DR. VÍGH JÓZSEF FERENC

A közös fejlesztési szerződés néhány

alapvető kérdése

XX. XXXX XXXXXX XXXXXX

1. E szerződés elnevezéséről. A kutatás-fejlesztés definíciója

Lehetséges, hogy a címben használt „fejlesztési szerződés” megjelölés szokatlanul hangzik – lévén, hogy sem a Ptk.-ban, sem más jogszabályban nincs nevesítetten szabá- lyozva „fejlesztési” vagy „közös fejlesztési” szerződés –, azonban a közös kutatásra és fejlesztésre irányuló szerződést a nemzetközi gyakorlatban – amint erről alább részlete- sebben szó lesz – a felek általában közös fejlesztési szerződésnek (joint development agreement) nevezik, és ennek nyomán az ilyen fajta szerződést az irodalom is leginkább ezzel az elnevezéssel tárgyalja.

Nem látszik feleslegesnek az innovációs folyamat két fontos, szervesen egymásra épü- lő és kölcsönhatásban lévő eleme – a kutatás és fejlesztés – fogalmának a tisztázása. Né- hány évvel ezelőtt még parlamenti felszólalásban is előfordult, a sajtóban pedig visszaté- rően jelentkezik a kutatás és fejlesztés vagy az éppúgy helyes írásmódú kutatás-fejlesztés terminus helyett – nyilvánvalóan e két fajta tevékenység lényegének meg nem értése foly- tán – a „kutatásfejlesztés” kifejezés használata, azt a tévhitet keltve, hogy a gyakorlatban kutatásnak a fejlesztése (és nem pedig – ami a valóságos helyzet – kutatás és e kutatás eredményének fejlesztése, gyakorlati megvalósításának előkészítése) történik.

Közgazdaságtani meghatározás szerint a kutatás-fejlesztés (K+F) azokat a tevékeny- ségeket jelenti, amelyek az egyre nagyobb tudományos és technikai ismeretek egyre szélesebb elterjesztésére és ezen tudás új termékek és termelési eszközök előállítása során való alkalmazására, illetve meglevő termékek és termelési eljárások fejlesztésére irányulnak. Amikor a kutatás és a fejlesztés magában foglalja valamely kereskedelmi termék prototípusának a gyártását is, akkor a K+F+D – kutatás+fejlesztés+demonstráció

– fogalmát használják a teljes folyamat leírására. [1]

Lássuk a K+F-nek még egy közgazdasági definícióját: anyagoknak, folyamatoknak stb.- nek tudományos elemzése és a megállapításoknak új termékek, eljárások, berendezés stb. kialakítására való alkalmazása, beleértve a termelésbe való átültetés előkészítését is. [2]

Jogunkban egy a jogközelítési kötelezettségünk teljesítésének folyamatában született versenyjogi szabály, a kutatási és fejlesztési megállapodások egyes csoportjainak a ver- senykorlátozás tilalma alól történő mentesítéséről szóló 54/2002. (III. 26.) Korm. rende- let definiál kutatás-fejlesztés fogalmat. E szerint kutatás és fejlesztés: termékre vagy eljárásra vonatkozó know-how megszerzése, elméleti elemzés, megfigyelés, kísérlet végzése, ideértve a kísérleti gyártást és a termék vagy eljárás műszaki vizsgálatát, a szükséges gépek és berendezések létrehozását, valamint a kutatás eredményeire vonat- kozó szellemi tulajdonjogok megszerzését is. (5. § b) pont)

Xx. Xxxx Xxxxxx Xxxxxx, nemzetközi kereskedelmi jogi szakértő.

A fenti definícióban szereplő know-how meghatározása pedig: a Magyar Köztársa- ság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény 86. §-ának (4) bekezdésében szabályozott vagyoni értékű gazdasági, műszaki, szervezési ismeret és tapasztalat. (5. § g) pont)

E kormányrendelet – amint arra 7. § (4) pontjának rendelkezése rámutat – az Euró- pai Közösségeknek 2569/2000/EK bizottsági rendeletével „részben összeegyeztethető” szabályozást tartalmaz.

A szóban lévő bizottsági rendelet a know-how fogalmát egyébként lényegesen másként határozza meg. 2. cikkelyének 10. pontja szerint a know-how tapasztalatból és kipróbálás- ból eredő, nem szabadalmazott gyakorlati ismeretcsomagot jelent, amely titkos, lényeges és azonosított. Ebben a szövegösszefüggésben a „titkos” azt jelenti, hogy a know-how nem általánosan ismert vagy nem könnyen hozzáférhető; a „lényeges” azt jelenti, hogy a know- how olyan ismeretet foglal magába, amely nélkülözhetetlen a szerződési termékek gyártá- sához vagy a szerződési eljárások alkalmazásához; az „azonosított” azt jelenti, hogy a know-how elegendő részletességgel van leírva ahhoz, hogy lehetővé tegye annak ellenőrzé- sét, hogy a titkosság és lényegesség ismérveinek eleget tesz-e.

Ebben az összefüggésben érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy a Társulási Ta- nácsnak a 2002. évi X. törvénnyel kihirdetett 1/02. számú határozata értelmében az e határozat függelékében felsorolt közösségi jogi aktusokban – közöttük a fentebb hivat- kozott 2569/2000/EK bizottsági rendeletben – foglalt elveket is mutatis mutandis alkal- mazniuk kell 2002. április 1-jétől a magyar Gazdasági Versenyhivatalnak és a magyar bíróságoknak a Közösség és Magyarország közötti kereskedelemre érzékelhetően ható (nem „elhanyagolható”) és az Európai Megállapodás hatálya alá tartozó területen a ver- senyt korlátozó megállapodások elbírálásakor. Megjegyzendő, hogy ez átmeneti állapot- nak tekinthető, mert az unióhoz való csatlakozásunk után a szóban lévő viszonylatban lebonyolódó kereskedelemben nem rendeletek elveit, hanem magukat a rendeleteket kell alkalmaznunk. A rendelet ugyanis olyan általános hatályú közösségi norma, amely min- den részletében, minden tagállamban kötelező és közvetlenül alkalmazandó. (Egyébként a magyar Versenytanács elnökének prognózisa szerint a Gazdasági Versenyhivatal elé kerülő kartell- és erőfölényes ügyeknek, illetve fúzió-ellenőrzési eljárásoknak ez idő szerint mintegy 15-20 százalékában merülhet fel az EK-szabályok érvényesítése vagy az érdemi konzultáció.)

A Versenytanács elnöke a (különben) harmonizált versenyjogunk és a közösségi ver- senyjog különbözőségére éppen egy a témánkhoz kapcsolódó feltevésen alapuló példa segítségével mutat rá: Tegyük fel, hogy két mosógépgyár összefog, és közösen fejleszt ki egy új, a korábbiaknál energiatakarékosabbnak, sokkal inkább környezetbarátnak mon- dott berendezést. Ez a magatartás mérsékli a versenyt, csökkenti a fogyasztók választási lehetőségét, ezért szankcionálandó kartellnek számít a magyar versenyjog szerint.

Az EK hatóságai – és 2002. április 1-jétől az EK-jogot alkalmazó hazai Versenyta- nács is – viszont más, megengedő döntésre jutnának, mivel az EK-jog a műszaki fejlő- dés előmozdítását méltánylandó értéknek tekinti. [3] (Ezúttal természetesen olyan meg- állapodás elbírálásáról lévén szó, amely a Közösség és Magyarország közötti kereskede- lemre van érzékelhető hatással és korlátozza az Európai Megállapodás hatálya alá eső területen a versenyt.)

2. A követelmények növekedése gazdasági jogászainkkal szemben

2002. április 1-jével a jogalkalmazás terén tehát elkezdődött hazánkban egy új kor- szak, amelyben számos közösségi jogi aktus elveit kell alkalmazni, amihez viszont nél- külözhetetlen a közösségi versenyjog elmélyült ismerete. (Xxxxxx uniós csatlakozását

követően viszont bíróságainknak a hatályban lévő csaknem tízezer hazai jogszabály

mellett már nyolcvanezer oldalnyi uniós jogot is alkalmazniuk kell...)

Az EK-ban szerzett tapasztalatok arra mutatnak, hogy igen hosszú és kitartó erőfe- szítés szükségeltetik annak a célnak az eléréséhez, hogy a gyakorló jogászok a közösségi jogot megfelelő, az alkalmazásához szükséges színvonalon ismerjék, és biztonsággal el tudják dönteni, hogy mely tényállás esetén kell nemzeti és mikor közösségi jogot alkal- mazniuk.

1995-ben – tehát az Európai Gazdasági Közösség megalakulásától számított 38. év- ben – beszámoló jelent meg egy brüsszeli ügyvéd tollából arról, hogy az Európai Közös- ségek Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság) megbízásából a Gallup Intézet a három, akkor újnak számító tagállam kivételével az egész Európai Unió területén 365 ügyvéd kikérdezése útján közvélemény-kutatást folytatott. (A beszerzett információkat megerő- sítette 2500 kérdőív, amelyeket a Bizottság bocsátott ki abban az irányban tett erőfeszí- tésként, hogy többet tárjon fel az ügyvédeknek az unió jogával kapcsolatos képzéséről.)

Ez a felmérés felfedte, hogy a joghallgatóknak az egyetemen csak 33%-a kapott az Európai Unió jogából alapképzést, és abban a három államban, amely az uniót eredeti- leg létrehozta: Németországban, Franciaországban és Olaszországban ez a szám még kevesebb volt: 25%. Ehhez járult még az is, hogy a joghallgatók kétharmad része tudását nem is tekintette kielégítőnek.

Sok idősebb ügyvéd egyáltalán nem kapott képzést az európai jogból, és közülük kevesen voltak annak tudatában, hogy a mindennapi életben EU-jogot kell alkalmazni- uk. A felmérés ahhoz a következtetéshez vezetett, hogy a tudás színvonala Európa-szerte gyenge („poor”). (A Bizottság a közvélemény-kutatás eredményéből okulva intézkedés- csomagot dolgozott ki. Többek között elhatározta 1-1 szakkönyv kiadását a versenyjog, a szociális, a környezeti, a fogyasztóvédelmi jog, valamint az adó- és kereskedelmi jog köréből.) [4] (Megjegyzem, hogy ebben az 1995-ben megjelent cikkben „három újnak számító”-ként említett tagállam minden bizonnyal az unióhoz 1995-ben csatlakozott Ausztria, Svédország és Finnország.)

E tartalmilag ismertetett beszámoló következetesen az Európai Unió joga (uniós jog) fogalmat használja. A jelen cikkben viszont általában az Európai Közösség jogára (a közösségi jogra) történik hivatkozás. Hogyan viszonyul egymáshoz ez a két jog- anyag?

Az Európai Unió joga gyűjtőfogalom, mindazon joganyagot jelenti, amely bár- mely módon az Európai Unió egészéhez, annak valamely pilléréhez kötődik. Tehát az első pillérhez (a gazdasági és monetáris integrációhoz), a második pillérhez (a közös kül- és biztonságpolitikához) és a harmadik pillérhez (a belügyi és igazságügyi együttműködéshez).

Az első pillért az különbözteti meg a másik kettőtől, hogy – az Európai Unió egé- szén belül egyedül – önálló jogi személyiséggel rendelkezik, önálló intézményrendszere, saját szervei vannak, és ez az önálló intézményrendszer önálló, sui generis jogot („kö- zösségi jogot”) is alkot. [5]

Nem árt egyébként, ha maguk a vállalkozások is közelebbi ismeretségbe kerülnek az EK-versenyjoggal, mert számukra nem bizonyul mentségnek, ha versenyellenes maga- tartásuk arra vezethető vissza, hogy hiányos felkészültségű vagy felületes ügyvédjüktől nem kaptak kielégítő információt. A 19/77, Miller International Schallplatten GmbH v. Commission [1978] ECR [3] esetben ugyanis az Európai Bíróság elutasította a vállalat- nak azt az érvelését, hogy nem szándékosan szegte meg az EK-szerződés 81. § (1) be- kezdését azáltal, hogy megtiltotta az exportokat, merthogy a szerződéstervezetet véle- ményező jogi tanácsadó nem hívta fel a figyelmét a jogsértésre – amely utóbbi körül- mény egyébként a bírósági eljárás során bizonyítást is nyert. (Hogy a megbízója szerző-

dését hiányosan, szakszerűtlenül véleményező jogi tanácsadó ténykedése megbízója kezdeményezésére vont-e maga után következményeket és esetleg melyeket, arról nem szól a fáma.)

3. A közös kutatás és fejlesztés jelentősége a technológiai korszakváltás

és információs forradalom jelen időszakában

Ami az ugyanabban a kutatásban közreműködő személyek nagy számát és e részt- vevők különböző nemzetekhez való tartozását illeti, manapság egyáltalán nem meglepő egy olyan hír, mint amilyen a sajtónkban 2002 nyarán megjelent MTI-jelentés formájá- ban napvilágot látott.

E híranyag a következőképpen hangzott: A hazai gyógyszerügyi hatóság július l- jével törzskönyvezett egy daganatellenes tápszert, amelyet magyarok fejlesztettek ki – közölte Xxxxxxx Xxxx biokémikus, a Biomedicina – Első Magyar Rákkutató Rt. elnöke, a készítmény kutatócsoportjának vezetője.

A búzacsírakivonat alapú tápszer daganatellenes tulajdonságainak kutatása több mint 15 éve kezdődött, a kutatási programba 200-nál több hazai és külföldi tudós, vala- mint 1200 beteg kapcsolódott be. (A készítmény a daganatsejtek anyagcseréjét a normá- lis sejtek anyagcseréjére programozza be, aktivizálja a szervezet rákölő sejtjeit, ugyan- akkor helyreállítja a szervezet immunrendszerét, valamint a rák megelőzésében is érté- kelhető eredményeket mutat.) – Eddig a hír.

Arról, hogy manapság mely kutatási területeken és mi okból szükséges elkerülhetetle- nül a kutatás kollektív folytatása, hű helyzetképet vázolt fel egy japán szerző tanulmánya:

A modern élet számára kulcsfontosságú területeken, mint amilyenek – egyebek mel- lett – a biotechnológia, a környezetvédelem, az óceáni fejlesztés és az orvostudomány aspektusai, mint példának okáért a rák gyógykezelése, nélkülözhetetlen a kutatás és a fejlesztés. Teljesítése azonban nagyfokú kockázattal jár, ugyanakkor csillagászati mér- tékű a tőkeigénye. Ezeken a területeken egy vállalat gyakran nem képes egyedül kutatást végrehajtani annak folytán, hogy a kockázat túl nagy és a szükséges pénzösszeg is túlsá- gosan nagy ahhoz, hogy magában álló vállalat rendelkezzék vele.

Ezért az olyan területeken, mint a fentebb leírtak, a több vállalat által közösen vég- rehajtott K+F lehet a kutatás sikeres teljesítéséhez vezető egyetlen megoldás. A pénz- ügyi, technológiai és egyéb erőforrások összekapcsolása révén a vállalatok sokkal na- gyobb eszközalapot hozhatnak létre, mint amilyen egyébként elérhető volna. Ez csök- kenti a vállalkozással járó kockázatot és a kutatási célok elérése sikerének jobb kilátásait teszi lehetővé. [6]

A közös K+F, mégpedig a nemzetközi kutatási-fejlesztési kooperáció az Európai Közösségben – magasabb EK-célok elérését szem előtt tartva – különös jelentőséget nyer és a többéves kutatási és fejlesztési keretprogramok keretében pénzügyi támogatás- ban a K+F-nek csak az együttműködéses változata részesül. A legalább két tagállam cégei közötti K+F kooperáció ugyanis elősegíti a nemzeti piacok megnyitásának közös- ségi célját, és a nem EK-cégekkel való együttműködés az Európai Közösségben olyan technológiákhoz való hozzáféréshez vezethet, amelyek egyébként nem lettek volna elér- hetőek. [7]

4. A közös fejlesztési szerződés fogalma

A közös kutatás-fejlesztés tárgyú szerződések a nemzetközi szerződéskötési gyakor- latban – lehet, hogy rövidség okából – közös fejlesztési szerződés elnevezéssel köttetnek, és az irodalom is inkább a közös fejlesztési szerződés megnevezést alkalmazva foglal-

kozik velük. Nemritkán előfordul azonban, hogy a közös K+F-re irányuló szerződés a

kooperációs szerződés címet viseli. Ennek okáról az alábbiakban még szó lesz.

Egy, a következőkben idézett magvas meghatározás a következő módon határolja el egymástól a közös fejlesztési szerződést és a „szerződéses kutatást”: „Közös fejlesztési szerződés alapján két vagy több fél megállapodik abban, hogy együttműködnek olyan kutatásban és fejlesztésben, amely célkitűzésként közös érdeküket szolgáló technológiá- hoz vagy termékhez vezet. A közös fejlesztési szerződés nem szerződéses kutatás (contract research), amelyben az egyik fél üzleti tevékenysége körében díj ellenében folytat kutatást. A közös fejlesztési szerződésben mindegyik fél valami értékeset (ami nem pénz) vár a kutatási és fejlesztési erőfeszítések eredményéből.”

Az idézett definíciók „származási helyéről” valamivel részletesebben szükséges szólni. A Licensing Executives Society International által 2000-ben Amszterdamban rende-

zett konferencián workshop alakult, amely a közös fejlesztési szerződés teljesítése során létrehozott találmányokhoz kapcsolódó tulajdonjog megosztásának (allocation) kérdésé- vel foglalkozott. A konferencia írásos kísérő anyaga magába foglalt egy, a közös fejlesz- tési szerződések jellegére vonatkozó, a fentebb idézett meghatározást is tartalmazó rövid háttérismertetést és egy hipotetikus esetnek a leírását. Előadást a konferenciát rendező nemzetközi egyesület Kanadából, a Cseh Köztársaságból, Japánból, Malajziából, az Egyesült Királyságból és az Egyesült Államokból érkezett egyes tagjai tartottak. Hogy alapot lehessen teremteni annak az összehasonlítására, hogy a különböző országokban melyek a közös tulajdon elvei, és ezeknek mi a kihatása a közös fejlesztési szerződések- re, az előadók a közös hipotetikus esetre saját nemzeti perspektívájukból reagáltak. (A háttérismertetés, a feltételezett eset és az előadások szövege megtalálható a les Nouvelles 2000. decemberi számában, 167–188. o.) Az előadásokra a továbbiakban még visszatérek.

Mind a szerződéskötési gyakorlatban, mind az elméleti munkákban szokás a közös fejlesztési szerződéseket kooperációs szerződés elnevezés alá vonni. (Például Dr. Xxxxxx Xxxxxxxxx – Xxxxxxxx Xxxxxxxx: Lizenzverträge–License Agreements c. művük- ben [Köln–Berlin–Bonn–München, 1991, 337–361. o.] Cooperation Agreement „cím- ke” alatt teszik közzé a közös fejlesztési szerződésre vonatkozó mintaszerződésüket.) Teljes joggal, ugyanis a közös fejlesztés a kooperáció sok egyéb területe – csak a legis- mertebbeket említve: a termékek és berendezések közös előállítása vagy a gyártási és gyártásmegosztási együttműködés – mellett a kooperáció egyik „altípusa”.

A kooperáció egyébként nem jogi, hanem általános kereskedelmi fogalom. Ma is változatlanul érvényes az az évtizedekkel ezelőtti helyzetkép, amely szerint: „Amennyi- ben egy bizonyos szerződés nem tartalmaz rendelkezést valamely kérdésre, úgy »a jog alkalmazandó«, megtestesítvén jól ismert, hosszú idő óta fennálló szabályokat, amelyek meghatározzák a felek jogait és kötelezettségeit. Azonban az országok egyikének jogá- ban sem állnak fenn olyan jogi rendelkezések, amelyek alkalmazhatók lennének a kooperációs (...) szerződések hátterének meghatározására és helyettesíthetnék vagy mó- dosíthatnák a szerződéses partnereknél a »consensus ad idem«-et. A felektől maguktól várják el, hogy megalkossák, megtárgyalják és írásba foglalják szándékukat, milyen tényleges jogokat és kötelezettségeket kívánnak elvállalni.” [8]

Az a körülmény, hogy az egyes országok jogrendszerei által nem szabályozott, de nagyon is élő szerződésfajtáról van szó, ráirányította a figyelmét pl. az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának, amely közzétett egy Útmutatót a nemzetközi ipari kooperá- ciós szerződésekről (International Contracts on Industrial Cooperation). [9] Erről az útmutatóról a Külgazdaságban részletes ismertetés jelent meg. [10]

Ezek után felesleges is rámutatni arra, hogy jogunk sem szabályozza a kooperációs

szerződést, de a Polgári Törvénykönyv a közös fejlesztési szerződést sem vette fel a

nevesített szerződésfajták közé. Ez nem azt jelenti, hogy a közös fejlesztés tárgyú szer-

ződés a magyar jogban lefedetlenül maradna.

Kiindulási alapként megemlíthető, hogy a kutatási társasági szerződés esetén általá- ban mindkét (vagy több) szerződő fél egyaránt végez kutatási tevékenységet, amikor is meg kell határozni, melyik fél milyen részkutatást végez, milyen arányban viselik a kockázatot, illetőleg osztoznak a nyereségen. [11] Nyilvánvalóan polgári jogi társasági szerződésnek minősül jogunkban a közös kutatásra és fejlesztésre irányuló szerződés is, ha mindkét (vagy több) szerződő fél egyaránt végez kutatási-fejlesztési tevékenységet, meg van határozva, hogy melyik fél milyen kutatási-fejlesztési résztevékenységet végez és az is, hogy milyen arányban viselik a kockázatot, illetőleg osztoznak a nyereségen.

5. A fejlesztési szerződések szokásos tartalma

Mielőtt rátérnénk arra, hogy melyek a fejlesztési szerződések szokásos feltételei, nem mulasztható el annak nyomatékos kihangsúlyozása, hogy szakszerű, gondos szerző- déskötés csak úgy képzelhető el, ha a szerződés szerkesztői figyelembe veszik e szerző- dések tartalmának megállapítását befolyásoló jogi normák között annak a versenyjog- nak az általános kartelljogi előírásait és – ha ilyenek vannak – az általános kartelljogi előírásokra épülő, célzottan e szerződésfajta versenykorlátozó kikötéseire vonatkozó tiltó rendelkezéseit („feketelistáját”) is, amelynek hatálya alá a konkrét szerződés esik. Hazánkban a már említett 54/2002. (III. 26.) Korm. rendelet szól a kutatási és fejlesztési megállapodások egyes csoportjainak a versenykorlátozás tilalma alól történő mentesíté- séről, és e rendeletből megtudható, hogy melyek azok a szerződési rendelkezések, ame- lyek nem részesülnek az automatikus mentesítés kedvezményében. Számunkra emellett kiemelkedően fontos a fentebb már ugyancsak hivatkozott 2569/2000/EK bizottsági rendelet, amelynek ismertetése megjelent a Külgazdaságban. [12] Más jogrendszerek- ben is találkozunk a fejlesztési szerződések speciális versenyjogi szabályozásával. Az USA jogában például a National Cooperative Research and Production Act 15 Uni- ted States Code 4301–4306. §-aiban úgy rendelkezik, hogy a közös kutatási és fejleszté- si (valamint a közös termelési) tevékenységek elemzése az USA trösztellenes joga alap- ján az ésszerűségi szabály (rule of reason) figyelembe vételével történik.

Érdemes jogszabály-„archívumunkból” immár szerződéskötési útmutató céljára elő- venni az 1/1968. (I. 11.) OMFB számú, a szocialista szervezetek között kutatási- fejlesztési tevékenységre létrejövő szerződések általános feltételeinek közzétételéről szóló rendeletet (a továbbiakban: Rendelet), amely jogszabály, ha rendszerfüggő elemét (a szerződés alanyainak meghatározását) figyelmen kívül hagyjuk és a feltételeket tit- kossági klauzulával kiegészítjük, ma, a piacgazdaság viszonyai között is megállja a helyét, alkalmas arra, hogy eligazítással szolgáljon a közös fejlesztési szerződések tar- talmának kialakítása terén.

E bizonyára meglepő állítás magyarázatát a Rendelet „keletkezéstörténetében” kell keresni.

1968-ban – a Rendelet kibocsátásának évében – kezdődött hazánkban a „tervutasítá- sos gazdaságirányítási rendszerről” az „indirekt gazdaságirányítási rendszerre”, vagy ismertebb nevén az új gazdasági mechanizmusra való áttérés. Az új gazdasági mecha- nizmusban a terv és a piac optimális kombinációjára törekedtek, az áruviszonyokat felhasználva igyekeztek megvalósítani a népgazdasági tervben kitűzött gazdaságpolitikai célokat. Az indirekt gazdaságirányítási rendszer egyik fő jellemzője a vállalati önálló- ság volt: a vállalatok maguk keresték meg partnereiket és koordinálták más vállalatokkal beruházási és kooperációs tevékenységüket. [12] (Az új gazdasági mechanizmushoz, a

terv- és a piacgazdaság ötvözésének kísérletéhez fűzött remények azonban idővel nagy- részt szertefoszlottak. Van olyan, interjú során elhangzott, kompetensnek tekinthető vélemény, amely szerint annak, hogy az 1968-as gazdasági reform jórészt elbukott, döntően az volt az oka, hogy nem kapcsolódott össze a politikai rendszer megváltozásá- val. [Xxxx Xxxxx] [13])

Az új gazdasági mechanizmus jogi intézményrendszerének egyik eleme volt a Ren- delet, amelynek 3. § (1) bekezdése értelmében a mellékleteként közzétett Általános Feltételek (a továbbiakban ÁF) hatálya alá tartozó szerződésekre (megbízási típusú, vállalkozási típusú kutatási-fejlesztési szerződésre és kutatási-fejlesztési társulásra) – a szerződő felek ellenkező megállapodásának hiányában – nyertek e feltételek alkalma- zást. (A kutatási-fejlesztési társulásra irányuló szerződések általános feltételeiről az ÁF

III. fejezete rendelkezett.) Mindazonáltal e feltételek szerződéspótló szerepe nagyon csekély volt, a III. fejezetben mindössze egy olyan szabály lelhető fel, amely ezt a funk- ciót betöltötte, nevezetesen az ÁF 58. pontja, amely szerint a feleket közösen illetik meg a szerződés alapján rendelkezésre bocsátott, illetőleg a közös tevékenység során kelet- kezett, jogi oltalomban részesíthető szellemi alkotásokkal összefüggő jogok.

E már nem hatályos jogszabállyal közzétett ÁF ezen fogyatékos jellege ellenére tanul- mányozásra mégis azért érdemes, mert vállalkozásaink és gazdasági jogászaink számára a közös fejlesztési szerződések előkészítése során előnyösen hasznosítható lehet. Az ÁF ugyanis azt követően, hogy meghatározza a kutatási-fejlesztési társulásra irányuló szerző- dés fogalmát, majd e szerződésfajta lényeges tartalmát, felsorolja e szerződés szokásos és ajánlott feltételeit abban a szűkebb értelemben, hogy a felek mely kérdésekben állapodnak meg – anélkül azonban, hogy általában tartalmi megoldási ajánlásokat is megfogalmazna, a „válaszokat” ily módon teljesen a felek akarat-megegyezésére bízva.

A közös fejlesztési szerződés olyan komplex szerződésnek minősíthető, amely egy- általán nem a tömegszerződések kategóriájába tartozik és amellyel általában még kuta- tóhelyeink sem sűrűn találkoznak. Az ÁF-ben a szokásos feltételekről adott – a fejlett kapitalista országok vállalkozásainak szerződéskötési gyakorlatával való összehasonlítás próbáját kiálló – felsorolás mint ellenőrzőjegyzék (checking list) adott esetben ezért komoly segítséget nyújthat az ilyen szerződések kötésében kellő gyakorlattal nem ren- delkező vállalkozásoknak és gazdasági jogászoknak.

A kutatási-fejlesztési társulásra irányuló szerződés fogalmát az ÁF 52. pontja oly mó- don határozza meg, hogy a felek „megállapodhatnak, hogy a kutatás-fejlesztés területén meghatározott tevékenység végzése, ilyen tevékenység eredményének elérése vagy beveze- tése (megvalósítása) érdekében együttműködnek, és az elért gazdasági eredményből közö- sen részesednek”. Az e definíció elemét képező „kutatási-fejlesztési tevékenység eredmé- nyének bevezetése (megvalósítása) érdekében” való tevékenység fogalmán pedig – az ÁF

46. pontjában foglaltakból következőleg – kis- és nagyüzemi kísérleti tevékenység, prototí- pus vagy mintakészülék előállítása, nullszéria legyártása és minden olyan tevékenység értendő, amely kutatási-fejlesztési eredmények gyakorlati megvalósításának előkészítésére irányul. (Az ÁF 52. pontjának rendelkezését bevezető megengedő jellegű, a szerződések fogalmi meghatározása terén szokatlan „megállapodhatnak” megfogalmazás érthetővé válik annak ismeretében, hogy a kooperációs tevékenység lehetővé tétele annak idején a szerződéskötési szabadság kiszélesítését jelentette. [Megjegyzéseimet az ÁF szövegétől való megkülönböztethetőség céljából a továbbiakban is zárójelbe teszem.])

A kutatási-fejlesztési társulás lényegét tekintve polgári jogi társaság volt, amelyre –

ha a szerződésből vagy az ÁF-nek a társulásra vonatkozó részéből más nem következett

– a polgári jogi társaság szabályait kellett alkalmazni. [14]

A társulási szerződés lényeges tartalma a következő volt: a közös tevékenység tár- gyának, az eredményben való részesedés és a teherviselés arányának a meghatározása,

továbbá a közös tevékenységet irányító esetleges szervezet működési szabályainak meg- állapítása.

A társulási szerződés fogalmának és lényeges tartalmának meghatározása után az ÁF – nem kötelező – felsorolást adott azokról a kérdésekről, amelyekben a felek megál- lapodnak.

A szerződésben a felek megjelölik a megoldandó feladatot és az egyes felekre háru- ló feladatokat. Szabályozzák az együttműködés részleteit, a közlés, a tájékoztatás, az ellenőrzés módszereit, a teljesítési (végső és rész-) határidőket.

Ha a felek olyan bizottságot hoznak létre, amely a szerződéses feladatok összehan- golására hivatott (kutatási-fejlesztési együttműködési bizottság), a szerződésben kijelö- lik ennek tagjait, megállapítják szervezeti-működési szabályait. (Egy olyan nagyságren- dű team-nek az eredményes működése, mint amilyen például az e dolgozat 3. pontjában ismertetett daganatellenes tápszer kutatásában-fejlesztésében tevékenykedve 200-nál több hazai és külföldi tudósból állt, nehezen képzelhető el a szerződéses feladatok ösz- szehangolására hivatott szervezet közreműködése nélkül.)

Érdemes egy pillantást vetni – mint egyfajta lehetséges megoldásra – arra, hogy egy olyan egyesült államokbeli vállalat gyakorlatában, amely cég hosszú távú stratégiájának szerves részét képezik a jelentős gyógyszervállalatokkal kötött stratégiai szövetségek, milyen szerepet kap az együttműködési bizottság, vagy ahogyan ennél a cégnél elnevez- ték: a menedzsment bizottság (management committee). (A stratégiai szövetség egyéb- ként két vagy több önálló szervezet olyan kapcsolata, amelyben stratégiailag kiemelkedő közös céljuk érdekében egyesítik vagyoni eszközeiket és/vagy képességeiket. E szövet- ség – a kooperációhoz hasonlóan – nem jogi kategória. Közgazdasági-pénzügyi jelen- ség, amelynek „leple” alatt különböző típusú szerződések – így pl. közös fejlesztési szerződés – kaphatnak helyet.)

E társaság (California Biotechnology, vagy rövid formájában: Cal-Bio) elnök- vezérigazgatója írja: „Mindegyik együttműködési megállapodásunkba megkíséreltünk belevenni egy kis – mindegyik vállalattól általában két vagy három személyt magában foglaló – menedzsment bizottság működésére vonatkozó rendelkezést. Ez a bizottság időszakonként, rendszerint legalább negyedévenként ülésezik, hogy minden szempont- ból felülvizsgálja az együttműködést, reális célokat határozzon meg minden következő időszakra, összevesse az elért eredményeket a kitűzött célokkal, és hogy mindezt olyan megegyezésen alapuló módon tegye, amelyben mindkét fél egyenrangú. E bizottságok tagjainak felhatalmazásuk van arra, hogy minden, az együttműködés eredményességével kapcsolatos kérdést megoldjanak. Ezekhez a bizottságokhoz az a kérés, hogy váltogas- sák az üléseik székhelyét, amely egy apró, de fontos intézkedés azzal a céllal, hogy minden bizottsági tag reálisabban ítélhesse meg minden egyes szerződő fél személyzeté- nek, berendezésének és pénzügyi forrásainak adottságait és korlátait.” [15]

Gyógyszerkutatásunk nemzetközi híre az eddigi tapasztalatok szerint hozzásegít ah- hoz, hogy tőkehiánnyal küszködő gyógyszerkutató-helyeink egyesült államokbeli gyógyszergyártókkal stratégiai szövetségre lépjenek olyan formában, hogy a magyar fél nagy reményekre jogosító szabadalmazott háttér-technológiát, az amerikai partner pedig tőkét bocsát a közös fejlesztés rendelkezésére. [16]

Most visszakanyarodva az ÁF rendelkezéseihez: A szerződésben a felek meghatá- rozzák azokat az eszközöket, ráfordításokat, továbbá azokat a már elért kutatási- fejlesztési eredményeket és létrehozott szellemi alkotásokat, amelyeket a felek a közös feladat végrehajtása érdekében egymásnak szolgáltatnak.

Tartós együttműködés esetén (ami ez idő szerint tipikusnak mondható) a szerződő felek meghatározzák a tevékenységre vonatkozó tájékoztató jelentések összeállításának időpontját és módját.

A szerződő felek szabályozzák a szerződés alapján rendelkezésre bocsátott, illetőleg a közös tevékenység során keletkezett, jogi oltalomban részesíthető szellemi alkotások felhasználásának és nyilvánosságra hozatalának feltételeit. Az ilyen alkotásokkal össze- függő jogok a feleket közösen illetik meg. (A felek alapvetően személyhez fűződő jogo- sultsága annak eldöntése, hogy a találmányt nyilvánosságra hozzák-e (tipikusan a szaba- dalom elnyerésére szolgáló eljárás során, az ún. közzététellel), vagy azt know-how-ként, bizalmasan kezelve hasznosítják gazdasági tevékenységük során.)

A szerződés megszűnése esetében rendelkezni kell a közös tevékenység során elért eredményekről, különösen a jogi oltalomban részesíthető szellemi alkotásokkal való rendelkezés feltételeiről.

A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény (Szt.) 8. §-a a szabadalmi igény tekintetében úgy rendelkezik, hogy a szabadalom a feltalálót vagy jog- utódját illeti meg. (Ami a jogutódlást illeti, a szabadalmi igény átruházható, vagy pl. örök- lés folytán átszállhat. A szabadalmi igény ennek folytán nem csupán a feltalálót, hanem a jogutódját is megilletheti.) Ha többen közösen alkották a találmányt, a szabadalom a felta- lálókat, illetve jogutódjaikat közösen illeti meg. Több igényjogosult esetén – ellenkező megjelölés hiányában – a szabadalmi igény részarányát egyenlőnek kell tekinteni.

A hazai bírósági gyakorlat nyomatékosan rámutat arra, hogy feltalálótársi kapcsolat csak akkor keletkezik, ha minden közreműködő személy – esetleg eltérő arányban, de – alkotó jellegű tevékenységgel vett részt a találmány létrehozásában. Az ötletadás, rutinjel- legű segítség, ellenőrzés, az „advocatus diaboli” szerepe, menedzselés stb. – bár értékes és ösztönzést érdemlő tevékenység – nem ad alapot a feltalálótársi minősítéshez. [17]

Az Szt. 26. §-a szerint a találmányt mindegyik szabadalmastárs jogosult önállóan is hasznosítani, de köteles szabadalmastársait az így elért előnyből részesíteni, részesedési hányaduk arányában nekik díjat fizetni. Fontos tudni, hogy a szabadalmazott találmány egészének hasznosítására kötött licenciaszerződés megkötése csak valamennyi szabadalmastárs egyetértésével lehetséges. Amennyiben ehhez valamelyik szabadalmastárs nem járul hozzá, nyilatkozata bírói ítélettel – a joggal való visszaélés szankcióival kapcsolatos általános polgári jogi szabályok alkalmazásával – pótolható.

Minthogy az eddigi tapasztalatok, kutatóhelyeinknek egyesült államokbeli vállalko- zásokkal kötött, a napisajtóban is ismertetett nagyszabású stratégiai szövetségei arra engednek következtetni, hogy főleg gyógyszerkutató helyeink érdekeltek lehetnek a megfelelő USA-kutatóhelyekkel való kutatási-fejlesztési együttműködésben, szükséges- nek látszik felhívni a figyelmet arra, hogy az USA szabadalmi törvénye (Patent Act, 35 United States Code 262. §) a következő egyedülálló szabályozást tartalmazza: „Ellenté- tes megállapodás hiányában a szabadalom tulajdonostársainak mindegyike előállíthatja, használhatja, forgalomba hozatalra ajánlhatja vagy forgalomba hozhatja a szabadalom tárgyát képező találmányt az Egyesült Államokban, vagy behozhatja a szabadalom tár- gyát képező találmányt az Egyesült Államokba a többi tulajdonos hozzájárulása nélkül és anélkül, hogy elszámolna a többi tulajdonosnak.”

Az idézett jogszabályhelyben foglaltak azt jelentik, hogy – ellentétes megállapodás hiányában – mindegyik tulajdonostársnak joga van arra, hogy bárkinek (akár a tulajdo- nostárs versenytársának is!) xxxxxxxxx feltételekkel, a tulajdonostársak egyetértése nélkül licenciát adjon és ezt anélkül tegye, hogy bármilyen nyereséget vagy royaltyt meg kellene osztania a tulajdonostársakkal. [18] (Tudvalevő, hogy az USA jogrendszere a common law jogcsalád tagja. E jogcsalád egy másik tagjának, különben a common law

„őshazájának”, az Egyesült Királyságnak a joga sem követi ezt az utat. Miközben a közös szabadalom alapján a tulajdonostársak maguk jogosultak az előállításra, a fel- használásra vagy a forgalomba hozatalra, a licenciaadáshoz, az átruházáshoz vagy az elzálogosításhoz a tulajdonostárs(ak) egyetértése szükséges. [19])

6. És ami az ÁF „ellenőrző jegyzékében” nem található: a titoktartási klauzula

1968 előtt, a tervutasításos gazdaságirányítási rendszer hosszú évei alatt a gazdasági versenynek elvileg, a gazdaságirányítási rend jellegéből folyóan nem volt jelentősége. Miként a társulást, úgy a gazdasági versenyt is tőkés piaci machinációk, elítélendő praktikák eszközének tartották; olyan eszköznek, amely a kapitalista társadalmi rend sajátja, és amelynek a szocializmusban nincs létjogosultsága. [20]

A Rendelet a társulást lehetővé tette, azonban – az üzleti titok a piacgazdaság jog- és célszerű működésének egyik alapvető feltétele lévén – a mellékleteként közzétett ÁF-ben e jogszabály alkotói nem tarthatták fontosnak (időszerűnek?) az ajánlott feltéte- lek közé felvenni a piaci alapokon szervezett gazdasági rendszerekben működő vállal- kozások közötti, gondosan szerkesztett közös fejlesztési szerződésekből általában elma- radhatatlan titoktartási rendelkezést, amely azt szolgálja, hogy a szerződő felek által létrehozott, a versenytársakkal szembeni versenyelőnyt biztosító új technológia titokban maradjon, azt harmadik személyek illetéktelenül ne másolhassák le, használhassák fel. Idővel azonban – még a tervgazdaság időszakában – az üzleti titok jelentőségének álta- lános megítélése pozitív irányt vett.

Az 1987-ben kiadott (és e cikk irodalomjegyzékébe [12] alatt besorolt) Közgazda- sági kislexikonban Üzleti titok címszó alatt – többek között – a következők olvashatók:

„Hazánkban a vállalati önállóság növekedésével egyre inkább szerepet kap az üzleti titok kategóriája.”

A titoktartási kötelezettségvállalás kiemelkedő fontossága miatt hasznosnak látszik a következőkben megismerkedni azzal, hogy az e dolgozat 4. pontjában már szóba került Lizenzverträge–License Agreements c. kitűnő mű (magyarázatokkal ellátott, nemcsak az egyes szerződési kikötések mikénti megfogalmazására befolyással bíró közösségi kar- telljogi szabályokat, hanem a Bizottság ezekhez kapcsolódó döntési gyakorlatát is is- mertté tevő mintaszerződés-gyűjtemény) a „kooperációs szerződésnek” (tartalmilag, közelebbről: a közös fejlesztési szerződésnek) mintájában milyen tartalmú titkossági rendelkezést ajánl:

„A felek megígérik, hogy a kutatási projektből származó minden adatot és informá- ciót titkosan kezelnek. A munka elkezdésekor meghatározzák azokat a személyeket, akik a projektben részt vesznek és nevüket közlik a másik féllel. E munkatársak cseréjéről a másik felet – az indokok közlésével – értesíteni kell. Munkatársnak a projektből való kiválása esetén gondoskodni kell arról, hogy az illető munkatárs további titoktartást vállaljon. Minden olyan információra vonatkozó titoktartási kötelezettség, amelyet a felek a jelen szerződés teljesítése során egymásnak kölcsönösen nyújtanak, a jelen szer- ződés tartamán túl mindaddig hatályos marad, ameddig az információk harmadik szemé- lyek számára ismertté nem válnak. A felek kötelezik magukat, hogy a fejlesztési ered- ményeket licenciaszerződés formájában sem teszik harmadik személyeknek hozzáférhe- tővé, arra való tekintet nélkül, hogy ezekre az eredményekre oltalmi jogokat bejelentet- tek-e vagy sem. Ez a kötelezettség attól az időponttól kezdődő kétéves tartamra áll fenn, amikor a kutatási eredmények gazdasági felhasználása megkezdődött.”

Megjegyzendő, hogy az e dolgozat 1. pontjában már szóba került 2659/2000 (EK) sz. csoportmentesítési rendelet értelmében az a (fent idézett szövegben megfogalmazott) korlátozás, miszerint harmadik személyeknek nem nyújtható licencia a szerződési ter- mékek előállítására vagy a szerződési eljárások alkalmazására, csak akkor megengedett, ha a szerződésben elő van irányozva a közös kutatás és fejlesztés eredményeinek leg- alább az egyik fél által való felhasználása vagy arra sor kerül. (A mintaszerződésben egyébként mindkét fél által való felhasználás van előirányozva.)

A mintaszerződés-gyűjtemény kiadásának idején még a 418/85. (EGK) sz. csoport- mentesítési rendelet volt hatályban, de ennek értelmében is megengedettnek számított a mintában kikötött korlátozás. A kikötés megengedett voltára a szerzők kommentár for- májában fel is hívták a figyelmet.

Ebben az összefüggésben érdemes megemlíteni, hogy a németországi irodalomban olyan – nézetem szerint nálunk is követésre érdemes – gyakorlat alakult ki, hogy minta- szerződéseket azzal a kifejezett céllal publikálnak, hogy illusztrálják, a közösségi cso- portmentesítési rendeletek tilalmai milyen befolyással vannak e szerződések tartalmának megállapítására, hogyan fest egy, a közösségi versenyjog szabályaival összeegyeztethető szerződési tartalom. A kínálkozó számos példából csak egyet említve: a Recht der Inter- nationalen Wirtschaft 1985. májusi száma (349–352. o.) közöl egy – kommentárokkal bőségesen ellátott – közösségi szabadalmi licencia-mintaszerződést („EG-Patentlizenz- Formularvertrag”) annak érzékeltetésére, hogy a szabadalmi licenciaszerződések 1985. január 1-jén hatályba lépett közösségi csoportmentesítési rendelete milyen befolyással van e szerződések tartalmának kialakítására.

Kuriózumként végül – mint az óvatosság netovábbját – idézem egy USA-beli gyógyszergyártó mamutcégnek egy magyar kutatóhelyhez intézett, közös fejlesztési szerződés kötésére vonatkozó – a megkötni proponált szerződésnek még a létezését is hétpecsétes titokként kezelő – ajánlatából a következőket:

„A másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül egyik fél sem ad harmadik személynek

– a fél ügyvédjét kivéve – a szerződés létével vagy tartalmával kapcsolatos információt.

Ez a tilalom kiterjed, de nem korlátozódik a sajtóközleményekre, az oktatási és tu- dományos konferenciákra, az értékesítésösztönzési anyagokra, a kormányzati szervek- hez intézett beadványokra és a hitelnyújtókkal, befektetési bankokkal, köztisztviselőkkel és médiumokkal folytatott megbeszélésekre. Ha valamelyik fél úgy ítéli meg, hogy jogi rendelkezés folytán szükséges ennek a szerződésnek a létéről vagy a tartalmáról harma- dik személy számára felvilágosítást adni, erről az információ nyújtása előtt értesíti a másik felet. Az értesítésnek tartalmaznia kell a nyilvánosságra hozni tervezett tájékozta- tás szövegét is, és – a másik fél kívánságára – ügyvédi véleményt arról, hogy jogi előírás szerint ezt az információt a maga teljességében meg kell adni. A másik fél jogosult meg- beszélést folytatni az információt adó féllel a feltárás szükségességéről és a közzétenni tervezett információ szövegéről. Minden, ennek a szerződésnek a létezését vagy tartal- mát illető tájékoztatásnak csak a jog által megkövetelt információt szabad tartalmaznia.” (Az ilyen rigorózus titoktartási klauzula láttán kellő alappal vélelmezhető, hogy napisaj- tónk és a szakirodalom útján vagy egyéb módon kevesebb közös kutatás-fejlesztésre irányuló, akár jelentős külkereskedelmi szerződés megkötése válik ismertté, mint amennyiben vállalkozásaink partnerként ténylegesen részt vesznek.)

7. A Bizottság 5. KTF Keretprogramjának (1998–2002) az eredmények felhasználására vonatkozó szabályozása

A vállalkozások az EK-ban tulajdonképpen idegenkednek a kutatási és fejlesztési kooperációs keretprogramokban való részvételtől. Félnek például attól, hogy a meglévő műszaki ismeretanyaguk átháramlik a versenytársakra. A legnagyobb problémát azonban a fejlesztési eredmények felhasználásának kérdésében látják. Az 1. Keretprogramban érvényesülő elv, a mindegyik szerződőtárs által történő korlátlan felhasználás ugyanis azonos termékekben fennálló versenyt eredményezett. [21]

A 2–4. Keretprogramokban ez a felfogás többé-kevésbé megmaradt – azonban a korlátlan felhasználás szabadságának korlátozásával. A vállalkozók a saját eredményeik-

re még licenciákat és használati jogokat kellett adjanak egymásnak, de ezek a licenciák már nem nyújtottak jogokat allicenciák adására.

A következőkben arról lesz szó, hogy a Bizottság az 5. Kutatási, Technológiafejleszté- si és Demonstrációs Keretprogramjában (5. KTF Keretprogram) az eredmények felhaszná- lásának milyen szabályozásával tette vonzóbbá a vállalkozások számára a keretprogramban kötelezően konzorcium-megállapodások keretében folytatott közös kutatást és fejlesztést. (A 114/1999. (VII. 30.) Korm. r. hirdette ki a Magyar Köztársaság és az Európai Közössé- gek és azok tagállamai közötti Társulási Tanács 3/99. számú, Magyarországnak az Európai Unió 5. Kutatási és Technológiafejlesztési és Demonstrációs Keretprogramjában való részvétele módozatainak és feltételeinek elfogadásáról szóló határozatát.)

Az 5. keretprogrammal kiadott mintaszerződés (model contract), amelyben a – kuta- tást és a fejlesztést jelentős mértékben finanszírozó – Bizottság a konzorcium- megállapodás résztvevői, a „vállalkozók” számára kötelezően előír általános szerződési feltételeket, bevezette az eredmények felhasználása kizárólagos hozzáférési jogának fogalmát. A szóban lévő 14. cikkely a következőképpen hangzik:

A vállalkozók a projektből származó ismerethez az eredmények felhasználásának céljára kivételesen hozzáférési jogokat nyújthatnak, ha ez megfelel a versenypolitikának, és különösen az Európai Közösség alapító szerződésének 81. § (3) bekezdésére épülő közösségi szabályoknak, és feltéve hogy gazdaságilag nélkülözhetetlenek, különös tekin- tettel a piacra, a benne rejlő kockázatokra és a szükséges beruházásokra.

Kizárólagos hozzáférési jogok – e rendelkezésből kitűnően – csak akkor lehetsége- sek, ha ebben minden érintett fél megállapodik.

A 14. cikkely tartalma még világosabbá válik, ha összevetjük a 15. cikkely megfo- galmazásával:

Egy vállalkozó elutasíthatja, hogy a projektből származó ismeret felhasználásához hozzáférési jogokat adjon, ha azt saját maga használja fel. Ez az elutasítás azonban csak akkor igazolt, ha az gazdaságilag nélkülözhetetlen, különös tekintettel a piacra, a kocká- zatokra és az ismeret felhasználásához szükséges beruházásra.

A fent idézett két rendelkezésből levonható az a következtetés, hogy egyik fél sem korlátozható a saját eredményeinek felhasználásában, de az 5. keretprogram alapján már nem kötelező, hogy egy szerződő félnek olyan eredmények felhasználásához adjanak hozzáférési jogokat, amelyeket nem ő ért el. [22]

8. A közös K+F eredményéből való részesedés meghatározása

A közös fejlesztési szerződések leginkább neuralgikus pontja és a tapasztalatok sze- rint egyúttal az e szerződések megkötéséhez szükséges szándék létrejöttének első számú kerékkötője a fejlesztés eredményeként létrejövő szellemi tulajdon és az ahhoz kapcso- lódó jogok megfelelő, a felek számára egyaránt megnyugtató megosztásának már a szer- ződésben, tehát a sok esetben előre nem látható kimenetelű kutatási-fejlesztési munka megkezdése előtt való szabályozása. Lehetséges pl., hogy az a fél, aki a kutatás- fejlesztéshez nélkülözhetetlen háttér-technológiát bocsátotta a közös kutatás és fejlesztés rendelkezésére, mással ezt követően már nemigen járul hozzá a közös kutatás és fejlesz- tés végeredményéhez, vagy azt döntően éppen az a fél segíti elő, akire a szerződés meg- kötésekor a legkevésbé számítottak. Nem véletlen, hogy a Licensing Executives Society International fentebb, a 4. pontban említett konferenciája éppen ennek a komoly prob- lémának a körüljárását tűzte napirendre.

Egyet kell érteni azzal az alább ismertetett értékeléssel, amely a közös fejlesztési

szerződés tartalma megfelelő kialakításának rendkívüli nehézségeire mutat rá.

E nézet szerint az új technológia közös fejlesztési szerződése az üzletemberek és az ügyvédek számára a szerződésfajták közül valószínűleg a legnehezebben megtárgyalha- tó, tervezetben elkészíthető és kezelhető szerződés. Az egyéb üzleti vállalkozások közös fejlesztési szerződései egyszerűbbek. Például egy bevásárlóközpont közös fejlesztéséhez (amely tevékenység egyébként az ingatlanfejlesztés [property development] fogalmi körébe tartozik), a feleknek vannak építészeti terveik, és tudják, hogy mely lépések szükségesek a projekt teljesítéséhez, és hogyan fog a bevásárlóközpont festeni, amikor elkészül.

Az új technológia fejlesztésének közös programjai ezzel szemben szükségessé te- szik, hogy a feleknek legyen üzleti tervük és egy olyan törvényes megállapodásuk, amely jövőbeli technológiára és tulajdonjogokra vonatkozik, amelyek tehát nem léteznek akkor, amikor a megállapodás megszületik. Azonkívül a technológia területétől függően eléggé kiszámíthatatlan lehet, hogy a javasolt technológia egyáltalán kifejleszthető-e, és ha igen, mi lesz a végső technológia.

Az üzleti célkitűzés természetesen olyan új technológia alkotására irányul, amely mindegyik félnek versenyelőnyt nyújt majd a versenytársai felett. Ez a versenyelőny rendszerint csak szabadalmi jogok révén biztosítható, amelyeket mindegyik fél fel tud használni annak megakadályozására, hogy versenytársai a piacon az új technológiát lemásolják. [23]

A Licensing Executives Society International 2000. évi amszterdami konferenciája írásos kísérőanyagában szereplő, fentebb már szóba került feltételezett – de különben teljesen életszerű – esetet a következőkben azért is érdemes bemutatni, mert bepillantást enged azokba az életviszonyokba, amelyek közös fejlesztési szerződés létrehozását in- dukálhatják. Egyúttal e hipotetikus eset is fényt vet a fejlesztési szerződések kapcsán szabályozandóként szokásosan felmerülő alapvető kérdésekre.

Az Autóipari Nagyvállalat („ANV”) járművekre új festési rendszert kíván kifejlesz- teni, amely a meglévőknél energiatakarékosabb és környezetkímélőbb. ANV miközben tekintélyes tapasztalattal rendelkezik ezen a területen és a festési rendszerekre (systems) és módszerekre (methods) vonatkozóan szabadalmakból, üzleti titkokból és know-how- ból álló portfólió van a tulajdonában, felismeri, hogy bármelyik ilyen rendszernek és módszernek lényeges szempontja a festék összetétele, receptúrája (formulation).

A Vegyipari Nagyvállalat („VNV”) több mint 100 éve foglalkozik festékgyártással. Számottevő tapasztalata van különböző receptúrájú festékek minden jelentős alkalma- zásra való fejlesztésében és gyártásában. Évek óta sok vevőjével működik együtt festési rendszerek fejlesztésében. Festékreceptúrákra, festékgyártásra és festési rendszerekre vonatkozó szabadalmak, üzleti titkok és know-how gazdag portfóliójával rendelkezik.

Mivel ANV festékének nagy részét már VNV-től vásárolja, megkérdezte VNV-től, hogy kifejlesztene-e vele közösen egy jobb festési rendszert és módszert. Azt követően, hogy ANV – titoktartási megállapodás megkötése után – feltárta az új festési rendszer általa kívánt specifikációját, a felek megtárgyaltak egy közös fejlesztési szerződést.

A szerződés alapján mindegyik fél a saját költségére veszi ki részét a kutatási és fej- lesztési munkából. Mindkét fél elküldi majd néhány műszaki alkalmazottját a másik fél gyártelepére, hogy elősegítsék a K+F program végrehajtását.

ANV és VNV megállapodtak, hogy mindegyikük megtartja azoknak a találmányok- nak és szabadalmaknak a tulajdonjogát, amelyek a szerződés aláírása előtt a tulajdoná- ban voltak. A felek azt gondolják, hogy közös kutatásuk és fejlesztésük folyamán sok találmány jön majd létre. Néhányat ezek közül kizárólag vagy az egyik vagy a másik fél alkalmazottai alkotnak, és egyeseket mindkét fél alkalmazottai közösen hoznak létre. Azokhoz a találmányokhoz kapcsolódóan, amelyek a közös fejlesztési szerződés teljesí- tése során jöttek létre, mindegyik fél jogokat akar magának. ANV azt a jogot kívánja,

hogy a feltalált rendszert, módszert és festéket a gépkocsigyártásban használja, VNV pedig kereskedni akar a K+F folyamán feltalált festékkel, a kifejlesztett rendszerre és módszerre pedig licenciát kíván adni azoknak a vevőknek, akik a festéket tőle vásárolják.

Már szó volt róla, hogy a Licensing Executives Society International 2000. évi amszterdami konferenciájának írásos kísérő anyagában e hipotetikus eset leírása abból a célból szerepelt, hogy alapot lehessen teremteni annak az összehasonlítására, hogy a különböző országokban melyek a közös tulajdon elvei, és ezek az elvek miként hatnak ki a közös fejlesztési szerződésekre. A konferencia előadói ezért a saját nemzeti joguk perspektívájából reagáltak e közös hipotetikus esetre. A feltételezett helyzet révén az előadók azonban azzal a problémával is behatóan foglalkoztak, hogy hazájukban a kö- zös fejlesztési szerződések szerződéskötési gyakorlatában melyek a tulajdon és a jogok elhelyezésének (allokációjának) szokásos, ajánlott és kevésbé ajánlott módszerei.

9. A tulajdon és a hozzá kapcsolódó jogok elhelyezése (allokációja)

a közös fejlesztési szerződésekben.

Kutatóhelyeink számára közös kutatási-fejlesztési tevékenységben (ilyen irányú stratégiai szövetségben) való részvétel szempontjából az utóbbi tíz évben kiemelkedően fontos relációnak bizonyult az USA. (A magyar vállalkozások egyesült államokbeli gyógyszeripari társaságokkal kötött kutatás-fejlesztési stratégiai szövetségeiről jelent meg cikk a Külgazdaság Jogi mellékletében. [24]) Az USA szabadalmi törvényének témánkat érintő rendelkezéseit és az egyesült államokbeli vállalkozásoknak ez irányú – az USA versenyjoga („antitröszt” joga) által is befolyásolt – szerződéskötési gyakorlatát a továbbiakban, a szükségesnek látott mértékben, D. Xxxxxxx X'Xxxxxxxxxx a Licensing Executives Society International fentebb már szóba került 2000. évi amszterdami konfe- renciáján elhangzott, a les Nouvelles-ben folyóiratcikként publikált előadása nyomán ismertetem. [25]

Az USA szabadalmi törvénye (a 35 United States Code 116. §-a) előírása szerint:

„Ha egy találmányt két vagy több személy közösen hoz létre, a szabadalmi bejelentést közösen teszik és a kötelező esküt mindegyikük leteszi.” Az USA jogában ez az alap, amely megköveteli, hogy minden USA szabadalmi bejelentést a feltaláló(k) nevében kell benyújtani és azt a feltaláló(k)nak kell aláírni. Ily módon minden USA szabadalmi beje- lentés tulajdonjoga kezdetben attól függ, hogy ki(k) a feltaláló(k). A feltaláló- bejelentőnek egyébként – a 35 United States Code 115. §-a értelmében – arra kell meg- esküdnie, miszerint úgy gondolja (believes), hogy ő az eredeti és első feltalálója a talál- mánynak, amelynek a szabadalmáért folyamodik.

Az USA-ban a találmányok és a szabadalmak egészben vagy részben átruházhatók és kizárólagosan, nem kizárólagosan és felhasználási területekre licenciába adhatók.

Az Egyesült Államokban a találmányok – hacsak kifejezett vagy hallgatólagos köte- lezettség alapján másnak nem lekötelezettek – a feltalálók tulajdonát képezik. Ha több feltaláló közösen alkot találmányt, a találmány mindegyikük közös tulajdona.

Ott, ahol a feltalálókat abból a célból alkalmazzák, hogy találmányokat hozzanak létre, és találmányok megalkotása munkaviszonyból folyó kötelességük része, ezek a találmányok a munkaadó tulajdonát képezik. Ha egy találmányt különböző munkaadók munkavállalói közösen hoznak létre, a találmány a munkaadók közös tulajdonává válik.

A fenti 8. pontban ismertetett hipotetikus esetet példával való illusztrálás céljára vé- ve alapul: Ha feltételezzük, hogy mindegyik feltaláló VNV-nek vagy ANV-nek a mun- kavállalója, és nincs szerződési rendelkezés a tulajdon elhelyezésére, a kizárólag VNV- munkavállalók által kidolgozott találmányok VNV tulajdonát képeznék, a kizárólag

ANV-munkavállalók által létrehozott találmányok ANV tulajdonába kerülnének, a mindkét fél munkavállalói által megalkotott találmányok pedig ANV és VNV közös tulajdonává válnának.

Ha egy találmányt olyan munkavállaló hoz létre, akit nem abból a célból alkalmaz- tak, hogy találmányt hozzon létre, vagy hogy olyan kutatási területen dolgozzék, ahol elvárják találmány kidolgozását, rendszerint a munkavállaló lesz a találmány tulajdono- sa. A munkaadó csak egyszerű (tehát nem kizárólagos), át nem ruházható, royaltymentes licenciát kap arra a célra, hogy a találmányt és a találmányra elnyert akármelyik szaba- dalmat felhasználhassa („shop right”), de csak abban az esetben, ha a munkavállaló a munkaadó idejét vagy megfelelő lehetőségeit használta fel a találmány létrehozásához. Mivel az ún. shop right nem ruházható át, a közös fejlesztési szerződésnek az a résztve- vője, aki csak shop rightot szerzett, nem adhat jogokat a másik félnek.

Hogy ezeket a problémákat áthidalják, a legtöbb munkaadó megköveteli, hogy az alkalmazásában álló feltaláló – de néha minden munkavállalója – aláírjon egy részletes munkaszerződést, amely automatikusan átruházza a munkavállaló találmányait és sza- badalmi jogait a munkaadójára.

Tipikus megközelítési mód a közös fejlesztési szerződésekben, hogy a tulajdont ugyanolyan módon helyezik el, amint az szerződési rendelkezések nélkül – tehát az USA szabadalmi törvénye szerződéspótló rendelkezései alapján – történne. Egy ilyen szerződés előírná, hogy a kizárólag az ANV-munkavállalók által kidolgozott találmá- nyok egyedül ANV tulajdonába kerülnének, a kizárólag a VNV-munkavállalók által létrehozott találmányok VNV tulajdonát képeznék, és az ANV- és VNV-munkavállalók által közösen megalkotott találmányok ANV és VNV közös tulajdona lennének.

A jogok ilyenfajta allokációja két problémát vet fel, amelyekkel a közös fejlesztési szerződésben foglalkozni kell. Először: a felek hogyan működnek együtt a közös tulaj- donban lévő találmányok tekintetében? Másodszor: mi történik abban az esetben, ha ANV-munkavállalók a kizárólagos feltalálói egy olyan eljárásnak vagy receptúrának, amely jelentős a kutatás és fejlesztés eredményeinek VNV által való felhasználása szem- pontjából? VNV, ha az ANV kizárólagos tulajdonában lévő szabadalmak alapján nem rendelkezne jogokkal, ki lenne szolgáltatva ANV kénye-kedvének. Ekképpen a feleknek meg kellene tárgyalniuk egy bizonyos keresztlicencia-rendezést annak biztosítására, hogy mindegyik félnek meglegyen az ahhoz szükséges joga, hogy a kutatás-fejlesztés eredményeit a saját területén felhasználja.

Egy másik megközelítési mód, hogy a tulajdonjogot témakörök, a találmány és a fe- lek érdekterületei közötti kapcsolat alapján helyezik el. Például a szerződés rendelkez- hetne úgy, hogy minden olyan találmány és szabadalom, amely kizárólag festékreceptú- rához kapcsolódik, VNV tulajdona lesz, és minden találmány és szabadalom, amely egyedül festési rendszerekkel és módszerekkel függ össze, ANV tulajdonába kerül. A szerződés szerint ANV köteles lenne VNV-re átruházni az ANV-munkavállalók által – akár egyedül, akár VNV-munkavállalókkal együtt – kidolgozott minden festékreceptúra- találmányt, VNV pedig kötelezve lenne, hogy ANV-re ruházzon át a VNV- munkavállalók által – akár egyedül, akár ANV-munkavállalókkal közösen – létrehozott minden egyéb találmányt. Amilyen mértékben ez a megközelítés elkerüli a szabadalmak közös tulajdonba kerülését, sok komplikáció elkerülhető.

A közös fejlesztési szerződés létrejötte előtt mind VNV, mind ANV olyan szaba- dalmakkal és technológiával rendelkezett, amelyet fel lehet használni a K+F eredményei létrehozásához Ez a háttér-technológia és különösen az egyik félnek már korábban is tulajdonában volt szabadalmak akadályozhatják, hogy a másik fél a közös K+F eredmé- nyeit élvezhesse. A feleknek ezért ezt a problémát meg kell előzniük.

Mivel ANV és VNV egymásnak nem versenytársai, mindegyikük nyújthatna a má- siknak a háttér-szabadalmakra (és esetleg -technológiára) nem kizárólagos licenciát olyan mértékig, amely szükséges a másik félnek ahhoz, hogy teljesen kiaknázza a közös K+F eredményeit. Az ANV-nek adott licencia a gépjárműgyártási területre lenne korlá- tozható, a VNV-nek nyújtott licencia pedig kizárhatná a gépjárműgyártási területen való felhasználást.

A háttér-technológia alapján adott licenciáknak nem kell royaltymentesnek lenniük.

Mint bármely más licencia esetében, a felek megtárgyalhatnának egy ésszerű díjazást.

Amennyiben a felek versenytársak, vagy a háttér-technológia az egyik vagy a másik fél számára különösen értékes, egy egyszerű keresztlicencia nem lehetséges megoldás. Mindössze abban lehet megállapodni, hogy mindegyik fél lehetőséget ad a másiknak, hogy háttérjogokra nyújtandó licenciát megtárgyaljon.

Irodalomjegyzék

[1] Xxxxx X. Xxxxxx [1993]: A modern közgazdaságtan ismerettára, Budapest, 482. o.

[2] C. F. Horner – L. M. Liebster [1984]: Pocket Dictionary of BUSINESS TERMS, Middlesex, 248. o.

[3] Xxxxxxx Xxxxx [2002]: Megkettőződik a versenyjog, Népszabadság, március 28.

[4] Xxxxxx Xxxxx [1995]: EC makes a case for studying Union law, THE EUROPEAN, május 26.

[5] Xxxxx-Xxxxx Xxxxx [2000]: Az Európai Közösség joga, Európai Tükör, V. évf. 6. szám, 27–28. o.

[6] Xxxxxx Xxxxxxxxxx [1994]: Joint Research and Development in the Context of Competition Laws, AIPPI Journal, január, 3. o.

[7] Xxxxxx Xxxxxxx – Xxxxxx Xxxxx [1997]: Joint Ventures in Europe, Butterworths London stb., 15. o.

[8] Xx. Xxxxx Xxxxxx [1984]: Válogatott tanulmányok a nemzetközi kereskedelmi jog köréből, özv. xx. Xxxxx

Xxxxxxxx kiadása, 32. o.

[9] Xxxxxxx Xxxxx [1998]: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga, Budapest, 140. o.

[10] Xx. Xxxxxx Xxxxxxx [1986]: Guide a nemzetközi ipari kooperációs szerződések megkötéséhez, Külgaz- daság Jogi melléklet, 10. szám, 145–151. o.

[11] Xxxxxx Xxxxx [2001]: Szellemi alkotások joga, Budapest, 249. o.

[12] Xx. Xxxx Xxxxxx Xxxxxx [2002]: Az EK kutatási és fejlesztési megállapodásokra vonatkozó kartelljogi szabályozásának reformja, Külgazdaság Jogi melléklet, 1. szám, 1–16. o.

[13] Xxxxxxx Xxxxx [2002]: Jó válaszaink voltak a kihívásokra, Népszabadság, július 5.

[14] Xx. Xxxxxxx Xxxxxx [1979]: A szellemi alkotások joga. Egységes jegyzet, Tankönyvkiadó, 126. o.

[15] Xxxxxxx X. Xxxxx [1991]: Making Strategic Partnerships Work, les Nouvelles, március, 9. o.

[16] Xx. Xxxx Xxxxxx Xxxxxx [1999]: Magyar vállalkozás egyesült államokbeli gyógyszeripari társasággal kötött kutatás-fejlesztési stratégiai szövetségének alapvető jogi kérdései, Külgazdaság Jogi melléklet, 3. szám, 33–41. o.

[17] Xxxxxx Xxxxx: i. m. 165. o.

[18] T. Xxxx Xxxxxxxxxx [2002]: How To (And How Not To) Deal With Inventorship In Joint Agreements,

les Nouvelles, március, 1–2. o.

[19] Xxxxxx Xxxxx [2000]: Allocations of Ownership of Inventions in Joint Development Agreements – The United Kingdom Perspective, les Nouvelles, december, 175. o.

[20] Xxxxxxx Xxxx [1967]: A gazdasági verseny helye és szerepe az új gazdasági mechanizmusban, in: Xxxxx Xxxx [1981]: A szocialista piaci magatartás joga, Budapest, 35. o.

[21] Xxxxxxxx Xxxxxx [2001]: Die Freistellungs-Verordnung der Kommission über Forschungs- und Entwicklungvereinbarungen vom 1. Januar 2001, GRUR Int., 5. füzet, 419. o.

[22] Xxxx Xxxxxxxxx [2001]: EU Framework Program – Evolution of General Contract Conditions: End of Pre-Competitive Research, les Nouvelles, március, 34–36. o.

[23] T. Xxxx Xxxxxxxxxx: i. m. 1. o.

[24] Xx. Xxxx Xxxxxx Xxxxxx [1999]: i. m. 33–34. o.

[25] D. Xxxxxxx X'Xxxxxxx [2000]: Allocations of Ownership of Inventions in Joint Development Agreements

– The United States Perspective, les Nouvelles, december, 168–172. o.