ALLIANZ ÉLETPROGRAMOK ÉS ALLIANZ ÉLETPROGRAMOK – EURÓ
Általános Szerződési Feltételek és Ügyfél-tájékoztató
XXXXXXX.XX
ALLIANZ ÉLETPROGRAMOK ÉS ALLIANZ ÉLETPROGRAMOK – EURÓ
AHE-21280/F6
ÉLET- ÉS SZEMÉLYBIZTOSÍTÁS
TARTALOMJEGYZÉK
Általános Szerződési Feltételek és Ügyfél-tájékoztató az Allianz Életprogramok és az Allianz Életprogramok - Euró szerződésekhez 5
A szerződés felépítése 5
Személyek a biztosítási szerződésben 6
A biztosító 6
A szerződő 6
Belépés a szerződő helyébe 6
A főbiztosított 7
A biztosított 7
A főbiztosítottra és a biztosítottra vonatkozó közös szabályok 8
A kedvezményezett 8
A biztosításközvetítő 8
A biztosító felügyeleti hatósága 9
Tudnivalók a biztosítási eseményekről és
xxxxxxxxxxxxxxxxx 0
A szerződéssel kapcsolatos folyamatok 9
A szerződés és a kiegészítő fedezetek létrejötte,
hatályba lépése, a kockázatviselés kezdete 9
A szerződés létrejötte 9
A szerződés és a kiegészítő fedezetek egyidejű létrejötte, hatályba lépése és a kockázatviselés kezdete 10
A szerződés létrejötte, ha a biztosító az ajánlatot elfogadja 10
A szerződés létrejötte, ha a biztosító az ajánlatra
a kockázatelbírálási határidőn belül nem válaszol 10
A kiegészítő fedezetek létrejötte, hatályba lépése és
a kockázatviselés kezdete a szerződés tartama alatt 10
A kiegészítő fedezet létrejötte az alapbiztosítás tartama alatt, elfogadó nyilatkozat kiállításával 10
A kiegészítő fedezet létrejötte, ha a biztosító
a kiegészítő fedezet létrejötte iránti nyilatkozatra
a kockázatelbírálási határidőn belül nem válaszol 11
A biztosítási kockázat elbírálása 11
A közlési és változásbejelentési kötelezettség, valamint
a kockázat jelentős növekedése 11
A szerződés és a kiegészítő fedezet létrejötte a szerződő szándékától eltérő tartalommal 12
AHE-21280/F6
Idővel kapcsolatos szabályok 13
A biztosítási tartam és időszak 13
A megtakarítási időszakok 13
A korlátozások időszaka 13
A szerződés díja 13
Az Allianz Életprogramok - Euró díjfizetésére
vonatkozó különös rendelkezések 14
A díjfizetés tartama, a díj esedékessége 15
Rendszeres díj 15
Egyszeri díj 15
Az eseti díj 15
Díjmentesítés 15
Díjmentesítés a szerződő rendelkezése alapján 16
Automatikus díjmentesítés 16
A befektetéssel kapcsolatos szabályok 16
Az eszközalapok és az egységek 16
Az egységek árfolyama 17
Tájékoztatás az ügyfelek részére 17
A biztosító eszközalapokkal kapcsolatos rendelkezései 17
Eszközalap megszüntetése 18
Az eszközalapok mögöttes eszközeinek korlátozása miatt indokolt rendelkezések 18
Eszközalap felfüggesztése 18
Eszközalap szétválasztása 19
A befektetési egységek eszközalapok közötti megoszlásának módosítása 20
Az átváltás (a már meglévő egységekre vonatkozó rendelkezés) 20
Az átirányítás (a fizetendő díjakra vonatkozó rendelkezés) 20
Befektetési stratégiák 20
Az eszközalapok arányának rendszeres rögzítése 20
Hozamfigyelő szolgáltatás 21
A szerződés költségei 21
Kockázati költség 22
Kiegészítő fedezetek költsége 22
A kiegészítő fedezet költségének minimuma 22
Engedmény a kiegészítő fedezet költségéből több biztosított esetén 22
A kiegészítő fedezet költsége a biztosítási díj arányában 22
A díj beszedésével kapcsolatban levont költség (többletköltség) 22
Csekken történő díjfizetés költsége 22
A megtakarításra felszámított további költségek 22
Kezdeti költség 22
Vagyonarányos költség 22
Eszközalapok mögöttes befektetési költségei 23
Adminisztrációs költség 23
Szerződő rendelkezése végrehajtásának költsége (többletköltségek) 23
Visszavásárlási érték alkalmazása eseti díjból képzett egységek esetén 23
A költségek levonásának módja, sorrendje 23
Az el nem számolt költségek 24
Az értékkövetés 24
Rögzített index 25
Egyedi index 25
Kiegészítő fedezetek indexe 25
A Kondíciós lista 25
A szerződés változtatása 27
A kiegészítő fedezetek biztosítottainak, a kiegészítő fedezeteknek és a biztosítási összegeknek a meg- változtatása 27
A tartammal, megtakarítási időszakkal kapcsolatos módosítások 27
A tartam módosítása 27
A megtakarítási időszak módosítása 27
A szerződés díjával kapcsolatos módosítások 28
A díjfizetési gyakoriság módosítása 28
A díjfizetési mód változtatása 28
A díj módosítása 28
A szolgáltatással kapcsolatos módosítások 28
Biztosítási szolgáltatások emelése 28
A költségekkel kapcsolatos módosítások 28
Kiegészítő fedezet költsége 28
Egyéb módosítással kapcsolatos szabályok 28
A biztosító teljesítése 29
A visszavásárlás és a pénzkivonás végrehajtásához szükséges dokumentumok 29
A kifizetés teljesítése, a teljesítés módja és ideje 29
A szerződés visszavásárlása 29
Pénzkivonás 30
Az egyösszegű pénzkivonás 30
A folyamatos pénzkivonás 31
Különös szabályok a szerződő rokkantsága vagy csoportos létszámleépítése esetén 31
A jogosultság érvényesítéséhez szükséges dokumentumok 31
A biztosítási esemény 31
Kizárások 32
Általános szabályok 32
A kizárás különös esetei 33
A biztosítási esemény bejelentése 33
A biztosítási esemény igazolásához benyújtandó dokumentumok 33
A biztosítási szolgáltatás 35
A szolgáltatás teljesítésének módja, ideje 35
A biztosító mentesülése 35
A kiegészítő fedezet költségének visszatérítése 36
A várakozási idő 36
Életbiztosítás esetén 36
Elévülés 36
Esedékesség 36
Maradékjog 36
A szerződés és a kiegészítő fedezetek
megszűnésének esetei 37
A szerződés megszűnése 37
A főbiztosított halála 37
Díjnemfizetés 37
El nem számolt költségek 37
Visszavásárlás 37
Rendes felmondás 37
Felmondás a „B” jelű Kondíciós lista változása miatt 37
Az életbiztosítási szerződés felmondása 37
A biztosító felmondása 38
A biztosító a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről vagy
azok változásáról 38
A főbiztosított hozzájárulásának visszavonása 38
Lehetetlenülés, érdekmúlás 38
A kiegészítő fedezetek megszűnése 38
A biztosított halála 38
Rendes felmondás 38
A biztosított visszavonása 38
A kiegészítő életbiztosítási fedezet felmondása
a szerződő részéről 39
A biztosító felmondása 39
A baleset-biztosítás felmondása a biztosító részéről 39
AHE-21280/F6
A biztosító tudomásszerzése a lényeges
körülményekről, vagy azok változásáról 39
A kiegészítő fedezet tartamának vége 39
A biztosított hozzájárulásának visszavonása 39
A biztosított életkora 39
Lehetetlenülés, érdekmúlás 39
Egyéb 39
Egyéb rendelkezések 40
Az ügyfél tájékoztatási kötelezettsége és adatváltozás bejelentése 40
Felek közötti kapcsolattartás szabályai, jognyilatkozatok, elektronikus levélküldés 40
E-életbiztosítás 41
A jognyilatkozat átadása 41
Elektronikus szerződéskötés szabályai 41
Főkötelezettségen túli költségek 42
A szerződésre irányadó jog, a kapcsolattartás nyelve 42
A legfontosabb adózási szabályok 42
I. Adózási szabályok, ha a biztosítási szerződést magánszemély köti 42
A fizetett biztosítási díjra vonatkozó szabályok 42
A biztosító szolgáltatása 42
A visszavásárlásra és pénzkivonásra vonatkozó legfontosabb szabályok 42
Nyugdíjbiztosítási adókedvezményre vonatkozó legfontosabb szabályok 42
II. Adózási szabályok abban az esetben, ha a biztosítási szerződést nem magánszemély köti 42
A fizetett biztosítási díjra vonatkozó szabályok 42
A biztosító szolgáltatása 43
AHE-21280/F6
A visszavásárlásra és pénzkivonásra vonatkozó legfontosabb szabályok 43
Eltérés a Polgári Törvénykönyvtől és a korábbi szerződési gyakorlattól 43
A biztosítási titokkal kapcsolatos szabályok 44
A személyes adatok kezelése 46
A biztosító adatkezeléssel kapcsolatos adatai 46
A biztosítási szerződés megkötéséhez, illetve a biztosítási szerződés teljesítéséhez nem kapcsolódó adatkezelés 46
Adatkezelés a biztosítási szerződés megkötése előtt a szerződés megkötése érdekében, valamint a
szerződéskötéskor és a biztosítási szerződés teljesítésével kapcsolatban 46
Az adatkezelés célja, az érintett adatok köre és az adatkezelés időtartama 46
Az adatkezelés jogalapja 48
Az adatok címzettjei, illetve a címzettek kategóriái 48
Adatfeldolgozók igénybevétele 48
Adatátadás 49
Örökösök adatainak kezelése 49
Adattovábbítás harmadik országba 49
Adatbiztonsági intézkedések 49
Automatizált döntéshozatal, profilalkotás 49
Érintett által gyakorolható jogok 50
Általános szabályok 50
Az érintett jogai 50
Jogorvoslati lehetőségek 51
Tájékoztató a panaszügyintézésről 51
Tájékoztató a FATCA és egyéb adómegfelelési nemzetközi jogszabályokról 52
További információk 53
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÉS ÜGYFÉL-TÁJÉKOZTATÓ
az Allianz Életprogramok és
az Allianz Életprogramok - Euró szerződésekhez
1. Az Allianz Életprogramok és az Allianz Életprogramok
- Euró befektetési egységekhez kötött (unit-linked) élet- és személybiztosítási szerződések, amelyek befektetési és biz- tosítási célt szolgálnak (a két terméktípus együtt a továb- biakban Életprogram, vagy Életprogramok). A szerződő megtakarításait a biztosító a szerződő által választott eszközalapokba fekteti be (befektetési cél) és biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosító szolgáltatást nyújt (biztosítási cél).
A SZERZŐDÉS FELÉPÍTÉSE
2. Az Életprogram szerződés a szerződő választása alap- ján létrejöhet alapbiztosításként, amikor a biztosító kizáró- lag a főbiztosított bármely okból eredő halála és közleke- dési balesetből eredő halála esetére vállal kockázatot.
A szerződő az alapbiztosításhoz egy vagy több kiegészítő fedezetet vagy – forint alapú szerződés esetén a kiegé- szítő fedezetekből a biztosító által összeállított biztosítási csomag(ok)at – köthet. A kiegészítő fedezetek és csoma- gok a főbiztosítottra vagy a további biztosítottakra vonat- koznak. Ebben az esetben a szerződést az alapbiztosítás és a kiegészítő fedezetek együttesen alkotják. Egy biztosí- tottra egy vagy több kiegészítő fedezet, vagy egy biztosí- tási csomag vonatkozhat.
Azonos biztosítási érdekre és azonos biztosítási fedezetre több biztosítási szerződés is köthető, a biztosítási szolgálta- tások pedig halmozhatóak.
Alapbiztosítás: Alapbiztosítás az Életprogram szerződés, mely lehetőséget ad a befizetett díjak befektetésére és a főbiztosított halála, valamint közlekedési balesetből bekö- vetkező halála esetére vállal fedezetet. Az alapbiztosítás- hoz kiegészítő fedezet(ek) köthető(k).
Kiegészítő fedezet: Az alapbiztosításhoz köthető, a szer- ződő által választható élet-, vagy baleset-, vagy egészség- biztosítási fedezet, melyre a kiegészítő fedezetek szerző- dési feltételei vonatkoznak.
AHE-21280/F6
Biztosítási csomag: Az egyes kiegészítő fedezetekből a biztosító által összeállított kombináció. Biztosítási csomag csak forint alapú szerződésekhez választható.
Eszközalap: Az Életprogram szerződésre befizetett – rend- szeres, egyszeri, illetve eseti – díjak befektetése céljából létrehozott és elkülönített eszközállomány. Az eszközalap befektetési egységekből áll.
Befektetési egység: Az eszközalap befektetéseiben való részesedést megtestesítő elemi egység (a továbbiakban: egység).
Egységszámla: A biztosító által a szerződő részére létreho- zott elkülönített számla, amely az egységek nyilvántartás- ára szolgál.
Általános Szerződési Feltételek és Ügyfél-tájékoztató: Az Allianz Életprogramok és Allianz Életprogramok - Euró Általános Szerződési Feltételei és Ügyfél-tájékoztatója (a továbbiakban Általános Szerződési Feltételek). Tartalmaz- zák az Életprogram alapbiztosításra és a kiegészítő fede- zetekre vonatkozó általános rendelkezéseket.
Különös Szerződési Feltételek: A Különös Szerződési Fel- tételek tartalmazzák az egyes, egymástól eltérő tartalmú Életprogram szerződésekre vonatkozó speciális rendelke- zéseket.
Kiegészítő Szerződési Feltételek: A Kiegészítő Szerződési Feltételek tartalmazzák az Életprogram szerződésekhez kapcsolódó kiegészítő fedezet(ek)re vonatkozó különös rendelkezéseket.
A szerződés pénzneme: Az Életprogram szerződés pénz- neme forint. Az Életprogram - Euró szerződés pénzneme euró. A felek a szerződésben vállalt kötelezettségeiket
a termék típusától függően forintban/euróban teljesítik.
A szerződésben a díjak megfizetése, a díjakból képzett egységek nyilvántartása, a költségek elszámolása, a szer- ződő rendelkezése szerinti kifizetések teljesítése, valamint a szolgáltatások nyújtása forintban/euróban történik.
Abban az esetben, ha a szerződő az Életprogram - Euró szerződés díjait forintban fizeti meg, a biztosító a jelen szerződési feltételek szerint váltja a forintot euróra.
3. A szerződő az önálló, vagy a biztosítási csomagba tar- tozó kiegészítő fedezetek biztosítási összegét az alábbiak szerint határozza meg: az Általános Szerződési Feltételek
4. számú mellékletében szereplő egységnyi biztosítási szol- gáltatást megszorozza az általa választott, – pozitív, egész
– szorzószámokkal.
SZEMÉLYEK A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSBEN
A biztosító
4. A biztosító az Allianz Hungária Zrt., amely a Felügyeleti hatóság engedélyével biztosítási tevékenység végzésére jogosult.
Az Életprogram szerződés alapján a biztosító köteles a szerződésben meghatározott kockázatra fedezetet nyúj- tani, és a kockázatviselés kezdete után bekövetkező biz- tosítási esemény esetén a szerződésben meghatározott szolgáltatást teljesíteni.
Székhelye: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52. Levelezési címe: 1368 Budapest, Pf. 191
Jogi formája: részvénytársaság
A székhely állama: Magyarország
Cégjegyzékszáma: Fővárosi Törvényszék, mint cégbíróság által jegyzett Cg. 00-00-000000
Felügyeleti hatóságának megjelölése: Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: Felügyeleti hatóság, székhelye: 1054 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0–0.).
A biztosító az Allianz SE-nek, Európa vezető és a világ egyik legnagyobb biztosítócsoportjának a tagja. Az Allianz Hungária Zrt. Magyarország egyik legjelentősebb pénz- ügyi szolgáltatójaként sokéves hazai és nemzetközi tapasz- talattal áll ügyfelei rendelkezésére. A társaság 1990-től részvénytársasági formában működik.
A jelen szerződési feltételek szerinti életbiztosítás biz- tosítási alapú befektetési termék. Erre tekintettel a szerződéskötést megelőzően az ügyfél igényeinek és szükségleteinek felmérését követően a biztosító beszerzi a szükséges információkat az ügyfélnek az adott bizto- sítási termék típusának megfelelő befektetési területtel összefüggő ismereteiről, pénzügyi helyzetéről, veszte- ségviselési képességéről, befektetési céljairól és kocká- zattűréséről (alkalmasság értékelése), annak érdekében, hogy alkalmas biztosítási alapú befektetési termékeket ajánlhasson.
A jelen életbiztosítási terméket a biztosító a jogszabályi előírások szerint tanácsadással értékesíti.
Az értékesítéshez kapcsolódó tanácsadás kizárólag a termék szerződéskötést megelőző, szerződő által történő kiválasztá- sára vonatkozik. Ezen túl a jogszabályoknak megfelelően a biztosító korlátozhatja a befektetési lehetőségek választását, az ügyfél alkalmassági kérdőívének megfelelően.
A biztosító befektetési tanácsot és a szerződéskötést köve- tően folyamatos tanácsadást nem nyújt az ügyfélnek, illetve rendszeres értékelést nem végez, továbbá az alkal- masságot rendszeresen nem értékeli.
AHE-21280/F6
A termékek jellege indokolja, hogy a szerződő folyamato- san figyelemmel kísérje a terméket és az általa választott eszközalapokat és azok összetételét rendszeresen felül- vizsgálja.
Az alkalmassági kérdőívre adott válaszok alapján a bizto- sító az alkalmasságra vonatkozó nyilatkozatban jelzi, ha
indokolt a szerződőnek a biztosítási alapú befektetési ter- mék rendszeres felülvizsgálatát kérnie. A felülvizsgálatot és átdolgozást a szerződőnek kell időközönként kezdemé- nyeznie, és a szerződő a tartam során ezt az alkalmassági teszt újbóli kitöltésével kérheti.
A biztosító a lakossági befektetési csomagtermékekkel, illetve biztosítási alapú befektetési termékekkel kapcsola- tos Kiemelt információkat tartalmazó dokumentumokról szóló 1286/2014/EU rendelet alapján a szerződő részére a szerződés megkötését megelőzően Kiemelt információkat tartalmazó dokumentumot ad át. Ezt a Kiemelt informá- ciókat tartalmazó dokumentumot a jogszabály alapján
az alábbi módokon adhatja át – amennyiben az átadási módhoz szükséges feltételek teljesülnek:
a) papíron,
b) a papírtól eltérő tartós adathordozón, vagy
c) egy honlapon keresztül.
A szerződő az ajánlaton nyilatkozik a tényleges átadás módjáról.
A biztosító ezúton felhívja a szerződő figyelmét, hogyha a Kiemelt információkat tartalmazó dokumentumot a bizto- sító a szerződő részére a papírtól eltérő tartós adathordo- zón vagy honlapon keresztül bocsátja rendelkezésre, akkor a lakossági befektetőnek minősülő szerződő kérésére a dokumentumot térítésmentesen papíron is rendelkezésre kell bocsátania. A biztosító ezúton tájékoztatja a lakossági befektetőknek minősülő szerződőket arról, hogy kérésre térítésmentesen jogosultak papíralapú példányra.
A szerződő
5. A szerződő az, aki az Életprogram szerződésre ajánlatot tesz, a szerződéskötéshez szükséges iratokat csatolja és a szerződés díját megfizeti. A szerződő lehet természetes és jogi személy is.
A szerződést csak az kötheti meg, aki
– a biztosítási esemény elkerülésében érdekelt, vagy
– a biztosítási esemény bekövetkeztében érdekelt, vagy
– a szerződést az érdekelt személy javára köti meg.
Ha a szerződést nem a főbiztosított köti, akkor
– a biztosítási esemény bekövetkezéséig vagy
– a főbiztosítottnak a szerződő helyébe történő belépéséig a szerződő köteles tájékoztatni a főbiztosítottat a hozzá intézett nyilatkozatokról és a szerződésben bekövetkezett változásokról.
Belépés a szerződő helyébe
6. A főbiztosított a szerződő helyébe lép
– a természetes személy szerződő halála esetén – ameny- nyiben a főbiztosított és a szerződő nem azonos sze- mély –, illetve
– a jogi személy szerződő jogutód nélküli megszűnése esetén.
A főbiztosított a halál, illetve a megszűnés időpontját követő hónap első napjától lép a szerződő helyébe és ezzel átszáll-
nak rá a szerződői jogok és kötelezettségek. A főbiztosított a fentiekhez az ajánlaton előzetesen hozzájárul.
Kiegészítő fedezet Belépési kor
A főbiztosított – a szerződő ezirányú írásbeli hozzájáru- lásával –, a biztosítóval közölt írásbeli nyilatkozattal a
Rákdiagnosztikára és orvosi betegvezetésre szóló kiegészítő egészségbiztosítás
18-70 év
szerződés létrejötte után bármikor a szerződő helyébe léphet. Ha nem a főbiztosított, hanem más lép a szerződő helyébe, akkor ehhez a szerződőn kívül a főbiztosított írásbeli hozzájárulása is szükséges.
A főbiztosított, mielőtt a szerződés felmondás vagy a díj- fizetés elmaradása miatt megszűnik, a biztosítóval közölt
Minden további kiegészítő biztosítás 2-70 év Biztosítási csomag 2-70 év
A biztosító a kiegészítő fedezet létrejöttekor a biztosított belépési korát az alábbiak szerint állapítja meg:
írásbeli nyilatkozattal, a szerződő hozzájárulása nélkül
a szerződő helyébe léphet.
Azokban az esetekben, amikor valaki a szerződő helyébe lép, a folyó biztosítási időszakban esedékes díjakért a szerződővel egyetemlegesen felelős. A szerződő helyébe belépő köteles a szerződőnek a szerződésre fordított díjait, költségeit megtéríteni.
A főbiztosított
A kiegészítő fedezet létrejöttének időpontja
az alapbiztosítás hatályba lépésével egy időben
Belépési kor megállapításának módja
az alapbiztosítás tartam kezdeté- nek évszámából levonásra kerül a biztosított születési évszáma
Pl.
alapbiztosítás tartam kezdete: 2017.10.01.,
biztosított születési éve: 1978 a biztosított belépési kora
7. Főbiztosított az a természetes személy, akire a biztosító
= 2017-1978 = 39 év.
kockázatviselése az alapbiztosításban szereplő biztosítási események tekintetében fennáll. A főbiztosítottat a szer- ződő nevezi meg.
A főbiztosított belépési korát a biztosító – rendszeres díj- fizetésű szerződés esetén, az első megtakarítási időszak minimális hosszára való tekintettel – korlátozhatja. A főbiz- tosított belépési kora a szerződés létrejöttekor legfeljebb a tartam kezdetén hatályos „A” jelű Kondíciós lista 5.1. pont- jában foglalt életkor lehet.
A biztosító a szerződés létrejöttekor a főbiztosított belépési korát úgy állapítja meg, hogy a szerződés tartama kez- detének évszámából levonja a főbiztosított születésének évszámát.
A biztosított
8. Biztosított az a természetes személy, akire a biztosító kockázatviselése a kiegészítő fedezetek vonatkozásában áll fenn. A biztosítottat a szerződő nevezi meg.
A biztosított belépési kora a kiegészítő fedezet, illetve biz-
az alapbiztosítás első évfordulóját követő, de nem az évfordulóval megegyező hatállyal
az alapbiztosítás évfordulójával megegyező hatállyal
a kiegészítő fedezet létrejöttét megelő- ző évforduló évszámából levonásra kerül a biztosított születési évszáma Pl.
alapbiztosítás első évfordulója: 2018.10.01.,
kiegészítő fedezet létrejötte: 2020.08.01.
előző évforduló évszáma: 2019 biztosított születési éve: 1978 a biztosított belépési kora
= 2019-1978 = 41 év.
az évforduló évszámából levonásra kerül a biztosított születési évszáma Pl.
alapbiztosítás évfordulója: 2018.10.01.
kiegészítő fedezet létrejötte: 2018.10.01.
biztosított születési éve: 1978 a biztosított belépési kora
= 2018-1978 = 40 év.
tosítási csomag létrejöttekor az alábbi lehet:
Kiegészítő fedezet Belépési kor
9. A biztosítónak a kiegészítő fedezetekre fennálló kocká- zatviselése – a szerződő rendelkezése alapján – egy vagy több, a biztosítási szerződésben sorszám szerint megkülön- böztetett biztosítottra vonatkozhat. A szerződő az egyes
Orvosi ellátásra szóló kiegészítő egészségbiztosítás
Babaváró kiegészítő élet- és egészségbiztosítás
Genetika+ kiegészítő egészségbiztosítás
2-61 év nincs korlát 2-60 év
biztosítottakra akár különböző kiegészítő fedezeteket és/ vagy biztosítási összegeket is választhat. A biztosítottak sorszámát a szerződő határozza meg a következők figye- lembevételével:
AHE-21280/F6
A kiegészítő biztosításban biztosított Sorszám
hozzá eljuttatott írásbeli nyilatkozattal – más kedvezmé- nyezettet nevezhet meg.
a főbiztosított a szerződő
13.
A kedvezményezett kijelöléséhez, illetőleg a megvál-
-✓
1. számú biztosított a főbiztosított
- ✓
1. számú biztosított a szerződő
1. számú biztosított a
✓ ✓ főbiztosított, 2. számú biztosított a szerződő
Amennyiben a biztosítottra vonatkozó kockázatviselés megszűnik, a sorrendben mögötte álló további biztosítot-
toztatásához – ha nem a szerződő a (fő)biztosított – a (fő) biztosított írásbeli hozzájárulása szükséges.
A főbiztosított hozzájárulása nélkül kötött Életprogram szerződésnek, illetve a biztosított hozzájárulása nélkül lét- rejött kiegészítő fedezetnek a kedvezményezett kijelölését tartalmazó része semmis. Ilyen esetben kedvezményezett- nek a főbiztosított örökösét, illetve a biztosítottat, vagy örökösét kell tekinteni, aki a szerződőnek köteles megté- ríteni az általa megfizetett díjakat, a szerződésre fordított költségeket.
tak sorszáma eggyel csökken.
14.
A szerződő a (fő)biztosítotthoz, és/vagy kedvezmé-
A főbiztosítottra és a biztosítottra vonatkozó közös szabályok
nyezetthez intézett írásbeli nyilatkozattal kötelezettséget vállalhat arra, hogy a kedvezményezett kijelölést folya- matosan hatályban tartja. A szerződőnek a nyilatkozatról a biztosítót tájékoztatnia kell. Az ilyen kedvezményezett
10.
A szerződés megkötéséhez és módosításához a főbiz-
jelölést a (fő)biztosított és/vagy kedvezményezett hozzájá-
tosított, a kiegészítő fedezet létrejöttéhez a biztosított írás- beli hozzájárulása szükséges, ha a szerződő nem azonos a
rulása nélkül nem lehet módosítani vagy visszavonni.
főbiztosítottal, illetve biztosítottal.
15.
A kedvezményezett kijelölése hatályát veszti, ha a
A főbiztosított a szerződés megkötéséhez, illetve a biztosított a kiegészítő fedezet létrejöttéhez adott hozzájárulását írás- ban bármikor visszavonhatja. A visszavonás következtében a szerződés vagy a kiegészítő fedezet a biztosítási időszak
végével megszűnik. A szerződés megszűnésére nem kerül sor, ha a főbiztosított a szerződésbe belép.
Ha a (fő)biztosított kiskorú, és a szerződést nem a tör- vényes képviseletet gyakorló szülője köti meg, illetve a
kedvezményezett a biztosítási esemény bekövetkezte előtt meghal, illetve a jogi személy kedvezményezett jogutód nélkül megszűnik.
Ha a szerződő ilyenkor nem tesz új nyilatkozatot a ked- vezményezésről, de korábban több kedvezményezettet is jelölt, akkor a továbbiakban a kedvezményezés arányára a hatályban maradt jelölések egymáshoz viszonyított ará- nya az irányadó.
kiegészítő fedezet létrejöttét nem a törvényes képvisele-
16.
Ha a biztosítási esemény bekövetkeztekor nincs
tet gyakorló szülője kezdeményezi, a szerződés, illetve a kiegészítő fedezet érvényességéhez a gyámhatóság jóvá- hagyása szükséges. A gyámhatóság jóváhagyása szüksé- ges a szerződés megkötéséhez, illetve a kiegészítő fedezet létrejöttéhez, ha a (fő)biztosított a cselekvőképességében vagyoni jognyilatkozatai tekintetében részlegesen korláto-
hatályban érvényes kedvezményezett jelölés, a biztosító a biztosítási szolgáltatást a (fő)biztosított örökösének, illetve a biztosítottnak fizeti ki.
A biztosításközvetítő
zott vagy cselekvőképtelen nagykorú.
17.
A biztosításközvetítő a biztosítási szerződések megkö-
A kedvezményezett
tésében közreműködő személy. Függő biztosításközvetítő az ügynök és a többes ügynök, független biztosításközve- títő az alkusz.
11.
Kedvezményezett az a szerződő által jelölt személy,
A függő biztosításközvetítő a biztosító képviselőjének
aki a biztosítási esemény bekövetkezte esetén a biztosítási szolgáltatásra jogosult. Haláleseti kedvezményezett a szerződő által megjelölt személy, vagy a (fő)biztosított örö- köse. Nem haláleseti szolgáltatás esetén – ellenkező nyilat- kozat hiányában – a biztosított jogosult a szolgáltatásra.
A kedvezményezett lehet természetes és jogi személy is.
minősül.
A biztosító termékeit függő és független biztosításközvetítő is értékesítheti.
A közvetítő díjazásra a biztosítóval való megállapodás alapján jogosult a közvetített és gondozott szerződésekkel
12.
Egy biztosítási szolgáltatásra vonatkozóan több kedvez-
kapcsolatban. A díjazást, amelyet a biztosítási díj tartal-
AHE-21280/F6
ményezett is megjelölhető. Ebben az esetben a szerződő meg- határozhatja a kedvezményezés arányait. Ennek hiányában az
maz, a biztosító fizeti a biztosításközvetítő részére.
arányt a kedvezményezettek között egyenlőnek kell tekinteni.
18.
A – díj átvételére feljogosított – függő biztosításköz-
A szerződő bármely kedvezményezett helyett – a biztosí- tóhoz intézett és a biztosítási esemény bekövetkezte előtt
vetítő életbiztosítási termék (így az Életprogramok) eseté- ben legfeljebb 100 000 Ft díjat vehet át, átvételi elismer- vény ellenében.
A függő biztosításközvetítő a biztosítótól az ügyfélnek járó összeget nem vehet át. A független biztosításközvetítő a biz-
Biztosítási esemény Biztosítási szolgáltatás
tosító nevében nem vehet át biztosítási díjat a szerződőtől.
A függő biztosításközvetítő – a biztosítási ajánlat felvétele során – kizárólag az ajánlatok és a díjak átvételére jogo- sult, így szerződést a biztosító nevében nem köthet, és a szerződő, illetve a (fő)biztosított a jognyilatkozatait érvé- nyesen nem intézheti hozzá.
a kockázatviselési időszakban bekövetkezett, a Kiegészítő Szerződési Feltételekben meg- határozott biztosítási esemény
a kiegészítő fedezet(ek)re vonatkozó Kiegészítő Szerződé- si Feltételekben meghatározott biztosítási szolgáltatás a bizto- sítottnak, halála esetén pedig a halál esetére megnevezett ked- vezményezettnek
19. Ha a szerződő a biztosítási szerződéssel kapcsolatos
nyilatkozatát független biztosításközvetítőhöz címezi, a nyi- latkozat a biztosítóval szemben attól az időponttól hatá- lyos, amikor a nyilatkozat a biztosítóhoz beérkezett.
A biztosító felügyeleti hatósága
A biztosító kockázatviselése kiterjed a világ bármely pontján bekövetkezett biztosítási eseményre, és a szerző- dés tartamán belül a nap 24 órájában fennáll.
A SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATOS FOLYAMATOK
20. A biztosító felügyeleti hatósága a Magyar Nemzeti
Bank (székhelye: 1054 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0–0.). A felügyeletről további tájékoztatást a Panaszügyinté- zésről szóló részben olvashat.
TUDNIVALÓK A BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNYEKRŐL ÉS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL
A szerződés és a kiegészítő fedezetek létrejötte, hatályba lépése, a kockázatviselés kezdete
A szerződés létrejötte
23. Az alapbiztosítási szerződés és a kiegészítő fedezet a felek megállapodásával jön létre.
21.
Biztosítási összeg: Az a pénzösszeg, amelynek
Az alapbiztosítási szerződés létrejöttét a szerződő kezde-
megfizetését, mint biztosítási szolgáltatást a biztosító a biztosítási esemény bekövetkezte esetén – az Általá-
nos Szerződési Feltételekben és a Kiegészítő Szerződési Feltételekben foglaltak szerint – vállalja.
A kiegészítő fedezet biztosítási összegét a szerződő hatá- rozza meg. A biztosítási összeg a biztosítási tartam alatt a szerződési feltételekben foglaltak szerint változhat.
Aktuális biztosítási összeg: A biztosítási szerződésben meghatározott és a biztosítási esemény bekövetkezésének időpontjában vagy a Kiegészítő Szerződési Feltételekben sze- replő időpontban érvényes biztosítási összeg.
ményezi azzal, hogy ajánlatot tesz.
Az ajánlat megtételekor a biztosító rendelkezésére kell bocsátani a szerződő és a biztosított
a) természetes személy esetén a személy személyazonos- ságát,
b) jogi személy esetén az azonosítását szolgáló, igazoló iratokat, okiratokat, amelyekről a biztosító másolatot készít a Pmt. (2017. évi LIII. törvény) szerint.
Erre tekintettel az alábbi dokumentumokat kell átadni a biztosító részére:
a) természetes személy esetén személyazonosító igazol-
22.
A biztosítási eseményeket és a biztosító szolgáltatásait
vány vagy útlevél vagy kártya formátumú vezetői enge-
az alábbi táblázat tartalmazza.
Biztosítási esemény Biztosítási szolgáltatás
dély és lakcímet igazoló hatósági igazolvány, továbbá szerződő esetén az adóazonosító dokumentum – pl. adókártya vagy nem magyar adóügyi illetőséggel és nem magyar adóazonosító jellel rendelkező természe- tes személy esetén az adóazonosító ország szerinti adó-
a főbiztosított kockázatviselési
időszakban bekövetkezett bár- mely okból eredő halála (az alapbiztosítás alapján)
AHE-21280/F6
a főbiztosított kockázatviselési időszakban bekövetkezett közlekedési balesetből eredő halála azzal a feltétellel, hogy a baleset is a kockázatviselési időszakban következett be (az alapbiztosítás alapján)
a szolgáltatási igény bejelenté-
sének időpontjában az egység- számlán meglévő egységeknek az esedékes költségekkel csök- kentett, a bejelentést követő napra érvényes árfolyamon szá- mított értéke kerül kifizetésre a szolgáltatásra megjelölt ked- vezményezettnek
a halál időpontjában érvényben lévő „B” jelű Kondíciós lista 2.1. pontja szerinti biztosítási összeg is kifizetésre kerül a kedvezmé- nyezettnek az egységszámla fentiek szerint meghatározott értékén felül
hatóság 30 napnál nem régebbi illetőségigazolásának vagy érvényes, az adóazonosító jelet tartalmazó igazol- vány másolati példánya,
b) jogi személy esetén cégjegyzékszámot vagy nyilván- tartási számot és adószámot tartalmazó 30 napnál nem régebbi irat, valamint adóazonosító dokumen- tum, továbbá nem magyar adóügyi illetőséggel és nem magyar adószámmal rendelkező jogi személy esetén az adóazonosító ország szerinti adóhatóság 30 napnál nem régebbi illetőségigazolásának máso- lati példánya.
Ezen túlmenően a biztosító nyilatkozatot kér a tényleges tulajdonosról, valamint a kiemelt közszereplői státuszról, és ennek alapján rögzíti az ügyfél adatait.
A kiegészítő fedezet(ek) létrejöhet(nek)
a) az alapbiztosítás létrejöttével egyidejűleg, vagy
b) a fedezet(ek)nek az alapbiztosítás tartama alatti, – rendszeres díjfizetésű szerződés esetén a tartam kez- detén hatályos „A” jelű Kondíciós lista 4.3. pontjában foglalt időszak elteltét követő – időpontban történő megkötésével.
Az alapbiztosítás és az alapbiztosítással egyidejűleg kötött
Létrejötte Xxxxxxxx lépése
Kockázatviselés kezdete
Alapbiztosítás Kiegészítő fedezetek
az ajánlattételt követő nap 0 óra
kiegészítő fedezet a szerződő ajánlatával és a biztosító által kiállított kötvénnyel jön létre.
A szerződés létrejötte, ha a biztosító az ajánlatra a kockázatelbírálási határidőn belül nem válaszol
Az alapbiztosítás tartama alatt a szerződőnek a kiegészítő
27.
A szerződés akkor is létrejön, ha a biztosító a rendelke-
fedezet létrejöttét kezdeményező nyilatkozatával (a továb- biakban: kiegészítő fedezet létrejötte iránti nyilatkozat) és a biztosító által kiállított elfogadó nyilatkozattal jön létre a kiegészítő fedezet.
A biztosító a jogszabályi előírásoknak megfelelően, az életbiztosítási szerződés megkötését követően, a szerző- dés létrejöttétől számított 30 napon belül – magyar nyel- ven – a szerződőt bizonyítható és azonosítható módon, egyértelműen tájékoztatja a biztosítási szerződés létre- jöttéről. Amennyiben a szerződő természetes személy,
a biztosító ezen tájékoztatásban felhívja a figyelmet az életbiztosítási szerződésnek a szerződés létrejöttéről és a szerződő felmondási jogáról szóló tájékoztatás kézhezvé- telétől számított 30 napon belül történő felmondásának lehetőségére.
A szerződés és a kiegészítő fedezetek egyidejű létrejötte, hatályba lépése és a kockázatviselés kezdete
A szerződés létrejötte, ha a biztosító az ajánlatot
zésére álló kockázatelbírálási határidőn belül az ajánlatot nem utasítja vissza, vagy nem állít ki kötvényt.
Ilyen esetben a szerződés a kockázatelbírálási idő ered- ménytelen elteltét követő napon jön létre érvényesen, arra az időpontra visszamenőleges hatállyal, amikor
az ajánlat a biztosító vagy képviselője részére átadásra került. A biztosító kockázatviselése az ajánlatnak a bizto- sító vagy képviselője részére történő átadása időpontjá- ban kezdődik meg.
Ebben az esetben a szerződés és a kiegészítő fedezet csak akkor jön létre, ha a szerződő az ajánlat megtétele előtt a szerződéssel kapcsolatos megfelelő tájékoztatást megkapta és az ajánlatot a biztosító által rendszeresített nyomtatványon, a díjszabásnak megfelelően tette.
Alapbiztosítás Kiegészítő fedezetek
a kockázatelbírálási idő eredmény- telen elteltét követő napon, arra
elfogadja
Létrejötte
az időpontra visszamenőleges hatály- lyal, amikor az ajánlat a biztosító
24. A szerződés és az alapbiztosítással egyidejűleg kötött kiegészítő fedezet érvényesen létrejön és hatályba lép a szerződő ajánlattételét követő napon 0 órakor, ha az aján- lattétellel egyidejűleg
vagy képviselője részére átadásra került
Hatályba lépése az ajánlatnak a biztosító vagy képvise-
lője részére történő átadása időpont-
a) a szerződő a szerződés első díját megfizette, vagy
Kockázatviselés kezdete
jában
b) a felek díjhalasztásban állapodtak meg és a szerződő ajánlatát a biztosító a rendelkezésére álló
kockázatelbírálási határidőn belül fedezetet igazoló doku- mentum (továbbiakban: kötvény) kiállításával elfogadta.
Az Életprogramok-Euró szerződés csak díjhalasztással köt- hető meg.
A kiegészítő fedezetek létrejötte, hatályba lépése és a koc-
kázatviselés kezdete a szerződés tartama alatt
A kiegészítő fedezet létrejötte az alapbiztosítás tartama alatt, elfogadó nyilatkozat kiállításával
25.
Ha a szerződést nem írásban kötötték meg, a biztosító
28.
A szerződés tartama alatt kötött kiegészítő fedezet
köteles a – fedezetet igazoló – kötvényt kiállítani.
érvényesen létrejön és hatályba lép az azt követő napon
0 órakor, amikor a kiegészítő fedezet létrejötte iránti nyilat-
26.
A biztosító kockázatviselése az ajánlattételt követő
xxxxx a biztosítóhoz beérkezett, ha azt a biztosító a rendel-
napon 0 órakor kezdődik, feltéve, hogy a szerződés a fen- tiek szerint létrejön.
kezésére álló kockázatelbírálási határidőn belül elfogadó nyilatkozat kiállításával elfogadta.
AHE-21280/F6
A biztosító előzetes fedezetvállalására (a szerződés létre-
29.
A biztosító kockázatviselése a kiegészítő fedezet lét-
jötte előtti kockázatvállalására) nincs lehetőség.
rejötte iránti nyilatkozat biztosítóhoz történő beérkezését követő hónap első napján 0 órakor kezdődik meg feltéve, hogy a kiegészítő fedezet a fentiek szerint létrejön.
A biztosító előzetes fedezetvállalására (a szerződés létre-
32.
Ha a szerződő kiegészítő életbiztosítási, vagy egész-
jötte előtti kockázatvállalására) nincs lehetőség.
Kiegészítő fedezetek
Létrejötte az azt követő napon 0 órakor, amikor a szer-
ződőnek a kiegészítő fedezet létrejötte iránti
ségbiztosítási fedezet létrejöttét kezdeményezi, akkor a biztosító jogosult egészségi nyilatkozat kitöltését vagy orvosi vizsgálat elvégzését előírni. Az orvosi vizsgálat költségét a biztosító viseli. A biztosított az elvégzett orvosi vizsgálatok eredményét az egészségügyről szóló törvény alapján az egészségügyi szolgáltatónál megismerheti.
Hatályba lépése
nyilatkozata a biztosítóhoz beérkezett
33. A biztosító az ajánlatot vagy a kiegészítő fedezet
Kockázatviselés kezdete
az azt követő hónap első napján 0 órakor, amikor a szerződőnek a kiegészítő fedezet lét- rejötte iránti nyilatkozata a biztosítóhoz beér- kezett
létrejötte iránti írásbeli nyilatkozatot annak átadásától szá- mított 15 napon belül – egyedi kockázatelbírálás esetén 60 napon belül – írásban elutasíthatja. Az ajánlat vagy a kiegészítő fedezet létrejötte iránti írásbeli nyilatkozat eluta- sítását a biztosító nem köteles megindokolni.
Amennyiben a kockázatelbírálás ideje alatt biztosítási ese-
A kiegészítő fedezet létrejötte, ha a biztosító a kiegészítő fedezet létrejötte iránti nyilatkozatra a kockázatelbírálási határidőn belül nem válaszol
mény következne be, úgy a biztosító csak akkor élhet az elutasítás jogával, ha erre a lehetőségre az ajánlaton vagy a kiegészítő fedezet létrejötte iránti nyilatkozaton a figyel- met kifejezetten felhívta és az igényelt biztosítási fedezet
30.
A kiegészítő fedezet akkor is létrejön, ha a biztosító a
jellege vagy a kockázatviselés körülményei alapján nyil-
rendelkezésére álló kockázatelbírálási határidőn belül a kiegészítő fedezet létrejötte iránti nyilatkozatot nem uta- sítja vissza, vagy arra nem nyilatkozik.
Ilyen esetben a fedezet a kockázatelbírálási idő ered- ménytelen elteltét követő napon jön létre érvényesen, a kiegészítő fedezet létrejötte iránti írásbeli nyilatkozatnak a biztosító vagy képviselője részére történő átadása időpontjára visszamenőleges hatállyal. A biztosító koc- kázatviselése a kiegészítő fedezet létrejötte iránti írásbeli nyilatkozatnak a biztosító vagy képviselője részére tör-
vánvaló, hogy az ajánlat vagy a kiegészítő fedezet létre- jötte iránti nyilatkozat elfogadásához a kockázat egyedi elbírálása szükséges.
A szerződő a biztosítási ajánlatához annak megtételétől szá- mított 15 napig, ha az ajánlat elbírálásához egészségügyi kockázatfelmérésre van szükség, akkor 60 napig kötve van.
A közlési és változásbejelentési kötelezettség, valamint a kockázat jelentős növekedése
ténő átadása időpontjában kezdődik meg, feltéve, hogy
34.
A szerződő és a (fő)biztosított köteles
a szerződés létrejön.
Kiegészítő fedezetek
a kockázatelbírálási idő eredményte- len elteltét követő napon, a kiegészítő
a) az alapbiztosítás és a kiegészítő fedezet létrejöttekor, majd azt követően a szerződés tartama alatt új biztosí- tott megjelölése és rá vonatkozóan új kiegészítő fedeze- tek kötése,
b) a kiegészítő fedezet létrejöttekor, majd azt követően a szerződés tartama alatt a szerződésben szereplő főbiz-
tosítottra és biztosítottakra vonatkozóan új kiegészítő
Létrejötte
fedezet létrejötte iránti írásbeli nyilat- kozatnak a biztosító vagy képviselője részére történt átadása időpontjára visszamenőleges hatállyal
fedezetek kötése,
c) a kiegészítő fedezet létrejöttekor, majd azt követően a szerződés tartama alatt a kiegészítő fedezetek biztosí- tási összegeinek megváltoztatása
Hatályba lépése a kiegészítő fedezet létrejötte iránti
írásbeli nyilatkozatnak a biztosító
esetén a biztosítóval a valóságnak megfelelően közölni minden olyan, a biztosítási kockázat elvállalása szem-
Kockázatviselés kezdete
vagy képviselője részére történő átadása időpontjában
pontjából lényeges körülményt, amelyre a biztosító az alapbiztosítás és a kiegészítő fedezet létrejöttekor vagy a biztosítási összeg emelésekor kérdést tett fel, és amelyet a szerződő, vagy a (fő)biztosított ismert vagy ismernie kellett.
A biztosítási kockázat elbírálása
35.
Az élet- és/vagy egészségbiztosítási kockázat elvál-
31.
A kockázatelbírálás keretében a biztosító felméri a
lalása szempontjából lényeges kérdésnek minősülnek
AHE-21280/F6
szerződéssel kapcsolatos biztosítási kockázatot. A kocká- zat elbírálása alapján jogosult a szerződő ajánlatának, illetve a kiegészítő fedezet létrejötte iránti nyilatkozatának elfogadására, módosított tartalommal történő elfogadá- sára vagy elutasítására. A kockázatelbírálás határideje 15, illetve egyedi kockázatelbírálás esetén 60 nap.
Egyedinek minősül a kockázatelbírálás, ha orvosi vizsgá- lat szükséges.
azok a kérdések, amelyeket a biztosító az orvosi vizsgálat során tesz fel, vagy amelyekre az egészségi nyilatkozatban rákérdez. A szerződő és a (fő)biztosított köteles a vizsgálat és nyilatkozat megtétele során feltett kérdésekre adott válaszok változása esetén a biztosítót ezen változásokról 15 napon belül írásban tájékoztatni.
A biztosító a biztosítási kockázat elvállalása szempont- jából más lényeges kérdésben is kérhet tájékoztatást a
szerződőtől és a (fő)biztosítottól. Ilyen lényeges kérdésnek minősül az amerikai adózók nemzetközi azonosítását célzó törvénynek (FATCA) való megfelelés érdekében végzett adatellenőrzés.
a) a kockázatelbíráláshoz szükséges orvosi vizsgálatoknak aláveti magát,
b) a közölt adatok ellenőrzését a biztosító részére lehetővé teszi.
36.
Ha a biztosító által feltett kérdésekre adott tájékozta-
41.
Amennyiben a biztosító
tás valótlannak bizonyulna (a közlési kötelezettség meg- sértése), a biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll be
a) az alapbiztosításra és a kiegészítő fedezetre vonatko- zóan, illetve
b) a kiegészítő fedezet biztosítási összegének emelé- sekor az emelés előtti és utáni biztosítási összegek különbözetére vonatkozóan.
Ebben az esetben a biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól.
Ha a szerződésben több kiegészítő fedezet, vagy több bizto- sított van, és a közlési vagy változásbejelentési kötelezettség megsértése nem érinti az összes fedezetet vagy biztosítottat, úgy a biztosító csak az érintett fedezetek és biztosítottak vonatkozásában mentesül a szolgáltatási kötelezettség alól.
– az alapbiztosítás, illetve az élet- és/vagy egészségbiz- tosítási fedezet létrejöttét követően szerez tudomást az annak létrejöttekor már fennállott lényeges körülmény- ről, vagy
– a lényeges körülményekben, kérdésekben bekövetke- zett változásról
és ezek a biztosító kockázatának jelentős növekedését eredményezik, úgy a biztosító jogosult az alapbiztosítást vagy a kiegészítő élet- és/vagy egészségbiztosítási fedeze- tet a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül módosí- tani vagy azt 30 napra írásban felmondani.
Ha a szerződésben több kiegészítő fedezet, vagy több biztosí- tott van, és a biztosító kockázatának jelentős növekedése nem érinti az összes fedezetet vagy biztosítottat, úgy a biztosító csak az érintett fedezetek és biztosítottak vonatkozásában élhet a
37.
A biztosító szolgáltatási kötelezettsége beáll, ha bizo-
fenti módosítási vagy felmondási jogával.
nyítják, hogy az elhallgatott, vagy be nem jelentett körül- ményt a biztosító
– az alapbiztosítás létrejöttekor,
– a kiegészítő fedezet létrejöttekor vagy
– a kiegészítő fedezet biztosítási összegének emelésekor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében. Ebben az esetben a biztosító nem mentesül a szolgáltatás teljesítése alól.
A közlési kötelezettség megsértése ellenére beáll a bizto- sító szolgáltatási kötelezettsége, ha az alapbiztosítás létre- jöttétől, a kiegészítő fedezet létrejöttétől, vagy a kiegészítő fedezetre vonatkozó biztosítási összeg emelése esetén annak időpontjától a biztosítási esemény bekövetkeztéig
5 év már eltelt.
Lényeges körülménynek minősülnek:
a) azok a kérdések, amelyeket a biztosító az orvosi vizsgá- lat során tesz fel, vagy amelyekre az egészségi nyilatko- zatban rákérdez, valamint
b) az amerikai adózók nemzetközi azonosítását célzó tör- vénynek (FATCA) való megfelelés érdekében végzett adatellenőrzés.
A biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezheti:
a) a (fő)biztosított és a biztosítottak egészségromlása, kivéve az életkor előrehaladásából származó természe- tes egészségromlás,
b) az amerikai adózók nemzetközi azonosítását célzó tör- vénynek (FATCA) való megfelelés érdekében végzett adatellenőrzés eredménye.
38. A közlési, illetőleg a változásbejelentési kötelezettség
a szerződőt és a (fő)biztosítottat egyaránt terheli, egyi- kük sem védekezhet olyan körülmény vagy változás nem
tudásával, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, vagy neki bejelenteni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre, illetőleg bejelentésre köteles lett volna.
Ha a szerződő a biztosító módosító javaslatát nem fogadja el, vagy arra annak kézhezvételétől számított 15 napon belül nem válaszol, az alapbiztosítás vagy a kiegészítő élet- és/vagy egészségbiztosítási fedezet a módosító javaslat kézhezvételétől számított 30. napon megszűnik.
39.
A (fő)biztosított, illetve a szerződő
A fenti jogkövetkezmények csak akkor alkalmazhatóak, ha
a) a biztosító által írásban vagy szóban feltett kérdésekre adott, a valóságnak megfelelő és aláírt válaszával, valamint
b) telefonon tett nyilatkozatával
eleget tesz a közlési kötelezettségének.
Az orvosi vizsgálat nem mentesít a közlési kötelezettség megsértésének jogkövetkezményei alól.
AHE-21280/F6
A kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését.
– ezekre a biztosító a módosító javaslatban a szerződő figyelmét felhívta, és
– az alapbiztosítás vagy a kiegészítő élet- és/vagy egész- ségbiztosítási fedezet létrejöttétől, valamint a lényeges körülményekben, kérdésekben bekövetkezett változások bejelentésére nyitva álló határidőtől kevesebb, mint 5 év telt el. Az 5 éves időszak a változásbejelentési határidő leteltét követő napon kezdődik.
A szerződés és a kiegészítő fedezet létrejötte a szerződő szándékától eltérő tartalommal
40. A (fő)biztosítottnak a kiegészítő fedezet létrejöttéhez
adott hozzájárulása egyben annak a kötelezettségnek a vállalását is jelenti, hogy
42. Ha
a) a kötvény tartalma a szerződő ajánlatától, illetve
b) a kiegészítő fedezetnek az alapbiztosítás tartama alatti
46.
A szerződésre érvényes biztosítási időszak egy hónap,
megkötése esetén, a biztosító elfogadó nyilatkozatának tartalma a szerződőnek a kiegészítő fedezet létrejötte iránti nyilatkozatától
azzal, hogy az első időszak ettől eltérhet. Az első időszak a kockázatviselés kezdete és a tartam kezdete közötti időszak.
xxxxx, és az eltérést a szerződő a kötvény – illetve a biz-
47.
A biztosítási évforduló (a továbbiakban: évforduló)
tosító elfogadó nyilatkozata – kézhezvételétől számított 15 napon belül nem kifogásolja, akkor a szerződés a kötvény – illetve a kiegészítő fedezet a biztosító elfo- gadó nyilatkozatának – tartalma szerint jön létre. Ezt
a rendelkezést a lényeges eltérésekre csak akkor lehet alkalmazni, ha a biztosító az eltérésre a szerződő figyel- mét a kötvény – illetve az elfogadó nyilatkozat – kikül- désével egyidejűleg írásban felhívja. Ha a felhívás elma- rad, a szerződés az ajánlat – illetve a kiegészítő fedezet a szerződő nyilatkozata – tartalmának megfelelően jön létre.
a szerződés tartamán belül minden évben az a nap, amely napon az alapbiztosítás tartama eredetileg megkezdődött. A biztosítási év két egymást követő évforduló közötti időszak.
A meghosszabbított tartamú kiegészítő fedezet biztosí- tási évfordulója a tartamon belül minden évben annak a hónapnak az első napja, amely hónapban a biztosítási tartam eredetileg megkezdődött.
A megtakarítási időszakok
48. A megtakarítási időszak a rendszeres díjfizetésű szerző-
Ha a kötvény kiállítása nélkül létrejött szerződés vagy a biztosító elfogadó nyilatkozata nélkül létrejött kiegészítő fedezet lényeges kérdésben eltér a biztosító Általános
és Kiegészítő Szerződési Feltételétől, akkor a biztosító a szerződés vagy kiegészítő fedezet létrejöttétől számított 15 napon belül javasolhatja, hogy a szerződést vagy a kiegészítő fedezetet az Általános és Kiegészítő Szerződési Feltételeknek megfelelően módosítsák. Ha a szerződő a javaslatot nem fogadja el vagy arra 15 napon belül nem válaszol, akkor a biztosító az elutasítástól vagy a módo- sító javaslat kézhezvételétől számított 15 napon belül a szerződést vagy a kiegészítő fedezetet 30 napra írásban felmondhatja.
Idővel kapcsolatos szabályok
A biztosítási tartam és időszak
dés esetében az az időtartam, amelyre a szerződő a rend- szeres díjfizetést vállalja. A megtakarítási időszakok hosszát
– egész években – a szerződő határozhatja meg. Az első megtakarítási időszakot – melynek kezdete a tartam kez- dete – a felek a szerződésben rögzítik. Az első megtakarítási időszak hosszának el kell érnie a tartam kezdetén hatályos
„A” jelű Kondíciós lista 3.3. pontjában foglalt időtartamot.
A megtakarítási időszak lejártát követő időre a szerződő új megtakarítási időszakot jelölhet meg. Az új megtakarítási időszak hosszát tartalmazó írásbeli nyilatkozatnak legkésőbb a megtakarítási időszak lejártát megelőző hónap végéig be kell érkeznie a biztosítóhoz. Ha a szerződő nem jelöl új meg- takarítási időszakot és a megtakarítási időszak lejár, akkor a lejáratot követően egy új, egyéves megtakarítási időszak lép életbe, változatlan szerződési feltételekkel.
A korlátozások időszaka
43. Az Életprogram, mint alapbiztosítási szerződés hatá-
rozatlan tartamú.
49.
A tartam elején a szerződő egyes rendelkezéseinek
A kockázatviselés kezdetétől eltérhet a biztosítási tartam kezdete. A tartam kezdete az ajánlattételt követő hó első napjának 0 órája, ha a felek másként nem állapodnak meg.
megtételét a biztosító korlátozhatja. A szerződő ezeket a jelen szerződési feltételekben foglalt rendelkezéseket kizá- rólag a tartam kezdetén hatályos „A” jelű Kondíciós lista 3.1., 3.2. és 4.3. pontjában meghatározott időszak elteltét
44.
Az ajánlattétel időpontja az a nap, amikor az aláírt
követő kezdettel kezdeményezheti.
ajánlat a biztosító vagy képviselője részére átadásra kerül. A tartam annak a hónapnak a végéig tart, amelyben a főbiztosított halálát a biztosítóhoz bejelentik (teljes életre
A szerződés díja
szóló biztosítás).
50.
Az Életprogram szerződés díja forintban, az Élet-
45.
A kiegészítő fedezet az alapbiztosítással ellentét-
program - Euró szerződés díja euróban fizetendő. A díjat a szerződő rendszeres vagy egyszeri díjfizetéssel fizetheti
ben, határozott egy éves tartamra köthető. Az alapbizto- sítással egyidejűleg kötött kiegészítő fedezet tartamának kezdete megegyezik az alapbiztosítás tartamának kezde-
meg. A rendszeres díj meghatározott díjfizetési gyakorisá- gonként fizetendő.
tével. Ha a kiegészítő fedezet az alapbiztosítás tartama
51.
A díj a díjfizetési gyakoriságnak megfelelő időszak-
alatt jön létre, akkor a tartam kezdete a kiegészítő fedezet létrejötte iránti nyilatkozat biztosítóhoz történő beérkezé- sét követő hónap elseje.
AHE-21280/F6
Az egy éves biztosítási tartam évente további egy évvel automatikusan meghosszabbodik, ha bármelyik fél a tar- tam lejárta előtt legalább 60 nappal ezzel ellentétes igé- nyét írásban nem közli a másik féllel. Ez a szerződő rendes felmondási jogát nem érinti.
okra vonatkozik. A díjfizetés gyakoriságában a felek álla- podnak meg. A biztosító meghatározhatja a szerződő által választható díjfizetési gyakoriságot (havi, negyedéves, féléves, éves).
52.
Rendszeres díj: Ha a szerződő rendszeres díjfizetésű szer- ződést választ, akkor annak díját meghatározott gyakori- ságonként kell megfizetni.
Első díj: A rendszeres díjfizetésű szerződésnek az ajánlat- tétellel egyidejűleg megfizetendő díja.
Egyszeri díj: Az egyszeri díjfizetésű szerződés egy összeg- ben megfizetendő díja.
Ha a szerződő egyszeri díjfizetésű szerződést választ, akkor egy összegben kell megfizetnie a szerződés teljes díját. A szerződőt a továbbiakban díjfizetési kötelezettség nem terheli.
Eseti díj: A szerződő a rendszeres, illetve egyszeri díjon felül további díjat is befizethet a szerződésre, mely befektetésre kerül, és az egységszámla értéket növeli. A biztosító megha- tározza, hogy milyen összegű díj minősül eseti díjnak.
A díj esedékessége: A biztosítás első díja a felek által meg- határozott időpontban, ennek hiányában a szerződés lét- rejöttekor esedékes, a rendszeres díj pedig annak az idő- szaknak az első napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik. Az egyszeri díjat a szerződés létrejöttekor kell megfizetni.
Díjrendezett szerződés: A szerződés díjrendezettnek minő- sül, ha az esedékes rendszeres vagy egyszeri díj maradék- talanul megfizetésre került.
Megfizetett díj, a díj megfizetésének napja: Az Életprogram szerződés díja azon a napon tekintendő megfizetettnek, ami- kor az – a megfizetés módjára (díjlehívás vagy banki átutalás) való tekintet nélkül – a biztosítóhoz, a díj fogadása céljából rendszeresített számlára, a szerződésszám megjelölésével
a szerződéshez való rendeléséhez szükséges azonosító ada- tokkal beérkezett.
A díj fogadása céljából rendszeresített számla számát a
„B” jelű Kondíciós lista 1.1. pontja tartalmazza.
Ha a díj ugyan rendelkezik azokkal az azonosító adatok- kal, melyek alapján az a szerződéshez rendelhető, de nem a biztosító megfelelő számlájára érkezik, akkor az legké- sőbb a beérkezéstől számított 7. napon tekintendő megfi- zetettnek.
Ha az Életprogramok - Euró szerződés forintban fizetett díja egy forintban vezetett bankszámlára érkezik, a díj a szerződő részére visszautalásra kerül.
mok közül azon dokumentumot, amely igazolja az adott tranzakció során a szerződésre befizetett díj legális forrá- sát:
– az 5 évnél nem régebbi jogerős bírósági vagy hatósági határozat;
– az 5 évnél nem régebbi hatósági igazolás;
– az 5 évnél nem régebbi egyéb közokirat, vagy teljes bizonyító erejű magánokirat,
– a 3 évnél nem régebbi fizetésiszámla-kivonat (bank- számlakivonat) és készpénzkifizetési bizonylat (ha az ügyfél fizetésiszámla-kivonatot - bankszámlakivonatot - nem tud bemutatni, mert nem áll rendelkezésére, akkor a készpénzfelvételi bizonylat);
– szerencsejáték szervezésével foglalkozó cég 1 évnél nem régebbi igazolása nyereményről;
– a munkáltató 6 hónapnál nem régebbi igazolása a munkabérről, osztalékról, jutalomról;
– az Európai Unió területére történő belépéskor kitöl- tendő, 6 hónapnál nem régebbi „Készpénzbejelentő nyilatkozat”/„Cash declaration form” (amelyen a szemé- lyi adatok, a készpénz tulajdonosának adatai, a kész- pénzre, a készpénz származására és tervezett felhasz- nálására vonatkozó, valamint a szállítással kapcsolatos adatok vannak feltüntetve).
Amennyiben a fentiekben jelzett, a biztosítási díjként befi- zetett megtakarítás legális forrását igazoló dokumentum nem áll rendelkezésre, úgy a szerződő – legfeljebb 100 millió forint összeg igazolására – teljes bizonyító erejű magánokiratban foglalt nyilatkozatot jogosult csatolni
a pénzeszköz forrásáról és a fenti pontokban szereplő okiratok hiányának okáról.
Díjfizetési kötelezettség a szerződés megszűnése esetén: Ha a biztosítási esemény bekövetkezik, és a szerződés megszűnik, a biztosító az egész biztosítási időszakra járó díj megfizetését követelheti.
A szerződés megszűnésének egyéb eseteiben a biztosító az addig a napig járó díj megfizetését követelheti, amikor koc- kázatviselése véget ért. Ha az időarányos díjnál több díjat fizettek be, a biztosító a díjtöbbletet köteles visszatéríteni.
Az Allianz Életprogramok - Euró díjfizetésére vonatkozó különös rendelkezések
A szerződés díja az alábbi módon fizethető meg: postai csekk
53.
Rendszeres díjfizetésű Életprogramok - Euró szerző-
AHE-21280/F6
(kivéve az euró alapú Életprogramok esetén), díjlehívás vagy banki átutalás, továbbá a forint alapú szerződések első rend- szeres díja 100.000,-Ft-ig fizethető készpénzben a – díj átvéte- lére feljogosított – függő biztosításközvetítőnek.
Ha a szerződő a díjat díjátvételre biztosítói felhatalmazás- sal rendelkező ügynöknek vagy többes ügynöknek fizette, akkor a díj legkésőbb a fizetés napjától számított 4. napon tekintendő a biztosító számlájára, vagy pénztárába beér- kezettnek. A szerződő azonban bizonyíthatja, hogy a díj korábban érkezett be.
A biztosítási díj legális forrásból származásának igazo-
dés esetében a szerződő a díjat csoportos díjlehívással is teljesítheti, forintban vezetett bankszámláról. A díjlehívás díjfizetési mód választásakor a díj a szerződő által meg- adott forint bankszámláról kerül levonásra. Ebben az eset- ben – a devizaárfolyam-kockázat csökkentése érdekében
– a díjesedékesség napján hatályos „B” jelű Kondíciós lista
1.5. pontjában szereplő összeg fizetendő.
A megfizetett díj a biztosítóhoz történő beérkezés időpont- jában érvényes devizaárfolyamon kerül euróra váltásra.
Az alkalmazandó devizaárfolyamot a díj beérkezésének időpontjában hatályos „B” jelű Kondíciós lista 1.6. pontja tartalmazza.
lása
54.
Átutalás díjfizetési mód esetén, amennyiben a szer-
A szerződő a 10 millió forintot meghaladó készpénzes tranzakciók esetén köteles csatolni az alábbi dokumentu-
ződő az esedékes fizetési kötelezettségét forintban teljesíti a biztosító devizaszámlájára, úgy a befizetett összeget a
biztosító számlavezető bankja váltja euróra, mindenkori
60.
A szerződő és a biztosító az egyszeri díj megfizetésére
kondíciói szerint.
vonatkozóan díjhalasztásban állapodik meg. A halasztott egyszeri díjat legkésőbb a szerződés kockázatviselése
55.
A biztosító minden esetben az esetlegesen forintban
kezdetének napjától számított 8. nappal bezárólag kell
fizetett díj xxxxxx váltott összegét tekinti megfizetett díjnak. A forintban történő díjfizetés devizaárfolyam-kockázatát és az esetleges többletköltségeket a szerződő viseli.
A díjfizetés tartama, a díj esedékessége
Rendszeres díj
megfizetni.
Amennyiben a szerződés halasztott egyszeri díját a fent megjelölt időpontig (esedékesség) nem fizetik meg, úgy a biztosító írásbeli felszólító levélben, – a következményekre történő figyelmeztetés mellett – pontos dátummal jelölve, a felszólítás elküldésétől számított legalább 30 napos pót- határidőt ad a díj megfizetésére.
56. A rendszeres díjfizetésű szerződés díját a megtakarí-
tási időszakok alatt, a szerződés megszűnése napjáig kell megfizetni.
A rendszeres díjfizetésű szerződés első díját Életprogra-
Az egyszeri díj kizárólag banki átutalás útján fizethető meg.
Az eseti díj
mok esetében az ajánlattételkor kell megfizetni. A szer-
61.
A szerződő a rendszeres, illetve egyszeri díjfizetésen
ződő és a biztosító a szerződés első díjának megfizetésére vonatkozóan
– az Életprogramok szerződés esetén díjhalasztásban állapodhat meg
– az Életprogramok - Euró szerződés esetén minden eset- ben díjhalasztásban állapodik meg.
A halasztott első díjat legkésőbb a szerződés tartamának kezdetétől számított 15. nappal bezárólag kell megfizetni.
Minden további díj annak az időszaknak az első napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik.
A szerződés első díját a biztosító az Életprogram szerző- dés tartamának kezdetétől számolja el. A kockázatviselés kezdete és a tartam kezdete közötti időszakra a biztosító a
kívül egyéb befizetéseket is teljesíthet, a szerződés tartama alatt bármikor.
A biztosító csak az általa meghatározott limit feletti egyéb befizetéseket tekinti eseti díjnak. Azt az összeghatárt, amely felett az egyéb befizetés eseti díjnak minősül a díj megfizeté- sekor hatályos „B” jelű Kondíciós lista 1.2. pontja tartalmazza.
Rendszeres díjfizetésű szerződés esetében a biztosító minden olyan díjat rendszeres díjnak tekint, amely nem minősül eseti díjnak. A szerződőnek mindaddig nem kell megfizetnie a rendszeres díjat, amíg ez az összeg teljes mértékben fedezetet nyújt a díjfizetési gyakoriság szerint esedékessé váló rendszeres díjakra.
kockázatot díjfizetés nélkül vállalja.
62.
Ha a szerződő az egyéb befizetés megfizetésének idő-
Amennyiben a szerződés bármely díját a fent megjelölt időpontig (esedékesség) nem fizetik meg, úgy a biztosító írásbeli felszólító levélben, – a következményekre történő figyelmeztetés mellett – pontos dátummal jelölve, a felszó- lítás elküldésétől számított legalább 30 napos póthatár- időt ad a díj megfizetésére.
pontjáig esedékessé vált díjat nem fizette meg maradékta- lanul, akkor a biztosító az egyéb befizetésekből elsőként a rendszeres díj vagy az egyszeri díj hátralékát vonja le.
Rendszeres díjfizetésű szerződés esetén a levonást köve- tően fennmaradó összeg akkor minősül eseti díjnak, ha meghaladja a biztosító által a Kondíciós listában megha- tározott minimális összeghatárt.
57.
A biztosító meghatározhatja a rendszeres díjfizetésű
Egyszeri díjfizetésű szerződés esetén az esetleges levonást
szerződés minimális díját, amelyet a tartam kezdetén hatá- lyos „B” jelű Kondíciós lista 1.3. pontja tartalmaz. A szerződő az ajánlattételkor nem választhat ennél alacsonyabb díjat.
követően fennmaradó összeg – az összeg nagyságára való tekintet nélkül – eseti díjnak minősül.
63. A szerződő az eseti díj százalékában meghatároz-
Egyszeri díj
hatja, hogy a biztosító az eseti díjat milyen arányban fek- tesse be az egyes eszközalapokba.
58. Az egyszeri díjfizetésű szerződés díja a teljes tar-
tamra egy összegben fizetendő.
Ha a szerződő másként nem rendelkezik, a biztosító az eseti díjat a rendszeres vagy az egyszeri díjjal azonos
59.
A biztosító meghatározhatja az egyszeri díjfizetésű
arányban fekteti be az eszközalapokba.
AHE-21280/F6
szerződés minimális díját. Ennél alacsonyabb díjjal szer- ződés nem jöhet létre. A minimális díjat a tartam kezdetén hatályos „B” jelű Kondíciós lista 1.2. pontja tartalmazza.
A szerződő a szerződés egyszeri díját úgy módosíthatja, hogy a halasztott díj megfizetésére megállapított határidő lejártáig a minimális díjat meghaladó, de az ajánlatban
A biztosító az eseti díjak elszámolásáról írásban értesíti a szerződőt.
Díjmentesítés
szereplőnél alacsonyabb díjat fizet be. Ebben az esetben a
64.
Rendszeres díjfizetésű szerződés esetén lehetőség van
szerződés a ténylegesen megfizetett díjjal jön létre. arra, hogy a szerződő a szerződést a további rendszeres
díjak megfizetése nélkül tartsa érvényben (díjmentesítés). A szerződés a szerződő rendelkezése alapján vagy a
A BEFEKTETÉSSEL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK
szerződő díjnemfizetésének következményeként díjmen-
69.
Eszközalapok értékelése: Az eszközalapok értékének
tesíthető, abban az esetben, ha a vonatkozó feltételek fennállnak.
Díjmentesítés a szerződő rendelkezése alapján
megállapítása, a befektetési eszközök bármely napi pénz- piaci kereskedését követően.
Eszközalapok értéke: Az eszközalapok értékelésekor meglévő befektetési eszközök (pl. államkötvény, részvény, kötvény, kész-
65.
A szerződő a tartam során, a szerződés tartamának
pénz) aktuális piaci értékének és az eszközalap fennálló hatá-
kezdetétől rendelkezhet a díjmentesítésről, azzal a feltétel- lel, hogy a biztosítási szerződésre díj már került megfize- tésre. A szerződő a díjmentesítésről a díjfizetés esedékessé- gét megelőző 30 napon belül rendelkezhet.
xxxx kötelezettségeinek a különbözete.
Valamely eszközalap egységeinek árfolyama: Az esz- közalap – vagyonarányos költséggel csökkentett – értéké- nek és az eszközalapban lévő egységek darabszámának
66.
A díjmentesítés kezdete
hányadosaként meghatározott érték, amely alapján a
a) ha a szerződés díjrendezett abban az időpontban, ami- kor a szerződő rendelkezése a biztosítóhoz beérkezik, akkor a díjmentesítés kezdete a beérkezést követő első díjfizetési esedékesség napja.
b) ha a szerződés díjelmaradást mutat abban az időpont- ban, amikor a rendelkezés a biztosítóhoz beérkezik, akkor a díjmentesítés visszamenőleg az első, díjjal már nem fedezett nappal kezdődik.
Automatikus díjmentesítés
megfizetett díjak és levonandó költségek egységre, vala- mint az egységek forintra/ euróra váltása történik.
Értékelési nap: Az a nap, melynek pénzpiaci zárását köve- tően sor kerül az eszközalapok értékelésére.
Valamely értékelési nap árfolyama: Az adott eszközalap aznapra vonatkozó értékelése során kialakult eszközérték és az eszközalap utolsó értékelése óta az eszközalapban végrehajtott egységtranzakciókat (létrehozás és elvonás) követően kialakult egység-darabszám hányadosa.
67. Ha a szerződésen – az utolsó rendszeres díjjal fede-
zett naptól kezdődően – a díjjal nem fedezett időszak hossza meghaladja a három hónapot, akkor a szerződésre automatikus díjmentesítés lép életbe. A díjmentesítés kez- dete visszamenőleg az első, díjjal nem fedezett nap.
A díjmentesítést követően a szerződés további rendszeres díjfizetés nélkül marad érvényben.
A biztosító kiegészítő fedezetekre vonatkozó kockázat- viselése a díjmentesítés időtartama alatt is változatlanul
Valamely naptári napra érvényes árfolyam: Az adott értékelési nap árfolyama. Amennyiben az adott naptári nap nem értékelési nap, akkor az utána következő első értékelési nap árfolyama.
Az egységszámla értéke: Az egységszámlán nyilvántartott egy- ségek számának és az egységek árfolyamának a szorzata.
Az eszközalapok és az egységek
fennáll, mindaddig, amíg a kiegészítő fedezetek költségei
70.
A szerződő által fizetett díjakat a biztosító a szerződő
a befektetési egységek terhére érvényesíthetőek.
A biztosító a jelen szerződési feltételekben szereplő költ- ségekkel (kivéve a csekken történő díjfizetés költségét) a díjmentesített szerződés egységszámláját is megterheli, valamint a Különös Szerződési Feltételekben foglaltak szerinti levonást a díjmentesítés ideje alatt is végrehajtja.
rendelkezése alapján eszközalapokba fekteti be. A díjat a megfizetés napját követő napra érvényes árfolyamon egy- ségekre váltja és az egységeket helyezi el az eszközala- pokban. Az egységek a szerződés egységszámlájára kerül- nek. A biztosító az egységek darabszámát 5 tizedesjegy pontossággal tartja nyilván az eszközalapokban.
Az egységek alapján kerül nyilvántartásra a szerződőnek az eszközalap(ok)on belül felhalmozott befektetési esz-
68.
Díjmentesített szerződés esetén a díjfizetés újraindí-
közökben és azok hozamában való mindenkori arányos
tására kizárólag akkor van lehetőség, ha a szerződő ezen igényét jelzi és azt a biztosító elfogadja.
A díjfizetés újraindításának nem feltétele az elmaradt díjak megfizetése.
A díjnak és a kiegészítő fedezetek költségének az
értékkövetés szerinti emelése a díjmentesített szerző- désen is minden évfordulón végrehajtásra kerül.
részesedése. Az egységek alapján kerül meghatározásra a biztosítási szolgáltatások értéke.
A szerződőnek az eszközalapok meghatározott hányadára eső és egységek formájában nyilvántartott részesedése a szerződő számára az eszközalapokban felhalmozott egyes befektetési eszközökön nem keletkeztet tulajdonjogot.
71. A szerződő az ajánlat megtételekor meghatározza,
AHE-21280/F6
Ha a szerződő a díjmentesített szerződésre a biztosító előzetes, a díjfizetés újraindítására vonatkozó értesítése nélkül befizetést teljesít, ezt a biztosító eseti díjnak tekinti, és ekként tartja nyilván. Az eseti díjfizetés nem vonja maga után a rendszeres díjfizetés visszaállítását.
hogy a biztosító a rendszeres díjakat, illetve az egyszeri díjat mely eszközalap(ok)ba és milyen megosztásban fektesse be. Az egyes eszközalapokba történő befektetés aránya az Életprogram szerződés díjának százalékában határozható meg, amely csak pozitív egész szám lehet.
72.
A díjak befektetésére egy időben egy vagy több esz-
illetve hozamgarantált eszközalapokba való befektetés-
közalap választható.
A biztosító az alkalmasság értékelését követően az alkal- masságra vonatkozó nyilatkozatban tájékoztatja az ügyfe-
re vállal.
Tájékoztatás az ügyfelek részére
let az általa választható eszközalapokról és az egyes esz-
76.
A biztosító minden munkanapon közzéteszi az egysé-
közalapokba befektethető maximális értékről. A biztosító az alkalmasság értékelésénél az Allianz Életprogramok esetén a 7. számú melléklet, az Allianz Életprogramok – Euró szerződések esetén a 8. számú melléklet szerinti koc- kázati besorolásokat alkalmazza.
A szerződő a biztosító által meghatározott kockázati beso- rolások szerinti eszközalapokat választhatja, az alkalmas- sági értékelés szerinti mértékig.
A fizetendő rendszeres díjak eszközalapokba történő
gek aktuális árfolyamát, továbbá rendszeresen tájékozta- tást nyújt az eszközalapok nettó eszközértékéről és befek- tetési formák szerinti összetételéről
a) az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségeiben,
b) internetes honlapján (xxx.xxxxxxx.xx), valamint
c) telefonos ügyfélszolgálatán keresztül (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000.
A biztosító a fizetőképességéről és pénzügyi helyzetéről szóló éves jelentést a honlapján teszi közzé.
befektetésének arányát a szerződő a tartam során bármi-
77.
A biztosító évente egy alkalommal, az évfordulót
kor megváltoztathatja.
követően, írásban tájékoztatja a szerződőt az egység- számlának az évforduló napján fennállt egyenlegéről, az
73.
Az eszközalapokba történő befektetés célja a befek-
egységszámla egyenlegének a szerződéskötés, illetve az
tetett eszközök értékének hosszú távú növelése. A befekte- tés eredményeként az eszközalap értéke és az eszközalap- ban lévő egységek értéke változik. Az egyes eszközalapok felsorolása és befektetési jellemzőinek leírása az Általános Szerződési Feltételek mindenkor hatályos 5. számú mellék- letében (Allianz Életprogramok szerződésre), valamint 6. számú mellékletében (Allianz Életprogramok - Euró szerző- désre) található.
Az egyes eszközalapok a befektetések típusában – ezál- tal a várható hozamban és a befektetés kockázatában is
– különböznek egymástól. Az eszközalapok közötti választás joga a szerződőt illeti meg. A befektetési koc- kázat is a szerződőt terheli.
utolsó írásbeli tájékoztatás időpontjától eltelt időszakban történt változásairól, az egységek évfordulón érvényes árfolyamáról, a szolgáltatási és visszavásárlási értékekről, az el nem számolt költségekről, valamint a biztosító elér- hetőségéről és a honlapon elérhető adatok frissítéséről.
Az évi egyszeri értesítés költségmentes. A rendszeres tájé- koztatáson kívül a szerződő – írásban vagy egyéb azono- sításra alkalmas módon benyújtott – kérelmére a biztosító 15 napon belül, a rendszeres értesítéssel azonos részlete- zettséggel az ügyféllel kötött megállapodás, illetve a Szer- ződési Feltételekben meghatározottak szerinti formában tájékoztatja a szerződőt, azaz rendkívüli számlaértesítőt küld. A rendkívüli számlaértesítőért a biztosító költséget számol fel. A biztosító az értesítés kiállításakor hatályos „B”
74.
A biztosító minden munkanapra vonatkozóan, az
jelű Kondíciós lista 4.6. pontja szerinti költséget vonja le a
adott nap pénzpiaci zárását követően értékeli az eszköz- alapokat és meghatározza azok értékét, kivéve naptári évente legfeljebb 5, a biztosító által meghatározott mun- kanapot amikor az eszközalapok értékelésére nem kerül sor.
szerződő egységszámlájáról. A költség levonására az érte- sítés kiállításának napjára érvényes árfolyamon kerül sor.
A biztosító eszközalapokkal kapcsolatos rendelkezései
Az egységek árfolyama
78.
A biztosító célja, hogy ügyfelei érdekében kedvező
75.
A biztosító az eszközalapok értékelése során megálla-
befektetési formákat alakítson ki. Ennek érdekében a biz- tosítónak lehetősége van módosításokra, melyek magukba
pítja az egységek árfolyamát. A biztosító a befizetett díjak és elszámolandó költségek egységre váltásához, illetve az eszközalapokban lévő egységek értékének forintra/euróra váltásához azonos árfolyamot alkalmaz. Az egységek árfolyamát a biztosító 6 tizedesjegy pontossággal tartja nyilván.
AHE-21280/F6
Tájékoztatjuk, hogy a tőke és/vagy hozamgarancia fogalmáról, valamint az egyes eszközalapokhoz kap- csolódó tőke és/vagy hozamgaranciáról az Általános Szerződési Feltételek 5. számú melléklete és 6. számú melléklete ad felvilágosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy a biztosító tőke-, illetve hozam- garanciát kizárólag a szerződő által választott tőke-,
foglalhatják az eszközalapok összetételének megvál- toztatását, meglévő eszközalapok megszüntetését, új eszközalapok létrehozását. Módosítás esetén a szerződés tartama alatt a jövőre nézve változhat az Általános Szer- ződési Feltételek 5. számú melléklete, valamint 6. számú melléklete.
A biztosító az eszközalapok befektetési politikáját az aláb- biak szerint változtathatja csak meg, azzal, hogy a módo- sítás nem befolyásolhatja egy adott eszközalap kockázati szintjét. A befektetési politika csak akkor módosítható, ha az eredeti befektetési politika megvalósítására nincs lehetőség
a) a befektetési környezet változása miatt vagy
b) az eszközök elérhetőségének vagy megfelelőségének megváltozása miatt.
A biztosító a befektetési politika módosításáról az érintett szerződőket a befektetési politika hatályba lépése előtt legalább 60 nappal tájékoztatja. Ha a fent meghatározott, a befektetési politika módosításához vezető körülmények ezt nem teszik lehetővé, akkor a biztosító legkésőbb a változás bekövetkezésétől számított 5 munkanapon belül értesíti az érintett szerződőket. Az értesítést a biztosító iga- zolható módon, írásban, vagy elektronikus úton juttatja el a szerződőnek.
A biztosító a befektetési politika módosításáról a honlap- xxx xxxxxxxxxxxx helyez el.
A befektetési politika változásáról szóló értesítést követő 60 napos időszakban a szerződőnek lehetősége van költ- ségmentes átváltásra.
Eszközalap megszüntetése
a forgalmazás felfüggesztése, árfolyamszámításának szü- neteltetése stb.), úgy a biztosító jogosult
a) a korlátozással érintett eszközalapot megszüntetni, vagy
b) a korlátozás időtartamára elhalasztani a korlátozással érintett eszközalaphoz kapcsolódó tranzakciók és a szer- ződő által kezdeményezett rendelkezések végrehajtását.
A biztosító intézkedése például az alábbi rendelkezéseket, tranzakciókat érintheti:
– a befizetett díjak eszközalapba történő befektetését,
– a befektetési egységekkel kapcsolatos rendelkezéseket (a biztosítási díj egységre váltása, átváltás, átirányítás, egyösszegű vagy folyamatos pénzkivonás, visszavásár- lás),
– a szerződés megszűnésével összefüggő tranzakciókat, kifizetéseket, valamint a biztosítási eseményből eredő kifizetéseket,
– a költségek levonását,
79.
Eszközalap megszüntetésére abban az esetben kerül-
– az egységszámla értékének meghatározását,
het sor, ha
a) az eszközalapban lévő eszközállomány értéke a bizto- sító megítélése szerint nem elégséges a gazdaságos működéshez, vagy ha
b) az eszközalap mögöttes eszközeinek forgalmazását a kibo-
– a befektetési egységekkel kapcsolatos kimutatások elkészítését és megküldését.
A biztosító az adott korlátozás részletes szabályait minden esetben az internetes oldalán (www. xxxxxxx.xx) teszi közzé.
csátó, jogszabály vagy a felügyelő hatóság korlátozza.
81.
A biztosító jogosult továbbá arra, hogy a korlátozás
Bármely eszközalap megszüntetése esetén a biztosító az eszközalap megszüntetésével azonos hatállyal új, módo- sított 5. számú mellékletet (Választható eszközalapok bemutatása – az Életprogramok szerződésekhez), illetve
6. számú mellékletet (Választható eszközalapok bemu- tatása – az Életprogramok - Euró szerződésekhez) ad ki. Az érintett szerződőt a megszűnés időpontja előtt leg- alább 30 nappal értesíti erről, illetve
a) a megszüntetésre kerülő eszközalapban lévő egységei- nek más – működő – eszközalap(ok) egységeire történő költségmentes átváltásának, valamint
b) a szerződő által fizetendő díjak más – működő – eszköz- alap( ok)ba történő költségmentes átirányításának
lehetőségeiről.
Ha a szerződő az értesítés kézhezvételétől számított
idején a korlátozással érintett eszközalapba érkezett és a szerződő által oda irányított díjakat költségmentesen a Magyar Kötvény, Életprogram-Euró szerződés esetén a Biztonságos Kötvény Euró eszközalapba irányítsa.
A korlátozással érintett eszközalapokkal kapcsolatban kez- deményezett és kifizetéssel járó rendelkezések, illetve tranz- akciók esetén a biztosító a rendelkezést, illetve tranzakciót a korlátozás megszűnését követően hajtja végre a korlátozás megszűnését követő napra érvényes árfolyamon.
Az Életprogramok bármely eszközalapjára vonatkozó kor- látozás addig áll fenn, amíg az érintett eszközalap mögöt- tes eszközeinek korlátozása tart.
Eszközalap felfüggesztése
15 napon belül nem rendelkezik
82.
A biztosító az ügyfelek érdekében a szerződéshez
a) a megszüntetésre kerülő eszközalapban lévő egységei- nek átváltásáról, illetve
b) a jövőben fizetendő díjaknak az eszközalap megszű- nésének napján más eszközalapba történő átirányítá- sáról,
úgy a meglévő egységeknek az eszközalap megszűnésé- nek napján valamely másik eszközalap egységeivé tör- ténő átváltására, illetve a díjak átirányítására a biztosító jogosult. Az átváltásról, illetve átirányításról a biztosító a végrehajtással egyidejűleg értesíti a szerződőt.
AHE-21280/F6
Az eszközalapok mögöttes eszközeinek korlátozása miatt indokolt rendelkezések
kapcsolódó eszközalap egységeinek eladását és vételét felfüggeszti (a továbbiakban: eszközalap-felfüggesztés), amennyiben az eszközalap nettó eszközértéke, illetve ezzel együtt a egységeknek az árfolyama azért nem álla- pítható meg, mert az eszközalap eszközei részben vagy egészben illikvid eszközzé váltak.
Az eszközalap felfüggesztését a biztosító az annak okául szolgáló körülményről való tudomásszerzését követően haladéktalanul végrehajtja arra az értékelési napra (a továbbiakban: az eszközalap-felfüggesztés kezdő idő- pontja) visszamenő hatállyal, amely értékelési napot megelőzően az utolsó alkalommal megállapítható volt az eszközalap nettó eszközértéke.
80. Amennyiben az Életprogramok bármely eszközalapja
mögötti eszközök forgalmazását a kibocsátó, jogszabály vagy a felügyelő hatóság bármilyen módon korlátozza (pl.
Az eszközalap felfüggesztésének tartama alatt – a biztosí- tási díj felfüggesztett eszközalapról való átirányítása kivé-
telével – a felfüggesztett eszközalapot érintő ügyfélrendel- kezések (így különösen átváltás, rendszeres pénzkivonás
– azaz folyamatos pénzkivonás, részleges visszavásárlás
– azaz egyösszegű pénzkivonás) nem teljesíthetőek.
teljesíti, a felfüggesztett eszközalap egységei tekintetében teljesítendő szolgáltatásrész vonatkozásában azonban biztosítottanként legfeljebb 30 millió forint összeghatárig.
86. Az eszközalap-felfüggesztés megszüntetését követő
83.
Amennyiben az eszközalap felfüggesztésének tar-
15 napon belül az eszközalap-felfüggesztés megszün-
tama a 30 napot meghaladja, akkor az eszközalap-felfüg- gesztés kezdő időpontját követő 35. napig a biztosító iga- zolható módon írásbeli tájékoztatást küld a felfüggesztett eszközalappal érintett valamennyi szerződő fél részére arról, hogy az eszközalap-felfüggesztés megszüntetését követően a biztosító akkor teljesíti ezeket az ügyfélren- delkezéseket, ha azok teljesítésére vonatkozóan szerződő az eszközalap-felfüggesztés megszüntetését követően ismételten rendelkezést ad. A felfüggesztés tartama alatt felfüggesztett eszközalapra vonatkozóan ügyfélrendel- kezést adó szerződők számára a biztosító haladéktalanul tájékoztatást ad az ügyfélrendelkezéssel kapcsolatban.
Amennyiben a befizetett díjat a szerződés, illetve a szer-
xxxxxxx követő első ismert árfolyamon a biztosító a felfüggesztett eszközalap egységei tekintetében teljesí- tendő haláleseti szolgáltatásrészt újra megállapítja, és amennyiben ez meghaladja a korábban erre kifizetett összeget, akkor a különbözetet utólag kifizeti. Amennyiben az eszközalap-felfüggesztés megszüntetésekor az eszköz- alap nettó eszközértéke, illetve ezzel együtt az egységek árfolyama továbbra sem állapítható meg azért, mert az eszközalap eszközei részben vagy egészben illikvid esz- közök, akkor a biztosító az eszközalapot megszünteti, a szerződővel elszámol és a fenti újbóli megállapítást és a különbözet kifizetését – a megszüntetéskori aktuális piaci helyzet alapul vételével – az elszámolás keretében teljesíti.
ződő rendelkezése alapján a biztosítónak a felfüggesztett
87.
Az eszközalap-felfüggesztés végrehajtását köve-
eszközalapba kellene befektetnie, a biztosító – a szerződés vagy a szerződő eltérő rendelkezése hiányában – köteles
a díjat elkülönítetten nyilvántartani. Ha a fenti esetben az eszközalap felfüggesztésének tartama a 30 napot megha- ladja, akkor az eszközalap-felfüggesztés kezdő időpontját
tően az eszközalap-felfüggesztés megszüntetéséig és az eszközalap ezt követő első ismert nettó eszközértékének megállapításáig nem értékesíthető olyan szerződés, amely mögött kizárólag felfüggesztett eszközalap áll.
követő 35. napig a biztosító igazolható módon írásbeli
88.
Az eszközalap-felfüggesztés időtartama legfeljebb
tájékoztatást küld az érintett szerződő részére arról, hogy az elkülönítetten nyilvántartott és az eszközalap-felfüg- gesztés időtartama alatt beérkező díjat mely másik, fel nem függesztett eszközalapba irányítja át – azzal ellenté- tes ügyfélrendelkezés hiányában – az eszközalap-felfüg- gesztés kezdő időpontját követő 45. naptól.
1 év, amelyet a biztosító indokolt esetben összesen további 1 évvel meghosszabbíthat. A biztosító a meghosszabbí- tásról szóló döntését az eszközalap-felfüggesztés időtar- tamának lejártát legalább 15 nappal megelőzően, figye- lemfelhívásra alkalmas módon közzéteszi a honlapján, valamint az ügyfélszolgálati irodáiban, továbbá egyidejű- leg megküldi a Felügyelet részére.
84. Az eszközalap felfüggesztésének tartama alatt a
szerződés teljes visszavásárlása esetében a biztosító a szerződő egységszámlája aktuális egyenlegének értékét a felfüggesztett eszközalap egységeinek figyelmen kívül hagyásával állapítja meg.
A biztosító a fenti esetben az eszközalap-felfüggesztés megszüntetését követő 15 napon belül – amennyiben az eszközalap-felfüggesztés megszüntetésekor nem áll fenn olyan körülmény, melynek következtében az eszközalap nettó eszközértéke, illetve ezzel együtt a egységeknek az árfolyama továbbra sem állapítható meg azért, mert az eszközalap eszközei részben vagy egészben illikvid eszkö- zök – köteles a szerződő egységszámláján a felfüggesztett eszközalap egységeiből nyilvántartott egységeknek az eszközalap-felfüggesztés megszüntetését követő első ismert árfolyamán a visszavásárlásra vonatkozó szerződé- ses rendelkezések szerinti összeget kifizetni.
A biztosító az eszközalap-felfüggesztést haladéktalanul megszünteti:
a) az eszközalap-felfüggesztés időtartamának lejártát követően;
b) az eszközalap-felfüggesztés okául szolgáló körülmény megszűnéséről való tudomásszerzését követően; vagy
c) amennyiben azt a Felügyelet határozatban elrendeli.
Amennyiben az eszközalap-felfüggesztés az előző bekezdés szerinti megszüntetésekor az eszközalap nettó eszközértéke, illetve ezzel együtt az egységek árfolyama továbbra sem álla- pítható meg azért, mert az eszközalap eszközei részben vagy egészben illikvid eszközök, akkor a biztosító az eszközalapot megszünteti, és a szerződővel – a megszüntetéskori aktuális piaci helyzet alapul vételével – elszámol.
Eszközalap szétválasztása
85. A biztosító a főbiztosított bármely okból eredő halála
esetére vonatkozó szolgáltatása teljesítését az eszköz-
89.
Az eszközalap-felfüggesztés kezdő időpontját követő
AHE-21280/F6
alap felfüggesztése annyiban érinti, hogy a biztosító a szerződő egységszámlája aktuális egyenlegének értékét a felfüggesztett eszközalap egységeinek az eszközalap- felfüggesztést megelőző utolsó ismert árfolyama alapján határozza meg, és a biztosítási szerződés szerinti kifizetési
kötelezettségét a biztosító az eszközalap felfüggesztésének tartama alatt is a fentiek alapján meghatározott értékben
30 napon belül a biztosító – a szerződő felek közötti egyenlő elbánás elvének biztosítása és a biztosító esz- közalappal kapcsolatos szolgáltatásainak folyamatos fenntartása érdekében – az illikviddé vált eszközöket és az eszközalap egyéb, nem illikvid eszközeit szétválasztja (az eszközalapot illikvid és nem illikvid eszközöket tartalmazó utódeszközalapokra bontja, a továbbiakban: szétválasz-
tás) akkor, ha az eszközalap utolsó ismert nettó eszköz- értékének legfeljebb 75%-át képviselő eszközök váltak illikviddé. A szétválasztás végrehajtásával egyidejűleg a nem illikvid eszközöket tartalmazó utódeszközalap vonat- kozásában az eszközalap-felfüggesztés megszűnik, és az önálló eszközalapként működik tovább. Garantált eszköz- alap esetén – függetlenül az illikvid eszközök hányadától
– a teljes eszközalap felfüggesztésre kerül. Ebben az eset- ben a garancia lejáratakor a biztosító az eredeti szerződé- ses feltételek szerint köteles elszámolni a szerződővel.
Az átváltás során az eszközalap(ok)ban lévő egységeket a biztosító forintra/euróra váltja, majd a szerződő által megjelölt eszközalap(ok)ban újra egységekben írja jóvá. Az átváltásra
a) a szerződő rendelkezésének beérkezését követő vagy
b) a szerződő által az átváltásra meghatározott jövőbeli napon kerül sor, az átváltás végrehajtásának napjára érvé- nyes árfolyamon. Így az egységek azonos napra érvényes árfolyamokon kerülnek az eszközalapokból levonásra és a szerződő által megnevezett eszközalap(ok)ban jóváírásra. A szerződő az átváltás végrehajtására a rendelkezés idő- pontjától számított 30 napon belüli időpontot jelölhet meg.
90. A szétválasztás esetében az illikviddé vált eszközöket
elkülönítetten, ugyancsak önálló eszközalapként kell nyilván-
94.
Az átváltás végrehajtásáért a biztosító az átváltás
tartani, amelyre vonatkozóan az eszközalap-felfüggesztés a jelen pontban írottak szerint marad érvényben azzal, hogy az eszközalap-felfüggesztés kezdő időpontjának az eredeti esz- közalap-felfüggesztés kezdő időpontját kell tekinteni. A szét- választás következtében az eredeti eszközalap megszűnik, amelynek során az eredeti eszközalap egységeit szerződőn- ként olyan arányban kell az illikvid és nem illikvid eszközöket tartalmazó utód-eszközalapokhoz rendelni, amilyen arányt az illikvid és nem illikvid eszközök az eredeti eszközalap
végrehajtásának időpontjában hatályos „B” jelű Kondí- ciós lista 4.1. pontjában meghatározott költséget vonja le. A költség levonására az átváltás végrehajtását követően, az egységszámlán lévő egységek számának csökkentésé- vel kerül sor. A költséglevonás az átváltás végrehajtásának napjára érvényes árfolyamon kerül végrehajtásra.
Az átirányítás (a fizetendő díjakra vonatkozó rendelkezés)
utolsó ismert nettó eszközértékén belül képviseltek.
95.
A jövőben fizetendő rendszeres díjak egyes eszközala-
Szétválasztás esetén a jelen pont szerinti tájékoztatási kötele- zettség kiegészül a szétválasztásról szóló értesítéssel.
pokba való befektetésének aránya a szerződő rendelke- zése alapján xxxxxxxx megváltoztatható. Az átirányítás
a) a rendelkezés beérkezésének napját követő naptól vagy
b) egy, a szerződő által meghatározott jövőbeni időponttól
91.
Az eszközalap-felfüggesztés és szétválasztás szer-
kezdődően kerül végrehajtásra.
ződő díjfizetési kötelezettségét és a biztosító szolgáltatási kötelezettségét – e pont rendelkezéseit figyelembe véve – nem szünteti meg.
A szerződő egyidejűleg a díjak eszközalap(ok)ba történő befektetéséről rendelkezhet. A szerződő az átirányítás vég- rehajtására a rendelkezés időpontjától számított 30 napon belüli időpontot jelölhet meg.
92. A biztosító a következő bekezdésben írt módon tájé-
koztatja a szerződőt
96.
Az átirányítás végrehajtásáért a biztosító költséget
a) az eszközalap-felfüggesztés és a szétválasztás törvényi megalapozottságáról, végrehajtásáról, annak indo- káról, a felfüggesztés kezdő időpontjáról, a biztosítási szerződést és annak teljesítését érintő következménye- iről, ideértve különösen a szerződőt érintő befektetési kockázatok változását, valamint a költségek és díjak
nem von le.
Befektetési stratégiák
Az eszközalapok arányának rendszeres rögzítése
érvényesítésének szabályait; és
97.
A szerződőnek lehetősége van arra, hogy az egyes
b) az eszközalap-felfüggesztés megszüntetéséről, annak indokáról, valamint a megszüntetésnek a biztosítási szer- ződést és annak teljesítését érintő következményeiről.
A biztosító az előző bekezdés szerinti tájékoztatást az esz- közalap-felfüggesztés és a szétválasztás végrehajtásával, valamint az eszközalap-felfüggesztés megszüntetésével egyidejűleg, figyelemfelhívásra alkalmas módon közzéte- szi a honlapján és az ügyfélszolgálati irodáiban, továbbá
a tájékoztatást folyamatosan naprakészen tartja. A biztosító a tájékoztatást egyidejűleg megküldi a Felügyelet részére.
A befektetési egységek eszközalapok közötti megoszlásának módosítása
AHE-21280/F6
Az átváltás (a már meglévő egységekre vonatkozó rendelkezés)
eszközalapokban lévő befektetéseinek egymáshoz viszo- nyított arányát rendszeres időközönként rögzítse (a továb- biakban eszközalapok rendszeres rögzítése). A szerződő rendelkezése alapján az egyes eszközalapokban elhe- lyezett befektetéseit a biztosító rendszeres időközönként átváltja. Az átváltás célja, hogy a befektetés eszközala- pok közötti megoszlása megegyezzen azzal az aránnyal, amely szerint a szerződő a rendszeres díjakat vagy az egy- szeri díjat hatályosan megosztja az eszközalapok között.
A biztosító az eszközalapok rendszeres rögzítését a szer- ződő által megjelölt gyakoriság szerint – havonta, negyed- évente, félévente vagy évente – az időszakok első napjára érvényes árfolyamon hajtja végre. Az eszközalapok rend- szeres rögzítése első alkalommal a szerződői rendelkezés biztosítóhoz történő beérkezését követő hónapban kerül végrehajtásra. Az eszközalapok rendszeres rögzítésének gyakorisága eltérhet a rendszeres díj fizetésének gyakori-
93.
A szerződő rendelkezése alapján a meglévő egységek
ságától. Az eszközalapok rendszeres rögzítése kérhető
bármikor más eszközalap(ok) egységeire válthatók át. a) a befektetési egységek összességére, vagy
b) kizárólag a rendszeres díjakból vagy az egyszeri díjból képzett egységekre, vagy
c) kizárólag az eseti díjakból képzett egységekre is.
Ha a szerződésen az eszközalapok rendszeres rögzítésé- re vonatkozó rendelkezés van érvényben és a szerződő az egységek átváltásáról rendelkezik, akkor az átváltás végrehajtásával az eszközalapok rendszeres rögzítésére vonatkozó rendelkezés hatályát veszíti.
elhelyezett összes egységet (a rendszeres, egyszeri és eseti díjakból képzett egységeket) az átváltás végrehajtásának időpontjában hatályos „B” jelű Kondíciós lista 4.3. pontjá- ban megjelölt eszközalap egységeire váltja át.
Az átváltásra az a) vagy a b) pont szerinti változás bekö- vetkezését követő napon, az aznapra érvényes árfolyamon kerül sor.
A hozamfigyelő szolgáltatás a szerződő választása szerint legfeljebb hat különböző eszközalapra igényelhető.
98. Az eszközalapok rendszeres rögzítésének végrehaj-
tásáért a biztosító minden alkalommal a végrehajtás idő- pontjában hatályos „B” jelű Kondíciós lista 4.2. pontjában meghatározott költséget vonja le az egységszámlán lévő egységek értékéből. A költség levonására a rögzítés végre-
102. Attól függően, hogy a szerződő mikor rendelkezik a Hozamfigyelő szolgáltatásról, az a következő időpontok- ban indul el.
hajtását követően, a végrehajtás napjára érvényes árfolya- mon kerül sor.
Hozamfigyelő szolgáltatás
99. A szerződő rendelkezése alapján a biztosító értesítést küld a szerződőnek az általa választott eszközalapba befektetett egységek árfolyamának változásáról.
A szerződő meghatározhatja
a) azt az árfolyam értéket (forint/db, euró/db), és/vagy
b) az árfolyam változásának mértékét (százalék), amelynek elérése esetén az értesítésre sor kerül.
A szerződő egy adott eszközalap árfolyamának emelkedé-
Rendelkezés az ajánlattétellel egy időben
ha az ajánlattételre a hónap végét megelőző 15. napig kerül sor, akkor legkésőbb a tartam kezdetével egyidőben
ha az ajánlattételre a hónap végét megelőző 15 napon belül kerül sor, akkor legkésőbb a tartam kezdetét követő hónap első napján
Rendelkezés a szerződés tartama során
ha a rendelkezés a hónap végét megelőző 8. napig beérkezik a bizto- sítóhoz, akkor a rendelkezés beérke- zését követő hónap első napján
ha a rendelkezés a hónap végét megelőző 8 napon belül érkezik be a biztosítóhoz, akkor a ren- delkezés beérkezését követő második hónap első napján
séről és csökkenéséről is kérhet értesítést.
A szerződő egyféle értesítést kérhet az eszközalap árfolya- mának emelkedéséről (forint/db, euró/db vagy százalék), ugyanígy az árfolyam csökkenéséről is.
Értesítés
100. A 99. a) pont alapján az értesítés akkor kerül kikül- désre, amikor az eszközalap egységeinek árfolyama (forint/db, euró/db) eléri a szerződő által meghatározott minimum vagy maximum értéket.
A 99. b) pont alapján az értesítés akkor kerül kiküldésre, amikor az árfolyam százalékban kifejezett emelkedése vagy csökkenése 30 napos időtartam alatt, de legfeljebb az előző értesítés napjától számított időtartam alatt eléri a szerződő által megadott mértéket (százalékot).
Az értesítés formája a szerződő választása szerint, sms üzenet és/vagy e-mail.
Automatikus átváltás
101. A szerződőnek lehetősége van arra, hogy – az értesí- tésen kívül – automatikus átváltást is igényeljen. Az átvál- tást a biztosító abban az esetben hajtja végre, ha
AHE-21280/F6
a) az egységek árfolyama eléri a szerződő által megadott minimális értéket (forint/db, euró/db) és/vagy
b) az árfolyam legalább a szerződő által meghatározott mértékben (százalékkal) csökken.
Ekkor a biztosító a szerződő által megjelölt eszközalapban
103. Ha a szerződésen hozamfigyelő szolgáltatás van érvényben és a szerződő az egységek átváltásáról ren- delkezik, akkor elsőként az átváltás, majd a hozamfigyelő szolgáltatás – és annak keretében az esetleges automati- kus átváltás – kerül végrehajtásra.
104. A hozamfigyelő szolgáltatás végrehajtásáért a bizto- sító havonta, a költség esedékességének napjára érvényes árfolyamon levonja az egységszámláról az esedékesség időpontjában hatályos „B” jelű Kondíciós lista 4.5. pontja szerinti költséget. A költség esedékessége minden hónap első napja. A költség levonására akkor kerül sor, ha a hónap első napján a szerződésen a hozamfigyelő szolgál- tatás érvényben van.
105. A szerződésen egyidőben egy befektetési stratégia
– az eszközalapok rendszeres rögzítése vagy a hozam- figyelő szolgáltatás – lehet érvényben. Ha a szerződő új befektetési stratégia elindításáról rendelkezik, akkor annak hatályba lépésével a szerződésen már érvényben lévő befektetési stratégia törlésre kerül.
A szerződő írásban rendelkezhet a társaságunk által kínált befektetési stratégia választásáról.
A SZERZŐDÉS KÖLTSÉGEI
106. A szerződés tartama során felmerülő költségeket a biztosító – a vagyonarányos költség kivételével – a szer- ződő egységszámláján elhelyezett egységek számának
csökkentésével vonja le, az alábbiakban meghatározott módon. Az egységszámla megterhelésére a költségek ese- dékességének időpontjában kerül sor.
Kockázati költség
Kiegészítő fedezetek költsége
107. Célja: A szerződéshez kapcsolódó kiegészítő fedeze- tekre vonatkozó kockázatviselés fedezete, a biztosító által vállalt szolgáltatás ellenértéke (kockázati díj). Továbbá
a kiegészítő fedezet kötésének költsége, valamint a biz- tosító kiegészítő fedezettel kapcsolatos adminisztráció- jához kötődő költségeinek és nyereségének a fedezete.
A költség a szerződő döntésétől függ, mivel abban az esetben kerül levonásra, ha a szerződő kiegészítő fedeze- teket választ.
Mértéke: Az Általános Szerződési Feltételek hatályos
4. számú melléklete alapján, a biztosított aktuális életkorá- tól függően.
Levonás árfolyama: A költség esedékességének napjára érvényes árfolyam. A biztosító a kiegészítő fedezet költsé- gét a jövőre nézve egy biztosítási évre határozza meg.
Esedékessége: Minden hónap első napja.
Módosítása: Új „B” jelű Kondíciós lista kiadásával és a
„Költségekkel kapcsolatos módosítások” című fejezetben foglaltak szerint.
A kiegészítő fedezet költsége a biztosítót a kiegészítő fedezet létrejöttétől annak megszűnéséig illeti meg.
A kiegészítő fedezet költségének minimuma
108. A biztosító meghatározza az egy biztosítottra vonat- kozó kiegészítő fedezetek minimális havi költségét.
A kiegészítő fedezet költsége nem lehet alacsonyabb a költség esedékességének napján hatályos „B” jelű Kon- díciós lista 6.1. pontjában szereplő értéknél. A biztosító a kiegészítő fedezet minimális havi költségét a kiegészítő fedezet engedménnyel nem csökkentett költsége alapján állapítja meg.
A biztosító által meghatározott, egy biztosítottra vonat- kozó kiegészítő fedezet minimális havi költsége a biztosí- tási csomag költségére is alkalmazandó. Ha a biztosító a biztosítási csomagban szereplő valamely kiegészítő fede- zetre szolgáltatást teljesített és emiatt a kiegészítő fedezet megszűnik, akkor ezzel egyidejűleg a csomag is meg- szűnik. A biztosítási csomag egyéb kiegészítő fedezetei a jövőre nézve változatlan tartalommal, de önálló kiegészítő fedezetként maradnak érvényben.
Engedmény a kiegészítő fedezet költségéből több bizto- sított esetén
AHE-21280/F6
109. Ha a szerződésben több biztosítottra is vonatkozik kiegészítő fedezet, akkor a 2. számú és minden további sorszámú biztosítottra vonatkozó kiegészítő fedezetek költsége a költség esedékességének napján hatályos „B” jelű Kondíciós lista 6.2. pontjában szereplő engedménnyel csökken.
Amennyiben a szerződés tartama során az 1. számú biztosítottra szóló kockázatviselés megszűnik és helyére a 2. számú biztosított lép, akkor az 1. számú biztosított helyébe belépő biztosítottra vonatkozó kiegészítő fede- zet biztosítási költsége a továbbiakban a kedvezmény figyelembe vétele nélkül kerül megállapításra.
A kiegészítő fedezet költsége a biztosítási díj arányában
110. Ha a kiegészítő fedezet rendszeres díjfizetésű alap- biztosítási szerződéshez kapcsolódik, akkor a biztosító korlátozhatja a kiegészítő fedezet havi költségét. Xxxxx egy havi, engedményekkel nem csökkentett összege az „A” jelű Kondíciós lista 4.2. pontjában szereplő időtartam alatt nem haladhatja meg az „A” jelű Kondíciós lista 4.1. pontjá- ban szereplő mértéket.
A díj beszedésével kapcsolatban levont költség (többlet- költség)
Csekken történő díjfizetés költsége
111. Célja: A postai csekken történő díjfizetési móddal rendelkező szerződés esetén, a biztosító ezzel kapcsola- tos költségeinek, a díjbeszedés adminisztrációjának, a hibakezelés és ellenőrzés költségének, valamint a díjbe- fizetéssel összefüggő biztosítói veszteségeknek, továbbá a nyereségnek a fedezete. A költség a postai csekken történő díjfizetési móddal rendelkező szerződésekről minden szerződésre kötelezően és automatikusan levo- násra kerül, azon időtartam alatt, amikor a biztosító nyil- vántartása szerint a díjfizetés módja csekk. Díjmentesített szerződésről a díjmentesítés időtartama alatt a költség nem kerül levonásra.
Mértéke és a levonás első időpontja: A költség esedékes- ségének napján hatályos „B” jelű Kondíciós lista 2.2. pont- jában szereplő érték és időpont (amennyiben a szerződő ezt kifejezetten elfogadta).
Levonás árfolyama: A költség esedékességének napjára érvé- nyes árfolyam.
Esedékessége: A díjfizetés esedékességi hónapjának első napja.
Módosítása: Új „B” jelű Kondíciós lista kiadásával. A megtakarításra felszámított további költségek Kezdeti költség
112. Amennyiben a szerződő által választott Életprogram szerződés Különös Szerződési Feltételei alapján a szer- ződésre kezdeti költség vonatkozik, úgy az ott meghatá- rozott költség kerül levonásra. A költség célja és mértéke, levonás módja, esedékessége: A Különös Szerződési Fel- tételek szerint.
Vagyonarányos költség
113. Célja: A biztosító jogosult eszközarányos költséget levonni, melynek célja a vagyonkezelés költségeinek, az ügyfélnek bónuszként visszatérített jóváírásoknak, a bizto- sító tőkeköltségének, valamint a vagyonarányos nyereség-
nek a fedezete. A költség minden szerződésről kötelezően és automatikusan levonásra kerül.
Mértéke: Az értékeléskor hatályos „B” jelű Kondíciós lista
3.1. pontja szerint.
Levonás módja, esedékessége: A levonás az eszközala- pok értékének százalékában történik. A biztosító minden értékelési napon az előző értékeléstől eltelt idővel arányo- san levonja a költséget a szerződő egységszámláján elhe- lyezett egységek árfolyamából.
Pl. Ha az egységszámla egyenlege 1 000 000 Ft, a vagyonarányos költség 33 Ft naponta.
Módosítása: Új „B” jelű Kondíciós lista kiadásával.
Eszközalapok mögöttes befektetési költségei
114. A biztosító által felszámított vagyonarányos költsé- geken túlmenően a biztosító közzéteszi az eszközalapok mögöttes befektetési költségeit is, amelyek nem a biztosító által felszámított költségek.
Célja: A levonás célja a nem a biztosító által felszámított költségek fedezete, többek között az eszközalapokban lévő befektetési jegy(ek) folyó költségei, befektetési esz- közök tranzakciójával kapcsolatos kereskedési költségek (pl. kötvények eladási-vételi árfolyama közötti különbség, brókeri jutalékok, adók, stb.). A költség minden eszköz- alapban kötelezően és automatikusan érvényesítésre kerül. A költséget csökkentik az eszközalapokban lévő befektetési jegyek alapkezelőjétől kapott esetleges visz- szajuttatások.
Mértéke: A költségek időben és eszközalaponként válto- zóak, melyre tekintettel a biztosító az 55/2015. (XII. 22.) a teljes költségmutató számításáról és közzétételéről szóló MNB rendelet felhatalmazása alapján alkalmazott puffer figyelembe vételével meghatározott, a mindenkor hatályos költségekről a honlapján (xxx.xxxxxxx.xx) ad tájékozta- tást. Pl. Ha az egységszámla egyenlege 1 000 000 Ft és
a mögöttes költség éves mértéke 0,70%, akkor a költség mértéke 19 Ft naponta.
Levonás módja, esedékessége: A mögöttes költségek az eszközalapokban lévő befektetési eszközök értékét csök- kentik. A költséget a biztosító minden értékelési napon az eszközalapok értékelése és a befektetési eszközök
aktuális piaci értékének számítása során figyelembe veszi. A költségek esedékessége változó. A befektetési eszközök tranzakciójával kapcsolatos kereskedési költségek esedé- kessége a tranzakció napja, az egyéb folyó költségek ese- dékessége – a költségek természetéből adódóan – előre nem meghatározható, a biztosító tevékenységén kívül álló esemény időpontja.
Módosítása: A biztosító honlapján elhelyezett tájékoztató módosításával.
Adminisztrációs költség
AHE-21280/F6
115. Célja: A szerződő egységszámlájának fenntartásával és szerződésének nyilvántartásával kapcsolatos költsé- gek, valamint a biztosító működésének és a nyereségnek a fedezete. A költség a szerződésről kötelezően levonásra kerül.
Mértéke és a levonás első időpontja: A költség esedékes- ségének napján hatályos „B” jelű Kondíciós lista 3.2. pont- jában szereplő érték és időpont.
Levonás árfolyama: A költség esedékességének napjára érvényes árfolyam.
Esedékessége: Minden hónap első napja.
Módosítása: Új „B” jelű Kondíciós lista kiadásával.
Az adminisztrációs költség tartalmazza a közlekedési bal- eseti halál fedezet havi költségét is.
Szerződő rendelkezése végrehajtásának költsége (többlet- költségek)
116. Célja: A biztosítónak a szerződő rendelkezése alapján küldött rendkívüli számlaértesítővel, végrehajtott átváltással, egyösszegű vagy folyamatos pénzkivonással, hozamfigyelő szolgáltatással, az eszközalapok rendszeres rögzítésével vagy a biztosított visszavonásával vagy fedezetének megszünteté- sével kapcsolatos költségeinek fedezete. A költség a szerződő döntésétől függ, mivel a szerződő rendelkezése alapján végre- hajtott tranzakciók esetén kerül levonásra. A fent felsorolt költ- ségek a biztosító által a szerződés szerinti biztosítási szolgálta- tás teljesítéséért járó díjon/költségen felüli többletköltségek. Mértéke: A hatályos „B” jelű Kondíciós lista 4.1., 4.2., 4.5., 4.6., 5.3., 5.6. és 6.4. pontja szerinti költségek.
Levonás árfolyama: Az egyes rendelkezéseknél meghatá- rozott.
Esedékessége: Az egyes rendelkezéseknél meghatározott.
Módosítása: Új „B” jelű Kondíciós lista kiadásával.
Visszavásárlási érték alkalmazása eseti díjból képzett egy- ségek esetén
117. Célja: Az eseti befizetéssel kapcsolatos szerzési költ- ségnek, valamint a nyereségnek a fedezete. A költség a szerződő döntésétől függ, mivel a szerződőnek a szerződés visszavásárlására vagy az eseti díjból képzett egységek ter- hére történő pénzkivonásra vonatkozó rendelkezése alap- xxx végrehajtott tranzakciók esetén kerül levonásra. Mértéke: Az eseti díjból képzett egységek értékének 100 százaléka csökkentve a tartam kezdetén hatályos „A” jelű Kondíciós lista 1.2. pontjában foglalt értékkel. Ha a Kondí- ciós listában szereplő érték 100%, akkor költség nem kerül levonásra. Ha a visszavásárlás vagy pénzkivonás esetén az eseti díjból képzett egységek értéke 1 000 000 Ft, akkor pl. 1 százalékos költséglevonás 10 000 Ft költséget jelent. Levonás árfolyama: Az egyes rendelkezések – visszavásárlás vagy az eseti díjból képzett egységek terhére történő pénzki- vonás – esedékességének napjára érvényes árfolyam. Esedékessége: Az egyes rendelkezések – visszavásárlás vagy az eseti díjból képzett egységek terhére történő pénzkivonás– esedékessége.
A költségek levonásának módja, sorrendje
118. A költség levonásának időpontjában a biztosító az esedékes költséget – annak összegét az egységek adott napra vonatkozó árfolyamával elosztva – egység-darab- számmá számítja át. Az egységszámlán az egyes eszköz- alapokban nyilvántartott egységek darabszámát az így kapott darabszámmal csökkenti.
A biztosító az egységekből levont költségeknek megfelelő darabszámú egységet elsőként a rendszeres díjból, illetve az egyszeri díjból képzett egységekből, majd – amennyi- ben az esedékessé vált költségek teljes összegének levo- násához ez nem nyújt elegendő fedezetet – az eseti díjból képzett egységekből vonja le.
A költséglevonás részletes feltételei az egyes költségtéte- leknél kerülnek bemutatásra.
A biztosító a költségeket úgy vonja le az egységszámláról, hogy annak következtében az adott levonással terhelt egy- ségtípus (rendszeres díjból képzett, egyszeri díjból képzett vagy eseti díjból képzett) eltérő eszközalapokban lévő egysé- gei értékének egymáshoz viszonyított aránya ne változzon.
119. A biztosító a szerződés költségeinek levonását az alábbi technikai sorrendben hajtja végre:
– Vagyonarányos költség
– Kezdeti költség
– Adminisztrációs költség
– Csekken történő díjfizetés költsége
– Kiegészítő fedezetek költsége
– Hozamfigyelő szolgáltatás költsége
– Egyösszegű vagy folyamatos pénzkivonás költsége
– Átirányítás költsége
– Eszközalapok aránya rendszeres rögzítésének költsége
– Átváltás költsége
– Rendkívüli számlaértesítő költsége
– A kiegészítő biztosítások Szerződési Feltételeiben sze- replő további költségek
Ha a szerződő a szerződés esedékes díját nem fizette meg teljes egészében, akkor a költséglevonás sorrendje úgy módosul, hogy azok az alacsonyabb összegű költ- ségek kerülnek elsőként levonásra, melyekre az egység- számla egyenlege fedezetet nyújt. Az így le nem vonható költségekre az el nem számolt költségek szabályai vonat- koznak.
Az el nem számolt költségek
120. Ha a szerződéshez kapcsolódó, fent meghatározott költségek az esedékesség időpontjában nem vonhatók le, akkor az adott tétel el nem számolt költségnek minősül. Az el nem számolt költséget a biztosító nyilvántartja. A költség mindaddig esedékes, amíg a levonáshoz szükséges meny- nyiségű és megfelelő típusú egység nem áll rendelkezésre az egységszámlán.
Amennyiben a biztosító el nem számolt költség(ek)et tart nyilván a szerződésen, és díjfizetést követően lehetőség nyílik a költség levonására, a biztosító jogosult az el nem számolt költség(ek)et költségtípusonként a díj egységekre váltását követően azonnal levonni az egységszámláról.
AHE-21280/F6
Az el nem számolt költségeket a biztosító arra a napra érvényes árfolyamon vonja le a szerződő egységszámlá- járól, amikor a levonásra legkorábban lehetősége nyílik.
Az egységszámla egyenlege a költséglevonás következ- tében folyamatosan csökken és a szerződés az el nem számolt költségek miatt megszűnhet, ha
– a szerződés havonta felmerülő költségei meghaladják a megfizetett rendszeres díj egy hónapra vetített összegét, vagy
– a szerződés díjmentesített,
– rendszeres díjfizetésű szerződés esetén, ha a költsé- gek elvonására az egységszámlán nyilvántartott rend- szeres és eseti befizetésből képzett egységek már nem nyújtanak fedezetet, és a szerződésre további rend- szeres és eseti befizetés nem érkezik,
– egyszeri díjfizetésű szerződés esetén, ha a költségek elvonására az egységszámlán nyilvántartott egyszeri és eseti befizetésből képzett egységek már nem nyúj- tanak fedezetet, és a szerződésre további eseti befize- tés nem érkezik.
121. Ha a szerződésen a biztosító el nem számolt költség(ek)et tart nyilván, és a szerződés megszűnik
a) a főbiztosított halálának bejelentése,
b) díjnemfizetés,
c) visszavásárlás, vagy
d) felmondás következtében, vagy
e) xxxxxx, mert a főbiztosított visszavonja a szerződés megkötéséhez adott hozzájárulását,
akkor a biztosító az esetleg meglévő el nem számolt költ- ségek levonása után fizeti ki a szerződő vagy a kedvezmé- nyezett részére a szolgáltatás összegét vagy a visszavásár- lási értéket. Ha az el nem számolt költségek meghaladják a biztosító által teljesítendő összeget, akkor kifizetésre nem kerül sor.
AZ ÉRTÉKKÖVETÉS
122. Az értékkövetés a rendszeres díjfizetésű Életprogram szerződés rendszeres díjának, illetve a kiegészítő fedeze- tek biztosítási összegének évente egy alkalommal végre- hajtott emelése.
Az értékkövetés a szerződés értékállósága érdekében és/ vagy az árszínvonal emelkedése miatt kerül végrehaj- tásra.
Rögzített index: Rendszeres díjfizetésű szerződés esetén a rendszeres díjra vonatkozó értékkövetésnek a szerződő által az ajánlattételkor megjelölt, a szerződés tartamára érvényes mértéke.
Rögzített index minimuma: A rögzített index mértékének el kell érnie a tartam kezdetén hatályos „B” jelű Kondíciós lista 1.4. pontjában foglalt értéket.
Egyedi index: A szerződés rendszeres díjának az évfordulón, a rögzített index értékén felül egyedi mértékben történő növe- lése. Az egyedi indexálást a szerződő kezdeményezi.
Kiegészítő fedezet indexe: A kiegészítő fedezet biztosítási összegének értékkövetéssel történő emelése, melyet a biz- tosító évente írásban, a szerződés évfordulójától kezdődő hatállyal ajánlhat fel a szerződőnek abban az esetben, ha a kiegészítő fedezet tartama automatikusan meghosszab- bodik.
Index jelölése: A szerződő megválasztja a rendszeres díjra vonatkozó rögzített index vagy egyedi index, vagy a kiegé- szítő fedezetre vonatkozó értékkövetés mértékét.
123. A biztosító minden évben az évforduló előtt legalább 45 nappal írásban értesíti a szerződőt
a) a rendszeres díjnak az évfordulótól kezdődően hatályos változásáról és
b) a kiegészítő fedezetre felajánlott index mértékeiről, valamint arról, hogy a kiegészítő fedezetre az évfordu- lótól milyen indexált biztosítási összeg választható.
A szerződő a biztosító értesítésének kézhezvétele után, a szerződés évfordulóját megelőző 15. napig értesítheti a biztosítót
a) a díj általa választott egyedi emelésének mértékéről és
b) a kiegészítő fedezetek biztosító által felajánlott inde- xének elfogadásáról, attól eltérő mértékű értékkövetés kezdeményezéséről vagy a biztosítási összeg emelésé- nek elutasításáról.
Rögzített index
124. Mikor kezdeményezhető az index jelölése, ill. módo- sítása: Az ajánlattételkor, ill. a tartam alatt – az évfordulót megelőző 30 napos időszak kivételével.
A módosítás korlátozása: A rögzített index a tartam kezdetén hatályos „A” jelű Kondíciós lista 3.1. pontjában foglalt időszak elteltét követően módosítható. A módosított rögzített index nem lehet kevesebb a rögzített index mini- mumánál.
Szükséges-e a biztosító hozzájárulása: Nem.
A végrehajtás módja: A biztosító minden évfordulón auto- matikusan a rögzített index mértékével növeli az Életprog- ram szerződés rendszeres díját. Ha a szerződés tartama alatt hatályba lépő új „B” jelű Kondíciós listában foglalt minimális rögzített index magasabb a szerződésre érvé- nyes rögzített indexnél akkor az új „B” jelű Kondíciós lista hatályba lépésének napjától az abban meghatározott rögzített index érvényes a szerződésre.
Egyedi index
125. Mikor kezdeményezhető az index jelölése, ill. módo- sítása: A tartam alatt bármikor, – az évfordulót megelőző 30 napos időszak kivételével.
A módosítás korlátozása: –
Szükséges-e a biztosító hozzájárulása: Nem.
A végrehajtás módja: A biztosító lehetőséget nyújthat a szerződés egyedi indexálására. Ebben az esetben a bizto- sító az értékkövetésről szóló írásbeli értesítésben többféle egyedi index-értéket ajánl fel, melyek közül a szerződő választhat.
Amennyiben a szerződő él ezzel a jogával, a fizetendő rend- szeres díj a megjelölt egyedi index mértékével emelkedik.
Amennyiben a szerződő az évfordulót megelőző 15. napig nem értesíti a biztosítót a díj általa választott egyedi eme- lésének mértékéről, a szerződésre az évfordulótól a rögzí- tett index érvényes.
Kiegészítő fedezetek indexe
126. Mikor kezdeményezhető az index jelölése, ill. módo- sítása: A tartam alatt bármikor, – az évfordulót megelőző 30 napos időszak kivételével.
A módosítás korlátozása: –
Szükséges-e a biztosító hozzájárulása: Bizonyos esetek- ben igen.
A végrehajtás módja: A szerződő a kiegészítő fedezetekre a biztosító által felajánlott értékkövetéstől eltérő indexálást javasolhat, illetve a biztosítási összeg változatlanul hagyá- sával elutasíthatja az értékkövetést. Amennyiben a szerződő által megjelölt emelt biztosítási összeg meghaladja a bizto- sító által felajánlott valamennyi értéket, a biztosító jogosult elutasítani a szerződő kezdeményezését, illetőleg egészségi nyilatkozat kitöltését vagy orvosi vizsgálat elvégzését előírni. A biztosító ez utóbbiak alapján dönt az eltérő mértékű eme- lés elfogadásáról. Az orvosi vizsgálat költségét a biztosító viseli. A biztosított az elvégzett orvosi vizsgálatok eredmé- nyét az egészségügyről szóló törvény alapján az egészség- ügyi szolgáltatónál megismerheti.
A kiegészítő fedezetek biztosítási összegének emelésé- vel a kiegészítő fedezetek költsége is emelkedik, az Álta- lános Szerződési Feltételek 4. számú mellékletében fog- laltak szerint.
127. Ha a szerződő a szerződés évfordulóját megelőző 15. napig nem értesíti a biztosítót az értékkövetés elfogadásáról, módosításáról vagy elutasításáról, akkor a szerződés évfor- dulójától kezdődően a biztosítási összegre a biztosító által felajánlott legalacsonyabb mértékű értékkövetés érvényes.
128. Ha a szerződő ugyan nyilatkozik arról, hogy a bizto- sító által felajánlott értékkövetést meghaladó mértékben kívánja emelni a biztosítási összeget, azonban
a) a szerződés évfordulójáig a biztosító kérése ellenére nem bocsátja a biztosító rendelkezésére a biztosított által kitöltött és aláírt egészségi nyilatkozatot, vagy
b) a biztosított nem veti alá magát az orvosi vizsgálatnak, akkor a szerződés évfordulójától kezdődően a biztosítási összegre a biztosító által felajánlott legmagasabb mér- tékű értékkövetés érvényes.
A KONDÍCIÓS LISTA
129. A jelen szerződési feltételek elválaszthatatlan részét képezi a szerződő által választott Életprogram szerződés Különös Szerződési Feltételeinek 1. számú melléklete, a Kondíciós lista, mely a szerződésre vonatkozóan minden- kor hatályos. A Kondíciós lista tartalmazza az Életprogram szerződés azon adatait, melyekre a jelen szerződési felté- telek hivatkoznak.
AHE-21280/F6
A tartam kezdetén hatályos „A” jelű Kondíciós lista tartal- mazza azokat az adatokat, melyek az adott szerződés tartama alatt nem változnak.
A „B” jelű Kondíciós lista tartalmazza azokat az adatokat, melyek az adott szerződés tartama alatt változhatnak.
130. A biztosító a szerződés tartama során jogosult a „B” jelű Kondíciós lista egyes adatait a jövőre nézve egyol- dalúan módosítani, az alábbiakban foglalt korlátozások között, a költségek módosításánál említett alapos okok mellett.
Módosítás esetén a biztosító a változó adatokra vonat- kozóan új „B” jelű Kondíciós listát ad ki. A biztosító az új Kondíciós lista hatálybalépése előtt legalább 30 nappal írásban értesíti a szerződőt. A „B” jelű Kondíciós lista leg- alább 6 hónapig hatályos, új „B” jelű Kondíciós lista csak ezt követően léphet hatályba.
Ha a szerződés az új Kondíciós lista hatálybalépését meg- előző hónapban jön létre, akkor a a tartam kezdetétől a szerződésre az új Kondíciós lista érvényes.
Ha a szerződő az új „B” jelű Kondíciós listát nem fogadja el, a szerződést – az új Kondíciós lista hatálybalépését megelőző 15. napig, az új Kondíciós lista hatálybalépé- sének napjával – írásban felmondhatja.
a) A „B” jelű Kondíciós listában szereplő alábbi adatok a szerződés tartama alatt nem csökkenhetnek:
– engedmény a kiegészítő fedezetek költségéből,
– biztosítási szolgáltatások emelésének mértéke,
– közlekedési baleseti halál biztosítási összege,
– folyamatos és egyösszegű pénzkivonás maximális összege
– a „B” jelű Kondíciós listában szereplő, a hozamfigyelő szolgáltatásban választható árfolyam emelkedés vagy csökkenés maximális mértéke.
b) A „B” jelű Kondíciós listában szereplő alábbi adatok a szerződés tartama alatt nem emelkedhetnek:
– a befizetett nem rendszeres díj eseti díjjá minősítésé- nek összeghatára,
– egyösszegű és folyamatos pénzkivonás minimális összege,
– egyösszegű és folyamatos pénzkivonás esetén a pénzkivonás költségének a kivonandó összeg százalé- kában meghatározott mértéke
– a „B” jelű Kondíciós listában szereplő, a hozamfigyelő szolgáltatásban választható árfolyam emelkedés vagy csökkenés minimális mértéke.
c) A biztosító a „B” jelű Kondíciós listában szereplő alábbi adatokat a szerződés tartama alatt legfeljebb 6 havonta, az előző módosítás óta eltelt időszakra vonat- kozó, a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosan közzétett éves keresetindex változása, ennek meg- szűnése esetén a fogyasztói árindex változás miatt és azzal megegyező mértékben jogosult módosítani:
– befektetési stratégiák (pl. Hozamfigyelő szolgálta- tás) költsége, amennyiben a szolgáltatás nem ingye- nes,
– adminisztrációs költség,
AHE-21280/F6
– egyösszegű és folyamatos pénzkivonás költségének minimum és maximum értéke (kivéve a postai kifizetés esetén érvényesített költségeket),
– minimális rendszeres díj,
– választható kiegészítő fedezetek minimális költsége egy biztosítottra vonatkozóan.
d) A biztosító a „B” jelű Kondíciós listában szereplő rög-
zített indexet a szerződés tartama alatt minden év január 1-jével jogosult módosítani, a Központi Sta- tisztikai Hivatal által hivatalosan közzétett és utolsó ismert éves keresetindex változásához, ennek meg- szűnése esetén a fogyasztói árindex 12 havi változá- sához igazodva.
Ha a közzétett éves keresetindex, illetve ennek hiányá- ban 12 havi fogyasztói árindex mértéke nem éri el az 5%-ot, úgy a rögzített index maximális mértéke a szer- ződés tartama alatt 3%.
Ha a közzétett éves keresetindex, illetve ennek hiá- nyában 12 havi fogyasztói árindex mértéke eléri, vagy meghaladja az 5%-ot, úgy a rögzített index maximális mértéke a szerződés tartama alatt a közzétett éves keresetindex, illetve ennek hiányában 12 havi fogyasztói árindex mértékének 2%-kal (200 bázisponttal) csökken- tett értéke.
A biztosító köteles a rögzített index „B” jelű Kondíciós lis- tában meghatározott aktuális értékét minden év január 1-jével legalább a meghatározott maximális értékre csökkenteni, amennyiben az utolsó éves keresetindex, illetve ennek hiányában 12 havi fogyasztói árindex ada- tokból ez következik.
e) A biztosító a „B” jelű Kondíciós listában szereplő alábbi költségek itt meghatározott maximumát legfeljebb 6 havonta az előző módosítás óta eltelt időszakra vonatkozó, a Központi Statisztikai Hivatal által hiva-
talosan közzétett éves keresetindex változása, ennek megszűnése esetén a fogyasztói árindex változás miatt és azzal megegyező mértékben jogosult módo- sítani:
– Átváltás költsége, melynek mértéke az átváltásra kerülő egységek értékének 1%-a, de maximum
5000 Ft/16,7 EUR. Az egységek értéke az átváltás végrehajtásának napjára érvényes árfolyamon kerül megállapításra. A biztosító az átváltásra
vonatkozó költségek levonásától időszakosan eltekinthet, vagy a megállapított költségnél átme- netileg alacsonyabb költségtételt állapíthat meg.
A mindenkori aktuális költséget a „B” jelű Kondíciós lista tartalmazza.
– Eszközalapok aránya rendszeres rögzítésének költ- sége, melynek mértéke 1000 Ft /3,4 EUR/ alkalom. A biztosító a költség levonásától időszakosan elte-
kinthet, vagy a megállapított költségnél átmenetileg alacsonyabb költségtételt állapíthat meg. A minden- kori aktuális költséget a „B” jelű Kondíciós lista tartal- mazza.
– Rendkívüli számlaértesítő költsége, melynek mértéke 1000 Ft / 3,4 EUR/alkalom. A biztosító a költség levo- násától időszakosan eltekinthet, vagy a megállapított költségnél átmenetileg alacsonyabb költségtételt állapíthat meg. A mindenkori aktuális költséget a „B” jelű Kondíciós lista tartalmazza.
– A biztosított visszavonása, vagy fedezetének meg- szüntetése esetén felszámított költség, melynek mér- téke 1000 Ft / 3,4 EUR/alkalom. A biztosító a költség levonásától időszakosan eltekinthet, vagy a megálla- pított költségnél átmenetileg alacsonyabb költségté- telt állapíthat meg. A mindenkori aktuális költséget a
„B” jelű Kondíciós lista tartalmazza.
f) A biztosító a „B” jelű Kondíciós listában szereplő vagyonarányos költséget a szerződés tartama alatt legfeljebb 6 havonta, a vagyonarányos költségek vál- tozása miatt jogosult módosítani. A módosítás feltétele, hogy az a biztosítón kívül álló objektív ok és/vagy a vagyonarányos költségek változása miatt váljon szüksé- gessé, és azt a biztosító az ügyfelek felé hitelt érdemlő módon bizonyítja és nyilvánosságra hozza.
A vagyonarányos költség éves mértéke nem haladhatja meg az évi 1,75 százalékot.
g) A biztosító a „B” jelű Kondíciós listában szereplő alábbi költségeket a szerződés tartama alatt legfeljebb a vonatkozó postai szolgáltatások díjának változása miatt és azzal egyező mértékben jogosult módosí- tani, amennyiben a változást az ügyfelek felé hitelt érdemlő módon bizonyítja és közzéteszi:
– csekken történő díjfizetés költsége,
– egyösszegű pénzkivonás esetén a postai kifizetés költ- sége, annak minimum és maximum értéke.
A biztosító a „B” jelű Kondíciós lista azon adatait, melyeket az éves keresetindex változásával, ennek megszűnése esetén a fogyasztói árindex változásával vagy a postai szolgáltatások költségének változásával összefüggésben módosíthat, jogosult az utolsó módosítás óta eltelt idő- szakra vonatkozó kumulált mértékkel változtatni.
131. Nem minősül egyoldalú szerződésmódosításnak, ha a biztosító a „B” jelű Kondíciós lista hatálya alá tartozó olyan új szolgáltatásokat vezet be, amelyek igénybevételéről a szerződő kifejezetten rendelkezik.
A biztosító a Kondíciós listában szereplő forintban/ euró- ban kifejezett adatokat – a matematikai kerekítés sza- bályait alkalmazva – egész tíz forintokban, illetve euró- ban két tizedesjegyre állapíthatja meg.
A SZERZŐDÉS VÁLTOZTATÁSA
A kiegészítő fedezetek biztosítottainak, a kiegészítő fedezeteknek és a biztosítási összegeknek a meg- változtatása
132. A szerződőnek a szerződés tartama alatt, – rendsze- res díjfizetésű szerződés esetén a tartam kezdetén hatá- lyos „A” jelű Kondíciós lista 4.3. pontjában foglalt időszak elteltét követően – joga van
a) a biztosított visszavonására. A biztosítottra vonatkozó kiegészítő fedezet a szerződői nyilatkozat biztosítóhoz tör- ténő beérkezése hónapjának utolsó napjával megszűnik,
b) új biztosított megjelölésére és rá vonatkozóan új kiegé- szítő fedezetek létrejöttének kezdeményezésére,
c) a biztosítottra vonatkozóan új kiegészítő fedezetek lét- rejöttének kezdeményezésére,
d) kiegészítő fedezetek megszüntetésére,
AHE-21280/F6
e) a kiegészítő fedezetek biztosítási összegeinek megvál- toztatására.
Új biztosított kijelölése csak a rá vonatkozó fedezet létre- jöttével együtt érvényes.
133. A biztosított hozzájárulása és a felek közös megegye- zése szükséges
– a biztosított megjelöléséhez,
– új kiegészítő fedezetek kötéséhez és
– a kiegészítő fedezetek biztosítási összegének emeléséhez. Abban az esetben, ha a szerződő a kiegészítő életbiztosí- tási, vagy egészségbiztosítási fedezetek fenti változtatá- sára vonatkozóan nyújt be írásbeli igényt a biztosítóhoz, akkor a biztosító az igény elbírálásához jogosult egészségi nyilatkozat kitöltését, vagy orvosi vizsgálat elvégzését előírni. Az orvosi vizsgálat költségét a biztosító viseli.
A biztosított az elvégzett orvosi vizsgálatok eredményét az egészségügyről szóló törvény alapján az egészségügyi szolgáltatónál megismerheti.
A kiegészítő fedezetre vonatkozó biztosítási összeg meg- változtatásával, annak hatályától a kiegészítő fedezet havi költsége is változik.
A biztosító 15 napon belül, ha egyedi kockázatelbírálás szükséges, akkor 60 napon belül elbírálja a szerződő kez- deményezését.
A biztosító jogosult a hatályos „B” jelű Kondíciós lista 6.4. pontjában foglalt költséget érvényesíteni a szerződő egy- ségszámláján az alábbi változtatások végrehajtásáért
– a biztosított visszavonása
– kiegészítő fedezetek megszüntetése.
A változtatásra vonatkozó igény teljesítéséhez a biztosító elfogadó nyilatkozata és a biztosított hozzájárulása nem szükséges
– a biztosított visszavonása
– kiegészítő fedezetek megszüntetése
– a biztosítási összeg csökkentése esetén.
A 132. a)-e) pontban foglalt változtatás
– a szerződő által a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatko- zatban kezdeményezhető,
– az erre vonatkozó igény beérkezését követő hónap első napjától kezdődően hatályos, feltéve, hogy a biztosító az igényt írásban elfogadta,
– kezdeményezésének elutasítását a biztosító nem köteles megindokolni.
A tartammal, megtakarítási időszakkal kapcsolatos módosítások
A tartam módosítása
134. A szerződő felek a szerződés határozatlan tartamát
– a biztosítási tartam kezdetétől számított 10 év elteltét követően – közös megegyezéssel határozott tartamúra módosíthatják.
A megtakarítási időszak módosítása
135. A szerződő az érvényben lévő megtakarítási időszak hosszát – a biztosító hozzájárulásával – a tartam alatt,
a tartam kezdetén hatályos „A” jelű Kondíciós lista 3.1.
pontjában foglalt időszak elteltét követően módosíthatja. A szerződő igényének legkésőbb az érvényes megtakarí- tási időszak leteltét megelőző hónap végéig be kell érkez- nie a biztosítóhoz. Ha a nyilatkozat a fenti határidőig nem érkezik be, akkor a módosításra nincs mód és a megtakarí- tási időszak lejár.
A szerződés díjával kapcsolatos módosítások
A díjfizetési gyakoriság módosítása
136. A szerződő a biztosítóhoz intézett nyilatkozatával a tartam alatt, a tartam kezdetén hatályos „A” jelű Kondíciós lista 3.1. pontjában foglalt időszak elteltét követően módo- síthatja a rendszeres díjfizetésű szerződés díjfizetési gya- koriságát. A szerződő erre vonatkozó írásbeli igényének
az új díjesedékesség első időpontját megelőzően be kell érkeznie a biztosítóhoz. Ha a nyilatkozat a fenti határidőig nem érkezik be, akkor a módosításra csak a soron követ- kező második díjesedékesség időpontjától van lehetőség. A szerződő olyan díjfizetési gyakoriságot választhat, mely- ben a díj egyik esedékessége megegyezik az évfordulóval. A biztosító a díjfizetés gyakoriságát a szerződő nyilatkoza- tának beérkezését követően fizetendő első díj esedékessé- gének napjával módosítja.
A díjfizetési mód változtatása
137. A szerződő a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkoza- tával a tartam alatt bármikor megváltoztathatja a rend- szeres díjfizetésű szerződés díjfizetési módját. Az egyes terméktípusokra választható díjfizetési módokat a jelen szerződési feltételek tartalmazzák.
A díj módosítása
138. A szerződés rendszeres díjának módosítására a szer- ződőnek a tartam kezdetén hatályos „A” jelű Kondíciós lista 3.1. pontjában foglalt időszakban nincs lehetősége.
A szerződő és a biztosító a fizetendő rendszeres díjnak a jelen szerződési feltételekben nem szabályozott módosításá- ról közös megegyezés keretében külön állapodhat meg.
A szolgáltatással kapcsolatos módosítások
Biztosítási szolgáltatások emelése
139. Ha az egy biztosítottra vonatkozó kiegészítő fede- zetek költségeinek összege meghaladja a hatályos „B” jelű Kondíciós lista 6.3. pontjában foglalt költségszintet, akkor a biztosító külön költség vagy egyéb ellenszolgál- tatás megfizetése nélkül megemeli az egy biztosítottra vonatkozó kiegészítő fedezetek biztosítási összegeit, a
AHE-21280/F6
„B” jelű Kondíciós lista 6.3. pontjában meghatározott mértékben.
A biztosítási összeg(ek) emelkedésének hatálya tekintetében a kiegészítő fedezet létrejötte napján, vagy bármely kiegé- szítő fedezet költségének megváltozása esetén, a változás napján hatályos „B” jelű Kondíciós lista irányadó.
A biztosító a biztosítási szolgáltatás növelésének mértékét a kiegészítő fedezetek jelen szerződési feltételekben meg- határozott engedménnyel nem csökkentett költsége alap- ján állapítja meg.
A költségekkel kapcsolatos módosítások
Kiegészítő fedezet költsége
140. A kiegészítő fedezet – az Általános Szerződési Feltéte- lek 4. számú melléklete alapján számított – engedménnyel nem csökkentett egységnyi költsége a biztosítási éven belül nem változik.
A biztosító jogosult a kiegészítő fedezet minimális havi költségét módosítani, a „B” jelű Kondíciós lista módosítá- sára vonatkozó szabályok szerint.
Amennyiben a „B” jelű Kondíciós lista módosítása követ- keztében, az abban meghatározott minimális költség meg- haladja a biztosítottra vonatkozó kiegészítő fedezet(ek) költségét, akkor a biztosító a biztosítottra vonatkozó költséget jogosult a minimális költségre megemelni úgy, hogy a költség(ek összege) megegyezzen a minimális költséggel. Amennyiben egy biztosítottra vonatkozóan több kiegészítő fedezet van érvényben, akkor az egyes kiegészítő fedezetek költsége olyan arányban emelkedik, ahogy az emelt minimális költség a biztosítottra érvényes költséghez aránylik. A biztosító a kiegészítő fedezet(ek) költségének emelésével megegyező arányban, a költség emelésével egy időben, az adott fedezetre vonatkozó biz- tosítási összeget is megemeli.
A kiegészítő fedezet módosított minimális havi költsége a
„B” jelű Kondíciós lista változása hatálybalépésének idő- pontjában lép érvénybe.
A biztosító a kiegészítő fedezet minimális havi költségének változásáról annak hatályba lépése előtt legalább 30 nap- pal írásban értesíti a szerződőt.
Ha a szerződő az értesítésben foglalt emelt minimális havi költséget nem fogadja el, az adott biztosítottra vonatkozó kiegészítő fedezeteket – a Kondíciós lista változásának hatályba lépését megelőző 15. napig, a Kondíciós lista vál- tozásának hatályba lépésével – írásban felmondhatja.
Egyéb módosítással kapcsolatos szabályok
141. Nem tekinthetők az Életprogram szerződés módosítá- sának
a) azok a szerződésben bekövetkezett változások, amelyekre a jelen szerződési feltételek, az Életprogram szerződés Külö- nös Szerződési Feltételei, valamint a Kiegészítő Szerződési Feltételek lehetőséget adnak, valamint
b) azok a rendelkezések, amelyekre a szerződőt a jelen szerződési feltételek, az Életprogram szerződés Különös Szerződési Feltételei, valamint a Kiegészítő Szerződési Feltételek feljogosítják,
függetlenül attól, hogy a változtatáshoz szükséges-e a biz- tosító elfogadó nyilatkozata.
142. A Nyugdíjbiztosítási záradékkal ellátott szerződés esetén, ha a szerződéskötést követően a biztosítási szerző- désre tekintettel igénybe vehető adókedvezményre vagy adójóváírásra jogosító jogszabályi feltételek megváltoznak, a biztosító az alábbiak szerint javaslatot tehet a szerződés módosítására. A biztosító a vonatkozó jogszabályváltozás hatálybalépését követően 60 napon belül tehet javaslatot a biztosítási szerződés vagy az ahhoz kapcsolódó általános szerződési feltételek megváltozott szabályozásra tekintettel történő módosítására, annak érdekében, hogy a szerződés
tartalma az adókedvezmény vagy adójóváírás igénybevéte- lére jogosító feltételeknek megfeleljen.
Ha a szerződő a módosító javaslatot az arról szóló tájé- koztatás kézhezvételétől számított harminc napon belül nem utasítja el, a szerződés a módosító javaslatban meg- határozott feltételekkel a jogszabályváltozás hatálybalé- pésének időpontjával módosul.
A BIZTOSÍTÓ TELJESÍTÉSE
143. A szerződés tartama során a szerződő kezdeményez- heti a szerződés visszavásárlását és lehetősége van arra, hogy az egységszámláról egyösszegű vagy folyamatos pénzkivonást hajtson végre. Erre vonatkozó igényét a szer- ződőnek írásban kell bejelentenie a biztosító felé.
A visszavásárlás és a pénzkivonás végrehajtásához szükséges dokumentumok
144. Ahhoz, hogy visszavásárlási vagy pénzkivonási igény alapján a biztosító kifizetést teljesítsen a kifizetésre jogo- sult szerződő számára, a következő dokumentumok szük- ségesek:
a) a biztosító erre a célra kiadott és a szerződő által meg- felelően kitöltött rendelkező nyilatkozata, beleértve a kifizetésre vonatkozó utalási rendelkezést,
b) a természetes személy szerződő adóazonosító jele (ha azt korábban nem adta meg a biztosítónak),
c) a szerződő személyazonosságát igazoló okirat,
d) a természetes személy szerződő lakcímet igazoló kár- tyájának száma,
e) a jogi személy szerződő esetében a képviseletre jogosult személy aláírási címpéldánya,
f) ha a szerződő kiskorú, akkor a képviseletében eljáró sze- mély törvényes képviselői jogosultságának igazolása,
g) ha a szerződő gondnokság alatt áll, akkor a képvise- letében eljáró gondnok személyazonosságát igazoló gyámhivatali határozat, valamint a gondnokság alá helyezést igazoló irat, illetve annak fennállását igazoló irat,
h) ha külön jogszabály előírja, gyámhivatali engedély a kifizetéshez,
i) folyamatos pénzkivonás esetén a szerződő bankszám- laszáma,
AHE-21280/F6
j) szükség esetén a rendelkező nyilatkozat benyújtását visszaigazoló irat,
k) meghatalmazott eljárása esetén eredeti meghatal- mazás,
l) azonosítási adatlap,
m) nyilatkozat a tényleges tulajdonosról,
n) nyilatkozat kiemelt közszereplői státuszról,
o) nem magyarországi adóügyi illetőség esetén a külföldi adóazonosító és az azt tartalmazó igazolás másolati pél- dánya (adóügyi illetékesség szerinti ország adó- vagy más hatósága által kiállított kétnyelvű igazolás – Certificate of Residency –, mely az adott országbeli adóazonosítót tar- talmazza).
A kifizetés teljesítése, a teljesítés módja és ideje
145. A visszavásárlás vagy a pénzkivonás következtében a biztosító a kifizetést legkésőbb
a) a visszavásárlás vagy pénzkivonás esedékességének napjától, vagy
b) az egységek eszközalapokból történő kivonására vonatkozó árfolyam megállapításának napjától, vagy
c) a kifizetéshez szükséges valamennyi dokumentum ren- delkezésre állásának napjától
számított 10. napig teljesíti. Ha a felsorolt időpontok különböző napokra esnek, a biztosító a legkésőbbi idő- ponttól számított 10. napig jogosult a kifizetést teljesíteni.
A biztosító Életprogram-Euró szerződés esetén készpénzben nem teljesít kifizetést (ideértve a postai címre történő kifize- tést is). A biztosító a kifizetést minden esetben euróban telje- síti. A kifizetésre vonatkozó további szabályokat, a kifizetési bankszámla pénznemétől függően, a kifizetés időpontjában hatályos „B” jelű Kondíciós lista 5.7. pontja tartalmazza.
A szerződő rendelkezhet arról, hogy a kifizetés összege a biztosítónál érvényben lévő más biztosítási szerződés díjára kerüljön elszámolásra.
A kifizetés napja az az időpont, amikor a fizetendő összeg a biztosító számlájáról utalásra kerül.
Amennyiben a biztosító a szerződő által kezdeményezett visszavásárlási vagy pénzkivonási igényt nem teljesíti – további szükséges iratok bekérése, vagy az igény elutasítása miatt –, akkor arról a szerződőt az igény teljesítésére vonat- kozó határidőtől számított 30 napon belül írásban értesíti.
A szerződés visszavásárlása
146. A szerződő által kezdeményezett visszavásárlás ese- tén a biztosító a szerződés visszavásárlási értékét fizeti ki a szerződőnek.
A szerződés mindenkori visszavásárlási értéke – a visszavá- sárlás esedékességekor – a rendszeres vagy egyszeri díjból és eseti díjból képzett egységek visszavásárlási értékének összege.
Az egységek visszavásárlási értékét a tartam kezdetén hatályos „A” jelű Kondíciós lista 1.1. és 1.2. pontjai tartal- mazzák. Az egységek értéke a visszavásárlás esedékessé- gének napjára érvényes árfolyamon kerül kiszámításra.
147. A visszavásárlás esedékessége
a) a rendelkezés biztosítóhoz történő beérkezését követő nap, vagy
b) ha a szerződő a rendelkezésben meghatározza az ese- dékesség napját, és ez az a) pontban meghatározottnál későbbi időpont, akkor a szerződő által meghatározott nap.
A szerződő a visszavásárlás végrehajtására az igény beje- lentésének időpontjától számított 30 napon belüli időpon- tot jelölhet meg.
153. Pénzkivonás esetén a kifizetendő összegből a biztosító jogosult az esedékes rendszeres díjak hátralékát levonni. Amennyiben a díjhátralék meghaladja a pénzkivonás kere- tében kifizetendő összeget, akkor kifizetésre nem kerül sor, az igény elutasításra kerül. A díjhátralék rendezését köve- tően (a díjhátralék megfizetésének igazolásával) lehetőség van új pénzkivonásra vonatkozó igény benyújtására.
148. Ha a kifizetendő biztosítói teljesítés összegét adó, vagy más közteher terheli, és ennek viselésére és megfizetésére a biztosító, mint a jogszabály szerinti kifizető a kötelezett, akkor a biztosító a szerződési feltételek alapján az általa
fizetendő adó, illetve közteher összegével egyenlő költséget von le, és a levonást követően fennmaradó összeg minősül a jelen szerződési feltételek szerinti biztosítói teljesítésnek.
149. Visszavásárlás esetén a szerződés a visszavásárlás esedékessége hónapjának végével megszűnik.
Pénzkivonás
150. A biztosító a szerződő által kezdeményezett pénzkivo- nást az egységszámlán lévő egységek kivonásával hajtja végre.
A szerződő egyösszegű vagy folyamatos pénzkivonásról rendelkezhet. Az egyösszegű pénzkivonási rendelkezés egy alkalomra, míg a folyamatos pénzkivonási rendelkezés több, egymást követő, rendszeresen ismétlődő alkalomra vonatkozik.
Pénzkivonáskor a biztosító az egységeknek a tartam kez- detén hatályos „A” jelű Kondíciós lista 1.1. és 1.2. pontjai szerinti visszavásárlási értékét fizeti ki a szerződő számára.
151. Rendszeres díjakból képzett egységek terhére történő pénzkivonásra kizárólag a tartam kezdetén hatályos „A” jelű Kondíciós lista 3.2. pontjában foglalt időszak eltelte után van lehetőség.
Az egyszeri díjból vagy az eseti díjakból képzett egységek terhére történő pénzkivonásra a szerződés tartama során bármikor, időbeli korlátozás nélkül lehetőség van.
152. A pénzkivonás minimális és maximális összegét a biz- tosító korlátozza.
Ha a szerződő rendelkezése alapján esedékes pénzkivo- nás összege a minimális értéket nem éri el, a biztosító nem teljesít kifizetést és erről a szerződőt értesíti.
A rendszeres, illetve az egyszeri díjakból képzett egysé- gekre vonatkozó pénzkivonás nem haladhatja meg a biz- tosító által meghatározott értéket.
AHE-21280/F6
Ha a szerződő által kért pénzkivonás összege meghaladja a lehetséges maximumot, a biztosító az egységszámlá-
154. A pénzkivonás végrehajtásáért a biztosító költséget von le az egységszámlán maradó egységek darabszámának csökkentésével. A költség levonására a rendelkezés végrehaj- tását követően, a levonás esedékességének napjára érvényes árfolyamon kerül sor. A költség levonásának esedékessége azonos a pénzkivonás esedékességének napjával.
155. Ha a szerződő által kezdeményezett átváltás és pénzkivo- nás esedékessége azonos napra esik, akkor elsőként a pénzki- vonás, majd ezt követően az átváltás kerül végrehajtásra.
Az egyösszegű pénzkivonás
156. A szerződő rendelkezésének tartalma: Az egyösz- szegű pénzkivonásra vonatkozó rendelkezésben a szer- ződő a jövőre vonatkozóan meghatározhatja
a) a pénzkivonás összegét és
b) esedékességének napját, valamint
c) azon egységek típusát (rendszeres díjból képzett, egy- szeri díjból képzett vagy eseti díjból képzett egységek), melyek terhére a pénzkivonás végrehajtandó.
A szerződő az egyösszegű pénzkivonás esedékességére vonatkozóan az igénybejelentés időpontjától számított 30 napon belüli időpontot jelölhet meg.
Esedékesség: Az egyösszegű pénzkivonás esedékessége a rendelkezés biztosítóhoz történő beérkezését követő nap. Ha a szerződő a rendelkezésben megjelöli az esedékesség napját, és ez a fenti napnál későbbi időpont, akkor a szer- ződő által meghatározott nap az esedékesség.
Alkalmazott árfolyam: Egyösszegű pénzkivonás esetén a biztosító az egységeknek az egységszámláról történő kivo- nását a pénzkivonás esedékességének napjára érvényes árfolyamon hajtja végre.
Az egyösszegű pénzkivonás összegét a szerződő az aláb- biak figyelembe vételével határozhatja meg, továbbá a pénzkivonás esetén az alábbi költség kerül levonásra az egységszámláról:
Egyösszegű pénzkivonás A pénzkivonás esedékességének
napján hatályos „B” jelű Kondíciós lista
Minimális összege 5.1. pont
ról kivonható maximális összeget teljesíti. A pénzkivonás
összegének ekkor is meg kell haladnia a fentiekben meg- határozott minimumot.
Maximális összege (rendszeres vagy egyszeri díjakból képzett egységekből)
5.2. pont
Az eseti díjakból képzett egységek teljes mértékben kivon- hatók az egységszámláról.
Költsége 5.3. pont
A folyamatos pénzkivonás
157. A szerződő rendelkezésének tartalma: A folyama- tos pénzkivonásra vonatkozó rendelkezésben a szerződő meghatározhatja
a) a pénzkivonás összegét,
b) a pénzkivonások gyakoriságát (egész hónapokban meghatározva), valamint
c) azon egységek típusát (rendszeres díjból képzett, egy- szeri díjból képzett vagy eseti díjból képzett egységek), melyek terhére a pénzkivonás végrehajtandó.
Esedékesség: A folyamatos pénzkivonás első esedé- kessége a rendelkezés biztosítóhoz történő beérkezését követő hónap első napja.
Alkalmazott árfolyam: Folyamatos pénzkivonás esetén a biztosító az egységeknek az egységszámláról történő kivo- nását első alkalommal az esedékesség napjára érvényes árfolyamon hajtja végre. A továbbiakban az első pénzkivo- nás időpontjától számítva, a szerződő által megjelölt gya- koriság szerint, a hónap első napjára érvényes árfolyamon kerül végrehajtásra a pénzkivonás.
A folyamatos pénzkivonás összegét a szerződő az aláb- biak figyelembe vételével határozhatja meg, továbbá a pénzkivonás esetén az alábbi költség kerül levonásra az egységszámláról:
Folyamatos pénzkivonás A pénzkivonás esedékességének
napján hatályos „B” jelű Kondíciós lista
Minimális összege 5.4. pont
b) a természetes személy szerződőt a Munka Törvény- könyve szerinti csoportos létszámcsökkentésből ere- dően elbocsátják.
További feltétel, hogy
– a pénzkivonásra vonatkozó igény bejelentésének idő- pontjában a szerződőnek jogosultnak kell lennie az a) pontban meghatározott rehabilitációs vagy rokkantsági ellátásra, és
– a rehabilitációs vagy rokkantsági ellátás folyósítását, vagy az elbocsátás tényét a szerződőnek a 159. pont- ban szereplő dokumentumokkal igazolnia kell.
A fenti esetekben a tartam kezdetén hatályos „A” jelű Kon- díciós lista 3.2. pontjában foglalt időszakban is lehetőség van a rendszeres díjakból képzett egységekből pénzkivo- násra, a tartam kezdetén hatályos „A” jelű Kondíciós lista
1.1. pontjában meghatározott visszavásárlási értéken, mely az egységek pénzkivonás esedékességének napjára érvényes árfolyamán kerül kiszámításra.
A jogosultság érvényesítéséhez szükséges dokumentumok
159. A szerződő rehabilitációs vagy rokkantsági ellátásra való jogosultságának igazolásához szükség van a 2011. évi CXCI. törvény és e törvény felhatalmazásából meg- alkotott jogszabályok alapján kijelölt szerv/szervek által kiállított hivatalos iratokra, melyek igazolják a biztosított rehabilitációs vagy rokkantsági ellátásra való jogosultsá- gát, továbbá tartalmazzák az egészségi állapot mértéké- nek meghatározását.
A szerződő csoportos létszámcsökkentésből eredő munka- nélkülivé válásának igazolásához szükség van
– a munkáltató által kiállított, a szerződő munkaviszo-
Maximális összege (rendszeres díjakból képzett egységekből)
5.5. pont
nyának csoportos létszámcsökkentés keretében történő
megszüntetéséről szóló igazolásra, valamint
AHE-21280/F6
– az illetékes hatóság által kiállított, a törvény szerint cso-
Költsége 5.6. pont
Folyamatos pénzkivonás csak bankszámlára történő uta- lás formájában kérhető.
Ha a szerződő helyébe a főbiztosított vagy más személy lép, akkor a szerződő változásával a folyamatos pénzki- vonásra vonatkozó rendelkezés a változás hónapjának utolsó napjával megszűnik.
Különös szabályok a szerződő rokkantsága vagy cso- portos létszámleépítése esetén
158. A szerződő a rendszeres díjakból képzett egységekből pénzkivonást kezdeményezhet a tartam kezdetén hatályos
„A” jelű Kondíciós lista 3.2. pontjában foglalt időszakban, ha az alábbi feltételek teljesülnek:
Ha a szerződés létrejöttét követően
a) a természetes személy szerződő a megváltozott munkaké- pességű személyek ellátásairól és egyes törvények módo- sításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény alapján rehabilitá- ciós vagy rokkantsági ellátásra szerez jogosultságot vagy
portosnak minősített létszámcsökkentésről szóló igazo- lásra.
A BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY
160. Baleset: A biztosított akaratán kívül hirtelen fellépő külső behatás.
Nem minősül balesetnek a megemelés, rándulás, foglal- kozási betegség (ártalom), fagyás, napszúrás, hőguta, porckorongsérülés, sérv, agyvérzés, továbbá a nem bal- eseti eredetű vérzés. Nem tekinthető balesetnek az öngyilkosság vagy öngyilkossági kísérlet még akkor sem, ha azt a biztosított tudatzavarban követte el. Nem minősül továbbá balesetnek az Achilles ín húzódása és/ vagy szakadása, boka ficama és/vagy zúzódása és/vagy rándulása kivéve, ha közlekedési baleset során követke- zik be.
Közlekedési baleset: Az a baleset, amelyet a járművel vagy gyalogosként közlekedő biztosított valamely közle- kedésben részt vevő jármű balesetével összefüggésben
szenved el. Nem minősül közlekedési balesetnek, ha a kerékpáros balesetében más jármű vagy gyalogos nem hatott közre.
Közlekedési balesetből eredő halál: A közlekedési baleset következtében, a balesettől számított 1 éven belül bekö- vetkező halál.
A biztosító a főbiztosítottnak a kockázatviselési időszakban bekövetkezett bármely okból eredő halála, és közlekedési balesetből eredő halála esetén, valamint a biztosítottakra vonatkozó kiegészítő fedezetek biztosítási eseményének bekövetkezése esetén teljesít szolgáltatást.
Kizárások
161. Az alábbi esetekben a biztosító nem nyújt szolgálta- tást, tekintettel arra, hogy nem következik be biztosítási esemény.
Általános szabályok
162. Nem minősül biztosítási eseménynek, ha a főbizto- sított közlekedési balesetből eredő halála, a biztosított halála, balesete vagy betegsége
a) háborús, polgárháborús vagy harci eseményben, meg- szállás során, külső ellenség cselekménye során, ellen- ségeskedés során vagy – hadüzenettel vagy anélkül
– végrehajtott hadműveletben, felkelésben, lázadásban, forrongásban, zavargásban vagy népfelkeléshez, népi megmozduláshoz vezető zavargásban, katonai felkelés- ben, forradalomban való részvétellel összefüggésben,
b) katonai vagy egyéb hatalomátvételben, katonai köz- igazgatás, szükségállapot során vagy bármely olyan eseményben, amely a katonai közigazgatás vagy szük- ségállapot kihirdetéséhez vagy fenntartásához vezet (kivéve azt az esetet, ha erre hivatali vagy közszolgálati kötelezettség teljesítése miatt került sor),
c) a biztosított terrorcselekményben való tevőleges részvé- tele miatt,
d) közvetlenül vagy közvetve bármely terrorcselekmény következményeként, vagy azzal kapcsolatosan, kivéve a jelen pontban foglalt esetekben az ott megjelölt limi- tekig,
e) atommag szerkezeti módosulása, illetőleg radioaktív sugárzás vagy egyéb ionizáló sugárforrás hatása miatt (ha azt nem terápiás célból vette igénybe),
AHE-21280/F6
f) atom, biológiai vagy vegyi fegyverek, vagy radioaktív, bio- lógiai vagy vegyi anyagok használatára közvetlenül vagy közvetetten visszavezethető okból, – vállalati telephelyek és más ingatlanok (pl. atomerőmű, újrafeldolgozó üzem, állandó vagy ideiglenes hulladéklerakók, kutató reaktorok, raktárak vagy gyárak), vagy ezek részei, telkek, mozgat- ható eszközök (pl. szállító vagy tároló konténerek) elleni támadás vagy az ezekbe történő szándékos behatolás miatt, mely radioaktivitás, illetve atom, biológiai vagy vegyi eredetű hadianyagok vagy alkotórészek kibocsátásához vezet,–
következett be, vagy a fentiekkel közvetett vagy közvetlen összefüggésben következett be.
Az a) és a b) pont alapján a biztosító kockázatvállalása nem terjed ki a közvetlenül vagy közvetve bármely felso- rolt esemény által okozott, illetve eseményből eredő, vagy azzal kapcsolatosan bekövetkező bármely természetű káreseményre tekintet nélkül az ahhoz hozzájáruló, egyi- dejűleg vagy egymást követően bekövetkező okra, vagy eseményre.
A biztosító nem nyújt szolgáltatást az a) és b) pontban felsorolt események megfékezése, megelőzése, elfojtása, csökkentése érdekében kifejtett, vagy azokkal bármilyen kapcsolatban álló tevékenység által közvetlenül vagy köz- vetve okozott, vagy abból eredő, illetve ahhoz kapcsolódó bármilyen természetű káreseményre.
A c) és a d) pontban szereplő terrorizmus alapján a bizto- sító kockázatvállalása nem terjed ki a közvetlenül vagy közvetve bármilyen terrorcselekmény által okozott, illetve terrorcselekményből eredő, vagy azzal kapcsolatosan bekövetkező bármely természetű káreseményre tekintet nélkül az ahhoz hozzájáruló, egyidejűleg vagy egymást követően bekövetkező okra, vagy eseményre.
Jelen szerződési feltételek szempontjából terrorcselek- mény bármely erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális és immateriális javakra, az infrastruk- túrára veszélyes cselekmény, amely vagy politika, vallási, ideológiai, illetve etnikai célok mellett foglal állást vagy valamely kormány befolyásolására vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas.
A biztosító nem vállal kockázatot semmilyen kárese- ményre, amelyet közvetlenül vagy közvetve a terrorcse- lekmény megfékezése, megelőzése, elfojtása, csökkentése érdekében kifejtett, vagy a terrorcselekménnyel bármilyen kapcsolatban álló tevékenység okozott, vagy abból ered, illetve ahhoz kapcsolódóan következett be.
A d) pontban szereplő terrorizmus alapján a biztosító szolgáltatása teljesítését az egy terrorcselekményből fakadóan megsérült, a biztosítónál a terrorcselekmény időpontjában érvényes személybiztosítási szerződéssel rendelkező egy biztosítottra vonatkozóan legfeljebb
50 000 000 Ft összeghatárig vállalja függetlenül a biz- tosítási fedezetek biztosítási összegétől. Amennyiben az összes biztosítottra vonatkozó szolgáltatás eléri az
1 000 000 000 Ft összeghatárt, a biztosító a terrorcse- lekményben megsérült biztosítottak létszáma alapján biztosítottanként arányosan elosztva vállalja a biztosítási szolgáltatások teljesítését a fent meghatározott összegig. A biztosító által az egyes biztosítottak tekintetében kifize- tett összegek már nem kerülnek arányosításra. A biztosító által már kifizetett összeg nem kerül visszakövetelésre.
A d) pontban szereplő terrorizmus alapján a biztosító szolgáltatása teljesítését az egy naptári éven belül terror- cselekményből fakadóan megsérült, a biztosítónál a ter- rorcselekmény időpontjában érvényes személybiztosítási szerződéssel rendelkező összes biztosítottra vonatkozóan legfeljebb 1 000 000 000 Ft összeghatárig vállalja. Ameny-
nyiben az összes biztosítottra vonatkozó szolgáltatás eléri a 1 000 000 000 Ft összeghatárt, a biztosító a terrorcse- lekményben megsérült biztosítottak létszáma alapján biztosítottanként arányosan elosztva vállalja a biztosítási szolgáltatások teljesítését a fent meghatározott összegig. A biztosító által az egyes biztosítottak tekintetében kifize- tett összegek már nem kerülnek arányosításra. A biztosító által már kifizetett összeg nem kerül visszakövetelésre.
A biztosító abban az esetben sem nyújt szolgáltatást, ha az f) pontban szereplő támadás vagy behatolás az informá- ciós technológia eszközeinek használatával következett be.
A biztosító ebben az esetben
a) a főbiztosított közlekedési baleseti halálára,
b) a biztosított kiegészítő életbiztosítási, illetve baleset- vagy egészségbiztosítási fedezetére vonatkozó szol- gáltatást
nem teljesíti.
A biztosító ebben az esetben a főbiztosított bármely okú halálára vonatkozó szolgáltatást fizeti ki.
A kizárás különös esetei
163. A kiegészítő életbiztosítási, baleset-biztosítási és/ vagy a kiegészítő egészségbiztosítási fedezet esetén a biztosító nem teljesít szolgáltatást, ha a biztosítási ese- mény a biztosított
a) orvosi javallat nélküli vagy nem az előírt adagolásban való gyógyszerszedése miatt,
b) ittas állapotával vagy kábító-, illetve egyéb bódulatot keltő szerek hatása alatti állapotával okozati összefüg- gésben,
c) elme- vagy tudatzavarával, bármilyen okú eszmé- letvesztésével, illetve, baleset-biztosítási és/vagy a kiegészítő egészségbiztosítási fedezet esetén öngyilkos- ságával vagy annak kísérletével okozati összefüggés- ben, kiegészítő életbiztosítási fedezet esetén a fedezet tartamának kezdetétől számított 2 éven belül elkövetett öngyilkosságával összefüggésben,
d) a testén saját maga vagy hozzájárulásával mások, de nem orvosi szakképzettséggel rendelkező személyek által végzett gyógyító célú kezelés és beavatkozás foly- tán előidézett testi károsodása következtében (kivéve, ha erre valamely biztosítási esemény miatt kerül sor), vagy
e) szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben,
f) jogosítvány nélküli gépjárművezetése miatt, illetve
g) hivatásos, vagy amatőr sportolóként gyakorolt sport- tevékenység (mérkőzés, verseny, edzés) során elszen- vedett balesete, valamint szervezett diáksport- és tömegsport-tevékenység közben történt balesetével (sportbaleset) összefüggésben
következett be.
AHE-21280/F6
Hivatásos sportoló az, aki sportszervezettel létesített mun- kaviszony vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony, továbbá megbízási szerződés alapján jövedelemszerzési céllal sporttevékenységet folytat, és rendelkezik hivatá- sos sportolói engedéllyel. Amatőr sportolónak minősül
mindenki, aki nem jövedelemszerzés céljából bármely magyarországi, vagy külföldi sportklub, sportszövetség, sportegyesület vagy más sportszervezet által kiállított, a versenyrendszerben illetve a versenyeken részvételre jogo- sító, versenyengedélyt is magában foglaló versenyigazol- vánnyal rendelkezik.
164. A kiegészítő baleset-biztosítási fedezet vonatko- zásában nem terjed ki a biztosító fedezetvállalása a baleset előtt bármely okból már károsodott, sérült, csonkolt, illetőleg funkciójában korlátozott testrészekre, szervekre.
A biztosítási esemény bejelentése
165. A kockázatviselés ideje alatt bekövetkezett biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 8 napon belül be kell jelenteni a biztosítónak, a szükséges felvilágosítá- sokat meg kell adni, csatolni kell a biztosítási szolgáltatás kifizetéséhez szükséges iratokat, valamint lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilágosítások tartalmának ellen- őrzését. Ennek elmulasztása esetén, amennyiben emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak, a bizto- sító megtagadhatja a biztosítási szolgáltatás teljesítését.
A biztosítási esemény az alábbi módon jelenthető be:
– személyesen,
– faxon, a x00 (0) 000-0000 számon,
– postai levélben, – kérjük ez esetben levelét az alábbi címre küldje meg:
Allianz Hungária Zrt. Operációtámogatási osztály 1387 Budapest, Pf. 11
– e-mailben, az xxx@xxxxxxx.xx címre küldött levélben, ha az az e-mail cím, amiről az üzenetet küldték a küldő sze- mélyéhez kapcsolt, korábban rögzített cím.
A biztosítási esemény igazolásához benyújtandó dokumentumok
166. A biztosítási esemény bekövetkezésének igazolásá- hoz, illetve a teljesítendő szolgáltatás mértékének meg- határozásához szükséges dokumentumokat a biztosító részére be kell nyújtani vagy be kell mutatni.
A biztosítási esemény igazolásához, valamint a biztosí- tási szolgáltatás kifizetéséhez az alábbi dokumentumok benyújtása, illetve bemutatása szükséges:
A) A haláleset bekövetkezését igazoló okiratok
a) a halotti anyakönyvi kivonat másolata,
b) halál esetén a halál okát igazoló orvosi vagy hatósági bizonyítvány (halottvizsgálati bizonyítvány) másolata,
B) Személyazonosító iratok
a) a közlekedési baleset esetén a járművezető főbiztosí- tott/biztosított érvényes jogosítványa, vagy jogosítvány hiányában a vezetésre jogosító irat kiállítására jogosult és illetékes minisztérium által kiadott hivatalos igazolás,
b) a szolgáltatás igénybevételére jogosult természetes személy személyazonosságát, jogi személy azonosítását
szolgáló, igazoló iratok, okiratok, adatok így természe- tes személy esetén személyazonosító igazolvány vagy útlevél vagy kártya formátumú vezetői engedély és lakcímet igazoló hatósági igazolvány, továbbá adóazo- nosító dokumentum – pl. adókártya vagy nem magyar adóügyi illetőséggel és nem magyar adóazonosító jellel rendelkező természetes személy esetén az adóazono- sító ország szerinti adóhatóság 30 napnál nem régebbi illetőségigazolásának vagy érvényes, az adóazonosító jelet tartalmazó igazolvány másolati példánya, jogi sze- mély esetén cégjegyzékszámot vagy, nyilvántartási szá- mot és adószámot tartalmazó 30 napnál nem régebbi irat, valamint adóazonosító dokumentum, továbbá nem magyar adóügyi illetőséggel és nem magyar adószám- mal rendelkező jogi személy esetén az adóazonosító ország szerinti adóhatóság 30 napnál nem régebbi ille- tőségigazolásának másolati példánya,
c) a szolgáltatás igénybevételére jogosult jogi személy nevében eljáró természetes személy eljárási jogosultsá- gát igazoló dokumentumok,
C) Hatósági, hivatali okiratok
a) a bejelentett biztosítási esemény tekintetében indult bármilyen hatósági eljárás, vizsgálat során keletkezett helyszíni szemle jegyzőkönyve, szakvélemény, meghall- gatási jegyzőkönyv, hatósági értesítés és igazolás,
b) a bejelentett biztosítási esemény tekintetében indult közigazgatási eljárás során keletkezett, az eljárást lezáró jogerős határozat,
c) a közlekedési balesettel kapcsolatos hatósági iratok (jogosítvány, forgalmi engedély),
d) ha a szolgáltatásra jogosult a főbiztosított/biztosított örököse, az öröklésről szóló jogerős közjegyzői vagy bírósági határozat, illetőleg jogerős öröklési bizonyít- vány másolata,
e) ha a kifizetés igénybevételére jogosult személy kiskorú, akkor a képviseletében eljáró személy törvényes képvi- selői jogosultságának igazolása,
f) ha a kifizetés igénybevételére jogosult személy gond- nokság alatt áll, akkor a képviseletében eljáró gondnok személyazonosságát igazoló gyámhivatali határozat,
g) ha külön jogszabály előírja, gyámhivatali engedély a kifizetéshez,
D) Orvosi dokumentumok
a) a háziorvosi törzskarton és a kezelőkartonok másolata, a szakorvosi és kórházi kezelés dokumentumainak másolata,
b) Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő és jogelődjei által kiállított igazolások, valamint általa kezelt adatok,
c) egészségkárosodás esetén az azt igazoló orvosi doku- mentumok, azaz az egészségkárosodás bejelentését megelőző utolsó, valamint a baleset bekövetkeztének időpontját követően készült összes orvosi dokumentum,
d) kórházi tartózkodást igazoló iratok, a zárójelentések és ambuláns kezelőlapok másolata,
e) a boncolási jegyzőkönyv másolata,
f) a műtét(ek) részletes leírását tartalmazó műtéti leírás(ok) másolata,
g) az ittassági vizsgálat eredményének hivatalos igazo- lása,
h) kábító, illetve egyéb bódulatot keltő szer hatásának vizsgálatáról készített hivatalos orvosi irat, vagy ható- sági határozat,
i) orvosi diagnosztikai eljárások dokumentumai (pl. rönt- gen, MRI, CT),
j) égési sérülés bizonyításához orvosi vagy hatósági iga- zolás (tűzoltósági határozat),
k) az orvosi kezeléssel kapcsolatos valamennyi irat máso- lata,
E) A biztosítási szerződéssel kapcsolatos dokumentumok
a) a haláleset utáni orvosi jelentés,
b) a biztosítási esemény leírását tartalmazó részletes beje- lentés,
c) a Kiegészítő Szerződési Feltételeiben előírt iratok,
d) meghatalmazott eljárása esetén eredeti meghatalma- zás,
e) adóköteles biztosítási szolgáltatás esetén a biztosító által levonandó adó mértékének megállapításához szükséges dokumentumok.
F) A kifizetéshez szükséges további dokumentumok:
a) azonosítási adatlap,
b) nyilatkozat a tényleges tulajdonosról,
c) igazolvány és lakcímkártya másolat,
d) nyilatkozat kiemelt közszereplői státuszról,
e) a kifizetésre vonatkozó utalási rendelkezés,
f) nem magyarországi adóügyi illetőség esetén a külföldi adóazonosító és az azt tartalmazó igazolás másolati példánya (adóügyi illetékesség szerinti ország adó- vagy más hatósága által kiállított kétnyelvű igazolás
– Certificate of Residency –, mely az adott országbeli adóazonosítót tartalmazza).
G) Örökös részére teljesítendő kifizetéshez szükséges további dokumentumok
a) A személyes adatok kezelése c. részben megjelölt iratok, az örökösök adatainak kezelése kapcsán.
Külföldön bekövetkezett káresemény esetén a biztosító a dokumentumok magyar nyelvű – a szolgáltatás jogosultjá- nak költségén elkészített – hiteles fordításának bemutatá- sát kérheti.
A szolgáltatásra való jogosultság elbírálásához benyújtott dokumentumokat a biztosító a főbiztosított/biztosított ezirányú kifejezett kérelme hiányában nem köteles vissza- küldeni.
Az A-E) pontban felsoroltakon kívül a biztosított a bizo- nyítás általános szabályai szerint más módon is jogosult a biztosítási esemény igazolására.
AHE-21280/F6
167. A biztosító jogosult ellenőrizni a biztosítási esemény bekövetkezte kapcsán a benyújtott orvosi dokumen- tumok tartalmát, valamint felülvizsgálni a biztosított egészségi állapotát, az orvosi eljárás szükségességét és a gyógytartamot. A biztosított tudomásul veszi, hogy az egészségi állapot felülvizsgálatának részét képezheti
a biztosító orvosa által végzett vizsgálat.
Egyedi esetekben a biztosító független orvos-szakértőt is felkérhet véleményadásra.
A biztosító jogosult az adatkezelésre vonatkozó szabályok- nak megfelelően megőrizni az általa végeztetett orvosi vizs- gálatok leleteit, valamint a biztosítással összefüggő iratokat.
A BIZTOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁS
A szolgáltatás teljesítésének módja, ideje
168. A biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosító az egységszámla értékét fizeti ki és/vagy az alapbiztosításra vagy a kiegészítő fedezetre vonatkozó biztosítási szolgáltatást teljesíti. A kiegészítő fedezet szolgáltatása a biztosítási összeg vagy annak meghatározott része. A biztosító a szolgáltatásra jogosult rendelkezése alapján teljesíti a szolgáltatást.
A biztosító a biztosítási szolgáltatást az alábbiak szerint teljesíti a jogosultnak:
a) az alapbiztosításban foglalt haláleseti szolgáltatást a 166. pontban felsorolt okmányok kézhezvételének
napja és az egységek eszközalapokból történő kivoná- sára vonatkozó árfolyam megállapításának napja közül a későbbi időponttól számított 15 napon belül,
b) a kiegészítő fedezetekre vonatkozó biztosítási szolgálta- tást a szolgáltatás iránti igény igazolásához szükséges utolsó irat, okmány kézhezvételét követő 15 napon belül, kivéve, ha a kiegészítő fedezetek Szerződési Feltételei ettől eltérő rendelkezést tartalmaznak.
A felek megállapodása alapján a biztosítási szolgáltatás teljesítésének minősül a postára történő feladás, a banki átutalás, valamint a főbiztosítottnak/biztosítottnak, illetve a szolgáltatás jogosultjának kérése esetén, a biztosítónál érvényben lévő más biztosítási szerződés díjára való elszá- molás is. A kifizetés napja az az időpont, amikor a fize- tendő összeg a biztosító számlájáról utalásra kerül.
A biztosító Életprogram-Euró szerződés esetén készpénz- ben nem teljesít kifizetést (ideértve a postai címre történő kifizetést is). A biztosító a kifizetést minden esetben euró- ban teljesíti. A kifizetésre vonatkozó további szabályokat, a kifizetési bankszámla pénznemétől függően, a kifizetés időpontjában hatályos „B” jelű Kondíciós lista 5.7. pontja tartalmazza.
Amennyiben a biztosító a kiegészítő fedezetekre vonat- kozó biztosítási szolgáltatást nem teljesíti – további szük- séges iratok bekérése, vagy az igény elutasítása miatt –, akkor arról a szerződőt az igény teljesítésére vonatkozó határidőtől számított 30 napon belül írásban értesíti.
A biztosító mentesülése
AHE-21280/F6
169. Az alábbi esetekben a biztosítási esemény bekövet- kezik, azonban a biztosító mentesül a teljesítési kötelezett- sége alól ezért nem nyújt szolgáltatást.
170. Az alapbiztosításban foglalt halálesetre és a közleke- dési baleseti halál esetére szóló, valamint a kiegészítő élet-
biztosítási fedezet vonatkozásában a biztosító mentesül a szolgáltatási kötelezettség alól, ha a főbiztosított, illetve biztosított halála a kedvezményezett szándékos magatar- tása miatt következett be. Ebben az esetben a biztosító
a) a visszavásárlási összeget fizeti ki a főbiztosított örökö- sei részére, amelyet a főbiztosított halálának bejelen- tését követő napra érvényes árfolyamon számít ki.
b) az adott biztosítottra kötött kiegészítő életbiztosításra szóló kockázatviselése a biztosított halála hónapjának utolsó napjával kifizetés nélkül szűnik meg.
171. Ha a főbiztosított, illetve a kiegészítő életbiztosítási fedezet biztosítottjának bármely okból eredő halála
a) szándékosan elkövetett, súlyos bűncselekménye folytán, azzal összefüggésben, vagy
b) a szerződés, illetve a kiegészítő fedezet létrejöttét követő 2 éven belül elkövetett öngyilkossága miatt
következett be, akkor
– a főbiztosított halála esetén a biztosító nem a visszavá- sárlási összeget, hanem az egységszámla értékét fizeti ki a szerződő, illetőleg ha a szerződő és a főbiztosított azonos, akkor a szerződő örököse részére. Az egység- számla értéke a főbiztosított halálának bejelentését követő napra érvényes árfolyamon kerül kiszámításra.
– a kiegészítő életbiztosítási fedezet biztosítottjának halála esetén a biztosítónak a kiegészítő életbiztosítási fedezetre vonatkozó kockázatviselése a biztosítási szol- gáltatás teljesítése nélkül szűnik meg az adott biztosí- tottra.
172. Az alapbiztosításban foglalt közlekedési baleseti halálra szóló fedezet vonatkozásában a biztosító akkor is mentesül a szolgáltatási kötelezettség alól, ha a biz- tosítási esemény a főbiztosított olyan balesetével függ össze, amelyet a főbiztosított, a szerződő vagy a szerző- dővel, illetőleg a főbiztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó jogellenesen és szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozott. Ebben az esetben a biztosító a – főbiztosított halálának bejelentését követő napra érvényes árfolyamon számított – visszavásárlási összeget fizeti ki a főbiztosított örökösei részére.
173. A kiegészítő baleset-biztosítási fedezet vonatkozá- sában a biztosító mentesül a szolgáltatási kötelezettség alól, ha a biztosítási esemény
a) a kedvezményezett szándékos magatartásának követ- kezménye, vagy
b) a biztosított olyan balesetével függ össze, amelyet a biztosított, a szerződő vagy a szerződővel, illetőleg a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó jog- ellenesen és szándékosan, vagy súlyosan gondatlanul okozott.
174. A kiegészítő egészségbiztosítási fedezet vonatko- zásában a biztosító mentesül a szolgáltatási kötelezett- ség alól, ha a biztosítási esemény a biztosított olyan sérü- lésével, betegségével, illetőleg balesetével függ össze, amelyet
a) a biztosított szándékosan vagy súlyosan gondatlanul önmagának okozott, ideértve a tudatzavarban való elkövetést is,
b) a biztosított, a szerződő vagy a szerződővel, illetőleg a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó jogelle- nesen és szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozott.
A kiegészítő életbiztosítási fedezetre vonatkozó biztosítási összeg emelésének hatályát követő 2 hónapon belül
következik be a biztosított halála
A kiegészítő fedezet költségének visszatérítése
175. Ha a kiegészítő fedezet megszűnik, a biztosító a szerződő egységszámláján történő jóváírás formájában, a levonás napjára érvényes árfolyamon visszatéríti a szer- ződőnek azt a biztosítási költséget, amelyet az egység- számláról a kiegészítő fedezet megszűnése utáni időszak kockázatviselésére, korábban levont.
A várakozási idő
176. A biztosító az alapbiztosításra és a kiegészítő fede- zetekre vonatkozó biztosítási szolgáltatásra az alábbiak szerint alkalmaz várakozási időt.
Biztosítási szolgáltatás Várakozási idő
a biztosított nem azonos a főbiztosítottal
a biztosító az emelést megelőző biztosítási összeget fizeti ki, valamint az emelést követő és az azt megelőző biztosítási összeg különbözetére, az adott biztosítottra addig az egység- számláról levont biztosítási költséget visszatéríti a szerző- dőnek, az egységszámlán törté- nő jóváírás formájában. A bizto- sító az emelt biztosítási összeget nem fizeti ki. A költ- ség visszatérítésével a kiegé- szítő életbiztosítási fedezet megszűnik.
a biztosított azonos a főbizto- sítottal
a biztosító az emelést megelőző biztosítási összeget fizeti ki, valamint az emelést követő és az azt megelőző biztosítási összeg különbözetére, a főbizto- sítottra addig az egységszámlá- ról levont biztosítási költséget hozzáadja az alapbiztosítás alapján teljesítendő kifizetéshez, és ennek összegét fizeti ki az alapbiztosítás kedvezményezett- jének. A biztosító az emelt bizto- sítási összeget nem fizeti ki.
alapbiztosítás nincs kiegészítő életbiztosítás 2 hónap kiegészítő baleset-biztosítás nincs
178. Ha a kiegészítő életbiztosítási fedezet esetén várako- zási időn belül következik be a biztosítási esemény, a bizto- sító a biztosítási szolgáltatást akkor teljesíti, ha a biztosítási esemény baleset vagy heveny fertőző betegség következ- ménye. A heveny fertőző betegségek felsorolását az Általá- nos Szerződési Feltételek 1. számú melléklete tartalmazza.
kiegészítő egészségbiztosítás
Életbiztosítás esetén
nincs
Elévülés
179. Az alapbiztosításból eredő igények az esedékessé- güktől számított 2 év elteltével elévülnek.
A kiegészítő fedezetekből eredő igények az igény esedé-
177. Kiegészítő életbiztosítási fedezet esetén a biztosító várakozási időt alkalmazhat attól függően, hogy a bizto- sító a kockázatot orvosi vizsgálattal vagy anélkül vállalja.
Ha a kiegészítő életbiztosítási fedezet orvosi vizsgálattal jött létre, akkor a fedezetre a 2 havi várakozási idő nem vonatkozik.
Ha a biztosító a kockázatot orvosi vizsgálat nélkül vállalja, akkor várakozási időt alkalmaz az alábbiak szerint.
A kiegészítő életbiztosítási fedezet létrejöttét követően a kocká- zatviselés kezdetét követő 2 hónapon belül
AHE-21280/F6
következik be a biztosított halála
kességétől számított egy év elteltével évülnek el.
Az elévülést nem szakítja meg a követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás.
Esedékesség
180. Az alapbiztosítás tekintetében a szolgáltatás iránti igény esedékességének időpontja a biztosítási esemény bekövetkezésének napja.
A kiegészítő fedezetek tekintetében a szolgáltatás ese- dékességének időpontját a Kiegészítő Szerződési Felté- telek tartalmazzák.
a biztosított nem azonos a főbiztosítottal
a biztosító az adott biztosítottra szóló kiegészítő életbiztosítási fedezetre addig az egység- számláról levont biztosítási költséget visszatéríti a szerző- dőnek az egységszámlán törté- nő jóváírás formájában. A bizto- sító a kiegészítő életbiztosítási fedezet biztosítási összegét nem fizeti ki.
a biztosított azonos a főbizto- sítottal
a biztosító a főbiztosítottra szóló kiegészítő életbiztosítási fedezetre addig az egységszámláról levont biztosítási költséget hozzáadja az alapbiztosítás alapján teljesítendő kifizetéshez, és ennek összegét fizeti ki az alapbiztosítás kedvez- ményezettjének. A biztosító a kiegészítő életbiztosítási fedezet biztosítási összegét nem fizeti ki.
Egyéb igények esedékességének időpontja az igény alapjául szolgáló körülmény bekövetkezésének napja.
Maradékjog
181. Ha a szerződés bármely okból a biztosítási összeg kifi- zetése (az alapbiztosítás esetén a biztosító szolgáltatása) nélkül szűnik meg, a biztosító köteles a szerződésben meg- határozott visszavásárlási összeget kifizetni.
A biztosító kötvénykölcsönt nem nyújt. A szerződésnek nincs többlethozama.
A kiegészítő fedezetek maradékjoggal nem rendelkeznek, azaz azok visszavásárlására, díjnemfizetés miatti díjmente- sítésére nincs lehetőség.
A SZERZŐDÉS ÉS A KIEGÉSZÍTŐ FEDEZETEK MEGSZŰNÉSÉNEK ESETEI
A szerződés megszűnése
182. A biztosító kockázatviselése véget ér és a szerződés megszűnik az alábbi okok következtében.
A főbiztosított halála
183. A megszűnés oka: A főbiztosított halálának biztosító- hoz történő bejelentése.
A megszűnés hatálya: A bejelentés hónapjának utolsó napja.
A biztosító teljesítése: Az egységszámla értéke.
Díjnemfizetés
184. A megszűnés oka: A halasztott első díjjal létrejött rendszeres díjfizetésű szerződés esetén a szerződő a halasztott első díjat a póthatáridő lejártáig nem fizeti meg és a halasztott első díjjal nem fedezett időszak meg- haladja az esedékesség időpontjától számított 90 napot. A megszűnés hatálya: A díjesedékesség napjára vissza- menőlegesen.
185. A megszűnés oka: Az egyszeri díjfizetésű szerződés ese- tén a szerződő az egyszeri díjat a póthatáridő lejártáig nem fizeti meg és az egyszeri díjjal nem fedezett időszak megha- ladja az esedékesség időpontjától számított 40 napot.
A megszűnés hatálya: A díjesedékesség napjára vissza- menőlegesen.
186. A megszűnés oka: Egyszeri díjfizetésű szerződés esetén a szerződő a tartam kezdetén hatályos „B” jelű Kondíciós lista
1.2. pontjában foglalt minimális egyszeri díjnál kevesebbet fizet be a megfizetésre megállapított határidő lejártáig.
A megszűnés hatálya: A díjesedékesség napjára vissza- menő hatállyal.
A biztosító teljesítése: Az egységszámlán meglévő egysé- geknek az esedékes költségekkel csökkentett, a díjfizetési határidő lejártát követő napra érvényes árfolyamon számí- tott értékét kifizeti a biztosító a szerződőnek.
187. A biztosítási időszakra járó díjat a biztosító a szerző- dés első évében bírósági úton érvényesítheti; ezt követően csak akkor élhet e jogával, ha abban az évben a szerződő fél a díjfizetést már megkezdte vagy a díjfizetés halasztá- sában állapodtak meg.
Amennyiben a szerződés díjnemfizetéssel szűnik meg, úgy a szerződő – a szerződés megszűnésének napjától
AHE-21280/F6
számított 120 napon belül előterjesztett – írásbeli kérelme esetén a biztosító az eredeti szerződést helyreállíthatja (reaktiválhatja). A reaktiválás feltételeiben a felek külön állapodnak meg.
El nem számolt költségek
188. A megszűnés oka: A rendszeres díjfizetésű szerződés esetén bármely, még nem érvényesített és el nem számolt költséggé minősített költségtétel esedékessége megha- ladja a költségtétel első esedékessége hónapjának utolsó napját.
A megszűnés hatálya: A költségtétel első esedékessége hónapjának utolsó napja.
189. A megszűnés oka: Az egyszeri díjfizetésű szerződés esetén bármely még nem érvényesített és el nem számolt költséggé minősített költségtétel esedékessége megha- ladja a költségtétel első esedékessége hónapjának utolsó napját.
A megszűnés hatálya: A költségtétel első esedékessége hónapjának utolsó napja.
Visszavásárlás
190. A megszűnés oka: A szerződés visszavásárlása. A megszűnés hatálya: A visszavásárlás esedékessége hónapjának vége.
A biztosító teljesítése: A szerződés visszavásárlási értéke.
Rendes felmondás
191. A megszűnés oka: A szerződő a szerződést bármelyik hónap végére 30 napos felmondási idővel írásban fel- mondja.
A megszűnés hatálya: Xxxxx a hónapnak a vége, amely- ben a felmondás beérkezését követő 30. nap eltelt, vagy ha a szerződő ennél későbbi hónapot jelölt meg, akkor az általa meghatározott hónap vége.
A biztosító teljesítése: A szerződés visszavásárlási értéke. A visszavásárlás esedékessége a szerződés megszűnését követő nap.
Felmondás a „B” jelű Kondíciós lista változása miatt
192. A megszűnés oka: A szerződő az új „B” jelű Kondíciós listát nem fogadja el, ezért a szerződést az új Kondíciós lista hatálybalépését megelőző 15. napig, az új Kondíciós lista hatálybalépésének napjával írásban felmondja.
A megszűnés hatálya: Az új „B” jelű Kondíciós lista hatályba lépésének napja.
A biztosító teljesítése: A szerződés visszavásárlási értéke. A visszavásárlás esedékessége a szerződés megszűnését követő nap.
Az életbiztosítási szerződés felmondása
193. A megszűnés oka: Az életbiztosítási szerződést önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül meg- kötő természetes személy szerződő a szerződés létrejöt- téről és a szerződő felmondási jogáról szóló tájékoztatás kézhezvételétől számított 30 napon belül a szerződést írásbeli nyilatkozattal – indoklás nélkül – felmondhatja.
A szerződő érvényesen nem mondhat le az őt megillető felmondási jogról.
A megszűnés hatálya: A szerződés létrejöttének napjára visszamenőleges hatállyal.
A biztosító teljesítése: A szerződő felmondó nyilat- kozatának kézhezvételét követően a biztosító köteles
15 napon belül a szerződő által a biztosítási szerződéssel kapcsolatban bármely jogcímen részére teljesített befi- zetésekkel elszámolni. Ennek keretében a biztosító – költ- ségei levonása nélkül – a szerződő által befizetett díjat, Életprogram-Euró szerződés esetén az euróban kifejezett díjat téríti vissza. A forintban történő díjfizetés devizaár- folyam-kockázatát és az esetleges többletköltségeket
a szerződő viseli. Életprogram-Euró szerződés esetén a biztosító készpénzben nem teljesít kifizetést (ideértve a postai címre történő kifizetést is). A biztosító a kifizetést minden esetben euróban teljesíti. A kifizetésre vonatkozó további szabályokat, a kifizetési bankszámla pénznemé- től függően, a kifizetés időpontjában hatályos „B” jelű Kondíciós lista 5.7. pontja tartalmazza.
A biztosító felmondása
194. A megszűnés oka: Ha kötvény kiállítása nélkül létre- jött szerződés lényeges kérdésben eltér a biztosító Általá- nos Szerződési Feltételétől, akkor a biztosító a szerződés létrejöttétől számított 15 napon belül javasolhatja, hogy a szerződést az Általános Szerződési Feltételeknek megfele- lően módosítsák. Ha a szerződő a javaslatot nem fogadja el vagy arra 15 napon belül nem válaszol, akkor a biztosító az elutasítástól vagy a módosító javaslat kézhezvételétől számított 15 napon belül a szerződést 30 napra írásban felmondhatja.
A megszűnés hatálya: A felmondást követő 30. nap utáni első nap.
A biztosító teljesítése: A szerződés visszavásárlási értéke.
195. A szerződést – a biztosító kockázatának jelentős növe- kedését kivéve – a biztosító nem mondhatja fel.
A biztosító a szerződéskötés után szerez tudomást a szerző- dést érintő lényeges körülményekről vagy azok változásáról
196. A megszűnés oka: A biztosító a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülmé- nyekről vagy azok változásáról, és ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik. A biztosító a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül javaslatot tehet a szerződés módosítására, vagy a szerző- dést 30 napra írásban felmondhatja.
Ha a szerződő fél a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra annak kézhezvételétől számított 15 napon belül nem válaszol, a szerződés a módosító javaslat közlésétől számított 30. napon megszűnik, ha a biztosító erre a követ- kezményre a módosító javaslat megtételekor a szerződő fél figyelmét felhívta.
A megszűnés hatálya: Az értesítés közlését követő 30. nap.
AHE-21280/F6
A biztosító teljesítése: A szerződés visszavásárlási értéke.
Ha a szerződés megszűnésekor a biztosító a szerződésen eseti díjból képzett egységeket tart nyilván, akkor az eseti díjból képzett egységek visszavásárlási értékét a biztosító
a megszűnés napját követő napra érvényes árfolyamon kifizeti – a kifizetésre vonatkozó jogszabályok rendelkezé- seinek figyelembevételével – a szerződő részére.
A főbiztosított hozzájárulásának visszavonása
197. A megszűnés oka: A főbiztosított – aki nem azonos a szerződővel – a szerződés megkötéséhez adott hozzájáru- lását írásban visszavonja.
A megszűnés hatálya: A biztosítási időszak végével.
A biztosító teljesítése: A szerződés visszavásárlási értéke. A visszavásárlás esedékessége a szerződés megszűnését követő nap.
Lehetetlenülés, érdekmúlás
198. A megszűnés oka: A biztosító kockázatviselésének kezdete előtt az alapbiztosítás vonatkozásában a bizto- sítási esemény bekövetkezik, bekövetkezése lehetetlenné válik vagy a biztosítási érdek megszűnik, illetve a biztosító kockázatviselésének tartama alatt a biztosítási esemény bekövetkezése lehetetlenné válik vagy a biztosítási érdek megszűnik.
Ezekben az esetekben a szerződés megszűnik.
A megszűnés hatálya: A lehetetlenülés, érdekmúlás bekö- vetkezésének napja.
A kiegészítő fedezetek megszűnése
199. A biztosítottra vonatkozó kiegészítő fedezet megszű- nik az alapbiztosítás megszűnésével, továbbá az alábbi esetekben.
A biztosított halála
200. A megszűnés oka: A biztosított halála.
A megszűnés hatálya: Xxxxx a hónapnak az utolsó napja, amikor a biztosított halála bekövetkezett.
Rendes felmondás
201. A megszűnés oka: A szerződő – rendszeres díjfizetésű szerződés esetén a tartam kezdetén hatályos „A” jelű Kon- díciós lista 4.3. pontjában foglalt időszak elteltét követően
– bármelyik hónap végére 30 napos felmondási idővel írásban felmondja a kiegészítő fedezetet.
A megszűnés hatálya: Xxxxx a hónapnak a vége, amely- ben a felmondás beérkezését követő 30. nap eltelt, vagy ha a szerződő ennél későbbi hónapot jelölt meg, akkor az általa meghatározott hónap vége.
A biztosított visszavonása
202. A megszűnés oka: A szerződő – rendszeres díjfizetésű szerződés esetén a tartam kezdetén hatályos „A” jelű Kon- díciós lista 4.3. pontjában foglalt időszak elteltét követően
– visszavonja a biztosítottat a szerződésből.
A megszűnés hatálya: Xxxxx a hónapnak az utolsó napja, amelyben a szerződő nyilatkozata a biztosítóhoz beérke- zett.
A kiegészítő életbiztosítási fedezet felmondása a szerződő részéről
203. A megszűnés oka: A kiegészítő életbiztosítási fedezet felmondása.
A kiegészítő életbiztosítási fedezetet önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül megkötő természetes személy szerződő a fedezet létrejöttéről és a szerződő felmondási jogáról szóló tájékoztatás kézhezvételétől szá- mított 30 napon belül a kiegészítő életbiztosítási fedezetet írásbeli nyilatkozattal – indoklás nélkül – felmondhatja.
A szerződő érvényesen nem mondhat le az őt megillető felmondási jogról.
A megszűnés hatálya: A szerződés létrejöttének napjára visszamenőleges hatállyal.
A szerződő felmondó nyilatkozatának kézhezvételét köve- tően a biztosító köteles 15 napon belül a szerződő által a kiegészítő életbiztosítási fedezettel kapcsolatban bármely jogcímen részére teljesített befizetésekkel elszámolni.
Ennek keretében a biztosító a kiegészítő életbiztosítási fedezetnek a szerződő egységszámlájáról levont költségét téríti vissza, egységszámla-jóváírás formájában.
A biztosító felmondása
204. A megszűnés oka: Ha a biztosító elfogadó nyilatko- zata nélkül létrejött kiegészítő fedezet lényeges kérdésben eltér a biztosító Általános és Kiegészítő Szerződési Felté- telétől, akkor a biztosító a kiegészítő fedezet létrejöttétől számított 15 napon belül javasolhatja, hogy a kiegészítő fedezetet az Általános és Kiegészítő Szerződési Feltételek- nek megfelelően módosítsák. Ha a szerződő a javaslatot nem fogadja el vagy arra 15 napon belül nem válaszol, akkor a biztosító az elutasítástól vagy a módosító javas- lat kézhezvételétől számított 15 napon belül a kiegészítő fedezetet 30 napra írásban felmondhatja.
A megszűnés hatálya: A felmondást követő 30. nap utáni első nap.
205. A kiegészítő életbiztosítási fedezetet – a biztosító koc- kázatának jelentős növekedését kivéve – a biztosító nem mondhatja fel.
A kiegészítő egészségbiztosítási fedezetet a biztosító ren- des felmondással nem szüntetheti meg.
A baleset-biztosítás felmondása a biztosító részéről
206. A megszűnés oka: A biztosító bármelyik hónap végére 30 napos felmondási idővel, írásban felmondja a kiegé- szítő baleset-biztosítási fedezetet.
A megszűnés hatálya: Annak a hónapnak a vége, amely hónapban a felmondást követő 30. nap eltelt.
A biztosító tudomásszerzése a lényeges körülményekről, vagy azok változásáról
207. A megszűnés oka: A biztosító az élet- és/vagy egész- ségbiztosítási fedezet létrejötte után szerez tudomást az élet- és/vagy egészségbiztosítási fedezetet érintő lényeges körülményekről vagy azok változásáról, és ezek a körülmé-
nyek a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredmé- nyezik.
A biztosító a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül javaslatot tehet az élet- és/vagy egészségbiztosítási fede- zet módosítására, vagy azt 30 napra írásban felmond- hatja.
Ha a szerződő fél a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra annak kézhezvételétől számított 15 napon belül nem válaszol, az élet- és/vagy egészségbiztosítási fedezet a módosító javaslat közlésétől számított 30. napon meg- szűnik, ha a biztosító erre a következményre a módosító javaslat megtételekor a szerződő fél figyelmét felhívta.
A megszűnés hatálya: Az értesítés közlését követő 30. nap.
A kiegészítő fedezet tartamának vége
208. A megszűnés oka: A kiegészítő fedezet tartamának lejárata.
A megszűnés hatálya: A fedezet tartamának vége.
A biztosított hozzájárulásának visszavonása
209. A megszűnés oka: A biztosított a szerződés megköté- séhez adott hozzájárulását írásban visszavonja.
A megszűnés hatálya: Annak a biztosítási időszaknak a vége, amikor a biztosított hozzájárulásának visszavonása a biztosítóhoz beérkezett.
A biztosított életkora
210. A megszűnés oka: A biztosított betölti a 71. életévét vagy a Kiegészítő Szerződési Feltételekben foglalt életkort. A megszűnés hatálya: A 71 életév betöltését vagy a Kiegé- szítő Szerződési Feltételekben foglalt életkor betöltését követő első évforduló.
Lehetetlenülés, érdekmúlás
211. A megszűnés oka: A biztosító kockázatviselésének kezdete előtt valamely kiegészítő fedezet vonatkozásában a biztosítási esemény bekövetkezik, bekövetkezése lehe- tetlenné válik vagy a biztosítási érdek megszűnik, illetve a biztosító kockázatviselésének tartama alatt a biztosítási esemény bekövetkezése lehetetlenné válik vagy a biztosí- tási érdek megszűnik.
Ezekben az esetekben az érintett kiegészítő fedezet meg- szűnik.
A megszűnés hatálya: A lehetetlenülés, érdekmúlás bekö- vetkezésének napja.
Egyéb
212. A megszűnés oka: A Kiegészítő Szerződési Feltételek- ben meghatározott egyéb esetek.
AHE-21280/F6
A kiegészítő fedezet megszűnésével a biztosítónak a kiegészítő fedezet vonatkozásában fennálló kockázatvise- lése is véget ér.
EGYÉB RENDELKEZÉSEK
Az ügyfél tájékoztatási kötelezettsége és adatválto- zás bejelentése
213. Az üzleti kapcsolat fennállása alatt a szerződő és a (fő)biztosított a Pmt. és az adó- és egyéb közterhekkel kap- csolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény (a továbbiak- ban: Aktv.) alapján köteles a tudomásszerzéstől számított
5 munkanapon belül értesíteni a biztosítót az ügyfél-átvilá- gítás során megadott adatokban, illetve a tényleges tulaj- donos személyét érintően bekövetkezett változásról.
A tájékoztatást a következő adatok változása esetén szük- séges megtenni a biztosító részére.
a) Természetes személy szerződő és /vagy (fő)biztosított esetén:
– családi és utóneve
– állampolgársága
– lakcíme
– adóilletőségének országa
– külföldi adóazonosítója
– kiemelt közszereplői státusza
– személyazonosító okmányának száma
b) Jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet mint szerződő esetén:
– név
– székhely
– főtevékenység
– képviseletre jogosultak neve és beosztása
– kézbesítési megbízottjának az azonosításra alkalmas adatai
– adószám
– cégjegyzékszám
– adóilletőség országa
– FATCA státusz
c) Tényleges tulajdonos személyének, vagy adatainak, tulajdon jellegének, hányadának, kiemelt közszereplői státuszának változása.
A szerződő és a főbiztosított a fentieken túl köteles
– levelezési címének,
– e-mail címének,
– sms üzenet fogadására alkalmas telefonszámának,
– a szerződésen nyilvántartott kifizetési bankszámla-szá- mának, valamint
– a szerződésre a biztosító bármely rendszerén keresztül megadott/rögzített értesítési címnek
a szerződés tartama alatt bekövetkezett változását a biz- tosítónak 5 munkanapon belül bejelenteni. A biztosító az általa ismert, fent felsorolt utolsó elérhetőségekre mind- addig joghatályosan küldhet nyilatkozatot, vagy értesítést (beleértve az e-mailben küldött, a biztosítási szerződéssel, illetve a szerződés megkötésével, kezelésével, módosítá- sával, esetleges megszüntetésével, szolgáltatási igénnyel kapcsolatos tájékoztatót, nyilatkozatot, dokumentumot, ideértve az értéknövelésről szóló értesítőt és a számlát
is), illetve a megadott bankszámlaszámra mindaddig joghatályosan teljesíthet kifizetést, amíg vonatkozó változásbejelentés nem érkezett be a biztosítóhoz.
Felek közötti kapcsolattartás szabályai, jognyilatkozatok, elektronikus levélküldés
214. Ha a jogszabály a jognyilatkozat érvényességéhez írásbeliséget követel meg, akkor a jognyilatkozat kizárólag akkor érvényes, ha az megfelel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben előírt írásbeliség követelmé- nyének, azaz alkalmas a jognyilatkozatban foglalt tartalom változatlan visszaidézésére, a nyilatkozattevő személyének és a nyilatkozat megtétele időpontjának azonosítására.
Minden más esetben a biztosítóhoz intézett nyilatkozat a biztosítóval szemben akkor hatályos, ha azt írásban, vagy e-mailen, vagy faxon, vagy elektronikus úton, a biztosító által üzemeltetett Ügyfélportálon keresztül tették, és az a
biztosító valamely szervezeti egységének a tudomására jut.
Az e-mailen tett jognyilatkozatot az xxx@xxxxxxx.xx e-mail címre kell megküldeni. Az e-mailen küldött jognyilatkoza- tot a biztosító csak abban az esetben fogadja el, ha
– az e-mail cím a küldő személyéhez kapcsolt, korábban a biztosító számára bejelentett és a biztosító által rögzí- tett címről érkezett és
– az üzenethez csatolták a nyilatkozatot, kérelmet tartal- mazó, az ügyfél által aláírt szkennelt dokumentumot.
A biztosító jogosult az e-mail üzenetben megküldött doku- mentumokat eredetiben is bekérni.
Felhívjuk a figyelmet az e-mail útján történő adattovábbí- tás kockázataira, tekintettel arra, hogy az e-mailben vagy annak csatolmányaként történő adatküldés nem minősül biztonságos csatornának.
215. Az ügyfél csak személyesen teheti meg érvényesen azon jognyilatkozatokat, amelyek a Pénzmosás és terro- rizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályo- zásáról szóló 2017. évi XXXX.xx. törvény (a továbbiakban: Pmt.) szerinti azonosítását, továbbá az adategyeztetését és a ter- mészetes, illetve jogi személy azonosító adatait érintik.
Az olyan jognyilatkozatokat, amikhez több személy (szerződő és/vagy biztosított és/vagy kedvezményezett) jóváhagyása is kell, csak írásban rögzítve személyesen vagy postai úton keresztül lehet érvényesen megtenni.
216. Ha a szerződő a biztosító részére a mobil számát, illetve az e-mail elérhetőségét megadta, ezzel hozzájárult ahhoz, hogy azt a biztosító a szerződéssel összefüggő kötelezettségei teljesítéséhez – a vonatkozó jogszabályi követelmények betartása mellett – felhasználja. Ez alapján a biztosító a szerződő által megadott e-mail címre is meg- küldheti a szerződéssel kapcsolatos dokumentumokat.
AHE-21280/F6
A szerződő által megadott elektronikus adatok valótlan- ságából, hiányosságából származó károkért, valamint a szerződő levelezési szolgáltatójánál felmerülő hibákért, rendellenes működésért, illetve a szerződő személyes fiók- jának beállításai miatt felmerülő problémákért, és abból származó károkért, illetve hátrányos jogkövetkezménye- kért a biztosító nem vállal felelősséget.
Az e-mail cím, a telefonszám megváltozását 5 munkana- pon belül a biztosítónak be kell jelenteni. A változás beje- lentésének elmulasztásából származó károkért a biztosító nem vállal felelősséget.
Az elektronikus levelezés során a biztosító zárt levelezési rendszeréből nyílt levelezési rendszerbe kerülhetnek a szerződés adatai.
217. A biztosító által üzemeltetett Ügyfélportál szolgáltatá- sait kizárólag előzetes, személyes azonosítást és regisztrációt követően lehet igénybe venni. A regisztrációt a szerződéskö- téskor automatikusan, vagy a szerződő kérésére ezt követően bármikor a biztosító elvégzi, melyet a szerződő a biztosítótól sms-ben kapott kezdő jelszóval érvényesít. Ezt követően az Ügyfélportál szolgáltatásai a szerződő személyes azonosító- jával és az általa megadott jelszóval vehető igénybe.
E-életbiztosítás
218. Az E-életbiztosítási szerződés esetén a szerződés létrejöttekor a biztosító automatikusan létrehozza a szerződő személyes fiókját az Allianz Ügyfélportálon. Ezt követően a szerződéssel kapcsolatos dokumentumokat, nyilatkozatokat, értesítéseket a biztosító ebbe a fiókba kézbesíti, melyről a szerződő által megadott e-mail címre küld értesítést.
219. Az E-életbiztosítási szerződések esetén a szerződő a biz- tosítóval kapcsolatot – a kizárólag személyesen megteendő és a biztosított írásbeli hozzájárulásához kötött nyilatkozatok kivételével – kizárólag Ügyfélportálon keresztül tarthat.
Az E-életbiztosítási szerződésekkel kapcsolatos tranzak- ciókat a szerződő – amennyiben az Ügyfélportálon erre lehetőség van – kizárólag az Ügyfélportálon keresztül kez- deményezhet.
Az E-életbiztosítási szerződésre tekintettel a szerződés hatálya alatt csekkes díjfizetési mód választására és csek- kes díjfizetésre nincs lehetőség, valamint a szerződőt meg- illető kifizetések kizárólag bankszámlára történnek.
Az E-életbiztosítási szerződések esetén a biztosító a költsé- gek módosulásáról a szerződőt a módosítás előtt 30 nap- pal az Ügyfélportálon értesíti.
A jognyilatkozat átadása
220. A szerződéssel kapcsolatos jognyilatkozat abban az időpontban tekintendő megérkezettnek, amikor azt
a) a posta a címzettnek ajánlott levélben kézbesítette, illetve
b) személyesen átadott nyilatkozat esetén – az átvételét az érdekelt írásban elismerte, illetőleg
c) ha a fenti esetekben az átvételt a címzett megtagadta, valamint
AHE-21280/F6
d) ha a postai úton megküldött dokumentum kézbesítése azért volt sikertelen, mert azt az érdekelt nem vette át, ebben az esetben a megérkezés napjának a postai kéz- besítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapot kell tekinteni.
A biztosító szerződéssel kapcsolatos elektronikus úton
megküldött (e-mail), fokozott biztonságú elektronikus bélyegzővel ellátott jognyilatkozata abban az időpont- ban tekintendő megérkezettnek, amikor azt a biztosító igazolható módon kiküldte a szerződő és/vagy a főbiz- tosított által megadott e-mail címre, vagy a biztosító az általa üzemeltetett Ügyfélportálon elhelyezett dokumen- tumról történő értesítést e-mailben a szerződő és/vagy
a főbiztosított által megadott e-mail címre igazoltan megküldte.
Elektronikus szerződéskötés szabályai
221. A szerződés elektronikus úton is létrejöhet. Ebben az esetben az alábbi rendelkezések irányadók a szerződéskö- tésre.
a) A szerződéskötés technikai lépései, biztosítási ajánlat visszaigazolása
Az Allianz elektronikus értékesítési felületein (ideértve a független biztosításközvetítők számára elérhető, a biztosító által üzemeltetett értékesítési felületet, illetve az egyéb, elektronikus ajánlatbeküldésre szolgáló csa-
tornát is) beküldött biztosítási ajánlat megtétele után az adatok automatikusan feldolgozásra kerülnek a bizto- sító informatikai rendszerében.
A biztosítás elektronikus úton történő megkötése a biztosító felületén a megfelelő adatok megadásával és a biztosítási ajánlat beküldésével történik. A szerződés- kötés lépései a felületeken láthatók és nyomon követ-
hetők.
Az elektronikus szerződéskötés során az ajánlat biz- tosítóhoz történő beérkezését követően a biztosító a szerződő választása szerint az ajánlatban megadott e-mail címre visszaigazoló email-t küld. Amennyiben a
biztosítóhoz beérkezett ajánlat kockázat elbírálást köve- tően szerződéssé válik, a biztosító a szerződést igazoló kötvényt küld ki.
b) A szerződés írásbelisége, nyelve, a szerződés rögzítése és hozzáférhetővé tétele
Az a) pontban foglaltak szerint elektronikus úton meg- kötött biztosítási szerződés írásba foglalt szerződésnek minősül. A biztosítási szerződés és a kapcsolattartás nyelve a magyar.
Az elektronikus úton kötött szerződések adatai (ameny- nyiben a szerződéskötés során, vagy ezt követően bár- mikor ebben megállapodás történt) elektronikus formá- ban a xxx.xxxxxxx.xx oldalon, az Allianz Ügyfélportál felületre belépve, a Szerződéses adatok menüpontban, vagy biztosításközvetítő esetében az Allianz Közvetítői Portálon bármikor hozzáférhetőek.
c) Allianz fogyasztóvédelmi alapelvek, a xxx.xxxxxxx.xx általános szerződési feltételei és a biztosítási feltételek elektronikus hozzáférhetősége
Az elektronikus szerződéskötésre vonatkozóan a biztosító magára nézve kötelező érvényűnek fogadja el Fogyasz- tóvédelmi alapelveit, amelyekről, valamint a megkötött szerződésre vonatkozó hatályos biztosítási szerződési fel- tételekről a xxx.xxxxxxx.xx oldalon, vagy biztosításközve- títő esetében az Allianz Közvetítői Portálon tájékozódhat. A szerződéskötés időpontjában érvényes szerződési fel- tételeket az ajánlattétel során, a szerződő által választott formában adjuk át. Független biztosításközvetítő közre-
működése esetében az ügyfél részére történő átadásról a közvetítő köteles gondoskodni.
d) Az adatbeviteli hibák javítása
Ha a beküldést követően az ajánlatban hibát talál, kér- jük, vegye fel munkatársainkkal a kapcsolatot:
– telefonon, a +36 (1/20/30/70) 421-1-421-es telefonszá- mon;
– személyesen, ügyfélkapcsolati pontjaink egyikén;
– online a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx- kapcsolat oldalon.
Főkötelezettségen túli költségek
222. A főkötelezettségen túli költségek (például csekken történő díjfizetés költsége) érvényesítésére a biztosító akkor jogosult, ha ahhoz a szerződő előzetesen és kifeje- zetten hozzájárult.
A szerződésre irányadó jog, a kapcsolattartás nyelve
223. Tájékoztatjuk, hogy az Életprogramokra és az Életprogra- mok - Euró termékre a magyar jog rendelkezései az irányadók.
A biztosító és a szerződő között létrejött szerződésre az itt nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadók.
224. A szerződés nyelve és a felek közötti kapcsolattartás nyelve magyar.
A legfontosabb adózási szabályok
225. Az alábbiakban tájékoztatjuk azokról az adózási sza- bályokról, amelyek szerződésére vonatkoznak.
Felhívjuk figyelmét, hogy jelen tájékoztató nem tér ki minden, a szerződés adózásával kapcsolatos kérdésre. Bármilyen elszámolás és eljárás alapját a vonatkozó jog- szabályok hatályos rendelkezései jelentik.
Kérjük, hogy kísérje figyelemmel a hivatkozott jogszabá- lyokat, mert azok változása befolyásolhatja az alábbiak- ban közzétett megállapításokat.
Jelen tájékoztató a 2019. május 1-jén hatályos jogsza- bályok alapján készült.
I. Adózási szabályok, ha a biztosítási szerződést magánsze- mély köti
A magánszemélyek adókötelezettségeiről a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja. tv) rendelkezik.
A fizetett biztosítási díjra vonatkozó szabályok
AHE-21280/F6
A magánszemély által kötött biztosítás díja adómentes.
A biztosító szolgáltatása
Biztosító szolgáltatása: a biztosítási esemény bekövet- kezése miatt a biztosítót a biztosítási szerződés alapján
terhelő kötelezettség keretében, a biztosító által juttatott vagyoni érték.
A biztosító haláleseti, baleset- és betegségbiztosítási szol- gáltatásai adómentesek.
A visszavásárlásra és pénzkivonásra vonatkozó legfon- tosabb szabályok
Kamatjövedelmet képezhet a rész- vagy teljes visszavásár- lás, valamint a rendszeres és eseti pénzkivonás.
Kamatjövedelem akkor keletkezhet, ha a befizetett biztosí- tási díjat meghaladja a biztosítói kifizetés.
A kamatjövedelem után az adó mértékét az Szja. törvény tartalmazza.
A fizetendő adó alapját befolyásolhatja az, hogy mennyi idő telt el a szerződéskötés óta.
Nyugdíjbiztosítási adókedvezményre vonatkozó legfon- tosabb szabályok
Amennyiben a szerződéshez Nyugdíjbiztosítási záradék kapcsolódik, úgy a szerződő adókedvezményre lehet jogo- sult. Az adókedvezmény igénybevételének feltételeiről, annak mértékéről az Szja. tv. rendelkezik. Bizonyos esetek- ben a szerződőnek visszatérítési kötelezettsége keletkezik, melynek szabályait szintén az Szja. tv. tartalmazza.
II. Adózási szabályok abban az esetben, ha a biztosítási szer- ződést nem magánszemély köti
A nem magánszemélyek adózási kötelezettségeiről az alábbi jogszabályok rendelkeznek:
– A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. tör- vény (Szja. tv.) az egyéni vállalkozók esetében.
– A társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény, a hatálya alá tartozó szervezetek eseté- ben (Tao. tv.). A Tao. tv. hatálya alá tartozó szervezetek elszámolására a Számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szabályai az irányadóak.
– A magánszemély javára, de nem magánszemély által kötött biztosítási szerződés magánszemélyre vonatkozó adózási szabályait a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja. tv.) tartalmazza.
A biztosításokkal kapcsolatos további közteherviselési sza- bályok:
– A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény.
– A szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. tör- vény.
A fizetett biztosítási díjra vonatkozó szabályok
Az, hogy magánszemélynek, nem magánszemély által fizetett biztosítás díja után keletkezik-e, és ha igen, milyen jogcímen adófizetési kötelezettsége, az az alábbi ténye- zőktől függ:
– a szerződő és a biztosított között fennálló jogviszony (munkavégzésre irányuló, vagy egyéb jogviszony),
– a fedezetek Szja. tv. szerinti besorolása,
– ki a biztosítási szerződés kedvezményezettje (kedvez- ményezett lehet a nem magánszemély szerződő; vagy a biztosított magánszemély, illetve rá tekintettel más magánszemély)
A biztosító szolgáltatása
– A legtöbb esetben, amennyiben a biztosító szolgáltatá- sára magánszemély a jogosult, a szolgáltatás után nem keletkezik adófizetési kötelezettség.
– Az adómentes vagy adóköteles biztosítási szolgáltatások meghatározását és mértékét az Szja. tv. tartalmazza.
– Amennyiben a kedvezményezett nem magánszemély, úgy az Szja. tv. vagy a Tao tv. alapján kell a biztosító szolgáltatását adózási szempontból minősíteni.
A visszavásárlásra és pénzkivonásra vonatkozó legfon- tosabb szabályok
Az alábbi tényezőktől függ, hogy milyen adófizetési kötele- zettség keletkezhet:
– történt-e szerződőváltás a szerződés tartama alatt (a nem magánszemély szerződő átadta-e a szerződői jogokat a magánszemélynek)?
– a szerződésen adómentes, vagy adóköteles díjú fedeze- tek is szerepelnek?
A fenti szempontok alapján lehet megítélni azt is, hogy a visz- szavásárlás milyen más járulékfizetési kötelezettséggel jár.
Tekintettel arra, hogy jelen tájékoztató csak a legfon- tosabb információkat tartalmazza, kérjük, hogy szerző- déskötés során fokozott figyelmet fordítson az adózásra vonatkozó szabályok bővebb megismerésére, ezzel kap- csolatban vegye igénybe könyvelő, adótanácsadó vagy adószakértő segítségét.
A legfontosabb adózási szabályok mindenkor hatályos verziója elérhető a biztosító honlapján is, az alábbi olda- lakon: xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxx/ eletprogram.html/ vagy xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/ lakossagi-biztositasok/eletprogram-euro.html/.
ELTÉRÉS A POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYVTŐL ÉS A KORÁBBI SZERZŐDÉSI GYAKORLATTÓL
226. Az Életprogramokra vonatkozó szerződési feltételek az alábbiak tekintetében térnek el a Polgári Törvény- könyvtől és a korábbi szerződési gyakorlattól:
– az ügyfél-tájékoztató és az általános szerződési feltéte- lek egy dokumentumban találhatók, amely tartalmazza a jogszabály alapján a biztosítót terhelő tanácsadás körére vonatkozó részletes tájékoztatást is;
AHE-21280/F6
– a feltételekben a szerződőt a szerződés hatálya alatt megillető rendszeres felülvizsgálat kezdeményezésére vonatkozó figyelem felhívás mellett feltüntetésre kerül- tek a biztosítót terhelő, a szerződő részére a szerződés megkötését kellő idővel megelőzően átadandó kiemelt információkat tartalmazó dokumentumhoz kapcsolódó tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó rendelkezések;
– természetes személy szerződő halála, vagy jogi személy szerződő megszűnése esetén a főbiztosított – korábbi hozzájárulására tekintettel – a szerződő helyébe lép;
– a főbiztosított csak a szerződő hozzájárulásával léphet a szerződő helyébe, kivéve, ha a szerződés felmondás vagy díjnemfizetés miatt szűnne meg;
– lehetőség van a kedvezményezett személyét folyamato- san hatályban tartani;
– a szerződő a biztosítási ajánlatához annak megtéte- létől számított 15 napig, ha az ajánlat elbírálásához egészségügyi kockázatfelmérésre van szükség, akkor 60 napig kötve van,
– a szerződés és az alapbiztosítással egyidejűleg kötött kiegészítő fedezet létrejötte és hatálybalépése az aján- lattételt követő nap 0 óra;
– a szerződés és az alapbiztosítással egyidejűleg kötött kiegészítő fedezet esetében a kockázatviselés kezdete az ajánlattételt követő nap 0 óra;
– a tartam alatt kötött kiegészítő fedezetek létrejötte és hatálybalépése az azt követő napon 0 óra, amikor a kiegészítő fedezet létrejötte iránti nyilatkozat a biztosító- hoz beérkezett;
– a tartam alatt kötött kiegészítő fedezetek esetében a kockázatviselés kezdete az azt követő hónap első nap- ján 0 óra, amikor a szerződőnek a kiegészítő fedezet létrejötte iránti nyilatkozata a biztosítóhoz beérkezett;
– kiegészítő fedezet az alapbiztosítás tartama alatt a kor- látozás időtartamának elteltével köthető;
– a kockázatviselés kezdetétől eltérhet a biztosítási tar- tam kezdete;
– a biztosító ráutaló magatartásával a szerződés csak akkor jöhet létre, ha az ajánlat megtétele előtt a szer- ződő a szükséges tájékoztatásokat megkapta és az ajánlatot a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon, a díjszabásnak megfelelően tette;
– egyedi kockázat-elbírálás esetén a kockázat-elbírálási idő 60 nap;
– az alapbiztosítás határozatlan, míg a kiegészítő fedeze- tek határozott 1 éves tartamúak;
– a kiegészítő fedezetek a szerződő felek ezzel ellentétes jelzése hiányában automatikusan további egy évvel meghosszabbodnak;
– a biztosítási időszak egy hónap, azzal, hogy az első időszak ettől eltérhet. Az első időszak a kockázatviselés kezdete és a tartam kezdete közötti időszak;
– a szerződés első díja az ajánlattételkor esedékes, ha a szerződés nem díjhalasztással jön létre;
– ha a felek díjhalasztásban állapodtak meg, akkor a halasztott rendszeres díjat a tartam kezdetétől számí- tott 15 napon belül, míg a halasztott egyszeri díjat a kockázatviselés kezdetétől számított 8 napon belül kell megfizetni;
– ha a díjat az esedékesség időpontjáig nem fizetik meg, a biztosító felszólító levelében, – a következményekre történő figyelmeztetés mellett – pontos dátummal jelölve, a felszólítás elküldésétől számított legalább további 30 napos póthatáridőt ad a díj megfizetésére;
– a szerződőnek nincs lehetősége a rendszeres díjfizetés átmeneti szüneteltetésére;
– a szerződés tartamának kezdetétől lehetőség van a szerződés díjmentesítésére, azzal a feltétellel, hogy a
biztosítási szerződésre biztosítási díj már került megfi- zetésre;
– a jogszabályi változásokra tekintettel a biztosító a szer- ződés megkötése előtt az ügyfél igényeit és alkalmassá- gát felméri, valamint a szerződés hatálya alatt az ügyfél kérésére felülvizsgálja;
– a költségek között részletesen ismertetésre kerül az eszközalapok mögöttes befektetési költségeinek célja, mértéke és a levonására vonatkozó szabályok;
– a Nyugdíjbiztosítási záradékkal ellátott szerződés esetén, ha a szerződéskötést követően a biztosítási szerződésre tekintettel igénybe vehető adókedvezményre vagy adó- jóváírásra jogosító jogszabályi feltételek megváltoznak, a biztosító javaslatot tehet a szerződés módosítására;
– a szerződés egyoldalú módosítására csak az előre rög- zített okok esetén van lehetőség;
– a szerződés szerződő által történő meghatározott módosítására a korlátozások időtartamának elteltét követően van lehetőség;
– biztosítói teljesítés összegéből levonásra kerül a biztosító által fizetendő adó és egyéb köztehernek megfelelő költség;
– visszavásárlási érték helyett a szerződés egységszámla értékét fizeti ki a biztosító a szerződő, illetőleg ha a szerződő és a főbiztosított azonos, akkor a szerződő örököse részére, ha a biztosított halála szándékosan elkövetett, súlyos bűncselekménye folytán, azzal össze- függésben, vagy a szerződés létrejöttét követő 2 éven belül elkövetett öngyilkossága miatt következett be;
– egészségbiztosítási fedezetek esetén nincs várakozási idő;
– az elévülési idő az általános 5 éves elévülési időtől eltérően 2, illetve 1 év;
– az elévülési időt nem szakítja meg a követelés teljesí- tésére irányuló írásbeli felszólítás;
– a kiegészítő fedezetek a szerződő részéről rendes fel- mondással és a biztosított visszavonása miatt a korláto- zás időtartamának elteltét követően szüntethetők meg;
– a biztosítónak lehetősége van az elektronikus kapcso- lattartásra;
– a szerződőnek a szerződési feltételekben meghatáro- zottak szerint lehetősége van az elektronikus úton tör- ténő nyilatkozattételre;
– egészségbiztosítási fedezetek esetén a biztosítási szol- gáltatás lépcsőzetes;
– a feltételben kiemelésre került, hogy a rendszeres díjfize- tésű szerződés az el nem számolt költségek miatt meg- szűnhet, ha a költségek elvonására az egységszámlán nyilvántartott rendszeres és eseti befizetésből képzett egységek már nem nyújtanak fedezetet, és a szerződésre további rendszeres és eseti befizetés nem érkezik.
A BIZTOSÍTÁSI TITOKKAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK
AHE-21280/F6
227. A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (Bit.) szerint biztosítási titok minden olyan – minősített adatot nem tartalmazó –, a biztosító, a viszontbiztosító, a biz- tosításközvetítő rendelkezésére álló adat, amely a biztosító, a viszontbiztosító, és a biztosításközvetítő egyes ügyfeleinek (ideértve a károsultat is) személyi körülményeire, vagyoni helyzetére, illetve gazdálkodására vagy a biztosítóval, illetve a viszontbiztosítóval kötött szerződéseire vonatkozik.
Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha a törvény alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn, illetve a biztosító vagy a viszontbiztosító ügyfele vagy annak képviselője a kiszolgáltatható biztosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad, vagy a biztosító vagy a viszontbiztosító által megbízott tanúsító szervezet és alvállalkozója ezt a tanúsítási eljárás lefolytatása keretében ismeri meg.
228. A Bit. 138-139. §-ai alapján a titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn:
– a feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bankkal szem- ben;
– az előkészítő eljárást folytató szervvel, a nyomozó ható- sággal és ügyészséggel;
– büntetőügyben, polgári peres vagy nemperes eljárás- ban, közigazgatási perben eljáró bírósággal, a bíróság által kirendelt szakértővel, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtóval, a csőd- eljárásban eljáró vagyonfelügyelővel, a felszámolási eljárásban eljáró ideiglenes vagyonfelügyelővel, rend- kívüli vagyonfelügyelővel, felszámolóval, a természetes személyek adósságrendezési eljárásában eljáró főhi- telezővel, Családi Csődvédelmi Szolgálattal, családi vagyonfelügyelővel, bírósággal szemben;
– a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzővel továbbá az általa kirendelt szakértővel szemben;
– az adóhatósággal szemben, ha adóügyben, az adó- hatóság felhívására a biztosítót törvényben meghatá- rozott körben nyilatkozattételi kötelezettség, vagy ha biztosítási szerződésből eredő adókötelezettség alá eső kifizetésről törvényben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség terheli;
– a feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálattal szemben;
– a nemzetbiztonsági szolgálat, az előkészítő eljárást folytató szerv, a nyomozó hatóság és az ügyészség, továbbá bíróság adatkérésére, illetve írásbeli megkere- sésére, ha adat merül fel arra, hogy a biztosítási ügylet összefüggésben van
a) a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. tör- vényben foglaltak szerinti kábítószerrel visszaéléssel, új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel, terrorcselek- ménnyel, robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaéléssel, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaéléssel, pénzmosással, bűnszövetségben vagy bűnszervezet- ben elkövetett bűncselekménnyel;
b) a Btk. szerinti kábítószer-kereskedelemmel, kábí- tószer birtoklásával, kóros szenvedélykeltéssel vagy kábítószer készítésének elősegítésével, új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel, terrorcselek- ménnyel, terrorcselekmény feljelentésének elmu- lasztásával, terrorizmus finanszírozásával, robba- nóanyaggal vagy robbantószerrel visszaéléssel, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaéléssel, pénzmo- sással, bűnszövetségben vagy bűnszervezetben elkövetett bűncselekménnyel;
– ha a magyar bűnüldöző szerv – nemzetközi kötelezett- ségvállalás alapján külföldi bűnüldöző szerv írásbeli megkeresésének teljesítése céljából – írásban kér bizto- sítási titoknak minősülő adatot a biztosítótól;
– ha a pénzügyi információs egységként működő hatóság a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény- ben meghatározott feladatkörében eljárva vagy külföldi pénzügyi információs egység írásbeli megkeresésének teljesítése céljából írásban kér biztosítási titoknak minő- sülő adatot a biztosítótól, valamint ha a biztosító vagy a viszontbiztosító csoportszinten meghatározott pénzmo- sás és terrorizmusfinanszírozás elleni politikához és eljá- ráshoz kapcsolódó kötelezettségét teljesíti;
– a feladatkörében eljáró Gazdasági Versenyhivatallal szemben;
– a feladatkörében eljáró gyámhatósággal szemben;
– az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 108.
§ (2) bekezdésében foglalt esetben az egészségügyi államigazgatási szervvel szemben;
– törvényben meghatározott feltételek megléte esetén titkos információgyűjtésre felhatalmazott szervvel szemben;
– a viszontbiztosítóval, a csoport másik vállalkozásával, valamint együttbiztosítás esetén a kockázatvállaló biz- tosítókkal szemben;
– a törvényben szabályozott adattovábbítások során átadott adatok tekintetében a kötvénynyilvántartást vezető kötvénynyilvántartó szervvel, a kártörténeti nyil- vántartást vezető kárnyilvántartó szervvel, továbbá a járműnyilvántartásban nem szereplő gépjárművekkel kapcsolatos közúti közlekedési igazgatási feladatokkal összefüggő hatósági ügyekben a közlekedési igazgatási hatósággal, valamint a közúti közlekedési nyilvántartási szervével szemben;
– az állományátruházás keretében átadásra kerülő biz- tosítási szerződési állomány tekintetében – az erre irá- nyuló megállapodás rendelkezései szerint – az átvevő biztosítóval szemben;
– a kárrendezéshez és a megtérítési igény érvényesítésé- hez szükséges adatok tekintetében és az ezen adatok egymás közti átadásával kapcsolatban a Kártalanítási Számlát és a Kártalanítási Alapot kezelő szervezettel, a Nemzeti Irodával, a levelezővel, az Információs Köz- ponttal, a Kártalanítási Szervezettel, a kárrendezési megbízottal és a kárképviselővel, továbbá – a közúti közlekedési balesetével kapcsolatos kárrendezés kár- felvételi jegyzőkönyvéből a balesetben érintett másik jármű javítási adatai tekintetében az önrendelkezési joga alapján – a károkozóval szemben;
– a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges ada- tok tekintetében a kiszervezett tevékenységet végzővel szemben;
– a könyvvizsgálói feladatok ellátásához szükséges ada- tok tekintetében a könyvvizsgálóval;
– a mezőgazdasági biztosítási szerződés díjához nyúj- tott támogatást igénybe vevő biztosítottak esetében az agrárkár-megállapító szervvel, a mezőgazdasági
AHE-21280/F6
igazgatási szervvel, az agrárkár-enyhítési szervvel, vala- mint az agrárpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium irányítása alatt álló, gazdasági elemzések- kel foglalkozó intézménnyel szemben;
– a feladatkörében eljáró Nemzeti Adatvédelmi és Infor- mációszabadság Hatósággal szemben;
– a feladatkörében eljáró alapvető jogok biztosával szemben;
– a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a káresetek igazolásának részletes szabályairól szóló miniszteri rendeletben meghatározott kártörténeti adatra és bonus-malus besorolásra nézve a rendelet- ben szabályozott esetekben a biztosítóval szemben;
– a felszámoló szervezeteket nyilvántartó hatósággal szemben.
229. Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét, ha a biztosító által az adóhatóság felé történő adatszolgáltatás az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatás együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény (Aktv.) 43/H. §-ában foglalt kötelezettség, valamint
a Magyarország Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a nemzetközi adóügyi megfelelés előmoz- dításáról és a FATCA szabályozás végrehajtásáról szóló Meg- állapodás kihirdetéséről, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2014. évi XIX. törvény (a továb- biakban: FATCA-törvény) alapján az Aktv. 43/B-43/C. §-ában foglalt kötelezettség teljesítésében merül ki.
A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn abban az esetben, ha a biztosító vagy a viszontbiz- tosító az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvény meghatározott bejelentési kötelezettségének tesz eleget.
A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvényben (Hpt.) meghatáro- zott pénzügyi intézménnyel szemben a pénzügyi szolgál- tatásból eredő követeléshez kapcsolódó biztosítási szer- ződés vonatkozásában, ha a pénzügyi intézmény írásbeli megkereséssel fordul a biztosítóhoz, amely tartalmazza az ügyfél nevét vagy a biztosítási szerződés megjelölését, a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját.
Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét a Hpt. 164/B. § sze- rinti adattovábbítás.
Nem jelenti a biztosítási titok és az üzleti titok sérelmét a felügyeleti ellenőrzési eljárás során a csoportfelügyelet esetében a csoportvizsgálati jelentésnek a pénzügyi cso- port irányító tagja részére történő átadása.
Tájékoztatjuk, hogy Társaságunk biztosítási szolgáltatásai során igénybe vesz külső közreműködőket is, akik előzetes hozzájárulás vagy a fent ismertetett Bit. 138. §-ában fog- lalt felhatalmazás alapján (így különösen kiszervezési szer- ződés keretében) személyes adatokat és biztosítási titkokat is megismerhetnek.
Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét
a) az olyan összesített adatok szolgáltatása, amelyből az egyes ügyfelek személye vagy üzleti adata nem állapít- ható meg,
b) a jogalkotás megalapozása és a hatásvizsgálatok elvégzése céljából a miniszter részére személyes adat- nak nem minősülő adatok átadása,
c) a pénzügyi konglomerátumok kiegészítő felügyeletéről
szóló törvényben foglalt rendelkezések teljesítése érde- kében történő adatátadás.
A SZEMÉLYES ADATOK KEZELÉSE
230. A biztosító, mint adatkezelő a biztosítási szerződések létrejöttével, nyilvántartásával, és azok teljesítésével össze- függésben az ügyfelei, azaz a szerződő fél, biztosított, ked- vezményezett, a károsult, továbbá aki a biztosító számára szerződéses ajánlatot tett, a biztosító szolgáltatására jogosult, vagy a fenti személyek örököseként, azok helyébe lépő más személy, mint a biztosító adatkezelésével érintett természetes személyek (érintett) személyes adatait, azaz olyan információt, ami alapján az érintettre vonatkozóan következtetést lehet levonni, a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendeletnek (2016. április 27.) (általános adatvé- delmi rendelet), az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvénynek (Info. tv.) és a Bit. adatvédelemre vonatkozó rendelkezése- inek megfelelően kezeli.
A biztosító adatkezeléssel kapcsolatos adatai
231. Biztosító, mint adatkezelő elérhetőségei a 4. pontban megjelölt adatokon túl:
adatvédelmi tisztviselő elérhetőségei: Stratégiai és általános igazgatási divízió Compliance osztály, Leve- lezési cím: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; elektronikus elérhetősége: xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/ adatvedelem.html
A biztosítási szerződés megkötéséhez, illetve a biz- tosítási szerződés teljesítéséhez nem kapcsolódó
adatkezelés
232. A biztosítási szerződés megkötéséhez, illetve a bizto- sítási szerződés teljesítéséhez nem kapcsolódó adatkeze- léséről az érintetteket külön tájékoztatja a biztosító.
Ha az érintett a biztosító tulajdonosához, az Allianz SE-hez fordul panasszal, az Allianz SE az általános adatvédelmi rendeletnek megfelelően kezeli az adatait, ideértve szük- ség esetén a biztosítóval történő kapcsolatfelvételt is.
Adatkezelés a biztosítási szerződés megkötése előtt a szerződés megkötése érdekében, valamint a szer- ződéskötéskor és a biztosítási szerződés teljesítésé- vel kapcsolatban
Az adatkezelés célja, az érintett adatok köre és az adatke- zelés időtartama
AHE-21280/F6
233.
a) A biztosító az érintett által szerződéskötés céljából kez- deményezett díjkalkuláció vagy díjtájékoztató készíté- séhez szükséges, illetve az érintett által szerződéskötés céljából megküldött ajánlati dokumentációban vagy az
ezen célokra szolgáló elektronikus felületen az érintett által megadott személyes adatokat – ideértve a biztosí- tott által megadott egyéb iratokat, ha a kockázat elbírá- lásához egészségügyi vizsgálat szükséges – kezeli.
Az érintett köteles a biztosítási szerződés megkötéséhez szükséges személyes adatokat megadni, ennek hiányá- ban szerződés nem jöhet létre, a biztosító díjkalkulációt, díjtájékoztatót nem készíthet, ajánlatot nem adhat.
A biztosító a díjkalkuláció, a díjtájékoztató, valamint az érintett ajánlata alapján létre nem jött biztosítási szer- ződés esetén az ajánlattal kapcsolatos személyes ada- tokat addig kezeli, ameddig a szerződés létrejöttének meghiúsulásával kapcsolatban igény érvényesíthető.
b) A biztosító a szerződés megkötését követően a szer- ződés fenntartása, kezelése, a szolgáltatás teljesítése, elszámolása és a szerződésből fakadó jogai érvé- nyesítése érdekében kezeli a szerződésben és azzal összefüggésben az érintett által a szerződéskötés, illetve a szerződés teljesítése során megadott vagy az érintettről más módon a biztosító tudomására jutott személyes adatokat.
Amennyiben az érintett nem adja meg a biztosítónak a szerződés fenntartásához és teljesítéséhez szükséges személyes adatait, a biztosító a szolgáltatás nyújtását megtagadhatja.
A biztosító személyes adatokat a biztosítási jogviszony fennállásának időszakában, a biztosítási jogviszony megszűnését követően pedig addig kezelheti, amed- dig a biztosítási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesíthető, de legalább a szerződés megszűnésé- től számított nyolc évig.
A biztosító a szerződéssel kapcsolatban kezelt ada- tokat statisztikai célra (piackutatás, termékfejlesztés, fogyasztói magatartások elemzése) is felhasználja, az itt megjelölt időtartamon belül.
c) A Bit. 153. § (1) bekezdése szerint az életbiztosítási szerződés megkötése előtt – az olyan megtakarítási elemet nem tartalmazó, tisztán kockázati életbiztosí- tások kivételével, amelyeket pénzügyi intézmény az általa nyújtott, pénzügyi szolgáltatással összefüggés- ben javasolt, vagy amelyeknek a biztosítási összege nem haladja meg az egymillió forintot – a biztosító, illetve a biztosításközvetítő köteles felmérni, illetve leg- alább az ügyfél által megadott információk alapján pontosítani az ügyfél igényeit, hogy az ügyfél igényei- nek megfelelő biztosítási terméket ajánljon a számára. Ebből a célból az ügyfél által az igényfelmérő kérdőív- ben megadott adatokat kezeli.
Amennyiben szerződés nem jön létre a felek között, úgy a biztosító a személyes adatokat addig kezeli, ameddig a szerződés létrejöttének meghiúsulásával kapcsolatban igény érvényesíthető.
Amennyiben a felek között a biztosítási szerződés lét- rejön, akkor az igényfelmérő a szerződés részeként, azzal megegyező ideig, azaz a megszűnést követő nyolc évig kerül megőrzésre.
d) A Bit. 166/E § (1) bekezdése alapján a biztosító köteles beszerezni a szükséges információkat az ügyfélnek vagy a leendő ügyfélnek az adott biztosítási termék típusának megfelelő befektetési területtel összefüggő ismereteiről, pénzügyi helyzetéről, veszteségviselési
képességéről, befektetési céljairól és kockázattűrésé- ről, annak érdekében, hogy számára alkalmas biztosí- tási alapú befektetési termékeket ajánlhasson. Ennek érdekében a biztosító megfelelési és alkalmassági teszt keretében felméri leendő ügyfelek befektetési ismereteit, befektetési céljait, és az aktuális pénzügyi helyzetét. Ebből a célból a biztosító az ügyfél által a kérdőívben megadott adatokat kezeli.
Amennyiben szerződés nem jön létre a felek között, úgy a biztosító az személyes adatokat addig kezeli, ameddig a szerződés létrejöttének meghiúsulásával kapcsolatban igény érvényesíthető.
Amennyiben a felek között a biztosítási szerződés létrejön, akkor a megfelelési és alkalmassági teszt a szerződés részeként, azzal megegyező ideig, azaz a megszűnést követő nyolc évig kerül megőrzésre.
e) Amennyiben a biztosítóval szemben a biztosítási szer- ződés megkötésével, vagy teljesítésével összefüggés- ben az érintett panaszt nyújt be, a panaszkezelési eljá- rás lefolytatása érdekében a biztosító kezeli az érintett által a biztosító részére a panaszkezeléssel összefüg- gésben rendelkezésre bocsátott, vagy a panaszkeze- léshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesí- tése során a biztosító által kezelt személyes adatokat. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes ada- tokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés esetén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg.
f) Veszélyközösséggel kapcsolatos adatkezelés:
– Amennyiben a biztosító erre vonatkozó jogosult- sága a biztosítási szerződésben rögzítésre került, jogosult arra, hogy a biztosítási termék sajátossá- gainak figyelembe vételével kezelt, és a Bit. 149. § (3)-(6) bekezdésében meghatározott adatok közlése céljából a veszélyközösség érdekeinek megóvása érdekében a szolgáltatások jogszabálynak és szerződésnek megfelelő teljesítése és a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések megaka- dályozása céljából másik biztosítót megkeressen, illetve ha a megkereső biztosító erre vonatkozó jogosultsága a biztosítási szerződésben rögzítésre került, köteles a másik biztosítótól érkező megkere- sés alapján az általa a biztosítási termék sajátossá- gainak figyelembe vételével kezelt, a Bit. 149. § (3)-
(6) bekezdéseiben meghatározott adatokat a másik biztosítónak átadni.
– Amennyiben a biztosítók között közös adatbázis kialakításra kerül, és a biztosító erre vonatkozó jogo- sultsága a biztosítási szerződésben rögzítésre került, a biztosító jogosult arra, hogy a veszélyközösség érdekeinek a megóvása érdekében a szolgáltatások jogszabálynak és szerződésnek megfelelő teljesítése és a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos vissza- élések megakadályozása céljából az adatbázisból
AHE-21280/F6
a Bit. 150. § (1) bekezdésében meghatározott ada- tokat igényeljen, illetve köteles a biztosítási termék sajátosságainak figyelembe vételével kezelt, a Bit.
150. § (1) bekezdésben foglalt adatokat az adatbá- zisba átadni.
A biztosító a megkeresések eredményeként tudomá- sára jutott adatot a kézhezvételt követő kilencven
napig kezelheti, kivéve, ha a megkeresés eredménye- ként tudomására jutott adat a biztosító jogos érdekei érvényesítéséhez szükséges. Ez utóbbi esetben a bizto- sító az adatot az igény érvényesítésével kapcsolatban indult eljárás jogerős befejezéséig kezelheti, azzal, hogy ha az igény érvényesítésével kapcsolatban az eljárás megindítására az adat biztosító általi megisme- rését követő egy évig nem kerül sor, az adat a biztosító általi megismerést követő egy évig kezelhető.
A biztosító a Bit.-nek megfelelően a megkeresés tényéről és a megkereséssel tudomására jutott szermé- lyes adatok köréről az érintettet értesíti.
g) A biztosító viszontbiztosítási fedezet elérése céljából jogosult az adott jogviszonyhoz kapcsolódó személyes adatokat a viszontbiztosító részére továbbítani.
h) A biztosító jogszabályban meghatározott esetekben, jogi kötelezettség vagy közérdekű feladat végrehaj- tása érdekében jogszabályban meghatározott célból az érintettek adatait más adatkezelő részére köteles átadni.
i) Amennyiben az érintett a szerződéskötés során, vagy azt követően kifejezetten hozzájárult ahhoz, hogy a biztosító marketing, illetve reklám üzeneteket küldjön számára, úgy a biztosító a szerződésével kapcsola- tos adatait ezen célokkal összefüggésben is kezeli, a
233.b) pontban megjelölt időtartamon belül, de legfel- jebb a hozzájárulás visszavonásáig. A biztosító a jogos érdekeire tekintettel, a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvényben foglaltaknak megfelelően postai címzett reklámküldeményt az érintett előzetes hozzájá- rulásának hiányában is küldhet.
j) A biztosító a szerződéskötés folyamata, illetve kárszol- gáltatása minőségének visszamérése, és folyamatos fejlesztése érdekében jogosult megkeresni az érintettet az általa megadott telefonszámon vagy email címen.
k) A pénzmosás és terrorizmus megelőzése és a kapcso- lódó bejelentési kötelezettségek teljesítése, valamint a visszaélések megelőzése, felderítése, nyomon követése céljából, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Pmt.) 6. §-ban foglalt
ügyfél-átvilágítási kötelezettségének teljesítése érde- kében a biztosító köteles az életbiztosítási tevékenysé- gekkel kapcsolatban beazonosítani ügyfelét (szerződő, vagy kedvezményezett), vagy annak meghatalmazott- ját, képviselőjét. A biztosító a Pmt. 7. § (8) bekezdésé- ben foglalt kötelezettségnek való megfelelés érdeké- ben továbbá az azonosítás tárgyát képező személyes adatokat tartalmazó okiratokról másolatot készít.
A biztosító az alábbi adatokat kezeli ebből a célból: természetes személy neve, születési neve, állampolgár- ság, születési hely, születési idő, anyja születési neve, lakcím vagy tartózkodási cím, azonosító okmány típusa és száma, azonosító okmány másolata. Jogi személyek, valamint kiemelt közszereplők esetében a Pmt.-ben meghatározott további adatok, FATCA törvény és CRS alapján kezelt adóügyi illetőség, és adóazonosító.
Az azonosítás során kezelt személyes adatokat, vala- mint a személyes adatokat tartalmazó okiratok máso- latait a biztosító a biztosítási szerződés megszűnésétől,
vagy az ügyleti megbízás teljesítésétől számított 8 évig őrzi meg.
A biztosító a Pmt. szerinti hatósági megkeresések meg- válaszolása céljából kezelt adatokat 10 évig köteles megőrizni.
l) A biztosító a biztosítási titok, valamint a személyes adatok védelme érdekében az ügyfeleket azonosítja a szerződéskötéskor, a szerződéssel kapcsolatos tranzakciók során, így különösen a szerződés módosí- tásával kapcsolatban, a kárbejelentés, a szolgáltatási igény bejelentése, a panaszbejelentés, az adatkeze- léssel kapcsolatos panasz vagy bejelentés során, sze- mélyesen, telefonon, emailben vagy a biztosító online felületén. Az azonosításhoz a biztosító az alábbi ada- tokat használja: név, szerződésszám és/vagy kárszám, születési idő és hely, anyja neve, állandó lakcím, email
cím, mobil telefonszám. Tekintettel arra, hogy az azo- nosításhoz használt adat elsődlegesen a szerződés- szám, illetve a kárszám, kérjük, hogy ezeket kezelje bizalmasan és ne adja át harmadik személy részére!
m) A biztosítási szerződésekkel, szolgáltatásokkal kap- csolatos visszaélések megelőzése, felderítése, nyomon követése, kapcsolódó kockázatok mérése, kezelése cél- jából a biztosító az ügyfél által a szerződéskötés során vagy azt követően megadott adatokat kezeli öt évig.
n) A biztosító a szerződésekből származó követeléseinek érvényesítése érdekében jogosult harmadik személy megbízott szolgáltatót igénybe venni, és ennek érde- kében az érintettre vonatkozó szerződéses személyes adatait kezelni.
o) Ha a szerződésben vállalt fedezet elbírálásához, vagy a szolgáltatás teljesítéséhez az szükséges, a biztosító az érintett egészségügyi állapotával összefüggő külön- leges kategóriájú személyes adatokat az érintett hoz- zájárulása alapján kezeli. Az érintett hozzájárulásának hiányában szerződés nem jöhet létre, szolgáltatás nem teljesíthető.
Az adatkezelés jogalapja
234.
a) A biztosító a fenti 233. a) és b), pontok esetén a külön- leges személyes adatnak (egészségügyi adatnak) minősülő adatok kivételével a szerződéses jogviszony alapján kezeli mind az érintett által kezdeményezett szerződéskötés esetén a szerződés megkötése, mind a szerződés megkötését követően a szerződés teljesítése érdekében szükséges érintetti adatokat, kivéve ha az érintett – bár a szerződés alapján jogok illethetik meg (például örökös vagy károsult) – a szerződésben nem került félként megjelölésre, mert ebben az esetben a biztosító a Bit. felhatalmazó rendelkezése alapján, az abban meghatározott célból kezeli az érintett adatait.
b) A fenti 233. c), d), e), f), k) és l) pontban megjelölt adat- kezelés a biztosító jogszabályi kötelezettsége.
AHE-21280/F6
c) A fenti 233. f) és h) pontban megjelölt adatátadás a biztosító jogszabályi kötelezettsége.
d) A fenti 233. i) és o) pontban megjelölt adatkezelést a biztosító az érintett hozzájárulása alapján végzi.
e) A fenti 233 i), pont szerinti postai címzett reklámkülde- mények esetében, valamint a g), j), l), m) és n) pontban
megjelölt adatkezelést a biztosító a jogos érdekeire tekintettel végzi.
Az adatok címzettjei, illetve a címzettek kategóriái
Adatfeldolgozók igénybevétele
235. A biztosításközvetítők és egyéb közreműködők a meg- bízásuk fennállása időszaka alatt a részükre a biztosító által átadott, érintettekre vonatkozó személyes adatokat a biztosító utasítása szerint jogosultak kezelni.
a) A biztosítási szerződések megkötése, fenntartása és teljesítése során a biztosító biztosításközvetítők (függő ügynökök, azok közvetítői, alvállalkozói) közreműkö- désével is eljár. Amennyiben a biztosításközvetítők a biztosító megbízásából járnak el, akkor az érintettek személyes adatait a biztosító rendelkezései szerint adatfeldolgozóként kezelik. A biztosító által igénybe- vett, eljárni jogosult biztosításközvetítők nevéről és címéről a Magyar Nemzeti Bank által a függő biztosí- tásközvetítőkre vonatkozó nyilvántartásában (xxxxx://xxxxxxxxxxxxxxx.xxx.xx/) valamint a biztosító Központi Ügyfélszolgálati Irodájában (1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx xrt.48-52.) érhető el tájékoztatás.
b) A biztosító egyes biztosítási szolgáltatások során igénybe vesz egyéb közreműködőket olyan esetekben, amikor a biztosítási szolgáltatás nyújtásához szükség van a közreműködő speciális szakértelmére, vagy ami- kor a közreműködő bevonásával a biztosító a szolgál- tatását azonos minőségben, ám alacsonyabb költsé- gekkel és kedvezőbb áron tudja nyújtani (kiszervezés).
A kiszervezett tevékenységet végző közreműködők a Bit.-nek megfelelő kiszervezési szerződés alapján járnak el, az érintettek személyes adatait a biztosító
rendelkezése szerint adatfeldolgozóként kezelik. Ilyen közreműködők, többek között:
- Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. (Cg. 00-00-000000, 1102 Budapest, Halom u. 5.), melyet a biztosító a kötvények, egyéb ügyfeleknek szóló levelek, iratok nyomtatásával bíz meg.
- A Magyar Posta Zrt. (Cg. 00-00-000000, Budapest 1138 Dunavirág u. 2-6.), melyet a biztosító a bejövő postai küldemények és iratok kezelésével és ezen iratoknak a biztosító részére történő továbbításával bíz meg.
- Az Allianz Technology SE (cégjegyzékszám: HRB173388, Fritz-Xxxxxxxx-Xxxxxxx 0. 81737 München, Németország), annak fióktelepei (ideértve különösen az Allianz Technology Magyarországi Fióktelepét [székhelye: Cg. 00-00-000000, Budapest 1087 Köny- ves Kálmán krt. 48-52.]), leányvállalatai informatikai szolgáltatást nyújtanak a biztosító megbízásából.
- Az Info-Szektor Kft. (cégjegyzékszám: 00-00-000000, 2015 Szigetmonostor, Martinovics u. 32.) telefonos ügyintézési és értékesítési szolgáltatást nyújt a bizto- sító megbízásából.
- Az Euler Hermes Magyar Követeléskezelő Kft. (szék- helyük: 1139 Xxxxxxxx, Xxxx xx 00.) követeléskezeléssel kapcsolatos szolgáltatást nyújt a biztosító megbízásából.
- Pénzforgalmi szolgáltatást nyújtó szolgáltatók, melyeket a biztosító a biztosítási szolgáltatással kap- csolatos pénzügyi teljesítéshez vesz igénybe.
- A biztosító által a szerződés megkötése, fenntartása és teljesítése során igénybevételre kerülő további eljárni jogosult közreműködők (pl.: kárszakértők, kárrendezés során a biztosító megbízásából eljáró további személyek, adatrögzítők, kapcsolattartásban közreműködő további személyek, informatikai, jogi, számviteli szolgáltatást nyújtó személyek).
A biztosító által igénybe vett közreműködőkről a biztosító Központi Ügyfélszolgálati Irodájában [1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx xrt.48-52.] érhető el tájékoztatás.
Adatátadás
236.
a) A biztosító a fenti 233. d) pont szerinti esetben a veszély- közösségbe tartozó biztosítók és a biztosítók közös adatbázisa kezelője részére köteles átadni az általa kezelt személyes adatokat.
b) A biztosító a fenti 233. g) pont szerinti esetben az adat- átadást előíró jogszabályban megjelölt intézmények, szervek, szervezetek részére köteles átadni az általa kezelt személyes adatokat.
c) A biztosító a fenti 233. e) pont szerinti esetben az általa igénybe vett viszontbiztosítók részére átadja az általa kezelt személyes adatokat.
237. A biztosító munkavállalói a feladataik ellátásá- hoz szükséges mértékben, az alábbi tevékenységekkel
összefüggésben jogosultak az érintett személyes adatai- nak megismerésére:
a) szerződések nyilvántartása és kezelése,
b) kárrendezés,
c) panaszok, kérdések, kérelmek kezelése,
d) értékesítési tevékenység,
e) kockázatvállalási tevékenység,
f) termékmenedzsment,
g) marketing és reklámtevékenység,
h) tervezési, kontrolling, ellenőrzési, minőségbiztosítási, aktuá- riusi, számviteli, jogi, IT üzemeltetési feladatok ellátása.
Örökösök adatainak kezelése
238. Az elhunyt szerződő féllel, illetve biztosítottal kapcso- latba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szerződésben nevesí- tett jogosult is gyakorolhatja. A joggyakorláshoz szükséges mértékben az örökösök adatainak kezelésére – ideértve annak jogalapját, célját, időtartamát is – jelen adatkeze- lési tájékoztató rendelkezései vonatkoznak azzal, hogy az örökös által adandó adatokról a biztosító az örökös azo- nosítását követően nyújt tájékoztatást.
Adattovábbítás harmadik országba
AHE-21280/F6
239. Harmadik országba a biztosító kizárólag abban az esetben továbbítja az érintett adatait, ha a biztosítási szerződésével kapcsolatos szolgáltatás teljesítése miatt az szükséges. Így különösen, ha a károkozás, vagy káro- sodás harmadik országban történt, és a szolgáltatás teljesítéséhez ez szükséges. Az érintettet az ilyen adat-
továbbításról a biztosító minden esetben tájékoztatja. A biztosító kizárólag abban az esetben továbbítja az érintett adatait harmadik országba, ha az megfelelő garanciákkal rendelkezik (pl. kötelező erejű vállalati szabályok, vagy a Bizottság által elfogadott általános adatvédelmi kikötések). Ha az adattovábbítással kap- csolatban kérdése merül fel, vagy felvilágosítást kér,
akkor az érintett a biztosító székhelyén, a biztosító adat- védelmi tisztviselőjéhez címzett levélben (Fax: x00 (0) 000-0000; Levelezési cím: 1087 Budapest, Könyves Kál- mán krt. 48-52., Stratégiai és általános igazgatás divízió, Compliance osztály vagy a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/ adatvedelem.html/ felületen), megfelelő azonosítást követően teheti meg.
Adatbiztonsági intézkedések
240. A biztosító minden észszerű lépést megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza a személyes adatokhoz és a személyes adatok kezeléséhez használt eszközökhöz való jogosulatlan hozzáférést, illetve azok jogosulatlan fel- használását. A biztosító az általa kezelt személyes adatok védelmét az általános adatvédelmi rendelet előírásainak megfelelően biztosítja.
A biztosító mind papír alapú, mind elektronikus adattáro- lás esetén megfelelő fizikai és logikai védelmet biztosít az általa kezelt adatok vonatkozásában. A személyes adatok- hoz való hozzáférés megfelelő technikai megoldásokkal korlátozott, illetve ellenőrizhető. A biztosító által történő adatkezelés biztonságát belső szabályzatok rendezik.
Az előírások értelmében a biztosító az általa kezelt adato- kat biztonsági osztályokba sorolja. A biztosító által alkal- mazott besorolási rendszer az adatokat csoportosítja, és az adatbiztonsági osztályokhoz rendelten megadja, hogy milyen egyedi védelmi intézkedésre van szükség.
Automatizált döntéshozatal, profilalkotás
241. A biztosító a biztosítási ajánlat elfogadásáról és a szerződéskötésről automatizált kockázat-elbírálás során dönthet. Automatizált eljárásban dönthet továbbá bizto- sítási időszakonként egy alkalommal, a szerződési feltéte- lekben foglaltak alapján a díj vagy a vagyon-, felelősség- és személybiztosítási összegek (indexálás) módosításáról, amelyről a szerződő részéré értesítést küld.
Az ajánlatban, illetve a szerződésben foglalt adatokat a biztosító kockázati és egyéb üzleti szempontok alapján értékeli, amely alapján hozott döntés hatással lehet az ajánlat befogadására vagy elutasítására, illetve a biztosí- tási fedezetek díjára.
Profilalkotásnak minősül a személyes adatok automatizált kezelésének bármely olyan formája, amelynek során a sze- mélyes adatokat valamely természetes személyhez fűződő bizonyos személyes jellemzők értékelésére, különösen a munkahelyi teljesítményhez, gazdasági helyzethez, egész- ségi állapothoz, személyes preferenciákhoz, érdeklődés- hez, megbízhatósághoz, viselkedéshez, tartózkodási hely- hez vagy mozgáshoz kapcsolódó jellemzők elemzésére vagy előrejelzésére használják.
Érintett által gyakorolható jogok
Általános szabályok
242. Amennyiben az adatkezelés az érintett hozzájárulá- sán alapul, az érintett jogosult a hozzájárulást bármely időpontban visszavonni. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a visszavonást megelőző adatkezelés jogsze- rűségét. Felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy a szer- ződés fenntartásához, illetve teljesítéséhez szükséges egészségügyi adatokkal kapcsolatban megadott hozzá- járulás visszavonása esetén a biztosító megtagadhatja a szolgáltatás nyújtását.
Az általános adatvédelmi rendelet 15-22. cikkei szerint az érintett kérelmezheti a biztosítótól a biztosító által kezelt személyes adataihoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének, korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen, valamint gyakorol- hatja adathordozhatósághoz való jogát.
Az érintett az adatkezeléssel kapcsolatos lent részletezett jogait és a hozzájárulása visszavonásához való jogát a biztosító székhelyén, a biztosító adatvédelmi tisztvise- lőjéhez címzett levélben (Fax: x00 (0) 000-0000; Leve- lezési cím: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx xrt. 48-52., Stratégiai és általános igazgatás divízió, Compliance osztály vagy a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxxx. html/ felületen), az azonosítását követően gyakorolhatja. Az azonosításhoz a biztosító az alábbi adatokat hasz- nálja: név, szerződésszám és/vagy kárszám, születési
idő és hely, anyja neve, állandó lakcím, email cím, mobil telefonszám. Ha a biztosítónak megalapozott kétségei vannak a kérelmet benyújtó természetes személy kilétével kapcsolatban, további, az érintett azonosításához szüksé- ges információk nyújtását kérheti.
A biztosító indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb az érintett kérelme beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet az általános adatvédelmi rendelet 15–22. cikk szerinti kérelmei alapján hozott intézkedésekről. Szükség esetén, figyelembe véve a kére- lem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A biztosító
a határidő meghosszabbításáról a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet. Ha az érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, a tájékoztatást a biztosító elektronikus úton adja meg, kivéve, ha az érintett azt másként kéri.
AHE-21280/F6
Ha a biztosító nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beér- kezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érin- tettet az intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy az érintett panaszt nyújthat be valamely felügyeleti hatóságnál, és élhet bírósági jogorvoslati jogával.
A biztosító az érintetti jogosultság gyakorlásával kapcso- latban hozott intézkedést díjmentesen biztosítja. Ha az érintett kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, a biztosító, figye-
lemmel a kért információ vagy tájékoztatás nyújtásával vagy a kért intézkedés meghozatalával járó adminisztratív költségekre:
a) észszerű összegű díjat számíthat fel, vagy
b) megtagadhatja a kérelem alapján történő intézkedést.
Az érintett jogai
243.
a) Hozzáférési jog
Az érintett jogosult arra, hogy kérésére a biztosítótól visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e. Az érintett kéré- sére a biztosító rendelkezésére bocsátja az általa kezelt személyes adatai másolatát és egyidejűleg tájékoztatja az általános adatvédelmi rendelet 15. cikkében megha- tározott információkról (így például: adatkezelés célja, kezelt adatok kategóriái, azon címzettek kategóriái, akivel az adatok közlésre kerülnek, az adatkezelés idő- tartama).
b) Helyesbítéshez való jog
A biztosító az érintett kérésére késedelem nélkül helyes- bíti az érintettre vonatkozó, általa kezelt pontatlan sze- mélyes adatokat.
c) A törléshez és az elfeledtetéshez való jog
A biztosító az általános adatvédelmi rendelet 17. cikke alapján az ott meghatározott esetekben az érintett kérésére, illetve külön kérés nélkül is, késedelem nélkül törli az érintett általa kezelt adatait. Ha az érintett a biz- tosító által nyilvánosságra hozott személyes adatai tör- lését kéri, akkor a biztosító megtesz minden észszerűen elvárható lépést annak érdekében, hogy tájékoztassa az érintett adatait kezelő adatkezelőket arról, hogy az érintett kérte az adatai törlését.
d) Adatkezelés korlátozásához való jog
A biztosító az érintett kérésére az általános adatvédelmi rendelet 18. cikkében meghatározott rendelkezésekre figyelemmel korlátozottan kezeli az érintett személyes adatait. Ha az adatkezelés az érintett kérésére korlá- tozás alá esik, az ilyen személyes adatokat a biztosító
a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi sze- mély jogainak védelme érdekében, vagy fontos közér- dekből kezeli.
e) Adathordozhatósághoz való jog
Az általános adatvédelmi rendelet 20. cikkével össz- hangban a biztosító, a szerződésen vagy hozzájárulá- son alapuló automatizált módon történő adatkezelés esetén, az érintett kérésére, az érintettre vonatkozó, és korábban általa a biztosító rendelkezésére bocsátott személyes adatait tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban kiadja az érintett részére illetve az érintett kérésére, ha az technikailag megvalósítható, az ilyen adatokat egy másik adatkezelőnek közvetlenül továbbítja.
f) Tiltakozáshoz való jog
Amennyiben a biztosító jogos érdek alapján kezeli az érintett személyes adatát, az érintett jogosult arra, hogy tiltakozzon személyes adatainak kezelése ellen. Ebben az esetben az adatkezelő a személyes adato-
kat nem kezelheti tovább, csak jogszabályban megha- tározott kivételes esetben.
g) Automatizált döntéshozatallal kapcsolatban gyakorol- ható jogok
Az automatikus döntéshozatallal (ideértve a profilalko- tást is) kapcsolatban az érintett az alábbiakban felso- rolt jogokkal rendelkezik:
– jogosult emberi beavatkozást kérni a biztosító telefo- nos ügyfélszolgálatán keresztül a +36 (1/20/30/70) 421-1-421-es telefonszámon, vagy személyesen, az ügyfélkapcsolati pontokon vagy biztosításközvetítő- nél.
– kifejtheti álláspontját vagy kifogást nyújthat be a fenti elérhetőségeken kívül a biztosító székhelyére, a biz- tosító adatvédelmi tisztviselőjéhez (Fax: +36 (1) 000- 0000; Levelezési cím: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx xrt. 48-52., Stxxxxxxxx xx általános igazgatás divízió, Compliance osztály) címzett levélben, vagy a https:// xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxxx.xxxx oldalon talál- ható felületen.
Jogorvoslati lehetőségek
244. A biztosító számára fontos a személyes adatok meg- felelő kezelése. A biztosító mindent megtesz azért, hogy a személyes adatok kezelése jogszerűen és a lehető legna- gyobb biztonságban történjen. Az esetlegesen felmerülő problémákkal célszerű ezért, mielőtt más jogorvoslatot venne igénybe, közvetlenül a biztosítóhoz fordulni, azok mielőbbi orvoslása érdekében.
Az érintett jogosult panaszt tenni a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (1125 Budapest, Xxxxxxxx Xxxxxxxx fasor 22/c.; xxx.xxxx.xx) vagy a szoká- sos tartózkodási helye, a munkahelye vagy a feltételezett jogsértés helye szerinti tagállam adatvédelmi felügyeleti hatóságánál, ha az érintett megítélése szerint az érintett személyes adatai kezelése sérti az általános adatvédelmi rendeletet. Ha a felügyeleti hatóság nem foglalkozik a panasszal, vagy három hónapon belül nem tájékoztatja az érintettet a panasszal kapcsolatos eljárási fejlemé- nyekről vagy annak eredményéről az érintett bírósági jogorvoslatra jogosult. A felügyeleti hatósággal szembeni eljárást a felügyeleti hatóság székhelye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani.
Az érintett jogosult bírósághoz is fordulni jogorvoslat érdekében. Ebben az esetben az érintett dönthet arról, hogy a pert a biztosító tevékenysége helye szerinti EU tag- állam vagy az érintett szokásos tartózkodási helye szerinti EU tagállam bírósága előtt indítja-e meg. Magyarorszá- gon az érintett a pert lakóhelye, tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindíthatja.
TÁJÉKOZTATÓ
AHE-21280/F6
A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL
245. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügyfeleink minden szempontból elégedettek legyenek szolgáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási szín- vonalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink
elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik Önökben.
Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti:
– Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx xxx. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken
8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon belüli időpontra.
– Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szer- dáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között.
– Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon.
– Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen.
– Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére.
A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadata- ira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsola- tos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatal- mazást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelmé- nyeknek megfelelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx címen találja meg.
A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx. xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egyszerűen meg- adhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek legmegfele- lőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát.
A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen találhat meg.
Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó rész- letes információkat társaságunk panaszkezelési szabály- zata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx. xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügy- félkapcsolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is.
246. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat:
– Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36
(80) 203-776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen, valamint
a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügy- félszolgálaton érheti el.
– A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békél- tető Testület székhelye: 1054 Budapest, Szabadság
xxx 0., levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203- 776; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Testület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt.
39. címen található ügyfélszolgálaton érheti el. Tájékoztatjuk, hogy társaságunk a Pénzügyi Békéltető Testület előtt 500 000 Ft-ig terjedő ügyekben általá- nos alávetési nyilatkozatot tett. Az általános alávetés nem terjed ki a kötelező gépjármű-felelősségbiztosí- tási ügyekre. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület eljáró tanácsa egyezség hiányában akkor is kötelezést tartalmazó határozatot hozhat, ha a szolgáltató alávetési nyilatkozatot nem tett, de a kére- lem megalapozott és a fogyasztónak minősülő ügyfél érvényesíteni kívánt igénye - sem a kérelemben, sem a kötelezést tartalmazó határozat meghozatalakor - nem haladja meg az egymillió forintot.
AHE-21280/F6
Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB honlapján, a xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ penzugyi-panasz címen.
Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti.
A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgá- lásához szükséges egyéb adat.
Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére tett intézkedések és felelősök, határ- idők. Minden ügyintézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilvántartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkeze- lési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszkezeléssel összefüggésben rendelkezésre bocsá- tott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonat- kozó részletes szabályokban foglaltaknak megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés esetén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg.
Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.
TÁJÉKOZTATÓ A FATCA ÉS EGYÉB ADÓMEGFELELÉSI NEMZETKÖZI JOGSZA- BÁLYOKRÓL
247. FATCA (Foreign Account Tax Compliance Act), azaz a külföldi számlák adómegfeleléséről szóló amerikai törvény.
248. Egyéb adómegfelelési nemzetközi jogszabály: A Gaz- dasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és az Európai Unió által bevezetett nemzetközi automatikus információcseréről szóló egyezmény.
249. Az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzet- közi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény (Aktv.) rendelkezéseinek való megfelelés érdekében (mely tartalmazza mind a FATCA, mind az egyéb adómegfelelési nemzetközi jog- szabályokkal kapcsolatos rendelkezéseket) a biztosító az alábbi intézkedésekről tájékoztatja a szerződőket.
A biztosítási ajánlat aláírásakor, illetve a szerződő sze- mélyét érintő módosításakor a biztosító köteles elvégezni a szerződő, szolgáltatás teljesítésekor pedig a kedvez- ményezett illetőségvizsgálatát, a magyar adóhatóság
felé pedig köteles az Aktv.-ben foglalt esetekben adatot szolgáltatni, illetve jelentéstételi kötelezettségének eleget tenni.
Illetőségvizsgálat alatt azt kell érteni, hogy a szerződőnek, valamint a kedvezményezettnek nyilatkozatot kell tennie arról, hogy mely ország szerinti adóilletőségű, jogi sze- mély szerződő esetében pedig arról, hogy mely országbeli alapítású. Amennyiben más ország szerinti adóügyi illető- séggel rendelkezik, úgy e-személyek kötelesek megadni az illetékes adóhatóság által számukra kiadott numerikus azonosítójukat.
AHE-21280/F6
A biztosító az elvégzett illetőségvizsgálat alapján az Aktv.- ben foglalt esetekben és határidőkben a magyar adóható- ság felé köteles adatszolgáltatást teljesíteni.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK
250. További információk telefonszolgálatunktól a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 számon kaphatók, valamint honla- punkon a www. xxxxxxx.xx címen érhetők el.
Bízunk benne, hogy tájékoztatónk felkeltette érdeklődését termékeink iránt, és így hamarosan Önt is ügyfeleink között üdvözölhetjük.
Budapest, 2019. október 1. Allianz Hungária Zrt.
1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx xörút 48-52.
Cégjegyzékszám: Fővárosi Törvényszék mint cégbíróság, Cg. 00-00-000000