Contract
Jelen szerződéses feltételek a bérleti szerződések (a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény XLIV. fejezetének „A bérleti szerződés” vonatkozó előírásai) részét, ezen szerződések részletes feltételeit képezik:
1. A SZERZŐDÉS TÁRGYA
1.1. Jelen általános szerződési feltételek (a továbbiakban: ÁSZF), a Budafer Hungary Zrt. (a továbbiakban: Bérbeadó) és Bérlő (a továbbiakban: Bérlő) – Bérbeadó és Bérlő a továbbiakban együttesen Felek – között létrejött szerződés általános feltételeit tartalmazza.
1.2. A jelen ÁSZF hatálya kiterjed a Bérlő és a Bérbeadó között mobildaru, pókdaru, kotrógép, targonca, személy- és teheremelő gép, valamint anyagmozgató gép (a továbbiakban: „Eszköz” vagy „Eszközök”) bérbeadásával, szállításával és szerelésével, illetve installációjával kapcsolatban létrehozott jogviszonyokra. A jelen ÁSZF olyan gépekre, felszerelésekre (gép dokumentáció, gépkulcs, gép tartozékok) vagy azok olyan részeire is vonatkoznak, amelyeket a szerződéskötés után a Bérbeadó ugyanannak a Bérlőnek a bérelt gépek kiegészítéseként vagy pótlásként ad át.
1.3. A jelen ÁSZF, az Ajánlat és a Megrendelés együtt képezik a Felek között a szolgáltatás tárgya tekintetében létrejött teljes megállapodást. Amennyiben az Ajánlat és/vagy Megrendelés és a jelen ÁSZF között tartalmi ellentmondás merül fel, úgy elsősorban az Ajánlat, másodsorban a Megrendelés rendelkezései élveznek elsőbbséget. Az Ajánltban/Megrendelésben nem rendezett kérdések tekintetében az ÁSZF-ben foglalt rendelkezések az irányadóak.
1.4. A jelen bérleti jogviszonyban bérelt Eszközök üzemeltetése során a Felek az Emelőgép Biztonsági Szabályzat Kiadásáról szóló 47/1999. (VIII.4.) GM rendelet (a továbbiakban: „GM Rendelet”) rájuk vonatkozó előírásait kötelesek betartani.
1.5. Felek közötti bérleti jogviszony a Xxxxxxxxxx nézve vállalkozási eredménykötelmet nem tartalmaz. A bérbe adott eszköz vonatkozásában kizárólag a műszaki specifikáció szerinti teljesítmény és működési feltételekért vállal felelősséget a Bérbeadó. Minden további felelősségét kizárja a Bérlő irányában.
2. A SZERZŐDÉS LÉTTREJÖTTE
2.1. Felek a fenti jogviszonyukra a jelen szerződéses feltételeket tekintik irányadónak. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződéses feltételeket azok közös
értelmezését és megvitatását követően, kölcsönös egyetértésben határozták meg és fogadták el. A jelen szerződéses feltételektől eltérő megállapodásokat az Ajánlatban vagy a Megrendelésben rögzítették és egyedileg megtárgyalták. Bérbeadó az érvényes ÁSZF-et elérhetővé teszi honlapján.
2.2. Felek között bérleti jogviszony jön létre:
a) Megrendeléssel és visszaigazolással: a Bérlőnek lehetősége van az Eszközök e-mailen történő megrendelésére. E-mailes megrendelésre a Bérbeadó központi e-mail címén, valamint a Bérlő részére kijelölt kapcsolattartón keresztül van lehetőség. Az e-mailes megrendelést követően a Bérbeadó a Xxxxx által megadott e- mail címre elküldi a megrendelés visszaigazolását. Xxxxxxxx által a Bérlőnek megküldött, Eszközök pontos megjelölését, mennyiségét, árát és a teljesítés időpontját és teljesítési helyét magában foglaló megrendelés Bérlőhöz történő megérkezésével és a Bérbeadó
- a jelen szerződéses feltételek elfogadását is jelentő - visszaigazolásának Bérlőhöz történő megérkezésével (távollévők között létrejött szerződés). A megrendelés visszaigazolása egyedi megrendelésnek minősül. Utóbbi időpont egyben a szerződés létrejöttének időpontja, és a határidők számításának kezdő időpontja. A szerződéskötés helye a Bérbeadó székhelye.
b) Xxxxx megállapodnak, hogy a mindenkori hatályos ÁSZF és a Megrendelés, valamint az Ajánlat együtt hozza létre a bérleti jogviszonyra vonatkozó szerződést, és tekintendő irányadónak a bérleti jogviszonyra vonatkozó feltételek, továbbá a Feleket megillető jogok és kötelezettségek vonatkozásában.
2.3. A Bérbeadó a megrendelői ajánlatot az ajánlati kötöttség ideje alatt igazolhatja vissza (fogadhatja el). Ha az ajánlati kötöttség ideje alatt a Bérbeadó nem küld visszaigazolást, a Bérlő szabadul az ajánlati kötöttségétől,
2.4. és szerződés nem jön létre köztük. A megrendelői ajánlati kötöttség határideje az azt követő napon kezdődik, amikor a Bérbeadó a megrendelői ajánlatot kézhez veszi. A Bérbeadó a megrendelői ajánlat elfogadását tartalmazó nyilatkozatát legkésőbb az ajánlati kötöttség utolsó napján el kell küldenie a Bérlő felé. A Bérlő ettől eltérő nyilatkozata hiányában a Bérlő ajánlati kötöttsége 5 munkanap. Megszűnik az ajánlati kötöttség, ha a Bérlő az ajánlatát a Bérbeadó elfogadó nyilatkozatának hozzá történt megérkezését megelőzően visszavonja. A megrendelésnek a Xxxxxxxx általi megerősítésével a megrendelés visszaigazoláson, illetve az átadás-átvételi jegyzőkönyvben
felsorolt Eszközöket (a továbbiakban gépnek, felszerelésnek nevezve) Bérlő a jelen ÁSZF-ben meghatározott feltételek mellett veszi bérbe.
2.5. Felek a megrendeléssel és visszaigazolással létrejött bérleti jogviszonyukkal kapcsolatos valamennyi jognyilatkozatukat akkor fogadják el érvényesnek, ha azt könyvelt postai küldeményként, illetve e-mail útján juttatták el a másik félhez, és az e-mail fogadásáról a másik fél visszaigazolást küldött, vagy annak másik félhez történő megérkezése hitelt érdemlően igazolt. Amennyiben a Felek valamely nyilatkozata a fenti követelményeknek nem felel meg, azt a Felek nem tekintik érvényes jognyilatkozatnak.
2.6. Felek megállapodnak, hogy a bérleti jogviszony létre jöttének előfeltétele, hogy az Ajánlat visszaigazolása mellett a Bérlő a Bérbeadó által az Ajánlatban meghatározott összeget (a 3.1. pont szerint kalkulált első bérleti díjat és a szállítás költségét) előre ténylegesen megfizesse a Bérbeadó részére, azaz a Bérbeadó bankszámláján az összeg jóváírásra kerüljön.
3. A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA
3.1. Felek megállapodása alapján Bérlő határozott időtartamra veheti bérbe az Eszközöket, a Bérlő az első bérleti díjat 30 napos időszakra előre köteles megfizetni, 8 napos fizetési határidő figyelembevételével.
Az első bérleti díj fizetését követően a Bérlő kötelezettséget vállal arra, hogy a bérleti díjakat folyamatosan előre fizeti a következő szerint:
A tárgyhó 15. napján a tárgyhót követő hónap 1. és 15. közötti bérleti időszakra járó bérleti díjat, tárgyhó 1. napján, pedig a tárgyhó 15. napjától tárgyhót követő hónap 1. napjáig tartó bérleti időszakra járó bérleti díjat, figyelemmel a 8 napos fizetési határidőre.
3.2. Bérbeadó az Eszközöket a bérleti időszak minden naptári napjára adja bérbe (beleértve a hétvégéket, ünnep -és munkaszüneti napokat, kivéve, ha a Megrendelés ettől eltérő megállapodást tartalmaz), amely a Megrendelés visszaigazolásban kerül rögzítésre. Bérlő bármelyik időpontban kérheti a bérleti jogviszony lezárását, azzal, hogy a lezárás időpontja csak és kizárólag a hónap 1. vagy 15. napjára szólhat és a Bérlő bérleti jogviszony lezárására vonatkozó kérelme és a lezárás időpontja közötti időszak nem lehet rövidebb, mint 15 naptári nap. Amennyiben Bérlő a lemondást elmulasztja megtenni a jelen szakaszban meghatározott szabályok betartásával, és az Eszköz(ök)re továbbiakban már nem tart igényt, úgy a már kifizetett napokra vonatkozó arányos
bérleti díjat nem követelheti azokra a napokra, melyeken az Eszköz(öke)t nem használta, továbbá ezen összeg tekintetében beszámítással sem élhet a Bérbeadóval szemben. Amennyiben a bérlet tartama alatt a Bérlő nem Bérbeadónak felróható okból nem tudja használni az Eszközt, bérleti díj fizetési kötelezettsége ezen időtartamokra is fennáll.
3.3. Amennyiben Bérlő biztosítani szeretné, hogy a kiválasztott Xxxxxx az általa megjelölt időpontban biztosan rendelkezésre álljon, úgy a megrendelőben jeleznie kell, hogy a gép kiszállítását és rendelkezésre bocsátását a tényleges bérleti időszakot megelőzően hány naptári nappal korábban kéri kiszállítani az Eszközt a helyszínre. Bérlő tudomásul veszi, hogy bérleti díjjal egyező összegű rendelkezésre tartási díj ellenében lefoglalja az Eszközt. Bérlő tudomásul veszi, hogy az előzetes kiszállítás Bérbeadó szabad gépkapacitásának függvényében lehetséges, melyre vonatkozóan a Bérbeadó nyilatkozata az irányadó. Bérlő tudomásul veszi, hogy a rendelkezésre tartási díj nem jár vissza, valamint nem kerül beszámításra a bérleti díjba. Az adott Xxxxxxxx beérkező foglalásokat a foglalni kívánt időpont tekintetében sorrendben kezeli Bérbeadó.
3.4. Abban az esetben, ha a Bérlő az általa megküldött megrendelésében és a Bérbeadó által visszaigazolt ajánlatban meghatározott Bérleti időtartam kezdőnapját utólag módosítja, Bérbeadó az alábbiak szerint jár el:
a) amennyiben utóbb a Bérlő a bérleti időszak már rögzített Kezdőnapjához képest korábbi időpontot jelöl meg, úgy Bérlő szabad kapacitása függvényében jogosult elfogadni vagy megtagadni ezt a kérést. Amennyiben szabad kapacitás nem áll rendelkezésére Xxxxxxxxxxx és csak a ténylegesen már elfogadott Kezdőnapra tudja biztosítani az eszközt, az nem eredményez a Bérbeadó részéről szerződésszegést. Amennyiben a Bérlő ennek ellenére a szerződéstől eláll, 30 % összegű meghiúsulási kötbér megfizetésére köteles.
b) Amennyiben Bérlő az eredetileg meghatározott Kezdőnaphoz képest későbbi időpontban kívánja csak igénybe venni az Eszközt, úgy Bérlő ugyanazon szabályok alapján köteles fizetni a rendelkezésre tartási díjat, mint a bérleti díjat. Amennyiben a Bérlő későbbi időpontra vonatkozó kérelme a Bérbeadó egyéb üzleti érdekeit sérti, azaz az adott Eszköz más részére történt, már lekötött szerződésszerű bérbeadását veszélyezteti,
Bérbeadó jogosult ezt a kérést megtagadni. A módosítás el nem fogadása nem eredményezi Bérbeadó szerződésszegését.
3.5. Tekintettel a bérleti jogviszony határozott időtartamára, Bérlő a 3.1. pontban meghatározott bérleti díjak előre megfizetésével teljesíti szerződésszerűen fizetési kötelezettségét, és Xxxxx ezt a határozott időtartam és a szerződés hatályának fenntartása vonatkozásában irányadónak tekintik.
3.6. A számlázás alapját képező bérleti időtartam – a Felek eltérő megállapodásának kivételével - amennyiben a Bérbeadó szállítja a helyszínre az Eszközöket, felszerelést az Eszköz, felszerelés helyszínre érkezésének a napján; amennyiben a Bérbeadó már korábban odaszállította az Eszközöket, felszerelést, akkor a Felek külön megállapodása szerinti időpontban; Bérlői szállítás esetén pedig a Bérlő részére történő átadás-átvétel napján – kezdődik, és a 3.2. pontban meghatározottak szerint szűnik meg.
3.7. Bérbeadó az Eszközre vonatkozó bérleti időszak megkezdését megelőző napon elektronikus úton megküldi Bérlő részére az Eszköz hivatalos okiratait: CE tanúsítvány, használati -kezelési útmutató, fővizsgálati jegyzőkönyv, szerkezeti vizsgálati jegyzőkönyv.
3.8. A bérleti díj alapvetően – eltérő megállapodás hiányában – heti 7 munkanapos elszámolással történik, targoncák és elektromos-ollós emelőgép esetében Bérbeadó a helyszínen ledolgozott/működő idő, személy- és teheremelő gép esetében GPS kontrol alapján kerül számlázásra. Díjkötelesek azok a napok is, amelyeken a Bérbeadó a Bérlő hibájából vagy a Bérlő oldalán felmerülő okból nem tudja az Eszközt, felszerelést rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban birtokba venni, illetve használni.
4. SZAKSZEMÉLYZET BIZTOSÍTÁSA
4.1. A gépkezelő naptári naponként leigazolt teljesítése a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi
I. törvény (a továbbiakban: „Mt.”) 92. §-a (1) bekezdésének figyelembevételével a napi 8 (nyolc) óránál, valamint heti 40 óránál (az általános teljes napi munkaidőnél) kevesebb nem lehet; a normál munkarendtől eltérő foglalkoztatási igényét a Bérlő az érintett hetet megelőző hét csütörtökéig írásban köteles bejelenteni a Bérbeadónak.
4.2. A gépkezelői díjak elszámolása minimum 8 (nyolc) órás általános teljes napi, valamint heti 40 órás munkaidő figyelembevételével történik. Ügyeleti idő: időjárás és veszélymentes üzemmód alatt az Mt. 110. §-a szerinti rendelkezésre állás.
Teljesítésnek számít az időjárási körülmények miatt tevékenységet nem végző, de rendelkezésre álló ügyeleti szakszemélyzet teljesítése. Napi 10 óránál több munkavégzés esetén, Bérlő köteles új gépkezelőt alkalmaznia, a jelen pontban maghatározott minimum 8 (nyolc) órás általános teljes napi munkaidő figyelembevételével
4.3. A Bérlő köteles az Mt. 104. §-ában foglalt
pihenőidőt műszakonként biztosítani.
5. SZÁLLÍTÁS, EGYÉB KÖLTSÉG
5.1. A bérleti díjon felül a Bérlőt terhelik az Eszköz, a felszerelés Bérlőhöz való ki- és visszaszállítási költségei, valamint az árajánlatban rögzített Eszköz biztosítási költségei. Bérlő tudomásul veszi, hogy az Eszköz napi biztosítási díja gép típustól függően, továbbá a bérleti időszak alatt is változik és változhat a biztosító által adott szerződéses feltételek módosulása miatt. Az Eszköz ki- és visszaszállításának díját és költségeit Bérbeadó a 3.1. pont szerint az bérleti díjjal együtt, azaz az első számlában jogosult érvényesíteni Bérlővel szemben, amennyiben a szállítást Bérbeadó szervezte vagy teljesítette, a ki- és visszaszállítás díjának előre megfizetése a
2.5. pont szerint a bérleti jogviszony létrejöttének feltétele.
5.2. Felek a Megrendelésben rögzítik annak az illetékes személynek a nevét és elérhetőségét, akinek az Eszközök, felszerelés átadható, és akitől a bérlet végén átvehető.
5.3. A Bérbeadó vagy az általa megbízott fuvarozó általi kiszállítást - ha a megrendelés visszaigazoláson, vagy az átadás-átvételi jegyzőkönyvben más nem szerepel - a szerződés megkötését követően a Bérbeadó haladéktalanul elkezdi megszervezni a Xxxxx által megjelölt helyre. Megbízott fuvarozó bevonása esetén előforduló szállítási problémákkal kapcsolatban (mint szállítás meghiúsulás, késés) a Bérbeadó felelősségét kizárja. Amennyiben a szállítást nem a Bérbeadó végzi, végezteti, az a Bérlő felelősségére és veszélyére történik.
5.4. A Bérlő általi szállítás esetén az Eszköz, felszerelés átadására a kiszállításhoz a felek közötti megállapodásban megjelölt időben és helyen kerül sor, a bérleti idő letelte után pedig a Bérlőnek haladéktalanul vissza kell szállítani az Eszközt, felszerelést a Bérbeadó által megjelölt Magyarországon belüli címre.
5.5. A Bérlő köteles gondoskodni arról, hogy az Eszköz, felszerelés a visszaadáskor olyan állapotban legyen, amely megfelel az átvételkori állapotnak a normális használatot figyelembe véve, továbbá, hogy az Eszköz, felszerelés a Bérbeadó, fuvarozó által hozzáférhető helyen és
a szállításhoz megfelelő állapotban (elegendő üzemanyagszinttel (gáz, dízel) / elektromos töltöttséggel rendelkezzen a szállító járműre történő felkerüléséhez) legyen. A fentiek nem teljesülése esetén minden olyan szükséges intézkedéshez kapcsolódó költség, amely biztosítja és lehetővé teszi az Eszköz, felszerelés elszállítását, a Bérlőt terheli, és azt a Bérlő köteles megfizetni a Bérbeadó részére. Bérbeadói visszaszállítás esetén a Bérlő mindaddig bérleti díjat köteles fizetni, ameddig nem biztosítja az Eszközök, felszerelések tényleges átadását.
5.6. Amennyiben átadás/átvételkor a Bérlő nem gondoskodik a megrendelésben megjelölt vagy egyébként a Bérlő nevében, képviseletében átadásra jogosult személy helyszíni jelenlétéről, abban az esetben az Eszköz, felszerelés állapotára vonatkozólag a Bérbeadó által felvett jegyzőkönyvben foglaltak az irányadóak.
Amennyiben szükséges, a Bérbeadó jogosult arra, hogy javítást végezzen a Bérlő költségére, akár a bérleti időszak alatt, akár a visszaérkezést követően a telephelyén történő átvizsgálás után. Az ez által keletkezett bérleti díj kiesés és a további károk vonatkozásában a Bérlő köteles a felmerülő költségek megfizetésére.
5.7. Kiszállás esetén a szerviz díja 42 EUR/óra*ember + ÁFA + az autó 1,5 EUR,-
+ÁFA/km oda-vissza, ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha Bérlő tévesen jelzi a javítási igényt.
6. FIZETÉSI FELTÉTELEK
6.1. A Bérlő a bérelt Eszköz (berendezés) használatáért a Bérbeadónak, a konkrét Ajánlatban és/vagy Megrendelésben meghatározott bérleti díjat, szállítási díjat, biztosítási díjat, egyéb az ÁSZF-ben meghatározott költségeket, valamint bérelt Eszköz típusától függően gépkezelői díjat fizeti. A bérleti jogviszony megszűnését követően – függetlenül attól, hogy az a felek közös megegyezésével, a Bérlő a határozott idejű bérleti jogviszony lezárására vonatkozó nyilatkozatával vagy a Bérbeadó felmondásával történt - a Bérbeadó jogosult a bérleti díjon felül a napi bérleti díj 100 %-ával megegyező további díj felszámítására az Eszköz visszaszolgáltatásáig minden egyes naptári napot illetően.
6.2. Xxxxx külön megállapodása alapján kaució alapításában is megállapodhatnak. Amennyiben az Ajánlatban és/vagy Megrendelésben kaució kikötése is szerepel, Bérbeadó ennek egyidejű
tényleges teljesítése után köteles az Eszköz
rendelkezésére bocsátását biztosítani.
6.3. A bérleti és egyéb szolgáltatások díját a Bérlő a megrendelés visszaigazolásban meghatározottak szerint köteles megfizetni, beleértve a felszerelés/tartozék hiányból, vagy az Eszköz, felszerelés sérülésből adódó költségeket is. A Bérbeadó a bérleti és egyéb szolgáltatások díját, valamint az egyéb költségeket – amennyiben a felek ettől külön írásbeli megállapodásban eltérően nem rendelkeznek – jelen ÁSZF 3.1. pontjában meghatározottak szerint kell fizetni, a gépkezelő díját pedig minden hónap 15. és a hónap utolsó napján, illetve a bérlet megszűnésekor számlázza a 4. pontban foglalt rendelkezések figyelembe vétele mellett, 8 napos fizetési határidővel. A Bérlőnek a számla kézhezvételét követően 3 nap áll rendelkezésére a számla kifogásolására, melyet minden esetben írásban kell megtennie.
6.4. Késedelmes fizetés esetén a Bérlő a Ptk. 6:48. §, ill. 6:155. §-ban meghatározott mértékű késedelmi kamatot köteles megfizetni. Ha a Bérlő a fizetési kötelezettségével 15 napnál hosszabb ideig hátralékba kerül, vagy megsérti a jelen ÁSZF bármely rendelkezését, és kötelezettség-szegését a Bérbeadó írásbeli felszólítására az abban megjelölt póthatáridőre sem orvosolja, a Bérbeadó azonnali hatállyal jogosult a bérleti jogviszonyt felmondani és az őt egyébként törvényileg vagy szerződésileg megillető igényeket (pl. kártérítésre vonatkozót) érvényesíteni. Késedelmes fizetés, vagy egyéb kötelezettségszegés megszüntetésére irányuló felszólítás esetén a Bérbeadó 18.000 Ft ügyviteli költség felszámítására jogosult minden kiküldött felszólító levél után. A Bérbeadó felszámítja a behajtási költségátalányról szóló 2016. évi IX. törvény alapján a késedelmesen teljesített számlái tekintetében esetenként 40,00 eurónak megfelelő, a Magyar Nemzeti Bank - késedelem kezdőnapján érvényes - hivatalos deviza- középárfolyama alapján meghatározott forintösszeget (a továbbiakban: Behajtási Költségátalány), mely tényt az 1. fizetési felszólításban szerepeltet. A Behajtási Költségátalány az első fizetési felszólítás dátumával válik esedékessé, teljesítése nem mentesít a késedelem egyéb jogkövetkezményei alól. A felmondástól függetlenül a Bérlőnek teljesítenie kell a szerződésből eredő valamennyi még fennálló kötelezettségét.
6.5. Bérlő tudomásul veszi, hogy amennyiben Bérbeadóval szembeni fizetési kötelezettségét nem teljesíti és ezért a behajtás érdekében Bérbeadó követeléskezelő cég szolgáltatásait veszi igénybe, úgy Bérbeadó jogosult a Bérlő
általa kezelt adatainak továbbítására a követeléskezelő társaság részére. Bérlő köteles a követeléskezeléssel kapcsolatban a Bérbeadónál felmerült minden igazolt költséget megfizetni.
7. A BÉRLŐ KÖTELEZETTSÉGEI
7.1. Az Eszköz, felszerelés kezelése, karbantartási kötelezettségek
a) A bérleti idő alatt a Bérlő köteles az Eszközt, felszerelést gondosan kezelni és ápolni, különösen pedig megóvni azt a túlterheléstől. Ennél figyelembe kell venni a Bérbeadó (ill. a gyártó) használati és karbantartási utasításait.
b) Eltérő megállapodás hiányában a Bérlő köteles az átvett kezelési utasításban, használati útmutatóban szereplő, a rendeltetésszerű üzemeltetéshez szükséges rendszeres karbantartásokat saját költségére elvégezni, elvégeztetni, továbbá ezek megfelelő dokumentálásáról gondoskodni.
c) A nem rendeltetésszerű használatból, gondatlanságból, elmulasztott vagy szakszerűtlen módon elvégzett karbantartásból eredő javítási és tisztítási költségek Bérlőt terhelik.
d) Az esedékes karbantartásokról felvett munkalapokat Bérbeadó arra kijelölt szakemberei rendszeresen jogosultak ellenőrizni, nyilvántartják az üzemórákat, és irányozzák elő a karbantartások várható időpontját.
e) A fentiek hiányában Bérlő köteles a karbantartás szükségességének várható időpontját megelőzően 3 munkanappal értesíteni a Bérbeadó arra kijelölt szakemberét.
f) Bérbeadó tájékoztatja Bérlőt, hogy a bérlet tárgyát képező Eszközt vagy Eszközöket Bérbeadó időszakosan köteles felülvizsgálni a szerződésszerű használhatóság és a garanciális igényeinek érvényesíthetősége érdekében.
A fentiek alapján Bérbeadó az Eszköz géptípusától függően évente átfogó jellegű, ún. fővizsgálatot, illetve 3 (három) havonta szerkezeti vizsgálatot köteles tartani.
Bérbeadó a vizsgálatok várható naptári napjáról a Bérlővel egyeztetett időpontban kell sort kerítenie a feleknek.
Annak érdekében, hogy a kötelezően elvégzendő, jelen pont szerinti vizsgálatok ténylegesen megtörténhessenek, Bérlő kötelezi magát, hogy arra kijelölt képviselői által a vizsgálatok lebonyolítását, és az Eszközhöz való tényleges hozzáférést és az átvizsgálás lebonyolíthatóságát megfelelő időtartamra
biztosítja Xxxxxxxx és a vizsgálatot végző szakértő részére.
Bérlő nem jogosult a vizsgálatok elfogadott időpontjában az Eszközt a vizsgálat helyéül kijelölt címről eltávolítani más munkavégzési helyre vagy területre áthelyezni.
Amennyiben az előző bekezdésben foglalt kötelezettségét Bérlő megszegi, úgy a Bérbeadó jogosult a meghiúsult vizsgálat költségét (emelőgép szakértő kiszállási díját, továbbá a felülvizsgálatok és jegyzőkönyvek elkészítésének díját és költségeit) a Bérlővel szemben érvényesíteni és kiszámlázni, melynek mértéke 150 euro / meghiúsult alkalom.
Változtatásokat vagy átalakításokat csak a Bérbeadó írásbeli engedélye szerint szabad végezni. A Bérlő köteles a Bérbeadó által a Eszközön, felszerelésen elhelyezett táblákat vagy más információs feliratokat rajta hagyni, megtartani és állagukat megóvni.
Bérlő kizárólag a Bérbeadóval kötött megállapodás alapján jogosult az Eszközön jelölést és vagy reklámanyagot elhelyezni. Amennyiben ilyen jellegű módosításra került sor, úgy a visszaszolgáltatás időpontjára e jelzéseket és vagy reklámhordozókat köteles eltávolítani, és az átadáskori állapotot helyreállítani. E rendelkezés megszegése esetén a helyreállítás költségeit köteles megfizetni, illetve kötbér kikötése esetén Bérbeadó jogosult annak teljes költségét visszatartani.
A Bérlő az Eszközt, felszerelést a megrendelésben megjelölt helyszínről a Bérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül nem szállíthatja/szállíttathatja el. Amennyiben a Bérlő ezen kötelezettségét megszegi, köteles az ezzel kapcsolatosan felmerülő valamennyi kárt, költséget a Bérbeadónak megtéríteni.
7.2. Az Eszköz, felszerelés megóvása
a) Bérlő teljes felelősséget vállal az Eszközért annak tényleges átvételétől a tényleges visszaszolgáltatás időpontjáig.
b) Bérlő az Eszköz átvételekor köteles ellenőrizni az Eszközt, és nyilatkozni arra vonatkozóan, hogy annak szerződésszerű és rendeltetésének megfelelő állapotban való átvételét igazolja.
c) A Bérlő köteles az Eszközt, felszerelést és tartozékait annak típusára vonatkozó használati - kezelési útmutató szerint kellő gondossággal használni, kezelni és megóvni. Elektromos Eszközeink esetében külön hangsúlyt kell fektetni az akkumulátorok karbantartására
(feltöltésére), dízel és gáz üzemű Eszközök esetében az előírt minőségű üzemanyag használatára.
d) Bérlő kötelezi magát, hogy az Eszközt kizárólag megfelelő szaktudással, igazolható képzettséggel rendelkező kezelőszemélyzet használhatja. Vállalja, hogy a személyzet tagjai részére megfelelő tartalmú és gyakoriságú munkavédelmi oktatást tart, és az előírások betartását rendszeresen ellenőrzi, és folyamatosan betartatja, ennek megfelelő módon való adminisztrációjáról gondoskodik.
e) A Bérlő köteles az Eszközt, felszerelést, a megjelölt helyen és időpontban a normál amortizációt figyelembe véve az átadással (kiszállítással) megegyez ő állapotban visszaadni.
f) A Bérlő köteles a birtokában és használatában álló Eszközt, felszerelést a rendelkezésre álló összes eszközzel megvédeni a lopással, rongálással szemben, így azt használaton kívül minden esetben, bármilyen csekély időre is, köteles lezárni, abban értéket nem hagyni, továbbá az Eszköz, felszerelés magára hagyásakor kellő körültekintéssel eljárni.
g) A Bérlőt terheli az esetleges tönkremenetelből, elvesztésből, ellopásból és sérülésből eredő valamennyi kár és költség. Bérlő kifejezetten tudomásul veszi, hogy az Eszközön Bérbeadó előzetes írásbeli engedélye nélkül semmilyen átalakítást vagy nem végezhet, minden ebből eredő kárért kártérítéssel tartozik.
h) A Bérlő köteles az Eszköz, felszerelés megsérülése, rongálása, elvesztése, illetve ellopása esetén a Bérbeadót haladéktalanul, szóban és írásban egyaránt értesíteni.
i) A Bérlő felelős minden olyan követelésért, igényért, amelyet 3., kívülálló személy támaszt a bérleti idő alatt az Eszköz, felszerelés használatával, illetve azzal összefüggésben. A Bérlő köteles az ilyen igények alól a Bérbeadót mentesíteni.
j) A Bérlő köteles saját költségén megvédeni, és mentesíteni az Eszközt, felszerelést harmadik személy beavatkozásaival – pl. végrehajtási intézkedések – szemben. A fenyegető vagy már végrehajtott beavatkozásokat a Bérlőnek haladéktalanul és a szükséges dokumentumok átadása mellett jeleznie kell a Bérbeadónak. A Bérlő nem jogosult elidegeníteni vagy megterhelni az Eszközt, felszerelést. A Bérlő a használatot 3. személynek csak a Bérbeadó előzetes írásbeli engedélye alapján engedheti át. Minden, a jelen pontban meghatározott és nem várt esetben Bérlő köteles Bérbeadó minden keletkezett kárát, elmaradt használt és felmerült költségét megtéríteni.
k) A Bérlő felelős minden törvényi vagy hatósági előírás, rendelet vagy kötelezettség betartásáért.
l) Amennyiben jogszabályi előírások azt előírják, Bérlő köteles előzetesen gondoskodni az Eszköz telepítéséhez szükséges hatósági engedélyek megszerzéséről.
7.3. Az Eszköz, felszerelés, visszaadásához kapcsolódó kötelezettségek
a) A Bérlő köteles az Eszköz, felszerelés tényleges átadásának feltételeit biztosítani.
b) A Bérlő köteles az Eszközt, felszerelést az előírt minőségű és az átadáskor (kiszállításkor) rögzített mennyiségű üzemanyaggal (gáz, dízel) megtankolni, valamint típustól függően elektromos árammal feltölteni. Amennyiben e kötelezettségét elmulasztja, az üzemanyag/elektromos feltöltés különbözetét a Bérlőnek meg kell fizetnie, mint az Eszköz, felszerelés bérletéhez járulékosan kapcsolódó költséget.
c) A Bérlő köteles az Eszközt, felszerelést az átadáskori (kiszállításkori) tisztasági állapotban visszaszolgáltatni. Amennyiben e kötelezettségét elmulasztja, a Bérbeadónak az Eszköz, felszerelés tisztításából eredő költségét a Bérlő köteles megfizetni, mint az Eszköz, felszerelés bérletéhez járulékosan kapcsolódó költségeket:
• Kosár tisztítása kissé szennyezett gépnél (p or, sár, csavarok. egyéb szerelvények stb.): 140 EUR+Áfa
• Kosár tisztítása nagyon szennyezett gép ese tén (festékek, ragasztóanyagok, stb.: 555 EUR+Áfa
• Xxxxx újra festése rendkívül szennyezett gé
p esetén (festékek, ragasztóanyagok, stb.):
1.300 EUR+Áfa
• Joystick rongálódása és elvesztése esetén:
555 EUR+Áfa
• Kezelési kézikönyv pótlása: 35 EUR+Áfa
• Emelőgép-napló pótlása: 35 EUR+Áfa
• Egyéb dokumentáció pótlása: 25EUR +Áfa
• Várakozási díj/óra: 85 EUR+Áfa.
Bérlő tudomásul veszi, hogy a fenti összegek indokolt esetben kiszámlázásra kerülnek a Bérlő részére.
d) A Bérlő köteles az Eszköz, felszerelés kulcsát, illetve az Eszközhöz, felszereléshez tartozó, az
átadáskor (kiszállításkor) átvett dokumentációt, Eszközkulcsot a Bérbeadó részére elmulasztja, a Bérbeadónak a dokumentáció, gépkulcs pótlásából származó költségét a Bérlő köteles megfizetni, mint az Eszköz, felszerelés bérletéhez járulékosan kapcsolódó költséget.
8. A BÉRBEADÓ KÖTELEZETTSÉGEI
8.1. A Bérbeadó a Bérlővel előzetesen egyeztetett időpontban és helyszínre ki- és visszaszállítja a megrendelt eszközöket.
8.2. A Bérbeadó a szállítást követően átadja a Bérlőnek az alábbi dokumentumokat: Eszközt típusára vonatkozó használati -kezelési útmutató, CE tanúsítvány, fő és szerkezeti vizsgálati jegyzőkönyv.
8.3. A fenti dokumentumokon kívül a Bérbeadó nem köteles egyéb dokumentumokat a Bérlő rendelkezésére bocsátani.
8.4. A Bérbeadó kötelezettséget vállal, hogy az Eszközre, felszerelésre biztosítással rendelkezik.
8.5. A Bérbeadó az Eszköz típusától függően, az üzemeltetéséhez szakképzett kezelőszemélyzetről köteles gondoskodni. A gépkezelőknek az elvégzendő feladatokat a Bérbeadóval egyetértésben a Bérlő adja ki, a munkavégzéssel kapcsolatos helyszíni feltételeket a Bérlő biztosítja. A Bérbeadó köteles biztosítani az alkalmazottai, megbízottai részére a munkavégzéshez szükséges gépeket és szerszámokat, kollektív és/vagy egyéni védőeszközöket.
8.6. A Bérbeadó helyszíni személyzete köteles a munkaterületre vonatkozó, a Bérlő által felállított biztonsági szabályt, gyakorlatot, utasítást követni. Ezzel együtt a Bérlő biztosítja a Bérbeadó helyszíni személyzete számára a munkaterületen való mozgást (belépés, kilépés, szállítás stb.), a munkaterületre érvényes szabályoknak megfelelően.
8.7. A Bérbeadó a munka ütemezésénél és annak sorrendi meghatározásánál a Bérlő utasításit köteles figyelembe venni. A Bérbeadó gépkezelői kötelesek minimum napi 8 órai helyszíni munkavégzésre, munkanapokon, illetve a Bérlő igényei esetén hétvégén is, amennyiben az erre vonatkozó engedély rendelkezésre áll. A Bérlő köteles a következő hétre vonatkozó műszakrendet - napi bontás szerint, valamint külön megjelölve a vasárnapi napokat - legkésőbb előző hét szerda 16:00 óráig írásban Bérlő részére megküldeni.
8.8. A Bérbeadó kötelezi magát, hogy csak olyan személyek munkavégzését engedi ezekkel az Eszközökkel, akik az ilyen jellegű
munkavégzésre jogosító képzésben részt vettek, és erről eredményes és érvényes vizsgával rendelkeznek.
9. FELELŐSSÉGI SZABÁLYOK
9.1. Az Eszköz kezelésével és megóvásával kapcsolatos kötelezettségek be nem tartása
a) A Bérlő az Eszköz, felszerelés használatára, kezelésére és megóvására vonatkozó kötelezettségeinek be nem tartásából, az Eszköz engedély nélkül átalakításából (így különösen az Eszköz lefestése vagy annak fúrása), illetve az Eszköz, felszerelés rendeltetésellenes használatából származó minden, a bérleti időszak alatt bekövetkező és ismertté váló, illetve
b) a bérleti időszak alatt bekövetkező, de annak leteltét követően ismertté váló kárért és költségért teljes anyagi felelősséggel tartozik. A Bérlő felel minden olyan kárért, amely az előbbi kötelezettségek megsértéséből ered. Amennyiben az Eszköz(ök) javítása válik szükségessé, úgy a Bérlőnek felróható javítás valamennyi költsége és az azok miatt bekövetkezett igazolt bevételkiesés teljes összege kiszámlázható a Bérlő részére. A kár bekövetkezése és a bevételkiesés összege tekintetében a Bérbeadó álláspontja az irányadó.
c) Amennyiben a Bérlő a bérlet letelte után az Eszközt, felszerelést kellő indok nélkül nem szolgáltatja vissza, a Bérbeadó jogosult az Eszközt, felszerelést - akár jogos önhatalommal - a Bérlőtől visszavenni, és elszállíttatni. A Bérbeadó ebből eredő minden költségét – beleértve ebbe, hogy az Eszközt, felszerelést nem tudja újra bérbe adni - a Bérlő köteles megtéríteni.
d) A használat 3. személy részére történő átengedése az arra vonatkozó Bérbeadói engedély nélkül szerződésszegésnek minősül. Ebben az esetben a Bérbeadó jogosult azonnali hatállyal megszüntetni a bérleti jogviszonyt és az Eszközt, felszerelést elszállíttatni. A Bérlő köteles minden ebből adódó kárt megtéríteni a Bérbeadó részére.
e) A Bérlő a tönkremenetel, megsemmisülés, elvesztés, ellopás és megsérülés következtében beálló minden, a bérleti időszak alatt bekövetkező és ismertté váló, illetve a bérleti időszak alatt bekövetkező, de annak leteltét követően ismertté váló kárt, illetve a Bérbeadó részéről felmerülő minden költséget kártérítésként köteles megfizetni, így különösen az ellopott alkatrész árát, a szerelési munkadíjat és az ehhez kapcsolódó utazási költséget. Az ilyen összegek kártérítésként való megfizetése nem mentesíti a Bérlőt a bérleti díjfizetési kötelezettsége alól. Az Eszköz, felszerelés hiányosságából eredő kárért a Bérbeadó csak
akkor felel, ha a Bérlő igazolja, hogy az a Bérbeadó vétkes hanyagsága vagy szándékossága miatt keletkezett. Amennyiben Xxxxx általi az Eszközön végzett engedély nélküli átalakítás vagy javítás eredményeképp Bérbeadó elveszíti az Eszköz gyári garanciáját, úgy Bérlő köteles az Eszköz beszerzési árának 20%-át kártérítés jogcímén megfizetni.
A Bérlőnek felróható károkozás (így különösen az Eszköz törése, rongálása) esetén Bérlő a javítási költségeken felül köteles minimum 830 EUR, de legalább a biztosított Eszköz önrészének 10%-át kártérítés jogcímén Bérbeadónak megfizetni.
f) Meghibásodás esetén Bérlő köteles a társaság honlapján elérhető hibabejelentő nyomtatvány (xxxxx://xxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxxx) útján haladéktalanul bejelentést tenni.
g) Xxxxx megállapodnak, hogy a hibabejelentést követő 4 órán belül a felek előzetesen rövid úton egyeztetnek az észlelt hibát illetően, és annak alapján dönt Xxxxxxxx arról, hogy a hiba elhárítása igényli-e a helyszínre való kivonulást vagy a felmerült probléma e nélkül is, távsegítség útján orvosolható. Indokolt kiszállás megállapítása esetén a felek képviselői egyeztetnek annak időpontjáról, a kiszállás alkalmával az Eszközt megvizsgálják és munkalapot vesznek fel a hiba jellegéről, elhárításának módjáról, az esetleges javítás várható időtartamáról. A munkalapot a Felek képviselői kötelesek kézjegyükkel ellátni.
h) A Bérlő haladéktalan hibabejelentését követően a Bérbeadó az olyan javításokat, amelyek a rendeltetésszerű használat vagy gyártási hibák miatt válnak szükségessé, a saját költségére, míg a rendeltetésellenes használatból, illetve kívülálló 3. személy magatartásából eredő hibákat a Bérlő költségére elvégzi, elvégezteti. A javítás ideje alatt a Bérbeadó megtilthatja a Bérlőnek az Eszköz, felszerelés használatát.
i) Amennyiben a hiba a Bérlő rendeltetésellenes használatára, kívülálló 3. személynek a magatartására vezethető vissza, abban az esetben a javítás időtartama alatt a Bérlő díjfizetési kötelezettsége fennáll. A rendeltetésszerű használatból eredő vagy gyártási hibák miatti javítás esetén a Bérlőt a meghibásodás írásbeli bejelentésétől a hiba kijavításáig, illetve az esetleges cseregép, pótfelszerelés biztosításáig díjfizetési kötelezettség nem terheli. Amennyiben a javítást a Bérbeadó a Bérlőnek is megfelelő határidőn belül elvégezni nem tudja, és cseregépet, pótfelszerelést sem tud a Bérlő rendelkezésére bocsátani, a Bérlő a szerződést felmondhatja. A Bérlő ezen túlmenően kártérítési
igényt nem támaszthat, a Bérbeadó az ez iránti felelősségét kifejezetten kizárja.
j) Ha a gép a munkalap felvételétől számított 48 órán belül nem javítható, a Bérbeadó a meghibásodás bejelentésétől számított 72 órán belül cseregépet biztosít. Ha cseregép nem áll rendelkezésre, a Bérbeadó azon időszakra nem számol fel bérleti díjat.
k) A nem megfelelő tankolásból/feltöltésből eredő minden meghibásodás költségét (üzemanyagcsere, elektromos töltő javítás stb.) a Bérlő köteles megtéríteni.
l) Bérlő tudomásul veszi, hogy bérleti jogviszony megszűnésekor, az Eszköz Bérbeadó részére történő visszaadását követően az Eszközt rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotra fel kell készíteni és lemosni attól függően, hogy az Eszköz mennyire szennyezett, melynek költsége Bérlőt terheli. A mosási költség a Megrendelésben vagy jelen ÁSZF-ben rögzítésre kerül.
9.2. Jelen általános szerződési feltételek megsértése
Ha a Bérlő megsérti a jelen szerződésből adódó bármely kötelezettségét, és azt az írásbeli felszólításban megjelölt határidőre sem orvosolja, vagy ellene felszámolási, csődeljárást indítanak, akkor a Bérbeadó - fizetési és kártérítési igényeinek fenntartása mellett – azonnal ismét birtokba veheti és elszállíttathatja az Eszközt, felszerelést, és ebből a célból beléphet a Bérlő helyiségeibe és létesítményeibe.
9.3. Károkozással kapcsolatos eljárási szabályok
a) A Bérbeadó kárfelvételi jegyzőkönyvet vesz fel a Bérlő által bérbe vett Eszköz, felszerelés kezelésével és megóvásával kapcsolatos kötelezettségek be nem tartásából származó károkról, amelyet elektronikus úton eljuttat a Bérlőnek. Amennyiben a Bérbeadó a kárfelvételi jegyzőkönyvben rögzített károkozással kapcsolatban 2 munkanapon belül írásban nem kap észrevételt, úgy az abban foglalt károkozás tényét és az okozott kár mértékét a Bérlő részéről elismertnek tekinti, és a kárfelvételi jegyzőkönyvben szereplő kár összegéről a Bérbeadó a Bérlőnek kárbekérő levelet bocsát ki.
b) Káresemény bekövetkezésekor a Bérlő köteles a káresemény kivizsgálásába a Bérbeadót (függetlenül az esetleges hatósági vizsgálatoktól) a helyszín változatlanul hagyása mellett haladéktalanul bevonni; ennek elmaradása esetén a Bérlő a Bérbeadót minden hátrány megtérítése, illetve bármely jogkövetkezmény alól mentesíti, illetve az ebből fakadó bármely fizetési kötelezettség, jogkövetkezmény kizárólag a
Bérlőt terheli. A káresemények rendezése tekintetében különösen a GM Rendelet vonatkozó rendelkezései az irányadóak.
c) A Bérbeadó nem felelős sem a közvetett, sem a közvetlen kárért, amely a Bérlőnél vagy harmadik félnél merül fel az eszköz hibája vagy olyan más ok miatt, amely a Bérbeadó befolyásán kívül esik, vagy amely a Bérlő tevékenysége vagy tevékenységének elmulasztása miatt keletkezik. A Bérbeadó nem vonható felelősségre közvetett károkért. A Bérbeadó szerződésszegése esetén a Bérbeadó kártérítési felelőssége az esedékessé váló bérleti díjra korlátozódik.
d) Kezelőszemélyzettel bérbe adott Eszköz esetében a gépkezelő működésével összefüggésbe hozható közvetlen és közvetett kárért – kivéve a szándékosan okozott, továbbá az emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért bekövetkezett kárért - a Bérbeadó a felelősségét kizárja.
e) Bérbeadó kötelezheti Bérlőt a KFCS megkötésére, avagy Bérlő saját költségén a Bérbeadó számára elfogadható, jó hírnévű biztosító társaságnál köteles általános felelősségbiztosítást, munkáltatói felelősségbiztosítást, teljes körű vagyonbiztosítást kötni az eszköz használatával kapcsolatban az eszközben, illetve más vagyontárgyakban felmerült károk vagy annak révén okozott sérelmek biztosítására. A vagyonbiztosításnak fedezetet kell nyújtania minden az eszközben található vagyontárgy megsemmisülésére, megrongálódására és eltulajdonítására (lopás/rablás). Bérlő a bérleti jogviszony létrejötte előtt köteles a vagyonbiztosításról szóló kötvényt bemutatni, annak kötvényszámát megadni a bérleti időszak időtartamára.
f) Ha a bérleti időszak alatt a vagyonbiztosításról szóló kötvény lejár, akkor a Bérlő köteles megújítani és ismételten benyújtani a Bérbeadó részére.
9.4. Bérlő nyilatkozattételi kötelezettsége adóügyi letelepedettségéről és fordított adózás esetén
a) Amennyiben a Bérlő külföldön letelepedett vállalkozás, úgy köteles nyilatkozni a Bérbeadó felé arról, hogy rendelkezik-e Magyarországon áfa szempontú telephellyel. Áfa szempontú magyar telephely esetén a Bérlő köteles nyilatkozni a Bérbeadó felé arról, hogy a bérleti jogviszonnyal érintett ügylet a magyar telephelyéhez kapcsolódó szolgáltatás-e (azaz,
hogy az adott szolgáltatás kapcsán a magyar telephely legközvetlenebbül érintett telephelynek minősül-e).
b) Amennyiben a projektmunka az hatályos ÁFA. törvény alapján a fordított ÁFA hatálya alá tartozik, úgy Bérlő köteles erről nyilatkozatot tenni.
c) Bérbeadó erre vonatkozó nyilatkozata megtalálható Bérbeadó honlapján, amelyet Bérlő köteles kitölteni.
d) Az így közölt tényekben bekövetkező bármely változásról a Bérlő köteles a Bérbeadót 5 munkanapon belül tájékoztatni.
e) A Bérlő teljes felelősséggel tartozik a magyar adóügyi letelepedettségéről szóló nyilatkozattétel elmulasztásából, vagy annak hibás, késői, nem megfelelő vagy nem valós adattartalommal történ ő teljesítéséből adódóan a Bérbeadónál felmerült minden kárért.
f) Amennyiben a Bérbeadónak harmadik fél vagy bármely hatóság felé kára keletkezik abból kifolyólag, hogy a Bérlő nyilatkozattételi kötelezettségét elmulasztotta, azt hibásan, késve, nem megfelel ő vagy nem valós adattartalommal teljesítette, a Bérlő teljes kártérítési felelősséggel tartozik a Bérbeadó felé.
10. A BÉRLETI JOGVISZONY MEGSZŰNÉSE
10.1. A bérleti jogviszony megszűnik:
a) a határozott időtartam lejártával;
b) a Xxxxx közös megegyezésével;
c) amennyiben az Eszköz megsemmisül, vagy oly mértékben károsodik, hogy annak helyreállítása a Bérbeadótól aránytalan befektetést követelne;
d) azonnali hatályú felmondással.
10.2. Felek között határozott időtartamra jön létre a bérleti jogviszony, amely rendes felmondással nem szüntethető meg egyik fél által sem. Bérlő vállalja, hogy amennyiben bármelyik bérelt Eszköz esetében egyedileg vagy a Bérleti Szerződést a Bérlő jogszerűtlenül, a határozott idő lejárta előtt kívánja megszüntetni vagy Bérlőnek felróható okból idő előtt szűnik meg a lejárat napja előtt, úgy Bérlő köteles Bérbeadónak olyan összegű meghiúsulási kötbért fizetni a Bérleti Szerződés vagy az egyedi Eszköz bérleti jogviszony megszűnését követő 5 munkanapon belül, mely a Bérleti Szerződés megszűnését követő naptól a lejárat napjáig számított nettó Bérleti díj összegének felel meg. A kárigény vonatkozásában Bérbeadó jogfenntartással él és esetleges további igényeiről sem mond le.
10.3. Bérlő írásban azonnali hatállyal felmondhatja a Felek közötti bérleti jogviszonyt, ha a Bérbeadó
5 napos póthatáridőn belül sem teljesíti a Megrendelésben és/vagy az ÁSZF-ben vállalt kötelezettségeiket. A bérleti jogviszony az azonnali hatályú felmondásról szóló nyilatkozat kézbesítésének napján szűnik meg.
10.4. A Bérbeadó a Bérlő súlyos szerződésszegése esetén jogosult a bérleti jogviszony azonnali hatályú felmondására. A bérleti jogviszony az azonnali hatályú felmondásról szóló nyilatkozat kézbesítésének napján szűnik meg. A Bérlő súlyos szerződésszegésének minősül különösen a jelen ÁSZF-ben korábban rögzített eseteken túl, ha:
− a Bérlő az Eszközt nem rendeltetésszerűen használja, az üzemeltetési szabályokat nem tartja be, állagmegóvást, vagyonvédelem gyakorlását elmulasztja;
− a Bérlő a Bérbeadó ellenőrzési jogainak
gyakorlását akadályozza;
− a Bérlő olyan magatartást tanúsít, amely a Bérbeadó érdekeit sérti, így különösen az Eszköz tulajdonjogát elvonja, megterheli vagy az elidegenítésére, megterhelésére, hasznosítására kísérletet tesz, vagy elmulasztja a tulajdonosi érdekeinek védelmében szükséges intézkedések megtételét.
10.5. A bérleti jogviszony megszűnése esetén Felek kötelesek a bérleti jogviszony megszűnését követő 15 napon belül egymással elszámolni
11. BESZÁMÍTÁS
A Bérlő a Bérbeadó követeléseivel szemben csak annak írásba foglalt egyetértésével, a Bérbeadó által elismert mértékben számíthat be ellenkövetelést. A Bérbeadó a Bérlőnek a Bérbeadóval szembeni minden követelésével szemben beszámíthatja a saját követeléseit., és azt
– ha van ilyen - a kaució összegéből levonhatja.
12. ADATVÉDELEM
12.1. A Felek számára rendkívül fontos az adatvédelem, tekintettel arra, hogy a bérleti jogviszony vonatkozásában személyes adatokat gyűjtenek, kezelnek, tartanak nyilván.
12.2. Felek kijelentik, hogy az EU 2016/679 számú Általános Adatvédelmi Rendelete (a továbbiakban: „GDPR”), valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: „Infótörvény”) rendelkezéseit magukra nézve kötelezőnek ismerik el.
12.3. Felek a GDPR, illetve az Infótörvény rendelkezései vonatkozásában adatkezelőnek
minősülnek tekintettel arra, hogy a bérleti jogviszony kapcsán személyes adatokat kezelnek, és az adatkezelés céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt határozzák meg.
12.4. Felek rögzítik, hogy a bérleti jogviszony során a másik fél munkavállalóinak, vezető tisztségviselőinek vagy más magánszemély megbízottjainak részükre átadott a személyes adatait a GDPR és az Infótörvény rendelkezéseivel összhangban kezelik.
12.5. A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott adatvédelmi kérdésekben a Bérbeadó honlapján elérhető adatvédelmi nyilatkozatok, illetve az alkalmazandó jogszabályok megfelelően és Bérlőre vonatkozóan is irányadók.
13. EGYÉB FELTÉTELEK
13.1. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a mindenkor hatályos magyar jogszabályok - különös tekintettel a Ptk. (azaz a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény) szabályaira - az irányadóak.
13.2. Felek a jelen szerződéssel összefüggésben felmerülő valamennyi vitájuk tárgyalásos úton, egyeztetéssel kísérelik meg megoldani. Amennyiben az egyeztetések nem vezetnek eredményre, Xxxxx alávetik magukat a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság eljárásának.
13.3. A szerződés teljesítését befolyásoló valamennyi lényeges tényt, körülményt a Bérbeadó haladéktalanul, de legkésőbb 24 órán belül köteles közölni a Bérlővel. A szerződés teljesítését befolyásoló lényeges tény többek közt, de nem kizárólagosan: a műszakilag és az elszámolás szempontjából fontos tények, a szerződés teljesítését gátló körülmények feltüntetése részletes indokolással, bármely kifogás a szerződés teljesítésével kapcsolatban, illetve a Bérlő felróható magatartása miatta a Bérbeadónál felmerült károk.
Hatályos: 2023. január 24.
Kijelentem, hogy az ÁSZF rendelkezéseit megismertem, tudomásul veszem és azokat magamra nézve kötelezően elfogadom.
......................................................................
Bérlő