ALLIANZ ÉLETPROGRAMOK ÉS ALLIANZ ÉLETPROGRAMOK – EURÓ
Általános Szerződési Feltételek és Ügyfél-tájékoztató
XXXXXXX.XX
ALLIANZ ÉLETPROGRAMOK ÉS ALLIANZ ÉLETPROGRAMOK – EURÓ
AHE-21280/F13
ÉLET- ÉS SZEMÉLYBIZTOSÍTÁS
TARTALOMJEGYZÉK
Személyek a biztosítási szerződésben 6
A főbiztosítottra és a biztosítottra vonatkozó közös szabályok 8
A biztosító felügyeleti hatósága 9
Tudnivalók a biztosítási eseményekről és
A szerződéssel kapcsolatos folyamatok 9
A szerződés és a kiegészítő fedezetek létrejötte, hatályba lépése, a kockázatviselés kezdete 9
A szerződés és a kiegészítő fedezetek egyidejű
létrejötte, hatályba lépése és a kockázatviselés kezdete .10
A szerződés létrejötte, ha a biztosító az ajánlatot elfogadja 10
A szerződés létrejötte, ha a biztosító az ajánlatra
a kockázatelbírálási határidőn belül nem válaszol 11
A kiegészítő fedezetek létrejötte, hatályba lépése és
a kockázatviselés kezdete a szerződés tartama alatt 11
A kiegészítő fedezet létrejötte az alapbiztosítás tartama alatt, elfogadó nyilatkozat kiállításával 11
A kiegészítő fedezet létrejötte, ha a biztosító
a kiegészítő fedezet létrejötte iránti nyilatkozatra
a kockázatelbírálási határidőn belül nem válaszol 11
A biztosítási kockázat elbírálása 11
A közlési és változásbejelentési kötelezettség,
valamint a kockázat jelentős növekedése 12
A szerződés és a kiegészítő fedezet létrejötte
a szerződő szándékától eltérő tartalommal 13
AHE-21280/F13
Idővel kapcsolatos szabályok 13
A biztosítási tartam és időszak 13
Az Allianz Életprogramok - Euró díjfizetésére
vonatkozó különös rendelkezések 15
A díjfizetés tartama, a díj esedékessége 15
Díjmentesítés a szerződő rendelkezése alapján 16
A befektetéssel kapcsolatos szabályok 17
Az eszközalapok és az egységek 17
Tájékoztatás az ügyfelek részére 18
A biztosító eszközalapokkal kapcsolatos rendelkezései 18
Az eszközalapok mögöttes eszközeinek korlátozása miatt indokolt rendelkezések 19
A befektetési egységek eszközalapok közötti megoszlásának módosítása 21
Az átváltás (a már meglévő egységekre vonatkozó rendelkezés) 21
Az átirányítás (a fizetendő díjakra vonatkozó rendelkezés) 21
Az eszközalapok arányának rendszeres rögzítése 21
Kiegészítő fedezetek költsége 23
A kiegészítő fedezet költségének minimuma 23
Engedmény a kiegészítő fedezet költségéből több biztosított esetén 24
A kiegészítő fedezet költsége a biztosítási díj arányában 24
A díj beszedésével kapcsolatban levont költség (többletköltség) 24
Csekken történő díjfizetés költsége 24
A megtakarításra felszámított további költségek 24
Eszközalapok mögöttes befektetési költségei 24
Szerződő rendelkezése végrehajtásának költsége (többletköltségek) 25
Visszavásárlási érték alkalmazása eseti díjból
A költségek levonásának módja, sorrendje 25
Az el nem számolt költségek 26
Kiegészítő fedezetek indexe 27
A kiegészítő fedezetek biztosítottainak, a kiegészítő fedezeteknek és a biztosítási összegeknek a meg- változtatása 29
A tartammal, megtakarítási időszakkal kapcsolatos módosítások 29
A megtakarítási időszak módosítása 29
A szerződés díjával kapcsolatos módosítások 29
A díjfizetési gyakoriság módosítása 29
A díjfizetési mód változtatása 30
A szolgáltatással kapcsolatos módosítások 30
Biztosítási szolgáltatások emelése 30
A költségekkel kapcsolatos módosítások 30
Kiegészítő fedezet költsége 30
Egyéb módosítással kapcsolatos szabályok 30
A visszavásárlás és a pénzkivonás végrehajtásához szükséges dokumentumok 31
A kifizetés teljesítése, a teljesítés módja és ideje 31
A szerződés visszavásárlása 31
Különös szabályok a szerződő rokkantsága vagy
csoportos létszámleépítése esetén 33
A jogosultság érvényesítéséhez szükséges dokumentumok 33
A biztosítási esemény bejelentése 35
A biztosítási esemény igazolásához benyújtandó dokumentumok 36
A szolgáltatás teljesítésének módja, ideje 37
A kiegészítő fedezet költségének visszatérítése 38
A szerződés és a kiegészítő fedezetek
Felmondás a „B” jelű Kondíciós lista változása miatt 40
Az életbiztosítási szerződés felmondása 40
A biztosító a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről vagy
A főbiztosított hozzájárulásának visszavonása 40
A kiegészítő fedezetek megszűnése 41
A kiegészítő életbiztosítási fedezet felmondása
A baleset-biztosítás felmondása a biztosító részéről 41
A biztosító tudomásszerzése a lényeges
körülményekről, vagy azok változásáról 41
A kiegészítő fedezet tartamának vége 41
A biztosított hozzájárulásának visszavonása 41
Az ügyfél tájékoztatási kötelezettsége és adatváltozás bejelentése 42
Felek közötti kapcsolattartás szabályai, jognyilatkozatok, elektronikus levélküldés 42
Elektronikus szerződéskötés szabályai 43
Főkötelezettségen túli költségek 43
A szerződésre irányadó jog, a kapcsolattartás nyelve 43
A legfontosabb adózási szabályok 43
I. Adózási szabályok, ha a biztosítási szerződést magánszemély köti 44
A fizetett biztosítási díjra vonatkozó szabályok 44
A visszavásárlásra és pénzkivonásra vonatkozó legfontosabb szabályok 44
Nyugdíjbiztosítási adókedvezményre vonatkozó legfontosabb szabályok 44
II. Adózási szabályok abban az esetben, ha
a biztosítási szerződést nem magánszemély köti 44
A fizetett biztosítási díjra vonatkozó szabályok 44
A visszavásárlásra és pénzkivonásra vonatkozó legfontosabb szabályok 44
Eltérés a Polgári Törvénykönyvtől és a korábbi
Tájékoztató a FATCA és egyéb adómegfelelési
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÉS ÜGYFÉL-TÁJÉKOZTATÓ
az Allianz Életprogramok és
az Allianz Életprogramok - Euró szerződésekhez
1. Az Allianz Életprogramok és az Allianz Életprogramok
- Euró befektetési egységekhez kötött (unit-linked) élet- és személybiztosítási szerződések, amelyek befektetési és biz- tosítási célt szolgálnak (a két terméktípus együtt a továb- biakban Életprogram, vagy Életprogramok). A szerződő megtakarításait a biztosító a szerződő által választott eszközalapokba fekteti be (befektetési cél) és biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosító szolgáltatást nyújt (biztosítási cél).
A SZERZŐDÉS FELÉPÍTÉSE
2. Az Életprogram szerződés a szerződő választása alap- ján létrejöhet alapbiztosításként, amikor a biztosító kizáró- lag a főbiztosított bármely okból eredő halála és közleke- dési balesetből eredő halála esetére vállal kockázatot.
A szerződő az alapbiztosításhoz egy vagy több kiegészítő fedezetet vagy – forint alapú szerződés esetén a kiegé- szítő fedezetekből a biztosító által összeállított biztosítási csomag(ok)at – köthet. A kiegészítő fedezetek és csoma- gok a főbiztosítottra vagy a további biztosítottakra vonat- koznak. Ebben az esetben a szerződést az alapbiztosítás és a kiegészítő fedezetek együttesen alkotják. Egy biztosí- tottra egy vagy több kiegészítő fedezet, vagy egy biztosí- tási csomag vonatkozhat.
Azonos biztosítási érdekre és azonos biztosítási fedezetre több biztosítási szerződés is köthető, a biztosítási szolgálta- tások pedig halmozhatóak.
Alapbiztosítás: Alapbiztosítás az Életprogram szerződés, mely lehetőséget ad a befizetett díjak befektetésére és a főbiztosított halála, valamint közlekedési balesetből bekö- vetkező halála esetére vállal fedezetet. Az alapbiztosítás- hoz kiegészítő fedezet(ek) köthető(k).
Kiegészítő fedezet: Az alapbiztosításhoz köthető, a szer- ződő által választható élet-, vagy baleset-, vagy egészség- biztosítási fedezet, melyre a kiegészítő fedezetek szerző- dési feltételei vonatkoznak.
AHE-21280/F13
Biztosítási csomag: Az egyes kiegészítő fedezetekből a biztosító által összeállított kombináció. Biztosítási csomag csak forint alapú szerződésekhez választható.
Eszközalap: Az Életprogram szerződésre befizetett – rend- szeres, egyszeri, illetve eseti – díjak befektetése céljából létrehozott és elkülönített eszközállomány. Az eszközalap befektetési egységekből áll.
Befektetési egység: Az eszközalap befektetéseiben való részesedést megtestesítő elemi egység (a továbbiakban: egység).
Egységszámla: A biztosító által a szerződő részére létreho- zott elkülönített számla, amely az egységek nyilvántartá- sára szolgál.
Általános Szerződési Feltételek és Ügyfél-tájékoztató: Az Allianz Életprogramok és Allianz Életprogramok - Euró Általános Szerződési Feltételei és Ügyfél-tájékoztatója (a továbbiakban Általános Szerződési Feltételek). Tartalmaz- zák az Életprogram alapbiztosításra és a kiegészítő fede- zetekre vonatkozó általános rendelkezéseket.
Különös Szerződési Feltételek: A Különös Szerződési Fel- tételek tartalmazzák az egyes, egymástól eltérő tartalmú Életprogram szerződésekre vonatkozó speciális rendelke- zéseket.
Kiegészítő Szerződési Feltételek: A Kiegészítő Szerződési Feltételek tartalmazzák az Életprogram szerződésekhez kapcsolódó kiegészítő fedezet(ek)re vonatkozó különös rendelkezéseket.
A szerződés pénzneme: Az Életprogram szerződés pénz- neme forint. Az Életprogram - Euró szerződés pénzneme euró. A felek a szerződésben vállalt kötelezettségeiket
a termék típusától függően forintban/euróban teljesítik.
A szerződésben a díjak megfizetése, a díjakból képzett egységek nyilvántartása, a költségek elszámolása, a szer- ződő rendelkezése szerinti kifizetések teljesítése, valamint a szolgáltatások nyújtása forintban/euróban történik.
Abban az esetben, ha a szerződő az Életprogram - Euró szerződés díjait forintban fizeti meg, a biztosító a jelen szerződési feltételek szerint váltja a forintot euróra.
3. A szerződő az önálló, vagy a biztosítási csomagba tar- tozó kiegészítő fedezetek biztosítási összegét az alábbiak szerint határozza meg: az Általános Szerződési Feltételek
4. számú mellékletében szereplő egységnyi biztosítási szolgáltatást megszorozza az általa választott, – pozitív, egész – szorzószámokkal.
SZEMÉLYEK A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSBEN
A biztosító
4. A biztosító az Allianz Hungária Zrt., amely a Felügyeleti hatóság engedélyével biztosítási tevékenység végzésére jogosult.
Az Életprogram szerződés alapján a biztosító köteles a szerződésben meghatározott kockázatra fedezetet nyúj- tani, és a kockázatviselés kezdete után bekövetkező biz- tosítási esemény esetén a szerződésben meghatározott szolgáltatást teljesíteni.
Székhelye: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52. Levelezési címe: 1368 Budapest, Pf. 191
Jogi formája: részvénytársaság
A székhely állama: Magyarország
Cégjegyzékszáma: Fővárosi Törvényszék, mint cégbíróság által jegyzett Cg. 00-00-000000
Felügyeleti hatóságának megjelölése: Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: Felügyeleti hatóság, székhelye: 1013 Budapest, Krisztina körút 55.).
A biztosító az Allianz SE-nek, Európa vezető és a világ egyik legnagyobb biztosítócsoportjának a tagja. Az Alli- anz Hungária Zrt. Magyarország egyik legjelentősebb pénzügyi szolgáltatójaként sokéves hazai és nemzetközi tapasztalattal áll ügyfelei rendelkezésére. A társaság 1990-től részvénytársasági formában működik.
A jelen szerződési feltételek szerinti életbiztosítás biz- tosítási alapú befektetési termék. Erre tekintettel a szerződéskötést megelőzően az ügyfél igényeinek és szükségleteinek felmérését követően a biztosító beszerzi a szükséges információkat az ügyfélnek az adott bizto- sítási termék típusának megfelelő befektetési területtel összefüggő ismereteiről, pénzügyi helyzetéről, veszte- ségviselési képességéről, befektetési céljairól, ideértve a fenntarthatósággal kapcsolatos preferenciát és kocká- zattűréséről (alkalmasság értékelése), annak érdekében, hogy alkalmas biztosítási alapú befektetési termékeket ajánlhasson.
A jelen életbiztosítási terméket a biztosító a jogszabályi előírások szerint tanácsadással értékesíti.
Az értékesítéshez kapcsolódó tanácsadás kizárólag a termék szerződéskötést megelőző, szerződő által történő kiválasztá- sára vonatkozik. Ezen túl a jogszabályoknak megfelelően a biztosító korlátozhatja a befektetési lehetőségek választását, az ügyfél alkalmassági kérdőívének megfelelően.
AHE-21280/F13
A biztosító befektetési tanácsot és a szerződéskötést követően folyamatos tanácsadást nem nyújt az ügyfél- nek, illetve rendszeres értékelést nem végez, továbbá az alkalmasságot, ezen belül a szerződő fenntarthatósággal kapcsolatos preferenciáit rendszeresen nem értékeli.
A termékek jellege indokolja, hogy a szerződő folyamato- san figyelemmel kísérje a terméket és az általa választott eszközalapokat és azok összetételét rendszeresen felül- vizsgálja.
Az alkalmassági kérdőívre adott válaszok alapján a bizto- sító az alkalmasságra vonatkozó nyilatkozatban jelzi, ha indokolt a szerződőnek a biztosítási alapú befektetési ter- mék rendszeres felülvizsgálatát kérnie. A felülvizsgálatot és átdolgozást a szerződőnek kell időközönként kezdemé- nyeznie, és a szerződő a tartam során ezt az alkalmassági teszt újbóli kitöltésével kérheti.
A biztosító a lakossági befektetési csomagtermékekkel, illetve biztosítási alapú befektetési termékekkel kapcsola- tos Kiemelt információkat tartalmazó dokumentumokról szóló 1286/2014/EU rendelet alapján a szerződő részére a szerződés megkötését megelőzően Kiemelt információkat tartalmazó dokumentumot ad át. Ezt a Kiemelt informá- ciókat tartalmazó dokumentumot a jogszabály alapján
az alábbi módokon adhatja át – amennyiben az átadási módhoz szükséges feltételek teljesülnek:
a) papíron,
b) a papírtól eltérő tartós adathordozón, vagy
c) egy honlapon keresztül.
A szerződő az ajánlaton nyilatkozik a tényleges átadás módjáról.
A biztosító ezúton felhívja a szerződő figyelmét, hogyha a Kiemelt információkat tartalmazó dokumentumot a biz- tosító a szerződő részére a papírtól eltérő tartós adathor- dozón vagy honlapon keresztül bocsátja rendelkezésre, akkor a lakossági befektetőnek minősülő szerződő kéré- sére a dokumentumot térítésmentesen papíron is rendel- kezésre kell bocsátania. A biztosító ezúton tájékoztatja a lakossági befektetőknek minősülő szerződőket arról, hogy kérésre térítésmentesen jogosultak papíralapú példányra.
A szerződő
5. A szerződő az, aki az Életprogram szerződésre ajánlatot tesz, a szerződéskötéshez szükséges iratokat csatolja és a szerződés díját megfizeti. A szerződő lehet természetes és jogi személy is.
A szerződést csak az kötheti meg, aki
– a biztosítási esemény elkerülésében érdekelt, vagy
– a biztosítási esemény bekövetkeztében érdekelt, vagy
– a szerződést az érdekelt személy javára köti meg.
Ha a szerződést nem a főbiztosított köti, akkor
– a biztosítási esemény bekövetkezéséig vagy
– a főbiztosítottnak a szerződő helyébe történő belépéséig a szerződő köteles tájékoztatni a főbiztosítottat a hozzá intézett nyilatkozatokról és a szerződésben bekövetkezett változásokról.
Belépés a szerződő helyébe
6. A főbiztosított a szerződő helyébe lép
– a természetes személy szerződő halála esetén – ameny- nyiben a főbiztosított és a szerződő nem azonos sze- mély –, illetve
– a jogi személy szerződő jogutód nélküli megszűnése esetén.
Kiegészítő fedezet Belépési kor
nak rá a szerződői jogok és kötelezettségek. A főbiztosított a fentiekhez az ajánlaton előzetesen hozzájárul.
A főbiztosított – a szerződő ezirányú írásbeli hozzájárulá- sával –, a biztosítóval közölt írásbeli nyilatkozattal a szer- ződés létrejötte után bármikor a szerződő helyébe lép-
Genetika+ kiegészítő egészségbiztosítás
Rákdiagnosztikára és orvosi betegvezetésre szóló kiegészítő egészségbiztosítás
2-60 év
18-70 év
het. Ha nem a főbiztosított, hanem más lép a szerződő helyébe, akkor ehhez a szerződőn kívül a főbiztosított írásbeli hozzájárulása is szükséges.
A főbiztosított, mielőtt a szerződés felmondás vagy a díj- fizetés elmaradása miatt megszűnik, a biztosítóval közölt
Minden további kiegészítő biztosítás 2-70 év Biztosítási csomag 2-70 év
A biztosító a kiegészítő fedezet létrejöttekor a biztosított belépési korát az alábbiak szerint állapítja meg:
írásbeli nyilatkozattal, a szerződő hozzájárulása nélkül
a szerződő helyébe léphet.
Azokban az esetekben, amikor valaki a szerződő helyébe lép, a folyó biztosítási időszakban esedékes díjakért a szerződővel egyetemlegesen felelős. A szerződő helyébe belépő köteles a szerződőnek a szerződésre fordított díjait, költségeit megtéríteni.
A főbiztosított
7. Főbiztosított az a természetes személy, akire a biztosító kockázatviselése az alapbiztosításban szereplő biztosítási események tekintetében fennáll. A főbiztosítottat a szer- ződő nevezi meg.
A főbiztosított belépési korát a biztosító – rendszeres díj- fizetésű szerződés esetén, az első megtakarítási időszak minimális hosszára való tekintettel – korlátozhatja. A főbiz- tosított belépési kora a szerződés létrejöttekor legfeljebb a tartam kezdetén hatályos „A” jelű Kondíciós lista 5.1. pont- jában foglalt életkor lehet.
A biztosító a szerződés létrejöttekor a főbiztosított belépési korát úgy állapítja meg, hogy a szerződés tartama kez- detének évszámából levonja a főbiztosított születésének évszámát.
A biztosított
8. Biztosított az a természetes személy, akire a biztosító kockázatviselése a kiegészítő fedezetek vonatkozásában áll fenn. A biztosítottat a szerződő nevezi meg. A szerződő legfeljebb 10 biztosítottat jelölhet a szerződésbe.
A kiegészítő fedezet létrejöttének időpontja
az alapbiztosítás hatályba lépésével egy időben
az alapbiztosítás első évfordulóját követő, de nem az évfordulóval megegyező hatállyal
az alapbiztosítás évfordulójával megegyező hatállyal
Belépési kor megállapításának módja
az alapbiztosítás tartam kezdeté- nek évszámából levonásra kerül a biztosított születési évszáma
Pl.
alapbiztosítás tartam kezdete: 2018.10.01.,
biztosított születési éve: 1978 a biztosított belépési kora
= 2018-1978 = 40 év.
a kiegészítő fedezet létrejöttét megelő- ző évforduló évszámából levonásra kerül a biztosított születési évszáma Pl.
alapbiztosítás első évfordulója: 2019.10.01.,
kiegészítő fedezet létrejötte: 2020.08.01.
előző évforduló évszáma: 2019 biztosított születési éve: 1978 a biztosított belépési kora
= 2019-1978 = 41 év.
az évforduló évszámából levonásra kerül a biztosított születési évszáma Pl.
alapbiztosítás évfordulója: 2020.10.01.
kiegészítő fedezet létrejötte: 2020.10.01.
biztosított születési éve: 1978 a biztosított belépési kora
= 2020-1978 = 42 év.
A biztosított belépési kora a kiegészítő fedezet, illetve biz- tosítási csomag létrejöttekor az alábbi lehet:
Kiegészítő fedezet Belépési kor
9. A biztosítónak a kiegészítő fedezetekre fennálló koc- kázatviselése – a szerződő rendelkezése alapján – egy vagy több, a biztosítási szerződésben sorszám szerint megkülönböztetett biztosítottra vonatkozhat. A szerződő az egyes biztosítottakra akár különböző kiegészítő fedeze-
Orvosi ellátásra szóló kiegészítő egészségbiztosítás
Babaváró kiegészítő élet- és egészségbiztosítás
2-61 év nincs korlát
teket és/vagy biztosítási összegeket is választhat. A biztosí-
AHE-21280/F13
tottak sorszámát a szerződő határozza meg a következők figyelembevételével:
A kiegészítő biztosításban biztosított Sorszám a főbiztosított a szerződő
-✓
1. számú biztosított a főbiztosított
- ✓
1. számú biztosított a szerződő
1. számú biztosított a
✓ ✓ főbiztosított, 2. számú biztosított a szerződő
Amennyiben a biztosítottra vonatkozó kockázatviselés megszűnik, a sorrendben mögötte álló további biztosítot- tak sorszáma eggyel csökken.
A főbiztosítottra és a biztosítottra vonatkozó közös szabályok
10. A szerződés megkötéséhez és módosításához a főbiz- tosított, a kiegészítő fedezet létrejöttéhez a biztosított írás- beli hozzájárulása szükséges, ha a szerződő nem azonos a főbiztosítottal, illetve biztosítottal.
A főbiztosított a szerződés megkötéséhez, illetve a biztosított a kiegészítő fedezet létrejöttéhez adott hozzájárulását írás- ban bármikor visszavonhatja. A visszavonás következtében a szerződés vagy a kiegészítő fedezet a biztosítási időszak
végével megszűnik. A szerződés megszűnésére nem kerül sor, ha a főbiztosított a szerződésbe belép.
Ha a (fő)biztosított kiskorú, és a szerződést nem a tör- vényes képviseletet gyakorló szülője köti meg, illetve a kiegészítő fedezet létrejöttét nem a törvényes képvisele- tet gyakorló szülője kezdeményezi, a szerződés, illetve a kiegészítő fedezet érvényességéhez a gyámhatóság jóvá- hagyása szükséges. A gyámhatóság jóváhagyása szüksé- ges a szerződés megkötéséhez, illetve a kiegészítő fedezet létrejöttéhez, ha a (fő)biztosított a cselekvőképességében vagyoni jognyilatkozatai tekintetében részlegesen korláto- zott vagy cselekvőképtelen nagykorú.
A kedvezményezett
11. Kedvezményezett az a szerződő által jelölt személy, aki a biztosítási esemény bekövetkezte esetén a biztosítási szolgáltatásra jogosult. Haláleseti kedvezményezett a szer- ződő által megjelölt személy, vagy a (fő)biztosított örököse. Nem haláleseti szolgáltatás esetén – ellenkező nyilatkozat hiányában – a biztosított jogosult a szolgáltatásra. A ked- vezményezett lehet természetes és jogi személy is.
12. Egy biztosítási szolgáltatásra vonatkozóan több kedvez- ményezett is megjelölhető. Ebben az esetben a szerződő meg- határozhatja a kedvezményezés arányait. Ennek hiányában az arányt a kedvezményezettek között egyenlőnek kell tekinteni.
A szerződő bármely kedvezményezett helyett – a biztosí- tóhoz intézett és a biztosítási esemény bekövetkezte előtt
hozzá eljuttatott írásbeli nyilatkozattal – más kedvezmé- nyezettet nevezhet meg.
13. A kedvezményezett kijelöléséhez, illetőleg a megvál- toztatásához – ha nem a szerződő a (fő)biztosított – a (fő) biztosított írásbeli hozzájárulása szükséges.
A főbiztosított hozzájárulása nélkül kötött Életprogram szer- ződésnek, illetve a biztosított hozzájárulása nélkül létrejött kiegészítő fedezetnek a kedvezményezett kijelölését tartal- mazó része semmis. Ilyen esetben kedvezményezettnek a főbiztosított örökösét, illetve a biztosítottat, vagy örökösét kell tekinteni, aki a szerződőnek köteles megtéríteni az általa megfizetett díjakat, a szerződésre fordított költségeket.
14. A szerződő a (fő)biztosítotthoz, és/vagy kedvezmé- nyezetthez intézett írásbeli nyilatkozattal kötelezettséget vállalhat arra, hogy a kedvezményezett kijelölést folya- matosan hatályban tartja. A szerződőnek a nyilatkozatról a biztosítót tájékoztatnia kell. Az ilyen kedvezményezett jelölést a (fő)biztosított és/vagy kedvezményezett hozzájá- rulása nélkül nem lehet módosítani vagy visszavonni.
15. A kedvezményezett kijelölése hatályát veszti, ha a kedvezményezett a biztosítási esemény bekövetkezte előtt meghal, illetve a jogi személy kedvezményezett jogutód nélkül megszűnik.
Ha a szerződő ilyenkor nem tesz új nyilatkozatot a ked- vezményezésről, de korábban több kedvezményezettet is jelölt, akkor a továbbiakban a kedvezményezés arányára a hatályban maradt jelölések egymáshoz viszonyított ará- nya az irányadó.
16. Ha a biztosítási esemény bekövetkeztekor nincs hatályban érvényes kedvezményezett jelölés, a biztosító a biztosítási szolgáltatást a (fő)biztosított örökösének, illetve a biztosítottnak fizeti ki.
A biztosításközvetítő
17. A biztosításközvetítő a biztosítási szerződések megkö- tésében közreműködő személy. Függő biztosításközvetítő az ügynök és a többes ügynök, független biztosításközve- títő az alkusz.
A függő biztosításközvetítő a biztosító képviselőjének minősül.
A biztosító termékeit függő és független biztosításközve- títő is értékesítheti.
A közvetítő díjazásra a biztosítóval való megállapodás alapján jogosult a közvetített és gondozott szerződésekkel kapcsolatban. A díjazást, amelyet a biztosítási díj tartal- maz, a biztosító fizeti a biztosításközvetítő részére.
AHE-21280/F13
18. A függő biztosításközvetítő életbiztosítási termék (így az Életprogramok) esetében készpénzben nem vehet át díjat a szerződőtől.
A függő biztosításközvetítő a biztosítótól az ügyfélnek járó összeget nem vehet át. A független biztosításközvetítő a
biztosító nevében nem vehet át biztosítási díjat a szerző- dőtől.
Biztosítási esemény Biztosítási szolgáltatás
A függő biztosításközvetítő – a biztosítási ajánlat felvétele során – kizárólag az ajánlatok átvételére jogosult, így szerződést a biztosító nevében nem köthet, és a szerződő, illetve a (fő)biztosított a jognyilatkozatait érvényesen nem intézheti hozzá.
19. Ha a szerződő a biztosítási szerződéssel kapcsola- tos nyilatkozatát független biztosításközvetítőhöz címezi,
a kockázatviselési időszakban bekövetkezett, a Kiegészítő Szerződési Feltételekben meg- határozott biztosítási esemény
a kiegészítő fedezet(ek)re vonatkozó Kiegészítő Szerződé- si Feltételekben meghatározott biztosítási szolgáltatás a bizto- sítottnak, halála esetén pedig a halál esetére megnevezett ked- vezményezettnek
a nyilatkozat a biztosítóval szemben attól az időponttól hatályos, amikor a nyilatkozat a biztosítóhoz beérkezett.
A biztosító felügyeleti hatósága
20. A biztosító felügyeleti hatósága a Magyar Nemzeti Bank (székhelye: 1013 Buxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxxx 00.). A fel- ügyeletről további tájékoztatást a Panaszügyintézésről szóló részben olvashat.
TUDNIVALÓK A BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNYEKRŐL ÉS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL
21. Biztosítási összeg: Az a pénzösszeg, amelynek megfizetését, mint biztosítási szolgáltatást a biztosító a biztosítási esemény bekövetkezte esetén – az Általá-
nos Szerződési Feltételekben és a Kiegészítő Szerződési Feltételekben foglaltak szerint – vállalja.
A kiegészítő fedezet biztosítási összegét a szerződő hatá- rozza meg. A biztosítási összeg a biztosítási tartam alatt a szerződési feltételekben foglaltak szerint változhat.
Aktuális biztosítási összeg: A biztosítási szerződésben meghatározott és a biztosítási esemény bekövetkezésének időpontjában vagy a Kiegészítő Szerződési Feltételekben szereplő időpontban érvényes biztosítási összeg.
22. A biztosítási eseményeket és a biztosító szolgáltatá- sait az alábbi táblázat tartalmazza.
Biztosítási esemény Biztosítási szolgáltatás
A biztosító kockázatviselése kiterjed a világ bármely pontján bekövetkezett biztosítási eseményre, és a szerző- dés tartamán belül a nap 24 órájában fennáll.
A SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATOS FOLYAMATOK
A szerződés és a kiegészítő fedezetek létrejötte, hatályba lépése, a kockázatviselés kezdete
A szerződés létrejötte
23. Az alapbiztosítási szerződés és a kiegészítő fedezet a felek megállapodásával jön létre.
Az alapbiztosítási szerződés létrejöttét a szerződő kezde- ményezi azzal, hogy ajánlatot tesz.
Az ajánlat megtételekor a biztosító rendelkezésére kell bocsátani a szerződő és a biztosított
a) természetes személy esetén a személy személyazonos- ságát,
b) jogi személy esetén az azonosítását szolgáló, igazoló iratokat, okiratokat, amelyekről a biztosító másolatot készít a Pmt. (2017. évi LIII. törvény) szerint.
Erre tekintettel az alábbi dokumentumokat kell átadni a biztosító részére:
a) természetes személy esetén
– magyar állampolgár személyazonosító igazolvány vagy útlevél vagy kártya formátumú vezetői engedély és lakcímet igazoló hatósági igazolvány, (magyar- országi lakóhely, vagy tartózkodási hely esetén),
– külföldi állampolgárok esetén
a főbiztosított kockázatviselési időszakban bekövetkezett bár- mely okból eredő halála (az alapbiztosítás alapján)
AHE-21280/F13
a főbiztosított kockázatviselési időszakban bekövetkezett közlekedési balesetből eredő halála azzal a feltétellel, hogy a baleset is a kockázatviselési időszakban következett be (az alapbiztosítás alapján)
a szolgáltatási igény bejelenté- sének időpontjában az egység- számlán meglévő egységeknek az esedékes költségekkel csök- kentett, a bejelentést követő napra érvényes árfolyamon számított értéke kerül kifizetés- re a szolgáltatásra megjelölt kedvezményezettnek
a halál időpontjában érvényben lévő „B” jelű Kondíciós lista 2.1. pontja szerinti biztosítási összeg is kifizetésre kerül a kedvezmé- nyezettnek az egységszámla fentiek szerint meghatározott értékén felül
• úti okmánya vagy személyazonosító igazolványa, amennyiben az magyarországi tartózkodásra jogosít,
• amennyiben személyazonosító igazolványa magyar- országi tartózkodásra nem jogosít a tartózkodási jogot igazoló okmány, vagy tartózkodásra jogosító okmány,
továbbá szerződő esetén az adóazonosító dokumen- tum – pl. adókártya vagy nem magyar adóügyi illető- séggel és nem magyar adóazonosító jellel rendelkező természetes személy esetén az adóilletőség szerinti ország adóazonosítót tartalmazó dokumentumának másolati példánya,
b) jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendel- kező szervezet esetén a nevében vagy megbízása alapján eljárni jogosult személy a) pontban megjelölt okiratának bemutatásán túl az azt igazoló 30 napnál nem régebbi okiratot, hogy
bb) a ba) alpontba nem tartozó belföldi jogi személy esetén, ha annak létrejöttéhez hatósági vagy bírósági nyilvántartásba vétel szükséges, a nyil- vántartásba vétel megtörtént,
bc) külföldi jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén a saját országá- nak joga szerinti bejegyzése vagy nyilvántartásba vétele megtörtént.
bd) bírósági vagy hatósági nyilvántartásba vétel iránti kérelem bírósághoz vagy hatósághoz tör- ténő benyújtását megelőzően a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szer-
vezet létesítő okiratát. Ez esetben a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szer- vezet köteles a cégbejegyzés, hatósági vagy bírósági nyilvántartásba vétel megtörténtét követő harminc napon belül okirattal igazolni, hogy a cégbejegyzés vagy nyilvántartásba vétel megtörtént, valamint a szolgáltató köteles a cég- jegyzékszámot vagy egyéb nyilvántartási számot rögzíteni.
Továbbá kéri a biztosító az aláírási címpéldányt, és nem magyar adóügyi illetőséggel és nem magyar adószám- mal rendelkező jogi személy esetén az adóilletőség
országa szerinti adóhatóság 30 napnál nem régebbi illetőségigazolásának másolati példányát.
Ezen túlmenően a biztosító nyilatkozatot kér a tényleges tulajdonos(ok)ról, valamint azok kiemelt közszereplői stá- tuszáról, kiemelt közszereplő közeli hozzátartozói, vagy vele közeli kapcsolatban álló státuszáról. Amennyiben a tényleges tulajdonos a jogi személy vezető tisztésgviselője, úgy őt a biztosító azonosítja és elvégzi személyazonossá- gának igazoló ellenőrzését.
Kiemelt közszereplői nyilatkozatot kér a biztosító a termé- szetes személyek és biztosítottak esetén is, mely nyilatko- zat tartalmazza kiemelt közszereplői státuszukat, vagy kiemelt közszereplő közeli hozzátartozói, vagy vele közeli kapcsolatban álló státuszuk pontos meghatározását, továbbá a felhasznált pénzeszközeik forrásáról és meg- lévő vagyonuk forrásáról tett nyilatkozatukat.
AHE-21280/F13
A biztosító törvényben meghatározott szempontok alapján az ügyfeleit kockázati kategóriákba sorolja és ennek meg- felelően, kockázatérzékenységi alapon további információt, illetve nyilatkozatot kér az ügyfelek pénzeszközeinek és vagyonának forrásáról, a tervezett üzleti kapcsolatról, a végrehajtandó, vagy végrehajott ügyletek indokairól, esetle- gesen elvégzi a tényleges tulajdonos személyes azonosítá- sát. A biztosító kérheti a pénzeszközök forrására vonatkozó információ igazoló ellenőrzése érdekében a pénzeszközök forrására vonatkozó dokumentumok bemutatását, valamint a forrásra vonatkozó nyilatkozattételt.
Ha az ügyfél és az üzleti kapcsolat, ügyleti megbízás azo- nosításához kockázatérzékenységi megközelítés alapján
ez szükséges, az azonosítás és a személyazonosság iga- zoló ellenőrzése érdekében a biztosító jogosult a személy- azonosságra vonatkozó adat nyilvánosan hozzáférhető nyilvántartás vagy olyan nyilvántartás alapján történő ellenőrzésére, amelynek kezelőjétől törvény alapján adat- igénylésre jogosult.
A kiegészítő fedezet(ek) létrejöhet(nek)
a) az alapbiztosítás létrejöttével egyidejűleg, vagy
b) a fedezet(ek)nek az alapbiztosítás tartama alatti, – rendszeres díjfizetésű szerződés esetén a tartam kez- detén hatályos „A” jelű Kondíciós lista 4.3. pontjában foglalt időszak elteltét követő – időpontban történő megkötésével.
Az alapbiztosítás és az alapbiztosítással egyidejűleg kötött kiegészítő fedezet a szerződő ajánlatával és a biz- tosító által kiállított kötvénnyel jön létre.
Az alapbiztosítás tartama alatt a szerződőnek a kiegészítő fedezet létrejöttét kezdeményező nyilatkozatával (a továb- biakban: kiegészítő fedezet létrejötte iránti nyilatkozat) és a biztosító által kiállított elfogadó nyilatkozattal jön létre a kiegészítő fedezet.
A biztosító a jogszabályi előírásoknak megfelelően, az életbiztosítási szerződés megkötését követően, a szerződés létrejöttétől számított 30 napon belül – magyar nyelven – a szerződőt bizonyítható és azonosítható módon, egyér- telműen tájékoztatja a biztosítási szerződés létrejöttéről.
Amennyiben a szerződő természetes személy, a biztosító ezen tájékoztatásban felhívja a figyelmet az életbiztosítási szerződésnek a szerződés létrejöttéről és a szerződő fel- mondási jogáról szóló tájékoztatás kézhezvételétől számí- tott 30 napon belül történő felmondásának lehetőségére.
A szerződés és a kiegészítő fedezetek egyidejű létrejötte, hatályba lépése és a kockázatviselés kezdete
A szerződés létrejötte, ha a biztosító az ajánlatot elfogadja
24. A szerződés és az alapbiztosítással egyidejűleg kötött kiegészítő fedezet érvényesen létrejön és hatályba lép a szerződő ajánlattételét követő napon 0 órakor, ha az aján- lattétellel egyidejűleg
a) a szerződő a szerződés első díját megfizette, vagy
b) a felek díjhalasztásban állapodtak meg
és a szerződő ajánlatát a biztosító a rendelkezésére álló kockázatelbírálási határidőn belül fedezetet igazoló doku- mentum (továbbiakban: kötvény) kiállításával elfogadta.
Az Életprogramok-Euró szerződés csak díjhalasztással köt- hető meg.
25. Ha a szerződést nem írásban kötötték meg, a bizto- sító köteles a – fedezetet igazoló – kötvényt kiállítani.
26. A biztosító kockázatviselése az ajánlattételt követő napon 0 órakor kezdődik, feltéve, hogy a szerződés a fen- tiek szerint létrejön.
követő hónap első napján 0 órakor kezdődik meg feltéve, hogy a kiegészítő fedezet a fentiek szerint létrejön.
Létrejötte Xxxxxxxx lépése
Kockázatviselés kezdete
Alapbiztosítás Kiegészítő fedezetek
az ajánlattételt követő nap 0 óra
A biztosító előzetes fedezetvállalására (a szerződés létre- jötte előtti kockázatvállalására) nincs lehetőség.
Kiegészítő fedezetek
Létrejötte az azt követő napon 0 órakor, amikor a szer-
ződőnek a kiegészítő fedezet létrejötte iránti
Hatályba lépése
A szerződés létrejötte, ha a biztosító az ajánlatra a
nyilatkozata a biztosítóhoz beérkezett
az azt követő hónap első napján 0 órakor,
kockázatelbírálási határidőn belül nem válaszol
27. A szerződés akkor is létrejön, ha a biztosító a rendel- kezésére álló kockázatelbírálási határidőn belül az ajánla- tot nem utasítja vissza, vagy nem állít ki kötvényt.
Kockázatviselés kezdete
amikor a szerződőnek a kiegészítő fedezet lét- rejötte iránti nyilatkozata a biztosítóhoz beér- kezett
Ilyen esetben a szerződés a kockázatelbírálási idő ered- ménytelen elteltét követő napon jön létre érvényesen, arra az időpontra visszamenőleges hatállyal, amikor
az ajánlat a biztosító vagy képviselője részére átadásra került. A biztosító kockázatviselése az ajánlatnak a bizto- sító vagy képviselője részére történő átadása időpontjá- ban kezdődik meg.
Ebben az esetben a szerződés és a kiegészítő fedezet csak akkor jön létre, ha a szerződő az ajánlat megtétele előtt a szerződéssel kapcsolatos megfelelő tájékoztatást megkapta és az ajánlatot a biztosító által rendszeresített nyomtatványon, a díjszabásnak megfelelően tette.
Alapbiztosítás Kiegészítő fedezetek
a kockázatelbírálási idő eredmény- telen elteltét követő napon, arra
A kiegészítő fedezet létrejötte, ha a biztosító a kiegészí- tő fedezet létrejötte iránti nyilatkozatra a kockázatelbírálási határidőn belül nem válaszol
30. A kiegészítő fedezet akkor is létrejön, ha a biztosító a rendelkezésére álló kockázatelbírálási határidőn belül a kiegészítő fedezet létrejötte iránti nyilatkozatot nem uta- sítja vissza, vagy arra nem nyilatkozik.
Ilyen esetben a fedezet a kockázatelbírálási idő ered- ménytelen elteltét követő napon jön létre érvényesen, a kiegészítő fedezet létrejötte iránti írásbeli nyilatkozatnak a biztosító vagy képviselője részére történő átadása időpontjára visszamenőleges hatállyal. A biztosító koc- kázatviselése a kiegészítő fedezet létrejötte iránti írásbeli nyilatkozatnak a biztosító vagy képviselője részére tör- ténő átadása időpontjában kezdődik meg, feltéve, hogy a szerződés létrejön.
Létrejötte
az időpontra visszamenőleges hatály- lyal, amikor az ajánlat a biztosító vagy képviselője részére átadásra került
Kiegészítő fedezetek
a kockázatelbírálási idő eredményte- len elteltét követő napon, a kiegészítő
Hatályba lépése az ajánlatnak a biztosító vagy képvise-
lője részére történő átadása időpont-
Létrejötte
fedezet létrejötte iránti írásbeli nyilat- kozatnak a biztosító vagy képviselője
Kockázatviselés kezdete
jában
részére történt átadása időpontjára visszamenőleges hatállyal
A kiegészítő fedezetek létrejötte, hatályba lépése és a koc-
Hatályba lépése a kiegészítő fedezet létrejötte iránti
kázatviselés kezdete a szerződés tartama alatt
írásbeli nyilatkozatnak a biztosító
A kiegészítő fedezet létrejötte az alapbiztosítás tartama
Kockázatviselés kezdete
vagy képviselője részére történő átadása időpontjában
alatt, elfogadó nyilatkozat kiállításával
AHE-21280/F13
28. A szerződés tartama alatt kötött kiegészítő fedezet érvényesen létrejön és hatályba lép az azt követő napon 0 órakor, amikor a kiegészítő fedezet létrejötte iránti nyi- latkozat a biztosítóhoz beérkezett, ha azt a biztosító a rendelkezésére álló kockázatelbírálási határidőn belül elfogadó nyilatkozat kiállításával elfogadta.
29. A biztosító kockázatviselése a kiegészítő fedezet lét- rejötte iránti nyilatkozat biztosítóhoz történő beérkezését
A biztosítási kockázat elbírálása
31. A kockázatelbírálás keretében a biztosító felméri a szerződéssel kapcsolatos biztosítási kockázatot. A kocká- zat elbírálása alapján jogosult a szerződő ajánlatának, illetve a kiegészítő fedezet létrejötte iránti nyilatkozatának elfogadására, módosított tartalommal történő elfogadá- sára vagy elutasítására. A kockázatelbírálás határideje 15, illetve egyedi kockázatelbírálás esetén 60 nap.
Egyedinek minősül a kockázatelbírálás, ha orvosi vizsgá- lat szükséges.
32. Ha a szerződő kiegészítő életbiztosítási, vagy egész- ségbiztosítási fedezet létrejöttét kezdeményezi, akkor a biztosító jogosult egészségi nyilatkozat kitöltését vagy orvosi vizsgálat elvégzését előírni. Az orvosi vizsgálat költségét a biztosító viseli. A biztosított az elvégzett orvosi vizsgálatok eredményét az egészségügyről szóló törvény alapján az egészségügyi szolgáltatónál megismerheti.
33. A biztosító az ajánlatot vagy a kiegészítő fedezet létrejötte iránti írásbeli nyilatkozatot annak átadásától számított 15 napon belül – egyedi kockázatelbírálás ese- tén 60 napon belül – írásban elutasíthatja. Az ajánlat vagy a kiegészítő fedezet létrejötte iránti írásbeli nyilatkozat elutasítását a biztosító nem köteles megindokolni. Amennyiben a kockázatelbírálás ideje alatt biztosítási ese- mény következne be, úgy a biztosító csak akkor élhet az elutasítás jogával, ha erre a lehetőségre az ajánlaton vagy a kiegészítő fedezet létrejötte iránti nyilatkozaton a figyel- met kifejezetten felhívta és az igényelt biztosítási fedezet jellege vagy a kockázatviselés körülményei alapján nyil- vánvaló, hogy az ajánlat vagy a kiegészítő fedezet létre- jötte iránti nyilatkozat elfogadásához a kockázat egyedi elbírálása szükséges.
A szerződő a biztosítási ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig, ha az ajánlat elbírálásához egészségügyi kockázatfelmérésre van szükség, akkor 60 napig kötve van.
A közlési és változásbejelentési kötelezettség, valamint a kockázat jelentős növekedése
34. A szerződő és a (fő)biztosított köteles
a) az alapbiztosítás és a kiegészítő fedezet létrejöttekor, majd azt követően a szerződés tartama alatt új biztosí- tott megjelölése és rá vonatkozóan új kiegészítő fedeze- tek kötése,
b) a kiegészítő fedezet létrejöttekor, majd azt követően a szerződés tartama alatt a szerződésben szereplő főbiz- tosítottra és biztosítottakra vonatkozóan új kiegészítő fedezetek kötése,
c) a kiegészítő fedezet létrejöttekor, majd azt követően a szerződés tartama alatt a kiegészítő fedezetek biztosí- tási összegeinek megváltoztatása
esetén a biztosítóval a valóságnak megfelelően közölni minden olyan, a biztosítási kockázat elvállalása szempont- jából lényeges körülményt, amelyre a biztosító az alapbiz- tosítás és a kiegészítő fedezet létrejöttekor vagy a biztosítási összeg emelésekor kérdést tett fel, és amelyet a szerződő, vagy a (fő)biztosított ismert vagy ismernie kellett.
35. Az élet- és/vagy egészségbiztosítási kockázat elválla- lása szempontjából lényeges kérdésnek minősülnek azok a kérdések, amelyeket a biztosító az orvosi vizsgálat során tesz fel, vagy amelyekre az egészségi nyilatkozatban rákérdez. A szerződő és a (fő)biztosított köteles a vizsgálat és nyilatkozat megtétele során feltett kérdésekre adott válaszok változása esetén a biztosítót ezen változásokról 15 napon belül írásban tájékoztatni.
A biztosító a biztosítási kockázat elvállalása szempont- jából más lényeges kérdésben is kérhet tájékoztatást a szerződőtől és a (fő)biztosítottól. Ilyen lényeges kérdés- nek minősül az amerikai adózók nemzetközi azonosítá- sát célzó törvénynek (FATCA) való megfelelés, illetve az ügyfél-ávilágítás érdekében végzett adatellenőrzés.
Amennyiben a szerződő/biztosított bármely közvetlen vagy közvetett tulajdonosa felkerül az Egyesült Nemzetek bár- mely határozata vagy az Európai Unió, az Egyesült Király- ság vagy az Egyesült Államok kereskedelmi vagy gazdasági szankciókra (pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedésekre) vonatkozó törvénye vagy szabályozása szerint meghatáro- zott szankciós listára, úgy azt a szerződő/ biztosított köteles haladéktalanul, de legkésőbb a szankciós listára való felke- rüléstől számított 3 napon belül bejelenteni.
36. Ha a biztosító által feltett kérdésekre adott tájékoz- tatás valótlannak bizonyulna (a közlési kötelezettség megsértése), a biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll be
a) az alapbiztosításra és a kiegészítő fedezetre vonatko- zóan, illetve
b) a kiegészítő fedezet biztosítási összegének emelé- sekor az emelés előtti és utáni biztosítási összegek különbözetére vonatkozóan.
Ebben az esetben a biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól.
Ha a szerződésben több kiegészítő fedezet, vagy több biztosított van, és a közlési vagy változásbejelentési köte- lezettség megsértése nem érinti az összes fedezetet vagy biztosítottat, úgy a biztosító csak az érintett fedezetek és biztosítottak vonatkozásában mentesül a szolgáltatási köte- lezettség alól.
37. A biztosító szolgáltatási kötelezettsége beáll, ha bizo- nyítják, hogy az elhallgatott, vagy be nem jelentett körül- ményt a biztosító
– az alapbiztosítás létrejöttekor,
– a kiegészítő fedezet létrejöttekor vagy
– a kiegészítő fedezet biztosítási összegének emelésekor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében. Ebben az esetben a biztosító nem mentesül a szolgáltatás teljesítése alól.
A közlési kötelezettség megsértése ellenére beáll a bizto- sító szolgáltatási kötelezettsége, ha az alapbiztosítás létre- jöttétől, a kiegészítő fedezet létrejöttétől, vagy a kiegészítő fedezetre vonatkozó biztosítási összeg emelése esetén annak időpontjától a biztosítási esemény bekövetkeztéig
5 év már eltelt.
AHE-21280/F13
38. A közlési, illetőleg a változásbejelentési kötelezett- ség a szerződőt és a (fő)biztosítottat egyaránt terheli, egyikük sem védekezhet olyan körülmény vagy változás nem tudásával, amelyet bármelyikük elmulasztott a biz- tosítóval közölni, vagy neki bejelenteni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre, illetőleg bejelentésre köteles lett volna.
39. A (fő)biztosított, illetve a szerződő
a) a biztosító által írásban vagy szóban feltett kérdésekre adott, a valóságnak megfelelő és aláírt válaszával, valamint
b) telefonon tett nyilatkozatával
eleget tesz a közlési kötelezettségének.
Az orvosi vizsgálat nem mentesít a közlési kötelezettség megsértésének jogkövetkezményei alól.
A kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését.
40. A (fő)biztosítottnak a kiegészítő fedezet létrejöttéhez adott hozzájárulása egyben annak a kötelezettségnek a vállalását is jelenti, hogy
a) a kockázatelbíráláshoz szükséges orvosi vizsgálatoknak aláveti magát,
b) a közölt adatok ellenőrzését a biztosító részére lehetővé teszi.
41. Amennyiben a biztosító
– az alapbiztosítás, illetve az élet- és/vagy egészségbiz- tosítási fedezet létrejöttét követően szerez tudomást az annak létrejöttekor már fennállott lényeges körülmény- ről, vagy
– a lényeges körülményekben, kérdésekben bekövetke- zett változásról
és ezek a biztosító kockázatának jelentős növekedését eredményezik, úgy a biztosító jogosult az alapbiztosítást vagy a kiegészítő élet- és/vagy egészségbiztosítási fedeze- tet a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül módosí- tani vagy azt 30 napra írásban felmondani.
Ha a szerződésben több kiegészítő fedezet, vagy több biztosí- tott van, és a biztosító kockázatának jelentős növekedése nem érinti az összes fedezetet vagy biztosítottat, úgy a biztosító csak az érintett fedezetek és biztosítottak vonatkozásában élhet a fenti módosítási vagy felmondási jogával.
Lényeges körülménynek minősülnek:
a) azok a kérdések, amelyeket a biztosító az orvosi vizsgá- lat során tesz fel, vagy amelyekre az egészségi nyilatko- zatban rákérdez,
b) az amerikai adózók nemzetközi azonosítását célzó tör- vénynek (FATCA) való megfelelés, illetve ügyfél-átvilágí- tás érdekében végzett adatellenőrzés, valamint
c) ügyfél-átvilágítási adatokban bekövetkezett változás, ezen belül az ügyfél-átvilágítási adatok pénzmosási kockázatot befolyásoló változása.
A biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezheti:
a) a (fő)biztosított és a biztosítottak egészségromlása, kivéve az életkor előrehaladásából származó természe- tes egészségromlás,
AHE-21280/F13
b) az amerikai adózók nemzetközi azonosítását célzó tör- vénynek (FATCA) való megfelelés, illetve ügyfél-átvilágí- tás érdekében végzett adatellenőrzés eredménye,
c) ügyfél-átvilágítási adatok pénzmosási kockázatot befo- lyásoló változása.
Ha a szerződő a biztosító módosító javaslatát nem fogadja el, vagy arra annak kézhezvételétől számított 15 napon
belül nem válaszol, az alapbiztosítás vagy a kiegészítő élet- és/vagy egészségbiztosítási fedezet a módosító javaslat kézhezvételétől számított 30. napon megszűnik.
A fenti jogkövetkezmények csak akkor alkalmazhatóak, ha
– ezekre a biztosító a módosító javaslatban a szerződő figyelmét felhívta, és
– az alapbiztosítás vagy a kiegészítő élet- és/vagy egész- ségbiztosítási fedezet létrejöttétől, valamint a lényeges körülményekben, kérdésekben bekövetkezett válto- zások bejelentésére nyitva álló határidőtől kevesebb, mint 5 év telt el. Az 5 éves időszak a változásbejelentési határidő leteltét követő napon kezdődik.
A szerződés és a kiegészítő fedezet létrejötte a szerződő szándékától eltérő tartalommal
42. Ha
a) a kötvény tartalma a szerződő ajánlatától, illetve
b) a kiegészítő fedezetnek az alapbiztosítás tartama alatti megkötése esetén, a biztosító elfogadó nyilatkozatának tartalma a szerződőnek a kiegészítő fedezet létrejötte iránti nyilatkozatától
eltér, és az eltérést a szerződő a kötvény – illetve a bizto- sító elfogadó nyilatkozata – kézhezvételétől számított 15 napon belül nem kifogásolja, akkor a szerződés a kötvény
– illetve a kiegészítő fedezet a biztosító elfogadó nyilatko- zatának – tartalma szerint jön létre. Ezt a rendelkezést a lényeges eltérésekre csak akkor lehet alkalmazni, ha a biz- tosító az eltérésre a szerződő figyelmét a kötvény – illetve az elfogadó nyilatkozat – kiküldésével egyidejűleg írásban felhívja. Ha a felhívás elmarad, a szerződés az ajánlat – illetve a kiegészítő fedezet a szerződő nyilatkozata – tar- talmának megfelelően jön létre.
Ha a kötvény kiállítása nélkül létrejött szerződés vagy a biztosító elfogadó nyilatkozata nélkül létrejött kiegészítő fedezet lényeges kérdésben eltér a biztosító Általános és Kiegészítő Szerződési Feltételétől, akkor a biztosító a szer- ződés vagy kiegészítő fedezet létrejöttétől számított 15 napon belül javasolhatja, hogy a szerződést vagy a kiegé- szítő fedezetet az Általános és Kiegészítő Szerződési Felté- teleknek megfelelően módosítsák. Ha a szerződő a javasla- tot nem fogadja el vagy arra 15 napon belül nem válaszol, akkor a biztosító az elutasítástól vagy a módosító javaslat kézhezvételétől számított 15 napon belül a szerződést vagy a kiegészítő fedezetet 30 napra írásban felmondhatja.
Idővel kapcsolatos szabályok
A biztosítási tartam és időszak
43. Az Életprogram, mint alapbiztosítási szerződés hatá- rozatlan tartamú.
A kockázatviselés kezdetétől eltérhet a biztosítási tartam kezdete. A tartam kezdete az ajánlattételt követő hó első napjának 0 órája, ha a felek másként nem állapodnak meg.
44. Az ajánlattétel időpontja az a nap, amikor az aláírt ajánlat a biztosító vagy képviselője részére átadásra kerül. A tartam annak a hónapnak a végéig tart, amelyben a
főbiztosított halálát a biztosítóhoz bejelentik (teljes életre szóló biztosítás).
45. A kiegészítő fedezet az alapbiztosítással ellentétben, határozott egy éves tartamra köthető. Az alapbiztosítással egyidejűleg kötött kiegészítő fedezet tartamának kezdete megegyezik az alapbiztosítás tartamának kezdetével. Ha a kiegészítő fedezet az alapbiztosítás tartama alatt jön létre, akkor a tartam kezdete a kiegészítő fedezet létrejötte iránti nyilatkozat biztosítóhoz történő beérkezését követő hónap elseje.
Az egy éves biztosítási tartam évente további egy évvel automatikusan meghosszabbodik, ha bármelyik fél a tar- tam lejárta előtt legalább 60 nappal ezzel ellentétes igé- nyét írásban nem közli a másik féllel. Ez a szerződő rendes felmondási jogát nem érinti.
46. A szerződésre érvényes biztosítási időszak egy hónap, azzal, hogy az első időszak ettől eltérhet. Az első időszak a kockázatviselés kezdete és a tartam kezdete közötti időszak.
47.A biztosítási évforduló (a továbbiakban: évforduló) a szer- ződés tartamán belül minden évben az a nap, amely napon az alapbiztosítás tartama eredetileg megkezdődött. A bizto- sítási év két egymást követő évforduló közötti időszak.
A meghosszabbított tartamú kiegészítő fedezet biztosí- tási évfordulója a tartamon belül minden évben annak a hónapnak az első napja, amely hónapban a biztosítási tartam eredetileg megkezdődött.
A megtakarítási időszakok
48. A megtakarítási időszak a rendszeres díjfizetésű szerző- dés esetében az az időtartam, amelyre a szerződő a rend- szeres díjfizetést vállalja. A megtakarítási időszakok hosszát
– egész években – a szerződő határozhatja meg. Az első megtakarítási időszakot – melynek kezdete a tartam kez- dete – a felek a szerződésben rögzítik. Az első megtakarítási időszak hosszának el kell érnie a tartam kezdetén hatályos
„A” jelű Kondíciós lista 3.3. pontjában foglalt időtartamot.
A megtakarítási időszak lejártát követő időre a szerződő új megtakarítási időszakot jelölhet meg. Az új megtakarítási időszak hosszát tartalmazó írásbeli nyilatkozatnak legkésőbb a megtakarítási időszak lejártát megelőző hónap végéig be kell érkeznie a biztosítóhoz. Ha a szerződő nem jelöl új meg- takarítási időszakot és a megtakarítási időszak lejár, akkor a lejáratot követően egy új, egyéves megtakarítási időszak lép életbe, változatlan szerződési feltételekkel.
A korlátozások időszaka
49. A tartam elején a szerződő egyes rendelkezéseinek megtételét a biztosító korlátozhatja. A szerződő ezeket a jelen szerződési feltételekben foglalt rendelkezéseket kizá- rólag a tartam kezdetén hatályos „A” jelű Kondíciós lista 3.1., 3.2. és 4.3. pontjában meghatározott időszak elteltét követő kezdettel kezdeményezheti.
A szerződés díja
50. Az Életprogram szerződés díja forintban, az Élet- program - Euró szerződés díja euróban fizetendő. A díjat a szerződő rendszeres vagy egyszeri díjfizetéssel fizetheti meg. A rendszeres díj meghatározott díjfizetési gyakorisá- gonként fizetendő.
51. A díj a díjfizetési gyakoriságnak megfelelő idősza- kokra vonatkozik. A díjfizetés gyakoriságában a felek álla- podnak meg. A biztosító meghatározhatja a szerződő által választható díjfizetési gyakoriságot (havi, negyedéves, féléves, éves).
52.
Rendszeres díj: Ha a szerződő rendszeres díjfizetésű szer- ződést választ, akkor annak díját meghatározott gyakori- ságonként kell megfizetni.
Első díj: A rendszeres díjfizetésű szerződésnek az ajánlat- tétellel egyidejűleg megfizetendő díja.
Egyszeri díj: Az egyszeri díjfizetésű szerződés egy összeg- ben megfizetendő díja.
Ha a szerződő egyszeri díjfizetésű szerződést választ, akkor egy összegben kell megfizetnie a szerződés teljes díját. A szerződőt a továbbiakban díjfizetési kötelezettség nem terheli.
Eseti díj: A szerződő a rendszeres, illetve egyszeri díjon felül további díjat is befizethet a szerződésre, mely befektetésre kerül, és az egységszámla értéket növeli. A biztosító megha- tározza, hogy milyen összegű díj minősül eseti díjnak.
A díj esedékessége: A biztosítás első díja a felek által meghatározott időpontban, ennek hiányában a szerző- dés létrejöttekor esedékes, a rendszeres díj pedig annak az időszaknak az első napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik. Az egyszeri díjat a szerződés létrejöttekor kell megfizetni.
Díjrendezett szerződés: A szerződés díjrendezettnek minősül, ha az esedékes rendszeres vagy egyszeri díj maradéktalanul megfizetésre került.
Megfizetett díj, a díj megfizetésének napja: Az Életprogram szerződés díja azon a napon tekintendő megfizetettnek, amikor az – a megfizetés módjára való tekintet nélkül – a biz- tosítóhoz, a díj fogadása céljából rendszeresített számlára, a szerződésszám megjelölésével a szerződéshez való rendelé- séhez szükséges azonosító adatokkal beérkezett.
A díj fogadása céljából rendszeresített számla számát a
„B” jelű Kondíciós lista 1.1. pontja tartalmazza.
AHE-21280/F13
Ha a díj ugyan rendelkezik azokkal az azonosító ada- tokkal, melyek alapján az a szerződéshez rendelhető, de nem a biztosító megfelelő számlájára érkezik, akkor az legkésőbb a beérkezéstől számított 7. napon tekintendő megfizetettnek.
Ha az Életprogramok - Euró szerződés forintban fizetett díja egy forintban vezetett bankszámlára érkezik, a díj a szerződő részére visszautalásra kerül.
A biztosítási díj legális forrásból származásának igazolása A szerződő a 10 millió forintot meghaladó készpénzes tranzakciók esetén köteles csatolni az alábbi dokumen- tumok közül azon dokumentumot, amely igazolja az
adott tranzakció során a szerződésre befizetett díj legá- lis forrását:
– az 5 évnél nem régebbi jogerős bírósági vagy hatósági határozat;
– az 5 évnél nem régebbi hatósági igazolás;
– az 5 évnél nem régebbi egyéb közokirat, vagy teljes bizonyító erejű magánokirat,
– a 3 évnél nem régebbi fizetésiszámla-kivonat (bank- számlakivonat) és készpénzkifizetési bizonylat (ha az ügyfél fizetésiszámla-kivonatot - bankszámlakivonatot - nem tud bemutatni, mert nem áll rendelkezésére, akkor a készpénzfelvételi bizonylat);
– szerencsejáték szervezésével foglalkozó cég 1 évnél nem régebbi igazolása nyereményről;
– a munkáltató 6 hónapnál nem régebbi igazolása a munkabérről, osztalékról, jutalomról;
– az Európai Unió területére történő belépéskor kitöl- tendő, 6 hónapnál nem régebbi „Készpénzbejelentő nyilatkozat”/„Cash declaration form” (amelyen a szemé- lyi adatok, a készpénz tulajdonosának adatai, a kész- pénzre, a készpénz származására és tervezett felhasz- nálására vonatkozó, valamint a szállítással kapcsolatos adatok vannak feltüntetve).
Amennyiben a fentiekben jelzett, a biztosítási díjként befi- zetett megtakarítás legális forrását igazoló dokumentum nem áll rendelkezésre, úgy a szerződő – legfeljebb 100 millió forint összeg igazolására – teljes bizonyító erejű magánokiratban foglalt nyilatkozatot jogosult csatolni a pénzeszköz forrásáról és a fenti pontokban szereplő okira- tok hiányának okáról.
Díjfizetési kötelezettség a szerződés megszűnése esetén: Ha a biztosítási esemény bekövetkezik, és a szerződés megszűnik, a biztosító az egész biztosítási időszakra járó díj megfizetését követelheti.
A szerződés megszűnésének egyéb eseteiben a biztosító az addig a napig járó díj megfizetését követelheti, amikor koc- kázatviselése véget ért. Ha az időarányos díjnál több díjat fizettek be, a biztosító a díjtöbbletet 15 napon belül köteles visszatéríteni.
Az Allianz Életprogramok - Euró díjfizetésére vonatkozó különös rendelkezések
AHE-21280/F13
53. Rendszeres díjfizetésű Életprogramok - Euró szerző- dés esetében a szerződő a díjat csoportos díjlehívással is teljesítheti, forintban vezetett bankszámláról. A díjlehívás díjfizetési mód választásakor a díj a szerződő által meg- adott forint bankszámláról kerül levonásra. Ebben az eset- ben – a devizaárfolyam-kockázat csökkentése érdekében
– a díjesedékesség napján hatályos „B” jelű Kondíciós lista
1.5. pontjában szereplő összeg fizetendő.
A megfizetett díj a biztosítóhoz történő beérkezés időpont- jában érvényes devizaárfolyamon kerül euróra váltásra.
Az alkalmazandó devizaárfolyamot a díj beérkezésének időpontjában hatályos „B” jelű Kondíciós lista 1.6. pontja tartalmazza.
54. Átutalás díjfizetési mód esetén, amennyiben a szerződő az esedékes fizetési kötelezettségét forintban teljesíti a biztosító devizaszámlájára, úgy a befizetett összeget a biztosító számla- vezető bankja váltja xxxxxx, mindenkori kondíciói szerint.
55. A biztosító minden esetben az esetlegesen forintban fizetett díj xxxxxx váltott összegét tekinti megfizetett díjnak. A forintban történő díjfizetés devizaárfolyam-kockáza- tát és az esetleges többletköltségeket a szerződő viseli.
A díjfizetés tartama, a díj esedékessége
Rendszeres díj
56. A rendszeres díjfizetésű szerződés díját a megtaka- rítási időszakok alatt, a szerződés megszűnése napjáig kell megfizetni.
A rendszeres díjfizetésű szerződés első díját Életprogramok esetében az ajánlattételkor kell megfizetni. A szerződő és a biztosító a szerződés első díjának megfizetésére vonatkozóan
– az Életprogramok szerződés esetén díjhalasztásban állapodhat meg
– az Életprogramok - Euró szerződés esetén minden eset- ben díjhalasztásban állapodik meg.
A halasztott első díjat legkésőbb a szerződés tartamának kezdetétől számított 15. nappal bezárólag kell megfizetni.
Minden további díj annak az időszaknak az első napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik.
A szerződés első díját a biztosító az Életprogram szerző- dés tartamának kezdetétől számolja el. A kockázatviselés kezdete és a tartam kezdete közötti időszakra a biztosító a kockázatot díjfizetés nélkül vállalja.
Amennyiben a szerződés bármely díját a fent megjelölt idő- pontig (esedékesség) nem fizetik meg, úgy a biztosító írásbeli felszólító levélben, – a következményekre történő figyelmeztetés mellett – pontos dátummal jelölve, a felszólítás elküldésétől szá- mított legalább 30 napos póthatáridőt ad a díj megfizetésére.
57. A biztosító meghatározhatja a rendszeres díjfizetésű szerződés minimális díját, amelyet a tartam kezdetén hatá- lyos „B” jelű Kondíciós lista 1.3. pontja tartalmaz. A szerződő az ajánlattételkor nem választhat ennél alacsonyabb díjat.
Egyszeri díj
58. Az egyszeri díjfizetésű szerződés díja a teljes tar- tamra egy összegben fizetendő.
59. A biztosító meghatározhatja az egyszeri díjfizetésű szerződés minimális díját. Ennél alacsonyabb díjjal szer- ződés nem jöhet létre. A minimális díjat a tartam kezdetén
hogy a halasztott díj megfizetésére megállapított határidő lejártáig a minimális díjat meghaladó, de az ajánlatban szereplőnél alacsonyabb díjat fizet be. Ebben az esetben a szerződés a ténylegesen megfizetett díjjal jön létre.
60. A szerződő és a biztosító az egyszeri díj megfizetésére vonatkozóan díjhalasztásban állapodik meg. A halasztott egyszeri díjat legkésőbb a szerződés kockázatviselése kez- detének napjától számított 8. nappal bezárólag kell megfi- zetni.
Amennyiben a szerződés halasztott egyszeri díját a fent megjelölt időpontig (esedékesség) nem fizetik meg, úgy a biztosító írásbeli felszólító levélben, – a következményekre történő figyelmeztetés mellett – pontos dátummal jelölve, a felszólítás elküldésétől számított legalább 30 napos pót- határidőt ad a díj megfizetésére.
Az egyszeri díj kizárólag átutalás útján fizethető meg.
Az eseti díj
61. A szerződő a rendszeres, illetve egyszeri díjfizetésen kívül egyéb befizetéseket is teljesíthet, a szerződés tar- tama alatt bármikor.
A biztosító csak az általa meghatározott limit feletti egyéb befizetéseket tekinti eseti díjnak. Azt az összeghatárt, amely felett az egyéb befizetés eseti díjnak minősül a díj megfizeté- sekor hatályos „B” jelű Kondíciós lista 1.2. pontja tartalmazza.
Rendszeres díjfizetésű szerződés esetében a biztosító minden olyan díjat rendszeres díjnak tekint, amely nem minősül eseti díjnak. A szerződőnek mindaddig nem kell megfizetnie a rendszeres díjat, amíg ez az összeg teljes mértékben fedezetet nyújt a díjfizetési gyakoriság szerint esedékessé váló rendszeres díjakra.
62. Ha a szerződő az egyéb befizetés megfizetésének idő- pontjáig esedékessé vált díjat nem fizette meg maradékta- lanul, akkor a biztosító az egyéb befizetésekből elsőként a rendszeres díj vagy az egyszeri díj hátralékát vonja le. Rendszeres díjfizetésű szerződés esetén a levonást köve- tően fennmaradó összeg akkor minősül eseti díjnak, ha meghaladja a biztosító által a Kondíciós listában megha- tározott minimális összeghatárt.
Egyszeri díjfizetésű szerződés esetén az esetleges levonást követően fennmaradó összeg – az összeg nagyságára való tekintet nélkül – eseti díjnak minősül.
AHE-21280/F13
63. A szerződő az eseti díj százalékában meghatároz- hatja, hogy a biztosító az eseti díjat milyen arányban fek- tesse be az egyes eszközalapokba.
Ha a szerződő másként nem rendelkezik, a biztosító az eseti díjat a rendszeres vagy az egyszeri díjjal azonos arányban fekteti be az eszközalapokba.
A biztosító az eseti díjak elszámolásáról írásban értesíti a szerződőt.
Díjmentesítés
64. Rendszeres díjfizetésű szerződés esetén lehetőség van arra, hogy a szerződő a szerződést a további rendsze- res díjak megfizetése nélkül tartsa érvényben (díjmentesí- tés). A szerződés a szerződő rendelkezése alapján vagy a szerződő díjnemfizetésének következményeként díjmen- tesíthető, abban az esetben, ha a vonatkozó feltételek fennállnak.
Díjmentesítés a szerződő rendelkezése alapján
65. A szerződő a tartam során, a szerződés tartamának kezdetétől rendelkezhet a díjmentesítésről, azzal a feltétel- lel, hogy a biztosítási szerződésre díj már került megfize- tésre. A szerződő a díjmentesítésről a díjfizetés esedékes- ségét megelőző 30 napon belül rendelkezhet.
66. A díjmentesítés kezdete
a) ha a szerződés díjrendezett abban az időpontban, ami- kor a szerződő rendelkezése a biztosítóhoz beérkezik, akkor a díjmentesítés kezdete a beérkezést követő első díjfizetési esedékesség napja.
b) ha a szerződés díjelmaradást mutat abban az időpont- ban, amikor a rendelkezés a biztosítóhoz beérkezik, akkor a díjmentesítés visszamenőleg az első, díjjal már nem fedezett nappal kezdődik.
Automatikus díjmentesítés
67. Ha a szerződésen – az utolsó rendszeres díjjal fede- zett naptól kezdődően – a díjjal nem fedezett időszak hossza meghaladja a három hónapot, akkor a szerző- désre automatikus díjmentesítés lép életbe. A díjmente- sítés kezdete visszamenőleg az első, díjjal nem fedezett nap.
A díjmentesítést követően a szerződés további rendszeres díjfizetés nélkül marad érvényben.
A biztosító kiegészítő fedezetekre vonatkozó kockázat- viselése a díjmentesítés időtartama alatt is változatlanul fennáll, mindaddig, amíg a kiegészítő fedezetek költsé- gei a befektetési egységek terhére érvényesíthetőek.
A biztosító a jelen szerződési feltételekben szereplő költségekkel (kivéve a csekken történő díjfizetés költ- ségét) a díjmentesített szerződés egységszámláját is megterheli, valamint a Különös Szerződési Feltételek- ben foglaltak szerinti levonást a díjmentesítés ideje alatt is végrehajtja.
68. Díjmentesített szerződés esetén a díjfizetés újraindí- tására kizárólag akkor van lehetőség, ha a szerződő ezen igényét jelzi és azt a biztosító elfogadja.
A díjfizetés újraindításának nem feltétele az elmaradt díjak megfizetése.
A díjnak és a kiegészítő fedezetek költségének az
értékkövetés szerinti emelése a díjmentesített szerző- désen is minden évfordulón végrehajtásra kerül.
Ha a szerződő a díjmentesített szerződésre a biztosító előzetes, a díjfizetés újraindítására vonatkozó értesítése nélkül befizetést teljesít, ezt a biztosító eseti díjnak tekinti, és ekként tartja nyilván. Az eseti díjfizetés nem vonja maga után a rendszeres díjfizetés visszaállítását.
A BEFEKTETÉSSEL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK
69. Eszközalapok értékelése: Az eszközalapok értékének megállapítása, a befektetési eszközök bármely napi pénz- piaci kereskedését követően.
Eszközalapok értéke: Az eszközalapok értékelésekor meg- lévő befektetési eszközök (pl. államkötvény, részvény, kötvény, készpénz) aktuális piaci értékének és az eszközalap fennálló hatályos kötelezettségeinek a különbözete.
Valamely eszközalap egységeinek árfolyama: Az eszköz- alap – vagyonarányos költséggel csökkentett – értékének és az eszközalapban lévő egységek darabszámának hányadosaként meghatározott érték, amely alapján a megfizetett díjak és levonandó költségek egységre, vala- mint az egységek forintra/ euróra váltása történik.
Értékelési nap: Az a nap, melynek pénzpiaci zárását köve- tően sor kerül az eszközalapok értékelésére.
Valamely értékelési nap árfolyama: Az adott eszközalap aznapra vonatkozó értékelése során kialakult eszközérték és az eszközalap utolsó értékelése óta az eszközalapban végrehajtott egységtranzakciókat (létrehozás és elvonás) követően kialakult egység-darabszám hányadosa.
Valamely naptári napra érvényes árfolyam: Az adott értékelési nap árfolyama. Amennyiben az adott naptári nap nem értékelési nap, akkor az utána következő első értékelési nap árfolyama.
Az egységszámla értéke: Az egységszámlán nyilvántartott egy- ségek számának és az egységek árfolyamának a szorzata.
Az eszközalapok és az egységek
70. A szerződő által fizetett díjakat a biztosító a szerződő rendelkezése alapján eszközalapokba fekteti be. A díjat
AHE-21280/F13
a megfizetés napját követő napra érvényes árfolyamon egységekre váltja és az egységeket helyezi el az eszköz- alapokban. Az egységek a szerződés egységszámlájára azon a napon kerülnek, amikor a díj a biztosítóhoz tör- ténő beérkezését követő értéknapra érvényes árfolyam rendelkezésre áll, de legkésőbb a díj beérkezést követő 3. értékelési napon. Ennek feltétele, hogy a megfizetett díj a biztosítóhoz, a díj fogadása céljából rendszeresített szám- lára, a szerződésszám megjelölésével a szerződéshez való rendeléséhez szükséges azonosító adatokkal beérkezett (az 52. pontnak megfelelően).
A biztosító az egységek darabszámát 5 tizedesjegy pon- tossággal tartja nyilván az eszközalapokban.
Az egységek alapján kerül nyilvántartásra a szerződőnek az eszközalap(ok)on belül felhalmozott befektetési esz- közökben és azok hozamában való mindenkori arányos részesedése. Az egységek alapján kerül meghatározásra a biztosítási szolgáltatások értéke.
A szerződőnek az eszközalapok meghatározott hányadára eső és egységek formájában nyilvántartott részesedése a szerződő számára az eszközalapokban felhalmozott egyes befektetési eszközökön nem keletkeztet tulajdonjogot.
71. A szerződő az ajánlat megtételekor meghatározza, hogy a biztosító a rendszeres díjakat, illetve az egyszeri díjat mely eszközalap(ok)ba és milyen megosztásban fektesse be. Az egyes eszközalapokba történő befektetés aránya az Életprogram szerződés díjának százalékában határozható meg, amely csak pozitív egész szám lehet.
72. A díjak befektetésére egy időben egy vagy több esz- közalap választható.
A biztosító az alkalmasság értékelését követően az alkal- masságra vonatkozó nyilatkozatban tájékoztatja az ügy- felet az általa választható eszközalapokról és az egyes eszközalapokba befektethető maximális értékről, az ügy- fél fenntarthatósági preferenciáit is figyelembe véve. A biztosító az alkalmasság értékelésénél
a) az Allianz Életprogramok esetén a 7. számú melléklet, az Allianz Életprogramok – Euró szerződések esetén a 8. számú melléklet szerinti kockázati besorolásokat alkalmazza, továbbá
b) az Allianz Életprogramok esetén az 5. számú melléklet, az Allianz Életprogramok – Euró szerződések esetén a
6. számú melléklet szerinti, a fenntarthatóságra vonat- kozó besorolásokat veszi figyelembe.
A szerződő a biztosító által meghatározott kockázati beso- rolások szerinti eszközalapokat választhatja, az alkalmas- sági értékelés szerinti mértékig.
A fizetendő rendszeres díjak eszközalapokba történő befektetésének arányát a szerződő a tartam során bár- mikor megváltoztathatja. Amennyiben fenntarthatósági preferenciával rendelkezik, kérjük, hogy az eszközalapok választása során azt vegye figyelembe, tekintettel arra, hogy a biztosító a szerződő fenntarthatósággal kapcsola- tos preferenciáit nem vizsgálja az arányok megváltozta- tása esetén.
73. Az eszközalapokba történő befektetés célja a befek- tetett eszközök értékének hosszú távú növelése. A befekte- tés eredményeként az eszközalap értéke és az eszközalap- ban lévő egységek értéke változik. Az egyes eszközalapok felsorolása és befektetési jellemzőinek leírása az Általános Szerződési Feltételek mindenkor hatályos 5. számú mellék- letében (Allianz Életprogramok szerződésre), valamint 6. számú mellékletében (Allianz Életprogramok - Euró szer- ződésre) található.
– különböznek egymástól. Az eszközalapok közötti választás joga a szerződőt illeti meg. A befektetési koc- kázat is a szerződőt terheli.
74. A biztosító minden munkanapra vonatkozóan, az adott nap pénzpiaci zárását követően értékeli az eszközalapokat és meghatározza azok értékét, kivéve naptári évente legfel- jebb 5, a biztosító által meghatározott munkanapot amikor az eszközalapok értékelésére nem kerül sor.
Az egységek árfolyama
75. A biztosító az eszközalapok értékelése során megálla- pítja az egységek árfolyamát. A biztosító a befizetett díjak és elszámolandó költségek egységre váltásához, illetve az eszközalapokban lévő egységek értékének forintra/euróra váltásához azonos árfolyamot alkalmaz. Az egységek árfo- lyamát a biztosító 6 tizedesjegy pontossággal tartja nyilván.
Tájékoztatjuk, hogy a tőke és/vagy hozamgarancia fogalmáról, valamint az egyes eszközalapokhoz kap- csolódó tőke és/vagy hozamgaranciáról az Általános Szerződési Feltételek 5. számú melléklete és 6. számú melléklete ad felvilágosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy a biztosító tőke-, illetve hozamgaranciát kizárólag a szerződő által választott tőke-, illetve hozamgarantált eszközalapokba való befektetésre vállal.
Tájékoztatás az ügyfelek részére
76. A biztosító minden munkanapon közzéteszi az egysé- gek aktuális árfolyamát, továbbá rendszeresen tájékozta- tást nyújt az eszközalapok nettó eszközértékéről és befek- tetési formák szerinti összetételéről
a) az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségeiben,
b) internetes honlapján (xxx.xxxxxxx.xx), valamint
c) telefonos ügyfélszolgálatán keresztül (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000.
A biztosító a fizetőképességéről és pénzügyi helyzetéről szóló éves jelentést a honlapján teszi közzé.
77. A biztosító évente egy alkalommal, az évfordulót követően, írásban tájékoztatja a szerződőt az egység- számlának az évforduló napján fennállt egyenlegéről, az egységszámla egyenlegének a szerződéskötés, illetve az utolsó írásbeli tájékoztatás időpontjától eltelt időszakban történt változásairól, az egységek évfordulón érvényes árfolyamáról, a szolgáltatási és visszavásárlási értékekről, az el nem számolt költségekről, valamint a biztosító elér- hetőségéről és a honlapon elérhető adatok frissítéséről.
AHE-21280/F13
Az évi egyszeri értesítés költségmentes. A rendszeres tájékoztatáson kívül a szerződő – írásban vagy egyéb azonosításra alkalmas módon benyújtott – kérelmére a biztosító 15 napon belül, a rendszeres értesítéssel azo- nos részletezettséggel az ügyféllel kötött megállapodás,
illetve a Szerződési Feltételekben meghatározottak
szerinti formában tájékoztatja a szerződőt, azaz rendkí- vüli számlaértesítőt küld. A rendkívüli számlaértesítőért a biztosító költséget számol fel. A biztosító az értesítés kiállításakor hatályos „B” jelű Kondíciós lista 4.6. pontja
szerinti költséget vonja le a szerződő egységszámlájáról. A költség levonására az értesítés kiállításának napjára érvényes árfolyamon kerül sor.
A biztosító eszközalapokkal kapcsolatos rendelkezései
78. A biztosító célja, hogy ügyfelei érdekében kedvező befektetési formákat alakítson ki. Ennek érdekében a biztosítónak lehetősége van módosításokra, melyek magukba foglalhatják az eszközalapok összetételének megváltoztatását, meglévő eszközalapok megszüntetését, új eszközalapok létrehozását. Módosítás esetén a szerző- dés tartama alatt a jövőre nézve változhat az Általános Szerződési Feltételek 5. számú melléklete, valamint 6. számú melléklete.
A biztosító az eszközalapok befektetési politikáját az aláb- biak szerint változtathatja csak meg, azzal, hogy a módo- sítás nem befolyásolhatja egy adott eszközalap kockázati szintjét. A befektetési politika csak akkor módosítható, ha az eredeti befektetési politika megvalósítására nincs lehe- tőség
a) a befektetési környezet változása miatt vagy
b) az eszközök elérhetőségének vagy megfelelőségének megváltozása miatt.
A biztosító a befektetési politika módosításáról az érintett szerződőket a befektetési politika hatályba lépése előtt legalább 60 nappal tájékoztatja. Ha a fent meghatáro- zott, a befektetési politika módosításához vezető körülmé- nyek ezt nem teszik lehetővé, akkor a biztosító legkésőbb a változás bekövetkezésétől számított 5 munkanapon belül értesíti az érintett szerződőket. Az értesítést a biztosító iga- zolható módon, írásban, vagy elektronikus úton juttatja el a szerződőnek.
A biztosító a befektetési politika módosításáról a honlap- xxx xxxxxxxxxxxx helyez el.
A befektetési politika változásáról szóló értesítést követő 60 napos időszakban a szerződőnek lehetősége van költ- ségmentes átváltásra.
Eszközalap megszüntetése
79. Eszközalap megszüntetésére abban az esetben kerül- het sor, ha
a) az eszközalapban lévő eszközállomány értéke a bizto- sító megítélése szerint nem elégséges a gazdaságos működéshez, vagy ha
b) az eszközalap mögöttes eszközeinek forgalmazását a kibo- csátó, jogszabály vagy a felügyelő hatóság korlátozza.
Bármely eszközalap megszüntetése esetén a biztosító az eszközalap megszüntetésével azonos hatállyal új, módo-
6. számú mellékletet (Választható eszközalapok bemu- tatása – az Életprogramok - Euró szerződésekhez) ad ki. Az érintett szerződőt a megszűnés időpontja előtt leg- alább 30 nappal értesíti erről, illetve
a) a megszüntetésre kerülő eszközalapban lévő egységei- nek más – működő – eszközalap(ok) egységeire történő költségmentes átváltásának, valamint
b) a szerződő által fizetendő díjak más – működő – eszköz- alap( ok)ba történő költségmentes átirányításának
lehetőségeiről.
Ha a szerződő az értesítés kézhezvételétől számított 15 napon belül nem rendelkezik
a) a megszüntetésre kerülő eszközalapban lévő egységei- nek átváltásáról, illetve
b) a jövőben fizetendő díjaknak az eszközalap megszűné- sének napján más eszközalapba történő átirányításáról,
úgy a meglévő egységeknek az eszközalap megszűnésé- nek napján valamely másik eszközalap egységeivé tör- ténő átváltására, illetve a díjak átirányítására a biztosító jogosult. Az átváltásról, illetve átirányításról a biztosító a végrehajtással egyidejűleg értesíti a szerződőt.
Az eszközalapok mögöttes eszközeinek korlátozása miatt indokolt rendelkezések
80. Amennyiben az Életprogramok bármely eszközalapja mögötti eszközök forgalmazását a kibocsátó, jogszabály vagy a felügyelő hatóság bármilyen módon korlátozza (pl. a forgalmazás felfüggesztése, árfolyamszámításának szü- neteltetése stb.), úgy a biztosító jogosult
a) a korlátozással érintett eszközalapot megszüntetni, vagy
b) a korlátozás időtartamára elhalasztani a korlátozással érintett eszközalaphoz kapcsolódó tranzakciók és a szerződő által kezdeményezett rendelkezések végrehaj- tását.
A biztosító intézkedése például az alábbi rendelkezéseket, tranzakciókat érintheti:
– a befizetett díjak eszközalapba történő befektetését,
– a befektetési egységekkel kapcsolatos rendelkezéseket (a biztosítási díj egységre váltása, átváltás, átirányítás, egy- összegű vagy folyamatos pénzkivonás, visszavásárlás),
– a szerződés megszűnésével összefüggő tranzakciókat, kifizetéseket, valamint a biztosítási eseményből eredő kifizetéseket,
– a költségek levonását,
– az egységszámla értékének meghatározását,
– a befektetési egységekkel kapcsolatos kimutatások elkészítését és megküldését.
A biztosító az adott korlátozás részletes szabályait minden esetben az internetes oldalán (www. xxxxxxx.xx) teszi közzé.
AHE-21280/F13
81. A biztosító jogosult továbbá arra, hogy a korlátozás idején a korlátozással érintett eszközalapba érkezett és a szerződő által oda irányított díjakat költségmentesen a Magyar Kötvény, Életprogram-Euró szerződés esetén a Biztonságos Kötvény Euró eszközalapba irányítsa.
A korlátozással érintett eszközalapokkal kapcsolatban kez- deményezett és kifizetéssel járó rendelkezések, illetve tranz- akciók esetén a biztosító a rendelkezést, illetve tranzakciót a korlátozás megszűnését követően hajtja végre a korlátozás megszűnését követő napra érvényes árfolyamon.
Az Életprogramok bármely eszközalapjára vonatkozó kor- látozás addig áll fenn, amíg az érintett eszközalap mögöt- tes eszközeinek korlátozása tart.
Eszközalap felfüggesztése
82. A biztosító az ügyfelek érdekében a szerződéshez kapcsolódó eszközalap egységeinek eladását és vételét felfüggeszti (a továbbiakban: eszközalap-felfüggesztés), amennyiben az eszközalap nettó eszközértéke, illetve ezzel együtt a egységeknek az árfolyama azért nem álla- pítható meg, mert az eszközalap eszközei részben vagy egészben illikvid eszközzé váltak.
Az eszközalap felfüggesztését a biztosító az annak okául szolgáló körülményről való tudomásszerzését követően haladéktalanul végrehajtja arra az értékelési napra (a továbbiakban: az eszközalap-felfüggesztés kezdő idő- pontja) visszamenő hatállyal, amely értékelési napot megelőzően az utolsó alkalommal megállapítható volt az eszközalap nettó eszközértéke.
Az eszközalap felfüggesztésének tartama alatt – a biz- tosítási díj felfüggesztett eszközalapról való átirányítása kivételével – a felfüggesztett eszközalapot érintő ügyfél- rendelkezések (így különösen átváltás, rendszeres pénzki- vonás – azaz folyamatos pénzkivonás, részleges visszavá- sárlás – azaz egyösszegű pénzkivonás) nem teljesíthetőek.
83. Amennyiben az eszközalap felfüggesztésének tar- tama a 30 napot meghaladja, akkor az eszközalap-felfüg- gesztés kezdő időpontját követő 35. napig a biztosító iga- zolható módon írásbeli tájékoztatást küld a felfüggesztett eszközalappal érintett valamennyi szerződő fél részére arról, hogy az eszközalap-felfüggesztés megszüntetését követően a biztosító akkor teljesíti ezeket az ügyfélren- delkezéseket, ha azok teljesítésére vonatkozóan szerződő az eszközalap-felfüggesztés megszüntetését követően ismételten rendelkezést ad. A felfüggesztés tartama alatt felfüggesztett eszközalapra vonatkozóan ügyfélrendel- kezést adó szerződők számára a biztosító haladéktalanul tájékoztatást ad az ügyfélrendelkezéssel kapcsolatban.
Amennyiben a befizetett díjat a szerződés, illetve a szer- ződő rendelkezése alapján a biztosítónak a felfüggesztett eszközalapba kellene befektetnie, a biztosító – a szer- ződés vagy a szerződő eltérő rendelkezése hiányában
– köteles a díjat elkülönítetten nyilvántartani. Ha a fenti esetben az eszközalap felfüggesztésének tartama a
30 napot meghaladja, akkor az eszközalap-felfüggesztés kezdő időpontját követő 35. napig a biztosító igazolható módon írásbeli tájékoztatást küld az érintett szerződő részére arról, hogy az elkülönítetten nyilvántartott és az eszközalap-felfüggesztés időtartama alatt beérkező díjat mely másik, fel nem függesztett eszközalapba irányítja át
84. Az eszközalap felfüggesztésének tartama alatt a szerződés teljes visszavásárlása esetében a biztosító a szerződő egységszámlája aktuális egyenlegének értékét a felfüggesztett eszközalap egységeinek figyelmen kívül hagyásával állapítja meg.
A biztosító a fenti esetben az eszközalap-felfüggesztés megszüntetését követő 15 napon belül – amennyiben az eszközalap-felfüggesztés megszüntetésekor nem áll fenn olyan körülmény, melynek következtében az eszközalap nettó eszközértéke, illetve ezzel együtt a egységeknek az árfolyama továbbra sem állapítható meg azért, mert az eszközalap eszközei részben vagy egészben illikvid eszkö- zök – köteles a szerződő egységszámláján a felfüggesztett eszközalap egységeiből nyilvántartott egységeknek az eszközalap-felfüggesztés megszüntetését követő első ismert árfolyamán a visszavásárlásra vonatkozó szerződé- ses rendelkezések szerinti összeget kifizetni.
85. A biztosító a főbiztosított bármely okból eredő halála esetére vonatkozó szolgáltatása teljesítését az eszköz- alap felfüggesztése annyiban érinti, hogy a biztosító a szerződő egységszámlája aktuális egyenlegének értékét a felfüggesztett eszközalap egységeinek az eszközalap- felfüggesztést megelőző utolsó ismert árfolyama alapján határozza meg, és a biztosítási szerződés szerinti kifizetési
kötelezettségét a biztosító az eszközalap felfüggesztésének tartama alatt is a fentiek alapján meghatározott értékben teljesíti, a felfüggesztett eszközalap egységei tekintetében teljesítendő szolgáltatásrész vonatkozásában azonban biztosítottanként legfeljebb 30 millió forint összeghatárig.
86. Az eszközalap-felfüggesztés megszüntetését követő 15 napon belül az eszközalap-felfüggesztés megszünteté- sét követő első ismert árfolyamon a biztosító a felfüggesz- tett eszközalap egységei tekintetében teljesítendő halál- eseti szolgáltatásrészt újra megállapítja, és amennyiben ez meghaladja a korábban erre kifizetett összeget, akkor a különbözetet utólag kifizeti. Amennyiben az eszközalap- felfüggesztés megszüntetésekor az eszközalap nettó eszközértéke, illetve ezzel együtt az egységek árfolyama továbbra sem állapítható meg azért, mert az eszközalap eszközei részben vagy egészben illikvid eszközök, akkor
a biztosító az eszközalapot megszünteti, a szerződővel elszámol és a fenti újbóli megállapítást és a különbözet kifizetését – a megszüntetéskori aktuális piaci helyzet ala- pul vételével – az elszámolás keretében teljesíti.
87. Az eszközalap-felfüggesztés végrehajtását köve- tően az eszközalap-felfüggesztés megszüntetéséig és az eszközalap ezt követő első ismert nettó eszközértékének
megállapításáig nem értékesíthető olyan szerződés, amely mögött kizárólag felfüggesztett eszközalap áll.
AHE-21280/F13
88. Az eszközalap-felfüggesztés időtartama legfeljebb
1 év, amelyet a biztosító indokolt esetben összesen további 1 évvel meghosszabbíthat. A biztosító a meghosszabbí- tásról szóló döntését az eszközalap-felfüggesztés időtar- tamának lejártát legalább 15 nappal megelőzően, figye-
lemfelhívásra alkalmas módon közzéteszi a honlapján, valamint az ügyfélszolgálati irodáiban, továbbá egyidejű- leg megküldi a Felügyelet részére.
A biztosító az eszközalap-felfüggesztést haladéktalanul megszünteti:
a) az eszközalap-felfüggesztés időtartamának lejártát követően;
b) az eszközalap-felfüggesztés okául szolgáló körülmény megszűnéséről való tudomásszerzését követően; vagy
c) amennyiben azt a Felügyelet határozatban elrendeli.
Amennyiben az eszközalap-felfüggesztés az előző bekezdés szerinti megszüntetésekor az eszközalap nettó eszközértéke, illetve ezzel együtt az egységek árfolyama továbbra sem állapítható meg azért, mert az eszközalap eszközei részben vagy egészben illikvid eszközök, akkor a biztosító az eszköz- alapot megszünteti, és a szerződővel – a megszüntetéskori aktuális piaci helyzet alapul vételével – elszámol.
Eszközalap szétválasztása
89. Az eszközalap-felfüggesztés kezdő időpontját követő 30 napon belül a biztosító – a szerződő felek közötti egyenlő elbánás elvének biztosítása és a biztosító esz- közalappal kapcsolatos szolgáltatásainak folyamatos fenntartása érdekében – az illikviddé vált eszközöket és az eszközalap egyéb, nem illikvid eszközeit szétválasztja (az eszközalapot illikvid és nem illikvid eszközöket tartalmazó utódeszközalapokra bontja, a továbbiakban: szétválasz- tás) akkor, ha az eszközalap utolsó ismert nettó eszköz- értékének legfeljebb 75%-át képviselő eszközök váltak illikviddé. A szétválasztás végrehajtásával egyidejűleg a nem illikvid eszközöket tartalmazó utódeszközalap vonat- kozásában az eszközalap-felfüggesztés megszűnik, és az önálló eszközalapként működik tovább. Garantált eszköz- alap esetén – függetlenül az illikvid eszközök hányadától
– a teljes eszközalap felfüggesztésre kerül. Ebben az eset- ben a garancia lejáratakor a biztosító az eredeti szerződé- ses feltételek szerint köteles elszámolni a szerződővel.
90. A szétválasztás esetében az illikviddé vált eszközöket elkülönítetten, ugyancsak önálló eszközalapként kell nyilván- tartani, amelyre vonatkozóan az eszközalap-felfüggesztés a jelen pontban írottak szerint marad érvényben azzal, hogy az eszközalap-felfüggesztés kezdő időpontjának az eredeti esz- közalap-felfüggesztés kezdő időpontját kell tekinteni. A szét- választás következtében az eredeti eszközalap megszűnik, amelynek során az eredeti eszközalap egységeit szerződőn- ként olyan arányban kell az illikvid és nem illikvid eszközöket tartalmazó utód-eszközalapokhoz rendelni, amilyen arányt az illikvid és nem illikvid eszközök az eredeti eszközalap utolsó ismert nettó eszközértékén belül képviseltek.
Szétválasztás esetén a jelen pont szerinti tájékoztatási kötele- zettség kiegészül a szétválasztásról szóló értesítéssel.
91. Az eszközalap-felfüggesztés és szétválasztás szer- ződő díjfizetési kötelezettségét és a biztosító szolgáltatási kötelezettségét – e pont rendelkezéseit figyelembe véve – nem szünteti meg.
92. A biztosító a következő bekezdésben írt módon tájé- koztatja a szerződőt
a) az eszközalap-felfüggesztés és a szétválasztás törvényi megalapozottságáról, végrehajtásáról, annak indo- káról, a felfüggesztés kezdő időpontjáról, a biztosítási szerződést és annak teljesítését érintő következménye- iről, ideértve különösen a szerződőt érintő befektetési kockázatok változását, valamint a költségek és díjak érvényesítésének szabályait; és
b) az eszközalap-felfüggesztés megszüntetéséről, annak indokáról, valamint a megszüntetésnek a biztosítási szer- ződést és annak teljesítését érintő következményeiről.
A biztosító az előző bekezdés szerinti tájékoztatást az esz- közalap-felfüggesztés és a szétválasztás végrehajtásával, valamint az eszközalap-felfüggesztés megszüntetésével egyidejűleg, figyelemfelhívásra alkalmas módon közzéte- szi a honlapján és az ügyfélszolgálati irodáiban, továbbá a tájékoztatást folyamatosan naprakészen tartja. A biz- tosító a tájékoztatást egyidejűleg megküldi a Felügyelet részére.
A befektetési egységek eszközalapok közötti megoszlásának módosítása
Az átváltás (a már meglévő egységekre vonatkozó rendelkezés)
93. A szerződő rendelkezése alapján a meglévő egysé- gek bármikor más eszközalap(ok) egységeire válthatók át.
Az átváltás során az eszközalap(ok)ban lévő egységeket a biztosító forintra/euróra váltja, majd a szerződő által megjelölt eszközalap(ok)ban újra egységekben írja jóvá. Az átváltásra
a) a szerződő rendelkezésének beérkezését követő vagy
b) a szerződő által az átváltásra meghatározott jövőbeli napon kerül sor, az átváltás végrehajtásának nap-
jára érvényes árfolyamon. Így az egységek azonos napra érvényes árfolyamokon kerülnek az eszközala- pokból levonásra és a szerződő által megnevezett eszközalap(ok)ban jóváírásra. A szerződő az átváltás végrehajtására a rendelkezés időpontjától számított 30 napon belüli időpontot jelölhet meg.
A biztosító az átváltás végrehajtása során az alkalmassá- got, ezen belül a szerződő fenntarthatósággal kapcsola- tos preferenciáit nem vizsgálja.
94. Az átváltás végrehajtásáért a biztosító az átvál- tás végrehajtásának időpontjában hatályos „B” jelű
Kondíciós lista 4.1. pontjában meghatározott költséget vonja le. A költség levonására az átváltás végrehajtását követően, az egységszámlán lévő egységek számának csökkentésével kerül sor. A költséglevonás az átváltás végrehajtásának napjára érvényes árfolyamon kerül végrehajtásra.
Az átirányítás (a fizetendő díjakra vonatkozó rendelkezés)
95. A jövőben fizetendő rendszeres díjak egyes eszközala- pokba való befektetésének aránya a szerződő rendelke-
zése alapján bármikor megváltoztatható. Az átirányítás
a) a rendelkezés beérkezésének napját követő naptól vagy
b) egy, a szerződő által meghatározott jövőbeni időponttól kezdődően kerül végrehajtásra.
A szerződő egyidejűleg a díjak eszközalap(ok)ba történő befektetéséről rendelkezhet. A szerződő az átirányítás végrehajtására a rendelkezés időpontjától számított
30 napon belüli időpontot jelölhet meg.
A biztosító az átirányítás végrehajtása során az alkalmas- ságot, ezen belül a szerződő fenntarthatósággal kapcso- latos preferenciáit nem vizsgálja.
96. Az átirányítás végrehajtásáért a biztosító költséget nem von le.
Befektetési stratégiák
Az eszközalapok arányának rendszeres rögzítése
97. A szerződőnek lehetősége van arra, hogy az egyes eszközalapokban lévő befektetéseinek egymáshoz viszo- nyított arányát rendszeres időközönként rögzítse (a továb- biakban eszközalapok rendszeres rögzítése). A szerződő rendelkezése alapján az egyes eszközalapokban elhe- lyezett befektetéseit a biztosító rendszeres időközönként átváltja. Az átváltás célja, hogy a befektetés eszközalapok közötti megoszlása megegyezzen azzal az aránnyal, amely szerint a szerződő a rendszeres díjakat vagy az egy- szeri díjat hatályosan megosztja az eszközalapok között.
A biztosító az eszközalapok rendszeres rögzítését a szerződő által megjelölt gyakoriság szerint – havonta, negyedévente, félévente vagy évente – az időszakok első napjára érvényes árfolyamon hajtja végre. Az eszközala- pok rendszeres rögzítése első alkalommal a szerződői rendelkezés biztosítóhoz történő beérkezését követő hónapban kerül végrehajtásra. Az eszközalapok rend- szeres rögzítésének gyakorisága eltérhet a rendszeres díj fizetésének gyakoriságától. Az eszközalapok rendszeres rögzítése kérhető
a) a befektetési egységek összességére, vagy
b) kizárólag a rendszeres díjakból vagy az egyszeri díjból képzett egységekre, vagy
c) kizárólag az eseti díjakból képzett egységekre is.
Ha a szerződésen az eszközalapok rendszeres rögzítésé- re vonatkozó rendelkezés van érvényben és a szerződő az egységek átváltásáról rendelkezik, akkor az átváltás végrehajtásával az eszközalapok rendszeres rögzítésére vonatkozó rendelkezés hatályát veszíti.
AHE-21280/F13
98. Az eszközalapok rendszeres rögzítésének végre- hajtásáért a biztosító minden alkalommal a végrehajtás időpontjában hatályos „B” jelű Kondíciós lista 4.2. pontjá- ban meghatározott költséget vonja le az egységszámlán lévő egységek értékéből. A költség levonására a rögzítés végrehajtását követően, a végrehajtás napjára érvényes árfolyamon kerül sor.
99. A szerződő – kockázatvállalási hajlandóságának megfelelő – rendelkezése alapján a biztosító értesítést küld a szerződőnek az általa választott eszközalapba befektetett egységek árfolyamának változásáról.
A szerződő meghatározhatja
a) azt az árfolyam értéket (forint/db, euró/db), és/vagy
b) az árfolyam változásának mértékét (százalék), amelynek elérése esetén az értesítésre sor kerül.
A szerződő egy adott eszközalap árfolyamának emelke- déséről és csökkenéséről is kérhet értesítést.
A szerződő egyféle értesítést kérhet az eszközalap árfolya- mának emelkedéséről (forint/db, euró/db vagy százalék), ugyanígy az árfolyam csökkenéséről is.
A Hozamfigyelő szolgáltatás a szerződő választása szerint egy vagy több különböző eszközalapra igényelhető.
A biztosító a Hozamfigyelő szolgáltatást határozatlan időtartamra, de legfeljebb a biztosítási szerződés hatálya alatt nyújtja.
A szerződő a jelen szerződési feltételek alapján a Hozam- figyelő II. (továbbiakban: Hozamfigyelő) szolgáltatást választhatja.
Értesítés
100. A 99. a) pont alapján az értesítés akkor kerül kikül- désre, amikor az eszközalap egységeinek árfolyama (forint/db, euró/db) eléri a szerződő által meghatározott minimum vagy maximum értéket.
A 99. b) pont alapján az értesítés akkor kerül kiküldésre, amikor az árfolyam százalékban kifejezett emelkedése vagy csökkenése 30 napos időtartam alatt, de legfeljebb az előző értesítés napjától számított időtartam alatt eléri a szerződő által megadott mértéket (százalékot).
Az értesítés formája a szerződő választása szerint, sms üzenet és/vagy e-mail.
Automatikus átváltás
101. A szerződőnek lehetősége van arra, hogy – az értesí- tésen kívül – automatikus átváltást is igényeljen. Az átvál- tást a biztosító abban az esetben hajtja végre, ha
a) az egységek árfolyama eléri a szerződő által megadott minimális értéket (forint/db, euró/db) és/vagy
b) az árfolyam legalább a szerződő által meghatározott mértékben (százalékkal) csökken.
Ekkor a biztosító a szerződő által megjelölt eszközalapban elhelyezett összes egységet (a rendszeres, egyszeri és eseti díjakból képzett egységeket) az átváltás végrehajtásának időpontjában hatályos „B” jelű Kondíciós lista 4.3. pontjá- ban megjelölt eszközalap egységeire váltja át.
A 99. b) pontban szereplő árfolyam változás és a 101. b) pontban szereplő árfolyam csökkenés szerződő által meg-
határozható mértékét a biztosító korlátozhatja, az eszköz- alap kockázatosságától függő mértékben. A szerződő a biztosító által megadott limit figyelembe vételével rendel- kezhet az árfolyam változás, illetve az árfolyam csökkenés mértékéről. A biztosító a limitek kialakítása során az egyes eszközalapoknak a befektetési politikában meghatározott kockázati besorolását vette figyelembe. Az egyes eszköz- alapokra vonatkozó limiteket a biztosító a honlapján teszi közzé.
A szerződő által választható árfolyam változás (árfolyam csökkenés és növekedés) százalékos mértékét a biztosító korlátozhatja, a szerződő rendelkezésének időpontjában hatályos „B” jelű Kondíciós lista 4.4. pontjában megjelölt mértékben.
Abban az esetben, ha a szerződő automatikus átváltást is igényel és az értesítés elküldésére az árfolyam változá- sának (százalékban kifejezett) mértékét határozta meg, akkor az értesítésre megadható árfolyam csökkenés mér- tékére szintén a biztosító által rögzített korlátozás érvé- nyes.
Az átváltásra az a) vagy a b) pont szerinti változás bekövetke- zését követő napon, az aznapra érvényes árfolyamon kerül sor.
Az átváltásra az a) vagy a b) pont szerinti változás bekö- vetkezését követően automatikusan sor kerül, a szerződő alkalmankénti egyedi hozzájárulása az átváltáshoz nem szükséges.
A szerződőnek az általa meghatározott, a) vagy b) pont szerinti érték átlépésének időpontjára számított veszte- séget meghaladó vesztesége is keletkezhet az átváltás végrehajtása és az árfolyam csökkenés bekövetkezése napjának (aktiválódási napnak) eltérése miatt alkalma- zott eltérő árfolyamok következtében.
A biztosító ezúton tájékoztatja a szerződőt és felhívja a figyelmét arra, hogy – figyelemmel a Magyar Nemzeti Bank vonatkozó ajánlásában foglaltakra – amennyi- ben egy hirtelen árfolyamesés bekövetkezése esetén az érintett eszközalapban elhelyezett egységek átváltásra kerülnek az előre meghatározott eszközalapba, a jelen
feltételek szerint meghatározott értékelési napra érvényes árfolyamon, akkor az az adott értékelési napig előálló veszteség realizálását jelenti.
A biztosítónak a szolgáltatással kapcsolatos felelőssége az automatikus átváltás feltételeinek fennállta esetén az automatikus átváltás végrehajtására terjed ki.
AHE-21280/F13
Az átváltást követően a jövőbeli rendszeres díjak válto- zatlan arányok mellett továbbra is ugyanabba az esz- közalapba kerülnek befektetésre. Tehát az átváltással egyidőben nem történik átirányítás.
102. Attól függően, hogy a szerződő mikor rendelkezik a Hozamfigyelő szolgáltatásról, az a következő időpontok- ban indul el.
Rendelkezés az ajánlattétellel egy időben
ha az ajánlattételre a hónap végét megelőző 15. napig kerül sor, akkor legkésőbb a tartam kezdetével egyidőben
ha az ajánlattételre a hónap végét megelőző 15 napon belül kerül sor, akkor legkésőbb a tartam kezdetét követő hónap első napján
Rendelkezés a szerződés tartama során
ha a rendelkezés a hónap végét megelőző 8. napig beérkezik a biztosítóhoz, akkor a rendelkezés beérkezését követő hónap első napján
ha a rendelkezés a hónap végét megelőző 8 napon belül érkezik be a biztosítóhoz, akkor a ren- delkezés beérkezését követő második hónap első napján
A szerződő írásban vagy azonosítást követően telefonon rendelkezhet a biztosító által kínált befektetési stratégia felmondásáról.
A biztosító jogosult a Hozamfigyelő szolgáltatás felmon- dására, azzal, hogy a felmondásról a szerződőt az ügyfél részére küldött tájékoztatásban értesíti a megszűnést megelőzően legalább 30 nappal. A Hozamfigyelő szol- gáltatás a 30 napos felmondási idő utolsó napja eltelté- vel szűnik meg. A Hozamfigyelő szolgáltatás felmondá- sától függetlenül az életbiztosítási szerződés hatályban marad.
A szerződő jogosult az eszközalapok arányának rendsze- res rögzítése és a Hozamfigyelő szolgáltatás felmondá-
103. Ha a szerződésen Hozamfigyelő szolgáltatás van érvényben és a szerződő az egységek átváltásáról ren- delkezik, akkor elsőként az átváltás, majd a Hozamfigyelő szolgáltatás – és annak keretében az esetleges automati- kus átváltás – kerül végrehajtásra.
Az automatikus átváltások időrendben egymást követően kerülnek végrehajtásra, valamely folyamatban lévő tranz- akció nem akadályozza meg újabb tranzakció indítását, hogyha az újabb tranzakció feltételei fennállnak.
104. A Hozamfigyelő szolgáltatás végrehajtásáért a bizto- sító havonta, a költség esedékességének napjára érvényes árfolyamon levonja az egységszámláról az esedékesség időpontjában hatályos „B” jelű Kondíciós lista 4.5. pontja szerinti költséget. A költség esedékessége minden hónap első napja. A költség levonására akkor kerül sor, ha a hónap első napján a szerződésen a Hozamfigyelő szolgál- tatás érvényben van.
A költség érvényesítésének időpontját és módját a jelen Általános Szerződési Feltételek költséglevonásra vonat- kozó pontjai tartalmazzák.
105. A szerződésen egyidőben egy befektetési stratégia
– az eszközalapok rendszeres rögzítése vagy a Hozam- figyelő szolgáltatás – lehet érvényben. Ha a szerződő új befektetési stratégia elindításáról rendelkezik, akkor annak hatályba lépésével a szerződésen már érvényben lévő befektetési stratégia törlésre kerül.
A szerződő írásban vagy azonosítást követően telefonon rendelkezhet a biztosító által kínált befektetési stratégia választásáról.
AHE-21280/F13
A biztosító jogosult a Hozamfigyelő szolgáltatás feltétele- inek módosítására, azzal, hogy a változásról a szerződőt a biztosító honlapján való közzététel útján, valamint az ügyfél részére küldött tájékoztatásban értesíti a változást megelőzően legalább 30 nappal. Amennyiben a szerződő nem fogadja el a biztosító módosítási javaslatát a szer- ződő jogosult a Hozamfigyelő szolgáltatás felmondására a módosítást követő 30 napon belül, amelynek esetén a szolgáltatás a szerződő rendelkezésének a biztositóhoz történő beérkezése hónapjának végével megszűnik.
sára, amelynek esetén a szolgáltatás a szerződő rendel- kezésének a biztositóhoz történő beérkezése hónapjának végével megszűnik.
A SZERZŐDÉS KÖLTSÉGEI
106. A szerződés tartama során felmerülő költségeket a biztosító – a vagyonarányos költség kivételével – a szer- ződő egységszámláján elhelyezett egységek számának csökkentésével vonja le, az alábbiakban meghatározott módon. Az egységszámla megterhelésére a költségek ese- dékességének időpontjában kerül sor.
Kockázati költség
Kiegészítő fedezetek költsége
107. Célja: A szerződéshez kapcsolódó kiegészítő fedeze- tekre vonatkozó kockázatviselés fedezete, a biztosító által vállalt szolgáltatás ellenértéke (kockázati díj). Továbbá
a kiegészítő fedezet kötésének költsége, valamint a biz- tosító kiegészítő fedezettel kapcsolatos adminisztráció- jához kötődő költségeinek és nyereségének a fedezete.
A költség a szerződő döntésétől függ, mivel abban az esetben kerül levonásra, ha a szerződő kiegészítő fedeze- teket választ.
Mértéke: Az Általános Szerződési Feltételek hatályos
4. számú melléklete alapján, a biztosított aktuális életkorá- tól függően.
Levonás árfolyama: A költség esedékességének napjára érvényes árfolyam. A biztosító a kiegészítő fedezet költsé- gét a jövőre nézve egy biztosítási évre határozza meg.
Esedékessége: Minden hónap első napja.
Módosítása: Új „B” jelű Kondíciós lista kiadásával és a
„Költségekkel kapcsolatos módosítások” című fejezetben foglaltak szerint.
A kiegészítő fedezet költsége a biztosítót a kiegészítő fedezet létrejöttétől annak megszűnéséig illeti meg.
A kiegészítő fedezet költségének minimuma
108. A biztosító meghatározza az egy biztosítottra vonatkozó kiegészítő fedezetek minimális havi költségét. A kiegészítő fedezet költsége nem lehet alacsonyabb a költség ese-
A biztosító által meghatározott, egy biztosítottra vonat- kozó kiegészítő fedezet minimális havi költsége a bizto- sítási csomag költségére is alkalmazandó. Ha a biztosító a biztosítási csomagban szereplő valamely kiegészítő fedezetre szolgáltatást teljesített és emiatt a kiegészítő fedezet megszűnik, akkor ezzel egyidejűleg a csomag is megszűnik. A biztosítási csomag egyéb kiegészítő fede- zetei a jövőre nézve változatlan tartalommal, de önálló kiegészítő fedezetként maradnak érvényben.
Engedmény a kiegészítő fedezet költségéből több bizto- sított esetén
109. Ha a szerződésben több biztosítottra is vonatkozik kiegé- szítő fedezet, akkor a 2. számú és minden további sorszámú biztosítottra vonatkozó kiegészítő fedezetek költsége a költ- ség esedékességének napján hatályos „B” jelű Kondíciós lista
6.2. pontjában szereplő engedménnyel csökken.
Amennyiben a szerződés tartama során az 1. számú biztosítottra szóló kockázatviselés megszűnik és helyére a 2. számú biztosított lép, akkor az 1. számú biztosított helyébe belépő biztosítottra vonatkozó kiegészítő fede- zet biztosítási költsége a továbbiakban a kedvezmény figyelembe vétele nélkül kerül megállapításra.
A kiegészítő fedezet költsége a biztosítási díj arányában
110. Ha a kiegészítő fedezet rendszeres díjfizetésű alap- biztosítási szerződéshez kapcsolódik, akkor a biztosító korlátozhatja a kiegészítő fedezet havi költségét. Xxxxx egy havi, engedményekkel nem csökkentett összege az „A” jelű Kondíciós lista 4.2. pontjában szereplő időtartam alatt nem haladhatja meg az „A” jelű Kondíciós lista 4.1. pontjá- ban szereplő mértéket.
A díj beszedésével kapcsolatban levont költség (többlet- költség)
Csekken történő díjfizetés költsége
AHE-21280/F13
111. Célja: A postai csekken történő díjfizetési móddal rendelkező szerződés esetén, a biztosító ezzel kapcsolatos költségeinek, a díjbeszedés adminisztrációjának, a hibake- zelés és ellenőrzés költségének, valamint a díjbefizetéssel összefüggő biztosítói veszteségeknek, továbbá a nyereség- nek a fedezete. A költség a postai csekken történő díjfizetési móddal rendelkező szerződésekről minden szerződésre kötelezően és automatikusan levonásra kerül, azon időtar- tam alatt, amikor a biztosító nyilvántartása szerint a díjfize- tés módja csekk. Díjmentesített szerződésről a díjmentesítés időtartama alatt a költség nem kerül levonásra.
Mértéke és a levonás első időpontja: A költség esedékes- ségének napján hatályos „B” jelű Kondíciós lista 2.2. pont- jában szereplő érték és időpont (amennyiben a szerződő ezt kifejezetten elfogadta).
Levonás árfolyama: A költség esedékességének napjára érvé- nyes árfolyam.
Esedékessége: A díjfizetés esedékességi hónapjának első napja.
Módosítása: Új „B” jelű Kondíciós lista kiadásával. A megtakarításra felszámított további költségek Kezdeti költség
112. Amennyiben a szerződő által választott Életprogram szerződés Különös Szerződési Feltételei alapján a szerző- désre kezdeti költség vonatkozik, úgy az ott meghatározott költség kerül levonásra. A költség célja és mértéke, levonás módja, esedékessége: A Különös Szerződési Feltételek szerint.
Vagyonarányos költség
113. Célja: A biztosító jogosult eszközarányos költséget levonni, melynek célja a vagyonkezelés költségeinek, az ügyfélnek bónuszként visszatérített jóváírásoknak, a bizto- sító tőkeköltségének, valamint a vagyonarányos nyereség- nek a fedezete. A költség minden szerződésről kötelezően és automatikusan levonásra kerül.
Mértéke: Az értékeléskor hatályos „B” jelű Kondíciós lista
3.1. pontja szerint.
Levonás módja, esedékessége: A levonás az eszközala- pok értékének százalékában történik. A biztosító minden értékelési napon az előző értékeléstől eltelt idővel arányo- san levonja a költséget a szerződő egységszámláján elhe- lyezett egységek árfolyamából.
Pl. Ha az egységszámla egyenlege 1 000 000 Ft, a vagyonarányos költség 33 Ft naponta.
Módosítása: Új „B” jelű Kondíciós lista kiadásával.
Eszközalapok mögöttes befektetési költségei
114. A biztosító által felszámított vagyonarányos költsé- geken túlmenően a biztosító közzéteszi az eszközalapok mögöttes befektetési költségeit is, amelyek nem a biztosító által felszámított költségek.
Célja: A levonás célja a nem a biztosító által felszámított költségek fedezete, többek között az eszközalapokban lévő befektetési jegy(ek) folyó költségei, befektetési eszkö- zök tranzakciójával kapcsolatos kereskedési költségek (pl. kötvények eladási-vételi árfolyama közötti különbség, bró- keri jutalékok, adók, stb.). A költség minden eszközalapban kötelezően és automatikusan érvényesítésre kerül. A költ- séget csökkentik az eszközalapokban lévő befektetési jegyek alapkezelőjétől kapott esetleges visszajuttatások. Mértéke: A költségek időben és eszközalaponként válto- zóak, melyre tekintettel a biztosító az 55/2015. (XII. 22.) a teljes költségmutató számításáról és közzétételéről szóló MNB rendelet felhatalmazása alapján alkalmazott puffer figyelembe vételével meghatározott, a mindenkor hatá- lyos költségekről a honlapján (xxx.xxxxxxx.xx) ad tájékoz- tatást. Pl. Ha az egységszámla egyenlege 1 000 000 Ft és a mögöttes költség éves mértéke 0,70%, akkor a költség mértéke 19 Ft naponta.
Levonás módja, esedékessége: A mögöttes költségek az
aktuális piaci értékének számítása során figyelembe veszi. A költségek esedékessége változó. A befektetési eszközök tranzakciójával kapcsolatos kereskedési költségek esedé- kessége a tranzakció napja, az egyéb folyó költségek ese- dékessége – a költségek természetéből adódóan – előre nem meghatározható, a biztosító tevékenységén kívül álló esemény időpontja.
Módosítása: A biztosító honlapján elhelyezett tájékoztató módosításával.
Adminisztrációs költség
115. Célja: A szerződő egységszámlájának fenntartásával és szerződésének nyilvántartásával kapcsolatos költségek, valamint a biztosító működésének és a nyereségnek a fedezete. A költség a szerződésről kötelezően levonásra kerül, a szerződés tartamának végéig.
Mértéke és a levonás első időpontja: A költség esedékes- ségének napján hatályos „B” jelű Kondíciós lista 3.2. pont- jában szereplő érték és időpont.
Levonás árfolyama: A költség esedékességének napjára érvényes árfolyam.
Esedékessége: Minden hónap első napja.
Módosítása: Új „B” jelű Kondíciós lista kiadásával.
Az adminisztrációs költség tartalmazza a közlekedési bal- eseti halál fedezet havi költségét is.
Szerződő rendelkezése végrehajtásának költsége (többlet- költségek)
116. Célja: A biztosítónak a szerződő rendelkezése alapján küldött rendkívüli számlaértesítővel, végrehajtott átváltás- sal, egyösszegű vagy folyamatos pénzkivonással, hozamfi- gyelő szolgáltatással, az eszközalapok rendszeres rögzíté- sével vagy a biztosított visszavonásával vagy fedezetének megszüntetésével kapcsolatos költségeinek fedezete.
A költség a szerződő döntésétől függ, mivel a szerződő rendelkezése alapján végrehajtott tranzakciók esetén kerül levonásra. A fent felsorolt költségek a biztosító által a szerződés szerinti biztosítási szolgáltatás teljesítéséért járó díjon/költségen felüli többletköltségek.
Mértéke: A hatályos „B” jelű Kondíciós lista 4.1., 4.2., 4.5., 4.6., 5.3., 5.6. és 6.4. pontja szerinti költségek.
Levonás árfolyama: Az egyes rendelkezéseknél meghatá- rozott.
Esedékessége: Az egyes rendelkezéseknél meghatározott.
Módosítása: Új „B” jelű Kondíciós lista kiadásával.
Visszavásárlási érték alkalmazása eseti díjból képzett egy- ségek esetén
AHE-21280/F13
117. Célja: Az eseti befizetéssel kapcsolatos szerzési költségnek, valamint a nyereségnek a fedezete. A költ- ség a szerződő döntésétől függ, mivel a szerződőnek a szerződés visszavásárlására vagy az eseti díjból képzett egységek terhére történő pénzkivonásra vonatkozó ren- delkezése alapján végrehajtott tranzakciók esetén kerül levonásra.
Mértéke: Az eseti díjból képzett egységek értékének 100 százaléka csökkentve a tartam kezdetén hatályos „A” jelű Kondíciós lista 1.2. pontjában foglalt értékkel. Ha a Kondí- ciós listában szereplő érték 100%, akkor költség nem kerül levonásra. Ha a visszavásárlás vagy pénzkivonás esetén az eseti díjból képzett egységek értéke 1 000 000 Ft, akkor pl. 1 százalékos költséglevonás 10 000 Ft költséget jelent. Levonás árfolyama: Az egyes rendelkezések – visszavásárlás vagy az eseti díjból képzett egységek terhére történő pénzki- vonás – esedékességének napjára érvényes árfolyam.
Esedékessége: Az egyes rendelkezések – visszavásárlás vagy az eseti díjból képzett egységek terhére történő pénzkivonás– esedékessége.
A költségek levonásának módja, sorrendje
118. A költség levonásának időpontjában a biztosító az esedékes költséget – annak összegét az egységek adott napra vonatkozó árfolyamával elosztva – egység-darab- számmá számítja át. Az egységszámlán az egyes eszköz- alapokban nyilvántartott egységek darabszámát az így kapott darabszámmal csökkenti.
A biztosító az egységekből levont költségeknek megfelelő darabszámú egységet elsőként a rendszeres díjból, illetve az egyszeri díjból képzett egységekből, majd – amennyi- ben az esedékessé vált költségek teljes összegének levo- násához ez nem nyújt elegendő fedezetet – az eseti díjból képzett egységekből vonja le.
A költséglevonás részletes feltételei az egyes költségtéte- leknél kerülnek bemutatásra.
A biztosító a költségeket úgy vonja le az egységszámláról, hogy annak következtében az adott levonással terhelt egységtípus (rendszeres díjból képzett, egyszeri díjból képzett vagy eseti díjból képzett) eltérő eszközalapokban lévő egységei értékének egymáshoz viszonyított aránya ne változzon.
119. A biztosító a szerződés költségeinek levonását az alábbi technikai sorrendben hajtja végre:
– Vagyonarányos költség
– Kezdeti költség
– Adminisztrációs költség
– Csekken történő díjfizetés költsége
– Kiegészítő fedezetek költsége
– Hozamfigyelő szolgáltatás költsége
– Egyösszegű vagy folyamatos pénzkivonás költsége
– Átirányítás költsége
– Eszközalapok aránya rendszeres rögzítésének költsége
– Átváltás költsége
– Rendkívüli számlaértesítő költsége
– A kiegészítő biztosítások Szerződési Feltételeiben sze- replő további költségek
Ha a szerződő a szerződés esedékes díját nem fizette meg teljes egészében, akkor a költséglevonás sorrendje úgy módosul, hogy azok az alacsonyabb összegű költségek kerülnek elsőként levonásra, melyekre az egységszámla egyenlege fedezetet nyújt. Az így le nem vonható költsé- gekre az el nem számolt költségek szabályai vonatkoznak.
Az el nem számolt költségek
120. Ha a szerződéshez kapcsolódó, fent meghatározott költségek az esedékesség időpontjában nem vonhatók le, akkor az adott tétel el nem számolt költségnek minő- sül. Az el nem számolt költséget a biztosító nyilvántartja. A költség mindaddig esedékes, amíg a levonáshoz szük- séges mennyiségű és megfelelő típusú egység nem áll rendelkezésre az egységszámlán.
Amennyiben a biztosító el nem számolt költség(ek)et tart nyilván a szerződésen, és díjfizetést követően lehetőség nyílik a költség levonására, a biztosító jogosult az el nem számolt költség(ek)et költségtípusonként a díj egységekre váltását követően azonnal levonni az egységszámláról. Az el nem számolt költségeket a biztosító arra a napra érvé- nyes árfolyamon vonja le a szerződő egységszámlájáról, amikor a levonásra legkorábban lehetősége nyílik.
Az egységszámla egyenlege a költséglevonás következ- tében folyamatosan csökken és a szerződés az el nem számolt költségek miatt megszűnhet, ha
– a szerződés havonta felmerülő költségei meghaladják a megfizetett rendszeres díj egy hónapra vetített összegét, vagy
– a szerződés díjmentesített,
– rendszeres díjfizetésű szerződés esetén, ha a költsé- gek elvonására az egységszámlán nyilvántartott rendszeres és eseti befizetésből képzett egységek már nem nyújtanak fedezetet, és a szerződésre további rendszeres és eseti befizetés nem érkezik,
– egyszeri díjfizetésű szerződés esetén, ha a költségek elvonására az egységszámlán nyilvántartott egyszeri és eseti befizetésből képzett egységek már nem nyúj- tanak fedezetet, és a szerződésre további eseti befize- tés nem érkezik.
121. Ha a szerződésen a biztosító el nem számolt költség(ek)et tart nyilván, és a szerződés megszűnik
a) a főbiztosított halálának bejelentése,
b) díjnemfizetés,
c) visszavásárlás, vagy
d) felmondás következtében, vagy
e) xxxxxx, mert a főbiztosított visszavonja a szerződés megkötéséhez adott hozzájárulását,
akkor a biztosító az esetleg meglévő el nem számolt költ- ségek levonása után fizeti ki a szerződő vagy a kedvez- ményezett részére a szolgáltatás összegét vagy a vissza- vásárlási értéket, a fenti a)-e) pontokban meghatározott megszűnésre vonatkozó határidőn belül. Ha az el nem számolt költségek meghaladják a biztosító által teljesí- tendő összeget, akkor kifizetésre nem kerül sor.
AZ ÉRTÉKKÖVETÉS
AHE-21280/F13
122. Az értékkövetés a rendszeres díjfizetésű Életprogram szerződés rendszeres díjának, illetve a kiegészítő fedeze- tek biztosítási összegének évente egy alkalommal végre- hajtott emelése.
Az értékkövetés a szerződés értékállósága érdekében és/ vagy az árszínvonal emelkedése miatt kerül végrehaj- tásra.
Rögzített index: Rendszeres díjfizetésű szerződés esetén a rendszeres díjra vonatkozó értékkövetésnek a szerződő által az ajánlattételkor megjelölt, a szerződés tartamára érvényes mértéke.
Rögzített index minimuma: A rögzített index mértékének el kell érnie a tartam kezdetén hatályos „B” jelű Kondíciós lista 1.4. pontjában foglalt értéket.
Egyedi index: A szerződés rendszeres díjának az évfordulón, a rögzített index értékén felül egyedi mértékben történő növe- lése. Az egyedi indexálást a szerződő kezdeményezi.
Kiegészítő fedezet indexe: A kiegészítő fedezet biztosítási összegének értékkövetéssel történő emelése, melyet a biz- tosító évente írásban, a szerződés évfordulójától kezdődő hatállyal ajánlhat fel a szerződőnek abban az esetben, ha a kiegészítő fedezet tartama automatikusan meghosszab- bodik.
Index jelölése: A szerződő megválasztja a rendszeres díjra vonatkozó rögzített index vagy egyedi index, vagy a kiegé- szítő fedezetre vonatkozó értékkövetés mértékét.
123. A biztosító minden évben az évforduló előtt legalább 45 nappal írásban értesíti a szerződőt
a) a rendszeres díjnak az évfordulótól kezdődően hatályos változásáról és
b) a kiegészítő fedezetre felajánlott index mértékeiről, valamint arról, hogy a kiegészítő fedezetre az évfordu- lótól milyen indexált biztosítási összeg választható.
A szerződő a biztosító értesítésének kézhezvétele után, a szerződés évfordulóját megelőző 15. napig értesítheti a biztosítót
a) a díj általa választott egyedi emelésének mértékéről és
b) a kiegészítő fedezetek biztosító által felajánlott inde- xének elfogadásáról, attól eltérő mértékű értékkövetés kezdeményezéséről vagy a biztosítási összeg emelésé- nek elutasításáról.
Rögzített index
124. Mikor kezdeményezhető az index jelölése, ill. módo- sítása: Az ajánlattételkor, ill. a tartam alatt – az évfordulót megelőző 30 napos időszak kivételével.
A módosítás korlátozása: A rögzített index a tartam kezdetén hatályos „A” jelű Kondíciós lista 3.1. pontjában foglalt időszak elteltét követően módosítható. A módosí- tott rögzített index nem lehet kevesebb a rögzített index minimumánál.
Szükséges-e a biztosító hozzájárulása: Nem.
A végrehajtás módja: A biztosító minden évfordulón auto- matikusan a rögzített index mértékével növeli az Életprog- ram szerződés rendszeres díját. Ha a szerződés tartama alatt hatályba lépő új „B” jelű Kondíciós listában foglalt minimális rögzített index magasabb a szerződésre érvé-
Egyedi index
125. Mikor kezdeményezhető az index jelölése, ill. módo- sítása: A tartam alatt bármikor, – az évfordulót megelőző 30 napos időszak kivételével.
A módosítás korlátozása: –
Szükséges-e a biztosító hozzájárulása: Nem.
A végrehajtás módja: A biztosító lehetőséget nyújthat a szerződés egyedi indexálására. Ebben az esetben a bizto- sító az értékkövetésről szóló írásbeli értesítésben többféle egyedi index-értéket ajánl fel, melyek közül a szerződő választhat.
Amennyiben a szerződő él ezzel a jogával, a fizetendő rendszeres díj a megjelölt egyedi index mértékével emel- kedik.
Amennyiben a szerződő az évfordulót megelőző 15. napig nem értesíti a biztosítót a díj általa választott egyedi eme- lésének mértékéről, a szerződésre az évfordulótól a rögzí- tett index érvényes.
Kiegészítő fedezetek indexe
126. Mikor kezdeményezhető az index jelölése, ill. módo- sítása: A tartam alatt bármikor, – az évfordulót megelőző 30 napos időszak kivételével.
A módosítás korlátozása: –
Szükséges-e a biztosító hozzájárulása: Bizonyos esetek- ben igen.
A végrehajtás módja: A szerződő a kiegészítő fedezetekre a biztosító által felajánlott értékkövetéstől eltérő indexá- lást javasolhat, illetve a biztosítási összeg változatlanul hagyásával elutasíthatja az értékkövetést. Amennyiben
a szerződő által megjelölt emelt biztosítási összeg meg- haladja a biztosító által felajánlott valamennyi értéket, a biztosító jogosult elutasítani a szerződő kezdeményezését, illetőleg egészségi nyilatkozat kitöltését vagy orvosi vizs- gálat elvégzését előírni. A biztosító ez utóbbiak alapján dönt az eltérő mértékű emelés elfogadásáról. Az orvosi vizsgálat költségét a biztosító viseli. A biztosított az elvég- zett orvosi vizsgálatok eredményét az egészségügyről szóló törvény alapján az egészségügyi szolgáltatónál megismerheti.
A kiegészítő fedezetek biztosítási összegének emelésé- vel a kiegészítő fedezetek költsége is emelkedik, az Álta- lános Szerződési Feltételek 4. számú mellékletében fog- laltak szerint.
AHE-21280/F13
127. Ha a szerződő a szerződés évfordulóját megelőző 15. napig nem értesíti a biztosítót az értékkövetés elfogadásá- ról, módosításáról vagy elutasításáról, akkor a szerződés évfordulójától kezdődően a biztosítási összegre a biztosító által felajánlott legalacsonyabb mértékű értékkövetés érvényes.
128. Ha a szerződő ugyan nyilatkozik arról, hogy a bizto- sító által felajánlott értékkövetést meghaladó mértékben kívánja emelni a biztosítási összeget, azonban
a) a szerződés évfordulójáig a biztosító kérése ellenére nem bocsátja a biztosító rendelkezésére a biztosított által kitöltött és aláírt egészségi nyilatkozatot, vagy
b) a biztosított nem veti alá magát az orvosi vizsgálat- nak,
akkor a szerződés évfordulójától kezdődően a biztosítási összegre a biztosító által felajánlott legmagasabb mér- tékű értékkövetés érvényes.
A KONDÍCIÓS LISTA
129. A jelen szerződési feltételek elválaszthatatlan részét képezi a szerződő által választott Életprogram szerződés Különös Szerződési Feltételeinek 1. számú melléklete, a Kondíciós lista, mely a szerződésre vonatkozóan minden- kor hatályos. A Kondíciós lista tartalmazza az Életprogram szerződés azon adatait, melyekre a jelen szerződési felté- telek hivatkoznak.
A tartam kezdetén hatályos „A” jelű Kondíciós lista tartal- mazza azokat az adatokat, melyek az adott szerződés tartama alatt nem változnak.
A „B” jelű Kondíciós lista tartalmazza azokat az adatokat, melyek az adott szerződés tartama alatt változhatnak.
130. A biztosító a szerződés tartama során jogosult a „B” jelű Kondíciós lista egyes adatait a jövőre nézve egyol- dalúan módosítani, az alábbiakban foglalt korlátozások között, a költségek módosításánál említett alapos okok mellett.
Módosítás esetén a biztosító a változó adatokra vonat- kozóan új „B” jelű Kondíciós listát ad ki. A biztosító az új Kondíciós lista hatálybalépése előtt legalább 30 nappal írásban értesíti a szerződőt. A „B” jelű Kondíciós lista leg- alább 6 hónapig hatályos, új „B” jelű Kondíciós lista csak ezt követően léphet hatályba.
Ha a szerződés az új Kondíciós lista hatálybalépését meg- előző hónapban jön létre, akkor a tartam kezdetétől a szerződésre az új Kondíciós lista érvényes.
Ha a szerződő az új „B” jelű Kondíciós listát nem fogadja el, a szerződést – az új Kondíciós lista hatálybalépését megelőző 15. napig, az új Kondíciós lista hatálybalépé- sének napjával – írásban felmondhatja.
a) A „B” jelű Kondíciós listában szereplő alábbi adatok a szerződés tartama alatt nem csökkenhetnek:
– engedmény a kiegészítő fedezetek költségéből,
– biztosítási szolgáltatások emelésének mértéke,
– közlekedési baleseti halál biztosítási összege,
– folyamatos és egyösszegű pénzkivonás maximális összege
– a „B” jelű Kondíciós listában szereplő, a hozamfigyelő szolgáltatásban választható árfolyam emelkedés vagy csökkenés maximális mértéke.
b) A „B” jelű Kondíciós listában szereplő alábbi adatok a szerződés tartama alatt nem emelkedhetnek:
– a befizetett nem rendszeres díj eseti díjjá minősítésé- nek összeghatára,
– egyösszegű és folyamatos pénzkivonás minimális összege,
– egyösszegű és folyamatos pénzkivonás esetén a pénzkivonás költségének a kivonandó összeg száza- lékában meghatározott mértéke
– a „B” jelű Kondíciós listában szereplő, a hozamfigyelő szolgáltatásban választható árfolyam emelkedés vagy csökkenés minimális mértéke.
c) A biztosító a „B” jelű Kondíciós listában szereplő alábbi adatokat a szerződés tartama alatt legfeljebb 6 havonta, az előző módosítás óta eltelt időszakra vonatkozó, a Központi Statisztikai Hivatal által hiva- talosan közzétett éves keresetindex változása, ennek megszűnése esetén a fogyasztói árindex változás miatt és azzal megegyező mértékben jogosult módo- sítani:
– befektetési stratégiák (pl. Hozamfigyelő szolgálta- tás) költsége, amennyiben a szolgáltatás nem ingye- nes,
– adminisztrációs költség,
– egyösszegű és folyamatos pénzkivonás költségének minimum és maximum értéke (kivéve a postai kifizetés esetén érvényesített költségeket),
– minimális rendszeres díj,
– választható kiegészítő fedezetek minimális költsége egy biztosítottra vonatkozóan.
d) A biztosító a „B” jelű Kondíciós listában szereplő rög- zített indexet a szerződés tartama alatt minden év január 1-jével jogosult módosítani, a Központi Sta- tisztikai Hivatal által hivatalosan közzétett és utolsó ismert éves keresetindex változásához, ennek meg- szűnése esetén a fogyasztói árindex 12 havi változá- sához igazodva.
Ha a közzétett éves keresetindex, illetve ennek hiányá- ban 12 havi fogyasztói árindex mértéke nem éri el az 5%-ot, úgy a rögzített index maximális mértéke a szer- ződés tartama alatt 3%.
Ha a közzétett éves keresetindex, illetve ennek hiányában 12 havi fogyasztói árindex mértéke eléri, vagy meghaladja az 5%-ot, úgy a rögzített index maximális mértéke a szer- ződés tartama alatt a közzétett éves keresetindex, illetve ennek hiányában 12 havi fogyasztói árindex mértékének 2%-kal (200 bázisponttal) csökkentett értéke.
A biztosító köteles a rögzített index „B” jelű Kondíciós lis- tában meghatározott aktuális értékét minden év január 1-jével legalább a meghatározott maximális értékre csökkenteni, amennyiben az utolsó éves keresetindex, illetve ennek hiányában 12 havi fogyasztói árindex ada- tokból ez következik.
e) A biztosító a „B” jelű Kondíciós listában szereplő alábbi költségek itt meghatározott maximumát legfeljebb 6 havonta az előző módosítás óta eltelt időszakra vonat- kozó, a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosan közzétett éves keresetindex változása, ennek meg- szűnése esetén a fogyasztói árindex változás miatt és azzal megegyező mértékben jogosult módosítani:
– Átváltás költsége, melynek mértéke az átváltásra
kerülő egységek értékének 1%-a, de maximum
5000 Ft/16,7 EUR. Az egységek értéke az átváltás végrehajtásának napjára érvényes árfolyamon kerül megállapításra. A biztosító az átváltásra
vonatkozó költségek levonásától időszakosan eltekinthet, vagy a megállapított költségnél átme- netileg alacsonyabb költségtételt állapíthat meg.
A mindenkori aktuális költséget a „B” jelű Kondíciós lista tartalmazza.
– Eszközalapok aránya rendszeres rögzítésének költ- sége, melynek mértéke 1000 Ft /3,4 EUR/ alkalom. A biztosító a költség levonásától időszakosan elte-
kinthet, vagy a megállapított költségnél átmenetileg alacsonyabb költségtételt állapíthat meg. A minden- kori aktuális költséget a „B” jelű Kondíciós lista tartal- mazza.
– Rendkívüli számlaértesítő költsége, melynek mértéke 1000 Ft / 3,4 EUR/alkalom. A biztosító a költség levo- násától időszakosan eltekinthet, vagy a megállapított költségnél átmenetileg alacsonyabb költségtételt állapíthat meg. A mindenkori aktuális költséget a „B” jelű Kondíciós lista tartalmazza.
– A biztosított visszavonása, vagy fedezetének meg- szüntetése esetén felszámított költség, melynek mér- téke 1000 Ft / 3,4 EUR/alkalom. A biztosító a költség levonásától időszakosan eltekinthet, vagy a megálla- pított költségnél átmenetileg alacsonyabb költségté- telt állapíthat meg. A mindenkori aktuális költséget a
„B” jelű Kondíciós lista tartalmazza.
f) A biztosító a „B” jelű Kondíciós listában szereplő vagyonarányos költséget a szerződés tartama alatt legfeljebb 6 havonta, a vagyonarányos költségek vál- tozása miatt jogosult módosítani. A módosítás feltétele, hogy az a biztosítón kívül álló objektív ok és/vagy a vagyonarányos költségek változása miatt váljon szüksé- gessé, és azt a biztosító az ügyfelek felé hitelt érdemlő módon bizonyítja és nyilvánosságra hozza.
A vagyonarányos költség éves mértéke nem haladhatja meg az évi 1,75 százalékot.
g) A biztosító a „B” jelű Kondíciós listában szereplő alábbi költségeket a szerződés tartama alatt legfeljebb a vonatkozó postai szolgáltatások díjának változása miatt és azzal egyező mértékben jogosult módosí- tani, amennyiben a változást az ügyfelek felé hitelt érdemlő módon bizonyítja és közzéteszi:
– csekken történő díjfizetés költsége,
– egyösszegű pénzkivonás esetén a postai kifizetés költ- sége, annak minimum és maximum értéke.
A biztosító a „B” jelű Kondíciós lista azon adatait, melyeket az éves keresetindex változásával, ennek megszűnése ese- tén a fogyasztói árindex változásával vagy a postai szolgál- tatások költségének változásával összefüggésben módo- síthat, jogosult az adott költségtétel utolsó módosítása óta eltelt időszakra vonatkozó kumulált mértékkel változtatni.
AHE-21280/F13
131. Nem minősül egyoldalú szerződésmódosításnak, ha a biztosító a „B” jelű Kondíciós lista hatálya alá tartozó olyan új szolgáltatásokat vezet be, amelyek igénybevételéről a szerződő kifejezetten rendelkezik.
A SZERZŐDÉS VÁLTOZTATÁSA
A kiegészítő fedezetek biztosítottainak, a kiegészítő fedezeteknek és a biztosítási összegeknek a meg- változtatása
132. A szerződőnek a szerződés tartama alatt, – rendsze- res díjfizetésű szerződés esetén a tartam kezdetén hatá- lyos „A” jelű Kondíciós lista 4.3. pontjában foglalt időszak elteltét követően – joga van
a) a biztosított visszavonására. A biztosítottra vonatkozó kiegészítő fedezet a szerződői nyilatkozat biztosítóhoz tör- ténő beérkezése hónapjának utolsó napjával megszűnik,
b) új biztosított megjelölésére és rá vonatkozóan új kiegé- szítő fedezetek létrejöttének kezdeményezésére,
c) a biztosítottra vonatkozóan új kiegészítő fedezetek lét- rejöttének kezdeményezésére,
d) kiegészítő fedezetek megszüntetésére,
e) a kiegészítő fedezetek biztosítási összegeinek megvál- toztatására.
A szerződő egyidejűleg legfeljebb 10 biztosítottat jelölhet a szerződésbe.
Új biztosított kijelölése csak a rá vonatkozó fedezet létre- jöttével együtt érvényes.
133. A biztosított hozzájárulása és a felek közös megegye- zése szükséges
– a biztosított megjelöléséhez,
– új kiegészítő fedezetek kötéséhez és
– a kiegészítő fedezetek biztosítási összegének emeléséhez. Abban az esetben, ha a szerződő a kiegészítő életbiz- tosítási, vagy egészségbiztosítási fedezetek fenti változ- tatására vonatkozóan nyújt be írásbeli igényt a biztosí- tóhoz, akkor a biztosító az igény elbírálásához jogosult egészségi nyilatkozat kitöltését, vagy orvosi vizsgálat elvégzését előírni. Az orvosi vizsgálat költségét a bizto- sító viseli. A biztosított az elvégzett orvosi vizsgálatok eredményét az egészségügyről szóló törvény alapján az egészségügyi szolgáltatónál megismerheti.
A kiegészítő fedezetre vonatkozó biztosítási összeg meg- változtatásával, annak hatályától a kiegészítő fedezet havi költsége is változik.
A biztosító 15 napon belül, ha egyedi kockázatelbírálás szükséges, akkor 60 napon belül elbírálja a szerződő kez- deményezését.
A biztosító jogosult a hatályos „B” jelű Kondíciós lista 6.4. pontjában foglalt költséget érvényesíteni a szerződő egy- ségszámláján az alábbi változtatások végrehajtásáért
– a biztosított visszavonása
– kiegészítő fedezetek megszüntetése.
A változtatásra vonatkozó igény teljesítéséhez a biztosító elfogadó nyilatkozata és a biztosított hozzájárulása nem szükséges
– a biztosított visszavonása
– kiegészítő fedezetek megszüntetése
– a biztosítási összeg csökkentése esetén.
A 132. a)-e) pontban foglalt változtatás
– a szerződő által a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatko- zatban kezdeményezhető,
– az erre vonatkozó igény beérkezését követő hónap első napjától kezdődően hatályos, feltéve, hogy a biztosító az igényt írásban elfogadta,
– kezdeményezésének elutasítását a biztosító nem köte- les megindokolni.
A tartammal, megtakarítási időszakkal kapcsolatos módosítások
A tartam módosítása
134. A szerződő felek a szerződés határozatlan tartamát
– a biztosítási tartam kezdetétől számított 10 év elteltét követően – közös megegyezéssel határozott tartamúra módosíthatják.
A megtakarítási időszak módosítása
135. A szerződő az érvényben lévő megtakarítási időszak hosszát – a biztosító hozzájárulásával – a tartam alatt,
a tartam kezdetén hatályos „A” jelű Kondíciós lista 3.1. pontjában foglalt időszak elteltét követően módosíthatja. A szerződő igényének legkésőbb az érvényes megtakarí- tási időszak leteltét megelőző hónap végéig be kell érkez- nie a biztosítóhoz. Ha a nyilatkozat a fenti határidőig nem érkezik be, akkor a módosításra nincs mód és a megtakarí- tási időszak lejár.
A szerződés díjával kapcsolatos módosítások
A díjfizetési gyakoriság módosítása
136. A szerződő a biztosítóhoz intézett nyilatkozatá- val a tartam alatt, a tartam kezdetén hatályos „A” jelű Kondíciós lista 3.1. pontjában foglalt időszak elteltét követően módosíthatja a rendszeres díjfizetésű szerző- dés díjfizetési gyakoriságát. A szerződő erre vonatkozó írásbeli igényének az új díjesedékesség első időpontját
AHE-21280/F13
megelőzően be kell érkeznie a biztosítóhoz. Ha a nyilat- kozat a fenti határidőig nem érkezik be, akkor a módo- sításra csak a soron következő második díjesedékesség időpontjától van lehetőség. A szerződő olyan díjfizetési gyakoriságot választhat, melyben a díj egyik esedékes- sége megegyezik az évfordulóval. A biztosító a díjfizetés gyakoriságát a szerződő nyilatkozatának beérkezését követően fizetendő első díj esedékességének napjával módosítja.
A díjfizetési mód változtatása
137. A szerződő a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkoza- tával a tartam alatt bármikor megváltoztathatja a rend- szeres díjfizetésű szerződés díjfizetési módját. Az egyes terméktípusokra választható díjfizetési módokat a jelen szerződési feltételek tartalmazzák.
A díj módosítása
138. A szerződés rendszeres díjának módosítására a szer- ződőnek a tartam kezdetén hatályos „A” jelű Kondíciós lista 3.1. pontjában foglalt időszakban nincs lehetősége.
A szerződő és a biztosító a fizetendő rendszeres díjnak a jelen szerződési feltételekben nem szabályozott módosításá- ról közös megegyezés keretében külön állapodhat meg.
A szolgáltatással kapcsolatos módosítások
Biztosítási szolgáltatások emelése
139. Ha az egy biztosítottra vonatkozó kiegészítő fedeze- tek költségeinek összege meghaladja a hatályos „B” jelű Kondíciós lista 6.3. pontjában foglalt költségszintet, akkor a biztosító külön költség vagy egyéb ellenszolgáltatás megfizetése nélkül megemeli az egy biztosítottra vonat- kozó kiegészítő fedezetek biztosítási összegeit, a „B” jelű Kondíciós lista 6.3. pontjában meghatározott mértékben.
A biztosítási összeg(ek) emelkedésének hatálya tekinteté- ben a kiegészítő fedezet létrejötte napján, vagy bármely kiegészítő fedezet költségének megváltozása esetén, a vál- tozás napján hatályos „B” jelű Kondíciós lista irányadó.
A biztosító a biztosítási szolgáltatás növelésének mérté- két a kiegészítő fedezetek jelen szerződési feltételekben meghatározott engedménnyel nem csökkentett költsége alapján állapítja meg.
A költségekkel kapcsolatos módosítások
Kiegészítő fedezet költsége
140. A kiegészítő fedezet – az Általános Szerződési Feltéte- lek 4. számú melléklete alapján számított – engedménnyel nem csökkentett egységnyi költsége a biztosítási éven belül nem változik.
A biztosító jogosult a kiegészítő fedezet minimális havi költségét módosítani, a „B” jelű Kondíciós lista módosítá- sára vonatkozó szabályok szerint.
Amennyiben a „B” jelű Kondíciós lista módosítása követ- keztében, az abban meghatározott minimális költ-
AHE-21280/F13
ség meghaladja a biztosítottra vonatkozó kiegészítő fedezet(ek) költségét, akkor a biztosító a biztosítottra vonatkozó költséget jogosult a minimális költségre meg- emelni úgy, hogy a költség(ek összege) megegyezzen a minimális költséggel. Amennyiben egy biztosítottra vonat- kozóan több kiegészítő fedezet van érvényben, akkor
az egyes kiegészítő fedezetek költsége olyan arányban emelkedik, ahogy az emelt minimális költség a biztosí- tottra érvényes költséghez aránylik. A biztosító a kiegészítő fedezet(ek) költségének emelésével megegyező arány- ban, a költség emelésével egy időben, az adott fedezetre vonatkozó biztosítási összeget is megemeli.
A kiegészítő fedezet módosított minimális havi költsége a
„B” jelű Kondíciós lista változása hatálybalépésének idő- pontjában lép érvénybe.
A biztosító a kiegészítő fedezet minimális havi költségé- nek változásáról annak hatályba lépése előtt legalább 30 nappal írásban értesíti a szerződőt.
Ha a szerződő az értesítésben foglalt emelt minimális havi költséget nem fogadja el, az adott biztosítottra vonatkozó kiegészítő fedezeteket – a Kondíciós lista vál- tozásának hatályba lépését megelőző 15. napig, a Kon- díciós lista változásának hatályba lépésével – írásban felmondhatja.
Egyéb módosítással kapcsolatos szabályok
141. NemtekinthetőkazÉletprogramszerződésmódosításának
a) azok a szerződésben bekövetkezett változások, amelyekre a jelen szerződési feltételek, az Életprogram szerződés Külö- nös Szerződési Feltételei, valamint a Kiegészítő Szerződési Feltételek lehetőséget adnak, valamint
b) azok a rendelkezések, amelyekre a szerződőt a jelen szerződési feltételek, az Életprogram szerződés Különös Szerződési Feltételei, valamint a Kiegészítő Szerződési Feltételek feljogosítják,
függetlenül attól, hogy a változtatáshoz szükséges-e a biztosító elfogadó nyilatkozata.
142. A Nyugdíjbiztosítási záradékkal ellátott szerződés esetén, ha a szerződéskötést követően a biztosítási szerző- désre tekintettel igénybe vehető adókedvezményre vagy adójóváírásra jogosító jogszabályi feltételek megváltoznak, a biztosító az alábbiak szerint javaslatot tehet a szerződés módosítására. A biztosító a vonatkozó jogszabályváltozás hatálybalépését követően 60 napon belül tehet javaslatot a biztosítási szerződés vagy az ahhoz kapcsolódó általános szerződési feltételek megváltozott szabályozásra tekintettel történő módosítására, annak érdekében, hogy a szerződés tartalma az adókedvezmény vagy adójóváírás igénybevé- telére jogosító feltételeknek megfeleljen.
Ha a szerződő a módosító javaslatot az arról szóló tájé- koztatás kézhezvételétől számított harminc napon belül nem utasítja el, a szerződés a módosító javaslatban meg- határozott feltételekkel a jogszabályváltozás hatálybalé- pésének időpontjával módosul.
A BIZTOSÍTÓ TELJESÍTÉSE
143. A szerződés tartama során a szerződő kezdeményez- heti a szerződés visszavásárlását és lehetősége van arra, hogy az egységszámláról egyösszegű vagy folyamatos
A visszavásárlás és a pénzkivonás végrehajtásához szükséges dokumentumok
144. Ahhoz, hogy visszavásárlási vagy pénzkivonási igény alapján a biztosító kifizetést teljesítsen a kifizetésre jogo- sult szerződő számára, a következő dokumentumok szük- ségesek:
a) a biztosító erre a célra kiadott és a szerződő által meg- felelően kitöltött rendelkező nyilatkozata, beleértve a kifizetésre vonatkozó utalási rendelkezést,
b) a természetes személy szerződő adóazonosító jele (ha azt korábban nem adta meg a biztosítónak),
c) a szerződő személyazonosságát igazoló okirat,
d) a természetes személy szerződő lakcímet igazoló kár- tyájának száma,
e) külföldi állampolgárok esetén
– úti okmánya vagy személyazonosító igazolványa, amennyiben az magyarországi tartózkodásra jogosít,
– amennyiben személyazonosító igazolványa magyar- országi tartózkodásra nem jogosít a tartózkodási jogot igazoló okmány, vagy tartózkodásra jogosító okmány,
f) a jogi személy szerződő esetében a képviseletre jogo- sult személy aláírási címpéldánya,
g) ha a szerződő kiskorú, akkor a képviseletében eljáró sze- mély törvényes képviselői jogosultságának igazolása,
h) ha a szerződő gondnokság alatt áll, akkor a képvise- letében eljáró gondnok személyazonosságát igazoló gyámhivatali határozat, valamint a gondnokság alá helyezést igazoló irat, illetve annak fennállását igazoló irat,
i) ha külön jogszabály előírja, gyámhivatali engedély a kifizetéshez,
j) folyamatos pénzkivonás esetén a szerződő bankszám- laszáma,
k) szükség esetén a rendelkező nyilatkozat benyújtását visszaigazoló irat,
l) meghatalmazott eljárása esetén eredeti meghatalmazás.
Továbbá, amennyiben a magánszemély ügyfél, jogi személy esetén az eljáró képviselő és/vagy jogi személy adataiban – a korábban elvégzett ügyfél-átvilágítást követően – változás történt, vagy korábban még nem tör- tént esetükben ügyfél-átvilágítás:
m)azonosítási adatlap,
n) nyilatkozat a tényleges tulajdonosról,
o) nyilatkozat kiemelt közszereplői, kiemelt közszereplő közeli hozzátartozói, vagy vele közeli kapcsolatban álló státuszról,
p) nyilatkozat adóilletőségről,
q) nem magyarországi adóügyi illetőség esetén a külföldi adóazonosító és az azt tartalmazó dokumentum máso- lati példánya (adóügyi illetékesség szerinti ország adó- vagy más hatósága által kiállított kétnyelvű igazolás
– Certificate of Residency –, mely az adott országbeli adóazonosítót tartalmazza),
r) jogi személy szerződő esetén 30 napnál nem régebbi cégkivonat.
A kifizetés teljesítése, a teljesítés módja és ideje
145. A visszavásárlás vagy a pénzkivonás következtében a biztosító a kifizetést legkésőbb
a) a visszavásárlás vagy pénzkivonás esedékességének napjától, vagy
b) az egységek eszközalapokból történő kivonására vonatkozó árfolyam megállapításának napjától, vagy
c) a kifizetéshez szükséges valamennyi dokumentum ren- delkezésre állásának napjától
számított 10. napig teljesíti. Ha a felsorolt időpontok különböző napokra esnek, a biztosító a legkésőbbi idő- ponttól számított 10. napig jogosult a kifizetést teljesí- teni.
A biztosító Életprogram-Euró szerződés esetén készpénz- ben nem teljesít kifizetést (ideértve a postai címre történő kifizetést is). A biztosító a kifizetést minden esetben euró- ban teljesíti. A kifizetésre vonatkozó további szabályokat, a kifizetési bankszámla pénznemétől függően, a kifizetés időpontjában hatályos „B” jelű Kondíciós lista 5.7. pontja tartalmazza.
A szerződő rendelkezhet arról, hogy a kifizetés összege a biztosítónál érvényben lévő más biztosítási szerződés díjára kerüljön elszámolásra.
A kifizetés napja az az időpont, amikor a fizetendő összeg a biztosító számlájáról utalásra kerül.
Amennyiben a biztosító a szerződő által kezdeményezett visszavásárlási vagy pénzkivonási igényt nem teljesíti – további szükséges iratok bekérése, vagy az igény elutasí- tása miatt –, akkor arról a szerződőt az igény teljesítésére vonatkozó határidőtől számított 30 napon belül írásban értesíti.
Amennyiben a biztosító az ügyfél által kapcsolattartásra megadott módokon nem tud az ügyféllel kapcsolatba lépni annak ellenére, hogy az ügyfél ügyletek végrehaj- tását kezdeményezi, a biztosító kockázatérzékenységi megközelítés alapján megkísérli három hónapon belül legalább két alkalommal, igazolt módon postai úton írásban felszólítani az ügyfelet – a lehetséges jogkövet- kezményekre való egyidejű figyelmeztetés mellett – a biztosítóval való kapcsolat felvételére. A második értesítés sikertelenségét követően a biztosító az ügyfél vagy annak meghatalmazottja általi kapcsolatfelvételig megtagadja az ügyfél által kezdeményezett, négymillió-ötszázezer forintot elérő összegű ügylet teljesítését.
A szerződés visszavásárlása
AHE-21280/F13
146. A szerződő által kezdeményezett visszavásárlás ese- tén a biztosító a szerződés visszavásárlási értékét fizeti ki a szerződőnek.
A szerződés mindenkori visszavásárlási értéke – a vissza- vásárlás esedékességekor – a rendszeres vagy egyszeri díjból és eseti díjból képzett egységek visszavásárlási érté- kének összege.
147. A visszavásárlás esedékessége
a) a rendelkezés biztosítóhoz történő beérkezését követő nap, vagy
b) ha a szerződő a rendelkezésben meghatározza az ese- dékesség napját, és ez az a) pontban meghatározottnál későbbi időpont, akkor a szerződő által meghatározott nap.
A szerződő a visszavásárlás végrehajtására az igény beje- lentésének időpontjától számított 30 napon belüli időpon- tot jelölhet meg.
148. Ha a kifizetendő biztosítói teljesítés összegét adó, vagy más közteher terheli, és ennek viselésére és megfize- tésére a biztosító, mint a jogszabály szerinti kifizető a köte- lezett, akkor a biztosító a szerződési feltételek alapján az általa fizetendő adó, illetve közteher összegével egyenlő költséget von le, és a levonást követően fennmaradó összeg minősül a jelen szerződési feltételek szerinti biztosí- tói teljesítésnek.
149. Visszavásárlás esetén a szerződés a visszavásárlás esedékessége hónapjának végével megszűnik. Pénzkivonás
150. A biztosító a szerződő által kezdeményezett pénzkivonást az egységszámlán lévő egységek kivonásával hajtja végre.
A szerződő egyösszegű vagy folyamatos pénzkivonásról rendelkezhet. Az egyösszegű pénzkivonási rendelkezés egy alkalomra, míg a folyamatos pénzkivonási rendelkezés több, egymást követő, rendszeresen ismétlődő alkalomra vonatkozik.
Pénzkivonáskor a biztosító az egységeknek a tartam kez- detén hatályos „A” jelű Kondíciós lista 1.1. és 1.2. pontjai szerinti visszavásárlási értékét fizeti ki a szerződő szá- mára.
151. Rendszeres díjakból képzett egységek terhére történő pénzkivonásra kizárólag a tartam kezdetén hatályos „A” jelű Kondíciós lista 3.2. pontjában foglalt időszak eltelte után van lehetőség.
Az egyszeri díjból vagy az eseti díjakból képzett egységek terhére történő pénzkivonásra a szerződés tartama során bármikor, időbeli korlátozás nélkül lehetőség van.
152. A pénzkivonás minimális és maximális összegét a biz- tosító korlátozza.
Ha a szerződő rendelkezése alapján esedékes pénzkivo- nás összege a minimális értéket nem éri el, a biztosító nem teljesít kifizetést és erről a szerződőt értesíti.
A rendszeres, illetve az egyszeri díjakból képzett egysé- gekre vonatkozó pénzkivonás nem haladhatja meg a biz- tosító által meghatározott értéket.
Ha a szerződő által kért pénzkivonás összege meghaladja a lehetséges maximumot, a biztosító az egységszámlá- ról kivonható maximális összeget teljesíti. A pénzkivonás összegének ekkor is meg kell haladnia a fentiekben meg- határozott minimumot.
Az eseti díjakból képzett egységek teljes mértékben kivon- hatók az egységszámláról.
153. Pénzkivonás esetén a kifizetendő összegből a biz- tosító jogosult az esedékes rendszeres díjak hátralékát levonni. Amennyiben a díjhátralék meghaladja a pénz- kivonás keretében kifizetendő összeget, akkor kifizetésre nem kerül sor, az igény elutasításra kerül. A díjhátralék rendezését követően (a díjhátralék megfizetésének igazo- lásával) lehetőség van új pénzkivonásra vonatkozó igény benyújtására.
154. A pénzkivonás végrehajtásáért a biztosító költséget von le az egységszámlán maradó egységek darabszámá- nak csökkentésével. A költség levonására a rendelkezés végrehajtását követően, a levonás esedékességének nap- jára érvényes árfolyamon kerül sor. A költség levonásának esedékessége azonos a pénzkivonás esedékességének napjával.
155. Ha a szerződő által kezdeményezett átváltás és pénz- kivonás esedékessége azonos napra esik, akkor elsőként
a pénzkivonás, majd ezt követően az átváltás kerül végre- hajtásra.
Az egyösszegű pénzkivonás
156. A szerződő rendelkezésének tartalma: Az egyösz- szegű pénzkivonásra vonatkozó rendelkezésben a szer- ződő a jövőre vonatkozóan meghatározhatja
a) a pénzkivonás összegét és
b) esedékességének napját, valamint
c) azon egységek típusát (rendszeres díjból képzett, egy- szeri díjból képzett vagy eseti díjból képzett egységek), melyek terhére a pénzkivonás végrehajtandó.
A szerződő az egyösszegű pénzkivonás esedékességére vonatkozóan az igénybejelentés időpontjától számított 30 napon belüli időpontot jelölhet meg.
Esedékesség: Az egyösszegű pénzkivonás esedékessége a rendelkezés biztosítóhoz történő beérkezését követő nap. Ha a szerződő a rendelkezésben megjelöli az esedé- kesség napját, és ez a fenti napnál későbbi időpont, akkor a szerződő által meghatározott nap az esedékesség.
Alkalmazott árfolyam: Egyösszegű pénzkivonás esetén a biztosító az egységeknek az egységszámláról történő kivonását a pénzkivonás esedékességének napjára érvé- nyes árfolyamon hajtja végre.
AHE-21280/F13
Az egyösszegű pénzkivonás összegét a szerződő az aláb- biak figyelembe vételével határozhatja meg, továbbá a pénzkivonás esetén az alábbi költség kerül levonásra az egységszámláról:
Egyösszegű pénzkivonás A pénzkivonás esedékességének
napján hatályos „B” jelű Kondíciós lista
Minimális összege 5.1. pont
Különös szabályok a szerződő rokkantsága vagy cso- portos létszámleépítése esetén
158. A szerződő a rendszeres díjakból képzett egységekből pénzkivonást kezdeményezhet a tartam kezdetén hatályos
„A” jelű Kondíciós lista 3.2. pontjában foglalt időszakban,
Maximális összege (rendszeres vagy egyszeri díjakból képzett egységekből)
5.2. pont
ha az alábbi feltételek teljesülnek:
Ha a szerződés létrejöttét követően
a) a természetes személy szerződő a megváltozott mun-
Költsége 5.3. pont
A folyamatos pénzkivonás
157. A szerződő rendelkezésének tartalma: A folyama- tos pénzkivonásra vonatkozó rendelkezésben a szerződő meghatározhatja
a) a pénzkivonás összegét,
b) a pénzkivonások gyakoriságát (egész hónapokban meghatározva), valamint
c) azon egységek típusát (rendszeres díjból képzett, egy- szeri díjból képzett vagy eseti díjból képzett egységek), melyek terhére a pénzkivonás végrehajtandó.
Esedékesség: A folyamatos pénzkivonás első esedé- kessége a rendelkezés biztosítóhoz történő beérkezését követő hónap első napja.
Alkalmazott árfolyam: Folyamatos pénzkivonás esetén a biztosító az egységeknek az egységszámláról történő kivonását első alkalommal az esedékesség napjára érvé- nyes árfolyamon hajtja végre. A továbbiakban az első
pénzkivonás időpontjától számítva, a szerződő által meg- jelölt gyakoriság szerint, a hónap első napjára érvényes árfolyamon kerül végrehajtásra a pénzkivonás.
A folyamatos pénzkivonás összegét a szerződő az aláb- biak figyelembe vételével határozhatja meg, továbbá a pénzkivonás esetén az alábbi költség kerül levonásra az egységszámláról:
Folyamatos pénzkivonás A pénzkivonás esedékességének
napján hatályos „B” jelű Kondíciós lista
Minimális összege 5.4. pont
kaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény alapján rehabilitációs vagy rokkantsági ellátásra szerez jogo- sultságot vagy
b) a természetes személy szerződőt a Munka Törvény- könyve szerinti csoportos létszámcsökkentésből ere- dően elbocsátják.
További feltétel, hogy
– a pénzkivonásra vonatkozó igény bejelentésének idő- pontjában a szerződőnek jogosultnak kell lennie az a) pontban meghatározott rehabilitációs vagy rokkantsági ellátásra, és
– a rehabilitációs vagy rokkantsági ellátás folyósítását, vagy az elbocsátás tényét a szerződőnek a 159. pont- ban szereplő dokumentumokkal igazolnia kell.
A fenti esetekben a tartam kezdetén hatályos „A” jelű Kon- díciós lista 3.2. pontjában foglalt időszakban is lehetőség van a rendszeres díjakból képzett egységekből pénzkivo- násra, a tartam kezdetén hatályos „A” jelű Kondíciós lista
1.1. pontjában meghatározott visszavásárlási értéken, mely az egységek pénzkivonás esedékességének napjára érvényes árfolyamán kerül kiszámításra.
A jogosultság érvényesítéséhez szükséges dokumentumok
159. A szerződő rehabilitációs vagy rokkantsági ellátásra való jogosultságának igazolásához szükség van a 2011. évi CXCI. törvény és e törvény felhatalmazásából meg- alkotott jogszabályok alapján kijelölt szerv/szervek által kiállított hivatalos iratokra, melyek igazolják a biztosított rehabilitációs vagy rokkantsági ellátásra való jogosultsá- gát, továbbá tartalmazzák az egészségi állapot mértéké- nek meghatározását.
A szerződő csoportos létszámcsökkentésből eredő munka- nélkülivé válásának igazolásához szükség van
Maximális összege (rendszeres díjakból képzett egységekből)
5.5. pont
– a munkáltató által kiállított, a szerződő munkaviszo- nyának csoportos létszámcsökkentés keretében történő megszüntetéséről szóló igazolásra, valamint
Költsége 5.6. pont
Folyamatos pénzkivonás csak bankszámlára történő uta- lás formájában kérhető.
Ha a szerződő helyébe a főbiztosított vagy más személy lép, akkor a szerződő változásával a folyamatos pénzki- vonásra vonatkozó rendelkezés a változás hónapjának utolsó napjával megszűnik.
– az illetékes hatóság által kiállított, a törvény szerint cso- portosnak minősített létszámcsökkentésről szóló igazo- lásra.
AHE-21280/F13
A BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY
160. Baleset: A kockázatviselési időszakban a biztosított akaratán kívül hirtelen fellépő, külső fizikai vagy kémiai behatás.
Közlekedési baleset: Az a baleset, amelyet a járművel vagy gyalogosként közlekedő biztosított valamely közle- kedésben részt vevő jármű balesetével összefüggésben szenved el. Nem minősül közlekedési balesetnek, ha a kerékpáros balesetében más jármű vagy gyalogos nem hatott közre.
Közlekedési balesetből eredő halál: A közlekedési bal- eset következtében, a balesettől számított 1 éven belül bekövetkező halál.
A biztosító a főbiztosítottnak a kockázatviselési idő- szakban bekövetkezett bármely okból eredő halála, és közlekedési balesetből eredő halála esetén, valamint a biztosítottakra vonatkozó kiegészítő fedezetek biztosítási eseményének bekövetkezése esetén teljesít szolgáltatást.
Kizárások
161. Az alábbi esetekben a biztosító nem nyújt szolgálta- tást, tekintettel arra, hogy nem következik be biztosítási esemény.
Általános szabályok
162. Nem minősül biztosítási eseménynek, ha a főbizto- sított közlekedési balesetből eredő halála, a biztosított halála, balesete vagy betegsége
a) háborús, polgárháborús vagy harci eseményben, megszállás során, külső ellenség cselekménye során, ellenségeskedés során vagy – hadüzenettel vagy anélkül – végrehajtott hadműveletben, felkelésben, lázadásban, forrongásban, zavargásban vagy népfel- keléshez, népi megmozduláshoz vezető zavargásban, katonai felkelésben, forradalomban való részvétellel összefüggésben,
b) katonai vagy egyéb hatalomátvételben, katonai köz- igazgatás, szükségállapot során vagy bármely olyan eseményben, amely a katonai közigazgatás vagy szükségállapot kihirdetéséhez vagy fenntartásához vezet (kivéve azt az esetet, ha erre hivatali vagy köz- szolgálati kötelezettség teljesítése miatt került sor),
c) a biztosított terrorcselekményben való tevőleges rész- vétele miatt,
AHE-21280/F13
d) közvetlenül vagy közvetve bármely terrorcselekmény következményeként, vagy azzal kapcsolatosan, kivéve a jelen pontban foglalt esetekben,
e) atommag szerkezeti módosulása, illetőleg radioaktív sugárzás vagy egyéb ionizáló sugárforrás hatása miatt (ha azt nem terápiás célból vette igénybe),
f) atom, biológiai vagy vegyi fegyverek, vagy radioaktív, biológiai vagy vegyi anyagok használatára közvetlenül vagy közvetetten visszavezethető okból, – vállalati telep- helyek és más ingatlanok (pl. atomerőmű, újrafeldolgozó üzem, állandó vagy ideiglenes hulladéklerakók, kutató reaktorok, raktárak vagy gyárak), vagy ezek részei, telkek, mozgatható eszközök (pl. szállító vagy tároló konténerek) elleni támadás vagy az ezekbe történő szándékos beha- tolás miatt, mely radioaktivitás, illetve atom, biológiai vagy vegyi eredetű hadianyagok vagy alkotórészek kibocsátásá- hoz vezet,–
következett be, vagy a fentiekkel közvetett vagy közvet- len összefüggésben következett be.
Az a) és a b) pont alapján a biztosító kockázatvállalása nem terjed ki a közvetlenül vagy közvetve bármely fel- sorolt esemény által okozott, illetve eseményből eredő, vagy azzal kapcsolatosan bekövetkező bármely termé- szetű káreseményre tekintet nélkül az ahhoz hozzájáruló, egyidejűleg vagy egymást követően bekövetkező okra, vagy eseményre.
A biztosító nem nyújt szolgáltatást az a) és b) pontban felsorolt események megfékezése, megelőzése, elfojtása, csökkentése érdekében kifejtett, vagy azokkal bármi- lyen kapcsolatban álló tevékenység által közvetlenül vagy közvetve okozott, vagy abból eredő, illetve ahhoz kapcsolódó bármilyen természetű káreseményre.
A c) és a d) pontban szereplő terrorizmus alapján a biz- tosító kockázatvállalása nem terjed ki a közvetlenül vagy közvetve bármilyen terrorcselekmény által okozott, illetve terrorcselekményből eredő, vagy azzal kapcsola- tosan bekövetkező bármely természetű káreseményre tekintet nélkül az ahhoz hozzájáruló, egyidejűleg vagy egymást követően bekövetkező okra, vagy eseményre.
Jelen szerződési feltételek szempontjából terrorcselek- mény bármely erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális és immateriális javakra, az infrastruk- túrára veszélyes cselekmény, amely vagy politika, vallási, ideológiai, illetve etnikai célok mellett foglal állást vagy valamely kormány befolyásolására vagy a társadalom- ban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irá- nyul, illetve arra alkalmas.
A biztosító nem vállal kockázatot semmilyen kárese- ményre, amelyet közvetlenül vagy közvetve a terror- cselekmény megfékezése, megelőzése, elfojtása, csökkentése érdekében kifejtett, vagy a terrorcselek- ménnyel bármilyen kapcsolatban álló tevékenység okozott, vagy abból ered, illetve ahhoz kapcsolódóan következett be.
A biztosító abban az esetben sem nyújt szolgáltatást, ha az f) pontban szereplő támadás vagy behatolás az infor- mációs technológia eszközeinek használatával követke- zett be.
A biztosító ebben az esetben
a) a főbiztosított közlekedési baleseti halálára,
nem teljesíti.
A biztosító ebben az esetben a főbiztosított bármely okú halálára vonatkozó szolgáltatást fizeti ki.
163. A biztosítási szerződés eltérő rendelkezése hiányában a biztosító helytállási kötelezettsége nem terjed ki az olyan eseményre, kárra/nem vagyoni sérelemre (beleértve különösen bármely sérülést, betegséget, egészségügyi ellátás során felmerült költséget, jogi védekezési költséget, egyéb költségeket és kiadásokat), amely közvetve vagy közvetlenül világméretű járványos fertőző betegséggel vagy az attól való fenyegetettséggel összefüggésben következett be, függetlenül attól, hogy a kár/nem vagyoni sérelem bekövetkezéséhez bármely egyidejűleg felmerülő egyéb ok is hozzájárult.
Fertőző betegségnek minősül minden olyan betegség, amely bármely anyag vagy közvetítő útján, bármely orga- nizmusról más organizmusra képes átterjedni, amennyiben
a) az anyag vagy közvetítő tartalmaz különösen, de nem kizárólagosan vírust, baktériumot, parazitát vagy más organizmust vagy ezek bármely variációját függetlenül attól, hogy élőnek tekintendők-e vagy sem, és
b) az átterjedés módja, akár közvetve, akár közvetlenül, különösen, de nem kizárólagosan, levegő, test váladék útján vagy az átterjedés bármely felületen, tárgyon keresztül történik, akár szilárd, folyadék vagy gáznemű, vagy organizmusok közötti, és
c) a fertőzés, közvetítő anyag, vagy egyéb közvetítő közeg az élet, testi épség, egészség sérülését, érzelmi stresszt, egészségkárosodást, életminőség károsodást, vagy vagyoni kárt okoz, vagy azzal fenyeget.
Járványos fertőző betegségnek minősül egy adott fer- tőző betegségnek a vártnál szignifikánsan gyakoribb vagy egy meghatározott küszöbszintet meghaladó előfordulása egy adott területen, illetve közösségben, egy meghatáro- zott időtartam alatt, vagy legalább két egymással össze- függő eset, amely összefüggés járványügyi bizonyítékkal alátámasztható.
Világméretű járványos fertőző betegségnek minősül a WHO által hivatalosan ilyennek nyilvánított betegség.
Egyebekben a biztosítási fedezetek Szerződési Feltételei- ben foglalt rendelkezések az irányadók.
A kizárás különös esetei
164. A kiegészítő életbiztosítási, baleset-biztosítási és/ vagy a kiegészítő egészségbiztosítási fedezet esetén a biztosító nem teljesít szolgáltatást, ha a biztosítási ese- mény a biztosított
AHE-21280/F13
a) orvosi javallat nélküli vagy nem az előírt adagolás- ban való gyógyszerszedése miatt,
b) ittas állapotával vagy kábító-, illetve egyéb bódulatot keltő szerek hatása alatti állapotával okozati összefüg- gésben,
c) elme- vagy tudatzavarával, bármilyen okú eszmélet-
vesztésével, illetve, baleset-biztosítási és/vagy a kiegé- szítő egészségbiztosítási fedezet esetén öngyilkosságá- val vagy annak kísérletével okozati összefüggésben, kiegészítő életbiztosítási fedezet esetén a fedezet tar- tamának kezdetétől számított 2 éven belül elkövetett öngyilkosságával összefüggésben,
d) a testén saját maga vagy hozzájárulásával mások, de nem orvosi szakképzettséggel rendelkező személyek által végzett gyógyító célú kezelés és beavatkozás folytán előidézett testi károsodása következtében (kivéve, ha erre valamely biztosítási esemény miatt kerül sor), vagy
e) szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye foly- tán vagy azzal összefüggésben,
f) jogosítvány nélküli gépjárművezetése miatt, illetve
g) hivatásos, vagy amatőr sportolóként gyakorolt sportte- vékenység (mérkőzés, verseny, edzés) során elszenvedett balesete, valamint szervezett tömegsport-tevékenység közben történt balesetével (sportbaleset) összefüggésben
következett be.
Hivatásos sportoló az, aki sportszervezettel létesített munkaviszony vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogvi- szony, továbbá megbízási szerződés alapján jövedelem- szerzési céllal sporttevékenységet folytat, és rendelkezik hivatásos sportolói engedéllyel. Amatőr sportolónak minősül mindenki, aki nem jövedelemszerzés céljából bármely magyarországi, vagy külföldi sportklub, sport- szövetség, sportegyesület vagy más sportszervezet által kiállított, a versenyrendszerben illetve a versenyeken részvételre jogosító, versenyengedélyt is magában foglaló versenyigazolvánnyal rendelkezik.
Szervezett tömegsport-tevékenységnek minősül minden olyan rendezvény, melynek keretében a résztvevők sport tevékenységet végeznek, a rendezvényt nem a szer- ződő fél szervezi és előzetes nevezéshez vagy bármilyen egyébelőzetes regisztrációhoz kötött.
165. A kiegészítő baleset-biztosítási fedezet vonatkozásá- ban nem terjed ki a biztosító fedezetvállalása a baleset előtt bármely okból már károsodott, sérült, csonkolt, ille- tőleg funkciójában korlátozott testrészekre, szervekre.
A biztosítási esemény bejelentése
166. A kockázatviselés ideje alatt bekövetkezett biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 30 napon belül be kell jelenteni a biztosítónak, a szükséges felvilágosí- tásokat meg kell adni, csatolni kell a biztosítási esemény bekövetkezésének igazolásához, illetve a teljesítendő szolgáltatás mértékének meghatározásához szükséges iratokat, valamint lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvi- lágosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmulasztása esetén, amennyiben emiatt lényeges körülmények kiderít- hetetlenekké válnak, a biztosító megtagadhatja a biztosí- tási szolgáltatás teljesítését.
A biztosítási esemény az alábbi módon jelenthető be:
– személyesen,
– faxon, a x00 (0) 000-0000 számon,
– postai levélben, – kérjük ez esetben levelét az alábbi címre küldje meg:
Allianz Hungária Zrt. Operációtámogatási osztály 1387 Budapest, Pf. 11
– e-mailben, az xxx@xxxxxxx.xx címre küldött levélben, ha az az e-mail cím, amiről az üzenetet küldték a küldő személyéhez kapcsolt, korábban rögzített cím.
A biztosítási esemény igazolásához benyújtandó dokumentumok
167. A biztosítási esemény bekövetkezésének igazolásá- hoz, illetve a teljesítendő szolgáltatás mértékének meg- határozásához szükséges dokumentumokat a biztosító részére be kell nyújtani vagy be kell mutatni.
A biztosítási esemény igazolásához, valamint a biztosítási szolgáltatás kifizetéséhez a biztosító az alábbi dokumen- tumok benyújtását, illetve bemutatását kérheti:
A) A haláleset bekövetkezését igazoló okiratok
a) a halotti anyakönyvi kivonat másolata,
b) halál esetén a halál okát igazoló orvosi vagy hatósági bizonyítvány (halottvizsgálati bizonyítvány) másolata,
B) Személyazonosító iratok
a) a közlekedési baleset esetén a járművezető főbiztosí- tott/biztosított érvényes jogosítványa, vagy jogosítvány hiányában a vezetésre jogosító irat kiállítására jogosult és illetékes minisztérium által kiadott hivatalos igazolás,
b) a szolgáltatás igénybevételére jogosult természetes személy személyazonosságát, jogi személy azonosítását szolgáló, igazoló iratok, okiratok, adatok így:
– természetes személy esetén: személyazonosító iga- zolvány vagy útlevél vagy kártya formátumú vezetői engedély és lakcímet igazoló hatósági igazolvány, továbbá adóazonosító dokumentum – pl. adókártya vagy nem magyar adóügyi illetőséggel és nem magyar adóazonosító jellel rendelkező természetes személy esetén az adóilletőség országa szerinti adóazonosítót tartalmazó dokumentum másolati példánya,
– jogi személy esetén: cégjegyzékszámot vagy, nyilvántar- tási számot és adószámot tartalmazó 30 napnál nem régebbi cégkivonat, valamint adóazonosító dokumen- tum, továbbá nem magyar adóügyi illetőséggel és nem magyar adószámmal rendelkező jogi személy esetén az adóilletőség országa szerinti adóhatóság 30 napnál nem régebbi illetőségigazolásának másolati példánya,
c) a szolgáltatás igénybevételére jogosult jogi személy nevében eljáró természetes személy eljárási jogosultsá- gát igazoló dokumentumok,
C) Hatósági, hivatali okiratok
AHE-21280/F13
a) a bejelentett biztosítási esemény tekintetében indult bármilyen hatósági eljárás, vizsgálat során keletkezett helyszíni szemle jegyzőkönyve, szakvélemény, meg- hallgatási jegyzőkönyv, hatósági értesítés és igazolás,
b) a bejelentett biztosítási esemény tekintetében indult közigazgatási eljárás során keletkezett, az eljárást lezáró jogerős határozat,
c) a közlekedési balesettel kapcsolatos hatósági iratok (jogosítvány, forgalmi engedély),
d) ha a szolgáltatásra jogosult a főbiztosított/biztosított örököse, az öröklésről szóló jogerős közjegyzői vagy bírósági határozat, illetőleg jogerős öröklési bizonyít- vány másolata,
e) ha a kifizetés vagy szolgáltatás igénybevételére jogo- sult személy kiskorú, akkor a képviseletében eljáró sze- mély törvényes képviselői jogosultságának igazolása,
f) ha a kifizetés igénybevételére jogosult személy gond- nokság alatt áll, akkor a képviseletében eljáró gondnok személyazonosságát igazoló gyámhivatali határozat,
g) ha külön jogszabály előírja, gyámhivatali engedély a kifizetéshez,
D) Orvosi dokumentumok
a) a háziorvosi törzskarton és a kezelőkartonok másolata, a szakorvosi és kórházi kezelés dokumentumainak másolata,
b) Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő és jogelődjei által kiállított igazolások, valamint általa kezelt adatok,
c) egészségkárosodás esetén az azt igazoló orvosi doku- mentumok, azaz az egészségkárosodás bejelentését megelőző utolsó, valamint a baleset bekövetkeztének időpontját követően készült összes orvosi dokumentum,
d) kórházi tartózkodást igazoló iratok, a zárójelentések és ambuláns kezelőlapok másolata,
e) a boncolási jegyzőkönyv másolata,
f) a műtét(ek) részletes leírását tartalmazó műtéti leírás(ok) másolata,
g) az ittassági vizsgálat eredményének hivatalos igazolása,
h) kábító, illetve egyéb bódulatot keltő szer hatásának vizsgálatáról készített hivatalos orvosi irat, vagy ható- sági határozat,
i) orvosi diagnosztikai eljárások dokumentumai (pl. rönt- gen, MRI, CT),
j) égési sérülés bizonyításához orvosi vagy hatósági iga- zolás (tűzoltósági határozat),
k) az orvosi kezeléssel kapcsolatos valamennyi irat másolata,
E) A biztosítási szerződéssel kapcsolatos dokumentumok
a) a haláleset utáni orvosi jelentés,
b) a biztosítási esemény leírását tartalmazó részletes bejelentés,
c) a Kiegészítő Szerződési Feltételeiben előírt iratok,
d) meghatalmazott eljárása esetén eredeti meghatalma- zás,
e) adóköteles biztosítási szolgáltatás esetén a biztosító által levonandó adó mértékének megállapításához szükséges dokumentumok.
F) A kifizetéshez szükséges további dokumentumok
a) azonosítási adatlap,
b) nyilatkozat a tényleges tulajdonosról,
c) nyilatkozat kiemelt közszereplői, kiemelt közszereplő közeli hozzátartozói, vagy vele közeli kapcsolatban álló státuszról,
d) a kifizetésre vonatkozó utalási rendelkezés,
e) nyilatkozat adóilletőségről,
f) nem magyarországi adóügyi illetőség esetén a külföldi adóazonosító és az azt tartalmazó dokumentum máso- lati példánya (adóügyi illetékesség szerinti ország adó-
vagy más hatósága által kiállított kétnyelvű igazolás
– Certificate of Residency –, mely az adott országbeli adóazonosítót tartalmazza).
G) Örökös részére teljesítendő kifizetéshez szükséges további dokumentumok
a) A személyes adatok kezelése c. részben megjelölt ira- tok, az örökösök adatainak kezelése kapcsán.
Külföldön bekövetkezett káresemény esetén a biztosító a dokumentumok magyar nyelvű – a szolgáltatás jogosultjá- nak költségén elkészített – hiteles fordításának bemutatá- sát kérheti.
A szolgáltatásra való jogosultság elbírálásához benyújtott dokumentumokat a biztosító a főbiztosított/biztosított ezirányú kifejezett kérelme hiányában nem köteles vissza- küldeni.
Az A-E) pontban felsoroltakon kívül a biztosított a bizo- nyítás általános szabályai szerint más módon is jogosult a biztosítási esemény igazolására.
168. A biztosító jogosult ellenőrizni a biztosítási esemény bekövetkezte kapcsán a benyújtott orvosi dokumen- tumok tartalmát, valamint felülvizsgálni a biztosított egészségi állapotát, az orvosi eljárás szükségességét és a gyógytartamot. A biztosított tudomásul veszi, hogy az egészségi állapot felülvizsgálatának részét képezheti
a biztosító orvosa által végzett vizsgálat.
Egyedi esetekben a biztosító független orvos-szakértőt is felkérhet véleményadásra.
A biztosító jogosult az adatkezelésre vonatkozó szabályok- nak megfelelően megőrizni az általa végeztetett orvosi vizsgálatok leleteit, valamint a biztosítással összefüggő iratokat.
A BIZTOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁS
A szolgáltatás teljesítésének módja, ideje
169. A biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosító az egységszámla értékét fizeti ki és/vagy az alapbizto- sításra vagy a kiegészítő fedezetre vonatkozó biztosítási szolgáltatást teljesíti. A kiegészítő fedezet szolgáltatása
a biztosítási összeg, annak meghatározott része, vagy a kiegészítő fedezet szerződési feltételeiben meghatározott szolgáltatás. A biztosító a szolgáltatásra jogosult rendelke- zése alapján teljesíti a szolgáltatást.
AHE-21280/F13
A biztosító a biztosítási szolgáltatást az alábbiak szerint teljesíti a jogosultnak:
a) az alapbiztosításban foglalt haláleseti szolgáltatást a 166. pontban felsorolt okmányok kézhezvételének
napja és az egységek eszközalapokból történő kivoná- sára vonatkozó árfolyam megállapításának napja közül a későbbi időponttól számított 15 napon belül,
b) a kiegészítő fedezetekre vonatkozó biztosítási szolgálta- tást a szolgáltatás iránti igény igazolásához szükséges utolsó irat, okmány kézhezvételét követő 15 napon belül, kivéve, ha a kiegészítő fedezetek Szerződési Feltételei ettől eltérő rendelkezést tartalmaznak.
A felek megállapodása alapján a biztosítási szolgálta- tás teljesítésének minősül a postára történő feladás, az átutalás, valamint a főbiztosítottnak/biztosítottnak, illetve a szolgáltatás jogosultjának kérése esetén, a biztosítónál
érvényben lévő más biztosítási szerződés díjára való elszá- molás is. A kifizetés napja az az időpont, amikor a fize- tendő összeg a biztosító számlájáról utalásra kerül.
A biztosító Életprogram-Euró szerződés esetén készpénzben nem teljesít kifizetést (ideértve a postai címre történő kifize- tést is). A biztosító a kifizetést minden esetben euróban telje- síti. A kifizetésre vonatkozó további szabályokat, a kifizetési bankszámla pénznemétől függően, a kifizetés időpontjá- ban hatályos „B” jelű Kondíciós lista 5.7. pontja tartalmazza.
Amennyiben a biztosító a kiegészítő fedezetekre vonat- kozó biztosítási szolgáltatást nem teljesíti – további szük- séges iratok bekérése, vagy az igény elutasítása miatt –, akkor arról a szerződőt az igény teljesítésére vonatkozó határidőtől számított 30 napon belül írásban értesíti.
A biztosító nem teljesít semmilyen kifizetést, illetve nem nyújt semmilyen szolgáltatást a jelen szerződés alapján, ha az ilyen kifizetése vagy az ilyen szolgáltatás nyújtása sértené az Egyesült Nemzetek bármely határozatát vagy az Európai Unió, az Egyesült Királyság vagy az Egyesült Államok kereskedelmi vagy gazdasági szankciókra (pénz- ügyi és vagyoni korlátozó intézkedésekre) vonatkozó tör- vényét vagy szabályozását.
A biztosító mentesülése
170. Az alábbi esetekben a biztosítási esemény bekövet- kezik, azonban a biztosító mentesül a teljesítési kötele- zettsége alól ezért nem nyújt szolgáltatást.
171. Az alapbiztosításban foglalt halálesetre és a közleke- dési baleseti halál esetére szóló, valamint a kiegészítő élet- biztosítási fedezet vonatkozásában a biztosító mentesül a szolgáltatási kötelezettség alól, ha a főbiztosított, illetve biztosított halála a kedvezményezett szándékos magatar- tása miatt következett be. Ebben az esetben a biztosító
a) a visszavásárlási összeget fizeti ki a főbiztosított örö- kösei részére, amelyet a főbiztosított halálának beje- lentését követő napra érvényes árfolyamon számít ki.
b) az adott biztosítottra kötött kiegészítő életbiztosításra szóló kockázatviselése a biztosított halála hónapjának utolsó napjával kifizetés nélkül szűnik meg.
172. Ha a főbiztosított, illetve a kiegészítő életbiztosítási fedezet biztosítottjának bármely okból eredő halála
a) szándékosan elkövetett, súlyos bűncselekménye folytán, azzal összefüggésben, vagy
b) a szerződés, illetve a kiegészítő fedezet létrejöttét követő 2 éven belül elkövetett öngyilkossága miatt
következett be, akkor
– a főbiztosított halála esetén a biztosító nem a vissza- vásárlási összeget, hanem az egységszámla értékét fizeti ki a szerződő, illetőleg ha a szerződő és a főbizto- sított azonos, akkor a szerződő örököse részére. Az egy- ségszámla értéke a főbiztosított halálának bejelentését követő napra érvényes árfolyamon kerül kiszámításra.
– a kiegészítő életbiztosítási fedezet biztosítottjának halála esetén a biztosítónak a kiegészítő életbiztosítási
Biztosítási szolgáltatás Várakozási idő alapbiztosítás nincs kiegészítő életbiztosítás 2 hónap
kiegészítő baleset-biztosítás nincs
fedezetre vonatkozó kockázatviselése a biztosítási szol-
gáltatás teljesítése nélkül szűnik meg az adott biztosí- tottra.
173. Az alapbiztosításban foglalt közlekedési baleseti halálra szóló fedezet vonatkozásában a biztosító akkor
kiegészítő egészségbiztosítás
Életbiztosítás esetén
nincs
is mentesül a szolgáltatási kötelezettség alól, ha a biz- tosítási esemény a főbiztosított olyan balesetével függ össze, amelyet a főbiztosított, a szerződő vagy a szerző- dővel, illetőleg a főbiztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó jogellenesen és szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozott. Ebben az esetben a biztosító a – főbiztosított halálának bejelentését követő napra érvényes árfolyamon számított – visszavásárlási összeget fizeti ki a főbiztosított örökösei részére.
174. A kiegészítő baleset-biztosítási fedezet vonatkozá- sában a biztosító mentesül a szolgáltatási kötelezettség alól, ha a biztosítási esemény
a) a kedvezményezett szándékos magatartásának követ-
178. Kiegészítő életbiztosítási fedezet esetén a biztosító várakozási időt alkalmazhat attól függően, hogy a bizto- sító a kockázatot orvosi vizsgálattal vagy anélkül vállalja.
Ha a kiegészítő életbiztosítási fedezet orvosi vizsgálattal jött létre, akkor a fedezetre a 2 havi várakozási idő nem vonatkozik.
Ha a biztosító a kockázatot orvosi vizsgálat nélkül vállalja, akkor várakozási időt alkalmaz az alábbiak szerint.
A kiegészítő életbiztosítási fedezet létrejöttét követően a kocká- zatviselés kezdetét követő 2 hónapon belül következik be a bizto- sított halála
kezménye, vagy
b) a biztosított olyan balesetével függ össze, amelyet a biz- tosított, a szerződő vagy a szerződővel, illetőleg a biztosí- tottal közös háztartásban élő hozzátartozó jogellenesen és szándékosan, vagy súlyosan gondatlanul okozott.
175. A kiegészítő egészségbiztosítási fedezet vonatkozá- sában a biztosító mentesül a szolgáltatási kötelezettség alól, ha a biztosítási esemény a biztosított olyan sérülésével, betegségével, illetőleg balesetével függ össze, amelyet
a) a biztosított szándékosan vagy súlyosan gondatlanul önmagának okozott, ideértve a tudatzavarban való elkövetést is,
a biztosított nem azonos a főbiztosítottal
a biztosító az adott biztosítottra szóló kiegészítő életbiztosítási fedezetre addig az egység- számláról levont biztosítási költséget visszatéríti a szerző- dőnek az egységszámlán törté- nő jóváírás formájában. A bizto- sító a kiegészítő életbiztosítási fedezet biztosítási összegét nem fizeti ki.
a biztosított azonos a főbizto- sítottal
a biztosító a főbiztosítottra szóló kiegészítő életbiztosítási fedezetre addig az egységszámláról levont biztosítási költséget hozzáadja az alapbiztosítás alapján teljesítendő kifizetéshez, és ennek összegét fizeti ki az alapbiztosítás kedvez- ményezettjének. A biztosító a kiegészítő életbiztosítási fedezet biztosítási összegét nem fizeti ki.
b) a biztosított, a szerződő vagy a szerződővel, illetőleg a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó jogelle- nesen és szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozott.
A kiegészítő életbiztosítási fedezetre vonatkozó biztosítási összeg emelésének hatályát követő 2 hónapon belül következik be a biz- tosított halála
A kiegészítő fedezet költségének visszatérítése
176. Ha a kiegészítő fedezet megszűnik, a biztosító a szerződő egységszámláján történő jóváírás formájában, a levonás napjára érvényes árfolyamon visszatéríti a szer- ződőnek azt a biztosítási költséget, amelyet az egység- számláról a kiegészítő fedezet megszűnése utáni időszak kockázatviselésére, korábban levont.
A várakozási idő
AHE-21280/F13
177. A biztosító az alapbiztosításra és a kiegészítő fede- zetekre vonatkozó biztosítási szolgáltatásra az alábbiak szerint alkalmaz várakozási időt.
a biztosított nem azonos a főbiztosítottal
a biztosító az emelést megelőző biztosítási összeget fizeti ki, valamint az emelést követő és az azt megelőző biztosítási összeg különbözetére, az adott biztosítottra addig az egység- számláról levont biztosítási költ- séget visszatéríti a szerződőnek, az egységszámlán történő jóvá- írás formájában. A biztosító az emelt biztosítási összeget nem fizeti ki. A költség visszatéríté- sével a kiegészítő életbiztosí- tási fedezet megszűnik.
a biztosított azonos a főbizto- sítottal
a biztosító az emelést megelőző biztosítási összeget fizeti ki, valamint az emelést követő és az azt megelőző biztosítási összeg különbözetére, a főbizto- sítottra addig az egységszámlá- ról levont biztosítási költséget hozzáadja az alapbiztosítás alapján teljesítendő kifizetéshez, és ennek összegét fizeti ki az alapbiztosítás kedvezményezett- jének. A biztosító az emelt bizto- sítási összeget nem fizeti ki.
Elévülés
180. Az alapbiztosításból eredő igények az esedékessé- güktől számított 5 év elteltével elévülnek.
A kiegészítő fedezetekből eredő igények szintén az igény esedékességétől számított 5 év elteltével évülnek el.
Az elévülést nem szakítja meg a követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás.
Esedékesség
181. Az alapbiztosítás tekintetében a szolgáltatás iránti igény esedékességének időpontja a biztosítási esemény bekövetkezésének napja.
A kiegészítő fedezetek tekintetében a szolgáltatás ese- dékességének időpontját a Kiegészítő Szerződési Felté- telek tartalmazzák.
Egyéb igények esedékességének időpontja az igény alapjául szolgáló körülmény bekövetkezésének napja.
Maradékjog
182. Ha a szerződés bármely okból a biztosítási összeg kifi- zetése (az alapbiztosítás esetén a biztosító szolgáltatása) nélkül szűnik meg, a biztosító köteles a szerződésben meg- határozott visszavásárlási összeget kifizetni.
A biztosító kötvénykölcsönt nem nyújt. A szerződésnek nincs többlethozama.
A kiegészítő fedezetek maradékjoggal nem rendelkeznek, azaz azok visszavásárlására, díjnemfizetés miatti díjmente- sítésére nincs lehetőség.
A SZERZŐDÉS ÉS A KIEGÉSZÍTŐ FEDEZETEK MEGSZŰNÉSÉNEK ESETEI
A szerződés megszűnése
183. A biztosító kockázatviselése véget ér és a szerződés megszűnik az alábbi okok következtében.
A főbiztosított halála
AHE-21280/F13
184. A megszűnés oka: A főbiztosított halálának biztosító- hoz történő bejelentése.
A megszűnés hatálya: A bejelentés hónapjának utolsó napja.
A biztosító teljesítése: Az egységszámla értéke.
Díjnemfizetés
185. A megszűnés oka: A halasztott első díjjal létrejött rendszeres díjfizetésű szerződés esetén a szerződő a halasztott első díjat a póthatáridő lejártáig nem fizeti meg és a halasztott első díjjal nem fedezett időszak meg- haladja az esedékesség időpontjától számított 90 napot. A megszűnés hatálya: A díjesedékesség napjára vissza- menőlegesen.
186. A megszűnés oka: Az egyszeri díjfizetésű szerződés esetén a szerződő az egyszeri díjat a póthatáridő lejár- táig nem fizeti meg és az egyszeri díjjal nem fedezett idő- szak meghaladja az esedékesség időpontjától számított 40 napot.
A megszűnés hatálya: A díjesedékesség napjára vissza- menőlegesen.
187. A megszűnés oka: Egyszeri díjfizetésű szerződés ese- tén a szerződő a tartam kezdetén hatályos „B” jelű Kondí- ciós lista 1.2. pontjában foglalt minimális egyszeri díjnál kevesebbet fizet be a megfizetésre megállapított határidő lejártáig.
A megszűnés hatálya: A díjesedékesség napjára vissza- menő hatállyal.
A biztosító teljesítése: Az egységszámlán meglévő egysé- geknek az esedékes költségekkel csökkentett, a díjfizetési határidő lejártát követő napra érvényes árfolyamon számí- tott értékét kifizeti a biztosító a szerződőnek.
188. A biztosítási időszakra járó díjat a biztosító a szerző- dés első évében bírósági úton érvényesítheti; ezt követően csak akkor élhet e jogával, ha abban az évben a szerződő fél a díjfizetést már megkezdte vagy a díjfizetés halasztá- sában állapodtak meg.
Amennyiben a szerződés díjnemfizetéssel szűnik meg, úgy a szerződő – a szerződés megszűnésének napjától
számított 120 napon belül előterjesztett – írásbeli kérelme esetén a biztosító az eredeti szerződést helyreállíthatja (reaktiválhatja). A reaktiválás feltételeiben a felek külön állapodnak meg.
El nem számolt költségek
189. A megszűnés oka: A rendszeres díjfizetésű szerződés esetén bármely, még nem érvényesített és el nem számolt költséggé minősített költségtétel esedékessége megha- ladja a költségtétel első esedékessége hónapjának utolsó napját.
A megszűnés hatálya: A költségtétel első esedékessége hónapjának utolsó napja.
190. A megszűnés oka: Az egyszeri díjfizetésű szerződés esetén bármely még nem érvényesített és el nem számolt költséggé minősített költségtétel esedékessége megha- ladja a költségtétel első esedékessége hónapjának utolsó napját.
A megszűnés hatálya: A költségtétel első esedékessége hónapjának utolsó napja.
191. A megszűnés oka: A szerződés visszavásárlása. A megszűnés hatálya: A visszavásárlás esedékessége hónapjának vége.
A biztosító teljesítése: A szerződés visszavásárlási értéke.
Rendes felmondás
192. A megszűnés oka: A szerződő a szerződést bármelyik hónap végére 30 napos felmondási idővel írásban fel- mondja.
A megszűnés hatálya: Xxxxx a hónapnak a vége, amely- ben a felmondás beérkezését követő 30. nap eltelt, vagy ha a szerződő ennél későbbi hónapot jelölt meg, akkor az általa meghatározott hónap vége.
A biztosító teljesítése: A szerződés visszavásárlási értéke. A visszavásárlás esedékessége a szerződés megszűnését követő nap.
Felmondás a „B” jelű Kondíciós lista változása miatt
193. A megszűnés oka: A szerződő az új „B” jelű Kondíciós listát nem fogadja el, ezért a szerződést az új Kondíciós lista hatálybalépését megelőző 15. napig, az új Kondíciós lista hatálybalépésének napjával írásban felmondja.
A megszűnés hatálya: Az új „B” jelű Kondíciós lista hatályba lépésének napja.
A biztosító teljesítése: A szerződés visszavásárlási értéke. A visszavásárlás esedékessége a szerződés megszűnését követő nap.
Az életbiztosítási szerződés felmondása
194. A megszűnés oka: Az életbiztosítási szerződést önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül meg- kötő természetes személy szerződő a szerződés létrejöt- téről és a szerződő felmondási jogáról szóló tájékoztatás kézhezvételétől számított 30 napon belül a szerződést írásbeli nyilatkozattal – indoklás nélkül – felmondhatja.
A szerződő érvényesen nem mondhat le az őt megillető felmondási jogról.
A megszűnés hatálya: A szerződés létrejöttének napjára visszamenőleges hatállyal.
A biztosító teljesítése: A szerződő felmondó nyilat- kozatának kézhezvételét követően a biztosító köteles
AHE-21280/F13
15 napon belül a szerződő által a biztosítási szerződéssel kapcsolatban bármely jogcímen részére teljesített befi- zetésekkel elszámolni. Ennek keretében a biztosító – költ- ségei levonása nélkül – a szerződő által befizetett díjat, Életprogram-Euró szerződés esetén az euróban kifejezett díjat téríti vissza. A forintban történő díjfizetés devizaár- folyam-kockázatát és az esetleges többletköltségeket a szerződő viseli. Életprogram-Euró szerződés esetén a biz- tosító készpénzben nem teljesít kifizetést (ideértve a postai címre történő kifizetést is). A biztosító a kifizetést minden esetben euróban teljesíti. A kifizetésre vonatkozó további szabályokat, a kifizetési bankszámla pénznemétől füg- gően, a kifizetés időpontjában hatályos „B” jelű Kondíciós lista 5.7. pontja tartalmazza.
A biztosító felmondása
195. A megszűnés oka: Ha kötvény kiállítása nélkül lét- rejött szerződés lényeges kérdésben eltér a biztosító Általános Szerződési Feltételétől, akkor a biztosító a szer- ződés létrejöttétől számított 15 napon belül javasolhatja, hogy a szerződést az Általános Szerződési Feltételeknek megfelelően módosítsák. Ha a szerződő a javaslatot nem fogadja el vagy arra 15 napon belül nem válaszol, akkor a biztosító az elutasítástól vagy a módosító javaslat kézhez- vételétől számított 15 napon belül a szerződést 30 napra írásban felmondhatja.
A megszűnés hatálya: A felmondást követő 30. nap utáni első nap.
A biztosító teljesítése: A szerződés visszavásárlási értéke.
196. A szerződést – a biztosító kockázatának jelentős növe- kedését kivéve – a biztosító nem mondhatja fel.
A biztosító a szerződéskötés után szerez tudomást a szerző- dést érintő lényeges körülményekről vagy azok változásáról
197. A megszűnés oka: A biztosító a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülmé- nyekről vagy azok változásáról, és ezek a körülmények
a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik. A biztosító a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül javaslatot tehet a szerződés módosítására, vagy a szerző- dést 30 napra írásban felmondhatja.
Ha a szerződő fél a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra annak kézhezvételétől számított 15 napon belül nem válaszol, a szerződés a módosító javaslat közlésétől számított 30. napon megszűnik, ha a biztosító erre a követ- kezményre a módosító javaslat megtételekor a szerződő fél figyelmét felhívta.
A megszűnés hatálya: Az értesítés közlését követő 30. nap.
A biztosító teljesítése: A szerződés visszavásárlási értéke.
Ha a szerződés megszűnésekor a biztosító a szerződésen eseti díjból képzett egységeket tart nyilván, akkor az eseti díjból képzett egységek visszavásárlási értékét a biztosító a megszűnés napját követő napra érvényes árfolyamon kifizeti – a kifizetésre vonatkozó jogszabályok rendelkezé- seinek figyelembevételével – a szerződő részére.
A főbiztosított hozzájárulásának visszavonása
198. A megszűnés oka: A főbiztosított – aki nem azonos a szerződővel – a szerződés megkötéséhez adott hozzájáru- lását írásban visszavonja.
A megszűnés hatálya: A biztosítási időszak végével.
A biztosító teljesítése: A szerződés visszavásárlási értéke. A visszavásárlás esedékessége a szerződés megszűnését követő nap.
Lehetetlenülés, érdekmúlás
199. A megszűnés oka: A biztosító kockázatviselésének kezdete előtt az alapbiztosítás vonatkozásában a bizto- sítási esemény bekövetkezik, bekövetkezése lehetetlenné válik vagy a biztosítási érdek megszűnik, illetve a biztosító
Ezekben az esetekben a szerződés megszűnik.
A megszűnés hatálya: A lehetetlenülés, érdekmúlás bekö- vetkezésének napja.
A kiegészítő fedezetek megszűnése
200. A biztosítottra vonatkozó kiegészítő fedezet megszű- nik az alapbiztosítás megszűnésével, továbbá az alábbi esetekben.
A biztosított halála
201. A megszűnés oka: A biztosított halála.
A megszűnés hatálya: Xxxxx a hónapnak az utolsó napja, amikor a biztosított halála bekövetkezett.
Rendes felmondás
202. A megszűnés oka: A szerződő – rendszeres díjfizetésű szerződés esetén a tartam kezdetén hatályos „A” jelű Kon- díciós lista 4.3. pontjában foglalt időszak elteltét követően
– bármelyik hónap végére 30 napos felmondási idővel írásban felmondja a kiegészítő fedezetet.
A megszűnés hatálya: Xxxxx a hónapnak a vége, amely- ben a felmondás beérkezését követő 30. nap eltelt, vagy ha a szerződő ennél későbbi hónapot jelölt meg, akkor az általa meghatározott hónap vége.
A biztosított visszavonása
203. A megszűnés oka: A szerződő – rendszeres díjfizetésű szerződés esetén a tartam kezdetén hatályos „A” jelű Kon- díciós lista 4.3. pontjában foglalt időszak elteltét követően
– visszavonja a biztosítottat a szerződésből.
A megszűnés hatálya: Xxxxx a hónapnak az utolsó napja, amelyben a szerződő nyilatkozata a biztosítóhoz beérkezett.
A kiegészítő életbiztosítási fedezet felmondása a szerződő részéről
204. A megszűnés oka: A kiegészítő életbiztosítási fedezet felmondása.
A kiegészítő életbiztosítási fedezetet önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül megkötő természetes személy szerződő a fedezet létrejöttéről és a szerződő felmondási jogá- ról szóló tájékoztatás kézhezvételétől számított 30 napon belül a kiegészítő életbiztosítási fedezetet írásbeli nyilatkozattal – indoklás nélkül – felmondhatja. A szerződő érvényesen nem mondhat le az őt megillető felmondási jogról.
A megszűnés hatálya: A szerződés létrejöttének napjára visszamenőleges hatállyal.
AHE-21280/F13
A szerződő felmondó nyilatkozatának kézhezvételét köve- tően a biztosító köteles 15 napon belül a szerződő által a kiegészítő életbiztosítási fedezettel kapcsolatban bármely jogcímen részére teljesített befizetésekkel elszámolni.
Ennek keretében a biztosító a kiegészítő életbiztosítási fedezetnek a szerződő egységszámlájáról levont költségét téríti vissza, egységszámla-jóváírás formájában.
A biztosító felmondása
205. A megszűnés oka: Ha a biztosító elfogadó nyilatko- zata nélkül létrejött kiegészítő fedezet lényeges kérdésben eltér a biztosító Általános és Kiegészítő Szerződési Felté- telétől, akkor a biztosító a kiegészítő fedezet létrejöttétől számított 15 napon belül javasolhatja, hogy a kiegészítő fedezetet az Általános és Kiegészítő Szerződési Feltételek- nek megfelelően módosítsák. Ha a szerződő a javaslatot nem fogadja el vagy arra 15 napon belül nem válaszol, akkor a biztosító az elutasítástól vagy a módosító javas- lat kézhezvételétől számított 15 napon belül a kiegészítő fedezetet 30 napra írásban felmondhatja.
A megszűnés hatálya: A felmondást követő 30. nap utáni első nap.
206. A kiegészítő életbiztosítási fedezetet – a biztosító koc- kázatának jelentős növekedését kivéve – a biztosító nem mondhatja fel.
A kiegészítő egészségbiztosítási fedezetet a biztosító ren- des felmondással nem szüntetheti meg.
A baleset-biztosítás felmondása a biztosító részéről
207. A megszűnés oka: A biztosító bármelyik hónap végére 30 napos felmondási idővel, írásban felmondja a kiegészítő baleset-biztosítási fedezetet.
A megszűnés hatálya: Annak a hónapnak a vége, amely hónapban a felmondást követő 30. nap eltelt.
A biztosító tudomásszerzése a lényeges körülményekről, vagy azok változásáról
208. A megszűnés oka: A biztosító az élet- és/vagy egész- ségbiztosítási fedezet létrejötte után szerez tudomást az élet- és/vagy egészségbiztosítási fedezetet érintő lényeges körülményekről vagy azok változásáról, és ezek a körülmé- nyek a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredmé- nyezik.
A biztosító a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül javaslatot tehet az élet- és/vagy egészségbiztosítási fede- zet módosítására, vagy azt 30 napra írásban felmond- hatja.
Ha a szerződő fél a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra annak kézhezvételétől számított 15 napon belül nem válaszol, az élet- és/vagy egészségbiztosítási fedezet a módosító javaslat közlésétől számított 30. napon meg- szűnik, ha a biztosító erre a következményre a módosító javaslat megtételekor a szerződő fél figyelmét felhívta.
A megszűnés hatálya: Az értesítés közlését követő 30. nap.
A kiegészítő fedezet tartamának vége
209. A megszűnés oka: A kiegészítő fedezet tartamának lejárata.
A megszűnés hatálya: A fedezet tartamának vége.
A biztosított hozzájárulásának visszavonása
210. A megszűnés oka: A biztosított a szerződés megköté- séhez adott hozzájárulását írásban visszavonja.
A megszűnés hatálya: Annak a biztosítási időszaknak a vége, amikor a biztosított hozzájárulásának visszavonása a biztosítóhoz beérkezett.
A biztosított életkora
211. A megszűnés oka: A biztosított betölti a 71. életévét vagy a Kiegészítő Szerződési Feltételekben foglalt életkort. A megszűnés hatálya: A 71 életév betöltését vagy a Kiegészítő Szerződési Feltételekben foglalt életkor betölté- sét követő első évforduló.
Lehetetlenülés, érdekmúlás
212. A megszűnés oka: A biztosító kockázatviselésének kez- dete előtt valamely kiegészítő fedezet vonatkozásában a biztosítási esemény bekövetkezik, bekövetkezése lehetetlenné válik vagy a biztosítási érdek megszűnik, illetve a biztosító koc- kázatviselésének tartama alatt a biztosítási esemény bekövet- kezése lehetetlenné válik vagy a biztosítási érdek megszűnik. Ezekben az esetekben az érintett kiegészítő fedezet meg- szűnik.
A megszűnés hatálya: A lehetetlenülés, érdekmúlás bekö- vetkezésének napja.
Egyéb
213. A megszűnés oka: A Kiegészítő Szerződési Feltételek- ben meghatározott egyéb esetek.
A kiegészítő fedezet megszűnésével a biztosítónak a kiegészítő fedezet vonatkozásában fennálló kockázatviselése is véget ér.
EGYÉB RENDELKEZÉSEK
Az ügyfél tájékoztatási kötelezettsége és adatválto- zás bejelentése
214. Az üzleti kapcsolat fennállása alatt a szerződő és a (fő)biztosított a Pmt. és az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény (a
továbbiakban: Aktv.) alapján köteles a tudomásszerzéstől számított 5 munkanapon belül értesíteni a biztosítót az ügyfél-átvilágítás során megadott adatokban, illetve a tényleges tulajdonos személyét érintően bekövetkezett változásról.
A tájékoztatást a következő adatok változása esetén szük- séges megtenni a biztosító részére.
a) Természetesszemélyszerződőés/vagy(fő)biztosítottesetén:
– családi és utóneve
– állampolgársága
– lakcíme
AHE-21280/F13
– adóilletőségének országa
– külföldi adóazonosítója
– kiemelt közszereplői, kiemelt közszereplő közeli hoz- zátartozói, vagy vele közeli kapcsolatban álló stá- tuszról nyilatkozat
– személyazonosító okmányának száma
b) Jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet mint szerződő esetén:
– név
– székhely
– főtevékenység
– képviseletre jogosultak neve és beosztása
– kézbesítési megbízottjának neve vagy lakcíme
– adószám
– cégjegyzékszám
– adóilletőség országa
– FATCA státusz
c) Tényleges tulajdonos személyének, vagy adatainak, tulajdon jellegének, hányadának, kiemelt közszerep- lői, kiemelt közszereplő közeli hozzátartozói, vagy vele közeli kapcsolatban álló státusz változása.
A szerződő és a főbiztosított a fentieken túl köteles
– levelezési címének,
– e-mail címének,
– sms üzenet fogadására alkalmas telefonszámának,
– a szerződésen nyilvántartott kifizetési bankszámla-szá- mának, valamint
– a szerződésre a biztosító bármely rendszerén keresztül megadott/rögzített értesítési címnek
a szerződés tartama alatt bekövetkezett változását a biz- tosítónak 5 munkanapon belül bejelenteni. A biztosító az általa ismert, fent felsorolt utolsó elérhetőségekre mind- addig joghatályosan küldhet nyilatkozatot, vagy értesítést (beleértve az e-mailben küldött, a biztosítási szerződéssel, illetve a szerződés megkötésével, kezelésével, módosítá- sával, esetleges megszüntetésével, szolgáltatási igénnyel kapcsolatos tájékoztatót, nyilatkozatot, dokumentumot, ideértve az értéknövelésről szóló értesítőt és a számlát
is), illetve a megadott bankszámlaszámra mindaddig joghatályosan teljesíthet kifizetést, amíg vonatkozó változásbejelentés nem érkezett be a biztosítóhoz.
Felek közötti kapcsolattartás szabályai, jognyilatkozatok, elektronikus levélküldés
215. Ha a jogszabály a jognyilatkozat érvényességéhez írásbeliséget követel meg, akkor a jognyilatkozat kizárólag akkor érvényes, ha az megfelel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben előírt írásbeliség követel- ményének, azaz alkalmas a jognyilatkozatban foglalt tartalom változatlan visszaidézésére, a nyilatkozattevő személyének és a nyilatkozat megtétele időpontjának azo- nosítására.
Minden más esetben a biztosítóhoz intézett nyilatkozat a biztosítóval szemben akkor hatályos, ha azt írásban, vagy e-mailen, vagy faxon, vagy elektronikus úton, a biztosító által üzemeltetett Ügyfélportálon keresztül tették, és az a
biztosító valamely szervezeti egységének a tudomására jut.
Az e-mailen tett jognyilatkozatot az xxx@xxxxxxx.xx e-mail címre kell megküldeni. Az e-mailen küldött jognyilatkoza- tot a biztosító csak abban az esetben fogadja el, ha
– az e-mail cím a küldő személyéhez kapcsolt, korábban a biztosító számára bejelentett és a biztosító által rögzí- tett címről érkezett és
A biztosító jogosult az e-mail üzenetben megküldött doku- mentumokat eredetiben is bekérni.
216. Az ügyfél csak személyesen teheti meg érvényesen azon jognyilatkozatokat, amelyek a Pénzmosás és terro- rizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályo- zásáról szóló 2017. évi XXXX.xx. törvény (a továbbiakban: Pmt.) szerinti azonosítását, továbbá az adategyeztetését és a természetes, illetve jogi személy azonosító adatait érintik.
Az olyan jognyilatkozatokat, amikhez több személy (szerződő és/vagy biztosított és/vagy kedvezményezett) jóváhagyása is kell, csak írásban rögzítve személyesen vagy postai úton keresztül lehet érvényesen megtenni.
217. A biztosító a szerződéssel kapcsolatos dokumentumo- kat a szerződő magyarországi postai címére küldi el.
Ha a szerződő a biztosító részére a mobil számát, illetve az e-mail elérhetőségét megadta, ezzel hozzájárult ahhoz, hogy azt a biztosító a szerződéssel összefüggő kötelezettségei teljesítéséhez – a vonatkozó jogszabályi követelmények betartása mellett – felhasználja. Ez alap- ján a biztosító a szerződő által megadott e-mail címre is megküldheti a szerződéssel kapcsolatos dokumentumo- kat.
A szerződő által megadott elektronikus adatok valótlan- ságából, hiányosságából származó károkért, valamint a szerződő levelezési szolgáltatójánál felmerülő hibákért, rendellenes működésért, illetve a szerződő személyes fiók- jának beállításai miatt felmerülő problémákért, és abból származó károkért, illetve hátrányos jogkövetkezménye- kért a biztosító nem vállal felelősséget.
Az e-mail cím, a telefonszám megváltozását 5 munkana- pon belül a biztosítónak be kell jelenteni. A változás beje- lentésének elmulasztásából származó károkért a biztosító nem vállal felelősséget.
Az elektronikus levelezés során a biztosító zárt levelezési rendszeréből nyílt levelezési rendszerbe kerülhetnek a szerződés adatai.
218. A biztosító által üzemeltetett Ügyfélportál szolgál- tatásra történő regisztrációról és a szolgáltatás igénybe vételéről a biztosító az Adatkezelési és ügyféltájékoztató, valamint szerződési feltételek kiegészítése című dokumen- tumban ad tájékoztatást.
A jognyilatkozat átadása
219. A szerződéssel kapcsolatos jognyilatkozat abban az időpontban tekintendő megérkezettnek, amikor azt
a) a posta a címzettnek ajánlott levélben kézbesítette, illetve
b) személyesen átadott nyilatkozat esetén – az átvételét az érdekelt írásban elismerte, illetőleg
c) ha a fenti esetekben az átvételt a címzett megtagadta, valamint
d) ha a postai úton megküldött dokumentum kézbesítése azért volt sikertelen, mert azt az érdekelt nem vette át, ebben az esetben a megérkezés napjának a postai kéz- besítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapot kell tekinteni.
A biztosító szerződéssel kapcsolatos elektronikus úton megküldött (e-mail), fokozott biztonságú elektronikus bélyegzővel ellátott jognyilatkozata abban az időpont- ban tekintendő megérkezettnek, amikor azt a biztosító igazolható módon kiküldte a szerződő és/vagy a főbiz- tosított által megadott e-mail címre, vagy a biztosító az általa üzemeltetett Ügyfélportálon elhelyezett dokumen- tumról történő értesítést e-mailben a szerződő és/vagy
a főbiztosított által megadott e-mail címre igazoltan megküldte.
Elektronikus szerződéskötés szabályai
220. A szerződés elektronikus úton is létrejöhet. Ebben az esetben az Adatkezelési és ügyféltájékoztató, vala- mint szerződési feltételek kiegészítése című dokumen- tumban foglalt rendelkezések irányadók a szerződéskö- tésre.
Főkötelezettségen túli költségek
221. A főkötelezettségen túli költségek (például csekken történő díjfizetés költsége) érvényesítésére a biztosító akkor jogosult, ha ahhoz a szerződő előzetesen és kifeje- zetten hozzájárult.
A szerződésre irányadó jog, a kapcsolattartás nyelve
222. Tájékoztatjuk, hogy az Életprogramokra és az Életprogra- mok - Euró termékre a magyar jog rendelkezései az irányadók.
A biztosító és a szerződő között létrejött szerződésre az itt nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadók.
223. A szerződés nyelve és a felek közötti kapcsolattartás nyelve magyar.
A legfontosabb adózási szabályok
224. Az alábbiakban tájékoztatjuk azokról az adózási sza- bályokról, amelyek szerződésére vonatkoznak.
Felhívjuk figyelmét, hogy jelen tájékoztató nem tér ki min- den, a szerződés adózásával kapcsolatos kérdésre. Bármi- lyen elszámolás és eljárás alapját a vonatkozó jogszabá- lyok hatályos rendelkezései jelentik.
AHE-21280/F13
Kérjük, hogy kísérje figyelemmel a hivatkozott jogszabá- lyokat, mert azok változása befolyásolhatja az alábbiak- ban közzétett megállapításokat.
Jelen tájékoztató a 2022. december 30-án hatályos jog- szabályok alapján készült.
I. Adózási szabályok, ha a biztosítási szerződést magánsze- mély köti
A magánszemélyek adókötelezettségeiről a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja. tv) rendelkezik.
A fizetett biztosítási díjra vonatkozó szabályok
A magánszemély által kötött biztosítás díja adómentes.
A biztosító szolgáltatása
Biztosító szolgáltatása: a biztosítási esemény bekövet- kezése miatt a biztosítót a biztosítási szerződés alapján terhelő kötelezettség keretében, a biztosító által juttatott vagyoni érték.
A biztosító haláleseti, baleset- és betegségbiztosítási szol- gáltatásai adómentesek.
A visszavásárlásra és pénzkivonásra vonatkozó legfon- tosabb szabályok
Kamatjövedelmet képezhet a rész- vagy teljes visszavásár- lás, valamint a rendszeres és eseti pénzkivonás.
Kamatjövedelem akkor keletkezhet, ha a befizetett biztosí- tási díjat meghaladja a biztosítói kifizetés.
A kamatjövedelem után az adó mértékét az Szja. törvény tartalmazza.
A fizetendő adó alapját befolyásolhatja az, hogy mennyi idő telt el a szerződéskötés óta.
Nyugdíjbiztosítási adókedvezményre vonatkozó legfon- tosabb szabályok
Amennyiben a szerződéshez Nyugdíjbiztosítási záradék kapcsolódik, úgy a szerződő adókedvezményre lehet jogosult. Az adókedvezmény igénybevételének feltétele- iről, annak mértékéről az Szja. tv. rendelkezik. Bizonyos esetekben a szerződőnek visszatérítési kötelezettsége keletkezik, melynek szabályait szintén az Szja. tv. tartal- mazza.
II. Adózási szabályok abban az esetben, ha a biztosítási szerződést nem magánszemély köti
A nem magánszemélyek adózási kötelezettségeiről az alábbi jogszabályok rendelkeznek:
– A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. tör- vény (Szja. tv.) az egyéni vállalkozók esetében.
– A társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény, a hatálya alá tartozó szervezetek eseté- ben (Tao. tv.). A Tao. tv. hatálya alá tartozó szervezetek elszámolására a Számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szabályai az irányadóak.
AHE-21280/F13
– A magánszemély javára, de nem magánszemély által kötött biztosítási szerződés magánszemélyre vonatkozó adózási szabályait a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja. tv.) tartalmazza.
A biztosításokkal kapcsolatos további közteherviselési sza- bályok:
– A társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, vala- mint ezen ellátás fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. tör- vény.
– A szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. tör- vény.
A fizetett biztosítási díjra vonatkozó szabályok
Az, hogy magánszemélynek, nem magánszemély által fizetett biztosítás díja után keletkezik-e, és ha igen, milyen jogcímen adófizetési kötelezettsége, az az alábbi ténye- zőktől függ:
– a szerződő és a biztosított között fennálló jogviszony (munkavégzésre irányuló, vagy egyéb jogviszony),
– a fedezetek Szja. tv. szerinti besorolása,
– ki a biztosítási szerződés kedvezményezettje (kedvez- ményezett lehet a nem magánszemély szerződő; vagy a biztosított magánszemély, illetve rá tekintettel más magánszemély)
A biztosító szolgáltatása
– A legtöbb esetben, amennyiben a biztosító szolgáltatá- sára magánszemély a jogosult, a szolgáltatás után nem keletkezik adófizetési kötelezettség.
– Az adómentes vagy adóköteles biztosítási szolgáltatások meghatározását és mértékét az Szja. tv. tartalmazza.
– Amennyiben a kedvezményezett nem magánszemély, úgy az Szja. tv. vagy a Tao tv. alapján kell a biztosító szolgáltatását adózási szempontból minősíteni.
A visszavásárlásra és pénzkivonásra vonatkozó legfon- tosabb szabályok
Az alábbi tényezőktől függ, hogy milyen adófizetési köte- lezettség keletkezhet:
– történt-e szerződőváltás a szerződés tartama alatt (a nem magánszemély szerződő átadta-e a szerződői jogokat a magánszemélynek)?
– a szerződésen adómentes, vagy adóköteles díjú fedeze- tek is szerepelnek?
A fenti szempontok alapján lehet megítélni azt is, hogy a visz- szavásárlás milyen más járulékfizetési kötelezettséggel jár.
Tekintettel arra, hogy jelen tájékoztató csak a legfon- tosabb információkat tartalmazza, kérjük, hogy szerző- déskötés során fokozott figyelmet fordítson az adózásra vonatkozó szabályok bővebb megismerésére, ezzel kap- csolatban vegye igénybe könyvelő, adótanácsadó vagy adószakértő segítségét.
A legfontosabb adózási szabályok mindenkor hatályos verziója elérhető a biztosító honlapján is, az alábbi olda- lakon: xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxx/ eletprogram.html/ vagy xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/ lakossagi-biztositasok/eletprogram-euro.html/.
ELTÉRÉS A POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYVTŐL ÉS A KORÁBBI SZERZŐDÉSI GYAKORLATTÓL
225. Az Életprogramokra vonatkozó szerződési feltételek az alábbiak tekintetében térnek el a Polgári Törvény- könyvtől:
– természetes személy szerződő halála, vagy jogi személy szerződő megszűnése esetén a főbiztosított – korábbi hozzájárulására tekintettel – a szerződő helyébe lép;
– a főbiztosított csak a szerződő hozzájárulásával léphet a szerződő helyébe, kivéve, ha a szerződés felmondás vagy díjnemfizetés miatt szűnne meg;
– a szerződés és az alapbiztosítással egyidejűleg kötött kiegészítő fedezet létrejötte és hatálybalépése az aján- lattételt követő nap 0 óra;
– a szerződés és az alapbiztosítással egyidejűleg kötött kiegészítő fedezet esetében a kockázatviselés kezdete az ajánlattételt követő nap 0 óra;
– a tartam alatt kötött kiegészítő fedezetek létrejötte és hatálybalépése az azt követő napon 0 óra, amikor a kiegészítő fedezet létrejötte iránti nyilatkozat a biztosító- hoz beérkezett;
– a tartam alatt kötött kiegészítő fedezetek esetében a kockázatviselés kezdete az azt követő hónap első nap- ján 0 óra, amikor a szerződőnek a kiegészítő fedezet létrejötte iránti nyilatkozata a biztosítóhoz beérkezett;
– kiegészítő fedezet az alapbiztosítás tartama alatt a kor- látozás időtartamának elteltével köthető;
– a kockázatviselés kezdetétől eltérhet a biztosítási tar- tam kezdete;
– a változás-bejelentési kötelezettség szempontjából lényeges körülmény az ügyfél-átvilágítási adatokban bekövetkezett változás;
– az alapbiztosítás határozatlan, míg a kiegészítő fedeze- tek határozott 1 éves tartamúak;
– a kiegészítő fedezetek a szerződő felek ezzel ellentétes jelzése hiányában automatikusan további egy évvel meghosszabbodnak;
– a biztosítási időszak egy hónap, azzal, hogy az első időszak ettől eltérhet. Az első időszak a kockázatviselés kezdete és a tartam kezdete közötti időszak;
– a szerződés első díja az ajánlattételkor esedékes, ha a szerződés nem díjhalasztással jön létre;
– ha a felek díjhalasztásban állapodtak meg, akkor a halasztott rendszeres díjat a tartam kezdetétől számí- tott 15 napon belül, míg a halasztott egyszeri díjat a kockázatviselés kezdetétől számított 8 napon belül kell megfizetni;
– a szerződőnek nincs lehetősége a rendszeres díjfizetés átmeneti szüneteltetésére;
– a szerződés tartamának kezdetétől lehetőség van a szer- ződés díjmentesítésére, azzal a feltétellel, hogy a biztosí- tási szerződésre biztosítási díj már került megfizetésre;
– a szerződés egyoldalú módosítására csak az előre rög- zített okok esetén van lehetőség;
AHE-21280/F13
– a szerződés szerződő által történő, meghatározott módosítására a korlátozások időtartamának elteltét követően van lehetőség;
– a biztosítói teljesítés összegéből levonásra kerül a bizto- sító által fizetendő adó és egyéb köztehernek megfelelő költség;
– visszavásárlási érték helyett a szerződés egységszámla értékét fizeti ki a biztosító a szerződő, illetőleg ha a szerződő és a főbiztosított azonos, akkor a szerződő örököse részére, ha a biztosított halála szándékosan elkövetett, súlyos bűncselekménye folytán, azzal össze- függésben, vagy a szerződés létrejöttét követő 2 éven belül elkövetett öngyilkossága miatt következett be;
– egészségbiztosítási fedezetek esetén nincs várakozási idő;
– a kiegészítő fedezetek a szerződő részéről rendes fel- mondással és a biztosított visszavonása miatt a korláto- zás időtartamának elteltét követően szüntethetők meg.
Az Életprogramokra vonatkozó szerződési feltételek az alábbiak tekintetében térnek el a korábbi szerződési gyakorlattól:
– az ügyfél-tájékoztató és az általános szerződési felté- telek tartalmazzák a jogszabály alapján a biztosítót terhelő tanácsadás körére vonatkozó részletes tájékoz- tatást is;
– a feltételekben a szerződőt a szerződés hatálya alatt megillető rendszeres felülvizsgálat kezdeményezésére vonatkozó figyelem felhívás mellett feltüntetésre kerül- tek a biztosítót terhelő, a szerződő részére a szerződés megkötését kellő idővel megelőzően átadandó kiemelt információkat tartalmazó dokumentumhoz kapcso- lódó tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó rendelke- zések;
– az Általános Szerződési Feltételekben nevesítésre került, hogy a szerződő legfeljebb 10 biztosítottat jelölhet a szerződésbe;
– lehetőség van a kedvezményezett személyét folyamato- san hatályban tartani;
– a szerződő a biztosítási ajánlatához annak megtéte- létől számított 15 napig, ha az ajánlat elbírálásához egészségügyi kockázatfelmérésre van szükség, akkor 60 napig kötve van,
– a biztosító ráutaló magatartásával a szerződés csak akkor jöhet létre, ha az ajánlat megtétele előtt a szer- ződő a szükséges tájékoztatásokat megkapta és az ajánlatot a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon, a díjszabásnak megfelelően tette;
– egyedi kockázatelbírálás esetén a kockázatelbírálási idő 60 nap;
– ha a díjat az esedékesség időpontjáig nem fizetik meg, a biztosító felszólító levelében, – a következményekre történő figyelmeztetés mellett – pontos dátummal jelölve, a felszólítás elküldésétől számított legalább további 30 napos póthatáridőt ad a díj megfizetésére;
– a jogszabályi változásokra tekintettel a biztosító a szerződés megkötése előtt az ügyfél igényeit és alkal- masságát, ezen belül a fenntarthatóságra vonatkozó preferenciáit felméri, valamint a szerződés hatálya alatt az ügyfél kérésére felülvizsgálja, továbbá az átváltás és átirányítás esetén automatikusan nem vizsgálja;
– a Nyugdíjbiztosítási záradékkal ellátott szerződés ese- tén, ha a szerződéskötést követően a biztosítási szer- ződésre tekintettel igénybe vehető adókedvezményre vagy adójóváírásra jogosító jogszabályi feltételek megváltoznak, a biztosító javaslatot tehet a szerződés módosítására;
– a biztosítónak lehetősége van az elektronikus kapcso- lattartásra;
– a szerződőnek a szerződési feltételekben meghatáro- zottak szerint lehetősége van az elektronikus úton tör- ténő nyilatkozattételre;
– egészségbiztosítási fedezetek esetén a biztosítási szol- gáltatás lépcsőzetes;
– az elévülési idő a kiegészítő fedezetek tekintetében is 5 év;
– az elévülési időt nem szakítja meg a követelés teljesí- tésére irányuló írásbeli felszólítás;
– a kizárások köre módosult, új kizárásként a feltételbe beépítésre kerültek a gazdasági szankciókhoz kapcso- lódó kizárások, valamint a világméretű járványos fer- tőző betegséghez kapcsolódó kizárások;
– kiegészítésre kerültek a feltételek arra vonatkozó ren- delkezésekkel, hogy a biztosító a díjnemfizetés esetén 15 napon belül elszámol az ügyfelekkel, és a díjtöbble- tet visszafizeti.
TÁJÉKOZTATÓ A FATCA ÉS EGYÉB ADÓMEGFELELÉSI NEMZETKÖZI JOGSZA- BÁLYOKRÓL
226. FATCA (Foreign Account Tax Compliance Act), azaz a külföldi számlák adómegfeleléséről szóló amerikai törvény.
227. Egyéb adómegfelelési nemzetközi jogszabály: A Gaz- dasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és az Európai Unió által bevezetett nemzetközi automatikus információcseréről szóló egyezmény.
AHE-21280/F13
228. Az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzet- közi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény (Aktv.) rendelkezéseinek való megfelelés érdekében (mely tartalmazza mind a FATCA, mind az egyéb adómegfelelési nemzetközi jog- szabályokkal kapcsolatos rendelkezéseket) a biztosító az alábbi intézkedésekről tájékoztatja a szerződőket.
A biztosítási ajánlat aláírásakor, illetve a szerződő sze- mélyét érintő módosításakor a biztosító köteles elvégezni a szerződő, szolgáltatás teljesítésekor pedig a kedvez- ményezett illetőségvizsgálatát, a magyar adóhatóság felé pedig köteles az Aktv.-ben foglalt esetekben adatot szolgáltatni, illetve jelentéstételi kötelezettségének eleget tenni.
Illetőségvizsgálat alatt azt kell érteni, hogy a szerződőnek, valamint a kedvezményezettnek nyilatkozatot kell tennie arról, hogy mely ország szerinti adóilletőségű, jogi sze- mély szerződő esetében pedig arról, hogy mely országbeli alapítású. Amennyiben más ország szerinti adóügyi illető- séggel rendelkezik, úgy e-személyek kötelesek megadni az illetékes adóhatóság által számukra kiadott numerikus azonosítójukat.
A biztosító az elvégzett illetőségvizsgálat alapján az Aktv.- ben foglalt esetekben és határidőkben a magyar adóható- ság felé köteles adatszolgáltatást teljesíteni.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK
229. További információk telefonszolgálatunktól a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 számon kaphatók, valamint honla- punkon a www. xxxxxxx.xx címen érhetők el.
Bízunk benne, hogy tájékoztatónk felkeltette érdeklődését termékeink iránt, és így hamarosan Önt is ügyfeleink között üdvözölhetjük.
Budapest, 2022. december 30.
Allianz Hungária Zrt.
1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx xörút 48-52. Cégjegyzékszám: Fővárosi Törvényszék mint cégbíróság, Cg. 00-00-000000