BESZÁMOLÓM

XXXXXXXXX XXXXXXX GRÓF

BESZÁMOLÓM

II. KÖTET

SZERZŐ KIADÁSA

BUDAPEST

AZ ATHENAEUM IRODALMI ÉS NYOMDAI R.-T. NYOMÁSA

38231. – Budapest, az Athenaeum r.-t. könyvnyomdája.

AZ ÖSSZEOMLÁS UTÁN

FEGYVERSZÜNETI SZERZŐDÉS.

Az utókor történetìrói csodálkozással fogják a magyar nemzetgyűlésen, a sajtóban és a legkülönbözőbb gyűléseken és irodalmi munkákban elmondottakból tudomásul venni, hogy soha és sehol a világon nem történt annyi «hazaárulás» és nem volt annyi «hazaáruló», mint Magyarországon, a nagy összeomlást követő években. A legsúlyosabb, legsértőbb vádat, a hazaárulás vádját, ebben a korszakban olcsón mérték. Nagyok és kicsinyek avval véltek sikereket elérni a közélet porondján, hogy politikai ellenfeleiket egyszerűen lehazaárulózták. Régente, ha valakit hazaárulással vádoltak, ha komolyan volt mondva, a vádat nyomon követte a törvényes vádaláhelyezés. Hiszen az csak természetes, hogy akit kormányférfiak, a törvényhozás tagjai, államügyészek, stb. stb., hazaárulással vélnek vádolhatni, az ellen a józan ész és a törvény szabályai szerint nyomban meg kell indulnia a bűnvádi eljárásnak. Nálunk más volt a szokás. Nap-nap mellett lehazaárulózták igen sokat, de ha a meg- vádoltak egyike vagy másika azt követelte, hogy állìtsák tör- vényes bìrája elé, ettől nyomban visszariadtak és gondosan óvakodtak a törvényes eljárás megindìtásától.

Talán egyetlen, kormányzati tény körül sem hangzott el oly gyakran, de mindjárt hozzá is teszem, annyira igaztalanul a hazaárulás vádja, mint a Xxxxxxx-kormány ellen azért, mert 1918. november havában megkötötte a belgrádi fegyverszüneti szerződést. Ha már nem adatott meg nekem, hogy e kor- mányzati ténykedésünkkel szemben a pártatlan bìróság mondja ki a maga verdiktjét, azt kötelességemnek tartom, hogy legalább e munkám keretében szögezzem le a való tényállást és ennek keretében a magam politikai felelősségét. Úgy tapasztaltam,

hogy azok közül, akik velünk szemben vádlókul felléptek, a legtöbbnek fogalma sincsen vagy volt a vádaskodás idején a való helyzetről Ezért mindenekelőtt szükséges legalább nagy vonásokban az akkori viszonyokat megállapìtani.

Német szövetségeseink a háborút a nyugati fronton novem- ber 1-én már végleg elveszìtették. Német csapatok tömegesen adták meg magukat egyes francia előőrsöknek, sőt előfordult, - német ìrók tanúsága szerint – hogy egy-egy francia lovasnak vagy kis tanknak egész német századok tették le a fegyvert. Xxxxxxxxxx ez időben már teljesen elveszìtette a fejét és külö- nösen október l-e óta idegesen sürgette a fegyverszünet és béke mindenáron való megkötését. A Németbirodalomban éppúgy megtörtént az összeomlás a frontokon és az ország belsejében, mint minálunk. Előkészìtették Xxxxxx xxxxxxx lemondását és menekülését. Berlinben minden a fejetetején állott és már csak a polgári köztársaság és bolsevizmus körül folyt a küzdelem. Amint tudjuk, Xxxxxxxx Xxxxx gróf is akkor már a különbéke álláspontjára helyezkedett. Tudtuk, hogy német részről a teljes fegyverletétel csupán rövid idő kérdése. Az orosz frontokon a bolsevista-uralom tartotta kezében a hatalmat s a német hadvezetőség segìtségével elnyert nagy hatalmával tömegesen küldöttek hozzánk a bolsevista izgatókat, akik november 1-én már alaposan feldúlták az országban a nyugalmat és a köz- rendet. Az olasz fronton – amint ezt Xxxxxxxxx és más ottani hadvezérek közzétett jelentéseiből ismerjük – megszűnt sere- geink harcképessége, éppúgy, mint a déli frontokon. Saját katonaságunk züllőfélben volt, mindkét fronton kisebb-nagyobb csapatrészek, egymás után tagadták meg az engedelmességet, mások otthagyva a frontot, haza indultak, a pótlásokra ki- küldött alakulatok pedig legnagyobb részükben egyszerűen nem mentek még csak a tűzvonal közelébe sem. Sajnálom, hogy az idevonatkozó hivatalos jelentéseket helyszűke miatt nem tehetem közzé, de ha lenne, aki kételkednék szavaimban, olvassa csak el Arz, Xxxxxxxxx, Xxxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxx, Xxxxxx Xxxxxx, Xxxxxx, Xxxxxx Xxxxx tábornokok és katonai ìrók műveit és meg fog győződni arról, hogy, sajnos, frontjaink november elsején már annyira elzüllöttek, hogy ezekkel a csapatokkal, külö-

nősen a németek elismert teljes veresége után harcolni képte- lenség volt. Már csak a mondottakból is megállapìtható, hogy őrülettel lett volna határos, ha mi, a magyar kormány november 1-én a harc folytatására gondoltunk volna. Ámde volt a harctéri helyzeten kìvül még más veszedelem is. Csapataink, amelyek a határokig még némi rendben és fegyelemben érkeztek meg, a németek által nagyranövesztett bolsevista titkos agitátorok karmai közé kerültek. Mi, a Xxxxxxx-kormány tagjai, mindent elkövettünk, hogy a katonaság szétzüllését megakadályozzuk. Kormány és Nemzeti Tanács ismét és ismét felszólìtotta a katonákat a rend és fegyelem fenntartására. Xxxxxxx Xxxxxx, mint vallás- és közoktatásügyi miniszter államsegéllyel gondos- kodott arról, hogy egy Xxxxxx Xxxxxx által kitünően megìrt és a Xxxxx Xxxxxx-társulat nyomdájában kiadott röpirattal a katholikus vallású katonákat kellő intelemben részesìtsük. Xxxxxx X. Xxxxxx pedig az «őrálló» cìmű protestáns folyóiratával végzett a határok mentén mint a protestáns ügyek kormány- biztosa, élénk agitációt. A minisztertanácsban ismételten fel- kértem a szociáldemokrata minisztereket, küldjenek ki meg- bìzottakat a határokra, hogy ellensúlyozzák a bolsevista izgatá- sokat. Xxxxxx Xxxx melegen támogatta ebbeli törekvéseimet, ámde a Közép-Európán végig mutatkozó forradalmi mozgalmak példája nyomán minden kìsérletünk meghiúsult, hogy a katona- ságot fegyelemre bìrjuk. Csak egyet lehetett és kellett meg- tennünk: minél előbb lefegyverezni és hazaküldeni a közbizton- ságot és közrendet országszerte veszélyeztető katonaságot és új alapon, fokozatosan új katonai szervezeteket létesìteni.

Azzal a könnyelműen odavetett váddal szemben, hogy miért tettük le a fegyvert és miért nem folytattuk a háborút, és pedig a Balkán felől előnyomuló entente-hadsereggel, valamint a délszlávok és csehekkel szemben, már a mondottak is meg- adják a választ. Ámde még ezeknél is nagyobb nehézségek akadályozták minden katonai akció megindìtását. Eltekintve ugyanis attól, hogy nem rendelkeztünk megbìzható katonaság felett és hogy a tisztikar nagyrésze rohamlépésben futott át a szociáldemokrata táborba és ezek után nem is akartak tovább harcolni, de hivatalosan megállapìtottuk hogy nálunk minden a

hadviseléshez szükséges anyag hiányzott, ami kevés volt, azt is Ausztriába szállìtotta a hadvezetőség az összeomlás előtt. Nem voltak ágyúink. Nélkülöztük a munìciógyártáshoz szükséges anya- gok és kellékek legnagyobb részét. ìgy pl. köztudomású, hogy a leszedett harangokat mind a bécsi arzenálba hordották össze, honnan egy szemernyi fémet sem kaphattunk, még a saját anyagunkból sem. A legnagyobb nehézség ezeken kìvül az élelmezés kérdése volt, mert bármit mondjanak is ellenfeleink, 1918. november havában távolról sem állott annyi élelem rendel- kezésünkre, hogy az ország lakosságán kìvül még egy teljesen kiéhezett katonaságból alakult hadsereget úgy tudtunk volna élelmezni, hogy a csapatok harcképes fizikai állapotba jussanak. Továbbá, figyelembe kellett vennünk, hogy Magyarország a Károlyi-kormány kinevezésekor teljesen szén nélkül állott. Jól emlékszem, hogy egyik legelső minisztertanácsunkban Xxxxxxxx Xxxx, mint országos szénkormánybiztos, bejelentette, hogy az államvasutak rendes üzemének fenntartására mindössze másfél napi szénkészlet állott rendelkezésre. Németországból élelmi- szerek ellenében kaphattunk volna ugyan szenet, ámde csak az esetben, ha az entente a szénszállìtásokat megengedi, és Ausztria, a csehek és lengyelek fel nem tartóztatják a német szénkülde- ményeket. Azt hiszem, senki sem kételkedik abban, hogyha mi harcban állunk az entente-tal és románokkal, délszlávokkal és csehekkel, úgy határainkat hermetice elzárják és mi három-négy nap múlva képtelenek vagyunk a legszükségesebb vasúti for- galmat is fenntartani. Ne felejtsük el továbbá, hogy hazai szén- bányáinkban a bolsevista titkos izgatások következményeként napról-napra csökkent a széntermelés.

De hivatkoznom kell balkáni haderőink legfőbb parancs- nokának Xxxxx Xxxxxxx osztrák-magyar tábornagynak 1918. november 4-én kelt Hgk. Op. Geh. 73. számú jelentésére, amely- ben a mi déli frontunk november 2-i helyzetéről számol be:

«A parancsnokság papìron rendelkezik hét gyalogsági hadosztállyal és egy, a XI. számú hadtestparancsnoksággal. Tényleg azonban, csak a ΧΙ-ik számú hadtestparancsnokság és

két és fél gyalogsági hadosztály áll rendelkezésre, összesen

10.000 fegyverrel. Hogy a Száva vonala tartható lesz-e, az kizáróan a szerbek magatartásától függ, mert komoly ellen- állásra ezekkel a hazájuktól távollevő s az előző harcokban és a visszavonulás következtében erősen megviselt csapatokkal és főként a horvátok megszökése következtében, gondolni sem lehet.»

Ε jelentést igazolhatják a temesvári parancsnok Xxxxx xxxxxxxxxx tábornok és Xxxxxx Xxxxxx vezérkari főnök.

Íme, a legautentikusabb személyiség, déli hadseregünk főparancsnoka, november 2-án a helyszìnén ìgy konstatálta a mi harcképességünk állapotát, teljesen megerősìtve a Xxxxxxx- kormányhoz másoldalról érkezett hiteles jelentéseket. Igaz ugyan, hogy pár év múlva Xxxxx tábornagy budapesti lapokban kiadott cikkeiben hivatalos jelentésével homlokegyenest ellen- tétes állìtásokat kockáztatott meg, állìtván, hogy az ő csapatai teljesen harcképes és ellenállásra képes állapotban lettek volna. Minthogy azonban mi, a Xxxxxxx-kormány tagjai álmodni se mertük, hogy dicső tábornagyunk 1918. november 2-i hiva- talos jelentésének egész tartalmát két év múlva önmaga cáfolja le, mindenki el fogja ismerni, hogy akkor kénytelenek voltunk a tábornagy helyszìnén megìrt jelentésének hitelt adni.

Ha egyáltalán lehetett volna még novemberben a délvidéki entente-csapatokkal szemben ellenállást kifejteni, azt csak jól felszerelt magyar csapatokkal tehettük volna, ámde; Arz báró

– saját beismerése szerint – magyar csapatokat, xxxxxx a király parancsának, nem adott.

Meg kell még emlékeznem Xxxxxx királynak, mint legfőbb hadúrnak a csapatokhoz és flottához október 16-i .manifesztu- mával kapcsolatban intézett hadparancsáról, amelyben közölte, hogy a katonák nemzetiségek szerint elkülönìtve szervezked- hetnek. Hogy ez a hadparancs minő következményekkel járt, annak illusztrálására a «Xxxxxx Xxxxx» november 1-i számában

«Az események Temesvárott» cìm alatt megjelent közleményt kìvánom ismertetni:

«Délelőtti 11 órára a katonai parancsnok, Xxxxx Xxxxxxx tábornok egy tiszti értekezletet hìvott egybe, amelyen egy táviratot olvasott fel, mely szerint a király megengedte a katonák- nak katonatanácsok alakìtását egyes nemzetiségek szerint. Ez értekezleten megjelent a temesvári szociáldemokraták vezére, xx. Xxxx Xxxx, aki a tisztekhez beszédet intézett és végezetül a köztársaságot éltette. Az egybegyűlt tisztek a Xxxx herceg-térre vonultak, ahol az egybegyűlt tömeg a 48-as sza- badságharc leveretésének idejéből származó emlékoszlopot fel- borìtotta, a tisztek a magyar-német-román és szerb katona- tanácsokat megalakìtották. Xxxx doktor elnöklete alatt meg- alakult a bánáti Néptanács, amelynek polgári biztosa Xxxx Xxxx dr., katonai biztosa pedig Xxxxxx Xxxxxx alezredes lett. Ez a Néptanács már megtartotta első gyűlését, és valószìnűnek tartják, hogy Szerbiával közvetlenül fog fegyverszüneti tár- gyalásokba bocsátkozni. A bánáti Néptanács a köztársaságot proklamálta.» Mindez október 31-én közvetlen a szerb határ közelében történt, ugyanakkor, amidőn Xxxxx tábornagy nem volt képes megakadályozni az entente balkáni csapatait abban, hogy egész a Dunáig előnyomuljanak.

Ezeket az állapotokat találtuk, amikor az első Károlyi- kormány átvette a hatalmat. Kettő között kellett választanunk. Vagy folytatni a harcot, vagy pedig megbìzhatlan katonaságunk kezéből kivenni a fegyvert és az entente által megbìzott katonai parancsnoksággal megkötni a fegyverszünetet. Miután az első lehetetlen volt. a másodikat kellett tennünk. Lehet, hogy vannak emberek, akik most utólag, a bűnbak-keresés során szemünkre vethetik, hogy miért nem folytattuk a harcot? De határozottan állìtom, hogy aki a leìrt viszonyok közepette felelősségének tudatában a kormányhatalmat gyakorolta, 1918. november 1-én nem tehetett egyebet, mint letenni a fegyvert, megbìzhatlan katonaságunkat hazaküldeni és fegyverszünetet kötni. Képzeljük csak el, ott állott Xxxxx Xxxxxxx tábornagy

– saját hivatalos megállapìtása szerint, – teljesen megbìzhatlan két és fél hadosztályával. És ezzel szemben a Duna másik oldalán állottak, illetőleg közeledtek Xxxxxxxx tábornagy csa- patai, kb. 49 jól táplált, jól felfegyverzett és jól felruházott fegyel-

xxxxxx hadosztály. Kérdem, ha mi fegyveresen ellenállunk, mi történik? Xxxxx nem bìrja megakadályozni az entente- csapatok betörését az ország belsejébe, ezek rohamlépésben törtetnek előre, s hogy miként bánnak el a délvidéki lakossággal, arra jobb nem is gondolni. De egészen bizonyos, hogy néhány nap múlva a balkán-hadsereg előrenyomulása után minálunk újabb, s ekkor már véresebb felfordulás következik, mely után Magyarország már nem köt fegyverszünetet, hanem egyszerűen szégyenteljesen, letörve porbahull! Azzal, hogy ezt a még nagyobb katasztrófát megelőztük, legbensőbb hitem szerint nagy szolgálatot tettünk hazánknak s a történelem ìtélőszéke előtt mi leszünk pernyertesek, nem pedig azok, akik felelősség nélküli kritikával, gáncsoskodással és szitkozódásokkal vélik a haza ügyét szolgálni.

Ezért járultam hozzá, hogy november 1-én letegyük a fegyvert és vállalom érte a reám eső felelősséget. De vállalják a felelősséget azok is, akik teljesen elhibázott kül- és hadi- politikájukkal a német világhatalmi hóbort által orruknál fogva vezettetve, behunyt szemmel engedték, hogy nemzetünk négy és fél évig szenvedjen és pusztuljon idegen érdekekért és hogy végül ezeréves hazánkat darabokra törjék.

Mi, az októberi kormány, amint azt a fenntiekben előadtam, letettük a fegyvert, erről értesìtettük az ellenséget, egyúttal kérve, kössenek velünk fegyverszünetet. Ugyanabban az időben az osztrák-magyar legfőbb hadvezetőség Bádenből névleg foly- tatta a harcot és ebben a nyìlt hadiállapotban kérte a fegyver- szünet megkötését. A két eljárás közül, készséggel megengedem, a bádeni A. O. K. eljárása felelt meg jobban a régi szokásnak. Eredménye azonban az lett, hogy amìg a Páduában megkötött fegyverszünet tényleg életbelépett, vagyis az ellenségeskedések utolsó napján, tehát teljesen fölösleges módon rengeteg embert veszìtettünk elesettekben és sebesültekben, és még sokkal többet, több százezer embert foglyokban. És mindezek felett a bádeni A. O. K. eljárásával alkalmat nyújtott az olaszoknak, hogy háborújukat egy látszólagos, óriási győzelemmel fejezzék be. Ezzel szemben, a mi eljárásunkkal, a fegyverletétellel megállìtottuk az entente-hadakat, többé egy embert sem

veszìtettünk, hazánk déli részeit pedig megóvtuk attól, hogy egy győzelmi mámorban előrerohanó óriási sereg pusztìtásai- nak tegyük ki annak népét és vagyonát.

A fegyverletétel elhatározásával egyidejűleg tanácskoztunk és határoztunk a fegyverszünet dolgában. Amikor kormányra léptünk, azt a szituációt találtuk, hogy a legfőbb hadvezetőség két fegyverszüneti bizottságot állìtott össze. Az egyiket az olasz front részére, melynek vezetője Xxxxx altábornagy, egyetlen magyar tagja pedig Xxxxxxxxx Xxxxxx alezredes, a másik bizott- ság vezetője Xxxx tábornok, magyar tagja Dormándy alezredes volt. Ez utóbbi bizottság a Xxxxx Xxxxxxx tábornagy vezérlete alatti déli, vagyis balkáni hadseregünk részére lett kiküldve. Legfőbb hadvezetőségünk tehát maga úgy intéz- kedett, hogy az olasz frontra menjen az egyik, a balkán frontra pedig a másik bizottság. November l-e körül az olasz front oly kritikus helyzetbe jutott, hogy a király, a hadvezetőség és a bécsi legfelsőbb katonai körök kizárólag ennek a frontnak a dolgával törődtek. Ami különben engem éppenséggel nem lep meg, hisz évszázadokon át megszoktuk, hogy Bécsben az osztrák érdekekkel szemben a magyar érdekek mindenkor és teljesen háttérbe szorultak. Xxxxxx, minő fejvesztettség uralkodott Bécsben és Bádenben ezekben a napokban. Nyilvánvaló volt, hogy a Balkán-frontról csak azután gondoskodnak, ha már Xxxxx missziójával tisztába jönnek. Időközben azonban, október utolsó napjaiban, – amint azt e munkám más helyein részletesen leìrom – az osztrák-magyar kettős monarchia már széthullott, Xxxxxx xxxxxx a bécsi események hatása alatt nov. 1-től fogva – kivéve az olasz front fegyverszüneti problémáit - kormányzati ügyekkel többé már nem foglalkozott. Világos tehát, hogy a magyar kormánynak november elején önállóan kellett intézkednie. A minisztertanácsban az első alkalommal úgy beszéltük meg a fegyverszünet ügyét, hogy Xxxxxxx mi- niszterelnök Magyarország képviseletében a fegyverszüneti tárgyalásokban való részvételre Páduába menjen. Előbb azonban kérdést intéztettünk az entente-hadak balkáni haderőinek legfőbb parancsnokához, Xxxxxxxx X'Xxxxxxx tábornagyhoz, meg- tudandó, ki az illetékes Magyarországgal a fegyverszüneti szer-

ződést megkötni Xxxxxxxx tábornagy a balkáni, avagy Xxxx az olasz front fővezére? A választ határozott és, egyértelmű formában adták meg, hogy kizárólag Xxxxxxxx tábornagy van jogosítva a fegyverszüneti szerződés megkötésére. A leghiva- tottabb tényező, a Magyarországgal szemben álló ellenséges hadak fővezérétől nyert válasz után a józan ész szabályai szerint csakis azt tehettük, amit ilyen alkalommal épelméjű ember tehet, vagyis Belgrádba küldöttük megbìzottainkat, hogy az ellenfél által egyedül jogosultnak megjelölt fővezérrel a fegyver- szünetet megkössük. Leutazott Xxxxxxx Xxxxxx miniszterelnök a melléje rendelt bizottsággal Belgrádba, ott megtárgyalták a feltételeket, visszaérkezésük után foglalkoztunk a fegyver- szüneti feltételekkel és azután többrendbeli módosìtások ki- vìvása és területi integritásunknak a léke megkötéséig való írásos biztosítása után vérző szìvvel levontuk az elődeink hibáiból, mulasztásaiból és tévedéseiből előállott kényszerhelyzet konze- kvenciáit és november 13-án elfogadtuk és aláìrattuk a fegyver- szüneti szerződést.

A belgrádi fegyverszünet neve alatt ismert megállapodások megértéséhez szükséges az akkori helyzetet ismerni. A kettős monarchia uralkodója és legfőbb xxxxxx, Xxxxxx xxxxxx sietett a fegyverszüneti szerződést megkötni, ami aránylag elég hamar sikerült is neki. Más volt a helyzet a németeknél. Ott az történt, hogy amìg szeptemberig Xxxxxxxxxxxx minden komoly békének útját állották, október 1-től kezdve éppen a német hadvezetőség fejvesztetten sürgette a fegyverszünet azonnali megkötését, csakhogy október végén már az átalakulásban levő német politikai viszonyok késleltették a fegyverszünet megkötését. Az entente-hadak legfőbb vezetői, elsősorban Foch generalisszimus látva a német seregek összeomlását, a legkevésbbé sem siettek a fegyverszünet megkötésével. Vártak, kihúzták az elhatározást, mert jól tudták, hogy minden órával rohamosan halad a német felfordulás folyamata, amely az ő sikerük nagyságát óráról- órára fokozza. A német helyzet bizonytalansága érlelte meg a francia legfőbb hadvezetőség körében azt a tervet, hogy, ha Berlinnel rövidesen meg nem kötik azt a fegyverszünetet, amely a németeket földig alázza és harcképességüket végkép meg-

semmisìti, akkor Xxxxxxxx tábornagy megindìtja hadait Magyar- országon, Bécsen és Prágán át Berlinbe, azzal a végső gondo- lattal, hogy Prágából – sőt esetleg magában Berlinben – diktálják majd a németeknek a fegyverszünet kemény felté- teleit. Ezt a tervet visszatükrözi az entente-hatalmak Magyar- ország ellen felvonult csapatainak Xxxxxxxx tábornagy által reánk erőltetett fegyverszüneti egyezménye.

Ε szerződés XVII. pontja határozottan kimondja, hogy a polgári igazgatás a magyar kormány kezében marad, még az oly vidékeken is, amelyeket az entente-hadak megszállnak. Megállapìtja azt is, hogy «a kiürìtett zónában egyedül a rend fenntartására elengedhetetlenül szükséges rendőrségi és csendőrségi csapatok maradhatnak meg, valamint azok a csapatok, amelyek a vasúti vonalak biztonságát vannak hivatva szolgálni.» Tehát a mi területi integritásunk a békekötésig szerződésileg biztosìtva volt, azzal az egyetlen feltétellel, hogy az entente-csapatoknak a Berlin felé való felvonulás lehetővé tétessék. Ha még kiemelem, hogy biztosìtást nyertünk arra nézve is, hogy mindaz, amit az entente-csapatok nálunk rekvirálnak, piaci áron lesz megtérìtve, igazolja, hogy a belgrádi szerződés csak a csapatok átvonulását akarta biztosìtani, egyébként pedig területi épségünket a béke- kötésig számunkra megőrizte. Hogy később a fegyverszüneti szerződésnek ezt a rendelkezését nem tartották be, szomorú tény, amely azonban, amint alább kimutatom, éppúgy meg- sértetett az olasz, mint más entente-csapatok részéről. Ez ellen pedig védekezni, sajnos nem lehetett, mert amidőn mi kormányra léptünk, – és erre nézve elég Xxxxx Xxxxxx gróf október 17-i képviselőházi nyilatkozatára utalnom – a háború az előző kormányok alatt már el volt vesztve.

Igen gyakran találkozunk – természetesen a hazaárulás epitetonjának bőséges alkalmazása mellett – azzal a váddal, hogy miért kötöttük meg a belgrádi fegyverszüneti szerződést, holott a Páduában Xxxxxxx kötött fegyverszünet Magyarországra is hatállyal bìrt és annak intézkedései hazánkra kedvezőbb rendelkezéseket tartalmaztak. Ez a vád azonban nem egyéb tetszetős frázisnál, amely, ha közelebbről vizsgáljuk, szét- foszlik, semmivéválik, mint a szappanbuborék. Határozottan

állìtom minden előszobai suttogás és nemhivatalos jólértesültség látszatában burkolt mende-mondákkal szemben, hogy nekünk meg kellett kötnünk a belgrádi szerződést. Bizonyìtékaim következők:

Xxxxxxxx tábornagy megbìzottjaink útján közölte velünk, hogy a fegyverszünet megkötésére Magyarországgal egyedül ő van jogosìtva. Ugyanezt megismételte, xxxxx Xxxxxxx, a magyar miniszterelnök, előtte Belgrádban megjelent és tőle egyenes választ kért.

Az «Illustration» cìmű francia előkelő hetilap 1921. novem- ber 5-iki számában Xxxx Xxxx francia alezredes névaláìrásával és «L'Armistice avec la Hongrie» cìmen megjelent a magyar fegyverszüneti szerződés tárgyalásának részletes leìrása. Ebben Xxxx Xxxx alezredes határozottan állìtja, hogy egyedül a balkáni entente-csapatok fővezére, Xxxxxxxx tábornagy volt feljogosìtva

a. fegyverszüneti szerződés megkötésére. Amikor ezt az igen szakszerűen megìrt cikket olvastam, levelet ìrtam 1921. december 3-án nevezett alezredesnek, megkérve őt, lenne oly szìves velem tudatni, hogy a francia hetilapban megjelent cikket, különösen pedig annak a fegyverszüneti szerződés megkötésére jogosult személyt illető előadása hivatalos tényeken alapszik-e? Nevezett alezredes szìves volt e kérdésemre két ìzben válaszolni. Vála- szainak tartalmát oly fontosnak tartom, – hisz ő volt az entente balkáni csapatainak a vezérkarhoz beosztott hivatalos és hites történésze – hogy mindkét levelét szószerinti szövegében teszem itt közzé. Nehogy azonban bárki is azzal vádolhasson, hogy a levelek fordìtását tendenciával végeztem, hites tolmáccsal fordìttattam azokat. A két levél ìgy megállapìtott magyar szövege a következő:

«6-ik számú algìri puskásezred. – Ezredes. – Tlemcen, 1921. december 27. Nagyméltóságú Xxxxxxxxx Xxxxxxx úrnak, Budapest.

Nagyméltóságú Miniszter Úr! Levelére válaszolva meg- erősìtem, hogy a «l'Illustration 1921. november 5-i számában megjelent cikkem nem az egyéni benyomásoknak egyszerű

összegezése, hanem a lehető leglelkiismeretesebb tanulmány. Történetìró vagyok, több kötetremenő műveket ìrtam, és soha- sem volt, de most sincs más célom, mint az igazságot megálla- pìtani, minden nemzeti előìtélettől és pártoskodástól menten. Munkámban nem is használtam fel egyebet, mint kétségtelen hitelességű bizonyìtékokat és minden pártoskodástól ment tanulságokat.

Xxxxxxxx X'Xxxxxxx tábornok semmi összeköttetésben nem állott Xxxx tábornokkal, egyébként ő úgy látta, hogy az olasz tábornok nem bìrt valóságos befolyással a balkáni frontra és hogy nem tárgyal Magyarországgal, mely Ausztriától függetlenné vált. Engedélyt is kért a francia kormánytól arra, hogy ő maga szabja meg Magyarország részére a fegyverszüneti feltételeket. A Xxxxxxx-kormány kénytelen volt ezen feltételeket elfogadni, mert miként a tábornok mondotta a Belgrádba érkezett kül- döttségnek: «csak jelet kell adnom és Önök össze lesznek zúzva».

Hogy egyébként Xxxxxxxx X'Xxxxxxx tábornok nem szabott még keményebb feltételeket, ez azon becsülésnek köszönhető, xxxxxxx Xxxxxxx Xxxxxx gróf és az ő tisztességes eljárása iránt viseltetett. Akik jól ismerték a kérdéses pillanatban a helyzetet, tudják, hogy Xxxxxxxx X'Xxxxxxx tábornok annak feltétlen ura volt, fegyvereinek erejéből. Magyarország tehát hálás lehet Xxxxxxx grófnak és környezetének, amiért sok összeomlástól kìmélték meg.

Ha poggyászomban később még okmányokat vagy tanú- vallomásokat találok, nem fogom elmulasztani, azokat Nagy- méltóságodnak beküldeni. Nem csupán azért fogom ezt tenni, hogy önnek szìvességet tegyek, tekintve, hogy nincs szerencsém személyesen ismerni, de azért is, és főként azért, hogy folytassam a történelmi valóság megállapìtását, ami a pártokon és az embe- reken felülálló és őket túléli.

Fogadja miniszter úr legőszintébb nagyrabecsülésem nyil- vánìtását

Xxxx Xxxx s. k. Tlemcen. (Algìr.)*

Tlemcen, 1922. január 5.

Azan alezredes, a 6. számú algìri puskásezred parancsnoka Xxxxxxxxx Xxxxxxx gróf úrnak, Budapesten. Nagyméltóságú Miniszter Úr! Remélem, hogy megkapta 1921. december 27-i levelemet, melyben megfeleltem kìvánságának, a «l'Illustration»- ban megjelent cikkemre vonatkozó felvilágosìtások tekintetében. Most pontosabb adatokkal szolgálhatok e tárgyban. Xxxxxxxx X'Xxxxxxx tábornok éppen most vizsgálta meg az ezredet, mely- nek parancsnoka vagyok és én kérdéseket intéztem hozzá, melyekre ő szìves volt válaszolni. Van szerencsém tehát közölni, beszélgetésünk foglalatát.

A Berlin ellen való menetelésben Xxxxxxxx X'Xxxxxxx tábornoknak szüksége volt a magyar vasutakra és hajózási eszközökre, el is volt határozva, hogy a budapesti kormánynak a legmesszebbmenő engedményeket fogja tenni, amiket csak tehet. Éppen ezért nem rótt semmi hadisarcot és határozta el, hogy a hadseregei részére teljesìtendő szállìtásokért térìtések adandók.

Másrészről azonban el volt határozva, amint meg is mon- dotta Xxxxxxx gróf küldötségének, hogy a magyar néptömegek által elfoglalt terület integritásának épségben tartása mellett nem fogja fenntartani a magyarok hegemóniáját azon területeken, melyeken a szláv vagy román lakosság él többségben. A szövet- séges hadsereg általános elővédjét a szerb hadseregek alkották, melyek el voltak határozva elérni a jugoszláv területek határait. Ezen hadseregektől jobbra a román hadseregek, melyeknek hadsorbalépése már csak órák kérdése volt, nem állhattak meg addig, mìg saját nemzetiségű határaikat el nem érik. Xxxxxxxx X'Xxxxxxx tábornok erősen el volt határozva a harc folytatására, mindaddig, mìg eredményeket nem ér el, fenntartván termé- szetesen az eshetőségeket, hogy az entente utasìtásai megtiltják Berlin ellen irányuló hadműveleti tervének végrehajtását.

Bármely kormány kérte volna is Magyarország nevében Xxxxxxxx X'Xxxxxxx tábornoktól fegyverszünet aláìrását, a francia parancsnoktól nem kaphatott volna előnyösebb feltételeket azoknál, melyeket Xxxxxxx grófnak engedélyezett. Ez utóbbi,

midőn később átadta a hatalmat Xxx Xxxxxxx, csak felidézte a magyar vidékeknek azt az elárasztását, melytől D'Xxxxxxx tábornok megóvta őket, amennyiben csapatait megállìtotta a szláv és román nemzetiségi határon.

Fogadja Nagyméltóságod legőszintébb nagyrabecsülésünk nyilvánìtását

Xxxx Xxxx s. k.»

Kommentárokat e két levélhez csak annyiban fűzök, hogy ìme a tábornagy maga elismeri, hogy a fegyszerszüneti szerző- déssel szemben ennek rendelkezésénél tovább ment, de viszont látjuk itt az Xxxxxxxx Xxxxx grófnak Xxxxxx elnökhöz és Lansing államtitkárhoz intézett jegyzékének szellemét, amely még a két fegyverszünet létrejötte előtt elismerte nemzetiségeink jogát, hogy maguk állapìtsák meg határaikat. Xxx, Xxxxxxxx jegyzé- kének visszhangja a francia tábornagy fenti fejtegetéseiben.

Arra az esetre, ha az elmondottak dacára akadnának hiszé- keny lelkek, akik még mindig felülnének annak a mesének, hogy Xxxxxxxx tábornagy nem lett volna jogosìtva a fegyver- szünet megkötésére, azok részére szolgáljon az alábbi esemény.

.1924. október havában xx. Xxxxx Xxxx kitűnő ìrónk és történészünk Párizsban járt és felkereste Xxxxxxxx tábornagyot hivatalos helyiségében, tőle, a leghivatottabb személyiségtől kérve felvilágosìtásokat a belgrádi fegyverszüneti szerződés kontroverz kérdésére nézve. Xxxxx Xxxx ìrásban terjesztett a tábornagy elé kérdéseket, aki minden egyes kérdésre tollba- mondotta válaszát, végül az egész elaborátumot végigolvasta, megállapìtotta, hogy szószerint fedi azt, amit ő, a tábornagy mondott és azt: «Exact F. D'Espérey» sajátkezű névaláìrásával hitelesìtette. A tábornagynak ez a nyilatkozata, amelynek egyetlen szavához sem fér kétség, ìgy hangzik:

«Első kérdés: Arz tábornok a monarchia utolsóelőtti vezér- kari főnöke a pár hét előtt megjelent emlékirataiban – ezt az állìtást részletesebben nem bizonyìtva – azt mondja, hogy az

xxxxx Xxxx tábornok volt kizárólag megbìzva az egész osztrák- magyar monarchiáról szóló fegyverszünet megkötésével. Ennél- fogva Excellenciád nyilván jogtalanul cselekedett, amikor a Károlyi-kormánnyal külön fegyverszünetet kötött a magyar frontra vonatkozólag, Xxxxxxx gróf pedig – körülbelül ez az értelme a következtetésnek – ezzel okozta Magyarország össze- omlását. Igaz, hogy nem Excellenciád, hanem Xxxx tábornok volt az egész monarchiára szóló fegyverszünet megkötésével megbìzva?

Válasz: «ìrja! Először soha semmiféle olyan instrukció nem érkezett hozzám, xxxxxx Xxxx tábornok kaphatott volna felhatalmazást a szövetségesektől az egész Ausztria-Magyar- országgal kötendő fegyverszünet tárgyában.

Ez nem is igen volt lehetséges, mert hiszen Foch Francia- országban, Xxxx Itáliában, én a keleten és Xxxxxxx a szìriai fronton teljhatalmú és egymástól független parancsnokok voltak.

A mi meghatalmazásaink egyformák voltak (nos pouvoirs étaient égaux) és csakis a Versaillesben székelő szövetségközi haditanácstól függöttek.

Az, amit én tudtam, az elfogott rádiók útján jutott hozzám.

Azt, hogy a budapesti kormánnyal külön tárgyaljak, tel- jesen természetes dolognak láttam, mert hiszen csapataink már benyomultak Transleitániába (a Lajtán túl monarchia részbe), holott a Xxxx csapatai Cisleitániában (az osztrák részben) voltak, amely pedig tudvalevőleg sohasem volt része a Xxxxx Xxxxxx koronája alá tartozó királyságnak.»

Második kérdés: Igaz-e, amit Xxxx Xxxx állìt, hogy Excel- lenciád el volt rá szánva, ha a magyar fegyverszünet nem követ- kezik be, hogy benyomul Magyarországra és Magyarországon keresztül a német hátába?

«Írja tovább! Szándékom az volt, hogy Budapesten, Bécsen, Prágán és Drezdán keresztül Berlin felé törjek fel. Ennélfogva érdekemben állott, hogy úgy, mint ahogy a bol- gárokkal tettem, minél előbb a magyarokkal is fegyverszünetet kössek, azért, hogy vìzi, vasúti szállìtó eszközeik felett rendel-

kezhessek, s hogy ìgy gyorsan és fáradság nélkül szállìthassam a csapataimat. Ennélfogva arra kellett törekednem, hogy Magyarországon rend uralkodjék.

Hiszen november 6-án, az napon mikor Belgrádba érkeztem, nem lehetett feltételezni, hogy a november 11-i német fegyver- szünetet olyan rohamosan fogják megkötni.»

A tábornagy ezután történelmi fejtegetésekbe bocsátkozott, amelyek után következett a harmadik kérdés:

«Miután nálunk igen sokan, s most legutóbb Arz tábornok is azt mondják, hogyha Xxxxxxx nem kötötte volna meg a belgrádi fegyverszünetet, akkor Magyarország sikeresen és fegyverrel védhette volna meg a határait, Excellenciád hadserege ellen, tudni szeretném minő nagy volt ez a hadsereg, hogy vajjon tényleg lett volna-e reményünk a sikeres ellenállásra.

Könnyű mosoly fut végig a marsall arcán. «ìrja! 1918. november 1-én a Dunához érkezve hat szerb, három francia, egy görög gyalogsági divìzió, továbbá egy szerb lovassági divìzió és egy francia lovassági nagybrigád állott közvetlenül a Duna mentén. Miután az élelmezés utánpótlása ezekben az első napok- ban a rohamos előnyomulás következtében nem lett volna az egész hadseregemre nézve egyszerre keresztülvihető, azért úgy rendelkeztem, hogy e mögött az első lépcső mögött vonuljon fel a második lépcső, amely Bulgárián át vonult fel a Dunához, hogy ott vìzi úton szállìtsák a magyar határ felé. Ez a második lépcső négy francia, két olasz, egy angol és két görög gyalogsági divìzióból állott.

Ezeken kìvül rendelkezésemre állott a román hadsereg, amely november 6-tól kezdve újra mozgósìtva volt, és 12 divìziót tett ki. Szerbia felszabadìtása következtében pedig módunkban volt hat újabb szerb divìziót felállìtani, hisz gondolja meg, hogy csak az egyik kis szerb faluban több mint ezer szerb hadifoglyot hagyott ott az önök hadserege.

Mindezeken felül pedig, ha éppen tetszik Konstantinápoly felé marsolás közben még három angol, egy francia, hat görög divìzióm volt, amelyek ott nem voltak már feltétlenül szüksé- gesek és ìgy – szükség esetén – ezeket is észak felé tolhattam volna. Számìtsák össze, ez összesen 47 gyalogsági és két lovassági

divìzió, csupa kombattans, amihez természetesen hozzá kell számìtani a megfelelő tüzérséget és egyéb hadi felszerelést.»

Így szól a francia tábornjagy, tehát a legilletékesebb sze- mélyiség határozott, minden kétséget kizáró nyilatkozata.

Mielőtt folytatnám fejtegetéseimet, kénytelen vagyok itt, mintegy zárj el között Arz volt vezérkari főnök munkájának ama állìtására reflektálni, mely szerint ha mi, az októberi kor- mány nem kötjük meg a fegyverszüneti szerződést, úgy Magyar- ország védelmére a siker komoly kilátásaival vehettük volna fel a harcot ellenségeinkkel szemben. Nyìltan kimondom, csodálkozom, hogy Arz tábornok nem röstelette egy politikai irányzat teljesen alaptalan vádaskodásainak alátámasztására hadvezéri reputációját ennyire kompromittálni. Volt fő- hadvezérünk bizonyára azon az állásponton áll, hogy Xxxx-al kellett megkötnünk a fegyverszünetet, hisz ezt ő ajánlotta, szorgalmazta és végül épp az ő utasìtására kötötték is meg a páduai szerződést. Bizonyára azt is vallja a volt fővezér úr, hogy a páduai fegyverszüneti szerződés Magyarországra is hatállyal bìrt. Nos, ez esetben kérdem a fővezér úrtól, mi lett volna a mi sorsunk, ha a november 4-én megkötött fegyver- szüneti szerződés után és ennek dacára nem tesszük le a fegyvert, nem adjuk be a kikötött fegyvereket, ágyúkat stb., hanem tovább harcolunk? Azt hiszem, erre Arz úr is azt kénytelen válaszolni, hogy ez esetben folytatták volna hazánk ellen, hazai területen a győzedelmes entente-hadak és velük együtt a cseh, délszláv és román csapatok a harcot, s hogy ez mit jelent, arról ìzelìtőt kaptunk a román hadsereg Budapestig való elő- nyomulása révén. Csodálom, hogy Arz tábornok ilyen katonailag abszurd állìtást kockáztatott meg. Biztos vagyok benne, hogyha ő 1918-ban a mi helyünkön van, ilyen merész és a biztos bukást méhében hordó vállalkozásra kapható nem lett volna éppúgy, aminthogy ő erőltette legjobban ugyanakkor az egész vonalon a fegyverszünetet és fegyverletételt.

Ε kitérés után felveszem fejtegetéseim fonalát és újból konstatálom, hogy Xxxxxxxx tábornagy ismételten és mind- nagyobb határozottsággal megállapìtotta, hogy egyedül ő volt felhatalmazva Magyarországgal a fegyverszünetet megkötni.

Ebből következik az a tény, hogyha mi Nyékhegyi alezredesnek élőszóval, nem kötelező formában és nem is Xxxxxxx eredő magán- információira beugrunk, megtagadjuk a Franchet tábornaggyal való tárgyalásokat és egyszerűen a magyar határon – egyéb ìrásbeli okmány hiányában – magasra lobogtatva a Nyékhegyi alezredessel felvett jegyzőkönyvet, kijelentjük, hogy nem en- gedjük be a balkáni csapatokat magyar területre, úgy azonnal komoly harcra került volna a sor Xxxxx tábornagynak általa éppenséggel nem megbìzhatónak tartott 10.000 harcosa és Xxxxxxxx tábornagy 49 intakt divìziója között. Ennek a fel- vonulásnak katonai eredményét leìrnom fölösleges. Erre már minden első elemista fiú megadja a választ. De kérdem, mi módon védett volna meg bennünket Arz vezérezredes, Weber altábornagy és Xxxxxxxxx alezredes? Kérdem, tudtak volna-e ezek az urak akár Xxxx olasz főparancsnoktól, akár pedig a Versailles-ben székelő legfőbb haditanácstól olyan parancsot kieszközölni, amellyel az entente balkáni seregeit a magyar határnál megállìthattuk volna? A válasz erre szerintem egy határozott nem. Nem tartották be a belgrádi szerződést, holott az területi integritásunkat kimondottan biztosìtotta, annál kevésbbé tartották volna be a Xxxx-féle fegyverszüneti szerződés alapján a mi területi integritásunkat, amelyről a páduai szer- ződés egy szót sem szól.

Ha Páduában Xxxx tábornagy és környezete tényleg úgy értelmezték az ő fegyverszüneti szerződésüket, hogy az, eltekintve Horvát-Szlavonországtól egész Magyarország területének sért- hetetlenségét garantálja, úgy hadbìróság elé kellene állìtani az egész Weber-féle fegyverszüneti bizottságot, elsősorban pedig annak egyetlen magyar tagját, Xxxxxxxxx Xxxxxx alezredest, amiért elmulasztották ezt a rendelkezést a szerződésbe felvétetni és mert a szerződést e rendelkezés hiányában mégis aláìrták. Megnyugtathatom olvasóimat. Az urak nem érdemelték ki a hadbìrósági eljárást, mert, ha a tárgyalások során komolyan kérték volna, az olaszok pedig felelősséggel beìgérik ezt a hazánkra döntő jelentőségű rendelkezést, úgy a bizottság egy tagja sem ìrta volna alá a szerződést annak ilyetén kiegészìtése nélkül. Ámde nem kérték, mert nem kérhették, nem pedig azért, mert

Xxxx tábornagy nem volt felhatalmazva magyar hazánk terüle- téről, Fiumét és Horvátország egyes részeit kivéve, ren- delkezni.

Hogy különben a páduai fegyverszüneti szerződés egyedül és kizárólag a déli frontra, vagyis a tiroli és Adriai-tenger part- vidéki frontra nézve lett megkötve és egyedül erre bìrt hatállyal, azt még egy sereg ténnyel bizonyìthatom. Mindenekelőtt konstatálom, hogy – habár értesülésem szerint – ismételten történtek kìsérletek arra, hogy Xxxx marsallt az ellenünk ková- csolt vád megerősìtésére bìrják, az olasz generalissimus a leg- nagyobb szigorúsággal óvakodott attól, hogy a Xxxxxxxxx Xxxxxx állìtásait, vagyis, hogy az ő fegyverszüneti szerződése egész Magyarország területére bìrt volna érvénnyel, megerősìtse. Xxxx sehol és senki előtt Xxxx tábornagy ezt az állìtást meg nem erősìtette. Vagyis nemcsak hogy a rendelkezést szerződésének szövegében soha fel nem vette, de még élőszóval sem egészìtette ki azt olyan nyilatkozattal, amely Nyékhegyi alezredes állìtásait és vádjait igazolná.

Xxxxxxxx X'Xxxxxxx francia tábornagy határozott nyilat- kozatával szemben áll Xxxx tábornagy mélységes hallgatása és szerződésének szövege, amelyek a mi igazunkat bizonyìtják.

Kénytelen vagyok azonban még egy újabb, vádlóinkra nézve lesújtó történelmi tényt leszögezni. Xxxx tábornagy, – aki állìtólag hazánk területi integritását az általa sajátkezűleg aláìrt szerződésben biztosìtotta – az entente legfőbb hadi- tanácsának utasìtására október legvégén egy magasabbrangú olasz tiszt vezénylete alatt nagyszámú vezérkari és csapattisztekből vezérkart küldött Prágába, amelyet később olasz zászlóaljak még később pedig Xxxxxxxx olasz tábornok parancsnoksága alatt egy olasz-cseh hadosztály követtek. Ez a vezérkar november 2-án Prágába érkezett, s ott azonnal a Narodny Vybor, vagyis a cseh-szlovák nemzeti tanács hivatalos helyiségében ütött tanyát és megkezdte működését, amelynek Párizsból és Páduából kapott utasìtásai szerint kettős feladata volt: megszervezni az újonnan proklamált cseh-szlovák állam hadseregét és megszállani a magyar felvidéknek mindama részeit, amelyeket az Xxxxxxxx Xxxxx gróf közös külügyminiszter többször emlìtett és Xxxxxxxxx

intézett jegyzéke alapján az entente-hatalmak legfőbb tanácsa és a cseh-tót nemzeti tanács a cseh-szlovák új államhoz csatolt. A Károlyi-kormány által hivatalos misszióban Prágába küldött Xxxxx Xxxx barátom november 3-án már munkában, teljesen megszervezve találta ott a Xxxx tábornagy által Prágába küldött olasz vezérkart és ennek hivatalos helyiségeiben már nagy fali térképen pontosan berajzolva látta azokat a területeket, amelye- ket az olasz vezérkar által volt megszállandó és amelyeket a cseh- szlovák állam területéül már október legvégén végleg kijelöltek. Erről nékem Supka vissza érkezte után azonnal hivatalosan is jelentést tett. Kezeim között van különben egy 1917-ből származó francia könyv (Xxxxxx Xxxxx: La Question d'Autriche, Les Slovaques), amely szerint már ez évben odaìgérték a Felvidék legnagyobb részét a jövendő cseh-szlovák államnak. A régi osztrák-magyar hadseregből kivált cseh ezredekből, az Orosz- országból hazakerült hadifoglyokból és legionárusokból meg- szervezett új cseh-szlováh hadsereg Xxxxxxxx és más olasz tábor- nokok, olasz törzs- és főtisztek vezérlete alatt szállották meg a magyar Felvidéket, s ìgy amikor mi ezekkel szemben megkìsé- reltük az ellenállást, – amiről a legautentikusabb adatokkal Xxxxxxx Xxxxxx dr. volt belügyminiszter adhat felvilágosìtá- sokat, akit a Felvidéken operáló magyar hadakhoz polgári biztossá neveztem ki – épp Xxxx vezérkarával kerültünk szembe.

Beszámolóm I. kötetéhez csatoltam egy térképet, amelyen a cseh-szlovák állam határai vannak pontosan feltüntetve, amelyeknek megszállására Xxxx tábornagy útján kaptak a Prágában működő olasz tisztek utasìtást. Ε térképből, valamint az előadott tényállásból kitűnik, hogy Xxxx tábornagy fegyverszüneti szerződésében soha nem ismerte el területi inte- gritásunkat, mert különben lehetetlen lenne, hogy még mielőtt a belgrádi fegyverszüneti tárgyalásokat csak meg is kezdették volna, már oly utasìtásokkal és térképekkel a kezükben küldötte volna vezérkari tisztjeit Prágába, amelyek ezzel az elismeréssel homlokegyenest ellentétben állottak, illetve le nem tagadható, igen komoly tényekkel cáfolták volna meg a páduai szerződéssel kapcsolatosan terjesztett területi integritási meséket.

Akinek különben még mindez nem elég, annak ajánlom, olvassa el figyelemmel az 1915. évi április hó 26-án Londonban Angolország, Franciaország, Olaszország és Oroszország között kötött és Xxx Xxxxxx Xxxx angol külügyminiszter, Cambon francia, Marchese Imperiali olasz és gróf Xxxxxxxxxxxx orosz nagykövetek által aláìrt szerződést, amely 4., 5., 6., 7-ik sza- kaszaiban pontosan körülìrja mindazokat a területeket, ame- lyeket Olaszország, – ha az entente-hatalmak mellett lép há- borúba – győzelem esetén a kettős monarchiából és Albániából kap. Beìgérték ezzel a szerződéssel Déltirolt a Brennerig, Triesztet, Görz és Gradiskát területeikkel, egész Isztriát Voloskáig, Cherzo- és Lussin-szigeteket és a közelükben fekvő Plawnica, Unie és más kisebb szigeteket. Azután Dalmáciát és az ettől északra és nyugatra fekvő dalmát tengerpart közelében fekvő szigeteket. Horvátország, Szerbia és Montenegróhoz csatolan- dóknak jelentették ki az egész tengerpartot Voloskától egész Észak-Dalmácia határáig, vagyis Fiumét és a magyar-horvát tengerpartot, továbbá Spalatot, Raguzát, Cattarót, Antivárit, Dulcingot és San Giovanni di Meduát, valamint Zirona-, Bua-, Solta-, Brazza-, Jaklian- és Calamotta-szigeteket. Durazzo pedig egy önálló xxxxxxxxx xxxxx államnak rezerváltatott. Ezenfelül Olaszországnak Valona, Sasseno-szigete és egy meg- felelő terület biztosìttatik. Olaszország pedig hozzájárul ahhoz, hogy Albánia északi és déli határterületei Montenegró, Szerbia és Görögország között osztassanak fel.

Röviden felsoroltam mindazokat a területeket, melyeket a londoni egyezmény győzelem esetére Olaszországnak biztosìt. Ha már most figyelmesen elolvassuk a Xxxx-féle páduai fegyver- szüneti szerződést, úgy meg fogunk győződni arról, hogy ez a szerződés a legkisebb részletekig pontosan körülìrja mindama területek sorsát, amelyek a londoni egyezményben Olaszország- nak ìgértettek és meggyőződünk arról is, hogy a Xxxx tábornagy fővezéri hatásköre ugyanezen vidékekre terjesztetett ki. Az olaszok az ő világszerte hìrhedtté vált sacro egoismo-jukkal úgyszólván kizárólag azokkal a hadterületekkel foglalkoztak, amelyeken az ő reménybeli zsákmányuk terült el. Ezért már a hadüzenetük előtt megkötött katonai és haditengerészeti

konvencióikban is a fővezérletet kizárólag e területekre biztosìtották maguknak. Nyilvánvaló tehát, hogy Xxxx csak azokra a területekre kötött részletes megállapodásokat, amelyek az olaszoknak jutottak, a többiekért nem harcoltak, azok iránt nem is érdeklődtek, fegyverszüneti szerződésükben azokról még- sem emlékeztek, mert abszolúte semmi érdekük és joguk azokhoz nem fűződött.

Abban a kontroverziában, amely Magyarországon a páduai és belgrádi fegyverszüneti szerződések érvényessége, hatásköre és interpretációja tekintetében mind a mai napig fennáll, alig foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy tulajdonképpen 1918. októ- ber-november havában a prágai Narodny Vybor vagyis nemzeti tanács, mint cseh-szlovák kormány és Párizs, minő álláspontot foglaltak el e kérdésben és még inkább, hogy minő jogon köve- telte magának a cseh-szlovák kormány a szlovák Felvidéket? Pedig ennek a kérdésnek a megvilágìtása történelmi szempontból mindenesetre nagy érdeklődésre számìthat, miért is igyekeztem magamnak ez irányban a lehető legautentikusabb felvilágosì- tásokat megszerezni. Ezek birtokában közölhetem a követ- kezőket:

A cseh-szlovák nemzeti tanács, mint az újonnan alakuló cseh-szlovák állam kormánya hivatkozott arra, amint azt Be- számolómban már kifejtettem a francia, angol, északamerikai és olasz államok a cseh-szlovák államot, melynek részét a magyar- országi szlovák Felvidék is képezni fogja, formálisan és hiva- talosan elismerték, amivel – mondja a cseh-szlovák álláspont - elismerték az ő jogaikat a Felvidék bekebelezésére. Hivatkoznak azután az Andrássynak október 18-án Xxxxxxxxx intézett jegy- zékére, melyben Xxxxxxxx mint osztrák-magyar közös külügy- miniszter elismerte a cseh-szlovák államot és annak jogát, hogy a maga területi és egyéb igényeit önmaga állapìtsa meg. A leg- érdekesebb azonban az a tény, hogy az új cseh-szlovák állam kormánya a Xxxx-féle fegyverszüneti szerződésből következteti legerőteljesebben a Felvidék megszállására való jogukat. Argu- mentációjuk az, hogy a Xxxx-féle szerződés 4. pontja eredeti olasz szövegében ezt mondja:

«Occupazione in qualunque momento, da parte delle Armate delle Potenze assoziatc, di tutti i punti strategic! in Austria- Ungheria ritenuti nccessari per rendere possibile le operazioni militari ο per manternere l'ordinc.» – Vagyis magyarul:

«Minden pillanatban Ausztria-Magyarország összes straté- giai pontjainak megszállása a szövetkezett államok hadseregei részéről, amelyek megszállása katonai operációk avagy a rend fenttartásának érdekében szükségeseknek találtatik.»

A Xxxx-féle szerződés e hivatkozott eredeti olasz szövege megfelel a Nyékhegyi alezredes által közölt francia és a Xxxxxx tábornok által közölt német szövegeknek.

A csehszlovák álláspont, amelyet a Prágában működött olasz tisztek is magukévá tettek, a Xxxx-féle szerződésre nézve az, hogy e szerződés nemcsak hogy nem biztosítja a monarchiának a szerződés- ben külön fel nem említett területeinek integritását, hanem ellen- kezőleg épp e 4-ík pont adott jogot az olaszok által vezetett cseh katonaságnak, hogy magyar területekel megszálljanak.

A Xxxxxxx-kormány ezzel szemben természetesen azt az álláspontot képviselte, hogy ragaszkodik a Xxxxxxxx-féle fegyver- szüneti szerződés XVII. pontjának rendelkezéséhez, mely szerint

«Les Alliés n'interviendront pas dans Γ administration intérieure de l'Etat hongrois» vagyis, hogy a szövetkezett államok a magyar állam belügyeibe nem fognak avatkozni vagyis, hogy tiszteletben tartják az ország területi integritását.

A cseh-szlovák kormány nem állìtotta ugyan, hogy a Xxxxxxxx-féle szerződés rendelkezései nem biztosìtanák a mi területi integritásunk, mert hisz a szerződés szavai félreérthe- tetlenek. Biztosìtják integritásunkat és az entente-csapatok- nak csakis az átvonulását teszi lehetővé, nem pedig magyar területek tetszésszerinti megszállását, mikét azt a Xxxx-féle szerződés mondja.

A cseh-szlovák kormány nem is tagadta, hogy a Xxxxxxxx- féle szerződés szavai és értelme szerint nékik nem lenne joguk a Felvidék megszállására, hanem éppúgy argumentáltak, mint azok a magyar körök, amelyek hazaárulási vádat kovácsolnak ellenünk abból, hogy nem respektáltuk a páduai szerződést, hanem megkötöttük a – miként látjuk – sokkalta kedvezőbb

belgrádi szerződést. A cseh-szlovák kormány azt vitatta ugyanis, hogy Xxxxxxxx tábornagynak nem lett volna joga a területi integritásunkat biztosìtó pont elfogadására. A vita a Xxxxxxx elnöklete alatt állott magyar kormány és a cseh-szlovák kor- mány között egész november haván át tartott. Mi ugyanis csakis a magyar állam területén belül való autonómiát voltunk hajlandók a Felvidék lakosságának biztosìtani arra az időre, amìg a béketárgyalások az összes kérdéseket rendezik, meg- szállást nem. A cseh-szlovák kormány a Xxxx-Xxxxxxxx-féle szerződések érvénye és értelmezése fölötti vitát a párizsi Leg- főbb Tanács elé vitte, amely azután 1918. november 27-i jegy- zékével elrendelte, hogy a Xxxx-féle fegyverszüneti szerződés 4-ik pontjának rendelkezései és az Andrássy-féle jegyzék alap- xxx xxxxxxxxx vagyunk a Felvidéket a Pozsony-Duna, Ipoly- ság- Kimaszombat-Uzsok-i vonalig kiürìteni.

Vérző szívvel meg kellett hajolnunk a pádua-i Xxxx-féle szerződés 4-ik pontjának rendelkezései és Ándrássy nyilatkozata előtt és a kérdéses területeket kiürítettük.

vajjon találkozik-e még ezek után ember, aki nem látja be, hogy a Xxxxxxxx-féle szerződés mégis csak ezerszerte ked- vezőbb volt hazánkra, mint az annyit magasztalt Xxxx-féle mű? Xxxxxxxxxx-e még valaki, hogy Xxxxxxxx szerződése biztosìtotta területi integritásunkat, ellenben a Xxxx-féle szerződés 4-ik pontja jogcìmet adott a megszállásra?

Készséggel bocsátanám a két fegyverszüneti szerződés körül felmerült kontroverziákat, a bőségesen osztogatott haza- árulási vádakat és az azokkal kombinált folyosói, előszobai és kávéházi mende-mondákat és ezekkel szemben az általam itt előadott komoly történelmi tényeket akár a miniszterek felelős- ségrevonására törvényesen megállapìtott bìróság, akár pedig egy a semleges országok ahhoz értő előkelőségeiből alakìtandó választott bìróság döntése alá.

A fegyverszüneti szerződéssel kapcsolatosan még egy váddal kell külön foglalkoznom és ez Xxxxxxxxx vezértábornagy inter- nálására és seregének leszerelésére vonatkozik. A türelmes, könnyen hìvő magyar nagyközönségnek száz formában beadták, hogy az első Károlyi-kormány e téren is rettentő bűnöket követett

el. A fővád itt is az, hogy mi a minden rossz egyedüli kút- forrásával, a belgrádi fegyverszüneti szerződéssel vállaltuk azt a gyalázatot, hogy a nyugati fronton már békéért könyörgő szövetségesünknek keleten Xxxxxxxxx vezérlete alatt álló csa- patait lefegyverezzük. Mondhatom, hogy csokorba kellene fűznöm azt a rengeteg gorombaságot, amit a belgrádi fegyver- szüneti szerződés állìtólagos rendelkezései miatt reánk szór- tak. Mindazoknak, akik azonosìtották magukat ezekkel a súlyosan sértő nyelvöltögetésekkel, kénytelen vagyok ismét csak adatokat – és pedig megcáfolhatatlan adatokat – szembe- helyezni. Ugyanis a Xxxx-Xxxxx-féle fegyverszüneti szerződés, amely a magyar honvédelmi minisztériumban 28.000. L79 eln. 1-1918. szám alatt van xxxxxxx X. fejezetének 5-ik pontja szó- szerint ìgy szól:

«Az összes német csapatokat nemcsak az olasz és balkán frontról, hanem az egész Osztrák-magyar Monarchia területéről is 15 napon belül teljesen vissza kell vonni. Mindazokat a német csapatokat, melyek Ausztria-Magyarországot e határidőn belül el nem hagyták internálni kell. A végrehajtási határozványok erre nézve még külön elrendelik, hogy minden hadicélra felhasznál- ható tárgy a szövetséges és egyesült hatalmaknak adandó át. Különösen pedig rendeli, hogy úgy az osztrák-magyar, mint a német csapatoknak az egész tüzérségi anyagot az egész fel- szereléssel együtt a kiürìtendő területen vissza kell hagyniok.

Így rendelkezik nem a belgrádi, hanem a Xxxx-féle fegyver- szüneti szerződés. A belgrádi ezzel szemben kérelmünkre mind- össze XI. pontjában 15 napi haladékot ad a német csapatoknak Magyarországon való átvonulására és állomásozéséra. Ebből következtethető, de különben értesüléseim is úgy szólnak, hogy az összes fegyverszüneti szerződésekre jogosult entente-főparancs- nokok arranézve utasìtást kaptak, hogy a németek mindenütt rövid határidőn belül lefegyverzendők és hazaküldendők, ha pedig nem mennek, úgy internálandók. A hivatkozott páduai

szerződésé tehát a felelősség, hogy vállalta a németek lefegyver- zését és internálását, miért is mindazokat a cìmeket, amelyeket abban a hiszemben kaptunk, hogy mi vállaltuk elsőknek a németek leszerelését, kellő tisztelettel áthárìtom azokra, akik Páduában ezt a rendelkezést aláìrták, mert ha valakit, úgy őket és nem a Xxxxxxx-kormány tagjait illeti ezért gáncs és szidalom. Mi, csak azt tettük, hogy saját szerződésünkben a németek elvonulására és internálására megállapìtott határidőt 15 nappal meghosszabbìtottuk. Fel kell még emlìtenem, hogy amidőn Xxxxxxxx tábornagy Belgrádban a fegyverszüneti szerződés pontozatait ismertette, Xxxxxxx miniszterelnök külön figyel- meztette a tábornagyot, hogy mi a Páduában Xxxxx tábornok által vállalt azt a kötelezettséget, hogy Xxxxxxxxx tábornagy seregeit leszereljük és esetleg internáljuk, megfelelni képtelenek vagyunk. Xxxx Xxxxxxxx tábornagy határozottan kijelentette Xxxxxxx előtt, hogy ez ügyben a fegyverszüneti (páduai) szerződés végrehajtása körül mindössze az a kötelességünk, hogy a néme- teknek meg kell mondanunk, hogy adják át fegyvereiket és egyéb hadiszereiket és azután menjenek ki az országból. Ha a németek nem engednek, – mondotta a marsall – a további már az entente dolga. A Xxxxxxx-kormány tényleg ebben az ominózus ügyben, amelyet a páduai szerződés akasztott a nya- kunkba, mindössze azt tette, hogy postásként közvetìtette az entente rendelkezéseit, olyannyira, hogy attól kezdve, hogy francia tisztek Budapestre érkeztek, a mi közegeink rendszerint francia tisztek kìséretében jártak el. Xxxxxxxxx vezértábornagy fóthi internálását és elszállìtását pedig kizárólag franciák intézték.

KÖZTÁRSASÁG.

Amikor Oroszországban a Xxxxxxxx vezérlete alatt álló kadetok pártja és Xxxxxxxxx szocialistái által közösen meg- indìtott forradalmi mozgalom győzött, nagy volt minálunk az öröm. Olyannyira, hogy a magyar képviselőház összes pártjai a Ház nyìlt ülésén üdvözölték szónokaik útján az orosz forra- dalmat. 1917. áprilisában a német hadvezetőség megvalósìtotta Xxxxxxxxxxxxx, a nagy hadvezérnek hallatlan eszméjét és zárt vagonban a svájci határtól egész Németországon át a német állam költségén Oroszországba szállìttatta a legszélsőbb kommu- nista vezéreket, Xxxxxx, Xxxxxxxx és társaikat, hogy teljesen alá- aknázzák az orosz világbirodalomban a társadalmi rendet. Xxxxxxxxxx taktikája ijesztően bevált, amennyiben augusztusban már Xxxxx volt az úr egész Oroszország felett és végrehajtotta diktatúráját annak összes borzalmaival. Xxxxx azonban ezzel sem elégedett meg, hanem a hadifoglyok között kurzusokat tartatott, amelyeken a bolsevista-tanok részére oktatókat neveltek. Ezek azután úgy kioktatták a mi magyar hadifoglyain- kat, hogy mire azok hazakerültek, itthon már félelmetes módon terjesztették a kommunista tanokat. A kezeim közt voltak már 1918. legelején olyan katonai rendeletek, melyekkel a veszedelmesen terjedő bolsevista tanok ellen igyekeztek véde- kezni. Nagyban előmozdìtotta ezt a forradalmi hangulatot had- seregünk kimerültsége és különösen az élelmiszerekben és ruha- neműekben való nélkülözés. Könnyű volt az izgatóknak munkája, amidőn jégben, fagyban, rongyokba öltöztetve éheztek kato- náink.

Amìg alulról az izgatók dolgoztak, terjesztve a köztársasági hangulatot, addig felülről – október végén – a legfelsőbb

hadvezetőség a frontokon küzdő katonák soraiba dobta bele a köztársasági kérdést. Mindehhez járult, hogy a Németbirodalomban a szociáldemokrata és a «Spartakus» mozgalom óriási agitációt indìtott a császárság és a szövet- séges fejedelmek trónjai ellen és a köztársasági államforma mellett.

Német-Ausztria már november első napjaiban reá helyez- kedett a köztársasági államformára. Xxxxxx xxxxxx mint osztrák császár előre ìrásban lekötötte magát, oly értelemben, hogyha Ausztria a köztársaságot proklamálja, ő magát a nép akaratának aláveti.

Minálunk a Xxxx Xxxxxx-féle köztársasági párt, amely xxxxx Xxxxx Xxxxxx gróf a háború előtt külön törvény hozatalát tartotta szükségesnek, november legelején új életre kelt s a radikálisok és szociáldemokraták támogatása mellett oly erő- teljes köztársasági propagandát fejtett ki, amely előtt szemet hunyni lehetetlen volt. Ekkor merült fel a minisztertanácsban, az az eszme, hogy szólìtsa fel valaki az Eckarts-Auban tartózkodó királyt a lemondásra. A főrendiház elnökének és néhány tagjá- nak utazását Eckarts-Auba és annak eredményét munkám más helyén részletesen leìrom. Amìg ezek az urak a királynál jártak, megjelent Xxxxxxx Xxxxxx miniszterelnök előtt az egyetem jogi karának egy öttagú küldöttsége, amely felhìvta a miniszterelnök figyelmét arra, hogy nagy hiba lenne a Xxxxxxx-kormány részéről, ha a király lemondását erőltetné, mert hisz az időközben be- állott események folytán a Habsburg-Lotharingiai háznak immár automatice, a törvény erejénél fogva megszűnt a magyar királyi trónra való minden néven nevezendő jogosultsága. Xxxxxxx miniszterelnök igen bölcsen, hivatkozva a kérdés óriási fontosságára, felkérte a küldöttség tagjait, névszerint: Xxxxxxxxx Xxxxxx, Xxxxxx Xxxxx, Xxxxxx Xxxxxx, Xxxxx Xxxx és Xxxxxx Gyula egyetemi tanárokat, hogy szóbelileg előadott véleményüket foglalják ìrásba. Másnap az egye- tem küldöttei Xxxxxx Xxxxxx kézìrásában a következő beadványt küldöttek el Xxxxxxx Xxxxxx gróf miniszter- elnöknek:

Nagyméltóságú Miniszterelnök Úr!

Xxxxx eszmecsere után a tegnapi témákról való nézeteinket dióhéjba szorìtva következőkép formulázzuk:

A pragmatica sanctio.

«Az 1723.1., 2., 3. t.-c.-ckben biztosìtott trónöröklési igény nem áll fenn többé:

a) mert az ausztriai országok és királyságoknak és a ma- gyar szent korona országainak osztatlanul és elválaszthatlanul együttbirtoklása lehetetlenné vált;

b) mert azon országok és királyságok teljesen különálló független államokká alakultak és ezekben az uralkodás hatalma nincs már a Habsburg-ház leányági leszármazol részére bizto- sìtva, sőt kettőben már nincs is monarchikus államforma;

c) mert azon kölcsönös védelmi kötelezettség, melyet a pragmatica sanctio követel, nem biztosìtható többé;

d) mert a magyar szent korona országainak felosztatlanul együttbirtoklása is megszűnt a társországok elszakadása folytán.

Az utolsó király. IV. Xxxxxx xxxxxx hatalma is megszűnt.

A pragmatica sanctioban biztosìtott jog alapján trónra lépett és megkoronázott apostoli királynak jogi helyzetére nézve a következő, bár nem egészen megtámadhatatlan álláspont látszik helytállónak.

Ő felsége IV. Xxxxxx elesett magyar királyi alkotmányos hatalma birtokától azáltal:

a) hogy felelős minisztériumát esküjének kötelező ereje alól feloldotta;

b) hogy az ausztriai császári hatalmat letette és xxx a maga részéről megszüntette a két állam uralkodói méltó- ságainak egy személy által való bìrását és gyakorlását, ami pedig az 1723. 1., 2. t.-c.-ek szerint elengedhetlen követelmény;

c) mert Magyarország államterületi és politikai integritását és országai oszthatatlanságát nem tartotta fenn, belenyugodott,

sőt .mondhatni kifejezetten közreműködött Horvát-Szlavón- Dalmátországok ki- és elszakadásához és ezt hozzájárulásával vonakodás nélkül elismerte.

Lemondás nem lényeges.

Alappal vitatható már most, hogy lemondás nélkül is meg- üresedett a királyi szék, hogy a magyar országgyűlésre szállt vissza a szuverenitás teljessége, hogy a szabad királyválasztási jog feléledt, hogy szerzett jog vagy bárminő jogi tény nem állja többé útját az államuralmi forma megváltoztatásának sem, hogy detronizálás miatt nem lehet panasz, hogy a trón meg- üresedésének jogi állapota a történt tények és cselekmények folytán állott be és ezen állapot az országgyűlés (Nemzeti Tanács) által nem előidéztetik, hanem csupán konstatálandó lesz, illetőleg deklaratív jellegű, kinyilatkoztatás fog ott történni ily értelemben. Éppen nem szükséges, de nem is vihető keresztül a Habsburg-ház összes előbb jogosult három fő ágából leszármazóknak sorrend- ben való lemondása a trónról, ezek között különben is lemon- dásra nem képes csecsemők is vannak, sőt esetleg méhmagzatok is (nascituri).

Végezetül tisztelettel megjegyezzük, hogy a jelenleg még alkotmányos létezéssel bìró országgyűlés úgy a szabad király- választást megejthetné, mint ahogy (formailag) jogosult volna az államforma módosìtására, a köztársasági államalkat elfoga- dására is. Országos határozat ezek iránt teljesen alkotmányos érvényű lenne.

De lényegében helyesebbnek és az igazi nemzeti akaratot inkább kifejezőnek ismerhető el azon – azt hiszem – tervezett eljárás, mely szerint a jelen országgyűlés önmagát feloszlottnak nyilvánìtja azzal, hogy hatalmát átengedi egy az országgyűlés mindkét Házának tagjaiból és a nemzet irányadó rétegeiből, meghìvottakból (bővìtett Nemzeti Tanács) alakuló testületnek. Ily hatalmi delegálás lényeges szükség, mely hivatva lesz hala- déktalanul keresztülvinni az államéletben elkerülhetetlenül szükségessé vált új alkotásokat. Ε testület által a kormányzó-

xxx provizóriumának elkerülésével esetleg a köztársasági államfő megválasztása is megejthető, azzal, hogy mìg az összehìvandó új országgyűlés máskép nem határoz, az elnök hatáskörébe tartozik az eddigi királyi jogok gyakorlása is (a jus supremae patronatus is) a hadüzeneti jog kivételével, mely az ország- gyűlést fogja illetni.

Mély tisztelettel:

a tisztelgő küldöttség tagjai.

Bocsánat, hogy az idő rövidsége miatt pongyolasággal szerkesztettük ezen tiszteletteljes iratunkat.»

Ez volt a budapesti tudományegyetem jogi kara öt küldötté- nek előterjesztése.

Ugyanaznap, amidőn az egyetemi küldöttség Xxxxxxx Xxxxxx miniszterelnöknél járt, megjelent az «Az Est» cìmű xxxxxx Xxxxxxxx Xxxxx gróf vejének, Xxxxxxxxxxx Xxxxxx őrgróf- nak nyilatkozata, mellyel röviden, de minden félreértés ki- zárásával a Habsburgok trónvesztését és a magyar köztársaságot proklamálta.

Közben visszaérkeztek Eckarts-Auból Xxxxxxxx Xxxxx báró a főrendiház elnöke és társai, és magukkal hozták a király már közzétett nyilatkozatát, amelyet akkoriban maga Xxxxxxxx Xxxxx báró a «Déli Hìrlap»-ban közzétett nyilatkozatában a trónról való lemondásnak minősìtett.

Súlyos helyzetbe kerültünk, amelyet még komplikált az a tény, hogy az országgyűlés mindkét Háza annak tudatában, hogy elnapolásuk után az országház kupolacsarnokában a Nemzeti Tanács a köztársaságot proklamálni fogja, elhatározta, hogy minden szó, minden tiltakozás nélkül magát el fogja napolni.

Ily körülmények között a helyzet alapos megvizsgálása és mérlegelése után a kormány tudomásul vette, hogy a király félreáll és magát éppúgy mint Ausztriában, eleve aláveti a nemzet döntésének.

Magáévá tette az egyetem jogi kara küldöttei fennebb előadott előterjesztésének azon részeit, amelyek szerint a Habs-

burg-Lotharingiai-ház összes tagjai elveszìtették igényeiket a magyar királyi trónra.

Tudomásul vette, hogy a főrendek és országgyűlési kép- viselők kimondják a képviselőház feloszlatását és ezzel kapcso- latosan a főrendiház elnapolását, anélkül, hogy az adott viszonyok között a két Háznak csak egyetlenegy tagja is szükségét látná a köztársaság proklamálásának küszöbén ez ellen csak egy szónyi óvást avagy különvéleményt előterjeszteni. Ez előz- mények után, ilyen tényállás, ilyen közjogi felfogás mellett és megnyugtatva hazánk legelső közjogi kapacitásainak ama véleménye által, hogy a köztársaság proklamálásának immár semmi néven nevezendő törvényes akadálya nincsen, hozzájárultunk a köztársaság proklamálásához azzal a természetes és magától értetődő fenntartással, hogy a Nemzeti Tanács e cselekménye felett, vagyis az államforma felett végérvényesen a minél előbb kiìrandó és az általános, titkos választójogra fektetendő válasz- tásokon megnyilvánuló nemzeti akarat lesz hivatva dönteni.

November 16-án a szigorú legitimista álláspont szerint törvénytelenül jártunk el. Törvényesen azonban mindazok fel- fogása szerint, akik azokat az elveket, melyeket az 1921. évi XLVII-ik detronizációs törvény dekretált, helyeseknek, közjogi szabályainknak megfelelőeknek tartják.

Azokhoz azonban, akik a legitimista álláspontból kiindulva, a mi eljárásunkat, amelyet az 1918. évi november havi kényszer- helyzetünkben követtünk, utólag oly kìméletlen szigorral kriti- zálják, van egy komoly kérdésem. Úgy-e bár, a magyar nemzet apraja-nagyja az ötéves világháború során kimutatta, hogy hősiesség és bátorság tekintetében őket senki túl nem szárnyalta? Ezt elismeri jóbarát és ellenség egyaránt. Kérdem azokat a legitimista urakat, akik ma oly nagyonnagy hangon és oly nagy szigorral ìtélkeznek felettünk, hol voltak az urak 1918. november 16-án? Tagadom, hogy csak egy is közülök bátorság hiányában hallgatott. Vétenék nemzetem ellen, ha ezt bárkiről is feltételez- ném. Kérdem, miért hallgattak tehát akkor, a döntés óráiban? És miért hallgattak, amikor Xxxxxxxx Xxxxx báró a főrendiház, Xxxxx Xxxxxx pedig a képviselőház elnöki székéből meghìvták a két Ház tagjait, vegyenek részt a köztársaság kikiáltásában?

Megadom reá a választ: hallgattak, mert kénytelenek voltak elismerni, hogy mást nem tehettünk, mást tennünk nem volt szabad. Ennek a józan belátásnak kell tulajdonìtanunk, hogy hazánk annyi konzervatìv, királyhű előkelősége novemberben, amikor «a magyar nemzeti októbrizmus élethalálharcát küz- dötte», baloldali szocialisták, szélső radikálisok és bolsevisták nemzetrontó támadásaival szemben, fölismerték, hogy ami nehéz küzdelmeinket még csak elvi fenntartásokkal sem szabad megnehezìteniük, sőt ennek a belátásnak tudható be az ország- gyűlés két Házának egyhangú határozata, ennek tulaj donì- tandók a néppárt manifesztuma, a püspöki kar felirata és annyi

«előkelőség» nyìlt állásfoglalása a trónvesztés kimondása és a köztársaság mellett, annak dacára, hogy csak Xxxxxx főherceg és fia és mi, a kormány tagjai lettünk esküink alól feloldva.

De legyen bár nekem igazam, vagy legyenek mások az okai annak, hogy november 16-án főrendek és képviselők hall- gattak és hogy a képviselőház királyi leirat nélkül önmagát fel- oszlatta és ,e határozatot a főrendiház egy szónyi ellenvetés nélkül tudomásul vette, minden esetben merem állìtani, hogy utólag szidalmazni, bántani és üldözni azokat, akik azokban a nehéz időkben a nemzeti trikolór mellett harcoltak, legalább is nem ildomos cselekedet.

Az elmondottakon kìvül fel kell hìvnom olvasóim figyelmét azokra a megállapodásokra, melyek 1919. október havában Budapesten az összes politikai pártok részvételével, az entente- hatalmak legfőbb tanácsa által a magyar kormányalakìtás céljából kiküldött megbìzott, Xxx Xxxxx Xxxxx vezetése mellett létrejöttek. Ε tárgyalások során, november 21-én létrejött az összes pártok között a megegyezés, amelyben kimondották azt is, hogy «az államforma kérdésében népszavazás döntsön». Xxxxxx Xxxxxx, akkor dezignált miniszterelnök, külön is hang- súlyozta, hogy kedvenc eszméje is elfogadtatott, mely szerint az államforma kérdésében népszavazás dönt. Ugyanakkor Xxxxxx Xxxx kijelentette, hogy ha ilyen népszavazás lesz és a nép bármelyik államforma mellett is döntene, a szociáldemokrata munkásság azt kötelezően elismeri és hogy nem fognak ellene forradalmi eszközökkel agitálni. Xxxxxx Xxxxxx eme bejelentése

után. elsőnek Xxxxxxx Xxxxxx gróf szólalt fel és kijelentette, hogy az államforma feletti döntést arra az időre kell halasztani, amikor a béke véglegesen megköttetett. Eme nagyjelentőségű megállapodások és kijelentések ismertetése során azután Xxxxxx Xxxxxx, már mint miniszterelnök, az akkori meg nem cáfolt sajtóközlemények szerint szószerint ezeket mondotta: «Az államforma kérdésében talán legjobb lenne, ha népszavazás dönt, amelybe nem fog belejátszani semmiféle idegen szempont, sem felekezeti, sem gazdasági, sem szociális kérdés, úgy, hogy a magyar nép összesége és egyeteme kizáróan ebben az egy kérdés- ben fog majd dönteni, vajjon királyságot akar-e vagy köztár- saságot?»

Az elmondottakból megállapìthatom tehát, hogy az októberi kormány, a volt király nyilatkozata után. kénytelen volt az államforma tekintetében ideiglenesen – az általános választójog alapján megejtendő néphatározat végleges döntésé- nek fenntartása mellett – az államforma tekintetében hatá- rozatot provokálni. Xxxxxxxx pedig a kormány összes tagjai- teljes egyetértésben az egyetem jogi fakultásának álláspontjával, azt a nézetet vallották, amelyet évek multán, vagyis 1921-ben a Nemzetgyűlés Xxxxxxx Xxxxxx gróf miniszterelnök javaslatára törvénybe iktatott, hogy ugyanis a Habsburg-Lotharingiai ural- kodóház 1918. november elején a törvény erejénél fogva elve- szìtette a magyar trónra vonatkozó összes igényeit, a Xxxxxxx- kormány az elé az alternatìva elé állìttatott, hogy vagy újra sza- bályozza – ideiglenesen – a trón-kérdést, vagy pedig prokla- málja – ideiglenesen – a köztársasági államformát, reábìzván a nemzetre a végleges döntést. ìme, tehát a Xxxxxxx-kormány álláspontját mennyire igazolták az események! Mert a végleges államforma kérdésében, hogy ugyanis királyság vagy köztár- saság legyen-e, a Xxxxxxx-kormány végelemzésben ugyanazt akarta, amit a Xxxxxx Xxxxxx miniszterelnöksége alatt szövet- kezett pártok összessége kìvánt, amely kérdést elsőìzben Xxxxxxx Xxxxxx miniszterelnöksége és Xxxxxxxx Xxxxx gróf közös külügyminisztersége alkotmányos felelőssége mellett már 1918. október 29-én a katonaság szavazása alá bocsátottak, vagyis egyelőre ideiglenes alkotmányt, azután pedig azt, hogy a nemzet

összessége külön népszavazással mondja ki végleges elhatározá- sát. Pártatlanul és tárgyilagosan szemlélve az eseményeket, megállapìtható, hogy engem és mindazokat, akik velem együtt viselik a köztársaság ideiglenes proklamálásáért a felelősséget, sokkalta csekélyebb felelősség terhel, mint azokat, akik magukat mostanában hithű legitimistáknak vallják, de hozzájárultak ahhoz, hogy október végén a katonáktól kérdezzék meg, hogy királyságot vagy köztársaságot akarnak-e, vagy mint azokat, akik mint fanatikus legitimisták, hozzájárultak a Huszár-kor- mány által programmba vett népszavazáshoz, amely ugyancsak a királyság vagy a köztársasági államforma között lesz hivatva dönteni.

Ha – amint azt én ajánlottam – IV. Xxxxxx xxxxxx lemond a magyar trónról elsőszülött fia javára, mi az ifjú trón- örököst azonnal kizárólag Magyarország királyává proklamál- juk, ennek megtörténtét még a régi országgyűlésen törvénybe iktatjuk és gondoskodunk egy, a király nagykorúságáig őt helyettesìtő régens ég megválasztásáról. Ily módon – hitem szerint – Xxxx főherceg és utódai részére a magyar királyi trónt egy szabadelvű alkotmány alapján biztosìthattuk volna. Miután engem ebben megakadályoztak, már nem jöhetett más, mint az ideiglenes köztársaság, a Habsburgok trónvesztése és ideiglenes intézmények, amìg majdan a nemzet alkalmas pilla- natban és alkotmányos formákban a maga sorsa felett végle- gesen nem intézkedhetik. 1918 végén szükséges volt a nép- köztársaság ideiglenes életbeléptetése, éppúgy, amint ma szük- ségünk van tényleg fennálló ideiglenes alkotmányos berendezé- sünkre. Annyiban egyenlő a helyzet, hogy sem az összeomlás idejében, sem pedig a mai időkben végleges alkotmányjogi berendezkedésünkre a bel- és külpolitikai helyzet nem alkalmas.

KORMÁNYBIZTOSOK.

Tudvalevőleg minden olyan kormányváltozásnál, amely politikai párt- és programmváltozással van egybekötve, az összes vármegyei és. városi főispánok beadják lemondásukat, liogy az új kormány a saját politikájának megfelelő főispánokat nevezhessen ki. ìgy történt 1918. november 1-én is. Azt hiszem, mióta Magyarországon alkotmányos élet van, még belügy- miniszter a főispáni kinevezések körül nagyobb nehézségek elé nem jutott, mint e sorok ìrója. Elsőben is, minthogy a király a Xxxxxxx-kormány kinevezése után félreállott, indìtványomra a kormány elhatározta, hogy a minisztérium nem nevez ki főispánokat, hanem élve a kivételes törvények által adott jogával nagyobb hatáskörrel felruházott kormánybiztosokat állìt a városok és vármegyék élére azzal, hogy a kormánybiztosokat a főispáni teendők ellátásával is megbìzza. Ez eljárással kapcsolatosan azokat a főispánokat, akiket az előző kormánytól átvettünk, kineveztük kormánybiztosokká, hogy az egész ország városai és megyéi élén egyenlő hatáskörű tisztviselők képviseljék a kormányhatalmat.

Komplikálta a helyzetet, hogy úgy az északi, mint a keleti vármegyék megszállás veszedelme, illetve megszállás alatt állottak és ìgy nem tartottam a magyar államhatalom presz- tìzse érdekében megengedhetőnek, hogy ezeken a veszélyezte- tett pontokon épp a veszély óráiban a megye legfőbb vezetősé- gében változtatásokat vigyek végbe. Ezért Erdélyben a szász- ság vezetőivel abban állapodtam meg, hogy Szebenben marad a régi főispán, Nagyküküllő, Brassó és Beszterce-Naszód vár- megyékben az alispánok vezessék tovább a megyéket főispán- konnánybizfosi hatáskörrel. A Felvidéket illetőleg pedig

Xxxxxx-Xxxxxxxxx Xxxxx xxxxxxx, Xxxxxxx Xxxxx gömör-kis- honti, Xxxxxxxxxxx Xxxxxx trencseni, Xxxxxxx Xxxxxx zólyomi és rövid ideig Xxxxxx Xxxxxx xxxxxxxxxx főispánokat, dacára, hogy állásaikról való felmentésüket erősen szorgalmazták, kénytelen voltam felkérni, majdnem erőltetni, hogy állásaikat a kritikus időkben ideiglenesen tartsák meg.

Amint már máshelyütt kimutattam, a Károlyi-kormány három párt, a függetlenségi és 48-as, a szociáldemokrata és a polgári radikális párt koalìciójából alakult. Rövidesen a kor- mány kinevezése után csatlakoztak hozzá a xxxxxxxxx Xxxxx- féle kisgazdapárt, a keresztényszocialista néppárt, belépett a Károlyi-pártba a Vázsonyi-féle demokratapárt, támogatta a kormányt a Pallavicini-féle földmìves- és kisgazdapárt, azon- kìvül pedig feloszlottak az összes többi 67-es és 48-as pártok és frakciók és ezek tagjai részben támogatták a kormányt, rész- ben passzivitásba vonultak. Mi sem természetesebb, hogy a kormány köré történt e tömeges csoportosulás folytán figye- lemmel kellett lennem mindeme pártok és frakciók képvisele- tére. Ennek megfelelően Xxxxxx Xxxxx országgyűlési képviselő közbenjárása és közvetìtése mellett kineveztem Xxxxxxxx Xxxx későbbi belügyminisztert Esztergom vármegye kormánybizto- sává. Xxxxxxxx ugyanis már az előző kormány idején Bars megye főispánja volt, egyúttal – Xxxxx Xxxxxxxxx hónapok- kal előbb történt lemondása után – az esztergommegyei fő ispáni teendőkkel is meg lett bìzva. Xx Xxxxxx Xxxxx néppárti képviselőt neveztem ki Bars vármegye főispáni teendők ellátá- sával megbìzott kormánybiztosává, ìgy barsmegyei főispáni állásától felmentettem Beniczkyt és kineveztem november 6-án Esztergom vármegyére kiterjedő hatáskörrel kormánybiztossá. A néppártnak ez a két kitűnősége képviselte az én kinevezésem- mel a keresztényszocialista néppártot politikai bizalmi állás- ban kormányunkban. Mindkét úr a kurzus-kormányzatok ide- jén képviselő, Xxxxxxxx Xxxx belügyminiszter, Xxxxxx Xxxxx pedig egységespárti képviselő lett.

Vas vármegyében Xxxxxx Xxxxx dr. volt már Xxxxxxxxx és Xxxxxxx kormánya idején főispán, Miskolc városában pedig Xxxxxx Xxxxxx. Mindkét politikus Xxxxxxx Xxxxxx gróf hìveihez

tartozott, vármegyéikben népszerűségnek örvendtek, állásaikat derekasan betöltötték, ìgy én őket épp Xxxxxxx-párti múltjuk révén különös örömmel tartottam meg állásaikban, Xxxxxxx nem mentettem fel egész miniszterségem tartama alatt, pedig ugyancsak szorìtottak erre radikális és szociáldemokrata rész- ről. Xxxxxxx sajnálatomra később el kellett ejtenem.

Még az előző kormány idején, mint a demokraták képvise- lője,- Xxxxxxxx Xxxxxx dr. Békés vármegye főispánjává lett ki- nevezve, én ugyancsak mint demokratapártit meghagytam Békésben és kineveztem ugyanoda kormánybiztossá.

Szükségét láttam, hogy a kisgazda- és a Pallavicini-féle párt is képviseletet nyerjen a főispán-kormánybiztosi karban és ìgy mint a kisgazdák bizalmas emberét kineveztem Xxxx- xxxxxx Xxxxx veszprémi főispánt ugyanoda kormánybiztossá, Bajára pedig Xxxxx Xxxxxxx, mint a Pallavicini-párt tagját, aki a kommunizmus bukása óta a kormánypártokban mind a mai napig előkelő szerepet tölt be.

Régebben nálunk, sajnos, nem túlsókat foglalkoztak a rutén nemzetiségi problémával. Amikor kormányra kerültem, kötelességemnek tartottam rutén származású magyar előkelő- ségeket a rutén-lakta vidék főispán-kormánybiztosi székeibe kinevezni. ìgy kineveztem xx. Xxxxxxxxxx Xxxxxx-t, a Károlyi- féle függetlenségi párt radikális szárnyához tartozó politikust Bereg megyébe, Xxxxxx Xxx osztálytanácsost Ungvárra, xx. Xxxxxxxxx Xxxxxxx Xxxxxxxx, xx. Xxxxx Xxxxx belügyminisz- teri osztálytanácsost pedig Budapest székhellyel az összes rutén kulturális ügyek kormánybiztosává. Xxxxxxxxxx és Xxxxxx később a kurzus-kormányzat alatt mint nemzetgyűlési képviselők, sőt előbbi államtitkári minőségben is, kiváló szolgá- latokat teljesìtettek. Ugyancsak állásaikban meghagytam Bor- sod megyében Xxxxxxx Xxxxxxxx, a Nemzetgyűlés későbbi alelnö- két és Xxxxxxx Xxxxx, Zala vármegye főispánját, aki később vármegyéjében a keresztény kurzus-politika egyik zászlóvivője lett. Mindkét főispán miatt ugyancsak kemény harcokat kellett minisztertársaimmal megvìvnom megtarthatásuk érde- kében.

Az akkori helyzet különlegességét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy Hunyad vármegyében Xxxxxxxxxxx Xxxxx, Hajdú vármegyében pedig Xxxx Xxxxxx vármegyei főjegyzőket, a régi munkapárt lelkes hìveit neveztem ki kormánybiztosokká.

A legérdekesebbek egyike volt a székesfehérvári kormány- biztosi eset. Xxxxxxx Xxxxxx gróf, a függetlenségi párt régi, kissé konzervatìv hajlamú hìve volt a főispán. November 1-én a vármegye közgyűlése Xxxxxxx Xxxxxx gróf elnöklete alatt egy- hangúan csatlakozott a Nemzeti Tanácshoz. Súlyt helyeztem arra, hogy Xxxxxxx Xxxxxx gróf, aki úgy a városban, mint a vármegyében nagy népszerűségnek örvendett, a következő nehéz időkben megmaradjon állásában és népszerűségével, tapintatával segìtsen a rend biztosìtásában. Ezért, midőn sze- mélyesen meglátogatva bejelentette lemondását, igen melegen kértem, maradjon meg továbbra is hivatalában. Nyilatkozatai- ból azt a reményt merìtettem, hogy talán mégis sikerül őt állásában való maradásra bìrnom, miért is a legközelebbi minisz- tertanácsban felhatalmazást kértem, hogy vele hivatalos tárgya- lásokat kezdhessek. Azonban nem kis meglepetésemre a minisz- terelnök, Xxxxxxx Xxxxxx gróf, Xxxxxx xxxx testvérbátyja, oly vehemenciával foglalt állást – konzervatìv érzelműnek ismert – öccse kinevezése ellen, hogy a minisztertanács engem leszavazott. Xxxx Xxxxxxx Xxxxxxxxx megbeszélve az utód kérdé- sét, az ő javaslatára kineveztem Kövess Xxxx dr. székesfehér- vári kir. ügyészt utódjává. Kövess Xxxx dr. egész miniszter- ségem alatt teljes megelégedésemre teljesìtette szolgálatait. Csak sokkal későbben (Budapesti Közlöny 1919. február 9.) lett utódom alatt felmentve.

Már az előzetes kinevezések is ugyancsak kemény próbára tették idegeimet, mert hisz minden egyes kormánybiztosi állás körül hetekig tartó harcokat kellett megvìvnom a radikálisok és Kunfiék koncentrikus támadásaival szemben. Ezek az urak szélsőséges meggyőződésükből kifolyólag rohamlépésben akar- ták átalakìtani az egész országot a maga összes intézményeivel együtt. Igen természetes, hogy én, aki ezzel a törekvéssel szemben a fennálló törvényes politikai, társadalmi és szociális rend fenntartására törekedtem, minden egyes kinevezésnél

velük szembekerültem. Hogy milyen nehéz volt az én helyze- tem, annak egy-két példával való megvilágìtását az utókor számára feljegyzendőnek tartom. Jász-Nagykun-Szolnok vár- megyében Xxxxxx Xxxxxx dr. régi függetlenségi volt a főispán, szìvesen meghagytam volna állásában, de meggyőződtem róla, hogy ezt keresztülvinni nem bìrom. Kerestem tehát és talál- tam több megyei és miniszteriális személyiséget, akik a mi függetlenségi pártunk lelkes hìvei voltak és minden szükséges előképzettséggel bìrtak. Alighogy az első név forgalomba került, megjelentek a vármegyei tisztikar vezetői, élükön az udvari tanácsosi cìmmel felruházott alispánnal, és küldött- ségileg, a tisztikar nevében és a közbéke és nyugalom érdeké- ben kérve kértek, ne nevezzek ki a megye élére «úriembert», hanem a szolnoki szociáldemokraták Xxxxxx Xxxxxx nevű vezérét. Megjegyzem, utóbb értesültem, hogy a nálam meg- jelent vezető vármegyei tisztviselők egytől-egyig a Xxxxx-féle munkapárti politika lelkes hìvei voltak, és hogy az a Xxxxxx Xxxxxx, akit ők főispán-kormánybiztossá ajánlanak, a leg- szélsőségesebb kommunista irányzatú, erőszakos jellemű szo- cialista volt. Darvas másnap megjelent nálam és reám intelli- gencia és képzettség tekintetében is a legrosszabb benyomást tette. Sehogy sem akartam kinevezni. A minisztertanácsban Xxxxx és a radikálisok nap-nap mellett erőszakoskodtak Darvas kinevezése érdekében. A vármegyei munkapárti tisztviselők ugyanezt szorgalmazták, ellenben, a vármegye másodfőjegy- zője – lelkes függetlenségipárti úriember – és a vármegye intelligenciájának számos tagja rémülettel beszéltek nekem a bekövetkezendőkről, ha Darvast mégis kinevezném. Sikerült Darvas kinevezését miniszteri állásom elhagyásának napjáig eltaktikáznom.

Egy másik eset: Egyik vegyes ajkú, erősen hazafias érzelmű erdélyi vármegyében egy derék ottani földbirtokost szándékoz- tam kinevezni. Xxxxxx Xxxxxx dr. nagynevű egyetemi tanár és erdélyi főkormánybiztos melegen ajánlotta, úgyszintén az er- délyi urak közül mindazok, akik velünk szimpatizáltak. A mi- nisztertanácsban Jászi nagy filippikát mondott jelöltem ellen és mint oda a legalkalmasabbat, egy soha nem hallott nevű

ottani férfiút ajánlott. Érdeklődtem az illető iránt és kisült, hogy egy jóravaló, de politikailag teljesen jelentéktelen vár- megyei ìrnok, aki három-négy barátjával «Jászi-pártot» alakìtott, ezt bejelentette Jászinak, mire Xxxxx Xxxxxx, ez a jóhiszemű, nagytudású, de a mellett gyakorlati dolgokban gyermekesen tapasztalatlan ember, komolyan elhitte, hogy ezt az embert kell nekem kinevezni, mert szerinte ez a leg- alkalmasabb. Természetesen nem engedtem, mire nagy harag, zúgolódás és panaszkodás következett az én reakcionárius, maradi politikám miatt.

Miniszterségem utolsó heteiben a főispán-kormánybiztosi kinevezések kérdése volt egyik legfőbb támadási felület, amely- ről engem a miniszteri székből kiintrikálni igyekeztek. Köte- lességem azonban kijelenteni, hogy minisztertársaim közül Xxxxxxx Xxxxxx, Xxxxxx Xxxxxx, Xxxx Xxxxx, Xxxx Xxxxxx és Xxxxxxxx Xxxxx mindig megértéssel támogattak, Xxxxxx Xxxx pedig az ő bölcs, előrelátó eszével megértette, hogy az a szerintük «jobb», amit Xxxxx és Xxxxxxx hajszolnak, tönkre fogja tenni azt a «jót», amely szabadságot és konszolidációt jelent és amelyet mi, mérsékeltebbek, biztosìtani akarunk, és ezért, ha nem is támogathatott engem, de soha az ellenem folytatott hajszában részt nem vett.

Végül a főispán-kormánybiztosi kinevezésekkel kapcsolato- san hadd emlìtsem még fel, hogy valahányszor az első és máso- dik Nemzetgyűlés idején, de még azóta is elhangzik az újabb kor kormányt-támogató táborából ellenem és barátaim ellen a «destruktìv», «forradalmár» és egyéb minden vád és szidalom, mindig eszembe jutnak azok a férfiak, akik ezen szitkozódások- nak ma tapsolnak, annak dacára, hogy 1918-19-ben politikai bizalmi alapon és részben politikai bizalmi állásokban támogat- ták a Xxxxxxx- és Xxxxxxxx-kormányok politikáját.

A fennebb elősorolt előkelőségek névsorához még csak egynéhány nevet: Xxxxxxx Xxxxxxx én neveztem ki Komáromba főispán-kormánybiztossá a szociáldemokraták és radikálisok zúgolódása dacára. Később, talán januárban elzavarták Xxxxxxx Xxxxxxx, aki erős nemzeti irányban vezette a város és vár- megye politikáját és helyébe kinevezték F. Xxxxx Xxxx komá-

xxxx polgármestert, aki ma az egységes kormánypárt egyik vezető előkelősége. Xxxxxx Xxxxxx dr., Xxxxxxxxxx Xxxxx, Xxxxxx Xxxxxx dr., Κ. Xxxxxx Xxxxxx dr., Xxxxxxxxx Xxxxxx dr., Xxxxxxxx Xxxxxx dr., mindmegannyi előkelőségei a kurzus- politikának, volt nemzetgyűlési és részben ma országgyűlési képviselők, valamennyien általam, illetve utódom, Xxxx Xxxxx dr. által lettek főispán-kormánybiztosokká kinevezve a Xxxxxxx-kormányok idején.

TERROR.

Gyakran találkozunk azzal a váddal, hogy a Xxxxxxx- kormány és a Nemzeti Tanács terrorizálta az embereket. Külö- nösen súlyos az a vád, hogy a Xxxxxxx-kormányzat a bìróságo- kat is megfélemlìtette. Ε vád engem, aki az egész életemen át a leglelkesebben küzdöttem a legteljesebb bìrói függetlenség érdekében, igen érzékenyen érint. Minthogy konkrét vádak e téren sem állìttattak fel, nem volt alkalmam ezek ellen a tör- vényes fórumok előtt védekeznem. Meg kell tehát elégednem a Xxxxxxx-kormány első igazságügyminisztere, Búza Barnának ez ügyben tett nyilatkozatával, amelyet minden kommentár nélkül, szószerinti szövegében teszek közzé a «Népszava» 1924. febr. 6-i száma nyomán. A nyilatkozat szövege a következő:

«A legfőbb fegyelmi bìróságnak báró Xxxxxxxx Xxxxx elnök- lete alatt hozott határozta szerint a bìróságok akaratuk és jobb meggyőződésük ellenére tettek esküt a köztársaságra és ugyan- csak e szerint a határozat szerint «köztudomású», hogy a Xxxxxxx- kormány egyik kormányzati eszköze a megfélemlìtés volt. Nem tudom miből állapìtotta meg a bìróság ezt a «köztudo- más»-^ de azt határozottan állìtom, hogy a Károlyi-kormány egyáltalában senkit sem félemlìtett meg és nincs egyetlenegy ember Magyarországon, aki komolyan és jogosultan mondhatná, hogy őt a Károlyi-kormány megfélemlìtette. (Amihez termé- szetes azt is el kellene mondani, hogy hogyan és mivel félem- lìtette meg.) A Xxxxxxx-kormánynak leghatékonyabb támoga- tását éppen báró Xxxxxxxx Xxxxx nyújtotta akkor, amikor a kormány fölkérése nélkül, önként elment Eckarts-Auba és meg-

szerezte a király lemondását. Hogy milyen eszközökkel bìrta rá a királyt a lemondásra, nem tudom. De hogy maga a Xxxxxxx- kormány senki ellen sem alkalmazott megfélemlìtést, azt bár- kivel szemben állìthatom.

1918. november 3-án, tehát miután a forradalom «bűn- cselekményét» már nyilvánosan elkövettük, keresett engem a minisztériumban Xxxxxxx Xxxxx kúriai elnök és nem találván, azt az üzenetet hagyta, hogy meg akar jelenni előttem, mint ideiglenes igazságügyminiszter előtt, a bìróságok vezetőivel. Meglepett ez a kivételes előzékenység és azt üzentem, hogy majd én teszem tiszteletemet. Másnap át is mentem az elnök úrhoz és ott találtam Xxxxxx Xxxxx táblai elnök urat, Xxxx Xxxxxx koronaügyész urat és még három urat, a bìróságok vezetői közül. Az urak a legmegtisztelőbb előzékenységgel fogadtak, minden szertartás vagy feszély nélküli közvetlenség- gel, mondhatnám barátsággal. Xxxxxxx Xxxxx megölelt, mint régi barátját, Xxxxxx Xxxxx úr pedig szintén emlékeztetett arra, hogy Kassáról ismerjük egymást és barátilag nyújtotta kezét, amit én naiv őszinteségemben hasonlóan meleg kézszorì- tással viszonoztam. Ezután feszélytelenül társalogni kezdtünk a közvetlen teendőkről. Az egyik úr felvetette, hogy az izga- tott közhangulatra való tekintettel nem lesz jó a király nevé- ben hirdetni az ìtéleteket, a másik úr pedig azt ajánlotta, hogy hirdessék az ìtéleteket a magyar állam nevében. Én ezt ki- fogásoltam, mert ellenkezik a törvénnyel. Végre abban állapod- tunk meg, hogy két hétre felfüggesztjük a bìrósági tárgyalásokat. Nyugodt, derűs, kedélyes, barátságos hangulatban folyt a beszél- getés és egész mostanig ez a barátságos beszélgetés volt egyik legkedvesebb emlékein azokból a keserű időkből. Megfélemlì- tésnek nyomát sem láttam az urakon, különösen azt nem, hogy általam vagy a kormány által érezték volna magukat meg- félemlìtve. Ha már akkor valóban meg voltak félemlìtve, vagy ha már akkor valóban forradalmi bűncselekményeket elkövető, büntetésre és megvetésre méltó törvénytelen kormány bitorló tagját látták bennem, úgy ezt az érzésüket ugyan jól tudták előttem palástolni. És ez nagy kár, mert ha én a bìróságok vezetőinek irányomban való viselkedéséből azt látom, hogy

jogtalan és bűnös úton haladok, talán megállottam volna, de a bìróságoknak ez a különösen előzékeny és barátságos támoga- tása abba a tévedésbe ejtett, hogy ők is helyeslik a kormány politikáját és ez csak megerősìtett abban a hitemben, hogy jó úton járok.

Xxxx Xxxxxxxx Xxxxx őnagyméltóságával 1919. januárjában volt szerencsém találkozni Xxxxxxx Xxxxxx egyik teaestélyén. Mo- solygó barátsággal nyújtott kezet és rajta sem láttam nyomát se annak, hogy meg lett volna félemlítve.

Ennyit tudok előadni saját tapasztalataim alapján a meg- félemlìtésről.

Buza Barna.»

KILÉPÉSEM A XXXXXXX-KORMÁNYBÓL.

Már emlìtettem, hogy nem szìvesen fogadtam el a belügyi tárcát Xxxxxxx Xxxxxx minisztériumában, és hogy ezt csakis Xxxxxx xxxxxx határozott kìvánságára és szűkebb politikai bará- taim unszolására vállaltam. Húzódoztam a tárca vállalástól, mert előre tisztában voltam azzal, hogy a megindult lavinát a lejtőn lefelé való rohantában már többé feltartóztatni nem lehet. Az események csakhamar igazolták nézetemet. Midőn elfogadtam a belügyi tárcát, xxxxxxxxxxxx Xxxxxxxxxx, hogy meddig vagyok hajlandó az alkotmányváltozásban elmenni. Demokrácia és szabadelvű kormányzás tekintetében két min- tát állìtottam fel. Az egyik Anglia, a másik Svájc. Mindkét államban az ideális nemzeti irányú demokrácia uralmát látom megvalósìtva, ahol minden polgára az államnak a törvény előtt egyenlő jogokkal bìr, ahol ideális szabadságra alapìtott jogrend uralkodik és ahol a szélsőségek úgy jobb-, mint balfelé ki van- nak zárva. Egész miniszteri működésem ezeknek az alapelvek- nek érvényesìtésére és megvédésére irányult. Ámde a mi szo- ciáldemokrata pártunk radikálisabb felfogású vezetői: Xxxxx Xxxx, Pogány, Bokányi stb. szemben a mérsékeltebb, gyakor- lati felfogású Garami, Peidl, Peyer és Buchingerrel, egyrészt a Xxxxx-féle polgári radikális párt, másrészt a titokban folyó bolsevista propaganda segìtségével mindinkább balfelé szorì- tották az állam szekerének rúdját. Xx Xxxxxxx Xxxxxx és Xxxxx Xxxxxx a mi felfogásunk mellé állanak, ma más világ lenne Magyarországon. Ők azonban abban a – készséggel elisme- rem – jóhiszemű felfogásban, hogy jön az általános szociális forradalom és ennek lefolyása enyhìtésére radikálisabbnál radikálisabb politikát szükséges folytatni, nemcsak támogat-

ták, de egyenesen túllicitálták a baloldali szocialistákat. A követ- kezmény a márciusban beállott teljes felfordulás, a bolsevista rémuralom, azután pedig ennek a reakciója lett. De hang- súlyozom, megtettem minden kìsérletet, hogy megállìtsam a végzetes balrafordulást. Ámde az ellentábor erősebb volt nálam- nál és barátaimnál.

Alighogy elfoglaltam a miniszteri széket, a szociáldemokra- ták azt kìvánták, hogy államtitkárt az ő pártjukból vegyek magam mellé. Ezt a kìvánságukat, minthogy velünk koalìció- ban voltak, készséggel honoráltam, kikötöttem azonban, hogy én választhassam ki azt, akivel, mint államtitkárommal együtt kell dolgoznom. Kunfiék azonban Xxxxxxx Xxxx dr. ügyvédet akarták reám oktrojálni, aki néhány évvel előbb a vasutas szövetségben olyan szerepet vitt, hogy vele ilyen nagyfontos- ságú bizalmi állásban együtt dolgozni nem akartam és ìgy az ő jelölését a leghatározottabban visszautasìtottam. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxx-párti képviselő személyében kompromit- táltam, akit ki is neveztem és akivel mindvégig igen kellemesen együttműködtem.

A szélsőségesek részéről azonban nap-nap mellett folyt az intrika, a munkástanácsban pedig november 20-a után már nyìltan követelték lemondásomat. Minthogy a szociáldemokra- ták a kormányt támogató egyik koaleált pártot képezték, midőn az ellenem a munkástanácsban és a szociáldemokrata pártban elhangzott támadásokról értesültem, azonnal bejelen- tettem lemondásomat Károlyi miniszterelnöknél. Erre meg- indultak a tárgyalások azzal a végcéllal, hogy én maradjak és vegyem magam mellé államtitkárul Xxxxxxx Xxxxx, amit termé- szetesen a legnagyobb indignációval elutasìtottam. Ekkor Xxxxxxx Xxxxxx közvetìtésével elsősorban a szociáldemokrata párt adott nékem nyilvánosan elégtételt az ellenem intézett támadások miatt, a továbbiakat pedig Xxxxxxxxxx 1918. novem- ber 27-én hozzám intézett következő levelével intézték el:

«Mélyen tisztelt Barátom! A miniszterelnök úr, aki jelen- leg a francia tiszti küldöttséggel való tárgyalásokkal van el-

foglalva, megbìzott engem azzal, hogy az ő nevében a követ- kezőket hozzam tudomásodra:

A minisztertanács a belügyminiszteri állásról való lemon- dásodat nem fogadta el és arra kér, hogy tárcádat tartsad meg és ismert bölcseségeddel tovább vezesd. Ε kérelemhez termé- szetesen a kormány szociáldemokrata tagjai is a legnagyobb melegséggel csatlakoznak.

A belügyminiszteri államtitkárságnak egy, a szociáldemo- krata párthoz tartozó egyéniséggel való betöltése a napirendről levétetik és amennyiben újból napirendre kerülne, az csupán a veled való megegyezés után lehetséges. Fogadd stb.»

Xxxxxxx Xxxxxx

vallás- és közoktatásügyi miniszter.

Minthogy ezzel álláspontom teljes diadalt aratott, állásom- ban megmaradtam. Néhány nap múlva azonban már ismét fel kellett ajánlanom lemondásomat Xxxxxxx miniszterelnöknek, mert a főispán-kormánybiztosi kinevezések és néhány más kormányzati intézkedés körül ismét túlságosan érvényesülni akart Jászi és Xxxxx. Miután e kérdések körül is állás- pontom teljesen diadalmaskodott, nem ragaszkodhattam tovább bejelentett lemondásomhoz.

December első napjaiban, nem hivatalos minisztertanács- ban, hanem a miniszterek között folytatott eszmecserében Xxxxx szóba hozta előttem az egyház és állam szétválasztásának eszméjét. Jászi odáig ment. hogy nekem felajánlotta, hagyjuk meg az egyházaknak egész mai vagyonukat és ìgy történjék meg a szétválás. A magam részéről ezt a radikális kormányza- tok részéről rendszerint napirendre kerülő kérdést a leghatá- rozottabban elleneztem, az lévén az álláspontom, hogy én semmiféle vallásháborút provokálni nem engedek, ellenben majd ha konszolidálódnak a viszonyok, barátságos konkordátumot kötünk a Szentszékkel. ìgy sikerült ezt a kérdést a napirendről egyelőre levétetni, de tisztában voltam azzal, hogy ha ezek az urak hosszabb ideig maradnak a nyeregben, a vallásháborút egészen bizonyosan valamikép provokálják. Ebből pedig én

nem kértem. Nagyon helyeseltem Xxxxxxxxxx, mint vallás- és közoktatásügyi miniszternek azt az erélyes és előrelátó tervét, amellyel azonnal ideiglenesen és rövidre reá véglegesen életbe akarta léptetni a kath. autonómiát és ìgy a kath. vagyonokat a magyar katholicizmus összességének biztosìtani, aminthogy tudomásom szerint el volt határozva az Apponyi-féle javaslat alapján, az 1848. XX. t.-c. végrehajtásával a protestáns fele- kezetek jogos igényeinek kielégìtése is. Továbbmenő egyház- politikai akciókat határozottan elleneztem.

Ugyancsak nem-hivatalos formában szóba hozták előttem a cìmek és rangok eltörlésének eszméjét. Mindenütt abszurdum, mert az államnak és a népnek ezzel még sehol sem használtak, ellenben provokálnak visszavonást, elkeseredést, visszafojtott haragot, ami ismét káros visszahatással van az ország politikai és társadalmi békéjére. Ennélfogva felkértem Xxxxx Xxxxxxx belügyminiszteri államtitkárt, készìtsen nekem ez ügyben egy emlékiratot, amely a francia, a svájci és más köztársaságokban életben levő és a cìmek és rangokra vonatkozó törvényes intéz- kedéseket megvilágìtja. A kitűnő dolgozat másolata ma is kezeim között van. Ezt megmutattam minisztertársaimnak, vele bizonyìtottam, hogy polgári demokratikus köztársaságok- ban a cìmek fenntartását helyesnek tartották. Nem akartam a francia és svájci alkotmányos tényezőknél radikálisabb lenni, midőn az egész cìmkérdésnek legfőbb célja csak az lehetett, hogy a magyar fő- és köznemességen üssenek egyet, Már pedig ismerem hazám történelmét annyira, hogy méltányolni tudjam a nemesség és főnemességnek hibái mellett is az ezeréves Magyar- ország szolgálatában kifejtett működését, és oda ne adjam magamat e társadalmi osztályok üldözésére. Engem üldözhetett a legfelsőbb tìzezer egy csoportja, én azonban ilyen jogtalan- ságra még «a forradalmi-láz hevében» sem voltam kapható.

Jött azután a földreform tárgyalása. Tudtam, elsősorban Xxxxx nyilatkozataiból, hogy a szociáldemokraták pártja a nagy és középbirtokok szocializálására, magyarul elkobzására gondol. Radikálisaink a földparcellázást oly túlzott formában tervez- ték, hogy ha az ő akaratuk szerint megy, úgy néhány nagyobb gyári vállalattal kapcsolatos nagybirtokon kìvül az ország föld-

birtokainak legnagyobb részét teljesen feldarabolják, ezzel az ország városi és ipari munkás-lakosságának élelmezését már azért is lehetetlenné teszik, mert a kisgazda mindig átlagban kevesebbet termel, mint intenzìve gazdálkodó intelligens közép- és nagybirtokos. Azonkìvül kézen fekszik, hogy azok a nincs- telenek, akik üres földet kapnak, ha annak vételára még oly csekély is, képtelenek lesznek földjeiket rendesen megmunkálni. Nyilvánvaló, hogy a szélsőséges, radikális földparcellázás odajuttatta volna az agrár Magyarországot, hogy saját gabona· és hússzükségletét sem lett volna képes előállìtani. Kivitelről többé szó sem lehetett volna, ami pedig áruforgalmi mérlegünk passzivitását katasztrofálissá tette volna.

Ε két szélsőséges álláspont között kereste Búza Barna a kompromisszumot. Tudta, és ebben igaza volt, hogy Magyar- országon, különösen a világháború végével egy radikálisabb földreform elkerülhető nem volt. Hisz az utánunk jövő szélső- ségesen reakcionárus kormányzatokat is a helyzet kényszere arra szorìtotta, hogy sok százezernyi holdat földaraboljanak. Tudta azonban Xxxx Xxxxx azt is, hogy ha túlzásba megy a parcellázással, úgy gazdasági katasztrófába kerül az ország. Legjobb tudása, legjobb meggyőződése szerint kereste a leg- nagyobb jóhiszeműséggel és önzetlenséggel a helyes középutat. Sajnálatomra az én felfogásom szerint túlmessze ment a par- cellázás terén, a radikális iránynak tett kedvezményekkel és ìgy javaslatait magamévá nem tehettem.

Az elmondottak után úgy vélem, mindenki meg fogja érteni, hogy az a politika, amelyet én és velem együtt politikai barátaim képviseltünk, mely hazafias, nemzeti, polgári és demokratikus volt, amelyet én «nemzeti oktobrizmus» neve alatt hangoztatok, nem fért meg azzal a politikai plattformmal, melyet Xxxxxxx és szűkebb barátai, valamint a radikálisok képviseltek. ìgy igen természetes, hogy a másik tábor élén álló polgári minisztertársaim és Xxxxxx Xxxx jóhiszeműségének teljes elismerése mellett megszűnt annak lehetősége, hogy tovább együtt haladjunk, minek folytán december 12-én a kormányból végleg távoztam.

XXXXXXX XXXXXX GRÓF.

Az 1910-ik évi általános választások alkalmával Xxxxxxx Xxxxxx gróf a kál-kápolnai választókerületben, hol nagy hit- bizományi uradalmai voltak, mint pártonkìvüli függetlenségi képviselőjelölt lépett fel. Akkoriban a Xxxxx-Xxxxxxxxx Xxxxxx gróf miniszterelnöksége alatt megtartott általános választások- kor a miniszterelnök és Xxxxx Xxxxxx gróf több vármegyében összeszövetkezett az összes többi ellenzéki pártokkal oly célból, hogy a Xxxxx Xxxxx elnöklete alatt állott függetlenségi és 48-as pártot közös erővel letörjék. Ebbe a szövetségbe lépett be Xxxxxxx Xxxxxx gróf és vállalta a képviselőjelöltséget Xxxxx Xxxxx kisgazdapárti jelölttel szemben. Xxxxxxx Xxxxxxx akkor még annyira szélsőséges reakcionáriusnak ismertük, hogy pártom javaslatomra Xxxxxxxxxx szemben Xxxxx Xxxxxx támogatta, aki később, a kurzus-kormányok idején a Bethlen gróf egységes- pártjának elnöke, előbb közélelmezési, utóbb pedig a legújabb időkig földmìvelésügyi miniszter lett. A választásnál Xxxxx néhány szavazattal kisebbségben maradt és ìgy került be 1910-ben Károlyi az aktìv politikába. Kezdetben kevés vizet zavart. De láttuk, hogy sokat tanuló, szorgalmas ember, aki gyermekkori mulasztásait azzal igyekszik pótolni, hogy – talán túlsókat is – össze-vissza olvas.

A háború előtt azzal tette ismertté nevét, hogy csakhamar magáévá tette a Xxxxx Xxxxx elnöklete alatt álló párt külpolitikai orientációját, vagyis állást foglalt a hármasszövetségi politika ellen. Azzal a szertelenséggel és fanatizmussal, amely egész lényét áthatja, sietett Párizsba, ahol igyekezett a vezetőpoliti- kusokat arról meggyőzni, hogy van Magyarországon komoly politikai irányzat, amely a német szövetségi politika ellen küzd.

Jól tudjuk a diplomácia nagymesterének Xxxxxxxxxxx a tanìtá- sából, hogy a helyes külpolitika mindig az. amely két vasat tart a tűzben. Állìtom tehát, hogy a haza ügyét szolgáltuk, amidőn német szövetségellene,·; politikánkkal tűzben tartottuk azt a másik vasat, amely külföldi érdekeink szempontjából hivatva lett volna az ország érdekeinek szolgálatába helyezkedni akkor, mikor bármely okból az első vas – a német szövetségi politika – használhatatlanná válik. Ebből a szempontból vallom, hogy Xxxxxxx párizsi működése határozottan az ország- érdekében állott, olyannyira, hogy ennek a fellépésnek még az ellenpárt vezéreinél is, titokban, legalább megelégedést kellett keltenie.

Xxxxxxx a háború kitörése előtt többedmagával az Észak- amerikai Egyesült-Államokba utazott, hogy a magyar ügynek propagandát csináljon s a magyar ügy céljaira tőkét gyűjtsön. A künnjárt urak tényleg sikereket értek el propagandájukkal és hogy az nagyobb méreteket nem öltött, csak annak tulajdo- nìtható, hogy a háború kitörése folytán sietve – körútjukat félbeszakìtva – haza kellett utazniok. Sokszor hallottam emlegetni a Xxxxxxx-féle amerikai pénzt és ezzel kapcsolatosan azt a kérdést, hogy a tényleg egybegyűjtött összegekkel mi lett, hova fordìtotta azokat Xxxxxxx? Nos, az amerikai pénzekről nekem sem Xxxxxxx, sem más soha be nem számolt, nem tudom, mennyi folyt be, mennyit hoztak magukkal és mennyi maradt a háború alatt odakünn? Tudtommal pénzügyi kérdésekben Xxxx Xxxxx volt államtitkár és a Xxxxxxx-kormány egész idején át az osztrák-magyar jegybank magyarországi kormánybiztosa volt Xxxxxxx bizalmasa, és ezért úgy vélem, leginkább nevezett országgyűlési képviselő lehetne abban a helyzetben, hogy az amerikai pénzek sorsáról felvilágosìtást adhasson. A magam részéről kétszer hallottam xxxxxxx Xxxxxxx Xxxxxxxxx az amerikai pénz felől. Egyszer, amidőn a háború első idejében azt aján- lottam, hogy egy pártonkìvüli jellegű, de erősen nemzeti irányú és egyenesen a szociáldemokrata agitációval szembenálló moz- galmat indìtsunk munkáskörökben. Ekkor Xxxxxxx egy kis nyomda beszerzésénél támogatására néhány ezer koronát ajánlott fel, azzal a megjegyzéssel, hogy ezt az összeget

az amerikai pénzből veszi. Tudomásom van továbbá arról, hogy körülbelül 200.000 koronát fordìtott amerikai pénzből a «Magyarország» részvényei egy részének visszavásárlására, minthogy azonban e részvényeket később ismét eladta, azok ellenértéke az alapba ismét befolyt. Xxxx Xxxxxxx kìvül talán még Xxxxxxxxx Xxxxxx szolgálhatna felvilágosìtással, aki Xxxxxxx- nak egyik legbizalmasabb barátja és az amerikai úton kìsérője volt.

A háború alatt Xxxxxxxxxx egyik nagyobb politikai akciója az volt, midőn a két függetlenségi pártot fúzióban egyesìtette, amikor is a nagy párt őt elnökévé választotta. A külpolitikai orientáció az egyesült pártban kimondottan nyìlt kérdésnek hagyatott. Az e téren mutatkozó ellentétek a háború folyamán napról-napra jobban kiéleződtek, az egyik rész tántorìthatatlanul bìzott az osztrák-magyar-német szövetséges hadseregek vég- leges döntő győzelmében, mìg ellenben a másik rész napról- napra pcsszimisztikusabb felfogást tanúsìtott és ebbeli vélemé- nyének és aggodalmának alapján, féltve az országot és a mon- archiát a bukástól, mind erőteljesebben sürgette a béke meg- kötését, Ennek a két homlokegyenest ellentétes állásfoglalásnak természetes következménye volt azután 1916. xxxxxxx a párt· újból való szétválása. Ettől kezdve, amìg mi – merem állìtani, a párt összes többi vezetőtagjai – működésünket a mittel- európás német követelések ellen és a mielőbbi béke mellé kon- centráltuk, addig Xxxxxxx Xxxxxx mindinkább már a háború közepén a pacifizmus és túlzottan szélsőséges, munkáspolitika irányában hajlott el.

Őszintén megvallom, Xxxxxxx Xxxxxxx lelkes, jószándékú, de akcióiban túlmerész és a mellett túlságosan befolyásolható embernek ismertem. Xxxxxxxxx, együttműködésünk első idejé- ben Károlyi hallgatott reánk. – Xxxxxxx Xxxxxxxx és énreám – beszédeinek fő irányait és fontosabb tartalmát illetőleg ő megszìvlelte tanácsainkat. Később, Xxxxxxxx Xxxxx gróf családjába történt beházasodása után, mind melegebb politikai barátságba és mind szorosabb összeköttetésbe jutott Xxxxx Xxxxxxxxx, Xxxxx Xxxxxxxxxxx és ezek táborával és szemlátomást kapkodni kezdett a politikában. Napról-napra, szinte mate-

matikai pontossággal meg lehetett állapìtani bizalmas beszél- getései során tett nyilatkozataiból, hogy azokban a napokban Xxxxxxxxxxx volt-e együtt többet, vagy a radikálisokkal. Ennek a befolyásolásnak első látható következményeként mindinkább éhért az eredeti Justh-párti politika elveitől. A háború tartama alatt állandóan azon dolgozott, hogy Xxxxxxxx legyen a közös külügyminiszter, vagy magyar miniszterelnök. Egyidejűleg pedig egymás után tálalta fel nekünk a Jásziéktól és Kunfiéktól hallott, de eléggé meg nem értett szélsőséges elveket. Ebben az időben a pártban erős hangulat domborodott ki Xxxxxxx ellen, úgyhogy én, mint a párt másodelnöke minduntalan szemre- hányásokat kaptam barátaimtól Károlyi folytonos balfelé való kiruccanásai miatt. Egy ìzben közölte velünk Xxxxxxx, hogy a radikálisok valamely nyilvános gyűlésre hìvták meg Nagy- váradra és hogy ő arra el fog menni. Mi is, nagyváradi párt- szervezetünk is tiltakozott az ellen, hogy Xxxxxxx, a párt vezére, oly gyűlésen vegyen részt, amelyre a párt meg sincs hìva. Köve- teltük Károlyitól, hogy csak abban az esetben menjen Nagy- váradra, ha a gyűlést közösen, függetlenségiek és radikálisok tartják. Xxxxxxx ezt a feltételünket el is fogadta. Ez alkalommal a pártban oly nagy volt az elkeseredés, hogy a párt tekintélyes része azt követelte, hogy vigyem szakìtásra a dolgot Xxxxxxxxxx. Álláspontom az volt, szìvesen megteszem egy feltétel alatt, ha a párt nem kìvánja, hogy én legyek Xxxxxxx utódja a párt elnöki székében. Undorodtam ugyanis attól, hogy bárki is azt hihesse, hogy Xxxxxxxx azért buktatom ki az elnöki székből, hogy abba magam üljek bele. Xxxxxxxx feltételemet nem voltak hajlandók elfogadni és ìgy egyelőre elsimìtottuk a nehézségeket és Xxxxxxx megmaradt elnöknek. Tévedésemet belátom.

Xxxxx kormányalakìtási munkálkodásaim leìrásánál már elmondottam, régtől fogva láttam, hogy Xxxxxxx azzal, hogy túlságosan hajlik a túlzott radikalizmus felé, veszélyt jelent az országra. Megtettem e téren a magamét, amikor kormány- alakìtási tervezetemben Károlyit az összeomlás idejére egy őt és ambìcióit kielégìtő külföldi misszióba Svájcba szádékoztam küldeni, amivel a sorsdöntő napokban távoltartottam volna a forrongó magyar politika kohójától. Megakadályoztak benne,

és akik ezt tették, azok legkevésbbé jogosultak a Károlyi-kor- mányzat felé szidalmakat szórni.

Sajnálom, de nem hallgathatom el, hogy bizonyos irányban Xxxxxxxx Xxxxx grófot okolnom kell sok szerencsétlen esemény miatt. Aki a háború tartama alatt belelátott a magyar politikai pártok konyhájába, az jól tudja, hogy minden kissé mozgalmas esemény alkalmával Xxxxxxxx azonnal összehozta tanácskozásra az ellenzéki pártok vezérembereit és tudásával, tekintélyével igyekezett irányt szabni az ellenzéki akciónak. Tudta Xxxxxxxx Xxxxx gróf nagyon jól, tapasztalhatta nem egyszer, hogy veje, Xxxxxxx Xxxxxx gróf szélsőségeivel szemben Xxxxxxx és én mindig – amennyire elvi álláspontunk azt megengedte – igye- keztünk Károlyi szélsőségeit elsimìtani. És mégis, 1918-ban, különösen pedig a legsorsdöntőbb nyári és őszi hónapokban Xxxxxxxx már úgyszólván kizárólag Xxxxxxx Xxxxxxxxxx érint- kezett. Mi a tárgyalásokról már csak akkor értesültünk, amikor Xxxxxxx «elvi alapon» apósával összekülönbözött. Kezdődött ez az állapot már az Esterházy-kormány alakulásakor, 1917. júniusá- ban, midőn a Xxxxxx-rakparti Andrássy-palotában sikerült Károlyit egy paktumba beugrasztani, és ettől kezdve mind- jobban és mind kizárólagosabban Károlyival tárgyalta le a mi pártunk dolgait, pártunk feje fölött. Az a szembeötlő mcllőzéö, amelyben a többi pártok vezérei bennünket, a Xxxxxxx-párt higgadtabb és mérsékeltebb alvezéreit részesìtettek, sokban lehetetlenné tették nekünk, hogy a kellő időben a differenciák elsimìtása érdekében közbeléphessünk. Amiről nem tudtunk, ahhoz hozzá nem szólhattunk és ahová nem hìvtak, oda mint Önérzetes emberek nem mentünk, mert nem is mehettünk el.

Amit itt elmondottam, az különösen az októberi eseménydús napokra szól vajjon nem tudtam volna-e én, vagy Lovászy valamely közbeneső megoldásra vezetni az örökös kormány- válságot, ha Xxxxxxxx nem szorìtkozik arra, hogy kizárólag vejével érintkezik, akinek ismét a másik vő, Xxxxxxxxxxx őrgróf sugdosott reggeltől estig a fülébe?

Xxxxxxx rendkìvül ambiciózus volt, amellett joggal hitte és hihette, hogy ő a kormány élén bárki másnál alkalmasabb, kedvezőbb békekötés létrehozására. Erre utalt Xxxxx Xxxxxx

gróf is egy októberi nyilatkozatában. Tény, hogy entente körök- ben szimpatikusabb volt a neve ama magyar államférfiakénál, akik az egész háború alatt a német szövetség és háborús politika zászlóvivői voltak. Elég különben, ha utalok az entente keleti csapatai fővezérének, Franchet d'Espéray marsallnak arra a nyilatkozatára, mellyel megállapìtotta, hogy Xxxxxxx Xxxxxx az az államférfiú, aki a legalkalmasabb a fegyverszüneti és béke- szerződések megkötésére, ő képes az ország javára legtöbbet biztosìtani. Sőt, külön ajánlotta a tábornagy a magyar nemzet- nek, hogy ezen érdekek védelmére sorakozzék egy emberként Xxxxxxx köré. Akiről a győzedelmes ellenfél legfőbb vezére ìgy nyilatkozik, attól nem csodálhatjuk, ha érezte magában a hiva- tást és kötelességet, hogy az ország kormányzatát kézbe vegye és kézben tartsa. Én elleneztem, hogy Xxxxxxx október 31-én kormányt vállaljon, de a mondottak után el kell ismernem, hogy jóhiszeműleg járhatott el és abban a meggyőződésben, hogy hazájának ezúton teszi a legjobb szolgálatot.

Emlìtettem, hogy Xxxxxxx a háború előtt és alatt inkább kapkodó magatartást követett. Amikor azonban átvette a kormányzatot, attól a perctől kezdve végzetes fanatizmussal hitte, hogy minél radikálisabb, minél inkább szélsőséges politikát követ, minél inkább elfogadja a szociáldemokrácia tanait, annál jobban szolgálja az ország ügyeit és annál jobban óvhatja meg az országot az igazi bolsevista terror-uralomtól. Magánbeszél- getésekben, a párt bizalmas és később már nyìlt értekezletein folyton azt hangoztatta, hogy ő gyorsvonaton halad, akinek politikája tempója nem tetszik, az szálljon le a vonatról, mert ő tudja, meg van róla győződve, hogy az események az ő radikális politikáját fogják igazolni. Végzetesen tévedett, de hogy őszinte meggyőződéssel cselekedett, azt annál is inkább hiszem, mert épp a végzetes időkben gyakori érintkezéseink során soha- sem tapasztaltam olyan ténykedését, amelyből azt következtet- hetném, hogy eljárása nem lett volna jóhiszemű. Ezt annál inkább kötelességem kimondani, mert sokat, igen sokat vitat- koztam Xxxxxxxxxx, majdnem állandóan harcban álltam vele a kabinetben, hat hét után ott is hagytam. Lakatot sem teszek a szájamra, alaposan megkritizálom Károlyi cselekedeteit. Az

utolsó években lemondásom napjától kezdve ismételten, nyilvá- nosan kijelentettem, hogy amióta Xxxxxxx Xxxxxx gróf elhagyta pártom programmját, lelépett a nemzeti októbrizmus állás- pontjáról és magáévá tette az internacionálé programmját, azóta áthidalhatatlan űr választ el engem tőle. De amidőn ìgy lépek fel saját politikám megvilágìtása során Xxxxxxxxxx szem- ben külön hangsúlyoznom kell, hogy sokat tévedett, nagy hibákat követett el, ámde magatartásának, eljárásának jóhisze- műségét politikai téren kétségbe vonnom nem szabad.

XXXXXX XXXX.

Xxxxx október 31-én Xxxxxxx Xxxxxx elfogadta a király kezéből a miniszterelnökséget és megkezdette a kabinetalakìtási munkálatait, felemlìtette nekem, hogy a hadügyminiszteri állásra a szociáldemokraták és radikálisok igen melegen aján- lanak neki egy Xxxxxx Xxxx nevű honvédtüzér ezredest; ő el van határozva Lindert, ha vállalja az állást, kinevezni, de kéri nézetemet és tanácsomat. Xxxxxx Xxxx ezredest régtől fogva igen értékes, nagy képzettségű katonának ismertem, aki édes- atyja révén Xxxxxx Xxxxxxxxx trónörökös szűkebb környeze- téhez tartozott. Xxxxxxx Xxxxxx Xxxxxx, Xxxxxxx-párti képviselő is Xxxxxx Xxxxxxxxx trónörökös egyik magyarországi bizalmi embere volt, aki Xxxxxx Xxxxx báró közvetìtése révén többször fordult hozzám a trónörökös-főherceg politikai irodájának meg- bìzásából. Minden egyes alkalommal ìrásbafoglalt kérdésekkel jött, amelyekre a trónörökös-főherceg az én véleményemet, mint magyar függetlenségi politikusét kìvánta megismerni. Később egypárszor Xxxxxx Xxxxxx helyett fia, Xxxx jött hozzám ilyen missziókkal. Innen ismertem őt és többszöri érintkezéseim során meggyőződtem arról, hogy képzett katonatiszt, a fő- herceggel és császári udvarral szemben pedig a végsőkig lojális. Tudtam róla, hogy épp a főhercegi szuggeszció révén lelkesedett az általános választójogért és szociális reformokért. A háború kitörésekor – őrnagy volt – találkoztam vele a becs-budapesti vonaton, amikor is én komoly aggodalmamnak adtam kifejezést, hogy elveszìthetjük a háborút. Xxxxxx ezzel szemben mély meg- győződés hangján kardoskodott a mellett, hogy okvetlenül győzni fogunk. Azután kikerült a frontra. 1918-ban találkoztam vele Budapesten, mankókon járt, az olasz fronton kapott igen

súlyos lövést. Ekkor le volt verve, desperált, de elküldött nekem egy memorandumot, amely konkrét javaslatokat tartal- mazott a leszerelés mikénti végrehajtása iránt. Szép munka volt, sok figyelemreméltó eszmét tartalmazott. Ezeket el- mondottam Xxxxxxxxxx, hozzáfűzve csodálkozásomat, hogy éppen Xxxxxxx ajánlják Xxxxxxxxxx az ő radikális barátai, mert én inkább mint nagyon konzervatìv felfogású katonát ismertem. Minthogy szerintem kìvánatos volt, hogy magasabb katonai kiképzésű és szaktudású férfiú álljon e fejetetejére állìtott idők- ben a hadügyminisztérium élén, azt pedig tudtam, hogy tábor- nokot beültetni a hadügyminisztériumba azokban a napok- ban nem lehetett, ezért nem tiltakoztam Xxxxxx kineveztetése ellen.

Xxxxxxxx Xxxxxx átvette a hadügyminisztérium vezetését, megrémülve láttam, hogy az én minisztertársam egészen más emberré vált a háború alatt, mint az a katonatiszt, akit én régebben ismertem. Szomorúan tapasztaltam, hogy a háborús években alkoholista lett és úgy látszik, a szesz túlságos fogyasztása folytán elveszìtette energiáját és azt a parancsolni-tudást, mellyel minden magasabbrangú katonatisztnek rendelkeznie kellene. Figyelmeztettem is azonnal erre egy-két miniszter- társamat. A hadügyminisztériumban ekkor anarchikus álla- potok uralkodtak. Lényegében négy irányzat vezetett, vagy helyesebben mondva küzdött ott egymással. A leghangosabb volt Xxxxxxxxx Xxxxxx, xxx Xxxxxxx Xxxxxx bocsátott be egy meg- gondolatlan pillanatban a hadügyminisztériumba. A másik Xxxxxx Xxxxxx volt, aki örökké szervezett, harcolt, küzdött; ideges, fegyelmezetlen temperamentuma mellett másokat akart fegyelmezni, de a mellett δ maga, miniszterével szemben a leg- fegyelmezetlenebb volt. A harmadik irányt Xxxx Xxxxxx képviselte, aki nyugodtan, tervszerűleg haladva a saját bal- oldali szociáldemokrata törekvései irányában, napról-napra mind több hatalmat kaparintott magához, azzal a le nem tagad- ható ténnyel operálván, hogy az egyetlen igazán fegyelmezett és jól megszervezett aparátus, amely akkor létezett – a szak- szervezetek – az ő kezében van. A negyedik irányt képviselték a régi hivatalnokok és tisztek közül azok, akik nem csaptak át

xxxxx-xxxxxxxx a szélső radikalizmus táborába, akik nem tűztek fel egyenruhájukra vörös kokárdákat, de akik nem voltak elég erősek, hogy a többi törtető elemekkel szemben a harcot sikerrel felvegyék.

Jött az ominózus «Nem akarok többé katonát látni». Még aznap, hogy megtörtént, szem- és fültanuktól hallottam, hogy rengeteg, sokezerre menő katonatiszt gyűlt össze Xxxxxx hìvására az Országház-téren. Láttam akkoriban egy filmen megörökìtve ezt a felvonulást, amely ugyancsak bizonyìtja, hogy a Buda- pesten tartózkodott tisztikar nagy hányada ott volt és lelkesedett. Tisztában voltam azzal és ma is az a meggyőződésem, hogy Xxxxxx e gyűlés előtt túlsokat ivott és nem tudta, hogy mit beszél. Midőn másnap találkoztam vele, hozzám jött és szégyen- lősen kérdezett, mi a nézetem a tegnapi eseményről, mert ő úgy látja, hogy «kissé elszólta magát». Nem hagytam kétségben aziránt, hogy nem egy kissé, hanem, hogy túlságosan nagyon is elszólta magát, minthogy pedig mindig a cselekvés embere voltam, megmondottam Lindernek, hogy ezt a dolgot azonnal jóvá kell tenni. Xxxxx Xxxxxx államrendőrségi főkapitány kért ekkor, hogy első védőrségi századunktól magam vegyem ki ünnepélyes formában a hivatalos esküt. Azonnal értesìtettem erről Xxxxxxx, felszólìtottam, jöjjön el ő is az eskütételre és ott majd én fogok beszédet tartani a katonákhoz. ìgy is történt. A Xxxxxx Xxxxxx-téren a főkapitányság előtt katonai zenekar kìséretében vonult fel első védőrségi századunk. Pompás fiúk voltak, valamennyinek melle tele szebbnél-szebb háborús ki- tüntetésekkel. Lementem a századhoz. Xxxxxx hadügyminiszter felolvasta az eskümintát, ezután beszédet intéztem a csapathoz, xxxxxx örömömnek adva kifejezést, hogy ìme, szerencsés vagyok magam előtt egy század derék magyar hősi harcost láthatni. Kiemeltem, hogy dicsőséges és hősies katonai mivoltukról tanúskodnak gyönyörű háborús kitüntetéseik és hogy a magyar államnak ma jobban mint valaha szüksége van fegyelmezett, hősies, bátor katonákra, és ìgy tovább. Katonáink ragyogó szemekkel hallgatták szavaimat és a merev vigyázz! tartás dacára egypár lelkes éljen is kicsúszott a fellelkesìtett keblekből. Azután a zenekar eljátszotta a Himnust és a csapat a közönség

éljenzése közepette bevonult laktanyájába. Másnap a lapok röviden megemlìtették az ünnepi aktust.

Hogy különben a Xxxxxxx-kormány, tekintetbe véve a rendkìvüli viszonyokat, elég hamar és elég erélyesen intézte el Linder elszólását, bizonyìtja az a tény, hogy november 9-én, tehát mindössze nyolcnapi miniszteri működése után a hadügy- miniszteri állásról le kellett mondania, és hogy a pacifisták fel- zúdulását elnémìtsuk, rövid időre tárcanélküli miniszterré tettük meg azzal, hogy majdan külföldi missziókra fogjuk alkal- mazni. Egyszer volt kötött utasìtással Belgrádban, más műkö- déséről tudomásom nincs.

XXXXXXXXX XXXXXX GRÓF DIPLOMÁCIAI MISSZIÓJA.

1918. november végén felmerült az eszme, hogy szükséges lenne az entente-hatalmakat a tényleges magyar viszonyokról alaposan informálni, hogy a békefeltételeket ne egyoldalú, ellenséges befolyások alatt állapìtsák meg. Ezen eszme meg- beszélésére november 30-án este felkeresett lakásomon Xxxxxxx Xxxxxx minisztertársam kìséretében két francia úr, akik közül az egyik Magyarország régi alapos ismerője és jóbarátja, a másik pedig egy előkelő francia hìrlapìró Xxxxxxx Xxxxx, aki mint tartalékos tiszt és lapjának tudósìtója, állandóan Xxxxxxxx x'Xxxxxxx marsall kìséretében tartózkodott. Négyen órákon át megbeszéltük annak a módjait és lehetőségeit, miként lehetne egy ilyen informáló-bizottságot Párizsba és esetleg Londonba kiküldeni. Egyhangú volt az a vélemény, hogy tekintettel az entente-hatalmak országaiban uralkodó közhangulatra, semmi szìn alatt ne kìsérelje meg Xxxxxxx, hogy maga kijusson Párizsba és semmi szìn alatt se akarja Diener-Dénes külügyi államtitkárt kiküldeni, mert egyiküknek sincsen kilátása, hogy az entente- körök szìvesen fogadnák. Vendégeim egyhangúlag azt aján- lották, hogy én menjek ki néhány szakember kìséretében, s ha én nem mehetnék, úgy okvetlenül Xxxxxxx Xxxxxx vezesse a bizottságot. Ez az állásfoglalás kézenfekvő volt. A győzedelmes entente-államokban akkor a nacionalizmus vezetett, olyannyira, hogy a radikális szocialista törekvések teljesen háttérbeszorultak. Párizsban és Londonban, nemkülönben Bernben is jól ismerték a Károlyi-kormány kebelében fennállott elvi vélemény-eltéré- seket és jól tudták, hogy a radikálisok és szocialisták Xxxxxxx által támogatva, túlzottan szélsőséges politikai elvek megváló-

sìtására törekedtek, amelyek a nemzeti és polgári társadalom fennállását veszélyeztették. Tudták odakünn azt is, hogy Xxxxxxx és barátaival szemben Xxxxxxxxxx, Xxxxx Xxxxxxxxx és többi barátainkkal egyetemben, nap-nap mellett éles harcokat folytattunk és arra törekedtünk, hogy ezekkel a szélsőséges felforgató törekvésekkel szemben erős nemzeti alapon bizto- sìtsuk a magyar polgári társadalom fennállását. Magától érte- tődik, hogy a nacionalista érzelmű külföldi államok velünk, magyar nemzeti demokratikus politikusokkal jobban szimpati- záltak, és ìgy nyilvánvaló, hogy nekünk volt akkoriban a legtöbb kilátásunk arra, hogy információink meghallgatásra találnak, mert a külföld éppoly bizalmatlanul és ellenszenvvel fogadta a szélső radikalizmust, mint a régi rend németbarát politikusait. Órákon át tartó tanácskozások során megálla- podtunk a terv összes részleteire nézve; magától értetődik, hogy csak akkor indultam volna útnak, ha párizsi látogatásom lehetősége már előre biztosìtva lett volna. Természetesen min- den további lépést megelőzőleg tisztázni kellett a helyzetet Xxxxxxx Xxxxxx gróf miniszterelnökkel Ε célból Xxxxxxx Xxxxxx másnap reggel felkereste Xxxxxxxx és előadta neki tervünket. Azért kértük fel Xxxxxxxx erre, mert Xxxxxxx már régtől fogva féltékenykedett reám és ìgy helyesebbnek tartottuk, ha Lovászy vállalja Xxxxxxx informálását. Xxxxx Xxxxxxx előadta előző esti tanácskozásaink eredményét, Xxxxxxx magából kikelve dúlt- fúlt, az egészben részemről ellene irányuló intrikát látott és kijelentette, hogy csak azért is be fogja bizonyìtani, hogy ő megy ki Párizsba és nem én, és kérelmünk dacára, hogy a tervet egyelőre titokban tartsa, gondoskodott arról, hogy még aznap a «Déli Hìrlap« közzétegye, miszerint Xxxxxxx gróf miniszterelnök Xxxxxx- Xxxxx államtitkár kìséretében legközelebb Svájcba és onnan Párizsba utazik. Xxxxxxx e lépésével meghiúsìtotta még azt is, hogy a tervvel tovább foglalkozhassunk. Azok, akik nem kìvánták Xxxxxxx utazását, azonnal minden lehetőt megtettek, hogy a tervet meghiúsìtsák, ami annál könnyebb volt, mert Svájcban nagyon jól tudták, hogy Diener-Dénes a háború alatt több ìzben az osztrák-magyar vezérkartól nyert útlevéllel utazott Svájcba.

Láttam, hogy Xxxxxxxxxx ez a minden politikai előrelátást nélkülöző eljárása tervünk megvalósìtását semmivé tette s ìgy ebben az ügyben semmi lépést sem tettem többé. Ámde Xxxxxxx folyton azt hangoztatta, hogy téves a mi felfogásunk, mert rövidesen az entente-államokban is kitör a bolsevizmus és ez esetben egy szélső radikális szocialista kormány kedvezőbb békefeltételeket kaphat, mint az általunk követelt politikát képviselő kormány. Nyilvánvalóvá vált, hogy a két álláspontot képviselők tovább nem maradhatnak egy kormányban. Utolsó kìsérletként abban kompromittáltunk, hogy a kormány kiküldi Xxxxxxxxx Xxxxxx gróf képviselőt Svájcba, kinek anyai réven kitűnő angol összeköttetései voltak. Xxxxxxxxx megbìzatása odairányult, hogy tájékoztassa magát semleges és entente állam- férfiak és diplomaták útján a tényleges helyzetről és a jövő kilátásairól. Tudakolja meg, melyik politikai irány, a radikális szocialista, avagy a nemzeti októbrista felel-e meg jobban a békekötés esélyei szempontjából az ország érdekeinek? Anglia akkor választások előtt állt. Ezeken kellett eldőlnie, kinek van igaza Angolországot illetőleg, Xxxxxxxxxx vagy nekünk? Mert ha az akkori angol miniszterelnök Xxxxx Xxxxxx kap újból nagy többséget, akkor világos, hogy ő és pártja nem nagy előszere- tettel fognak viseltetni egy magyar szocialista kormányzattal szemben.

Xxxxxxxxx december első napjaiban útnak indult és vissza- érkeztéig igyekeztünk a kormányzatban a status quo-t fenn- tartani. Xxxxxxx azonban ezekben a napokban kétszeres erővel indult meg Kunfiék inspirációira a hajsza a munkástanácsban és a szociáldemokrata pártban és ennek hatása alatt a kabinetben olyan követelésekkel állottak elő, hogy nem bìrtam elveim integritásának fenntartása mellett tovább a kormányban ma- radni, hanem még Xxxxxxxxx visszaérkezte előtt kiléptem a kabinetből.

Xxxxxxxxx Xxxxxx gróf Xxxxxxx és az egész Svájcban igazán a legteljesebb elismerésre méltó működést fejtett ki. Közeli rokoni viszonyunk tiltja, hogy működését itt érdeme szerint dicsérjem. Bernben akkoriban volt a szövetségtanács elnöksé- gében a változás és ő abban a szerencsében részesült, hogy úgy

Xxxxxxxx, a lelépő svájci elnök, mint Xxxx, az 1919-ik évre meg- választott elnök, ez a két világszerte elismert és tisztelt kitűnő államférfiú olyan hazánk iránti jóindulattól áthatott tanácsokkal látták el, hogy maga ez a két látogatás elégséges lett volna arra, hogy Xxxxxxx Xxxxxxxxx és társainak a kellő felvilágosìtást és útbaigazìtást megadja. Xxxxxxxxx azonban tovább folytatta informatìv látogatásait, amelyek során alkalma volt az entente- nagyhatalmak több hivatalos képviselőjével is eszmét cserélhetni, informálni és információkat szerezni. Kezeim között vannak svájci útjának bizalmas jegyzetei, köztük egy angol nyelven megìrt emlékirat, amelyben gyönyörűen ecsetelte hazánk hely- zetét és jövő fontosságát a nemzetközi politikában. Szinte látnoki képességgel közölte az entente-hatalmak képviselőivel, hogy maguk idézik elő a bolsevizmust hazánkban és fényesen reávilágìtott a magyarországi bolsevizmus esetén ennek ki- hatásaira egész Közép-Európára. Merem állìtani, hogy Xxxxxxxxx Svájcban, mint egy harcban állott állam félhivatalos képviselője a legelőzékenyebb fogadtatásban részesült és oly információkat hozott haza, amelyek azután pontról-pontra be is teljesedtek. Alighogy visszaérkezett Budapestre, lakásomon elmondotta – Lovászynak és nekem – útjának minden részletét és informá- cióit. Ezek mind oda konkludáltak, hogy a, magyar békekötés feltételei és elhelyezkedési lehetőségeink az új Európában akkor lesznek a legkedvezőbbek, ha nem a régi rend németbarátjai és nem a túlzott radikális szocialista elemek, hanem azok a polgári politikusok veszik át az ország vezetését, akik nemzeti, demo- kratikus, haladó, polgári politikát képviselnek, de karöltve halad- nak a józan, mérsékelt szociáldemokratákkal. Lovászy tőlem felvitte Xxxxxxxxxx Xxxxxxxxxx, aki Lovászy jelenlétében őszintén, de félre nem érthető világossággal xxxxxxxxxx Xxxxxxxxxx Svájcban szerzett tapasztalatait, amelyek, amint láttuk, éppen- séggel nem vetettek kedvező világìtást Xxxxxxx kormányzati programmjára. Xxxxxxxxx pl. figyelmeztette Xxxxxxxx, hogy ugyancsak téved, ha azt hiszi, hogy akár Franciaországban, akár Angliában, Amerikáról nem is szólva, a bolsevizmus kitörésétől kellene félni. Sőt ellenkezőleg, rövidesen az angol választások meg fogják mutatni, Xxxxx Xxxxxx és vele az

angol nemzeti liberális gondolat óriási diadalát. A győ- zelmi mámorban úszó Franciaország úszik a nacionalizmus áramlatában, ott még komoly munkáskörökben is a nemzeti gondolat vezet. Figyelmeztetett azután kormányunknak – helyesebben Xxxxxxx Xxxxxxxxx – nem egy súlyos baklövésére, aminő pl. Bédi-Xxxxxxxxx Xxxxxxx svájci követi kinevezése volt. (Károlyi egyik ijesztő eltévelyedése.) Meg kell itt jegyez- nem, hogy Xxxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx a minisztertanács előzetes tudomása és hozzájárulása nélkül nevezte ki, csak utólag terjesztette az ügyet a minisztertanács elé és csak amikor többen élénk szemrehányásokat tettünk neki e javaslata miatt és azt elleneztük, vallotta be, hogy ő már lekötötte magát és ìgy ha le nem nyeljük ezt a tényét, ebből le kellene vonnia a konzekvenciát, ami november közepén xxxxx is inkább kizárt dolog volt, mert hisz a radikálisok, akiktől ez az őrület származott, boldogok voltak tervük megvalósìtása miatt.

Xxxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxxx jelentése miatt dúlt-fúlt. Xxxxxxx pedig teljesen igazolva látva az ő és a mi álláspontunk helyes- ségét, ezt nyìltan xxxxxxxxxxx Xxxxxxxxxx, követelte, hogy változtasson politikai irányt, ennek még aznap a «Magyarország»- ban megjelent óriási feltűnést keltő nyilatkozatában határozott kifejezést is adott s mert Xxxxxxx nem volt hajlandó a józan, nemzeti irány felé visszakanyarodni, bejelentette lemondását. Másnap Xxxxxxxxx Xxxxxx ellen megindult egy vad sajtóhad járat, amelynek csúcspontja az volt, hogy Xxxxxxx 1918. december 25-én 6593. M. E. számú miniszterelnöki leiratával felszólìtotta Xxxxxxxxxx, hogy «a kormány megbìzásából Svájcban végzett politikai missziójáról legsürgősebben kimerìtő, konkrét adatokat tartalmazó ìrásbeli beszámolójelentést tegyen». Xxxxxxxxx Xxxxxx gróf higgadt, komoly és okos politikus. Tisztán látta, hogy ezt a jelentést Xxxxxxx azért kìvánja tőle, hogy azután közzé tegye a sajtóban és ennek alapján indìtson hajszát ellene. De tudta azt is, hogy amit komoly, külföldi államférfiak és- diplomaták bizalmas megbeszélések során elmondottak neki, azt nem illik és nem szabad nyilvános diskusszió tárgyává tenni. Xxxxxxxxx ennek tudatában Xxxxxxxxxx beterjesztett jelentésé- ben tulajdonképpeni eljárásának csak egyetlenegy konkrétumát

közölte, azt t. i., hogy alaposan megindokolta, miért ajánlja, hogy Bédi-Xxxxxxxxx Xxxxx azonnal hìvják haza, de ha jól emlékszem, felemlìtette még, hogy meggyőződést szerzett arról is, hogy Diener-Dénest Svájcba be sem engednék. Minden egyéb, amit még megìrt Xxxxxxxxxx, csak arra szolgált, hogy egypár oldalt teleìrjon anélkül, hogy jelentéseinek konkrétumait, ame- lyeket három miniszternek, Xxxxxxxxxx, Xxxxxxxxxx és nekem előterjesztett, ìrásbafoglalta volna. Képzelhető, hogy Xxxxxxx nem örvendett annak, hogy Xxxxxxxxx nem ül fel az ő ugratá- sának és ìgy nem csodálkoztam azon, hogy lapjaival napokon át elferdìtve, értelméből kiforgatva, össze-vissza csűrve-csavarva támadtatta Xxxxxxxxx «titkos diplomáciai jelentését». Tagad- hatatlan azonban, hogy Xxxxxxxxx svájci missziója adta meg a lökést annak a politikai akciónak, amely abban kulminált, hogy a Károlyi elnöklete alatt állott függetlenségi és 48-as párt saját vezérét, Xxxxxxx Xxxxxxx nyìlt ülésen leszavazta, őt a pártból való kilépésre kényszerìtette és azután a párt Xxxxxxx elnöklete alatt nemzeti, hazafias régi programmja alapján tovább küzdött és összehozta azt a választási blokkot, amelyben a függetlenségi 48-as párt, Xxxxxxxx Xxxxxx polgári pártja, a keresztényszocialista néppárt és a Pallavicini-féle földmìvespárt szövetkeztek.

Az előadott tényállás kiegészìtésére még csak azt emlìtem fel, hogy 1919. őszén az ellenforradalmi első kormány a jóìzléssel összeférhetőnek tartotta, hogy Xxxxxxxxx Xxxxxx grófot svájci utazásáért egy pamfletben megtámadtatta...

POLITIKAI PÁRTOK ÁLLÁSFOGLALÁSA.

POLITIKAI PARTOK ÁLLÁSFOGLALÁSA.

Az utolsó években sokszor eszembe jut a fiumeiek egy érdekes jellemvonása. Ha ugyanis valaki Fiúméban politikai beszédével nem tudott hatást elérni, nem kellett egyebet tennie, mint egyszerűen reáfordìtani a szót Fiume ősi autonómiájára és a lakosság olasz anyanyelvére, és kijelentenie, hogy ezeket megvédelmezi, ezekért harcolni fog, és mindjárt megvolt a hatás, az óriási lelkes evviva! taps és lelkesedés. Kalunk, ha valaki a fórumon szónoklatával nem tud hatást kelteni, reáfor- dìtja beszédét a bűnbakra, mindenért az oktróbistákat okolja, xxxxxx Xxxxxxxx és minisztertársait és egyes körökben megvan a hatás. Ezzel a rendszerrel rászoktatták a magyar közön- séget arra, hogy minden bajért az októbrizmust fogadja el bűnbaknak.

Azok a magyar történetìrók és államférfiak, akik eddig a rettentő összeomlásról ìrtak, rendszerint eléggé tárgyilagosan mondják el az összes eseményeket a belgrádi demarche-tól végig. Kiemelik a legtöbb elkövetett hibákat és mulasztásokat és azok folytán bekövetkezett szerencsétlenségeket. Pontosan leìrják Ludendorft balsikereit, végzetes legyőzetését a francia- belga fronton, leìrják milyen ügyetlenségeket követtek el a német és osztrák-magyar diplomaták, megmagyarázzák, hogy a szerencsétlen szigorìtott tengeralattjáró harc logikus követ- kezménye kellett, hogy Amerika hadizenete legyen. Meg- magyarázzák, hogy Xxxxxx és Xxxxx taktikájának köszönhetjük az olaszok csatlakozását az entente-hez, és az igazság erejé- vel bebizonyìtják, hogy amikor elveszìtettük az olaszokat, a háborút is el kellett veszìtenünk. Továbbá kimutatják kitűnő ìróink, hogy minő mulasztásokat követett el hadvezetőségünk,

mikor sem az erdélyi határokon, sem pedig a Kárpátokban erődìtésekről nem gondoskodott. Némelyikük a sárgaföldig lerántja a hadvezéreink nem kis részét, Hötzendorfi Xxxxxxxx sem kìmélve, nem is szólva arról, minő kritikákat ìrnak vezér- karunkról. Xxxx, ha például Xxxxxx főherceg, Xxxxxxxxxxxxx Xxxxx herceg, Xxxxxx báró, Xxxxxxxx Xxxxx gróf, Xxxxxxxxx tábornagy, Xxxxxx Xxxxx tábornok és mások közkézen forgó ìrásaira utalok.

Ugyanilyen szigorú és bőséges kritikát olvashatunk külön- ben a német és osztrák irodalomban, valamint a mostani oda- való kormányokat támogató pártok szónoklataiban is. De a magyar kritikát, emlékiratokat és történeti műveket amazoktól az a nagy eltérés jellemzi, hogy mìg amazok végig tárgyilagosak maradnak, emezek mindegyike egy és ugyanazon végakkordba csendül, abba t. i. hogy mindezekért az a kisded csoport felelős, amely 1918. novemberében a Nemzeti Tanácsban és a Xxxxxxx- kormányban tömörült.

A magam részéről több, mint hét éve állom ezeket xi támadásokat. Kértem, könyörögtem, állìtsanak törvényes bìrám elé, állapìtsa meg az, milyen volt működésem, minők cselekedeteim és esetleges mulasztásaim a magyar nemzet nagy összeomlásának napjaiban. Kérésemet mind a mai napig nem teljesìtették, de a támadások folytatódnak. Ezért igyekszem e munkámban beszámolni pártom és a magam eljárásáról, ragaszkodva a legszigorúbban a való tényekhez, mellőzve igen sok eseményt, amely engem és barátaimat iga- zolna, de talán hangulatkeltés látszatával bìrna. Ámde hiába ìrom le magam mik voltak cselekedeteim, mik voltak szándé- kaim, mert a történelmet emberek csinálják. El kell tehát mon- danom azt is, hogy ezekben a nagy, nehéz napokban nagyjaink miként vélekedtek és miként cselekedtek. Csak ìgy tudom a pártatlan igazságot megrögzìteni.

Kérve kérem azokat, kiket több év utáni közléseim ne- talán kellemetlenül érintenének, legyenek meggyőződve, hogy közléseimet nem a szenzációhajhászás, még kevésbbé a leleplezés szándéka vezeti. De kénytelen vagyok elmondani, hogy mit műveltek nagyjaink 1918. végén, mert lehetetlen,

hogy becsületes nevemet és legjobb szándékú eljárásomat sár- ral és mocsokkal bepiszkìtva hagyjam utódaimra akkor, amikor a nehéz órákban a nemzet számos kitűnősége mellettem állott.

Egy francia közmondás szerint «mondd meg kik a barátaid és megmondom ki vagy». Ezt a mély igazságot tartalmazó axiómát alkalmazom, amikor pártatlanul, legjobb tudomásom szerint és szigorúan a való igazságnak megfelelően elmondom, hogy a magyar közéletnek elismert előkelőségei és hazafias politikai pártjai minő álláspontot foglaltak el azzal a kormány- zattal szemben, amely a mások által okozott felfordulásban a helyzet kényszere alatt az ország élére állìttatott.

Először ismertetem a hazafias alapon állott polgári pártok állásfoglalását.

A KERESZTÉNYSZOCIALISTA NÉPPÁRT.

Az 1918. évi október második felében a keresztényszocialista néppárt, a régi konzervatìv és katholikus néppárt utódja, – amelyet tudvalevőleg boldog emlékű Xxxxx Xxxxxx és Xxxxxxxxx Xxxxxx Xxxxx grófok alapìtottak – napról-napra hevesebben fordult az akkor uralmon lévő Wekerle-kormány ellen, habár a párt elnöke, Xxxxx Xxxxxx gróf tagja volt a kormánynak. Október utolsó napjaiban, mikor megalakult a Nemzeti Tanács, bizalmas tanácskozások indultak meg Xxxxxxx Xxxxxx, a szociál- demokraták és a keresztényszocialista néppárt vezérei közt oly célból, hogy esetleg egy Xxxxxxx által alakìtandó kormányban a néppárt magát képviseltesse. Ezekben a tanácskozásokban közvetlenül részt nem vettem, de Xxxxxxx Xxxxxx és Xxxxx Xxxxxxxx útján értesültem azokról, s a magam részéről a leg- melegebbén üdvözöltem azt a gondolatot, hogy a közelgő nehéz és sorsdöntő órákban a szélső radikalizmus képviselői mellett és azoknak mintegy ellensúlyozására a konzervatìv irányzatú néppart is részt vegyen a kormányzásban és a Nemzeti Tanácsban.

A tárgyalások részleteire már nem emlékszem, de tudom, hogy nagy sajnálattal értesültem arról, hogy főként Xxxxx Xxxxxxxx és más radikális szociáldemokrata vezérek Xxxxxx Xxxxxxxxx és társainak a kormányba való belépését meghiúsì- tották. Tovább folytak azonban a tárgyalások arra nézve, hogy a keresztényszocialisták csatlakozzanak a Nemzeti Tanácshoz, azt csatlakozásukkal elismerjék és annak munkájában részt is vegyenek. Tudomásom van arról, hogy a néppárt Xxxxxx Xxxxxx és Xxxxxx Xxxxxx, akkor országgyűlési képviselőkkel akarta magát a Nemzeti Tanácsban 'képviseltetni, Kunfi és

társai azonban csak egy helyet koncedáltak a néppártnak és mi akkor úgy értesültünk, hogy mindkét úr ragaszkodott ahhoz, hogy pártját a Nemzeti Tanács szűkebb bizottságában kép- viselje. Végre a gordiusi csomót akként oldották meg, hogy Xxxxxx Xxxxxx, Xxxxxx Xxxxxx, Xxxxx Xxxxxx, akkor országgyűlési képviselők, valamint Xxxx Xxxxxx dr. egyetemi tanár beválasz- tattak a Nemzeti Tanács nagy választmányába, a szűkebb bizottságba pedig a néppárt képviseletében Xxxxxx Xxxxxx dr. akkor országgyűlési képviselő küldetett ki.

1918. november 16-án a képviselőháznak ama nevezetes ülésén, amelyen percekkel a köztársaság proklamálását meg- előzőleg saját feloszlatását kimondotta, a néppárt is résztvett s egyetlen szóval, egyetlen hanggal sem tiltakozott sem a Ház feloszlatása, sem pedig a köztársaságnak a szomszédos kupola- teremben val4 kikiáltása ellen. Minthogy továbbá a néppárt bennhagyta a Nemzeti Tanácsban tagjait a köztársaság kikiál- tása után is, nyilvánvaló, hogy az akkori magyar képviselőház ez a legkonzervatìvabb pártja, amely ma is a magyar parla- ment legszélsőbb jobboldalán ül, 1918. november havában magáévá tette és helyeselte a Habsburg-Lotharingiai ház trón- vesztését és a népköztársasági államforma kikiáltását.

Ámde a keresztényszocialista néppárt mindezeknél is hatá- rozottabb állást foglalt az államforma változtatása tekinte- tében.

Az «Alkotmány» cìmű lap, melynek Xxxx Xxxx xxxxx prelá- tus s a Xxxxx Xxxxxx-Társaságnak azóta megválasztott alelnöke volt a szerkesztője és amely lap a keresztényszocialista néppárt hivatalos orgánuma volt, 1918. november 20-i számában az alábbiakat ìrja:

«A keresztényszocialista néppárt nagy értekezletet tartott, melyre tagjain kìvül a szervezeteket és külön tekintettel a női szavazati jog behozatalára, a Katholikus Nőegyleteket is meg- hìvták. Elnök volt Xxxxxxxxxxx Xxxxxx, ki az ország ellen a múltban hozott vádakról megállapìtotta, hogy magyart és nemzetiségeket egyaránt érték.»

Visszapillantást vetett a múltra. Azután kijelenti, hogy:

«Azt hiszi nincsen az értekezletnek egy tagja sem, aki a roham-

léptekben haladó demokratikus átalakulást a legmelegebben ne köszöntené.» (Élénk helyeslés.)

Azután: «De ez a forradalmi átalakulás csak akkor vezet- heti át Magyarországot egy jobb jövőbe, hogyha a velejáró rázkódtatás minél kisebb lesz. Ez irányban minden becsületes magyar embernek kötelessége közreműködni. A keresztény magyarságnak is kötelessége az új irányzatot minden hátsó gondolat nélkül a leglelkesebben támogatni...»

Xxxxxx Xxxxxx beszéde után elhatározták egy manifesztum kiadását, melyet Xxxxxx Xxxxxx szerkesztett meg és egy szer- vező szűkebb bizottságot választottak, amely a párt részletes programmját Xxxxxxxxx Xxxxxx bemutatott javaslata alapján fogja kidolgozni. A bizottság tagjai között voltak: Xxxxxxx Xxxxx, Xxxxxxx Xxxxxx, Xxxxx Xxxxxx, Xxxxxxxxx Xxxxxx, Xxxxxx Xxxxxx, Xxxxxx Xxxxxx, Xxxxx Xxxxx, Xxxxxx Xxxxxx, Xxxxxx Xxxxxx, Xxxxxx Xxxxx, Xxxxxxxxx Xxxxxx, Xxxxxxx- Xxxxxxx Xxxxxx, Xxxxxxx Xxxxx, Xxxxxxxxxxx Xxxxxx, Xxxx Xxxx, Xxxx Xxxxxx, Xxxxxx Xxxxxx és Xxxxx Xxxxxx gróf. Ezek az urak alkották akkoriban a keresztényszocialista néppárt vezérkarát.

A manifesztum «Keresztényszocialista néppárt» aláìrással jelent még az «Alkotmány» 1918. november 20-i számában. Visszapillantás formájában alaposan, igazságosan, de egyúttal szigorúan ìrja le a múlt parlament és a múlt kormányzás műkö- dését. «Hiába próbálkoztak némelyek, – mondja – mint pár- tunk is, az ország belső állapotainak megváltoztatására, még a fokozatos és szükséges haladás is hajótörést szenvedett a szám- beli többség merev magatartásán, mely mindent lehetetlenné tett.»

«Most teljesen megváltozott helyzet előtt állunk. A fegy- vereket letettük, az ellenség diadalmaskodott.»

«A királyság megszűnt.» «Magyarország Népköztársaság lett.» «Minden téren új élet előtt áll a nemzet.»

«A rend fenntartása, az ország megmentése, az állam első érdeke; e feladat teljesìtésében támogassuk őszintén és nyìl- tan az államhatalmat... «Sürgeti a legszélsőbb választójogot. Azután sürgeti a manifesztum a katholikus autonómiát.

A néppárt még tovább is kitartott e politika mellett. 1918. december 22-én ugyanis Xxxxxxx Xxxxxx gróf a Vigadóban zászlóbontó népgyűlést tartott. Ε gyűlésen a függetlenségi- és 48-as pártnak mérsékeltebb, nemzeti és. polgári alapon álló elemei, mint Xxxxxxx Xxxxxx, Xxxxxx Xxxxxx és jó magam is már nem vettünk részt, mert akkor már Xxxxxxx Xxxxxxxxxx a szakìtás küszöbén állottunk. Ennek a vigadói gyűlésnek éppen az volt egyik legfőbb célja, hogy a mi mérsékeltebb felfogásunkkal szemben Xxxxxxx a maga sokkal radikálisabb felfogását leszegezze. A gyűlésen a károlyistákon, a Xxxxx-féle radikálisokon, a nagyatádi Xxxxx Xxxxxx-féle kisgazdapárti- akon és Xxxxxxxxxxx Xxxxxx őrgróf pártján kìvül résztvett a keresztényszocialista néppárt is és szónoka Xxxxxx Xxxxxx, meleg szavakban fejezte ki újból pártja elhatározását és támo- gatását Xxxxxxx Xxxxxx gróf miniszterelnök irányában.

A keresztényszocialista néppártnak a köztársaság intézmé- nyéhez való ragaszkodása sem volt szalmaláng. Amint azt később részletesen előadom, még 1919. márciusában is, amikor a választások április elsejére ki voltak ìrva és amikor a keresz- tényszocialista néppárt a választásokra a Xxxxxxx Xxxxxx elnök- lete alatti függetlenségi és 48-as párttal, a Xxxxxxxx-féle polgári párttal, a Pallavicini-Czettler-xxxxxxxxxxxx Xxxxx-féle föld- mìvespárttal szövetkezett, ez a négy szövetkezett párt közös manifesztumban, amely Budapest utcáin plakát formájában jelent meg, fejezte ki tántorìthatlan ragaszkodását a köztár- saság intézményéhez.

Xxxxxxxxxxxx kérdem most már az 1918. őszén fennállott keresztényszocialista néppárt akkori vezetőit, akik Istennek legyen érte hála, midőn e sorokat ìrom, az élők között vannak, elsősorban Xxxxxxxxx Xxxxxx, Xxxxx Xxxxxx gróf valóságos helső titkos tanácsos, cs. és kir. kamarásokat, Xxxxxx Xxxxxx, Xxxxxxx-Xxxxxxx Xxxxxx Magyarország volt rniniszterelnökeit, Xxxxxx Xxxxxx, Xxxxxxx Xxxxxx v. minisztereket, és Xxxx Xxxxxx dr. minisztert Xxxxx Xxxxxx xxxxxxxxx, Xxxx Xxxx nemzetgyűlési kép- viselőt, a párt lapjának akkori felelős szerkesztőjét, apokrif hamisìtványok-e az idézett manifesztumok? Én a Magyar Nemzeti Múzeum és Budapest székesfőváros hìrlap-könyvtárai-

nak példányaiból vettem idézeteimet. Ha hamisìtvány lenne, úgy vélem, az urak már rég eljártak volna a hamisìtó ellen, aki őket a Habsburg-Lotharingiai ház detronizálásával és a Nép- köztársaság proklamálásával vádolta. Ha pedig tényleg ki- adták közéletünk ez előkelőségei ezeket a manifesztumokat, akkor nem őket, hanem tisztelt olvasóimat, magyar polgár- társaimat kérdem, jogosultak-e ezen urak, akik ma a legitimiz- mus zászlóvivőiként szerepelnek, felettem bìrálatot mondani és pálcát törni?

Minthogy sajnálatomra nem sikerült a keresztényszocialista néppártot a Xxxxxxx-kabinetben képviseltetni, a magam részéről, mint belügyminiszter, gondoskodtam arról, hogy e párt politi- kai együttérzését demonstráljuk azzal, hogy a főispáni karba több néppárti előkelőséget neveztem ki.

XXXXX XXXXXX GRÓF PÁRTJA.

1918. november 7-én a 48-as alkotmány-párt Xxxxxx Xxxxx volt államtitkár, műegyetemi tanár elnöklete alatt gyű- lésre jött össze.

Xxxxxxxx Xxxxx országgyűlési képviselő, nyug. pénzügy- miniszter a következő beszédet mondotta: «Utolsó összejöve- telünk óta nagy, az ország egész jövőjére sorsdöntő események játszódtak le. Sajnos, az ezen események által okozott első hullámok által előidézett izgalom pártunk kiváló tagjának és a régi nemzeti munkapárt vezérének, Xxxxx Xxxxxxxxx életébe került. Úgy vélem, lehetetlen szavakkal kifejezni fájdalmunkat és meghatottságunkat, amely mindnyájunkat, pártunk összes tagjait áthatja. De meg vagyok győződve, hogy a nemzet fiainak legnagyobb része, pártkülönbség nélkül ezen valóban gyászos és végzetes esemény által sujtatik. Pártunknak a pártéletben résztvevő tagjai a legelső alkalommal, amidőn a gyászos esemény után egybegyűltek, egy értekezlet során rész- vétüket fejeztek ki és elhatározták, hogy a gyászoló özvegynek részvétüket küldöttségileg fogják kifejezni. Most, amidőn egy törvényes konferenciára vagyunk egybehìva, első kötelességünk- nek tartom, hogy legmélyebb részvéttel, szìvünk teljes meleg- ségével hódoljunk annak a férfiú emlékének, aki addig, amìg élt lelkének egész tüzével ideáljainak megvalósìtásáért harcolt.»

«Az utolsó napok eseményei szükségessé teszik, hogy a párt jövője fölött határozzunk. Xxxxx Xxxxxx, talán nem is gyanìtva, hogy ez lesz utolsó izenete, közvetlenül halála előtt, mintegy politikai végrendeletként barátjának és leghűségesebb munkatársának, Xxxxxx Xxxxxxxx ezeket mondotta: «Menj a pártkörbe és mond meg barátainknak, tegyék most félre a

86

politizálást, ma pártkülönbség nélkül minden magyar ember kötelessége közreműködni, hogy a kormány törekvései a belső rend fenntartása és megerősìtése, valamint egy tisztességes béke kieszközlése iránt sikerrel koronáztassanak.» Azt hiszem ennek szellemében járok el, amidőn indìtványozom, hogy a párt elhatározza feloszlatását, miáltal összes tagjai akciószabad- ságukat visszanyerik, úgyhogy mindenki legjobb belátása szerint közreműködhessen abban, hogy az ország belső békéje bizto- sìttassék, a kormány pozìciója ezen szempontból megerősìttes- sék és az ország részére egy előnyös és kedvező béke elérhető legyen.» (Általános helyeslés.)

Végezetül Xxxxxxxx Xxxxx képviselő előterjesztette azt a nyilatkozat tervezetét, amelyet a párt egyik tagja a képviselő- ház legközelebbi ülésén előadandó lett volna.

Xxxxxxx Xxxx gróf indìtványozza, határozza el a párt a vidéki szervezetek feloszlatását és azt, hogy a vidéki szerveze- tek tagjaihoz a párt feloszlása előtt felszólìtást intézzen, mely- nek értelmében a kormánynak a belső rend fenntartására irá- nyuló törekvései minden erővel támogatandók, hogy ez úton az országban oly közszellem létesülhessen, hogy a kormány a békekötés alkalmával megfelelő nyomatékkal léphessen fel.

Mindkét javaslat egyhangúlag elfogadtatván, Xxxxx Xxxxxx gróf pártja Xxxxxxxx Xxxxx indìtványa értelmében feloszlott.

APPONYIALBERTGRÓFPÁRTJA.

Xxxxxxx Xxxxxx xxxx 1918. november 8-án értekezletre hìvta össze pártját. Megnyitó beszédében felemlìté, hogy már jó ideje látja az új demokratikus Magyarország hajnalhasadá- sát. «Nemcsak nem riadtam tőle vissza, hanem őszinte lélek- kel dolgoztam békés evolúció útján való létesìtésén. Hidat akartam verni a régi és az új Magyarország között...»

«... tény, hogy nem sikerült, tény, hogy a forradalmi utakon született meg az új Magyarország...» «Látom, hogy az a politikai rendszer, melynek közel fél századon át egyik leghatározottabb képviselője voltam, némely lényeges alkotó- részében már nem életképes. Látom, hogy az új rendszer sike- res és békés érvényesülése szegény hazánk megmentésének egyedüli esélye. Meg sem kìsérelhetem tehát, hogy azzal szembe- helyezkedjem és egyenesen bűnnek tartanék minden ellenforra- dalmi kìsérletet. Sőt vallom, hogy minden jó hazafi köteles a kormányt a rend fenntartásának és a haza megvédésének súlyos feladataiban és a szükséges átalakulások békés keresztülvitelé- ben támogatni. De arra nem lehetek hivatva, hogy a nemzeti politika egyes alapvető kérdéseiben annak ellenkezőjét csi- náljam, amit évtizedeken át képviseltem. Nem is számìt- hatnék bizalomra, ha erre vállalkoznék.»

Ezután kifejti, hogy reánézve csak egy megoldás van: teljes visszavonulás a politikai élettől.

Azután:... «ti mindnyájan szabadon mérlegelhetitek, hogy nem lehetséges-e számotokra ennek az új iránynak támogatása, mely függetlenségi és demokratikus hitvallásunkat megvaló- sìtja és ìgy közel áll az ország függetlenségi közönségének lelkü- letéhez ...»

88

S amidőn Xxxxxxx Xxxxxx és Xxxxx Xxxxxx grófok imigyen pártjaikat egyenesen az új Károlyi-kormány támogatására kül- döttek, Xxxxxxx Xxxxxx, volt miniszterelnök a maga részéről ugyancsak félreállott s legközelebbi politikai barátait felszaba- dìtva eddigi kötelezettségeik alól, szinte a Károlyi elnöklete alatt álló függetlenségi és 48-as pártba küldötte. Barátai közül tényleg nem egy be is lépett a pártba és támogatta a mi kor- mányunkat.

XXXXXXXX XXXXXX DEMOKRATAPÁRTJA.

Köztudomású volt Magyarországon az a személyes ellen- tét, hogy ne mondjam gyűlölet, amellyel Xxxxxxxx Xxxxxx, a demokratapárt elnöke és vezére Xxxxxxx Xxxxxx gróf ellen viseltetett. Tudjuk, hogy Xxxxxxxx igen komolyan törekedett arra, hogy Xxxxxxx Xxxxxxx 1918-ban letartóztassa és ellene bűnügyi eljárást indìtson. Az is történelmi tény, hogy 1918. október hó utolsó napjaiban, amikor a hármasszövetségi rend- szer, melyen egész háborús politikánk alapult, a végzetes össze- omlás küszöbén állott, akkor Vázsonyi arra törekedett, hogy saját pártja koalìcióban a többi 67-es és 48-as csoportokkal kormányt alakìtson az addig végsőig üldözött Xxxxxxx-féle függetlenségi párt programmja alapján, de Károlyi teljes ki- zárásával, vagy legföllebb azt koncedálva, hogy Xxxxxxx pártja is képviselve lehessen abban a kormányban, amely eddigi elvei- nek alapos módosìtásával és eddigi meggyőződésével ellentét- ben, Xxxxxxx pártjának politikáját akarta megvalósìtani. A múlt tapasztalatai alapján sem Xxxxxxx, sem pártja ebbe a különös tervbe bele nem mentek s ìgy még nagyobb lett az ellenszenv és ellentét a két magyar politikus között.

Midőn megalakult a Magyar Nemzeti Tanács és utána a Károlyi-kormány, az elsők között a demokratapárt jelentette be csatlakozását a Nemzeti Tanácshoz és azt a kìvánságát, hogy magát a Nemzeti Tanácsban képviseltesse. Örömmel fogadtuk ezt a nagyjelentőségű fordulatot a Vázsonyi-féle demokratapárt részéről. A demokratapárt magát a Nemzeti Tanácsban Xxxxxxx Xxxxxx dr. nyug. igazságügyminiszter, országgyűlési képviselővel és Xxxxxxx Xxxxxx dr. országgyű- lési képviselővel, a párt két kitűnőségével képviseltette.

90

A Nemzeti Tanácsban e két államférfiú mindvégig kiváló szerepet vitt.

A demokratapárt azonkìvül levélben közölte Xxxxxxx Xxxxxx gróffal abbeli elhatározását, hogy kormányát támogatni fogja. Xxxxx Xxxx dr. és Xxxx Xxxxxx dr. országgyűlési kép- viselők ugyancsak a demokratapárt nevében és megbìzásából megtiszteltek látogatásukkal és átadván a betegeskedése miatt távollétét kimentő pártelnöknek, Xxxxxxxx Xxxxxxxxx meleg üdvözletét, bejelentették a politikai demokratapárt feloszlását, illetve belépését a Károlyi elnöklete alatt álló függetlenségi és 48-as pártba. ,Hogy melegen fogadtam a demokratapárt csatla- kozását és belépését, magától értetődik. Ezután a két nevezett képviselőtársam megkérdezett, volna-e kifogásunk az ellen, ha mint kizárólag városi párt budapesti szervezeteiket továbbra is fenntartanák? Xxxxxxxxxx válaszoltam, hogy ez ellen semmi kifogásom sincsen, magamban pedig azt gondoltam, hogyha majd valamikor változnak a viszonyok, az urak a városi párt- ból éppúgy csinálhatnak ismét politikai pártot, mint annak ide- jén a Xxxxx Xxxxxx hìveiből alakult Nemzeti Társaskör volt az az ugródeszka, amelyről ismét kész szervezettel a politikai porondon megjelenhettek.

Két képviselőtársam akkor még azt is tudatta velem, hogy Xxxxxxxx visszavonul a politikai élettől, amit, miután pártját a függetlenségi és 48-as pártba belépni engedte, magától értető- dőnek tartottam.

A KISGAZDAPÁRT.

Köztudomás szerint nagyatádi Xxxxx Xxxxxx több kisgazda társával pár évvel a háború kitörése előtt egy külön kisgazda- pártot alakìtott, amely a háború kitörésének idejében, habár a parlamentben csak négy képviselővel volt képviselve, az országban már nagy tekintélyre és erős szervezetekre tett szert. A vezér Xxxxx Xxxxxx mellett, mint alvezérek Xxxxx Xxxxx, Xxxxxxx Xxxxxx és Xxxxx Xxxxx kisgazdaképviselők vezették a magyar kisgazdák mozgalmát. Amikor 1918. október 25-én éjjel megalakult a Nemzeti Tanács, a kisgazdapárt már a leg- első napokban bejelentette csatlakozását és helyet kìvánt a Nemzeti Tanács végrehajtóbizottságában. Azonnal be is vet- tük a Nemzeti Tanácsba a kisgazdapárt két vezérét, nagyatádi Xxxxx Xxxxxxx és Xxxxx Xxxxx országgyűlési képviselőket, akik a Nemzeti Tanácsnak mindaddig igen buzgó tagjai maradtak, xxxx Xxxxx Xxxxxx a Berinkey-kormányban mint miniszter és mellette Xxxxx Xxxxx mint államtitkár Xxxxxxx Xxxxxx gróf kinevezése alapján ez állásaikat el nem foglalták.

Sajnálattal bár, de – minthogy történelmet ìrok – kény- telen vagyok megállapìtani, hogy amikor Xxxxxxx Xxxxxx kor- mányának rúdját túlságosan balfelé irányìtotta és én ezért december elején harmadszor és véglegesen lemondottam belügy- miniszteri állásomról és szembehelyezkedtem a Károlyi- Kunìi-Böhm-Garbai-Pogány-féle szélsőséges irányzattal, akkor a kisgazdapárt, élén két vezérével, Xxxxx Xxxxxxxxx és Xxxxx Xxxxxxxx 1919. március 21-ig a radikálisokkal Xxxxxxx mellett és ellenem foglalt állást.

Egy kereszténypárti lap 1921. december havában közzé- tette hasábosán egymás mellé állìtva nagyatádi Xxxxx Xxxxxx

92

és az. én arcképemet és kiemelte, hogy ìme engem, aki már 1918. december közepén xxxxxxxxxx Xxxxxxxxxxx túlzott radi- kalizmusuk miatt, a «hazaáruló» epitetonával bántalmaznak, Xxxxx Xxxxxxx pedig, aki Károlyiékat végigszolgálta, a kurzus- kormányzat idején is miniszter maradhatott. Ebből a kis inci- densből is megìtélheti majd a pártatlanabb utókor, mennyire igazságtalanok voltak kortársaim azokkal szemben, akik a haza érdekében feláldozták magukat.

A PALLAVICINI-FÉLE FÖLDMIVESEK ÉS KISPOLGÁROK PÁRTJA.

Mint e munkám más helyén már felemlìtettem, 1918. no- vember havában Xxxxxxxxxxx Xxxxxx őrgróf a magyar nemzet legnagyobb veszedelmének óráiban pártot alapìtott. Vezér- karában szerepeltek a többek között Xxxxxxx Xxxxxx, Xxxxxxxx Xxxx dr., Xxxxx Xxxxxx országgyűlési képviselő, Xxxxxxx Xxxxx, xxxxxxxxxxxx Xxxxx Xxxxxx és közéletünk más előkelőségei. Ez a kisded csoport a Károlyi-kormányt kinevezésétől kezdve lel- kesen támogatta. Minisztere ugyan nem volt ebben a kabinet- ben, de hogy politikailag mégis meg legyen a kormánnyal a kapcsolata, egyik tagját, Xxxxx Xxxxxxx, Baja sz. kir. város főispáni teendőinek ellátásával megbìzott kormánybiztosává neveztem ki. A nevezett képviselő a Nemzeti Tanácstól már előbb kapott külön megbìzatást, hogy Pest vármegye déli részeiben, mint rendcsináló biztos működjön közre a közrend helyreállìtásának nehéz munkájában.

Ε párt vezére Xxxxxxxxxxx, proklamálta elsőnek a pragma- tika szankció alapján a Habsburg-Lotharingiai ház trónveszté- sét és a Népköztársaságot. Hetekkel az én lemondásom után még mindig velem és. Xxxxxxxxxx szemben a Károlyi-Kunfi- Pogány csoportot támogatta, de 1919. március havában ismét hozzánk csatlakozott. Ε kisded párt vezére az emigrációban igen meleg összeköttetést igyekezett velem fenntartani Bécs- ben, amiről majd még külön beszámolok. A kommün bukása után szétvállottak útjaink, amennyiben a vezér és vezérkara a felkelő új nap: a keresztény kurzus fényébe és melegébe sietett sütkérezni, én pedig maradtam, aki voltam.

A BIZONY-PÁRT.

1918. október havában a pártviszonyok is már megmutat- ták, hogy mennyire zűrzavaros volt a helyzet, mert egymás után alakultak új pártok és pártcsoportok. Minden ember, aki poli- tikával foglalkozott, tudta és látta, hogy a felfordulás küszöbén állunk és mindenki valami új úton-módon kereste az ország megmentését. ìgy alakultak az új pártok. A nagy függetlenségi és 48-as vpárt, mint tudjuk, már 1916-ban kettévált; az egyik rész a német-osztrák-magyar viszony mélyìtésének és ben- sőbbétételének programmjával s a háborúban a német szövet- ség mellett való. végső kitartásban vélte az ország boldogulásá- nak útját megtalálhatni. A másik rész, a régi Justh-párt tag- jai ismét beigazolva látták a háború előtt hirdetett aggodalmai- kat. Mi, akik ehhez a párthoz tartoztunk, láttuk, hogy a német- osztrák-magyar szövetség győzelmébe vetett hitet az esemé- nyek megcáfolják és az ország érdekében, a dinasztia és az ország megmentése végett szorgalmaztuk a mielőbbi békekötést, követeltük, ha a németek tovább makacskodnak, a különbékét, és követeltük a háborúban szenvedő milliók megnyugtatása céljából az általános választójog, mélyreható szociálpolitika, engedékeny nemzetiségi politika révén a talaj olyan előkészì- tését, hogy mire a tömegek hazaérkeznek, itt egy nekik kedvező nekik tetsző új demokratikus életet találjanak. De szakado- zott a 48-as alkotmánypárt is; kiléptek abból előbb Apponyi és hìvei, később régi függetlenségipártiakból alakult egy kisebb csoport, amely a nagytudású és puritán lelkületű Bizony Ákos képviselőt vallotta vezéréül. Ez a csoport 1918. második felében mint önálló párt működött, október utolsó harmadában azonban a párt tagjai, élükön Xxxxxxx Xxxxxx, később szélsőséges keresz-

95

ténypárti nemzetgyűlési képviselővel egy pártvacsora alkalmával testületileg felkeresték a Bristol-szállóban Xxxxxxx Xxxxxx pártját és ott ünnepélyesen bejelentették csatlakozásukat, hogy néhány nap után teljesen beolvadjanak a függetlenségi pártba.

Amikor Xxxxxxx Xxxxxx és társai átvették az ország kor- mányzását, három párt koalìciója alkotta a kormányt támoga- tók táborát: a függetlenségi és 48-as párt, a radikális polgári párt és a nemzetközi szociáldemokrata párt. Mint az elmondot- takból láttuk, csatlakoztak a Xxxxxxx-kormány táborához a régi néppárt, a két kisgazdapárt és a Vázsonyi-féle demokrata- párt, maradt még Xxxxx Xxxxxx, Xxxxxxx Xxxxxx és Xxxxxxx Xxxxxx tábora, amelyeket vezéreik feloszlattak és egyenesen arra buzdìtottak, hogy egyenként támogassák a Xxxxxxx-kormányt és helyezkedjenek el az új kormány táborában. Más politikai pártja Magyarországnak akkor nem volt. Ezt kérem jegyezzék meg mindazok, akik ma úgy szeretik beállìtani az eseményeket, mintha a Károlyi-minisztérium mindössze egy kisded «csőcselék- csapat» támogatását bìrta volna. Ennek épp az ellenkezője áll, mert amióta Magyarországon alkotmányos élet van, még soha nem történt meg az, ami az első Xxxxxxx-kormány alatt, hogy ugyanis az összes pártok kivétel nélkül a kormány mellé állot- tak, a régi köztiszteletben álló vezérek közül pedig, akik belát- ták, hogy a régi eszközökkel többé eredményesen dolgozni nem lehet, tiszteletreméltó önbeismerésük alapján saját elhatározá- sukból félreállottak. Xxxxx Xxxxxx gróf nemes gesztussal félreállott akkor, midőn átkos Îœzek, aljas orgyilkosok életére törtek; Xxxxxxx Xxxxxx, Bizony Ákos, Xxxxxxxx Xxxxxx, Xxxxxxx Sán- dor pedig odaküldötték Xxxxxxx mellé hìveiket, maguk pedig szintén félreállottak.

Ha a polgári társadalom teljesìtette volna kötelességét, ha hallgatott volna vezéreire az a tábor, amellyel 1918. november 1-én megkezdettük a kormányzást, józan határok között vihet- tük volna végbe az ország átalakulását. Ámde sajnos, amint ezt még kénytelen leszek adatokkal bebizonyìtani, a polgári társa- dalom körénk állott ugyan, de csakhamar fejünkön át vakon belevetette magát a szélsőségek karjaiba. Ennek tulajdonìfsa, hogy az ország belesodródott a kommunista pusztulásba.

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI ELŐKELŐSÉGEK ÁLLÁSFOGLALÁSA.

A MAGYAR PÜSPÖKI KAR TESTÜLETIÁLLÁSFOGLALÁSA.

A róm. kath. püspöki kar 1918. november 20-án Xxxxxxxx Xxxxx bìbornok-hercegprìmás, esztergomi érsek ő eminenciájának meghìvására Esztergomban püspöki konferenciára gyűlt össze. A konferencia" alaposan megtárgyalván az egyház és az ország helyzetét, az akkori kormányhoz közös felterjesztést intézett, amelynek kivonatos szövege a következő:

«Magyar Népköztársaság Kormány elnökének Budapesten.»

«A róm. kath. püspöki kar folyó évi november 20-án meg- tartott értekezletéből tisztelettel üdvözli a magyar köztársasági Népkormányt. A világtörténelmi átalakulások új helyzet elé állìtották a magyar nemzetet, megvalósìtották századok álmát és vágyát: a független, önálló Magyarországot. Ez átalakulást a püspöki kar meleg hazafias érzéssel fogadja, azt fenntartás nélkül elismeri és biztosìtja a magyar népköztársasági kormányt, hogy a nehéz viszonyok között a független önálló Magyarország kiépìtésében minden erejével támogatni fogja.»

«Az egyház a maga részéről a demokratikus fejlődés szol- gálatában és a birtokreform megvalósìtására készséggel ajánlja fel a kezei között lévő arra alkalmas földbirtokokat. Kìsérje Isten áldása a magyar Népkormány munkáját, vezesse az ifjú köztársaság hajóját az alakulás nehézségeiből és lelki forrongás hullámaiból a maradandó béke, s népboldogulás megsóhajtott révpartjához.»

Aláìrva: Xxxxxxxx Xxxxx bìbornok-hercegprìmás, esztergomi érsek, Xxxxxxxxxxx Xxxxx xxxx érsek, Xxxxxx Xxxxx Xxxxx dr. xxxxxxxx érsek, Xxxxxx Xxxxxx besztercebányai püspök, Pro- hászka Ottokár székesfehérvári püspök, Xxxx Xxxxxx dr. xxxxxxx-

100

mi püspök, Xxxxxxx-Xxxxxxx Xxxxx dr. xxxxxx püspök, Xxxxxx Xxxxx győri püspök, Xxxxx Xxxxxx dr. xxxxxxxx püspök, Xxxxx Xxxxx szombathelyi püspök, Xxxxxxxxxxx Xxxxx xxxxxxx püspök, Xxxxxxx Xxxxxxx Xxxxxx xxxxxxx püspök, Xxxxxxxxx Xxxxxx nagyváradi püspök.

Hosszú közéleti pályámon igen gyakran hangoztattam önérzettel, büszkeséggel és mély meggyőződéssel, hogy mélyen vallásos érzelmű, hithű róm. katholikus vagyok. Elképzelhető tehát, minő megnyugvással olvastam a magyar katholicizmus legfőbb aeropágjának eme megnyilatkozását, amely ha lehet- séges, még nyert súlyában azáltal, hogy az egyliázfejedelmek a kormányhoz intézett megnyilatkozásukat egytől-egyig sajátkezű aláìrásukkal erősìtették meg. Midőn kételyek bántották lelki- ismeretemet, hogy vajjon helyes úton járok-e, ìme önként, saját elhatározásukból elém lépnek egyházam főpásztorai és áldásukat adják elhatározásomra, magukévá teszik a kormány és Nemzeti Tanács egyöntetű határozatát.

Engem, mint akkor még a Nemzeti Kaszinónak is tagját és magyar arisztokratát, különösen megnyugtatott az, hogy az aláìrók között ott láttam Xxxxxxxxxxx Xxxxx érsek, Xxxxxxx Xxxxxxx Xxxxxx xxxx, Xxxxx Xxxxx gróf és Xxxxxxxxx Xxxxxx gróf püspökök, egy kivételével valóságos belső titkos tanácsosok és nemzeti kaszinói tagok sajátkezű névaláìrását.

XXXXXX FŐHERCEG.

Midőn IV. Xxxxxx xxxxxx 1918. október 26-án elhagyta Magyarországot és Gödöllőről Bécsbe utazott, Bécsben, illetőleg Schönbrunnban találkozott Xxxxxx főherceggel, akit az olasz frontról rendelt magához. A király ekkor politikai megbìzásokkal és messzemenő felhatalmazásokkal küldötte Budapestre a fő- herceget, aki 27-én Bécs és Budapest között egyideig együtt utazott Xxxxxxx Xxxxxx gróffal. A főherceg és Xxxxxxx között lefolyt beszélgetésről a legkülönbözőbb verziók kerültek for- galomba. Hogy ezekből mi igaz, mi nem, nem tudom, mert ezekről a főherceggel sohasem beszéltem, Xxxxxxx Xxxxxx pedig másnap, hogy Bécsből Budapestre érkezett, csupán annyit emlìtett, hogy a főherceg a régi recipe szerint valamelyes koalì- ciós kormánnyal akarja a krìzist megoldani. A főherceggel a kibontakozást illetőleg eme sorsdöntő napokban egyszer érte- keztem, amikor xxxxxx: Xxxxxxx Xxxxxx, Xxxxxxx Xxxxxx és én együtt jelentünk meg nála. Az ez alkalommal folytatott tanács- kozásokról külön szólok.

Október 31-én, miután Xxxxxx főherceg tanácsára a király Xxxxxxx Xxxxxxx telefon útján előadott programmja alapján miniszterelnökké nevezte ki, az újonnan kinevezett miniszter- elnöktől azt az értesìtést kaptam, hogy jelenjünk meg mi, a kabinet tagjai esti 6 órakor Xxxxxx főherceg palotájában, mert Xxxxxx főhercegnek, mint a király helyettesìtőjének kezeibe fogjuk miniszteri eskünket letenni. Hat óra körül gyülekeztünk a főhercegi palotába, és itt még az eskü letétele előtt értesültem arról a szörnyű gyilkosságról, hogy Xxxxx Xxxxxx gróf életét kioltották. Megdöbbenés és borzalom fogott el, amikor ezt a rettentő bűntényt hìrül hozták. Xxxxxxxxxx, amennyire csak

lehetett, eskütételünket, hogy azután jogom legyen a szükséges biztonsági intézkedéseket megtenni, nehogy exponált politikai előkelőségekkel szemben bárki is újabb ily gaztettet elkövet- hessen. A főhercegi palota egyik földszinti termében gyüle- keztünk, s miután én voltam az egyetlen miniszterviselt ember, akinek már volt gyakorlata e téren és ismertem az eskütétel körüli szertartást, annak egész lefolyását a főherceggel, Xxxxxxx gróf miniszterelnökkel és a többi jelenlevő urakkal megállapì- tottuk. Az eskütétel után Xxxxxx főherceg, mint a király helyet- tese a következő beszédet intézte az új kormány tagjaihoz:

«Uraim! Ezen ünnepélyes, magasztos pillanatban, amidőn szeretett szent hazánk hajnalpirkadása kezdődik, üdvözlöm önöket magyar szìvem egész melegével. Önök hivatva vannak hazánkat, amely évszázadokon át annyit szenvedett, egy új korszakba, egy boldogabb jövőbe átvezetni. Véres viharokban négy éven át láttam ezt a népet harcokban állani, hűséges köte- lességteljesìtésben, bámulatos önzetlenségben, soha nem látott hősiességben. Ez bizonyìtéka annak, hogy egy szebb, egy bol- dogabb és dicsőségesebb jövő elé nézünk. Most, amidőn meg- bìzatásom befejeződött, lelkem egész mélyéből arra kérem önöket: működjenek közre abban, hogy legmelegebb, egyetlen vágyam, mely egész valómat áthatja, megvalósuljon, hogy a nemzetet, hogy a népet megelégedett jólétben láthassam.

Az önök nagy és nehéz feladatában segìtse önöket a Minden- ható és vezérelje önöket útjaikon. Magyar szìvem leghőbb kìvánságai kìsérik minden egyes lépésüket!» (Xxxxxx Xxxxx 1918. nov. 1. sz.) '

1918. november 2-án a déli órákban a belügyminisztérium- ból, hol kora reggeltől fogva megszakìtás nélkül dolgoztam, áthìvtak a miniszterelnökségre. Midőn odaérkeztem, nagy meg- lepetésemre, de őszintén kimondom, még nagyobb örömömre arról értesültem, hogy Xxxxxx főherceg és fia Xxxxxx Xxxxxx főherceg épp most mentek le a városházára a Nemzeti Tanácshoz, mert önként le akarják tenni az esküt a Nemzeti Tanács előtt. A főherceg kìvánságára Xxxxxxx Xxxxxx gróf miniszterelnök és Xxxxx Xxxxxxxx dr. tárcanélküli miniszter kìsérték a főherce- geket. A néptömeg óriási lelkesedéssel üdvözölte a Nemzeti

Tanács elé járuló fenségeket. Xxxxxx főherceg a Nemzeti Tanács előtt elsőbben is a következő kijelentést tette: «Uraim! Fel- mentetvén esküm alól, mint katona és mint magyar állampolgár eljöttem fiammal, hogy letegyük a hűségesküt. Méltóztassék azt felolvasni.»

Xxxx Xxxx Xxxxx, a Nemzeti Tanács elnöke hosszabb beszéd- ben méltatta az eseményt. Ezután felolvasta Hock a következő eskümintát, amelyet Xxxxxx főherceg és fia Xxxxxx Xxxxxx esküre emelt kézzel mondottak utána.

«Én (Xxxxxxxxx Xxxxxx, Xxxxxxxxx Xxxxxx Xxxxxx) becsüle- temre fogadom, hogy a Nemzeti Tanács rendeleteinek magamat feltétlen alávetem és minden intézkedéseiben hűségesen támo- gatom.»

Ezután Xxxxxx főherceg a következő szavakat intézte a Nemzeti Tanácshoz és általa a magyar nemzethez:

«Csak egy szavam van még. Amìg e két szìv lüktet, addig a magyar népé lesz, mint annak tagjáé. (Lelkes éljenzés.) Meg vagyok szentül győződve róla, hogy a múlt az elmúlt, a jövőben van az, ahol Magyarország nagysága és virága fog fakadni. Ez szìvemnek egyedüli vágya.» (Kitörő lelkesedés.)

November közepén a Nemzeti Tanács és a kormány a király eckarts-aui nyilatkozatának kézhezvétele után és a Budapesti Magyar Tudomány Egyetem jogi kara küldöttségének szak- véleménye alapján elhatározták, hogy november 16-án, közvetlen azután hogy a munkapárti többséggel bìró képviselőház saját feloszlatását kimondja, az országház kupolacsarnokában köz- hìrré teszi a Habsburg-Lotharingiai háznak a pragmatika szankció neve alatt ismeretes törvények rendelkezése szerinti trónvesztését és ezután proklamálják a magyar népköztársaságot. Már november 15-én tudomására hozta Xxxxxxx miniszterelnök a minisztereknek Xxxxxx főherceg és fia ama kérelmét, hogy köz- vetlenül a köztársaság proklamálása után letehessék a kormány

kezeibe a hűségesküt a népköztársaságra. Ε kìvánságnak megfelelően november 16-án d. u. hat órakor a miniszterelnök- ségen megjelent a főherceg és fia s mindketten letették az esküt. Eme kétségtelenül következményeiben is nagyjelentőségű ese- mény lefolyását a «Budapesti Hìrlap» 1918. november 17-i száma a következőképpen ìrja le:

Xxxxxxxxx Xxxxxx eskütétele a Népköztársaságra.

Elmondja, hogy ma, vagyis november 16-án d. u. hat órakor megjelent Xxxxxxxxx Xxxxxx a miniszterelnökség épületében, hogy letegye az esküt a köztársaságra.

Előbb Xxxxxxx Xxxxxx miniszterelnök üdvözlőbeszédet intézett hozzá. Xxxxxxxxx Xxxxxx a miniszterelnök szavaira ìgy válaszolt:

«Szìvem egész melegével köszönöm a miniszterelnök úr meleg és lelkesìtő szavait. Higyjék el magyar szìvem vitt erre a lépésre. Az a magyar szìv, amely utolsó dobbanásig csak ezért a hazáért, csak ezért a népért ver.» Ezután következett az eskütétel: Berinkey igazságügyminiszter olvasta fel a követ- kező eskümintát: «Én Habsburg-Xxxxxxxxxxxx Xxxxxx esküszöm a mindenható Istenre, hogy a magyar Népköztársaságnak hú polgára leszek, a köztársaság alkotmányát, törvényeit, törvényes szokásait és rendeleteit minden körülmények között megtartom, az ország függetlenségét és önállóságát mindenkor megvédem. Isten engem úgy segéljen!»

Xxxxxxxxx Xxxxxx a Népköztársaságnak tett esküje után még a következőket mondotta: «Uraim, legyen szabad még egy szót szólnom. Tudom, hogy szeretett hazám e vészteljes helyzetéből, amelybe a háború sodorta, csak akkor fog épen és érintetlenül kikerülni, csakis akkor mehet boldog virágzásnak elébe, hogyha polgárai kivétel nélkül egymásnak kezet adva, vállvetve, teljes szìvvel, teljes lélekkel az új átalakulást támo- gatják. Ez a tudat buzdìt arra, hogy egy kéréssel forduljak az urakhoz: fogadják el azt, hogy felajánlom szolgálataimat,, mint a köztársaságnak újonnan felesküdött katonája vagy polgára és higyjék el, hogy a legönzetlenebbül csak az egy vezérel: engem, hogy szent magyar hazámat szolgáljam.

Az ünnepi aktus ezzel véget ért.»

Mint az elmondottakból kitűnik, Xxxxxx főherceg az első Károlyi-kormány eskütétele alkalmából igen meleg szavakkal üdvözölte a kormányt. Két napra reá fiával együtt önként jelentkezett a Nemzeti Tanácsnál, az előtt letette a fogadalmat és nagyon szép szavakban üdvözölte a Nemzeti Tanácsot. A köz- társaság proklamálása után pedig ugyancsak elsőnek jelent meg a minisztertanács előtt, ahol nevének, állásának és kiváló sze- mélyiségének illő dìszes keretben a miniszterelnökség dìsztermé- ben az egész kabinet jelenlétében tette le a hűségesküt a Népköztársaságra. Ez aktus bevezetése és befejezéseként ismét gyönyörű hazafias buzdìtó szavakat intézett a nemzethez. Xxxxxx főherceget eme történelmi jelentőségű cselekedeteiért több ìzben súlyos támadások érték. Elég, ha utalok Xxxxxxxx báró altábornagy könyvére, amelyet Xxxxxx Xxxxxxxxx ìrt és amelyben éppoly csúnya, mint igaztalan vádakkal halmozza el a főherceget. Igaz, hogy óriási hatása volt a főherceg fellépésé- nek, de hatása egészen más irányban nyilvánult meg. A főherceg a Xxxxxxx-kormányt – az azóta forradalminak nevezett kor- mányt – az alkotmányos király nevében és megbìzásából eskette fel és intézett hozzá meleg hazafias üdvözlő szavakat. A Nemzeti Tanácsban, amidőn ott fiával megjelent, előrebocsá- totta úgy, hogy azt urbi et orbi mindenki tudomásul vegye, hogy őt a király esküje alól felmentette és megengedte neki, hogy a Nemzeti Tanács elé járuljon. Ezzel a ténnyel az akkori zavart helyzetben a király és főherceg mintegy udvarképessé tették a Nemzeti Tanácsot és ìgy annak, hogy úgy mondjam, felülről megadták a lojalitás és törvényesség nimbuszát. Ilyen értelemben az az eljárás, amelyet a főherceg a király felhatal- mazása alapján követett, megkönnyìtette a Károlyi-kormány és a Nemzeti Tanács működését. De előmozdìtotta azt is, hogy az a rettenetes káosz, amelybe az ország az összeomlás napjaiban került, aránylag nem okozott még sokkalta több kárt és vér- áldozatot. Xxxxxx főherceg eljárása nem gáncsot, hanem a ma- gyar utókor részéről hálát és elismerést érdemel.

És ha kifogásolták, hogy a főherceg letette az esküt a Nép- köztársaságra, ebben is igazságtalanul vádolták. Ε munkámban idézetekkel bizonyìtom, hogy nemzetünk legjobbjai 1918. nov.

havában hazafias kötelességnek ismerték el és jelentették ki az «új rend»-hez való csatlakozást és annak támogatását. Hogy képzelhető el az, hogy az a főherceg, aki maga is követve őseinek példáját, jó- és balsorsban a magyar nemzet mellett állott, aki majdnem öt éven át vigasza, bajtársa, atyai barátja volt a név- telen magyar vitézek százezreinek, hogy ez a főherceg a nagy átalakulás napjaiban félreálljon az akkor mindenki által lelkese- déssel üdvözölt új rend elől?

Xxxxxx főherceg előkelő személyiségéről szólva, kötelességet vélek teljesìteni, amikor személyével kapcsolatosan még egy kényes kérdést akarok megvilágìtani. 1918. november havában sokat beszéltek és ìrtak arról, hogy a főherceg új nevet akar felvenni, névmagyarosìtás gondolatával foglalkozik stb. Nos, ennek a kérdésnek a megvilágìtása is nagyon egyszerű, ha azt a való igazság fényében vizsgáljuk. A Habsburg-Lotharingiai-ház trónvesztése, úgy amint azt három évvel később a Nemzetgyűlés törvénybe is iktatta, 1918. november 16-án proklamáltatott. Magától értetődik tehát, hogy ekkor felmerült a kérdés, minő nevet fog használni a magyar főhercegi család, amely továbbra is a magyar hazában kìván élni? Ekkor miniszteri beszélgetések- ben, a sajtóban, a klubbokban, kávéházakban és mindenütt tárgyalták ezt a kérdést, s gombamódra szaporodtak az új nevek s «Xxxxxx xxxxxx, Xxxxxx tábornagy, Xxxxxxxx Xxxxxx, Xxxxxxxxxxxx Xxxxxx, Xxxxxxx Xxxxxx, Xxxxxxxxxxxxxx Xxxxxx» ezek voltak azok a nevek, amelyeket akkoriban leggyakrabban emlegettek. Az én álláspontom az volt, hogy törvény szerint engem, mint belügyminisztert illet meg a végső döntés abban, hogy valaki minő új nevet vehessen fel. Ezt a jogot a Habsburg- Lotharingiai-család tagjaival szemben sem adnám ki a kezemből. De kijelentettem azt is, hogy a Habsburg-Lotharingiai nevet jónak tartom arra, hogy aki azt apáitól örökölte, megtartsa és gyermekeire tovább származtassa. Ha hozzám jönnének ilyen kérelemmel, ez lenne az én hivatalos állásfoglalásom és ennek megfelelően semmiféle névváltoztatást nem engedélyeznék. Tar- tozom azonban a történelmi igazságnak azzal, hogy hozzám a Habsburg-család névváltoztatására vonatkozó kérelem sem szóbelileg, sem ìrásban soha nem jutott.