ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS
ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS
(a továbbiakban: „Szerződés”)
(tervezet)
amely létrejött egyrészről
Név: Budapest Főváros Önkormányzata
Képviseli: Xxxxxxxxx Xxxxxxx főpolgármester
Székhely: 1052 Budapest, Városház u. 9-11.
Adószám: 15735636-2-41
Törzskönyvi azonosító szám: 735638
KSH statisztikai számjel: 157356363-8411-321-01
ÁHTI azonosító: 745192
Fizetési (bank)számlaszám: 11784009-15490012-11630003
mint vevő (a továbbiakban: „Vevő”), másrészről
Név:
Képviseli:
Székhely:
Cégjegyzékszám:
Adószám:
Statisztikai számjel:
Fizetési (bank)számlaszám:
mint eladó (a továbbiakban: „Eladó”, míg Vevő és Eladó külön-külön: „Fél”, együttesen: „Felek”) között az alulírott helyen és időben az alábbi feltételekkel:
Előzmények
Vevő az Európai Unió által támogatott LIFE Integrált Program keretében részt vesz a HungAIRy,
„Levegőminőség javítása 8 régióban a levegőminőségi tervek végrehajtásának elősegítésével” című LIFE17 IPE/HU/000017 jelű projekt (a továbbiakban: „Projekt”) megvalósításában.
A jelen Szerződés célja a Projekt keretein belül dolgozó munkavállalók mindennapi munkavégzéséhez szükséges informatikai eszközök beszerzése.
Vevő mint ajánlatkérő a Budapest Főváros Önkormányzatának Közbeszerzési és Beszerzési Szabályzatáról szóló 48/2016. (VI. 30.) számú együttes utasítás alapján „HungAIRy projekt keretén belül történő informatikai eszközök beszerzése” tárgyú beszerzési eljárást folytatott le, melynek eredménye alapján Eladóval mint nyertes ajánlattevővel/nyertest követő második helyezettnek minősített ajánlattevővel1 a jelen Szerződés 1. számú mellékletét képező árajánlata (a továbbiakban: „Ajánlat”) alapján kerül megkötésre a jelen Szerződés.
Felek rögzítik, hogy a beszerzési eljárás során keletkezett iratokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen Szerződéssel együtt olvasandók és értelmezendők, különös tekintettel az alábbi dokumentumokra (továbbiakban: „beszerzési eljárás dokumentumai”):
− ajánlatkérés és mellékletei,
− adott esetben a beszerzési eljárás során kibocsátott kiegészítő tájékoztatások,
− Eladó nyertes ajánlata,
− adott esetben Xxxxx által benyújtott hiánypótlás, felvilágosítás.
1 Szerződéskötéskor az egyik kitétel értelemszerűen törlésre kerül.
A fent felsorolt dokumentumok tartalma közti ellentmondás esetén Felek az alábbi értelmezési sorrendet veszik figyelembe: a) Szerződés b) Műszaki Leírás c) kiegészítő tájékoztatás d) a beszerzési eljárás további dokumentumai e) Eladó ajánlata, esetleges hiánypótlása, felvilágosítása.
Jelen Szerződés a nettó ajánlati áron felül tartalmazza a következő értékelési szempontként figyelembe vett elemet: Eladó által vállalt többletjótállás mértéke hónap (6.5. pont).2
1./ A Szerződés tárgya
Jelen Szerződés aláírásával Vevő megvásárolja, Eladó Vevő részére eladja és saját költségén leszállítja a jelen Szerződés 2. számú mellékletét képező műszaki leírásban (a továbbiakban és előzőekben: „Műszaki Leírás”) és az Ajánlatban meghatározott feltételeknek megfelelő, a teljesítés helyén irányadó jogszabályoknak, szabványoknak, szakmai szokásoknak és előírásoknak megfelelő paraméterekkel rendelkező termékeket (a továbbiakban: „Termékek”), a Műszaki Leírásban meghatározott darabszámban.
2./ A Szerződés hatálya
Jelen Szerződés a Felek általi kölcsönös aláírás – amennyiben az aláírások nem ugyanazon a napon történnek az utolsó aláírás – napján lép hatályba és a Felek által történő kölcsönös teljesítés napjáig tart.
3./ A teljesítés helye és módja, a teljesítés határideje
3.1. A jelen Szerződésben, valamint a jelen Szerződés mellékleteiben meghatározott feladatok teljesítési helye Vevő székhelye (0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xxxx 0-00.).
3.2. Eladó teljesítése akkor szerződésszerű, ha az minden tekintetben megfelel a jelen Szerződésben, valamint a jelen Szerződés mellékleteiben meghatározott követelményeknek. Eladó köteles a jelen Szerződésben, valamint a jelen Szerződés mellékleteiben meghatározott feladatait, továbbá az azok teljesítése körében kapott utasításokat a Vevő érdekének legnagyobb mértékben történő szem előtt tartásával a jelen Szerződés 3.3. pontjában meghatározott teljesítési határidőnek megfelelő időben, maradéktalanul, hiba és hiánymentesen teljesíteni.
3.3. A teljesítés (szállítás) határideje a jelen Szerződés hatálybalépésének napjától számított 60.
(hatvanadik) naptári nap azzal, hogy amennyiben a jelen Szerződés hatálybalépésének napjától számított
60. (hatvanadik) naptári nap munkaszüneti napra esik, a munkaszüneti napot követő első munkanap (a továbbiakban: „Teljesítési Határidő”).
4./ Átadás-átvétel és a teljesítés igazolása
4.1. Eladó a Termékek szállításának pontos időpontját legkésőbb a tervezett szállítást 3 (három) munkanappal megelőzően Vevővel egyeztetni köteles. A Termékek átadása a jelen Szerződés 3.1. pontjában meghatározott teljesítési helyen, Vevőre irányadó munkaidőben (hétfőtől-csütörtökig: 8 óra és 16 óra 30 perc között; pénteken: 8 óra és 14 óra között) történik.
4.2. Felek rögzítik, hogy Vevő a Teljesítési Határidőhöz képest előteljesítést elfogad. Amennyiben Xxxxx élni kíván az előteljesítés lehetőségével, úgy arra Vevővel előzetesen, írásban egyeztetett időpontban jogosult.
4.3. Vevő – megbízottja útján – jogosult az átadás-átvétel előtt előre egyeztetett időpontban megvizsgálni a Termékeket, hogy azok megfelelnek-e a jelen Szerződésben foglalt feltételeknek. A vizsgálatok alapját az Ajánlat és a Műszaki Leírás képezi. Felek egybehangzóan rögzítik, hogy az előzetes vizsgálat, vagy annak elmaradása nem mentesíti Eladót a jelen Szerződésben rögzített vagy jogszabály által előírt kötelezettségek teljesítése alól.
4.4. Eladónak a Termékeket úgy köteles csomagolni, és olyan módon köteles szállítani, hogy az megakadályozza a Termékek sérülését, károsodását, vagy minőségromlását.
4.5. A jelen Szerződés keretében leszállított és átvételre felajánlott Termékeknek a beszerzési eljárás dokumentumaiban, a Műszaki Leírásban és az Ajánlatában foglalt követelményeknek egyaránt meg kell felelniük, valamint tartalmazniuk kell a gyári csomagolás részét képező, használatot segítő, felhasználást lehetővé tevő tartozékokat, élettartamot növelő pótalkatrészeket, valamint a Termékekről szóló tájékoztató
2 A nyertes/nyertest követő második helyezettnek minősített ajánlattevő ajánlata alapján szerződéskötéskor kerül kitöltésre.
leírásokat és egyéb dokumentumokat – így különösen, de nem kizárólagosan a megfelelően kitöltött jótállási- és/vagy garanciajegyeket.
4.6. Felek rögzítik, hogy az Eladó köteles szállítólevelet mellékelni a leszállított Termékekhez, mely tartalmazza:
a) a Termékek pontos megnevezését, típusát;
b) a leszállított mennyiséget (pontos mennyiség – darabszám – megjelölésével);
c) a szállítás időpontját;
d) a leszállított Termékek egységárát;
e) az átadás-átvétel helyét;
f) esetleges észrevételeket, megjegyzéseket;
g) Vevő jelen Szerződés 9.4. pontjának a) alpontja szerinti képviselője mint átvételre jogosult aláírásának helyét.
4.7. Vevő jelen Szerződés 9.4. pontjának a) alpontjában megjelölt kapcsolattartásra jogosult képviselője a szállítólevél aláírásával veszi át a Termékeket, amely egyben a kárveszély átszállásának az időpontja is. Vevő a szállítólevél alapján azt ellenőrzi, hogy Xxxxx a Műszaki Leírásban szereplő, a jelen Szerződésnek megfelelő paraméterekkel rendelkező és mennyiségű Terméket szállította-e (sommás átvétel). A jelen pont szerinti ellenőrzés nem minősül a leszállított Termékek (tételes) minőségi átvizsgálásának és a teljesítésigazolás kiadásának (minőségi átvétel).
4.8. A Termékeknek a teljesítés időpontjában
a) alkalmasnak kell lenniük a Vevő által meghatározott célra;
b) rendelkezniük kell az Eladó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal; és
c) meg kell felelniük a vonatkozó jogszabályban meghatározott minőségi követelményeknek.
4.9. Vevő kijelenti, hogy a szállítandó Termékekkel kapcsolatos minőségi elvárása a kiváló konstrukciós, kivitelezési és használhatósági minőséget magába foglaló, a piacon hasonló termékek kapcsán általában elvárt minőség.
4.10. Vevő az átvételt különösen az alábbi esetekben tagadja meg:
a) a Termékekhez nem került csatolásra szállítólevél;
b) a szállítólevél nem megfelelő, azaz nem a jelen Szerződésben meghatározott adattartalommal került kitöltésre;
c) nem kerül csatolásra minden, a jelen Szerződésben, illetve a Műszaki Leírásban meghatározott vagy jogszabály által kötelezően előírt dokumentum;
d) nem a jelen Szerződés, illetve nem a szállítólevél szerinti tételek, vagy nem a Szerződés szerinti teljes mennyiség kerül leszállításra;
e) ha a teljesítés egyéb módon nem felel meg a jelen Szerződésben, valamint a jelen Szerződés mellékleteiben foglaltaknak.
4.11. Amennyiben az átvétel során Vevő – az átvételre, illetve kapcsolattartásra jogosult képviselője – részéről a jelen Szerződés 4.4. vagy 4.5. pontjában foglaltak alapján nyilvánvalóan megállapítható, hogy a leszállított Termékekkel kapcsolatban minőségi kifogás merül fel, vagy nem került csatolásra minden, a jelen Szerződésben, illetve a beszerzési eljárás dokumentumaiban meghatározott vagy jogszabály által kötelezően előírt dokumentum, úgy erről Vevő jegyzőkönyvet állít ki, amelyet 2 (két) munkanapon belül kézbesít az Eladó részére. A jegyzőkönyv tartalmazza a kifogásokon túl a Vevő által a szerződésszerű teljesítésre kitűzött 5 (öt) munkanapos póthatáridő megjelölését. Eladó a Vevő által jogosan kifogásolt Termékek helyett a jegyzőkönyv átvételét követően köteles a teljesítési póthatáridőn belül azonos termékkel teljesíteni, vagy a hiányzó dokumentumot pótolni. Amennyiben az 5 (öt) munkanapos póthatáridő eredménytelenül telik el, Vevő a jelen Szerződés 7.1.2. pontjában foglaltak szerint hibás teljesítési kötbérre jogosult.
4.12. A Termékek leszállítása akkor tekinthető teljesítettnek és állítható ki a teljesítésigazolás, ha az Eladó a Termékeket a teljesítés helyére a Teljesítési Határidőben leszállította, és a Termékek megfelelnek a jelen Szerződésben és a Műszaki Leírásban rögzített minőségi és műszaki követelményeknek, a Termékekhez tartozó, jelen Szerződés 4.5. pontjában meghatározott dokumentumok átadásra kerültek, illetve mindkét Fél képviselője által aláírásra került a szállítólevél. Amennyiben Vevő a Termékek átvételét követő tételes vizsgálatok eredményeképp szerződésszerű teljesítést állapít meg, erről legkésőbb az átvételtől számított 3 (három) napon belül a Vevő illetékes belső szervezeti egységének vezetője összesen 4 (négy) eredeti példányban kiállítja a teljesítésigazolást, feltüntetve benne az utolsó Termék szállítólevél szerinti átadásának dátumát és sorszámát, amelyből 3 (három) eredeti példány a Vevőt, 1 (egy) eredeti példány az Eladót illeti meg, azzal, hogy az Eladó példányát az Eladó részére haladéktalanul megküldi.
4.13. A szerződésszerű teljesítés igazolására a Vevő részéről Budapest Főváros Főpolgármesteri Xxxxxxx Xxxxx- és Környezetügyi Főosztályának főosztályvezetője jogosult.
4.14. Felek kötelesek egymást értesíteni, ha a jelen Szerződésben vállalt valamely kötelezettség teljesítése előre láthatóan akadályba ütközik, kivéve, ha az akadályt a másik Félnek közlés nélkül is ismernie kellett. Az akadályközlési kötelezettség elmulasztásával okozott kárért a mulasztó Fél a szerződésszegésért való felelősség szabályai szerint felelős.
4.15. Eladónak törekednie kell arra, hogy úgy szervezze a Termékek szállítását és csomagolását – a környezeti fenntarthatósági célok megvalósítására tekintettel –, hogy az lehetőleg egy fordulóval történjen meg, valamint minél kevesebb hulladék keletkezzen.
5./ A vételár és annak megfizetése
5.1. A Termékek vételára mindösszesen nettó …………………… Ft + ÁFA, azaz …………………………….
forint + általános forgalmi adó (a továbbiakban: „Vételár”).3
A Vételár összegét a „LIFE HungAIRy projekt” elnevezésű 894502 címkód keretén belüli forrás biztosítja.
5.2. Vevő kijelenti, hogy a jelen Szerződés teljesítéséhez szükséges költségvetési fedezet rendelkezésre áll.
5.3. Felek kifejezetten rögzítik, hogy a Vételár tartalmazza Xxxxxxxx a jelen Szerződés szerződésszerű teljesítése során felmerülő mindennemű költségét – különösen, de nem kizárólagosan a szállítás, forgalmazás, csomagolás költségeit – és egyéb kiadását, ezért Eladó Vevővel szemben a Vételáron felül további díjra, költségtérítésre semmilyen jogcímen nem jogosult. Az Ajánlat részét képező részletező ártáblázatban rögzített egységárak, valamint a Vételár mértéke Eladót a jelen Szerződés hatálya alatt kötik.
5.4. Eladó a teljesítésigazolás kézhezvételét követően a jelen Szerződésben, valamint a jelen Szerződés mellékleteiben rögzített, szerződésszerűen teljesített feladatokról a Vételárra vonatkozóan egy darab, nettó
………………….. Ft + ÁFA, azaz 4 forint + általános forgalmi adó összegű
számlát állít ki Budapest Főváros Önkormányzata (székhely: 1052 Budapest, Városház u. 9-11.) nevére és címére. Eladó a kiállított számlát papír alapon 3 (három) eredeti példányban Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Koordinációs Főosztály Iratkezelési Osztálya részére nyújtja be, vagy a fokozott biztonságú aláírással ellátott elektronikus számláját elektronikus úton az xxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxxx.xx címre küldi meg. Eladó a számlán a megjegyzés rovatban köteles feltüntetni a Klíma- és Környezetügyi Főosztály megnevezést, a jelen Szerződés iktatószámára való hivatkozást és a „LIFE 17 IPE/HU/000017 HungAIRy projekt terhére” szöveget. A számlán a teljesítés időpontja a Termékek szállítólevél szerinti átadása napjának. Az aláírt teljesítésigazolás másolata a számla mellékletét képezi.
5.5. Amennyiben az Eladó által kiállított számla nem felel meg a számvitelről szóló 2000. évi C. törvényben, az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény vagy a vonatkozó egyéb hatályos jogszabályban rögzített előírásoknak, Vevő a számla helyesbítését kéri. A helyesbítő számla Vevő rendelkezésére állásáig, továbbá a számla késedelmes eljuttatása esetén a Vevő fizetési késedelme kizárt.
5.6. Vevő fenntartja a jogot, hogy a jelen Szerződés hatálya alatt a számla kiállításával kapcsolatban jogszabályváltozás, vagy a finanszírozás változása okán – Eladóval történő egyeztetést követően – további követelményeket határozzon meg.
5. 7. Vevő köteles a Vételárat az Eladó által a teljesítésigazolás alapján kiállított számla keltétől számított 30
(harminc) napon belül az Eladó ………………..…………..……….. pénzintézetnél vezetett
……………………………….………5 számú bankszámlájára átutalni, azzal, hogy Xxxxx a számlát a számla keltétől számított 3 (három) napon belül igazoltan eljuttatja Vevő részére. Eladó a bankszámlaszámában bekövetkezett változásról köteles a Vevőt haladéktalanul értesíteni.
5.8. Felek kifejezetten rögzítik, hogy Vevő előleget nem fizet.
3 Értékelési szempont, a nyertes/nyertest követő második helyezettnek minősített ajánlat alapján szerződéskötéskor kerül kitöltésre.
4 A szerződéskötéskor kerül kitöltésre.
5 A szerződéskötéskor kerül kitöltésre.
5.9. Fizetési késedelem esetén Felek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban:
„Ptk.”) 6:155. §-ában foglaltak alkalmazását írják elő.
6./ Felek jogai és kötelezettségei, szavatosság és jótállás
6.1. Jelen Szerződés alapján Eladó a jelen Szerződés tárgyát képező Termékek tulajdonjogának átruházására, Vevő az Eladó szerződésszerű teljesítése esetén a Vételár megfizetésére és a Termékek átvételére köteles. A Termékek tulajdonjoga a Vételár megfizetésével egyidejűleg száll át Xxxxxxxx Vevőre.
6.2. Eladó szavatolja, hogy a leszállított Termékek megfelelnek a beszerzési dokumentumokban, a Műszaki Leírásban és az Ajánlatban foglaltaknak, a vonatkozó jogszabályoknak és szabványoknak, az akkreditált minőségi és szakmai előírásoknak, a munkavédelmi, tűzvédelmi, környezetvédelmi előírásoknak, Eladó szavatolja továbbá, hogy a leszállított Termékek újak, használatban soha nem voltak, alkalmasak a rendeltetésszerű használatra és mentesek mindenfajta tervezési, anyagbeli, kivitelezési vagy olyan hibától, amelyek az Eladó cselekedetéből vagy mulasztásából erednek. Eladó szavatolja, hogy a Termékek rendelkeznek azzal a minőséggel és nyújtják azt a teljesítményt, amely azonos rendeltetésű eszközöknél szokásos és amelyet a Vevő elvárhat.
6.3. Eladó szavatolja, hogy a leszállított Termékekkel összefüggésben harmadik személynek nem áll fenn olyan joga, amely a Vevő szerződésszerű jogszerzését, a Termékek Vevő vagy megbízottja általi jogszerű használatát akadályozná, korlátozná vagy kizárná.
6.4. Eladó a Termékek rendeltetésszerű használata esetén bekövetkező meghibásodásáért a jelen Szerződésben meghatározott feltételekkel jótállást vállal. Eladó a jelen Szerződés 6.5. pontjában meghatározott jótállás időtartama alatt a Vevő választása szerint kijavítást vagy kicserélést vállal, ha a Termékek nem felelnek meg a jelen Szerződésben, valamint a jelen Szerződés mellékleteiben foglalt feltételeknek. A jótállás időtartama alatti javítás, csere költségei – ideértve különösen, de nem kizárólagosan az alkatrészek ellenértékét, munkadíjat – a Vételárba beszámítanak, azokért Eladó a Vételáron felül semmiféle költségtérítésre, ellenszolgáltatásra nem jogosult. Vevő jótállási igénye érvényesítésével közvetlenül az Eladóhoz fordulhat, Xxxxx pedig nem hivatkozhat arra, hogy részére más hibásan teljesített. Amennyiben a jótállás időtartama alatt Vevő jótállási igényének az Eladó határidőben nem vagy nem megfelelően tesz eleget, úgy Vevő jogosult a hibá(ka)t Eladó költségére harmadik személlyel kijavíttatni és ebből a célból jótállási biztosítékot igénybe venni.
6.5. A jótállás időtartama az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX.22.) Korm. rendelet alapján meghatározott minimum 36 hónap, amelyen felül Eladó …6 hónap többletjótállást vállal. A jótállás kezdő időpontja a teljesítésigazoláson feltüntetett teljesítési időpont.
6.6. Felek rögzítik, hogy a szavatossági, valamint a jótállási időtartam alatt bejelentett igények a szavatossági, valamint jótállási időtartam lejárta után is érvényesíthetők.
6.7. Eladó kötelezettséget vállal arra, hogy a jótállás teljes időtartama alatt folyamatos elérhetőséget biztosít a Termékekkel kapcsolatos esetleges hibabejelentésre és Vevő értesítése alapján a meghibásodott Xxxxxx(ek) javítását a meghibásodásról szóló értesítés kézhezvételétől számított 3 (három) munkanapon belül megkezdi, illetve intézkedik a meghibásodott alkatrészek cseréjéről azzal, hogy Xxxxx köteles a javítást a lehető legrövidebb időn belül, de legkésőbb a meghibásodásról szóló értesítés kézhezvételétől számított 15 (tizenöt) munkanapon belül elvégezni, illetve szükség esetén gondoskodni a Termék(ek) kicseréléséről. Vevő jótállási igényével egyebekben a Ptk. jótállási jogok érvényesítésére vonatkozó szabályai, valamint az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Kormányrendelet rendelkezései szerint élhet.
6.8. Eladó felelős a teljesítése szerződésszerűségéért és teljeskörűségéért, valamint a Szerződés teljesítése során köteles betartani a hatályos magyar jogszabályokat, előírásokat, érvényes országos és ágazati szabványokat és a Műszaki Leírásban foglaltakat.
6.9. Eladó szavatolja, hogy a jelen Szerződés tárgyát képező Termékek megfelelnek a jelen Szerződésben, illetve a vonatkozó hatályos jogszabályokban foglaltaknak, továbbá az ajánlatkérésben és Eladó Ajánlatában meghatározott feltételeknek (kellékszavatosság).
6 A többletjótállás időtartama értékelési szempont, ezért az a szerződéskötéskor, nyertes/nyertest követő második helyezettnek minősített ajánlattevő ajánlatának megfelelően kerül kitöltésre. Legkedvezőbb szint: 36 többlet hónap.
6.10. A jótállásból eredő esetleges igények az ellenérték megfizetését igazoló számlával érvényesíthetők.
6.11. Vevő köteles a teljesítéshez szükséges minden rendelkezésére álló információt megadni.
6.12. Eladó valamennyi szerződéses kötelezettségének teljesítése során a Vevő érdekeit fokozottan köteles figyelembe venni. Eladó kijelenti, hogy tudatában van annak, hogy Vevőnek kiemelt érdeke fűződik a Teljesítési Határidő betartásához, ezért a jelen Szerződésben rögzített Teljesítési Határidőt erre figyelemmel vállalja.
6.13. Amennyiben a Vevő elmulasztja valamely – különösen a jelen Szerződés 6.11. pont szerinti – kötelezettségének teljesítését, az Eladó jogosult írásos akadályközléssel élni, melynek során tájékoztatja a Vevőt az elmulasztott kötelezettségéről, és a mulasztásnak a jelen Szerződés teljesítésére gyakorolt előrelátható hatásairól. A Vevő késedelme az Eladó egyidejű késedelmét kizárja.
7./ A Szerződés biztosítékai
7.1. Amennyiben Eladó a jelen Szerződésben, valamint a Műszaki Leírásban rögzített feladatait olyan okból, amelyért felelős, késedelmesen, hibásan vagy egyáltalán nem teljesíti, kötbért köteles fizetni Vevő részére az alábbiak szerint:
7.1.1. Késedelmi kötbér:
Eladót a jelen Szerződésben meghatározott bármely kötelezettségének késedelmes teljesítése esetén késedelmi kötbér-fizetési kötelezettség terheli. A késedelmi kötbér mértéke minden késedelemmel érintett nap után a nettó Vételár 1%-a, maximális mértéke a nettó Vételár 10%-a. A késedelmi kötbér a jelen Szerződés
3.3. pontja szerinti Teljesítési Határidő eredménytelen elteltét követő első naptól jár. A késedelmes teljesítés miatti kötbér érvényesítése nem mentesíti az Eladót a teljesítés alól.
7.1.2. Hibás teljesítési kötbér:
Eladót a jelen Szerződésben meghatározott kötelezettségének hibás teljesítése esetén, amennyiben a jelen Szerződés 4.11. pontja szerinti határidőben kötelezettségét nem teljesíti, vagy ismételten hibásan, hiányosan teljesíti, hibás teljesítési kötbér-fizetési kötelezettség terheli. A hibás teljesítési kötbér mértéke minden hibás teljesítéssel érintett nap után a jelen Szerződés 5.1. pontja szerinti nettó Vételár 1%-a, maximális mértéke a nettó Vételár 10%-a. A hibás teljesítési kötbér a jelen Szerződés 3.3. pontja szerinti Teljesítési Határidő eredménytelen elteltét követő első naptól jár.
7.1.3. Meghiúsulási kötbér:
A jelen Szerződés Eladónak felróható okból történő meghiúsulása esetén, valamint abban az esetben, ha Vevő a jelen Szerződést Eladó súlyos szerződésszegése következtében azonnali hatállyal felmondja, Vevő meghiúsulási kötbérre jogosult, melynek összege a nettó Vételár 30%-a azzal, hogy a meghiúsulási kötbér összegébe a meghiúsulásig terjedő időre fizetendő késedelmi kötbér összege beszámít.
7.2. Vevő kötbérigényét attól függetlenül érvényesítheti, hogy az Eladó szerződésszegéséből kára származott- e, illetve Vevő a kötbér mellett – a Ptk. 6:187. §-ára figyelemmel – érvényesítheti a kötbért meghaladó kárát, valamint a szerződésszegésből eredő egyéb jogait. Vevő a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését akkor is követelheti, ha kötbérigényét nem érvényesítette.
7.3. Vevő kötbérigényét – annak mértékének megállapítását követően – írásban köteles közölni az Eladóval, külön megjelölve annak jogalapját és összegét. Eladó az igényről szóló nyilatkozat kézhezvételétől számított 5 (öt) munkanapon belül vitathatja annak fennállását vagy összegét. Amennyiben Xxxxx a fenti határidőn belül a Vevő kötbérigényét nem kifogásolja, az a kötbérigény elismerésének minősül. Felek megállapodnak abban, hogy Vevő jogosult az esetlegesen felmerülő késedelmi és hibás teljesítési kötbér összegét a Vételár összegébe a Ptk. 6:49. §-ában foglaltak szerint beszámítani. Amennyiben a kötbér összeg beszámítására Vevő nem jogosult, vagy beszámítást nem kíván alkalmazni, illetőleg meghiúsulási kötbér felmerülése esetén, Felek megállapodnak abban, hogy Eladó a Vevő erre vonatkozó pénzügyi bizonylatának (számla vagy egyéb pénzbekérő) kézhezvételétől számított 30 (harminc) napon belül köteles megfizetni a kötbér összegét.
7.4. Amennyiben a jelen Szerződés teljesítése során Eladó oldalán olyan körülmény áll elő, amely a szerződésszerű teljesítést akadályozza, Eladó erről a Vevőt haladéktalanul írásban értesíti, megjelölve a teljesítés várható időpontját és a késedelem okát. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért Xxxxx felelős.
7.5. Az esedékessé vált kötbér után Eladó késedelmi kamat fizetésére köteles a késedelembe esés első napjától számítva.
8./ A Szerződés módosítása, megszűnése, szerződésszegés
8.1. Jelen Szerződés módosítása kizárólag a jelen Szerződés aláírására jogosultak által, írásban lehetséges.
8.2. A jelen Szerződés megszűnik a jelen Szerződés Xxxxx általi kölcsönös teljesítésével vagy súlyos szerződésszegés miatti azonnali hatályú elállással vagy felmondással, valamint a jelen Szerződés olyan okból történő lehetetlenülése esetén, amelyért egyik Fél sem felelős. Vevő jogosult a jelen Szerződést azonnali hatállyal felmondani, amennyiben az Eladó 10 (tíz) naptári napot meghaladó késedelembe esik, hibás teljesítés esetén a hibát Vevő által adott határidőn belül nem küszöböli ki, az Eladó a jelen Szerződés szerinti kötelezettségeit írásbeli felszólítás ellenére sem teljesíti vagy a jelen Szerződésből fakadó egyéb kötelezettségeit súlyosan megszegi.
8.3. A jelen Szerződést Felek rendes felmondással nem szüntethetik meg.
8.4. Felek súlyos szerződésszegésnek tekintik különösen, de nem kizárólagosan, ha
a) Eladó a jelen Szerződésben meghatározott bármely kötelezettségének teljesítésével 10 (tíz) napot meghaladó késedelembe esik, vagy a hibás teljesítéssel érintett napok száma meghaladja a 10 (tíz) napot;
b) Xxxxx alapos ok nélkül megtagadja a teljesítést, vagy a Vevő által adott utasítások végrehajtását;
c) az Eladó fizetésképtelenné válik, felszámolási, végelszámolási vagy törlésre irányuló eljárás indul vele szemben, és Eladó 15 (tizenöt) napon belül nem igazolja a Vevő számára kielégítő módon, hogy az eljárást alaptalanul vagy rosszhiszeműen kezdeményezték, vagy nem igazolja az eljárás megszüntetését;
d) az Eladó gazdasági társaság vezetőjével, képviselőjével, vagy a jelen Szerződés teljesítésében résztvevő bármely alkalmazottjával szemben jogerős elmarasztaló határozatot hoznak szakmai tevékenységét érintő szabálysértés vagy bűncselekmény miatt;
e) Eladó nyilatkozata valótlan, hamis adatokat tartalmaz;
f) Vevő a szerződésszerű teljesítés ellenére nem igazolja a teljesítést, vagy azt indokolás nélkül megtagadja;
g) Vevő a fizetési kötelezettségének az Eladó erre vonatkozó írásbeli felszólítása ellenére, az abban rögzített legalább 30 (harminc) naptári napos határidőben sem tesz eleget.
8.5. Súlyos szerződésszegés esetén a vétlen Fél a másik Félhez intézett írásbeli nyilatkozatával a jelen Szerződéstől azonnali hatállyal elállhat vagy felmondhatja azt. Azonnali hatályú felmondás esetén a jelen Szerződés megszűnésének napja a felmondásról szóló értesítés igazolt kézhezvételének napja.
9./ Kapcsolattartás a Felek között
9.1. Felek a jelen Szerződés teljesítése érdekében fokozott együttműködési kötelezettséget vállalnak, amelynek biztosítása érdekében kölcsönösen kijelölik azokat a személyeket, akik egymással folyamatos kapcsolatot tartanak (a továbbiakban: „Kapcsolattartó”).
9.2. Mindkét Fél jogosult arra, hogy a Kapcsolattartó személyét megváltoztassa, módosítsa és helyette új személyt jelöljön ki. A Felek új Kapcsolattartó kijelölése esetén haladéktalanul és írásban kötelesek értesíteni egymást. A Kapcsolattartó személyében bekövetkezett változás a másik Féllel való írásbeli közléstől hatályos, és e körülményt Felek kölcsönösen nem tekintik a jelen Szerződés módosításának.
9.3. Felek a jelen Szerződés teljesítésével kapcsolatos nyilatkozataikat írásban – lehetőség szerint Kapcsolattartóik e-mail címére megküldött elektronikus levél útján – közlik egymással.
Bármely Fél által a jelen Szerződéssel kapcsolatban a másik Fél számára adott vagy küldött bármilyen értesítés vagy más dokumentum átvettnek tekintendő, ha a küldemény tértivevényes postai küldeményként érkezett, a tértivevényen szereplő átvételi időpontban, amennyiben a tértivevényes postai küldemény a feladóhoz „címzett ismeretlen” vagy „elköltözött” jelzéssel érkezik vissza, a kézbesítés napja a tértivevényes postai küldemény feladóhoz történő visszaérkezésének napja, illetve amennyiben a küldemény „nem kereste” jelzéssel érkezik vissza a feladóhoz, a tértivevényes postai küldemény kézbesítettnek tekintendő a második
postai kézbesítési kísérlet napján. Ha az értesítést futárral vagy küldemény-továbbító szolgálattal küldték, és a futár vagy a küldemény-továbbító szolgálat nyilvántartást vezet a kézbesített küldeményekről, az abban megjelölt időpontban, faxon vagy elektronikus levél útján történő továbbítás esetén pedig a faxüzenethez csatolt visszaigazoló szelvény eredményes küldésekor vagy az elektronikus levelezőrendszer szerinti kézbesítési jelzésben (ennek hiányában a címzett által küldött visszaigazolásban) foglaltak szerint.
9.4. Jelen Szerződésben szabályozott együttműködés során a kapcsolattartással és közléssel meghatalmazott személyek:
a) Vevő részéről az általános kapcsolattartásra jogosult képviselő:
Xxxx Xxxxx
levegőtisztaság-védelmi ökomenedzser Klímaügyi Koordinációs Osztály
Klíma- és Környezetügyi Főosztály Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala e-mail: xxxx.xxxxx@xxxxxxxx.xx
tel.: x00 0 000 0000
b) Vevő részéről a jelen Szerződés 4.11. pont szerinti jegyzőkönyv kiállítására, valamint a teljesítésigazolásra jogosult képviselő:
Xxxxx Xxxxxxx
főosztályvezető
Klíma- és Környezetügyi Főosztály Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xxxx 0-00.
e-mail: xxxxx.xxxxxxx@xxxxxxxx.xx tel.: x00 0 000 0000
c) az Eladó részéről kapcsolattartásra jogosult képviselő:
……………………………………... cím: ……………………………….. tel.: +36 …………………………… e-mail: ……………………………..
10./ Vis maior
10.1. Felek mentesülnek a szerződésszegés következményei alól, amennyiben a szerződésszerű teljesítést rajtuk kívül álló, előre nem látható, elháríthatatlan esemény, cselekmény fizikailag vagy más módon gátolja (a továbbiakban: „Vis Maior”). A Felek ilyen Vis Maior eseménynek tekintik különösen a természeti és más katasztrófákat, háborús vagy más konfliktusokat, embargót, járványokat, feltéve, hogy a Vis Maiorral érintett Fél vonatkozásában a Ptk. 6:142. § szerinti mentesülés feltételei fennállnak. Felek nem tekintik Vis Maior eseménynek az Eladó, vagy az általa a teljesítésbe bevont gazdasági vagy egyéb szereplők – így különösen az alvállalkozója, alkalmazottja, szállítója –, illetve a gyártó saját üzemi rendjének szervezési vagy egyéb zavarát, az előbbiek alkalmazottainak magatartását (belső Vis Maior), valamint az egyéb piaci beszerzési nehézségeket.
10.2. Felek nem tekintik a Vis Maior események közé tartozónak az olyan körülményeket, melyek a COVID- 19 világjárvánnyal vagy az orosz-ukrán háborús helyzettel összefüggésben állnak fenn.
10.3. A Vis maiorra hivatkozó Felet terheli annak bizonyítása, hogy a Vis Maior eseménynek a szerződésszerű teljesítésre kiható következményét az adott helyzetben elvárható gondosság tanúsítása esetén sem – vagy csak aránytalan áldozat árán – lehetett volna elhárítani.
10.4. Ha bármely Fél megítélése szerint valamely körülmény kihathat kötelezettségei teljesítésére, haladéktalanul értesítenie kell a másik Felet, megadva a körülmények jellegét, feltehető időtartamát és valószínű hatását.
10.5. Az akadályoztatott Xxxxxx minden tőle elvárhatót meg kell tennie annak érdekében, hogy az akadályoztatás hatásait elhárítva teljesíteni tudja szerződéses kötelezettségeit.
11./ Alvállalkozó igénybevétele
11.1. Eladó a jelen Szerződésben meghatározott feladatai teljesítéséhez alvállalkozót jogosult igénybe venni.
11.2. Eladó a jelen Szerződés megkötésének időpontjában, majd – a később bevont alvállalkozók tekintetében
– a Szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles előzetesen Vevőnek valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni, amely részt vesz a jelen Szerződés teljesítésében.
12./ Egyéb rendelkezések
12.1. Eladó tudomásul veszi, hogy Vevő az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: „Infotv.”) alapján helyi önkormányzati közfeladatot ellátó szervnek minősül, és mint ilyen, a kezelésében lévő és tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett, a személyes adat fogalma alá nem eső, bármilyen módon vagy formában rögzített információ vagy ismeret, függetlenül kezelésének módjától, önálló vagy gyűjteményes jellegétől, közérdekű adatnak minősül. Eladó tudomásul veszi, hogy jelen Szerződés adatai az Infotv. rendelkezései szerint közérdekű adatok. Fentiekre tekintettel Eladó hozzájárul jelen Szerződés és esetleges módosításának az Infotv. szerinti közzétételéhez.
12.2. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: „Áht.”) 41. § (6) bekezdésében foglaltakra figyelemmel és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pont b) alpontja alapján Xxxxx nyilatkozik, hogy átlátható szervezetnek minősül, továbbá tudomásul veszi, hogy az Áht. 41. § (6) bekezdése alapján kifizetés nem teljesíthető átlátható szervezetnek nem minősülő szervezet részére.
12.3. Felek a jelen Szerződés teljesítése során kötelesek folyamatosan együttműködni. Ennek során kötelesek egymást haladéktalanul értesíteni minden olyan akadályról vagy körülményről, amely a jelen Szerződés teljesítésére lényeges kihatással lehet. Felek rögzítik, hogy az Eladó bejelentési kötelezettséggel tartozik a jelen Szerződés 8.4. pont c) és d) alpontjaiban meghatározott esetekben.
12.4. Felek vállalják, hogy a közöttük jelen Szerződéssel kapcsolatosan esetlegesen felmerülő vitákat elsődlegesen közvetlen tárgyalások, egyeztetések útján, peren kívül igyekeznek rendezni.
12.5. A jelen Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a magyar jog, elsődlegesen a Ptk. irányadó. Vita esetén – amennyiben a 12.4. pont szerinti eljárás nem vezetett eredményre – Felek az illetékes bírósághoz fordulnak jogvitájuk elbírálása érdekében.
12.6. A jelen Szerződés teljesítése során az Eladó köteles minden, a Vevővel kapcsolatos tényt, adatot, információt bizalmasan, üzleti titokként kezelni. Ezeket az információkat az Eladó kizárólag saját alkalmazottjaival oszthatja meg, akiknek titoktartási kötelezettségéért az Eladót felelősség terheli. Nem minősül titoktartás megsértésének, ha a bizalmas információt valamely jogszabályi előírás vagy hatósági határozat eredményeként kell harmadik személy tudomására hozni.
12.7. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés hatálya alatt, valamint azt követően is, kölcsönösen betartják a hatályos magyar és európai uniós adatvédelmi szabályokat, ideértve különösen, de nem kizárólagosan az Infotv., valamint a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679. számú rendelet (a továbbiakban: „GDPR”) rendelkezéseit.
12.8. Felek rögzítik továbbá, hogy a jelen Szerződés szerinti együttműködés során személyes adatokat csak és kizárólag a jelen Szerződés teljesítéséhez szükséges mértékben kezelnek a másik Fél munkavállalóiról, közreműködőiről, illetve teljesítési segédjeiről. Ezeket az adatokat bizalmasan kezelik, és csak azon munkavállalóik, közreműködőik, illetve teljesítési segédjeik részére biztosítanak ezekhez hozzáférést, akik részére ez indokolt és szükséges. Harmadik felek részére egyebekben ezeket az adatokat az Infotv. keretei között teszik hozzáférhetővé. Felek egybehangzóan vállalják, hogy megtesznek minden olyan szükséges lépést, ideértve a megfelelő hozzájáruló nyilatkozatok beszerzését is, amely a személyes adatok jogszerű kezelése érdekében szükséges lehet. A Fővárosi Önkormányzat adatkezelési tájékoztatója az alábbi linken érhető el: xxxxx://xxxxxxxxx.xxxxxxxx.xx/xxxx/xxxxxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxx;xxx000.
12.9. Felek egybehangzóan rögzítik, hogy a GDPR 5. cikk (1) bekezdés b) pontja, továbbá a GDPR 6. cikk (1) bekezdés a), c) és e) alpontja alapján kifejezetten jogszerűnek tekintik mindazon személyes adataiknak a másik Fél általi kezelését, amely célból és mértékben ez az adatkezelés a jelen Szerződés teljesítéséhez a másik Félnek szükséges.
12.10. Mindkét Fél külön-külön kifejezetten kijelenti, hogy a jelen Szerződést a Fél nevében aláíró személy megfelelő, a vonatkozó jogszabályok által megkívánt aláírási joggal rendelkezik, így részéről a jelen Szerződés aláírása és teljesítése nem eredményezi más, olyan szerződés vagy egyéb jognyilatkozat megszegését, melyben félként szerepel.
12.11. Jelen Szerződés kizárólag az elválaszthatatlan részét képező 1. és 2. számú mellékletekkel együtt érvényes.
12.12. Jelen Szerződést Felek mint akaratukkal mindenben megegyezőt, elolvasás és közös értelmezés után jóváhagyólag írták alá.
12.13. A jelen Szerződés 10(tíz) oldalból áll és 3 (három), egymással szó szerint megegyező eredeti példányban készült, amelyből 2 (kettő) eredeti példány Vevőt, 1 (egy) eredeti példány pedig Eladót illet.
Kelt: Budapest, 2024. ……………………… | Kelt: Budapest, 2024. ……………………… |
……………………………………… Vevő Budapest Főváros Önkormányzata képviseli: Xxxxxxxxx Xxxxxxx főpolgármester hatáskörében eljárva Xxxxx Xxxxxxx főosztályvezető Klíma- és Környezetügyi Főosztály | ……………………………………… Eladó |
Pénzügyi ellenjegyzést végezte: Budapest, 2024. ……………………… |
……………………………………… Xxxx Xxxx gazdasági igazgató Gazdasági Igazgató Irodája |
Mellékletek:
1. számú melléklet | Ajánlat |
2. számú melléklet | Műszaki Leírás |