A Groupama Biztosító Zrt. 2015. 11. 01-jétől érvényes gépjármű- felelősségbiztosítási díjtarifája
Bizalomból biztonság
A Groupama Biztosító Zrt. 2015. 11. 01-jétől érvényes gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a fennálló kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését határidőre jogszerűen nem mondja fel, akkor az új biztosítóval kötött szerződése a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 10.§ alapján érvénytelen!
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás jelen formában meghirdetett díjai nem tartalmazzák a szerződőt terhelő, illetve a biztosítási díjat közvetlenül érintő adókat, járulékokat.
2012. január 1-jétől kezdődően a népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvény rendelkezései értelmében a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás megkötésére kötelezett üzemben tartónak a biztosítási díjon felül baleseti adót kell fizetnie. Az adó mértéke az adóalap 30%-a, de az adó nem lehet több, mint a biztosító kockázatviselésével érintett időtartam naptári napjaira naponta legfeljebb 83 forint/gépjármű. Mivel a fedezetlenségi időszakban a biztosító nem visel kockázatot, a 83 Ft napi maximum nem érvényesíthető, ezért a fedezetlenségi díjat minden esetben 30%-os adó terheli.
Az adó beszedésére és befizetésére a törvény a biztosítót kötelezi. A befolyt összegből a biztosító először az időszakra eső baleseti adót köteles levonni, ezért ha az esedékes biztosítási díj, az esetleges fedezetlenségi díj és a baleseti adó együttes összegét nem fizeti meg, akkor biztosítása díjrendezetlen lesz, ami a szerződés megszűnését eredményezi!
Általános információk, értelmezések
GB Zrt., biztosító: Groupama Biztosító Zrt.
Groupama Biztosító Zrt. székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xxxxxxxx xxxx 0/X
GFB: kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás
Havi díjfizetési gyakoriság csak a hagyományos tarifa szerinti díjszámításban, kizárólag csoportos beszedés díjfizetési mód esetén választható.
A gépjárműflotta szerződések esetében a 2015. 01. 01. és utáni kockázatvi- selési kezdetű egyedi szerződésekre vonatkozó területi besorolás táblát kell figye- lembe venni.
A felsorolt településnevek között nem található településeket a 10. területi besorolásba tartozónak kell tekinteni.
A meglévő egyedi szerződések következő biztosítási időszakra vonatkozó jelen díjtarifa szerinti díjmeghatározása a szerződés tarifájának megfelelően a hagyomá- nyos vagy direkt tarifatábla és a szerződés kockázatviselési kezdete alapján történik.
Meglévő szerződéseket csak abban az esetben lehet újrakötni, amennyiben – a szerződés a törvényi előírásoknak megfelelően – évfordulóra felmondásra kerül. Különösen igaz ez a meglévő hagyományos szerződések esetén: csak abban az esetben lehet újrakötni a direkt tarifa feltételeinek megfelelő feltételek alapján, amennyiben a szerződés – a törvényi előírásoknak megfelelően – évfordulóra fel- mondásra kerül.
Azon szerződések, amelyek kezdete 2015 előtti, de díjnemfizetés okkal való meg- szűnés miatt 2015-ben induló kockázatviselési kezdettel újrakötésre kerülnek, a szerződés évfordulóját követő, következő biztosítási időszakra vonatkozó díja a szerződés évfordulójakor hatályos tarifa alapján kerül meghatározásra.
Jogi személy alatt minden nem természetes személynek megfelelő szerződőt kell érteni. (Az egyéni vállalkozóként kötött szerződések tarifálása is ez alapján történik.)
Meglévő hagyományos szerződés: A GB Zrt.-nél hagyományos tarifa alapján kötött GFB szerződés, amelynek kockázatviselési kezdete 2015. 01. 01. előtti, vagy évfordulója 2015. 12. 31-e előtt van.
Meglévő direkt szerződés: A GB Zrt.-nél direkt tarifa alapján kötött „e-GFB" szerződés, amelynek kockázatviselési kezdete 2015. 01. 01. előtti, vagy évfordu- lója 2015. 12. 31-e előtt van.
Meglévő szerződések esetén az úgynevezett „e-GFB” szerződéseknél a biztosító direkt tarifája szerinti díjak az alábbi feltételek együttes teljesü- lése esetén alkalmazhatóak, vehetők figyelembe:
• A szerződéskötés a biztosító saját honlapján, illetve olyan honlapon történt, ahol a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díja kiszámítható, az ajánlat kitölt- hető és elektronikusan továbbítható volt.
• Díjfizetés gyakorisága: A szerződés díjfizetési gyakorisága nem lehet havi. Negyedévesnél gyakoribb díjfizetési ütemezést a biztosítási időszakon belül nem lehet választani
• Díjfizetés módja: A szerződés valamennyi esedékessé váló díja/díjrészlete cso- portos beszedési megbízás vagy átutalás útján kerül kiegyenlítésre.
• A szerződő külön nyilatkozattal hozzájárult ahhoz, hogy a biztosító a szerző- dése kezelésével, megszűnésével kapcsolatos és írásbeli alakisághoz nem kötött kommunikációt elektronikus úton folytathatja, ennek megkezdéséről a bizto- sító a szerződőt az általa megadott elektronikus elérhetőségek egyikén tájé- koztatja.
Az elektronikus úton kiküldött dokumentumokat a levélben foglalt tájékoztatás- nak megfelelően kinyomtatja. Az e-mail címében és/vagy a mobiltelefonszámában bekövetkezett változást – az információk illetéktelen személyhez jutásának elke- rülése érdekében – a szerződő köteles azonnal bejelenteni a biztosító internetes vagy telefonos ügyfélszolgálatán. A változást a biztosító a munkaidő végéig tör- tént bejelentése esetén a következő munkanap végéig, míg a munkaidő vége után beérkezetteket 2 munkanapon belül hajtja végre. Az adatok valótlanságából, hiá- nyosságából vagy a változás bejelentésének elmulasztásából eredő esetleges ká- rokért, hátrányos jogkövetkezményekért, avagy a kívánt joghatások elmaradásá- ért a biztosító nem vállal felelősséget.
Új szerződések esetén az úgynevezett „e-GFB” szerződés megkötésekor a biztosító direkt tarifája szerinti díjak az alábbi feltételek együttes telje-
sülése esetén alkalmazhatóak, vehetők figyelembe:
• Telefonon keresztül vagy a biztosító saját honlapján, illetve olyan honlapon kötött szerződés, ahol a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díja kiszámít- ható, az ajánlat kitölthető és elektronikusan továbbítható.
• Díjfizetés gyakorisága: A szerződés díjfizetési gyakorisága csak negyedéves, féléves vagy éves lehet. Negyedévesnél gyakoribb díjfizetési ütemezést a biz- tosítási időszakon belül nem lehet választani.
• Díjfizetés módja: A szerződés valamennyi esedékessé váló díját/díjrészletét csoportos beszedési megbízás vagy átutalás útján kell kiegyenlíteni, ideértve a szerződés megkötésekor esedékes díjrészletet is. A szerződés fennállása alatt a fentiektől eltérő díjfizetési módot nem lehet választani.
• A szerződő külön nyilatkozattal hozzájárul ahhoz, hogy a biztosító a szerződése megkötésével, kezelésével, megszűnésével kapcsolatos és írásbeli alakisághoz nem kötött kommunikációt elektronikus úton folytathatja, ennek megkezdésé- ről a biztosító a szerződőt az általa megadott elektronikus elérhetőségek egyikén tájékoztatja. A hozzájárulással együtt a szerződő külön nyilatkozatban az aláb- biakat vállalja: Pontosan, a valóságnak megfelelően adja meg az e-mail cím elér- hetőségét és mobil telefonszámát.
Az elektronikus úton kiküldött dokumentumokat a levélben foglalt tájékoztatás- nak megfelelően kinyomtatja. Az e-mail címében és/vagy a mobiltelefonszámában bekövetkezett változást – az információk illetéktelen személyhez jutásának elke- rülése érdekében – a szerződő köteles azonnal bejelenteni a biztosító internetes vagy telefonos ügyfélszolgálatán. A változást a biztosító a munkaidő végéig tör- tént bejelentése esetén a következő munkanap végéig, míg a munkaidő vége után beérkezetteket 2 munkanapon belül hajtja végre. Az adatok valótlanságából, hiá- nyosságából vagy a változás bejelentésének elmulasztásából eredő esetleges ká- rokért, hátrányos jogkövetkezményekért, avagy a kívánt joghatások elmaradásá- ért a biztosító nem vállal felelősséget.
Ha a direkt tarifa feltételei nem kerülnek elfogadásra, akkor csak hagyo- mányos tarifa szerinti szerződés köthető.
Kiegészítő szolgáltatások egyedi szerződésekre
Garantált Asszisztencia
Kiegészítő szolgáltatás az érvényes gépjármű-felelősségbiztosítási díjtari- fában külön díj fizetése nélkül, amely csak azokra a GFB szerződésekre vonatkozik, amelyek biztosítási évfordulója 2014. 12. 31-én vagy ezt kö- vető időpontban van és az ezt közvetlenül megelőző biztosítási időszak- ban a GB Zrt.-nél voltak biztosítva és a szerződés nem kerül felmondásra. A GB Zrt.-nél egyedi gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéssel rendelkező sze- mélygépkocsi, motorkerékpár vagy olyan tehergépkocsi és autóbusz, melynek össz- tömege nem haladja meg a 3500 kilogrammot, jogszerű használója részére asszisz- tencia szolgáltatást nyújtunk szerződött partnerünkön keresztül.
Ha önhibájából vagy önhibáján kívül bajba jut, balesetet szenved, a Groupama Gépjármű Asszisztencia Vonalon a Zöldkártya egyezményhez tartozó országok (fel- sorolásukat lásd a biztosítási feltételekben) területén, magyar nyelven kérhet segít- séget a nap 24 órájában, külföldön visszahívással. Az asszisztencia szolgálat meg- szervezi autómentő vagy szerelő küldését a helyszínre, szükség esetén a gépjármű tárolását, illetve csereautó bérlését. Magyarország területén évente egy helyszíni javítás munkadíját mi álljuk, ha gépjárműve a helyszínen nem javítható, ingyene- sen szervizbe szállíttatjuk az alábbiak szerint:
Ha a gépjármű a jogszerű használója által bejelentett baleset vagy műszaki meg-
hibásodás miatt menetképtelenné vált, a szolgáltató partnerünk a bejelentést követően segélyautót vagy esetlegesen autómentőt küld a helyszínre, mely javítója javítással megkísérli a biztosított járművet menetképessé, a közúti forgalomban való részvételre alkalmassá tenni.
A biztosító a szolgáltatást végzőnek téríti meg a helyszínre történő egyszeri kiszállás és a helyszínen történő javítás számlával igazolt munkadíját belföldön, legfeljebb egy- szer egy biztosítási évben, abban az esetben, ha a biztosított gépjármű utasai még nem kaptak az információszolgáltatáson kívül más szolgáltatást. (A helyszínen történő javítás során esetlegesen felhasznált alkatrészek árát a biztosítás nem tartalmazza, azt a biztosított köteles megtéríteni a javítást végző szolgáltató számlája alapján.)
A javítással menetképessé tett gépjármű megjavítása csak ideiglenes javításnak minősül, a gépjármű mielőbbi tartós és üzembiztos megjavíttatása a gépkocsi tulaj- donos kötelezettsége, melynek saját költségére köteles eleget tenni.
Amennyiben a menetképtelen biztosított gépjárművet a helyszínen nem lehet menetképes állapotba hozni, a szolgáltató partnerünk által a helyszínre küldött autómentő a biztosított gépjárművet a benne lévő személyes poggyásszal együtt a legközelebbi javítóműhelybe szállítja. A biztosító belföldön történt meghibásodás esetén megtéríti a műhelybe szállítás számlával igazolt költségeit a szolgáltatást
nyújtónak legfeljebb egyszer egy biztosítási évben, abban az esetben, ha a bizto- sított gépjármű utasai még nem kaptak az információszolgáltatáson kívül más szol- gáltatást.
Autómegőrzésről gondoskodik a szolgáltató partnerünk az őrzés költségeinek vál- lalásával abban az esetben, ha az elszállított biztosított gépjármű javítására szol- gáló célszerviz vagy autójavító a biztosított gépjárművel történt baleset vagy műszaki meghibásodás idején zárva tart, mindaddig, amíg az autószerviz átveszi a szóban forgó gépjárművet, de maximum az első munkanapig.
Groupama Gépjármű Asszisztencia Vonal: x00 0 000 0000
Közlekedési balesetbiztosítás
Kiegészítő szolgáltatás az érvényes gépjármű-felelősségbiztosítási díjta- rifában külön díj fizetése nélkül, amely minden meglévő és 2015. 01. 01. vagy az utáni kockázatviselési kezdetű szerződésre vonatkozik.
A GB Zrt. közlekedési balesetbiztosítást nyújt a GB Zrt.-nél hatályban lévő köte- lező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező személygépkocsival, motor- kerékpárral vagy tehergépkocsival és autóbusszal okozott, sajáthibás közleke-
dési baleset esetén, amennyiben a balesetet okozó vezető 76%-ot elérő vagy meghaladó mértékben rokkanttá válik vagy elhalálozik. Biztosított a társasá- gunknál 2015. január 1-jén érvényes és hatályos kötelező gépjármű-felelős- ségbiztosítással rendelkező fogyasztó, aki a járművet engedéllyel és jogszerűen vezeti és a a hatályos magyar jogszabályok szerint a közlekedési balesetben megállapítható a teljes vagy legalább 50%-os felelőssége. A tehergépkocsik és
autóbuszok esetén az össztömeg nem haladhatja meg a 3500 kilogrammot.
Biztosítási összeg: 500 000 Ft
A teljes körű tájékozódás érdekében kérjük, mindenképpen olvassa el a vonatkozó biztosítási feltételeket, melyek a Groupama Biztosító Zrt. ügyfélszolgálati irodái- ban, illetve a xxx.xxxxxxxx.xx honlapon tekinthetők meg.
2015. 01. 01. ELŐTTI KOCKÁZATVISELÉSI KEZDETŰ EGYEDI SZERZŐDÉSEKRE VONATKOZÓ DÍJSZÁMÍTÁS
Személygépkocsik direkt tarifa szerinti A00 éves alapdíjai forintban (M1 gépjármű-kategória)
DIREKT TARIFATÁBLA A 2014. 01. 01. ELŐTTI KOCKÁZATVISELÉSI KEZDETŰ SZERZŐDÉSEK ESETÉN | ||||||||||||||
Teljesítmény (kW) | Hengerűrtartalom (cm3) | Életkor (év) | ||||||||||||
0 – 25 | 26 – 30 | 31 – 35 | 36 – 40 | 41 – 43 | 44 – 45 | 46 – 50 | 51 – 53 | 54 – 60 | 61 – 66 | 67 – | jogi személy | |||
0 – 37 | 0 – 10 | minden cm3 | 31 840 | 17 827 | 12 532 | 12 532 | 12 532 | 13 335 | 12 831 | 13 931 | 12 678 | 12 260 | 15 060 | 16 689 |
11 – 37 | 0 – 850 | 22 961 | 13 619 | 9 570 | 9 570 | 9 570 | 10 105 | 9 769 | 10 502 | 9 667 | 9 388 | 11 323 | 13 282 | |
851 – | 28 875 | 16 422 | 11 543 | 11 543 | 11 543 | 12 256 | 11 808 | 12 786 | 11 672 | 11 301 | 13 812 | 15 551 | ||
38 – 50 | 38 – 43 | minden cm3 | 30 815 | 17 341 | 12 190 | 12 190 | 12 190 | 12 962 | 12 477 | 13 535 | 12 330 | 11 928 | 14 628 | 16 295 |
44 – 50 | 0 – 1200 | 33 176 | 18 460 | 12 978 | 12 978 | 12 978 | 13 821 | 13 292 | 14 447 | 13 131 | 12 692 | 15 622 | 17 201 | |
1201 – | 33 176 | 18 460 | 12 978 | 12 978 | 12 978 | 13 821 | 13 292 | 14 447 | 13 131 | 12 692 | 15 622 | 17 201 | ||
51 – 70 | 51 – 60 | 0 – 1300 | 35 940 | 20 733 | 14 572 | 14 572 | 14 572 | 15 443 | 14 896 | 16 090 | 14 730 | 14 276 | 17 369 | 19 835 |
1301 – 1400 | 37 005 | 21 238 | 14 927 | 14 927 | 14 927 | 15 830 | 15 263 | 16 501 | 15 091 | 14 620 | 17 817 | 20 244 | ||
1401 – | 37 005 | 21 238 | 14 927 | 14 927 | 14 927 | 15 830 | 15 263 | 16 501 | 15 091 | 14 620 | 17 817 | 20 244 | ||
61 – 70 | 0 – 1400 | 37 517 | 21 480 | 15 098 | 15 098 | 15 098 | 16 017 | 15 440 | 16 699 | 15 265 | 14 786 | 18 033 | 20 441 | |
1401 – | 42 332 | 23 763 | 16 705 | 16 705 | 16 705 | 17 769 | 17 100 | 18 558 | 16 898 | 16 343 | 20 060 | 22 288 | ||
71 – 100 | 71 – 84 | 0 – 1500 | 36 027 | 20 774 | 14 601 | 14 601 | 14 601 | 15 475 | 14 926 | 16 123 | 14 759 | 14 304 | 17 406 | 19 869 |
1501 – 1600 | 38 063 | 21 740 | 15 280 | 15 280 | 15 280 | 16 216 | 15 628 | 16 910 | 15 450 | 14 963 | 18 263 | 20 650 | ||
1601 – | 43 888 | 24 500 | 17 224 | 17 224 | 17 224 | 18 335 | 17 637 | 19 159 | 17 425 | 16 847 | 20 714 | 22 885 | ||
85 – 100 | minden cm3 | 42 179 | 23 690 | 16 654 | 16 654 | 16 654 | 17 713 | 17 048 | 18 500 | 16 846 | 16 294 | 19 995 | 22 229 | |
101 – 180 | 101 – 150 | minden cm3 | 44 730 | 26 457 | 18 591 | 18 591 | 18 591 | 19 638 | 18 980 | 20 415 | 18 781 | 18 236 | 22 013 | 25 755 |
151 – 180 | minden cm3 | 54 371 | 31 026 | 21 808 | 21 808 | 21 808 | 23 146 | 22 306 | 24 139 | 22 051 | 21 354 | 26 071 | 29 453 | |
181 – | 181 – | minden cm3 | 81 029 | 43 660 | 30 704 | 30 704 | 30 704 | 32 845 | 31 500 | 34 434 | 31 092 | 29 976 | 37 291 | 39 681 |
Személygépkocsik direkt tarifa szerinti A00 éves alapdíjai forintban (M1 gépjármű-kategória)
DIREKT TARIFATÁBLA A 2014. 01. 01. KOCKÁZATVISELÉSI KEZDETŰ SZERZŐDÉSEK ESETÉN | ||||||||||||||
Teljesítmény (kW) | Hengerűrtartalom (cm3) | Életkor (év) | ||||||||||||
0 – 25 | 26 – 30 | 31 – 35 | 36 – 40 | 41 – 43 | 44 – 45 | 46 – 50 | 51 – 53 | 54 – 60 | 61 – 66 | 67 – | jogi személy | |||
0 – 37 | 0 – 10 | minden cm3 | 31 086 | 17 470 | 12 281 | 12 281 | 12 281 | 13 061 | 12 571 | 13 550 | 12 343 | 11 941 | 14 645 | 16 399 |
11 – 37 | 0 – 850 | 22 458 | 13 381 | 9 402 | 9 402 | 9 402 | 9 922 | 9 595 | 10 248 | 9 444 | 9 175 | 11 046 | 13 089 | |
851 – | 28 205 | 16 104 | 11 319 | 11 319 | 11 319 | 12 013 | 11 577 | 12 447 | 11 375 | 11 017 | 13 443 | 15 294 | ||
38 – 50 | 38 – 43 | minden cm3 | 30 090 | 16 998 | 11 948 | 11 948 | 11 948 | 12 699 | 12 227 | 13 169 | 12 009 | 11 621 | 14 229 | 16 017 |
44 – 50 | 0 – 1200 | 32 384 | 18 085 | 12 714 | 12 714 | 12 714 | 13 533 | 13 019 | 14 047 | 12 780 | 12 357 | 15 186 | 16 897 | |
1201 – | 32 384 | 18 085 | 12 714 | 12 714 | 12 714 | 13 533 | 13 019 | 14 047 | 12 780 | 12 357 | 15 186 | 16 897 | ||
51 – 70 | 51 – 60 | 0 – 1300 | 35 121 | 20 345 | 14 299 | 14 299 | 14 299 | 15 145 | 14 614 | 15 676 | 14 367 | 13 930 | 16 919 | 19 522 |
1301 – 1400 | 36 156 | 20 836 | 14 644 | 14 644 | 14 644 | 15 522 | 14 971 | 16 072 | 14 714 | 14 261 | 17 350 | 19 919 | ||
1401 – | 36 156 | 20 836 | 14 644 | 14 644 | 14 644 | 15 522 | 14 971 | 16 072 | 14 714 | 14 261 | 17 350 | 19 919 | ||
61 – 70 | 0 – 1400 | 36 654 | 21 072 | 14 810 | 14 810 | 14 810 | 15 703 | 15 142 | 16 263 | 14 882 | 14 421 | 17 558 | 20 110 | |
1401 – | 41 333 | 23 289 | 16 371 | 16 371 | 16 371 | 17 405 | 16 756 | 18 054 | 16 454 | 15 921 | 19 509 | 21 905 | ||
71 – 100 | 71 – 84 | 0 – 1500 | 35 206 | 20 385 | 14 327 | 14 327 | 14 327 | 15 176 | 14 643 | 15 709 | 14 395 | 13 957 | 16 954 | 19 554 |
1501 – 1600 | 37 185 | 21 323 | 14 987 | 14 987 | 14 987 | 15 896 | 15 325 | 16 466 | 15 060 | 14 591 | 17 779 | 20 313 | ||
1601 – | 42 845 | 24 006 | 16 876 | 16 876 | 16 876 | 17 955 | 17 277 | 18 632 | 16 962 | 16 405 | 20 140 | 22 485 | ||
85 – 100 | minden cm3 | 41 185 | 23 219 | 16 322 | 16 322 | 16 322 | 17 351 | 16 705 | 17 997 | 16 405 | 15 873 | 19 448 | 21 848 | |
101 – 180 | 101 – 150 | minden cm3 | 43 747 | 25 991 | 18 263 | 18 263 | 18 263 | 19 280 | 18 641 | 19 918 | 18 345 | 17 819 | 21 472 | 25 378 |
151 – 180 | minden cm3 | 53 115 | 30 431 | 21 389 | 21 389 | 21 389 | 22 689 | 21 872 | 23 504 | 21 493 | 20 822 | 25 379 | 28 972 | |
181 – | 181 – | minden cm3 | 79 018 | 42 708 | 30 033 | 30 033 | 30 033 | 32 113 | 30 806 | 33 418 | 30 200 | 29 126 | 36 184 | 38 909 |
DIREKT TARIFATÁBLA A 2014. 01. 02. ÉS 2014. 12. 31. KÖZÖTTI KOCKÁZATVISELÉSI KEZDETŰ SZERZŐDÉSEK ESETÉN | ||||||||||||||
Teljesítmény (kW) | Hengerűrtartalom (cm3) | Életkor (év) | ||||||||||||
0 – 25 | 26 – 30 | 31 – 35 | 36 – 40 | 41 – 43 | 44 – 45 | 46 – 50 | 51 – 53 | 54 – 60 | 61 – 66 | 67 – | jogi személy | |||
0 – 37 | 0 – 10 | minden cm3 | 33 705 | 18 711 | 13 155 | 13 155 | 13 155 | 14 014 | 13 474 | 14 651 | 13 310 | 12 863 | 15 845 | 17 404 |
11 – 37 | 0 – 850 | 24 204 | 14 208 | 9 984 | 9 984 | 9 984 | 10 557 | 10 197 | 10 982 | 10 088 | 9 790 | 11 846 | 13 759 | |
851 – | 30 532 | 17 207 | 12 096 | 12 096 | 12 096 | 12 859 | 12 380 | 13 426 | 12 234 | 11 837 | 14 509 | 16 187 | ||
38 – 50 | 38 – 43 | minden cm3 | 32 608 | 18 191 | 12 789 | 12 789 | 12 789 | 13 615 | 13 096 | 14 228 | 12 938 | 12 508 | 15 383 | 16 983 |
44 – 50 | 0 – 1200 | 35 134 | 19 388 | 13 631 | 13 631 | 13 631 | 14 534 | 13 967 | 15 203 | 13 795 | 13 325 | 16 446 | 17 952 | |
1201 – | 35 134 | 19 388 | 13 631 | 13 631 | 13 631 | 14 534 | 13 967 | 15 203 | 13 795 | 13 325 | 16 446 | 17 952 | ||
51 – 70 | 51 – 60 | 0 – 1300 | 37 963 | 21 692 | 15 247 | 15 247 | 15 247 | 16 179 | 15 594 | 16 871 | 15 416 | 14 930 | 18 221 | 20 612 |
1301 – 1400 | 39 103 | 22 232 | 15 627 | 15 627 | 15 627 | 16 594 | 15 987 | 17 311 | 15 802 | 15 299 | 18 700 | 21 049 | ||
1401 – | 39 103 | 22 232 | 15 627 | 15 627 | 15 627 | 16 594 | 15 987 | 17 311 | 15 802 | 15 299 | 18 700 | 21 049 | ||
61 – 70 | 0 – 1400 | 39 650 | 22 492 | 15 810 | 15 810 | 15 810 | 16 793 | 16 176 | 17 523 | 15 988 | 15 476 | 18 931 | 21 259 | |
1401 – | 44 803 | 24 934 | 17 529 | 17 529 | 17 529 | 18 668 | 17 953 | 19 513 | 17 736 | 17 143 | 21 100 | 23 236 | ||
71 – 100 | 71 – 84 | 0 – 1500 | 38 056 | 21 736 | 15 278 | 15 278 | 15 278 | 16 213 | 15 626 | 16 907 | 15 448 | 14 960 | 18 260 | 20 647 |
1501 – 1600 | 40 235 | 22 769 | 16 005 | 16 005 | 16 005 | 17 006 | 16 377 | 17 749 | 16 187 | 15 665 | 19 177 | 21 484 | ||
1601 – | 46 468 | 25 723 | 18 085 | 18 085 | 18 085 | 19 273 | 18 527 | 20 156 | 18 300 | 17 681 | 21 800 | 23 875 | ||
85 – 100 | minden cm3 | 44 640 | 24 856 | 17 475 | 17 475 | 17 475 | 18 608 | 17 896 | 19 450 | 17 680 | 17 090 | 21 031 | 23 173 | |
101 – 180 | 101 – 150 | minden cm3 | 47 161 | 27 610 | 19 402 | 19 402 | 19 402 | 20 523 | 19 819 | 21 354 | 19 605 | 19 022 | 23 037 | 26 687 |
151 – 180 | minden cm3 | 57 477 | 32 499 | 22 845 | 22 845 | 22 845 | 24 276 | 23 377 | 25 338 | 23 104 | 22 359 | 27 378 | 30 645 | |
181 – | 181 – | minden cm3 | 86 001 | 46 017 | 32 363 | 32 363 | 32 363 | 34 654 | 33 215 | 36 354 | 32 778 | 31 585 | 39 384 | 41 588 |
Személygépkocsik hagyományos tarifa szerinti A00 éves alapdíjai forintban (M1 gépjármű-kategória)
HAGYOMÁNYOS TARIFATÁBLA A 2014. 01. 01. ELŐTTI KOCKÁZATVISELÉSI KEZDETŰ SZERZŐDÉSEK ESETÉN | ||||||||||||||
Teljesítmény (kW) | Hengerűrtartalom (cm3) | Életkor (év) | ||||||||||||
0 – 25 | 26 – 30 | 31 – 35 | 36 – 40 | 41 – 43 | 44 – 45 | 46 – 50 | 51 – 53 | 54 – 60 | 61 – 66 | 67 – | jogi személy | |||
0 – 37 | 0 – 10 | minden cm3 | 35 617 | 20 719 | 15 220 | 15 220 | 15 220 | 16 218 | 15 259 | 16 437 | 14 943 | 14 544 | 17 901 | 19 360 |
11 – 37 | 0 – 850 | 25 732 | 15 800 | 11 539 | 11 539 | 11 539 | 12 204 | 11 564 | 12 350 | 11 354 | 11 088 | 13 404 | 15 378 | |
851 – | 32 316 | 19 077 | 13 991 | 13 991 | 13 991 | 14 877 | 14 025 | 15 072 | 13 745 | 13 389 | 16 399 | 18 030 | ||
38 – 50 | 38 – 43 | minden cm3 | 34 476 | 20 151 | 14 795 | 14 795 | 14 795 | 15 754 | 14 832 | 15 965 | 14 529 | 14 145 | 17 382 | 18 900 |
44 – 50 | 0 – 1200 | 37 104 | 21 459 | 15 774 | 15 774 | 15 774 | 16 821 | 15 814 | 17 052 | 15 483 | 15 063 | 18 578 | 19 959 | |
1201 – | 37 104 | 21 459 | 15 774 | 15 774 | 15 774 | 16 821 | 15 814 | 17 052 | 15 483 | 15 063 | 18 578 | 19 959 | ||
51 – 70 | 51 – 60 | 0 – 1300 | 40 241 | 24 074 | 17 630 | 17 630 | 17 630 | 18 713 | 17 672 | 18 951 | 17 330 | 16 896 | 20 602 | 22 986 |
1301 – 1400 | 41 427 | 24 664 | 18 072 | 18 072 | 18 072 | 19 194 | 18 115 | 19 441 | 17 760 | 17 311 | 21 142 | 23 464 | ||
1401 – | 41 427 | 24 664 | 18 072 | 18 072 | 18 072 | 19 194 | 18 115 | 19 441 | 17 760 | 17 311 | 21 142 | 23 464 | ||
61 – 70 | 0 – 1400 | 41 997 | 24 948 | 18 284 | 18 284 | 18 284 | 19 426 | 18 328 | 19 677 | 17 967 | 17 510 | 21 401 | 23 693 | |
1401 – | 47 357 | 27 616 | 20 281 | 20 281 | 20 281 | 21 603 | 20 332 | 21 893 | 19 914 | 19 384 | 23 840 | 25 853 | ||
71 – 100 | 71 – 84 | 0 – 1500 | 40 338 | 24 123 | 17 666 | 17 666 | 17 666 | 18 752 | 17 708 | 18 991 | 17 365 | 16 930 | 20 647 | 23 025 |
1501 – 1600 | 42 605 | 25 251 | 18 511 | 18 511 | 18 511 | 19 673 | 18 556 | 19 928 | 18 188 | 17 723 | 21 678 | 23 938 | ||
1601 – | 49 089 | 28 478 | 20 926 | 20 926 | 20 926 | 22 306 | 20 979 | 22 609 | 20 543 | 19 990 | 24 628 | 26 550 | ||
85 – 100 | minden cm3 | 47 188 | 27 531 | 20 217 | 20 217 | 20 217 | 21 534 | 20 268 | 21 823 | 19 852 | 19 325 | 23 763 | 25 784 | |
101 – 180 | 101 – 150 | minden cm3 | 50 124 | 30 698 | 22 424 | 22 424 | 22 424 | 23 725 | 22 474 | 24 011 | 22 063 | 21 542 | 26 065 | 29 821 |
151 – 180 | minden cm3 | 60 857 | 36 039 | 26 422 | 26 422 | 26 422 | 28 083 | 26 486 | 28 449 | 25 960 | 25 294 | 30 948 | 34 144 | |
181 – | 181 – | minden cm3 | 90 534 | 50 807 | 37 474 | 37 474 | 37 474 | 40 135 | 37 577 | 40 719 | 36 736 | 35 670 | 44 449 | 46 099 |
HAGYOMÁNYOS TARIFATÁBLA A 2014. 01. 01. KOCKÁZATVISELÉSI KEZDETŰ SZERZŐDÉSEK ESETÉN | ||||||||||||||
Teljesítmény (kW) | Hengerűrtartalom (cm3) | Életkor (év) | ||||||||||||
0 – 25 | 26 – 30 | 31 – 35 | 36 – 40 | 41 – 43 | 44 – 45 | 46 – 50 | 51 – 53 | 54 – 60 | 61 – 66 | 67 – | jogi személy | |||
0 – 37 | 0 – 10 | minden cm3 | 34 213 | 20 021 | 14 595 | 14 595 | 14 595 | 15 536 | 14 945 | 15 529 | 14 146 | 13 684 | 16 783 | 18 794 |
11 – 37 | 0 – 850 | 24 796 | 15 335 | 11 122 | 11 122 | 11 122 | 11 749 | 11 355 | 11 745 | 10 822 | 10 515 | 12 659 | 15 001 | |
851 – | 31 068 | 18 456 | 13 435 | 13 435 | 13 435 | 14 271 | 13 746 | 14 265 | 13 036 | 12 626 | 15 406 | 17 527 | ||
38 – 50 | 38 – 43 | minden cm3 | 33 125 | 19 479 | 14 194 | 14 194 | 14 194 | 15 099 | 14 530 | 15 092 | 13 762 | 13 318 | 16 307 | 18 356 |
44 – 50 | 0 – 1200 | 35 629 | 20 725 | 15 117 | 15 117 | 15 117 | 16 106 | 15 485 | 16 098 | 14 646 | 14 161 | 17 403 | 19 364 | |
1201 – | 35 629 | 20 725 | 15 117 | 15 117 | 15 117 | 16 106 | 15 485 | 16 098 | 14 646 | 14 161 | 17 403 | 19 364 | ||
51 – 70 | 51 – 60 | 0 – 1300 | 38 717 | 23 316 | 16 952 | 16 952 | 16 952 | 17 973 | 17 332 | 17 965 | 16 464 | 15 964 | 19 389 | 22 372 |
1301 – 1400 | 39 847 | 23 878 | 17 369 | 17 369 | 17 369 | 18 427 | 17 762 | 18 419 | 16 863 | 16 344 | 19 884 | 22 827 | ||
1401 – | 39 847 | 23 878 | 17 369 | 17 369 | 17 369 | 18 427 | 17 762 | 18 419 | 16 863 | 16 344 | 19 884 | 22 827 | ||
61 – 70 | 0 – 1400 | 40 390 | 24 148 | 17 569 | 17 569 | 17 569 | 18 646 | 17 969 | 18 637 | 17 055 | 16 526 | 20 121 | 23 046 | |
1401 – | 45 496 | 26 690 | 19 452 | 19 452 | 19 452 | 20 699 | 19 916 | 20 690 | 18 857 | 18 245 | 22 358 | 25 103 | ||
71 – 100 | 71 – 84 | 0 – 1500 | 38 809 | 23 362 | 16 986 | 16 986 | 16 986 | 18 010 | 17 367 | 18 002 | 16 497 | 15 995 | 19 429 | 22 409 |
1501 – 1600 | 40 969 | 24 437 | 17 783 | 17 783 | 17 783 | 18 879 | 18 190 | 18 870 | 17 259 | 16 722 | 20 375 | 23 279 | ||
1601 – | 47 147 | 27 511 | 20 061 | 20 061 | 20 061 | 21 363 | 20 545 | 21 353 | 19 439 | 18 801 | 23 081 | 25 768 | ||
85 – 100 | minden cm3 | 45 335 | 26 609 | 19 393 | 19 393 | 19 393 | 20 634 | 19 854 | 20 625 | 18 800 | 18 191 | 22 287 | 25 038 | |
101 – 180 | 101 – 150 | minden cm3 | 48 292 | 29 787 | 21 609 | 21 609 | 21 609 | 22 836 | 22 065 | 22 827 | 21 023 | 20 421 | 24 607 | 29 083 |
151 – 180 | minden cm3 | 58 517 | 34 875 | 25 380 | 25 380 | 25 380 | 26 948 | 25 963 | 26 936 | 24 632 | 23 863 | 29 085 | 33 202 | |
181 – | 181 – | minden cm3 | 86 790 | 48 944 | 35 807 | 35 807 | 35 807 | 38 317 | 36 741 | 38 298 | 34 609 | 33 378 | 41 467 | 44 591 |
Személygépkocsik hagyományos tarifa szerinti A00 éves alapdíjai forintban (M1 gépjármű-kategória)
HAGYOMÁNYOS TARIFATÁBLA A 2014. 01. 02. ÉS 2014. 12. 31. KÖZÖTTI KOCKÁZATVISELÉSI KEZDETŰ SZERZŐDÉSEK ESETÉN | ||||||||||||||
Teljesítmény (kW) | Hengerűrtartalom (cm3) | Életkor (év) | ||||||||||||
0 – 25 | 26 – 30 | 31 – 35 | 36 – 40 | 41 – 43 | 44 – 45 | 46 – 50 | 51 – 53 | 54 – 60 | 61 – 66 | 67 – | jogi személy | |||
0 – 37 | 0 – 10 | minden cm3 | 37 071 | 21 443 | 15 649 | 15 649 | 15 649 | 16 685 | 16 034 | 16 791 | 15 254 | 14 741 | 18 158 | 19 945 |
11 – 37 | 0 – 850 | 26 701 | 16 283 | 11 825 | 11 825 | 11 825 | 12 516 | 12 082 | 12 586 | 11 561 | 11 219 | 13 576 | 15 768 | |
851 – | 33 608 | 19 719 | 14 372 | 14 372 | 14 372 | 15 293 | 14 714 | 15 386 | 14 021 | 13 565 | 16 628 | 18 550 | ||
38 – 50 | 38 – 43 | minden cm3 | 35 873 | 20 847 | 15 207 | 15 207 | 15 207 | 16 204 | 15 578 | 16 305 | 14 828 | 14 334 | 17 629 | 19 463 |
44 – 50 | 0 – 1200 | 38 630 | 22 219 | 16 224 | 16 224 | 16 224 | 17 313 | 16 629 | 17 423 | 15 809 | 15 271 | 18 848 | 20 573 | |
1201 – | 38 630 | 22 219 | 16 224 | 16 224 | 16 224 | 17 313 | 16 629 | 17 423 | 15 809 | 15 271 | 18 848 | 20 573 | ||
51 – 70 | 51 – 60 | 0 – 1300 | 41 818 | 24 859 | 18 096 | 18 096 | 18 096 | 19 220 | 18 514 | 19 335 | 17 667 | 17 110 | 20 881 | 23 621 |
1301 – 1400 | 43 062 | 25 478 | 18 555 | 18 555 | 18 555 | 19 720 | 18 988 | 19 839 | 18 110 | 17 533 | 21 431 | 24 122 | ||
1401 – | 43 062 | 25 478 | 18 555 | 18 555 | 18 555 | 19 720 | 18 988 | 19 839 | 18 110 | 17 533 | 21 431 | 24 122 | ||
61 – 70 | 0 – 1400 | 43 660 | 25 776 | 18 775 | 18 775 | 18 775 | 19 961 | 19 216 | 20 082 | 18 323 | 17 736 | 21 695 | 24 363 | |
1401 – | 49 284 | 28 574 | 20 849 | 20 849 | 20 849 | 22 222 | 21 360 | 22 362 | 20 325 | 19 646 | 24 180 | 26 629 | ||
71 – 100 | 71 – 84 | 0 – 1500 | 41 920 | 24 910 | 18 133 | 18 133 | 18 133 | 19 261 | 18 553 | 19 376 | 17 703 | 17 145 | 20 926 | 23 662 |
1501 – 1600 | 44 298 | 26 094 | 19 010 | 19 010 | 19 010 | 20 218 | 19 459 | 20 340 | 18 550 | 17 953 | 21 977 | 24 620 | ||
1601 – | 51 101 | 29 479 | 21 519 | 21 519 | 21 519 | 22 953 | 22 052 | 23 099 | 20 972 | 20 263 | 24 983 | 27 361 | ||
85 – 100 | minden cm3 | 49 106 | 28 486 | 20 783 | 20 783 | 20 783 | 22 151 | 21 292 | 22 290 | 20 262 | 19 585 | 24 102 | 26 557 | |
101 – 180 | 101 – 150 | minden cm3 | 52 019 | 31 641 | 22 984 | 22 984 | 22 984 | 24 335 | 23 486 | 24 472 | 22 468 | 21 799 | 26 400 | 30 584 |
151 – 180 | minden cm3 | 63 278 | 37 244 | 27 136 | 27 136 | 27 136 | 28 862 | 27 778 | 29 038 | 26 478 | 25 623 | 31 376 | 35 120 | |
181 – | 181 – | minden cm3 | 94 411 | 52 736 | 38 618 | 38 618 | 38 618 | 41 382 | 39 646 | 41 663 | 37 564 | 36 197 | 45 135 | 47 661 |
2015. 01. 01. előtti kockázatviselési kezdetű egyedi személygépkocsi szerződésekre vonatkozó díjszámítás
Társasági szorzó* | Minden olyan szerződő esetén alkalmazható, aki a meglévő gépjármű-felelősségbiztosítási szerződése évfordulóján az OTP Csoporthoz tartozó gazdasági társasággal vagy a GB Zrt.-vel munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll. A szorzó alkalmazásához munkavállalói igazolvány vagy munkáltatói igazo- lás bemutatását kérheti a biztosító. (Ha a szerződő nem társasági dolgozó, akkor a szorzószám 1.) |
Díjfizetés gyakorisága szorzó | A választott díjfizetés gyakoriságának megfelelően határozza meg a megfelelő szorzó értékét. |
Díjfizetés módja szorzó | A választott díjfizetési mód alapján határozza meg a megfelelő szorzó értékét. |
Üzemeltetés módja szorzó | A jármű üzemeltetési módjának megfelelően határozza meg a szorzószámot. |
E-kommu- nikációs kedvezmény** | Minden olyan szerződő esetén figyelembe vehető, aki a gépjármű-felelősségbiztosítási ajánlaton meg- adta vagy meglévő szerződésének évfordulója előtt megadja a saját e-mail cím elérhetőségét és mobil- telefonjának számát és a lentebb leírt E-kommunikációs kedvezmény alkalmazási feltételeit korábban elfogadta vagy elfogadja. Amennyiben a szerződő nem fogadja el a feltételeket, akkor a kedvezmény 0 Ft. Direkt tarifa alkalmazása esetén a kedvezmény nem vehető figyelembe! |
A kapott díjat 12-vel el kell osztani. | |
A kapott díjat a tizedesjegyek elhagyásával egész számmá kell alakítani, és 12-vel meg kell szorozni. | |
Ez a szám lesz a biztosítás éves díja. | |
Ha a fenti díjszámítási lépések elvégzése után az éves díj összege kisebb mint 6912 Ft, akkor az éves díj 6912 Ft. | |
Amennyiben a 2013. 01. 01-jén vagy az utáni kockázatviselési kezdettel induló szerződések esetén a bonus- malus osztály és a szorzók figyelembevételével kiszámolt éves díj a 24 000 Ft-ot nem éri el, akkor havi díj- fizetési gyakoriság nem lehetséges! |
Biztosítási díj kiszámítása
Határozza meg, hogy meglévő szerződése direkt vagy hagyományos tarifa feltételei alapján jött létre.
A szerződés feltételeinek és a szerződés kockázatviselési kezdetének megfelelő időpont alapján válassza ki a megfelelő tarifatáblát. | |
Xxxxxxxxx meg a biztosítandó személygépkocsi teljesítményét és hengerűrtartalmát a gépjármű forgalmi engedélyéből. | |
Természetes személy szerződő esetén határozza meg a szerződő életkorát és ez alapján válassza ki a megfelelő korcso- portot (2015-ből vonja ki a szerződő születési évszámát). Nem természetes személy esetén (egyéni vállalkozó is!) a jogi személy besorolást kell alkalmazni. | |
Előző adatok alapján válassza ki a gépjárművére vonatkozó alapdíjat. | |
A gépjárműre vonatkozó alapdíjat szorozza meg egymás után az Önre vonatkozó alábbi díjmódosító szorzókkal és vegye figyelembe a díjból levonható kedvezményt. | |
Amennyiben a figyelembe vett díjmódosító szorzóknál a gyermek szorzó, az egyéb szerződésekre vonatkozó szorzók, az OTP folyószámla szorzó és a családi több jármű szorzó szorzatának értéke kisebb mint 0,5, akkor ezen szorzók szorzata helyett 0,5 értéket kell alkalmazni. | |
Területi szorzó | A szerződő személyazonosító igazolványában vagy lakcímkártyáján szereplő állandó lakcím (jogi személy esetén a székhely címe) alapján válassza ki a település nevét a „Területi besorolás a 2015. 01. 01. előtti kockázatviselési kezdetű egyedi szerződésekre” táblázatból, majd a tarifa típusa (direkt vagy hagyományos) és a kockázatviselés kezdete szerint válassza ki a megfelelő területi besoroláshoz tartozó szorzót. |
Bonus-malus szorzó | A korábbi biztosítási időszakok kárkifizetései alapján határozza meg a szerződése következő biztosítási időszakra vonatkozó bonus-malus osztályát és az ahhoz tartozó szorzó értékét. |
Kármentességi szorzó | Amennyiben a meglévő szerződés évfordulóján az évfordulót megelőző 3 évben károkozáshoz kap- csolódó első kárkifizetést sem társaságunk, sem más biztosító nem teljesített, akkor a következő biz- tosítási időszakra vonatkozó bonus-malus osztály és a szerződő korának megfelelő kármentességi szorzót kell alkalmazni. (Ha a szerződés nem kármentes, akkor a kármentességi szorzó értéke 1.) |
Gépjármű gyártmánya szorzó | A gyártmány táblázat alapján határozza meg, hogy a biztosítandó jármű melyik csoportba tartozik, és ennek megfelelően válassza ki a megfelelő szorzó értékét. |
Hajtóanyag szorzó | A forgalmi engedély alapján határozza meg a jármű üzemanyagfajtáját, és ennek megfelelően válassza ki a megfelelő szorzó értékét. |
Saját tömeg szorzó | A forgalmi engedély alapján határozza meg a jármű saját tömegét, és ennek megfelelően válassza ki a megfelelő szorzó értékét. |
Gyermek szorzó | Minden olyan természetes személy szerződő esetén, akinek meglévő gépjármű-felelőségbiztosítási szerződése évfordulóján van legfeljebb 16 éves, azaz 1999-ben vagy később született gyermeke, a szerződő korának és területi besorolásának megfelelő szorzót kell alkalmazni. A szorzószámot akkor lehet alkalmazni, ha a szerződő korábban megadta, vagy legkésőbb a szerződés évfordulójáig megadja a gyermek nevét, születési idejét, valamint az anyja nevét. (Ha a szerződőnek nincs legfeljebb 16 éves gyermeke, a szorzó 1.) |
Egyéb (lakás-, casco, életbiztosítási) szerződésekre vonatkozó szorzók | A szorzókat akkor lehet alkalmazni, amennyiben a meglévő gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés szerződője GFB szerződése évfordulóján szerződője lakás-, casco vagy életbiztosítási szerződésnek, vagy legkésőbb a szerződése évfordulójának napján ajánlatot tesz lakás-, casco vagy életbiztosítási szerződésre a GB Zrt. felé. A szorzók figyelembevételéhez a szerződőnek korábban meg kellett adnia, vagy legké- sőbb a szerződés évfordulójáig meg kell adni a hivatkozott szerződés- vagy ajánlatszámot. A hivatkozott szerződés (ajánlat) a GFB szerződés évfordulóját megelőző 60. napon nem lehet elutasí- tott vagy törölt állapotú, határozatlan vagy legalább 1 éves határozott tartamúnak kell lennie és az éves díjnak el kell érni az 5000 Ft-ot. A megfelelő szorzót casco és életbiztosítás esetén a szerződő kora és a hivatkozott szerződés alapján, lakásbiztosítás esetén a szerződő kora és a területi besorolás alapján kell kiválasztani. A különböző szerződések szorzói külön-külön és együttesen is érvényesek. Természetes személy szerződő akkor is jogosult lakásbiztosítási szorzó alkalmazására, ha a hivatkozott lakásbiztosítási szerződés a szerződő azonos lakcímre bejelentett közeli hozzátartozója által került megkötésre. (Ha nincs a fentieknek megfelelő szerződés, a szorzó 1.) |
OTP folyószámla szorzó | Minden olyan szerződő esetén alkalmazható, aki a meglévő gépjármű-felelősségbiztosítási szerződése évfordulóján az OTP Banknál folyószámlával rendelkezik. A szorzószám akkor alkalmazható, ha szerződő korábban megadta, vagy legkésőbb a szerződés évfordulójáig megadja a számlaszámát. (Ha a szerződő nem rendelkezik OTP folyószámlával, a szorzó 1.) |
Családi több jármű szorzó | Abban az esetben, ha a szerződő természetes személy és a szerződő vagy az azonos címre bejelentett közeli hozzátartozója a. a meglévő kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés biztosítási időszakának a kezdetén ren- delkezik másik kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéssel a GB Zrt.-nél, vagy b. legkésőbb a meglévő kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés évfordulójának a napján aján- latot tesz másik kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésre a GB Zrt.-nél, akkor a családi több jármű szorzót kell alkalmazni. A szorzó figyelembevételéhez a szerződőnek koráb- ban meg kellett adnia, vagy legkésőbb a szerződés évfordulójáig meg kell adni a hivatkozott szerződés- vagy ajánlatszámot. A hivatkozott szerződés (ajánlat) a GFB szerződés évfordulóját megelőző 60. napon nem lehet elutasított vagy törölt állapotú. Amennyiben a fenti feltételek egyike sem teljesül, akkor a szorzó értéke 1. |
Több jármű pótdíj szorzó | Abban az esetben, ha a szerződő jogi személy és a meglévő szerződésén a több jármű pótdíj szorzó alkal- mazásra került, akkor a következő biztosítási időszakra vonatkozó díjának megállapításához is figyelembe kell venni. Amennyiben a fenti feltételek egyike sem teljesul̈, akkor a szorzó értéke 1. |
Ha a tarifa feltétel (direkt vagy hagyományos) eldöntésre került, akkor az Ön díját az alábbiak szerint kell kiszámítani:
Lehetséges díjfizetési módok díjfizetési gyakoriság szerint | ||||||
Díjfizetési gyakoriság | Hagyományos tarifa | Direkt tarifa | ||||
csekk, egyéb | átutalás | csoportos beszedés | csekk, egyéb | átutalás | csoportos beszedés | |
Havi | nem | nem | 2013. 01. 01-jén vagy az utáni kockázat- viselési kezdettel induló szerződések esetén, minimum 24 000 Ft éves díjtól lehetséges | nem | nem | nem |
Negyedéves | igen | igen | igen | nem | igen | igen |
Féléves | igen | igen | igen | nem | igen | igen |
Éves | igen | igen | igen | nem | igen | igen |
Alapdíj = Tarifatábla, kockázatviselés kezdete, életkor, teljesítmény és hengerűrtartalom alapján meghatározott díj
Éves díj = (Alapdíj X területi szorzó X bonus-malus szorzó X kármentességi szorzó X gépjármű gyártmánya szorzó X hajtóanyag szorzó X saját tömeg szorzó X gyermek szorzó X lakásbiztosítási szorzó X casco biztosítási szorzó X életbiz- tosítási szorzó X OTP folyószámla szorzó X családi több jármű szorzó X több jármű pótdíj szorzó X társasági szorzó X díj- fizetés gyakorisága szorzó X díjfizetés módja szorzó X üzemeltetés módja szorzó) – E-kommunikációs kedvezmény
Fizetendő éves díj = Éves díjat osztani kell 12-vel, a kapott díjat a tizedesjegyek elhagyásával egész számmá kell alakí- tani, majd a kapott számot szorozni kell 12-vel
Egyedi személygépkocsi szerződésekre vonatkozó díjszámítás leírása
*OTP Csoporthoz tartozó gazdasági társaságok a társasági szorzó figyelembe vételéhez | ||
Merkantil Bank Zrt. | OTP Ingatlanpont Ingatlanközvetítő Kft. | OTP Kártyagyártó Kft. |
Merkantil Bérlet Szolgáltató Kft. | OTP Faktoring Vagyonkezelő Kft. | OTP Ingatlanlízing Zrt. |
Merkantil Car Zrt. | OTP Fedezetingatlan Kft. | OTP Lakástakarékpénztár Zrt. |
Merkantil Ingatlan Lízing Zrt. | OTP Hungaro-Projekt Kft. | OTP Ingatlanüzemeltető Kft. |
OTP Alapkezelő Zrt. | OTP Ingatlan Bau Kft. | OTP Mérnöki Szolgáltató Kft. |
OTP Bank Nyrt. | OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. | OTP Pénztárszolgáltató Zrt. |
OTP Életjáradék Ingatlanbefektető Zrt. | OTP Ingatlan Zrt. | OTP Travel Kft. |
OTP Faktoring Zrt. | OTP Jelzálogbank Zrt. |
**E-kommunikációs kedvezmény alkalmazásának feltételei
A díjfizetés módja csoportos beszedés vagy átutalás, és a szerződő vállalja, hogy a szerződés valamennyi esedékessé váló díját/díjrészletét csoportos beszedési megbízással vagy átutalással egyenlíti ki. A szerződő vállalja, hogy a szerződés fennál- lása alatt a fentiektől eltérő díjfizetési módra történő áttérést a biztosítónál nem fog kezdeményezni.
A szerződő a meglévő szerződése évfordulójáig az ajánlaton tett hozzájárulását nem változtatja meg azzal kapcsolatban, hogy a biztosító a szerződése kezelésével, megszűnésével kapcsolatos és írásbeli alakisághoz nem kötött kommunikációt elektro- nikus úton folytathatja, ennek megkezdéséről a biztosító a szerződőt az általa megadott elektronikus elérhetőségek egyikén tájékoztatja. A hozzájárulással együtt a szerződő nem változtatja meg a külön nyilatkozatban tett alábbi vállalásait sem: pon- tosan, a valóságnak megfelelően adta meg az e-mail cím elérhetőségét és mobiltelefonjának számát; az elektronikus úton kiküldött dokumentumokat a levélben foglalt tájékoztatásnak megfelelően kinyomtatja.
Más személy által használt mobiltelefonszám és e-mail cím megadása, különösen a biztosításközvetítő telefonszámának és e-mail címének megadása nem minősül a szükséges feltétel teljesítésének.
Az e-mail címében és/vagy a mobiltelefonszámában bekövetkezett változást – az információk illetéktelen személyhez jutásá- nak elkerülése érdekében – a szerződő köteles azonnal bejelenteni a biztosító internetes vagy telefonos ügyfélszolgálatán. A változást a biztosító a munkaidő végéig történt bejelentése esetén a következő munkanap végéig, míg a munkaidő vége után beérkezetteket 2 munkanapon belül hajtja végre. Az adatok valótlanságából, hiányosságából vagy a változás bejelentésének elmulasztásából eredő esetleges károkért, hátrányos jogkövetkezményekért, avagy a kívánt joghatások elmaradásáért a biztosító nem vállal felelősséget. Ha a biztosítási szerződés fennállásával kapcsolatos bármely dokumentum nem érkezik meg a szerződőhöz, akkor azt a pótlás érdekében haladéktalanul jelezni kell a biztosító internetes ügyfélszolgálati elérhetőségén.
Direkt tarifa alkalmazása esetén a kedvezmény nem vehető figyelembe!
2015. 01. 01. előtti kockázatviselési kezdetű egyedi személygépkocsi szerződésekre vonatkozó díjszámítás
Területi szorzó | ||||||
Területi csoportok | Hagyományos tarifa 2014. 01. 01. előtti kockázatviselési kezdetű szerződések | Hagyományos tarifa 2014. 01. 01. kockázatviselési kezdetű szerződések | Hagyományos tarifa 2014. 01. 02. és 2014. 12. 31. közötti kockázatviselési kezdetű szerződések | Direkt tarifa 2014. 01. 01. előtti kockázatviselési kezdetű szerződések | Direkt tarifa 2014. 01. 01. kockázatviselési kezdetű szerződések | Direkt tarifa 2014. 01. 02. és 2014. 12. 31. közötti kockázatviselési kezdetű szerződések |
Szorzószám | ||||||
1. Terület | 2,8041 | 2,6453 | 2,7224 | 2,6407 | 2,5660 | 2,6407 |
2. Terület | 3,0945 | 2,9193 | 3,0043 | 2,9142 | 2,8317 | 2,9142 |
3. Terület | 3,2724 | 3,0872 | 3,1771 | 3,0818 | 2,9946 | 3,0818 |
4. Terület | 2,6184 | 2,4702 | 2,5421 | 2,4659 | 2,3961 | 2,4659 |
5. Terület | 2,1454 | 2,0240 | 2,0829 | 2,0412 | 1,9835 | 2,0412 |
6. Terület | 2,3549 | 2,2016 | 2,2863 | 2,2406 | 2,1576 | 2,2406 |
7. Terület | 2,0361 | 1,9036 | 1,9768 | 1,9373 | 1,8655 | 1,9373 |
8. Terület | 1,7350 | 1,6065 | 1,6683 | 1,6516 | 1,5904 | 1,6516 |
9. Terület | 1,6055 | 1,4736 | 1,5437 | 1,5283 | 1,4588 | 1,5283 |
10. Terület | 1,4057 | 1,2902 | 1,3517 | 1,3381 | 1,2773 | 1,3381 |
11. Terület | 1,4647 | 1,3316 | 1,3950 | 1,3950 | 1,3316 | 1,3950 |
12. Terület | 1,2474 | 1,1340 | 1,1880 | 1,1880 | 1,1340 | 1,1880 |
Bonus-malus osztály | Bonus-malus szorzó | Kármentességi szorzó | |
Életkor (év) | |||
0 – 25 év vagy 30 év fölött, vagy jogi személy | 26 – 30 | ||
B10 | 0,47 | 0,85 | 0,85 |
B09 | 0,57 | 0,84 | 0,84 |
B08 | 0,59 | 0,83 | 0,83 |
B07 | 0,60 | 0,82 | 0,82 |
B06 | 0,62 | 0,81 | 0,81 |
B05 | 0,64 | 0,80 | 0,80 |
B04 | 0,70 | 0,79 | 0,79 |
B03 | 0,76 | 0,78 | 0,78 |
B02 | 0,82 | 0,77 | 0,77 |
B01 | 1,10 | 0,76 | 0,76 |
A00 | 1,30 | 0,75 | 0,75 |
M01 | 1,50 | 1,00 | 1,00 |
M02 | 2,00 | 1,00 | 1,00 |
M03 | 3,00 | 1,00 | 1,00 |
M04 | 4,00 | 1,00 | 1,00 |
Hajtóanyag szorzó | |
Hajtóanyag | Szorzószám |
Dízel | 1,20 |
Benzin, egyéb | 1,00 |
Saját tömeg szorzó | |
Saját tömeg | Szorzószám |
– 1000 kg | 1,00 |
1001 – 1500 kg | 1,08 |
1501 kg – | 1,15 |
Díjfizetés módja szorzó | |
Díjfizetés módja | Szorzószám |
Csoportos beszedés | 1,00 |
Átutalás | 1,00 |
Csekk, egyéb | 1,10 |
Gépjármű gyártmánya szorzó | |||
Csoport | 1 | 2 | 3 |
Gyártmány | Alfa Romeo, Xxxxx Xxxxxx, Audi, Bentley, BMW, Cadillac, Chrysler, Dodge, Ferrari, Honda, Hummer, Iveco, Jaguar, Jeep, Lamborghini, Maserati, Mitsubishi, Porsche, Rolls-Royce, Skoda, Smart, VW | Buick, Chevrolet, Citroen, Daewoo, Daihatsu, Fiat, Ford, GMC, Hyundai, Infiniti, Kia, Lancia, Land Rover, Lincoln, Lotus, Maruti, Mazda, Mercedes, Mercury, MG, Nissan, Opel, Peugeot, Pontiac, Renault, Rover, SAAB, Seat, Subaru, Toyota, Volvo | listában nem szereplő egyéb gyártmányok |
Szorzószám | 1,10 | 1,05 | 1,00 |
Díjfizetés gyakorisága szorzó | Szorzószám |
Éves | 1,00 |
Féléves | 1,08 |
Negyedéves, havi | 1,13 |
Üzemeltetés módja szorzó | Szorzószám |
Normál (saját használat) | 1,00 |
Bérgépjármű, oktató jármű, megkülönböztető jelzés használatára jogosult jármű, taxi, veszélyes anyagot szállító jármű | 2,00 |
Társasági szorzó | Szorzószám |
0,90 |
Több jármű pótdíj szorzó | Szorzószám |
2,00 |
Díjmódosító szorzók
Gyermek szorzó | |||||||||||
Területi csoportok | Életkor (év) | ||||||||||
0 – 25 | 26 – 30 | 31 – 35 | 36 – 40 | 41 – 43 | 44 – 45 | 46 – 50 | 51 – 53 | 54 – 60 | 61 – 66 | 67 – | |
1. Terület | 0,95 | 0,95 | 0,95 | 0,70 | 0,95 | 0,95 | 0,95 | 1,00 | 1,00 | 1,00 | 1,00 |
2. Terület | 0,95 | 0,95 | 0,95 | 0,95 | 0,95 | 0,95 | 0,95 | 1,00 | 1,00 | 1,00 | 1,00 |
3. Terület | 0,95 | 0,95 | 0,90 | 0,90 | 0,90 | 0,90 | 0,95 | 1,00 | 1,00 | 1,00 | 1,00 |
4. Terület | 0,95 | 0,95 | 0,70 | 0,75 | 0,90 | 0,90 | 0,90 | 1,00 | 1,00 | 1,00 | 1,00 |
5. Terület | 0,95 | 0,95 | 0,90 | 0,70 | 0,75 | 0,90 | 0,90 | 1,00 | 1,00 | 1,00 | 1,00 |
6. Terület | 0,95 | 0,95 | 0,90 | 0,90 | 0,90 | 0,90 | 0,90 | 1,00 | 1,00 | 1,00 | 1,00 |
7. Terület | 0,95 | 0,95 | 0,70 | 0,70 | 0,70 | 0,90 | 0,90 | 1,00 | 1,00 | 1,00 | 1,00 |
8. Terület | 0,95 | 0,95 | 0,90 | 0,75 | 0,75 | 0,90 | 0,90 | 1,00 | 1,00 | 1,00 | 1,00 |
9. Terület | 0,95 | 0,85 | 0,80 | 0,75 | 0,75 | 0,75 | 0,90 | 1,00 | 1,00 | 1,00 | 1,00 |
10. Terület | 0,90 | 0,90 | 0,89 | 0,80 | 0,80 | 0,75 | 0,90 | 1,00 | 1,00 | 1,00 | 1,00 |
11. Terület | 0,90 | 0,90 | 0,86 | 0,80 | 0,80 | 0,75 | 0,90 | 1,00 | 1,00 | 1,00 | 1,00 |
12. Terület | 0,90 | 0,90 | 0,90 | 0,87 | 0,87 | 0,82 | 0,90 | 1,00 | 1,00 | 1,00 | 1,00 |
Egyéb szerződésekre vonatkozó szorzó lakásbiztosítás esetén | ||||||||||||
Területi csoportok | Életkor (év) | |||||||||||
0 – 25 | 26 – 30 | 31 – 35 | 36 – 40 | 41 – 43 | 44 – 45 | 46 – 50 | 51 – 53 | 54 – 60 | 61 – 66 | 67 – | jogi személy | |
1. Terület | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,70 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 1,00 |
2. Terület | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 1,00 |
3. Terület | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 1,00 |
4. Terület | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 1,00 |
5. Terület | 0,92 | 0,92 | 0,75 | 0,70 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 1,00 |
6. Terület | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 1,00 |
7. Terület | 0,92 | 0,92 | 0,75 | 0,75 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 1,00 |
8. Terület | 0,92 | 0,92 | 0,75 | 0,75 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 1,00 |
9. Terület | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 1,00 |
10. Terület | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 1,00 |
11. Terület | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 1,00 |
12. Terület | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 0,92 | 1,00 |
Egyéb szerződésekre vonatkozó szorzók casco és életbiztosítás esetén | ||||||||||||
Szerződések | Életkor (év) | |||||||||||
0 – 25 | 26 – 30 | 31 – 35 | 36 – 40 | 41 – 43 | 44 – 45 | 46 – 50 | 51 – 53 | 54 – 60 | 61 – 66 | 67 – | jogi személy | |
Casco biztosítás | 0,95 | 0,95 | 0,95 | 0,95 | 0,95 | 0,95 | 0,95 | 0,95 | 0,95 | 0,95 | 0,95 | 0,95 |
Életbiztosítás | 0,95 | 0,95 | 0,95 | 0,95 | 0,95 | 0,95 | 0,95 | 0,95 | 0,95 | 0,95 | 0,95 | 0,95 |
OTP folyószámla szorzó | Szorzószám |
0,95 |
Családi több jármű szorzó | Szorzószám |
0,90 |
E-kommunikációs kedvezmény | 500 Ft |
2015. 01. 01. előtti kockázatviselési kezdetű egyedi nem személygépkocsi szerződésekre vonatkozó díjszámítás
Nem személygépkocsikra vonatkozó díjszámítás
A nem személygépkocsik területi besorolása a személygépkocsik területi besoro- lásával azonos. Válassza ki a táblázatokból a megfelelő gépjármű-kategóriát. Tehergépkocsi és vontatmányok esetén határozza meg az össztömeget, autóbusz esetén a férőhelyek számát, motorkerékpár esetén a biztosítandó gépjármű telje- sítményét és össztömegét a gépjármű forgalmi engedélyéből, és sorolja a megfe- lelő kategóriába. A szerződő személyazonosító igazolványában vagy lakcímkár- tyáján szereplő állandó lakcím, jogi személy esetén a székhely címe szerint válassza ki a megfelelő területi besorolást. Amennyiben szükséges, határozza meg a szer- ződő életkorát, és ez alapján válassza ki a megfelelő korcsoportot (az életkor meg-
határozásához 2015-ből vonja ki a szerződő születési évszámát). A fenti adatok alapján válassza ki a gépjármű-kategóriának megfelelő táblázatból a biztosításra vonatkozó díjat. Amennyiben a jármű részt vevője a bonus-malus rendszernek, vegye figyelembe a következő biztosítási időszakra vonatkozó bonus-malus osz- tályhoz tartozó szorzóját. Motorkerékpárok esetében a teljesítmény/össztömeg mutató hányadosa alapján a díjat meg kell szorozni a kapott értékhez tartozó szorzóval. Abban az esetben, ha a szerződő jogi személy és a meglévő szerződé- sén a „Több jármű pótdíj szorzó” alkalmazásra került, akkor a szorzót a következő biztosítási időszakra vonatkozó díjának megállapításához is figyelembe kell venni.
Az így kapott díjat el kell osztani 12-vel. A tizedesjegyek elhagyásával kapott egész számot 12-vel megszorozva kapja meg a biztosítás éves díját.
Amennyiben a szorzókkal és a bonus-malus osztály figyelembevételével kiszámolt éves díj a 6000 Ft-ot nem éri el, csak éves díjfizetés választható!
Több jármű pótdíj szorzó | Szorzószám |
2,00 |
Lehetséges díjfizetési módok díjfizetési gyakoriság szerint | ||||||
Díjfizetési gyakoriság | Hagyományos tarifa | Direkt tarifa | ||||
csekk, egyéb | átutalás | csoportos beszedés | csekk, egyéb | átutalás | csoportos beszedés | |
Havi | nem | nem | csak 6000 Ft éves díj felett, tgk, autóbusz, vontató esetén | nem | nem | csak 6000 Ft éves díj felett |
Negyedéves | csak 6000 Ft éves díj felett | csak 6000 Ft éves díj felett | csak 6000 Ft éves díj felett | nem | csak 6000 Ft éves díj felett | csak 6000 Ft éves díj felett |
Féléves | csak 6000 Ft éves díj felett | csak 6000 Ft éves díj felett | csak 6000 Ft éves díj felett | nem | csak 6000 Ft éves díj felett | csak 6000 Ft éves díj felett |
Éves | igen | igen | igen | nem | igen | igen |
Autóbusz (M2, M3 gépjármű-kategória) | |
Férőhelyek száma (fő) | Díj |
10 – 19 | 122 952 |
20 – 42 | 254 400 |
43 – 79 | 330 720 |
80 – | 551 196 |
Vontatók | |
Gépjármű-kategória | Díj |
Vontató (N1, N2, N3 gépjármű-kategória) | 1 200 000 |
Mezőgazdasági vontató (T1, T2, T3, T4, T5 gépjármű-kategória) | 16 800 |
Bonus-malus rendszerbe tartozó nem személygépkocsik A00 éves alapdíjai forintban
Tehergépkocsi (N1, N2, N3 gépjármű-kategória) | ||||||
Össztömeg (kg) | Életkor (év) | Terület | ||||
1. – 2. | 3. – 5. | 6. – 8. | 9. – 12. | |||
0 – 3 500 | 0 – 3 000 | 0 – 29 | 199 200 | 126 000 | 110 400 | 96 000 |
30 – 49 | 104 400 | 67 200 | 57 600 | 46 800 | ||
50 – | 100 800 | 57 600 | 49 200 | 37 200 | ||
jogi személy | 115 200 | 73 200 | 62 400 | 52 800 | ||
3 001 – 3 500 | 0 – 29 | 244 800 | 145 200 | 136 800 | 115 200 | |
30 – 49 | 130 800 | 84 000 | 69 600 | 68 400 | ||
50 – | 126 000 | 79 200 | 62 400 | 52 800 | ||
jogi személy | 141 600 | 88 800 | 78 000 | 73 200 | ||
3 501 – 12 000 | mind | 276 000 | 211 200 | 178 800 | 144 000 | |
12 001 – | mind | 388 800 | 289 200 | 262 800 | 241 200 |
Motorkerékpár (L3e, L4e, L5e, L7e gépjármű-kategória) | ||||
Életkor (év) | Teljesítmény | |||
0 – 12 kW | 13 – 35 kW | 36 – 70 kW | 71 kW – | |
0 – 29 | 11 990 | 15 990 | 24 990 | 51 990 |
30 – | 7 890 | 11 490 | 16 490 | 32 990 |
jogi személy | 19 990 | 19 990 | 24 990 | 51 990 |
Motorkerékpár (L3e, L4e, L5e, L7e gépjármű-kategória) | |
Teljesítmény/össztömeg arány (kW/kg) | Szorzószám |
0,05 alatt | 1,00 |
0,05 – 0,20 | 1,30 |
0,20 felett | 3,00 |
Bonus-malus osztály | B10 | B09 | B08 | B07 | B06 | B05 | B04 | B03 | B02 | B01 | A00 | M01 | M02 | M03 | M04 |
Szorzó | 0,38 | 0,40 | 0,43 | 0,46 | 0,48 | 0,52 | 0,57 | 0,65 | 0,74 | 0,80 | 1,00 | 1,33 | 2,00 | 3,00 | 4,50 |
Bonus-malus rendszerbe nem tartozó nem személygépkocsik éves alapdíjai forintban
Vontatmányok (O1, O2, O3, O4, R1, R2, R3, R4 gépjármű-kategória) | |||
Gépjármű-kategória | Össztömeg (kg) | ||
0 – 750 | 751 – 10 000 | 10 001 – | |
Pótkocsi Személygépkocsi utánfutó Lakókocsi Motorkerékpár utánfutó | 2 688 | 5 160 | 18 000 |
Egyéb nem személygépkocsi | |
Gépjármű-kategória | Díj |
Munkagép (S1, S2 gépjármű- kategória) | 12 000 |
Lassú jármű | 12 000 |
Segédmotoros kerékpár (2 kerekű, L1e, L2e gépjármű-kategória) | |||
Életkor (év) | Terület | ||
1. – 2. | 3. – 8. | 9. – 12. | |
0 – 29 | 14 868 | 8 424 | 6 780 |
30 – 44 | 7 224 | 4 044 | 3 648 |
45 – | 4 404 | 4 044 | 3 648 |
jogi személy | 7 200 | 6 840 | 6 840 |
Település neve | Területi besorolás |
A | |
Aba | 12 |
Abádszalók | 12 |
Abaliget | 9 |
Abasár | 9 |
Abda | 9 |
Abony | 8 |
Acsa | 9 |
Adony | 12 |
Adorjás | 9 |
Ág | 9 |
Ágasegyháza | 12 |
Ágfalva | 9 |
Ajka | 9 |
Akasztó | 12 |
Alap | 12 |
Alattyán | 12 |
Albertirsa | 8 |
Alcsútdoboz | 12 |
Algyő | 12 |
Alibánfa | 9 |
Almamellék | 9 |
Almásfüzitő | 9 |
Almáskamarás | 12 |
Almáskeresztúr | 9 |
Alsómocsolád | 9 |
Alsónémedi | 5 |
Alsópáhok | 9 |
Alsópetény | 12 |
Alsószentiván | 12 |
Alsószentmárton | 9 |
Alsótold | 12 |
Alsózsolca | 9 |
Ambrózfalva | 12 |
Andornaktálya | 9 |
Apaj | 9 |
Apátfalva | 12 |
Apátvarasd | 8 |
Áporka | 9 |
Apostag | 12 |
Aranyosgadány | 9 |
Arnót | 9 |
Árpádhalom | 12 |
Ásotthalom | 12 |
Aszód | 8 |
Áta | 9 |
B | |
Babarc | 9 |
Babarcszőlős | 9 |
Bácsalmás | 12 |
Bácsbokod | 12 |
Bácsborsód | 12 |
Bácsszentgyörgy | 12 |
Bácsszőlős | 12 |
Bag | 8 |
Bagod | 9 |
Baja | 11 |
Bakóca | 9 |
Bakonya | 9 |
Bakonycsernye | 12 |
Bakonykúti | 12 |
Baks | 12 |
Baksa | 9 |
Balassagyarmat | 11 |
Balástya | 12 |
Balatonalmádi | 9 |
Balatonboglár | 9 |
Balatonföldvár | 9 |
Balatonfüred | 9 |
Balatonfűzfő | 9 |
Balatonlelle | 9 |
Balinka | 12 |
Ballószög | 11 |
Balotaszállás | 12 |
Bánfa | 9 |
Bánk | 12 |
Bár | 9 |
Baracs | 12 |
Baxxxxxx | 00 |
Baranyahídvég | 9 |
Baranyajenő | 9 |
Baranyaszentgyörgy | 9 |
Bárna | 12 |
Basal | 9 |
Bátaszék | 9 |
Bátmonostor | 12 |
Bátonyterenye | 11 |
Battonya | 12 |
Bátya | 12 |
Bázakerettye | 9 |
Becske | 12 |
Békés | 11 |
Békéscsaba | 6 |
Békéssámson | 12 |
Békésszentandrás | 12 |
Beled | 9 |
Település neve | Területi besorolás |
B | |
Bélmegyer | 12 |
Beloiannisz | 11 |
Belvárdgyula | 9 |
Bénye | 9 |
Bér | 12 |
Bercel | 12 |
Berekfürdő | 12 |
Beremend | 9 |
Berkenye | 12 |
Berkesd | 9 |
Bernecebaráti | 9 |
Besence | 8 |
Besenyszög | 12 |
Besnyő | 12 |
Bezedek | 9 |
Biatorbágy | 3 |
Bicsérd | 9 |
Bicske | 11 |
Biharugra | 12 |
Bikal | 9 |
Birján | 9 |
Bisse | 9 |
Bocfölde | 9 |
Bócsa | 12 |
Bocskaikert | 9 |
Boda | 9 |
Bodajk | 11 |
Bodmér | 12 |
Bodolyabér | 9 |
Bogád | 8 |
Bogádmindszent | 9 |
Bogdása | 9 |
Bokor | 12 |
Boldogasszonyfa | 9 |
Bóly | 8 |
Boncodfölde | 9 |
Bonyhád | 9 |
Bordány | 12 |
Borjád | 9 |
Borota | 12 |
Borsosberény | 12 |
Bosta | 9 |
Botykapeterd | 8 |
Bózsva | 9 |
Böde | 9 |
Börcs | 9 |
Bősárkány | 9 |
Bucsa | 12 |
Búcsúszentlászló | 9 |
Budajenő | 3 |
Budakalász | 3 |
Budakeszi | 4 |
Budaörs | 3 |
Budapest 01. kerület | 2 |
Budapest 02. kerület | 1 |
Budapest 03. kerület | 1 |
Budapest 04. kerület | 1 |
Budapest 05. kerület | 2 |
Budapest 06. kerület | 2 |
Budapest 07. kerület | 2 |
Budapest 08. kerület | 2 |
Budapest 09. kerület | 2 |
Budapest 10. kerület | 2 |
Budapest 11. kerület | 1 |
Budapest 12. kerület | 1 |
Budapest 13. kerület | 2 |
Budapest 14. kerület | 2 |
Budapest 15. kerület | 2 |
Budapest 16. kerület | 1 |
Budapest 17. kerület | 1 |
Budapest 18. kerület | 1 |
Budapest 19. kerület | 1 |
Budapest 20. kerület | 2 |
Budapest 21. kerület | 2 |
Budapest 22. kerület | 1 |
Budapest 23. kerület | 1 |
Bugac | 12 |
Bugacpusztaháza | 12 |
Bugyi | 9 |
Buják | 12 |
Bük | 9 |
Bükkösd | 9 |
Bürüs | 9 |
C, Cs | |
Cece | 12 |
Cece | 12 |
Cegléd | 9 |
Ceglédbercel | 8 |
Celldömölk | 9 |
Cered | 12 |
Cibakháza | 12 |
Cún | 9 |
Csabacsűd | 12 |
Csabaszabadi | 12 |
Csabdi | 12 |
Település neve | Területi besorolás |
C, Cs | |
Csákberény | 12 |
Csákvár | 12 |
Csanádalberti | 12 |
Csanádapáca | 12 |
Csanádpalota | 12 |
Csányoszró | 9 |
Csanytelek | 12 |
Csárdaszállás | 12 |
Csarnóta | 9 |
Császártöltés | 12 |
Csátalja | 12 |
Csatár | 9 |
Csataszög | 12 |
Csávoly | 12 |
Csebény | 9 |
Csécse | 12 |
Csemő | 9 |
Csengele | 12 |
Csengőd | 12 |
Csépa | 12 |
Cserdi | 9 |
Cserháthaláp | 12 |
Cserhátsurány | 12 |
Cserhátszentiván | 12 |
Cserkeszőlő | 12 |
Cserkút | 9 |
Cserszegtomaj | 9 |
Csertő | 8 |
Csesztve | 12 |
Csévharaszt | 9 |
Csikéria | 12 |
Csitár | 12 |
Csobánka | 3 |
Csókakő | 11 |
Csolnok | 9 |
Csólyospálos | 12 |
Csomád | 3 |
Csongrád | 12 |
Csonkamindszent | 8 |
Csxxxx | 0 |
Csór | 12 |
Csorna | 9 |
Csorvás | 12 |
Csömör | 4 |
Csörög | 5 |
Csősz | 12 |
Csővár | 9 |
D | |
Dabas | 8 |
Dánszentmiklós | 8 |
Dány | 8 |
Daruszentmiklós | 12 |
Dávod | 12 |
Debercsény | 12 |
Debrecen | 6 |
Dég | 12 |
Dejtár | 12 |
Délegyháza | 5 |
Dencsháza | 9 |
Derekegyház | 12 |
Deszk | 12 |
Dévaványa | 12 |
Dinnyeberki | 9 |
Diósd | 3 |
Diósjenő | 12 |
Diósviszló | 9 |
Doboz | 12 |
Dobronhegy | 9 |
Dóc | 12 |
Domaszék | 12 |
Dombegyház | 12 |
Dombiratos | 12 |
Dombóvár | 9 |
Domony | 8 |
Dorog | 9 |
Dorogháza | 12 |
Dömsöd | 8 |
Drágszél | 12 |
Drávacsehi | 9 |
Drávacsepely | 9 |
Drávafok | 9 |
Drávaiványi | 8 |
Drávakeresztúr | 9 |
Drávapalkonya | 9 |
Drxxxxxxxx | 0 |
Drávaszabolcs | 9 |
Drávaszerdahely | 9 |
Drávasztára | 8 |
Drégelypalánk | 12 |
Dunabogdány | 5 |
Dunaegyháza | 11 |
Dunafalva | 12 |
Dunaharaszti | 4 |
Dunakeszi | 4 |
Dunapataj | 12 |
Település neve | Területi besorolás |
D | |
Dunaszeg | 9 |
Dunaszekcső | 9 |
Dunaszentbenedek | 12 |
Dunatetétlen | 12 |
Dunaújváros | 7 |
Dunavarsány | 4 |
Dunavecse | 12 |
Dusnok | 12 |
E, É | |
Écs | 9 |
Ecseg | 12 |
Ecxxxxxxxx | 00 |
Ecser | 4 |
Edve | 9 |
Eger | 8 |
Egerág | 9 |
Egervár | 9 |
Egyházasdengeleg | 12 |
Egyházasgerge | 12 |
Egyházasharaszti | 9 |
Egyházaskozár | 9 |
Elek | 12 |
Ellend | 9 |
Előszállás | 12 |
Encs | 9 |
Endrefalva | 12 |
Endrőc | 9 |
Enese | 9 |
Enying | 12 |
Eperjes | 12 |
Ercsi | 12 |
Érd | 4 |
Erdőkertes | 4 |
Erdőkürt | 12 |
Erdősmárok | 9 |
Erdősmecske | 9 |
Erdőtarcsa | 12 |
Érsekcsanád | 12 |
Érsekhalma | 12 |
Érsekvadkert | 12 |
Erzsébet | 9 |
Esztergom | 9 |
Etes | 12 |
F | |
Fábiánsebestyén | 12 |
Fajsz | 12 |
Farkaslyuk | 9 |
Farmos | 9 |
Faxxxxxxxxx | 0 |
Fegyvernek | 12 |
Fehérgyarmat | 9 |
Fehérvárcsurgó | 12 |
Feked | 9 |
Feketeerdő | 9 |
Fexxxxx | 00 |
Felgyő | 12 |
Felsőegerszeg | 8 |
Felsőlajos | 11 |
Felsőpáhok | 9 |
Felsőpakony | 5 |
Felsőpetény | 12 |
Felsőszentiván | 12 |
Felsőszentmárton | 9 |
Felsőtold | 12 |
Felsőzsolca | 9 |
Ferencszállás | 12 |
Fertőd | 9 |
Fertőrákos | 9 |
Fertőszentmiklós | 9 |
Filkeháza | 9 |
Fityeház | 9 |
Foktő | 12 |
Forráskút | 12 |
Fót | 4 |
Földeák | 12 |
Füle | 12 |
Fülöpháza | 12 |
Fülöpjakab | 12 |
Fülöpszállás | 12 |
Füzérkajata | 9 |
Füzesgyarmat | 12 |
G, Gy | |
Gádoros | 12 |
Galgaguta | 12 |
Galgagyörk | 9 |
Galgahévíz | 8 |
Galgamácsa | 9 |
Gánt | 12 |
Gara | 12 |
Garáb | 12 |
Gárdony | 11 |
Garé | 9 |
Gátér | 12 |
Géderlak | 12 |
Gellénháza | 9 |
Település neve | Területi besorolás |
G, Gy | |
Gerde | 9 |
Gerendás | 12 |
Gerényes | 9 |
Geresdlak | 9 |
Geszt | 12 |
Gilvánfa | 9 |
Gomba | 9 |
Gordisa | 9 |
Göd | 3 |
Gödöllő | 3 |
Gödre | 9 |
Gönyű | 9 |
Görcsöny | 8 |
Görcsönydoboka | 9 |
Gősfa | 9 |
Gyál | 5 |
Gyenesdiás | 9 |
Gyód | 8 |
Gyomaendrőd | 12 |
Gyömrő | 5 |
Gyöngyfa | 9 |
Gyöngyös | 8 |
Gyöngyösmellék | 9 |
Győr | 7 |
Győrladamér | 9 |
Győröcske | 9 |
Győrság | 9 |
Győrszemere | 9 |
Gyxxxxxxxxx | 0 |
Győrújfalu | 9 |
Győrzámoly | 9 |
Gyula | 11 |
Gyúró | 12 |
H | |
Hagyárosbörönd | 9 |
Hajdúhadház | 9 |
Hajdúsámson | 9 |
Hajdúszoboszló | 9 |
Hajós | 12 |
Halászi | 9 |
Halásztelek | 4 |
Hantos | 12 |
Harka | 9 |
Harkakötöny | 12 |
Haxxxxx | 0 |
Harta | 12 |
Hásságy | 9 |
Hatvan | 9 |
Hédervár | 9 |
Hegyhátmaróc | 9 |
Hegyszentmárton | 9 |
Héhalom | 12 |
Helesfa | 9 |
Helvécia | 11 |
Herceghalom | 3 |
Hercegszántó | 12 |
Herencsény | 12 |
Herend | 9 |
Hernád | 8 |
Hetvehely | 9 |
Hévíz | 9 |
Hévízgyörk | 8 |
Hidas | 8 |
Himesháza | 9 |
Hirics | 8 |
Hobol | 9 |
Hódmezővásárhely | 12 |
Hollóháza | 9 |
Hollókő | 12 |
Homokmégy | 12 |
Homorúd | 9 |
Hont | 12 |
Horpács | 12 |
Horváthertelend | 9 |
Hosszúhetény | 9 |
Hottó | 9 |
Hugyag | 12 |
Hunya | 12 |
Hunyadfalva | 12 |
Husztót | 9 |
I, J | |
Ibafa | 9 |
Igar | 12 |
Iklad | 8 |
Ikrény | 9 |
Iliny | 12 |
Ilxxxxxx | 0 |
Imrehegy | 12 |
Inárcs | 8 |
Ipacsfa | 9 |
Ipxxxxxxxxx | 0 |
Ipolyszög | 11 |
Ipolytarnóc | 12 |
Ipolytölgyes | 9 |
Ipolyvece | 12 |
Település neve | Területi besorolás |
I, J | |
Isaszeg | 5 |
Iszkaszentgyörgy | 11 |
Isztimér | 12 |
Ivánbattyán | 9 |
Iváncsa | 11 |
Ivándárda | 9 |
Izsák | 12 |
Izsófalva | 9 |
Jakabszállás | 12 |
Jánoshalma | 12 |
Jánoshida | 12 |
Jászágó | 12 |
Jászalsószentgyörgy | 12 |
Jászapáti | 11 |
Jászárokszállás | 11 |
Jászberény | 11 |
Jászboldogháza | 12 |
Jászdózsa | 12 |
Jászfelsőszentgyörgy | 12 |
Jászfényszaru | 12 |
Jászivány | 12 |
Jászjákóhalma | 12 |
Jászkarajenő | 9 |
Jászkisér | 12 |
Jászladány | 12 |
Jászszentandrás | 12 |
Jászszentlászló | 12 |
Jásztelek | 12 |
Jenő | 11 |
Jobbágyi | 11 |
K | |
Kacsóta | 8 |
Kajászó | 12 |
Kakasd | 9 |
Kákics | 9 |
Kakucs | 8 |
Kálló | 12 |
Kallósd | 9 |
Kalocsa | 11 |
Káloz | 12 |
Kamut | 12 |
Kápolnásnyék | 11 |
Kaposmérő | 9 |
Kaposvár | 7 |
Kaposszekcső | 9 |
Kapuvár | 9 |
Karancsalja | 11 |
Karancsberény | 12 |
Karancskeszi | 12 |
Karancslapujtő | 11 |
Karancsság | 12 |
Kárász | 9 |
Karcag | 12 |
Kardos | 12 |
Kardoskút | 12 |
Kartal | 8 |
Kásád | 9 |
Kaskantyú | 12 |
Kaszaper | 12 |
Katádfa | 9 |
Kátoly | 9 |
Katymár | 12 |
Káva | 9 |
Kazár | 12 |
Kazincbarcika | 9 |
Kecel | 12 |
Kecskéd | 9 |
Kecskemét | 9 |
Kékesd | 9 |
Kelebia | 12 |
Kéleshalom | 12 |
Kemence | 9 |
Kémes | 9 |
Kemse | 9 |
Kenderes | 12 |
Kengyel | 12 |
Kerekegyháza | 11 |
Kerepes | 3 |
Kertészsziget | 12 |
Keszeg | 12 |
Keszthely | 9 |
Keszü | 8 |
Kétbodony | 12 |
Kétegyháza | 12 |
Kétpó | 12 |
Kétsoprony | 12 |
Kétújfalu | 9 |
Kevermes | 12 |
Kincsesbánya | 11 |
Királyegyháza | 9 |
Királyhegyes | 12 |
Kisapostag | 11 |
Kisasszonyfa | 9 |
Kisbágyon | 12 |
Kisbajcs | 9 |
Település neve | Területi besorolás |
K | |
Kisbárkány | 12 |
Kisbeszterce | 9 |
Kisbucsa | 9 |
Kisbudmér | 9 |
Kisdér | 9 |
Kisdobsza | 9 |
Kisdombegyház | 12 |
Kisecset | 12 |
Kisfakos | 6 |
Kishajmás | 9 |
Kisharsány | 8 |
Kishartyán | 12 |
Kisherend | 9 |
Kishuta | 9 |
Kisjakabfalva | 8 |
Kiskassa | 9 |
Kiskőrös | 11 |
Kiskunfélegyháza | 11 |
Kiskunhalas | 11 |
Kiskunlacháza | 8 |
Kiskunmajsa | 12 |
Kisláng | 12 |
Kislippó | 9 |
Kismaros | 8 |
Kisnémedi | 9 |
Kisnyárád | 8 |
Kisoroszi | 5 |
Kistamási | 9 |
Kistapolca | 9 |
Kistarcsa | 4 |
Kistelek | 12 |
Kixxxxxx | 0 |
Kistolmács | 9 |
Kistótfalu | 9 |
Kisújszállás | 12 |
Kisvárda | 9 |
Kisvaszar | 9 |
Kiszombor | 12 |
Kisszállás | 12 |
Kisszentmárton | 9 |
Klárafalva | 12 |
Kocsér | 9 |
Kóka | 8 |
Komárom | 9 |
Komló | 8 |
Kondoros | 12 |
Kóny | 9 |
Kópháza | 9 |
Kórós | 9 |
Kosd | 8 |
Kóspallag | 9 |
Kovácshida | 9 |
Kovácsszénája | 9 |
Kozárd | 12 |
Kozármisleny | 8 |
Köblény | 9 |
Kökény | 8 |
Kölked | 9 |
Kömpöc | 12 |
Körmend | 9 |
Körösladány | 12 |
Körösnagyharsány | 12 |
Köröstarcsa | 12 |
Kőröstetétlen | 9 |
Körösújfalu | 12 |
Kőszárhegy | 11 |
Kőszeg | 9 |
Kötegyán | 12 |
Kőtelek | 12 |
Kővágószőlős | 9 |
Kővágótöttös | 9 |
Kövegy | 12 |
Kulcs | 11 |
Kunadacs | 12 |
Kuxxxxxx | 00 |
Kunbaja | 12 |
Kunbaracs | 12 |
Kuncsorba | 12 |
Kunfehértó | 12 |
Kunhegyes | 12 |
Kunmadaras | 12 |
Kunpeszér | 12 |
Kunszállás | 11 |
Kunszentmárton | 12 |
Kunszentmiklós | 12 |
Kurityán | 9 |
Kutasó | 12 |
Kübekháza | 12 |
L | |
Lábatlan | 9 |
Ladánybene | 12 |
Laxxxxxxxxxx | 00 |
Lajosmizse | 12 |
Lakhegy | 9 |
Lakitelek | 11 |
A felsorolt településnevek között nem található településeket a 10. területi besorolásba tartozónak kell tekinteni.
Település neve | Területi besorolás |
L | |
Lánycsók | 8 |
Lapáncsa | 9 |
Lasztonya | 9 |
Leányfalu | 3 |
Leányvár | 9 |
Legénd | 12 |
Lenti | 9 |
Lepsény | 12 |
Letenye | 9 |
Letkés | 9 |
Lickóvadamos | 9 |
Liget | 9 |
Lippó | 9 |
Liptód | 9 |
Liszó | 6 |
Litér | 9 |
Litke | 12 |
Lórév | 9 |
Lothárd | 8 |
Lovasberény | 12 |
Lovászhetény | 8 |
Lovászi | 9 |
Lőkösháza | 12 |
Lőrinci | 9 |
Lövő | 9 |
Lucfalva | 12 |
Ludányhalászi | 12 |
Lulla | 9 |
M | |
Madaras | 12 |
Maglód | 4 |
Mágocs | 9 |
Magyaralmás | 12 |
Magyarbánhegyes | 12 |
Magyarbóly | 9 |
Magyarcsanád | 12 |
Magyardombegyház | 12 |
Magyaregregy | 9 |
Magyargéc | 12 |
Magyarhertelend | 9 |
Magyarlukafa | 9 |
Magyarmecske | 9 |
Magyarnádalja | 9 |
Magyarnándor | 12 |
Magyarsarlós | 8 |
Magyarszék | 8 |
Magyartelek | 9 |
Majosháza | 5 |
Majs | 9 |
Maxxx | 0 |
Makó | 12 |
Mályi | 9 |
Mánfa | 9 |
Mány | 12 |
Maráza | 9 |
Márfa | 9 |
Máriakálnok | 9 |
Máriakéménd | 9 |
Márianosztra | 9 |
Márkháza | 12 |
Markóc | 9 |
Marócsa | 8 |
Márok | 9 |
Maroslele | 12 |
Mártély | 12 |
Martfű | 11 |
Martonfa | 8 |
Martonvásár | 11 |
Mátészalka | 9 |
Mátételke | 12 |
Mátramindszent | 12 |
Mátranovák | 12 |
Mátraszele | 12 |
Mátraszőlős | 12 |
Mátraterenye | 12 |
Mátraverebély | 12 |
Mátyásdomb | 12 |
Matty | 9 |
Máza | 8 |
Mecseknádasd | 9 |
Mecsekpölöske | 9 |
Medgyesbodzás | 12 |
Medgyesegyháza | 12 |
Méhkerék | 12 |
Mekényes | 9 |
Mélykút | 12 |
Mende | 5 |
Merenye | 9 |
Mesterszállás | 12 |
Mezőberény | 12 |
Meződ | 8 |
Mezőfalva | 12 |
Mezőgyán | 12 |
Mezőhegyes | 12 |
Mezőhék | 12 |
Település neve | Területi besorolás |
M | |
Mezőkomárom | 12 |
Mezőkovácsháza | 11 |
Mezőkövesd | 9 |
Mezőszentgyörgy | 12 |
Mezőszilas | 12 |
Mezőtúr | 12 |
Mihálygerge | 12 |
Mikebuda | 9 |
Mikepércs | 9 |
Mindszent | 12 |
Mindszentgodisa | 9 |
Miske | 12 |
Miskolc | 7 |
Mogyoród | 3 |
Moha | 12 |
Mohács | 8 |
Mohora | 12 |
Molvány | 9 |
Monor | 5 |
Monorierdő | 4 |
Monyoród | 8 |
Mór | 11 |
Mórahalom | 12 |
Móricgát | 12 |
Mosonmagyaróvár | 6 |
Mosonudvar | 9 |
Mozsgó | 9 |
Murakeresztúr | 9 |
Murarátka | 9 |
Murony | 12 |
N, Ny | |
Nadap | 11 |
Nádasdladány | 12 |
Nagyatád | 9 |
Nagybajcs | 9 |
Nagybánhegyes | 12 |
Nagybaracska | 12 |
Nagybárkány | 12 |
Nagybörzsöny | 9 |
Nagybudmér | 9 |
Nagycenk | 9 |
Nagycsány | 8 |
Nagydobsza | 9 |
Nagyér | 12 |
Nagyhajmás | 9 |
Nagyharsány | 9 |
Nagyhuta | 9 |
Nagyiván | 12 |
Nagykamarás | 12 |
Nagykanizsa | 8 |
Nagykarácsony | 12 |
Naxxxxxx | 0 |
Nagykeresztúr | 12 |
Nagykovácsi | 3 |
Nagykozár | 8 |
Nagykőrös | 8 |
Nagykörű | 12 |
Nagylak | 12 |
Nagylóc | 12 |
Nagylók | 12 |
Nagymágocs | 12 |
Nagymányok | 9 |
Nagymaros | 8 |
Nagynyárád | 9 |
Nagyoroszi | 12 |
Nagypall | 9 |
Nagypeterd | 9 |
Nagyrév | 12 |
Nagyszénás | 12 |
Nagytarcsa | 3 |
Nagytótfalu | 8 |
Nagytőke | 12 |
Nagyváty | 9 |
Nagyveleg | 12 |
Nagyvenyim | 11 |
Nemeshetés | 9 |
Nemeske | 9 |
Nemesnádudvar | 12 |
Nemessándorháza | 9 |
Nemesszentandrás | 9 |
Nemti | 12 |
Nézsa | 12 |
Nógrád | 12 |
Nógrádkövesd | 12 |
Nógrádmarcal | 12 |
Nógrádmegyer | 12 |
Nógrádsáp | 12 |
Nógrádsipek | 12 |
Nógrádszakál | 12 |
Nóráp | 9 |
Nőtincs | 12 |
Nyáregyháza | 8 |
Nyárlőrinc | 12 |
Nyxxxxxxx | 0 |
Nyékládháza | 9 |
Település neve | Területi besorolás |
N, Ny | |
Nyergesújfalu | 9 |
Nyírbátor | 9 |
Nyíregyháza | 6 |
Nyírpazony | 9 |
Nyugotszenterzsébet | 9 |
Nyúl | 9 |
O, Ó | |
Óbánya | 9 |
Óbarok | 12 |
Ócsa | 5 |
Ócsárd | 9 |
Ófalu | 9 |
Óföldeák | 12 |
Okány | 12 |
Okorág | 9 |
Okorvölgy | 9 |
Olasz | 9 |
Old | 9 |
Ópusztaszer | 12 |
Orci | 7 |
Ordas | 12 |
Orfű | 9 |
Orgovány | 12 |
Orosháza | 11 |
Oroszlány | 9 |
Oroszló | 8 |
Ózd | 9 |
Ózdfalu | 9 |
Ö, Ő | |
Öcsöd | 12 |
Őrbottyán | 4 |
Öregcsertő | 12 |
Őrhalom | 12 |
Örkény | 8 |
Örményes | 12 |
Örménykút | 12 |
Ősagárd | 12 |
Öttevény | 9 |
Öttömös | 12 |
P | |
Páhi | 12 |
Pákozd | 12 |
Paks | 9 |
Palé | 8 |
Pálháza | 9 |
Paxxxxxx | 0 |
Pálmonostora | 12 |
Pálosvörösmart | 9 |
Palotabozsok | 9 |
Palotás | 11 |
Paloznak | 9 |
Pánd | 9 |
Pannonhalma | 9 |
Pápa | 9 |
Páprád | 8 |
Pásztó | 11 |
Patak | 12 |
Patapoklosi | 9 |
Pátka | 12 |
Patvarc | 11 |
Páty | 3 |
Pázmánd | 12 |
Pécel | 4 |
Pécs | 6 |
Pécsbagota | 9 |
Pécsdevecser | 9 |
Pécsudvard | 8 |
Pécsvárad | 8 |
Pellérd | 8 |
Penc | 9 |
Perbál | 4 |
Pereked | 9 |
Perkáta | 12 |
Perőcsény | 9 |
Peterd | 9 |
Péteri | 5 |
Pétfürdő | 9 |
Pethőhenye | 9 |
Petőfibánya | 9 |
Petőfiszállás | 12 |
Petőháza | 9 |
Pettend | 9 |
Piliny | 12 |
Pilis | 8 |
Pilisborosjenő | 3 |
Piliscsaba | 6 |
Pilisjászfalu | 3 |
Pilisvörösvár | 4 |
Pilisszántó | 4 |
Pilisszentiván | 4 |
Pilisszentkereszt | 8 |
Pilisszentlászló | 5 |
Pirtó | 12 |
Piskó | 8 |
Pitvaros | 12 |
Település neve | Területi besorolás |
P | |
Pócsa | 9 |
Pócsmegyer | 5 |
Pogány | 8 |
Polgárdi | 12 |
Pomáz | 3 |
Pusztaberki | 12 |
Pusztaföldvár | 12 |
Pusztamérges | 12 |
Pusztamonostor | 12 |
Pusztaottlaka | 12 |
Pusztaszabolcs | 11 |
Pusztaszer | 12 |
Pusztavacs | 9 |
Pusztavám | 12 |
Pusztazámor | 4 |
Püspökhatvan | 9 |
Püspökszilágy | 9 |
R | |
Rácalmás | 11 |
Ráckeresztúr | 11 |
Ráckeve | 8 |
Rád | 8 |
Rádfalva | 9 |
Rákóczibánya | 11 |
Rákóczifalva | 11 |
Rákócziújfalu | 12 |
Raxxxxx | 0 |
Regenye | 8 |
Rém | 12 |
Remeteszőlős | 3 |
Répcelak | 9 |
Rétság | 11 |
Rimóc | 12 |
Roxxxxx | 00 |
Romonya | 9 |
Rózsafa | 9 |
Röszke | 12 |
Ruzsa | 12 |
S, Sz | |
Ságújfalu | 12 |
Sajóbábony | 9 |
Sajólád | 9 |
Sajóörös | 9 |
Sajószentpéter | 9 |
Sajószöged | 9 |
Salgótarján | 9 |
Sámod | 9 |
Sámsonháza | 12 |
Sándorfalva | 12 |
Sárbogárd | 12 |
Sáregres | 12 |
Sárhida | 9 |
Sárisáp | 9 |
Sarkad | 12 |
Sarkadkeresztúr | 12 |
Sárkeresztes | 12 |
Sárkeresztúr | 12 |
Sárkeszi | 12 |
Sárok | 9 |
Sárosd | 12 |
Sárszentágota | 12 |
Sárszentmihály | 11 |
Sárvár | 9 |
Sásd | 8 |
Sátoraljaújhely | 9 |
Sátorhely | 9 |
Sé | 9 |
Sellye | 8 |
Semjénháza | 9 |
Seregélyes | 12 |
Sérsekszőlős | 9 |
Siklós | 8 |
Siklósbodony | 9 |
Siklósnagyfalu | 9 |
Simontornya | 9 |
Siófok | 9 |
Solt | 12 |
Soltszentimre | 12 |
Soltvadkert | 11 |
Solymár | 3 |
Somberek | 9 |
Somogyapáti | 9 |
Somogyhárságy | 9 |
Somogyhatvan | 9 |
Somogyviszló | 9 |
Somoskőújfalu | 11 |
Soponya | 12 |
Sopron | 6 |
Sóshartyán | 12 |
Sóskút | 5 |
Sósvertike | 8 |
Söréd | 12 |
Sukoró | 11 |
Sumony | 8 |
Sükösd | 12 |
Település neve | Területi besorolás |
S, Sz | |
Sülysáp | 8 |
Szabadbattyán | 11 |
Szabadegyháza | 12 |
Szabadhídvég | 12 |
Szabadkígyós | 12 |
Szabadszállás | 12 |
Szabadszentkirály | 9 |
Szada | 3 |
Szágy | 9 |
Szajk | 9 |
Szajol | 12 |
Szakmár | 12 |
Szalánta | 9 |
Szalatnak | 9 |
Szalkszentmárton | 12 |
Szalmatercs | 12 |
Szanda | 12 |
Szank | 12 |
Szaporca | 9 |
Szár | 12 |
Szárliget | 9 |
Szarvas | 11 |
Szarvasgede | 12 |
Szászberek | 12 |
Szászvár | 8 |
Szátok | 12 |
Szatymaz | 12 |
Szava | 9 |
Százhalombatta | 3 |
Szebény | 9 |
Szécsénke | 12 |
Szécsény | 11 |
Szécsényfelfalu | 12 |
Szederkény | 8 |
Szeged | 7 |
Szeghalom | 12 |
Szegvár | 12 |
Székelyszabar | 9 |
Székesfehérvár | 8 |
Székkutas | 12 |
Szekszárd | 12 |
Szelevény | 12 |
Szellő | 9 |
Szemely | 9 |
Szendehely | 11 |
Szentdénes | 9 |
Szente | 12 |
Szxxxxxxx | 0 |
Szentendre | 3 |
Szentes | 12 |
Szentkatalin | 9 |
Szentkirály | 12 |
Szentlászló | 9 |
Szentlőrinc | 8 |
Szentlőrinckáta | 8 |
Szentmártonkáta | 8 |
Szeremle | 12 |
Szxxxxxx | 0 |
Szxxxxxxxxx | 0 |
Szigetcsép | 8 |
Szigethalom | 4 |
Szigetmonostor | 5 |
Szigetszentmárton | 8 |
Szigetszentmiklós | 4 |
Szigetújfalu | 8 |
Szigetvár | 8 |
Szilágy | 9 |
Szilaspogony | 12 |
Szilvás | 9 |
Szirák | 12 |
Szirmabesenyő | 9 |
Szob | 8 |
Szokolya | 9 |
Szolnok | 9 |
Szombathely | 7 |
Sződ | 4 |
Sződliget | 4 |
Szőke | 8 |
Szőkéd | 9 |
Szörény | 9 |
Szuha | 12 |
Szulimán | 9 |
Szurdokpüspöki | 12 |
Szügy | 12 |
Szűr | 9 |
T | |
Tab | 9 |
Tabajd | 12 |
Tabdi | 12 |
Táborfalva | 8 |
Tác | 12 |
Tahitótfalu | 4 |
Taksony | 4 |
Tamási | 9 |
Tápióbicske | 9 |
Település neve | Területi besorolás |
T | |
Tápiógyörgye | 9 |
Tápióság | 9 |
Tápiószecső | 8 |
Tápiószele | 8 |
Tápiószentmárton | 9 |
Tápiószőlős | 9 |
Tapolca | 9 |
Tar | 12 |
Tarhos | 12 |
Tárnok | 4 |
Tarrós | 9 |
Tass | 12 |
Tát | 9 |
Tata | 9 |
Tatabánya | 7 |
Tataháza | 12 |
Tatárszentgyörgy | 9 |
Tázlár | 12 |
Téglás | 9 |
Tékes | 9 |
Teklafalu | 9 |
Telekgerendás | 12 |
Telki | 3 |
Tengeri | 9 |
Terény | 12 |
Tereske | 12 |
Tésa | 9 |
Tésenfa | 9 |
Téseny | 9 |
Teskánd | 9 |
Tinnye | 4 |
Tiszaalpár | 12 |
Tiszabő | 12 |
Tiszabura | 12 |
Tiszaderzs | 12 |
Tiszaföldvár | 11 |
Tiszafüred | 12 |
Tiszagyenda | 12 |
Tiszaigar | 12 |
Tiszainoka | 12 |
Tiszajenő | 12 |
Tiszakécske | 11 |
Tiszakürt | 12 |
Tiszaörs | 12 |
Tiszapüspöki | 12 |
Tiszaroff | 12 |
Tiszasas | 12 |
Tiszasüly | 12 |
Tiszaszentimre | 12 |
Tiszasziget | 12 |
Tiszaszőlős | 12 |
Tiszatenyő | 12 |
Tiszaug | 12 |
Tiszaújváros | 9 |
Tiszavárkony | 12 |
Tóalmás | 9 |
Tófű | 9 |
Tokod | 9 |
Tokodaltáró | 9 |
Tolmács | 12 |
Tolna | 9 |
Tomajmonostora | 12 |
Tompa | 12 |
Tordas | 11 |
Tormás | 9 |
Torvaj | 9 |
Tószeg | 12 |
Tótkomlós | 12 |
Tótszentgyörgy | 9 |
Tótszerdahely | 9 |
Tök | 5 |
Tököl | 4 |
Töltéstava | 9 |
Tömörkény | 12 |
Törökbálint | 3 |
Törökszentmiklós | 11 |
Törtel | 9 |
Töttös | 9 |
Tura | 8 |
Túrkeve | 12 |
Túrony | 9 |
U, Ú, Ü | |
Udvar | 9 |
Újbarok | 12 |
Újhartyán | 8 |
Újkígyós | 11 |
Újlengyel | 9 |
Újpetre | 9 |
Újsolt | 12 |
Újszalonta | 12 |
Település neve | Területi besorolás |
U, Ú, Ü | |
Újszász | 12 |
Újszentiván | 12 |
Úxxxxxxxx | 0 |
Újtelek | 12 |
Úrhida | 11 |
Úri | 8 |
Uszód | 12 |
Üllés | 12 |
Üllő | 5 |
Üröm | 3 |
V | |
Vác | 5 |
Vácduka | 8 |
Vácegres | 9 |
Váchartyán | 8 |
Váckisújfalu | 9 |
Vácrátót | 5 |
Vácszentlászló | 9 |
Vajszló | 8 |
Vajta | 12 |
Vál | 12 |
Valkó | 9 |
Vámosmikola | 9 |
Vanyarc | 12 |
Várad | 9 |
Várdomb | 9 |
Varga | 8 |
Városföld | 12 |
Várpalota | 9 |
Varsány | 12 |
Vasad | 9 |
Vásárosbéc | 9 |
Vásárosdombó | 9 |
Vásárosfalu | 9 |
Vaskút | 12 |
Vázsnok | 8 |
Vecsés | 5 |
Végegyháza | 12 |
Vejti | 8 |
Vékény | 9 |
Velence | 11 |
Velény | 9 |
Véménd | 9 |
Vének | 9 |
Vereb | 12 |
Veresegyház | 3 |
Verőce | 8 |
Verseg | 9 |
Versend | 9 |
Vértesacsa | 12 |
Vértesboglár | 12 |
Vértesszőlős | 9 |
Veszkény | 9 |
Veszprém | 8 |
Vésztő | 12 |
Vezseny | 12 |
Villány | 8 |
Villánykövesd | 9 |
Visegrád | 5 |
Vizslás | 11 |
Vokány | 9 |
Vonyarcvashegy | 9 |
Z, Zs | |
Zabar | 12 |
Zádor | 9 |
Zagyvarékas | 11 |
Zagyvaszántó | 9 |
Záhony | 9 |
Zajk | 9 |
Zákányszék | 12 |
Zala | 9 |
Zalaboldogfa | 9 |
Zalaegerszeg | 8 |
Zalakaros | 9 |
Zalaszentgrót | 9 |
Zalaszentiván | 9 |
Zalaszentlőrinc | 9 |
Xxxxxx | 0 |
Zámoly | 12 |
Zebegény | 8 |
Zengővárkony | 8 |
Zichyújfalu | 12 |
Zirc | 9 |
Zók | 9 |
Zsadány | 12 |
Zsámbék | 3 |
Zsámbok | 8 |
Zsana | 12 |
Zselickislak | 7 |
Zsombó | 12 |
Bizalomból biztonság
2015. 01. 01. ÉS UTÁNI KOCKÁZATVISELÉSI KEZDETŰ EGYEDI SZERZŐDÉSEKRE VONATKOZÓ DÍJSZÁMÍTÁS
Személygépkocsik direkt tarifa szerinti A00 éves alapdíjai forintban (M1 gépjármű-kategória)
DIREKT TARIFATÁBLA A 2015. 01. 01. KOCKÁZATVISELÉSI KEZDETŰ SZERZŐDÉSEK ESETÉN | ||||||||||||||
Teljesítmény (kW) | Hengerűrtartalom (cm3) | Életkor (év) | ||||||||||||
0 – 24 | 25 – 29 | 30 – 34 | 35 – 39 | 40 – 42 | 43 – 44 | 45 – 49 | 50 – 52 | 53 – 59 | 60 – 66 | 67 – | jogi személy | |||
0 – 37 | 0 – 10 | minden cm3 | 92 753 | 34 685 | 26 819 | 26 819 | 26 819 | 28 157 | 28 234 | 29 515 | 26 216 | 25 593 | 31 221 | 33 824 |
11 – 37 | 0 – 850 | 35 118 | 15 761 | 11 881 | 11 881 | 11 881 | 12 327 | 12 353 | 12 780 | 11 680 | 11 472 | 13 513 | 16 497 | |
851 – | 42 779 | 18 277 | 13 867 | 13 867 | 13 867 | 14 431 | 14 464 | 15 004 | 13 612 | 13 349 | 15 867 | 18 800 | ||
38 – 50 | 38 – 43 | minden cm3 | 44 525 | 18 850 | 14 319 | 14 319 | 14 319 | 14 911 | 14 945 | 15 511 | 14 052 | 13 777 | 16 404 | 19 325 |
44 – 50 | 0 – 1200 | 48 770 | 20 244 | 15 419 | 15 419 | 15 419 | 16 077 | 16 115 | 16 744 | 15 123 | 14 817 | 17 708 | 20 601 | |
1201 – | 48 770 | 20 244 | 15 419 | 15 419 | 15 419 | 16 077 | 16 115 | 16 744 | 15 123 | 14 817 | 17 708 | 20 601 | ||
51 – 70 | 51 – 60 | 0 – 1300 | 50 865 | 21 708 | 16 472 | 16 472 | 16 472 | 17 144 | 17 183 | 17 826 | 16 169 | 15 856 | 18 851 | 22 320 |
1301 – 1400 | 52 532 | 22 255 | 16 904 | 16 904 | 16 904 | 17 602 | 17 642 | 18 310 | 16 590 | 16 265 | 19 363 | 22 821 | ||
1401 – | 52 532 | 22 255 | 16 904 | 16 904 | 16 904 | 17 602 | 17 642 | 18 310 | 16 590 | 16 265 | 19 363 | 22 821 | ||
61 – 70 | 0 – 1400 | 54 423 | 22 876 | 17 394 | 17 394 | 17 394 | 18 121 | 18 163 | 18 859 | 17 066 | 16 728 | 19 944 | 23 390 | |
1401 – | 60 033 | 24 718 | 18 848 | 18 848 | 18 848 | 19 662 | 19 709 | 20 488 | 18 481 | 18 103 | 21 668 | 25 076 | ||
71 – 100 | 71 – 84 | 0 – 1500 | 53 074 | 22 433 | 17 045 | 17 045 | 17 045 | 17 751 | 17 792 | 18 467 | 16 726 | 16 398 | 19 530 | 22 984 |
1501 – 1600 | 54 743 | 22 981 | 17 477 | 17 477 | 17 477 | 18 209 | 18 251 | 18 952 | 17 147 | 16 807 | 20 042 | 23 486 | ||
1601 – | 61 493 | 25 197 | 19 227 | 19 227 | 19 227 | 20 063 | 20 111 | 20 912 | 18 849 | 18 460 | 22 116 | 25 515 | ||
85 – 100 | minden cm3 | 60 872 | 24 994 | 19 066 | 19 066 | 19 066 | 19 892 | 19 940 | 20 731 | 18 693 | 18 308 | 21 926 | 25 329 | |
101 – 180 | 101 – 120 | minden cm3 | 59 519 | 26 170 | 19 780 | 19 780 | 19 780 | 20 548 | 20 592 | 21 328 | 19 433 | 19 075 | 22 553 | 27 196 |
121 – 150 | minden cm3 | 70 548 | 29 791 | 22 638 | 22 638 | 22 638 | 23 577 | 23 631 | 24 530 | 22 214 | 21 778 | 25 942 | 30 512 | |
151 – 180 | minden cm3 | 74 414 | 31 060 | 23 640 | 23 640 | 23 640 | 24 639 | 24 697 | 25 652 | 23 189 | 22 725 | 27 129 | 31 674 | |
181 – | 181 – | minden cm3 | 125 139 | 47 715 | 36 787 | 36 787 | 36 787 | 38 571 | 38 674 | 40 381 | 35 982 | 35 152 | 42 713 | 46 924 |
DIREKT TARIFATÁBLA A 2015. 01. 01. UTÁNI KOCKÁZATVISELÉSI KEZDETŰ SZERZŐDÉSEK ESETÉN | ||||||||||||||
Teljesítmény (kW) | Hengerűrtartalom (cm3) | Életkor (év) | ||||||||||||
0 – 24 | 25 – 29 | 30 – 34 | 35 – 39 | 40 – 42 | 43 – 44 | 45 – 49 | 50 – 52 | 53 – 59 | 60 – 66 | 67 – | jogi személy | |||
0 – 37 | 0 – 10 | minden cm3 | 110 044 | 41 416 | 32 132 | 32 132 | 32 132 | 33 787 | 33 883 | 35 150 | 31 110 | 30 348 | 37 183 | 39 022 |
11 – 37 | 0 – 850 | 40 881 | 18 005 | 13 652 | 13 652 | 13 652 | 14 204 | 14 236 | 14 658 | 13 311 | 13 057 | 15 501 | 18 229 | |
851 – | 50 075 | 21 117 | 16 109 | 16 109 | 16 109 | 16 807 | 16 848 | 17 382 | 15 677 | 15 356 | 18 383 | 20 994 | ||
38 – 50 | 38 – 43 | minden cm3 | 52 170 | 21 826 | 16 668 | 16 668 | 16 668 | 17 400 | 17 443 | 18 003 | 16 217 | 15 880 | 19 040 | 21 623 |
44 – 50 | 0 – 1200 | 57 264 | 23 550 | 18 029 | 18 029 | 18 029 | 18 842 | 18 890 | 19 512 | 17 527 | 17 153 | 20 637 | 23 155 | |
1201 – | 57 264 | 23 550 | 18 029 | 18 029 | 18 029 | 18 842 | 18 890 | 19 512 | 17 527 | 17 153 | 20 637 | 23 155 | ||
51 – 70 | 51 – 60 | 0 – 1300 | 59 547 | 25 087 | 19 140 | 19 140 | 19 140 | 19 971 | 20 019 | 20 655 | 18 627 | 18 244 | 21 845 | 24 930 |
1301 – 1400 | 61 548 | 25 765 | 19 675 | 19 675 | 19 675 | 20 537 | 20 588 | 21 248 | 19 142 | 18 744 | 22 472 | 25 532 | ||
1401 – | 61 548 | 25 765 | 19 675 | 19 675 | 19 675 | 20 537 | 20 588 | 21 248 | 19 142 | 18 744 | 22 472 | 25 532 | ||
61 – 70 | 0 – 1400 | 63 817 | 26 533 | 20 281 | 20 281 | 20 281 | 21 180 | 21 232 | 21 920 | 19 726 | 19 312 | 23 184 | 26 214 | |
1401 – | 70 549 | 28 811 | 22 080 | 22 080 | 22 080 | 23 086 | 23 145 | 23 915 | 21 458 | 20 995 | 25 294 | 28 238 | ||
71 – 100 | 71 – 84 | 0 – 1500 | 62 198 | 25 985 | 19 848 | 19 848 | 19 848 | 20 721 | 20 772 | 21 441 | 19 309 | 18 907 | 22 676 | 25 727 |
1501 – 1600 | 64 200 | 26 662 | 20 383 | 20 383 | 20 383 | 21 288 | 21 341 | 22 034 | 19 824 | 19 407 | 23 304 | 26 329 | ||
1601 – | 72 300 | 29 404 | 22 548 | 22 548 | 22 548 | 23 582 | 23 642 | 24 434 | 21 909 | 21 432 | 25 843 | 28 764 | ||
85 – 100 | minden cm3 | 71 556 | 29 152 | 22 349 | 22 349 | 22 349 | 23 371 | 23 430 | 24 213 | 21 717 | 21 246 | 25 610 | 28 540 | |
101 – 180 | 101 – 120 | minden cm3 | 69 450 | 30 035 | 22 831 | 22 831 | 22 831 | 23 781 | 23 837 | 24 564 | 22 244 | 21 806 | 25 978 | 30 182 |
121 – 150 | minden cm3 | 82 685 | 34 515 | 26 367 | 26 367 | 26 367 | 27 529 | 27 596 | 28 485 | 25 650 | 25 115 | 30 127 | 34 160 | |
151 – 180 | minden cm3 | 87 323 | 36 085 | 27 607 | 27 607 | 27 607 | 28 842 | 28 914 | 29 860 | 26 844 | 26 275 | 31 581 | 35 555 | |
181 – | 181 – | minden cm3 | 148 193 | 56 689 | 43 871 | 43 871 | 43 871 | 46 078 | 46 206 | 47 895 | 42 508 | 41 492 | 50 664 | 53 854 |
Személygépkocsik hagyományos tarifa szerinti A00 éves alapdíjai forintban (M1 gépjármű-kategória)
HAGYOMÁNYOS TARIFATÁBLA A 2015. 01. 01. KOCKÁZATVISELÉSI KEZDETŰ SZERZŐDÉSEK ESETÉN | ||||||||||||||
Teljesítmény (kW) | Hengerűrtartalom (cm3) | Életkor (év) | ||||||||||||
0 – 24 | 25 – 29 | 30 – 34 | 35 – 39 | 40 – 42 | 43 – 44 | 45 – 49 | 50 – 52 | 53 – 59 | 60 – 66 | 67 – | jogi személy | |||
0 – 37 | 0 – 10 | minden cm3 | 96 335 | 36 936 | 28 574 | 28 574 | 28 574 | 30 007 | 30 090 | 31 186 | 27 690 | 27 030 | 32 989 | 35 130 |
11 – 37 | 0 – 850 | 36 473 | 16 674 | 12 580 | 12 580 | 12 580 | 13 057 | 13 085 | 13 450 | 12 285 | 12 065 | 14 223 | 17 134 | |
851 – | 44 431 | 19 368 | 14 706 | 14 706 | 14 706 | 15 310 | 15 345 | 15 808 | 14 333 | 14 054 | 16 718 | 19 526 | ||
38 – 50 | 38 – 43 | minden cm3 | 46 244 | 19 981 | 15 190 | 15 190 | 15 190 | 15 824 | 15 861 | 16 345 | 14 799 | 14 508 | 17 286 | 20 071 |
44 – 50 | 0 – 1200 | 50 653 | 21 474 | 16 368 | 16 368 | 16 368 | 17 072 | 17 113 | 17 651 | 15 934 | 15 610 | 18 668 | 21 396 | |
1201 – | 50 653 | 21 474 | 16 368 | 16 368 | 16 368 | 17 072 | 17 113 | 17 651 | 15 934 | 15 610 | 18 668 | 21 396 | ||
51 – 70 | 51 – 60 | 0 – 1300 | 52 829 | 23 004 | 17 470 | 17 470 | 17 470 | 18 189 | 18 230 | 18 781 | 17 025 | 16 694 | 19 862 | 23 182 |
1301 – 1400 | 54 561 | 23 590 | 17 932 | 17 932 | 17 932 | 18 679 | 18 722 | 19 294 | 17 471 | 17 127 | 20 405 | 23 703 | ||
1401 – | 54 561 | 23 590 | 17 932 | 17 932 | 17 932 | 18 679 | 18 722 | 19 294 | 17 471 | 17 127 | 20 405 | 23 703 | ||
61 – 70 | 0 – 1400 | 56 524 | 24 255 | 18 457 | 18 457 | 18 457 | 19 235 | 19 280 | 19 876 | 17 976 | 17 618 | 21 020 | 24 293 | |
1401 – | 62 351 | 26 227 | 20 014 | 20 014 | 20 014 | 20 885 | 20 936 | 21 602 | 19 476 | 19 075 | 22 847 | 26 045 | ||
71 – 100 | 71 – 84 | 0 – 1500 | 55 123 | 23 780 | 18 083 | 18 083 | 18 083 | 18 838 | 18 882 | 19 461 | 17 616 | 17 268 | 20 581 | 23 872 |
1501 – 1600 | 56 856 | 24 367 | 18 546 | 18 546 | 18 546 | 19 329 | 19 375 | 19 974 | 18 062 | 17 701 | 21 124 | 24 393 | ||
1601 – | 63 867 | 26 740 | 20 419 | 20 419 | 20 419 | 21 314 | 21 366 | 22 052 | 19 866 | 19 454 | 23 322 | 26 500 | ||
85 – 100 | minden cm3 | 63 223 | 26 522 | 20 247 | 20 247 | 20 247 | 21 132 | 21 183 | 21 861 | 19 700 | 19 293 | 23 120 | 26 307 | |
101 – 180 | 101 – 120 | minden cm3 | 61 818 | 27 704 | 20 957 | 20 957 | 20 957 | 21 779 | 21 827 | 22 457 | 20 449 | 20 070 | 23 748 | 28 246 |
121 – 150 | minden cm3 | 73 272 | 31 581 | 24 017 | 24 017 | 24 017 | 25 023 | 25 081 | 25 851 | 23 396 | 22 934 | 27 339 | 31 690 | |
151 – 180 | minden cm3 | 77 287 | 32 940 | 25 090 | 25 090 | 25 090 | 26 160 | 26 222 | 27 040 | 24 430 | 23 937 | 28 597 | 32 897 | |
181 – | 181 – | minden cm3 | 129 971 | 50 773 | 39 167 | 39 167 | 39 167 | 41 077 | 41 188 | 42 650 | 37 988 | 37 108 | 45 113 | 48 735 |
2015. 01. 01. és utáni kockázatviselési kezdetű egyedi szerződésekre vonatkozó díjszámítás
Személygépkocsik hagyományos tarifa szerinti A00 éves alapdíjai forintban (M1 gépjármű-kategória)
HAGYOMÁNYOS TARIFATÁBLA A 2015. 01. 01. UTÁNI KOCKÁZATVISELÉSI KEZDETŰ SZERZŐDÉSEK ESETÉN | ||||||||||||||
Teljesítmény (kW) | Hengerűrtartalom (cm3) | Életkor (év) | ||||||||||||
0 – 24 | 25 – 29 | 30 – 34 | 35 – 39 | 40 – 42 | 43 – 44 | 45 – 49 | 50 – 52 | 53 – 59 | 60 – 66 | 67 – | jogi személy | |||
0 – 37 | 0 – 10 | minden cm3 | 114 293 | 43 015 | 33 373 | 33 373 | 33 373 | 35 092 | 35 191 | 36 507 | 32 311 | 31 520 | 38 619 | 40 529 |
11 – 37 | 0 – 850 | 42 460 | 18 700 | 14 179 | 14 179 | 14 179 | 14 752 | 14 785 | 15 224 | 13 825 | 13 562 | 16 100 | 18 933 | |
851 – | 52 009 | 21 933 | 16 731 | 16 731 | 16 731 | 17 456 | 17 498 | 18 053 | 16 283 | 15 949 | 19 093 | 21 804 | ||
38 – 50 | 38 – 43 | minden cm3 | 54 185 | 22 669 | 17 312 | 17 312 | 17 312 | 18 072 | 18 116 | 18 698 | 16 843 | 16 493 | 19 775 | 22 458 |
44 – 50 | 0 – 1200 | 59 475 | 24 460 | 18 726 | 18 726 | 18 726 | 19 570 | 19 619 | 20 265 | 18 204 | 17 815 | 21 434 | 24 049 | |
1201 – | 59 475 | 24 460 | 18 726 | 18 726 | 18 726 | 19 570 | 19 619 | 20 265 | 18 204 | 17 815 | 21 434 | 24 049 | ||
51 – 70 | 51 – 60 | 0 – 1300 | 61 846 | 26 056 | 19 879 | 19 879 | 19 879 | 20 742 | 20 792 | 21 453 | 19 346 | 18 948 | 22 689 | 25 893 |
1301 – 1400 | 63 924 | 26 760 | 20 434 | 20 434 | 20 434 | 21 330 | 21 382 | 22 068 | 19 881 | 19 468 | 23 340 | 26 518 | ||
1401 – | 63 924 | 26 760 | 20 434 | 20 434 | 20 434 | 21 330 | 21 382 | 22 068 | 19 881 | 19 468 | 23 340 | 26 518 | ||
61 – 70 | 0 – 1400 | 66 281 | 27 557 | 21 064 | 21 064 | 21 064 | 21 998 | 22 052 | 22 767 | 20 487 | 20 057 | 24 079 | 27 226 | |
1401 – | 73 273 | 29 924 | 22 932 | 22 932 | 22 932 | 23 978 | 24 038 | 24 838 | 22 287 | 21 805 | 26 271 | 29 328 | ||
71 – 100 | 71 – 84 | 0 – 1500 | 64 599 | 26 988 | 20 615 | 20 615 | 20 615 | 21 522 | 21 574 | 22 268 | 20 055 | 19 637 | 23 552 | 26 720 |
1501 – 1600 | 66 679 | 27 692 | 21 170 | 21 170 | 21 170 | 22 110 | 22 165 | 22 885 | 20 590 | 20 157 | 24 204 | 27 346 | ||
1601 – | 75 092 | 30 540 | 23 418 | 23 418 | 23 418 | 24 493 | 24 555 | 25 377 | 22 755 | 22 260 | 26 841 | 29 875 | ||
85 – 100 | minden cm3 | 74 319 | 30 278 | 23 212 | 23 212 | 23 212 | 24 274 | 24 335 | 25 148 | 22 556 | 22 067 | 26 599 | 29 642 | |
101 – 180 | 101 – 120 | minden cm3 | 72 131 | 31 195 | 23 712 | 23 712 | 23 712 | 24 700 | 24 757 | 25 513 | 23 103 | 22 648 | 26 981 | 31 347 |
121 – 150 | minden cm3 | 85 877 | 35 848 | 27 385 | 27 385 | 27 385 | 28 592 | 28 662 | 29 585 | 26 640 | 26 085 | 31 290 | 35 479 | |
151 – 180 | minden cm3 | 90 695 | 37 478 | 28 673 | 28 673 | 28 673 | 29 956 | 30 030 | 31 013 | 27 880 | 27 289 | 32 800 | 36 928 | |
181 – | 181 – | minden cm3 | 153 915 | 58 878 | 45 565 | 45 565 | 45 565 | 47 857 | 47 990 | 49 744 | 44 150 | 43 094 | 52 620 | 55 934 |
2015. 01. 01. és utáni kockázatviselési kezdetű egyedi személygépkocsi szerződésekre vonatkozó díjszámítás
Több jármű pótdíj szorzó | Abban az esetben, ha a szerződő jogi személy és az ajánlattétel időpontjában legalább 7 db gépjármű- felelősségbiztosítási szerződéssel rendelkezik, akkor a 8. járműre vonatkozó ajánlattól kezdve a több jármű pótdíj szorzót kell alkalmazni. |
Társasági szorzó* | Minden olyan szerződő esetén alkalmazható, aki az új gépjármű-felelősségbiztosítási ajánlat aláírásakor az OTP Csoporthoz tartozó gazdasági társasággal vagy a GB Zrt.-vel munkavégzésre irányuló jogvi- szonyban áll. A szorzó alkalmazásához munkavállalói igazolvány vagy munkáltatói igazolás bemutatását kérheti a biztosító. (Ha a szerződő nem társasági dolgozó, akkor a szorzószám 1) |
Díjfizetés gyakorisága szorzó | A választott díjfizetés gyakoriságának megfelelően határozza meg a megfelelő szorzó értékét. |
Díjfizetés módja szorzó | A választott díjfizetési mód alapján határozza meg a megfelelő szorzó értékét. |
Üzemeltetés módja szorzó | A jármű üzemeltetési módjának megfelelően válassza ki a szorzószámot. |
E-kommu- nikációs kedvezmény** | Minden olyan szerződő esetén figyelembe vehető, aki a gépjármű-felelősségbiztosítási ajánlaton megadja a saját e-mail cím elérhetőségét és mobiltelefonjának számát, és a lentebb leírt E-kommunikációs ked- vezmény alkalmazási feltételeit elfogadja. Amennyiben a szerződő nem fogadja el a feltételeket, akkor a kedvezmény 0 Ft. Direkt tarifa alkalmazása esetén a kedvezmény nem vehető figyelembe! |
A kapott díjat 12-vel el kell osztani. | |
A kapott díjat a tizedesjegyek elhagyásával egész számmá kell alakítani, és 12-vel meg kell szorozni. | |
Ez a szám lesz a biztosítás éves díja. | |
Ha a fenti díjszámítási lépések elvégzése után az éves díj összege kisebb mint 6912 Ft, akkor az éves díj 6912 Ft. | |
Amennyiben a 2015. 01. 01. vagy az utáni kockázatviselési kezdetű szerződések esetén a bonus-malus osztály és a szorzók figyelembevételével kiszámolt éves díj a 24 000 Ft-ot nem éri el, akkor havi díjfizetési gyakoriság nem választható! |
Biztosítási díj kiszámítása
Döntse el, hogy a feltételek alapján direkt vagy hagyományos tarifa feltételei alapján kíván szerződést kötni.
A szerződés feltételeinek és a szerződés kockázatviselési kezdetének megfelelő időpont alapján válassza ki a megfelelő tarifatáblát. | |
Xxxxxxxxx meg a biztosítandó személygépkocsi teljesítményét és hengerűrtartalmát a gépjármű forgalmi engedélyéből. | |
Természetes személy szerződő esetén határozza meg a szerződő életkorát és ez alapján válassza ki a megfelelő korcso- portot (2015-ből vonja ki a szerződő születési évszámát). Nem természetes személy esetén (egyéni vállalkozó is!) a jogi személy besorolást kell alkalmazni. | |
Előző adatok alapján válassza ki a gépjárművére vonatkozó alapdíjat. | |
A gépjárműre vonatkozó alapdíjat szorozza meg egymás után az Önre vonatkozó alábbi díjmódosító szorzókkal és vegye figyelembe a díjból levonható kedvezményt. | |
Amennyiben a figyelembe vett díjmódosító szorzóknál az előzmény kármentességi szorzó, a gyermek szorzó, az egyéb szerződésekre vonatkozó szorzók, az együttkötési szorzó, az OTP folyószámla szorzó és a családi több jármű szorzó szorza- tának értéke kisebb mint 0,5, akkor ezen szorzók szorzata helyett 0,5 értéket kell alkalmazni. | |
Területi szorzó | A szerződő személyazonosító igazolványában vagy lakcímkártyáján szereplő állandó lakcím (jogi személy esetén a székhely címe) alapján válassza ki a település nevét a „Területi besorolás a 2015. 01. 01. és utáni kockázatviselési kezdetű egyedi szerződésekre és minden gépjárműflotta szerződésre” táblázatból, majd a tarifa típusa (direkt vagy hagyományos) és a kockázatviselés kezdete szerint válassza ki a megfelelő területi besoroláshoz tartozó szorzót. |
Bonus-malus szorzó | A korábbi biztosítási időszakok kárkifizetései alapján határozza meg az adott szerződés következő biz- tosítási időszakra vonatkozó bonus-malus osztályát és az ahhoz tartozó szorzó értékét. • Új belépő: két éven belül nem volt szerződője ugyanezen gépjármű-kategóriába tartozó GFB-nek. • 2 éven belül volt szerződése: az ajánlattétel időpontját megelőzően két éven belül már volt szerződője ugyanezen gépjármű-kategóriába tartozó GFB-nek és az a szerződés érdekmúlás, felmondás, díjnem- fizetés vagy közös megegyezés okkal megszűnt. • Párhuzamos üzemeltető: az ajánlattétel időpontjában másik, azonos gépjármű-kategóriába tartozó járműre már rendelkezik érvényes GFB szerződéssel. |
Kármentességi szorzó | Amennyiben az ajánlattétel időpontjában a kockázatviselés kezdetét megelőző 3 évben károkozáshoz kapcsolódó első kárkifizetést sem társaságunk, sem más biztosító nem teljesített, akkor a következő biztosítási időszakra vonatkozó bonus-malus osztályhoz tartozó kármentességi szorzót kell alkalmazni. (Ha a szerződés nem kármentes, akkor a szorzószám 1.) |
Előzmény kármentességi szorzó | Amennyiben az ajánlattétel oka évfordulós biztosítóváltás és a kockázatviselés kezdetét megelőző 3 évben károkozáshoz kapcsolódó első kárkifizetés nem történt, akkor válassza ki az Előzmény kármentességi szorzó táblából az életkor és a területi besoroláshoz tartozó szorzóját. Ez a kedvezmény csak akkor vehető figyelembe, ha az előzményként megadott szerződés nem GB Zrt.-nél szűnt meg évfordulós felmondás okkal. (Ha a szerződés nem kármentes, akkor a szorzószám 1.) |
Gépjármű gyártmánya szorzó | A gyártmány táblázat alapján határozza meg, hogy a biztosítandó jármű melyik csoportba tartozik, és ennek megfelelően válassza ki a megfelelő szorzó értékét. |
Hajtóanyag szorzó | A forgalmi engedély alapján határozza meg a jármű üzemanyagfajtáját, és ennek megfelelően válassza ki a megfelelő szorzó értékét. |
Saját tömeg szorzó | A forgalmi engedély alapján határozza meg a jármű saját tömegét, és ennek megfelelően válassza ki a megfelelő szorzó értékét. |
Gyermek szorzó | Minden olyan természetes személy szerződő esetén, akinek az új gépjármű-felelősségbiztosítási ajánlat aláírásakor van legfeljebb 16 éves, azaz 1999-ben vagy később született gyermeke, a szerződő korának és területi besorolásának megfelelő szorzót kell alkalmazni. A kedvezmény figyelembevételéhez az xxxx- xxxxx meg kell adni a gyermek nevét, születési idejét, valamint az anyja nevét. (Ha a szerződőnek nincs legfeljebb 16 éves gyermeke, akkor a szorzószám 1.) |
Egyéb (lakás-, casco biztosítási) szerződésekre vonatkozó szorzók | A szorzókat azokban az esetekben lehet alkalmazni, amennyiben a szerződő a gépjármű-felelősségbiz- tosítási ajánlat aláírásával egy időpontban vagy korábban lakás- és/vagy casco biztosítási szerződés meg- kötésére tesz, illetve tett ajánlatot a GB Zrt.-nél. A hivatkozott szerződés (ajánlat) a GFB szerződésre vonatkozó ajánlattétel időpontjában nem lehet el- utasított vagy törölt állapotú, határozatlan vagy legalább 1 éves határozott tartamúnak kell lennie és az éves díjnak el kell érni az 5000 Ft-ot. A megfelelő szorzót casco és lakásbiztosítás esetén a szerződő kora és a hivatkozott szerződés alapján kell kiválasztani. A különböző szerződések szorzói külön-külön és együttesen is érvényesek. Természetes személy szerződő akkor is jogosult lakásbiztosítási szorzó alkal- mazására, ha a hivatkozott lakásbiztosítási szerződés a szerződő azonos lakcímre bejelentett közeli hoz- zátartozója által került megkötésre. (Ha nincs a fentieknek megfelelő szerződés, akkor a szorzószám 1.) |
Együttkötési szorzó | A szorzót abban az esetben lehet alkalmazni, amennyiben casco esetén a GFB szerződője casco biztosítási, illetve lakásbiztosítási szerződés esetén a GFB szerződője vagy az azonos címre bejelentett közeli hozzátar- tozója lakásbiztosítási szerződés megkötésére is tesz vagy tett ajánlatot a GB Zrt.-nél az alábbiak szerint: • a casco és lakásbiztosítási ajánlat aláírásának dátuma azonos a GFB aláírás dátumával, vagy legfeljebb 30 nappal korábbi, és • a GFB ajánlaton feltüntetett kockázatviselés kezdetét megelőző 6 hónapon belül a GFB szerződés szerződőjének nem volt a hivatkozott casco szerződésben biztosított rendszámra (járműre) casco biz- tosítása és a szerződőnek vagy közeli hozzátartozójának a hivatkozott lakásbiztosítási szerződésben biztosított címre vonatkozó lakásbiztosítása. Az együttkötési szorzót jelölni kell az ajánlaton is! (Ha nincs a fentieknek megfelelő ajánlat, akkor a szorzószám 1.) |
OTP folyószámla szorzó | Minden olyan szerződő esetén alkalmazható, aki az új gépjármű-felelősségbiztosítási ajánlat aláírásakor az OTP Banknál folyószámlával rendelkezik, és számlaszáma az ajánlaton feltüntetésre kerül. (Ha a szerződő nem rendelkezik OTP folyószámlával, akkor a szorzószám 1.) |
Családi több jármű szorzó | Abban az esetben, ha a szerződő természetes személy és a szerződő vagy az azonos címre bejelentett közeli hozzátartozója a jelen díjszámítással érintett GFB ajánlat megtétele előtt másik GFB ajánlatot is tett a GB Zrt.-nél, akkor a családi több jármű szorzót kell alkalmazni. A hivatkozott szerződés (ajánlat) a GFB szerződésre vonatkozó ajánlattétel időpontjában nem lehet el- utasított vagy törölt állapotú, és határozatlan idejűnek kell lennie. Amennyiben a fenti feltétel nem teljesül, akkor a szorzószám 1. |
Ha a tarifa feltétel (direkt vagy hagyományos) eldöntésre került, akkor az Ön díját az alábbiak szerint kell kiszámítani:
Lehetséges díjfizetési módok díjfizetési gyakoriság szerint | ||||||
Díjfizetési gyakoriság | Hagyományos tarifa | Direkt tarifa | ||||
csekk, egyéb | átutalás | csoportos beszedés | csekk, egyéb | átutalás | csoportos beszedés | |
Havi | nem | nem | csak 24 000 Ft éves díjtól lehetséges | nem | nem | nem |
Negyedéves | igen | igen | igen | nem | igen | igen |
Féléves | igen | igen | igen | nem | igen | igen |
Éves | igen | igen | igen | nem | igen | igen |
Alapdíj = Tarifatábla, kockázatviselés kezdete, életkor, teljesítmény és hengerűrtartalom alapján meghatározott díj
Éves díj = (Alapdíj X területi szorzó X bonus-malus szorzó X kármentességi szorzó X előzmény kármentességi szorzó X gépjármű gyártmánya szorzó X hajtóanyag szorzó X saját tömeg szorzó X gyermek szorzó X lakásbiztosítási szorzó X casco biztosítási szorzó X együttkötési szorzó X OTP folyószámla szorzó X családi több jármű szorzó X több jármű pótdíj szorzó X társasági szorzó X díjfizetés gyakorisága szorzó X díjfizetés módja szorzó X üzemeltetés módja szorzó) – E-kom- munikációs kedvezmény
Amennyiben az előzmény kármentességi szorzó, a gyermek szorzó, a lakásbiztosítási szorzó, a casco biztosítási szorzó, az együttkötési szorzó, az OTP folyószámla szorzó és a családi több jármű szorzó szorzatának értéke kisebb mint 0,5, akkor ezen szorzók szorzata helyett 0,5 értéket kell alkalmazni.
Fizetendő éves díj = Éves díjat osztani kell 12-vel, a kapott díjat a tizedesjegyek elhagyásával egész számmá kell alakí- tani, majd a kapott számot szorozni kell 12-vel
Egyedi személygépkocsi szerződésekre vonatkozó díjszámítás képlete
*OTP Csoporthoz tartozó gazdasági társaságok a társasági szorzó figyelembe vételéhez | ||
Merkantil Bank Zrt. | OTP Ingatlanpont Ingatlanközvetítő Kft. | OTP Kártyagyártó Kft. |
Merkantil Bérlet Szolgáltató Kft. | OTP Faktoring Vagyonkezelő Kft. | OTP Ingatlanlízing Zrt. |
Merkantil Car Zrt. | OTP Fedezetingatlan Kft. | OTP Lakástakarékpénztár Zrt. |
Merkantil Ingatlan Lízing Zrt. | OTP Hungaro-Projekt Kft. | OTP Ingatlanüzemeltető Kft. |
OTP Alapkezelő Zrt. | OTP Ingatlan Bau Kft. | OTP Mérnöki Szolgáltató Kft. |
OTP Bank Nyrt. | OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. | OTP Pénztárszolgáltató Zrt. |
OTP Életjáradék Ingatlanbefektető Zrt. | OTP Ingatlan Zrt. | OTP Travel Kft. |
OTP Faktoring Zrt. | OTP Jelzálogbank Zrt. |
**E-kommunikációs kedvezmény alkalmazásának feltételei
A díjfizetés módja csoportos beszedés vagy átutalás, és a szerződő vállalja, hogy a szerződés valamennyi esedékessé váló díját/díjrészletét csoportos beszedési megbízással vagy átutalással egyenlíti ki, ide nem értve a szerződés megkötésekor esedékes díjrészletet. A szerződő vállalja, hogy a szerződés fennállása alatt a fentiektől eltérő díjfizetési módra történő áttérést a biztosítónál nem fog kezdeményezni.
A szerződő az ajánlaton hozzájárulását adja ahhoz, hogy a biztosító a szerződése megkötésével, kezelésével, megszűnésével kapcsolatos és írásbeli alakisághoz nem kötött kommunikációt elektronikus úton folytathatja, ennek megkezdéséről a biz- tosító a szerződőt az általa megadott elektronikus elérhetőségek egyikén tájékoztatja. A hozzájárulással együtt a szerződő külön nyilatkozatban az alábbiakat vállalja: Pontosan, a valóságnak megfelelően adja meg az e-mail cím elérhetőségét és mobiltelefonjának számát. Az elektronikus úton kiküldött dokumentumokat a levélben foglalt tájékoztatásnak megfelelően kinyomtatja.
Más személy által használt mobiltelefonszám és e-mail cím megadása, különösen a biztosításközvetítő telefonszámának és e-mail címének megadása nem minősül a szükséges feltétel teljesítésének.
Az e-mail címében és/vagy a mobiltelefonszámában bekövetkezett változást – az információk illetéktelen személyhez jutásá- nak elkerülése érdekében – a szerződő köteles azonnal bejelenteni a biztosító internetes vagy telefonos ügyfélszolgálatán. A változást a biztosító a munkaidő végéig történt bejelentése esetén a következő munkanap végéig, míg a munkaidő vége után beérkezetteket 2 munkanapon belül hajtja végre. Az adatok valótlanságából, hiányosságából vagy a változás bejelen- tésének elmulasztásából eredő esetleges károkért, hátrányos jogkövetkezményekért, avagy a kívánt joghatások elmaradásáért a biztosító nem vállal felelősséget. Ha a biztosítási szerződés fennállásával kapcsolatos bármely dokumentum nem érkezik meg a szerződőhöz, akkor azt a pótlás érdekében haladéktalanul jelezni kell a biztosító internetes ügyfélszolgálati elérhetőségén. Direkt tarifa alkalmazása esetén a kedvezmény nem vehető figyelembe!
Előzmény kármentességi szorzó 2015. 01. 01. kockázatviselési kezdetű szerződések esetén | ||||||||||||
Területi csoportok | Életkor (év) | |||||||||||
0 – 24 | 25 – 29 | 30 – 34 | 35 – 39 | 40 – 42 | 43 – 44 | 45 – 49 | 50 – 52 | 53 – 59 | 60 – 66 | 67 – | jogi személy | |
1. Terület | 1,00 | 0,90 | 0,65 | 0,65 | 0,65 | 0,65 | 0,65 | 0,80 | 0,90 | 0,90 | 1,00 | 0,90 |
2. Terület | 1,00 | 0,90 | 0,65 | 0,65 | 0,65 | 0,65 | 0,65 | 0,80 | 0,90 | 0,90 | 1,00 | 0,90 |
3. Terület | 1,00 | 0,90 | 0,65 | 0,65 | 0,65 | 0,65 | 0,65 | 0,80 | 0,90 | 0,90 | 1,00 | 0,90 |
4. Terület | 1,00 | 0,90 | 0,60 | 0,60 | 0,60 | 0,60 | 0,60 | 0,80 | 0,90 | 0,90 | 1,00 | 0,90 |
5. Terület | 1,00 | 0,90 | 0,65 | 0,65 | 0,65 | 0,65 | 0,65 | 0,80 | 0,90 | 0,90 | 1,00 | 0,90 |
6. Terület | 1,00 | 0,90 | 0,65 | 0,65 | 0,65 | 0,65 | 0,65 | 0,75 | 0,80 | 0,90 | 1,00 | 0,90 |
7. Terület | 1,00 | 0,90 | 0,60 | 0,60 | 0,60 | 0,60 | 0,60 | 0,75 | 0,80 | 0,90 | 1,00 | 0,90 |
8. Terület | 1,00 | 0,90 | 0,70 | 0,70 | 0,70 | 0,65 | 0,65 | 0,75 | 0,80 | 0,90 | 1,00 | 0,90 |
9. Terület | 1,00 | 0,90 | 0,65 | 0,65 | 0,65 | 0,65 | 0,65 | 0,65 | 0,65 | 0,90 | 1,00 | 0,90 |
10. Terület | 1,00 | 0,90 | 0,80 | 0,80 | 0,80 | 0,80 | 0,70 | 0,70 | 0,75 | 0,90 | 1,00 | 0,90 |
11. Terület | 1,00 | 0,90 | 0,85 | 0,85 | 0,85 | 0,80 | 0,75 | 0,70 | 0,80 | 0,90 | 1,00 | 0,90 |
12. Terület | 1,00 | 0,90 | 1,00 | 1,00 | 1,00 | 0,95 | 0,85 | 0,85 | 0,85 | 0,90 | 1,00 | 0,90 |
Előzmény kármentességi szorzó 2015. 01. 01. utáni kockázatviselési kezdetű szerződések esetén | ||||||||||||
Területi csoportok | Életkor (év) | |||||||||||
0 – 24 | 25 – 29 | 30 – 34 | 35 – 39 | 40 – 42 | 43 – 44 | 45 – 49 | 50 – 52 | 53 – 59 | 60 – 66 | 67 – | jogi személy | |
1. Terület | 1,00 | 0,90 | 0,70 | 0,70 | 0,70 | 0,70 | 0,70 | 0,80 | 0,90 | 0,90 | 1,00 | 0,90 |
2. Terület | 1,00 | 0,90 | 0,70 | 0,70 | 0,70 | 0,70 | 0,70 | 0,80 | 0,90 | 0,90 | 1,00 | 0,90 |
3. Terület | 1,00 | 0,90 | 0,70 | 0,70 | 0,70 | 0,70 | 0,70 | 0,80 | 0,90 | 0,90 | 1,00 | 0,90 |
4. Terület | 1,00 | 0,90 | 0,70 | 0,70 | 0,70 | 0,70 | 0,70 | 0,80 | 0,90 | 0,90 | 1,00 | 0,90 |
5. Terület | 1,00 | 0,90 | 0,70 | 0,70 | 0,70 | 0,70 | 0,70 | 0,80 | 0,90 | 0,90 | 1,00 | 0,90 |
6. Terület | 1,00 | 0,90 | 0,70 | 0,70 | 0,70 | 0,70 | 0,70 | 0,75 | 0,80 | 0,90 | 1,00 | 0,90 |
7. Terület | 1,00 | 0,90 | 0,70 | 0,70 | 0,70 | 0,70 | 0,70 | 0,75 | 0,80 | 0,90 | 1,00 | 0,90 |
8. Terület | 1,00 | 0,90 | 0,70 | 0,70 | 0,70 | 0,70 | 0,70 | 0,75 | 0,80 | 0,90 | 1,00 | 0,90 |
9. Terület | 1,00 | 0,90 | 0,70 | 0,70 | 0,70 | 0,70 | 0,70 | 0,70 | 0,70 | 0,90 | 1,00 | 0,90 |
10. Terület | 1,00 | 0,90 | 0,80 | 0,80 | 0,80 | 0,80 | 0,70 | 0,70 | 0,75 | 0,90 | 1,00 | 0,90 |
11. Terület | 1,00 | 0,90 | 0,85 | 0,85 | 0,85 | 0,80 | 0,75 | 0,70 | 0,80 | 0,90 | 1,00 | 0,90 |
12. Terület | 1,00 | 0,90 | 1,00 | 1,00 | 1,00 | 0,95 | 0,85 | 0,85 | 0,85 | 0,90 | 1,00 | 0,90 |
Gyermek szorzó a 2015. 01. 01. kockázatviselési kezdetű szerződések esetén | |||||||||||
Területi csoportok | Életkor (év) | ||||||||||
0 – 24 | 25 – 29 | 30 – 34 | 35 – 39 | 40 – 42 | 43 – 44 | 45 – 49 | 50 – 52 | 53 – 59 | 60 – 66 | 67 – | |
1. Terület | 1,00 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 1,00 | 1,00 |
2. Terület | 1,00 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 1,00 | 1,00 |
3. Terület | 1,00 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 1,00 | 1,00 |
4. Terület | 1,00 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 1,00 | 1,00 |
5. Terület | 1,00 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 1,00 | 1,00 |
6. Terület | 1,00 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 1,00 | 1,00 |
7. Terület | 1,00 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 1,00 | 1,00 |
8. Terület | 1,00 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 1,00 | 1,00 |
9. Terület | 1,00 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 1,00 | 1,00 |
10. Terület | 1,00 | 0,82 | 0,82 | 0,82 | 0,82 | 0,82 | 0,93 | 0,93 | 0,93 | 1,00 | 1,00 |
11. Terület | 1,00 | 0,82 | 0,82 | 0,82 | 0,82 | 0,82 | 0,93 | 0,93 | 0,93 | 1,00 | 1,00 |
12. Terület | 1,00 | 0,82 | 0,82 | 0,82 | 0,82 | 0,82 | 0,93 | 0,93 | 0,93 | 1,00 | 1,00 |
Gyermek szorzó a 2015. 01. 01. utáni kockázatviselési kezdetű szerződések esetén | |||||||||||
Területi csoportok | Életkor (év) | ||||||||||
0 – 24 | 25 – 29 | 30 – 34 | 35 – 39 | 40 – 42 | 43 – 44 | 45 – 49 | 50 – 52 | 53 – 59 | 60 – 66 | 67 – | |
1. Terület | 1,00 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 1,00 | 1,00 |
2. Terület | 1,00 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 1,00 | 1,00 |
3. Terület | 1,00 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 1,00 | 1,00 |
4. Terület | 1,00 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 1,00 | 1,00 |
5. Terület | 1,00 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 1,00 | 1,00 |
6. Terület | 1,00 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 1,00 | 1,00 |
7. Terület | 1,00 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 1,00 | 1,00 |
8. Terület | 1,00 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 1,00 | 1,00 |
9. Terület | 1,00 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 0,98 | 1,00 | 1,00 |
10. Terület | 1,00 | 0,82 | 0,82 | 0,82 | 0,82 | 0,82 | 0,93 | 0,93 | 0,93 | 1,00 | 1,00 |
11. Terület | 1,00 | 0,82 | 0,82 | 0,82 | 0,82 | 0,82 | 0,93 | 0,93 | 0,93 | 1,00 | 1,00 |
12. Terület | 1,00 | 0,82 | 0,82 | 0,82 | 0,82 | 0,82 | 0,93 | 0,93 | 0,93 | 1,00 | 1,00 |
Területi szorzó | ||||
Területi csoportok | Hagyományos tarifa 2015. 01. 01. kockázatviselési kezdetű szerződések | Hagyományos tarifa 2015. 01. 01. utáni kockázatviselési kezdetű szerződések | Direkt tarifa 2015. 01. 01. kockázatviselési kezdetű szerződések | Direkt tarifa 2015. 01. 01. utáni kockázatviselési kezdetű szerződések |
Szorzószám | ||||
1. Terület | 2,5423 | 2,5423 | 2,4915 | 2,5169 |
2. Terület | 2,9760 | 2,9760 | 2,9165 | 2,9463 |
3. Terület | 2,9760 | 2,9760 | 2,9165 | 2,9463 |
4. Terület | 2,0555 | 2,0555 | 2,0144 | 2,0349 |
5. Terület | 2,0555 | 2,0555 | 2,0144 | 2,0144 |
6. Terület | 2,2811 | 2,2811 | 2,2355 | 2,2583 |
7. Terület | 1,8045 | 1,8045 | 1,7685 | 1,7685 |
8. Terület | 1,5586 | 1,5586 | 1,5274 | 1,5274 |
9. Terület | 1,3930 | 1,3930 | 1,3651 | 1,3651 |
10. Terület | 1,2843 | 1,2843 | 1,2843 | 1,2586 |
11. Terület | 1,2820 | 1,2820 | 1,2820 | 1,2564 |
12. Terület | 1,0000 | 1,0000 | 1,0000 | 0,9700 |
Bonus-malus osztály | Bonus-malus szorzó | Kármentességi szorzó | ||
2 éven belül volt szerződése | Xxxxxxxxxx üzemeltető | Új belépő | ||
B10 | 0,43 | – | – | 0,95 |
B09 | 0,59 | – | – | 0,83 |
B08 | 0,60 | – | – | 0,83 |
B07 | 0,61 | – | – | 0,84 |
B06 | 0,62 | – | – | 0,84 |
B05 | 0,63 | – | – | 0,84 |
B04 | 0,70 | – | – | 0,81 |
B03 | 0,75 | – | – | 0,81 |
B02 | 0,85 | – | – | 0,76 |
B01 | 0,95 | – | – | 0,74 |
A00 | 1,70 | 1,20 | 1,00 | 1,00 |
M01 | 3,00 | – | – | 1,00 |
M02 | 5,00 | – | – | 1,00 |
M03 | 8,00 | – | – | 1,00 |
M04 | 10,00 | – | – | 1,00 |
Hajtóanyag szorzó | |
Hajtóanyag | Szorzószám |
Dízel | 1,20 |
Benzin, egyéb | 1,00 |
Saját tömeg szorzó | |
Saját tömeg | Szorzószám |
– 1000 kg | 1,00 |
1001 – 1500 kg | 1,08 |
1501 kg – | 1,18 |
Díjfizetés módja szorzó | |
Díjfizetés módja | Szorzószám |
Csoportos beszedés | 1,00 |
Átutalás | 1,00 |
Csekk, egyéb | 1,10 |
Gépjármű gyártmánya szorzó | |||
Csoport | 1 | 2 | 3 |
Gyártmány | Alfa Romeo, Xxxxx Xxxxxx, Audi, Bentley, BMW, Cadillac, Chrysler, Dodge, Ferrari, Honda, Hummer, Iveco, Jaguar, Jeep, Lamborghini, Maserati, Mitsubishi, Porsche, Rolls-Royce, Skoda, Smart, VW | Buick, Chevrolet, Citroen, Daewoo, Daihatsu, Fiat, Ford, GMC, Hyundai, Infiniti, Kia, Lancia, Land Rover, Lincoln, Lotus, Maruti, Mazda, Mercedes, Mercury, MG, Nissan, Opel, Peugeot, Pontiac, Renault, Rover, SAAB, Seat, Subaru, Toyota, Volvo | listában nem szereplő egyéb gyártmányok |
Szorzószám | 1,10 | 1,05 | 1,00 |
Egyéb szerződésekre vonatkozó szorzók | ||||||||||||
Szerződések | Életkor (év) | |||||||||||
0 – 24 | 25 – 29 | 30 – 34 | 35 – 39 | 40 – 42 | 43 – 44 | 45 – 49 | 50 – 52 | 53 – 59 | 60 – 66 | 67 – | jogi személy | |
Casco biztosítás | 0,90 | 0,90 | 0,90 | 0,90 | 0,90 | 0,90 | 0,90 | 0,90 | 0,90 | 0,90 | 0,90 | 0,90 |
Lakásbiztosítás | 0,90 | 0,90 | 0,90 | 0,90 | 0,90 | 0,90 | 0,90 | 0,90 | 0,90 | 0,90 | 0,90 | 0,90 |
OTP folyószámla szorzó | Szorzószám |
0,95 |
Családi több jármű szorzó | Szorzószám |
0,90 |
Díjfizetés gyakorisága szorzó | Szorzószám |
Éves | 1,00 |
Féléves | 1,08 |
Negyedéves, havi | 1,13 |
Üzemeltetés módja szorzó | Szorzószám |
Normál (saját használat) | 1,00 |
Bérgépjármű, oktató jármű, megkülönböztető jelzés használatára jogosult jármű, taxi, veszélyes anyagot szállító jármű | 2,00 |
Társasági szorzó | Szorzószám |
0,90 |
Együttkötési szorzó (lakás és casco biztosítás együttkötése esetén) | Szorzószám |
0,50 |
Több jármű pótdíj szorzó | Szorzószám |
3,00 |
E-kommunikációs kedvezmény | 500 Ft |
Nem személygépkocsikra vonatkozó díjszámítás
A nem személygépkocsik területi besorolása a személygépkocsik területi besorolá- sával azonos. Válassza ki a táblázatokból a megfelelő gépjármű-kategóriát. Teher- gépkocsi és vontatmányok esetén határozza meg az össztömeget, busz esetén a férőhelyek számát, motorkerékpár esetén a biztosítandó gépjármű teljesítményét és össztömegét a gépjármű forgalmi engedélyéből, és sorolja a megfelelő kategó- riába. A szerződő személyazonosító igazolványában vagy lakcímkártyáján szereplő állandó lakcím, jogi személy esetén a székhely címe szerint válassza ki a megfelelő területi besorolást. Amennyiben szükséges, határozza meg a szerződő életkorát, és ez alapján válassza ki a megfelelő korcsoportot (az életkor meghatározásához 2015-ből vonja ki a szerződő születési évszámát). Az előző adatok alapján válassza ki a gépjármű-kategóriának megfelelő táblázatból a biztosításra vonatkozó díjat. Amennyiben a jármű részt vevője a bonus-malus rendszernek, vegye figyelembe a következő biztosítási időszakra vonatkozó bonus-malus osztályhoz tartozó szorzó- ját. Motorkerékpárok esetében a teljesítmény/össztömeg mutató hányadosa alap- ján a díjat meg kell szorozni a kapott értékhez tartozó szorzóval is. Amennyiben a
Amennyiben a szorzókkal és a bonus-malus osztály figyelembevételével kiszámolt éves díj a 6000 Ft-ot nem éri el, csak éves díjfizetés választható!
Szorzók megnevezése | Szorzószám |
Több jármű pótdíj szorzó (jogi személy, minden járműfajta) | 3,00 |
Kármentességi szorzó (tehergépkocsi, vontató, autóbusz, motorkerékpár, mezőgazdasági vontató, lassú jármű, vontatmány) | 0,90 |
Nemzetközi tevékenység szorzó (tehergépkocsi, vontató, pótkocsi vagy busz) | 3,00 |
járműfajta tehergépkocsi, vontató, autóbusz, motorkerékpár, mezőgazdasági von- tató, lassú jármű vagy vontatmány kategóriába tartozik és a kockázatviselés kez- detét megelőző 3 évben károkozáshoz kapcsolódó első kárkifizetést sem társasá- gunk sem más biztosító nem teljesített, akkor a kármentességi szorzót kell alkal- mazni. (Ha a szerződés nem kármentes, akkor a szorzó értéke 1.)
Amennyiben a járműfajta tehergépkocsi, vontató, pótkocsi vagy busz, és a szer- ződő végez nemzetközi közúti árufuvarozást (ide nem értendő a saját áru szállí- tása) vagy nemzetközi személyszállítást, akkor a nemzetközi tevékenység szorzót alkalmazni kell.
Abban az esetben, ha a szerződő jogi személy és az általa kötött élő gépjármű- felelősségbiztosítási szerződések száma eléri a 7 darabot, akkor a 8. szerződéstől kezdve minden további gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés esetén a „Több jármű pótdíj szorzót” kell alkalmazni függetlenül a jármű fajtájától.
A szorzók figyelembe vételével kapott díjat el kell osztani 12-vel. A tizedesjegyek elha- gyásával kapott egész számot 12-vel megszorozva kapja meg a biztosítás éves díját.
Lehetséges díjfizetési módok díjfizetési gyakoriság szerint | ||||||
Díjfizetési gyakoriság | Hagyományos tarifa | Direkt tarifa | ||||
csekk, egyéb | átutalás | csoportos beszedés | csekk, egyéb | átutalás | csoportos beszedés | |
Havi | nem | nem | csak 6000 Ft éves díj felett, tgk, autóbusz, vontató esetén | nem | nem | nem |
Negyedéves | csak 6000 Ft éves díj felett | csak 6000 Ft éves díj felett | csak 6000 Ft éves díj felett | nem | csak 6000 Ft éves díj felett | csak 6000 Ft éves díj felett |
Féléves | csak 6000 Ft éves díj felett | csak 6000 Ft éves díj felett | csak 6000 Ft éves díj felett | nem | csak 6000 Ft éves díj felett | csak 6000 Ft éves díj felett |
Éves | igen | igen | igen | nem | igen | igen |
Autóbusz (M2, M3 gépjármű-kategória) | |
Férőhelyek száma (fő) | Díj |
10 – 19 | 137 706 |
20 – 42 | 284 928 |
43 – 79 | 370 406 |
80 – | 617 339 |
Vontatók | |
Gépjármű-kategória | Díj |
Vontató (N1, N2, N3 gépjármű-kategória) | 1 344 000 |
Mezőgazdasági vontató (T1, T2, T3, T4, T5 gépjármű-kategória) | 18 816 |
Bonus-malus rendszerbe tartozó nem személygépkocsik A00 éves alapdíjai forintban
Tehergépkocsi (N1, N2, N3 gépjármű-kategória) | ||||||
Össztömeg (kg) | Szerződő életkora (év) | Terület | ||||
1. – 2. | 3. – 5. | 6. – 8. | 9. – 12. | |||
0 – 3 500 | 0 – 3 000 | 0 – 29 | 000 000 | 000 120 | 123 648 | 107 520 |
30 – 49 | 116 928 | 71 664 | 51 609 | 41 932 | ||
50 – | 112 896 | 61 588 | 44 083 | 33 331 | ||
jogi személy | 129 024 | 78 388 | 55 910 | 47 308 | ||
3 001 – 3 500 | 0 – 29 | 274 176 | 162 624 | 153 216 | 129 024 | |
30 – 49 | 146 496 | 94 080 | 77 952 | 76 608 | ||
50 – | 141 120 | 88 704 | 69 888 | 59 136 | ||
jogi személy | 159 592 | 99 456 | 87 360 | 81 984 | ||
3 501 – 12 000 | mind | 309 120 | 236 544 | 200 256 | 161 280 | |
12 001 – | mind | 427 680 | 323 904 | 294 336 | 270 144 |
Motorkerékpár (L3e, L4e, L5e, L7e gépjármű-kategória) | ||||
Életkor (év) | Teljesítmény | |||
0 – 12 kW | 13 – 35 kW | 36 – 70 kW | 71 kW – | |
0 – 29 | 13 428 | 17 908 | 27 988 | 58 228 |
30 – | 8 836 | 12 868 | 18 468 | 36 948 |
jogi személy | 22 388 | 22 388 | 27 988 | 58 228 |
Motorkerékpár (L3e, L4e, L5e, L7e gépjármű-kategória) | |
Teljesítmény/össztömeg arány (kW/kg) | Szorzószám |
0,05 alatt | 1,0000 |
0,05 – 0,20 | 1,3000 |
0,20 felett | 3,0000 |
Bonus-malus osztály | B10 | B09 | B08 | B07 | B06 | B05 | B04 | B03 | B02 | B01 | A00 | M01 | M02 | M03 | M04 |
Szorzó | 0,38 | 0,40 | 0,43 | 0,46 | 0,48 | 0,52 | 0,57 | 0,65 | 0,74 | 0,80 | 1,00 | 1,33 | 2,00 | 3,00 | 4,50 |
Bonus-malus rendszerbe nem tartozó nem személygépkocsik éves alapdíjai forintban
Vontatmányok (O1, O2, O3, O4, R1, R2, R3, R4 gépjármű-kategória) | |||
Gépjármű-kategória | Össztömeg (kg) | ||
0 – 750 | 751 – 10 000 | 10 001 – | |
Pótkocsi Személygépkocsi utánfutó Lakókocsi Motorkerékpár utánfutó | 3 010 | 5 779 | 150 000 |
Egyéb nem személygépkocsi | |
Gépjármű-kategória | Díj |
Munkagép (S1, S2 gépjármű- kategória) | 13 440 |
Lassú jármű | 13 440 |
Segédmotoros kerékpár (2 kerekű, L1e, L2e gépjármű-kategória) | |||
Életkor (év) | Terület | ||
1. – 2. | 3. – 8. | 9. – 12. | |
0 – 29 | 16 652 | 9 434 | 7 593 |
30 – 44 | 8 090 | 4 529 | 4 085 |
45 – | 4 932 | 4 529 | 4 085 |
jogi személy | 8 064 | 7 660 | 7 660 |
Határozott tartamú szerződések éves díjai forintban
Gépjármű-kategória | Díj | A gépjármű-kategóriának megfelelő sorból válassza ki a biztosítás díját. Ez a szerződés éves díja. Az éves díjat el kell osztani 12-vel, így megkapja a biztosítás havi díját. A biztosítás lejártakor új szerződést kell kötni. A díjat minden megkezdett hónapra meg kell fizetni. |
Személygépkocsi | 253 320 | |
Motorkerékpár, 3 vagy több kerekű segédmotoros kerékpár, quad, forgalmi rendszámra kötelezett négykerekű segédmotoros kerékpár | 202 584 | |
Xxxxxxxx, trolibusz | 709 560 | |
Tehergépkocsi | 405 516 | |
Vontató | 1 200 000 | |
Vontatmányok | 100 000 | |
Mezőgazdasági vontató, lassú jármű, munkagép, M rendszám, SP rendszám | 42 000 | |
PRÓBA, illetve P betűjelű rendszám | 172 644 | |
Országos Magyar Méhészeti Egyesület és a Szórakoztató és Vidámpark Vállalkozók Országos Egyesülete tagjai által üzemeltett E-rendszámú gépjárművek. (Kizárólag ezen egyesületek tagjai köthetik, és az ajánlat mellé csatolni kell az egyesületi tagságot igazoló dokumentum másolatát.) | 20 076 |
Település neve | Területi besorolás |
A | |
Aba | 12 |
Abádszalók | 12 |
Abaliget | 9 |
Abasár | 9 |
Abda | 9 |
Abony | 8 |
Acsa | 9 |
Adony | 12 |
Adorjás | 9 |
Ág | 9 |
Ágasegyháza | 12 |
Ágfalva | 9 |
Ajka | 9 |
Akasztó | 12 |
Alap | 12 |
Alattyán | 12 |
Albertirsa | 8 |
Alcsútdoboz | 12 |
Algyő | 12 |
Alibánfa | 9 |
Almamellék | 9 |
Almásfüzitő | 9 |
Almáskamarás | 12 |
Almáskeresztúr | 9 |
Alsómocsolád | 9 |
Alsónémedi | 5 |
Alsópáhok | 9 |
Alsópetény | 12 |
Alsószentiván | 12 |
Alsószentmárton | 9 |
Alsótold | 12 |
Alsózsolca | 9 |
Ambrózfalva | 12 |
Andornaktálya | 9 |
Apaj | 9 |
Apátfalva | 12 |
Apátvarasd | 8 |
Áporka | 9 |
Apostag | 12 |
Aranyosgadány | 9 |
Arnót | 9 |
Árpádhalom | 12 |
Ásotthalom | 12 |
Aszód | 8 |
Áta | 9 |
B | |
Babarc | 9 |
Babarcszőlős | 9 |
Bácsalmás | 12 |
Bácsbokod | 12 |
Bácsborsód | 12 |
Bácsszentgyörgy | 12 |
Bácsszőlős | 12 |
Bag | 8 |
Bagod | 9 |
Baja | 9 |
Bakóca | 9 |
Bakonya | 9 |
Bakonycsernye | 12 |
Bakonykúti | 12 |
Baks | 12 |
Baksa | 9 |
Balassagyarmat | 11 |
Balástya | 12 |
Balatonalmádi | 9 |
Balatonboglár | 9 |
Balatonföldvár | 9 |
Balatonfüred | 9 |
Balatonfűzfő | 9 |
Balatonlelle | 9 |
Balinka | 12 |
Ballószög | 11 |
Balotaszállás | 12 |
Bánfa | 9 |
Bánk | 12 |
Bár | 9 |
Baracs | 12 |
Xxxxxxxx | 00 |
Baranyahídvég | 9 |
Baranyajenő | 9 |
Baranyaszentgyörgy | 9 |
Bárna | 12 |
Basal | 9 |
Bátaszék | 9 |
Bátmonostor | 12 |
Bátonyterenye | 11 |
Battonya | 12 |
Bátya | 12 |
Bázakerettye | 9 |
Becske | 12 |
Békés | 11 |
Békéscsaba | 7 |
Békéssámson | 12 |
Békésszentandrás | 12 |
Beled | 9 |
Település neve | Területi besorolás |
B | |
Bélmegyer | 12 |
Beloiannisz | 11 |
Belvárdgyula | 9 |
Bénye | 9 |
Bér | 12 |
Bercel | 12 |
Berekfürdő | 12 |
Beremend | 9 |
Berkenye | 12 |
Berkesd | 9 |
Bernecebaráti | 9 |
Besence | 8 |
Besenyszög | 12 |
Besnyő | 12 |
Bezedek | 9 |
Biatorbágy | 3 |
Bicsérd | 9 |
Bicske | 11 |
Biharugra | 12 |
Bikal | 9 |
Birján | 9 |
Bisse | 9 |
Bocfölde | 9 |
Bócsa | 12 |
Bocskaikert | 9 |
Boda | 9 |
Bodajk | 11 |
Bodmér | 12 |
Bodolyabér | 9 |
Bogád | 8 |
Bogádmindszent | 9 |
Bogdása | 9 |
Bokor | 12 |
Boldogasszonyfa | 9 |
Bóly | 8 |
Boncodfölde | 9 |
Bonyhád | 9 |
Bordány | 12 |
Borjád | 9 |
Borota | 12 |
Borsosberény | 12 |
Bosta | 9 |
Botykapeterd | 8 |
Bózsva | 9 |
Böde | 9 |
Börcs | 9 |
Bősárkány | 9 |
Bucsa | 12 |
Búcsúszentlászló | 9 |
Budajenő | 3 |
Budakalász | 3 |
Budakeszi | 4 |
Budaörs | 3 |
Budapest 01. kerület | 1 |
Budapest 02. kerület | 1 |
Budapest 03. kerület | 2 |
Budapest 04. kerület | 1 |
Budapest 05. kerület | 2 |
Budapest 06. kerület | 2 |
Budapest 07. kerület | 1 |
Budapest 08. kerület | 2 |
Budapest 09. kerület | 2 |
Budapest 10. kerület | 1 |
Budapest 11. kerület | 1 |
Budapest 12. kerület | 2 |
Budapest 13. kerület | 1 |
Budapest 14. kerület | 2 |
Budapest 15. kerület | 2 |
Budapest 16. kerület | 1 |
Budapest 17. kerület | 1 |
Budapest 18. kerület | 1 |
Budapest 19. kerület | 2 |
Budapest 20. kerület | 2 |
Budapest 21. kerület | 1 |
Budapest 22. kerület | 1 |
Budapest 23. kerület | 1 |
Bugac | 12 |
Bugacpusztaháza | 12 |
Bugyi | 9 |
Buják | 12 |
Bük | 9 |
Bükkösd | 9 |
Bürüs | 9 |
C, Cs | |
Cece | 12 |
Cece | 12 |
Cegléd | 9 |
Ceglédbercel | 8 |
Celldömölk | 9 |