KSH/2516-7/2018
KSH/2516-7/2018
„XXXXXX (Blaise for Windows, Xxxxxx Component Pack (BCP), Blaise Internet Services (IS) vagy azzal egyenértékű) licence használati jogának beszerzése 12 hónapra” tárgyú
EKR azonosító: EKR000546762018
a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. tv. (továbbiakban Kbt.) HARMADIK RÉSZ 112. § (1) bekezdés b) pontban meghatározott szabályok szerint, a Kbt. 113-114. § bekezdéseiben foglalt eltérésekkel indított nyílt közbeszerzési eljárásban
TARTALOMJEGYZÉK
I/1. A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁSSAL ÉS KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOKKAL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK 4
I/3. A GAZDASÁGI SZEREPLŐKRE ILLETŐLEG AZ AJÁNLATTEVŐKRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK 5
I/4. AJÁNLATTEVŐ KÖTELEZETTSÉGE A KÖZBESZERZÉS TÁRGYÁVAL ÖSSZEFÜGGÉSBEN 8
II/1. KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS 9
II/ 2. AZ Ajánlattételi határidő, AZ AJÁNLAT MÓDOSÍTÁSA ÉS AZ AJÁNLATOK BONTÁSA 9
II/3. AZ AJÁNLATOK ELbírálÁSA 11
II/4. AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE, TÁJÉKOZTATÁS AZ AJÁNLATKÉRŐ DÖNTÉSEIRŐL 12
II/5. A KBT. 73. § (5) bek. SZERINTI HATÓSÁGOK MEGJELÖLÉSE 13
III. AZ AJÁNLAT FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI 16
III/1. AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS FORMAI KÖVETELMÉNYEK 16
III/2. AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS TARTALMI KÖVETELMÉNYEK 18
III/2.1. Igazolások, nyilatkozatok jegyzéke 19
Xxxxxxxx Xxxxxxxxxxxx!
Az Ajánlatkérőnek a dokumentáció kiadásával az a célja, hogy az Ajánlattevők előtt egyértelműek legyenek az érvényes ajánlattétel követelményei, az Ajánlattevők a lehető legjobb ajánlatot tehessék meg és az egységes tartalmú ajánlatok előírása könnyítse az értékelés folyamatát. Az érvényes ajánlattétel elősegítése érdekében az Ajánlatkérőnek az a kérése, hogy az Ajánlattevők a dokumentációt, annak mellékleteit figyelmesen tanulmányozzák és ajánlatukat az ebben foglalt formai és tartalmi követelményeknek megfelelően készítsék el.
Ajánlatkérő a jelen dokumentációt legjobb tudása szerint állította össze, azonban az Ajánlattevő köteles az ajánlatához szükséges valamennyi lényeges kötelezettségről, jogról és tényről külön is meggyőződni.
Budapest 2018. szeptember
Ajánlatkérő nevében
I. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK
I/1. A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁSSAL ÉS KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOKKAL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK
A Közbeszerzési dokumentumok kiadásának célja, hogy az esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód valamint a verseny tisztasága, átláthatósága és nyilvánossága alapelveinek érvényesítése mellett elősegítse a megfelelő ajánlattételt minden Ajánlattevő részére.
Jelen dokumentáció tartalmazza az ajánlat elkészítésével kapcsolatban az ajánlattevők részére szükséges információkról szóló tájékoztatást, az ajánlat részeként benyújtandó igazolások, nyilatkozatok jegyzékét, az árazatlan költségvetési kiírást, valamint a szerződéstervezetet.
A felhívásban nem szabályozott kérdésekben a Közbeszerzési dokumentumok rendelkezései az irányadóak az ajánlat összeállítására és benyújtására vonatkozóan.
Ha a Közbeszerzési dokumentumokon belül ugyanaz az adat, információ több ponton eltérően szerepel, vagy valamely eleme eltér a felhívástól, vagy a Kbt.-től, ajánlatkérő kiegészítő tájékoztatásban közli, hogy a Közbeszerzési dokumentumok mely eleme semmis.
Az ajánlatkérő és a gazdasági szereplők a közbeszerzési eljárásban a jóhiszeműség és tisztesség, valamint a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményeinek megfelelően kötelesek eljárni.
Az ajánlattevőnek a felhívásban, illetve a Közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően szükséges ajánlatát elkészítenie.
Az ajánlattevő kötelessége, hogy gondosan megvizsgálja és betartsa a Közbeszerzési dokumentumokban megadott összes utasítást, formai követelményt, kikötést és előírást. Az ajánlattevő kockázata és az ajánlat érvénytelenné nyilvánítását eredményezheti, ha az ajánlattevő elmulasztja az előírt információk és dokumentumok benyújtását a kitűzött határidőkre, vagy olyan ajánlatot nyújt be, amely tartalmi szempontból nem felel meg a felhívásban illetőleg a Közbeszerzési dokumentumokban megadott követelményeknek.
Ahol a Kbt. a felhívás kötelező tartalmi elemeként a közbeszerzési dokumentumok elektronikus elérhetőségének megjelölésére utal [Kbt. 50. § (2) bekezdés c) pont, 84. § (1) bekezdés c) pont, 92. § (1) bekezdés c) pont, 94. § (4) bekezdés c) pont], ez alatt az EKR-ben folytatott eljárások tekintetében azt az információt kell érteni, hogy a közbeszerzési dokumentumok az EKR-ben milyen elérhetőségen érhetőek el.
Ahol a Kbt. a felhívás kötelező tartalmi elemeként az ajánlat benyújtásának címére utal [Kbt. 50. § (2) bekezdés p) pont, 92. § (1) bekezdés e) pont, 119. § (2) bekezdés k) pont], ez alatt az EKR-ben folytatott eljárások tekintetében az EKR internetcímét kell érteni.
Ahol a Kbt. a felhívás kötelező tartalmi elemeként az ajánlatok felbontásának helyére utal [Kbt. 50. § (2) bekezdés r) pont, 94. § (4) bekezdés b) pont, 105. § (3) bekezdés j) pont, 119. § (2) bekezdés m) pont], ezt az információt az EKR-ben folytatott eljárások tekintetében csak abban az esetben kell feltüntetni, ha a 3. §-ban foglalt valamely okból nem elektronikusan történik az ajánlattétel.
I/2. ÁLTALÁNOS FOGALMAK
Xxxxxxxxxxx: az a gazdasági szereplő, aki (amely) a közbeszerzési eljárásban ajánlatot nyújt be.
Gazdasági szereplő: bármely természetes személy, jogi személy, egyéni cég vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, vagy ilyen személyek vagy szervezetek csoportja, aki, illetve amely a piacon építési beruházások kivitelezését, áruk szállítását vagy szolgáltatások nyújtását kínálja.
Alvállalkozó: az a gazdasági szereplő, aki (amely) a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítésében az ajánlattevő által bevontan közvetlenül vesz részt, kivéve
a) azon gazdasági szereplőt, amely tevékenységét kizárólagos jog alapján végzi,
b) a szerződés teljesítéséhez igénybe venni kívánt gyártót, forgalmazót, alkatrész vagy alapanyag eladóját,
c) építési beruházás esetén az építőanyag-eladót.
I/3. A GAZDASÁGI SZEREPLŐKRE ILLETŐLEG AZ AJÁNLATTEVŐKRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK
Az ajánlatkérő minden szükséges intézkedést megtesz annak érdekében, hogy elkerülje az összeférhetetlenséget és a verseny tisztaságának sérelmét eredményező helyzetek kialakulását.
Összeférhetetlen és nem vehet részt az eljárásban ajánlattevőként, részvételre jelentkezőként, alvállalkozóként vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetként
a) az ajánlatkérő által az eljárással vagy annak előkészítésével kapcsolatos tevékenységbe bevont személy vagy szervezet,
b) az a szervezet, amelynek
ba) vezető tisztségviselőjét vagy felügyelőbizottságának tagját,
bb) tulajdonosát,
bc) a ba)-bb) pont szerinti személy közös háztartásban élő hozzátartozóját az ajánlatkérő az eljárással vagy annak előkészítésével kapcsolatos tevékenységbe bevonta,
ha közreműködése az eljárásban a verseny tisztaságának sérelmét eredményezheti. [Kbt. 25. § (3) bekezdés].
A Kbt. 25. § (3) bekezdésben foglaltak mellett - a nyilvánosan működő részvénytársaság kivételével - összeférhetetlen és nem vehet részt az eljárásban ajánlattevőként, részvételre jelentkezőként, alvállalkozóként vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetként
a) a köztársasági elnök,
b) az Országgyűlés elnöke, alelnöke,
c) a Kormány tagja,
d) a Kúria elnöke, az Országos Bírósági Hivatal elnöke,
e) a legfőbb ügyész,
f) az Alkotmánybíróság elnöke,
g) az Állami Számvevőszék elnöke,
h) a Közbeszerzési Hatóság, az Egyenlő Bánásmód Hatóság, a Gazdasági Versenyhivatal, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, a Nemzeti Választási Iroda, a Központi Statisztikai Hivatal, az Országos Atomenergia Hivatal, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal vezetője, vagy
i) a Magyar Nemzeti Bank elnöke
tulajdonában, vagy az a)-i) pont szerinti személlyel közös háztartásban élő hozzátartozója tulajdonában álló szervezet.
A Kbt. 25. § (3) bekezdés alkalmazásában nem eredményezi a verseny tisztaságának sérelmét és nem összeférhetetlen az olyan személy (szervezet) részvétele az eljárásban,
a) akitől, illetve amelytől az ajánlatkérő az adott közbeszerzéssel kapcsolatos helyzet-, piacfelmérés, illetve a közbeszerzés becsült értékének felmérése érdekében a közbeszerzés megkezdése időpontjának megjelölése nélkül, kizárólag a felmérés érdekében szükséges adatokat közölve kért tájékoztatást,
b) aki, illetve amely az ajánlatkérő által folytatott előzetes piaci konzultációban [Kbt. 28. § (4) bekezdés] vett részt,
c) akitől, illetve amelytől az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény (pályázat) benyújtásához szükséges árajánlatot kapott,
feltéve, hogy az a), b) vagy a c) pont alkalmazása kapcsán az ajánlatkérő nem közölt vele a közbeszerzési eljárás során az összes ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére rendelkezésre bocsátott adatok körét meghaladó információt.
Az ajánlattevő az eljárásból a Kbt. 25. § alapján csak akkor zárható ki, ha közbeszerzési eljárásban részt vevő gazdasági szereplők esélyegyenlősége más módon nem biztosítható. A kizárást megelőzően az ajánlatkérő - hiánypótlás vagy felvilágosítás kérés útján - köteles biztosítani annak lehetőségét, hogy az érintett gazdasági szereplő bizonyítsa, hogy a közbeszerzési eljárás előkészítésében való részvétele az esélyegyenlőséget és a verseny tisztaságát nem sérti, vagy az összeférhetetlenségi helyzetet más módon elhárítsa. Az összeférhetetlenségi helyzet elhárítása érdekében a gazdasági szereplő által tett intézkedéseket az ajánlatkérő köteles az ajánlatok (részvételi jelentkezések) elbírálásáról szóló összegezésben ismertetni.
Több gazdasági szereplő közösen is tehet ajánlatot. Az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozat tekintetében az ajánlatkérő szervezet vagy - az ajánlatot a rendszerben benyújtó gazdasági szereplő esetében - a gazdasági szereplő képviselőjének kell tekinteni azt a személyt, aki az EKR-ben az ajánlatkérő szervezet vagy gazdasági szereplő részéről a nyilatkozattételhez szükséges hozzáféréssel és jogosultsággal rendelkezik. Az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlapot e vélelem alapján az ajánlatkérő szervezet, illetve a gazdasági szereplő eredeti nyilatkozatának kell tekinteni.
Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat a közös ajánlattevők, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A más nevében tett nyilatkozatok megtételére meghatalmazott gazdasági szereplő kizárólag azért felel, hogy a meghatalmazásnak és a számára rendelkezésre bocsátott nyilatkozatoknak, adatoknak az általa elektronikusan megtett nyilatkozatok megfelelnek, ez a szabály azonban nem érinti a közös ajánlattevők Kbt. 35. § (6) bekezdése szerinti egyetemleges felelősségét.
Közös ajánlattétel esetén az ajánlatban csatolni kell a Kbt. 35. § (2) bekezdése szerinti meghatalmazást tartalmazó okiratot. A meghatalmazásnak ki kell terjednie arra, hogy a közös ajánlattevők képviseletére jogosult gazdasági szereplő adott eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők képviseletében eljárhat. Az alkalmasság igazolásához igénybe vett, az ajánlattevőn kívüli más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak tartalmaznia kell - a Kbt. 65. § (8) bekezdése szerinti szervezet részéről az ajánlatban csatolni kell - az ajánlattevő részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
A közös ajánlatot benyújtó gazdasági szereplők személyében az ajánlattételi határidő lejárta után változás nem következhet be.
A Kbt. 36. § (1) bekezdés rendelkezése alapján az ajánlattevő ugyanabban a közbeszerzési eljárásban - részajánlat-tételi lehetőség biztosítása esetén ugyanazon rész tekintetében -
a) nem tehet másik ajánlatot más ajánlattevővel közösen,
b) más ajánlattevő alvállalkozójaként nem vehet részt,
c) más ajánlattevő szerződés teljesítésére való alkalmasságát nem igazolhatja [Kbt. 65. § (7) bekezdés].
Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) bekezdésében foglaltakkal kapcsolatban rögzíti, hogy nem teszi lehetővé, hogy a nyertes ajánlattevők a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezetet hozzanak létre. Ez a tilalom az önálló ajánlattevők esetében is fennáll.
I/4. AJÁNLATTEVŐ KÖTELEZETTSÉGE A KÖZBESZERZÉS TÁRGYÁVAL ÖSSZEFÜGGÉSBEN
Ajánlattevő köteles a közbeszerzés tárgyát képező árubeszerzést az ajánlattételi felhívás, és a jelen Közbeszerzési dokumentumok követelményeinek betartása mellett megvalósítani.
I/5. KAPCSOLATTARTÁS
Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKR Rendelet) 2. § (1) bekezdésében rögzítettek szerint az ajánlatkérő és a gazdasági szereplők között a közbeszerzési eljárással kapcsolatos, a Kbt.-ben vagy végrehajtási rendeletében szabályozott írásbeli kommunikáció - ha e rendeletből más nem következik - elektronikus úton, az elektronikus közbeszerzési rendszerben (a továbbiakban: EKR) történik.
Az EKR a Miniszterelnökség által üzemeltetett központi közbeszerzési nyilvántartás és a közbeszerzési eljárások elektronikus lebonyolítását támogató informatikai rendszer.
A Kbt. kapcsolattartásra vonatkozó rendelkezései (Kbt. 41. § (2)-(3) és (5) bekezdések) csak abban az esetben alkalmazandók, ha az elektronikus úton történő kapcsolattartás az EKR Rendelet szerint nem kötelező.
Ahol a Kbt. kifejezetten faxon vagy elektronikus úton történő kapcsolattartási módot ír elő, a faxon történő kapcsolattartás csak akkor alkalmazható, ha az elektronikus úton történő kapcsolattartás az EKR Rendeletben foglaltak szerint nem kötelező.
Az elektronikus úton történő kapcsolattartást nem kell alkalmazni
a) az eljárás előkészítése során a Kbt. 28. § (2) és (4) bekezdése körébe tartozó nyilatkozatokra,
b) a szerződés megkötésére és
c) - a szerződés megkötését követően kezdeményezett előzetes vitarendezési eljárás, iratbetekintési kérelem és az azzal összefüggő írásbeli kommunikáció, valamint a Kbt. 45. § (2) bekezdése szerinti tájékoztatás kivételével - a szerződés megkötését követő kommunikációra.
II. AZ ELJÁRÁS MENETE
II/1. KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS
Az Ajánlattevő a megfelelő ajánlattétel érdekében az ajánlattételi felhívásban, valamint a Közbeszerzési dokumentumok foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtől a Kbt. vonatkozó rendelkezései szerint.
Amennyiben az Ajánlattételi felhívásban illetve a Közbeszerzési Dokumentumokban előírtakkal, a megvalósítandó feladatokkal, stb. kapcsolatban az ajánlattevőnek kérdése merül fel, a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet írásban, jelen Közbeszerzési Dokumentumok I/5. pontjában rögzített módon az EKR-ben kell megküldeni ajánlatkérőnek.
Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, a Kbt. 114. § (6) bekezdésében foglaltak szerint adja meg úgy, hogy a kérdéseket (a kérdező személyének feltüntetése nélkül) és a válaszokat egyidejűleg megküldi minden Ajánlattevőnek. Az ajánlatkérő, ha úgy ítéli meg, hogy a kérdés megválaszolása a megfelelő ajánlattételhez szükséges, azonban az ésszerű időben történő válaszadáshoz és a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésre, a Kbt. 52. § (3) bekezdésében foglalt módon él az ajánlattételi határidő meghosszabbításának lehetőségével. [Kbt. 114. § (6) bekezdés].
A közbeszerzési eljárás során az Ajánlattevő csak az EKR-ben kérhet tájékoztatást az Ajánlatkérőtől, így pl. telefonon, e-mailen stb. érkező kérdésekre az esélyegyenlőség elvének megfelelően Ajánlatkérőnek nem áll módjában választ adni.
A kiegészítő tájékoztatás továbbá az ajánlatkérő saját hatáskörében végzett pontosításai a Közbeszerzési Dokumentumok részévé válnak, így azok is kötelezővé válnak az ajánlattevők számára.
II/ 2. AZ Ajánlattételi határidő, AZ AJÁNLAT MÓDOSÍTÁSA ÉS AZ AJÁNLATOK BONTÁSA
Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie az EKR-be. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld.
Az EKR Rendelet 16. § (1) bekezdésében rögzítettek szerint az ajánlattételi határidő nem jár le, ha az EKR vagy annak az ajánlat elkészítését támogató része az EKR üzemeltetője által közzétett tájékoztatás alapján igazoltan
a) folyamatosan legalább öt percig fennálló üzemzavar(ok) folytán [EKR Rendelet 22. § (2) bekezdés] az ajánlatkérő által meghatározott ajánlattételi vagy részvételi határidőt megelőző huszonnégy órában összesen legalább százhúsz percig, vagy
b) - anélkül, hogy a határidő meghosszabbítására ezt követően már sor került volna - üzemzavar folytán [EKR Rendelet 22. § (2) bekezdés] az ajánlattételi határidő alatt folyamatosan legalább huszonnégy óráig nem elérhető.
(2) A Kbt. 52. § (4) bekezdésében foglaltakon túl az ajánlatkérő az (1) bekezdés szerinti esetben is köteles az ajánlattételi határidőt meghosszabbítani az EKR működésének helyreállítását követően, amelyről az EKR üzemeltetője tájékoztatást tesz közzé. Az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a határidőt úgy kell meghosszabbítani, hogy megfelelő idő, de legalább a hosszabbításról szóló értesítés megküldésétől számított két nap, ha a módosításról hirdetményt kell feladni, annak feladásától számított négy nap álljon rendelkezésre az ajánlat benyújtására.
Az ajánlat módosítása:
A Kbt. 55. § (7) bekezdése az EKR-ben lefolytatott eljárások tekintetében azzal az eltéréssel alkalmazható, hogy az ajánlattevőnek a korábban benyújtott ajánlatot az új ajánlat vagy részvételi jelentkezés megtétele előtt vissza kell vonnia.
Helye: xxxxx://xxx.xxx.xx.
Ajánlatkérő bontás során az EKR Rendelet 15. §-ában foglaltakat alkalmazza.
Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg. Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak.
Az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében a Kbt. 68. § (4)-(5) bekezdése szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - az ajánlattevők részére elérhetővé teszi.
Részben elektronikusan benyújtott ajánlat bontását a fentiek szerint az EKR végzi, az ajánlatkérő azonban ebben az esetben köteles az ajánlat EKR-en kívül beérkező részeit - külön bontás tartása nélkül - a megfelelő ajánlathoz társítani és azt dokumentálni. Fizikai modell benyújtása esetén azt fénykép vagy jegyzőkönyv készítésével és annak az EKR-be az eljárás iratai közötti feltöltésével kell az ajánlatkérőnek dokumentálnia.
Ahol a Kbt. az ajánlattételi határidő rövidítésére ad lehetőséget arra tekintettel, hogy az ajánlatok elektronikus úton is benyújthatóak [Kbt. 81. § (7) bekezdés, 84. § (4) bekezdés, 123. § (2) bekezdés], az ajánlatkérő nem élhet a rövidítés lehetőségével abban az esetben, ha az ajánlatok csak részben nyújthatóak be elektronikusan.
II/3. AZ AJÁNLATOK ELbírálÁSA
HIÁNYPÓTLÁS:
Ajánlatkérő jelen eljárásban a Kbt. 71. §-a alapján biztosít lehetőséget a hiánypótlásra. A Kbt. 71. § (6) bekezdése esetén, ajánlatkérő teljes körű hiánypótlási lehetőséget biztosít.
FELVILÁGOSÍTÁS KÉRÉS:
Ajánlatkérő az ajánlatokban található, nem egyértelmű kijelentések, nyilatkozatok, igazolások tartalmának tisztázása érdekében az ajánlattevőktől írásban felvilágosítást kér, a többi ajánlattevő egyidejű értesítése mellett, a Kbt. 71. §-ában foglaltak szerint.
SZÁMÍTÁSI HIBA:
A Kbt. 71. § (11) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy ha az ajánlatkérő az ajánlatban az értékelésre kiható számítási hibát észlel - a hiba és a javítandó érték, valamint a javítás eredményeként meghatározott érték megjelölésével -, felhívja az ajánlattevőt annak javítására. A számítási hiba javításának az eredményét az ajánlatkérő akként állapítja meg, hogy a közbeszerzés tárgya elemeinek tételesen meghatározott értékeit (az alapadatokat) alapul véve kiszámítja az összesített ellenértéket vagy más - az ajánlatban megtalálható számításon alapuló - adatot. Ha a számítási hiba javítását nem, vagy nem az előírt határidőben, vagy továbbra is hibásan teljesítették, az ajánlat érvénytelen.
INDOKOLÁS KÉRÉS:
Ajánlatkérő az aránytalanul alacsony ár vonatkozásában, indokolást köteles írásban kérni. Az indokolás kérések során ajánlatkérő a Kbt. 72. §-a szerint jár el.
Ha az ajánlattevő által, vagy más érdekelt gazdasági szereplő vagy szervezet által elvégezhető eljárási cselekmények, így különösen hiánypótlás, felvilágosítás vagy árindokolás megadására, vagy az előzetes vitarendezés kezdeményezésére rendelkezésre álló határidő alatt üzemzavar [EKR Rendelet 22. § (2) bekezdés] következik be, és a vonatkozó határidő az üzemzavar során eltelt, vagy abból az EKR helyreállítását követően kevesebb, mint kettő óra maradt, ajánlatkérő köteles az EKR működésének helyreállítását követően tizenkét órán belül megtett eljárási cselekményeket határidőben teljesítettnek elfogadni.
Ajánlatkérő az ajánlatok elbírálása során megállapítja, hogy mely ajánlatok érvénytelenek, illetőleg van-e olyan ajánlattevő, akit az eljárásból ki kell zárni.
AZ AJÁNLATOK ÉRTÉKELÉSE:
Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint a legalacsonyabb ár.
A Xxxxxx vagy azzal egyenértékű szoftver licence használati jogának beszerzésével egy dobozos szoftver használatát biztosítjuk. Az Ajánlatkérő igényeinek a beszerzés tárgyaként konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő áru felel meg, ezen felül a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja, tekintve, hogy az áru körülhatárolható szabványtermék, és minőségi szempontok szerint nem differenciálható. Ajánlattevőknek a szoftver minőségére, valamint a használat során felmerülő hibajavítási és HelpDesk tevékenységre nincsen ráhatása. Így a beszerzés értékelési szempontja a megajánlott legalacsonyabb ár.
AZ AJÁNLAT ÉRVÉNYTELEN, HA a Kbt. 73-74. §-ában foglalt körülmény áll fenn.
II/4. AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE, TÁJÉKOZTATÁS AZ AJÁNLATKÉRŐ DÖNTÉSEIRŐL
A tárgyi közbeszerzési eljárás nyertese az az ajánlattevő, aki az ajánlatkérő részére az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feltételek alapján, valamint az ajánlatok értékelési szempontja szerint a legkedvezőbb érvényes ajánlatot tette.
Ajánlatkérő az eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről - külön jogszabályban meghatározott minta szerinti írásbeli összegezés minden ajánlattevő részére egyidejűleg, telefaxon vagy elektronikus úton történő megküldésével - tájékoztatja az ajánlattevőket, az erről hozott döntést követően a lehető leghamarabb, de legkésőbb három munkanapon belül.
Eredménytelen az eljárás [Kbt. 75.§ (1) a-c], amennyiben
a) nem nyújtottak be ajánlatot;
b) kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be;
c) az eljárásban benyújtott minden ajánlat tekintetében lejárt az ajánlati kötöttség és egyetlen ajánlattevő sem tartja fenn ajánlatát.
Ajánlatkérő eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást a Kbt. 75. § (2) bekezdés a)-d) pontjaiban meghatározott körülmények fennállása esetén.
Ajánlatkérő a tárgyi közbeszerzési eljárását továbbá a Kbt. 75.§ (2) bekezdés e) pontjára tekintettel is eredménytelenné nyilvánítja, amennyiben nem nyújtottak be az ajánlattételi határidőben legalább két ajánlatot.
Az ajánlatkérő eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást a Kbt. 75. § (2) bekezdésében foglalt eseteken túl akkor is, ha az EKR működési hibája olyan jogsértést eredményez, amely a Kbt.-ben meghatározott alapelvek érvényesülését biztosító módon nem orvosolható.
ELŐZETES VITARENDEZÉS
Az előzetes vitarendezési kérelem megküldése és az előzetes vitarendezés során a kommunikáció az EKR-ben történik.
IRATBETEKINTÉS
A Kbt. szerinti iratbetekintést az ajánlatkérő az EKR-ben található dokumentumok tekintetében a gazdasági szereplő képviselőjének személyes megjelenése útján biztosítja
II/5. A KBT. 73. § (5) bek. SZERINTI HATÓSÁGOK MEGJELÖLÉSE
Ajánlatkérő a Kbt. 73.§ (5) bekezdés szerint tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Ajánlatkérő kizárólag ellenőrzi, hogy az ajánlatban feltüntetett információk nem mondanak-e ellent a Kbt. 73.§ (4) bekezdés szerinti követelményeknek.
Azon szervezetek (hatóságok) neve és címe, amelyektől a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó kötelezettségekről tájékoztatás kérhető:
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Központi Hivatal cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 2.
Telefon: x00-0-000-0000
Fax: x00-0-000-0000.
Kék szám (mobilhálózatból is hívható): 06-40/42-42-42
Web: xxxxx://xxx.xxx.xxx.xx/xxx/xxxxxxxxxxxxx
Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztályának Munkaügyi Ellenőrzési Osztálya
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx x. 15.
Postacím: 1438 Budapest, Pf. 520.
Telefon: 00-0-000-0000
fax: 00-0-000-0000
E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx-xx@xxxx.xxx.xx, xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx
Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi Ellenőrzési Osztálya
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx x. 15.
Postacím: 1438 Budapest Pf. 520.
Telefon: 00-0-000-0000, 00-0-000-0000
Fax: 00-0-000-0000
E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx-xx@xxxx.xxx.xx, xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx
Nemzetgazdasági Minisztérium
1054 Budapest, Xxxxxx Xxxx u. 2.
Postacím: 1369 Budapest, Pf.: 481.
Munkafelügyeleti Főosztály
Telefon: (06 80) 204-292; (00 0) 000-0000
Fax: (00 0) 000-0000
Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztály
Telefon: (00 0) 000-0000
Fax: (00 0) 000-0000
E-mail: xxxxxxxxxxxxxxxx-xxx@xxx.xxx.xx, xxxxxxxxxxxxxx.xxxxxxxxxxx-xxx@xxx.xxx.xx
Emberi Erőforrások Minisztérium
Székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xxxx 00-00.
Telephelyek:
1051 Xxxxxxxx, Xxxxx Xxxxx x. 6–8.
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 3.
1054 Budapest, Hold u. 1.
Telefonszám: x00-0-000-0000
E-mail: xxxx@xxxx.xxx.xx
Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ)
Székhely: 1097 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxxx xx 0-0.
Levelezési cím: 1437 Budapest, Pf. 839.
Tel.: x00-0-000-0000
Fax: x00-0-000-0000
Honlap: xxx.xxxxx.xx
Magyar Bányászati és Földtani Hivatal
Székhely: 1145 Budapest, Columbus u. 17-23
Levelezési cím: 1590 Budapest, Pf. 95
Tel.: x00-0-000-0000
Fax: x00-0-000-0000
Honlap: xxx.xxxx.xx
Közbeszerzési Hatóság
Székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxx xxxx 0.
Postafiók cím: 1525. Pf. 166.
Telefon: 00-0-000-0000
Telefax: 00-0-000-0000
Honlap: xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx.xx/
Budapest Főváros Kormányhivatal, Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály
Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxxxx xx 00-00.
Postacím: 1535 Bp., Pf.: 922
Telefon: 00-0-000-0000
Fax: 00-0-000-0000
Email: xxxxxxxx@xxxx.xx
II/6. Szerződéskötés
Eredményes közbeszerzési eljárás alapján a szerződést a nyertes ajánlattevővel - közös ajánlattétel esetén a nyertes ajánlattevőkkel - írásban köti ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban közölt végleges feltételek, szerződéstervezet és ajánlat tartalmának megfelelően.
A szerződés tartalmazza - az eljárás során alkalmazott értékelési szempontra tekintettel - a nyertes ajánlat azon elemeit, amelyek értékelésre kerültek.
Az ajánlatkérő csak az eljárás nyertesével köti meg a szerződést, vagy - a nyertes visszalépése esetén - az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített ajánlattevővel, ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte.
A nyertes ajánlattevő és - a Kbt. 131. § (5) bekezdés szerinti esetben - a második legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő ajánlati kötöttsége az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától számított hatvan nappal meghosszabbodik.
Az ajánlatkérő a szerződést az ajánlati kötöttség szerinti időtartama alatt köti meg. Ha a Kbt. másként nem rendelkezik, nem köthető meg azonban a szerződés az írásbeli összegezés - ha az összegezés javítására kerül sor és az eljárás eredményességére, az ajánlat érvényességére vagy az értékelés eredményére vonatkozó adat módosul, a módosított összegezés - megküldése napját követő tíz napos időtartam lejártáig.
Az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevővel szemben csak abban az esetben mentesül a szerződés megkötésének kötelezettsége alól, valamint a nyertes ajánlattevő az ajánlati kötöttség időtartama alatt akkor mentesül szerződéskötési kötelezettsége alól (szabadul ajánlati kötöttségétől), ha az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezés megküldését követően beállott, ellenőrzési körén kívül eső és általa előre nem látható körülmény miatt a szerződés megkötésére vagy teljesítésére nem lenne képes, vagy ilyen körülmény miatt a szerződéstől való elállásnak vagy felmondásnak lenne helye.
A közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződésre egyebekben a Kbt. Ötödik része irányadó.
III. AZ AJÁNLAT FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI
III/1. AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS FORMAI KÖVETELMÉNYEK
Ahol a Kbt. vagy annak felhatalmazása alapján megalkotott jogszabály alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során valamely dokumentum benyújtását írja elő, a dokumentum benyújtható az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával, vagy - amennyiben az adott dokumentumra a nyilatkozattétel nyelvén elektronikus űrlap nem áll rendelkezésre - a papíralapú dokumentum egyszerű elektronikus másolata formájában. Amennyiben az EKR-ben az adott dokumentumra vonatkozó elektronikus űrlap a nyilatkozattétel nyelvén nem áll rendelkezésre, a nyilatkozat csatolható az EKR-ben legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott dokumentumként is, az ajánlatkérő azonban – az EKR Rendelet 10. § (4) bekezdésben foglalt eset kivételével - nem követelheti meg elektronikus aláírás alkalmazását
Az elektronikus példánynak a teljes ajánlatot elektronikusan megjeleníthető formátumban (.tif, vagy .jpeg, vagy .pdf) kell tartalmaznia egy vagy több file-ban.
Amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni.
Ahol a Kbt. vagy annak végrehajtási rendelete közjegyző vagy szakmai, illetve gazdasági kamara által hitelesített nyilatkozat benyújtását írja elő, a dokumentum benyújtható a papír alapon hitelesített dokumentum egyszeű elektronikus másolataként vagy olyan formában is, ahol a papír alapon vagy legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással elektronikus úton megtett nyilatkozatot közjegyző vagy szakmai, illetve gazdasági kamara - legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással vagy bélyegzővel - elektronikusan látta el hitelesítéssel.
Az ajánlatkérő a Kbt. 47. § (2) bekezdésétől eltérően elektronikus eljárás esetén azt írhatja elő, hogy az olyan nyilatkozat, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat), elektronikus okiratként feleljen meg a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek.
Ahol a Kbt. vagy annak végrehajtási rendelete valamely dokumentum közvetlen megküldését írja elő, azon a dokumentum EKR Rendelet szerinti elektronikus hozzáférhetővé tételét is érteni kell.
Az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia, melyet Ajánlattevő az EKR-ben rendelkezésre bocsátott elektronikus űrlap formájában köteles az ajánlat részeként kitölteni (EKR Rendelet 11. § (1) bek.)
Ajánlatkérő előírja, hogy ha az adott nyilatkozatra az EKR-ben elektronikus űrlap nem áll rendelkezésre, úgy a nyilatkozatokat cégszerűen (vagy szabályszerű meghatalmazással rendelkező meghatalmazott által) aláírva elektronikusan megjeleníthető formátumban (.tif, vagy .jpeg, vagy .pdf) kell csatolni az ajánlathoz.
Amennyiben az EKR-ben az ajánlat részeként csatolt dokumentum nem tesz eleget a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott, az ajánlat részét képező dokumentumok informatikai jellemzőire vonatkozó követelményeknek, de az ajánlatkérő számára olvasható, illetve megjeleníthető, az ajánlatkérő - ha azt nem tartja szükségesnek - nem köteles hiánypótlásra felhívni az ajánlattevőt, és úgy kell tekinteni, hogy az ajánlat megfelelt az előírt követelményeknek. Amennyiben az ajánlat részeként csatolt dokumentum nem tesz eleget az előírt informatikai követelményeknek és az ajánlatkérő számára nem olvasható, illetve jeleníthető meg, ez nem tekinthető formai hiányosságnak, azt úgy kell kezelni, mintha az ajánlattevő az érintett dokumentumot nem nyújtotta volna be és a Kbt. hiánypótlásra vonatkozó szabályaira figyelemmel kell eljárni.
Amennyiben az EKR-ben az ajánlat részeként csatolt dokumentum eleget tesz a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott, az ajánlat részét képező dokumentumok informatikai jellemzőire vonatkozó követelményeknek, de az egyéb okból nem olvasható, illetve nem jeleníthető meg, az ajánlattevőt fel kell hívni az ajánlat olvashatóságához és megjeleníthetőségéhez szükséges szoftver megnevezésére. Az ajánlatkérő - ha a közbeszerzési dokumentumokban eltérően nem rendelkezik - csupán általánosan hozzáférhető, ingyenes vagy szabad szoftvert köteles igénybe venni az ajánlatok olvasásához és megjeleníthetőségéhez az ajánlattevő előbbi nyilatkozata alapján. Amennyiben a dokumentum tartalma ezt követően sem határozható meg, azt úgy kell kezelni, mintha az ajánlattevő az érintett dokumentumot nem nyújtotta volna be és a Kbt. hiánypótlásra vonatkozó szabályaira figyelemmel kell eljárni.
Ahol az EKR az ajánlatkérő által létrehozandó dokumentumra elektronikus űrlapot biztosít, az ajánlatkérő ezen dokumentumokat az elektronikus űrlap alkalmazásával köteles létrehozni.
Az ajánlattétel nyelve: magyar. Amennyiben az ajánlatban idegen nyelvű dokumentum szerepel, annak azzal tartalmában megegyező magyar nyelvű fordítását is csatolni kell az ajánlathoz. Ajánlatkérő elfogadja a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását, amelyen ajánlattevő képviseletére jogosult személy nyilatkozik arról, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek. A fordítás tartalmának helyességéért az ajánlattevő a felelős.
Amennyiben a magyar és az idegen nyelvű dokumentumok között eltérés van, úgy a magyar példány tartalma az irányadó.
Az Ajánlattevő felelősséggel tartozik az ajánlatában közölt adatok és nyilatkozatok, valamint a becsatolt igazolások, okiratok tartalmának valódiságáért.
III/2. AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS TARTALMI KÖVETELMÉNYEK
Az ajánlatot a gazdasági szereplőnek a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie és benyújtania.
Ajánlatkérő szakmai ajánlat benyújtását írja elő. Szakmai ajánlat: értékelési szempontokra beadott ajánlat, valamint az azok igazolására benyújtandó dokumentumok (Ellenszolgáltatás részletező táblázat).
Az alkalmassági követelményeknek megfelelés és a kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki. (EKR Rendelet 12. § (2) bek.)
Az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozat tekintetében az ajánlatkérő szervezet vagy - az ajánlatot a rendszerben benyújtó gazdasági szereplő esetében - a gazdasági szereplő képviselőjének kell tekinteni azt a személyt, aki az EKR-ben az ajánlatkérő szervezet vagy gazdasági szereplő részéről a nyilatkozattételhez szükséges hozzáféréssel és jogosultsággal rendelkezik. Az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlapot e vélelem alapján az ajánlatkérő szervezet, illetve a gazdasági szereplő eredeti nyilatkozatának kell tekinteni.
Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat a közös ajánlattevők, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A más nevében tett nyilatkozatok megtételére meghatalmazott gazdasági szereplő kizárólag azért felel, hogy a meghatalmazásnak és a számára rendelkezésre bocsátott nyilatkozatoknak, adatoknak az általa elektronikusan megtett nyilatkozatok megfelelnek, ez a szabály azonban nem érinti a közös ajánlattevők Kbt. 35. § (6) bekezdése szerinti egyetemleges felelősségét.
Közös ajánlattétel esetén az ajánlatban csatolni kell a Kbt. 35. § (2) bekezdése szerinti meghatalmazást tartalmazó okiratot. A meghatalmazásnak ki kell terjednie arra, hogy a közös ajánlattevők képviseletére jogosult gazdasági szereplő adott eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők képviseletében eljárhat. (EKR Rendelet 13. § (3) bek.)
Az alkalmasság igazolásához igénybe vett, az ajánlattevőn kívüli más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak tartalmaznia kell - a Kbt. 65. § (8) bekezdése szerinti szervezet részéről az ajánlatban csatolni kell - az ajánlattevő részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat. (EKR Rendelet 13. § (3) bek.)
III/2.1. Igazolások, nyilatkozatok jegyzéke
III/0.0.0. Az ajánlattal együtt benyújtandó dokumentumok:
Az ajánlatnak az alábbi nyilatkozatokat, igazolásokat kell tartalmaznia:
Dokumentum |
Melléklet száma a formanyomtatványok között |
Felolvasólap
|
Az EKR-ben az ajánlatkérő által a közbeszerzési dokumentumok között elektronikus űrlapként létrehozott felolvasólap mintát az ajánlattevő elektronikus űrlap formájában köteles az ajánlat részeként kitölteni. |
Kbt. 66. § (2) bekezdés szerinti ajánlattevői nyilatkozat az ajánlattételi felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan. |
Az ajánlattevő elektronikus űrlap formájában köteles az ajánlat részeként kitölteni. |
Közös ajánlattétel esetén Kbt. 35. § (2) bekezdése szerinti meghatalmazást tartalmazó okirat. A meghatalmazásnak ki kell terjednie arra, hogy a közös ajánlattevők képviseletére jogosult gazdasági szereplő adott eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők képviseletében eljárhat.(XXX Xxxxxxxx 13. § (3) bekezdés) |
--- |
Nyilatkozat az alvállalkozókról a Kbt. 66. § (6) bekezdésének a)-b) pontja szerint. (A Nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is csatolni szükséges.) |
1. |
Ajánlattevői nyilatkozat az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet vonatkozásában [Kbt. 65.§ (7)] az ajánlattételi felhívás 14. B) Műszaki és szakmai alkalmasság M1.) pontja szerint. (A Nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is csatolni szükséges.) |
2. |
Erőforrás igénybe vétele esetén csatolni szükséges a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti kötelezettségvállalást tartalmazó okiratot. Az alkalmasság igazolásához igénybe vett, az ajánlattevőn kívüli más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak tartalmaznia kell - a Kbt. 65. § (8) bekezdése szerinti szervezet részéről az ajánlatban csatolni kell - az ajánlattevő részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat. (EKR Rendelet 13. § (4) bekezdés) |
--- |
Ajánlattevő (közös ajánlattevő) nyilatkozata arról, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) bekezdés g)-k), m) és q) pontjában rögzített kizáró okok hatálya alá. (Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyikének külön-külön kell a kizáró okok hatálya alatt nem állását igazolnia, és a meghatározott igazolásokat (nyilatkozatokat) benyújtania.) |
Az ajánlattevő elektronikus űrlap formájában köteles az ajánlat részeként kitölteni. |
Ajánlattevő (közös ajánlattevő) nyilatkozata arról, hogy az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok. (321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdés) (A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha az ajánlatkérő az eljárásban nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését) |
Az ajánlattevő elektronikus űrlap formájában köteles az ajánlat részeként kitölteni. |
Nyilatkozat megerősítése kizáró okok vonatkozásában |
Az ajánlattevő elektronikus űrlap formájában köteles az ajánlat részeként kitölteni. |
Ajánlattevő (közös ajánlattevő) nyilatkozata arról, hogy Xxxxxxxxxxx megfelel az ajánlattételi felhívás 14. B) pontjában rögzített Műszaki és szakmai alkalmassági minimum követelményeknek M1.) |
3. |
Ajánlattevő nyilatkozata a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontjában meghatározott kizáró ok vonatkozásában. A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)–b) vagy d) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani. Ha a gazdasági szereplőnek nincs a 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)–b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni. |
Az ajánlattevő elektronikus űrlap formájában köteles az ajánlat részeként kitölteni. |
EGYÉB DOKUMENTUMOK |
|
Ajánlattevő, közös ajánlattevő, az alvállalkozó és az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő vonatkozásában azon cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldánya vagy a jogi képviselő által készített és ellenjegyzett, a 2006. évi V. törvény szerinti aláírás-minta, aki(k) az ajánlatot illetve annak részét képező nyilatkozatokat aláírják, szignálják |
--- |
Nyilatkozat idegen nyelvű irat fordításáról (Amennyiben az ajánlat idegen nyelvű iratot tartalmaz.) |
4. |
Idegen nyelvű irat magyar fordítása (Kizárólag akkor szükséges becsatolni, amennyiben idegen nyelvű iratot tartalmaz az ajánlat) |
--- |
Amennyiben az ajánlattevő, alvállalkozó, vagy az alkalmasság igazolása tekintetében igénybe vett más szervezet az ajánlatban – átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlathoz csatolnia kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat egyszerű másolatban, így különösen a szétválási, kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat is. (Kizárólag akkor szükséges becsatolni, amennyiben ajánlattevő jogelőd szervezet adatát kívánja felhasználni.) |
--- |
Nyilatkozat változásbejegyzésről (Nemleges válasz esetén is csatolandó.) |
Az ajánlattevő elektronikus űrlap formájában köteles az ajánlat részeként kitölteni. |
Ajánlattevő cégszerű (vagy más, joghatás kiváltására alkalmas formában megtett) nyilatkozata a Kbt. 25. § (3) és (4) bekezdése szerinti összeférhetetlenség fenn nem állásáról. |
5. |
Nyilatkozat szoftver licence forgalmazási jogosultságáról. |
6. |
Értékelési szempontok tekintetében szükséges iratok |
|
Ellenszolgáltatás részletező táblázat |
7. |
Egyenértékű megajánlások bemutatása (adott estben) |
--- |
Az ajánlatkérő Kbt.69.§ (4) bekezdése szerinti felhívására benyújtandó iratok |
|
Referencia nyilatkozat |
8. |
III/2.2. Ajánlati ár megadására vonatkozó előírások
A létrejövő szerződés egyösszegű, átalánydíjas szerződés, az ajánlati kötöttség a megajánlásra kerülő egyösszegű ajánlati árra jön létre. Az ajánlati árat ajánlattevőknek a dokumentáció részeként kiadott Ellenszolgáltatás részletező táblázat beárazásával kell kalkulálniuk, megadniuk. A felolvasólapon megadott egyösszegű ajánlati ár a vállalkozási szerződésben vállalkozói díjként rögzítésre kerül. Az egyösszegű ajánlati árat és a tételekhez tartozó egységárakat nettó - általános forgalmi adó nélkül – magyar forintban (Ft-ban) kell megadni. Az egyösszegű ajánlati árnak tartalmaznia kell valamennyi közvetlen és közvetett költséget, adót, illetéket, díjat, stb. azaz az ajánlati ár az elvégzendő munkák valamennyi költségére fedezetet kell, hogy biztosítson. Az egységárakat az ajánlattevőnek az ajánlattétel időpontjában érvényes árszintet alapul véve, de a megadott határidők figyelembe vételével prognosztizált értéken kell megadni
III/2.3. ÜZLETI TITOK
A gazdasági szereplő az ajánlatban hiánypótlásban, valamint a Kbt. 72. § szerinti indokolásban elkülönített módon elhelyezett, üzleti titkot (ideértve a védett ismeretet is) [Ptk. 2:47. §] tartalmazó iratok nyilvánosságra hozatalát megtilthatja. Az üzleti titkot tartalmazó irat kizárólag olyan információkat tartalmazhat, amelyek nyilvánosságra hozatala a gazdasági szereplő üzleti tevékenysége szempontjából aránytalan sérelmet okozna. A gazdasági szereplő az üzleti titkot tartalmazó, elkülönített irathoz indokolást köteles csatolni, amelyben részletesen alátámasztja, hogy az adott információ vagy adat nyilvánosságra hozatala miért és milyen módon okozna számára aránytalan sérelmet. A gazdasági szereplő által adott indokolás nem megfelelő, amennyiben az általánosság szintjén kerül megfogalmazásra. (Kbt. 44. § (1) bek.)
A Kbt. 44. § (2) bekezdése szerint az (1) bekezdés alkalmazásában a gazdasági szereplő nem nyilváníthatja üzleti titoknak különösen
a) azokat az információkat, adatokat, amelyek elektronikus, hatósági vagy egyéb nyilvántartásból bárki számára megismerhetők,
b) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 27. § (3) bekezdése szerinti közérdekből nyilvános adatokat,
c) az ajánlattevő illetve részvételre jelentkező által az alkalmasság igazolása körében bemutatott
ca) korábban teljesített közbeszerzési szerződések, illetve e törvény szerinti építés- vagy szolgáltatási koncessziók megkötésére, tartalmára és teljesítésére vonatkozó információkat és adatokat,
cb) gépekre, eszközökre, berendezésekre, szakemberekre, tanúsítványokra, címkékre vonatkozó információkat és adatokat,
d) az ajánlatban meghatározott áruk, építési beruházások, szolgáltatások leírását, ide nem értve a leírásnak azt a jól meghatározható elemét, amely tekintetében a Kbt. 44. § (1) bekezdésben meghatározott feltételek az ajánlattevő által igazoltan fennállnak,
e) ha az ajánlatkérő annak benyújtását kéri, az ajánlattevő szakmai ajánlatát, ide nem értve a szakmai ajánlatnak azt a jól meghatározható elemét, amely tekintetében a Kbt. 44. § (1) bekezdésben meghatározott feltételek az ajánlattevő által igazoltan fennállnak és a Kbt. 44. § (3) bekezdés alapján nincs akadálya az üzleti titokká nyilvánításnak.
A gazdasági szereplő nem tilthatja meg nevének, címének (székhelyének, lakóhelyének), valamint olyan ténynek, információnak, megoldásnak vagy adatnak (a továbbiakban együtt: adat) a nyilvánosságra hozatalát, amely a Kbt. 76. § szerinti értékelési szempont alapján értékelésre kerül, de az ezek alapjául szolgáló - a Kbt. 44. § (2) bekezdés hatálya alá nem tartozó - részinformációk, alapadatok (így különösen az árazott költségvetés) nyilvánosságra hozatalát megtilthatja.
Ha a gazdasági szereplő meghatározott információk, adatok üzleti titokká nyilvánítása során az Kbt. 44. § (1)-(3) bekezdésben foglaltakat nem tartotta be, az ajánlatkérő hiánypótlás keretében felhívja az érintett gazdasági szereplőt a megfelelő tartalmú dokumentum benyújtására.
A gazdasági szereplő a Kbt. 44. §-ának alkalmazása során az üzleti titkot tartalmazó dokumentum elkülönített elhelyezésére az EKR-ben erre szolgáló funkciót alkalmazza. (EKR Rendelet 11. § (4) bekezdés)
IV. FORMANYOMTATVÁNYOK
FIGYELEM!
Az alábbi iratminták csak ajánlott nyomtatványok, tájékoztató jellegűek.
Lehetséges, hogy az ajánlati felhívásban, a dokumentációban, vagy a kiegészítő tájékoztatásban bárhol előírt további dokumentumok, nyilatkozatok, iratok becsatolása is szükséges lehet az ajánlat teljességéhez.
Az iratminták rendelkezésre bocsátása nem mentesíti ajánlattevőt azon felelőssége alól, hogy ajánlatát az ajánlati felhívásban, a Közbeszerzési dokumentumokban és a törvényekben meghatározott tartalmi és formai követelmények szerint készítse el.
Az ajánlat részeként benyújtandó dokumentumok |
1. sz. melléklet
NYILATKOZAT A KBT. 66. § (6) BEKEZDÉS A)-B) PONTJAIRA VONATKOZÓAN
Alulírott ……………………………………, mint a(z) ………………………………………….. aláírásra jogosult képviselője ezennel nyilatkozom, hogy az általam képviselt ajánlattevő / közös ajánlattevő1 a szerződés teljesítéséhez alvállalkozót kíván igénybe venni:
IGEN / NEM2
IGEN válasz esetén:
a közbeszerzés teljesítéséhez kíván alvállalkozót igénybe venni:
- |
- |
- |
az a) pont tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozók3:
Alvállalkozó neve/megnevezése |
Alvállalkozó, székhelye (lakóhelye): |
|
|
|
|
…………………….., (helység), ……….. (év) ………………. (hónap) ……. (nap)
…………………………………
cégszerű aláírás
A nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is csatolni szükséges.
2. sz. melléklet
NYILATKOZAT AZ ALKALMASSÁG IGAZOLÁSÁRA IGÉNYBE VETT MÁS SZERVEZET / SZEMÉLY VONATKOZÁSÁBAN
„XXXXXX (Blaise for Windows, Xxxxxx Xxxxxxxxx Pack (BCP), Blaise Internet Services (IS) vagy azzal egyenértékű) licence használati jogának beszerzése 12 hónapra” tárgyban indított közbeszerzési eljárásban
Alulírott ……………………………………, mint a(z) ………………………………………….. aláírásra jogosult képviselője ezennel nyilatkozom, hogy az általam képviselt
ajánlattevő / közös ajánlattevő4
az alkalmasság igazolására más szervezetet / személyt kíván igénybe venni:
IGEN / NEM5
IGEN válasz esetén:
Az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet / személy megjelölése (név, cím) |
Azon alkalmassági minimum követelmény(ek) megjelölése, melynek igazolása érdekében az ajánlattevő más szervezet / személy kapacitásaira támaszkodik6 |
|
|
|
|
…………………….., (helység), ……….. (év) ………………. (hónap) ……. (nap)
…………………………………
cégszerű aláírás
3. sz. melléklet
NYILATKOZAT MŰSZAKI ÉS SZAKMAI ALKALMASSÁGI KÖVETELMÉNYEK TELJESÜLÉSÉRŐL
„XXXXXX (Blaise for Windows, Xxxxxx Xxxxxxxxx Pack (BCP), Blaise Internet Services (IS) vagy azzal egyenértékű) licence használati jogának beszerzése 12 hónapra” tárgyban indított közbeszerzési eljárásban
Alulírott ………………………, mint a(z) …………………………………............................ ajánlattevő / közös ajánlattevő / alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet7 aláírásra jogosult képviselője nyilatkozom, hogy az általam képviselt szervezet vonatkozásában teljesülnek az ajánlattételi felhívás 14. B) Műszaki és szakmai alkalmasság M1.) pontjában előírt alábbi műszaki és szakmai alkalmassági minimumkövetelmények, azaz:
M1.)
rendelkezik a jelen felhívás megküldésétől visszafelé számított három évben az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített, legalább egy, olyan adatgyűjtő szoftver bérbeadása tárgyú referenciával, mely legalább 74 felhasználói kapcsolatot biztosított.
Nyilatkozom továbbá, hogy az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdése szerinti felhívására az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az alkalmassági követelmények tekintetében az M1.) pontban előírt, alkalmassági követelményeknek való megfelelésünket igazoló saját nyilatkozatunkat, valamint igazolásokat benyújtjuk.
…………………….., (helység), ……….. (év) ………………. (hónap) ……. (nap)
…………………………………
cégszerű aláírás
4. sz. melléklet
NYILATKOZAT IDEGEN NYELVŰ IRAT FORDÍTÁSÁRÓL8
„XXXXXX (Blaise for Windows, Xxxxxx Xxxxxxxxx Pack (BCP), Blaise Internet Services (IS) vagy azzal egyenértékű) licence használati jogának beszerzése 12 hónapra” tárgyban indított közbeszerzési eljárásban
Alulírott ……………………………………, mint a(z) ………………………………………….. ajánlattevő / közös ajánlattevő9 aláírásra jogosult képviselője nyilatkozom, hogy az ajánlat részeként becsatolt idegen nyelvű dokumentumok felelős fordításai teljes körűek, továbbá mindenben megfelelnek az eredeti nyelvű iratoknak.
Nyilatkozom továbbá, hogy benyújtott fordítások helyességéért felelősséget vállalok!
…………………….., (helység), ……….. (év) ………………. (hónap) ……. (nap)
…………………………………
cégszerű aláírás
5. sz. melléklet
Nyilatkozat összeférhetetlenség fenn nem állásáról
Alulírott …………………………. mint a(z) …………………………….. cégjegyzésre jogosult ajánlattevő / közös ajánlattevő10 képviselője büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a „XXXXXX (Xxxxxx for Windows, Xxxxxx Component Pack (BCP), Blaise Internet Services (IS) vagy azzal egyenértékű) licence használati jogának beszerzése 12 hónapra” tárgyban indított közbeszerzési eljárásban a Kbt. 25. § (3) és (4) bekezdése szerinti összeférhetetlenségi körülmények az ajánlattevővel, alvállalkozójával, alkalmasságot igazolójával, egyik vezető tisztségviselőjével és tulajdonosával kapcsolatban sem állnak fenn.
…………………….., (helység), ……….. (év) ………………. (hónap) ……. (nap)
…………………………………
cégszerű aláírás
6. sz. melléklet
nyilatkozat
szoftver licence forgalmazási jogosultságról
Alulírott ……………………………………, mint a(z) ………………………………………….. ajánlattevő / közös ajánlattevő11 aláírásra jogosult képviselője a „XXXXXX (Xxxxxx for Windows, Xxxxxx Component Pack (BCP), Xxxxxx Internet Services (IS) vagy azzal egyenértékű) licence használati jogának beszerzése 12 hónapra” tárgyú közbeszerzési eljárás keretében kijelentem, hogy a beszerzés tárgyára vonatkozó, illetve helyettesítő termék megajánlása esetén az „azzal egyenértékű” szoftver licence forgalmazására vonatkozó jogosultsággal rendelkezem.
…………………….., (helység), ……….. (év) ………………. (hónap) ……. (nap)
…………………………………
cégszerű aláírás
7. sz. melléklet
Ellenszolgáltatás részletező táblázat
„XXXXXX (Blaise for Windows, Xxxxxx Component Pack (BCP), Blaise Internet Services (IS) vagy azzal egyenértékű licence) használati jogának beszerzése 12 hónapra”
Sorszám |
Modul neve |
Licence időszak |
Felhasználói kapcsolat száma* |
Nettó bérleti díj összesen (Ft) |
1. |
Xxxxxx for Windows |
12 hónap |
147 |
|
2. |
Xxxxxx Component Pack (BCP) |
12 hónap |
147 |
|
3. |
Xxxxxx Internet Services (IS) |
12 hónap |
1 szerverre |
|
|
Teljes ellenszolgáltatás nettó összege 12 hónapra (Ft)**: |
|
…………………….., (helység), ……….. (év) ………………. (hónap) ……. (nap)
_________________________________
cégszerű aláírás
*(felhasználói kapcsolat alatt a konkurens fejlesztők száma valamint a szoftverekkel fejlesztett alkalmazások futtatóinak 0,25-szöröse értendő)
**Az Ellenszolgáltatás részletező táblázat „Teljes ellenszolgáltatás nettó összege 12 hónapra (Ft)” sorának összege megegyezik az Ajánlati adatlapon (Felolvasólapon) szereplő „Teljes ellenszolgáltatás nettó összege 12 hónapra (Ft)” sor összegével.
Az ajánlatkérő Kbt. 69.§ (4) bekezdés szerinti felhívására benyújtandó dokumentumok |
8. sz. melléklet
REFERENCIA NYILATKOZAT
Alulírott ……………………………………, mint a(z) ………………………………………….. aláírásra jogosult képviselője ezennel nyilatkozom, hogy a társaságunk „XXXXXX (Xxxxxx for Windows, Xxxxxx Component Pack (BCP), Xxxxxx Internet Services (IS) vagy azzal egyenértékű) licence használati jogának beszerzése 12 hónapra” tárgyban indított közbeszerzési eljáráshoz az alábbi, a beszerzés tárgyával azonos, vagy azzal egyenértékű referenciáival rendelkezik:
Sorszám |
A teljesítés kezdő és befejező időpontja (év/hónap/nap pontossággal) és helye |
Szerződést kötő másik fél neve, székhelye (a referenciát adó személy neve és telefonszáma vagy e-mail címe megadásával) |
Referencia tárgya (adatgyűjtő szoftver bérbeadása) |
A szállítás mennyisége (felhasználói kapcsolat számban megadva) |
Saját teljesítés aránya (%) |
Nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e (IGEN / NEM) |
1. |
|
|
|
|
|
|
2. |
|
|
|
|
|
|
3. |
|
|
|
|
|
|
Igazolom/nyilatkozom, hogy a fent megadott szerződés teljesítése az előírásoknak, és a szerződésnek megfelelően történt.
…………………….., (helység), ……….. (év) ………………. (hónap) ……. (nap)
|
_________________________________ cégszerű aláírás
|
Igazolási mód a 321/2015. Korm. rendelet 23.§ szerint: Ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet nyilatkozata, vagy a szerződést kötő másik fél által adott igazolás.
Amennyiben a bemutatni kívánt referencia (szerződés) a közbeszerzés tárgyán kívül egyéb szolgáltatásokat is magában foglal, Ajánlatkérő kizárólag a közbeszerzés tárgya szerinti, teljesített szolgáltatások szerződéses értékét veszi figyelembe az ajánlattevő alkalmasságának megállapítása során.
V. MŰSZAKI LEÍRÁS
XXXXXX (Xxxxxx for Windows, Xxxxxx Xxxxxxxxx Pack (BCP), Blaise Internet Services (IS) vagy azzal egyenértékű) licence használati jogának beszerzése 12 hónapra
Modul neve |
Licence időszak |
Felhasználói kapcsolat száma* |
Xxxxxx for Windows |
12 hónap |
147 |
Xxxxxx Component Pack (BCP) |
12 hónap |
147 |
Blaise Internet Services (IS) |
12 hónap |
1 szerverre |
*(felhasználói kapcsolat alatt a konkurens fejlesztők száma valamint a szoftverekkel fejlesztett alkalmazások futtatóinak 0,25-szöröse értendő)
Fent nevezett Blaise licence részeként biztosított szolgáltatások, jogosultságok:
Javítások (patch), újabb termék verziók (upgrade) biztosítása
Modulokhoz kapcsolódó web alapú szolgáltatások (web tudásbázis, felhasználói fórumok/csoportok/lista szerverek használati jogának biztosítása)
Korlátlan számú hibabejelentés lehetősége (fax-on vagy email-ben)
Béta Program tesztelési lehetőségének biztosítása
A Blaise-zel egyenértékű termékek:
rendelkezik saját fejlesztő eszközzel, ami
lehetővé teszi rendkívül sok kérdést és összefüggés-ellenőrzést tartalmazó, bonyolult hierarchiájú kérdőívek számítógépes programjának hatékony, gyors kifejlesztését
teljes körűen támogatja a több nyelven történő kikérdezést
alkalmas a kérdőívadatok feldolgozását, átkódolását, exportját, importját végző olyan programok megírására, amelyek felhasználják kérdőívek meta-adatait
alkalmas a feldolgozási folyamatot vezérlő keretrendszer megírására
létrehozhatók benne a szervezet összes kikérdezésére érvényes szabványos megjelenési sablonok
más statisztikai rendszerek számára adatleírást tud generálni
az elkészített programok
a kikérdezés alatt folyamatosan biztosítják a beépített szabályok érvényre jutását, sebességcsökkenés nélkül
tudnak CAPI (személyes interjú), CATI (telefonos kikérdezés), CASI (számítógépes önkitöltés), CAWI (Web-es önkitöltés) módban - akár ezeket egy adatgyűjtésen belül kombinálva - működni
Windows, browser, IOS, Android platformon is futnak
későbbi elemzés céljára tárolni tudják a feldolgozás kísérő adatait (felhasználói tevékenységek, időbélyegek, ...)
tartoznak hozzá kiegészítő eszközök
a Web-es kikérdező programok adminisztrálására (telepítés, aktiválás/felfüggesztés, monitorozás ...)
a kérdőívek meta-adatainak grafikus megjelenítéséhez
teszteléshez, több felhasználó használatának szimulálásával
a folyamat egyes részeinek monitorozására
képes a Xxxxxx 4.5 és Xxxxxx 4.8 verzióban kifejlesztett alkalmazások Windows és web-es környezetben való futtatására,
lehetővé teszi a Xxxxxx 4.5 és Xxxxxx 4.8 verzióban kifejlesztett alkalmazások módosítását, továbbfejlesztését, újrafordítását.
VI. sZERZŐDÉS TERVEZET
Szoftverbérleti Szerződés
amely létrejött egyrészről
a Központi Statisztikai Hivatal (Székhelye: 1024 Budapest, Xxxxxx Xxxxxx u. 5-7., számlavezető pénzintézetének megnevezése: Magyar Államkincstár, bankszámlaszáma: 10032000-01456363, képviseli: ………………………., az Informatikai szolgáltató főosztály vezetője), mint Bérbevevő, (a továbbiakban: Bérbevevő)
másrészről
a ……..
székhelye:
cégjegyzékszáma:
adószáma:
számlavezető pénzintézet megnevezése:
bankszámlaszáma:
képviseli:
mint Bérbeadó (a továbbiakban: Bérbeadó)
a továbbiakban együtt: mint Szerződő Felek között a mai napon az alábbi feltételek szerint.
Előzmények
Bérbevevő, mint ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban Kbt.) Harmadik Rész 112. § (1) bekezdés b) pontban meghatározott szabályok szerint, a Kbt. 113-114. § bekezdéseiben foglalt eltérésekkel indított nyílt közbeszerzési eljárást (a továbbiakban: közbeszerzési eljárás) folytatott le a „BLAISE (Xxxxxx for Windows, Xxxxxx Xxxxxxxxx Pack (BCP), Blaise Internet Services (IS) vagy azzal egyenértékű) licence használati jogának beszerzése 12 hónapra” tárgyban.
Bérbevevő jelen szerződést a közbeszerzési eljárás eredményeként - a legalacsonyabb ár bírálati szempontja alapján - kiválasztott nyertes ajánlattevővel, mint Bérbeadóval az Ajánlattételi felhívás, a Közbeszerzési Dokumentumok, a Bérbeadó által benyújtott Ajánlat tartalmának megfelelően köti meg.
Bérbeadó nyertes ajánlatának a közbeszerzési eljárásban értékelésre került eleme:
Értékelési szempont |
Megajánlás |
Teljes ellenszolgáltatás nettó összege 12 hónapra (Ft) |
|
Tekintettel arra, hogy Bérbevevő, mint ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során kizárta, hogy Xxxxx, mint nyertes ajánlattevő, projekttársaságot hozzon létre, így a Kbt. 140.§ (1) bekezdése nem irányadó jelen szerződés vonatkozásában.
A szerződés tárgya
Bérbeadó bérbe adja, Bérbevevő bérbe veszi, az alábbi szoftvert a jelen szerződésben meghatározott feltételek mellett:
Modul neve |
Licence Időszak |
Felhasználói kapcsolatok száma* |
Xxxxxx for Windows |
12 hónap |
147 |
Xxxxxx Component Pack (BCP) |
12 hónap |
147 |
Blaise Internet Services (IS) |
12 hónap |
1 szerverre |
*(felhasználói kapcsolat alatt a konkurens fejlesztők száma valamint a szoftverekkel fejlesztett alkalmazások futtatóinak 0,25-szöröse értendő)
Szerződő Felek rögzítik, hogy a „XXXXXX (Xxxxxx for Windows, Xxxxxx Component Pack (BCP), Blaise Internet Services (IS) vagy azzal egyenértékű) licence-ek bérbeadásán a licence kódok átadását, használati jog biztosítását értik.
Műszaki paraméterek:
Fent nevezett Blaise licence részeként biztosított szolgáltatások, jogosultságok:
- Javítások (patch), újabb termék verziók (upgrade) biztosítása
- Modulokhoz kapcsolódó web alapú szolgáltatások (web tudásbázis, felhasználói fórumok/csoportok/lista szerverek használati jogának biztosítása)
- Korlátlan számú hibabejelentés lehetősége (fax-on vagy email-ben)
- Béta Program tesztelési lehetőségének biztosítása
A szerződés teljesítésében közreműködő személyek, szervezetek:
Jelen szerződést a Bérbeadónak – mint a közbeszerzési eljárás alapján nyertes ajánlattevőként szerződő félnek – kell teljesítenie.
A fenti teljesítési kötelezettséget teljesítheti a Bérbeadó/ajánlattevőként szerződő fél jogutódja, ha mint gazdasági társaság átalakul vagy a szervezet jogutódlással megszűnik.
Bérbeadó a teljesítéshez alvállalkozót az ajánlatában foglaltak szerint vehet igénybe. Bérbeadó a teljesítéshez alvállalkozót (közreműködőt) vesz / nem vesz igénybe.
Szerződés teljesítésében részt vevő alvállalkozók:
Bérbeadó a szerződés teljesítéséhez az alkalmasságának igazolásában részt vett szervezetet a Kbt. 65. § (9) bekezdésében foglalt esetekben és módon köteles igénybe venni. E szervezetek bevonása akkor maradhat el, vagy helyettük akkor vonható be más (ideértve az átalakulás, egyesülés, szétválás útján történt jogutódlás eseteit is), ha a Bérbeadó e szervezet nélkül vagy a helyette bevont új szervezettel is megfelel - amennyiben a közbeszerzési eljárásban az adott alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott adatok alapján Bérbevevő szűkítette az eljárásban részt vevő gazdasági szereplők számát, az eredeti szervezetekkel egyenértékű módon megfelel - azoknak az alkalmassági követelményeknek, amelyeknek Bérbeadó a közbeszerzési eljárásban az adott szervezettel együtt felelt meg.
Bérbeadó legkésőbb jelen szerződés megkötésének időpontjában köteles a Bérbevevőnek valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni, amely részt vesz a szerződés teljesítésében, és – ha a megelőző közbeszerzési eljárásban az adott alvállalkozót még nem nevezte meg – a bejelentéssel együtt nyilatkozni arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll kizáró okok hatálya alatt. Bérbeadó a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles a Bérbevevőnek minden további, a teljesítésbe bevonni kívánt alvállalkozót előzetesen bejelenteni, és a bejelentéssel együtt nyilatkozni arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll kizáró okok hatálya alatt.
A közbeszerzési eljárás során a Bérbeadó által bemutatott valamely szervezet bevonásától nem lehet eltekinteni olyan esetben, ha az érintett szerződés sajátos tulajdonságait figyelembe véve az adott szervezet igénybevétele a közbeszerzési eljárásban az ajánlatok értékelésekor meghatározó körülménynek minősült. Ilyen esetben csak a jogutódlás olyan eseteiben változhat a bevont szervezet, ha az új szervezet az értékeléskor figyelembe vett minden releváns körülmény - különös tekintettel a 76. § (3) bekezdés b) pontja szerinti esetben az értékelt személyi állomány - tekintetében az eljárásban bemutatott szervezet jogutódjának tekinthető.
Bérbeadó alvállalkozó (közreműködő) jogosulatlan igénybevétele esetén felelős minden olyan kárért is, amely anélkül nem következett volna be.
Szerződő Felek alább megjelölt képviselői jogosultak Bérbevevő, illetve Xxxxxxxx nevében nyilatkozattételre, amely azonban nem eredményezheti a jelen szerződés módosítását. Felek minden lényeges körülmény, adat és utasítás rögzítésére írásban kötelesek.
Név |
Telefon |
Fax |
E-mail cím |
Bérbevevő: |
|
|
|
Bérbeadó: |
|
|
|
A Szerződő Xxxxx kijelentik, hogy amennyiben kapcsolattartójuk személye változik, illetve Bérbevevő részéről a teljesítésigazoló személye változik, a változásról a másik felet haladéktalanul, írásban (e-mailen, faxon) értesítik. Szerződő Xxxxx rögzítik, hogy a kapcsolattartó személyének, illetve a teljesítésigazoló személyének módosítása nem minősül a szerződés módosításának.
Szerződő Felek jogai és kötelezettségei, együttműködése
Mindkét fél kijelenti, hogy megteszi a tőle ésszerűen elvátható erőfeszítéseket a szerződésszerű teljesítés érdekében és minden a szerződésszerű teljesítés érdekében szükséges információt, adatot, tényt, körülményt megfelelő időben és formában a másik fél tudomására hoz úgy, hogy a másik fél részéről a szerződésszerű teljesítés végrehajtható legyen.
Bérbeadó köteles a Bérbevevőt minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a teljesítés eredményességét vagy határidőben történő elvégzését veszélyezteti, vagy gátolja. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért Bérbeadó felelősséggel tartozik.
A jelen szerződés szerinti szoftver használatára jogosító licence kódokat Bérbeadó elektronikus úton juttatja el Bérbevevő részére. A szoftver használata a 1024 Xxxxxxxx, Xxxxx László u.1-3. alatti épületben történik.
Bérbeadó a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét Bérbevevő számára megismerhetővé teszi, és a Kbt. 143. § (3) bekezdésében, illetve jelen szerződés 58. pontjában foglalt ügyletekről Bérbevevőt haladéktalanul értesíti.
A külföldi adóilletőségű Bérbeadó köteles a szerződéshez arra vonatkozó meghatalmazást csatolni, hogy az illetősége szerinti adóhatóságtól a magyar adóhatóság közvetlenül beszerezhet Bérbeadóra vonatkozó adatokat az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül.
Bérbeadó a Bérbevevő előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül nem jogosult semmilyen értékesítési vagy marketing kiadványban vagy reklámban használni Bérbevevő nevét, vagy logóját. Bérbeadó a tevékenysége során csak saját nevében járhat el, nem jogosult Bérbevevő nevét használni.
Szerződés időtartama, a teljesítés határideje, használati jog időtartama
A szoftverek használati jogának időtartama: 2019. január 1-től számított 12 hónap.
A teljesítés időpontja: 2019. január 1., amikorra a szoftver használatára jogosító licence kódok Bérbevevő rendelkezésére kell, hogy álljanak.
A szerződés teljesítettnek tekintendő, ha Bérbeadó részéről megtörtént a szoftver használatára jogosító licence kódok megküldése.
A Bérbeadó díjazása, fizetési feltételek
Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződés 4. pontjában rögzített szoftver használati jogának átadásáért és kapcsolódó szolgáltatásért a Bérbeadót………..…. Ft + ÁFA összegű díjazás illeti meg.
Bérbevevő kijelenti, hogy a fenti szerződéses összegre a szükséges pénzügyi fedezet rendelkezésére áll.
A Bérbevevő a finanszírozást a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdéseiben, továbbá a Kbt. 135. § (1), (5) és (6) bekezdéseiben foglaltaknak megfelelően biztosítja. Bérbevevő a szerződés teljesítésének elismeréséről (teljesítésigazolás) vagy az elismerés megtagadásáról legkésőbb a Bérbeadó teljesítésétől, vagy az erről szóló írásbeli értesítés kézhezvételétől számított tizenöt napon belül írásban köteles nyilatkozni [Kbt. 135. § (1)].
A teljesítésigazolás kiadásának feltétele, hogy a szoftver használatára jogosító licence kódok a teljesítés időpontjában, azaz 2019. január 1-jén Bérbevevő rendelkezésére álljanak.
A Bérbevevő képviseletében a teljesítésigazolás kiállítására az Összeírási rendszerfejlesztő osztály vezetője jogosult. Bérbeadó a teljesítésigazolás alapján jogosult Bérbevevő részére számlát kiállítani. Bérbevevő az ellenértéket az igazolt teljesítést követően egy összegben, a kiállított számla kézhezvételét követő 30 napon belül átutalással teljesíti. A számlához a Kbt. 135. §-ában meghatározott iratokat mellékelni kell, ideértve a Bérbevevő által kiállított teljesítésigazolás egy példányát.
Bérbevevő felhívja Bérbeadó figyelmét, hogy az elszámolás és a kifizetés pénzneme a magyar forint (HUF).
Az ellenszolgáltatás tekintetében Bérbevevő a Kbt. 135. § (5) bekezdése szerint nem teljesít részletekben.
A Kbt. 135. § (6) bekezdése alapján Bérbevevő a szerződésen alapuló ellenszolgáltatásból eredő tartozásával szemben csak a jogosult által elismert, egynemű és lejárt követelését számíthatja be.
Bérbeadó nem fizethet, illetve számolhat el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, amelyek a Kbt. 62. § (1) bek. k) pont ka)-kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és amelyek a Bérbeadó adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak.
Bérbevevő előleget nem fizet.
Fizetési késedelem esetén, a késedelmi kamat mértéke: a Ptk. 6:155. § (1) és (3) bekezdése szerint meghatározott mértékű késedelmi kamat, a behajtási költségátalányról szóló 2016. évi IX. törvényben foglaltak figyelembe vételével.
Vonatkozó jogszabályok:
2017. évi CL. törvény az adózás rendjéről;
2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról;
368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról;
2015. évi CXLIII. törvény a közbeszerzésekről;
2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról;
2013. évi V. törvény A Polgári Törvénykönyvről;
2016. évi IX. törvény a behajtási költségátalányról.
A SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE, SZERZŐDÉSSZEGÉS
Jelen szerződés megszűnik a 23. pontban foglalt időtartam leteltével.
Szerződő Xxxxx jelen szerződést rendes felmondással nem szüntethetik meg.
Bérbevevő jogosult a szerződést felmondani ha:
Bérbeadóval szemben a szerződés teljesítése során következnek be a Kbt. 62. §-ban foglalt kizáró okok,
Bérbeadó a tájékoztatási kötelezettségét szándékosan vagy súlyosan megszegte,
Bérbeadó megszegte a titoktartásra vonatkozó rendelkezéseket,
Bérbeadó a szerződés teljesítését megtagadta,
a teljesítés a Bérbeadónak felróható okból a 39. c) pontban foglaltak szerint meghiúsul,
Bérbeadó 15 napot meghaladóan késedelmesen teljesít/késedelembe esik,
Bérbeadó jelen szerződést „A szerződés teljesítésében közreműködő személyek, szervezetek” című fejezetben, illetve a Kbt. 138. §-ban foglaltakkal összeegyeztethetetlen módon teljesíti,
Bérbeadóval szemben a Közbeszerzési Döntőbizottság vagy bármely bíróság a jelen szerződés teljesítésével összefüggő jogsértést állapít meg.
Bérbevevő a szerződést felmondhatja, vagy - a Ptk.-ban foglaltak szerint - a szerződéstől elállhat, ha:
feltétlenül szükséges a szerződés olyan lényeges módosítása, amely esetében a Kbt. 141. § alapján új közbeszerzési eljárást kell lefolytatni;
Bérbeadó nem biztosítja a Kbt. 138. §-ában foglaltak betartását, vagy Bérbeadóként szerződő fél személyében érvényesen olyan jogutódlás következett be, amely nem felel meg a Kbt. 139. §-ában foglaltaknak; vagy
az EUMSZ (Európai Unióról szóló szerződés) 258. cikke alapján a közbeszerzés szabályainak megszegése miatt kötelezettségszegési eljárás indult vagy az Európai Unió Bírósága az EUMSZ 258. cikke alapján indított eljárásban kimondta, hogy az Európai Unió jogából eredő valamely kötelezettség tekintetében kötelezettségszegés történt, és a bíróság által megállapított jogsértés miatt a szerződés nem semmis.
Bérbevevő köteles a szerződést felmondani, vagy - a Ptk.-ban foglaltak szerint - attól elállni, ha a szerződés megkötését követően jut tudomására, hogy a szerződő fél tekintetében a közbeszerzési eljárás során kizáró ok állt fenn, és ezért ki kellett volna zárni a közbeszerzési eljárásból.
Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a teljesítés elfogadása nem jelenti a szerződésszegés esetére az igényérvényesítési jogról való lemondást.
Bérbeadó késedelme, nem szerződésszerű teljesítése vagy a teljesítés meghiúsulása esetén a Ptk. 6:186. § (1) bekezdése alapján kötbér fizetésére köteles az alábbiak szerint:
A Bérbeadónak felróható késedelmes teljesítés esetén a kötbér napi mértéke a 25. pontban meghatározott teljes nettó Bérleti díj 1 %-a (azaz egy százaléka), de összesen maximum 15%-a (azaz tizenöt százaléka).
Hibás teljesítés esetén a Bérbeadó a hiba kijavításáig köteles hibás teljesítési kötbért fizetni, amelynek mértéke és maximuma a hiba kijavítására fordított napokra számítva megegyezik a késedelmi kötbér mértékével.
Bérbeadó amennyiben a teljesítést megtagadja, valamint abban az esetben, ha a Bérbeadó késedelme meghaladja a 15 napot, vagy 15 napot meghaladóan hibásan teljesít, illetve ha a Bérbeadó 37. pontban megjelölt egyéb szerződésszegése esetén Bérbevevő felmondja a szerződést, akkor a Bérbeadó a teljes nettó Bérleti díj 30%-át (azaz harminc százalékát) köteles meghiúsulási kötbér címén megfizetni Bérbevevőnek.
A kötbérek halmozott alkalmazása kizárt, az érvényesített késedelmi/hibás teljesítési kötbér összege a meghiúsulási kötbér összegét csökkenti, azonban a kötbér megfizetése nem mentesít a szerződésszegés egyéb jogkövetkezményei alól. A kötbért Bérbevevő akkor is követelheti, ha kára nem merült fel, továbbá érvényesítheti a kötbért meghaladó kárát és a szerződésszegésből eredő egyéb jogait is. Bérbevevő Bérbeadó szerződésszegésével okozott kárnak a megtérítését az erre vonatkozó szabályok szerint akkor is követelheti, ha a kötbérigényét nem érvényesítette.
Bármilyen szerződésszegés esetében Bérbevevő kizárólagos joga, hogy a megfelelő teljesítést követeljen a Bérbeadótól, kivéve, ha a szerződést meghiúsultnak kell tekinteni.
Amennyiben a Szerződő Xxxxx bármelyike a jelen szerződés teljesítésével kapcsolatos bármiféle
szerződésszegés, vagy mulasztás vonatkozásában joglemondással él, az semmiféle későbbi szerződésszegésre vagy mulasztásra vonatkozó érvényes jogról való lemondásként nem értelmezhető.
szavatosság
Bérbeadó a bérlet egész tartama alatt szavatolja, hogy a megrendelt szoftverek (licencek) az ágazatban általánosan elfogadott gyakorlatnak megfelelően kerültek teljesítésre. A szavatosság érvényesítése érdekében Bérbevevő köteles bármilyen hiányosságot Bérbeadó felé a teljesítésétől számított, a szoftverkulcsok feltelepítését követően 90 napon belül, írásban bejelenteni.
Bérbeadó szavatolja jelen szerződés 4. pontjában részletezett / jelen szerződésben foglalt szoftverlicencek jogtisztaságát. A tartalmukban, előállításukban, anyagukban hibás szoftvereket, adathordozókat és dokumentációkat Bérbevevő írásos észrevételének kézhezvételétől számított 30 napon belül ingyenesen kicseréli.
Amennyiben Bérbeadó nem tudja elvárhatónak tekinthető módon korrigálni a szavatosság megszegését, Bérbevevő azonnali hatállyal felmondhatja a szerződés vonatkozó részét, és visszaigényelheti a Bérbeadó számára az adott teljesítés után kifizetett díjakat, és érvényesítheti jelen szerződésben foglaltak szerinti kötbér igényét.
Bérbeadó köteles saját költségére jogi védelmet biztosítani, vagy az esetleges jogvitákat egyéb úton rendezni (saját választása szerint) minden jogi eljárásban, amelyet a Bérbevevővel szemben kezdeményeztek, amennyiben az eljárás, illetve követelés jogalapja a Bérbeadó által a jelen szerződés keretében elkészített és szolgáltatott licencek valamely harmadik személy szerzői jogait, sértő jellege. A Bérbeadó köteles a Bérbevevő kérésére haladéktalanul megadni a Bérbevevőnek minden segítséget, amely a Bérbevevővel szemben az előzőek szerint kezdeményezett jogi eljárásban a Bérbevevővel szembeni követelés ellen hatékony védelmet biztosít. A Bérbeadó köteles a Bérbevevő részére az ilyen követelések alapján a bíróság által jogerősen fizetni rendelt valamennyi kártérítést és költséget teljesíteni, feltéve, hogy Bérbevevő
azonnal írásban értesíti a Bérbeadót az adott követelésről;
a Bérbeadó részére mindenben segítséget biztosít az eljárásban történő védekezésre, beleértve ebbe az egyezség kötésének lehetőségét is;
az ügy viteléhez szükséges minden jogszerűen elérhető információt, együttműködést és felhatalmazást biztosít a Bérbeadó számára a Bérbeadó költségén;
a jogvitát egyezséggel vagy egyéb úton nem rendezi.
Szellemi alkotásokhoz fűződő rendelkezések
Szerződő Felek rögzítik, hogy a Bérbeadója szoftver szerzőjétől kapott írásbeli felhatalmazás/szerződés alapján a jogszabályokban előírtak szerint jogosult a szoftvert forgalmazni és a szoftverhez kapcsolódó licence jogokat harmadik személy részére – térítés ellenében – átengedni.
A Bérbevevő tudomásul veszi, hogy a forgalmazott szoftver jogtulajdonosa a forgalmazott szoftver használatára vonatkozó rendelkezések megsértéséből származó igényeit a Bérbevevővel szemben is közvetlenül érvényesítheti.
Bérbeadó a szerződés teljesítése során csak olyan szerzői, szabadalmi, vagy védjegy oltalom alatt álló dokumentációt, művet, alkotást, terméket stb. használ fel, amelyre vonatkozóan a felhasználói jogosultsággal rendelkezik.
A Bérbevevő a szoftvert harmadik személyek javára vagy érdekében nem üzemeltetheti, kizárólag a saját tevékenységével összefüggő célra történő használat engedélyezett.
KÖZZÉTÉTEL, ÜZLETI TITOK
Jelen szerződés, valamint a szerződés elválaszthatatlan részét képező iratok tartalma közérdekből nyilvános adatnak minősülnek, és azok nyilvánosságra hozatala üzleti titokra hivatkozással nem tagadhatók meg. Bérbevevő a Kbt. 43. § (1) bekezdés d) és f) pontja szerinti jelen szerződést, valamint a szerződés teljesítésére vonatkozó adatokat a Kbt. 43. § (1) bekezdés alapján hozza nyilvánosságra.
Szerződő Xxxxx kijelentik, hogy minden olyan információ, know-how, dokumentum, adat és rajz, amelyet a másik fél bizalmasnak, üzleti titoknak nyilvánít, titkosnak tekintendő, és a másik fél előzetes írásbeli engedélye nélkül nem hozható nyilvánosságra vagy harmadik személy tudomására. Szerződő Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés aláírásakor bizalmasnak tekintett információkat átadásuk során ennek megfelelő jelzéssel látják el.
Szerződő Felek a jelen szerződés kapcsán kapott összes olyan adatot, információt, valamint ismeretet, amelyet kifejezetten bizalmasként jelöltek meg, csak olyan célokra használják fel, amilyen célokra átadták azokat nekik, saját üzleti titokként védik azokat, megteszik a szükséges titokvédelmi intézkedéseket, és nem teszik harmadik személyek részére hozzáférhetővé, kivéve, ha az érintett információk és ismeretek
közismertek, vagy
a szerződő fél, aki kapja, már akkor ismerte ezeket az információkat, amikor megkapta, vagy pedig ha később harmadik személy titoktartási kötelezettség nélkül hozta tudomására azokat, vagy
annak a szerződő félnek a munkatársai vagy alkalmazottai, akik ezeket az információkat megkapták, anélkül, hogy hozzáférhettek volna az átadott információkhoz, ettől függetlenül kidolgozták azokat.
Nem vonatkozik a titoktartási kötelezettség az olyan információkra, amelyeket a jelen szerződés céljainak elérése érdekében szükségszerűen tovább kell adni harmadik személyeknek, amennyiben a jelen fejezetben meghatározott titoktartás rájuk is kiterjed.
Szerződő Xxxxx kötelezettséget vállalnak arra, hogy a jelen szerződés teljesítése érdekében kötött szerződésekben fenti kötelezettségeiket a velük szerződő felekkel szemben is kikötik és érvényesítik.
Bérbeadó és Bérbevevő a jelen szerződés teljesítése érdekében tudomásukra jutott adatokat és információkat kizárólag a szerződés teljesítésére használhatják fel.
A titoktartási kötelezettség a szerződés megszűnése után is fennáll.
VEGYES RENDELKEZÉSEK
Bérbeadó kötelezettséget vállal arra, hogy
a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Bérbevevő számára megismerhetővé teszi, és az alábbiak szerinti ügyletekről Bérbevevőt haladéktalanul értesíti:
ha a Bérbeadóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel.
ha a Bérbeadó közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerint jogképes szervezetben, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel.
Amennyiben a fenti ügyletek bekövetkeznek, Bérbevevő köteles a szerződést felmondani – ha szükséges olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladat ellátásáról Bérbeadó gondoskodni tudjon, mely esetben Bérbeadó a szerződés megszűnése előtt már teljesített szolgáltatás szerződésszerű pénzbeli ellenértékére jogosult. [Kbt. 143. § (3)]
A jelen szerződés tartalmazza a Szerződő Felek közötti, a tárgyban létrejött teljes megállapodást. Szerződő Xxxxx jelen szerződést a Kbt. 141. §-ra figyelemmel a Ptk. szabályai szerint módosíthatják.
Felek rögzítik, hogy Bérbevevő a szerződés teljesítése során a Kbt. 142. § (1)-(2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően jár el.
Minden, a jelen szerződéshez és az azt megelőző közbeszerzési eljáráshoz kapcsolódó, Bérbevevő által átadott dokumentációt és egyéb okiratot Bérbeadó a teljesíthetőség szempontjából a szerződéskötést megelőzően saját felelősségére ellenőrzött. Erre tekintettel a dokumentáció, illetőleg az egyéb okiratok esetleges hibájára vagy hiányosságára való hivatkozással a későbbiek során szerződésmódosítás nem kezdeményezhető. A Bérleti díj nem növelhető azon az alapon, hogy a feladat meghatározás nem megfelelő, illetve valamely műszakilag szükséges vagy a tervezett feladatot a dokumentáció, illetve egyéb okiratok nem tartalmaznak.
Szerződő Xxxxx kötelezik magukat arra, hogy egymás közötti jogvitáikat megkísérlik peren kívül elintézni. A peren kívüli rendezés érdekében a Szerződő Felek a vitás kérdésben elfoglalt jogi és ténybeli álláspontjait ezek bizonyítékainak előadásával, szükség esetén az okirati bizonyítékok csatolásával az ügyben érintett összes féllel írásban részletesen közlik, akik arra a kézhezvételtől számított tizenöt nap alatt az összes felvetett jogkérdésre és a teljes tényállásra kiterjedő, az ellenbizonyítékok előadását is tartalmazó részletes írásbeli választ kötelesek adni, melyhez a bizonyítékokat szükség esetén csatolniuk kell. Ez az eljárás mellőzhető, ha a Szerződő Felek a közöttük felmerült véleményeltérésről közös jegyzőkönyvet készítenek.
A Szerződő Xxxxx tudomásul veszik, hogy jelen szerződést külön jogszabályban feljogosított szervek – beleértve a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt és az Állami Számvevőszéket – jogosultak ellenőrizni.
Szerződő Xxxxx mentesülnek a szerződésszegés következményei alól, amennyiben a szerződésszerű teljesítést rajtuk kívül álló, előre nem látható, elháríthatatlan esemény, cselekmény fizikailag vagy más módon gátolja (vis maior). Szerződő Felek ilyen vis maior eseménynek tekintik különösen a természeti és más katasztrófákat (pl. villámcsapás, földrengés, árvíz, tűzvész, robbanás, járvány), háborús vagy más konfliktusokat (zendülés, rendzavarás, zavargások, forradalom, államcsíny, polgárháború, terrorcselekmények), embargót stb. A vis maiorra hivatkozó felet terheli annak bizonyítása, hogy a vis maior eseménynek a szerződésszerű teljesítésre kiható következményét az adott helyzetben elvárható gondosság tanúsítása esetén sem – vagy csak aránytalan áldozat árán – lehetett volna elhárítani.
NYILATKOZATOK
Szerződő Felek kijelentik, hogy kellő felhatalmazással és jogkörrel rendelkeznek jelen szerződés aláírására és teljesítésére, és nincs olyan függőben levő kötelezettségük vagy érdekkörükben lévő más körülmény, amely kedvezőtlenül hathat a jelen szerződésben foglaltak érvényességére, teljesítésére vagy saját teljesítési készségükre, illetve képességükre.
A jelen szerződéssel kapcsolatos bármilyen kérdésben a Szerződő Felek írásban tesznek nyilatkozatot egymásnak, ideértve a fax és elektronikus formát is.
Jelen szerződés megkötésére, értelmezésére és teljesítésére a magyar jog és a magyar szabványok előírásai vonatkoznak.
Bérbeadó köteles aláírni és a Bérbevevőnek átadni a jelen szerződés mellékletét képező titoktartási kötelezvényt.
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.) 41. § (6) bekezdése értelmében, továbbá az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 50. § (1a) bekezdése, illetőleg a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bek. 1. pontja szerint a Bérbeadó képviselője úgy nyilatkozik, hogy a Bérbeadó átlátható szervezetnek minősül. A Bérbeadó tudomásul veszi, hogy Bérbevevő nem köthet vele érvényesen visszterhes szerződést, illetve a létrejött ilyen szerződés alapján nem teljesíthet kifizetést, amennyiben a Bérbeadó a nyilatkozata ellenére nem minősül átlátható szervezetnek. Szerződő Felek rögzítik, hogy Bérbevevő jelen pont szerinti feltétel ellenőrzése céljából, a jelen szerződésből eredő követelések elévüléséig az Áht. 55. §-ban foglaltak szerint jogosult a Bérbeadó átláthatóságával összefüggő, az Áht. 55. §-ban meghatározott adatokat kezelni. Bérbeadó kijelenti és jelen szerződés aláírásával tudomásul veszi, hogy az ún. Átláthatósági Nyilatkozatban foglaltak változása esetén, a változásról haladéktalanul köteles a Bérbevevőt tájékoztatni, figyelemmel az Államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 50. § (1a) bekezdésében foglaltakra. A valótlan tartalmú nyilatkozat alapján kötött visszterhes szerződést a Bérbevevő felmondja vagy – ha a szerződés teljesítésére még nem került sor – a szerződéstől eláll.
Bérbeadó - figyelemmel az Áht. 41. § (6) bekezdésében foglalt kötelezettségre - a jelen szerződés mellékletében foglalt nyilatkozatot köteles tenni.
A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben különösen a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény, a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény, valamint az egyéb kapcsolódó jogszabályok vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.
Jelen, 71 pontból álló szerződést a Szerződő Felek képviselői elolvasás, és közös értelmezés után, mint kinyilvánított akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag 3 eredeti példányban aláírják, melyből 1 példány Bérbeadót, 2 példány Bérbevevőt illeti meg.
Mellékletek:
Műszaki leírás
Ellenszolgáltatás részletező táblázat
Átláthatósági Nyilatkozat
Titoktartási Kötelezvény minta
Dátum: Budapest, 2018. ………… |
Dátum: Budapest, 2018. ………… |
|
|
………………………………. Központi Statisztikai Hivatal Képviseli: …………..…. Bérbevevő
|
………………………………… ……………….………… Képviseli: …………..…. Bérbeadó |
Pénzügyi ellenjegyző (KSH) neve: |
Jogtanácsosi aláíró neve (KSH): |
…………………………………………. |
……………………………………. |
Pénzügyi ellenjegyző (KSH) aláírása: |
Jogtanácsosi aláírás (KSH): |
…………………………………………. |
……………………………………. |
Pénzügyi ellenjegyzés (KSH) dátuma: |
Jogtanácsosi aláírás dátuma (KSH) |
Szoftverbérleti szerződés 1. sz. melléklete
Műszaki Leírás
Szoftverbérleti szerződés 2. sz. melléklete
Ellenszolgáltatás részletező táblázat
Szoftverbérleti szerződés 3. sz. melléklete
Átláthatósági Nyilatkozat
Szoftverbérleti szerződés 4. sz. melléklete
Titoktartási kötelezvény minta
TITOKTARTÁSI KÖTELEZVÉNY
Alulírott …………………………, a ……………………………………………. cég nevében
a Központi Statisztikai Hivatallal „BLAISE (Blaise for Windows, Xxxxxx Xxxxxxxxx Pack (BCP), Blaise Internet Services (IS) vagy azzal egyenértékű) licence használati jogának beszerzése 12 hónapra” tárgyában megkötött szerződésben rögzített feladatok elvégzése során magamra nézve kötelezően elfogadom az adatvédelemmel, adat és információ biztonsággal kapcsolatos KSH belső joganyagokat.
Tudomásul veszem, hogy annak megszegése esetén szabálysértési, polgári jogi és büntető jogi felelősséggel tartozom. Tanúsítom, hogy megismertem az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi . CLV. törvény és az adatvédelemmel, adat és információ biztonsággal kapcsolatos KSH belső joganyagok vonatkozó rendelkezéseit.
Tudomásul veszem, hogy a tudomásomra, birtokomba jutott adatokat a hivatkozott szerződésben megjelölt feladatok ellátásán kívül tilos bármiféle egyéb módon feldolgozni, terjeszteni, vagy másként mások rendelkezésére bocsátani vagy felhasználni. Ezek a kötelezettségek a szerződés megszűnése után is hatályban maradnak.
Budapest, 2018. ……………………….
………………………………..
aláírás
…………………………………. aláírás ………………………………..
…………………………………. név ………………………………..
…………………………………. cím ……………………………….
Tanú 1 Tanú 2
1 A megfelelő aláhúzandó.
2 A megfelelő aláhúzandó.
3 A b) pont tekintetében amennyiben az alvállalkozók az ajánlat benyújtásakor még nem ismertek, úgy kérjük szíveskedjenek egyértelműen jelezni!
4 A megfelelő aláhúzandó.
5 A megfelelő aláhúzandó.
6 Gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolására igénybe venni kívánt erőforrást biztosító szervezet bevonása esetén, az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.
7 A megfelelő aláhúzandó.
Amennyiben jelen nyilatkozatot az alkalmasság igazolására igénybe vett gazdasági szereplő tölti ki, úgy tekintetében kizárólag azokról az alkalmassági kritériumokról kell nyilatkozni, amelyek igazolásában a gazdasági szereplő részt vesz.
8 Idegen nyelvű irat fordítása esetén csatolandó a nyilatkozat.
9 A megfelelő aláhúzandó.
10 A megfelelő aláhúzandó.
11 A megfelelő aláhúzandó.
1
|
X-0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxx xxxx 0–0. Levelezési cím: 1525 Budapest, Pf. 51. Telefon: +36-1/000-0000, E-mail: xxxxxxxxxxxx@xxx.xx, Honlap: xxx.xxx.xx |