45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet
45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet
a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól
I. FEJEZET
2014.6.13. óta hatályos szöveg
Tartalomjegyzék
II. FEJEZET
A FOGYASZTÓI SZERZŐDÉSEK KÖZÖS SZABÁLYAI 3
3. A szerződéskötést követő telefonos kapcsolattartásra és a fizetési eszköz használati díjára vonatkozó szabályok 3
III. FEJEZET
AZ ÜZLETHELYISÉGEN KÍVÜL KÖTÖTT ÉS A TÁVOLLÉVŐK KÖZÖTT KÖTÖTT SZERZŐ- DÉSTŐL ELTÉRŐ SZERZŐDÉSEKRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK 3
5. A szerződéskötést megelőző tájékoztatás 3
IV. FEJEZET
AZ ÜZLETHELYISÉGEN KÍVÜL KÖTÖTT ÉS A TÁVOLLÉVŐK KÖZÖTT KÖTÖTT SZERZŐ- DÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS SZABÁLYOK 4
6. A szerződéskötést megelőző tájékoztatás 4
7. A szerződéskötésre vonatkozó formai követelmények üzlethelyiségen kívül kötött szerződés esetén 5
8. A szerződéskötésre vonatkozó formai követelmények távollévők között kötött szerződés esetén 6
9. A fogyasztót megillető elállási és felmondási jog 6
10. A fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jogra vonatkozó tájékoztatás elmulasztásának jogkö- vetkezménye 7
11. A fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása 7
12. A vállalkozás kötelezettségei a fogyasztó elállása vagy felmondása esetén 7
13. A fogyasztó kötelezettségei elállása vagy felmondása esetén 8
14. A fogyasztót megillető elállási és felmondási jog alóli kivételek 8
15. A fogyasztót megillető elállás vagy felmondás hatása a járulékos szerződésekre 9
V. FEJEZET
ELJÁRÁS A SZERZŐDÉSKÖTÉSRE VONATKOZÓ TÁJÉKOZTATÁSI ÉS FORMAI KÖVETEL- MÉNYEK ÉS A SZERZŐKÖTÉST KÖVETŐ TELEFONOS KAPCSOLATTARTÁSRA VONAT- KOZÓ SZABÁLYOK MEGSÉRTÉSE ESETÉN 9
VI. FEJEZET
1. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez 10
2. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez 11
3. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez 11
45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet
a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól
A Kormány a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmene- ti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény 66. § (1) bekezdés d) pontjában fog- lalt felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1. Hatály
1. § (1) E rendeletben foglaltakat a fogyasztó és a vál- lalkozás között kötött szerződésekre (a továbbiak- ban: fogyasztói szerződés) kell alkalmazni.
(2) E rendelet meghatározza a fogyasztói szerződés- sel kapcsolatos tájékoztatás és a teljesítés egyes sza- bályait, továbbá a távollévők között és az üzlethe- lyiségen kívül kötött fogyasztói szerződés esetében a szerződés megkötésére és az elállási, illetve a fel- mondási jogra vonatkozó részletes szabályokat.
(3) E rendeletet akkor kell alkalmazni, ha az Euró- pai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazan- dó jogi aktusa vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusát átültető jogszabály eltérően nem rendelke- zik.
(4) E rendeletben foglaltaktól a fogyasztó javára a fe- lek megállapodása eltérhet.
2. § Nem terjed ki a rendelet hatálya:
a) a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény szerinti szociális szolgáltatásokra;
b) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatás- ról szóló törvény szerinti gyermekjóléti alapellátá- sokra és gyermekvédelmi szakellátásokra;
c) az egészségügyről szóló törvény szerinti egészség- ügyi ellátásra irányuló szerződésre;
d) a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény sze- rinti szerencsejátékkal kapcsolatos szerződésre;
e) a pénzügyi szolgáltatással kapcsolatos szerződés- re;
f) az ingatlan tulajdonjogának megszerzésére, vagy átruházására irányuló szerződésre, kivéve a laká- sok és helyiségek bérletére, valamint az elidegení- tésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló törvény szerinti ingatlanközvetítői tevékenységre, valamint ingatlanvagyon-értékelő és közvetítői tevékenységre irányuló szerződést;
g) olyan kivitelezési szerződésre, amelynek tárgya új építmény építése, vagy meglévő építmény, épít- ményrész, önálló rendeltetési egység vagy helyiség jelentős átalakítása;
h) a lakóépület lakáscélú bérbeadására irányuló szer- ződésre, kivéve a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes sza- bályokról szóló törvény szerinti ingatlanközvetítői tevékenységre, valamint ingatlanvagyon-értékelő és közvetítői tevékenységre irányuló szerződést;
i) az utazási szerződésre;
j) a szállás időben megosztott használati jogára, a hosszú távra szóló üdülési termékekre vonatkozó szerződésekről, valamint a tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenységről szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó szerződésre;
k) a közjegyző által okiratba foglalt szerződésre;
l) élelmiszer és egyéb mindennapi fogyasztásra szánt terméknek a fogyasztó lakóhelyére, tartózkodási he- lyére vagy munkahelyére történő gyakori és rendsze- res szállítására vonatkozó szerződésre;
m) az automata vagy automatizált üzlethelyiség útján kötött szerződésre;
n) az elektronikus hírközlési szolgáltatóval nyilvános telefonállomás igénybevétele útján annak igénybe- vétele céljából, vagy telefon-, internet- vagy telefax- összeköttetés egyszeri igénybevétele céljából kötött szerződésre.
3. § A személyszállítási szolgáltatásokról szóló tör- vény szerinti személyszállítási szolgáltatásokkal és a légi közlekedésről szóló törvény szerinti légi személy- szállítással kapcsolatos szerződésre kizárólag a 7. § és a 15. § (1) és (2) bekezdése alkalmazandó.
2. Értelmező rendelkezések
4. § E rendelet alkalmazásában:
1. digitális adattartalom: digitális formában előállí- tott vagy nyújtott adat;
2. fogyasztó: a Polgári Törvénykönyvben meghatáro- zott fogyasztó;
3. járulékos szerződés: olyan fogyasztói szerződés, amely távollevők között vagy üzlethelyiségen kí- vül kötött szerződéshez kapcsolódó egyéb termék értékesítésére, vagy szolgáltatás nyújtására irányul, amelyet a vállalkozás vagy a vállalkozással kötött megállapodás alapján harmadik személy nyújt;
4. jelentős átalakítás: meglévő építmény, építmény- rész, önálló rendeltetési egység, helyiség bővítése, bontása vagy átalakítása érdekében végzett, építési tevékenységek közül
a) a külön jogszabály szerint építésügyi, építésfel- ügyeleti hatósági vagy örökségvédelmi hatósági el- járáshoz kötött építési tevékenység;
b) az a) pont hatálya alá nem tartozó építési tevé- kenységkörben az építményen az összes építmény- homlokzati felületet érintő utólagos hőszigetelést, az összes homlokzati nyílászáró cseréjét, az összes homlokzatfelület színezését, és egy teljes hom- lokzatfelület képzésének megváltoztatását magában foglaló tevékenység; vagy
c) az a) pont hatálya alá nem tartozó építési tevékeny- ségkörben az építmény legalább 50%-át érintő, alap- rajzi elrendezést megváltoztató építési tevékenység.
5. jótállás: a Polgári Törvénykönyv szerinti, vala- mint külön jogszabályban a fogyasztói szerződések- re meghatározott kötelező jótállás;
6. nyilvános árverés: olyan értékesítési módszer, amelynek során a vállalkozás az árverező által le- folytatott átlátható, versenyszerű licitálás kereté- ben szerződéskötésre tesz ajánlatot a fogyasztóknak, akik az árverésen személyesen megjelennek vagy ennek lehetősége számukra biztosított, és amelyen a sikeres licitáló arra vállal kötelezettséget, hogy az ajánlatban foglaltak szerint szerződést köt. Nem mi- nősül nyilvános árverésnek a fogyasztók és vállal- kozások rendelkezésére álló árverési célú internetes honlap használata;
7. pénzügyi szolgáltatás: a pénzügyi közvetítőrend- szer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljá- ró Magyar Nemzeti Bank által felügyelt tevékenysé- get folytató szervezeteknek, személyeknek Magyar Nemzeti Bank által felügyelt tevékenysége;
8. szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés: olyan fogyasztói szerződés, amely nem minősül termék adásvételére irányuló szerződésnek;
9. tartós adathordozó: olyan eszköz, amely a címzett számára lehetővé teszi a neki címzett adatoknak az adat céljának megfelelő ideig történő tartós tárolását és a tárolt adatok változatlan formában és tartalom- mal történő megjelenítését. Ilyen eszköz különösen a papír, az USB kulcs, a CD-ROM, a DVD, a memó- ria kártya, a számítógép merevlemeze és az elektro- nikus levél;
10. távollévők között kötött szerződés: olyan fogyasz- tói szerződés, amelyet a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás nyújtására szervezett távértékesíté- si rendszer keretében a felek egyidejű fizikai jelenlé- te nélkül úgy kötnek meg, hogy a szerződés megkö- tése érdekében a szerződő felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt alkal- maznak;
11. távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz: olyan eszköz, amely alkalmas a felek távollé- tében – szerződés megkötése érdekében – szerződé- si nyilatkozat megtételére. Ilyen eszköz különösen a címzett vagy a címzés nélküli nyomtatvány, a szab- ványlevél, a sajtótermékben közzétett hirdetés meg- rendelőlappal, a katalógus, a telefon, a telefax és az internetes hozzáférést biztosító eszköz;
12. termék: ingó dolog, kivéve a végrehajtási eljá- rás vagy más hatósági intézkedés folytán eladott do- log; terméknek minősül a tartályban, palackban vagy egyéb módon korlátozott mennyiségben vagy meg- határozott űrtartalommal kiszerelt víz, gáz és villa- mos energia;
13. üzlethelyiség:
a) bármely ingatlan, ahol a vállalkozás a tevékenysé- gét állandó jelleggel folytatja;
b) bármely ingó dolog, ahol a vállalkozás a tevékeny- ségét szokásos jelleggel folytatja;
14. üzlethelyiségen kívül kötött szerződés: olyan fo- gyasztói szerződés,
a) amelyet a szerződő felek egyidejű fizikai jelenléte mellett a vállalkozás üzlethelyiségétől eltérő helyen kötöttek meg;
b) amelyre vonatkozóan a fogyasztó tett ajánlatot a vállalkozásnak az a) pontban meghatározott körül- mények között;
c) amelyet a vállalkozás üzlethelyiségében vagy tá- vollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő esz- köz alkalmazásával közvetlenül azt követően kötöt- tek meg, hogy a vállalkozás – a felek egyidejű fizikai jelenléte mellett – személyesen és egyénileg kapcso- latba lépett a fogyasztóval a vállalkozás üzlethelyisé- gétől eltérő helyen; vagy
d) amelyet a vállalkozás által szervezett olyan út so- rán kötöttek meg, amelynek célja a termékek vagy szolgáltatások fogyasztó számára történő értékesíté- se vagy népszerűsítése;
15. vállalkozás: a Polgári Törvénykönyvben megha- tározott vállalkozás.
5. § E rendelet alkalmazásában
a) termék adásvételére irányuló szerződésnek minő- sül az olyan, szolgáltatás nyújtására irányuló szer- ződés is, amely alapján a vállalkozás termék tulaj- donjogának az átruházására is köteles;
b) nem minősül üzlethelyiségen kívül kötött szerző- désnek a vásáron, piacon és közterületen végzett ér- tékesítő tevékenység.
II. FEJEZET
A FOGYASZTÓI SZERZŐDÉSEK KÖZÖS SZABÁLYAI
3. A szerződéskötést követő telefonos kapcsolattartásra és a fizetési eszköz használati díjára vonatkozó szabályok
6. § Ha a vállalkozás a szerződéskötést követő kapcso- lattartáshoz telefonos ügyintézést biztosít, a vállalko- zás biztosítja, hogy a vele kapcsolatba lépő fogyasztót a hívásért emelt díj nem terheli. E rendelkezés nem érinti az elektronikus hírközlési szolgáltató azon jo- gát, hogy a hívásokért díjat számítson fel.
7. § (1) A vállalkozás az adott fizetési mód igénybe- vételéért a fizetési móddal összefüggésben felmerült általa viselt költséget meghaladó díjat nem számíthat fel.
(2) Az (1) bekezdés nem érinti azon jogszabályi ren- delkezéseket, amelyek egy adott fizetési mód igény- bevételéért díj vagy egyéb fizetési kötelezettség fel- számítását tiltják.
4. Nem kért értékesítés
8. § (1) A vállalkozás nem követelhet a fogyasztótól ellenszolgáltatást, ha olyan terméket értékesít vagy olyan szolgáltatást nyújt, amelyre nézve nem jött lét- re szerződés.
(2) A fogyasztó nyilatkozatának elmulasztása esetén sem lehet vélelmezni a vállalkozás ajánlatának – hallgatólagos – elfogadását.
III. FEJEZET
AZ ÜZLETHELYISÉGEN KÍVÜL KÖTÖTT ÉS A TÁVOLLÉVŐK KÖZÖTT KÖTÖTT SZERZŐDÉSTŐL ELTÉRŐ SZERZŐDÉSEKRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK
5. A szerződéskötést megelőző tájékoztatás
9. § (1) Üzlethelyiségen kívül kötött és távollévők kö- zött kötött szerződéstől eltérő szerződés esetén a vál- lalkozás köteles világosan és közérthető módon a fo- gyasztó szerződési nyilatkozatának megtétele előtt tájékoztatni a fogyasztót
a) a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás lé- nyeges tulajdonságairól, az adathordozónak és a terméknek vagy szolgáltatásnak megfelelő mérték- ben;
b) a vállalkozás nevéről, a vállalkozás székhelyének postai címéről, és – ha azzal rendelkezik – a tele- fonszámáról, és az elektronikus levelezési címéről;
c) a szerződés szerinti termékért vagy szolgáltatá- sért járó ellenszolgáltatás adóval megnövelt teljes összegéről vagy – ha a termék vagy szolgáltatás jellegéből adódóan az ellenértéket nem lehet előre ésszerűen kiszámítani – annak számítási módjáról, valamint az ezen kívül felmerülő valamennyi költ- ségről (így különösen a fuvardíjról és a postakölt- ségről), vagy, ha e költségeket nem lehet ésszerűen előre kiszámítani, annak a ténynek a feltüntetésé- ről, hogy további költségek merülhetnek fel;
d) a teljesítés feltételeiről, különösen a fizetésről, a fuvarozásról és a teljesítési határidőről, valamint a vállalkozás panaszkezelési módjáról;
e) a kellékszavatosságra, a termékszavatosságra vo- natkozó jogszabályi kötelezettség fennállásáról, va- lamint az értékesítés utáni szolgáltatások és a jót- állás meglétéről, feltételeiről;
f) határozott időre szóló szerződés esetén a szerző- dés időtartamáról, határozatlan időre szóló szerző- dés esetén a szerződés megszüntetésének feltétele- iről;
g) a határozott időre szóló olyan szerződés esetén, amely határozatlan időtartamúvá alakulhat át, az átalakulás feltételeiről, és az így határozatlan idő- tartamúvá átalakult szerződés megszüntetésének feltételeiről;
h) a digitális adattartalom működéséről, valamint az alkalmazandó műszaki védelmi intézkedésről;
i) a digitális adattartalom hardverrel és szoftverrel való bármilyen vonatkozó együttműködési képes- ségéről a vállalkozástól ésszerűen elvárható isme- reteknek megfelelően;
j) a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről, a vállalkozás székhelye szerint illetékes békéltető testület nevéről és székhelyének postai címéről.
(2) A vállalkozást nem terheli az (1) bekezdésben meghatározott tájékoztatási kötelezettség azon in- formációk vonatkozásában, amelyek a körülmények alapján nyilvánvalóak.
(3) Az (1) bekezdés e) pontja szerinti tájékoztatást a vállalkozás a kellékszavatosság, a termékszavatos- ság és a jótállás fogalmak pontos és megfelelő hasz- nálatával köteles megadni olyan módon, hogy a fo- gyasztó számára világos és egyértelmű legyen az e fogalmak jelentése közötti különbség. E tájékozta- tás a 3. mellékletben foglalt mintatájékoztató útján is megadható.
10. § Nem kell alkalmazni a 9. §-t az olyan mindennapi élet szokásos szükségleteinek fedezése körébe tartozó kisebb jelentőségű szerződésre, amelyet a szerződés- kötés időpontjában teljesítenek.
IV. FEJEZET
AZ ÜZLETHELYISÉGEN KÍVÜL KÖTÖTT ÉS A TÁVOLLÉVŐK KÖZÖTT KÖTÖTT SZERZŐDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS SZABÁLYOK
6. A szerződéskötést megelőző tájékoztatás
11. § (1) Üzlethelyiségen kívül kötött szerződés és tá- vollévők között kötött szerződés megkötését meg- előzően a vállalkozás köteles világosan és közérthe- tő módon tájékoztatni a fogyasztót
a) a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás lé- nyeges tulajdonságairól, az adathordozónak és a terméknek vagy szolgáltatásnak megfelelő mérték- ben;
b) a vállalkozás nevéről;
c) a vállalkozás székhelyének postai címéről, és – ha azzal rendelkezik – a telefonszámáról, a telefax- számáról és az elektronikus levelezési címéről, to- vábbá annak a vállalkozásnak a nevéről és postai címéről, akinek a nevében eljár;
d) a vállalkozás üzleti tevékenysége helyének pos- tai címéről, és annak a vállalkozásnak a postai cí- méről, akinek a nevében eljár, akihez a fogyasztó a panaszait címezheti, ha e cím a c) pont szerint megadott címtől eltér;
e) a szerződés szerinti termékért vagy szolgáltatá- sért járó ellenszolgáltatás adóval megnövelt teljes összegéről vagy – ha a termék vagy szolgáltatás jellegéből adódóan az ellenértéket nem lehet előre ésszerűen kiszámítani – annak számítási módjáról, valamint az ezen felül felmerülő valamennyi költ- ségről (így különösen a fuvardíjról vagy a posta- költségről), vagy ha e költségeket nem lehet éssze- rűen előre kiszámítani, annak a ténynek a feltünte- téséről, hogy további költségek merülhetnek fel;
f) határozatlan időre szóló vagy előfizetést magá- ban foglaló szerződés esetében arról, hogy az el- lenszolgáltatás teljes összege a számlázási időszak- ra vonatkozó valamennyi költséget tartalmazza. Ha az ilyen szerződés átalánydíjas, arról, hogy az el- lenszolgáltatás teljes összege egyúttal a teljes havi költséget is jelenti. Ha az összes költséget nem lehet előre kiszámítani, a fogyasztót tájékoztatni kell az ellenszolgáltatás összegének kiszámításának mód- járól;
g) a szerződés megkötéséhez alkalmazott távollé- vők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz használatának díjáról, ha e díj emelt díjnak minő- sül;
h) a teljesítés feltételeiről, így különösen a fizetés- ről, a fuvarozásról és a teljesítési határidőről, vala- mint a vállalkozás panaszkezelési módjáról;
i) a 20. § szerinti jog gyakorlásának határidejéről és egyéb feltételeiről (különösen a 22. §-ban foglal- takról), valamint a 2. melléklet szerinti nyilatkozat- mintáról;
j) arról, hogy a 20. § szerinti jog gyakorlása esetén a termék visszaküldésének költségét a fogyasztónak kell viselnie, ha a vállalkozás nem vállalta e költ- ség viselését, és – a távollévők között kötött szer- ződés esetében – a termék postai küldeményként nem küldhető vissza;
k) arról, hogy a fogyasztó a 26. § szerint köteles megtéríteni a vállalkozás ésszerű költségeit, ha a
13. § vagy a 19. § esetén a teljesítés megkezdését követően gyakorolja a 20. § szerinti felmondási jo- gát;
l) arról, ha a 29. § alapján a fogyasztót nem illeti meg a 20. § szerinti jog, illetve azokról a körülmények- ről, amelyek teljesülése esetén a fogyasztó elveszíti a 20. § szerinti jogát;
m) a kellékszavatosságra és a termékszavatosságra vonatkozó jogszabályi kötelezettségről;
n) az értékesítés utáni ügyfélszolgálati és egyéb szolgáltatások, valamint a jótállás fennállásáról és annak feltételeiről;
o) arról, hogy rendelkezésre áll-e a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat ti- lalmáról szóló törvény szerinti magatartási kódex, illetve a magatartási kódexről történő másolatkérés módjáról;
p) határozott időre szóló szerződés esetén a szerző- dés időtartamáról, határozatlan időre szóló szerző- dés esetén a szerződés megszüntetésének feltétele- iről;
q) a határozott időre szóló olyan szerződés esetén, amely határozatlan időtartamúvá alakulhat át, az átalakulás feltételeiről, és az így határozatlan idő- tartamúvá átalakult szerződés megszüntetésének feltételeiről;
r) a fogyasztó kötelezettségeinek szerződés szerinti legrövidebb időtartamáról;
s) a fogyasztó által a vállalkozás kérésére fizetendő vagy biztosítandó letét vagy egyéb pénzügyi bizto- síték nyújtásáról és annak feltételeiről;
t) a digitális adattartalom működéséről, valamint az alkalmazandó műszaki védelmi intézkedésről;
u) a digitális adattartalom hardverrel és szoftverrel való együttműködési képességéről a vállalkozástól ésszerűen elvárható ismereteknek megfelelően;
v) a jogszabályi előírás vagy a vállalkozás döntése alapján a vállalkozásra nézve kötelező peren kívüli panaszkezelési mód és vitarendezési mechanizmus igénybevételének lehetőségéről, valamint az ehhez való hozzáférés módjáról;
w) a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről, a vállalkozás székhelye szerint illetékes békéltető testület nevéről és székhelyének postai címéről.
(2) Ha a vállalkozás nem tett eleget az (1) bekezdés
e) és f) pontjaiban meghatározott valamennyi járu- lékos költségre vagy az (1) bekezdés j) pontjában meghatározott költségre vonatkozó tájékoztatási kö- vetelménynek, a fogyasztó nem köteles megfizetni e költségeket.
(3) Nyilvános árverés esetén a vállalkozás (1) bekez- dés b), c) és d) pontjában meghatározott adatai he- lyett az árverező vállalkozás azonos adatai is megad- hatók.
(4) Az (1) bekezdés i), j) és k) pontjában meghatáro- zott tájékoztatás az 1. mellékletben foglalt mintatá- jékoztató megfelelő kitöltésével is megadható.
(5) A vállalkozás az (1) bekezdés m) pontja szerinti és az n) pontban a jótállásra vonatkozó tájékoztatást a kellékszavatosság, a termékszavatosság és a jótállás fogalmak pontos és megfelelő használatával köteles megadni olyan módon, hogy a fogyasztó számára vi- lágos és egyértelmű legyen az e fogalmak jelentése közötti különbség. E tájékoztatás a 3. mellékletben foglalt mintatájékoztató útján is megadható.
(6) Az (1) bekezdés szerinti tájékoztatás a szerződés részét képezi és nem módosítható, kivéve, ha a szer- ződő felek erről kifejezetten megállapodnak.
(7) Az e §-ban meghatározott tájékoztatási kötelezett- ség teljesítésének bizonyítása a vállalkozást terheli.
7. A szerződéskötésre vonatkozó formai követelmények üzlethelyiségen kívül kötött
szerződés esetén
12. § (1) Üzlethelyiségen kívül kötött szerződés esetén a vállalkozás a 11. § (1) bekezdésében előírt tájé- koztatást a fogyasztóval papíron vagy – a fogyasztó beleegyezése esetén – más tartós adathordozón köz- li. A tartós adathordozón rendelkezésre bocsátott tá- jékoztatást olvasható módon, világos és közérthető nyelven kell a fogyasztó rendelkezésére bocsátani.
(2) A szerződéskötést követően a vállalkozás átadja a fogyasztónak az aláírt szerződés másolatát, vagy a szerződéskötést papíron vagy – a fogyasztó bele- egyezése esetén – más tartós adathordozón vissza- igazolja. A visszaigazolás tartalmazza a fogyasztó- nak a 29. § (1) bekezdés m) pontja szerint adott nyi- latkozatát.
(3) Az olyan üzlethelyiségen kívül kötött szerződés esetében, ahol a fogyasztó kifejezetten kérte a vál- lalkozás javításra vagy karbantartásra irányuló szol- gáltatását, és a szerződő felek azonnal teljesítik szerződéses kötelezettségeiket, feltéve, hogy a fo- gyasztó által fizetendő összeg nem haladja meg két- száz eurónak a Magyar Nemzeti Bank tájékozta- tás megadásának napján érvényes hivatalos deviza- középárfolyama szerint megfelelő forintösszeget
a) a vállalkozás papíron vagy – a fogyasztó bele- egyezése esetén- más tartós adathordozón közli a fogyasztóval a 11. § (1) bekezdés b) és c) pontjá- ban előírt tájékoztatást, továbbá az ellenszolgálta- tás teljes összegét vagy annak kiszámítási módját, a teljes összegre vonatkozó becsléssel együtt;
b) a vállalkozás közli a fogyasztóval a 11. § (1) be- kezdésének a), i) és l) pontjában előírt tájékoztatást, azonban a fogyasztó kifejezett beleegyezése alap-
xxx nem köteles azt papíron vagy más tartós adat- hordozón átadni, és
c) a szerződéskötés visszaigazolása tartalmazza a
11. § (1) bekezdésében előírt tájékoztatást.
13. § A fogyasztó az arra vonatkozó kérését, hogy a vállalkozás a szolgáltatás nyújtására irányuló szerző- dés teljesítését már a 20. § (2) bekezdése szerinti ha- táridő lejárta előtt kezdje meg, köteles a vállalkozóval kifejezetten, tartós adathordozón közölni.
8. A szerződéskötésre vonatkozó formai követelmények távollévők között kötött
szerződés esetén
14. § Távollévők között kötött szerződés esetén a vál- lalkozás a 11. § (1) bekezdésében előírt tájékoztatást
– világos és közérthető nyelven – a fogyasztóval köz- li, vagy azt a fogyasztó számára elérhetővé teszi az al- kalmazott távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköznek megfelelő módon. A tartós adathordo- zón rendelkezésre bocsátott tájékoztatásnak olvasha- tónak kell lennie.
15. § (1) Ha a távollevők közötti, elektronikus úton kö- tött szerződés a fogyasztó számára fizetési kötele- zettséget keletkeztet, a vállalkozás egyértelműen és jól látható módon, közvetlenül a fogyasztó szerződé- si nyilatkozatának megtétele előtt felhívja a fogyasz- tó figyelmét a 11. § (1) bekezdés a), e), f), p), q) és
r) pontjában meghatározott információkra.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben a vál- lalkozás köteles gondoskodni arról, hogy a fogyasztó a szerződési nyilatkozatának megtételekor kifejezet- ten tudomásul vegye, hogy nyilatkozata fizetési kö- telezettséget von maga után. Ha a nyilatkozat meg- tétele gomb vagy hasonló funkció aktiválásával jár, a gombot vagy a hasonló funkciót könnyen olvasha- tó módon fizetési kötelezettséggel járó megrendelés vagy ennek megfelelő, egyértelműen megfogalma- zott felirattal kell ellátni, amely jelzi, hogy a szerző- dési nyilatkozat megtétele a vállalkozás javára tel- jesítendő fizetési kötelezettséget von maga után. Ha a vállalkozás nem tett eleget e bekezdésben foglalt kötelezettségének, a szerződés semmis. A semmis- ségre csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni.
(3) A kereskedelmi célú internetes honlappal rendel- kező vállalkozás köteles legkésőbb a fogyasztó szer- ződéses ajánlatának megtételekor egyértelműen és olvashatóan feltüntetni az esetleges fuvarozási kor- látozásokat és az elfogadott fizetési módokat.
16. § Ha a szerződést olyan távollévők közötti kom- munikációt lehetővé tévő eszköz alkalmazásával kötik meg, amelyen az információk megjelenítésére korlá- tozott hely vagy idő áll rendelkezésre, az ilyen szer- ződés megkötése előtt a vállalkozás az alkalmazott tá- vollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz útján közli legalább a 11. § (1) bekezdés a), b), e), f), i), p) és q) pontjában előírt tájékoztatást. A 11. §
(1) bekezdésében meghatározott további információ- kat a vállalkozás a 14. §-sal összhangban bocsátja a fogyasztó rendelkezésére.
17. § Ha a vállalkozás távollevők közötti szerződés megkötését telefonon kezdeményezi, a telefonbeszél- getés megkezdésekor tájékoztatja a fogyasztót a vál- lalkozás nevéről, illetve annak a vállalkozásnak a ne- véről, akinek a nevében telefonál, valamint arról, hogy a telefonhívás szerződés megkötésére irányul. E § nem érinti a vállalkozás 16. §-ban meghatározott kö- telezettségét.
18. § A távollévők között kötött szerződés megkötését követően – ésszerű időn belül, de a termék adásvételé- re irányuló szerződés esetén legkésőbb az átadáskor, a szolgáltatásnyújtására irányuló szerződés esetén leg- később a szolgáltatás teljesítésének megkezdésekor – a vállalkozás tartós adathordozón visszaigazolást ad a fogyasztónak a megkötött szerződésről. A visszaiga- zolás tartalmazza
a) a 11. § (1) bekezdésében meghatározott tájékoz- tatást, kivéve, ha azt a vállalkozás már a szerződés megkötése előtt tartós adathordozón a fogyasztónak megadta; és
b) ha a fogyasztó a 29. § m) pontja szerinti nyilatko- zatot tett, az erre vonatkozó visszaigazolást.
19. § A fogyasztó az arra vonatkozó kérését, hogy a vállalkozás a szolgáltatás nyújtására irányuló szerző- dés teljesítését már a 20. § (2) bekezdése szerinti ha- táridő lejárta előtt kezdje meg, köteles a vállalkozóval kifejezetten közölni.
9. A fogyasztót megillető elállási és felmondási jog
20. § (1) Az üzlethelyiségen kívül kötött és a távollé- vők között kötött szerződés esetén a fogyasztót a (2) bekezdésben meghatározott határidőn belül indoko- lás nélküli elállási jog illeti meg. Olyan üzlethelyi- ségen kívül kötött és távollévők között kötött szer- ződés esetén, amely szolgáltatás nyújtására irányul,
ha a 13. § vagy a 19. § szerinti nyilatkozat megtéte- lét követően a teljesítés megkezdődik, a fogyasztót a (2) bekezdésben meghatározott határidőn belül in- dokolás nélküli felmondási jog illeti meg.
(2) A fogyasztó az (1) bekezdés szerinti elállási vagy felmondási jogát
a) termék adásvételére irányuló szerződés esetén
aa) a terméknek,
ab) több termék adásvételekor, ha az egyes termé- kek szolgáltatása eltérő időpontban történik, az utoljára szolgáltatott terméknek,
ac) több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára szolgáltatott tételnek vagy darabnak, ad) ha a terméket meghatározott időszakon belül
rendszeresen kell szolgáltatni, az első szolgáltatás-
nak,
a fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától;
b) szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés eseté- ben a szerződés megkötésének napjától
számított tizennégy napon belül gyakorolhatja.
(3) A (2) bekezdés a) pontjában foglaltak nem érintik a fogyasztó azon jogát, hogy az e §-ban meghatáro- zott elállási jogát a szerződés megkötésének napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja.
10. A fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jogra vonatkozó tájékoztatás
elmulasztásának jogkövetkezménye
21. § (1) Ha a vállalkozás a 11. § (1) bekezdésének i) pontjában meghatározott tájékoztatási kötelezettsé- gének nem tett eleget, a 20. § (2) bekezdésében meg- határozott elállási határidő tizenkét hónappal meg- hosszabbodik.
(2) Ha a vállalkozás a 20. § (2) bekezdésében megha- tározott határidő lejártát követő tizenkét hónapon be- lül megadta a fogyasztónak az (1) bekezdésben meg- határozott tájékoztatást, az elállásra vagy a felmon- dásra nyitva álló határidő az e tájékoztatás közlésétől számított tizennegyedik napon jár le.
11. A fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása
22. § (1) A fogyasztó a 20. §-ban biztosított jogát
a) a 2. mellékletben található nyilatkozat-minta fel- használásával; vagy
b) az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján gyakorolhatja.
(2) A vállalkozás internetes honlapján is biztosíthat- ja a fogyasztó számára a 20. §-ban meghatározott jog (1) bekezdés szerinti gyakorlását. Ebben az eset- ben a vállalkozás tartós adathordozón haladéktala- nul visszaigazolja a fogyasztói nyilatkozat megérke- zését.
(3) A 20. §-ban meghatározott jogot határidőben ér- vényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilat- kozatát a 20. § (2) bekezdésében, illetve a 21. §-ban meghatározott határidő lejárta előtt elküldi.
(4) A fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy a 20.
§-ban meghatározott jogot e §-sal összhangban gya- korolta.
12. A vállalkozás kötelezettségei a fogyasztó elállása vagy felmondása esetén
23. § (1) Ha a fogyasztó a 22. §-nak megfelelően el- áll az üzlethelyiségen kívül kötött vagy a távollevők között kötött szerződéstől, a vállalkozás haladéktala- nul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzé- sétől számított tizennégy napon belül visszatéríti a fogyasztó által ellenszolgáltatásként megfizetett tel- jes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket is.
(2) A 22. §-nak megfelelő elállás vagy felmondás ese- tén a vállalkozás a fogyasztónak visszajáró összeget a fogyasztó által igénybe vett fizetési móddal meg- egyező módon téríti vissza. A fogyasztó kifejezett beleegyezése alapján a vállalkozás a visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, de a fogyasztót ebből adódóan semmilyen többletdíj nem terhelheti.
(3) Ha a fogyasztó kifejezetten a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választ, a vállalkozás nem köteles visszatéríteni az ebből eredő többletköltségeket.
(4) Termék adásvételére irányuló szerződés esetén a vállalkozás mindaddig visszatarthatja az (1) bekez- désben meghatározott összeget, amíg a fogyasztó a terméket vissza nem szolgáltatta, vagy kétséget ki- záróan nem igazolta, hogy azt visszaküldte; a ket- tő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. Nem illeti meg a vállalkozást a visszatartás joga, ha vállalta, hogy a terméket maga fuvarozza vissza.
13. A fogyasztó kötelezettségei elállása vagy felmondása esetén
24. § (1) Ha a fogyasztó a 22. §-nak megfelelően eláll az üzlethelyiségen kívül kötött vagy a távollevők kö- zött kötött szerződéstől, köteles a terméket haladék- talanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított tizennégy napon belül visszaküldeni, illetve a vállal- kozásnak vagy a vállalkozás által a termék átvételé- re meghatalmazott személynek átadni, kivéve, ha a vállalkozás vállalta, hogy a terméket maga fuvaroz- za vissza. A visszaküldés határidőben teljesítettnek minősül, ha a fogyasztó a terméket a határidő lejárta előtt elküldi.
(2) A fogyasztó kizárólag a termék visszaküldésének közvetlen költségét viseli, kivéve, ha a vállalkozás vállalta e költség viselését.
(3) Ha az üzlethelyiségen kívül kötött szerződés meg- kötésével egyidejűleg a terméket kifuvarozták a fo- gyasztónak, a vállalkozás saját költségén fuvarozza vissza a terméket, ha az jellegénél fogva postai kül- deményként nem küldhető vissza.
25. § A fogyasztó csak a termék jellegének, tulajdonsá- gainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsök- kenésért felel. Nem felel a fogyasztó az értékcsökke- nésért, ha a vállalkozás a 11. § (1) bekezdésének i) pontjában előírt tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget.
26. § (1) Ha a 13. § vagy a 19. § szerinti esetben a fo- gyasztó a teljesítés megkezdését követően felmondja az üzlethelyiségen kívül vagy távollévők között kö- tött szerződést, az elszámolás során a fogyasztó által arányosan fizetendő összeget a szerződésben megál- lapított ellenszolgáltatás adóval növelt teljes össze- ge alapján kell kiszámítani. Ha azonban a fogyasz- tó bizonyítja, hogy a teljes összeg túlzottan magas, az arányos összeget a szerződés megszűnésének idő- pontjáig teljesített szolgáltatások piaci értéke alap- xxx xxxx kiszámítani.
(2) E § alkalmazásában a piaci érték megállapításánál az azonos tevékenységet végző vállalkozások azonos szolgáltatásának a szerződés megkötésének időpont- ja szerinti ellenértékét kell figyelembe venni.
27. § A fogyasztó a 20. § szerinti joga gyakorlása ese- tén nem viseli az alábbi költségeket:
a) a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés telje- sítésének teljes vagy részleges költségeit, ha
aa) a vállalkozás a 11. § (1) bekezdésének i) vagy k) pontjában előírt tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget, vagy
ab) a fogyasztó nem kérte a 13. § és a 19. § szerint a szolgáltatás teljesítésének megkezdését a 20. § (2) bekezdésében meghatározott határidő lejárta előtt;
b) a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adat- tartalom szolgáltatásának teljes vagy részleges költ- ségeit, ha
ba) a fogyasztó nem adta kifejezett, előzetes bele- egyezését ahhoz, hogy a teljesítés a 20. § (2) bekez- désében meghatározott határidő lejárta előtt meg- kezdődjön,
bb) a fogyasztó a ba) pont szerinti beleegyezése meg- adásával egyidejűleg nem nyilatkozott annak tudo- másulvételéről, hogy beleegyezésével elveszti a 20.
§ szerinti jogát, vagy
bc) a vállalkozás elmulasztotta megadni a 12. § (2) bekezdésében vagy a 18. §-ban előírt visszaigazo- lást.
28. § A fogyasztót a 20. § szerinti joga gyakorlásával összefüggésben a 23. § (3) bekezdésében, valamint 24-26. §-ban meghatározottakon felül további költség és egyéb kötelezettség nem terheli.
14. A fogyasztót megillető elállási és felmondási jog alóli kivételek
29. § (1) A fogyasztó nem gyakorolhatja a 20. § sze- rinti jogát
a) a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés ese- tében a szolgáltatás egészének teljesítését követő- en, ha a vállalkozás a teljesítést a fogyasztó kifeje- zett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a fo- gyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egé- szének teljesítését követően felmondási jogát elve- szíti;
b) olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás ál- tal nem befolyásolható, a 20. § (2) bekezdésében meghatározott határidő alatt is lehetséges ingado- zásától függ;
c) olyan nem előre gyártott termék esetében, ame- lyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék eseté- ben, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak;
d) romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében;
e) olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza;
f) olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel;
g) olyan alkoholtartalmú ital tekintetében, amely- nek tényleges értéke a vállalkozás által nem be- folyásolható módon a piaci ingadozásoktól függ, és amelynek áráról a felek az adásvételi szerződés megkötésekor állapodtak meg, azonban a szerző- dés teljesítésére csak a megkötéstől számított har- mincadik napot követően kerül sor;
h) olyan vállalkozási szerződés esetében, amelynél a vállalkozás a fogyasztó kifejezett kérésére keresi fel a fogyasztót sürgős javítási vagy karbantartási munkálatok elvégzése céljából;
i) lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, va- lamint számítógépes szoftver példányának adásvé- tele tekintetében, ha az átadást követően a fogyasz- tó a csomagolást felbontotta;
j) hírlap, folyóirat és időszaki lap tekintetében, az előfizetéses szerződések kivételével;
k) nyilvános árverésen megkötött szerződések ese- tében;
l) lakáscélú szolgáltatás kivételével szállásnyújtásra irányuló szerződés, fuvarozás, személygépjármű- kölcsönzés, étkeztetés vagy szabadidős tevékeny- ségekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szer- ződés esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy határidőt kötöttek ki;
m) a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a vállalkozás a fo- gyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezd- te meg a teljesítést, és a fogyasztó e beleegyezésé- vel egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul véte- léről, hogy a teljesítés megkezdését követően elve- szíti a 20. § szerinti jogát.
(2) Az (1) bekezdés h) pontjában meghatározott eset- ben a 20. § szerinti jog a fogyasztó által kifejezetten kért szolgáltatásokon és a karbantartás vagy a javí- tás elvégzéséhez felhasznált cserealkatrészeken felül kínált szolgáltatásokra vagy termékekre kiterjed.
15. A fogyasztót megillető elállás vagy felmondás hatása a járulékos szerződésekre
30. § (1) Ha az üzlethelyiségen kívül kötött szerződés- hez vagy a távollevők között kötött szerződéshez já- rulékos szerződés is kapcsolódik, a fogyasztó 20. §
szerinti jogának gyakorlása a járulékos szerződést is felbontja vagy megszünteti.
(2) A fogyasztó a vállalkozásnak a járulékos szerző- dés felbontásából vagy megszüntetéséből eredő ká- rát nem köteles megtéríteni, és a szerződés felbon- tásával vagy megszüntetésével összefüggésben tőle egyéb költség – a 23. § (3) bekezdésében, valamint a 24-26. §-ban meghatározott esetek kivételével – nem követelhető.
(3) A vállalkozás köteles a járulékos szerződésben részt vevő harmadik személy szerződő felet a fo- gyasztó elállásáról vagy felmondásáról haladéktala- nul értesíteni.
V. FEJEZET
ELJÁRÁS A SZERZŐDÉSKÖTÉSRE VONATKOZÓ TÁJÉKOZTATÁSI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK ÉS A SZERZŐKÖTÉST KÖVETŐ TELEFONOS KAPCSOLATTARTÁSRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK MEGSÉRTÉSE ESETÉN
31. § (1) A 9. §, a 11. § (1), (3)-(5) és (7) bekezdésé-
ben, a 12. § (1) és (3) bekezdésében, a 14-17. §-ban és a 18. § a) pontjában foglalt rendelkezések megsér- tése esetén a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényben meghatározott hatóság jár el az ott meghatározott szabályok szerint.
(2) A 6. §-ban foglalt rendelkezés megsértése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság jár el a fogyasztóvédelem- ről szóló törvényben meghatározott szabályok sze- rint.
(3) Az (1) és (2) bekezdésben említett rendelkezések a fogyasztóvédelemről szóló törvény alkalmazásá- ban fogyasztóvédelmi rendelkezések.
VI. FEJEZET ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
32. § Ez a rendelet 2014. június 13-án lép hatályba, rendelkezéseit csak a hatálybalépését követően kötött szerződésekre kell alkalmazni.
33. § Ez a rendelet a fogyasztók jogairól, a 93/13/EGK tanácsi irányelv és az 1999/44/EK európai parla-
menti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 85/577/EGK tanácsi irányelv és a 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon kívül helye- zéséről szóló 2011. október 25-i 2011/83/EU euró- pai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.
34. § Hatályát veszti az üzleten kívül a fogyasztó- val kötött szerződésekről szóló 213/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet, és a távollévők között kötött szerző- désekről szóló 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet.
Xxxxx Xxxxxx s. k., miniszterelnök
1. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez
Elállási/Xxxxxxxxxx mintatájékoztató Elállási/Felmondási jog
Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől. Hasonlóképpen, ha a szolgáltatás nyúj- tására irányuló szerződés esetén a szerződés teljesítése megkezdődött, Ön jogosult 14 napon belül indokolás nélkül felmondani a szerződést.
Az elállási/felmondási határidő az (1 ).
Ha Ön elállási/felmondási jogával élni kíván, elál- lási/felmondási szándékát tartalmazó egyértelmű nyi- latkozatát köteles eljuttatni (például postán, telefaxon vagy elektronikus úton küldött levél útján) az alábbi címre: (2…). Ebből a célból felhasználhatja a mellékelt elállási/felmondási nyilatkozat-mintát is. (3 )
Ön határidőben gyakorolja elállási/felmondási jo- gát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi el- állási/ felmondási nyilatkozatát.
Az elállás/felmondás joghatásai
Ha Ön eláll ettől a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb az Ön elállási nyilatkozatának kézhezvételé- től számított 14 napon belül visszatérítjük az Ön által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fu- varozási költséget is (kivéve azokat a többletköltsége- ket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Ön az általunk felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.) A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Ön más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását ad- ja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Önt semmilyen többletköltség nem terheli. (4 )
(5 . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . )
(6 . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . )
Útmutató az elállási/felmondási mintatájékoz- tató kitöltéséhez:
(1 ) Illessze be a következő idézőjelbe tett
szövegek egyikét:
a) szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetén:„a szerződés megkötésének napjától számított 14 nap el- teltével jár le”;
b) termék adásvételére irányuló szerződés esetében:
„attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, ame- lyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuvarozótól el- térő harmadik személy a terméket átveszi.”;
c) több termék szolgáltatásakor: „attól a naptól számí- tott 14 nap elteltével jár le, amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó termék átveszi.”;
d) több tételből vagy darabból álló termék szolgáltatá- sakor:„amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuva- rozótól eltérő harmadik személy az utolsó tételt vagy darabot átveszi.”; e) termék meghatározott időszakon belüli rendszeres szolgáltatására vonatkozó szerződés esetében:„attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuvarozó- tól eltérő harmadik személy átveszi az első terméket.”
(2 ) Illessze be vállalkozása nevét, postai
címét, és – ha van – telefonszámát, telefax-számát és elektronikus levelezési címét.
(3 ) Ha Ön lehetővé teszi a
fogyasztó számára, hogy elektronikusan az Ön webol- dalán töltse ki és nyújtsa be elállási/felmondási nyilat- kozatát, illessze be a következő szöveget: „Ön interne- tes oldalunkon is [beillesztendő az internetes cím] ki- töltheti az elállási/felmondási nyilatkozat-mintát vagy benyújthatja az elállási/felmondási szándékát egyér- telműen kifejező egyéb nyilatkozatát. Ha Ön emellett dönt, az elállás/felmondás megérkezését tartós adat- hordozón (például elektronikus levélben) haladékta- lanul visszaigazoljuk Önnek.”
(4 . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . )
Termék adásvételére irányuló szerződés esetében, ha Ön nem ajánlotta fel, hogy a terméket elállás esetén visszafuvarozza, illessze be a következő szöveget: „A visszatérítést mindaddig visszatarthatjuk, amíg vissza nem kaptuk a terméket, vagy Ön nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.”
(5 . ) Ha a fogyasztó a szerződés alapján terméket vett át
a) az alábbiak közül illessze be a megfelelőt:
- „A terméket visszafuvarozzuk Öntől.”, vagy
- „Ön köteles számunkra vagy [illessze
be a termék átvételére Ön által feljogosított személy nevét és postai címét, ha van ilyen személy] számára a terméket indokolatlan késedelem nélkül, de legké- sőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidő be- tartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket.”;
és
b) illessze be a megfelelőt:
ba) „A termék visszaküldésének költségeit mi visel- jük.”, vagy
bb) „A termék visszaküldésének közvetlen költségét Ön viseli.”, vagy
bc) Távollévők között kötött szerződés esetében, ha Ön nem ajánlja fel a termék visszaküldési költségének vi- selését, és a termék jellegéből adódóan postai külde- ményként nem adható fel: „A termék visszaküldésé- nek közvetlen költségét – azaz… [illessze be az össze- get] fuvarozási költséget – Ön viseli.”; vagy ha a ter- mék visszaküldésének költségét ésszerűen nem lehet előre kiszámítani: „A termék visszaküldésének köz- vetlen költségét Ön viseli. E költségek legmagasabb becsült összege… [illessze be az összeget].”, vagy
bd) Ha üzlethelyiségen kívül kötött szerződés eseté- ben a terméket a szerződés megkötésekor a fogyasztó otthonába fuvarozták és a termék jellegéből adódóan postai küldeményként nem adható fel: „A terméket sa-
megszűnésének időpontjáig arányosan teljesített szol- gáltatásért járó összeget. Hasonlóképpen visszatérít- jük az Ön által nyújtott ellenszolgáltatás azon részét, amely meghaladja az általunk nyújtott szolgáltatás el- lenértékét.”
2. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez
Elállási/Felmondási nyilatkozatminta
(csak a szerződéstől való elállási/felmondási szán- dék esetén töltse ki és juttassa vissza)
Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakor- lom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szol- gáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében: 2
Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja: 3
A fogyasztó(k) neve:
A fogyasztó(k) címe:
A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyi- latkozat esetén)
Kelt
3. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez
A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló mintatájékoztató
1. Kellékszavatosság
Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogá-
ját költségünkön magunk fuvarozzuk vissza.”;
val?
hibás teljesítése esetén a vállalkozással
és
c) illessze be az alábbiakat: „Ön kizárólag akkor von- ható felelősségre a termékben bekövetkezett érték- csökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdon- ságainak és működésének megállapításához szüksé- ges használatot meghaladó használat miatt követke- zett be.”
(6 ) A szolgáltatás nyújtására irá-
nyuló szerződés esetében az alábbi szöveget illessze be: „Ha Ön kérte, hogy a felmondási határidőn belül kezdődjön meg a szolgáltatás teljesítése, felmondása esetén Ön köteles megtéríteni számunkra a szerződés
szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Pol- gári Törvénykönyv szabályai szerint.
Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján?
Ön – választása szerint – az alábbi kellékszavatos- sági igényekkel élhet:
Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése le- hetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesí- téséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kér- hette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos le- szállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére Ön is
1 Itt szükséges a vállalkozás nevének, postai címének, és – ha van – telefonszámának, telefax-számának és elektronikus levelezési címé- nek megjelölése.
2 Itt szükséges a szerződés tárgyául szolgáló termék vagy szolgáltatás megjelölése
3 A megfelelő jelölendő
4 a vállalkozás nevének beillesztése
kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat.
Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, ki- véve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.
Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszava- tossági igényét?
Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?
Ön a vállalkozással szemben érvényesítheti kellék- szavatossági igényét.
Xxxxxx egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?
A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellék- szavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ön igazolja, hogy a termé- ket, illetve a szolgáltatást a 6 vállalkozás nyújtotta.
A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
2. Termékszavatosság
Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jo- gával?
Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön – választása szerint – az 1. pontban meghatározott jogát vagy ter- mékszavatossági igényt érvényesíthet.
Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján?
Termékszavatossági igényként Ön kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.
Milyen esetben minősül a termék hibásnak?
A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forga- lomba hozatalakor hatályos minőségi követelmények- nek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
Milyen határidőben érvényesítheti Ön terméksza- vatossági igényét?
5 két évnél rövidebb határidő esetén beillesztendő
6 a vállalkozás nevének beillesztése
7 a megfelelő jogszabályhely megjelölése szükséges
8 jelölje meg a megfelelőt
9 a vállalkozás nevének beillesztése
Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó ál- tali forgalomba hozatalától számított két éven belül ér- vényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát el- veszti.
Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvénye- sítheti termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó do- log gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyako- rolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény ér- vényesítése esetén Önnek kell bizonyítania.
A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül ter- mékszavatossági kötelezettsége alól?
A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
- a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyár- totta, illetve hozta forgalomba, vagy
- a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhe- tő vagy
- a termékhibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.
A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez ele- gendő egy okot bizonyítania.
Xxxxxxxx figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egy- szerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesí- tése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijaví- tott részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyár- tóval szemben érvényesítheti.
[Ha a vállalkozás jogszabály vagy szerződés alap- xxx xxxxxxxxxx köteles, az alábbi 3. pont beillesztése is szükséges a tájékoztatóba:]
3. Jótállás
Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogá- val?
Hibás teljesítés esetén szerződés/ 7 … 8 alapján a
… 9 jótállásra köteles.
Önt milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg jótállás alapjá10 n?
Mikor mentesül a vállalkozás a jótállási kötelezett- sége alól?
A vállalkozás jótállási kötelezettsége alól csak ab- ban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka
10 a szerződésben vagy jogszabályban meghatározott jogok és határidő beillesztése
a teljesítés után keletkezett.
Xxxxxxxx a figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termék- szavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással
párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont Önt a jótállásból fakadó jogok az 1. és a 2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.