalmát alakítani” (az Irányelv fordulatával: „keinen Einfluß auf [den] Inhalt [der Vertragsklausel] nehmen konnte”; „n’a […] pas pu avoir d’influence sur [le] contenu [de la clause]”; „has […] not been able to influence the substance of the term”) szóhasználat49 azért tekinthető helyesebb megközelítésnek, mert ez a gazdasági élet mindennapi gyakorlatát pontosabban tükrözi, hiszen a ÁSZF-eket elfogadó fél számára fel sem kínálta- tik az a lehetőség, hogy befolyásolhassa a szerződési klauzulákat, sőt a szab- ványszerződések tömeges jellege miatt a közreműködés lehetőségének a meg- adása objekíve is kivitelezhetetlen. Xxxxx Xxxxx ezenkívül a Ptk. vonatkozó sza- bályainak újragondolására tesz átfogó javaslatot,50 mikor egyrészt az ÁSZF-ek törvényi definíciójának szubsztanciális változtatását indítványozza, másrészt a Ptk. rendszerét tekintve helyesebbnek tartaná ezen meghatározásnak közvetle- nül a szerződés megkötésére vonatkozó legáltalánosabb szabályok utáni, egy Ptk. 205/A. §-ként, való beillesztését. Ezen javaslat közelíteni kívánja a Ptk. rendelkezéseit az Irányelv vonatkozó passzusaihoz. Ennek azon pozitív hoza-

8

déka lenne az imént említetteken túlmenően, hogy – mivel az EK-hoz való csat- lakozásunk pillanatától kezdve élő jogként alkalmazandó a teljes acquis communataire – ezért elkerülhető lenne Magyarországnak az Európai Bíróság elé citálása az Irányelv nem megfelelő transzpozíciója okán.

Az általános szerződési feltételek szerződés-tartalommá válása

A francia jog szabályozása

Mint fentebb kifejtettem, annak megítéléséhez, hogy az ÁSZF-ek a szerződés részévé váltak-e, s ha igen, akkor milyen tartalommal, a francia jog a kötelmi jog általános részének rendelkezéseire ill. az egyes szerződésekre vonatkozó külö- nös – a Code civilben található – szabályaira támaszkodik. Eszerint alapelvként érvényes az, hogy ahhoz, hogy az ÁSZF-ek a szerződés részévé váljanak, szük- ségeltetik a megismerés lehetősége és az elfogadás jogi ténye (ez lehetséges kife- jezett elfogadással vagy ráutaló magatartással is); a teljesítés kötelezettsége tehát a Code civil 1134. cikkéből adódik.

Amennyiben szabványszerződésről van szó, akkor a francia jog vélelmezi a conditions générales bevonását. Bizonyos körülmények között azonban az ÁSZF- ek nem válnak a szerződés részévé51: ez az eset áll fenn például, ha mindkét fél hivatkozik a saját ÁSZF-jeire és ezek egymásnak ellentmondanak (ún. blanket- ták csatája); továbbá ha az egyik fél nem reagál a másik által rendelkezésére bo- csátott ÁSZF-ekre, a hallgatás ugyanis nem értékelhető akaratnyilatkozatként. Ez utóbbi esetben azonban bizonyos körülmények között a hallgatás is minő- síthető egyetértésnek: amennyiben létezik egy ilyen bevett kereskedelmi szokás. Arra az esetre, ha egy szerződési klauzula kapcsán kétely merül föl annak tar- talmának az interpretációját illetően, a Code civilnek a szerződési jog általános részében (Livre III., Titre III.) található 1162. cikke szerint annak hátrányára rendeli az értelmezést, aki megalkotta (qui stipule/rédige) a szerződési feltételeket, és így értelemszerűen annak az előnyére, aki azokhoz csatlakozott (qui adhère). Ezenkívül a Code civil az adásvétel cím alatt (Livre III., Titre VI.) arról rendelkezik, hogy amennyiben egy szerződéses rendelkezés „homályos” vagy kétértelmű („obscur ou ambigue”), akkor azt az eladó hátrányára kell értelmezni (Code civil, 1602. cikk). A francia Xxx. ezen rendelkezései az általunk elemzett kérdéskört illetően annyiban relevánsak, hogy mindkét fenti esetben az a fél áll a jogalkotó védelmi vértje mögött, amelyik a szerződéses kapcsolatban nem befolyásolhatta a feltételeket, s így e tekintetben gyengébb pozícióban áll. Mind- emellett alapelvként érvényesül, hogy azt a felet terheli a bizonyítás kötelezett- sége, amelyik a conditions générales bevonására hivatkozik.

9

A magyar jog vonatkozó szabályai

Mivel a bírói gyakorlatban a Legfelsőbb Bíróság GK 37. sz. állásfoglalása I. és

XX. xxxxxx nyomán már alkalmazott tételként élt, ezért a jogalkalmazás számára tulajdonképpen nem jelentett újat a Ptk. vonatkozó szabályának kodifikációja.52 Eszerint (Ptk. 205. § (3) bek.) a szerződési kikötés abban az esetben válik a szerződés részévé, amennyiben két feltételnek együttesen megfelel: egyrészt az ÁSZF alkalmazójának lehetővé kell tennie, hogy a másik fél annak tartalmát megismerje (egy egyszerű példával élve: az uszodának jól látható helyen ki kell függesztenie az ÁSZF-jeit, hogy azokat a szerződő fél (a vendég) még a szerző- dés megkötése előtt (tehát a belépőjegy megvételét megelőzően) megismerhes- se), másrészt a másik félnek kifejezetten vagy ráutaló magatartással el kell azt fogadnia (az előző példát folytatva: azzal, hogy a vendég megveszi a belépője- gyet, az uszoda ÁSZF-et magára nézve kötelezőnek ismeri el). Ugyanezen állás- foglalás teszi a bíróság mérlegelésének tárgyává annak értékelését, hogy mely ráutaló magatartás minősül elfogadásnak az adott szakmában, ágazatban általá- nosan követett szokások tekintetében.53

Szintén a GK. 37. sz. állásfoglalásra támaszkodott a jogalkotó annak a pasz- szusnak a Ptk-ba illesztésénél is, mely megköveteli az ÁSZF-t alkalmazótól, hogy arról – amennyiben az a szokásos szerződési gyakorlattól, a szerződésre vonatkozó rendelkezésektől lényegesen vagy valamely korábban a felek között alkalmazott kikötéstől eltér – a másik felet tájékoztatni köteles, s a másik félnek ezután a külön figyelemfelhívó tájékoztatást követően azt kifejezetten el kell fogadnia ahhoz, hogy az a szerződés részévé váljon (Ptk. 205. § (5) bek.).

Egymásnak ellentmondó ÁSZF-ek esetében a GK. 37. sz. állásfoglalás III. pontja alapján a következők lehetségesek: ha azok nem lényeges feltételre vo- natkoznak, akkor egyik sem kerül alkalmazásra, s ilyenkor a jogszabályok diszpozitív rendelkezései lesznek irányadóak. Ezek hiányában a Ptk. 206. § (4) bek. alapján a szerződés feltételeit a bíróság is megállapíthatja. Ha azonban lé- nyeges feltételről van szó, és sem a felek nem állapodnak meg, sem pedig szer- ződéskötési kötelezettség nem áll fönn (ekkor a bíróság hozná létre a szerző- dést), akkor végső esetben a szerződés létre sem jön.

Amennyiben olyan szerződésről van szó, amely tartalmaz mind ÁSZF-eket, mind egyedi alku révén létrejött klauzulákat, s azok közül egyesek eltérnek egy- mástól, akkor a tárgyalásos alapon született kikötések érvényesülése kap priori- tást (Ptk. 205. § (6) bek.). Ha többértelmű klauzula kerül alkalmazásra az ÁSZF- ekben, akkor erre az esetre vonatkozik a GK.37. IV. pontjában kifejtett bírói érvelés alapján alkotott fogyasztóvédő passzus (Ptk. 207. § (2) bek.), mely sze- rint ha kétség merül föl egy szerződési kikötést illetően, akkor a fogyasztó szá- mára kedvezőbb értelmezést kell alkalmazni (in dubio contra proferentem elve).

10

Ami a bizonyítási terhet illeti, a Ptk. 209/D. §-a szerint az ÁSZF-t alkalmazó felet terheli annak bizonyítása, hogy a feltétel meghatározásában a másik fél közreműködött. Jogos a jogirodalom azon felvetése,54 hogy ezt az alapvetően fogyasztóvédelmi ihletésű szabályt helyesebb volna kizárólag a fogyasztói szer- ződésekre korlátozni, hiszen a jelenlegi passzus akár két nagyvállalat szerződéses kapcsolatában – a megszorítás hiánya miatt – is alkalmazásra kerülhet, amely azonban túlságosan tággá teszi a fogyasztóvédelmi rendelkezések alkalmazási körét.

Következtetések

a) Összehasonlítva más országok – így például Németország vagy Magyarország

– jogalkotásával, megállapítható, hogy a francia jog, azzal, hogy alapvetően az általános szerződési jog szabályait rendeli alkalmazni az ÁSZF-ekre, kodifikációs szinten – úgy tűnik – korántsem szentel(t) akkora figyelmet ezen kérdéskörnek. Ennek látszik ellentmondani az 1978-ban alkotott fogyasztóvé- delmi törvény, melyet később a Code de la consommationba is beillesztettek. Azon- ban – mint láttuk – ezen rendelkezések kifejezetten nem szabályozzák az ÁSZF-eket, s ily módon nem szorítják háttérbe a Code civil vonatkozó passzusa- it, s csak akkor avatkoznak be a felek szerződéses viszonyába, ha tisztességtelen kikötés áll a szerződésben. A francia jogalkotói megoldásnak azonban nem fel- tétlenül a figyelem alacsonyabb fokában rejlik az oka: feltehető, hogy a francia jogalkotó – ellentétben a magyarral, a némettel, stb. – nem kívánta megbontani a Code civil alapvetően diszpozitív szabályozási elven nyugvó, közel két évszáza- da fennálló egységét.

b) Megemlítendő még ezenkívül, hogy – anélkül, hogy ebből túlságosan messzemenő következtetéseket vonnánk le – a conditions générales-t tartalmazó adhéziós szerződés jogtudományi definícióján szemléletbeli eltérés érezhető: ellentétben a magyar jog törvényi fogalmával, a fentebb bemutatott francia meghatározás magában foglalja a visszaélésszerűen született szerződéseket is.

c) Ezenkívül a francia és a magyar jog fentebb tárgyalt jogintézményeinek (ld. ÁSZF-ek elfogadásának mikéntje, a blanketták csatája, a bizonyítási teher, in dubio contra proferentem elve érvényesülése) joghatásai alapjában véve hasonlato- sak, s ebből következően egy francia és egy magyar bíró ezek esetében egymás- sal egyező következtetésekre jutna egy eléje kerülő jogeset kapcsán. A két bíró azonban külön utakat járna be: míg a francia jogalkalmazó a Code civil szerződési joga általános szabályainak analógiájával és az egyes szerződésekre vonatkozó különös szabályok értelmezésével „operálna”, addig magyar kollégája a Ptk-ban kifejezetten az ÁSZF-ekre vonatkozó rendelkezések alapján végezné a szubszumciót.

11

d) Az eddigieket összefoglalva elmondható, hogy a magánjog fejlődéstörté- netét tekintve mérföldkőnek számít, hogy egyes országok arra a lépésre szánták el magukat, hogy az alapvetően diszpozitív szabályozású Polgári Törvény- könyvükbe a kogens szabályozásuk miatt tulajdonképpen testidegen ÁSZF-ekre vonatkozó rendelkezéseket illesszenek. Magyarország is ezt a döntést hozta: ami ennek az elvi oldalát illeti, a jogirodalom szerint alapjában véve helyesnek ítélhe- tő a Ptk-ban való elhelyezés, ami azonban a technikai megvalósítást illeti, azt számos kritika érte. Ezen bírálatokra az egyes jogintézmények tárgyalásánál fo- gunk utalni. Mint láttuk, a francia szabályozás e tekintetben külön utat jelent számos EK-tagállam és Magyarország megoldásához képest. Az, hogy a jogal- kotók többsége az ÁSZF-eknek a polgári törvénykönyvi szintű szabályozása mellett döntött, jelzi az aktív választ arra a kihívásra, amely a valamivel több, mint egy évszázaddal ezelőtt kezdődött fejlődés indukált. A szerződő felek kö- zötti gazdasági egyensúly felbomlása miatt ugyanis olyan, korábban megingatha- tatlannak tűnő alapelvek kérdőjeleződtek meg, mint a szerződési szabadság princípiuma vagy a szerződő felek egyenlőségének alaptézise kérdőjeleződtek meg. A fent bemutatott előnyei mellett azonban adhéziós szerződések sajátos- ságának55 tulajdonképpen természetes folyománya az, hogy azon fél, amelyik kidolgozza az ÁSZF-eket a saját versenyképességének és piaci pozíciójának javítása érdekében kísértést érez a vele – sokszor választás híján kénytelenségből

– szerződő, s gazdaságilag gyengébb féllel szemben tisztességtelen klauzulák alkalmazására. A megváltozott körülmények miatt kiszolgáltatottá vált fél (fo- gyasztó) védtelenségét egy idő után a szociális berendezkedésű állam azonban már nem nézhette tétlenül, s történetileg három választ adott erre: az állam ré- széről először a bírói gyakorlat munkálta ki a tisztességtelen klauzulákkal szem- beni fellépés lehetőségeit,56 ezután következett a nemzeti szintű jogalkotás, majd a harmadik fejlődési fázist pedig a közösségi jogalkotás57 jelentette.

Ez utóbbinak keretében került megalkotásra – a fent kifejtettek folyománya- ként – a fogyasztói szerződésekben alkalmazott tisztességtelen kikötésekről szóló 93/13/EGK irányelv.

A SZABVÁNYSZERZŐDÉSEKBEN ALKALMAZOTT TISZTESSÉG- TELEN KLAUZULÁK KÖZÖSSÉGI SZINTŰ SZABÁLYOZÁSA

A SZABÁLYOZÁS SZÜKSÉGESSÉGÉNEK OKAI

A szabványszerződésekben alkalmazott tisztességtelen klauzulák EK-szintű szabályozására az a felismerés adta az indítékot, hogy a tagállamok általános szerződési feltételeket legkülönbözőképpen lefedő szabályozása akadályát képe- zi a Római Szerződésben lefektetett olyan piac kialakításának, ahol a szolgáltatá-

12

sok, az áruk, a tőke és a személyek a határok figyelembevétele nélkül áramlanak. Ez a tagállami jogalkotási sokszínűség pedig az imént említett piacon kialakuló versenyre is visszahúzó hatással van.58 Ez a megállapítás könnyen belátható, ha arra gondolunk, hogy a fogyasztó – még ha esetleg valamivel alacsonyabb árral kecsegtetik is – bizalmatlan marad a másik tagállamban ajánlott áruval kapcso- latban, ha például nem tudja pontosan, hogy mely esetekben érvényesítheti kel- lékszavatossági igényét, milyen védelemben részesül ÁSZF-eket tartalmazó megállapodás megkötésénél, stb. Ezenkívül a Római Szerződés által célként kitűzött belső piac kialakításának ellentmondana, ha a tagállamok különböző- képpen ítélhetnének meg egyes általános szerződési feltételeket: az egyikben tisztességtelennek minősíthetné és ennek megfelelően szankcionálná azt a jogal- kotó, a másik országban pedig ugyanazon klauzula alkalmazása minden további nélkül megengedett lenne. Ezen megfontolások alapján vált elengedhetetlenné a fent felvázolt problémára a közösségi szintű megoldáskeresés, hiszen a nemzeti fogyasztóvédelmi szabályozások közvetlen hatással bírtak/bírnak az EK-n belü- li, országhatárokon átívelő versenyre.59

Mely eszköz a legalkalmasabb erre?

Az EK a fogyasztóvédelem megvalósítása érdekében, konkrétan pedig az ÁSZF-ekben rejlő tisztességtelen klauzulákkal szembeni védelem érdekében az irányelv eszköze mellett döntve alkotta meg a fogyasztói szerződésekben alkal- mazott tisztességtelen klauzulákkal foglalkozó jogszabályt. Ehelyütt érdemes kitérni arra, hogy mennyiben alkalmas az irányelv, mint közösségi jogalkotási forma azon szerepének a betöltésére, hogy a közösségi magánjog harmonizáció- jának hatékony eszköze lehessen. Itt abból kell kiindulnunk, hogy az Európai Közösségben mondhatni paradigma-váltás következett be a tekintetben, hogy hogyan kívánatos a magánjog egységesítése. Az EK szakítani kíván azon esz- közzel, mely a jogharmonizációt a hagyományos típusú – azonban csak a tagál- lamok belépését lehetővé tevő – nemzetközi egyezményekkel valósítja meg,60 s a direkt jogegységesítés mellett tört lándzsát.61 Ezen jogegységesítés fő jogi eszkö- ze az irányelv, mely rugalmassága miatt alkalmas ezen szerepének betöltésére.62 A direktívák nem alkotnak egységes, közvetlenül alkalmazható közösségi jogot, hanem csupán arra kötelezik a tagállamokat,63 hogy tartalmuknak megfelelően változtassanak jogszabályaikon. Az irányelv a tagállamok autonóm jogalkotását ugyan korlátozza, azonban átültetésének formáját és módját a tagállamra,64 s így tekintettel van a nemzeti sajátosságokra. Általa tehát európai indíttatású nemzeti jog keletkezik.

Érdemes technikai oldalról is rávilágítanunk arra, hogy a gyakorlatban ho- gyan valósul meg az imént felvázolt magánjogi közösségiesítés.65 Ez a követke- ző folyamatban írható le: miután közösségi szinten meghozzák az irányelvet, a

13

tagállamok ezt a nemzeti jogukba ültetik át. Mint utaltunk rá, a transzpozíciót illetően a tagállamok keze csak annyiban van megkötve, hogy a direktívában megfogalmazott célokat megvalósítsák, azonban az már az egyes országok ha- táskörébe tartozik, hogy ezt milyen jogalkotói megoldással érik el.66 A tagállami átvétellel azonban nem áll meg a folyamat, hiszen ekkor még csak papíron léte- zik a jog, a gyakorlatban még nem: rendkívül fontos szerepe van egyrészt a jo- got alkalmazó nemzeti bíróságoknak, különösképpen pedig a luxemburgi Bíró- ságnak van kiemelkedő a jogfejlesztő tevékenysége. A Római Szerződés 220. (régi 164.) és a 234. (régi 177) cikke alapján az Európai Bíróság rendelkezik ugyanis azzal a jogosítvánnyal, hogy egy direktívában lefektetett jogintézmény egységes értelmezését megadja – kivéve azt az esetet, ha az irányelvben kifeje- zett utalás található arra, hogy az adott fogalom a nemzeti jog szerint értelme- zendő (ld. Costa v. E.N.E.L.,67 továbbá Foglia v. Novello II68 jogeseteket) . A lu- xembourgi Bíróság ezen útmutató szerepe elengedhetetlen69 abból a szempont- ból, hogy minden tagállamban a nemzeti bíróságok egységesen alkalmazzák a közösségi jogot,70 hiszen ha tagállamonként különböző eredményre jutnának a jogalkalmazók, akkor a Római Szerződés által megjelölt cél, a határokat nem ismerő belső piac kialakítása kerülne veszélybe.

Az Irányelv meghozatalának jogi alapja

Az Irányelv megalkotásának jogi alapját a Római Szerződésnek a Maastrichti Szerződéssel beillesztett 129a cikke (jelenleg 153. cikk) adta, mely arról rendel- kezik, hogy a EK-ban a fogyasztóvédelem magas színvonalát kell elérni, kifeje- zetten erre irányuló, a fogyasztópolitika által meghatározott eszközökkel és mó- don, s ennek a védelemnek a fogyasztók érdekeire is ki kell terjednie.

Jelzésértékű, s megítélésem szerint a közösségi fogyasztóvédelem további fejlődésének akár alapfilozófiájaként is értelmezhető az a lépés, mely beemelte az EU Alapjogi Kartájába a magas szintű fogyasztóvédelem biztosításának köte- lezettségét az Unió részéről.71

A FOGYASZTÓI SZERZŐDÉSEKBEN ALKALMAZOTT TISZTES- SÉGTELEN KIKÖTÉSEKRŐL SZÓLÓ 93/13/EGK IRÁNYELV

Alapvetés az Irányelvről

Ezen Irányelv nem olvad bele a számtalan EK-jogszabály sorába, több szem- pontból kiemelkedik közülük: arra már fentebb utaltunk, hogy ez az egyik legje- lentősebb stációja a közösségi fogyasztóvédelemnek, s mérföldkövet jelent az európai magánjog harmonizációjának előrehaladásában is. Azért is nagy jelentő-

14

séggel bír, mert – ellentétben az eddigi fogyasztóvédelmi irányelvekkel, melyek hatálya csak igen specifikus területekre terjedt ki – olyan általános kérdésekkel foglalkozik, melyek a sokáig a tagállamok által féltve őrzött általános szerződési jogot érintik. Mindemellett azonban meg kell jegyezni, hogy a tagállamok több- ségében az Irányelv által lefedett terület jogi szabályozása nemzeti szinten már az Irányelv megalkotása előtt valamilyen formában létezett,72 azonban az egyes országok megoldásai egymástól eltérőek voltak.73

Az Irányelv célja

Az Irányelv azon alapvetésből táplálkozik, mely a felbomlott szerződési egyen- súly („équilibre contractuel”) visszaállításának és fenntartásának a szükségességét jelöli meg fő célkitűzésként. Ezt a célt a gazdálkodó szervezet („Gewerbetreibender”; „professionel”; „seller or supplier”) illetve fogyasztó („Verbraucher”, „consommateur” „consumer”) között kötött szerződésben (fogyasz- tói szerződés74) alkalmazott tisztességtelen szerződési klauzulákra vonatkozó tagállami szabályozások közelítése75 által kívánja elérni. Az Irányelv a fogyasztói szerződésekben csak azon tisztességtelen klauzulákkal szemben biztosít védel- met, amelyek nem a két fél közötti egyedi alku eredményeképpen, hanem az

„egyik fél diktál, másik elfogad” módszerével jöttek létre. Ez az Irányelvben úgy konkretizálódik, hogy az „árukat vásárlókat és a szolgáltatásokat igénybe vevőket védeni kell az eladó ill. szolgáltató hatalmi visszaéléseitől, különösen az eladó ill. szolgáltató által egyoldalúan kialakított szabványszerződésektől és a szerződésekben rögzített jogok és kötele- zettségek tisztességtelen kizárásától” (Irányelv, Preambulum, 13. bek.).

Minimális jogharmonizáció

Az Irányelv ún. minimális jogharmonizálásra,76 nem pedig teljes jogharmonizá- lásra törekszik. Ez alatt az értendő, hogy a tagállamok számára biztosított annak lehetősége, hogy az átvétel során nemzeti jogukba egy magasabb védelmi fokú szabályozást ültessenek.77 Megjegyzendő, hogy az Irányelvnek ezen rendelkezé- sét arra hivatkozva érte bírálat a jogirodalom részéről,78 hogy a gazdasági érde- keket hosszú távon csak a teljes harmonizáció szolgálja igazán. Ez teszi ugyanis lehetővé a vállalatoknak, hogy az EK piacán határokon átívelően vállalkozhas- sanak, anélkül, hogy a nemzetileg különböző fogyasztóvédelmi rendelkezésekkel bajlódniuk kelljen.

15

HOGYAN VETTÉK ÁT AZ IRÁNYELVET A TAGÁLLAMOK?

Az Irányelv átvétele a francia jogba79

A fogyasztónak a tisztességtelen szerződési feltételekkel szembeni védelme már az 1978-as fogyasztóvédelmi törvényben megtalálható volt,80 majd ezt a szabá- lyozást emelték be a Code de la consommation-ba.81 Ami a Code de la consommation-t82 illeti, első ránézésre egy kódexnek tűnik, a valóság azonban az, hogy ez egy tör- vényekből és rendeletekből álló, tematikailag strukturált gyűjtemény, melyben a jogszabályok ugyan mind a fogyasztóvédelemmel/fogyasztással (consommation) kapcsolatosak, azonban nemcsak magánjogi természetűek, hanem részben igaz- gatásiak is. Így tehát nem egy kódex jött létre, hanem tulajdonképpen egy antikodifikáció született.83 Ezeket a szakaszokat (Code de la consommation, art L. 132-1-től L.135-1-ig) módosította az Irányelv alapján hozott 1995-ös törvény.84

Más tagállamok megoldásai

Mint arra fentebb már utaltunk, Németország85 és Hollandia86 a polgári tör- vénykönyvükbe „emelték be” az Irányelv rendelkezéseit, Portugália87 és Auszt- ria88 egy külön törvényt hoztak, Nagy-Britannia pedig egy rendelet meghozata- lával egészítette ki a már meglévő tisztességtelen szerződési feltételek kérdéskö- rének szabályozását. Luxemburg oly módon járt külön utat, hogy ennek kettő- nek – tehát Ptk-ba emelésnek és a külön törvényben szabályozásnak – a kombi- nációját valósította meg.89

Az Irányelv magyar átvétele

A hazai polgári jogi kodifikáció történetében ezen Irányelv átvételének abból a szempontból van különös jelentősége – mint arra a bevezetőben már utaltunk – hogy ily közvetlen módon első ízben vett át a magyar jogalkotó közösségi jogi elemet a Ptk-ba. A hazai transzpozíció keretét Magyarország, mint közeljövő- ben az EU-hoz csatlakozó állam azon kötelezettsége jelentette, melyet az Euró- pai Megállapodásban90 vállalt. Ennek értelmében a magyar jogrendszer fokoza- tosan az acquis communautaire-hez közelítendő.

Az Irányelv átvételének Magyarországon két szintje különítendő el: ez egyik szintet a Ptk. – és emellett a Ptké. – szabályai91 jelentik, a másik szintet pedig a fogyasztóvédelemre vonatkozó speciális szabályok92 képezik. Ami a szabályozás gerincét illeti, a magyar jogalkotó a Ptk-ba illesztés mellett döntött, emellett a Ptk-t módosító törvényben93 felhatalmazta a Kormányt, egy, a Ptk-t kiegészítő, technikai jellegű rendelet megalkotására.

16

Következtetések

Az Európai Bizottság az egyes tagállamoknak az Irányelv átvételénél alkalma- zott megoldásait annak érdekében kíséri figyelemmel, hogy ezáltal biztosítsa a közösségi jognak az Irányelvben meghatározott szempontok szerinti egységes érvényesülését az EK teljes területén. Az Európai Bizottság, megvizsgálva az Irányelv átültetését az egyes belső jogokba, valamennyi (!) tagállam ellen eljárást volt kénytelen kezdeményezni az Európai Bíróság előtt a hiányos vagy hibás transzpozíció okán.94 Ennek hatására a tagállamok többsége megfelelően módo- sította a jogszabályait.95 A fentiekből mindenesetre leszűrhető, hogy egy olyan irányelvről van szó, amelynek helyes transzpozíciójához rendkívül átgondolt jogalkotói munkára van szükség.

Azonban az Irányelv puszta átvételével – még ha helyesen történt is az meg

– még nem válnak élő joggá a nemzeti jogszabályok passzusai. Az Irányelv alap- ján átültetett jogintézmények értelmezésénél – tekintve a tagállamok különböző jogi tradícióját – az egyes országok bíróságai rendkívül különböző eredmények- re juthatnak. Példaként említhető a bona fides („Treu und Glauben”; „bonne fois”;

„good faith”; „jóhiszeműség és tisztesség”96) alapelve, mely mögött az egyes álla- mokban sokszor egymásnak ellentmondó értelmezések húzódhatnak meg. Amennyiben pedig a nemzeti bíróságok ugyanazon jogintézmény értelmezésé- nél különféle eredményre jutnak, akkor az Irányelvben lefektetett célnak éppen az ellenkezője valósul meg: a gazdasági életben résztvevők elbizonytalanodnak, s ez nemhogy elősegíti, hanem kifejezetten hátráltatja a célként megjelölt, „EK- n belüli államhatárokat nem ismerő kereskedelem” teljeskörű megvalósításának az elérését. Habár a tagállamokban a nemzeti bíróságok rendelkeznek a jog ér- telmezésének és alkalmazásának monopóliumával, de ezen tevékenységüket az – az Európai Bíróság joggyakorlatán nyugvó (ehhez lásd a következő jogeseteket: Harz v. Deutsche Tradax97; Xxx Xxxxxx and Xxxxxx v. Land Nordrein-Westphalen98; Marleasing v. Comercial Internacional de alimentación99; Faccini Dori100; El Corte Inglès

S.A. v. Xxxxxxxxx Xxxxxxx Rivero101) – kötelezettség terheli, hogy hazai jogukat csak az Irányelv szellemének megfelelően interpretálhatják.

A RENDELKEZÉSEK HATÁLYA AZ IRÁNYELV HATÁLYA

Mint azt fentebb már említettük, az Irányelv célja a fogyasztói szerződésekben alkalmazott tisztességtelen klauzulákkal szembeni védelem harmonizálása az EK tagállamaiban.

17

Az Irányelv alkalmazása csak a fogyasztói szerződéseket,102 s különösen csak azokat a szerződési feltételeket érinti, melyeket a gazdálkodó szervezet és a fo- gyasztó nem tárgyalt meg.103

Ehelyütt látszik indokoltnak a fogyasztó és a gazdálkodó szervezet fogalmá- nak meghatározása. Az Irányelv 2. cikkének b) pontja alapján fogyasztónak („Verbraucher”, „consommateur”, „consumer”) minősül az a természetes személy, aki nem az üzleti vagy szakmai tevékenysége körébe eső célból köti meg az Irányelv hatálya alá tartozó szerződést. Gazdálkodó szervezetnek („Gewerbetreibender”,

„professionnel”, „seller or supplier”) az Irányelv 2. cikkének c) pontja szerint az a természetes vagy jogi személy minősül, aki a szerződés megkötésénél saját vál- lalkozói/üzleti vagy szakmai tevékenységi körében jár el, függetlenül attól, hogy vállalkozása a magán- vagy a közjog hatálya alá tartozik-e.

Arra, hogy mely kikötések tekintendők a felek által meg nem tárgyaltnak, az Irányelv 3. cikkének (2) bekezdése nyújt útmutatást: „ha az már előre megfogalma- zásra került és a fogyasztónak ezért – különösen egy előre elkészített szabványszerződés keretében – nem volt módja/lehetősége annak tartalmát befolyásolni”. Mint arra fentebb már utaltunk, az Irányelv 8. cikke alapján a tagállamoknak lehetősége van – szi- gorúbb előírások által – magasabb szintű fogyasztóvédelmet biztosítani,104 ebből következően tehát megengedett olyan tagállami szabályozás is, mely hatálya alá vonja az olyan szerződési klauzulákat is, melyek a felek egyedi alkuja eredmé- nyeképpen születtek.

Azonban az, hogy egyes klauzulák a felek közötti tárgyalás során születtek, még nem zárja ki az Irányelv alkalmazhatóságát a többi egyedileg ki nem alku- dott szerződési klauzula vonatkozásában.105 Mindemellett megemlítendő, hogy az sem releváns, hogy milyen az alakisága a szabványszerződésnek és hogy az általános szerződési feltételek egy vagy több dokumentumban találhatóak-e.106

Itt említendő még, hogy az Irányelv bizonyos klauzulákat és meghatározott szerződéstípusokat (munkaszerződéseket, az öröklési, a családi és a társasági jogi szerződéseket)107 nem vonja szabályozási körébe.

A FRANCIA JOG IRÁNYADÓ SZABÁLYAI

Az Irányelvtől eltérve a francia rendelkezések hatálya lényegesen tágabb, ugyan- is bármely olyan szerződést lefednek, mely vállalkozó ill. ún. non-professionnel (ez alatt az a vállalkozó értendő, aki olyan szerződést köt, mely nem tartozik a szakmai kompetenciája körébe108) és fogyasztó között köttetik.109 Ily módon tehát nem releváns az, hogy az adott tisztességtelen klauzulát tartalmazó szer- ződésnek milyen a típusa, formája vagy mi a tárgya.110 Egyetlen megkötés érvé- nyesül a francia jog szerint: a szerződésnek magánjoginak kell lennie.111

Ami a fogyasztó fogalmát illeti, a jogtudományi meghatározás szerint azok a személyek tartoznak ide, akik személyes szükségletük kielégítése érdekében köt-

18

nek szerződést.112 A gazdálkodó szervezet definíciójába pedig az a jogi vagy természetes személy tartozik, aki a vállalkozása szükségleteit elégíti ki az adott szerződés megkötésével.113

A MAGYAR JOG IRÁNYADÓ RENDELKEZÉSEI

A Ptk. szabályai – kihasználva az Irányelv adta mozgástér lehetőségét – nem- csak a fogyasztói szerződésekre vonatkoznak, hanem hatályuk alá vonják bár- mely szerződéses kapcsolatban alkalmazott ÁSZF-et is. Itt látszik indokoltnak a fogyasztói szerződés definiálása, melyet a közelmúltban illesztett a jogalkotó a Ptk-ba (685. § e) pontja): eszerint „fogyasztói szerződés az a szerződés, amely fogyasztó és olyan személy között jön létre, aki (amely) a szerződést gazdasági vagy szakmai tevékenységi körében köti; […]”.114

Ellentétben az Irányelvvel, melynek célja a szerződő felek által egyedileg nem megtárgyalt klauzulák tisztességtelensége elleni védelem biztosítása a fogyasztó számára, a magyar jogalkotó a fogyasztói szerződések azon feltételeinél is vé- delmet ad a fogyasztónak („a fogyasztó megtámadhatja”, Ptk. 209/A. §), amely nem minősül ÁSZF-nek, tehát ha egyedi alku eredményeképpen jött létre. A jogiro- dalom ezt a megoldást éles kritikával illette,115 azzal érvelve, hogy a magyar jog- alkotó ezzel inkoherenciát vitt Polgári Törvénykönyvünkbe.

A korábbi meghatározás szerint fogyasztónak a Ptk. 685. § d) pontja alapján

„a 387-388. §-ok [közüzemi szerződés] alkalmazása kivételével a gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül szerződéskötő személy” minősült. A magyar jogalkotó a kö- zelmúltban a következőképpen finomított ezen a meghatározáson116: „fogyasztó: a gazdasági vagy szakmai tevékenysége körén kívül eső célból szerződést kötő személy”. Lát- ható tehát, hogy a jogalkotó egyrészt „kiejtette” a közüzemi szerződés kivételét, másrészt pedig új fordulatot emelt be a definícióba. Ez a módosítás ugyan for- mailag novumot jelent a Ptk-ban, azonban materiális értelemben nem jelent olyan változást, amely arra engedne következtetni, hogy a joggyakorlatban különösebb paradigmaváltásra kellene számítani e tekintetben. Ezen újítás ugyan közelítés- ként értékelhető az Irányelv meghatározásához, azonban a magyar fogalom – ellentétben az Irányelvvel – nem tartalmazza azt a feltételt, hogy a fogyasztónak természetes személynek kell lennie. A Ptk-beli meghatározásból következően ezért nemcsak természetes, de nem természetes személy is lehet fogyasztó és válhat így a fogyasztói szerződés alanyává. Ennek kapcsán – megítélésem sze- rint – jogos kritikák érték a magyar jogalkotót: Xxxxx Xxxxx elengedhetetlennek véli a „természetes személy” beépítését hatályos jogunkba,117 Xxxxxx Xxxxxx pe- dig a magyarítás mellett érvel, mikor azt javasolja, hogy a „vállalkozási vagy szak- mai tevékenység” fordulat alkalmazása a „gazdasági vagy szakmai tevékenység” szó- használat helyett nyelvileg jobban visszaadná az Irányelvben alkalmazott „trade, business or profession” fogalmát.118

19

Ami a gazdálkodó szervezet fogalmát illeti, ezt a Ptk. kifejezetten nem defi- niálja, hanem egy zártkörű felsorolást ad arra, hogy mely társasági típusok tar- tozhatnak ide (ld. Ptk. 685. § c) pont).

A SZERZŐDÉSI KIKÖTÉS TISZTESSÉGTELENSÉGÉNEK MEGÁLLAPÍTÁSA

Az Irányelv szerint tisztességtelennek minősülő szerződési kikötésre vonatkozó rendelkezések

Mint azt a fentiekben kifejtettük, az Irányelv szerint csak azokban a szerződé- sekben vizsgálható a kikötések tisztességtelensége, amelyek a fogyasztók és gaz- dálkodó szervek között (fogyasztói szerződések) jöttek létre.

Az Irányelv két irányból közelíti meg a tisztességtelenség kérdését: egyrészt egy általános szabály (VII.1.1.), másrészt egy konkrét szerződési kikötéseket tartalmazó lista (VII.1.2.) alkalmazását rendeli el arra, hogy meghatározza egy adott szerződéses kikötés tisztességtelen mivoltát. Vannak azonban bizonyos kikötések, továbbá szerződéstípusok, melyek az Irányelv szerint nem vizsgálha- tók a tisztességtelenség szempontjából (VII.1.3.).

A tisztességtelenség általános szabálya

A tisztességtelenség (tisztességtelen: „mißbräuchlich”; „abusif”; „unfair”) úgy való- sul meg, hogy az egyik fél, – bizonyos, a jog által tisztességtelennek minősített klauzulák bevonásával – a maga oldalára billenti a szerződéses egyensúly mérle- gét. Mint fentebb ismertettük, az Irányelv célja ezen szerződéses egyensúly visz- szaállítása. A gazdálkodó szervezet és a fogyasztó közötti szerződésben alkal- mazott nem egyedi alku eredményeképpen létrejött119 kikötést az Irányelv 3. cikke szerint akkor kell tisztességtelennek tekinteni, ha az a jóhiszeműség és tisztesség („Treu und Glauben”; „bonne fois”; „good faith”) követelményébe ütközik, s ezáltal a szerződő felek jogai és kötelezettségei között jelentős aránytalanság keletkezik és ez az aránytalanság a fogyasztó hátrányára jelentkezik.

Mivel a tisztességtelenség definícióját az Irányelvben rendkívül tágan hatá- rozták meg, ezért támpontot nyújt, hogy a tisztességtelenség egyik fogalmi ele- mének, a jóhiszeműség és tisztesség követelményébe ütközésnek a megállapításánál vizsgálni kell a szerződő felek alkupozícióját, ennek az alkupozíciónak az erős- ségét, továbbá azt, hogy a fogyasztót befolyásolták-e abban, hogy elfogadja a szerződési feltételeket, ezenkívül, hogy a szolgáltatás teljesítésére a fogyasztó külön megrendelése alapján került-e sor.120 A jóhiszeműség és tisztesség köve- telményébe tartozik az Irányelv Preambulumának 20. bekezdése szerint az is,

20

hogy a fél méltányosan és igazságosan („loyal und xxxxxx”; „loyale et équitable”; „fairly and equitably”) viszonyuljon a partneréhez, figyelembe véve annak jogos érdekeit. Az Irányelv ezen passzusa és a 4. cikk (1) bekezdése kiindulópontot jelent ugyan a tisztességtelenség megállapításához, de emellett elengedhetetlen az is, hogy az Európai Bíróság vezérlő elvet fogalmazzon az összes nemzeti bíróság számára, mely irányadó „lakmuszpapírként” szolgálna egy klauzula tisztességtelenségének megállapításához. Klauer megítélése szerint ennek kialakításában központi sze- repet fog játszani az, hogy milyen fogyasztói típust fog alapul venni az Európai Bíróság.121 Itt a következő két fogyasztói típus merülhet föl: az egyik egy éssze- rű, „felvilágosult” („reasonable and enlightened”) típus, akiről feltételezhető, hogy elég jól informált a fogyasztói jogokat és kötelezettségeket illetően, s így kevés jogi többletvédelemre van szüksége; a másik fogyasztói típus pedig egy könnyen befolyásolható, hiszékeny, alacsony iskolázottsággal rendelkező személyt feltéte- lez, s így neki jelentős jogi többletvédelemre van szüksége. A fenti típus megha- tározása annak a mércének a kialakításához szükséges, mely megszabja, hogy mely klauzula tekinthető/tekintendő tisztességtelennek. Klauer véleménye sze- rint még nem lehet megjósolni, hogy az Európai Bíróság melyik fogyasztói tí- pust fogja alapul venni.122 Csupán más jogterületek, így az áruk szabad áramlása és a tisztességtelen verseny körében született jogesetek alapján találgathatunk, hogy mely utat fog követni a közösségi jogalkalmazó: az Európai Bíróság egyes esetekben egy ésszerű és „felvilágosult” európai fogyasztó típusát vázolta fel (ld. GB-INNO-BN-ügy123; továbbá Schutzverband gegen das Unwesen in der Wirtschaft v. Xxxx Xxxxxx-ügy124), egy közelmúltbeli jogeset kapcsán (Gut Springheide v. Oberkreisdirektion125) viszont „lejjebb vitte” az európai fogyasztói típus mércéjét, mikor azt átlagosan tájékozottnak, átlagosan megfontoltnak és átlagosan éssze- rűnek („averagely informed, considerate and reasonable average consumer”) tekintette.

Az Irányelv melléklete a tisztességtelen szerződési kikötésekről

Az Irányelv mellékletében található lista olyan szerződési klauzulákat említ, me- lyek tisztességtelennek minősülnek/minősülhetnek. Ennek a listának két sajá- tosságát kell kiemelni: egyrészt nem taxatív felsorolást tartalmaz (tehát ott nem nevesített klauzula is minősülhet tisztességtelennek), másrészt ezek nem bírnak kötelező erővel (a tagállamoknak csak iránymutatást adnak az Irányelv köny- nyebb átvétele érdekében).

Mely esetekben nem minősíthető tisztességtelennek egy szerződési klauzula?

Az Irányelv alapján az adott kikötés tisztességtelenségének a megítélése nem vonatkozhat sem a szerződéses főszolgáltatás kikötésének, sem pedig a szolgál- tatás és ellenszolgáltatás közötti arányosságnak (az ár tekintetében) a felülvizsgá- latára, amennyiben ezeket világosan és érthetően fogalmazták meg.126 Az Euró-

21

pai Bizottság jelentéséből kiderül, hogy egyes tagállamok (Dánia, Spanyolország, Finnország, Luxemburg, Portugália, Svédország) az Irányelvnek ezt a rendelke- zését nem ültették át belső jogukba. A jelentés azonban utal arra, hogy a tapasz- talatok szerint ebből egyik országban sem keletkeztek jogalkalmazási nehézsé- gek.127

A FRANCIA JOGNAK A TISZTESSÉGTELENNEK MINŐSÜLŐ SZERZŐDÉSES KI- KÖTÉSEKRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEI

A tisztességtelenség megállapításának általános szabálya

A fent említett 1995-ös törvény által módosított rendelkezések közé tartozik a tisztességtelen feltétel fogalmának a pontosítása: így a jelenlegi definíció tisztes- ségtelen kikötésnek („clauses abusives”128) minősíti azokat a gazdálkodó szervezet ill. az ún. non-professionnel és a fogyasztó között alkalmazott szerződési klauzulá- kat, melyek tárgya vagy lehetséges hatása a felek közötti jogok és kötelezettsé- gek szerződéses egyensúlyának jelentős felborítása („déséquilibre significatif”129 a korábbi „avantage excessif” helyett).130

Eszerint tehát a tisztességtelenség fogalmának lényege, hogy a fent meghatá- rozott személyek között köttessen, s indifferens, hogy egy olyan klauzuláról van-e szó, amelynek a kialakításába az egyik fél bele sem szólhatott vagy pedig az adott kikötés alku tárgyát képezte-e („clauses négociées gré à gré”). A tisztességte- lenség megállapításánál vizsgálandók a szerződéskötés körülményei, továbbá az, hogy a szerződéses egyensúly felborulása a szerződés egészét tekintve történt- e.131

A francia jogban fogalmilag el kell különíteni a tisztességtelen szerződési kla- uzulákat („clauses abusives”) a tiltott szerződési kikötésektől („clauses illicites”).132 Egy törvény általi tiltás esetén a jogszabályi passzus és az adott klauzula egysze- rű összevetésével megállapítható az adott kikötés jogellenessége, egy tisztesség- telen kikötés azonban első ránézésre nem feltétlenül tűnik nem megengedett- nek: tekintve, hogy a tisztességtelenség fogalmának meghatározására egy általá- nos szabály133 vonatkozik, a külön lista („Annexe á la Code de la consommation”) pedig csak iránymutató és nem kimerítő felsorolás („indicative et non exhaustive”), bírói mérlegelés tárgya ebbéli mivoltának megállapítása. A bírói mérlegelés e tárgykörben történő törvényi szintű elismerése ugyan csak a hivatkozott 1995- ös jogszabállyal valósult meg, ez azonban a joggyakorlatban már egy 1987-es Cour de cassation ítélet134 óta létezett. Ennek értelmében tehát nem feltétlenül szükséges, hogy egy konkrét klauzula tisztességtelen mivoltát egy jogszabály állapítsa meg, elégséges az, ha a bíróság döntése meghozatalánál a Code de la consommation L. 132-1. cikke generálklauzulájára támaszkodik.

22

Végül érdemes megjegyezni, hogy más formái is alkalmazhatóak a tisztesség- telen szerződési klauzulák elleni fellépésnek: általános bírói gyakorlatot jelent Franciaországban,135 hogy amennyiben egy tisztességtelennek tűnő szerződéses kikötés nem vonható a Code de la consommation L. 132-1 cikke szerinti általános szabály hatálya alá, akkor az árak és a verseny szabadságáról szóló rendelet136

„hívható segítségül”, melynek 7. cikke lehetővé teszi az olyan szerződéses kikö- tés semmissé nyilvánítását, mely valamilyen formában akadályozza, korlátozza vagy torzítja a versenyt.

Megemlítendő azonban, hogy – összhangban az Irányelv rendelkezéseivel – a Code le la consommation szerint a tisztességtelenség vizsgálata nem alkal- mazható a szerződés főtárgyára („l’objet principal du contrat”), sem pedig az áruért vagy szolgáltatásért nyújtott ár adekvát mivoltára („l’adéquation du prix ou de la rémunération au bien vendu ou au service offert”).137 Ez azonban nem zárja ki azt, hogy ha például az ár meghatározás a megállapodásban nem pontosan történt, akkor ezen klauzula emiatt tisztességtelennek minősülhessen.

A tisztességtelenség kontrolljának további módjai

Rendeleti úton történő szabályozás

A Conseil d’État az alább tárgyalandó Commission des clauses abusives véleményének kikérése után meghatározhat bizonyos szerződési kikötés típusokat, melyeket tisztességtelennek kell tekinteni.138 Ez esetben tehát meg van kötve a bíró keze, s nem ítélkezhet az adott rendelet meghatározásától eltérően.

A Commission des clauses abusives szerepe

A tisztességtelen szerződési feltételek kapcsán elemzendő a „Tisztességtelen szerződési feltételekkel foglalkozó bizottság” („Commission des clauses abusives”, a továbbiakban: Bizottság) tevékenysége is. Ezen Bizottságot a fentebb már tárgyalt 1978-as fogyasztóvédelmi törvénnyel hozták létre,139 s egyrészt a folyamatos reformoknak, másrészt aktív tevékenységének140 köszönhetően jelentősége an- nak ellenére is egyre növekedett, hogy tulajdonképpen csak konzultatív szerepet szánt neki a francia jogalkotó.141 A Bizottság tanácsadó szerepe abban nyilvánul meg, hogy – akár hivatalból, akár a fogyasztóvédelmi miniszter,142 a fogyasztói érdekvédelmi szervezetek vagy maguk a gazdálkodó szervezetek, sőt közel egy évtizede akár a bíróság kérésére143 is – véleményt nyilvánít az ÁSZF-ek tisztes- ségtelenségének kérdésében: így ajánlásokat144 bocsát ki vagy – mint azt fentebb láttuk – javaslatokat tehet a Conseil d’État-nak. A Bizottság által kiadott ajánlá- sok145 jogilag ugyan nem bírnak kötelező erővel,146 azonban de facto mégis jelen- tős hatást tudhatnak magukénak a gazdasági életben: általános tendenciának bizonyult, hogy ezen ajánlások alapján az ÁSZF-eket alkalmazók felülvizsgálták

23

és szükség esetén módosították adhéziós szerződéseik egyes tisztességtelen kla- uzuláit.147 A Bizottság jelentősége abban is megmutatkozik, hogy tevékenysége nem marad partikuláris szegmensekre kiterjedő, hanem a legkülönfélébb terüle- teket is átfogja: biztosítás, kölcsönügyletek, bérleti szerződések, stb.

Ezenkívül a Bizottság még országhatárokon túlnyúlóan is képes befolyásolás- ra: hatékony működésének hatásán felbuzdulva Belgium is létrehozott egy ha- sonló szerepkörrel rendelkező testületet 1991-ben.

A MAGYAR JOG IRÁNYADÓ RENDELKEZÉSEI

A magyar jog módszerét tekintve az Irányelvhez hasonlóan közelíti meg a tisz- tességtelenség megállapításának kérdését: egyrészt általános szabályt határoz meg (VII.3.1.), másrészt egy konkrét szerződési klauzulákat tartalmazó lista alkalmazását rendeli (VII.3.2.); bizonyos kikötések pedig nem vehetők górcső alá a tisztességtelenség szempontjából (VII.3.3.).

A tisztességtelenség megállapításának általános szabálya

Egy szerződési klauzula tisztességtelen mivoltát a Ptk. szerint (Ptk. 209/B. § (1)-(3) bek.) két kritérium együttes fennállása alapján lehet megállapítani: egy- részt az egyik fél jóhiszemű joggyakorlás elvét sértő magatartása, másrészt ezen magatartás kapcsán a megállapodásban rögzített jogosultságok és kötelezettsé- gek egyensúlyának a felbomlása („a feleknek a szerződésből eredő jogosultságai és köte- lezettségei egyoldalúan és indokolatlanul az egyik fél hátrányára [kerülnek] megállapítás- ra”).148

A jóhiszeműség fogalmát illetően a jogirodalomban bírálat érte az Irányelv- nek a Ptk-ba valótranszpozícióját, itt ugyanis egy pontatlanság érhető tetten. Az Irányelvben használt Treu und Glauben-nek (good faith; bonne fois) a magyar jogban tulajdonképpen a „jóhiszeműség és tisztesség” kategória felel meg (hiszen a jóhiszeműség elsősorban egy dologi jogban használatos fogalom, s az adott személy szubjektív tudatállapotát fejezi ki egy jogellenes helyzettel kapcsolato- san).149

A Ptk. 209/A. § alapján akkor is megállapítható egy szerződéses kikötés tisz- tességtelen mivolta, ha az a gazdálkodó szervezet és a fogyasztó között nem egyoldalúan került meghatározásra, hanem egyedi alku eredményeképpen véte- tett fel a szerződésbe. Ekkor ugyan az adott klauzula nem minősül általános szerződési feltételnek, azonban a fent hivatkozott paragrafus alapján – ettől függetlenül – megtámadható. Konkrétan ez azt jelenti, hogy amennyiben az ÁSZF fogalmi elemei (209/C. §) közül valamelyik hiányzik, úgy a tisztességtelen kikötéssel szemben a 209/A. §-ában írt lehetőség biztosít védelmet (= „a fogyasz- tó a fogyasztói szerződés tisztességtelen kikötését megtámadhatja akkor is, ha az nem minő- sül ÁSZF-nek”). Ezt a jogalkotói megoldást szintén erős kritika érte a jogtudo-

24

mány részéről,150 s valószínűsíthető, hogy itt az átvételbe valószínűleg hiba csú- szott: az Irányelv ugyanis kizárólag azon szerződési feltételeknek a tisztességte- lenségét engedi vizsgálni, melyek nem a felek tárgyalása révén kerültek be a szerződésbe. Ugyan a közösségi minimum rendelkezésektől eltérhet a nemzeti szabályozás, de inkoherencia keletkezett a Ptk-ban azáltal, hogy a magyar jogal- kotó azokra a klauzulákra is megtámadási lehetőséget biztosít, melyeket a felek egyedileg megvitattak.

A Ptk. definiálja azt is, hogy mikor egyoldalúan és indokolatlanul hátrányos a jogosultságok és kötelezettségek meghatározása. Ezek fogalmi körébe tartozik különösen, ha (a) a szerződésre irányadó lényeges rendelkezéstől jelentősen eltér; vagy (b) összeegyeztethetetlen a szerződés tárgyával, illetve rendeltetésé- vel. A Ptk-beli megoldás azonban túlságosan szigorúan alkalmazandóvá teszi ennek a fogalomnak a meghatározását, s helyesebb lenne talán egy „effet utile” típusú megoldás, mely a törvény (az a) pont) vagy szerződés (a b) pont) szellemére utalna.

Az ún. fekete és szürke lista

Az 1997. évi CXLIX. tv. illesztette be a Ptk-ba azt a passzust (209/B. § (4) be- kezdés), mely szerint „felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben hatá- rozza meg azokat a szerződési feltételeket, amelyek a fogyasztóval kötött szer- ződésben tisztességtelennek minősülnek vagy amelyeket az ellenkező bizonyítá- sig tisztességtelennek kell tekinteni.”151 Ennek alapján született meg a 18/1999. (II.5.) sz. Kormányrendelet a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelen- nek minősülő feltételekről. Ezen jogszabály határozza meg – az Irányelvvel összhangban – azon szerződéses kikötéseket, melyek alkalmazása tilos (ún. fe- kete lista) és az olyan klauzulákat, melyeket szintén tisztességtelennek kell tekin- teni, azonban ezek esetében ellenbizonyításnak van helye (ún. szürke lista).

Problematikusnak tekinthető azonban, hogy ezen Kormányrendelet és a Ptk. szabályozási tárgyköre egymástól eltér: míg a Kormányrendelet kizárólag a fo- gyasztói szerződésekre vonatkozik, addig a Ptk. irányadó rendelkezései – mint láttuk – ennél tágabb kört fognak át.

Mely esetekben nem minősíthető tisztességtelennek egy szerződési klauzula?

A Ptk. a tisztességtelenség vizsgálatának kivételeként két esetet említ: egyrészt

„a tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó rendelkezések nem alkal- mazhatók a szolgáltatást és ellenszolgáltatást meghatározó szerződési kikötésre, ha annak szövegezése egyértelmű és mindkét fél számára érthető.” Ezzel kap- csolatban jogos a jogirodalom felvetése, hiszen a törvény – az Irányelvtől152

25

eltérően – nem pontosítja, hogy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás közötti ará- nyosságról van-e szó.153

Akkor sem vizsgálható az adott szerződéses kikötés tisztességtelensége, „ha azt jogszabály állapítja meg vagy jogszabály előírásainak megfelelően határozzák meg.” Ezen kivétel oka abban rejlik, hogy a jogalkotó el akarta kerülni, hogy a Ptk. 201. § (2). bek., mely feltűnő értékkülönbség esetén nyújt védelmet, „bele- csússzon” a Ptk. 209/B. § szabályozási körébe.154

Következtetések, javaslatok

Természetesen illúzió lenne azt hinni, hogy Franciaországban a Bizottság ajánlá- sai nyomán teljesen „felszámolódtak” volna a tisztességtelen feltételeket ma- gukban hordozó szerződések. A hatás azonban mindenképpen figyelmet érde- mel. Úgy vélem, hogy a Bizottság tevékenységének eredményessége más orszá- gok – így Magyarország – jogalkotói számára is méltán lehet modellértékű.

Magyarországon – ahogy a többi kelet-európai ország is – speciális helyzet- ben van a fogyasztóvédelmet illetően. Ez az egyedi jelleg két oldalról ragadható meg: egyrészt a kereskedelem oldaláról (a), másrészt a fogyasztó szempontjából (b).

a) Az előzőt illetően gyakorta tapasztalható, hogy még több mint egy évti- zeddel a rendszerváltozás után az a piacgazdasági szellemiség, mely elsődleges- nek tekinti a hosszútávon való gondolkodást, a piacon kialakított jóhírnév fel- becsülhetetlen értékét, a fogyasztó bizalmának a megőrzését, stb., még nem vált maradéktalanul uralkodóvá a hazai kereskedelmi gyakorlatban. Sok esetben érezhető, hogy kísért még a hiánygazdaság évtizedeinek gyakorlata, mely legin- kább abban nyilvánul meg, hogy a szolgáltatások és áruk széleskörű kínálata ellenére jelentékeny hiányosságok figyelhetők meg a fogyasztók szakszerű tájé- koztatását, jogaik ismertetését és ezek érvényesítési lehetőségeit illetően.

b) Xxx pedig a fogyasztói oldalt illeti, itt a fentiekkel összefüggésben az fi- gyelhető meg, hogy a fogyasztóvédelem hiányosságaihoz szorosan kapcsolód- nak azok a magatartási beidegződések, amelyek ugyancsak a hiánygazdaság éve- iben alakultak ki, hiszen maguk a fogyasztók is bizonytalanok, nem ismerik jo- gaikat, s hagyják magukat „lerázni”, mert eleve esélytelennek ítélik meg, hogy sérelmeiket orvosolják.

Éppen ezért lenne szükség Magyarországon a fogyasztóvédelem fokozott támogatására, s ennek egyik igen hatékony eszköze lehet az ÁSZF-ek tisztesség- telen klauzuláinak felülvizsgálatát lényegesen aktívabban ellátó – alapjaiban már létező – magyar intézményrendszer továbbfejlesztése a francia modell alapulvé- telével.

26

A TISZTESSÉGTELENSÉG JOGKÖVETKEZMÉNYE

Az Irányelv rendelkezései a tisztességtelenség jogkövetkez- ményére és az érdekérvényesítésre vonatkozóan

Az Irányelv 6. cikkének (1). bek. szerint a tagállamok a belső jogukba való transzpozíciónál egyrészt azt kell biztosítaniuk, hogy a fogyasztói szerződésben alkalmazott tisztességtelen klauzulák a fogyasztót ne kötelezzék („für den Verbraucher unverbindlich”; „ne leint pas les consommateurs”; „not be binding on the consumer”), másrészt azt kell megvalósítaniuk, hogy a szerződés mindkét fél ré- szére kötelező maradjon, amennyiben az a tisztességtelen klauzula nélkül fenn- maradhat.

Az igényérvényesítés kérdésében az Irányelv eléggé bizonytalanul és

„körülbelülre” szabályoz: a tagállamoknak csupán biztosítaniuk kell az ún. actio popularis lehetőségét.155 Ez annyit jelent, hogy a tagállamnak meghatározott jogi eszközöket kell létrehoznia annak érdekében, hogy adott személyek vagy szer- vezetek az illetékes bíróságokhoz vagy közigazgatási hatóságokhoz fordulhassa- nak, hogy azután ezen fórumokon döntés születhessen a vitatott klauzula tisz- tességtelen mivoltáról. Ezen szűkszavú szabályozás oka az volt, hogy az Irány- elv meghozatalakor egyik tagállam joga sem tűnt olyannak, mely e tekintetben mintaként szolgálhatott volna a közösségi jog számára.156

A FRANCIA JOGNAK A TISZTESSÉGTELENSÉG JOGKÖVETKEZMÉNYEIRE ÉS AZ ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉSRE VONATKOZÓ SZABÁLYAI

A francia jog által rendelt jogkövetkezmény hasonló az Irányelvben lefektetett szankcióhoz, s így a tisztességtelen szerződési kikötéseket úgy kell tekinteni, mintha azokat le sem írták volna: „les clauses abusives sont réputées non-écrites”157 (semmisség). Ezzel kapcsolatban két megjegyzés kívánkozik: egyrészt erre a semmisségre csak a szerződő fogyasztó hivatkozhat (tehát relatív semmisségről („nullité relative”)158 esete áll fenn), másrészt részleges semmisségről („nullité partielle”)159 van szó, ami annyit jelent, hogy a semmisség nem terjed ki (quasi

„nem fertőzi meg”) a szerződés többi részére, csak akkor, ha a szerződést a szóban forgó klauzula nélkül nem kötötték volna meg.160

A Code de la consommation rendelkezései szerint – összhangban az Irányelv kö- vetelményével – a sérelmet szenvedett fél és az elismert fogyasztóvédelmi egye- sületek polgári peres félként léphetnek föl a bíróságok előtt a clauses abusives megtiltása érdekében.161

27

A MAGYAR JOGNAK A TISZTESSÉGTELENSÉG JOGKÖVETKEZMÉNYEIRE ÉS AZ ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉSRE VONATKOZÓ SZABÁLYAI

A tisztességtelen szerződési kikötés a hatályos rendelkezések alapján megtá- madható (Ptk. 209. § (1)-(2) bek., Ptk. 209/A. §). Eszerint a Ptk. nem alkalmaz megszorítást a tekintetben, hogy a megtámadónak fogyasztónak kell-e lennie vagy sem. Látható, hogy a magyar átvétel merőben eltér az Irányelv szabályozá- sától, hiszen a közösségi rendelkezés, mint azt fentebb bemutattuk, relatív semmisségről szól, ami annyit jelent, hogy a semmisségre csak a fogyasztó érde- kében lehet hivatkozni.162

A tisztességtelen feltétel megtámadására a Ptk. szerint a sérelmet szenvedett fél és a külön jogszabályban feljogosított szervezet jogosult. A jogirodalomban felmerült, hogy a megtámadásra jogosultak köre túlságosan tág,163 hiszen nem- csak a gazdálkodó szervezetek egymás közötti és a gazdálkodó szervezet és ma- gánszemély szerződéses kapcsolatainál, hanem – elméletileg – akár magánsze- mélyek egymás közötti viszonyainál is fennáll ez a lehetőség.

A „külön jogszabályban feljogosított szervezet” körét, melyek az általános szerző- dési feltételek bíróság előtti megtámadására jogosultak a Ptké 5. §-a határozza meg, ezek: az ügyész, a miniszter, az országos hatáskörű szerv vezetője, a jegyző és a főjegyző, a gazdasági és a szakmai kamara, a hegyközségi szervezet. A kö- zelmúltban történt változás164 eredményeképpen ezenkívül a fogyasztói, szakmai és gazdasági érdekképviseleti szervezet is jogosult a bíróság előtti fellépésre.

A bíróság előtti keresetindítás módja és joghatása attól függ, hogy ki terjeszti azt elő. Ha ugyanis a sérelmet szenvedett személy kívánja igényét érvényesíteni, akkor az – az érvénytelenségre vonatkozó általános szabályok szerint (Ptk. 236.

§)165 – a szerződés teljes vagy részleges érvénytelensége kérhető és ez akár az in integrum restitutio-ig is elvezethet. Ezen személy megtámadási jogosultsága az ÁSZF-ben levő tisztességtelen kikötésre (Ptk. 209. § (1), továbbá a fogyasztói szerződés bármely tisztességtelen elemére (Ptk. 209/A. §) kiterjed. Amennyiben pedig a perindításra feljogosított szervezet ad be popularis actio-t, akkor a bíróság csak megállapító ítéletet hoz. Ha eredményes a erre feljogosított szervezet pe- reskedése, akkor az a kikötést alkalmazóval szerződő valamennyi fél vonatkozá- sában irányadó, s az adott tisztességtelen kikötés a továbbiakban egyáltalán nem alkalmazható.166

A magyar jog az ÁSZF tisztességtelen klauzuláival szembeni védelem szem- pontjából a következőkben nyújt védelmet: a Ptk. a bíróság előtti megtámadás lehetőségét mondja ki, a Ptké 5/A §. szerint pedig lehetőség van arra, hogy az ÁSZF tisztességtelensége kérdésében az érintett országos gazdasági kamara kérésre véleményt nyilvánítson. Az első mondat jogszabálybeli elhelyezése (közvetlenül az ÁSZF-ek megtámadására jogosultak felsorolása után) arra enged következtetni, hogy már a bírósági szakaszban való véleménykikérésről van szó.

28

Ezen paragrafus második mondata azonban arról rendelkezik, hogy „a kamara véleménye nem érinti a bíróság előtti megtámadás lehetőségét”, mely viszont egy ezzel kapcsolatos kérdés feltevésének bírósági vitát megelőzően is szabad utat biztosít. Megítélésem szerint igen aggályosnak tekinthető a fenti passzus a tekintetben, hogy a gazdasági kamarától kérhető vélemény annak eldöntésére, hogy az adott ÁSZF tisztességtelennek minősül-e vagy sem. A gazdasági kama- rák167 ugyanis aligha tekinthetők pártatlannak és „elfogulatlannak” ennek megál- lapításában, hiszen elsősorban a gazdálkodó szervezetek érdekeit hivatottak képviselni, s ily módon tulajdonképpen ellenérdekeltek a fogyasztókkal szem- ben. Kérdés, hogy a jogalkalmazónak lehetősége van-e az ÁSZF tisztességtelen- ségének a megállapítását tájékoztató jelleggel kérnie. Ahhoz aligha fér kétség, hogy ezt az 5. §-ban meghatározott személyek megtehessék.168 Mivel azonban a Ptké. nem határozza meg azoknak a személyeknek a körét, akik konkrétan jogo- sultak lennének a kamara véleményének a kikérésére, feltehető, hogy a bíróság előtt is nyitva áll az út ennek megtételére. Megítélésem szerint ezt a pontosítást két okból lenne érdemes explicite is beilleszteni a Ptké-be: egyrészt ezzel formá- lisan is felhívná a jogalkotó a bírót e lehetőség kihasználására, másrészt pedig, s ez az előzőnek folyománya ezáltal (mint azt a francia tapasztalatok is mutatják) gyorsulna az ítélkezés és egységesülne a joggyakorlat.

Fogyasztóvédelmi jogunk két fázisban kívánja segíteni a fogyasztót ÁSZF-ek tisztességtelen rendelkezéseinek felmerülése esetén. Az egyik a megelőzés, a másik a két fél között már kialakult – de még nem bírói útra terelt – konfliktus- kezelés szakasza.

Ami a konfliktuskezelést illeti, ez a bírósági összeütközés előtti tűzoltás meg- kísérlését jelenti: egy, a területi gazdasági kamarák mellett működtetett békéltető testület vehető erre igénybe.169 A békéltető testület hatáskörébe tartozik – töb- bek között – a szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezése. Ez arra enged következtetni, hogy ily módon – elvben legalábbis – lehetőség van arra, hogy a fogyasztó még a bírósághoz fordulás előtt gyógyírt kérjen az általa tisztességtelennek ítélt ÁSZF- re. A szerződés megkötésénél azonban ennek gyakorlati szerepe – feltehetőleg – elenyésző, hiszen, mint tudjuk az adhéziós szerződéseknél az ÁSZF-eket általá- ban el sem olvassa a fogyasztó, vagy ha elolvasta is, akkor idő- és költségmegta- karítás végett valószínűleg nem fogja kezdeményezni az előzetes felülvizsgálatot a békéltető testület által. Azonban továbbgondolhatjuk a folyamatot és feltehet- jük, hogy a fogyasztó kezdeményezi a békéltető testületnél az általa tisztességte- lennek vélt ÁSZF-ről egyezség létrehozásának a megkísérlését.

Itt először is felmerül, hogy de facto lehetséges-e egyáltalán egyezség létrejötte a gazdálkodó szervezet és a fogyasztó között. Mivel a Fogyasztóvédelmi tör- vény nem határozza meg, hogy a 18. § (1) bek. értelmében mi tekinthető egyez- ségnek, érdemes segítségül hívni a Ptk. idevágó rendelkezéseit: egyrészt a felek-

29

nek a szerződés megkötésénél figyelemmel kell lenniük egymás jogos érdekei- re,170 másrészt a szerződés egyezséggel történő módosításánál a felek a szerző- désből eredő vitás vagy bizonytalan kérdéseket úgy rendezik, hogy kölcsönösen engednek egymásnak.171 Életszerűeknek tűnnek-e ezek a szituációk, ha figye- lembe vesszük az egyik fél gazdasági kiszolgáltatottságát, s a másik fél fölényét? Az ily módon létrejött egyezség által megszületett klauzula ugyan már kívül esik a Ptk. 209/C. § (ÁSZF-ek) fogalmi körén, hiszen már nem állnak meg az abban foglalt feltételek (egyoldalúan, előzetesen történt kidolgozás; másik fél közre- működésének hiánya), de a fogyasztó még mindig élhet a megtámadás jogával a Ptk. 209/A. § alapján („a gazdálkodó szervezet és fogyasztó közötti szerződés tisztességte- len kikötését a fogyasztó megtámadhatja akkor is, ha az nem minősül általános szerződési feltételnek.”). Azonban kérdéses marad, hogy az így létrejött egyezség – lévén, hogy az ÁSZF-et kidolgozó fél gazdasági erőfölénye továbbra is adott – meny- nyiben tartható a szerződéses kötelmek egyensúlyba hozásának. Emellett szól mindenesetre, hogy a gazdálkodó szervezet felett Damoklész kardjaként ott lebeg a Ptk. 209. § (2) bek., mely alapján „a sérelmes kikötést a külön jogsza- bályban meghatározott szervezet is megtámadhatja a bíróság előtt”.172

Ami pedig a megelőzést illeti, fogyasztóvédelmi törvényünk kimondja ugyan, hogy a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és a területi felügyelőségek figyelem- mel kísérik a fogyasztókat érintő általános szerződési feltételeket,173 azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy sokkal fokozottabban kellene figyelemmel kísérni – mind hivatalból, mind felkérésre, – azokat a fogyasztói szerződéseket, amelye- ket a fogyasztók vásárlások, szolgáltatások igénybevétele stb. esetén nap mint nap mindennemű beleszólási, módosítási lehetőség nélkül aláírnak/megkötnek, és nincsenek is abban a helyzetben, hogy észrevegyék az esetleges tisztességte- len klauzulát. Ez a fogyasztók számára nagyobb jogbiztonságot jelentene, na- gyobb esélyük lenne jogos igényeik érvényesítésére, de ennek megelőző hatása is lenne természetesen, amennyiben a szerződések tisztességes(ebb)ek, egyér- telmű(bb)ek lennének. Különösen Magyarországon, ahol a nyugati típusú keres- kedelmi szellemiség még jelenleg is alakulóban van, sokkal inkább szükség van (lenne) a tisztességtelen szerződési klauzulák felülvizsgálatának fokozottabb lehetőségéhez. Ehhez lenne kézenfekvő egy, a francia modellhez hasonló felépí- tésű magyar commission des clauses abusives létrehozása, mely független testületként vizsgálná felül a gazdasági életben alkalmazott általános szerződési feltételeket.

VÉGKÖVETKEZTETÉS, KITEKINTÉS

A fentieket összefoglalva megállapítható, hogy az EK egyik alapító tagállama, Franciaország, és a közeljövőben az Unióhoz csatlakozó Magyarország a jogal- kotói megoldást illetően ugyan különbözőképpen ültette át belső jogába az álta-

30

lunk tárgyalt Irányelv rendelkezéseit, a két ország jogalkalmazója egyes jogin- tézményeket illetően mégis hasonló eredményre jutna egy eléje kerülő, ugyan- azon tényállású jogeset megoldása kapcsán.

Mint fentebb kifejtésre került, az Irányelv minimális jogharmonizálásra tö- rekszik, nem pedig teljes jogharmonizálásra. Hosszútávon azonban a közösségi jog által e területen megfogalmazott minimális harmonizálás elve nem szolgálja az egységes belső piac gazdasági érdekekeit, ugyanis a magánjognak a teljes harmonizációs lefedése hozhatja létre legmaximálisabban a fogyasztó számára azt a biztonságot, hogy a másik tagállamban árut vásárolhasson és szolgáltatást vehessen igénybe anélkül, anélkül, hogy az idegen fogyasztóvédelmi jogi szabá- lyozás útvesztőiben ki kelljen magát ismernie. Azonban ezen harmonizáció lét- rehozásának feltétele, hogy a gazdasági feltételek az egyes tagállamokban ugyanolyanok vagy közel azonosak legyenek (még ha ezt el is érik lassacskán az EK tagállamai, erre árnyékot vethet a küszöbön álló keleti bővítés…)

Kérdés, hogy ezen Irányelv előfutára lehet-e egy jövőbeli egységes európai szerződési jog kidolgozásának. Mint láttuk az általános szerződési feltételekben alkalmazott tisztességtelen klauzulák kérdésköre a magánjog legbelső szféráját, az általános szerződési jogot érintik, s ezt a tagállamok igyekeznek idegen beha- tásoktól óvni. Mindenesetre az, hogy a tagállamok képesek voltak tulajdonkép- pen zökkenőmentesen átültetni ezen Irányelvet a belső jogukba, bíztatást adhat a közösségi jog alkotóinak arra, hogy ne térjenek le arról az útról, mely lépésről lépésre elvezethet egy Európai Közösségi Magánjogi Törvénykönyv létrehozá- sához. Talán unokáink már látni fogják…

SZAKIRODALOM

Xxxxx X. – Malaurie, Ph.: Cours de droit civil. 9e éd., Paris, 1998.

Bártfai – Cseke – Kertész – Németh – Wallacher: Szerződési jog – Fogyasztóvédelem. Budapest, Hvg-Orac, 2000.

Xxxxxxx, X.: Codification of Private Law in the European Union: the making of a Hybrid.

= European Review of Private Law. Vol. 9. 2001/1.

Xxxxxxx, X.: Droit civil. Les obligations. Paris, 8e éd., Xxxxxxxxxxxxx

Xxxxxx, X. – Xxxxxxx, E.: European Private Law after the Treaty of Amsterdam. =

European Review of Private Law. Vol. 9. 2001/1.

Xxxxxxxx, X. – Xxxxxx, N.: Commercial Law. London – Dublin – Edinburgh, Butterworths, 1991.

Xxxx, X., Allgemeines Schuldrecht. München, CH. Beck Verlag, 26. neubearb. Aufl., 1999. Xxxxxx-Xxxxx, X.: Droit de la consommation. 3éme éd., Paris, Édition Dalloz-Sirey, 1992.

Xxxxxxx, K-H. – Canaris, C-W.: Handelsrecht. München, CH. Beck Verlag, 21. überarb. u. stark erw. Aufl., 1999.

31

Xxxxx, X. [sous la direction de]: Vocabulaire juridique. Presses Universitaires de France, 8e éd., 2000.

Xxxx, X.: Clauses abusives: loi du février 1995 transposant la directive 93/13/CEE en droit français. = European Review of Private Law. 1997.

Xxxxxxxx, X.: La Directive 93/13/CEE du 5 Avril 1993 et le droit luxembourgois. =

European Review of Private Law. Vol. 5. n.1.

Xxxxx Xxxxxx: A jóhiszeműség és tisztesség elve. Intézménytörténeti vázlat a római jogtól napjainkig.

Budapest, 2001.

Xxxxxxx, X. [sous la direction de]: Traité de droit civil. L.G.D.J., 1999.

Xxxxxxx, X. – Xxxxxxxxxxx-xxx Xxxxx, I.: L’application en France de la directive visant à éliminer les clauses abusives après l’adoption de la loi n.95-96 du 1er février 1995. La Xxxxxxx Xxxxxxxxx (JCP), Edition Générale, n.25.

Xxxxxxx, X. – Xxxxxxxxxxx-xxx Xxxxx, I.: L’application en France de la directive visant à éliminer les clauses abusives après l’adoption de la loi n.95-96 du 1er février 1995. La Xxxxxxx Xxxxxxxxx (JCP), Edition Générale, n.25., 1995.

Großmann – Doerth: Selbstgeschaffenes Recht der Wirtschaft und staatliches Recht: Freiburg, 1933. Xxxx, X.: Verbraucherrechtliche Grundlagen des AGBG. = Jura. 23. Jahrgang 2001/10.

649-658.

Xxxxxxxxx, H.: Gesetz zur Regelung des Rechts der Allgemeinen Geschäftsbedingungen. = Palandt. Bürgerliches Gesetzbuch. München, C.H. Beck’sche Verlagsbuchhandlung, 46. Aufl., 1987, 2336-2337.

Hondius, E.: Non-implementation of the Directive on Unfair Contract Terms: the Dutch case. = European Review of Private Law. Vol. 5. n.1., 193-196.

Hondius, E.: Unfair contract terms: towards a European Law. Introduction. = European Law Review of Private Law. [Kluwer Law International] vol. 5. 1997/1. 134. ff.

Xxxx, X.: Propos amers sur la directive du 5 avril 1993 relative aux clauses abusives. La Semaine Juridique Edition Entreprise, Edition du Juris-Classeur, 1994. n.309;

Xxxxxx, X. X.: Droit institutionnel de l’Union européenne. Paris, Dalloz, 2001 Kallwas, W.: Privatrecht. Köln, Verlag U. Thiemonds, 13.Aufl., 1989.

Xxxxxxxx Xxxxx Xxxxxxx: Fogyasztói jogok. Kézikönyv kereskedőknek, szolgáltatóknak, vállalkozók- nak és vásárlóknak. Budapest, Hvg-Orac, 1998.

Király M.: Az Európai Közösségek irányelveinek hatása a szerződési jogra a fogyasztóvéde- lem területén. = Magyar Jog. 2000/6. 325-338.

Xxxxxx, Xxxxx: General Xxxxxxx in European Private Law and Stricter National Standards: The Unfair Terms Directive. = European Review of Private Law. 2000. 187-210.

Lando, – H. Xxxxx, X. (szerk.): Principles of European Contract Law. Parts 1-2., The Hague, Kluwer, 2000.

Larroumet, Ch.: Droit civil. Tome 3. [Les obligations, le contrat], Paris, 4e éd., Economica. Xxxx, X. – Xxxxxxxxx, X.: Consumer Law and Practice. 5th ed., London, Xxxxx and Xxxxxxx,

1999. 115.

Löwe, W. – Graf von Westphalen – Trinker, R.: Kommentar zum Gesetz zur Regelung des Rechts der Allgemeinen Geschäftsbedingungen. Heidelberg, 1977.

Xxxxxxx H. L. – Xxxxxxx, X. – Xxxxxx, F.: Lecons de droit civil. Obligations. 9e éd., Paris, Montchrestien, 1998.

Medicus, D.: Bürgerliches Recht. München, CH. Beck Verlag, 18. neubearb. Aufl., 1999.

32

Xxxxxx, X. – Xxxxxxxx, M-E.: Droit commercial. 25e éd., L.G.D.J., Paris.

Mitteilung der Kommission an den Rat und das Europäische Parlament zum europäischen Vertragsrecht.‌‌‌‌

11. 07. 2001. KOM (2001) 398.‌‌

Xxxxxxxx, A.P.: La transposition de la directive européenne sur les clauses abusives au Portugal. = European Review of Private Law. Vol. 5. n. 1, 197-204.‌‌‌

Nassal, W.: Die Auswirkungen der EU-Richtlinie über mißbräuchliche Klauseln in Verbraucherverträgen auf nationale Individualprozesse. Wertpapier Mitteilungen. 1994‌‌‌‌‌‌‌

Xxxxxxxx, P.: Dicojurisi, Lexique du droit privé. Paris, Ellipses, 1996. Oppermann, Th.: Europarecht. München, CH.Beck Verlag, 1999.‌‌‌‌‌

Xxxxxxx, X.: Clauses pénales et clauses abusives après la loi n.95-96 du 1er février 1995. Recueil Dalloz Sirey, 1995, 29e Cahier. – Chronique.‌‌‌‌‌‌‌

Xxxxxxx, X.: Les clauses abusives et la présentation des contrats dans la loi n.95-96 du février 1995, Recueil Dalloz Sirey, 1995, 14e Cahier. – Chronique.‌‌‌‌‌

Xxxxxx, X.X.: Montchrestien, 1996, Paris; Code de la consommation, Dalloz, 2e éd., Ed. 2001; Le Code de la consommation, Paris, Édition commentée par l’Association F.O.Consommateur, 2001.‌‌‌‌‌‌‌

Xxxxx, X.: The implementation of the EC Directive on Unfair Contract Terms into Austrian Law. = European Review of Private Law. Vol. 5. n.1, 135-142.‌‌‌‌‌‌‌‌

Ptk-Kommentár. Budapest, KJK-Kerszöv, 2002.‌‌

Xxxxx, X.: The implementation of Directive 93/13/EEC on unfair terms in consumer contracts. = European Review of Private Law. Vol. 5. n.1, 165-172.‌‌‌‌

Remien, O.: AGB-Gesetz und Richtlinie über mißbräuchliche Verbrauchervertragsklauseln in ihrem europäischen Umfeld. = Zeitschrift für Europäisches Privatrecht. 1994. 35.‌‌‌‌

Report from the European Commission on the implementation of Council Directive 93/13/EEC of 5 April 1993 on unfair terms in consumer contracts. COM(2000) 248, Brussels, 27. 04. 2000‌‌‌‌‌‌‌

Xxxx, X.X.: Generalklauseln im Europäischen Privatrecht – zur Rollenverteilung zwischen Gerichtshof und Mitgliedstaaten bei ihrer Konkretisierung. = Festschrift für Xxxxxx Xxxxxxx. Tübingen, Mohr, 1998. 135.‌‌‌‌‌‌‌‌‌‌

Xxxxxxxxxxxx, P.: „Wandlungen des Schuldrechts in Europa” – wozu und wohin? =‌‌‌‌

Zeitschrift für Europäisches Privatrecht. 2002/2. 213-221.‌

Xxxxxx, X. – Xxxxxx, X. – Xxxxx, L.: Droit civil. Les obligations, les contrats. Paris, édition Litec, 6e éd.‌‌‌

Tourneau – Cadiet: Droit de la responsabilité et des contrats. Dalloz, édition 2001/02. Paris. Takáts P.: A szabványszerződések. Akadémiai Kiadó, 1987.‌‌‌‌‌‌

Xxxxxx, X.: Droit civil. Les obligations, responsabilité civile. Paris, l’Imprémerie Barnéoud, 2000.‌‌‌

Xxxxx Xxxxx: Európai közösségi fogyasztóvédelmi magánjog. = Európai közösségi jogi elemek a magyar magán- és kereskedelmi jogban. Budapest, KJK-Kerszöv, 2001.‌‌‌

Xxxxxxx, X.: The Directive on Unfair Terms in Consumer Contracts and its implementation in the United Kingdom. = European Review of Private Law. Vol. 5. n.1, 229.‌‌‌‌‌

33‌‌‌‌‌‌‌‌‌

JEGYZETEK

1 Lásd: Mitteilung der Kommission. I. melléklet (Wichtige Regelungen des acquis communauta- ire im Privatrecht).

2 Itt utalnunk kell arra, hogy ugyan a Római Szerződés már tartalmazott bizonyos a magán- jogra vonatkozó szabályokat, azonban ezek csak igen érintőlegesek voltak (lásd: Római Szerződés 95. (régi 100/A.) cikk, 239. (régi 182.) cikk).

3 Tanács 93/13/EGK irányelve a fogyasztókkal kötött szerződésekben tisztességtelennek minősülő feltételekről; Directive du 93/13/CEE du Conseil du 5 avril 1993, concernant les clauses abusives dans les contrats conclus avec les consommateurs; Richtlinie 93/13/EWG vom 5. April 1993 über mißbräuchliche Klauseln in Verbraucherverträgen; Council Directive 93/13/EEC of 5 April 1993 on unfair terms in consumer contracts.

4 Lásd: Mitteilung der Kommission. I. melléklet (Wichtige Regelungen des acquis communauta- ire im Privatrecht).

5 Ehhez lásd: Vékás: Európai közösségi fogyasztóvédelmi magánjog. 29.

6 Amszterdami Szerződés 153. cikk (3) bek. b).

7 1980. június 19-i Római Egyezmény a szerződésekre irányadó jog meghatározásáról

8 1968. szept. 27-i Brüsszeli Egyezmény a joghatóságról, valamint a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott bírói ítéletek végrehajtásáról. Ezen Egyezmény helyére lépett 2002. már- cius 1-i hatállyal – Dánia kivételével valamennyi tagállamban – a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott ítéletek elismeréséről és végrehajtásáról szóló Tanács 44/2001 (2000. dec. 22.) sz. rendelet.

9 Megjegyzendő, hogy ezen két egyezményhez kizárólag az EK tagállamai csatlakozhatnak.

10 1980 United Nations Convention on contracts for the international sale of goods (CISG). Ezt az Egyesült Királyság, Portugália és Írország kivételével valamennyi EK-tagállam ratifikálta.

11 Ennek részletes kifejtését lásd: Mitteilung der Kommission. 14-22.

12 Vö. Mitteilung der Kommission. 8.

13 Ezen egységes Európai Magánjogi Törvényköny előkészítésére hívta fel a Bizottságot az Európai Parlament a következő két határozatában: 1989. június 26-i A2-157/89 sz. Euró- pai Parlament határozat, Official Journal C 158, 400.; 1994. július 25-i A3-0329/94 sz. Eu- rópai Parlament határozat, Official Journal C 205, 518.

14 Ennek elemzését lásd: Schlechtriem: Wandlungen des Schuldrechts. 213-221.

15 Lásd: Oppermann: Europarecht. 475.

16 Vö. Mitteilung der Kommission. 8.

17 A Lando-Bizottság (Commission on European Contract Law; nevét az azt vezető koppenhágai professzorról, Xxx Xxxxx-ról kapta) által kidolgozott Principles of European Contract Law-hoz lásd: Lando – Beale (szerk.): Principles of European Contract Law. Parts 1-2. The Hague, Kluwer, 2000.

18 UNIDROIT-Principles of International Commercial Contracts. Ehhez lásd: UNIDROIT, Principles of International Commercial Contracts. Rome, 1994.

19 Megemlítendők ezenkívül további, így a Trentoban Xxxxxxx és Xxxxxx vezetésével működő

Common Core of European Private Law, továbbá – a magánjog szűkebb szegmenseivel foglal-

34

kozó – kezdeményezések is: a Páviában életre hívott Academy of European Private Law (gene- ral principles of tort law), a Xxxxxxxx nevével fémjelzett Principles for a European trust, stb.

20 Lásd: Basedow: Codification of Private Law. 39.; Lásd ezenkívül: Betlem – Hondius: European Private Law. 19-20.

21 Lásd: Nassal: Die Auswirkungen. 1653.

22 Vö. Klauer: General Xxxxxxx. 189-190.

23 Ezt a német szakirodalom „selbstgeschaffenes Recht der Wirtschaft”-nak nevezte az 1930-as években. Lásd: Löwe – Graf von Westphalen – Trinker: Kommentar. 15.; Lásd lábjegyzet- xxx Xxxxxxxx – Doerth: Selbstgeschaffenes Recht. 11. sk.

24 Ehhez lásd: Report from the European Commission. 16.

25 Elképzelhető például, hogy a szerződésben alkalmazott „conditions générales”-ok közül egy klauzula semmis ugyan, ettől azonban a szerződés még érvényes maradhat.

26 Ehhez Toulet: Droit civil. 32-33.; Lásd ezenkívül: Larroumet: Droit civil. 233. sk.; Lásd továbbá: Starck – Xxxxxx – Xxxxx: Droit civil. 52. sk. Lásd továbbá: Bénabet: Droit civil. 115. sk.

27 Vö.: Aynés – Malaurie: Cours de droit civil. 200.

28 Ehhez lásd: Cornu: Vocabulaire juridique. 25.; Vö. továbbá: Mazeaud – Chabas: Lecons de droit civil. 78.

29 Ehhez lásd: Xxxxxxxx: Lexique du droit privé. 98-99.

30 Ezek részletes elemzését adja Calais-Auloy: Droit de la consommation. 120.

31 Loi n.78-23 du 10 janvier 1978.

32 Ennek részletes kommentárját lásd: Xxxxxxxxx: Gesetz. = Palandt: Bürgerliches Gesetzbuch. 2336-2337.; Lásd továbbá: Löwe – Graf von Westphalen – Trinker: Kommentar.

33 Gazdag németnyelvű bibliográfiát tartalmaz az ÁSZF kérdésköréhez Brox: Allgemeines Schuldrecht. 27-35.; Lásd továbbá: Capelle – Canaris: Handelsrecht. 269-272.; Lásd ezenkívül: Kallwas: Privatrecht. 65-66.; Reich: The implementation. 165-172.; Medicus: Bürgerliches Recht. 43-50.

34 Az átvétel részletes összehasonlító jogi elemzését adja Xxxx: Verbraucherrechtliche Grundlagen. 649-658.

35 A német szabályozáshoz hasonló a holland törvényalkotó megoldása, amely az 1992. január elsejével hatályba lépett Ptk-ban szabályozza az ÁSZF-eket („Algemene voorwaarden”). Ezek hatálya alá az olyan szerződések tartoznak, melyeknél az egyik fél az ÁSZF-ek kidol- gozója, a másik fél pedig nem üzleti tevékenysége és nem foglalkozása körében eljáró ter- mészetes személy. (Erősen kritikus a holland megoldással kapcsolatban Xxxxxxx: Non- implementation. 193-196.)

36 Lásd: Xxxx – Woodroffe: Consumer Law and Practice. 115. sk.

37 Lásd: Xxxx – Woodroffe: Consumer Law and Practice. 116-123.

38 Ehhez lásd: Bradgate – Savage: Commercial Law. 38.; Lásd továbbá: Lowe – Woodroffe:

Consumer Law and Practice. 123-143.

39 Ehhez lásd: Xxxxxxx: The Directive. 229.; Lásd továbbá: Lowe – Woodroffe: Consumer Law and Practice. 145-163.

40 A „Schedule 3 to the Unfair Terms in Consumer Contracts Regulations 1994” tizenhét olyan klau- zulát nevez meg, mely feltételek tisztességtelenek tekintendők.

35

41 Lásd: Regulation 4 (1): Az adott klauzula tisztességtelensége állapítható, meg, amennyiben az ellentétes a jóhiszeműség és tisztesség elvével („contrary to the requirement of good faith”) és amennyiben a fogyasztó hátrányára jelentős egyensúlytalanságot okoz a felek jogaiban és kötelezettségeiben („causes a significant imbalance in the parties’ rights and duties under the contract to the detriment of the consumer”).

42 1977.évi IV. tv.

43 Lásd: Takáts: A szabványszerződések. 94.

44 Lásd: Takáts: A szabványszerződések. 157.

45 BH 1983/5., 371.

46 Lásd: 1997. évi CXLIX. törvény a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról. Ehhez kapcsolódik a későbbiekben tárgyalandó 18/1999. (II.5) Korm. rend. a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minő- sülő feltételekről, továbbá a Ptké módosítása is.

47 Lásd: a 67. és 68. Cikkét az 1994. évi I. törvénnyel kihirdetett, a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodásnak.

48 Lásd: Vékás: Európai közösségi fogyasztóvédelmi magánjog. 44-45.

49 Lásd: Vékás: Európai közösségi fogyasztóvédelmi magánjog. 44.

50 Lásd: Vékás: Európai közösségi fogyasztóvédelmi magánjog. 44.

51 Ehhez bővebben lásd: Calais-Auloy: Droit de la consommation. 131.

52 Lásd: Ptk-Kommentár, mely szerint „a bírósági gyakorlatban kialakult és érvényesülő elveket emeli törvényerőre az 1997.évi CXLIX. tv-nek a Ptk. 205. §-át módosító, illetőleg kiegé- szítő 1. §-a (1) és (2). bekezdése. Ebből pedig az következik, hogy ezek a rendelkezések lényegében továbbra is érvényesek azokra a szerződésekre, amelyek a módosító tv. 11. §- ának (1) bekezdése szerint egyébként nem lennének alkalmazhatóak.”, Budapest, KJK- Kerszöv, 2002, 1. kötet. 703.

53 Vö. Legfelsőbb Bíróság GK 37. sz. állásfoglalás I. pont

54 Lásd: Vékás: Európai közösségi fogyasztóvédelmi magánjog. 45.; Lásd továbbá: Király: Az EK irányelveinek hatása. 331.

55 Itt arra a tényre gondolunk, hogy az egyik fél a másik bevonása nélkül, unilaterálisan határozza meg a szerződési feltételeket.

56 Például a magánjogi törvénykönyvek alapelveinek segítségül hívásával (pl. nemo suam turpitudinem allegans auditur elve, stb.)

57 Ehhez lásd: Report from the European Commission. 16.

58 Remien: AGB-Gesetz. 35.

59 Bártfai – Cseke – Kertész – Németh – Wallacher: Szerződési jog – Fogyasztóvédelem. 42.

60 Ilyenek pl. az 1968. évi Brüsszeli Egyezmény (a joghatóságról, valamint a polgári és keres- kedelmi ügyekben hozott bírói ítéletek végrehajtásáról, továbbá az 1980. évi Római Egyezmény a szerződésekre irányadó jog meghatározásáról; stb.

61 Lásd: Betlem – Hondius: European Private Law. 3-20.

62 Vö.: Xxxx – Xxxxxx – Xxxxxxx xxx Xxxxxxxxxx: Internationales Privatrecht und Rechtsvergleichung. 241-242.

63 Az irányelv közvetlenül csak a tagállamokra nézve állapít meg kötelezettséget: ez az ún. közvetlen vertikális hatály. Ehhez bővebben lásd: Jacqué: Droit institutionnel. 486-488.

36

64 Lásd: RSZ 249. (régi 189.) cikk.

65 „Vergemeinschaftlichung”; „communautarisation”; „Europeanisation”

66 Joggal merül föl a kérdés, hogy milyen következményekkel számolhat egy tagállam, ha nem ülteti át belső jogába az adott irányelvet a megszabott határidőre vagy, ha átveszi ugyan, de azt hibásan teszi. Ez esetben elvileg a következők lehetségesek: az irányelv köz- vetlenül hatályosul (tehát hivatkozni lehet rá a nemzeti bíróságok előtt); amennyiben ter- mészetes vagy jogi személynek kára merül föl a tagállamnak ebből a mulasztásából, akkor ezek kártérítési keresetet nyújthatnak be valamely nemzeti bíróság előtt; végül az átvétel hibájából adódó értelmezési dilemmáknál a tagállam bíróságai kötelesek a belső jogot az irányelv, illetve tágabban a közösségi jog fényében alkalmazni – ez az ún. „effet utile”-elve.

67 Európai Bíróság 6/64 sz. ügy

68 Európai Bíróság 244/80 sz. ügy

69 Ezzel az elképzeléssel vitatkozik Xxxx: Generalklauseln. 135.

70 Ehhez lásd az Európai Bíróság következő jogeseteit: Stauder v. Stadt Ulm (29/96); Xxxxx v. Staatssecretaris van Justitie (53/81); Xxxxxxxxx Xxxxxxxx-Linie (270/81); Foto-Frost v. Hauptzollamt Lübeck-Ost (314/85); Xxxxxxxxxx és mások v. Delegatión des Gobierno en Cantabria (369/90).

71 Lásd: 38. cikk (Consumer Protection) Charter of Fundamental Rights of the European Union

72 Pl. a Gesetz zur Regelung des Rechts der Allgemeinen Geschäftsbedingungen Németországban (1977), az Unfair Contract Terms Act az Egyesült Királyságban (1977), a Loi sur la protection des consommateurs Franciaországban (1978), stb.

73 Vö.: Takáts: A szabványszerződések. 58. sk.

74 Lásd: Irányelv, Preambulum, 14. bek.

75 Lásd: Irányelv, 1.cikk (1). bek.

76 Lásd: Xxxxxxxx, Preambulum, 16. bek.

77 Lásd: Irányelv, 8. cikk. Megjegyzendő, hogy a tagállamok többsége élt is az ez adta lehető- séggel.

78 Vö.: Xxxxxxx: Unfair contract terms. 134.

79 Lásd: Davo: Clauses abusives. 157-164.; Lásd ezenkívül: Huet: Propos amers. 309.; Paisant: Les clauses abusives. 210.; Ghestin – I. Marchessaux-van Melle: L’application. 275.

80 Loi n.78-23 du 10 janvier 1978, chapitre IV.

81 Code de la consommation, art L. 132-1-től L.135-1-ig

82 Lásd: a francia fogyasztóvédelmi „kódex” kommentárjait: Pizzio: Code de la consommation; Code de la consommation; Dalloz: Le Code de la consommation, commentée par l’Association F.O.Consommateur.

83 Ennek kritikáját lásd Vékás: Európai közösségi fogyasztóvédelmi magánjog. 36-38.

84 Loi du 1er février 1995.

85 Ehhez lásd: Reich: The implementation. 165-172.

86 A holland átültetéssel kapcsolatban kritikus Xxxxxxx: Non-implementation. 193-196.

87 A portugál jogalkotói megoldáshoz lásd: Monteiro: La transposition. 197-204.

88 Az osztrák átvételhez ad áttekintést Posch: The implementation. 135-142.

89 Az Irányelv luxemburgi átvételéhez lásd: Elvinger: La Directive. 185-192.

90 1994. évi I. törvénnyel kihirdetett, a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án alá- írt Európai Megállapodás.

37

91 Az átvétel mikéntjét kritikusan szemlélve ugyan, de alapjában véve méltatja ezt a megol- dást Király: Az EK irányelveinek hatása. 325-338.; Lásd továbbá: Vékás: Európai közösségi fogyasztóvédelmi magánjog. 36-38.

92 E tárgykörben született – az alább tárgyalandó – 18/1999. (II.5.) Kormányrendelet.

93 1997. évi CXLIX. tv. a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról, 11. § (4) bek.

94 Lásd: Report from the European Commission. 7-8.

95 Ehhez bővebben lásd: Report from the European Commission on the implementation of Council Directive 93/13/EEC of 5 April 1993 on unfair terms in consumer contracts. COM(2000) 248, Brussels, 27.04.2000, 7-8.

96 Rendkívül részletes történeti áttekintést ad ehhez Földi: A jóhiszeműség és tisztesség elve.

97 Európai Bíróság 79/83 sz. ügy 98 Európai Bíróság 14/83 sz. ügy 99 Európai Bíróság 106/89 sz. ügy 100 Európai Bíróság 91/92 sz. ügy 101 Európai Bíróság 192/94 sz. ügy

102 Lásd: Irányelv, Preambulum, 14. bek. Megjegyzendő továbbá, hogy az Irányelv nem vonja szabályozási körébe a munkaszerződéseket, továbbá az öröklési, a családi és a társa- sági jogi szerződéseket. (Xxxxxxxx, Preambulum, 14. bek.)

103 Lásd: Xxxxxxxx, Preambulum, 16. bek.: „So gilt diese Richtlinie insbesondere nur für Vertragsklauseln, die nicht einzeln ausgehandelt wurden.”; „ […] que, notamment, seules les clauses contractuelles n’ayant pas fait l’objet d’une négociation individuelle font l’objet de la présente directive”

„[…] in particular, only contractual terms which have not been individually negotiated are covered by this Directive”.

104 Lásd: Irányelv, Preambulum, 16. bek.

105 Lásd: Irányelv, 3. cikk (2). bek.

106 Lásd: Irányelv, Preambulum, 15. bek.

107 Lásd: Irányelv, Preambulum, 14. bek.

108 Lásd: Code de la consommation, commenté par Pizzio: Code de la consommation. 199.

109 „tout les contrats conclus entre professionnels et non professionnels ou consommateurs”, lásd: Code de la consommation. L. 132-1 cikk (1) bek.

110 Lásd: Pizzio: Code de la consommation. 200.

111 Lásd: Pizzio: Code de la consommation. 200-201.

112 Ghestin – Marchessaux-van Melle: L’application. 275.

113 Ghestin – Marchessaux-van Melle: L’application. 276-277.

114 2002. évi XXXVI. tv. a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi

IV. törvény, valamint egyes törvények fogyasztóvédelemmel összefüggő jogharmonizációs célú módosításáról, 8. §.

115 Lásd: Vékás: Európai közösségi fogyasztóvédelmi magánjog. 43-44.; Szintén kritikus Király: Az EK irányelveinek hatása. 331.

116 2002. évi XXXVI. tv. a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi

IV. törvény, valamint egyes törvények fogyasztóvédelemmel összefüggő jogharmonizációs célú módosításáról, 8. §.

117 Vö.: Vékás: Európai közösségi fogyasztóvédelmi magánjog. 62.

38

118 Vö.: Xxxxxx Xxxxxx: Az EK irányelveinek hatása. 331.

119 „nicht im einzelnen ausgehandelt wurde”; „n’ayont pas fait l’objet d’une négociation individuelle”; „has not been individually negotiated”

120 Vö.: Xxxxxxxx, Preambulum, 20. bek.

121 Vö.: Klauer: General Xxxxxxx. 200-201.

122 Vö.: Klauer: General Xxxxxxx. 201. 123 Európai Bíróság 362/88 sz. ügy 124 Európai Bíróság 126/91 sz. ügy 125 Európai Bíróság 210/96 sz. ügy

126 Vö.: Irányelv, 4. cikk (2) bek., továbbá Preambulum, 23. bek.

127 Vö.: Report from the Commission. 15.

128 Lásd: Pizzio: Code de la consommation. 197.; Lásd még a clauses abusives-hez: Tourneau – Cadiet: Droit de la responsabilité. 672.; J. Ghestin: Traité de droit civil. 676.; Larroumet: Droit civil. 391. sk.; La protection du consommateur contre les clauses abusives. = Revue de la Concurrence et de la Consommation, Droit et Marchés. n.105., sept-oct 1998. (e folyóirat teljes teljes száma a clauses abusives-ről szól)

129 Ehhez lásd: Pizzio: Code de la consommation. 197.; Lásd ezenkívül: Paisant: Clauses pénales. 184.

130 Code de la consommation. L. 132-1 (1).bek.

131 Vö.: Code de la consommation. L. 132-1 (5) bek.

132 Vö.: Pizzio: Code de la consommation. 201.

133 Code de la consommation. L. 132-1 (1). bek.

134 Arrêt de la Cour de cassation, chambre civile, du 16 juillet 1987.

135 Lásd: Mazeaud – Mazeaud – Xxxxxx által hivatkozott ítéleteket. = Lecons de droit civil. 84.

136 Az 588/1996. júl. 1. törvénnyel módosított 1243/1986. dec. 1. rendelet az árak és a verseny szabadságáról

137 Code de la consommation. L. 132-1 (7). bek.

138 Vö.: Code de la consommation. L. 132-1 (2). bek.

139 37.cikk (1) és (2) bek., 38.cikk (1) és (2) bek., Loi n.78-23 du 10 janvier 1978, (az 1995-ös fogyasztóvédelmi törvényben ezek a cikkek a L.132-2-től L.132-5-ig cikkekre módosul- tak.)

140 Az 1979 és 1997 közötti időszakban 46 ajánlást dolgozott ki a Bizottság, lásd: La protection du consommateur contre les clauses abusives. = Revue de la Concurrence et de la Consommation, Droit et Marchés. n.105., sept-oct 1998., 2.

141 Ezen Bizottság tevékenységének eredményességében – megítélésem szerint – az is szere- pet játszik, hogy ajánlásai az érdekeltek képviselőinek konszenzusával születnek meg: a testület tagjai ugyanis a következő személyekből tevődik össze: három bíró (magistrat; kö- zülük választják a Bizottság elnökét), a közigazgatás három képviselője (représentant de l’administration), három jogtudós (jurisconsult), a fogyasztóvédelmi szervezetek három képvi- selője (représentant des associations de consommation), a gazdálkodó szervezetek három képvise- lője (représentant des professionnels); 36.cikk, Loi n.78-23 du 10 janvier 1978.

142 A fogyasztóvédelmi miniszter intézménye Franciaországon kívül például még az Egyesült Királyságban is ismert, sőt a közelmúltban Németországban is bevezetésre került.

39

143 A 314/1993. márc. 14-i rendelet óta áll nyitva a jogalkalmazó számára az a lehetőség, hogy szakvéleményért a Bizottsághoz fordulhasson. Ez a bíróságot ugyan nem köti végső döntésében, azonban jelentősége abban mutatkozik meg, hogy segítségül szolgál az ítélke- zés meggyorsításában és az egységes joggyakorlat kialakításában.

144 Az ajánlások által lefedett területekhez lásd: Code de la consommation. Dalloz, 2001. 88-90.

145 Ehhez bővebben lásd: Calais-Auloy: Droit de la consommation. 145.

146 Vö.: Arrêt de la Cour de cassation, chambre civile. du 13 nov. 1996.

147 Mazeaud – Mazeaud – Chabas: Lecons de droit civil. 82.; Hasonlóképpen méltatja ezt a tendenciát Mestre – Pancrazi: Droit commercial. 56.

148 A Ptk. 209/B. § (4). bek. nyújt útmutatást ahhozt, hogy milyen körülmények vizsgálan- dók az adott szerződési kikötés tisztességtelenségének megállapításánál.

149 Vékás: Európai közösségi fogyasztóvédelmi magánjog. 46. 150 Vékás: Európai közösségi fogyasztóvédelmi magánjog. 47. 151 Lásd: 1997. évi CXLIX. tv. 11. § (4) bek.

152 Vö.: Irányelv, 4. cikk (2). bek.

153 Lásd: Király: Az EK irányelveinek hatása. 331.; Lásd továbbá: Vékás: Európai közösségi fogyasztóvédelmi magánjog. 49-50.

154 Ennek problematikájához lásd: Király: Az EK irányelveinek hatása. 331.; Lásd ezenkívül: Vékás: Európai közösségi fogyasztóvédelmi magánjog. 49-50.

155 Vö.: Irányelv 7. cikk

156 Vö.: Xxxxxxx: Unfair contract terms. 21-134.

157 Code de la consommation. L.132-1 cikk

158 Lásd: Larroumet: Droit civil. 543-544.

159 Lásd: Larroumet: Droit civil. 551.

160 Code de la consommation. L. 132-1 cikk (8) bek.

161 Code de la consommation. L. 421-1-5 cikk

162 Lásd Xxxxx Xxxxx kritikai megjegyzéseit: Vékás: Európai közösségi fogyasztóvédelmi magánjog. 47.

163 Vö.: Király: Az EK irányelveinek hatása. 331.

164 Lásd: Magyar Közlöny. 2002/139. 2002. november 5.

165 Ennek alapján a megtámadási határidő kezdetétől számított egy éven belül köteles az érvénytelenségi kifogást írásban a másik féllel közölni, s amennyiben ez nem jár ered- ménnyel, akkor az igényt a bíróság előtt érvényesítheti.

166 Vö.: Ptké 5/A. §

167 A Ptk. 65. § alapján a gazdasági kamarák olyan köztestületek, amelyeket közvetlenül vagy közvetve a gazdálkodó szervezetek hoznak létre.

168 Ezek: az ügyész, a miniszter, az országos hatáskörű szerv vezetője, a jegyző és a főjegyző, a gazdasági és a szakmai kamara, a hegyközségi szervezet, a fogyasztói érdek-képviseleti szervezet.

169 A szóban forgó békéltető testületek felállítása körüli kritikákról lásd: Xxxxxxxx Xxxxx Xxxxxxx: Fogyasztói jogok. 55.

170 Ptk. 205. § (4). bek.

171 Ptk. 240. § (3). bek.

40

172 Ezen szervezet szerephez juthat akkor is, ha az adott kikötés a fogyasztói szerződésben nem minősül ÁSZF-nek, s így a Ptk. szerint azt csak a fogyasztó támadhatná meg, ugyanis a fogyasztó jogai érvényesítése céljából a fogyasztói érdekképviseleti szervezetekhez for- dulhat, akik a Fogyasztóvédelmi törvény 45. § (1) bek. (d) pontja alapján eljárást kezdemé- nyezhetnek.

173 Lásd: 43. § (1). bek. (h) pont, 1997.évi XXX.xx. a fogyasztóvédelemről

41