Contract
Témakör | Véleményező véleménye | Döntés a vélemény elfogadásával kapcsolatban | A döntés indoklása |
Véleményező sorszáma: 2021/101 | |||
5-6. Bérbeadási jogcímekkel és a pályázat útján történő bérbeadással kapcsolatos vélemények | Feltétlenül vegyék bele ha valaki ki adja a lakást másnak vegyek vissza,mert azért kapta hogy nem volt hol laknia. | XXXXXXXXX | Köszönjük megjegyzését! Az említett kitétel benne van a rendeletben. Az önkormányzati bérlakásokat albérletbe adni nem lehet, csak speciális körülmények között (pl. átmeneti intézményben való tartózkodás esetén, maximum 2 évre) az önkormányzat engedélyével. Minden más albérletbe adás illegális, az a lakásbérleti szerződés felmondását eredményezi. Köszönjük, hogy figyelemmel kíséri munkánkat! |
7. Határozott idejű bérbeadással kapcsolatos vélemények | Maradjon meg a határozott bérbeadás ideje. | XXXXXXXXX | Köszönjük megjegyzését! Az önkormányzat kizárólag abban az esetben köt már csak határozatlan idejű bérleti szerződéseket, ha azt a Lakástörvény előírja. A határozott idejű bérleti szerződések időtartama változik 10 évre. A bérleti szerződés együttélési problémák, rendeltetés-ellenes használat, díj- nemfizetés, egyéb okok miatt a Lakástörvény rendelkezései alapján, a szerződés fennállása alatt is bármikor felmondható, azonban a 10 éves szerződés kiszámíthatóbb, hosszú távú biztonságot nyújt a bérlők számára, emiatt döntött az önkormányzat a hosszabb határozott idejű szerződések mellett. Köszönjük, hogy figyelemmel kíséri munkánkat! |
8-9. Közszolgálati lakás juttatás változásával, közszolgálati bérleti jogokkal kapcsolatos vélemények | Maradjon meg szolgálati lakásnak ne akarjanak rajta keresni! | ELFOGADVA | Köszönjük a felvetést! Mivel a közszolgálati lakást a munkáltató javaslatára, a munkaviszony idejére adja bérbe az önkormányzat, a fő szabály az, hogy a bérleti jogviszony megszűnik a munkaviszony végével. Önkormányzati bérlakást nem lehet tovább albérletesíteni, az a bérleti szerződés felmondását eredményezi. Köszönjük, hogy figyelemmel kíséri munkánkat! |
10. Bérlőkijelölési joggal kapcsolatos vélemények | A bérlő köteles a ház szabályait feltétlenül betartani.A bérleményt engedni az önkormányzat ellenőrzés,hisz az az önkormányzat tulajdonában van.Xxx ezt megtagadja a szerződést fel kell bontani velük! | RÉSZBEN ELFOGADVA | Köszönjük megjegyzését! A rendelet értelmében a bérlő köteles a közösségi együttélés szabályait a házirendnek megfelelően betartani és valamennyi, általa a lakásba beengedett személlyel betartatni. A vagyonkezelő évente köteles bérleményellenőrzést tartani és annak keretében meggyőződni a szerződésszerű használatról, illetve a lakásban tartózkodás jogszerűségéről. Ez jelenleg is zajlik a kerületben: https://xxxxxxxxxxx.xx/hir/76748/B%C3% A9rlem%C3%A9nyellen%C5%91rz%C3%A9s Köszönjük, hogy figyelemmel kíséri munkánkat! |
11. Pályázaton kívüli minőségi lakáscserével kapcsolatos vélemények | Legyen lehetőség nagyobb,nem csak kisebb lakás cserére.Olyanra amilyenre a lakónak szüksége van. | RÉSZBEN ELFOGADVA | A lakásmobilitás lehetővé tétele fontos része az önkormányzat lakáspolitikájának. Nagyobb lakás cseréjére is lehetőségük van a bérlőknek, azonban ezt pályázat útján biztosítja az önkormányzat. Köszönjük, hogy figyelemmel kíséri a munkánkat! |
12. Lakáshasználati megállapodás rendkívüli élethelyzet miatt jogcímmel kapcsolatos vélemények | Ha azért kerül élethelyzetben mert le eget , vagy össze dőlt a lakása xxxxxxxxxxxxx.Xx nehogy már valaki be esik hogy nincs hol lakni , akkor hozzá vágunk 1 lakást.Nem véletlen szüntették meg a szükség lakást Szó sem lehet róla!!! | RÉSZBEN ELFOGADVA | A rendelet pontosan szabályozza a vis maior helyzetek esetén történő eljárást és abban az esetben a lakáshasználat idejét. Köszönjük, hogy figyelemmel kíséri munkánkat! |
13. Bérlővédelmi intézkedésekkel kapcsolatos vélemények | Ha nem viselkedik a többi lakóval tisztességesen,2 felszólítás után , szerződés bontás! | RÉSZBEN ELFOGADVA | A közösségi együttélés szabályait sértő bérlők ügyében bejelentést lehet tenni a bérbeadó szervezetnél, amelyet kivizsgálnak és szankcionálnak. Ennek pontosan szabályozott esetekben kilakoltatás is lehet a vége. A házirend betartása és betartatása a bérlő kötelezettsége a rendelet alapján. |
14. Minimálisan elfogadható elhelyezés nélküli kilakoltatás tilalmával kapcsolatos vélemények | Aki nem tuttam megköszönni megbecsülni a lakást , annak nincs helye a társadalomban.Egybol kilakoltatni ha van gyerek ha nincs. | ELUTASÍTVA | Az önkormányzat alapvető, törvényben előírt feladata a hajléktalanná válás megelőzése. Ezek a rendelkezések ezzel összefüggésben kerültek a rendeletbe. Köszönjük, hogy figyelemmel kíséri munkánkat! |
15. Lakásleadással, jól hasznosítható üres lakásokkal kapcsolatos vélemények | A rászoruló embereknek kell adni, hogy ők a saját pénzén tegye rendbe X.Xxx így nem vállalja nincs is rá szüksége. | RÉSZBEN ELFOGADVA | A nem csatolható, és rossz adottságai miatt nem bérbe adható lakásokat az önkormányzat árverésen értékesíti. Az eladásokból befolyó bevétel kizárólag a meglevő lakásállomány felújítására, vagy fejlesztésére fordítható. Vannak olyan rászorulók, akik a jövedelmi helyzetük, egészségi állapotuk, vagy a segítő családtagok hiánya miatt nem képesek egy lakás felújítására, nekik lehetőség szerint igyekszik segíteni az önkormányzat. Sokkal gyakoribb a a felújítandó lakások pályáztatása. |
Témakör | Véleményező véleménye | Döntés a vélemény elfogadásával kapcsolatban | A döntés indoklása |
16. Teljesen önkormányzati tulajdonú lakóházakban érvényes új házirenddel kapcsolatos vélemények | A házirend feltétlenül tartalmazza hogy akik nem tudnak beilleszkedni, zavarják a többi lakók nyugalmát,2 felszólítás után 3 jön a szerződés bontás.Mert őket csak ez fogja megállítani, még a rendőrség sem! | RÉSZBEN ELFOGADVA | A lakásbérleti szerződés felmondása a Lakástörvény rendelkezései alapján történik, a rendelet az indokolt felmondás körülményeit szabályozza. A közösségi együttélés szabályait sértő magatartás esetén a bérbeadó szervezet rendkívüli bérleményellenőrzést tart, és a bérlőt - a következményekre figyelmeztetéssel - e magatartás megszüntetésére vagy megismétlésétől való tartózkodásra írásban felszólítja, a felszólítással egyidőben jogosult a lakbér 100 %-os emelésére. Ezt követően a bérbeadó köteles a felszólítást követő 3 hónapon belül ismételt bérleményellenőrzés formájában normasértő helyzet felülvizsgálatára. A felülvizsgálat alapján vagy megszünteti az eljárást és visszaállítja a korábbi lakbért, vagy amennyiben a bérlő a kifogásolt magatartással nem hagy fel, a bérleti szerződést írásban felmondja, és a törvényben foglaltaknak megfelelően intézkedik a lakás kiürítéséről. A bérlő vagy a vele együttlakó személyek magatartásából következő oka csak abban az esetben állapítható meg felmondási okként, ha birtokvédelmi-, szabálysértési-, vagy büntetőeljárás keretében a lakóközösség valamely tagját, vagy tagjait érintő panasz, vagy sérelem miatt Őt elmarasztalták. |
17-18. Lakbérrendszerrel, szociális, költségelvű vagy piaci alapú lakbérrel, és az eltérítés alkalmazásával kapcsolatos vélemények | Megfelelő | ELFOGADVA | Köszönjük! |
19-20. A költségelvű lakbérnek a tényleges költségekhez történő igazításával, és a szociális helyzet alapján adható lakbér szabályozásával kapcsolatos jövőbeli tervekkel kapcsolatos vélemények | Csak annak adni segélyt,lakbér támogatás, hozzájárulást aki dolgozik ,és keveset keres. | RÉSZBEN ELFOGADVA | A lakbér és a lakbértámogatás megállapítása is jövedelem alapján történik. Nem mindenki munkából szerzett jövedelemből él, vannak nyugdíjasok, gyermeknevelési támogatásból élők is a bérlők között, Őket nem lehet kizárni egy lakbértámogatási rendszerből. |
21. Egyéb, általános vélemény a lakásrendelet tervezettel kapcsolatban | Lehetőleg olyan helyre ,és olyan papíron kitenni, hogy olvasható legyen. | XXXXXXXXX | Az új házirend megismertetése, kifüggesztése folyamatban van. |
22. A társadalmi egyeztetési folyamattal kapcsolatos vélemények | Elégtelen! | Nem pontosan értjük, mire gondol a Tisztelt kérdező. Folyamatos szakmai egyeztetés, lakossági fórum és erről online közvetítés is volt, kérdéseket is lehetett írásban feltenni. Ettől magasabb szintű és teljes körűbb egyeztetésre eddig sehol nem volt példa. | |
Véleményező sorszáma: 2021/102 | |||
1. Lakásgazdálkodási alapelvekkel kapcsolatos vélemények | A lakásgazdálkodási alapelvekkel egyetértünk. Kivétel ez alól a pályázati rendszer. Az előzetetes szakmai vitában is a inkább névjegyzék mellett érveltünk. Ezt továbbra is fenntartjuk. | ELUTASÍTVA | Köszönjük, hogy javaslatával hozzájárult a kerületi lakáspolitikáról szóló párbeszédhez. Kérjük, engedje meg, hogy röviden válaszoljunk felvetésére. Bár valóban komoly érvek szólnak a névjegyzékes rendszer mellett, nyomósabbnak tartjuk a pályázati rendszer melletti érveket. A névjegyzékes rendszer hátránya, hogy túlzottan bemerevíti az értékelési szempontokat, nem vagy csak áttekinthetetlenül bonyolult módon lehet többdimenziós szempontrendszert érvényesíteni. A pályázati rendszer alkalmasabb arra, hogy demográfiailag, élethelyzetüket, anyagi erejüket tekintve többféle, de egyaránt lakásínségben szenvedő társadalmi csoportnak nyújtson lehetőséget. |
Témakör | Véleményező véleménye | Döntés a vélemény elfogadásával kapcsolatban | A döntés indoklása |
2. Új rendelet szerkezetével, felépítésével, áttekinthetőségével kapcsolatos vélemények | Sokkal jobban felépített és sokkal jobban átlátható az új rendelet. Ez fontos előrelépés. | ELFOGADVA | Köszönjük! |
3-4. Lakásgazdálkodási irányelvekkel, éves lakásgazdálkodási tervvel kapcsolatos vélemények | Támogatjuk mind a kettőt, bár kicsit szkeptikusak vagyunk, az éves lakásgazdálkodási terv megvalósulásának mikéntjével. Évente ilyen részletes listákat és terveket felállítani nagy adminisztrációs feladat. | RÉSZBEN ELFOGADVA | Köszönjük javaslatát! Még egyszer átnéztük a lakásgazdálkodási terv keretében igényelt információk előállításának realitását. Ennek során néhány pontosítást hajtottunk végre a szövegen, figyelembe véve a véleményben kifejtett szempontot is. A bérbeadó szervezettel is egyeztettünk. Köszönjük, hogy felvetésével hozzájárult munkánkhoz! |
5-6. Bérbeadási jogcímekkel és a pályázat útján történő bérbeadással kapcsolatos vélemények | A jogcímekkel egyetértünk. Fentebb már írtam, hogy mi inkább névjegyzék mint pályázat pártiak vagyunk. Kizáró okoknál kérdésünk lenne: A 9. § (1) b) pontnál van-e területi megkötés? A közszolgálati lakásnál a fővárosi terület említve van, de általánosan nem találtam ilyen rendelkezést. Tehát egy személy, pl. egy együttköltöző, aki 20 éve a fővárosban vagy a kerületben lakik és van egy hátrányos régióban - ahol se munka se infrastruktúra nincs - egy beköltözhető lakástulajdona, akkor ő ki van zárva a pályázatokból? | RÉSZBEN ELFOGADVA | Köszönjük megjegyzését! Nincs területi megkötés. Teljesen jogos a felvetés, a lakásrendelet készítése során szakértőink is dolgoztak a problémán, de nem találtunk jó megoldást. Egyértelmű, hogy az biztosan nem jó, ha csak a fővárosi beköltözhető bérleményt zárjuk ki. A közszgolgálati lakásoknál azért más a helyzet, mert az a munkaviszonyhoz kapcsolódik; csak különleges esetben tervezünk új közszolgálati lakást bérbeadni és ott a rendelet egyéb szabályai folytán mód nyílik az egyedi mérlegelésre, az általános esetben azonban nem. Köszönjük, hogy figyelemmel kíséri munkánkat! |
7. Határozott idejű bérbeadással kapcsolatos vélemények | Egyetértünk vele. Bár az ismételt bérbevétel 22.§ és 23.§-ban említett kivételes méltánylást érdemlő eset nincs definiálva. Tudjuk hogy ezt nagyon nehéz meghatározni, de lehet érdemes lenne pár fogódzót adni hozzá. | XXXXXXXXX | Köszönjük az észrevételt, kiegészítettük a szöveget. |
8-9. Közszolgálati lakás juttatás változásával, közszolgálati bérleti jogokkal kapcsolatos vélemények | Rendben van. | ELFOGADVA | Köszönjük! |
10. Bérlőkijelölési joggal kapcsolatos vélemények | Egyetértünk. | ELFOGADVA | Köszönjük! |
11. Pályázaton kívüli minőségi lakáscserével kapcsolatos vélemények | Rendben van. | ELFOGADVA | Köszönjük! |
12. Lakáshasználati megállapodás rendkívüli élethelyzet miatt jogcímmel kapcsolatos vélemények | Támogatjuk, főleg a 74.§-t, azonban itt nincs definiálva az önhibáján kívüli ok. Tudjuk hogy ezt nagyon nehéz meghatározni, de lehet érdemes lenne pár fogódzót adni hozzá. | ELFOGADVA | Köszönjük az észrevételt, kihagytuk az "önhibáján kívül" szövegrészt. |
13. Bérlővédelmi intézkedésekkel kapcsolatos vélemények | Erősen támogtajuk. Fontos lépés. | ELFOGADVA | Köszönjük! |
14. Minimálisan elfogadható elhelyezés nélküli kilakoltatás tilalmával kapcsolatos vélemények | Erősen támogatjuk. Nagyon fontos lépés. | ELFOGADVA | Köszönjük! |
15. Lakásleadással, jól hasznosítható üres lakásokkal kapcsolatos vélemények | Rendben van. | ELFOGADVA | Köszönjük! |
16. Teljesen önkormányzati tulajdonú lakóházakban érvényes új házirenddel kapcsolatos vélemények | Kicsit részletes, kicsit szigorú, de rendben van. | ELFOGADVA | Köszönjük! |
Témakör | Véleményező véleménye | Döntés a vélemény elfogadásával kapcsolatban | A döntés indoklása |
17-18. Lakbérrendszerrel, szociális, költségelvű vagy piaci alapú lakbérrel, és az eltérítés alkalmazásával kapcsolatos vélemények | Alapvetően egyetértünk a lakbérrendszerrel, de nagyon bonyolultnak találjuk. Minél differenciáltabb egy rendszer, annál igazságosabb. De ez a bonyolultság csökkenti az átláthatóságot (egy átlagos pályázó segítség nélkül nem tudja megbecsülni a leendő bérleti díját.) A bonyolult rendszer az adminisztrációs terheket is erősen növeli. Fontos lenne mérni ennek a rendszernek a hatékonyságát, mert lehet hogy egy egyszerűbb konstrukcióval is el lehet érni ugyanazt az eredményt. | RÉSZBEN ELFOGADVA | Köszönjük megjegyzését! Jelenleg a vonatkozó kormányrendelet miatt nem nyúlhattunk a lakbérrendszerhez, amelyet mi is nagyon bonyolultnak találunk. Terveink szerint lesz egy-két pont, ahol ezt egyszerűsítjük, de ezek marginálisak lesznek. Nem találtunk olyan egyszerűsítést, ami nem hozna létre valamilyen igazságtalanságot egy már évek óta létező rendszerhez képest. A véleményben jelzett problémát úgy csökkentjük, hogy a pályázati kiírásokban feltüntetjük minden lakás pontos lakbérét. Köszönjük, hogy figyelemmel kíséri munkánkat! |
19-20. A költségelvű lakbérnek a tényleges költségekhez történő igazításával, és a szociális helyzet alapján adható lakbér szabályozásával kapcsolatos jövőbeli tervekkel kapcsolatos vélemények | Egyetértünk az emeléssel, de csak akkor ha a legszegényebbek megfelelő kompenzációt kapnak. | ELFOGADVA | Egyetértünk, így fog történni. |
21. Egyéb, általános vélemény a lakásrendelet tervezettel kapcsolatban | 1. Jó és fontos, hogy a felek kötelezettségei is részletesen és átláthatóan le vannak írva (pl a műszaki dolgoknál) 2. A bérleti szerződés felmondásánál a 69.§ (4) pontjában nem tartjuk reálisnak a 15 napos határidőt. 15 nap alatt környezettanulmányt készíteni, és a lakóval és más szereplővel érdemben egyeztetni és egy megalapozott javaslatot készíteni nagyon nehéz. 30 napot javaslok. A szociális szolgáltatók erősen le vannak terhelve. 3. Fontos dolog, hogy az eljárásrendi szabályok is részletesen le vannak fektetve. Erősen támogatjuk. | RÉSZBEN ELFOGADVA | A 2. pontban foglalt észrevételt illetően mi is rövidnek gondoljuk a 15 napot, de igazodni kellett a lakástörvény előírásaihoz. A vélemény alapján még egyszer egyeztettünk a JGK és a JSZSZGYK (a szociális szolgáltató szervezet) munkatársaival és menedzselhető ez a határidő. |
22. A társadalmi egyeztetési folyamattal kapcsolatos vélemények | Nagyon fontos a társadalmi egyeztetés, és köszönjük, hogy részt vehettünk benne. Jó hogy készült egy összefoglaló anyag is, bár sajnos úgy gondolom, hogy még így is magas a küszöb egy átlag kerületi lakónak. Kíváncsiak vagyunk mennyien küldenek be véleményeket. | Köszönjük a részvételt a folyamatban. | |
Véleményező sorszáma: 2021/103 | |||
5-6. Bérbeadási jogcímekkel és a pályázat útján történő bérbeadással kapcsolatos vélemények | Palyazati pontrendszer igazsagosabba tetele: a jelenlegi illetve tervezett pontrendszer nem a legraszorultabbakon segit, hanem azokon, akik olcson szeretnenek lakashoz jutni. A pontozas soran ugyanis xxxxxxxxxxx arra kaphato elsosorban hany ember koltozik egy lakasba, illetve a gyerekek szamanak novekedesere. Az elobbi alapot ad arra, hogy a palyazok kijatszak a rendszert, hiszen ennel annyi a lenyeg, hogy minnel tobb ember legyen bejelentve, az pedig nem nehez oszzetarto csaladok eseteben. Xxxxxxxxx megoldas ilyenkor, hogy bejelentik meg a felnott gyerekeket, unokat, unokatestvert..stb. Onmagaban a gyerekek szama sincs feltetlenul pozitiv korrelacioban a raszorultsaggal. Ezt a vagyoni helyzettel egyutt kellene megvizsgalni, hiszen az, hogy valakinek 3 gyermeke van, de mindket szulo foallasban, jo munkahelyen megfelelo berezest kap, azt nem mondanam raszorulonak. | RÉSZBEN ELFOGADVA | Köszönjük megjegyzését! A véleményben megfogalmazott szándékkal egyetértünk, hogy a leginkább rászorulók juthassanak önkormányzati bérlakáshoz. A lakásrendelet nem teszi lehetővé, hogy olyanokat is bejelentsenek, akik nem laknak ott, törekszünk az állítások ellenőrzésére és ha valakinél kiderül, hogy valótlan tényeket közölt, akkor hosszú időre kizárjuk a pályázók köréből. A tényleges zsúfoltság viszont elég jó fokmérője a rászorultságnak. Törekszünk arra, hogy a pályázatokban egyéb rászorultsági szempontokat (pl. tartós betegség) is figyelembe vegyünk. Köszönjük, hogy figyelemmel kíséri munkánkat! |
11. Pályázaton kívüli minőségi lakáscserével kapcsolatos vélemények | Minosegi lakascsere: palyazaton kivul is lehessen jelentkezni annak alapjan, hogy az adott berlo hogyan el a jelenlegi lakasban illetve van-e fizetesi elmaradasa. Javaslat: a pontrendszer eseteben a minosegi csere igenylesenel tobbletpontot jelentsen az is, ha a berlo maximalisan rendben tartotta a korabbi lakast, illetve tisztessegesen, idoben fizetett mindent es a kozosseg rendes tagja volt. | RÉSZBEN ELFOGADVA | A pályázaton kívüli lakáscserére vonatkozó javaslatot nem támogatjuk, mert nem átlátható megoldás. A pályázati kiírások kizárják a lakbér- vagy adótartozással rendelkezőket a pályázók köréből. A július végén kiírásra kerülő minőségi csere pályázatban a javaslatnak megfelelően többletpontszám jár a jól karbantartott lakásért. Köszönjük, hogy figyelemmel kíséri a munkánkat! |
19-20. A költségelvű lakbérnek a tényleges költségekhez történő igazításával, és a szociális helyzet alapján adható lakbér szabályozásával kapcsolatos jövőbeli tervekkel kapcsolatos vélemények | A koltsegelvu lakber esetleges emelesevel a berlo abba a helyzetbe kerulhet, hogy az emeles merteketol fuggoen nem lesz kepes az uj lakbert fizetni. | RÉSZBEN ELFOGADVA | Xxxx számára, akiknek a jövedelme nem elegendő a költségelvű lakbér megfizetésére, továbbra is rendelkezésre áll a szociális lakbér, a lakbér típusa nem a lakástól, hanem a benne lakók jövedelmétől függ. A szociális lakbér növelését nem tervezzük. |
Témakör | Véleményező véleménye | Döntés a vélemény elfogadásával kapcsolatban | A döntés indoklása |
21. Egyéb, általános vélemény a lakásrendelet tervezettel kapcsolatban | - Tobb, mint 850 onkormanyzati uresen allo lakasflotta – meg akkor is, ha bizonyos utcakban nagyobb szamu ingatlan hozzaferheto – indokolna, hogy tobb utcaban kinaljanak lehetoseget, ne kizarolag 4-5 utcaban, raadasul a legrosszabbakban. A VIII. Kerulet lenyegesen tobb utcabol all. - Bar a lakasforumon tobbszor kiemeltek, hogy a jovobeli lakastervezet szocialis alapu en ugy gondolom ez nem feltetlenul igy lesz, ha a szabalyzaton nem valtoztatnak. A felujitando lakasok eseteben altalaban tobb millios felujitasi koltseggel kell szamolni (3-8 millio), amit valljuk be, aki raszorult, az biztosan nem tud kifizetni. Ezaltal ismet csak olyanok maradnak a palyazatban, akiknek van penzuk, csak olcson szeretnenek lakashoz jutni. Ok nem a szocialisan raszorulok. Javaslat: a felujitando lakasoknal altalaban 2 csoportra bontjak a koltsegeket (kotelezo es javasolt), bar a bekoltozeskor mindkettonek meg kell lennie. Egyreszrol az ajanlott koltsegek befejezeset a berlo sajat tempojaban es ne hataridohoz kototten vegezhesse el, illetve nyujtsanak segitseget a kotelezo koltsegekhez is (kamatmentes hitel..stb), amihez a raszorultak is hozzajuthatnak. - Berben levo lakasok felmerese, berlok ellenorzese: az onkormanyzati lakasok berlese lehetoseg kellene hogy legyen a szocialisan raszorulok szamara, de velemenyem szerint azok, akik ezzel visszaelnek es nem fizetve a koltsegeket teljesen le amortizaljak es emberi lakhatasra alkalmatlanna teszik a lakasokat azok a berlok nem erdemlik meg es felszolitasok utan, ha akkor sem tartjak be a szabalyokat ki kellene oket lakoltatni. Nem jarja, hogy sok-sok ember, akinek az onkormanyzati berlakas jeletene az egyetlen lehetoseget, hogy teto legyen a feje folott es tisztessegesen rendben is tartana kiszorulnak, mert a korabban emlitett berlokkel mindenki elnezo. Magdolna, Xxxxxxxx Xxxxxx utca..stb eleg, ha valaki egy rovid seta kereten belul benez egy-egy udvarba, maris latszik az elkepeszto kosz, igenytelenseg, raadasul aki igy el, azok rettegesben is tartjak a kornyeket. Javaslatom: a fizetesi hatralekkal rendelkezo berlok felkeresese, lakas szemlevel egybekotve. Amennyiben az eletvitele a csaladnak, illetve a lakas allapotanak abszolut leromlasa valamint a felhalmozott hatralek megfizetesenek visszautasitasa indokolja, akkor ezeket a berloket igenis el kell kuldeni. Ha lenne eleg berlakas az mas dolog, de ebben az esetben nem tisztesseges masokkal szemben. Az onkormanyzat is jobban jarna hosszutavon, hiszen a vegervenyesen lelakott ingatlanok sokkal tobb penzbe fognak kerulni. - A palyazatokban kiirt lakasokat alaposabban es esetleg tobb szinten kellen ellenorizni, mert sajat tapasztalat alapjan az utobbi evekben jonehany lakas volt olyan, amiben nem lehet emberkent elni. Volt olyan belulrol teljesen szetvert lakas, ahol egyetlen egy ablak sem volt termeszetesen furdoszoba sem. Egy masik lakasban (Danko utca) a fal fekete volt a poloskatol, mind a liften, ajtokon racsok es egy ott lako halkan figyelmeztetett nehogy oda koltozzunk. Javaslat: velemenyem szerint van egy hatar, ami alatt nem kellene lakasokat kiirni, mert ez az emberi meltosag foldbe tiprasat jelenti. Attol, hogy valaki raszorult meg nem jelenti azt, hogy ezt erdemli. | RÉSZBEN ELFOGADVA | - A pályázaton meghirdetett lakások területi eloszlása jól tükrözi az önkormányzat rendelkezésére álló üres lakásokét. A kerület nagyon sok utcájában nincs üres önkormányzati lakás. - Az, hogy felújított vagy felújítatlan lakásokat hirdetünk meg pályázaton nem a rendelettől, hanem a rendelkezésre álló anyagi lehetőségektől függ. Igyekszünk több teljesen felújított lakást pályázatra bocsátani, a következő ilyen pályázat szeptemberben lesz, amikor 8 felújított lakást hirdetünk meg. Ha a kormányzat nem vont volna el 620 millió Ft lakásfelújításra szánt összeget, akkor sokkal nagyobb arányban tudnánk felújított lakást pályázatra bocsátani. A nem felújíott lakások esetében a pályázatok során csak a kötelező felújításokra (áram, gáz, fűtés, kémény) fogunk szigorú határidőt előírni, a többire nem. Az ajánlott felújítások költségének nem kell meglennie a pályázáskor és a kötelező felújítási költségeknek is csak a harmadát kell tudni felmutatni. - Folyik a bérlemények ellenőrzése. A rendelet tartalmaz egy új lehetőséget: azoknak a lakbérét, akik igazoltan súlyosan és tartósan zavarják környezetük nyugalmát fel lehet emelni a kétszeresére. |
Véleményező sorszáma: 2021/104 | |||
1. Lakásgazdálkodási alapelvekkel kapcsolatos vélemények | A pályázati eljárás nem hatékony. A folyamatos névjegyzék előnye az, hogy olyan megüresedett lakást is azonnal bérbe lehet adni, amelyre egyébként valamilyen pályázati kiírásra kellene várni. A folyamatos, listás lakásgazdálkodás gördülékenyebb, gazdaságosabb és igazságosabb. | ELUTASÍTVA | Köszönjük, hogy javaslatával hozzájárult a kerületi lakáspolitikáról szóló párbeszédhez. Kérjük, engedje meg, hogy röviden válaszoljunk felvetésére. Bár valóban komoly érvek szólnak a névjegyzékes rendszer mellett, valóban gördülékenyebb, mégis nyomósabbnak tartjuk a pályázati rendszer melletti érveket. A névjegyzékes rendszer hátránya, hogy túlzottan bemerevíti az értékelési szempontokat, nem vagy csak áttekinthetetlenül bonyolult módon lehet többdimenziós szempontrendszert érvényesíteni. A pályázati rendszer alkalmasabb arra, hogy demográfiailag, élethelyzetüket, anyagi erejüket tekintve többféle, de egyaránt lakásínségben szenvedő társadalmi csoportnak nyújtson lehetőséget. A fentiekből következik, hogy az igazságosságot tekintve egyértelműen a pályázati rendszert tartjuk igazságosabbnak. |
2. Új rendelet szerkezetével, felépítésével, áttekinthetőségével kapcsolatos vélemények | Tény, hogy bizonyos helyeken rövidebb, viszont éppen ezért számtalan lehetséges esetre nem tér ki, ezzel vitathatóvá, megkérdőjelezhetővé válnak az egyes paragrafusok, mivel többféle módon lehet értelmezni, iletve nincs értelmezése. (pl állattartás, bélrőkijelülési illetve bérlkiválsztási jog fogalma, stb). | ELUTASÍTVA | Köszönjük megjegyzését. Sajnos konkrét példák nélkül maga a felvetés nehezebben értelmezhető. A bérlőkijelölési és bérlőkiválasztási jog fogalma a lakástörvény alapján egyértelmű, az eljárást a rendelet pontosan szabályozza. Az állattartással kapcsolatos kérdéseket "A közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről" szóló 18/2016. számú önkormányzati rendelet szabályozza. |
3-4. Lakásgazdálkodási irányelvekkel, éves lakásgazdálkodási tervvel kapcsolatos vélemények | A kevés, vagy jövedelemmel egyáltalán nem rendelkezők lakáshoz juttatásával a nemfizetőket részesítik előnyben, hozzák pályázati helyzetbe, miközben előre tudható, hogy az adott pályázó nem fog tudni sem bérleti díjat, sem semmi mást fizetni. Nem a helyi önkormányzat feladata a legszegényebb, fizetésképtelen és többségében nem is helyi réteg lakáshoz juttatása. Amennyiben a helyi önkormányzat ezt feladatának tekinti, más megoldást kellene találni, nem a meglévő lakásállomány és az adófizető polgárok terhére biztosítani lakásokat. | ELUTASÍTVA | Köszönjük javaslatát. A felvetés ugyanakkor nem a lakásrendeletre vonatkozik. A "többségében nem is helyi réteg" felvetés a lakásrendelet kontextusában azért nem értelmezhető, mert a lakáspályázatok minden esetben józsefvárosban élőknek szólnak. |
Témakör | Véleményező véleménye | Döntés a vélemény elfogadásával kapcsolatban | A döntés indoklása |
5-6. Bérbeadási jogcímekkel és a pályázat útján történő bérbeadással kapcsolatos vélemények | A bérbeadás jogcímei az általánosan ismert jogcímek, ugyanakkor hiányzik az a lehetőség, hogy kisebb lakásból a család gyerekszámának emelkedése jogalap lehessen nagyobb lakásra. Más: II.fejezet 8. 10§ (1)e - a bérlőtárs miért van megkülönböztetve, miért kell (14. 17§(2) 2 évet várni, hogy a bérlőtársi jogviszony hatályos legyen, ezt mi indokolja? A pályázati eljárás rendkívül sok visszaélésre ad lehetőséget: az állandó (ill. tartózkodási hely) cím nem jelenti egyben azt is, hogy a bejelentett személy ténylegesen a lakásban lakik, sőt, az is lehet, hogy nem is Budapesten él. A pályázat viszont messzemenőkig előnyben részesíti a lakcímkártyát, az egy lakásba bejelentettek számát. A pontozásos rendszer, különösen a M-Orczy negyedben, nem szűri ki, sőt, akaratlanul előnyben részesíti a gyakran hamis, ellenőrizetlen adatokkal pályázókat, akik voltaképpen egyfajta csalással juthatnak lakáshoz. | RÉSZBEN ELFOGADVA | Köszönjük megjegyzését! A rendelet a kérdésben szereplő felvetésnek megfelelően tartalmazza azt a lehetőséget, hogy a gyerekszám emelkedésével minőségi csere pályázat keretében nagyobb lakáshoz lehessen jutni. A bérlőtársi jogviszonyra pontosan a visszaélések elkerülése érdekében kell 2 évet várni. Ne lehessen pl. a bérlő esetleges súlyos betegsége esetén valakit gyorsan bejelenteni, hogy utána őrá szálljon át a bérleti jog. Azzal kapcsolatos feltételezése, hogy a pontozásos rendszer előnyben részesíti a hamis adatokkal pályázókat, ugyanakkor megalapozatlan, a beépülő garanciák az ilyen típusú visszaéléseket megelőzik. Köszönjük, hogy figyelemmel kíséri munkánkat! |
7. Határozott idejű bérbeadással kapcsolatos vélemények | Nem tartom helyesnek a határozott idejűséget. Az otthon a bizonyosság, hogy akár az unokák is felnőhetnek a családi lakásban. A társadalmi mobilitást nem a lét-illetve lakhatási bizonytalnanság, hanem a változtatás lehetősége adja, vagyis, hogy bármikor elcserélhető más településen vagy kerületben levőre. A határozott idejűség kiskorúsítja és kiszolgáltatottá teszi a bérlőt, másodrendű állampolgár a tulajdonosokkal szemben. Xxxxx nem kellene, hogy az legyen. | ELUTASÍTVA | Köszönjük megjegyzését! A határozott vagy határozatlan idejű bérbeadásról a lakásrendelet koncepciójának tárgyalásakor hosszú vita folyt. Köszönjük, hogy ezen a vitán Ön is részt vett, így ismeri az ott elhangzott pro és kontra érveket és a kialakult kompromisszumot is: a bérlők biztonságának növelése érdekében a korábbi 5 éves bérleti időt 10 évre emeltük, továbbra is megtartva, hogy akivel szemben nem merülnek fel kizáró okok, azzal automatikusan meghosszabbodik a bérlet a 10 év lejártával. A fő érv az volt, hogy határozatlan idejű bérlet esetén nincs mód annak ellenőrzésére, hogy nincs-e olyan lakástulajdona a bérlőnek, ami kizárná újabb bérleti jogviszony létesítését. Köszönjük, hogy figyelemmel kíséri munkánkat! |
8-9. Közszolgálati lakás juttatás változásával, közszolgálati bérleti jogokkal kapcsolatos vélemények | A közszolgálatiság nem pályáztatható, hiszen nem biztos, hogy az orvos vagy a rendőr éppen akkor áll munkába, amikor valamilyen pályázatba belefér. Szerintem ezt külön kellene választani, kijelölve lakásokat, | ELFOGADVA | Köszönjük felvetését! A vonatkozó rész a felvetésének megfelelően szerepel a rendeletben. Köszönjük, hogy figyelemmel kíséri a munkánkat! |
10. Bérlőkijelölési joggal kapcsolatos vélemények | A bérlőkijelölési jog és a lakásügynökség esetében tisztázatlan, ki dönthet a bérlőkijelólésre jogosultról, ez a lehetőség mennyi időre szól, milyen kötelezettségekkel jár, stb. Ráadásul egy ilyen jogosultság átengedése civil szervezeteknek felveti azt a kérdést is - milyen szempont szerint választódik ki a vonatkozó szervezet, illetve, ezzel gyakorlatilag 10-20 lakást az önkormányzat átenged valakiknek anélkül, hogy beleszólási joga lehetne a bérlők kiválasztásánál. Az önkormányzati lakásokat szerintem nem helyes más, egyéb szervezeteknek továbbadni, kivéve azokat a közszolgálati szervezeteket, mint a rendőrség, tűzoltóság, mentők, oktatási intézményekben dolgozók, stb., stb., vagyis közfeladatoto látnak el. A bérlőkijelölési jog civil kézbe adása azt jelenti, hogy további, a hajléktalanellátásból illetve a nemfizető rétegből válik bérlővé valaki, mindezenközben az önkormányzat költségvetését terheli a lakbér, az adósságkezelés, stb. | RÉSZBEN ELFOGADVA | Köszönjük megjegyzését! A rendelet vitaanyaga és maga a véglegesen elfogadott rendelet is tartalmazza, hogy ki dönthet a bérlőkijelölési jogról. Azt illetően, hogy helyes-e pl. civil szervezeteknek bérlőkijelölési jogot adni, más álláspontot foglalunk el: pontosan kijelölt célok teljesülése érdekében, szerződésben szabályozott feltételekkel helyesnek tartjuk ezt az eljárást. A támogatott lakhatás más módon nem tud megvalósulni. Köszönjük, hogy figyelemmel kíséri munkánkat! |
11. Pályázaton kívüli minőségi lakáscserével kapcsolatos vélemények | A pályáztatás ellentmond a lakásgazdálodás logikájának, ha meg kell várni a pályázati kiírást, ez azt jelenti, hogy akár hosszasabban üresen állnak lakások. | ELUTASÍTVA | Ahogy korábbi, ezzel megegyező felvetésére írtuk, komoly érvek szólnak a névjegyzékes rendszer mellett, valóban gördülékenyebb, mégis nyomósabbnak tartjuk a pályázati rendszer melletti érveket. A névjegyzékes rendszer túlzottan bemerevíti az értékelési szempontokat, nem vagy csak áttekinthetetlenül bonyolult módon lehet többdimenziós szempontrendszert érvényesíteni. A pályázati rendszer alkalmasabb arra, hogy demográfiailag, élethelyzetüket, anyagi erejüket tekintve többféle, de egyaránt lakásínségben szenvedő társadalmi csoportnak nyújtson lehetőséget. Köszönjük, hogy figyelemmel kíséri a munkánkat! |
12. Lakáshasználati megállapodás rendkívüli élethelyzet miatt jogcímmel kapcsolatos vélemények | A rendkívüli jogcímen történő lakáshasználat időtartama igen rövid és árnyalatlan. Adott esetben elég lehet néhány hónap, más esetben akár másfél-két év is szükséges lehet. Külön hiányosság, hogy nem fogalmazza meg a "lakhatási krízishelyzet" fogalmát (mindenki lakhatási krizishelyzetben van, akinek nincs hol laknia, de ez nem rendkívüli élethelyzet, ilyen alapon az ország összes hajléktalanja lakást kaphatna. A családon belüli erőszak miatt lakását elhagyóknak pedig számtalan szervezet nyújt lakhatási lehetőséget, ráadásul a helyi rendelet plusz előnyben is részesíti őket. | RÉSZBEN ELFOGADVA | A rendelet pontosan megfogalmazza a lakhatási krízishelyzet fogalmát, ld. a 3.§ (2) bekezdés 9. pontját és a VI. fejezetet. A családon belüli erőszak áldozatai esetében azok kaphatnak határozott idejű bérleti szerződést, akik krízisközpontban, titkos menedékházban vagy félutas ház szolgáltatásban laknak. Köszönjük, hogy figyelemmel kíséri munkánkat! |
13. Bérlővédelmi intézkedésekkel kapcsolatos vélemények | Örvendetes, hogy a családsegítőt a tartozás korai szakaszában bevonják az adósságrendezésbe. Drámai eredményt fog ugyanakkor okozni a további bérlővédelmi eljárás, teljességében felelőtlenné és az önkormányzat gazdasági helyzetét és lakásállományát romboló lehet, ha 5-6 év áll a tartozás rendezésére, ez nagyon sok. Nem inspirálja a bérlőket a fizetésre, sőt, demoralizáló hatású. Itt merül fel az önkényes lakásfoglalókkal szembeni eljárás is: elfogadhatatlan, hogy ha valaki, akár gyerekekkel, beköltözik egy általa feltört vagy egyéb módon elfoglalt lakásba, ezek után még egyezkedési pozíciót kapjon az önkormányzattól. A tulajdonos védje meg a tulajdonát, főleg, mivel az köztulajdon. | ELUTASÍTVA | A részletfizetéssel kapcsolatos véleménye ellentmond az elmúlt évek gyakorlati tapasztalatainak. Az elhelyezés nélküli kilakoltatás tilalma nem jelent egyezkedési pozíciót. |
14. Minimálisan elfogadható elhelyezés nélküli kilakoltatás tilalmával kapcsolatos vélemények | Ismerve a helyi lehetőségeket, mi történik azokkal, akiket éppen nem tudnak pl csáóban, stb elhelyezni? Xxxxxxxx abban a lakásban, ahonnan ki kellett volna költözniük? | Vidéki Családok Átmeneti Otthonában (CSÁO) viszonylag elfogadható időn belül lehet helyet kapni. Az önkormányzat növelni fogja a csáo kapacitást. Köszönjük, hogy figyelemmel kíséri munkánkat! |
Témakör | Véleményező véleménye | Döntés a vélemény elfogadásával kapcsolatban | A döntés indoklása |
15. Lakásleadással, jól hasznosítható üres lakásokkal kapcsolatos vélemények | Névjegyzékes lakáselosztásnál tudna érvényesülni a leadott lakások gyors további hasznosítása. | ELUTASÍTVA | Ahogy korábbi, ezzel megegyező felvetésére írtuk, komoly érvek szólnak a névjegyzékes rendszer mellett, valóban gyorsabb a megürülő lakások további hasznosítása, mégis nyomósabbnak tartjuk a pályázati rendszer melletti érveket. A névjegyzékes rendszer túlzottan bemerevíti az értékelési szempontokat, nem vagy csak áttekinthetetlenül bonyolult módon lehet többdimenziós szempontrendszert érvényesíteni. A pályázati rendszer alkalmasabb arra, hogy demográfiailag, élethelyzetüket, anyagi erejüket tekintve többféle, de egyaránt lakásínségben szenvedő társadalmi csoportnak nyújtson lehetőséget. |
16. Teljesen önkormányzati tulajdonú lakóházakban érvényes új házirenddel kapcsolatos vélemények | A házirend keveset ér, ha nincs megfelelő, felkészült (nem takarító!!!) házfelügyelő. Ami egy szakma, a házfelügyelőnek ismernie kell a jogszabályokat, a helyi rendelkezéseket és persze a lakókat. MInden százas házban házfelügyelőt kellene alkalmazni, szolgálati lakással, csak akkor tud megfelelően dolgozni, ha a vonatkozó házban lakik. | RÉSZBEN ELFOGADVA | Köszönjük felvetését. Teljesen egyetértünk azzal a céllal, hogy a nagyobb méretű önkormányzati tulajdonú házakban jó volna, ha lenne házfelügyelő. Az önkormányzat anyagi és lakáslehetőségei függvényében igyekszik növelni a házfelügyelői szerződések számát. Köszönjük, hogy figyelemmel kíséri a munkánkat! |
17-18. Lakbérrendszerrel, szociális, költségelvű vagy piaci alapú lakbérrel, és az eltérítés alkalmazásával kapcsolatos vélemények | A szociális lakbér kategóriái mellett kapható lakástámogatás kétszeres pénzbeli támogatást jelent, egyszer, amit nem kell megfizetni, és egyszer, amit támogatásként kap, hogy azt megfizesse, amire a támogatást kapja. Így gyakorlatilag az önkormányzat dupla támogatást nyújt a költségvetésből. Ezeket az összegeket más helyekről vonja el, illetve a tervezett költségelvű lakbérek emelésével a többi bérlővel fizetteti meg. Ezt újra kellene gondolni.Ha a szociális alapú lakbéreket nem változtatják, sőt, a tartozások megfizetését a korábbi részletfizetési periódus jelentős emelésével emgedélyezik, ezzel gíyakrolatilag a költségelvű lakbérfizetőkkel fizettetik meg a még a szociális lakbért sem, vagy részben, részletekben megfizetők lakhatását. Ez igazságtalan azokkal szemben, akik átlagos jövedelműek, és egyelőre képesek fenntartani a lakhatásukat. | RÉSZBEN ELFOGADVA | Köszönjük megjegyzését, ugyanakkor a rendelet szövegének téves értelmezését tükrözi: Ta legalacsonyabb jövedelműek nem dupla, hanem nagyobb támogatást kapnak. De a lakhatási támogatási rendszer valóban kevéssé áttekinthető, ezt jövőre egységes elvek alapján rendezzük. Ezt most, ahogy a vitára bocsátott szöveg is tartalmazza, a vonatkozó kormányrendelet akadályozta meg. Ugyanakkor fontos megjegyezni, xxxx a támogatást illetően az Ön gondolatmenetéből az következik, hogy az kapjon támogatást, akinek magasabb a jövedelme. Ez a megközelítés nem tükrözi az önkormányzat álláspontját. |
19-20. A költségelvű lakbérnek a tényleges költségekhez történő igazításával, és a szociális helyzet alapján adható lakbér szabályozásával kapcsolatos jövőbeli tervekkel kapcsolatos vélemények | Mielőtt a rendeletet elfogadják, nyilvánosságra kellene hozni az ilyen lakások/házak tételes éves költségelszámolását. - A komfort szerinti besorolási táblázat, azt hiszem, hibás, bár a korábbi rendeletben is így szerepelt. Xxxxxxxxx szerint összkomfortos az a lakás, amiben bármilyen nem egyedi fűtés van (pl házközponti, táv) Nem lehet egy lakás távfűtéses és ugyanakkor komfortos, mert a távfűtés az összkomfortot jelenti. | ELUTASÍTVA | A lakások tételes költségelszámolása nincs összefüggésben a lakásrendelettel. Megjegyezzük, hogy a lakbérrendszer nem változott a rendeletben. A rendeletben a "nem távfűtéses összkomfortos" (tehát pl. cirkofűtéses) és a "komfortos és távfűtéses összkomfortos lakás" meghatározások szerepelnek, összhangban az Ön megfogalmazásával. Köszönjük, hogy figyelemmel kíséri munkánkat! |
21. Egyéb, általános vélemény a lakásrendelet tervezettel kapcsolatban | Amennyiben a lakáshoz juttatás ezen a módon fog történni, a kerület lakásai elég gyorsan el fognak fogyni, lés egyre nagyobb ráfizetés lesz JGK, illetve az önkormányzat számára, mivel alapvetően a fizetésképtelen réteget akarja lakáshoz juttatni. A "sokszínűség" és a kerület egyes részei közötti hatalmas különbség talán el fog tűnni, éppen csak nem a polgárosodás, hanem a gettósodás irányába. Ezért nem tudok egyetérteni az alapelvekkel sem, a megoldásokkal sem. | ELUTASÍTVA | Véleményünk szerint nem a jómódúak lakhatását kell közpénzből támogatni. |
22. A társadalmi egyeztetési folyamattal kapcsolatos vélemények | Előbb kellett volna közzé tenni, hogy új lakásrendeletet készül bevezetni az önkormányzat. Előbb kellett volna megkérdezni a lakosságot arról, mit szeretne látni ebben a rendeletben. Előbb kellett volna mindezt megbeszélni, majd az ezek alapján és a szakértők véleménye alapján sok-sok fordulós megbeszélést tartani a helyi lakókkal. Itt ütközhetett volna a lakók, bérlők véleménye, ilyen megbeszélések révén lehetett volna valamilyen egyezségre jutni, mit tartalmazzon a rendelet. Sajnos, fordítva történt, és ezt erősítette az is, hogy a mostani írásos véleményekből csak azok lesznek nyilvánosak és kommentelhetők, amiket a rendeletet előkészítók elfogadhatónak találnak. Holott éppen az az előbbre vivő, amit nem. | Ön személyesen részt vett a lakásrendelet koncepciójának 2021. január 20- án tartott vitáján, ami a rendeletet fél évvel előzte meg. Ezt elegendően korai időnek tartjuk. Az ott elhangzott szakmai vélemények az Ön itteni felvetéseinek nagy részét illetően az Önével ellentétes álláspontot fogalmaztak meg. Valamennyi vélemény nyilvános. | |
Véleményező sorszáma: 2021/105 | |||
12. Lakáshasználati megállapodás rendkívüli élethelyzet miatt jogcímmel kapcsolatos vélemények | Az elbíráló bizottságnak legyenek delegált tagjai a lakosságtól is. | ELUTASÍTVA | Nagyon érdekes, elgondolkodtató javaslat, de adatvédelmi okokból nem látjuk megvalósíthatónak. Köszönjük, hogy figyelemmel kíséri a munkánkat! |
Témakör | Véleményező véleménye | Döntés a vélemény elfogadásával kapcsolatban | A döntés indoklása |
21. Egyéb, általános vélemény a lakásrendelet tervezettel kapcsolatban | Általános véleményem, hogy a tulajdonos önkormányzat nem él a bevételek növelésének lehetőségeivel. A lakbér időarányosan emelkedjen, tehát aki már sok éve, évtizede használja az állami segítséget, spórolhatott, majdnem ingyen, de legalábbis nagyon kedvezményesen lakott, emellett nem volt képes önálló lakást vásárolni, az fizessen piaci alapú bérleti díjat. Miért? Mert lakások tömegét használja már a családok 2. vagy 3.generációja, akiknek lakhatási gondjuk soha nem volt. Ugyanakkor a vagyoni helyzetük évtizedek alatt kedvezően alakult, jelentős vagyontárgyaik vannak (szgk, műtárgyak, lekötött megtakarítások, értékpapírok, stb), nem ritkán nyaraló vagy más, magántulajdonban levő ingatlan. A bérleti jog öröklésével olyan vagyoni fellendülést érnek el ezek a családok, amit a lakás nélküliek, albérletben élők SOHA nem fognak elérni. Nem szabad engedélyezni az utódoknak a bérlet folytatását csak azért, mert ők "jól fizetők". Mindenki jól fizető lenne ugyanis, ha élhetne a kedvezményes önkormányzati lakásbérlettel. Nem szabad engedélyezni, hogy az életvitelszerűen már rég máshol lakó felnőtt gyermekek és unokák még mindig a szülői bérleménybe legyenek bejelentve, holott legfeljebb a bérleményellenőrzés idején tartózkodnak ott. Számtalan idős bérlőt ismerek, akik - mivel soha nem kellett hitelt felvenniük - öröklakáshoz juttatták a gyermekeiket, majd a felnőtt unokának átjátszva a bérlet folytatását, őket akár eltartóként is bejelentették magukhoz. Ez a módszer nem 1, hanem 3 generáció biztonságos lakhatását segíti, miközben életkezdők, fiatal kisgyermekesek vagy épp betegek, nyugdíjasok piaci alapon kénytelenek lakást bérelni, feláldozva minden jövedelmüket és jövőbeni esélyüket a saját lakhatásra. Tehát: minél tovább használ önkormányzati tulajdonú lakást a bérlő és leszármazottja, fizessen annál többet érte. Természetesen ez egyedi elbírálást igényel. Viszont az önkormányzat bevétele jelentősen növekedne, amelyből - lakhatóvá tudna tenni újabb lakásokat - tudná anyagilag támogatni a piaci alapon bérlőket - érvényesülne a lakáspolitikában a szolidaritás és az igazságos elosztás - segítené a jogellenes bérlők likvidálását a bérleményekből (lakást feltörni mindenki tud) - az egyének (bérlők) felelősségérzetét erősítené: nem csak beköltözni kell a közös tulajdonba és évtizedekig eléldegélni benne gond nélkül, hanem tenni is valamit az önálló élet megteremtéséért -általában véve a bérlakások mobilitása felgyorsulna, úgy, hogy mindig a leginkább rászorulók juthassanak lehetőséghez. az önkormányzati bérlakás nem alanyi jogon jár, napjainkban nem is ez a funkciója a lakásállománynak Az elmúlt évtizedekben az önkormányzat számtalan bérleményt potom áron, akár 25 éves részletre értékesített a benne lakóknak. Ezzel jogtalan előnyhöz juttatták az érintetteket és kizárták a lehetőségét annak, hogy mások is lakáshoz jussanak. Akik ilyen módon jutottak saját tulajdonú ingatlanokhoz, azok számára vezessen be az önkormányzat szolidaritási adót, mely bevételt a bérlakásállományra fordíthatja. A nagyon kedvezményesen megvásárolt önkormányzati ingatlanok piaci értékesítésénél a volt bérlők/jelenleg tulajdonosok szintén adózzanak az eladási ár minimum 20%-ával az önkormányzat felé. A pármillióért, kamatmentes részletre megszerzett ingatlan így is busás haszonhoz juttatta őket, míg mások alapvető, alkotmányos, lakhatáshoz fűződő jogait semmibe vette. | RÉSZBEN ELFOGADVA | Egyetértünk Önnel, hogy a hazánkban kialakult lakásrendszer rengeteg igazságtalanságot tartalmaz, amelyeket csak országos és nem kerületi szinten lehetne orvosolni. Véleményünk szerint a jelenlegi országos lakáspolitika csak növeli az igazságtalanságokat és a lakhatással kapcsolatos egyenlőtlenséget. |
Véleményező sorszáma: 2021/106 | |||
1. Lakásgazdálkodási alapelvekkel kapcsolatos vélemények | Magaménak érzem alapelveit, józsefvárosiként azonosulni tudok a megfogalmazottakkal. | ELFOGADVA | Köszönjük! |
2. Új rendelet szerkezetével, felépítésével, áttekinthetőségével kapcsolatos vélemények | Az alkotók szakmai szándékai világosak, melyeket alaposan mérlegeltek - jól strukturált rendelet, gratulálok hozzá. | ELFOGADVA | Köszönjük! |
Témakör | Véleményező véleménye | Döntés a vélemény elfogadásával kapcsolatban | A döntés indoklása |
7. Határozott idejű bérbeadással kapcsolatos vélemények | Egyetlen pontja a tervezetnek, mellyel nem értek egyet a 10 évre köthető bérleti szerződés. Sajnos az indoklás sem győzött meg arról, hogy ez célszerű volna. Az adminisztratív része érthető, azonban ismeretlen bérlő esetében annak magatartásformái lehetnek olyanok, melyek a bérleti szerződésben kötött feltételekkel nem állnak szemben, viszont a közösségi együttélés szabályait megszegik. Első körben az 5 évre köthető lakásbérletet támogatom, hivatkozással arra, hogy előre nem kalkulálható és írásba adható minden egyes garanciális elem. | ELUTASÍTVA | Köszönjük megjegyzését! A bérleti szerződés együttélési problémák, rendeltetés-ellenes használat, díj-nemfizetés, illetve egyéb okok miatt a Lakástörvény rendelkezései alapján, a szerződés fennállása alatt is bármikor felmondható, azonban a 10 éves szerződés kiszámíthatóbb, hosszú távú biztonságot nyújt a bérlők számára, emiatt döntött az önkormányzat a hosszabb határozott idejű szerződések mellett. Köszönjük, hogy figyelemmel kíséri munkánkat! |
10. Bérlőkijelölési joggal kapcsolatos vélemények | A szociális lakásügynökség bérlőkijelölési jogával kapcsolatosan szeretném megjegyezni, hogy rendkívül fontos a rendelet azon része, mely szerint akkor kap jogot, HA garanciát vállal a bérleti szerződésben foglaltak betartására. Ennek a garanciális elemnek mindenképp nagy hangsúlyt kell kapnia a szerződésben is véleményem szerint, így biztosítva, hogy felelősséget vállalnak a kijelölt bérlő tekintetében. Másfelől - esetleg érdemes volna még azt bővebben megvizsgálni, hogy nem természetes személy részére bérbe adható legyen ingatlan, adott esetben együttműködéssel civil szervezet részére, akik maguk osztják be azt követően, hogy lakáshasználóik milyen módon és mennyi ideig tartózkodhatnak az ingatlanban, annak szoros nyomonkövetésével, szükség esetén szociális segítséggel. Így a szervezetek felelőssége növekedne, azonban a használóké sem lenne kevesebb. | RÉSZBEN ELFOGADVA | Köszönjük felvetését! A bérlőkijelölési jogot gondoljuk hatékonyabbnak és kontrolláltabbnak a szervezetek számára a bérleti joggal szemben. Ez esetben is a szervezet felelőssége a bérlő beilleszkedésének segítése és a lakáshasználat időnkénti ellenőrzése, valamint a szervezet tesz javaslatot ha a bérleti szerződés felmondása felmerül. Azt, hogy a bérlő természetes személy legyen, több más ok mellett azért is tartjuk fontosnak, mivel csak természetes személy veheti igénybe a bérleti jogviszony megtartását segítő szolgáltatásokat (pl. hátralékkezelés), illetve, a bérbeadó szervezet a természetes személy bérlővel szemben hatékonyabban tud eljárni, a közösségi együttélést sértő magatartás esetén. Mindemellett fontosnak gondoljuk a civil szervezetekkel való szerződés keretében szabályozni a beilleszkedést segítő szociális munka biztosításának kötelezettségét. Köszönjük, hogy figyelemmel kíséri munkánkat! |
12. Lakáshasználati megállapodás rendkívüli élethelyzet miatt jogcímmel kapcsolatos vélemények | Különösen támogatom a rendkívüli élethelyzetbe kerültekkel kapcsolatos szabályozást. Nem támaszt túlzottan kevés elvárást, sőt, a bántalmazott családok védelmében kifejezetten elismerésre méltó, hogy csak az arra hivatott intézményből való kikerülést követően lehetséges elhelyezni rászorulókat, ezzel talán a veszély fennállása is elkerülhető. | ELFOGADVA | Köszönjük! |
13. Bérlővédelmi intézkedésekkel kapcsolatos vélemények | Számos problémát vethet fel a részletfizetés felfüggesztése, mellyel kapcsolatban nagyon fontos rögzíteni a bérlő teendőit, hiszen rendkívül könnyen csúszhat bele maradandó élethelyzetbe, ha fizetnie sem szükséges bizonyos ideig, és kérdés, hogy azt követően fog-e? A rendszeresség véleményem szerint a legfontosabb, mely mellett természetesen előfordulhatnak krízishelyzetek - ott a krízistámogatások, hátralékrendezés igénybevételét javaslom. | RÉSZBEN ELFOGADVA | A bérleti díj fizetés a bérlő kötelezettsége kell, hogy maradjon. A rendelkezés bevezetése óta a veszélyhelyzet idején nagyon kevesen éltek ezzel a lehetőséggel - azonban rajtuk akkor, abban a helyzetben segített a fizetési halasztás lehetősége, és nem történtek visszaélések. Amennyiben a bérlő igénybe vesz valamilyen krízistámogatást, az további segítséget jelenthet számára, azonban a díjfizetés alanya ebben a formában a bérlő marad. Köszönjük, hogy figyelemmel kíséri munkánkat! |
21. Egyéb, általános vélemény a lakásrendelet tervezettel kapcsolatban | Xxxxxxxxxx a munkához, és egyben kérem, hogy sikeresen tartsák meg az abban foglaltakat - a szükséges adminisztrációs és átláthatóságot teremtő feltételekkel! | ELFOGADVA | Köszönjük! |
Véleményező sorszáma: 2021/107 | |||
16. Teljesen önkormányzati tulajdonú lakóházakban érvényes új házirenddel kapcsolatos vélemények | Évente kétszer legyen kötelező a Jgk-nak lakógyűlést,beszámolót tartani a teljesen önkormányzati tulajdonú házakban. Mivel ezekben a házakban nincs közgyűlés ezért a lakók nincsenek informálva a házukkal kapcsolatos ügyekben. Szerintem ez az átlahatóságot is megteremtené,hisz ha beszámolna a JGK,hogy mire és mennyit költött a lakóházra az adott évben és a következő évben mit terveznek. A társasházakban ez működik. A JGK-hoz sem jut el sok esetben a lakók kérése,problémája. Így alakulhatott ki az a vélemény,hogy az önkormányzati bérlőkkel senki nem foglalkozik. Erre szerintem csak az évi kétszeri a házakban tartandó lakógyűlés, beszámoló adhat megoldást és ezzel egy forradalmi változás történne az önkormányzat a JGK és a bérlők közötti kommunikációban.A fórumok, meghallgatások egyedi ügyekkel nem foglalkoznak. Így a bérlői réteg ezen része csak ezeken a lakógyűléseken, beszámolókon tudná egységesen képviseltetni magát. Mivel a tulajdonos az önkormányzat, jó lenne ha megteremtené,hogy a Jgk kötelező jelleggel biztosítsa ezt a lehetőséget a teljes önkormányzati tulajdonú házak bérlőinek. | RÉSZBEN ELFOGADVA | A vagyonkezelőnek a tulajdonos önkormányzat felé rendszeres beszámolási kötelezettsége van. A tulajdonosi döntéseket az önkormányzatnak kell meghoznia, azok delegálására kevés mozgástere van, tekintve, hogy a lakbérbevételek nem fedezik az ingatlanok fenntartásának költségeit. Mindemellett, néhány 100 %-ban önkormányzati tulajdonú házban kísérleti, illetve tanulmány jelleggel az önkormányzat be fogja vezetni a közgyűléshez hasonló, rendszeres lakógyűlés intézményét, és ezek tapasztalatai alapján, valamint az erre fordítható kapacitások függvényében dönt azok kiterjesztéséről. Az önkormányzati lakások bérlői egyénileg is és mint lakóközösség is fordulhatnak problémáikkal, panaszaikkal a JGK-hoz és az önkormányzat Hatósági Ügyosztály Igazgatási Irodájához. |
Témakör | Véleményező véleménye | Döntés a vélemény elfogadásával kapcsolatban | A döntés indoklása |
19-20. A költségelvű lakbérnek a tényleges költségekhez történő igazításával, és a szociális helyzet alapján adható lakbér szabályozásával kapcsolatos jövőbeli tervekkel kapcsolatos vélemények | A költségelvű lakbérek emelése előtt vizsgálják felül a költségek jogosságát, ha lehet csökkenteni ezeket akkor tegyék meg. A teljesen önkormányzati tulajdonú házaknál tegyék nyilvánossá házanként az utolsó két évben felmerült költségeket tételesen. Úgy mint a társasházaknál. Természetesen az üres lakások, egyéb helyiségek költségei nem kerülhetnek be a lakbér kalkulációba. Ezek után legyen lakossági egyeztetés,tájékoztató,fórum ahol ismertetik az adatokat és a terveket. | RÉSZBEN ELFOGADVA | A vagyonkezelőnek a tulajdonos önkormányzat felé rendszeres beszámolási kötelezettsége van. A tulajdonosi döntéseket az önkormányzatnak kell meghoznia, azok delegálására kevés mozgástere van, tekintve, hogy a lakbérbevételek nem fedezik az ingatlanok fenntartásának költségeit. A költségek csökkentése kiemelt önkormányzati érdek, azonban a kérdező által javasolt beszámolási forma részben nem az önkormányzati lakásrendeletben szabályozandó kérdés, másfelől olyan kapacitásokat igényelne, amelyek jelenleg nem állnak az önkormányzat rendelkezésére. Kb. 140 db. 100 %-ban önkormányzati tulajdonú lakóház található a Józsefvárosban, a jelenlegi erőforrások mellett ezekben évente beszámolót, lakógyűlést tartani lehetetlen. Köszönjük, hogy figyelemmel kíséri munkánkat! |
Véleményező sorszáma: 2021/108 | |||
22. A társadalmi egyeztetési folyamattal kapcsolatos vélemények | Arra szeretnék választ kapni, hogy milyen szempontok alapján kerül lebontásra egy önkormányzati ház. Konkrétan. ha egy házzal kapcsolatos tervekkel kapcsolatban van az embernek kérdése, hol kaphat érdemi tájékoztatást. Kérem, amennyiben ez a fórum nem az illetékese ennek a témának, segítsenek útba igazítással. | Az épületek állapotával, hasznosítással kapcsolatos javaslatokat a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. készíti el. Érdemi válasz addig nem adható egy konkrét épülettel kapcsolatban, amíg annak hasznosításáról (felújítás, bontás, eladás a bérlők kiköltöztetése mellett) önkormányzati döntés nem születik. Ez a döntés nem csak a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. javaslatára támaszkodik, hanem meg kell vizsgálni azt is, hogy városrehabilitációs szempontból az adott épületnek van-e és milyen jelentősége van. A döntés meghozatalában a Rév8 Zrt-nek és a főépítész javaslatának is szerepe van. Jelenleg zajlik a JGK bontási javaslatának a vizsgálata, a főépítészi vélemény július végére készül el. Az így kialakult javaslatot lakossági vitára fogja bocsátani az önkormányzat. A továbbiakra vonatkozóan adott házakkal kapcsolatban a Városépítészeti Irodát lehet megkeresni (xxxxxxxxx@xxxxxxxxxxx.xx). | |
Véleményező sorszáma: 2021/109 |
Témakör | Véleményező véleménye | Döntés a vélemény elfogadásával kapcsolatban | A döntés indoklása |
1. Lakásgazdálkodási alapelvekkel kapcsolatos vélemények | Alapvető változtatásra van szükség, mely a meglévő kevés számú lakást NEM hosszú távra adja oda a jelentkezőnek, hanem mindössze 1-2 éves ciklusokra, amíg a krízis tart az életében. Az a szemlélet, amit az önkormányzat erőltet, hogy 10 meg 30 évekre kapjanak emberek lakást ingyen az államtól, ahhoz vezet, hogy önök 4000 emberrel kivételeznek a másik 40 ezer rászorulóval szemben, akinek szintén anyagi könnyebbséget jelentene 1-2 éves viszonylatban egy olcsó lakás, amíg a hitel önrészre gyűjt. A hajléktalangondozást sem szükséges Budapesten végezni és erre a célra önkormányzati lakásokat osztogatni megint ingyen egy rászoruló csoportnak, amikor ugyanannyi állami támogatásból mondjuk Almásfüzitőn lebérelve ingatlant nekik 10szer annyi emberen lehet segíteni és a környékbeli ipari parkokban munkát is találnak - akik még munkaképesek. Akik nem, azokat pedig nem terhelheti a hivatal ingyenlakásokban sem a lakóközösség, sem pedig a társasház nyakába, hiszen egészségügyi- szakmai segítségre van szükségük, amit elvonókúrán és pszichiátrián tudnak megkapni, nem a szomszédoktól. A felújítandó önkormányzati lakásokat banki hitelből fel tudja újítani az önkormányzat, nem baj, ha csak 1-2 sikerül, ugyanis nem dolga az önkormányzatnak a világmegváltás és semmi gond, ha csak néhány embernek tudunk segíteni, nem pedig a világ összes éhezőjének. Hitelből felújítás után pedig a piaci ár feléért bérbe tudja adni, amivel egyrészt hasznot termel, másrészt pedig a bérlőnek is segít az olcsóbb lakbérrel. Aki nem tudja megfizetni a 60 ezres bérleti díjat, az sajnos nem fog tudni amúgy sem megélni a budapesti árak mellett a keresetéből. Végül pedig: az építési telkekért cserébe, amit a lakóparkoknak kiárult az önkormányzat, nyugodtan lehet kérni 3-4 önkormányzati lakást és egy üzlethelyiséget. Az ingatlanfejlesztő százmilliós hasznot termel ki abból, hogy egy ötforintos telket tesz más besorolásba és értékes lakásokat épít fel rá, amit óriási haszonnal elad. Hajrá neki, csináljon pénzt - de innentől az önkormányzat dolga, hogy letárgyalja, hogy a hasznából adjon a hivatalnak is lakások formájában. Az ingatlanfejlesztő bele fog menni, hogy pár millióval kevesebb haszna legyen, ha utána úgyis keres rajta 200at. Az önkormámnyzat pedig így egy folyamatosan megújuló ingatlankészlettel tud dolgozni, az üzléthelyiségből bérleti díjat és iparűzési adót is be tud szedni, amivel növeli a saját bevételét. Mentorálással, házirenddel és biztonsági szolgálattal pedig el lehet érni, hogy a problémás önkormányzati bérlők be tudjanak illeszkedni az új társasházba - a csak az általuk lakott és ezért teljesen szegregálttá váló, minősíthetetlen telepek helyett. Ha nem ők vannak többségben, akkor sokkal könnyebb a lakhatási körülményeiken is változtatni. | RÉSZBEN ELFOGADVA | Köszönjük beérkezett véleményét. Kérjük, engedje meg, hogy röviden megindokoljuk, az önkormányzat megközelítése és lakáspolitikája miért indul ki az Önétől eltérő megfontolásból. Az önkormányzati bérlakások száma hazánkban a rendszerváltás óta eltelt időszakban évről-évre csökkent. A lakásprivatizáció első nagy hulláma 1990 és 1995 között zajlott, ekkor az 1990-es 703 ezer önkormányzati fenntartású lakásból 419 ezret értékesítettek a lakók felé. Ezután lelassult a privatizáció üteme, 2010-re így is országszerte mindössze 119 ezer szociális bérlakás maradt, ami a teljes magyar lakásállomány 2,8%-át jelenti, amely azóta tovább csökkent. Európa más országaiban ennél lényegesen magasabb a támogatott, állami, önkormányzati, szövetkezeti bérlakások aránya (Ausztria 43%, Belgium 28 %, Egyesült Királyság és Franciaország 35 %, Svédország 31 %, Németország 48 %). A fentiekből kitűnik, hogy az önkormányzat a bérlakás szektor fejlesztése irányában elkötelezett. A hajléktalanok ellátását szintén más szakmai indokok alapján külön intézményrendszer végzi, az ellátás biztosítása a főváros területén a Fővárosi Önkormányzat feladata. A helyi önkormányzat az utcai szociális munkát és a nappali ellátást köteles biztosítani a területén tartózkodó hajléktalan emberek számára. A kivezető utak hiánya, a perspektívátlanság komoly mentális problémákat okozhat a hajléktalan emberek számára. Az ellátó szervezeteknek a beilleszkedést segítő szociális munka biztosításának előírása mellett, együttműködés keretében az önkormányzat lehetőségeihez mérten igyekszik segíteni abban, hogy kompenzált, egy szociális bérlakás fenntartására képes ügyfeleik elhelyezéséhez minimális számban, és nem szegregáltan lakásokat biztosítson, a lakás felújításának vállalása mellett. Az ingatlanfejlesztések során az önkormányzat szándéka a lakás jellegű kompenzáció használata, a minőségi lakásállomány fejlesztéséhez. Xxxxxx abban, hogy válaszaink egyrészt megnyugtató indoklást nyújtanak az Ön által felvetettek kapcsán, másrészt, hogy hozzájárulnak a lakáspolitika kapcsán folytatandó közös gondolkodáshoz és párbeszédhez. |
2. Új rendelet szerkezetével, felépítésével, áttekinthetőségével kapcsolatos vélemények | A rövidített változat nem tartalmaz lényeges pontokat a teljes terjedelemből, így félrevezető. Szociális lakásügynökséget csak akkor hozzanak létre a JGK-n belül, ha a meglévő munkatársakkal el tudják végezni a munkát és nem kell új pozíciókat fizetnünk. Ha az ULÉnak akarnak állásokat, akkor a JGKn belül viszont építsenek le. | ELUTASÍTVA | Köszönjük megjegyzését. Fontos tudni, hogy a szociális lakásügynökség nem a vagyonkezelő szervezeten belül működik. A szakmai létszámokat a feladatellátás igénye határozza meg. |
3-4. Lakásgazdálkodási irányelvekkel, éves lakásgazdálkodási tervvel kapcsolatos vélemények | Lasd 1. pont - teljes szemléletváltás, baloldali gazdaságpolitika kialakítása, amely figyel és törődik a pénzzel, nem pedig egy lyukas fekete zsákba szórja osztogatással, fedezet és forrás nélkül. A felelős gazdálkodással a baloldalnak éppúgy törődnie kell, mint a jobboldalnak, ellenkező esetben folyamatosan alul fog maradni, mert az embereket csak másodlagosan érdekli az ideológia, elsősorban a megélhetésük a fontos. Lakbérhátralékkal 3 meg 5 évig nem fizetni???? Nekünk a lakáspiacon erre max 90 nap van. Szociális indokból max 180 legyen akkor, ez is a duplája, óriási segítség. A 36 hónap nemfizetés engedélyezése is óriási túlzás volt, és közpénz pazarlás, hiszen addig a többi állampolgárnak kell mindent helyettük fizetni - ezt felemelni 58 hónapra, az pedig vicc. Mindig lesznek szegény emberek és ezt meg kell oldani, de közben a gazdasági működéseket is figyelembe kell venni. Ha valakinek kisebb a pénztárcája, akkor olcsóbb megoldásokat kell keresni számára és nem az adósságát halmozni segíteni. Xxx pedig visszaélt bármivel és erről bírósági ítélet született, az ne jöhessen vissza 5 év múlva pályázni, hanem erre az életre essen ki ebből a rendszerből nálunk. | ELUTASÍTVA | Köszönjük megjegyzését. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a hátralékosok nagyobb része nem azért nem fizet, mert nem akar. Emellett természetesen az önkormányzat a hátralékok rendezésében, és nem azok felhalmozódásában érdekelt, a rendezéshez segítséget is nyújt. A jövőben ez a jelenleginél szabályozotabban működik majd, mert a részletfizetés átütemezhetősége és maximális hossza is szabályozásra került a rendeletben. |
5-6. Bérbeadási jogcímekkel és a pályázat útján történő bérbeadással kapcsolatos vélemények | Nincs maximalizálva a bérlőszám, ezért fordulhat elő, hogy 40 négyzetméteren 15-en laknak. Ha minimum 6 négyzetméter jár egy lakónak, akkor egy 2 szobás lakásban se lakjanak 6-nál többen. A bérlőtársakra ugyanolyan feltételek kell vonatkozzanak, mint a pályázóra, jelenleg ezzel kerülik meg legkönnyebben a szankciókat. Nincs felmérve az ingatlanvagyon, így nem lehet felállítani egy rendszert, hogy a különböző rászoruló csoportok milyen arányban részesülnek állami segítségből. Például a sokgyerekesek favorizálása a pontrendszerben a romákat a sor elejére helyezi, holott a gyereket nem nevelő rokkantnyugdíjasok vagy a fogyatékkal élő 1 gyereket nevelő emberek valszeg sokkal nehezebben élnek. Hiába teszik bele, hogy 5 éve legalább legyen a pályázó józsefvárosi lakos, ha utána meg nincs, aki lenyomozza, hogy ez valós állítás-e, ahogyan azt sem tudjuk, ohgy hány másik településen van saját ingatlana, vagy más önkormányzati lakása, amit bérbead. Tartozásos bérlő is kaphat lakást, ha megfizetési kötelezettséget vállal - ez semmi más, mint óriási kockázat, ha nem vizsgálja ki egy pénzügyes - nem szociális munkás, hanem pénzügyes!!!! -, hogy képes-e a beígért megfizetésnek eleget tenni pl hosszú távú munkaviszonya van, minimális megtakaritása, adóstársai, stb. Ezek nélkül fabatkát sem ér, ha megfizetési kötelezettséget vállal, a legnagyobb jószándék mellett sem, hiszen nem lesz miből. | RÉSZBEN ELFOGADVA | Köszönjük megjegyzését! A pályázati kiírások változóak, így a különböző szükségletű lakossági csoportok más-más pontrendszer alapján tudnak előnybe kerülni egy-egy pályázaton. A vagyonvizsgálat része a pályázati eljárásnak, és pályázatonként meg van xxxxxxxxx az is, hogy egy lakásba maximum hányan költözhetnek be a lakásnagyság alapján. Köszönjük, hogy figyelemmel kíséri munkánkat! |
Témakör | Véleményező véleménye | Döntés a vélemény elfogadásával kapcsolatban | A döntés indoklása |
7. Határozott idejű bérbeadással kapcsolatos vélemények | Túl hosszú a 10 év és az újabb 10 év is. Ezenkívül az sincs benne, hogy évente felülvizsgálják azt, hogy a rászoruló körülményei változtak-e, és ha igen, akkor át kell adnia másnak az ingatlant. Ugyanígy: elhalálozás után ne legyen automatikus a házastárson kívül, hogy más megkapja. A gyerek sem, hiszen ő fiatal és kereső korú valószínűleg. Ha mégis rászoruló, akkor egy külön páláyzattal, saját jogcímen kapjon, ha kaphat egyáltalán. | ELUTASÍTVA | Köszönjük megjegyzését! A bérleti szerződés együttélési problémák, rendeltetés-ellenes használat, díj-nemfizetés, egyéb okok miatt a Lakástörvény rendelkezései alapján, a szerződés fennállása alatt is bármikor felmondható, azonban a 10 éves szerződés kiszámíthatóbb, hosszú távú biztonságot nyújt a bérlők számára, emiatt döntött az önkormányzat a hosszabb határozott idejű szerződések mellett. A szociális helyzet vizsgálata évente megtörténik, amennyiben valaki szociális lakbért kíván igénybe venni, a vagyoni helyzet vizsgálata pedig az új bérleti szerződés megkötésekor történik. A bérleti jogviszonyt folytatók körét a Lakástörvény határozza meg, ezen egy önkormányzati rendelet nem tud változtatni. Köszönjük, hogy figyelemmel kíséri munkánkat! |
8-9. Közszolgálati lakás juttatás változásával, közszolgálati bérleti jogokkal kapcsolatos vélemények | Nincs benne az "utógondozás", azaz nincs benne pénzügyi alap létrehozása az amortizáció kezelésére, erre hogyan tesz félre az önkori, hogyan képzeli el. Milyen állapotban adja vissza a lakást a rendőr, vagy a tanár, bagy az ápoló 10 év múlva. Azt írják, hogy HA a munkavállaló saját hibájából szűnik meg a szerződése, akkor vissza kell adni a lakást. És ha csak simán felmond és vállal egy melót Sopronban? Akkor nem szűnik meg és tovább albérletesítheti? Vagy abbahagyja a tanári xxxxxx, felmond és elmegy bankba dolgozni - akkor sem szűnik meg a bérleti szerződése a 30 ezer forintos állami lakásra? Azt sem vizsgálják, hogy vidéken van-e ingatlana pl. | ELUTASÍTVA | Köszönjük megjegyzését! Mivel a közszolgálati lakást a munkáltató javaslatára, a munkaviszony idejére adja bérbe az önkormányzat, a fő szabály az, hogy a bérleti jogviszony megszűnik a munkaviszony végével. Önkormányzati bérlakást nem lehet tovább albérletesíteni, az a bérleti szerződés felmondását eredményezi. Az önkormányzati bérlakásokat rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban kell visszaadnia a volt bérlőnek, amely jegyzőkönyvi átadás- átvétel keretében történik. Amennyiben a bérlő felújítási, karbantartási kötelezettségének nem tesz eleget, ezeket a munkálatokat az általa befizetett óvadék terhére a bérbeadó szervezet végezteti el. Köszönjük, hogy figyelemmel kíséri a munkánkat! |
11. Pályázaton kívüli minőségi lakáscserével kapcsolatos vélemények | Ne legyen ilyen. | ELUTASÍTVA | Köszönjük a megjegyzést! A lakásmobilitás lehetővé tétele természetesen fontos része az önkormányzat lakáspolitikájának. |
12. Lakáshasználati megállapodás rendkívüli élethelyzet miatt jogcímmel kapcsolatos vélemények | Na, ezért nem kell 1-2 évnél hosszabb időre kiadni lakásokat rászorulóknak, hogy ezekben a helyzetekben legyen mit odaadni valakinek. Például egy lakástűz után. Xxxx most nekik nem tudunk segíteni, miközben a szomszédban nézzük a 8 fő 150 kilós segélyezettet egész nap a tévé előtt szotyizni és boldogan röhögnek, mert a segély fizeti helyettük a rezsit is. | RÉSZBEN ELFOGADVA | Köszönjük megjegyzését! A rendelet pontosan szabályozza a vis maior helyzetek esetén történő eljárást és abban az esetben a lakáshasználat idejét. Vannak a kerületnek e célokra elkülönített krízislakásai. Köszönjük, hogy figyelemmel kíséri munkánkat! |
13. Bérlővédelmi intézkedésekkel kapcsolatos vélemények | Nem szankcionálja az antiszociális bérlőket semmi, így védelem sincs. A legtöbb házban 1-2 elmebajos tartja sakkban a sok tucat többit, őket nem lakoltatják ki azonnal, nincs erős szankcionálás erre a magatartásra. Nincs pszichológiai állásfoglalás mellékletként a páláyzathoz és a házirendet sem kell aláírniuk. Így nem beszélhetünk bérlővédelemről. | RÉSZBEN ELFOGADVA | A közösségi együttélés szabályait sértő bérlők ügyében bejelentést lehet tenni a bérbeadó szervezetnél, amelyet kivizsgálnak és szankcionálnak. Ennek pontosan szabályozott esetekben kilakoltatás is lehet a vége. A házirend betartása és betartatása a bérlő kötelezettsége a rendelet alapján. |
14. Minimálisan elfogadható elhelyezés nélküli kilakoltatás tilalmával kapcsolatos vélemények | Szűnjön meg. A sok éve nem fizető, a közösség jóindulatával maximélisan visszaélő emberek felé nem kell százegyedszer is állami szinten jóindulattal lenni, arra való a templom, oda tundak menni, ha keresztényi segítséget várnak, amúgy is, azt is mi fizetjük, nem vallásos létünkre is, mert kötelezően levonják a fizetésünkből az egyháztámogatást. | ELUTASÍTVA | Az önkormányzat alapvető, törvényben előírt feladata a hajléktalanná válás megelőzése. Ezek a rendelkezések ezzel összefüggésben kerültek a rendeletbe. Köszönjük, hogy figyelemmel kíséri munkánkat! |
15. Lakásleadással, jól hasznosítható üres lakásokkal kapcsolatos vélemények | Adják el piaci áron és az árából hozzanak létre egy nyugdíjasokat támogató pénzügyi alapot. | ELUTASÍTVA | A nem csatolható, és rossz adottságai miatt nem bérbe adható lakásokat az önkormányzat árverésen értékesíti. Az eladásokból befolyó bevétel kizárólag a meglevő lakásállomány felújítására, vagy fejlesztésére fordítható. |
16. Teljesen önkormányzati tulajdonú lakóházakban érvényes új házirenddel kapcsolatos vélemények | A szerződés mellékleteként aláíratni kellene és a legerősebb szankciókat alkalmazni. A jogkövető állampolgárnak ez akkor sem okoz gondot, a nem jogkövetőt pedig szankcionálni kell a többiek érdekében. | RÉSZBEN ELFOGADVA | A rendelet értelmében a bérlő köteles a közösségi együttélés szabályait a házirendnek megfelelően betartani és valamennyi, általa a lakásba beengedett személlyel betartatni. |
17-18. Lakbérrendszerrel, szociális, költségelvű vagy piaci alapú lakbérrel, és az eltérítés alkalmazásával kapcsolatos vélemények | Szociális lakbér ne legyen alacsonyabb a piaci ár feléneél. | ELUTASÍTVA | A lakástörvény a lakások fenttartási költségeiből kiindulva a költségelvű lakbért határozza meg a fizetendő lakbér kiindulási alapjaként. Ettől a méltányolható élethelyzetekben alacsonyabb szociális lakbért határoznak meg az önkormányzatok, illetve magasabbat, amennyiben a bérbeadás piaci alapú. Az önkormányzat célja itt is a lakhatási szegénység hatásainak csökkentése. Köszönjük, hogy figyelemmel kíséri munkánkat! |
21. Egyéb, általános vélemény a lakásrendelet tervezettel kapcsolatban | Túl bonyolult. Nem kéne belemenni ebbe a lakó saját költségén felújítja, mert ellenőrizhetetlen, követhetetlen és emiatt drága. Banki hitelből újítson fel az önkori, amit tud, adja bérbe a piaci ár kétharmadáért-feléért, ez a hitelt is ki fogja termelni, amire meg nincs pénz, arra nincs pénz, de legalább adósságot nem termel. Kéne 3 egyszerű kategória, aki abba nem fér bele, az sajnos nem tud segítséget kapni, nincs ezzel semmi gond. | ELUTASÍTVA | Egy alapszükségleteket érintő rendeletnek sokféle élethelyzetre kell tudnia reagálni, így a kérdésben foglaltnál cizelláltabbnak kell lennie. A felújítás anyagi forrásairól és a lakbérmegállapítás elveiről korábban már esett szó. |
Témakör | Véleményező véleménye | Döntés a vélemény elfogadásával kapcsolatban | A döntés indoklása |
22. A társadalmi egyeztetési folyamattal kapcsolatos vélemények | A lakossági fórumon csak védettségi kártáyval lehet résztvenni, ez korlátozza a szólsá szabadságát, ami pedig megoldható lett volna egy szabadtéri helyszín kijelölésével. A lakossági fórumok alap problémája, hogy hiába mondja el bármelyik lakó, hogy mit kér, az önkormányzat utána nem azt csinálja,m hanem tovább erőlteti a saját állsápontját, ezért igazából már senkinek nincs kedve elmenni, mert úgysem az lesz, amit jelez és kér a kerületi ember. Lásd a Xxxxxx xxxx drogrehab, ahol 610 aláírással jeleztük, hogy nm kérjük, de a polgármester azt válaszolta a petíció átadójának, hogy "már le van kötelezve" és csakazértis kinyitják. Ezt a Fidesztől is megkaptuk, cserébe viszont nem volt tele csövivel az utca. | A fórumok szervezése során előre mérlegeljük, hogy a várható időjárási körülmények (eső, kánikula) között hol érdemes megtartani a fórumot. A várható hőségriadó és kánikula miatt, valamint az élő közvetítés technikai feltételeinek biztosítása érdekében döntöttünk a Kesztyűgyár Közösségi Ház mellett. A lakásrendeletről szóló tájékoztató fórumot az aktuálisan érvényben lévő járványügyi szabályok betartásával tartottuk meg. Emellett lehetőség volt előzetesen is feltenni kérdéseket a témában, valamint online közvetítésen keresztül követni a fórumot, és online, kommentben kérdéseket feltenni. A drogrehab ügye tudomásunk szerint megoldódott. | |
Véleményező sorszáma: 2021/110 | |||
1. Lakásgazdálkodási alapelvekkel kapcsolatos vélemények | Kedves Polgármester úr és Munkatársai, Olvasván a lakásrendelet tervezetet, egyáltalán nem csökkent, hanem nőtt a kiszolgáltatottság érzésünk. :( 1. Nem tartalmaz arra igazságos javaslatot, hogy a privatizációból anno igazságtalanul kihagyottak végre tulajdonossá válhassanak, ahogy - feltételezhetően a Polgármester úr és családja és munkatársai és azok családjai is tulajdonossá válhattak immáron cirka 27 éve, élvezve annak különféle előnyeit. Ez a hiányosság mindenképpen növeli a kiszolgáltatottság, a hátrányos megkülönböztetés érzését. :( 2. Az V. fejezet 65.§ 3. pontja ezt még jobban fokozza. Hiszen azt mondja, hogy amennyiben bérbeadó valamit kezdeni akar a házzal és ezért felmondja a bérleti szerződést, "Amennyiben másik lakás nem áll rendelkezésre, vagy az lényegesen kisebb forgalmi értékű, úgy pénzbeli térítés is felajánlható." - Mit takar a nem "lényegesen" kisebb forgalmi érték? Számszerűen hány százalékot gondolnak a nem "lényegesen kisebb" forgalmi érték alatt? És miért kellene a bérlőknek elszenvedniük akár "kisebb" veszteséget is amiatt, hogy ha mások javára az Önkormányzat kezdeni akar valamit adott házzal? 3. A 66. § -ban leírtak tovább fokozzák az ijedtséget, teljes kiszolgáltatottság, hátrányos megkülönböztetés érzését: "(1) Ha a bérleti jogviszony megszüntetését a 65. § (1) a) érdekében a bérbeadó kezdeményezi, a pénzbeli térítés a lakás beköltözhető, ingatlanforgalmi szakértő által meghatározott forgalmi értékének legfeljebb a) 70%-a,. " (2) Ha a bérleti jogviszony megszüntetését 65. § (1) b) érdekében a bérbeadó kezdeményezi, a pénzbeli térítés az ingatlanforgalmi szakértő által meghatározott beköltözhető forgalmi értékének legfeljebb 80 %-a." -Ez kiknek jó, kiknek kedvez? Ha az Önkormányzat fejleszteni akar, azt nem a bérlők kárára kellene tennie. 4. A 68.§ 1-es és 2-es pontja pedig egyáltalán nem lett átgondolva. Íme: (1) A pénzbeli térítés minimum 25%-át a közös megegyezés aláírását követő 8 napon belül, a fennmaradó részt pedig a lakás birtokba adását követő 15 napon belül kell bérlő részére megfizetni. (2) A lakást a megállapodás aláírását követő 45 napon belül a volt bérlőnek ki kell üríteni és át kell adnia a bérbeadó szervezetnek. Teljes mértékben életidegen, ha nincs már eleve egy másik ingatlana adott bérlőnek, amibe át tud költözni egy hónap alatt... Nem is értem ezt a javaslatot, tényleg... Az elmúlt évtizedek alatt anyagi veszteséget és egyéb, életviteli hátrányokat is el kellett szenvedniük az igazságtalan diszkrimináció miatt azoknak, akik a privatizáció időszakában nem válhattak a lakás tulajdonosaivá. Nem fokozni kellene a veszteségüket, hátrányukat ezzel az egész új rendelettel. 5. Az is szerepel a tervezetben, hogy amennyiben másik lakást ajánl fel az Önkormányzat a bérlőnek, amikor fejleszteni akar, a bérlő kérhet egy picivel nagyobb lakást. Pl 3 főig max + félszobával nagyobbat. De ebben az esetben a bérlőnek kell felújítania a lakást... Az előző vezetésnél legalább úgy volt, hogy 1 teljes szobával lehetett nagyobbat kérni és az Önkormányzat újította fel a lakást. Ez így jóval korrektebb lenne. Az új lakásrendelet tervezet tartalma egyáltalán nem azt tükrözi, hogy a bérlők kiszolgáltatottság érzését akarnák csökkenteni, hanem ellenkezőleg. :( | RÉSZBEN ELFOGADVA | Köszönjük, hogy javaslatával hozzájárult a kerületi lakáspolitikáról szóló párbeszédhez. Kérjük, engedje meg, hogy röviden válaszoljunk néhány felvetésére. 1. A vonatkozó rendelet a lakások bérbeadásáról és nem elidegenítéséről szól, alapvetően tehát más a témája. Ha az önkormányzat minden lakását eladja, akkor megszűnik a lakásgazdálkodás lehetősége és véleményünk szerint igazságtalanabb helyzet jönne létre. 2. Köszönjük az észrevételt, ez valóban rossz megfogalmazás volt, töröltük a 'vagy az lényegesen kisebb forgalmi értékű' részt. 3. Nincs ok ijedtségre és nincs szó hátrányos megkülönböztetésről. A bérlők esetében az alap az, hogy számukra elfogadható cserelakást kapnak. A pénzbeli térítés egy lehetőség, amivel igény esetén élni lehet. Mint talán tudja, magánpiacon csere esetén egy bérleti joggal terhelt lakás értéke a forgalmi érték mintegy fele, ami azt jelenti, hogy itt egy, a bérlők számára kedvező lehetőségről van szó. Az új rendelet a korábbihoz képest növelte az adható összeget. 4. Itt nem változott a korábbi szabályozás. Pénzt és nem lakást az kér, akinek van hova költöznie vagy építkezni akar és a pénzt a hitelhez önrészként használja. Ilyen esetben a hitelfelvétel megindításához elegendő az önkormányzattal megkötött szerződés, az átmeneti lakhatást pedig egyébként is meg kell oldani az építkezés idejére. De hangsúlyozzuk, ha a bérlő lakást kér, akkor azt kap. A pénz csak egy lehetőség, amit az önkormányzat nem kényszeríthet (nem is akar) a bérlőre. 5. Valamit félreérthetett, de mivel nem jelölte meg a pontos helyet, sajnos nem egyértelmű, hogy mit. Ha a bérleti jogviszony megszüntetését az önkormányzat kezdeményezi például. bontás miatt, akkor az önkormányzat újítja fel az új lakást. Jelenleg is zajlanak ilyen felújítások. A korábbi rendelethez képest kizárólag a bérlőknek kedvező változások történtek. |
Témakör | Véleményező véleménye | Döntés a vélemény elfogadásával kapcsolatban | A döntés indoklása |
3-4. Lakásgazdálkodási irányelvekkel, éves lakásgazdálkodási tervvel kapcsolatos vélemények | Jó lenne tudni bőven ELŐRE, hogy mi az Önkormányzat terve adott házakkal, melyek 100% Önkormányzati tulajdonban vannak. Az nem csökkenti a kiszolgáltatottság érzését, hogy pl pár éve felajánlotta az Önkorm. a lakások kedvezményes megvásárlási lehetőségét, majd ez ki tudja miért leállt, majd az merült fel a ház kapcsán, ahol anyám a bérlő, hogy lehet eladja az Önkorm. a telket egy befektetőnek, azaz lebontják a házat... Ez az önkorm. választás előtt volt közvetlenül. Tehát nem történt semmi, hanem mostanában pl, kiadták az egyik üres lakást valakinek. Ettől még teljes a bizonytalanság. Persze a ház felújítandó, a tető is, a külső-belső homlokzat is, stb. Hogyan kezdjen bele az ember egy átalakításba, felújításba, ha 1-2 évente más koncepciót lengetnek be, teljes a kiszolgáltatottság, bizonytalanság.. | XXXXXXXXX | Köszönjük megjegyzését! A felvetett kérdés ugyanakkor nem a lakások bérbeadásáról szóló rendelet témája, de valóban fontos kérdés. Az előző önkormányzati vezetés nem készített olyan lakásgazdálkodási tervet, ami az Ön kérdéseire megalapozott választ kínálna. Jelenleg folyik egy átfogó vagyon- és ezen belül lakásgazdálkodási terv készítése, ami terveink szerint év végéig elkészül. Reméljük, hogy a terv hatékonyan és a kerületben élőket szolgálja rendezi a kérdést. Köszönjük, hogy figyelemmel kíséri munkánkat! |
17-18. Lakbérrendszerrel, szociális, költségelvű vagy piaci alapú lakbérrel, és az eltérítés alkalmazásával kapcsolatos vélemények | Az is szerepel a tervezetben, hogy a rendelet nem változtat a lakbéreken, de a lakossági fórumon elhangzott, hogy emelni fogják a költségelvű lakbéreket. Most akkor melyik az igaz? Illetve a rendkívül elrugaszkodottan magas vízköbméter mennyiséget, amit egy-egy kislakás-ra számolnak, ahol nincs vízóra, az nem szorulna korrekcióra? | Idén nem emelkednek a lakbérek, de a jövő év során emelni tervezzük a költségelvű lakbéreket, amelyek jelenleg jelentősen elmaradnak a tényleges lakásfenntartási költségektől. A lakásonkénti vízfogyasztás elszámolása a ház vízfogyasztásából van visszaszámolva. Vízóra beszerelésével ez a probléma orvosolható. Az új rendelet értelmében szociális lakbérre jogosult bérlők esetében a vízóra költségét az önkormányzat megfizeti, a többi bérlő pedig saját költségén kell, hogy a vízórát felszereltesse. Köszönjük, hogy figyelemmel kíséri a munkánkat! | |
21. Egyéb, általános vélemény a lakásrendelet tervezettel kapcsolatban | Szerepel az is a lakásrendelet tervezetben, hogy ha vállalkozói tevékenységet folytat valaki a lakásban, akkor magasabb bérleti díjat kell fizetnie. Tehát ha kismamák, vagy családtagjukat otthon ápolók/gondozók pl kézműves dolgokat készítgetnek, hogy eladják online, vagy szimplán home-office-ban, számítógépen dolgoznak és vállalkozói státuszban (hiszen csak úgy lehet hivatalosan), akkor ezt felejtsék is el, mert amit kereshetnének, azt költhetik a megemelt bérleti díjra, s nem a családjukra, v a lakásra? Ez mitől csökkenti a bérlők kiszolgáltatottságának, ellehetetlenítésének érzését? | RÉSZBEN ELFOGADVA | A rendelet 63.§. (3) bek. értelmében "Nem kell a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott emelt lakbért fizetni, ha a bérlő kizárólag székhelyként használja a lakást, és egyúttal a vállalkozás cégjegyzésre jogosult képviselője nyi-latkozik arról, hogy a vállalkozás székhelye nem a központi ügyintézés helye." Ha a lakást nem csupán székelyként, hanem tényleges vállalkozási tevékenységre használják, akkor a lakással kapcsolatos költségek egy része a vállalkozás költségeként elszámolható, ami indokolja az emelt lakbért, ami még így jelentősen a piaci lakás- és helyiségbérek alatt marad. |
22. A társadalmi egyeztetési folyamattal kapcsolatos vélemények | Köszönöm, hogy elolvasták, remélem, hogy átgondolják és érdemi változtatásokat eszközölnek a tervezetben, hogy az új lakásrendelet ne fokozza a bérlők kiszolgáltatottságát és az igazságtalanul hátrányos megkülönböztetettség érzését. | Köszönjük a véleményét. Reméljük, hogy a kapott válaszok megnyugtatják ebben a vonatkozásban. Ahogy korábban is írtuk, a korábbi rendelethez képest csak a bérlőknek kedvező változások történtek. |