HASZONKÖLCSÖN SZERZŐDÉS
HASZONKÖLCSÖN SZERZŐDÉS
1. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁSA
Amely létrejött egyrészről Polgár Város Önkormányzata
Képviseli: Xxxx Xxxxxx polgármester Székhely: 4090 Polgár Xxxxxxxxxxx xxx 0.
mint Kölcsönadó (a továbbiakban: Kölcsönadó),
másrészről a Polgári CSEMETE Szolgáltató és Kereskedelmi Szociális Szövetkezet
Képviseli: Xxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxxxx elnöke Székhely: 4090 Polgár Xxxxxxxxxxx xxx 0.
mint Kölcsönvevő (a továbbiakban: Kölcsönvevő)
(a továbbiakban együtt: Szerződő Felek) között alulírott helyen és napon, az alábbi feltételek szerint:
1. Szerződő Felek rögzítik, hogy a 2016. február 19-én kötött és 2016 március 10. napján hatályba lépett a szerződés elválaszthatatlan részét képező 1. számú mellékletben tételesen felsorolt ingó tárgyi eszköz/ egyéb ingatlan/ állatállomány vonatkozásában haszonkölcsön szerződést kötöttek, amiből a 2017.10.04.-i a kijelölt állami képviselő által jegyzőkönyvben rögzített műszaki meghibásodások miatti selejtezésre javasolt tételek kivezetésre kerültek.
2. Szerződő Felek a jelen szerződésmódosítás 1. pontjában meghatározott Haszonkölcsön szerződést – a szociális szövetkezet gazdasági működésének megerősítése érdekében – közös megegyezésükkel a jelen szerződésmódosítás szerinti alábbi tartalommal módosítják. A Haszonkölcsön szerződés módosított szövegrészei félkövér, dőlt betűvel kerülnek megjelölésre.
3. A Haszonkölcsön szerződés 2. pontja – a szerződés időbeli hatálya - az alábbiak szerint módosul:
„A használat joga Kölcsönvevőt 2018 év március hó 01.. napjától 2021 év március. hó 01 napjáig,) 3, azaz három. éven át illeti meg.”
4. A Haszonkölcsön szerződés 9. pontja az alábbiakkal egészül ki :
„9. Kölcsönadó jogosult a használatot ellenőrizni, Kölcsönvevő köteles a használatról a Kölcsönadót tájékoztatni. A Kölcsönvevő köteles a tárgyévet követő negyedév utolsó napján a kölcsönbe kapott eszközökről leltárt felvenni. A leltár dokumentálására a haszonkölcsön- szerződés 2. számú mellékletét képező Leltározási jegyzőkönyv szolgál. A kölcsönvevő köteles a leltár dokumentumokat a negyedévet követő 20. napig a kijelölt állami képviselő részére megküldeni.
9.1 A Kölcsönvevő köteles a negyedévet követő 20.napig a vagyoni helyzetére vonatkozó beszámolót – időszaki mérleget, eredmény kimutatást – készíteni és a kijelölt állami képviselő részére megküldeni”
A Haszonkölcsön szerződés 10. pontja helyébe az alábbi pont lép hatályba:
5. „10. Kölcsönvevő vállalja, hogy a kijelölt állami képviselő számára, a vélemény
kialakításához szükséges információkat rendelkezésre bocsátja, és biztosítja, hogy az állami képviselő a hasznosításra kapott iratokba, számviteli nyilvántartásokba betekintsen, a vezető tisztségviselőktől és tagoktól felvilágosítást kérjen.
10.1 A haszonkölcsönbe vevő szociális szövetkezet vállalja, hogy a hasznosításra kapott eszközök hasznosításával kapcsolatos döntések meghozatala előtt (a szociális szövetkezet képviseletére jogosult) a kijelölt állami képviselő véleményét kikéri. Az állami képviselő véleményét 8 napon belül írásban küldi meg a szociális szövetkezet részére.
10.2 Az állami képviselő negyedévente helyszíni látogatást tesz a haszonkölcsönbe vevő szociális szövetkezeteknél a haszonkölcsönbe vett eszközök, ingatlan hasznosításával kapcsolatos helyszíni tájékozódás, információszerzés kapcsán. Az állami képviselő a szociális szövetkezet képviselőjével telefonon egyezteti az időpontot legalább a tervezett helyszíni látogatás előtt 3 nappal. A helyszíni látogatás során az állami képviselő jogosult a haszonkölcsönbe adott ingatlan /eszköz hasznosításával kapcsolatos szerződésekbe, készletnyilvántartásba betekinteni.
10.3 Az állami képviselő a negyedéves helyszíni látogatások felül jogosult a szociális szövetkezet képviseletre jogosult személyétől írásban a haszonkölcsönbe adott eszköz/ingatlan kapcsán írásban tájékoztatást kérni, melyet a szociális szövetkezet képviselője 8 napon belül köteles szolgáltatni.”
6. A Haszonkölcsön szerződés 11. pontja helyébe az alábbi pont lép hatályba:
„ 11. Szerződő Felek kölcsönösen kijelentik, hogy jelen haszonkölcsön szerződéssel érintett vagyonelemek tekintetében beállt jelentős változásról1 a kijelölt állami képviselőt a változás beállásától számított 8 munkanapon belül tájékoztatják, továbbá vállalják, hogy a kijelölt állami képviselő vagyonelemekkel kapcsolatos tevékenységét – az általa kért adatszolgáltatás teljesítésével, helyszíni ellenőrzés lehetővé tételével – a haszonkölcsön szerződés ideje alatt biztosítják.
11.1 Amennyiben az állami képviselő azt észleli, hogy a szociális szövetkezet a hasznosításra kapott eszközöket a haszonkölcsön-szerződésben foglaltaktól eltérő, vagy rendeltetésellenes módon használja, haladéktalanul jelzi az általa tapasztalt szerződésben foglaltaktól eltérő, vagy rendeltetésellenes használatot a szociális szövetkezet számára, amely köteles egyeztetés útján a felmerült vitás kérdéseket rendezni. Amennyiben az egyeztetés nem vezet eredményre és a szerződésben foglaltaktól eltérő vagy rendeltetésellenes használat továbbra is fennáll, az állami képviselő jelzi ezen tényt a haszonkölcsönbe adó számára.
1 jelentős változás: haszonkölcsön szerződés módosítása, meghosszabbítása, megszűnése, felbontása; tulajdonjog változása; a vagyonelemek állapotában/állagában beállt olyan változás, amely a rendeltetésszerű használatot lehetetlenné teszi, káresemény bekövetkezése
11.2 A haszonkölcsönbe adó az állami képviselő jelzése alapján köteles kezdeményezni - határidő tűzésével - a szociális szövetkezetnél a szerződésben foglaltaknak megfelelő, rendeltetésszerű és üzleti terv szerinti használat helyreállítását.
11.3 Amennyiben a szociális szövetkezet a meghatározott határidőn belül nem állítja helyre a hasznosításra kapott eszközök szerződésben foglaltaknak megfelelő, rendeltetésszerű használatát, a haszonkölcsönbe adó köteles kezdeményezni a haszonkölcsön-szerződés azonnali hatályú felmondását.
11.4 Amennyiben a haszonkölcsönbe adó nem tesz eleget a haszonkölcsön-szerződés azonnali hatályú felmondására irányuló kötelezettségének, az állami képviselő a járási hivatalhoz fordul, amely kezdeményezi a haszonkölcsönbe adóval kötött hatósági szerződés megszegése miatt a szükséges eljárás lefolytatását.”
7. A Haszonkölcsön szerződés 12. pontja hatályát veszti.
8. A Haszonkölcsön szerződés jelen szerződésmódosítással nem érintett részei változatlan tartalommal hatályban maradnak.
9. Jelen szerződésmódosítás aláírásának napjával lép hatályba.
10. Jelen három számozott oldalból álló szerződésmódosítás három egymással mindenben megegyező példányban készült, melyből egy a Kölcsönvevőnél, kettő a Kölcsönadónál marad.
Jelen szerződésmódosítást Szerződő Xxxxx elolvasás és kölcsönös értelmezés után, mint akaratukban mindenben megegyezőt jóváhagyólag írják alá.
Polgár ,2018 ……………
…………………………..…………. ……………………………….…………. Polgár Város Önkormányzata2 Polgári CSEMETE Szolgáltató és Kereskedelmi Szociális Szövetkezet
polgármester Igazgatóság elnöke
kölcsönadó kölcsönvevő
2 Helyi és nemzetiségi önkormányzat, valamint ezek jogi személyiséggel rendelkező társulásának vezetője