KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatási szerződés aláírására, valamint kötelezettségvállalás a Projekt megvalósítására vonatkozó Konzorciumi együttműködési megállapodás megkötésre
Iktatószám: 130.392-2/2019. 8/2019. (IV.01.) határozat melléklete
KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
Támogatási szerződés aláírására, valamint kötelezettségvállalás a Projekt megvalósítására vonatkozó Konzorciumi együttműködési megállapodás megkötésre
1. Preambulum
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Hulladékgazdálkodási Konzorcium (a továbbiakban Konzorcium) a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében „az előkezelés, a hasznosítás és az ártalmatlanítás alrendszereinek fejlesztése a települési hulladék vonatkozásában” KEHOP-3.2.1-15 tárgyú felhívására kérelmet nyújtott be.
A projekt címe: Hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Borsod-Abaúj-Zemplén megye teljes területén, különös tekintettel az elkülönített hulladék előkezelő rendszerre (továbbiakban Projekt).
A tagok megállapodnak, hogy a Projekt megvalósítására a támogatási szerződés (továbbiakban: TSZ) aláírását követően konzorciumot hoznak létre a jelen megállapodásban meghatározott lényeges továbbá a támogató hatóság vagy kiírás szerinti kötelező tartalommal.
2. Szerződő felek / konzorciumi tagok) meghatározása
A Konzorcium tagjai (a továbbiakban együtt Tagok):
Szervezet neve: | Abaúj-Zemplén Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás |
Postacím: | 3916 Bodrogkeresztúr, Xxxxxxx xx 00 |
Székhely: | 3916 Bodrogkeresztúr, Xxxxxxx xx 00. |
Azonosító szám (törzs- szám/cégjegyzékszám): | 585851 |
Adószám: | 15585857-2-05 |
Aláírásra jogosult képviselője: | Xxxxx Xxxxxx |
Számlavezető pénzintézet neve: | |
Számlaszám: |
Szervezet neve: | Xxxxxx Xxxxxx és Térsége Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás |
Postacím: | 0000 Xxxx, Xxxxxx xx 00. |
Székhely: | 0000 Xxxx, Xxxxxx xx 00. |
Azonosító szám (törzs- szám/cégjegyzékszám): | 760225 |
Adószám: | 15760229-2-05 |
Aláírásra jogosult képviselője: | Xxxxxx Xxxxxx |
Számlavezető pénzintézet neve: | |
Számlaszám: |
Szervezet neve: | Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás |
Postacím: | 3700 Kazincbarcika, Xx xxx 0. |
Székhely: | 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4. |
Azonosító szám (törzs- szám/cégjegyzékszám): | 549989 |
Adószám: | 15549989-2-05 |
Aláírásra jogosult képviselője: | Xxxxxx Xxxxx |
Számlavezető pénzintézet neve: | |
Számlaszám: |
Szervezet neve: | Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás |
Postacím: | 0000 Xxxxxxx, Xxxxxxxx xxx 0. |
Székhely: | 3525 Miskolc, Xxxxxxxx xxx 0. |
Azonosító szám (törzs- szám/cégjegyzékszám): | 837523 |
Adószám: | 15837525 |
Aláírásra jogosult képviselője: | Xx. Xxxxx Xxxx |
Számlavezető pénzintézet neve: | |
Számlaszám: |
2.1. A Konzorcium Tagjai maguk közül a 2018.11.29. napján kelt „Konzorciumi együttműködési megállapodás támogatási kérelem benyújtására” dokumentum alapján a Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Tagot választották a Konzorcium vezetőjévé
(továbbiakban Konzorciumvezető). A Konzorciumvezető személyét a Tagok jelen Konzorciumi Együttműködési Megállapodással is megerősítik és megállapodnak, hogy a támogatási szerződés aláírására a Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás, mint konzorcium vezető jogosult. A tagok a jelen szerződés aláírásával felhatalmazzák a Konzorcium vezetőt a TSZ aláírására és vállalják, hogy a Projekt megvalósítás során rájuk háruló kötelezettségeket teljesítik. A Konzorciumvezető feladata a támogatási szerződés megkötésének előkészítése, támogatási szerződés aláírása, tagok részére való megküldése, támogatási szerződéssel megkötendő 3. pont szerinti Konzorciumi megállapodás megszövegezése, a tagok részére való megküldése, Konzorciumi megállapodás aláírásnak koordinálása, konzorciumi megállapodás Támogató Hatság részére való megküldése.
3. A tagok kötelezettségvállalása Konzorcium létrehozására a Projekt megvalósítása és fenntartása, valamint azt követő 10 éves működés időtartamára.
A Tagok kötelezettségvállalása és előzetes Konzorciumi megállapodás tartalma:
A tagok megállapodnak, hogy a Projekt megvalósítására a támogatási szerződés (továbbiakban:TSZ) aláírását követően konzorciumot hoznak létre a jelen megállapodásban meghatározott lényeges továbbá a támogató hatóság vagy kiírás szerinti kötelező tartalommal az alábbiak szerint.
A Konzorciumi megállapodás megkötésére legkésőbb a támogatási szerződés aláírást követő 30 napon belül sor kerül.
A TSZ aláírásakor vagy azt követő 15 napon belül megkötendő Konzorciumi szerződés lényeges tartalma 3.1. – 3.21. pontokban:
3.1. A Konzorcium tagjai és tulajdoni arányuk a Projekt megvalósításában:
Társulás megnevezése | %-os megosztás |
Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás | 44,2095 % |
Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás | 32,5218 % |
Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás | 16,7693% |
Hernád Völgye és Térsége Szilárdhulladék- Kezelési Önkormányzati Társulás | 6,4994 % |
Konzorcium vezető: Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás
A Konzorciumvezető a Projekt megvalósítása, valamint a Konzorcium fenntartása és megfelelő működtetése érdekében koordinálja a Konzorcium működését, könyveiben nyilvántartja a Projekt megvalósítását, beruházást.
3.2. A Megállapodás aláírásával a Tagok kijelentik, hogy a Támogató által a Konzorciumvezető részére megküldött támogatási szerződés tervezet rendelkezésben foglaltalkat magukra nézve kötelezőnek ismerik el, továbbá tudomásul veszik, hogy az abban foglalt kötelezettségek minden Tagra nézve kötelező érvényűek.
A Megállapodás aláírása kifejezi továbbá a Tagok azon szándékát is, hogy a Projekt befejezését követően a Projektben meghatározott célok megvalósítása érdekében a támogatási kérelemben és a támogatási szerződésben leírtaknak megfelelően a fenntartási időszakban is együttműködnek, és az addig elért eredmények további folyamatos fenntartását saját anyagi eszközeikkel biztosítják.
A Tagok a Megállapodás aláírásával a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:11. §- a és 6:15. §-a alapján meghatalmazzák a Konzorciumvezetőt, hogy a támogatási szerződést, és annak esetleges módosításait, valamint a kifizetési igénylés részeként benyújtandó dokumentumokat nevükben és helyettük benyújtsa. A tagok nevére szóló benyújtandó dokumentumokat a tagok kötelesek megfelelően aláírni, illetve a jogszabályban meghatározott esetekben záradékolni.
Az előzőekben nem szereplő egyéb nyilatkozatok megtétele előtt a Konzorciumvezető biztosítja, hogy a Xxxxx a nyilatkozat tartalmát megismerjék és elfogadják olyan időben, hogy a nyilatkozatot a Támogató jogszabályban vagy támogatási szerződésben meghatározott határidőben megkapja.
Amennyiben a támogatási szerződés módosítását eredményező, a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet) 86. §
(1) bekezdése szerinti körülmény merül fel, a Xxxxx kötelesek azt a Konzorciumvezetőnek jelezni, illetve egyeztetni egymással a módosítás kérelmezését megelőzően. A Konzorciumvezető köteles biztosítani, hogy a Xxxxx a Támogató által küldött támogatási szerződés módosításának tervezetét előzetesen elfogadják.
A támogatási szerződésben rögzített kötelezettségek a projekt szintjén értendőek.
A Konzorciumvezető a Megállapodás aláírásával kötelezettséget vállal arra, hogy a támogatási szerződés másolatát és annak esetleges módosításait a támogatási szerződés mindkét fél által aláírt példányának kézhezvételét követő 5 munkanapon belül megküldi a Tagoknak.
3.3. A Tagok a Projekt megvalósítása során kötelesek együttműködni, egymás, a jelen Megállapodásban, illetve a támogatási kérelemben vállalt kötelezettségeinek teljesítését elősegíteni, a teljesítéshez szükséges információt megadni.
A Konzorciumvezető kötelezi magát arra, hogy a Támogatónak, és a Projekt megvalósításának ellenőrzésére jogszabály és a támogatási szerződés alapján jogosult szerveknek a Projekt megvalósításával kapcsolatos bármilyen közléséről a Tagokat tájékoztatja.
A Tagok kötelesek tájékoztatni a Konzorciumvezetőt, ha a Projekt keretében általuk vállalt tevékenység megvalósítása akadályba ütközik, meghiúsul, vagy késedelmet szenved, illetve bármely olyan körülményről, amely a Projekt megvalósítását befolyásolja.
A költségvetést érintő változások bejelentését, valamint az azt alátámasztó dokumentációt a tagonként meghatározott támogatási összegre vonatkozóan a Tag maga készíti el a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet szerinti elektronikus alkalmazások segítségével, és továbbítja a
Konzorciumvezetőnek, aki – szükség esetén – a projektszintű dokumentumokon átvezeti a változást és benyújtja a Támogatónak, mellékelve a Tag által elkészített dokumentációt.
A Tagok közötti költségátcsoportosítás a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 86. §-ában, a támogatási szerződés módosítására vonatkozó előírások szerint kezdeményezhető.
Amennyiben a Támogató a Projekttel kapcsolatban tájékoztatást kér a Konzorciumvezetőtől, a Konzorciumvezető felhívására a Xxxxx kötelesek a Projekt keretében általuk vállalt tevékenységről a megfelelő információt olyan határidőben megadni, hogy a Konzorciumvezető a Támogató által megszabott határidőben a kért tájékoztatást megadhassa.
3.4. A támogatás igényléséhez szükséges, a Projekt előrehaladásáról és eredményeiről szóló információkat is tartalmazó kifizetési igényléseket, záró kifizetési igénylést és projekt fenntartási jelentéseket (továbbiakban együtt beszámoló) a Konzorcium nevében a Konzorciumvezető állítja össze a monitoring és információs rendszerben, és azon keresztül küldi meg a Támogatónak.
A Tagok a Projekt keretében általuk vállalt tevékenységek előrehaladásáról, a kapcsolódó költségek elszámolásáról a támogatási szerződésben meghatározott mérföldkövek elérését megelőző 15 munkanappal kötelesek a szükséges információkat rögzíteni a monitoring és információs rendszerben, és kötelesek csatolni a támogatási szerződésben előírt mellékleteket.
Mérföldkövek közötti kifizetési igénylést bármely Tag kezdeményezhet az előbbiek szerint információknak a monitoring és információs rendszerben történő rögzítésével, de ebben az esetben is a Konzorciumvezető köteles a megfelelő Projekt szintű kifizetési igénylés összeállításáért és a Támogató részére történő megküldéséért.
A Támogató felé benyújtásra kerülő mérföldkövek közötti kifizetési igénylésnek el kell érnie a kifizetési kérelmek benyújtására a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendeletben meghatározott korlátokat.
A Tagok tudomásul veszik, hogy a kifizetési igényléshez tartozó, általuk benyújtott elszámoló bizonylatokra jutó, a Támogató által jóváhagyott támogatást a Támogató közvetlenül utalja a 2. pontban megjelölt, és ez alapján a monitoring és információs rendszerben rögzített bankszámlákra.
A Támogató legfeljebb annak a támogatási mértéknek, illetve összegnek megfelelő támogatást utal a Tag részére, amelyet a felhívás, illetve a támogatásról szóló döntés az adott Tag vonatkozásában maximálisan meghatározott.
Amennyiben az esedékes támogatás folyósítását megelőző ellenőrzés alapján megállapítható, hogy a Tagoknak lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozása van, a Támogató az adott Tagra jutó támogatás folyósítását felfüggeszti.
Amennyiben a Támogató szabálytalanság vagy a támogatási szerződés megszegése miatt már kifizetett támogatás visszafizetését rendeli el, a Tag köteles az általa okozott szabálytalanság vagy szerződésszegés miatt visszakövetelt összeget közvetlenül a Támogató részére visszafizetni, az erre irányuló felszólításában foglaltak szerint.
Ha nem állapítható meg, hogy a szabálytalanság elkövetésében vagy a támogatási szerződés megszegésében a Tagok milyen mértékben működtek közre, és a Tagok a visszafizetési kötelezettségüket a visszafizetési felszólításban meghatározott időpontig nem teljesítik, a támogató a követelése teljes összegét bármely Taggal szemben érvényesítheti.
3.5. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 1. számú mellékletének 76.1. pontja szerint minden konzorciumi tagnak nyújtania kell a kötelező biztosítékokat, ha a ráeső támogatási összeg meghaladja a 20 millió forintot és a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 84.§-a szerint nem mentesül a biztosítékadási kötelezettség alól1.
A konzorciumi tagok a biztosítéknyújtási kötelezettséget átvállalhatják.
A biztosítékokkal kapcsolatos nyilatkozatokat, szerződéseket stb. a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendeletben és a támogatási szerződésben meghatározott időpontban kötelesek a Tagok a monitoring és információs rendszerben rögzíteni, illetve a szükséges dokumentumokat csatolni, azok a Konzorciumvezető általi projektszintű benyújtással kerülnek a Támogató részére megküldésre.
3.6. A Konzorciumra vonatkozó speciális szabályokat a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 140. §.-a szerint tartalmazza.
A Konzorcium fenntartása és megfelelő működtetése a Konzorciumvezető kötelezettsége, amelyek az elmulasztásából eredő károkért a Támogató irányában a Konzorciumvezető tartozik felelősséggel.
A Konzorcium fenntartása és megfelelő működtetése körében a Konzorciumvezető a támogatási szerződésben meghatározott cél elérése érdekében összehangolja a Tagok tevékenységét és szervezi a konzorcium munkáját. Ez a rendelkezés nem érinti a Tagok jelen Megállapodás alapján vállalt kötelezettségeikért való egymással szemben fennálló felelősségét.
3.7. A Tagok a Megállapodás, valamint a támogatási szerződés teljesítésének időtartamára kapcsolattartókat jelölnek ki. A kapcsolattartó nevéről, postacíméről, telefon és telefax-számáról, elektronikus levélcíméről a Xxxxx a jelen Megállapodás aláírását követően öt munkanapon belül tájékoztatják a Konzorciumvezetőt. A Konzorciumvezető a kapcsolattartók nevéről és elérhetőségéről tájékoztatja a Tagokat.
A kijelölt kapcsolattartók negyedévente legalább egy alkalommal szóbeli egyeztetést tartanak, amelyen megvitatják a Projekt megvalósításának előrehaladásával kapcsolatos teendőket. A szóbeli egyeztetést a Konzorciumvezető kijelölt kapcsolattartója hívja össze. A szóbeli egyeztetésről emlékeztetőt kell készíteni, amelyet a Konzorciumvezető kijelölt kapcsolattartója az egyeztetést követő öt munkanapon belül megküld a Tagok kijelölt kapcsolattartója részére. Az emlékeztetőt a Támogató bármikor kérheti.
1 Ha a projekt támogatási összege meghaladja az 50 millió forintot, a fenntartási időszakban azon konzorciumi tagoknak is szükséges a konzorciumi tag részére juttatott támogatási összeg 50%-ának megfelelő mértékű biztosítékot nyújtaniuk, amelyekre jutó támogatás egyenként nem haladja meg az 50 millió forintot.
3.8. A Konzorciumot a Támogató felé a Konzorciumvezető, más, harmadik személyek felé a Tagok eltérő megállapodása hiányában a Konzorciumvezető képviseli. Jogszabály alapján ellenőrzésre jogosult szervek felé a Tag törvényes képviselője a Tagot önállóan képviselheti. Az ellenőrzésről köteles a Konzorciumvezetőt értesíteni, aki a Tag székhelyén vagy telephelyén lefolytatott helyszíni ellenőrzés során jelen lehet. Amennyiben a Projekttel kapcsolatban harmadik személyek bármely Tagtól tájékoztatást kérnek, a Tag köteles erről előzetesen, a tájékoztatás megadása előtt értesíteni a Konzorciumvezetőt.
3.9. A beszerzett eszközök és más dolgok tulajdonjoga, illetve egyéb jogok
A támogatás felhasználásával a projekt megvalósítása során beszerzett, illetve létrejövő dolgok és egyéb jogok feletti rendelkezés az alábbiak szerint kerül meghatározásra:
A Projekt keretében megvalósult ingó és ingatlan tételek felett a Konzorcium tagjai az alábbi arányban szereznek tulajdont:
Társulás megnevezése | %-os megosztás |
Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás | 44,2095 % |
Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás | 32,5218 % |
Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás | 16,7693% |
Hernád Völgye és Térsége Szilárdhulladék- Kezelési Önkormányzati Társulás | 6,4994 % |
A tulajdonszerzési részarány a pályázat benyújtásakor fennálló lakosság részarány alapján került meghatározásra.
A Projektben megvalósult ingó és ingatlan tételek a Konzorciumi tagok közös tulajdonába kerülnek a Ptk. XIX. Fejezet A közös tulajdon szabályai szerint (Ptk. 5:73 § - 5:84 §).
A tagok megállapodnak, hogy a létrejött konzorciumi közös tulajdon tulajdonosi joggyakorló képviselője a konzorcium fennállása ideje alatt a Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás.
3.10.A Konzorciumi tagok megállapodnak, hogy a Projekt során a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának 1/1 arányú tulajdonában álló Miskolc belterület 11509/5 hrsz.-ú kivett, beépítetlen terület megnevezésű ingatlanon megvalósuló felépítmény/felépítmények a használatbavételi engedély megszerzését követő 60 napon belül önálló hrsz-el rendelkező felépítményként kerülnek az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetésre és bejegyzésre, amely ingatlanoknak a Konzorcium tagjai a 3.9. pont szerinti részarányú közös tulajdonosai lesznek.
A felek megállapodnak, hogy a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 1/1 arányú tulajdonában álló Miskolc belterület 4752/3 hrsz.-ú ingatlanon megvalósuló felújítási munkák tekintetében a megvalósult fejlesztés a jelen Konzorciumi tagok közös tulajdonába kerül.
A fenti ingatlanok használatára vonatkozóan a Konzorcium vállalja, hogy a használati szerződést a terület tulajdonosokkal a projekt zárást követő, felépítmény esetén a használatbavételi engedély megszerzését követő 60 napon belül megköti.
3.11. A Tag jelen Megállapodás aláírásával megerősíti, hogy a Projekt megvalósításában részt kíván venni, a projektet a támogatási kérelemben meghatározott módon megvalósítja, annak megvalósítása során fokozottan együttműködik a többi Taggal, és a Konzorciumból csak abban az esetben lép ki, ha a támogatási szerződésben és a jelen Megállapodásban vállalt kötelezettségeinek teljesítésére a jelen Megállapodás aláírását követően, neki fel nem róható okból beállott körülmény folytán nem képes.
3.12. Konzorciumi tagok cseréje - ide értve a támogatási kérelmet benyújtó konzorciumvezető személyét is -, új konzorciumi tag bevonása, konzorciumi tag kilépése akkor engedélyezhető, ha
a) nem változik a projekt alapvető célja,
b) a tagcsere, illetve a tagok számának bővülése esetén az új tag is megfelel a felhívásban meghatározott valamennyi feltételnek és benyújtásra kerülnek a projektgazdák számára előírt dokumentumok,
c) a konzorciumvezető kilépési szándéka esetén a kilépést megelőzően a konzorciumvezetői pozíció átadása megtörténik,
d) a tag kilépése esetén nem változik a konzorciumnak a projektjavaslat benyújtására vonatkozó jogosultsága - ideértve a konzorciumvezetőre vonatkozó feltételeknek való megfelelést is -, kivéve, ha az új kedvezményezett jogszabályon alapuló kötelező jogutódlás következtében lép be a támogatási jogviszonyba,
e) a tag kilépése esetén a tag igazolja, hogy a támogatási szerződésben és a konzorciumi megállapodásban vállalt kötelezettségeinek teljesítésére a megállapodás aláírását követően, neki fel nem róható okból beállott körülmény folytán nem képes,
f) kizárás esetén a konzorciumvezető igazolja, hogy a tag tevékenysége, működése a projekt megvalósítását pénzügyi, illetve szakmai szempontból veszélyezteti,
g) a tagcsere nélküli új tag bevonása indokolt.
3.13. A Konzorciumvezető felmondással a Konzorciumból kizárja azt a Xxxxx, akinek tevékenysége, működése a Projekt megvalósítását akár pénzügyi, akár szakmai szempontból veszélyezteti.
A felmondási jog gyakorlása előtt a Konzorciumvezető köteles kikérni a Tagok véleményét. Az erről született írásos, Xxxxx által aláírt emlékeztetőt köteles megküldeni a Támogatónak.
3.14. Valamely Tag kilépése, kizárása vagy jogutód nélküli megszűnése nem eredményezi a jelen Megállapodás és a Konzorcium megszűnését, kivéve, ha ennek következtében a Tagok a támogatási szerződésben és a jelen Megállapodásban vállalt kötelezettségeik teljesítésére nem képesek, és emiatt a támogatási szerződéstől elállnak.
3.15. Ha a kilépő vagy jogutód nélkül megszűnő Tag által vállalt kötelezettségeket a megmaradó Xxxxx nem tudják teljesíteni, új Tag bevonásáról határozhatnak. A belépő Tag csak olyan szervezet, illetve személy lehet, amely, illetve aki megfelel a felhívásban foglalt követelményeknek.
3.16. A Tag kilépése, illetve kizárása esetén köteles egyeztetést kezdeményezni a Konzorciumvezetővel a Projekt céljának elérése érdekében. A Konzorciumból kiváló Tag köteles a Konzorciumvezetőnek a kiválás időpontját megelőzően a rábízott anyagi eszközökkel és a Projekt kapcsán felmerült költségekkel hiánytalanul, tételesen írásban elszámolni, valamint az általa elvégzett tevékenységről és az elvállalt, de kiválásáig el nem végzett tevékenységekről beszámolni. Köteles továbbá a – a Megállapodás keretében esetlegesen – használatába kapott
vagyontárgyat a Konzorciumvezetőnek haladéktalanul, ellenszolgáltatás nélkül visszaszolgáltatni. Az átadás-átvételről jegyzőkönyvet kell készíteni, amelyet a Konzorciumvezető, a kilépő Tag és az átvétellel érintett Tag ír alá.
A kilépő Tagot a kiválást követően is, a támogatási szerződés megszűnéséig terheli a támogatási szerződésben meghatározott dokumentum-megőrzési kötelezettség, ellenőrzés-tűrési kötelezettség, a kiválás időpontjáig megvalósult tevékenységekkel és benyújtott dokumentumokkal kapcsolatos szabálytalanságokért való helytállás.
A kilépő Tag tulajdonába került, támogatásból vásárolt vagyont valamely Tag tulajdonába kell adni, illetve, ha ez nem lehetséges, vagy a Tagok nem kívánják, a megmaradó Tagok ingyenes használatába kell adni. Ha az ingyenes használatba adás nem valósulhat meg, akkor a fejlesztés során létrejött vagyonra jutó támogatást a kilépő tag köteles visszafizetni a támogatási szerződésben visszafizetésre meghatározottak szerint, az abban foglalt feltételekkel a Támogató részére.
3.17. A Konzorciumi Megállapodás a támogatási szerződés elválaszthatatlan részét képezi, és osztja annak jogi sorsát. Ennek értelmében a támogatási szerződés megszűnése jelen Megállapodás megszűnését vonja maga után.
3.18. Jelen Megállapodás megszűnik, ha a Tagok száma a felhívásban megadott minimális tagszám alá, illetve egyre csökken.
3.19. A Megállapodás Támogató által meghatározott kötelező tartalma csak írásban módosítható, melyhez a Támogató hozzájárulása szükséges. A hozzájárulást a támogatási szerződésben a támogatási szerződés kedvezményezett általi módosítására előírt szabályok szerint kell kérelmezni a Támogatótól.
A Tagok adataiban bekövetkezett változások, így különösen székhely, bankszámlaszám stb., nem igénylik a Megállapodás módosítását. Az adatok változásáról a Tagok haladéktalanul értesítik a Konzorciumvezetőt. A Konzorciumvezető ezekről a változásokról értesíti a monitoring és információs rendszeren keresztül a Támogatót, a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 86. §-ának megfelelően.
3.20. A jogviszonyra és a Projekt megvalósítási kötelezettségére tekintettel a Xxxxx a felmondás jogát kizárják.
3.21.A tagok a konzorciumot legalább a megvalósítás és fenntartás idejére és azt követő 10 év időtartamra hozzák létre. A fenntartási időszakot követő 10 éves időtartam elteltével amennyiben a felek egybehangzóan kifejezik akaratukat a szerződés fenntartására, akkor a szerződés határozatlan időtartamúvá alakul át és a tagokhoz intézett írásos felmondással minden naptári év a 06.30-ig való közléssel a naptári év 12. 31-vel szüntethető meg.
A pályázatból származó eszközök bekerülési értékének megállapítása a Számvitelről szóló 2000. évi C. törvényben foglaltak szerint történik, mely alapján meghatározható, hogy milyen értéken kerülnek aktiválásra a beszerzett eszközök a beruházás megvalósulását követően.
Annak a tagnak kell aktiválnia a bekerülési érzék részét képező költséget, amely tag nevére a bizonylatot kiállították. Közös beszerzés esetén a szállítónak az egyes tagokat érintő részekről külön tagonként bizonylatot kell kiállítani.
A Tagok rögzítik, hogy a Projektek megvalósítása során közös tulajdonba került vagyonelemek birtoklását, használatát, hasznosítását illetően – a jelen konzorciumi megállapodásban, valamint a hulladékkezelési közszolgáltatás ellátását szolgáló közszolgáltatási szerződésben, valamint a Vagyonkezelési Szerződésben szabályozottakat meghaladóan – a Ptk-nak a közös tulajdonra vonatkozó szabályait rendelik alkalmazni.
Tagok rögzítik, és kötelezettséget vállalnak arra, hogy a Projektekben megvalósuló létesítményeket, eszközöket a mindenkor hatályos jogszabályi feltételeknek (így különösen a közbeszerzésre vonatkozó rendelkezéseknek és a hulladékgazdálkodással kapcsolatos rendelkezéseknek megfelelően) és a KSZ, valamint a mindenkori Irányító Hatóság útmutatásainak megfelelően, azokkal összhangban biztosítják, adják vagyonkezelésbe, illetőleg üzemeltetik, tartják fenn, hasznosítják, illetőleg adják használatba közszolgáltatási szerződés keretében.
A tagok megállapodnak, hogy egyéb kötelező rendelkezés hiányában a Konzorcium megszűnése esetén a Konzorciumi vagyona tagok között az alábbi arányban oszlik meg a tagok külön megkötött megállapodása alapján:
Társulás megnevezése | %-os megosztás |
Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás | 44,2095 % |
Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás | 32,5218 % |
Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás | 16,7693% |
Hernád Völgye és Térsége Szilárdhulladék- Kezelési Önkormányzati Társulás | 6,4994 % |
4. Záró rendelkezések:
4.1. A jelen Megállapodás hatályba lépésének napja megegyezik a Xxxxx közül az utolsóként aláíró aláírásának napjával. A Konzorciumvezető a Megállapodás hatályba lépését követően a Megállapodást megküldi a Támogató részére.
4.2. . Jelen Megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a vonatkozó magyar jogszabályok és elsődlegesen a hatályos Polgári Törvénykönyvről szóló 2013.évi V. tv. rendelkezései az irányadók.
4.3. A Tagok képviseletében aláíró személyek kijelentik és kivonatukkal, valamint aláírási címpéldányaikkal igazolják, hogy a jelen Megállapodás 2. pontjában feltüntetettek szerint jogosultak a Tag képviseletére, továbbá ennek alapján a jelen Megállapodás megkötésére és aláírására. Aláíró képviselők kijelentik továbbá, hogy a testületi szerveik részéről a jelen Megállapodás megkötéséhez szükséges felhatalmazásokkal rendelkeznek, tulajdonosaik a támogatási jogügyletet jóváhagyták és harmadik személyeknek semminemű olyan jogosultsága nincs, mely a Tag részéről megakadályozná vagy bármiben korlátozná a jelen Megállapodás megkötését, és az abban foglalt kötelezettségek maradéktalan teljesítését.
A Tagok a Megállapodást átolvasták, és közös értelmezés után, mint akaratukkal és elhangzott nyilatkozataikkal mindenben egyezőt aláírták.
Konzorcium Vezetője
……………………………..
Xx. Xxxxx Xxxx Név
Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Szervezet
P.H.
Aláírás dátuma:
……………………………
Konzorciumi Tag ……………………….. Xxxxxx Xxxxx Név Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás Szervezet P.H. Aláírás dátuma: …………………………… | Konzorciumi Tag ……………………………… Xxxxx Xxxxxx Név Abaúj-Zemplén Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás Szervezet P.H. Aláírás dátuma: ………………………… | Konzorciumi Tag ……………………………….. Xxxxxx Xxxxxx Név Hernád Völgye és Térsége Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás Szervezet P.H. Aláírás dátuma: …………………………… |