Contract
UNION-Magyar Telekom Csoportos Utasbiztosítás
Biztosítási Feltételek
A biztosító a jelen biztosítási feltételek alapján arra vállal kötelezettsé- get, hogy a szerződő által megfizetendő biztosítási díj ellenében a jelen biztosítási feltételek szerint meghatározott biztosítási események bekö- vetkezése esetén a Magyar Telekom mobil rádiótelefon szolgáltatásának (T-Mobile) előfizetőjére, illetve a társbiztosítottakra és együttbiztosítot- takra a biztosítási szolgáltatások táblázatában meghatározott biztosítási összeg erejéig biztosítási szolgáltatást nyújt. A biztosítási feltételekre, illetve a feltételekben nem rendezett kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény és az egyéb hatályos magyar jogszabályok rendelkezései az irányadóak. A feltételekben nem szereplő, illetve az abból kizárt kockázatokra a biztosító nem nyújt térítést.
I. ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK
1. A szerzõdés alanyai
1.1. A biztosító: az UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt., amely a kockázatot viseli, és a szolgáltatás teljesítésére kötele- zettséget vállal a szerződő által fizetett díj ellenében.
1.2. A szerződő: a Magyar Telekom Távközlési Nyrt., amely az UNION- Magyar Telekom Csoportos Utasbiztosítást megköti, és a biztosí- tási díj megfizetésére kötelezettséget vállal.
A szerződő kötelezettséget vállal továbbá arra, hogy tájékoztatja előfizetőit
– az utazási biztosításhoz való csatlakozás lehetőségéről, feltéte- leiről,
– a biztosítási feltételekről.
A biztosításhoz egyénileg és családi csomag igénybevételével lehet csatlakozni.
1.3. A biztosított: olyan természetes személy, akinek életkora a kocká- zatviselés kezdetekor a 70. életévet nem haladja meg, és aki a csoportos biztosításhoz csatlakozott.
Családi csomag esetén társbiztosított lehet a biztosított házastársa, bejegyzett élettársa, élettársa és azon egyeneságbeli leszármazói (gyermek, örökbefogadott, mostoha és nevelt gyermek), akiknek életkora a biztosítás megkötésekor a 16. életévet nem haladja meg. Együttbiztosítottak lehetnek a biztosított előfizetővel azonos idő- ben és azonos úti céllal együtt utazó személyek, akikre családi biztosítás nem köthető.
Külföldi állampolgárságú személy a jelen feltételekben foglalt biztosítási szolgáltatásokra jogosult, de a biztosítás nem nyújt fedezetet a saját állampolgársága szerinti ország területén balese- téből, illetve megbetegedéséből eredő egészségügyi ellátásra.
Nem lehet biztosított:
– a tartós külföldi szolgálatot teljesítő vagy külföldön tartósan munkát vállaló előfizető és vele kint tartózkodó családtagjai,
– azon előfizetők, akik fizikai munkavégzés céljából utaznak külföldre.
1.4. A kedvezményezett: a kedvezményezett a biztosító szolgáltatásá- nak jogosultja. A szolgáltatásra a biztosított életben léte esetén maga a biztosított jogosult. Biztosított halála esetére szóló szol- gáltatás igénybevételére jogosult személy a biztosított örököse.
2. Csatlakozás a csoportos biztosításhoz
A biztosítottak csatlakozása a biztosítási szerződéshez SMS-ben, meghatározott adatok megküldése után történhet. A csatlakozási nyilatkozat elküldésére a Magyar Telekomnál T-Mobile előfizetés- sel rendelkező egyéni ügyfelek, illetve üzleti előfizetés esetén a telefon használója jogosult, feltéve, hogy a használó számára a mobilvásárlás nem tiltott.
3. A biztosítás idõbeli hatálya
A biztosítás határozott időre, minimum 1, maximum 30 napra nyújt fedezetet, legkorábban az utazás megkezdése előtt 30 nap- pal igényelhető, legkésőbb az utazás megkezdésének napján, a magyar határ átlépésétől számított 2 órán belül.
4. A kockázatviselés kezdete
4.1. Az egyes biztosítottakra a kockázatviselés a biztosított által előre meghatározott nap (hónap, nap) 0.00 órájakor kezdődik, és a biztosított által megadott utolsó nap 24.00 órájáig tart. Ez eset- ben azonban a csatlakozási nyilatkozatot még az utazás megkez- dése előtt legkorábban 30 nappal, illetve legkésőbb az utazás napján Magyarországon tehetik meg.
4.2. A biztosítottak a csatlakozási nyilatkozatot az utazás megkezdése után a magyar határ átlépését követő két órán belül tehetik meg.
Ebben az esetben a kockázatviselés a csatlakozás elfogadásakor (hónap, nap, óra, perc) kezdődik, és a biztosított által megadott utolsó nap 24.00 órájáig tart.
5. A biztosítás területi hatálya
5.1. A biztosítás Magyarország kivételével a világ összes országára érvényes.
5.2. A feltétel III.6. pontjában foglalt személygépjármű hazahozatala szolgáltatás tekintetében a területi hatály Európa területére (ide- értve Oroszország és Törökország európai területeit) korlátozódik.
6. A biztosítás díja
A biztosítási díj a biztosító kockázatviselésének ellenértéke.
A szerződő az általa a biztosító részére fizetendő díjat a 2. sz. melléklet szerint áthárítja a biztosítottra.
7. A biztosító kockázatviselése megszûnik a biztosított tekintetében
7.1. a biztosítottnak a szerződő felé tett csatlakozási nyilatkozatának az utazás napját megelőző nap 24.00 óráig történt visszavonásával,
7.2. a csatlakozási nyilatkozatban meghatározott időtartam elteltével.
8. Biztosítási szolgáltatások
– Egészségügyi segítségnyújtás és biztosítás
– Utazási segítségnyújtás és biztosítás
– Jogvédelmi segítségnyújtás és biztosítás
– Baleset-biztosítás
– Poggyászbiztosítás
A biztosító a kárt a jelen szerződés feltételeiben meghatározott összeghatárokon belül a ténylegesen felmerült költségek erejéig, a kárrendezéshez szükséges összes dokumentum beérkezését követő 15 munkanapon belül rendezi.
9. A biztosított kötelezettségei a biztosítási esemény bekövetkezése esetén
9.1. A biztosított köteles:
– a biztosítási eseményt haladéktalanul, de legkésőbb – ameny- nyiben annak objektív lehetősége fennáll – a biztosítási ese- ményt követő 48 órán belül a biztosító Assistance Szolgálat részére bejelenteni annak éjjel-nappal hívható telefonszámán (x00 0 000 0000);
– poggyászbiztosítással kapcsolatos igény érvényesítése esetén a biztosítási szolgáltatás iránti igényt közvetlenül a biztosító- hoz kell bejelenteni, a bejelentéshez mellékelni kell a biztosí- tási esemény helyszínén tett rendőrségi bejelentés egy máso- lati példányát;
– a biztosított akadályoztatása esetén az akadály elhárultát követően haladéktalanul meg kell tenni a bejelentést annak érdekében, hogy minden, a kárral kapcsolatos lényeges körül- mény megismerhető legyen.
9.2. A biztosító kötelezettsége nem áll be, ha a biztosított a biztosítá- si esemény bekövetkezését a 9.1 pontban megállapított határidő- ben neki felróható okból a biztosítónak (az Assistance Szolgálat útján) nem jelenti be, a szükséges felvilágosítást nem adja meg, vagy a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését nem teszi lehető- vé, és emiatt a biztosító teljesítési kötelezettségének megállapítá- sához szükséges lényeges körülmény kideríthetetlenné válik.
9.3. A biztosított egyéb kötelezettségei:
– a kárt a lehetőségekhez képest enyhíteni, illetve csökkenteni, és ennek során az Assistance Szolgálat útmutatásait követni, illetve ennek hiányában az adott helyzetben általában elvárha- tó magatartás követelménye szerint eljárni;
– a káreseménnyel kapcsolatban felmerült minden tényről, adat- ról az Assistance Szolgálatot tájékoztatni;
– az Assistance Szolgálatot és a biztosító számára minden olyan vizsgálatot engedélyezni, amelyek a káresemény okaira, körül- ményeire, a kár mértékére, és a kártérítés nagyságára vonat- koznak;
– a biztosítási esemény bekövetkezte után a biztosított vagyon- tárgy állapotán a biztosító ellenkező rendelkezéséig, de legfel- jebb a biztosítási esemény bejelentésétől számított 60 napig csak annyiban változtathat, amennyiben az a kárenyhítéshez szükséges;
– lopás/rablás vagy ezek kísérlete esetén a biztosítási eseményt a helyi (elkövetés helye szerinti) rendőrségen is szükséges bejelenteni és a bejelentést tartalmazó jegyzőkönyvet a bizto-
sító részére el kell juttatni. Akadályoztatás esetén a feljelen- tést az akadály megszűnését követően haladéktalanul szüksé- ges megtenni.
9.4. Ha a káreseménnyel kapcsolatos szolgáltatás igénybevétele – a biztosítottnak felróható okból – nem a biztosító, vagy az Assistance Szolgálat szervezésével vagy jóváhagyásával történt, akkor a biztosító szolgáltatása az ebből eredő többletköltségek megtérítésére nem terjed ki.
10. A biztosító mentesülése
A biztosító mentesül a károk kifizetése alól, ha a biztosított nem tájékoztatja a biztosítót a valóságnak megfelelően, és emiatt a biztosítási eseménnyel összefüggő lényeges körülmények kiderít- hetetlenné válnak.
11. Kizárások
11.1. Nem terjed ki a biztosítás azokra az eseményekre, amelyekre vonatkozóan
– a biztosított elmulasztja a biztosítási esemény feltételekben előírtaknak megfelelő bejelentését,
– amennyiben a biztosított kint tartózkodásának időtartama a 30 napot meghaladja, és a káresemény a 30. nap után követ- kezett be,
– a 2. pont szerinti csatlakozási nyilatkozat bármilyen, a bizto- sító érdekkörén kívüli technikai hiba folytán nem kerül továb- bításra.
11.2. A biztosításból kizárt kockázatok
– felmerült nem vagyoni károk,
– a biztosított által harmadik személynek okozott felelősségi károk,
– közvetve vagy közvetlenül, a jogszabály szerint ionizálónak minősülő sugárzás, nukleáris energia folytán bekövetkezett események,
– háborús, polgárháborús cselekménnyel, harci eseménnyel, terrorcselekménnyel, felkeléssel, lázadással, zavargással köz- vetlen vagy közvetett összefüggésben bekövetkezett esemé- nyek,
– a biztosító által felkért szolgáltató által okozott orvosi műhi- bákból eredő felelősségi károk,
– a következő veszélyes sportok gyakorlása (ideértve a versenye- ken és edzéseken való részvételt) során felmerült károk: autó- és motor-sport versenyek – ideértve a teszttúrákat és a raliver- senyeket is –, szikla- és hegymászás, 5000 méter feletti túrázás, légi járművek vezetése, sportrepülés, sárkányrepülés, ejtőernyős ugrások, barlangászat, extrém sportok.
11.3. A biztosító nem zárja ki az alábbi veszélyes sportok kockázatát: a síelésből és snowboard-ozásból eredő kockázatokat, valamint a szabadidő eltöltésével összefüggő, hobbi szintű vadvízi evezés, a búvárkodás (40 m mélységig) kockázatát.
11.4. A Biztosító nem köteles fedezetet nyújtani és nem köteles sem- milyen kárigényt vagy szolgáltatási igényt teljesíteni, amennyiben a fedezet nyújtása, a kárigény vagy szolgáltatási igény teljesítése az Európai Unió vagy az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések, vagy az Amerikai Egyesült Államok által meghatározott kereskedelmi, gazdasági szankciók, tilalmak vagy korlátozások megszegését jelentené.
12. Utasbiztosításra vonatkozó adatkezelési tájékoztató
A biztosító ügyfelei személyes és biztosítási titoknak minősülő adataira vonatkozó adatkezelési szabályokat a jelen feltételek 3. sz. mellékletét képező Utasbiztosításra vonatkozó adatkezelési tájékoztató c. dokumentum tartalmazza, mely a xxx.xxxxx.xx weboldalon is elérhető.
13. Elévülés
Jelen szerződésből eredő biztosítási igények a káresemény bekö- vetkezésétől számított 2 év után elévülnek.
14. Jognyilatkozatok
14.1. A biztosító nyilatkozatait írásban juttatja el a szerződőnek, illetve kár bejelentése esetén a biztosítottnak, az általuk megadott és biztosító által ismert utolsó értesítési címre.
14.2. A biztosító a hozzá eljuttatott jognyilatkozatokat (a csatlakozási nyilatkozat kivételével) és bejelentéseket csak akkor köteles jog- hatályosnak tekinteni, ha azokat írásban juttatták el hozzá. A nyilatkozat akkor hatályos, ha az a biztosítóhoz megérkezett.
15. A kapcsolattartás és az ügyfél-tájékoztatás nyelve
A biztosító és a biztosított kapcsolattartása, valamint a biztosítot- tak tájékoztatása magyar nyelven történik.
16. Alkalmazandó jog
Az UNION-Magyar Telekom Csoportos Utasbiztosításból, valamint a biztosítotti jogviszonyokból eredő jogviták eldöntése érdekében a felek az általános hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bírósághoz fordulhatnak. Az eljárások nyelve magyar. Jogvita ese- tén a magyar jog rendelkezései, elsősorban a Polgári Törvénykönyv, a Bit. és a vonatkozó hatályos magyar jogszabályok irányadóak.
17. Vitás kérdések rendezése
17.1 A szerződőnek és a biztosítónak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy közvetlen tárgyalások útján rendezzenek minden olyan nézeteltérést vagy vitát, mely közöttük a szerződés kereté- ben vagy a szerződéssel kapcsolatban merül fel.
17.2. A biztosító magatartásával, tevékenységével vagy mulasztásával kapcsolatos panaszát szóban (személyesen, telefonon) vagy írás- ban (személyesen vagy más által átadott irat útján, postai úton, telefaxon, elektronikus levélben) jelentheti be a biztosító részére az alábbi elérhetőségeken:
a) írásban: levelezési cím: 1380 Budapest Pf. 1076,
b) telefonon: (x00-0) 000-0000,
c) e-mailben: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxx.xx,
d) faxon: (x00-0) 000-0000,
e) személyesen: 0000 Xxxxxxxx, Xxxx xx 00.
A biztosító a fenti elérhetőségek változását az honlapján közzéte- szi. A biztosító honlapjának címe: xxx.xxxxx.xx.
17.3. A biztosító az írásbeli panasszal kapcsolatos, indokolással ellátott álláspontját a panasz közlését követő harminc napon belül meg- küldi az ügyfélnek.
17.4. A biztosító felügyeleti szerve: Magyar Nemzeti Bank 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0-0;
központi telefonszáma: (x00-0) 000-0000
17.5. Jogok érvényesítésének egyéb fórumai
Amennyiben a biztosított a biztosítóhoz benyújtott panaszára adott válasszal nem ért egyet, úgy
17.5.1.a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény (MNB tv.) szerinti fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértésének kivizsgálására irányuló panasz esetén a Magyar Nemzeti Bankhoz fordulhat (székhely: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39.; levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank,
1534 Budapest BKKP Postafiók: 777;
telefonszám: (+36-80) 203-776; web: xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx; e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx),
17.5.2.a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és meg- szűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos panasz esetén a fogyasztó a Pénzügyi Békéltető Testület előtt kezdeményezhet eljárást
(levelezési cím: H-1525 Budapest Pf. 172; telefon: x00-00-000-000;
e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx),
vagy a polgári perrendtartás szabályai szerint bírósághoz fordulhat.
17.6. A biztosítási szerződésből eredő igények közvetlenül bírósági úton is érvényesíthetők. A panaszügyintézés nem helyettesíti a peres eljárást.
II. EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK
1. A biztosító a segítséget kérő telefonhívást követően egészségügyi szolgáltatásokat nyújt a biztosított részére, és a külföldön történt egészségügyi ellátás költségeit e biztosítás feltételei alapján átvállalja, ha a biztosított a biztosítás időtartama alatt külföldön megbetegszik vagy balesetet szenved, és emiatt azonnali orvosi ellátásra szorul.
Jelen szerződés értelmében megbetegedés:
A biztosított egészségi állapotában hirtelen fellépő előre nem látható állapotromlás, akut megbetegedés, mely azonnali orvosi ellátás nélkül további egészségkárosodást okozna, halálhoz vezet- ne. A biztosító kockázatviselése azokra a biztosítási eseményekre nem terjed ki, amelyek olyan panaszok, megbetegedések, balese- tek következményei, amelyek az utazás megkezdése előtt hat hónapon belül már fennálltak, és ezeket orvos is kezelte.
Jelen szerződés értelmében baleset:
A biztosított akaratán kívül hirtelen fellépő olyan külső erőbeha- tásból eredő nem várt körülmény, mely a biztosított testi sérülé- sét, egészségkárosodását vagy halálát okozza.
Az öngyilkosság, öncsonkítás és annak kísérlete még akkor sem minősül balesetnek, ha azt a biztosított beszámítási képességé- nek hiányában követte el. Hivatásszerű fizikai munkavégzés miatt bekövetkezett elhalálozás vagy egészségkárosodás e feltételek szerint nem minősül balesetnek.
Jelen szerződés értelmében kórház:
Az illetékes hatóság és szakmai felügyelet által elismert, engedé- lyezett fekvőbeteg ellátást nyújtó intézmény, amely állandó orvosi irányítás, felügyelet alatt áll. Jelen biztosítási szerződés értelmé- ben nem minősülnek kórháznak a szanatóriumok, rehabilitációs intézetek, gyógyfürdők, gyógyüdülők, elmebetegek gyógy- és gondozó intézetei, geriátriai intézetek, szociális otthonok, illetve a kórházak fenti jellegű szolgáltatást nyújtó osztályai.
2. Egészségügyi segítségnyújtás
– orvosi vizsgálat megszervezése,
– szükség esetén további szakorvosi vagy kórházi ellátás meg- szervezése,
– betegszállítás megszervezése járásképtelenség esetén,
– ha a kórházban tartózkodó vagy folyamatos járóbeteg-ellátásra szoruló beteg állapota lehetővé teszi, a beteg Magyarországra történő hazaszállítása és hazai egészségügyi intézményben történő elhelyezése.
A betegszállítás időpontját és módját a biztosító a kezelőorvossal egyezteti.
Az utazás egészségügyi hazaszállítás miatti megszakításából eredő károk a biztosítót nem terhelik.
3. Egészségügyi biztosítási szolgáltatások
A biztosító az egészségügyi szolgáltatás igénybevételének helyén érvényes átlagos egészségügyi díjszabások mértékéig az indokolt és szokásos, orvosválasztás nélküli általános ellátás költségeit megbe- tegedés és baleset esetén a jelen biztosítási feltételek 1. sz. mel- lékletében rögzített összeghatárig fedezi.
A biztosító fentiek alapján az alábbiakban felsorolt egészségügyi szolgáltatások költségeit vállalja:
– orvosi vizsgálat,
– szakorvosi vizsgálat,
– egészségügyi gyógykezelés,
– laborvizsgálat, röntgen,
– kórházi gyógykezelés a beteg hazaszállíthatóságának időpontjáig,
– a magyar orvosi gyakorlat szerint halaszthatatlan műtét,
– kórházi intenzív ellátás,
– egy-, illetve kétágyas kórházi elhelyezés,
– betegszállítás, valamint a beteg hazaszállítása, amint a biztosí- tott egészségi állapota azt lehetővé teszi, együttesen a jelen biztosítási feltételek 1. sz. mellékletében rögzítettek szerinti öszszeghatárig. (A biztosított egészségi állapotától függően, a kezelőorvossal történt egyeztetést követően a hazaszállítás szük- ségességét, időpontját és módját a biztosító határozza meg.),
– sürgősségi szülészeti ellátás a terhesség 25. hete előtt,
– orvosi rendelvényre vásárolt gyógyszer költségeinek eredeti számlával igazolt utólagos megtérítése,
– művégtagok, mankók, rokkantkocsik és egyéb orvosi felszere- lések, eszközök orvosi rendelvényre történő kölcsönzése,
– szemüveg orvos által rendelt pótlása, személyi sérülést is okozó, igazoltan orvosi ellátást igénylő baleset miatt a jelen biztosítási feltételek 1. sz. mellékletében rögzített összeghatárig,
– kizárólag sürgősségi fogászati ellátás, közvetlen fájdalomcsök- kentő kezelés, ideiglenes gyökérkezelés, legfeljebb két fogra, foganként a jelen biztosítási feltételek 1. sz. mellékletében rögzített összeghatárig.
A biztosított a biztosítóval vagy annak megbízottjával szemben a biztosítási eseménnyel összefüggésben felmenti a vizsgálatot vagy kezelést végző orvost, egészségügyi intézményt az orvosi titoktartás alól.
4. A biztosításból kizárt egészségügyi szolgáltatások
– a biztosítás megkötésekor már valószínűsíthető ellátás,
– a biztosítás megkötésekor már fennálló egészségi állapot következményeként kapott ellátás, kivéve életveszély elhárítá- sa esetén,
– a diagnózis megállapítása vagy a kezelés céljából nem szüksé- ges szolgáltatás, nem akut megbetegedés vagy nem baleseti sérülés miatt kapott ellátás,
– a szolgáltatás igénybevételének helyén ésszerű és szokásos ellátási díjat meghaladó többletköltségek,
– az egészségügyi szempontból megvalósítható, de a biztosított döntése miatt meghiúsult hazaszállítás következtében felmerü- lő kórházi kezelés vagy egészségügyi ellátás többletköltségei,
– az egészségügyi szempontból szükséges, de a biztosított dön- tése miatt meghiúsult egészségügyi ellátás (műtét, kórházi kezelés) következtében felmerülő hazaszállítás költségei,
– amennyiben a biztosított külföldi állampolgár, az állampolgár- sága szerinti ország területén a megbetegedésből és baleset- ből eredő egészségügyi ellátás költségei,
– a biztosító hozzájárulása nélkül történt hazaszállítás költségei,
– az ésszerű kockázati szint túllépése nélkül halasztható műtét,
– utókezelés, rehabilitáció,
– dialízis,
– pszichiátriai kezelés, pszichiátriai jellegű megbetegedésből adódó kezelés,
– fizikoterápia, akupunktúra, természetgyógyász, illetve xxxxx- xxxxxx által nyújtott kezelés,
– családtag által nyújtott kezelés, ápolás,
– alkoholos, illetve kábítószeres befolyásoltság miatt – vagy erre visszavezethető okokból – szükségessé vált orvosi, kórházi ellátás,
– védőoltás,
– halasztható szűrővizsgálatok és kivizsgálások,
– szexuális úton terjedő betegségek,
– szerzett immunhiányos betegség (AIDS), illetve ezzel össze- függő betegségek,
– kontaktlencse költsége,
– hivatásszerű fizikai munkavégzés során bekövetkezett baleset miatt felmerült egészségügyi ellátás költségei,
– kettőnél több fog kezelése,
– definitív fogászati ellátás, állkapocsorthopédiai ellátás, fog- szabályozás, paradontológiai kezelés, fogkő-eltávolítás, végle- ges foggyökérkezelés, fogpótlás, fogkorona, híd,
– plasztikai (kozmetikai) beavatkozások.
5. A biztosító mentesülése Xxxxxxxx a biztosító
– ha bizonyítást nyert, hogy a balesetet, illetve megbetegedést a biztosított jogellenesen, szándékosan vagy súlyosan gondatla- nul okozta,
– ha a biztosított a kárbejelentési és kárenyhítési kötelezettsé- gének nem tesz eleget, és emiatt lényeges körülmények kide- ríthetetlenné válnak.
6. A kárrendezés módja
Ha a biztosított az egészségügyi segítségnyújtást a biztosító vagy megbízottja értesítését követően igénybe vette, a külföldi egész- ségügyi, gyógyító, kezelő szerv (személy) az eredeti számlát köz- vetlenül a biztosító részére nyújtja be.
Ha az egészségügyi ellátás ellenértékét a biztosított – a biztosító jóváhagyását követően – a helyszínen kifizette, Magyarországra történő visszatérését követően a jogos költségeket a biztosító forint fizetőeszközben megtéríti.
A kárrendezés az alábbi iratok alapján történik:
– a betegellátás sürgősségét igazoló egészségügyi dokumentáció,
– a külföldi egészségügyi ellátás, betegszállítás eredeti számlái,
– a baleset külföldi egészségügyi dokumentációja,
– külföldön felvett hivatalos jegyzőkönyv vagy igazolás a baleset és a sérülés megtörténtéről és körülményeiről,
– a biztosító által rendszeresített, biztosított által kitöltött kárbe- jelentési formanyomtatvány.
A biztosító az egészségügyi ellátás költségeinek feltételek szerinti megtérítéséről a rendelkezésére bocsátott egészségügyi doku- mentáció és az általa kijelölt orvosszakértő véleménye alapján dönt.
III. UTAZÁSI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS ÉS BIZTOSÍTÁS
1. Beteglátogatás
Amennyiben a biztosított az egészségügyi szolgáltatásokra jogo- sult és külföldön életveszélyes egészségi állapotban van, vagy 10 napnál hosszabb ideig kell kórházban maradnia, a biztosító egy, a biztosított által megjelölt, Magyarországon bejelentett állandó lakóhellyel rendelkező személy részére az oda- és visszautazást (saját személygépkocsi üzemanyagköltsége, vonat II. oszt., eset- leg turistaosztályú repülőjegy) megszervezi, és annak költségeit a jelen biztosítási feltételek 1. sz. mellékletében rögzített összeg- határig átvállalja, valamint az 1. sz. mellékletben rögzített számú éjszakára és összeghatárig szállodai elhelyezést biztosít.
A biztosító előzetes hozzájárulása nélkül történt beteglátogatás költségeit a biztosító nem téríti.
2. Tartózkodás meghosszabbodása
Amennyiben a biztosított az egészségügyi szolgáltatásokra jogosult és kórházi elbocsátását követően külföldi tartózkodását orvosi javaslat alapján meg kell hosszabbítania, vagy amennyiben a haza- utazás csak későbbi időpontban oldható meg, a biztosító maximum 7 éjszakára az 1. sz. melléklet szerinti szolgáltatási táblában meg- határozott összeghatárig szállodai elhelyezést biztosít.
A biztosító vállalja, hogy a biztosított kórházi tartózkodása alatt, vagy ha a kórházi elbocsátást követően tartózkodását meg kell
hosszabbítania, egy vele együtt utazó hozzátartozója részére maxi- mum 7 éjszakára az 1. sz. melléklet szerinti szolgáltatási táblá- ban meghatározott összeghatárig szállodai elhelyezést biztosít, és megszervezi a biztosítottal együtt történő hazautazását, valamint annak költségeit átvállalja.
A biztosító hozzájárulása nélküli kint tartózkodás költségeit a biztosító nem téríti.
3. Gyermek hazaszállítása
Amennyiben a biztosított az egészségügyi szolgáltatásokra jogo- sult és külföldön történt balesete, megbetegedése vagy elhalálo- zása miatt a vele együtt utazó 14 éven aluli gyermek külföldön felügyelet nélkül marad, a biztosító egy, Magyarországon bejelen- tett állandó lakóhellyel rendelkező hozzátartozója részére meg- szervezi a gyermek hazakísérése céljából az oda- és visszautazást, és ennek költségeit a jelen biztosítási feltételek 1. sz. melléklet- ében rögzített összeghatárig átvállalja.
A biztosító előzetes hozzájárulása nélkül történt hazaszállítás költségeit a biztosító nem téríti.
4. Xxxxxxxx hazaszállítása
A biztosított külföldön történt elhalálozása esetén a biztosító intézkedik a holttest Magyarországra történő szállításáról, és ennek költségeit a jelen biztosítási feltételek 1. sz. mellékletében rögzített összeghatárig átvállalja.
A holttest hazaszállításának megszervezése érdekében a biztosí- tott hozzátartozójának az alábbi dokumentumokat kell a lehető legrövidebb időn belül a biztosító rendelkezésére bocsátania:
– születési anyakönyvi kivonat,
– házassági anyakönyvi kivonat, esetleg a házastárs halotti anya- könyvi kivonata,
– temetői befogadó nyilatkozat vagy a mindenkor hatályos jog- szabályi rendelkezések szerinti dokumentáció.
A biztosító a hazaszállítást az alábbi iratok külföldi hatóságok által történő kiállítása után tudja teljesíteni:
– halál tényét igazoló okirat,
– halál okát igazoló hatósági vagy orvosi bizonyítvány,
– baleset esetén a halál körülményeit tisztázó hatósági jegyző- könyv.
A biztosító hozzájárulása nélkül intézett hazaszállítás költségeit a biztosító nem téríti.
5. Idõ elõtti hazautazás megszervezése
Amennyiben a biztosított külföldi útjának ideje alatt a biztosított Magyarországon bejelentett állandó lakóhellyel rendelkező közeli hozzátartozója (házastárs vagy élettárs, gyermek, szülő, nagyszü- lő, testvér, jegyes) meghal, vagy életveszélyes egészségi állapotba kerül, illetve ha a biztosítás megkötését követően a biztosított lakásába betörést követtek el, vagy a lakását természeti csapás érte, a biztosító a biztosított számára az idő előtti hazautazást megszervezi, és annak többletköltségeit az 1. sz. melléklet szerin- ti szolgáltatási táblában meghatározott összeghatárig átvállalja, ha a biztosító értesítésekor a biztosítás érvénytartama még mini- mum 2 nap.
A biztosító előzetes hozzájárulása nélkül történt hazautazás költ-
ségeit a biztosító nem téríti.
6. Személygépkocsi hazahozatala
Amennyiben a biztosított egészségügyi szolgáltatásokra jogosult, és Európa területén bekövetkezett megbetegedése esetén, vagy
– nem a személygépkocsijával történt – balesete miatt orvosi szakvélemény alapján nem javallott számára a gépkocsivezetés, a biztosító megszervezi a személygépkocsi Magyarországra – a biz- tosított lakhelyére – történő hazahozatalát és annak költségeit átvállalja.
E szolgáltatás feltétele, hogy a biztosítottal együtt kint tartózkodó útitársak a gépkocsit hazavezetni nem tudják.
A biztosító hozzájárulása nélkül történt hazahozatal költségeit a biztosító nem téríti.
7. Telefonköltség megtérítése
Amennyiben a biztosított külföldi tartózkodása során a biztosító- nak vagy megbízottjának egészségügyi segítségnyújtási igényét saját számlája terhére jelenti be, a jogos és számlával igazolt telefonköltségét a jelen biztosítási feltételek 1. sz. mellékletében rögzített összeghatárig a biztosító megtéríti.
8. A kárrendezés módja
Az utazási segítségnyújtás kapcsán felmerült költségeket a bizto- sító a megadott összeghatárok figyelembevételével közvetlenül rendezi.
Amennyiben a biztosított a biztosító által előzetesen elfogadott, a biztosítási események kapcsán felmerült költségeket a helyszínen rendezte, azokat a kárbejelentő nyomtatvány és az eredeti szám- lák kézhezvételét követő 15 munkanapon belül a biztosító a megadott összeghatárok figyelembevételével forintban megtéríti.
IV. JOGVÉDELMI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS ÉS BIZTOSÍTÁS
1. Jogvédelmi szolgáltatások
A biztosító megtéríti a biztosítottal szemben, a biztosítás érvény- tartama alatt külföldön elkövetett szabálysértés vagy gondatlan bűncselekmény miatt az elkövetés helyszínén indult eljárás költ- ségeit az alábbiak szerint:
– a biztosító gondoskodik a biztosított terhére megállapított óvadék vagy hasonló biztosíték letételéről, és vállalja az ezzel kapcsolatban felmerülő költségeket, valamint
– a biztosító fedezi a biztosított védelmét külföldön ellátó ügyvéd számlával igazolt munkadíját, a szolgáltatás igénybevételének helyén szokásos és általában elfogadott ügyvédi díjszabás figyelembevételével, beleértve – ha a védelem azt igényli – az ügyvéd által megbízott szakértő költségét a jelen biztosítási feltételek 2. sz. mellékletében rögzített összeghatárig.
A biztosítás az ügyvédválasztás jogát nem foglalja magában. A megfelelő védelemről a biztosító megbízottja útján gondoskodik.
2. A jogvédelmi biztosításból kizárt kockázatok
– ha a biztosított a tulajdonos engedélye vagy jogosítvány nélkül vezetett gépjárművel okozott kárt,
– ha a biztosított ellen szándékos bűncselekmény, cserbenha- gyás vagy segítségnyújtás elmulasztásának gyanúja miatt folyik eljárás,
– ha a biztosított korábban kötött jogvédelmi biztosítása vagy felelősségbiztosítása a káreseményre fedezetet nyújt.
A biztosított terhére megállapított pénzbüntetés, bírság összegét a biztosító nem vállalja át.
3. A biztosító mentesülése
A biztosító mentesül fizetési kötelezettsége alól,
– ha bizonyítja, hogy a biztosított kárenyhítési kötelezettségét jogellenesen, szándékosan vagy súlyosan gondatlanul megszegi,
– ha a biztosított a kárbejelentési és tájékoztatási kötelezettsé- gének nem tesz eleget, és emiatt lényeges körülmények kide- ríthetetlenné válnak.
4. A szolgáltatás igénybevételének módja
A jogvédelmi szolgáltatás iránti igényéről a biztosított köteles a biztosító megbízottját azonnal értesíteni.
A jogvédelmi szolgáltatás igénybevételéhez a biztosító előzetes hozzájárulása szükséges.
Amennyiben az eljárás során nem a biztosító által megbízott ügy- véd jár el, vagy az ügyvéd közreműködéséhez a biztosító nem járul hozzá, a költségeket a biztosító nem fedezi.
5. A kárrendezés módja
A jogvédelmi szolgáltatások kapcsán felmerült költségeket a biz- tosító a megadott összeghatárok figyelembevételével közvetlenül rendezi.
Amennyiben a biztosított a biztosító által előzetesen elfogadott, a jogvédelmi szolgáltatások kapcsán felmerült költségeket a hely- színen rendezte, azokat a kárjelentő nyomtatvány, helyszíni rend- őrségi vagy hatósági jegyzőkönyv és az eredeti számlák kézhezvé- telét követő 15 munkanapon belül a biztosító a megadott összeg- határok figyelembevételével forint fizetőeszközben megtéríti.
V. BALESET-BIZTOSÍTÁS
1. Balesetnek minősül a biztosított akaratán kívül, az utazás során hirtelen fellépő olyan külső behatásból eredő nem várt körülmény, amelynek következtében a biztosított egy éven belül meghal, vagy maradandó egészségkárosodást szenved.
Az öngyilkosság, öncsonkítás és annak kísérlete még akkor sem minősül balesetnek, ha azt a biztosított beszámítási képességé- nek hiányában követte el. Hivatásszerű fizikai munkavégzés miatt bekövetkezett elhalálozás vagy egészségkárosodás jelen szerződés feltételei szerint nem minősül balesetnek.
a) Az egészségügyi segítségnyújtástól és biztosítástól függetlenül a biztosító a jelen biztosítási feltételek 1. sz. mellékletében rögzített baleset-biztosítási összegeket fizeti.
b) A biztosító a biztosított balesetből eredő maradandó egészség- károsodása esetén, amennyiben az egészségkárosodás mérté- ke eléri a 3%-ot, az egészségkárosodás mértékével arányos
szolgáltatást nyújtja. A szerződésben a 100%-os biztosítási összeg kerül megjelölésre.
c) A baleset folytán bekövetkezett maradandó egészségkároso- dásnak minősül az az egészségkárosodás, mely a biztosított tartós testi károsodásához vezet. Az adott balesetből visszama- radt, állandósult egészségkárosodás mértékét a végállapot kialakulását követően a rendelkezésre álló szakorvosi iratok, a MABISZ baleseti útmutatója alapján a biztosító orvosa állapít- ja meg, szükség esetén személyes vizsgálattal.
d) Az alábbi táblázat csak tájékoztató jellegű a sérülések szám- talan kombinációja miatt.
Testrészek | Egészségkárosodás mértéke (%) |
Mindkét szem látásának elvesztése | 100 |
Mindkét kar vagy kéz elvesztése | 100 |
Mindkét láb elvesztése combtól | 100 |
Mindkét lábszár elvesztése, protézisre alkalmatlan | 100 |
Mindkét lábszár elvesztése, jó térdfunkcióval | 80 |
Egy oldali comb elvesztése | 80 |
Egy oldali felkar elvesztése | 80 |
Egy oldali alkar elvesztése | 70 |
Mindkét fül hallóképességének teljes elvesztése | 70 |
Egy oldali lábszár elvesztése | 70 |
Egy oldali kézfej elvesztése csuklóból | 70 |
Egy oldali lábfej elvesztése a boka csatlakozásánál vagy felette | 40 |
Egy szem látásának teljes elvesztése | 35 |
Egy fül hallóképességének teljes elvesztése | 25 |
Egy hüvelykujj teljes elvesztése | 30 |
Mutatóujj teljes elvesztése | 20 |
Nagylábujj teljes elvesztése | 10 |
Egyéb kézujj teljes elvesztése | 10 |
Egyéb lábujj teljes elvesztése | 3 |
Az egy balesetből eredő állandó részleges egészségkárosodás esetén teljesített összes kifizetés az állandó teljes megrokkanás esetére megállapított biztosítási összeget nem haladhatja meg. A baleseti állandó egészségkárosodás mértékét a táblázatban felsorolt szervek, illetve végtagok elvesztése esetén azonnal, egyébként legkésőbb két évvel a baleset után kell megállapítani. A táblázatban fel nem sorolt esetekben a baleseti állandó egész- ségkárosodás fokát a biztosító által megbízott orvos állapítja meg.
2. A biztosító mentesülése
A biztosító mentesül a baleset-biztosítási összegek kifizetése alól:
– ha a biztosított halálát a kedvezményezett szándékos magatar- tása okozta,
– ha bizonyítást nyert, hogy a balesetet a biztosított jogellene- sen, szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozta,
– ha a biztosított a kárbejelentési és tájékoztatási kötelezettsé- gének nem tesz eleget, és emiatt lényeges körülmények kide- ríthetetlenné válnak.
A balesetet súlyosan gondatlan magatartás által okozottnak kell tekinteni, ha az a biztosított:
a) ittas állapotában vagy kábítószeres befolyásoltság alatt, azzal közvetlen okozati összefüggésben következett be,
b) érvényes jogosítvány nélküli vagy ittas gépjárművezetés köz- ben következett be,
c) ha egészségügyi szempontból szükséges, de a biztosított dön- tése miatt meghiúsult egészségügyi ellátás (műtét, kórházi kezelés) következtében baleseti rokkantság vagy baleseti halál következik be,
d) ha olyan lényeges körülmények ismeretlenek maradnak, melyek hiányában a baleseti definícióban megfogalmazottak nem bizonyíthatók.
3. A kárrendezés módja
A biztosítási szerződésben foglalt és a biztosítottat még életében megillető baleset-biztosítási összegeket a biztosító a biztosított részére nyújtja. A biztosított halála esetén nyújtandó baleset-biz- tosítási összegekre a biztosított vagy a biztosított írásbeli hozzájá- rulásával a szerződő kedvezményezettet jelölhet meg. Külön ren- delkezés hiányában a kedvezményezett a biztosított örököse.
A kárrendezés az alábbi iratok alapján történik:
– helyszíni hivatalos jegyzőkönyv vagy igazolás a baleset és a sérülés megtörténtéről és körülményeiről,
– baleseti halál esetén boncolási jegyzőkönyv,
– halotti anyakönyvi kivonat,
– az örökös személyét megállapító hivatalos dokumentum (örök- lési bizonyítvány, hagyatékátadó végzés),
– egészségkárosodás esetén az egészségkárosodás jellegét és mértékét igazoló orvosi szakvélemény,
– a baleset időpontja óta keletkezett orvosi iratok,
– a biztosító által rendszeresített kárbejelentési formanyomtatvány.
VI. POGGYÁSZBIZTOSÍTÁS
1. A poggyászbiztosítás kiterjed
a) a biztosított Magyarországról magával vitt útipoggyászának, ruházatának külföldön történt ellopására, elrablására, valamint az utazás során elszenvedett, orvossal igazolt sérüléssel járó balesetből, közúti balesetből vagy elemi csapásból eredő sérülé- sére, megsemmisülésére, a káridőpontra értékcsökkentett összegben, a jelen biztosítási feltételek 1. sz. mellékletében rögzített összeghatárig (baleset meghatározása a II.1. pontban).
b) A gépjármű lezárt csomagteréből történő eltulajdonítás esetén a jelen biztosítási feltételek 1. sz. mellékletében rögzített összeghatárig térít a biztosító.
Sporteszközök esetén a poggyászbiztosítás az 1. a) és 1. b) pon- tokban meghatározott limitek terhére, műszaki cikkek esetén az
1. a) pontban meghatározott limit terhére terjed ki.
A lopás, rablás tényét az illetékes rendőrségnél be kell jelenteni, és arról jegyzőkönyvet kell kérni.
2. A poggyászbiztosításból kizárt tárgyak
A biztosítás nem terjed ki az alábbi tárgyakra:
– ékszerekre, órára, nemesfémekre, művészeti tárgyakra, gyűjte- ményekre, készpénzre vagy készpénzkímélő fizetőeszközökre (pl. bank- vagy hitelkártya, szolgáltatás igénybevételére jogosí- tó utalvány, síbérlet stb.), takarékbetétkönyvre, bélyegekre, egyéb értékpapírra, menetjegyre, okmányokra (kivéve útlevél vagy határátlépésnél elfogadott személyi igazolvány, jogosít- vány, forgalmi engedély), okiratra, üzleti vagy magánjellegű dokumentumokra, nemes szőrmékre, a munkavégzés céljára szolgáló eszközökre, hangszerekre, a kulcsokra és indítókár- tyákra, a légi utazás alkalmával feladott és a gépjárműből eltulajdonított sporteszközökre, videokamerára, fényképező- gépre, számítógépre, szórakoztató elektronikai eszközökre (pl. CD lejátszó), mobiltelefonra, valamint minden egyéb műszaki cikkre és ezek tartozékaira a kiegészítőkkel együtt.
3. A poggyászbiztosításból kizárt események A biztosítás nem terjed ki
– a poggyász elveszítésére, elhagyására, otthagyására, elejtésé- re, az őrizetlenül hagyott tárgyak ellopására,
– a gépjármű utasteréből eltulajdonított tárgyakra,
– a gépjármű merev burkolatú, zárszerkezettel biztosított pogy- gyászteréből 22 óra és 06 óra között eltulajdonított poggyászra,
– a gépjárművel történő utazás során a szálláshelyen késedelem nélkül el nem helyezett útipoggyászra,
– sátorozás vagy kempingezés közben bekövetkezett lopáskárra, ha a sátorozás vagy kempingezés nem az arra hatóságilag kijelölt területen történik,
– a fuvarozó felelősségbiztosítása vagy más biztosítás által meg- térülő károk mértékéig.
4. A biztosító mentesülése
Mentesül a biztosító a poggyászkárok kifizetése alól
– amennyiben a kárt jogellenesen, szándékosan vagy súlyosan gondatlanul a biztosított okozta,
– ha a biztosított nem tett eleget a kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettségének,
– ha a biztosított a káresemény kapcsán valótlan adatokat közöl,
– ha a biztosított a kárbejelentési és tájékoztatási kötelezettsé- gének nem tesz eleget, és emiatt lényeges körülmények kide- ríthetetlenné válnak.
5. Úti okmányok pótlása
A biztosító megtéríti a biztosított külföldi útja során ellopott, elveszett vagy megsemmisült útlevél vagy határátlépésnél elfoga- dott személyi igazolvány, jogosítvány és forgalmi engedély szám- lával igazolt újrabeszerzési költségeit a jelen biztosítási feltételek
1. sz. mellékletében rögzített összeghatárig.
6. Úti okmányok pótlásával kapcsolatos, külföldön felmerült utazási és konzulátusi költségek térítése
A biztosító megtéríti a biztosított külföldi útja során ellopott, elveszett vagy megsemmisült úti okmányok pótlásával kapcsolat- ban külföldön felmerült, számlával igazolt utazási és konzulátusi
költségeket a jelen biztosítási feltételek 1. sz. mellékletében rögzített összeghatárig.
7. Poggyászkésedelem (külföldön)
Amennyiben a biztosított a légi, illetve hajózási társasággal vagy ezek képviseletével külföldre történő kiutazása (oda út) során útipoggyászát a menetrend szerinti érkezési időponthoz képest késve kapja kézhez, a biztosító a jelen biztosítási feltételek 1. sz. mellékletében rögzített időtartam alapján megállapított összegha- tárig megtéríti a biztosítottnak ezen időtartam alatt elengedhetet- lenül szükséges és indokolt tisztálkodó szerek, higiéniás eszközök beszerzésének költségeit eredeti számla alapján, ha részére a fuvarozó kártérítést nem nyújtott. Amennyiben a poggyász végleg nem kerül elő, a poggyászkésedelemre kifizetett kártérítés a pogy- gyászbiztosítási összeget terheli. A poggyász késedelmét a bizto- sított a fuvarozó felé történő bejelentéssel egyidejűleg köteles a biztosítónak jelezni. A késés időtartamáról a légi, illetve hajózási társaságtól, vagy azok képviseletétől írásbeli igazolás szükséges.
8. A poggyász kárrendezés módja
A poggyászkárokat, az okmányok beszerzési költségeit és a pogy- gyász késedelmes kiadása esetén felmerült költségeket a biztosító az ügyfél-tájékoztatójában megjelölt irodájában leadott alábbi dokumentumok alapján, a biztosított hazaérkezését követően téríti meg:
– névre szóló eredeti rendőrségi jegyzőkönyv, esetleg határozat, (A poggyászkárt lopás és rablás esetén az illetékes rendőrség- nél minden esetben be kell jelenteni, és az esemény körülmé- nyeiről jegyzőkönyv felvételét, az esetleges eljárás eredményé- ről határozatot kell kérni. A jegyzőkönyvben fel kell sorolni tételesen a károsodást, az ellopott poggyász- és ruhafélesége- ket, a kárt összegszerűen is megjelölve.)
– a biztosító által rendszeresített, biztosított által kitöltött kárbe- jelentési formanyomtatvány,
– repülőtéri jegyzőkönyv a poggyász késedelméről, illetve hiá- nyáról,
– az ellopott poggyász- és ruhaféleségek névre szóló eredeti beszerzéskori számlája, amelynek hiányában a biztosító a belföldi átlagárakat veszi alapul,
– az okmányok pótlása során felmerült költségek eredeti számlái,
– a poggyász késedelem alatt vásárolt cikkek eredeti számlái,
– a poggyász késedelmes kiadásáról szóló hivatalos igazolás,
– repülőjegy- és poggyászcímke másolat,
– a fuvarozó igazolása az általa nyújtott kártérítésről.
VII. Egyéb rendelkezések
Jelen biztosítási feltételek együttesen érvényesek az 1. sz. mel- léklettel, amely az UNION-Magyar Telekom Csoportos Utasbiz- tosítás termék szolgáltatásait rögzíti, és a 2. sz. melléklettel, amely a díjáthárítás részleteit rögzíti.
UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.
1. sz. melléklet Szolgáltatási táblázat
Fedezetek | Biztosítási összeg |
Egészségügyi | |
betegség vagy baleset esetén | 20 000 000 Ft |
betegszállítás, beteg hazaszállítása | 5 000 000 Ft |
sürgősségi fogászati ellátás | 50 000 Ft |
szemüveg pótlása | 50 000 Ft |
Utazási segítségnyújtás és biztosítás | |
beteglátogatás | |
közlekedési költség Európában | 100 000 Ft |
közlekedési költség Európán kívül | 250 000 Ft |
szállásköltség max. 7 éjre | 40 000 Ft/éj |
tartózkodás meghosszabbítása | |
szállásköltség max. 7 éjre | 40 000 Ft/éj |
hozzátartozó szállásköltsége max. 7 éjre | 40 000 Ft/éj |
gyermek hazaszállítása | |
közlekedési költség Európában | 100 000 Ft |
közlekedési költség Európán kívül | 250 000 Ft |
holttest hazaszállítása | 5 000 000 Ft |
idõ elõtti hazautazás megszervezése | |
közlekedési költség Európában | 100 000 Ft |
közlekedési költség Európán kívül | 250 000 Ft |
személygépkocsi hazahozatala (csak Európán belül) | tényleges költség |
telefonköltség megtérítése | 15 000 Ft |
Jogvédelmi segítségnyújtás és biztosítás | |
óvadék jellegű költségek | 1 000 000 Ft |
ügyvédi (szakértői) költségek | 1 000 000 Ft |
Baleset-biztosítás | |
baleseti halál | 2 000 000 Ft |
baleseti rokkantság 3–100% | 3 000 000 Ft |
Poggyászbiztosítás | |
a) poggyászbiztosítási összeg | 200 000 Ft |
b) poggyászbiztosítási fedezet, amennyiben az eltulajdonítás a gépjármű lezárt csomagteréből történik | 50 000 Ft |
sporteszközök az a) és b) pontban foglalt limitek terhére | 20 000 Ft |
műszaki cikkek az a) pontban foglalt limit terhére | 50 000 Ft |
okmányok pótlása az a) pontban foglalt limit ter- hére | 20 000 |
Úti okmányok pótlásával kapcsolatos utazási és konzulátusi költségek | 60 000 Ft |
Poggyászkésedelem (oda út során) | |
6 és 12 óra között | 12 000 Ft |
12 és 24 óra között | 25 000 Ft |
24 órán túl | 75 000 Ft |
UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.
2. sz. melléklet Díjáthárítás
A Magyar Telekom Nyrt. a Biztosítási Feltételek 6. pontja alapján, az alábbi díjakat az itt meghatározottak szerint hárítja át a biztosítottra.
– Egyéni biztosítási csomag (beleértve az együttbiztosítás esetét): 490 Ft/nap.
– Családi biztosítási csomag: 1190 Ft/nap.
Havidíjas előfizetéssel rendelkező biztosítottak esetében a vonatkozó havi számla terhére történik az áthárítás, míg a Domino és Mix díjcso- maggal rendelkező biztosítottak esetén az előre feltöltött univerzális egyenleg terhére történik meg az áthárítás.
Az áthárított díj havidíjas előfizető esetén beleszámít a Mobil Vásárlási szolgáltatásban meghatározott havi keretbe.
UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.
3. sz. melléklet
Utasbiztosításra vonatkozó adatkezelési tájékoztató
Az UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. (a továbbiakban
„Biztosító”), mint adatkezelő az érintetteket az adatkezelés megkezdése előtt a jelen adatkezelési tájékoztató útján tájékoztatja a személyes ada- tok kezelésével kapcsolatban az adatkezelési célokról, jogalapokról, az adatkezelések időtartamáról és a kezelt adatok köréről, az adatkezelések- kel kapcsolatos érintetti jogokról, valamint a jogorvoslati lehetőségekről.
A Biztosító magára nézve kötelezőnek ismeri el a jelen adatkezelési tájé- koztató tartalmát, és kötelezettséget vállal arra, hogy a tevékenységével kapcsolatban minden adatkezelés megfelel a jelen tájékoztatóban és a hatályos jogszabályokban meghatározott elvárásoknak, így különösen az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendelete a természetes sze- mélyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (a továbbiakban: „Adatvédelmi rendelet” vagy „GDPR”), az információs önrendelkezési jogról és az információsza- badságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: „Infotv.”) és a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (a további- akban: „Bit.”) rendelkezéseinek.
A Biztosító fenntartja magának a jogot a jelen tájékoztató módosítására, amelyről honlapján (xxx.xxxxx.xx) keresztül kellő időben értesíti az érintetteket. Tájékoztatjuk, hogy Ön a honlapot személyes adat megadá- sa nélkül látogathatja, megismerkedhet a Biztosító termékeivel, szolgál- tatásaival.
Az adatkezelő: UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.
Társaság székhelye: 1082 Budapest, Baross u. 1. Cégjegyzékszám: 00-00-000000
Adószám: 10491984-4-44
Nyilvántartja: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága Levelezési cím: 1380 Budapest, Pf. 1076
Az UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. adatvédelmi tisztviselő- jének elérhetősége: 1082 Budapest, Baross u. 1.
E-mail cím: xxxxxxxxxxx@xxxxx.xx
Postacím: 1380 Budapest, Pf. 1076
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
A személyes adatok tárolása és feldolgozása a Biztosító székhelyén, telephelyein, az adatfeldolgozást végző szolgáltatók, viszontbiztosítók telephelyein, valamint a Biztosítóval esetlegesen közös adatkezelést folytató partnerek telephelyein történhet az Európai Gazdasági Térség területén belül.
A Biztosító személyes adatkezelési tevékenységeit oly módon alakítja ki, hogy mindenkor teljesüljenek az Adatvédelmi Rendelet 5. cikkében fog- lalt adatkezelési alapelvek, azaz biztosítja a személyes adatok kezelésé- nek jogszerűségét, tisztességességét, átláthatóságát, az adatok kezelésé- nek célhoz kötöttségét, az adattakarékosságot (adatminimalizálás), azok pontosságát, tárolásuk időtartamának korlátozottságát, valamint bizal- masságukat. Ezen alapelvek megvalósulásáért a Biztosító felel, és eze- kért elszámoltatható.
A Biztosító, a biztosításközvetítő jogosult kezelni ügyfeleinek azon bizto- sítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek.
Fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést a Biztosító, a biztosításköz- vetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére előny nem nyújtható.
A Bit. alkalmazásában az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelé- sére a személyes adatok kezelésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekinte- tében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szerződés- ben nevesített jogosult is gyakorolhatja.
Társaságunk az Adatvédelmi Rendelet 6. cikk (1) bekezdés f) pontja szerinti jogos érdek alapján is kezel személyes adatokat. Ezen jogalap alkalmazásához Társaságunk elvégezte az ún. érdekmérlegelési tesztet. Az érdekmérlegelési teszt egy három lépcsős folyamat, melynek során azonosítani kell a Biztosító jogos érdekét, valamint a súlyozás ellenpont- ját képező érintetti érdekeket, alapvető jogokat és szabadságokat, végül a súlyozás elvégzése alapján meg kell állapítani, hogy kezelhető-e a személyes adat.
A jelen tájékoztatóban az egyes, jogos érdeken alapuló adatkezelések esetében elvégzett érdekmérlegelési teszteket Társaságunk honlapján, az Adatvédelem oldalon ismerheti meg az érintett, melyekből megállapítha- tó annak eredménye, és kitűnik, hogy a személyes adatok kezelése miért korlátozza arányosan az érintettek alapvető jogait és szabadságait.
Az érintetti jogok gyakorlásáról teljes körű tájékoztatást a III. Érintett jogai, jogorvoslati lehetőségek c. fejezetben talál, az egyes adatkezelé- seknél az arra jellemző érintetti jogokat kiemeljük.
Általános fogalmak
1. „Személyes adat”: azonosított vagy azonosítható természetes személy- re („érintett”) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természe- tes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazda- sági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható.
2. „Személyes adatok különleges kategóriái”: A faji vagy etnikai szárma- zásra, politikai véleményre, vallási vagy világnézeti meggyőződésre vagy szakszervezeti tagságra utaló személyes adatok, valamint a természetes személyek egyedi azonosítását célzó genetikai és biometrikus adatok, az egészségügyi adatok és a természetes személyek szexuális életére vagy szexuális irányultságára vonatkozó személyes adatok, melyek kezelése tilos. Különleges adatkategóriának minősül továbbá a büntetőjogi felelős- ség megállapítására, bűncselekményekre vonatkozó személyes adat, valamint fokozott védelem alatt állnak a gyermekek személyes adatai.
3. „Adatvédelmi incidens”: a biztonság olyan sérülése, amely a továbbí- tott, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogel- lenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan köz- lését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi.
4. „Adatkezelés”: a személyes adatokon vagy adatállományokon automa- tizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műve- letek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés, továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés.
5. „Az adatkezelés korlátozása”: a tárolt személyes adatok megjelölése jövőbeli kezelésük korlátozása céljából.
6. „Profilalkotás”: személyes adatok automatizált kezelésének bármely olyan formája, amelynek során a személyes adatokat valamely természe- tes személyhez fűződő bizonyos személyes jellemzők értékelésére, külö- nösen a munkahelyi teljesítményhez, gazdasági helyzethez, egészségi állapothoz, személyes preferenciákhoz, érdeklődéshez, megbízhatóság- hoz, viselkedéshez, tartózkodási helyhez vagy mozgáshoz kapcsolódó jellemzők elemzésére vagy előrejelzésére használják.
7. „Álnevesítés”: a személyes adatok olyan módon történő kezelése, amelynek következtében további információk felhasználása nélkül többé már nem állapítható meg, hogy a személyes adat mely konkrét természe- tes személyre vonatkozik, feltéve hogy az ilyen további információt külön tárolják, és technikai és szervezési intézkedések megtételével biztosított, hogy azonosított vagy azonosítható természetes személyekhez ezt a sze- mélyes adatot nem lehet kapcsolni.
8. „Nyilvántartási rendszer”: a személyes adatok bármely módon – cent- ralizált, decentralizált vagy funkcionális vagy földrajzi szempontok sze- rint – tagolt állománya, amely meghatározott ismérvek alapján hozzáfér- hető.
9. „Adatkezelő”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelé- sének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog hatá- rozza meg, a Biztosítót vagy a Biztosító kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja.
10. „Adatfeldolgozó”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi
szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a Biztosító nevében személyes adatokat kezel.
11. „Címzett”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, akivel vagy amellyel a személyes adatot közlik, függetlenül attól, hogy harmadik fél-e. Azon közhatalmi szervek, amelyek egy egyedi vizsgálat keretében az uniós vagy a tagállami joggal összhangban férhetnek hozzá személyes adatokhoz, nem minősül- nek címzettnek; az említett adatok e közhatalmi szervek általi kezelése meg kell, hogy feleljen az adatkezelés céljainak megfelelően az alkalma- zandó adatvédelmi szabályoknak.
12. „Harmadik fél”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely nem azonos az érintettel, a Biztosítóval, az adatfeldolgozóval vagy azokkal a személyekkel, akik a Biztosító vagy adatfeldolgozó közvetlen irányítása alatt a személyes ada- tok kezelésére felhatalmazást kaptak.
13. „Az érintett hozzájárulása”: az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amely- lyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez.
14. „Genetikai adat”: egy természetes személy örökölt vagy szerzett genetikai jellemzőire vonatkozó minden olyan személyes adat, amely az adott személy fiziológiájára vagy egészségi állapotára vonatkozó egyedi információt hordoz, és amely elsősorban az említett természetes sze- mélyből vett biológiai minta elemzéséből ered.
15. „Biometrikus adat”: egy természetes személy testi, fiziológiai vagy viselkedési jellemzőire vonatkozó minden olyan sajátos technikai eljárá- sokkal nyert személyes adat, amely lehetővé teszi vagy megerősíti a ter- mészetes személy egyedi azonosítását, ilyen például az arckép vagy a daktiloszkópiai adat.
16. „Egészségügyi adat”: egy természetes személy testi vagy pszichikai egészségi állapotára vonatkozó személyes adat, ideértve a természetes személy számára nyújtott egészségügyi szolgáltatásokra vonatkozó olyan adatot is, amely információt hordoz a természetes személy egészségi állapotáról.
17. „Vállalkozás”: gazdasági tevékenységet folytató természetes vagy jogi személy, függetlenül a jogi formájától, ideértve a rendszeres gazdasági tevékenységet folytató személyegyesítő társaságokat és egyesületeket is.
18. „Vállalkozáscsoport”: az ellenőrző vállalkozás és az általa ellenőrzött vállalkozások.
19. „Felügyeleti hatóság”: egy tagállam által az 51. cikknek megfelelően létrehozott független közhatalmi szerv.
20. „Biztosítási titok”: minden olyan – minősített adatot nem tartalmazó
–, a Biztosító, a biztosításközvetítő rendelkezésére álló adat, amely a Biztosító, a biztosításközvetítő egyes ügyfeleinek személyi körülményei- re, vagyoni helyzetére, illetve gazdálkodására vagy a Biztosítóval kötött szerződéseire vonatkozik. A Biztosító, a biztosításközvetítő és a viszont- biztosító a Biztosított által bármilyen formában megadott személyes adatot – értve ezalatt az egészségi állapotra vonatkozó személyes adatot is – biztosítási titokként kezeli és dolgozza fel. Ezen adatok mind a fenn- álló, mind a már megszűnt biztosítási szerződések esetén biztosítási titoknak minősülnek.
21. „Közvetlen üzletszerzés” (direkt marketing): azoknak a közvetlen meg- keresés módszerével végzett, tájékoztató tevékenységeknek és kiegészítő szolgáltatásoknak az összessége, amelyeknek célja termékek vagy szolgál- tatások értékesítésével, szolgáltatásával vagy eladásösztönzésével közvet- len kapcsolatban álló, a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grt.)
3. §-ának d) pontja szerinti reklám továbbítása a fogyasztók vagy kereske- delmi partnerek (a továbbiakban együtt: ügyfelek) részére.
22. „Eütv.” Az egészségügyről szóló 1997. évi XLVII. törvény.
23. „Számviteli törvény” A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény.
24. „Kit.” 2017. évi LII. törvény az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések vég- rehajtásáról.
25. „Eker tv.” Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (továbbiakban: Eker tv.).
26. „Grt.” A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény.
27. „Távért tv.” A távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szol- gáltatási szerződésekről szóló 2005. Évi XXV. törvény.
28. „Szvmt.” A személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény.
29. „Ptk.” A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény.
II. EGYES ADATKEZELÉSEK
1. Biztosítási szerződéssel kapcsolatos adatkezelések Biztosítási szerződések megkötése és állományban tartása
Adatkezelés célja: A Biztosítási szerződés megkötése, meglévő biztosítá-
si szerződések módosítása és állományban tartása, valamint a biztosítási szerződésekhez kapcsolódó díjak, követelések megállapítása.
Adatkezelés jogalapja: a biztosítási szerződés teljesítése.
Kezelt adatkategóriák köre: név, születési név, anyja neve, telefonszám, e-mail cím, állandó lakcím, ideiglenes lakcím, születési dátum, születési hely, szerződésszám, szerződésre vonatkozó adatok, díjfizetéssel kapcso- latos és díjjal rendezettségre vonatkozó adatok, díjhátralék, a biztosítás tárgyára (gépjármű, ingatlan, egyéb vagyontárgy) vonatkozó azonosító adatok, műszaki tulajdonságok és adottságok.
Adatok megőrzésének időtartama: A Biztosító, biztosításközvetítő az Ügyfélre vonatkozó biztosítási titoknak minősülő adatokat a biztosítási, illetve megbízási jogviszony fennállásának idején, valamint azon időtar- tam alatt kezeli, ameddig a biztosítási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesíthető. A biztosítási szerződés megkötésével, nyilvántartásával, valamint a biztosítási szolgáltatással összefüggésben keletkezett, szám- viteli bizonylatnak minősülő dokumentumokat a Biztosító a Számviteli törvény 169. § alapján 8 évig őrzi meg.
A Biztosító a létre nem jött biztosítási szerződéssel kapcsolatos szemé- lyes adatokat addig kezeli, ameddig a szerződés létrejöttének meghiúsu- lásával kapcsolatban igény érvényesíthető. Ebben a tekintetben az ada- tok megőrzésére a Ptk. elévülési szabályai az irányadók.
A Biztosító, a biztosításközvetítő köteles törölni minden olyan ügyfeleivel, volt ügyfeleivel vagy létre nem jött szerződéssel kapcsolatos személyes adatot, amelynek kezelése esetében az adatkezelési cél megszűnt, vagy amelynek kezeléséhez az érintett hozzájárulása nem áll rendelkezésre, illetve amelynek kezeléséhez nincs törvényi jogalap.
Az adatkezeléssel kapcsolatos érintetti jogai: az adatkezeléssel kapcso- latban Ön élhet hozzáférési jogával, helyesbítési jogával, valamint kérhe- ti az Önre vonatkozó, az Ön által a Biztosító rendelkezésére bocsátott személyes adatainak másolatát (adathordozhatóság).
Biztosítási szerződésekkel kapcsolatos egészségügyi adatok kezelése
A Biztosító a biztosítási szerződések megkötésével, állományban tartásá- val, valamint biztosítási és káreseményekkel kapcsolatban az Adatvédelmi Rendelet 9. cikke szerinti, különleges kategóriába eső személyes adato- kat (egészségügyi adatok) is kezel. Ezen adatokat a Biztosító az Eütv. 4.
§ (3.) bekezdésének rendelkezése szerint, az érintett kifejezett hozzájá- rulásával kezeli.
Ilyen típusú adatok kezelése elsősorban az egyedi utasbiztosítási szerző- dések megkötését megelőző egészségügyi kockázat-elbírálási célból (lásd: II. 2. A szerződéskötést megelőző adatkezelések, Egészségügyi kockázatelemzés és elbírálás c. fejezet), vagy biztosítási szerződés alap- ján a biztosítási esemény (baleset, egészségkárosodás, haláleset, egész- ségbiztosítási szolgáltatás igénybevétele) bekövetkezésekor (lásd: II. 4. kárügyintézéssel, biztosítási eseményekkel és kárbejelentési űrlapokkal kapcsolatos adatkezelés c. fejezet) a kárigény elbírálásához szükséges. A Biztosító az egészségügyi adatok kezelése során is kiemelten ügyel arra, hogy kizárólag olyan adatok közlését kérje az érintettől, melyek elengedhetetlenül szükségesek a biztosítási szerződéssel kapcsolatos kötelezettségeinek teljesítéséhez. Az érintett által közölt egészségügyi adatokat a Biztosító kiemelten bizalmasan kezeli.
Tájékoztatjuk, hogy az egészségügyi adatok kezeléséhez szükséges hoz- zájárulásának megtagadása, vagy visszavonása esetén a Biztosítónak nem áll módjában olyan biztosítási terméket értékesítenie vagy biztosítá- si szerződést fenntartania az Ön számára, melynek megkötését megelő- zően, vagy fenntartása és esetleges kárrendezése során egészségügyi adat kezelése szükséges arra tekintettel, hogy a biztosítás megkötése vagy fenntartása ellehetetlenül.
Viszontbiztosítók részére történő adatátadás
A viszontbiztosító a Bit. alapján jogosult az Ön biztosítási titkát megis- merni és azt kezelni. A Biztosító ezért bizonyos biztosítási terméktípusok esetén átadja a viszontbiztosító számára az Ön biztosítási titkait képező személyes adatait.
Mi az a viszontbiztosítás? A viszontbiztosítás a biztosító által vállalt koc- kázatok biztonságos kezelésének egyik módszere. A biztosító által másik biztosítóval kötött szerződés, amelyben a viszontbiztosító azt vállalja, hogy a befolyt díj egy részének átengedése fejében a károkból is része- sedni fog. Különösen a nagy összegű vagy tömeges (katasztrófakárok) kezelésére alkalmas módszer.
Viszontbiztosítónak átadott személyes adatok: név, születési idő, szerző- désszám, biztosítási szerződés díja, biztosítási összeg, biztosítási szerző- déssel összefüggő káresemények, illetve ezen káreseményeket alátá- masztó dokumentumok.
Az adatátadásban érintett viszontbiztosítók listája a xxxxx://xxxxx.xx/xxxxxxxxxxx weboldalon érhető el.
Az adatkezeléssel kapcsolatos érintetti jogai: az adatkezeléssel kapcso- latban Xxxxx joga és lehetősége van bővebb tájékoztatást kérni arra vonatkozóan, hogy az Ön biztosítási szerződésével kapcsolatban ponto- san mely személyes adatai kerülnek továbbításra melyik viszontbiztosító társaság számára.
Biztosításközvetítők szerepe a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos adatkezelésben
A biztosításközvetítő a Bit. alapján jogosult az Ön biztosítási titkát meg- ismerni és azt kezelni. A Biztosító ezen felhatalmazás birtokában annak a biztosításközvetítőnek, akin keresztül Ön a biztosítási szerződését kötötte (vagy amely biztosításközvetítőre az Ön szerződése annak megkö- tését követően átruházásra került), személyes adatokat is átad abból a célból, hogy a biztosításközvetítő az állomány-ápolással kapcsolatos fel- adatait elláthassa, valamint a Biztosító és a biztosításközvetítő közötti pénzügyi (jutalék) elszámolással kapcsolatos feladatait teljesíthesse.
A Biztosító megbízásából eljáró függő ügynökök a Biztosító adatfeldolgo- zóinak minősülnek, amelyek mindenkor aktuális nyilvántartását a Magyar Nemzeti Bank által vezetett biztosításközvetítői regiszter tartalmazza.
A Biztosító termékét közvetítő többes ügynökök és alkuszok önálló adat- kezelők.
Biztosításközvetítőnek átadott személyes adatkategóriák köre: név, azo- nosító adatok, születési idő, szerződésszám, biztosítási szerződés díja, díjfizetésre vonatkozó adatok, díjhátralék.
Az adatok Biztosításközvetítők általi megőrzése: A biztosításközvetítők a Biztosítóval megegyezően, tehát a biztosítási szerződés fennállásának idején, valamint azon időtartam alatt kezelik a személyes adatait és biztosítási titkait, ameddig a biztosítási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesíthető, vagy a biztosításközvetítő és a Biztosító között fennálló jogviszony megszűnéséig.
Az adatkezeléssel kapcsolatos érintetti jogai: Fő szabály szerint a Biztosító annak a biztosításközvetítőnek küldi el az Ön személyes adata- it, akin keresztül biztosítását is kötötte. Ezen adatkezeléssel kapcsolat- ban Ön élhet hozzáférési és helyesbítési jogával.
2. A szerződéskötést megelőző adatkezelések Egészségügyi kockázatelemzés és elbírálás
A Biztosító az utasbiztosítási szerződések megkötését megelőzően bizo- nyos esetekben kér információkat ügyfeleinek egészségi állapotával kapcsolatban annak érdekében, hogy az ügyfél számára a felmért kocká- zattal arányos díjat állapíthasson meg, valamint a szolgáltatás igénybe- vételével kapcsolatos igényét elbírálja.
Az ilyen jellegű egészségügyi vizsgálatok mélysége az érintetti válaszokon alapuló egészségügyi kérdőív kitöltésétől az szakorvosi vizsgálatokig ter- jedhetnek a biztosítási összeg és módozatok függvényében. Ezen egész- ségügyi adatok kezelése során a Biztosító kiemelten ügyel arra, hogy kizárólag olyan egészségügyi adatok közlését kérje az érintettől, mely a kérdéses biztosítási termékkel kapcsolatos kockázat megállapításához és a szolgáltatási igény elbírálásához feltétlenül szükségesek. Az érintett által közölt, vagy orvosi vizsgálatok alapján előállt egészségügyi adatokat, valamint az ezeket alátámasztó diagnózisokat és orvosi feljegyzéseket a Biztosító kiemelten bizalmasan kezeli.
Adatkezelés célja: Az ügyfél egészségi állapotából fakadó kockázatainak felmérése és értékelése, a kockázatokkal arányos biztosítási díj megálla-
pítása.
Adatkezelés jogalapja: az érintett kifejezett hozzájárulása.
Kezelt adatkategóriák köre: természetes személy azonosító adatai, TAJ- szám, egészségügyi kérdőívre adott válaszok, egészségügyi adatok, egész- ségügyi adatokat alátámasztó leletek, orvosi diagnózisok és feljegyzések Adatok megőrzésének időtartama: A létrejött szerződések esetén az egészségügyi adatok a biztosítási szerződés megkötésével és állomány- ban-tartásával kapcsolatos adatokkal megegyező ideig kerülnek eltárolás- ra (lásd: II. 1. fejezet: Biztosítási szerződések megkötése és állományban tartása).
A létre nem jött szerződéshez kapcsolódó egészségügyi adatokat az Adatvédelmi Rendelet 9. cikk (2) f) szerinti jogérvényesítés céljából annyi ideig kezeli, míg az adattal kapcsolatban jogi igény érvényesíthető. Az adatkezeléssel kapcsolatos érintetti jogai: Xxxxx joga van az egész- ségügyi adatokhoz hozzáférni (hozzáférési jog), helyesbíteni vagy ponto- sítani az Ön által megadott egészségügyi adatokat (helyesbítéshez való jog), másolatot kérni az Önre vonatkozó, az Ön által a Biztosító rendelke- zésére bocsátott egészségügyi adatokról (adathordozhatósághoz való jog). Tájékoztatjuk, hogy az egészségügyi adatok kezeléséhez szükséges hoz- zájárulásának megtagadása vagy visszavonása esetén a Biztosítónak nem áll módjában olyan biztosítási terméket értékesítenie vagy biztosítási szerződést fenntartania az Ön számára, melynek megkötését megelőző- en, vagy fenntartása és esetleges kárrendezése során egészségügyi adat kezelése szükséges tekintettel arra, hogy a biztosítás megkötése vagy a szerződés fenntartása ellehetetlenül.
3. Általános ügyfél-azonosítás
Abban az esetben, amikor Ön bármilyen, szerződéssel kapcsolatos kérdé- sével, kérésével, vagy érintetti jogainak érvényesítése céljából a Biztosítóhoz fordul bármilyen csatornán (honlapon lévő űrlap kitöltésé- vel, írásban, telefonon vagy személyes ügyfélszolgálaton keresztül), a Biztosító Önt azonosítja annak érdekében, hogy kizárólag olyan biztosítá- si titkot közöljön, melyre az azonosított fél jogosult. Az azonosítás során
fontosabb személyazonosító adatait kérjük el Öntől annak érdekében, hogy azt összehasonlítsuk saját adatbázisunkban meglévő (az Ön által korábban megadott) adatokkal.
Adatkezelés célja: Személyes adatok és biztosítási titok védelme, vala- mint annak biztosítása, hogy ezen adatok kizárólag az arra jogosultak számára legyenek hozzáférhetőek.
Adatkezelés jogalapja: a szerződés teljesítése.
Kezelt személyes adatkategóriák köre: név, születési név, anyja neve, szüle- tési idő, azonosító okmány száma, e-mail cím, elektronikus felületen keresz- tüli ügyintézés esetén az azonosításhoz szükség felhasználónév és jelszó. Az adatkezeléssel kapcsolatos érintetti jogai: az adatkezeléssel kapcso- latban Ön élhet hozzáférési jogával, helyesbítési jogával, valamint kérhe- ti az Önre vonatkozó, az Ön által a Biztosító rendelkezésére bocsátott személyes adatainak másolatát (adathordozhatóság).
4. Kárügyintézéssel, biztosítási eseményekkel és kárbejelentési űrlapok- kal kapcsolatos adatkezelés
Ügyfeleink (szerződő fél, biztosított vagy kedvezményezett, károsult) személyesen, telefonon, biztosításközvetítőn keresztül, postai úton, e-mailben vagy a honlapon keresztül jelenthetik be kárigényüket. Biztosítónk honlapján lehetőség van arra, hogy utasbiztosításra rendsze- resített, kárigény bejelentő nyomtatványt tudja az érintett letölteni, kinyomtatni, papíron kitölteni, majd egyéb úton eljuttatni a Biztosítónak. Adatkezelés célja: A technikai adminisztráció megkönnyítése és a kárigé- nyek gyorsabb ügyintézése, kifizetése, továbbá az elírások kiküszöbölése, és az igénybejelentővel történő, a kárügyintézést megkönnyítő kapcsolat- felvétel postai úton vagy telefonon, ezen keresztül azon információk és adatok begyűjtése, melyek által a Biztosító meg tudja ítélni a kárigény jogosságát, valamint a kárkifizetés szerződés szerint szükséges mértékét. Adatkezelés jogalapja: Amennyiben a szolgáltatásra igényt tartó személy a biztosítóval szerződéses kapcsolatban áll (szerződő fél, biztosított vagy kedvezményezett), úgy az adatkezelés jogalapja a biztosítási szerződés teljesítése. Amennyiben az adatkezelésben érintett nem áll szerződéses kapcsolatban a Biztosítóval (például a biztosított közeli hozzátartozója), úgy az adatkezelés jogalapja az adatkezelő (Biztosító) jogos érdeke. A Biztosító elvégezte a jogos érdekét alátámasztó érdekmérlegelési tesztet, amely alapján megállapítható, hogy az érintettek jogai és szabadságai nem szenvednek aránytalan korlátozást, az adatkezelés szükséges és arányos. Amennyiben a kárügyintézéshez, szolgáltatási igény elbírálásá- hoz (azon belül a kárigény elbírálása során) az Adatvédelmi rendelet 9. cikke szerinti személyes adatok különleges kategóriáinak (egészségügyi adatok) kezelése szükséges, úgy az adatkezelés jogalapja az érintett kifejezett hozzájárulása.
Személyes adatok köre: szerződő, biztosított és kedvezményezett neve és azonosító adatai, elérhetőségei, biztosítási esemény típusa (baleset, egészségkárosodás, halálesemény ténye, körülményei), szolgáltatás összege, biztosítási eseményt alátámasztó orvosi vizsgálatok diagnózisai és kapcsolódó orvosi feljegyzések, a biztosítási eseményhez kapcsolódó előzménybetegségek orvosi feljegyzései, diagnózisai, kedvezményezett bankszámlaszáma.
Adatok megőrzésének időtartama: A káreseményekkel és kárügyintézés- sel kapcsolatos személyes adatok a biztosítási szerződés megkötésével és állományban-tartásával kapcsolatos adatokkal megegyező ideig kerülnek eltárolásra (lásd: II. 1. fejezet: Biztosítási szerződések megkötése és állományban tartása).
Az adatkezeléssel kapcsolatos érintetti jogai: Xxxxx joga van a kárügyin- tézéssel, káreseményekkel kapcsolatos személyes adataihoz hozzáférni, (hozzáférési jog), helyesbíteni vagy pontosítani az Ön által megadott adatokat (helyesbítéshez való jog). Ezen jogok Önt egyformán megilletik attól függetlenül, hogy Ön a Biztosítóval szerződéses jogviszonyban áll-e vagy sem.
Amennyiben az Ön adatait a Biztosító szerződés teljesítése, vagy az Ön kifejezett hozzájárulása jogalappal kezeli, akkor fentieken túl jogosult másolatot kérni az Önre vonatkozó, az Ön által a Biztosító rendelkezésé- re bocsátott személyes adatairól (adathordozhatósághoz való jog). Amennyiben az Ön adatait a Biztosító jogos érdeke alapján kezeli, Ön jogosult személyes adataihoz hozzáférni, (hozzáférési jog), helyesbíteni vagy pontosítani az Ön által megadott adatokat (helyesbítéshez való jog) továbbá jogosult tiltakozni a személyes adatok kezelése ellen. Ezen tilta- kozást a Biztosító érdemben kivizsgálja, és írásbeli választ ad.
Tájékoztatjuk, hogy az egészségügyi adatok kezeléséhez szükséges hoz- zájárulásának megtagadása vagy visszavonása esetén a Biztosítónak nem áll módjában olyan káreseményekkel kapcsolatban kárkifizetést kezde- ményezni, mely kárigény elbírálásához egészségügyi adatok közlése szükséges.
5. Ügyfélszolgálat
Biztosítónk ügyfélszolgálata a biztosítási szerződéssel kapcsolatos ügy- féligények kiszolgálása érdekében személyes, telefonos, e-mailes és online adatkezeléseket is megvalósít az ügyfélszolgálati tevékenysége során.
Biztosítónk honlapján lehetőség van arra, hogy az ügyfélszolgálati űrla- pon ügyfeleink bejelentsék a kéréseiket, igényeiket, különösen csekket igényeljenek, fedezetigazolásokat, kártörténeti igazolásokat, zöldkártya igényléseket, a szerződés aktuális értékéről (Egyenleg-, tőkeértesítő igénylése) szóló tájékoztatást kérjenek a befektetési egységekhez kötött életbiztosítások esetén, valamint biztosítási kötvény igénylése a vagyon- biztosítások esetén. Ezen adatigénylések és az ezek alapján történő adatszolgáltatások a biztosítási szerződés fenntartásának érdekében szükségesek. Ezen adat- és dokumentumigénylések során a Biztosító minden esetben azonosítja az adatot igénylő személyt a jelen tájékoztató
II. 3. (Általános Ügyfél-azonosítás c. fejezet) szabályai szerint.
A Biztosító a biztosítási titokra vonatkozó rendelkezések betartása érdekében közönséges (nem titkosított, elektronikus aláírást nem tartalmazó) elektroni- kus levélben (e-mail) csak és kizárólag általános tájékoztatást tud nyújtani, biztosítási titoknak minősülő információkat nem áll módjában kiszolgáltatni. Az Ügyfél ilyen információkat tartalmazó vagy kérő közönséges e-mailen küldött levelére a Biztosító rendelkezésére álló regisztrált e-mail címére tit- kosított levélben, regisztrált e-mail cím hiányában az Ügyfél bejelentett levelezési címére postai úton megküldött levélben válaszol.
Adatkezelés célja: A technikai adminisztráció megkönnyítése, és a gyor- sabb ügyfélkiszolgálás megvalósítása, a személyes adatok és biztosítási szerződéssel kapcsolatos információk megosztása az arra jogosult érintet- tekkel.
Adatkezelés jogalapja: a Biztosítási szerződés teljesítése.
Személyes adatok köre: név, irányítószám, telefonszám, valamint a beazonosításhoz szükséges egyéb személyes adatok.
Adatok megőrzésének időtartama: A kitöltött űrlapok, valamint az azokra adott válaszokban foglalt adatok a biztosítási szerződés megkötésével és állományban-tartásával kapcsolatos adatokkal megegyező ideig kerülnek eltárolásra (lásd: II. 1. fejezet: Biztosítási szerződések megkötése és állományban tartása c. fejezet).
Az adatkezeléssel kapcsolatos érintetti jogai: Xxxxx joga van a korábban kitöltött űrlapjaihoz hozzáférni, (hozzáférési jog), a bennük szereplő adatokat bármikor helyesbíteni vagy pontosítani (helyesbítéshez való jog), másolatot kérni az Önre vonatkozó, az Ön által a Biztosító rendelke- zésére bocsátott személyes adatairól (adathordozhatósághoz való jog).
6. Csoportos biztosítás
A Biztosító csoportos biztosításokat is értékesít elsősorban vállalati ügy- feleinek, ahol a biztosítottak jellemzően ezen partnereik munkavállalói vagy ügyfelei. Ezen biztosított személyek személyes adatainak kezelése tekintetében a Biztosító az adatkezelő.
A csoportos biztosítások esetén az érintettről kezelt adatkategóriák kör- ében, az adatok megőrzésének időtartamában, valamint az adatkezelés- sel kapcsolatos érintetti jogok tekintetében, a csoportos biztosításokra is a II. 1. pontban foglalt Biztosítási szerződések megkötése és állomány- ban tartása c. fejezetben leírtak az iránymutatóak. Tájékoztatjuk, hogy csoportos biztosítás biztosítottjaként Xxx személyes adatainak kezelésé- vel kapcsolatos érintetti jogainak gyakorlása tekintetében az egyéni ügy- feleinkkel megegyező jogok illetik meg.
7. Hangfelvételek rögzítés
A Biztosító az ügyfélszolgálattal folytatott telefonos beszélgetéseket (kimenő és bejövő hívásokat), valamint a Direkt csatornával folytatott telefonbeszélgetéseket (kimenő hívások) is rögzíti. A hangfelvételek rög- zítése több célból történik.
Adatkezelés célja (1.): Az ügyfél szerződésével kapcsolatos igényeinek, kéréseinek, kifogásainak, a szerződéssel kapcsolatos kérdéseinek, észrevé- teleinek, bejelentéseinek, lehetőség szerint az ügyfél számára megnyugta- tó módon, mindkét fél megelégedésére történő teljesítése, rendezése, a szerződésből eredő kárbejelentések, szolgáltatási igénybejelentések foga- dása, illetve a telefonbeszélgetést követően, a később benyújtott panaszok és jogviták esetén a korábbi – releváns – a szerződésre vonatkozó telefonos beszélgetések hangfelvételek alapján történő rekonstruálása.
A Direkt csatorna által kezdeményezett kimenő hívások célja a tartam alatti nagyobb összegű befizetések, szolgáltatási igények azonosítása.
A fenti adatkezelés jogalapja: a biztosítási szerződés teljesítése. Adatkezelés célja (2.): Egyes biztosítási termékek a Távért. törvény sza- bályainak megfelelően, a Biztosítóval telefonon keresztül is megköthetők. A telefonos kommunikációt hangfelvétellel rögzítjük az ezen törvény által előírt fogyasztói tájékoztatásra vonatkozó szolgáltatói kötelezettség telje- sítésének bizonyítása, valamint a biztosítási szerződés megkötése, telje- sítésének a bizonyítása céljából. Ezen adatkezelési célból telefonos értékesítési tevékenységet a Direkt csatorna munkatársai végeznek.
A Direkt csatorna által kezdeményezett kimenő hívások célja továbbá az ügyfél biztosítási szerződés megkötését követő tájékozottságának, isme- reteinek ellenőrzése (welcome call).
A fenti adatkezelés jogalapja: a biztosítási szerződés teljesítése. Adatkezelés célja (3): A Biztosító a Bit. 159. § (2) bekezdése értelmében a panasznak minősülő telefonbeszélgetéseket is köteles rögzíteni és öt évig megőrizni.
A fenti adatkezelés jogalapja: A Bit. 159. § (2) bekezdése szerinti jogi kötelezettség teljesítése.
Adatok megőrzési időtartama: A Biztosító a telefonbeszélgetésekhez kapcsolódó hangfelvételeket 2 évig őrzi meg az Adatkezelési cél (1) esetén, az Adatkezelési cél (2) esetében a II. 1. pontban, a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos adatkezelésnél meghatározott ideig, az Adatkezelési cél (3) esetén 5 évig őrzi meg.
Az adatkezeléssel kapcsolatos érintetti jogai: Amennyiben az Ön adatai a Biztosító szerződés teljesítése jogalappal kezeli, akkor jogosult másolatot kérni az Önre vonatkozó, az Ön által a Biztosító rendelkezésére bocsátott személyes adatairól. Önnek joga van az Ön és a Biztosító közötti beszél- getéseket tartalmazó hangfelvételeket visszahallgatni, valamint azokról másolatot kérni (hozzáférési jog). Joga van továbbá a leírt adatkezelés ellen tiltakozni/kifogásolni (tiltakozáshoz való jog) a beszélgetés megkez- désekor. Ilyenkor munkatársainkkal folytatott beszélgetését a Biztosító nem rögzíti, ugyanakkor ebben az esetben munkatársunk kizárólag álta- lános tájékoztatást tud adni, ügyintézésre, megbízás rögzítésére, adatok helyesbítésére, vagy biztosítási szerződésével kapcsolatos konkrét kérdé- seire vonatkozó tájékoztatást a Biztosító nem tud adni. Amennyiben Ön mégis a fentebbi célokból kíván a Biztosítóval kapcsolatba lépni, de til- takozik/kifogással él a hangfelvétel-készítés ellen, úgy személyes ügyfél- szolgálatunk, e-mailes elérhetőségünk, valamint értékesítési hálózatunk az Ön rendelkezésére áll, továbbá postai úton levélben is felveheti Társaságunkkal a kapcsolatot.
8. Panaszok adatkezelése
A Biztosító a panaszügyintézése során tudomására jutott személyes ada- tokat a Bit.159. §. panaszkezelésre vonatkozó rendelkezéseinek való megfelelés érdekében kezeli, és az ügyfelek panaszairól, valamint az azok rendezését, megoldását szolgáló intézkedésekről nyilvántartást vezet.
Telefonon történő panaszkezelés esetén a Biztosító a közötte és az ügyfél közötti telefonos kommunikációt hangfelvétellel rögzíti. A hangfelvétel rögzítését a Bit. fent hivatkozott szakasza rendeli el kötelezően.
Adatkezelés célja: A Biztosító szolgáltatásaival kapcsolatos panaszok dokumentálása, rendezése, panaszok kivizsgálása és megválaszolása.
Adatkezelés jogalapja: A Bit.159. §. rendelkezései szerint jogi kötelezett- ség teljesítése.
Kezelt személyes adatok köre: név, azonosító adatok, panasz tárgya, és a panaszközlés során megadott személyes adatok.
Adatok megőrzési időtartama: A rögzített hangfelvételeket a Biztosító öt évig megőrzi. A Biztosító a hozzá beérkezett panaszt és az arra adott választ öt évig megőrzi.
Az adatkezeléssel kapcsolatos érintetti jogai: Xxxxx joga van a panasz- kezeléssel kapcsolatos személyes adataihoz hozzáférni (hozzáférési jog), helyesbíteni vagy pontosítani az Ön által megadott adatokat (helyesbítés- hez való jog). Ezen jogok Önt egyformán megilletik attól függetlenül, hogy Ön a Biztosítóval szerződéses jogviszonyban áll-e vagy sem.
Biztosítónk a közönséges (nem regisztrált), valamint telefonon tett pana- szok esetében a biztosítási titokra vonatkozó rendelkezések betartása érdekében a panaszban megjelölt, illetve az ügyfelünk által bejelentett levelezési címére postai úton küldi meg a panaszválaszt.
A panaszkezelésre vonatkozó részletes szabályokat a Biztosító Panasz- kezelési szabályzata tartalmazza.
9. Biztosítotti veszélyközösség védelme céljából történő adatkezelés (adatkérés és adatszolgáltatás)
9.1. Adatkérés
Az adatkezelés célja: A biztosítotti veszélyközösség érdekeinek a megóvá- sa érdekében a Biztosító – a jogszabályokban foglalt vagy a szerződésben vállalt kötelezettségének teljesítése során a szolgáltatások jogszabályok- nak és szerződésnek megfelelő teljesítése, a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása céljából a Bit. 149. §-ában biztosított felhatalmazás alapján jogosult megkereséssel fordulni más biztosítóhoz a biztosító által a Bit. 135. § (1) bekezdésében meghatáro- zottak szerint, a biztosítási termék sajátosságainak a figyelembevételével kezelt – a Bit.149.§ (3)-(6) bekezdéseiben meghatározott adatok vonat- kozásában.
A megkeresésnek tartalmaznia kell az ott meghatározott személy, vagyon- tárgy vagy vagyoni jog azonosításához szükséges adatokat, a kért adatok fajtáját, valamint az adatkérés céljának megjelölését. A megkeresés és annak teljesítése nem minősül a biztosítási titok megsértésének.
Biztosítónk ennek keretében,
– baleset és betegség, továbbá az életbiztosítási ágazatokhoz tartozó biztosítások teljesítésével kapcsolatban az alábbi adatokat kérheti:
a) a szerződő, a biztosított, a kedvezményezett személy azonosító adatait;
b) a biztosított személy adatfelvételkori, a szerződéses kockázattal kap- csolatos egészségi állapotára vonatkozó adatokat;
c) az a) pontban meghatározott személyt érintő korábbi – az e bekezdés- ben meghatározott ágazathoz tartozó szerződéssel kapcsolatos – bizto- sítási eseményekre vonatkozó adatokat;
d) a megkeresett biztosítónál megkötött szerződés megkötésével kapcso- latban felmerült kockázat felméréséhez szükséges adatokat; és
e) a megkeresett biztosítónál megkötött szerződés alapján teljesítendő szolgáltatások jogalapjának vizsgálatához szükséges adatokat;
– szárazföldi járművek (sínpályához kötött járművek nélkül), sínpályához kötött járművek, légjárművek, hajók, szállítmány, tűz- és elemi károk, egyéb vagyoni károk, hitel, kezesség és garancia, különböző pénzügyi veszteségek, jogvédelem, segítségnyújtás ágazatokhoz tartozó biztosítá- sok teljesítésével kapcsolatban az alábbi adatokat kérheti:
a) a szerződő, a biztosított, a kedvezményezett és a károsult személy azonosító adatait;
b) a biztosított vagyontárgyak, követelések vagy vagyoni jogok beazonosí- tásához szükséges adatokat;
c) a b) pontban meghatározott vagyontárgyakat, követeléseket vagy vagyoni jogokat érintően bekövetkezett biztosítási eseményekre vonat- kozó adatokat;
d) a megkeresett biztosítónál megkötött szerződés megkötésével kapcso- latban felmerült kockázat felméréséhez szükséges adatokat; és
e) a megkeresett biztosítónál megkötött szerződés alapján teljesítendő szolgáltatások jogalapjának vizsgálatához szükséges adatokat;
– a szárazföldi járművekkel kapcsolatos felelősség (beleértve a fuvarozó felelősségét is, és ideértve a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást), a légi járművekkel kapcsolatos felelősség, a hajókkal kapcsolatos felelős- ség, valamint az általános felelősségbiztosítási ágazatokhoz tartozó biz- tosítások teljesítésével kapcsolatban az alábbi adatokat kérheti:
a) a károsult személy előzetes hozzájárulása esetén a károsult személy azonosító adatait;
b) a szerződő, a biztosított és a kedvezményezett azonosító adatait, továbbá az előző bekezdés b)–e) pontjában meghatározott adatokat;
c) a károsult személy előzetes hozzájárulása esetén a személyi sérülés miatt kárigényt vagy személyiségi jogsérelem miatt sérelemdíj iránti igényt érvényesítő személy adatfelvételkori, a szerződéses kockázattal kapcsolatos egészségi állapotára vonatkozó adatokat;
d) a károsodott vagyontárgy miatt kárigényt érvényesítő személyt érintő korábbi – az e bekezdésben meghatározott ágazathoz tartozó szerző- déssel kapcsolatos – biztosítási eseményekre vonatkozó személyes adatot nem tartalmazó adatokat
e) a károsult személy előzetes hozzájárulása esetén a személyi sérülés vagy személyiségi jogsérelem miatt sérelemdíj iránti igényt érvényesítő személyt érintő korábbi– az e bekezdésben meghatározott ágazathoz tartozó szerződéssel kapcsolatos – biztosítási eseményekre vonatkozó adatokat
– a szárazföldi járművek (sínpályához kötött járművek nélkül)és a száraz- földi járművekkel kapcsolatos felelősség (beleértve a fuvarozó felelőssé- gét is, és ideértve a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást) biztosítási ágazatokhoz tartozó szerződés teljesítésével kapcsolatosan a jármű jár- műazonosító adatai (rendszáma, alvázszáma) alapján – a szárazföldi járművekkel kapcsolatos felelősség (beleértve a fuvarozó felelősségét is, és ideértve a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást) ágazathoz tartozó károk esetén a károsult előzetes hozzájárulása nélkül is – a Biztosító jogosult az alábbi adatokat kérni:
a) az adott járművet érintően bekövetkezett biztosítási eseményekre vonatkozó adatokat, így különösen a káresemény időpontjára, jogalap- jára, a jármű sérüléseire és az azokkal kapcsolatos károk megtérítésé- re vonatkozó adatokat, ideértve a megkereső biztosító által megjelölt gépjárműben bekövetkezett, de nem gépjármű által okozott károk adatait is,
b) az adott járművet érintően a biztosító által elvégzett kárfelvétel ténye- ire, a kár összegére vonatkozó információkat.
A Biztosító által megkeresett biztosító a jogszabályoknak megfelelő meg- keresés szerinti adatokat a megkeresésben meghatározott megfelelő határidőben, ennek hiányában a megkeresés kézhezvételétől számított tizenöt napon belül köteles átadni Biztosítónknak.
Adatkezelés jogalapja: a Biztosító jogos érdeke. A Biztosító elvégezte a jogos érdekét alátámasztó érdekmérlegelési tesztet, amely alapján meg- állapítható, hogy az érintettek jogai és szabadságai nem szenvednek aránytalan korlátozást, az adatkezelés szükséges és arányos.
Adatok megőrzési időtartama: A Biztosító a megkeresés eredményeként tudomására jutott adatot a kézhezvételt követő kilencven napig kezelheti. Ha a megkeresés eredményeként a Biztosító tudomására jutott adat Társaságunk jogos érdekeinek az érvényesítéséhez szükséges, az adatke- zelés fentebb meghatározott időtartama meghosszabbodik az igény érvényesítésével kapcsolatban indult eljárás befejezéséig.
Ha a megkeresés eredményeként a Biztosító tudomására jutott adat a Biztosító jogos érdekeinek az érvényesítéséhez szükséges, és az igény érvényesítésével kapcsolatban az eljárás megindítására az adat megisme- rését követő egy évig nem kerül sor, az adat a megismerést követő egy évig kezelhető.
Az adatkezeléssel kapcsolatos jogai: A Biztosító az e célból végzett meg- keresés és a megkeresés teljesítésének tényéről, továbbá az abban sze- replő adatok köréről a megkereséssel érintett ügyfelet a biztosítási idő-
szak alatt legalább egyszer értesíti. Ha az ügyfél a személyes adataihoz való hozzáférést kér és a Biztosító – a fentiekben meghatározottakra tekintettel – már nem kezeli a kérelemmel érintett adatokat, akkor ennek a tényéről tájékoztatja a kérelmezőt.
A Biztosító a megkeresés eredményeként kapott adatokat a biztosított érdekre nem vonatkozó, tudomására jutott, illetve általa kezelt egyéb adatokkal a fenti céltól eltérő célból nem kapcsolhatja össze.
A megkeresésben megjelölt adatok teljesítésének a helyességéért és pontosságáért a megkeresett biztosító a felelős.
9.2. Adatszolgáltatás
Amennyiben a Bit. fenti rendelkezéseinek megfelelően más biztosító fordul Társaságunkhoz adatszolgáltatási kéréssel, abban az esetben Társaságunk köteles a kérést a fenti határidőn belül teljesíteni.
Adatkezelés (adatszolgáltatás) jogalapja: a Bit 149. § (2) bekezdésében foglalt jogi kötelezettség teljesítése.
10. Közvetlen üzletszerzési célú adatkezelések
A Biztosító közvetlen üzletszerzési tevékenységet (direkt marketing) végez meglévő ügyfeleinek körében, és azon érintettek körében, akiknek személyes adatait a Biztosító ingyenesen vagy ellenérték fejében, szerző- dések alapján vett át más szolgáltatóktól annak érdekében, hogy körük- ben közvetlen üzletszerzési tevékenységet végezzen. A közvetlen üzlet- szerzési tevékenységet a Biztosító elektronikus (e-DM) vagy postai hírle- velekkel, biztosításközvetítői hálózatán keresztül, valamint közvetlen telefonos megkereséssel végzi. A Biztosító az adatkezelés céljának elérése érdekében, az ahhoz szükséges mértékben és időtartamig vagy a hozzájáruló nyilatkozat visszavonásáig kezelheti az érintett adatait.
Adatkezelés célja: Az ügyfelek igényeire szabott egyedi, vagy új és meg- lévő termékeinek ismertetése, gazdasági reklámok, hírlevelek küldése.
Adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása az erre a célra rendsze- resített nyilatkozatokon.
Kezelt személyes adatok köre: név, cím, telefonszám, e-mail cím, érintett meglévő szerződéseire vonatkozó adatok (különösen szerződés típusa és díja), szerződés lejárata.
Az adatkezeléssel kapcsolatos érintetti jogai: Az adatkezeléssel kapcso- latban Ön élhet hozzáférési jogával, helyesbítési jogával, valamint bármi- kor, indoklás nélkül visszavonhatja hozzájárulását adatainak közvetlen üzletszerzési célú kezeléséhez a xx@xxxxx.xx e-mail címre küldött üzenetével vagy a postacímünkre küldött levelével, mely esetben az ilyen célú adatkezelést a Biztosító megszűnteti. Amennyiben személyes adata- inak más célból (például biztosítási szerződéssel kapcsolatban) történő kezelése nem szükséges, úgy kérheti adatainak végleges törlését (törlés- hez való jog) is.
11. Online utasbiztosítás
A Biztosító weboldalán lehetőség van online utasbiztosítás megkötésére. Az adatkezelés jogalapja: a biztosítási szerződés teljesítése.
Kezelt adatok köre: szerződő neve, címe, az első biztosított neve, címe és születési dátuma, valamint a további biztosítottak neve és születési dátuma, valamint az utazási biztosítás által lefedett időszak, és az úti cél.
Az adatok megőrzésének időtartamában, valamint az adatkezeléssel kap- csolatos érintetti jogok tekintetében az online utasbiztosításokra is az Adatkezelési tájékoztató II. 1. pontban foglalt Biztosítási szerződések megkötése és állományban tartása c. fejezetben leírtak az irányadóak.
12. Egyéb adatkezelések
Az egyes nyereményjátékokon, promóciókon történő részvétel esetén a játékszabályzatban külön tájékoztató kerül elhelyezésre az ott megvaló- suló személyes adatok kezelésével kapcsolatban.
A xxx.xxxxx.xx weboldalra, a weboldalon elérhető alkalmazásokra, elektronikus űrlapokra és a sütikezelésre vonatkozó bővebb információ- kat a honlapon elhelyezett, Honlapra és sütikezelésre vonatkozó tájékoz- tatóban találja.
III. ÉRINTETTEK JOGAI, JOGORVOSLATI LEHETŐSÉGEK
Az érintett bármikor tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint az alábbi jogokkal élhet a Biztosítóval szemben:
Hozzáférési jog
Az érintett kérelmére a Biztosító visszajelzést ad arra vonatkozóan, hogy az érintett személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, az érintett jogosult arra, hogy a személyes adataihoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon:
– az adatkezelés céljai;
– személyes adatok kategóriái;
– azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket;
– adott esetben a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama, vagy ha ez nem lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szem- pontjai;
– az érintett azon joga, hogy kérelmezheti a Biztosítótól a rá vonatkozó személyes adatok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen;
– a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga;
– ha az adatokat nem az érintettől gyűjtötték, a forrásukra vonatkozó minden elérhető információ;
– automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint legalább ezekben az esetekben az alkalmazott logikára és arra vonatko- zó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel jár.
Ha személyes adatoknak harmadik országba vagy nemzetközi szervezet részére történő továbbítására kerül sor, úgy Ön jogosult arra, hogy tájé- koztatást kapjon a továbbításra vonatkozóan az Adatvédelmi Rendelet
46. cikke szerinti megfelelő garanciákról.
A Biztosító az érintett kérésére az adatkezelés tárgyát képező személyes adatainak másolatát a rendelkezésére bocsátja. A kért további másolato- kért a Biztosító az adminisztratív költségeken alapuló, ésszerű mértékű díjat számíthat fel. Ha az érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérel- met, az információkat a Biztosító széles körben használt elektronikus formátumban bocsátja az érintett rendelkezésére, kivéve, ha ezt másként kéri.
Az előző bekezdésben említett, másolat igénylésére vonatkozó jog nem érintheti hátrányosan mások jogait és szabadságait.
Helyesbítéshez való jog
Az érintett jogosult arra, hogy kérésére a Biztosító indokolatlan késede- lem nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat. Figyelembe véve az adatkezelés célját, az érintett jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok – egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat útján történő – kiegészítését.
Törléshez való jog („az elfeledtetéshez való jog”)
Az érintett jogosult arra, hogy kérésére a Biztosító indokolatlan késede- lem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, a Biztosító pedig köteles arra, hogy az érintettre vonatkozó személyes adatokat indokolat- lan késedelem nélkül törölje, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll:
a) személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték; b) az érintett visszavonja az adat- kezeléshez adott hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalap- ja; c) az érintett tiltakozik a jogos érdeken alapuló adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre, vagy az érintett a közvetlen üzletszerzés érdekében történő adatkezelés ellen tiltakozik; d) a személyes adatokat jogellenesen kezelték; e) a személyes adatokat a Biztosítóra alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötele- zettség teljesítéséhez törölni kell; f) a személyes adatok gyűjtésére a 8. cikk (1) bekezdésében említett, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.
A fenti rendelkezések nem alkalmazandóak többek között abban az eset- ben, amennyiben az adatkezelés szükséges:
– a személyes adatok kezelését előíró, a Biztosítóra alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy a Biztosítóra ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából;
– jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez. A Biztosító a fentiekből kifolyólag, bizonyos esetekben az érintett adata- it annak kérése ellenére sem törölheti. A létre nem jött szerződés adata- it a Biztosító a Bit. rendelkezése alapján addig tárolja, amíg a szerződés meghiúsulásával kapcsolatban igény érvényesíthető (törvény egyéb ren- delkezése hiányában a Ptk. szerinti általános elévülési idő az irányadó). A Biztosító az ügyfelek adatait a biztosítási szerződés megszűnte után sem törli, tekintettel a jogszabályokban (Pmt., Számviteli tv.) meghatá- rozott adatmegőrzési kötelezettségére. E kötelezettség megszűntével az adatok törlésre kerülnek.
Az adatkezelés korlátozásához való jog
Az érintett jogosult arra, hogy kérésére a Biztosító korlátozza az adatke- zelést, ha az alábbiak valamelyike teljesül: a) az érintett vitatja a szemé- lyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy a Biztosító ellenőrizze a személyes adatok pontosságát; b) az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását; c) a Biztosítónak már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés cél- jából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvé- nyesítéséhez vagy védelméhez; vagy d) az érintett tiltakozott az adatke- zelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy a Biztosító jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.
Ha az adatkezelés az érintett kérése alapján korlátozás alá esik, az ilyen
személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni. A Biztosító az érintettet, akinek a kérésére korlátozták az adatkezelést, az adatkezelés korlátozásának feloldásáról előzetesen tájékoztatja.
A személyes adatok helyesbítéséhez vagy törléséhez, illetve az adatkeze- lés korlátozásához kapcsolódó értesítési kötelezettség
A Biztosító minden olyan címzettet tájékoztat valamennyi helyesbítésről, törlésről vagy adatkezelés-korlátozásról, akivel, illetve amellyel a szemé- lyes adatot közölték, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy arányta- lanul nagy erőfeszítést igényel. Az érintettet kérésére a Biztosító tájékoz- tatja e címzettekről.
Az adathordozhatósághoz való jog
Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa a Biztosító rendelke- zésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra is, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná a Biztosító, ha a) az adatkezelés az érintett hozzájárulásán vagy szerződés teljesítésén alapul; b) és az adatkezelés automatizált módon történik.
Az említett jog nem érintheti hátrányosan mások jogait és szabadságait.
A tiltakozáshoz való jog
Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak jogos érdeken alapuló kezelése ellen, ideértve az ezen jogalapon alapuló profilalkotást is. Ebben az esetben a Biztosító a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha a Biztosító bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekei- vel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények elő- terjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.
Ha a személyes adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében törté- nik, az érintett jogosult arra, hogy bármikor tiltakozzon a rá vonatkozó személyes adatok e célból történő kezelése ellen, ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik.
Ha az érintett tiltakozik a személyes adatok közvetlen üzletszerzés érde- kében történő kezelése ellen, akkor a személyes adatok a továbbiakban e célból nem kezelhetők. A kérdéses jogra legkésőbb az érintettel való első kapcsolatfelvétel során kifejezetten fel kell hívni annak figyelmét, és az erre vonatkozó tájékoztatást egyértelműen és minden más informáci- ótól elkülönítve kell megjeleníteni.
Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag auto- matizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.
A fenti bekezdés nem alkalmazandó abban az esetben, ha a döntés: a) az érintett és a Biztosító közötti szerződés megkötése vagy teljesítése érdekében szükséges; b) meghozatalát a Biztosítóra alkalmazandó olyan uniós vagy tagállami jog teszi lehetővé, amely az érintett jogainak és szabadságainak, valamint jogos érdekeinek védelmét szolgáló megfelelő intézkedéseket is megállapít; vagy c) az érintett kifejezett hozzájárulásán alapul.
A fenti bekezdés a) és c) pontjában említett esetekben a Biztosító köteles megfelelő intézkedéseket tenni az érintett jogainak, szabadságainak és jogos érdekeinek védelme érdekében, ideértve az érintettnek legalább azt a jogát, hogy a Biztosító részéről emberi beavatkozást kérjen, álláspontját kifejezze, és a döntéssel szemben kifogást nyújtson be.
Az automatizált döntéshozatal és profilalkotás nem alapulhat az Adatvédelmi Rendelet 9. cikkében említett, személyes adatok különleges kategóriáin, kivéve, ha az érintett erre kifejezett hozzájárulását adja, vagy jelentős közérdek miatt ez szükséges és az érintett jogainak, szabadsá- gainak és jogos érdekeinek védelme érdekében megfelelő intézkedések megtételére került sor.
Eljárási szabályok:
Az adatkezelő megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintett részére a személyes adatok kezelésére és érintetti jogaira vonat- kozó valamennyi információt és tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogal- mazva nyújtsa.
Az információkat írásban vagy más módon – ideértve adott esetben az elektronikus utat is – kell megadni. Az érintett kérésére szóbeli tájékoz- tatás is adható, feltéve, hogy más módon igazolták az érintett személy- azonosságát.
Adatkezeléssel kapcsolatos kérdéseivel, észrevételeivel, panaszával kér- jük, forduljon a Biztosító adatvédelmi tisztviselőjéhez.
Az adatkezelő elősegíti az érintetti jogok gyakorlását. Az érintett megfe- lelő azonosítása esetén a Biztosító az érintetti jogok gyakorlására irányu- ló kérelmeket teljesíti.
A Biztosító legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet az érintetti jogaival kapcsolatos kérelmé- nek nyomán hozott intézkedésekről. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról a Biztosító a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet. Ha az érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, a tájékoztatást lehetőség szerint elektroni- kus úton kell megadni, kivéve, ha az érintett azt másként kéri.
Ha a Biztosító nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet az intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy az érintett panaszt nyújthat be valamely felügyeleti hatóságnál, és élhet bírósági jogorvoslati jogával.
Az adatkezelés körülményeire vonatkozó információkat, az érintetti jogok gyakorlását és az adatvédelmi incidensekről történő tájékoztatást és intézkedést a Biztosító díjmentesen biztosítja. Ha az érintett kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt
– túlzó, a Biztosító, figyelemmel a kért információ vagy tájékoztatás nyújtásával vagy a kért intézkedés meghozatalával járó adminisztratív költségekre, ésszerű összegű díjat számíthat fel, vagy megtagadhatja a kérelem alapján történő intézkedést.
A kérelem egyértelműen megalapozatlan vagy túlzó jellegének bizonyítá- sa a Biztosítót terheli. Ha a Biztosítónak megalapozott kétségei vannak az érintetti jogok gyakorlására irányuló kérelmet benyújtó természetes személy kilétével kapcsolatban, további, az érintett személyazonosságá- nak megerősítéséhez szükséges információk nyújtását kérheti.
Bírósághoz fordulás joga:
Minden olyan személy, aki az Adatvédelmi Rendelet megsértésének ered- ményeképpen vagyoni, vagy nem vagyoni hátrányt szenvedett, a Biztosítótól (vagy az adatfeldolgozótól) kártérítésre jogosult. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per az érintett választása szerint a lakóhelye vagy tartózkodá- si helye szerinti törvényszék előtt is megindítható.
Adatvédelmi hatósági eljárás:
Az érintett panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx Xxxxxxxx xxxxx 00/x,
telefon: x00 (0) 000-0000, fax: x00 (0) 000-0000, email: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx, honlap: xxx.xxxx.xx) fordulhat.
IV. A BIZTOSÍTÁSI XXXXX MEGTARTÁSÁRA VONATKOZÓ RENDEL- KEZÉSEK
A biztosítási titok tekintetében, időbeli korlátozás nélkül – ha a törvény másként nem rendelkezik - titoktartási kötelezettség terheli a Biztosító, a biztosításközvetítő tulajdonosait, vezetőit, alkalmazottait és mindazo- kat, akik ahhoz a Biztosítóval kapcsolatos tevékenységük során bármilyen módon hozzájutottak.
Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha
a) a Biztosító, a biztosításközvetítő ügyfele vagy annak képviselője a kiszolgáltatható biztosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozó- an írásban felmentést ad, vagy
b) a Bit. alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn.
V. ADATOK BIZTONSÁGA
A Biztosító mindazon természetes személyek személyes adatait bizalma- san, a hatályos jogszabályi előírásokkal összhangban kezeli, akik a fenti- ek értelmében személyes adatot adtak meg a Biztosító részére, és gon- doskodik az adatok biztonságáról, valamint kialakítja azokat a technikai és szervezési szabályokat, amelyek a vonatkozó jogszabályi rendelkezé- sek érvényre juttatásához, így különösen az Adatvédelmi Rendelet 32. cikkében foglalt adatbiztonsági követelmények teljesítése érdekében szükségesek.
A Biztosító a tudomására jutott személyes adatok feldolgozása és kezelé- se során maradéktalanul betartja az Infotv. és az Adatvédelmi Rendelet adatbiztonsági rendelkezéseit, és az interneten keresztül megadott vala- mennyi személyes adatot ugyanolyan biztonsági fokú védelemmel kezeli, mint az egyéb úton rendelkezésére bocsátott adatokat. A Biztosító a tudomására jutott személyes adatokat védi, különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetet- lenné válás ellen.
VI. ADATVÉDELMI INCIDENSEK
A Biztosító tájékoztatja Xxx, hogy a Biztosító által alkalmazott korszerű technikai és szervezési intézkedések mellett sem zárható ki, hogy az Ön személyes adatait és biztosítási titkait érintő adatvédelmi incidens történik. A Biztosító az adatvédelmi incidensről – amennyiben a jogszabályi ren- delkezések értelmében köteles arról az érintetteket tájékoztatni – az érintetteket a xxx.xxxxx.xx oldalon történő értesítéssel és/vagy levélben tájékoztatja.
Amennyiben Ön a saját, vagy más személynek a Biztosító által kezelt adatait érintő incidensről értesül, kérjük ezen információt indokolt kése- delem nélkül jelezze az xxxxxxxxxxx@xxxxx.xx címen.
VII. ADATOK MEGISMERÉSÉRE JOGOSULTAK KÖRE
A személyes adatokat és a biztosítási titoknak minősülő információkat a Biztosító a vonatkozó adatkezelési célhoz kapcsolódó hozzáférési jogo- sultságokkal rendelkező munkavállalói, megbízott biztosításközvetítői, illetve Társaságunk részére szolgáltatási szerződések alapján adatfeldol- gozási- vagy kiszervezett tevékenységet végző személyek, szervezetek ismerhetik meg, Társaságunk által meghatározott terjedelemben és a tevékenységük végzéséhez szükséges mértékben.
A biztosítási titoknak minősülő adatokat jogosultak megismerni továbbá mindazon személyek vagy szervezetek is, akikkel szemben Biztosítónknak a biztosítási titok megtartásának a kötelezettsége a Bit. X. fejezete értel- mében nem áll fenn, mely szervezetek listáját jelen tájékoztató 1. sz. Függeléke tartalmazza.
A Biztosító az adatkezelések során adatfeldolgozókat, illetve kiszervezett tevékenységet végző szolgáltatókat vesz igénybe erre irányuló szolgálta- tási szerződések keretében. Az adatfeldolgozók és a viszontbiztosítók listája a xxxxx://xxxxx.xx/xxxxxxxxxxx weboldalon érhető el.
Az adatkezelési tájékoztató tartalma a jogszabályi változások és a Biztosító által kötött vagy a jövőben kötendő partneri szerződésektől függően változhat. A legfrissebb adatkezelési tájékozató a xxxxx://xxxxx. hu/adatvedelem weboldalon érhető el.
UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.
1. sz. Függelék:
A Bit. által a biztosítási titok megismerésére feljogosított szervezetek listája
A Bit 138. § (1) bekezdése alapján a biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn:
a) a feladatkörében eljáró Felügyelettel,
b) az előkészítő eljárást folytató szervvel a nyomozó hatósággal és az ügyészséggel,
c) büntetőügyben, polgári peres vagy nemperes eljárásban, közigazgatá- si perben eljáró bírósággal, a bíróság által kirendelt szakértővel, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtóval, a csődeljárásban eljáró vagyonfelügyelővel, a felszámolási eljárásban eljáró ideiglenes vagyonfelügyelővel, rendkívüli vagyonfelügyelővel, felszámolóval, a természetes személyek adósságrendezési eljárásá- ban eljáró főhitelezővel, Családi Csődvédelmi Szolgálattal, családi vagyonfelügyelővel, bírósággal
d) a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzővel, továbbá az általa kirendelt szakértővel,
e) a (2) bekezdésben foglalt esetekben az adóhatósággal,
f) a feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálattal,
g) a feladatkörében eljáró Gazdasági Versenyhivatallal,
h) a feladatkörében eljáró gyámhatósággal,
i) az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 108. § (2) bekezdés- ében foglalt esetben az egészségügyi államigazgatási szervvel,
j) törvényben meghatározott feltételek megléte esetén a titkos informá- ciógyűjtésre felhatalmazott szervvel,
k) a viszontbiztosítóval, a csoport másik vállalkozásával, valamint együttbiztosítás esetén a kockázatvállaló biztosítókkal,
l) törvényben szabályozott adattovábbítások során átadott adatok tekin- tetében a kötvénynyilvántartást vezető kötvénynyilvántartó szervvel, a kártörténeti nyilvántartást vezető kárnyilvántartó szervvel, továbbá a járműnyilvántartásban nem szereplő gépjárművekkel kapcsolatos közúti közlekedési igazgatási feladatokkal összefüggő hatósági ügyek- ben a közlekedési igazgatási hatósággal, valamint a közúti közlekedé- si nyilvántartási szervével,
m) az állományátruházás keretében átadásra kerülő biztosítási szerződé- si állomány tekintetében – az erre irányuló megállapodás rendelkezé- sei szerint – az átvevő biztosítóval,
n) a kárrendezéshez és a megtérítési igény érvényesítéséhez szükséges adatok tekintetében és az ezen adatok egymás közti átadásával kap-
csolatban a Kártalanítási Számlát és a Kártalanítási Alapot kezelő szervezettel, a Nemzeti Irodával, a levelezővel, az Információs Központtal, a Kártalanítási Szervezettel, a kárrendezési megbízottal és a kárképviselővel, továbbá – a közúti közlekedési balesetével kap- csolatos kárrendezés kárfelvételi jegyzőkönyvéből a balesetben érin- tett másik jármű javítási adatai tekintetében az önrendelkezési joga alapján – a károkozóval,
o) a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges adatok tekintetében a kiszervezett tevékenységet végzővel, továbbá a könyvvizsgálói fel- adatok ellátásához szükséges adatok tekintetében a könyvvizsgálóval,
p) fióktelep esetében – ha a magyar jogszabályok által támasztott köve- telményeket kielégítő adatkezelés feltételei minden egyes adatra nézve teljesülnek, valamint a harmadik országbeli biztosító székhelye szerinti állam rendelkezik a magyar jogszabályok által támasztott követelményeket kielégítő adatvédelmi jogszabállyal – a harmadik országbeli biztosítóval, biztosításközvetítővel,
q) a feladatkörében eljáró alapvető jogok biztosával,
r) a feladatkörében eljáró Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal,
s) a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a káresetek igazolásának részletes szabályairól szóló miniszteri rendeletben meg- határozott kártörténeti adatra és bonus-malus besorolásra nézve a rendeletben szabályozott esetekben a biztosítóval,
t) a mezőgazdasági biztosítási szerződés díjához nyújtott támogatást igénybe vevő biztosítottak esetében az agrárkár-megállapító szervvel, a mezőgazdasági igazgatási szervvel, az agrárkár-enyhítési szervvel, vala- mint az agrárpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium irányítása alatt álló, gazdasági elemzésekkel foglalkozó intézménnyel,
u) a felszámoló szervezeteket nyilvántartó hatósággal,
szemben, ha az a)-j), n), s), t) és u) pontban megjelölt szerv vagy személy írásbeli megkereséssel fordul hozzá, amely tartalmazza az ügyfél nevét vagy a biztosítási szerződés megjelölését, a kért adatok fajtáját, az adat- kérés célját és jogalapját, azzal, hogy a p)-s) pontban megjelölt szerv vagy személy kizárólag a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jog- alapját köteles megjelölni. A cél és a jogalap igazolásának minősül az adat megismerésére jogosító jogszabályi rendelkezés megjelölése is.
(2) Az (1) bekezdés e) pontja alapján a biztosítási titok megtartásának kötelezettsége abban az esetben nem áll fenn, ha adóügyben, az adóha- tóság felhívására a biztosítót törvényben meghatározott körben nyilatko- zattételi kötelezettség, vagy ha biztosítási szerződésből eredő adókötele- zettség alá eső kifizetésről törvényben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség terheli.
(2a) A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn a Hpt.- ben meghatározott pénzügyi intézménnyel szemben a pénzügyi szolgál- tatásból eredő követeléshez kapcsolódó biztosítási szerződés vonatkozá- sában, ha a pénzügyi intézmény írásbeli megkereséssel fordul a biztosí- tóhoz, amely tartalmazza az ügyfél nevét vagy a biztosítási szerződés megjelölését, a kért adatok fajtáját és az adatkérés célját.
(3) Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét, ha a biztosító által az adóha- tóság felé történő adatszolgáltatás a Magyarország Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a nemzetközi adóügyi meg- felelés előmozdításáról és a FATCA szabályozás végrehajtásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről, valamint az ezzel összefüggő egyes törvé- nyek módosításáról szóló 2014. évi XIX. törvény (a továbbiakban: FATCA- törvény) alapján az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény (a továbbiakban: Aktv.) 43/B-43/C. §-ában foglalt kötelezettség teljesítésében merül ki.
(3a) Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét, ha a biztosító által az adó- hatóság felé történő adatszolgáltatás az Aktv. 43/H. §-ában foglalt köte- lezettség, valamint a FATCA-törvény alapján az Aktv. 43/B. és 43/C.
§-ában foglalt kötelezettség teljesítésében merül ki.
(4) A biztosító vagy a viszontbiztosító az (1) és (6) bekezdésekben, a
137. §-ban, a 140. §-ban és a 141. §-ban meghatározott esetekben és szervezetek felé az ügyfelek személyes adatait továbbíthatja.
(6) A biztosító vagy a viszontbiztosító a nemzetbiztonsági szolgálat, az előkészítő eljárást folytató szerv, a nyomozó hatóság, az ügyészség, a bíróság írásbeli megkeresésére akkor is köteles haladéktalanul, írásban tájékoztatást adni, ha adat merül fel arra, hogy a biztosítási ügylet
a) a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvényben foglaltak szerinti kábítószerrel visszaéléssel, új pszichoaktív anyaggal visszaélés- sel, terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal vagy robbantószerrel vissza- éléssel, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaéléssel, pénzmosással, bűnszö- vetségben vagy bűnszervezetben elkövetett bűncselekménnyel,
b) a Btk. szerinti kábítószer-kereskedelemmel, kábítószer birtoklásával, kóros szenvedélykeltéssel vagy kábítószer készítésének elősegítésével, új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel, terrorcselekménnyel, terrorcselek- mény feljelentésének elmulasztásával, terrorizmus finanszírozásával, robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaéléssel, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaéléssel, pénzmosással, bűnszövetségben vagy bűnszerve- zetben elkövetett bűncselekménnyel van összefüggésben.
Hatályos: 2020. szeptember 1-től
(7) A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn abban az esetben, ha a biztosító vagy a viszontbiztosító az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvény meghatározott bejelentési kötelezettségének tesz eleget.
(8) Nem jelenti a biztosítási titok és az üzleti titok sérelmét a felügyele- ti ellenőrzési eljárás során a csoportfelügyelet esetében a csoportvizsgá- lati jelentésnek a pénzügyi csoport irányító tagja részére történő átadása.
(9) Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét a Hpt. 164/B. § szerinti adat- továbbítás.
139. § A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn abban az esetben, ha
a) a magyar bűnüldöző szerv – nemzetközi kötelezettségvállalás alapján külföldi bűnüldöző szerv írásbeli megkeresésének teljesítése céljából – írásban kér biztosítási titoknak minősülő adatot,
b) a pénzügyi információs egységként működő hatóság a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvényben meghatározott feladatkörében eljárva vagy külföldi pénzügyi információs egység írásbeli megkeresésének teljesítése céljából írásban kér biztosítási titoknak minősülő adatot, valamint ha a biztosító vagy a viszontbiztosító csoportszinten meghatározott pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás elleni politikához és eljáráshoz kapcsolódó kötelezettségét teljesíti.
140. § (1) Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét a biztosító és a viszontbiztosító által a harmadik országbeli biztosítóhoz, viszontbiztosító- hoz vagy harmadik országbeli adatfeldolgozó szervezethez történő adat- továbbítás abban az esetben:
a) ha a biztosító ügyfele (a továbbiakban: adatalany) ahhoz írásban hozzájárult, vagy
b) ha – az adatalany hozzájárulásának hiányában – az adattovábbítás a személyes adatok harmadik országba való továbbítására vonatkozó előírásoknak megfelel.
(2) A biztosítási titoknak minősülő adatoknak másik tagállamba történő továbbítása esetén a belföldre történő adattovábbításra vonatkozó rendel- kezéseket kell alkalmazni.
141. § (1) Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét
a) az olyan összesített adatok szolgáltatása, amelyből az egyes ügyfelek személye vagy üzleti adata nem állapítható meg,
b) fióktelep esetében a külföldi székhelyű vállalkozás székhelye (főirodá- ja) szerinti felügyeleti hatóság számára a felügyeleti tevékenységhez szükséges adattovábbítás, ha az megfelel a külföldi és a magyar felügye- leti hatóság közötti megállapodásban foglaltaknak,
c) a jogalkotás megalapozása és a hatásvizsgálatok elvégzése céljából a miniszter részére személyes adatnak nem minősülő adatok átadása,
d) a pénzügyi konglomerátumok kiegészítő felügyeletéről szóló törvény- ben foglalt rendelkezések teljesítése érdekében történő adatátadás.
UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.
Xx.xx.: U83132/5