Előterjesztés
Előterjesztés
A képviselő-testület
2024. március 22-i soron következő ülésére
Tárgy: A Budakörnyéki Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának 15. sz. módosítása
A Budakörnyéki Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa a 25/2023. BÖT határozattal elfogadta a BÖT Társulási megállapodás 15. sz. módosítását. A módosítás oka, hogy Telki településen a HÍD biztosítja a házi segítségnyújtást, mint alapellátást.
A módosító okirat jelen előterjesztés 1. számú mellékletében, az egységes szerkezetű Tárulási Megállapodás a 2. számú mellékletben található.
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 88. § (2) bekezdése alapján, a társulásban részt vevő képviselő-testületek mindegyikének minősített többséggel hozott döntése szükséges a társulási megállapodás jóváhagyásához, módosításához vagy a társulás megszüntetéséhez.
Fentiekre tekintettel kéri elnök asszony, hogy a módosítást a Képviselő-testület fogadja el, és az elfogadásról szóló döntés számát (határozat száma) küldjem meg számára.
Fentiekre tekintettel beterjesztem a Társulási Megállapodás 15. számú módosítását.
Határozat javaslat:
Remeteszőlős Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa által elfogadott Társulási Megállapodás 15. sz. módosítását jóváhagyja, a következők szerint:
1. Remeteszőlős Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának módosítását a határozat 1. számú melléklete szerinti tartalommal, és egységes szerkezetben, a határozat 2. számú melléklete szerint elfogadja.
2. Remeteszőlős Község Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy az egységes szerkezetű Társulási Megállapodást aláírja.
3. Remeteszőlős Község Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a döntésről a határozat megküldésével a Budakörnyéki Önkormányzati Társulást értesítse.
Felelős: polgármester
Határidő: 1., 2. pont: azonnal, 3. pont: döntést követő 15 napon belül
Remeteszőlős, 2024. március 11.
Xxxxxxxxx Xxxxxxx polgármester
1. SZÁMÚ MELLÉKLET
A Budakörnyéki Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa a többször módosított Társulási Megállapodását – 2022. december 09. napján a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának ülésén a következők szerint módosítja.
1. A Budakörnyéki Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának 2. A Társulás célja és a Társulás által ellátott és ellátható feladatok rész 1. pont HÍD Szociális, Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ által ellátott feladatok részét az alábbiakra módosítják:
- HÍD Szociális, Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ (0000 Xxxxxxxxx, Xxxx xxxx 00.) ellátott feladatok:
• Család és Gyermekjóléti Központ feladatai (1997. évi XXXI. törvény 40/A.§) A Központ által ellátott települések: a Budakeszi Járás települései - Biatorbágy város, Budakeszi város, Budaörs város, Budajenő község, Herceghalom község, Nagykovácsi nagyközség, Páty község, Perbál község, Remeteszőlős község, Telki község, Tök község, Zsámbék város.
• Család és Gyermekjóléti szolgáltat feladatai: (1997. évi XXXI. törvény, és 1993. évi III. törvény)
- a szolgálat tekintetében: Budajenő község, Budakeszi város, Nagykovácsi nagyközség, Remeteszőlős község, Telki község, Tök község közigazgatási területe.
- jelzőrendszeres házi segítségnyújtás tekintetében: Budajenő község, Budakeszi város, Remeteszőlős község, Tök község, Nagykovácsi nagyközség közigazgatási területe.
- a szociális alapellátások tekintetében:
a)...étkeztetés esetében: Budajenő község, Budakeszi város, Remeteszőlős község, Telki község, Tök község közigazgatási területe.
b)...házi segítségnyújtás esetében: Budajenő község, Budakeszi város, Nagykovácsi nagyközség, Remeteszőlős község, Telki község, Tök község közigazgatási területe.
c) ...idősek nappali ellátása esetében (Budakeszi székhelyen biztosítva): Budajenő község, Budakeszi város, Nagykovácsi nagyközség, Remeteszőlős község, Telki község, Tök község közigazgatási területe.
A Budakörnyéki Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának egyéb rendelkezései nem változnak.
Budakeszi, 2023. szeptember 22.
xx. Xxxxx Xxxxxxx elnök
2. SZÁMÚ MELLÉKLET
Budakörnyéki Önkormányzati Társulás
Társulási Megállapodása
15. számú módosítással
egységes szerkezetben
BUDAKÖRNYÉKI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI
MEGÁLLAPODÁSA
Egységes szerkezetben a 15. számú módosítással
Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény IV. fejezet 87. §-a szerint: „A helyi önkormányzatok képviselő- testületei megállapodhatnak abban, hogy egy vagy több önkormányzati feladat- és hatáskör, valamint a polgármester és a jegyző államigazgatási feladat- és hatáskörének hatékonyabb, célszerűbb ellátására jogi személyiséggel rendelkező társulást hoznak létre.” Fentiekre tekintettel a részt vevő települési önkormányzatok képviselő-testületei jóváhagyó határozatai szerint önkéntes és szabad elhatározásukból, egyenjogúságuk tiszteletben tartásával, közös érdekeik előmozdításáért, arányos teherviselés mellett, jogi személyiséggel rendelkező társulást (a továbbiakban: Társulás) hoznak létre az alábbiak szerint:
1. Általános rendelkezések
1. A Társulás neve:
Budakörnyéki
Önkormányzati Társulás
2. A Társulás székhelye: 0000 Xxxxxxxxx, Xx xxxx 000.
3. A Társulás lakosságszáma: 66.024 fő
(2022. 01. 01-i adatoknak megfelelően)
4. A Társulás tagjai:
Biatorbágy Város Önkormányzata
Székhelye: 2051 Biatorbágy, Xxxxxx Xxxxx u. 2/a.
Képviseli: Xxxxxxx Xxxxxx polgármester
Lakosságszáma: 14.745 fő
Budajenő Község Önkormányzata
Székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xx xxxx 0-0.
Képviseli: Xxxxx Xxxxxx polgármester
Lakosságszáma: 2.310 fő
Budakeszi Város Önkormányzata
Székhelye: 0000 Xxxxxxxxx, Xx xxxx 000.
Képviseli: xx. Xxxxx Xxxxxxx polgármester Lakosságszáma: 15.690 fő
Herceghalom Község Önkormányzata
Székhely: 0000 Xxxxxxxxxxx,
Xxxxxxxxxx xx 00.
Képviseli: Xxxxxxxxx Xxxxxxxxx polgármester Lakosságszáma: 2.827 fő
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata
Székhely: 2094 Nagykovácsi, Xxxxxxx Xxxxx u. 61.
Képviseli: Xxxxxxxx Xxxxx Xxxxxxx polgármester Lakosságszáma: 8.981 fő
Páty Község Önkormányzata Székhely: 0000 Xxxx, Xxxxxxx xxxx 00.
Képviseli: Xxxxxxx Xxxxxx polgármester
Lakosságszáma: 8.361 fő
Perbál Község
Önkormányzata
Székhely: 0000 Xxxxxx Xx x. 6. Képviseli: Xxxxx Xxxxxx polgármester
Lakosságszáma: 2.166 fő
Pilisjászfalu Község Önkormányzata
Székhely: 0000 Xxxxx xx 00. Képviseli: Xxxxx Xxxxxx polgármester
Lakosságszáma: 1.924 fő
Remeteszőlős Község Önkormányzata
Székhely: 2090 Remeteszőlős,
Vénusz u. 8-10.
Képviseli: Xxxxxxxxx Xxxxxxx polgármester
Lakosságszáma: 1.107 fő
Telki Község Önkormányzata Székhely: 0000 Xxxxx, Xxxxxx Xxxxxx xxxx 0.
Képviseli: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
Lakosságszáma: 4.575 fő
Tinnye Község
Önkormányzata
Székhelye: 2086 Tinnye,
Xxxxxx-Xxxxxxxxxx xxxx 0.
Képviseli: Xxxx Xxxxx Xxxxxx polgármester
Lakosságszáma: 1.880 fő
Tök Község Önkormányzata Székhely: 0000 Xxx, Xx xxxx 0. Képviseli: Xxxxx Xxxxxx polgármester
Lakosságszáma: 1.458 fő”
5. A Társulás működési területe: a társult települések közigazgatási területe.
6. A Társulás időtartama: 2013. május 31. napjától kezdődően határozatlan időre szól.
7. A Társulás jogállása: A Társulás jogi személy. Gazdálkodására és működésére a költségvetési szervekre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
8. A Társulás létrejötte: A Társulás a megalakulásának a társulási megállapodásnak a tagok képviselő- testületei által – minősített többséggel – történő jóváhagyásával, a Társulási Tanács alakuló ülése általi kimondásával jön létre.
9. A Társulást a helyi önkormányzatok képviselő-testületei írásbeli megállapodással hozzák létre. A megállapodást a polgármester írja alá.
10. A Társulásban részt vevő képviselő- testületek mindegyikének minősített többséggel hozott döntése szükséges a társulási megállapodás jóváhagyásához,
módosításához vagy a társulás megszüntetéséhez.
2. A Társulás célja és a Társulás által ellátott és ellátható feladatok
1. A Társulás feladat- és hatásköreinek ellátása érdekében költségvetési intézményt, gazdálkodó szervezetet, nonprofit szervezetet és egyéb szervezetet alapíthat, gyakorolja az alapítói jogokat, kinevezi vezetőiket, ellátja költségvetési felügyeletüket. A társulás olyan vállalkozásban vehet részt, amelyben felelőssége nem haladja meg vagyoni hozzájárulásának mértékét.
2. A Társulásra átruházott feladat- és határkörök felsorolása, a Társulás által fenntartott intézmények:
- HÍD Szociális, Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ (0000 Xxxxxxxxx, Xxxx xxxx 00.) ellátott feladatok:
• Család és Gyermekjóléti Központ feladatai (1997. évi XXXI. törvény 40/A.§) A Központ által ellátott települések: a Budakeszi Járás települései - Biatorbágy város, Budakeszi város, Budaörs város, Budajenő község, Herceghalom község, Nagykovácsi nagyközség, Páty község, Perbál község, Remeteszőlős község, Telki község, Tök község, Zsámbék város.
• Család és Gyermekjóléti szolgáltat feladatai: (1997. évi XXXI. törvény , és 1993. évi III. törvény )
-................................................................
szolgálat tekintetében: Budajenő község, Budakeszi város, Nagykovácsi nagyközség, Remeteszőlős község, Telki község, Tök község közigazgatási területe.
-................................................................
elzőrendszeres házi
segítségnyújtás tekintetében: Budajenő község, Budakeszi város, Remeteszőlős község, Tök község Nagykovácsi Nagyközség közigazgatási területe.
- Budakörnyéki Közterület-felügyelet
(székhely: 0000 Xxxxxxxxx, Xx xxxx 000.)
ellátott települések:Budajenő, Budakeszi, Herceghalom, Nagykovácsi, Pilisjászfalu,
-.................................................................................e..l.l.á..t.o.t.t.......f.e.l.a..d..a.t.o..k kaözbiztonság,
szociális alapellátások tekintetében:
közrend, közterület rendjének fenntartása, igazgatásrendészet, bűnmegelőzés (közterület-
d)...........................................................................f..e.l.ü..g..y.e..l.e..t.r.ő..l..s..z.ó..l.ó....1.9..9..9é. évi LXIII.
tkeztetés esetében: Budajenő község, Budakeszi város, Remeteszőlős község, Telki község, Tök község közigazgatási területe.
törvény, az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló 2012. évi CXX. törvény,
e) ...........................................................................v..a..l.a.m...i.n.........t.o.v..á..b.b..i jhogszabályok
ázi segítségnyújtás esetében: Budajenő község, Budakeszi város, Nagykovácsi nagyközség, Remeteszőlős község, Telki község, Tök község közigazgatási területe.
alapján)
Budakörnyéki Közterület-felügyelet éves költségvetés alapján működik, költségvetését, az ellátott települések költségviselését a Társulási Tanács évente költségvetési határozatban – az igénybevétel arányában - állapítja
f)............................................................................m...e..g i
dősek nappali ellátása esetében (Budakeszi székhelyen biztosítva): Budajenő község, Budakeszi város, Nagykovácsi nagyközség, Remeteszőlős község, Telki község, Tök község közigazgatási területe.
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 92.§.-ban foglaltak szerint, a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, Budakeszi, Budajenő, Nagykovácsi, Remeteszőlős, Telki, Tök településeken, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról a HÍD Szociális, Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ tekintetében Budakeszi Város Önkormányzata alkot rendeletet azzal, hogy az intézményi térítési díjat integrált intézmény esetében is szolgáltatásonként és településenként kell meghatározni, a közös költségelemek szolgáltatásonkénti közvetlen költségeinek arányában történő megosztásával.
A Társulás fenntartásában lévő intézmények részletezését és az azokban résztvevő egyes települések felsorolását a megállapodás 2/B. sz. melléklete tartalmazza.
3. A Társulás által ellátható további feladatok:
a) Területfejlesztési feladatok, így különösen:
- a térség társadalmi, gazdasági és környezeti helyzetének, adottságainak vizsgálata és értékelése;
- a térségben kialakult társadalmi, gazdasági és foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésében való közreműködés;
- Megállapodást köthet helyi önkormányzatokkal,
önkormányzati társulásokkal, megyei önkormányzattal és további szervekkel, a saját térségi fejlesztési programjai megvalósítására és finanszírozására;
- a térségben működő társulások és más – a területfejlesztésben érdekelt – szervezetek
együttműködésének koordinációja, együttműködés az állami és civil szervezetekkel.
b) Belső ellenőrzési feladatok ellátásának mindenkor hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelő megszervezésének elősegítése.
c) Család-, gyermek- és ifjúságvédelem, ifjúsági feladatok térségi szintű koordinálása, szervezése, ezen belül:
- a térségben működő ifjúsági közösségek tevékenységének figyelemmel kísérése;
- a településeken működő, az ifjúságot érintő önkormányzati és civil szervezetek koordinációjának elősegítése;
- a térségben működő ifjúsági közösségek közötti együttműködés koordinációja.
d) Települési esélyegyenlőségi tervek elkészítése, esélyegyenlőségi tervek elkészítésének koordinálása, esélyegyenlőségi program megvalósítsa, esélyegyenlőség megvalósulásának elősegítése.
e) Térségi turizmusfejlesztés keretén belül:
- a térség idegenforgalmi értékeinek feltárásában való közreműködés;
- a térség turizmusfejlesztési koncepciójának kidolgozásában való közreműködés;
- a térség turizmust elősegítő programjai kidolgozásában való közreműködés.
f) Térségi közművelődési tevékenységek koordinálása, térségi identitás erősítése, kulturális örökség őrzése.
4. A Társulás szolgáltatásai igénybevételének feltételei:
- Az egyes feladatok ellátására társult tagok részére a Társulás a feladat ellátását (szolgáltatás igénybevételét) azonos feltételekkel, módon és színvonalon biztosítja.
- A Társulási Megállapodásban meghatározott feladatok ellátását a Társulás a tag részére kizárólag abban
az esetben biztosítja, ha a tag a feladat ellátása után, a feladat-ellátási hozzájárulást az 5. fejezet 10. pontjában meghatározottak szerint megfizeti.
3. Társulás szervezete és működése
1. A Társulás szervei:
a) a Társulási Tanács
b) az elnök és alelnök
c) a Bizottságok:
- Pénzügyi és Költségvetési Bizottság
- Szociális Bizottság
- Kulturális,
Idegenforgalmi és Környezetvédelmi Bizottság
- Agglomerációs Jövő
Bizottsága
- Tájegységi Értéktár Bizottság
- eseti bizottság
d) a Jegyzői Kollégium.
2. A Társulás döntéshozó szerve: a Társulási Tanács.
3. A Társulási Tanács tagjai: A társult önkormányzatok képviselő-testületei által delegált tagok. A Társulási Tanács tagjai egy szavazattal rendelkeznek.
4. A Társulási Tanács alakuló ülését, a Társulás székhelytelepülése önkormányzatának polgármestere hívja össze. Az alakuló ülés nyilvánítja ki a Társulás megalakulását, minősített többséggel elfogadja Szervezeti Működési Szabályzatát, illetve minősített többséggel, titkos szavazással tagjai sorából választja meg a Társulási Tanács elnökét. Az elnök személyére a Társulási Tanács bármely tagja tehet javaslatot. A Társulási Tanács tisztújító ülését a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választását követő 60 napon belül a Társulás székhelytelepülése önkormányzatának polgármestere hívja össze. A tisztújító ülés működésére egyebekben e fejezet rendelkezéseit kell alkalmazni.
5. A Társulási Xxxxxx az elnök helyettesítésére, munkájának segítésére alelnököt választ. Az alelnökök személyére az elnök tesz javaslatot.
6. A Társulási Tanács döntését határozathozatallal hozza.
7. A Társulási Tanács akkor határozatképes, ha ülésén a szavazatok felével rendelkező képviselő jelen van.
8. A javaslat elfogadásához (egyszerű szótöbbség) legalább annyi képviselő igen szavazata szükséges, amely meghaladja a jelen lévő képviselők szavazatainak több mint a felét.
9. A minősített többséghez annyi tag igen szavazata szükséges, amely eléri a jelenlévő képviselők szavazatának kétharmadát, valamint eléri a társulásban részt vevő tagok által képviselt települések lakosságszámának a felét.
10. A Társulási Tanács kizárólagos feladata, hatásköre:
a. A Szervezeti Működési Szabályzat elfogadása és módosítása.
b. Az elnök és alelnökök, valamint a bizottságok megválasztása.
c. A költségvetés, zárszámadás elfogadása.
d. A költségviselés arányának megállapítása.
e. A közös feladatellátást szolgáló megállapodások és egyéb polgári jogi szerződés megkötése, költségvetési szerv fenntartói jogának átadás-átvétele.
f. A közös fenntartású intézmény tekintetében az alapítói-tulajdonosi jogok – az Áht 100/L, 100/N-O.§- ainak betartása melletti - gyakorlása, az intézmény alapító okiratának módosítása, a megszüntető okiratának kiadása, jogutóddal vagy jogutód nélküli megszüntetése, valamint a vonatkozó pénzügyi és ágazati jogszabályokban meghatározott
alapítói és tulajdonosi jogok gyakorlása.
g. A Társulás által fenntartott költségvetési és gazdálkodó szervek – intézmények - vezetői álláshelyére pályázati felhívás közzététele, a vezető megbízása, a vezetői megbízással egyidejű illetményének megállapítása, megbízásának visszavonása, vele szemben fegyelmi eljárás elrendelése, a fegyelmi tanács feladatainak ellátása, a fegyelmi büntetés kiszabása.
h. Xxxxxx, amit a jogszabály valamint a Szervezeti Működési Szabályzat meghatároz.
11. Minősített többségű döntés szükséges:
a. A Társulás által a térség fejlesztését szolgáló, pénzügyi hozzájárulást igénylő pályázat benyújtásához, pályázathoz szükséges települési hozzájárulás megállapításához,
b. Az üzleti érdek sérelmének veszélye miatti zárt ülés elrendeléshez (a Társulás vagyonával való rendelkezés, illetve kiírt pályázat tárgyalása esetén),
c. A Társulási Tanács hatáskörébe utalt, választás, kinevezés, felmentés, vezetői megbízás adása, illetőleg visszavonása, fegyelmi eljárás megindítása, fegyelmi büntetés kiszabása, a költségvetési intézmény, gazdálkodó szerv alapításához, megszüntetéséhez, átszervezéséhez,
d. A társulásból történő kizáráshoz,
e. A Szervezeti és Működési Szabályzat elfogadásához, módosításához,
f. Azokban az ügyekben, amelyeket a Szervezeti és Működési Szabályzat meghatároz.
12. A Társulási Tanács szükség szerint, de évente legalább hat ülést tart. Az ülést az elnök, akadályoztatása esetén az alelnök, együttes akadályoztatásuk esetén a korelnök hívja össze és vezeti.
13. A Társulási Tanács ülését össze kell hívni:
a. A Társulás tagjai egynegyedének – napirendet is tartalmazó – indítványára, a javaslat kézhezvételétől számított 15 napon belül,
b. Pest Megyei Kormányhivatal vezetőjének kezdeményezésére, a kezdeményezés kézhezvételétől számított 15 napon belül,
c. Bármely bizottság kezdeményezésére a kézhezvételtől számított 15 napon belül.
14. A Társulási Tanács ülései nyilvánosak.
15. A Társulási Tanács zárt ülést tart:
a. Az összeférhetetlenségi, méltatlansági, kitüntetési ügy tárgyalásakor, fegyelmi büntetés kiszabása, valamint vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás esetén;
b. Az érintett kérésére választás, kinevezés, felmentés, vezetői megbízás adása, annak visszavonása, fegyelmi eljárás megindítása és állásfoglalást igénylő személyi ügy tárgyalásakor.
16. Zárt ülést rendelhet el a vagyonával való rendelkezés esetén, továbbá az általa kiírt pályázat feltételeinek meghatározásakor, a pályázat tárgyalásakor, ha a nyilvános tárgyalás az önkormányzat vagy más érintett üzleti érdekét sértené.
17. A Társulási Tanács üléseiről jegyzőkönyvet kell készíteni. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az ülés helyét és időpontját, az ülésen megjelentek, meghívottak nevét, a javasolt, elfogadott és tárgyalt napirendi pontokat, az előterjesztéseket, az egyes napirendi pontokhoz hozzászólók nevét, részvételük jogcímét, a hozzászólásuk, továbbá az ülésen elhangzottak lényegét, a szavazásra feltett döntési javaslat pontos tartalmát, a döntéshozatalban résztvevők számát, a szavazás számszerű eredményét és a hozott döntéseket.
18. A jegyzőkönyvet az elnök és a Társulási Xxxxxx által felhatalmazott tag írja alá. A jegyzőkönyvet az elnök az ülést követő 15
napon belül megküldi a tagtelepüléseknek valamint a Pest Megyei Kormányhivatal vezetőjének.
19. A Társulási Tanács működésének részletes szabályait és egyéb kérdéseit a Társulási Tanács saját maga állapítja meg a Szervezeti és Működési Szabályzatában.
20. A Társulási Tanács elnöke:
a. ellátja a Társulás képviseletét;
b. összehívja és vezeti a Társulási Tanács ülését;
c. érvényt szerez a Szervezeti és Működési Szabályzat rendelkezéseinek;
d. gondoskodik a döntések végrehajtásáról;
e. éves szinten beterjeszti a tárgyévi költségvetést és munkatervet, valamint az előző évi beszámolót és zárszámadást,
f. gyakorolja az egyéb munkáltatói jogokat a Társulás által alapított költségvetési intézmény, gazdálkodó szervezet, nonprofit szervezet és egyéb szervezet vezetői felett,
g. utasítást adhat ki a Társulás munkaszervezete, a Társulás által alapított költségvetési intézmény tevékenységének szabályozására.
21. Bizottság
A Társulási Tanács döntései előkészítésére, a döntések végrehajtására, szervezésére bizottságot alakíthat. A bizottság tagja lehet a Társulási Tanács tagja, a térség területén működő intézmények, gazdálkodó szervezetek, szakmai szervezetek, valamint a lakosság önszerveződő közösségeinek képviselője.
22. A bizottság tagjainak számát, összetételét, működésének rendjét a Társulási Tanács határozza meg.
23. Nem lehet a Társulási Tanács bizottságának tagja:
a. a Társulási Tanács elnöke, alelnöke;
b. a Társulás alkalmazottja.
24. A bizottság elnöke csak a Társulási Tanács tagja lehet.
25. A bizottságok működését és részletes feladatait a bizottság ügyrendje tartalmazza, amelyet a bizottságok saját maguk állapítanak meg.
26. A Társulási Tanács a Társulás tevékenységének és gazdálkodásának ellenőrzésére 4 tagú Pénzügyi és Költségvetési Bizottságot hoz létre.
27. A Társulási Tanács a Társulás szociális feladatellátása és szociális intézményei működésének ellenőrzésére 4 tagú Szociális Bizottságot hoz létre.
28. A Társulási Tanács a Társulás a Társulás kulturális, idegenforgalmi és marketing koncepciójának és stratégiájának kialakítása és végrehajtása érdekében 3 tagú Kulturális, Idegenforgalmi és Környezetvédelmi Bizottságot hoz létre.
29. A Társulási Tanács a Társulás tájegységi értéktárának kialakítására, és a helyi védettségre érdemes értékek tájegységi értéktárba történő felvétele és nyilvántartása érdekében 5 tagú Értéktár bizottságot hoz létre. Az értéktár bizottságnak külsős tagja is lehet.
30. A Társulási Tanács a Társulás tagtelepüléseinek illetve a budai agglomeráció fejlesztésével, jövőjével kapcsolatos kérdések megvitatására a településeken lakók és a települések fenntartható jövőjének biztosítására 5 tagú Agglomeráció Jövője Bizottságot hoz létre.
31. A Jegyzői Kollégium
A Jegyzői Kollégium együttműködik a Társulási Tanáccsal, szakmai véleményező, előkészítő és javaslattevő teendőket lát el a Tanács részére, továbbá segíti a döntések végrehajtását.
A Jegyzői Kollégium tagjai a Társulást alkotó települési önkormányzatok jegyzői
közül azok, akik saját elhatározásukból vesznek részt a kollégium munkájában.
A Jegyzői Kollégium vezetőjét a kollégium a saját tagjai közül választja.
4. A Társulási Tanács munkaszervezeti
feladatainak ellátása
1. A Társulási Tanács munkaszervezeti feladatait (döntéseinek előkészítése, végrehajtás szervezése) a Társulás székhelye szerinti önkormányzat polgármesteri hivatala, a Budakeszi Polgármesteri Hivatal (a továbbiakban: Polgármesteri Hivatal) látja el.
Ennek keretében:
a. biztosítja a Társulás működéséhez (a Társulási Tanács, tisztségviselői feladatok ellátásához) szükséges tárgyi és személyi feltételeket;
b. előkészíti a Társulási Tanács és a bizottságok üléseit (meghívók, előterjesztések, hivatalos levelezés előkészítése, postázása, a társulási ülések jegyzőkönyveinek elkészítése, postázása);
c. előkészíti a Társulási Tanács és a bizottságok döntésit és a tisztségviselők döntéseit, ellátja a társulási és tisztségviselői döntéshozatalhoz kapcsolódó nyilvántartási, sokszorosítási, postázási feladatokat;
d. ellátja a Társulás működésével, gazdálkodásával kapcsolatos
nyilvántartási, iratkezelési feladatokat;
2. A Társulás működésével kapcsolatos munkaszervezeti feladatok ellátásáról egyebekben a Társulás és a Budakeszi Polgármesteri Hivatala között létrejött együttműködési megállapodás rendelkezik.
5. A Társulás költségvetése, a tagok
költségviselése
1. A Társulás költségvetéséből finanszírozza és látja el feladatait. A Társulás éves költségvetés alapján működik. A költségvetést a Társulási Tanács önállóan, költségvetési határozatban állapítja meg. A jóváhagyott bevételi előirányzatán felüli többletbevételek költségvetési szerv hatáskörében felhasználható körét és mértékét határozatban szabályozhatja. A költségvetés végrehajtásáról az elnök és a munkaszervezet feladatait ellátó Polgármesteri Hivatal gondoskodik.
2. A Polgármesteri Hivatal látja el az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 27. § (4) bekezdése szerinti feladatokat: a Társulás bevételeivel és kiadásaival kapcsolatban a tervezési, gazdálkodási, ellenőrzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatokat. A feladat ellátásával kapcsolatos jogosultságokat és kötelezettségeket az Önkormányzat gazdálkodása rendjét szabályozó belső szabályzataiban a Társulásra vonatkozóan elkülönülten szabályozza.
3. A Társulás által ellátott közfeladatokat, szakmai alaptevékenységeket kormányzati funkció kód szerint kell besorolni. A Társulás közfeladatainak, alaptevékenységének kormányzati funkció kód szerinti besorolását a hatályos jogszabályoknak megfelelő bontásban a 2. számú melléklet tartalmazza.
4. A Társulás nevében kötelezettséget az Elnök vagy az általa felhatalmazott személy vállalhat.
5. Utalványozásra az elnök, illetve az általa írásban kijelölt személy jogosult.
6. A kötelezettségvállalás, utalványozás, és érvényesítés rendjére egyebekben a vonatkozó jogszabályok rendelkezéseinek figyelembe vételével a Budakeszi Polgármesteri Hivatala által kiadott és alkalmazott kötelezettségvállalás, érvényesítés és utalványozási jogkörök alkalmazására vonatkozó szabályzatban foglaltak az irányadóak.
7. A Magyarország gazdasági stabilitásról szóló 2011. évi CXCIV. törvény szerint - a
10. § (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - a Társulás adósságot keletkeztető ügyletet csak a Kormány előzetes hozzájárulásával köthet. A Társulás az adott feladat ellátásában érintett önkormányzatok kezesség és garancia vállalása mellett hitelt vehet fel az adósságkezeléséhez szükséges kötelezettségeinek teljesítésére
8. A Társulás költségvetésének felügyeletét a Pénzügyi Bizottság végzi. A Pénzügyi Bizottság ennek keretében betekinthet a Társulás könyvelésébe, nyilvántartásaiba, megvizsgálhatja a megkötött szerződéseket. A Társulás és a Társulási Tanács az elnöktől, továbbá a Polgármesteri Hivatal alkalmazottaitól felvilágosítást kérhet.
9. A Társulás költségvetési javaslata, a beszámolója, mérlege, éves pénzügyi terve, gazdálkodással kapcsolatos egyéb dokumentumai csak a Pénzügyi Bizottság véleményével együtt terjeszthetők a Társulási Tanács elé.
10. A Társulás alapításához és működési költségeihez a Társulás tagjai az általuk képviselt települések lakosságszámának arányában járulnak hozzá.
11. A tag által teljesítendő hozzájárulás elmulasztása esetén az elnök az esedékességtől számított 15 napon belül, határidő kitűzésével írásban felszólítja a hátralékos tagot.
12. A tagi hozzájárulás késedelmes teljesítése esetén a tag – a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő – késedelmi kamattal növelt összeget tartozik megfizetni.
13. A tagönkormányzatok által vállalt pénzügyi hozzájárulásaik nem teljesítése esetén, az irányadó eljárás a jogszabályon alapuló beszedés (inkasszó) alkalmazása.
14. Amennyiben valamely tagönkormányzat vállalt pénzügyi hozzájárulása ill. jelen megállapodás céljainak megvalósítása
érdekében meghatározott fejlesztés, beruházás vonatkozásában vállalt fizetési kötelezettségének teljesítését illetően a felszólítást követő 15 napot elérő késedelembe esik, a Társulás mindenféle további felszólítás nélkül jogosult és köteles a követelést a határidő eredménytelen elteltét követő 10 napon belül inkasszót benyújtani a nem teljesítő taggal szemben.
15. Amennyiben a Társulás felé a Társulási Tanács elnöke által képviselt tagönkormányzatnak áll fenn tartozása, a beszedési megbízás érvényesítésére a Társulás alelnökei jogosultak.
6. A Társulás vagyona, a vagyonnal való gazdálkodás, a Társulás ellenőrzése
1. A Társulás a 2. fejezetben foglalt feladatai ellátásához saját vagyonnal rendelkezik.
2. A Társulás vagyonát az alábbi anyagi források biztosítják:
a. a Társulásban részt vevő tagok befizetései,
b. a Társulás szolgáltatásait igénybe vevők díjfizetései,
c. az egyes tagok által tett vagyoni hozzájárulások (tárgyi eszközök, immateriális javak, vagyoni értékű jogok stb.),
d. központi költségvetési támogatás, beleértve a Polgármesteri Xxxxxxx által átadott támogatás
e. pályázati úton elnyert támogatások.
3. A Társulás tagjai a Társulás működésének biztosítására működési hozzájárulást fizetnek, amelyet évente két részletben, a tárgyi félév február 28. napjáig és június
30. napjáig, átutalással kell befizetni. A hozzájárulás mértékét a Társulás tárgyévre elfogadott költségvetése rögzíti. A Társulás új tagja a csatlakozás napjától köteles a működési hozzájárulás megfizetésére.
4. A Társulás tagjai a feladatok ellátása érdekében ingóságok (eszközök, berendezési tárgyak, gépjármű stb.), továbbá ingatlanra vonatkozó jogok átengedésével is hozzájárulhatnak az eredményes működéshez. Az átengedés feltételeit a tag és a Társulás közötti külön megállapodás tartalmazza.
5. A Társulás által a működés során, adásvétel vagy egyéb jogcímen szerzett vagyontárgyak feletti tulajdonjog a Társulást illeti. Ugyancsak a Társulást illeti a vagyon szaporulata.
6. A Társulás vagyona feletti tulajdonosi jogosítványok gyakorlására a Társulási Tanács jogosult, egyben viseli a tulajdonost terhelő kötelezettségeket.
7. A Társulás vagyonának átadása (ideértve az értékesítést is), értékhatárra tekintet nélkül a Társulási Tanács kizárólagos hatáskörébe tartozik. A javaslatról előzetesen állást foglal a Pénzügyi Bizottság. A vagyonátadásra csak abban az esetben kerülhet sor, ha az átadandó vagyon a Társulás által ellátott feladatok biztosítását szolgálja.
8. A társulás tagjai – az alábbiak szerint – célszerűségi és gazdasági szempontból ellenőrzik a társulás működését:
a) A résztvevő önkormányzatok polgármesterei évente egyszer beszámolnak a képviselő-testületnek a társulás előző évi működéséről, a társulási célok megvalósulásáról, a társulásban végzett tevékenységükről.
b) A Társulási Tanács tagjai évente legalább két alkalommal képviselő - testületeiknek beszámolnak a Társulási Tanácsban végzett tevékenységükről.
c) Bármely társulási tag jogosult a Társulás tevékenységéről a társulástól közvetlenül felvilágosítást kérni, a dokumentációkba betekinteni.
d) A közigazgatási hivatal vezetője törvényességi ellenőrzési jogkörében vizsgálja, hogy a Társulás döntése, szervezete, működése és dönt és hozatali eljárása megfelel-e a jogszabályoknak, a társulási megállapodásban valamint a Társulási Tanács Szervezeti és Működési Szabályzatában foglaltaknak.
e) A Társulás gazdálkodását (ideértve az Európai Unió által nyújtott és egyéb nemzetközi támogatások, valamint az ehhez kapcsolódó költségvetésből nyújtott támogatások felhasználását) az Állami Számvevőszék ellenőrzi.
f) Az európai uniós és költségvetési támogatások felhasználását az Európai Számvevőszék és az Európai Bizottság illetékes szervezetei, a Kormány által kijelölt szerv, a fejezetek ellenőrzési szervezetei, a Kincstár, illetve az európai uniós támogatások irányító hatóságai és a kifizető hatóságok képviselői is ellenőrzik.
7. Csatlakozás, módosítás, felmondás és kizárás. A Társulás megszűnése
1. A Társuláshoz csatakozni a hónap első napjával, abból kiválni a naptári év utolsó napjával lehet.
2. A Társuláshoz való csatlakozásról és felmondásról szóló döntést legalább hat hónappal korábban, a település képviselő- testületnek minősített többséggel szükséges meghoznia. A döntést a Társulási Tanács elnökéhez szükséges benyújtani.
3. A Társuláshoz történő csatlakozáshoz való hozzájárulásról a Társulási Tanács dönt.
4. A Társulási Tanács minősített többséggel elfogadott határozatával a naptári félév utolsó napjával kizárhatja, a Xxxxxxxx azon tagját, amely e megállapodásban foglalt kötelezettségének ismételt felhívásra határidőben nem tett eleget, viselkedése a Társulás működését veszélyezteti.
5. A Társulás megszűnik:
a) ha valamennyi tagja minősített többségű döntéssel a megszüntetés mellett foglal állást,
b) a törvény erejénél fogva,
c) a bíróság jogerős döntése alapján.
6. A Társulás megszűnése esetén a Társulás tagjai kötelesek egymással elszámolni.
7. A Társulás meglévő vagyona és annak szaporulata – a Társulást terhelő
kötelezettségek kiegyenlítését követően - a Társulás tagjait vagyoni hozzájárulásuk arányában illeti meg.
8. A vagyonfelosztás fontosabb elvei:
a) A használatba adott ingatlanokat, meglévő ingóságokat a tulajdonos birtokába kell adni,
b) A meglévő tulajdonba adott ingóságokat természetben kell kiadni, ennek hiányában pénzben megváltani,
c) A tulajdonba adott ingatlan az eredeti tulajdonos önkormányzatot illeti meg.
9. A Társulásból történő kiválás esetén a vagyontárgy társulási tag részére történő kiadását legfeljebb öt évre el lehet halasztani, ha annak természetben történő kiadása veszélyeztetné a társulás további működését. Ebben az esetben a kivált tagot
- a Társulással kötött szerződés alapján - használati díj illeti meg.
10. A Társulás megszűnésekor a vagyon felosztása és a közös tulajdon megszüntetése nem történhet oly módon, hogy az a Társulás által ellátott közfeladatok és közszolgáltatások teljesítését veszélyeztesse.
8. Vegyes és záró rendelkezések
1. Jelen 11. számú módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Társulási Megállapodás 2019. november 21. napjával lép hatályba. A társulási megállapodás érvényességéhez valamennyi társult tag képviselő- testületének minősített többséggel hozott jóváhagyó határozata szükséges.
2. A Társulási Tanács tagjai évente legalább egy alkalommal beszámolnak képviselő- testületeiknek a Társulási Tanácsban végzett tevékenységükről.
3. A Társulás működése során felmerülő esetleges vitás kérdéseket a felek kötelesek egymás között tárgyalásos formában egyeztetni. A tagok kijelentik, hogy Társulási Megállapodásból eredő vitáik esetére bírói út igénybevételével kizárólag
akkor élnek, ha az előzetes egyeztetés nem vezet eredményre, megegyezésre.
4. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény, a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi
XXI. törvény, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok rendelkezései az irányadók.
Budakeszi, 2023. szeptember 22.
1. számú melléklet
A társulást alkotó települések lakosságszáma (2022. január 1-jei adatok alapján)
Település | Lakosságszám fő | |
1. Biatorbágy Önkormányzata | Város | 14 745 |
2. Budajenő Önkormányzata | Község | 2 310 |
3. Budakeszi Önkormányzata | Város | 15 690 |
4. Herceghalom Önkormányzata | Község | 2 827 |
5. Nagykovácsi Nagyközség | 8 981 | |
6. Páty Község Önkormányzata | 8 361 | |
7. Perbál Község Önkormányzata | 2 166 | |
8. Pilisjászfalu Község Önkormányzata | 1 924 | |
9. Remeteszőlős Község Önkormányzata | 1 107 | |
10. Telki Község Önkormányzata | 4 575 | |
11. Tinnye Község Önkormányzata | 1 880 | |
12. Tök Község Önkormányzata | 1 458 | |
Összesen: | 66 024 |
2. számú melléklet
A Társulás által ellátott közfeladatoknak, szakmai alaptevékenységeknek kormányzati funkció kód, valamint szakágazat kód szerinti besorolása:
Kormányzati funkciók rendje: Általános közszolgáltatások
011130 Önkormányzatok és
önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége
Közrend és közbiztonság
031010 Közbiztonság, közrend igazgatása
031030 Közterület rendjének fenntartása 031050 Egyéb rendészeti, bűnüldözési tevékenységek
031060 Bűnmegelőzés
036020 Jogi segítségnyújtás, áldozatsegítés, kárenyhítés, kárpótlás
Kommunális létesítmények
062010 Településfejlesztés igazgatása 062020 Településfejlesztési projektek és támogatásuk
066020 Város-, és községgazdálkodási egyéb szolgáltatások
Szociális védelem
102031 Idősek nappali ellátása 104042 Család és gyermekjóléti szolgáltatások
104043 Család és gyermekjóléti központ 107051 Szociális étkeztetés
107052 Házi segítségnyújtás
107053 Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
Szakágazat rendje szerinti besorolás: 841105 Helyi Önkormányzatok és
társulások igazgatási tevékenysége
841117 Kormányzati és önkormányzati intézmények ellátó, kisegítő szolgálatai 841192 Önkormányzatok, valamint
társulások elszámolásai
842410 Közbiztonság, közrend szakigazgatása
881000 Idősek, fogyatékosok szociális ellátása bentlakás nélkül
889130 Gyermekek egyéb napközbeni ellátása
889900 M. n. s. szociális ellátás bentlakás nélkül
2./A számú melléklet
A Társulás által ellátott feladatok:
1. Gyermekjóléti alapellátási feladatok:
- gyermekjóléti szolgáltatás,
- gyermekek átmeneti gondozása, valamint
- minden egyéb, a jogszabályok alapján a gyermekjóléti alapellátás körébe sorolt szolgáltatás.
2. Szociális alap- és egyéb szolgáltatások:
- családsegítés,
- házi segítségnyújtás,
- szociális étkeztetés,
- nappali ellátások:
- időskorúak nappali intézményi ellátása,
- jelzőrendszeres házi segítségnyújtás,
- támogató szolgáltatás, valamint
- minden egyéb, a jogszabályok alapján a szociális ellátások körébe sorolt szolgáltatás.
3. Területfejlesztés
A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvényben meghatározottak szerint
4. Közbiztonság, közrend:
Közterület-felügyeletről szóló 1999 évi LXIII. törvényben, az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló 2012. évi CXX. törvény, valamint továbbá a tevékenységet érintő további ágazati jogszabályok szerint.
2./B számú melléklet
Társulás fenntartásában lévő költségvetési intézmények, gazdálkodó szervezetek, nonprofit szervezetek és egyéb szervezetek, és az abban résztvevő önkormányzatok:
A. Gyermekjóléti, szociális alap- és szakosított ellátási területen működő intézmények és az abban részes települések:
1.) HÍD Szociális, Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ székhelye: 2092
Budakeszi, Erdő utca
83.
telephelyei: 2092
Xxxxxxxxx, Xx xxxx 000.
Budakeszi Város Önkormányzata
0000 Xxxxxxxxx, Xx xxxx 000.
Képviseli: xx. Xxxxx Xxxxxxx polgármester
Budajenő Község Önkormányzata
0000 Xxxxxxxx, Xx xxxx 0-0.
Képviseli: Xxxxx Xxxxxx polgármester
Nagykovácsi Nagyközség
Önkormányzata
0000 Xxxxxxxxxxx, Xxxxxxx Xxxxx x. 61.
Képviseli: Xxxxxxxx Xxxxx Xxxxxxx polgármester
Telki Község
Önkormányzata
0000 Xxxxx, Xxxxxx Xxxxxx xxxx 0.
Képviseli: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
Tök Község Önkormányzata
0000 Xxx Xx xxxx 0. Képviseli: Xxxxx Xxxxxx polgármester
Remeteszőlős Község Önkormányzata 2090 Remeteszőlős,
Vénusz u. 8-10. Képviseli: Xxxxxxxxx Xxxxxxx polgármester
Az ellátottak számára nyitva álló egyéb helyiségek:
- 0000 Xxxxxxxxx, Xx xxxx 000.
- 2092 Budakeszi, Erkel u. 87/B.
- 2092 Budakeszi,
Xxxx xxxx 00.
- 2093 Budajenő, Xxxxxxx Xxxxx u. 4- 10.
- 0000 Xxx, Xxxxxxxx xxx 00.
- 2090 Remeteszőlős, Vénusz u. 8-10.
- 2089 Telki, Petőfi u. 01.
- 0000 Xxxxxxxxxxx, Xxx xxxx 00.
B. Közbiztonság, közrend, közterület rendje területen működő intézmény és az abban részes települések:
1.) Budakörnyéki Közterület-felügyelet
2092 Budakeszi, Fő
utca 179.
Budajenő Község Önkormányzata
0000 Xxxxxxxx, Xx xxxx 0-0.
Képviseli: Xxxxx Xxxxxx polgármester
Budakeszi Város Önkormányzata
0000 Xxxxxxxxx, Xx xxxx 000.
Képviseli: xx. Xxxxx Xxxxxxx polgármester
Herceghalom Község Önkormányzata
0000 Xxxxxxxxxxx,
Xxxxxxxxxx xx 00. Képviseli: Xxxxxxxxx Xxxxxxxxx xxxxxxxxxxxx
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata
0000 Xxxxxxxxxxx, Xxxxxxx X. x. 61.
Képviseli: Kiszelné
Xxxxx Xxxxxxx polgármester
Pilisjászfalu Község Önkormányzata
0000 Xxxxx xx 00.
Képviseli: Xxxxx Xxxxxx polgármester
3. számú melléklet
Jelen megállapodás a tagok az alábbi – minősített többséggel hozott – határozattal hagyták jóvá:
1. Biatorbágy Város Önkormányzata | |
2. Budajenő Község Önkormányzata | |
3. Budakeszi Város Önkormányzata | 343/2023 (X.26.) |
4. Herceghalom Község Önkormányzata | |
5. Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata | |
6. Páty Község Önkormányzata | |
7. Perbál Község Önkormányzata | |
8. Pilisjászfalu Község Önkormányzata | |
9. Remeteszőlős Község Önkormányzata | |
10. Telki Község Önkormányzata | 100/2023 (IX. 29.) |
11. Tinnye Község Önkormányzata | |
12. Tök Község Önkormányzata |