ÜZLETI FELTÉTELEK
a Magyar Nemzeti Banknál forint bankszámlával rendelkező ügyfelek, valamint a pénzfeldolgozó szervezetek részére
készpénzben végzett műveletekre vonatkozóan
Hatályos: 2022. január 1.
I. Fogalmak
Jelen Üzleti Feltételekben és annak mellékleteiben foglalt szabályok alkalmazása szempontjából
1. MNB: a Magyar Nemzeti Bank;
2. Ügyfél: azon jogalany, akivel az MNB bankszámlaszerződést kötött és számára forintbankszámlát vezet (a továbbiakban: Számlatulajdonos Ügyfél), valamint a pénzfeldolgozó szervezet (a továbbiakban: Pénzfeldolgozó Szervezet Ügyfél);
3. kihelyezett jegybanki pénzkészletet kezelő Ügyfél: azon Ügyfél, amellyel az MNB a kihelyezett jegybanki
pénzkészlet kezelésére vonatkozó szerződést kötött;
4. éjszakai kihelyezett jegybanki pénzkészlettel rendelkező Ügyfél: olyan Számlatulajdonos Ügyfél, amellyel az MNB jegybanki bankjegykészlet éjszakai kihelyezésére vonatkozó szerződést kötött;
5. Pénzfeldolgozó szervezet: a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény
3. § (2) bekezdés c) pontja szerinti pénzfeldolgozási tevékenységet végző szervezet;
6. átváltási határnap: azon – az MNB 2004. május 1-je előtt közzétett hirdetményében (a továbbiakban: MNB hirdetmény) vagy a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: MNB tv.) 23. §
(3) bekezdésében foglalt határidők figyelembevételével meghatározott – időpont, ameddig a forgalomból bevont bankjegy és érme az MNB-nél törvényes fizetőeszközre átváltható;
7. készpénzfelvételi utalvány: az MNB által a Számlatulajdonos Ügyfél részére vezetett forint bankszámláról történő készpénzfelvételhez szükséges szigorú számadású nyomtatvány, amelyet a Számlatulajdonos Ügyfél az MNB-től igényel;
8. bankjegy és érme: az MNB által kibocsátott, forgalomban lévő, továbbá a forgalomból bevont, de törvényes fizetőeszközre még átváltható forintbankjegy és -érme, ideértve az emlékpénzeket is;
9. forgalomképes bankjegy: olyan valódi bankjegy, mely a bankjegyek feldolgozásáról, forgalmazásáról, valamint hamisítás elleni védelmével kapcsolatos technikai feladatokról szóló MNB rendeletben foglalt szempontok alapján bankjegy-visszaforgatásra alkalmas;
10. forgalomból bevont bankjegy és érme: törvényes fizetőeszköznek már nem minősülő, MNB hirdetményben vagy MNB rendeletben ilyenként meghatározott bankjegy és érme;
11. selejt bankjegy: olyan valódi bankjegy, amely a bankjegyek feldolgozásáról, forgalmazásáról, valamint hamisítás elleni védelmével kapcsolatos technikai feladatokról szóló MNB rendeletben foglalt szempontok alapján bankjegy-visszaforgatásra nem alkalmas, ide nem értve a forgalomból bevont, a kémiailag (vegyszerrel), biológiailag, vagy a pénzlopás megelőzésére használt biztonsági eszközök működésbe hozatala miatt sérült, gépi feldolgozásra nem alkalmas festékkel szennyezett, valamint a bármilyen módon hiányos bankjegyet;
12. hiányos bankjegy: a bankjegyek feldolgozásáról, forgalmazásáról, valamint hamisítás elleni védelmével kapcsolatos technikai feladatokról szóló MNB rendelet 1. melléklet 4.5. és 4.6. pontja szerinti forgalomképtelen valódi bankjegy;
13. sérült bankjegy: olyan valódi bankjegy, amelynek állapota fizikai (mechanikai) vagy vegyi hatásra, illetve bármilyen egyéb más módon megváltozott (pl. a kémiailag (vegyszerrel), biológiailag, vagy a pénzlopás megelőzésére használt biztonsági eszközök működésbe hozatala miatt gépi feldolgozásra nem alkalmas festékkel szennyezett, lyukasztott, kimosott bankjegy);
14. hamisgyanús bankjegy: a bankjegyek feldolgozásáról, forgalmazásáról, valamint hamisítás elleni védelmével kapcsolatos technikai feladatokról szóló MNB rendeletben meghatározott fogalom;
15. bankjegyköteg: 1000 darab azonos címletű, forgalomképesség szempontjából azonos minőségű és azonos képállású bankjegyet alaktartó formában tartalmazó tétel;
16. bankjegybefizetési egység: az automatizáltan kezelhető és az automatizáltan nem kezelhető csomagolási egység közös megnevezése;
17. automatizáltan kezelhető csomagolási egység: a jelen Üzleti Feltételek 3. sz. melléklet 1.1. pontjában meghatározott bankjegycsomagolási egységek, azaz a konténer és a NotaTray egység közös megnevezése;
18. konténer: a jelen Üzleti Feltételek 3. sz. melléklet 2.1.1. pontjában meghatározott módon alakított
bankjegycsomagolási egység;
19. NotaTray egység: a jelen Üzleti Feltételek 3. sz. melléklet 2.1.2. pontjában meghatározott módon alakított
bankjegycsomagolási egység;
20. automatizáltan nem kezelhető csomagolási egység: a jelen Üzleti Feltételek 3. sz. melléklet 1.2. pontjában meghatározott bankjegycsomagolási egységek, azaz a kistételes csomagolási egység és a speciális csomagolási egység közös megnevezése;
21. kistételes csomagolási egység: a jelen Üzleti Feltételek 3. sz. melléklet 2.2.1. pontjában meghatározott módon alakított bankjegycsomagolási egység;
22. speciális csomagolási egység: a jelen Üzleti Feltételek 3. sz. melléklet 2.2.2. pontjában meghatározott módon alakított bankjegycsomagolási egység;
23. bankjegykifizetési egység: a sztenderd konténer és a kistételes bankjegykifizetési egység közös megnevezése;
24. sztenderd konténer: a 20 000 forintos címletű bankjegy esetében 100 000 vagy 200 000 darab, az egyéb bankjegycímletek tekintetében 200 000 darab azonos címletű bankjegyet tartalmazó, az MNB által alakított csomagolási egység;
25. kistételes bankjegykifizetési egység: a sztenderd konténertől eltérő mennyiségű bankjegyet tartalmazó, az
MNB által alakított csomagolási egység;
26. érmeforgalmazási egység: egy címletből a jelen Üzleti Feltételek 3. sz. melléklet 3. pontjában meghatározott mennyiségű és csomagolású érme;
27. sommás átadás-átvétel: a csomagolóeszközön elhelyezett zárószalagon lévő vonalkód és sorszám által hordozott információ alapján történő készpénzátadás, illetve -átvétel, továbbá a bankjegy be- vagy kifizetési egységek, illetve érmeforgalmazási egységek darabszámának egyeztetése a WebeC-en beküldött adatokkal vagy csomagolási jegyzékkel;
28. nagybani készpénzműveletek: azon készpénzben végzett műveletek, amelyek során az MNB automatizáltan kezelhető csomagolási egység(ek)et, vesz át az Ügyféltől, illetve sztenderd konténer(ek)et ad át az Ügyfélnek;
29. kistételes készpénzműveletek: azon készpénzben végzett műveletek, amelyek során az MNB kistételes csomagolási egység(ek)et vesz át az Ügyféltől, illetve kistételes bankjegykifizetési egység(ek)et ad át az Ügyfélnek;
30. speciális készpénzműveletek: azon készpénzben végzett műveletek, amelyek során az MNB speciális csomagolási egység(ek)et vesz át az Ügyféltől;
31. csoportos befizetés: olyan nagybani készpénzművelet, amelynek során az MNB bankszámla javára történő befizetésre a 3. sz. melléklet szerint alakított automatizáltan kezelhető csomagolási egység(ek)et vesz át a Számlatulajdonos Ügyféltől vagy a nevében eljáró Pénzfeldolgozó Szervezet Ügyféltől. Egy automatizáltan kezelhető csomagolási egység több Ügyfél bankjegyeit is tartamazhatja;
32. csoportos kifizetés: olyan nagybani készpénzművelet, amelynek során az MNB bankszámla terhére történő kifizetést sztenderd konténer(eke)ben teljesít. Egy sztenderd konténerből több Ügyfél kifizetési igénye teljesíthető;
33. speciális kezelést igénylő pénzeszközök: a forgalomból bevont bankjegy és érme, a hiányos bankjegy, a nehezen felismerhető, valamint a sérült bankjegy és az emlékpénzek;
34. átváltás: a jelen Üzleti Xxxxxxxxxx XX. fejezet 1.4. pontjában szereplő átváltási műveletek közös megnevezése;
35. kihelyezett jegybanki pénzkészlet: jegybanki tulajdonú pénzkészlet, amelynek kezelésére az MNB Ügyfelével szerződést köt. A kihelyezés érmecímletekben teljesíthető;
36. éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlet: jegybanki tulajdonú feldolgozott bankjegykészlet, amely az MNB-vel kötött szerződés szerinti keretösszeg erejéig, a Számlatulajdonos Ügyfél ezirányú megbízása alapján, a fedezet összegének a Számlatulajdonos Ügyfél részére e célra megnyitott, a Számlatulajdonos ügyfél által szabadon fel nem használható alszámlán való jóváírásával jön létre, és a következő munkanapon az alszámla automatikus megterhelésével megszűnik;
37. WebeC: internetes technológián alapuló alkalmazás, melyet az MNB szolgáltat a GIRO Zrt. zárt hálózatán. A WebeC segítségével az Ügyfél Web-böngészőn keresztül indítja az MNB-nél kezdeményezendő készpénzben végzett műveletekhez kapcsolódó elektronikus bizonylatokat és a kihelyezett jegybanki pénzkészletre vonatkozó készlet-jelentéseket, valamint elérheti és letöltheti a válaszul küldött visszaigazolásokat;
38. BKP: az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlet feltöltésére vonatkozó megbízások benyújtására és az annak teljesítését visszaigazoló üzenet továbbítására szolgáló, internetes technológián alapuló alkalmazás, amelyet az MNB szolgáltat a GIRO Zrt. zárt hálózatán.
II. Általános rendelkezések
1. Az Üzleti Feltételek hatálya
1.1. Jelen Üzleti Feltételek az MNB és az Ügyfél között készpénzben (bankjegyekre és érmékre vonatkozóan) – fizetési megbízás1 vagy bankszámlához nem kapcsolódó megbízás alapján – bonyolított műveletek általános szerződési feltételeit tartalmazza.
1.2. Jelen Üzleti Feltételekben nem szabályozott kérdésekben
1.2.1. a Számlatulajdonos Ügyfél vonatkozásában a velük kötött bankszámlaszerződés, a Magyar Nemzeti Bank által vezetett bankszámlákra, valamint a forint és devizaforgalmi elszámolásokra vonatkozó Üzleti Feltételek, továbbá az 1.3. pontban említett jogszabályok,
1.2.2. a Pénzfeldolgozó Szervezet Ügyfél vonatkozásában az 1.3. pontban említett jogszabályok az irányadók.
1.3. Az MNB a készpénzben bonyolított műveleteket a mindenkor hatályos jogszabályok keretei között, így különösen a Polgári Törvénykönyvnek, az MNB tv.-nek, a bankjegyek-, illetve érmék feldolgozására és forgalmazására, valamint hamisítás elleni védelmével kapcsolatos technikai feladatokra, a pénzforgalomra, valamint a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzésére és megakadályozására vonatkozó hatályos jogszabályoknak megfelelően végzi.
1.4. Az MNB az alábbiakban felsorolt készpénzben végzett műveletekkel áll az Ügyfél rendelkezésére:
1.4.1. Számlatulajdonos Ügyfél esetében:
a) forgalomképes bankjegyek és érmék bankszámla javára, illetve terhére történő be-, illetve
kifizetése és címletváltása,
b) emlékpénz forgalmi pénzre történő átváltása,
c) selejt bankjegy bankszámla javára történő befizetése és átváltása,
d) forgalomból bevont, törvényes fizetőeszközre átváltható bankjegy és érme bankszámla javára történő befizetése és átváltása,
e) hiányos bankjegy bankszámla javára történő befizetése, és átváltása,
f) nehezen felismerhető és sérült – így különösen kémiailag (vegyszerrel), biológiailag vagy a pénzlopás megelőzésére használt biztonsági eszközök működésbe hozatala miatt szennyezett
– bankjegy bankszámla javára történő befizetése és átváltása, valamint
g) nehezen felismerhető és sérült érme bankszámla javára történő befizetése és átváltása.
1.4.2. Pénzfeldolgozó Szervezet Ügyfél esetében
a) forgalomképes bankjegyek és érmék címletváltása,
b) emlékpénz forgalmi pénzre történő átváltása,
c) selejt bankjegy átváltása,
d) forgalomból bevont, törvényes fizetőeszközre átváltható bankjegy és érme átváltása,
e) hiányos bankjegy átváltása,
f) nehezen felismerhető és sérült – így különösen kémiailag (vegyszerrel), biológiailag vagy a pénzlopás megelőzésére használt biztonsági eszközök működésbe hozatala miatt szennyezett
– bankjegy átváltása, valamint
g) nehezen felismerhető és sérült érme átváltása.
1 Ld.: A Magyar Nemzeti Bank által vezetett bankszámlákra, valamint forint és devizaforgalmi elszámolásokra vonatkozó Üzleti Feltételek 1.
pontjának a fizetési megbízás fogalmát meghatározó rendelkezését.
1.4.3. Az MNB a jelen pont 1.4.1. és 1.4.2. alpontjában meghatározott készpénzben végzett műveletek keretében
a) az 1.4.1. c)-f) alpont szerinti átváltást a Számlatulajdonos Ügyfél bankszámláján történő jóváírással, az 1.4.2. c)-f) alpont szerinti átváltást a Pénzfeldolgozó Szervezet Ügyfél által a jelen Üzleti Feltételek 2. sz. melléklete szerinti Nyilatkozatban megjelölt bankszámla javára történő átutalással teljesíti;
b) bankszámla javára, illetve terhére történő érme be-, illetve kifizetést, bankjegyről érmére, érméről bankjegyre és érméről érmére történő címletváltást, továbbá a nehezen felismerhető és sérült érme befizetését és átváltását kizárólag a jelen pont 1.5. alpontja szerinti kihelyezett jegybanki pénzkészleten keresztül, illetve annak tekintetében végez az Ügyfél, illetve a kihelyezett jegybanki pénzkészletet kezelő Ügyfél részére;
c) bankjegyről más címletű bankjegyre történő címletváltást nem végez.
1.5. Az MNB jegybanki pénzkészlet, illetve éjszakai jegybanki bankjegykészlet kihelyezésének lehetőségét biztosítja az Ügyfél számára, a IV., illetve V. fejezetben foglaltak, valamint a jelen Üzleti Feltételek 8., illetve
9. sz. mellékletében közzétett szerződéses feltételek szerint.
A jegybanki pénzkészlet, valamint az éjszakai jegybanki bankjegykészlet kihelyezésére vonatkozó szerződés megkötését az Ügyfél az MNB Készpénzlogisztikai igazgatóság szervezeti egységénél, írásban jogosult kezdeményezni.
2. A készpénzben végzett műveletek helyszíne, a nyitvatartás rendje
2.1. Az MNB készpénzben végzett műveletekkel – a nyitvatartási idő alatt – az alábbi helyszíneken áll az Ügyfél rendelkezésére:
2.1.1. Általános helyszín: MNB Logisztikai Központja, Készpénzlogisztikai igazgatóság Készpénzellátási főosztálya (1239 Budapest, XXIII. ker. Európa út. 1.)
2.1.2. Az MNB Logisztikai Központjának megközelítését ellehetetlenítő működéskockázati esemény bekövetkezte esetére kijelölt rendkívüli forgalmazási helyszínek: MPT Security Zrt. 1152 Budapest, Telek u. 5.; CRITERION Kft. 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xx 00-00.
2.1.3. A készpénzben végzett műveletek rendkívüli forgalmazási helyszínen történő, az MNB általi lebonyolításának rendjét a jelen Üzleti Feltételek 6. sz. melléklete határozza meg.
2.2. Az MNB általános nyitvatartási rendje az egyes készpénzben végzett műveletekre vonatkozóan a következő:
2.2.1. Az MNB a WebeC-en 16:00 óráig kezdeményezett nagybani készpénzműveleteket – a 2.2.7. és
2.2.8. alpontban foglalt eltéréssel – munkanapokon 9:00 órától 21:00 óráig hajtja végre.
2.2.2. Az MNB a WebeC-en 16:00 óráig kezdeményezett kistételes készpénzműveleteket – a 2.2.7. alpontban foglalt eltéréssel – keddenként, illetve amennyiben az adott kedd munkaszüneti nap, az azt megelőző, nem szombatra eső munkanapon 9:00 órától 21:00 óráig hajtja végre. Amennyiben a kistételes csomagolási egységekben lévő bankjegyek száma eléri a konténer méretet, akkor a befizetési műveletet konténerben kell lebonyolítani.
2.2.3. Az MNB a WebeC-en 16:00 óráig kezdeményezett speciális készpénzműveleteket – a 2.2.7. alpontban foglalt eltéréssel – csütörtökönként, illetve amennyiben az adott csütörtök munkaszüneti nap, az azt megelőző, nem szombatra eső munkanapon 9:00 órától 21:00 óráig hajtja végre.
2.2.4. Az MNB – a 2.2.8. alpontban foglalt eltéréssel – az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlettel rendelkező Ügyfél által a BKP-n munkanapokon 14:00 órától 16:00 óráig, az V. fejezet 1.3. alpontja szerint továbbított megbízásokat fogadja be, és hajtja végre, az V. fejezet 1.4. alpontjában foglaltak szerint.
2.2.5. Az MNB a WebeC-en 16:00 óráig kezdeményezett, a kihelyezett jegybanki pénzkészletre vonatkozóan az MNB és a kihelyezett jegybanki pénzkészletet kezelő Ügyfél viszonylatában végzett készpénzműveleteket – a 2.2.7. alpontban foglalt eltéréssel – szerdánként, illetve amennyiben az adott szerda munkaszüneti nap, az azt megelőző, nem szombatra eső munkanapon 9:00 órától 21:00 óráig hajtja végre.
2.2.6. Az MNB – a 2.2.8. alpontban foglalt eltéréssel – a kihelyezett jegybanki pénzkészletekben, a kihelyezett jegybanki pénzkészletet kezelő Ügyfél és más Ügyfél viszonylatában a WebeC-en munkanapokon 9:00 órától 16:00 óráig kezdeményezett ügyleteket számolja el, a IV. fejezet 1.3. és 1.4. alpontja szerint.
2.2.7. Az MNB a rendkívüli nyitvatartási igényt nem igénylő helyzetben 16:00 és 21:00 óra között, különdíj felszámítása mellett hajtja végre az Ügyfél által a 2.2.1-2.2.3. és 2.2.5. alpont szerinti határidőben a WebeC-en bejelentett, de 16:00 óráig a fizikai végrehajtás szempontjából meg nem kezdett készpénzes tranzakciókat, amennyiben a készpénzmozgás könyvelését végző Valós Idejű Bruttó Elszámolási Rendszer (a továbbiakban: VIBER) rendelkezésre áll.
2.2.8. A munkaszüneti napok körüli munkarendváltozásra vonatkozó jogszabály értelmében szombatra eső munkanapokon az MNB általános nyitvatartási rendje a következő:
• az MNB a WebeC-en 13:00 óráig bejelentett bankjegy be-, és kifizetési ügyleteket hajtja végre, amennyiben a tranzakció fizikai végrehajtása 14:00 óráig megkezdődik;
• az MNB az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlettel rendelkező Ügyfél által a BKP-n 11:00 órától 13:00 óráig, az V. fejezet 1.3. alpontja szerint továbbított megbízásokat fogadja be, és hajtja végre, az V. fejezet 1.4. alpontjában foglaltak szerint;
• az MNB a kihelyezett jegybanki pénzkészletekben, a kihelyezett jegybanki pénzkészletet kezelő Ügyfél és más Ügyfél viszonylatában a WebeC-en 9:00 órától 13:00 óráig kezdeményezett ügyleteket számolja el, a IV. fejezet 1.3. és 1.4. alpontja szerint.
2.2.9. A jelen alpont alkalmazása szempontjából a tranzakció fizikai végrehajtása megkezdésének a szállítójárműnek a zsilipbe való beállása tekintendő. Több azonos szállítmányhoz tartozó szállítójármű esetén az utolsó jármű beállásának ideje a mérvadó.
Az MNB Logisztikai Központját legkésőbb 21:00 óráig minden szállítójárműnek el kell hagynia.
2.3. A rendkívüli nyitvatartás szabályait a jelen Üzleti Feltételek 4. sz. melléklete, az alkalmazandó formanyomtatványokat annak 1. és 2. sz. függeléke tartalmazza.
2.4. Az MNB nevében eljáró Magyar Pénzverő Zrt. emlékpénz forgalmi pénzre történő átváltásával az alábbi helyszínen, a Magyar Pénzverő Zrt. honlapján (xxx.xxxxxxxx.xx) közzétett nyitvatartási rend szerint áll az Ügyfél rendelkezésére:
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx x. 7.
Telefon: x00-0-000-0000
Fax: x00-0-000-0000, 000-0000
3. Felelősség és titoktartás
3.1. Az MNB a készpénz őrzéséért a készpénz Ügyféltől történő átvétele időpontjától, illetve a készpénznek Ügyfél részére történő átadásáig vállal felelősséget.
3.2. Az MNB nem felel az olyan károkért, amelyek az MNB-n kívülálló és el nem hárítható okból – így különösen erőhatalom, bel- vagy külföldi jogszabályi vagy hatósági rendelkezés, szükséges hatósági engedély vagy jóváhagyás megtagadása vagy késedelmes megadása, egyéb szükséges dokumentum késedelmes benyújtása vagy hiánya, továbbá hibás vagy pontatlan adatszolgáltatás folytán – következtek be.
3.3. Az MNB az általa készpénzben végzett műveletek során tudomására jutott, az Ügyfelet érintő minden információt banktitokként kezel, s azt – a külön jogszabályban meghatározott esetek kivételével – csak az Ügyfél közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt, a rá vonatkozó kiszolgáltatható banktitokkört pontosan megjelölő felhatalmazása esetén hozza harmadik személy tudomására.
3.4. Az MNB az Ügyfél készpénzben végzett műveletekre vonatkozó megbízásainak MNB általi befogadására és a teljesítésére vonatkozó bizonylatokat, dokumentumokat az Ügyfél jelen Üzleti Feltételek 10. sz. melléklete szerinti, írásbeli hozzájárulása esetén, az üzletmenet-folytonosság fenntartása érdekében, kérésére titkosítással el nem látott elektronikus levélben továbbítja az Ügyfél által a hivatkozott nyilatkozatban megadott e-mail címre.
4. Díjak, különdíjak
4.1. Az MNB a készpénzben végzett műveletek díjait, különdíjait, valamint az ezek megfizetésére vonatkozó szabályokat hirdetményben (a továbbiakban: Hirdetmény) teszi közzé, amelyet internetes honlapján közzétesz.
4.2. Az MNB a Hirdetményben foglaltakat jogosult egyoldalúan – a jelen Üzleti Feltételek módosítására előírt szabályok mellett – megváltoztatni.
5. A WebeC és a BKP
5.1 Az Ügyfél a készpénzben végzett műveletekre vonatkozó megbízásokat – a jelen alpont második bekezdésében foglaltak kivételével – normál üzletmenet esetén kizárólag a WebeC-en adhat. Az MNB a megbízás befogadásáról és a teljesítés ütemezéséről a WebeC-en értesíti az Ügyfelet.
Az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlettel rendelkező Ügyfél a készlet feltöltésére vonatkozó megbízást a BKP-n adhat, amelynek befogadásáról és teljesítéséről az MNB a BKP-n keresztül értesíti az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlettel rendelkező Ügyfelet.
5.2. A WebeC és a BKP alkalmazást az MNB szolgáltatja az Ügyfél részére a GIRO Zrt. zárt hálózatán, a GIRONeten keresztül. A WebeC-be és a BKP-be történő bejelentkezés és az elektronikus üzenetek aláírása (hitelesítése) a GIRO Zrt. szolgáltató által kibocsátott GIROLock tanúsítványok felhasználásával történik.
5.3. A WebeC és a BKP használata során kizárólag az érvényes GIROLock tanúsítvánnyal aláírt elektronikus üzenetek érvényesek. A címzett köteles az elektronikus aláírás meglétét és érvényességét az üzenet kézhezvételét követően haladéktalanul ellenőrizni. A tanúsítvány visszavonásának GIRO Zrt. általi közzétételéig a felek az adott tanúsítványt érvényesnek tekintik.
5.4. A bankszámlát érintő készpénzmozgás – a jelen alpont második bekezdésében foglaltak kivételével – a
VIBER rendszerben kerül on-line könyvelésre.
Az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlettel rendelkező Ügyfél V. fejezet 1.4. alpontja szerinti alszámláját érintő készpénzmozgás az MNB InFoRex számlavezető rendszerében kerül on-line könyvelésre.
5.5. Az MNB a WebeC és a BKP szolgáltatás kieséséért és az ebből eredően bekövetkező károkért nem felel.
5.6. A WebeC-re és a BKP-re vonatkozó további szabályokat a jelen Üzleti Feltételek 1. sz. melléklete
tartalmazza.
6. Egyéb általános rendelkezések
6.1. Az MNB a Pénzfeldolgozó Szervezet Ügyfél részére készpénzben végzett műveletet akkor teljesít, továbbá a Számlatulajdonos Ügyfél bankjegybefizetéseit – olyan bankjegybefizetési egységben, amelynek tekintetében Pénzfeldolgozó Szervezet Ügyfél szerepel feldolgozóként – akkor fogadja, ha az érintett Pénzfeldolgozó Szervezet Ügyfél a jelen Üzleti Feltételek 2. sz. mellékletében foglalt, cégszerűen aláírt Nyilatkozatot az MNB részére megküldi.
6.1.1. A Pénzfeldolgozó Szervezet Ügyfélnek a Nyilatkozathoz mellékelnie kell a következőket:
a) a Pénzfeldolgozó Szervezet Ügyfél bankszámláját vezető hitelintézet által befogadott – az MNB számára felhatalmazó levélen alapuló beszedési megbízás benyújtásának jogát biztosító, a visszavonás jogát az MNB előzetes hozzájárulásához kötő – felhatalmazó levél (amennyiben az Ügyfél több bankszámlával rendelkezik, valamennyi bankszámlájára vonatkozóan csatolnia kell a felhatalmazó levelet),
b) közjegyző által hitelesített aláírási címpéldány.
6.1.2. A Pénzfeldolgozó Szervezet Ügyfél a Nyilatkozatban kötelezettséget vállal arra, hogy a mindenkori Üzleti Feltételekben foglalt szabályokat betartja, a bankszámláját érintő, valamint a nevében eljárók személyében bekövetkező változásokat 5 munkanapon belül írásban bejelenti az MNB-nek, valamint arra, hogy az MNB-t a beszedési megbízás benyújtására feljogosító felhatalmazó levelet az MNB előzetes hozzájárulása nélkül nem vonja vissza. Amennyiben a Pénzfeldolgozó Szervezet Ügyfél a Nyilatkozatban foglalt bármely kötelezettségét megszegi, az MNB készpénzben végzett műveletekkel – ide nem értve az MNB tv. alapján az MNB által kötelezően végzendő készpénzműveleteket – a továbbiakban nem áll rendelkezésére, illetve a Számlatulajdonos Ügyfél bankjegybefizetéseit olyan bankjegybefizetési egységben, amelynek tekintetében az érintett Pénzfeldolgozó Szervezet Ügyfél szerepel feldolgozóként, nem fogadja.
6.2. Az MNB a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről és megakadályozásáról szóló mindenkor hatályos rendelkezéseknek megfelelően végzi az Ügyfél kötelező azonosítását a jogszabályban meghatározott esetekben, így különösen üzleti kapcsolat létesítésekor, illetve a mindenkor hatályos jogszabályban rögzített összeghatárt elérő vagy meghaladó készpénzben végzett műveletek esetében.
6.3. Az Ügyfél köteles az üzleti kapcsolat fennállása alatt az azonosítás során megadott adatokban, illetve a tényleges tulajdonos személyét illetően bekövetkezett változásokról – a tudomásszerzéstől számított 5 munkanapon belül – az MNB-t értesíteni.
6.4. Az Ügyfelet érintő készpénzben végzett műveletek lebonyolításánál az Ügyfél nevében megbízottjai is
eljárhatnak az MNB-nél.
6.4.1. Az Ügyfél köteles a nevében eljáró szervezet vagy személy adatait a WebeC-en, GiroLock
tanúsítvánnyal hitelesített törzsadatban beküldeni.
6.4.2. Természetes személy részére szóló megbízás esetén a törzsadatnak tartalmaznia kell a megbízott személy nevét, személyazonosító okmányának megnevezését és számát, valamint a tanúsítvány azonosítóját (DN).
6.4.3. Az Ügyfél köteles gondoskodni arról, hogy a készpénzben végzett műveletek MNB területén történő fizikai lebonyolításánál nevében eljáró személyek az MNB munkavédelmi, járványvédelmi és tűzvédelmi szabályait betartsák.
Az átadó zsilipekben elhelyezett emelőasztalokat csak azon személy kezelheti, aki a vonatkozó jogszabályok szerint az emelőberendezést jogosult működtetni, és erre a feladatra megbízták. Ezért az Ügyfél szállítmányonként legalább egy olyan személyt köteles biztosítani, aki az emelőberendezésre vonatkozó kezelői képesítéssel rendelkezik. A kijelölt munkatársak megfelelő képzettségét és az orvosi alkalmassági vizsgálatok meglétét az MNB nem vizsgálja, ennek megléte, valamint a szállításban részt vevő személyek tájékoztatása és az erre jogosult személyek megbízása az Ügyfél felelőssége. Az Ügyfél által kijelölt személyeknek az MNB
területén található emelőberendezések használatához kapcsolódó gyakorlati oktatását az MNB végzi és dokumentálja.
6.4.4. Az Ügyfél köteles a megbízottjai körében bekövetkezett változásokat a WebeC-en, GiroLock
tanúsítvánnyal hitelesített törzsadatban beküldeni.
6.4.5. Az Ügyfél – a jelen alpont második bekezdésében foglalt kivétellel – a képviseletében eljáró személy(ek)ért és szervezet(ek)ért közvetlenül és teljeskörűen felel.
A befizetett bankjegyek feldolgozása során az MNB által megállapított különbözetért – ideértve a különbözet esetén felszámított különdíjat is – a tranzakciót a WebeC-en közvetlenül az MNB-nek bejelentő Ügyfél (a csomagolási egység tekintetében feldolgozóként jelölt Ügyfél) tartozik felelősséggel.
6.5. Amennyiben a Pénzfeldolgozó Szervezet Ügyfél a jelen Üzleti Feltételek alapján fennálló, a Hirdetmény szerinti fizetési kötelezettségének nem tesz eleget, az MNB készpénzben végzett műveletekkel – ide nem értve az MNB tv. alapján az MNB által kötelezően végzendő készpénzműveleteket – a továbbiakban nem áll rendelkezésére, illetve a Számlatulajdonos Ügyfél bankjegybefizetéseit olyan bankjegybefizetési egységben, amelynek tekintetében az érintett Pénzfeldolgozó Szervezet Ügyfél szerepel feldolgozóként, nem fogadja.
6.6. Az Ügyfél az MNB által a készpénzben végzett műveletek teljesítése során felvett jegyzőkönyvben foglalt megállapításokat elfogadja, vagy – a személyes adatok kezelésére irányadó szabályok figyelembevételével – kérheti a feldolgozás folyamatáról készített videofelvétel megtekintését a VII. fejezet 1. pontjában foglaltak szerint.
6.7. Jelen Üzleti Feltételek eltérő rendelkezése hiányában, a készpénzben végzett műveletek során az MNB nevében a Készpénzlogisztikai igazgatóság jár el.
6.8. Az emlékpénzek forgalmi pénzre történő átváltása során az MNB nevében a Magyar Pénzverő Zrt. jár
el.
6.9. Az Ügyfél köteles gondoskodni arról, hogy az általa átadott személyes adatok esetében az átadás jogszerűen történjen. Az MNB a személyes adatokat az alábbiak szerint kezeli.
6.9.1. Az MNB a jogviszony fennállásának időtartama alatt a jelen Üzleti Feltételek hatálya alá tartozó készpénzben végzett műveletek teljesítésével, valamint az MNB és az Ügyfél közötti jogviszony megszűnésével kapcsolatosan az Ügyfél által részére átadott vagy más módon az MNB tudomására hozott, vagy más módon vagy forrásból az MNB tudomására jutott és a nyilvántartásaiban kezelt személyes adatokat bizalmasan, a hatályos jogszabályokkal összhangban kezeli, megfelelő adatvédelem és adatbiztonság biztosítása mellett.
6.9.2. Adatkezelési tevékenysége során az MNB a személyes adatok kezelésére és az MNB tevékenységére irányadó jogszabályok – így különösen a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, az MNB tv. –, továbbá a jelen Üzleti Feltételek és az azon alapuló szerződéses nyilatkozatok rendelkezései, illetve az Ügyfél által átadott személyes adatok védelemére vonatkozó belső szabályok, szabályzatok és tájékoztatók rendelkezései alapján jár el.
6.9.3. Az MNB tevékenysége ellátása során az adatkezelés tekintetében a következő alapelvek figyelembevételével jár el:
- a birtokába került személyes adatok kezelésére jogszerű és tisztességes keretek között kerül sor, illetve ezen adatkezelési tevékenysége az érintettek számára átlátható;
- személyes adatot csak meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében kezel;
- a tevékenysége ellátásához valóban szükséges mennyiségű adatot kezel, csak olyan személyes adatot kezel és dolgoz fel, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, s e cél elérésére alkalmas;
- adatkezelési tevékenységét kizárólag a jogszabályokban meghatározott, illetve kizárólag csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig folytatja, a jogszabályokban meghatározott feltételek, illetve a cél megszűntével az adatokat törli, vagy – ha erre lehetősége van – anonimizálja;
- biztosítja az adatok pontosságát, teljességét és – ha az adatkezelés céljára tekintettel szükséges – naprakészségét, valamint azt, hogy az érintettet csak az adatkezelés céljához szükséges ideig lehessen azonosítani, illetve az adattal kapcsolatba hozni;
- a technológia mindenkori állása, a megvalósítás költségei, illetve adatkezelési tevékenységének jellege, hatóköre, körülményei és céljai, valamint a változó valószínűségű és súlyosságú kockázatok figyelembevételével igyekszik kialakítani és megalkotni olyan technikai és szervezési intézkedéseket, amelyek megfelelő garanciát nyújtanak arra, hogy az MNB megfeleljen a vonatkozó jogszabályokban foglalt követelményeknek;
- az adatkezelést érintő tevékenységei ellátása során kiemelt figyelmet fordít arra, hogy alapértelmezett legyen az adatvédelmi követelmények betartása, és a személyes adatok bizalmas, titokként való kezelése;
- biztosítja, hogy mindezen elveknek való megfelelés, illetve az MNB adatkezelési tevékenysége, az adatok kezelésének teljes életciklusa dokumentált és áttekinthető legyen.
6.9.4. Az adatkezelés jogalapja
Az MNB a jelen Üzleti Feltételek hatálya alá tartozó tevékenysége során birtokába jutott személyes adatokat elsősorban az által nyújtott szolgáltatások, valamint a felek által kölcsönösen vállalt szerződéses kötelezettségek teljesítése, illetve a szerződéses kapcsolat létrehozásának előkészítése érdekében kezeli.
Az MNB a jogszabályban meghatározott esetekben és körben köteles az Ügyféltől az adatkezelés céljából szükséges adatokat és információkat, illetve ezeket igazoló dokumentumok benyújtását kérni és az ezekben foglalt információkat, illetve személyes adatokat kezelni (kötelező adatkezelés).
Mindezek mellett az MNB jogosult az Ügyfél által átadott személyes adatokat, illetve az ezeket igazoló dokumentumokat kezelni akkor is, ha erre az MNB vagy a vele kapcsolatban álló harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükség van, feltéve, hogy ezen érdek érvényesítése az érintett személyes adatainak védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll (jogos érdek).
Jogos érdek alapján az MNB akkor kezel adatot, ha ún. érdekmérlegelési-teszt alapján végzett súlyozás során megállapítható, hogy ezen érdek érvényesítése felülmúlja az érintett érdekeinek és szabadságainak védelmét, és ezen érdek érvényesítése szükséges és arányos beavatkozásnak minősül az érintett magánszférájába. Az MNB ezen esetekben is megfelelően, az észszerűen elvárható keretek között biztosítja az érintett adatai védelmének garanciáit is.
Az egyéb érintett személyek személyes adatait az MNB kizárólag a jelen Üzleti Feltételek hatálya alá tartozó készpénzműveletek, az Ügyféllel megkötött, megkötendő szerződések teljesítésével összefüggésben, az érintettek kifejezett vagy vélelmezetten megadott hozzájárulása alapján kezeli. Az MNB vélelmezi, hogy az Ügyfél révén tudomására jutott, az egyéb érintettre vonatkozó adat átadásához az egyéb érintett jogszerűen hozzájárult, illetve az adatkezelés jogalapja az Ügyfél részéről fennáll, ha az Ügyfél a jelen Üzleti Feltételek hatálya alá tartozó készpénzműveletet kezdeményezi, a szerződést vagy az ahhoz kapcsolódó egyéb nyilatkozatokat, dokumentumokat aláírja. Az MNB fenntartja magának a jogot, hogy ezen érintetti hozzájárulások valódiságát és tartalmát ellenőrizze, és szükség esetén ezen érintetteket közvetlenül megkeresse hozzájárulásuk meglétének ellenőrzése vagy hozzájárulásuk megszerzése érdekében.
Az Ügyfél bármikor jogosult megismerni, hogy a neki nyújtott szolgáltatással kapcsolatosan az MNB milyen személyes adatokat kezel.
Az MNB nem felel azokért a károkért, amelyek abból erednek, hogy az Ügyfél által a részére szolgáltatott adatok hibásak, hiányosak vagy pontatlanok.
6.9.5. Az adatkezelés céljai
Az adatkezelés elsődleges célja az MNB által a jelen Üzleti Feltételek hatálya alá tartozóan nyújtott szolgáltatás teljesítése, továbbá az MNB ezen tevékenységére irányadó jogszabályi rendelkezések alapján, a jogszabályon alapuló adatkezelések teljesítése. Az MNB kizárólag a jelen Üzleti Feltételekben és az annak alapján megkötött szerződésekben, valamint a jelen Üzleti Feltételek hatálya alá tartozó tevékenységére irányadó jogszabályokban foglalt rendelkezéseknek megfelelően, az ott meghatározott célokra használja fel az Ügyfelektől felvett, az érintett által átadott, illetve bármilyen módon a rendelkezésére bocsátott vagy tudomására jutott adatokat.
6.9.6. Az adatkezelés időtartama, az adatok törlése
Az adatkezelés időtartama az adatkezelés jogalapja szerint
a) szerződéses jogalap esetén: az MNB a jelen Üzleti Feltételek hatálya alá tartozó jogviszony esetén a birtokába került és a készpénzműveletek, szerződések teljesítésével összefüggő valamennyi adatot ezen jogviszony megszűnését követő 8. év végéig számviteli okokból kezeli, kivéve azon egyedi eseteket, ha jogszabály ennél hosszabb megőrzési időt ír elő.
b) jogszabályon alapuló adatkezelés esetén: jogszabályon alapuló kötelező adatkezelés esetén az MNB a vonatkozó jogszabályban előírt határidő lejártáig kezeli a személyes adatokat.
c) jogos érdek esetén: az MNB vagy a vele kapcsolatban álló harmadik felek jogos érdekeinek érvényesítése és védelme érdekében kezelt adatok megőrzési ideje ezen jogos érdek fennállásához igazodik, illetve ameddig ezen érdekkel kapcsolatban igény érvényesíthető, ez – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – a jogos érdek megszűnésétől számított 8. év vége.
Amennyiben az Ügyfél az MNB-vel jelen Üzleti Feltételek hatálya alá tartozó szerződés megkötését kezdeményezte, azonban az bármely okból nem jött létre, úgy a szerződéssel kapcsolatos, banktitkot képező személyes és egyéb adatokat az MNB addig kezeli, ameddig a szerződés létrejöttének meghiúsulásával kapcsolatban igény érvényesíthető, ez – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – a Polgári Törvénykönyvben meghatározott általános 5 éves elévülési idő.
Az egyéb érintettek adatainak megőrzése az Ügyfél adatainak megőrzéséhez igazodik.
A speciális adatkezelésekre – így különösen a hang- és képfelvételekre, panaszkezelésre – irányadó adatkezelési időtartamokat az MNB honlapján elérhető Adatkezelési Tájékoztató tartalmazza (xxxxx://xxx.xxx.xx/x-xxxxxxxx/xxxxxxxxxxx-x-xxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxx- tudnivalok/adatvedelmi-tajekoztato; a továbbiakban: általános adatkezelési tájékoztató).
A korlátozott tárolhatóság elvének megfelelően adatkezelési tevékenységét az MNB kizárólag a jelen Üzleti Feltételek hatálya alá tartozó készpénzben végzett műveletek teljesítése, illetve a jogszabályokban meghatározott, illetve kizárólag csak az adatkezelési cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig folytatja, a jogszabályokban meghatározott feltételek, illetve az adatkezelési cél megszűntével az adatokat törli, vagy – ha erre lehetősége van – anonimizálja.
Az MNB – a saját mérlegelése szerint –, az adatokat törli vagy anonimizálja, ha az adatkezelés meghatározott időtartama letelt, illetve ezt megelőzően, ha:
- az érintett kéri, és a törlésnek nincs jogi akadálya, vagy az MNB, illetve más, az ügylettel, adatkezeléssel érintett harmadik személy jogos érdekét, így elsősorban a jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez fűződő érdekét a törlés nem sérti;
- jogszabály az adatok törlését elrendeli;
- azt bíróság vagy hatóság jogerősen elrendelte.
6.9.7. Az adatok továbbítása
Az MNB a kezelésében lévő személyes adatokat, ha azt jogszabály kötelezővé teszi, vagy ha az a szerződés teljesítése érdekében szükség van, vagy ha ez jogos érdekre tekintettel lehetséges, vagy ha az érintett Ügyfél hozzájárulása (ideértve az Ügyfél által adott szabályos meghatalmazást is)
lehetővé teszi, jogosult, illetve köteles az arra jogosult számára továbbítani vagy hozzáférhetővé
tenni. Az MNB az Ügyfél kérésére az adattovábbításról információt szolgáltat.
6.9.8. Az érintettet megillető jogokat és jogorvoslati lehetőségeket az MNB általános adatkezelési tájékoztatója tartalmazza.
6.10. Az MNB a jelen Üzleti Feltételeket az internetes honlapján közzéteszi.
III. A nagybani és a kistételes készpénzműveletek általános szabályai
1.1. Az MNB a forgalomképes bankjegyeket a nagybani készpénzműveletek keretében automatizáltan kezelhető csomagolási egység(ek)ben, a kistételes készpénzműveletek keretében kistételes csomagolási egység(ek)ben fogadja be. Forgalomképes bankjegyek NotaTray egységben történő beszállításához az MNB előzetes írásbeli jóváhagyása szükséges.
1.2. Az MNB a selejt bankjegyeket a nagybani készpénzműveletek keretében NotaTray egység(ek)ben, a kistételes készpénzműveletek keretében NotaTray dobozban mint önálló csomagolási egységben fogadja be.
1.3. A sérült bankjegyeket és a hiányos bankjegyeket a selejt bankjegyektől elkülönítve, a speciális készpénzműveletek keretében kell beszállítani.
1.4. A forgalomképesként befizetett bankjegyek között a selejt bankjegyek aránya nem haladhatja meg a
10%-ot.
1.5. Az Ügyfél nagybani és kistételes készpénzműveletet a II. fejezet 2.2. alpontjában meghatározott nyitvatartási idő alatt, az ott meghatározott feltételekkel kezdeményezhet.
1.6. Az MNB bankszámla terhére történő bankjegykifizetést kizárólag sztenderd konténerben és kistételes bankjegykifizetési egységben teljesít. Az MNB jogosult a kifizetendő bankjegyek tekintetében a címletigény korlátozására, az 1.6.1. -1.6.3. alpont szerint.
1.6.1. Az MNB a címletigény korlátozásáról az Ügyfél regisztrált WebeC felhasználóit a korlátozás bevezetésének napját három munkanappal megelőzően, elektronikus üzenetben tájékoztatja, meghatározva a címletigény korlátozás alá vont címletet helyettesítő, választható címletet, címleteket (a továbbiakban együtt: helyettesítő címlet).
1.6.2. Az MNB által az 1.6.1. alpont szerinti tájékoztatásban megadott munkanaptól kezdődően a WebeC-en a címletigény-korlátozás alá vont címlet helyett kizárólag a helyettesítő címlet választható.
1.6.3. A címletigény módosítása esetén az MNB a díj megállapításakor az eredeti vagy a módosított címletösszetétel közül az Ügyfél számára a díjszámítás szempontjából kedvezőbbet veszi alapul.
1.6.4. A címletigény-korlátozás megszüntetéséről az MNB az Ügyfelet az 1.6.1. alpont szerinti módon tájékoztatja. Ezt követően a WebeC-en a címletigény-korlátozás alá vont címlet ismét elérhető.
1.7. Az MNB a Számlatulajdonos Ügyfél befizetéseit a befizetés napján – az 1.8. alpontban foglalt kivétellel
– a befizetett készpénz sommás átvételét követően írja jóvá a Számlatulajdonos Ügyfél bankszámláján.
1.8. Az MNB a csoportos befizetést a tranzakciónak a WebeC-en közvetlenül az MNB felé teljesített bejelentését követően írja jóvá a Számlatulajdonos Ügyfél bankszámláján.
1.9. Amennyiben a csoportos befizetés fizikai végrehajtása 18:00 óráig nem kezdődik meg, az MNB az 1.8. alpont szerint jóváírt összeget – a csoportos befizetésre vonatkozó megbízás meghiúsulására tekintettel, a Számlatulajdonos Ügyfél minden más megbízását megelőzően – törli a Számlatulajdonos Ügyfél bankszámlájáról. A számla fedezethiánya esetén az MNB a jóváírt összeget jegybanki követelésként kezeli.
1.10. Az MNB a Számlatulajdonos Ügyfél bankszámláján rendelkezésre álló fedezet erejéig teljesít kifizetést, amely összeggel a kifizetéskor megterheli a Számlatulajdonos Ügyfél bankszámláját.
1.11. Az MNB a csoportos kifizetés összegével, a tranzakciónak a WebeC-en közvetlenül az MNB felé teljesített bejelentését követően megterheli a Számlatulajdonos Ügyfél bankszámláját.
1.12. Az MNB a WebeC és a BKP szolgáltatás kiesése esetén, az üzletmenet-folytonosság biztosítása érdekében a készpénz befizetésére és kifizetésére, az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlet feltöltésére, valamint a kihelyezett jegybanki pénzkészletből az MNB-be történő leadásra és az MNB-től való felvételre vonatkozó, az MNB-hez bejelentett módon aláírt megbízásokat email-en (a megbízást beszkennelve, a xxx@xxx.xx e-mail címen) vagy eredetben papír alapon fogadja.
1.13. Amennyiben a sommás átadás-átvételkor az MNB nem megfelelő módon lezárt, nem azonosítható vagy sérült csomagolású bankjegybefizetési egységet lel fel, továbbá az Ügyfél által megadott adatokhoz képest eltérést állapít meg, az MNB – az Ügyféllel történt előzetes írásbeli egyeztetés alapján – a Számlatulajdonos Ügyfél bankszámláján a befizetés azonosított összegét írja jóvá.
1.14. Amennyiben az automatizáltan kezelhető csomagolási egység sommás átadás-átvételekor az MNB a WebeC-en megadott adatokhoz képest eltérést állapít meg, az MNB az eltérés rendezése érdekében az érintett automatizáltan kezelhető csomagolási egységre vonatkozó tranzakciót a WebeC-en közvetlenül bejelentő Ügyféllel a jelen Üzleti Feltételek 5. sz. mellékletének 1. pontja szerint egyeztet.
Az egyeztetési eljárás eredménytelensége esetén az MNB az 1.8. alpont szerint jóváírt összeget – a Számlatulajdonos Ügyfél minden más megbízását megelőzően – törli a Számlatulajdonos Ügyfél bankszámlájáról. A számla fedezethiánya esetén az MNB a jóváírt összeget jegybanki követelésként kezeli.
1.15. A bankjegyek kistételes csomagolási egységben történő beszállítása esetén az Ügyfél az üres göngyöleget az MNB-vel történt előzetes egyeztetésnek megfelelően veheti át.
1.16. Az MNB bankjegyek bankszámla javára történő befizetésére, valamint címletváltásra az MNB és a Pénzjegynyomda Zrt. által alakított bankjegyköteget nem fogad.
IV. A kihelyezett jegybanki pénzkészletre vonatkozó szabályok
1.1. A kihelyezett jegybanki pénzkészletbe a II. fejezet 2.2. pontja szerinti rendelkezésre állási időn belül bármely Számlatulajdonos Ügyfél jogosult a bankszámlája javára érmét befizetni, abból a bankszámlája terhére érmét felvenni, továbbá bármely Ügyfél jogosult címletváltást kezdeményezni.
1.2. A kihelyezett jegybanki pénzkészletet nem kezelő Ügyfél döntésétől függően bármely kihelyezett jegybanki pénzkészletet kezelő Ügyfélnél jogosult kezdeményezni az 1.1. alpontban meghatározott készpénzműveleteket. A tranzakció végrehajtásának előfeltétele a kihelyezett jegybanki pénzkészletet kezelő Ügyfél és a tranzakciót kezdeményező Ügyfél ezirányú megegyezése.
1.3. Az MNB a kihelyezett jegybanki pénzkészletbe indított befizetéseket a végrehajtás napján jóváírja a Számlatulajdonos Ügyfél bankszámláján, amennyiben a befizetéssel a kihelyezett jegybanki pénzkészlet egyenlege nem haladja meg az MNB és a kihelyezett jegybanki pénzkészletet kezelő Ügyfél közötti szerződésben rögzített keretösszeget.
1.4. Az MNB a kihelyezett jegybanki pénzkészletből a Számlatulajdonos Ügyfél bankszámláján rendelkezésre álló fedezet erejéig és a kihelyezett jegybanki pénzkészlet mértékéig teljesít kifizetést, amely összeggel a kifizetéskor megterheli a Számlatulajdonos Ügyfél bankszámláját.
1.5. A kihelyezett jegybanki pénzkészletet kezelő Ügyfél kizárólag az ügylet fedezetvizsgálatát követően teljesíthet kifizetést a Számlatulajdonos Ügyfél számára.
1.6. A kihelyezett jegybanki pénzkészletet kezelő Ügyfelekre, illetve a készletek mindenkori tartalmára vonatkozó információk a WebeC-en lekérdezhetők.
1.7. Az MNB nem korlátozza a kihelyezett jegybanki pénzkészletek közötti készletmozgásokat az MNB és az adott kihelyezett jegybanki pénzkészletet kezelő Ügyfél közötti szerződésben meghatározott keretösszeg mértékéig.
1.8. A kihelyezett jegybanki pénzkészletet kezelő Ügyfél köteles minden nap 15:30-16:00 óra között a
WebeC-en készletjelentést küldeni.
1.9. Az MNB a kihelyezett jegybanki pénzkészletből történő készpénzleadásra, az MNB-től a készletbe történő készpénzfelvételre vagy a készletben történő átváltásra irányuló tranzakciókkal a II. fejezet 2.2.5., illetve 2.2.7. alpontja szerinti nyitvatartási időben áll a kihelyezett jegybanki pénzkészletet kezelő Ügyfelek rendelkezésére. A rendelkezésre állásra vonatkozó, érmecímletenkénti általános irányadó limiteket a jelen Üzleti Feltételek 7. sz. mellékletének 1. táblázata tartalmazza. Az MNB az egyes nyitvatartási napokon való konkrét rendelkezésre állásásának körét (műveletek, érmecímletek) és mértékét hetente, az aktuális készletadatok figyelembevételével határozza meg, és teszi közzé az 1.10. alpontban foglaltaknak megfelelően.
1.10. Az MNB a rendelkezésre állás konkrét körét és mértékét a II. fejezet 2.2.5. alpontja szerinti nyitvatartási napot megelőző munkanapon 10:00 óráig, a jelen Üzleti Feltételek 7. sz. mellékletének 3. táblázata szerinti formában teszi közzé internetes honlapján, a kihelyezett jegybanki pénzkészletet kezelő Ügyfelek részére elérhető módon.
1.12. A készletmozgásoknak az 1.11. alpont szerinti előrejelzései alapján az MNB jogosult a kihelyezett jegybanki pénzkészletet kezelő Ügyfél által a készletbe történő készpénz felvételre vagy a készletben történő átváltásra vonatkozóan jelzett címletigényt felülbírálni, illetve a teljesítés helyeként egy másik kihelyezett jegybanki pénzkészletet kezelő Ügyfélnek a kihelyezett jegybanki pénzkészlet tárolására és kezelésére szolgáló székhelyét, illetve telephelyét megjelölni. Az MNB a felülbírálatról, illetve a teljesítési hely kijelöléséről az érintett kihelyezett jegybanki pénzkészlet kezelő Ügyfele(ke)t e-mail útján köteles tájékoztatni.
1.13. Az MNB által az 1.12. alpont szerint kijelölt teljesítési helyű készletmozgás esetén a szállításokat – az
érintett Ügyfelek eltérő megállapodása hiányában – az MNB által megjelölt Ügyfél végzi.
1.14. A kihelyezett jegybanki pénzkészletet kezelő Ügyfél által az MNB-nél kezdeményezett, a kihelyezett jegybanki pénzkészletet érintő készpénzleadás, készpénzfelvétel vagy a pénzkészletben történő átváltás a jelen Üzleti Feltételek 3. sz. melléklet 3. pontja szerinti burkolózsákos kiszerelésben, az ott meghatározott érmeforgalmazási egységben történik. A kihelyezett jegybanki pénzkészletben kezelt érméket érintő művelet esetén az MNB és a kihelyezett jegybanki pénzkészletet kezelő Ügyfél a készpénzművelet irányának megfelelően, a mindenkori érmemennyiségnek megfelelő darabszámú üres burkolózsákot (cserezsák) ad át egymásnak. Cserére csak olyan burkolózsák adható át, amelyet az MNB előzetesen elfogadott.
V. Az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészletre vonatkozó szabályok
1.1. Az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlet igénybevételére és az igénybevétel keretösszegének alapegységére (a továbbiakban: keretösszeg alapegység) vonatkozóan az MNB a Számlatulajdonos
Ügyféllel, illetve a Számlatulajdonos Ügyfél által a készlet kezelésébe bevonni kívánt pénzfeldolgozó szervezettel szerződést köt.
Amennyiben a Számlatulajdonos Ügyfél a készlet kezelésébe több pénzfeldolgozó szervezetet kíván bevonni, jogosult minden egyes, a készlet kezelésébe bevonandó pénzfeldolgozó szervezet vonatkozásában külön – háromoldalú – szerződés megkötését kezdeményezni az MNB-nél. A megkötendő szerződések száma nem érinti az adott Számlatulajdonos Ügyfélre mint éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlettel rendelkező Ügyfélre irányadó keretösszeg nagyságát.
Az MNB a jelen alpont első bekezdése szerinti keretösszeg alapegység alapján határozza meg a Számlatulajdonos Ügyfél részére az adott napon, illetve az adott hónapban rendelkezésre álló éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlet maximális keretösszegét, az alábbiak szerint:
- a napi maximális keretösszeg nagysága a jelen xxxxxx első bekezdése szerinti keretösszeg alapegység kétszeresének,
- a havi maximális keretösszeg nagysága a jelen xxxxxx első bekezdése szerinti keretösszeg alapegység és az adott hónap naptári napjai szorzatának
megfelelő összeg.
A Számlatulajdonos Ügyfél részére naponta, illetve havonta rendelkezésre álló éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlet aktuális keretösszegéről az MNB a Számlatulajdonos Ügyfelet írásban, a BKP rendszer útján tájékoztatja.
1.2. A Számlatulajdonos Ügyfél az 1.1. alpont szerinti szerződés(ek)ben tárolási helyszínként egy – fővárosi vagy vidéki – saját, és a készlet kezelésébe általa bevonni kívánt pénzfeldolgozó szervezetenként egy fővárosi telephelyet jelölhet meg.
1.3. Az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlet feltöltésére vonatkozó megbízást az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlettel rendelkező Ügyfél a II. fejezet 2.2.4., illetve 2.2.8. alpontja szerinti rendelkezésre állási időben, a BKP-n köteles benyújtani az MNB részére.
Az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlettel rendelkező Ügyfél tárolási helyszínenként naponta egy megbízást jogosult benyújtani, napon belüli módosítást az MNB nem teljesít.
Az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlettel rendelkező Ügyfél által benyújtott megbízás összege nem haladhatja meg az 1.1. alpontban hivatkozott szerződésben – több szerződés esetén a szerződésekre együttesen – meghatározott keretösszeg alapegység alapján számított napi és havi keretösszeget sem. Sem a napi, sem a havi keretösszeget meghaladó megbízás nem rögzíthető a BKP- n, azt a rendszer visszautasítja. Több tárolási helyszín esetén a keretösszeget az MNB összességében vizsgálja, és a napi, illetve havi keretösszeget meghaladó legutolsó megbízást utasítja vissza.
Vidéki telephely megjelölése esetén – az első bekezdésben foglaltakon túlmenően – a tárgynapi készletfeltöltési igény tényét az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlettel rendelkező Ügyfélnek legkésőbb a tárgynapon 12:00 óráig a xxx@xxx.xx e-mail címen, az összeg megjelölésével előzetesen jeleznie kell az MNB-nek.
1.4. Az MNB az 1.3. alpont első bekezdése szerinti megbízás alapján az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlet értékét az adott munkanapon jóváírja az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlettel rendelkező Ügyfél e célra megnyitott – az Ügyfél által szabadon fel nem használható
– alszámláján, és egyidejűleg a jóváírással egyező értékű, automatikus terhelést rögzít ezen alszámlával szemben, a jóváírást követő munkanapra mint értéknapra vonatkozóan. A jóváírás végrehajtásáról az MNB a II. fejezet 5.1. alpontjának második bekezdésében foglaltak szerint értesíti az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlettel rendelkező Ügyfelet.
1.5. A teljes feltöltött éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlet az 1.3. alpont szerinti megbízás benyújtását követően az adott munkanapon 16:00-17:00 óra között, míg a teljes feltöltött készletérték 25%-a a következő munkanapon 9:00-10:00 óra között elkülönítve feldolgozott állapotban, lezárt csomagolási egységekben, ellenőrizhető módon tárolandó, ezen meghatározott időszakokon kívül szabadon felhasználható.
1.6. Az MNB jogosult az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészletet annak megléte, az 1.5. alpont szerinti módon történő tárolása és őrzése tekintetében a Számlatulajdonosnak, illetve a készletet kezelő Pénzfeldolgozó szervezetnek az 1.1. alpontban hivatkozott szerződés(ek)ben megjelölt tárolóhelyén az adott munkanapon 16:00-17:00 óra között, továbbá a következő munkanapon 9:00-10:00 óra között, előzetes bejelentés nélkül ellenőrizni.
Az ellenőrzés tényét és annak eredményét az MNB ellenőrzést végző munkavállalója a BKP-ben rögzíti, és a jegyzőkönyv a BKP-ben visszakereshető módon elmentésre kerül. A jegyzőkönyvet a BKP-ből az MNB ellenőrzést végző munkatársa jogosult letölteni, kinyomtatni. Az ellenőrzött éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészletet kezelő Számlatulajdonos, illetve Pénzfeldolgozó szervezet kérésére az MNB ellenőrzést végző munkavállalója a kinyomtatott jegyzőkönyvet a helyszínen aláírja és átadja az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészletet kezelő Számlatulajdonos, illetve Pénzfeldolgozó szervezet részére.
1.7. Amennyiben az MNB az 1.6. alpont szerinti ellenőrzés során a vizsgált tárolóhelyre kihelyezett éjszakai jegybanki bankjegykészletre vonatkozóan mennyiségi eltérést vagy az 1.5. alpont szerinti, a bankjegyek feldolgozott állapotára és csomagolására előírt szabályok megsértését állapítja meg, a Számlatulajdonos Ügyfél terhére a Hirdetményben meghatározott különdíjat számítja fel.
1.8. Az MNB lehetőséget nyújt az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlet kerettel rendelkező, de azt nem igénylő Számlatulajdonos Ügyfél számára, hogy keretét más, a keretet igénybe vevő Számlatulajdonos Ügyfélnek átadja.
A keretet átvevő Számlatulajdonos Ügyfél köteles a keretet átadó Számlatulajdonos Ügyfél készpénzigényét kielégíteni, és az ennek érdekében végzett készpénzműveletek után felszámított díj mértéke nem haladhatja meg az ugyanazon készpénzműveletre vonatkozóan az MNB által a Hirdetményben rögzített díj mértékét. Egyebekben az átvett keret felhasználására a jelen fejezetben foglaltak az irányadók.
A Számlatulajdonos Ügyfelek közötti keretátadást az MNB és az érintett Számlatulajdonosok megállapodásban rögzítik.
VI. A speciális kezelést igénylő pénzeszközökre, valamint a nehezen felismerhető és sérült érmékre vonatkozó szabályok
1. Általános rendelkezések
1.1. Az MNB a jelen fejezet 2., 3. és 5. pontja szerinti speciális kezelést igénylő bankjegyeket a II. fejezet 2.2. alpontjában a speciális készpénzműveletekre meghatározott nyitvatartási idő alatt, speciális csomagolási egységben fogadja be.
1.2. Az MNB a nehezen felismerhető és sérült érméket a kihelyezett jegybanki pénzkészleten keresztül, a IV. fejezet szerint lebonyolított készpénzben végzett műveletek keretében, a jelen Üzleti Feltételek 3. sz. melléklet 3.3. alpontja szerinti érmeforgalmazási egységben fogadja be.
1.3. Amennyiben az Ügyfél által a II. fejezet 1.4.1. e)-g) és 1.4.2. e)-g) alpontja szerinti készpénzben végzett művelet kezdeményezése keretében benyújtott speciális kezelést igénylő pénzeszközökkel, nehezen felismerhető és sérült érmékkel összefüggésben az átvételkor bűncselekmény gyanúja merül fel, az MNB-nek – a bűnüldöző szervek általi vizsgálat lezárásáig – jogában áll az ellenérték megtérítését visszatartani.
1.4. Amennyiben az Ügyfél által a II. fejezet 1.4.1. e)-g) és 1.4.2. e)-g) alpontja szerinti készpénzben végzett művelet kezdeményezése keretében benyújtott speciális kezelést igénylő pénzeszközökkel, nehezen felismerhető és sérült érmékkel összefüggésben, azok feldolgozásakor bűncselekmény gyanúja merül fel, az MNB-nek – a bűnüldöző szervek általi vizsgálat lezárásáig – jogában áll a Számlatulajdonos Ügyféllel egyeztetetten annak számláját az összeggel megterhelni, illetve a Pénzfeldolgozó Szervezet
Ügyfél esetében a terhelést a jelen Üzleti Feltételek 2. sz. melléklete szerinti Nyilatkozatban foglaltak szerint elvégezni.
1.5. Az MNB a vizsgálat lezárását követően a speciális kezelést igénylő pénzeszközök, nehezen felismerhető és sérül érmék ellenértékét a Számlatulajdonos Ügyfél bankszámláján jóváírja, illetve a Pénzfeldolgozó Szervezet Ügyfél esetében a jelen Üzleti Feltételek 2. sz. melléklete szerinti Nyilatkozatban megjelölt bankszámlára átutalja. Amennyiben az Ügyfél által a II. fejezet 1.4.1. e)-g) és 1.4.2. e)-g) alpontja szerinti készpénzben végzett művelet keretében benyújtott speciális kezelést igénylő pénzeszközökkel, nehezen felismerhető és sérült érmékkel összefüggésben, azok feldolgozásakor bűncselekmény gyanúja merül fel, az utalásra, illetve jóváírásra akkor kerülhet sor, ha azt az ügyben eljáró bűnüldöző szerv rendelkezése lehetővé teszi. Az MNB az Ügyfelet írásban értesíti, ha a bűnüldöző szerv rendelkezése alapján a bevont fizetőeszközért ellenérték nem téríthető.
2. Forgalomból bevont, törvényes fizetőeszközre átváltható bankjegy és érme
Az MNB a forgalomból bevont bankjegyeket és érméket az átváltási határnapig névértéken váltja át törvényes fizetőeszközre az ellenérték bankszámla javára történő átutalása útján, vagy fogadja el a bankszámla javára történő befizetésként, azt követően ilyen igényt nem teljesít. Amennyiben az átváltási határnap munkaszüneti napra esik, az MNB a forgalomból bevont bankjegyeket és érméket legkésőbb az átváltási határnapot követő munkanapon váltja át törvényes fizetőeszközre.
3. Hiányos bankjegy
3.1. Az MNB teljes névértéket térít az ellenérték bankszámla javára történő átutalása, vagy bankszámlán történő jóváírás útján a hiányos bankjegyért, ha az Ügyfél a bankjegynek az 50%-ánál nagyobb részét benyújtja. Az MNB ragasztott hiányos bankjegyért ellenértéket akkor térít, ha az összeillesztett részek azonos bankjegyhez tartoznak, és az egyes részek együttesen a bankjegy 50%-ánál nagyobb részét kiteszik.
3.2. Amennyiben a sérülés körülményeit hatósági jegyzőkönyv igazolja, az Ügyfélnek ezt a dokumentumot
csatolnia kell.
3.3. Az olyan hiányos bankjegyet, amely esetében egyértelműen megállapítható, hogy mérete meghaladja az 50%-ot, a II. fejezet 2.2.3. alpontjában meghatározott nyitvatartási idő alatt, speciális csomagolási egységben kell az MNB Logisztikai központjába beküldeni, illetve beszállítani.
3.4. Az 50%-ot meg nem haladó felületű hiányos bankjegyet, valamint az olyan hiányos bankjegyet, amelynél nem állapítható meg egyértelműen, hogy annak felülete meghaladja-e az 50%-ot, a II. fejezet 2.2.3. alpontjában meghatározott nyitvatartási idő alatt, lezárt csomagban elhelyezve, szakértői vizsgálatra kell beküldeni, illetve beszállítani az MNB Logisztikai központjába. Az Ügyfélnek a lezárt csomaghoz a következő adatokat tartalmazó kísérődokumentumot kell csatolnia: az átadás-átvétel dátuma, az Ügyfél neve, a lezárt csomagon feltüntetett sorszám vagy a csomag lezárására használt zárószalag sorszáma. A lezárt csomag átvételét az MNB aláírásával igazolja.
3.5. A szakértői vizsgálatra beküldött hiányos bankjegyhez a jelen Üzleti Feltételek 11. sz. melléklete szerinti
jegyzőkönyvet kell mellékelni.
3.6. Az MNB a szakértői vizsgálat eredményéről 30 naptári napon belül, írásban tájékoztatja az Ügyfelet.
3.7. Amennyiben a szakértői vizsgálat eredménye alapján a hiányos bankjegyért ellenérték téríthető, az MNB a 3.1. pontban foglaltak szerint téríti meg az ellenértéket az Ügyfélnek. Ha a szakértői vizsgálat eredménye alapján a hiányos bankjegyért ellenérték nem téríthető, az MNB a bankjegyet ellenérték térítése nélkül bevonja, és megsemmisíti.
4. Nehezen felismerhető és sérült érme
A nehezen felismerhető és a sérült érméket az MNB névértéken váltja át a kihelyezett jegybanki pénzkészleten keresztül kezdeményezett befizetés és átváltás lebonyolítása útján, ha az érme valódisága kétséget kizáróan megállapítható.
5. Nehezen felismerhető és sérült – így különösen kémiailag (vegyszerrel), biológiailag vagy a pénzlopás megelőzésére használt biztonsági eszközök működésbe hozatala miatt szennyezett – bankjegy
5.1. A nehezen felismerhető és a sérült bankjegyeket az MNB névértéken váltja át az ellenérték bankszámlára történő átutalása vagy bankszámlán történő jóváírás útján.
5.2. Amennyiben a sérülés körülményeit hatósági jegyzőkönyv igazolja, az Ügyfélnek ezt a dokumentumot
csatolnia kell.
6. Emlékpénz forgalmi pénzre történő átváltása
Az MNB a törvényes fizetőeszköznek minősülő emlékpénzt megbízottja útján, névértéken váltja át forgalmi pénzre. Az MNB megbízottja a Magyar Pénzverő Zrt., amely a II. fejezet 2.4. alpontjában meghatározott helyszínen és az általa meghirdetett általános nyitvatartási rend szerint végzi ezt a készpénzműveletet.
VII. A befizetett készpénz feldolgozása, és a különbözetek elszámolása
1. A befizetett készpénz feldolgozása
A befizetett bankjegyek és érmék bizottsági feldolgozására a befizetést követő 45 naptári napon belül kerül sor. A feldolgozásról videofelvétel készül. Különbözet megállapítása esetén az MNB 90 naptári napig lehetővé teszi a videofelvétel megtekintését. Az MNB az általa készített videofelvételeket át nem adja, kizárólag azok megtekintését biztosítja.
2. Különbözetek elszámolása
2.1. A befizetett bankjegyek és érmék feldolgozása során az MNB által megállapított különbözetért – ideértve a különbözet esetén felszámított különdíjat is – a tranzakciót a WebeC-en közvetlenül az MNB- nek bejelentő Ügyfél (a csomagolási egység tekintetében feldolgozóként jelölt Ügyfél) tartozik felelősséggel.
2.2. Az MNB a befizetett bankjegyek feldolgozása során megállapított különbözetről – az érintett bankjegybefizetés elektronikus nyilvántartásban lévő adatait megadva –, a különbözet megállapításától számított 5 munkanapon belül az Ügyfelet elektronikus úton értesíti.
2.3. A befizetett érmék feldolgozása során megállapított, a különbözettel érintett burkolózsák vonatkozásában 1000 forint vagy afölötti különbözetről az MNB jegyzőkönyvet vesz fel, és a különbözet megállapításától számított 5 munkanapon belül az Ügyfelet elektronikus úton értesíti. Az 1000 forint alatti különbözetekről az MNB nyilvántartást vezet, azokról jegyzőkönyvet nem készít, azt az Ügyféllel szemben nem érvényesíti.
2.4. Az MNB a feldolgozás során megállapított hiány összegével a Számlatulajdonos Ügyfél bankszámláját megterheli, illetve a többletet jóváírja, a Pénzfeldolgozó Szervezet Ügyfél esetében a hiány összegét a jelen Üzleti Feltételek 2. sz. melléklete szerinti Nyilatkozatban foglaltaknak megfelelően rendezi, illetve a többletet az ott megjelölt bankszámlára átutalja.
2.5. A hamisgyanús bankjegyből, illetve érméből fakadó különbözet esetében a készpénzszakértői vizsgálatot, az egyéb okból (pl. mennyiségi eltérés, címletcsere, felénél nem nagyobb csonka bankjegy) fakadó különbözet esetén a megállapítást követően történik a terhelés, illetve a jóváírás.
2.6. Ha a különbözet törvényes fizetőeszközre át nem váltható bankjegy vagy érme, illetve olyan hiányos (csonka) bankjegy miatt áll fenn, amelyért az MNB ellenértéket nem térít, az érintett bankjegyet vagy érmét az MNB megsemmisíti.
2.7. Ha a különbözet külföldi bankjegy miatt áll fenn, az MNB az Ügyfél írásbeli értesítésével egyidejűleg a külföldi bankjegyet az Ügyfél vagy megbízottja részére átadja.
2.8. Az MNB az általa a jelen fejezet 1. pontjában meghatározott feldolgozási határidőn túl megállapított különbözeteket az Ügyféllel szemben nem érvényesíti.
2.9. Az MNB a Hirdetményben meghatározott esetekben különdíjat számít fel a feldolgozás során megállapított különbözetekre.
2.10. Az Ügyfél által az MNB-től átvett bankjegyekben fellelt különbözet esetén, a jegyzőkönyv és a különbözet megállapításával kapcsolatos bizonyítékok alapján az MNB vizsgálatot folytat le, amelynek eredményéről – a jegyzőkönyv és a bizonyítékok beérkezését követő – 15 munkanapon belül írásban értesíti az Ügyfelet. Amennyiben az MNB vizsgálata alapján a különbözet ténylegesen fennáll, azt az MNB a 2.4. alpont szerinti módon rendezi.
2.11. Az Ügyfél által az MNB-től átvett érméknek darabszám szerinti bizottsági feldolgozása során fellelt, a különbözettel érintett burkolózsák vonatkozásában az 1000 forintot el nem érő különbözet esetében elszámolás nem kezdeményezhető. Az 1000 forintot elérő vagy meghaladó különbözet esetén, a jegyzőkönyv és a különbözet megállapításával kapcsolatos bizonyítékok alapján az MNB vizsgálatot folytat le, amelynek eredményéről – a jegyzőkönyv és az alaki kellékek beérkezését követő – 15 munkanapon belül írásban értesíti az Ügyfelet. Amennyiben az MNB vizsgálata alapján a különbözet ténylegesen fennáll, azt az MNB a 2.4. alpontban foglaltak szerinti módon rendezi.
VIII. A hamisgyanús bankjegy és érme kezelésére vonatkozó szabályok
1.1. Az MNB a hamisgyanús bankjegyeket és érméket – ideértve a külföldi fizetőeszközt is – az Ügyféltől lezárt csomagban veszi át.
1.2. Az ügyfélnek a lezárt csomaghoz a következő adatokat tartalmazó kísérődokumentumot kell csatolnia: az átadás-átvétel dátuma, az Ügyfél neve, a lezárt csomagon feltüntetett sorszám vagy a csomag lezárására használt zárszalag sorszáma. A lezárt csomag átvételét az MNB aláírásával igazolja.
1.3. A hamisgyanús bankjegyekhez és érmékhez beszámolót (a külföldi fizetőeszközök kivételével) és a bankjegyek feldolgozásáról, forgalmazásáról, valamint hamisítás elleni védelmével kapcsolatos technikai feladatokról szóló MNB rendelet szerinti tartalmú, a jelen Üzleti Feltételek 11. sz. melléklete szerinti formátumban elkészített jegyzőkönyvet kell mellékelni.
1.4. A készpénzszakértői vizsgálatra átvett fizetőeszközök vizsgálatát az MNB 30 naptári napon belül végzi
el, és annak eredményéről írásban tájékoztatja az Ügyfelet.
1.5. A készpénzszakértői vizsgálat szerint valódi forintbankjegy és -érme ellenértékét az MNB a Számlatulajdonos Ügyfél bankszámláján jóváírja, a Pénzfeldolgozó Szervezet Ügyfél részére a jelen Üzleti Feltételek 2. sz. melléklete szerinti Nyilatkozatban megjelölt bankszámlára átutalja, a vizsgálatra beküldött fizetőeszközöket az Ügyfélnek vissza nem adja.
1.6. Az MNB a készpénzszakértői vizsgálat szerint valódi külföldi fizetőeszközt az Ügyfél által megbízott természetes vagy jogi személynek, illetve a jogi személy képviselőjének (megbízottnak) adja át. A megbízásról szóló írásbeli nyilatkozatot az MNB Készpénzlogisztikai igazgatóság Készpénzszakértői és fejlesztési főosztálya részére kell megküldeni.
1.7. Az MNB a készpénzszakértői vizsgálat szerint hamis vagy meghamisított bankjegyet és érmét – ideértve a külföldi fizetőeszközt is – ellenérték térítése nélkül bevonja.
1.8. A készpénzszakértői vizsgálat szerint hamis vagy meghamisított bankjeggyel és érmével – ideértve a külföldi fizetőeszközt is – kapcsolatos információkat és az elvégzett készpénzszakértői vizsgálat eredményét az MNB a pénzhamisítás elleni küzdelem terén való együttműködésre vonatkozó, az Országos Rendőr-főkapitánysággal kötött megállapodásban foglaltak szerint továbbítja a területileg illetékes nyomozó hatóság részére.
1.9. Az MNB a készpénzszakértői vizsgálat eredményéről tájékoztatja az Ügyfelet. Az értesítő levél tartalmazza a következőket: beküldő megnevezése; beküldő ügyfelének megnevezése; a fizetőeszköz pénzneme, darabszáma, típusa; bankjegy esetén annak sorszáma, kibocsátásának éve, címlete; a minősítés eredménye.
IX. Záró rendelkezések
1. A jelen Üzleti Feltételek 2022. január 1-jén lépnek hatályba.
2. Az MNB-nek jogában áll az Üzleti Feltételeket egyoldalúan megváltoztatni. Az MNB az Üzleti Feltételek tervezett módosításáról írásban értesíti az Ügyfelet, legalább 5, átfogó vagy nagy terjedelmű módosítás esetén legfeljebb 15 naptári napot biztosítva az esetleges észrevételek megtételére. Az MNB a végleges módosításról annak hatálybalépését 15 naptári nappal megelőzően értesíti az Ügyfelet.
A Magyar Nemzeti Banknál forint bankszámlával rendelkező, valamint a pénzfeldolgozó szervezetek részére készpénzben végzett műveletekre vonatkozó Üzleti Feltételek
1. számú melléklete
I. WEBEC SZABÁLYZAT
1. FOGALMAK
WebeC: internetes technológián alapuló alkalmazás, melyet az MNB szolgáltat a GIRO Zrt. zárt hálózatán. A WebeC segítségével az Ügyfél Web-böngészőn keresztül indítja az MNB-nél kezdeményezendő készpénzben végzett műveletekhez kapcsolódó elektronikus bizonylatokat és a kihelyezett jegybanki készpénzkészletre vonatkozó készlet-jelentéseket, valamint elérheti és letöltheti a válaszul küldött visszaigazolásokat.
Ügylet eC: a WebeC -en létrejövő, a készpénzben végzett művelettel kapcsolatos információt tartalmazó, elektronikus üzenet, melynek fajtái:
- csoportos befizetés: automatizáltan kezelhető csomagolási egységben történő bankjegybefizetésről szóló, címletjegyzékkel ellátott elektronikus üzenet, indítója a tranzakciót az MNB-nek közvetlenül bejelentő Ügyfél,
- csoportos csomagolás: az automatizáltan kezelhető csomagolási egységben történő bankjegybefizetések összesítő csomagolásának adataira vonatkozó, a címlet, darabszám és zárószalagszám információkat tartalmazó elektronikus üzenet,
- csoportos kifizetés: sztenderd konténerben történő bankjegykifizetésről szóló, címletjegyzékkel ellátott elektronikus üzenet, indítója a tranzakciót az MNB-nek közvetlenül bejelentő Ügyfél,
- egyéni befizetés: bankjegybefizetésről szóló, címletjegyzékkel ellátott elektronikus üzenet, indítója a tranzakciót az MNB-nek közvetlenül bejelentő Ügyfél,
- egyéni csomagolás: az egyéni bankjegybefizetések csomagolásának adataira vonatkozó, a címlet, darabszám és zárószalagszám információkat tartalmazó elektronikus üzenet,
- egyéni kifizetés: bankjegykifizetésről szóló, címletjegyzékkel ellátott elektronikus üzenet, indítója a tranzakciót az MNB-nek közvetlenül bejelentő Ügyfél,
- konszi befizetés: a kihelyezett jegybanki pénzkészletben történő készpénzbefizetésről szóló, címletjegyzékkel ellátott elektronikus üzenet, indítója a tranzakciót az MNB-nek közvetlenül bejelentő Ügyfél,
- konszi kifizetés: a kihelyezett jegybanki pénzkészletben történő készpénzkifizetésről szóló, címletjegyzékkel ellátott elektronikus üzenet, indítója a tranzakciót az MNB-nek közvetlenül bejelentő Ügyfél,
- konszi váltás: a kihelyezett jegybanki pénzkészletben történő címletváltásról szóló, címletjegyzékkel ellátott elektronikus üzenet, indítója a tranzakciót az MNB-nek közvetlenül bejelentő Ügyfél,
- konszi átadás-átvétel: két kihelyezett jegybanki pénzkészletben történő készpénzátadás- átvételéről szóló, címletjegyzékkel ellátott elektronikus üzenet, indítója a tranzakciót az MNB- nek közvetlenül bejelentő Ügyfél,
- konszi készletleadás: a kihelyezett jegybanki pénzkészletből történő készpénzleadásról szóló, címletjegyzékkel ellátott elektronikus üzenet, indítója a tranzakciót az MNB-nek közvetlenül bejelentő Ügyfél,
- konszi készletfelvétel: a kihelyezett jegybanki pénzkészletbe történő készpénz felvételről szóló, címletjegyzékkel ellátott elektronikus üzenet, indítója a tranzakciót az MNB-nek közvetlenül bejelentő Ügyfél,
- konszi készletjelentés: a kihelyezett jegybanki pénzkészlet aktuális címletösszetételéről és forint összegéről szóló elektronikus üzenet,
- konszi készletellenőrzés: a kihelyezett jegybanki pénzkészlet aktuális címletösszetételének és forint összegének az MNB által elkészített ellenőrzéséről szóló elektronikus üzenet,
- szállítmány: az Ügyfél által kezdeményezendő készpénzben végzett műveletek adatait, a szállításban részt vevő gépjármű rendszámát és a szállításban részt vevő személyek nevét tartalmazó elektronikus üzenet,
- göngyölegjelentés: az ideiglenesen kint lévő jegybanki tulajdonú konténerek darabszámát és sorszámát, továbbá a konténerekhez tartozó guruló talpak darabszámát tartalmazó elektronikus üzenet.
Törzsadat: a WebeC-en létrejövő elektronikus üzenet, mely a WebeC-et használó Ügyfél és azok alkalmazottai, valamint a hozzájuk kapcsolódó gépjárművek adatait tartalmazza.
2. A WEBEC FELADATA
A WebeC feladata a készpénzben végzett műveletekkel kapcsolatos elektronikus kommunikáció biztosítása az MNB és ügyfelei között.
3. A WEBEC-BEN EGYÜTTMŰKÖDŐ FELEK
a) Az MNB működteti a WebeC alkalmazást,
b) A GIRO Zrt. biztosítja a WebeC működéséhez szükséges zárt hálózatú biztonságos kommunikációs csatornát és GiroLock szolgáltatást nyújt, melynek során biztosítja a WebeC használatához szükséges tanúsítványokat.
c) WebeC felhasználók: az MNB Ügyfele.
4. A WEBEC HASZNÁLATÁNAK FELTÉTELEI
a) A WebeC használatának technikai feltételei:
• GIRO Zrt. által telepített GIRONet végpont megléte,
• GIRO Zrt. szolgáltató által biztosított GIROLock tanúsítvány.
b) A WebeC alkalmazás használatának további feltételei:
• MNB vagy egy kiemelt felhasználó általi regisztráció,
• GiroLock útján történő bejelentkezés.
5. A WEBEC HASZNÁLATI JOGOSULTSÁG MEGSZŰNÉSE
A WebeC használatának joga a regisztráció törlésével, azonnali hatállyal megszűnik:
• a bankszámlaszerződés megszűnése, illetve
• a pénzfeldolgozási engedély visszavonása esetén.
6. A WEBEC FELHASZNÁLÓK FELADATAI, FELELŐSSÉGE ÉS JOGOSULTSÁGAI
6.1. A WebeC felhasználó feladatai
a) Személyes megjelenés az MNB-ben regisztráció céljából
Az Ügyfél vezető-aláírói és a vezető-aláíró által nem regisztrált kiemelt felhasználói regisztráció céljából köteles a GiroLock tanúsítványaival megjelenni az MNB-nél. Számlatulajdonos Ügyfél esetében e személyek csak bankszámla felett rendelkező személyek lehetnek, akik szerepelnek az előzetesen már leadott aláírás kartonon. Pénzfeldolgozó Szervezet Ügyfél esetében az MNB-nél nyilvántartott aláírás- és bélyegzőlenyomattal ellátott meghatalmazás szükséges.
b) Törzsadatok küldése
Törzsadatokat az arra kialakított felületen kell küldeni. Xxxxxxxxxxx aláírni csak vezető-aláíró jogosult. A törzsadatok küldésével az MNB Ügyfele megadja, hogy mely szervezetekkel, személyekkel áll szerződésben és mely gépjárművekkel történnek az MNB-be a szállítások. Minden WebeC felhasználó köteles az alábbi törzsadatokat az MNB részére megküldeni.
Számlatulajdonos Ügyfél:
• mely pénzszállító szervezettel van az MNB vonatkozásában megbízási szerződése,
• mely pénzfeldolgozó szervezettel van az MNB vonatkozásában megbízási szerződése,
• ügylet eC rögzítésével megbízott személyek,
• az ügylet eC-aláírók adatai és a hozzá tartozó tanúsítványazonosító (DN).
Pénzfeldolgozó szervezet Ügyfél:
• az MNB vonatkozásában szállításra használt gépjárművek adatai,
• pénzszállító személyek adatai,
• ha megbízottként jár el: az eljáró személy tanúsítvány azonosítója (DN).
c) Készpénzben végzett műveletre vonatkozó igényeik elektronikus rögzítése
A WebeC felhasználó köteles a készpénzben végzett műveletre vonatkozó igényét, a csomagolásra vonatkozó
adatokat az alkalmazás erre kialakított felületén rögzíteni.
A szállítmányra vonatkozó adatokat a szállítást lebonyolító szervezetnek kell az alkalmazás segítségével
megadnia.
6.2. A WebeC felhasználó jogai:
Minden Ügyfél jogosult a WebeC funkcióinak használatára, melyek a következők:
• WebeC adminisztráció – felhasználók létrehozása, módosítása, törlése,
• az ügylet eC-k indítása és fogadása, a következők szerint:
xxxxxxxxx, valamint a készpénzben végzett műveletekre vonatkozó megbízások küldése, továbbá a kihelyezett jegybanki pénzkészletre vonatkozó jelentés küldése,
• válaszok megjelenítése és letöltése,
• a kihelyezett jegybanki pénzkészletek megjelenítése.
6.3. A Webec felhasználó kötelezettségei A WebeC felhasználó köteles:
• a WebeC rendeltetésszerű használatára,
• az általa küldött ügylet eC teljeskörűségének és hitelességének biztosítására a regisztrált GIROLock tanúsítvánnyal való belépésre, és azzal az ügylet eC minden esetben való aláírására (kifizetés esetén két személy aláírása szükséges),
• a kihelyezett jegybanki pénzkészletre vonatkozó készletjelentés napi gyakoriságú küldésére,
• minden ügylethez kapcsolódóan címletjegyzék készítésére,
• mint a befizetendő készpénzt kezelő szervezet (hitelintézet, posta vagy pénzfeldolgozó) a
csomagolás adatainak elkészítésére,
• új törzsadat beküldését követően (pl. új felhasználó felvétele és jogosultságainak beállítása) a beállítások helyességének a rendszerbe való belépéssel való ellenőrzésére,
• göngyölegjelentés küldésére.
7. AZ MNB JOGAI ÉS FELADATAI
7.1. Az MNB joga a tanúsítványok érvényességének ellenőrzése és az eljárási jogosultság vizsgálata.
7.2. Az MNB feladatai:
• a meghirdetett pénztári órák alatt a WebeC üzemszerű működéséről való gondoskodás,
• az Ügyfél által küldött törzsadat szinkronizációja minden munkanapon reggel 7 órakor,
• az Ügyfél által az Üzleti Feltételekben meghatározott időpontig indított szállítmányok ütemezése, a szállítmány időpontjának fogadásáról elektronikus válaszüzenet küldése,
• az Ügyfél által kezdeményezett készpénzben végzett művelet teljesítése és a kapcsolódó bizonylatok elektronikus úton történő elküldése,
• WebeC regisztráció végzése,
• Helpdesk biztosítása munkanapokon 7-18 óráig,
• az Ügyfélnél előálló technikai hiba esetén, az MNB telephelyén (Logisztikai Központ) a WebeC használatának biztosítása.
8. ELEKTRONIKUS ALÁÍRÁSOK ÉS A BEJELENTKEZÉS SZABÁLYAI
8.1. A WebeC-en bejelentkezni csak a GIRO Zrt. szolgáltatótól igényelt GIROLock tanúsítvánnyal és a hozzá tartozó PIN kóddal, MNB általi vagy kiemelt felhasználó általi regisztrációt követően lehet. A bejelentkezés csak felhasználók és kiemelt felhasználók számára biztosított.
8.2. A WebeC-en küldött adatok hitelesítése elektronikus aláírással történik, melyet a GIRO Zrt szolgáltatótól a felhasználó által igényelt GIROLock tanúsítvánnyal és a hozzá tartozó PIN kóddal kell elvégezni. Minden eC-t csak e fentiek szerint aláírt formában lehet továbbítani.
8.3. A jogosultságok megosztása
a) Vezető-aláíró:
Az Ügyfél által közvetlenül az MNB-nek megadandó személy, aki a regisztrációt követően automatikusan kiemelt felhasználói joggal is rendelkezik.
Adatait a rendszerben az MNB regisztrálja, és elvégzi a tanúsítvány-személy összerendelést.
A vezető-aláíró megbízását Számlatulajdonos Ügyfél esetén a bankszámla feletti rendelkezésre irányadó módon aláírt, Pénzfeldolgozó Szervezet Ügyfél esetén az MNB-nél nyilvántartott aláírással és bélyegzőlenyomattal ellátott meghatalmazás leadásával lehet elvégezni.
A meghatalmazás a vezető-aláíró személyének a WebeC-en történő rögzítésére irányuló kérelmet kell, hogy
tartalmazzon.
A vezető-aláíró feladata az ügylet eC-aláírói körének (Számlatulajdonos Ügyfél esetében számla feletti rendelkezési joggal rendelkező személyek) rendszerben való rögzítése, a törzsadat eC elkészítése és aláírása, és az aláírási joggal nem rendelkező adminisztratív, kizárólag adatrögzítési joggal rendelkező felhasználók felvétele.
A vezető-aláírót számla feletti rendelkezési jog illeti meg, azaz ügylet eC létrehozására és az ügylet eC aláírására is van joga. A vezető-aláírói jog nem jelent „első helyi”, mint ahogy az ügylet eC-aláírói jog sem „másodhelyi” aláírási jogot. Az aláíró helyeket a WebeC nem kezeli, csak egyszeres vagy kétszeres aláírást vizsgál.
b) eC-aláíró:
Egy vezető-aláíró által létrehozott és törzsadatként beküldött személy.
Az eC-aláírót Számla feletti rendelkezési jog illeti meg, azaz ügylet eC létrehozására és aláírására van joga. Nincs
joga törzsadat eC aláírására.
Az ügylettípusnak megfelelően:
• a befizetési ügyletet egy aláírónak (lehet egy ügylet eC-aláíró vagy lehet egy vezető-aláíró),
• a kifizetési ügyletet két aláírónak (lehet két ügylet eC-aláíró, két vezető-aláíró vagy egy ügylet
eC-aláíró és egy vezető-aláíró),
• az átváltási ügyletet egy ügylet eC-aláírónak,
• a kihelyezett jegybanki pénzkészletre vonatkozó befizetési ügyletet először a befizető
Számlatulajdonos Ügyfélnek, másodiknak a kihelyezett jegybanki pénzkészlet kezelőjének,
• a kihelyezett jegybanki pénzkészletre vonatkozó kifizetési ügyletet először a Számlatulajdonos Ügyfélnek (két aláírás), majd a készletkezelő szervezetnek,
• a kihelyezett jegybanki pénzkészletben történő váltást csak a kihelyezett jegybanki pénzkészlet kezelőjének,
• a csoportos befizetést és csoportos kifizetést az ügyletben részt vevőknek a kihelyezett
jegybanki pénzkészletre vonatkozó előírások szerint kell aláírnia.
c) Kiemelt felhasználó:
Egy kiemelt felhasználó által a WebeC-ben regisztrált személy.
A WebeC-be be tud lépni az adatainak rögzítését – amelyet egy kiemelt felhasználó vagy vezető-aláírók esetében az MNB végez – követően, azonban csak ügylet eC szerkesztéshez van joga, aláírni nem tud. Jogosultsága van újabb felhasználók és kiemelt felhasználók létrehozására.
d) Felhasználó:
Egy kiemelt felhasználó által a WebeC-ben regisztrált személy.
A WebeC-be be tud lépni az adatainak rögzítését – amelyet egy kiemelt felhasználó végez – követően, azonban
csak ügylet eC szerkesztéséhez van joga, aláírni nem tud.
Egy magasabb jogosultsági szintet jelent, ha a felhasználó aláírásra is jogosult. Ekkor felhasználó és ügylet eC-
aláíró is egyben.
e) Felhasználó és egyben ügylet eC-aláíró:
kettős jogosultsági szintű személy, aki:
• a WebeC-be be tud lépni, ügylet eC-k-et tud szerkeszteni,
• ügylet eC-k aláírására is jogosultsága van azzal, hogy a törzsadat eC-t szerkesztheti, de aláírni
nem tudja.
f) Megbízott aláíró:
Egy vezető-aláíró által beküldött törzsadatban ekként megjelölt személy.
Pénzfeldolgozó Szervezet Ügyfél alkalmazásában álló, az MNB-nél megjelenő azon pénzszállító személy, aki egy adott Számlatulajdonos Ügyfél készpénzfelvételét elektronikus aláírással látja el. A WebeC-be belépni nem tud és az alkalmazás felületén aláírási joga nincs, kizárólag az MNB készpénzátadási-átvételi pontjain (a zsilipekben) tud aláírni, az IER rendszerben.
g) MNB ellenőr: az MNB által delegált, a készlet ellenőrzésével megbízott személy. Jogosultsággal rendelkezik minden jegybanki bankjegykészlettel rendelkező Ügyfél készlete megjelenítésére és azok ellenőrzésére. Az ellenőrzés megtörténtét és annak eredményét az alkalmazásban visszakereshető módon rögzíti.
9. ADATFRISSÍTÉS
Az Ügyfelek által beküldött törzsadatok végleges érvényességéhez az MNB ún. szinkronizációt hajt végre, ami az adatok frissítését jelenti a WebeC-en belül. Ez az adatfrissítés automatikusan létrejön minden munkanapon reggel 7 órakor. Amennyiben az Ügyfél a 7 óra után beküldött törzsadatot tárgynapon használni kívánja, soron kívüli szinkronizációra van szükség, amit az MNB az Ügyfél kérésére elvégez. Ebben az esetben a sikeres szinkronizációról az MNB az Ügyfelet közvetlenül értesíti.
10. ÜTEMEZÉS
Az Ügyfél, illetve nevében eljáró megbízottja az MNB-be történő szállítási igényét a WebeC-en adja meg. Az MNB- be küldött szállítmány eC az MNB IER rendszerébe érkezik. Az MNB a beérkezett szállítmány eC-ket ütemezi és a fogadásról elektronikus választ küld, ami a WebeC segítségével megjeleníthető. Amennyiben az MNB-nek jelzett szállítmánnyal az Ügyfél megjelenni nem tud, azt köteles az MNB-nek haladéktalanul, közvetlenül bejelenteni.
11. VÁLASZOK FOGADÁSA
A WebeC segítségével lehet az MNB által küldött elektronikus válaszokat, üzeneteket megjeleníteni és letölteni. Ezek az elektronikus üzenetek a következők:
• a szállítmány fogadásáról szóló válaszüzenet,
• az ügylet eC-re vonatkozó készpénzátadás-átvételéről szóló bizonylat,
• a bankszámlára történő be-, illetve kifizetésre vonatkozó fizetési megbízás alapján, a pénzforgalmi számlán való jóváírásáról vagy terheléséről szóló számviteli bizonylat (a VIBER- hez kapcsolódó értesítésen felül),
• a törzsadat elfogadásáról és sikeres rögzítéséről szóló válaszüzenet,
• a kihelyezett jegybanki készpénzkészletre vonatkozó készletjelentés elfogadásáról szóló válaszüzenet,
• a feldolgozáskor fellelt különbözetről készült jegyzőkönyv,
• a feldolgozáskor fellelt különbözetek jóváírásáról vagy terheléséről szóló számviteli bizonylat,
• a feldolgozáskor fellelt hamisgyanús bankjegyekről szóló értesítés.
12. WEBEC ÜZEMIDŐ ÉS RENDELKEZÉSRE ÁLLÁS
Az MNB a WebeC elérhetőségét munkanapokon 0-24 óráig, az alkalmazáshoz kapcsolódó technikai segítséget
(Helpdesk) munkanapokon 7-18 óráig biztosítja.
A WebeC kiesésére az MNB eljárási rendet dolgoz ki, melyet az Ügyfelei számára továbbít.
II. BKP SZABÁLYZAT
1. FOGALMAK
BKP: internetes technológián alapuló alkalmazás, melyet az MNB szolgáltat a GIRO Zrt. zárt hálózatán. A BKP segítségével az Ügyfél Web-böngészőn keresztül indítja az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlet feltöltésére vonatkozó megbízást, valamint elérheti és letöltheti a megbízás befogadásáról, ill. teljesítéséről az MNB által küldött visszaigazolásokat.
Készletfeltöltési megbízás: a BKP-ben az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészletként nyilvántartani kért bankjegymennyiség aktuális címletösszetételéről és forint összegéről szóló elektronikus üzenet, amely alapján az MNB automatikusan elvégzi az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlettel rendelkező Számlatulajdonos Ügyfél e célra nyitott alszámláján való jóváírást és a következő munkanapra mint értéknapra automatikus terhelést indít.
Készletfelhasználás: a BKP-ben az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészletek vezetésére szolgáló segédlet.
2. A BKP FELADATA
A BKP feladata az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlettel összefüggő műveletekkel kapcsolatos elektronikus kommunikáció biztosítása az MNB, az éjszakai kihelyezett bankjegykészlettel rendelkező Számlatulajdonos Ügyfél, valamint a készlet kezelését végző Pénzfeldolgozó Szervezet Ügyfél között.
3. A BKP-BEN EGYÜTTMŰKÖDŐ FELEK
a) Az MNB működteti a BKP-t,
b) A GIRO Zrt. biztosítja a BKP működéséhez szükséges zárt hálózatú biztonságos kommunikációs csatornát és GiroLock szolgáltatást nyújt, melynek során biztosítja a BKP alkalmazás használatához szükséges tanúsítványokat,
c) BKP felhasználók: az éjszakai kihelyezett bankjegykészlettel rendelkező Számlatulajdonos Ügyfél, valamint a készlet kezelését végző Pénzfeldolgozó Szervezet Ügyfél.
4. A BKP HASZNÁLATÁNAK FELTÉTELEI
a) A BKP alkalmazás használatának technikai feltételei:
• GIRO Zrt. által telepített GIRONet végpont megléte,
• GIRO Zrt. szolgáltató által biztosított GIROLock tanúsítvány.
b) A BKP alkalmazás használatának további feltételei:
• MNB általi regisztráció,
• GiroLock útján történő bejelentkezés.
5. A BKP HASZNÁLATI JOGOSULTSÁG MEGSZŰNÉSE
A BKP használatának joga a regisztráció törlésével, azonnali hatállyal megszűnik a jegybanki bankjegykészlet éjszakai kihelyezésére vonatkozó szerződés megszűnése esetén.
6. A BKP FELHASZNÁLÓK FELADATAI, FELELŐSSÉGE ÉS JOGOSULTSÁGAI
6.1. A BKP felhasználó feladatai:
a) Regisztráció
A BKP használatához szükséges a WebeC-ben szereplő felhasználók, vezető-aláírók vagy eC-aláírók köréből e-mailben az MNB részére jelezni a felhasználó és az aláíró személyeket.
Amennyiben az Ügyfél nincs a WebeC-ben regisztrálva, az Ügyfél felhasználói és aláírói regisztráció céljából köteles a GiroLock tanúsítványaival személyesen megjelenni az MNB Logisztikai Központjában. Számlatulajdonos Ügyfél esetében e személyek csak bankszámla felett rendelkező személyek lehetnek,
akik szerepelnek az előzetesen már leadott aláírás kartonon. Pénzfeldolgozó Szervezet Ügyfél esetében az
MNB-nél nyilvántartott aláírással és bélyegzőlenyomattal ellátott meghatalmazás szükséges.
b) Adatváltozások bejelentése
A felhasználói és aláírói adatokban történt változásokat a xxx@xxx.xx e-mail címre küldött e-mailben kell bejelenteni. Az adatok küldésével az MNB Számlatulajdonos Ügyfele megadja, hogy mely szervezetek BKP készletkezelői adataiban történt változás. Minden BKP felhasználó köteles az alább megjelölt adatokat az MNB részére e-mailben megküldeni.
Számlatulajdonos Ügyfél:
• mely pénzfeldolgozó szervezet kapcsolataiban történt változás,
• mely pénzfeldolgozó szervezet jogosult a Számlatulajdonos Ügyfél nevében készletfeltöltési megbízás rögzítésére.
Pénzfeldolgozó szervezet Ügyfél:
• mely felhasználók és aláírók adataiban történt változás.
c) A készletfeltöltési megbízás elektronikus rögzítése
A BKP felhasználó köteles az alkalmazás erre kialakított felületén az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészletként nyilvántartani kért készpénz állományának címletösszetételét és forintösszegét rögzíteni.
6.2. A BKP felhasználó jogai:
minden Ügyfél jogosult a BKP funkcióinak használatára, melyek a következők:
• az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlettel rendelkező Számlatulajdonos Ügyfélként napi egy készletfeltöltési megbízás indítása meghatározott időszak alatt,
• válaszok megjelenítése és letöltése,
• az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészletek megjelenítése,
• a készletfeltöltési megbízás egyaránt létrehozható egyrészt a BKP-ben biztosított webes felületen, másrészt a készletfeltöltési megbízást összeállító által alkalmazott számítástechnikai rendszerben is, de ez utóbbi esetben XML formátumban kell feltölteni az alkalmazásba,
• készletfelhasználás (csökkenés) rögzítése a BKP-ben.
6.3. A BKP felhasználó kötelezettségei A BKP felhasználó köteles:
• a BKP rendeltetésszerű használatára,
• az általa küldött készletfeltöltési megbízás teljeskörűségének és hitelességének biztosítására,
• a regisztrált XXXXXxxx tanúsítvánnyal való belépésre és azzal a készletfeltöltési megbízás aláírására azzal, hogy Számlatulajdonos Ügyfél esetén két személy aláírása szükséges,
• minden készletfeltöltési megbízáshoz kapcsolódóan címletjegyzék készítésére,
• mint az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészletet kezelő szervezet (Számlatulajdonos vagy Pénzfeldolgozó Szervezet Ügyfél) az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlettel rendelkező Ügyfél által szabályszerűen aláírt készletfeltöltési megbízás aláírására,
• új törzsadat beküldését követően (pl. új felhasználó felvétele és jogosultságainak beállítása) a beállítások helyességének a rendszerbe való belépéssel történő ellenőrzésére.
7. AZ MNB JOGAI ÉS FELADATAI
7.1. Az MNB jogai:
• a tanúsítványok érvényességének ellenőrzése és az eljárási jogosultság vizsgálata,
• a lejelentett készletek mennyiségi és címletösszetétel szerinti ellenőrzése.
7.2. Az MNB feladatai:
• a meghirdetett rendelkezésre állási idő alatt a BKP üzemszerű működéséről való gondoskodás,
• az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlettel rendelkező Számlatulajdonos Ügyfél által az Üzleti Feltételekben meghatározott időpontig elküldött készletfeltöltési megbízások alapján könyvelés az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlettel rendelkező Számlatulajdonos
Ügyfél erre a célra nyitott alszámláján, a készletfeltöltési megbízás fogadásáról és teljesítéséről elektronikus válaszüzenet küldése,
• BKP felhasználói és aláírói személyek regisztrációjának elvégzése és a jegybanki bankjegykészlet éjszakai kihelyezésére vonatkozó megállapodás szerinti partnerkapcsolatok rögzítése,
• Helpdesk biztosítása munkanapokon 7-18 óráig,
• az Ügyfélnél előálló technikai hiba esetén az MNB Logisztikai Központjában a BKP használatának biztosítása,
• a készletellenőrzések elektronikus rögzítése és nyomtatása.
8. ELEKTRONIKUS ALÁÍRÁSOK ÉS A BEJELENTKEZÉS SZABÁLYAI
8.1. A BKP-be bejelentkezni csak a GIRO Zrt. szolgáltatótól igényelt GIROLock tanúsítvánnyal és a hozzá tartozó PIN kóddal, MNB általi regisztrációt követően lehet. A bejelentkezés csak BKP felhasználók számára biztosított.
8.2. A BKP-ben küldött adatok hitelesítése elektronikus aláírással történik, melyet a GIRO Zrt. szolgáltatótól a felhasználó által igényelt GIROLock tanúsítvánnyal és a hozzá tartozó PIN kóddal kell elvégezni. A készletfeltöltési megbízás csak a fentiek szerint aláírt formában továbbítható.
8.3. A jogosultságok megosztása
a) Számlatulajdonos aláíró: a Számlatulajdonos Ügyfél által közvetlenül az MNB-nek megadandó személy, aki a regisztrációt követően automatikusan felhasználói joggal is rendelkezik.
Adatait a rendszerben az MNB regisztrálja, és elvégzi a tanúsítvány-személy összerendelést.
Az aláíró megbízását a bankszámla feletti rendelkezésre irányadó módon aláírt megbízólevél leadásával lehet elvégezni.
A megbízás az aláíró személyének a BKP-ben történő rögzítésére irányuló kérelmet kell, hogy tartalmazzon.
Az MNB feladata a készletfeltöltési megbízást aláírók körének Számlatulajdonos aláíróként való rögzítése a
rendszerben.
A Számlatulajdonosi aláírói jogosultsággal rendelkező személy számla feletti rendelkezési joggal bír, azaz készletfeltöltési megbízás létrehozásra, aláírásra van joga. Az aláíró helyeket a rendszer nem kezeli, csak egyszeres vagy kétszeres aláírást vizsgál.
b) Készletkezelő (Pénzfeldolgozó) aláíró: az Ügyfél által közvetlenül az MNB-nek megadandó személy, aki a regisztrációt követően automatikusan felhasználói joggal is rendelkezik.
Számla feletti rendelkezési joga nincs, csak az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészletet kezelő Ügyfél nevében két Számlatulajdonos aláíró által már aláírt, és számára elküldött készletfeltöltési megbízás teljesítésének végrehajtását van joga aláírni.
c) Felhasználó: az MNB által a BKP-ben regisztrált, kizárólag adatrögzítési joggal rendelkező személy, azaz a BKP- be be tud lépni az adatainak rögzítését követően, de csak a készletfeltöltési megbízás szerkesztéséhez van jogosultsága.
x) Xxxxxxxxxxx és egyben készletfeltöltési megbízást aláíró kettős jogosultsági szintű személy, aki:
• a BKP-be be tud lépni készletfeltöltési megbízást tud szerkeszteni, továbbá
• készletfeltöltési megbízás aláírására vonatkozó jogosultsága is van.
e) MNB ellenőr: az MNB által delegált személy. A BKP-be be tud lépni. Jogosultsága van minden éjszakai jegybanki bankjegykészlettel rendelkező Ügyfél készlete megjelenítésére és azok ellenőrzésére. Az ellenőrzés megtörténtét és annak eredményét az alkalmazásban rögzíti.
9. VÁLASZOK FOGADÁSA
A BKP segítségével lehet az MNB által küldött elektronikus válaszokat, üzeneteket megjeleníteni és letölteni. Ezek az elektronikus üzenetek a következők:
• a készletfeltöltési megbízás sikeres befogadásáról,
• a készletfeltöltési megbízás sikertelen befogadásáról és a hiba jellegéről,
• a bankszámlára történő fizetési megbízás alapján a pénzforgalmi számlán való jóváírásáról vagy terheléséről szóló számviteli bizonylat (az InFoRex számlakivonaton felül).
10. BKP ÜZEMIDŐ ÉS RENDELKEZÉSRE ÁLLÁS
A BKP elérhetőségét az MNB munkanapokon 0-24 óráig biztosítja. Az alkalmazáshoz kapcsolódó technikai segítséget (Helpdesk) az MNB munkanapokon 7-18 óráig biztosítja.
A BKP kiesésére az MNB eljárási rendet dolgoz ki, melyet az Ügyfelei számára továbbít.
A Magyar Nemzeti Banknál forint bankszámlával rendelkező, valamint a pénzfeldolgozó szervezetek részére készpénzben végzett műveletekre vonatkozó Üzleti Feltételek
2. számú melléklete
NYILATKOZAT
KÉSZPÉNZBEN VÉGZETT MŰVELET KEZDEMÉNYEZÉSÉHEZ
A …………….…………………………… (név) ………………………….…………….. (cím) a jelen Nyilatkozat aláírásával kifejezi igényét a Magyar Nemzeti Bank készpénzben végzett műveleteinek – saját nevünkben vagy a Bank Számlatulajdonos Ügyfelei nevében eljárva kezdeményezett – igénybevételére.
1. Kötelezettséget vállalunk arra, hogy a Magyar Nemzeti Banknál forintbankszámlával rendelkező, valamint a pénzfeldolgozó szervezetek részére készpénzben végzett műveletekre vonatkozó Üzleti Feltételekben (a továbbiakban: Üzleti Feltételek) meghatározott készpénzben végzett műveletekkel összefüggésben, a Magyar Nemzeti Bank által a Magyar Nemzeti Banknál forint bankszámlával rendelkező ügyfelek, valamint a pénzfeldolgozó szervezetek részére készpénzben végzett műveletekkel kapcsolatos díjakról, különdíjakról, valamint ezek elszámolási rendjéről szóló hirdetmény (a továbbiakban: Hirdetmény) alapján fizetendő díjakat, különdíjakat a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: Bank) részére – a Bank által megküldött számla, számviteli bizonylat alapján – 15 naptári napon belül átutaljuk a Bank által megjelölt bankszámlára.
2. Kötelezettséget vállalunk arra, hogy amennyiben a saját nevünkben kezdeményezett készpénzműveletek, vagy a Bank Számlatulajdonos Ügyfelei nevében eljárva kezdeményezett befizetés keretében átadott bankjegyek és érmék Bank általi feldolgozása során fellelt különbözetekből (ideértve a hamisítvány miatti különbözetet is) eredően fizetési kötelezettségünk keletkezik, a Bank által kiállított elszámolási bizonylatokon (jegyzőkönyv, számviteli bizonylat, értesítő levél) szereplő összeget, valamint a Hirdetmény szerinti, kapcsolódó különdíjakat tartalmazó számlán szereplő összeget 15 naptári napon belül átutaljuk a Bank által megjelölt bankszámlára.
3. Tudomásul vesszük, hogy amennyiben a jelen Nyilatkozat 1. és 2. pontja szerinti fizetési kötelezettségünknek határidőben nem teszünk eleget, úgy a Bank jogosult az őt megillető összeget a
………………………….………. hitelintézetnél vezetett számú,
………………………….………. hitelintézetnél vezetett számú,
………………………….………. hitelintézetnél vezetett számú,
………………………….………. hitelintézetnél vezetett számú
bankszámlá(i)nk terhére benyújtott, felhatalmazó levélen alapuló beszedési megbízás útján érvényesíteni.
4. A Bank a jelen Nyilatkozat 3. pontja szerinti jogosultsága érvényesítéséhez az ott megjelölt bankszámla(k) vezetésével megbízott hitelintézet(ek) által befogadott, a beszedési megbízás benyújtásának lehetőségét biztosító, a visszavonás jogát a Bank előzetes hozzájárulásához kötő felhatalmazó levelet a jelen Nyilatkozathoz csatoljuk.
5. Tudomásul vesszük, hogy ha a 3. pontban megjelölt bankszámla(k) nem nyújt(anak) fedezetet a levonandó összeg egészére, úgy a Bank általi írásbeli értesítést követően azonnal, de legkésőbb 3 naptári napon belül a még fennálló különbözetet a Bank részére megfizetjük, ellenkező esetben a Bank készpénzben végzett műveletekkel
a továbbiakban nem áll rendelkezésünkre, illetve a Bank Számlatulajdonos Ügyfelének bankjegybefizetéseit szervezetünktől nem fogadja.
6. Kötelezettséget vállalunk arra, hogy a készpénzben végzett műveletekre vonatkozóan a mindenkor hatályos Üzleti Feltételekben foglalt, szervezetünket érintő előírásokat betartjuk, a bankszámlá(i)nkat érintő, valamint a nevünkben eljárók személyében bekövetkező változásokat 5 munkanapon belül írásban bejelentjük a Banknak, valamint arra, hogy a Bankot a beszedési megbízás benyújtására feljogosító felhatalmazó levelet a Bank előzetes hozzájárulása nélkül nem vonjuk vissza
7. Tudomásul vesszük, hogy amennyiben az Üzleti Feltételekben foglalt előírások bármelyikét megsértjük, a Bank további készpénzben végzett műveletet nem teljesít részünkre, illetve a Számlatulajdonos Ügyfél bankjegybefizetéseit szervezetünktől nem fogadja.
……………………, 20.. …………………………….
………………………………… cégszerű aláírás
Melléklet:
1. Közjegyző által hitelesített aláírási címpéldány
2. A bankszámlát vezető hitelintézet(ek) által befogadott felhatalmazó levél (valamennyi bankszámlára vonatkozóan)
A Magyar Nemzeti Banknál forint bankszámlával rendelkező, valamint a pénzfeldolgozó szervezetek részére készpénzben végzett műveletekre vonatkozó Üzleti Feltételek
3. számú melléklete
A bankjegyek és érmék bankszerű csomagolása
1. A bankjegyek csomagolási egységei és a lezáráshoz szükséges kellékek
Az MNB a bankjegyek csomagolási egységeit az automatizált feldolgozhatóság szempontjából különbözteti meg, és a csomagolás szabályait ennek alapján állapítja meg, a következők szerint.
1.1. Automatizáltan kezelhető csomagolási egységek
1.1.1. Automatizáltan kezelhető csomagolási egység a konténer és a NotaTray egység. Az automatizáltan kezelhető csomagolási egység alakításához szükséges tároló- és csomagolóeszközöket (konténer, NotaTray doboz és az azokban használatos elválasztó lapok, NotaTray egység rakodó- és fedőlapja, pántolószalag) az MNB biztosítja az Ügyfél részére.
1.1.2. Az MNB az Ügyfél részére átadott tároló- és csomagolóeszközökről – azok egyedi azonosítója alapján – nyilvántartást vezet. Az Ügyfél felelősséggel tartozik az általa átvett tároló- és csomagolóeszközök mennyiség és minőség szerinti megőrzéséért, és köteles azok állományáról félévente – a tárgyfélévet követő 5. munkanap végéig –, továbbá abban az esetben, ha arra az MNB esetileg írásban felszólítja, tételes, cégszerű aláírással ellátott tárolási nyilatkozatot küldeni a xxx@xxx.xx e-mail címre. Az Ügyfél legfeljebb 6 hónapig jogosult az MNB-től átvett tároló-és csomagolóeszközöket a saját állományában tartani. Az MNB havonta – a tárgyhónap 10. munkanapjáig – elektronikus levélben tájékoztatja az Ügyfelet arról, hogy nyilvántartása szerint az adott Ügyfél az egyes egyedi azonosítóval rendelkező tároló- és csomagolóeszközöket mennyi ideje tartja a saját állományában.
1.1.3. Az MNB jogosult az Ügyfél részére átadott tároló- és csomagolóeszközök meglétét az Ügyfél székhelyén, telephelyén bármely időpontban, bejelentés nélkül ellenőrizni.
1.1.4. Az MNB a Hirdetményben meghatározott különdíjat jogosult felszámítani, amennyiben az általa vezetett nyilvántartás, az 1.1.3. pont szerinti ellenőrzés, a tárolási nyilatkozat, az Ügyfél időközi jelzése alapján hiányt állapít meg, valamint abban az esetben, ha megállapítja, hogy az Ügyfél az átvett tároló- és csomagolóeszközt 6 hónapon túl tartja a saját állományában.
1.2. Automatizáltan nem kezelhető csomagolási egységek
1.2.1. Automatizáltan nem kezelhető csomagolási egység a zsák, a biztonsági tasak, a NotaTray doboz mint önálló csomagolási egység, valamint az MNB által előzetesen jóváhagyott egyéb csomagolóeszköz. Amennyiben az automatizáltan nem kezelhető csomagolási egység forgalomképes vagy selejt bankjegyeket tartalmaz, akkor kistételes csomagolási egységnek minősül, ha speciális kezelést igénylő bankjegyeket tartalmaz, akkor speciális csomagolási egységnek minősül.
1.2.2. Az MNB automatizáltan nem kezelhető csomagolási egység alakításához csomagolóeszközt, illetve csomagolóanyagot – a NotaTray doboz mint önálló csomagolási egység kivételével – nem biztosít az Ügyfél részére. Az MNB – a NotaTray doboz mint önálló csomagolási egység kivételével – automatizáltan nem kezelhető csomagolási egységben akkor fogadja a bankjegyeket, ha az Ügyfél a csomagolási egység alakításához az MNB-nél előzetesen bemutatott, és az MNB által elfogadott csomagolóeszközt, illetve csomagolóanyagot alkalmaz.
1.3. A csomagolási egységek lezáráshoz szükséges kellékek
A csomagolási egységeket sorszámmal ellátott műanyag zárószalaggal kell biztosítani, illetve – biztonsági tasak alkalmazása esetén – az azonosításra alkalmas matricával kell ellátni. Az Ügyfél a csomagolási egységek lezárásához az MNB által biztosított műanyag zárószalagot vagy vonalkóddal ellátott matricát köteles alkalmazni.
2. A bankjegyek csomagolási módja
2.1. Automatizáltan kezelhető csomagolási egység alakítása
2.1.1. A konténerben legalább 50 000 darab és legfeljebb 250 000 darab forgalomképes bankjegy helyezhető el, címletkorlátozás nélkül, vegyesen, az MNB által jóváhagyott alaktartó formába rendezetten. Az alaktartó formába rendezett bankjegyeknek azonos képhelyzetben kell elhelyezkedniük. Amennyiben az alaktartó forma fedőlapot is tartalmaz, a fedőlapot az alaktartó forma legfelső csomagján lévő szalag alá kell elhelyezni. A konténer egy vagy több Számlatulajdonos Ügyfél bankjegyeit is tartalmazhatja.
2.1.2. A NotaTray egységben legalább 13 000 és legfeljebb 96 000 darab, forgalomképesség szempontjából azonos minőségű bankjegy helyezhető el, címletkorlátozás nélkül, vegyesen, NotaTray dobozokba rendezetten. A NotaTray egység alapja a rakodólap, amelyen a NotaTray dobozokat szintenként négyesével kell elhelyezni. Egy NotaTray egység legalább kettő és legfeljebb nyolc szintből állhat, azaz minimum 8 és maximum 32 darab NotaTray dobozt tartalmazhat. Amennyiben szükséges, a szintet üres NotaTray dobozzal kell kiegészíteni. A NotaTray egységet fedőlappal és pántolószalaggal kell lezárni.
Egy NotaTray dobozba maximum 3000 darab, forgalomképesség szempontjából azonos minőségű bankjegy helyezhető el. A NotaTray dobozba a bankjegyek címletkorlátozás nélkül, vegyesen csomagolhatók, egyéb csomagolóanyag (például bankjegyszalag, műanyag fólia) alkalmazása nélkül. A NotaTray dobozban a bankjegyeknek azonos képhelyzetben kell elhelyezkedniük.
A NotaTray doboz, illetve a NotaTray egység egy vagy több Számlatulajdonos Ügyfél bankjegyeit is
tartalmazhatja.
2.2. Automatizáltan nem kezelhető csomagolási egységek alakítása
2.2.1. A forgalomképes bankjegyeket tartalmazó kistételes csomagolási egységbe legalább 1000 és legfeljebb 20 000 darab bankjegy helyezhető el, címletkorlátozás nélkül, vegyesen. A csomagolási egységen belül a bankjegyeket az MNB által jóváhagyott alaktartó formában, azonos képhelyzetben kell elhelyezni. A NotaTray dobozba mint önálló csomagolási egységbe forgalomképes bankjegy nem helyezhető.
A selejt bankjegyek kistételes csomagolási egysége a NotaTray doboz mint önálló csomagolási egység, amelybe legfeljebb 3000 darab bankjegy helyezhető el, címletkorlátozás nélkül, vegyesen, egyéb csomagolóanyag (például bankjegyszalag, műanyag fólia) alkalmazása nélkül. A NotaTray dobozban mint önálló csomagolási egységben a bankjegyeknek azonos képhelyzetben kell elhelyezkedniük.
2.2.2. A speciális kezelést igénylő bankjegyek csomagolása során minimum mennyiségi korlát nincs, a maximum mérték 20 000 darab. A lezárt speciális csomagolási egységben a bankjegyek vegyes címletben helyezhetők el. A különböző minősítésű bankjegyeket külön lezárt speciális csomagolási egységben fogadja az MNB.
3. Az érmék csomagolási módja
3.1. Az érméket az MNB-nél előzetesen bemutatott, és az MNB által elfogadott burkolózsákba kell csomagolni.
Az érmékből az alábbiakban meghatározott mennyiséget kell ömlesztve elhelyezni a burkolózsákokban:
Címlet | Burkolózsák | |
Mennyiség (darab) | Érték (forint) | |
200 | 2000 | 400 000 |
100 | 2000 | 200 000 |
50 | 2000 | 100 000 |
20 | 2500 | 50 000 |
10 | 2500 | 25 000 |
5 | 5000 | 25 000 |
3.2. Érmeforgalmazási egység forgalomképes érme esetén: címletenként 40 burkolózsáknyi mennyiségű érme.
3.3. Érmeforgalmazási egység sérült, nehezen felismerhető érme esetén: címletenként egy burkolózsáknyi mennyiségű érme.
A Magyar Nemzeti Banknál forint bankszámlával rendelkező, valamint a pénzfeldolgozó szervezetek részére készpénzben végzett műveletekre vonatkozó Üzleti Feltételek
4. számú melléklete
A rendkívüli nyitvatartás szabályai
1. A Számlatulajdonos Ügyfélnek a rendkívüli nyitvatartás elrendelése iránti kérelmét közvetlenül szóban (telefonon), vagy a jelen melléklet 1. sz. függelékében meghatározott formátum szerint írásban, indokolással ellátva munkanapokon 16:00 óráig, munkaszüneti napokon az első munkaszüneti nap 8:00 és az első munkanap 6:00 óra között kell jeleznie, illetve benyújtania az MNB részére. Szóbeli kérelem esetén az igényt az MNB jelen melléklet 1. sz. függeléke szerinti formanyomtatványon meghatározott alelnöke részére kell jelezni.
2. A rendkívüli nyitvatartás keretében az MNB kizárólag bankjegykifizetést teljesít, sztenderd konténerben.
3. Az MNB a rendkívüli nyitvatartás elrendelése iránti kérelemről az eset összes körülményeit mérlegelve dönt, és arról a döntést követően azonnal – közvetlenül szóban (telefonon) vagy írásban – tájékoztatja a Számlatulajdonos Ügyfelet és a rendkívüli nyitvatartással érintett szervezeteket.
Rendkívüli nyitvatartás munkanapokon
4. Az MNB által elrendelt rendkívüli nyitvatartási időben a készpénzfelvételi engedéllyel rendelkező Számlatulajdonos Ügyfél 16:00 és 19:00 óra között az Üzleti Feltételeknek az általános nyitvatartási időben végzett készpénzműveletekre irányadó rendelkezései szerint nyújthat be készpénzfelvételre vonatkozó megbízást.
5. Amennyiben a Számlatulajdonos Ügyfél a jelen melléklet 4. pontjában meghatározott időintervallumot követően kíván készpénzfelvételre vonatkozó megbízást benyújtani, úgy a felveendő készpénz összegének megfelelő összeget az MNB-nél vezetett forint bankszámlájához kapcsolódó alszámlán (a továbbiakban: Alszámla) kell elkülöníttetnie, a jelen melléklet 2. sz. függelékben meghatározott formátum szerint. Az Alszámla létrehozásának és ott a megfelelő forintösszeg elkülönítésének igényét a Számlatulajdonos Ügyfélnek 20.00 óráig kell jeleznie az MNB felé.
6. A Számlatulajdonos Ügyfél 19:00 és 1:00 óra, valamint 6:00 és 8:00 óra között készpénzfelvételre vonatkozó megbízásokat nem nyújthat be, ilyen irányú megbízását az MNB minden esetben elutasítja.
7. A Számlatulajdonos Ügyfél 1:00 és 6:00 óra között az Alszámla terhére indíthat készpénzfelvételre vonatkozó megbízást, az Üzleti Feltételeknek az általános nyitvatartási időben végzett készpénzműveletekre irányadó rendelkezései szerint. Az Alszámlának a lekönyvelt készpénzfelvételi tranzakciók alapján adódó egyenlege a Számlatulajdonos Ügyfél MNB-nél vezetett forint bankszámlájával a VIBER nyitását megelőzően kerül összevezetésre.
Rendkívüli nyitvatartás munkaszüneti napokon
8. Munkaszüneti napokon a Számlatulajdonos Ügyfél a jelen melléklet 1. pontjában meghatározott időszakban időkorlát nélkül kérelmezheti a rendkívüli nyitvatartást azzal, hogy az igénybejelentésnek tartalmaznia kell a várható tranzakciók számát, időbeli eloszlását és nagyságrendjét is.
9. Munkaszüneti napokon az Alszámla nyitására és külön összeg elkülönítésére nincs szükség. A készpénzfelvételi tranzakciók fedezet ellenőrzése a Számlatulajdonos Ügyfél MNB-nél vezetett bankszámláján történik.
10. Az MNB által elrendelt rendkívüli nyitvatartási időben a készpénzfelvételi engedéllyel rendelkező Számlatulajdonos Ügyfél az Üzleti Feltételeknek az általános nyitvatartási időben végzett készpénzműveletekre irányadó rendelkezései szerint nyújthat be készpénzfelvételre vonatkozó megbízást.
11. Az MNB a kiszolgálást az elrendeléstől számított 4 órán belül kezdi meg.
1. sz. függelék
Rendkívüli nyitvatartás elrendelése iránti kérelem2
Magyar Nemzeti Bank
Alelnök részére
Tisztelt Alelnök Úr!
Kérjük, hogy a (MNB számlatulajdonos neve) részére az MNB-nél vezetett forint bankszámlájáról való
rendkívüli készpénzfelvétel céljából szíveskedjen a Magyar Nemzeti Banknál forint bankszámlával rendelkező ügyfelek, valamint a pénzfeldolgozó szervezetek részére készpénzben végzett műveletekre vonatkozó Üzleti Feltételekben meghirdetett általános nyitvatartási időn kívüli, rendkívüli nyitvatartást elrendelni.
Kérésünket a következő indokolással támasztjuk alá:
…………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………… A várhatóan szükséges készpénzmennyiség összege …………………………Ft, amelyet egy alkalommal/ …. részletben3
kívánunk az MNB Logisztikai Központjában felvenni.4
Budapest, 20…………….
Köszönettel:
……………………………………….. Számlatulajdonos Ügyfél5
2 MNB felé benyújtandó munkanapokon 16:00 óráig, munkaszüneti napon 8:00 óra után időkorlát nélkül!
3 A megfelelő szövegrész aláhúzandó, illetve kiegészítendő!
4 Kizárólag munkaszüneti napokon jelentkező készpénzfelvételi igény esetén töltendő ki!
5 Kizárólag a Számlatulajdonos Ügyfél vezető tisztségviselőjének minősülő személy jogosult az aláírásra!
2. sz. függelék
Alszámla nyitás és fedezet elkülönítés rendkívüli készpénzfelvétel céljából
Bankműveletek igazgatóság Számlaműveletek főosztály Belföldi fizetések osztálya
részére
Fax: 000-0000 vagy 000-0000
Tisztelt Belföldi fizetések osztálya!
Kérjük, hogy a mai napon rendkívüli készpénzfelvétel céljából a pénzforgalmi jelzőszámú
bankszámlánkhoz kapcsolódóan alszámlát szíveskedjenek számunkra nyitni6.
Kérjük, hogy ………………………………………………………..………. Ft - azaz
……………………………………………………………………. Ft összegű rendkívüli készpénzigényünk fedezetét a
……………………………… pénzforgalmi jelzőszámú bankszámlánk terhére, az erre a célra nyitott alszámlánkra elkülöníteni szíveskedjenek.
Budapest, 20…………….
Köszönettel:
…………………………………….. Számlatulajdonos Ügyfél7
6 Alszámla nyitás, folyamatos több napon keresztül tartó rendkívüli készpénzigény esetén, csak első alkalommal történik, a további esetekben a már megnyitott alszámlán történik a kifizetés.
7 A megbízás aláírása a pénzforgalmi bankszámla feletti rendelkezésre bejelentett módon történik.
A Magyar Nemzeti Banknál forint bankszámlával rendelkező, valamint a pénzfeldolgozó szervezetek részére készpénzben végzett műveletekre vonatkozó Üzleti Feltételek
5. számú melléklete
A nagybani készpénzműveletekkel összefüggő különbözetek rendezését szolgáló speciális szabályok
1. A sommás átadás-átvétel során az automatizáltan kezelhető csomagolási egységek mennyiségében az MNB által megállapított hiány kezelése
1.1. Az MNB az automatizáltan kezelhető csomagolási egységek mennyiségében megállapított hiányt telefonon jelzi a nagybani készpénzműveletet az MNB-nek a WebeC-en közvetlenül bejelentő Ügyfél (a továbbiakban: Ügyfél) részére, és a hiányról felvett jegyzőkönyvet elektronikus úton továbbítja részére.
1.2. Az Ügyfél elektronikus úton nyilatkozik a hiányzó automatizáltan kezelhető csomagolási egységről, amelynek keretében ismerteti a csomagolási egység adatait (csomagolási egység sorszáma, zárószalag sorszáma, tartalom címlet/darab), indokolja a szállítás elmaradását, valamint megadja a pótszállításhoz rendelt gépjármű és személyzetének adatait (forgalmi rendszám, név, személyazonosító okmány típusa, száma) és az MNB-be való érkezés becsült időpontját. A nyilatkozat beérkezési határideje 16:00 óra.
1.3. Az MNB a hiányzó automatizáltan kezelhető csomagolási egység pótlólagos beszállítására 17:30 óráig, illetve – az Ügyfélen kívül álló és el nem hárítható, az MNB felé jelzett körülmény esetén – másnap reggel 7:30-8:00 óráig biztosít lehetőséget. E rendelkezés alkalmazása szempontjából a szállítókapacitás hiánya nem minősül az Ügyfélen kívül álló és el nem hárítható körülménynek.
1.4. Az Ügyfél által az 1.2. alpont szerint megadott adatok alapján az MNB biztosítja a Logisztikai Központba való belépést.
1.5. A hiányzó automatizáltan kezelhető csomagolási egység 1.3. alpont szerinti határidőre való beszállításának elmulasztása esetén az MNB az Üzleti Feltételek III. fejezet 1.14. alpont második bekezdésében meghatározottak szerint jár el.
2. Az MNB által átvett, de még fel nem dolgozott automatizáltan kezelhető csomagolási egység tartalmában az Ügyfél által jelzett hiány kezelése
2.1. Amennyiben az MNB által már átvett, de még fel nem dolgozott automatizáltan kezelhető csomagolási egységre vonatkozóan az Ügyfél jelzi, hogy várhatóan 1 kötegnyi (1000 db) vagy annál nagyobb mennyiségű hiány van az általa a WebeC-en előre jelzett csomagolási információ és a valós tartalom között, akkor a hiányzó bankjegymennyiség pótlására lehetősége van, legkésőbb a jelzést követő napon, az Üzleti Feltételekben meghatározott nyitvatartási rend szerint.
2.2. A hiányzó bankjegymennyiség pótlása esetén az MNB a befizetéskor beszállított automatizáltan kezelhető csomagolási egység tartalmát az utólagosan pótolt bankjegymennyiséggel együtt dolgozza fel.
2.3. A hiányzó bankjegymennyiség pótlásának elmaradása esetén az MNB a hiányt a feldolgozás során megállapított különbözetként, az Üzleti Feltételek VII. fejezet 2.4. alpontja szerint számolja el az Ügyféllel szemben.
3. Az automatizáltan kezelhető csomagolási egységben történt bankjegybefizetések esetében a feltételezhetően csomagolási hiba miatt keletkezett eltérések kezelése
3.1. Amennyiben feltételezhető, hogy egy automatizáltan kezelhető csomagolási egységben megállapított különbözet csomagolási hibából ered, tehát egy másik csomagolási egységben megtalálható a különbözet ellentétele, a feldolgozás folyamatában az elszámolás nem kerül elindításra, amíg az érintett csomagolási egységek feldolgozása meg nem történik.
3.2. Amennyiben az eltérés ellentétele a feldolgozás során fellelésre kerül, az MNB az egymást ellentételező eltérések vonatkozásában mellőzi az Üzleti Feltételek VII. fejezet 2.4. alpontja szerinti terhelést, illetve jóváírást.
3.3. A 3.2. xxxxxx szerint elszámolt különbözetekről az MNB külön értesítő levelet küld.
A Magyar Nemzeti Banknál forint bankszámlával rendelkező ügyfelek, valamint a pénzfeldolgozó szervezetek részére készpénzben végzett műveletekre vonatkozó Üzleti Feltételek
6. számú melléklete
A készpénzben végzett műveletek rendkívüli forgalmazási helyszínen történő lebonyolításának rendje
A készpénzben végzett műveletek rendkívüli forgalmazási helyszínen történő lebonyolítása során az MNB és az Ügyfél jelen mellékletben nem szabályozott jogait és kötelezettségeit illetően az Üzleti Xxxxxxxxxx rendelkezései tekintendők irányadónak.
1. Az MNB a Logisztikai Központ megközelítését ellehetetlenítő működéskockázati esemény beállta esetén a készpénzben végzett műveletek rendkívüli forgalmazási helyszínen történő lebonyolításának tényéről haladéktalanul – közvetlenül szóban (telefonon) és/vagy írásban (e-mail) – tájékoztatja az Ügyfelet.
2. Az MNB a rendkívüli forgalmazási helyszínen kizárólag forgalomképes bankjegyek bankszámla javára, illetve terhére történő be-, illetve kifizetését, valamint selejt bankjegyek bankszámla javára történő befizetését bonyolítja, az alábbiak szerint:
2.1 Az MNB az 1. pont szerinti tájékoztatás napján, illetve az azt követő két munkanapon bankjegybefizetést nem fogad.
2.2 Az MNB az 1. pont szerinti tájékoztatás napját követő harmadik munkanaptól kizárólag 200 000 darab azonos címletű bankjegyet tartalmazó konténerben fogadja a forgalomképes minőségű, és kizárólag minimum 100 000 darab bankjegyet tartalmazó konténerben a selejt minőségű bankjegybefizetéseket.
2.3 Az MNB bankjegybefizetésként kizárólag olyan lezárt és sértetlen konténereket fogad el, amelyek alakításának és lezárásának folyamata videofelvételen azonosítható, ellenőrizhető, és visszakereshető módon rögzített.
2.4 A bankjegybefizetésekhez szükséges konténert az MNB az 1. pont szerinti tájékoztatás napját követő második munkanaptól biztosítja. Az MNB a konténerre vonatkozó igényt a xxx@xxx.xx e-mail címen fogadja.
2.5 Az MNB bankjegykifizetést kizárólag sztenderd konténerben teljesít.
2.6 Az MNB bankjegykifizetést az Ügyfél által alakított és lezárt konténerben is jogosult teljesíteni. Ebben az esetben az MNB-től átvett bankjegyekben fellelt különbözetért a bankjegykifizetést kezdeményező Ügyféllel szemben közvetlenül a konténert alakító és azt lezáró Ügyfél felel.
2.7 Az MNB az 1. pont szerinti tájékoztatás napján tárgynapi teljesítésre vonatkozó megbízást az 1. pont szerinti írásbeli tájékoztatás megtörténtétől számított 3 órán belül, az Üzleti Feltételek II. fejezet 2.2.1. és 2.2.2. alpontja szerinti határidő figyelembevételével fogad be. Az 1. pont szerinti írásbeli tájékoztatás megtörténtéig fizikailag nem teljesített befizetések végrehajtását az MNB elutasítja.
2.8 Az MNB az 1. pont szerinti tájékoztatás napját követő munkanaptól tárgynapi teljesítésre vonatkozó megbízást 11 óráig fogad be.
2.9 Az MNB a megbízások teljesítését a rendkívüli forgalmazási helyszínen, a benyújtási határidőt követő nyolc órán belül kezdi meg. A forgalmazás tárgynapi megkezdéséről az MNB közvetlenül szóban (telefonon) és/vagy írásban (e-mail) – tájékoztatja az Ügyfelet.
2.10 Az MNB a készpénzműveleteket az Ügyfelek rendkívüli forgalmazási helyszínre való érkezésének sorrendjében teljesíti. Az érkezési sorrend a helyszínre érkező, és a beléptetést kezdeményező járművek regisztrált sorrendje.
2.11 Az átadás-átvétel dokumentálása papír alapon történik.
3. Az Ügyfél rendkívüli forgalmazási helyszínre való beléptetése az MPT Security Zrt. és a CRITERION Kft. által kiadott általánosan érvényes, az MNB által az Ügyfél rendelkezésére bocsátott beléptetési szabályok szerint történik.
A Magyar Nemzeti Banknál forint bankszámlával rendelkező, valamint a pénzfeldolgozó szervezetek részére készpénzben végzett műveletekre vonatkozó Üzleti Feltételek
7. számú melléklete
Az MNB kihelyezett jegybanki pénzkészletre vonatkozó rendelkezésre állásának keretei
1. táblázat: Általános irányadó limitek az MNB rendelkezésre állására vonatkozóan a kihelyezett jegybanki pénzkészletet érintő, a kihelyezett jegybanki pénzkészletet kezelő Ügyfelek által kezdeményezhető tranzakcióknál (készpénzfelvétel, készpénzleadás, készletben történő átváltás)
Általános irányadó limitek (db) | ||
címlet | felvételi limit | leadási limit |
5 Ft | 2 500 000 | 7 000 000 |
10 Ft | 2 500 000 | 6 000 000 |
20 Ft | 2 500 000 | 6 000 000 |
50 Ft | 2 500 000 | 5 000 000 |
100 Ft | 2 500 000 | 6 000 000 |
200 Ft | 2 500 000 | 4 000 000 |
2. táblázat: Az egyes nyitvatartási napokon való MNB rendelkezésre állásra vonatkozó tájékoztatás formátuma
20 hét | ||||
aktuális tény | MNB rendelkezésre állás | |||
címlet | kihelyezett készletek összesen | kezdeményezhető tranzakció | ||
5 Ft | ||||
10 Ft | ||||
20 Ft | ||||
50 Ft | ||||
100 Ft | ||||
200 Ft |
A Magyar Nemzeti Banknál forint bankszámlával rendelkező, valamint a pénzfeldolgozó szervezetek részére készpénzben végzett műveletekre vonatkozó Üzleti feltételek
8. számú melléklete
Megállapodás
Jegybanki pénzkészlet kihelyezésére
(Pénzfeldolgozó szervezet Ügyfélre vonatkozó minta8)
amely létrejött egyrészről a Magyar Nemzeti Bank (1013 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxxx 00.; képviseletében eljár:
………………………………………..; a továbbiakban: MNB), másrészről a ……… (cégnév) ( (székhely);
cégjegyzékszám: …………………………………; képviseletében eljár: …………………………………………….; a továbbiakban: Pénzfeldolgozó) – együttesen Felek – között, az MNB készpénzkészlete egy részének a Pénzfeldolgozó tárolóhelyén/tárolóhelyein történő elhelyezése és kezelése tárgyában, az alábbiak szerint.
1. A Felek megállapodnak abban, hogy a Pénzfeldolgozó legfeljebb ,-Ft keretösszegben az MNB tulajdonában
lévő készpénzmennyiséget (a továbbiakban: kihelyezett jegybanki pénzkészlet) tárol, a jelen megállapodás Mellékletében rögzített tárolóhelyén/tárolóhelyein, és azzal a 2. pont második bekezdése szerinti készpénz műveleteket jogosult végrehajtani.
A Pénzfeldolgozó a kihelyezett jegybanki pénzkészlet részeként – a jelen pont első bekezdése szerinti keretösszeg mértékéig – az általa az MNB számlatulajdonosától annak MNB-nél vezetett bankszámlájára történő befizetésre átvett készpénzt is jogosult a Mellékletben rögzített tárolóhelyén/tárolóhelyein tárolni és azzal a 2. pont második bekezdése szerinti készpénz műveleteket végrehajtani.
Az MNB a Pénzfeldolgozónak kihelyezett jegybanki pénzkészletként kizárólag érmét ad át.
A Felek a kihelyezett jegybanki pénzkészlet jelen pont első bekezdése szerinti keretösszegének nagyságát folyamatosan vizsgálják, és szükség esetén – a jelen megállapodás módosítása keretében – döntenek annak megváltoztatásáról.
2. A Pénzfeldolgozó a kihelyezett jegybanki pénzkészletet saját kockázatára tárolja és őrzi, az abban bármely okból bekövetkező hiány esetén megtérítési kötelezettséggel tartozik.
A kárveszély viselésének kötelezettsége a Pénzfeldolgozót a jegybanki pénzkészlet részét képező készpénznek az
MNB-től, illetve az MNB számlatulajdonosától való átvétele időpontjától terheli.
A Pénzfeldolgozó a kihelyezett jegybanki pénzkészletet kizárólag a saját, illetve az MNB forint-számlatulajdonos ügyfelei részére végzett bankjegy- és érmeváltásra, az MNB forint-számlatulajdonos ügyfelei érme be- és kifizetéseinek lebonyolítására, továbbá az MNB-vel jegybanki pénzkészlet kihelyezési megállapodást kötő szervezetek közötti érme átadás-átvételre jogosult felhasználni azzal, hogy a kihelyezett jegybanki pénzkészlet értéke nem haladhatja meg az 1. pont első bekezdésében meghatározott keretösszeget, a kihelyezett jegybanki pénzkészlet részeként kezelt bankjegymennyiség maximális értéke az 1. pont első bekezdésében meghatározott keretösszeg 30%-a, de legfeljebb 300 millió forint.
A Pénzfeldolgozó a jelen pont második bekezdésében meghatározott mértéket meghaladó érmét, illetve bankjegyet köteles az MNB-nek leadni, a 8. pontban foglaltaknak megfelelően.
A kihelyezett jegybanki pénzkészlet értékének mindenkor meg kell egyeznie a Magyar Nemzeti Banknál forint bankszámlával rendelkező, valamint a pénzfeldolgozó szervezetek részére készpénzben végzett műveletekre
8 Az érintett Pénzfeldolgozó szervezet Ügyfélre egyediesített megállapodást az MNB bocsátja az Ügyfél rendelkezésére.
vonatkozó Üzleti Feltételek (a továbbiakban: Üzleti Feltételek) II. fejezetének 5. pontjában, valamint 1. sz.
mellékletének I. fejezetében szabályozott WebeC rendszerben nyilvántartott készlettel.
3. A Pénzfeldolgozó a kihelyezett jegybanki pénzkészletet csak olyan – a részére kiadott pénzfeldolgozási engedélyben foglalt – tárolóhely(ek)en helyezheti el, amely(ek) megfelelnek az MNB által az érmetárolásra vonatkozóan – a pénzügyi szervezetek működésének fizikai biztonsági és humánkockázatkezelési feltételeiről szóló 11/2020. (X. 20.) MNB ajánlásban, valamint az abban hivatkozott, a betöréses lopás- és rablásbiztosítás technikai feltételeiről szóló MABISZ ajánlásban meghatározott követelmények alapján, indexálási módszerrel🟑 – megállapított feltételeknek. A tárolóhely(ek) kialakításakor figyelembe kell venni a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény, valamint az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet előírásait.
A Pénzfeldolgozó a kihelyezett jegybanki pénzkészletet saját, valamint harmadik személyek megbízásából kezelt készleteitől elkülönítve, legalább kettős zárkezelésű helyen, feldolgozott állapotban, számbavehető módon (az érméket tekercselve dobozban vagy fóliában, illetve burkolózsákban zárószalaggal biztosítva; a bankjegyeket kötegben, bankjegycsomagban, illetve a maradékot bankjegyszalaggal ellátva) köteles tárolni.
4. A Pénzfeldolgozó köteles a kihelyezett jegybanki pénzkészlet nap végi záróállományára vonatkozóan az Üzleti Feltételek IV. fejezetének vonatkozó rendelkezése szerint készletjelentést készíteni és küldeni az MNB-nek.
5. A Pénzfeldolgozó köteles a jelen megállapodás alapján őt terhelő feladatok elvégzésének rendjét belső szabályzatban (ügyviteli utasításban) rögzíteni.
6. A Pénzfeldolgozó a tárolási és őrzési kötelezettségéből folyó feladatokat ingyenesen látja el, és az ezzel összefüggésben keletkező költségeit maga viseli.
7. A Pénzfeldolgozó köteles az általa tárolt kihelyezett jegybanki pénzkészletre vonatkozóan az 1. pont első bekezdése szerinti keretösszegre szóló, megfelelő biztosítékot (pl. biztosítás, bankgarancia) nyújtani. A biztosítékkal összefüggő feltételeket a Felek külön megállapodásban (Kiegészítő megállapodás) rögzítik.
8. Az MNB kötelezettséget vállal arra, hogy a Pénzfeldolgozó által bankjegy, illetve érme formájában, az Üzleti Feltételekben meghatározott csomagolási előírások szerint csomagolva beszállított, az 1. pont első bekezdése szerinti összeget meg nem haladó értékű készpénzmennyiséget kizárólag érmére, a Pénzfeldolgozó által igényelt címletösszetételben átváltja, továbbá a Pénzfeldolgozónak a kihelyezett jegybanki pénzkészletből az MNB-be történő készpénzleadási, és a kihelyezett jegybanki pénzkészletbe az MNB-től történő készpénzfelvételi igényét teljesíti, az Üzleti feltételek IV. fejezetének 1.9.-1.14. alpontjában foglalt korlátozásokkal.
A jelen pont szerinti címletváltás, továbbá készpénzleadási és készpénz felvételi igény teljesítésének díjazására a Magyar Nemzeti Bank által a Magyar Nemzeti Banknál forint bankszámlával rendelkező ügyfelek, valamint a pénzfeldolgozó szervezetek részére készpénzben végzett műveletekkel kapcsolatos díjakról, különdíjakról, valamint ezek elszámolási rendjéről szóló Hirdetményben foglaltak az irányadók.
A Pénzfeldolgozó címletváltásra, készpénzleadásra és készpénzfelvételre irányuló szándékát az Üzleti Feltételek IV. fejezetének vonatkozó rendelkezése szerint, előzetesen köteles jelezni az MNB felé. Az előzetes bejelentési kötelezettség a bankjegyeknek a 2. pont harmadik bekezdésében foglaltak szerinti leadására nem terjed ki.
🟑 Az MNB a következő képlet szerint kiszámított érték címletenkénti összege alapján állapítja meg, hogy a Pénzfeldolgozónak az igényelt kihelyezett jegybanki készlet tárolásához a MABISZ ajánlásban foglaltakból mely védelmi osztályhoz tartozó biztonsági feltételeknek kell megfelelnie:
az igényelt címlet darab száma x az igényelt címlet névértéke az igényelt címlethez tartozó index
Az egyes érmecímletekhez tartozó indexek a következők:
200 forintos: 38; 100 forintos: 76; 50 forintos: 152; 20 forintos: 380; 10 forintos: 760; 5 forintos: 1520.
A Pénzfeldolgozó a címletváltást, a készpénzleadást és a készpénzfelvételt az Üzleti Feltételek II. Fejezetében a kihelyezett jegybanki pénzkészletre vonatkozó műveletekre meghatározott nyitvatartási időn belül, vagy – az MNB- vel történt előzetes egyeztetés alapján – a nyitvatartási időn kívüli időpontban jogosult kezdeményezni.
A címletváltás és a készpénzleadás céljából beszállított készpénzmennyiség MNB-ben történő bizottsági feldolgozása során fellelt különbözeteket az MNB által kiállított jegyzőkönyv alapján a Felek készpénzben, a különbözet megállapításáról szóló jegyzőkönyv kézhezvételét követő 3 munkanapon belül rendezik.
Amennyiben a különbözet hiány formájában jelentkezik, és azt a Pénzfeldolgozó 3 munkanapon belül nem rendezi, az MNB a 9. pont harmadik bekezdésében foglaltak szerint jár el.
9. Az MNB jogosult a kihelyezett jegybanki pénzkészletet annak összegszerűsége, címletösszetétele és a tárolás feltételei tekintetében a Pénzfeldolgozó tárolóhelyén/tárolóhelyein bármely időpontban, bejelentés nélkül ellenőrizni. Az MNB ellenőrzési jogosultsága kiterjed továbbá a 4. pont szerinti készletjelentésre és az 5. pont szerinti belső szabályzatra (ügyviteli utasítás) is.
A Pénzfeldolgozó kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben az MNB az ellenőrzés során hiányt állapít meg, azt a hiány megállapításáról szóló jegyzőkönyv kézhezvételét követő 15 naptári napon belül, az MNB által megjelölt bankszámlára történő átutalással rendezi.
Amennyiben a hiány rendezésére a hiány megállapításáról szóló jegyzőkönyv kézhezvételét követő 15 naptári napon belül – bármely okból kifolyólag – nem kerül sor, úgy az MNB a hiány miatt felmerült igényét a 7. pont szerinti biztosítékból elégíti ki. Ezt követően az MNB – a 10. pontban foglaltak megfelelő alkalmazásával – a hiány összegének megfelelő értékű érmemennyiséget ad át a Pénzfeldolgozónak, az általa tárolt kihelyezett jegybanki pénzkészlet aktuális összegére történő kiegészítése céljából.
10. A kihelyezett jegybanki pénzkészletet az MNB a jelen megállapodás hatálybalépését követően, az Üzleti Feltételek
II. fejezetében a kihelyezett jegybanki pénzkészletre vonatkozó műveletekre meghatározott nyitvatartási időn belül, az MNB Logisztikai Központjában (1239 Xxxxxxxx, Xxxxxx xx 0.) lévő értékátadó helyiségében adja át a Pénzfeldolgozó részére. A Pénzfeldolgozó vállalja, hogy a kihelyezett jegybanki pénzkészlet átvétele iránti szándékát az MNB-nek az átvétel napját megelőző munkanapon 12 óráig, e-mail útján (xxx@xxx.xx) jelzi, megadva az átvétel időpontját, az átvételre jogosult képviselői nevét, a szállító jármű forgalmi rendszámát, továbbá az igényelt mennyiséget és címletösszetételt.
A kihelyezett jegybanki pénzkészlet átadás-átvételéről az MNB elektronikus bizonylatot állít ki, amely tartalmazza az átadás-átvétel időpontját, az átadott érmék címletét, darabszámát, értékét, továbbá a Felek átadás-átvételre jogosult képviselőinek nevét és elektronikus aláírását.
A Felek átadás-átvételre jogosult képviselői az elektronikus aláírásra a Giro Zrt. szolgáltató által kibocsátott tanúsítványt tartalmazó, elektronikus aláírásra alkalmas kártyát használják.
Amennyiben az átadás-átvétel során az elektronikus aláírás nem működik, úgy az átadás-átvételről készített bizonylat az MNB informatikai rendszeréből (IER) kinyomtatásra kerül, és a Felek átadás-átvételre jogosult képviselői e kinyomtatott bizonylatot írják alá.
A lezárt burkolózsákoknak, illetve nagyobb tárolóegységeknek a Pénzfeldolgozó tárolóhelyére/tárolóhelyeire történő szállításáról, az ehhez szükséges feltételekről (szállító jármű, személyzet, kíséret) a Pénzfeldolgozó saját költségén köteles gondoskodni.
11. Jelen megállapodás hatálybalépéséhez a 7. pontban foglalt biztosíték meglétét igazoló dokumentumok MNB-hez való benyújtása, valamint a 7. pontban említett Kiegészítő megállapodásnak a Felek részéről történő aláírása szükséges.
Jelen megállapodás a fent említett feltételek összességének teljesülése napján lép hatályba.
12. Jelen megállapodás határozatlan időre szól, azt a Felek bármelyike jogosult – a másik Félhez intézett írásbeli nyilatkozat útján – bármely időpontban, 15 naptári napos felmondási idővel felmondani.
A felmondási jogát gyakorló Fél a jelen megállapodás megszűnésétől számított 3 munkanapon belül köteles a kihelyezett jegybanki pénzkészletet saját költségén visszaszállítani az MNB által megjelölt értékátadó helyiségbe.
13. Az MNB-t azonnali hatályú felmondási jog illeti meg, ha
a) az ellenőrzések során hiányt állapít meg;
b) a Pénzfeldolgozó az általa tárolt kihelyezett jegybanki pénzkészletet a 2. pontban foglaltaktól eltérő célra használja;
c) a Pénzfeldolgozó a kihelyezett jegybanki pénzkészletet nem az MNB által a 3. pont első bekezdése szerint megállapított feltételeknek megfelelő tárolóhely(ek)en, illetve nem a 3. pont második bekezdésében leírt módon tárolja;
d) a Pénzfeldolgozó készletjelentés küldési kötelezettségét nem, vagy nem a 4. pont szerint teljesíti;
e) a Pénzfeldolgozó a 7. pont szerinti Kiegészítő megállapodásban foglaltaknak nem tesz eleget;
f) a Pénzfeldolgozó ellen csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás indul;
g) a Pénzfeldolgozó pénzfeldolgozási engedélyét az MNB bármilyen okból visszavonja.
A Pénzfeldolgozó az MNB-nek a jelen megállapodás azonnali hatályú felmondásáról szóló nyilatkozata kézhezvételétől számított 3 munkanapon belül köteles saját költségén visszaszállítani a kihelyezett jegybanki pénzkészletet az MNB által megjelölt értékátadó helyiségbe.
14. A jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben az Üzleti Feltételek és a Ptk. vonatkozó rendelkezései tekintendők irányadónak.
Budapest, ………………………………..……………….. ..………..……., ……………………………………..
Magyar Nemzeti Bank | Pénzfeldolgozó |
…………………………………………….. [név] [beosztás] | ……………….………………………….. [név] [beosztás] | ………………………………………….…………… [név] [beosztás] |
Melléklet
Az MNB által a ….-hez kihelyezett
jegybanki pénzkészlet tároló helye
Az MNB – a készpénzcímletek cseréjének, váltásának, ki- és befizetésének megkönnyítése céljából – készpénzkészletéből a megállapodásban rögzített összegű érmemennyiséget helyez ki a ……………………………..
alábbiakban megjelölt tárolóhelyén/tárolóhelyein:
Tárolóhely(ek) címe | Kihelyezett jegybanki pénzkészlet értéke (Forint) |
Kiegészítő megállapodás
(Pénzfeldolgozó szervezet Ügyfélre vonatkozó minta, biztosítás biztosítékként történő elfogadása esetére vonatkozó minta9)
amely létrejött egyrészről a Magyar Nemzeti Bank (1013 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxxx 00.; képviseletében eljár:
…………………………………; a továbbiakban: MNB), másrészről ……………… (cégnév) ( (székhely);
cégjegyzékszám: ……………; képviseletében eljár: …………………………………..; a továbbiakban: Pénzfeldolgozó) – együttesen Felek – között, az alábbiak szerint:
1. A jelen megállapodás célja, hogy a Felek az általuk a kihelyezett jegybanki pénzkészlet Pénzfeldolgozó tárolóhelyén/tárolóhelyein történő tárolása és azzal meghatározott készpénzműveletek végzése tárgyában megkötendő megállapodás (a továbbiakban: Megállapodás) 7. pontja szerinti biztosíték nyújtásának szabályait rögzítsék.
2. Az MNB a Pénzfeldolgozó részéről biztosítékként felajánlott, az Biztosítóval megkötött szerződés
szerinti,
- vagyon- és felelősségbiztosítási elemeket is magában foglaló,
- a kihelyezett jegybanki pénzkészletben mind a Megállapodás Mellékletében megjelölt helyszínen való tárolási, őrzési és feldolgozási tevékenység, mind a készpénzszállítási tevékenység során bekövetkező károkra kiterjedő,
- a kihelyezett jegybanki pénzkészletben a Pénzfeldolgozó alkalmazottja és bármilyen beosztásban lévő vezetője által elkövetett tisztességtelen, csalárd cselekmény folytán bekövetkező károkra kiterjedő, valamint
- a kihelyezett jegybanki pénzkészletet érintő káresemény beállta esetén az MNB számára történő közvetlen kifizetés lehetőségét magában foglaló
biztosítást elfogadja.
3. A Pénzfeldolgozó kötelezettséget vállal arra, hogy a 2. pont szerinti biztosítását az MNB-vel fennálló – a Megállapodás szerinti – szerződéses kapcsolatának időtartama alatt folyamatosan fenntartja, a biztosítási jogviszonyból ráháruló díjfizetési és egyéb kötelezettségét szerződésszerűen teljesíti. A Pénzfeldolgozó köteles az aktuális díj megfizetését igazoló bizonylat másolati példányát a díj megfizetésének esedékessé válásától számított 5 munkanapon belül az MNB részére megküldeni.
4. A Pénzfeldolgozó köteles a biztosítás feltételrendszerében beálló, a biztosítónak az MNB részére esetlegesen teljesítendő szolgáltatását érintő valamennyi változást haladéktalanul közölni az MNB-vel.
5. Amennyiben a kihelyezett jegybanki pénzkészletben bármely okból beálló hiány rendezésére a Megállapodás 8., illetve 9. pontjának vonatkozó rendelkezése szerint nem kerül sor, valamint a kihelyezett jegybanki pénzkészlettel összefüggő egyéb biztosítási esemény bekövetkezése esetén a Pénzfeldolgozó köteles az említett tényekről a vele biztosítási jogviszonyban álló biztosítót haladéktalanul tájékoztatni, továbbá megtenni mindazon intézkedéseket, melyek a biztosítási szerződés értelmében szükségesek ahhoz, hogy a biztosító közvetlenül az MNB részére teljesíthesse szolgáltatását.
9 Az érintett Pénzfeldolgozó szervezet Ügyfélre egyediesített megállapodást az MNB bocsátja az Ügyfél rendelkezésére.
6. Az 5. pontban foglaltak nem érintik a Pénzfeldolgozónak a biztosítási szerződés szerinti önrészesedés megfizetésére vonatkozó kötelezettségét, melynek teljesítési határideje a biztosítási esemény bekövetkezésétől számított 15 munkanap.
Budapest, …….……………………………………. ………..……., ………….………………………..
Magyar Nemzeti Bank | Pénzfeldolgozó |
…………………………………………….. [név] [beosztás] | ……………………………………….. [név] [beosztás] | ………………………………………………… [név] [beosztás] |
Kiegészítő megállapodás
(Pénzfeldolgozó szervezet Ügyfélre irányadó, bankgarancia biztosítékként történő elfogadása esetére vonatkozó
minta10)
amely létrejött egyrészről a Magyar Nemzeti Bank (1013 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxxx 00.; képviseletében eljár:
……………………………….; a továbbiakban: MNB), másrészről a ……………………… (cégnév) ( (székhely);
cégjegyzékszám: …………; képviseletében eljár: ……………………………..; a továbbiakban: Pénzfeldolgozó) – együttesen
Felek – között, az alábbiak szerint:
1. A jelen megállapodás célja, hogy a Felek az általuk a kihelyezett jegybanki pénzkészlet Pénzfeldolgozó tárolóhelyén/tárolóhelyein történő tárolása és azzal meghatározott készpénzműveletek végzése tárgyában megkötendő megállapodás (a továbbiakban: Megállapodás) 7. pontja szerinti biztosíték nyújtásának szabályait rögzítsék.
2. Az MNB a Pénzfeldolgozó részéről biztosítékként felajánlott, az ……………………….. (bankgaranciát nyújtó hitelintézet neve) által az MNB javára és a kihelyezett jegybanki pénzkészlet keret összegére szóló, visszavonhatatlan, első írásbeli felszólításra feltétel nélkül fizetést ígérő lejáratú bankgaranciát elfogadja.
3. A Pénzfeldolgozó kötelezettséget vállal arra, hogy a 2. pont szerinti bankgaranciát az MNB-vel fennálló – a Megállapodás szerinti – szerződéses kapcsolatának időtartama alatt folyamatosan fenntartja, olyan módon, hogy vállalja, hogy a mindenkori lejáratot megelőző 30. munkanapon a bankgaranciát a kibocsátó bankkal további 1 év időtartamra meghosszabbíttatja, és a bankgarancia jogviszonyból ráháruló díjfizetési és egyéb kötelezettségét szerződésszerűen teljesíti. A Pénzfeldolgozó köteles továbbá megtenni a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a bankgarancia meghosszabbításának tényéről a garanciát nyújtó
……………………. (bankgaranciát nyújtó hitelintézet neve) haladéktalanul tájékoztassa az MNB-t.
4. Amennyiben a kihelyezett jegybanki pénzkészletben bármely okból beálló hiány rendezésére a Megállapodás 8., illetve 9. pontjának vonatkozó rendelkezésében foglaltak szerint nem kerül sor, az MNB jogosult igénybe venni a bankgaranciát.
Budapest, ………..……………………… ………………….., ……..………………………
Magyar Nemzeti Bank | Pénzfeldolgozó |
…………………………………………….. [név] [beosztás] | ………………………………….. [név] [beosztás] | ………………………………………………… [név] [beosztás] |
10 Az érintett Pénzfeldolgozó szervezet Ügyfélre egyediesített megállapodást az MNB bocsátja az Ügyfél rendelkezésére.
Megállapodás
Jegybanki pénzkészlet kihelyezésére
(Hitelintézet Ügyfélre vonatkozó minta11)
amely létrejött egyrészről a Magyar Nemzeti Bank (1013 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxxx 00.; képviseletében eljár:
………………………..; a továbbiakban: MNB), másrészről a ………………… (cégnév); ( (székhely),
cégjegyzékszám: ………………………………; képviseletében eljár: …………………………; a továbbiakban: Hitelintézet) – együttesen Felek – között, az MNB készpénzkészlete egy részének a Hitelintézet tárolóhelyén/tárolóhelyein történő elhelyezése és kezelése tárgyában, az alábbiak szerint.
1. A Felek megállapodnak abban, hogy a Hitelintézet legfeljebb Ft keretösszegben az MNB tulajdonában lévő
készpénzmennyiséget (a továbbiakban: kihelyezett jegybanki pénzkészlet) tárol, a jelen megállapodás Mellékletében rögzített tárolóhelyén/tárolóhelyein, és azzal a 2. pont második bekezdése szerinti készpénz műveleteket jogosult végrehajtani.
A Hitelintézet a kihelyezett jegybanki pénzkészlet részeként – a jelen pont első bekezdése szerinti keretösszeg mértékéig – az általa az MNB forint-számlatulajdonosától annak MNB-nél vezetett bankszámlájára történő befizetésre átvett készpénzt is jogosult a Mellékletben rögzített tárolóhelyén/tárolóhelyein tárolni és azzal a 2. pont második bekezdése szerinti készpénz műveleteket végrehajtani.
Az MNB a Hitelintézetnek kihelyezett jegybanki pénzkészletként kizárólag érmét ad át.
A Felek a kihelyezett jegybanki pénzkészlet jelen pont első bekezdése szerinti keretösszegének nagyságát folyamatosan vizsgálják, és szükség esetén – a jelen megállapodás módosítása keretében – döntenek annak megváltoztatásáról.
2. A Hitelintézet a kihelyezett jegybanki pénzkészletet saját kockázatára tárolja és őrzi, az abban bármely okból bekövetkező hiány esetén megtérítési kötelezettséggel tartozik.
A kárveszély viselésének kötelezettsége a Hitelintézetet a jegybanki pénzkészlet részét képező készpénznek az
MNB-től, illetve az MNB forint-számlatulajdonosától való átvétele időpontjától terheli.
A Hitelintézet a kihelyezett jegybanki pénzkészletet kizárólag a saját, illetve az MNB forint-számlatulajdonos ügyfelei részére végzett bankjegy- és érmeváltásra, az MNB forint-számlatulajdonos ügyfelei érme be- és kifizetéseinek lebonyolítására, továbbá az MNB-vel jegybanki pénzkészlet kihelyezési megállapodást kötő szervezetek közötti érme átadás-átvételre jogosult felhasználni azzal, hogy a kihelyezett jegybanki pénzkészlet értéke nem haladhatja meg az 1. pont első bekezdésében meghatározott keretösszeget, a kihelyezett jegybanki pénzkészlet részeként kezelt bankjegymennyiség maximális értéke az 1. pont első bekezdésében meghatározott keretösszeg 30%-a, de legfeljebb 300 millió forint.
A Hitelintézet a jelen pont második bekezdésében meghatározott mértéket meghaladó érmét, illetve bankjegyet köteles az MNB-nek leadni, a 8. pontban foglaltaknak megfelelően.
11 Az adott Hitelintézet Ügyfélre egyediesített megállapodást az MNB bocsátja az Ügyfél rendelkezésére.
A kihelyezett jegybanki pénzkészlet értékének mindenkor meg kell egyeznie a Magyar Nemzeti Banknál forint bankszámlával rendelkező, valamint a pénzfeldolgozó szervezetek részére készpénzben végzett műveletekre vonatkozó Üzleti Feltételek (a továbbiakban: Üzleti Feltételek) II. fejezetének 5. pontjában, valamint 1. sz. mellékletének I. fejezetében szabályozott WebeC rendszerben nyilvántartott készlettel.
3. A Hitelintézet a kihelyezett jegybanki pénzkészletet csak olyan tárolóhely(ek)en helyezheti el, amely(ek) megfelelnek az MNB által az érmetárolásra vonatkozóan – a pénzügyi szervezetek működésének fizikai biztonsági és humánkockázatkezelési feltételeiről szóló 11/2020. (X. 20.) számú MNB ajánlásban, valamint az abban hivatkozott, a betöréses lopás- és rablásbiztosítás technikai feltételeiről szóló MABISZ ajánlásban meghatározott követelmények alapján, indexálási módszerrel🟑 – megállapított feltételeknek. A tárolóhely(ek) kialakításakor figyelembe kell venni a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény, valamint az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet előírásait.
A Hitelintézet a kihelyezett jegybanki pénzkészletet saját, valamint harmadik személyek megbízásából kezelt készleteitől elkülönítve, legalább kettős zárkezelésű helyen, feldolgozott állapotban, számba vehető módon (az érméket tekercselve dobozban vagy fóliában, illetve burkolózsákban zárószalaggal biztosítva; a bankjegyeket kötegben, bankjegycsomagban, illetve a maradékot bankjegyszalaggal ellátva) köteles tárolni.
4. A Hitelintézet köteles a kihelyezett jegybanki pénzkészlet nap végi záróállományára vonatkozóan az Üzleti Feltételek IV. fejezetének vonatkozó rendelkezése szerinti készletjelentést készíteni és küldeni az MNB-nek.
5. A Hitelintézet köteles a jelen megállapodás alapján őt terhelő feladatok elvégzésének rendjét belső szabályzatban (ügyviteli utasításban) rögzíteni.
6. A Hitelintézet a tárolási és őrzési kötelezettségéből folyó feladatokat ingyenesen látja el, és az ezzel összefüggésben keletkező költségeit maga viseli.
7. Az MNB kötelezettséget vállal arra, hogy a Hitelintézet által bankjegy, illetve érme formájában, az Üzleti Feltételekben meghatározott csomagolási előírások szerint csomagolva beszállított, az 1. pont első bekezdése szerinti összeget meg nem haladó értékű készpénzmennyiséget kizárólag érmére, a Hitelintézet által igényelt címletösszetételben átváltja, továbbá a Hitelintézet a kihelyezett jegybanki pénzkészletből az MNB-be történő készpénzleadási, és a kihelyezett jegybanki pénzkészletbe az MNB-től történő készpénzfelvételi igényét teljesíti, az Üzleti feltételek IV. fejezetének 1.9.-1.14. alpontjában foglalt korlátozásokkal.
🟑 Az MNB a következő képlet szerint kiszámított érték címletenkénti összege alapján állapítja meg, hogy a Hitelintézetnek az igényelt kihelyezett jegybanki készlet tárolásához a MABISZ ajánlásban foglaltakból mely védelmi osztályhoz tartozó biztonsági feltételeknek kell megfelelnie:
az igényelt címlet darab száma x az igényelt címlet névértéke
az igényelt címlethez tartozó index Az egyes érmecímletekhez tartozó indexek a következők:
200 forintos: 38; 100 forintos: 76; 50 forintos: 152; 20 forintos: 380; 10 forintos: 760; 5 forintos: 1520.
A jelen pont szerinti címletváltás, továbbá készpénzleadási és készpénzfelvételi igény teljesítésének díjazása a Magyar Nemzeti Bank által a Magyar Nemzeti Banknál forint bankszámlával rendelkező ügyfelek, valamint a pénzfeldolgozó szervezetek részére készpénzben végzett műveletekkel kapcsolatos díjakról, különdíjakról, valamint ezek elszámolási rendjéről szóló Hirdetményben foglaltak az irányadók.
A Hitelintézet címletváltásra, készpénzleadásra és készpénzfelvételre irányuló szándékát az Üzleti Feltételek IV. fejezetének vonatkozó rendelkezése szerint, előzetesen köteles jelezni az MNB felé. Az előzetes bejelentési kötelezettség a bankjegyeknek a 2. pont harmadik bekezdésében foglaltak szerinti leadására nem terjed ki.
A Hitelintézet a címletváltást, a készpénzleadást és a készpénzfelvételt az Üzleti Feltételek II. fejezetében a kihelyezett jegybanki pénzkészletre vonatkozó műveletekre meghatározott nyitvatartási időn belül, vagy – az MNB- vel történt előzetes egyeztetés alapján – a nyitvatartási időn kívüli időpontban jogosult kezdeményezni.
A címletváltás és a készpénzleadás céljából beszállított készpénzmennyiség MNB-ben történő bizottsági feldolgozása során fellelt különbözeteket az MNB által kiállított jegyzőkönyv alapján a Felek készpénzben, a különbözet megállapításáról szóló jegyzőkönyv kézhezvételét követő 3 munkanapon belül rendezik.
Amennyiben a különbözet hiány formájában jelentkezik, és azt a Hitelintézet 3 munkanapon belül nem rendezi, az MNB a 8. pont harmadik bekezdésében foglaltak szerint jár el.
8. Az MNB jogosult a kihelyezett jegybanki pénzkészletet annak összegszerűsége, címletösszetétele és a tárolás feltételei tekintetében a Hitelintézet tárolóhelyén/tárolóhelyein bármely időpontban, bejelentés nélkül ellenőrizni. Az MNB ellenőrzési jogosultsága kiterjed továbbá a 4. pont szerinti készletjelentésre és az 5. pont szerinti belső szabályzatra (ügyviteli utasítás) is.
A Hitelintézet kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben az MNB az ellenőrzés során hiányt állapít meg, azt a hiány megállapításáról szóló jegyzőkönyv kézhezvételét követő 15 naptári napon belül, az MNB által megjelölt bankszámlára történő átutalással rendezi.
Amennyiben a hiány rendezésére a hiány megállapításáról szóló jegyzőkönyv kézhezvételét követő 15 naptári napon belül – bármely okból kifolyólag – nem kerül sor, úgy az MNB – a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 160. § (1) bekezdése alapján az MNB-t megillető, a Hitelintézet MNB-nél vezetett forint bankszámláján fennálló számlakövetelése feletti törvényes zálogjog (óvadék) alapján – a hiány összegével megterheli a Hitelintézet MNB-nél vezetett forint bankszámláját. Ezt követően az MNB – a 9. pontban foglaltak megfelelő alkalmazásával – a hiány összegének megfelelő értékű érmemennyiséget ad át a Hitelintézetnek, az általa tárolt kihelyezett jegybanki pénzkészlet aktuális összegére történő kiegészítése céljából.
9. A kihelyezett jegybanki pénzkészletet az MNB a jelen megállapodás hatálybalépését követően, az Üzleti Feltételek
II. fejezetében a kihelyezett jegybanki pénzkészletre vonatkozó műveletekre meghatározott nyitvatartási időn belül, az MNB Logisztikai Központjában (1239 Xxxxxxxx, Xxxxxx xx 0.) lévő értékátadó helyiségében adja át a Hitelintézet részére. A Hitelintézet vállalja, hogy a kihelyezett jegybanki pénzkészlet átvétele iránti szándékát az MNB-nek az átvétel napját megelőző munkanapon 16 óráig, e-mail útján (xxx@xxx.xx) jelzi, megadva az átvétel időpontját, az átvételre jogosult képviselői nevét, a szállító jármű forgalmi rendszámát, továbbá az igényelt mennyiséget és címletösszetételt.
A kihelyezett jegybanki pénzkészlet átadás-átvételéről az MNB elektronikus bizonylatot állít ki, amely tartalmazza az átadás-átvétel időpontját, az átadott érmék címletét, darabszámát, értékét, továbbá a Felek átadás-átvételre jogosult képviselőinek nevét és elektronikus aláírását.
A Felek átadás-átvételre jogosult képviselői az elektronikus aláírásra a Giro Zrt. szolgáltató által kibocsátott tanúsítványt tartalmazó, elektronikus aláírásra alkalmas kártyát használják.
Amennyiben az átadás-átvétel során az elektronikus aláírás nem működik, úgy az átadás-átvételről készített bizonylat az MNB informatikai rendszeréből (IER) kinyomtatásra kerül, és a Felek átadás-átvételre jogosult képviselői e kinyomtatott bizonylatot írják alá.
A lezárt burkolózsákoknak, illetve nagyobb tárolóegységeknek a Hitelintézet tárolóhelyére/tárolóhelyeire történő szállításáról, az ehhez szükséges feltételekről (szállító jármű, személyzet, kíséret) a Hitelintézet saját költségén köteles gondoskodni.
10. Jelen – határozatlan időre szóló – megállapodás a Felek – eltérő időpontban történő aláírás esetén az utóbb aláíró Fél – általi aláírás napján lép hatályba.
11. Jelen megállapodás a Hitelintézet MNB-nél vezetett forint bankszámlájának megszűnésével egyidejűleg megszűnik.
A Hitelintézet a jelen megállapodás előző bekezdése szerinti megszűnésétől számított 3 munkanapon belül köteles a kihelyezett jegybanki pénzkészletet saját költségén visszaszállítani az MNB által megjelölt értékátadó helyiségbe.
12. Jelen megállapodást a Felek bármelyike jogosult – a másik Félhez intézett írásbeli nyilatkozat útján – bármely időpontban, 15 napos felmondási idővel felmondani.
A felmondási jogát gyakorló Fél a jelen megállapodás megszűnésétől számított 3 munkanapon belül köteles a kihelyezett jegybanki pénzkészletet saját költségén visszaszállítani az MNB által megjelölt értékátadó helyiségbe.
13. Az MNB-t azonnali hatályú felmondási jog illeti meg, ha
a) a jelen megállapodás 8. pontja szerinti ellenőrzés során hiányt állapít meg;
b) a Hitelintézet az általa tárolt kihelyezett jegybanki pénzkészletet a jelen megállapodás 2. pontjának második bekezdésében foglaltaktól eltérő célra használja;
c) a Hitelintézet a kihelyezett jegybanki pénzkészletet nem az MNB által a jelen megállapodás 3. pontjának első bekezdése szerint megállapított feltételeknek megfelelő tárolóhely(ek)en, illetve nem a hivatkozott pont második bekezdésében leírt módon tárolja;
d) a Hitelintézet a készletjelentés küldési kötelezettségét nem, vagy nem a jelen megállapodás 4. pontja szerint teljesíti;
e) az MNB a Hitelintézettel szemben a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 189. § (1) bekezdése szerinti kivételes intézkedést alkalmaz, vagy a Hitelintézet ellen felszámolási vagy végelszámolási eljárás indul/ fióktelep esetén: az MNB a Hitelintézetet fióktelepként létrehozó [külföldi székhelyű hitelintézet megnevezése]-re vonatkozóan a fizetési és értékpapír-elszámolási rendszerekben az elszámolások véglegességéről szóló, 1998. május 19-i, többször módosított 98/26/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 6. cikke szerinti értesítést kap.
A Hitelintézet az MNB-nek a jelen megállapodás azonnali hatályú felmondásáról szóló nyilatkozata kézhezvételétől számított 3 munkanapon belül köteles saját költségén visszaszállítani a kihelyezett jegybanki pénzkészletet az MNB által megjelölt értékátadó helyiségbe.
14. A jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben az Üzleti Feltételek és a Ptk. vonatkozó rendelkezései tekintendők irányadónak.
Budapest, ………………….. Budapest, …...........................
Magyar Nemzeti Bank | Hitelintézet |
…………………………………………….. [név] [beosztás] | ………………………………….. [név] [beosztás] | ………………………………………………… [név] [beosztás] |
A Magyar Nemzeti Banknál forint bankszámlával rendelkező, valamint a pénzfeldolgozó szervezetek részére készpénzben végzett műveletekre vonatkozó Üzleti Feltételek
9. számú melléklete Megállapodás
jegybanki bankjegykészlet éjszakai kihelyezésére
(minta12)
amely létrejött egyrészről a
Magyar Nemzeti Bank (1013 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxxx 00.; képviseletében eljár: ; a továbbiakban: MNB),
másrészről a
……………………… (cégnév) (……………………….. (székhely); cégjegyzékszám: ………………….; képviseletében eljár:… ; a továbbiakban: Számlatulajdonos),
valamint a
……………………….. (cégnév) (………………………….. (székhely); cégjegyzékszám: ……………..; képviseletében eljár:… ; a továbbiakban: Pénzfeldolgozó)
együttesen Felek – között, az alulírott helyen és időpontban, az alábbiak szerint.
Preambulum:
A Felek előtt ismert, miszerint
• az MNB a Magyar Nemzeti Banknál forint bankszámlával rendelkező ügyfelek, valamint a pénzfeldolgozó szervezetek részére készpénzben végzett műveletekre vonatkozó Üzleti Feltételekben (a továbbiakban: Készpénzes Üzleti Feltételek) foglaltak szerint a számlatulajdonos ügyfelek számára éjszakai – VIBER üzemidőn kívüli – bankjegy-kihelyezési rendszert működtet. Az éjszakai bankjegykihelyezés célja a készpénzlogisztikai működés optimalizálása, a logisztikai tartalék képzés lehetőségének likviditás csökkentés nélküli megteremtése a számlatulajdonosok részére. E konstrukció alkalmazásával az MNB számlatulajdonos ügyfelei
– így a hitelintézetek és a posta – könnyebben tudnak alkalmazkodni az MNB nagybani forgalmazásához és reziduális szerepéhez, illetve ezáltal erősödhet az ország készpénzlogisztikai folyamatainak hatékonysága és működésének biztonsága. Az éjszakai bankjegykihelyezés rendszere az MNB számlatulajdonos ügyfelei számára a feldolgozott bankjegyek összegének MNB általi jóváírását teszi lehetővé a befizetés MNB-nél történő fizikai végrehajtása nélkül úgy, hogy mindemellett az MNB számára megfelelő garanciát nyújt a pénzügyi kockázatok ellen.
• a Számlatulajdonos és a Pénzfeldolgozó között ……….napján létrejött számú Vállalkozási Szerződés
(a továbbiakban: Vállalkozási szerződés) alapján a Pénzfeldolgozó a Számlatulajdonos részére értékfeldolgozási, őrzési és tárolási szolgáltatást teljesít.
12 Az érintett Számlatulajdonos és Pénzfeldolgozó szervezet Ügyfélre egyediesített megállapodást az MNB bocsátja az Ügyfél rendelkezésére.
• a Számlatulajdonos és a ……… között ………………napján létrejött számú Vállalkozási szerződés alapján
a Számlatulajdonos részére a ……………. is végez értékfeldolgozási, őrzési és tárolási szolgáltatást. E körülményre tekintettel, a ……..nak az éjszakai bankjegykihelyezés rendszerébe, az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlet Számlatulajdonos javára történő tárolása és kezelése érdekében az MNB a Számlatulajdonos és a ……………. a jelen megállapodás tartalmával megegyező tartalmú – háromoldalú – megállapodást kötött.
A fenti körülményekre tekintettel, a Felek az alábbi megállapodást kötik:
1. A Számlatulajdonos kizárólag feldolgozott bankjegyekből álló készpénzmennyiség éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészletként történő elhelyezésének kezdeményezésére jogosult, az alábbiak szerint.
A Számlatulajdonost – a jelen megállapodás, valamint a jelen megállapodás Preambulumának harmadik bekezdésében hivatkozott, a jelen megállapodás tartalmával megegyező megállapodás alapján, együttesen – megillető éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlet keretösszegének alapegysége …. azaz forint (a
továbbiakban: keretösszeg alapegység). A Számlatulajdonos
• az adott napon a keretösszeg alapegység kétszeresének,
• az adott hónapban a keretösszeg alapegység és az adott hónap naptári napjai szorzatának
megfelelő összegű készpénzmennyiség éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészletként történő elhelyezésére jogosult.
2. A Számlatulajdonos jogosult a jelen megállapodás 1. pontja alapján Őt megillető keretösszeget külön megállapodással, a Készpénzes Üzleti Feltételekben foglalt feltételekkel más, keretösszegre jogosult Számlatulajdonos részére felhasználásra átadni, illetve azt átvenni.
3. A Számlatulajdonos által adott munkanapon éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészletként elhelyezett készpénzmennyiség az MNB tulajdonát képezi, az annak értékével megegyező összeget az MNB a Számlatulajdonos részére e célra nyitott, a Számlatulajdonos által szabadon fel nem használható alszámlán (a továbbiakban: Alszámla) tartja nyilván.
4. A Számlatulajdonos Alszámlájának egyenlege a kötelező tartalék része, és az arra vonatkozó feltételek szerint kamatozik.13
5. Az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlet naponta, a Számlatulajdonos éjszakai jegybanki bankjegykészlet feltöltésére irányuló – a Készpénzes Üzleti Feltételekben meghatározott időpontig, feltételekkel és módon benyújtott – megbízásának az MNB általi befogadásával jön létre.
Az MNB az első bekezdés szerinti megbízás alapján az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlet értékét az adott munkanapon jóváírja az Alszámlán, és egyidejűleg a jóváírással egyező értékű, automatikus terhelést rögzít az Alszámlával szemben, a jóváírást követő munkanapra mint értéknapra vonatkozóan. A jóváírás végrehajtásáról az MNB a Készpénzes Üzleti Feltételekben meghatározottak szerint értesíti a Számlatulajdonost.
Az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlet a második bekezdés szerinti automatikus terheléssel megszűnik.
13 A Magyar Posta Zrt. esetében a bekezdés a következő: Az MNB a Számlatulajdonos Alszámlájának – a felhasználni kívánt átmeneti kihelyezett jegybanki pénzkészlet értékével megegyező – egyenlege után a mindenkori jegybanki alapkamat mértéke szerinti kamatot fizet.
Az MNB az Alszámla vezetéséért és a második bekezdés szerinti automatikus terhelési tranzakciókért a Magyar Nemzeti Bank által vezetett bankszámlákhoz kapcsolódó, a készpénzben végzett műveleteken kívüli fizetési megbízásokra vonatkozó díjakról, különdíjakról, jutalékokról, postai és egyéb költségekről, valamint ezek és a kamatok elszámolási rendjéről, továbbá a deviza-árfolyamrésről szóló, mindenkor hatályos Hirdetmény szerinti díjat számítja fel.
6. Az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlet a Számlatulajdonos, illetve a Pénzfeldolgozó jelen megállapodás 1. sz. mellékletében rögzített tárolóhelyén/tárolóhelyein, a Készpénzes Üzleti Feltételekben meghatározott időszakokban az ott meghatározott módon tárolandó, ezen időszakokon kívül szabadon felhasználható.
A Számlatulajdonos, illetve a Pénzfeldolgozó az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészletet saját kockázatára tárolja és őrzi, az abban a tárolás során bármely okból bekövetkező fizikai kár, hiány, veszteség (a továbbiakban együtt: hiány) esetén a tárolást és őrzést végző Számlatulajdonos, illetve a Pénzfeldolgozó a Számlatulajdonossal szemben, a jelen megállapodás Preambulumának második bekezdésében hivatkozott Vállalkozási Szerződésben foglaltak szerint tartozik felelősséggel. Az esetleges hiány ténye és annak összege nem érinti az MNB-nek a jelen megállapodás 5. pontja második bekezdése szerinti, az Alszámla automatikus, annak teljes egyenlegével való megterhelésének jogát, továbbá a jelen megállapodás 8. pontja szerinti, a Számlatulajdonos MNB-nél vezetett forint bankszámlájának a szerződéses szankció összegével való megterhelésére vonatkozó jogát. Az MNB a hiány miatt a Számlatulajdonossal szemben keletkezett követelését – a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 160. § (1) bekezdése alapján az MNB- t megillető, a Számlatulajdonos MNB-nél vezetett forint bankszámláján fennálló számlakövetelése feletti törvényes zálogjog (óvadék) alapján – a Számlatulajdonos MNB-nél vezetett forint bankszámlájának megterhelésével elégíti ki.
A Számlatulajdonos, illetve a Pénzfeldolgozó a tárolási és őrzési kötelezettségéből eredő feladatokkal összefüggésben az MNB-vel szemben semmiféle díj-és költségigényt nem támaszthat.
7. Az MNB jogosult az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészletet annak megléte, a jelen megállapodás 6. pontja első bekezdésében foglaltaknak megfelelő tárolása és őrzése tekintetében a Számlatulajdonos, illetve a Kihelyezett készlet kezelőjének tárolóhelyén/tárolóhelyein a Készpénzes Üzleti Feltételekben meghatározott időpontban, előzetes bejelentés nélkül ellenőrizni.
A helyszíni ellenőrzés során az MNB az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlet részeként a Számlatulajdonos által az MNB-től a tárgynapon felvett, az MNB Logisztikai Központ és az ellenőrzött tárolóhely közötti úton lévő, de a kihelyezésbe bevont bankjegymennyiséget is elfogadja, az úton lévő szállítmányt megvárhatja.
A nem átlátszó csomagolásban lévő bankjegyek szúrópróbaszerű ellenőrzéséhez a tárolást és őrzést végző Számlatulajdonos, illetve a Pénzfeldolgozó biztosítja a szükséges személyi és tárgyi feltételeket.
A helyszíni ellenőrzés tényét és eredményét az MNB a Készpénzes Üzleti Feltételekben meghatározottak szerint rögzíti.
8. Amennyiben az MNB a jelen megállapodás 7. pontja szerinti ellenőrzés során a vizsgált tárolóhelyre kihelyezett jegybanki bankjegykészletre vonatkozóan mennyiségi eltérést vagy a jelen megállapodás 6. pontjának első bekezdése szerinti, a bankjegyek feldolgozott állapotára és csomagolására előírt szabályok megsértését állapítja meg, a jelen megállapodás 7. pontja negyedik bekezdése szerinti jegyzőkönyv alapján különdíjat számít fel, az alábbiak szerint.
Az első bekezdés szerinti szerződésszegés adott naptári éven (a továbbiakban: tárgyév) belüli első alkalommal történő megállapítása esetén az MNB az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlet jelen megállapodás 1. pontjában meghatározott keretösszeg alapegysége kétszerese után, a szerződésszegés megállapítása napján érvényes jegybanki alapkamat alapján 1 napra számított kamatkompenzációnak megfelelő mértékű különdíjjal terheli meg a Számlatulajdonos MNB-nél vezetett forint bankszámláját.
Az első bekezdés szerinti szerződésszegés tárgyéven belüli ismételt megállapítása esetén az MNB az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlet jelen megállapodás 1. pontjában meghatározott keretösszeg alapegysége után, a szerződésszegés megállapítása napján érvényes jegybanki alapkamat alapján 30 napra
számított kamatkompenzációnak megfelelő mértékű különdíjjal terheli meg a Számlatulajdonos MNB-nél vezetett forint bankszámláját.
A jelen pont szerinti különdíj alkalmazása nem érinti az MNB jelen megállapodás 13. pontjának a), illetve b) alpontja szerinti azonnali felmondási jogát.
9. A Felek között a jelen megállapodással kapcsolatos bármely értesítés, közlés, kérés, utasítás vagy beleegyezés (a továbbiakban együtt: értesítés) csak írásban hatályos azzal, hogy a Felek a jelen megállapodás 12., illetve
13. pontja szerinti felmondási jog gyakorlása és a jelen megállapodás módosítása esetkörének kivételével írásban megtett értesítésnek tekintik a telefaxon vagy e-mail-en továbbított értesítést is.
Minden, a jelen megállapodásban előírt értesítést az alábbiak szerint kell közöltnek tekintetni:
- futárszolgálat útján történő kézbesítés esetén a kézbesítés időpontjában;
- telefaxon, e-mail-en történő továbbítás esetén a telefax berendezés vagy a levelező rendszer által megjelölt sikeres elküldés időpontjában (activity vagy delivery report).
A Felek kötelesek értesítéseiket a kapcsolattartó személyeknek a megadott elérhetőségi címekre írásban
eljuttatni.
A Felek kötelesek egymást haladéktalanul írásban értesíteni a kapcsolattartási adataikban bekövetkező változásokról. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért a mulasztó fél a felelős.
A Felek az egymással való kommunikációra, az értesítések megtételére, illetve azok fogadására, konzultációra az alábbi személyeket jelölik ki:
Az MNB részéről kapcsolattartó személyek:
Név:
Tel.:
Fax:
E-mail:
Név:
Tel.:
Fax:
E-mail:
A Számlatulajdonos részéről kapcsolattartó személyek:
Név: Tel.: Fax:
E-mail:
Név:
Tel.:
Fax:
E-mail:
A Pénzfeldolgozó részéről kapcsolattartó személyek:
Név: Tel.: Fax:
E-mail:
Név:
Tel.:
Fax:
E-mail:
10. A Felek kötelesek a jelen jogviszony során tudomásukra jutott, jogszabály alapján más titokfajtaként nem védett, a másik két Félre vonatkozó, illetve annak tevékenységét érintő minden tényt, adatot, információt és megoldást üzleti titokként kezelni, és azokat az érintett Fél hozzájárulása nélkül arra illetéktelen személy részére hozzáférhetővé nem tehetik, nem közölhetik, át nem adhatják, nyilvánosságra nem hozhatják.
A Felek fentiek szerinti titoktartási kötelezettsége a jelen jogviszony megszűnte után is, időbeli korlátozás nélkül fennáll.
A Felek kötelesek gondoskodni arról, hogy a jelen pontban foglalt titoktartási kötelezettséget munkavállalóik, illetve a teljesítésbe bevont megbízottaik is betartsák.
11. Jelen megállapodás a Felek – eltérő időpontokban történő aláírás esetén a legutóbb aláíró Fél – általi aláírás napján lép hatályba.
12. Jelen megállapodás határozatlan időre szól, azt a Felek bármelyike jogosult – a másik két Félhez intézett írásbeli nyilatkozat útján – bármely időpontban, 15 naptári napos felmondási idővel felmondani.
13. Az MNB-t azonnali hatályú felmondási jog illeti meg, ha
a) a tárgyéven belül a jelen megállapodás 7. pontja szerinti helyszíni ellenőrzés során az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlet 50%-át meghaladó részét érintően mennyiségi eltérést vagy a jelen megállapodás 6. pontjának első bekezdése szerinti, a bankjegyek feldolgozott állapotára és csomagolására előírt szabályok megsértését állapítja meg;
b) a jelen megállapodás 7. pontja szerinti helyszíni ellenőrzés során az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlet 50%-át meg nem haladó részét érintően a tárgyéven belül ismételten mennyiségi eltérést vagy a jelen megállapodás 6. pontjának első bekezdése szerinti, a bankjegyek feldolgozott állapotára és csomagolására előírt szabályok megsértését állapítja meg;
c) a Számlatulajdonossal szemben az MNB a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 189. § (1) bekezdése szerinti kivételes intézkedést alkalmaz, vagy a Számlatulajdonos ellen felszámolási vagy végelszámolási eljárás indul/ fióktelep esetén: az MNB a Számlatulajdonost fióktelepként létrehozó [külföldi székhelyű hitelintézet megnevezése]-re vonatkozóan a fizetési és értékpapír-elszámolási rendszerekben az elszámolások véglegességéről szóló, 1998. május 19-i, többször módosított 98/26/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 6. cikke szerinti értesítést kap;
d) a Pénzfeldolgozó ellen csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás indul.
14. Jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Készpénzes Üzleti Feltételek, a Magyar Nemzeti Bank által vezetett bankszámlákra, valamint a forint és devizaforgalmi elszámolásokra vonatkozó Üzleti Feltételek, a Magyar Nemzeti Bank által vezetett bankszámlákhoz kapcsolódó, a készpénzben végzett műveleteken kívüli fizetési megbízásokra vonatkozó díjakról, különdíjakról, jutalékokról, postai és egyéb költségekről, valamint ezek és a kamatok elszámolási rendjéről, továbbá a deviza-árfolyamrésről szóló Hirdetmény, a jelen megállapodás Preambulumának második és harmadik bekezdésében hivatkozott vállalkozási szerződés(ek), továbbá a Polgári Törvénykönyv vonatkozó rendelkezései tekintendők irányadónak.
A jelen Megállapodás … számozott oldalból áll, és …….(…) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a Felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a Feleket kettő-kettő példány illeti meg.
A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezi az alábbi melléklet:
Az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlet tárolási helyei
Budapest, ………………………………………….. ………………………….., ………………………..………..
Magyar Nemzeti Bank | Számlatulajdonos |
…………………………………………….. [név] [beosztás] | ………………………………….. [név] [beosztás] | ………………………………………………… [név] [beosztás] |
………………………………….., ……………………………………….…..
Pénzfeldolgozó
………………………………………………… [név]
[beosztás]
Megállapodás 1. számú melléklete
Az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészlet tárolási helyei
Tárolóhely címe | |
A Magyar Nemzeti Banknál forint bankszámlával rendelkező, valamint a pénzfeldolgozó szervezetek részére készpénzben végzett műveletekre vonatkozó Üzleti Feltételek
10. számú melléklete
Nyilatkozat
adatok elektronikus levélben történő továbbításához14
A/az
…………………………………………………………………………………………………………………………… [Ügyfél megnevezése]
(Székhely ; Cégjegyzékszám )
ezúton hozzájárul / nem járul hozzá15 ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Banknál (MNB) forint bankszámlával rendelkező ügyfelek, valamint a pénzfeldolgozó szervezetek részére készpénzben végzett műveletekre vonatkozó Üzleti Feltételek szerint benyújtott, készpénzben végzett műveletekre vonatkozó megbízásainak MNB általi befogadására és teljesítésére vonatkozó bizonylatokat, dokumentumokat kérésére az MNB titkosítással el nem látott elektronikus levélben, elektronikus levélbe csatolt PDF formátumban az alábbi e-mail címre16 továbbítsa.
Ügyintéző neve: ……………………………………………………………………………………………………………………………
Telefonszáma: ……………………………………………………………………………………………………………………………
E-mail címe: ……………………………………………………………………………………………………………………………
A/az
…………………………………………………………………………………………………………………………… [Ügyfél megnevezése]
kötelezettséget vállal arra, hogy a fentiekben megadott adatok vonatkozásában beálló változást 5 munkanapon belül írásban – cégszerűen aláírt nyilatkozatban – bejelenti az MNB-nek, és tudomásul veszi, hogy a változás bejelentésére vonatkozó kötelezettsége elmulasztásából eredő következményekért az MNB felelősséget nem vállal.
A jelen nyilatkozat visszavonásig érvényes.
Budapest, 20.. ………………………………
…………………………………………………… Ügyfél cégszerű aláírása
14 A nyilatkozat az MNB részére faxon, vagy postai úton küldendő meg!
15 A megfelelő rész aláhúzandó!
16 Több e-mail cím is megadható!
A Magyar Nemzeti Banknál forint bankszámlával rendelkező, valamint a pénzfeldolgozó szervezetek részére készpénzben végzett műveletekre vonatkozó Üzleti Feltételek
11. számú melléklete
Szakértői vizsgálatához kapcsolódó jegyzőkönyv tartalmi elemei
1. A szakértői vizsgálat kezdeményezésének oka*:
a) hamisgyanús bankjegy vagy érme,
b) olyan hiányos forintbankjegy, amelynél nem állapítható meg egyértelműen, hogy a felülete meghaladja-e az 50%-ot,
c) olyan hiányos forintbankjegy, amelynek felülete nem haladja meg az 50%-ot.
2. A szakértői vizsgálatra beküldött bankjegyre/érmére vonatkozóan a jegyzőkönyvnek – a 3-5. pontban foglalt
eltéréssel – a következő adatokat kell tartalmaznia:
a) a bankjegy/érme adatai (valutanem, címlet, kibocsátás éve, darabszám, sorszám),
b) a bankjegy/érme befizetőjének (birtokosának) adatai (természetes személynél: családi és utónév, lakcím, azonosító okmány megnevezése és száma; jogi személynél és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetnél: a jogi személy vagy a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet megnevezése, székhelye, a képviseletében eljáró természetes személy jelen pont szerinti azonosító adatai),
c) a bankjegy/érme fellelésének helye és időpontja,
d) a fellelés körülményeinek rövid ismertetése,
e) a befizető (birtokos) nyilatkozata a bankjegy/érme eredetéről,
f) a befizető (birtokos) aláírása,
g) a jegyzőkönyvet felvevő pénzfeldolgozó vagy pénzforgalmazó székhelye,
h) a jegyzőkönyv felvételének helye, időpontja, kiállítóinak aláírása, valamint
i) a jegyzőkönyv sorszáma.
3. A Pénzfeldolgozó Szervezet Ügyfél az 1. pont szerinti jegyzőkönyvet azzal az eltéréssel készíti el, hogy a 2. e) és f) pontban meghatározott adatokat nem, a 2. b) pontban meghatározott adatoknál a megbízójának, valamint a megbízó érintett telephelyének adatait, valamint – amennyiben a Pénzfeldolgozó Szervezet Ügyfél a szakértői vizsgálatra küldött bankjegyet olyan befizetési egységben lelte fel, amelyre vonatkozóan a tényleges befizető adatai a rendelkezésére állnak – a befizető adatait tünteti fel.
4. Amennyiben a bankjegy/érme befizetője (birtokosa) a 2. pont szerinti adatok valamelyikét felhívás ellenére sem közli, ezt a körülményt a jegyzőkönyvben rögzíteni kell.
5. Az ügyfél által kezelt gépből származó hamisgyanús bankjegyre vonatkozóan a jegyzőkönyvet a 2. e) és f) pontban meghatározott adatok nélkül kell elkészíteni.
* A megfelelő ok aláhúzással jelölendő.