Megállapodás közös közbeszerzésről
Megállapodás közös közbeszerzésről
amely létrejött
Szentendre Város Önkormányzata (2000 Szentendre, Xxxxxxxx xxx 0.) képviseli: Xxxxxxxx-Xxxx Xxxxxx polgármester (a
továbbiakban: Szentendre)
Pilisszentlászló Község Önkormányzata (2009 Pilisszentlászló Xxxxxxxxx xxx 0.) képviseli: Xxxx Xxxxxx polgármester (a továbbiakban: Pilisszentlászló)
között az alábbi feltételekkel:
1. A közbeszerzésekről 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 29. § (2) bekezdése alapján szerződő felek abban állapodnak meg, hogy a háziorvosi ügyelet tárgyú közbeszerzését közösen valósítják meg oly módon, hogy Szentendrét megbízzák a közös közbeszerzési eljárás lefolytatásával.
2. Az eljárást megindító felhívásban feltűntetésre kerül, hogy Szentendre Pilisszentlászló nevében is lefolytatja a közbeszerzési eljárást (a továbbiakban úgyis, mint eljárás).
3. Pilisszentlászló 2017. január 25-ig írásban küldi meg a beszerzési igényét Szentendrének.
4. Felek kijelentik, hogy a közbeszerzési szerződés megkötését, vagy annak hatályba lépését korlátozó, vagy azt akadályozó körülményeket az adott fél olyan időben megszünteti, ami a közbeszerzési szerződés megkötéséhez, illetőleg hatályba lépéséhez szükséges.
5. Felek az eljárást megindító és az eljárás eredményéről szóló hirdetmény vonatkozásában, az eljárással kapcsolatban felmerült, a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet szerinti igazgatási szolgáltatási díjakat egymás között lakosság arányosan osztják meg. Az egyéb hirdetmények díját az a fél viseli, akinek beszerzésével kapcsolatban a hirdetmény feladásának szükségessége felmerül, vagyis amelyik fél hirdetmény-módosítást igényel. Valamely fél beszerzése tekintetében felmerülő esetleges egyéb költségeket az a fél viseli, akinek a beszerzésével kapcsolatban az adott költség felmerül, így különösen, amelyik fél magatartásából adódóan kárigény merül fel, úgy azért az azt előidéző fél felel. Pilisszentlászló köteles a költségek rá vonatkozó részét Szentendre felhívására, olyan határidővel teljesíteni, ami lehetővé teszi, hogy Xxxxxxxxxxxxx ne kelljen Pilisszentlászló helyett költségeket megelőlegeznie. Amennyiben Pilisszentlászló késedelmes fizetése miatt Xxxxxxxxxxxxx költséget kell előlegeznie, úgy Szentendre a törvényes kamatot igényelheti. Szentendre az esetleges költségekről legalább 3 munkanappal előzetesen, írásban tájékoztatja Pilisszentlászlót.
6. Szentendre a közös költségviselésre és a közös beszerzéstől remélt megtakarításra figyelemmel a lebonyolításért díjat nem igényel.
7. Szentendre köteles az eljárást szabályosan és szakszerűen lebonyolítani. Az eljárás célja az adott egészségügyi ellátás színvonalának javítása, de Szentendre semmiféle eredmény kötelmet nem vállal az eljárás kimenetelére vonatkozóan.
8. A közbeszerzési eljárás előkészítését Szentendre a jelen szerződés felek általi aláírását követő munkanapon kezdi meg.
9. Felek tudomással bírnak arról, hogy az eljárás egységes, így valamennyi fél fokozott körültekintéssel jár el az adatszolgáltatás és információ-szolgáltatás, a határidők és egyéb jogszabályi előírások betartása, továbbá a döntések meghozatala vonatkozásában a közös közbeszerzés sikere érdekében. Az ezen kötelezettségét elmulasztó, vagy megszegő fél felel az ebből eredő valamennyi kárért.
10. Pilisszentlászló kapcsolattartót delegál, aki rendelkezésre áll, és támogatja a közbeszerzési eljárás lebonyolítását, továbbá szavazati joggal tagja a bíráló bizottsági feladatokat ellátó Közbeszerzési Munkacsoportnak.
11. A lebonyolítást és a bírálatot végző Közbeszerzési Munkacsoport tagjait Szentendre Polgármestere jelöli ki a 10. pontban foglaltak figyelembe vételével.
12. Szerződő felek maguk felelnek azért, hogy a saját településüket érintő ellátás vonatkozásában a közbeszerzés pénzügyi ellenszolgáltatása - az állami támogatásra is figyelemmel - megfelelően ütemezetten rendelkezésre álljon.
13. Az eljárást lezáró döntést Szentendre Város Önkormányzat Közbeszerzési Bizottsága hozza meg.
14. Az eljárás belső ellenőrzése Szentendre belső ellenőrzésre vonatkozó előírásai szerint történik.
15. Az eljárás eredményeként létrejövő közbeszerzési szerződést a saját települése vonatkozásában az adott szerződő fél köti meg és teljesíti.
16. A jelen szerződés akkor jön létre joghatályosan, ha azt 2017. január 25-ig felek képviselői írásban megkötik. A jelen szerződés a szerződő felek képviselői általi aláírásának napján lép hatályba és a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló közbeszerzési hirdetmény közzétételével, ha jogorvoslati eljárás indul, akkor annak jogerős lezárulásával, illetőleg, amennyiben az elszámolás még nem fejeződött be, úgy a felek közötti valamennyi elszámolás befejezésével szűnik meg. A szerződés a fenti határozott időtartam alatt egyoldalúan csak valamely másik szerződő fél súlyos szerződésszegésére hivatkozással szűntethető meg rendkívüli felmondással, így különösen, ha valamely fél a rá irányadó valamely határidőt kétszeri felszólítás ellenére elmulasztja.
17. A jelen szerződés és az annak teljesítéséhez kapcsolódó valamennyi dokumentum nyilvános.
18. Szentendre a jelen szerződés teljesítéséhez kapcsolódó valamennyi olyan dokumentum tekintetében fenntartja a szerzői jogát, amelyeket az ő közreműködői készítettek.
19. Felek képviselői nyilatkoznak, hogy a jelen szerződés megkötésére a szükséges felhatalmazással rendelkeznek.
20. Jelen szerződés a felek közötti megállapodás valamennyi feltételét tartalmazza, a jelen szerződésbe nem foglalt esetleges korábbi megállapodások hatályukat vesztik.
21. Felek képviselői a jelen szerződést, mint akaratukkal egyezőt írják alá.
Kelt: Szentendre, 2017. január
Szentendre Város Önkormányzata képviseletében
Xxxxxxxx-Xxxx Xxxxxx polgármester
Pilisszentlászló Község Önkormányzata képviseletében
Xxxx Xxxxxx polgármester