A biztosítótársaságra vonatkozó adatok:
union24-otthonbiztosítás Ügyfél-tájékoztató
Épület, építmény, ingóságbiztosításhoz
A biztosítótársaságra vonatkozó adatok:
Név, székhely és jogi forma:
UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. 1082 Budapest, Baross u. 1.
H-1461 Bp., Pf. 131. Telefon: (00-0) 000-0000
Fax: (00-0) 000-0000
Cégjegyzékszám: 00-00-000000
Az alábbiakban röviden tájékoztatjuk az union24-otthonbiztosítás termé- künkről.
A biztosítás létrejötte
A biztosítási szerződés a felek írásbeli megállapodásával jön létre. A bizto- sítás megkötését a szerződő ajánlattal kezdeményezi. Amennyiben a bizto- sítási szerződés távollévők között jön létre (távértékesítés), az írásbeli meg- állapodást, illetőleg a biztosító elfogadó nyilatkozatát a biztosítási kötvény kiállítása pótolja. Ebben az esetben a biztosítási szerződés a kötvény szer- ződő (biztosított) általi kézhezvételének napján jön létre.
A távértékesítés keretében kötött szerződést a szerződő a kötvény kézhez- vételének napjától számított 14 napon belül indoklás nélkül, azonnali hatállyal felmondhatja. Felmondását írásban társaságunk székhelyének postai címére vagy fax számára küldheti. A biztosítási szerződés azon a napon szűnik meg, amikor az írásbeli felmondó nyilatkozat biztosítónk megadott címére beérkezik. Amennyiben a szerződő a fentiek szerinti fel- mondási jogát gyakorolja, a biztosító kizárólag a szerződésnek megfelelő- en a szerződés megszűnésének időpontjáig tartó kockázatviselés időará- nyos ellenértékét jogosult követelni. A szerződés fentiek szerinti felmon- dása esetén a biztosító köteles a díj arányos ellenértékét meghaladó részt a felmondásról szóló nyilatkozat kézhezvételét követően, de legkésőbb 30 napon belül a szerződő részére visszatéríteni.
A kockázatviselés kezdete
Ha a felek eltérően nem állapodnak meg, a biztosítás az ajánlattételt kö- vető nap 0 órájakor lép hatályba, feltéve, hogy a biztosítás első díját meg- fizették, vagy a biztosító és a szerződő az első díj megfizetésére halasz- tásban állapodtak meg.
A biztosító az árvíz kockázatra a szerződés hatályba lépésétől számított 15 nap várakozási időt köt ki, ez alatt az idő alatt a biztosítás árvíz koc- kázatra nem terjed ki.
A biztosítás egy alap biztosítási csomag, amely az alábbi biztosítási ese- ményekre terjed ki:
– tűz, robbanás, villámcsapás, légi járművek lezuhanása,
– vezetékes vízkár, felhőszakadás, jégverés, hónyomás, földmozgás, árvíz,
– földrengés, villámcsapás másodlagos hatása,
– ház- és telektulajdonosi felelősség, illetve magánemberi felelősségbiz- tosítás,
– ismeretlen gépjármű ütközése, idegen tárgyak rádőlése,
– üvegbiztosítás,
– betöréses lopás és rablás.
Kiegészítő biztosításként köthető:
– baleset-biztosítás,
– üvegbiztosítás bővítése,
– különleges üvegek biztosítása,
– lakóépülethez szerkezetileg rögzített előtetőkre vonatkozó biztosítás,
– kutyatartói felelősségbiztosítás,
– fagyasztó áramkimaradásából eredő károkra szóló biztosítás.
A biztosítási szerződés tartama, a díjfizetés gyakorisága
A biztosítási szerződés határozatlan tartamú, a tartamon belül a biztosí- tási időszak egy év. Az éves biztosítási díj az Ön választása alapján fizet- hető éves, féléves, negyedéves, havi részletekben.
A folyamatos díj fizetésének módjai
Az Ön otthonbiztosításának díja fizethető postai utalványon (csekk), illet- ve banki átutalással.
A biztosítás díja egy adott időszakra (hó, negyedév, félév, év) előre ese- dékes, ezért kérjük, postai befizetésnél biztosításának díját az adott idő- szak elején teljesítse.
Ajánljuk a lakossági folyószámláról történő banki átutalást, mint a legké- nyelmesebb megoldást. Ebben az esetben Ön megbízást ad társaságunk számára, amelyben engedélyezi az esedékes díjak folyamatos és esedé- kességenkénti lehívását.
A biztosítási szerződés megszűnésének esetei
1. A szerződés hatálya alatt biztosítási esemény következtében totálkárt szenvedett a biztosított vagyontárgy.
2. A szerződés hatálya alatt nem biztosítási esemény következtében a va- gyontárgy megsemmisült, és így a biztosítási esemény bekövetkezése lehetetlenné vált.
3. A biztosítottnak a vagyontárgy megóvásához fűződő érdeke megszűnt (pl. a biztosított vagyontárgy elidegenítésre került).
4. A szerződő a folytatólagos díjat a díj esedékességétől számított 60 na- pon belül nem egyenlíti ki.
5. A határozatlan tartamú biztosítási szerződést a felek – 30 nap felmon- dási idővel – a biztosítási időszak végére írásban felmondják.
A biztosító mentesülése a kár kifizetése alól
Mentesül a biztosító fizetési kötelezettsége alól, amennyiben bizonyítja, hogy a kárt jogellenesen a szerződő, illetőleg a biztosított, vagy a velük közös háztartásban élő hozzátartozó, illetve a biztosítottnak a vagyontárgy kezelésével megbízott alkalmazottja szándékosan vagy súlyosan gondat- lanul okozta. Ezek a rendelkezések a kármegelőzési és kárenyhítési köte- lezettség megszegésére is kiterjednek.
Mentesül a biztosító akkor is, ha a biztosított a kárbejelentési kötelezett- ségének késve tesz eleget, s emiatt lényeges körülmények kideríthetet- lenné válnak.
Felelősségbiztosítás esetén a biztosító megtérítési igénye Felelősségbiztosítás alapján a biztosítót a biztosított szándékos vagy sú- lyosan gondatlan magatartása sem mentesíti a károsulttal szemben, azonban a biztosító visszakövetelheti a biztosítottól a kifizetett kártéríté- si összeget, ha a biztosított a kárt: szándékosan vagy súlyosan gondatla- nul okozta.
Biztosítási összeg
A biztosítási összeg megállapításának alapja a biztosítani kívánt vagyon- tárgy szerződés-kötéskori új értéke.
A biztosítási összeg nem haladhatja meg a biztosított vagyontárgy szerző- dés-kötéskori új értékét, a meghaladó részében a biztosítási összegre vo- natkozó megállapodás semmis, s a díjat megfelelően le kell szállítani. Ha szerződő/biztosított a szerződéskötés időpontjában ugyanazon va- gyontárgyakra és ugyanazon kockázatokra már rendelkezik biztosítási szerződéssel (többszörös biztosítás), a biztosító csak a másik (korábbi) biztosítási szerződéssel meg nem térült károkra nyújt biztosítási szolgál- tatást.
Ha a biztosítási összeg alacsonyabb, mint a vagyontárgy új értéke, a biz- tosító a kárt olyan arányban téríti meg, ahogy a biztosítási összeg a va- gyontárgy értékéhez aránylik (pro-rata).
Az értékkövetés módja és mértéke
Annak érdekében, hogy a kár bekövetkeztekor a kártérítés a károsodott vagyontárgy új értéken való pótlásához elegendő legyen, a biztosítási ösz- szegeket az infláció mértékével módosítjuk. Természetesen ez maga után vonja a biztosítás díjának arányos növekedését is (indexálás), melyről leg- később az évfordulót 60 nappal megelőzően írásban értesítjük Önt. A módosításhoz a KSH által közölt fogyasztói árindex számot vesszük figye- lembe.
A biztosító szolgáltatása
Épületbiztosítás esetén:
A biztosított vagyontárgy káridőponti új állapotban való újraépítésének költségeit térítjük meg, kivéve, ha a vagyontárgy javítással helyreállítható. Javítással helyreállítható károk esetén a javítás (helyreállítás) általános forgalmi adóval csökkentett költségeit térítjük. Amennyiben a javítás vár- ható költsége a vagyontárgy káridőponti új állapotban való felépítésének (helyreállításának) értékét meghaladná, a vagyontárgy káridőponti új ál- lapotban való felépítésének (helyreállításának) értékét térítjük.
Nem térítjük meg azt a kárt, amely a kereskedelem hiánya miatt alkal- mazott eltérő anyag felhasználása alapján a nem károsodott épületrész esztétikai értékcsökkenéséből adódik.
Ingóságbiztosítás esetén:
A biztosított vagyontárgy káridőponti új állapotban való újra beszerzésé- nek költségeit térítjük, kivéve, ha a vagyontárgy javítással helyreállítható. A káridőponti új állapotban való újra beszerzés költségei megállapításá- nak alapja a károsodottal azonos minőségű hazai kereskedelemben kap- ható vagyontárgy káridőponti új állapotban való beszerzésének átlagos költsége.
Amennyiben a javítás várható költsége a vagyontárgy káridőponti új álla-
potban való újra beszerzésének értékét meghaladná, a vagyontárgy kár- időponti új állapotban való újra beszerzésének értékét térítjük.
További, a szolgáltatást meghatározó közös szabályok:
A szolgáltatás összegéből levonjuk a felhasználható maradványok értékét. Megtérítjük – a biztosítási összegen, mint kártérítési felső határon túl – a biztosított vagyontárgy károsodásával kapcsolatos és indokolt oltás, mentés, bontás és ideiglenes tetőépítés, rom- és törmelékeltakarítás és elszállítás, tervezés és hatósági engedélyezés, helyreállítást követő egy- szeri takarítás, valamint kárenyhítés költségeit.
A biztosító a vagyon- és felelősségbiztosítási károkat 15 napon belül té- ríti meg. Ezt a határidőt attól a naptól kell számítani, amikor Ön a kár bi- zonyításához szükséges utolsó iratot a biztosítóhoz eljuttatta.
Baleset-biztosítás
A baleset-biztosítás kiterjed a szerződővel egy háztartásban élő család- tagokra is a biztosítási szerződésben meghatározott biztosítási összegek erejéig.
A biztosítás védelmet nyújt baleseti halál, balesetből eredő maradandó egészségkárosodás és baleseti sérülés esetén. Baleseti sérülésnek tekin- ti a biztosító a kutyaharapást is.
A baleset-biztosítási szolgáltatások kedvezményezettje a biztosított, a biztosított halála esetén a törvényes örököse.
Kizárások
A biztosítási események meghatározását és a kizárásokat az Általános és a Különös Feltételek tartalmazzák. Az esetlegesen előforduló jogviták el- kerülésének érdekében felhívjuk szíves figyelmét, hogy az Ügyfél-tájékoz- tató elolvasása után részletesen tanulmányozza át a biztosítási feltételek- ben foglaltakat.
Tennivalók kár esetén
A káreseményt a tudomásra jutást követő két munkanapon belül szíves- kedjen bejelenteni társaságunk Vezérigazgatóságán.
A biztosító rendelkezésére kell bocsátani mindazon iratokat, amelyek a kárigény bizonyításához, elbírálásához, a biztosítási esemény, a jogosult- ság és a szolgáltatás összegének megállapításához szükségesek. Tűz- és robbanáskár esetét az önkormányzati tűzoltósághoz, betöréses lopást, rablást a területi rendőrhatósághoz is be kell jelentenie. A kár helyszínét a kárfelmérés időpontjáig csak a kárenyhítéshez szükséges mértékben változtassa meg.
Baleseti szolgáltatáshoz a biztosító rendelkezésére kell bocsátani a szak- orvosi ellátásról szóló dokumentumokat, mindazon egyéb iratot, leletet, orvosi dokumentumot, amely a jogosultságnak, a biztosítási eseménynek, a biztosított sérülése mértékének megállapításához szükséges. Baleseti halál esetén fentieken túlmenően be kell nyújtani a halotti anyakönyvi ki- vonatot, a halál okát igazoló orvosi vagy hatósági bizonyítványt, a jogerős örökösödési határozatot.
Kiegészítő felelősségbiztosítás esetén
A biztosító kockázatviselése a biztosítási szerződés hatálya alatt okozott, bekövetkezett és bejelentett károkra terjed ki.
A biztosító a térítési összeget a károsultnak fizeti, a károsult azonban igé- nyét a biztosítóval szemben közvetlenül nem érvényesítheti.
Változás bejelentés
Minden, a biztosítási kötvényen szereplő adat változásáról tájékoztatni szükséges a szerződését kezelő egységünket, hogy elkerüljük a kárrende- zés során a szolgáltatásunkat késleltető – vagy esetleg akadályozó –, il- letve az esetleges kifizetendő kártérítés összegét befolyásoló tényező fel- merülését. Minden olyan körülményben bekövetkezett változást kérünk bejelenteni, amelyre a biztosító a szerződés létrejöttét megelőzően rákér- dezett.
Vagyonvédelem
A betöréses lopás, rongálás biztosítás feltételeiben foglalt betörésvédel- mi színvonal feltételrendszerének áttanulmányozását követően Ön meg- ismerheti társaságunk union24-otthonbiztosításának vagyonvédelmi elő- írásait, amelyek ahhoz szükségesek, hogy vagyonát a legoptimálisabban védhesse meg.
Vagyonának biztonsága érdekében nagyon fontos, hogy a különböző va- gyonvédelmi eszközök szerelését jognyilatkozatot adó szakember végez- ze, és a rendszer kiépítésekor csak MABISZ által minősített eszközöket alkalmazzon. Ha a kár bekövetkeztekor valamely védelmi berendezés, eszköz nincs meg, vagy nincs üzembe helyezve, akkor ez az eszköz nem vehető figyelembe a védettségi szint megfeleltetésénél. Kérjük, hogy minden esetben gondoskodjon arról, hogy a kiépített rendszer az előírá- soknak megfelelően működjön, és karbantartásáról se feledkezzen meg. Káresemény bekövetkezésekor szakértőink minden esetben a kár bekö- vetkezésének időpontjában, a behatolás helyén ténylegesen fennálló vé- dettséget vizsgálják, és ez alapján történik a kártérítés megállapítása.
A szerződésre vonatkozó jogszabályok
Jogvita esetén a magyar jog rendelkezései, elsősorban a Polgári Törvény- könyv, a 2003. évi LX. törvény, a 2005. évi XXV. törvény és a vonatkozó hatályos magyar jogszabályok irányadóak. Az eljárások nyelve magyar.
Adatkezelés, biztosítási titok
A biztosító jogosult az ügyfelek biztosítási ajánlaton felvett, valamint a közlési, változásbejelentési kötelezettség teljesítése körében tudomására jutott adatait, ideértve a különleges adatokat is a személyes adatok vé- delméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi. LXIII. törvény rendelkezései szerint, a biztosítókról és a biztosítási tevékenység- ről szóló 2003. évi LX. törvényben (a továbbiakban: Bit.) foglaltakkal összhangban kezelni. Az adatok továbbítására a Bit. rendelkezései sze- rint, illetve az ügyfél hozzájárulása alapján kerülhet sor.
Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosí- tásához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó kö- vetelések megítéléséhez, a szolgáltatás teljesítéséhez szükséges vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet.
A biztosítót a birtokába jutott biztosítási titkok tekintetében titoktartási kötelezettség terheli. A biztosító titoktartási kötelezettségére a Bit. 153-
161. §-ban foglalt szabályok az irányadóak.
Tájékoztatás
A biztosítási szerződéssel kapcsolatban felmerülő panaszügyek intézésé- re a Vezérigazgatóság illetékes. További panasz lehetőséggel lehet fordul- ni a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez, a Fogyasztóvédelmi Fő- felügyelőséghez, a Békéltető Testülethez.
A felügyeleti hatóság neve és címe:
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 1535 Bp. 114, Pf. 777.
UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.
union24-otthonbiztosítás Általános Biztosítási Feltételek
I. § Jelen szabályzatban foglalt feltételek – eltérő szerződési kiköté- sek hiányában – az UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. (továbbiakban: biztosító) lakásbiztosításaira érvényesek, feltéve, hogy a szerződést e feltételekre hivatkozva kötötték.
II. § A szerződés alanyai
Szerződő, biztosítottak
1. A vagyonbiztosítási szerződést az kötheti meg (továbbiakban: szerződő), aki a vagyontárgy megóvásában érdekelt, vagy aki a biztosítást ilyen személy (továbbiakban: biztosított) javára köti.
2. E szabályzat alapján:
Épületek, építmények vonatkozásában biztosítottak lehetnek:
– a kötvényen név szerint feltüntetett személy; tulajdonos, lakás- bérlő, társbérlő,
– a tulajdonostársak tulajdoni hányaduk arányában,
– a lakásszövetkezet, a biztosítónál biztosított és a szövetkezet összes lakásának darabszámarányában,
– illetve az egy kötvényen feltüntetett társasház vagy lakásszö- vetkezet.
3. Ingóságok vonatkozásában biztosítottak lehetnek:
– a kötvényen név szerint feltüntetett személy,
– azok a hozzátartozók (Ptk. 685. §), akik a biztosítási ese- mény bekövetkeztének időpontjában a kötvényen név sze- rint feltüntetett biztosítottal közös háztartásban állandó jel- leggel együtt éltek.
4. Nem lehet biztosított:
– albérlő, ágyrajáró, fizetővendég, vendég;
– háztartási alkalmazott.
5. Felelősség- és baleset-biztosítás vonatkozásában biztosítottak le- hetnek a Különös Feltételekben meghatározott személyek.
6. Ha a biztosítást nem a biztosított, hanem az ő javára harmadik sze- mély kötötte, a díjfizetési kötelezettség a szerződőt terheli, a bizto- sító a jognyilatkozatokat hozzá intézi, és ő köteles a nyilatkozatok megtételére, valamint a biztosított szükség szerinti értesítésére is.
III. § Biztosítási események, általános kizárások
1. A biztosítási események meghatározását a különös feltételek tar- talmazzák.
2. Jelen szerződés csak a különös feltételekben felsorolt biztosítási események által közvetlenül okozott károkra nyújt fedezetet. Amennyiben a kár bekövetkezésében a biztosítási eseményen kí- vül más károsító esemény vagy tényező is közrehatott, a biztosí- tó a kárt csak olyan mértékben téríti meg, amilyen mértékben az a biztosítási eseménynek tudható be.
3. Nem köthető lakásbiztosítás azokra az épületekre, lakásokra és a benne lévő ingóságokra, amelyek nem minősülnek lakás célú in- gatlannak (ilyenek lehetnek például a vállalkozás céljára használt üzleti, ipari, és mezőgazdasági létesítmények), továbbá olyan la- kás céljára használt épületekre, amelyek tetőzete (héjalása) nád, fazsindely, onduline, illetve amelyek falazata vályog.
4. A jelen szabályzat alapján megkötött biztosítási szerződések fe- dezete nem terjed ki:
a) a különös feltételekben kizárt eseményekre;
b) a következményi károkra, pl. penészedés, gombásodás, fertő- zés, korhadás;
c) nem nyújt fedezetet a biztosítás, ha a biztosítási események háborúval, polgárháborúval, belső zavargással, felkeléssel, lá- zadással, sztrájkkal, terrorcselekménnyel, illetve a nukleáris energia károsító hatásával összefüggésben következnek be;
d) kivitelezési és tervezési hibákból eredő károkra;
e) a karbantartás elmulasztásából eredő károkra;
f) a megsemmisült biztosított vagyontárgy nem károsodott tarta- lék-alkatrészei, tartozékai eredeti célú felhasználásának meg- hiúsulása miatt bekövetkezett károkra;
g) az építési, üzemeltetési szabályok be nem tartásával okozati összefüggésben bekövetkezett károkra;
h) az építési, szerelési tevékenységgel okozati összefüggésbe hozható károkra;
i) természetes elfáradás, elhasználódás formájában keletkező károkra;
j) használatot nem befolyásoló értékcsökkenés formájában ke- letkező károkra;
k) előszereteti értékekre;
l) elmaradt haszonra;
m) kereskedelmi forgalom hiányaiból adódó károkra és többlet- költségekre;
n) azokra a káreseményekre, amelyek közvetlen, vagy közvetett módon azbeszt miatt, vagy azbesztet tartalmazó anyag miatt keletkeztek;
o) a lakhatási, illetve használatbavételi engedéllyel nem rendel- kező lakóépületekre, lakásokra;
p) más biztosítással már fedezetbe vont károkra.
IV. § Közlési kötelezettség
A biztosított, illetve a szerződő a szerződéskötéskor köteles a biz- tosítás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan körül- ményt a biztosítóval közölni, amelyet ismert vagy ismernie kel- lett. A közlési kötelezettség megsértése esetén a biztosító köte- lezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy ismernie kellett, illetve az nem hatott közre a biz- tosítási esemény bekövetkeztében.
V. § A szerződés létrejötte
1. A biztosítási szerződés a felek írásbeli megállapodásával jön létre. A biztosítás megkötését a szerződő ajánlattal kezdeményezi. Amennyiben a biztosítási szerződés távollévők között jön létre (táv- értékesítés), az írásbeli megállapodást, illetőleg a biztosító elfoga- dó nyilatkozatát a biztosítási kötvény kiállítása pótolja. Ebben az esetben a biztosítási szerződés a kötvény szerződő (biztosított) ál- tali kézhezvételének napján jön létre és a VI. §-ban meghatározott kockázatviselési kezdettel lép hatályba.
A távértékesítés keretében kötött szerződést a szerződő a kötvény kézhezvételének napjától számított 14 napon belül indoklás nél- kül, azonnali hatállyal felmondhatja. Felmondását írásban társasá- gunk székhelyének postai címére vagy fax számára küldheti. A biz- tosítási szerződés azon a napon szűnik meg, amikor az írásbeli fel- mondó nyilatkozat biztosítónk megadott címére beérkezik. Ameny- nyiben a szerződő a fentiek szerinti felmondási jogát gyakorolja, a biztosító kizárólag a szerződésnek megfelelően a szerződés meg- szűnésének időpontjáig tartó kockázatviselés időarányos ellenér- tékét jogosult követelni. A szerződés fentiek szerinti felmondása esetén a biztosító köteles a díj arányos ellenértékét meghaladó részt a felmondásról szóló nyilatkozat kézhezvételét követően, de legkésőbb 30 napon belül a szerződő részére visszatéríteni.
2. A biztosítás létrejöttét a szerződő írásbeli ajánlattal kezdeménye- zi. A biztosító az ajánlatot a kötvénykiállításra jogosult egységé- hez való beérkezéstől számított 15 napon belül bírálja el. Ha a biztosító az ajánlatot nem fogadja el, akkor az elbírálási határidő alatt bekövetkezett károkat a biztosító nem köteles megtéríteni. Az ajánlat elutasítása esetén a befizetett díjat a biztosító kamat- mentesen visszautalja. A biztosítási ajánlat elutasítását a bizto- sító nem köteles indokolni.
3. A szerződés akkor is létrejön, ha a biztosító az ajánlatra tizenöt napon belül nem nyilatkozik. Ilyen esetben a szerződés az aján- latnak a biztosító vagy képviselője részére történt átadás időpont- jára visszamenőleges hatállyal jön létre.
4. Ha a biztosított kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szerződés eltér a biztosítási szabályzattól, a biztosító tizenöt napon belül írásban javasolhatja, hogy a szerződést a szabályzatnak megfele- lően módosítsák. Ezt a határidőt attól a naptól kell számítani, amelyen az ajánlat a biztosítónak a kötvény kiállításra jogosult szervéhez beérkezett. Ha a szerződő fél a javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, az elutasítástól, illet- ve a módosító javaslat kézhezvételétől számított tizenöt napon belül a szerződést harminc napra írásban felmondhatja.
VI. § A kockázatviselés kezdete
A biztosító kockázatviselése az ajánlat beérkeztét követő nap 0 órájakor kezdődik, feltéve, hogy a szerződő vagy a biztosított az első díjat a biztosító számlájára vagy pénztárába befizette.
Ha a szerződő a biztosító képviselőjének fizeti a díjat, azt legké- sőbb a fizetéstől számított negyedik napon a biztosító pénztárá- ba beérkezettnek kell tekinteni.
A felek a kockázatviselés kezdetének időpontjában fentiektől el- térően is megállapodhatnak.
A biztosító az árvíz kockázatra a szerződés hatályba lépésétől számított 15 nap várakozási időt köt ki, ez alatt az idő alatt a biz- tosítás árvíz kockázatra nem terjed ki.
VII. § A szerződés tartama, megszűnése, díjfizetés
1. A szerződés – ha a felek másként nem állapodnak meg – határo- zatlan tartamú. A tartamon belül a biztosítási időszak egy év.
2. A biztosítási időszakra járó díj előre esedékes, a felek azonban részletfizetésben is megállapodhatnak. A biztosítás első díja a szerződés létrejöttekor, a folytatólagos díj mindig előre, annak az időszaknak az első napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik.
3. A felek a határozatlan tartamú szerződést a biztosítási időszak végére felmondhatják. A felmondási idő 30 nap.
4. A felek a szerződésben a felmondási jogot legfeljebb három évre kizárhatják. Felmondás esetén a biztosító a szabályzat szerint kö- vetelheti annak a díjengedménynek a megfizetését, amelyet a szerződés hosszabb tartamára tekintettel a biztosítottnak nyúj- tott (tartamengedmény).
5. Határozott időre kötött biztosítások esetén a biztosítás díja a szerződés létrejöttekor egy összegben esedékes.
6. A határozott tartamú biztosítási szerződés a tartam lejártakor ak- kor is megszűnik, ha a díjat továbbra is megfizették. A lejárat utáni díjat a biztosító köteles visszafizetni.
7. Amennyiben a szerződő, illetve a biztosított a biztosítási díjat az esedékességtől számított 30 napon belül nem egyenlíti ki, ha- lasztást nem kapott, és a biztosító a díjat bírósági úton nem ér- vényesíti, a biztosító a kockázatot az esedékességtől számított 60 napig viseli, ez alatt az idő alatt a szerződő az elmulasztott időszakos díjat pótolhatja. Ha ez nem történik meg, a biztosítás a 60. nap elteltével megszűnik.
8. A szerződés megszűnését követő három hónapon belül a szerző- dés közös megegyezéssel újra érvénybe helyezhető. Az újra ér- vénybe helyezés feltétele az elmaradt díj megfizetése, azonban a szerződés megszűnése és újra érvénybe helyezése közötti idő- szakra a biztosító kockázatviselése nem terjed ki.
9. Amennyiben a biztosítottnak a vagyontárgy megóvásához fűződő ér- deke megszűnik, a biztosítás is megszűnik a hónap utolsó napjával.
10. Ha a biztosítási időszakban a biztosító szolgáltatást nyújtott, a teljes biztosítási időszakra esedékes díj megilleti, melyet a térí- tés összegéből levonhat.
VIII. § Területi hatály
A biztosítási szerződés hatálya Magyarország területén, az aján- laton megjelölt kockázatviselési helyre terjed ki. Ettől eltérő ren- delkezést a különös feltételek tartalmazhatnak.
IX. § Biztosított vagyontárgyak
A különös feltételek szerint biztosított vagyontárgyak felsorolását a szerződés tartalmazza.
X. § A biztosítási összeg
1. A biztosítási összeg a biztosító kötelezettségvállalásának felső határa és egyben a biztosítási díj megállapításának alapja.
2. A biztosítási összeget a biztosított, illetve a szerződő határozza meg.
3. Önálló vagyoncsoportnak tekintendő minden az ajánlaton külön soron saját biztosítási összeggel feltüntetett vagyoncsoport. A va- gyoncsoporton belül külön felsorolt vagyonkategóriák biztosítási összegei nem vonhatók össze.
4. A biztosítási összeg módosítását a szerződő a biztosítóhoz inté- zett nyilatkozattal bármikor kezdeményezheti. Az ilyen nyilatko- zat biztosítási ajánlatnak minősül, és a biztosító új ajánlatként bírálja el.
5. A biztosítási szerződés automatikusan értékkövető, rendszeresen indexálódik. Az értékkövetés minden vagyoncsoportra és biztosí- tási elemre vonatkozik. Az átlagos inflációtól eltérő értékváltozás vagy vagyonszaporulat esetén a biztosítási összeg módosítását a szerződő félnek kell kezdeményeznie.
Az indexálás a Központi Statisztikai Hivatal által kiadott általá- nos fogyasztói árindex alapján vagyoncsoportonként történik. Az index mértéke a biztosítási évfordulót megelőző naptári évre vo- natkoztatott éves fogyasztói árindex. Az értékkövetéssel módosí- tott biztosítási összeget az előző biztosítási összeg és a KSH-in- dex szorzata adja. A biztosítási összeg változását a biztosítási díj arányosan követi. Ugyancsak arányosan változnak a kerekítés szabályainak megfelelően a biztosítás egyéb elemei is (költségté- rítések, minimál díj), kivéve a limiteket és az önrészt.
A biztosítás indexálására évente kerül sor, a biztosítási évforduló napjával. A biztosítási összeg értékkövető módosításáról, annak mértékéről és a díjváltozásról a biztosító a biztosítási évfordulót 60 nappal megelőzően írásban értesíti a szerződőt.
A biztosítás indexálásával egyidejűleg a biztosító a biztosítási díj- tételek kockázati vagy egyéb okból való megváltoztatását is kez- deményezheti. A biztosítási díjtétel változásról a biztosító a biz- tosítási évfordulót 60 nappal megelőzően írásban értesíti a szer- ződőt. Amennyiben a szerződő a díjemelésre vonatkozó szerző-
désmódosítást írásos formában nem ellenzi, vagy arra nem nyi- latkozik, úgy azt elfogadottnak kell tekinteni.
XI. § Túlbiztosítás, alulbiztosítás
1. A biztosítási összeg megállapításának alapja a biztosítani kívánt vagyontárgy szerződéskötéskori új értéke.
2. A biztosítási összeg nem haladhatja meg a biztosított vagyon- tárgy szerződéskötéskori új értékét, a meghaladó részében a biz- tosítási összegre vonatkozó megállapodás semmis, s a díjat meg- felelően le kell szállítani.
Ha szerződő/biztosított a szerződéskötés időpontjában ugyan- azon vagyontárgyakra és ugyanazon kockázatokra már rendelke- zik biztosítási szerződéssel (többszörös biztosítás), a biztosító csak a másik (korábbi) biztosítási szerződéssel meg nem térült károkra nyújt biztosítási szolgáltatást.
3. Ha a biztosítási összeg alacsonyabb, mint a vagyontárgy új érté- ke, a biztosító a kárt olyan arányban téríti meg, ahogy a biztosí- tási összeg a vagyontárgy értékéhez aránylik (pro-rata).
4. Ha a biztosítási szerződés a lakás, ill. épület és az általános ház- tartási ingóságok vonatkozásában minimum a biztosító által java- solt biztosítási összegekkel jön létre, úgy a biztosító az alulbizto- sítottságot nem vizsgálja, nem alkalmaz aránylagos kártérítést. Ez esetben a biztosító szolgáltatásának felső határa az ajánlott, illetve a választott biztosítási összeg. A biztosító az ajánlott biz- tosítási összegre a lakás/lakóépület és melléképület hasznos alapterülete alapján tesz javaslatot. Ha a káresemény időpontjá- ban a tényleges alapterület eltér az ajánlatban feltüntetett alap- területtől, a biztosító a valóságos és biztosítási védelem alá he- lyezett hasznos alapterületnek megfelelően nyújt kártérítést.
XII. § A biztosító szolgáltatása
A biztosító szolgáltatásának mértékét a különös feltételek tartal- mazzák azzal a kikötéssel, hogy a biztosító kártérítési kötelezett- ségének felső határa a biztosítási összeg. A kártérítés a biztosí- tási szerződésben tételesen felsorolt vagyontárgyakra vonatkozó- an a külön-külön megadott biztosítási összegekre korlátozódik.
XIII. § A kárbejelentés és kárrendezés szabályai
1. A biztosított, illetve a szerződő köteles a kárt annak bekövetkez- tekor haladéktalanul, de legkésőbb az észleléstől számított két napon belül a biztosítónak bejelenteni, a szükséges felvilágosítá- sokat megadni, és lehetővé tenni a bejelentés és a felvilágosítá- sok tartalmának ellenőrzését.
2. A kárbejelentésnek tartalmaznia kell:
– a biztosítottnak, illetve a szerződőnek vagy képviselőjének a nevét,
– a biztosítási szerződés megnevezését,
– a káresemény leírását és időpontját,
– a kár bekövetkeztének helyét,
– a károsodott vagyontárgy részletes leírását,
– a kár mértékét.
3. Bizonyos károk bekövetkezte esetén a biztosított köteles hatósá- gi bejelentést tenni. Az erre vonatkozó szabályokat a különös fel- tételek tartalmazzák.
4. A biztosítási esemény bekövetkezte után a biztosított vagyontárgy állapotában a biztosított a biztosító kárfelvételi eljárásának megin- dulásáig, legkésőbb azonban a bejelentéstől számított 5 napig csak annyiban változtathat, amennyiben az a kárenyhítéshez szükséges. Amennyiben a megengedettnél nagyobb mérvű változtatás követ- keztében a biztosító számára fizetési kötelezettsége elbírálása szempontjából lényeges körülmények tisztázása lehetetlenné vált, kötelezettsége nem áll be.
5. Kár esetén a biztosítási esemény, a szolgáltatásra való jogosult- ság és a szolgáltatás összegének bizonyítása a biztosított köteles- sége. E kötelezettséget egyebek közt úgy is teljesítheti, hogy a kár jellegétől függően a biztosítónak bemutatja a fentiek bizonyí- tására alkalmas iratokat, így különösen:
– a tulajdoni lapot, a bérleti szerződést, a károsult vagyontárgy tulajdonjogát vagy magát a kárt, illetőleg annak mértékét bizo- nyító dokumentumokat,
– az árajánlatot, költségvetést, és az ezek alapján a biztosító ál- tal történt elfogadás után kiállított számlát, törött üveg helyre- állítási számláját,
– a beszerzési számlát, az adásvételi szerződést,
– tűz- és robbanáskár esetén a jogszabály szerint előírt hatósági bizonyítványt vagy hatósági igazolást,
– a hatósági igazolást vagy határozatot, ha volt hatósági eljárás. Betöréses lopás, rablás, illetve épületrongálás és vandalizmus esetén a biztosított rendőrségi feljelentést köteles tenni és ezt igazolni.
Ha a bekövetkezett biztosítási esemény igazolásához szükséges, a biztosító kérheti a nyomozást megszüntető vagy felfüggesztő
határozat, helyszíni jegyzőkönyv, vádemelés esetén pedig a vád- emelési javaslat vagy a bírósági ítélet megküldését. Amennyiben a bekövetkezett biztosítási esemény jogalapja, illetve összegsze- rűsége más módon is igazolható, ezen utóbbi iratok csatolása a biztosítási szolgáltatás nyújtásának nem előfeltétele.
6. A biztosító szolgáltatását a kárbejelentéstől számított 15 napon belül teljesíti. Amennyiben a kárbejelentésen kívül a biztosítási esemény bekövetkezésére, illetve a kár összegére vonatkozóan, ezek bizonyítása céljából egyéb dokumentumok csatolása is szük- séges, úgy a biztosító az utolsó okirat beérkezését követő 15 na- pon belül köteles a megállapított kárösszeget megfizetni.
A biztosított hozzájárul ahhoz, hogy a biztosító által megjelölt ügyvéd részére a szükséges meghatalmazást a biztosító kérésére megadja abból a célból, hogy a kárüggyel kapcsolatos hatósági iratokat megtekinthesse. Bűncselekmény esetén a nyomozás újabb adatairól, a feltételezett elkövetők kilétéről, a vádirat be- nyújtásáról, illetve a bírósági ítélet meghozataláról – annak fény- másolatban való megküldésével – a biztosított köteles a biztosí- tót a tudomására jutástól számított 8 napon belül írásban értesí- teni. E kötelezettség akkor is fennáll, ha a biztosító a szerződés- ben vállalt kötelezettségének már eleget tett.
7. Amennyiben a felek a kár mértékének megállapítására vonatko- zóan megállapodni nem tudnak, a biztosított kérheti, hogy három tagból álló szakértői bizottság döntsön.
A három szakértő közül egyet a biztosító, egyet a biztosított (szer- ződő) választ, míg a harmadikat a két szakértő közösen nevezi meg. A bizottság szótöbbséggel határoz. Az eljárás során a felek saját szakértőjük költségeit maguk viselik, a harmadik szakértő költsége közöttük 50-50% arányban oszlik meg.
XIV. § Mentesülés
1. Mentesül a biztosító fizetési kötelezettsége alól:
a) amennyiben bizonyítja, hogy a kárt jogellenesen
– a biztosított, illetve a szerződő vagy a velük közös háztartás- ban élő hozzátartozójuk,
– a biztosítottnak a vagyontárgy kezelésével megbízott alkal- mazottja, megbízottja,
– jogi személyek esetében annak:
vezető szerve vagy tagja,
vezető beosztású alkalmazottja,
a károsodott vagyontárgy kezelésével megbízott alkalma- zottja
szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozta,
b) amennyiben a biztosító a kármegelőzésre vonatkozó szabá- lyok súlyos vagy sorozatos megsértését tapasztalja,
c) a kárért felelős személy súlyosan ittas állapotban, vagy bódu- latot keltő szer hatása alatt és ezzel az állapottal összefüggés- ben okozta,
d) amennyiben engedélyhez kötött tevékenységet ennek hiányá- ban folytatott és ezzel összefüggésben okozta a kárt.
2. Gazdasági társaság tagjainak károkozása esetén a biztosító nem téríti meg a szándékosan vagy súlyosan gondatlanul kárt okozó tag tulajdonát képező részhányadot.
3. Fenti szabályok a kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség megszegése esetén is alkalmazásra kerülnek.
XV. § Kármegelőzés
1. A biztosított, illetve a szerződő köteles a hatályos jogszabályokat, a biztonsági és üzemeltetési szabályokat, a felügyeleti utasításo- kat, valamint a biztosító előírásait betartani. Amennyiben ezek elmulasztása miatt kár következik be, a biztosító jogosult a be- következett kár miatt fizetendő kártérítési összeg csökkentésére, illetve a fizetés megtagadására.
2. A biztosító jogosult a biztosítottnál a kármegelőzésre vonatkozó intézkedések végrehajtását ellenőrizni.
XVI. § Változásbejelentési kötelezettség
A biztosított (szerződő) köteles bejelenteni a biztosítónak, ha a szerződés elvállalása szempontjából lényeges változás állt be.
A biztosított (szerződő) a változásbejelentést 5 napon belül köte- les megtenni.
A változásbejelentési kötelezettség elmulasztása esetén a közlé- si kötelezettség megsértésére vonatkozó szabályokat kell alkal- mazni.
XVII. § Visszkereseti jog
Amennyiben a biztosító a kárt megtérítette, őt illetik meg azok a jogok, amelyek a biztosítottat illeték meg a kárért felelős sze- méllyel szemben.
XVIII. § Elévülés
A biztosítási szerződésből eredő igények a biztosítási esemény bekövetkeztétől számított két év alatt, jogi személyek esetében egy év alatt évülnek el.
XIX. § Joghatóság
Jogvita esetén a magyar jog rendelkezései, elsősorban a Polgári Törvénykönyv, a 2003. évi LX. törvény és a vonatkozó hatályos magyar jogszabályok irányadóak. Az eljárások nyelve magyar.
XX. § Adatkezelés, biztosítási titok
A biztosított (szerződő) köteles bejelenteni, ha ugyanazon va- gyontárgyra más biztosítóval is szerződést kötött.
A biztosító jogosult az ügyfelek biztosítási ajánlaton felvett, vala- mint a közlési, változásbejelentési kötelezettség teljesítése köré- ben tudomására jutott adatait, ideértve a különleges adatokat is, a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvános- ságáról szóló 1992. évi. LXIII. törvény rendelkezései szerint, a 2003. évi LX. törvényben (Bit.) foglaltakkal összhangban kezel- ni. Az adatok továbbítására a Bit. rendelkezéseiben meghatáro- zott módon, illetve az ügyfél hozzájárulása alapján kerülhet sor. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződés- ből származó követelések megítéléséhez, a szolgáltatás teljesíté- séhez szükséges vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. Az ügyfél tájékoztatást kérhet a személyes adatainak kezeléséről, valamint kérheti az adatai helyesbítését, törlését.
A biztosítót a birtokába jutott biztosítási titkok tekintetében ti- toktartási kötelezettség terheli. A biztosító titoktartási kötelezett- ségére a 2003. évi LX. törvény 153-161. §-ban foglalt szabályok az irányadóak.
Biztosítási titok minden olyan – államtitoknak nem minősülő – a biztosító rendelkezésére álló adat, amely a biztosító egyes ügyfe- leinek (ideértve a károsultat is) személyi körülményeire, vagyoni helyzetére, illetve gazdálkodására vagy a biztosítóval kötött szer- ződéseire vonatkozik.
A biztosító ügyfeleinek azon biztosítási titkait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilván- tartásával, a szolgáltatással összefüggenek.
A biztosítási titok tekintetében, időbeli korlátozás nélkül – ha a törvény másként nem rendelkezik – titoktartási kötelezettség ter- heli a biztosító tulajdonosait, vezetőit, alkalmazottait és mind- azokat, akik ahhoz a biztosítóval kapcsolatos tevékenységük so- rán bármilyen módon hozzájutottak.
A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn
a) a feladatkörében eljáró felügyelettel,
b) a folyamatban lévő büntetőeljárás keretében eljáró nyomozó hatósággal és ügyészséggel,
c) büntetőügyben, polgári ügyben, valamint a csődeljárás, illet- ve a felszámolási eljárás ügyében eljáró bírósággal, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtóval,
d) hagyatéki ügyben eljáró közjegyzővel,
e) a törvényben foglalt esetekben az adóhatósággal,
f) a feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálattal,
g) a biztosítóval, a biztosításközvetítővel, a szaktanácsadóval, a harmadik országbeli biztosító, független biztosításközvetítő vagy szaktanácsadó magyarországi képviseletével, ezek érdek- képviseleti szervezeteivel, illetve a biztosítási, biztosításközve- títői, szaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos verseny-fel- ügyeleti feladatkörében eljáró Gazdasági Versenyhivatallal,
h) a feladatkörében eljáró gyámhatósággal,
i) az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 108. § (2) bekezdésében foglalt egészségügyi hatósággal,
j) a külön törvényben meghatározott feltételek megléte esetén a titkosszolgálati eszközök alkalmazására, titkos információ gyűjtésére felhatalmazott szervvel,
k) a viszontbiztosítóval, valamint közös kockázatvállalás (együtt- biztosítás) esetén a kockázatvállaló biztosítókkal,
l) az e törvényben szabályozott adattovábbítások során átadott adatok tekintetében a kötvénynyilvántartást vezető Hivatallal,
m) az állomány-átruházás keretében átadásra kerülő biztosítási szerződési állomány tekintetében az átvevő biztosítóval,
n) a kárrendezéshez és a megtérítési igény érvényesítéséhez szükséges adatok tekintetében a Kártalanítási Számlát keze- lő szervezettel, az Információs Központtal, a Kártalanítási Szervezettel és a kárrendezési megbízottal,
o) a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges adatok te- kintetében a kiszervezett tevékenységet végzővel,
p) fióktelep esetében – ha a magyar jogszabályok által támasz- tott követelményeket kielégítő adatkezelés feltételei minden egyes adatra nézve teljesülnek, valamint a harmadik ország-
beli biztosító székhelye szerinti állam rendelkezik a magyar jogszabályok által támasztott követelményeket kielégítő adat- védelmi jogszabállyal – a harmadik országbeli biztosítóval, biztosításközvetítővel, szaktanácsadóval szemben, ha az a)-j) és n) pontban megjelölt szerv vagy személy írásbeli megkere- séssel fordul hozzá, amely tartalmazza az ügyfél nevét vagy a biztosítási szerződés megjelölését, a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját. A k), l), m) és p) pontban meg- jelölt szerv vagy személy kizárólag a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját köteles megjelölni. A cél és a jogalap igazolásának minősül az adat megismerésére jogosító jogszabályi rendelkezés megjelölése is.
A biztosító nem tájékoztathatja az ügyfelet a b), f), j) pontban
foglalt adattovábbításról.
XXI. § Egyéb rendelkezések
Társaságunk neve: UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. Székhelye: 1082 Budapest, Baross u. 1.
Postacím: 1461 Budapest, Pf. 131.
Fax: (x00-0) 000-0000
Cégjegyzékszámunk: Cg.: 00-00-000000 Cégbíróság neve: Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság A biztosító felügyeleti szerve:
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 1013 Budapest, Krisztina krt. 39.,
Postacím: 1535 Budapest 114., Pf. 777.
Panaszügyek intézésére társaságunk Vezérigazgatósága jogosult. Panasszal lehet fordulni továbbá a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséghez, a Békél- tető Testülethez.
A panaszügyintézés nem helyettesíti a peres eljárást.
UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.
union24-otthonbiztosítás Különös Biztosítási Feltételek
Épületbiztosításhoz
Az UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. (továbbiakban: biztosí- tó) a jelen különös feltétel alapján díjfizetés ellenében arra vállal kötele- zettséget, hogy megtéríti a 2. pontban meghatározott – véletlen, váratlan bekövetkező – biztosítási események által a biztosított vagyontárgyakban okozott anyagi károkat.
1. fejezet Biztosított vagyontárgyak
1. Biztosított vagyontárgyak
1.1. Lakóépület- vagy lakástulajdon esetében
1.1.1. a biztosítási kötvényben megnevezett, a biztosított tulajdonát képező lakóépületek és lakások,
1.1.2. a biztosított tulajdonát képező épületgépészeti, berendezési és felszerelési tárgyak, amelyek a biztosított épület lakáskénti használatát szolgálják és az épülethez tartósan rögzítettek,
1.1.3. a biztosított tulajdonát képező felszerelések, amelyek a biztosí- tott épület lakáskénti használatát szolgálják, amennyiben ezek a biztosított épülethez tartozó telken találhatók és tartósan rög- zítettek,
1.1.4. a biztosított épületekhez tartozó, a biztosított épületeket szolgá- ló vízellátó, szennyvízelvezető, valamint gázcsövek, amennyiben azok a biztosított tulajdonát képezik és nem a biztosított épület- hez tartozó telken találhatók.
Nem biztosított vagyontárgyak:
– a földbe vájt, kikövezetlen falú építmények,
– fóliasátrak és üvegházak, ha a kárt hónyomás, vihar, jégverés, felhőszakadás okozta,
– a lakóépülettel nem egy fedélszéket képező, de a lakóépület- hez szerkezetileg rögzített előtetők.
1.2. Melléképületek biztosítása esetén csak a szilárd falazatú és te- tőzetű melléképületek biztosíthatók. Melléképületnek tekinti a biztosító a nem lakás céljára szolgáló önálló épületeket (pl. is- tálló, garázs, kamra, terménytároló). A biztosítási összeget a la- kóépület biztosítási összegétől elkülönítve kell meghatározni.
1.3. Építmények biztosítása esetén építménynek tekinti a biztosító a téglából, betonból vagy az épület egyéb építési módjának megfe- lelően készült építményeket (derítő, úszómedence, kerítés stb.).
1.4. Bérlakások esetén:
A bérbeadó tulajdonát képező épületrészek és épülettartozékok, amelyekért a biztosított felelősséggel tartozik.
Bérlemény biztosítások esetén biztosítva vannak: ajtó és ablak szerkezete és a hozzájuk tartozó szerelvények: zsalugáter, spa- letta, reluxa, redőny, vászonroló, napvédő, függöny; csengő, ka- putelefon, riasztó, és tűzjelző berendezések, beépített bútorok és térelválasztók, beépített főző-, fűtő-, vízellátó, egészségügyi, szellőztető berendezések és szerelvények; elektromos hálózat és szerelvényei, a lakás fogyasztásmérőjétől, illetve kapcsolójától kezdődő szakaszon (mért szakasz), belső válaszfal, burkolat, va- kolat, festés, tapétázás, mázolás, padlóburkolat.
1.4.1. Bérlakások biztosítása esetén nem téríti meg a biztosító az épü- let határoló falazatait, tetőszerkezetét, teherhordó szerkezetét, közös helyiségeit, valamint a 1.2. pontban fel nem sorolt va- gyontárgyakat.
2. fejezet Biztosítási események
2.1. Tűz
2.1.1. Jelen szabályzat szempontjából tűznek minősül a terjedőképes, öntápláló lánggal való égés, izzás folyamata.
2.1.2. Nem tekinthetők tűzbiztosítási eseménynek, ha a kár:
– a rendeltetésüknél fogva tűznek, lángnak, hőhatásnak kitett vagyontárgyakban, továbbá az elektromos vezetékekben, be- rendezésekben, készülékekben, gépekben keletkezik, és a tűz más vagyontárgyra nem terjed tovább,
– az öngyulladt, erjedt és befülledt anyagokban keletkezik,
– pörkölődés, hő hatására történő szín- vagy alakváltozás, füst vagy koromszennyeződés formájában keletkezik, ha azok nem tényleges tűzkár következményei,
– a kockázatviselés helyén „A” vagy „B” tűzveszélyességi osztály szerint tűzveszélyesnek, illetve robbanásveszélyesnek minősü- lő anyagokat nem háztartási mértékben vagy jelleggel használ- nak fel, tárolnak és a kár ezzel összefüggésben keletkezik.
A-B tűzveszélyességi osztályba tartozó anyagok:
Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatban ebbe a kategóriába sorolt anyagok.
„Fokozottan tűz- és robbanásveszélyes” (jelzése: „A”) tűzveszé- lyességi osztályba tartozik:
a) – az az anyag, amelynek bármely halmazállapotában heves égése, robbanása, indító-(iniciáló) gyújtása, illetőleg más fizikai, kémiai hatásra bekövetkezhet,
– az a folyadék, amelynek zárttéri lobbanáspontja legfeljebb 20 °C,
– az a gáz, gőz, köd, amelynek alsó éghetőségi (robbanási) határértéke a levegő térfogatához viszonyítva legfeljebb 10%;
b) – az a veszélyességi övezet, helyiség, szabadtér, amelyben az
a) pontban meghatározott tulajdonságú anyagot előállítják, feldolgozzák, használják, tárolják, vagy forgalomba hozzák, és e tevékenység közben ezek az anyagok tűz- és robbanás- veszélyes mennyiségben és módon fordulnak elő.
„Tűz- és robbanásveszélyes” (jelzése: „B”) tűzveszélyességi osztályba tartozik:
a) – az a por, amely levegővel robbanásveszélyes keveréket ké- pezhet,
– az a folyadék, amelynek zárttéri lobbanáspontja 20 °C-nál nagyobb, nyílttéri lobbanáspontja pedig legfeljebb 50 °C,
– az a gáz, gőz, köd, amelynek alsó éghetőségi határértéke a levegő térfogatához viszonyítva 10%-nál nagyobb;
b) – az a veszélyességi övezet, helyiség, szabadtér, amelyben az
a) pontban meghatározott tulajdonságú anyagot előállítják, feldolgozzák, használják, tárolják, vagy forgalomba hozzák, és e tevékenység közben ezek az anyagok tűz- és robbanás- veszélyes mennyiségben fordulnak elő.
2.2. Robbanás
2.2.1. Robbanás alatt a gázoknak és gőzöknek rombolással és hangha- tással együtt járó hirtelen, rendkívül gyors energia felszabadulá- sa értendő, melynek során két egymástól elválasztott térben lét- rejövő nyomáskülönbség az elválasztó elem helyzetének és szi- lárdsági tulajdonságainak egyidejű megváltozása következtében pillanatok alatt kiegyenlítődik.
2.2.2. Jelen biztosítás szempontjából nem biztosítási esemény:
– a hangrobbanás,
– a hasadó anyagok robbanása és a sugárzó anyagok szennyezé- se által okozott károk,
– a környezetnél alacsonyabb nyomású zárt tér összeroppanása által okozott károk,
– a robbanáskár, ha az a kockázatviselési helyen „A” vagy „B” tűzveszélyességi osztály (meghatározása az előző pontban) szerint tűzveszélyesnek, illetve robbanásveszélyesnek minősü- lő anyagok nem háztartási mértékű vagy jellegű felhasználásá- val, tárolásával összefüggésben következik be,
– a kár tudatos, tervszerű, hatóság által engedélyezett robban- tás során következik be.
2.3. Villámcsapás
2.3.1. Megtéríti a biztosító a biztosított vagyontárgyakba közvetlenül be- csapódó villám romboló és gyújtó hatására bekövetkező károkat.
2.3.2. Megtéríti a biztosító azokat a károkat, amelyeket a villámcsapás indukciós hatása, illetve ennek következtében fellépő feszült- ségingadozás miatt következnek be az elektromos berendezé- sekben, felszerelésekben, amennyiben a villám becsapódási he- lye a biztosított vagyontárgy 1000 m-es körzetében volt.
2.4. Légi járművek lezuhanása
2.4.1. Biztosítási eseménynek minősül és megtéríti a biztosító a személy- zettel ellátott, irányított repülőgépek lezuhanása által a kockázat- viselés helyén lévő biztosított vagyontárgyakban okozott károkat.
2.5. Vihar
2.5.1. Biztosítási eseménynek minősül, ha a kockázatviselés helyén az 54 km/h sebességet elérő vagy meghaladó szél a biztosított va- gyontárgyakban kárt okoz.
Megtéríti a biztosító azokat a károkat is, amelyeket a biztosított épületek vihar által megrongált
– nyílászáróján,
– az építésügyi szabványok által végleges fedésként elfogadott anyagú és szakszerű technológiával megépített tetőfedésén keresztül a viharral egyidejűleg beömlő csapadékvíz okoz a biztosított vagyontárgyakban.
2.5.2. Jelen biztosítási esemény kapcsán nem téríti meg a biztosító:
– a keletkező légmozgások által a helyiségeken belül,
– az épületek üvegezésében, külső vakolatában, burkolatában és festésében, előtetőkben,
– valamint a szabadban tartott ingóságokban, állatokban, lábon álló növényekben, terményekben és takarmányokban keletke- ző vihar által okozott károkat,
– a keletkező károkat, ha azok a le nem zárt ablakokra, külső aj- tókra vagy más nyílászárókra vezethetők vissza.
2.6. Felhőszakadás
2.6.1. Jelen szabályzat szerint biztosítási eseménynek minősül, ha 0,5 mm/perc intenzitást meghaladó mennyiségű csapadékvizet a szabályszerűen kialakított és karbantartott vízelvezető rendszer elnyelni képtelen, és ezért a talajszinten áramló csapadékvíz a biztosított helyiségekbe ömölve a biztosított épületekben kárt okoz.
2.6.2. Jelen biztosítási esemény kapcsán nem téríti meg a biztosító:
– az épületek, építmények külső vakolatában, burkolatában, festésében bekövetkező károkat.
2.7. Hónyomás
2.7.1. Biztosítási eseménynek minősül és megtéríti a biztosító azokat a károkat, amelyeket a biztosított épületek, építmények tető- szerkezetében vagy az építésügyi szabványok által végleges fe- désként elfogadott anyagú és szakszerű technológiával megépí- tett tetőfedésében a hónyomás okoz.
Megtéríti a biztosító azokat a károkat is, amelyeket a biztosított épületekbe a hónyomás által megrongált fentiek szerinti tetőfe- désen keresztül a biztosítási eseménnyel egyidejűleg beömlő csapadék okoz a biztosított vagyontárgyakban.
Megtéríti a biztosító a lecsúszó hó által a biztosított épületek- ben okozott károkat is, az építésügyi előírásoknak megfelelő ál- lapotú hiánytalan hófogók megléte esetén.
2.8. Jégverés
2.8.1. Biztosítási eseménynek minősül és megtéríti a biztosító azokat a rongálási károkat, amelyeket a biztosított épületek, építmé- nyek – az építésügyi szabványok által általánosan végleges fe- désként elfogadott anyagú és szakszerű technológiával megépí- tett – tetőfedésében a jégverés vagy jégeső okoz.
Megtéríti a biztosító azokat a károkat is, amelyeket a biztosított épületekbe a jégverés vagy jégeső által megrongált fentiek sze- rinti tetőfedésen keresztül a biztosítási eseménnyel egyidejűleg beömlő csapadék okoz a biztosított vagyontárgyakban.
2.8.2. Jelen biztosítási esemény kapcsán nem téríti meg a biztosító:
– az épületek, építmények külső vakolatában, burkolatában, festésében bekövetkező károkat.
2.9. Földmozgás
2.9.1. Földcsuszamlás:
Biztosítási eseménynek minősül és megtéríti a biztosító a föld- felszín alatti talajrétegek váratlan, lejtő irányú elcsúszása által a biztosított vagyontárgyakban okozott károkat.
2.9.2. Nem tekinthető váratlan eseménynek, ha a földcsuszamlás ve- szélyének ismeretében építkeztek, függetlenül az építés enge- délyezett vagy nem engedélyezett voltától.
2.9.3. Jelen biztosítási szerződés nem terjed ki a földcsuszamlás által a támfalakban, mesterséges rézsűkben, egyéb műtárgyakban okozott károkra.
2.9.4. Kő- és földomlás
Biztosítási eseménynek minősül és megtéríti a biztosító a kő- vagy földomlás által a biztosított vagyontárgyakban okozott károkat.
2.9.5. Jelen biztosítási szerződés nem terjed ki a kő- és földomlás ál- tal a támfalakban, mesterséges rézsűkben, egyéb műtárgyakban okozott károkra.
2.9.6. Ismeretlen építmény, ismeretlen üreg beomlása
Biztosítási eseménynek minősül és megtéríti a biztosító azokat a károkat, amelyeket az ismeretlen üreg vagy ismeretlen épít- mény beomlása a biztosított vagyontárgyakban okoz.
2.9.7. Nem ismeretlen az az építmény, üreg, amelynek létezéséről a kár bekövetkeztéig a biztosító, a szerződő, a biztosított vagy az illetékes építésügyi hatóság tudott.
2.9.8. Jelen biztosítási esemény kapcsán nem téríti meg a biztosító:
– bányák föld alatti részeinek beomlásából,
– az alapok alatti talajsüllyedésből, a padozat alatti feltöltések ülepedéséből származó károkat.
2.10. Vízkárbiztosítás
2.10.1. Biztosítási esemény akkor következik be, ha a víz-, csatorna-, fűtés- és gőzvezetékek, ezek tartozékai, szerelvényei és a veze- tékre kapcsolt háztartási gépek törése, repedése, kilyukadása, dugulása, csatlakozásának elmozdulása, valamint a nyitva ha- gyott vízcsap miatt kiáramló víz vagy folyadék a kockázatviselés helyén, a biztosított vagyontárgyakban kárt okoz.
Megtéríti a biztosító a biztosított tulajdonát képező, a biztosított épületet szolgáló vízellátó-, szennyvízelvezető-, főző-, valamint gázcsövek törése miatt jelentkező pótlási költségeket legfeljebb 6 m csőszakasz cseréjének mértékéig.
2.10.2. Nem téríti meg a biztosító
– a sérült tartozékok, szerelvények és a vezetékre kapcsolt kárt okozó háztartási gép javításának vagy pótlásának költségeit, a kiömlő folyadék értékét.
2.11. Idegen tárgyak rádőlése
2.11.1. Biztosítási eseménynek minősül és megtéríti a biztosító, ha a kockázatviselés helyén – kívülről – idegen tárgy a biztosított va- gyontárgyra rádőléssel kárt okoz.
Idegen vagyontárgynak tekintjük azokat a tárgyakat, amelyek a káresemény időpontjában nem voltak a biztosított tulajdonában, illetve használatában, nem bérelte, kölcsönözte, illetve nem az ő érdekében használták fel és nem a kockázatviselés helyén ke- rültek elhelyezésre.
2.12. Földrengés
2.12.1. Biztosítási eseménynek minősül és megtéríti a biztosító azokat a károkat, amelyeket a kockázatviselés helyén az MSK-64 skála 5. fokozatát elérő földrengés a biztosított vagyontárgyakban okoz.
2.12.2. Nem téríti meg a biztosító a talaj megszilárdításának, illetve eredeti állapotára történő helyreállításának költségeit.
2.13. Árvíz
2.13.1. Biztosítási eseménynek minősül és megtéríti a biztosító azokat a károkat, amelyeket a felszíni élővizek és az azokba nyílt torko- lattal csatlakozó csatornák és tavak áradása az árvízvédelmi töl- tések, gátak átlépésével, elöntéssel okozott.
2.13.2. Jelen szabályzat alapján nem téríti meg a biztosító a kárt, ha:
– azt a gátak védett oldalán jelentkező fakadóvíz, buzgár okozza,
– hullámtéren vagy nyílt ártéren következett be,
– belvíz vagy talajvíz okozta. Nyílt ártérnek minősül:
– az árvízvédelmi művekkel nem védett ártér,
– hullámtér,
– a folyó és árvízvédelmi töltések közötti nyílt árterület.
2.14. Ismeretlen jármű ütközése
2.14.1. Biztosítási eseménynek minősül és megtéríti a biztosító, ha is- meretlen jármű, annak alkatrésze, rakománya az épületbe, épít- ménybe való ütközéssel a biztosított vagyontárgyakban kárt okoz a kötvényben cím szerint feltüntetett kockázatviselési helyen.
2.15. Üvegtörés biztosítás
2.15.1. Megtéríti a biztosító a biztosított épület és/ill. lakás szerkezeti- leg beépített
– ajtóinak és ablakainak
a 10 mm-nél nem vastagabb üvegeiben és a 3 m2-nél nem na- gyobb hőszigetelt üvegezésében bekövetkező törés- és repedés- károkat évente legfeljebb 100 000 Ft erejéig.
2.15.2. Nem téríti meg a biztosító:
– az üvegtetők, üvegfalak,
– üvegtéglák,
– az üvegházak, meleg- és hidegágyak,
– kirakatok, kirakatszekrények,
– tükörfelületek, név- és cégtáblák, valamint az építés, felújítás alatt álló épületek üvegezésének kárait,
– az üveg tartószerkezetek javítási költségét.
KIEGÉSZÍTŐ BIZTOSÍTÁSOK
2.16. Üvegbiztosítás kiterjesztése
2.16.1. Az üvegtörés biztosítási fedezet külön díj megfizetése ellenében kiterjed – az alapbiztosításon túl – az épület és/ill. lakás szerke- zetileg beépített
– ajtóinak és ablakainak,
– erkélyeinek és loggiáinak
a 10 mm-nél vastagabb, valamint a 3 m2-t meghaladó hőszige- telt üvegeire legfeljebb a szerződésben megjelölt biztosítási ösz- szeg erejéig.
2.16.2. Nem téríti meg a biztosító:
– az üvegtetők, üvegfalak,
– üvegtéglák,
– az üvegházak, meleg- és hidegágyak,
– kirakatok, kirakatszekrények,
– tükörfelületek, név- és cégtáblák, valamint az építés, felújítás alatt álló épületek üvegezésének kárait,
– az üveg tartószerkezetek javítási költségét.
2.17. Előtetők
2.17.1. Külön díj megfizetése ellenében megtéríti a biztosító a lakóépü- lettel nem egy fedélszéket képező, de a lakóépülethez szerkeze- tileg rögzített, az építési szabványok által fedésként elfogadott anyagú és szakszerű technológiával megépített előtetőkben biz- tosítási eseménynek minősülő tűz, robbanás, vihar, jégverés, hónyomás által okozott károkat, legfeljebb a szerződésben meg- jelölt biztosítási összeg erejéig.
3. fejezet
A biztosító szolgáltatása
Épület, építmény esetén
3.1.1. Megtéríti a biztosító a biztosítási események által a biztosított épületekben, építményekben okozott helyreállítási költségeit a biztosítási összeg mértékéig.
3.1.2. Új érték megállapításának alapja: a károsodottal azonos nagysá- gú, kivitelezésű, és minőségű épület, építmény építési költsége.
3.1.3. Ha az épület, építmény avultsága a kár időpontjában meghalad- ja a 60%-ot, a térítés összege az avultság mértékével arányosan csökken.
3.1.4. Biztosítási esemény miatt károsodott tapétázott, mázolt vagy festett falak esetén a helyiség egész felületének helyreállítási költségei csak akkor biztosítottak, ha a helyiségnek legalább két oldalfala vagy a mennyezet és az egyik oldalfala károsodott.
3.1.5. Burkolólapok károsodása esetén a teljes egyforma elemekkel bo- rított egy helyiségben lévő felület újraburkolása csak akkor biz- tosított, ha a károsodás mértéke meghaladja az 50%-ot.
3.1.6. A biztosító csak abban az esetben térít az általános forgalmi adó- val növelt helyreállítási költségen, ha a biztosított a helyreállítás, vagy javítás kapcsán nem jogosult az áfa adóhatóságtól történő visszaigénylésére és bizonyítja, hogy az áfa a károsodott vagyon- tárgy kár utáni helyreállítása, vagy újraépítése során felmerült.
3.1.7. A kártérítési összegből minden esetben levonásra kerül:
– a hasznosítható maradványok értéke,
– az az összeg, amely egyéb helyről visszaigényelhető.
3.2.1. Bérelt épületek, építmények károsodása esetében a bérlő által kötött biztosítás alapján a kár csak olyan mértékben térül, ami- lyen mértékben a biztosított azért jogszabály szerint felelősség- gel tartozik. A szolgáltatás felső határa itt is a tényleges kár, de legfeljebb a biztosítási összeg.
3.3.1. Amennyiben az épületre és a közös tulajdonban lévő részre a tu- lajdonosok nem kötnek önálló biztosítást, az épületek közös ré- szeiben bekövetkező károkat a biztosító társasházak esetében a tulajdoni hányad, szövetkezeti házak esetében a biztosítónál biz- tosított és a szövetkezet összes lakásának arányában téríti meg.
3.4. Biztosított költségek
3.4.1. Megtéríti a biztosító a biztosítási összegen túl, a biztosítási összeg 5%-a erejéig, a biztosítási esemény során felmerülő alább felsorolt indokolt és igazolt költségeket, ha azok a biztosítottat terhelik:
– rom- és törmelékeltakarítási, egyszeri takarítási, valamint a törmeléknek a legközelebbi lerakóhelyhez való elszállítási és lerakási vagy megsemmisítési,
– oltási, mentési,
– tervezési és hatósági engedélyezési,
– minden egyéb szükséges kárenyhítési költséget.
Ha a biztosított épületet biztosítási esemény által okozott kár miatt hatóság lakhatatlanná nyilvánítja, a biztosító az alábbiak- ban meghatározott limiten belül megtéríti az ideiglenes lakás bérleti díját és a költözés költségeit.
A kártérítési összeg maximum 400 000 Ft.
Megtéríti a biztosító a fent meghatározott limiten belül az árvíz, illetve árvízveszély miatt elrendelt kiköltözéssel kapcsolatos költségeket is.
4. fejezet Önrészesedés
A biztosítási szerződés a szerződő választása szerint létrejöhet eléréses önrésszel vagy a szerződésben meghatározott levonásos önrésszel.
4.1. Eléréses önrész
4.1.1. A kártérítési összeg kifizetésénél a biztosító 3000 Ft önrészt al- kalmaz az alábbiak szerint:
– Nem téríti meg a biztosító az önrészesedés mértékét meg nem haladó károkat.
– Megtéríti a biztosító a teljes kárt, ha az az önrész mértékét meghaladja.
4.1.2. A biztosító nem alkalmaz önrészt:
– az üvegbiztosítási kockázatok és
– a kiegészítő biztosítások esetében.
4.2. Levonásos önrész
4.2.1. Levonásos önrész esetén a biztosító nem téríti meg a szerződés- ben meghatározott önrész mértéke alatti károkat. Az önrész mér- tékét meghaladó károknál az önrész összege minden kárból le- vonásra kerül.
4.2.2. A biztosító nem alkalmaz önrészt:
– az üvegbiztosítási kockázatok és
– a kiegészítő biztosítások esetében.
5. fejezet Egyéb rendelkezések
5.1. A biztosító nem téríti meg a kárt, amennyiben az alábbi kármeg- előzésre vonatkozó előírásokat nem tartják be:
– Fagyveszélyes időszakban a biztosítási helyet nem fűtik meg- felelően vagy valamennyi vízvezető létesítményt és berende- zést nem víztelenítenek.
– A nem használt (tartósan nem lakott) épületekben vagy mel- léképületekben lévő minden vízvezető létesítményt és beren- dezést nem zárják el, nem víztelenítik és nem tartják víztele- nített állapotban.
– A biztosított tárgyakat, különösen vízvezető létesítményeket és berendezéseket, tetőket és kívül rögzített tárgyakat nem tart- ják mindig rendeltetésszerű állapotban és a hiányosságokat vagy a károkat haladéktalanul nem hárítják el.
A kockázat változását haladéktalanul írásban be kell jelenteni a biztosítónak. Kockázatnövekedésnek minősül, ha:
– az ajánlatban rögzített körülmények bármelyike megváltozik,
– az épületet vagy annak nagyobbik részét nem használják.
5.2. Jelen biztosítási szerződésre vonatkozóan alkalmazásra kerülnek az union24-otthonbiztosítás Általános Feltételek rendelkezései.
UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.
union24-otthonbiztosítás Különös Biztosítási Feltételek
Ingóságbiztosításhoz
Az UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. (továbbiakban biztosí- tó) a jelen különös feltétel alapján díjfizetés ellenében arra vállal kötele- zettséget, hogy megtéríti a 2. pontban meghatározott – véletlen, váratlan bekövetkező – biztosítási események által a biztosított vagyontárgyakban okozott anyagi károkat.
1. fejezet Biztosított vagyontárgyak
1. Biztosított vagyontárgyak
Biztosított vagyontárgyak az ajánlaton, illetve a kötvényen fel- tüntetett címen, cím hiányában a helyrajzi számon feltüntetett biztosított lakóépületben, illetve biztosított melléképületben tartott:
1.1. Általános háztartási ingóságok
1.1.1. A biztosított személyes használatára vagy fogyasztására szolgá- ló, a biztosítottak tulajdonát képező, épületbe be nem épített, mozgatható vagyontárgy, amennyiben nem tartozik a kizárások körébe,
1.1.2. kerti berendezések és felszerelési tárgyak,
1.1.3. hobbi eszközök és barkács felszerelések, egy háztartásban álta- lánosan elfogadott, a biztosított tulajdonát képező gépjárművek (személygépkocsi, motorkerékpár) napi üzemeltetéséhez szolgá- ló alkatrészek és tartozékok a fődarabok kivételével,
1.1.4. a kockázatviselés helyén tartott, a saját szükségletre termesztett és már betakarított termények, még lábon álló növények, saját szükségletre, illetve kedvtelésből tartott háziállatok,
1.1.5. műszaki cikkek.
Jelen szabályzat szerint nem biztosított vagyontárgyak:
– a vízi-, légi- és motoros járművek, a lakókocsi, az utánfutó és ezek fődarabjai,
– adathordozókon tárolt adatok, programok, saját fejlesztésű programok,
– a bérlők, társbérlők, albérlők, fizetővendégek, vendégek va- gyontárgyai.
1.2. Értéktárgyak
Nemesfémek: drágakő vagy igazgyöngy vagy ezek felhasználásá- val készült tárgyak,
150 000 Ft értéket meghaladó gyűjtemények: bélyeg és/vagy érmegyűjtemények,
képzőművészeti alkotások (egyedi jegyekkel ellátott); nem tekin- tendő jelen szabályzat szerint az ipar- és népművészeti alkotás képzőművészeti alkotásnak, kivéve az 1900. év előtt készülte- ket,
valódi szőrmék, kézi csomózású keleti szőnyegek,
antik tárgyak és különös nagy értéket képviselő régiségek; bútorok esetén 1900. év előtt készültek sorolandók ide,
150 000 Ft egyedi értéket meghaladó műszaki cikkek, híradás- technikai, optikai eszközök.
Jelen szabályzat szerint nem biztosított vagyontárgyak:
– a valuta, hitelkártya, takarékbetétkönyv, takaréklevél, értékpa- pír, valamint a pénzhelyettesítő eszközök és értékcikkek,
– az okirat, kézirat, terv, dokumentáció.
2. fejezet Biztosítási események
2.1. Tűz
2.1.1. Jelen szabályzat szempontjából tűznek minősül a terjedőképes, öntápláló lánggal való égés, izzás folyamata.
2.1.2. Nem tekinthető tűzbiztosítási eseménynek, ha a kár:
– a rendeltetésüknél fogva tűznek, lángnak, hőhatásnak kitett vagyontárgyakban, továbbá az elektromos vezetékekben, be- rendezésekben készülékekben, gépekben keletkezik, és a tűz más vagyontárgyra nem terjed tovább,
– az öngyulladt, erjedt és befülledt anyagokban keletkezik,
– pörkölődés, hő hatására történő szín- vagy alakváltozás, füst vagy koromszennyeződés formájában keletkezik, ha azok nem tényleges tűzkár következményei,
– a kockázatviselés helyén „A” vagy „B” tűzveszélyességi osz- tály szerint tűzveszélyesnek, illetve robbanásveszélyesnek mi- nősülő anyagokat nem háztartási mértékben vagy jelleggel használnak fel, tárolnak és a kár ezzel összefüggésben kelet- kezik.
A-B tűzveszélyességi osztályba tartozó anyagok:
Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatban ebbe a kategóriába sorolt anyagok.
„Fokozottan tűz- és robbanásveszélyes” (jelzése: „A”) tűzveszé- lyességi osztályba tartozik:
a) – az az anyag, amelynek bármely halmazállapotában heves égése, robbanása, indító (iniciáló) gyújtása, illetőleg más fizikai, kémiai hatásra bekövetkezhet,
– az a folyadék, amelynek zárttéri lobbanáspontja legfeljebb 20 °C,
– az a gáz, gőz, köd, amelynek alsó éghetőségi (robbanási) határértéke a levegő térfogatához viszonyítva legfeljebb 10%;
b) az a veszélyességi övezet, helyiség, szabadtér, amelyben az
a) pontban meghatározott tulajdonságú anyagot előállítják, feldolgozzák, használják, tárolják, vagy forgalomba hozzák, és e tevékenység közben ezek az anyagok tűz- és robbanás- veszélyes mennyiségben és módon fordulnak elő.
„Tűz- és robbanásveszélyes” (jelzése: „B”) tűzveszélyességi osztályba tartozik:
a) – az a por, amely levegővel robbanásveszélyes keveréket ké- pezhet,
– az a folyadék, amelynek zárttéri lobbanáspontja 20 °C-nál nagyobb, nyílttéri lobbanáspontja pedig legfeljebb 50 °C,
– az a gáz, gőz, köd, amelynek alsó éghetőségi határértéke a levegő térfogatához viszonyítva 10%-nál nagyobb;
b) az a veszélyességi övezet, helyiség, szabadtér, amelyben az
a) pontban meghatározott tulajdonságú anyagot előállítják, feldolgozzák, használják, tárolják, vagy forgalomba hozzák, és e tevékenység közben ezek az anyagok tűz és robbanásve- szélyes mennyiségben fordulnak elő.
2.2. Robbanás
2.2.1. Robbanás alatt a gázoknak és gőzöknek rombolással és hangha- tással együttjáró hirtelen, rendkívül gyors energia felszabadulá- sa értendő, melynek során két egymástól elválasztott térben lét- rejövő nyomáskülönbség az elválasztó elem helyzetének és szi- lárdsági tulajdonságainak egyidejű megváltozása következtében pillanatok alatt kiegyenlítődik.
2.2.2. Jelen biztosítás szempontjából nem biztosítási esemény:
– a hangrobbanás,
– a hasadó anyagok robbanása és a sugárzó anyagok szennyezé- se által okozott károk,
– a környezetnél alacsonyabb nyomású zárt tér összeroppanása által okozott károk,
– a robbanáskár, ha az a kockázatviselési helyen „A” vagy „B” tűzveszélyességi osztály (meghatározása az előző pontban) szerint tűzveszélyesnek, illetve robbanásveszélyesnek minősü- lő anyagok nem háztartási mértékű vagy jellegű felhasználásá- val, tárolásával összefüggésben következik be,
– a kár tudatos, tervszerű, hatóság által engedélyezett robban- tás során következik be.
2.3. Villámcsapás
2.3.1. Megtéríti a biztosító a biztosított vagyontárgyakba közvetlenül becsapódó villám romboló és gyújtó hatására bekövetkező káro- kat.
2.3.2. Megtérülnek azok a károk is, amelyek a villámcsapás indukciós hatása, illetve ennek következtében fellépő feszültségingadozás miatt következnek be az elektromos berendezésekben, felszere- lésekben, amennyiben a villám becsapódási helye a biztosított vagyontárgy 1000 m-es körzetében volt.
2.4. Légi járművek lezuhanása
2.4.1. Biztosítási eseménynek minősül és megtéríti a biztosító a személy- zettel ellátott, irányított repülőgépek lezuhanása által a kockázat- viselés helyén lévő biztosított vagyontárgyakban okozott károkat.
2.5. Vihar
2.5.1. Biztosítási eseménynek minősül, ha a kockázatviselés helyén az 54 km/h sebességet elérő vagy meghaladó szél a biztosított va- gyontárgyakban kárt okoz.
Megtéríti a biztosító azokat a károkat is, amelyeket a biztosított épületek vihar által megrongált
– nyílászáróján,
– az építésügyi szabványok által végleges fedésként elfogadott anyagú és szakszerű technológiával megépített tetőfedésén keresztül a viharral egyidejűleg beömlő csapadékvíz okoz a biztosított vagyontárgyakban.
2.5.2. Jelen biztosítási esemény kapcsán nem téríti meg a biztosító:
– a keletkező légmozgások által a helyiségeken belül,
– az épületek üvegezésében,
– meleg- és hidegágyakban, valamint a szabadban tartott ingó- ságokban, állatokban, lábon álló növényekben, terményekben és takarmányokban keletkező károkat,
– a keletkező károkat, ha azok a le nem zárt ablakokra, külső aj- tókra vagy más nyílászárókra vezethetők vissza.
2.6. Felhőszakadás
2.6.1. Jelen szabályzat szerint biztosítási eseménynek minősül, ha 0,5 mm/perc intenzitást meghaladó mennyiségű csapadékvizet a szabályszerűen kialakított és karbantartott vízelvezető rendszer elnyelni képtelen, és ezért a talajszinten áramló csapadékvíz he- lyiségekbe beömölve az ott elhelyezett biztosított vagyontár- gyakban kárt okoz.
2.6.2. Jelen biztosítási esemény kapcsán nem téríti meg a biztosító:
– a talajszint alatti padozatú, nem lakóhelyiségnek minősülő épületrészek elöntése esetén az ott elhelyezett ingóságokban bekövetkező károkat,
– meleg- és hidegágyakban, valamint a szabadban tartott ingó- ságokban, állatokban, lábon álló növényekben, terményekben és takarmányokban keletkező károkat.
2.7. Hónyomás
2.7.1. Biztosítási eseménynek minősül és megtéríti a biztosító azokat a károkat, amelyeket az épületek, építmények tetőszerke- zetében vagy az építésügyi szabványok által végleges fedésként elfogadott anyagú és szakszerű technológiával megépített tető- fedésen keresztül a hónyomás által megrongált tetőn át a bizto- sítási eseménnyel egyidejűleg beömlő csapadék okoz a biztosí- tott vagyontárgyakban.
2.7.2. Jelen biztosítási esemény kapcsán nem téríti meg a biztosító:
– meleg- és hidegágyakban, valamint a szabadban tartott ingó- ságokban, állatokban, lábon álló növényekben, terményekben és takarmányokban keletkező károkat.
2.8. Jégverés
2.8.1. Biztosítási eseménynek minősül és megtéríti a biztosító azokat a rongálási károkat, amelyeket a épületek, építmények – az épí- tésügyi szabványok által általánosan végleges fedésként elfoga- dott anyagú és szakszerű technológiával megépített – tetőfe- désében a jégverés vagy jégeső által megrongált tetőfedésen ke- resztül a biztosítási eseménnyel egyidejűleg beömlő csapadék okoz a biztosított vagyontárgyakban.
2.8.2. Jelen biztosítási esemény kapcsán nem téríti meg a biztosító:
– meleg- és hidegágyakban, valamint a szabadban tartott ingó- ságokban, állatokban, lábon álló növényekben, terményekben és takarmányokban keletkező károkat.
2.9. Földmozgás
2.9.1. Földcsuszamlás:
Biztosítási eseménynek minősül és megtéríti a biztosító a föld- felszín alatti talajrétegek váratlan, lejtő irányú elcsúszása által a biztosított vagyontárgyakban okozott károkat.
2.9.2. Nem tekinthető váratlan eseménynek, ha a földcsuszamlás ve- szélyének ismeretében építkeztek, függetlenül az építés enge- délyezett vagy nem engedélyezett voltától.
2.9.3. Kő- és földomlás
Biztosítási eseménynek minősül és megtéríti a biztosító a kő- vagy földomlás által a biztosított vagyontárgyakban okozott károkat.
2.9.4. Ismeretlen építmény, ismeretlen üreg beomlása kapcsán kelet- kezett ingósági kár
Biztosítási eseménynek minősül és megtéríti a biztosító azokat a biztosított ingósági károkat, amelyeket az ismeretlen üreg vagy ismeretlen építmény beomlása a biztosított vagyontárgyakban okoz.
2.9.5. Nem ismeretlen az az építmény, üreg, amelynek létezéséről a kár bekövetkeztéig a biztosító, a szerződő, a biztosított vagy az illetékes építésügyi hatóság tudott.
2.9.6. Jelen biztosítási esemény kapcsán nem téríti meg a biztosító:
– bányák föld alatti részeinek beomlásából,
– az alapok alatti talajsüllyedésből, a padozat alatti feltöltések ülepedéséből származó károkat.
2.10. Vízkárbiztosítás
2.10.1. Biztosítási esemény akkor következik be, ha a víz-, csatorna-, fűtés- és gőzvezetékek, ezek tartozékai, szerelvényei és a veze- tékre kapcsolt háztartási gépek törése, repedése, kilyukadása, dugulása, csatlakozásának elmozdulása, valamint a nyitva ha- gyott vízcsap miatt kiáramló víz vagy folyadék a kockázatviselés helyén a biztosított vagyontárgyakban kárt okoz.
2.10.2. Nem téríti meg a biztosító
– a sérült tartozékok, szerelvények és a vezetékre kapcsolt kárt okozó háztartási gép javításának vagy pótlásának költségeit, a kiömlő folyadék értékét,
– a talajszint alatti padozatú helyiségekben tárolt olyan biztosí- tott vagyontárgyakban keletkezett károkat, melyeket nem a padlószint felett 20 cm-re tároltak,
– a talajszint alatti padozatú helyiségekben tárolt olyan biztosí- tott vagyontárgyakban keletkezett károkat, melyeket életszerű- en ott tárolni nem szabad (festmény, műalkotás, könyv stb).
2.11. Üvegtörés biztosítás
2.11.1. Megtéríti a biztosító a biztosított épület és/ill. lakás szerkezeti- leg beépített
– ajtóinak és ablakainak
a 10 mm-nél nem vastagabb és 3 m2-nél nem nagyobb hőszige- telt üvegezésében bekövetkező törés- és repedéskárokat évente legfeljebb 100 000 Ft-ig.
2.11.2. Nem téríti meg a biztosító:
– az üvegtetők, üvegfalak,
– üvegtéglák,
– az üvegházak, meleg- és hidegágyak,
– kirakatok, kirakatszekrények,
– tükörfelületek, név- és cégtáblák, valamint az építés, felújítás alatt álló épületek üvegezésének kárait,
– az üvegtartó szerkezetek javítási költségét.
2.12. Földrengés
2.12.1. Biztosítási eseménynek minősül és megtéríti a biztosító azokat a károkat, amelyeket a kockázatviselés helyén az MSK-64 ská- la 5. fokozatát elérő földrengés a biztosított vagyontárgyakban okoz.
2.12.2. Nem téríti meg a biztosító a talaj megszilárdításának, illetve eredeti állapotára történő visszaállításának költségeit.
2.13. Árvíz
2.13.1. Biztosítási eseménynek minősül és megtéríti a biztosító azokat a károkat, amelyeket a felszíni élővizek és az azokba nyílt torko- lattal csatlakozó csatornák és tavak áradása az árvízvédelmi töl- tések, gátak átlépésével elöntéssel okozott.
2.13.2. Jelen szabályzat alapján nem téríti meg a biztosító a kárt, ha:
– azt a gátak védett oldalán jelentkező fakadóvíz, buzgár okozza,
– az hullámtéren vagy nyílt ártéren következett be,
– belvíz vagy talajvíz okozta.
Nyílt ártérnek minősül:
– az árvízvédelmi művekkel nem védett ártér,
– hullámtér,
– a folyó és árvízvédelmi töltések közötti nyílt árterület.
2.14. Idegen tárgyak rádőlése
2.14.1. Biztosítási eseménynek minősül és megtéríti a biztosító, ha a kockázatviselés helyén – kívülről – idegen tárgy a biztosított va- gyontárgyra rádőléssel kárt okoz.
Idegen vagyontárgynak tekintjük azokat a tárgyakat, amelyek a káresemény időpontjában nem voltak a biztosított tulajdonában, illetve használatában, nem bérelte, kölcsönözte, illetve nem az ő érdekében használták fel és nem a kockázatviselés helyén ke- rültek elhelyezésre.
2.15. Ismeretlen jármű ütközése
2.15.1. Biztosítási eseménynek minősül és megtéríti a biztosító, ha is- meretlen jármű, annak alkatrésze, rakománya az épületbe, épít- ménybe való ütközéssel a biztosított vagyontárgyakban kárt okoz a kötvényben cím szerint feltüntetett kockázatviselési helyen.
2.16. Betöréses lopás és rablás
Betöréses lopás:
2.16.1. Betöréses lopás biztosítási eseménynek minősül, ha a tettes a lopást úgy követi el, hogy a kockázatviselés helyén lévő épület lezárt helyiségébe erőszakkal behatol, és a biztosított vagyontár- gyakat eltulajdonítja.
Nem biztosítási esemény, ha a tettes a lopást hamis kulccsal, el- veszett, jogosan megszerzett vagy felhasznált kulccsal követi el.
Helyiség:
Jelen szerződés vonatkozásában helyiség az épület vagy mellék- épület minden oldalról szilárd anyagú épületszerkezetekkel kö- rülhatárolt önálló légterű, meghatározott rendeltetésű része.
Lezárt helyiség:
Az a helyiség, amely a szerződés mellékletét képező valamely betörésvédelmi szintnek megfelelő védelemmel rendelkezik, fel- téve, hogy a védelmi rendszer a kár időpontjában működött. (Nem minősül lezárt helyiségnek például a részben vagy egész- ben dróthálóval, különböző rácsszerkezetekkel, mű- vagy szövet- anyagokkal határolt, vagy ilyen nyílászáróval ellátott helyiség.)
2.16.2. Megtéríti a biztosító a betöréses lopás, rablás bekövetkezésével összefüggő rongálási károkat, beleértve az épületrongálási és épü- let felszereléseket ért rongálási, lopási károkat, amennyiben a szerződő az épületet is az UNION Vienna Insurance Group Bizto- sító Zrt.-nél biztosította.
2.16.3. Jelen biztosítási esemény kapcsán nem térül meg az olyan he- lyiségekből történt betöréses lopáskár, amely nem a biztosított kizárólagos használatában van (pl. társasházak közös helyiségei, lezárható folyosói).
2.16.4. A betöréses lopás biztosítási események bekövetkezése kapcsán keletkezett kárt a biztosító a Védelmi Feltételekben meghatáro- zott védelmi szintnek megfelelő mértékig (limit) téríti meg.
2.16.5. Betöréses lopásnak minősül, ha a tettes az eredeti kulcsot vagy kódot egy állandóan lakott lakásból betöréses lopással vagy a megőrzőtől rablással szerezte meg.
Rablás
2.16.6. Rablás biztosítási esemény akkor következik be, ha a tettes a biztosított tárgyak eltulajdonítása során a biztosított ellen erő- szakot, élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkal- mazott, illetve a személyt a biztosított tárgyak eltulajdonítása érdekében öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba he- lyezte, továbbá, ha a tetten ért tolvaj az eltulajdonított, biztosí- tott vagyontárgy megtartása érdekében erőszakot, élet vagy tes- ti épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmazott.
Rablás biztosítási eseménynél, amennyiben a rablás
– a kockázatviselés helyén következik be, a betöréses lopás biz- tosítási összegéig,
– a kockázatviselés helyén kívül, de Magyarország területén be- lül következik be, a tényleges kár erejéig, de legfeljebb 50 000 Ft-ig téríti a biztosító.
2.17. Vandalizmus
Megtéríti a biztosító a biztosítási összeg 5%-a erejéig betörési kísérlet során keletkezett rongálási károkat.
2.18. Értéktárgyak
Értéktárgyak tekintetében csak akkor nyújt a biztosító fedezetet, ha azokat a Xxxxxxx Xxxxxxxxxx szerint tárolták.
2.19. Készpénz
A 2.16. pontban meghatározott biztosítási esemény bekövetke- zése esetén 20 000 Ft készpénz értékhatárig is fedezetet nyújt a biztosító. Egyéb készpénz biztosítására a biztosító nem vállal fedezetet.
2.20. Dokumentumok beszerzése
A 2.16. pontban meghatározott biztosítási események bekövet- kezése esetén a dokumentumok számlával igazolt beszerzésére is fedezetet nyújt a biztosító 30 000 Ft értékhatár mértékéig, feltéve, hogy ezek pótlása, újraelőállítása szükséges.
2.21. Bankkártya elvesztése, ellopása
Biztosítási eseménynek tekinti a biztosító a Magyarország terü- letén felügyeleti hatóság engedélyével működő banknál veze- tett, a szerződő lakossági folyószámlájához vagy hitelszámlájá- hoz tartozó bank-, hitelkártya elvesztése, ellopása miatti letiltá- si és újra beszerzési számlával igazolt költségeket háromévente egy alkalommal legfeljebb 5000 Ft összeghatárig.
A biztosító nem fedezi az ellopott vagy elveszett bankkártyával való pénzfelvétel vagy vásárlás miatti veszteséget.
2.22. Zárcsere
Biztosítási eseménynek tekinti a biztosító a biztosított épület bejárati ajtajához tartozó kulcsoknak a biztosítottaktól történő ellopása, vagy elvesztése miatti számlával igazolt zárcsere költ- ségeket, három évente egy alkalommal legfeljebb 10 000 Ft összeghatárig.
KIEGÉSZÍTŐ BIZTOSÍTÁSOK
2.23. Mélyhűtő / fagyasztó meghibásodása
2.23.1. Külön díj megfizetése ellenében megtéríti a biztosító azokat a károkat, amelyek az áramszolgáltató hibájából vagy biztosítási esemény következménye miatt a fagyasztószekrényben, hűtőlá- dában 0 °C hőmérséklet alatt tárolt élelmiszerek áramkimara- dásból adódó megromlása miatt keletkeztek.
2.23.2. Nem fedezi a biztosítás azt az esetet, ha az élelmiszerek meg- romlása a készülék műszaki hibájából következett be.
Megtéríti a biztosító a kárt maximum 30 000 Ft mértékig.
2.24. Üvegbiztosítás kiterjesztése
2.24.1. Az üvegtörés biztosítási fedezet külön díj megfizetése ellenében kiterjed – az alapbiztosításon túl – az épület és/ill. lakás szerke- zetileg beépített
– ajtóinak és ablakainak,
– erkélyeinek és loggiáinak
a 10 mm-nél vastagabb, valamint a 3 m2-t meghaladó hőszige- telt üvegeire legfeljebb a szerződésben megjelölt biztosítási ösz- szeg erejéig.
2.24.2. Nem téríti meg a biztosító:
– az üvegtetők, üvegfalak,
– üvegtéglák,
– az üvegházak, meleg- és hidegágyak,
– kirakatok, kirakatszekrények,
– tükörfelületek, név- és cégtáblák, valamint az építés, felújítás alatt álló épületek üvegezésének kárait,
– az üveg tartószerkezetek javítási költségét.
2.25. Különleges üvegek biztosítása
Különleges kivitelezésű üvegnek tekinti a biztosító a tükör és fényvisszaverő, a biztonsági fóliával borított, a plexi és akryl, a savval maratott, homok-fúvott üvegeket, a díszített és díszüve- gezéseket, tükörcsempéket, valamint az elektromos tűzhelyek üvegkerámia főzőlapjait.
2.25.1. Külön díj megfizetése ellenében megtéríti a biztosító az
a) épületbe szerkezetileg beépített ajtó-, ablak-, loggia és er- kély-üvegezés különleges üvegeiben,
b) üvegtetők, üvegfalak, tükörfalak, portálüvegezések, veranda és korlát üvegezésében,
c) üveg építőelemekben, üvegtéglában, üveg-tetőcserépben, copolit üvegekben,
d) télikertek, akváriumok, terráriumok üvegezésében,
e) elektromos tűzhelyek üvegkerámia főzőlapjaiban évente legfel- jebb 100 000 Ft-ig bekövetkezett törés- és repedéskárokat.
2.25.2. A biztosító nem téríti meg:
a) az üveg felületén vagy annak díszítésében (ide értve a fény- védő bevonatokat és fóliákat is) karcolással, kipattogzással (kagylótöréssel) keletkezett károkat,
b) a biztosított üveg keretében (foglalatában) keletkezett károkat,
c) a biztosítás megkötésekor már törött, repedt vagy toldott üve- gekben keletkezett további károkat,
d) a taposó üvegekben, üveg dísztárgyakban, csillárok üvegezésé- ben, neonokban és egyéb fényforrásokban keletkezett károkat,
e) az épület átépítése miatt vagy idején keletkezett kárt, bele- értve a biztosított üveg áthelyezése, változtatása során kelet- kező károkat.
3. fejezet
A biztosító szolgáltatása
Ingóság károsodása esetén:
3.1. Megtéríti a biztosító a biztosítási események által a biztosított vagyontárgyakban okozott károk káridőponti javítással történő helyreállításának költségeit vagy az újra beszerzési árát, de ezek egyike sem haladhatja meg a vagyontárgynak a káridőponti új értékét.
3.1.1. Ha a károsodott vagyontárgy avultsága a kár időpontjában meg- haladja a 60%-ot, a térítés összege az avultság mértékével ará- nyosan csökken.
3.1.2 A károsodott vagyontárgyak új értéken történő meghatározásá- nak alapja:
ha a termék a kár időpontjában hazai kereskedelemben kapha- tó, akkor az átlagos beszerzési ár az új érték alapja; ha a termék nem kapható a hazai kereskedelemben, akkor az azzal egyenér- tékű, hozzá tulajdonságaiban leginkább hasonló termék, az el- térések értékmódosító hatásának figyelembevételével tekinten- dő az új érték alapjának.
3.1.3. A biztosító csak abban az esetben térít az általános forgalmi
adóval növelt helyreállítási költségen, ha a biztosított a helyre- állítás vagy javítás kapcsán nem jogosult az áfa adóhatóságtól történő visszaigénylésére és bizonyítja, hogy az áfa a károsodott vagyontárgy kár utáni helyreállítása során felmerült.
3.1.4. A kártérítési összegből minden esetben levonásra kerül:
– a hasznosítható maradványok értéke,
– az az összeg, amely egyéb helyről visszaigényelhető.
3.2. Bérelt, kölcsönvett vagy egyébként a biztosított birtokában lévő biztosított háztartási ingóságok esetén a térítés káridőponti avult értéken történik, a biztosított felelősségének mértékéig.
3.3. Biztosított költségek
3.3.1. Megtéríti a biztosító a biztosítási összegen túl, a biztosítási összeg 5%-a erejéig, a biztosítási esemény során felmerülő alább felsorolt indokolt és igazolt költségeket, ha azok a bizto- sítottat terhelik:
– rom- és törmelékeltakarítási, egyszeri takarítási, valamint a törmeléknek a legközelebbi lerakóhelyhez való elszállítási és lerakási vagy megsemmisítési,
– oltási, mentési,
– tervezési és hatósági engedélyezési,
– minden egyéb szükséges kárenyhítési költséget.
Ha a biztosított épületet biztosítási esemény által okozott kár mi- att hatóság lakhatatlanná nyilvánítja, a biztosító az alábbiakban meghatározott limiten belül megtéríti az ideiglenes lakás bérleti dí- ját és a költözés költségeit.
A kártérítési összeg maximum 400 000 Ft.
Megtéríti a biztosító a fent meghatározott limiten belül az árvíz, illetve árvízveszély miatt elrendelt kiköltözéssel kapcsolatos költségeket is.
3.4. Nem téríti meg a biztosító az ingóságok károsodása esetén:
3.4.1. a gyűjteményhez, sorozathoz, garnitúrához, készlethez tartozó egyes darabok károsodása esetén a felsoroltak megcsonkulása, hiányos volta miatt keletkező károkat.
3.4.2. Az állandóan nem lakott épületek esetén a biztosító kockázatvi- selése az értéktárgyak fedezetére nem terjed ki.
4. fejezet Önrészesedés
A biztosítási szerződés a szerződő választása szerint létrejöhet eléréses önrésszel vagy a szerződésben meghatározott levonásos önrésszel.
4.1. Eléréses önrész
4.1.1. A kártérítési összeg kifizetésénél a biztosító 3000 Ft önrészt alkalmaz az alábbiak szerint:
– Nem téríti meg a biztosító az önrészesedés mértékét meg nem haladó károkat.
– Megtéríti a biztosító a teljes kárt, ha az az önrész mértékét meghaladja.
4.1.2. A biztosító nem alkalmaz önrészt:
– az üvegbiztosítási kockázatok és
– a kiegészítő biztosítások esetében.
4.2. Levonásos önrész
4.2.1. Levonásos önrész esetén a biztosító nem téríti meg a szerződés- ben meghatározott önrész mértéke alatti károkat. Az önrész mértékét meghaladó károknál az önrész összege minden kárból levonásra kerül.
4.2.2. A biztosító nem alkalmaz önrészt:
– az üvegbiztosítási kockázatok és
– a kiegészítő biztosítások esetében.
5. fejezet Egyéb rendelkezések
5.1. A biztosító nem téríti meg a kárt, amennyiben az alábbi kármeg- előzésre vonatkozó előírásokat nem tartják be:
– Fagyveszélyes időszakban a biztosítási helyet nem fűtik meg- felelően vagy valamennyi vízvezető létesítményt és berende- zést nem víztelenítenek.
– A nem használt (tartósan nem lakott) épületekben vagy mel- léképületekben lévő minden vízvezető létesítményt és beren- dezést nem zárják el, nem víztelenítik és nem tartják víztele- nített állapotban.
– A biztosított tárgyakat, különösen vízvezető létesítményeket és berendezéseket, tetőket és kívül rögzített tárgyakat nem tart- ják mindig rendeltetésszerű állapotban, és a hiányosságokat vagy a károkat haladéktalanul nem hárítják el.
A kockázat változását haladéktalanul írásban be kell jelenteni a biztosítónak. Kockázatnövekedésnek minősül, ha:
– az ajánlatban rögzített körülmények bármelyike megváltozik,
– az épületet vagy annak nagyobbik részét nem használják.
5.2. Jelen biztosítási szerződésre vonatkozóan alkalmazásra kerülnek az union24-otthonbiztosítás Általános Feltételek rendelkezései.
5.3. Jelen biztosítási szerződésre az UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. Védelmi Feltételek kerülnek alkalmazásra.
UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.
union24-otthonbiztosítás Kiegészítő Felelősségbiztosítási Különös Feltételek
Jelen biztosítási szabályzatban foglalt feltételek – eltérő szerződéses ki- kötések hiányában – az UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. (továbbiakban: biztosító) lakásbiztosításaihoz kapcsolódó felelősségbiz- tosítási szerződéseire érvényesek, feltéve, hogy a szerződést e szabályzat- ra hivatkozva kötötték.
1. Biztosítottak
1.1. Jelen szabályzat alapján biztosított lehet:
1.1.1.a kötvényen név szerint feltüntetett személy, tulajdonos, bérlő, társbérlő,
1.1.2.azok a hozzátartozók (Ptk. 685. §-ban megjelölt), akik a biztosítá- si esemény bekövetkeztének időpontjában a kötvényen a név sze- rint feltüntetett biztosítottal (tulajdonossal, bérlővel, társbérlővel) közös háztartásban állandó jelleggel együtt éltek,
1.1.3.a tulajdonostársak tulajdoni hányaduk arányában,
1.1.4.a lakásszövetkezet, a biztosítónál biztosított és a szövetkezet ösz- szes lakásának darabszámarányában,
0.0.0.xx egy kötvényen feltüntetett társasház, illetve lakásszövetkezet.
1.2. Nem biztosított:
– ágybérlő, ágyrajáró, fizetővendég, vendég,
– háztartási alkalmazott.
2. Biztosítási események
2.1. Jelen biztosítási feltételek alapján biztosítási eseménynek minő- sül, s ezáltal a biztosító megtéríti azokat a szerződésen kívül har- madik személynek okozott károkat, melynek során a károsult éle- te, testi épsége vagy egészsége károsodik, illetve vagyontárgyaiban kára keletkezik, és amelyekért a biztosított, mint
2.1.1.a kötvényen megjelölt épület, lakás, melléképület, építmény és te- lek (a továbbiakban: biztosított ingatlan) tulajdonosa, bérlője, használója,
2.1.2.a biztosított ingatlanhoz tartozó épületberendezési tárgyak, illetve kerti berendezések tulajdonosa, bérlője vagy használója,
2.1.3.építtető a biztosított ingatlanon végzett építési, felújítási, javítási, bontási és földmunkák elvégzéséért
a magyar jog szabályai szerint felelősséggel tartozik.
Az 1. pontban meghatározott biztosítási események bekövetkezte- kor csak abban az esetben nyújt kártérítést a biztosító, ha a lakás- biztosítási szerződést épületre is megkötötték a felek.
A kártérítési összeg maximum 20 000 000 Ft.
2.2. Kiegészítő magánemberi felelősségbiztosítás ingóságbiztosításhoz Megtéríti a biztosító azokat a szerződésen kívül harmadik személy- nek okozott károkat, melynek során a károsult élete, testi épsége vagy egészsége károsodik, illetve vagyontárgyaiban kár keletkezik, amelyekért a biztosított mint:
2.2.1.belátási képességgel nem rendelkező vagy korlátozott belátási ké- pességű személyek gondozója,
2.2.2.közúti balesetet előidéző gyalogos,
2.2.3.kerékpár, járműnek nem minősülő, kézi erővel működtetett közle- kedési és szállítóeszköz használója,
2.2.4.nem hivatásszerű (hobbiból űzött) sporttevékenységet végző (kivé- ve vadászati és versenysportot)
a magyar jog szabályai szerint felelősséggel tartozik.
A 2. pontban rögzített biztosítási események bekövetkeztekor csak abban az esetben nyújt kártérítést a biztosító, ha a lakásbiztosítá- si szerződést ingóságokra is megkötötték a felek.
A kártérítési összeg maximum 6 000 000 Ft.
2.3. Külön díj megfizetése ellenében megtéríti a biztosító legfeljebb 3 000 000 Ft-ig azon károkat is, amelyekért a biztosított, mint magánszemély kutyatartói minőségben felel.
Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyeket olyan faj- tájú kutyák okoztak, melynek tartását jogszabály vagy a helyi ön- kormányzat rendelkezései tiltják.
3. Kizárások
Jelen szabályzat szerint nem minősül biztosítási eseménynek és a biztosító nem téríti meg azon károkat,
3.1. amelyeket a biztosítottak egymásnak, vagy hozzátartozóiknak okoztak,
3.2. amelyeket a biztosítottak kereső foglalkozás vagy tevékenység vég- zése során vagy azzal összefüggésben okoztak,
3.3. a kötelező gépjármű-biztosítással fedezhetők,
3.4. amelyeket a biztosítottak motoros, kézi, és gépi járművekkel vagy gépi meghajtású eszközökkel okoztak,
3.5. amelyeket a biztosítottak állatai okoztak,
3.6. amelyeket a biztosítottak a környezet szennyezésével okoztak,
3.7. amelyek lassú emisszió vagy a hőmérséklet, gázok, gőzök, folyadé- kok, nedvesség, vagy füst, korom, por, lassú, folyamatos behatásá- nak következtében lépnek fel,
3.8. amelyek a biztosított jogszabályban rögzített felelősségénél szigo- rúbb szerződésben, vagy egyoldalú nyilatkozatban vállalt helytállá- si kötelezettségén alapszanak,
3.9. amelyek a biztosított által kölcsönvett, bérelt, haszonbérbe vagy felelős őrzésbe vett, illetve lízingelt tárgyakon keletkeztek,
3.10. amely kötbér, bírság, illetve egyéb büntetés jellegű költség.
4. A biztosító szolgáltatása, a biztosítási összeg
4.1. A biztosító a kárt káreseményként és évenként a szerződésben megjelölt felső határig téríti meg.
Járadékfizetés esetén, ha a járadék tőkeértéke meghaladja a szer- ződésben foglalt kártérítési limitet, a biztosító kötelezettsége csak a limit összegéig terjed.
4.2. A biztosító a szerződéssel fedezett károkat a magyar jog szabályai szerint téríti meg.
4.3. Jelen szerződés alapján megtéríti a biztosító a biztosítási esemé- nyekhez kapcsolódó kármegelőzés és kárenyhítés költségeit a biz- tosítási összeg keretein belül.
4.4. A közös tulajdoni minőségben okozott felelősségi károkat a bizto- sított tulajdoni hányadának arányában téríti meg.
5. Önrészesedés
A biztosítási szerződés a szerződő választása szerint létrejöhet el- éréses önrésszel vagy a szerződésben meghatározott levonásos ön- résszel.
5.1. Eléréses önrész
5.1.1.A kártérítési összeg kifizetésénél a biztosító 3000 Ft önrészt alkal- maz az alábbiak szerint:
– Nem téríti meg a biztosító az önrészesedés mértékét meg nem haladó károkat.
– Megtéríti a biztosító a teljes kárt, ha az az önrész mértékét meg- haladja.
5.1.2.A biztosító nem alkalmaz önrészt:
– a kiegészítő biztosítások esetében.
5.2. Levonásos önrész
5.2.1.Levonásos önrész esetén a biztosító nem téríti meg a szerződésben meghatározott önrész mértéke alatti károkat. Az önrész mértékét meghaladó károknál az önrész összege minden kárból levonásra kerül.
5.2.2.A biztosító nem alkalmaz önrészt:
– a kiegészítő biztosítások esetében.
6. A biztosítás területi és időbeli hatálya
6.1. Területi hatály
6.1.1.A biztosítás a 2.1.1.–2.1.3. pontban rögzített káresemények vo- natkozásában azokra terjed ki, amelyek Magyarország területén kö- vetkeznek be.
6.1.2.A biztosítás területi hatálya a 2.2.1.–2.2.4. pontban rögzített kár- események vonatkozásában az egész világra kiterjed.
6.2. Időbeli hatály
A biztosító kockázatviselése a biztosítási szerződés hatálya alatt okozott, bekövetkezett és bejelentett károkra terjed ki.
7. A biztosító megtérítési igénye
7.1. A biztosítót a biztosított szándékos vagy súlyosan gondatlan maga- tartása sem mentesíti a károsulttal szemben, azonban a biztosító visszakövetelheti a biztosítottól a kifizetett kártérítési összeget, ha a biztosított a kárt:
– szándékosan vagy
– súlyosan gondatlanul okozta.
7.2. Súlyosan gondatlan károkozásnak minősül, ha:
7.2.1.a kárt a biztosított súlyosan ittas, vagy bódító kábítószerek hatása alatti állapotban, és ezen állapotával összefüggésben okozta,
7.2.2.a biztosított hatósági engedélyhez kötött tevékenységet ilyen enge- dély nélkül folytatott és ezáltal okozott kárt,
7.2.3.a biztosított azonos károkozási körülményekkel visszatérően oko- zott kárt, és a biztosító felkérése ellenére a károkozás körülménye- it nem szüntette meg,
7.2.4.a biztosítottat harmadik személy a káresemény bekövetkezésének lehetőségére figyelmeztette, s a kár ezután a szükséges intézkedés hiányában következett be.
8. Kárbejelentés, kárrendezés
8.1. A biztosított a káreseményt, illetve a kárigény érvényesítését a be- következéstől, illetve a tudomásra jutástól számított hét munkana- pon belül köteles a biztosítónak bejelenteni.
8.2. A kárbejelentésnek tartalmaznia kell a kár bekövetkeztének, a biz- tosítottal szembeni igény érvényesítésének időpontját, helyét, és valamennyi egyéb információt.
8.3. A biztosító a kárt az összes szükséges – a felelősséget és a kár ösz- szegét bizonyító – okirat beérkezését követő 15 napon belül téríti meg.
8.4. A biztosított köteles a kárügy peren kívüli vagy peres eljárás útján történő rendezéséhez valamennyi szükséges információt megadni, az okiratokat, határozatokat és levelezéseket rendelkezésre bocsá- tani, továbbá a biztosító képviselőjének a szükséges meghatalma- zásokat megadni.
8.5. A biztosított és a károsult egyezsége a biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha a biztosító azt tudomásul vette, a biztosított bí- rósági marasztalása pedig csak akkor, ha a biztosító a perben részt vett, a biztosított képviseletéről gondoskodott, vagy ezekről lemon- dott. A biztosító jogosult ellátni a biztosított perbeni és peren kí- vüli képviseletét, a képviselettel felmerült költségek a biztosítót terhelik.
8.6. A biztosító a térítési összeget a károsultnak fizeti, a károsult azon- ban igényét a biztosítóval szemben közvetlenül nem érvényesíthe- ti. A biztosított csak annyiban követelheti, hogy a biztosító az ő ke- zéhez fizessen, amennyiben a károsult követelését a biztosított egyenlítette ki.
9. Egyéb rendelkezések
9.1. Jelen biztosítási szerződés csak az épület, építmény vagy ingóság biztosítási szerződéssel együttesen érvényes.
9.2. Jelen szerződésre vonatkozóan alkalmazni kell az Általános Felté- telek IV., V., VI., VII., XVI., XVIII., XIX., XX. és XXI. fejezetének ren- delkezéseit.
UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.
union24-otthonbiztosítás Vagyonvédelmi Feltételek
Ingóságbiztosításhoz
I. Lezárt helyiség
Lezárt helyiségnek tekintendő a tér olyan módon elkülönített ré- sze, amelyet határoló szerkezetei az arra jogosulatlan idegen sze- mélyekkel szemben az elmozdulástól, a behatolástól és a betekin- téstől egyaránt megóvnak. A helyiség nyílászárói zárszerkezettel le- zárt állapotban vannak.
II. Minimális mechanikai védelem
Minimális a mechanikai védelem, ha a védett helyiség falazatai, padozatai, födémszerkezetei, a nyílászárók és a zárszerkezetek az alábbi követelményeket kielégítik:
– az ajtók, ablakok ráccsal nem védett üvegezése összességében minimum 6 mm vastagságú,
– az ajtószerkezetek reteszhúzás ellen védettek,
(Reteszhúzás elleni védelem eléréséhez a csúszós fajtájú vagy át- hajtós reteszt (riglit), annak függőlegesen mozgó részét rögzíteni kell, pl. egy-egy furaton át facsavarral.)
– az ajtók zárását – a gyártó előírásai szerint felszerelt – biztonsá- gi (zárbetétes) zárszerkezet vagy a tartószerkezetével együtt mi- nősített és ennek megfelelően felszerelt biztonsági lakat végzi,
(Biztonsági zárszerkezetnek minősül a minimum 5 csapos hengerzárbetétes, a minimum 6 rotoros mágneszárbetétes, a két- tollú kulcsos zárszerkezet, a szám- vagy betűjel kombinációs zár- szerkezet, amennyiben a variációs lehetőségek száma meghaladja a 10 000-et, valamint az egyedi minősített lamellás zár.)
– a falazatok, födémek, padozatok szilárdsága legalább a 6 cm-es, hagyományos kisméretű téglafallal egyenértékű.
III. Részleges mechanikai védelem
Részleges a mechanikai védelem, ha a védett helyiség falazatai, padozatai, födémszerkezetei, a nyílászárók és a zárszerkezetek az alábbi követelményeket kielégítik:
– a minimális mechanikai védelem követelményeit,
– a 2 m-nél kisebb magasságkülönbség leküzdésével elérhető nyí- lászárók minimum 100x300 mm-es osztású 12 mm átmérőjű köracél ráccsal vagy azzal egyenértékű más mechanikai szerke- zettel védettek,
(A rácsot a falazatba 300 mm-enként, de minimum 4 db falazó- körömmel legalább 100 mm-es beépítési mélységgel az épület- szerkezethez rögzíteni kell.)
– a nyílászárók (ajtók) tokszerkezetei falazókörmökkel, vagy egyéb, a befeszítést megakadályozó módon falazatba erősítettek,
– az ajtószerkezetek megerősített kivitelűek, kiemelés ellen védettek,
– a zárást legalább két darab, egymástól minimum 30 cm-re elhe- lyezett biztonsági zárszerkezetnek kell biztosítani. Önálló rete- szelési pontként csak az egymástól legalább 30 cm-re elhelyez- kedő reteszvasak fogadhatók el,
– a zárást törésvédetten szerelt biztonsági zár, vagy a tartószerke- zetével együtt a MABISZ által részleges mechanikai védelemre minősített biztonsági lakat végzi,
(Törés ellen védett a hengerzárbetét, ha a külső oldalon – kívülről nem szerelhetően – legfeljebb 2 mm-re nyúlik ki a zárszerkezet síkjából.)
– az ajtók minimum 3 diópánttal rögzítettek,
– az ajtólap, illetve a tok vetemedése a zárás biztonságát nem be- folyásolja,
– a zárnyelvek (ajtók esetében) legalább 15 mm mélyen zárnak,
– az ajtólap és az ajtótok záráspontossága oldalanként 5 mm-en belüli,
– bevésőzár esetén az ajtólap külső oldala fémlemezzel megerősített,
– fatok esetén a zárlemez megerősített kivitelű,
– a falazatok, födémek, padozatok szilárdsága minimum 15 cm- es, hagyományos kisméretű tömör téglafallal egyenértékű.
IV. Teljes körű mechanikai védelem
Teljes körű a mechanikai védelem, ha a védett helyiség falazatai, padozatai, födémszerkezetei, a nyílászárók és a zárszerkezetek az alábbi követelményeket kielégítik:
– a részleges mechanikai védelem követelményeit,
– a rács a falazatba legalább 150 mm-es beépítési mélységgel rögzített,
– az ajtó(k) és az ajtótok(ok) fémből vagy keményfából készült(ek),
– faanyag esetén az ajtólap minimum 40 mm vastag és tömör ki- vitelű,
– az ajtólap és a tok záráspontossága oldalanként 2 mm-en belüli,
– a zárszerkezet legalább 2 irányú és 4 pontos zárást (ebből három aktív zárási pont) biztosít,
– a zárást törésvédetten szerelt és fúrásvédettre minősített bizton- sági zár vagy a tartószerkezetével együtt a MABISZ által teljes körű mechanikai védelemre minősített biztonsági lakat végzi,
– a zárnyelvek (ajtók esetében) legalább 20 mm mélyen zárnak,
– a falazatok, födémek, padozatok szilárdsága minimum 38 cm-es hagyományos kisméretű, tömör téglafallal egyenértékű.
Minimális elektronikai jelzőrendszer
Minimális az elektronikai jelzőrendszer, ha a felületvédelem kiter- jed a 2 m-nél kisebb magasságkülönbség leküzdésével elérhető nyílászárókra, vagy csapdaszerű területvédelem van kialakítva (egy-egy helyiségben).
Az alkalmazott elektronikai készülékek rendelkezzenek a minimá- lis elektronikai jelzőrendszerre kiadott minősítési tanúsítvánnyal, szabotázsvédetten legyenek telepítve, a MABISZ előírásai szerint. A szerelést – erről jognyilatkozatot adó – szakember végezze.
Részleges elektronikai jelzőrendszer
Részleges az elektronikai jelzőrendszer, ha a behatolásvédelem (nyílászárók) teljes körű és csapdaszerű térvédelem van kialakítva. Az alkalmazott elektronikai készülékek rendelkezzenek a részleges elektronikai jelzőrendszerre kiadott minőségi tanúsítvánnyal, sza- botázsvédetten legyenek telepítve, a MABISZ előírásai szerint. A szerelést – erről jognyilatkozatot adó – szakember végezze. A helyi elektronikai jelzőrendszer biztonsági távfelügyeleti rendszerbe van bekapcsolva. A távfelügyeleti rendszer üzemeltetője rendelkezzen hatósági engedéllyel. A rendszer telepítését és működtetését – er- ről jognyilatkozatot adó – szakember végezze.
Valamely védelmi berendezés, eszköz nem vehető figyelembe a va- gyonvédelmi színvonal megfeleltetésénél, ha a kár bekövetkezésé- nek időpontjában nincs meg, vagy nincs üzembe helyezve.
UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.
Betöréses lopás biztosítási eseménynél a biztosító maximális szolgáltatásának összege a védelmi szintnek megfelelően (biztosítási összegen belül) | |||||||||
A betörésvédelmi szint megnevezése | 1. Általános házi ingóság E Ft-ban | 2. Értéktárgyak 3.), 4.), 5.), 6.) E Ft-ban | 2. Értéktárgyak 1.), 2.) E Ft-ban | ||||||
Jelzőrend- szer nélkül | Min. elektr. jelzőrend- szer | Részleges elektr. jelzőrend- szer | Jelzőrend- szer nélkül | Min. elektr. jelzőrend- szer | Részleges elektr. jelzőrend- szer | Jelzőrend- szer nélkül | Min. elektr. jelzőrend- szer | Részleges elektr. jelzőrend- szer | |
I. Lezárt helyiség | 30 | 30 | 30 | - | - | - | - | - | - |
II. Minimális mechanikai védelem | 3000 | 5000 | 6000 | 200 | 500 | 800 | 100 | 200 | 300 |
III. Részleges mechanikai védelem | 5000 | 8000 | 12 000 | 500 | 1000 | 3000 | 200 | 300 | 400 |
IV. Teljes körű mechanikai védelem | 8000 | 12 000 | Bizt.összeg | 800 | 2000 | 5000 | 300 | 400 | 500 |
A betörésvédelmi szint megnevezése | Értéktárolóban elhelyezett értéktárgyak E Ft-ban | Nyaraló és nem lakott épület E Ft-ban | |||||||
Jelzőrend- szer nélkül | Min. elektr. jelzőrend- szer | Részleges elektr. jelzőrend- szer | Jelzőrend- szer nélkül | Min. elektr. jelzőrend- szer | Részleges elektr. jelzőrend- szer | ||||
I. Lezárt helyiség | - | - | - | - | - | - | |||
II. Minimális mechanikai védelem | 500 | 1000 | 2 000 | 50 | 100 | 150 | |||
III. Részleges mechanikai védelem | 0000 | 0000 | 0000 | 000 | 150 | 200 | |||
IV. Teljes körű mechanikai védelem | 3000 | 5000 | 7000 | 150 | 200 | 300 | |||
A nyaraló mechanikai védelmét kiegészítő elektronikai jelzőrendszer csak távfelügyeleti riasztást megvalósító jelzőrendszer lehet. A biztosító kockázatviselése szempontjából állandó jelleggel lakott az az objektum, amelyben a biztosított életvitelszerűen berendezkedett és rendszeresen ott tartózkodik. |
TÁROLÁSI SZABÁLYOK
Vagyoncsoport | Előírások |
1. Általános házi használati ingóság | Tetszőleges módon. |
2. Értéktárgyak 3.), 4.), 5.), 6.) | Lakás céljait szolgáló helyiségben tetszőleges módon. |
2. Értéktárgyak 1.) és 2.) 500 E Ft-ig | Lakás céljait szolgáló helyiségben tetszőleges módon. |
2. Értéktárgyak 1.) és 2.) 500–1000 E Ft-ig | A Magyar Biztosítók Szövetsége által legalább ilyen értékhatárra minősített épület- szerkezethez rögzített és lezárt páncélkazettában vagy lezárt páncélszekrényben. |
2. Értéktárgyak 1.) és 2.) 1000–7000 E Ft-ig | A Magyar Biztosítók Szövetsége által legalább ilyen értékhatárra minősített épület- szerkezethez rögzített és lezárt páncélkazettában vagy lezárt páncélszekrényben, nyitás- és fúrásérzékelővel az elektronikai jelzőrendszerbe kapcsolva. |
A páncélszekrény (-kazetta) kulcsa (kódleírás) nem lehet azonos helyiségben, illetve a kulcsot szem elől elzárva kell tartani. A páncélszekrényeket 1000 kp saját súly alatt olyan módon kell tartószerkezeti elemhez rögzíteni (pl. fémdűbellel), hogy a lefeszítő erő az 1000 kp alatti önsúlyhiányt ki- egészítse. A páncélkazettákat a gyártó előírásai szerint kell rögzíteni. (Ezt a minősítési tanúsítvány tartalmazza.) |
union24-otthonbiztosítás Kiegészítő Baleset-biztosítási Feltételek
Az UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. (a továbbiakban: bizto- sító) a vagyonbiztosításhoz kötött baleset-biztosítás alapján a szerződés- ben meghatározott díj ellenében arra vállal kötelezettséget, hogy a jelen feltételekben meghatározott biztosítási események bekövetkezte esetén a
4. pontban meghatározott biztosítási összeget fizeti ki.
1. Biztosított
1.1. A lakásbiztosítás szerződője, a kötvényen a név szerint feltüntetett biztosított (tulajdonos, bérlő, társbérlő) és azon hozzátartozói (Ptk. 685. § b) és a) pontjában megjelölt), akik a biztosítási esemény bekövetkeztének időpontjában a lakásbiztosítás biztosítottjával (tulajdonossal, bérlővel, társbérlővel) közös háztartásban állandó jelleggel együtt élnek, és akikre a 1.2. és a 1.3. pont szerinti fel- tételek érvényesülnek.
1.2. A biztosított a szerződés megkötésekor 70 évesnél idősebb nem lehet. (Az aktuális kor számítása az aktuális év szerint történik.)
1.3. A 75. életévét a szerződés hatálya alatt betöltő biztosított esetén a biz- tosító kockázatviselése a következő biztosítási évfordulón megszűnik.
2. Kedvezményezett
A szerződésben vállalt szolgáltatások igénybevételére a biztosított, halála esetén az örököse jogosult.
3. A biztosítási események
3.1. Jelen feltételek szerint baleset a biztosított akaratán kívül, hirtelen fellépő, olyan külső behatásból eredő, nem várt esemény, amely szak- orvos által igazoltan, a biztosított testi sérülését vagy halálát okozza. Xxxxx feltétel a baleseti szolgáltatás körébe sorolja a kutyaharapást.
3.2. Nem baleset-biztosítási esemény: a megemelés összes formája, rándulás, fagyás, napszúrás, a napsugár okozta leégés és a hőguta.
3.3. Az öngyilkosság, öncsonkítás vagy ezek kísérlete még akkor sem baleset-biztosítási esemény, ha a biztosított azt beszámítási ké- pességének hiányában követte el.
A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a baleset bekö- vetkezésének napja.
4. A biztosítási összeg
Baleseti kockázatok Biztosítási összeg Baleseti halál 250 000 Ft
Baleseti állandósult testi kár 51-100% arányos 500 000 Ft Baleseti sérülés - csonttörés, égés 10 000 Ft
5. Területi hatály
A biztosítás területi hatálya: a föld összes országa.
6. A biztosító szolgáltatásai
A választott csomag biztosítási szolgáltatásai és biztosítási össze- gei valamennyi biztosítottra vonatkoznak.
a) Baleseti halál kockázata
Ha a biztosított a szerződés hatálya alatt bekövetkező baleset- tel közvetlen oksági összefüggésben, a balesettől számított egy éven belül meghal, úgy a biztosító a baleseti halál kockázatá- nak a biztosítottra vonatkozó biztosítási összegét fizeti ki.
b) Baleseti eredetű maradandó egészségkárosodás (állandósult testi kár) – arányos szolgáltatás kockázata
Ha a biztosított a szerződés hatálya alatt a balesettel közvetlen oksági összefüggésben, annak bekövetkeztétől számított két éven belül legalább 51%-os mértékű állandósult testi kárt szenved – megrokkan –, úgy a biztosító a biztosítottra vonatko- zó teljes biztosítási összeg arányos részét fizeti ki a megállapí- tott %-os érték arányában.
c) Baleseti sérülés kockázata
Ha a biztosított a szerződés hatálya alatt bekövetkező baleset miatt, azzal összefüggésben, csonttörést, illetve csontrepedést (függetlenül a baleset során elszenvedett törések számától), zú- zódást vagy legalább II. fokú, a testfelület minimum 5%-ára ki- terjedő égési sérülést, illetve kutyaharapást szenved, úgy a biz- tosító a baleseti sérülés kockázatának a biztosítottra vonatkozó biztosítási összegét fizeti ki.
7. A maradandó egészségkárosodás (állandósult testi kár) mértéké- nek megállapítása
7.1. Az adott balesetből visszamaradt egészségkárosodás (állandósult testi kár) mértékét az igazolt végállapot kialakulását követően a rendelkezésre álló szakorvosi iratok, a MABISZ baleseti útmutató-
ja alapján a biztosító baleseti sebész szakorvosa állapítja meg, a szervek, végtagok csonkolása, illetve működőképességük elveszté- se esetén a szükséges iratok bemutatása után azonnal, egyébként legkésőbb a balesetet követő két éven belül, szükség esetén sze- mélyes vizsgálattal, függetlenül az egyéb szervezetektől.
7.2. Több szerv együttes sérülése esetén a rokkantsági mértékek össze- adódnak, de a rokkantság mértéke a 100%-ot nem haladhatja meg.
7.3. Amennyiben a biztosított egészségi állapota a szolgáltatás kifize- tését követően javul, a biztosító a már kifizetett biztosítási össze- get nem igényli vissza.
7.4. Ha a biztosító a biztosított számára valamely balesete miatt már rokkantsági szolgáltatást teljesített, és ugyanezen baleset miatt a biztosított a balesettől számított egy éven belül meghal, úgy a biz- tosító fizetési kötelezettsége csak a baleseti halál biztosítási ösz- szegének arra a részére korlátozódik, amely meghaladja a már ki- fizetett maradandó egészségkárosodási szolgáltatást.
8. A biztosító mentesülése
8.1. A biztosító mentesül a baleset-biztosítási összeg kifizetése alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a balesetet a biztosított szán- dékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő.
8.2. A balesetet súlyosan gondatlan magatartás által okozottnak kell te- kinteni akkor, ha az a biztosított
a) szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy az- zal összefüggésben,
b) ittas állapotával közvetlen okozati összefüggésben,
c) bódító-, kábító- vagy más, hasonló hatást kiváltó szerek fogyasz- tása miatti állapotával közvetlen okozati összefüggésben, illetve toxikus anyagok rendszeres szedése miatti függősége folytán,
d) érvényes jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben,
e) ittas állapotban történő gépjárművezetése közben következett be, és mindkét utóbbi esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, és a felsorolt körülmények bizonyítást nyernek.
8.3. Xxxxxxxx a biztosító a szolgáltatás alól, ha a baleseti halál a ked- vezményezett szándékos magatartása miatt következett be.
9. Kizárt kockázatok
9.1. Jelen feltételek vonatkozásában nem számít balesetnek:
a) ha a biztosított az organikus idegrendszer sérülése nélküli lel- ki és szellemi károsodást szenved,
b) ha a sérülés a biztosított elme- vagy idegbetegségével, pszichiát- riai betegségével igazoltan okozati összefüggésben következett be,
c) minden olyan, a szervezet támasztórendszerét érintő ártalom, melynek meglétére egy adott baleseti esemény hívja fel a fi- gyelmet,
d) a szokványos ízületi ficamok és alkati sajátosságból adódó ízü- leti szalag-gyengeség,
e) a sérvesedések különböző formái, kivéve azokat az eseteket, amikor a kialakult sérv a bekövetkezett balesettel közvetlen ok- sági összefüggésben keletkezett és ez szövettani vizsgálattal igazolható,
f) a nem magyarországi fegyveres testület kötelékében teljesített szolgálat idején elszenvedett sérülés,
g) a biztosított olyan balesete, amely gépi erővel hajtott szárazföl- di, légi vagy vízi járművel, sportversenyen való részvétel követ- keztében vagy ilyen versenyre való felkészülés (edzés) kereté- ben következett be,
h) a biztosított olyan balesete, amely veszélyes sportok és hobbik (lé- gi sportok, rögbi, baseball, amerikai futball, barlangászás, szikla- mászás, hegymászás, bungee jumping, rafting, 10 méternél mé- lyebben történő búvárkodás) művelése folytán következett be,
i) a légi jármű használata közben bekövetkezett baleset, kivéve, ha a biztosított utasszállító repülésre engedélyezett repülőgé- pen utasként utazott,
j) a biztosított olyan balesete, amely közvetlenül vagy közvetve összefüggésben áll harci eseményekkel vagy más háborús cse- lekményekkel, lázadással, zavargással vagy terrorcselekmény- nyel, hadüzenettel vagy anélkül vívott harccal, határvillongás- sal, felkeléssel, forradalommal, zendüléssel, a törvényes kor- mány elleni puccsal vagy puccskísérlettel, népi megmozdulás- sal, nem engedélyezett tüntetéssel vagy be nem jelentett sztrájkkal, idegen ország korlátozott hadcselekményeivel, kom- mandó-támadással,
k) a biztosított balesete, amely bányászati tevékenység során kö- vetkezett be,
l) a biztosított olyan balesete, amely atomkárok (nukleáris hasa- dás vagy fúzió, nukleáris reakció, radioaktív izotópok sugárzá- sa, ionizáló vagy lézersugárzás, valamint ezek szennyezése) folytán következett be,
m) a biztosított azon baleseti sérülése, mellyel kapcsolatban ob- jektív, műszeres, klinikai vizsgáló módszerekkel anatómiai ká- rosodás nem igazolódik,
n) robbanószerekkel, robbanószerkezetekkel kapcsolatos tevé- kenységgel összefüggésben következett be,
o) hivatásos sportolók edzés és verseny közben bekövetkező bal- esetei.
p) A baleset előtt bármely okból már maradandóan károsodott, be- teg, sérült vagy csonkolt testrészek és szervek, illetve ezen sérü- lések későbbi következményei a biztosításból ki vannak zárva.
q) A baleset-biztosítás biztosítottja nem lehet olyan személy, aki:
– a magyar társadalombiztosítási szerv határozata alapján TB I-
II. fokozatú rokkant,
– idült szív- és keringési rendszeri betegségben szenved,
– vérzékeny,
– inzulin-függő (I. típusú) cukorbetegségben szenved,
– dialízis kezelésben részesül,
– Alzheimer-kóros,
– epilepsziában szenved,
– skizofrén,
– Parkinson-kórban szenved,
– 5 évnél régebben diagnosztizált sclerosis multiplex betegség- ben szenved,
– mozgásszervet érintő, rosszindulatú daganatos betegségben szenved,
– HIV-fertőzött,
– sokízületi gyulladásban szenved,
– csontritkulás megbetegedésben szenved,
– egyensúlyi zavarban szenved,
– -7 dioptria erősséget meghaladóan rövidlátó,
– vak,
– véralvadásgátló gyógyszereket szed,
– aki a biztosítás megkötését megelőző egy évben olyan balese- tet szenvedett, amely miatt szakorvos által igazoltan 30 na- pon túl munkaképtelen volt.
10. A biztosító teljesítése
10.1. A biztosító a baleset időpontjában érvényes biztosítási összeget teljesíti a biztosítás kedvezményezettjének.
10.2. A biztosítási eseményt írásban haladéktalanul, de legkésőbb 8 na- pon belül be kell jelenteni a biztosítónál. A szükséges felvilágosí- tásokat meg kell adni és lehetővé kell tenni ezek tartalmának el- lenőrzését. A biztosító kötelezettsége nem áll be, amennyiben a bejelentési kötelezettséget csak részben vagy késedelmesen telje- sítik és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak.
10.3. A szolgáltatást a Vezérigazgatóság teljesíti.
10.4. A teljesítésre a szolgáltatáshoz szükséges utolsó irat beérkezését követő 15 napon belül kerül sor.
10.5. A biztosítási szolgáltatás iránti igényhez be kell nyújtani a követ- kező iratokat:
– a lakcímbejelentő kártya másolatát,
– a biztosítási kötvény másolatát,
– a biztosító baleseti kárbejelentő nyomtatványát, melyhez csatolni kell:
a) az akut szakorvosi ellátásról szóló dokumentumokat,
b) röntgenlelete(ke)t, indokolt esetben a rtg-felvételt,
c) baleseti sebészeti zárójelentés(eke)t,
d) baleseti sebészeti ellenőrzővizsgálatok dokumentációját. A kontroll vizsgálatok dokumentációja nélkül a biztosító megta- gadhatja a térítést.
e) valamint azokat az egyéb iratokat, leleteket, orvosi dokumentu- mokat, amelyek a jogosultságnak, a biztosítási eseménynek, a biztosított sérülése mértékének, illetve a sérülés miatti kórházi kezelés idejének a megállapításához szükségesek.
f) hatósági intézkedés esetén annak jegyzőkönyvét,
g) ha történt alkoholfogyasztásra vonatkozó vizsgálat, úgy annak jegyzőkönyvét,
h) elhalálozás esetén a fentieken túlmenően:
– a halotti anyakönyvi kivonatot,
– a halál okát igazoló orvosi vagy hatósági bizonyítványt,
– jogerős örökösödési határozatot,
i) ha a biztosítási esemény külföldön történik, akkor az idegen nyelven kiállított dokumentum hitelesített magyar nyelvű fordí- tását. (Ezek beszerzésének költségei nem a biztosítót terhelik.)
A biztosítónak jogában áll szakértőket bevonni a szolgáltatás jogo- sultságának eldöntéséhez.
11. Egyéb rendelkezések
11.1. Jelen biztosítási szerződés csak az épület-, építmény- vagy ingó- ságbiztosítási szerződéssel együttesen érvényes.
11.2. Jelen szerződésre vonatkozóan alkalmazni kell az Általános Felté- telek IV., V., VI., VII., XVI., XVIII., XIX., XX. és XXI. fejezetének ren- delkezéseit.
UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.
union24-otthonbiztosítás
1. sz. záradék
Építés, bővítés és felújítás alatt álló épületekre
Az union24-otthonbiztosítás Általános Xxxxxxxxxx XXX. § 4. h) és o) pontjai- tól eltérően a biztosítási fedezet – jelen záradékban foglalt feltételekkel – kiterjed az építés, bővítés (ráépítés, tetőtér beépítés, toldaléképítés stb.) és felújítás alatt álló lakásokra, feltéve, hogy a szerződést e záradékra hivat- kozva kötötték.
A kockázatviselés tartama
Az építés, bővítés és felújítás alatt álló épületrészekre a biztosító kocká- zatviselése azzal az időponttal kezdődik, amikor
– a kockázatviselés helyén a kivitelezői munkát ténylegesen megkezdték, illetve azt megelőzően
– amikor az építési anyagokat a kockázatviselés helyére szállították, fel- téve, hogy a szerződő, illetve a biztosított ezen időpontban jogerős épí- tési engedéllyel rendelkezett, amennyiben az adott munkálatok elvég- zéséhez építési engedély megszerzése kötelező.
Az építési területre szállított vagyontárgyakra a biztosító kockázatviselé- se a szállító járműről való lerakodás után veszi kezdetét, az elszállításra kerülő tárgyak esetében pedig a járműre történő rakodással megszűnik. A jelen záradék alapján a biztosító kockázatviselése legkésőbb a biztosítás hatálybalépésének napjától számított két év elteltével megszűnik. Megszű- nik továbbá a műszaki átadással, a használatbavételi, lakhatási engedély kiadásának napjával, illetve a beköltözés, használatba vétel időpontjában. A fedezet megszűnése után bekövetkező építés, szerelés káreseményből eredő károk nem kerülnek térítésre még akkor sem, ha a kárt előidéző ok a fedezet lejáratát megelőző időszakra vezethető vissza.
Biztosított vagyontárgyak
1. a) A biztosító kockázatviselése az építés, bővítés, felújítás alatt álló részek vonatkozásában kiterjed az épület, építmény mindenkori ál- lagára a készültségi foknak megfelelő mértékben.
b) Biztosított vagyontárgynak minősülnek az építési területen beépítés céljából elhelyezett építési szerelési anyagok, berendezések, felsze- relések, gépek.
2. Az 1. pontban meghatározott vagyontárgyak vihar, jégverés, hónyomás, felhőszakadás biztosítási eseményeire vonatkozóan biztosított vagyon- tárgynak kizárólag a szerkezetkész, kifelé teljesen lezárt épület minő- sül, amelynél a tetőzet teljesen fedett, az oromfal a tetőhéjazatig, illet- ve a tetőburkolatig vezet és a tetőtér kifelé teljesen lezárt, minden nyí- lászáró beépítésre került és üvegezett.
Nem terjed ki a biztosítás az építési területen:
– a kivitelező, valamint a vele szerződésben álló alvállalkozó/k/, vállalko- zók tulajdonát képező anyagokra, munkagépekre, műszerekre, anyag- szállító eszközökre, fogyó és gyártóeszközökre, göngyölegekre,
– terv- és egyéb rajzokra, költségvetésre, számlákra, okmányokra, okiratok- ra, mintákra, modellekre,
– olyan szállító járművekre, szállítóeszközökre, amelyek nem csak az építkezés helyén mozognak, hanem szállítás céljából közutat vesznek igénybe és forgalmi rendszámmal ellátottak, vagy arra kötelezettek.
Biztosítási események
Az épületek építés, bővítés, felújítás alatt álló részeire a biztosítási fede- zet az union24-otthonbiztosítás biztosítási eseményei közül kizárólag az alábbiakra terjed ki:
1. union24-otthonbiztosítás Különös Feltételek Épületbiztosításhoz biz- tosítási eseményei közül:
Tűz, robbanás, villámcsapás közvetlen hatása, légi járművek lezuha- nása, vihar, felhőszakadás, földrengés.
2. union24-otthonbiztosítás Különös Feltételek Kiegészítő Felelősségbiz- tosítás 2.1. pontjában meghatározott biztosítási események.
3. Kiterjed a biztosítási fedezet az építési területen beépítés céljából el- helyezett építési szerelési anyagok, berendezések, felszerelések, gé- pek betöréses lopás káraira is.
Betöréses lopás biztosítási eseménynek minősül, ha a tettes a lopást úgy követi el, hogy a kockázatviselés helyén lévő épület lezárt helyiségébe erőszakkal behatol, és a biztosított vagyontárgyakat eltulajdonítja.
Megtéríti a biztosító a betöréses lopás bekövetkezésével összefüggő ron- gálási károkat, beleértve az épületrongálási és épület felszereléseket ért rongálási, lopási károkat.
Betöréses lopásnak minősül, ha a tettes az eredeti kulcsot vagy kódot egy állan- dóan lakott lakásból betöréses lopással vagy a megőrzőtől rablással szerezte meg. Nem biztosítási esemény, ha a tettes a lopást hamis kulccsal, elveszett, jogosan megszerzett vagy felhasznált kulccsal követi el.
Jelen szerződés vonatkozásában helyiség az épület vagy melléképület minden oldalról szilárd anyagú épületszerkezetekkel körülhatárolt önálló légterű, meghatározott rendeltetésű része.
2010. október
Lezártnak minősül az a helyiség, amely a Védelmi Feltételekben megha- tározott minimális mechanikai védelmi szintnek megfelelő védelemmel rendelkezik, feltéve, hogy a védelmi rendszer a kár időpontjában műkö- dött. (Nem minősül lezárt helyiségnek például a részben vagy egészben dróthálóval, különböző rácsszerkezetekkel, mű- vagy szövetanyagokkal határolt, vagy ilyen nyílászáróval ellátott helyiség.)
A biztosító szolgáltatása új építésű, és bővítés alatt álló épület, építmény új építésű részeiben keletkezett károk esetén:
1. Megtéríti a biztosító a biztosítási események által a biztosított épüle- tekben, építményekben keletkezett, a készültségi foknak megfelelő, számlával igazolt helyreállítási költségeket maximum a biztosítási összeg mértékéig.
Használt építési anyagok felhasználása – és azok károsodása – esetén a kártérítés a használt anyagárak alapján történik.
2. Az építési területen beépítés céljából elhelyezett építési szerelési anyagok, berendezések, felszerelések, gépek kárai esetén:
– Megtéríti a biztosító legfeljebb a biztosítási összeg erejéig a bizto- sítási események által a biztosított vagyontárgyakban okozott károk káridőponti javítással történő helyreállításának költségeit vagy az újra beszerzési árát, de ezek egyike sem haladhatja meg a vagyon- tárgy káridőponti új értékét.
– Bérelt, kölcsönvett vagy egyébként a biztosított birtokában lévő va- gyontárgyak esetén a térítés káridőponti avult értéken történik, a biztosított felelősségének mértékéig.
Betöréses lopás biztosítási események bekövetkezése kapcsán kelet- kezett kárt a biztosító a minimális mechanikai védelem megléte ese- tén 1 000 000 Ft mértékéig (limit) téríti meg.
Megtéríti a biztosító a biztosítási összegen belül, a biztosítási összeg 5%- a erejéig, a biztosítási esemény során felmerülő alább felsorolt indokolt és igazolt költségeket, ha azok a biztosítottat terhelik:
– rom és törmelékeltakarítási, egyszeri takarítási, valamint a törmeléknek a leg- közelebbi lerakóhelyhez való elszállítási és lerakási vagy megsemmisítési,
– állványozás, dúcolás, bontás és ideiglenes tető,
– a biztosítottat terhelő oltási, mentési,
– tervezési, szakértői és hatósági engedélyezési,
– minden egyéb szükséges kárenyhítési költséget. Nem téríti meg a biztosító:
– az anyag- és öntéshibákból, a felhasznált anyagoknak nem megfelelő megmunkálásából, a szerkezeti anyagoknak szakszerűtlen megválasztá- sából eredő, magukban az anyagokban bekövetkezett kárt,
– kéziszerszámokban, megmunkáló és munkagépekben bekövetkezett tö- rési, kopási és lopási károkat, valamint nem lezárt helyiségben tárolt szak- és szerelőipari munkák anyagainak lopáskárait,
– a létesítmény üvegezésében bekövetkezett repedés- és töréskárokat, ki- véve, ha biztosítási esemény miatt az épület állaga is károsodik,
– a környezetszennyezéssel okozott károkat.
Nem fedezi a biztosítás a biztosítási eseményekkel összefüggő következ- ményi károkat:
– üzemszünet (kivitelezés szüneteltetése),
– bírság, perköltség, kötbér, késedelmi kamat stb.,
– szállítási és kivitelezési határidők be nem tartása,
– műszaki átadás elmaradása, sikertelensége,
– energia, vagy egyéb szolgáltatási üzemzavar elháríthatatlansága stb.,
– anyaghiány
miatt következtek be.
Önrészesedés
Új építésű és bővítés alatt álló épület, építmény új építésű részeiben ke- letkezett károk esetén a biztosító 30 000 Ft önrészt alkalmaz az alábbi- ak szerint:
– Nem téríti meg a biztosító az önrészesedés mértékét meg nem haladó károkat.
– Megtéríti a biztosító a teljes kárt, ha az az önrész mértékét meghaladja.
Egyéb rendelkezések
A jelen záradékban nem szabályozott kérdésekben az union24-otthonbiz- tosítás Különös Feltételek Épületbiztosításhoz, union24-otthonbiztosítás Különös Feltételek Ingóságbiztosításhoz, a Kiegészítő Felelősségbiztosí- tási Feltételek, az union24-otthonbiztosítás Általános Feltételek és a Vé- delmi Feltételekben foglaltak az irányadók.
UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.
Xx.xx.: U24-10101