ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
Innomedio Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. szoftver szolgáltatásaira vonatkozóan
Általános Szerződési Feltételek
A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: „ÁSZF”) dokumentum az Innomedio Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság által nyújtott szoftver szolgáltatások igénybevételére létrejött szerződésekre irányadó általános szerződési feltételeket, és ennek keretében a szolgáltatásokat igénybe vevő személyek jogait és kötelezettségeit tartalmazza.
I. Fogalmak
1.1. Aktuális Óradíj: Szolgáltató óradíja a szolgáltatási tevékenységek elvégzése esetén. Minden megkezdett óra egy órának számít. Szolgáltató indokolt esetben (piaci körülmények) jogosult az Aktuális Óradíj egyoldalú változtatására, amelyet az egyszeri szolgáltatásokról küldött előzetes árajánlaton minden esetben feltüntet Előfizető részére.
1.2. Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF): általános szerződési feltételek. Az ÁSZF mindenkor hatályos verziója elérhető a xxxx://xxxxxxxxx.xx/xxxx címen.
1.3. Előfizetői Szerződés: az Előfizető személyére és a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szerződés és mellékletei, amely a mindenkor érvényes ÁSZF-fel együttesen értelmezendő. Az Előfizetői Szerződés az ÁSZF-től eltérő egyedi rendelkezéseket érvényesen tartalmazhat.
1.4. Együttműködő Partner: olyan harmadik szolgáltató fél, aki Szolgáltatótól az egyedi szerződésben vagy a jelen ÁSZF-ben meghatározott Szolgáltatást vesz igénybe saját előfizetői részére.
1.5. Egyszeri Díj: Szolgáltató által az Előfizetői részére nyújtott szoftverhasználati szolgáltatáshoz kapcsolódó egyszeri szolgáltatások díja (pl.: adatmigráció, szoftverbevezetés, szaktanácsadás, szoftveroktatás, egyedi testreszabás, konfiguráció, stb.), amelynek mértékét az Előfizetői Szerződés, a Bevezetési díj, oktatás díj és havi szolgáltatási díj árajánlat és a Testreszabási árajánlat tartalmazza.
1.6. Előfizető: azon természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, aki/amely a jelen ÁSZF-ben, az Előfizetői szerződésben, azok mellékleteiben leírt Szolgáltatást szerződésszerűen, vagy ráutaló magatartással igénybe vesz, használ.
1.7. Felhasználók: Előfizető, Előfizető érdekkörébe tartozó általa meghatározott személyek, akik Szolgáltató Szoftverét Előfizető jogcímén használják, abba felhasználói azonosítóval és jelszóval belépni jogosultak.
1.8. Fél és Xxxxx: Szolgáltató és Előfizető külön-külön, illetve együttesen.
1.9. Jármű: Jármű alapú elszámolás esetén adott hónapban aktív, havidíj fizetési kötelezettséget maga után vonó járművek azok a járművek, amelyek:
- önálló mozgásra képesek (pl.: személygépjármű, teherautó, nyergesvontató, traktor, munkagépek)
- az adott hónapban bármikor aktív státusszal szerepeltek (igény szerint a havi számla mellé kimutatás küldendő). Az aktív/passzív státuszváltoztatás a jármű adatlapon tehető meg és az Előfizető felelőssége a bejelentés. Amennyiben Xxxxxxxxx a járművek kezelését elmulasztja, úgy az adott havi díjat utólag Szolgáltatónak nem áll módjában korrigálni.
1.10. Kiegészítő Szolgáltatás: Szolgáltató által nyújtott minden olyan szolgáltatás, amelyet Xxxxxxxxx Szolgáltatótól igénybe vesz
1.11. Kliens Oldali Eszközök: a Szolgáltatás rendeltetésszerű használatához szükséges kliens oldali hardver és szoftver eszközök, amelyeket Előfizető biztosít: kliens oldali hardver berendezések (pl.: munkaállomások és azok perifériái), operációs rendszer, egyéb szoftverek, internetes böngésző a munkaállomásokon (pl.: Mozilla Firefox, Google Chrome), internetes nyilvános hálózat a kiszolgáló szerver eléréséhez, ill. hálózati (internet) kapcsolat.
1.12. Közvetített Szolgáltatás: a Szolgáltató által saját nevében vásárolt és az Előfizetői Szerződés alapján, az Előfizetői Szerződésben rögzített módon részben vagy egészben, de változatlan formában és nem feltétlenül változatlan áron továbbértékesített (továbbszámlázott) szolgáltatás.
1.13. Munkaidő: Munkanapokon 8:00 órától 16:00 óráig.
1.14. Munkanap: munkanapnak minősülnek a hétköznapok a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 102. § szerinti munkaszüneti napok kivételével, az ágazati miniszter által az adott évre vonatkozóan kiadott, a munkaszüneti napok körüli munkarendet meghatározó rendeletében foglaltakra is tekintettel.
1.15. Rendelkezésre Állás: rendelkezésre állási idő, amely a tényleges szolgáltatási idő és az elméleti teljes éves üzemidő hányadosa százalékban kifejezve, amelynek mértéke 99%. A rendelkezésre állás csak teljes naptári évre vonatkozik, töredékévre nem.
1.16. Számla: adóigazgatási azonosításra alkalmas bármely olyan papír alapú vagy elektronikus úton kibocsátott bizonylat, amely legalább a 2007. évi CXXVII. törvény 169. §- ában foglaltakat tartalmazza.
1.17. Szerver Oldali Eszközök: a Szoftver rendeltetésszerű használatához szükséges szerver oldali hardver és szoftver eszközök, amelyeket Szolgáltató biztosít: adatbázis és kiszolgáló szerver, operációs rendszer és adatbázis-kezelő a szerver gépen.
A tárhelyet Szolgáltató 50 Gbyte méretig a havi szolgáltatási díj keretein belül biztosítja. Ezt meghaladóan 10 GBytonként havi 5.000,-Ft díj kerül felszámításra. A tárhely kihasználtságáról Megrendelő a Szolgáltató által biztosított menüpont alatt tájékozódhat.
1.18. Szerződés: az Előfizetői Szerződés és az ÁSZF, valamint azok mellékletei együttesen.
1.19. Szoftver: az innoManagement Ügyviteli Rendszer, amely Szolgáltató szoftverterméke, és Szolgáltató Szolgáltatásának tárgya. A Szoftver moduláris felépítésű, és különböző iparágakban működő szervezetek ügyviteli tevékenységét segíti elő. Az egyes iparági modulok külön modulcsoport névvel rendelkeznek: innoSped, innoStore, innoWorkflow, innoTime, innoTravel
1.20. Szolgáltatás: Szolgáltató által nyújtott folyamatos szoftverhasználati szolgáltatás.
1.20.1. Egyszeri szolgáltatások:
Adatmigráció: Szolgáltató Egyszeri Szolgáltatása, amelynek keretében Előfizető meglévő, strukturált adatait egy külön program segítségével beemeli a Szoftver adatbázisába. Az Adatmigráció egyszeri díját az ehhez kapcsolódó, ügyfélkapun rögzített feladatra hivatkozó Testreszabási árajánlat tartalmazza. Az Adatmigráció részét képezik az alábbi részszolgáltatások:
a) egyeztetés Előfizetővel és az adatstruktúra megismerése;
b) az adatmigrációt végző program elkészítése, lefuttatása;
c) az adatmigráció tesztelése;
d) utómunkák és korrekciók elvégzése.
Bevezetés: Szolgáltató Egyszeri Szolgáltatása, amely – Előfizető igénye szerint – az alábbi szolgáltatásokat tartalmazza a bevezetés időtartamának egyik részében, a Felek közötti megbeszélések keretén belül:
a) Szolgáltató átbeszéli Előfizetővel Előfizető folyamatait és működését,
b) Szolgáltató ismerteti a Szoftver funkcionalitását és a Szoftverben leprogramozott
folyamatokat,
c) Szolgáltató felvázolja Előfizető folyamataira illeszkedő legjobb megoldási lehetőségeket,
d) Szolgáltató tanácsot ad Előfizető folyamatainak optimális átalakítására, amennyiben szükséges,
e) Szolgáltató felveszi a Szoftver paraméterezésére, testreszabására vonatkozó egyedi
igényeket, amennyiben van ilyen,
f) Felek közösen véglegesítik a cég folyamataira illeszkedő legjobb megoldásokat,
g) Szolgáltató elvégzi a kijelölt felhasználók oktatását,
h) Szolgáltató közreműködik az adatmigráció megtervezésében.
A Bevezetés időtartamának másik részében Szolgáltató az alábbi szolgáltatásokat végzi, a Felek közötti megbeszélések keretein kívül:
a) Szolgáltató bevezetési ütemtervet állít össze,
b) Szolgáltató elvégzi a megbeszélésekhez szükséges előkészületeket,
c) Szolgáltató bevezetési jegyzőkönyvet ír a bevezetési alkalmakon elhangzott döntésekről, konklúziókról,
d) Szolgáltató a felmerült kérdésekkel kapcsolatban belső szakmai egyeztetést folytat, amennyiben szükséges,
e) Szolgáltató elvégezi a szükséges rendszerbeállításokat,
f) Szolgáltató megválaszolja a megbeszéléseken és a megbeszéléseken kívül felmerülő felhasználói kérdéseket.
Felek – a megállapodásuktól függően – a megbeszéléseket személyesen vagy telekommunikációs eszközök (Skype, TeamViewer) segítségével tartják. A Bevezetés egyszeri
díját az Előfizetői Szerződés és a Bevezetési díj, oktatás díj és havi szolgáltatási díj árajánlat
tartalmazza.
Testreszabás elvégzése: Szolgáltató által az Előfizetői Szerződés keretében elvégzendő egyedi testreszabási tevékenység, amelynek részleteit az ügyfélkapun leadott ügyféligényre való hivatkozással (feladat sorszám), az arra kiadott Testreszabási árajánlat tartalmaz. Előfizető az egyedi testreszabási szolgáltatást a részére emailben eljuttatott Testreszabási árajánlatra történő írásbeli (emailben történő) válaszával vagy az ajánlatnak az Ügyfélkapun keresztül történő elfogadásával rendeli meg.
Szolgáltató az egyedi testreszabást az árajánlatnak megfelelően a feltüntetett határidőig elkészíti, és azt Előfizetőnek átadja.
Felek az átadott testreszabási feladatokat a funkciólistában szereplő elfogadási kritériumok alapján megvizsgálják. Amennyiben a testreszabás az elfogadási kritériumoknak megfelel, akkor Előfizető köteles azt elfogadni, és a teljesítési igazolást kiállítani. Amennyiben a testreszabás az elfogadási kritériumoknak nem felel meg, akkor Xxxxxxxxx nem köteles azt elfogadni, és a munkát Szolgáltatónak kijavításra visszaadhatja.
Szolgáltató az elfogadási kritériumoknak nem megfelelő részeket kijavítja, és a kijavított testreszabási munkát Előfizetőnek átadja. A testreszabás elfogadási kritériumoknak megfelelő változatát Előfizető köteles elfogadni, és a teljesítési igazolást kiállítani.
Konzultáció: Szolgáltató olyan Egyszeri Szolgáltatása, amelynek keretében Előfizető már meglévő szoftverének, rendszerének megismerését, felülvizsgálatát, Előfizető igényeinek felmérését végzi, szakvéleményt készít, megoldási lehetőségeket javasol, tanácsot ad, folyamatokat hoz létre vagy optimalizál, testreszabási feladatokat vesz fel, ill. más egyéb feladatokat lát el. A konzultáció egyszeri díját az Előfizetői Szerződés és a Bevezetési díj, oktatás díj és havi szolgáltatási díj árajánlat tartalmazza.
Szoftveroktatás: Szolgáltató Egyszeri Szolgáltatása, amelynek keretében Szolgáltató ismerteti a Szoftver funkcionalitását és a Szoftverben leprogramozott folyamatokat, illetve Szolgáltató segít a kijelölt felhasználóknak, kulcsfelhasználóknak, hogy elsajátítsák Szoftver használatát. Felek – a megállapodásuktól függően – a Szoftveroktatásokat személyesen vagy telekommunikációs eszközök (Skype, TeamViewer) segítségével is megtarthatják. A bevezetési és szoftveroktatási alkalmak a közösen kialakított bevezetési ütemtervnek megfelelően történnek.
Egy bevezetési és szoftveroktatási alkalom Szolgáltató egy munkatársának maximum 3-5 órányi Előfizetőnél való tartózkodását jelenti. Az előre meghatározott oktatási alkalmakon felül, minden további alkalom külön díjazás esetén vehető igénybe.
A gyorsabb haladás érdekében szoftveroktatási alkalmak tömbösíthetők az alábbiak szerint:
a. Egy oktatási alkalommal több oktató is tarthat oktatást az Előfizetőnél, amennyiben a résztvevők több csoportra bonthatók.
b. Több egymást követő napon is tartható oktatási alkalom az Előfizetőnél, amennyiben a résztvevők jelenléte biztosítható.
A szoftveroktatási alkalmakat lehetőség szerint úgy kell tervezni, hogy azok 9.00 és 15.00 óra között meg lehessen tartani, hogy a felhasználók az oktatáson friss szellemi állapotban vehessenek részt.
Az oktatás - igény szerint - történhet az Előfizető irodájában, ekkor az oktatáshoz szükséges feltételeket (helység, számítógépek, projektor stb.) neki kell biztosítani. Az oktatások történhetnek a Szolgáltató telephelyén rendelkezésre álló oktatóhelyiségében is.
A Szoftveroktatás egyszeri díját a Bevezetési díj, oktatás díj és havi szolgáltatási díj árajánlat
tartalmazza.
Rendszerpéldány létrehozása: Szolgáltató Egyszeri Szolgáltatása, amelynek keretében az Előfizető számára saját, dedikált rendszerpéldányt hoz létre a Szoftverben, és beállítása a szerveren, az általa kiválasztott modul konfigurációnak megfelelően. A Telepítés egyszeri díját az Előfizetői Szerződés tartalmazza.
Tesztelés: Szolgáltató Egyszeri Szolgáltatása, amelynek keretében valamely szoftverfejlesztés Előfizető által meghatározott célra való alkalmasságát ellenőrzi.
1.20.2. Folyamatos Szolgáltatások
Support: Szolgáltató folyamatos szolgáltatása, amely az alábbi szolgáltatásokat tartalmazza:
a) Jogszabálykövetés: a Szoftver hatályos jogszabályoknak való folyamatos megfeleltetése;
b) Szoftverfrissítések rendelkezésre bocsátása: olyan hibajavítások, biztonsági hibajavítások és technológiai fejlesztéseket, amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a Szoftver hibamentesen és biztonságosan működjön, illetve, hogy a Szoftver a folyamatosan változó technológia követelményeinek megfeleljen;
c) Elkészült testreszabási igények és szoftverváltoztatások rendelkezésre bocsátása: olyan új funkciók, amelyek a Szoftver átadását követően a Szoftver részévé váltak, és amelyek bővítik a Szoftver felhasználási körét vagy javítják a felhasználhatóságot, de nem nélkülözhetetlenek a Szoftver hibamentes és biztonságos működéséhez;
d) Terméktámogatás: technikai segítségnyújtás a Szoftver felhasználásával kapcsolatban telefonon és/vagy az Ügyfélkapun keresztül. A rendelkezésre állás a Munkaidőben korlátlan, azonban Szolgáltató fenntartja magának azon jogot, hogy a terméktámogatást szakmai megítélése alapján oktatásnak minősítse, és javasolja oktatás igénybevételét.
1.21. Szolgáltatási Díj: a Szolgáltatás nyújtásának az Előfizetői Szerződésben, a Bevezetési díj, oktatási díj és havi szolgáltatási díj ajánlatban, a Testreszabási árajánlatban, valamint jelen ÁSZF-ben meghatározott ellenértéke.
1.22. Szolgáltató:
Innomedio Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 6724 Szeged, Vásárhelyi Xxx xxxx 0-0. Cégjegyzékszáma: 00-00-000000
Adószáma: 14136773-2-06
Képviseli: Xxxxxxx Xxxxx és Xxxxxxxxxxx Xxxxx, ügyvezetők önállóan
E-mail címe: xxxx@xxxxxxxxx.xx
1.23. Szolgáltató Honlapja: az alábbi URL címen elérhető honlap: xxx.xxxxxxxxx.xx
1.24. Ügyfélkapu: a Szolgáltató által üzemeltetett xxx.xxxxxxxxx.xx domain név alatt elérhető weboldalon működő, elektronikus értesítések küldésére alkalmas rendszer. Előfizető itt adja le a hibabejelentéseit, a Szolgáltatással kapcsolatos kérdéseit, észrevételeit és testreszabási igényeit. Az Ügyfélkapu használatához a Szolgáltató felhasználónevet és jelszót biztosít, amelyet Előfizető rendelkezésére bocsát. Előfizető által feljogosított valamennyi felhasználója képes az Ügyfélkapu használatára a számára kiosztott felhasználónévvel és jelszóval. Az Ügyfélkapu az innoManagement rendszerbe történő belépés után, az adott felhasználó által egy kattintással elérhető.
1.25. Vis Maior Esemény: olyan előre nem látható természeti vagy más eredetű erők által okozott esemény (háború, polgári felkelés, terrorista cselekmények, sztrájk), amelynek bekövetkezése egyrészt nem előre kiszámítható, másrészt emberi beavatkozás kevés ahhoz, hogy elhárítsa.
1.26. Viszonteladó: Szolgáltató hivatalos viszonteladója.
II. Szolgáltatás tárgya
2.1. Szolgáltató a jelen ÁSZF alapján és az abban foglaltaknak megfelelően vállalja az Előfizetői szerződésben és mellékleteiben meghatározott Szolgáltatás nyújtását.
2.2. Szolgáltató a Szolgáltatást Együttműködő Partneren keresztül is nyújthatja úgy, hogy az Előfizetőkkel nem áll előfizetői jogviszonyban, hanem az Együttműködő Partnerrel áll jogviszonyban. Ebben az esetben Szolgáltató az Együttműködő Partner előfizetői részére az ÁSZF-ben meghatározott feltételekkel nyújtja az ÁSZF-ben meghatározott Szolgáltatást.
III. Előfizetői Szerződés létrejötte
3.1. Az Előfizetői Szerződés megkötéséhez szükséges előfizetői adatok listája Ha az Előfizető magánszemély:
a) Előfizető neve;
b) Előfizető lakóhelye, tartózkodási helye;
c) Előfizető személyi igazolvány száma;
d) Előfizető adóazonosító jele;
e) Előfizető bankjának neve;
f) Előfizető bankszámlaszáma.
Ha az Előfizető jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság:
a) Előfizető elnevezése, cégszerű elnevezése;
b) Előfizető székhelye;
c) Előfizető cégjegyzékszáma, más nyilvántartási száma;
d) Előfizető adószáma;
e) Előfizető bankjának neve;
f) Előfizető bankszámlaszáma;
g) Előfizető képviselője.
Mindkét előfizetői kör esetén az értesítési cím:
a) kapcsolattartó neve;
b) kapcsolattartó postai értesítési címe;
c) kapcsolattartó telefonszáma;
d) kapcsolattartó e-mail azonosítója.
3.2. A Szolgáltató az Előfizetőtől vagy Előfizető képviselőjétől – a hozzájárulása esetén – személyi igazolványának és lakcímkártyájának bemutatását kérheti.
3.3. A Szolgáltató az Üzleti Előfizetőtől aláírás-minta, aláírási címpéldány (vagy az aláírási jogot bizonyító okirat) bemutatását kérheti.
3.4. Az előfizetői jogviszony létrehozásának előfeltétele, hogy Xxxxxxxxx az ÁSZF-ben leírtakat ismeri, tudomásul veszi és elfogadja. Továbbá Előfizető – a Szolgáltató Honlapja segítségével, egyéb díjtalan lehetőségek vagy tájékoztatáskérés igénybevételével, illetve külön megállapodásban megfizetett, dedikált próbaverzió kipróbálásával meggyőződött arról, hogy a Szolgáltatás az általa elérni kívánt céloknak megfelel.
3.5. Előfizetői jogviszony a Felek között olyan módon jöhet létre, hogy
a) az Előfizetői Szerződést az Előfizető a Szolgáltató számára, hiánytalanul kitöltve, aláírva postai úton vagy e-mailen visszajuttatja, és azt a Szolgáltató aláírja, vagy
b) a Felek az Előfizetői Szerződést személyesen megkötik.
3.6. Előfizető az Előfizetői Szerződést Szolgáltató Viszonteladóval is megkötheti, aki jogosult az Előfizetői Szerződést a Szolgáltató nevében megkötni. A Viszonteladó személyéről, elérhetőségéről Szolgáltató az Előfizető kérésére tájékoztatást ad.
3.7. Tekintettel arra, hogy a Viszonteladó az Előfizetői Szerződés megkötésén túl a Szolgáltató képviseletére nem jogosult, Előfizető tudomásul veszi, hogy a Viszonteladóval megkötött Előfizetői Szerződéssel kapcsolatos bármely további nyilatkozata – így különösen a módosításra, megszüntetésre irányuló nyilatkozata – a Szolgáltató felé akkor hatályos, ha azt Előfizető Szolgáltatóval jelen ÁSZF szabályainak megfelelően közli.
3.8. A Viszonteladóval megkötött Előfizetői Szerződés esetén az Előfizetői Szerződés teljesítéséért a Viszonteladó Előfizető felé felelősséggel nem tartozik, az Előfizetői Szerződésben foglalt jogok és kötelezettségek Szolgáltatót és Előfizetőt egymással szemben jogosítják és kötelezik.
4. Szerződés módosítása
4.1. A Szerződés módosítása történhet az Előfizetői Szerződés módosításával, illetve az ÁSZF Szolgáltató általi, egyoldalú módosításával.
4.2. Felek az Előfizetői Szerződést közös megegyezés alapján bármikor módosíthatják, Szolgáltató a jelen ÁSZF 4.4. pontjában meghatározott esetekben egyoldalúan módosíthatja. A módosítás kizárólag írásban érvényes.
4.3. Az Előfizető az értesítési és számlázási adatokban bekövetkezett változást köteles Szolgáltatónak az adatváltozást követő 15 (tizenöt) napon belül írásban, ügyfélkapun keresztül, beazonosítható adatokkal bejelenteni. Az előfizetői adatokban bekövetkezett változások haladéktalan bejelentésének elmaradásából eredő, Előfizetőt ért károkért a Szolgáltató nem vonható felelősségre.
4.4. Az Előfizető személyének változása
4.4.1. Előfizető az Előfizetési Szerződés alapján őt illető jogokat a Szolgáltató előzetes írásbeli
hozzájárulása nélkül harmadik személyre nem ruházhatja át.
4.4.2. Jogi személy Előfizető jogutóddal történő megszűnése esetén bejelentési kötelezettsége a jogutódlás bírósági regisztrálását követően haladéktalanul, írásos formában a jogutódnak van, a bírósági regisztrálás tényét igazoló hiteles okirat bemutatása mellett. A jogi személy Xxxxxxxxx jogutód nélküli megszűnésekor köteles a megszűnés tényét azonnali hatállyal bejelenteni Szolgáltatónak, ami egyúttal az Előfizetési szerződés azonnali hatályú megszűnését és a fennálló fizetési kötelezettségek azonnali teljesítését vonja magával.
4.4.3. A Szolgáltató az örökös, illetve jogutód kérésére az Előfizetési szerződést az örökös (több örökös esetén valamely örökös), illetve a jogutód nevére díjmentesen átírja. Az átírás napjától az örökös, illetve a jogutód válik az Előfizetési szerződésben meghatározott jogok jogosultjává és kötelezettségek kötelezettjévé.
4.5. Szolgáltató jogosult az ÁSZF, az Előfizetői Szerződés, a Szolgáltatási Díjak egyoldalú, Előfizető előzetes értesítését követően hatályos módosítására különösen a következő esetekben:
a) megváltoznak a Szolgáltatás nyújtásának piaci feltételei (pl.: közszolgáltatók, alvállalkozók emelik a szolgáltatási díjaikat, jelentősen emelkednek a munkabérek stb.);
b) megváltoznak a Szolgáltatás nyújtásának műszaki feltételei;
c) megváltoznak a Szolgáltatás nyújtására vonatkozó jogszabályok;
d) Szolgáltató meg kívánja változtatni a szolgáltatási portfolióját vagy a Szolgáltatásaival megcélzott előfizetői kört, így különösen, ha egyes Szolgáltatásait ki kívánja vonni a piacról;
e) bármely hatáskörrel rendelkező hatóságnak az adott Szolgáltatást érintő döntése miatt, így különösen, ha az adott hatóság a Szolgáltatóra új kötelezettséget szab ki, vagy a társszolgáltatókra kiszabott kötelezettségeket módosítja (eltérő díjakat hagy jóvá, eltérő díjakat állapít meg stb.);
f) a körülményekben bekövetkezett egyéb lényeges változások indokolják.
4.6. Szolgáltató jogosult évente március 1. napján a tárgyévet megelőző évre vonatkozó, legfeljebb a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett fogyasztói árindex mértékéig az Előfizetői Szerződésben szereplő Szolgáltatási Díjat egyoldalúan, az Előfizető egyidejű tájékoztatása mellett megemelni (inflációkövetés).
4.7. A Szolgáltatási Díjak módosítása esetén a módosítás nem érintheti Előfizetőnek az előre fizetett Szolgáltatási Díját, csak a következő fizetési időszakot.
4.8. Ha a Szerződések feltételeit a Szolgáltató a 4.4. pontban meghatározottak szerint egyoldalúan módosítani kívánja, Szolgáltató a tervezett módosítás hatályba lépését megelőzően 15 (tizenöt) nappal a változásokat a Szolgáltató Honlapján közzéteszi, ill. a változásokról az Előfizetőket e-mailben értesíti.
4.9. Szolgáltató a jelen pontban foglalt értesítési határidőt nem alkalmazza az ÁSZF azon módosításaira, amikor az ÁSZF módosítása új Szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé, és a módosítás a már nyújtott Szolgáltatásokra vonatkozó szerződéses feltételeket nem érinti, vagy ha a módosítással kizárólag valamely Előfizető által fizetendő Szolgáltatási Díj vagy más díj csökken.
4.10. Az egyoldalú módosítási jog gyakorlása során Szolgáltató köteles a vonatkozó jogsdzabályokat, így különösen a Polgári Törvénykönyv vonatkozó előírásait, valamint a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény rendelkezéseit betartani.
5. Szolgáltatás igénybevételének megkezdése
5.1. Szolgáltató az Előfizetői Szerződésben meghatározott határidőn belül/időponttól kezdve nyújtja a Szolgáltatást.
5.2. Szolgáltató az Előfizető által specifikált információk alapján állítja be az Előfizető Szolgáltatását. Amennyiben valamely paraméterre nem érkezik specifikált igény, akkor a Szolgáltató a Szolgáltatást az általa alkalmazott iparági standard (alapbeállítás) szerint állítja be.
5.3. Felek a Szolgáltatást a rendszerpéldány létrehozását, a rendszer kezdeti konfigurációjának, az Előfizetői szerződés 1. számú mellékletében igényelt moduloknak megfelelő beállítását, a működés megkezdését, és az Előfizetőnek történő átadását követően tekintik létesítettnek (az Előfizető rendelkezésére bocsátottnak).
6. Szolgáltatás szünetelése
6.1. Amennyiben a Szolgáltatás nyújtása átmeneti jelleggel akadályba ütközik, a Szolgáltatás szünetel. A szünetelés a jogviszony folytonosságát nem érinti.
6.2. A Szolgáltató érdekkörében a Szolgáltatás szünetelésére sor kerülhet az alábbi esetekben, amely a Rendelkezésre Állás mértékébe beleszámít:
a) Előfizető – a szünetelést legalább 3 (három) naptári nappal megelőző – előzetes értesítése mellett, a Szolgáltatás átalakítása, felújítása, frissítése, cseréje, karbantartása, legfeljebb havonta 2 alkalommal
b) Előfizető előzetes értesítése nélküli Szolgáltatás leállás vagy szünetelés, de kizárólag olyan kritikus hiba észlelése esetén, amikor az értesítéssel veszélyeztetve lenne a költséghatékony helyreállítás;
c) Szolgáltató által előre nem látható egyéb ok esetén.
6.3. Ha Előfizető a szünetelés időtartamára a Szolgáltatási Díjat megfizette és a szünetelés időtartama a Rendelkezésre Állás szerinti időtartamot meghaladja, akkor Előfizető díjjóváírásra jogosult.
6.4. A díjjóváírás alapja a késedelmes napok száma. A jóváírás mértéke minden szünetelési nap után az Előfizető által az Előfizetői Szerződés alapján, az adott Szolgáltatással kapcsolatban (előre fizetett díjú Szolgáltatás esetén felhasznált) fizetett Szolgáltatási Díj alapján egy napra vetített összeg. A jóváírás megfizetésén túlmenően a Szolgáltató nem vállal semminemű egyéb anyagi felelősséget (elmaradt haszon, egyéb felmerült költségek stb.) a Szolgáltatás szünetelése miatt.
6.5. A Szolgáltató érdekkörén kívül a Szolgáltatás szünetelésére sor kerülhet az alábbi esetekben, amely a Rendelkezésre Állás időtartamába beleszámít:
a) Szolgáltató nem felelős az előfizetői jogviszony szerinti kötelezettségeinek nem-, hibás- vagy késedelmes teljesítésért, ha azt Vis Maior Esemény okozta. Vis Maior Esemény bekövetkezte esetén Szolgáltató köteles Előfizetőt írásban haladéktalanul értesíteni annak várható időtartamáról, illetve az Előfizetői Szerződésben foglalt kötelezettségek teljesítésére gyakorolt hatásáról. Vis Maior Esemény időtartama alatt az Előfizetői Szerződés hatálya szünetel, abban a mértékben, amennyiben az előfizetői jogviszony teljesítése a Vis Maior Esemény miatt nem lehetséges.
b) Szolgáltató nem felelős, ha a Szolgáltatás honvédelmi, nemzetbiztonsági, gazdasági és közbiztonsági (így különösen terrorista-elhárítás, kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem) érdekek védelmében a jogszabályok által előírt módon szünetel.
c) Szolgáltató nem felelős a Szolgáltatás igénybevételéhez felhasznált Kliens Oldali Eszközök működési hibájából, alkalmatlanságából eredő szünetelés miatt.
d) Szolgáltató nem felelős a Szolgáltatás megszakadása vagy szünetelése miatt, ha azt más szolgáltató által nyújtott helyi hozzáférés vagy kapcsolódás megszakadásából ered, különösen az Internet Szolgáltatás szüneteléséből, túlterheltségéből, üzemzavarából vagy egyéb hibájából eredő szünetelés miatt.
7. Szolgáltatás korlátozása
7.1. Szolgáltató választása szerint a Szolgáltatás igénybevételének korlátozására, illetve a Szolgáltatás nyújtásának felfüggesztésére, a Szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentésére a következő esetekben jogosult:
a) Előfizető legalább 15 napos fizetési késedelembe esik;
b) Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti Szolgáltató Szoftverének rendeltetésszerű működését, így különösen, ha Előfizető eszközéről vagy eszköze irányában támadás valósul meg;
c) az Előfizető bármilyen jogsértő tartalmat juttat a Szolgáltató Szoftverébe;
d) a Szolgáltató rendelkezésére álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető az Előfizetői Szerződés megkötése vagy Szolgáltatás igénybevétele céljából a Szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen a személyes/cégadatok – vonatkozásában megtévesztette;
e) a hatóság ezt elrendeli a Szolgáltató részére.
7.2. Amennyiben az Előfizetőnek a Szolgáltatóval több Előfizetői Szerződése van hatályban vagy a Szolgáltatótól több Szolgáltatást vesz igénybe és az Előfizető bármely Előfizetői Szerződés vagy Szolgáltatás tekintetében díjfizetési vagy egyéb kötelezettségeit megszegi, akkor a Szolgáltató jogosult bármely Szolgáltatás bármely mértékű korlátozására, illetve az összes Szolgáltatás korlátozására is, amennyiben a korlátozás jelen pontban rögzített feltételei bármely Szolgáltatás tekintetében megvalósulnak. A korlátozás mértékét a Szolgáltató jogosult meghatározni a számlatartozás függvényében.
7.3. Szolgáltató mindent megtesz annak érdekében, hogy a korlátozást a lehető legrövidebb időn belül – a hitelt érdemlő tájékoztatás átvételét követő legfeljebb 48 órán belül – megszüntesse, amennyiben az Előfizető a korlátozás okát megszünteti, és erről az Előfizető a Szolgáltatót hitelt érdemlő módon tájékoztatja, vagy arról Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez, vagy ha a korlátozást elrendelő hatóság ekként rendelkezik.
7.4. A Szolgáltató a Szolgáltatás újbóli igénybevehetőségének biztosításáért 10.000 Ft + ÁFA
egyszeri díjat számolhat fel.
7.5. A korlátozás időtartamára az Előfizetőt díjjóváírás nem illeti meg.
8. Szerződés megszűnése és megszüntetése
8.1. Az Előfizetői Szerződés, az abban meghatározott jogok és kötelezettségek minden további értesítési kötelezettség nélkül megszűnnek az alábbi esetekben:
a) Szolgáltató jogutód nélküli megszűnése; ez esetben Szolgáltató Előfizetőt a megszűnés tervezett dátumát megelőző legalább 30 (harminc) nappal értesíti;
b) Előfizető jogutód nélküli megszűnése;
c) Előfizető halála;
8.2. A határozatlan időtartamra megkötött Előfizetői Szerződést mind Szolgáltató mind Előfizető 30 (harminc) napos felmondási idővel, írásban, indokolás nélkül bármikor jogosult felmondani.
8.3. Előfizető az alábbi esetekben jogosult mind a határozott mind a határozatlan idejű Előfizetői Szerződést azonnali hatályú felmondással megszüntetni (előfizetői rendkívüli felmondás):
a) Szolgáltató a Szolgáltatás nyújtásával, indításával több, mint 30 (harminc) napos
késedelembe esik, és az Előfizető nem tűz ki póthatáridőt;
b) Szolgáltató ismételt súlyos szerződésszegését az Előfizető írásbeli felszólítása ellenére 15 (tizenöt) napon belül sem orvosolja;
8.4. Szolgáltató az alábbi esetekben jogosult az Előfizetői Szerződést azonnali hatályú felmondással megszüntetni (szolgáltatói rendkívüli felmondás):
a) Előfizető az Előfizetői Szerződés rendelkezéseit súlyosan megszegi (súlyos szerződésszegésnek minősül az olyan szerződésszegés, melyre tekintettel Szolgáltatótól nem várható el az Előfizetői Szerződés fenntartása);
b) Előfizető az Előfizetői Szerződés rendelkezéseit megszegi, mely szerződésszegés nem minősül az a) pont szerinti súlyos szerződésszegésnek, s a szerződésszegést Szolgáltató erre vonatkozó felhívásától számított 15 (tizenöt) napon belül sem orvosolja;
c) Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti Szolgáltató Szoftverének rendeltetésszerű működését, és e szerződésszegést a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 (három) napon belül sem szünteti meg;
d) Előfizető a Szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja, vagy bármilyen jogellenes magatartást tanúsít;
e) Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését követő 30 (harminc) napon belül sem egyenlítette ki.
8.5. Szolgáltató az Előfizetői Szerződés felmondását írásban, elektronikus levélben vagy postai úton közli Előfizető kapcsolattartója felé.
A felmondás tartalmazza:
a) rendkívüli felmondás esetén a felmondás indokát;
b) felmondási időt, a felmondási idő lejártának napját.
8.6. Szolgáltató jogosult az Előfizetői Szerződés felmondása helyett korlátozni a Szolgáltatás körét, illetve használatát vagy azt felfüggeszteni. Amennyiben Xxxxxxxxx a korlátozás, felfüggesztés okát 30 (harminc) napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak.
8.7. Az Előfizetői Szerződés bármilyen okból történő megszűnése esetén Előfizető nem mentesül az előfizetői jogviszonyból a felmondás időpontját megelőzően, illetve azt követően keletkező esetleges tartozásai kiegyenlítésének kötelezettsége alól. Az Előfizetői
Szerződés megszűnéséig, ill. az esetleges hűségidő lejártáig felmerülő díjakat Előfizető köteles megfizetni.
8.8. Szolgáltató az Előfizetői Szerződés megszűnésének napjától számított 15 (tizenöt) napig tárolja Előfizetőnek a szolgáltatás keretei között rögzített adatait, kivéve, ha jogszabály másként rendelkezik. Az adatok áthelyezésére és kinyerésére Szolgáltató felhasználói felületeken lehetőséget biztosít. Azonban az adatok esetleges áthelyezéséről és további tárolásáról Előfizetőnek kell gondoskodnia. 15 (tizenöt) nap eltelte után az adatok törlésre kerülnek.
8.9. Az adatok áthelyezésére és kinyerésére biztosított felhasználói felületeken túl Szolgáltató ingyenesen elvégzi Előfizető adatainak exportálását a Szoftverből a Szoftver által lehetővé tett formátumban. Szolgáltató minden további áthelyezést, konvertálást, tárolást vagy Előfizető adataira irányuló más szolgáltatást külön díjazás ellenében végez.
9. Szolgáltatási hiba elhárítására vonatkozó eljárás
9.1. A Szolgáltatással kapcsolatos hibabejelentés Szolgáltató Ügyfélkapuján írásban tehető, az alábbi elérhetőségen: xxxxx://xxxxxxxxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxx . Kivételes esetben, ha az Ügyfélkapu nem érhető el, hibabejelentés e-mailben is tehető, az alábbi elérhetőségen: xxxxxxx@xxxxxxxxx.xx. Szolgáltató nem fogadja el a telefonon történő, szóbeli hibabejelentést.
9.2. Szolgáltató a hibabejelentést követően 2 Munkanapon belül megkezdi a hiba elhárítását. Amennyiben a hiba elhárításához Előfizető közreműködése szükséges, úgy ezen időtartam az Előfizető rendelkezésre állásától számít.
9.3. Szolgáltató a hibabejelentést minden esetben kivizsgálja, és annak eredményéről írásos formában, e-mailben tájékoztatja Előfizetőt. Az e-mailt az Ügyfélkapu küldi, ahol nyomon követhetőek a leadott hibabejelentések és azok állapota. Az Ügyfélkapun keresztül bejelentett hibák, észrevételek, kérdések megérkezéséről Előfizető minden esetben értesül az Ügyfélkapu felületén.
9.4. A hibabejelentés nyilvántartása tartalmazza az alábbi adatokat:
a) rendszerpéldány neve;
b) felhasználói azonosító;
c) projekt neve;
d) hibajelenség vagy igény megnevezése;
e) hibajelenség vagy igény leírása;
f) kapcsolódó fájlok;
g) képernyőkép;
h) a hibabejelentés időpontja (év, hónap, nap, óra, perc);
9.5. A hibabejelentésre és az elhárításra vonatkozó adatokat Szolgáltató a hiba elhárításától számított 5 (öt) évig megőrzi.
9.6. Az elvégzett vizsgálat alapján Szolgáltató haladéktalanul és megfelelő indokolással értesíti Előfizetőt arról, hogy
a) a hiba a vizsgálat alatt nem volt észlelhető vagy a hiba Előfizető érdekkörébe tartozó okból merült fel;
b) a hiba elhárítását befejezte;
c) a hiba kijavítását átmeneti (meghatározott) ideig vagy tartósan nem tudja vállalni.
9.7. A késedelmes hibabejelentésből és a hibabejelentés elmaradásából, elégtelenségéből eredő károkért az Előfizető a felelős.
10. Panaszkezelés, ügyfélszolgálat
10.1. Szolgáltató Előfizető részére a Szolgáltatással kapcsolatos információs, pénzügyi reklamációs ügyek intézésére – ide nem értve a Szolgáltatással kapcsolatos hibabejelentéseket – ügyfélszolgálatot működtet, amelynek elérhetősége a Szolgáltató Honlapján található.
10.2. Szolgáltató az ügyfélszolgálatot Munkanapokon 8:00 – 16:00 óráig biztosítja.
10.3. Előfizető a reklamációt kizárólag írásban juttathatja el Szolgáltatóhoz. Az ügyfélszolgálat Előfizetőnek a Szolgáltatással kapcsolatos észrevételét, reklamációját kivizsgálja, és ennek eredményéről Xxxxxxxxxx az észrevétel, reklamáció benyújtásától számított 30 (harminc) napon belül írásban tájékoztatja.
10.4. Ha az Előfizető a Szolgáltató által felszámított díj összegét vitatja, kártérítés vagy díjcsökkentés iránti igényt kíván érvényesíteni, Szolgáltató a bejelentést (díjreklamációt) haladéktalanul nyilvántartásba veszi, és 30 (harminc) napon belül megvizsgálja. Az előfizetői panasz intézése a díjfizetési határidőket nem érinti.
10.5. Amennyiben Szolgáltató a díjfizetéssel kapcsolatos bejelentésnek helyt ad, a következő havi elszámolás alkalmával a befizetett díjkülönbözet összegét Előfizető számláján egy összegben jóváírja, vagy azt Előfizető részére egy összegben megfizeti.
10.6. Az Ügyfélszolgálat az észrevétel, reklamáció elutasítását köteles indokolással ellátva írásba foglalni, és azt az Előfizető által megadott elérhetőségre megküldeni.
10.7. Előfizető a Szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos viták rendezése végett az alábbi
szervekhez fordulhat:
10.7.1. Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot érintő beadványokkal kapcsolatban a területileg illetékes járási hivatalok rendelkeznek hatáskörrel, mint elsőfokú
fogyasztóvédelmi hatóság (honlapja: xxxx://xxxxxxxxxxxxxxxx.xxxxxxx.xx). A fogyasztóvédelmi hatóság csak az egyéni előfizetők panaszai alapján jár el.
10.7.2. A gazdasági erőfölénnyel való visszaélést érintő beadványokkal kapcsolatban a Gazdasági Versenyhivatal rendelkezik hatáskörrel (honlapja: xxx.xxx.xx).
10.7.3. A gazdasági kamarák mellett működő független békéltető testületeknél az áruk és Szolgáltatás minőségével, biztonságával és a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, a szerződések megkötésével és teljesítésével kapcsolatos fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezésére van mód.
10.7.4. A jogvita a békéltető eljárás meghiúsulása vagy annak igénybe nem vétele esetén polgári eljárás keretében rendezhető, amelyre Felek a Szegedi Törvényszék, illetve – hatáskörtől függően – a Szegedi Járásbíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.
11. Hibás teljesítés
11.1. Előfizető a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben
kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint. Előfizető - választása szerint - az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:
• Igényelheti a hiba kijavítását, vagy
• Igényelheti a Szolgáltatási Díj arányos leszállítását, ha Szolgáltató a kijavítást nem vállalta, vagy annak megfelelő határidőn belül nem tud eleget tenni, vagy
• Végső soron a szerződéstől elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs
helye.
11.2. A Szolgáltatás jellegéből fakadóan Előfizető a Szolgáltatás kicserélését nem igényelheti, illetve a hibát maga nem javíthatja ki, vagy mással nem javíttathatja ki.
11.3. Szolgáltató hibás teljesítésével okozott kár esetén a Szolgáltató kártérítési kötelezettségének maximális összege nem haladhatja meg az Előfizető által a Szolgáltatásért az aktuális évben már kifizetett ÁFA nélküli Szolgáltatási Díj összegét.
11.4. Előfizető köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul a Szolgáltatóval közölni. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén Előfizető 1 (egy) éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. Fogyasztóval kötött szerződés esetén a fogyasztó 2 (két) éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit.
11.5. A kellékszavatossági jogok érvényesítésének egyéb feltétele, hogy a teljesítéstől számított 6 (hat) hónapon belül a kellékszavatossági igény érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Előfizető igazolja, hogy a Szolgáltatást a Szolgáltató nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Xxxxxxxxx köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
11.6. Szolgáltató nem felel a Szolgáltatás alábbi okokból bekövetkező hibájáért:
a) a Szolgáltatás igénybevételéhez felhasznált Kliens Oldali Eszközök működési hibája, alkalmatlansága miatt;
b) a Szolgáltatás helytelen vagy nem rendeltetésszerű használata miatt;
c) az Előfizetői Szerződésben foglalt kötelezettségek vagy jogszabályi előírások Xxxxxxxxx általi megszegése miatt (ideértve a Szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra való felhasználását, vagy bármilyen jogellenes magatartás tanúsítását);
d) a Szolgáltatás megszakadása vagy hibája más szolgáltató által nyújtott helyi hozzáférés vagy kapcsolódás megszakadásából ered.
12. Adatkezelés, adatbiztonság
12.1. A jelen ÁSZF alapján megkötött Előfizetői Szerződések kapcsán az adatkezelő a Szolgáltató.
12.2. Az adatkezelés jogalapja:
a) Előfizető az Előfizető Szerződés aláírásával hozzájárulását adja, hogy Szolgáltató a személyes adatait, az alábbi célokból kezelje az alábbiak szerint;
b) Előfizető adatainak kezelése a Szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben Xxxxxxxxx az egyik fél.
12.3. Az adatkezelés céljai:
a) Előfizetővel való kapcsolattartás;
b) Előfizető által igénybe vett Szolgáltatás nyújtása, az Előfizetői Szerződés teljesítése;
c) Előfizető részére történő számlázás, a Szolgáltatás díjának (ellenértékének) beszedése;
d) Szolgáltató üzletszerzési (marketing) tevékenysége céljából Előfizetőt megkeresése, ill. a Szolgáltatások bemutatása során Előfizető referenciaként való szerepeltetése.
12.4. Az adatkezelés időtartama
Az adatok az Előfizetői Szerződésből eredő igények Polgári Törvénykönyv szerinti törvényes elévülési idején belül kezelhetők az igények érvényesítéséhez szükséges mértékben, kivéve, ha más törvény az adatkezelésre eltérő határidőt ír elő. Külön törvény ilyen előírása esetén Szolgáltató az adatokat csak e külön törvény előírása szerinti célból kezelheti, az ott meghatározott ideig. A törvényes elévülési időn lejártát követően az adatokat törölni kell. Xxxxx biztosítása érdekében, hogy a személyes adatok tárolása a szükséges időtartamra korlátozódjon, Szolgáltató minden évben január hónapban, egy alkalommal rendszeres felülvizsgálatot tart, és törli azokat az adatokat, amelyek kezelési ideje lejárt.
12.5. A kezelt adatok kategóriái
Szolgáltató az Előfizetővel való kapcsolattartás céljából a következő adatokat kezeli:
a) Előfizető kapcsolattartójának neve, postai címe, e-mail címe és telefonszáma.
Szolgáltató Előfizető részére történő Szolgáltatás nyújtása céljából a következő adatokat
kezelheti:
a) Felhasználók neve és email címe, akik felhasználóként rögzítésre kerültek a
Szoftverben;
b) A Szoftver bevezetéséhez szükséges szoftveroktatások jelenléti íve és jegyzőkönyve. Szolgáltató az Előfizető részére történő számlázás és a kapcsolódó díjak beszedése céljából a következő adatokat kezelheti:
b) Előfizető neve;
c) Előfizető e-mail címe és telefonszáma;
d) Előfizető postai és számlázási címe;
e) Előfizető bankjának neve és bankszámlaszáma;
f) Egyéni Előfizető esetén az Előfizető hozzájárulásával személyi igazolvány száma, adóazonosító jele;
g) Üzleti Előfizető esetén Előfizető székhelye, telephelye, cégjegyzékszáma vagy más nyilvántartási száma, adószáma, közösségi adószáma, valamint képviselőjének neve;
h) Előfizető kapcsolattartójának neve, e-mail címe és telefonszáma;
i) Szolgáltatás kezdetének dátuma, időtartama;
j) A díjfizetéssel és a díjtartozással összefüggő adatok;
k) Tartozás hátrahagyása esetén Előfizetői Szerződés felmondásának esetei.
Szolgáltató – Előfizető hozzájárulása esetén – saját üzletszerzési (marketing) céljából a következő adatokat kezelheti:
a) Előfizető neve;
b) Előfizető e-mail címe és telefonszáma;
c) Előfizető postai címe.
12.6. Az adatkezelésre vonatkozó további szabályokat a Szolgáltató Adatkezelési Szabályzata tartalmazza. Előfizető kijelenti, hogy a jelen ÁSZF aláírásával egyidejűleg Szolgáltató Adatkezelési Szabályzatát megismerte.
13. Előfizető jogai és kötelezettségei
13.1. Előfizető jogosult a Szolgáltatást igénybe venni és rendeltetésszerűen használni az ÁSZF-ben és az Előfizetői szerződésben meghatározott feltételek szerint.
13.2. Előfizető jogosult a Szolgáltatás igénybevétele során Szolgáltató által nyújtott szervertárhelyekre, rendszerekbe, szoftverekbe, valamint adatbázisokba bevitt, rögzített, feltöltött, ill. ezekből keletkeztetett adatokat a Szolgáltatás megszűnésekor elvinni.
13.3. Előfizető jogosult a Szoftver továbbfejlesztését konstruktív ötleteivel támogatni, és tevékenységével elősegíteni. Előfizető a Szolgáltatónak minden segítséget megad, valamint minden feltételt biztosít, hogy számára optimális Szoftvert állíthasson elő.
13.4. Előfizető az Előfizetői Szerződés megkötésekor köteles a Szolgáltatás nyújtásához szükséges adatokat megadni, melyek az Előfizetői Szerződés megkötéséhez szükségesek, köteles a Szolgáltatóval egyeztetni a testreszabások módjáról és határidejéről, a bevezetési oktatások időpontjáról a bevezetési ütemtervben meghatározottak szerint. Az Előfizető
tudomásul veszi, hogy Szolgáltató a Szolgáltatást ezen adatok ismeretében tudja nyújtani. Az adatok hibás vagy hiányos megadásából eredő, Előfizetőt ért károkért a Szolgáltató nem vonható felelősségre.
13.5. Előfizető köteles a Szolgáltatást rendeltetésszerűen használni. A Szolgáltatás helytelen használatáért Előfizetőt terheli a felelősség, még abban az esetben is, ha a nem megfelelő tevékenységet Előfizető érdekkörébe tartozó más személy követte is el.
13.4. Előfizető tudomásul veszi, hogy a Szoftver használata nem helyettesíti a megfelelő nyilvántartások vezetését, a meghatározott dokumentumok és okiratok elkészítését, ill. a hatóságokkal, az alkalmazottakkal és az ügyfelekkel történő megfelelő elszámolásokat. Előfizető a fenti feladatok ellátásának elősegítésére, a hatékony munkavégzés folytatására veszi igénybe a Szoftvert.
13.5. Az Előfizető vállalja, hogy biztosítja a szükséges együttműködést a Szolgáltatás létesítésével és nyújtásával kapcsolatban.
13.6. Előfizető a Szolgáltatást – a Szolgáltató írásos beleegyezése nélkül – nem jogosult
átruházni harmadik félre.
13.7. Előfizető felel a Szoftver felhasználása során harmadik fél által végzett minden olyan tevékenységért, amely ellentétes a jogszabályokkal.
13.8. Előfizető a Szolgáltató szervereit kizárólag olyan adat továbbítására használhatja, amely nem jogszabálysértő, így különösen nem sérti a Szolgáltató jó hírnevét és megfelel a tisztességes üzleti magatartás gyakorlatának.
13.9. A Szolgáltatás működtetéséhez szükséges Kliens Oldali Eszközöket Előfizető igényei szerint üzemelteti. A Kliens Oldali Eszközök rendeltetési célnak megfelelő beszerzéséről, hibátlan, biztonságos üzemeltetéséről Előfizető gondoskodik. Előfizető felel a Kliens Oldali Eszközökben keletkező kárért vagy adatvesztésért.
13.10. Előfizető köteles gondoskodni a Kliens Oldali Eszközeinek kártékony programoktól (vírusok, trójai programok, stb.) mentes működtetéséről. Előfizető felel a kártékony programok miatt a Kliens Oldali Eszközökben bekövetkezett károkozásért. Előfizető felelősséggel tartozik Szolgáltató felé, ha a Kliens Oldali Eszközeiről kiinduló kártékony program fertőzése Előfizető adatain túlterjedő kárt okoz.
13.11. Előfizető köteles megfelelő biztonsági intézkedéseket alkalmazni annak érdekében, hogy megelőzze vagy minimalizálja a Szolgáltatás jogosulatlan alkalmazását, lépéseket téve annak biztosítására, hogy jogosulatlan személy ne férhessen hozzá a Szolgáltatás használatához. Előfizető nem használhatja fel saját előfizetését más előfizetés biztonságának megsértésére, illetve más hálózathoz vagy szerverhez történő jogosulatlan hozzáférésre vagy annak megkísérlésére.
13.12. Előfizető jelszava hozzáférést biztosít Előfizető adataihoz és az általa igénybe vett Szolgáltatáshoz. Előfizető felelőssége a jelszó titokban tartása. Az előfizetés, illetve a Szolgáltatás megosztása jogosulatlan felhasználókkal nem engedélyezett. Előfizető köteles gondoskodni arról, hogy mások ne használhassák a Szolgáltatást, mivel az ilyen használatért Előfizetőt terheli a felelősség.
13.13. Előfizető köteles ún. kapcsolattartó személy megnevezésére. Előfizető kijelenti, hogy a kapcsolattartói adatlapon megadott kapcsolattartó jogosult a szolgáltatás körében a Szolgáltató felé valamennyi nyilatkozat megtételére, felelős az előfizető által megtett nyilatkozatokért és vállalja, hogy a bevezetési időszak alatt felügyeli és koordinálja az előfizetői oldal részéről szükséges eljárásokat, valamint a szolgáltatás időtartama alatt ellátja a szolgáltatás maradéktalan teljesítéséhez szükséges feladatokat. Amennyiben a kapcsolattartó személy két oktatás között észleli, hogy a rendszerben a leoktatott modulokat az eltelt időszakban előfizetői oldalról nem használták, akkor saját hatáskörében elhalaszthatja az oktatás időpontját, de ez nem befolyásolja a bevezetési időszak eredetileg tervezett elszámolási időtartamát és a havidíj számlázás megkezdését.
14. Szolgáltató jogai és kötelezettségei
14.1. Szolgáltató a Szolgáltatást díjfizetés ellenében a bevezetési ütemtervben meghatározott időponttól, mint kezdő időponttól kezdődően folyamatosan nyújtja a Rendelkezésre Állás mértéke szerint, biztosítja a Szolgáltatáshoz való folyamatos hozzáférést, illetve gondoskodik a Szolgáltatás működésének feltételeiről, annak karbantartásáról és igény szerinti egyedi testreszabásáról.
14.2. Szolgáltató az Előfizető részére a Szoftverben külön rendszerpéldányt hoz létre, amelyet Xxxxxxxxx dedikáltan használhat.
14.3. Szolgáltató a Szoftver elérhetőségének címét (URL-jét), a felhasználói azonosítót és a belépési jelszót a Termékmenedzser közreműködésével küldi el Előfizető felhasználójának, a jelszó megváltoztatásának elmaradása Megrendelő felelőssége.
14.4. Szolgáltató az Előfizetői Szerződés szerint elvégzi az Egyszeri Szolgáltatásokat.
14.5. A Felek együttműködésének érdekében a bevezetési ütemtervben meghatározott alkalmakról, megbeszélésekről, oktatásokról Szolgáltató bevezetési jelenléti ívet készít, amelyet minden jelenlévő aláír, így különösen az Előfizető érdekkörébe tartozó személyek is, akik az alkalmakon részt vettek.
14.6. Szolgáltató a Szoftver megismeréséhez szükséges dokumentációt elektronikus formában a Szoftver súgóján keresztül biztosítja Xxxxxxxxx felhasználó számra.
14.7. Szolgáltató a Szoftverbe feltöltött adatok, dokumentumok, fájlok megőrzése érdekében mindent megtesz, ami tőle elvárható. Szolgáltató a Szoftverbe feltöltött adatok, dokumentumok, fájlok tartalmát azonban nem ellenőrzi, azért felelősséget nem vállal. Az esetleges üzemhibákból fakadó adatvesztések kapcsán Szolgáltató minden felelősséget kizár.
14.8. Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxx részére a szoftvertámogatást (support-ot), amelyet Előfizető az Ügyfélkapu használatával vagy telefonon vehet igénybe. A telefonos terméktámogatás Munkanapokon 8.00-16.00 óra között vehető igénybe.
14.9. Szolgáltató a Szolgáltatás részeként szerverszolgáltatást is nyújt Előfizetőnek, amelynek keretében Szolgáltató az alábbi részszolgáltatásokat végzi:
a) a szerver erőforrásainak Előfizető rendelkezésre bocsátása;
b) a szerver konfigurálása;
c) a szerver távfelügyelete, monitorozása;
d) a szerver üzemeltetése;
e) a szerveren lévő adatokról biztonsági mentés készítése.
14.10. Szolgáltató a kötelezettsége teljesítéséhez alvállalkozót vehet igénybe. Az alvállalkozó magatartásáért úgy felel, mintha az adott ügyben maga járt volna el.
15. Szellemi tulajdon
15.1. Szolgáltató „Szellemi Tulajdona” magában foglalja az alábbiakat:
a) a Szolgáltatást, ideértve a Szolgáltató tulajdonában álló szoftvereket és a harmadik felek zárt forráskódú szoftvereit is, amelyeket a Szolgáltató az Előfizető részére a Szolgáltatások felhasználása körében biztosít;
b) a Szolgáltató által kifejlesztett vagy alkalmazott valamennyi szoftvert, szoftvermegoldást, technológiát, technikai információt, felfedezést, ötletet, elméletet, fejlesztést, dizájnt, eredeti szerzői művet, folyamatot, algoritmust, találmányt, know-how-t, szabadalmat, eljárásmódot és egyéb információt;
c) a Szolgáltató által kifejlesztett vagy alkalmazott szoftvert módosításait és továbbfejlesztéseit, ideértve azokat is, amelyek az Előfizető javaslataiból vagy tevékenységéből erednek; az Előfizetőnek a szoftverkövetés folyamatában való olyan tartalmú esetleges együttműködése, hogy jelzi a Szolgáltató részére azokat a felhasználói igényeket, melyek szükségesek a szoftverfejlesztés során létrejövő verzióknak az előfizető általi optimális felhasználásához – az előfizető részére szerzői jogokat nem keletkeztetnek.
d) az Előfizetői Szerződéssel és a Szolgáltatással kapcsolatban a Szolgáltató által átadott valamennyi dokumentációt, bevezetési módszertant, bevezetési ütemtervet, bevezetési jegyzőkönyvet, folyamatábrát, marketing anyagot, jegyzetet, vázlatot és egyéb információt; és
e) Szolgáltató üzleti titkait, és minden egyéb, értéket képviselő, bizalmas és/vagy titkos információit.
15.2. Az Előfizetői Szerződés Előfizető számára használati jogon kívüli más jogot vagy jogcímet nem keletkeztet a Szolgáltató Szellemi Tulajdonára nézve. Előfizető a Szoftver tulajdonjogára vagy forráskódjainak felhasználására nem szerez jogosultságot.
15.3. Előfizető a Szolgáltató Szellemi Tulajdonát:
a) nem adhatja bérbe vagy kölcsönbe, nem terhelheti meg, zálogosíthatja el, és nem forgalmazhatja, kivéve, ha Szolgáltató ahhoz előzetesen írásban hozzájárult;
b) nem adhatja azt át harmadik félnek, és nem biztosíthat hozzáférést harmadik fél részére, kivéve, ha Szolgáltató ahhoz előzetesen írásban hozzájárult;
c) nem változtathatja azt meg, és nem járulhat hozzá annak megváltoztatásához;
d) nem készíthet róla másolatot, és nem járulhat hozzá arról másolat készítéséhez vagy annak forgalmazásához;
e) nem tanúsíthat olyan szándékos magatartást, amely veszélyezteti a Szolgáltató Szellemi Tulajdonra vonatkozó tulajdonjogát;
f) nem szerezhet tulajdonjogot a Szolgáltató Szellemi Tulajdonán, és nem is törekedhet
erre;
g) a Szolgáltató Szellemi Tulajdonát nem fordíthatja vagy fejtheti vissza, szedheti elemeire, és egyébként sem próbálhatja annak forráskódját megszerezni; továbbá
h) nem távolíthatja el, módosíthatja vagy írhatja felül a Szolgáltató Szellemi Tulajdonán feltüntetett vagy annak használata során feltűnő copyrightot, védjegyet vagy egyéb, szellemi tulajdonra utaló megjelölést.
15.4. Szolgáltató jogosult a Szolgáltatás nyújtásához szükséges Szoftvert egyoldalúan megváltoztatni, javítani, fejleszteni, amennyiben ez karbantartás vagy szolgáltatási szint növelés érdekében szükséges.
15.5. Előfizető a Szolgáltatás működéséhez szükséges, Szolgáltató által nyújtott szoftvert, know-how-t és egyéb szellemi termékeket a Szolgáltatás igénybevételén kívül nem használhatja más célra. Az Előfizető köteles a Szolgáltatót kártalanítani minden olyan kárért, költségért és igényért, amely ezen rendelkezés megsértéséből származik.
15.6. Előfizető által a Szolgáltatások igénybevétele során, Szolgáltató által nyújtott fizikai vagy virtuális szervertárhelyekre, rendszerekbe, szoftverekbe, valamint adatbázisokba bevitt, rögzített, feltöltött adatok, információk Előfizető szellemi tulajdonát képezik, ha jogszabály, szerződés másként nem rendelkezik, vagy egyéb jogviszonyból más nem következik.
16. Díjazás
16.1. Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele esetén időszaki (havi, negyedéves, féléves, éves) Szolgáltatási Díjat fizet, amelynek mértéke az Előfizetői Szerződésben és a Bevezetési díj, oktatás díj és havi szolgáltatási díj árajánlatban kerül meghatározásra.
16.2. Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele esetén – a Szolgáltatási Díj mellett – Egyszeri Díjat, illetve egyéb díjakat is fizet, amelynek mértékét az Előfizetői Szerződés és a Bevezetési díj, oktatás díj és havi szolgáltatási díj árajánlat, valamint jelen ÁSZF határozza meg.
16.3. Szolgáltató díjfizetési időszakonként legalább egyszer az esedékes díjakról számlát készít, és azt az Előfizető részére megküldi, ha Felek másképp nem állapodnak meg.
16.4. A Szolgáltatási Díj elszámolása az adott szolgáltatási időszakban történik. Szolgáltató az adott szolgáltatási időszak első hónapjának 10. napjáig kiállítja az adott időszakról készült számlát.
16.5. A számla fizetési határideje a kiállítástól számított 8 naptári nap, amennyiben az Előfizetői Szerződés másként nem rendelkezik. Előfizető a számlát legkésőbb a számlán meghatározott fizetési határidőig banki átutalással köteles megfizetni Szolgáltató bankszámlájára.
16.6. Amennyiben az Előfizető a tárgy időszak 15. napjáig nem kap számlát, úgy köteles azt Szolgáltató felé jelezni. A számla esetleges hiánya nem mentesíti az Előfizetőt a szolgáltatás díjának határidőben történő megfizetése alól.
16.7. Szolgáltató Xxxxxxxxx részére, az Előfizetői szerződés 1. számú mellékletében megadott
e-mail címre, elektronikus formában küldi ki a számlát.
16.8. Szolgáltató a Szolgáltatási Díjat a jelen ÁSZF-ben rögzített módon és esetekben egyoldalúan módosíthatja. A módosításról Szolgáltató köteles Előfizetőt írásban (postai levél, e-mail) értesíteni legkésőbb a módosítást megelőzően 1 hónappal. A Szolgáltatási Díj módosítását Szolgáltató Xxxxxxxxx részéről elfogadottnak tekinti, amennyiben Előfizető ráutaló magatartásával a Szolgáltatást továbbra is igénybe veszi.
16.9. Előfizető köteles késedelmi kamatot fizetni, amennyiben a számla összegét a számlán feltüntetett időpontig nem fizeti be. A késedelmi kamat mértéke a Polgári Törvénykönyv által meghatározott mérték.
16.10. Előfizető jogosult a Szolgáltató által kiállított eredeti számla ismételt megküldését igényelni (számlamásolat).
16.11 Szolgáltató jogosult az Előfizetővel szemben fennálló pénzügyi követelését az Előfizető külön engedélye nélkül harmadik félnek bármikor értékesíteni, melyről Előfizetőt köteles írásban tájékoztatni.
16.12. Amennyiben Xxxxxxxxx Szolgáltató valamely Szolgáltatását kedvezménnyel együtt veszi igénybe, a kedvezmény igénybevételének feltétele, hogy a nyújtott Szolgáltatás – a kedvezménnyel érintett szerződéses időtartam alatt – Előfizető oldalán felmerülő okból nem kerül korlátozásra, szünetelésre, felmondásra, illetve Előfizető a díjfizetéssel késedelembe
nem esik. Amennyiben Xxxxxxxxx ezt a feltételt nem teljesíti, úgy az igénybe vett kedvezményt elveszti, és a teljes Szolgáltatási Díj összegét köteles Szolgáltató számára megfizetni.
16.13. Előfizető havi díjfizetés esetén – amennyiben erről Szolgáltatóval megállapodik – a Xxxxx által egyeztetett időtartamra előre is kifizetheti a Szolgáltatási Díjat, s ebben az esetben Szolgáltató előrefizetési kedvezményt adhat számára (előrefizetési kedvezmény). Amennyiben a megkezdett, előrefizetett időszak lejárta előtt Szolgáltató a Szolgáltatást Előfizető érdekkörében felmerülő ok miatt szüneteltetni vagy korlátozni kényszerül, vagy Előfizető az Előfizető Szerződést felmondja, úgy Szolgáltató jogosult az előrefizetési kedvezmény törölni, és Előfizető számára a teljes Szolgáltatási Díjat kiszámlázni.
16.14. Amennyiben Xxxxxxxxx a Szolgáltató valamely Szolgáltatását előrefizetési kedvezménnyel együtt veszi igénybe, a kedvezmény igénybevételének feltétele, hogy az Előfizetői Szerződés hatályba lépésétől számított 30 napon belül Előfizető az előrefizetési kedvezménnyel érintett időszak díját Szolgáltató felé kifizeti. Késedelem esetén Xxxxxxxxx a kedvezményre nem jogosult.
17. Vegyes rendelkezések
17.1. Az Előfizetői Szerződés és annak mellékletei, valamint a jelen ÁSZF értelmezésére, ill. az Előfizetői Szerződésben, mellékleteiben és jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a magyar jog szabályai, így különösen a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, valamint a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szabályai az irányadóak.
17.2. Felek kötelezik magukat arra, hogy a Szerződésből fakadó kötelezettségeik teljesítése során tevékenységüket összehangolják és a Szerződésből származó vitákat békés úton rendezik.
17.3. Felek tudomásul veszik és magukra nézve kötelező érvényűnek fogadják el, hogy az egymás tevékenységével kapcsolatosan megismert, megszerzett vagy bármilyen más módon birtokukba került, különösen tevékenységüket, gazdasági, jogi és pénzügyi helyzetüket érintő, velük egyébként kapcsolatos, nyilvánosságra még nem került adatokat, tényeket vagy bármely más információt üzleti titokként, bizalmasan kezelik, harmadik személy részére nem szolgáltatják ki, illetve harmadik személy számára nem teszik hozzáférhetővé. Nem minősül jelen rendelkezés megszegésének, ha valamely Fél a jogszabály által előírt adatszolgáltatási kötelezettségét teljesítette, vagy az adattulajdonos az információ felfedéséhez előzetesen írásban hozzájárult.
17.4. Ha az Előfizetői Szerződés írásbeli értesítést határoz meg, az alatt levélpostai küldeményt, e-mailt vagy az Ügyfélkapun tett bejegyzést kell érteni. A Xxxxx által küldött írásbeli értesítések az alábbiak szerint minősülnek kézbesítettnek:
a) a tértivevénnyel feladott levél kézbesítettnek minősül a tértivevényen jelzett napon, illetve a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni akkor is, ha az „nem kereste”, „átvételt megtagadta” vagy ha „ismeretlen”, „elköltözött”, „cég megszűnt” (vagy azzal azonos tartalmú más) jelzéssel érkezett vissza;
b) valamely Fél cégnyilvántartás szerinti székhelyére megküldött küldemények minden esetben kézbesítettnek tekintendők a postára adást követő harmadik munkanapon;
c) ajánlott levélpostai küldemény esetében az átvétel vagy az átvétel megtagadásának napján;
d) valamely Fél által közvetlenül kézbesített küldeményt kézbesítettnek kell tekinteni az átvétel napján. Az átvétel megtagadása esetén a Fél a küldeményt tértivevénnyel kísérli meg a címzetthez eljuttatni;
e) e-mailben való értesítés esetén az e-mail feladásának napját követő munkanapon;
f) az Ügyfélkapun való értesítés esetén a bejegyzés megtételének napját követő
munkanapon.
g) a rendszerben, az adott rendszerpéldányban, Gépházüzenetként történő kiküldést követő üzenet elolvasásakor.
17.5. Az értesítést az Előfizetői Szerződésben megadott értesítési címre kell küldeni. Ha az Előfizetői Szerződés értesítési címet nem tartalmaz, akkor az értesítéseket a székhely, illetve lakhely szerinti címre kell küldeni.
17.6. Ha az ÁSZF eltérően nem rendelkezik, a Szolgáltató által történő e-mailes értesítést az Előfizetői Szerződésben megadott e-mail címre kell küldeni.
17.7. Az e-számlát az Előfizetői Szerződésben megadott e-számla e-mail címre kell küldeni.
17.8. Amennyiben a értesítés tárgya a jelen ÁSZF módosítása, úgy Szolgáltató értesítési kötelezettségének a Szolgáltató Honlapján történő közzététellel tesz eleget.
Innomedio Kft. 2019.06.07